Tartósan magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenységek: a gazdaságpolitika alkímiája

Tartósan magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenységek: a gazdaságpolitika alkímiája Rózsás Tamás Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet Absztrakt A gazdaságpolitikai gondolkodásban időről időre felmerül a magyar gazdaság fejlődésének egy-egy máshol sikeres, úgynevezett magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenység meghonosításán, vagy támogatásán keresztül történő fellendítésének reménye. Magyarország esetében korábban ilyen volt a nehézipar, a kollektivizált mezőgazdaság, vagy manapság a mindenhatónak gondolt informatika. A magas hozzáadott értékű tevékenységek természetét vizsgálva, ez a tanulmány megpróbál választ adni arra, hogy hozzájárulhat-e egy magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenységekre összpontosító gazdaságpolitika a magyar gazdaság hosszú távú, kiegyensúlyozott növekedéséhez? A tanulmány ennek érdekében a következő témákat dolgozza fel: • a magas hozzáadott érték fogalma, közgazdasági jelentősége; • a magas hozzáadott érték vállalati stratégiai megközelítésben; • a gazdasági növekedés elméleti modelljei; • a növekedési modellek tanulságai a magyar gazdaság esetében; • a dinamikus gazdasági növekedést eredményező versenyképességet meghatározó tényezők; • a növekedést támogató gazdaságpolitika lehetséges eszközei. A tanulmány számos empirikus példát hoz, ugyanakkor a magas hozzáadott értékkel kapcsolatban tapasztalható fogalmi pontatlanságok miatt visszatér a közgazdaságtan elméleti alapjaihoz is. 1 Bevezető TANSTAAFL1: Nincs olyan dolog, hogy ingyen ebéd! – szól a közgazdaságtan egyik első leckéje, amelynek lényege az, hogy bármit is szeretnénk elérni, azért valamekkora áldozatot mindig kell hozni. Még ha csak a kezünket kell is valamiért kinyújtani, ugyanazt a kezünket, ugyanakkor nem fogjuk tudni kinyújtani valami másért is, tehát arról a valami másról abban a pillanatban le kell mondanunk. Egyszerűsége és kézzelfoghatósága ellenére erről a nyilvánvaló elvről gyakorlott közgazdászok, tapasztalt gazdaságpolitikai szakértők is gyakran megfeledkeznek, amikor a könnyebb megélhetést, dinamikusabb gazdasági fejlődést lehetővé tevő gazdaságpolitikai alternatívákat próbálják azonosítani, kimunkálni. Ebben az erőfeszítésben ma az egyik legdivatosabb kifejezés a magas hozzáadott érték, amely alatt azt értjük, hogy egy gazdasági tevékenység az általa felhasznált inputokból olyan outputot állít elő, amelynek értéke a felhasznált inputok értékénél jelentősen magasabb. A magas hozzáadott érték tehát eszerint a gondolkodás szerint nagyobb hasznot jelent, következésképp lényegében azt jelenti, hogy ugyanazért a többletért kevesebb erőfeszítést kell tenni magas hozzáadott érték esetén, mint egyébként. Erre a megállapításra végül kormányok a magas hozzáadott értékű gazdasági ágak meghonosítására, elterjesztésére és támogatására gazdaságpolitikai programokat hoznak létre, amelyek költségei – a rejtett társadalmi költségekkel együtt – rendszerint magasabbak, mint az általuk teremtett új lehetőségek 1

TANSTAAFL: There ain’t such a thing as a free lunch. Jelentése: Nincs olyan dolog, hogy ingyen ebéd. A kifejezés eredetileg Robert A. Heinlein The Moon is a Harsh Mistress című regényéből származik, de gyakran idézik közgazdasági művekben. (Powell 2000)

-1-

haszna. Már önmagában az a tény, hogy ezek a magas hozzáadott értékűként azonosított tevékenységek támogatás és kormányzati segítség nélkül nem képesek kialakulni, vagy egy bizonyos szinten túl növekedni, elegendő intő jel kellene legyen, hogy a tartósan magas hozzáadott értéken alapuló gondolkodás valahol hibákat rejt, ezt az érzést azonban a döntéshozók – alkalmasabb alternatív gazdaságfejlesztési paradigma híján – elfojtják, elhessegetik. Ebben a tanulmányban ezért előbb a magas hozzáadott értéken alapuló gazdaságpolitikai gondolkodás csapdáit fogom bemutatni, majd a gazdasági növekedés néhány modelljének ismertetését követően vázolok egy lehetséges alternatív megközelítést. 2 A magas hozzáadott érték mítosza Az általuk érzékelt problémák orvoslására, a szükséges források előteremtésének eszközeként a gazdaságpolitika gyakran csodaszerként tekint a magas hozzáadott értékű gazdasági ágakra. Ennek jegyében olyan vállalkozások létrehozására fordítunk társadalmi erőforrásokat, amelyek önmaguktól nem jöttek volna létre, azaz valószínűleg a kapott állami segítség nélkül valójában életképtelenek lennének, kimutatott hazai magas hozzáadott értéküket pedig leggyakrabban éppen az állami támogatás adja. Hozzájárul a tévhitek kialakulásához az is, hogy ezek a tevékenységek máshol, a nekik kedvező körülmények miatt képesek voltak versenyképessé válni, ezek a példák pedig a döntéshozókban azt a látszatot keltik, hogy az adott tevékenység magas hozzáadott értéke a tevékenység tulajdonsága. 2.1 A magas hozzáadott érték közgazdasági megközelítése Miért illúzió egy fejlődés központú gazdaságpolitikát a magas hozzáadott értékű gazdasági ágak mítoszára alapozni? A kérdés megválaszolásához alaposabban meg kell értenünk, hogy mit gondolunk a hozzáadott értékről, mit értünk hozzáadott érték alatt? Hozzáadott érték alatt a javak előállításának folyamatában egy adott lépésnél a felhasznált inputok és az előállított output értéke közti pozitív különbséget értjük (később látni fogjuk, hogy a különbség akár negatív is lehet). Ha ez a különbség nagy, akkor magas hozzáadott értékről, magas hozzáadott értékű tevékenységről beszélünk. A magas hozzáadott értékhez végül legtöbbünkben a magasabb jövedelem azonos ráfordítással történő megszerzésének képzete társul, az összefüggés azonban nem feltétlenül ennyire egyértelmű. Először is a hozzáadott érték megállapításakor gyakran nem vesszünk figyelembe minden inputot, a számítás csak az előállítási folyamatban felhasznált anyagokra és közvetlen munkaerőre koncentrál. Az elérhető hozzáadott érték nagyságát ugyanakkor számos más tényező is befolyásolja, mint például a szükséges technológia rendelkezésre állását biztosítani képes tőke rendelkezésre állása, az infrastruktúra fejlettsége vagy a helyi piacok kedvező sajátosságai. Ezek egy része szerencsés véletlen következménye, ami azonban nem feltétlenül reprodukálható egy új környezetben. Más részük sokéves fejlődés eredménye, így az ehhez szükséges befektetésre és időre máshol is szükség van ahhoz, hogy az adott tevékenység máshol is reprodukálható legyen. Ha ezeket a faktorokat is figyelembe vesszük, be kell látnunk, hogy a fejlett technológia alkalmazása önmagában nem növeli egy tevékenység hozzáadott értékét, hiszen az értéket nem az adott tevékenység teremti, hanem az, amely a technológiát létrehozta és a szükséges tőkét biztosította. Eközben, ahogy azt a Kieli Világgazdasági Intézet kutatója, Mattias Lücke is megállapítja, a technológiai fejlődés csökkenti a keresletet az alacsonyan képzett munkaerő iránt,2 azaz nem képes növelni az életszínvonalat egy olyan gazdaságban, ahol a szükséges tőke mellett a képzett munkaerő nem áll eleve rendelkezésre.

2

Lücke 1999

-2-

A második gyakori hibaforrás az, hogy az outputok értékelésénél egyrészt eleve egy hozzáadott érték szemléletű értékelés történik, amely nem az adott piacon elérhető árat veszi figyelembe, másrészt nem számolunk az outputok olyan negatív tartalmával, mint például a környezet károsítás, vagy egyéb negatív externáliák. További lehetőség a hozzáadott érték szerepének túlértékelésére, ha az elérhető magas hozamhoz társuló magasabb kockázatot nem vesszük figyelembe. A legtöbb csúcstechnológiájú iparágban a hozamok elsősorban azért magasak, ezáltal a kimutatható hozzáadott érték is azért magas, mert ezek az innováció és tőkeigényes iparágak az átlagos, hagyományos iparágaknál sokkal kockázatosabb befektetést jelentenek, a befektető tehát elvárja a magasabb hozamot. Ezek az iparágak nem létezhetnek intenzív kutatás-fejlesztés és innováció nélkül. Az innováció pedig bizonytalan, előre nem garantálható eredményekkel járó tevékenység. Bár átlagosan és hosszú távon a kutatásfejlesztésbe fektetett pénzek magasabb megtérülést eredményeznek, egy erre alapozó stratégia rendkívül tőkeigényes. Nem véletlen tehát, hogy a csúcstechnológiás iparágak abban a Szilikon-völgyben érnek el magas hozzáadott értéket, ahol az ehhez szükséges magasan képzett munkaerő (Stanford, Berkeley, és egyéb világszínvonalú egyetemi és vállalati kutatóhely), kockázati tőke, és erős felvevő piac is rendelkezésre áll. A harmadik jelentős hibaforrás a kormányzati beavatkozás hatásainak figyelmen kívül hagyása az adott tevékenység értékelésekor. Egy tevékenység vagy projekt társadalmi hasznának értékelésekor a gazdaságpolitika kialakítása során az igénybevett erőforrások társadalmi haszonáldozati költségével kellene számolni, ami kiszűri az adók és támogatások gazdasági torzító hatását az értékelésből. Képzetlen munkaerő esetében például a munkaerő társadalmi haszonáldozati költsége általában alacsonyabb, mint a formális városi munkaerőpiacokon elérhető bér (kötelező minimálbér torzító hatása), ezért a több képzetlen munkaerőt alkalmazó tevékenységek valójában hasznosabbak, mint amilyennek látszanak, ha a torzító hatásokat nem vesszük figyelembe.3 Végül a magas hozzáadott értékre alapozó fejlesztési elképzelések esetében a legalapvetőbb probléma éppen az érték fogalmával van. A hozzáadott érték fogalmát a közgazdaságtan a makrogazdasági mutatók meghatározásában használja annak jelzésére, hogy a GDP, GNP, GNI és hasonló mutatók számításánál a termelési folyamat különböző lépéseiben előállított javak csak egyszeresen kerülnek figyelembe vételre, vagyis a gazdaságstatisztikában az egyes termelők által a folyamatban hozzáadott érték kerül összegzésre, és nem minden egyes lépésnél a köztes termék eladási ára.4 A versenyképességet és egy tevékenység hozzáadott értékét alapvetően meghatározó vállalati és fogyasztói döntéshozatalban azonban a GDP alakulása a célok között nem játszik szerepet.

3 4

Gillis at al. 1996, 150-154. oldal Gillis et al. 1996, 36-37. oldal; Parkin és Bade 1992, 30-31. oldal; Heyne 2000, 385. oldal.

-3-

Vállalati szempontból a vállalati stratégia úgy is felfogható, mint az érték teremtésre való törekvés. Ebben az értelemben a hozzáadott érték valóban a vállalat által termelt output és az anyagi inputok különbsége, vagy másképp fogalmazva a felhasznált termelési tényezők tulajdonosainak fizetett összes jövedelem.5 Ennek a jövedelemnek, mint hozzáadott értéknek a maximalizálása azonban nem feltétlenül járul hozzá egy ország gazdagságához. Ebben az értelemben a hozzáadott érték a következő összetevőket tartalmazza: • bérek, fizetések; • kamatok; • bérleti díjak; • royalty és licensz díjak; • adók; • osztalékok; • visszatartott nyereség. Magas hozzáadott értékű gazdasági ágak állami támogatással való Magyarországra telepítésével ezek közül csupán a bérek, fizetések és az adók fognak a magyar társadalom gyarapodásához hozzájárulni, a visszatartott nyereség például már csak akkor, ha azt a vállalat nálunk fekteti be, mert számára az üzleti környezet itt kedvezőbb. Hazai tulajdonosú, hazai tőkéből finanszírozott vállalkozások esetében természetesen több összetevő marad tartósan az országban, viszont ez esetben a vállalkozás létrehozásához hazai tőke kerül lekötésre, amely így máshol nem lesz felhasználható. Feltételezve ugyanakkor, hogy a hazai befektető is racionálisan gondolkodik, meg kell gondolnunk, hogy ha számára a legkedvezőbb megtérülést valóban a kormány által magas hozzáadott értékűként azonosított tevékenységbe való befektetés jelentette volna, miért nem teszi ezt meg kormányzati beavatkozás nélkül? A magas hozamok eléréséhez rendszerint szükséges magasabb kockázatot korábban már említettük. Míg a gazdaságpolitikában a magas hozzáadott értékű tevékenységek favorizálásakor erről gyakran megfeledkezünk, a sikeres vállalatok számolnak ezzel, döntéshozatalukban megkülönböztetve a gazdasági nyereséget a vállalat pénzügyi könyvelésében kimutatott nyereségtől. Ennek megfelelően a hozzáadott érték értékelésénél is megkülönböztethetjük a számvitelben kimutatott hozzáadott értéket és a gazdasági hozzáadott értéket. Utóbbi a működés nyereségéből úgy származtatható, hogy abból levonjuk a befizetett adókat és a befektetett tőke költségét, utóbbi alatt a gyakorlatban a tőke súlyozott átlagos költsége6 és a befektetett tőke szorzatát értve.7 Mivel a magasabb kockázatú, csúcstechnológiákon alapuló gazdasági ágakban a befektetők által elvárt hozam a kockázattal arányosan magasabb, az első ránézésre magas hozzáadott értékű tevékenységekről belátható, hogy azok gazdasági hozzáadott értéke nem magasabb más tevékenységekénél. A gazdasági szereplők magatartását, döntési mechanizmusait leíró mikroökonómiában az érték az a maximális ár, amit egy fogyasztó hajlandó lenne fizetni egy adott termékért. Fontos hangsúlyozni, hogy eszerint egy termék vagy szolgáltatás értéke nem csupán személyről személyre változik, de egy adott fogyasztó esetében sem állandó.8 Egy tojás értéke nagyobb egy nagyon éhes fogyasztó számára, mint egy tojás értéke ugyanazon fogyasztó számára egy kiadós ebéd után. Az érték lehet alacsonyabb is, mint a piaci ár, ekkor az adott fogyasztó nem vásárolja meg a terméket. Az érték azonban lehet a piaci árral egyező vagy annál magasabb is, ekkor a vásárlásra a piaci áron sor kerül, vagyis ha a fogyasztó számára a termék a piaci árnál magasabb értékkel bír, akkor ez az ő haszna a vásárlásból. Ebből az is látható, hogy ha egy vállalkozás képes megtalálni azokat a fogyasztókat, akik termékének a piaci árnál nagyobb 5

Grant 2002, 38-39. oldal. Angol kifejezéssel weighted average cost of capital, WACC. 7 Grant 2002, 43-45. oldal. 8 Landsburg 1999, 241. oldal. 6

-4-

értéket tulajdonítanak, és képes őket rábírni a magasabb áron történő vásárlásra, azaz képes a hatékony piacszegmentációra, azzal közelebb jár a magas gazdasági hozzáadott érték létrehozásához, mintha egy olyan iparágba kezd befektetni, amely egy teljesen más piacon, a tevékenység magasabb kockázata miatt állított elő magas (számviteli) hozzáadott értéket. A hozzáadott értéken alapuló gazdaságfejlesztési érvelések alapvető hibája, hogy épp az érték talán legfontosabb tulajdonságáról, annak szubjektivitásáról hajlamos megfeledkezni az okfejtésben, feltételezve, hogy egyfajta abszolút érték szerepet játszik a termékek piaci árának alakulásában. A valóságban ugyanakkor a piaci ár nincs kapcsolatban a javak személyről személyre, helyről, helyre és időpontról időpontra változó, szubjektív értékével, sőt még egyfajta adott helyen értelmezhető „átlagos értékkel” sem. A piaci ár ugyanis nem a javak teljes értékét, hanem azok marginális értékét tükrözi vissza, vagyis azt az értéket, amire az adott legutolsó egységét a piac értékelte. Az árat – és így közvetve az elérhető hozzáadott értéket – az adott piac kereslete és kínálata együtt határozza meg, nincs tehát abszolút értelemben vett „magas hozzáadott értékű iparág”. A fentiek megértésére az érték és az ár viszonyát jól szemléltető klasszikus példa, a gyémánt és a víz árának alakulása lehet az egyik legszemléletesebb példa. A víz az emberi élet alapvető fontosságú feltétele, míg gyémánt nélkül lehet teljes és boldog életet élni. A gyémánt piaci ára ugyanakkor sokkal magasabb a vízénél, amely sokunkban azt a képzetet keltheti, hogy ennek oka bizonyára a gyémánt előállításához, bányászatához, csiszolásához szükséges többlet munka lehet. Ez a feltevés azonban téves, az árbeli eltérés valódi oka az 1. ábrán bemutatott keresleti és kínálati viszonyok segítségével könnyen megérthető.9 1. ábra. A gyémánt és víz paradoxon feloldása

Amint az 1. ábrán látható, a vízért minden azonos mennyiség mellett hajlandóak lennénk többet fizetni, azaz valójában többre értékeljük a gyémántnál. A gyémánt piaci ára azonban mégis magasabb lesz addig, amíg a víz a gyémántnál sokkal könnyebben, nagyobb mennyiségben hozzáférhető, rendelkezésre áll. A piaci árban tehát nem a víz vagy a gyémánt 9

Landsburg 1999, 274-275. oldal.

-5-

teljes értéke, hanem azok marginális értéke tükröződik vissza még pedig azon a ponton, ahol a kereslet a kínálattal megegyezik, egyensúlyban van. Az ábra segítségével könnyen belátható az is, hogy ha a gyémánt előállításába sokkal többet fektetnék, kiindulva abból, hogy a gyémántipar hozzáadott értéke az elérhető magas piaci ár alapján nyilvánvalóan magasabb, a gyémánt kínálatát reprezentáló Sgyémánt jelű egyenes lefelé tolódna, a gyémánt ára pedig rohamosan csökkenni kezdene. A történelem erre szemléletes példát is szolgáltat. Spanyolország a XV. század végére egyesült, a spanyol királyság megerősödött, Amerika felfedezésének és gyarmatosításának köszönhetően pedig a XVI. századra Európa legerősebb hatalmává vált. Vesztét azonban lényegében ugyanaz okozta, aminek részben fellendülése is köszönhető volt: az új kontinensen talált arany. Kezdetben az újonnan felfedezett amerikai bányák segítették Spanyolország gazdagodását, azonban később az újabb, még gazdagabb bányák felfedezése az aranyat jelentősen olcsóbbá tette, gyakorlatilag aláásva a nemesfémek kitermelését célzó gyarmatosítás megtérülését. Az arany árának változásáról, és a különböző európai hatalmak által alapított gyarmatok prosperitásának vagy hanyatlásának okairól már Adam Smith is beszámolt a XVIII. században.10 Részben éppen az ő munkájára vezethető vissza ugyanakkor a munkán alapuló érték téves elmélete, amelyet később Marx is vallott.11 Legegyszerűbb formájában az elmélet azt állítja, hogy egy cikk értékét az előállítására fordított munka mennyisége határozza meg. Ez azonban nyilvánvalóan nem igaz, hiszen temérdek munkával áshatunk például egy hatalmas lyukat a kertünkben, amelynek a piaci ára mégis sokkal kisebb lesz, mint egy hűvös szobában egy jó szerző által egy délután alatt megírt novelláé. Szintén a munkán alapuló érték hibás elméletének egy megtestesülése ugyanakkor, ha egy vállalat könyv szerinti értékét megpróbálunk jelentéssel felruházni. A könyv szerinti érték lényegében azt méri, mennyibe kerülne a cég tényleges fizikai eszközeinek előállítása. A könyv szerinti értéket ezután össze lehet vetni azzal az árral, amiért a teljes céget (például a cég összes részvényét) megvásárolhatnánk. Előfordul, hogy ez az ár jóval alacsonyabb, mint az adott vállalat könyv szerinti értéke, amiből sokan arra következtetnek, hogy nagyon jó üzlet az adott vállalat megvásárlása. Ez azonban nem feltétlenül igaz. Önmagában az a tény, hogy egy gyár felépítéséhez fel kellett használni százmillió forint értékű téglát, semmivel nem garantálja jobban, hogy ez a gyár megér százmillió forintot, mint a kertünkbe ásott lyuk esetében annak százmillió forintos értékét garantálná a kiásásába ölt százmillió forint értékű munka. Sem egy termék, sem egy üzem értékét nem a létrehozására fordított erőforrások határozzák meg, hanem az elkészült termék, vagy a felépült üzem iránti kereslet. A magas hozzáadott értékű tevékenységek támogatásának esetére megfogalmazva ez azt jelenti, hogy az adott tevékenység Magyarországon attól még nem lesz feltétlenül magas hozzáadott értékű, hogy megpróbáljuk ugyanazt és ugyanúgy előállítani, mint egy másik termelő egy teljesen más piacon, vagy környezetben, hiszen a befektetett munka nem fogja garantálni az értékteremtést. A fentiek alapján belátható, hogy magas gazdasági hozzáadott értéket elérni, vagyis magas hozzáadott értéket úgy elérni, hogy annak a magasabb kockázatvállalással ne kellene megfizetnünk az árát, nem lehet. A magasabb kockázat vállalására ugyanakkor az a befektető (vagy ország) képes, amelyik több tartalékkal rendelkezik, hiszen a kockázat valójában azt jelenti, hogy egy adott tranzakcióban akár jelentős veszteséget is elkönyvelhetünk. Nagyobb kockázatvállalás nélkül a magas hozzáadott érték megteremtésének lehetőségei a munkaerő minőségének jelentős növelésével érhető el, az ehhez szükséges befektetés azonban kompenzálja az elérhető magasabb hozzáadott értéket, illetve számolni kell azzal is, hogy közben más gazdaságok is fejlesztik munkaerejüket, tehát nem elegendő ugyanazt a szintet megcélozni a fejlesztésben, amit a fejlett gazdaságok mára már elértek. 10 11

Smith 2000, 273-274. és 609-637. oldal. Landsburg 1999, 275-276. oldal.

