Távfelügyeleti IP vevő IPR512 V1.0
Üzemeltetési kézikönyv
WWW.PARADOX.COM
Garancia
A Paradox Security Systems Ltd.(eladó) a gyártástól számított egy év garanciát vállal, hogy az általa forgalmazott termékek anyag- és gyártási hiba mentesek. Kivéve azt itt felsoroltakat, minden kifejezett vagy ráutaló garancia, akár törvényes, akár más fajta, korlátozás nélkül, bármilyen eladhatóságra vagy adott célra történő megfelelésre vonatkozó ráutaló garancia, határozottan kizárt. Mivel az Eladó nem telepíti vagy csatlakoztatja a termékeket és, mert a termékek nem az Eladó által gyártott termékekkel összekapcsolva is használhatók, az Eladó nem garantálja a vagyonvédelmi rendszer teljesítményét és nem lehet felelős a termék működésképtelenségéből származó következményekért. Az Eladó kötelezettsége és felelőssége ezzel a garanciával a javításra és cserére korlátozott, az Eladó választása szerint, a műszaki leírással nem egyező terméknél. A visszatérítések tartalmazzák a fizetésibiztosítást, és a garanciaidőn belül kell lenniük. Az Eladó semmilyen esetben sem felel a vevőnek, vagy más személynek, semmilyen hiányból vagy sérülésből származó kárért, legyen az közvetlen vagy közvetett, következmény vagy véletlen, beleértve, korlátozás nélkül, a profitveszteség, lopás vagy másik fél követelése, melyet hibás termék vagy más, helytelen, nem megfelelő vagy másképpen hibás telepítés vagy vásárolt termék használata okozott. Az előző bekezdésben említettek ellenére, az Eladó maximális felelőssége szigorúan limitált a hibás termék vásárlási árára. A termék használata a garancia elfogadását jelenti. FIGYELEM: Eladók, telepítők és/vagy a terméket árusító más személyek nem jogosultak a garancia módosítására vagy az Eladót megkötő kiegészítő garanciák készítésére. Jogvédelem ©2008 Paradox Security Systems Ltd. Minden jog fenntartva. A műszaki jellemzők előzetes értesítés nélkül változhatnak. A következő US szabályok alkalmazhatók: 7046142, 6215399, 6111256, 6104319, 5920259 5886632, 5721542, 5287111, 5119069, 5077549 és RE39406. és más nemzetközi szabályok szintén alkalmazhatók. Kanadai és nemzetközi szabályok szintén alkalmazhatók. A Digiplex EVO a Paradox Security Systems vagy kanadai, egyesült államokbeli és/vagy más országbeli alvállalatainak bejegyzett védjegyei. A legfrissebb termék engedélyinformációk, például UL és CE, a www.paradox.com weboldalon találhatók.
Előszó
A kézikönyvről Ez az útmutató segít megismerni a Távfelügyeleti IP vevő (IPR512) beállításait. Információkat nyújt a berendezés felszereléséről, bekötéséről, indításáról és beállításairól. Az útmutató szakemberek számára íródott, akik felelősek az IPR512 telepítéséért és cseréjéért. Ez a dokumentum feltételezi, hogy járatos a vagyonvédelmi rendszerek, és a helyszínen használt, távfelügyeleti szoftverek működtetésében.
Tartalom
1. fejezet: Bevezetés .......................................................................................... 7 IPR512 vevõ tartozékai ............................................................................................. 7 Tartozékok ...................................................................................................................... 7
2. fejezet: Áttekintés ........................................................................................... 9 IPR512 vevõ rendszer szolgáltatások ...................................................................... 9 Mûszaki jellemzõk ................................................................................................... 10 Szoftver kompatibilitás............................................................................................ 10 IPR512 vevõ áttekintés – Elõl nézet........................................................................ 11 IPR512 vevõ áttekintés – Hátul nézet ..................................................................... 12
3. fejezet: Telepítés ........................................................................................... 13 Az IPR512 vevõ felszerelése.................................................................................. 13 Keretes szerelés ........................................................................................................... 13 Asztali elhelyezés ......................................................................................................... 14
Az IPR512 vevõ méretei.......................................................................................... 15
4. fejezet: Bekötések ........................................................................................ 17 Az IPR512 vevõ csatlakoztatása a központi hálózathoz ........................................ 17 Csatlakoztatás a COM1 portra...................................................................................... Csatlakoztatás a COM2 portra...................................................................................... Kapcsolódás a LAN felületre......................................................................................... A WAN csatlakozók bekötése....................................................................................... Az adatmentéshez szükséges memória kártya beszerelése ........................................ A táp bekötése .............................................................................................................. Az IPR512 vevõ indítása...............................................................................................
17 18 18 19 20 21 21
5. fejezet: Az IPR512 vevõ rendszerkonfigurációja az LCD képernyõn ...... 23 Az LCD képernyõn történõ rendszerkonfiguráció áttekintése ................................ 23 Az IP cím, port és alhálózati maszk beállítása.............................................................. 23
6. fejezet: Rendszerkonfiguráció .................................................................... 25 Az IPR512 vevõ Ügyfélkezelõ rendszere ............................................................... 25 Hozzáférés az IPR512 vevõ Ügyfélkezelõ rendszeréhez ............................................. 25 Bejelentkezés................................................................................................................ 26
Az IPR512 vevõ Ügyfélkezelõ rendszerének áttekintése ........................................ 27 Keresés......................................................................................................................... Információk ................................................................................................................... Jelszó váltás ................................................................................................................. Kijelentkezés.................................................................................................................
28 29 30 31
Fõmenü ................................................................................................................... 32 Ügyfél menük ................................................................................................................ 33 Biztonsági profil menü................................................................................................... 36 Vevõ konfigurációs menü.............................................................................................. 40
5
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás........................................................ 45 Hibaelhárítás .......................................................................................................... 45 Hiba áttekintés .............................................................................................................. 45
Rendszer biztonságimentése .................................................................................. 47 Firmware frissítés áttekintése.................................................................................. 49 Hozzáférés a Paradox helyszíni frissítõ szoftverhez .................................................... 49
6
1. fejezet: Bevezetés Ez a fejezet bemutatja a Távfelügyeleti IP vevő (IPR512) termékcsomag tartalmát.
IPR512 vevő tartozékai Az IPR512 vevő akár 512 IP100 internet modult használó Paradox vagyonvédelmi központot képes felügyelni, melyek a rendszer eseményeket IP hálózaton keresztül jelentik. Majd ezeket az eseményeket a távfelügyelet szoftverének küldi a vevő. A rendszer beállítható asztali működésre, vagy 19” keretbe is beszerelhető. Tartozékok Ellenőrizze, hogy a következőkben felsoroltak megtalálhatók a csomagban. Ha valamelyik tartozék hiányzik vagy sérült, lépjen kapcsolatba a helyi Paradox forgalmazóval. A megvásárolt csomag a következőket tartalmazza: • • • • • • • •
Paradox Távfelügyeleti IP vevő (IP512) 1GB SD memória kártya 1,8 méter (6ft) tápkábel 3 méter (10ft) DB25 - DB9 soros kábel Átalakító Keret szerelő csomag (keret és csavarok) Asztali szerelő csomag (lábak és csavarok) Levehető csatlakozó a bemenet/kimenet reléhez
Szükséges kiegészítők (külön beszerezhető): • • • •
CAT5 hálózati kábel a helyi hálózati (LAN) csatlakozáshoz és WAN csatlakozáshoz (WAN1 és WAN2) Választható: DB9 vagy DB25 soros kábel (RS-232) A biztonságos hálózatban lévő útvonalválasztó és számítógép a belső weboldal felület eléréséhez (LAN) Hálózati útvonalválasztó, internet eléréssel
1. fejezet: Bevezetés
7
2. fejezet: Áttekintés Ebben a fejezetben áttekintést nyújtunk az IPR512 vevőről. Magába foglalja a rendszer szolgáltatások, a műszaki jellemzők, a szoftver kompatibilitás és az IPR512 vevő komponenseinek áttekintését.
