POLGÁR ’02 * A Magyar Polgári Együttműködés hírlevele * KÜLÖNKIADÁS
Térkép csata után Konferencia Szent Margit Gimnázium * 2002. november 30.
STUMPF ISTVÁN előadása Nem vagyok egyszerű helyzetben, hiszen az egykori Orbán-kormány tagjaként, kutatóként, elemzőként nem tudok elfogultság nélkül szólni az elmúlt időszakról. Azt hiszem, ez teljesen természetes. Azért sem tudok elfogultság nélkül szólni, mert a polgári oldal egy történelmi esélyt szalasztott el. Egy olyan történelmi esélyt, amelynek az lett volna a lényege, hogy a magyar nemzet konszolidációja a polgári értékek mentén történhet meg, és a 21. század küszöbén egy olyan emelkedő nemzet állhat az Európai Unió kapujába, amelyik büszkén vállalja nemzeti értékeit, ahol az emelt fejű patriotizmus a mindennapok viselhető és megélhető magatartása, és az EU-s tárgyalásokat a nemzeti érdekérvényesítés stratégiája jellemzi. Mi történt velünk? – kérdezi Nemeskürty István. Miért vesztettük el azt a csatát, amelyet tulajdonképpen a nemzeti szuverenitás kiterjesztéséért is folytatott az Orbán-kormány? Lehetett volna-e nyernünk? Volt-e esély arra, hogy egy olyan programmal, amelyik részben az állam megerősítését tűzte ki célul, hogy megvédje a nemzet érdekeit, részben a globalizáció folyamatával szemben nagyobb mozgásteret biztosítson az országban lakó embereknek, részben pedig a magyarság életesélyeit úgy növelje, hogy a határváltoztatások nélküli nemzetegyesítés programját is megvalósítsa. Úgy gondoltuk, hogy azok a kormányzati lépések, azok a programok, amelyeket elindítottunk, azok mind-mind ezt a célt szolgálják, és hittel, lelkesedéssel, eltökéltséggel tettük a dolgunkat. Mint most már látható, elég sok hibát követtünk el, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy nem tudtuk megnyerni a választásokat. Ugyanakkor ezen a helyen is szeretném megköszönni az Önök támogatását, amivel tulajdonképpen azt elérték, hogy a magyar polgári erők soha nem látott mértékben szereztek mandátumot a parlamentben, amely továbbra is térségünk legerősebb politikai formációja a jobboldalon. Egyetlen más volt szocialista országban sem sikerült ilyen típusú integrációt elérni. Mindenhol fragmentálódott, szétesett, egymással küzdő pártocskák reprezentálják a jobboldalt. Magyarországon sikerült a jobbközép pártok egyesítését elvinni egy olyan pontig, amely majdnem esélyt kínált az újab b négy éves kormányzásra. Önök bíztak bennünk, hittek abban, hogy ez a kormányzás folytatódik, - nem sikerült megvalósítanunk az Önök álmait. Ezért meg kell követnem Önöket. Ezek szerint nem követtünk el mindent azért, hogy az Önök szavazatainak érvényt szerezzünk és a mandátumok számával a kormányalakítás lehetőségét elérjük. Valószínűleg nagyon sokan nagyon nehezen dolgozzák fel a választási eseményeket. Így van ez a politika szférájában is. Valószínűleg ezért tart tovább a helyzet mély feldolgozása, majd egy új stratégia kidolgozása. Nem hiszem, hogy csak egy embernek, egy pártnak vagy pártcsoportnak a feladata, hogy számot vessen azzal, hogy mi történt. Például a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület is nagyon aktív szerepet játszhat abban, hogy megtaláljuk azokat a hibákat, melyeket ki kell küszöbölni, megerősítsük azokat az értékeket, amelyeket képviselnünk kell – és akár megtaláljuk azokat a vezetőket, közéleti szereplőket, akik a nyilvánosság előtt is hajlandók képviselni a polgári Magyarország értékrendjét. Akkor válhat erőssé a polgári oldal, ha tudunk tanulni ezekből a vereségekből. Az első vereségnél még úgy gondoltuk, hogy akár fordítva is történhetett volna. Az önkormányzati választások után azonban már nem maradt kétségünk a felől, hogy komoly stratégiai hibákat is vétettünk, hiszen súlyos vereséget szenvedett a jobboldal és elsősorban a Fidesz. Elveszítettük a megyéket, elvesztettünk tradicionális polgári városokat, elvesztettünk nagy megyei jogú városokat. Valójában azt a lehetőséget veszítettük el, hogy a politikába készülőknek lehetőséget kínáljunk a közéleti szerepek begyakorlására, a nagyobb feladatokra való felkészülésre. Hogy miért történt ez? Minden bizonnyal azért, mert a kampány során nem voltunk képesek minden rendelkezésre álló energiát, forrást és embert bevonni a munkába. Szűkre szabtuk azt a kooperációs mezőt, amely révén be tudtuk volna mutatni az országnak, hogy nem csak egy szűk elit csapat van, nem csak a kormány, nem csak a pártok vannak, hanem nagyon komoly társadalmi erők is vannak a mi oldalunkon, és ezeket az erőket különböző emberek képviselik. El kellett volna juttatnunk az üzeneteket azokhoz az emberekhez is, akik nem tartoznak a jobbközép hagyományos szavazóbázisához. Nem csak az aktív polgárokra kellett volna koncentrálnunk, hanem sokkal határozottabban kellett volna mondanunk valamit azoknak, akik mindig a rendszerváltás veszteseinek érezték magukat, akik a nagyvárosi szocialista munkanélküliség áldozatai, és azoknak a nyugdíjasoknak, akik folyamatosan arra vártak, hogy biztonságot garantáljunk nekik. A nyugdíjasok esetében kifejezetten kiénekelték a szánkból a sajtot. Mi kiszámítható és reálértéket őrző nyugdíjat akartunk, nem pedig kampányüzenetekbe sűrített ígéreteket. Volt egy stratégiai hiba is, ami részben összefüggött a kampány filozófiájával, és ez a hiba nem került nyilvánosságra. Ez arról szólt, hogy a saját szavazótáborunkra kell-e csak koncentrálnunk és meg kell tennünk mindent annak 1
