TERMÉSZETVÉDELEM
Korunk egyik legszomorúbb és leglátványosabb jelensége természeti környezetünk pusztítása. A fajok eltűnése gyorsuló ütemben halad, s vészesen zsugorodnak a természetes, terrnészetközeli élőhelyek területei is. A védett és veszélyeztetett fajok listája mellett most készült el hazánkban a veszélyeztetett, védendő élóhelyek, társulások összeállítása, mely várható an a közeljövőben jogszabály formájában nyilvánosságra kerül. Ebben a sorozatban a veszélyeztetett erdőtársulásokat. veszélyforrásaikat és megóvásuk lehetőségeit mutatjuk be, tudva azt, hogy az erdőterületeken végbemenő degradációt csak az erdészek állíthatják meg és fordíthatják vissza. A sík vidéki árterek középmély fekvésű részein, a parti zonációban a bokorfüzesek és a tölgy - kőris - szil ligeterdők között a folyó vonalát sávszerűen követik a fűz - nyár ligeterdők. Termőhelyük rétegezett folyóhordalék (kavics, murva, homok, iszap stb.), melyen nyers és humuszos öntéstalajok jönnek létre. Az elöntésekből eredő vízborítás rendszeres, évente 1-2 hónapig tart. Az elöntésmentes időszakokban a vízszintingadozástói függően felszínig nedves, állandó vagy időszakos vízhatású a termőhely. A lombkoronaszint zárt, egyszintes, higrofil fafajok építik fel. Állományalkotó a fehér fűz (Salix alba), elegyfaként a törékeny fűz (Sa/ix fragilis), a két fűzfaj hibridje, a berki fűz (S. x rubens), továbbá a ritkulófélben lévő fekete nyár (Populus nigra), véníc-szil (Ulmus laevis) lép fel. Itt-ott szálanként a mézgás éger (Alnus glutinosai is megjelenhet, aSzigetközben, a Rába, Dráva és Mura mentén a hamvas éger (A. incana) is felbukkan. Magasabb térszínekre pedig már a fehér nyár (POpulus alba) is behúzódik. Több behutcolt fafaj tömegesen terjed az ártéren, mint a zöld juhar (Acer negundoy, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanicay és fehér eper (Morus alba). A cserjeszint a jó víz- és tápanyagellátásnak, kedvező fényviszonyoknak köszönhetően közepes vagy magas borítású. Jellemző fajaik a vörösgyűrűsom (Comus sanguineai. hamvas szeder (Rubus caesius), kányabangita (Vihumum opu/us), kutyabenge (Frangula alnus), fekete galagonya (Crataegus nigray, gyalogakác (Amorpha fruticosa). A fákra, cserjékre fás- és lágyszárú liánok kapaszkodnak fel, faj számuk ebben az élőbelytípusban a legnagyobb hazánkban. Ilyen lián természetű faj a ligeti szőlő (Vi/is sylvestris), parti szőlő (V. ripariay, komló iHumulus lupulusi, ebszőlőcsucsor (So lan um dulcamaray. sövényszulák (Calys/egia sepium), süntök tEchinocystis loba/a). A gyepszint fajgazdag. magas borítású, higrofil (nagyrészt ligeterdei) és az elöntésekből származó bolygatás, nitrogénfelhalmózódás miatt nitro fil elemek építik fel. A tápanyaggazdagság, jó vízellátás miatt sikeres a magaskórós megjelenés, tipikus, gyakran tömegesen megjelenő fajaik a fodros bogáncs (Carduus crispusi, sédkender (Eupatorium cannabinumv. nagycsalán (Ur/ica dioica), közönséges lizinka iLysiniachia vulgarisy, peszércék tLycopus spp.), lőrornok (Rumex spp.). A nagy termetű sások és fúfajok is tömegesen lépnek fel, jellegzetes képviselőjük az éles sás (Carex gracilis), parti sás (C. ripariay, hólyagos sás (C. vesicariay. nád (Phragmites australist. mocsári perje (Poa polustrisi, pántlikafű (Typhoides amndinaceai. tarackoló tippan (Agrostis s/olonifera) További jellemző fajok még a puhafás ligeterdőben a mocsárí galaj (Galium palustrey, nyári tőzike (LeucojulIl aestivumy, mocsári nefelejcs (Myosotis palustriss, keserűfüvek tPolygonurn spp.), kányafüvek (Rorippa Erdészeti. Lapok, CXXXIII. évf. 1. szám (1998. január)
spp.), mocsári tisztesfű (Stachys palustris'[; eledei nenyúljhozzárn (lrupatiens noli-tangere), menták (Mentha spp.), fekete nadálytő (Symphytum officinale), kúszó boglárka (Ranunculus repens). A bokorfüzesekhez hasonlóan itt is szárnos adventív és többségükben agresszív gyomfaj terjed, helyenként teljesen uralva a gyep szintet. Ilyen behurcolt faj a bibomenyúljhozzárn (lrnpatens glandulifera), magas aranyvessző (Solidago giganlea), őszirózsák (Aster spp.), egynyári seprence (Stenactis annua), kúpvirágck (Rudbeckia spp.), sokvirágú napraforgó (Helianthus decapetalusy. A fűz - nyár ligeterdők jelentősebb folyóink mentén az ország egész területén megtalálhatók. helyenként a dombvidékek és előhegységek széles völgyeibe is behatolnak. Ennél az élőhelytípusnál csekély különbséget fölmutató földrajzi variánsokat lehet fölállítani, ezeket külön névvel illetni fölösleges. A hazai egyetlen társulás (Salicetum albae-fragilisy a térszínkülönbségek alapján némiképp szétválik, a mélyebb részeken főleg a fűzfajok, a magasabb részeken, de az előzőnél kisebb területen a gyökérsarjakkal is jól szaporodó fehér nyár dominál. Ez a különbség azonban nem igazolja önálló társulások fölállítását. Ez az élóhelytípus az utóbbbi évtizedekben nagyon sok károsodást szenvedett. Területük jelentős részén nemes nyárasokat hoztak létre, melyek elgyomosodott gyepszintű, jellegzetes kultúrállományok. Az utóbbi két évtizedben a fűz - nyár ligeterdóket nemesített fehér fűz fajtákkal újítják fel, ami a faj hazai génkészletének erős beszúkftéséhez vezet. A korábbi évtizedekben, évszázadokban a puhafás ligeterdők helyén ártéri kaszálókat. szántókat gyümölcsösöket hoztak létre, ezzel is lényegesen csökkentve területüket. Manapság sajnos az egyre jobban terjeszkedő vízparti üdülők, fürdőhelyek hóditanak el nagyobb darabokat. Napjainkban gondot jelent az is, hogya mederszabályozások miatt a medrükbe berágódó folyók átlagos vízszintje lényegesen csökkent, s ezzel a termőhelyek vízellátás a is romlott. A szárazodás miatt - különösen a kavicsos ágyazatnál - a fűzpusztulás is föllépett. A fűz - nyár ligeterdők kezelése tarvágásos üzemmódban történik. Szerenesés esetben a területet magára hagyják, s a fafajok sarj ról, időben visszahúzódó árhullám esetén magról is fölújulnak. így az eredeti faj- és génkészletnek van esélye átvészelni. Kedvezőtlenebb, s gyakoribb az az eset, amikor mesterségesen, csemetéről újítják fel a területet, ilyenkor ugyanis kizárólag nemes nyárakat és nemesített fehér fűz fajtákat alkalmaznak. Tarvágás után nagyon sokszor tuskózzák a területet, illetve az erős gyomosodás, a magaskórósok és liánok miatt gyomirtó vegyszerezést is alkalmaznak. Ezen durva beavatkozások az egykori élőhelyet teljesen átalakítják, eljellegtelenítik. A puhafás ligeterdők kezelése nem egyszerű feladat. Szerencsére a hullámtéri termőhelyeken a szukcesszió gyors, ha van honnan vissszaielepülni a fajoknak. akkor a regenerálódás is gyorsan végbemegy. Az adventív fa-, cserje- és lágy szárú fajok azonban még így is gondokat okoznak, teljesen megszabadulni tőlük ma már aligha lehet. Az állományok erdészeti kezelésenél mindenképpen a kis területű tarvágások indokoltak. ahol kellő számú hagyásfa megkírnélésévcl a mageredetű újulatra is lehet támaszkodni. Kimélendók a sarjról föl· törő egyedek, s ha szükségcs, a mesterséges pótlásokat helyi szaporítóanyaggal kell el végezni.
23
TERMÉSZETVÉDELEM
Korunk egyik legszomorúbb és leglátványosabb jelensége természeti környezetünk pusztítása. A fajok eltűnése gyorsuló ütemben halad, s vészesen zsugorodnak a természetes, terrnészetközeli élőhelyek területei is. A védett és veszélyeztetett fajok listája mellett most készült el hazánkban a veszélyeztetett, védendő élóhelyek, társulások összeállítása, mely várhatóan a közeljövóben jogszabály formájában nyilvánosságra kerül. Ebben a sorozatban a veszélyeztetett erdőtársulásókat, veszélyforrásaikat és megóvásuk lehetőségeit rnutatjuk be, tudva azt, hogy az erdőterületeken végbemenő degradációt csak az erdészek állíthatják meg és fordíthatják vissza. Folyóink ártereinek középmagas, magas fekvésű részein, sok esetben ma már a mentett oldalon találhatók a tölgy köris - szil ligeterdők, vagy az állományalkotó fafajok faanyaga alapján elkeresztelt keményfás ligeterdók. Egykoron a szabadon meanderez6 és nagy területeket elönt6 folyók nyomvonalát széles, több kilométer széles, összefügg6 sávban kísérték, ma már ezeknek csak fragmentumai lelhetők fel. A vízjárástói függ6en nem minden évben kerültek vízborítás alá, nagyobb árvizeknél az elöntés 1-2-hétig, legfeljebb egy hónapig tartott. Termőhelyeik alapk6zete rétegezett folyóhordalék (kavics, murva, iszap, agyag stb.), melyen humuszos öntéstalajok, illetve az erd6állománynak köszönhetöen öntés erdetalajok jöttek létre. A vízszintgazdálkodástói függ6 talajvízmozgás következtében időszakos vagy állandó vízhatású term6helyek alakultak ki. A lombkoronaszint 'zárt, általában két -vagy többszintes, számos mezofil, mezohigrofil faj építi fel. Állományalkot6 a fényigényes, fels6 lombkoronaszintben található kocsányos tölgy (Quercus robur) és magyar kóris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonicai. jellemző elegyfa ebben a szintben a fehér nyár (Populus alba). Az alsó lombkoronaszintben dominál az árnytűr6 kislevelű mezei szil (Vlmus minor) és vénic-szil (V. taevisi, de alföldperemi részeken a hegyi szil (u. glabra) is megtalálhat6. Szórványosabban fordul el6 a vadalma (Maius sytvesuisi, zselnicemeggy tPadus avium), mezei juhar (Acer campestres. a Felsó-Duna, Rába, Dráva és Mura mentén szálanként a hamvas éger (Alnus
inc ana) is megjelenhet. Érdekes, hogyaSzigetközben a magyar k6rist a magas k6ris (Fraxinus excelsior) helyettesíti. A kevésbé záródott második lombkoronaszint miatt még elegend6 fény jut az erd6bels6be, a tápanyag és jó vízellátás miatt közepes vagy magas borítású cserjeszint jön létre. Jellemz6 fajaik a cseregalagonya (Cnuaegus laevigatai, vörösgyúrüsom (Cornus sanguinea), mogyoró (Corylus avellana), kányabangita (Viburnum opulus), varjútövisbenge (Rhamnus catharticus), csíkos kecskerágó tEuonymus europaeusi, hamvas szeder (Rubus caesiusi, kutyabenge tFrangula alnus), tatár juhar (Acer taiaricumi, vörös ribiszke (Ribes tubrum ssp. sylvestre), az Alsó-Duna ártéren a fekete galagonya (Crataegus nigra). A puhafás ligeterd6kkel szemben liánokban már szegény ez az élóhely, a nagyon ritka ligeti sz616 (Vitis sylvestris) mellett viszont fontos a sokfelé gyakori borostyán (Hedera helu) megjelenése. A gyepszint borítása mindig magas, fajgazdag, mezofil (részben üde lomberdei) fajok találhatók benne. A patakok, folyók révén a hegy- és dombvidéki üde Iomberdók (bükkösök, gyertyános - tölgyesek) és a sík vidéki tölgy - k6ris - szil ligeterdők között szerves kapcsolat van, ami a gyepszint fajkészletében is tükröződik. A bükkösökhöz, gyertyanos-tölgyesekhez hasonlóan a keményfás ligeterdőknél is megtalálható a kora tavaszi aspektus, az erosen humuszos feltalaj kedvez a geofita fajok létének. Ebben az aspektusban az odvas keltike tCorydalis cava), bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoidesi, hóvirág (Galanthus nivalist, tavaszi t6zike (Leucojum vernum), sárga tyúktaréj (Gagea lutea), vicsorgó (Lathraea squamaruú, kétlevelű csillagvirág (SciUa bifoliat, salátaboglárka (Ficaria verna), medvehagyma (Allium ursinum) bontcgatja szirmait. A lav aszi-nyári aspektus gazdagságát érzékeltetik az alábbi fajok: podagrafű (Aegopodium podagrariai, gyöngyvirág (Convallaria majalis), szagos müge (Galium odoratum), erdei nenyúljhozzám (lmpatiens noli-tangere), télizöldmeténg (Vinea minor), erdei tisztesfű (Stachys sytvaiicai, erdei ibolya (Viola sylvestrisi, erdei varázslófű (Circaea luietianai, fekete nadályt6 (Syrnphytum officinalet, kerek repkény iGlechoma hederacea), csodás ibolya (Viola mirabilis), pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), farkassz616 (Paris quadrifoliai, békabogyó (Actaea spicauú, széleslevelű salamon-pecsét (Polygonatum lat ifo lium). Az élőhely jellegzetes fű- és
Európa természeti örökségének megőriése , Az Eu:ópa Tanács Miniszteri Bizottsága 1965-ben határozatot hozott arról, hogy a világörökséghez hasonloan, a ~emelt természeti. értékeket hordozó területeket diplomával látják el. Az egyes területek állapotáról évente Jelentést kérnek, fenntartásukhoz esetleg segítséget is adnak. Európáb~ összesen ,47 .terület~t jelöltek ki eddig, többségüket Közép-Európa országaiban. Feltűnő, hogy a volt k~leti blokk országaiban alig van belőlük. Három oroszországi területen kívül csak hazánkban választottak ki területeket, jelesül az ipolytarnóci.lelet-együttes helyszínét, valamint a Pilis-hegységhez tartozó nagyszénási dolomitdombot. (NATUROPA
46
Nachrichten 1996. Rej.: Dr. Szodfridt István)
Erdészeti. Lapok, CXXXIII. évfolyam 2. sz. (1998. február)
TERMÉSZETVÉDELEM sásfajai az erdei szálkaperje (Brachypodium sytvaiicumi, óriás csenkesz tFestuca giganteai. szálkás tippan (Agropyron caninumi, selyemsás (Carex brizoidesí, ritkás sás (C. remota). Keményfás ligeterdőket elsősorban a Duna, Tisza, Bodrog, Kőrösök, Maros, Rába, Dráva, Mura mentén találunk, egyre fogyó területtel. Az egyes területegységek között a faji összetételben kicsi különbség mutatkozik, ezért regionális társulásokat indokolatlan fölállítani, valamennyi állomány a Fraxino pannonieae - Ulmetuni asszociációba sorozható. A kemény fás ligeterdők területe az elmúlt évszázadokban drasztikusan csökkent. Az állományalkotó fatajok értékes faanyaga miatt, legelő, kaszáló és szántó nyerési célzattal írtották állományaikat. fenntartó kezelésük sajnos ma sem megoldott. Kizárólag tarvágásos üzemmódban kezelik a tölgy - kőris - szil ligeterdóket, a felújítás nagyon sokszor nem az eredeti, őshonos fafajokkal, hanem fóként nemes nyárakkal történik. Tarravágott, és több évig felújítatlan területeken a fehér nyár szokott gyökérsarjaival, kedvező időjárás és vízjárás es etén magoncaival is elszaporodni, s konszociációt alkotni. Előfordul az elkörisesedés vagy elkőrisesítés is, mikor a magyar kőris azért alkot konszociációt, mert gyorsabb növekedése miatt elnyomja a kocsányos tölgyet, vagyegyszerűen csak ezzel a fafajjal végzik a felújítást, a többi fafaj (kocsányos tölgy, szilek) nem kerül be az
-
erdősítésbe. Vannak olyan felújítások is, ahol nem vagy nehezen húzódnak be az elegyfajok az ilyen állományokba. A keményfás ligeterdók területének további csökkenését már csak az értékes faanyag miatt is - meg kell akadályozni, jelentős nagyságú ártéri területen lehetőség van visszaállításukra. A meglévő állományokban csak kis területű (max. 3 ha) tarvágásokat szabad engedélyezni, a kocsányos tölgyból több, a magyar kőrisb61 és szilekb61 kevesebb hagyásfát kell megtartani. Ezek némi árnyalást, magutánp6tlást és számos faj részére mikroél6helyet nyújtanak. Az erdőfelújítást és az erdötelepítést is csak makkveréssel indokolt végezni, a kocsányos tölgy csemeteról való ültetése - annak számos hátránya miatt - kerülendő. Erdőfelújításnál rnellözni kell a - korábban sajnos általánosan elterjedt - tuskózást és mélyforgatást, elegendő a talajlazítás. Erdőtelepítésnél jól elmunkált talajba kell a tölgymakkot vetni. Mivel az állományalkotó fatajok fiatalkori növekedése nem egyforma, ezért a magyar kőrist, szileket és egyéb elegyfajokat késöbb - pótlásként - kell az erdósítésbe vinni. Az állománynevelés során ügyelni kell a helyes elegyarány és szerkezet kialakítására. Mindez nem egyszerű feladat, de értékes termőhelyen lévő, minőségi fatermesztésre kiválóan alkalmas állománytípusról van szó, melyek mint él6helyek is nagyon fontosak. A jövőben pedig területük lényegesen növelhető és növelendo.