IPR512 vevő rendszer szolgáltatások Az IPR512 nagy sebességű felügyeletet biztosít maximum 512 darab, IP100 Paradox internet modult használó Paradox központ számára. Két ethernet portot támogat, két független internet szolgáltatón keresztül (ISP) történő adatfogadáshoz. Az IPR512 vevő a következő szolgáltatásokat is nyújtja: • • • • • •
Akár 512 darab IP100 automatikus regisztrációja. A beépített programozói felület, mely IP hálózaton keresztül elérhető programozói oldalak segítségével konfigurálható. Az oldalakat normál web böngészővel lehet elérni. SIA és CID jelentés formátumokat támogat. Az adatok biztonságimentése külső memória kártyára történik. Firmware frissítés, automatikus értesítéssel a frissítési lehetőségről. Maximum 32 lekérdezés profil hozható létre vevőnként, programozható lekérdezés idő és felügyelet idővel.
1. ábra: IPR512 vevő áttekintés
8
2. fejezet: Áttekintés
Műszaki jellemzők A következő táblázat mutatja be az IPR512 berendezés technikai jellemzőit. 1. táblázat: AZ IPR512 vevő technikai jellemzői
Bemeneti feszültség Fogyasztás Kimeneti feszültség Működési hőmérséklet
100-240 VAC (50-60 Hz) 10W 12VDC 0°C - +50°C (32°F - 122°F)
Szoftver kompatibilitás Távfelügyeleti szoftver, mely támogatja az IPR512 vevő csatlakozófelülete által támogatott Radionics 6500 vevő adat formátumot. Az IPR512 vevő a legtöbb felügyeleti szoftverrel kompatibilis, például: • • • •
SIS SIMS II MAXIMUS WINSAMM
2. fejezet: Áttekintés
9
IPR512 vevő áttekintés – Elől nézet A következőkben bemutatjuk az IPR512 vevő előlapján található rendszerösszetevőket. 2. ábra: IPR512 vevő Elől nézet 4 LCD Display
1
1
2
LCD Display
Control Keypad
Control 2 Memory 3 Keypad
Card Slot
Data Status LED 5
3
4
Data Status LED
WAN 1 & 2 Status LEDs Memory
5
Card Slot LAN 6 Status LED
WAN 1 & 2 Status LEDs 6
IP Monitoring Receiver IPR512
LAN Status LED
IP Monitoring Receiver IPR512
9 11
Desktop Mounting Feet 8
10
Rack-Mounting 11 Bracket Desktop
Mounting Feet
7
AC Power Status LED
Trouble Status LED
9
Serial Port Status LED
8 10
Rack-Mounting Bracket
AC Power Status LED
7
Trouble Status LED
Serial Port Status LED
2. táblázat: IPR512 vevő Elől nézet
# 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
10
Tétel LCD kijelző
Leírás 40-karakteres, folyadékkristályos (LCD) képernyő az IPR512 állapotának megtekintésére és a rendszer beállítások módosítására. Kezelő billenytűzet Segítségével mozoghat a képernyőn és az IPR512 vevő beállítások menüjében. Memória kártya csatlakozó Az IPR512 vevő mentett adatainak tárolására. Adat állapot LED Világít, ha a memória kártya használatban van. WAN1 és WAN2 állapot LED OK LED – Világít, amikor a WAN1 vagy WAN2 csatlakozófelület hálózathoz kapcsolódik. DATA LED – Világít, amikor adatot küld vagy fogad. LAN állapot LED Világít, amikor a LAN csatlakozó hálózatra kapcsolódik. Soros port állapot LED Világít, amikor az IPR512 vevő kommunikál a felügyeleti szoftverrel (ACK/NACK). Hiba állapot LED Világít, amikor az IPR512 vevő problémát tapasztal. A hiba állapot LED-ről bővebben, lásd “Hibaelhárítás” az 43. oldalon. AC táp állapot LED Világít, amikor az AC táplálás megvan. Keretes rögzítés Kiegészítő szerelési eszköz, mellyel az IPR512 vevő szabvány 19” keretbe szerelhető. Lábak asztali kivitelhez Kiegészítő szerelési eszköz, mellyel az IPR512 vevő asztalra vagy hasonló, sík felületre szerelhető.
2. fejezet: Áttekintés
IPR512 vevő áttekintés – Hátul nézet A következőkben bemutatjuk az IPR512 vevő hátlapján található rendszerösszetevőket. 3. ábra: IPR512 vevő Hátul nézet
3
6
COM1 Port 4
COM2 Port
WAN1
7
WAN2
9
Power Switch
I P A R A D O X . C O M
C
1
INPUT TRIGGER
COM NO OUTPUT RELAY
2 1
COM 1 (PC)
COM 2 (SERIAL OUT)
Output Relay
LAN
WAN 1
5
LAN
O
WAN 2
8
AC Input
Input Trigger
3. táblázat: IPR512 vevő hátul nézet
# 1 2 3 4
5 6 7 8
9
Tétel Leírás Bemenet kapcsoló Száraz kontakt relé, mellyel a felügyeleti szoftvernek jelenthető esemény generálható. Kimenet relé Száraz kontakt relé, mellyel külső eszközök aktiválhatók. COM1 Port Soros port, mellyel az IPR512 a felügyeleti szoftvert futtató számítógéphez kapcsolódhat. COM2 Port Soros port, mellyel események küldhetők a helyi nyomtatóra, vagy számítógépre, mely a Hyper Terminal vagy VaporPaper (választható) programhoz hasonló kommunikációs programot használ. LAN LAN port, mellyel a helyi hálózathoz vagy közvetlenül számítógéphez kapcsolódhat az IPR512 vevő a beállítások elvégzéséhez. WAN1 Ethernet port, melyre az események érkeznek az internet szolgáltatón (ISP) keresztül. WAN2 Ethernet port, melyre az események érkeznek az internet szolgáltatón (ISP) keresztül. AC bemenet Ezen kapja a hálózati táplálást az IPR512 vevő.
Főkapcsoló
2. fejezet: Áttekintés
Több fajta csatlakozóval kompatibilis. Bővebb tájékoztatást a helyi forgalmazótól kérjen. Ezzel indítható az IPR512 vevő.
11
3. fejezet: Telepítés Ez a fejezet végigvezeti az IPR-512 vevő telepítéséhez szükséges lépéseken. Bemutatja a szükséges eszközöket, irányelveket és helyszín követelményeket, melyek a berendezés telepítéséhez szükségesek.
Az IPR512 vevő felszerelése A következő szekciók bemutatják a különböző felszerelési módszereket. Az IPR-512 vevő csomag tartalmazza a Keretes és az asztali szerelő csomagot. Keretes szerelés Az IPR-512 vevő beszerelhető egy 19” keretbe. Az IPR-512 felszerelése előtt, győződjön meg arról, hogy a keret rögzítve van. A megfelelő hardver rögzítést kell használni a telepítés helyszínén. Szükséges anyagok: • •
Keretes szerelőcsomag (tartozék) Phillips vagy laposfejű csavarhúzó
Irányelvek • • •
Győződjön meg róla, hogy legalább 1U található az IPR-512 vevő keretén. Egyenletesen ossza meg a terhelést a kereten. Biztosítsa a vevő mögött a vezetékek számára a helyet.