érdekében, hogy a jobbközép pártformáción túl ne legyen a jobboldalon más politikai párt, vagy figyelnünk kell-e arra is, hogyan tudunk-e olyan programot felajánlani, ami révén a középen lévő bizonytalan szavazók is ránk szavaznak. A Centrum Párt sikere egyértelműen azt mutatja, hogy a középen lévő szavazókat árván hagytuk. Felkínáltuk a szociálliberális erőknek és egy olyan pártnak, amelyik alig néhány hónappal a választások előtt jött létre, amely országosan négy, Budapesten közel kilenc százalékot tudott összegyűjteni, majd az önkormányzati választásokon kiderült, hogy semmiféle beágyazottsága nincsen. Tehát az elárvult középre nem koncentráltunk, nem tudtuk lefordítani az üzeneteinket nagyon egyszerű, hétköznapi nyelvre. Nagyon bonyolult nyelvet használtunk, sok esetben olyan hirdetéseket, amelyeket nem nagyon olvastak el az emberek. Úgy gondoltuk, az elmúlt négy év teljesítménye okot ad arra, hogy újra a bizalmukat kérjük, ezért pozitív kampányt vittünk, hiszen nem jó, ha árkokat ásunk az országban, különösen nem jó, ha az EU-s csatlakozás előtt a nemzet megosztására játszunk. Nem akartunk beszállni abba a licit kampányba sem, amit a szocialisták folytattak, és amelynek következményeit az eljövendő években mindannyiunknak viselni kell. Nem sikerült válaszolnunk arra a negatív kampányra, vádakra sem, amelyet vezetőink ellen , a kormány tevékenysége ellen folytattak. Ez beszivárgott az emberek tudatába, annyiszor hallották, hogy nem tudták mérlegelni ezek valóságtartalmát. A két forduló közötti rendkívüli mozgósítás azt mutatta meg, hogy van még potenciál ezen az oldalon is, é s hogy negatív kampánnyal azonos eszközökkel kell szembeszállni. Minket folyamatosan gyaláznak és sároznak, mi meg arról beszélünk, hogy milyen szép jövőt szeretnénk az országnak felkínálni, és nem arról, hogy mennyi vaj van azok füle mögött, akik minket vádolnak. Hiba volt az is, hogy nem vettük komolyan azt, hogy valóban tudatosan készültek egy, a magyar törvények szerint választási csalásnak minősíthető választás-napi mozgósításra. Ron Werber, aki a szocialisták kampány-menedzsere volt, fél évvel a választások előtt kiosztott egy füzetet, amelyben részletesen leírta, hogy mit jelent a választásnapi aktivitás. Tizenegyezer választókörzetben azt írta elő, hogy legalább öt-öt ember térképezze fel a szociális segélyektől kezdve az ott élők családi kapcsolataiig mindent. Ismerjék jól a körzetet, és amikor eljön az idő, akkor ők legyenek a legfontosabb informátorok és mozgósító emberek. Kiépítettek egy jól szervezett informatikai hálózatot, amin keresztül adatokat juttattak el egy központi számítógépbe, amelyik az angol Munkáspárttól beszerzett szoftverrel különböző fájlokba összesítette az adatokat, és be tudta azonosítani, kik a potenciális szocialista szavazók. A választás napján aztán az ottlévő szocialista megbízottak mobiltelefonon jelezni tudták a központnak, hogy hányak vettek részt a szavazásban, ennek alapján a számítógéppel be lehetett lőni, hogy van-e értelme délután 2-4 óra tájban komoly mozgósításnak, vagy nincs. Ezzel olyan embereket is elhoztak szavazni, akik az elmúlt 12 évben sose voltak, és ezeket a protest-szavazókat a kutatások nem tudták mérni, mert vagy eltitkolták a véleményüket, vagy el sem érték őket. Így nem várt módon, Budapesten már az első fordulóban eldőlt a küzdelem. A kérdés az volt a választás napján, hogy valaki vállalja-e annak a kockázatát, hogy a számítógépes központba bemegy és ellenőrzi, hogy mi is történik ott. Ezt a kockázatot senki nem merte felvállalni, nemzetközi okok miatt sem. Nem tudom, ilyen döntési helyzet volt-e, most csak modellezem a szituációt, hiszen mi is utólag próbáltuk megérteni a történteket. A fellebbezési határidő másnap délután lejárt, addigra jöttek a legkülönbözőbb információk, hogy mi történt, de már nem volt jogi lehetőség a fellebbezésre. Ellenfeleink így egy olyan lehetőséget használtak ki, amelyre nekünk oda kellett volna figyelnünk, a szavazóköri aktivistáknak jelezniük kellett volna. Komolyabban kellett volna felkészítenünk őket, hiszen ismertük a Ron Werberféle útmutatót. De sokan azt gondolták, hogy ez egyszerűen át van másolva egy amerikai a nyagból, nem hittük, hogy ez Magyarországon működni tud. Nem hiszem, hogy ezért vesztettük el a választást. Ez is egy szempont volt, de több százalékkal kellett volna nyernünk. Hiszen minden felmérés azt mutatta, hogy a kormányzati teljesítmény, függetlenül pártpolitikai szimpátiáktól, éppen a választások idejére érte el a csúcsát. Orbán Viktor népszerű és soha nem látott tehetségű politikusként állt a közvélemény előtt, kivéve természetesen az ellenfeleit. Az első forduló eredményei által kiváltott morális felháborodás indított sokakat arra, hogy valamit tenni kell, hogy ez így nem maradhat. Szerintem a polgári körök születése is erre a morális felháborodásra vezethető vissza. A polgári köröket nem Orbán Viktor hozta létre, ő csak az élére állt a mozgalomnak és mondta el aztán felhívását. A másik kérdés, hogy helyes stratégia volt-e, hogy Orbán Viktor a parlamenti politikából hátrébb húzódva a polgári körök szervezésével foglalkozik, nem pedig a Fidesz, mint parlamenti párt vezérkarában kritizálja a kormányt. A kérdés nehezen eldönthető, hiszen a polgári körök ma a magyar politika megújításának az ígéretét hordják magukban. Olyan új szerveződési forma, amelyik a 21. században azt kínálja fel az embereknek, hogy értékekkel, tradíciókkal, nemzettel azonosulva jöhetnek össze, és ha szükség van rá, akkor politikailag is aktívvá válnak, de nem hajlandók pártba belépni. A modern politika valószínűleg még jó sokáig pártokban fog létezni, de a pártok folyamatosan ürülnek ki, hiszen sokan nem hajlandók azért tagok lenni, hogy legitimálják a pártvezetést, vagy ezt vagy azt megválasszon. Nekik érték kell, valamivel való azonosulás kell. S a polgári körök ezt hordozzák magukban. Ezt észrevették az ellenfelek is és nem véletlenül zajlik a polgári körök “miépizálása”. Persze amikor a Demokratikus Charta elindult, az aktív polgári részvétel még demokratikusnak minősült. Most ezek a szempontok, ezek a gyűlések az utcára kivitt politikának a szimbólumai. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, a polgári körök még nagyon fontos szerepet játszhatnak, akkor is, ha most még zavart okoznak a sorainkban. Ma is érvényesnek érzem azokat a mondatokat, amelyeket Tisza István 1891-ben mondott: “Vannak, akik háborúra számítanak, de ha ez megtörténnék, a magyar nemzetnek sorsdöntő próbája lenne. Jaj annak a nemzetnek, amelyet a megpróbáltatás perceiben nem egységesen szervezve talál a végzet.” 2
Lehet sokféle alternatíva, szervezeti forma. De az a cél, ami ezeket az embereket összehozza, az mindenképpen közös cél, a nemzet felemelésének a célja, Magyarország szuverenitásának minél teljesebb megtartása. Nem sok időnk van annak eldöntésére, milyen szervezeti formában akar megjelenni a jobboldal és az hogyan képviseli magát a Parlamentben. A szociálliberális többség mindent megkísérel, hogy az elmúlt négy évet kitörölje a magyar politikatörténetből. Ennek módja az elmúlt időszak totális kriminalizálása, olyan bemutatása, hogy itt más nem történt, mint kisiklás, mint egy szűk érdekcsoport hatalmi arroganciája, és hogy a közpénzeket ez a szűk csoport tette magáévá. Mindent kriminalizálnak, ami létezik. Az európai politikatörténetben nincs példa ilyen eljárásra. Alkotmányjogilag is kétséges, hogy egy politikai államtitkár, az eszközökben nem válogatva, a rendőrség, az ügyészség feje felett átnyúlva folyamatosan és rendszeresen próbálja meg hitelteleníteni a politikai ellenfeleket és az elmúlt négy év eredményeit. A választások után hamar kiderült, hogy ennek a kormánynak nincs világos társadalmi jövőképe, az osztogatást és a különböző társadalmi csoportok kielégítését tartja legfontosabb feladatának. Félő, hogy tavaszra a rendszerben igen komoly feszültségek gerjednek, leginkább az önkormányzatoknál, akiknek igen nagy finanszírozási gondjaik lesznek. Rejtett módon, a költségvetésben megindult a kiosztott pénzek visszavétele is. Mindezek folyamatos kritikája mellett az EU csatlakozás előkészítő vitáiban nagyon határozottan érvényesíteni kell azokat a szempontokat, amelyek a magyar nemzet mozgásterét olyan messzire tolják ki, ameddig csak lehet. Ezek komoly, kemény érdekvédő munkát igényelnek, amelynek szempontjait remélhetőleg a Fidesz közelgő kongresszusa is meg fogja erősíteni. Nincs átfogó kép arról, hogy holnapután mit kell tennünk. Az egyik változat a szocialisták elképzelése az EU belépés után, 2004-ben tartandó előrehozott választásokról, hiszen a fent vázolt problémák 2006-ban fognak kicsúcsosodni, ezért nekik előnyösebb egy előrehozott választás. 2004-ig a mostani 20 százalékos előnyből 10 százalékot meg lehet őrizni és biztonságosabb mandátum többségre váltani. Az is felvetődött, hogy esetleg még előbbre kellene hozni a választásokat, hiszen most nagyon jól állnak. A jobboldalnak tehát keményen dolgoznia kell. A Parlamentben folyamatosan számon kell kérni az ígéreteket, be kell nyújtani azokat a programokat, amelyeket a korábbi kormányzati politika alapján tovább vittünk volna. Képviselni kell értékeinket, vissza kell verni keményen a visszamutogató vádakat, és rajta kell tartanunk a szemünket a korábbról visszatért klientúrán és nomenklatúrán.
SPÉDER ZSOLT: Párkapcsolatok, gyermekvállalás az ezredfordulón Amikor a felkérést kaptam, hogy a magyar társadalomról adjak egy képet, úgy döntöttem, hogy lehatárolom a témát a partnerkapcsolatokra, gyermekvállalásra, a család helyzetére. Ennek egyik oka, hogy 2001-2002 fordulóján végeztünk egy nagy vizsgálatot, amikor 16394 embert kérdeztünk meg Magyarországon családról, az életút különböző fordulópontjairól. A másik megfontolás, amiért ezt a témát választottam, hogy az elmúlt négy évben a család a kormányzat központi témája volt, a viták középpontjában állt. A harmadik ok az, hogy az elmúlt 12 évben a partnerkapcsolatok, a gyermekvállalás terén olyan radikális változások történtek, amelyekkel mindenkinek tisztában kell lennie. Tendenciákról szeretnék először beszélni, majd néhány összefüggésről. Viszonylag közismert a születések számának csökkenése, nálunk 1990 és 2000 között mintegy 30 százalékkal. Egyidejűleg a házasságon kívül született gyermekek száma kb. 10 százalékról 30 százalékra nőtt Ugyanebben az időszakban a házasságkötések száma 64 ezerről 44 ezerre csökkent, a válások száma pedig a húszezres tartományban lényegében nem változott. Minden volt szocialista országban radikálisan csökkent a gyermekvállalás. Lengyelországban, 1990-ben egy nő átlagosan két gyermeket hozott a világra, 1998-ban 100 nőre már csak 130 gyermek jutott. Nyugaton a csökkenés korábban, a nyolcvanas években kezdődött, az utóbbi évtizedben mérsékeltebb, illetve megállt. Franciaországban 100 nőnek változatlanul 180 gyermeke születik, Olaszországban viszont a gyermekvállalási kedv, 1,3-ról 1,1 körüli arányszámra csökkent. Azért fontosak ezek a tendenciák, mert ahogy Andorka Rudolf mondta, a társadalom és a családpolitika nagyon sokat nem javíthat a gyermekvállalási kedven, de nagyon sokat ronthat. A