c »
,
,J
TO ABB ERSZ! Aki a mezőgazdaságban dolgoziK~ vagy bármilyen módo'n érdekelt, feltétlenül érdemes ellátogatnia . az év legnagyobJ,>eseményére, A mezőgazdaság nagy léptekkel fejlődik, s ezj;a fejlődést csak úgy köv_etheti, ha .. ,... Ö.nisf!legtekinti kiállításunkat . .~~~~
t=».. •..'' ....
-
I""-dén is várja :~
,.,
aaro+II __ ashe~po 18. NEMZE;KÖZI
MEZŐGAZDASÁGI
1998. MARCIUS
11-15. • BUDAPESTI
A rendezvényre
a MÁV
HÉTMÉRFÖLDES Erdészeti Lapok, CXXXIII. évfolyam
ÉS MEZŐGAZD~SÁ~I
2. sz. (1998. február)
50%-05
GÉ~KIÁLLíTÁS
VASARKOZPONT
kedvezményt
biztosít!
()oc:l
DOD HUNGEXPO
LÉPTEKKEL 47
ERDÉSZETI KUTATÁS
Korunk egyik legszomorúbb és leglátványosabb jeleusége természeti környezetünk pusztítása. A fajok eltűnése gyorsuló ütemben halad, s vészesen zsugorodnak a természetes, természetközeli élőhelyek területei is. A védett és veszélyeztetett fajok listája mellett most készült el hazánkban a veszélyeztetett, védendő élóhelyek, társulások összeállítása, mely várhatóan a kezeljövőben jogszabály formájában nyilvánosságra kerül. Ebben a sorozatban a veszélyeztetett erdőtársulásokat, veszélyforrásaikat és megóvásuk lehetőségeit mutatjuk be, tudva azt, hogy az erdőterületeken végbemcnő degradációt csak az erdészek állíthatják meg és fordíthatják vissza. Hegy- és dombvidékcink patakvölgyeiben keskeny sávban találhatók a patak menti ligeterdők. A mozgó patakvíz a talajt rendszerint felszínig átitatja ezeken az élöhelyeken, mely különféle kőzetek mállástermékeinek lehordódásával keletkezett völgyalji törmeléken, hordalékon alakul ki. A mezoklíma hűvösebb, párás abb a makroklímánál, de a patak menti ligeterdők kialakulásában a mozgó víznek van elsodleges szerepe. Ezek az élőhelyek rendszerint a klímazonális erdőtársulásokkal érintkeznek. Lombkoronaszintje zárt. egyszintes, jellemző állornányalkoró fafaja a higrofii mézgás éger (Alnus glutinosa). Tipikus elegyfa a törékeny fűz (Sal ix fragilis), zselnicerneggy (Padus aviuni; vadalma (Maius sylvestrisí; valamint a magas kóris (Fraxinus excelsion. mely helyenként konszociációtis alkothat. A rezgő nyár (Populus tremulcú, hegyi szil tUlmus glabra) és gyertyán (Carpinus betuluss ritkább an fordul elő. A cserjeszint alacsony, esetenként közepes borítású, higrofil, mezohigrofil cserjék alkotják. Ilyen a kutyabenge (Frangula alnusí; kányabangita (Viburnum opulus), fekete bodza (Sambucus nigrai, vörösgyűrűsom (Cornus sanguineai. vörös ribiszke (Ribes rubrums, farkasboroszlán (Daphne mezereumi, hamvas szeder tRubus caesius). Fényben gazdag részeken, széleken. köpenyeken lián természetű fajok kúsznak a cserjékre és fákra, mint az erdei iszalag tClemaiis vitalbai. komló (Humulus lupulus'i, piros földitök (Bryonia dio ica), felfutó sövényszulák (Calysiegia sepiurrc. A gyepszint rendszerint magas borítás ú, fajgazdag, dominálnak a higrofil (részben ligeterdei), mezofil (nagyrészt üde lornberdei) és az éger nitrogéngyűjtő sugárgombája (Frankia alni) miatt a nitrofil fajok. A tápanyaggazdagság és a jó vízellátás miatt a magaskórósok is sikeresek. Közülük jellegzetes elem a vörös acsalapu (Petasites hybridusv; podagrafű (Aegopodium podagrariai, halvány aszat iCirsium oleraceums, réti legyezőfű (Filipendula ulmarias, valamint az utóbbi időben terjedő, behurcolt japán keserűfű (Reynoutria japonicas, bíbor nenyúljhozzárn (Impatiens glanduliferai. maga> aranyvessző (Solidago gigantea). A harasztok közül az óriá" zsurló (Equisetum maximum), erdei zsurló (E. sylvaticum), hölgypáfrány (Athyrium filix-feminay említendő, míg a nagyon jellemző sásfajokat a selyemsás (Carex brizoidesí, csüngő sás (C. pendulas, ritkás sás (C. remota), posványsás (C. acutiformis) képviseli. A tarackoló selyem- és pcsványsás nagyobb területeket is beboríthat Az egyéb, patak menti ligeterdökre tipikus fajok közül még a mocsári zörgőfű (Crepis paludosa), aranyos veselke iChrysospleniuni aliernifoliumv. hegyi gólyahír (Caltha laeta). erdei nenyúljhozzám (Imp atiens noh-tangere), farkasszőld (Paris quadrifoliaí, keserű kakukktorma iCardamine amara), tavaszi tözike (Leucojum vernums, erdei madársóska (Oxalis acetosella), deréce veronika (Veronica beccabunga), erdei káka (Scirpus sylvaticus) fajokat kell említeni. A tőzegesedő talajfelszínen. a fák gyökfőjén talaj- és korhadéklakó moh afajok bukkannak föl, mint a körtemoha (Bryum cap illa re), habos ligetrnoha (Plagiomnium undulaiunu. karcsútoku rnoha (Amblystegium ripariumv
80
Patak menti ligeterdők az Északi- és Dunántúli-középhegységben, Nyugat- és Dél-Dunántúlon egyaránt előfordulnak. Osztályozásuk célszerűen aszerint történhet, hogy melyik régióban, milyen orográfiai alakulatnál találhatók. A hegyvidéki égerligetek a magashegységekre jellemzők, ahol a patak romboló ereje - különösen hóolvadás után - jelentős, a törmelék még durva, a talajban az ásványi eredetű frakciók dominanciája tipikus. Hegyvidéki égerligetek (Carici brizoidis - Alnetum) nálunk magasbegységek hiányában alacsony tengerszint feletti magasságnál, az Alpok, illetve a Kárpátok közelében, azokkal szerves kapcsolatban Nyugat-Dunántúlon (Soproni-hg., Kőszegihg., Őrség, Vend-vidék) és a Zempléni-hegységben találhatók. Nyugat-Dunántúlon a hamvas éger (Alnus incania) is megjelenik szórványosan, montán jellegű (nálunk dealpin ill. dekárpáti) ritka faj még a struccharaszt (Matteuccia struthiopteriss, osztrák zergevirág (Doronicum austriacumt, fehér acsalapu (Petasites albusí; fecsketarnics tGentiana asclepiadea), szőrös baraboly (Chaerophyllum hirsutunii, Teleki-virág (Telekia speciosa). A középhegységi égerliget (Aegopodio - Alnetum) ma nálunk a leggyakoribb az Északi- és Dunántúli-középhegységben, valamint Nyugatés Dél-Dunántúlon megtalálható típuso A szállított törmelék itt már finomabb, a patak romboló munkája mellett építő tevékenység is megfigyelhető, a vízviszonyok kiegyenlítettek, jelentős a talaj ok humuszosodása.
Ebből a változatból a magashegyvidéki (dealpin, dekárpáti) fajok már hiányoznak, a gyepszintben dominálnak az üde lomberdei fajok, melyek az érintkező bükkösökból, gyertyános-tölgyesekból húzódnak be. A dombvidéki égerliget (CCII'iciacutiformis - Alnerum) alacsony tengerszint feletti magasságnál, a dombok, előhegységek széles völgy talpai ban fedezhetők fel. A lelassult patak építő munkája kifejezettebb a romboláshoz képest, a szállított törmelék egész finom frakciójú, jelentős a humuszosodás, a nagyobb kanyarok kiöntéseiben a tözegesedés. Az állományokba behatol a síkvidéki jellegű fehér fűz (Salix alba) és fehér nyár (Populus alba), az üde lomberdei (bükkös. gyertyános - tölgyes) fajok már ritkák. Ez az élőhely tavasszal, nyár elején - a vízbőség miatt - ligeterdei, nyáron és nyárutón - a sok pangevizes terület miatt - láperdei képet mutat. Utóbbi képhez láperdei fajok is járulnak, mint a mocsári zsurló (Equisetum p alustreí; mocsári pajzsika (Thelypteris polustrisi, mocsári galaj (Galium palustrei, kétlaki macska" gyökér (Valeriana dio ica), posványsás iCarex acutiformis), zsombéksás (C. elata). Dombvidéki égerligetet - megfogyatkozott területtel, sokszor erősen átalakítva - dombvidékeinken, alföldperemi részeinken találunk. Patakmenti ligeterdeink sajátos. értékes éléhelyek. rnelyek a keskeny, sávszerű megjelenés miatt erősen sebezhetők. A bányászattal járó vízkiemelés ek miatt több patak vize eltűnt vagy megfogyatkozott, különféle terhelések miatt helyenként elszennyezödött. Több esetben - különösen a dombvidéki égerligeteknél - mederszabályozást. kanalizálást végeztek, az égerliget helyére nemes nyárakat, a magasabb régiókban lucfenyöt ültettek. Az erdőgazdálkodás a patak-menti ligeterdőket - kis területük miatt - együtt kezeli az érintkező - nagyobb területű - állományokkal, s sajnálatos módon itt is a tarvágásos üzemmód jellemző. A mézgás éger tuskóról, tóról jól sarjad, a felújítás is ezzel történik, a csemetéról való ültetés ritka. Ásványi jellegű talajfelszínnel rendelkezé részeken a mézgás éger - pionír jellegenél fogva - magról önvetényül, A legértékesebb, ritka fajokat őrző és bolygatatlan állományokat mentesíteni kellene a gazdálkodás alól, s minden külső behatástól. A kevésbé értékes állományokban egy nagyon kíméletes gazdálkodás elképzelhető, télen, kis megbontással. szálalva termelve ki a méretes törzseket. A felújulás - tuskósarjak révén - biztosítottnak tűnik. Erdészeti Lapok, CXXXIII. évfolyam. 3. sz. (1998. március]
TERMÉSZETVÉDELEM
Korunk egyik legszomorúbb és leglátványosabb jelensége természeti környezetünk pusztítása. A fajok eItűnése gyorsuló ütemben halad, s vészesen zsugorodnak a természetes, természetközeIi élőhelyek területei is. A védett és veszélyeztetett fajok listája mellett most készült el hazánkban a veszélyeztetett, védendő élőhelyek. társulások összeállítása, mely várhatóan a közeljövóben jogszabály formájában nyilvánosságra kerül. Ebben a sorozatban a veszélyeztetett erdőtársulásokat, veszélyforrásaikat és megóvásuk lehetőségeit mutatjuk be, tudva azt, hogy az erdőter-ületeken végbemenő degradációt csak az erdészek állíthatják meg és fordíthatják vissza.
