TARTALOMJEGYZÉK
BEVEZETÉS ......................................................................................................................................... 5 1.
2.
ADATBÁZISOK ÉS INDIKÁTOROK A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN.................................... 7 1.1.
ADATBÁZISOK A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN ...................................................................................7
1.2.
A MUTATÓK ÉS INDIKÁTOROK MEGVÁLASZTÁSA ..................................................................16
1.3.
NÉHÁNY FONTOSABB FELHASZNÁLT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM .............................................21
KISTÉRSÉGEK LEHATÁROLÁSA........................................................................................ 23 2.1.
A LEHATÁROLÁSOK SZEMPONTJAI .........................................................................................23
2.2.
A VONZÁSKÖRZETEK LEHATÁROLÁSA ...................................................................................25
2.3.
ELMARADOTT ÉS TÁMOGATANDÓ TERÜLETEK ......................................................................31
2.4.
A VIDÉK ÉS A VIDÉKI TÉRSÉGEK LEHATÁROLÁSA ..................................................................35
2.5.
A VIDÉK-LEHATÁROLÁSOK ÚJABB MEGKÖZELÍTÉSEI ............................................................46
2.6.
A TELEPÜLÉSEK/ TÉRSÉGEK ÁTALAKULÁSI DINAMIKÁJÁNAK EGYSZERŰ MÉRÉSE ...............59
2.7.
A KISTÉRSÉGEK ELMARADOTTSÁGÁT/FEJLETTSÉGÉT MÉRŐ KOMPLEX MUTATÓ ..................62
2.8.
AGRÁRFOGLALKOZTATÁSI VÁLSÁGGAL KÜZDŐ TÉRSÉGEK MAGYARORSZÁGON ................68
2.9.
VIDÉKI TÉRSÉGEK VERSENYKÉPESSÉGE.................................................................................72
2.10. NÉHÁNY FONTOSABB FELHASZNÁLT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM .............................................80 3.
4.
ELEMZÉSEK.............................................................................................................................. 81 3.1.
A KISTÉRSÉGEK TAGOLTSÁGA (A CENTRUM-PERIFÉRIA VISZONYOK ELEMZÉSE)..................81
3.2.
SZOCIÁLIS TÉRKÉP KÉSZÍTÉSE ................................................................................................85
3.3.
AZ ÉLETMINŐSÉG MÉRÉSE......................................................................................................89
3.4.
CÉGÉRELEMZÉS GUTTMAN-SKÁLA SEGÍTSÉGÉVEL................................................................96
3.5.
A SWOT-ELEMZÉS ...............................................................................................................103
3.6.
A HELYI TÁRSADALOM ELEMZÉSE .......................................................................................108
3.7.
NÉHÁNY FONTOSABB FELHASZNÁLT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM ...........................................111
SAJÁTOS FEJLESZTÉSI MÓDSZEREK............................................................................. 113 4.1.
A KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS FÁZISAI .........................................................................................113
4.2.
A KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS MÓDSZEREI ...................................................................................118
4.3.
A HELYI RÉSZVÉTELEN ALAPULÓ AKCIÓKUTATÁS MÓDSZERTANA .....................................119
4.4.
RÉSZVÉTELEN ALAPULÓ VIDÉKFEJLESZTÉSI TERVEZÉS .......................................................130
4.5.
NÉHÁNY FONTOSABB FELHASZNÁLT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM ...........................................143
3
4
BEVEZETÉS
A vidékfejlesztés sajátos fejlesztési tevékenység, amely elsősorban a vidéken élők életminőségét hivatott emelni. Az életminőség többdimenziós fogalom, számtalan indikátorral
mérhető
jelenség.
Mivel
a
vidékfejlesztés
interdiszciplináris
tudományterületnek számít, a fejlesztések alapjául szolgáló módszereket is többnyire más tudományterület eszköztárából veszi át. Létezik ugyanakkor néhány sajátos módszer, amelyet elsősorban a vidékfejlesztéssel foglalkozók alkalmaznak. A vidéki területek fejlesztésének a gyakorlata nem nélkülözheti az alapos helyzetfeltárást. A helyzetfeltárás során minden olyan területről adatokat gyűjtünk, ami az adott kistérség fejlesztési lehetőségeit meghatározhatja. A helyzetfeltárás módszerét tekintve elsősorban a gazdaság-földrajz, a természet-földrajz, a közgazdaságtan, a regionális tudomány, az agrártudományok, a szociológia, a demográfia, de a helytörténet, a néprajz és más tudományterületek eszköztárára is támaszkodik. Az kemény adatok elemzésén túl elengedhetetlen az ún. puha adatok gyűjtése és elemzés is. A csak helyben feltérképezhető helyi erőforrások, a helyi társadalom állapota, és egyéb lokális tényezők döntő mértékben meghatározzák azt, hogy az adott közösség a meglévő természeti, gazdasági erőforrásaival hogyan fog vagy tud gazdálkodni. Hiába ugyanis a kedvező lehetőség, ha az adott közösség nem tudja magát megszervezni, nem tud tényleges közösséget alkotni, azaz egyszerűen az erőforrásait nem tudja (ki)használni. A jegyzetben nincs lehetőségünk arra, hogy az említett tudományterületek módszereit részletesen bemutassuk. Az első fejezet az adatbázisok használatával és a vidékfejlesztésben alkalmazható néhány indikátor alkalmazásával foglalkozik. A következő nagyobb rész a kistérségek és a vidék lehatárolását mutatja be több oldalról megközelítve a kérdést. A következő fejezetben a kistérségek helyzetfeltárásánál, vizsgálatánál alkalmazható módszerek közül mutat be néhányat. Végül az utolsó fejezet sajátos, a helyi közösségeket bevonó fejlesztési módszereket ismerteti.
5
6
1. ADATBÁZISOK ÉS INDIKÁTOROK A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN
1.1.
1
Adatbázisok a vidékfejlesztésben
A vidékfejlesztéshez kapcsolódó tevékenységek végrehajtását megelőzi az adott térség helyzetének a feltárása. A helyzetelemzés a térségről, a térségből nyerhető információkon alapul. Egy adott kistérség (önkormányzati társulás) fejlesztéséhez természetesen nemcsak belülről jövő információkra van szükség. Alapvető fontosságú a kívülről érkező információk naprakész ismerete, a pályázási lehetőségekről, a jogszabályokról, az elérhető forrásokról és a különböző jogszabályokról. Az információkhoz való hozzájutásnak többféle módja van. Megkülönböztethetünk nyomtatott vagy számítógépes alapú, adatszolgáltatást vagy információszolgáltatást. Vannak rendszeresen megjelenő KSH kiadványok, melyek kistérségi, megyei, regionális vagy országos adatokat, elemzéseket tartalmazhatnak. Ezen kívül számos hírlevél látott és lát napvilágot a kistérségi szerveződésekkel egy időben, melyek a térség lakóit tájékoztatják a pályázati lehetőségekről, forrásokról, eseményekről, EU rendeletekről, szabályokról. A nyomtatott források közül a Központi Statisztikai Hivatal különböző kiadványai a legfontosabbak. Településsoros adatokat a megyei statisztikai évkönyvekben találunk. Kistérségekkel kapcsolatban a régiós és a megyei kiadványok is szolgáltatnak adatokat. A legnagyobb felbontású adatbázist a népszámlálási adatok képezik. A népszámlást viszont csak tízévente tartanak, így a népszámlálások előtti időszakban az előző népszámlálás adatai már kevésbé tükrözik az aktuális állapotokat. A KSH által készített adatbázisok mellett a helyben gyűjtött adatokból is a helyzetfeltáráshoz nyújtanak segítséget. A helyi adatgyűjtésnek is több módja lehetséges, ilyen a kérdőíves vizsgálat, az önkormányzatok saját adatainak bevonása, a települések egyéb hivatalos szerveinek saját adatgyűjtéséből származó információk, valamint a közösségi módszerek segítségével (pl. SWOT analízissel) nyerhető információk.
1
Obádovics Csilla: A számítógépes adatbázisok szerepe a vidékfejlesztésben c. fejezet alapján (In: Kulcsár L. (ed.): Vidékfejlesztés tankönyv (kézirat) 2000.
7
Mivel a nyomtatott adatbázisok használatát egyre inkább felváltja az elektronikus formában elérhető adatbázisoké, a következőkben a leggyakrabban használt hazai digitális adatbázisokat tekintjük át. Az adatbázisok forrása szerint megkülönböztetünk állami költségvetésből működő adatszolgáltatókat, és más egyéb forrásokból fenntartott adatszolgáltatókat. Állami költségvetésből működik a legtöbb hivatalosan elismert és elfogadott adatszolgáltató, a Központi Statisztikai Hivatal, valamint a minisztériumok és intézményeik. Nem állami költségvetési intézmény például a közvélemény-kutató cégek többsége. Teljes körű adatigény
esetén
általában
a
költségvetési
pénzeken
gyűjtött
adatbázisokra
támaszkodhatunk, bár ezek egy része is reprezentatív mintából készült becsléseket tartalmaznak. Az adatbázis alapegysége szerint megkülönböztetünk egyedi szintű, településsoros, kistérségi szintű, megyei, regionális, ill. országos szintű adatbázisokat. Egyedi szintű adatbázisban a megfigyelés alapegysége az egyes ember (pl. a munkanélküli), egy vállalat (Cégjegyzék),
egy
parcella
stb..
Településsoros
adatbázisoknál
a
megfigyelt
tulajdonságokat településenként összesítik. Kistérségi szintű adatbázisra akkor van szükség, ha kistérségnél kisebb egységekre nem értelmezhető egy bizonyos tulajdonság, vagy az elemzés alapegysége a kistérség. Vannak bizonyos megfigyelések, amelyek megyei szintnél kisebb egységekre nem számíthatók, ill. reprezentatív mintavétel alapján keletkezett adatok esetén nem becsülhetők. Ilyenkor megyesoros adatbázis készül. Az egyik ilyen problémát az egy főre jutó GDP becslése jelenti hazánkban. A GDP a gazdasági szférában végső felhasználásra létrehozott termékek és szolgáltatások értéke. Ez az adat hazánkban csak megyei összesítésben létezik, kistérségi szintre történő becslési eljárás kidolgozásával többen foglalkoznak. Hivatalosan elfogadott módszer még nincs. Megyei, regionális és országos szinten az egy főre eső GDP-t alkalmazzák összehasonlításra, az EU-val történő összevetésre. Ennél elemibb szinten az egy főre eső GDP
helyett
az
egy
főre
eső
személyi
jövedelemadó
mutató
alkalmazható
összehasonlításra. Az Európai Uniós adatbázisok egy része országsoros adatbázis, az országok közötti hasonlóságok és különbségek összevetésére készülnek. Országos szintű adatbázisból dolgoznak az elemzők akkor is, amikor idősoros elemzéseket készítenek egy adott országra vonatkozóan. Ugyanígy készülhet regionális, megyei, kistérségi vagy települési szintű
8
idősoros adatbázis is, mindig az elemzés céljának és az adatok relevanciájának megfelelően. Az adatgyűjtés alapegysége mindig a lehető legkisebb egységre vonatkozzon (legelemibb szintű, pl. egyedi). A részletekből a nagyobb egységek előállíthatók, azaz egyedi szintről településsoros adatbázis készíthető, településsoros adatbázisból kistérségi, megyei vagy nagyobb elemzési szintre aggregálhatunk, de ugyanez visszafelé nem tehetjük meg. A legszélesebb körben ismert és alkalmazott adatbázisok a következők: •
Népszámlálás (KSH)
•
TSTAR – Településsoros Statisztikai Adatbázis Rendszer (KSH)
•
Népesség-nyilvántartás (BM KÖNYV)
•
Általános Mezőgazdasági Összeírás (KSH)
•
Őstermelői nyilvántartás (FVM)
•
Regisztrált gazdaságok (FVM, 1999.)
•
Mezőgazdasági Tesztüzemi Rendszer (AKKI)
•
Piaci Információs Rendszer (AKKI)
•
Mezőgazdasági Számlák Rendszere (AKKI)
•
Adóbevallásból készült adatbázis (PM APEH Sztadi)
•
Munkanélküliségi adatbázis (OMMK)
•
Corine, Felszínborítás (műholdas felvétel alapján, FÖMI)
Az egyes alapadatbázisok tartalma KSH Népszámlálás2 A népszámlálás a népesség nagyságára, eloszlására és szerkezetére vonatkozó legfontosabb adatforrás. Magyarországon az első népszámlálást 1784-1787-ben. II. József rendelte el. A következő teljes körű népszámlálást 1857-ben tartották, majd 1869-ben. Ezek után minden kerek tízzel végződő évben tartottak népszámlálást Magyarországon. Kivételt ez alól az 1941-es és az 1949-es népszámlálás képezett. A népszámlálások közti időszakban az ún. mikrocenzus alapján következtethetünk a végbemenő népesedésbeli változásokra. A mikrocenzust általában a két népszámlálás 2
Lásd bővebben: Farkas Tibor: Bevezetés a demográfiába c. egyetemi jegyzet, 1999. Gödöllő.
9
közötti félidőben tartják. A népszámlálás során az alábbi témakörökbe csoportosítva gyűjtik az adatokat: •
Demográfia,
•
Foglalkozás,
•
Háztartás, család,
•
Lakásadatok.
A demográfiai adatok között szerepel, pl. a férfiak száma, nők száma, élveszületések, halálozás, korcsoportos bontásban a népesség száma, nemzetiség, a foglalkozási adatok között gazdasági aktivitás, foglalkozási viszony, tevékenység jellege, iskolai végzettség, stb. A lakásadatokon belül szerepel a családi adatbázisban már előfordult adatok egy része, a lakás építési éve, víz- gáz- meleg víz ellátása, szennyvízelvezetés stb., de ezen túlmenően a lakás fekvését, rendeltetését, nagyságcsoportját, magasságát, nagyságát is tartalmazza. Az Épületadatok közlése a lakásadatokhoz hasonlóan történik. TSTAR 1975 óta folyamatosan évente, kisebb-nagyobb módosításokkal viszonylag állandó adatokat tartalmaz. Két fő részre tagozódik, a teljes rész (TAA-val kezdődő változók) településsorosan az ország valamennyi településére vonatkozik, míg a városi rész (TABvel kezdődő változók) csak a városokra tartalmazza - az előbbieken felüli - adatokat. Ezek között található a szilárd útburkolat hossza és a teljes úthálózat hossza, amely adat sajnos csak a városi adatgyűjtés részét képezi, pedig fontos jellemzője minden településnek. Az adatbázis a következő témakörökre osztható:
10
•
Területi, népességi adatok
•
Népmozgalom
•
Ipar
•
Kereskedelem
•
Idegenforgalom
•
Lakásépítés, megszűnés
•
Közműellátás
•
Légszennyezés
•
Egészségügy, szociális ellátás
•
Oktatás
•
Közművelődés
•
Gazdasági szervezetek
•
Egyéb
•
Mezőgazdaság
•
Intézményi ellátottság
A városok adatai a településsoros teljes adatbázison túlmenően a következő adatokat tartalmazza: •
népmozgalmi adatokon belül az állandó vándorlások számát (odavándorlás, elvándorlás),
•
beruházási adatokat,
•
ingatlankezelési adatokat, továbbá
•
közterületi, köztisztasági, közműellátási adatokat (ezen belül található a belterületi közút, burkolt út, járdák hossza),
•
közlekedési és hírközlési (pl. autóbuszjáratokra vonatkozó adatok),
•
oktatáson belül a felsőfokú intézmények adatai (hallgatók száma),
•
és a közművelődésen belül a múzeumok, színházak adatai találhatók.
•
Intézményi ellátottság (csak 3 évente)
Az 1994-es TSTAR kiegészült az 1994-es Állami Mezőgazdaság-szerkezeti Összeírás adataival. A mezőgazdasági adatokon túl szerepel még a TSTAR állományában egy un. van-nincs adattartalmú rész is, mely az egyes infrastruktúra- és intézményellátottságról ad felvilágosítás. (pl. autóbusz-pályaudvar léte, vasútállomás léte, 3
középiskola léte stb.)
Népesség-nyilvántartás Az önkormányzatok kötelessége az állandó népesség változásának a bejelentése (születés, halál, beköltözés, elköltözés – a lakcímváltozás alapján) a belügyminisztérium felé. Ennek alapján a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal korcsoportok szerint is rendelkezik az állandó népesség adataival.
3
A KSH-honlapon megújult a Tájékoztatási Adatbázis. Az eddigi, gyakorlatilag használhatatlan kezelői felületet lecserélték. Elérhetővé vált többek között MR-STAR (Budapest kerületi szintű adatai), valamint a TSTAR is mintegy 90%-ban 2000-től visszamenően (sőt egyes részek 1985-től, illetve 1997-től).
11
Állami Mezőgazdasági Összeírás (ÁMÖ) Magyarországon a FAO világcenzusához kapcsolódóan és annak ajánlásait követve 1971-ben, 1981-ben és 1991-ben teljes körű mezőgazdasági összeírást végeztek. Ezek az összeírások
kielégítették
az
EU
követelményeket
is.
Az
1994-ben
elvégzett
gazdaságszerkezeti összeírás lényegesen szűkebb tartalmú, lényegében csak a gazdaságok két fő termelési erőforrásának, a földterület és az állatállomány megfigyelésére irányult. A háztartáshoz tartozó személyek adatait, földhasználatra, állatállományra vonatkozó adatokat, a gazdasági épületek, gépek és eszközök adatait valamint a termelő tevékenységre vonatkozó adatokat tartalmaz. 2000-ben ismét teljes körű összeírásra kerül sor. A KSH Mezőgazdasági Főosztálya a gazdasági szervezetek és a kijelölt egyéni vállalkozások (M-STAR) adatait tartja nyilván évente folyamatosan. Bár ezek száma évről évre változhat (változott), megbízható adatállománynak tekinthető idősorosan állandó tartalommal. Őstermelői nyilvántartás A saját gazdaságról és termelésről parcellánként nyilatkoznak az őstermelők méret, földminőség, művelési ág szerint, valamint a gazdasági épületek kapacitásáról, méretéről, eszközökről, értékesíthető termékekről stb. Regisztrált gazdaságok adatbázisa A regisztrált mezőgazdasági, erdőgazdasági és halászati tevékenységet folytató termelők és gazdálkodó szervezetek adatbázisában 167 ezer gazdaság adatai szerepelnek. A regisztráció 1999. Tavaszán történt. Az adatbázis gondozója az FVM Hivatalok Főosztálya. Az adatbázis tartalmazza a gazdálkodási formát, a földterület művelési áganként való megoszlását, nagyságát, a főbb szántóföldi növények adatait, az állatlétszámra vonatkozó adatokat és az árbevételre vonatkozó információkat. Mezőgazdasági Tesztüzemi Rendszer 1998-ban már 12 megyéből, körülbelül 1200 üzem adatai képezték a Tesztüzemi Rendszert. Az üzem földterületi, munkaerő-állományi, vállalkozási mérlegadatai, befektetések, állatállományi, vetésterületi, hozamok, átlagárak adataira terjed ki.
12
Piaci Információs Rendszer Magyarországon a médiumokon keresztül bárki számára elérhető a piaci információs rendszer, amely három alrendszerből áll: az árinformációs, az előrejelző és az elektronikus keres-kínál alrendszerből. Mezőgazdasági Számlarendszer A Nemzeti Számlák Rendszerén belül a statisztikai egységek két típusát lehet megkülönböztetni, a szervezeti egységeket és a tevékenységi egységeket. A hazai statisztikai rendszer elsősorban a szervezeti egységek megfigyelésén alapulnak, az adatfelvételek döntően a gazdasági szervezetekre támaszkodnak. A termelési számlák ágazatok, illetve szektorok szerint készülnek el. A számlarendszerben minden olyan gazdasági egység adata szerepel, melyek valamilyen mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. A gazdasági egység adatai közül csak azokat tartalmazza a modell, melyek tisztán a mezőgazdasághoz kötődnek; nem mezőgazdasági tevékenység adatai nem kerülnek bele. A modell átfogja a növénytermesztés és állattenyésztés 154 ágazatát, illetve termékét. Az APEH Sztadi adatbázis Az APEH Sztadi adatbázis kétféle bontásban szerepel: Településsoros, 16 kategória sávra bontva az alábbi adatelemeket tartalmazza: •
Település
•
Belföldi jövedelmet bevallók szám (fő) és a bevallott jövedelem (Ft)
•
Külföldi jövedelmet bevallók száma és a bevallott jövedelem
•
Elkülönülten adózó jövedelmet bevallók száma és a bevallott jövedelem
•
Jövedelmet bevallók száma összesen és a bevallott összjövedelem
•
A jövedelem sávok 1millió forint alatt 100ezresével, 3 millió forintig 500 ezresével, majd 3-5 millió, végül 5 millió forint felett az utolsó sáv.
A jövedelmi adatok foglalkozási formák szerint bontva az alábbi adatelemeket tartalmazza: •
Település azonosító
•
Összes jövedelem főállásból,
•
Társas vállalkozásból,
•
Egyéni vállalkozásból és 13
•
Mezőgazdasági kistermelésből,
•
Valamint a bevallók száma az egyes kategóriákban.
Munkanélküliségi adatbázis Egyedi szintű adatbázis. Az elemi egység a nyilvántartott álláskereső. Negyedévente ill. félévente előállítható. Az egyedi szintről a kívánt szempontok szerint településszintű
aggregálása
lehetséges.
A
regisztrált
munkanélküli
az
OMMK
nyilvántartott álláskeresői közül az, aki munkaviszonnyal nem rendelkezik és munkát keres, nem nyugdíjas, nem tanuló, és foglalkoztatást elősegítő támogatásban (átképzés stb.) nem részesül. A közölt adatok december 20-ra vonatkoznak. A következő adatokat tartalmazza: •
Területi adatok: lakóhelyének település kódját, a munkaügyi kirendeltség valamint a megye kódját
•
Személy adatai: neme, kora, legmagasabb iskolai végzettsége
•
A munkanélküliség jellemzése: státuszára és időtartamára vonatkozó adatok
•
A keresett álláshely, ill. az utolsó álláshely adatai: nemzetgazdasági ág, ágazat, FEOR kódja stb.
A FÖMI „CORINE” adatbázisa Ez az adatbázis Európa környezeti információs rendszere. Magyarország 1992. után kapcsolódott be a programba. Három adatbázist hoztak létre, a Biotóp, a Légköri emisszió és a Felszíni borítás adatbázisát. A FÖMI felszínborítási adatbázist űrfelvételekből készített fotótérképek vizuális, számítógéppel segített interpretációjával hozták létre. Az űrfelvételek szerepe az, hogy a topográfiai térképekhez képest aktuálisabb felszín állapotot tükröz. A mesterséges felszínekről, mezőgazdasági területeken lévő művelési ágakról, az erdők és közel-természetes területekről, vizenyős területekről és a vízborításról nyerhető információ. TeIR Néhány szóban mindenképpen beszélni kell a Területi Információs Rendszerről, melynek megvalósítója és a rendszer üzemeltetője a Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság (VÁTI). A Rendszer célja az, hogy objektív, pontos és friss információkkal lássa el a területfejlesztési és rendezési tevékenységet ellátó szerveket, a folyamatokat segítő döntés előkészítő szerveket. 14
A
TeIR
témacsoportok
alfanumerikus adatait:
és
demográfia,
grafikus
formában
társadalom,
tartalmazza
gazdaság
(ipar,
a
következő
mezőgazdaság,
idegenforgalom), a műszaki infrastruktúra hálózatok, a területfejlesztés pénzügyi eszközei (elkülönített pénzügyi alapok, cél- és címzett támogatások, PHARE és egyéb pályázatok, önkormányzati mérlegek) forrása és a felhasználás adatait olyan formában, hogy azok az EU térségekkel összehasonlítható formában álljanak rendelkezésre. Az adatszolgáltatás az arra jogosultak részére – jelenleg a megyei adatok lehívására van lehetőség, kizárólag a megyei önkormányzatok számára engedélyezett - lehetővé teszi az adatbázisok letöltését. A letöltés feltétele az adatgazdával történő megállapodás. Az országos és az EU szintű információk szöveges, táblázatos és grafikus állományokban érhetők el. A statikus információk szintjei: •
Településsoros statisztikai térképek, melyek a TSTAR adatbázisra épülnek,
•
Megyei, kistérségi szintű statisztikai térképek (kartogramok és kartodiagramok),
•
Megyei évkönyvek, a megyék területére kiterjedő elemzések, szöveges, táblázatos és grafikus állományokban.
Dinamikus információk: •
Önkormányzati Mérleg-beruházás adatok (TÁKISZ), statisztikai kartogramok
•
Idősoros statisztikai diagramok a KSH-TSTAR alapján országos, regionális, megyei és kistérségi szinten.
Térinformatikai információk: Az információk elérését egy hálózati térinformatikai rendszer segíti, melyen keresztül a felhasználó valamennyi térinformatikai alapfunkciót használni tudja. Szintjei: •
Országos alaptérképek
•
Országos kataszterek (műemlék, tájseb, szennyezés stb.)
•
Országos területrendezési terv, egyéb speciális térképek
•
Környezeti adatok
•
Területfejlesztési Alap (TEFA) elemzés: a területfejlesztés pénzügyi jellemzői térképi vetületben település, megye és régió szinten a Magyar Államkincstár adatbázisa alapján
•
Európai Unió GISCO térképei az EUROSTAT REGIO adatbázisával, kartogramok, kiegészítve magyar adatokkal.
15
A TeIR adatállomány folyamatos fejlesztés alatt áll, a felmerülő újabb igényeknek megfelelően bővül, és információköre szélesedik.
1.2.
A mutatók és indikátorok4 megválasztása
A vidékfejlesztésben az adatok bemutatása vagy a statisztikai módszerek alkalmazása csak az első lépés. Az adatokat közérthető módon kell feldolgozni, és „át kell engedni” a helyi közösségen. A fellelhető adatok mellett fontos a helyi emberek tudása is, amiből szintén információt kell „gyártani”, és közzé kell tenni. Ezekhez ún. puhább módszerek is felhasználhatók. A mutatók kiválasztása elsősorban aszerint történik, hogy milyen célra kívánjuk azokat felhasználni. A területi szintet is ki kell jelölnünk, azaz meg kell határoznunk, milyen szinten kívánjuk a mutatókat alkalmazni. Nem kevésbé fontos az sem, hogy milyen adatokhoz férhetünk hozzá. A felhasználandó mutatók nem csak „kemény”, hanem „puha” mutatók is lehetnek. Ez utóbbiakat általában magunknak kell beszereznünk, legtöbbször a helyszínen végzett vizsgálatok segítségével. A mutatók kiválasztásának kritériuma az is lehet pl., hogy azok a helyi politika által mennyire befolyásolhatók. Például ha az orvosi ellátás területén országos ellátást biztosító szervről van szó, hiába mérünk kistérségi szinten, félrevezető adatokat kapunk. A kemény adatok egyik legfontosabb forrása a népességstatisztika. A demográfiai jellegű mutatók magasabb és alacsonyabb szinten is egyaránt alkalmazhatóak és alkalmazandóak. A népesedési folyamatok rövidtávon csak nagyon kis mértékben változnak, a népesedéssel kapcsolatos adatokat régóta és jól szervezetten gyűjtik, és a feldolgozásuk mögött megfelelő módszertan áll. Mondhatjuk tehát, hogy a demográfiai adatok elemzése adja valószínűleg az egyik legmegbízhatóbb képet a társadalom állapotáról és életfeltételeiről (Farkas, 1999). A demográfiai elemzésekben területi szintek és az időintervallumok használata között összefüggés van. Amíg pl. települési vagy kistérségi szinten egy kiragadott év adatainak vizsgálata félrevezető lehet, addig országos vagy regionális szinten ez nem jelent akkora problémát. Általánosságban azt lehet mondani, hogy ha kisebb területi egységet
4
A mutató és az indikátor fogalmakat párhuzamosan használjuk a dolgozatban. A kettő között az a különbség, hogy indikátorról inkább akkor beszélünk, amikor egy bizonyos mutatót valamilyen jelenség vagy folyamat bemutatására felhasználtunk.
16
5
vizsgálunk, hosszabb időintervallumot érdemes választani . Az elemzések azonban nem nélkülözhetik a települések vagy térségek felkeresését és interjúk készítését sem, ugyanis 6
bizonyos korszerkezet vagy népességmegoszlás mögött eltérő jelenségek rejtőzhetnek . A fejlesztési koncepciók készítésénél sok esetben kimarad a helyzetfeltárásból a lakásállomány elemzése, noha azt a jól elemezhető adatok lehetővé tennék. A lakásadatok elemzése által hosszú távú folyamatok megfigyelése mellett lehetőség van a legújabb tendenciák vizsgálatára. Gyakran felvetődik a kérdés, hogy a lakásállomány növekedése okozza-e a népesség növekedését, vagy fordítva. Az Egyesült Államokban a fejlesztési koncepciók kidolgozói meg vannak győződve az utóbbiról. Szerintük a következő történik: a munkahelyek számának növekedése vándorlást indít el a fejlettebb régiók felé. A vándorlás a kedvezőbb termékenységi és halálozási viszonyokon keresztül a népesség növekedését okozza, ez pedig hozzájárul új háztartások kialakításához és végül új lakóhelyek, lakások építéséhez. 1. ábra: A demográfiai változók közötti oksági összefüggések a különböző területi szinteken elemzési szintek országos vagy regionális
helyi vagy kistérségi MUNKAHELYEK
NÉPESSSÉG
HÁZTARTÁS
LAKÁS
Myers, 1992 alapján
Helyi vagy kistérségi szinten az oksági összefüggések fordítottan jelentkeznek. Új lakások építése után új háztartások jelennek meg a térségben. A háztartások eltérő korú és 5
Különösen igaz ez a csecsemőhalandóság kistérségi szinten történő vizsgálatánál. Megbízható adathoz csak több év átlagát tekintve jutunk.
17
nemű tagjai munkahelyeket foglalnak el, iskolába kezdenek járni, ingáznak és fogyasztanak. A kauzalitásnak eme rendje hátborzongató lehet egy országos szinten tervezőnek, de jól értelmezhető pl. egy iskolaigazgató számára, aki beiskolázási arányszámokat alakít ki, vagy a helyi közlekedési vállalat alkalmazottja számára, aki új járatokat tervez. A népszámlálást végző kérdezőbiztos is a fenti összefüggés alapján kezdi a munkáját, valamint a kistérségi népesség-előrejelzések is hasonló elven épülnek fel (Myers 1992). Az 1. ábra az eltérő oksági viszonyrendszert mutatja be. A lakásállomány vizsgálata más okok miatt is figyelmet érdemel. A rendszerváltás előtti két évtizedben – egyéb befektetési lehetőségek híján – a lakás volt az anyagi értékek megőrzésének egyik legfontosabb eszköze. A hetvenes évek második és a nyolcvanas évek első felében épült 2-4 szintes vidéki lakóházak mérete már túlnőtt a lakók reális szükségletein, és leginkább az építtetőnek a helyi társadalomban elfoglalt státuszát erősítette. Az egyik elemzési szempont lehet tehát a lakások komfortfokozatának vizsgálata. A komfortfokozaton túl a vezetékes vízzel és csatorna-hálózattal való ellátottság is befolyásolja a lakások minőségét és értékét. A vezetékes vízzel és csatornahálózattal ellátott lakások száma közötti különbséget ill. arányt nevezzük közmű-ollónak. A tisztítatlan szennyvizek helytelen kezelése súlyos környezetvédelmi problémákat okoz országszerte. A csatornahálózatba bekapcsolt lakások száma alig haladja meg az ivóvízhálózatba bekapcsolt lakások felét. A lakássűrűség az egy lakásban élő személyek számát adja meg. Az adott térségben lévő lakások átlagos szobaszáma, építési éve vagy a lakássűrűség következtetni engednek egy adott térségben végbement felhalmozási folyamat eredményére és az jelenlegi szociális helyzetre. Megmutatják ugyanis, hogy az elmúlt évtizedekben az adott településen vagy településeken a családok milyen anyagi lehetőségekkel rendelkeztek a lakásépítés- és felújítás terén, azaz a lakások mérete jól tükrözi a családok anyagi helyzetét. A népszámlálási adatainkat azonban nem mindig tudjuk közvetlenül felhasználni elemzéseinkhez. Az elemzők a lakások építési évét és a szobák számát általában százalékos megoszlásban adják meg, és így a különböző települések vagy térségek összehasonlítása nehézségekbe ütközik, illetve egyoldalú marad. Az adatokból átlagot sem
6
A népesség korszerkezetét magyarázzák a vidékfejlesztésben használt következő mutatók is: vitalitási index= pop (20–39)/pop (60+), függőségi index= (pop (0–14) + pop (65+))/ pop (15–64) valamint az öregedési (vagy helyesebben generációs) index = pop (0–15)/ pop (60+).
18
tudunk számolni, mivel az adatbázis nyitott kategóriákat is tartalmaz (például 1945 előtt épült lakások). Az elemzésekhez tehát célszerű a medián-számítást7 alkalmazni. A lakások medián építési évének meghatározása annyiban tér el a szokásos módszertől, hogy nem számokkal, hanem dátumokkal kell dolgozni. Az Excel és más táblázatkezelő programok is könnyen átváltják a dátumokat, számokként lehet velük bánni. Az átlagos lakássűrűség mutatójának kiszámítása egyszerűbb a másik kettőnél, az adott település vagy terület lakóinak számát elosztjuk az ugyanazon a helyen levő lakások számával. A lakássűrűségi mutatóból többnyire csak más demográfiai mutatókat is figyelembe véve érdemes következtetéseket levonni, hiszen ahogyan az előzőekben is láthattuk, a mutató kedvező vagy kedvezőtlen értékének oka településenként vagy országonként változhat. Ahol a mutató értéke magas, ott lehet, hogy a bevándorlást nem követték ugyanolyan arányban az építkezések, vagy magas a sokgyermekes illetve a több generációs családok száma. A mutató alacsony értéke esetén elképzelhető, hogy öregedő településsel van dolgunk (pl. törpefalvak), vagy éppen ellenkezőleg, dinamikus településsel, ahol a lakásépítések nagyobb száma kisebb családnagysággal, ám nagyobb teherbíró képességgel jár együtt. A népsűrűség mutatóját a lakássűrűségnél jóval gyakrabban használják. Ezt egy település esetében úgy kapjuk meg, hogy a település területét (bel- és külterületét) elosztjuk a településen (bel- és külterületén) élők számával. Kistérség esetén a kistérség teljes területét osztjuk el a kistérségben élők számával. A népsűrűség mértékegysége fő/ km2. A családi állapot is fontos változó, mivel fontos információkat ad a háztartások szerkezetéről. Nem mindegy például hogy az egyfős háztartások albérletben élő hajadon vagy nőtlen diákokat, elvált középkorú férfiakat vagy idős özvegyeket tartalmaznak. A négy alapkategória tehát: nőtlen-hajadon, házas, özvegy és elvált. A családi állapotban történő változások a népszámlálások és az anyakönyvek alapján követhetőek. Az adatok azonban nem tudják tükrözni azokat az árnyalatokat, amikor pl. valaki törvény szerint házasságban, a valóságban viszont a házastárstól külön él. Ugyanez a probléma a törvényesen nem, de ténylegesen együtt élő pároknál is.
7
A medián: egy bizonyos jelenség nagyság szerint rendezett adatsorának közepén elhelyezkedő érték, más néven középszám. A statisztikai sor adatait a medián két egyenlő részre osztja, vagyis a medián előtt és után ugyanannyi adat helyezkedik el. A mediánszámítás további előnye, hogy a számtani átlaggal szemben a mediánt nem befolyásolják a szélsőséges értékek. Gyakran tehát a medián jellemzőbb lehet az átlagnál.
19
A népesség kor szerinti vizsgálata döntő lehet a különböző szolgáltatások tervezésénél, a fejlesztési koncepciók készítésénél. Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a korcsoport és a korosztály fogalma között. A korcsoport tagjai abban egyeznek meg, hogy életévük megegyezik, vagy bizonyos értékhatárok között mozog. Ilyen például a 2024 évesek korcsoportja. Egy adott korcsoportba az emberek bekerülnek, majd kikerülnek onnan. Ezzel szemben a korosztályok vagy más néven a generációk tagjai mindig ugyanazok, noha életkoruk folyamatosan nő. A korosztály tagjainak a születési éve egyezik meg. Azt, hogy egy népesség idős, öreg vagy éppen fiatal, a különböző demográfiai csoportok aránya szabja meg. Ha a népesség 35 százaléka 15 év alatt van, fiatalnak, ha 10 százaléka 65 év fölött van, idősnek minősül. Az egyes demográfiai csoportok arányait jól ábrázolja a korfa. 2. ábra: a városok és a falvak korszerkezete (2001) 9 8 7 6
(%)
5 4
Város
3
Falu
2 1 0
0–4
5–9 10–14 15–19 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54 55–59 60–64 65–69 70–74 75–79 80–84 85–X
Forrás: KSH Népszámlálás
A korfa egy speciális grafikon, amelyen a demográfiai csoportok nemek szerinti bontásban, a függőleges tengely két oldalán helyezkednek el, százalékos formában. A széles alapú, vulkánhoz vagy piramishoz hasonló korfa fiatal népességet jelez, ahol a termékenység magas. Ha korfa fatörzsszerű, megközelítőleg egyenletes vastagságú, akkor a népesség nem növekedik. Lehetőség van arra is, hogy a korfa szalagjain belül egy következő ismérv szerint is ábrázoljuk a népesség megoszlását. A nem és a kor mellett 20
leggyakrabban a családi állapotot ábrázolják, de iskolai végzettséget, keresők-eltartottak arányát és más adatokat is be lehet mutatni. A tengelyek felcserélésével lehetővé válhat két különböző terület vagy nem (város-vidék, férfiak-nők) összehasonlítása is (lásd 2. ábra!). Egy adott kistérség gazdasági aktivitását a foglalkoztatottsággal is jól jellemezhetjük. Foglalkoztatottnak tekintendő mindenki, aki a vizsgált időszakban legalább napi 1 óra, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy munkájától csak átmenetileg (szabadság, betegség stb. miatt) volt távol. A munkaügyi statisztika fogalmai szerint jelenleg a GYED-t kapók, a GYES-ben részesülők, valamint a sorkatonai szolgálatot teljesítők is foglalkoztatottaknak tekintendők. Munkanélkülinek számít az a személy, aki az adott héten nem dolgozott (s nincs olyan munkája, amelytől átmenetileg távol volt), a kikérdezést megelőző négy hét folyamán aktívan keresett munkát, a kikérdezés időpontjában rendelkezésre állt, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha megfelelő állás kínálkozna számára, illetve már talált munkát, ahol 30 napon belül dolgozni kezd. A munkanélküliségi ráta a munkanélkülieknek a gazdaságilag aktívakhoz viszonyított aránya. A gazdaságilag aktívak csoportját a foglalkoztatottak és a munkanélküliek együttesen alkotják. Gazdaságilag nem aktívak azok a személyek, akik nem sorolhatók be sem a foglalkoztatottak, sem a munkanélküliek csoportjába. Ide tartoznak többek között a diákok, a nyugdíjasok, a háztartásbeliek, az idénymunkások az idényen kívül, ha nem kerestek munkát, valamint az ún. passzív munkanélküliek, akik szeretnének ugyan munkát vállalni, de kedvezőtlennek ítélve elhelyezkedési esélyeiket, meg sem kísérlik az álláskeresést.
1.3.
Néhány fontosabb felhasznált és ajánlott irodalom
Farkas Tibor (1999): Demográfiai alapismeretek (egyetemi jegyzet). Gödöllő Myers, Dowell (1992): Analysis With Local Census Data. Academic Press, Inc.. Boston Nemes Nagy József ed. (2005): Regionális elemzési módszerek. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék – MTA-ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport Obádovics Cs. (2000): A számítógépes adatbázisok szerepe a vidékfejlesztésben (In: Kulcsár L. (ed.) (2000): Vidékfejlesztés tankönyv (kézirat)
21
22
2. KISTÉRSÉGEK LEHATÁROLÁSA
2.1.
A lehatárolások szempontjai
Ebben a fejezetben arra keressük a választ, hogy a kistérségek – vagy az ahhoz hasonló méretű területi egységek – milyen mutatók segítségével és hogyan határolhatók le. A teret elméletileg két irányban, vertikálisan és horizontálisan tagolhatjuk. A vertikális tagolás esetén különböző szinteket jelölhetünk ki, a horizontális tagolás esetén pedig bizonyos területeket, térségeket határolhatunk le. A térfelosztás lefedheti a teljes vizsgált teret (pl. KSH-körzetek), vagy csak annak egyes részeit (pl. ipari válság sújtotta térségek).
