III. évfolyam, 10. szám
2013. október 18.
Hatvan Város Önkormányzatának lapja Átadták a városi elismeréseket
Népszerű volt a burgonyavásár
Demény Lajos lett a Díszpolgár, de elismerést kapott Fazakas Zsigmondné, Szekeres Mihály, Dr. Bőze Zsolt, Szabó János, a Hatvankodók és több 2. OLDAL intézmény.
Burján Viktor lett a diákpolgármester
Ebben az évben is több ezren vehettek kedvezményes árú burgonyát, hagymát és almát Hatvanban. Több képviselő és önkéntes diák segített 3. OLDAL az akcióban.
Az egész héten át tartó kampány, versenyek, vetélkedők, és a szeptember 21-i szavazás alapján Burján Viktor lett a hatvani diákpolgár5. OLDAL mester.
Több utca is teljesen megújult Már a kastély Hamarosan még több szakasz kap új aszfaltburkolatot
Októberben a város több utcája is teljesen új aszfaltot kapott, így például már kátyúmentesen járható a Mátyás király, a Vasút, az Úttörő és a Viola utca is. A tervek szerint hamarosan újabb utakat újítanak fel.
záskor ment tönkre. Utoljára a munkáltok megkezdése előtt pár nappal mentem végig ezen a szakaszon, kerékelnyelő gödröket kellett kerülgetni – árulta el. A tervek szerint az utca végén lévő, a vasúti kerítéssel párhuzamos szakaszt feltöltik majd apró kővel annak érdekében, hogy azon is biztonságosan közlekedhessenek a járművek, de a Temető, a Kisfaludy, a Radnóti, a Székely és a Doktay utca is megújul majd.
Ismét járható a Mátyás király út A Mátyás Király utcában már szeptemberben dolgoztak a munkagépek. Azóta már elkészült az utcának az a szakasza, ahol nagyon rossz állapotban volt az út. Szabó Zsolt szerint azért volt indokolt a felújítás, mert az utcának nagy a forgalma a közeli oktatási intézmények miatt. - Úgy gondolom, hogy az itt lakók ezzel sokat nyertek, hiszen egy rendezett utat kapnak, az utcát részben újítottuk fel, a fennmaradó részt egy következő lépésben kívánjuk rendezni - fogalma-
Az átadás pillanata
zott. Az utcában a vízelvezető árkokat is kitakarították.
Eltűntek a kerékelnyelő kátyúk Nagy rossz volt már az út, tele gödörrel, az autók összecsapták a házak falát, rengeteg probléma volt – mondta Máté Lajos bácsi az ünnepélyes szalagátvágás után – felújították a
Vasút utcát Újhatvanban. Szabó Zsolt polgármester hangsúlyozta, a városrészben több utca alapja is hagy kívánnivalót maga után. – Az újhatvani utak többségénél hiányzik a valódi alap: a korabeli földre legfeljebb salakot töltöttek, arra húzták a rossz minőségű bitument, ami az első már az első télen kezdett szétfagyni. Ez az utca a csatorna-beruhá-
Kézi kamerával is rögzítették a szalagátvágást Az ott lakók még kézi kamerával is rögzítették a felújított Viola utca ünnepélyes átadását. Zilai Istvánné azt mondja, sokat jelent számukra a beruházás, hiszen már gyermekkora óta él az utcában, azóta pedig még nem újították fel. 3. OLDAL
Háromnapos sörünnep Bajor hangulat, sült csülkök, sörkülönlegességek, amerikai autók, rocakbilly hangulat, gitárszólók és gyermekdalok: a III. Hatvani Sörfesztiválon számos programmal várták a szórakozni vágyókat.
P
éntek délután sátornyitást követően folyamatosan érkeztek a vendégek a Kossuth térre. A meleg sátorban kifejezetten jól esett a hideg sör, amelyből nemcsak az aranyló sárga változatot kóstolhatták meg. Ha valaki megéhezett volna az iszogatás közben, könnyen találhatott magának fi-
nom falatokat. Perec, ropogósra sült csülök és az elengedhetetlen bajor kolbász is várta a fesztiválozókat. Csinos lányok kínálgatták az ízletes falatokat és várták a sörivó verseny résztvevőit. Az első fellépő a Hidvégi Band volt, akik először adtak koncertet a városban, éppen ezért felkészülten érkeztek, hogy minden jól sikerüljön. Nem is volt semmi gond, remek hangulatot teremtettek a színpadon. – Nagyon örülünk neki, hogy ilyen sok ember eljött a koncertünkre és velünk mulattak. Remek érzés volt, hogy Hatvanban is adhattunk
homlokzatát festik
Jó ütemben haladnak a Grassalkovich-kastély felújításának munkálatai. Az ütemtervet tartva november végén már elkezdik berendezni a múzeumot, jövő márciusban pedig átadják a közönségnek.
S
zabó Zsolt polgármester a szeptember végén megtartott lakossági fórumon részletesen beszélt az eddig elvégzett átalakításokról és a munkálatokat hátráltató egyéb problémákról. A barokk konyha építése során megindult a fal és a szárny süllyedni kezdett, ezért stabilizálni kellett. Ennek ellenére tartják az ütemtervet, november végén átadják a múzeumnak a kastélyt, hogy berendezhessék a kiállítás elemeit.
Csattantak a pofonok, repültek a fogvédők Volt olyan küzdelem, ami kevesebb, mint egy percig tartott, és olyan is, amely döntetlen lett, az esemény pedig egy WKF profi magyar K-1 bajnoki mérkőzéssel zárult – mindez a Harcosok éjszakáján.
Ü
A tavalyi sörivó bajnok legyőzőre talált
végre koncertet – mesélte el Merkel Tibor az együttes dobosa. A temperamentumos, egyedi hangzású dalaik nemcsak a hat-
vani közönséget varázsolták el, hiszen 2012-ben „Az év mulatós felfedezettje” lettek. 5. OLDALON
A felújítás során talált templomrom falrészletét is bemutatják majd és a legtöbb megmenthető korabeli elemet is restaurálják. A fontosabb átalakítások jelenlegi állapotáról is beszámoltak a lakossági fórumon. A kertben - amely majd szabadon lesz látogatható már nő fű és október végére mindent elültetnek, ezen kívül a szökőkút alapját is letették már. 2. OLDAL
tős egy estén vehettek részt azok, akik jegyet váltottak a Hatvani ThaiBox Egyesület által szervezett negyedik K-1, MMA és Profi-boksz szabályrendszerű gálájára, a Harcosok éjszakájára. Már az első mérkőzésen hatvani versenyzőért szurkolhattak a nézőtéren: először küzdött szülővárosában Lázár Balázs, akin már a ringbe lépéskor látszott, hogy nagyon izgul, de tisztességgel helytállt, ám soros pontozással, de alul ma-
radt. Laska Bence pedig szinte letámadta ellenfelét, aki a földre is került, utána pedig már nem volt megállás. Nagy Leventével harcolt, akit edzője a Kapd ös�sze magad! felkiálltással próbált ösztönözni, azonban a második menetben is Bence volt a domináns, így kiütéssel nyerte a meccset, amelyet óriási taps követett. – Hallottam, hogy az edzőm azt mondta lassítsak egy kicsit, de biztosra akartam menni, hiszen felszívhatta volna magát az ellenfelem, így nem engedtem a tempóból – mondta a meccs után Bence. Kerek Csaba sem bízta a véletlenre, ellenfelének többször is kiesett a fogvédője, a közönség tombolt, a mérkőzést pedig egyhangú pontozással nyerte. 12. OLDAL
2
Közélet
Átalakul a városgazdálkodási Zrt.
A Loki támogatásáról is döntött a testület
Új vezetőt választottak a Városgazdálkodási Zrt. élére, jól halad a hulladék kezelési rendszer átalakítása, kiegészítő támogatást kapott a Lokomotív SE. Ezeket a témákat is tárgyalták a képviselők.
L
étrehoztak egy újabb önkormányzati céget, amely a többi városi tulajdonú gazdasági társaság könyvelését és adminisztrációját látja majd el. A Hatvani Gazdasági Szolgáltató Kft vezetésével Nagy Ferencet bízták meg. Decsi Ferenc, a városgazdálkodás vezérigazgatója lemondott tisztségéről, a hulladékkezelő céget azonban továbbra is vezeti, helyére Szabó Ottót nevezték ki(Erről bővebben a 4. oldalon). Szabó Zsolt hangsúlyozta, hogy egyes feladatköröket, például a parkgondozást erősítik a
Fejlesztik a hulladékgazdálkodást is
városgazdálkodáson belül. A karbantartást azonban teljesen átveszi az önkormányzat, ennek keretében szakembereket delegálnak az oktatási intézményekbe és a szociális szolgálathoz is, utóbbi időseknek és rászorultaknak segít majd egyes szakmunkákban. - Szeretnénk rezsit csökkenteni a közétkeztetésen belül, így a szülőket kevesebb díj terhelné,
a minőséget megtartjuk vagy javítjuk, változatossá tennénk a menzákat. Az étkezőket is fel kell újítanunk - ismertette Szabó Zsolt. Erre azt a vállalkozót kötelezi majd az önkormányzat, aki elnyeri a közétkeztetés biztosítását. A polgármester hangsúlyozta, hogy a városgazdálkodás átalakítását úgy szeretnék megoldani, hogy az ott dolgozó
szakemberek ne veszítsék el munkahelyüket. Horváth Richárd alpolgármester szerint a hulladékgazdálkodás fejlesztésével kapcsolatos pályázatok jól haladnak, a testületi-ülésen a közbeszerzés elindításáról döntöttek. A pályázatok értéke összesen 3,6 milliárd forint. Gépeket vásárolnak, hulladékudvart és lerakót is létrehoznak. –Azért dolgozunk, hogy olcsóbb legyen a szemétszállítás a városban és ne emelkedjen a díj. Ennek az alapja, hogy nem Hejőpapiba szállítjuk a szemetet, mint korábban - magyarázta a polgármester. Az új rendszer szeptembertől indulhat el. A Lokomotív SE-nek újabb 300 ezer forint támogatást szavazott meg a testület. Az újonnan alakult Hatvani Úszó Klub Sportegyesületet pedig a képviselők kiemelt sportegyesületté nyilvánították. J. Milán
Már a kastély homlokzatát festik 1. OLDALRÓL A polgármester hangsúlyozta, hogy a Magyarországon folyó kiemelt turisztikai építkezések közül Hatvan tart legelöl, az egyetlen olyan beruházás, mely márciusra elkészül. – Kívülről az épület megkapta az alapszínét, homokszínű lesz a lábazat, sárga a fal és a kitüremkedő részek pedig tört fehérek. Az ablak pedig patinás zöld lesz, meleg, otthonos és emberi lesz. Belülről pedig kész van a vakolat, a padozat. Az építési munkák nagy részén lassan túllépünk, és most jön az a szakasz, amikor a belső berendezés beszerelése, berendelése fog következni – részletezte Szabó Zsolt Hatvan polgármestere. Nagy Ferenc ügyvezető igazgató elmondta, hogy a közreműködő szervezetek havonta ellenőrzik a munká-
Új színt kapott az épület
latokat és mindent rendben találtak, éppen ezért ahogy haladnak az építkezéssel úgy adják át a területeket a restaurátoroknak. Pontos adatok alapján a 3,1 milliárd forintot meghaladó projektből, már egymilliárd-kétszáznyolcvankétmillió forintot le is tudtak hívni, amely szintén az építkezés sikerességét mutatja.