Főként a sík vidékeken, ritkábbari a hegy- és dombvidékeken, lefolyástalan lápteknőkben, feltöltődő morotvák helyén jöttek létre az égerlápok. A termőhely alapkőzete változatos. agyag, iszap, tőzeg, esetenként durvább folyóhordalék (kavics, rnurva, homok) len et. A talajvízszint a tenyészidőszakban mindig magasan van, egyes égerlápokban állandó a vízborítás, másokban felszínig nedves, esetenként nyár végére kiszáradó termőhelyeket találunk. Az oxigénben szegény pangóvíz miatt a szerves anyagok lebomlása lassú, jellemző folyamat a tőzegesedés, melynek kővetkeztében síkláp és lápos réti talajok jönnek létre. Állományai zártak. de az erős vízborítás miatt helyenként felszakadozhatnak. A lombkoronaszint egyszintes, állornányalkotó tataja a pangó vizet is elviselő mézgás éger (Alnus glutinosa). Gyakoriak a "lábas égerek", amikor jellegzetes rámasztógyökereken állnak a fák, ezek a vízszint fölött sajátos mikroélőhelyet nyúj tanak. A Duna-Tisza közén és Belső-Somogyban jellegzetes elegyfa a magyar kóris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonicai. mely a száradó terrnöhelyú állományokban konszociációt alkothat ("kőrisláp"). Az égerlápoknak kevés elegyfája van, a pangóvizet ugyanis nehezen viselik el a fafajok. A zselnicemeggy (Padus aviumi gyakoribb, ritkán rezgő nyár (Populus tremulai, szörös nyír tBetula pubescensi és vénic-szil (Ulmus laevis) is elegyedik. A mézgás éger erős árnyalása. a pangó víz miatt a cserjeszint alacsony vagy közepes borítású, higrofil fajokból épül fel. Ilyen a kutyabenge (Frangula alnus), kányabangita (Viburnum opulust. rekettyefűz (Salix cinerea), a ritka füles fűz (S. aurita), továbbá a hamvas szeder (Rubus caesiusi, vörös ribiszke (Ribes rubrunq, BelsőSomogy déli részén a fűzlevelű gyöngyvessző (Spiraea salicifolia). A gyepszint borítása a vízborítás időtartamától és kiterjedésétől függ, magas vagy nyílt vízfoltokkal tarkított részeken közepes borítású. A fajgazdag gyepszintben a higrofil (nagyrészt láperdei) fajok és a mézgás éger nitrogéngyűjtő sugargombája (Frankia aint) miatt a nitrofil fajok uralkodnak. A jó víz- és tápanyagellátás, a nitrogénbőség miatt jellernzóek a magaskórósok is. Több páfrányfaj is fölbukkan az égerJápokban, a tarackoló tőzegpáfrány (Thelypteris palustrisi a vízzel nem borított foltokon nagyobb telepeket alkot. A szálkás és széles pajzsika iDryopteris carthusiana, D. dilatala), hölgypáfrány (Athyrium [ilix-feminai a lábas égerek gyökfőjére is fölköltözik. A ligeterdőkhöz hasonlóan - a nyílt foltokon, szegélyeken - sikeresek a liánok, mint al, ebszólócsucsor tSolanum du.lcamara), sövényszulak tCalystegía sepium), kornló tHumulus lupulus). A sások-füvek szintén nagy fajsz árnrnal , s helyenként Erdészeti
Lapok,
cxxxm.
évf. 4. sz. (1998. április)
nagy borítással képviseltetik magukat. A nagy termetű, ún. magassások közül a zsombékelő és sűrűn gyepes fajok inkább a vízborította, mélyebb részeken, a tarackelő fajok fó1eg a vízborítás nélküli, magasabb részeken szaporodnak el. Az előző csoportot a rostostövű sás (Carex appropinouatai, zsombéksás (C. elata), nyúlánk sás (C. elongata), az utóbbit a posványsás (C. acu tifo rmis) , villás sás (C. pseudocyperusi és hólyagos sás (C. vesicariai képviseli. A fűfajok közül a nagy termetű gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosai, vizi harmatkasa (Glyceria maxim a) és a dárdás nádtippan (Calamagrotis canescens) említendő. A további fajkészletből, a fajgazdagságot érzékeltetendő ki kell emelni még a sárga nőszirom (fris pseudacorus'y, mocsári galaj (Galium palustrey, mocsári kocsord iPeucedanum palustre), békaliliom (Hottonia palustriss, nyúlkörnény iSelinum carvifolia), kétlaki macskagyökér (Valeriana dioica), mocsári nefelejcs (Myosotis palustris), menták (Mentha spp), mocsári gólyahír (Cai/ha palustrisi, borkórók (Oenanthe spp.), VIZI peszérce (Lycopus europaeu.s), fekete nadálytő (Symphytum officinalei, angyalgyökér (Angelica sylvestris), vidrafú (Menyanthes trifoliata), réti fűzény (Lvthrum salicaria) , mocsári tísztesfű (Stachys polustrisi fajokat. A tőzeges talaj felszínen vagy a lábas egerek gyökfójén helyenként számottevő a mohafajok borítása, melyek közül a korhadéklakók dominálnak. Ilyen a lápi moha (Aulacomnium palu.stre), fácska moha (Climacium dendroides), közönséges ligetrnoha (Mnium cuspidatumi, lapított máj moha (Radula complanatay, a Pohlia mutans és a ritka tőzegmohák (Sphagnum spp.) Az égerlápok az Eszaki- és Dunántűli-középhegységben szórványosan fordulnak elő, Nyugat-Dunántúlon (Őrség, Vend-vidék), Dél-Dunántúlon (Belső-Somogy) és az Alföldön (Nyírség, Szatmár-Beregi-sík, Duna-Tisza köze, Hanság, Szigetköz) valamivel gyakoribbak. Az égerlapok típusai a talajvízszint ingadozásától, a vízborítás időtartamától és mélységétől függnek. A vízgazdálkodásbeli kíilönbségek a faji összetételben, borításban is megmutatkoznak, de külön társulásokat fölállítani nem szükséges, valamennyi égerlapot a Thelypteridi-Alnetum asszociációba lehet sorozni. A mézgás éger és magyar kőris értékes faanyaga miatt az égerlapok erdőgazdasági hasznosítás alatt állnak. Allományaikat tarvágással kezelik, s részben tósarjról, részben mesterséges csemeteültetéssei újítják fel. Helyenként - elsősorban a tőzeges talajfelszínű részeken - az éger magról történő önvetényülése is megfigyelhető. A kírnéletes hasznosttáshoz hozzátartozna, hogy az élőhely védelme érdekében a faegyedek IS-20 %-át visszahagyjak. Az égerlápokra nagy veszélyt jelentenek a kűlönféle célzatú vízrendezések (vízelvezetések). Több, nagy kiterjedésú állomány (pl. a Hanságban. Ecsedi-lápon) emiatt menr tönkre, helyükön ma mezőgazdasági kultúra vagy kevésbé jó egészségi állapotú nemes nyárasok vannak. Száradó terrnőhelyű égerlápjaink csak akkor tarthatok fenn, ha a kellő vízutánpótlást meg tudjuk oldani. Bizonyos kiszárított területeinken - az intenzív faterrnesztés gazdaságtalansága miatt - meg kell fontolni a termőhelyek rehabilitálását, s az ex tenziven kezelhető mézgáséger-állományok visszatelepítését. Sajnos kotusodás, tőzegkiégés rniatt ez nem minden esetben valósítható meg rögtön, ilyen degradált részeken engedni kell a pionír cserjefajok (pl. reketytyefűz) visszatelepülését.
117
TERMÉSZETVÉDELEM
Korurik egyik legszomorúbb és leglátványosabb jelensége természeti környezetünk pusztítása. A fajok eltűnése gyorsuló ütemben halad, s vészesen zsugorodnak a természetes, természetközeli élőhelyek területei is. A védett és veszélyeztetett fajok listája mellett most készült el hazánkban a veszélyeztetett, védendő élőhelyek. társulások összeállítása, mely várhatóan a közeljövóben jogszabály formájában nyilvánosságra kerül. Ebben a sorozatban a veszélyeztetett erdőtársulásokat, veszélyforrásaikat és megóvásuk lehetőségeit mutatjuk be, tudva azt, hogy az erdőterületeken végbemenő degradációt csak az erdészek állíthatják meg és fordíthatják vissza. A reliktum fűzlápok és nyírlápok term6helye hasonló az égerlápokéhoz, de a vízborítás gyakoribb és jelentősebb. Fóleg a sík vidékekre jellemzők, de egyes tagjaik a hegydombvidékeken is megtalálhatók. A nyírlápokra laza záródású lombkoronaszint jellemző, melyben a ritka és védett szőrös nyír tBetula pubescens), illetve babérfűz tSalix pentandra) dominál, elegyfaként a bibircses nyírt tBetula pendula) és rezgő nyárat (Populus tremula) lehet felfedezni, A cserjeszint a fűzlápoknál jól fejlett, magas borítású, állományalkoto a higrofil rekettyefűz CSalá cinereai, mészmentes termőhelyen a füles fűz (S. aurita) és kutyabenge (Frangula alnus) is megjelenik. Előz6 fafajokból a fűzlápokban is előfordulhat egy-egy egyed. A nyírlápok cserjeszinje közepes borítású, a fűzIápoknál említett cserjefajok jelennek meg bennük. Mindkét élőhelynél a gyepszint - a gyakori és jelentos vízborítás miatt - alacsony vagy közepes borítású, közepesen fajgazdag, s higrofil elemekkel jellemezhető. Gyakoriak es tömegesen jelennek meg a magassások és nagy termern fűfajok. Képviselőik a posványsás (Carex acuiiformisi, rostostövú sás (C. appropinquaiai, zsombéksás (C. elata), villás sás (C. pseudocyperus), csőrös sás (C. rostratai, lápi nádtippan (CaZamagrostis canescens), dárdás nádtippan (C. stricta), nád tPhragmites australisi, vizi harmatkása (Glyceria maxima), keskenylevelű gyékény (Typha angustifoliai. A gyepszint további jellemző faja még a mocsári pajzsika tTheiypterys palustrisi, gyilkos csomorika (Cicuta virosai. vidrafú (Menyanthes trifoliaun, mocsári kocsord (Peucedanum polustrei, nádi boglárka (Ranunculus lingua), mocsári gólyaorr (Geranium palustre), tiszaparti margitvirág (Chrysantnemun serotinumi. A nyírlápok és a fűzlápok egy része hidegkori maradványfajok refúgiumai. Ezeket az értékes, ritka, védett fajokat a jégkorszak óta őrzik e lápok, ezért is jelentenek különös értéket ezen él6helyek. Glaciális reliktum a mocsári angyalgyökér (Angelica palustris), tőzegeper tComarum palustret, hamu virág tLigularia sibirica),
Erdészeti Lapok,
cxxxm. évfolyam
5. sz. (1998. május)
zergeboglár (Trollius europaeusi. lápi csalán iUrtica kioviensis). A fűz- és nyírlápok nagyon szórványosan és kis területen találhatók az országban. A nyírlápok i Salici pentandrae Betuletuni pubescentisi egykoron a Nyírségre és a Hanságra voltak jellemzők, az utóbbi helyról eltűntek. A Nyírségen megtalálható még Bátorligeten, a közelmúltban felfedezett, de elpusztítással fenyegetett piricsei Júlia-ligeten, jó fél évszázada tették tönkre a halápi állomanyát. A fúzlápoknál két ökológiai változatot lehet elkülöníteni. A gyakoribb típusban tCalamagrostis - Salleetum cinereaeí tőzegmoha fajok nem fordulnak elő, sokszor a reliktum fajok is hiányoznak. Ez a típus az Alföldre (Hanság, Szigetköz, DunaTisza köze, Szatmár-Beregi-sík, Déli-Alföld) jellemző. A ritkább, tőzegmohás fúzlápokban (Salici cinereae - Sphagnetum recurvii tömegesen jelennek meg a rekettyefűz tövei körül és a zsombékok közötti sernlyékekbe n a t6zegmoha fajok tSphagnum spp.). Jellegzetes kíséró mohafaj még a lápi moha (Aulacomnium palustrei, továbbá tőzegmohalápi fajok, mint az errol az élőhelyról már kipusztult tarajos pajzsika tDryopieris crisuuai. valamint a kereklevelű harmatfű tDrosera rotundifolias, a· tömegesen rnegjelenő gyapjasmagvú sás (Carex lasiocarpa), illetve <: hüvelyes gyapjúsás iEriophorum vaginatums. Nagyon sz órványosan találjuk ezt a típu st az országban, előfordul a Szatmár-Beregi-síkon (Csaroda), Dél-Dunántúlon (Szenta). Nyugat-Dunántúlon (Köszeg, Őrség, Vend-vidék) és a Magyar-középhegységben (Egerbakta, Kelemér, Sirok, Szentendre, Zalaszántó). Reliktum nyír- és fúzlápjainkat a meliorálisnak nevezett vízelvezetések. termőhelyeik föltörese veszélyezteti. Kis területeik miatt könnyen sebezhetők, bolygatott term6helyeikre a gyom fáj ok gyorsan betörnek és jellegrelenné teszik az állományokat. A környező mezőgazdasági területek vegyszerbemosódása eutrofizációt okoz. Valamennyi meglévő állományuk védendő, vegetációtörténeti jelentőségük és sebezhet6ségük miatt mindenféle beavatkozástol mentesíteni kell őket. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület új Elnöksége: Tardy Pál elnök; Kiss Csaba főtitkár; dr. Ha/ala Pál főtitkárhelyettes; dr. Fazekas János ex-elnök; dr. Szabo Cyörgy alelnök; dr. Srabo József alelnök; Kovács Loránd, a bányászati szakosztály elnöke; Kovács János, a bányászati szakosztály titkára.