Általánosságban a tér horizontális felosztásával kapcsolatban az alábbi elvárásaink vannak (Nemes Nagy 1998): •
kövesse a valóságos térbeli szerveződést
•
összehasonlítható legyen
•
kezelhető legyen. A valóságos térbeli szerveződésen legtöbben azt értjük, hogy a központ és a
vonzásterület kapcsolatban áll egymással, tehát funkcionálisan összetartoznak. Az elv nem problémamentes, hiszen több funkció esetén több vonzáskörzet létezhet. A belső homogenitás is erősítheti a valóságos térbeli szerveződést, ám ennek egyoldalú figyelembevétele ugyancsak hiba lenne. A vidékfejlesztés kistérségeinek esetében a funkcionális összetartozás mellett rendkívül fontosak lehetnek a személyes ismeretségen nyugvó informális kapcsolatok. Az összehasonlíthatóság azt jelenti, hogy az újabb felosztásoknál figyelembe vesszük az eddigi lehatárolásokat és körzeteket, mert így a területi folyamatok követhetőek és összevethetőek lesznek. Nem szerencsés, ha pl. a statisztika önálló megfigyelési rendszert létrehozva „módosítja” a közigazgatási rendszert. Az előbbi, főként elméleti kritériumok mellett fontos a kezelhetőség szempontja. A térfelosztás nagyon gyakran a társadalomirányítási folyamatok része, éppen ezért előtérbe kerül a területek optimális nagysága, száma valamint információval való feltölthetősége.
23
8
Bibó a hetvenes évek elején, a közigazgatási reformok kapcsán fektetett le alapelveket, amelyeket mind a mai napig jól lehet használni: •
A székhelyek optimális megközelíthetőségének alapelve azt mondja ki, hogy ha egyszer a székhelyek ki vannak jelölve, a közigazgatási határ meghúzásánál a székhelyek megközelíthetőségének elve döntő szempont.
•
Második alapelv az egységek arányosságának elve. E szerint ugyanannak az igazgatási szintnek lehetőleg hasonló méretű egységei legyenek. A népesség és a terület közül e tekintetben az előbbinek jut a fontosabb szerep.
•
A harmadik alapelv az igazgatási területrendezés egységének az elve. Lényege, hogy a közigazgatás intézményrendszere kövesse a közigazgatás területi beosztását.
•
A negyedik alapelv a területi szintek egymásba-illeszthetőségét jelenti. Minden kisebb területi egységet be kell tudni illeszteni az azt követő területi szintbe.
•
Ötödik a célszerű hovatartozás elve. Ez megengedi, hogy az egységek területileg nem mindig optimálisan célszerűen tartozzanak egy felsőbb központhoz.
•
Az utolsó a súlypontok váltakozásának elve. Ez azt mondja ki, hogy a területi közigazgatási rendszer súlypontjai nem csoportosulhatnak közvetlenül egymás mellett helyet foglaló szinteken. Az alapelvek azonban csak a közigazgatási egységekre igazak. A vidékfejlesztés
kistérségeinél fontos szerepet játszó tényezők, mint pl. a helyi társadalom, közösség, a táji és kulturális azonosságok figyelembe vétele (nem véletlenül) kimaradtak az elvek közül. G. Fekete (1997) elvárásai a kistérségek lehatárolásával kapcsolatban már speciálisabbak. A következő pontokban foglalja őket össze: •
érje el a gazdaságban értékelhető piacméretet
•
jelenítsen meg helyi adottságokat, egyedi sajátosságokat
•
viszonylag homogén érdekek jellemezzék, de a területi érdekvédelemben erős legyen
•
személyes kapcsolatok még lehetségesek legyenek
•
viszonylagos önállósággal rendelkezzen
•
kifelé nyitott legyen (külső kapcsolatok) Területeket településsorosan is le lehet határolni. Ebben az esetben az eddig említett
elvek szinte egyik esetben sem érvényesülnek. Faragó (1993) más okból sem ért egyet az ilyen lehatárolásokkal. Szerinte a településsoros lehatárolás jó lehet, de nem szolgálhat a 8
in: Kemény – Sárközi, 1983
24
támogatások elosztásának alapjául, mert az elmaradottság sok eleme nem értelmezhető településszinten, és ellentmond a támogatások többi céljának is. A kisebb településeken például alig értelmezhető a települési szintű munkanélküliség.
2.2.
A vonzáskörzetek lehatárolása
A vonzáskörzetek főként gazdaság- és társadalom-földrajzi szempontú vizsgálata részben a történetisége, részben pedig sajátos módszertana miatt alkot külön csoportot. Lehatárolásuk kapcsolódik az első fejezetben említett központi hely elméletéhez valamint az Erdei–Bibó-féle város és vidéke koncepcióhoz is. Hajdú (2001) szerint a vonzáskörzet – a központi hely elmélet területi alapkategóriája – Magyarországon már Christaller monográfiájának publikálása előtt megjelent, sőt eltérő értelmezései is kialakultak. Prinz Gyula az 1920-as években a Hinterland és a vonzási terület fogalmakat használja A harmincas években kifejezésre juttatja
a
vonzásterület
és
a
közigazgatási
egységek
egybekapcsolásának
a
szükségszerűségét. Teleki Pál munkája kezdetben szorosan összefüggött a trianoni békeszerződés tudományos előkészítésével. A harmincas években jelennek meg munkáiban a vonzáskörzetek. Széleskörű ismeretei alapján többféle szaktudomány 9
eredményeit szintetizálta munkásságában . A vonzáskörzet a központi településből és a vonzott területből áll. A központi hely fogalma többnyire azt a települést jelöli, amelyik a saját lakosságán túl a vonzáskörzetének lakosságát is el tudja látni. A vonzáskörzet pedig olyan területet jelent, amelyet túlnyomórészt az érintett központ lát el. A lehatárolás figyelembe veszi a lakosság ingázási irányait, a központ távolságát, és szolgáltató-rendszerének teherbíró-képességét is. A szolgáltatások szintje alapján közeli, közepes és távoli vonzáskörzeteket különítenek el (Rasmus et al. 1990). Más megfogalmazásban a vonzáskörzet a térnek az a része (az a területi egység), amelyet a városok főként munkaerőpiaci vonzása hoz létre a városok körül. A vonzás mellett ugyanolyan fontos lehet az ellátás is. A központi helyek képesek körzetük 10
(perifériájuk) számára ellátást
(szolgáltatásokat) biztosítani. Beluszky (1970) szerint a
9
in: Tér és Társadalom, 1987 Az élelmiszerek esetében ez nem igaz. A város ebből a szempontból olyan települést jelent, amely saját élelmiszerét nem tudja megtermelni. (Madarász Imre személyes közlése) 10
25
vonzás a földrajzi munkamegosztás során létrejövő szükségszerű kapcsolatok alapján valósul meg; a hangsúlyt a központi intézmények szolgáltatási körére helyezi, míg az ingázást nem számítja a város és vidéke jellegzetes kapcsolatai közé. Sas (1984) a nyolcvanas évek közepén a települések egy-egy központ köré szerveződő, funkcionálisan összefüggő csoportját tekinti vonzáskörzetnek. Erdősi (1985) meghatározása összetettebb: „A vonzáskörzet, mint elsősorban az ellátási-szolgáltatási kooperáció által egységbe szervezett térség a települések állandóan változó, dinamikus rendszert alkotó csoportja, amely magában foglalja a központot és a vonzott településeket egyaránt, és nem csak a funkciók száma, a hierarchiaszint, hanem vonzásuk intenzitása szerint is differenciálható.” 11
A vonzáskörzet-meghatározásoknak szerves része a vonzás (Hajdú, 1994 ). A vonzás függ a távolságtól és a vonzóerővel rendelkező objektum nagyságától. Kiterjedésének elméleti becsléséhez leggyakrabban különféle gravitációs modelleket használtak fel. A modellekben a feltételezett központok tömegét mérik, ill. azt, hogy a nem központi településekre milyen központok gyakorolnak vonzást. Tömeg lehet pl. a központ népességszáma, a távolság pedig a települések közötti legrövidebb közút távolsága. 12
Johanson (1993)
ilyen elven alapuló modelljében a vonzó település minimális
lakosságszáma tízezer fő volt, a vonzott település pedig ötven mérföldes távolságon belül helyezkedett el. A vonzott objektum egyszerre több vonzástérbe is tartozhat, így amikor egy funkció vagy egy szervezet – pl. a területileg illetékes szerv – egyértelműen kijelölt területtel rendelkezik, nem beszélhetünk vonzáskörzetről, csak illetékességi területről. Másképpen megfogalmazva: a vonzáskörzetek egy-egy funkció igénybevételének szabad választásán alapulnak. A hazai vonzáskörzet-kutatás ma már klasszikusnak számító munkájában a hetvenes évek elején Beluszky (1970) Nyíregyháza komplex és speciális vonzáskörzeteit határolta le. A lehatárolás meglehetősen összetett és helyenként bonyolult módszertani alapokon nyugodott. Beluszky vizsgálatának célja a város(ok) általános vonzáskörzeteinek
11
In: Szabó, 1999 A városok elérhetőségét (urban accesability) az alábbi képlettel számolhatjuk ki: n PJ Ai = ∑ – J=1 d2ij A képletben: i = (kis)település (10 ezer fő alatt), PJ= J város népessége, dij = i és j közötti távolság (Johansen, 1993) 12
26
a feltárása volt. A körzeteket a településhálózat tagjai között kialakult kapcsolatok jellemzői által határozta meg. Megállapította, hogy módszertani szempontból a kapcsolatok
településhálózatból
kiragadott
vizsgálata
is
indokolt
lehet,
ám
a
településhálózatok bonyolult összefüggéseit csak a vonzáskörzetek vizsgálatával ismerhetjük meg. Az ily módon lehatárolt körzeteket hasznosítani lehet a tervezés, a gazdaságirányítás és az ún. rajonírozás területén. Az imént említett vizsgálat általánosítható következtetései között szerepel, hogy a városok vonzáskörzetét nem lehet egyetlen adattal megragadni. Az azonos szintű települések vonzáskörzetei különböző nagyságúak és szerkezetűek lehetnek és számos egyedi
jellegzetességgel
rendelkezhetnek.
Nem
bizonyult
általánosnak
az
a
településhálózati modell, amely szerint a falvak lakói egyre magasabb szintű központokat egyre kisebb intenzitással keresnek fel, de azokkal is állandó kapcsolatot tartanak fel. A legmagasabb szintek felkeresése a vizsgált térségben inkább alkalomszerű és kényszerjellegű volt. A vonzáskörzetek kialakítását leginkább a közlekedés-földrajzi adottságok és a kiskereskedelmi tényezők formálták, de fontos szerep jutott a közigazgatási határoknak is. Hasonló módon határozta meg Makula (1972) Szolnok megye vonzáskörzeteit. Eltekintett azonban a mennyiségi adatok vizsgálatától, ankét-módszerrel határozta meg a vonzott népességszámot, és számolta ki a vonzás intenzitását. A módszer nehézsége egyrészt abban rejlett, hogy nehéz volt megállapítani, mennyi volt a központok vagy városok saját lakosságának fogyasztása az ott fellehető szolgáltatásokból, másrészt pedig abban, hogy nem vette figyelembe a centrum-városok közötti kapcsolatokat. Erdősi (1981) az ingázás és a közlekedési kapcsolatok vizsgálatát helyezi előtérbe a vonzáskörzetek meghatározásánál. Az 1971-es településhálózat-fejlesztési koncepcióban ugyanis nem kaptak elég figyelmet az egyes (mezo) körzetek közlekedés-földrajzi és ingázási területi sajátosságai. Az idézett kutatásban Erdősi a menetrendek elemzésével, izokrón vizsgálatokkal és az ingázási adatok elemzésével bizonyítja, hogy a tömegközlekedés és a munkaerő-vándorlás iránya befolyásolja a vonzáskörzetek kialakulását. A tömegközlekedés és az ingázási adatok által megrajzolható körzethatárok időnként sem egymással, sem a településhálózati koncepcióban megrajzolt területekkel nem estek egybe. A települések összetartozásának vizsgálatánál Molnár (1985) megállapítja, hogy a középfokú vonzáskörzetek kialakulásánál az is szerepet játszik, hogy egy megyén belül van-e olyan felsőfokú központ, amelynek hatása az egész megyére kiterjed. Gyengébb 27
megyei központ esetén nagyobb az esélye a tényleges középfokú körzetek kialakulásának. A településeket akkor tartja összetartozónak, ha azok többféle besorolás vagy vizsgálat alapján is ugyanabba a csoportba vagy körzetbe tartoznak. Fejér megyei kutatásai alapján igazolja, hogy a napi munkaerő-vonzási körzetek
13
és a szerepkör szerinti középfokú
körzetek jelentősen eltérnek. Hajdú 1994-ben publikált kutatása is a vonzáskörzet-kutatások közé sorolható. A kutatás célja a településközi kapcsolatok ágazati és területi struktúrájának meghatározása volt. Kérdőívekre válaszolva a települések vezetői jelölték ki, mely település vonzáskörzetébe tartoznak ill. szeretnének tartozni. A vizsgálatok során megállapították, hogy a fejletlenebb vagy kisebb központok kisebb vonzáskörzettel rendelkeznek, valamint a vonzáskörzetek nem képeznek zárt egységet, átfedések vannak közöttük. A ténylegesen létrejött kistérségek gyakran különböztek a vonzáskörzetektől, leggyakrabban abban, hogy a központ (a kisváros) nem vesz részt a kistérségi együttműködésben. A lehatárolás talán legfontosabb eredménye volt, hogy sikerült az ún. önkéntesen szerveződő tereket kimutatni, amelyek a későbbi kistérségi szerveződések alapjai lehetnek. Kiss (1998) a berettyóújfalui kistérségben végzett kutatásában a homogenitás, a funkcionalitás és az identitás elveinek érvényesülését tárta fel. Azt vizsgálta, hogy az intézményi kapcsolatok mennyire tükrözik a lakosság mozgását és a településközi kapcsolatok kialakulását. A kérdőíves adat-felvételezés, az interjúk és az adatbázisok elemzése segítségével megállapította, hogy a homogenitás alapján egységesnek mutatkozott a vizsgált térség. A funkcionális vonzáskörzet azonban adott esetben lehet kisebb is ill. más területre is kiterjedhet, mint a homogenitás elve alapján lehatárolt. A vonzáskörzet-kutatások talán legjellemzőbb vonása, hogy megpróbálják – Erdei Ferenc szavaival élve – a földrajzi-gazdasági-társadalmi valóságot és az igazgatási szervezetet összehasonlítani. Minden bizonnyal ez a városkörnyékek és járások központi lehatárolásának kritikáját is jelenti. Emellett feszültségek jelentkeztek a város és a város vonzáskörzetének irányítása között. Egyiket ugyanis a városi tanács, a másikat pedig a járási tanács irányította: „ … a többi város kisebb saját vonzásterületét ... a járási igazgatási szervezet választja el az önálló és azonos szintű járási jogú várostól” (Erdei, 1977). A város és vidéke koncepció ugyanakkor a város és vidéke közötti kapcsolatokat a város szempontjából vizsgálja. Fontos dilemmának mutatkozott az is, hogy vajon 13
A megyeszékhelyek és további hét város munkaerővonzási körzeteinek kialakítása a hatékony munkerőgazdálkodás kialakítása érdekében történt 1977-ben. 1981-ben a körzeteket módosították, és meghatározták
28
különbözhetnek-e a vonzáskörzetek a felhasználás célja szerint, ekkor ugyanis megkérdőjeleződhet a vonzáskörzet objektív jellege (Erdősi, 1985). Az addigi vonzáskörzet-kutatások szintetizálását jelentette a statisztikai körzetek 1992-93-ban történt lehatárolása. A rendszer kialakítását az tette szükségszerűvé, hogy a közigazgatásból a megye és a település közötti szint eltűnt, így adatszolgáltatásra sem volt lehetőség ezen a szinten. Akkor is beszélhetünk ugyanis központ-vonzáskörzet jellegű kapcsolatokról, ha jogi értelemben a települések egyenrangúvá váltak. Jelen esetben a kistérségek lehatárolását tehát függetleníteni lehetett a közigazgatási területi beosztástól (Faluvégi, 1994). Az ország egészét egységesen és teljesen lefedő területi besorolásnak természetes alapelve volt, hogy egy település csak egy kistérség része lehetett. Az elképzelésekben még az is szerepelt, hogy a megyehatárokat nem kell figyelembe venni. Ezt az elvet végül elvetették. A kistérségeket végül is a közlekedési kapcsolat, a lakóhely és a munkahely kapcsolata (ingázás) és a középfokú ellátási kapcsolat vizsgálata alapján határolták le. Az 1993. január 31-diki közigazgatási beosztás szerint 138 körzetet alakítottak ki. A körzetek közül 104-nek egy, 34-nek pedig több központja is volt. Nem kapott minden város központi szerepet, különösen a budapesti agglomerációban, ahol a főváros vonzása miatt más városoknak csak alközponti szerepe lehetett. A statisztikai kistérségek kialakítását a későbbiekben sok kritika érte, ugyanis nem lett volna szabad azokat a fejlesztési támogatások elosztásával összekapcsolni, mert arra nem voltak alkalmasak. 1997. augusztus 1-től változott a rendszer, azóta 150 statisztikai kistérség létezik. (A statisztikai kistérségekkel kapcsolatban további részletek A vidéki térségek lehatárolása c. alfejezetben találhatók.) Szigeti (1999) a városok vonzáskörzeti funkcióit és a település-hierarchiában betöltött szerepüket vizsgálta. Megállapította, hogy napjainkban már az ország minden részén találhatóak olyan városok, amelyek alkalmasak arra, hogy a kisebb-nagyobb térségek vonzáskörzeti központjának szerepét betöltsék. A városodás erőteljes folyamatát azonban a városiasodás nem követte ugyanolyan mértékben. Szigeti szerint városnak „… csak az a külső megjelenésében rendezett, urbánus arculatú, ill. központú település tekinthető,
amelynek
intézményhálózata
és
infrastruktúrája
a
kornak
és
a
településhálózatnak megfelelő színvonalú, és képes – esetleg más településekkel együttműködve – saját lakossága és a környezet számára középfokú ellátást biztosítani.”
más városok és nagyközségek körzeteit is.
29
14
A központi jellegű városok kistérségenkénti megoszlását mutatja az 1. táblázat . Látható, hogy az aprófalvas régiókban a kistérségekben kevesebb központ található. A ritka városhálózatú Alföldön a kistérségekben több, de kevésbé egyértelmű központ jelölhető ki. Országosan egy-egy kistérségre másfél központ esik. 1. táblázat: Statisztikai kistérségek és központjaik régiónként, 1998 kistérségek
központok
központ/
száma
száma
kistérség
Közép-Dunántúl
23
26
1,13
Nyugat -Dunántúl
21
27
1,29
Észak-Magyarország
23
30
1,30
Dél-Dunántúl
22
31
1,41
Közép-Magyarország
15
23
1,53
Dél-Alföld
23
41
1,78
Észak Alföld
23
50
2,17
Összesen
150
228
1,52
régió
Szigeti, 1999 p. 338. alapján saját szerkesztés
A vonzáskörzet-kutatások lényeges pontja, hogy meghatározzák a vonzó központot és az általában körülötte lévő vonzott területet. Ez többnyire azért fontos, hogy a körzetet eredményesen lehessen működtetni, irányítani. A vonzáskörzetek kialakítása elméletileg a „központi hely” koncepcióhoz kapcsolódik, hiszen elsősorban a központ és perifériája ellátási, szolgáltatási, azaz lényegében piaci kapcsolatait veszi figyelembe. Főként ezen elgondolás szerint bármely szinten a központ támogatása indokolt, hiszen onnan tudnak a szolgáltatások a perifériára legkönnyebben eljutni. A vidékfejlesztés koncepciója viszont nagyobb szerepet szán az önkéntességnek, az alulról jövő kezdeményezéseknek. Ez azt is jelenti, hogy a fejlesztések nem minden esetben koncentrálódnak a központi településre. (Gondoljunk csak pl. a vidéki vagy falusi turizmusra.) Úgy véljük tehát, hogy a vonzáskörzetek nem minden esetben alkalmasak a fejlesztési célok megvalósítására. A vonzáskörzetek kutatása nagymértékben hozzájárult a mai KSH-körzetek kijelöléséhez. A különböző kutatók más-más módszereket választva tudták a központokhoz tartozó vonzáskörzetet lehatárolni. Azokat a módszereket érezzük sikeresebbnek, amelyek ún. puhább módszereket is felhasználtak. A települések valóságos szerveződését ugyanis
14
Forrás: Helyzetkép a megye városairól 1997, in: Szigeti 1999.
30
gyakran személyes vagy informális kapcsolatok határozzák meg, amelyek statisztikai adatok segítségével nehezen mérhetőek. Arra azonban a vonzáskörzet-kutatások alkalmasak, hogy éppen ezeket az informális kapcsolatokat befolyásolják, az egyes fejlesztési döntéseket ésszerűbb irányba tereljék.
2.3.
Elmaradott és támogatandó területek
Lehatárolások nem csak központ és körzete között lévő kapcsolatok vagy közös kulturális-történelmi
hagyományok,
fejlesztési
célok
alapján
jöhetnek
létre.
A
lehatárolásoknak politikai céljai is lehetnek, amikor támogatandó területekről van szó. A területpolitikai
jellegű
beavatkozások
megjelenése
az
államszocialista
rendszer
kialakulásával egy időben történt. A szocialista területpolitika kidolgozását az 1949-es alapítású Területrendezési Intézet kezdte meg. A településeket három nagy csoportba sorolták. Az elsőbe az országos jelentőségű városok, a másodikba a további városi szerepkört betöltő települések, a harmadikba a községek kerültek. Az utóbbin belül viszont megkülönböztették a fejleszthető és a nem fejleszthető falvak csoportját. Az elképzelések nem emelkedtek állami határozattá, de gyakorlatilag kistelepülésellenes területpolitika folyt. A beavatkozás az építési engedélyek kiadásának szabályozását jelentette. A kistelepüléseken építkezni szándékozók nem kaptak építési engedélyt, csak a közelben lévő, nagyobb, fejleszthető településen foghattak építkezésbe. Az elsorvasztás folyamata tehát még az Országos Település-hálózatfejlesztési Koncepció (OTK) megjelenése előtt megkezdődött, az csak szentesítette és felerősítette a jelenséget (Havas, 1999). A hatvanas-hetvenes években lezajlott központosítási folyamat eredményeképpen jelentős egyenlőtlenségek és életszínvonalbeli különbségek alakultak ki a különböző települési szintek között. A hetvenes évek közepén már felmerült annak a gondolata, hogy kutatni kell a kialakult egyenlőtlenségeket, és az elmaradott térségekben be kell avatkozni. Enyedi vizsgálata 1976-ban a falusi népesség életkörülményeire terjedt ki. Akkor még ez volt a legnépesebb településkategória, az ország népességének több mint fele élt itt. A vizsgálat végső célja az volt, hogy megállapítsa, melyek azok a területek, ahol az elmaradottság oly mértékű, hogy beavatkozásra van szükség. A területek lehatárolásánál a homogenitás volt a fő szempont, mert így a térségeket a területi politika szempontjából egységesen lehetett kezelni. A településszintű 31
vizsgálatban 28 mutatót használtak, közöttük nagy arányban fordultak elő demográfiai és infrastrukturális jellegű mutatók. Kevesebb mutató jellemezte az oktatást és a foglalkoztatottságot, az adatok hozzáférhetetlensége miatt pedig a jövedelemi viszonyok indikátorait egyáltalán nem használták. Fajlagos és abszolút mutatókat együtt alkalmaztak, ami az eredmények hasznosíthatóságát megnehezíthette. A faktoranalízis után kapott 11 faktorral klaszteranalízist végeztek. Az ily módon keletkezett 33 klaszterből csak az első tízet vették figyelembe. Ezek alapján végül 6 különböző falusi életkörülmény- (azaz térség-) típust határoltak le (ld. 3. ábra). Ezek a következők voltak: •
elmaradott aprófalvas,
•
elmaradott, új-tanyás községek,
•
átlagosan fejlett,
•
átlagos és átlag alatti települések vegyesen,
•
fejlett, városias térségek,
•
városok.
3. ábra: A falusi életkörülmények típusai Enyedi (1976) szerint
Forrás: Enyedi, 1976, p. 222.
A 80-as években megváltoztak azok a körülmények, amelyek az OTK kialakításakor támpontul szolgálhattak. Továbbra is megmaradt a különbség a településhálózat különböző szintjein élők életkörülményei között. A vidéki térségek elmaradottsága politikai veszélyeket hordozott. A területpolitikában először 1981-ben volt tapasztalható némi elmozdulás a közép- és kisvárosok valamint a községek irányába, majd 1986-ban
32
kormányprogram indult a gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott térségek felzárkóztatására. Az elmaradott térségek kijelölése a kritérium-rendszer meghatározása után diszkriminancia-analízissel történt. A településsoros lehatárolást a főhatóságok és a kutatóintézetek szakértői tovább finomították (Faluvégi, 1995). Az 1986-ban kijelölt települések nagyrészt Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi, Szabolcs-Szatmár megye keleti, Somogy és Baranya megye nyugati térségeiben voltak. Míg a nyolcvanas évek közepén főleg a határ menti térségek szerepeltek elmaradottként, addig a 90-es évek első felében a belső periféria elmaradottsága is megjelenik (ld. 4. ábra). 4. ábra: Elmaradott térségek lehatárolása 1986, 1993
Forrás: Faluvégi, 1995, p. 573.
33
Az 1986-os lehatárolás első felülvizsgálatára 1991-ben került sor. Az elemzéseknél a személyi jövedelem-adatokat is felhasználták. Egy ténylegesen új lehatárolásra 1992-93ban került sor, amelyet az is indokolt, hogy az elmaradott települések jegyzékében nem szereplő települések szerettek volna abba bekerülni, hiszen így különböző támogatásokat kaphattak volna. A támogatások iránti szükséglet növekedése miatt a kedvezményeket igénybe vehető térségek besorolása átfogóbban és megalapozottabban történt. A mutatók kiválasztásánál elsősorban a megbízhatóságot és az adatok gyors beszerezhetőségét tekintették követelménynek. A vizsgálatokat települési, majd körzeti szinten is elvégezték. A körzeteket úgy is elemezték, hogy a központjaikat külön csoportba helyezték. A lehatárolásnál
egyrészt
korszerű,
többváltozós
módszereket,
másrészt
egyszerű
küszöbértékeken alapuló és pontozásos eljárásokat alkalmaztak. A körzetszintű vizsgálatoknál, amikor a központokat külön csoportként kezelték, hasonlóan nagyszámú elmaradott települést tudtak kimutatni. Ebben az esetben akkor csökkent az elmaradott térségekben lévő települések száma, amikor a központokat visszahelyezték körzetükbe. Ez azt jelenti, hogy a központjaikkal együtt vizsgált körzetek jó részében a központi települések kedvezőbb mutatói elfedték a többi település kedvezőtlen helyzetét. A bonyolultabb többváltozós módszerek alkalmazása igazolta, hogy hasonló lehatárolásokat egyszerűbb módszerekkel is meg lehet valósítani. A küszöbértékek meghatározását befolyásolta azonban az a tény, hogy a kedvezményezett települések száma a finanszírozhatóság korlátai miatt nem haladhatta meg az ország településeinek az egyharmadát, lakosságszámuk pedig az 1 millió főt. Az elmaradott települések vagy körzetek lehatárolásának objektivitása kénytelen-kelletlen módon itt is csorbát szenvedett. A fejletlen vagy hátrányos helyzetű térségek kijelölése politikai kérdés is. A mutatórendszerek kiválasztása befolyásolja a lehatárolt területek elhelyezkedését és a lehatárolt települések vagy kistérségek számát. A településsoros helyett a kistérségi, a központok nélküli helyett pedig a központokkal együtt történő lehatárolás tűnik elfogadhatónak számunkra. A központ és a periféria fejlesztése nem választható szét. A periféria településeinek fejlődése magától is végbemegy, települések keletkeznek és megszűnnek. Azzal azonban, hogy eleve szerep nélkülinek ítélünk meg egy települést, sorsa meg is pecsételődik, ugyanis az ilyen kijelölés általában önmagát beteljesítő prófécia. A bemutatott lehatárolások módszertanilag sokszínűek voltak. Fontosnak tartjuk a bonyolultabb többváltozós módszerek és az egyszerű statisztikai eljárások együttes használatát, ugyanis a bonyolult számításokat általában nem tudják követni a kistérségekben, így nem is tudják elfogadni azok eredményét. A következő alfejezetben is 34
fontos szerepet kap az elmaradottság vizsgálata. A vidék és a vidéki kistérségek lehatárolásánál sajnos még mindig ez az egyik legfontosabb szempont, hiszen még ma is sokan egyenlőségjelet tesznek a vidékiség és az elmaradottság közé.
2.4.
A vidék és a vidéki térségek lehatárolása
A vidék fogalmának meghatározása nemcsak módszertani vagy technikai kérdés, ugyanis e meghatározáson alapszik egy ország vidékpolitikája, annak célja, rendszere. A vidéki területek, ill. kistérségek kérdése önálló problémakör, és független attól, hogy milyen intézmények szerepeltetik a nevükben a vidékfejlesztés szót, vagy éppen melyik párt irányítja az adott intézményeket. A vidéken élő emberek problémái az Európai Unióban régebb óta és hangsúlyosabban jelentkeznek, mint nálunk, noha ott általában a vidéki terület és népesség aránya alacsonyabb. A vidéki jelleg meghatározása sem az EU-ban, sem Magyarországon nem egyszerű, hiszen összetett társadalmi, gazdasági és kulturális fogalomról van szó. A vidék fogalma 15
általában negatív értékítélettel párosul, sok esetben maradék kategóriaként kezelik . A vidéket a vidék-város kontinuumban elhelyezve a fejlődés egyetlen helyes útja a városi jellegű települések irányába vezet. Aszerint tekinthető tehát egy település fejlettnek vagy fejletlennek, hogy milyen a városiasodottság foka. Szakál (1998) szerint eljött az ideje annak, hogy a vidéket saját, pozitív értékei alapján határoljuk le. A vidékre általában jellemző másság okaiként az alacsonyabb népsűrűséget, a lakó és munkahelyek elszigeteltségét, a központok nehezebb elérhetőségét, a tőke és a humán erőforrások ritkaságát valamint az innovációkkal szembeni ellenállást szokták emlegetni. Az Európa Tanács Vidéki Kartájában a vidéket az ott végzett tevékenységek alapján határozzák meg. A kisvárosokat és falvakat is magában foglaló területen az alapvetően nem városi emberek alapvetően nem városi jellegű tevékenységeket végeznek. Sokan - köztük az 1996-os területfejlesztési törvény is - egyenlőségjelet tesznek a mezőgazdasági vidékfejlesztés térségei és a vidéki térségek közé. A mezőgazdaságot és a vidéket nem lehet azonosítani egymással. Nem biztos, hogy a jó agrárpolitika minden
15
Pl. Németországban vidékinek számítanak általában azok a területek, amelyek nem tartoznak az agglomerációkhoz. Csak az agglomerációnak (Verdichtungsräume) vannak kritériumai (legalább 1250 lakos és munkahely/km2, egymással határos települések átlagon felüli népességnövekedéssel, a teljes népesség legalább 150 000 fő, a népsűrűség legalább 1000 fő/ km2.) (Handwörterbuch der Raumordnung, 1995)
35
16
vidéken élő gondját megoldja. Ezt a gondolatot támasztja alá Mendras , aki azt a folyamatot világította meg, amelynek során a falvak funkciórendszere – s ehhez kötődően a társadalma is – elszegényedett, amikor a nem mezőgazdasági népesség (a nem szorosan vett mezőgazdasági funkciók) fokozatosan elhagyták a falut, s így a vidék szinte tényleg csak a mezőgazdasági termelők lakó- és munkaterévé vált. A vidéki területek lehatárolására leggyakrabban a népsűrűség-mutatót használják. Az alacsony népsűrűség általában kedvezőtlenül befolyásolja a piaci folyamatokat. A ritkán lakott területeken megnő a beruházások fajlagos költsége, és később is térül meg a befektetés a kevesebb vásárló miatt. Az infrastruktúra és a szolgáltatások fejletlensége nem vonzza a munkahelyeket teremtő beruházásokat, a befektetők inkább a városokat választják. Az infrastruktúra, a szolgáltatások és az álláshelyek szűkös volta miatt elvándorlás kezdődhet az alacsony népsűrűségű területekről. Ezáltal a vidéki terület még inkább ritkán lakott és alacsonyabb képzettségű lakossággal rendelkező hellyé válik (Madarász, 2000; pp. 15-16.) A nemzetközi ajánlások a 200 fő/km2-es érték fölötti értéket tartják sűrűn lakottnak. Ez a határérték a magyarországi viszonyokra csak korlátozottan alkalmazható. A magyar városok, sőt a keleti országrész falusi településeinek zöme nagy határral rendelkezik, és ezért időnként még az 50-ezres lélekszámú városok sem érik el az említett határértéket. Magyarországon tehát célszerűbb alacsonyabb küszöbértéket használni, hiszen már a 100 fő/km2-es érték is kiemeli a sűrűn lakott területek egy részét (Sárfalvi, 1991). A népsűrűségi mutatót az Európai Unióban is széleskörűen alkalmazzák. A különböző népsűrűségi küszöbértékek (8 fő/km2, 50 fő/km2, 100 fő/km2, 150 fő/km2) a különböző célokhoz rendelt fejlesztési források elosztásához nyújtanak segítséget. A népsűrűségi mutató azonban ebben az esetben sem tudja a tényleges területi-térségi folyamatokat teljes mértékben bemutatni. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) vizsgálataiban a népsűrűség mellett az urbanizáció mértékét is figyelembe veszi. A következő három kategóriát hozták létre: •
Sűrűn lakott zónák: olyan egymással határos, összefüggő település-csoportok, melyekben a népsűrűség településenként meghaladja az 500 fő/ km2-t, és az össznépesség az adott zónában legalább 50 000 fő.
16
Henri Mendras: Changing Social Patterns in Rural Communities in Advanced Countries. IV. The Farm Unit. Part One. pp. 220-235. in: Madarász, 1994.
36
•
Átmeneti zónák: olyan település-csoportok, amelyekben a népsűrűség mindegyik településen meghaladja a 100 fő/ km2-t, és nem tartoznak a sűrűn lakott zónához. A zóna teljes népessége legalább 50 000 fő, vagy a településcsoportnak egy sűrűn lakott zóna mellett kell elhelyezkednie.
•
Ritkán lakott zónák: olyan település-csoportok, amelyek nem tartoznak sem a sűrűn lakott, sem az átmeneti zónákhoz. Abban az esetben, ha egy település vagy egy település-csoport nem éri el a
megkívánt népsűrűségi szintet, de teljes mértékben egy sűrűn lakott térségben vagy egy átmeneti zónában helyezkedik el, akkor az adott zóna részeként vehető figyelembe. Ha egy sűrűn lakott zóna és egy átmeneti zóna között helyezkedik el, akkor átmeneti zónaként értékelendő. További feltétel, hogy az érintett települések csoportjának 100 km2-nél kisebb területen kell elhelyezkednie (in: Kovács – Majoros, 1998). Hazánkban a kistérségek vidéki jelleg alapján történő tipizálása - az OECD 1994ben megállapított kategóriáinak megfelelően - aszerint történt, hogy a kistérség vidéki jellegű (népsűrűség 150 fő/km2 alatt) illetve városi jellegű (népsűrűség 150 fő/km2 fölött) településeinek lakónépessége milyen arányban oszlik meg a kistérségen belül: •
„alapvetően vidéki” jellegű kistérség, melyben a vidéki településeken élők aránya nagyobb, mint 50 %,
•
„jellemzően vidéki” jellegű kistérség, melyben a vidéki településeken élők aránya 15% és 50% közötti,
•
„alapvetően városi” jellegű kistérség, melyben a vidéki településeken élők aránya kisebb, mint 15%. A Budapest körül kialakult agglomerációs övezeten kívül egyetlen magyar vidéki 17
kistérség
sem volt városi jellegűnek tekinthető a 90-es évek közepén, vagyis
Magyarország - a főváros és környéke kivételével – „alapvetően vidéki” vagy „jellemzően vidéki” jellegű területnek minősíthető (ld. következő táblázat). Ennek egyrészt az az oka, hogy a nagyobb, valóban urbanizáltnak tekinthető városaink is nagy kiterjedésű közigazgatási területtel bírnak, azaz közigazgatásilag nincs meghatározva az ún. szoros értelemben vett agglomerált városkörnyékük, másrészt pedig a városok másik nagy csoportja, különösen az ország keleti részét alkotó Alföldön, korábban is falusias 17
a 138 kistérséget tartalmazó rendszerben
37
beépítésű, nagy mezőgazdasági (közigazgatási) területtel rendelkező ún. mezőváros vagy óriásfalu volt. Figyelemreméltó tény az is, hogy több, mint félszáz térségben egyetlen olyan település sincs, amelyikben a népsűrűség elérné a 150 fő/km2-t (Vidékfejlesztés Magyarországon, 1995). 2. táblázat: A magyarországi kistérségek lehatárolása az OECD ajánlásai alapján Alapvetően
Jellemzően
Alapvetően
vidéki
vidéki
városi
Kistérségek megoszlása, 1994 (db)
94
43
1
138
Lakónépesség megoszlása, 1993 (%)
42
52
6
100
Terület megoszlása (%)
63
35
2
100
Népsűrűség, 1993 (fő/km²)
61
131
297
84*
*
Összesen
A kistérségek népsűrűségeinek súlyozott átlaga Forrás: Vidékfejlesztés Magyarországon, 1995
Az OECD ruralitási mutatójával szemben megfogalmazott kritikák közül az egyik legfontosabb az, hogy egymástól nagymértékben különböző területeket sorol egy csoportba (például Norvégiát és Törökországot). A két ország a népsűrűségét tekintve hasonló lehet, de fejlettségük alapján - akármilyen mércével mérjük is - nagyon messze kellene elhelyezkedniük egymástól. „Megfelelő lehet-e egy olyan mutató, amely két ennyire különböző fejlettségű területet egy csoportba sorol?” - teszi fel a kérdést Madarász (1998). Az OECD egy ugyanezen a programjához tartozó korábbi publikációjában (1993) nem a népsűrűségi mutatót alkalmazta a vidékiség mérésére, hanem a városoktól való távolságot vette figyelembe meghatározásaiban. A vidéki területek lehatárolásakor három csoportot állított fel: •
a városközeli vidéki területeket (amelyeket gazdaságilag integrált területekként kezelt),
•
a vidéki „hátország”-területeket (amelyeket gazdaságilag az első és a harmadik kategória közti közbülső területekként nevezett meg), valamint
•
a periférikus, távoli (gazdaságilag elszigetelt) területeket. A várostól mért távolság fontos dimenzióját azonban az OECD nemigen
alkalmazza a területi lehatárolásokban, mivel nehezen határozható meg, hogy a távolságot mekkora városoktól vagy milyen módon mérjük (Madarász, 1998). Mivel az OECD által ajánlott mutató ebben a formájában alkalmatlan volt a magyarországi vidéki kistérségek lehatárolására a GATE Agrárszociológia Tanszékének kutatócsoportja a népsűrűség kritériuma mellett egy újabb változót is bevont a
38
vizsgálatokba. Ez a dimenzió a nagyvárosoktól való távolság lett. A sűrűségi bontás mellett 18
(legsűrűbben, sűrűn, ritkán, legritkábban lakott helyek) megjelent tehát a nagyvároshoz 19
közeli
és
a
nagyvárostól
távoli
kategória
is.
A
továbbiakban
ebben
a
koordinátarendszerben vizsgálták a térségeket. A nyolc kategórián belül különösen a vándorlási folyamatokat lehetett jól elemezni. A két különböző dimenzióban végzett vizsgálatok azt is bizonyították, hogy mivel a nagyvárosoktól távoli kistérségek a legtöbb mutató tekintetében kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a nagyvárosokhoz közel lévők, a központi helyek kisugárzása jól érzékelhető. A nagyvárosoktól távoli, ritkán lakott kistérségeknek a vidékfejlesztési politika célterületeinek kell lenniük. (Madarász – Farkas et al., 1998) A népsűrűség más kutatásokban is fontos szerepet játszott. Az 1996-os területfejlesztési törvény megszületése után a vidéki térségek lehatárolásánál ugyancsak figyelembe vették ezt. A törvény az uniós rendelkezésekkel összhangban kívánta a mezőgazdasági vidékfejlesztés térségeit meghatározni. A GATE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetében Magyarország kistérségeinek besorolása 1996-ban a következő mutatók alapján készült el: •
népsűrűség (fő/km2), 1994
•
népességszám-változás (%), 1970-1994
•
a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya az aktív népességen belül (%), 1990
•
területnagysággal súlyozott AK-értékek (AK) A kistérségeket a négy változó szerint külön-külön rangsorolták. A népsűrűség, a
népességszám változása és az AK- értékek szerint növekvő, a mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya szerint csökkenő sorba rendezték őket. A sorszámokhoz pontszámokat rendeltek. Az összpontszám megállapításánál úgy ítélték meg, hogy a demográfiai jelleg túl hangsúlyos, a két demográfiai változó pontértékének csak az átlagát vették figyelembe. Az alacsony pontszámokkal rendelkező kistérségek a vidékfejlesztési támogatásra leginkább rászoruló, 5(b) célterületnek tekinthetők. A magas pontszámokkal rendelkező térségeket – ezen lehatárolás alapján – kedvező adottságúnak lehet minősíteni (Magyarország kistérségeinek besorolása a ruralitás jellemzői alapján, 1998).
