Település szociológia a város környékéről – Erdei Ferenc és Bibó István tolmácsolásában.
Írta: Tamás Gábor
Amióta világ a világ, rendkívül nagy érdeklődéssel fordulunk a települések felé, hiszen majdnem olyan idősek, mint maga az emberiség. Velünk együtt fejlődött, s velünk együtt is fog hanyatlani – ha hagyjuk! Azt hiszem, talán nem elkoptatott, elcsépelt kijelentés az, hogy a falvak, városok igenis velünk együtt élnek. Az elmondottakból következik, hogy az ember mindig is fontosnak tartotta, hogy megismerje azt, hogy hol is él. Ezen megismerés céljából született meg az a tudomány, mely az emberek lakóhelyét hivatott feltérképezni. Ez a településszociológia. Rögtön az elején le kell szögeznünk, hogy nem régi tudományról van szó. Magyarországon a XX. század első felében jelent meg, olyan nagy társadalom tudósok tolmácsolásában, mint Erdei Ferenc és Bibó István. Eme dolgozatomban a két tudós elképzeléseit szeretném ismertetni a város környéki településszerkezetekre fókuszálva. De ahhoz, hogy megértsük elméleti okfejtéseiket, szükségesnek tartom, hogy röviden beszéljünk a két szerző életútjáról. Elsőként Erdei Ferencről. Erdei Ferenc (1910. december 24.- 1971. május 11.) Makón született szegény paraszti családban, jogot hallgatott a Szegedi Tudományegyetemen. Ekkor csatlakozott a népi írók táborához, a falukutató mozgalomhoz. 1939-ben a Nemzeti Parasztpárt egyik alapítója. 1944-ben az ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere volt. Az 1943-as szárszói találkozón a szocialista társadalom megvalósítását tűzte ki célul, a háború után hajlandó volt együttműködni a kommunista párttal a mezőgazdasági szövetkezetesítés ügyében. A kommunista diktatúra idején 1949 és 1953 között földművelésügyi miniszter volt, így felelőssége felmerülhet a "padlássöprések" és a falukban, vidéken történt atrocitások tekintetében. 1953 júliusától igazságügy-miniszter volt. 1955-ben rövid ideig újra földművelésügyi miniszter lett. Az 1956-os forradalom során miniszterelnök-helyettesnek nevezték ki, az egyik vezetője volt a szovjetekkel tárgyaló magyar delegációknak. 1957-től a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és az Agrártudományi Kutató Intézet igazgatója lett, nagy szerepe volt a mezőgazdaság kollektivizálásában. 1964-től a Hazafias Népfront főtitkára volt. 1957-től a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és az Agrártudományi Kutató Intézet igazgatója lett, nagy szerepe volt a mezőgazdaság kollektivizálásában. 1964-től a Hazafias Népfront főtitkára volt. 1948-ban és 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Műveiben a parasztság helyzetéről írt,
szociográfiai tanulmányaiban elemezte a
mezőgazdaságból élők sorsát. Legismertebb írásai a Futóhomok, a Parasztok, és a Magyar tanya. Az általam megismert műve, a Futóhomok, és a Magyar tanya.
