TARTALOM. Szelényi Anna A szeretet: megismerés 6. oldal. Pierre Székely Péter Versek és grafikák 9. oldal. Máté Gyula Születésnapra 38

TARTALOM

Szelényi Anna • A szeretet: megismerés • 6. oldal Bakó László • Kõnyomat • 7. oldal Pierre Székely Péter • Versek és grafikák • 9. oldal Máté Gyula • Születésnapra • 38. oldal Máté Gyula • Elektrografika • 39. oldal Máté Gyula • Kõkert – Pécs • 41. oldal Rhea Marmentini • Pierre Székely Péter • 42. oldal Jankovics Zoltán • Computergrafika • 43. oldal Dicsõ Zsolt • „Minden idõk és tájak szobrásza“ • 44. oldal Dicsõ Zsolt • Indigónyomat • 45. oldal Dicsõ Zsolt • Indigónyomat • 48. oldal Dicsõ Zsolt • Indigónyomat • 51. oldal Pierre Székely Péter • Életrajzi adatok • 52. oldal

Pierre Székely Péter: „Ez is pad“

Szelényi Anna A szeretet: megismerés

Székely Péter nem lenyûgözõ és nem hétköznapi: õ valami más. Valami egészen más, mint a magyar származású, Párizsban élõ, világhírû szobrászmûvész, aki, azért, ugyebár, ember, és mint ilyen... Sajnálom, nem stimmel. A jelenség hasonlíthatatlan. Tudom, nem bánja, ha hosszan és köntörfalazás nélkül dicsérik. A szerénykedés az õ helyzetében olyan különös volna, mint ha a tigris, nehogy azt higgyék, túlságosan nagyigényû, tejbegrízt kérne vacsorára. De a humorérzékét is ismerem, ezért remélem, megbocsátja nekem, hogy a távoli nagyság helyett most a fantasztikus lényrõl beszélek. Arról a Székely Péterrõl, aki hol szoborrá változik, hol bûvésszé a vacsora mellett, kenyérgalacsinokat varázsolva át az asztallapon, hol hatvanéves kezdõ apává, hol több ezer éves filozófussá. Közben pedig néhány perc alatt annyi ötlete támad, hogy egy komoly menedzseriroda többéves kapacitását igénybe venné az ötletek feldolgozása. Például arról, hogyan segíthetné rövid úton hírnévhez és gazdagsághoz valamelyik barátját. Hogyan kellene megoldania két-három héten belül a világbéke problémáját. Mit tesz majd holnap délután négy és hat között azért, hogy néhány durcás államfõt összeboronáljon. Nem utolsó sorban pedig: milyen sorrendben készítse el, kinek adja, kinek ne adja a legközelebbi jövõre tervezett öt-hatszáz szobrát. Képtelenség, mondja erre a józan ember. Csak a gyerek és a mûvész merészel ilyen szemtelenül játszani a veszélyes óriásokkal: az idõvel, a változással, a sokféleséggel. Mindenki más ahogy felnõ, megtanulja, hogy a lehetõségek fogyatékosak; a kifejezés félrevezetõ, a tennivalók fáradságosak. Szobrot csinálni nyilván ugyanolyan naiv dolog, mint egy életen át minden reggel arra ébredni, hogy aznap biztosan bekopogtat a tökéletes boldogság. A gépírónõ, aki a fehér lovon érkezõ királyfiról ábrándozik, ugyanazt akarja, mint a mûvész: egy harapást az istenek nem romlandó eledelébõl. Annak, aki ismeri a fehér lovon érkezõ királyfinál is ritkább hûséget és állhatatosságot, az arcára néhány tünékeny évtized után kirajzolódnak a végtelenség, más szóval a romlatlanság személyes vonásai. Székely Péter arca tíz éve, mióta ismerem, nem öregedett. Úgy változott inkább egy keveset, mint a szobor: tovább tisztult. A kész mû is változik az idõvel, de mert ez az idõ nem az elmúlásé, a változás a lényeghez visz közelebb. Pedig sose hallottam õt szólamokat zengeni az erényrõl, és nem szokott elérzékenyülni se önmagától, se mástól. Nyersen, tárgyszerûen, bohócosan, inkább „maga alᓠjátszik. Úgy tesz, mint elei, szinte kizárólag önmagával törõdik. Persze, ez a mûvészek közismert önzése, gondolhatnánk. Csakhogy ez az önzés abból áll, hogy mindenkinek, mindennek, akivel, amivel összetalálkozik fejlõdést, gyarapodást akar, ugyanúgy, mint saját magának. Állandóan segít, közbelép, anélkül, hogy szolgálatot tenne, mert az õ legszemélyesebb érdeke az, hogy az élet érdekei érvényesüljenek. Elképesztõ, mennyi „jócselekedetet“ vitt