-6-

Az illúziókkal leszámolva a magyar gazdaságban a magas hozzáadott értékű tevékenységek térnyerésének három lehetősége marad, amelyek közül kettő lényegében azonos. Ezek közül az első a felbukkanó új piaci lehetőségek keresése, kialakítása és kiaknázása. Ez azt jelenti, hogy a magyar vállalkozások olyan újdonságokkal próbálnak foglalkozni, amelyek éppen újdonságuk révén magasabb hozzáadott érték elérését teszik lehetővé. Két probléma van ezzel a lehetőséggel. Az egyik a már tárgyalt kockázat, a másik az, hogy ilyen többlet nyereséget hozó piacok vonzóak az új belépők számára egészen addig, amíg a fokozódó verseny hatására csökkenő árak már nem teszik lehetővé a többlet nyereség elérését, tehát minden ezen alapuló megoldás ideiglenes. A második lehetőség az állami beavatkozás egy protekcionista gazdaságpolitika formájában. Az Európai Uniós tagságunkkal ennek lehetőségei legalábbis az európai vállalatokkal szemben erőteljesen korlátozottak, de más baj is van ezzel a megközelítéssel. A piacvédelem ugyanis átmenetileg növelheti a védett piaci szereplők nyereségességét („hozzáadott értékét”), ugyanakkor ki is iktatja azokat az ösztönzőket, amelyek az adott szereplő fejlődéséhez szükségesek. Ha eközben a versenytársak nem élveznek hasonló védelmet, idővel annyira megerősödnek, hogy képesek lesznek a védett piacra is betörni és ekkor már nem lesz további lehetőség az addig védett hazai vállalatok életben tartására. A harmadik lehetőség, amely az elsővel első ránézésre talán kevésbé szembetűnő, szoros rokonságot mutat, ha az adott piacon – bármelyik is legyen az – jobban teljesítünk a többi szereplőnél. Fontos kiemelni, hogy ebben az esetben az adott piacnak nem kell feltétlenül innovatív, új termékek vagy szolgáltatások piacának lennie. Egy ilyen helyzetet szemléltet a 2. ábra, amelyen az A és B oszlopok két vállalat kínálatát jelenítik meg azonos termék piacán. Az A vállalat láthatóan jobban teljesít, képes alacsonyabb költségekkel dolgozni, ezért kínálatával akár alacsonyabb egyensúlyi ár esetén is jelen lenne az adott piacon. A B vállalat teljesítményei rosszabbak, de az ábrán bemutatott piacon kialakult P piaci ár mellett már képes nyereséget produkálni. Ugyanakkor az adott piacon mindkét vállalat azonos termékéért a fogyasztók ugyanazt a P piaci árat fizetik, ami viszont az alacsonyabb költségekkel termelő A vállalat számára nyereség szempontjából sokkal kedvezőbb, mint a magasabb költségű B vállalat számára. Másképp fogalmazva ugyanannak a terméknek ugyanazon piacán az A vállalat nagyobb gazdasági hozzáadott értéket realizált, mint a B vállalat, azaz a termék és a piac ebben az esetben a vállalatok által elért hozzáadott érték szempontjából irreleváns volt.

-7-

2. ábra. A jobban és rosszabbul teljesítő vállalat nyeresége egy termék piacán

Természetesen a gyakorlatban a vállalatok termékei csak nagyon ritkán azonosak, a vállalatok pedig igyekeznek a különbségeket a fogyasztók számára tovább hangsúlyozni annak érdekében, hogy versenytársaik termékei helyett őket válasszák. Ez azonban nem von le semmit a példa értékéből, sőt rendszerint inkább erősíti a különbségeket, hiszen valószínűleg épp az egyébként is sikeresebb vállalatok lesznek azok, amelyek képesek lesznek hasonló terméküket magasabb áron értékesíteni. A harmadik lehetőség emellett a vállalatok számára lényegében azonos az elsővel, hiszen a versenyelőny megőrzése érdekében ebben az esetben is folyamatosan fejleszteniük kell, legfeljebb az innováció célja esetükben nem termék újdonságok létrehozása, hanem alacsonyabb költségű gyártást lehetővé tevő technológiai vagy szervezési innováció. A versenyelőny megőrzése, vagy másképp a magasabb hozzáadott érték realizálása tehát ebben a két esetben is befektetést, erőfeszítést, illetve kockázatvállalást igényel a vállalatok részéről, azaz a magasabb hozzáadott érték árát itt is meg kell fizetniük, míg a második lehetőségről beláthatjuk, hogy alkalmazhatósága rendkívül korlátozott és időleges. Emellett a harmadik eset azt is szemléltette, hogy a versenytársakénál magasabb hozzáadott érték elérésére bármely ágazatban van lehetőség, ha az adott szereplő az adott ágazatban a versenytársaknál jobban teljesít, ezért a kormányzati gazdaságpolitikában sikerágazatokat kijelölni – különösen a hazaitól lényegesen eltérő üzleti környezetben és piacokon megmutatkozó trendek alapján – kockázatos és indokolatlan. 2.2 A magas hozzáadott érték stratégiai megközelítése A fenti következtetéseket gyakorlati példák is igazolják, mégpedig épp olyan területeken, ahol a magas hozzáadott értékhez, mint gazdaságfejlesztési kitörési lehetőséghez a magyar gazdaságpolitika is rendszeresen nagy reményeket fűz. A Kieli Egyetem kutatója, Matthias Lücke12 11 magas jövedelmű OECD országra vonatkozó elemzésének eredményeiről már szóltunk. Lücke felmérései szerint az új technológiák megjelenése eleinte ugyan növelte az 12

Lücke 1999

-8-

alacsonyan képzett munkaerő relatív bérét és elhelyezkedési esélyeit is, később, az 1980-as években azonban mind a relatív bérek, mind az elhelyezkedési esélyek csökkentek részben éppen az alacsony képzettséggel is ellátható tevékenységek alacsony bérű országokba telepítésével. Ennek okait elemezve Lücke azt tapasztalta, hogy a termelési tényezők termelékenység növekedése csak részben tükröződött vissza a hozzáadott érték változásában, és az alacsonyan képzett munkaerő relatív pozícióromlását a termelési tényezők növekedésének gazdasági ágazatok közötti eltérő üteme eredményezte. Lücke eredményeinek a hozzáadott érték szempontjából lényeges vonatkozásai a következők: • hozzáadott érték növekedésének alapja a termelékenység növekedése; • a magas hozzáadott érték fenntartása az alacsonyan képzett munkaerőn és fizikai tőként alapuló ágazatokban nem tartós, ezért a termelékenység növekedés miatti hozzáadott érték növekedés az alacsonyan képzett munkaerő relatív bérszínvonalát, illetve a fizikai tőke hozamát csak átmenetileg emeli, hiszen a versenytársak piacra lépése itt a legegyszerűbb; • tartósan magas hozzáadott értéket csak a magasan képzett munkaerőt igénylő iparágak tudnak elérni, ahol viszont ennek a munkaerőnek a létrehozásába időt és tőkét kell fektetni; • a termelékenység növekedés haszna fokozatosan átkerül a fogyasztókhoz. Magyarország számára a fentiek tanulsága az, hogy a magas hozzáadott érték reményében nem a technológiába kell befektetnünk, hanem az emberi erőforrás képzésébe. Egy másik, a magyar gazdaság esetében is fontos kérdés a mezőgazdasági kisgazdaságok helyzetének javítási lehetősége magas hozzáadott értékű tevékenységek elterjesztésével. Az Egyesült Államokbeli Cornell Egyetem kutatói ezzel kapcsolatban megállapítják,13 hogy komoly veszélyeket rejt, ha a problémákkal küzdő kisgazdaságokat a gazdaságpolitika általánosságban a magas hozzáadott értékű megközelítés felé tereli, mert ezek a tevékenységek számottevő kockázatot hordoznak. A magas hozzáadott értékű termelésre koncentráló egyik alapvető hibája, hogy kizárja a további lehetőségeket a megfontolásból, miközben a gazdaságok közül soknak gyakran épp egy másik lehetőség jelentene alkalmasabb kiutat a nyereségesség javítására. A túlélésért küzdő kisgazdaságok esetében a kutatók a következő lehetőséges üzleti stratégiákat azonosítják: 1. tömegtermelés alapú lehetőségek: o nagyobbá válás (ugyanabból a terményből, vagy akár más, hasonló tömegtermékből többet előállítani); o együttműködés (szövetkezés vagy beszerzési, illetve értékesítési szövetségek kialakítása); 2. hozzáadott érték alapú lehetőségek: o az értékláncon továbblépve a gazdálkodási tevékenység feldolgozási tevékenységekkel történő kiegészítése; 3. a háztartás jövedelem portfoliójának diverzifikációja: o az erőforrások párhuzamos felhasználása (például kihasználatlan épületek vagy földterület bérbeadásával, rekreációs célú hasznosításával, agro-turizmussal, háziállat megőrzési szolgáltatással); o a gazdálkodáson kívüli munkavégzés (lényegében állás vállalás a gazdálkodás mellett); o nem gazdálkodási üzleti tevékenység indítása (például bolt vagy büfé üzemeltetés);

13

Streeter és Bills 2003

-9-

4. a gazdálkodási tevékenység felszámolása: o egyes gazdálkodók számára a tevékenység időben (az eladósodás előtt) történő felszámolása lehet az egyetlen megoldás. A lehetőség között természetesen a magas hozzáadott érték alapú stratégia is szerepel, az azonban láthatóan csak egy a lehetséges utak közül. Természetesen mindegyik stratégia eredményességének feltételei vannak, a hozzáadott érték alapú stratégia sikerének feltételeiként és az ezzel a stratégiával járó kockázatként a kistermelők esetében a következőket lehet azonosítani. A hozzáadott érték alapú stratégia sikerének feltételei az alábbiak: • szemléletváltás a fogyasztó alapos megismerésére, bizalmának elnyerésére koncentráló megközelítés irányába; • piackutatási és piac elemzési készségek és képességek; • a verseny jelentette kihívások alapos elemzése (ami a sikeres stratégia lemásolhatóságának függvényében bonyolult is lehet); • jól megőrizhető, egyedi előny, amely a hosszú távú versenyelőnyt biztosítja (fenntartható versenyelőny). A stratégia legfontosabb kockázatai a következők: • további eszközök beszerzésével nő a vállalkozás pénzügyi kockázata is; • a piaci és személyes kockázatok óvatos, egyedi mérlegelést igényelnek a következő szempontok szerint: o a termék megkülönböztethetőségének foka; o a fogyasztói kör jelenlegi, megszokott fogyasztóktól eltérő jellemzői; o az új tevékenységek viszonya a meglévő tevékenységekkel: kiegészítik azt, vagy eltérnek a vállalkozás jelenlegi fő tevékenységétől; o a vállalkozási forma családi vállalkozásból társasági vállalkozássá alakításának kérdései. A tipikus eset a hagyományos tömegtermelésről a magas hozzáadott értékű termelésre történő átállás. A két működés közötti különbségeket az 1. táblázat segít áttekinteni.

- 10 -

1. táblázat. A hagyományos tömegtermelésről hozzáadott érték alapú termelésre áttérés miatti változások a családi gazdaságokban

Átfogó stratégia

Hagyományos termelés Működési kiválóság

Hozzáadott érték alapú termelés Fogyasztói kapcsolatok vagy kiemelkedő termékminőség Szűkebb fogyasztói kör vásárol megkülönböztetett termékeket Általában kevésbé jól ismert és nyilvános forrásokban kevésbé dokumentált

Fogyasztóval kapcsolatos attitűd

Sok fogyasztó vásárol standard termékeket

Verseny

Ismert és nyilvános forrásokban jól dokumentált

Értékszemlélet

Működési kiválóság

Fogyasztói kapcsolatok vagy kiemelkedő termékminőség

Bevételi modell

Termelékenység növelő stratégia

Bevételnövelő stratégia (növekvő piaci részesedés)

Következmények A hangsúly eltolódása a termelésről a marketing felé A piackutatást és a fogyasztó ismeretét javítani kell A versenytársakkal kapcsolatos piackutatás és a versenytársak válaszlépéseinek követése szükséges Mindhárom megközelítés alapos elemzése a legmegfelelőbb kiválasztása érdekében A piac mérete és a potenciális piaci részesedés világos megértését igényli

Forrás: Streeter és Bills 2003, 3. táblázat, 17. oldal

Fontos hangsúlyozni, hogy a hozzáadott érték alapú termelésnél kiemelkedő termékminőség alatt nem egyszerűen általános termékminőséget kell érteni, hanem egy olyan termékjellemzőt, amely legalább valamely fogyasztói csoport számára különös jelentőséggel bír és a terméket a piacon megkülönbözteti. Streeter és Bills fenti megállapításai nagyrészt más piacokon is érvényesek, a fogyasztó alapos ismerete és a megkülönböztető termék- vagy szolgáltatás minőség minden hozzáadott érték alapú stratégia alapvető jellemzője. Ez azonban azt is jelenti, hogy egyrészt a hozzáadott érték alapú stratégia sikeressége más piacokon is a befektetett többlet munkán, megszerzett többlet ismereten és tapasztalaton múlik, másrészt nem minden vállalkozás számára a hozzáadott érték alapú réspiacok megcélzása lehet a legkedvezőbb stratégia. A fenti példa azért is érdekes, mert a tömegtermelés és a hozzáadott érték alapú stratégia jól illeszkedik a stratégia elemzés és stratégiai tervezés irodalmában általánosan alkalmazott két alapvető stratégiai irányhoz, a költségcsökkentő és a differenciáló stratégiához. A magas hozzáadott értéket megcélzó stratégia valójában egy differenciáló, megkülönböztető stratégia. Grant14 szerint a két alapvető stratégiai irányzat jellemzői és sikerességének feltételei a 2. táblázatban bemutatott módon foglalhatók össze.

14

Grant 2002, 247. oldal

- 11 -

2. táblázat. A költségcsökkentő és a megkülönböztető stratégiák jellemzői Általános stratégia

Alapvető stratégia elemek

Költségcsökkentő

Gazdaságos üzemméretek Gyártásorientált tervezés Az általános költségek és a k+f költségek ellenőrzése A kisfogyasztók elkerülése

Megkülönböztető

Hangsúly a márkaépítésen, funkciótervezésen, szolgáltatáson és minőségen

Erőforrás és szervezeti követelmények Tőkéhez való hozzáférés Folyamattervezési készségek Gyakori jelentések Szoros költségkontroll Munkakörök és funkciók specializációja Ösztönzők a mennyiségi célok elérésére Marketing képességek Termékfejlesztési készségek Erős funkciók közötti koordináció Kreativitás Kutatási kapacitás Minőségi teljesítménycélok és ösztönzők

Forrás: Grant 2002, 7.2 táblázat, 247. oldal

A táblázat alapján két fontos tanulság leszűrhető. Egyrészt a megkülönböztető stratégia láthatóan tartalmaz olyan elemeket, illetve rendelkezik olyan feltételekkel, amelyek annak követését költségesebbé teszik. Ilyen például a magasabb szolgáltatási minőség például minden egyes fogyasztó egyénre szabott kiszolgálásával. A magasabb költségek miatt ez a stratégia tehát önmagában nem garantál magasabb nyereséget. Egy szemléletes példával élve, egy kis példányszámban eladott, különleges sportautó előállításához nyilván a megkülönböztető stratégia illeszkedik, ennek piaca azonban meglehetősen szűk. Az autósok többségének pénztárcájához jobban illeszkedő családi kisautók gyártása azonban költségcsökkentő stratégiát igényel, miközben a két véglet között minden kombinációt megtalálhatunk. Másrészt a megfelelő stratégiát a gazdasági szereplő tevékenysége, a rendelkezésre álló erőforrások és a környezet szabta keretek között kell megválasztani. Egy ország esetében egyetlen stratégiatípusra koncentrálni azért sem lehet célszerű, mert a lakosság ellátása is, az export lehetőségek kiaknázása is számos eltérő termék és szolgáltatás előállítását igényli, amelyek között fontosak a költségcsökkentő stratégiához jobban illeszkedő termékek és szolgáltatások is. A táblázat követelmények oszlopát végignézve ráadásul látható, hogy Magyarországon sajnos a megkülönböztető stratégia követésének feltételei általánosságban nem adottak. Ha például a nagyszámú képzetlen vagy elavult képzettségű munkaerőre gondolunk, akkor beláthatjuk, hogy a megkülönböztető, hozzáadott érték alapú stratégia egyeduralma sokakat kizár a munkaerőpiacról, csökkenti a foglalkoztatást és ezzel a foglalkoztatottakra olyan többlet terheket ró, ami képes önmagában aláásni a hozzáadott érték alapú stratégia sikerét. Márpedig a magyar munkaerő piacot az 1991 óta folyamatosan növekvő termelékenység mellett a visszaszorult foglalkoztatottsági arány és a reményvesztett álláskeresők magas aránya jellemzi,15 ami egybevág a fenti következtetéssel. Magyarország a munkaerő fejlettsége és a háztartások igényei szempontjából is fejlettebb, mint Kína, India, 15

Fazekas 2006

- 12 -

vagy számos más fejlődő ország, ugyanakkor nem érjük el a régi EU tagországok vagy más fejlett országok színvonalát, tehát gazdaságpolitikánk stratégiai irányait is ezt figyelembe véve kell meghatározni. Tovább vizsgálva az egyoldalúan a magas hozzáadott értékre alapozó gazdaságpolitika korlátait azt is láthatjuk, még az egyes vállalat szintjén is ritka a tisztán hozzáadott érték alapú, megkülönböztető stratégiák követése. A vállalati stratégiai tervezés jelentős részét képezi a termékportfolió tervezése, kézbentartása. Ezt számos modell segíti, közülük az egyik legismertebb a Boston Consulting Group által kidolgozott növekedés-részesedés mátrix (BCG mátrix),16 amelyet a 3. ábra szemléltet. 3. ábra. A Boston Consulting Group növekedés-részesedés mátrixa17

Az ábrán üzletágként megjelölt fogalom természetesen lehet egyetlen termék, termékcsalád, vagy szolgáltatás, de akár teljes üzletág is. A mátrix alapvetően a vállalati stratégiai döntéshozatal támogatására használatos, de jól szemlélteti a stratégiai döntéshozók előtt álló dilemmákat a hozzáadott érték szempontjából is. Az ábrán siker szekvenciaként megjelölt folyamat mutatja, hogy az újdonságok létrehozása a meglévő, stabil piacú termékek bevételéből finanszírozható, és ezekből szerencsés esetben idővel szintén ilyen termék lesz. A BCG mátrix tanulsága tehát, hogy egyetlen vállalat portfoliójában is láthatóan egyszerre vannak jelen olyan termékek, amelyek esetében a költségcsökkentő stratégia lehet a célszerűbb, és olyanok, ahol a megkülönböztetés lehet a cél. Előbbiek a stabilitást és a növekedés alapját adják, utóbbiak a jövőt alapozzák meg abból a szempontból, hogy közülük kerülhetnek ki a vállalat jövőbeli stabilitását megalapozó termékek, de ezek a termékek vagy üzletágak rendszerint nem tartják el a vállalatot. A fentieket összegezve tehát magas hozzáadott érték tartósan vagy réspiacon érhető el, vagy újdonságok állandó bevezetésével. Előbbi csak a gazdasági szereplők viszonylag szűkebb köre számára nyújt megoldást, utóbbi pedig magas kockázatot hordoz. A harmadik lehetőség a tartós, hosszú távú, stabil márkaépítés, mint például a Coca-Cola esetében, ez azonban hosszú időn át tartó, folyamatos erőfeszítést igényel aminek eredményeként viszont bármelyik

16 17

Mintzberg, Ahlstrand és Lampel 1998, 94-99. Mintzberg, Ahlstrand és Lampel 1998, 4-1 ábra alapján.

