Tengeri hajóutak A
tengeri hajós körutazások rendkívül jó ár-érték arányt képviselnek, ezért világszerte egyre nagyobb népszerûségnek örvendenek. Akik már kipró bálták, visszavágynak, újra és újra részt vesznek tengeri hajóutakon. A hajótársaságok folyamatosan bôvítik flottájukat, egyre nagyobb tengerjárókat építenek. Gyakoriak a 4 – 6 ezer utas befogadására alkalmas hajóóriások, melyek új, szemet gyönyörködtetô útvonalakat, változatosabbnál változatosabb fedélzeti programokat kínálnak. Külön említést érdemel, hogy korunk mûholdas navi gá ciós technológiájának és egyéb technikai újításainak köszönhetôen a tengeri hajóút az egyik legbiztonsá go sabb utazási formának tekinthetô. Fontos szempont a kényelem: egyszeri ki- és becso magolással hat-nyolc csodálatos helyszín látogatható meg egy egyhetes hajóút során. Az izgalmas fedélzeti programok és gyermekkedvez mények révén a tengeri hajós körutazások minden korosztály számára tartalmas és emlékezetes kikapcso lódást biztosítanak. A részvételi díj tartalmazza a fedélzeti étkezéseket (napi három – öt alkalommal), egyes hajótársaságok (pl. Pullmantur Cruises) esetén az italok nagy részét is. Az OTP Travel egyaránt szervez egyéni és csoportos hajóutakat – utóbbiakat magyar idegenvezetôvel.
30
Hajótársaságok: MSC Cruises Az 1987-ben alapított MSC (Mediterranean Shipping Company) kizárólag olasz tulajdonban lévô hajótársaság, mely a világ egyik legnagyobb tengeri teherszállító cége. Az MSC a tengeri szállítmányozásban szerzett tapasztalatok felhasználásával alapította tengeri személyszállító leányvállalatát az MSC Cruises-t (MSC Crociere). A vállalat a világ egyik legmodernebb, 11 személyszállító hajóból álló flottájával büszkélkedhet. A hajók a korszerû technikai újításokat ötvözik az impozáns belsô és külsô terekkel, valamint az elmaradhatatlan olasz eleganciával és vendégszeretettel. A 2008 decemberében vízre bocsátott MSC Fantasia és testvérhajója, a 2009-ben átadott MSC Splendida egyenként közel 4000 utas számára biztosítanak kényelmes férôhelyet. A társaság a tervek szerint 2012 májusában adja át legújabb hajóját, az MSC Divinát. Az MSC Cruises legfôbb elônyei: olasz design és kreativitás, a világ egyik legmodernebb tengeri utasszállító flottája; változatos földközi-tengeri és karibtengeri útvonalak, folyamatos akciók, gyermekkedvezmények, a leggyakoribb földközi-tengeri indulások kikötôiben autóparkoló foglalható. Az MSC Cruises fôbb desztinációi: Földközi-tenger (nyugati és keleti medence – az év nagy részében), Észak-Európa (a nyári hónapokban), Karib-tengeri utak (a téli hónapokban).
Princess Cruises A Princess Cruises 1965-ös alapítása óta a világ egyik legnagyobb, elegáns tengeri utasszállító hajótársaságává nôtt. Számos egyedi szolgáltatás és kivételesen elôzékeny kiszolgálás jellemzi a hajótársaság 17 ötcsillagos hajóból álló flottáját, 150 különbözô hajóútja a világ több mint 300 kikötôjét érinti. A Princess Cruises fôbb útvonalai: Alaszka, Ázsia, Afrika, India, Ausztrália és Új-Zéland, Kanada, Mexikó, Panama-csatorna, Karib-térség, a Csendes-óceán déli része, Dél-Amerika, Európa, világkörüli hajóutak. Pullmantur Cruises Az 1971-ben, eredetileg autóbuszos utazások szervezésére alapított, spanyol Pullmantur az 1990-es évek elején kiterjesztette tevékenységét a Karib-térségre. Charter repülôjáratokkal szállítottak utasokat az egzotikus desztinációba. A Pullmantur az 1990-es évek végén alapította meg hajótársaságát, a Pullmantur Cruises-t. A vállalat mára saját repülôgépekkel – jelenleg 3 db Boeing 747-400assal – és 6 hajóból álló flottával rendelkezik. A Pullmantur Cruises 2005-tôl valamennyi hajója fedélzetén all inclusive ellátást biztosít utasainak. Egyes hajóutjai esetében – saját repülôgépeinek köszönhetôen – a madridi kiindulást is biztosítani tudja. Mindezt a latin vendégszeretet és a mediterrán konyha fenséges ízkavalkádja teszi még teljesebbé. A Pullmantur Cruises hajóinak leggyakoribb útvonalai: Földközi-tenger, ÉszakEurópa, Atlanti-óceán, Karib-térség.