A lakossági fórumon felvetődött az ötlet, hogy tartsanak egy lakossági kastélylátogatást is, hogy az érdeklődők láthassák a felújítás jelenlegi szakaszát. A látogatók örömmel fogadták, hogy jó ütemben haladnak a munkálatok és a vadászati múzeum terveivel is meg voltak elégedve. – Nagyon örülök, hogy eljöt-
tem a kastélymegtekintésre. Már a lakossági fórumon is szerettük volna megnézni és most lehetőséget is biztosítottak nekünk. Kimondottan tetszett, amit láttam, örülök, hogy ilyen szép lesz a kastély – mesélte el Tóthné Vasas Zsuzsa A túra során végigvezették a látogatókat a kastély termeiben, ahol részletes beszámolót is adtak a múzeum későbbi elrendezéséről. Szabó Zsolt örömmel mesélt a hatvaniaknak a felújítás menetéről. Azt is elárulta a megjelenteknek, hogy márciusban lesz a hivatalos megnyitója a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumnak és végre újra régi pompájában nyitja meg kapuit a város egyik legrégebbi épülete. Csordás Judit
Újabb pofon az árvíznek Ezentúl nem jelenthet gondot Újhatvanban ha a Bér-patak kiönt, a Liszt Ferenc utca és környéke mentesül az árvíztől. A százmillió forintos beruházás uniós pénzből valósult meg.
O
któber másodikán átadták azt a százmillió forintos beruházást, amellyel a hatvani Liszt Ferenc utca és környéke mentesül az ár- és belvízi veszélyektől. Ennek keretén belül a városrésztől északra elhelyezkedő csatornarendszerbe telepítettek tiltós zsilipeket és ehhez kapcsolódóan két helyen átemelő, automata szivattyúkat. Emellett a csatornarendszer rekonstrukciós munkálatait is elvégezték: kikotorták a földmedrű csatornákat, a régi, elavult műtárgyakat megszűntették. Az
átemelők biztosítják a városrész csapadékvizének továbbítását az árvízvédelem esetén zárt zsilipállásoknál. A csatorna jelentős szakaszán mederburkolást végeztek. Korábban a Bér-patak áradásakor a víz gravitációs úton bejutott a városba, a házak közé, hiszen semmi sem állt az útjába. A most telepített zsilipek áradáskor lezárnak, a szivattyú pedig mindkét irányból automatikusan észleli a folyadék mozgását és megkezdi a munkát – tájékoztatott Horváth Richárd Hatvan alpolgármestere.
2013. október 18.
Demény Lajos lett a díszpolgár
Demény Lajos lett a Díszpolgár, de elismerést kapott Fazakas Zsigmondné, Szekeres Mihály, Dr. Bőze Zsolt, Szabó János, a Hatvankodók, a Kossuth, a Kodály és a Varázskapu is.
S
zeptember 21-én adták át a Pro Urbe, a Hatvan Város Polgármesterének Díszoklevele és a Hatvan Város Díszpolgára elismeréseket. Az ünnepélyes hangulatot a zászlóőrök és az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola műsora teremtette meg. Szabó Zsolt polgármester szerint ez a nap a város ünnepe, hiszen ezen a napon adják át a legmagasabb városi kitüntetéseket, amelyekkel a hatvaniak és az itt dolgozók munkáját ismerik el. Ebben az évben a „Hatvan Város Díszpolgára” címet Demény Lajos, hatvani helytörténész kapta. Komoly közéleti tevékenységet folytat, többek között a Tájak-KorokMúzeumok Egyesületben, a Kossuth Szövetségben, illetve a Magyar Természetbarát Szövetségben. 1980-as években jelentek meg első helytörténeti munkái, majd ’88tól rendszeresen jelennek meg írásai. Publikációiért számos elismerésben részesült. A „Pro Urbe” díjat Szabó János a hatvani Kocsis Albert Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény trombitatanára, valamint a „Hatvankodók” Néptánc Közhasznú Egyesületnek ítélte oda a grémium. Szabó János 1979-től oktat városunkban. Kiemelkedő pedagógiai képességét bizonyítja, hogy tanítványai közül többen választották a művészi pályát hivatásukként, továbbá a zenei iránti szeretetet és művé-
szetek iránti fogékonyságot egyaránt kifejlesztette növendékeiben. A „Hatvankodók” Néptánc Közhasznú Egyesület fontosnak tartja, hogy a felnövekvő generáció értéket képviselve, a hagyományokat ápolva, hasznosan és egészségesen, jó közösségben töltse szabadidejét. Az idei év májusában a „Miénk a tér!” művészeti fesztiválon néptánc kategóriában első helyezést értek el, öregbítve ezzel városunk hírnevét. „Hatvan Város Polgármesterének Díszoklevele" kitüntetéseket három főnek és három hatvani intézménynek adományozta a polgármester az alpolgármesterekkel egyetértésben. Szekeres Mihály atya hit és közéleti tevékenységéért tett áldozatos munkájáért részesült az elismerésben. Fazekas Zsigmondné, nyugalmazott könyvtárigazgató-helyettes, vehette át az elismerést, akinek kiemelkedő szakmai munkájának köszönhetően a hatvani könyvtár híre és neve országosan is ismert lett. Dr. Bőze Zsolt orvos, a páciensei iránti önzetlen segítségnyújtásért kapta a díszoklevelet. A Hatvani Kodály Zoltán Általános Iskola pedagógusai kiemelkedő tehetséggondozó munkáért és a színvonalas neveléséért, oktatásért kapta a városvezetés elismerését. A Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola elismerések sorozata mellett, a tehetségek fejlesztésérért érdemelte ki a grémium elismerését. A Hatvani Varázskapu Óvoda is átvehette a kitüntetést, hiszen a Heves megyei óvodák közül elsőként regisztrálták tehetségpontként, pedagógusait szakmai elhivatottság jellemzi. Szűcs Péter
Újhatvan vízelvezetését oldja meg a beruházás
Szabó Zsolt Hatvan polgármestere, a térség országgyűlési képviselője elmondta: mikor átvették a város vezetését, azonnal megkezdték az ár-és belvíz veszélyeztetettség felmérést és nekiláttak a mun-
kának. A polgármester szerint három lépésből valósítható meg a városrész vízkármentesítése, ennek első része ezzel a beruházással lezárult, a továbbiak pedig már folyamatban vannak. Szűcs Péter
Több utca is teljesen megújult Hamarosan még több szakasz kap új aszfaltburkolatot
1. OLDALRÓL
A díszpolgár betegsége miatt felesége vette át az elismerést
A helytörténész neve kikerült a falra
3
Közélet
2013. október 18.
– Fantasztikus lett, és legalább most már az autók kerekei sem törnek ki, egyszerűen jobban érezzük magunkat, hiszen megszűntek a nagy gödrök – fogalmazott. Szabó Zsolt polgármester elmondta, a 440 méter hos�szú út felújításával, már régóta, legalább 10 éve tartozott a város, a szakasz állapota pedig egyre csak romlott, a hideg téli időjárás alatt pedig szétfagyott. – Kitakarítottuk az árkokat, elkészítettük a padkát, az úttestre az alap rétegen túl koptatót is tettünk – részletezte a város vezetője. Hozzátette: várja majd lakók visszajelzését, hiszen ha túl nagy sebességgel haladnak majd az autók az utcában,
lassítani fogják majd a forgalmat.
Már könnyű közlekedni az Úttörő utcában Balogh Józsefné azt mondja, gödrös, és sokszor sáros volt az utca korábban. A csatornázás után nem állították helyre megfelelően az utat. Nehezen tudtak közlekedni az utcabeliek még a járdán is, ezért volt sürgető a felújítás. –Alig lehetett kiállni a kocsival, és ha esett megállt a víz az utcában, most már szerencsére rendben van - mesélte. A felújított, 155 méteres útszakaszt Szabó Zsolt polgármester és Horváth Richárd alpolgármester adta át. –Évtizedes restanciát pótoltunk, az önkormányzat saját forrásból
valósította meg a javítást, igyekeztük minden utcabeli észrevételét szem előtt tartani, volt akinek például szélesebb bejárót csináltunk - fogalmazott a polgármester. Horváth Richárd azt mondja, a körzet
képviselőjeként több utcabeli is megkereste korábban, hogy rossz állapotban van az út, ezért örül, hogy a lakossági igényeket kielégítve rendbe hozták az utcát. PR–JM
Népszerű volt a burgonyavásár Tizenöt kilogramm burgonya, tíz kilogramm alma, három kilogramm hagyma – mindez ötszáz forintért: Hatvanban ismét megrendezték a kedvezményes vásárt. Két helyszínen – a Közgé és a Bajza udvarán – vehették át a csomagot a nyugdíjasok, a szociálisan rászorultak, valamint a nagycsaládosok.
Eddig négy utcát újítottak fel
Ebösszeírás: október 31. a határidő A hatvani kutyatulajdonosoknak a hónap végéig kell visszaküldeni azt az ebnyilvántartási adatlapot, amely szeptember óta beszerezhető a hivatal ügyfélszolgálatán és a www.hatvan. hu-n.
elkészítette az ehhez szükséges adatlapot, amelyet kitöltve 2013. október 31-ig az ebtartóknak vissza kell küldeni. Amennyiben ezt elmulasztják, úgy 30 ezer forintig
terjedő állatvédelmi bírságot szabhatnak ki. Az adatlap szeptember 9 óta beszerezhető az önkormányzat ügyfélszolgálatáról (Hatvani Közös Önkormány-
A
z állatok védelméről és kíméletéről szóló rendelkezés alapján az eb tartási helye szerint az illetékes önkormányzat - három évente legalább egy alkalommal köteles ebösszeírást végezni – tájékoztatott dr. Szabó Ildikó, a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal hatósági irodájának, irodavezetője. Az önkormányzat
A hónap végéig be kell jelenteni a kutyákat
zati Hivatal Ügyfélszolgálatán (3000. Hatvan, Kossuth tér 2.), valamint az Újhatvani Ügyfélszolgálatán (3000. Hatvan, Bezerédi u. 2.), valamint letölthető a www. hatvan.hu weboldalról. Benyújtani szintén a fent említett a helyeken lehet, illetve az ebnyilvantartas@hatvan. hu e-mail címre elküldve. A kitöltéssel kapcsolatban a 37/542-300/393 mellék telefonszámon kaphatnak tájékoztatást hétfőtől- csütörtökig 8.00 - 16.00 óra között, pénteken 8.00 - 12.00 óra között. Szabó Ildikó hangsúlyozta: az önkormányzat továbbra sem tervezi az ebadó bevezetését. Szűcs Péter
A rezsi csökkentése közös érdekünk A jövedelemhez viszonyított rezsiköltség Európában nálunk volt a legmagasabb. A rezsicsökkentéssel ezt az aránytalanságot szünteti meg a kormány.