2
A Futóhomok, melyben rögtön a legelején leszögezi, hogy új korszak köszöntőt ránk. A régi 1944 őszén zárult le. A műből kiderül, Magyarország melyik részén is vizsgálódót, s ez a térség nem más, mint a Duna-Tisza köze. Az új korszakra szerinte ezen a területen figyelhető fel legjobban, hiszen régen ez a vidék volt a legelmaradottabb, állítása szerint a legkulturálatlanabb terület. Ma – vagyis a mű korában (60-s évek) – intenzív mezőgazdasági kultúra és néhány kereskedelmi és ipari ágazat színvonala magasra fejlődött. A legkiemelkedőbb a homoki mezőgazdaság kialakulása ezen a területen. Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon mi az oka annak, hogy ezen a vidéken ilyen mélyről kellet felemelkedni. Erdei Ferenc szerint a vidék problémája a feudális maradványok makacs fennállása, ami gátat szabott a fejlődésnek a XX. század első felében. S mivel a vidék bajban volt, az emberek elkezdtek beözönleni a nagyobb városokba, hogy gyárban dolgozó munkásként keressék meg a napi betevőt. A vidéki lakosság ’beköltözésének’ másik oka az író szerint a fasiszta demagóg politikában keresendő. Összefoglalva tehát Erdei Ferenc szerint a 3040-s évek a hanyatlás korszaka volt, amit majd a szovjet katonák bevonulása után a felvirágzás követ, vagyis a szocialista rendszer bevezetés. Könyve szerint a fejlődés 1948-ban kezdődött meg, vagyis a termelőszövetkezetek megszervezésével. Tehát Erdei a szocialista tervgazdálkodás megvalósulásában láttak a fejlődés útját. De mit gondolt a vidéki települések, tanyák helyzetéről. Az író elkezdte vizsgálni a tanyák helyzetét, s arra jutott, hogy a tanyatelepülés, bármennyire eltérő formái alakultak is ki vidékenként, eredetileg csaknem mindig a kettős település egy formájaként jött létre, vagyis egy, a városban házzal vagy lakóhellyel bíró földművesnek a gazdasága közelében létesült, eredetileg ideiglenes szállásaként. Később a tanya állandóbb
3
települési formává vált. A városi ház pedig csak otthon volt, amely a gyermekek, az iskolások, az öregek állandó lakóhelye, a felnőttek téli és vasárnapi lakóhelye, s mindnyájuk számára a közösségi élet, a városi közélet színhelye volt. Vagyis Erdei szerint ez nem volt más, mint a tanyai munkahely és a városi lakóház elválasztása. (agrár-urbanizmus) Probléma akkor keletkezett, amikor a vagyonosabbak végleges városi életformára rendezkedtek be azzal, hogy a tanyára szegényparaszti tanyást, bérlőt szerződtettek, akiknek a tanya most már egész évre, egész életre szóló életformává vált. A gazdaság fokmérője a városban lévő lakás lett. Így a tanya, vidék folyamatosan kezdett elnéptelenedni, elszegényedni. Erre alapozva vázolja fel Erdei Ferenc a városokkal való országépítés távlatát, melyben az egész ország városkörnyékekre bomlik, minden vidéknek van városa és csak egy városa van, melyhez a vidék nem az elkülönült falvak, hanem a tanyák módjára kapcsolódik, sugaras úthálózattal. Természetesen nem a falvaknak tanyákká való felbontása, hanem szorgalom, hogy a falvak is kialakíthassák a várossal való együttélés formáit, akár a tanyák.(Például iskolák létrehozása.) Erdei felállít egy ország rendezési elvet, a tanya-elvet, melyben azt a követelményt állítja, hogy minden vidéknek meglegyen a maga elérhet 8 városa, s minden városnak a maga megfelelő környéke, melynek szolgálatát ellátja. A követelményt, hogy az ember otthonát ne igázza le a munkahely, hanem mindenkinek legyen a munkahelytől függetlenített lakása. Rendkívül nagy horderejű ez az elv, hiszen nem csak a tanyákra – bár a nevéből ez következne - hanem Magyarország teljes településszerkezetére vonatkozik. Erdei egy olyan rendszert képzelt el, melyben minden település, akár mekkorák is, egy nagy település láncolatba tud kapcsolódni. Így a puszták, kisfalvak lakói nem lennének elszigetelve, lennének lehetőségeik a lakóhelyeiken, vagyis meg lehetne akadályozni az elköltözést és az elnéptelenedést.
A második társadalom tudósunk, Bibó István (1911. augusztus 7. – 1979. május 10.). Szegeden született és nőtt fel. 1929-től a Szegedi Tudományegyetemen tanul, ahol 1933-ban államtudományi, 1934-ben jogtudományi diplomát szerez. 1933 - 1934-ben Bécsben majd Genfben folytatja tanulmányait. Jogi gyakorlatát a királyi ítélőtáblán és a királyi törvényszéken szerezte. A német megszállás során minisztériumi tisztviselőként menleveleket állított ki egészen október 16-i letartóztatásáig. Pár napos fogsága után bujkálni kényszerült.