Fakultatív kirándulások, egyéni programok a parton: A hajók a hajóutak legtöbb állomásán kikötôkben kötnek ki, de elôfordulhat, hogy a helyi viszonyokból vagy az adott hajótársaság döntésébôl adódóan a part közelében horgonyoznak le, és kisebb hajókkal, csónakokkal szállítják partra az utasokat (általában térítésmentesen). A hajóutak legtöbb kikötési helyszínén – megfelelô számú jelentkezô esetén – általában több szervezett fakultatív kirándulásra van lehetôség. Ezek részvételi díja a hajón fizetendô, áruk (a hajótársaság által elfogadott pénznemben) kb. 10.000 – 30.000 Ft-nak felel meg személyenként és kirándulásonként. Az idegenvezetés valamelyik világnyelven, fôként angolul vagy németül (a Pullmantur Cruises esetében elsôsorban spanyolul, megfelelô számú jelentkezô esetén angolul vagy németül) zajlik.
Természetesen a kikötôben töltött idô alatt az egyéni kiszállás is megoldható, de a hajó fedélzetén megadott visszaérkezési idôpont betartása döntô fontosságú (a vissza nem érô utasokat a hajó nem várja meg). A kirándulások az idôjárás függvényében indulnak, megvalósulásukért és az esetleges programváltozásokért a hajótársaság és az OTP Travel Kft. nem vállal felelôsséget. A hajótársaságok – a helyi költségek esetleges módosulása vagy váratlan események esetén – fenntartják a jogot a kirándulások árának és programjának módosítására.
Fontos tudnivalók: A hajóutak árai kétágyas kabinokban történô elhelyezéssel értendôk (kivétel: 3–4. fô esetén; a 3–4. fô felárait a részvételi díj táblázatok tartalmazzák. A hajókon csak korlátozott számban állnak rendelkezésre három-, illetve négyágyas kabinok). *Egy vagy két gyermek – két teljes árat fizetô felnôttel közös kabinban – nem fizet részvételi díjat, csak kikötôi illetéket és az egyéb járulékos költségeket. (Az MSC Hajótársaság útjainál 0–18 éves korig, a Pullmantur Cruises hajóútja esetében 2–17 éves korig fizetendô a kikötôi illeték és az egyéb járulékos költségek. A Pullmantur Cruises útja esetében 0–2 éves korú gyermekek nem fizetnek kikötôi illetéket és kötelezô szervizdíjat sem). Egyágyas kabinárakról tájékozódjék irodáinkban! A lakosztályok a hajókon gyakran egyhelyiségesek. Az induló árak általában – a hajók telítettségétôl és a foglalási–indulási idôpont közötti idôtartam hosszától függô – elôfoglalási árak. Helyszínen fizetendô kötelezô szervízdíj: az MSC Cruises földközi-tengeri hajóútjai esetében 7 EUR/fô/éj (gyermekeknek 18 éves korig 3,5 EUR/fô/éj), az MSC Cruises karib-tengeri hajóútja esetében 12 USD/fô/éj (gyermekeknek 18 éves korig 6 USD/fô/éj); a Pullmantur Cruises útján 65 EUR/fô/út.
Az MSC Cruises hajóin minden bárban és étteremben történt italrendelés után további 15% szervízdíjat számítanak fel. A fenti részvételi díjak nem tartalmazzák az indulási kikötôbe jutás költségét, az esetleges tranzitszállás költségét, a személyes kiadásokat, a vízumdíjakat (pl. a karib-tengeri hajóút esetében az Amerikai Egyesült Államok területére tör ténô belépésre jogosító ESTA megkötése szükséges) és az esetleges kilépési illetékeket, a fakultatív kirándulások árait, az útlemondási biztosítást valamint a betegség-, baleset és poggyászbiztosítást. Ezen biztosítások megkötése javasolt. Az útlemondási biztosítás az Európai Utazási Biztosító betegség-, baleset-, poggyászbiztosításával egyidejûleg kötve a részvételi díj 1%-a, anélkül a részvételi díj 1,5%-a. Az Európai Utazási Biztosító betegség-, baleset- és poggyászbiztosításának díjtételeirôl érdeklôdjék irodáinkban. A hajótársaságok az útvonalváltoztatás jogát – akár a hajóút folyamán is – fenntartják. A hajóutakra speciális utazási feltételek érvényesek; részletes felvilágosítást az OTP Travel irodái adnak. A hajóutakkal kapcsolatos további hasznos tudnivalókról, valamint folyamatos akciós hajóútjainkról tájékozódjék irodáinkban vagy honlapunkon!