161
TERMÉSZETVÉDELEM zeti parkokhan és más vedett tcrületen nundig vannak ehhez énel szakemberek. 3. A természetességi mutatónak szakmai togyatékossága: is vannak, ezek kijavítása nélkül a kívánt célt alig lehet elérni. Gondolok arra, hogya növényzetre épül a mutaió, azon belül is elsosorban a fa faj okra. A termohely kimaradt belőle, holott a "természetesség" meghatározása ott kezdődik. hogy megállapít juk, vajon termőhelyén van-c a vizsgált növénytársulás. Hiányzik az elaion megjelölése is, amihez viszonyítva az eltérést meg lehetne határozni es ezzel a természetesség számértékét megjelölni. Ha ugyanis nem mondjuk meg, mihez kell viszonyítanunk, akkor az értékelés szubjekuvvé válik. A javaslathan leírt növénytársulások jellemzést adnak :1 növénytársulásról. dc az átlagos képet muiaiják. ettól pedig az átlagszámítás szabályai miau a konkrét állományok plusz vagy minusz irányban szükségszerúcn eltérnek. Ily módon alig lehet olyan állományt találni, amelynek kiváló minósúése lenne a természetességi muiató szerun. Ha pedig mindcnt leértékelünk, akkor a teljességre, jóra törekvő szakmai ambíciók soha nem elégülhetnek ki, igényes szakember soha nem érezheti a jól végzett munka érzését, mindez szakmai lelkesedését elveszi, nem kevés áldozattal járó munkájához a kedvet lelohasztja. 4. Igazságérzetem mindig háborog, ha a természetességet csak az erdő részéról kívánják és tólünk várják el, hogy crdeinkhól eltüntessük az akácot. Ceketefeny6t sth. csupán azért. mert bölcsójüket nem a határai nk közöu ri ug auák. Az igazságérzct azért háborog, mert a mez6gazdaság amerikai eredetű kukoricával, burgonyával, dohánnyal, paradicsommal stb. dolgozik és az ország tekintélyes hányadát horító szólú- és gyümölcsültetvényekben többnyire nemesneu Iliivényfajrák monokultúrái kaptak helyet. Ezeket sohanem éri bíráló szó, hololt sokkal erősebben megválioztauák a természet képét, miru az erdók. Fejtegetéseimmel nem szeretnék hangulalot kelteni a természetvédelmi törekvések ellen. Minden erdésznek kutya hitelessége a természetes állapotol védelmezni és lehetsége szer i III Iennmar adásáról gondoskodni, de az ország egyéb
Korunk egyik legszomorúbb és leglátványosahb jelensége természeti környezctünk pusztítása. A fajok cltűnése gyorsuló ütemben halad, s vészesen zsugorodnak a természetes, természetkozcli élőhelyek területei is. A vedett és veszélyeztetett fajok listája rncllctt most készült CI hazánkhan a veszélyeztetett, védendő élóhelyck, társulások összeállítása, mely vá r-hutő an a kdzclj ovób cn jogszahály fonnájáhan nyilvánosság.-a kerül. Ehhen a sorozathan a veszélyeztetett crdótársulúsoka t, veszélyforrásaikat és megóvásuk lehetőségeit mutatjuk he, tudva azt, hogy az crdótcrületckcn véghcmcnó' dcgrudációt csak az c.·dés:t.ek állíthatják meg és fordíthatják vissza.
Erdészeti Lapok,
cxxxnr.
évf. 6. sz. (1998. június)
érdekeinek
megállapított
megfeleleen
határig
és nem
!11111-
dcuüu.
A sok vitának viszont elejét lehetne venni, ha bevezetaz üzemtervekbe olyan rovatot, amely megrnutatná. hogy az crd6sítés (erdótelepítést is beleértve) helyén mi volt a kor ábbi állapot. Ha ugyanis felhagyott mezógazdasagi területet erdósftünk. amelyen külföldról beburcolt gyomok (Erigcron canade nse, Asclepias syriaca stb.) foglalják ,1 területet, akkor semmit nem rontottunk azzal, ha feketefenyőt vag y akacor ültcuünk el helyére. S6t utóbbiakkal cliudítouuk egy futóhomok területen a talajtejlócést, megvédiük muvelt sz.intóu-rülcreinkct a szél okozta talajpusztulástól és egyéb h3~ZIHlt szcreztünk. Ha a javasolt feljegyzést megtesszük. akkor statisztikailag tudjuk értékelni, mckkora területeken ronrouuk el,) természetes vegciációt és mckkorán ném l Cltük ot. Ha lenne ilyen mutató, számszerű értékekkel tudnánk kimuiatni. hogy nem okoztunk akkora károkat a természetes vcgctácíóban, nuntha csupán a tcnyórcrület alapján ítélkezün kés a kél kategóriát összemosva nyújtunk kedvez ótlen ésjoggal vitatott képet. Ezzel a javaslattal sok ingerLiltséget keltll vitár meg lehetne előzni és senkinek nem sérti lne élZ érzü le te , nem len ne a vád lottak padj ára ü hcthetó, mi III .rermészeuumbotó" vagy .erdömészárus" és hasonló jelzöl
A kö/éphcgységek sziklás gerincein, mercdek , délies kitcus":gű lcjtóin, .ilt.rl.iban 250 m tszf magasság felett - edaf ikus okuk miau - al. crdórenvészet határán jönnek létre a bokorerJók Tcrmóhc lvuk rnezok lirnatikus okok rniatt a makrok lirn.in~1 ,/,íru;thh dolomit.
~s mc lcucbb
1l1CS/.c,; homokkő,
z al t ), 1,,1".Iuk sd~ly
, alapkózetük karbonátokban
lLrlllőrétcgű
méxzuutalmú (rnészkó, gazdag andexit. ha-
és szára».
Jcl lcrnzó
lalajtípu-
suk a kii\"c's-";/.il-:I;í, vá!.tala.l, valamint a kózcthatású talajok köI.ul il hurnuszk arbonár. rendzina <2S erubáz .. A bokorerdők nyílt clóhclvck. " 1;IS növények alkotta foltok fát lan lcjtószrycppckk cl
~S
s1.ikLlgy"pckkel
rUIl"Sl.illl
Illall;íns;lll
v.i ltakoz nak nc m k iilonul
A Ll(ajok
alkulia
ci a cscrjcszinuól
lomhk
o-
, a r,ítlall
211
TERMÉSZETVÉDELEM foltok miatt oldalról nézve kupola alakúak. Állományalkotó fafaja a molyhos tölgy (Quercus pubescens) és virág os kőris (Fraxinus omus), elegyfaként a sajmeggyet (Cerasus mahaleb), házi és déli berkenyét (Sorbus domestica, S. graeca) lehet említeni, ritkábban az erdélyi kocsánytalan tölgy (Quercus polycarpa) is megjelenik. A közepes vagy magas borítású cserjeszint faj gazdag, számos xerofil faj építi fel. Általánosabb fajai a tatár juhar (Acer tataricum], sajmeggy (Cerasus mahaleb), madárbirsek (Cotonaester spp.), csepleszmeggy (Cerasus [ruticosa], kökény (Prunus spinosa), húsos som (Cornus mas), ostorménbangita (Vibumum lantana), sóskaborbolya (Berberis vulgaris), egybibés galagonya (Crataegus monogyna), bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus), pukkanó dudafürt (Colutea arborescens], molyhos szeder (Rubus tomentosus), jajrózsa (Rosa pimpinellifolia). Gyepszintje közepes vagy magas borítású, rendkívül fajgazdag, xerofil és többnyire mészkedvelő fajok találhatók itt. Az extrém termóhelyi viszonyok (szárazság, meleg, magas karbonáttartalom, sekély termőréteg stb.) miatt sikeres életformának bizonyulnak a félcserjék, mint a fürtös zanót (Cytisus nigricans), magas rekettye (Genista elata), selymes dárdahere (Dorycnium germanicum), sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys), napvirágok (Helianthemum spp.), kakukkfüvek (Thymus spp.), valamint a xeromorf felépítésű (keskenylevelú, sok szilárdítóelemet tartalmazó) fű- és sásfélék, mint a barázdált csenkesz (Festuca rupicola], vékony csenkesz (F. valesiaca], deres csenkesz (F. pallens), nyúlfarkfüvek (Sesleria spp.), kései perje (Cleistogenes serotina), deres tarackbúza (Agropyron intermedium], tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum}, árvalányhajak (Stipa spp.), magyar rozsnok (Bromus pannonicus), sudár rozsnok (B. erectus), törpe sás (Carex humilis). A színpompás virágszőnyegből kiragadva említhető még a felálló iszalag (Clematis recta), tarka nőszirom (fris variegata), magyar lednek (Lathyrus pannonicus), pusztai szélfű (Mercurialis ovata), méreggyilok (Cynanchum vincetoxicum), nagyezerjófű (Dictamnus albus), piros gólyaorr (Geranium sanguineum), bókoló habszegfű (Silene nutans), hasznos tisztesfű (Stachys recta), rnezei zsálya (Salvia pratensis}, homoki pimpó (Potentilla arenaria}, ebfojtó müge (Asperula cynanchica), csabaire vérfű (Sanguisorba minor), rekettyelevelű gyújtoványfű (Linaria genistifolia), sátoros margitvirág (Chrysanthemum corymbosum), magyar szegfü (Dianthus pontederae), koronafürtök (Coronilla spp.), homokliliomok (Anthericum spp.), kardos peremizs (Inula ensifolia), színeváltó kutyatej (Euphorbia polychroma), tavaszi hérics (Adonis vernalis), szarvaskocsord (Peucedanum cervaria}, taréjos csormolya (Melampyrum cristatum), szürke galaj (Galium glaucum), magyar repesény (Erysimum pannonicum), erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris), sárga hagyma (Allium flavum}, orvosi salamonpecsét (Polygonatum odoratum}, erdei gyöngyköles (Lithospernum purpureo-coeruleumi és szarnos orchidea faj. Bokorerdőket hazánkban az Északi- és Dunántúli-középhegységben, illetve Dél-Dunántúlon (Mecsek, Villányi-hg.) találunk. Bár a különböző klímahatások miatt némi eltérés fölfedezhető a nagyobb tájegységek bokorerdeinek faji összetételében, az edafikus tényezők (főleg az alapkőzet típusa) miatt a földrajzi változatok helyett ökológiai változatokat célszerű elkülöníteni. így megkülönböztethetjük a könnyen málló mészkövön és bazalton álló típust [Ceraso - Quercetum pubescentis}, a közepesen málló, alacsonyabb karbonáttartalmú andeziten álló típust (Festuco pseudodalmaticae - Ceraso - Quercefum), és a kémiailag csak nehezen málló dolomitori álló típust
212
(Cotino - Quercetum pubescentis). A mészkövön és bazalton tenyésző bokorerdők az Északi-középhegységben (Tornai karszt, Bükk, Cserhát, Naszály), a Dunántúli-középhegységben (Budai-hg., Pilis, Gerecse, Balaton-felvidéki bazalt tanúhegyek) és a Dél-Dunántúlon (Mecsek, Villányi-hg.) fordulnak elő. Jellemző cserjefajuk a sajmeggy (Cerasus mahaleb), továbbá a kontinentális jellegű fekete és pannon madárbirs (Cotoneaster niger, C. x matrensis), törpe mandula (Amygdalus nana), szirti gyöngyvessző (Spiraea media). Dél-Dunántúlon jellemző a szubmediterrán karakteru jerikói lonc (Lonicera caprifolium], aranyeső (Laburnum anagyroides), szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus). A gyepszint további fajai a fehér zanót (Chamaecytisus albus), méregölő sisakvirág (Aconitum anthora), macskahere (Phlomis tuberosa}, magyar bogáncs (Carduus collinus), Waldstein-pimpó (Waldsteinia geoides), magyar zergevirág (Doronicum hungaricum), aMecsekben és a Villányi-hegységben további színesítő elem a pirító gyökér (Tamus communis), majornkosbor (Orchis simia), baranyai perernizs (Inula spiraeifolia) és a bánáti bazsarózsa (Paeonia officinalis ssp. banatica). Az andeziten álló bokorerdők a legfajszegényebbek, az Északi-középhegységre (Zempléni-hg., Mátra, Börzsöny) és a Dunántúli-középhegység északi részére (Visegrádi-hg.) jellemzők. Itt a cserjeszint borítása is alacsonyabb, a sajrneggy (Cerasus mahaleb) és a magas kőris (Fraxinus excelsior) szerepe viszont jelentős az állományok felépítésében. A cserjék közül kiemelendő a törpe mandula (Amygdalus nana) és szirti gyöngyvessző (Spiraea media), a lágy szárú növények közüí domináló fűféle a magyar perje (Poa pannonica), keskenylevelű perje (P. angustlfolia) és a sziklai csenkesz (Festuca pseudodalmatica). A dolomiton álló bokorerdőket elsősorban a Dunántúli-középhegységben (Budai-hg., Déli-Vértes, Bakony, Balaton-felvidék, Keszthelyi-hg.) és kisebb folton az Északi-középhegységben (Bükk: Nagy-Eged) találhat juk meg. Tipikus elegyfái a berkenye kisfajok (Sorbus spp.), a Vértesben a csákvári Haraszt-hegyen a keleti gyertyán (Carpinus orientalis). Tömegesen megjelenő cserjefaj a vegetatív úton nagy polikormonokat (sarjtelepeket) alkotó cserszömörce (Cotinus coggygria), dekoratív cserjéje még a molyhos madárbirs (Cotoneaster tomentosus), fanyarka (Amelanchier ovalis) és a Balaton-felvidéken a bokros koronafürt (Coronilla emerus}. A dolomiton található bokorerdők a leg faj gazdagabbak, gyepszintjének további fontos alkotóeleme a sziklai sás (Carex halle riana), sárga koronafürt (Coronilla coronata), pusztai szélfű (Mercurialis ovata), nizzai zörgőfű (Crepis nicaeensis), fényes galaj (Galium lucidum), dudatönk (Physocaulis nodosus), fénylő zsoltina (Serratula lycopifolia), bajuszos kásafű (Orytopsis virescens ). A bokorerdők kicsiny, foltszerű területeken találhatók, az erdőgazdálkodás szempontjából értéktelen faállományok, termóhelyük alkalmatlan a gazdaságos fatermesztésre. Területük egy részét az elmúlt évtizedekben erdeifenyőés főleg feketefenyő-ültetés sei próbálták hasznosítani, a termóhelyet megjavítani. A fenyő monokultúrák - csak idősebb korban - őriznek néhány értékesebb fajt, az eredeti fajgazdagság elenyésző töredéke található meg bennük. A meglévő bokorerdőket véderdőként kell kezelni, s mindenféle gazdálkodástói, háborítástóI mentesíteni kell. A kultúrfenyvesekké átalakított területeket fokozatosan meg kell bontani, teret engedvén a szomszédos, kevésbé háborított területekről a fajok visszatelepülésének. A fafajok megtelepedését mesterséges magvetéssei is elő lehet segíteni, különösen a molyhos tölgy esetében van szükség erre.