4
1945 márciusától 1947 júliusáig Erdei Ferenc felkérésére a Belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette, a megyerendszer reformján dolgozott. Résztvevője a választójogi törvény (1945. évi VIII. tc.) és az 1945. november 4-i választás előkészítésének. Jelentős munkája a Valóság (folyóirat) 1945 októberi számában megjelent A magyar demokrácia válsága című munkája. 1946 júliusától 1950-ig a Szegedi Tudományegyetem professzora és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Állásának elvesztése után az ELTE Egyetemi Könyvtár könyvtárosa. 1956. október 30-án részt vett a Nemzeti Parasztpárt majd november 1-jétől új nevén a Petőfi Párt újjászervezésében. A párt november 2-án Farkas Ferenccel együtt miniszternek
jelölte
az
újjáalakuló
Nagy
Imre-kormányba,
így
november
3-án
államminiszterré nevezték ki. November 4-én Tildy Zoltánnal tárgyalt az Országgyűlést megszálló szovjet csapatokkal és egy nyilatkozatot fogalmazott meg. A parlament épületét november 6-án hagyta el, november 12-én szűnt meg hivatalosan a kormány menesztésével miniszteri megbízatása. 1958 augusztusában életfogytiglani börtönre ítélték. Állítólag személyesen Nehru indiai elnök közbenjárására álltak el a halálbüntetéstől. Az 1963. évi amnesztiával szabadult, majd nyugdíjazásáig a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában tevékenykedett. 1979. május 10-én hunyt el Budapesten, az Óbudai temetőben temették el. Nos, láthattuk, hogy rendkívül színes életet élt Bibó István. Számos területen hagyta ott nevét az utókornak. Én mégis a közigazgatási, s településszerkezeti megfontolásait emelném ki. Az első kérdés, mi a baj a közigazgatással? Bibó is joggal teszi fel a kérdést. Szerinte alapjaiban nem megfelelő, szervi betegségei, hiányosságai vannak, amit már mások is felismertek. A probléma gyökere azonban az, hogy csak tünetkezelést próbálnak alkalmazni, de
magát
a
rendszert
nem
gyógyítják
meg.
(Minisztériumok
decentralizálása,
kisvármegyékből nagyobb vármegyék létrehozása, járás eltörlés, stb.) De mikor is jó egy közigazgatási rendszer? A kérdés megválaszolásához el kell képzelnünk egy egyenest, amelynek van két vég pontja. Az egyik végén a tökéletes közigazgatás helyezkedik el, melynek fő ismérve a ’nyelvtudás’, vagyis hogy az emberek pontosan megértsék egymást, s mindig ugyanazt értsék, amire gondolnak. A másik végén pedig az értetlenség foglal helyet, nem értik meg egymást az ügyfél és a közigazgatásban dolgozó, ami komoly ellenszenvet szül. A világ összes létező közigazgatása ezen a tengelyen helyezkedik el, kérdés, hogy melyik végéhez közelebb. Számunkra mégis a legfontosabb a tanya és urbanizáció kérdése. Hatalmas vita kerekedett a tanyák helyzetéről a XX. század közepén. A vitát kiváltó mű, Kunszabó Ferenc, A tanya életrevaló, (1973.7-8.sz.). A szerző szerint a tanya nem azért van válságban, mintha
5
teljességgel ellehetetlenült volna, hanem azért, mert szándékosan hagyják magára, sőt igen gyakran megtagadják tőle a segítséget. Nemigaz azaz állítás, hogy a modern településfejlődés minden megállás nélkül a mind nagyobb koncentráció felé halad. Sőt, ennek épp az ellenkezője figyelhető meg, hiszen a modern közlekedési feltételek mellett esetleg éppen a tanyaszerű települések új virágzásra, mint a városból elkívánkozó új életformáinak hordozói. Sokan egyetértettek Kunszabó Ferenccel abban, hogy igenis a tanyáknak van hely a nap alatt, nem szabad őket tönkretenni. De voltak, akik másképp látták. Lovas Márton és Hatvani Dániel is az ellenkező álláspontra helyezkedett, hiszen szerintük a szocializmus szükségképpen és helyesen próbálja semlegesíteni a tanyavilágot, annak elmaradott formájával együtt. A vita sokáig elhúzódott, felkeltve Bibó István érdeklődését. Eredménytelenül zárult, de felhívta a figyelmet néhány alapvető igazságra, amelyet később Bibó is megfogalmazott: 1. Jelentős közlekedési, közműellátási, társadalmi és kulturális hátrányt jelent a tanya az ott élők számára. 