TARTALOMJEGYZÉK Az olvasóhoz 1. Lásd és csodáld Isten dicsőségét: Jézus Krisztus végső célja 2. Jézus, Isten dicsősége: Jézus Krisztus isteni volta 3. Az oroszlán és a bárány: Jézus Krisztus kiválósága 4. A múlhatatlan öröm: Jézus Krisztus öröme 5. A hullámok és a szél még mindig megismeri a hangját: Jézus Krisztus hatalma 6. Salamonnál nagyobb van itt: Jézus Krisztus bölcsessége 7. A hírhedtség dicsőséges szegénysége: Jézus Krisztus megszentségtelenítése 8. A példátlan szenvedés: Jézus Krisztus gyötrelme 9. A Sátán eltávolítása helyett a bűnösök megmentésének dicsősége: Jézus Krisztus szabadító áldozata 10. Isten testet öltött szeretetének gazdagsága: Jézus Krisztus irgalma 11. Az érem másik oldala: Jézus Krisztus keménysége 12. A legyőzhetetlen élet: Jézus Krisztus feltámadása 13. Nagy Istenünk és Megváltónk dicsőségének megjelenése: Jézus Krisztus második eljövetele Utószó: Hogyan lehetünk biztosak Jézus Krisztus felől? Ismertető a Desiring God (Vágyakozás Isten után) szolgálatról
1y2 Az egek hirdetik Isten dicsőségét. ZSOLTÁROK 19:2 Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel,” ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. 2 KORINTHUS 4:6 1y2
1. LÁSD ÉS CSODÁLD ISTEN DICSŐSÉGÉT: Jézus Krisztus végső célja
A
teremtett világmindenség Isten dicsőségéről tanúskodik. Az emberi szív legmélyének sóvárgása és az ég és föld végső értelme röviden így foglalható össze: Isten dicsősége. A világmindenség evégből jött létre, és mi magunk ennek látására és csodálására teremtettünk. Nem érhetjük be kevesebbel. Ez az oka annak, hogy a világban ekkora rendetlenség és hiábavalóság uralkodik. Isten dicsőségét más dolgokra cseréltük fel (Róma 1:23). „Az egek hirdetik Isten dicsőségét” (Zsoltárok 19:2). Az egész világmindenség ezért létezik. Minden Isten dicsőségéről szól. A Hubble-űrteleszkóp tizenkétmilliárd fényévnyire levő naprendszerek elmosódott infravörös képeit elemzi. Még a mi Tejútrendszerünkben is vannak olyan óriási csillagok, melyek mindenféle tudományos meghatározással dacolnak. Ilyen az Eta Carinae, amelynek fényereje ötmilliószorosa a mi napunkénak. Az ember kicsinységével összehasonlítva ezek a méretek időnként elképesztik az embereket. Ám ezeknek az óriási méreteknek a jelentése jórészt nem velünk áll kapcsolatban, hanem Istennel. „Az egek hirdetik Isten dicsőségét”, mondja a Biblia. Az, hogy a világegyetemben ennyi hely „megy pocsékba” a parányi emberiség élettere mellett, Istenre mutat, nem pedig ránk. „Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja
mindnyájukat. Olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mert hiányozni” (Ézsaiás 40:26). Az emberi szív legmélyebb sóvárgása Isten dicsőségének megismerése és csodálása. Ezért teremtettünk. „Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a föld végéről, mindenkit, … akit dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam” – szól az Úr (Ézsaiás 43:6-7). Hogy lássuk, hogy csodáljuk és hogy megmutassuk, evégből létezünk. A teremtett világmindenség érintetlen, nem látott részei dicsőségének kimeríthetetlen gazdagságát (Róma 9:23) példázzák. A testi szem feladata közölni a lelki szemmel: „Nem ez, hanem ennek Alkotója az, amire lelked vágyik.” Pál apostol azt mondta (Róma 5:2), hogy „dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.” Valójában Pál azt állítja, azért teremtettünk, „hogy megláttassa dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített” (Róma 9:23). Az emberi szív sóvárgása ez utáni sóvárgás. Mi azonban elnyomjuk ezt, és nem akarjuk Istent elismerni (Róma 1:28). Ezért az egész teremetett világ zűrzavarba süllyedt. Ennek legékesebb példája a Bibliában a szexuális élet területén tapasztalható zűrzavar. Pál szerint az Isten dicsőségének más dolgokra való cserélése a gyökere a kapcsolatainkban jelentkező homoszexuális (és heteroszexuális) zűrzavarnak. „Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban” (Róma 1:26-27). Ha Isten dicsőségét csekélyebb dolgokra cseréljük fel, ő minket az erkölcstelenség ékes példáivá tesz: olyan csere ez, mely nyomorúságunkban a végső kiszolgáltatottságot tükrözi. A lényeg ez: Azért teremtettünk, hogy Isten dicsőségét minden másnál jobban ismerjük és többre értékeljük. S amennyiben ezt a kincset képmásokra cseréljük, minden zűrzavarossá
válik. Isten dicsőségének napja azért teremtetett, hogy lelkünk naprendszerének középpontjában ragyogjon. És ha ott ragyog, életünk bolygói meghatározott pályájukon keringenek. Ám ha a nap nincs a helyén, minden széthull. Lelki gyógyulásunk Isten dicsőségének helyreállításával kezdődik: vissza kell kerülnie lángoló, mindent magához vonzó központi helyére. Mindannyian Isten dicsőségét éhezzük, nem pedig a magunkét. Senki sem azért megy a Grand Canyonba, hogy önbecsülését javítsa. Hanem miért? Mert a lélek könnyebben gyógyul, ha nagyszerű dolgokat vesz szemügyre, mintha saját magát. Semmi sem nevetségesebb egy ilyen hatalmas és dicsőséges világegyetemben, mint egy Föld nevű parányi bolygón élő ember, aki a tükör előtt állva a saját tükörképének próbál jelentőséget tulajdonítani. Szomorú, hogy világunknak ez az evangélium. De a keresztyén evangélium nem ez. A magunk körül forgás kicsinyes sötétségébe beleragyogott a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világossága, aki az Isten képmása (2 Korinthus 4:4). A keresztyén evangélium „Krisztus dicsőségéről” szól, nem rólam. És ha (bizonyos mértékben) rólam szól, nem az Isten által alkotott fontosságunk aláhúzásáról van szó, hanem arról, hogy Isten kegyelmesen képessé tesz arra, hogy csodáljam őt, és örökre vele éljek. Mi volt az, amivel Jézus irántunk való szeretetét legvilágosabban meg tudta mutatni? Mi volt az evangélium csúcsa, célja? A megváltás? A bűnbocsánat? A megigazítás? A kiengesztelés? A megszentelés? A gyermekké fogadás? Ezek a hihetetlen csodák nem egyszerűen valami nagyszerűbb dolog eszközei? Valami véglegesé? Valamié, amit Jézus kért Atyjától nekünk? „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál” (János 17:24).