Erdészeti Lapok, CXXXIII. évf. 6. sz. (1998. június)
TERMÉSZETVÉDELEM Úgy tudom, hogy ezen véleményemmel szám os .jobbérzésú, gyakorlati erdész" is egyetért. Nem vettem, nem veszek és nem is fogok részt venni nem őshonos fafajok elleni tűzzel-vassal folytatott irtohadjáratokban. Sokkal fontosabbnak és hatékonyabbnak tartom, hogy ismereteinket, tapasztalataiinkat, nézeteinket megosszuk egymással. és így prbáljuk erdeinket formálni azért, hogy a vitathatatlanul fontos gazdasági szempontok mellett a természetvédelmi elvárások is jobban érvényesülhessenek az eddigieknél. Csányi Sándor által idézett munkám is ennek jegyében látott napvilágot. Ahogyan ezt írásomban meg is jegyeztem, nem gondolom, és nem is remélem. hogy az egyes fafajokon élő rovarok száma lesz a Iafajmegválasztás elsodleges szempontja. Ezek fajgazclagsága azonban indikatora. mégpedig világszerte elfogadott indikátora az erdők diverzitásának. s mint ilyen, számunkra nem lehet érdektelen, legalábbis számomra egészen biztosan nem az. Persze az is nyilvánvaló, hogy a ,.szakmai nyel vezetünkbe beszökött" és a "propagandisztikus céllal hangoztatott" bio diverzitás fogalmát Csányi Sándor és én ugyancsak eltérő módon értelmezzük. Néhány gondolat erejéig itt utalnék az Erdészeti Lapok 1998. februári számában megjelent .,Százféle erdőnk ezernyi gazdagsága" címü írására. Félrevezetőnek tartom a más európai országok erdei nek gazdagságával való összehasonlítást, hiszen a jelentősen eltérő környezeti feltételek például eleve jelentösen eltérő fajkészlétet eredményeznek. A magyar erdőkben bizonyára több fafaj fordul elő. mint például Svájcban, Finnországban vagy Norvégiában. De ill a magashegyi, illetve északi elterjedésbő1 adódó környezeti tényeZÓK eleve kevesebb fafaj számára megfelelőek, mint az alapvctően jóval rnérséke ltebb és változatosabb magyarországi viszonyok. Ez azonban önmagában semmiképpen nem Jelenti azt, hogy nálunk minden a legnagyobb rendben lenne erdcink diverzitásával kapcsolatban. Vitathatatlan tény az is, hogy egyes, korábban és erőteljesebben iparosodott országokhoz képest még mindig paradicsomi a magyar erdők biológiai sokfélesége. De hát életszínvonalurlkat tekintve sem Etiópiahoz kell rnérjük magunkat ... Az igazi mérce azonban az, ha önmagunkat tekintjük viszonyítási alapnak, és azt vizsgáljuk, hogy változik-e, és ha igen, milyen irányban a magyar erdők biológiai sokfélesége. Erre vonatkozóan egyébként már többféle módszer ismeretes. Az említett írásából számomra többek között az tűnik ki, hogy Csányi Sándor sokkal kevésbé tekinti az erdő részének a lágy sz.árú növényzetet és a faunat. mint ahogyan azt éu gondolom. Legalább is erre enged következtetni az a tény, hogy "százféle erdónk ezernyi gazdagságáról" írott munkájában ezekről rnindössze egy rövid félrnondat erejéig emlékezik meg akkor, amikor az erdők állapot és alak szerinti felsorolásában figyelmet szentel a "nagy erdőnek" és II .,kerek erdőnek" is.
Ketségtelen. hogy az is egyfajla sokféleség. melvet Csányi Sándor írásában bemuuü, ez azonban srerintetn sokkal inkább az erdészeli szakkifejezések, elnevezések sokfélesé ge, mint biológiai diverritás.
Az írásban felsorolja, hogy hány fafaj, cserjefaj stb. fordul elő Magyarországon. A probléma az, hogy az általa említett ,,66 Iafaj, a 33 cserjeféle. a 48 bokorféleség, és a 7 kúszó fás növény" túlnyomó részének előfordulása az erdőterület elenyésző részére korlátozódik. és igen kevés az olyan erdő, rnelyben az egykor együtt előforduló. illetve az "oda való" fajok még mindig nagy számban vannak jelen. Y álaszomat, illetVe véleményemet egy profán párhuzammal foglalnám össze: Az önmagában még nem is lenne baj, hogy sorra nyílnak a túlméretezett, látványes neon cégéreikkel csalogató amerikai gyorséuermek Magyarországon. Az azonban már sokkal inkább az, hogy ezek láthatóan kiszorítják azt az ezernyi k isebb cttermet, vendéglőt, amelyekben nemcsak hamburgert és sült krurnplit. hanem sz.áz- féle jobbnál jobb ételt is lehetett kapni.
A ""-go!jdiilt
adatole Bondor
Ánbtl
Dr. Csóko
Györgv
és Hah'lsz G!1.hor 1998.febnlór
i9-én,
a Magyal' Tudománvos Akadémián elhangrou, HA tennésrrtkoreli erddgo::.dólkodrís l~hel;;ségei és k orátai" cimú előadásából srá nnatnak,
258
Korunk egyik legszomorúbb és leglátványosabb jelensége természeti környezetünk pusztítása. A fajok eltűnése gyorsulo iitemben halad, s vészesen zsugorodnak a természetes, tennésretköreli é/őhelyek területei is. A védeü és veszélvezfelel! fajok lis tája mellett most készül! el hazánkban CI ves:.élyeZlelell, védendő élőhelyek, társulások összeállítása, niety várhatóan a közeljövőben jogszabály formájában nyilvánosságra kerül. Ebben a sorozatban a veszélyeztetett erddtársulásokat, veszélyforrásaikat és megóvásuk leheuiségeit muiatjuk be, tudva azt, hogy az erdoterületeken végbelIIenő degradáciát csak az erdészek állithatják rneg és forditlunják vissza.
Mészkedvelő tölgyesek Kisebb területeken, edafikus hatásra, a domb- és hegyvidékek meredek, délies kitettségű lejtőin, vízszintesen rétegzódöu alapkézeten esetleg plakor helyzetben jönnek létre állományai. A mezoklimatikus ok ok miau szárazabb és melegebb termőhelyek alapkőzete rnésztartalmú (mészkó, dolomit, meszes homokkő, karbonátokban gazdag andez.it, bazalt), amelyen kőzethatású talajok (humuszkarbonát, rendzina, erubáz), esetleg barnaföld alakul ki. A termőréteg sekély, a termohely a fátenyészet határának közelében van. Az állományok nyíltak, fajgazdagok. xerofil elemekből épülnek fel. A többnyire egyszintes lombkoronaszintben el tölgyek a jellemző állományalkotó fa faj ok, így a molyhos, olasz, cser- és kocsánytalan tölgy (Quercus pubescens, Q. virgiliana. Q. cerris, Q. polycarpa). Aszámos elegyfa közül a virágos kőris (Fraxinus ornus), vad körte (Pyrus pyrastert, barkóca-, házi és déli berkenve (Sorbus tomunulis. S. doinestica. S. graeca), angol szil (Ulmus procera) és mezei juhar (Acer campestre] említhető. A lombkoronaszint alacsony záródása miatt fényben gazdag az erdóbelsó, ezért, S a lápanyaggazdagság miatt a cserje- és gyepszint borítása magas. A cserjéket a húsos som (Cornus mas), fagyal (Ligustruin vulgare), ostorménbangita (Vibumum lantana). kökén y (P runus spinosa), bi bircses kecskerágó (Euonymus verrucosus). egybibés galagonya (Crataegus monogyna), varjútövishenge (Rhamnus catharucus). ükörkelonc (Lorucera xylosteunu, pukkanó dudafürt (Colutea arborescens), sóskaborbolya (Berberis vulgaris), csepleszmeggy (Cerasus fruiicosa ) képviseli. A rajgazdag, virágpompás gyepsziruben szamos fLí- és sásfaj is megtalálható. mint a tollas szálkaperje (Bracliypodium pinruuum), barázdált csenkesz (Festtu:a rupicola), vékony csenkész (F. valesiaca), Jelemáslevelet csenkesz (F. heterophvlla), nyúlfarkfüvek (Sesleria spp.), sudár rozsnek (Bromus erectus), magyar rozsnok (B. ptinnonicus). törpe sás (Carex humitis). sápadt sás (C. miErdészeti Lapok, CXXXIII. évf. 7-8. sz. (1998.júl,-aug.)
TERMÉSZETVÉDELEM chelii). További jellemző elemei közül ki kell emelni a tarka nőszirom (Iris variegata), pázsitos nőszirom (1. graminea), színeváltó kutyatej (Euphorbia potychroma), bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollissima), borsfű (Cauimintha clinopodiurn), szurokfű (Origanum vulgare), tarka koronafürt (Coronilla varia), sujtár (Laser trilobum), sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys), méreggyilok (Cynanchum vincetoxicum), pusztai szélfű (Mercurialis ovata), nagyezerjófű (Dictamnus a/bus), szarvaskocsord (Peucedanum cervaria), erdei varjúháj (Sedum maximum), pirosló gólyaorr (Geránium sanguineum), pilisi bükköny (Vicia sparsiflora), nagyvirágú méhfű (Me/ittis grandifiora); bakfú (Betonica officinalis), felálló iszalag (Clemaus recta), közönséges galaj Galium mollugo), bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis), sátoros margitvirág (Chrysanthemum corymbosum), osztrák ökörfarkkóró (Verbascum austriacum), orvosi salamonpecsét (Polygonaium odoratum), erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coeruleum), kőmagvú gyöngyköles (L. officinale) fajokat. A főleg Közép-Európa déli felére és Dél-Európára jellemző mész- és melegkedvelő tölgyesek hazánkban az Északi- és Dunántúli-középhegységben, Dél-Dunántúlon (Mecsek, Villányi-hg.) és kis folton Nyugat-Dunántúlon (Soproni-dv.) találhatók. A Kárpár-medencét érő klímahatások ennél az él6helytípusnál is tükröződnek, így a szubkontinentális Északi-középhegység melegkedvelő tölgyesében (Como - Querectum pubescenti-petraeae) kelet felé haladva fokozatosan eltűnik a szubmediterrán cser és virágos kóris, jellemző cserjeként felbukkan viszont a kontinentális elterjedésű tatár juhar (Acer taiaricum). További karakterisztikus faj a magyar perje (Poa pannonica), tarka gyöngyperje (Me/ica pieta), méregölő sisakvirág (Aconitum aruhora), Waldstein-pirnpó (Waldsteinia geoides), magyar zergevirág (Doronicum hungaricum). A szubmediterrán hatás alatt álló Dunántúlí-középhegység mészkedvelő tölgyesében (Omo - Querectum pubescenti-cerris) jellemző cserjefaj még a cserszömörce (Cotinus coggygria) és a Balaton-felvidéken élő, védett bokros koronafürt (Coronilla emerust. Sajátos lágy szárú növényfaja a bajuszos kásafű (Oryzopsis virescens), sárga koronafürt (Coronilla coronata), pilisi bükköny (Vicia sparsiflora), pusztai szélfű (Mercurialis ovata) és a gérbics (Limodorum abortivum). A még eróteljesebb szubmediterrán hatás alatt álló Dél-Dunántúl mészkedvelő tölgyesében (Rusco - Omo - Quercetum) elegyfaként megjelenik még az ezüst hárs (Tilia tomentosa), cserjeként pedig a jerikói lonc (Lonicera caprifolium). Megkülönböztetőlágy szárú faja a fényes galaj (Galium lucidum), a liánszerű pirítógyökér (Tamus communis), deres sás (Carex flacca), valamint az Északi-középhegység meleg kedvel 6 tölgyesénél már említett méregölő sisakvirág (Aconitum anthora), Waldstein-pimpó (Waldsteinia geoides), magyar zergevirág (Doronicum hungaricum). A nyugat-dunántúli társulásban (Euphorbio - Quercetum) csak behurcolva fordul elő a virágos kóris, ritka cserjéje a védett kövi benge (Rhamnus saxaulis). További jellemző fajként még az ökörszemet [Buphthalmum salicifolium), bibircses és szögletes kutyatejet (Euphorbia verrucosa. E. angulata) lehet fölsorolni. Az egyébként is kis kiterjedésű mész- és melegkedvelő tölgyesek területe jelentosen csökkent akkor, amikor az elmúlt évtizedekben a fatermesztésre kevésbé alkalmas term6helyeiket erdei- és feketefenyő telepítéssei próbálták hasznosítani. Ezen kultúrállományok csak nyomokban, fó-
Erdészeti Lapok, CXXXIII. évf. 7-8. sz. (1998.júl.-aug.)
ként a kiritkuló, idősebb részeken tudnak néhány fajt megőrizni az eredeti fajgazdagságból. A meleg- és mészkedvelő tölgyeseket - erózióra hajlamos termőhelyük miatt is - véderdőként célszerű kezelni. Mivel fatermesztésre nem alkalmasak, ezért faanyagot legfeljebb szálalva. kíméletesen szabad kitermelni. További területvesztésüket meg kewll akadályozni, az egyébként is rossz egészségi állapotban lévő, helyükre ültetett kultúrfenyveseket - fokozatos megbontással és avisszatelepülés elősegítésévei - át kell alakítani ismét mész- és melegkedvelő tölgyesekké.
Mészkedvelő erdeifenyvesek Csak kis területeken, reliktum jelleggel bukkannak fel hazánkban a mészkedvelő erdeifenyvesek. Állományaikat meszes alapkőzeten (meszes homokkő, meszes homok), nagyon száraz rendzinákon vagy futóhomokon. gyengén humuszos homoktalajon találjuk. A talajok humusztartalma alacsony, vízállottsága kedvezőtlen. A szélsőséges terméhelyi tulajdonságok miatt a lombos fafajok versenyképessége alacsony, így a pionír, tág tűr61<épességű erdeifeny6 (Pinus sylvestris) tud állományokat alkotni. A lombkoronaszint nyílt, alacsony záródású, egyszintes, melyben elegyfaként fölbukkanhat a cser (Quercus cerris), kocsányos tölgy (Q. robur), illetve a virágoskőris (Fraxinus ornus). A hiányzó vagy alacsony borítású cserjeszintben a boróka (Juniperus communis), sóskaborbolya (Berberis vulgaris), egybibés galagonya (Crataegus mono gyna) jelenhet meg. A termohely és gyepszint faj összetétele alapján két típust különíthetünk el, a meszes homokon kialakult homoki erdeifenyvest (Festuco vaginatae - Pinetum sylvestris) és a meszes homokkövön létrejövő mészkedvelő erdeifenyvest (Lino flavae Pinetum sylvestris). Az előbbi társulás B akonyszentlászló Fenyőfő homokvidékén található, s fíziognómiájában a német-Iengyel síkság dűnefenyveseire emlékeztet, utóbbi társulás a Zalai-dombvidék északi részén (Alibánfa, Petöhenye, Pakod, Nemesapáti) lelhető fel, melyhez hasonló élóhelyek vannak az Alpok és a Kárpátok mészvonulatain is. A homoki erdeifenyves gyepszintje sajátosan kettős. A Kisalföldr61 felhúzódó meszes homoktakarót bazifil és xerofil, sok esetben pannon bennszülött homoki fajok jelzik, így a homoki csenkesz (Festuca vaginata), homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica), naprózsa (Fumana procumbens), homoki vértő (Onosma arenaria), homoki fátyolvirág (Gypsophila fastigiata), homoki szegfű (Dianihus arenarius), fekete kökörcsin (Pulsaiilla pratensis ssp. nigricans), pusztai kutyatej (Euphorbia seguietiana). Ugyanakkor a nyugatról érkező nedves légtömegek kilúgozó hatása és a fenyőalom savanyíró tulajdonsága miatt acidofil fajokat is találunk, mint az orvosi veronika (Veronica officinalis). zöldes körtike (Pyrola chloraniha), fenyőspárga (Monotropa ttypopytis), gyöngyvirágos-körtike (Orthilia secunda). A homokk6re települt mészkedvel6 erdeifenyvesben dominálnak a száraz tölgyes elemek, mint a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatumt, sudár rozsnok (Bromus erectus), piros gólyaorr (Geranium sanguineum}, ökörszem (Bupluhalmuni salicifolium), sárga len (Linuni flavum). A homoki erdeifenyves; a külszíni fejtésű bauxitbányászat jórészt megsemmisítette. A megmaradó foltok erősen bolygatottak, s a cser fokozatosan szorítja ki az erdeifenyőt. Állományainak regenerálódására nem sok esély van. A homokkőre települt mészkedvelő erdei fenyves állományai kis területnek, erősen sebezhetök. Az intenzív gazdálkodás miatt állományai eljellegtelenedtek.