18 19
A vizsgálatban nagyvároson az 50 ezer főnél nagyobb lélekszámmal rendelkező településeket értették. Közelinek a harminc kilométeren belüli településeket tekintették.
39
A besorolás készítői is utalnak arra, hogy egyrészt kénytelenek voltak elavult adatbázisokat használni, másrészt a KSH-körzetek nincsenek összhangban a területek földrajzi- és ökológiai szerkezetével, néhány esetben pedig a kifejezetten kistáji 20
jellegzetességek sem érvényesültek . Az elavult mutatók közé nyugodtan besorolhatjuk az 21
aranykorona-értéket is. Erre utal az a tény is, hogy a kistérségek 1993-as vizsgálatánál az elmaradottságot kifejező 1. főfaktorban a külterületi szántók aranykorona-értéke rendkívül kis súllyal szerepelt. Dorgai (1997) a települési szinten egyszerű módon határolta le a vidéki településeket. Vidékinek az olyan települést tekinti, amely (1) nem rendelkezik városi címmel, vagy (2) a népessége tízezer fő alatt van. Szerinte a két kritériumot együtt is lehetne használni, azaz (3) ha a településnek akár a népessége lenne tízezer fő felett, akár városi státuszú lenne, akkor már nem lehetne vidéki település. Kistérségek esetén megmarad a vázolt OECD lehatárolásnál. Kovács (1999) a vidék fogalmának meghatározásához kíván segítséget nyújtani a vidék kritériumrendszerének meghatározásával. Szerinte vidékinek akkor tekinthetjük a térséget, ha az alábbi feltételek közül legalább négy teljesül: 1.
az aktív keresők legalább 20 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott 1990-ben,
2.
ezer lakosra legalább 120 őstermelő jut,
3.
a lakosságnak legalább a fele 120 fő/km2 népsűrűség alatti településen lakik,
4.
a népsűrűség kisebb, mint 80 fő/km2,
5.
1996-ban az 1960-as lakosságszámnak legfeljebb 92 százaléka él a térségben. A mutatók láttán felmerül a kérdés: ki lehet-e fejezni a vidéki jelleget ennyire
határozott, helyenként önkényes küszöbértékekkel, hiszen a vidék értékkötött fogalmának meghatározásában sincs egység a kutatók között. A demográfiai mutatók fontosságát nem megkérdőjelezve, túlzottnak tűnik három népesedési mutató alkalmazása is. A népsűrűséget – ellentétben Fehér (1999) megállapításával – fontosnak tartjuk meghagyni, mivel az alacsony népsűrűség önmagában valóban nem okoz különösebb problémát, ám nagyon sok – korábban bekövetkezett – gazdasági-társadalmi változás oka és következménye is egyben. Az őstermelők ezer lakosra jutó számának szerepeltetése többek
20
Pl. Felső-Bácska kiváló termőképességű területei összeolvadtak a gyengébb adottságú homokhátsági területekkel. 21 Ld. Faluvégi, 1995
40
(Fehér 1999, Dorgai 1999) véleménye szerint sem szerencsés, hiszen azok száma leginkább az éppen aktuális szabályozástól függ, és nem a térség vidéki vagy mezőgazdasági jellegétől. Összességében a mutatórendszer inkább célmutató jellegű, bizonyos vidékfejlesztési célú lehatárolásokhoz nyújthatna segítséget. A vidéki térségek lehatárolásához sorolható a korábbi LEADER programokban 22
használt kritériumrendszer is . Az említett programokban olyan vidéki területek részvételét várják, amelyek: •
homogének földrajzi, kulturális, gazdasági és társadalmi szempontok alapján,
•
összefüggőek, és az emberi erőforrásokat, a pénzügyi és gazdasági helyzetet tekintve elérnek egy kritikus nagyságot,
•
nem szükségszerűen egyeznek meg a közigazgatási egységekkel,
•
elhelyezkedhetnek az 1-es és 2-es Célterületen is. A program helyi jellegének hangsúlyozása érdekében további feltétel, hogy a 100 2
fő/km magasabb népsűrűséggel rendelkező területeken az érintett népesség nagysága nem lehet nagyobb 100 000 főnél. A minimális népesség meghatározása független a népsűrűségtől: 20 000 fő. A legritkábban lakott területeken az alsó korlátot jól megindokolt esetekben át lehet lépni. Az általános vidék-lehatárolások után tekintsük át azokat a lehatárolásokat, ahol a vidéki térséget különböző fejlesztési célok alapján határozták meg. Az MTA Alföldi Tudományos Intézetében 1996-ban készült lehatárolás különböző területfejlesztési célú térségtípusok kialakítását tette lehetővé (Csatári, 1996). A vizsgálat kereteit ez esetben is a KSH-körzetek adták. A kutatók megállapították ugyan, hogy hiba lenne, ha minden kistérségi társulás csak a statisztikai körzeteken belül fejtené ki tevékenységét, ám azzal egyetértettek, hogy a körzetek alapul szolgálhatnak a fejlesztési források bizonyos részének az elosztásához. A vizsgálatok első szakaszában hipotetikus térségtípusokat jelöltek ki. Később a többváltozós elemzések segítségével lényegében el tudták különíteni az itt vázolt alaptípusokat:
22
In: Draft Comission Notice To The Member States Laying Down Guidlines For The Community Iniciative For Rural Development (LEADER +), 1999
41
1. városi térségek 1.1.
erősen agglomerálódó, intenzíven fejlődő városi (kis)térségek,
1.2.
fejlett központú, városi (kis)térségek
1.3.
a budapesti agglomeráció (kis)térségei,
1.4.
speciális gazdaságú (pl. idegenforgalmi) városi (kis)térségek.
2. vidéki kistérségek 2.1.
komplex módon fejlesztendő, “átlagosan” fejlett vidéki kistérségek
2.2.
hátrányos helyzetű vidéki kistérségek. 2.2.1.
ipari válság sújtotta kistérség,
2.2.2.
alapvetően mezőgazdasági jellegű kistérség,
2.2.3.
határ menti periférikus helyzetű kistérség,
2.2.4.
belső periférikus helyzetű kistérség.
Az elemzéseknél a következő mutatócsoportokat (összesen 25 mutatóval) használták: 1. demográfiai mutatók, 2. foglalkozási szerkezet mutatói, 3. a foglalkoztatásban történt változások és a munkanélküliség mutatói, 4. gazdasági mutatók, 5. infrastrukturális mutatók, 6. egyéb, speciális mutatók. A különböző térség-típusokat faktoranalízissel határozták meg. A fejlettséget meghatározó fő faktorba a népsűrűség, a magas arányú városi népesség, a gazdasági szervezetek sűrűsége és kedvező változási dinamikája, az átlagos iskolai végzettség, a magas telefon-ellátottság és az urbanitás/ruralitás indexe került be magas (0.5 feletti) pozitív értékkel, az elöregedés, a mezőgazdasági népesség magas aránya és az elvándorlás pedig magas (-0,5 alatti) negatív értékekkel. Az említett mutatók 75 százalékban magyarázzák a kistérségekben bekövetkezett változásokat. A tíz legfontosabb változó közül hat közvetlenül elérhető demográfiai adat volt. A tényleges lehatárolásokhoz az említett 25 mutatóból egy komplex mutató készült, amely mintegy összegezte az általános kistérségi fejlettségi különbségeket. A kistérségeket minden mutatócsoport alapján rangsorolták, és mutatóikat azok szórása alapján 1-5-ig 42
terjedő értékekkel osztályozták. Így az összevont átlagolások alapján minden kistérség igen fejlett, fejlett, átlagos, fejletlen, vagy igen fejletlen besorolást kapott (ld. 5. ábra). 23
Az elmaradott,
az ipari válság,
24 26
valamint a mezőgazdasági vidékfejlesztés
25
és a munkanélküliség
sújtotta térségeket
térségeit külön-külön mutatórendszerrel, az
általános fejlettség meghatározásánál alkalmazott módszerhez hasonlóan határolták le. 5. ábra: A kistérségek általános fejlettsége a 90-es évek első felében
Forrás: Csatári, 1996, p. 12.
Az elmaradott térségek lehatárolásánál - a városok túlzott dominanciáját csökkentendő - az ötvenezer főnél népesebb városok adatait csökkentett súllyal vették
23
Az elmaradott térségeknél a következő mutatókat használták: mezőgazdasági földterület átlagos AKértéke, az aktív keresők aránya a lakónépességben, munkanélküliségi ráta, adózás utáni nettó jövedelem, közcsatornába bekapcsolt lakások aránya, villamosenergia-fogyasztás, kiskereskedelmi boltok forgalma, átlagos iskolai végzettség. 24 Az ipari válság sújtotta térségek esetén a következő mutatókat használták: az ipari aktív keresők aránya, az ipari foglalkoztatottak számának változása, a tartósan munkanélküliek aránya. 25 A tartósan munkanélküliséggel sújtott kistérségeknél használt mutatók: munkanélküliségi ráta, tartósan munkanélküliek aránya a munkanélkülieken belül (1993), tartósan munkanélküliek aránya a munkanélküliek arányában (1994). 26 A mezőgazdasági vidékfejlesztés térségeinél a következő mutatókat vették figyelembe: a mezőgazdasági aktív keresők aránya, a mezőgazdasági földterület átlagos AK-értéke, a ruralitás indexe, a vándorlások arányának évi átlaga.
43
figyelembe. Az RKK Alföldi Tudományos Intézetében az ismertetett módszerekkel összesen tehát: •
66 elmaradott kistérséget,
•
12 ipari válság sújtotta kistérséget,
•
50 mezőgazdasági vidékfejlesztésre alkalmas vidéki kistérséget és
•
20 tartós munkanélküliséggel szenvedő kistérséget határoltak le.
Szörényiné Kukorelli Irén az 1997-es vizsgálatában ugyancsak többféle szempont alapján határolta le a kistérségeket. Az elvégzett lehatárolásnál a KSH-körzeteket nem találták kellően homogénnek, ezért a már létező kistérségi szerveződéseket választották ki a vizsgálatokhoz: „ ... az alulról építkező térszerveződéseket figyelembe kell venni, hiszen ezek sok esetben az összetartozás történelmi gyökereiből, az identitástudatukból, az azonosságukból táplálkoznak. Nem szabad semmisnek tekintenünk a 90-es évek első felében elindult önkormányzati térségfejlesztő társulásokat, szövetségeket, hiszen ezekben a tájtudat és az azonos társadalmi-gazdasági adottság testesül meg” (Szörényiné Kukorelli I., 1997; p. 151.). Az elemzéseket hét mutatócsoport összeállításával kezdték, amelyek a következő területeket fedték le: demográfiai jellemzők, foglalkoztatottság, infrastruktúra, gazdasági aktivitás, az ipar szerepe, a mezőgazdaság jelentősége, a turizmus jelenléte ill. szerepe. A mutatók segítségével, mutatócsoportonként külön-külön faktoranalízist készítettek, majd a legerősebb
faktorok
kiválasztása
után a
faktorokkal klaszteranalízist
végeztek.
Azonosították az egyes klasztereket, és a kistérségeket besorolták. A kistérségek általános típusainak meghatározására úgy került sor, hogy a demográfiai, foglalkoztatottsági és az infrastrukturális mutatók értékeihez pontszámokat rendeltek, aztán a gazdasági aktivitás alapján kettéválasztották a térségeket gazdaságilag aktív és depressziós térségekre, ezen belül az egyes típusokat az ipar, a mezőgazdaság és az idegenforgalom pontszámai alapján tovább bontották. Az alábbi fontosabb kistérség-típusokat sikerült lehatárolni: 1. rurális térségek jó humán tőkével és jó infrastruktúrával, 2. depressziós rurális térségek, 3. egyéb rurális térségek, 4. gazdasági innováció pólusterületei, 5. vegyes gazdaságú térségek, 6. depressziós vegyes gazdaságú térségek 7. élénk turizmussal rendelkező területek, kedvező gazdasági lehetőségekkel. 44
Az elkészült lehatárolást bizonyos mértékben alkalmazni tudták a KSH-körzetekre is. Az utóbbiakkal szemben ennek a lehatárolásnak az az előnye, hogy a fejlesztéseknél láthatóvá válik, hogy milyen erőforrások jelentenek szűk keresztmetszetet, és mely területekre kell a térségekbe érkező pénzeket irányítani. Az 106/1997-es Kormányrendelethez készült lehatárolások (Faluvégi, 1998) és besorolások lényegében követik az MTA RKK Alföldi Tudományos Intézetében (Csatári, 1996) alkalmazott módszereket. Azokhoz képest azonban több elmaradott kistérséget, kevesebb ipari szerkezetátalakításra szoruló térséget, több tartós munkanélküliséggel rendelkező térséget és kevesebb mezőgazdasági vidékfejlesztésre alkalmas térséget határoltak le. Az egyes térségek lehatárolását a területfejlesztési tanácsok, egyes országgyűlési képviselők és az érintett polgármesterek is többször kifogásolták. A Központi Statisztikai Hivatal elnöke és a környezetvédelmi- és területfejlesztési miniszter kérte a megyei területfejlesztési tanácsok elnökeit a módosítások és javaslatok összegyűjtésére. Végeredményképpen a KSH 1997 augusztusában módosította a statisztikai körzetek lehatárolását. Az addigi 138 helyett 150 körzet keletkezett, és ezáltal számos település új körzetbe került (ld. 3. táblázat). A változások szinte minden megyét érintettek. Az újonnan lehatárolt térségtípusok és kedvezményezett térségek fontosabb adatait a következő táblázatban mutatjuk be: 3. táblázat: Kedvezményezett kistérségek és települések az 19/1998-as sz. Kormányrendelet szerint a térség típusa
a térségek száma
a támogatott települések száma
aránya (%)
elmaradott kistérség
83
1650
52,7
tartós munkanélküliségű térségek
41
911
29,1
ipari szerkezet-átalakítás térségei
6
94
3,0
38
849
27,1
322
10,3
2071
66,2
3130
-
mezőgazdasági vidékfejlesztés térségei kedvezményezett térségbe nem tartozó támogatott települések kedvezményezett és támogatott települések összesen Ország összesen
150
Faluvégi, 1998 alapján
45
A 19/1998-as Kormányrendelet szerint tehát már csak 38 kistérség tartozott a mezőgazdasági vidékfejlesztés térségei közé. A 24/2001-es Országgyűlési határozat csökkenti a kedvezményezett térségek típusait, csak három kedvezményezett térséget jelöl ki: a társadalmi–gazdasági szempontból elmaradott térséget, az ipari szerkezetátalakítás térségeit és a vidékfejlesztés térségeit. Az Országgyűlési határozat alapján megszületett 27
91/2001-es Kormányrendelet már 67 vidékfejlesztési térséget sorol fel . A vázolt vidéklehatárolások meglehetősen sokfélék. A kutatók a vizsgálatok céljainak,
előképzettségüknek
és
beállítottságuknak
megfelelően
más
és
más
mutatószámokkal és módszerekkel dolgoznak, és általánosan elfogadott vidék-lehatárolás nem létezik. A lehatárolások főként a negatív szempontokat követik: alacsony népsűrűség, magas munkanélküliség, városoktól távoli fekvés, alacsony iskolai végzettség, a termékek és szolgáltatások alacsony mértékű és szintű fogyasztása. Lassan elérkezik az ideje annak, hogy a vidéki jelleg ne jelentsen automatikusan elmaradottságot. Akkor, amikor a vidéki táj, környezet, a hagyományos vagy a környezettudatos életmód szerepe felértékelődik, várható – és az Európai Unióhoz történő csatlakozás közeledtével már érezhető is – , hogy a vidéki területek fejlesztése nem csak a szociál-, vagy agrárpolitika érdeke.
2.5.
A vidék-lehatárolások újabb megközelítései
A vidék, a vidéki vagy rurális terület pontos meghatározása, lehatárolása nehézkes, hiszen egy igen összetett társadalmi, gazdasági és kulturális fogalomról van szó. A téma összetettségét és nehézségét mutatja, hogy nagyon sok megközelítés nem az egyértelmű és kizárólagos definiálást, hanem inkább egyfajta osztályozást céloz meg. Nagyon jó összefoglalót nyújt Bengs és Schmidt-Thomé (2005), akik szerint a meghatározások alapja általában a vidéknek, mint nem városi területnek a definiálása, vagy a vidéki identitás fontosságát megalapozó jellemzők, pl. az extenzív földhasználat, a falvak jelenléte, társadalmi szokások stb. hangsúlyozása. Szembe állítják egymással a különböző megközelítéseken és módszereken alapuló, indikátorokat kidolgozó, és azokra építő elméleteket, valamint azokat a véleményeket, melyek szerint nem lehetséges egyértelmű és kizárólagos lehatárolást tenni.
27
Kovács Teréz személyes közlése alapján, 2001
46
Míg a konkrét lehatárolást illetően nemzetközileg az OECD által kidolgozott – népsűrűségen
valamint
az
urbanizáltság
mértékén
alapuló
28
kategorizálás
a
legelfogadottabb, a vidék fogalmának értelmezésekor egyre inkább előtérbe kerülnek azok a kutatások és eredmények is, amelyek a globalizáció által érintett vidék gazdasági, társadalmi átstrukturálódásának, komplex funkcióinak megjelenését és erősödését mutatják, és a kategória újfajta megfogalmazását, újragondolását, új lehatárolás kidolgozását javasolják. Így indokoltnak tűnik néhány szót ejteni ezekről a fontos változásokról. Már Cloke és Park is felhívta a figyelmet, hogy a vidéki területeken történő változások szorosan kapcsolódnak a társadalmi, gazdasági, technológiai fejlődéshez, s ezért bármilyen is a vidék, az időbeni változás annak fontos jellemzője marad, ami kihat a meghatározásra irányuló kísérletekre (Cloke és Park 1985). Napjaink legfontosabb tényezője - ami nagyban befolyásolja a lehatárolásokat övező vitákat, és a feladat nehézségét - az az összetett és bonyolult folyamat, mely a város-vidék kapcsolatokon, illetve a globalizációnak vidékre, a falvakba begyűrűző társadalmi, gazdasági hatásain keresztül érvényesül (Marsden et al. 1990, Schuksmith et al. 2006, Valentin 2001). Ezek a hatások Nyugat-Európában az 1970-es, ’80-as évek végétől, Magyarországon a piacgazdasági átmenettől kezdődően felerősödtek, és a tradicionális vidéki/falusi tereket és társadalmakat jelentősen átalakították. Ez az átalakulás, az azt kísérő változások nagymértékben kihatnak a vidék-lehatárolás problémájának komplexitására is. Elsősorban a fejlettebb piacgazdasággal rendelkező országokban világosan körvonalazódnak a vidék szerepének és funkcióinak változásai, és azok a folyamatok, melyek Közép-Kelet-Európa országaiban rövidebb ideje zajlanak, vagy most erősödnek fel. Jellemzői a vidék elnéptelenedése, illetve egyes területek újranépesedése, az ingázás és a társadalmi mozgások, a növekvő rekreációs és tájfenntartási, környezetvédelmi igény, a gazdaság újszerű térbeli szerveződése stb.. Ilbery és Bowler (1998) a gazdasági és társadalmi változások hatására kialakuló poszt-produktivista vidékről (post-productivist countryside) beszél, ahol a térhasználat újfajta módjai fedezhetők fel (pl. turizmus, rekreáció, környezetmegőrzés stb.), ahol erősödik a szolgáltatások, az ipar és a technológia terjedése, miközben a vidéki területek egyre inkább differenciálódnak.
28
Az OECD meghatározásához hasonló megközelítéssel találkozunk Angliában is, ahol nem a népsűrűséget, hanem a lakosságszámot veszik alapul. Itt is megkülönböztetnek városi (urban) és vidéki (rural) településeket, majd a nagyobb területi egységeket (LAD - Local Authority Districts) a lakosságszám, és az egyes település-típusokban élő lakosság aránya alapján sorolják kategóriákba (ld. DEFRA 2005).
47
Marsden (1995) a vidéki tér (rural space) újfajta használatát, a környezet és a környezettudatosság fontosságát, az ehhez kapcsolódó társadalmi igényeket hangsúlyozza. Ray (2002) szerint nagyon fontosak a helyi, specifikus erőforrások, melyeket a globalizálódott piaci kereslet és fogyasztás kielégítésére/megteremtésére, a Cloke és Goodwin (1992) által is hangsúlyozott megfelelő tőke-akkumuláció elérésére kell hatékonyan felhasználni. Clout (1993) szerint az egész vidéki gazdaság integrálódott a regionális és nemzeti, illetve a nemzetközi gazdaságba, és már jóval összetettebb és sokrétűbb, mint akár fél évszázada. Sucksmith és társai (2006) alapján, fontos hatótényezőt jelentenek a megváltozott fogyasztói és társadalmi igények is (pl. a környezetvédelmi, élelmiszer-egészségügyi, állatjóléti stb. elvárások), illetve a gazdaság szereplőinek telephely-választási döntései. Granberg és társai (2001) alapján, amikor a posztindusztriális társadalomban a rurális térségekbe szolgáltatások, új iparágak és technológiák települnek, és ezáltal a vidéki térségek a tőke szempontjából is felértékelődnek, akkor az új ruralitás folyamatáról beszélhetünk. Ez szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy a fejlett országok vidéki területein, bár még sokszor a mezőgazdaság a jelentős térhasználó, de már megjelentek a modern iparágak és a szolgáltató szektor is. Ezek a folyamatok kiválóan tetten érhetők az Miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mezőgazdaság a vidéki területek fejlesztéséhez csak részben tud hozzájárulni, az ezzel párhuzamosan megerősödő, a környezetvédelemhez,
a
tájmegőrzéshez,
a
tájhasználat
újfajta
(vagy
inkább
hangsúlyosodó) módjaihoz stb. kapcsolódó funkciók és társadalmi igények is hatással vannak a vidék-meghatározásra (Cloke 1985), és ez megerősíti az alkalmazott megközelítések és módszertan átértékelésének szükségességét (Bengs és Schmidt-Tomé 2005). Az OECD is új területi szempontú megközelítés szükségességéről, új vidéki paradigmáról ír az azonos című kiadványában (OECD 2006), melyben összefoglalja a vidéket érintő társadalmi, gazdasági változások legfontosabb elemeit. Az elemzés kiemeli az agrárszektornak a vidék gazdaságában játszott szerepének visszaszorulásával szemben a többi szektor térnyerését (lásd 4. táblázat); az ingázási távolságok - jobb és gyorsabb megközelíthetőségnek köszönhető - növekedését, illetve ennek hatására a városi területek befolyásának, és a vidéki területekre történő migrációnak az erősödését. Továbbá a vidéki területekben rejlő, kihasználatlan gazdasági potenciál fontosságát, a természeti és kulturális értékek felértékelődésének folyamatát, a decentralizált fejlesztési politikák és megközelítés elterjedését. 48
4. táblázat: A foglalkoztatás változása ágazatonként az 1990-es években az OECD országokban* (átlagos évenkénti változás, %) Mezőgazdaság
Ipar
Szolgáltatások
Összesen
Túlnyomóan városi
-3,0
-0,8
1,7
0,9
Átmeneti
-2,9
-0,1
1,8
1,0
Túlnyomóan vidéki
-2,3
0,5
1,9
1,0
Összesen
-2,6
-0,2
1,8
1,0
*: Összesen 20 ország hozzáférhető adatai alapján Forrás: OECD (2005)
Noha a rurális kifejezés nem tekinthető a fejletlen szinonimájának, a vidéki térségek összességében a többi térséghez képest mégis jelentős (társadalmi-gazdasági) lemaradást mutatnak, amelyek megjelenési formája többek közt a nagyarányú munkanélküliség, az elvándorlás, az elöregedés, a kedvezőtlen képzettség, az infrastruktúra kiépítetlensége, a szolgáltatások alacsony szintje (OECD 2006). Ezek a hátrányok a vidéki területek egy részének látványos fejlődését eredményező globális hatások párhuzamos eredői, melyek ugyanolyan hangsúlyosak, és ugyanúgy befolyásolják a vidék-lehatárolás problémakörét, 29
mint amennyire a pozitívnak tekinthető változások . Gondot jelent, hogy a munkahelyek hiányában felerősödő elvándorlás, és az alacsonyabb népsűrűség jóval magasabb fajlagos költségeket, illetve alacsonyabb jövedelmezőséget okoz az infrastrukturális beruházások és a szolgáltatások kiépítése, működése esetén, illetve eleve hiányzik az ezekhez szükséges kritikus tömeg. Ennek eredője, hogy a szolgáltatások és az infrastruktúra hiányában - tetézve a helyben maradó lakosság kedvezőtlen demográfiai jellemzőivel és képzettségével - a tőke és gazdasági szereplők, vállalatok, vállalkozások elhagyják, elkerülik a területet. Ez tovább erősíti a foglalkoztatási problémákat (ezt a körfolyamatot érzékelteti a 6. ábra). Patrick a vidéki területek hanyatlásának ezen körfolyamatát a halmozott körforgás elvének nevezi (Patrick 1997). A jelzett folyamat kiindulhat csupán az alacsony népsűrűségnek köszönhetően is, de nagyon sokszor az agrárágazat visszaszorulásának köszönhető, csökkenő foglalkoztatottság idézi elő. Mindezek szintén rávilágítanak azokra a
49
folyamatokra, melyek a vidéknek, valamint a mezőgazdaság szerepének átértékelődéséhez vezetnek,
és
amelyek
esetenként
túlmutatnak
a
vidéknek
a
mezőgazdaság
multifunkcionalitásából eredő funkcióin. Ez azt idézi elő, hogy a vidék-megközelítések és lehatárolások során, a korábbi mezőgazdaság-centrikusság illetve orientáltság helyét árnyaltabb megközelítések, és további szempontok veszik át, miközben egyre hangsúlyosabbá válik az urbanizáltság mértéke, illetve a közeli város(ok)hoz fűződő kapcsolat minősége. 6. ábra: A foglalkoztatottság csökkenésének hatása hagyományos mezőgazdasági területeken Alacsony népsűrűség
A szolgáltatások és az infrastruktúra kialakításához, működtetéséhez szükséges kritikus tömeg hiánya
Elvándorlás és elöregedés
Foglalkoztatási lehetőségek beszűkülése
Új cégek alakításának, letelepedésének csökkenése Forrás: OECD (2006)
A városokhoz fűződő kapcsolat többrétű. A demográfiai változások tekintetében Európát ugyanis két jelentős fejlődési tendencia jellemzi: a hosszú múltra visszatekintő urbanizáció (amelynek köszönhetően az emberek és a gazdasági szereplők a távolabb eső vidéki térségekből a városi térségek és a jobban megközelíthető vidéki térségek felé költöznek); és az újabb eredetű dezurbanizáció, amely a városi térségekből irányul a megközelíthető vidéki térségek felé. Ennek eredményeként minősülnek a túlnyomóan vidéki térségek jobban megközelíthető részei növekedési zónának (ld. új vidék paradigma), 30
és gazdasági szerkezetük egyre inkább hasonlít a városi területekéhez .
29
Megjegyzendő, hogy a gazdasági fejlődést, fejlesztést, a gazdaság teljesítőképességének, a térségi versenyképességnek a növekedését kísérő jelenségek megítélése korántsem egységes, sokszor csak általánosan értelmezett. Többen felhívják a figyelmet, hogy az általában pozitívnak ítélt változások sokszor veszélyesek a helyi közösségek (pl. a korábbi zárt falusi társadalmak felbomlása, a hagyományos falusi életmód eltűnése), illetve a lokális erőforrások (pl. a természeti erőforrások, a természeti környezet sérülése, eltűnése) szempontjából (ld. Bristow 2005, G. Fekete 2005). 30 A változások összeköthetők az urbanizálódás folyamatával, ami Enyedi (1998) alapján nem csak a városi népesség folyamatos növekedését (városodás) jelenti, de másfelől a falu és a város társadalmi egységesülési folyamatát, a korábbi technikai civilizáció és életforma elterjedését is az egész településhálózatban (városiasodás).
50
A vidék funkciói, szerepei közt már megjelenik az urbánus területekhez közel lévő vidéki térségek egyre vonzóbb lakóhelyként történő beazonosítása, a városi lakosság tömeges agglomerációba költözése, a szub-urbanizáció új hulláma. „Ezt nagymértékben elősegíti a közlekedési és informatikai infrastruktúra fejlődése, a közlekedési és kommunikációs költségek csökkenése” (Heilig 2002; 2. o.). A helyi társadalom szerkezete is megváltozott, mivel az eredeti közösségeket fokozatosan kiegészíti, vagy felváltja a városokból kiköltöző réteg. Valér (1987) már egyenesen a falusi társadalom városiasodásáról beszél. Az európai vidéki térben új társadalmi szereplők jelennek meg, akik különféle társadalmi alrendszerekből és gazdasági területekről érkeznek, és vidéki működésük is jelentősen különbözik. Így mintegy újratermelődik az a társadalmi heterogenitás, ami a vidéki teret a mezőgazdasági modernizáció beindulása előtt jellemezte (Tovey 2001). Míg Európa fejlettebb országaiban a fentebb vázolt átalakulás többé-kevésbé már lezajlott, Közép-Kelet-Európa országaiban, így hazánkban is, a falusi térségek átalakulása ebbe az irányba tart (Kovács 2003), illetve hangsúlyosabbá válik a tendencia. Ezek a társadalmi folyamatok ugyanis, hazánkban sem napjainkban kezdődtek. Már Erdei Ferenc is, a hagyományos vidéki gazdaság és társadalom felbomlásának mértékét és intenzitását a falu, a mezőgazdaság és a parasztság kategóriáinak egymástól való eltávolodásával tartotta jellemezhetőnek (Erdei 1974). A nem agrárfoglalkozásúak arányának növekedése eredményeként megindult a zárt, hagyományos agrártársadalom bomlása: a korábban a tulajdonviszonyok által ugyan tagolt, de egymást kiegészítő elemekből álló, egységes rendszert alkotó falusi közösségek differenciálódtak, illetve a településeken belül egymástól egyre inkább szétváló csoportok alakultak ki. Csite és Kovács (2002) véleménye szerint, ez az átalakulási folyamat a rendszerváltással felerősödött, új elemeket kapott, és még koránt sem tekinthető befejezettnek. Végső soron, egy olyan - a globalizáció által felerősített - folyamatról van szó, melynek keretén belül egyre inkább elmosódik az urbánus és rurális területek között fennálló éles határvonal (Bengs és Schmidt-Thomé 2005). Főleg a sűrűn lakott országokban a szuburbanizációs térségek egyre inkább felértékelődnek, és egyfajta köztes típusként értelmezhetőek a tisztán vidéki, és városi területek között (Kerselaers et al. 2005). Ennek köszönhetően ma már nem városról és vidékről kell tehát ebben a viszonylatban beszélnünk, hanem az urbánus térség és rurális térség inkább egy-egy „szélsőértéket” alkot, amelyek keveredése is tetten érhető. Sok esetben urbánus térségen belül is vannak belső perifériák, vidéki jellegű részek. A találóan rurbanizációnak nevezett 51
folyamat mentén a vidéki területeken élők élete is egyre inkább követi az urbánus területeken élőkét, vagyis a rurális életforma is urbanizálódik (Bengs és Schmidt-Thomé 2005). Ugyanakkor, miközben „egyre nehezebbé válik megtalálni a határvonalat az urbánus és a rurális térségek között, mégis egyre fontosabb az urbánus és a vidéki térségek fejlesztési és versenyképességi célú elkülönítése” (Lukovics 2007: 48. o.). A kétféle térségtípus között ugyanis szignifikáns különbségek vannak (a népsűrűség, a gazdasági teljesítmény, a foglalkoztatottsági szerkezet, a vállalati versenyelőnyök forrásai stb. tekintetében), amit a tudásalapú gazdaság még jobban kiélez (Lukovics 2007). Ezeknek a különbségeknek a kiegyenlítéséhez, az erőforrások és támogatások optimális elosztásához a vidék definiálása továbbra is fontos feladatnak tekinthető (SERA 2006). Az egyes országokban különféle mutatószámokkal határolják le azon területeket, melyeket a fejlesztési politikákban vidéki területként definiálnak. Az UNECE, a FAO, az OECD és az Eurostat közös munkacsoportjának felmérése (IWG.AgRI 2005) alapján, túlnyomórészt a népsűrűségen, lakónépességen alapuló kategorizálással, az urbánus területektől, városoktól való megkülönböztetéssel találkozunk (lásd alábbi táblázat). 5. táblázat: A ruralitás meghatározása néhány országban Ország Anglia
A ruralitás meghatározásának küszöbszáma 10000 fő a küszöbérték. A ruralitásnak nincs külön küszöbértéke, mivel a rurális területeket úgy definiálják, mint
Ausztrália
az urbánus centrumon kívül eső területek. Kis urbánus centrumok alatt olyan koncentrációkat értenek, ahol legalább 1000 fő él, akik észrevehető városi mintákat követnek, mint pl. kialakított utcák.
Bulgária Csehország Dánia
A népsűrűség alacsonyabb, mint 150 fő/km2, és a térség legnagyobb városának lakossága kevesebb, mint 30000 fő. Kevesebb, mint 2000 lakos a térségben. Minden olyan terület, amely nem urbánus. Urbánusnak definiálnak minden, 200 főnél nagyobb lélekszámú falut. A Census Bureau belső urbánus területek alatt a legalább 1000 fő/km2 népsűrűséget, környező urbánus területek alatt a legalább 500 fő/km2 népsűrűségű területeket érti.
Egyesült
ERS ‘Metropolitan’-’Micropolitan’ besorolás: ‘Metropolitan’ térségek magtérségében
Államok
legalább 50000 fő él, míg a ‘micropolitan’ térségek magtérségében 50000 főnél kevesebb, de 10000 főnél több fő él. Hivatalos szövetségi besorolás: a 2500 főnél alacsonyabb lélekszámú térségek.
Észtország
2500 lakos a küszöbérték.
Franciaország
Települések, ahol a lakosság kevesebb, mint 2000 lakos.
52
Ország Írország
A ruralitás meghatározásának küszöbszáma Az 1500 főnél nagyobb klasztereken kívül eső területek. Az OECD lehatárolást követve lakosság 50 százaléka, vagy több él olyan területeken, ahol a népsűrűség alacsonyabb, mint 150 fő. A rurális és kisvárosi módszertan alapján a
Kanada
10000 főnél kevesebb lakossal rendelkező területek, melyek kívül esnek az összeírási ‘metropolitan’ területek, vagy az összeírási agglomerációs területek munkaerő-vonzási körzetén.
Kazahsztán Lettország
A legalább 50 főnyi lakossággal rendelkező falvak, amelyekben a lakosság legalább fele a mezőgazdaságban foglalkoztatott. Kisvárosok (kevesebb, mint 3000 lakos), és falvak (a városi jegyekkel nem rendelkező települések) tartoznak a rurális térségek közé. Szűkebb értelemben: Kevesebb, mint 120 fő/km2 népsűrűség vagy 10000 főnél kisebb lélekszám települési szinten.
Magyarország
Tágabb értelemben: túlnyomórészt rurális egy térség NUTS-4 szinten vizsgálva, ha a népesség 50 százaléka él 120 fő/km2-nél alacsonyabb népsűrűségű területen, és szignifikánsan rurális, ha a népesség 15-50 százaléka és 120 fő/km2-nél alacsonyabb népsűrűségű területeken. Urbánus területek azon 100000 főnél nagyobb lélekszámú térségközponttal rendelkező
Németország
régiók, ahol a népsűrűség 100 fő/km2-nél több, illetve azon 100000 főnél nagyobb lélekszámú térségközponttal nem rendelkező régiók, ahol a népsűrűség 150 fő/km2-nél több.
Olaszország Románia Skócia Svájc
100 fő/km2 népsűrűség a küszöbérték. Jogszabályok határozzák meg a ruralitás fogalmát, semmiféle küszöbértéket nem rendelnek azonban hozzá. 10000 fő a küszöbérték. A 20000-nél magasabb lélekszámú agglomerációk és a 10000 magasabb lélekszámú különálló városokat tekintik urbánusnak.
Svédország
Minden olyan település rurális, ahol 1000 lakosnál kevesebb él.
Szlovákia
100 fő/km2 a küszöbérték.
Törökország
Kevesebb, mint 2000 lakos.
Wales
150 fő/km2 a küszöbérték. Forrás: Eurostat, idézi Lukovics (2007)
Bár a vidék fogalmának és lehatárolásának megközelítése az Európai Unión belül sem egységes – az ismertetett halmozott körforgás elvéből kiindulva – a legtöbb esetben itt is a népsűrűség használata szerepel a meghatározásokban.
31
Ugyanakkor megjegyzendő,
31
A Területfejlesztési Perspektíva (EC 1999) vagy a Rurális Térségek Chartája (EC 1996) is már hangsúlyozták, hogy a rurális területek jellemzője a nagy arányú mezőgazdasági földhasználat és az alacsony népsűrűség.
53
hogy a népsűrűség figyelembevételekor nincs egységes a határérték, amely felett egy adott területet már nem tekintendő vidékinek. Mindemellett, a magyarországi definíciós és 32
vidék-besorolási kísérletek, valamint a hivatalos lehatárolások is döntően a népsűrűségen, továbbá jellemzően a lakosságszámon, illetve az agrár-megközelítésen alapultak, alapulnak (pl. Csatári 2000, Dorgai 1998, GATE KTI 1996, Jávor 1998, Kovács 1998, Sarudi 2000). Miközben az EU-ban a népsűrűségen alapuló OECD tipizálás a vidéki területek egyetlen - nemzetközileg is elfogadott - meghatározása, az idézett Európai Uniós dokumentumok és szakirodalom is elismerik, hogy nem minden esetben használható. Egyrészt, a ritkábban lakott, de városias jellegű kistérségeket egybemossa a vidékiséggel, vagy éppen a centrum városok magas lakosságszáma torzítja a környező vidéki térség megítélését,
másrészt, Közép- és Dél-Kelet-Európa számos körzetében vannak
túlnépesedett mezőgazdasági, vidéki körzetek, ahol a magasabb népsűrűség nem a 33
városiasodás, hanem a fölös agrárnépesség, éppen a szegénység jele.
Ráadásul, azok az
adminisztratív egységek, melyekre a kategorizálás vonatkozik (vagyis az Európai Unió NUTS és LAU térségei), számukat és méretüket tekintve is tagországonként eltérőek, ami már önmagában is torzítja az eredményeket (a nagyobb térségek ruralitása például nagyobb heterogenitást hordoz - ld. Gallego 2006 vagy SERA 2006). Úgy tűnik, a város és vidék közötti egységesülési folyamat nagyban megnehezíti a vidék-lehatárolásokra irányuló kísérleteket. Mindezek ellenére, a vidék még mindig jellemezhető olyan tulajdonságokkal, melyek mentén valamilyen módon elkülöníthető (pl. megmarad az alacsonyabb népsűrűség, az extenzív földhasználat és a jellegzetes településformák dominanciája). Az utóbbi években megjelent már az igény, és a kísérletek 34
is egy újfajta tipizálás kidolgozására. Ilyen például az Európai Unió ESPON
projektjének
NUTS III szintre kidolgozott tipizálása (ld. Bengs és Schmidt-Thomé 2005), az Eurostat 35
TAPAS projektjének ruralitás indexe (Kerselaers et al. 2005), a Független Agrárszakértők Hálózatának klaszteranalízise (IAMO 2004), vagy az OECD tipizálást más módszerekkel
32
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Tervben a 120 fő/km2 népsűrűséget meg nem haladó vagy 10000-nél kevesebb (az alföldi régiókban 15000) állandó lakossal rendelkező települések alkotják a III. és IV. tengely intézkedéseinek támogatására jogosult területét. Az Országos Területfejlesztési Koncepció a térségek népsűrűsége és a népességszámmal meghatározott urbanizált települések előfordulása alapján határol le vidékies, és jellemzően vidékies kistérségeket. 33 Bár sokan vitatkoznak vele, hogy a népsűrűség alkalmas-e a vidéki területek tipizálásához, megkérdőjelezhetetlen hatásokra hívja fel a figyelmet, valamint objektív összehasonlításokra ad lehetőséget (Fehér 2004, Madarász 2004, Ritter 2008). 34 European Spatial Planning Observation Network 35 Technical Action Plan for improving Agricultural Statistics
54
kombináló, kiegészítő megoldások (SERA 2006). Ezek lényege, hogy a vidéki térségek heterogenitását jobban kifejezzék, és Európa vidéki területeinek sokszínűségéhez jobban alkalmazkodó, egységesen alkalmazható lehatárolást hozzanak létre. Az ESPON projekt keretében az elkülönítést NUTS-3 szinten három kritérium mentén végezték el: népsűrűség, a térség vezető városának státusza (a korábbi ESPON 1.1.1 projekt funkcionális városi terület-kategóriáinak
36
megfelelően), valamint az emberi
környezeti beavatkozásának mértéke (beépítetett/mesterséges, mezőgazdasági illetve természeti környezet kategóriák alapján). Ezen szempontok szerint hat típust határoztak meg, melyben nem különítették el konkrétan a városi, és nem-városi kategóriákat, hanem átmeneti csoportokat képeztek a kritériumok alapján. A térségtípusokat az alábbiak szerint különböztették meg (Bengs és Schmidt-Thomé 2005): 1. magas a városi befolyás és magas az emberi beavatkozás mértéke, 2. magas a városi befolyás, az emberi beavatkozás mértéke közepes, 3. magas a városi befolyás, az emberi beavatkozás mértéke alacsony, 4. alacsony a városi befolyás, magas emberi beavatkozás mértéke, 5. alacsony a városi befolyás, közepes az emberi beavatkozás mértéke, 6. alacsony a városi befolyás, alacsony az emberi beavatkozás mértéke. A TAPAS projekt egyetlen végső mutatóba, a ruralitás-indexbe összegzi mindazon elérhető statisztikai adatokat, amelyek a lehatárolásban szerepet játszanak. Az alapmodell nyolc alapvető kritériumot vett figyelembe, melyek közül több hasonló, illetve elsősorban a kidolgozás keretéül szolgáló Belgiumra jellemző. A kritériumok közül a fontosabbak a következő ismérveket veszik figyelembe: •
Népsűrűség (itt eredetileg az OECD 150 fő/km2-es határértékét alkalmazzák, de az urbanitás jobb kifejezésére megjelenik a 300, illetve az 500 fős határérték is),
•
Városi körzet: (az alapmodellben rurálisnak tekintenek minden olyan térséget, amely a városi agglomeráción kívül esik)
•
Beépítetlen területek aránya: (a ruralitás küszöbértéke a 75 százaléknál nem kisebb beépítetlen területi arány. Ez a küszöbérték egy-egy régió adottságait figyelembe véve változhat).