B
alla Mihály, a parlament külügyi bizottságának elnöke és a Fidesz frakcióvezető-helyettese Szabó Zsolttal, Hatvan polgármesterével és a térség országgyűlési képviselőjével tartott közös sajtótájékoztatót a rezsicsökkentésről Hatvanban. Hangsúlyozták, hogy 2010ben a kormány első lépései között rögtön befagyasztotta a rezsiárakat, így már akkor elkezdődött a rezsicsökkentés folyamata. 2013 elején tíz százalékkal csökkentették a gáz, az áram és a távfűtés lakossági árát, ami 4 millió háztartás számára éves szinten több tízezres megtakarítást jelent. Júliusban további hat szolgáltatás lett olcsóbb: a vízdíj, a csatornadíj, a szemétszállítás, a PB-gáz, a szippantott
szennyvíz és a kéményseprés díja. Minden család jól jár. Ös�szességében ez azt jelenti, hogy egy család akár 100 ezer forintot, egy egyedülálló állampolgár pedig akár 85 ezer forintot is megtakaríthat évente. A 2012. év végi árakhoz képest idén decemberre
Ezreknek nyújtott segítséget az önkormányzat
20 százalékkal kell kevesebbet fizetnünk a villamos energia, a gáz és a távhőért. Balla Mihály kiemelte: ezzel szemben a szocialista kormányok 15 alkalommal emelték a rezsiköltségeket: háromszorosára nőt a gáz, duplájára az áram ára. A baloldal korábban a válság terheit a lakosságra hárította. 2002 és 2010 között a gáz ára megháromszorozódott, az áramé pedig duplája lett. Keresetünkhöz képest így
November elsejétől ismét csökken a rezsi
nálunk voltak a legnagyobbak a rezsiköltségek. Most a csökkentéssel ezt az aránytalanságot szűnteti meg a kormány. - Mi, a kiszolgáltatottsággal szemben akarjuk megvédeni a családokat. A közszolgáltatásban nem szabad, hogy nyereség keletkezzen, azt önköltségi áron kell a lakosságnak biztosítani. Ezt a folyamatot szeretnék erősíteni - jelentette ki Szabó Zsolt. A rezsicsökkentés mindenkit érint, éppen ezért több városban is tartanak fórumokat róla. Hatvanban megtelt a DISZI aulája az eseményre. Itt elhangzott, hogy nem mindenki támogatja a rezsicsökkentést. Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy számos alkalommal támadták ezt az intézkedést. Ugyanarról a bukott baloldalról van szó, amelyik egyszer már tönkretette az országot– fogalmazott a frakcióvezető-helyettes. Szűcs Péter
N
agyon jó a kezdeményezés, hiszen nem túl sok a nyugdíjam, ezért jól jön a segítség, mert megterhelő lenne, ha ezt a sok terméket meg kellene vásárolnom – fogalmazott Juhász Jánosé. Istvánék pedig három gyermeket nevelnek, azt mondja, tél előtt különösen hasznos a kedvezményes vásár. Elárulta, hogy az almából főként máglyarakás készül majd, a burgonyából pedig rakott-, vagy paprikás krumpli. Az eseményből a kórházi dolgozók sem maradtak ki, meleg teával kínálták a sorban állókat. – Nem csak finom, de nagyon jól is esik, mert bár még próbál melegíteni a Nap, hideg van, én pedig különösen fázós vagyok. Örülök, hogy a szervezők idén arra is gondoltak, hogy a várakozás közben komfortosabban érezzük magunkat – hangsúlyozta Káré Tiborné. Ám nem csak teával készültek a szervezők: a fideszes képviselők, valamint a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat munkatársai házhoz vitték a termékeket azok számára, akik nem tudtak volna elmenni érte. Köves Gáborné kiemelte, fontos számukra, hogy az összes jogosult megkapja a csomagot, így nem maradhatnak ki az idősek sem, hiszen többen betegek, hozzátartozóik pedig távol élnek. A szolgálat pedig házi segítségnyújtást, étkezte-
tést biztosít a hatvaniak számára, így csak úgy, mint tavaly és tavaly előtt, most is segítettek a csomagok szállításában. Szabó Zsolttól, a város polgármesterétől megtudtuk, hogy az alma Sastelekről, a burgonya és hagyma pedig Győr-Moson-Sopron megyéből származik. Elmondta: kiemelten fontos, hogy minden évben megszervezzék az eseményt, ez által is segítve a városban élőket. Az is elárulta, hogy az egyik kedvenc étele a rakott krumpli, amit már többször el is készített, de még emlékszik arra is, amikor gyermekkorában almás pitét sütöttek a nagymamájával. Az előző évekhez hasonlóan önkéntes diákok segítettek a helyszíneken. Köles Koppány és Lukács Szabolcs is részt vett az eseményen, és bár tevékenységük beleszámít abba az ötven óra közösségi szolgálatba, amelyet az érettségi vizsgáig kell teljesíteniük, azt mondják, mégsem az volt a fő motiváció. Bizonyítani szeretnének. – Megmutatjuk, hogy a 21. században is vannak még segítőkész, lelkes fiatalok – jelentette ki Szabolcs. Egy héttel később pedig azok is megkapták a nekik járó kedvezményes burgonyát, hagymát és almát, akik október 5-én nem tudták elvinni, viszont regisztrálták magukat. A nap végére pedig az összes krumpli elfogyott. Potos Rita
Mindenki örült a kedvezményes vásárnak
4
hétköznapok
2013. október 18.
Virágos város vidám emberekkel
Szabó Ottó szerint a hatvaniak elégedettsége lesz munkájuk legfontosabb mércéje A hatvani képviselő-testület legutóbbi ülésén a Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Zrt. átszervezéséről is határozott. A részvénytársaság új vezetőjévé Szabó Ottót nevezték ki.
M
agyarázatra aligha szoruló empátiával kérdezem: gyermekkorában nem szenvedett a keresztneve miatt? – Na igen, sorsközösség... (Nevet). Talán szerencsém volt, iskolatársaim csak kevésszer csúfoltak. Semmi bajom az Ottó névvel, igaz, egy gyerek számára talán túl komoly. De megszoktam, s egyszer csak felnőttem én is... – És ehhez illő komolysággal olyan szakmai pályafutás kísérte életútját, amelyben a számok és a racionalitás megkerülhetetlenné váltak. – Mérnöki és pénzügyi-
számviteli végzettségemből következik. De mi más is lehettem volna...? Édesapám műszaki irányultságából és édesanyám könyvelői munkásságából adódóan, mondhatni, genetikai törvényszerűség volt a választásom. A diploma megszerzését követően ipari fejlesztőmérnökként majd szervizmérnökként helyezkedtem el Budapesten, később művese-állomást üzemeltettem Egerben, s a gyöngyösi kórház műszaki vezetőjeként is tevékenykedtem. 1996 óta pénzügyi vonalon dolgozom. – Ez utóbbi már kizárólag Hatvanhoz kötődik?
Szabó Ottó
– Javarészt igen. Házasságom révén kerültem ide; 1989-től a környéken élek, eleinte Horton, Kerekharaszton, majd beköltöztünk a városba... – ... Ahol a település legrégebben működő ingatlanirodájának
társtulajdonosaként vált szélesebb körben ismertté... – Miután pénzügyi szolgáltatással és vagyonértékeléssel is foglalkozom, az ingatlanpiac és én hamar egymásra találtunk. – Több évtizedes szakmai tapasztalatai bizonyára fontos érvként kerültek szóba mostani megbízatása során! – Szabó Zsolt polgármester úr ismertette elképzeléseit az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társulások és�szerű átszervezéséről, s közölte, hogy e feladat során rám is számítana. A részletek megismerését követően örömmel vállaltam a partnerséget. – Kihívásként értékelte? – Minden új és értelmes feladatot annak tartok. A megváltozott gazdasági kör-
nyezetben szükségessé vált az évek óta működő struktúra optimalizálása. A környékbeli települések önálló hulladékgazdálkodási céget hoztak létre (Ennek vezetője lesz a városgazdálkodás korábbi első embere, Decsi Ferenc. – A szerk. megj.), s ez is az átalakítást indokolta. További néhány feladatot is kiszerveztek a zrt.-ből – egyebek között az önkormányzathoz kerül az intézmények karbantartása –, de a jövőben is nálunk maradnak a közterület-fenntartási, az ingatlanüzemeltetési, a vízkár-védelmi, a temetők üzemeltetési és szolgáltatásokkal összefüggő teendők, mint ahogy az uszoda, a strand és a piacok működtetése is. Ezentúl is közfeladatot látunk el nonprofit
formában, aminek nem mond ellent a piaci bevételek növelése, például külső szolgáltatások vállalásával. – Csupa olyan terület, ahol a lakosság véleménye azonnali visszajelzésekben nyilvánul meg... – Sorolhatnám a jelzőket, amelyek törekvéseinket kifejezik: még tisztább, takarosabb, élhetőbb és vidámabb várost szeretnénk. Olyat – miként a polgármester úr is fogalmazott –, ahol minden eddiginél több a zöldterület, a szirom, s valamennyi utcában szépen gondozott a fű. Munkánk egyetlen hiteles fokmérője a helyi emberek és az idelátogatók elégedettsége. Ennek eléréséhez számítok a városgazdálkodás munkatársainak jövőbeni tevékenységére is. Szeretnénk, ha lakóhelyünk méltó lenne régi, a két világháború között legendássá vált közkeletű elnevezésére: Virágos Hatvan. Tari Ottó
Inkubátorház a gyermekek biztonságáért Az aradi hősök méltó példaképek Hatvanban a belvárosi temetőben, a magyar honvédek sírjánál emlékeztek meg azokról a hősökről, akiket október 6-án a 1848/49-es forradalomban játszott szerepük miatt kivégeztek.