Az IPR-512 vevő keretes szerelése
1. Rögzítse a keretet az IPR-512 vevőhöz, itt mutatjuk be: 4. ábra: Keretbe szerelt IPR512 vevõ. 2. Csúsztassa bele a berendezést a 19”-os keretbe. 3. Rögzítse a szükséges keret hardverrel (nem tartozék). 4. ábra: Keretbe szerelt IPR-512 vevő
Rack-Mounting Bracket
Phillips Flat Head Machine Screw #8
12
3. fejezet: Telepítés
Asztali szerelés Az IPR-512 vevő szerelhető asztalra is. A berendezés elhelyezése előtt biztosítsa a szabad, akadályoktól mentes felületet. Szükséges anyagok: • •
Asztali szerelőcsomag Phillips csavarhúzó
Irányelvek • • •
Győződjön meg róla, hogy legalább 1U található az IPR-512 vevő keretén. Ellenőrizze, hogy az asztali szerelés stabil. Biztosítsa a vevő mögött a vezetékek számára a helyet.
Az IPR-512 vevő asztali szerelése
1. Rögzítse az asztali lábakat az IPR-512 vevőhöz, itt mutatjuk be: 5. ábra: Asztalra szerelt IPR-512 vevõ. 2. Helyezze el az IPR-512 vevőt az asztalon, vezetékelésre készen. 5. ábra: Asztalra szerelt IPR-512 vevő
Phillips Pan Type B Screw
Desk-Mounting Feet
3. fejezet: Telepítés
13
IPR512 vevő méretei A következő táblázatban találhatók az IPR-512 vevő méretei és súlya. 4. táblázat: IPR512 vevő méretei
Magasság 4.2 cm (1.66 in.)
Szélesség 42.8 cm (16.84 in.)
Mélység 30.4 cm (11.96 in.)
Súly 3.28 kg (7.2 lbs.)
6. ábra: IPR512 vevő méretei
0.4
cm
3 42.8 cm
4.2 cm
14
3. fejezet: Telepítés
4. fejezet: bekötés Ez a fejezet végigvezeti az IPR-512 vevő bekötéséhez és beindításához szükséges lépéseken.
Az IPR512 vevő csatlakoztatása a központi hálózathoz A következő szekciók leírják, hogyan kell csatlakoztatni az IPR-512 vevőt a hálózathoz. Csatlakoztatás a COM1 portra A COM1 port biztosítja a kapcsolatot az IPR-512 és a távfelügyelet felügyeleti szoftverét futtató számítógépet. Ez a kimenet felügyelhető az ACK/NACK protokollal. Az IPR512 vevő szoftveresen kompatibilis a távfelügyelet felügyeleti szoftverével, Radionics 6500 jelentés formátumot használva, például: • • • •
SIS SIMS II MAXIMUS WINSAMM
Csatlakoztatás a COM1 portra
1. Csatlakoztassa a 3 méteres DB25 csatlakozót a COM1 portra az IPR512 vevőn. 2. Csatlakoztassa a kábel másik végét a PC COM portjára. 7. ábra: COM1 port kapcsolat
I P A R A D O X . C O M
C
1
INPUT TRIGGER
COM NO OUTPUT RELAY
COM 1 (PC)
COM 2 (SERIAL OUT)
LAN
WAN 1
WAN 2
O
COM1 Connection
4. fejezet: bekötés
15
Csatlakoztatás a COM2 portra A COM2 port kapcsolatot biztosít a nyomtató vagy a soros kommunikációs programot futtató, például Hyperterminal, PC-vel Küldi a jelentett eseményeket sima szöveg formában, melyek kinyomtathatók vagy megtekinthetők a képernyőn. Csatlakoztatás a COM2 portra
1. Csatlakoztassa az RS-232 kábel DB9 csatlakozóját az IPR512 vvevő COM2 (soros kimenet) portjára. 2. Csatlakoztassa a kábel másik végét a PC vagy a nyomtató COM portjára. Az átalakító a PC COM portjára történő csatlakozáshoz szükséges.
8. ábra: COM2 port kapcsolat
I P A R A D O X . C O M
C
1
INPUT TRIGGER
COM NO OUTPUT RELAY
COM 1 (PC)
COM 2 (SERIAL OUT)
LAN
WAN 1
WAN 2
O
COM2 Connection
Kapcsolódás a LAN felületre A LAN port biztosítja a kapcsolatot az IPR512 számára, így érhető el a beállításokhoz szükséges internetes felület. A felület segítségével a felhasználó megtekintheti, szerkesztheti és törölheti az IP100 modulokat, szerkesztheti a biztonsági profilokat, beállíthatja az IPR512 vevőt, és programozhatja a különleges események jelentéskódjait. Ezekről a beállításokról bővebben itt olvashat: “IPR512 vevõ Ügyfélkezelõ rendszer” az 23. oldalon. Csatlakoztatás a LAN portra
1. Csatlakoztasson egy CAT5 hálózati kábelt az IPR512 vevő LAN portjára. 2. Csatlakoztassa a kábel másik végét a számítógéphez. 9. ábra: LAN port kapcsolat
I P A R A D O X . C O M
C
1
INPUT TRIGGER
COM NO OUTPUT RELAY
COM 1 (PC)
COM 2 (SERIAL OUT)
LAN
WAN 1
WAN 2
O
LAN Connection
16
4. fejezet: bekötés
A WAN csatlakozók bekötése Minden IPR512 vevő két LAN porttal rendelkezik. Mindkét port programozható saját IP címmel, így az IPR512 vevő az eseményeket két független internet szolgáltatón (ISP) keresztül fogadhatja. Csatlakoztatás a WAN portra
1. Csatlakoztasson egy CAT5 hálózati kábelt az IPR512 vevő WAN portjára. 2. A kábel másik végét csatlakoztassa a biztonságos hálózat útvonalválasztójához. 10. ábra: WAN port kapcsolatok I P A R A D O X . C O M
C
1
INPUT TRIGGER
COM NO OUTPUT RELAY
COM 1 (PC)
COM 2 (SERIAL OUT)
LAN
WAN 1
WAN 2
O
WAN Connections
4. fejezet: bekötés
17
Az adatmentéshez szükséges memória kártya beszerelése Az SD memóriakártya az adatok biztonsági mentését teszi lehetővé, mely programozott időszakonként történhet, vagy kézzel az LCD és a 6-gombos kezelőfelület segítségével. A tárolt adatok tartalmazzák a berendezés beállításait és minden ügyfélinformációt. Az automatikus biztonsági mentés alapértelmezett beállítása 2 óra. Ezekről a biztonsági mentés beállításokról bővebben itt olvashat: “IPR512 vevõ Ügyfélkezelõ rendszer” az 23. oldalon. Az rendszer biztonsági mentéséhez használatos 1GB memóriakártya tartozék. Az IPR512 vevő a következő típusú memóriakártyákkal kompatibilis: • • •
SD SD/HC MMC
Az SD memóriakártya telepítése
1. Illessze a kártyát az IPR512 vevő elején található Memóriakártya nyílásba (az SD kártya csatlakozójának lefelé kell néznie). 2. Nyomja be a kártyát, amíg az megfelelően nincs a helyén. Az SD kártya kissé kifelé mozdul, majd a helyére záródik. 11. ábra: SD memóriakártya telepítés Memory Card Slot
IP Monitoring Receiver IPR512
18
4. fejezet: bekötés
Táp bekötés Az IPR512 vevő 100-240 VAC (50-60 Hz) táplálást igényel és kompatibilis számos aljzattal. Ha másfajta tápkábelre van szüksége, lépjen kapcsolatba a helyi Paradox forgalmazóval tájékoztatásért. A műszaki jellemzőkről leírást itt talál: “Mûszaki jellemzõk” az 9. oldalon. A tápkábel csatlakoztatása
1. Csatlakoztassa az AC tápkábel egyik végét az IPR512 vevő táp csatlakozójába. 2. Csatlakoztassa a tápkábel másik végét a hálózati aljzatba vagy a szünetmentes tápegységbe. 12. ábra: AC táp bekötés I P A R A D O X . C O M
C
1
INPUT TRIGGER
COM NO OUTPUT RELAY
COM 1 (PC)
COM 2 (SERIAL OUT)
LAN
WAN 1
O
WAN 2
AC Power Connection
Ezzel indítható az IPR512 vevő. Amikor minden kapcsolat elkészült, kapcsolja be az IPR512 vevőt az On/Off kapcsoló On állásba kapcsolásával. 13. ábra: IPR512 vevő indítása I P A R A D O X . C O M
C
1
INPUT TRIGGER
COM NO OUTPUT RELAY
COM 1 (PC)
COM 2 (SERIAL OUT)
LAN
WAN 1
WAN 2
O
Power Switch
4. fejezet: bekötés
19
Az IPR512 vevő indítása során az LCD képernyőn megjelenik a következő üzenet: • • • •
1. üzenet - “Adatbetöltés a vevőről”. 2. üzenet - “Nincs adat a vevőben: alapértelmezettek betöltése”. 3. üzenet - “Memória kártya érzékelve”. 4. üzenet – Megjelennek az IPR512 alap beállítás információi, ahogy az ábra mutatja.
