EZOTÉRIA
A meddőség oka és
Azt a leendő szülőt, aki jövendő gyermeke egészsége érdekében képtelen leszokni káros szenvedélyeiről, ún. éhes szellemek uralják
A
fogantatás a teremtés egyfajta folyamatát tükrözi, amit úgy is kifejezünk, hogy az emberben „megfogan” egy gondolat. Így van egy találmánnyal, egy lakással, de egy emberi testtel is, amelyben a lélek lakik. A teremtéstől elinduló létrehozás, megvalósítás folyamata teremtőerőt igényel, melyet a fenntartás követ. Ha valahol a folyamatban mentális vagy asztrális akadály lép fel, az egész leáll. Nagyon kényes egyensúlyról van szó, mely egységhez közeli állapotban önműködően zajlik le. Azonban a tudatállapot hiányosságai a fizikai síkon leképződve jeleznek az eredeti ok természete szerint, akadályozva a végeredmény elérését.
A termékenységvarázslás Amit manapság babonaságnak, ráolvasásnak, varázslásnak gondol a „modern” felfogás, annak régen nemcsak a lelki tényezőkre volt hatása, hanem a különböző korokban és kultúrákban komoly energetikai gyógyító-harmonizáló hatást is kifejthettek. Már a karácsonyi asztalnál megjelennek azok a jelképek, melyek a következő év bőségét, termékenységét hivatottak előidézni, fokozni. Az éves ciklusban a
10
téli napfordulótól a nyáriig terjedő időszakban a tavaszi megújulás a húsvéti és pünkösdi ünnepekhez kapcsolódó népszokásokon keresztül nyilvánul meg. Ezekhez illeszkedik a májusfaállítás, majd a június végi Szent Iván-éji páros tűzugrás a csúcspontja a népi szertartásoknak. A termékenység nem csak a gyermekáldással kapcsolatos. A földek termőképességének, az állatok szaporaságának az egész közösség fenntartásában fontos szerepe volt. A termékenység természetes fogalomként jelent meg a régi ember tudatában. Az ellenkezője, a terméketlenség, vagyis a meddőség, az alapelveket kérdőjelezte volna meg. Ugyanígy a fogamzásgátlás egyszerűen nem volt téma, értelmezhetetlen volt számukra. A ma is tanulmányozható, természethez közel álló óceániai, afrikai törzsek varázslói, illetve az ázsiai sámánok, szellemidézők által vezetett termékenységi rítusok a közösség fennmaradását biztosították minden szinten. A varázslók legfeljebb az asztrálsík szellemvilágával voltak képesek kapcsolatot találni, és azok segítségét kérve tudták a törzs életét megkönnyíteni. Az ártó szellemeknek áldozatokat mutattak be, hogy elhárítsák azok tevékenységét. Közbevetve, a mai húsevés is egyfajta állatáldozatnak tekinthető, ebből nyernek asztrálenergiát a húsfogyasztók, más módszere-
ke
Term és
EZOTÉRIA
zelése ket nem ismerve! Továbbá a viszonylag jó szellemek jóindulatát próbálták megnyerni, hogy azok a saját törzsük energiaszintjét növeljék. A nő alaptermészete szerint minden síkon a befogadást képviseli. Az összes ismert törzsi rítus alapja is ez volt: a nők termékenységi táncot jártak és járnak ma is. A magasabb szintű
egyensúlya megbomlik, így a szervek harmonikus energiaellátása is károsodik. A nőies mozgásformák elhagyása férfiassá programozza a nőket, átállítva a hormonális működésüket.