A
radon, 1849. október 6-án kivégezték a szabadságharc 13 tábornokát. Róluk és az 1848-49-es forradalomban vértanú halált halt hősökről emlékezünk meg október 6-án. Hatvanban a szabadságharc hatvani csatájában elesett honvédek emlékművénél rótták le tiszteletüket a jelenlévők. Szabó Zsolt polgármester elmondta, hogy a magyar Golgota keresztje, a bitófa Arad óta a magyar forradalmi lélek kioltásának jelképeként végigkísérte nemzetünket a mai szabadsághoz vezető történelmi útján. Kiemelte, hogy a magyar szabadságharcot le lehetett verni, de a szabadság feltámadásába vetett hitét a népnek már senkinek sem sikerült kiirtani a nemzet lelkéből. Barátainkat és szövetségeseinket magunk választjuk, és nem kívülről kényszerítik ránk őket. Szabad akarattal és önként vállalunk részt szövetségesi kötelezettségeinkből. Országunk gazdasági működésének irányát mi határozzuk meg, és nem a nemzetközi banktőke. Megkerülhetetlen részei és al-
kotóelemei vagyunk a nemzetközi gazdaság vérkeringésének. Vannak természetesen vitáink is velük. De ezeket a vitákat már nem lehet velünk szemben erőszakkal, ideológiai fenyegetéssel, gazdasági erőfölénnyel való visszaéléssel megnyerni. A korábban állami tulajdonban lévő, de filléreken elherdált külföldi érdekeltségű közműszolgáltató cégek nyereségét visszafordítjuk a magyar lakosság irányába a szektor szereplőinek nonprofittá alakításával. Így tudjuk tovább csökkenteni a szolgáltatói árakat, a rezsidíjakat - szögezte le. Hozzátette, hogy Magyarországot ma már nem lehet kereszttel és bitóval fenyegetni. Sem országhatáron kívülről, sem pedig belülről. - Kiváltképpen nem műszobor döntögetéssel tarkított műbalhéval. Ma már nem lehet a régi kor szellemét idézve riogatni és félrevezetni a magyar embereket-hangzott el. A tragikus eseménynek a hatvani Szent István Általános Iskola tanulói állítottak emléket műsorukkal. Jagodics Milán
A belvárosi temetőben tartották a megemlékezést
Csecsemő mentő inkubátort helyezett el az Albert Schweitzer Kórház az egészségügyi intézmény külterületén annak érdekében, hogy az elhagyott gyermekek biztonságba kerülhessenek.
A
hatvani kórház mindig is előtérbe helyezte a prevenciót. Ennek kapcsán csecsemő mentő inkubátort helyeztek el azon kisgyermekek részére, akik valamely oknál
fogva nem kívánatosak egy családban. - Lehetőséget teremtettünk azoknak az édesanyáknak, akik lemondanak gyermekükről, hogy anonimitásukat megőrizve biztonságba helyezhessék a kicsit
- fogalmazott Rosta Ildikó orvos igazgató. Az inkubátorház a kórház külterületén lévő Ifjúság utcában található a kerítésbe beépítve. Az inkubátort folyamatosan fűtik és ellenőrzik. - Egy csengővel jelezhetik az édesanyák, ha a gyermeket elhelyezték az inkubátorban, és egy kamerát is beépítettünk a berendezésbe,
így folyamatosan figyelhetjük - tette hozzá Rosta Ildikó. Az egészségügyi intézmény vezetősége a pontos riasztási rendet is kidolgozta annak érdekében, hogy a gyermek biztonságosan kerüljön fel a kórházba. Az inkubátorház már működik, amit folyamatosan ellenőriznek. Fekete Gábor
Szükség van az idősek bölcsességére Október elseje, az Idősek Világnapja. Ez alkalomból lepte meg a városi idősek otthona lakóit Szabó Zsolt polgármester.
A
z Idősek Világnapja alkalmából köszöntötte a hatvani Hajós Alfréd úti Idősek Klubjának tagjait Szabó Zsolt, a város polgármestere. Kifejtette: kiemelten fontos, hogy szeressük, tiszteljük az időseket, gondoskodjunk róluk, hiszen fontos szerepük van társadalmunkban. – Önök már sokat tapasztaltak, sokat láttak rengeteget dolgoztak, számtalan változást megéltek, bölcsek lettek. Tanácsaikra nagy szüksége van a fiataloknak, hiszen tudják már hogy milyen a világ, elmondhatják hogyan is kell benne élni – hangzottak szavai. A polgármester most sem érkezett üres kézzel, csokitortával kedveskedett a klubtagoknak. Az ünnepről pedig a bajzás diákok sem feledkeztek meg, versekkel, dalokkal készültek. Csak úgy, mint a klub többi rendezvényén, most is aktívak voltak a tagok, így ők is szavaltak, közösen énekeltek. A Hatvani Idősek Otthona sem ment el szó nélkül
Nem csak megbecsülni, hanem gondoskodnunk is kell róluk
az idősek világnapja mellett. Október 4-én ők is megünnepelték lakóikat, színes és vidám műsorokat szerveztek nekik. Szabó Zsolt Hatvan polgármestere és Szinyei
András alpolgármester finom tortával lepte meg a Hatvani Idősek Otthona lakóit. A Brunszvik Teréz Óvoda alma csoportja mindent megtett, hogy vidámságot csempés�-
Szabó Zsolt meglátogatta a hatvani időseket
szen az otthon életébe, szavaltak, énekeltek és táncoltak is az időseknek. Kedves produkciójuk mosolyt csalt mindenki arcára, egy pillanatra az Otthon összes lakója elfelejtette korát és együtt dúdoltak a gyerekekkel. A 92 éves Ilonka néni örült az ajándéknak, és a vidám programoknak is. Legjobban az óvodások műsora nyűgözte le, hiszen nagyon aranyosnak tartotta a pici gyerekeket. – Azok az emberek, akik egy életet ledolgoztak megérdemlik, hogy ünnepeljük őket és az idős napjaikat megszínesítsük – fejtette ki Horváth Gabriella az Idősek Otthona Hatvan intézményvezetője. Hatvanonline.hu
A három nap alatt végig tele volt a sátor
1. OLDALRÓL Az ünnepélyes megnyitón Szabó Zsolt polgármester és Horváth Richárd alpolgármester csapra verték a sörös hordót. Miután megindult a folyékony kenyér, korsókba töltötték és szétosztották a megjelentek között. Őrületes hangulat volt a sörfesztivál első napján, volt, aki végig a koncerteket hallgatta, és akadt, aki inkább beszélgetős, sörözős estét tartott. – Nagyon örülök, hogy ilyen programok is vannak Hatvanban, fergeteges a hangulat, finom a sör és a sátorban pedig jó meleg van – mesélte jókedvűen Peti, aki barátaival érkezett a sörfesztiválra. – A Hidvégi Band miatt jöttem ki, nagyon szeretem a zenéjüket – fűzte hozzá Ferenc, aki ha már kilátogatott a Kossuth térre, végig szórakozta az estét. Az RLB Zenekar kizárólag olyan zenéket játszik, amely a csapat összes tagjának egyaránt tetszik. Az együttes énekes nem más, mint a CLASS FM műsorvezetője és a Sing- Sing együttes egykori tagja, Abaházi Csaba. – Nagyon jól esett, hogy sok fiatal bulizott velünk itt Hatvanban. Főleg a mi korosztályunk szokott minket hallgatni, éppen ezért örülünk, hogy a fiatalabbak is értékelni tudták a zenénket – mesélte a frontember. – Mi nemcsak a színpadon, az életben is nagyon jó barátunk vagyunk, másképp nem is működhetne ilyen jól az együttes – emelte ki Riz Levente a csapat billentyűse. A tavalyi sörfesztiválon nagy sikert aratott a Mystery Gang koncertje, így várható volt,
5
Szórakozás
2013. október 18.
A rock’n’ roll örök. Ezt a fesztivál is bizonyítja
Háromnapos sörünnep
Nem hiányozhattak a bajor ruhás lányok
hogy az idén, mikor is a rendezvénnyel egybekötik az ország egyetlen rockabilly fesztiválját, sokan fognak kilátogatni. Az 1994-ben alakult hatvani Rockin' Rockcats zenekar által életre hívott rendezvényt már 14. éve tartják meg a városban. A fesztivált kultusz övezi az életérzés élvezői körében: évről évre még a határon túlról is rendszeresen járnak Hatvanba, hogy a legjobb, legpörgősebb zenéket közösen élvezhessék. Pepax szerint ez a műfaj mindenkiben ott van, bennünk él csak sokan nem tudnak róla. Fellépett a Frankzafka, Fifty's Heaven , Crazy Cats & The Blue Moons, a Fenyő Táncosok a Made in Hungária hangulatát idézték. A hazai pályán játszó Rockin' Rockcates koncertjére még élőbbé vált a közönség, lüktetett a sátor, dübörgött és dobogott a tér. A zenészek lendülete magával sodort mindenkit: felpörögtek a szoknyák, csapódtak a cipők, s nem csak közvetlenül a színpad előtt, hanem a sörpadok
között is táncoltak az emberek. Egy olyan együttesért és zenéért pedig csak rajongani lehet, ahol a zenészek a bőgővel a földön fekszenek, gitáros pedig a közönség nyakába pattanva játszik. Lemásolhatatlan. A rendezvényt záró Jerry Lee's Rock & Roll Service a névadójuk mellett még Little Richard és Chuck Berry zenei vonalát képviselte. A sörfesztivál pedig a neve ellenére nem csak a kulturált sörfogyasztásról szól: itt az egész család jól érezheti ma-
gát. Szabó Zsolt polgármester elmondta, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig minden korosztály megjelent a fesztiválon. Voltak, akik nyugodtan, egy-egy korsó sör fölött beszélgettek órákig, másokat a zene, a ritmus perdített táncra. A lényeg, hogy együtt, közösen jól érzik magukat a hatvaniak és a környéken élők – fogalmazott. A fesztivál vegyességét a stílusok ötvözése is jól mutatta: eredet bajor ruhás emberek mellett jól megfértek az 50-es évek stílusát követők is. Amerikai autók, sült kolbász, nylon harisnya és nadrágtartó. – Nagyon jó a hangulat itt a sátorban. Meleg van, finom a barna sör, a csülköt még nem ettem, de perecből már többet elropogtattam – árult el Benedek. – Még sosem próbáltam, hogy a kürtőskalács mellé világos sört igyak, de meglepően jól megvannak egymással. Ajánlom mindenkinek – tanácsolta Ildikó. Károly és feleség Mónika a pénteki Hídvégi Band miatt jött ki a rendezvényre,
A második napon a rockabilly uralkodott
Szabó Zsolt és Horváth Richárd csapra verték a hordót
Abaházi Csaba és az RLB zenekar
A Hídvégi Band mulatós zenéjére sokan táncoltak
s ahogy mondták: olyan jó a hangulata a sátornak, hogy másnap is kilátogattak: jók ezek a zenék, van benne spiritusz és jó látni, hogy milyen sokaknak tetszik –mondták. A Sörfesztivál harmadik napjának programjait a Csilingelő Band koncertje nyitotta. A csapat a megszokott dalok mellett különlegességekkel is készült. Bemutatták új videóklipjüket és a Csilingelő band híradó is jelentkezett a sátorban, de a zenekar tagjainak gyermekei is színpadra álltak egy produkció erejéig. Sok család énekelte együtt a bandával az ismert számokat, a gyermekek pedig táncra is perdültek. Aztán a gitárpárbaj következett hatvani és környékbeli
Burján Viktor a diákpolgármester! Az egész héten át tartó kampány, versenyek, vetélkedők, és a szeptember 21-i szavazás alapján Burján Viktor lett a hatvani diákpolgármester. A nap pedig ingyenes Tankcsapda koncerttel zárult.