55
A ruralitás indexet a kritériumok skálázásával, és a helyi önkormányzatokat jellemző értékek összegzésével, súlyozásával dolgozták ki. Az egyes térségeket ez alapján, illetve a területi tervezéshez és területi politikákhoz kidolgozott korábbi fejlesztési dokumentumokkal és kategorizálásokkal összevetve sorolták az alábbi típusokba (Kerselaers et al. 2005): •
Urbánus,
•
Fél-urbánus,
•
Fél-vidéki,
•
Vidéki
A Független Agrárszakértők Hálózatának jelentése (IAMO 2004) demográfiai, társadalmi, és gazdasági mutatók felhasználásával, klaszteranalízis segítségével próbálja meg lehatárolni a vidékinek nevezhető (NUTS 2 és NUTS 3 szintű) térségeket. A legfontosabb eredmény annak alátámasztása, hogy a kategória már nem jellemezhető homogén területekkel. A kialakított öt klaszterből három jellemezhető egyértelműen vidékinek, míg egyet nagyvárosok régiói alkotnak. A fennmaradó klaszter tagjai vegyesen vidéki, illetve iparosodott, városi jellegű térségek. Az agrárjellegű, rurális régiók jellemzője a mezőgazdaság nagyobb fajsúlya, ugyanakkor az ezzel párhuzamosan megjelenő, az agrár-foglalkoztatás visszaszorulásából, és az egyéb lehetőségek visszaszorulásából adódó jelentős munkanélküliség. A dokumentum ugyanakkor kiemeli a regionális szinten is megjelenő heterogenitás kiszűrésének céljából, a vizsgálat alacsonyabb területi szintig (NUTS 4) történő kiterjesztésének, további indikátorok bevonásának szükségességét, amit a statisztikai adatok (pl. jellemzően a GDP) hozzáférhetősége még korlátoz. A SERA, az Európai Unió vidéki térségek foglalkoztatási viszonyairól szóló tanulmánya nem a vidék definiálást célozza, sokkal inkább - a fentebb említett folyamatokból kiindulva - a vidékiség mértékét jelző egyfajta osztályozást. Bár az osztályozás az OECD népsűrűségen alapuló kategóriáira alapoz, de már próbál kapcsolódni a régiók elhelyezkedéséből kiinduló munkaerő-piaci sajátosságokhoz, és az
36
A térségek városközpontjainak funkciója alapján kidolgozott kategorizálás (ld. Nordregio 2005). A városközpontok hierarchiája három szintet (functional urban areas - FUAs) tartalmaz: Növekvő Európai Metropolisz térségek (Metropolitan European Growth Areas - MEGAs), Nemzetközi és nemzeti városi térségek (trans-national and national FUAs), és regionális vagy lokális szintű városi térségek (regional and local FUAs).
56
általános
gazdasági
teljesítőképességhez,
melyek
a
37
periféralitáson/elérhetőségen
keresztül jól becsülhetőek. Mindehhez a Schürmann és Talaat (2000) által kidolgozott 38
periférialitási indexet , valamint demográfiai, gazdasági és foglalkoztatási mutatókat 39
vettek alapul. Az első két megközelítésben az eredeti, illetve a kissé módosított
OECD
kritérium, valamint a periférialitás index egyszerű kombinálásával 1. alapvetően városi, 2. elérhető jellemzően vidéki, 3. perifériális jellemzően vidéki, 4. elérhető alapvetően vidéki, és 5. perifériális alapvetően vidéki térségeket különböztettek meg. Harmadik megközelítésben a vidéki települést jelző népsűrűség értéket (150 fő/km2) 40
változtatták meg , és egészítették ki az Eurostat által használt településnagyság kategóriákkal. A sűrűn lakott települések aránya, valamint a térségek legnagyobb településének lakosságszáma alapján négy kategóriát különítettek el: 1. Teljesen vidéki térségek, 2. Átmeneti térségek korlátozott városi befolyással, 3. Átmeneti térségek jellemző városi befolyással, 4. Városi térségek. Ezután a Városi térségek kivételével, a kategóriákat itt is felosztották elérhető és perifériális altípusokra, így összesen hét típust különítettek el, és jellemeztek. A lehatárolásokat összevetették a foglalkoztatással (gazdasági aktivitás és munkanélküliség), 37
A dokumentumban a közlekedési hálózatokhoz kapcsolódó elérhetőség inverzeként használják a periférialitást, ami ugyanakkor ennél bővebb jelentést is hordoz: a periférialitásból eredő hátrányok komplexe (az áruk és szolgáltatások távolsága, az agglomeratív gazdaság és a vállalkozások hiánya, a magasabb működtetési és fajlagos költségek, fejletlenebb infrastruktúra, stb.). A periférialitás a térségek elhelyezkedéséből, illetve azzal szoros összefüggésben a gazdasági erejükből, potenciáljukból adódik. 38 Az index a közúti személy- és teherszállításhoz kapcsolódó elérhetőségből indul ki, számításba veszi többek közt az úthálózatot, a határokon eltöltött átlagos várakozási időket, a sebességhatárokat, a kompátkeléseket, a kötelezően előírt pihenési időket (kamion forgalomnál) stb., miközben a régiók közti elérhetőséget a népsűrűség, a GDP, a foglalkoztatás és a domborzat figyelembevételével súlyozza (ld. Schürmann és Talaat 2000) 39 Vagy a jellemzően vidéki kategória határait (vidéki jellegű településen élők aránya) módosították 15-50 százalékról 15-85 százalékra, vagy az eredeti kategória-határok megtartása mellett - a népsűrűségtől függetlenül - a 10000 fő alatti településeket is vidékinek tekintették.
57
demográfiával
(népességváltozás
és
migráció)
kapcsolatos
adatokból
kapott
tipologizálásokkal is. Összességében, a kombinált tipológia alkalmasnak tűnik a regionális szinten összefogott térkategóriákon belüli heterogenitás érzékeltetésére (NUTS 3 szinten), és jól tükrözi a térségek, és ezen belül kiemelten a vidéki térségek munkaerő-piaci, demográfiai helyzetét, és gazdasági potenciálját, szoros összefüggésben a városok befolyásával. A lehatárolással kapcsolatban a szerzők ebben az esetben is felhívják a figyelmet a módszer pontosításának, finomításának, további harmonizált adatok bevonásának, a vizsgálati szint kisebb területi szintekre való kiterjesztésének igényére (ld. SERA 2006). A vidék újfajta lehatárolásának igénye, a nemzetközi módszerek adaptálásának kísérlete hazánkban is megfigyelhető. Ezek összefüggésbe hozhatók azzal a terjedő szemlélettel, hogy a globális versenyben, a régiókon belül, elsősorban a nagyvárosok és vonzáskörzetük vesznek részt sikeresen, a köztük elhelyezkedő, döntően externáliákra támaszkodó térségek nem. Ebben a felfogásban az urbánus térségek és a fejlődés fő hordozói a nagyvárosok és - elsősorban munkaerő-piaci - vonzáskörzetük által alkotott csomóponti régió, a rurális térségek pedig, az urbánus térségek közötti kevésbé fejlett teret 41
töltik ki (Bengs és Schmidt-Thomé 2005). 7. ábra: Magyarország térszerkezete
Forrás: Enyedi 2004 40
Az 500 fő/km2-nél nagyobb népsűrűségű települések sűrűn lakottak.
58
Ez lényegében egybevág Enyedi véleményével, aki szerint (2004) a globális hatások következtében a hazai térszerkezet is hármas osztatúvá formálódott (lásd 7. ábra). Az első szintet a globális hálózatokhoz kapcsolódó térségek alkotják, a budapesti városrégió, valamint e régiót Béccsel és a Balatonnal (Székesfehérváron át) összekötő tengelyek. A második szintet kisebb kiterjedésű regionális településhálózatok jelentik, amelyek csomópontjában vidéki nagyvárosok állnak (Pécs, Szeged, Miskolc-Nyíregyháza), ezek a regionális hálózatok gyengén kapcsolódnak az első szinthez (a globális gazdasághoz pedig alig). A harmadik szintet a hálózatokból kimaradó, a dinamikus tengelyekhez/körzetekhez nem kapcsolódó, többnyire elmaradott vidéki, falusi/kisvárosi térségek jelentik.
2.6.
42
A települések/ térségek átalakulási dinamikájának egyszerű mérése
A települések átalakulási dinamikájának a mérésére már a 80-as években is sor került. Csatári Bálint vezetésével a kutatást 2006-ban megismételték és megkísérelték a társadalmi változások hosszabb távú trendjeinek is az értékelését. A módszer lényege, hogy több szempont együttes figyelembevételével viszonylag egyszerű matematikai számítás segítségével csoportosítást végeztek a település között. A módszer lépései a következők: Első lépés: A települések/ térségek társadalmi dinamikájának megállapítása négy mutatón keresztül. A felhasznált mutatók a következők: 1.
Lakónépesség változása (1980-1990 valamint 1990-2001 között)
2.
Vitalitási index (18-39 éves korúak aránya a 18-59 éves korúakhoz)
3.
Szellemi foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatotthoz képest
4.
Az új lakások aránya az összes lakásból 1980-1990 és 1990-2001 között
41
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) például a népességszám, a népsűrűség, az urbanizáció, és a nagyobb centrumokhoz való, napi ingázással kifejezett gazdasági kötődésre tekintettel metro-nonmetro területeket különít el, és ezeken belül a városiasodott területek ellentéteként (urban-rural) határozza meg vidéki (2500 főnél kisebb lakosságszámú települések) területeit (ld. USDA 2004a és 2004b). 42 Csatári B. 2006 nyomán
59
Példa: Mutató megnevezése
Észak-Alföldi régió (%)
Lakónépesség változása 1980-1990
97,2
Lakónépesség változása 1990-2001
100,3
Vitalitási index (1990)
57,2
Vitalitási index (2001)
53,8
Szellemi foglalkoztatottak aránya 1990-ben
28,8
Szellemi foglalkoztatottak aránya 2001-ben
36,8
Az 1980-89 között épített lakások aránya az
21,2
1990. évi lakásállományban Az 1990-2001 között épített lakások aránya a
9,4
2001. évi lakásállományban Csatári, 2006. 52.pp alapján
Második lépés: a fentebbi mutatók országos átlagértékét is kiszámítjuk. Mutató megnevezése
Országos átlag (%)
Lakónépesség változása 1980-1990
96,9
Lakónépesség változása 1990-2001
98,3
Vitalitási index (1990)
55,3
Vitalitási index (2001)
52,8
Szellemi foglalkoztatottak aránya 1990-ben
34,8
Szellemi foglalkoztatottak aránya 2001-ben
40,8
Az 1980-89 között épített lakások aránya az 1990. évi
17,9
lakásállományban Az 1990-2001 között épített lakások aránya a 2001. évi
7,4
lakásállományban Csatári B. 2006. 52.pp. alapján
Harmadik lépés: a települések, térségek tipizálása A településenkénti/ térségenkénti eredményeket az országos átlaghoz viszonyítjuk. 4 csoportot állítunk fel: 1. Bővülő társadalmú a település/térség, ha mind a 4 vizsgált mutató átlag feletti 2. Hanyatló társadalmú a település/térség, ha
60
•
3 érték átlag alatti, 1 átlagos
•
mind a 4 érték átlag alatti
3. Stabil társadalmú, ha •
3 érték átlag feletti, 1 átlagos
•
3 érték átlag feletti 1 átlag alatti
•
2 átlag feletti, 2 átlagos
•
1 átlag feletti, 3 átlagos
4. Labilis társadalmú •
2 értéke átlag feletti, 1 átlagos, 1 átlag alatti
•
2 átlag feletti, 2 átlag alatti
•
1 átlag feletti 2 átlagos 1 átlag alatti
•
1 átlag feletti, 1 átlagos, 2 átlag alatti
•
3 átlagos, 1 átlag alatti
•
1 átlag feletti, 3 átlag alatti
•
2 átlagos, 2 átlag alatti
Példa: 6. táblázat: Az Észak-Alföld településeinek besorolása (2001)
Bővülő társadalmú Stabil társadalmú Labilis társadalmú Hanyatló társadalmú Összesen
Települések száma (db) 6
Települések megoszlása (%) 1,55
Települések népessége (fő) 17 536
Népesség megoszlása (%) 1,13
80 225 76
20,67 58,14 19,64
661 202 745 441 126 992
42,63 48,06 8,19
387
100,00
1 551171
100,0 Forrás: Csatári 2006.
A 6. táblázat a módszer Észak-Alföldön elvégzett vizsgálatának eredményét összegzi. A táblázat a gazdasági- társadalmi mutatói alapján egyaránt hátrasorolt egész tervezési statisztikai régión belül segít a fejlesztésre leginkább rászorult zónát kijelölni. Ez azért fontos, mert a korlátozottan rendelkezésre álló forrásokat egyébként is fókuszálni szükséges. A számítások alapján a legproblémásabbak a hanyatló társadalmú települések, melyek a régió teljes település-állományának 20 százalékát teszik ki, ahol a régió népességének 8 százaléka él. Ezzel a módszerrel egy egyszerű, logikailag könnyen követhető rendszerezést végezhetünk el. Természetesen még több mutató alkalmazásával tovább lehet finomítani, 61
árnyalni a képet. Ugyancsak érdemes a mérési eredményeket több idősoron keresztül vizsgálni, azaz az eredményeket időről időre nyomon követni. Ez utóbbi vizsgálat ugyanis lehetőséget teremt a pillanatnyi helyzet mellett a tendenciák, a változások követésére is.
2.7.
A kistérségek elmaradottságát/fejlettségét mérő komplex mutató
43
Ennek a kormányzati támogatási keretek elosztását is meghatározó országgyűlési határozat által rögzített számításnak – melynek bemutatásra az alábbiakban kerül sor – a célja az, hogy segítsen lehatárolni a támogatandó kistérségek körét. A hosszú távú célja a támogatásoknak az, hogy a kistérségek fejlettségbeli különbségei kiküszöbölődhessenek, hogy az ország és térségei kiegyenlített területi fejlődése
(versenyképessége)
megvalósulhasson. A célok az Országos fejlesztési koncepció alapján az Országos területfejlesztési koncepcióban rögzítődnek. A célokat az Új Magyarország fejlesztési tervben, az Új Magyarország vidékfejlesztési programban, az ágazati és regionális operatív vidékfejlesztési programokban (hazai és közösségi) meghatározott forrásokból lehet támogatni. A céloknak összhangban kell lenniük az Országos területfejlesztési koncepció térségi fenntarthatósági és térhasználati elveivel, az Országos területrendezési terv szabályozásával és a Nemzeti Környezetvédelmi program célkitűzéseivel. A tervezési folyamatban a régiók (nemcsak a tervezési statisztikai régiók!) céljait meghatározó regionális fejlesztési koncepciókból kell kiindulni. Szükséges, hogy a támogatások integrálódjanak az Új Magyarország fejlesztési terv hét regionális operatív programjában megfogalmazott elveihez. A projekttámogatások formáját a cél határozza meg (visszatérítendő, vissza nem térítendő kamattámogatás stb.), mint ahogyan a projekteljárást (nagyprojekt, kiemelt projekt, kétfordulós, egyfordulós pályázat stb.) is. A támogatás során a potenciális pályázók számára a segítségnyújtás is adott az optimális pályázati lehetőség kiválasztásához, a pályázat megírásához. A támogatás során előnyben célszerű részesíteni a területfejlesztési szempontból kedvezményezett, ezen belül a leghátrányosabb helyzetű kistérségek pályázatait. Kiemelt szempont a szegregációt csökkentő kezdeményezés. (Faluvégi- Tipold 2007) A fentebb megfogalmazott általános célok és elvek egy komplex problémakezelést láttatnak. Az elemzés kiindulópontja, a kedvezményezett térségek lehatárolása. A
43
A 67/2007 OGY határozat 3. melléklet alapján
62
kedvezményezett térségek hátrányos helyzetű térségek. Hátrányos helyzetű a térség, ha komplex mutatója kisebb, mint az összes kistérségi komplex mutató átlaga. A legalacsonyabb
komplex
mutatójú
kistérségek
közül
azokat,
ahol
az
ország
lakónépességének 15 százaléka él, a leghátrányosabb helyzetű kistérségnek nevezzük. Azon leghátrányosabb kistérségek számára, ahol az ország lakónépességének 10 százaléka él, komplex fejlesztési programot kell kidolgozni, mely kiemelten támogatandó. Regionális szempontból is elkülöníthetőek hátrányos helyzetű kistérségek. A települések között is jelentősek a fejlettségbeli különbségek, ezért indokolt meghatározni közöttük is a társadalmi- gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott településeket, valamint a jelentős munkanélküliséggel sújtott településeket. Ezeket a leghátrányosabb kistérségekkel egyenlő bánásmód szerint kell kezelni. (Faluvégi- Tipold 2007) A kistérségek területi fejlettség alapján történő besorolását komplex mutatók alapján végezzük. Az alábbiakban áttekintjük a komplex mutató kiszámításánál használt adatok körét: I.
Gazdasági mutatók
1.
A működő gazdasági szervezetek 1000 lakosra jutó száma, 2004
2.
A kereskedelmi és magánszálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák 1000 lakosra
jutó száma, 2005 3.
A kiskereskedelmi boltok 1000 lakosra jutó száma, 2005
4.
A mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatottakból, %, 2001
5.
A szolgáltatásban foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatottakból, %, 2001
6.
A működő gazdasági szervezetek számának változása, % 1999-2004
7.
Az önkormányzatok helyi adóbevétele egy lakosra, Ft, 2005
8.
A tudományos kutatók, fejlesztők 1000 lakosra jutó száma, 2005
II. Infrastrukturális mutatók 1.
A közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya, %, 2005
2.
Az egy km vízvezeték- hálózatra jutó zárt csatornahálózat hossza, méter, 2005
3.
A vezetékes gázt fogyasztó háztartások aránya a lakásállomány százalékában, 2005
4.
A rendszeres hulladékgyűjtésbe bevont lakások aránya, %, 2005
5.
A hétköznapi elérés mutatója, perc, 2007
6.
A telefon-főállomások (ISDN-nel együtt) 1000 lakosra jutó száma, 2005
7.
A kábeltelevízió előfizetőinek 1000 lakosra jutó száma, 2005 63
8.
A szélessávú internet előfizetőinek 1000 lakosra jutó száma, fő, 2006
9.
A gyorsforgalmi csomópontok elérés-mutatója, perc, 2007
III. 1.
Társadalmi mutatók Az épített 3-x szobás lakások aránya az időszak végi lakásállományból, %, 2000-
2005 2.
A személygépkocsik kor szerint súlyozott, 1000 lakosra jutó száma , 2005
3.
Vándorlási különbözet, időszak közepi 1000 fő népességre jutó évi átlag, fő, 2000-
2005 4.
Halálozási ráta (az 1000 lakosra jutó halálozások száma), 2005
5.
Az egy állandó lakosra szja-alapot képező jövedelem, Ft, 2005
6.
Az urbanitás/ruralitás indexe (az adott kistérség népességének hány százaléka él 120 fő/km2 -nél nagyobb népsűrűségű településen) %, 2007
IV.
Szociális mutatók
1.
Fiatalodási index (a 15 évesnél fiatalabbak a 60-X népesség százalékában), %, 2005
2.
A foglalkoztatott nélküli háztartások aránya, %, 2001
3.
A 18-x éves, legalább középiskolai érettségivel rendelkezők aránya, %, 2001
4.
Az önkormányzatok által rendszeres szociális segélyben részesítettek évi átlagos száma 1000 lakosra, fő, 2005
5.
A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesítettek aránya a 0-24 éves népességből, %, 2005
V. Foglalkoztatási mutatók 1.
A nyilvántartott álláskeresők aránya a munkaképes korú népességből, %, 2006 átlaga
2.
Tartósan - legalább 12 hónapja folyamatosan - nyilvántartott álláskeresők aránya a munkaképes népességből, %, 2006 átlaga
3.
Aktivitási ráta, %, 2001 A
fentebb
felsorolt
mutatók
alapján
történik
kistérségek
helyzetének
meghatározása. Az 1997-től követett gyakorlat szerint azonban nem az országos vagy vidéki átlagtól való eltérés százalékában határozzuk meg a kistérségek (települések) helyzetét, hanem a legjobb és a legrosszabb érték különbségét véve alapul kistérségi vizsgálatoknál 5, települési vizsgálatoknál 10 „szakaszt” különítünk el. A reális értékelés 64
érdekében a kiugró legjobb, és a kiugró legkedvezőtlenebb értékeket nem számítja a rendszer (Faluvégi- Tipold 2007). Az egyes mutatók szélsőértékei által meghatározott értékskálát 5 egyenlő részre osztjuk. Ennek alapján a térségek 1-5 pontot kapnak (a legrosszabbtól a legjobb felé haladva), aszerint, hogy hol helyezkednek el. Ha a maximum, vagy a minimum érték nagyon kiugró, akkor a számításunk ezt nem veszi figyelembe. Az egyes mutatócsoportok átlagos értéke adja a gazdasági, az infrastrukturális, a társadalmi, a szociális és a foglalkoztatási helyzet mérőszámát. Az 5 mutatócsoport átlaga lesz az elmaradottság (fejlettség) közös mérőszáma. A megyei jogú város székhelyű kistérségben a minősítéskor a székhelytelepüléssel együtt és a székhelytelepülés nélkül számított értékelést egyaránt figyelembe vesszük. 7. táblázat: Hátrányos helyzetű kistérségek (2007) Megnevezés
A térségek száma
Ország összesen
A lakónépesség
A települések száma
174
10 066 158
3 152
94
3 152 246
1 577
-
212 249
248
94
3 352 591
1 825
Ebből Hátrányos helyzetű kistérség Kedvezményezett települések (nem hátrányos helyzetű kistérségekben) Hátrányos helyzetű kistérségek és kedvezményezett települések Forrás: Faluvégi- Tipold 2007 533. pp.
A fentebb felvázolt számítások alapján 2007-ben hivatalosan 94 hátrányos helyzetű kistérséget regisztráltak (lásd előző táblázat). A leghátrányosabb kistérségek, ahol tehát ezen belül az ország lakónépességének 15 százaléka él, 47 kistérséget jelentett 2007-ben. Együttes lakónépessége e térségnek 1 millió 496 ezer fő (az ország lakónépességének 14,9 százaléka). A hátrányos helyzetű kistérségek regionális elhelyezkedése kirajzolja a tervezési statisztikai régiók közötti hátrányokat is. (8. táblázat) Jól látható, hogy a hátrányos helyzetű térségek népességének legnagyobb hányada az Észak-Alföldön él, a legkedvezőbb pedig Közép- Magyarország helyzete.
65
8. táblázat: Kedvezményezett térségek tervezési statisztikai régiónként (2007) Régió
Hátrányos helyzetű térségek A nem hátrányos térségek népességének aránya %
kedvezményezett
települései
népességének aránya % Közép-Magyarország
0,4
1,1
Közép-Dunántúl
9,8
0,8
Nyugat-Dunántúl
8,1
2,9
Dél-Dunántúl
56,2
2,1
Észak-Magyarország
53,0
3,6
Észak-Alföld
66,8
4,5
Dél-Alföld
54,0
0,8 Faluvégi- Tipold 2007 533. pp. alapján
A 94 hátrányos helyzetű kistérség megyénkénti bontásban a következőképp helyezkedik el: 1. Borsod-Abaúj-Zemplén megye :
13
10. Heves megye:
4
2. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:
11
11. Nógrád megye:
4
3. Baranya megye:
8
12. Zala megye:
4
4. Somogy megye:
8
13. Fejér megye:
3
5. Bács-kiskun megye:
7
14. Tolna megye:
2
6. Hajdú-Bihar megye:
7
15. Vas megye:
2
7. Békés megye:
6
16. Komárom-Esztergom megye:
1
8. Csongrád megye:
6
17. Pest megye:
1
9. Jász- Nagykun- Szolnok megye:
6
18. Veszprém megye:
1
Faluvégi- Tipold 2007 538-540. pp. alapján
A
kedvezményezett
települések
köre
változik.
Egyesek
kikerülnek
a
kedvezményezettségből, míg mások rászorulókká lesznek. Az 9. táblázat a 2007-ben kedvezményezetté vált térségeket mutatja be.
66
9. táblázat: Kedvezményezetté vált kistérségek 2007 Megye
Kistérség
Bács-Kiskun
Kiskőrösi Kiskunhalasi
Békés
Szarvasi
Csongrád
Hódmezővásárhelyi Szentesi
Somogy
Kaposvári Kadarkúti
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Záhonyi
Zala
Pacsai Zalakarosi Forrás: Faluvégi- Tipold 2007 532. pp.
A kedvezményezettségből kikerült térségek körét a 10. táblázat foglalja össze. Fontos alapelv, hogy a kedvezményezett kistérségeket, településeket időről időre felülvizsgálják. A kedvezményezettségből kikerülő kistérségeket, településeket a kedvezményezettségük megszűnését követő egy évig átmenetileg kedvezményezettnek tekinti a rendszer, tehát támogatást biztosít. 10. táblázat: Kedvezményezettségből kiesett kistérségek 2007 Megye
Kistérség
Bács-Kiskun
Bajai
Győr-Moson-Sopron
Csornai Téti
Hajdú-Bihar
Hajdúszoboszlói
Komárom-Esztergom
Oroszlányi
Nógrád
Balassagyarmati Rétsági
Somogy
Balatonföldvári Fonyódi
Vas
Celldömölki
Veszprém
Tapolcai Forrás: Faluvégi- Tipold 2007. 532. pp.
67
Ami a bemutatott módszer erényeit illeti, fontos pozitívum, hogy sokoldalú vizsgálati szempontok alapján tesz rangsort. Erénye, hogy nyomon követi a változásokat. Végleg a támogatásokból csak azok kerülnek ki, akik valóban önfenntartó növekedési pályára tudnak kerülni.
2.8.
Agrárfoglalkoztatási válsággal küzdő térségek Magyarországon
Láthattuk,
a
fejlett
országokban
már
hosszabb
ideje
a
vidék
újfajta
megközelítésének lehetünk tanúi. Ennek lényege a rurális térségekben rejlő potenciális lehetőségek hangsúlyozása, a vidéki gazdaságnak (rural economy) a fejlesztése és erősödése, a versenyképesség fokozása, újfajta funkciók megjelenése. Ahogyan az Európai Unió agrárpolitikája is megfogalmazza, a gazdasági és térszerkezeti folyamatokkal párhuzamosan, a vidéki területek szerepe és jelentősége a Közösségen belül is átalakult, átalakulóban van. Ez a változás azonban nem egyértelműen és mindig pozitív. Számos esetben a vidéki területeknek jelentős lemaradással kell megbirkózniuk. Ehhez nagymértékben hozzájárul, hogy a mezőgazdaság jelentősége a foglalkoztatásban – a világgazdaságban zajló változásokkal párhuzamosan – általános tendenciaként csökken. A mezőgazdaság ezen szerepvesztése következtében fellépő munkanélküliség erősíti a vidéki térségek problémáit. A
világgazdaságban
az
utóbbi
évtizedekben
lezajlott,
zajló
változásokat
Magyarország sajátos helyzetből élhette meg, hiszen ezeken a változásokon túl a politikai és gazdasági átmenettel, az abból eredő következményekkel is meg kellett birkóznia. A folyamatok
hatására
joggal
beszélhetünk
nemcsak
új
társadalmi-gazdasági
berendezkedésről és piacgazdaságról, hanem új területi szerkezetről is. A területi különbségek néhol igen markánsan, néhol pedig mozaikszerűen, a nagyobb területi egységek belső tagoltságaként jelennek meg. Megfigyelhető a város-vidék ellentét erősödése, és általában a vidéki térségek, aprófalvak lemaradása. Napjainkra a dinamika, a gazdasági fejlődés és a versenyképesség dimenziójában van jelen a területi-települési tagolódás, amelynek társadalmi feszültséget generáló következményei nem kisebbek a megelőző időszaknál. Míg korábban helyes célként fogalmazódott meg a térségi válságkezelés, ma már a dinamika serkentése legalább azonos, ha nem nagyobb hangsúlyt kell kapjon a területi politikában, s a térségi vizsgálatoknak is előtérbe kell helyeznie ennek elemeit (Faluvégi 2004). 68
Magyarországon
a
rendszerváltást
követően
gyökeresen
megváltoztak
a
mezőgazdaság földhasználati és tulajdonviszonyai, átalakult a gazdálkodás szervezeti rendszere,
üzemi
struktúrája
is.
A
változásokkal
párhuzamosan
az
ágazat
nemzetgazdaságban (GDP), foglalkoztatásban betöltött szerepe jelentősen csökkent (11. táblázat). 11. táblázat: A mezőgazdaság szerepe Magyarországon (1990-2005) 1990
2000
2003
2005
2006
GDP (%)
12,5
3,9
2,7
3,0
2,5
GVA (%)
14,5
4,2
3,1
3,7
3,0
Foglalkoztatottak száma (ezer fő)
693
246
211
194
188
14,2
6,6
5,5
4,8
4,8
2,6
8,4
7,8
7,9
n.a.
aránya (%) Gazdasági szervezetek (1000 db) Egyéni gazdaságok
(1000 db) 1395,8 958,5 765,6 706,9
n.a.
Forrás: Eurostat (Annual employment and labour force statistics), KSH (Mezőgazdasági Statisztikai Évkönyv 1990, Gazdaságszerkezeti összeírás 2003 és 2005)
Ezen változások jelentős részben általános - az Európai Unióban és a fejlett országokban is megjelenő - tendenciának tekinthetők, ám hazánkban a térszerkezet, a gazdaság térbeliségének megváltozása miatt nem egyenlő mértékben érintik, érintették az egyes térségeket. A negatív hatások az alapvetően mezőgazdasági hagyományokkal rendelkező, képzetlenebb és kedvezőtlenebb korstruktúrájú humán-erőforrással rendelkező, városhiányos vidéki területeket jobban sújtják. Az agrárium szerepének csökkenését kísérő egyik legjellemzőbb jelenség, a korábbi mezőgazdasági munkaerő kiszorulása a munkaerőpiacról, illetve ennek a munkaerőnek a gazdaság más ágazataiba történő átáramlási nehézségei. Ezt a munkapiacon megjelenő 44
réteget ugyanis nem mindig képes, vagy hajlandó felszívni a gazdaság többi ága . Bukosza (2003) szerint, az ágazat által az átmenet után elengedett több mint félmillió ember közül, 240-260 ezer nem tudott más munkakörben elhelyezkedni, és ez hozzájárul a területi különbségek fokozódásához.
69
Az agráriumra, a vidéki életforma szerves részeként, sokszor más munkalehetőség híján - az önellátás és jövedelem-kiegészítés révén - szociális funkció is hárul. Mivel a számos esetben egyetlen megoldásként kínálkozó - mezőgazdasági foglalkoztatottság elvesztése igen komoly válságjelenség lehet, ezért fontos azon területek lehatárolása, ahol ez a válságjelenség folyamatos tüneteket okoz, jelezve ezzel, hogy más területek és ágazatok nem képesek a problémát orvosolni. Az
agrárgazdaság
átalakuló
szerepével,
a
vidéki
munkanélküliséggel,
a
munkanélküliség térbeli eloszlásával már számos szerző foglalkozott, ám a mezőgazdasági eredetű munkanélküliséget, mint az agrár- és vidéki népesség, illetve a vidék strukturális problémáit jelző válság-tünetet, ennek kistérségi szintű megjelenését még nem elemezték részletesen. A következőkben ismertetett kutatás célja a mezőgazdasági munkanélküliség sújtotta vidéki területek térbeli eloszlásának vizsgálata volt. Az első cél annak megállapítása volt, hogy melyek azok a kistérségek Magyarországon, melyeket a rendszerváltás és a piacgazdaságra történő átmenet a mezőgazdasági munkaerő szempontjából a legkedvezőtlenebbül érintett. A kutatás a mezőgazdasági foglalkozásúak csökkenésének vizsgálatából indult ki (erre vonatkozóan megbízható és teljes körű adatokat a népszámlálások tartalmaznak), ehhez járult a mezőgazdaságból kikerült regisztrált munkanélkülieknek a figyelembevétele is. A kutatás összességében figyelembe vette:
•
A mezőgazdasági foglalkozásúak arányának csökkenését (az 1990. és 2001. évi Népszámlálások adatai alapján),
•
A mezőgazdaságból adott évben kiszorult - regisztrált - munkanélkülieknek (továbbiakban mezőgazdasági munkanélküliek) az arányát (OMMK 1990-2003. évi adatai alapján),
•
A tartós - 12 hónapnál régebben regisztrált - mezőgazdasági munkanélkülieknek az arányát (OMMK 1990-2003. évi adatai alapján).
44
Már az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv (UMVST) is kiemeli, hogy a vidékies térségekben a foglalkoztatottak aránya kisebb, a munkanélküliek aránya pedig lényegesen magasabb, illetve gyorsabb növekedést mutat az országos átlagnál. További gond, hogy vidéken a regisztrált munkanélküliek csaknem fele tartós munkanélküli. A szűkös helyi foglalkoztatási lehetőségek következtében a falvakban a foglalkoztatottak mindössze 39 százaléka talál helyben munkát, míg 61 százaléka naponta ingázik. Ugyanakkor több esetben, a tömegközlekedés rossz színvonala miatt, a gazdaságilag aktív népességet a közeli nagyváros munkaerőpiaca sem képes elszívni (UMVST 2007).
70
A háromféle vizsgálat eredményinek összefésülésével meghatározhatók azok a területek, ahol a mezőgazdaság szerepvesztése folyamatos és tartós foglalkoztatási válságot okozott. Egyrészt átlagon felül csökkent a vizsgált időszakban a mezőgazdasági foglalkozásúak aránya (ami önmagában még nem feltétlen jelent válságot), valamint ez a csökkenés folyamatos, minden évben, és tartósan jelentkező regisztrált agrármunkanélküliséget eredményezett (a regisztrációban nem megjelenő, nehezen becsülhető munkanélküliséggel jelen vizsgálat nem számolt). Ez azt valószínűsíti, hogy a lehatárolt kistérségekben más ágazatok nem képesek megszüntetni, felszívni a mezőgazdasági munkanélküliséget, illetve nincsen más munkalehetőség, vagy azok elérhetősége 45
korlátozott. Módszertanilag azokat a kistérségeket
választottuk ki, melyekben a vizsgált
mutatók mindhárom esetben a felső kvartilisbe
46
estek. Ezeket a kistérségeket
agrárfoglalkoztatási válsággal küzdő területekként azonosítottuk. (8. ábra). 8. ábra: Agrárfoglalkoztatási válsággal küzdő kistérségek Magyarországon, 2003
Forrás: KSH (1990. és 2001. évi Népszámlálás) és OMMK (1990-2003) alapján saját számítás és szerkesztés
Bár ezek a térségek nem alkotnak egységesen összefüggő területet, bizonyos mértékig koncentráltan, az ország észak-keleti/keleti valamint dél-nyugati részében jelennek meg, illetve fejlettebb térségek belső perifériáit alkotják.
45
Bácsalmási, Baktalórántházai, Barcsi, Berettyóújfalui, Csurgói, Enyingi, Fehérgyarmati, Jánoshalmi, Kisbéri, Nagyatádi, Polgári, Sásdi, Sellyei, Siklósi, Szeghalomi, Vásárosnaményi, Vasvári és Zalaszentgróti kistérségek
71
2.9.
Vidéki térségek versenyképessége
A világgazdaságban lejátszódó folyamatok, a globalizáció, az európai gazdaság térszerkezetének
átrendeződése,
az
utóbbi
évtizedekben
a
területi
politika
felértékelődéséhez vezetett. Mind a nemzeti kormányok, mind pedig az Európai Unió jelentősen átalakította a területfejlesztés cél-, eszköz-, és intézményrendszerét. Miközben módosultak a regionális politikában alkalmazott alapelvek, a területi egyenlőtlenségek mérséklését szolgáló célok mellett egyre nagyobb súllyal szerepelnek az európai gazdasági tér versenyképességének erősítését szolgáló intézkedések. A globalizáció két alapvető folyamata - a dereguláció kibontakozása és az informatikai-kommunikációs technológiák (továbbiakban IKT), technikák elterjedése egyre kevésbé tették/teszik lehetővé a nemzeti kormányok számára, hogy közvetlenül befolyásolják a nemzetközi versenyt a hagyományos eszközeikkel (pl. exporttámogatások, vámok és illetékek stb.), ezért előtérbe kerültek a közvetett módszerek és eszközök. Ezek a közvetett módszerek főleg a vállalatok versenyelőnyeit meghatározó háttérfeltételekre, azaz elsősorban a versenyképességet befolyásoló üzleti környezet tényezőinek javítására irányulnak, és lényegében a globális versenyben való helytálláshoz szükséges vállalati versenyelőnyök javításának eszköztárát jelentik. A globalizáció további alapvető következménye a térségek, lokalitások szerepének megváltozása és felértékelődése, ami azt is eredményezi, hogy ezeknek a feltételeknek a kialakítása mára nem csupán a kormányok felelősségkörébe tartozik, hanem az endogén fejlődéselméletek, a saját erőből történő építkezés előtérbe kerülésével, az egyes települések, térségek feladatává is vált. Lényegében „az új területi politikák homlokterébe a térségek, régiók adottságai, potenciáljai kerültek, melyek a fejlesztésekhez mint belső, endogén erőforrások állnak rendelkezésre, és megfelelő körülmények közt aktivizálhatók” (Káposzta 2007: 89. o.). A globalizáció - regionalizáció (lokalizáció) párhuzamosan végbemenő folyamatai felértékelik a földrajzi koncentrációt, a helyi adottságokat, az agglomerációs előnyöket és hátrányokat is. A globalizációval került előtérbe a területi versenyképesség fogalma is, mivel az új gazdasági folyamatok és következményeik a nemzetközi verseny hagyományos kategóriáival (világpiaci részesedés, külkereskedelmi egyensúly stb.) egyre pontatlanabbul írhatók le. A kormányok alig tudnak közvetlenül beavatkozni a piaci versenybe, ezért 46
A kistérségeknek az a 25 százaléka, mely a legmagasabb értékeket produkálta.