Energiagyógyászat régen és most
ékenység meddőség kultúrákban a keleti vagy orientális táncok (hastánc, kínai női tánc stb.) energiafejlesztő és -keringtető hatásukkal elősegítik a termékenységet. Ezzel szemben a mai nyugati mozgáskultúra edzésrendszerei fizikai teljesítménykényszeren alapulnak. Az egyoldalú izomerősítés hatására a meridiánokban zajló energiaáramlás
Az asztrálsík feletti tiszta földekkel való kapcsolat csak a különlegesen magas tudatszintű társadalmak sajátja, melyek például a buddhista, taoista vagy védikus alapelveken működnek. Egységállapothoz közeli tudatállapotukkal uralják az asztrálsíkot, így az alacsony energiaszintű, ún. ártó szellemlényeket. Ezeket nem kielégítik, mint más kultúrák – ember- és állatáldozatokkal –, hanem azokat képesek a „fénybe” küldeni. Az ókorban, főleg Egyiptomban és Görögországban, intézményesítve folyt a különböző betegségek kezelése a gyógyító szentélyekben papok és papnők által. A meddőséget az erre szakosodott papok szexuális úton „kezelték”. Miután a beavatásokkal rendelkező pap energiája lényegesen magasabb lehetett, mint a kezelendő asszonyé, a páciens energiaszintjének növelésével a fogamzás hamar bekövetkezett. A Kr. előtti V. sz. táján a szentélyek energiaszintje, ezzel gyógyítási hatásfoka lecsökkent. Ezért állíthatta akkoriban Hippokratész, hogy a varázslások ideje lejárt. Ezt a tényt szívesen emlegetik a mai anyagelvet elsődlegesnek hirdetők. Ezzel szemben Hippokratész az őselemek kiegyensúlyozásán alapuló energiagyógyászat első európai képviselője és elterjesztője volt. Szintén orvos apján kívül sok más tanítója is volt a források szerint, mint például egy Charukaa nevű indiai ájurvédikus orvos. Itt összekapcsolódtak az indiai védikus és a görög filozofikus ismeretek ma is tudományos igényűnek tekinthető alapjai. A régi, több ezer éves gyógymódok és a mai energiagyógyászat is az őselemek eredeti arányait próbálja visszaállítani. A száz évvel ezelőtti embereknek átlagosan százszor nagyobb volt az életenergiája, A gyermekvállalás előtt fél-egy évvel méregteleníteni lenne célszerű a testet
11
EZOTÉRIA
amit az étertestük mérete egyértelműen mutatott. A mai ember is elvegetál a csökkent energiaszintjével, de ennek meg is vannak a következményei. Olyan betegségek gyötrik egyre szélesebb körben, melyek régen szinte alig fordultak elő. A méregtelenítő, védekező, fenntartó és reprodukáló működések a környezetszennyezés, a stressz, a helytelen táplálkozás stb. következtében meggyengültek. A férfi megtermékenyítő és a nő megtermékenyülési képességére eszerint különösen jelentős hatású az életmódja és a táplálkozása, így a természetgyógyászati és orvosi szempontból is testi és lelki állapotára, energiaszintjére ható, azt csökkentő cigarettafüst, szeszes italok, a túlzott feketekávé, drogok, húsfogyasztás mértéke. Azt a leendő szülőt, aki jövendő gyermeke egészsége érdekében képtelen leszokni káros szenvedélyeiről, ún. éhes szellemek uralják – vagy legalábbis káros programok, elementálok –, akik élvezni akarják az alkohol bódulatát, a dohányfüstöt stb. Gyermekvállalás előtt fél-egy évvel célszerű lenne méregteleníteni a testet a fenti tényezők szerint is. Azalatt a kb. két és fél hónap alatt, míg a spermium éretté válik, a férfit érő külső és belső hatások energetikai lenyomata is megjelenik a végeredményben. A nyugati típusúnak mondott társadalmakban a gyermekszületések csökkenő aránya okainak kutatásában még nem figyeltek fel arra, hogy a fokozott húsevés kifejezetten meddőséget okoz. A régiek legfeljebb hetente egyszer fogyasztottak húst, és az is a mai szempontból biohúsnak (?) minősült. (Fizikai síkú mérgek kevésbé találhatók benne.) Az állatok húsában lévő ölésinformáció alapvetően gátolja az új élet elindulását. Aki rendszeresen, hosszú időn át tölti a testét és a tudatát az ölés halálinformációjával, annak a teste vajon hogyan tudna részt venni egy új élet megteremtésében? Annak a tudatos és testi szintje között elveszik az összhang, bár a tudatos tudatában kívánhat gyermeket, a szervi tudatalattijai és a testi működései azonban tiltakoznak a bennük felhalmozódott élettel ellentétes információk hatására. Ha természetgyógyászati módszerekkel, méregtelenítéssel, vitamin-, ásványianyag-pótlással és főleg vezetett
12
meditációval a párok energiaszintjét legalább a százszorosára növeljük, akkor az örökítőanyaguk minősége ugrásszerűen megnő.