31
Hajótársaság: MSC Cruises Hajó: MSC Splendida★★★★+ (2009) Idôtartam: 7 éjszaka. Ellátás: teljes ellátás. 1. útvonal
Mediterrán gyöngyszemek 2. útvonal
1. ÚTVONAL MENETRENDJE NAP
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
nap, nap, nap, nap, nap, nap, nap, nap,
2. ÚTVONAL MENETRENDJE
KIKÖTÔ
szombat vasárnap hétfô kedd szerda csütörtök péntek szombat
Genova (Olaszország) Barcelona (Spanyolország) tengeren Casablanca (Marokkó) Gibraltár (Gibraltár) Valencia (Spanyolország) Marseille (Franciaország) Genova (Olaszország)
ÉRKEZÉS
INDULÁS
— 12:00 — 08:00 09:00 13:00 13:00 09:00
16:00 18:00 — 21:00 14:00 18:00 21:00 —
NAP
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
MEDITERRÁN GYÖNGYSZEMEK 1. ÚTVONAL INDULÁS NAPJA
belsô (ablak nélküli) kabinban ablakos kabinban balkonos kabinban balkonos lakosztályban 3 – 4. fô, felnôtt 3 – 4. fô, gyermek (18 éves korig)
nap, nap, nap, nap, nap, nap, nap, nap,
KIKÖTÔ
szombat vasárnap hétfô kedd szerda csütörtök péntek szombat
Genova (Olaszország) Barcelona (Spanyolország) tengeren La Valletta (Málta) La Goulette (Tunézia) Civitavecchia (Olaszország) Marseille (Franciaország) Genova (Olaszország)
ÉRKEZÉS
INDULÁS
— 12:00 — 08:00 08:00 09:00 13:00 09:00
16:00 18:00 — 16:00 13:00 19:00 21:00 —
RÉSZVÉTELI DÍJ/FÔ/7 ÉJSZAKA KÉTÁGYAS KABINOKBAN
2011. december 17.
2011. december 31.
2012. január 14.
2012. január 28., február 11.
2012. február 25.
87.000 – 328.000,126.000 – 359.000,191.000 – 557.000,331.000 – 689.000,59.000 – 174.000,ingyenes*
275.000 – 695.000,317.000 – 767.000,373.000 – 1.036.000,552.000 – 1.148.000,188.000 – 457.000,34.000,-
115.000 – 353.000,154.000 – 384.000,219.000 – 583.000,347.000 – 714.000,84.000 – 224.000,ingyenes*
143.000 – 378.000,177.000 – 409.000,233.000 – 608.000,359.000 – 739.000,107.000 – 280.000,ingyenes*
163.000 – 403.000,196.000 – 434.000,247.000 – 633.000,381.000 – 765.000,123.000 – 311.000,ingyenes*
Kikötôi illeték: 34.000 Ft/fô.
MEDITERRÁN GYÖNGYSZEMEK 2. ÚTVONAL INDULÁS NAPJA
belsô (ablak nélküli) kabinban ablakos kabinban balkonos kabinban balkonos lakosztályban 3 – 4. fô, felnôtt 3 – 4. fô, gyermek (18 éves korig)
RÉSZVÉTELI DÍJ/FÔ/7 ÉJSZAKA KÉTÁGYAS KABINOKBAN
2011. december 24.
2012. január 7.
2012. január 21.
2012. február 4.
2012. február 18., március 3.
191.000 – 476.000,219.000 – 532.000,247.000 – 731.000,412.000 – 947.000,154.000 – 381.000,34.000,-
87.000 – 328.000,126.000 – 359.000,191.000 – 557.000,331.000 – 689.000,59.000 – 174.000,ingyenes*
115.000 – 353.000,154.000 – 384.000,219.000 – 583.000,347.000 – 714.000,84.000 – 224.000,ingyenes*
143.000 – 378.000,177.000 – 409.000,233.000 – 608.000,359.000 – 739.000,107.000 – 280.000,ingyenes*
163.000 – 403.000,196.000 – 434.000,247.000 – 633.000,381.000 – 765.000,123.000 – 311.000,ingyenes*
Kikötôi illeték: 34.000 Ft/fô.