72
felértékelődtek a közvetett eszközök, amelyek leírására a versenyképesség kifejezés vált általánossá (Lengyel 2003). Bár Bristow (2005) szerint a területi verseny, illetve az ezzel kapcsolatban alkalmazott versenyképesség fogalma, értelmezése és célja - még az igen elterjedt használat ellenére is - igen letisztázatlan, és túlságosan gazdaság-centrikus, a térségek
versenyképességének
értelmezése
mégis
túlnyúlik
a
„gazdasági”
versenyképességen, mert annál több, a gazdaságon túl a társadalom, az oktatás, innováció stb. területeit is magában foglalja (Bálint et al. 2007). Lengyel szerint „a területi verseny olyan folyamat, melynek során adott terület helyi gazdaságfejlődését bizonyos csoportok a helyi politikákon keresztül, más területi egységekkel versengve próbálják befolyásolni, explicit vagy gyakran implicit módon” (Lengyel 2003; 153. o.). A versenyképesség pedig - a szakirodalomban általánosan használt értelemben - a megváltozott, globális feltételekhez való alkalmazkodás képességét jelenti (amelynek új vonása a minőségi tényezők megjelenése: a technológiai váltás, a tudásgazdaság, az endogén növekedési gondolatok stb.), és fő célja a viszonylag magas jövedelem és magas foglalkoztatottsági szint megteremtése, az adott terület lakosságának az életszínvonal növelése (Lengyel 2003). Napjainkban a vállalati és piaci kapcsolatok átlépik az országhatárokat, ily módon az egyes térségek és települések közvetlenül a nemzetközi versenyben kell hogy részt vegyenek. Egy-egy régió, térség, település fejlesztése tehát nemcsak az adott országon belüli, hanem Európában, a világban betöltött pozíciójától is függ. Ehhez a versenyhez való alkalmazkodás képessége az végső soron, ami egy-egy terület helyzetét, fejlődési esélyeit és lehetőségeit alapvetően befolyásolja. A területi versenyt a gyakorlatban Horváth (2006; 11. o.) alapján összegezve - a következő konkrét célokért folyik: •
Munkahelyteremtő mobil vállalati befektetések;
•
Népesség odavonzása (elsősorban is a magasan képzett, versenyképes humán tőke);
•
Költségvetési források, közpénzek, közjavak, közintézmények;
•
A főleg a területi- vagy településmarketing részét alkotó, figyelemfelkeltő események. „A hazai területi dokumentumokhoz készült gazdasági helyzetelemzések többsége
nem versenyképességi szempontú, így a térség valós, komplex helyzetének feltárására korlátozottan alkalmas. Magyarországon a területi dokumentumokban igen sok esetben a méltányosság felülreprezentált a hatékonysággal, azaz a versenyképességi dimenzióval szemben. Ebből az következik, hogy a térség sajátosságaihoz kevéssé illeszkedő gazdaságfejlesztési stratégiákat fogalmaznak meg, amelyek többségében a tudásalapú 73
gazdaságfejlesztést csodaszerként emlegetik” (Lukovics 2008: 245. o.). Ezekből kifolyólag a versenyképesség meghatározása a fejlesztési politikák, illetve a térségi beavatkozások helyes meghatározása szempontjából is igen lényeges. A nemzetközi szakirodalmat vizsgálva megállapítható, hogy míg a nemzetállamok illetve régiók szintjén számos versenyképességi vizsgálat született, addig lokális térségek szintjén főként fejlettségi, illetve fejlődési jellegű elemzések láttak napvilágot, és ezen aggregációs szintre elvégzett versenyképességi elemzésekből relatíve kevés található. (Lukovics 2008). Magyarország
tekintetében,
nemzeti,
illetve
regionális
szinten
sokféle
versenyképességi elemzés született. Ezek többsége igen kifinomult módszertannal, következetes, megalapozott fogalomhasználattal, több éve csiszolódó indikátorkészlettel 47
dolgozik, amelyek nagy része adaptálható
a lokális térségekre elvégzett hazai
versenyképességi elemzésekhez is (Lukovics 2008). Ugyanakkor, miközben a területi folyamatok elemzésére mutatószám-rendszert használó hazai kutatók száma egyre nagyobb,
kimondottan
versenyképességi
elemzésre
kistérségi
szinten
a
hazai
szakirodalomban még igen kevesen vállalkoztak. A versenyképesség mérésének módszertana eltérő az egyes szerzőknél, az viszont egységes, hogy kiterjedt mutatókészlettel dolgoznak. Általánosságban demográfiai, foglalkoztatottsági (illetve munkanélküliségi), gazdasági-fejlettségi, képzettségi és infrastrukturális mutatókat használnak, és egyre inkább a többváltozós elemzés módszerével élnek. Utóbbiak közül kiemelhető a főkomponens analízis (ez alapvetően a számos mutató által hordozott információ sűrítésére, kezelhetőbbé tételére szolgál), illetve a klaszterelemzés (ez a vizsgált egységek csoportokba sorolására alkalmas). A VÁTI vizsgálataiban az adózással, a gazdasági szervezetekkel, vállalkozásokkal kapcsolatos mutatókból, illetve a munkanélküliek arányából képzi az ún. Bennet-féle komplex mutatót. A Bennett-féle osztályozásnál minden mutató kistérségenkénti értékét az adott mutató maximumának százalékában fejezik ki. Az értékek súlyozatlan számtani átlaga egy komplex mutatót eredményez, melynek értéke 0 és 100 közé eshet. Az elemzés végeredményeképpen öt fejlettségi fázisba sorolják a kistérségeket: kiugróan magas, magasan átlag fölötti, átlag fölötti, átlagos, átlag alatti (VÁTI 2003).
47
Az adaptációt több esetben nehezíti azonban, hogy az országok, illetve régiók szintjére készült versenyképességi elemzések bizonyos indikátorai kistérségi szinten nem elérhetőek (Lukovics 2008).
74
Nemes-Nagy (2004) az adóköteles jövedelem, az állandó népesség, az adófizetők, 48
valamint a 18-59 évesek számának felhasználásával, a területi fejlettséget
felbontja a
termelékenység (általában ennek szűkebb komponense, az egy foglalkoztatottra jutó 49
jövedelemmel mért élőmunka-termelékenység) és a foglalkoztatottság komponensére (1), illetve az élőmunka-termelékenység, a foglalkoztatottság, és egy korszerkezeti arányszám 50
szorzatára (2). (1)
GDP (jövedelem)/Népesség = GDP (Jövedelem)/Foglalkoztatottak * Foglalkoztatottak/Népesség
(2)
GDP (jöv.)/Népesség = (GDP/Foglalkoztatottak) * (Foglalkoztatottak/Aktív korúak) * (Aktív korúak/Népesség)
9. ábra: A kistérségek statikus versenyképessége, 2002
Forrás: Nemes-Nagy 2004
A szerző a triadikus felbontás és a területi egyenlőtlenségek duál-mutatóval való mérése alapján sorolta a kistérségeket jellegzetes típusokba (9. ábra) aszerint, hogy az
48
Ennek karakteres mérőszáma az egy lakosra jutó GDP, illetve kistérségek esetén a jövedelem. Az ún. duális közelítés, vagy duál-mutató. 50 Az ún. triadikus közelítés. 49
75
egyes tényezők átlagához képest gyengébb, vagy jobb értéket produkálnak. A komplex előny azt jelenti, hogy minden tényező az átlagnál kedvezőbb, a komplex hátrány pedig azt, hogy minden tényező átlag alatti értéket vesz fel. Ez az osztályozás - hasonlóan a legtöbb versenyképességi tipizálásához - nem az abszolút, hanem kifejezetten a relatív pozíció alapján minősít. 10. ábra: A kistérségek általános fejlettsége és globális kötődése, 2002
Globális és hazai hálózatba bekapcsolódott, fejlett és közepesen fejlett térségek Hazai hálózatba bekapcsolódott, közepesen fejlett és fejletlen térségek Hálózatokból kimaradt, közepesen fejlett és fejletlen térségek Forrás: Cséfalvay et al. 2005
Cséfalvay és társai (2005) a kistérségek általános fejlettségének vizsgálatára 16 demográfiával,
jövedelmi
viszonyokkal,
munkanélküliséggel,
vállalkozásokkal
és
infrastruktúrával kapcsolatos - mutatót választottak ki, és elemeztek az egyszerű rangsorolás
51
módszerét követve. A fejlettségi rangsor alapján fejlett, közepesen fejlett és
fejletlen térség-típusokat különítettek el. Az elemzést több évre elvégezve vizsgálták az egyes kistérségek fejlődési dinamikáját, továbbá - az önkormányzatok adóbevételei, és a
51
Az egyes kistérségek értékeit minden mutatónál rangsorolták, majd a 16 mutató szerint egyenként hozzárendelt rangszámokat átlagolták. Ezt az átlagértéket tekinthetjük a térségek komplex fejlettségi pozíciójaként.
76
vállalkozásokat jellemző mutatókon keresztül - a globális és hazai hálózatokhoz való 52
kapcsolódás vizsgálatával tovább árnyalták a térségi különbségeket (lásd 10. ábra). Míg a relatíve erős versenyképességű térségtípusba csak a főváros tartozik, a relatíve gyenge versenyképességű térségtípusba sorolt 119 kistérségből csak 18 kistérség (15%) tekinthető urbánusnak, a közepes versenyképességű kategóriájába sorolt 48 kistérség közül pedig csak 12 (25%) rurális. A versenyképesebb térségtípusokban tehát magasabb az urbánus térségek részaránya, és alacsonyabb az azok közötti teret kitöltő rurális térségeké. Az ismertetett elemzések eredményeit összevetve általánosságban megállapítható, hogy a hazai vidéki (vagy vidékies) kistérségek túlnyomórészt a gyenge versenyképességű térségek közé tartoznak, és ez, a hosszabb távra kiterjedő vizsgálatok alapján tartósan jellemzi ezeket a területeket (v.ö. Cséfalvay et al. 2005, Nemes-Nagy 2004). Kiemelhetők az észak-keleti országrész, illetve a Dél-Dunántúl, és Dél-Alföld hátrányos helyzetű, elmaradott vidéki kistérségei, melyek jellemzően képtelenek a hazai, illetve globális hálózatokba történő bekapcsolódásra. Az ezredfordulós versenyképességi térszerkezet „negatív pólusa” a komplex versenyhátrányos térségek ezen csoportja. Ez a kör KeletMagyarország nagy részét lefedi, többségük kisvárosi, agrárkarakterű, vidéki térség (kivétel a talán legismertebb nehézipari depressziós vidék, Ózd és környéke). A szerkezeti jellemzők közül megemlítendő, hogy a kritikus helyzetű csoport demográfiai lemaradása jóval kisebb, mint a foglalkoztatásé vagy bérszínvonalé (Nemes-Nagy 2004). Ez határozott összefüggésbe hozható az aprófalvak és a társadalmilag, gazdaságilag szegregálódó humán erőforrással (kiemelten a roma lakosság eloszlásával). Lukovics vizsgálataiban az eredetileg regionális versenyképességi elemzéseknél alkalmazott modellekhez nyúl, ezek közül is elsősorban Európai Unió hatodik periodikus 53
jelentésében (EC 1999) publikált egységes (standard) versenyképességi definíciót kifejező piramis-modellre (részletesen ld. Lengyel 2003, és Lukovics 2008) támaszkodik.
A versenyképességre ható tényezők általában két csoportra oszthatók aszerint, hogy a gazdaságfejlesztéssel
milyen
kapcsolatba
hozhatók.
Az
egyik
csoportot
a
versenyképességre rövidebb időtávon ható, a regionális gazdaságfejlesztési programokkal
52
Ennek során: globális gazdasági hálózatokba integrálódott; hazai gazdasági hálózatokba integrálódott; valamint a globális és a hazai gazdasági hálózatokból kimaradó kistérségeket különítettek el. 53 A versenyképesség egységes definíciója: „a vállalatok, iparágak, régiók, nemzetek és nemzetek feletti régiók képessége relatíve magas jövedelem és relatíve magas foglalkoztatottsági szint tartós létrehozására, miközben a nemzetközi (globális) versenynek ki vannak téve” (EC 1999, idézi Lukovics 2008: 246. o.)
77
megerősíthető, elsősorban gazdasági tényezők, az úgynevezett alaptényezők alkotják, amelyek fejlesztése közvetlenül javíthatja a régióban működő vállalatok versenyképességét is. A tényezők másik csoportját elsősorban olyan gazdaságon kívüli tényezők, az úgynevezett sikerességi faktorok alkotják, amelyek hosszabb távon alapvetően megmagyarázzák a régió versenyképességét, de gazdaságfejlesztési programokkal alig lehet hatni rájuk. Ennek megfelelően a piramismodell a versenyképesség egységes 54
fogalmára támaszkodva egyaránt törekszik az ex-post, valamint az ex-ante tényezők figyelembevételére (Lengyel 2003).
A főkomponens-analízist, klaszter-analízist és többdimenziós skálázást alkalmazó eljárás 78, standardizált és súlyozott változó elemzésén alapul, melyek - többek közt - a jövedelmekkel, foglalkoztatottsággal, kutatás-fejlesztéssel, vállalkozásokkal, humán erőforrással, gazdasági szerkezettel, elérhetőséggel, demográfiával, stb. kapcsolatosak (részletesen ld. Lukovics 2008). Az elemzés eredményeként a szerző három alapvető kistérségi típust különít el: relatív erős, közepes illetve relatív gyenge versenyképességű térségeket. 11. ábra: Az elméleti kistérség-típusok elhelyezkedése a térben
Forrás: Lukovics 2008
54
Az ex post, realizált versenyképességet leíró tényezők, a gazdaság múltbeli teljesítményéből indulnak ki, főként output jellegű adatokat használnak. Az ex ante, feltételes versenyképességet leíró tényezők, a
78
55
Bár Lukovics a vidékiséget, mint az urbánus területek ellentétét közelíti meg, ez az egyetlen olyan versenyképességi szempontú, kistérségi szintű hazai elemzés, mely a rurális térségek versenyképességét elkülöníti a többitől, az eredeti három versenyképességi típus urbanizáltságtól függő további árnyalásával (11. ábra). A gazdaság alakító tényezőinek, alapvető folyamatainak egyik lényeges eleme a vidék fogalmának megerősödése, átalakulása, új szerepkör betöltése. A fogalomhoz kapcsolódva fokozott figyelmet és jelentőséget kap többek közt a termékminőség, a közbiztonság, az egészség, a személyes fejlődés, az esélyegyenlőség, a pihenés, stb. Nemzetközi elemzések kiemelik a vidéki területekben rejlő, kihasználatlan gazdasági potenciál fontosságát, a természeti és kulturális értékek felértékelődésének folyamatát (ld. OECD 2006). Emellett, mint a mezőgazdasági termelés és élelmiszer alapanyag előállítás fő helyszíne, a vidék kitüntetett szerepet játszik az EU Közös Agrárpolitikájában is. Visszafogottabban, de Magyarországon is megfigyelhető a vidék szerepének, funkcióinak újraértékelése. Kedvező jeleket tapasztalhatunk itthon is a vidékre költözésben (elsősorban az agglomerációkkal összefüggésben), és az utóbbi években felerősödött az alapvető infrastruktúra térhódítása a kisebb, sőt az igen kis településeken is. A fogalom átértékelődésének megjelenése mellett azonban - a szakirodalom tükrében - úgy tűnik, a vidéki térségek nagy része, döntően a nagyobb centrumoktól távolabbi, városhiányos, illetve mezőgazdasági jellegű kistérségek, jellemzően alacsony versenyképességgel jellemezhetők, és ez a helyzet az ismertetett vizsgálatok alapján hosszú távon is változatlan marad. Az említett kedvező jelek nem általánosak, számos vidéki területre sokkal inkább az elvándorlás, elöregedés, a szolgáltatások kivonulása, a gazdasági, társadalmi leszakadás a jellemző. Ebben nagyon sokszor szerepet játszik a mezőgazdaság - elsősorban foglalkoztatási - szerepének visszaesése (Ritter 2008). Mindezek fényében, az endogén, önerős fejlődési elmélet térnyerése, illetve a mezőgazdaságnak és a vidéknek tulajdonított egyedi versenyelőnyök - mint a multifunkcionalitás, illetve a környezeti elemeknek, a természeti tőkének a területi versenyképességre gyakorolt hatása ellenére, napjainkig gazdasági teljesítmény jövőbeli növelésének képességét, a vállalatok jövőbeli sikerességének helyi szintű háttérfeltételeit fejezik ki (Lengyel 2003). 55 A szerző a versenyképességhez szükséges „kritikus tömeg” oldaláról közelítve, az alábbi feltételek valamelyikének teljesülése szerint definiálja az urbánus területeket: a kistérség-központ lakosságának száma a vizsgált év végén érje el az 50000 főt; a 120 fő/km2 feletti népsűrűségű településeken lakók aránya a vizsgált kistérségben legyen legalább 75%; a térségközpont lakosságának aránya a kistérség lakosságában ne legyen kisebb, mint 75%; a kistérségben működjön felsőoktatási intézmény. Az a térség, ahol egyik feltétel sem teljesül, a rurális kategóriába tartozik.
79
fontos feladat maradt az elmaradott, hátrányos helyzetű, vidéki területek fejlődésének elősegítése, melyek maguktól nem képesek fejlődést generálni, elindítani.
2.10. Néhány fontosabb felhasznált és ajánlott irodalom Csatári, B. (2006): Változások az Észak-Alföld településeinek átalakulási dinamikájában In: A Falu 51-62 . pp. Faluvégi A. (2001): A területfejlesztés kedvezményezett térségeinek lehatárolása a 24/2001.(IV.20.) OGY-határozat alapján. Budapest: FVM - KSH Faluvégi, A- Tipold, F (2007): A területfejlesztés kedvezményezett térségeinek 2007. évi besorolása In: Területi Statisztika 2007/6. 523-540. pp. Farkas T. (2002): Kistérségek a vidékfejlesztésben. (doktori értekezés) Pécsi Tudományegyetem Pécs G. Fekete É. (1998): Bevezetés az alulról vezérelt (bottom up) vidékfejlesztés elméletébe és módszertanába. Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola, Szolnok G. Fekete, É. (2006): Hátrányos helyzetből előnyök? – Elmaradott térségek felzárkózásának esélyei az Észak-magyarországi régióban In: Földrajzi Közlemények 2006/1-2 55-66.pp. Káposzta J. (2007): Regionális gazdaságtan. (egyetemi jegyzet) SZIE GTK Gödöllő Lukovics M. (2007): A lokális térségek versenyképességének elemzése. (doktori értekezés) Szegedi Tudományegyetem Szeged Madarász I. - Farkas T. - Obádovics Cs. - Kulcsár L. (1989): A vidéki sokszínűség területi dimenziói Magyarországon. GATE Tudományos közlemények 4. Gödöllő: GATE Nemes Nagy J. (1998): A tér a társadalomkutatásban (Bevezetés a regionális tudományba) Budapest Ritter K. (2008): A helyi fejlesztés esélyei - agrárfoglalkoztatási válság és területi egyenlőtlenségek Magyarországon. Területi Statisztika (5) 554-572. p. Ritter Krisztián (2008): Agrárfoglalkoztatási válság és a területi egyenlőtlenségek. (doktori értekezés) SZIE Gödöllő
80
3. ELEMZÉSEK
3.1.
A kistérségek tagoltsága (a centrum-periféria viszonyok elemzése)
Az előző fejezetekben már áttekintettük a kistérségi szinteken alkalmazható mutatókat, valamint a kistérségek lehatárolására szolgáló módszereket. A következőkben nem a kistérségek közötti, hanem a kistérségeken belüli területi egyenlőtlenségekkel foglalkozunk. A szakirodalomban bőven találunk leírásokat és elemzéseket a magasabb területi szintek területi egyenlőtlenségéről, eddig azonban nem foglalkoztak a kistérségek belső egyenlőtlenségi viszonyaival. Ez utóbbinak elemzése számunkra azért lehet érdekes, mert közelebb jutunk a város-vidék paradigma értelmezéséhez, a vidék fogalmának a tisztázásához. Hipotézisünk az, hogy a vidéki jelleg meghatározásához nem elég figyelembe venni az egyes települések népsűrűségi értékeit, hanem a települések abszolút népességnagyságát és belső tagoltságát is vizsgálni kell. Az adatok az APEH-STADI népesedési adatokkal kibővített adatbázisából származnak. Az elemzéseknél is főként a népesedési és a jövedelmi viszonyokra koncentráltunk. Faluvégi (2000) kilenc mutatóval vizsgálta a kistérségek fejlettségét. A kistérségek urbanizáltságát a népsűrűség mutatója alapján állapította meg. Urbánusnak azt a térséget tartotta ő is, amelyben a 120 fő/km2-nél magasabb népsűrűségű településeken élők aránya meghaladja az 50 százalékot. A KSH-kistérségek közül 89 felelt meg ennek a kritériumnak. Ezek az ország területének 60 százalékát fedik le, és a népesség egyharmadának jelentenek lakóhelyet. Az általunk elvégzett vizsgálatban a kistérségeken belül a városi és a falusi népesség arányát vizsgáltuk a vidékiség elemzésénél. Kiderült, hogy a települési szintű népsűrűségi értékek gyakran kevés eligazítást adnak a település urbánus vagy vidéki jellegéről, hiszen kis határral rendelkező falvak így urbánusnak, ill. fordítva, nagy határral rendelkező városok vidékinek tűnhetnek. A KSH-kistérségekben a városi és a falusi népesség átlagos megoszlása 49,6 ill. 50,4 %, tehát átlagosan fele-fele arányban laknak a kistérségeken belül városokban ill. falvakban. A szórás meglehetősen nagy a két szélsőérték között. Van olyan térség, amelyik csak falvakból, és van olyan, amelyik csak városokból áll. 81
A vidéki és a városi népesség aránya 1990 és 2000 között alig változott a kistérségekben. A városi népesség aránya néhány nagyobb várossal rendelkező térségben kiugróan nagy (ld. 12. ábra). 12. ábra: A városi és vidéki népesség aránya a KSH-kistérségekben, 2000
Saját szerkesztés
A kistérségek belső hierarchiáját jól jellemzi a vidéki és a városi jövedelmek megoszlása.
Magyarországon a
jövedelemkülönbségek a
80-as évektől kezdve
növekednek. Nemes Nagy (1999) nemcsak az általános növekedési tendenciára hívta fel a figyelmet, hanem annak térben érzékelhető mértékére is. Vizsgálatai szerint települési, kistérségi, megyei és regionális szinten is növekedett az egyenlőtlenség 1988 és 1996 között. A települési szintű jövedelemegyenlőtlenséggel Bódi és munkatársai (1999) is foglalkoztak. Megállapították, hogy az összes személyi jövedelem egy főre jutó átlaga a 56
települési lejtőhöz hasonlóan alakul . Magasan kiemelkedik tehát Budapest, ezt követik a megyei jogú majd az egyéb városok. A nagyobb népességű községek adózói rendre magasabb átlagjövedelemmel rendelkeznek, mint az alacsonyabb népességszámú települések lakói.
82
Kistérségi szinten – ugyancsak Faluvégi (2000) vizsgálatai alapján – a különbségek a gazdasági térszerkezet differenciáltságából adódnak. 1998-ban már halványan kezd kirajzolódni az M3-as autópálya felől induló, Budapest agglomerációját magába foglaló, észak-dunántúli fejlett térség. Ezen kívül még Szeged és Pécs környéke kezd kiemelkedni. 13. ábra: Az adóköteles jövedelmek megoszlása a KSH-kistérségekben, 2000
Saját szerkesztés
A kistérségi jövedelmek nagy szórást mutatnak. A 13. ábrán azt láthatjuk, hogy a kistérségek összjövedelme és a kistérségeken belül a városi és a vidéki jövedelmek is igen egyenlőtlenül oszlanak meg. A 14. ábra a kistérségeken belüli jövedelemkülönbségek kialakulását magyarázza. A falvak jövedelme a teljes időszakban jóval a városok 57
jövedelme alatt volt . A városok dominanciája, központi szerepe nem csökkent az adott időszakban. A 15. ábra azt mutatja, hogy a 90-es évek közepén egyfajta jövedelemátcsoportosulás zajlott a vidék és a város között az utóbbi javára. Azaz egy gazdaságilag kedvezőtlenebb időszakban, a gazdasági-társadalmi átalakulás közepette a jövedelmek ill. a jövedelmet kapók kismértékben a városok irányába mozogtak.
56 57
1996-os adatok alapján. Ez persze összefügg az adórendszer sajátosságaival is.
83
14. ábra: Az adóköteles személyi jövedelem megoszlása a KSH-kistérségekben, 19902000
Saját szerkesztés
15. ábra: A városi és vidéki adóköteles jövedelmek hányadosának alakulása a KSHkistérségeken belül
Saját szerkesztés
A kistérségek belső tagoltságának vizsgálata több következtetés levonására is alkalmas. Nem meglepő, hogy a kistérségeken belül a városi jövedelmek magasabbak a falvakban élők jövedelménél. A több mint kétszeres különbség azonban már lényegesen meghatározza a kistérségek belső centrum-periféria viszonyait. A vizsgált időszak közepén a jövedelmek még inkább a városok irányába tolódtak el. A kutató számára ez azt jelenti, hogy szerkezetváltás idején a nehezebb gazdasági körülményekre a kistérségek perifériája nehezebben reagál. Mindez persze csak nagy általánossággal mondható el, hiszen e
84
tekintetben is – ahogyan már említettük – meglehetősen nagy a szórás. A jövedelmek megoszlása alapján a KSH-kistérségek meglehetősen tagoltak. Ez fokozottan igaz volt abban az esetben, amikor a jövedelmek megoszlását a kistérségeken belül vizsgáltuk. A kistérségek jövedelmi és népesedési viszonyainak vizsgálata segített bennünket a helyi centrum-periféria viszonyok megismerésében. Jelen vizsgálat egy újabb szempontot adott az említett viszonyok elemzéséhez. A vidéki térségek lehatárolásával kapcsolatban meg kell különböztetnünk kétféle típust. Az egyik a vidéki térségeknek, azaz a vidéknek a lehatárolása. Ebben az esetben indokolatlan az elmaradottság vagy a fejletlenség alapján történő lehatárolás. A másik esetben a fejlesztésre vagy támogatásra szoruló vidéki kistérségek lehatárolásáról van szó. Ekkor indokolt a fejlettséggel kapcsolatos mutatók használata, a hátrányos helyzet kimutatása. A vidékfejlesztésnek is főként ezekre a területekre kell irányulnia. Az általános vidék-lehatárolásokhoz a népsűrűség mutatója mellett a kistérségeken belül a városi és a vidéki népesség arányát ill. a városi népesség abszolút nagyságát is fel lehet használni. Továbbra is fontos mutatója marad a vidékiségnek valamilyen mezőgazdasággal kapcsolatos mutató. Közülük vagy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak arányát, vagy a gazdálkodásból származó jövedelmek arányát emeljük ki. A (nagy)városoktól való távolság is használható indikátornak bizonyult. Ezek a mutatók tehát eleve nem ítélik meg a vidéki kistérségek hátrányos vagy elmaradott helyzetét. Ugyancsak ide vehető még a szolgáltatások szerkezetének a vizsgálata is. A hátrányos helyzetű vagy a különféle beavatkozás céljaira kiválasztott kistérségeknél alkalmazhatóak fejlettségi mutatók. Ide soroljuk többek között a jövedelmi, iskolázottsági, munkanélküliségi és az infrastrukturális mutatókat.
3.2.
Szociális térkép készítése 58
Szentgotthárd szociális térképének elkészítésekor a cél az volt, hogy egyrészt bemutassuk a város szociális feszültségekkel terhelt területeit, városrészeit, másrészt segítséget
nyújtsunk
az
elkövetkezendő
évek
intézményi
stratégiáinak
megfogalmazásához.
58
Az 1997-es kutatásban a GATE Agrárszociológia tanszék munkatársai közül Farkas Tibor, Kulcsár László, Madarász Imre, Mokos Béla és Obádovics Csilla vettek részt. Jelen dolgozat írója koordinálta a kutatást, részt vett a kérdőívek és a térképek szerkesztésében valamint a következtetések levonásában.
85
A kutatás során először egy szociális adatbázist hoztunk létre egy kérdőíves felmérés segítségével. Az adatbázis szociális szempontból legfontosabbnak ítélt jellemzőit tematikus térképeken megjelenítettük. A szociális felmérés és a KSH adatbázisaira
támaszkodva
többváltozós
elemzéseket
is
végeztünk
és
következtetéseket fogalmaztunk meg. A végleges szociális térképet a faktoranalízis eredményeire támaszkodva készítettük el. A kérdőívet úgy állítottuk össze, hogy az 1990-es népszámlálás adatait össze lehessen hasonlítani a kérdőívből nyert adatokkal. Az összehasonlítás a 29 népszámlálási körzet alapján történt. Ez a felbontás elég részletes volt ahhoz, hogy a város egyenlőtlenség-rendszerei világosan kirajzolódhassanak. Az 1990-es és a 1997es változók összevetése által a térképeken jó néhány időbeli folyamat is kirajzolódott. A térképek készítésénél ügyeltünk arra, hogy azok könnyen olvashatóak és értelmezhetőek legyenek. Ezt főképpen a színek és árnyalatok következetes használatával értük el. A hasonló jellegű szociális vagy demográfiai jellegű változókat ugyanazzal a színnel jelöltük, valamint a szociális szempontból hátrányosabb helyzetben levő körzetet, bármilyen színről is legyen szó, mindig a legsötétebb árnyalat jellemzi. A színek és az értékhatárok megválasztása az 1990-es és az 1997-es térképeken is ugyanaz. Ahhoz, hogy az egyes ható tényezők mindegyikét figyelembe vehessük és térképen is ábrázolhatóvá tehessük, faktoranalízist végeztünk. A vizsgálatba bevont változók a következők voltak: OREGDICH:
értéke 1, ha van 60 év feletti ember a háztartásban
ALACSDIC:
értéke 1, ha van alacsony képzettségű munkanélküli a háztartásban
MNKNDICH:
értéke 1, ha van munkanélküli a háztartásban
MELLEKDI:
értéke 0, ha van mellékjövedelem a háztartásban
FIATDICH:
értéke 1, ha van 19 évesnél fiatalabb a háztartásban
INAKTDIC:
értéke 1, ha van inaktív a háztartásban
REZSISUM:
a háztartás összes rezsije Ft-ban (villany, fűtés, egyéb havonta)
FOPSZOB:
az egy szobára jutó személyek száma a háztartásban
NEMKIRAN:
értéke 1, ha a háztartásban élők nem járnak kirándulni
BETEG22:
értéke 1, ha van tartós betegségben szenvedő a háztartásban
ROMLOT34:
értéke 1, ha úgy érzik, hogy romlott a helyzetük az elmúlt időszakban
PESSZIMI:
értéke 1, ha pesszimisták a jövőre nézve a háztartásban élők
MOZGKOR:
értéke 1, ha van mozgáskorlátozott a háztartásban
86
FORDUL0:
értéke 1, ha nem fordulhatnak segítségért senkihez a háztartásban élők
GEPKNUKU:
értéke 1, ha nem rendelkeznek gépkocsival a háztartásban élők
KOMFORT:
értéke 1, ha nem, vagy félkomfortos a ház ill. lakás
K4:
szobaszám a háztartásban
A
faktoranalízis
(főkomponens-analízis)
végrehajtása
után
az
alábbi
csoportokat lehetett elkülöníteni: 1. „Gazdagok”: nagy a rezsi, van gépkocsijuk, komfortos vagy összkomfortos a lakásuk és a szobák száma magas, 2. „Öregek”: jellemző az alacsony iskolai végzettség, félkomfortos, ill. komfort nélküli ház ill. lakás, 3. „Pesszimisták”: negatív a jövőképük, az elmúlt időszakban is romlottak a körülményeik, 4. „Sok a gyerek a családban”: magas az egy szobára jutó személyek száma, 5. „Betegek”: jellemzően van tartós betegségben szenvedő ill. mozgáskorlátozott a családban, 6. „Munkanélküliek, mellékjövedelemmel”: van munkanélküli a háztartásban, de a háztartásban valaki rendelkezik mellékjövedelemmel, 7. „Elszigetelt háztartások”: akik nem fordulhatnak senkihez segítségért. A faktorértékek segítségével az egyes népszámlálási körzetek hátrányos helyzetét jellemző új indexet hoztunk létre, amely a szociálisan hátrányos helyzet pontértékét adta meg. Ezek után az értéktartományt negyedeltük, és a létrejött kategóriarendszer szerint az egyes népszámlálási körzeteket nem hátrányos, kevésbé hátrányos, hátrányos és nagyon hátrányos csoportokba soroltuk. Ennek alapján készült el a végleges szociális térkép, melyen jól látható a különböző típusú körzetek elhelyezkedése (ld. következő ábra).
87
16. ábra: Szentgotthárd szociális térképe, 1997
Rábafüzes Jakabháza
Rábatótfalu
Máriaújfalu
Szentgotthárd Farkasfa Zsidahegy
szociálisan hátrányos terület Szerkesztette: Farkas Tibor és Mokos Béla, 1997
Az elkészített szociális térképek mögött lévő adatbázisok elemzése rávilágított arra,
hogy
a
város
a
társadalmi-gazdasági
egyenlőtlenségek
tekintetében
meglehetősen heterogén képet mutat. Az elemzések és a térképi ábrázolások alapján megállapítottuk, hogy a város néhány része, de elsősorban a volt csatolt községek – szociális helyzetüket tekintve – depressziós körzetnek minősülnek. Módszertani szempontból a kutatás egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a népszámlálási adatokat jól fel lehetett használni, hiszen azok népszámlálási körzetenkénti bontásban elérhetőek voltak. A kérdőíves adatok értelmezésénél is ugyanezeket a körzeteket használtuk. A kérdőívek segítségével viszont olyan adatokat is sikerült szereznünk, amelyeket más adatforrások nem tartalmaztak. A kutatás során külön hangsúlyt helyeztünk az úgynevezett szociális életminőséget mérő indikátorok elemzésére és ábrázolására. Ezek közül a legjelentősebbnek a szociális izoláció és a pesszimista jövőkép mutatkozott. A módszer természetesen nem csak egy kisvárosra alkalmazható, ugyanúgy használható kistérségi szinten is.
88
3.3.
59
Az életminőség mérése
A szentgotthárdi példában az életminőség mérését szociális oldalról közelítettük meg. A vidékfejlesztésben is fontos szerepet tulajdonítunk az életminőségnek, hiszen a fejlesztések célja az emberek életminőségének javítása. Az életminőség mérése azonban több módszertani problémát is felvet. Az életminőség viszonylag egyszerű fogalom, ha csak az egyén szintjén értelmezzük. A közösségi szinten mért életminőség meghatározása és mérése azonban nehezebb feladat. A 17. ábra az életminőséget a szolgáltatásokkal való ellátottság és a jövedelem-egyenlőtlenség dimenziójában értelmezi. 60
17. ábra: A települések típusai a szolgáltatásokhoz való hozzáférés szerint
jövedelem-egyenlőtlenség alacsony magas szolgáltatásokkal
magas
legmagasabb életminőség
közepes életminőség
alacsony
közepes életminőség
alacsony életminőség
való ellátottság
Forrás: Eberts, 1995
Közösségi szinten az életminőséget a szolgáltatásokkal való ellátottság és a jövedelem-egyenlőtlenség mellett más indikátorokkal is mérhetjük:
•
öngyilkosság (vagy pontosabban az egyes demográfiai csoportok, pl. fiatalok öngyilkossági rátája),
•
gyilkosság (vagy a gyilkosságok valamilyen típusa, például a szándékos emberölés),
•
gyermekhalandóság (vagy várható élettartam vagy más halálozási ráta),
•
lakáskörülmények (komfort nélküli lakások vagy a túlzsúfolt lakások aránya),
•
családi állapot (például különélés vagy válás),
•
szegénység (vagy jövedelemhez kapcsolódó indikátorok, vagy még egyszerűbben a családi jövedelem mediánja),
59
Bővebben lásd: Vámos Anita – Farkas T.: Az életminőség mérése a Bátonyterenyei kistérségben (In: Területi Statisztika 2004/1) 60 A modell az életminőséget csak a szolgáltatásokra vonatkoztatva vizsgálja, további tényezőket figyelmen kívül hagy.
89
•
munkanélküliségi ráta (vagy a népesség bizonyos csoportjainak munkanélküliségi rátája, például a fiatal férfiaké),
•
képzettség (vagy a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező népesség, vagy a felsőfokú végzettségűek aránya),
•
jóléti függőség (mint a jóléti ellátásban részesülők aránya a jóléti ellátásra jogosultak arányában), és mások.
18. ábra: Életminőség-indikátorok alkalmazása TÁRSADALOM
a szociális segélyben részesülők
EGÉSZSÉG
aránya
az alacsony súllyal született gyermekek aránya
az állami gondozásban lévő
öngyilkosságok aránya
gyermekek aránya
az idősek otthonában történő
a szociális lakásprogramban
elhelyezésre várók listája
résztvenni szándékozók száma GAZDASÁG
KÖRNYEZET
foglalkoztatottak aránya
a tisztított szennyvíz aránya
munkanélküliek aránya
a gyenge vagy rossz
a bejelentett csődök száma
levegőminőségű órák száma
a hulladéklerakókba szállított szemét mennyisége Forrás: http://www.lks.net/
A Torontói Egyetem munkatársai az életminőség mérésére a gazdasági, társadalmi és környezeti mutatók mellett az egészségügyi helyzetet tükröző indikátorokat is 61
felhasználtak
(ld. 18. ábra). Az indikátorok kiválasztásának kritériuma az volt, hogy az
indikátor összefüggésben álljon az életminőséggel, időben változékony legyen, havonta ill. negyedévente hozzáférhető legyen, és megbízható forrásból származzon. Az eredmények bemutatásánál a legegyszerűbb technikákat alkalmazták, hogy az érintettek is könnyen megértsék, miért nőtt vagy csökkent az adott évben az életminőség. Érdemes megfigyelni, hogy a mutatók gyakorlat-orientáltak és egyáltalán nem szokványosak.
61
A módszert Malcolm Shookner és munkatársai dolgozták ki az Ontarió Társadalmi Fejlesztési Tanács és az Ontariói Társadalmi Tervezési Tanács számára 1997-ben és 1998-ban
90
Hasonlóan közelítették meg a helyi közösségek vizsgálatát az Iowa-i Egyetem Vidékfejlesztési Intézetében. Ők a közösség sikerességének és fenntarthatóságának mérését emelték ki. A sikerességet és a fenntarthatóságot az alábbi területeken mérik: 1. A helyi emberek szaktudásának, ismereteinek és képességeinek megnövekedett felhasználása, 2. a közösség különböző csoportjai közötti kapcsolatok és párbeszéd erősödése, 3. a közösségi kezdeményezések számának növekedése, nagyobb felelősségérzet és adaptációs készség, 4. a közösséget szolgáló, fenntartható és egészséges környezet, 5. megfelelő mértékben diverzifikált és egészséges gazdasági szerkezet. A felsorolt területek ill. indikátorok méréséhez sokféle mérőeszközt rendeltek. Látható, hogy a társadalom mellett a gazdaság és a környezet elemzése is szerepel a listán. Elsősorban a helyi társadalom minőségét tudták mérni a módszerrel. Olyan paraméterek ezek, amelyek segítségével meg lehet ítélni a jövőbeni fejlesztések sikerességét. Az életminőség nem azonos az életkörülmények ill. az életszínvonal fogalmával, valamint nem lehet leegyszerűsíteni a társadalom egészségi állapotára és anyagi javakkal való ellátottságára. Az életminőség mérése során megkülönböztetünk egy szubjektív és egy objektív dimenziót (Andorka, 2000). Az objektív dimenziót leginkább a „jólét” (welfare) sokdimenziós fogalmával lehet megközelíteni, amelybe a jövedelmen és a fogyasztáson kívül beletartozik az egészségi állapot, a műveltség, a közbiztonság és a szabadon beosztható idő is. A szubjektív dimenziót pedig a „jóllét” (wellbeing) fogalmával lehet leírni, amely a társadalom tagjai számára a pénzben nem mérhető szellemi javakkal való ellátottságot jelenti. Az életminőség „jólét” dimenzióját Zapf (1979) életfeltételeknek nevezi, a „jóllét” dimenziója alatt pedig az egyéni megelégedettség, boldogságérzetet érti. Az életminőség szerinte egyrészt függ a külső életfeltételek meglététől, másrészt az életminőség szubjektív megélésétől. Az alábbi ábra a kétféle tényező lehetséges kapcsolatát ábrázolja. Láthatjuk, hogy jólétről csak akkor beszélhetünk, ha a szubjektív és az objektív szempontok alapján is magas az életminőség.