K
ampánycsendről szó sem lehetett a hatvani diákpolgármester választás utolsó napján. Sőt! A szurkolótáborok egymást túlharsogva bíztatták jelöltjeiket. A Kossuth téren felállított színpadon mindhárom induló tartott egy rövid kampánybeszédet, amelyeket a középiskolák egy-egy önálló műsora követett váltakozva a testvérvárosi fellépőkkel, hiszen Erdélyből,
Finnországból, Hollandiából és Törökországból is elfogadták a meghívást az előadók. – Örülünk, hogy itt vannak, ilyenkor még jobban összefonódnak az egyébként is erős szálak, a zene összeköt minket – fogalmazott Szabó Zsolt, a település polgármestere. – Azt is kíváncsian várom, hogy ki lesz a diákpolgármester. Az egy héten át tartó versengés egyik legfontosabb eredménye, hogy az iskolák tanulói összefogtak, és az intézmények is közeledtek egymáshoz – folytatta a polgármester. A testvérvárosi előadók közül elsőként a Maassluisból érkező Martijn van Boven lépett színpadra, aki fingerstyle gitár produkciójával kápráztatta el
Idén a bajzás jelölt nyerte a választásokat
A Kossuth téren zúzott a Tankcsapda
a közönséget, csak úgy, mint a törökországi duó, akiknek koncertje alatt táncra perdült a közönség. A kézdivásárhelyi Ergo Sum együttes muzsikája pedig leginkább az eklektikus jelzővel határozható meg: első-
& Cairo pedig a 40-es, 50-es, 60-as évekbe repítette vissza a hallgatóságot, közelebb hozták a nosztalgikus időszakot. Este kiderült: a bajzás Burján Viktor lett Hatvan diákpolgármestere. A másik két
sorban akusztikus zenét játszanak nagyszínpadi és klubkoncerteken egyaránt, amelyben keverednek a rock and roll dallamok a blues-akkordokkal és az alternatív hangzásvilággal. A kokkolai Sami Heinonen
zenészek álltak színpadra, és az elmúlt negyven év legismertebb rockslágereit adták elő. Speck János, Kis András, Paseczki Roland, Rigó Ervin fantasztikus gitárszólói és igazi örömzene jellemezte a kétórás koncertet, amelyet a közönség többször hangos ovációval és tapssal köszönt meg. A hatvani zenei élet egy újabb színfoltjának adott helyet a sörsátor. A sörivó verseny döntője kevesebb izgalmat hozott, mint a selejtezők. Az már tény volt, hogy Csák Gábor nem védi meg címét idén, hiszen szombaton többszöri próbálkozás után is kiesett. Bertók Tamás viszont bámulatos gyorsasággal fogyasztotta a söröket így ő lett az idei bajnok.CsJ.–SzP.–JM. jelölt pedig az alpolgármesteri posztot tölti be, segítőikkel együtt – iskolánként három fő – alkotják majd a diák képviselő-testületet. Viktor azt mondja, szoros együttműködést szeretne kialakítani a két alpolgármesterrel, és a város vezetésével. Tervei között pedig legfőképpen a sportélet felpezsdítése szerepel. Kilenckor pedig már a Tankcsapda zúzott a színpadon, a koncertre kora délutántól gyülekeztek a rajongók: Mirtill és Márton két óra környékén érkezett a térre, ahol a fűben ülve várták, hogy a zenekar a deszkákra lépjen. Elárulták, hogy az első Tankcsapda koncertjükre készülnek, a kedvenc dalaik között pedig a Lejárt lemez és az Ez az a ház is szerepel. Potos Rita
6
Kultúra
2013. október 18.
Bíznunk kell magunkban
A Békemenet a nemzet ereje
A legtöbb embernek nincs reálisan pozitív önbecsülése, de ezen tudatosan lehet változtatni. Ez derült ki Pál Ferenc atya előadásából Hatvanban a könyvtári napokon.
A legutóbbi Közéleti Szalon vendége, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és a Békemenet főszervezője volt, aki a magyarság összetartó erejéről és lelki felfrissülésről beszélt.
P
ál Ferenc atya előadására megtelt a Damjanich János Szakközépiskola aulája. Több mint háromszázan érkeztek, hogy meghallgassák napjaink egyik legnépszerűbb mentálhigiénés szakemberének gondolatait az önbecsülésről. Rámutatott: a legfontosabb, hogy senki sem szégyellje belátni, hogy nincs reálisan pozitív önbecsülése, hiszen ez nem
kritika, azonban ha tudatosul, bárki a kezébe tudja venni a saját életét. Ez meghatározza a kommunikációnkat és a társas kapcsolatainkat is. Leszögezte, hogy az emberekben sokkal több érték van, mint amivel általában tisztában vannak és keveset tesznek azért, hogy pozitív irányban változtassanak a sorsukon. Hozzátette, hogy nehezen mondunk egymásról jót, pedig lényeges, hogy kifejezzük a szeretetünket, hiszen a környezetünk is meghatározza a reálisan pozitív önbecsülésünket. Az előadás végén Pál Ferenc atya dedikálta a könyveit. JM
Pál Ferenc atya a Disziben tartott előadást
Október 23-án a Bem térről indul majd a menet
Könnyed mozdulattal rúgták ketté a falapokat
„Akkor még uraltuk a pályát”
Falapokat törtek ketté, pörgő rúgásokat mutattak be és önvédelmi fogásokat is tanítottak a taekwondósok. Dudás Attila V.danos mester bemutatkozott sportolóként és hétköznapi emberként is.
A
Békemenet célja elsődlegesen tisztelgés és főhajtás a forradalom hősei és mártírjai előtt, ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, amit a baloldal művel. Ki kell állnunk a belső támadások ellen – vélekedett az októberi Közéleti Szalon vendége, Bencsik András, a Békemenet főszervezője, a Demokrata főszerkesztője. Elmondta, hogy mikor három évvel életre hívták a Békemenetet, azért tették, mert úgy érezték: a nemzetnek szüksége van a védelemre, a külső és belső politikai támadásoktól, a zsarolásoktól és a megfélemlítésektől. A határon innen és a határokon túl is le akarták járatni az országot, így ki kellett állni hazánkért. Bencsik elmesélte, hogy mint magánember szervezte a sétát és 80-100 ezer emberre számítottak, ám ennek a többszöröse: félmillió magyar ment el, hogy megmutassa: a nemzet egységes és az emberek kiállnak hazájukért. –
7
hétköznapok
2013. október 18.
A Bencsik András volt a Közéleti Szalon vendége
Az Andrássy úton sosem volt egyszerre ennyi ember, és ami még nagyon tiszteletre méltó: egy csúnya szó sem hangzott el a tömegben, sőt egy papírgalacsint sem hajított el senki – árulta el Bencsik. Kitért arra is, hogy nevetségesnek tartja, hogy a baloldal azzal vádolja őket: azért vannak annyian a Békemeneten, mert pénzt kapnak érte a résztvevők. Ezt bizonyítva a hallgatóságtól is megkérdezte, hogy ki kapott érte akár
csak pár száz forintot is. A közönség pedig határozottan elutasította még a felvetést is. Bencsik szerint a résztvevőket a hazájuk iránti szeretet és a lelki kapcsolat vezérli. – Olyan ez mint a Csíksomlyói búcsú: lelki feltöltődés, ös�szetartozást erősítő élmény a magyarság számára – fogalmazott. Úgy vélekedik: manapság egyre jobb magyarnak lenni: erősödik a nemzettudat, erősödik az egész ország. Sze-
retetben és összefogásban az élen járunk, hiszen egyfajta lelki fejlődés ment végben a magyarságban. Ezt pedig az egész világ látja – vélekedik. A harmadik Békemenet október 23-án lesz: 14 órakor indulnak Budáról, a Bem térről és a Margit hídon át, az Andrássy úton keresztül elhaladva a Terror Háza előtt érkeznek majd meg a Hősök terére, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tart beszédet. Szűcs Péter
z újonnan indult Sportszínek program keretében Dudás Attilával beszélgetett Tompa Z. Mihály október 8-án a Daliban. Idén ősszel lesz 31 éve, hogy a koreai harcművészet szerelmese lett az V. danos taekwondo mester, aki mesélt az életéről és a sportban elért sikereiről is. – A legjobb eredményem 2011-ben volt Pozsonyban az Európa bajnokságon erőtörésből, itt a harmadik helyet tudtam megcsípni. Egyébként tízszeres magyar bajnok vagyok ebben a kategóriában – mesélte Dudás Attila. A beszélgetés után bemutatta tanítványait és méltatta eddigi elért eredményeiket. Később különféle formagyakorlatokat mutattak be a megjelenteknek, akik nagy örömmel nézték az izgalmas bemutatókat. Azonban nemcsak harci tudásukkal kápráztatták el a közönséget.
Buzánszky Hatvanban járt
Dudás Attila tanítványai bemutatkoztak
Akadt olyan taekwondós aki fuvolázott, volt, aki orgona tudásával brillírozott és a legkisebb harcos verset szavalt a nagyérdeműnek. Ahhoz, hogy valaki feketeöves taekwondóssá váljon elengedhetetlen feltétel, hogy szét tudjon ütni vagy rúgni egy téglát. Habár Dudás Attila tanítványai nem mind tartanak még itt, azonban egy fa szétaprítása nekik sem okoz gondot, könnyed mozdulatokkal hasítják ketté a falapokat. Csordás Judit
Buzánszky Jenő az Aranycsapat legendás játékosa beszélt a valaha volt legjobb magyar labdarúgó válogatottról és értékelte napjaink sportéletét Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Könyvtár rendezvényén.