14. ábra: IPR512 vevő LCD kijelző beállítások IP Monitoring Receiver IPR512
20
4. fejezet: bekötés
5. fejezet: Az IPR512 vevő rendszerkonfigurációja az LCD képernyőn Ebben a fejezetben bemutatjuk az IPR512 vevő LCD képernyőn és a Kezelőfelületen keresztül történő beállításához szükséges lépéseket
Az LCD képernyőn történő rendszerkonfiguráció áttekintése A következő szakasz leírja, hogyan állathatók be az IPR512 alapértelmezett rendszer beállításai az LCD és a Kezelőfelület használatával. A háttérvilágítás és kontraszt beállítások is itt találhatók. Az IP cím, port és alhálózati maszk beállítása Alapértelmezetten, az IPR512 vevő rendelkezik beállított IP címmel, porttal és alhálózati maszkkal. Ahhoz, hogy kommunikálni tudjon a hálózattal, az IPR512 vevő alapértelmezett beállításait módosítani kell. Az IPR512 vevő IP címének, portjának és alhálózati maszkjának beállítása
1. Az OK gombot megnyomva az IPR512 vevőn, lépjen a Főmenübe. Ha van fennálló hiba, az OK gomb megnyomásával a Hiba menü jelenik meg. Ha ez történik, akkor az X gombbal léphet a Főmenübe. 2. A fel/le nyilakkal lapozzon a LAN beállítások ponthoz, majd nyomja meg az OK gombot. Az LCD képernyőn megjelenik a “LAN IP cím/port” és a “LAN alhálózati maszk” menü. 3. A fel/le nyilakkal változtassa az értéket, a bal/jobb nyíllal görgetheti a képernyőt. Nyomja meg az OK gombot, ha kész. 4. Változtassa meg a portot, majd ha kész, nyomja meg az OK gombot. A portnak egy ötjegyű értéknek kell lennie, ezért, ha olyan portot kíván megadni, mint például 80, akkor az a 00080 formában tegye. 5. A fel/le nyilakkal változtassa a LAN alhálózati maszk értékét, a bal/jobb nyíllal görgetheti a képernyőt. Nyomja meg az OK gombot, ha kész. Az LCD képernyőn megjelenik az “Új LAN beállítások mentve” üzenet. 15. ábra: IPR512 vevő LAN, IP és port beállításai IP Monitoring Receiver IPR512
5. fejezet: Az IPR512 vevõ rendszerkonfigurációja az LCD képernyõn
21
A háttérvilágítás és a kontraszt is közvetlenül az IPR512 vevőn állítható. A következő szekciók a beállításokat írják le. A Kontraszt beállítása
1. Az OK gombot megnyomva az IPR512 vevőn, lépjen a Főmenübe. Ha van fennálló hiba, az OK gomb megnyomásával a Hiba menü jelenik meg. Ha ez történik, akkor az X gombbal léphet a Főmenübe. 2. A fel/le nyilakkal lapozzon az „LCD beállítások” ponthoz, majd nyomja meg az OK gombot. 3. A fel/le nyilakkal lapozzon a „Kontraszt beállítás” ponthoz. Az LCD megjeleníti a választott menüpontot. 4. A bal és jobb nyílgombokkal változtassa az értéket, majd nyomja meg az OK gombot, ha kész. Az X gombbal léphet ki mentés nélkül. 16. ábra: Az IPR512 vevő kontraszt beállításai IP Monitoring Receiver IPR512
A háttérvilágítás beállítása
1. Az OK gombot megnyomva az IPR512 vevőn, lépjen a Főmenübe. Ha van fennálló hiba, az OK gomb megnyomásával a Hiba menü jelenik meg. Ha ez történik, akkor az X gombbal léphet a Főmenübe. 2. A fel/le nyilakkal lapozzon az „LCD beállítások” ponthoz, majd nyomja meg az OK gombot. 3. A fel/le nyilakkal lapozzon a „Háttérvilágítás beállítás” ponthoz. Az LCD megjeleníti a választott menüpontot. 4. A bal és jobb nyílgombokkal változtassa az értéket, majd nyomja meg az OK gombot, ha kész. Az X gombbal léphet ki mentés nélkül. 17. ábra: Az IPR512 vevő háttérvilágítás beállításai IP Monitoring Receiver IPR512
22
5. fejezet: Az IPR512 vevõ rendszerkonfigurációja az LCD képernyõn
6. fejezet: Rendszer konfigurációk Ebben a fejezetben mutatjuk be, milyen lépések segítségével lehet az IPR512 vevőt az internet böngészőn keresztül beállítani, az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerével.
IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszer Ebben a szakaszban bemutatjuk, hogy hogyan érhető el az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszere. Információkat nyújt arról, hogy hogyan indítható el az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszere a web böngészőn keresztül, és hogy hogyan lehet belépni a rendszerbe. Hozzáférés az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszeréhez Ahhoz, hogy hozzáférhessen az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszeréhez, különböző beállításokat kell elvégezni az IPR512 vevő LCD programozási képernyőin. Ezekről a beállításokról bővebben itt olvashat: “5. fejezet: Az IPR512 vevõ rendszerkonfigurációja az LCD képernyõn” az 21. oldalon. Hozzáférés az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszeréhez
1. Indítsa el a webböngészőt. 2. Adja meg az IPR512 vevő IP címét a böngésző címsorába. Ha nem tud kapcsolódni az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszeréhez, ellenőrizze, hogy helyes IP címet adott-e meg, és ellenőrizze a beállításokat az IPR512 vevőn.
18. ábra: Hozzáférés az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszeréhez
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
23
Bejelentkezés A Bejelentkezési oldal nyújtja azt a biztonsági mechanizmust, mely meggátolja az illetéktelen hozzáférést az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszeréhez. A rendszerbe való bejelentkezéshez, adjon meg helyes felhasználónevet és jelszót. A bejelentkezéshez az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerébe
1. Adja meg a felhasználónevet. 2. Adja meg a jelszót. 3. Kattintson a Bejelentkezés gombra. Amikor bejelentkezett a rendszerbe, biztonsági okokból javasolt az alapértelmezett jelszó megváltoztatása.
19. ábra: Bejelentkezési oldal
Tétel
Leírás
Felhasználónév
Adja meg a felhasználónevet. Az alapértelmezett felhasználónév „admin”. Adja meg a jelszót. Az alapértelmezett jelszó „admin”. Nyomja meg a belépéshez az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerébe. Belépést csak akkor kaphat, ha helyes felhasználónevet és jelszót ad meg.