2. a tanya a föld intenzívebb megmunkálását és intenzív kultúraápolását teszik lehetővé 3. tanyai településnek, azaz előnye, mellyel az egész család munkaerejét a lehető legeredményesebben bevonja a termelésbe, egyben azok számára, akik állandóan tanyán laknak, szinte teljesen lehetetlenné teszi a munkahely és lakóhelyelválására irányuló tendencia érvényesülését, és sokszor a jogos emberi szabadságigényt, főleg a jogos pályaválasztási igényt is akadályozó módon "földhöz köt". 4. a tanyai problémákhoz csakis differenciált, táji, gazdálkodási és felhasználási különbségeket gondosan figyelembe vevő módszerrel lehet bármely területen is hozzáfogni. Bibó István számba veszi tanulmányában a tanya településfajta lehetőségeit, s a következő megoldási lehetőségekhez jut: 1. megszüntetni vagy megfelelően módosítani minden jogszabályt, amely merev általánosítás alapján hátrányokkal sújtja a tanyán maradókat s, előnyben részesíti a tanyát-elhagyókat, anélkül, hogy azzal törődne, mi lesz azokkal. akik ennek ellenére a tanyán maradnak vagy ennek hatására a tanyát elhagyják.
6
2. minden eszközzel - ahol erre lehetőségek mutatkoznak megjavítani a tanyán maradni akarók gazdasági, közlekedési, energia-ellátási, szociális, egészségügyi, iskoláztatási viszonyait, s az a téren kialakult vagy ezután kialakuló termékeny ötleteket és gyakorlati megoldásokat országosan elterjeszteni 3. intézkedésnél oly választási lehetőségeket felállítani, melyeket mind a tanyát előbbutóbb otthagyni akarók, mind a tanyán megmaradni akarók igénybe vehetnek. 4. a tanyát nem sematikusan, a "nagy táblák" akadályaiként kezelni, hanem részletező tanulmányok alapján kifejleszteni és elterjeszteni a tanyáknak a szövetkezeti gazdálkodással való együttműködését. 5. elősegíteni, ahol érdemes és lehetséges, a gazdasági tevékenységből kieső tanyák minél célszerűbb és változatosabb egyéb felhasználását. 6. a tanyai lakosság falvakba költözésének erőltetése helyett tervszerűen fejleszteni és elősegíteni a legközelebbi igazán városias településsel való kapcsolat mindennemű formáit. Bibóra rendkívül nagy hatással volt Erdei-féle ország rendezés „tanyaelve” koncepciója, amit ő is kölcsönvette elmélete felállításához. Láthattuk, hogy mindkét gondolkozó a tanya, s ezzel a vidék mellett tette le voksát, hiszen szerintük elképzelhetetlen az, hogy az emberiség kis gócpontokban összpontosuljanak. A vita – koncentráció kontra dekoncentráció- ma is jelen van Magyarországon, csak az alany módosult az évek során. Ma már a kistelepüléseket, kisfalvakat veszélyezteti az elnéptelenedés. Az egyre erősödő nagyvárosi agglomerációk szabályosan felszippantják a jobb élet reményében beköltöző vidéki embereket. Hová vezethet ez a tendencia, nem tudom. De bízom benne, remélem, hogy a vidéki településeknek igenis van helye a Nap alatt.
7
Bibliográfia
1. Bibó István összegyűjtött munkái 3.; Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadása, 1983. 2. Huszár Tibor, Bibó István; Magyar Krónika, Debrecen 1989. 3. Erdei Ferenc, Futóhomok; Akadémiai kiadó, Budapest, 1977. 4. Erdei Ferenc, Város és vidék; Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest 1971. 5. http://hu.wikipedia.org/wiki/Bibó_István 6. http://hu.wikipedia.org/wiki/Erdei_Ferenc
8