91
19. ábra: Az életminőség objektív és szubjektív tényezői Szubjektív életminőség indexe (megelégedettség, boldogság) Átlag
felett
indexe, (életfeltételek)
alatt
1. jólét
2. elégedetlenség
alatt
Objektív életminőség
Átlag
felett
3. alkalmazkodás
4. depriváció Forrás: Zapf, 1979; idézi: Struff, 1992
Az eddig leírtakból is látszik, hogy az életminőség meghatározása és mérése korántsem egyszerű dolog. A szubjektív életminőség ugyanis csak látszólag tükrözi jól a lakosság életének
minőségét,
mivel
mindenki
másképp
érzékeli
az
objektíve
rendelkezésére álló életfeltételeket. Az életminőség szubjektív dimenzióját kérdőívvel lehetne mérni, viszont az így mért adatok csak egy pillanatnyi állapotot tükröznének. A múltra utaló kérdéseknek nem sok értelme van, mivel köztudott, hogy a múltbéli eseményeket megszépíti az emlékezet. A kérdőíves felméréssel az életminőség időbeli alakulása ilyen formában nem mérhető. A módszer eredményességét növelné, ha több éven keresztül kérdeznénk le ugyanazt a kérdőívet, ugyanazoktól az emberektől, hasonlóan a KSH háztartáspanel vizsgálataihoz. Emiatt mostani vizsgálatunkban a szubjektív dimenzió mérését elvetettük. A Malcolm Shookner és munkatársai által kidolgozott életminőség-mutatóhoz (QLI) képest az Emberi Fejlődés Indexe (HDI) nem tartalmazza a környezeti és a szociális szektort, noha azok az életminőséget meghatározó és befolyásoló tényezők. A QLI ezzel szemben jól összefoglalja az emberi élet minőségét befolyásoló szektorokat, lehetővé teszi az élet területeinek összetett rendszerként való vizsgálatát. A következőkben bemutatjuk, hogy a Shookner-féle életminőség-indexet hogyan sikerült a magyarországi viszonyokra adaptálni. Az adaptációnál természetesen számos változtatást kellet végrehajtani az eredeti „mérőeszközön”. Mindezt úgy tettük, hogy a módszer bármelyik másik kistérségben ill. az ország minden kistérségében könnyen alkalmazható legyen. Az adaptált mérőeszközt, az új életminőség-indexet a Bátonyterenyei kistérségben alkalmaztuk, az életminőség változását ebben a kistérségben követhetjük a kilencvenes évek második felében. 92
A mutatók többségét tehát más mutatókkal kellett helyettesítenünk. Figyelembe véve a felsorolt problémákat és a hazai statisztikai információs források által nyújtott lehetőségeket valamint a T-STAR adatbázis mutatókatalógusában feltüntetett mutatókat, az eredeti kutatásban használt tizenkét mutató helyett az alábbi tíz mutatót sikerült bevonni az általunk alkotott Életminőség Indexbe (ÉMI): Társadalom • önkormányzat által rendszeres szociális segélyben részesítettek évi átlagos száma, fő 62 (taat103 ) • odavándorlások száma, állandó és ideiglenes összesen, fő (taab100) • elvándorlások száma, állandó és ideiglenes összesen, fő (taab101) Egészség • csecsemőhalandósági ráta, ezrelék (taab002, taab000) • háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátásban megjelentek és meglátogatottak száma, eset (taaj108, taaj109) Gazdaság • adózók száma, fő (APEH-STADI) • működő vállalkozások száma, db (taap050) • munkanélküliségi ráta, % (KSH Nógrád Megyei Igazgatósága) Környezet • levegőszennyezettség éves határértékhez viszonyított értéke, % (taah130-tól taah137ig) • tisztítottan elvezetett szennyvíz aránya, % (taah009, taah007) A felsorolt tíz mutatót 1994-ig sikerült visszavezetni. A társadalmi szektor jellemzésére használható mutatók (lakásfenntartási támogatásban részesítettek évi átlagos száma, gyermekvédelmi támogatás esetei, közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezők száma) többsége csak 1998-tól szerepel az adatbázisban, ezért új mutatókat kellett keresni, amelyek megváltoztatták a társadalmi szektor eredeti, inkább szociális ellátás jellegű 63
jelentését. A környezeti szektor és a ráták kivételével a mutatókat ezer lakosra vetítettük .
62 63
A mutató T-STAR kódja. Használt adat: lakosság száma az év végén (taaa101)
93
12. táblázat: Az Életminőség Index (ÉMI) számítása Mutatók értékei 1994
Index 1994
Mutatók értékei 1995
Változás
Változás
Index
(%)
iránya
1995
Társadalom 1.
Rendszeres szociális segély (fő)
2
3,0
1
-50
poz.
4,5
2.
Odavándorlások száma (fő)
37
11,0
34
-8
neg.
10,1
3.
Elvándorlások száma (fő)
35
11,0
39
11
neg.
9,7
Összesen
25
24
Egészség 4.
Csecsemőhalandósági
ráta 9,6
6,0
6,8
-29
poz.
7,8
19,0
6635
5
neg.
18,1
(ezrelék) 5.
Háziorvosi
és
gyermekorvosi 6332
ellátás (eset) Összesen
25
26
Gazdaság 6.
Adózók száma (fő)
366
8,3
369
1
poz.
8,4
7.
Működő vállalkozások (db)
38
8,3
40
5
poz.
8,7
8.
Munkanélküliségi ráta (%)
15,7
8,3
15,1
-4
poz.
8,6
Összesen
25
26
Környezet
9.
So2 szennyezettség (%)
31
3
34
10
neg.
2,7
No2 szennyezettség (%)
12
4
17
42
neg.
2,3
Lebegő por szennyezettség (%)
0
3
0
0
-
3,0
Ülepedő por szennyezettség (%)
50
2
55
10
neg.
1,8
Levegőszennyezettség (%)
10. Elvezetett szennyvíz (%)
12 53
13
10 49
-8
neg.
12
Összesen
25
22
Indexérték
100
98
Forrás: Vámos–Farkas, 2004
Az indikátorok éves értékeinek (1994-2000 között) összegyűjtése után az indexet a mutatók súlyozásával állítottuk össze. Az 1994-es adatsort vettük bázisévnek, ez lett a 100%. Az egyszerűség kedvéért az index bázisértéke is 100, így megkönnyíthetők a későbbi számolások. Az indexben a szektorok azonos értékkel szerepelnek. Négy szektor van (társadalom, egészség, gazdaság, környezet), a bázisérték 100, tehát az egyes 94
szektorok értéke 25 lett. A társadalmi és az egészség szektoron belül a mutatók értékének ingadozása miatt az indikátorok nem szerepelnek azonos súllyal az adott szektoron belül A gazdaság szektoron belül a mutatók súlya megegyezik. Az index bázisértékéhez viszonyított éves értékeket a mutatók százalékos változása alapján számoltuk ki. Az index értékét a negatív irányú változások (pl. nő a rendszeres szociális segélyben részesítettek évi átlagos száma, csökken a vállalkozások száma) csökkentik, a pozitív irányú változások (pl. csökken a csecsemőhalálozás vagy nő az adózók száma) növelik. A végleges Életminőség Index alapján megállapíthatjuk, hogy a Bátonyterenyei kistérségben romlott az életminőség (lásd 20. ábra). Az 1996-os értéktől eltekintve az életminőség index egyenletesen csökken 1999-ig. 2000-ben kismértékű javulás tapasztalható, de a bázisévhez képest ez is alacsonyabb értéket jelent. 20. ábra: Az Életminőség Index változása a Bátonyterenyei kistérségben
100
90
80 1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
Forrás: Saját szerkesztés, T-STAR (KSH)
A Bátonyterenyei kistérségben tehát a bázisévhez képest romlott az életminőség az általunk alkotott index szerint. A romlásban szerepet játszik az a tény, hogy a bányászat leépítése után a térség gazdasági-társadalmi problémáit ténylegesen nem tudták kezelni. A gazdasági összeomlást követő foglalkoztatási és megélhetési problémákon úgy lehetett csak enyhíteni, hogy a bányászattal foglalkozó lakosság jelentős százalékát nyugdíjazták (korhatár alatt) a munkanélküliek számának csökkentése érdekében.
95
3.4.
Cégérelemzés Guttman-skála segítségével
A cégérfelmérés és a szolgáltatások skálába rendezése olyan adatgyűjtési és elemzési módszer, amely segít az egyes települések szolgáltatásokkal való ellátottságának megítélésében, valamint a szolgáltatások fejlesztésével és az életminőség alakulásával kapcsolatos tervezési és fejlesztési tevékenységben is felhasználható. A cégérelemzés tulajdonképpen egy, a hierarchia-elméleten alapuló skálakészítési technika. Azon a felismerésen alapszik, hogy a települések – a bennük fellelhető szolgáltatások mennyisége és sokfélesége alapján – hierarchiába szervezhetők. Minden településen a szolgáltatásoknak egy jellegzetes együttese működik, ami a településnek a település-hierarchiában betöltött szerepe alapján alakul ki. A legkisebb, elszigetelt központok kevés szolgáltatással bírnak – a helyi lakosság közvetlen szükségleteit látják el –, például kisboltokat vagy gázcsere-telepeket működtetnek. A magasabb rendű központok jóval összetettebb szolgáltatási körrel – például üzleti és rekreációs szolgáltatásokkal – bírnak.
A szolgáltatások megoszlásaiból értékes
következtetéseket lehet levonni. Pl. az üzleti szolgáltatások bizonyos településtípust előnyben részesítenek, és így a területi folyamatok barométerének is tekinthetők. Más szolgáltatások a helyi és a regionális piac fogyasztási igényeit tükrözik. A szolgáltatások mennyiségi és minőségi viszonyait a helyi és térségi gazdasági szerkezet ill. a jövedelmi viszonyok és a népesség nagysága befolyásolják. Szerepük döntő lehet a telephelyek választásánál, a foglalkoztatási szerkezet alakításánál és a lakosság életminőségének változásában. A cégérfelmérés A cégérek felmérése
64
azt jelenti, hogy a felkészített „kérdezőbiztosokból” álló kutatócsoport az
adott (kis)térség, körzet vagy terület minden települését bejárja, és feljegyez minden olyan szolgáltatást, amelynek látható jele (cégére, cégtáblája) van. A felmért szolgáltatások köre széles, olyanokat is felmérhetünk, amelyeket más, állami nyilvántartások nem képesek bemutatni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a hivatalos adatbázisok elemzésétől el kellene tekintenünk. A vizsgálatok feltárják az informális gazdaság nagy részét is. A cégérfelmérésnek vannak korlátai, hiszen viszonylag munkaigényes vállalkozás. Nagyobb (20-30 ezer fő feletti) városok felmérése ugyancsak nehéz a sok hirdetés és cégtábla miatt, ekkor érdemes más nyilvántartásokra támaszkodni (pl. telefonkönyv).
96
A felméréssel kapcsolatban néhány fontos szabályt be kell tartani:
1. A szolgáltatásokat a cégtáblák, cégérek ill. feliratok alapján regisztráljuk. Minden üzleti vagy közszolgáltatást, vállalkozást feljegyzünk, amelynek látható jele van. (Tehát bennünket egyaránt érdekel a „Tojás van eladó”, a „Takarékszövetkezet” vagy a „Vakvágány italbolt” felirat.) 2. A településeken minden utcát be kell járni, és a szolgáltatások helyét (település, utca, házszám) érdemes rögzíteni. 3. A szolgáltatások mérete és típusa egyértelműen tűnjön ki azon esetekben, ahol ez megállapítható. Tehát pl. bolt helyett jelöljünk kisboltot, ABC-t vagy diszkont áruházat. 4. Ha ugyanabban az épületben többféle szolgáltatás is található, akkor mindegyiket fel kell jegyezni. (A csoportosításokat a felmérés után el lehet végezni.) 5. A szolgáltatások elnevezése legyen egységes. (Tehát a felmérés előtt egyeztetni kell, hogy a szolgáltatások elnevezése mindenkinél azonos legyen.)
A Guttman-skála Összetett mérőeszközöket gyakran alkalmazunk a társadalomtudományokban. Egyrészt az összetett fogalmak leírásánál nem nélkülözhetjük őket, másrészt pedig nem mindig találjuk meg a legmegfelelőbb indikátort. Skálák alkalmazásával a nehezebben számszerűsíthető jelenségek is elemezhetővé válnak, ugyanakkor adatredukciós eszközök is: egy sor mutatót egyetlen számértékké vonhatunk össze. A skála ordinális mérőeszköz, egy elemzési egységet valamilyen szempontból rangsorol. A címben jelzett skálát Louis Guttman fejlesztette ki, aki a Cornell Egyetem Szociológia tanszékének professzora volt az 1950-es években. A Guttman-skála a szociológiai felmérésekben gyakran alkalmazott technikák közé tartozik. Azon alapul, hogy a figyelembe vett itemek a változó különböző erősségű mutatójának bizonyulnak. A szolgáltatások esetén ez azt jelenti, hogy pl. egy adott településen található szolgáltatások – és valószínűleg még több más szolgáltatás is – mind megtalálhatóak a tőle feljebb rangsorolt településen. A Guttman-skála alkalmas arra, hogy úgy foglaljuk össze adatainkat, hogy az eredeti információból a lehető legtöbbet megőrizzük.
64
Angol elnevezése windshield survey vagy cross-road study.
97
Azt, hogy egy adatsor mennyire tekinthető skálának, az alapján tudjuk megítélni, hogy a skálát mennyire tudjuk reprodukálni, kialakul-e egy hibátlan mintázat. (Azaz feljebb rangsorolt település rendelkezik-e az alatta lévő összes szolgáltatásával, ill. a lentebb lévő nem rendelkezik-e olyan szolgáltatásokkal, amelyikkel a feljebb lévő nem?) Ha a skálában sok hiba található, nehezen reprodukálható. Teljes reprodukálhatóságot általában egyik skála sem ér el, a 90-95 százalékos reprodukálhatósági együtthatót már elfogadhatónak tartjuk. A kiszámítás módja a következő: skálahibák száma
R= 1 – esetszám
A szolgáltatások Guttman-skálájának az elkészítése csak látszólag bonyolult feladat. Az adatokat táblázatkezelő program (pl. EXCEL) segítségével kell (ajánlatos) rendszereznünk. A sorokat és az oszlopokat is sorrendbe rakjuk az „összesen” értékeik alapján. Így a táblázat bal felső sarkába a leggyakoribb szolgáltatás és a legtöbb szolgáltatással rendelkező település kerül, a táblázatban jobbra és lefelé haladva pedig egyre csökken a szolgáltatások száma és a települések szolgáltatásokkal való ellátottsága. A települések és szolgáltatások rangsorolása, elrendezése a lépcsőzetes vonal berajzolása után válik láthatóvá. A vonalat ott húzzuk, ahol a nullánál nagyobb számok sora végződik és a nullák kezdődnek. Amint az látható, nullák (lyukak) maradnak a lépcső felett is. Ezek a lyukak csak akkor maradhatnak a lépcsőn belül, ha hosszuk rövidebb, mint az utánuk következő pozitív számok hosszúsága (ld. 21. ábra).
98
Tura
34
13
10
Veresegyház
24
14
5
8
7
2
Isaszeg
28
15
9
16
8
1
Aszód
15
9
9
6
3
2
Kartal
13
10
6
8
4
Erdõkertes
15
7
7
3
3
Dány
15
4
7
2
Bag
12
3
7
Hévízgyörk
13
5
8
Galgahévíz
7
5
Zsámbok
9
7
Domony
7
Szada
Összesen
gépjavítás/bolt ...
háztartási/mg-i
csatorna-szerelő
víz-, gáz-, fűtés-,
fuvarozás
bolt
árusítása háznál ruházati
zöldségek
szolárium virág, ajándék
kozmetika-
fodrász,
gumijavítás szépségápolás,
autómosó,
autószerviz,
kocsma
boltok
21. ábra: A szolgáltatások Guttman-skálája a Galga menti és Gödöllői kistérségben (részlet), 1998
3
4
5
257
5
9
12
4
250
9
6
3
7
233
12
2
3
7
176
6
3
8
6
2
130
5
1
1
6
4
106
6
5
5
2
2
6
4
2
2
2
3
3
5
3
2
1
8
3
2
4
2
2
1
2
4
3
2
3
2
1
3
3
1
3
6
5
2
2
2
2
Boldog
9
3
3
3
1
4
2
Galgamácsa
8
5
3
3
2
1
1
Iklad
8
4
3
1
Valkó
4
3
2
4
1
Vácszentlászló
4
4
2
1
3
Verseg
2
1
Vácegres
2
1
Váckisújfalu
2
1
237
122
Összesen
12
7
15
1
5
1
4
75
3
67 59
2
59
1
54
2
46
1
1 1
1 1
99
3
85
3 2
100
3
37
2
37
1
33
1
16 8
1
4 90
86
65
61
54
47
47
45
...
1931
Nem csak lyukak fordulhatnak elő a skálán belül, hanem a lépcsőn kívül is előfordulhatnak pozitív számok. A lépcsőn belüli hiányzó szolgáltatások (azaz a lyukak) olyan potenciális gazdasági tevékenységeket jelölnek, amelyek nagy valószínűséggel megjelennek a következő években, illetve lehet, hogy nem is hiányoznak, csak az informális gazdaságban kell őket keresnünk. A lépcsőn kívüli, nullánál nagyobb számok olyan szolgáltatásokat jeleznek, amelyek nagy valószínűséggel el fognak tűnni, esetleg gazdaságtalanul működnek vagy más vállalkozás nyílik helyettük, netán maga a skála is 65
átalakul. Sandau (1975)
kutatása kimutatta, hogy a szolgáltatások településméretekhez
kötődő hierarchiájának empirikusan igazolható alapjai vannak, hiszen a hibák kétharmada
99
tíz éven belül megszűnik. A lépcső felett található lyukak tehát többnyire tényleges lehetőségeket jelentenek az adott területen dolgozó vállalkozók számára. Különösen azok a szolgáltatók érdekesek, akik egy másik településen a lépcső alatt találhatóak. Nyilvánvalóan az is előfordulhat, hogy az adott lyukban lévő szolgáltatás elkerülte a felmérők figyelmét, ill. informálisan működik. A skála „szépsége” attól is függ, hogy mekkora a szolgáltatások aránya. Kevés szolgáltatás estén a hibák száma megnövekedhet. Emellett elképzelhető olyan szolgáltatás vagy olyan település is, amely egyáltalán nem illik bele a skálába. Ebben az esetben dönthetünk a kihagyásáról is. A Guttman-skála segíthet abban is, hogy a grandiózus szolgáltatások letelepítését alaposabban megfontoljuk. Ha például egy áruházat szeretnénk építeni, meg kell néznünk a skálán, hogy az adott településen az áruházat megelőző szolgáltatások léteznek-e már, hiszen az új szolgáltatás sikere attól is függ, hogy az előző egységek milyen pótlólagos társadalmi növekményt, kapcsolatháló-növekedést okoztak a közösségben. Ha az előző egységek működése nehézségekbe ütközött, nem jött létre a kívánatos növekmény, akkor az újabb szolgáltatás bevezetése akadályokba ütközhet. Több cégérfelmérés is készült már, most csak a Gödöllői és Galga Menti 66
Kistérségben és a Göcsejben
készülteket mutatjuk be. A szolgáltatások felmérése a
vizsgált két kistérségben számos tapasztalattal és eredménnyel szolgált. Az alábbiakban főként azokat emeljük ki, amelyek a módszer alkalmazhatóságát bizonyítják. A szolgáltatások egyszerű elemzésekor képet kapunk a szolgáltatásokkal való ellátottság mennyiségi és minőségi jellemzőiről. A vizsgált kistérségek esetében nagyságrendi különbség volt a szolgáltatások számát tekintve. Gödöllő környéke és a Galga mente – Gödöllő adatai nélkül is – több mint tízszer annyi szolgáltatással rendelkezik, mint Göcsej. A két népességszám eltérése önmagában nem indokolja ezt a különbséget. A reprodukálhatóság különböző mértékű volt a két térségben. A Galga menti felmérés skálahibáit a 13. táblázat mutatja be:
65 66
in: Eberts, 1995 Mindkét felmérést a GATE Agrárszociológiai Tanszékének munkatársai és hallgatói végezték.
100
13. táblázat: A skálahibák száma a Galga menti és Gödöllő környéki kistérség Guttman-skálájában
Szolgáltatások
Esetszám
A skálahibák száma
(Élelmiszer)boltok
237
0
Kocsma
122
0
Autószerviz, autómosó, gumijavítás
90
2
kozmetika-szolárium
86
1
Virág, ajándék
65
1
Zöldségek árusítása háznál
61
2
Ruházati bolt
54
2
Fuvarozás
47
1
Víz-, gáz-, fűtés-, csatornaszerelő
47
6
Háztartási-, mg-i-, gépjavítás/bolt
45
8
Összesen
854
23
Szépségápolás, fodrász,
Reprodukálhatósági együttható
A
reprodukálhatósági
együttható
0,97
–
legalábbis
az
első
tíz
szolgáltatás
figyelembevételével – kedvező értéket mutat, tehát mondhatjuk azt, hogy a szolgáltatások Guttman-skálát alkotnak. Göcsejben az első hét szolgáltatás reprodukálhatósági együtthatója csak 0,84, amelynek a szolgáltatások kis száma lehet az oka. A szolgáltatások mindkét térségben a központi szerepkörrel rendelkező településeken koncentrálódnak. A Gödöllői és Galga menti kistérség esetében Gödöllő tölt be ilyen szerepet, a szolgáltatásoknak közel a fele ott található. Abszolút számokban ezt követi Tura, Isaszeg, Veresegyház és Aszód. Nyilvánvaló azonban, hogy – különösen a térség „szélein” – a szolgáltatásokat más városok, tehát Budapest, Hatvan és Vác is biztosítják.
A szolgáltatások településenkénti megoszlása Göcsejben is meglehetősen
hierarchikus. A szolgáltatások közel harmada Gellénházán található. A település a térségen belül kedvező helyzetben van. Az olajipar jelenléte és az átmenő forgalom hozzájárul a szolgáltatások magasabb arányának és minőségének fenntartásához. A következő három
101
település, Kustánszeg, Becsvölgye és Csonkahegyhát csak együttesen érik el ugyanezt az arányt. A vizsgálat más következtetések levonását is lehetővé teszi. A szolgáltatások hierarchikus megoszlását mutatja, hogy pl. Gödöllő környékén az első 25 leggyakoribb szolgáltatás az összes szolgáltatásnak közel a felét teszi ki. Legnagyobb gyakorisággal a boltok, kocsmák és az autószervizek szerepelnek. A szépségápolás a negyedik helyen valószínűleg helyi specifikum, Göcsejben nem szerepel az első tíz között sem. A boltok és kocsmák gyakorisága magas mindkét térségben. Gyakori szakmának számít a szobafestő és az autószerelő. Göcsejben az olajipari vállalkozások nagy száma jellemző, viszont az első tíz leggyakoribb szolgáltatás között bizonyos magasabb igények kielégítését szolgáló vállalkozás – pl. virág-ajándék bolt, szépségápolás, butik – nem jelennek meg.
Gázcseretelep
Szobafestő
Cukrászda
Autószerelés
Olajipari Kft.
6
1
1
2
2
2
4
Kustánszeg
2
4
2
1
Becsvölgye
3
3
3
1
Csonkahegyhát
2
2
1
1
Nagylengyel
3
Petrikeresztúr
2
1
1
8
Babosdöbréte
1
1
1
6
Hottó
2
1
Böde
2
Milejszeg
2
Összesen
Kocsma
Gellénháza
…
Kisbolt
22. ábra: A szolgáltatások Guttman-skálája a Göcseji kistérségben (részlet), 1998
49 19
1
18
1
12 1
9
1
6 5
1
4
1
Lickóvadamos
1
1
1
4
Németfalu
1
1
2
4
Ormándlak
1
3
Dobronhegy
1
2
Pálfiszeg
2
1
Barlahida
1
Gombosszeg
1
2
1
1
Iborfia Összesen
0 31
16
13
6
5
4
4
154
A más adatbázisban fel nem lelhető adatok jól mutatták az informális gazdaság jelenlétét vagy hiányát a térségben. Gödöllő környékén, pl. sok háznál történő árusítást 102
térképeztünk fel. Göcsejben jóval kisebb arányban találtunk ilyen jellegű szolgáltatásokat. Ennek az is lehetett az oka, hogy a cégérek felmérése ősszel történt, így valószínűleg eleve szűkebb volt az árusítható termékek listája. Fontos következtetéseket lehet levonni a szolgáltatások összetételének elemzéséből is. Az adott két térségben, pl. a kiskereskedelmi szolgáltatások aránya teljesen azonos volt. Gödöllő környékén magasabb volt a mezőgazdasággal, míg Göcsejben az iparral kapcsolatos szolgáltatások száma. A személyes szolgáltatások (kisiparosok) nagyobb aránya Göcsejben a szolgáltatások hagyományosabb szerkezetére utalt. A cégérfelmérés és a szolgáltatások Guttman-skálájának az elkészítése – amint ez a módszer rövid ismertetéséből is kiderül – nem csak egy, a regionális kutatásokban felhasználható adatgyűjtési módszer, hanem egy olyan elemzési eszköz, amely alkalmas arra, hogy segítségével felmérjük és értelmezzük a szolgáltatások rendszerét egy adott térségben. Lehetővé teszi, hogy következtetéseket vonjunk le a szolgáltatások fejlesztésével, konkrétabban új vállalkozások telephelyválasztásával kapcsolatban, de a hagyományos elemzésekhez valamint az adatok térképi ábrázolásához is segítséget nyújt. További felmérésekre lenne szükség ahhoz, hogy különböző térségeket is össze tudjunk hasonlítani a bemutatott módszerrel. 3.5. A SWOT-elemzés
67
A SWOT-elemzés ma már szinte mindegyen fejlesztési dokumentumban megtalálható, ám nem mindegyiknek képezi annak szerves részét. Nagyon sok esetben kötelező függeléknek tekintik és a kutató, különböző helyzetfeltáró dokumentumok tanulmányozása után, egyedül készíti el az elemzést. Ez csak kivételes esetben engedhető meg, hiszen a SWOT-elemzés csoportos vagy közösségi módszer. Csak akkor tekinthető érvényesnek az adott közösségre vagy területre, ha azt az abban lakók, a fejlesztésben érintettek készítették el. Bizonyos műszaki fejlesztések esetében még elképzelhető, hogy puszta statisztikai adatok és műszaki paraméterek alapján összeállítható egy-egy fejlesztés terve (ezeket nevezi a szakirodalom „blueprint”, azaz másolható terveknek), a vidékfejlesztésnek azonban a lényegéből adódik, hogy csakis a lokalitás aktív részvételével van esélye a 67
Kulcsár L.: A nem-kvantitatív elemzések c. alfejezet alapján. (In: Kulcsár L. (ed.): Vidékfejlesztés tankönyv (kézirat) 2000.
103
fenntartható fejlesztésnek. A koncepciók, programok és tervek előkészítésének szakaszában kap fontos szerepet a SWOT-elemzés, mint a lokális szereplők aktív részvételét biztosító egyik fontos eszköz. A SWOT-analízis (Strengths, Weaknesses, Opportunities, Threats) igen népszerű csoportos munkamódszer a stratégiai tervezés szolgálatában. Elterjedése összefügg azzal, hogy a stratégiai menedzsment iránt jelentősen megnőtt az érdeklődés a nyolcvanas években. Felismerték továbbá, hogy a stratégia kialakításának első lépcsője a helyzetértékelés, a szituáció meghatározása és alapos feltárása. A stratégiai tervezés módszereiben egyre következetesebben különválasztották a probléma meghatározástfeltárást és a probléma megoldását. A SWOT analízis a probléma meghatározás-feltárás egyik eszköze, mely a szituáció jobb megismerését teszi lehetővé. A SWOT analízis a legtöbb esetben csoportmunkát jelent, bár van néhány eset arra, hogy egyéni feladatként végezték, pl. a szervezeten belüli pozíció értékelésére. A csoportmunka előnyei azonban könnyen beláthatók. A szituáció elemzésekor a csoporton belül is számos nézőpont próbálhat érvényesülni, melyek alapján az elemzés is több irányt vehet. A csoportmunka azonban a legtöbb esetben ésszerűen tudja kontrollálni a kizárólagosságra törő kezdeményezéseket és ezzel reálisabb mederbe tereli az elemzést. A SWOT analízis a fennálló szituációt úgy határozza meg, hogy nagy figyelmet fordít a szituáció belső sajátosságaira és a külső környezet változásaira. Ennek megfelelően a következő két tényezőre építi fel az elemzés modelljét: 23. ábra: A SWOT analízis szituáció-feltáró modellje példákkal
Pozitív
Belső, befolyásolható
Külső, nem befolyásolható
Erősség
Lehetőség
− Magkompetenciák kulcsterületeken − Ismertség − Tapasztalat, know-how Gyengeség
Negatív
104
− Elavult eszközpark − Instabil pénzügyi helyzet − Kevés önkéntes
− Új igény megjelenése − Új szövetségek − Javuló gazdasági helyzet (több támogatás) Fenyegetés − Új alternatívák megjelenése − Hatalom visszaélése − Elkeseredett társadalom
Az elemzés abból indul ki, hogy egy szituáció sajátosságait a benne rejlő pozitív és negatív adottságok, körülmények határozzák meg. A problémák, adottságok feltárása során nem nélkülözhető azonban a szituáció külső környezetének elemzése sem, hiszen a külső környezet történései, sajátosságai felerősíthetik, illetve gyengíthetik a belső adottságok negatív vagy pozitív vonásait. Mindezeknek a hatásoknak ismerete elengedhetetlen a egy reális stratégia megfogalmazásához. A SWOT analízis eredményeit más stratégiai menedzsment módszerek alkalmazása követhet, amelyek, mint pl. a prioritások meghatározása és a prioritások közötti összefüggésrendszer feltárása megalapozza a fejlesztés stratégiai pontjait. Ezt követően kialakíthatók a konkrét célkitűzések és a célkitűzéseket megvalósító cselekvési terv. A SWOT elemzés csoportjellege még egy igen komoly előnnyel bír. Bevonja az elemzésbe, résztvevővé teszi a szituációban élő érintett társadalmi csoportokat. Fejleszti a csoportviszonyokat, a kapcsolatrendszereket is és eléri a kialakított stratégia belső elfogadását. A fejlesztési elképzelések kialakítása és megvalósítása nem történhet meg az érintett csoportok bevonása nélkül, s a SWOT analízis jó alkalmat kínál e részvétel kifejlesztésére. Természetesen az érintett társadalmi csoportok képviselői által elvégzett SWOT analízis önmagában még nem elégséges a fejlesztési stratégia megfogalmazásához. A kvantitatív, a szakértői elemzések jelentik a másik komoly hozzájárulást a stratégiai gondolkodás kialakításához és a stratégia megszületéséhez. A szakértői munka megalapozhatja és ellenőrizheti is a SWOT analízis eredményeit. E két módszer, vagyis a stratégiai menedzsment csoportmódszerei, valamint a kvantitatív elemzés módszerei a szituáció alapos feltárását, megismerését eredményezik. Ez pedig előfeltétele a fejlesztési tervek megfogalmazásának. A SWOT analízis során a csoportok a fent ismertetett négy kategória mentén végzik el a szituáció-elemzést, Ennek során meghatározzák a szituáció belső sajátosságait, feltárják erősségeit és gyengeségeit. Majd ezt követően a külső környezet elemzésére kerül sor, amelynek keretében meghatározzák a külső környezet hatásait. A hatások közül a pozitív trendeket, sajátosságokat lehetőségekként, a negatív hatások okozóit pedig veszélyekként azonosítják. A csoportok összetételét a legtöbb esetben úgy határozzák meg, hogy a munka során, a vitában különböző nézőpontok jelenjenek meg és próbáljanak érvényesülni. Az optimális esetben az eltérő nézőpontok által képviselt “igazságok” integrálása történik, s ez vezet a reális eredmények kialakulásához.
105
A SWOT analízis során az egyes kategóriák esetében az alábbi kérdésekre kell válaszolni. 24. ábra: A SWOT analízis fő kérdései Erősségek
Lehetőségek
Melyek az előnyeink? Mit csinálunk jól? Milyen kedvező adottságaink vannak? Gyengeségek
Melyek a számunkra fontos külső vál-tozások, folyamatok? Hol rendelkezünk jó esélyekkel? Félelmek
Mit csinálunk rosszul? Mit csinálnak mások jobban? Melyek a hátrányaik?
Milyen követelmények fogalmazódnak meg, amelyeket nehéz teljesíteni? Melyek azok a környezeti változások, amelyekkel nem tudjuk felvenni a versenyt, amelyek hátrányosan érintenek bennünket? Kulcsár 2000 alapján
Ha az adott helyszínen több csoportban is folyik a munka, a csoportok egyeztetik a kérdésekre adott válaszokat és ezek után alakul ki az egyeztetésen, a kompromisszumokon keresztül a szituáció elemzés végeredménye. Az egyes kategóriákon belül még pontozásos vagy más hasonló módszerrel az egyes sajátosságokat súlyozhatjuk is. A SWOT-analízis a vidékfejlesztésben biztosítja és dokumentálja az elemzésben résztvevők konszenzusát a célok és a feladatok tételeiről és azok rangsoráról. Mivel a résztvevők a térség gazdasági, kulturális, társadalmi stb. intézményeit és közvéleményét képviselik, a stratégia-alkotási folyamatba közvetítik olyan helyi tudással rendelkező más emberek ismereteit is, akik maguk nem vesznek részt ebben az elemzésben. A térség különböző (gazdasági termelő, vagy szociális, illetve csupán lakóhelyi funkcióit képviselő) elemzői közti konszenzus végeredményben azt szolgálja, hogy a tervezett fejlesztést a térség lakói a lehető legtágabb körben éljék meg fejlődésként „szubjektív” értékmérőik alapján is. 14. A lovas turizmus helyzetéről elkészült SWOT elemzés (2006) Erősségek hagyományőrzés jó lovak szabad tér jó hírnév hozzáértő emberek sporteredmények alacsony árak kiépült gyógyturizmus csapatépítés változatos terepviszonyok földrajzi elhelyezkedés
106
6 6 6 3 2 2 2 2 1 1 1
Gyengeségek szervezetlenség, összefogás, koordinálatlanság ellenszél rossz marketing rossz gazdasági helyzet nyelvismeret korrupció oktatási rendszer hiányosságai szellemi tőke # gazdasági tőke kormányzati támogatás hiánya magas működési költség
9 8 7 4 1 1 1 1 1 0
Lehetőségek EU előnyei szemléletváltozás feltörekvő szakemberek természeti környezet életszínvonal növekedése klímaváltozás hatásai szakmai képzések reformja társadalmi elismertség növekedése változó divat rekreáció igénye növekszik
9 8 7 4 4 1 0 0 0
Veszélyek változó jogszabályi háttér romló gazdasági helyzet változó igények legelők megszűnése kedvezőtlen demográfiai folyamatok keleti EU határok nyitása
12 8 4 2 1 1
A SWOT-elemzés második lépésében a négy kategória közötti összefüggéseket tárjuk fel. Ennek révén megkapjuk a térség stratégiai helyzetképét, amely megmutatja, hogy
milyen
területen
lehet
lehetőség
a
fejlődés
legnagyobb
hatékonyságú
megvalósítására. Az is nyilvánvalóvá válik, hogy mely vonatkozásokban kell a térségnek komoly stratégiai irányváltásokat eszközölni. 25. ábra: A SWOT elemzés következményeként látható stratégiai helyzetek Erősség
Gyengeség
Lehetőség
Offenzív stratégia
Diverzív stratégia
Veszély
Váltásorientált stratégia
Defenzív stratégia
Forrás: Kulcsár (1999)
107
A második szakaszban megválaszolhatóvá váló kérdések: a „milyen területen összpontosítsuk az erőfeszítéseinket?”, a „hol próbálkozzunk változtatásokkal?”, a „hol nem érdemes erőlködnünk, honnan csoportosíthatók át erőforrások?” és a „hol érdemes megfontoltan és differenciáltan fejlesztést válogatni az erősségeink által adott fejlesztési alternatívák között?”. A második szakasz végső soron arra válaszol, hogy hová szeretnénk eljutni? Milyen jövőt szeretnénk és tartunk elképzelhetőnek magunknak? A SWOTelemzés végeredménye jól körülírja az elemzésben részt vevő szereplők preferenciasorrendjét. Mindezen elemzések – legyenek bár „objektív”, számszerűsített adatok, vagy/és „puha”, szóban elhangzott kijelentések értékelései – nem teszik feleslegessé az elemzők, a fejlesztők és a programkészítésben részt vevők intuitív alkotó munkáját. Másként mondva: nem mondják meg helyettünk, hogy mit kell tenni, és különösen nem azt, hogy milyen sorrendben kell tenni. Az adatfeldolgozás- és elemzés révén kirajzolódnak a változások főbb áramlatai, de nem biztos, hogy az ok-okozati kapcsolatok is. Az egymást okozó és egymásból következő jelenségek logikai összekapcsolásában a tudományos ismeretek, elméletek és a hétköznapi tudás segítenek.
3.6.
A helyi társadalom elemzése
A helyi társadalom elemzésének módszerét még a nyolcvanas években dolgozták ki a kutatók. Abból indultak ki, hogy a fejlesztések vagy bármilyen társadalmi változás elősegítése érdekében meg kell ismernünk a helyi társadalomnak, az adott közösségnek az állapotát. Ezt hat dimenzió mentén kezdték el vizsgálni. Az elégedettség dimenziója mellett – ami náluk többet jelent, mint a szolgáltatásokkal való elégedettség – több új és sajátos dimenziót is kijelölnek. Az eddigi – főként elméleti – tapasztalatokat Pál László és 68
Bőhm Antal munkái alapján foglaljuk össze . Bőhm (1996) szerint a helyi társadalom a következő hat dimenzió mentén mérhető: elégedettség, kötődés, perspektíva, kooperáció, integráció és részvétel. Ezek a helyi társadalom szerveződésének minőségi fokozatait ragadják meg, s az értelmezés tágabb lehetőségét is magukba foglalják. A kapcsolatrendszert az alábbi ábra mutatja be:
108
26. ábra: Az egyén és a helyi társadalom kapcsolata
egyén
elégedettség
részvétel
kötődés
kooperáció
perspektíva
integráció
helyi társadalom
Forrás: Bőhm, 1996 p. 22.
Pál (1984) a következőképpen határozta meg a dimenziókat ill. a szinteket: •
Az integráció azt jelenti, hogy az egyén mennyire képes magát bemérni, meghatározni a közösségben. Ha a többség „helyén” érzi magát, akkor a helyi társadalom működésének nagyobb az esélye. Ellenkező esetben – amikor a saját helyzet megítélése nehéz és az egyes csoportok értékelése szélsőséges – helyi feszültségekkel találkozhatunk.
•
A kötődés az egyének településükhöz fűződő viszonyát fejezi ki. A kutatók a vizsgálatok során a település vonzó és taszító jellegzetességeit, a maradás vagy elvándorlás motiváló tényezőit derítik fel.
•
Az elégedettségen a helyi szolgáltatások sűrűségével, az intézmények működésével és saját szükségleteik kielégítésével kapcsolatos elégedettséget értették a kutatók.
•
A kooperáció a helyi társadalmi szervezetek működésére utal, azaz arra hogy a településen élők saját életkörülményeik javítása érdekében milyen formális és informális szerveződéseket hoznak létre.
•
A részvétel szintje azt jelenti, hogy a lakópolgárok mennyire képesek közvetve vagy közvetlenül az őket érintő döntéseket befolyásolni.
•
A perspektíva szintje akkor valósul meg, amikor a helyi közösség tagjai maguk vagy a családjuk jövőjét meg tudják tervezni, azt az adott település keretei között képzelik el. A vázolt szintek operacionalizálhatóak, jól feltett kérdések segítségével árnyalt
képet festhetünk a helyi társadalom állapotáról. Az egyes dimenziók vagy szintek közötti kapcsolat összetett. A helyi társadalom milyenségének vagy minőségének mérése a továbbiakban is fontos kihívás marad a kutatók számára, mivel azt biztosan elmondhatjuk,
68
A helyi társadalmat vizsgáló kutatók között meg kell említeni Bánlaky Pál nevét is. Hidy Péter és Kovács Erzsébet kérdőíves módszerrel vizsgálta a helyi társadalmat Kaposvárott.
109
hogy egy jól működő helyi társadalom alkalmasabb a fejlesztések megvalósítására, mint egy kevésbé jól működő. 69
A SZIE Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézetben
is készült egy
elemzés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az akkor használt interjúkérdéseket az alábbiakban tanulmányozhatjuk. 15. táblázat: Az interjúkérdések 1.
A lakóhelyhez való
kötődés
Mióta él az adott településen? Ha nem a szülőhelye, miért költözött oda? Szeretné-e elhagyni a lakóhelyét? Miért? Miért nem? Hová költözne, ha szabadon megválaszthatná lakóhelyét? Miért szereti (vagy nem szereti) lakóhelyét?
2.
Elégedettség a helyi
szolgáltató- és
Mennyire elégedett a helyi szolgáltatások és intézmények működésével (boltok, iskola, önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, stb.)?
intézményrendszerrel 3.
Együttműködés,
Milyen civil szervezetek működnek a településen? Mi a véleménye a
összefogás a lakópolgárok
működésükről? Milyen kapcsolatai vannak a kérdezettnek vagy általában a
között (kooperáció)
településen élő embereknek – ha problémájuk van, kire számíthatnak? A családra,
a
rokonokra,
a
barátokra
vagy
éppen
a
szociális
intézményrendszerre támaszkodhatnak? Mennyire fognak össze a helyiek egy közös cél érdekében? Az összefogás tekintetében vannak-e különbségek bizonyos csoportok között? 4.