döntésekhez viszont mindenképpen ismerni kell a konkrét adatokat. A párkapcsolatok terén a házasságkötések és az élettársi kapcsolatok adatai segítenek az eligazodásban. A kilencvenes évek közepén a gyermekek mintegy 60 százaléka élettársi kapcsolatból született. Az adatok szerint a válaszolók többsége az élettársi kapcsolatot a házasságra lépés előtt megelőző fázisnak tekinti, nem pedig alternatívaként. A mai 25-29 évesek 40 százaléka élettársi közösségben, 30 százaléka házasságban kezdi a partnerkapcsolatát. A ma 45-49 éveseknek csak 10 százaléka kezdte élettársként, míg 80 százalékuk házasságban. A változások oka - többek között - az életfeltételek változása (tanulás, munkakezdés, karrierépítés, otthonteremtés), a korábbi szexuális érés, a családtervezés elterjedése, az értékváltozások (élj a mának, önmagadnak). A ”szingli” életmódot választaná a teljes népesség 2,4 százaléka, az élettársi kapcsolatot a házasság alternatívájának tekinti 7,7 százalék, 60 százalék szerint előbb együtt élni, utána házasodni, míg durván egyharmad ajánlja az azonnali házasságkötést. A 18-29 évesek tizedrésze választaná alternatívaként az élettársi kapcsolatot, rögtön házasodna szintén 3
10 százalék, míg a többség csak együttélés után. Az élettársi kapcsolat tehát a jövőben sem fogja helyettesíteni a házasságot, de a népesség döntő többsége, mint a házasságot megelőző életformát, elfogadja legitim partnerkapcsolatnak. Mindezek az adatok a gyermekvállalási hajlandóságot, így a születendő gyermekek számát is nagyban befolyásolják, hiszen köztudott és az adatok is igazolják, hogy együttélésben kevesebb gyermek születik, mint házasságban. Az ország demográfiai jövője szempontjából különösen fontos a fiatalabb korosztályok magatartásának, párkapcsolati döntéseinek nyomon követése és elemzése. A termékenységet jellemző gyermekszámot korcsoportonként vizsgálva azt látjuk, hogy 100 nőre 20-24 éves korban átlagosan 24, 25-29 évesen 87, 30-34 év között 146, míg 35 év fölött nagyjából 200, együttes átlagban 152 gyermek jut. A főváros termékenysége 109 gyermekkel kiugróan alacsony. Az iskolai végzettség szerint 100 nőre 8 általános alatti végzettségnél 242, 8 általánosnál 182, szakmunkásképzővel 152, érettségivel 117, míg főiskolai, egyetemi végzettséggel 128 gyermek jut. Egyértelműen fordított az arány a jövedelmi szint és a családban nevelt gyermekek száma között, a legszegényebb ötödben a családok 60-70 gyermekkel többet nevelnek, mint a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők. A családtervezés a már megszületett és még kívánt gyermekek számával jellemezhető, az adatoknak családpolitikai szempontból nagy jelentősége van. A 100 nőre jutó összes kívánt gyermekszám – benne az előzőekben látott, már megszületett gyermekekkel – valamennyi korcsoportban elég stabilan átlagosan 200 körül van, az összegzett átlag 205 gyermek. Az eredmények a férfiak kikérdezésénél is hasonlóak voltak. Az adatok természetesen a 0 (nem kíván gyermeket) és a négynél több gyermek között változnak és település, jövedelem, iskolai végzettség szerint is el térőek. Így például három gyermeket szeretne a 45 évnél fiatalabb nők kereken 20 és az 50 évnél fiatalabb férfiak mintegy 17 százaléka (Budapesten a számok valamivel alacsonyabbak). Az adatokból nyilvánvaló, hogy a lakósság gyermekvállalási hajlandósága optimális esetben is legfeljebb az egyszerű reprodukálást tenné lehetővé. A válaszolók átlagosan a két gyermeket tartják nemcsak kívántnak, hanem “ideálisnak” is; kétharmaduk két gyermeket, ötödrészük hármat, egy tizedük pedig egyet tartana ideálisnak. A családpolitika tervezéséhez fontos azt is tudni, hogy a szülőképes korban lévő nők miért nem kívánnak több gyermeket. Az említés sorrendjében a következő okok szerepeltek (gyermekes/gyermektelen nők, százalék): Ennyit szeretett volna 65/6 Anyagilag nem engedhetik meg 44/19 Bizonytalan a jövő 38/29 Idősnek tartja magát 37/25 Nehezebben kapna munkát 22/15 Lakáshelyzet nem megfelelő 21/19 Nincs megfelelő családi háttér 16/18 stb. A családtámogatási juttatások fontosságát az alábbi sorrendben adták meg: családi pótlék, lakáskölcsön, GYES, GYED, adókedvezmény. A juttatásoknak a megkérdezettek 28 százaléka szerint nagy szerepe van, 38 százalék szerint részben van szerepe és 29 százalékuk szerint egyáltalán nincs szerepe. A támogatások szerepét, jelentőségét mindenki a saját konkrét helyzete, illetve további tervei, szándékai szerint ítéli meg és értékeli, ami elfogadható, érthető és praktikus magatartást jelent. A visszafogottabb, megfontoltabb vagy halogatott gyermekvállalás főleg a 25 év alatti fiatal nőkre és a 30 év alatti férfiakra jellemző. A fiatalok családnagysági tervei nem érik el az átlagosan két gyermeket, sőt, megjelentek az akaratlagos gyermektelenség jelei is (10-20 százalék). A bővített reprodukció az alacsonyabb iskolai végzettségű, kevésbé tehetős családoknál és a községekben élő női népességnél látszik biztosítottnak. (Az előadást grafikonok, táblázatok vetítése kísérte)