A művi csúcstechnológia és az ember A petesejt és spermium egyesülése új minőséget alkot, csak a médiumok képesek érzékelni a fizikai egyesülés következtében létrejövő új élet kiindulásának körülményeit. Az egyesült maghoz olyan tudat csatlakozik, mellyel tulajdonságai energetikailag megegyeznek. Így a megtestesülendő tudat előző életeinek információi illeszkednek a mag genetikailag kódolt sokgenerációs információs rendszeréhez. Ha a szülők egyesített kódja alacsony rezgésű, így kevés életenergiát tartalmaz, akkor nem fog csatlakozni egy normális megtestesülésre váró szellem sem ehhez. (Lásd az asztrológiai vonatkozásokat is!) A modern orvoslás csúcstechnológia felhasználásával képes lombikbébiket létrehozni, kevésbé vizsgálva a lelki tényezőket, az eredeti okokat. A művi beavatkozások miatt sokkal sérülékenyebbek lehetnek az erőltetett módon bevonzott gyermekek. Esetleg az alacsony rezgésű magot adó szülőpár legfeljebb egy szellemileg visszamaradt vagy testi hibás gyermek létrehozására alkalmas csak. Komoly pszichés problémák jelenhetnek meg, hiperaktivitás, de akár debilitás, autizmus is. Ha természetes úton nem
jön létre a fogantatás, akkor az előbbiek szerint érdemes a meddőséget okozó előzményeket megoldani, a leendő szülőknek önmagukat megerősíteni testileg és lelkileg, a boldogságukat gyermek nélkül is megtalálni, teremtőképességüket más területen fejleszteni. Így idővel könnyebben tudnak természetes módon életet adni egy egészséges, erős gyermeknek. Komoly lelki feltárómunka helyett szívesen költenek az emberek akár vagyonokat is csupán a testi szinten történő eljárásokra. Ezt azért teszik, mert miután a valamikori, ez életi vagy korábbi életi szenvedéseiket, lelki kínjaikat lenyomták a testi szintre, most elkerülhessék azt a munkát, ami a feltárás során feltörő mentális és érzelmi fájdalmaik újból átélésével járhat. Egyébként nem is gondolják, hogy van erre más megoldás is. Ha végül sikerül mesterséges úton gyermeket létrehozni, a megoldatlan lelki problémák a felnövekvő gyermek gondozása, nevelése során fognak felmerülni. Ha a szülői minták valaha megsérültek, valamikor ezt helyre kell
A tudat térből és örömből áll össze, másképpen a befogadásból és az aktivitásból, ezt a taoizmus jin és jang aspektusa is kifejezi
EZOTÉRIA
állítani. Az önvalóban, az isteni énben, a lélek belső magjában található letárolva az összes tiszta szülői minta. Ezeket könnyen be lehet hívni a tudatosságba, egyszerűen csak azokra összpontosítva meditációban. Célszerű ilyen tudással rendelkező szakemberhez fordulni, és a meditációkat vele együtt gyakorolni. A személy a tiszta mintákkal végzett rendszeres szellemi gyakorlatok által képessé válik azokat a mindennapi életben megvalósítani. Ekkor az eredeti képességeit tudatosítva, a szülői feladatok végrehajtásához lesz elegendő erőforrása és önbizalma. A jól működő szülői minták a férfi- és női minőség elveiből következnek. Ezeket érdemes ismernünk. A buddhizmus szerint a karmikus tendenciáktól függően a tudatok férfi- vagy női testtel, vagyis formával kapcsolódnak össze, ahhoz képest, hogy befogadást vagy aktivitást kell gyakorolniuk. A tudat már akkor is létezett, amikor még nem volt formával bíró anyagi világ. A tudat térből és örömből áll össze, másképpen a befogadásból és az aktivitásból, ezt a taoizmus jin és jang aspektusa is kifejezi. A tér a múlt, jelen, jövő minden információját tartalmazza, azaz befogadja, ez a bölcsesség. A nő lótuszként ezt fejezi ki, ő a múzsa, az ösztönző. A nő bölcsességének találkoznia kell a férfi gyémántaktivitásával, különben az nem képes kifejezni önmagát. Ha a férfi megközelíti a nőt, bölcsességek jelennek meg benne, és aktivitásai, alkotó tulajdonságai felszínre törnek.