- 13 -

– tehát nem csak a magas hozzáadott értékűként címkézett – tevékenységben is elérhető a tartós versenyelőny, aminek megtartása azután ugyanolyan kitartást és munkát igényel. A helyes stratégia kialakítása tehát alapos elemzést és az adott gazdasági szereplő, vagy ország egyedi körülményeihez való alkalmazkodást igénylő, összetett feladat. A kialakuló stratégia általában szintén összetett, amelynek a magas gazdasági hozzáadott érték nem eszköze, hanem célja lehet. Összegezve tehát elmondható, hogy egy magas hozzáadott értékű termelésre és szolgáltatásra kizárólagosan alapozó gazdaságpolitika alapvetően hibás, hiszen alapvetően szűk réspiacokra koncentrál és kizárja, de legalábbis jelentősen alulértékeli más, sok gazdasági szereplő számára kedvezőbb stratégiák követését. Különösen elhibázott az ilyen gazdaságpolitika akkor, ha a magas hozzáadott érték képzetét egyes tevékenységtípusokhoz, és nem általában a tevékenység végzésének megkülönböztető kiválóságához köti. A magas hozzáadott értékkel kapcsolatban meg kell tehát értenünk, hogy nem létezik egyedül üdvözítő, „instant” gazdaságfejlesztési stratégia, hiszen ha létezne ilyen, akkor nyilván minden ország azt követné, aminek következtében egyik sem lenne képes versenyelőnyt elérni a többiekkel szemben. A leírtak lényegét kevésbé szakszerűen, de annál érzékletesebben a következő kétes eredetű, de találó anekdota foglalhatja össze. A híres közgazdász, Milton Friedman és felesége Chicago belvárosában vásároltak egy szombat délután. „Nézd, Milton!” szólt Mrs. Friedman. „Ott egy húszdolláros a járdán!” „Ne légy bolond, kedvesem,” válaszolta a Nobel-díjas tudós. „Ha az valóban egy húszdolláros lenne, valaki mostanára már felvette volna.”18 3 Növekedési modellek és termelési tényezők Ha valóban nem létezik olyan iparág vagy szolgáltatási ág, amelynek meghonosításával, erősítésével, vagy támogatásával a tartósan magas hozzáadott értékű termelés, azaz a magyar lakosság számára a magasabb jövedelem biztosítható, akkor felmerül a kérdés, hogy mi lehet egy egészséges gazdaságpolitika célja a gazdaság erősítésében? Másképp fogalmazva, ha a gazdaságpolitika nem tud hatásos segítséget nyújtani a követhető fejlesztési irányok kitűzésével, akkor hogyan segítheti a magyar gazdaság szereplőinek boldogulását, a felosztható nemzeti jövedelem növelését? A válasz egyszerű, bár kiábrándító. David Henderson, a Reagan adminisztráció gazdasági tanácsadó testületének egyik vezető közgazdásza szerint egy ország reáljövedelme növelésének egyetlen módja az ország reálteljesítményének növelése,19 vagyis a kiutat a növekedést általában elősegítő gazdaságpolitika kínálja húzóágazatként címkézett ágazatok kijelölése nélkül. A növekedést elősegítő gazdaságpolitika kialakításához tehát meg kell értenünk a gazdasági fejlődés természetét és a növekedést előidéző tényezők hatásmechanizmusait. 3.1 A gazdasági növekedés modelljei A következőkben a gazdasági növekedés néhány gyakrabban használt alapvető modelljét fogom bemutatni. A modellek mindegyike ugyanabban a makrogazdasági környezetben értelmezhető, amelynek alapvető pénzáramlásait, a fogalmak értelmezése és a jelölések bevezetése érdekében, a 4. ábra mutatja be.

18 19

Grant 2002, 225. oldal Henderson 2002, 26. oldal

- 14 -

4. ábra. Makrogazdasági pénzáramlások a gazdaságban20

Az ábra jelölései közül a továbbiakban elsősorban a jövedelem (Y), a megtakarítások (S), és a befektetések (I) lesznek fontosak. Az ábrán bemutatott modellben szereplő jövedelem (Y) azonos a bruttó nemzeti össztermékkel (GNP), amely a bruttó haza össztermék mellett (GDP) a nemzetgazdaság teljesítményének egyik leggyakrabban használt mérőszáma. A kettő között az a különbség, hogy míg a GNP a magyar lakosság összes éves kiadása a végfelhasználói termékekre és szolgáltatásokra (függetlenül attól, hogy azokat hol állították elő), addig a GDP a Magyarországon előállított végfelhasználói javakra fordított összes éves kiadás (függetlenül a vásárló országától). Szintén közös a következőkben tárgyalt növekedési modellekben, hogy mindegyikük a gazdaság működését modellező termelési függvényt ír le. A termelési függvény egy vállalat esetében azt az összefüggést írja le, hogy mennyivel változik a vállalat teljesítménye (outputja) a felhasznált termelési tényezők (például munkaerő, tőke) mennyiségének változásával. A nemzetgazdaság esetében a termelési függvény az ország munkaerejének és felhalmozott tőkéjének a bruttó nemzeti össztermékkel való viszonyát adja meg. Ezeket a termelési függvényeket aggregát termelési függvényeknek nevezzük.

3.1.1 A Harrod-Domar modell21 Ezt a gazdaságfejlesztési elemzésekben használt legegyszerűbb és legismertebb termelési függvényt az 1940-es években egymástól függetlenül alakította ki az angol Roy Harrod és az amerikai Evsey Domar. A modellt eredetileg főképp a növekedés és a munkanélküliség közti összefüggések magyarázatára használták. A modell a gazdaság teljesítményét a befektetett tőke függvényeként írja le az alábbi képlet szerint: Y=K k ahol Y a teljes gazdaság teljesítménye, K a felhalmozott tőke, a k állandó pedig a tőketeljesítmény ráta. A kiinduló egyenletből a növekedés a következőképpen származtatható: g = ∆Y Y = (∆K Y ) ⋅ 1 k amelyből ∆ K azonos befektetéssel (I), ami megegyezik a megtakarítással (S), ezért ∆K Y a megtakarítási ráta, tehát a fenti egyenlet másképpen g=s k ahol g a növekedés, k a már bevezetett tőke-teljesítmény ráta, s pedig a megtakarítási ráta.

20 21

Parkin és Bade 1992, 38. oldal 2.4 ábra alapján, a forrás nyomdai hibáinak javításával. Gillis et al. 1996, 41-45. oldal.

- 15 -

A tőke-teljesítmény ráta nem más, mint a tőke vagy a befektetés termelékenységének mutatószáma. A növekedés összefüggéseinek tanulmányozásában a közgazdászok gyakran használják az inkrementális tőke-teljesítmény rátát (angol rövidítéssel ICOR) is, amely a befektetett tőke egységnyi növelése hatására a nemzeti össztermékben bekövetkező növekedést adja meg. A Harrod-Domar modell segítségével egy adott országra k meghatározása után a növekedés és a megtakarítási ráta közül bármelyik rögzítésével a másik meghatározható. A k érték állandóként való értelmezésével feltételezzük, hogy a gazdaságban a felhasznált tőke és munkaerő aránya rögzített, és a skálahozadék állandó. Egy ilyen környezet izokvant görbéit mutatja be az 5.a) ábra, szemben a realisztikusabb neoklasszikus termelési függvényt leíró, az 5.b) ábrán bemutatott izokvant görbékkel. 5. ábra. Termelési függvények rögzített és változó termelési tényező arányok mellett

Az izokvant görbék mentén a gazdasági teljesítmény (Y) minden pontban azonos, a neoklasszikus termelési függvény esetében azonban a tőke-teljesítmény ráta, vagy az ICOR értéke változhat, vagyis ebben a szemléletben a gazdaságpolitikának a növekedés biztosítására több szabadságfoka van. Mivel az ábra baloldalán látható esetben, azonos izokvant görbén mozogva mindkét termelési tényezőből a legkisebb mennyiséget a sarokpontokban használjuk fel, a teljesítmény növekedésével a termelési függvény ezeken keresztül halad. A jobboldali esetben az éppen az a pontban lévő gazdaság a növekedés révén a magasabb teljesítményhez tartozó izokvant görbén juthat a b pontba, de a d vagy c pontok is lehetnek reálisak, hiszen ezen az izokvant görbén mozogva a termelési tényezők mennyisége ellenkező irányban mozog. Ennek az a következménye, hogy míg a baloldali modellben a magasabb teljesítmény eléréséhez mindkét termelési tényező felhasználását azonos arányban növelni kell, addig a jobboldali esetben ez az arány változhat, azaz tőkeszegény ország például munkaerő intenzív tevékenységek választása révén az alacsony megtakarítási arány ellenére is elérhet magasabb növekedést.

- 16 -

3.1.2 A Solow modell22 A gazdasági teljesítményt csupán a tőke függvényeként leíró Harrod-Domar modell nem ad számot az országok növekedési teljesítményének különbségei mögött rejlő alapvető tényezőkről, például a tőke-teljesítmény ráta változatosságának okairól. Robert Solow és Edward Denison ezért egy másik, több független változóval rendelkező termelési függvényt javasol, amely lehetőséget ad a növekedés különböző okainak azonosítására ahelyett, hogy ezeket egyetlen tényezőben, a tőke-teljesítmény rátában vonná össze. A modell termelési függvénye a következő: Y = f ( K , L, R , A ) ahol Y a gazdasági teljesítmény vagy nemzeti össztermék, K a felhalmozott tőke, L a munkaerő állomány mérete, R a művelhető földterület és a természeti erőforrások nagysága, és A a termelékenység vagy a termelés inputjai felhasználása hatékonyságának növekménye. Ebből a termelési függvényből a növekedésre a következő összefüggés adódik: g Y = a + WK g K + W L g L + WR g R ahol g az adott változó növekedési üteme, W az egyes inputok részesedése a jövedelemből (például WL a bérek részesedése), a pedig a termelési függvénynek az inputok nagyobb hatékonyságú felhasználása miatti eltolódását kifejező változó. Az egyenlet használata egy egyszerű számpéldán mutatható be. Legyenek a növekedési értékek a következők: g Y = 0,06 (a GNP éves növekedési üteme 6 %) g K = 0,07 (a tőkeállomány évi 7 %-kal növekszik) g L = 0,02 (a munkaerő állomány évi 2 %-kal növekszik) g R = 0,01 (a művelhető földterület évi 1 %-kal növekszik). Ha a munkaerő részesedése a nemzeti jövedelemből 60 százalék, a tőkéé 30 százalék, és a földterületé 10 százalék, akkor az értékek behelyettesítésével a következő kifejezést kapjuk: 0,06 = a + 0,3(0,07) + 0,6(0,02) + 0,1(0,01). Az egyenletet a-ra megoldva a = 0,026 érték adódik, tehát a termelékenység növekedése évi 2,6 százalék, ami a növekedés közel felét adja. A növekedés forrásainak elemzései rámutattak, hogy a termelékenység növekedés hatása a gazdasági növekedésre nagyobb a korábban feltételezettnél, míg a tőke szerepe kisebb, bár a fejlődő országok esetében fontos szerepet játszik.

3.1.3 Kétszektoros növekedési modellek23 A korai közgazdászok már jóval a GNP fogalmának bevezetése előtt felismerték a mezőgazdaság és az ipar kapcsolatának alapvető fontosságát a fejlődés szempontjából. Ma különösen a fejlődő országokban, korábban az iparosodó Angliában is, a mezőgazdaságot alacsony termelékenységgel dolgozó munkaerő és alulfoglalkoztatottság, vagy másképp rejtett munkanélküliség jellemezte. Egy ilyen mezőgazdasági szektornak az ipar fejlődésére gyakorolt hatása elemzéséhez nyújtanak segítséget a kétszektoros növekedési modellek. A modell kiindulópontja a 6.a) ábrán látható mezőgazdasági termelési függvény. Adott technológia mellett, főképp a maximált művelhető földterület miatt, a mezőgazdaság teljesítménye a hozzáadott munkaerő nagyságánál alacsonyabb ütemben növekszik, azaz a mezőgazdasági munkaerő marginális termelékenysége csökken. Egy ponton túl (ez az 6.a) ábrán a g-vel jelölt pont) a munkaerő marginális termelékenysége akár nulla vagy negatív is lehet. Ennek megfelelően a mezőgazdaságban a munkaerő marginális termelékenységének alakulását mutatja be az alkalmazott munkaerő mennyisége függvényében a 6.b) ábra. 22 23

Gillis et al. 1996, 45-51. oldal. Gillis et al. 1996, 51-60. oldal.

- 17 -

A 6.b) ábra vízszintes tengelyén a mezőgazdasági munkaerő mennyisége a konvenciótól eltérően jobbról balra növekszik. Feltételezve, hogy a gazdaság két szektorában foglalkoztatottak összege nem változik, ez egyben azt is jelenti, hogy az iparban foglalkoztatott munkaerő mennyisége ugyanazon tengely mentén balról jobbra növekszik, ezért a 6.b) ábrán bemutatott mezőgazdasági marginális termelékenységből a 6.c) ábrán bemutatott ipari munkaerő kínálat egyszerűen származtatható. 6. ábra. A mezőgazdasági termelési függvény és az ipari munkaerő kínálat a kétszektoros növekedési modellben

Az ipari szektor munkaerő kínálatát és az ipari bérszínvonal alakulását tehát a mezőgazdaságban megbúvó rejtett munkanélküliség és a létfenntartáshoz szükséges minimális munkabér határozzák meg, amint az a 7.a) ábrán látható. A kétszektoros modellben így kialakuló ipari munkaerő kínálat jellegzetességei miatt az iparban foglalkoztatottak munkabére addig nem emelkedik, míg az ipar a mezőgazdaságból a munkaerő felesleget fel nem szívja, ahogy az a 7.b) ábrán az ipar bővüléséhez tartozó, fokozatosan munkaerő kereslet jobbra tolódásának megfelelően látható.

- 18 -

7. ábra. Az ipari munkaerőpiac a kétszektoros növekedési modellben

A kétszektoros modell és a rejtett munkanélküliség gazdaságpolitikai hatásairól Magyarország esetében a későbbiekben lesz szó. Előzetesen érdemes megjegyezni annyit, hogy bár az eredeti kétszektoros modellek a mezőgazdaság és az ipar viszonyát vizsgálják fejlődő országokban, ugyanaz a gondolatmenet ennél szélesebb körben is alkalmazható. 3.2 A növekedési modellek tanulságai Az előzőekben bemutatott növekedési modellek mindegyike szolgál fontos tanulságokkal a magyar gazdaságpolitika számára, a továbbiakban ezek kerülnek bemutatásra.

3.2.1 A Harrod-Domar modell tanulságai A Harrod-Domar modell esetében elsősorban a neoklasszikus termelési függvényen alapuló változat érdekes, amelyben a kívánt gazdasági növekedési ütem (g) realizálása érdekében mind a tőke-teljesítmény ráta (k), mind a megtakarítási ráta (s) változtatható. A modell a három tényező közötti összefüggést a következőképp írja le: g =s k. A magas növekedési ütem tehát magas megtakarítási rátát és alacsony tőke-teljesítmény rátát igényel. A hazai megtakarítási ráta más európai országokhoz viszonyított értékelését nehezíti, hogy az Európai Unió statisztikái a megtakarítási arányt a szabadon felhasználható bruttó nemzeti jövedelem arányában és a háztartások szabadon felhasználható jövedelme arányában közlik,24 míg a hazai arányokat a Pénzügyminisztérium a háztartások összes jövedelmének arányában tette közzé,25 az Országgyűlés Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról szóló 96/2005. évi határozatában pedig a Magyar Nemzeti Bank és a Központi Statisztikai Hivatal

24 25

European Communities 2007a, 50-53. oldal. Pénzügyminisztérium 2005, 41. oldal.

- 19 -

adatai alapján a GDP arányában szerepel. A közzétett hazai adatokban ugyanakkor az 1990-es évek közepétől megfigyelhető a csökkenő tendencia, ahogy az a 8. ábrán látható. 8. ábra. A háztartások nettó megtakarításának aránya a háztartások összes jövedelméhez viszonyítva a Pénzügyminisztérium adatai, 26 illetve a GDP-hez viszonyítva az Országgyűlés 96/2005. évi határozatában szereplő adatok27 szerint 18%

Megtakarítási ráta %

16% 14% 12% 10% 8% 6% 4% 2% 0% 1992

1993

1994

1995

1996

1997

PM

1998

1999

2000

2001

2002

2003

OGY határozat

Összehasonlításként a 9. ábrán az Eurostat adatai alapján néhány európai országnak a háztartások összes szabadon felhasználható jövedelméhez viszonyított megtakarítási arányait is bemutatásra kerülnek, feltüntetve az eltérő viszonyítási alapú haza értéket is.

6,8% 0,9%

2,0%

7,4% Csehország

Észtország

7,8% Lengyelország

2,4%

8,3% Finnország

Lettország

8,3% Görögország

5%

4,9%

8,6% Szlovákia

13,1% Ausztria

10%

9,4%

13,1% Hollandia

11,9%

13,2%

15,6% Franciaország

Svédország

15,9% Olaszország

15%

14,4%

16,0%

Megtakarítási arány %

20%

Németország

9. ábra. A háztartások megtakarításának aránya a háztartások összes szabadon felhasználható jövedelméhez viszonyítva 2003-ban néhány európai országban.28 A magyarországi adat a háztartások összes jövedelméhez viszonyított arány.

26

Pénzügyminisztérium 2005, 41. oldal, 17. táblázat. 96/2005. (XII. 25.) OGY határozat Melléklet 2.1.3 szakasz. 28 European Communities 2007a, 52-53. oldal, 22. táblázat. 27

- 20 -

Magyarország

Litvánia

Egyesült Királyság

Dánia

Spanyolország

Belgium

0%

Bár az eltérő viszonyítási alap miatt a 9. ábra alapján valóban megalapozott nemzetközi összehasonlításról nem beszélhetünk, a 8. ábrán látható tendenciák is arra engednek következtetni, hogy a megtakarítás szintje Magyarországon alacsony. A Harrod-Domar modell alapján ez azt jelenti, hogy a magasabb növekedési ütem érdekében a tőketeljesítmény ráta értékét csökkenteni kell. A tőke teljesítmény ráta, vagy az inkrementális tőke-teljesítmény ráta (ICOR) csökkentésére a munkaerő intenzív gazdasági tevékenységek adnak lehetőséget, szemben a tőke intenzív tevékenységekkel, ahova rendszerint a magas hozzáadott értékűként azonosított, csúcstechnológián alapuló iparágak is tartoznak. Másképp fogalmazva ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaságban gyakran épp azok a munkaerő intenzív tevékenységek adnak lehetőséget magasabb vállalati nyereség, azaz magasabb gazdasági hozzáadott érték elérésére, amelyek drágább munkaerejű és tőkében jobban bővelkedő országokban alacsony hozzáadott értékűek lennének. Amíg tehát Magyarország tőkeszegény, a magyar munkaerő pedig viszonylag olcsó, addig komparatív előnyünket éppen ennek a munkaerőnek a foglalkoztatása jelenti. Az arányok természetesen az ország fejlődésével folyamatosan változnak, így változnak a növekedés szempontjából optimális feltételeket biztosító tevékenységek is. Jól működő gazdaságban a vállalkozások nyereségérdekeiket követve képesek a termelési tényezőket a megfelelő arányban alkalmazni, ha az állami szabályozás ezt például a munkaerő költségeinek mesterséges növelésével, vagy az amúgy is kevés tőke presztízs iparágak támogatására történő elvonásával nem akadályozza.