B
Az első Sportszínek középpontjában a küzdősport állt
orbély Zoltán az MLSZ egykori szóvivője beszélgetett Hatvanban, a Kodály Zoltán Általános Iskolában Buzánszky Jenővel az Aranycsapat legendás játékosával. Jenő bácsi arról az időszakról mesélt, amikor a magyar labdarúgás a világ élvonalához tartozott. Az Aranycsapat olimpiai, európaés kis híján világbajnok is volt. Buzánszky Jenő leszögezte, hogy egy csapat csak akkor lehet jó, ha van egy kiváló edzője. Ilyen volt Sebes Gusztáv, aki
kivételes érzékkel találta meg a játékosokat az egyes posztokra. Beszélt az évszázad mérkőzéseként elhíresült angol-magyar összecsapásról is, amelyet végül hazánk 6:3 arányban nyert meg. Bár a találkozóhoz külön engedély kellett, mert a kommunista párt nem nézte jó szemmel, ha kapitalista országgal játszanak a magyarok. Buzánszky Jenő tréfásan megjegyezte, hogy Hidegkúti az angolok ellen csak a 45-dik másodpercben kezdte a magyar gólgyártást. Ez a győzelem örökre legendás marad a labdarúgás történetében. Az angolok revansot kértek, itt sem volt több szerencséjük, 103 ezer ember előtt szenvedtek újabb elsöprő vereséget az aranycsapattól. – Az angolok egy hétre jöttek, és 7-1-el mentek-emlékezett vissza Buzánszky. JM
8
programajánló
2013. október 18.
2013. október 18. Koza József:
Szeretlek Hatvan!
Szeretlek, Hatvan! Szeretlek, Hatvan! Élhető, szép Városom, Tudásom, munkám érted is vállalom.
Szent Mihály napjához kapcsolódóan, amikor is országszerte megtartották a Magyarország, Itthon vagy! programsorozatot –amelyhez Hatvan is csatlakozott – elindult egy új holnap, a www.szeretlekhatvan.hu Szeptember utolsó szombatján egy új weboldalt indult el, amely érzelmi és szellemi részről közelíti meg a várost. A www.szeretlekhatvan.hu honlapot egy civil szervezet, a Hatvani nőegylet hívta életre, hogy a hatvaniak nem csak, hogy még jobban megismerhessék városukat, hanem megoszthassák élményeiket, mesélhessenek kötődéseikről, emlékeikről. Mindezt a városért. Történelmi tények, érdekességek, régi fotók a város egykori arcáról ugyanúgy megtalálhatók az oldalon, mint a friss és aktuális hírek, képgalériák. Sőt, az oldal interaktív: üzenőfal is üzemel rajta, ahol bárki megoszthatja az internet világával, hogy Ő miért szereti Hatvant. A Hatvani Nőegylet tervei között a közösségépítésen kívül egyéb hasznos feladat is szerepel, például foglalkozni szeretnének pályázatok írásával és a gyermekek megsegítésével. A 12 alapító taggal rendelkező klubhoz a későbbiekben csatlakozni is lehet, akár ötlettel, akár személyesen. A tagok mindent meg fognak tenni azért, hogy színesítsék Hatvan életét. Az alapötlet már nagyon régi, körülbelül húsz évvel ezelőtt
Életem te is formálod, alakítod, Amilyen vagyok, avval rád én is hatok. Ablakomból kinézve büszke vagyok rád És mindazokra, akik itt születtek, élnek! Akik otthonként tisztelnek, szeretnek téged, S nem csak mondják, de tesznek is érted. Szeretném, ha lelkem érted mindig hevülne És egy jobb, összetartóbb várost építene, Ahol a tisztesség, becsület és mások segítése Cél és természetes életforma lenne. Szeretem a templomod, a kastélyt, a sok iskolát, Melyek oly büszkén tárják felénk évszázadok arculatát. Itt lassan már minden szépül, megújul az emlék. Ezért lesz ezután is bennem összefogásra készség. Én is, mint az ősi fák, beléd gyökereztem. Szeretlek, Hatvan! Otthonra leltem benned…
fogalmazódott meg bennünk először, ám most értünk abba a korba, hogy komolyan is tudunk ezzel foglalkozni. Elsődlegesen még aktívabbá szeretnénk tenni a hatva-
ni közösséget és jó érzéseket kiváltani egymásból. elhívni a figyelmet az apró, hétköznapi dolgokra, amik naggyá teszik a várost. Éreztetni akarjuk, hogy Hatvan által tartozunk
valahová – fogalmazott a Nőegylet elnöke, Hargitai Katalin. Széles körből állt össze az alapítótagság, de ez nem jelenti azt, hogy zárttá vált volna, teljesen nyitott az
egyesület. A várost iránt érzett szeretet sokakat inspirál, így például Koza József, prépost, kanonokot is, aki minderről még egy verset is írt:
• Exact – Cont, Hatvan, Tabán út 15-17., www.exactcont.hu, 347-250 – 1 hónap könyvelési díj
• Hatvan Város Önkormányzata Behajtási engedély • Hatvan Város Önkormányzata Markovits Kálmán Városi Uszoda egyedi kedvezmény
• Média-Hatvan Kft. –20% • Hatvani Volán Zrt. –10%
Keresse a Hatvan Kártya elfogadóhelyeket és vásároljon kedvezményes áron!
• ART-Deko Kft. Hatvan, Kossuth tér 18., www.tienscenter.hu 06-37-341-007 06-20444-3530 –20%
• Egészségklinika Kft. Hatvan, Kastélykert u. 9. fsz. 1. 06-70/ 2084-113 –5%
• Oktat-60 Kft. Hatvan, Tanács u. 9., - egyedi kedvezmény
• Auto-Depo-60 Kft. Hatvan, Bercsényi út 40. 70/332-0464 www.autodepo60.hu – egyedi kedvezmény
• Global Line Kft. –15% • Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet – egyedi kedvezmény
• Pc Udvar Hatvan, Horváth Mihály út 20.www.pcudvar.hu – 10%
• Bódy Kulcsmásoló Hatvan, Hatvany Irén u. 13., 06-37/341-172, 06-20/9325-969, –10% • Fogászati Centrum, Hatvan, Balassi B. út 20., Dr.Harangozó Imre, www.fogaszati-centrum.hu, 06-20-580-74-70 egyedi kedvezmény • Centervill Kft. Hatvan, Pintér I. u. 893/69., 37/349-128, www.centervill.net –5% • CNC Mester Kft. Hatvan, Radnóti tér 2., 30-572-9039, www.cncmester.hu –10%
• Juhász Print 2003 Kft. www. juhaszprint2003.hu, 37 541 480 –10% • K&H Bank Zrt. Hatvan, Grassalkovich u. 3-5., egyedi kedvezmény • Kocsis Autoalkatrész Kereskedelem, Hatvan, Rákóczi u. 11., www.kocsisimi.hu, 37/344-202 20/621-9525 –20% • Korona Gold Hatvan, Horváth M. u. 2., 37341-664, –10%
• Christyna Trendi Shop –5%
• Kovácsmester-60 Kft. Hatvan, Hegyalja u. 25. –10%
• Dán Gyula Teniszpálya 0620 2047746 –20%
• Madonna Divatház Hatvan, Tabán u. 4. 1/5.,
• Dán Gyula Autókozmetika –10-15%
• Szőnyegház, Hatvan, Kossuth tér 7., Majer András
• Diego-Radnai Kft. Hatvan Rákóczi út 33., 344-558, www.diego.hu –egyedi kedvezmény • DG Konyhastúdió Hatvan, Horváth M. út 30/7. 06-70-9425-996, dgkonyhastudio.mlap.hu, –5%
S ha földi éltem egyszer befejezem, Boldogan megyek el, mert itt élhettem.
• ApcHús Bt – egyedi kedvezmény
• Hatvan Város Önkormányzata Ingyenes Parkolás
• Hatvan Város Önkormányzata Városi Strandfürdő egyedi kedvezmény
Magyar szívvel szeretlek, Városom. A nagyvilág hiába hív engem, maradok!
• BIO BABA-MAMA BOLT Hatvan, Bajcsy Zs. u. 7. bababolt60.hu, 20 2231-576 –10 % • Pc Bázis Globál Kft. –8-10%
• Piktorfesték Üzletlánc Kft. www. piktorfestek.hu 37-340-216 –10% • Prémium Autóház Kft. 37/544-440, 37/544450, www.premiumautohaz.hu, www. bosch60.hu –5% • Sprint 60 Bt. Hatvan, Székely u. 11., www. sprintsport.com, 20/9393-852 –10% • Szekrényes és Társa Kft. 37/302-353 www. szekrenyes-foto.hu –2-30% • Toptika 60 Kft. Hatvan, Trianon tér 1., www.toptika.hu, 37 341-106 –10% • Tőzsér Optika, 37/344-604 –15% • Drapéria Függöny és Lakástextil Szalon, Hatvan, Horváth M. út 17. www.draperia60. hu, 37/342-851 egyedi kedvezmény • Építők Áruháza, Hatvan, Horváth M. út 73. www.epitokaruhazahatvan.hu, 343-743 – egyedi kedvezmény
• Groupama Garancia Biztosító Zrt. Hatvan, Mártírok útja 2., Morvai Csaba / Tordainé Koczka Ildikó, www.groupamagarancia.hu, 06-37-540-150 ; 06-37-540-151 • Mátra-Agro Kft. 3000 Hatvan, Horváth Mihály út 53. www.matra-agro.hu 30/69320-87 –5-10% • Sessanta pizzeria 20-9153847 – egyedi kedvezmény • Udvarház étterem, 0637340199 –5% • Elektron Villamossági-Világítástechnikai Szaküzlet 3000 Hatvan, Horváth M. út 3., Hatvan, Bercsényi út 16., 37/340-448 –5% • Mátra - Agro Kft. Hatvan, Horváth M. Út 53 egyedi kedvezmény • Janó Car Kft., 3000 Hatvan, Hatvany Lajos u. 2. Honlap: http://üléshuzat.hu/ www. jano60. hu www.horpadasjavitas-60.hu, Telefonszám: +36 30/908-1855 egyedi kedvezmény • Suhi92 Bt., 50 ezer forint alatti munka esetén a munkadíjból 5 % kedvezmény, 50 ezer forint feletti rendelés esetén a munkadíjból egyedi kedvezmény megegyezés szerint. 3000 Hatvan, Madách u. 6. Honlap: http:// www.suhi.hu/, Telefonszám: +36 37/737 086 • Lavina Szerviz Kft. Hatvan Kártyás ügyfelek részére kenőanyagokból és utángyártott alkatrészekből 20%-os engedményt adunk! Hatvan, Horváth Mihály út 99. Telefon: +36/37-540-808 Honlap: http://www. lavina.hu E-mail:
[email protected]
10
hirdetés
Egy hely, hol a család összes tagja fontos!