Jelszó Bejelentkezés
24
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
25
Az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerének áttekintése Ebben a szakaszban bemutatjuk az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerét. Az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszere segítségével konfigurálhatók a vevő beállításai, regisztrálható a berendezés, frissíthető a firmware program, megtekinthetők, szerkeszthetők és törölhetők a regisztrált IP100 modulok, és beállíthatók a biztonsági profilok. Az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszere a következő három menüpontot kínálja: • • •
Ügyfelek - Itt férhet hozzá az összes rendszerügyfélhez. Biztonsági profilok - Itt határozhatók meg a biztonsági profilok. Vevő konfiguráció - Itt konfigurálhatók az IPR512 vevő beállításai.
A Főmenü, Keresés és az Információk nézet mindig látható minden IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszer menü felső részén. Így egyetlen pillantásra láthatók az ügyfél- és profilinformációk, és könnyen elérhetők a keresés és a főmenü funkciói. 20. ábra: IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszer áttekintés
5. táblázat: Az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerének áttekintése mezők
Tétel
Leírás
1- Főmenü 2- Keresés 3 - Info
Itt érhetők el a különféle menüopciók. A kereső alkalmazás Megjeleníti a frissített Vevő azonosítót, a használt ügyfelet, és profi információit. 4 – Jelszó változtatás Itt található a jelszóváltoztatás lehetőség és innen lehet teljesen és kijelentkezés kijelentkezni a rendszerből. 5- Menü kijelzés A választott menüopció tartalmát jeleníti meg. 6 – Oldal választó Az oldalak számát jeleníti meg. Az előző és következő oldal nyilakkal léphet a kívánt oldalra.
26
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
Keresés A Keresés szolgáltatással a rendszerben beállított, adott ügyfél kereshető meg. Amint beírják a keresési feltételt az űrlapba, a keresési feltételnek megfelelő ügyfelek listája megjelenik. Ha a rendszer nem talál egyezést, a "nincs eredmény" üzenet jelenik meg. A kereső ablak mindig látható az IPR512 vevő Ügyfélkezelő képernyőjének tetején. 21. ábra: Keresés
6. táblázat: Kereső mezők
Tétel
Leírás
Ügyfélszám Ügyfélszám MAC cím Összes ügyfél megjelenítése Mehet
Ügyfélszám tartományon alapuló keresést tesz lehetővé. Egy adott ügyfélszám kereshető meg. Egy adott MAC cím kereshető meg. Megjeleníti az összes ügyfelet.
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
Lefuttatja a keresést.
27
Infó Az Infó sor minden menü tetején megjelenik. Látható az IP vevő azonosítója, a használt ügyfelek száma és a használt profilok száma. 22. ábra: Infó nézet
7. táblázat: Infó mezők
Tétel
Leírás
IP vevő azonosító Használt ügyfél Használt profilok
Megjeleníti az IPR512 vevőhöz rendelt azonosítót. Megjeleníti az IPR512 vevőhöz rendelt ügyfelek számát. Megjeleníti a használatban lévő profilok számát. Maximum 32 profil lehet.
28
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
Jelszóváltás A Jelszóváltás opcióval módosítható az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerében beállított alapértelmezett bejelentkezési jelszó. Biztonsági okokból, javasolt a jelszó megváltoztatása. A jelszó megváltoztatásához, válassza a Jelszóváltás lehetőséget. Ekkor írja be az új jelszót és mentse a beállításait. 23. ábra: Jelszó változtatás
8. táblázat: Jelszó változtatás mezők
Tétel
Leírás
Bejelentkezési név Aktuális Új Megerősítés Mentés
Megjeleníti az aktuális bejelentkezési nevet. Adja meg az aktuális jelszót. Adja meg az új jelszót. Erősítse meg az új jelszót. Új változások mentése.
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
29
Kijelentkezés A Kijelentkezéssel az aktuális munkamenetnek lehet véget vetni. Az illetéktelen hozzáférés elkerülése érdekében fontos, hogy kijelentkezzünk az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszeréből. Miután kijelentkezett, a rendszer visszatér a fő bejelentkezési képernyőre. Ha öt percig nincs aktivitás rendszerben, a rendszer automatikusan kijelentkezteti a felhasználót. A Kijelentkezés opció mindig látható az IPR512 vevő Ügyfélkezelő képernyőjének tetején. 24. ábra: Kijelentkezés
30
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
Főmenü Ez a szakasz mutatja be az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszer főmenüjének opcióit. A főmenü opciókból konfigurálhatók a vevő beállításai, regisztrálható a berendezés, frissíthető a firmware program, megtekinthetők, szerkeszthetők és törölhetők a regisztrált IP100 modulok, és beállíthatók a biztonsági profilok és sok más. Az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerének három menüpontja a következőket tartalmazza: • • •
Ügyfelek - Itt férhet hozzá az összes rendszerügyfélhez. Biztonsági profilok - Itt határozhatók meg a biztonsági profilok. Vevő konfiguráció - Itt konfigurálhatók az IPR512 vevő beállításai.
25. ábra: IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszer főmenü opciók
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
31
Ügyfél menü Az Ügyfél menü opciók hozzáférést biztosítanak az összes regisztrált ügyfélhez. Ebből a menüből módosíthatók a meglévő rendszerügyfelek és kioszthatók a biztonsági profilok. 26. ábra: Ügyfél oldal
9. táblázat: Ügyféloldal menü mezők
Tétel
Leírás
Ügyfélállapot ikon
Megjeleníti az ügyfél állapotát. Zöld – A kapcsolat létrejött. Piros – Nincs kapcsolat. Ügyfélszám Megjeleníti az aktuális ügyfélhez rendelt ügyfélszámot. MAC cím Megjeleníti az IP100 modulhoz rendelt MAC címet. Biztonsági profil Megjeleníti az aktuális ügyfélhez rendelt biztonsági profil. Legutóbbi lekérdezés Megjeleníti az időpontot amikor az IPR512 vevő utoljára kommunikált ideje az ügyféllel. Termék Megjeleníti az ügyfél helyszínen használt IP100 modult. Központ Megjeleníti az ügyfél helyszínen használt központ típusát. Regisztrált modult Megjeleníti a modul regisztrálásának dátumát és idejét.
32
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
Meglévő ügyfél módosításához
1. 2. 3. 4.
Válassza ki a listából a módosítani kívánt ügyfelet. Kattintson a Szerkesztés gombra. Válassza ki a szükséges biztonsági profilt a legördülőlistából. Kattintson a Ment gombra a változások mentéséhez. A módosítások elvetéséhez és mentés nélküli kilépéshez kattintson a Mégse gombra.
27. ábra: Meglévő ügyfél szerkesztése
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
33
Meglévő ügyfél törlése
1. Válassza ki a listából a törölni kívánt ügyfelet. 2. Kattintson a Törlés gombra. 3. Válassza az Igen lehetőséget törléshez, vagy a Nem lehetőséget a művelet elvetéséhez. A biztonsági profilt nem lehet törölni, ha van olyan ügyfél, amely azt használja.
28. ábra: Meglévő ügyfél törlése
34
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
Biztonsági profilok menü A Biztonsági profilok menüben maximum 32 biztonsági profil hozható létre minden IPR512 vevőhöz. A programozható lekérdezés idő és a vevő felügyelet idő beállítható másodpercben, percben vagy órában. Ha a vevő nem veszi a jelenlét üzenetet (kevesebb mint 100 byte) az internet modultól a beállított vevő felügyelet idő alatt, a vevő jelenti a felügyelet vesztést a távfelügyeletnek. Négy biztonsági profil van előre beállítva a rendszerben, a következőket tartalmazzák: • • • •
Nincs felügyelet – Nincs beállítva felügyelet idő Magas biztonság – Alapértelmezett felügyelet idő x percre állítva Közepes biztonság – Alapértelmezett felügyelet idő x percre állítva Alacsony biztonság – Alapértelmezett felügyelet idő x percre állítva Az összes előre beállított modul lekérdezés és vevő felügyelet idő átállítható a rendszerben. Javasoljuk a Vevő felügyelet időket minimum egy percre, míg a Modul lekérdezés időt minimum a Vevő felügyelet idő felére állítsa (pl. RST(Vevő felügyelet idő): 1 perc – MPT (modul lekérdezés idő): 30 másodperc).