A hagyományok tisztelete A legtöbb jól működő hagyományos kultúrában a fiatalokat a tapasztalt idősebbek áldásai, jókívánságai kísérték, éltették. Az emberek büszkék voltak arra, amit szellemi és fizikai síkon bölcsesség által létrehoztak, teremtettek. Keleten ma is nagy tisztelet övezi az időseket, akik helyes életmódjuk miatt magas kort értek el és bölcsességükkel kitűnnek a társadalomból. Mély élettapasztalatuk révén stabilitással és hittel táplálják a fiatalabb generációkat, és a tanácsaikat szívesen fogadják a fiatalok. Régen a nagyszülőktől kaptak világképet a gyermekek. Érett és bölcs idősgeneráció nélkül a gyermekvállalás nagyon nehéz feladattá válik Ez is lehet tudat alatt a meddőség egyik oka. A mai fiatalok gyakran úgy érzik, hogy szüleik valójában éretlen, lelkileg kiéhezett gyerekek, hogy lenne erejük egyáltalán az energiavámpír szülők mellett még saját gyereket is vállalni. Nem tudatosan ettől kívánják megvédeni meddőség formájában a leendő gyermekeiket.
Az állatok húsában lévő ölésinformáció alapvetően gátolja az új élet elindulását
Az állatkísérletek szerint a fajfenntartás ösztöne erősebb, mint a létfenntartás. Az embernél a létfenntartás stressze, a mindenáron való gyűjtés miatt azonban a fajfenntartás információja is olyannyira sérültté vált, hogy az ezáltal létrejött energiahiány meddőséget okoz. A mai emberekben nincs benne az a fajta élettapasztalat, elégedettség, mint a régiekben, mert minden azt sugallja, hogy csak az anyagi érték a fontos. A viselkedésminták arra irányulnak, hogy a nemzőképes generáció csak a maga jólétére figyel. Ez az önimádat társadalma, a jelen élvezete számít csupán, az utódgondozási hajlam sérült. A régi sokgyermekes családi modell biztosította a megöregedettek időskori ellátását. A művi vetélés, mint a gyilkosságnak egy formája, életellenes programjával néhány alkalom vagy akár csak egyetlen beavatkozás után is lelki vagy testi szinten meddőséget okoz. Például a buddhizmus nem-ártás szemlélete javasolja az abortuszon gondolkodó nőknek, hogy inkább szüljék meg a gyermeküket, és adják át azt meddő pároknak. További feltétel, hogy ezek a meddő párok legalább tudatilag legyenek felkészültek a gyermekneveléssel járó feladatokra. A gyermek valójában nem egy boldogságot hozó megváltó – akit energianyerésre használnak egyesek –, hanem érett táplálást, szolgálatkész gondozást, nevelést kívánó lény, aki nagy odaadást, energiatöltési ismereteket igényel a szülők részéről.
Asztrológiai megközelítés A férfi-női alapelveket és így a szexuális energiákat a Mars és Vénusz bolygó princípiumok képviselik, továbbá ezek felső rezgései.