BLANCKENSTEIN MIKLÓS gondolatai Első kérdés: Engem, mint katolikus papot és hívő embert az érdekel, hogy a csata alatt és a csata után mi történik a szívekben? Mert az ember ott szabad és ott kezdődik, és utána jön a választások és a szavazati arány kérdése. Vagy az embert akarjuk szabaddá tenni és képessé arra, hogy uralkodjon a saját életén, közösséget tudjon létrehozni, vagy mindig valamikben gondolkodunk az emberről. Második kérdés: Ez a választási ügy, csata, világnézeti harc volt-e két csapat között? Jó pár évvel ezelőtt Gyulay püspök úr és Orbán Viktor összevetették a Fidesz választási programját és a Püspöki Kar szociális körlevelét, és nagyon sok megegyező pontot találtak. De ha az ember járja az országot, azt kell látnia, hogy nem ennyire egyszerű a dolog. A papságnál még jobban tetten érhető, hogy ez egy világnézeti szituáció, hogy mi itt, mások meg ott. De a templomjáró vallásosainknál a szocializációnak néha sokkal nagyobb szerepe van. Hova született? Mi lakik a szívekben? Számomra a csata utáni térképnek egyik legizgalmasabb kérdése, hogy kik milyen gondolkodással élnek az országban? Nem a pártpolitikában, hanem az egyházi világban. 4
A harmadik kérdés: Ha a jobboldalon, amit én a konzervatív fogalommal szeretek a legjobban megközelíteni, az erkölcsi tisztesség van és a másik oldalon az erkölcsi tisztességtelenség, - nem is a módszerben, hanem az üzenetben, a politikában, akkor többségi vélemény alapján valaki győz, valaki veszít. Ha a konzervativizmus veszít, és az erkölcstelenség kerül ebben az értelemben uralomra, akkor mit kell tenni? A demokrácia látszólag mindent rendez. Igaz ez? Bennünk, polgárokban erkölcsileg van politikai legitimitása a hatalomnak? Mert ha nincs, akkor hogy lehet kezelni egy társadalmat? Gettóba kell vonulni és utálkozni? Várni a jobb időket? Vagy a szolidaritásnak, a jelenlétnek, az együttműködésnek vannak minimumkövetelményei? Én csak erkölcsi dilemmákat fogalmazok meg. Hogyan kell tulajdonképpen ezek után együtt élni? És mekkora szerepe van a politikának a magánéletünkben? A nagy érzelmek időszakát éltük meg és talán ez volt ’56-nak és ’89-nek az igazi utórezgése. És nemcsak az öregekben, hanem a fiatalokban is, akiknek már mesélni kell, hogy 12 évvel ezelőtt, a ’89-es Kerekasztal hogyan volt történelem, érzelmileg. Jelenleg, csata után van egy zavar, de ez egy izgalmas zavar. Például: van-e civil társadalom, amely második információként működik? Ma a legnagyobb civil társadalmi egység a katolikus egyház a maga fejlett infrastruktúrájával, közösségeivel, akkor is, ha az adóbevallásoknál állandó gondjaink vannak. Hogy működik ez? Ez választási háttércsapat? Engem az Egyház érdekel. Vajon növekszik a hit az egyes emberekben, nagyobb lesz az elkötelezettség, ha konzervatív győzelem van a pártoldalon? Nyugat-Európát a második világháború után a kereszténydemokrácia építette föl. Ma ugyanott a kereszténység nagyon kérdéses, a pártpolitikában és sok minden egyébben. Tehát az Egyházam szempontjából a politikai klímaváltásoknak és egyebeknek mi a jelentősége, mik a hatásai? Ma a globalizált világban újra kell fogalmaznunk a nemzetfogalmunkat is, mert most jönnek az igazi nagy világnézeti csaták. És nem biztos, hogy Európában, a konzervativizmusban egyetértők is ugyanazt értik az alapfogalmakon. Tehát kihívás kihívás után, de fantasztikus lehetőségek arra, hogy újrafogalmazzuk a dolgainkat. Püspöki karunk adott egy választási körlevelet, ennél világosabban nem lehetett megfogalmazni a dolgokat, értsen belőle, aki akar. De a nagy kérdés, hogyan lehet egy újtípusú emberképre és közösségképre – ami azért nincs világosan definiálva – meghívni azokat, akikkel kapcsolatban állunk.
KÉRDÉSEK, HOZZÁSZÓLÁSOK Wein Ádám – Nagy lehetőséget hagyott ki az első és az előző kormány is, mégpedig a “gazda” megválasztásával. Természetes, hogy az első kormánynak nem volt módja az igazi gazdát megtalálni, nem volt mire építeni – de nem is nagyon kereste. Szükség lett volna azokra a szakmai tömörülésekre, amelyek kitermelik magukból a megfelelően megnyilvánuló gazdát, és akkor nem mesterséges a kiválasztás. Ma sincs elveszve semmi, ezt ma is meg lehet csinálni. Itt van a polgári körök mozgalma, de ezek ma nem szakmai alapon tömörülnek. A szakmáknak nincs megfelelő vezetése. Súlyos hiba volt, hogy például a tudományos egyesületeket nem vállalta föl a vezetés, nem kérdezte meg és nem hallgatott rá, hogy mit mondanak. Ez volt talán az egyik legsúlyosabb hiba. Ennek kapcsán maradtak ott azok a vezetők, akik nem voltak gazdák, de semmiképpen sem a mi gazdáink voltak. Ma is az egyetemi professzorok jelentős százaléka a Szovjetunióban végzett. Azt a nagyon fontos erőt, amelyik ott állt készen és várta, hogy használják valamire, nem használtuk semmire. Ezek véleménye elveszett, nem lett belőle semmi. Nagyon súlyos hiba volt. Ráadásul, ha valamit nyújtott a másik oldal, akkor hajlandóak voltak akár oda is állni. Meggyőződésem, hogy a csatavesztés jelentős mértékben ezen múlott. Meg kell találni azokat a módszereket, hogyan lehet a szakmakultúrákat magunk mögé állítani és akkor a következő választásnál nem lesznek problémák. Nagyon fontos az is, hogy tudunk-e a világ elé hiteles embereket állítani. Meg kell jelennünk a világban mindenféle szakmai fórumon ahhoz, hogy komolyan vegyenek bennünket. Korányi Béla – Az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület alelnökeként azt tapasztaltam, hogy működésünk két évében minket, nyugdíjasokat nem használt föl az Orbán-kormány, pedig óriási szellemi kapacitás rejtőzik a még igen aktív, egészséges nyugdíjasok táborában. Várjuk az ötleteket, javaslatokat, iránymutatást, miként tudnánk a mostani polgári összefogásban közreműködni. Tunyogi András – Tényleg úgy gondoljuk-e, hogy elvesztettük a csatát? Pedig a választások eredménye az volt, hogy a legtöbb szavazatot a pártok közül a polgári összefogás kapta, csak nem tudott kormányt alakítani. Ez valóban a baloldal győzelmét jelenti? Hiszen csak az SzDSz segítségével jutottak hatalomra, míg