3.2.2 A Solow modell tanulságai A Solow modell jelentősége elsősorban abban áll, hogy rávilágít a gazdasági növekedés mögött rejlő számos olyan tényezőre, amelyekről az egyszerűbb modellek nem adtak számot. Ezek közül kiemelkedik a modell növekedést leíró egyenletében a-val jelölt változó, amely a termelési függvény termelékenység növekedés miatti eltolódását, azaz termelékenység javulásából fakadó gazdasági növekedést jelzi. A modell leírásánál már szóba került, hogy a Solow modellen alapuló elemzések alapján a termelékenység szerepe a gazdasági növekedésben a korábban feltételezettnél nagyobbnak, a tőke szerepe kisebbnek bizonyult. Amint a 10. ábrán látható, a magyar gazdaságban a tőkeállomány növekedése az 1994 és 2005 közötti időszakban 7 % körül ingadozott, a munkaerő mennyisége gyakorlatilag változatlan volt. 10. ábra. A munkaerő és a tőke változása Magyarországon 1994 és 2005 között29 15

Változás, %

10 5 0 -5 1994

1996

1998

2000

-10 Munkaerő

29

EBRD 2007

- 21 -

Tőkeállomány

2002

2004

A korábbiakhoz hasonló tendenciákat feltételezve, mivel a művelhető földterület esetében sem számíthatunk növekedésre, a gazdasági növekedés elősegítésében a Solow modell szerint várhatóan a jövőben is a tőkeállomány növekedésére és a termelékenység növekedésére számíthatunk. Figyelembe véve a csökkentő megtakarítási rátát, a tőkeállomány növekedésében várhatóan a korábbinál is nagyobb szerep jut a külföldről érkező befektetéseknek, amire a gazdaság nyitottsága és Európai Uniós tagságunk jó lehetőségeket ad, de csak abban az esetben, ha a magyar üzleti környezet vonzó a külföldi tőke számára. Ugyanígy a kedvező üzleti környezet segíti a termelékenység javításában fontos szerepet betöltő innovációt is, ami azonban nem merülhet ki a csúcstechnológia kizárólagos hangsúlyozásában. Véleményem szerint ezen a területen a hazai szervezési és menedzsment kultúra számottevő javításával van lehetőség a leggyorsabban és leghatékonyabban eredményeket elérni, amit az országok versenyképességét meghatározó tényezőkre vonatkozó elemzéseit évente közzé tevő nemzetközi menedzsment szervezet, az Institute for Managenemt Development (IMD) adatai is alátámasztanak.30 Az IMD több tényező mentén méri országok versenyképességét. Magyarország gazdasági növekedési esélyei szempontjából jó hír, hogy a közvetlen külföldi tőkebefektetések szempontjából, a GDP százalékában kifejezett tőkebeáramlás alapján Magyarország a felmérésben szereplő 61 gazdaság31 közül a tizennegyedik, megelőzve a térségben Horvátországot, Csehországot, Szlovéniát és Szlovákiát is. Bulgária, Észtország, Lengyelország és Románia azonban ezen mutató alapján előttünk áll, a hatodik helyen álló Románia esetében a tőkebeáramlás 2004-ben a GDP 8,5 %-a volt, szemben a magyarországi 4,6 %-kal. Nem minden versenyképességi mutatónk alakult azonban ilyen kedvezően. A korábban említett menedzsment kultúrával összefüggő, az IMD tényező készletében az üzleti hatékonyságot mérő tényezők közt szereplő menedzsment gyakorlat tekintetében például Magyarország 61 felmért gazdaságból a 43. helyen áll, és bár a régiónkból a legtöbb ország rosszabb helyezést ért el, Kína (37.), India (23.) és Törökország (41.) is megelőz bennünket. Szintén a Solow modell termelékenység növekedés és technológiai fejlődés miatti növekedési tényezőjét befolyásolja, ha egy ország kevésbé képes a fejlettebb gazdaságok módszereinek, technológiájának átvételére. A gyenge menedzsment gyakorlat mellett ezt tovább akadályozhatja, ha a munkaerő idegen nyelv tudása nem találkozik a munkáltatói elvárásokkal. Magyarország a munkáltatói elvárásoknak megfelelő munkavállalói nyelvtudás szempontjából 61 gazdaságból a 48. helyen áll, térségünkben csak Lengyelország teljesít rosszabbul. Az IMD felmérésében szereplő új EU tagországokra és Horvátországra vonatkozó helyezéseket a 11. ábra mutatja be, amelyen összehasonlításként a szomszédos Ausztria és az EU tagságra szintén aspiráló Törökország is szerepel.

30

Institute for Management Development 2006 Az IMD rangsorában leginkább országok szerepelnek, de van néhány országon belüli kiemelt régió is. Ilynek például Németországban Bajorország, Franciaországban Ile de France, vagy Kína és India egyes kiemelt körzetei.

31

- 22 -

1 11 21

16 23

26

31

28

31

32

33

37

41

44

48

51 61

Lengyelország

Magyarország

Románia

Szlovákia

Törökország

Bulgária

Csehország

Horvátország

Szlovénia

Észtország

61 Ausztria

Helyezés 61 gazdaságból

11. ábra. Egyes országok helyezése az IMD versenyképességi rangsorában a munkavállalók munkáltatói elvárásoknak megfelelő nyelvtudása szempontjából 2006-ban

Szintén visszahat az innovációs készségre, de a gazdaság alkalmazkodó képességére és termelékenységére is a kommunikációs költségek alakulása. Fejlett gazdaságokban ebből a szempontból egyre inkább a vállalatirányítási rendszerek működtetésében, vállalatok közti adatkapcsolatokban, vagy akár a kutatás-fejlesztésben is fontos szerepet játszó internet költségei a meghatározók. Ennek megfelelően az IMD adatai alapján a 12. ábra is a szélessávú internet hozzáférés költségeit mutatja be a felmérésben szereplő egyes országokra.

1,15 Belgium

Kína

Svédország

Franciaország

Lengyelország

Dánia

Magyarország

0,00

Japán 0,09

3,36

USA

Hollandia

3,88 Szlovénia

3,53

4,42

3,98 Izrael

4,42 Bajorország

5,00

Németország

5,89

Olaszország

4,86

UK

Ausztria

6,37

6,13

Norvégia

Észtország

7,61

6,56

Spanyolország

7,74 Portugália

8,91

7,84

10,00

10,05

11,30 Svájc

13,87

12,05

15,00

Írország

17,92 Luxemburg

20,24

18,61

20,00

Finnország

USD / 100kbit/s / hó

25,00

22,41

12. ábra. A szélessávú internet hozzáférés költségei egyes gazdaságokban

Bár a az új EU tagállamok közül a forrás nem mindegyikre közöl adatot, ahogy Horvátországra sem, a grafikonon látható, hogy Magyarországon a szélessávú internet kapcsolat költségei aránytalanul magasak még a drágának számító nyugat-európai költségekhez viszonyítva is. További akadálya az innovációnak – és így a Solow modell szerint a növekedésnek is – a megfelelő ösztönzők hiánya. Gyakran halljuk, hogy a pénz nem minden, azonban a gazdaságban kétségtelenül ez az egyik legerőteljesebb ösztönző erő. Ebből a szempontból Magyarország szintén kedvezőtlen helyzetben van, hiszen a 13. ábrán láthatóan az IMD - 23 -

felmérésében szereplő új EU tagországok, Horvátország, Ausztria és Törökország összehasonlításában Magyarország munkaerőt terhelő adóterhei a legmagasabbak. A 13. ábra grafikonja az egy főre jutó GDP-nek megfelelő bér után fizetendő személyi jövedelemadót és munkavállalói, illetve munkáltatói társadalombiztosítási terheket tartalmazza, tehát valamelyest kiszűri az adósáv határok különbözőségéből fakadó torzító hatást amely sok más összehasonlításban benne marad. 13. ábra. Az egy főre jutó GDP-nek megfelelő munkabér személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási terhei különböző országokban 2005-ben

Nettó bér

Jövedelemadó

Munkavállaló tb. járuléka

Magyarország

Románia

Szlovénia

Lengyelország

Ausztria

Törökország

Csehország

Bulgária

Horvátország

Szlovákia

Észtország

100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0%

Munkáltató tb. járuléka

Az IMD adatai alapján a magyar munkavállalók a rájuk jutó munkáltatói bérköltségnek csupán 36,7 %-át vihetik haza, ez az érték a sorban utánunk következő Románia esetében is 39,7 %, Ausztriában 44 %, Szlovákiában pedig 53,8 %. A munkáltatónak 100 eurót érő újításért tehát egy magyar feltaláló nem egészen 37 eurót kap, román kollégája már majdnem 40 eurót, az osztrák és szlovák feltaláló pedig 44, illetve majdnem 54 eurót vihet haza újításáért. A szlovák adórendszer tehát 97 %-kal jobban ösztönzi az újítót a termelékenység növekedésére, mint a mi adórendszerünk. A magyar gazdaságpolitika tehát az utóbbi években láthatóan több szempontból is a növekedést pozitívan befolyásoló tényezők ellen hat, fékezve gazdaságunk létfontosságú fejlődését. A versenyképesség további mutatóiról a későbbiekben még lesz szó, a következő szakaszban azonban egy a magyar gazdaság szempontjából szintén különösen érdekes növekedési modell tanulságait tárgyaljuk.

3.2.3 A kétszektoros növekedési modellek tanulságai A korábban bemutatott modellek közül a kétszektoros modell különösen érdekes Magyarország és a rendszerváltó országok szempontjából, mert segítségével néhány olyan összefüggésre is rá lehet világítani, amelyre az egy szektoros modellek nem adnak alkalmat. Bár a kétszektoros modellek eredeti alkalmazási területe a fejlődő országok munkaerő felesleggel jellemzett mezőgazdasági és kialakulóban lévő ipari szektorai kölcsönhatásának elemzése, ugyanaz a gondolatmenet jól alkalmazható a rendszerváltó gazdaságok rejtett munkanélküliséggel jellemezhető állami vállalati szektora és kialakuló magánszektora közti kölcsönhatások elemzésében is.

- 24 -

Ha a modellben a mezőgazdaságot a rosszul működő állami szektorral, az ipart a kialakulóban lévő magánszektorral váltjuk fel, a fejlődő országok mezőgazdasági és ipari szektorainak viszonyára meglepően hasonlító eredmények, illetve a rendszerváltáshoz kapcsolódó nosztalgia és a sokak által érzett csalódás okai érthetőbbé válnak. A 14. ábra a magyarországi reálkeresetek alakulását mutatja 1970 és 2004 között. Az ábrán látható, hogy körülbelül az 1970-es évek végéig folyamatos a növekedés, majd egy a későbbiekhez viszonyítva enyhe csökkenés következik be. Ez a folyamat tart körülbelül 1990ig, majd a következő hat évben gyors csökkenés következik. Ennek egyik alapvető oka a kétszektoros modell alapján feltehetően az, hogy a megszűnő vagy átalakuló állami vállalatok addig rejtett munkaerő feleslege fokozatosan megjelenik a munkaerő piacon, ezt a felesleget pedig a növekvő magánszektor nem tudja teljes mértékben felszívni. Ennek megfelelően a reálbérek emelkedésére addig nem került sor, amíg a volt állami szektor munkaerő feleslegét a magánszektor nem volt képes megfelelő mértékben felszívni. 14. ábra. Az egy keresőre jutó reálbérek alakulása Magyarországon 1970 és 2004 között (1960 = 100)32 170

1960 = 100

160 150 140 130 120

2003

2002

2000

1998

1996

1994

1992

1990

1988

1986

1984

1982

1980

1978

1976

1974

1972

1970

110

Ezt a forgatókönyvet látszanak alátámasztani Augusztinovics és Küllő a magyar munkaerőpiac és a nyugdíjak 1970 és 2020 közötti alakulását elemző cikkében33 közölt adatok is, amelyek szerint az 1990-es politikai rendszerváltást követő néhány évben a 25 és 64 év közötti korcsoportban a foglalkoztatottak aránya erőteljesen csökkent. Bár a reálbérek az 1996-ot követő időszakban 2003-ig növekedtek, az állami szektor munkaerő feleslege miatti visszatartó hatás nem szűnt meg teljesen, hiszen továbbra is munkaerő tartalékot jelent például a túlméretezett közszféra, vagy az olyan közeljövőben privatizációra váró, még állami vállalatok, mint a 2006-ban legtöbb alkalmazottat foglalkoztató, de árbevétele alapján már a magyarországi cégek rangsorában csak a 39. Magyar Posta Zrt.34 A kétszektoros modellek alkalmazhatósága szempontjából mindezzel együtt a megszűnő állami szektor jelentősége ma már csekély, ugyanakkor a hazai kisgazdaságok munkaerő szempontjából gyakran mutatnak a fejlődő országok mezőgazdasági szektorához hasonló jellegzetességeket. Ez a tendencia a jövőben az EU átalakuló mezőgazdasági politikája, az EU tagországok részéről erősödő verseny és a kisméretű gazdaságok versenyhátránya miatt fel is 32

ECOSTAT 2007 Augusztinovics és Küllő 2007 34 Karsai 2007. (HVG 2007. július 28.) 33

- 25 -

erősödhet. A hivatalos gazdaság szempontjából emellett szintén hasonlóan viselkedik a kiterjedt szürkegazdaság is, hiszen ugyanazért a bérért hasonló tevékenységet nyilván mindenki szívesebben lát el kevésbé kiszolgáltatott körülmények között. A magyar reál munkabérek jelentősebb növekedésére tehát a hivatalos gazdaságban a magánszektorban addig nem lehet számítani, míg a közszféra és a szürke gazdaság munkaerő feleslege meg nem szűnik. A stagnáló bérszínvonal ugyanakkor folyamatos nyomást gyakorol a gazdaságpolitikára, amelynek az egyik leggyakoribb és talán legrosszabb lehetséges válasza a minimálbér emelése. A jó szándék ellenére a minimumbér csökkenti az alacsony képzettségű, tapasztalatlan munkavállalók elhelyezkedési esélyeit,35 a munkaerő kínálati viszonyokra pedig éppen a kétszektoros modellben bemutatotthoz hasonló hatást gyakorol, ahogy az a 15. ábrán látható. 15. ábra. A minimumbér hatása a munkaerőpiacra

Az ábrán látható, hogy minimumbér előírása nélkül a W0 egyensúlyi bér alacsonyabb lenne az előírt W1 minimumbérnél, azonban az egyensúlyi bér mellett a foglalkoztatottak Q0 száma magasabb lenne a minimumbér mellett foglalkoztatottak Q1 számánál. A minimumbér W1-ről W2-re emelésével pedig a foglalkoztatottak száma tovább csökken Q2-re. Az ábrán az is látható, hogy a minimumbér bevezetése mellett érvényesülő, vastag vonallal kiemelt munkaerő kínálati görbe a kétszektoros modellek ipari munkaerő kínálatához nagyon hasonlóan alakul. Ez egyúttal ezt is jelenti, hogy éppen a minimumbér miatt, a munkaerő kereslet növekedésével sem emelkednek addig a munkabérek, amíg a kereslet el nem éri azt a szintet ahol a minimumbér már gyakorlatilag felesleges lenne az annál magasabb egyensúlyi bér miatt. A bérek emelése tehát ismét politikai kérdéssé válik, a tovább növekedő minimumbér ugyanakkor tovább növeli a munkanélküliséget, illetve a munkáltatók magasabb költségei miatt fékezi a gazdaság növekedését is. Ebből az ördögi körből az egyetlen kiutat az jelenthetné, ha a gazdasági növekedés elegendően gyors lenne ahhoz, hogy az emiatt megnövekedő munkaerő kereslet a minimumbért gyakorlatilag feleslegessé tenné. Ennek azonban ellene hat, ha a gazdaságpolitika egyoldalúan a magas hozzáadott értékűként azonosított iparágakra 35

Gwartney és Stroup 1995, 402-403. oldal; Parkin és Bade 1992, 275. oldal; Heyne 2000, 295-296. oldal.

- 26 -

koncentrál. A korábbiakban egyrészt láttuk, hogy a magyar gazdasági környezetben nem feltétlenül ugyanazokban az iparágakban lehet könnyebben elérni magas gazdasági hozzáadott értéket, vagy másképp nyereséget, mint más, nagyobb jövedelmű, fejlettebb belső piacú országokban. Másrészt az is tény, hogy egy-egy ágazat erőltetett kormányzati fejlesztése csak az erőforrások más ágazatoktól az adórendszeren keresztül történő elvonásával lehetséges. Ez a gyakorlat pedig nem csak a támogatott iparágakban nem ér el tartós eredményt, hanem az egyébként esélyes többi ágazat fejlődését is aláássa. 4 A fejlődés lehetőségei Az előzőekben láthattuk, hogy egy Magyarország jövőjét és fejlődését biztosító gazdaságpolitika nem alapulhat más gazdaságosban sikeres, ezért más gazdaságokban magas hozzáadott értékű tevékenységek hazai bevezetésén. Egyrészt egyetlen iparág sem magas hozzáadott értékű önmagában, csupán adott piaci környezetben válik azzá azok számára, akik a megfelelő erőforrásokhoz való könnyebb hozzáférés vagy meglévő speciális képességek révén a szükséges komparatív előnnyel rendelkeznek. Másrészt ilyen tevékenységek erőltetett meghonosítása más, természetes módon is fejlődni tudó tevékenységektől vonja el a forrásokat. Másik oldalról ugyanakkor általában a magas hozzáadott érték elérése ésszerű törekvés és a gazdaságpolitika szempontjából lényegében azonos az ország versenyképességének fokozásával. A magas hozzáadott érték, vagy magas nyereség, elérése alatt valójában hallgatólagosan azt értjük, hogy magasabb jövedelemre tegyünk szert anélkül, hogy ezért többet kellene dolgoznunk. Lényegében tehát a „Dolgozz okosabban, ne keményebben!” elv követéséről van szó, ami azonban egyetlen gazdaság esetében sem kivitelezhető sikerágazatok kijelölésével, hanem csak az egyedi és időben változó körülményekhez való folyamatos alkalmazkodás képességének kialakításával. Ebben a szakaszban ennek lehetséges eszköztárából, és Magyarország jelenlegi versenyképességi helyzetéből szeretnék ízelítőt adni. 4.1 Alkalmazkodás és versenyképesség A versenyképesség az alkalmazkodás képessége. Ahhoz, hogy képesek legyünk környezetünkhöz és annak változásaihoz alkalmazkodni, mindenek előtt ismernünk kell ezt a környezetet. Előfordulhat például, hogy Magyarország irigylésre méltónak tartja a csúcstechnológiákban élenjáró amerikai és japán vállalatok sikerét, nem szabad azonban elfelejteni, hogy ahhoz mindkét ország esetében olyan helyi adottságok járultak hozzá, amelyekkel Magyarország nem rendelkezik. Az Egyesült Államok kapitalista hagyományai és hatalmas, szabad belső piaca következtében kinevelte a vállalkozók generációit, pénzügyi hagyományai és gazdasági ereje révén pedig az innovatív vállalkozások számára szükséges kockázati tőke is bőséggel rendelkezésre áll. Japán esetében az országra hagyományosan jellemző magas megtakarítási ráta és a sajátos vállalati tulajdonosi modell, a keirecu által biztosított kockázatmegosztás biztosítja a magasabb kockázatú innovatív ágazatok hátterét.36 Ez persze nem jelenti azt, hogy Magyarországon egyáltalán nem lehet csúcstechnológiákkal, innovációval foglalkozni, de arányaiban az nyilván nem lesz az ország növekedésének motorja. Az alkalmazkodás a gazdaság több szintjén, az egyéntől a nemzetgazdasági szintig, párhuzamosan valósul meg, kormányzati szinten a nemzetgazdaság előtt álló kérdésekre megfelelő választ adó gazdaságpolitika kialakításával. Ennek a folyamatnak a középpontjában lényegében egy az alkalmazkodás adott szintjén szükséges stratégia kialakítása áll, amelynek általános folyamatát vázlatosan a 16. ábra mutatja be. 36

Marosi 1997, 124. oldal.