A tapasztalat szerint egy későbbi párkapcsolat tagjainak első találkozása napján mindkettőjüknek az asztrológiai 5–11. házcsúcsukkal vagy az ezekben a házakban található planétáikkal valamilyen szögkapcsolatban van az aznapi Mars- vagy Vénusz-állás. Ezáltal a négy alsó auraburkukban jobban megnyílnak a marsikus vagy vénuszi csatornák, az ezekhez tartozó szervek magasabb energiaszintre kerülnek. A női energiarendszer a jin Mars- és jin Vénusz-rezgéseket képes csatornázni, a férfié a jang Mars- és jang Vénusz-rezgéseket. Ezáltal jól érzik magukat egymással, egymást kiegészítve, töltve egy „egész”ségesítő folyamattal beindul a szerelem. Hasonló asztrológiai állások miatti csatornanyitások napján következik be az első szexuális együttlét, a gyermeknemzés és a gyermek születése is. Ezzel szemben, ha a mentálüzenetek beszűkítik az asztrálcsatornákat, az alacsony energiaszint miatt ugyanilyen szintű szellem képes csak csatlakozni, vagy egyáltalán nem vonzódik be a párhoz (lásd a Természetgyógyász Magazin 2011. februári számában „Az újraszületések láncolata” c. cikket!). A szerelemnek akkor jó az indíttatása, ha a felek önzetlenül örömet szereznek a testükkel a másiknak. Azonban, ha a szerelmi energia önzetlen adása ragaszkodássá alakul, valamelyik fél úgy érzi, hogy nem tud a másik nélkül létezni, féltékenykedik (ez Vénuszenergiahiány), akkor ez már egy meditációs téma, tisztításra szorul a kapcsolat. A Mars energiája alapértelmezésben az epe, az izmok, a vér-vérképzés és a férfi nemi szervek jang Marssal való töltését végzi, továbbá a férfi nemi hormonok termelésében vesz részt. Így a női test izmosodásával, szőrösödésével kapcsolatos hormonegyensúlyát is vezérli. A harmonikusnak, szépnek tekintett női test formája, bőrének selymessége a főleg jin Vénuszenergia mellett az egyéb jincsatornák információinak az arányának tudható be. A petefészkekben a jin Vénusz-hatás mellett egyharmad részben jin Mars-hatást is érzékelhetünk jól működő esetben. Rejtett vagy kinyilvánított harag, tehetetlen düh esetén a negatív Marsinformáció szinte bármelyik szervben gyulladást és ezzel működési akadályt hozhat létre. A Hold az anyaság, a befogadás, az otthon jelképrendszerében a harmonikus gyomor, anyaméh és kisagy energiáit képviseli testi szinten. Továbbá a működésekben a tápláláshoz, azaz a tejtermeléshez és a női ciklusban a méhfal nyálkahártyájának vezérléséhez kapcsolódó hormonokkal van összefüggésben többek között.