32
HAJÓUTAK
Hajótársaság: Pullmantur Cruises Hajó: Sovereign★★★+ Idôtartam: 7 éjszaka. Ellátás: all inclusive.
Mediterrán szellô MENETREND 2012. MÁRCIUS 31-TÔL
MENETREND 2011. NOVEMBER 5., 12. NAP
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
nap, nap, nap, nap, nap, nap, nap, nap,
KIKÖTÔ
szombat vasárnap hétfô kedd szerda csütörtök péntek szombat
Barcelona (Spanyolország) Villefranche (Franciaország) Livorno (Olaszország) Civitavecchia (Olaszország) Nápoly (Olaszország) La Goulette (Tunézia) tengeren Barcelona (Spanyolország)
ÉRKEZÉS
INDULÁS
— 11:30 08:00 08:00 08:00 12:00 — 08:00
17:00 21:00 19:30 19:30 17:00 20:00 — —
MEDITERRÁN SZELLÔ INDULÁS NAPJA belsô (ablak nélküli) kabinban ablakos (korlátozott kilátású) kabinban ablakos kabinban balkonos junior lakosztályban balkonos lakosztályban 3 – 4. fô, felnôtt 3 – 4. fô, gyermek (2 éves korig) 3 – 4. fô, gyermek (2 – 17 éves korig)
NAP
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
KIKÖTÔ
nap, nap, nap, nap, nap, nap, nap, nap,
szombat vasárnap hétfô kedd szerda csütörtök péntek szombat
Barcelona (Spanyolország) tengeren La Goulette (Tunézia) Nápoly (Olaszország) Civitavecchia (Olaszország) Livorno (Olaszország) Villefranche (Franciaország) Barcelona (Spanyolország)
ÉRKEZÉS
INDULÁS
— — 07:00 09:00 08:00 08:00 08:00 09:00
18:00 — 14:00 20:00 20:00 20:00 15:00 —
RÉSZVÉTELI DÍJ/FÔ/7 ÉJSZAKA KÉTÁGYAS KABINOKBAN 2011. november 5., 12.
2012. március 31., április 7.
2012. április 14., 21., 28.
197.000 – 277.000,267.000 – 317.000,296.000 – 444.000,424.000 – 476.000,449.000 – 588.000,98.500 – 294.000,ingyenes ingyenes*
183.000 – 286.000,248.000 – 327.000,274.000 – 458.000,392.000 – 490.000,416.000 – 607.000,91.500 – 303.500,ingyenes ingyenes*
115.000 – 239.000,171.000 – 283.000,193.000 – 422.000,291.000 – 447.000,309.000 – 548.000,57.500 – 274.000,ingyenes ingyenes*
Kikötôi illeték: 49.000 Ft/fô.
33
HAJÓUTAK
Hajótársaság: MSC Cruises Hajó: MSC Magnifica★★★★+ (2010) Idôtartam: 9 éjszaka. Ellátás: teljes ellátás.
Kelet fényei MENETREND
KELET FÉNYEI
NAP
KIKÖTÔ
ÉRKEZÉS INDULÁS
1. nap 2. nap 3. nap 4. nap 5. nap 6. nap 7. nap 8. nap 9. nap 10. nap
Velence (Olaszország Bari (Olaszország) tengeren Rodosz (Görögország) Haifa (Izrael) Haifa (Izrael) tengeren Piraeus (Görögország) tengeren Velence (Olaszország)
— 10:00 — 07:00 13:00 — — 07:30 — 09:00
15:00 16:00 — 13:00 — 20:00 — 14:00 — —
RÉSZVÉTELI DÍJ/FÔ/9 ÉJSZAKA KÉTÁGYAS KABINOKBAN
INDULÁS NAPJA
2011. december 18., 2012. március 6., 15.
2011. december 27.
2012. január 5.
2012. január 14., 23.