a választók fele a polgári oldalon áll. Határozottabb kiállást, érdekérvényesítést várunk a polgári politikusoktól, még a napjainkra kialakult abszolút médiafölény, a kriminalizálás, a totális kiszorítás ellenére is. Nagyné Balogh Anikó – Az a tény, hogy Orbán Viktort az Európai Néppárt alelnökévé választotta, mit jelent majd a Fidesz, a polgári oldal politikai stratégiájában? Stumpf István - Az, hogy Orbán Viktor az Európai Néppárt alelnöke, potenciálisan magában hordozza azt a lehetőséget, hogy Magyarországon is kialakulhat egy nagy néppárt, amelyik a jobbközép integráló pártja lesz. Hogy pontosan milyen szervezeti formáció alakul ki, ma még nem látható. Nagyon sok nyugati barátunk azt mondja, hogy nem szabad feladni a parlamenti politizálást. Egyébként egy karizmatikus vezetőhöz szokott párt nagyon nehezen viseli 5
ennek a vezetőnek a hiányát. Meg kell találni azt a formát, ahol ez a vezető és az őt támogató politikusok egymásra találnak. És lehetőség szerint ne sokáig keressük ezt a formát. De olyanra sem szabad kényszeríteni embereket, ami ellen belső ellenállást éreznek. Ennek van egy kifutási ideje. A jó bornak is idő kell ahhoz, hogy beérjen, kitisztuljon, – most van talán az első forrás ideje. Tárkány-Szűcs Attila – Annak ellenére, hogy a választásokon a polgári oldal történetének legtöbb szavazatát szerezte, mégsem lett kormányzati tényező. Ebben a helyzetben némi zavarodottság mutatkozik, a polgári politikusok még nem tárták fel kellően a vereség okait sem. Különösen veszélyes, hogy a Fidesz egyes ideológusai a vereség személyi, intézményi konzekvenciáinak levonása helyett kikérik maguknak, hogy elvesztettük a választásokat. Ez nagyon rossz válasz, nagyon rossz hozzáállás. A következő választások pedig nagyon közel vannak. A polgári oldalnak egy fél éven belül produkálnia kell azt az értékrendet, azt az intézményi hátteret, azokat az embereket, akikkel a következő választásoknak neki tudunk indulni. Ha ennek a Fidesz az önvizsgálattal és a megújulással nem segítője, hanem kerékkötője lesz, akkor nagyon kétséges, hogy a következő választásokon a jobboldal vezető ereje maradhat-e. Pál Mária – Kora tavasszal Fidesz berkekből lehetett hallani, hogy egy újabb egyszázalékos adólevonás készül a nagyszülők, nyugdíjas szülők javára. Fantasztikus gondolatnak éreztem ezt akkor, ami aztán valahogy elsikkadt, pedig nagyon segítette volna a családok együvé tartozását. Most ezzel a 19.000 forintos egyszeri juttatással a balliberális kormány sok nyugdíjast megzavart. Célszerű lenne válaszul ezt a harmadik egyszázalékos gondolatot felújítani. Stumpf István – A gondolat felélesztése és a javaslat kiváló, el fogom juttatni az arra illetékeseknek. Bozsó Zoltán – Vannak politikusok, akik a világtendenciákat meglovagolva próbálnak meg vezető pozíciót elérni. A másik fajta politikusnak van valamiféle saját értékrendje és megpróbál úgy politizálni, hogy ahhoz igazítsa a világot. Ezt próbálta meg az Orbán-kormány is. Ez helyes, de részben ez is okozta a választási kudarcot. Ugyanis kényelmetlen érzéseket kelthetett sok emberben, hiszen a röviden szólva polgári értékek hosszú ideig háttérbe voltak szorítva és ez a feszes, öntevékenységet, aktivitást kívánó új értékrend sokaknak ijesztően kényelmetlen volt. Magyarország még egyszer visszakéredzkedett a kádári slendriánságba, puhább, kevesebbet követelő értékrendbe. Kicsit taktikusabb, óvatosabb magatartás talán átbillentette volna a mérleget a mi oldalunkra. Bár nagyon valószínű, hogy a késő-kádári elit hatalma most köszönt be utoljára, és a 2006-os választást a mi részünkről csak elrontani lehet. Mártha Lajos – Velem együtt sok emberben alakult ki az a meggyőződés, hogy ezt a választást a számítógép nyerte meg. A továbbiakban azt javaslom a jobboldalnak, hogy ne beszéljen úri módon olyan emberekkel, akik azt nem érdemlik meg. Csak olyan nyelven lehet velük tárgyalni, ahogy ők beszélnek velünk. Oláh Vilmos - Az MSzP suttogó propagandája volt az, ami – többek között – a győzelemhez vezette. Ez már a kampány előtt élesben ment kocsmákban, villamoson, vonaton. Még diplomás emberek is felültek a legképtelenebb rágalmaknak. Mit lehet ez ellen tenni? Vagy le kell szállnunk az ő színvonalukra? Hegedüs László – A győzelmes vereségnél két párt állt egymással szemben, egy volt bolsevik párt és a Fidesz. Az előző jól szervezett párt, 40 éve szervezték, szovjet tanácsadókkal. A Fidesz egy rosszul szervezett párt, vidéki szervezetei gyengék. Egy európai módra szervezett választási párt több fegyelmet, profizmust igényel. Ha ezen lesz változtatás, akkor lehet reménykedni. Szabó Zoltán – Ha valaki politikus lesz, akkor abban profinak kell lennie, ismernie kell az ellenfél minden gondolatát. Ha nem ismeri, akkor nagy baj van, és ebben a bajban vagyunk most. Minket, idősebbeket nagyon érint a dolog, hiszen nehéz kivárnunk a következő változást. Meg kell kérdezni mindenki véleményét, aki arra érdemes. A nagy japán cégeknél van egy állás, az u.n. bölcs, aki nem ért a szakmához, de komoly döntés előtt megkérdezik a véleményét, meghallgatják a kérdéseit. Van egy óriási réteg, amelyik tisztességesen tette a dolgát bizony a Kádár-rendszerben is. Nem osztott szamizdatot, nem robbantott föl síneket, csak vitte ezt a Magyarországot, mert vinni kellett. Ez a réteg nagyon nem volt megszólítva az elmúlt négy évben. Egy nemzet nem csak pártokból áll, hanem a többségből is, akik nem lépnek be sehova, csak hangyaszorgalommal teszik a dolgukat és megérdemlik, hogy meghallgassák őket.