13
EZOTÉRIA
Ha a reprodukciós folyamatban részt vevő szervek és működések energiaszintje magas, „bőség”-gel kapnak utántöltést a nyitott asztrálcsatornákon keresztül, akkor a termékenység, gazdagság elve képes érvényesülni. Amennyiben a mentálüzenetek által vezérelt asztrálcsatornák beszűkültek, az alacsony energiaszintű szervek a meddőség tünetegyüttesét hozzák létre. A hormonális fogamzásgátlók hatóanyagtartalmuktól függően az említett három planéta csatornáit szűkítik be, így okoznak a termékenységben akadályt, vagyis átmeneti meddőséget. A méhen belüli fogamzásgátlók, hurkok, a méhfal mechanikus izgató hatása mellett rézbevonatukkal Vénusz-negatív hatást is kifejtenek, hatásfokukat növelve. A négy holdfázis jelképezi a női havi ciklus lefolyását, energetikai menetét. Miután a magas energiaszintű és tiszta női szervezetnek kevés mérget kell eltávolítania, ezért rövid és problémamentes vérzése a telihold helyett az újhold időszaka környékére áll be (lásd az ábrán a kék görbét!). Ez az ideális eset, ettől nyilván lelkiállapot és egyéb asztrálhatások miatt lehetnek eltérések. A magas energiaszintű nő nőies finomenergiáival töltve környezetét, 10-15 évvel kitolhatja a menopauza idejét. A jól működő női szervezet testi és lelki szempontból is energetikai csúcsán jár a peteérés végső időszakában. A tüszőrepedés előkészíti a fogantatáshoz az alapot. Erre ráérezve a természethez közel álló törzseknél a nagy
ünnepek legtöbbször teliholdhoz kötődtek. Az asztrálenergia átlagosan harmincszoros ebben az időszakban (a csúcspont előtt egy nappal és utána fél napig), a férfi-női csatornák a legjobban töltik egymást a termékenység és a bőség áradásában. A környezettől és a húsevéstől megmérgezett, elsavasodott testű nő havi ciklusa jó esetben a telihold időszakára áll be, hogy bő és elhúzódó vérzésével a testi és lelki mérgek eltávozhassanak (zöld görbe az ábrán). Ennél még alacsonyabb energiaszinten a szervezet altesti gyulladásokkal, rendetlen ciklussal, elhúzódó, fájdalmas havi vérzéssel válaszol. Ennek másik véglete a kimaradó vérzés, amikor a fizikailag tisztulni képtelen nő a környezetét hibáztatja, vámpírozza (anyóseffektus). A ciklus alatt többször hullámzó, alacsony testi és lelki energiaszint a jellemző (piros görbe), A nők ráadásul befogadó szerepüket gyakorolva a férfipartner és annak családjának negatív információit is átveszik. Az együttlétek
100 90
magas energiaszintű nő
ovuláció
80
energiaszint %
70 60
kevés vérzés
50 40
bő vérzés
ovuláció
30
alacsony energiaszintű nő Elhúzódó vagy kimaradó vérzés. Nincs ovuláció.
20 10
növekvő Hold újrakezdés ideje
újhold
14
közepes energiaszintű nő
1. negyed
fogyó Hold tisztító és fogyókúra ideje
telihold
2. negyed
újhold
során a testük mikrorendszereiben (nyelv, fül, kéz, láb, nemi szervek stb.) letárolt információk felszabadulnak. Ha ezeket meditációs úton nem kezelik, akkor a sokgenerációs mentálüzenetek előbb vagy utóbb szétrobbantják a kapcsolatot. Ez nemcsak feszültségeket okozó érzelmekben jelenik meg, hanem szervi betegségek formájában is. Főleg az érzékenyebb nők menekülnek az olyan kapcsolattól, amikor már túl sok káros információ halmozódott fel energiarendszerükben a másik féltől. Vagy fizikai ez a menekülés, vagy betegség formájában jelez a szervezet. A nemi szervek mikrorendszerként működve holografikusan leképezik és letárolják a teljes szervezet energiamintáját. Többféle elképzelés létezik erre. Legtöbbször a csiklót és a makkot a fejnek feleltetik meg, majd a hüvely belső falán és a hímvessző külső felületén reflexterületként megtalálhatók a szervek információi. Ugyanúgy, mint egyéb mikrorendszerek, már fogantatástól kezdve tárolják főleg a szülők, közeli hozzátartozók energianövelő, illetve -csökkentő információit. Ezek az információk a nemi élet során a partnerek között kiegyenlítődésre törekednek. A partnerváltásoknál az előzőek energiamintái is átadódnak. Ha legalább az egyik fél ismer energiatisztító gyakorlatokat, meditációs módszereket, akkor ez az összes korábbi résztvevőre hasznos hatással bír, a gyakorló megvalósítási szintjétől függően. l Majoros János Károly Kérjük, hogy a témával kapcsolatos kérdéseiket, hozzászólásaikat juttassák el a szerkesztőség e-mail címére:
[email protected], vagy a szerzőhöz.