Amikor egy biztonsági profilt módosítanak, a profilhoz rendelt modul automatikusan frissül a következő Modul lekérdezési idő alatt. 29. ábra: Biztonsági profilok menü
10. táblázat: Biztonsági profilok menü mezők
Tétel
Leírás
Azonosító Név Modul lekérdezési idő Vevő felügyelet idő
Megjeleníti a Biztonsági profilhoz rendelt azonosítót. Megjeleníti a Biztonsági profilhoz rendelt nevet és leírást. Megjeleníti a Biztonsági profilhoz rendelt lekérdezési időt. Megjeleníti a kiosztott időt, amelynek el kell telnie mielőtt a felügyeletvesztést jelenti a rendszer a távfelügyelet szoftverének. Megjeleníti azoknak az ügyfeleknek a számát, amelyek ezt a biztonsági profilt használják.
A profilt használó ügyfelek
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
35
Biztonsági profil hozzáadása
1. Kattintson a Hozzáad lehetőségre. 2. Adja meg a nevet, Modul lekérdezési időt és a Vevő felügyelet időt. 3. Kattintson a Ment gombra a változások mentéséhez. A módosítások elvetéséhez és mentés nélküli kilépéshez kattintson a Mégse gombra. 30. ábra: Új biztonsági profil hozzáadása
36
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
Meglévő biztonsági profil módosítása
1. Válassza ki a listából a módosítani kívánt biztonsági profilt. 2. Kattintson a Szerkesztés gombra. 3. Kattintson a Ment gombra a változások mentéséhez. A módosítások elvetéséhez és mentés nélküli kilépéshez kattintson a Mégse gombra. Amikor a biztonsági profilt módosítják, a profilhoz rendelt összes ügyfél automatikusan frissül.
31. ábra: Meglévő biztonsági profil szerkesztése
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
37
Meglévő biztonsági profil törlése
1. Válassza ki a listából a törölni kívánt biztonsági profilt. 2. Kattintson a Törlés lehetőségre. 3. Válassza az Igen lehetőséget törléshez, vagy a Nem lehetőséget a művelet elvetéséhez. 32. ábra: Meglévő biztonsági profil törlése
38
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
Vevő konfiguráció menü A Vevő konfiguráció menü opciókkal lehet az IPR512 vevő beállítását elvégezni. Ebben a menüben beállítható a WAN és LAN kapcsolat az IPR512 vevő kommunikációjához, beállíthatók a COM port beállítások, a nyelv és az időzóna. 33. ábra: Vevő konfiguráció menü
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
39
11. táblázat: Vevő konfiguráció menü mezők
Tétel
Leírás
Felület engedélyezve Port
Meghatározza, hogyan jön létre a WAN kapcsolat. Meghatározza a kiosztott port számát. A portszámok 0 és 65535 között lehetnek. Meghatározza az IPR512 vevőhöz rendelt IP címet. Meghatározza az IP címet alhálózatokra osztó és a hálózat rendelkezésre álló gazdagépeit meghatározó 32-bites maszkot. Meghatározza a más számítógépekkel vagy hálózatokkal történő kommunikációhoz a hálózathoz rendelt Átjáró címét. Meghatározza a tartomány nevek IP címre fordításához használt elsődleges DNS címet. Meghatározza a tartomány nevek IP címre fordításához használt másodlagos DNS címet.
IP cím Hálózati maszk Átjáró DNS elsődleges DNS másodlagos Vevő konfiguráció Kimeneti formátum
Vevő azonosító Vonalszám ACK/NACK protokoll Periódikus tesztüzenet Periódikus időközök Biztonságimentés kártya
Megjeleníti a felügyeleti szoftver által használt jelentés formátum szabványt. Az IPR512 vevő kompatibilis minden olyan felügyeleti szoftverrel, amely Radionics 6500 szabványt használ (Bosch vevő vagy D6600 szabványként is ismert). Meghatározza az IPR512 vevőhöz rendelt egyedi azonosítót. A Vevő azonosító 01 és 99 közötti lehet. Meghatározza az IPR512 vevőhöz rendelt vonalszámot. A vonalszám 01 és 34 között lehet. A távfelügyeletnek küldött megerősítő vagy negatív válasz. Ha az opció engedélyezett, a rendszer felügyeli a távfelügyelettel történő kommunikációt. Meghatározza, hogy a rendszer az üzenetet meghatározott időközönként küldje, így biztosítva az aktív kommunikációt a távfelügyeleti szoftverrel. Meghatározza az időközt, amely alatt a periódikus tesztet küldi a rendszer. Meghatározza, milyen időszakonként készüljön biztonságimentés a memóriakártyára.
COM portok Baud arány Adat bitek Paritás Stop bitek Folyam
Meghatározza az IPR512 vevő és a kommunikációs kapcsolat (RS-232) közötti átviteli arányt . Meghatározza az adat egyetlen karakterét jelentő bitek számát (a legtöbb adatforma 8 bitet igényel). Meghatározza, hogy paritást használ-e a rendszer hiba érzékelésre. Meghatározza az adatküldés és –fogadás között használt stop bitek számát. Meghatározza a soros COM1 port kapcsolathoz használt folyamvezérlés típusát.
Egyéb konfigurációk Nyelv
40
Meghatározza a preferált nyelvet. A nyelv az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerében is érvényes. 6. fejezet: Rendszer konfigurációk
Tétel
Leírás
Vevő jelszó
Meghatározza az IP100 regisztrálás titkosítására szolgáló jelszót. Ezt a jelszót kell megadni a központon, amikor új IP100 modult regisztrálnak az IPR512 vevőn. Port frissítés Meghatározza a rendszer frissítéshez használt portot. Ezt a portszámot kell megadni az In-Field Paradox Upgrade Software alkalmazásban is. Weboldal lekérdezés Meghatározza az internet kapcsolat ellenőrzésére az IPR512 vevő által lekérdezett webhely címét. Ha nem jön létre kapcsolat, üzenetet küld a rendszer a távfelügyelet szoftverének. NTP kiszolgáló Meghatározza az óra szinkronizáláshoz használt NTP kiszolgálót. Idő zóna Meghatározza az IPR512 vevő helyszínén használt időzónát. Fontos, hogy a megfelelő időzónát válasszuk, hogy a dátum és az idő megfelelően jelenjen meg az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerében. Speciális esemény jelentés Engedélyezett Esemény leírás Kód
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
Meghatározza, hogyan jelenti az IPR512 vevő a speciális eseményeket a távfelügyelet szoftverének. Megadja az esemény leírását. Meghatározza a speciális esemény kódját. Ezt a kódot küldi a rendszer a távfelügyelet szoftverének.
41
Az IPR512 vevő jelenlét üzeneteket fogad az IP100 moduloktól a modul lekérdezés idővel meghatározott időszakonként. Ha az IPR512 vevő nem kap legalább egy jelenlét üzenetet az IP100 modultól a Vevő felügyelet idő alatt, az IPR512 vevő jelentheti a kommunikációvesztést a felügyeleti szoftvernek. A következő három speciális eseménykód van előre meghatározva: • • •
Ügyfél felügyeletvesztés - üzenetet küld a távfelügyelet szoftverének amikor kommunikációvesztés történik a helyszínen. Ügyfél felügyelet visszaáll - üzenetet küld a távfelügyelet szoftverének amikor kommunikáció helyreáll a helyszínen. Ügyfél regisztrálás – üzenetet küld a távfelügyelet szoftverének, amikor az ügyfél regisztrálása megtörtént.