A helyi társadalom
Milyen – egymástól különböző – csoportok élnek a faluban? A kérdezett
összetétele, a csoportok
melyik csoportba tartozik? Kik vannak rossz helyzetben – kik vannak jó
közötti kapcsolatok
helyzetben? Hogyan lehet megkülönböztetni azokat, akiknek jól megy?
(Integráltság)
Külön csoportot alkotnak-e a romák és a nem romák? Lakóhelyileg elkülönülnek-e a romák és a nem romák?
5.
Részvétel a helyi
Kik döntenek a településeken, kinek van beleszólása a helyi döntésekbe?
közéletben, a helyi
Vannak-e olyan emberek a faluban, akiknek a véleményét figyelembe
társadalom
kellene venni, de nem veszik? Ki(k) az(ok)? Melyek a falu legfontosabb
működtetésében
érdekei jelenleg?
6.
Jövőkép és fejlesztési A megkérdezettnek milyen elképzelései vannak saját vagy gyermekei
elképzelések (perspektíva)
jövőjével kapcsolatban? Vannak-e olyan tervek, melyek segítik a családok helyzetének, életminőségének javulását a településen? Milyen esély van a különböző fejlesztési elképzelések megvalósítására? Jobb vagy rosszabb e tekintetben a
helyzet a szomszéd településeken?
Milyen konkrét
fejlesztéseket kellene a kérdezett szerint megvalósítani a kistérségben? Saját szerkesztés
69
A vizsgálat idején Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Intézet
110
3.7.
Néhány fontosabb felhasznált és ajánlott irodalom
Babbie, Earl (1998): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest Eberts, Paul (1995): Community Social Structure and Quality of Life - Nodal Concepts and Casual Analysis. Department of Rural Sociology. Cornell University. Ithaca, NY. 1995 Eberts, Paul – Lyson, Thomas (1996): Cross-Roads Study of Services: Commercial and Public– Professional–Financial in Cayuga County, New York. Cornell University Bulletin Series, 1996 Farkas T. (2002): Kistérségek a vidékfejlesztésben. (doktori értekezés) Pécsi Tudományegyetem Pécs Faragó L. (2006): SWOT elemzés a területi stratégiák kialakításának folyamatában (In: FaluVáros-Régió 2001/6) Kulcsár L. (2000): A nem kvantitatív elemzések In: Kulcsár L. (ed.) (2000): Vidékfejlesztés tankönyv (kézirat)
111
112
4. SAJÁTOS FEJLESZTÉSI MÓDSZEREK
4.1.
A közösségfejlesztés fázisai
A közösségfejlesztés a civil társadalmat erősítő tevékenység, amely fokozza a helyi közösségek és a civil társadalmuk egymás iránti bizalmát, kapcsolatait, kialakított szokásait és szerveződési formáit, a szolidaritást és az együttműködést. A közösség – elfogadva R. L. Warren amerikai szociológus funkcionális elméletét, úgy gondoljuk, hogy az a társadalmi alakzat, amely egy sajátos szocializációs folyamaton keresztül értékeket olt tagjaiba (nyilvánvalóan ez a közösség lehet egy nemzet vagy egy kultúrkör, tehát nem csak egymást személyesen ismerő emberekről lehet szó). A közösségfejlesztés funkcionálisan értelmezi a „közösség” fogalmát azért is, mert tapasztalatai szerint a közösségek a civil társadalom alapintézményei, a demokrácia gyakorlóterepei, a hatalom alternatívái és végül hiánypótló intézmények, vagyis olyan szolgáltatásokat is megszerveznek, amelyeket az állam vagy nem tud, vagy nem akar megszervezni. A közösségfejlesztés kategóriái A
közösségfejlesztés
települések,
térségek,
szomszédságok
közösségi
kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztését jelenti, amelyben kulcsszerepe van az állampolgároknak, közösségeiknek és azok hálózatainak, valamint a helyi szükségletek mértékében a közösségfejlesztőknek is, akiknek bátorító, informáló, kapcsolatszervező munkája életre segítheti vagy megerősítheti a meglévő közösségi erőforrásokat. A közösségfejlesztés folyamata Legáltalánosabban véve, a közösségfejlesztési folyamat egy településen a lakosság aktivizálásával kezdődik, majd a problémák felismerésével és azok nyilvánossá tételével folytatódik, melynek során mind többen kapcsolódnak a folyamathoz, és jutnak el a közösségben megfogalmazódó feladatok felismeréséhez és közösségi megoldásához, mégpedig ismereteik és képességeik fejlesztése útján, a lehetséges partnerekkel együttműködve.
113
A fejlődés tulajdonképpen egy mozgásokkal teli közeg. A fejlesztői munka első fázisában tehát először is mozgásokat kell létrehoznunk. Össze kell gyűjtenünk egy adott területen a cselekvő tényezőket, a köz- és magánintézmények, a helyi közösségek, egyesületek, a közigazgatás képviselőit, stb.. A helyi intézmények képviselőit tulajdonképpen egy partnerkapcsolatba kell összefogni, vagyis lényegében szövetkezéssé kell alakítani. Ezt oly módon kell megtenni, hogy felvetjük a kérdést: mindannyian ezen a településen, ebben a térségben laknak, tehát nem gondolják-e úgy, hogy szükséges lenne összeállniuk és közösen gondolkodniuk a helyi fejlődés lehetőségein. A második fázis (ez persze történhet egyidejűleg is az első fázissal) az adott terület mintegy lefényképezése, a helyzet feltárása. Ezt a fázist hívjuk társadalmi-gazdasági diagnózisnak. Ez a diagnózis három alapvető pilléren nyugszik: a lakosság, a gazdaság és a képzési rendszer feltérképezésén, elemzésén. Amikor a mérleget megvonjuk, az adatok közötti kapcsolatokat is ki kell alakítanunk. A diagnózis egyes elemei egymásra is hatnak, kölcsönhatásban
is
lehetnek
egymással.
Az
adatok
keresztezéséből
is
lehet
következtetéseket levonni, pl. ha van egy elöregedő, nagyrészt szakképzetlen lakosságunk, egy sebességét apránként elvesztő iparunk és egy nem eléggé rugalmas képzési rendszerünk, akkor mindez azt jelenti, hogy a településen öt év múlva jelentős gazdaságiszociális lecsúszás következik be. A humán erőforrások feltérképezése azt jelenti, hogy felderítjük a lakosság szellemi adottságait, lelki beállítottságát, vagyis konkrét hozzáértését, tehetségét bizonyos dolgokhoz és cselekvési készenlétét, kedvét vagy éppen kedvetlenségét, beletörődöttségét. De a humán erőforrásokba tartoznak a meglévő közösségi cselekedetek csakúgy, mint a potenciális közösségek potenciális cselekedetei is. Ezek alapja azoknak a terveknek, elképzeléseknek a megismerése, amelyeket ki-ki magában hordoz a településsel, a régióval, az országgal és saját magával kapcsolatban is. Sok-sok terv és elgondolás létezik az emberek fejében, amelyek azonban soha nem kerülnek napvilágra, mert soha nem kérdezik meg őket. Valaki, akinek van valamilyen elképzelése, akinek valamilyen terv jár a fejében, nagyon könnyen gondolhatja, hogy ez csak az én álmom, úgysem valósul meg soha, hiszen soha senki nem kérdezte meg tőle, hogy van-e valamilyen elgondolása, vágya? A közösségfejlesztőnek az a dolga, hogy ezek a kérdések feltevődjenek és az egész közösség javára megtérüljenek. A
harmadik
fázis a közösség véleményének,
késztetéseinek,
cselekvési
potenciáljának feltárása, amely nélkül egy közösség hátrányos helyzetben érezheti magát a konzultációkon, kivált fontos kérdésekben. A hivataloknak konzultálniuk kell a 114
közösséggel, pl. földhasználati, tervezési és közlekedési ügyekben, az egészségügyi ellátás kérdésében és sok más területen. Egy jól működő és a megfelelő válaszokat produkáló felmérés segítségével, pl. lehetővé válik a megfelelő helyi politika és a mindenkit kielégítő szolgáltatási rendszer kialakítása. Ezért a legkisebb közösségeknek is érdemes összefogniuk és kialakítaniuk saját közösségi politikájukat. A közösség véleményének feltárására a következő részben több módszert is ismertetünk. A közösség véleményét nem a fejlesztők, hanem az általuk már aktivizált helyi lakosok tárják fel. Igyekeznek minél több helyi embert érdekeltté tenni saját problémái feltárásában, települése, szomszédjai megismerésében. A továbbiakban az a cél, hogy olyan közös, lakossági cselekvési terv készüljön, amely nemcsak a településen élők problémáit és elképzeléseit tartalmazza, hanem a problémák megoldásában aktív szerepet vállaló helyi polgárok és közösségeik feladatvállalását is. Egy ilyen közösségi munkában gyakorlattá válik az együttműködés, párbeszéd alakul ki a lakosság és a helyi önkormányzat között, melynek során begyakorlódnak demokratikus eljárások és a közösség részt vesz a döntések előkészítésében is. A közösségi feltárás során megteremtődnek a helyi nyilvánosság fórumai is, elsősorban a közösségek, ahol az információkat értelmezik az emberek, másodsorban azok az orgánumok, melyeken keresztül véleményeiket a köz elé tárják. A negyedik fázis a feladatok közös rangsorolása: a tervezés. Készítsünk "most", "hamarosan", "később"
táblázatot
a
feladatok
sorrendiségének és
a
felelősök
meghatározásának céljából. A táblázat rovata azoknak az itt és most közösen meghatározandó felelősöknek a köre is, akiknek a kompetenciájába a csoport szerint az adott ügy beletartozik: helyi önkormányzat, helyi lakosok, helyi közösségek, orgánumok, szakértők, szakmai- és érdekképviseleti szervek, munkaügyi központ, központi kormányzat stb.. Lehet a táblázatnak egy "hogyan?" rovata is, amelybe a megvalósítás módozatai írandók, pl. 1. lépés: képzés, 2. lépés: a szervezet (pl. szövetkezet) megalakítása stb. További lehetséges feladatok: •
modelláljuk a településrendezés lehetséges alternatíváit (makett készítése és a vele való közös tervezés, a makett kiállítása több alkalommal a lakosság előtt, további vélemények kérése, stb.),
•
készítsünk adataink és terveink alátámasztására egy helyi térképet, amely bemutatja, mit tartanak fontosnak a helybeli emberek mindennapi életükben? A térkép formáját a település közössége határozza meg, de a teljes közösséget bátorítani kell a térkép 115
strukturálásában való részvételre. A lakossági tervezés ezen a ponton válhat rendkívül érzékletessé. A térkép valószínűleg elegyíteni fogja a meglévő és a vágyott állapotokat, ábrázolni fogja a fásított, sövényekkel ellátott, rendezett utcákat, a kis tavat vagy erdőt, mint szabadidős helyeket, a fontos közösségi épületeket, mint például a községháza, a templom, a közösségi ház, az iskola, a rendelő, a boltok stb. Az eredményeket és a térképet, vagy a településrendezési terv makettjét a település minden lakosával jó lenne megismertetni. A közösségi feltárást végző helyi lakosoknak mindent meg kell tenniük ahhoz, hogy a folyamat eredményéről szóló jelentés másolatai az emberek számára elérhetővé váljanak. Egy - vagy több - nyilvános találkozó a település lakóival jó alkalmat nyújt az eredmények megvitatására, a makettel való tervezésre, a térkép megrajzolására, és lehetőséget ad az újonnan bekapcsolódóknak az alakuló közösségek valamelyikéhez történő csatlakozáshoz. Az ötödik fázis a közösségek megalakulása, képzések és különböző helyi tevékenységek (projektek) indulása. A közösségi feltárást végző helyi lakosok, a kezdeményezők, a szerkesztők, a kérdezők, az értékelők stb. már maguk egy közösséget alkotnak, amelynek saját tevékenysége (projektje) maga a közösségi feltárás, és amelynek költségeire pályázhat is. Emellett a közösség mellett még számos másik is kibontakozik a tervek megvalósítása során. E közösségekkel immár önmagukon belül kell újra végigbeszélni identitásukat, feladataikat, stratégiájukat, lehetőleg bentlakásos képzés keretében. Segíthet új közösségek megalakításánál a helyi tehetségek közjóra való munkálkodása: pl. helyi lap indítása, múzeum kialakítása, nyelvórák adása stb. – mindenütt közösségi megoldásokat keressünk! A megoldások legeredményesebb útja a különféle önsegítő projektek támogatása. Természetesen a közösség nem lesz képes minden elvárásnak a saját maga által előteremtett forrásokból megfelelni, de nagyon sokat lehet és kell is tenni helyi szinten, mint később látni fogjuk. Külső segítség-források mind tanácsok, mind anyagi eszközök formájában rendelkezésre állhatnak, de a munka elvégzéséért maga a település vállal felelősséget. A projektek tervezésénél számba kell venni, hogy melyek a megvalósításához szükséges emberi befektetések: közösségi szerveződések, tanulási, tájékozódási folyamatok beindításának szükségessége; anyagi befektetések; vállalkozási, szövetkezeti formák keresése, pályázati lehetőségek; s mindehhez milyen szakmai, szaktanácsadói, információs és szervezési háttér, közösségi álláshely/ek teremtése szükséges stb.
116
Számos szükségesnek megállapított feladat kivitelezése csak képzés során valósulhat meg. Maga a feltárási folyamat is egy képzés egyben - akár tudatosítjuk ezt mindjárt a kezdetekkor is, akár nem -, de képzés szükséges a számítógépes értékeléshez, az elemzéshez, az írásos összegzés elkészítéséhez is. A partnerek keresése is akkor igazán hatékony, ha azt arra felkészített emberek végzik. De a feltárás során megfogalmazódó feladatok is képzést tesznek szükségessé. A helyi projektek kulcsemberei megtanulnak pályázatot írni; a leendő vállalkozók vagy kisszövetkezetet alapítók vállalkozói- vagy szövetkezet-alapítási tanfolyamon vesznek részt, ellátogatnak sikeres vállalkozókhoz, már működő
szövetkezetekhez;
a
falusi
turizmusba
bekapcsolódók
vendéglátói-
és
nyelvtanfolyamokat, bel- és külföldi tanulmányutakat szerveznek, mert a példának van a legnagyobb mozgósító ereje; stb. Az egyes tevékenységekhez szükséges pénz előteremtése is részben a közösség feladata. A pályázáshoz szükséges információk, a tevékenység rövid és hatásos összefoglalása, költségvetés készítése szintén megtanulandó feladat. A hatodik fázis a belső és külső partnerek megkeresése és aktivizálása. Az így megszületett tervet, mely valószínűleg a település társadalmi fejlesztésének terve lesz, írásban is össze kell foglalni és el kell juttatni •
a helyi önkormányzathoz;
•
a régió településeinek hasonló munkát végző közösségeihez és önkormányzataihoz;
•
a megyei közgyűléshez;
•
a remélt partner-intézményekhez- és szervezetekhez. A lakossági csoport és az alakuló új közösségek menedzseljék a tervet. Osszák föl
maguk között, ki kivel lesz kapcsolatban, és ki kivel beszéli meg később személyesen is a korábban írásban megküldött tervet. Az így született észrevételeket, megállapításokat be kell építeni a tervbe. Ez a munka egyben lobbizás is, a feladattervben meghatározott külső segítség bevonása, aktivizálása - szakérték és pályázati támogatás, közösségi álláshely teremtés stb. A hetedik fázis a szerteágazóvá vált munka koordinálása, az esetleg elakadó megvalósítások továbblendítése, a bátorítás, a figyelemmel kísérés, az információnyújtás, a kapcsolatok szervezése, stb. Erre a legjobb megoldás egy közösségszolgálati munkatárs beállítása az önkormányzatnál, vagy több közösségi munkás alkalmazása a kistérségben, ill. egy közösségszolgálati (információs) iroda létrehozása.
117
4.2.
A
A közösségfejlesztés módszerei
közösségfejlesztés
módszerei
igen
sokrétűek.
Beszélhetünk
a
helyi
nyilvánosságot szervező módszerekről (helyi újságok, kábeltévé és a közösségi rádiózás módszerei), az együttműködést fejlesztő módszerekről, amelyeknél elsősorban az „ők” (hivatal) és a "mi" (lakosság) közötti együttműködésre, de a szakemberekkel, a partnerintézményekkel, s az egymással való együttműködésre is gondolunk. E módszerek erőteljesen érintkeznek a nonprofit szektorban egyre inkább publikált módszerekkel is: nyomásgyakorlás, döntések előkészítése, ülések levezetése, mindenfajta helyi cselekvési technikák: •
a helyi cselekvés formalizálása - egyesületek, alapítványok alapítása és működtetése;
•
a konkrét helyi cselekvésre vonatkozó képzések - tervezés, projektkészítés, pályázatírás stb.
•
tárgyalások és megállapodások vezetése;
•
rendszeres egyeztetés vagy szerződéses viszony kialakítása az önkormányzattal;
•
a döntések előkészítésében és meghozatalában való részvétel;
•
a nyomásgyakorlás módszerei;
•
adományszervezés;
•
fórumok szervezése a szakemberek, a döntéshozókkal és az üzleti szektor képviselőivel stb.
Aktivizáló módszerek A helyi lakosok aktivizálása, vagyis megszólítása és bevonása egy közös gondolkodásba,
a
megszólítottak
reakciói,
felelősségvállalása-elköteleződése,
cselekvőképessége- és kedve, kitartása a közösségi folyamat mellett, stb. nagyon gyakran már a fejlesztőmunka elején meghatározódnak, ezért az ún. aktivizáló módszerek kifejlesztése, finomítása nem egyszerűen módszertani kérdés, hanem a helyi lakosokkal való együttműködés kulcskérdése is. A leggyakrabban alkalmazott aktivizáló módszerek a következők:
118
•
A helyi önszervező-köri mozgalmak kialakítása - helytörténeti-, településszépítő, környezetvédő, természetvédő, önsegítő mozgalmak, Szívesség szolgálat. Gyakran használják
az
amerikai-svéd
mintájú,
Hankiss
Elemér
és
munkatársai
kezdeményezésére mostanában honosodó, ún. "párbeszéd-köri" módszert. •
A helyi emberi erőforrások - tapasztalat, tehetségek és tudás - feltárása és megjelentetése, pl. „tankatalógusban”; vagy más helyi orgánumban - kalendárium, évkönyv stb. A módszer rehabilitálja az ún. hétköznapi kultúrát, vagyis bizonyítja, hogy mindenütt van hozzáértés, tapasztalat, amely valamilyen oknál fogva nem tud a közösség számára is értékesülni, s nem válik a helyi fejlődés tényezőjévé. A módszer másik célja az, hogy önszerveződésre buzdítsa az embereket. Az azonos témában járatos és érdeklődő emberek neveinek egymás mellé szerkesztése sokak számára teheti egyértelművé, hogy nem kell szakkörvezetőre, klubvezetőre várni, saját maguk is megtalálhatják egymást.
4.3.
A helyi részvételen alapuló akciókutatás módszertana
A részvételre támaszkodó folyamatokban az érintettek aktív részt vállalhatnak az életüket és életkörülményeiket befolyásoló tervezésben és döntéshozatalban, az előkészítésben és végrehajtásban, a tanulásban és. Ennek célja az, hogy a létrehozott erőforrások irányítását és a jövőbeni használatuk fölötti felelősséget megossza a helyi résztvevők között (empowering). A részvételen alapuló vidékfejlesztési tervezés nem csupán arról szól, hogy leülünk a vidéki emberekkel és eldöntjük, mit kell tenni. Felismeri azt, hogy az adminisztrátorok, szakértők, és a lakosok mind rendelkeznek saját tapasztalattal és tudással. Sok termelőkből, munkásokból, vállalkozókból és egyéb személyekből álló helyi közösség szerveződik egyesületbe vagy civil szervezetbe. A valós részvétel és koordináció épít ezekre a meglévő szerkezetekre azáltal, hogy megteremti a tervezés és az egyeztetések részvételen alapuló lebonyolításának feltételeit. Ezek a részvételen alapuló folyamatok magasabbra emelik a részvétel szintjét úgy, hogy a vidékfejlesztés szereplői háromszögét (Kulcsár 2006, Madarász 1998), az önkormányzatokat, vállalkozásokat és a civil társadalmat bevonják az interakciós folyamatba, a párbeszédbe és a társadalmi tanulásba. A részvétel különböző fokait lehet megkülönböztetni (Pretty 1995, Christensen et al. 1996):
119
1.
Manipuláció: a legalsó fok valójában a „nem részvételre” vonatkozik, ahol a részvétel tulajdonképpen csak betanítás lehetősége.
2.
Informálás: az érintetteket tájékoztatják.
3.
Konzultáció: az érintettek kérdésekre válaszolnak, és szót kapnak.
4.
Kivitelezés: az érintettek csoportokat alkotnak a tevékenységek kivitelezésére.
5.
Konszenzus-építés: az érintettek interakcióba lépnek és együtt elemzik a projektek problémáit és megoldásait.
6.
Döntéshozatal: az érintettek kollektív döntéseket hoznak.
7.
Társulás: közös célért dolgozó egyenlő felek közötti tapasztalatcsere.
8.
Önigazgatás: az érintettek kezdeményeznek.
Nem minden fejlesztési tevékenység megfelelő a legmagasabb szintű részvételhez. A kormánynak képviselnie kell a szélesebb közönség érdekeit is, és néha ezek az érdekek nem vágnak egybe a regionális illetve helyi érintettek (csoportjainak) érdekeivel. Helyzetenként változik a részvétel szintje. Az egyik opció nem jobb a másiknál, a választás a beavatkozás szintjétől, a célkitűzésektől és a bevont érintettektől függ. A legfontosabb tényező a tudatos döntés a szükséges érintettségről, illetve az érintettek felé tanúsított átláthatóság. Ezáltal elkerülhetőek a túlzott elvárások (Vugt és Salm 2005). A részvételen alapuló térségi fejlesztés alapelképzelése az, hogy a folyamatban számos és sokféle hátterű ember vehet részt, illetve adhat ahhoz támogatást. Ennélfogva nagyon fontos egyrészt mérlegelnünk, hogyan építhetjük ki az emberek kapacitásait a hatékony közreműködéshez, másrészt hogy felmérjük a hiányzó kapacitásokat, amelyeket máshonnan kell behozni. A részvételen alapuló (vidéki) akciókutatás (Participatory Rural Appraisal, PRA) a helyi (települési, mikro- vagy kistérségi) problémák elemzésének egy megközelítése, és kísérleti megoldások kidolgozása a helyi érintettekkel. A csoportalapú elemzés során a vizualizációs módszerek széles skáláját használja fel a társadalmi és környezeti problémák térbeli és időbeli aspektusainak vizsgálatára. Az elemzés elsősorban közösségi szinten zajlik, de egyre többet használják magasabb szintű problémák elemzésére is (Vugt és Salm 2005). Kezdetben elsősorban a természeti erőforrások menedzsmentjéhez, mezőgazdasági projektekhez, szociális akciókhoz, egészségügyi és élelmiszer-biztonsági programokhoz használták (ld. részletesen: Chambers 1994). A vidékfejlesztésre vonatkozó gondolkodásmód változásával együtt a kutatás módozatai is változnak. A hangsúly a kizárólag információszerző módszerekről az 120
úgynevezett részvételi akciókutatások felé tolódott el. A korábban kizárólag a kutató (külső 70
szakértő) által elvégzett feladatokat , a fejlesztési kezdeményezések kialakítását és végrehajtását részben a helyiek valósítják meg (Chambers 1994). A kutató is új helyzetben találja magát: ötleteivel, kérdéseivel, kritikáival sokkal inkább a háttérben marad, 71
facilitátori szerepkört tölt be, miközben folyamatosan figyel és önmaga is tanulóvá válik (Meppem 2000, Chambers 1994, Reason 2001). A módszerek fejlesztése sem kívülről történik, hanem azáltal, hogy a kutató kritikai érzékét és tudatosságát folyamatosan alkalmazza, a történésekre és saját viselkedésére állandóan reflektál (Reason 2001, Webber és Ison 1995). Az akciókutatás módszertana az akciókutatás „kutatási fázisa” során kibontja a különféle helyi tudásokat, társadalmi tanulási folyamatot indít be, amelyek a cselekvőképesség erősödésén keresztül végül konkrét helyi cselekvésekhez vezetnek. Ebben az értelemben a kutatás nem végcél, hanem csupán a cselekvés eszköze (Reason 2001, Meppem és Gill 1998). Fontos azt is kihangsúlyozni, hogy bár a módszer elsősorban helyi erőforrásokra és lehetőségekre épülő programok és tervezés kialakítására irányul, éppúgy célja a külső erőforrások és lehetőségek feltérképezése, bevonása is, ha azok a közösség problémáinak megoldására lehetőséget nyújtanak (ADRC 2001). A PRA különösen utóbbi, a vidéki gyorselemzés (Rapid Rural Appraisal - RRA) elveinek és technikáinak továbbfejlesztésére épít (a két módszer közti különbségeket a 16. táblázat szemlélteti), a harmadik világ országaiban (kiemelten India és Afrika) végzett fejlesztési projektek tapasztalataiból kiindulva. A módszer általános elterjedése az 1990-es évek elejére tehető, használata mind kormányzati, mind civil kezdeményezések kapcsán megfigyelhető (ADRC 2001). Két, egymástól távol eső tervezési gyakorlat vezetett a tárgyalt módszer felé: a „külső” tervezői módszertan, amely szeretett volna túllépni a témáról közvetetten szerzett információk kizárólagos használatán; valamint a helyi (civil) aktivisták által végzett „belső”
fejlesztési
tevékenység,
ahol
igény
volt
ezek
társadalmi
ideáljainak
gyakorlatiasabbá tételére. A PRA-t egyre többször függetlenül használják a közösségek, de mára annyira összetett lett alkalmazásában, hogy nehéz egy módszertanról beszélni. A kifejezés maga félrevezető, mert a technikák kombinációja ugyanúgy alkalmas városi 70
Ezt a szakirodalomban fejlesztési turizmusnak nevezik (Bhandari 2003, Chambers 1983, Webber és Ison 1995)
121
környezetben is, és nem korlátozódik csupán a felmérésre. Használják tervezési, valamint monitoring és értékelési folyamatokhoz egyaránt. A módszer lényegében struktúrát és gyakorlati ötleteket nyújt a problémák helyi, társadalmi részvételen alapuló elemzéséhez, és az ezen alapuló együttgondolkodáshoz, tervezéshez. A közösségi visszajelzésre épülő technikák lehetővé teszik, hogy az érintettek széles rétegét lehessen bevonni a tervezési folyamatba. Bár a PRA elsősorban nem statisztikailag jelentős információk gyűjtésére szolgál, gyakran használják egyéb módszertanokkal együtt, így a hagyományos adatgyűjtés- és feldolgozás kiegészítője lehet (Vugt és Salm 2005).
16. táblázat: Az RRA és a PRA módszerek közti főbb különbségek RRA
PRA
Megjelenés és használat
1970-es, 1980-as évek
1980-as, 1990-es évek
Fő kifejlesztői
Egyetemek
Civil szervezetek
Kezdeti fő használói
Segélyszervezetek és egyetemek
Civil
szervezetek,
hivatali
terepmunkások A fő erőforrás
A helyi közösség passzív tudása
A
helyi
közösség
aktív
kapacitása, analitikai készsége Az információ
Külső szereplők tárják fel és Helyiek tárják fel és birtokolják. birtokolják. Gyakran nem osztják Megosztják külső szereplőkkel meg a helyiekkel
A fő újítás A külső szereplők tevékenysége
A módszertan
Az aktív részvétel, a helyiek
Csoport menedzsment
„viselkedése”
A kezdeményezések kialakítása, Facilitálás végrehajtása
Célja
Adatgyűjtés, tanulás a helyiektől A helyi közösség mobilizálása, szerzett információkból
tanulás a helyiekkel
Főszereplők
Külső szakértők
A helyi közösség tagjai
Eredmények
Ügynökségi tervek
Fenntartható
helyi
akciók
és
intézmények Forrás: Binnewerg 2001, Chambers 1994 és Bhandari 2003
71
A facilitáció tudatos folyamata egy csoport támogatásának abban, hogy csoportként sikeresen teljesítse feladatát. Más szavakkal a facilitáció jelentése az, hogy lehetővé tesszük egy csoport tagjainak azt, hogy hatékony módon vehessenek részt egy folyamatban anélkül, hogy a csoport bármelyik tagja előírná azt, hogy mi fog történni (Vugt és Salm 2005).
122
Gyakorlatilag a Rothman (1995) által, a társadalmi részvétellel kapcsolatban, a 72
közösségi beavatkozások két módjaként
nevesített társadalmi tervezés (Social
Planning/Policy) és helyi fejlesztés (Locality Development) közti hangsúlyváltozásról van szó. A társadalmi tervezés inkább a problémamegoldás technikai folyamatát és - ha a közösségi részvétel nem eléggé meghatározó - a szakértők szerepét hangsúlyozza. Ebben a megközelítésben az érintett társadalmi csoportok gyakran csak a kész tervek véleményezésére vannak felkérve. A folyamatot főként a szakértők vezérlik, akik adatokra támaszkodva, tudományos módszerekkel, egyfajta társadalmi mérnökként készítik elő a közösséget érintő kérdéseket. Ebbe vonják be szükség szerint az érintetteket. Ezzel szemben a helyi fejlesztési megközelítés abból az előfeltevésből indul ki, hogy a közösségi változásokat úgy lehet kieszközölni, ha az emberek széles köre vesz részt helyi szinten a célok meghatározásában és a civil cselekvésben, miközben maga - a kölcsönösség, identitás, részvétel, pluralitás és autonómia szavakkal jellemezhető - folyamat egy közösség-építő törekvés. A helyi fejlesztés úgy támogatja a közösség-építést, hogy kitűzi a folyamatok
céljait,
úgymint
közösségi
kompetencia
(az
önsegítésen
alapuló
problémamegoldás képessége) és társadalmi integráció (harmonikus viszony a különböző faji, etnikai csoportok, társadalmi osztályok között - valójában mindenki között). A vezetést belülről választják, az igazgatás és az irányítás pedig a helyiek kezében van (Rothman 1995). Az akciókutatás módszertana pont arra törekszik, hogy ne részesítsen előnyben bizonyos tudásformákat másokkal szemben: pl. a szakértői tudást a laikusok tudásával (Meppem 2000). A helyi közösségekkel való együttműködés révén megismerhető, hasznosítható és fejleszthető mind az egyéni, mind pedig a közösségi tudás (helyi viszonyok ismerete, helyi kapcsolatrendszerek, kultúra, hagyományok stb.). Egy ilyen folyamatban felszínre kerülnek az úgynevezett hagyományos ökológiai tudás különféle részelemei is, mely az emberek egymás közötti, illetve az adott tájhoz fűződő kapcsolatait, az alkalmazkodást és együttélést testesíti meg, évszázadokon át fölhalmozott tapasztalatok alapján (Holling et al. 1998). Mindezek a helyi közösségek hosszútávú életképességének alapvető tényezői (Bodorkó 2006). A PRA megközelítés alapja a vidékfejlesztési stratégia által érintettek azonosítása, majd a stratégiakészítési folyamatba történő bevonása. Érintettnek lehet tekinteni minden 72
Valójában van egy harmadik beavatkozási mód is, amit a szerző társadalmi akciónak nevez. Ez konfliktushelyzetekre adott döntően érdekképviselethez, felelősségre vonáshoz köthető társadalmi
123
olyan csoportot, vagy egyént, amely képes befolyásolni, vagy amelyre befolyással bírnak a vidékfejlesztési stratégiában foglaltak. Kulcsfontosságú az érintettek folyamatosan változó percepcióinak és preferenciáinak, és az egyes érintett csoportok egymásra hatásának, érdekellentéteinek
illetve
együttműködési
pontjainak
feltárása,
megértése.
A
stratégiakészítési folyamat egyik fő törekvése, hogy az ne kezeljen kiemelten egyes csoportokat a másik rovására, és ne hagyja figyelmen kívül a térség hátrányos helyzetű, illetve kisebbségi csoportjait (pl. gazdálkodók, fiatalok, nők, munkanélküliek, szegények, fogyatékkal élők, romák stb.). Mindezek miatt kiemelt szerepet kap a helyi erőviszonyok, erőterek feltérképezése is (ADRC 2001, DeFilippis 2002, Kapoor 2002, Meppem 2000, Söderbaum 1999). A folyamat egy másik fontos kulcseleme a közösségfejlesztő szemlélet, vagyis az „emberléptékűség; annak felismerése, hogy a kistérség emberekből, illetve közösségekből áll, amelyek helyzete, jövője így közvetlenül egyéni döntésektől is függ” (Czene 2004 idézi Bodorkó 2006: 3. o.). A részvételen alapuló társadalmi tervezés folyamata Összességében a PRA iteratív, innovatív, interaktív és informális jelzőkkel írható le (Bhandari 2003). Elmondható az is, hogy nincs egyetlen mód a PRA lefolytatására, bár van néhány alapvető elv, és több mint 30 módszer a csapatmunka vezetéséhez, a mintavételhez, a megbeszélések strukturálására, és az elemzés vizualizálására. A módszerek kombinációja és sorozata biztosítja, hogy a kvalitatív információkat különböző forrásokból, különböző módszereket használva ellenőrizzük (Vugt és Salm 2005). A részvételen alapuló társadalmi tervezési folyamatában Clark (2000) az alábbi lépéseket különíti el: 1. A helyi lakosok széleskörű bevonása, 2. A helyi erőforrások számbavétele, 3. Közös jövőkép megfogalmazása, 4. A jövőkép elérését szolgáló programok meghatározása.
Az érintettek érdekeinek összeegyeztetését célzó, facilitált tervezési folyamat egy rendszerezett, módszertani keretet biztosít a stratégia megalkotásához. A folyamat során egymást váltják a szakmai és a „laikus“ ötletek, tehát az értékelési folyamat vegyíti az „érték/helyi tudás szakértőket” és a „technikai szakértőket”, és a köztük lévő kreatív feszültségeket is felhasználja. A facilitált folyamat során a helyiek kiválasztják a számukra válaszokhoz köthető (Rothman 1995), ami jelen témához kevésbé kapcsolódik.
124
prioritással bíró témákat, majd a szakértők az eredményeket egy keretrendszerbe foglalják, alkalmazkodva az országos és regionális tervezési folyamatokhoz. A folyamat nagymértékben alapoz a részvételi akciókutatás módszertani eszköztárára (ld. később). A stratégiaalkotási folyamat (struktúrájában is) egyszerűségre és egyszerű nyelvhasználatra törekszik;
a
tervezési
folyamat
részeredményei
(interjúk,
fórumok,
közösségi
beszélgetések) folyamatosan dokumentálásra kerülnek (Bodorkó 2006). Magával a PRA alkalmazásával kapcsolatban a következő konkrét szakaszok különíthetők el (ADRC 2001, Binnewerg 2001): 1. Előkészítés vagy tervezés 2. Végrehajtás (alkalmazás) 3. Értékelés A tervezés során többek közt figyelembe kell venni a rendelkezésre álló időt, a folyamat elindításához és facilitálásához szükséges munkaerőt (csapatot), végig kell gondolni, hogy milyen előkészületek szükségesek a terepmunkához, milyen eszközökre támaszkodunk, milyen eredmények várhatók, milyen információ-forrásokat vonjunk be, hogyan és milyen helyszíneken kell lefolytatnunk a vizsgálatokat. A tervezés során az alábbi konkrét lépések körvonalazódnak: •
Tréning: Amennyiben nincs meg a szükséges tapasztalat a PRA lefolytatásához, szükség van az érintett személyek képzésére. Szerencsés ilyenkor a tervezett célközösség tagjait is bevonni, mert ez a folyamat későbbi hatékonyságát, elfogadottságát és megértését nagyban elősegíti.
•
A munkacsoport kialakítása: A PRA-t lefolytató munkacsapatban különböző képzettségű, különböző gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező embereket kell bevonni, természetesen a helyi közösség aktív részvételével. A csapat kialakításakor a folyamatban szükséges csoport-szerepeket (pl. moderátor, megfigyelő, tolmács stb.,) is ki kell alakítani, osztani.
•
A PRA pontos céljainak és folyamatának rögzítése: Rögzítésre kerülnek a PRA konkrét,
specifikus
illetve
stratégiai
céljai,
a
végrehajtáshoz
szükséges
információforrások, technikák, és a pontos időbeli ütemezés is. •
Előzetes látogatás: A tervezett helyszín(ek) első meglátogatása során kell biztosítani a folyamat végrehajthatóságát. Engedélyeket kell beszerezni, fel kell venni a kapcsolatot az érintettekkel, elő kell készíteni a későbbi, már a végrehajtáshoz kötődő látogatásokat, azonosítani kell a potenciális résztvevőket (egyéneket, csoportokat), és ilyenkor lehet beszerezni a rendelkezésre álló korábbi, szekunder jellegű adatokat is. 125
A végrehajtás során az előző fázisban megtervezett lépések, a konkrét terepmunka, a későbbiekben ismertetendő PRA technikák alkalmazására kerül sor, melynek célja a helyi közösség aktivizálása és bevonása a tervezésbe, miközben számos, a tervezéshez szükséges információt gyűjtünk össze, és elemzünk. Ebben a szakaszban zajlik ezeknek az információknak a dokumentálása is, illetve az ebből leszűrt eredményeknek a megbeszélése az érintettekkel. A tevékenység eredménye a programtervben ölt testet, mely számol a feltárt belső és külső problémákkal/lehetőségekkel, illetve konkrét akciókat fogalmaz meg azok alapján. Az értékelés a programtervben összefogott akciók megvalósításának, a PRA végrehajtásának során felgyűlt tapasztalatok megismerését, és az azokból való tanulást segíti elő. A facilitátorok ebben a szakaszban - amennyiben szükséges vagy igényelt visszatérhetnek a helszín(ek)re, hogy segítsék a közösségeket a megtervezett akciók végrehajtása során. A PRA fontosabb alapelvei és jellemzői •
A facilitátorok szerepe: az eltérő vélemények, nézőpontok feltárása gyakran a térségben megszokott kommunikációs formák megbontásának kihívásával jár, ami érzékeny facilitátori munkát kíván. Ezt gyakran, főleg a folyamat kezdetén csak kívülről jövő személyek tudják hatékonyan végezni, de később egyre nagyobb szerepet kaphatnak ebben helyiek is. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a folyamatnak a „külső” résztvevői (kutatók, szakértők, hivatalok képviselői) csak a facilitálásban vesznek részt, az aktív szereplők azonban mindig a helyi közösség tagjai.
•
A különböző nézőpontok feltárása a csoport-alapú elemzésben: a PRA egyértelműen a különböző egyéni és kollektív érintettek szükségleteinek feltárását célozza. Ezek az érdekek ellentétesek is lehetnek egymással, de így válik teljessé a kép az adott helyzettel kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy az összes érintett nézőpontját bevonjuk, hiszen gyakori hiba, hogy adott közösséget csak bizonyos csoportok vagy személyek képviselnek, és a kialakított programok így bizonyos szűkebb érdekek, és nem a közösség egészének javát szolgálják.
•
Szisztematikus és módszertanilag előkészített folyamat: fontos az alapos előkészítés (pl. helyi kulcsszemélyek mozgósítása, motiválása stb.) annak érdekében, hogy a problémákat az érintettek minél szélesebb rétegeinek bevonásával lehessen vizsgálni.
126
•
A közösségtől való tanulás: A PRA a helyi normákon, tapasztalatokon, a közösség saját tudásán alapul. Alapvetően eltér attól a felfogástól, amit a „tanítsuk a közösséget” szemléletnek nevezhetünk, hiszen a folyamat során a helyiek úgymond saját maguktól tanulnak, saját képességeiket és tudásukat tárják fel, és hasznosítják.
•
Nyitottság és informalitás: A különböző szereplők megnyerése, aktivizálása, valamint az eltérő vélemények feltárása kötöttségektől mentes, nyitott, és informális keretek közt zajló folyamatot igényel.
•
A külső és a belső tudás komplementaritása: Bár a hangsúly a belső erőforrásokon van, mind a belső, mind a külső szereplők által felhalmozott tudásra és tapasztalatokra egyaránt szükség lehet, egymást kiegészítő jellegüknél fogva.
•
Szituáció-függő eszközök: az egyedi társadalmi/fizikai körülmények feltárása szükségszerűen az adott helyzetnek leginkább megfelelő eszközök használatát jelenti. Hasznos ezeknek az eszközöknek és információ-forrásoknak a kombinálása, nemcsak azért, mert minden egyes eszköznek vannak előnyei és hátrányai is, hanem mert ez az eredmények megbízhatóságát növeli (ún. cross-check vagy triangulation).