VÁLASZOK, ZÁRSZÓ STUMPF ISTVÁN - Több kérdésben visszaköszönt az a dilemma, hogy miért nem voltunk képesek azt az intellektuális tőkét, szellemi kapacitást, azokat a műhelyeket, intézményeket bekapcsolni a kormányzásba, melyek már régóta jelen vannak, és amelyek egyébként azt mutatják, hogy a konzervatív tábor súlya és befolyása az elmúlt 12 évben jelentősen nőtt. Most már ezek megfogalmazott nézetek, ezek megjelennek teljesítményekben, megjelennek intézményi profilokban. Amikor készültünk a kormányzásra, szakmai testületekben 10-20 ember rendszeresen összegyűlt, konkrét kérdéseket megvitatva. Létrehoztuk a Vének Tanácsát, akiktől világszemléletet, tapasztalatot kaptunk és volt a Politikai Testület, 6
amelyik ezek alapján hozott stratégiai döntéseket. Ez másfél-két évig működött. Az én célom a Miniszterelnöki Hivatalban a STRATEK felállításával az volt, hogy összefogja a különböző szellemi műhelyeket, akik közel vannak hozzánk, akik színvonalas eredményeket produkálnak a saját területükön és ezeket az eredményeket próbáljuk behozni a kormányzásba. Ilyen értelemben mi csináljuk meg a konzervatív hálózatok társadalmát, egy értékalapú hálózatot, hogy valahogy lenyomjuk a III/III-as hálózatok világát. Nem tudtuk, vagy csak szórványosan tudtuk megvalósítani. A civil szervezetek felé kiment támogatások csak a létfenntartásra voltak elégségesek. Született egy-két jó könyv, kitűnő alkotás, de ezek nem tudtak összeállni, nem volt olyan kommunikáció, amely termékenyítőleg hatott volna a különböző szakmák képviselőire. Arról nem is beszélve, hogy ez hogy jutott volna be a kormányzásba. Jó, ez egy nagyon optimista igény, nagyon átfogó vízió. Normálisan működő demokráciákban a különböző alapítványok és egyebek ontják ezeket a teljesítményeket, a konferenciákat, ahol meg lehet vitatni különböző dolgokat, és ahol a politikus is szembesül azzal, hogy az ő logikája nem az egyedül üdvözítő logika, amikor döntéseket kell hozni. Bennem voltak ilyen törekvések, de például szegény Bogár László, a STRATEK-ért felelős politikai államtitkár állandóan ott volt a Parlamentben helyettem, és válaszolt Keller László számtalan kérdésére. Vagy az apparátus fele azzal foglalkozott, hogy a technikai obstrukciót kivédje, meg azt a széles portfoliót valahogyan menedzselje. Mindezt hibaként fogom fel magam is, hogy az a szellemi kapacitás, ami ott volt, ott van mögöttünk, nem tudott megjelenni a kormányzásban. És az a probléma, hogy ez most is így van. Stratégiáról beszélünk, de a kapacitásokat, azok lelőhelyét nem tudjuk úgy megszólítani, hogy az ott lévő gondolatok legalább valamilyen koordináló műhelyként megjelenjenek. Amit az elkövetkező időben tenni akarok, az elsősorban az, hogy ezt a fajta Nyugaton mindenütt létező gondolatösszesítést, agytrösztöt létrehozzuk, oda becsatoljuk a legkülönbözőbb információkat, s ezt valahogy továbbadjuk a politikának. Valahogy tematizálni kell a közbeszédet azokkal a kérdésekkel, amelyeket mi tartunk fontosnak, nem az ellenfél. Ilyen médiahátrány mellett is, ha van erős mondandónk az intellektuális témákban, s ha azok az emberek, akik a saját szakmájukban tekintélyek, el tudják mondani egyenes, egyszerű magyar mondatokban, hogy miről beszélünk, és azt is el tudják mondani, hogy ebből mi a társadalom felelőssége, mi a szakmáé és mi a politikáé. Ezeket mindenkinek tennie kell. Több ilyen műhely kell, ugyanakkor jelenleg a kormányzat mindent megtesz, hogy a meglévőket is anyagilag ellehetetlenítse. Lásd a Heti Válasz és a körülötte kialakult szellemi holdudvar sanyarú helyzetét, a XX-XXI. Századi Intézeteket, tisztázatlan a Matolcsy-féle Növekedéskutató jövője. Valóban nem tudtuk a megfelelő embereket olyan helyzetbe hozni, hogy legalább eljuttassák az üzeneteiket a társadalomhoz, ugyanakkor tény, hogy a konzervatív-keresztény-nemzetiliberális gondolatrendszernek sokkal nagyobb a társadalmi beágyazottsága, mint a nyilvánosságbeli reprezentációja. Kell, hogy előjöjjenek most már különböző teljesítmények, nemcsak könyvekben, hanem konkrét produktumokban és kell, hogy előálljanak az emberek, akik hajlandók felvállalni ezt az arcot, és azt mondani, hogy én helyet kérek a nyilvánosságból és a magam területén megpróbálom ezt a nézetrendszert k épviselni, és egyfajta szocializátorként tovább is adni. Nagyon sok hátrányt kell még ledolgoznunk, sok jól képzett fiatalnak kell még csatasorba állnia. Nem színezném azt, hogy elvesztettük vagy nem vesztettük el a választásokat. Az ország fele hitt abban, hogy a politikánk folytatható, de elvesztettük a kormányalakítás lehetőségét, mert a politika arról szól, hogyan válnak a szavazatok mandátumokká. Ezért senkinek nincs joga ahhoz, hogy úgy viselkedjen, mintha kétharmaddal, vagy még többel nyert volna. Az sem lenne szükséges, hogy behúzott nyakkal közlekedjünk a Parlament folyosóján. Eltelt fél év, itt az ideje, hogy felemeljük a fejünket és megvédjük azokat az értékeket, amelyek mentén politizáltunk. Ehhez nem csak emelt fejű patriotizmus kell, hanem emelt fejű ellenzékiség is. BLANCKENSTEIN MIKLÓS – Ha a polgári körök létrejötte, egész mozgása csak azt a célt szolgálja, hogy szavazóbázis legyen, illetve egy második nyilvánosság kontra média, akkor szerintem baj van. Amikor a gondolat megszületett, az én köreimben minden rózsafüzér társulat automatikusan polgári kör is lett. Néhányan eljöttek, hogy mi a teendő? Várjuk a vezér parancsát és a programot? Értelmiségieknél ez a dolog egyszerű, mert összejövünk, meghallgatunk előadásokat