259
TERMÉSZETVÉDELEM
Korunk egyik legszomorúbb és leglátványosabb jelensége természeti környezetünk pusztítása. A fajok eltűnése gyorsuló ütemben halad, s vészesen zsugorodnak a természetes, természetkozeli élőhelyek teruletei is. A vedett és veszélyeztetett fajok listája mellett most készült el hazánkban a veszélyeztetett, védendő éló'helyek, társulások összeállítása, mely várhatóan a közeljövőben jogszabály formájában nyilvánosságra kerül. Ebben a sorozatban a veszélyeztetett erdőtársulásokat, veszélyforrásaikat és megóvásuk lehetőségeit mutatjuk be, tudva azt, hogy az erdőterületeken végbemenő degradációt csak az erdeszek állíthatják meg és fordíthatják vissza. Délnyugat-Dunántúlon széles, lapos dombhátakon, átlagosan 250-350 m tszf. magasság között, savanyú és könnyen kilúgozódó kőzeteken (agyag, savanyú homok, kavics) állnak állományaik. A többletvízhatástól független vagy változó vizellátású term6helyeken savanyú, podzolos és pszeudoglejes barna erdőtalajok jönnek létre. Az állományok összetételét, szerkezetét - a szub atlanti klímahatás ellenére - elsősorban az edafikus feltételek, illetve a több évszázados, szálaló jellegű erdőgazdálkodás és egyéb erdokiélések (legeltetés, alomszedés, köztes művelés) határozzák meg. Zonálisan ezeken a területeken nagyobbrészt gyertyanos-tölgyesek fordulnak elő, de az állandó belenyúlásokkal keletkező lékekben, az alomszedés és legeltetés következtében létrejövő minerális talaj felszínen jól újult es elterjedt az egyébként e térségben őshonos, pionír jellegű erdeifenyő (Pinus sylvestris). Az állományok kettős lombkorona szintűek, a felső szintben a fényigényes erdeifenyőn kívül két tölgyfaj is megtalálható, mégpedig a kocsánytalan és a kocsányos tölgy (Quercus petraea, Q. robur). Klimatikusan a kocsánytalan tölgy jelenléte lenne indokolt, de az edafikus okok (tömött, cementálódott, levegőtlen talajok) miatt az alacsony dombvidékkel jellemezhető területre a kocsányos tölgy is be tudott törni. A második lombkoronaszintben állandó elem a generatív és vegetatív úton jól újuló gyertyán (Carpinus betulus). Lékekben, erdőszéleken a mészkerülő bibircses nyír (Betula pendula) és rezgö nyár (Populus tremula) verődik fel. A tápanyagszegény talaj ok és a kettős lombkoronaszint miatt a cserjeszint faj szegény, borítása alacsony. Jellemző cserjefaj a legeltetést, alomszedést jelző boróka (Juniperus communis), erdőszéleken, tisztásokon a seprőzanót (Sarothamnus scoparius), jobb vizellátású részeken a kutyabenge (Frangula alnus), illetve a védett füles fűz (Salix aurita) és havasi éger (Alnus viridis). A gyepszint a savanyú kémhatás, tápanyaghiány és a humuszos réteg hiánya (alomszedés !) miatt szintén fajszegény és alacsonyabb borítású. Ezeken a termőhelyeken sikeresek a fél- és
törpecserjék, mint a rekettyék (Genista spp.), fekete és vörös áfonya (Vaccinium niyttillus, V. vitis-idaea), illetve a henye boroszlán itt tenyésző alfaja (Daphne cneorum ssp. arbusculoides). A szárazabb, többletvízhatástól független term6helyeken a fentieken kívül több acidofrekvens fajt találunk. Aszáraztőzeges, nyershumuszos, mohapárnás talajfelszín kedvez az apró magvú, illetve spórájú körtikefélék (Pyrolaceae) és korpafúfélék (Lycopodiaceae) terjedésének, szinte valamennyi fajuk megtalálható itt. Jellemző még a fecsketárnics (Geniiana asclepiadea), hölgymálok (Hieracium spp.), perjeszittyók (Luzula spp.), réti csormolya (Melampyrum pratensei. orvosi veronika (Veronica officinalis), fenyőspárga (Monotropa hypopytis), kékcsillag (Jasione montana), sovány ibolya (Viola canina), macskatalp (Antennaria dio ica), fonalas csenkesz (Festuca tenuifolia), cérnatippan (Agrostis tenuis), erdei sédbúza (Deschampsia flexuosa) előfordulása is. A változó vízgazdálkodású, időnként jól átnedvesedő term6helyeken két nagy termetű fűfaj, a nagy kékperje (Molinia arundinacea) és a gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa), illetve a háromfogfű (Sieglingia decumbens) és a vérontófű (Potentilla erecta) dorninál. A savanyú kémhatás, az ásványi talaj felszín miatt amohaszint jól fejlett, faj gazdag, helyenként jelentős borítású. Gyakoribb mohafajok a seprőmohák (Dicranum spp.), fehérlő vánkosmoha (Leucobryum glaucum), lápi moha (Aulacomnium palustre), szőrmohák (Polytrichum spp.), pirosszárú moha (Pleurozium schreberi), tölcsérzuzmók (Cladonia spp.). A Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa északi felén nagy területeken előforduló fenyőelegyes-tölgyesek (Pino Quercetum) hazai előfordulása a több évszázados, de azonos formájú erdőgazdálkodásnak és erdökiélésnek köszönhető. Kárpát-medencei előfordulása Délnyugat-Dunántúlra (Vasi-hegyhát, Őrség, Göcsej, Hetés, Vend-vidék) kerlatozódik. Mivel ez az él6helytípus antropegén hatásra jött létre, és stabilizálódott, ezért fenntartása érdekében ugyanazokat a beavatkozásokat kellene véghez vinni, mint évszázadokon keresztül. Sajnos akisparaszti szálalás visszaszorulóban van, az erdei legeltetés és az alomszedés megszünt. A rendszeres szálalások elmaradása miatt lombos fafajok (különösen a gyertyán) törnek előre, a pionír jellegű erdeifenyő pedig kiszorul. A fénymennyiség csökkenése, a humuszosodás megindulása miatt az acidofrekvens fajok és mohok dominanciája csökken, egy részük eltűnik. További problémát jelent a nagyüzemi erdőgazdálkodás térhódítása ezeken a területeken, ahol többnyire elegyetlen, csemeteról mesterségesen felújított erdeifenyő kultúrállományok foglalják el a fenyőelegyes-tölgyesek helyét.
Helyreigazító Dr. Tóth János közli, hogy tanulmánya az 1998. júniusi számában (Hozzászólás dr. Somogyi Zoltán cikkéhez a gyorsuló fanövekedést illet6en) a következő javítást igényli Az 1. és 2. táblázatot fel kell cserélni. A grafikon magától beszél, de a szöveg rossz magyarázatot ad. Az értelmezés a következő: A cédrus 1. osztály túlhaladja a 30 métert, és jóval a feketefenyő 1. osztálya fölött van. A cédrus II osztálya feketefenyő I. osztályának felel meg 80-100 éves korban, ekkor a két fafaj magassága 25 méter körül van. Az elírásért a szerző szíves elnézést kér. 288
Erdészeti Lapok, CXXXllI. évf. 9. sz. (1998. szeptember)
TERMÉSZETVÉDELEM
Korunk egyik legszomorúbb és leglátványosabb jelensége természeti komvezetunk pusztítása. A fajok eltúnése gyorsuló ütemben halad, s vészesen zsugorodnak a természetes, természetközeli élőhelyek területei is. A védett és veszélyeztetett fajok listája mellett most készült el hazánkban a veszélyeztetett, védendő élőhelyek, társulások összeállítása, mely várhatóan a közeljövőben jogszabály formájában nyilvánosságra kerül. Ebben a sorozatban a veszélyeztetett erddtársulásokat. veszélyforrásaikat és megóvásuk lehetőségeit mutatjuk be, tudva azt, hogy az erdőterületeken végbemenő degradáciát csak az erdészek állíthatják meg és fordíthatják vissza. Középhegységeink sziklagerincein, srikiás csúcsain, meredek lejtőin általában 300 m tszf. magasság felett alakulnak ki a sziklaerdők: Term6helyük mezoklimatikus okok rniatt szárazabb vagy hűvösebb a klímaövhöz képest. Mindenféle tömör k6zeten (mészk6, dolomit, andezit, gabbró, bazalt, riolit stb.) létrejöhetnek, többletvízhatástól független köves-sziklás váztalajon, vagy ritkább an sekély term6rétegű k6zethatású talajokon (ranker, rendzina, erubáz) állnak állományaik. Az orográfiai és edafikus okok els6dlegesen határozzák meg a sziklaerd6k létét. A kedvezőtlen termőhely miau állományaik nyíltak, két vagy több lombkoronasziruüek. A sziklaerd6k fafajösszetétele változatos, függ a tengerszint feletti magasságtól, domborzati sajátosságoktól, földrajzi elhelyezkedést61. Magasabb régi óban még állományalkotó szerephez jut a bükk (Fagus sylvatica), az alacsonyabb régiókban a kocsány tal an tölgy (Quercus petraea) csak ritkán, lokálisan nagyobb elegyarányú. Sikeresek viszont a generatív úton jól újuló, plasztikus gyökérzetű fajok, mint a magas k6ris (Fraxinus excelsior), kis- és.nagylevelü hárs (Tilia cordata, T. platyphyllos), hegyi, korai és mezei juhar (Acer pseudoplatanus. A. platanoides, A. campestre), valamint a lisztes, déli és barkócaberkenye (Sorbus aria, S. graeca, S. torminalis). Ritkán előfordul az olasz tölgy (Quercus virgiliana) és a gyertyán (Carpinus betulus) is. A Dunántúli -középhegységben jellemzo a virágos k6ris (Fraxinus ornus) föllépte.
Újonnan felfedezett kosborféle - melyet Tallós Pál erdómérnökról neveztek el a KLTE Növénytani Tanszékének kutatói, Molnár V. Attila, Vidéki Róbert és Sulyok József a Bakonyban, Nyírád község határában, egy változó vízgazdálkodású tölgyesben, 1996-ban egy addig ismeretlen kosborfélére, az önmegporzós nőszőfúfajra bukkantak, amelyet a nyirádi Bakonyalja flóráj ának - sajnos fiatalon elhunyt - kiváló kutatója, Tallós Pál erdőmérnök tiszteletére Tallós nöszöfű (Epipactis tallósii) névre kereszteltek Ez a,10-40 centiméter magasra növó, augusztusban virágzó faj várható an előkerül Somogy, Zala, illetve az Orség és a Kisalföld üde lomberdeiben is. Dr. Hajdú István
316
Bár a fényviszonyok kedvezők, az edafikus okok miatt a cserjeszint borítása alacsony, vagy legfeljebb közepes. A sziklás termőhelyeken tipikus a szirti gyöngyvesszrí (Spiraea media), el madárbirs-fajok (Cotoneaster spp.), a köszméte (Ribes uva-crispa) megléte, továbbá ükörke (Lonicera xylosteum), bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus), húsos som (Cornus mas), mogyoró (Corylus avellana), pukkanó dudafürt (Colutea arborescens) és a Bükkben, valamint a Mátrában a ritka havasi iszalag (Clematis alpina) fordul e16. A sziklaerd6k gyepszintjére a mozaikos megjelenés, az alacsony vagy közepes borítás és a fajgazdagság jellemző. A magasabb régi óban lévd üdébb típusaiban számos üde lomberdei faj jelenik meg, az alacsonyabb régióban viszont jónéhány, száraz tölgyesekre jellemző fajt is találunk. Tipikus sziklaerdei fajoknak (is) tarthatók a nyúlfarkfüvek (Sesleria spp.), tarka nádtippan (Calamagrostis varia), fehér sás (Carex alba), lila csenkesz (Festuca amethystina), törpe sás (Carex humilis), mérges sás (Carex brevicollis). bajuszos kásafű (Oryzopsis virescens), Waldsrein-pimpó (Waldsteinia geoides), magas csukóka (Scutellaria auissima). A magasabb régiókban lév6 és hűvösebb északias oldalakon tenyésző sziklaerdők számos ritka és hidegkori relikturn fajt öriznek, ilyenek a havasi hagyma (Allium victorialis), harangláb (Aquilegia vulgaris), havasi ikravirág (Arabis alpina), szirti búzavirág (Ceniaurea rnollis), poloskavész (Cimicifuga.europaea), enyves aszat (Cirsi um erisithales), kövi szeder (Rubus saxaiilis), szürke bogáncs (Carduus glaucus), medvefül kankalin (Primula auricula), hármaslevelű macskagyökér (Valeriana tripteris). Az erózió miatt asziklalakó mohafajok száma jelentős, fontosabb képviseléjük a nagysüvegű moha (Encalypta ciliata}, továbbá a Scapania punctata és Cephalozia bicuspidata. Asziklaerdők csoportosításában a tengerszint feletti magasság, a földrajzi helyzet, a vegetációtörténeti múlt játszik elsősorban szerepet. Az Északi-középhegységben a Kárpátok közelsége, a szubkontinentális klímahatás, több hegység jelentős tengerszint feletti magassága miatt négy változatot lehet felismerni. A Bükkhegység 800 m-nél magasabb részein leginkább dolomiton találjuk a sziklai bükköst (Seslerio - Fagetum). A szélsőséges edafikus tényezők ellenére a makroklímának köszönhetóen a bükk még állományalkotó szerephez jut. A korábban már említett reliktum fajokon kívül a dekoratív, védett harangláb (Aquilegia vulgaris), madársisakok (Cephalanthera spp.), vörösbarna n6sz6fú (Epipactis atrorubens) említhet6 még itt. Ugyancsak a Bükk-hegységben hasonló tengerszint feletti magasságnál, de meredek, északi as dolomit lejt6kön a hársas-berkenyést (Tilio - Sorbetum) találjuk. A bükk itt már alárendeltebb szerepet játszik, dominál akislevelű és nagylevelű hárs (Tilia cordata. T. plaiyphyllos}, melyekhez lisztes berkenye (Sorbus aria) elegyedik. Reliktum fajokban ugyancsak gazdag élőhely. a további növények közül a védett fürtös kótör6fű (Saxifraga paniculaia) emelendo ki. A Zemplénihegység északi részén szilikátos alapk6zeten (riolit, andezit) az ún. szilikát sziklaerd6t (Sorbo - Quercetum) lehet meg-
Erdészeti
Lapok, CXXXIII. évf. 10. sz. (1998. október)
TERMÉSZETVÉDELEM figyelni. Az alacsonyabb tengerszint feletti magasság, a tápanyagban szegény termőhely miatt itt érdekes módon a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) az állományalkotó, jellemző elegyfája a lisztes és madárberkenye (Sorbus aria, S. aucuparia). A gyepszintben elsosorban xerotherm tölgyes és acidofrekvens fajok tenyesznek. Az Északi-középhegység legelterjedtebb sziklaerdCí társulása a hárs-kőris sziklaerdő (Tilio-Fraxinetum), mely a Tornai-Karszton, a Bükkben. a Mátrában, Karancson és a Börzsönyben több felé megfigyelhetö. Ez a posztglaciális reliktum társulás számos kontinentális karakteni fajt őriz, jellemzóje még a tavaszi geofita aszpéktus és több nitrofita jelenléte. A kis- és nagylevelű hárson (Tilia cordata. T. plcayphyllos) kívül domináns el magas kóris (Fraxinus excelsior), s nagyon jellegzetes a sokszor kisebb fává is megnövő húsos som (Cornus mas) megjelenése. Inkább az alacsonyabb régiókban, széljárta. a környezeténél kissé szárazabb termőhelyeken tenyészik ez a társulás. A Dunántúli-középhegységben az alacsonyabb tengerszint feletti magasságok, a hegységet felépítő kevésbé változatos kózetek, a magasbegységekkel való kapcsolat hiánya miatt csak egyetlen társulást lehet elkülöníteni, az elegyes karszterdőt (Fago - Ornetum), Ez a Pilisben, a Budai-hegységben, a Vértesben. a Bakonyban és Balaton-felvidéken található társulás sajátos. kevert jelleget ölt, mely az északias kirettségü dolomitlejtőknek és a szubmediterrán klímahatásoknak egyaránt köszönhetó. A fafajok közül a szubatlanti jellegű bükk (Fagus sylvatica) és a szubmediterrán jellegű virágos kóris (Fraxinus
1 9 9 19.