A CSERI, az az a Nyitott Ház Alapítvány Családi Erőforrás Központjának programkínálata az igényekhez igazodva folyamatosan bővül! A keddi pszichológiai tanácsadáson és a szerda délelőtti Játszóházon kívül hetente egyszer, Varga László vezetésével ingyenes aerobicra is van lehetősége a szülőknek,
anyukáknak, nőknek és persze a férfiaknak is. 2 hetente pénteken Galla Krisztina családpedagógus jön hozzánk, aki különböző interaktív programokkal, várja az érdeklődőket. Délelőtt 10 órától „SZEMÜNK FÉNYE …” című beszélgetés kezdődik, ahol kifejezetten a család a téma: kismamáknak, anyukáknak, apukáknak, nagyiknak és papáknak egyaránt ajánljuk. ezen a napon 15 órától folytatódik a „TERE – FERE”, melynek témája az önismeret, szerelem, párkapcsolat. 17 órától a „CSAK CSAJOK” női tréning, ahol kifejezetten a pozitív gondolatokra, önmagukra és a nőiességre koncentrálhatnak a részvevők. Ez még mind semmi! Minden hónap első szombatján 10 órától Kakaóbárra várjuk a család apraját és nagyját, ahol a több liter kakaó mellett kreatív játékokat, kézművességet, zenei programokat kínálunk kicsiknek, nagyoknak és szülőknek egyaránt!
TÁMOP 5.5.1.B-11/2-2011-0097
Október 19-én szombaton 10 órától pedig CSALÁDI Csere – bere napot tartunk: Hagyd otthon pénztárcádat, pakold fel a már nem használt cuccaidat, a család apraja – nagyját és gyere cserélgetni ide a Nyitott Házba! Ha van olyan bútorod, antikvitásod, játékod, könyved, ruhád, baba–mama cuccod, amire már nincs szükséged, akkor bártan pakold fel és hozd el hozzánk, hátha el tudod cserélni másra! És hogy miért CSALÁDI cserenap? Hogy ne csak piaci hangulat legyen, hanem azért, hogy töltsünk együtt egy szép napot! Ami itt vár:: kézművesség, ügyességi vetélkedők, játékok, festés, koncertek, előadások. A programon a részvétel ingyenes, de az asztalokra elő kell jegyezni! Elérhetőségeink: 3000, Hatvan Erzsébet tér 11., +36 70/ 342 97 78 www.nyitotthaz.info
[email protected] A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg TÁMOP 5.5.1.B11/2-2011-0097 (X)
2013. október 18.
Újra vár a Nyitott Ház Tanodája
2013 augusztusa nem csak az iskolák, hanem a Nyitott Ház Alapítvány életében is nagy várakozással telt. 2013 augusztusától újra megnyitotta kapuit a „Nyitott Ház Tanodája”, ahol 35 fő általános-, illetve középiskolás tanuló fejlesztését vállalták fel hozzáértő pedagógusok a jobb tanulmány elérése érdekében. A szerződöttek széles skálán mozgó korosztályt ölelnek fel, a legfiatalabbak 1. osztályosak és a legidősebbek érettségi előtt állnak. A tanoda elsősorban azoknak a képességeknek, készségeknek a fejlesztésére fordít figyelmet, melyek segítik
az életben való sikeres helytállást. A tantárgyi megerősítések a matematikától, a magyar nyelv és irodalmon át, az angol, mint idegen nyelvig bármely tárgyban erősíti az ide felvett gyermekeket. Művészetekkel, sportokkal és érdekes programokkal színesedik a kínálat, így a tanuláson kívül hasznosan tölthetik el szabadidejüket. Fontos a testi-lelki egyensúly, ennek érdekében pszichológiai tanácsadásra is lehetőség van. Az iskolákkal az évek során jó kapcsolat, kölcsönös segítés alakult ki, így közösen dolgozunk a tanodások sikereinek növekedését. A programot ingyenes kirándulások, színházlátogatás, nyári tábor színesíti. Nem titkolt célunk, hogy a résztvevők érettségit adó középiskolába nyerjenek felvételt. Minden család álma,
11
közérdekű
2013. október 18.
TÁMOP-3.3.9/A-12/2-2012-0047.
hogy gyermeke többre vigye az életben. Bizony ez egy nagy kihívás mindenkinek. A szülőkkel közösen törekszünk arra, hogy ez így legyen. Beszélgetések, készülődések az ünnepekre, közös programok visznek a cél felé. A Nyitott Ház Tanodája projekt által szerződött gyermekek számára a felzárkóztatás, kompetencia-készségfejlesztés és a programokon való részvétel, valamint a foglalkozások alatti uzsonna ingyenes. A program iránt irodánkban valamint személyesen is érdeklődhetnek szülők, pedagógusok. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap Társfinanszírozásával valósul meg, TÁMOP3.3.9/A-12/2-2012-0047. Elérhetőség: Nyitott Ház Alapítvány - „Nyitott Ház Tanodája” Cím: 3000, Hatvan Erzsébet tér 11. Tanoda koordinátor és kapcsolattartó: Tóth-Kovács Ildikó Mobil: 06-70/771-22-53 Tel. Szám: 06-37/738-038 Email:
[email protected] Honlapcím: www.nyitotthaz.info (X)
Hatvani önkormányzati képviselők fogadóórái Az egyéni választókörzetek képviselői minden hónap első hetében tartanak fogadóórát. Bejelentkezés az adott fogadóórát megelőző napig lehetséges 1. körzet Tarsoly Imre (Fidesz): Az Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke Minden hónap első szerdáján 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-20/250-7799
[email protected]
Anyakönyvi hírek
Ügyfélfogadási rend a Polgármesteri Hivatalban
Újszülöttek Születési idő Szülők neve (apa, anya) Guba Natália Éva 2013. 08. Guba Zoltán, Lipták Mónika Bürger Boglárka 2013. 08. Bürger Tamás, Sztána Szabina Tóth Noel 2013. 09. Tóth Balázs, Hordós Adrienn Nagy Viktor Tamás 2013. 09. Nagy Tamás, Podmaniczky Terézia Ilona Bollók Seron 2013. 09. Bollók János, Lakatos Genovéva Garai Kende Nimród 2013. 09. Garai Gábor, Török Ivett Dalma Kozma Dorián 2013. 09. Kozma Jákó, Széplaki Klaudia Püspöki Zsanna 2013. 09. Püspöki Péter, Kormos Anetta Mága Enikő 2013. 09. Alapi János Géza, Mága Enikő
Ügyfélszolgálati iroda, Hatvan, Kossuth tér 2.: hétfő: 8.00 – 18.00 kedd: 7.30 – 16.00 szerda: 7.30 – 16.00 csütörtök: 7.30 – 16.00 péntek: 7.30 – 12.00
Házasságkötések 2013. 09. Horváth Erzsébet - Hatvan Kovács Péter - Hatvan 2013. 09. Srej Zsuzsanna - Hatvan Kondella Péter - Hatvan 2013. 09. Csóka Tímea - Hatvan Bánszki István - Hatvan
2. körzet Szinyei András (Fidesz): Alpolgármester Minden hónap első hétfőjén 13-16 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-30/948-1957
[email protected]
Elhunytak Nagy Sándorné
2013. 09.
Okmányiroda Hatvan, Balassi Bálint út 14.: Hétfő: 8.00 – 16.30 Kedd: 8.00 – 20.00 Szerda: 8.00 – 16.30 Csütörtök: 8.00 – 16.30 Péntek: 8.00 – 14.00 Újhatvani Ügyfélszolgálati Iroda Hatvan, Bezerédi út 1.: hétfő: 8.00 – 12.00 kedd: 12.00 – 16.00 szerda: 8.00 – 12.00 csütörtök: 12.00 – 16.00 péntek: 8.00 – 12.00
3. körzet Lestyán Balázs (Fidesz): Egészségügyi tanácsnok Minden hónap első keddjén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-30/928-6340
[email protected]
Belvárosi Szent Adalbert Templom: Hétköznap: hétfőtől péntekig: 7 óra Szombaton: 18 óra Vasárnap: 7 óra, 9 óra, 11 óra és 18 óra Újhatvani Római Katolikus Templom: Hétfőtől-szombatig: 7:30 óra Vasárnap: 9 óra és 18 óra Református templom: Szombat: 16 óra családi istentisztelet Vasárnap: 10 óra Evangélikus templom: Vasárnap: 9 óra
Orvosi Ügyelet Hatvan, Balassi Bálint út 16. Telefonszám: 37/341-040 Hétfőtől csütörtökig 17 órától másnap reggel 8 óráig, és pénteken 12 órától hétfő 8 óráig
Apróhirdetés Apróhirdetéseit feladhatja a Média Pontban (Hatvan, Kossuth tér 2.) A Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat családgondozói és személyi segítő munkakör betöltésére felvételt hirdet. Érdeklődni lehet: 0637/340-515-ös telefonszámon.
4. körzet Nádas Sándor (Fidesz): A Jogi és Ellenőrzési Bizottság elnöke Minden hónap első csütörtökén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-70/940-21-94
[email protected]
Hatvanban kiadó 1,5-2 szobás lakásokat keresünk!
5. körzet Köves Gáborné (Fidesz): A Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Minden hónap első hétfőjén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-20/510-3771
[email protected]
Mosolyogj Hatvan!
Érkezik a postára egy levél, a Mikulásnak címezve. A postások felbontják, kiderül, egy kisgyerek írta: - „Kedves Télapó! Mi nagyon szegények vagyunk, így nem tudok a szüleimnek ajándékot venni. Jó lenne, ha tudnál küldeni nekem 20.000 forintot.” A postások megsajnálják, gyűjtést rendeznek, össze is jön 10.000 forint, ezt elküldik a kisfiúnak. Megérkezik a köszönőlevél, izgatottan olvassák: - „Kedves Télapó! Köszönöm a pénzt, de képzeld, ezek a mocskos postások lenyúlták a felét!”