2012. február 17., 26.
belsô (ablak nélküli) kabinban
203.000 – 377.000,245.000 – 422.000,287.000 – 639.000,436.000 – 898.000,133.000 – 299.000,ingyenes*
273.000 – 475.000,312.000 – 531.000,374.000 – 729.000,609.000 – 973.000,175.000 – 338.000,ingyenes*
119.000 – 268.000,147.000 – 312.000,203.000 – 525.000,329.000 – 693.000,91.000 – 161.000,ingyenes*
147.000 – 312.000,175.000 – 343.000,217.000 – 542.000,433.000 – 674.000,94.000 – 245.000,ingyenes*
161.000 – 338.000,199.000 – 368.000,245.000 – 623.000,408.000 – 730.000,105.000 – 273.000,ingyenes*
ablakos kabinban balkonos kabinban balkonos lakosztályban 3 – 4. fô, felnôtt 3 – 4. fô, gyermek (18 éves korig) Kikötôi illeték: 35.000 Ft/fô.
34
HAJÓUTAK
Hajótársaság: MSC Cruises Hajó: MSC Poesia★★★★+ (2007) Idôtartam: 7 éjszaka. Ellátás: teljes ellátás. 1. útvonal
Karib-tengeri barangolások 2. útvonal
1. ÚTVONAL MENETRENDJE NAP
KIKÖTÔ
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Port Everglades (Florida, USA) Key West (Florida, USA) Cozumel (Mexikó) Isla de Roatan (Honduras) tengeren Montego Bay (Jamaika) tengeren Port Everglades (Florida, USA)
nap nap nap nap nap nap nap nap
2. ÚTVONAL MENETRENDJE ÉRKEZÉS
INDULÁS
— 07:00 10:00 10:00 — 08:00 — 07:00
19:00 14:00 18:00 18:00 — 15:00 — —
KARIB-TENGERI BARANGOLÁSOK 1. ÚTVONAL INDULÁS NAPJA belsô (ablak nélküli) kabinban ablakos (korlátozott kilátású) kabinban ablakos kabinban balkonos kabinban balkonos lakosztályban 3 – 4. fô, felnôtt / gyermek (18 éves korig)
NAP
KIKÖTÔ
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Port Everglades (Florida, USA) tengeren tengeren Charlotte Amalie (St. Thomas, Virgin-szk., USA) San Juan (Puerto Rico) tengeren Nassau (Bahama-szigetek) Port Everglades (Florida, USA)
nap nap nap nap nap nap nap nap
ÉRKEZÉS
INDULÁS
— — — 07:00 07:00 — 10:00 07:00
19:00 — — 19:00 17:00 — 18:00 —
RÉSZVÉTELI DÍJ/FÔ/7 ÉJSZAKA KÉTÁGYAS KABINOKBAN
2011. november 19.
2011. december 16.
2011. december 30.
98.000 – 235.000,126.000 – 249.000,129.000 – 258.000,163.000 – 384.000,266.000 – 532.000,48.000,- / ingyenes*
89.000 – 216.000,109.000 – 216.000,112.000 – 224.000,146.000 – 350.000,247.000 – 493.000,48.000,- / ingyenes*
151.000 – 345.000,189.000 – 378.000,193.000 – 384.000,235.000 – 560.000,319.000 – 639.000,48.000,- / ingyenes*
2012. jan. 14., 28., febr. 11. 2012. febr. 25., márc. 10. 98.000 – 235.000,126.000 – 249.000,129.000 – 258.000,163.000 – 384.000,249.000 – 499.000,48.000,- / ingyenes*
99.000 – 249.000,129.000 – 258.000,135.000 – 269.000,165.000 – 384.000,269.000 – 538.000,48.000,- / ingyenes*
Kikötôi illeték: 34.000 Ft/fô.
KARIB-TENGERI BARANGOLÁSOK 2. ÚTVONAL INDULÁS NAPJA belsô (ablak nélküli) kabinban ablakos (korlátozott kilátású) kabinban ablakos kabinban balkonos kabinban balkonos lakosztályban 3 – 4. fô, felnôtt / gyermek (18 éves korig)
RÉSZVÉTELI DÍJ/FÔ/7 ÉJSZAKA KÉTÁGYAS KABINOKBAN
2011. december 23.
2012. január 21., február 4., március 3.
2012. február 18.
132.000 – 303.000,159.000 – 317.000,163.000 – 325.000,193.000 – 445.000,297.000 – 594.000,48.000,- / ingyenes*
98.000 – 235.000,126.000 – 249.000,129.000 – 258.000,163.000 – 384.000,249.000 – 499.000,48.000,- / ingyenes*
109.000 – 258.000,135.000 – 269.000,143.000 – 283.000,174.000 – 403.000,277.000 – 552.000,48.000,- / ingyenes*
Kikötôi illeték: 34.000 Ft/fô.
35
HAJÓUTAK