állományalkoto szerepet, érdekes elegy fák a bennszülött berkenye kisfajok (Sorbus spp.). A Déli-Bakonyhan ebben a társuláshan él a tiszafa (Taxus baccauu is. A cserjefajok közül még a szép, ritka fanyarkár (Amelanchier ovalis) és a molyhos madárbirset (Cotoneaster 10meniosus) kell említeni. Az északi as kitcttség és a dolomit sajátos reliklumőrző tulajdonsága miatt itt is több értékes hidegkori maradványfajjal találkozunk. Nyugat-Dunántúlon a Készegi-hegységben a velemi Péterics-hegyról sziklai erdeifenyves-társulást (Calamagrosti variae - Pinetum) írtak le, ahol az erdeifenyő (Pinus syivestris) jut állornányalkotó szerephez. Az Alpok és a Kárpátok zord bércein tenyésző sziklai erdeifenyves hazánkban nagyon kis területen és sajnos erdsen átalakulófélben létezik. A srikiaerdők nundig kisebb foltokban. extrém termőhe-
lyeken jelennek meg. Talajvédő és ritka, sok esetben reliktum faji őrző szerepük miatt különleges védelmet érdemelnek, a gazdálkodást és háboritást Jneg kell szünietni. E véderdóK könnyen sebezheuik, az itt-ou elkövetett tarvágások. fenvvesitések; anagyvadállomány és a turizmus több állományukat tönkretette vagy erősen degradálta. Erózióra hajlamos, sekély termörétegü hegyvidéki élőhelyeken tarvágások és sikertelen felújítások után magas kőris, illetve kislevelű és nagylevelű hárs konszociációk is kialakulhatnak. Ezek a .másodlagos sziklaerdók" azonban szegényes és jellegtelen fajkészletúek, a termőhely degradálódása miatt azonban nem, vagy csak nagyon lassan tudnak visszaala-
kulni az eredeti erdátársulássá.
U 5
9.
NEMZETKÖZI
ornus} játszik
o
MEZŐGAZDASÁGI ÉS MEZŐGÉP BU DAPESTI V ÁSÁRKÖZPONT
1
4
KIÁLLíTÁS
Információ és jelentkezés: Hungexpo Rt. Tel.: 263-6538
A KORSZERŰ
j
o
MEZŐGAZDASÁG
PIACA
i
TERMÉSZETVÉDELEM
Karunk egyik legszomorúbb és leglátványosabb jelensége természeti környezetünk pusztítása. A fajok eltünése gyorsuló ütemben halad, s vészesen zsugorodnak a termésretes. termésretkoreli élőhelyek területei is. A védett és veszélyeztetett jajok listája mellett most készült el hazánkban a veszélyeztetett, védendő élőhelyek, társulások összeállítása, melv várhatóan a közeljövóoen jogszabály formájában nyilvánosságra kerül. Ebben a sorozatban a veszélyeztetett erdőtársulásokat, veszélyforrásaikat és megóvásuk lehetőségeit Illutatjuk be, tudva aZI, hogy az erdőterületeken végbemenő degradáció/ csak az erdésiek állíthatják meg és fordíthatják vissza. A középhegységek lejtóinek meredekebb, kőgörgeteges szakaszain, általában a lehordási részen, valamint a sziklafalak alatti részeken alakulnak ki a törmeléklejtő-erdők. A többnyire északias kitettség miatt a mezoklíma a makroklímánál kissé hűvösebb és párásabb. A tömör, de fizikailag aprózódó kózeteken (pl. mészkő, dolomit, andezit, bazalt) elsősorban szivárgó vizű kőzethatású talajok (rendzina, erubáz), vagy kózettörrnelékkel feldúsult lejtőhordalék-erdőtalajok jönnek létre. Az állandóan mozgó törmelék ezen élőhely kialakulásában a legfontosabb ökológiai tényező, ami az állományok struktúráját és fajösszetételét döntően befolyásolja. Fentiek miatt a lombkoronaszint csak közepes záródású, s a szurdok- és sziklaerdókhöz hasonlóan a klimax fafajok, mint állományalkotók, itt is háttérbe szorulnak. Dominálnak a mezofil jellegű, plasztikus gyökérzetű, vegetatív úton is újuló fajok, mint a nagy- és kislevelű hárs (Tilia platyphyllos, T cordata), továbbá a hegyi és korai juhar (Acer pseudoplatanus. A. platanoides), magas kőris (Fraxinus excelsior), madárcseresznye (Cerasus avlum}, lisztes berkenye (Sorbus aria), de szálanként megtalálható a bükk (Fagus sylva/ica) és gyertyán (Carpinus betulust is. Dél-Dunántúlon az ezüst hárs (Tilia tomentosa), valamint a virágos kőris (Fraxinus ornus] is szerepet kap. A cseijeszint borítása és faj összetétele a lombkoronaszintéhez hasonlóan alig különbözik a szurdokerdőkétöl, bár itt a montán jellegű és reliktum
A PAN Park program rövid bemutatása A PAN (Protected area NetworkVédett Területek Hálózata) program célja új marketing és kommunikációs stratégia kidolgozása védett területek számára. A program várhatóan a közeljövőben az IUCN (Természetvédelmi Unió) "Parkok az életért" nevű kampány részévé válik. A jelenlegi koncepció alapján a jövőben bármely védett terület csatlakozhat a hálózathoz, amennyiben elfogadja a program keretében létesített független szervezet minősítését. Ezzel a
fajok már nem fordulnak elő. Ennek oka, hogy az élőhely a szurdokokhoz képest kevésbé hűvös és párás. Tipikus cserjefaj a törmeléklejtő-erdőben a mogyorós hólyagfa (Staphylea pinnata), mogyoró (Corylus avellana), húsos som (Camus mas), vörösgyűrűsom (C sanguinea), fekete bodza (Sambucus nigra), borostyán (Hedera helix), erdei iszalag (Clematis vitalba). A kedvező vízellátás, a társanyaggazdaság miatta nagyobb borítású gyepszintet az általános üde lomberdei fajok uralják, ahol a polikormonképzés (sarjtelep) szintén gátolt. A talajmozgás és nitrogéndúsulás miatt a szurdokerdőkhöz hasonlóan itt is több nitrofil faj van, képviselőik a nagycsalán (Ur/ica dioica), vérehulló fecskefil (Chelidonium rnajus ), falgyom (Patrietaria officinalis], tyúkhúr (Stellaria media), kányazsombor (Alliaria petiolatra), foltos árvacsalán (Lamiuni uiaculatunu. nehézszagú gólyaorr (geranium robertianum}. További fajok, rnelyekkel a törmeléklejtő-erdó1<: jellemezhetők az őzsaláta (Smyrnium perfoliatum], méregölő sisakvirág (Aconitum an/Izom), fényes gólyaorr (Geranium lucidum), Waldstein-pirnpó \Valdsteinia geoides), éveló szélfű (Mercurialis perennis), bozontos csukóka (Scutellaria colurnnae ), apró tyúktaréj (Gagea minima), tavaszi görvélyfű (Scrophularia ve malis), bekaszem (Oniplialodes scorpioides), valamint számos általános lomberdei faj. Terrikol zuzmó- és mohafaj alig van, annál jelentősebb viszont a szaxíkol fajok nagy száma, borítása. , Törmeléklejtő-erdó1<:et (Bercurialis - Tilietum] az Eszakiközéphegységben (Zempléni-hg., Bükk, Bátra, Börzsöny, Naszály), Dunántúli-középhegységben (Visegrádi-hg., Budaihg., Gerecse, Vértes, Bakony), szórványosan Nyugat-Dunántúlon (Köszegi-hg.) és Dél-Dunántúlon (mecsek, Villányi-hg.) találunk. A szurdokerdókhöz hasonlóan ezeket az élőhelyeket is véderdőként kell nyilvántartani, s mentesítcni kell óket miudenféle gazdálkodástól, terheléstél. A fafajok sebzett és elágazó törzsei, az állandó és nagymérvű erózió, a nehéz felújítás is e mellett szól,
független minősítéssel a WWF célja az, hogy ne csak a védett területek száma és kiterjedése, hanem ezekkel együtt a védelem hatékonysága is növekedjen. A program támogatja a WWF "Erdők az életért" elnevezésú kampány egyik fő célját, a védett területek hálózatának létrehozását, melyeknek a WWF véleménye szerint legalább a világerdőterületeinek lO%-át kellene magukban foglalniuk a jelenlegi 6% helyett. Mindezek eléréséhez új pénzügyi források elóteremtésére van szükség, hiszen a védett teriile-
Védekezés a nagy fenyőormányos
tek kűlőn-külön nem képesek a hatékony védelemhez szükséges plusz anyagi források biztosítására, ezért fontos, hogy hálózatot alkotva együtt próbáljanak fellépni. Különösen így van ez Európában, ahol az egyes országok ugyan igyekeznek közös stratégiát kialakítani, de a nagy pénzügyi alap okhoz még így sem képesek hozzáférni. A WWF marketing és kommunikációs tapasztalataival kívánja a folyamatot segíteni. A program keleteurópai koordinálásával a WWF Magyarországi Képviseletét bízták meg.
(Hylobius abietis) ellen
Lengyelországi vizsgálatok arról adnak számot, hogy a károsító bogár tojásrakását el lehet hárítani akkor, ha az általa kedvelt erdeifenyők tuskóját Phlebia gigantea gomba-micéliummal beoltják. Eme művelet elvégzése után a tapasztalatok szerint mind a tuskóban, mind gyökereiben jelentősen csökkent a tojásrakások száma. (Folia Forstalia Polonica, 1996. 38. Ref.: dr. Szodfridt 1.)