6. körzet Horváth Richárd (Fidesz): Alpolgármester Minden hónap első keddjén 16-18 óra Újhatvani Ügyfélszolgálati Iroda (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-37/542-338
[email protected] 7. körzet Kondek Zsolt (Fidesz): Környezetvédelmi tanácsnok Minden hónap első hétfőjén 16-18 óra Újhatvani Ügyfélszolgálati Iroda (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-20/288-4252
[email protected] 8. körzet Papp István (Fidesz): A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Minden hónap első szerdáján 17-19 óra Újhatvani Ügyfélszolgálati Iroda (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-20/523-0150
[email protected]
n Két indián ül a folyóparton. Eltelik egy óra, mikor az öreg indián megszólal: - Uff! A fiatal indián felpattan, beleugrik a vízbe. Átúszik, majd vissza. Leül az öreg mellé és hallgat. Újabb óra múlva ismét megszólal az öreg: - Uff! A fiatal felpattan, ugrik, vissza, és
A kompenzációs listáról bejutott képviselők minden hónap második hetében tartanak fogadóórát. Bejelentkezés az adott fogadóórát megelőző napig lehetséges Palik Józsefné (EHE-MSZP): Minden hónap második keddjén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-30/206-2753
[email protected] Oroszlán Lajosné (EHE-MSZP): Minden hónap második hétfőjén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-30/908-3712
[email protected] Mikó János (Független): Minden hónap második csütörtökén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-70/528-3468
[email protected]
Hivatali általános ügyfélfogadási idő: hétfőn: 7.30 – 16.00 szerdán: 7.30 – 16.00 péntek: 7.30 – 13.30
Miserend
hallgat tovább. Újabb óra múltán szól az öreg: - Uff! A fiatal indián dühösen válaszol: - Uffon most már maga, én már ufftam eleget!
n Egy ember nyit be a kocsmába, és hangosan kérdezi: - Nem tudják, kié volt az a rotweiler odakint a kocsma előtt? - Miért kérdi? - szólal meg az egyik férfi. - Mert azt hiszem, a pincsim megölte. A kocsma vendégei hangos röhögésben törnek ki: - Méghogy egy pincsi megölte? - Igen, a torkán akadt.
n Egy házaspár 10 üvöltő gyerekkel áll a repülőtéri vámvizsgálat előtt. A vámtiszt megkérdi a családfőt: - Van önöknél lőfegyver, szúró-vágó eszköz vagy kábítószer? A családfő kicsit idegesen: - Higgye el uram, ha lenne, már rég használtam volna!
Hatvan Város Önkormányzatának lapja III. évfolyam 10. szám – 2013. október
Kiadja: Hatvan Város Önkormányzatának megbízásából a Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. Felelős Kiadó: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. 3000 Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: 06-70/967-0135 Főszerkesztő: Jagodics Milán, e-mail:
[email protected] Lapszerkesztők: Potos Rita, Szűcs Péter; Fotó: Albert Péter A szerkesztőség címe: 3000 Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: 06-70/967-0135. E-mail címe:
[email protected] Hirdetésfelvétel: 06-70/967-0135 Megjelenik: havonta, 9400 példányban Terjeszti: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. Terjesztés: ingyenesen terjesztve Hatvan városában ISSN szám: 1588-5038 Együttműködő partnereink: www.hatvanonline.hu, Hatvan Tv Óvjuk környezetünket! Újságunk újrahasznosított papírból készül.
Hatvan frekventált helyén eladó 80nmes alapterületű tetőteres 2+2 fél szobás családi ház rendezett udvarral, garázzsal. Földszinten 25nm-es nappali, 15nm-es szoba, konyha + étkező és fürdőszoba, a szigetelt 50nm-es tetőtérben 2 fél szoba van. Fűtése gázkonvektor és cserépkályha. Közelben óvoda, iskola és gimnázium, buszmegálló, kórház és rendelő intézet valamint élelmiszer bolt található. Irányár: 16,2mFt Lőrinciben, csendes utcában gazdálkodásra alkalmas telken, 64nm-es 2,5 szobás, nyári konyhás , cirkó illetve vegyes tüzelésű családi ház eladó! Garázs, ásott kút, központi csatorna a telken. Irányár.:7.990.000.Hatvan Vas Gereben úti társasházában felújított 1.emeleti 65nm-es cirkó fűtéses, légkondis 2 szobás lakás eladó! Hatvan belvárosában IV. emeleti, teljes körűen, igényesen felújított 3 szobás, 72 m2-es, erkélyes, klímás lakás tiszta, rendezett lépcsőházban eladó! Igény szerint bútorozottan is! Irányár: 13 MFt
Hatvan központjához közel új építésű 3 lakásos sorházban még 2 lakás leköthető: 1 db 110 m2-es és 1 db 100 m2-es. Átadás várható időpontja 2013. év közepe. Tégla építésű, földszintes, garázs, nappali, 3 szoba, fürdőszoba, konyha, kamra, vegyes tüzeléshez előkészítve. Igény szerint a belső tér még alakítható. Ár: 200.000 Ft/m2 Újhatvanban, új építésű 164nm-es igényes kialakítású 3,5 szobás+ nappali, gardrób, 2 fürdőszobás 2 mellékhelyiséges padlófűtéses családi ház garázzsal eladó! Irányár:37mft Hatvan központjához közel, 100nm-es 3 szobás tégla építésű családi ház eladó. Garázs, pince, fedett terasz, automata garázskapu. Kertben gyümölcsfák, szőlő. Igény szerint azonnal költözhető!!! Irányár:14.9mft Hatvanban KIADÓ hosszú távra 1 szobás, 2 szobás, valamint 2 szoba+nappalis lakás . 2 havi kaució szükséges! Hatvan központjában, társasház zárt udvarán aknás garázs sürgősen eladó! ÉRDEKLŐDNI: Burda Gabriella 20/776-2556 vagy
[email protected] www.centrum60.hu
Agglegénytál Hozzávalók: • 80 dkg burgonya • 3 közepes fej vöröshagyma • 6 db paprika • 4 közepes db paradicsom • 20 dkg lángolt kolbász • 6 db tojás • 2 teáskanál só • bors ízlés szerint Elkészítés: A burgonyát megpucoljuk, fel-
karikázzuk, és kevés olajon megsütjük. Külön tálban megpirítjuk a felkarikázott hagymát, hozzáadjuk a cikkekre szeletelt paradicsomot és a paprikát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Amikor megsült, hozzáadjuk a sült krumplihoz és a felkarikázott kolbászt is. A tojásokat felverjük, sózzuk, és a a krumplira öntjük, majd jól összesütjük.
12
Sport–hirdetés
2013. október 18.
Jubileumi duatlon Új helyszínen zajlott a verseny Több százan vettek részt a XX. Heves Megyei Diákduatlon döntőjén. A hatvani diákok kiválóan szerepeltek. A versenyt idén új helyszínen rendezték meg.
A
Pulzus SE bemutatójával kezdődött a XX. Diákduatlon Heves Megyei Döntő Hatvanban. Szinyei András alpolgármester az esemény jelentőségét hangsúlyozta a városban. Az első futam fél tíz után rajtolt. A helyszín és ezáltal a lebonyolítási rendszer is változott idén, a szervezők azt mondják jobbak lettek a versenykörül-
Több száz diák vett részt a duatlonon
Kerékpárosok a belvárosban
mények. –Tágasabb a depó és biztonságosabb az új pálya, hiszen nem kell kifutniuk a
főútra a gyerekeknek - tájékoztatott Tarsoly Imre, a sportbizottság elnöke.
A versenyzők az 5. Számú Általános Iskola előtti célba érkeztek meg, a hatvaniak különösen jó eredménnyel, hiszen számos bajnok és dobogós helyezett került ki városunkból. Sármány Rebeka a Kodály Zoltán Általános Isko-
la tanulója elsőként ért célba, azt mondja erős volt a mezőny. Kiss Erik is felállhatott a dobogóra, de ennek ellenére jobb teljesítményt várt magától. Gyallai Máté Gyöngyösről érkezett a duatlonra, fölényesen megnyerte futamát, azt mond-
ja nagyon színvonalas volt a verseny. Sándor Tibor, a Hatvani Volán forgalmi igazgatója hangsúlyozta, hogy a cég a hagyományokhoz ragaszkodva, a következő években is támogatja majd a duatlon megrendezését. Jagodics Milán
Hirdessen nálunk! Csattantak a pofonok, Média-Hatvan Kft. 70/967-01-35
repültek a fogvédők 1. OLDALRÓL Oroszi Bertold tavalyi versenye saját bevallása szerint szerencsétlen volt, így idén nagyon szeretett volna bizonyítani: törekvését pedig sikert koronázta. Elárulta, hogy nagyon jól esett neki a közönség soraiból érkező bíztatás, azt, hogy sok barátja ellátogatott a mérkőzésre, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy legyőzze ellenfelét. Reménykedtem benne, hogy jól fog sikerülni, de ennyire gyorsan vége lesz, arra én sem számítottam, nagyon örülök. A közönség pedig a szívembe lopta magát, sokat jelent, hogy évről évre egyre többen jönnek ki, és szurkolnak értünk – fogalmazott küzdelme után Balogh Péter, aki az éjszaka legrövidebb meccsét játszotta, hiszen a háromszor két percesre tervezett mérkőzés fél perc alatt véget ért: Peti technikai K.O.-val győzött. Bár nemzetközi versenyeken kiválóan teljesít Pethes Viktor, a hazai meccseken nem sikerült bizonyítani. A közönség vastapssal bíztatta, segítette a harcost, ám nem volt elég, így edzője a második menetben bedobta a törölközőt. Rozmaring Péter pedig hozta formáját: taktikusan, higgadtan harcolt a több mint 20 kilogrammal nehezebb ellenfelével szemben, így az ő kezét emelték a magasba. A Hatvani ThaiBox Egyesület edzője, Hatvani Ferenc szerint, az esten beérett a több hónapos kemény munka ered-
Külföldi, hazai és hatvani versenyzők is ringbe szálltak
ménye. – A tanítványaim méltó módon képviselték Hatvan sportját, azt gondolom, hogy a város közönségének magas színvonalú mérkőzéseket tudtak biztosítani, így a nézők lelkesen támogatták, bíztatták a versenyzőket – vélekedett Hatvani. Az est főmérkőzése egy profi magyar K-1 bajnoki küzdelem volt. Az érdi Márta Zsolt és a budapesti Koczfan János lépett a kötelek közé. A háromszor három perceses küzdelem végén Márta Zsolt derekára ke-
rült az öv, aki szerint a leütéseinek köszönheti győzelmét. A Harcosok éjszakája rendszeres látogatója Kótai Mihály világbajnok ökölvívónk, aki szerint a hatvani versenyzők évről évre jobban teljesítenek, így pár év múlva akár a válogatottba is bekerülhetnek. Véleményével nincs egyedül, hiszen Rozman István, a WKF (World Kickboxing Federation) profi szakágának vezetője is pozitívan vélekedett a városban folyó munkáról. Potos Rita
Izgalmas, energikus mérkőzések zajlottak a Kodályban