•
Fenntartott tanulási folyamat: a folyamatosan beérkező és felhalmozódó tapasztalatok (kiemelten a hibáinkból való tanulás) rendszeres összegzése és a folyamat további szakaszában ezek hasznosítása. Ennek eredményeképpen lehetséges a feltáró folyamat fokozatos mélyítése, az érintett személyek motiválása és problémamegoldó készségük, kapacitásuk fejlesztése (ADRC 2001, Bhandari 2003, Vugt és Salm 2005)
A részvételi akciókutatás sajátos módszertani eszközei A részvételi akciókutatás egyik lényege, hogy nagyon széles eszköztárral rendelkezik, melyek nagy része vizuálisan is segítséget ad az információk feldolgozására és elemzésére. Itt most elsősorban ez utóbbiak közül ismertetjük a legfontosabbakat, melyek kifejezetten a PRA sajátosságai. A PRA eszköztárába tartoznak olyan, más esetekben is használatos, széleskörűen
alkalmazott
módszerek,
melyek
viszonylag
jól
ismertek
(pl.
munkacsoportok/workshopok rendezése, swot-analízis, ötletbörze/brainstroming, logikai keretmátrix, fókuszcsoportos megbeszélések, kártyatechnika, problémafa- és célfaelemzés, strukturált interjúk stb.), így ezek részletes ismertetésére itt nem térünk ki. Szezonális naptár (Seasonal calendar/Time chart)
127
Ez a vizuális módszer fontos tényezők időbeli változásának, trendjeinek ábrázolására szolgál, leggyakrabban éves körforgásban (havi vagy heti bontásban), de természetesen adott problémától függően ez változó lehet. Olyan folyamatok és adatok jeleníthetők meg, mint
például
a
csapadék
mennyiségének,
a
mezőgazdasági
termelésnek,
a
termékmennyiségnek, a jövedelmeknek és kiadásoknak, növény- és állatbetegségeknek az alakulása, valamint jól érzékeltethetők vele a munkaerő piaci keresletet és kínálatot, a termékárakat, a turisztikai keresletet, a migrációt stb. jelző trendek is. A közösség tagjaival, vagy csoportjaival (pl. nők-férfiak, felnőttek-fiatalok, gazdagok-szegények, foglalkoztatottak-munkanélküliek stb.) kapcsolatban pedig látványosan érzékeltethetők a legfontosabb tevékenységek, elfoglaltságok, miként (és mire) osztják be a helyiek az idejüket, mire és mennyi munkát fordítanak stb. Ráadásul, a különböző folyamatok közös ábrán is elhelyezhetők, együttesen és könnyen áttekinthetők. A különböző akciók ütemezésénél ez a módszer nagyon egyszerű, és praktikus segítséget jelenthet. Venn-diagram A Venn-diagram adott településre vagy térségre ható legfontosabb - belső és külső személyek, intézmények, szervezetek, csoportok, valamint azok fontosságának (a döntések meghozatalában), befolyásának, és a köztük lévő kapcsolatoknak a képi ábrázolására szolgál. Első lépésként azonosítani kell azokat a legfontosabb szereplőket, akik a döntések meghozatalában, végrehajtásában részt vesznek, illetve akiknek nagy a befolyása az adott településen, térségben (ezek természetesen külső szereplőket is feltételeznek, tehát a vizsgálat ezeket is magában foglalja). A diagramon körök ábrázolják az egyes szereplőket, és a körök nagysága, érintkezése és átfedése jelzi a fontosságuk mértékét, a köztük lévő 73
kapcsolatot . Feltérképezés (Mapping) Képi reprezentáció egy település vagy térség általános állapotáról, fizikai és földrajzi környezetéről, az érintettek véleménye, információi alapján. Ennek során a helyi közösség tagjai külön-külön, vagy csoportosan vizualizálják, és térkép formájában ábrázolják az elemzésekhez, a döntések meghozatalához szükséges legfontosabb befolyásoló tényezőket.
128
Ez vonatkozhat konkrétan a fizikai környezetre (physical mapping), mint például földhasználat,
természeti
erőforrások
elérhetősége,
vízforrások
és
vízfolyások
elhelyezkedése, erózió, intézmények, szolgáltatások hozzáférhetősége, infrastruktúra kiépítettsége stb., de az emberek társadalmi-gazdasági feltételeinek relatív megítélésére is (social mapping). Utóbbiak közt megemlíthetők a vezetést, a szakmákat, készségeket és tapasztalatokat, nemek megoszlását, a vallást, társadalmi csoportokat, jóléti helyzeteket áttekintő helyzetképek. Bejárás (Transect) A bejárás a térképezéshez hasonló, azt kiegészítő módszer, ám végrehajtásában eltérő, mivel itt az adott településen vagy térségben történő séta, vagy séták során látott információk feldolgozása, képi megjelenítése történik, a közvetlen megfigyelésünk alapján. A séta útja előzetes terv szerint halad, végrehajtható egyedül, vagy a helyi közösség adott csoportjával együtt is. A séta során a helyiekkel való találkozás is fontos információforrás lehet. Az eredményeket táblázatos formában, vagy domborzat metszetes formájában lehet ábrázolni (legtöbbször a kettő kombinációjával). A leggyakoribb adatok, melyek a módszerrel beszerezhetők, a következőkre vonatkozhatnak: a terület fizikai környezetének állapota (pl. lejtősség, talajtípusok, vízforrások, földhasználat, infrastruktúra stb.), a mezőgazdasági minták (pl. növényfajták, talajminőség, gazdálkodás módja stb.), a közösségben használt technológiák és eljárások (pl. erózió elleni védekezés, véderdők, gazdálkodási rendszerek stb.), a létező problémák és meglévő potenciálok, társadalmi és kulturális információk (pl. vallás). Történelmi profil (Historical profile) Nagyobb léptékű időbeli áttekintést tesz lehetővé a helyi közösséget érintő változások képi megjelenítésével kapcsolatban, akár a múltra, akár a lehetséges jövőbeli állapotra vonatkozóan. Nyomon követhető például a földhasználat, a földtulajdon, az infrastruktúra, a nép- illetve lakósűrűség, a termesztett növények, a környezet állapota, a természeti erőforrások, a fontosabb szervezetek, a különböző projektek és beruházások stb.
73
Minél nagyobb egy szereplőt szimbolizáló kör, illetve minél közelebb van az adott települést, térséget jelző körhöz, annál fontosabb az adott szereplő (személy, intézmény vagy csoport). A különálló körök esetén, a szereplők közt nincs kapcsolat. Amennyiben a szereplők közt van információáramlás, a körök érintik
129
Mátrix-pontozás (Matrix ranking) Relatív összehasonlítás elvégzése egy konkrét kérdés különböző opciói vagy egy probléma megoldásai között, valamint részletes elemzés elvégzése arról, hogy az emberek mennyire és miért részesítik előnyben az egyes opciókat. A mátrix-pontozás megmutatja, hogy az opciók mennyire felelnek meg az előre meghatározott kritériumoknak. Ehhez fontos előre tisztázni, hogy mit akarunk összehasonlítani, és meghatározni az opciók összehasonlítására használt kritériumokat. Minden kritériumot egy függőleges tengely mentén helyezünk el, így egy táblázat (mátrix) keletkezik. A módszer segítségével a problémák, illetve annak a helyi viszonyokhoz illeszkedő megoldási lehetőségei a kritériumok alapján rangsorolhatóak (preferencia lista). A bevont tényezők preferencia rangsorát egyénileg, és csoportosan, a közösség szintjén is vizsgálhatjuk, azokat egymással összehasonlíthatjuk. A mátrix pontozás arra is hasznos, hogy olyan kulcsfontosságú mutatókat azonosítsunk, amelyeket más módszerek használata során nyomon követhetünk. A mutatókat az azonosított kritériumok közül választhatjuk ki. A következőkben egy helyi részvételen, és a PRA megközelítésen alapuló vidékfejlesztési tervezés lefolytatásának, a legfontosabb lépéseknek az ismertetésére kerül sor.
4.4.
74
Részvételen alapuló vidékfejlesztési tervezés
A fejlesztés a stratégiai tervezés, a kivitelezés, a kivitelezésből való tanulás és a tapasztalatokon, valamint a változó környezeten alapuló alkalmazkodás dinamikus és fenntartott folyamata. Az itt bemutatott modell összefoglalja a helyi kezdeményezések tervezése, kivitelezése, menedzsmentje és kiértékelése során szem előtt tartandó fontos szempontokat, így útmutató és ellenőrző lista szerepét tölti be. Természetesen nem ez az egyetlen követhető modell, de a legtöbb térség számára hasznos lehet. A folyamat-modell négy szakasza a következő (Vugt és Salm 2005):
egymást. Amennyiben pedig átfedés van, minél nagyobb az átfedés, annál nagyobb az együttműködés a szereplők közt a döntéshozásban. 74 Az alfejezet megírásakor Vugt és Salm (2005) munkájára támaszkodtunk.
130
•
Indítás: a FTF kezdeményezés indokoltságának lefektetése, mobilizálva a közösségi érdeklődést és eldöntve, milyen szervezeti és intézményi megoldásokra van szükség
•
Stratégiai tervezés: a FTF kezdeményezés sikerességéhez szükséges részletes tervezés és stratégia-fejlesztés elkezdése;
•
Kivitelezés és menedzsment: a kezdeményezés kivitelezésének és folyamatos finanszírozásának irányítása, és a folyamatos közösségi bevitel és érdeklődés fenntartása; valamint
•
Tanulás és alkalmazkodás: a hatás, a sikerek és a kudarcok monitoringja, az ezekből történő tanulás, és a tevékenységek folyamatos javítása. A sikeres, fenntartható fejlesztési folyamathoz gondosan át kell gondolni, hogyan
vonjuk be az érintettek különböző csoportjait, és hogyan tartsuk fenn elkötelezettségüket. A kistérségi fejlesztés legnagyobb kihívása ugyanis az érintett csoportok, és a szélesebb közösség támogatásának, bevitelének mobilizálása. Nagyon fontos a támogató intézményi környezet létrehozása is. Ennek értelmében biztosítani kell azt, hogy a helyi szervezeti szerkezet, a kormányzati eljárások, a finanszírozási mechanizmusok, és a kormányzati ügynökségek személyzete, amennyire tőlük telik, támogassák a fejlesztési folyamatot. Már a legelején fontos a közösségi támogatás kiépítése. Ennek kulcsa a helyi érintettek kezdetektől történő bevonása, mivel ez lehetővé teszi számukra a jövőkép kialakítását, a magas szintű részvétel vállalását, és hogy a folyamatot sajátjuknak érezzék. A térségi kezdeményezések jelentős támogatást követelnek számos különböző szereplőtől. A közösségnek bíznia kell abban, hogy az aggodalmait és javaslatait nem csupán meghallgatják és mérlegelik, hanem végül a térségi kezdeményezés a teljes közösség, és nem csak néhány befolyásos ember számára hoz majd előnyöket. Mindezek azért lényegesek, mivel a tapasztalatok alapján a vidékfejlesztés csak akkor lesz sikeres, ha magas szintű hozzájárulást és támogatást kap a közösségi, az üzleti és a kormányzati érintettek széles rétegeitől. A csak kevesek által értett, felülről lefelé irányuló terv nem valószínű, hogy sikeres vidékfejlesztést eredményez. Ráadásul, nem csak maga a terv a fontos, hanem a tervezés folyamata. A mai világban a változás gyors, így a tervek hamar elavulnak, és átdolgozásra szorulnak az új körülmények alapján, valamint aszerint, hogy milyen tanulságok voltak leszűrhetők a terv első változata kivitelezésének kísérletéből. Ezért a tervezés folyamata, és nem a terv az, ami az
131
innovációhoz és a változáshoz szükséges megértést és elkötelezettséget létrehozza a térségi közösségben (Vugt és Salm 2005). A részvételen alapuló tervezési folyamat hat szakaszban írható le, ahol minden szakasz további lépésekből áll (17. táblázat). 17. táblázat: A részvételen alapuló tervezési folyamat szakaszai és lépései Szakaszok 1. Indítás
Folyamatos szakaszok Kapacitás-építés
2. A folyamat fókuszálása 3. Helyzetelemzés 4. A kistérségi jövőkép kidolgozása
Kapcsolódó események Orientációs műhelymunka Fókuszáló műhelymunka
Monitoring és értékelés, tanulás és alkalmazkodás
Találkozók, műhelymunkák Jövőkép-formáló műhelymunka
5. Stratégiák kialakítása
Stratégiai műhelymunka
6. Végrehajtás
Találkozók, műhelymunkák Forrás: Vugt és Salm 2005
Majdnem minden szakasz rendelkezik egy vagy több kulcsfontosságú kapcsolódó eseménnyel, amelyek magukban foglalják a fő találkozókat, műhelymunkákat, illetve információgyűjtő tevékenységet. Ezek teszik igazából lehetővé az érintettek részvételét a tervezési folyamatban. A megfelelő részvételen alapuló tervezés időigényes, így az itt leírt folyamat várhatóan legalább egy évig tart, az elemzés mélységétől, illetve attól függően, hogy milyen gyakran hajlandóak az emberek találkozni. A tervezési folyamat egy kis csoport bevonásával kezdődik, melynek tagjai megfelelő módon képviselik az üzleti szféra, az önkormányzatok és a civil társadalom érdekeinek és szervezeteinek keresztmetszetét. Ez a csoport indítja be a munkát, aztán együttműködik a közösség egy szélesebb csoportjával, hogy azonosítsák a kulcsfontosságú térségi ügyeket, és behangolják a tervezési folyamatot. Az ezt követő helyzetfeltárás részletesebb ismereteket biztosít a térség problémáiról és félelmeiről, illetve az emberek jövőbeni fejlesztésekre vonatkozó elképzeléseiről. A kapott információ alapján, részvételen alapuló műhelyek sorozatát lehet megtartani, hogy jövőképet hozzunk létre a térség vagy település számára, és azonosítsuk a követendő stratégiákat. Esetenként szükségessé válhat kisebb munkacsoportok kialakítása is, a stratégiák részletes kidolgozásához. Végül monitoring tevékenységre van szükség, hogy meggyőződjünk arról, vajon a tervezés
132
valóban tettekhez vezet-e. Fontos az előrehaladás folyamatos felülvizsgálata, a szükséges javítások eszközlése, valamint a nem közvetlenül bevontak tájékoztatása az eseményekről. Mivel a részvételen alapuló tervezési folyamat legtöbbször kiszámíthatatlan, az ebben a modellben leírtak csupán vázlatos útmutatóként szolgálnak, és nem kizárólagosan követendő lépésekként kell kezelni azokat (Vugt és Salm 2005). 1. Indítás Az Indítási szakasz során számos tényezőt kell átgondolni és megszervezni. Kiket vonjunk be? Milyen szervezeti struktúrákra lesz szükség a tervezési folyamat támogatásához? Meddig tart a folyamat, és melyek lesznek a legfontosabb tevékenységek? Ki és miért vállal felelősséget? Hogyan kommunikáljuk a folyamatot a szélesebb közösség felé? Hogy miként indul el a részvételen alapuló tervezési folyamat, és ki kezdeményezi azt, valószínűleg térségenként változik. Bárhonnan származzon is a kezdeti inspiráció, az első lépés a kulcsemberekből álló belső csoport - az ún. előkészítő csoport - létrehozása, akik segíthetnek a folyamat alakításában és előrevitelében. A csoport tagjai általában kulcsfontosságú közösségi vezetők, polgármesterek, vállalkozók, és a kistérségi menedzser. A részvételen alapuló tervezés egyik kulcsfontosságú elve az, hogy már a legelejétől a lehető legtöbb embert vonjuk be. Következésképpen az előkészítő csoport egyik legfontosabb feladata a térség további kulcsfontosságú szereplőinek feltérképezése, és a velük való kezdeti kapcsolat megteremtése. A következő kritériumok segíthetnek a kulcsemberek azonosításában:
•
fontos pozíció a térségben, településen (döntéshozó hatalom, legitimitás);
•
a térség vagy település ismerete;
•
kapcsolatok, hálózat, kommunikációs készség;
•
ismertség, tisztelet, bizalom; illetve
•
konkrét érdekek, csoportok képviselete. Ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el a részvételen alapuló tervezési folyamattal,
nagy elkötelezettség szükséges a térségi vezetők, és a folyamatot napi szinten koordinálók és kivitelezők részéről. Az elkötelezettséget újból és újból meg kell erősíteni, és ki kell terjeszteni a folyamat során, a legelejétől a legvégéig. Át kell fognia a siker biztosításához 133
szükséges feltételeket, beleértve a tudatosítást, a tervezés operatívvá tételéhez szükséges erőfeszítéseket, és a teljes folyamat lefedéséhez szükséges pénzügyi erőforrások meglétét. A kistérségi tervezés és fejlesztés a nemzeti és európai szakpolitikák és programok, valamint a globális trendek összefüggésében zajlik. Fontos, hogy az előkészítő csoport tisztában legyen ezekkel a politikákkal és programokkal, tudja hogy milyen hatással vannak a kistérségi fejlesztésre, illetve hogyan támogathatják azt. A vidék gazdasági és szociális hanyatlásának egyik oka az, hogy nem megfelelően értelmezik a változó piaci helyzetet, és nem jól reagálnak arra. A részvételen alapuló tervezési folyamatok egyik fontos szerepe éppen az, hogy segítsen az egyes szektoroknak és alszektoroknak abban, hogy tudatosítsák ezeket a külső trendeket, és fejlesszenek ki válaszstratégiákat. A szélesebb közösség részvételen alapuló tervezési folyamat előtt, az előkészítő csoportnak rendelkeznie kell a folyamat működésének alapvető elképzelésével. Például: mennyi ideig fut majd, kit vonnak be, milyen kulcsfontosságú közösségi részvételen alapuló események zajlanak le, milyen erőforrásokra lesz szükség és melyek elérhetőek, valamint mik lesznek az eredmények? A folyamat aktuális elképzelése persze változhat további konzultációk lefolytatása után, új ötletek felbukkanásával. Könnyebb azonban a szélesebb közösséggel kommunikálni, ha konkrét ötleteket és javaslatokat tudunk felvetni. Az előkészítő csoport csak a folyamat korai szakaszában működik. Egyik fontos feladata az, hogy bevonja a kistérségi érintetteket annak eldöntésébe, hogy milyen szervezeti, intézményi struktúrára van szükség a tervezési folyamat, és a vidékfejlesztés hosszú távú támogatásához. 2. A tervezési folyamat fókuszálása Miután a kis létszámú előkészítő csoport elindította a folyamatot, javaslatokat és ötleteket fogalmazott meg a tervezési folyamat lefolytatásához, ebben a fázisban már az érintettek sokkal tágabb körének bevonása történik meg (itt már fókuszáló csoportról beszélünk). A lehetséges szereplők köre igen tág (18. táblázat). Sprenger (2001) közintézményeket, vállalatokat és szövetségeseiket, valamint egyéneket és csoportjaikat különíti el. Swinburn és társai (2004) állami, magán és helyhatósági/közösségi szektort azonosítanak. Kulcsár (2006) és Madarász (1998) önkormányzati, gazdasági (vállalkozói), társadalmi (civil) „háromszögről” ír.
134
18. táblázat: A fejlesztés lehetséges szereplőinek főbb csoportjai Állam és Közintézmények Kormányzati intézmények, Fejlesztési tanácsok • regionális • megyei • helyi
hivatalok,
Helyi önkormányzatok • képviselőtestületek és hivatalaik • térségi szövetségek Közszolgáltatásokat végzők • iskolák, egyetemek • szociális, egészségügyi intézmények • kutató intézetek
Vállalati vagy magán szektor Pénzintézetek • bankok és pénzügyi csoportok • takarékszövetkezetek Termelő szektorok és csoportok • kereskedelmi és iparkamarák • nagyvállalatok • részvénytársaságok • KKV-k, mikrovállalkozások • szövetkezetek
Közösségek, csoportok Területi szervezetek • társulások • egyesületek Kulturális szervezetek Szociális és vallási szervezetek, egyházak Civil szervezetek, NGO-k Érdekcsoportok, szövetségek
szakmai
Szolgáltató vállalatok • média • magán szolgáltatók • szakszervezetek • fejlesztő csoportok Forrás: Sprenger (2001) valamint Swinburn és társai (2004) alapján saját szerkesztés, 2007
A tervezés ezen szakaszának lényege végeredményben az, hogy ezen szereplők szélesebb körű visszajelzése alapján egyetértés alakuljon ki abban, hogy mire összpontosítsunk a tervezési folyamat során (pl.: az összes ágazatra, vagy csak bizonyos szektorokra), valamint abban, hogy az érintettek szélesebb köre miként járulhat hozzá a folyamathoz és melyek a szükséges szervezet-fejlesztési intézkedések. Ennek a fázisnak tovább kell vinnie a tervezési folyamatot a „kevesek” elképzelésétől egy széleskörű támogatottságot élvező folyamat felé, amelyet legitim és hatékony döntéshozatali, valamint koordináló szervezeti struktúra támogat. Fontos annak biztosítása, hogy az érintettek szélesebb köre értse a javasolt tervezési folyamatot. A tervezés összes szakaszának átláthatósága rendkívüli fontossággal bír. A teljes megértés hiánya téves elvárásokhoz és csalódáshoz vezethet. Ez magára a fejlesztési projektre/folyamatra is káros hatással lehet. A részvételen alapuló technikák során könnyen kialakul a bizalmatlanság, aminek kijavítása igen nehéz feladat. Az emberek jóval szélesebb körének bevonásával készítünk egy sokkal részletesebb elemzést. Ezen kívül azáltal, hogy információkat generálunk az érintettek körével kapcsolatban, és meghatározzuk, hogy mik a kérdéseik az érintettek elemzésének folyamata során, segítünk kiépíteni az együttműködéshez szükséges megértést és a bizalmat a különböző csoportok között. Az érintettek elemzésével azonosíthatjuk az érintettek csoportjait és az egyes személyeket, akikre a folyamat hatással van.
135
Meghatározhatjuk érdekeiket és a hozzáállásukat, és olyan tevékenységeket tervezhetünk meg,
amelyek
segítenek
növelni
elkötelezettségüket,
illetve
csökkenthetik
a
konfliktusokat. A
folyamat
hatáskörének
meghatározásához és
azon
fejlesztési területek
azonosításához, amelyekre a stratégiának összpontosulnia kell, szükség van a térség fő kérdéseinek megértésére. A vidékfejlesztés egy nagyon tág terület, így természetesen igen sok különböző kérdés merülhet fel. A tervezés ezért részben egy, a prioritásokat meghatározó gyakorlat is, és ez a lépés segíthet a konszenzus kialakításában arra vonatkozóan, hogy a tervezési folyamat mely legfontosabb kérdésre vagy területre összpontosuljon. Például, a tervezés összpontosulhat bizonyos ágazatokra, esetleg a fejlődés egy meghatározó gátló tényezőjére, mint az oktatás vagy az infrastruktúra. Miután sokkal világosabbá vált az összes résztvevő számára, hogy melyek a legfontosabb kérdések, kik szeretnének részt venni a folyamatban és melyek a teendők, az érdekelt támogatásával letisztázható és kifinomítható, hogy a tervezési folyamat következő szakaszai miként kerülnek levezetésre. A fókuszáló fázis alatt szükséges megegyezni azokról az intézményi struktúrákról, amelyek a jövőben a tervezési folyamatot támogatják. Az előkészítő csoportnak az önkormányzati, az üzleti és közösségi vezetőkkel konzultálva már egy világos javaslatot kellett elkészíteniük, a kistérségnek legjobban megfelelő intézményi háttérről. Ezeket egy szélesebb fórumon kell megbeszélni annak érdekében, hogy biztosítsuk az általános egyetértést és meggyőződjünk arról, hogy nincsenek olyan kétségek, amelyek ahhoz vezetnek, hogy az érintettek fő csoportjai megkérdőjelezhetik az elrendezések legitimitását. Az is fontos, hogy az érintettek szélesebb köre átlássa a teljes struktúrát, és megértse a benne rejlő feladatokat és felelősségeket, valamint megfelelő platformot biztosítsunk azok számára, akik szeretnének részt venni a tervezési munkában. Az az optimális, ha a térség összes fő ágazata és területe képviselteti magát. Fontos, hogy az emberek elkötelezettségét elnyerjük, és aktívan bevonjuk őket a folyamatba. A szervezeti egységek szerepeinek és felelősségeinek világosnak kell lenniük. A különböző érintetteknek vagy résztvevőknek világosan látható felelősséget kell vállalniuk a munka egy részével vagy egy bizonyos feladattal kapcsolatban. A részvételen alapuló tervezés sikeréhez elengedhetetlen egy jó kommunikációs stratégia. A kommunikációs stratégia célja, hogy biztosítsa a folyamatos elkötelezettséget és támogatást az összes fontos érintett részéről a folyamat minden aspektusával 136
kapcsolatban. A kommunikációs stratégiával növeljük a projekt iránti tudatosságot és megértést, azáltal, hogy a projekt kulcsfontosságú üzeneteit és tartalmát eljuttatjuk az azonosított érintettek és a célközönség felé. Ehhez szükség van egy részletezet és dokumentált kerettervezetre, a kommunikációs stratégia működési tervére. Ez tartalmazza többek közt a célokat, a célcsoportokat, az eszközöket, kommunikációs csatornákat, a végrehajtás részleteit. 3. A helyzetfeltárás Egy jó kistérségi terv alapja a térségi helyzet átfogó ismerete. Meg kell érteni a különböző ágazatok helyi gazdasági trendjeit, valamint meg kell találni a felmerülő társadalmi és környezeti kérdéseket, és azok okait. Erre a legjobb módszer a kistérségi közösség bevonása saját helyzetének elemzésébe és megértésébe. Ez jóval hatékonyabb, mint amikor csak - főleg külső - szakértők gyűjtenek információkat, mert a folyamat minden lépését a helyi emberek végzik (akik a helyi viszonyokat a legjobban ismerik), vagy legalábbis részt vesznek benne. A részvételen alapuló helyzetfeltárás igen gondos előkészítést igényel annak érdekében, hogy hatékony, átfogó és vonzó legyen az érintettek számára, akár munkatársról, akár célcsoportról van szó. A fókuszáló műhelymunka résztvevői azonosították a legfontosabb területeket, ahol elemzésre és fejlesztésre van szükség. Az érintettek elemzése megmutatja az érintett egyének csoportjait. Ezekből az információkból lehetőség van a részvételen alapuló találkozók első tervezetének felvázolására. Ugyanakkor a folyamatot a kivitelezés során ismerjük meg, így az első pár találkozón megszerzett információk alapján esetleg felülvizsgálhatjuk a tervet, és új elemeket adhatunk hozzá. Nyilvánvalóan, az integrált vidékfejlesztési tervezés nem kezd mindet elölről egy adott (kis)térségben. Idő-, és energiapocsékolás lenne, ha a már rendelkezésre álló adatokat és információkat figyelmen kívül hagynánk. Ezért a részvételen alapuló helyzetelemzés első lépése az összes olyan háttér-információ begyűjtése, amely a tervezési folyamat hasznára válhat. Ilyenek lehetnek: •
a korábbi tervek és stratégiák elemzése;
•
az elérhető statisztikai adatok összegyűjtése; és
•
egyéb információforrások keresése.
137
Nagyon fontos annak megtervezése, hogy mely érintetteket kérdezzük meg, és miként tesszük ezt. A cél a helyi tudás különböző eszközökkel (pl. csoportos 75
megbeszélések ,
interjúk,
kérdőívek)
történő feltárása,
hogy összegyűjtsük az
információkat a térség jelenlegi állapotáról, konkrét érdekeiről és kezdeményezéseiről, a helyi közösség benyomásairól, a problémákról és trendekről, valamint a közösség tagjainak vágyairól és igényeiről. Ilyenkor egyébként jellemző, hogy nagy mennyiségű un. puha (nem számszerűsíthető, szubjektív) adatot is kapunk. A részvételen alapuló helyzetfeltárás másik, nem kevésbé figyelmen kívül hagyható célja a helyzettel kapcsolatos helyi tudás és megértés generálása, a helyi érintettek közötti kommunikáció és szerveződések kezdeményezése, valamint a tanulási folyamat fenntartása a térségben. A helyzetelemzés során, bizonyos területeken további információkra van szükség. Nem minden információ szerezhető be a helyi érintettektől vagy hivatalos személyektől. Bizonyos kérdésekben további tényekre, számokra vagy betekintésre van szükség a tervek megfelelő minőségének biztosítása érdekében. Ez lehet piackutatás, információ a gazdaságok vagy cégek létező gyakorlatairól, a földhasználati szerkezetről vagy tulajdonosi adatokról, a finanszírozási lehetőségekről, stb. A különböző forrásokból, csoportoktól megszerzett információ összegzése és elemzése kulcsfontosságú a folyamat szempontjából. Célszerű, ha az összes munkacsoport elvégzi munkája eredményének összegzését, amikor az már gyakorlatilag befejeződött, illetve olyan találkozók megrendezése, ahol azok vesznek részt, akik levezették a csoportos megbeszéléseket, interjúkat. 4. A kistérségi jövőkép kialakítása A jövőkép kialakítása az egyik módja annak, hogy a jövőben elérendő közös céloknak és a különböző érdekeknek közös kiinduló alapot találjunk. A jövőkép kialakítását megelőzően hasznos lehet a lehetséges forgatókönyvek kialakítása és értékelése, azaz a külső és belső trendek függvényeként, a térség lehetséges fejlődési útjainak megvizsgálása. Ez nyilván magában foglalja az esetleges negatív irányokat is. A jövőkép alapján azonosíthatjuk azokat a tevékenységeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a fejlődést a jövőképnek megfelelő irányba mozdítsuk elő.
75
A csoportos megbeszéléseknek számos haszna van: a csoport tagjai megértik egymást és/vagy burkolt konfliktusokra derül fény; a csoport tagjai sokkal szervezettebben kezdenek gondolkodni a problémákról és megoldásokról; információkat szerzünk az egyes érintettek csoportjainak érdekeiről és nézeteiről; együttműködés és szerveződés generálható, valamint elérjük a csoport tagjainak elkötelezettségét.
138
A helyzet elemzése során - a különböző csoportoktól, személyektől - megszerzett tudást meg kell osztani, így az összes lehetőséget ki kell használni a visszacsatolásra az érintettek csoportjai felé. Ez arra is irányul, hogy közös tudatosságot generáljon a régió problémáival, kérdéseivel, és lehetőségeivel kapcsolatban. Ez lesz az alapja a stratégia kidolgozásának. A jövőkép kialakításának alapjaként jó gyakorlat a forgatókönyvek elemzése. A forgatókönyv-elemzés alapelve, hogy a jövőben legvalószínűbben bekövetkező trendek és tényezők következményeit elemezhetjük, ezeket a folyamatokat megérthetjük. A forgatókönyvek elemzése magában foglalja a történetek felvázolását, amelyek a különböző elképzelhető jövőbeni helyzetekről szólnak, amelyeket a külső befolyások és trendek alakítanak. Lényegében a forgatókönyvek elemzése a „Mi van akkor, ha?” kérdés feltevését jelenti. A résztvevők számára betekintést és magyarázatot nyújt a térség fejlődésének irányával kapcsolatban, és bemutatja a lehetséges következményeket. A jövőkép a kívánt jövő egy közösen megformált gyakorlati képe. A jól kialakított, és széles körben osztott hosszú távú jövőkép kritikus jelentőségű a közös cél érdekében, és annak biztosításában. Vigyázni kell arra, hogy míg a tervezési folyamat igen hasznos része a problémák azonosítása, a probléma-alapú tervezés negatívvá válhat, és lemaradhatunk az új lehetőségekről. Az emberek szeretnének az alapján tervezni, hogy a jövőben miként szeretnének élni, és nem csak a problémákra koncentrálni. Az ilyen közös jövőkép elérendő célként szolgálhat a közösség számára A kulcsfontosságú tevékenységek meghatározása egy lépés abba az irányba, hogy átfordítsuk az elvont elképzeléseket egy megfoghatóbb eredménnyé. Amikor döntések születtek a fő stratégiákról és irányokról, a következő lépés a világos célok, tevékenységek, és felelősségi körök kialakítása. Ez a tervezés egy részletes szintje, amelyet gyakran egy kisebb csoport végez, majd azután megosztja szélesebb körben, a visszacsatolás érdekében. Amennyire lehetséges, fontos olyan célok meghatározása, amelyek értékelhetők és idővel nyomon követhetők. Minden céllal kapcsolatban szükség van a végrehajtandó tevékenységek, és a felelős személyek meghatározására is. 5. A stratégia kidolgozása A stratégia (vagy stratégiai program) tartalmazza az összes célkitűzést, és a jövőkép elérése érdekében elvégzendő tevékenységet. A részvételen alapuló folyamat során, a stratégia és a meghatározott vizsgálandó beavatkozási területekre vonatkozó alprogramok, a helyzetelemzésen alapulnak. Azokat a fő területeket, amelyekkel a stratégiának 139
foglalkoznia kell (alprogramok), a fókuszáló műhelymunka határozta meg, míg a legfontosabb konkrét területeket és tevékenységeket a helyzetelemzés, és a jövőképtervező tevékenységek azonosították. A stratégia kidolgozása a korábbi fázisokra épít Az alprogramokon tematikus munkacsoportok (pl. turizmus munkacsoport) hatékonyabban dolgozhatnak. A tematikus munkacsoport tagjai lehetnek ugyanazok az emberek, akik a helyzetfeltárási folyamatot levezették, és részt vettek az eredmények összegzésében. A tematikus munkacsoportok első feladata, hogy összegyűjtsék a folyamat során megszerzett összes információt és eredményt. Ez további összegző munkát eredményezhet. A végső eredmény magában foglalja: •
az összes kemény és puha információ világos áttekintését;
•
az
összes
kérdést
és
problémát,
logikusan
és
hierarchikusan
csoportosítva; és •
az összes célkitűzés és az elvégzendő tevékenységek listáját. A helyzetfeltárás eredményeinek elemzése és megértése lehetővé teszi a prioritások
megállapítását, és az alprogramok átfogó, vagy konkrét célkitűzéseinek meghatározását, elkülönítését. Tervezési eszközök (mint például a logikai keretmátrix, a probléma- és célfák)
segítségével
meghatározhatjuk
a
cél-hierarchiát,
strukturálhatjuk
a
tevékenységeket, átláthatóbbá tehetjük a várható eredményeket, valamint felmérhetjük a kockázatokat és feltételeket. Amikor az összes információt begyűjtöttük, összegeztük és rendszereztük, amikor döntés született a prioritásokról és a célkitűzések hierarchiájáról, kezdjük el megformálni a stratégiát, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy logikus rendszerbe foglalva leírjuk a tanulságokat, és az elvégzendő tevékenységeket. Amikor a stratégiai munkacsoportok kidolgozták a rájuk eső részt, lehetőség van az egyes részek összegyűjtésére, és némi szerkesztéssel a dokumentum véglegesítésére. A döntéshozó bizottságnak el kell olvasnia, és jóvá kell hagynia a dokumentumot. Amennyiben a folyamat politikai vagy pénzügyi támogatást kap, be kell nyújtani jóváhagyásra bizonyos politikai testületekhez is. Ezután a stratégia terjeszthető, és a kommunikációs tervnek megfelelően kommunikálható. A stratégia megosztásának különböző módjai léteznek:
•
esetleg egy kisebb közösségi fórum, ahol az emberek megismerhetik és megbeszélhetik azt;
140
•
részletes konferenciák sorozata, ahol az emberek megismerhetik a technikai információkat, amelyek a stratégiát és a döntéseket alátámasztják;
•
meglovagolni
az
érintettek
egyéb
eseményeit:
pl.
önkormányzati
üléseket,
kereskedelmi- vagy iparkamarai konferenciákat, mezőgazdasági vásárokat; •
kiadványok készítése, és/vagy az újságok közösségi, vagy üzleti részében cikkek megjelentetése;
•
rádió és televízió, az Internet és/vagy
•
stratégiai műhelymunka megszervezése.
6. A végrehajtás Nagyon nagy kihívás, hogy megtaláljuk a dokumentált stratégia legjobb felhasználási módját. Fennáll a veszély, hogy stratégiánk egy asztalfiókban vagy a polcon végzi, tulajdonképpeni megvalósítás nélkül. Ezért nagyon fontos, hogy megtervezzük, serkentsük, és folyamatosan megerősítsük a végrehajtási fázist. A végrehajtás módja változhat a finanszírozási szerkezet szerint. A legtöbb esetben az integrált programokat nagyon sok forrásból finanszírozzák. Ez a stratégia végrehajtását bonyolulttá és kockázatossá teszi, mivel a hozzáférhető támogatási rendszerek folyamatosan változnak, és nagy a verseny a jelentkezők között. Vannak azonban olyan programalapú támogatási rendszerek (pl. a LEADER+), amelyeknek nincs szükség forrás-feltáró tevékenységekre, hanem ehelyett széleskörű intézményi és partnerségi koordinációt igényelnek. A stratégiai műhelymunkán akciócsoportokat alakítottunk a stratégia bizonyos területeinek
végrehajtására.
Ezek
az
akciócsoportok
találkozókat
és
kisebb
műhelymunkákat rendezhetnek a potenciális projekt-tulajdonosok, és a tervezett stratégia által lefedett kérdésekkel foglalkozó emberek számára. A találkozókat témák szerint tarthatják meg. Ebben a szakaszban nagyon fontos, hogy megtaláljuk az összes partnerségi és együttműködési lehetőséget, hiszen ezek pozitív hatással vannak a projekt tartalmára, és a finanszírozási lehetőségekre. Ez a lépés különösen indokolt abban az esetben, ha program nem teljes egészében kerül finanszírozásra. Általában létezik hozzáférhető pénz minden projekt számára, de nem reális azt feltételezni, hogy valamennyi potenciális projekt-tulajdonos ismeri az összes lehetőséget. Fontos, hogy az érdekelteknek egyszerűsített, világos és átfogó információt nyújtsunk a finanszírozási lehetőségekről. A sok projekt, és az azokhoz kapcsolódó tevékenységek lehetővé teszik a stratégia megvalósítását. A projekteknek jól kigondoltnak kell lenniük és integrálni kell őket a 141
térségben kidolgozott egyéb stratégiákba és szakpolitikákba. A projektek részletes megtervezése az előfeltétele a jó minőségű, sikeres pályázatnak. A projekt részletes tervezésénél használható a logikai keretmátrix (LOGFRAME) módszer, ami szoros és logikus struktúrát biztosít, és ezáltal világos, jól szervezett pályázatokhoz vezet. Bár már rendelkezünk néhány részletes projekt-javaslattal és információval a finanszírozási lehetőségekről, a pályázat bizonyos részeihez (pl. az üzleti terv, vagy egy cash-flow elemzés) szükség lehet szakemberek segítségére, vagy konzultációra a hatóságokkal. Érdemes megnézni a korábbi, illetve máshol megvalósult projekteket is, hogy tanuljunk belőlük. Amennyiben a projekt végrehajtásához megfelelő szerkezet különbözik a „köztes szerkezettől”, amelyet a folyamat fejlesztési és tervezési fázisainak kezelésére alakítottunk ki, időt kell szánni annak megtalálására, felvázolására és bevezetésére is. A folyamatos fázisok - Kapacitásépítés, monitoring és értékelés, tanulás A részvételen alapuló tervezési folyamat célja nem csak az, hogy jó stratégiát készítsünk, és végrehajtsunk néhány projektet, hanem az is, hogy fejlesszük az önmenedzselt fejlesztési tevékenységek és tervezés helyi kapacitásait. A folyamat véget ér, ám a hagyományos fejlesztési projektektől eltérően, a tudás helyi kezekben marad, és hasznosítható a további fejlődés érdekében. Így a kapacitásépítés nagyon fontos eleme a részvételen alapuló tervezésnek. A kapacitásépítés leghatékonyabb módja a „csinálva tanulás” módszere. Így a helyi szereplők megszerzik a vidékfejlesztés know-how-ját, és a fejlesztési folyamat biztosan nem fejeződik be a projekt befejeztével. A monitoring és alkalmazás kritikus minden szempontból arra nézve, amit teszünk, nem csak valami, amit a végén megemlítünk. Segít abban, hogy javítsuk a folyamatunkat és eredményeinket. A monitoring és alkalmazási rendszer kialakítása érdekében a következő tevékenységek fontosak (IFAD, 2002):
•
Alakítsunk ki tanulási kultúrát és környezetet.
•
Határozzuk meg a siker kritériumait (teljesítményi kérdések és mutatók).
•
Fejlesszünk ki és alkalmazzunk monitoring mechanizmusokat.
•
Vizsgáljuk felül és értékeljük a fejlődést, határozzuk meg a tanulságokat.
•
A tanulságokról adjunk visszacsatolást a stratégiákban és a végrehajtási eljárásokban.
142
4.5.
Néhány fontosabb felhasznált és ajánlott irodalom
Simone van Vugt és Mundie Salm (eds.) (2005): Az integrált vidékfejlesztés Magyarországon (Kézikönyv a részvételen alapuló tervezéshez) VÁTI Budapest Varga A. T. – Vercseg I. (1998): Közösségfejlesztés. Budapest, Magyar Művelődési Intézet, p. 293 Vercseg I. (2000): A közösség és a lokális társadalomfejlődés In: Kulcsár L. (ed.) (2000): Vidékfejlesztés tankönyv (kézirat)
143