Erdészeti
Lapok,
CXXXIII. évf. 11. sz. (1998. november)
343
TERMÉSZETVÉDELEM
Karunk egyik legszomorúbb és leglátványosabb jelensége tennészeli komyereiunk pusztítása. A fajok eltünése gyorsuló ütemben halad, s vészesen zsugorodnak a természetes, termésretközeli élőhelyek területei is. A védeu és veszélyeztetett fajok listája mellett 1110.1'1 készült el hazánkban a veszélyeztetett, védendő élőhelyek, társulások összeállítása, mely várhatóan a közeljövőben jogszabály formájában nyilvánosságra kerül. Ebben a sorozatban a veszélyeztetett erdduirsulúsokat, veszélyforrásaikat és megovásuk lehetőségét mutatjuk be, tudva azt, hogy az erdőterületeken végbemetui degradáciát csak az erdészet: állíthatják meg ésfordiihatják vissza. A középhegységek szúk völgyeinek alsó, meredek lejtőin, töbrök oldalain általában 300 m tszf. magasság felett alakulnak ki a szurdokerdők. Az egyébként is hűvös, párás, csapadékes makroklímánál a domborzati sajátságok miatt a mezoklíma még hűvösebb, párásabb. A szurdokok kialakulására a tömör, de kémiailág jól málló kézetek (pl. rnészkó, andezit, bazal t) alkalmasak, melyek felső, lehordasi részén fóleg többlervízhatástól független köves-sziklás váztalajok és kózethatású talajok (ranker, rendzina, erubáz), alsó, felhalmozasi részén többnyire szivárgó vizű lejtőhordalék erdóralajok jönnek létre. A zárt, két vagy több szintes lombkoronaszint fajgazdag. melyet fóleg mezofil jellegű fajok építenek fel. A makroklíma által meghatároztt klimax fatajok (bükk, gyertyán, kocsánytalan tölgy) a terrnóhelyi sajátosságok miatt itt nem jutnak állományalkotó szerephez, a zonális bükkösok és gyenyános-tölgyesek elegyfafaja: viszont sikeresek itt, s konkurrensei ezeknek. A plasztikus gyökérzetű, magról és sarjról könnyen újuló hegyi és korai juhar (Acer pseudoptuianus. A. platanoides), nagylevelű és kislevelú hárs (Tilia plaiyphyúos, T cordata), hegyi sz.il (Ulmus glabra), magas kőris (Fraxinus excelsior), madárcseresznye (Cerasus avium) melleu szál an ként, elszórva található egy-egy bükk (Fagus svlvatica) vagy gyertyán (Carpinus betulus). DélDunántúlon az ezüst hárs (Tilia tomentosa) és virágos kóris (Fraxinus ornus) is megjelenik. Az állandó talajmozgás, a tatajok árnyal ása miatt a cserjeszini alacsony, ritkább an közepes borítású. A fekete és a ri tkább fürtös bodzán (Sambucus nigra, S. racemosa) kívül előfordul az itt-ott kisebb fává is megnöv6 mogyoró (Corylus avellana), mogyorós hólyagfa (Staphylea pinnauu, ritkább a köszrnéte (Ribes uva-crispa). s még ritkább a védett havasi ribiszke (Ribes alpinum). Több liánfaj kapaszkodik a fényért küzdve a fákra és sziklákra, gyakori a borostyán (Hedera helix) és az erdei iszalag (Clematis vitalba), a védett havasi iszalag (Clematis a/pina) viszont csak a Bükkben és a Mátrában színesíti ezt az éldhelyet. A jó vízellátás, a humuszos, tápanyagokban gazdag talajok miatt a mezotil, nagyobbrészt üde lomberdei fajok alkotják a gyepszinter. sok faj húzódik be a bükkősök és gyertyanos-tölgyesek aljnövényzetéből. Rajtuk kívül Jellemző a harasztok néhol tömeges megjelenése, mint a gfrnII yeJ v (Ptiyllitis scolopendrium), veseparran yok (Polystichum spp.), hólyagpáfrány (Cystopterisfragiiis). A jó víz-
Erdészeti Lapok, CXXXIV évf 1. sz. (1999. január)
és tápanyagellátás miatt sikeresek a magaskórósok is, tipikus képviseléjük a torny os ikravirág (Arab is turrita), hölgyestike (Hesperis matronalis), évelő holdviola (Lunaria rediviva), osztrák borzamag (Pleurospermuni austriacum), farkasbogyó (Scopolia carniolica). Az állandóan mozgó talajfelszín miatt a feltalaj nitrogénben állandóan dúsul, ezért több nitrofil faj is konstans eleme ezen él6helyeknek, mint például anagycsalán (Urtica dioica), falgyom (Parietarui officinalis). vérehulló fecskefú (Chelidonium majus), nehézszagú gólyaorr (Geranium robertianum). Fentieken kívül jellemző faj még a fényes turbolya (Aninriscus naidat. erdei csenkész (Festuca aliissima). fodros gólyaorr (Geranium phaeum), moh os csitri (Moehringia muscosa), havasi ikravirág (Arabis alpina), kövi szeder (Ruhus saxatilis), hármaslevelú macskagyökér (Valeriana tripteris), magas csukóka (Scutellaria altissima). A gyepszintnél érdekes megfigyelni, hogy az állandó talaj mozgás, kiálló kövek és sziklák miatt csak alacsony vagy közepes borítást találunk, s itt a tarackokkal szaporodó polikormonképző fajok is csak kisebb tolrokon jelennek meg. A talajlakó mohák számára szintén nem kedvez a talajmozgás, a kövek-sziklák viszont a párás, árnyas szurdokokban alkalmasak a sziklalakó mohoknak és zuzmóknak. A mohák közül a gömbös moha (Bartramia pomiformis), kúpos májmoha (Conocephalurn conicum), valamint a magyar nevet nem viselő Fissidens cristatus és Marsupella hungarica karakterisztikus elem itt. Szurdokerdóket az Északi- és Dunántúli-középhegységben. Nyugat-Dunántúlon (Kószegi-heg.) és Dél-Dunántúlon (Mecsek, Villányi-hg.) találunk az országban. Földrajzi változatokat - a csekély különbségek miatt - nem célszerű elkülöníteni, helyettük az alapkőzet alapján ökológiai változatokat lehet fölállítani. Így megkülönböztethető a mészkövön (Phyllilidi - Aceretum) és andeztten (Parietario Aceretum) álló szurdokerdő. Előbbi fajgazdagabb. S több hidegkori reliktum fajt is őriz, mint a havasi ikravirág. rarkasbogyó, havasi iszalag, havasi ribiszke, sárga ibolya. Ez a változat a Tornai Karszt, Bükk, Pilis, Gerecse, Vértes. Bakony, Balaton-felvidék, Kószcgi-hg., Mecsek, Villányihg. szurdokerdeire jellemző. Az utóbbi, andeziten található változat fajszegényebb. reliktum fajt alig őriz, viszont sok, szilikátos aljzatra jellemz6 mobafajokkal képviselteti magát. A Mátra, Börzsöny és Visegrádi-bg. területén fordul elő. Bár a szurdokerdókben értékes faanyagú fafajok fordul-
nak elő, fatermesztésre alkalmatlan területek. A törzsek girbe-gurbák, erősen elágazók, sokszor sebzettek, a rendszeres szél törések miatt sok a kid61t törzs. Emiatt, s az eróziónak erősen kitett term6hely miatt véderdőként kell oket nyilvántartani, s nundenféle gazdálkodást, háborítast meg kell tiltani. A kis területű, könnyen sebezhető, de nagyon értékes élőhelyek csak így órizhetók meg. Több szurdokerdóben, leülönösen a talpi részeken, luctelepíréseket végeztek, mely állományok - a lue pusztulása miau is - visszaalakúandók. Jelentős károkat okoz el túlszaporított nagyvadállomány. taposásuk, rágásuk miatt az ériékes fajok el tűnnek, s gyornosodás tapasztalható. Ugyancsak hasonló problémák lépnek fel el turizmus miatt is.
17
TERMÉSZETVÉDELEM
Korunk egyik legszomorúbb és leglátványosabb jelensége lennészeli kömyeze/iink pusztítása. A fajok eluinése gyorsuló ütemben halad, s vészesen zsugorodnak a termésretes. terméscetkoreli élőlzelyek területei is. A védett és veszélyeztetett fajok listája niellett IIIOst készült el hazánkban a vesrélveuetett, védendő él/ihelve«, társulások ossreállüúsa, mel» várhatcan a közeljövőbel1 jogszabály formájában nyilvánosságra kerül. Ebben a soroza/ban (1 veszélyeztetett erddtársulásokat, vesrélvjorrásaikat és niegávásuk lehetőségeit tnutatju]: be, tudva azt, hogya; erddteriileteken végbernend degradáciát csak az erdés::.ek úllí/lza/ják lIleg és fordíthatják vissza. A sík vidékek hornek
árvizmentes
alapkózeten
hátságain.
alakulnak
savanyú
ki a homoki
vagy
erdős-
sztyepp jellegű pzdálkodású,
állományai. Mivel a homok a lösznél jobb vízezért a kevésbé szélsőséges termőhelyeken.
nagy
zárt
rém
területen
állományokkal
találkozunk,
jelennek
a nyílt,
termőhelyeken
állományok.
v.iliakozó talajok. barna
A nyílt
a zill:t változatra kifejezettebb.
A zárt
dominálnak,
szint - kulönösen
a humuszos
homoki
az exthomoka talaj-
ugyanazok
desben vannak, még
vannak
nagyobb
A termőhely,
az utóbbi
záródon.
A homoki
a megfelelő
vízgazdálkodás
cserjeszinttel
találkozunk,
fajok
i, megjelennek.
Az
árnyalas
nélküli
találhatók
Erdészeti Lapok. CXXXIV évf. 2. sz (1999. február)
lehet
xeromezofil
tölgyesek
jellegű.
területcsökkenésének
egyik
legfonto-
és
indokolatlan a nehéz felújítás
talajvízmiatt a
nagyobb fatermcs reményében idegenföldi fafajokkal lomanyokat létesítettek termőhelyükön. Nagyobbrészt kisebb
részt
fekete
dió hódította
a nemes
nyarak,
erdei
és feketefenyő,
el területüket,
s semmisítette
vörös
csemetéról
ültetés,
több
éven
keresztül
sem kedvezett el az. crdészek ettől
meg. A nyílt
vczótlen
hatása
történo
a sikeres a tafajtól.
miatt
kerülni
a nagy
területű
lehet Ked-
tarvág.isokat.
nagyság engedhető meg, kíváuatos a Kerülendők a durva talaj munkák, sűrű sor-
megléte. elegendő
csak
a kocsáuyostölgy-makkot bevitelnek a pótlások cserjéket moki
kell
gépi
erdósítésckKétségtelen,
1-2 hektáros
legfeljebb hagyásfák közben
is álltak
alkalmazott tág hálózat-
hogy homoki tölgyeseket csak tarvágásos üzemmódban kezelni, dc fclújüüsuk sok helyen még nem reménytelen.
ho-
ezért
való
.ipolások)
tölgy,
meg a homoki
tölgyes élőhelyeket. A kocsányos tölgy felújítására technológia (tuskózás, rnélyszántás, gyökérfésülés. ban
kultúrálaz akác,
nek,
részeken
két
fölállítani,
bori-
képviselőik a homoki csonkesz csenkész (F. rupicola), vékony
az erdőszéleken
- társulást
xero-
(F. valesiaca), árvalanyhajak (Stip a spp.), erdélyi gyöngyrerjc iMelica transsylvanica), illatos borjúpázsit (A/1tlioxunthunt odoratiuu), illatos szeritperje (Hierochlo odorata), ági" homokliliom (rvnthericuni mIllOSI/III), koloncos legyczótú tFilipendu!« Fil lS a ris], magas k ocsord (Peucedanum alsuticuni], xzarvaskocsord (P. ce rva ria ), citromkocsord (P. orecse111111111), homoki nószirom (Lris a ren aria.), sarlós gamandor (Teucrium chcunaedrys]. A zárt homoki tölgyes változatnál legfeljebb
és összefolyó
csökken. alapján
magas
c senkesz
ezek a fajok
egyre
és a fajkészlet
xerofil,
mczofil fajok építenek fel. EZek a boróka (Luniperus COIllI/lUnis], egybihés galagonya (Crataegus 1l10110gVIlO), fagyal (Li,~llstn1111vulgarr ), kökény (Prunus spinosa}, mogyoró iCorvlus ave llan a), tatár juhar (Acer tataricurn}, vörösgyűrűsom (Cor1111.1' sanguinea). csíkos kecskerágó (Euonvnius europaeus), sóskuborbolya (Berberis vulgaris), gyepúrózsa (Rosa canina], ostorménhang ita (ViVllrJ1ll1ll lan/alla). A gyepszint szintén magas bontású. rujguzdag, je llcgzctesek a xcrofil (részben homoki) Iajok, dc a zárt változatnál már xerornczofil (részben üde lombmokpusziai rajl)k uralkodnak, (F estnea vaginata), barázdált
de területük
sabb oka a többnyire megfontolatlan sz.int-csökkentés. Másik ok az, hogy
rényviszonyok ,
erdei)
kiterje-
homoki (pusztai) tölgyest (Festuco rupicolae - Querroboris) és a. zárt homoki (gyöngyvirágos) tő lg yes: (Convallario - Quercetuni roboris). Az előbbi tipikus erdóssztyepp jellegű, alacsony záródású, xerofil jellegű társulás, míg
t.isú. Ll.lgazdag
a kocsányos
nyár
miau
erdófoltok,
érintkező
nagyobb
nyílt
a
egy gyengén fejlett második lombkoronaa zárt változatnal - is megfigyelhető. Állo-
rnelyet
sokfelé,
Ma már maradványállományaik lelhető már fel, a zárt váltczatból
az állományszerkezet
és vegyszeres
fafaj
a fehér
homokvidékein
voltak megtalálhatók. il nyílt változat alig
tölgy (Quercus robur), jellemző (Populus aiba), mezei juhar (Acer CWI/pestre), simalevelű mezei szil (Ulnius tninot), vadkörte (Pyrus pvrastert. Savanyú homokon megjelenik a rezg ú nyár (Populus treiuula i és a bibircses nyír (Betula pendulai is, meszes ho1110kon pedig a megritkult olasz tölgy (Quercus virgiliana). A Kisalföldőn eléfordul a csel' [Quercus cerris}, a Nyírség délkeleti részén pedig az ezüst hárs (Tilia tomentoxa}. A kedvező mányalkotó
elcgyfuj
és a zárt vál-
szálkaperje (Brachvpodium svlvaticum], ligeti perje (Poa nemoralis), szálkás tarackbúza (Agropyron caninum], gyöngyvirág (Convallaria 11/(/ja lis), széleslevelű és soktérdű salamonpecsét (Polvgonaturu latijolium. P. odoratuin), erdei ibolya JViola svlvestris], erdei és kórnagvú gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coeruleum; L. officinale), enyves zsálya (Salvia glutinosa), erdei tisztesni (Stachvs sylva/ica), bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollissima), kéküstökű csorrnolya (Melampvrum nemorosuin). A homoki tölgyesek egykor a Nagyalföld (Nyírség, DunaTisza köze, Tengelici-hornokvidék) és Kisalföld (Szigerköz,
il
A nyílt homoki tölgyes erdőfoltjai alaa fafajok gyengébb növekedésúek. faj gazdag,
állományrészeire
cetuni
és rozsda-
tölgyesnél
árnyasabb
fajok jellemzők: erdei
a kovetkezó
- egymással
gyepekkel
kovárványos
csonyabb z áródásúuk, Mindkét változat lombkoronaszintje tutajok
homoki
változatra
a fejlettebb
jellemzők.
erdőtalajok
víz hatása
meg
s csak
erdőfoltjaira.
tozatra
Kornáromi-sfkság)
meszes
tölgyesek
változat
altalajlazitást
- védószerepük tölgyes
mély savokba
végezni,
kell
elvetni. Az elegyfák csemeteról való során nagy jelentősége van, s a Iölveródó
változat
rniatt csak
- is kímélni
állandó
kell.
A nyílt
beavatkozással,
szetvédclmi célzattal tartható fenn, a zárt rületét - a kevésbé roncsolt termőhelyeken
ho-
terme-
hornoki tölgyes tc- kívánatos lenne
Mindkét típusnál gondot jelent a gyomosodás, kűlonösen a gyökérsarjaival tovagyalogló, s jellegtelen nitrofil aljnövclni.
növényzetét lyenként
mag,í val vivő az advenüv
(Ptelea trijoliata] jed például
larca ameriiana), olcsó feladat, vihet(í.
akác
okoz
meggy
is Iölveródik,
a sclycrnkóró
lom). A homoki
kései
nagy
problémákat.
(Padus serotina)
a lágyszarúak
közül
He-
é,
alástu
pedig
ter-
(Asclepias
kisvirágú tö lg ycsck
svriaca), alkörmös (PI1I'/0nenyúljhozz ám (Impatiens purvij-
fenntartása
ele - a pesszimista
nem
hozzáállás
egyszerű ellenére
~S
nem
- \'égilez-
53