Felügyeletvesztés eseménykód módosítása
1. 2. 3. 4.
Válassza ki a listából a módosítani kívánt eseményt. Kattintson a Szerkesztés gombra. Módosítsa az eseménykódot. Kattintson a Ment gombra a változások mentéséhez. A módosítások elvetéséhez és mentés nélküli kilépéshez kattintson a Mégse gombra.
34. ábra: Meglévő eseménykód szerkesztése
42
6. fejezet: Rendszer konfigurációk
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás Ez a fejezet sorolja fel a hibákat, melyek jelentkezhetnek az IPR512 vevőn. A rendszer biztonságimentés és firmware frissítés is bemutatásra kerül.
Hibaelhárítás Az IPR512 vevő számos LED állapotjelzővel jelzi, ha kritikus hiba jelentkezik. A következő szakaszok írják le, hogyan tekinthetők meg a hibák, és a táblázatban megtalálható a hiba legvalószínűbb oka. Hiba áttekintés Ha hiba történik az IPR512 vevőn, a hiba LED világítani kezd. Az LCD képernyőn ekkor megjelenik egy üzenet, jelezve az előfordult hibák számát, és a Hiba LED PIROSRA vált. Amikor a hibát elhárították, a Hiba LED lekapcsol. Hibák megtekintése
1. 2. 3. 4.
Az OK gombot megnyomva az IPR512 vevőn, lépjen a Főmenübe. Az OK gombbal lépjen a Hiba menübe. A bal és jobb nyilakkal lapozzon az üzenetek között. Az LCD kijelzi az előfordult hibákat. Nyomja meg az OK gombot, ha kész.
35. ábra: Hibák megtekintése IP Monitoring Receiver IPR512
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
43
12. táblázat: LED állapot jelzések
LED
Leírás
Adat
Zöld – Memóriakártya használatban. Nem világít – Memóriakártya nincs használatban.
WAN1 Rendben Adat WAN2 Rendben Adat LAN Soros Hibák AC
44
Zöld – Hálózati kapcsolat a WAN1 porton. Nem világít – Az IPR512 vevő nem fér hozzá a hálózathoz. Zöld – Adatküldés vagy –fogadás a WAN1 porton. Nem világít – Az IPR512 vevő nem éri el a lekérdezés weboldalt vagy az IP modulok nem kommunikálnak a vevővel egy perce. Zöld – Hálózati kapcsolat a WAN2 porton. Nem világít – Az IPR512 vevő nem fér hozzá a hálózathoz. Zöld – Adatküldés vagy –fogadás a WAN2 porton. Nem világít – Az IPR512 vevő nem éri el a lekérdezés weboldalt vagy az IP modulok nem kommunikálnak a vevővel egy perce. Zöld – Adatküldés vagy –fogadás a LAN porton. Nem világít—nincs kommunikáció a hálózattal. Zöld – Kapcsolat létrejött a felügyeleti szoftverrel. Nem világít – Az IPR512 vevő nem kommunikál a felügyeleti szoftverrel vagy az ACK/NACK nincs engedélyezve. Piros – Hiba az IPR512 vevőn. A hibák megtekinthetők az LCD képernyőn vagy az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerében. Zöld – Áram alatt. Nem világít – Nincs áram.
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
Rendszer biztonságimentés Az IPR512 vevő az adatok mentését az SD memóriakártyára végzi a programozott időközönként, vagy igény szerint (kézzel) az LCD képernyőn és a 6-gombos kezelőfelület segítségével. A tárolt adatok tartalmazzák a berendezés beállításait és minden ügyfélinformációt. A legutolsó 10 mentés tárolódik a memóriakártyán. Ha az IPR512 vevő összeomlást tapasztal, a memóriakártya egy vevőből a másikba történő áthelyezésével gyorsan és egyszerűen, gyakorlatilag nullára csökkenti az állásidőt. Biztonságimentés elvégzése
1. Az OK gombot megnyomva az IPR512 vevőn, lépjen a Főmenübe. Ha van fennálló hiba, az OK gomb megnyomásával a Hiba menü jelenik meg. Ha ez történik, akkor az X gombbal léphet a Főmenübe. 2. A fel/le nyilakkal lapozzon a „Biztonságimentés menük” ponthoz, majd nyomja meg az OK gombot. 3. Válassza a „Adatmentés memóriakártyára” lehetőséget és nyomja meg az OK gombot. A rendszer elkezdi az adatok másolását a memóriakártyára. Ne vegye ki a memóriakártyát amíg a biztonságimentés véget nem ért.
36. ábra: IPR512 vevő rendszer biztonságimentés IP Monitoring Receiver IPR512
Visszaállítás biztonságimentésből
1. Az OK gombot megnyomva az IPR512 vevőn, lépjen a Főmenübe. Ha van fennálló hiba, az OK gomb megnyomásával a Hiba menü jelenik meg. Ha ez történik, akkor az X gombbal léphet a Főmenübe. 2. A fel/le nyilakkal lapozzon a „Biztonságimentés menük” ponthoz, majd nyomja meg az OK gombot. 3. Válassza a „Adat visszaállítás memóriakártyáról” lehetőséget és nyomja meg az OK gombot. A rendszer megjeleníti a pillanatnyilag rendelkezésre álló mentéseket. 4. Válassza ki a megfelelő mentést a fel/le nyilakkal, majd nyomja meg az OK gombot. A rendszer megjeleníti a „Ez felülírja az IPR512 tartalmát” üzenetet. Nyomja meg az OK gombot, ha elfogadja, az X gombot, ha visszavonja a műveletet. 37. ábra: IPR512 vevő visszaállítása mentésből IP Monitoring Receiver IPR512
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
45
IPR512 vevő visszaállítása másik vevőre
1. Az OK gombot megnyomva a vevőn, lépjen a Főmenübe. Ha van fennálló hiba, az OK gomb megnyomásával a Hiba menü jelenik meg. Ha ez történik, akkor az X gombbal léphet a Főmenübe. 2. A fel/le nyilakkal lapozzon a „Biztonságimentés menük” ponthoz, majd nyomja meg az OK gombot. 3. A fel/le nyilakkal lapozzon a „Adat visszaállítás memóriakártyáról” ponthoz. Az LCD megjeleníti a választott menüpontot. 4. Válassza az OK lehetőséget a rendszer aktuális tartalmának felülírásához, vagy az X gombot a művelet elvetéséhez. Ha az OK gombot választotta, megkezdődik az adatok másolása. Ne vegye ki a memóriakártyát amíg a biztonságimentés véget nem ért.