és így tovább, és előadót mindig lehet találni. Ez azonban még nem társadalmi értelemben működő egység. A civil társadalom hiányáról beszélünk állandóan a nagypolitikai szerveződések mögött. Ha a polgári köröket a civil társadalomban nyitott, ítéletalkotásra született műhelyekként értelmezzük, akkor a dolog megy előre. A másik probléma, hogy az etikánk sajnos nincsen készen. Olyan fajsúlytalan ma az, hogy keresztény, az, hogy etika, itt gondok vannak. És nem csak a fiataloknál, akik kimaradtak a hittanból meg egyebekből, hanem a felnőtt világban is. Még a valamikor egyházi iskolákba járó öregdiákoknál is. Ne higgyük, hogy mi, mert polgárok vagyunk, automatikusan etikusak is. A polgári gondolkodásban az ellenségkezelés legalább is téma kell, hogy legyen. S amíg ennek az etikája, módszerei nincsenek rögzítve, addig a keresztény hívő és a nem keresztény, de szimpatizáns sose fog biztonsággal egymás mellett széken ülni. Javaslom programként megfogalmazni, hogy mit, hogyan és milyen stratégiával menjünk tovább. MARTONYI JÁNOS – Köszönöm az előadók szereplését, válaszait és köszönöm ezt a nagyon tanulságos vitát. Felmerült a konferencia címével kapcsolatban, hogy tájkép vagy térkép csata után. Mind a kettőnek megvan az előzménye, de a tájképet azt festik, a térképet azt nagyon pontosan megrajzolják. Ezért gondoltuk, hogy hat-nyolc hónappal a csata után már térképre van szükség. Pontosan rajzoljuk meg a helyzetet, és a térkép alapján tájékozódjunk és induljunk el. 7
Nagyon tetszett az a gondolat, hogy kétfajta politikus van: az egyik alkalmazkodik, a másik változtatni akar. Persze minden politikusban mind a kettő jelen van. A politikának egyrészt mindig alkalmazkodnia kell az adott helyzethez, – hiszen választásokat akar nyerni - ugyanakkor a politikusnak vannak eszményei, értékei, céljai, és ezeket meg akarja valósítani. Ehhez pedig a világot valamilyen mértékben meg kell változtatni. A kettő aránya a döntő. És egyetértek azzal az értékeléssel is, hogy talán itt most a magyar társadalom a hiányzó néhány ezer szavazat miatt ezt a nagyobb dolgokra való érettségét nem tudta bebizonyítani. Mindezzel együtt úgy érzem, hogy sok szempontból jobb a helyzet, mint az eltelt közel másfél évtized alatt bármikor. Talán a legfontosabb az, hogy amikor felvetjük azt a kérdést, hogy mi történt velünk, akkor egyre természetesebben használunk többes számot. Az elmúlt időkben majdnem mindannyiunkat az egyéni sorsunk foglalkoztatott: Mi történt velem? Most ez néha eszünkbe sem jut. Egyre inkább közösségben gondolkodunk, egyre inkább használunk többes szám első személyt. Rólunk van szó, a nemzetünkről, közösségeinkről, családjainkról. Ez nagyon fontos dolog, és ez az, ami az erkölcsi, szellemi alapjait adja annak a civil szerveződésnek, ami nélkül ebben az országban soha nem leszünk valóságos többségben. A választások így is, úgy is alakulhatnak, nagyon sok függ az aznapi mobilizációtól, ez mind igaz. De azért azt mondják, hogy minden országban van egy strukturális többség és kisebbség. Mi akkor leszünk ebben az országban biztos strukturális többségben, ha a civil hátterünk erős. Az elmúlt 12 évben a mi civil hátterünk összehasonlíthatatlanul gyengébb volt, és talán még mindig gyengébb, mint a másik oldalé. Ez természetes, hiszen ők négy évtized során felépített szervezetrendszert örököltek, amelyet jórészt át is tudtak menteni. Nekünk nem volt ilyen, csak lassan-lassan sikerült megteremtenünk és most ilyen szempontból erősebbek vagyunk, mint valaha. Érdemes megemlíteni például a Professzorok Batthyány Körét, akik száma napról-napra növekszik, kétszáz körül van ma már a habilitált egyetemi tanárokból álló tagság. Mind dolgozni akar, segíteni akar és dolgozik is. Óriási intellektuális erő van ebben. Szükségünk van a civil társadalomra, de szükségünk van szellemi, intellektuális erőforrásokra is. Sokkal erősebbeknek kell lennünk létszámban is, de minőségben is. Akkor szervezettebbek is leszünk, sokkal jobban meg tudjuk szervezni a konkrét feladatokat, mint például egy választási mobilizációt. Mi direktívát nem tudunk adni, nem is hiszem, hogy ez volna a feladatunk. De azért szeretnénk a tagságunkat, vendégeinket elgondolkodtatni, szeretnénk mi is elgondolkodni azon, ami elhangzik. És szeretnénk túljutni azon, amit Spéder Zsolt úgy nevezett, hogy önmagunkért élünk. Mi nem önmagunkért, hanem egy közösségben akarunk élni, és ez ennek az Egyesületnek kezdettől fogva a legfontosabb célkitűzése. A polgári körök mozgalma a civil társadalom megszervezésének nagyon fontos területe. Hogy ezek mennyire mennek át konkrét politikai struktúrákba, hány polgári körös lép be politikai pártokba, ez további kérdés. Mindenesetre érzik magukban az erőt és meg is adják azt az erőt, azt a hátteret, ami nélkül nem tudunk ebből az izgalmas zavarból – ahogy Blanckenstein atya nevezte – tovább lépni. Szeretnénk tovább lépni, ezért tartjuk ezeket a konferenciákat és ezért örülünk annak, hogy ilyen szép számban itt megjelentek. Ezt a jövőben is folytatni fogjuk, egyre nagyobb számban leszünk jelen, veszünk részt más civil szervezetek munkájában. Lassú, türelmes, nyugodt, határozott munkával meg tudjuk teremteni azt a bizonyos struktúrát, stratégiai többséget, ami a változások előfeltétele. * * *
A konferencia hangfelvételét átírta Laczay István. Egyesületi belső használatra közreadja a Magyar Polgári Együttműködés. * 1136 Budapest, Balzac utca 5. * F/Ü: 1-341-7166 * Email:
[email protected] * Honlap: www.mpee.hu
8