- 27 -

16. ábra. A stratégiaalkotás általános folyamata37

A megfelelő stratégia kialakításához tehát elsőként meg kell ismerni környezetünket és önmagunkat is. A továbbiakban ennek megfelelően a környezet megértését segítő eszközöket fogom röviden bemutatni, majd Magyarország jelenlegi helyzetének értékeléséhez igyekszem támpontot nyújtani. A versenykörnyezet alkalmazkodáshoz szükséges elemzésének egyik legelterjedtebben használt modellje Porter öt tényezős modellje. A modell vázlata a 17. ábrán látható.

37

Mintzberg et al. 1998. 26. oldal.

- 28 -

17. ábra. Porter versenykörnyezet elemzési modellje

Porter öt tényezős modellje alapvetően a vállalati stratégiai tervezést szolgálja. A versenyképességet szem előtt tartó gazdaságpolitika ugyanakkor csak úgy lehet sikeres, ha képes a környezetet a gazdasági szereplők szemével látni. Csak ekkor van esély arra, hogy a környezet megfelelő alakításához a gazdaságpolitika hozzájárulhat. Az egyes magas hozzáadott értékűként azonosított tevékenységek támogatására koncentráló fejlesztéspolitika szempontjából a modellnek különösen a belépési korlátokra vonatkozó része érdemel figyelmet. A belépési korlátok közül a csúcstechnológiás iparágak esetében a márkák szerepe, a váltási költségek, a tőkeigény és az abszolút költségelőnyök közül a tanulási görbe és a kockázati tőkéhez való hozzáférés különösen erős korlátok. Emellett az elektronika egyes területein a magas fix költségek (például elektronikai tisztaterek fenntartása), a biotechnológia területén pedig a rendkívül magas kutatási és termékfejlesztési költségek miatt a méretgazdaságosság is jelentős akadályt képez. Az ábrán a kormányzati politika is a belépési korlátok között szerepel, jelezve, hogy szabályozással, monopol piacok állami eszközökkel való kialakításával a kormányzok is képesek megakadályozni új versenytársak megjelenését. Ez a csúcstechnológiájú tevékenységekre ugyan nem jellemző, a magyar vállalatok esetében azonban jelentős hátrányt

- 29 -

jelenthet a kutatás-fejlesztésre fordítható haza források viszonylagos szűkössége is. Kutatásfejlesztésre 2004-ben Magyarország a GDP 0,9 %-át fordította, szemben az EU2538 országok 1,9 %-os átlagával.39 Ehhez a kormányzat Magyarországon és az EU25 országokban is a GDP 0,2 %-ával járult hozzá, a felsőoktatás pedig Magyarországon a GDP 0,3 %-ával, az EU25 országok átlagában pedig 0,4 %-kal. A kormányzat láthatóan tehát Európa más országaiban sem járul hozzá jelentősen nagyobb arányban a kutatás-fejlesztés kiadásaihoz, bár összegszerűen ez a hozzájárulás nagyobb és erősebb gazdaságú országokban nyilván jelentősen nagyobb. A nagyobb különbség vállalatok kutatás-fejlesztésre fordított kiadásaiban van, ezzel együtt azonban hiba lenne azt gondolni, hogy ez olyan szabályozási eszközökkel, mint például az innovációs járulék megoldható lenne. A magyar gazdasághoz hasonló mértékben nyitott gazdaságokban a forrásokhoz való hozzáférés egyébként sem abszolút akadály, tehát az alacsony kutatás-fejlesztési ráfordítások inkább más okokra mutatnak. Összehasonlításként 2004-ben Japán a GDP 3,2 %-át fordította kutatás-fejlesztésre, amiből 2,4 % volt a vállalatok ráfordítása, az Egyesült Államokban pedig a teljes kutatás-fejlesztési kiadások a GDP 2,6 %-át tették ki, amiből 1,8 % volt vállalati forrás. Mindezt figyelembe véve tehát az Egyesült Államok kutatás-fejlesztési kiadásai több mint háromszázszor nagyobbak Magyarországénál. Más országok sikerágazatainak követése helyett tehát Magyarország esélye saját komparatív előnyeinek feltárásában, és az arra épített versenyelőny kialakításában rejlik. Az országok versenyelőnyét meghatározó tényezők elemzésére szintén Porter alkotott átfogó modellt,40 amelynek vázlata a 18. ábrán látható. 18. ábra. Az országok versenyelőnyét meghatározó tényezők rendszere Porter szerint

Porter modelljének előnye, hogy a versenyelőnyt meghatározó tényezők közül a befolyásolható tényezőkre koncentrál, nem pedig a földrajzi elhelyezkedésre vagy a természeti adottságokra. A modellben természetesen ezek a tényezők is helyet kaptak, hiszen minden nem befolyásolható körülményt a versenyképesség megalapozása szempontjából az 38

Az Európai Unió tagállamai a 2007. január 1-ével csatlakozó Románia és Bulgária kivételével. European Communities 2006a, 159. oldal. 40 Porter 1990, 69-131. oldal. 39

- 30 -

ábra bal felső sarkában látható véletlenhez sorolhatunk. Ez természetesen nem csökkenti ezek jelentőségét, csupán kiemeli, hogy versenyképességünk javításánál ezekhez a körülményekhez alkalmazkodnunk kell, míg a többi tényezőt befolyásolni, alakítani tudjuk. Ezt hangsúlyozva Porter a véletlenre nem is a versenyelőny meghatározó tényezőjeként tekint, hanem olyan egyéb külső tényezőként veszi figyelembe, amely befolyással van az ábrán téglalappal jelölt négy meghatározó tényezőre. A versenyelőnyt meghatározó tényezőnek Porter a termelési tényezők jellemzőit, a kereslet jellemzőt, a kapcsolódó és támogató iparágakat, és a vállalati stratégiát, szerkezetet és rivalizálást tekinti. A termelési tényezők jellemzői a sikeres versenyhez szükséges termelési tényezők, mint például a képzett munkaerő, megfelelő infrastruktúra megléte szempontjából, a kereslet jellemzői az adott iparág termékei vagy szolgáltatásai iránti hazai kereslet jellegzetességei szempontjából, a kapcsolódó és támogató iparágak pedig ezen iparágak megléte vagy hiánya, illetve nemzetközi versenyképessége szempontjából mérvadóak. A vállalati stratégiával, szerkezettel és rivalizálással kapcsolatban a modell az adott országban a vállalatok alapítását, szervezését, és menedzsmentjét meghatározó feltételrendszert és a vállalatok közötti belföldi rivalizálást veszi figyelembe. A kormányzat Porter szerint szintén nem közvetlen meghatározó tényező, hanem a fenti négy meghatározó tényezőt befolyásoló külső erő. A kormányzat tehát nem képes egyes iparágakat versenyképessé tenni, befolyása a gazdaság versenyképességét hosszabb távon meghatározó tényezők befolyásolására korlátozódik. Másképp fogalmazva az állam különböző eszközön keresztül képes a gazdasági szereplők szinte minden versenyképességet befolyásoló tényezőjét több-kevesebb mértékben megváltoztatni, azonban az adott gazdasági szereplő, vagy iparág versenyképessége végső soron mégis azon múlik, hogy ő maga mennyire képes alkalmazkodni az állami beavatkozás hatását is magukba foglaló környezeti körülményekhez. Másik oldalról a kormányzat szerepe a modellben a véletlen szerepéhez hasonlít, azaz olyan külső erőként jelenik meg, amelyre a versenyben alkalmazkodni kívánó vállalatnak nincs közvetlen befolyása. Ezenkívül a modell a befolyásolható tényezők azonosításával egyúttal ki is jelöli a gazdaság versenyképességének javítására irányuló gazdaságpolitika eszközeit. 4.2 Magyarország versenyképessége A válaszkeresés következő lépése a környezet és az azt alakító tényezők megismerése után Magyarország versenyképességi helyzetének elemzése. Ebből a szempontból Európai Uniós tagságunk egyik első tanulsága, hogy bármely jó lehetőség problémák forrása is lehet, ha nem vagyunk képesek megfelelően élni vele. Ha az új környezet adta lehetőségeket a régió más országaihoz viszonyítva kevésbé használjuk ki, vagy az új kihívásokra kevésbé jó választ adunk, az akkor is ronthatja a gazdaság relatív helyzetét és saját közérzetünket is, ha abszolút értelemben kimutatható a fejlődés. Éppen ezért az egyik legszemléletesebb forrás gazdaságunk versenyképességének megítélésére a svájci székhelyű Institute for Management Development rangsorokon alapuló versenyképesség elemzési rendszere, amelynek adataira és eredményeire a továbbiakban támaszkodni fogok. Az IMD elemzési eredményeit évente megjelenő versenyképességi évkönyvében közli,41 az értékelések 61 gazdaság gazdasági mutatók és felmérési eredmények alapján történő rangsorolásán alapul. Az eredmények értékeléséhez meg kell jegyezni, hogy a rangsorokon alapuló értékelésnek hátrányai is vannak. Ezek közül a legfontosabb, hogy a rangsorban elért helyezés önmagában nem ad világos képet előnyünk vagy lemaradásunk nagyságáról, hiszen ha egy bizonyos szempont szerint a felmérésben szereplő országok között kicsi a különbség, akkor a rangsorban jelentősen hátrébb álló országnak még jó esélye van saját helyezésén viszonylag kis erőfeszítéssel javítani. 41

Insitute for Management Development 2006

- 31 -

A módszer előnye ugyanakkor, hogy bizonyos mértékig kiszűri a kedvező vagy kedvezőtlen külső körülmények hatását az értékelésből, hiszen ezek – legalábbis az egymáshoz hasonló helyzetű gazdaságok esetében – minden gazdaságra egyformán hatnak. Ennek a jellemzőnek az a jelentősége, hogy a környezeti hatások kiszűrése révén objektívebb alapot teremt egy ország alkalmazkodóképessége, gazdaságpolitikája, döntései, illetve ezen keresztül végső soron a döntéshozók teljesítménye megítéléséhez, mint önmagukban a gyakran külső környezeti tényezők által befolyásolt gazdasági mutatók. Az IMD felmérése szerint Magyarország 2006-ban a versenyképességi rangsor 41. helyén, tehát a vizsgált 61 gazdaság alsó harmadában végzett. A felmérésben szereplő, Magyarországéhoz hasonló helyzetű országokkal összehasonlítva ez a teljesítmény a közepesnél valamivel jobb volt, ahogy az a 19. ábrán is látható. Az ábrán közép-kelet európai új EU tagországok és Horvátország mellett összehasonlításként Ausztria és Törökország adatai is szerepelnek.

6 20

21 31

41

51

45

47

51 Törökország

Bulgária

Szlovénia

Magyarország

Szlovákia

Csehország

Észtország

61

57

58

59 Horvátország

39

Lengyelország

31

41

Románia

1 11

Ausztria

Helyezés 61 gazdaságból

19. ábra. Egyes országok helyezése az IMD versenyképességi rangsorában 2006ban

Árnyalja ugyanakkor ezt a képet, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország 2002 és 2006 között a 30. helyről csúszott vissza a 41. helyre, tehát az ország versenyképessége négy év alatt számottevő mértékben romlott. Az IMD felmérésében az általános versenyképességi mutatót a következő négy összetevő határozza meg: • gazdasági teljesítmény; • kormányzati hatékonyság; • üzleti hatékonyság; • infrastruktúra. A jelzett időszakban hazánk mutatói mind a négy fenti területen romlottak, a változást a 20. ábrán követhetjük nyomon. Az ábrán látható, hogy az általános versenyképességet meghatározó mutatók közül a kormányzati hatékonyságban elért helyezésünk romlott a legjobban, miközben a látványos kormányzati erőfeszítések ellenére nem javult az ország helyezése az infrastruktúra tekintetében sem, bár a romlás ezen a területen a legkisebb.

- 32 -

27 30

26 30

33 32

40 Infrastruktúra

41

Üzleti hatékonyság

42

Kormányzati hatékonyság

41

Gazdasági teljesítmény

26 28 30 32 34 36 38 40 42 44 46

Általános versenyképesség

Helyezés 61 gazdaságból

20. ábra. Magyarország helyezésének változása az IMD versenyképességi rangsorában a versenyképességet meghatározó tényezők szerint 2002 és 2006 között

Az egyes tényezők mentén az IMD elemzése Magyarország erősségeit és gyengéit a következőkben látja.42 A gazdasági teljesítményt meghatározó tényezők közül előny, hogy Magyarország esetében nem kell a vállalkozásoknak a kutatás-fejlesztési háttér és a háttérszolgáltatások elvándorlásától tartaniuk. Magyarország másik fontos előnye a gazdaság export orientáltsága és nyitottsága. GDP-hez viszonyított export tekintetében a 61 gazdaság rangsorában Magyarország 2006-ban a tizenegyedik, az export és import GDP-hez viszonyított mértékét tekintve pedig a tizenkettedik volt. Kedvező emellett az ország 14. helyezése a közvetlen külföldi tőkebeáramlás tekintetében is. A gyengeségek között az elemzés első helyen a lakosság arányában kifejezett alacsony foglalkoztatottsági szintet jelölte meg, ebből a szempontból Magyarország az 51. helyen végzett. Ennek egyik magyarázata lehet az egykori állami szektor rejtett munkanélküliségének korábban már említett, máig érezhető hatása, illetve a munkaerő magas hazai adóterhe is, amelyet korábban a 13. ábrán szintén láthattunk. A gyengeségek között említi továbbá az elemzés az ország alacsony értékpapír állományát, gyenge folyó fizetési egyenlegét, közvetlen külföldi befektetéseinek állományát, illetve a magas megélhetési költségeket is, amelyek mindegyik felmérésben szereplő szomszédunkénál magasabbak, és Hollandia költségeivel állnak azonos szinten. A kormányzati hatékonyság szempontjából az erősségek között első helyen a külföldi befektetők hazai vállalatokban való irányító befolyás megszerzésének szabadsága szerepel, aminek értékét azonban csökkenti a MOL részvények vásárlása kapcsán az ÖMV törekvéseivel szembeni kormányzati fellépés. További erősségünk az alacsony vállalati nyereségadó kulcs, a forint árfolyam-stabilitása, a külföldi partnerekkel való üzletkötés szabadsága, és az árszabályozás alacsony torzító hatása. A gyengeségek között első helyen szerepel az egy főre jutó GDP-nek megfelelő bért terhelő személyi jövedelemadó alapján számított személyi jövedelemadó terhelés, amely szerint Magyarország a felmérésben szereplő 61 gazdaságból az 59. helyen szerepel. A második helyen a gazdaság fejlesztés szempontjából passzív jegybank politika szerepel, amelyet végeredményben tekinthetünk az erősségek közt említett árfolyam-stabilitás árának is. Szintén 42

Insitute for Management Development 2006, 152-153. oldal.

- 33 -

magasak a társadalombiztosítás munkáltató által fizetendő járulékterhei is, ebben a tekintetben Magyarország az 54. helyen áll, miközben a munkaerőt terhelő magas adók és járulékok ellenére magas a költségvetés hiánya, amely az országot ebből a szempontból az 55. helyre sorolja. Magas ugyanakkor a vállalkozások állami támogatásának a GDP-hez viszonyított 5,71 százalékos aránya, amelynek alapján Magyarország a rangsorban az 52. helyre került. Az üzleti hatékonyság terén erőssége a magyar gazdaságnak az egységnyi munkaerő költségek változatlansága az iparban, ami viszont másik oldalról arra utal, hogy a magas hozzáadott értéket vagy nem sikerült elérni, vagy az nem szolgálja a munkavállalók életszínvonalának növekedését. Szintén az erősségek között szerepelnek a kedvező menedzserfizetések, a részvényesek jogainak védelme, illetve a tőzsdeindex nemzeti valutában kifejezett változása, azaz a tőzsde élénkülése. Végül Magyarország erősségei között említi az elemzés a nagyvállalatok nemzetközi mércével mért versenyképességét (10. helyezés), amihez viszont a kis- és középvállalkozások alacsony hatékonysága párosul (52. helyezés). Ez az ellentét rávilágít egy sajátos hazai problémára, amiről később még lesz szó: a hazai kis- és közép vállalkozások hiányosságaira a vezetői információk kezelése és felhasználása terén. Az üzleti hatékonyság szempontjából a gyengeségeink között említi az IMD elemzése az vezetők alacsony társadalmi felelősségvállalását, az egészségügyi, biztonsági és környezetvédelmi kockázatok rossz kezelését, és a vállalati etikai gyakorlat hiányát. Ismét előkerül továbbá a munkaerő alacsony aránya a népességhez viszonyítva, illetve a tőzsdei kapitalizáció alacsony szintje, amely egyben az erősségek között említett tőzsdeindex növekedés értékét is csökkenti, hiszen alacsony aktivitási szinten a százalékban kifejezett növekedés nem feltétlenül jelent jelentős fejlődést. Végül az infrastruktúra szempontjából az erősségek között szerepel a közoktatás magas tanárdiák aránya, amely a kormányzati megszorítások következtében várhatóan a közeljövőben romlani fog, ahogy már romlottak az orvos-beteg és nővér-beteg arányok 2006-ban még szintén az erősségek között említett mutatói is. Az erősségek között szerepel továbbá az oktatásra fordított költségek magas GDP-hez viszonyított aránya, illetve a középfokú oktatásban tanulók aránya a megfelelő korcsoportban. A jelenlegi kormányzati megszorítások várhatóan mindkét mutatót rontják. Ha ezek az intézkedések indokoltak voltak, akkor ezek a mutatók feltehetőleg valójában nem az ország erősségeit azonosították, hanem az oktatás alacsony hatékonyságát jelezték. Ha viszont a magas oktatásra fordított erőforrás arány valóban hozzájárul az ország versenyképességéhez, akkor ezt a jelenlegi kormányzati intézkedések várhatóan tovább rontják majd. Hasonlóan kétségbe vonható értékű lehet a csúcstechnológia-export magas aránya az ipar exportjában, amire az is utal, hogy a csúcstechnológia export aránya alapján Magyarország a 14. helyen áll, annak értéke szerint azonban csupán a 24. helyen. Utóbbi még mindig nem feltétlenül rossz helyezés, viszont ha egy alacsonyabb értékkel is magas arányt érünk el, az egyben azt jelzi, hogy a nem csúcstechnológia export terén gazdaságunk még kevésbé sikeres. Figyelembe véve, hogy Magyarország esetében az IMD elemzése a magas export arányt is az erősségek között említette, láthatjuk, hogy ezek az erősségek együtt sokkal inkább utalnak a belföldi gazdaság gyengeségeire, mint külgazdaságunk erősségére. Erre utal a nagyvállalatok és a kis- és közép vállalkozások hatékonyságában korábban jelzett kontraszt is. Az infrastruktúra szempontjából az ország gyengeségei közé tartozik, hogy a vállalatok kevés figyelmet fordítanak a fenntartható fejlesztésre, alacsony az üzleti szektor kutatás-fejlesztésre fordított kiadásainak aránya, és magasak az ipari fogyasztók elektromos energia árai. Az elmúlt néhány évben informatikának szentelt, külön informatikai minisztériummal és átfogó országos programokkal fémjelzett, kiemelt figyelem fényében szintén figyelemre méltó, hogy Magyarország gyengeségei között szerepel a hagyományos betárcsázós internet hozzáférések magas ára (53. helyezés) és a szélessávú internet hozzáférések magas ára (41. helyezés) is,

- 34 -

ahogy az a felmérésben szereplő európai országokra és néhány más, világgazdasági szempontból figyelemre méltó gazdaságra a 12. ábrán korábban már láthattuk. A fenti elemzési eredményekből azt láthatjuk, hogy a magyar gazdaság versenyképessége 2002 és 2006 között minden olyan területen romlott, ahol a kormány aktív szerepet vállalt a körülmények alakításában, még azokon a területeken is (például informatika), ahol ez a szerepvállalás az adott ágazat erőteljes támogatására irányult. 4.3 A magyar gazdaság versenyképesség romlásában szerepet játszó legfontosabb tényezők Az előző szakasz különböző szempontú elemzéseinek eredményei alapján kirajzolódik egy kétpólusú magyar gazdaság képe. Ebben a gazdaságban – ahogy arra az IMD elemzése is rámutat – a Magyarországon működő multinacionális vállalatok magas hatékonysággal működve jól teljesítenek, a főképp hazai vállalkozásokból álló kis- és közép vállalati szektor pedig alacsony hatékonysággal működik és nehézségekkel küzd. Mindebből ugyanakkor hiba volna azt a következtetést levonni, hogy a kis- és közép vállalatokat a multinacionális vállalatok rovására, esetleg állami eszközökkel tőlük elvont forrásokból kellene támogatni. A nagyvállalatok jó teljesítményét sokkal inkább tekinthetjük annak indikátoraként, hogy a magyar környezetben is van lehetőség a nyereséges gazdasági tevékenységre, tehát a magyar vállalkozások nincsenek valamilyen rejtett gazdaságföldrajzi vagy egyéb megmásíthatatlan ok miatt eleve kudarcra ítélve. Hibás ugyanakkor az a kormány által az utóbbi időben gyakran alkalmazott gazdaságpolitikai megközelítés is, amely a megoldást a Magyarországon is sikeres multinacionális vállalatok tevékenységének másolásában látja (a kormány rendszerint ezt érti magas hozzáadott értékű iparágak meghonosításán), hiszen ahogy korábban már bemutattuk élenjáró technológiai megoldások fejlesztéséhez általában jelentős tőke és kockázatvállalási képesség kell, ami méretük miatt a kis- és közép vállalatokra nem csak hazánkban nem jellemző. A megoldást tehát máshol kell keresni, a megoldás kulcsa pedig az lehet, hogy miben különbözik mégis a hazai nagyvállalatok és a kisebb méretű vállalkozások gazdasági környezete? Az alapvető különbséget, amint látni fogjuk, az adórendszer kis- és középvállalkozások számára kedvezőtlenebb szerkezete jelenti. A viszonylag magas magyar adóelvonási szint gazdasági növekedésre gyakorolt negatív hatásairól egy korábbi tanulmányban43 már magam is felhívtam a figyelmet. A magyar adóterhelési szintet európai összehasonlításban a 21. ábrán láthatjuk. Az ábrán látható, hogy bár a magyar adóterhelés szintje 1995 és 2005 között kis mértékben csökkent, az ma is a magasabbak közé tartozik. A 2005-ben a GDP 38,5 százalékát kitevő adóterhelési szint ezzel együtt az Európai Unió tagországai között nem számít kivételesen magasnak, sőt a régi tagországok adóterhelési szintje a tizenöt régi tagországból nyolcban magasabb, köztük a listavezető Svédországban 51,3 százalék. Magyarország gazdasági helyzete azonban sokkal inkább az újonnan csatlakozott országokéval mutat hasonlóságot, amelyek között az adóterhelés szintje csupán Szlovéniában volt magasabb a magyarországinál, négy országban, Romániában, Litvániában, Szlovákiában és Lettországban pedig a GDP 30 százalékát sem éri el. Emellett az Eurostat elemzése arra is felhívja a figyelmet, hogy a 2005-ben az EU tagországok többségében emelkedő adóterhelési szint miatt az EU GDP növekedése csökkent.44

43 44

Rózsás 2007 European Communities 2007b, 17. oldal.