38. ábra: IPR512 vevő visszaállítás IP Monitoring Receiver IPR512
46
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
Firmware frissítés áttekintése Az IPR512 vevő firmware programja frissíthető az In-Field Paradox Upgrade Software alkalmazással. Ebből az alkalmazásból meghatározhatja, melyik IPR512 vevőt vagy IP modult kívánja frissíteni, és hogy melyik szoftver verziót telepítse. Amikor jóváhagyja a frissítést, az IPR512 vevő vagy az IP modul elkezdi a frissítést a legújabb frissítéssel, és 90 másodperc múlva ismét működőképes. Hozzáférés a Paradox helyszíni frissítő szoftverhez Az In-Field Paradox Upgrade Software alkalmazás használatához először fel kell telepíteni a számítógépre. Hozzáférés a Paradox helyszíni frissítő szoftverhez
1. Keresse meg az InField.exe fájlt a számítógépen. 2. Kattintson duplán a .exe fájlra az In-Field Paradox Upgrade Software alkalmazás telepítéséhez. Amikor az alkalmazás elindul, a főképernyő jelenik meg, mely itt látható: 39. ábra: In-Field Paradox Upgrade Software alkalmazás. 39. ábra: In-Field Paradox Upgrade Software alkalmazás
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
47
Az In-Field Paradox Upgrade Software alkalmazásból frissíthető a firmware program az IPR512 soros kapcsolatán vagy a hálózaton keresztül. A következő szakaszok bemutatják a firmware frissítést. Firmware frissítés soros kapcsolaton
Mielőtt elkezdi, győződjön meg róla, hogy a soros kábel megfelelően csatlakozik az IPR512 vevő COM2 portjára és a számítógépre. Ellenőrizze, hogy a Soros Fület választotta az In-Field Paradox Upgrade Software alkalmazás ablakában. 1. lépés: Adja meg a Kommunikációs beállításokat 1. Válassza ki a Port legördülő listából a használt kommunikációs port típust. 2. Válassza ki az Átvitel maximális sebessége legördülő listából az átviteli sebességet. 3. Folytassa a 2. lépéssel. 40. ábra: Kommunikációs beállítások
48
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
A következő lépés a frissítendő termék kiválasztása. Amikor firmware frissítést végez soros porton keresztül, csak az az IPR512 vevő frissíthető, amelyikhez kapcsolódik. 2. lépés: Válassza ki az Eszközöket 1. Nyomja meg a Kapcsolat/Frissítés gombot. A Folyamat ablak jelenik meg. A Folyamat ablak érzékeli a kapcsolatot a porttal. 2. Válassza ki a frissítendő terméket a listából. 3. Folytassa a 3. lépéssel. 41. ábra: Válassza ki az eszközöket
13. táblázat: Eszközök mezők
Tétel
Leírás
Termék (Család) Firmware ver
Megjeleníti a termék nevét vagy a termék családját. Megjeleníti a terméken aktuálisan telepített firmware program verzióját. Megjeleníti a regisztrált termék sorozatszámát. Megjeleníti a terméken aktuálisan telepített bootloader program verzióját. Megjeleníti a termék aktuális állapotát.
SN Bootloader Ver Állapot
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
49
50
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
Amikor soros kapcsolaton keresztül frissít, fontos, hogy a legfrissebb firmware verzió legyen a számítógépen. Ha nincs meg a legfrissebb a verzió, fel kell másolni a számítógépre, vagy hálózati kapcsolat szükséges. Ezekről a beállításokról bővebben itt olvashat: “Firmware frissítés hálózaton keresztül” az 53. oldalon. 3. lépés: Válassza ki a firmware programot 1. Válassza ki a listából a firmware programot. Ha a Válasszon Firmware verziót ablakban megjelenő firmware verzió a legfrissebb, folytassa a 3. lépéssel. 2. A Tallózás gombra kattintva keressen másik fájl helyet, a frissítés fájlok „.puf” kiterjesztésűek. Válassza ki a fájlt a Tallózás ablakból. Amikor a fájlt kiválasztotta, az megjelenik a Válasszon Firmware verziót ablakban. 3. Folytassa a 4. lépéssel. Megjegyzés: Ha a választott verzió régebbi az IPR512 vevőn aktuálisan telepítettnél, a rendszer figyelmeztetést ír ki, mely megállapítja, hogy régebbi firmware verzióra próbál átállni. Ha folytatni kívánja, hagyja jóvá az üzenetet, de vissza is vonhatja.
42. ábra: Firmware kiválasztása
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
51
Amikor minden opciót meghatározott, akkor készen áll a frissítés megkezdésére. 4. lépés: Átvitel 1. Nyomja meg az Átvitel indítása gombot. A rendszer megjeleníti a Folyamat ablakot. 2. Lépjen ki az alkalmazásból, ha a frissítés befejeződött. 43. ábra: Átvitel
52
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
Firmware frissítés hálózaton keresztül
A Frissítés megkezdése előtt, ellenőrizze, hogy a számítógép csatlakozik a hálózatra, és hogy az Internet fül ki lett választva az In-Field Paradox Upgrade Software alkalmazás ablakában. 1. lépés: Adja meg a Kommunikációs beállításokat 1. Adja meg a frissíteni kívánt IPR512 vevő vagy IP modul IP címét. Ha nem ismert ez az információ, nyomja meg a Keresés gombot, majd válassza ki a terméket a listából. 2. Adja meg a frissítéshez használt portot a Port mezőben. Ennek egyeznie kell az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerében, a Vevő konfiguráció menüpont alatt megadott frissítési porttal. 3. Adja meg a jelszót a Jelszó mezőben. Az alapértelmezett jelszó admin. 4. Folytassa a 2. lépéssel. Megjegyzés: Ha módosította az alapértelmezett jelszó beállítást az IPR512 vevő Ügyfélkezelő rendszerében, akkor azt a jelszót adja itt meg.
44. ábra: Kommunikációs beállítások
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
53
A következő lépés a frissítendő termék kiválasztása. 2. lépés: Válassza ki az Eszközöket 1. Nyomja meg a Kapcsolat/Frissítés gombot. A Folyamat ablak jelenik meg. A folyamat ablak azonosítja a hálózati kapcsolatot az eredmények megjelenítéséhez. 2. Válassza ki a frissítendő terméket a listából. 3. Folytassa a 3. lépéssel. 45. ábra: Válassza ki az eszközöket
14. táblázat: Eszköz mezők
Tétel
Leírás
Termék (Család) Firmware ver
Megjeleníti a termék nevét vagy a termék családját. Megjeleníti a terméken aktuálisan telepített firmware program verzióját. Megjeleníti a regisztrált termék sorozatszámát. Megjeleníti a terméken aktuálisan telepített bootloader program verzióját. Megjeleníti a termék aktuális állapotát.
SN Bootloader Ver Állapot 54
7. fejezet: Hibaelhárítás és karbantartás
A legfrissebb firmware frissítés verzió jelenik meg a Válasszon Firmware programot mezőben, ha nem biztos abban, hogy ez a legfrissebb verzió vagy, ha másik szoftver verzióra van szüksége, akkor a Tallózás gombra kattintva csatlakozzon a hálózatra vagy töltse le a legfrissebb firmware verziót közvetlenül a Paradox weboldaláról, a Letöltés a Paradox.comról gombot választva. 3. lépés: Válassza ki a firmware programot 1. Válassza ki a listából a firmware verzió frissítést. Ha a Válasszon Firmware verziót ablakban megjelenő firmware verzió a legfrissebb, folytassa a 4. lépéssel. 2. A Tallózás gombra kattintva keressen másik fájl helyet, a frissítés fájlok „.puf” kiterjesztésűek. Válassza ki a fájlt a Tallózás ablakból. Amikor a fájlt kiválasztotta, az megjelenik a Válasszon Firmware verziót ablakban. 3. Folytassa a 4. lépéssel. Megjegyzés: Ha a választott verzió régebbi az IPR512 vevőn aktuálisan telepítettnél, a rendszer figyelmeztetést ír ki, mely megállapítja, hogy régebbi firmware verzióra próbál átállni.
46. ábra: Firmware kiválasztása
55
Amikor az összes opciót meghatározta, megkezdheti a firmware frissítést. 4. lépés: Átvitel 1. Nyomja meg az Átvitel indítása gombot. A rendszer megjeleníti a Folyamat ablakot. 2. Lépjen ki az alkalmazásból, ha a frissítés befejeződött. 47. ábra: Átvitel
56
We hope this product performs to your complete satisfaction. Should you have any questions or comments, please visit us at www.paradox.com.
WWW.PARADOX.COM Printed in Canada 08/2008
IPR512-EI00