- 35 -

Magyarország

régi EU tagállamok

Dánia

változás százalékpontban

Svédország

Belgium

Finnország

Franciaország

Ausztria

Szlovénia

Olaszország

Németország

Magyarország

Luxemburg

Egy. Kir.

Hollandia

Bulgária

Csehország

Ciprus

új EU tagállamok

Spanyolország

-20 Portugália

20 Málta

-10

Görögország

30

Lengyelország

0

Írország

40

Észtország

10

Lettország

50

Litvánia

20

Szlovákia

60

Románia

adóterhelés (GDP %, 2005)

21. ábra. Az adóterhelés szintje az EU jelenlegi tagországaiban 2005-ben és az adóterhelési szint változása 1995 és 2005 között45

Változás 1995-2005 (százalékpont)

Az adóterhelés viszonylag magas szintje mellett ugyanakkor a magyar gazdaság problémáinak gyökerei inkább az adózás szerkezetében lelhetők meg. A legfontosabb adótípusok közül elsőként nézzük a 22. ábrán bemutatott vállalati nyereségadó szintjét az EU tagországaival összehasonlításban. A vállalati nyereségadó legmagasabb kulcsa alapján Magyarország ebből a szempontból a kedvező adózású országok közé tartozik, a régi EU tagországok közül csupán Írország vállalati nyereségadó kulcsa alacsonyabb, illetve a hazainál magasabbak az adókulcsok az új tagországok többségében is. Ez az alacsony adószint kedvez a multinacionális vállalatok betelepülésének, ahogy az Magyarország mellett Írországban is megfigyelhető volt az elmúlt években. A kis- és közepes vállalatok ugyanakkor valószínűleg kevésbé tudják élvezni az alacsony vállalati nyereségadók előnyeit, hiszen gazdálkodásuk az IMD felmérési adatai szerint is kevésbé hatékony és eredményes, tehát árbevételük kisebb része adózik a vállalati nyereségadó kedvező kulcsa szerint, és az általuk termelt jövedelem nagyobb részét az alkalmazottaknak kifizetett jövedelemként az személyi jövedelemadó magasabb kulcsai terhelik.

45

European Communities 2007b, 23. oldal.

- 36 -

Magyarország

régi EU tagállamok

változás százalékpontban

Németország

Málta

Olaszország

Belgium

Franciaország

Egy. Kir.

Spanyolország

Luxemburg

Dánia

Svédország

Portugália

Hollandia

Finnország

Ausztria

Görögország

Szlovénia

új EU tagállamok

Csehország

-30 Észtország

0 Szlovákia

-20

Lengyelország

10

Litvánia

-10

Magyarország

20

Románia

0

Lettország

30

Ciprus

10

Írország

40

Bulgária

Vállalati nyereségadó (%, 2007)

22. ábra. A vállalati nyereségadó legmagasabb kulcsa az EU jelenlegi tagországaiban 2007-ben és az adókulcs változása 1995 és 2007 között46

Változás 1995-2007 (százalékpont)

A munkaerőt terhelő adószint ugyanakkor Magyarországon kifejezetten magas, amint az a 23. ábrán is látható. Az ábrán a munkaerőt terhelő adók implicit adókulcsa, tehát a foglalkoztatást terhelő összes adó összes javadalmazáshoz viszonyított aránya látható. Magyarország 40,5 százalékos adószintjével az EU tagországok legmagasabb adózású harmadában foglal helyet, az új tagországok közül pedig egyedül Csehország adószintje magasabb.

Magyarország

új EU tagállamok

változás százalékpontban

Svédország

Olaszország

Belgium

Finnország

Franciaország

Csehország

Ausztria

Németország

Magyarország

Szlovénia

Dánia

régi EU tagállamok

Görögország

Lettország

Litvánia

Szlovákia

Lengyelország

Bulgária

-10 Észtország

10 Hollandia

-5

Portugália

20

Spanyolország

0

Luxemburg

30

Románia

5

Írország

40

Egy. Kir.

10

Ciprus

50

Málta

munkaerő implicit adókulcsa (%, 2005)

23. ábra. A munkaerőt terhelő adók implicit adókulcsa az EU jelenlegi tagországaiban 2005-ben és az adókulcs változása 1995 és 2005 között47

Változás 1995-2005 (százalékpont)

Ez a munkaerőt terhelő magas implicit adókulcs multinacionális vállalatokat is terheli, azonban a kis- és közép vállalatok számára még inkább terhet jelent. Egyrészt ezek a vállalkozások alacsonyabb hatékonysággal működve megtermelt jövedelmük nagyobb részét 46 47

European Communities 2007b, 24. oldal. European Communities 2007b, 26. oldal.

- 37 -

fizetik ki alkalmazottaiknak a magasabb adókulcsokkal terhelve, másrészt alacsonyabb tőkeellátottságuk és tevékenységük jellege miatt általában munkaerő intenzívebb tevékenységeket folytatnak. A fogyasztást terhelő adók 26,5 százalékos implicit adókulcsa Magyarországon szintén nagyon magas, az EU-ban az ötödik legmagasabb, az új tagországok között pedig a legmagasabb. Ha figyelembe vesszük, hogy a Magyarországra települt nagyvállalatok a kisés középvállalatoknál jóval nagyobb arányban termelnek exportra, míg utóbbiak főképp a hazai piacot szolgálják ki, beláthatjuk, hogy a magas fogyasztási adószint szintén elsősorban a kis- és középvállalatokat érinti hátrányosan, bár nyilván nem kedvez a multinacionális vállalatoknak sem. A fogyasztást terhelő adók szintjének európai összehasonlítását a 24. ábrán láthatjuk.

Magyarország

régi EU tagállamok

változás százalékpontban

Dánia

Svédország

Írország

Finnország

Magyarország

Bulgária

Hollandia

Szlovénia

Luxemburg

Észtország

Belgium

Szlovákia

Csehország

Ausztria

Lettország

Portugália

új EU tagállamok

Franciaország

-20 Lengyelország

0 Málta

-10

Ciprus

10

Egy. Kir.

0

Románia

20

Németország

10

Görögország

30

Litvánia

20

Olaszország

40

Spanyolország

implicit fogyasztási adó (%, 2005)

24. ábra. A fogyasztást terhelő adók implicit adókulcsa az EU jelenlegi tagországaiban 2005-ben és az adókulcs változása 1995 és 2005 között48

Változás 1995-2005 (százalékpont)

A magyar adószerkezet 25. ábrán bemutatott időbeni alakulását tekintve elmondható, hogy bár a vállalati nyereségadó tekintetében EU átlagos adószintjének csökkenése miatt a különbség csökkent, hasonló általános adóterhelés mellett a magyar fogyasztást és munkaerőt terhelő adószintek tartósan magasabbak, a vállalati nyereséget terhelő adószintek tartósan alacsonyabban az EU átlagánál. Az ábrán az is látható, hogy a tartósan alacsony vállalati nyereségadó 2004-ben tovább csökkent, amivel párhuzamosan valamelyest csökkent a munkaerőt terhelő adók szintje is, a fogyasztást terhelő adószint viszont ezzel egy időben emelkedett, tehát a kis- és közép vállalkozások adószerkezetből eredő versenyhátránya nem csökkent.

48

European Communities 2007b, 25. oldal.

- 38 -

25. ábra. Az adóterhelés szintjének időbeni alakulása Magyarországon és az Európai Unió átlagában49 b) vállalati nyereségadó legfelső kulcsa 45

40

40

35

35 30

Magyarország

EU27

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

Magyarország

EU27

d) munkaerő implicit adókulcsa

c) implicit fogyasztási adókulcs 45

45

40

40

implicit adókulcs %

35 30 25 20 15

35 30 25 20

Magyarország

Magyarország

EU27

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1995

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

15 1996

implicit adókulcs %

2000

1995

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

15

1995

20

15

1999

25

20

1998

25

1997

30

1996

adókulcs %

GDP %

a) teljes adóterhelés 45

EU27

Fontosnak tartom ismételten hangsúlyozni, hogy a megoldás nem a multinacionális vállalatok rovására történő korrekció lehet, hiszen nem ezek a vállalatok okozzák a kis- és középvállalatok versenyhátrányát, hanem a rossz adószerkezet. A multinacionális vállalatok jelenléte inkább segítheti a hazai kisvállalatok fejlődését, hiszen ha ismert márkák fogyasztói egyre gyakrabban látják, hogy az általuk kedvelt és megbízhatónak tartott termék Magyarországon készül, várhatóan nagyobb bizalommal lesznek a kevésbé ismert magyar termékekkel szemben is. Emellett főképp a mikro vállalkozásoknak és kisvállalatoknak, amelyek a nem pénzügyi szektorban foglalkoztatott magyar munkaerő 54,4 százalékát alkalmazzák,50 van az adórendszerrel részben összefüggő, de attól nagyrészt független, mélyebb gyökerű problémája is. A magyar kisvállalatok alacsony hatékonyságáért jelentős részben felelőssé tehető, összetett probléma megértéséhez a 26. ábra nyújt segítséget.

49 50

European Communities 2007b European Communities 2007c, 212. oldal.

- 39 -

26. ábra. A hazai kisvállalkozások versenyképességi csapdájának problématérképe

Az ábra három olyan egymást erősítő és egymás fenntartásához hozzájáruló ördögi kört tüntet fel, amelyek a hazai kisvállalkozások fejlődését akadályozzák. Ezek közül a versenyképesség szempontjából a szürke 1-es számmal jelzett a fontos, hiszen ez határozza meg a vállalkozás gazdasági teljesítményét, a gazdaságpolitika szempontjából pedig a 2-es számmal jelölt, hiszen itt van az államnak közvetlen beavatkozási lehetősége. A 3-as számmal jelölt kör jelentősége elsősorban abban áll, hogy hozzájárult egy olyan kultúra kialakulásához, illetve hozzájárul annak fenntartásához, amely a két másik kör megszakítását jelentős mértékben megnehezíti. Az elemzést célszerű az 1-gyel jelölt körrel kezdeni, azon belül azonban az ábrának nincs kezdőpontja vagy kitüntetett pontja sem, az Adócsalás téglalapja is csupán technikai okból, a blokkok könnyebb elhelyezése és az ábra jobb áttekinthetősége érdekében kapott nagyobb méretet, de ez nem jelent hangsúlyt. Mivel a kisvállalkozások versenyképességének okait vizsgáljuk, kezdjük az elemzést a rossz gazdasági eredményekkel, amelyeket gyakran említenek az adócsalásra való hajlandóság okaként is, mint kényszerítő körülményt. Az IMD adatainak elemzésekor láttuk, hogy Magyarország a nagyvállalatok hatékonysága szempontjából 61 gazdaság rangsorában a 10. helyen állt, a kis- és középvállalkozások hatékonysága alapján ugyanakkor az 52. helyen. Az IMD rangsoraiból emellett az is kiderül, hogy a magyarországi menedzsment gyakorlat sem tartozik az erősségeink közé, ebből a szempontból az ország a 43. helyen áll, miközben a felkészült felsővezetők hozzáférhetősége és a felsővezetők külföldi tapasztalata alapján helyezésünk jobb, mindkét szempontból a 33. helyen állunk. Az adatok alapján arra következtethetünk, hogy a menedzsment gyakorlat az alacsonyabb vezetői szinteken, illetve a kisvállalkozások esetében gyengébb, a kisvállalkozások menedzsment kultúrája alacsonyabb. Mivel a kisvállalkozások esetében a vezető egyben tulajdonos is, tehát a alacsony menedzsment kultúra miatti veszteséget mindenképpen ő viseli, ennek oka feltételezhetően az, hogy gyakran nincs is igény a magasabb szintű menedzsment ismeretekre, hiszen a vezető nem rendelkezik azokkal a típusú, főképp a vállalatok üzemgazdasági számviteléből nyerhető

- 40 -

vezetési információkkal, amelyeket egy professzionális vezető igényelne. A vezetés támogatására alkalmas számviteli információja ugyanakkor a kisvállalkozásoknak gyakran éppen azért nincs, mert a számvitelt kizárólag az állami ellenőrzés eszközének tekintik, ennek megfelelően könyveik vezetésekor az elsődleges cél nem a pontosság és hitelesség, hanem az adóalap alacsonyan tartása, leggyakrabban a bevételek kisebb-nagyobb részének elhallgatásával. Mivel megfelelő vezetési információk hiányában a vállalkozás nem tud hatékonyan gazdálkodni, illetve ha ezt még egy mikro vállalkozás mérete lehetővé is teszi, fejlődni, növekedni már biztosan nem tud, a gyengébb eredmények következtében a vezető ismét kényszerítve érzi magát az adócsalásra, amivel a kör bezárul. A bevételek elhallgatása ugyanakkor lehetővé teszi, illetve esetenként ki is kényszeríti, a kiadások egy részének elhallgatását is. Erre a legerősebb ösztönzést az előzőekben már látott magas munkaerőt terhelő adók adják, ami a magasabb nettó jövedelem miatt a munkavállalók és a vállalkozások között egyfajta érdekazonosságot is teremt, ezzel létrehozva az ábrán 3-as számmal jelölt kört. A vállalkozás az alkalmazottait részben vagy egészben bejelentés nélkül foglalkoztatja, amit azok elfogadnak ugyan, de ezzel együtt érzik az ezzel járó kiszolgáltatottságot például a későbbi nyugdíjkilátások vagy táppénzkiesés szempontjából. Ez az elégedetlenség, és persze a vezető által a szabályok megszegésében mutatott példa, végül az alkalmazottak alacsonyabb teljesítményéhez, a szintén a vállalkozás hatékonyságát rontó magasabb fluktuációjához, hiányzásához és az alkalmazottak által a vállalkozás kárára elkövetett lopások növekedéséhez vezet, ami tovább rontja a vállalkozások eredményességét. A pontos és hiteles számvitel hiánya ráadásul az alkalmazottak részéről elkövetett visszaélések esetében is csökkenti a lebukás veszélyét. Miközben a vállalkozás tulajdonosvezetője és alkalmazottai között gyakoriak az esetleg elhallgatott ellentétek, az együtt elkövetett adócsalás miatt kialakult érdekközösség ugyanakkor erősíti a társadalmi konszenzust abban a tekintetben, hogy a magyar vállalkozások számára nincs, vagy csekély a lehetőség az adózás szempontjából jogkövető magatartásra. Ez a nyilván a kormányzat részéről is érzékelt konszenzus táplálja ugyanakkor a harmadik, az ábrán 2-es számmal jelölt kört. A rossz gazdasági eredmények miatt kieső gazdasági növekedés csökkenti az aggregát adóalapot, illetve ezen keresztül az adóbevételeket is, miközben a bejelentés nélkül vagy hivatalosan minimumbéren foglalkoztatott alkalmazottak hozzájárulnak a szociális kiadások növekedéséhez. Az adófizetőkkel szembeni, részben indokolt bizalmatlanság miatt ugyanakkor a kormányzat az adócsökkentésre nem lát lehetőséget, a jelenlegi kormány pedig a hiány csökkentésére adóemelést is szükségesnek tartott, ami viszont tovább erősíti az adófizetők oldalán kialakult konszenzust és az alkalmazottak, tulajdonos-vezetők és a kormányzat közötti háromoldalú, kölcsönös bizalmatlanságot. A három ördögi körből kitörni leginkább az 1-es számú kör megtörésével lehetne, hiszen a pontosan vezetett – és üzemgazdasági elemzésekre is alkalmassá tett – számvitel a jobb gazdálkodáson és az alkalmazotti visszaélések lehetőségének csökkentésén keresztül növelné a vállalkozás nyereségességét, és ezzel együtt teherviselő képességét is. Ezt azonban akadályozza az alacsony menedzsment kultúra, az adócsalás megítélésében kialakult konszenzus, és a kormányzat részéről a vállalkozásokkal szembeni bizalmatlanság. Ráadásul ha a vállalkozás befektet menedzsment kultúrájának javításába, akkor joggal várja el, hogy ennek hozadékát ne adóként kelljen befizetnie, hanem megtarthassa magának. Ami ezt a megoldást a vállalkozások számára mégis vonzóvá teheti, az a növekedési lehetőség, hiszen rendezett üzemgazdasági számvitelre támaszkodva a tulajdonos képes lenne nagyobb vállalkozást is átlátni, míg enélkül egy bizonyos ponton túl nincs növekedési lehetősége, ez a cél azonban a legtöbb kisvállalkozás számára távoli és esetleges. A 3-as számú kört az eredményesség javulása idővel kioltaná, ha lehetőséget adna az alkalmazottak bejelentésére a nettó jövedelmek csökkenése nélkül, addig azonban ez a kör a

- 41 -

kitörés sikere ellen hat. A 2-es számú kör feloldásához az adózási szint csökkentésére a korábban leírt okok miatt szükség van, ugyanakkor ez egyedül nem hoz megoldást, ezért a gazdaságpolitika célja az adóteher csökkentése és a vállalkozások szemléletének párhuzamos megváltoztatása lehet. Az adócsökkentés az utóbbi célt is segíti, ugyanakkor ez ennél jóval összetettebb feladat. Amint láthattuk, a multinacionális vállalatok hatékonysága valódi okainak megértése helyett azok tevékenységét másolni próbáló, magas hozzáadott értékűnek tekintett tevékenységek meghonosítására koncentráló fejlesztéspolitika nem ért el eredményt a gazdaság versenyképességének javításában, inkább rontotta azt. Ezen túlmenően azonban a magyar gazdaság fentiekben bemutatott kétpólusúvá válása az ország versenyképessége szempontjából további veszélyeket is hordoz. A kisvállalkozások romló hatékonysága Porter versenyelőnyöket meghatározó tényezőkre vonatkozó, a 18. ábrán bemutatott modelljében bemutatott minden tényezőre visszahat. A vállalati struktúra szempontjából a különbségek csökkentik a két pólus közötti átjárhatóságot, így a nagyvállalatok nehezebben jutnak generalista típusú hazai menedzser utánpótláshoz, az általuk kinevelt funkcionális menedzserek pedig csak a nagyvállalatok szervezetében tudják kamatoztatni tudásukat, ami növeli a kockázatát külföldre vándorlásuknak. Ez önmagában nem feltétlenül lenne baj, hiszen a tapasztalatszerzésre is lehetőséget teremt, ugyanakkor ha a hazai vállalatoknál nincs a speciális vezetői tudás iránt kereslet, akkor nem lesz okuk visszatérni a tapasztalatszerzés után. A termelési tényezők közül a munkaerő esetében a szervezeti kultúrál különbségei miatt szintén csökken a pólusok közti átjárhatóság, ami az alacsonyabb képzettségű munkaerő számára is csökkenti a változásokhoz való alkalmazkodás mozgásterét, ezen keresztül pedig közvetve negatívan hat a bérekre is, hiszen a kevesebb választási lehetőséggel rendelkező munkaerő mindkét pólusban, de főképp a kisvállalatoknál, kénytelen elfogadni a kedvezőtlenebb feltételeket is. A versenyképesség szempontjából leginkább kedvezőtlen hatás a támogató és kiszolgáló iparágak területén jelentkezik. A hazai kisvállalkozások ezen a területen tudnának a legnagyobb hasznot húzni a multinacionális vállalatok betelepüléséből, a gazdaság kétpólusúvá válása ugyanakkor akadályozza őket ebben, hiszen a hátrányos adózási feltételek miatt méretüktől eltekintve sem tudnak egyenrangú partnerként megjelenni a nagyvállalatok szállítóiként. Negatívan hat a kisvállalatok lemaradása a hazai kereslet jellemzőire is, hiszen a kisvállalkozások részéről jelentkező kereslet is szűkül, miközben a fogyasztást terhelő magas adószint a nagyvállalatok figyelmét is az exportpiacok felé fordítja. Ez egyben azzal is jár, hogy magyarországi kapacitásaik fenntartásának egyetlen okává az alacsony üzemi költség válik, tehát ezek a vállalatok kevésbé lesznek érdekeltek a munkaerő fejlesztésében és kedvezőbb feltételeket találva hajlamosabbak lesznek kapacitásaik más országokba telepítésére is. 4.4 Dolgozz okosabban, ne keményebben! A versenyképesség romlását okozó problémák azonosítása egyben segítséget ad a megoldások megtalálásához is. Ebből kiindulva, a fejlődést segítő gazdaságpolitika kialakításához három fő irány körvonalazódik. Az első, hogy tanulva az először az 1980-as években megkezdődött adócsökkentések gazdaságélénkítő hatásából, illetve a magyar adószerkezet által kevésbé sújtott multinacionális vállalatok hazai környezetben elért eredményeiből, tegyük lehetővé a növekedést a magyar gazdaság kisebb szereplőinek is az őket terhelő adók csökkentésével. Végső soron minden adót a fogyasztók fizetnek meg, hiszen az a vállalat, amelyik nem tudja adóterheit áthárítani a fogyasztókra, idővel tönkremegy. A magyar gazdaság azonban nem zárt rendszer, az eltérő adótípusokat pedig másképpen és más fogyasztókra tudja a termelő

- 42 -

vállalat áthárítani. ha a fogyasztás adói Magyarországon magasak, akkor az alacsonyabb vállalati nyereségadók miatti költségcsökkenés előnyeit nem a hazai fogyasztók, hanem a külföldi vásárlók fogják élvezni, miközben a termelő vállalat a magas munkaerőt terhelő adószint mellett abban sem érdekelt, hogy a magyar humán erőforrások fejlesztésébe befektessen. A másik fő irány a gazdasági és menedzsment ismeretek, illetve kultúra erőteljes javítása lehet, hiszen az ezen a területen jelentkező lemaradásunk a teljes gazdaság hatékonyságára erőteljesen és közvetlenül visszahat. Ennek egyik eszköze a menedzsment ismeretek oktatásának javítása lehet, a másik pedig a kis- és középvállalatok ösztönzése azok alkalmazására a növekedéshez szintén szükséges, megfelelő vállalkozói szemlélettel is rendelkező vezető utánpótlás bázisának megteremtésére. A harmadik fő irány a magyar humántőkébe való intenzív befektetés lehet, elsősorban az olyan készségek és képességek javításával, amelyek általánosságban fokozzák a munkaerő versenyképességét. A menedzsment ismeretek mellett ilyenek a nyelvtudás, a tanulási készség és képesség, a nyitottság és az ezeket meghatározó olyan alapvető ismeretek magas szintű és erőteljesen gyakorlat orientált oktatása, mint a szövegértés és olvasás képessége vagy a matematikai készségek és technikai szemlélet. A legfontosabb irányok kiemelését követően tekintsük át részletesebben, hogyan képes a kormányzat a Porter modelljében szereplő, versenyelőnyt meghatározó tényezők pozitív befolyásolására!

4.4.1 Vállalati stratégia, szerkezet és rivalizálás A vállalati stratégiával, szerkezettel és rivalizálással kapcsolatos meghatározó tényező befolyásolása kapcsán a kormányzati gazdaságpolitika célja az általános versenyképesség javítás lehet. Nem tüntethetünk ki tehát irányokat, tevékenységeket, nem szabad beavatkozni sem a verseny élénkítése, sem annak tompítása ürügyén. Fontos viszont a gazdasági gondolkodásunk megváltoztatása, a gazdasági és vállalkozási ismeretek terjesztése. Nyilván nem válhat mindenki gazdasági szakemberré, de a munkavállalók gondolkodásában is meg kell jelenjen a befektetések, a befektetői szempontok megértése, a tőkével szembeni ellenérzést pedig fel kell váltsa az etikátlan magatartással szembeni ellenérzés. A vállalati vezetők menedzsment ismereteinek és képességeinek javítása ezt a folyamatot is gyorsítaná, és a vállalkozások eredményességét is javítaná. Ez a vezetési ismertek elsajátítása mellett elsősorban a hatáskör delegálás és a felelősségvállalás kultúrájának erősítését jelenti. A hatékony vezetéshez mindenek előtt információ és az annak megértésére való képesség kell. Rá kell vezetni a kisvállalkozások vezetőit, de gyakran a nagyvállalatok és közigazgatási szervezetek középvezetőit is, hogy a pontosan vezetett számvitel elsősorban nagyon hatékony vezetési eszköz a kezükben, nem pedig az állami elszámoltatás eszköze, vagy adminisztrációs teher. Saját személyes tapasztalataim szerint Magyarországon mind a kisvállalkozásoknál, mind a közigazgatás különböző szintjein rendkívül elterjedt a különböző gazdálkodási célú nyilvántartások külön táblázatokban, a számviteli rendszertől függetlenül történő vezetése, miközben a megfelelően kialakított számviteli rendszer éppen erre való, a számítógépes rendszerek pedig a vezetők számára az adatokhoz való azonnali hozzáférést is biztosítják tetszés szerinti feldolgozottsággal és szinte bármilyen formában. Ehhez azonban a kisvállalkozások számára hátrányosan megkülönböztető adószerkezetet módosítani, az Magyarországon európai mércével is magas adminisztratív terheket csökkenteni kell, hiszen a pontos számvitellel szembeni ellenérzés nagyrészt ezek következménye. A vállalati szerkezet tekintetében erősíteni kell a kis- és középvállalkozások helyzetét, hiszen a legtöbb fejlett gazdaságban ezek jelentik az alkalmazkodóképesség, a vezető utánpótlás és a

- 43 -

vállalkozói szemlélet terjedésének zálogát. Rhoads Schumpetert idézve megjegyzi,51 hogy a kis- és középvállalkozások eltűnése nemcsak a menedzsment képességekkel és vállalkozói szemlélettel rendelkező munkaerő csökkenéséhez vezet, de egyben aláássa a kapitalizmus – a szabad piac – politikai támogatottságát is. Ez a rendszerváltó országokban, a szocialista múlt iránti káros nosztalgia időről-időre történő felélénkülésével, még inkább fontos szempont. Számos gazdaság közelmúltbeli tapasztalat szól a kisvállalkozások erősítése mellett. Japánban a kisvállalkozások aránya a lakosság számához viszonyítva megegyezik az Egyesült Államokéval, bár a japán kisvállalatok kisebb arányban működnek a szolgáltató szektorban, az ipari kisvállalkozások aránya viszont duplája az amerikainak. Japánban a kis- és középvállalkozások évtizedeken keresztül a munkavállalók körülbelül 75 százalékát foglalkoztatták, amiben legfeljebb öt főt foglalkoztató mikro vállalkozások adatai még benne sincsenek.52 A japán nagyvállalatok emellett szívesen alkalmazzák a kisvállalatokat kooperátorként. A tengerentúli Kína, azaz Tajvan, Hong Kong, és Szingapúr fejlődésében a kis, családi vállalkozások a kezdetektől meghatározó szerepet töltöttek be, számos nagyvállalat is ezek közül emelkedett ki ezekben az országokban.53 Dél-Korea ugyanakkor a koreai háborút követő, felülről vezérelt, erőltetett fejlesztésben eleinte az ipari nagyvállalatok, az úgynevezett csebolok létrehozásában, fejlesztésében látta a megoldást, az 1980-as évektől azonban Dél-Korea figyelme is a kisvállalatok felé fordult.54 A szintén gyorsan növekvő Kínai Népköztársaság helyzete sajátos ugyan, de a kínai gazdaság számára ma végső soron szintén a kisvállalkozások adják a növekedés lendületét. A folyamat egy klasszikus „magas hozzáadott értékű” tragédiával kezdődött, amit azonban Kína esetében következetesen végig is vittek. A cél a nyugati országok 150 évi fejlődésének lemásolása és megismétlése, a mezőgazdaság iparosítása volt, azzal a különbséggel, hogy Mao ezt a mezőgazdaság tömeges kollektivizálásával és a gazdaság erőltetett modernizálásával három év alatt akarta véghezvinni.55 Az 1957-ben bejelentett, 1958-ban elindított program következtében Kína 1959-re a GDP arányában kifejezve 43,4 százalékos kapitalizációt ért el, amit nagyrészt öntözőművek létesítésére és a nagyvárosokba települő ipar nagyarányú fejlesztésére fordítottak, miközben az állami vállalatok huszonegymillió munkás felvételével létszámukat 1958-ban egyetlen év alatt 85 százalékkal növelték. Az erőltetett fejlesztés ára a mezőgazdaságban 1957 és 1961 között a fellépő élelmiszerhiány miatt a sertésállomány 48 százalékának, az igásállatok 30 százalékának levágása volt, a Kína akkori iparának alapját jelentő gyapot termesztési területét pedig 1959 és 1962 között egyharmadával csökkentették, így a termeléskiesés a kézműiparra is átterjedt. Szintén az eredmények közé tartozik, hogy a halálozási arány 1957-be 11 ezrelékre, 1959-ben és 1961ben 15 ezrelékre, 1960-ban pedig 29 ezrelékre ugrott, az 1959 és 1961 között az éhínség miatti többlet halálozás pedig 43 millió főre tehető.56 A katasztrófa után Teng Hsziaoping volt a pusztítás következményei óvatos reformokkal való felszámolásának egyik kulcsszereplője. Teng szerint „Nem számít, hogy a macska fekete vagy fehér, amíg megfogja az egeret.” Ennek jegyében Mao 1976-os halála, és az azt követő utódlási küzdelmek után 1978-ban családi felelősségi rendszert vezetett be a mezőgazdaságban, később speciális gazdasági övezeteket alakított ki Kínán belül, illetve fokozatosan ezeken kívül is engedte a kisvállalkozások megjelenését.57 Kína lendületes 51

Rhoads 1985. Marosi 1997, 123-130. oldal. 53 Marosi 1997, 180. oldal. 54 Marosi 1997, 180. oldal. 55 Yergin és Stanislaw 1999, 196-197. oldal. 56 Courtois et al. 2000, 498-508. oldal. 57 Marosi 1997, 185-186. oldal, Yergin és Stanislaw 1999, 194-216. oldal. 52

- 44 -

növekedése valójában ezeknek a lépéseknek köszönhető, hiszen míg a kínai gazdaság összességében 1978 és 1995 között átlagosan évi 9,3 százalékos ütemben növekedett, az állami szektor és a magányszektor között óriásiak a különbségek. Ezt jellemzi például, hogy az egyik legsikeresebb speciális övezetben, a guangdongi területen ugyanezen időszak alatt a növekedés 13,9 százalékos volt, míg az azon belüli leggyorsabban fejlődő területen, a Gyöngy-folyó deltájában 17,3 százalékos. A jelzett időszakban Kína exportjának 40 százaléka a guangdongi területről, ennek 70 százaléka pedig a Gyöngy-folyó deltából származott, miközben a terület összlakossága 1999-ben csupán 23 millió fő, azaz az akkori kínai összlakosság 1,4 százaléka volt.58 A távol-keleti gazdaságok példái nem csak az elért látványos gazdasági fejlődés miatt érdekesek számunkra, hanem az ottani változások társadalmi környezete miatt is. Bár a távolkeleti hagyományok különböznek a rendszerváltó kelet-európai országok hagyományaitól, Kínát és bizonyos mértékig Dél-Koreát leszámítva pedig a kommunista ideológia hatásai sem voltak esetükben olyan közvetlenek, ezekre a gazdaságokra éppúgy jellemző a modern kapitalista gazdaságok alapját adó nyugati értékrendtől való több-kevesebb eltérés, mint szocialista múltunk miatt térségünk országaira. Ahogy Marosi a távol-keleti gazdaságok elemzésében megfigyelte, a kulturális változások miatt fellépő értékzavarral nem csak a korrektség és a fair magatartás gyengül, de fellép a korrupció is.59 Ezek a problémák, részben éppen a Kínával kapcsolatban Marosi által is említett marxista és polgári értékek vegyítése miatt, a mai Magyarországon is megfigyelhetők. A kis- és középvállalkozások fontossága ugyanakkor nem csak a távol-keleti gazdaságokra jellemző, ezek erősítését az Európai Unió növekedést és munkahelyteremtést zászlójára tűző, megújult lisszaboni stratégia végrehajtását célzó intézkedések között az Európai Bizottság is kiemelt helyen kezeli.60 A Bizottság lisszaboni stratégia végrehajtásról szóló kiadványa kiemeli az EU átlagában az üzleti szektor vállalkozásait terhelő, a GDP arányában kifejezve 3,5 százalékos adminisztrációs terhek csökkentésének fontosságát, rámutatva, hogy az ezen a téren elért 25 százalékos csökkenés az EU GDP-jének 1,5 százalékos növekedéséhez vezetne. Magyarország esetében ugyanez az adminisztratív teher a GDP 6,8 százalékát emészti fel.61

4.4.2 Kapcsolódó és támogató iparágak A gazdaságpolitika kapcsolódó és támogató iparágakhoz való viszonyában szintén nem lehet szó a támogatásra méltónak talált iparágak kiemeléséről, sokkal inkább az lehet a cél, hogy a kis- és középvállalatok előtt álló adminisztratív és adózásbeli akadályok lebontásával – az Európai Bizottság törekvéseivel is összhangban62 – olyan körülményeket teremtsünk Magyarországon, ahol könnyen lehet vállalkozást alapítani és azt nem az állam által rárótt adminisztratív terhek és hátrányosan megkülönböztető adók kényszerítik rövid időn belül megszűnésre. Ilyen környezetben lesznek képesek ugyanis a kisvállalatok gyorsan alkalmazkodni, reagálni a hazai és külföldi fogyasztói piacok igényeire, vagy éppen beszállítóként vagy szolgáltatóként kapcsolódni a Magyarországra települő multinacionális vállalatok exportsikereihez. Magyarországon az állam és az önkormányzatok 2004-ben a GDP 23,8 százalékát költötték el, ennél magasabb arány az Európai Unióban csak Dániában (26,6 %), Franciaországban (23,9 %), Hollandiában (24,3 %), és Svédországban (27,4 %) volt, 12 országban, köztük például Németországban és Ausztriában ez az arány 20 százalék alatti. A központi kormányzat kiadásainak arányát tekintve Magyarország 2004-ben 11,6 százalékos aránnyal az 58

Yergin és Stanislaw 1999, 209-210. oldal. Marosi 1999, 94. oldal. 60 European Communities 2007d, 19. oldal. 61 European Communities 2006b, 64. oldal, 2.4 táblázat. 62 European Communities 2007d, 20. oldal. 59

- 45 -

EU-n belül a hatodik helyen állt úgy, hogy a bennünket megelőző országok között volt Ciprus és Málta, ahol az országok mérete miatt az önkormányzati és központi közigazgatási szint között nyilván kisebb a különbség.63 Az állami kiadások ilyen magas szintje mellett még inkább fontos – különösen az állammal szemben gyengébb érdekérvényesítő képességű a kisés középvállalkozások számára – a közbeszerzések nyíltsága, tisztasága, a beszerzések korrekt pályáztatása. További hatásos támogatást nyújthat a kisvállalkozásoknak, de a gazdaág fejlődésének általában is, az információhoz való hozzáférés elősegítése. Marketing és üzleti döntéseiknél a kisvállalatok gyakran nem támaszkodhatnak primer piackutatási adatokra, mert annak költségeit nem tudják kigazdálkodni, de a minőségi szekunder forrásokhoz való hozzáférés a Magyarországon üzleti lehetőséget és partnervállalatot kereső külföldi cégeknek is fontos lehet. Magyarországon azonban az Európai Unió elvárásainak feltehetőleg megfelelő, részletes statisztikai adatgyűjtés ellenére ezek az adatok ingyenesen többnyire nem hozzáférhetők,64 míg az Egyesült Államokban például igen. Paradox módon a legtöbb adat ugyanakkor ingyenesen is hozzáférhető az EU statisztikai szervezete, az Eurostat oldaláról, ahol a keresést online adatbázis és térinformatikai támogatás is segíti. Az olvasó bizonyára észrevette már, hogy ennek a tanulmánynak a legtöbb adata is az Eurostat forrásaiból származik, miközben Magyarország esetében feltehetőleg ez a szervezet is a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) és más hazai szervezetektől származó adatokat tesz közzé, ezek azonban hazai forrásból ingyenesen rendszerint nem hozzáférhetők. Ez az információ tehát, amelynek összegyűjtésére és feldolgozására az adófizetők pénzét már felhasználtuk, itthon csupán csekély mértékben hasznosul. A KSH kiadásaiból ugyanakkor a bevételek kevesebb, mint 8 százalékot fedeznek a 2007. évi költségvetési előirányzat szerint, ez összegében körülbelül 774 millió forint.65 Legfeljebb ennyit kellene a kormányzatnak arra fordítania, hogy ingyenessé tegye a KSH adatainak elérését a hazai vállalatvezetők és gazdasági elemzők számára, ez az összeg azonban várhatóan csökkenthető lenne azokkal a kiadásokkal, amelyek most a bevételek elérése érdekében merülnek fel. Ha figyelembe vesszük, hogy a hazai adatokhoz más forrásokból hozzájuthatunk, láthatjuk, hogy itt ismét a magyar kisvállalkozások kerülnek hátrányba saját piacaikon. Fontos szempont az is, hogy az információ hiány a vállalkozások kockázatát növeli. Magasabb kockázat mellett pedig magasabb hozam szükséges a vállalkozás fennmaradásához is. Ez egyrészt azt eredményezi, hogy magasabb lehet s csődbe jutó vállalkozások aránya, másrészt negatívan hat a gazdaság fejlődésére is, mert az alacsonyabb hozamot ígérő tevékenységeket óvatos vállalkozás a nagyobb kockázatú környezetben elkerüli, nem valósítja meg. További lehetőség a kamarák és szakmai szervezetek ösztönzése az intenzívebb külkapcsolat építő tevékenységre, a szomszédos régiókban olyan lehetséges partnerek felkutatására, amelyek akár hazai vállalatok számára támogató szolgáltatásokat nyújthatnak, akár igénybe vehetik magyar vállalkozások kapcsolódó szolgáltatásait.

4.4.3 A kereslet jellemzői Mind a hazai vállalatok életképessége, mind a multinacionális vállalatok magyarországi társadalmi felelősségvállalása szempontjából rendkívül fontos az erős belső piac kialakítása. A magyar kis- és középvállalkozások elsődleges piaca akkor is az ország belső piaca lesz, ha közülük lesznek külföldön is sikeres, esetleg jelentős nemzetközi vállalkozássá növekvő vállalatok is. Láttuk azt is, hogy a multinacionális vállalatok szintén csak akkor számolnak 63

European Communities 2006a, 27. oldal. Vessük össze például a Központi Statisztikai Hivatal weboldalán (http://www.ksh.hu), az amerikai Népszámlálási Iroda weboldalán (U.S. Cencus Bureau, http://www.census.gov/) és az Eurostat weboldalán (http://ec.europa.eu/eurostat) ingyenesen hozzáférhető adatokat és szolgáltatásokat. 65 2006. évi CXXVII. tv. a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről. 64

- 46 -

tartós magyarországi jelenléttel, és ezért csak akkor fektetnek be a magyar humántőkébe is, ha lehetséges piacaik között a magyar piac is jelentős részt képvisel. Magyarországot ugyanakkor az Európai Unióban csak Dánia, Svédország, Finnország és Írország előzi meg a fogyasztást terhelő adók mértékében, ahogy azt a 24. ábrán korábban bemutattuk. A következő szakaszban látni fogjuk, hogy a skandináv országok jelentős erőfeszítést tesznek a humántőke minőségének javításában, Írországban pedig a munkaerőt terhelő adók szintje az EU-n belül a negyedik legalacsonyabb, csak Málta, Ciprus és az Egyesült Királyság munkaerőt terhelő adói alacsonyabbak (23. ábra). Mindez egyben azt is jelenti, hogy az IMD adatainak elemzésénél Magyarország erősségei közé sorolt magas export arány tulajdonképpen nem a magyar gazdaság erőssége, hanem a belső piac gyengesége, ahogy azt elemzésében Matolcsy is megállapítja: Magyarország az egyik legnyitottabb EUgazdaság, de ez nem azért van így, mert versenytársaihoz képest nagy az export, hanem azért, mert kicsi a belső piac. A nyitottság nálunk nem a fejlettség, hanem a félig fejlettség jele. Jellemző ennek a neoliberális tételnek az érvénytelenségére, hogy az új EU-tagállamok közül Szlovénia a legzártabb, a legkevésbé nyitott gazdaság, mégis egyedül Szlovénia volt képes csatlakozni az eurózónához. Szlovéniában a legmagasabb az életszínvonal, ott a legnagyobb az egy főre eső gazdasági teljesítmény, tehát ott a legerősebb a belső piac.66 Szlovénia, mint azt a következő szakaszban látni fogjuk, emellett szintén nagy hangsúlyt fektet a humántőke fejlesztésére is, illetve a fogyasztást és munkaerőt terhelő adók szintje is valamelyest alacsonyabb a magyarországinál, miközben az állami és önkormányzati kiadások a szlovén GDP-nek 2004-ben csupán 19,3 %-át tették ki. A gazdaság versenyképessége mellett egy kevésbé tudományos, de úgy gondolom annál fontosabb érv is szól a belső piac, a hazai kereslet erősítésében, ez pedig az életszínvonal. A gazdaság mutató közül talán egy sincs, amely olyan szoros kapcsolatban lenne a lakosság életszínvonalával, mint a lakosság fogyasztása. Ennek fényében tehát az olyan gazdaságpolitika kialakítása, amelyben belső kereslet erős, a fogyasztás növekszik, nem csak eszköze, de célja is lehet a gazdaság fejlesztésének amennyiben a magasabb fogyasztási színvonal egyben fenntartható is.

4.4.4 A termelési tényezők jellemzői A termelési tényezőkkel kapcsolatban a versenyképesség érdekében a gazdaságpolitikának a humántőke fejlesztésére célszerű összpontosítania, Európai Uniós tagságunknak és a gazdaság nyitottságának köszönhetően ugyanis a növekedéshez szükséges tőke kívülről is beáramlik az országba, ha kedvező feltételeket talál. A korábban említett belső piac erősítése nélkül azonban nem számíthatunk a Magyarországra települő nagyvállalatokra a humánerőforrás hosszú távú fejlesztésében. A humántőke fejlesztése a korábban már említett gazdasági ismeretek és menedzsment szemlélet terjesztésén túl az alkalmazkodást általában segítő alapismeretek, a tanulási készség és képességek fejlesztése és az élethosszig tartó tanulás népszerűsítése, erősítése révén történhet meg. Az oktatás fontosságára számos nemzetközi példát is találhatunk. A lisszaboni stratégia végrehajtásában az Európai Bizottság szintén nagy hangsúlyt fektet a munkaerő fejlesztésére. A Bizottság erre vonatkozó kiadványa szerint a jövőben nem a munkahelyek védelmére kell törekedni, hanem a munkaerő védelmére azzal, hogy segítjük alkalmazkodni a gyors változásokhoz és ezáltal biztosítjuk a foglalkoztatás biztonságát.67 66 67

Matolcsy 2007 European Communities 2007d, 21. oldal.

- 47 -

Korábban már bemutattuk, hogy Ázsia feltörekvő gazdaságai esetében milyen fontos szerepet játszottak a kisvállalkozások. A fejlődés másik fontos pillére ezekben az országokban az oktatás volt. Dél-Korea például 1951-ben még csak az állami kiadások 2,5 százalékát fordította oktatásra, 1984-ben ez az arány már 24 százalék volt, amihez ráadásul kétszer annyival járult hozzá a magánszektor és a szülők.68 A képzés azonban nem fejeződhet be az iskolai képzéssel. Japánban az alkalmazottak folyamatos képzésére a vállalatok nagy hangsúlyt fektetnek,69 az Egyesült Államokban pedig akár az illegális bevándorlók is hozzájuthatnak alapvető képességeik fejlesztésére alkalmas, vagy akár a felsőfokú tanulmányaikat előkészítő oktatáshoz, nyelvi képzéshez, érettségi előkészítőhöz, mégpedig ingyenesen.70 Az élethosszig tartó tanulás Európában is egyre inkább elterjedőben van, ahogy azt a 25 és 64 év közötti népességben a valamilyen szervezett képzésben résztvevők arányát az EU tagországaira, Izlandra, Norvégiára és Svájcra bemutató 27. ábrán feltüntetett változások is jelzik. Az ábrán jelzett arányok az önállóan tanulókat nem tartalmazzák.

10

30

5 0

20

-5

10

-10

0

-15

változás százalékpontban

15

40

Svédország Egy. Kir. Svájc Dánia Izland Finnország Norvégia Szlovénia Hollandia Ausztria Spanyolország Belgium Luxemburg Írország Franciaország Lettország Németország Litvánia Olaszország Észtország Csehország Málta Ciprus Lengyelország Szlovákia Portugália Magyarország Görögország Románia Bulgária

munkaerő implicit adókulcsa (%, 2005)

27. ábra. A szervezett képzésben résztvevők aránya a 25 és 64 év közötti népességben az EU tagországaiban, Izlandon, Norvégiában, és Svájcban 2005ben és a változás 2000-hez viszonyítva71

Magyarország

új EU tagállamok

régi EU tagállamok

EU-n kívüli

Változás 2000-2005 (százalékpont)

Az ábrán látható, hogy 2000 és 2005, illetve Németország és Svájc esetében 2004 között a szervezett képzésben részt vevő felnőttek aránya minden EU tagországban nőtt, bár jelentősen eltérő mértékben. Sajnálatos, hogy az ábrán az is látszik, hogy Magyarország a felnőttképzésben részt vevők aránya alapján nem csak az EU-n belül, de az új tagországok között is sereghajtó volt. Korábban már utaltam arra is, hogy az új tagországok közt rendkívül sikeresen fejlődő Szlovénia esetében a képzésben részt vevő felnőttek aránya az új EU tagországok között kiemelkedően magas, és a régi EU tagországok közül is csak négy országban magasabb. 68

Marosi 1997, 83. oldal. Marosi 1997, 147. oldal. 70 Kaliforniában személyesen láthattam ezt a rendszert működni, a tanulni vágyókat szakképzett tanárok segítették akár az esti órákban is, és akár akkor is, ha nem volt céljuk semmilyen vizsga letétele, csak például angol tudásukat szerették volna csiszolni. A részvétel ingyenes volt, bár szerveztek ezek az iskolák kis költségű, fizetős tanfolyamokat, például nyelvtanfolyamokat is. 71 European Communities 2006a, 81. oldal. Az adatok Németország és Svájc esetében 2004-re vonatkoznak. 69

- 48 -

Szintén tanulságos, hogy a Szlovéniát megelőző EU tagországok éppen azok a skandináv országok, ahol a munkaerőt terhelő adók a magyarországinál magasabbak. Ez ezt jelenti, hogy míg ezek az országok is emelik a munkaerő költségét az adórendszeren keresztül, egyben sokkal többet tesznek azért, hogy a magasabb költségű munkaerő minősége miatt mégis vonzó legyen a vállalatok számára. A magyar kormány a 2006. évi választásokat követően ezzel szemben nem javított, inkább rontott a helyzeten az oktatáshoz való hozzáférés lehetőségeinek szűkítésével (iskolabezárások, tandíj bevezetése), és a személyi jövedelemadó emelésével. Rendkívül fontos ezeken felül a polgári értékrend és erkölcs erősítése is, amelynek alapvető oka, hogy bár a javak előállításában és elosztásában a szabad piac a leghatékonyabb, a piac intézményrendszere csak akkor alakul ki, akkor működőképes, ha az emberek döntő többsége elfogadja és alkalmazza a szabad társadalom erkölcsi normáit az üzleti életben is. Csak ebben az esetben lehet képes egy az alkotmányos és törvényes rend mellett szintén szilárd erkölcsi alapokon nyugvó állam kezelni a kevés számú kivételt. Szintén nagyon fontos, bár sokkal nehezebben mérhető, hogy az oktatás, képzés és élethosszig tartó tanulás terén kiemelt figyelmet kell fordítani a minőségre is. Nem elegendő az intézményekből minél több végzett hallgatót kibocsátani. Ha a magyar oktatási intézmények – különösen a felsőoktatás – átlagos színvonala a jelenlegi marad, vagy tovább romlik, az egyébként versenyképes tudással rendelkezők elhelyezkedési esélyei is romlanak, ahogy Magyarország jó híre is. 5 Következtetés és javaslatok Az előző szakaszokban azt vizsgáltuk, hogy lehet-e a magas hozzáadott érték alapján azonosítani olyan iparágakat, gazdasági tevékenységeket, amelyek hazai meghonosítása, fejlesztése vagy erősítése a magyar gazdaság stabil, fenntartható növekedéséhez hosszú távon hozzájárulhat. A magas hozzáadott érték fogalmának meghatározása alapján láthattuk, hogy közgazdasági szempontból az érték szubjektív fogalom, ennek megfelelően a magas hozzáadott érték valójában nem közgazdasági, hanem a vállalati nyereségességhez kapcsolható számviteli fogalom. Ennek megfelelően belátható, hogy nincs olyan abszolút értelemben vett magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenység, amelyre rátalálva kijelölheti a magyar gazdaság fejlesztésének fő irányát, hiszen az egyes tevékenységek gazdasági hozzáadott értékét az adott környezetre jellemző sajátosságok és az adott vállalat vezetésének minősége teszik magassá vagy kevésbé magassá. A magas hozzáadott érték fogalom tartalmának tisztázása arra is rávilágított, hogy míg a magas hozzáadott érték fontos a vállalatok számára, önmagában az nem biztosítja az emberek magasabb életszínvonalát, a társadalom nagyobb jólétét, hiszen a vállalat magas hozzáadott értéket többek közt a bérek alacsonyan tartásával is realizálhat. A fejlődés gazdaságtanában elterjedten alkalmazott alapvető növekedési modell tanulságainak elemzése során azt is megállapíthattuk, hogy egyrészt nem feltétlenül minden gazdaságnak jelenti a legjobb megoldást a fejlesztési erőforrások csúcstechnológiájú iparágakra való koncentrálása, másrészt az ország fejlődésével a tőke intenzív és a munkaerő intenzív tevékenységek növekedés szempontjából optimális kombinációja időben folyamatosan változhat. A Solow modell és a kétszektoros növekedési modell tanulságai alapján emellett láthattuk, hogy a Magyarországon még mindig magas látható és rejtett munkanélküliség, illetve a nagymértékben eltérő hatékonyságú – és kereseti lehetőségeket kínáló – szektorok közti különbségek miatt a fejlesztési források a meglévő minőségű hazai munkaerőt kevésbé hasznosító, tőke intenzív iparágakra fordítása tovább növeli a gazdaság megosztottságát és ezzel inkább fékezi, mint erősíti a gazdaság fejlődését.

- 49 -

A fejlődés lehetőségeinek elemzése során láthattuk, hogy a magyar gazdaság esélye a gazdaság alkalmazkodó képesség radikális növelésében van, amelyet a gazdaságpolitika három fő eszközzel tud támogatni: • A legfontosabb humántőkébe való intenzív befektetés, beleértve a vállalkozások vezetői menedzsment ismereteinek, kultúrájának javítását is, hiszen csak a képzett és felkészült munkaerő és a képzett és felkészült vezetésű vállalkozások képesek a gyors alkalmazkodásra és az erőforrások hatékony felhasználására. • Nemzetgazdasági szinten az alkalmazkodóképesség növelése érdekében szükség van a kétpólusúvá vált gazdaság kiegyensúlyozására a kis- és középvállalkozások erősítésén keresztül. Ennek legfontosabb eszköze a jelenleg a kis- és középvállalkozások számára hátrányos adószerkezet megfelelő átalakítása a nagyvállalatok büntetése nélkül, hiszen túlsúlyukat nem az ő túlzottan kedvező helyzetük, hanem a kis- és középvállalkozások előtt álló többlet akadályok okozzák. Emellett ebből a szempontból is fontos a menedzsment kultúra javítása, illetve a gazdaság fehérítése legfőképp a vállalkozások vezetési információellátása javításának érdekében. • A hazai vállalkozások fejlődése mellett a külföldi tőkebeáramlás kedvező feltételeinek javítása érdekében is fontos az etikus üzleti tevékenységek számára kedvező jogi, intézményi és adminisztratív környezet kialakítása, javítása, tehát a vállalkozások és a lakosság adminisztratív terheinek csökkentése,72 a szerződések kikényszeríthetőségét biztosító gyors, hatékony és igazságos igazságszolgáltatás kialakítása, illetve a gazdaság fejlődését támogató civil intézményrendszer kialakulását elősegítő szabályozási környezet kialakítása, javítása. Ennek sikeréhez azonban nagyon fontos a társadalom értékrendjének, erkölcsi normáinak helyreállítása, megerősítése is, hiszen egy olyan gazdaságban, ahol jogi és erkölcsi normák megkerülése uralkodóvá válik és következmények nélkül marad, nincs az a rendőri erő, vagy igazságszolgáltatás, amely képes gazdaság hatékony működéséhez szükséges etikus üzleti viselkedés kikényszerítésére. A tanulmányban érintett elméleti modellek mellett a bemutatott nemzetközi példák is igazolják, hogy fenti egyszerű alapelvek követése önmagában elegendő a gazdaság növekedésének, fejlődésének elősegítésére. Ezzel szemben a fejlesztésre rendelkezésre álló erőforrásokat egy-egy iparágra vagy tevékenységre koncentráló gazdaságpolitika csak rövid távon és speciális – rendszerint rendkívüli – körülmények között hoz pozitív eredményt, ezért tartós alkalmazása a gazdaságra gyakorolt terhelése miatt hosszabb távon a növekedést visszafogja, a gazdaság alkalmazkodó képességét csökkenti. Irodalomjegyzék Augusztinovics Mária és Küllő János. 2007. Munkaerő piaci pálya és nyugdíj, 1970-2020. Közgazdasági Szemle 54. évf. 2007. június, 529-559. oldal Courtois, Stéphane, Nicolas Werth, Jean-Louis Panné, Karel Bartosek, Jean-Louis Margolin, és Andrzej Paczkowski. 2000. A kommunizmus fekete könyve. Budapest: Nagyvilág EBRD. 2007. Selected economic indicators – macroeconomic. EBRD. http://www.ebrd.org/country/sector/econo/stats/sei.xls (Hozzáférés: 2007. március 5.) ECOSTAT. 2007. Hosszú idősorok. Budapest: ECOSTAT [online] http://www.ecostat.hu/download/idosorok/Adattablak-II.xls Hozzáférés: 2007. május 23.

72

A hangsúly a terhek összességében vett csökkentésén van. Nem csökkenti például a gazdaság adminisztratív terheit az olyan kormányzati informatika, amelynek költségei az esetleges egyszerűbb ügyintézésből fakadó előnyöket többszörösen meghaladják.

- 50 -

European Communities. 2006a. Key Figures on Europe - Statistical Pocket Book 2006 – Data 1995-2005. Eurostat Pocketbooks. Luxembourg: Office for Official Publications of the European Communities European Communities. 2006b. European competitiveness report 2006. Luxembourg: Office for Publications of the European Communities European Communities. 2007a. EU Economic Data Pocketbook 1-2007. Eurostat Pocketbooks. Luxembourg: Office for Official Publications of the European Communities European Communities. 2007b. Taxation Trends in the European Union: Main Results. Eurostat Statistical Books. Luxembourg: Office for Official Publications of the European Communities European Communities. 2007c. Europe in Figures: Eurostat Yearbook 2006-07. Eurostat Statistical Books. Luxembourg: Office for Official Publications of the European Communities European Communities. 2007d. Implementing the renewed Lisbon strategy for growth and jobs: A year of delivery. Luxembourg: Office for Official Publications of the European Communities Fazekas Károly. 2006. A magyar foglalkoztatási helyzet jelene és jövője. Pénzügyi Szemle 51. évf. 2. szám, 194-207. oldal Gillis, Malcolm, Dwight H. Perkins, Michael Roemer, Donald R. Snodgrass. 1996. Economics of Development. 4. kiad. New York: W. W. Norton Grant, Robert M. 2002. Contemporary Strategy Analysis. Concepts, Techniques, Applications. 4. kiad. Malden, MA: Blackwell Publishers Inc. Gwartney, James D. és Richard L. Stroup. 1995. Macroeconomics: Private and Public Choice. 7. kiad. Fort Worth, TX: The Dryden Press Henderson, David R. 2002. The Joy of Freedom: An Economist’s Odyssey. Upper Saddle River, NJ: Prentice Hall Heyne, Paul. 2000. The Economic Way of Thinking. 9. kiad. Upper Saddle River, NJ: Prentice Hall Institute for Management Development. 2006. IMD World Competitiveness Yearbook 2006. Lausanne, Svájc: Institute for Management Development Karsai Gábor. 2007. Ászjelentés: A legnagyobb hazai cégek. HVG 2007. július 28, 5362. oldal Landsburg, Steven E. 1999. Price Theory and Applications. 4. kiad. Cincinatti, Ohio: SouthWestern College Publishing Lücke, Matthias. 1999. Sectoral Value Added Prices, TFP Growth, and the Low-skilled Wage in High-income Countries. Kiel Institute for World Economy Working Paper No. 923. Kiel: Institute für Weltwirtschaft an der Universität Kiel Marosi Miklós. 1997. Távol-keleti menedzsment: Japán, Dél-Korea, a tengerentúli Kína, a Kínai Népköztársaság. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Matolcsy György. 2007. A neoliberális gazdaságpolitika téveszméi. Polgári Szemle 3. évf. 78. szám Mintzberg, Henry, Bruce Ahlstrand, Joseph Lampel. 1998. Strategy Safary: A Guide Tour Through the Wilds of Strategic Management. New York: The Free Press

- 51 -

Parkin, Michael és Robin Bade. 1992. Macroeconomics. 2. kiad. Englewood Cliffs, NJ: Prentice Hall Pénzügyminisztérium. 2005. A Gazdasági átalakulás számokban 1994-2004. Budapest: Pénzügyminisztérium Gazdaságpolitikai Főosztály Porter, Michael E. 1990. The Competitive Advantage of Nations. New York: The Free Press Powell, Jim. 2000. The Triumph of Liberty. A 2,000-Year History, Told through the Lives of Freedom’s Greatest Champions. New York: The Free Press Rhoads, Steven E. 1985. The Economist’s View of the World: Government, Markets, & Public Policy. Cambridge: Cambridge University Press Rózsás Tamás. 2007. Hogyan mentheti meg a helyes adópolitika a deficites költségvetést? Polgári Szemle 3. évf. 6. szám, 40-53. oldal Smith, Adam. 2000. The Wealth of Nations. New York: Random House Streeter, Deborah H. és Nelson L. Bills. 2003. Value Added Ag-Based Economic Development: A Panacea or False Promise? Department of Applied Economics and Management Working Paper WP 2003-08. Ithaca, NY: Cornell University Yergin, Daniel és Joseph Stanislaw.1999. The Commanding Heights: The Battle between Government and the Marketplace that is Remaking the Modern World. New York: Simon & Schuster

- 52 -