6

Bakó László: Hommage a Pierre Székely Péter – kõnyomat

véghez mellesleg, minden egyéb mellett. Legalább annyi ismerõsének, barátjának az életén formált meg egy–egy fontos részletet, ahány szobrot csinált. A szobrász arra törekszik, hogy pontosabbá tegye a kifejezést kõben, fémben, fában, agyagban, mindabban, ami az életnél jobban véshetõ, gyúrható, olvasztható, forrasztható, összeilleszthetõ. Székely Péter azonban minden anyagot megformál: a barátságot, a szerelmet, a gondolkodást, a felemás, illetve aszimmetrikus kompozíciójú zokniját, a kézfejére csatolt óráját, és a reggeli kávét, amelybe elõbb kiflit mártogat, aztán, festék híján képet fest vele. Modernista közhely, hogy minden tárgyat mûtárgynak és minden mozdulatot mûvészi akciónak lehet tekinteni. De õ a kávét tényleg festék helyett használja. A kávézás pedig az marad ami: álmos reggeli szürcsölgetés. A köznapian valós ténykedés szellemisége és érzékisége lényegül mûvészetté. Amíg feleségével, Dominique Lassalle festõvel nálam vendégeskedtek, hajnali öt–hat óra körül ébredtem. Péter ilyenkor hömpölygött át az ebédlõn, és fütyörészve, csörömpölve nekiállt a konyhában vízcsapot szerelni, kompótot fõzni, falatozgatni. Kimentem, és úgy találtam rá, mint a játékban és torkoskodásban elmerült gyerekre. Látszott rajta, hogy tudta, hogyan lehet tökéletessé és boldogítóvá formálni minden mozdulatot: megannyi szerelmi együttlétet az anyaggal. Pedig nem hedonista. Meghívott az örökös, kávéba mártogatott vajas–dzsemmes kiflibõl álló reggelire, és elkezdõdtek hajnali beszélgetéseink. Csodáltam, hogy alig alszik, meg nem áll egész nap, és sohasem fáradt. Azért van így, kezdte a tanítást, mert õ nem fogyaszt energiát úgy mint a legtöbb ember. Mások arra vesztegetik el a legtöbb erõt, hogy leküzdjék a bennük levõ gátlásokat. Igazából nincs kedvük a tennivalóikhoz, nem szeretik azt, amit csinálnak. Õ csak azzal foglalkozik, amit szeret, és ezeket a dolgokat is állandóan váltogatja. Képzelj el, mondta, egy csövet, amely szabadon lebeg a világban, és akadálytalanul átáramlik rajta az élet. Ez a „csõ“ nem tiltakozik, nem küszködik, csak befogad és kifejez. Hogyan lehet akármikor, de különösen a csalódások századában mindent szeretni – tiltakoztam én, miközben kifejezetten küszködtem az ázott kiflivel és az álmossággal. Mindent szeretni, ha így mondod, ez marhaság lányom, javított ki. Ugyanabban az agyongyûrt köpenyben már nem a Gyerek, hanem a Pátriárka, a Tanító ült mellettem. Ez a biblikus örökség nem egyszer ütött már át a szemem láttára valamennyi alakján. Végül is, a hajnali beszélgetések tucatnyi töredékébõl összeállítottam magamnak a tanítást. De meg se kísérelem továbbadni ezeknek az óráknak a hangulatát. Idõrõl idõre úgy változik a világ, hogy az élet lényege elhomályosul: félelem és bizonytalanság uralkodik, se a szellem, se az erkölcs nem kormányoz többet. Most is ez történik. De ezekben a zavaros korokban is megtalálhatja az ember élete személyes értelmét. Õ megtalálta. Élete értelme a szeretet és a megismerés. A kettõ valójában ugyanaz. Ahogy a. Biblia használja egyik szót a másik helyett. Akit és amit nem szeret az ember, azt soha nem ismerheti meg; az értelem szegényes. És a szeretet nem más, mint a megismerés hosszú folyamata: az út, amely az igazán ismeretlenhez vezet.

8

PIERRE SZÉKELY PÉTER: VERSEK ÉS GRAFIKÁK

9

Nyelvgyakorlás

Budapesten 1980-tól napjainkig

11

Válságos válás

Annakidején adósságom többmillió frankra rúgott. Akit én feleségemnek neveztem és úgy is szerettem fülembe súgott: Ebbõl öregem ki nem mászol. Azonnyomban vonatra ugrott és elhagyott Nyomoromban... meggazdagodtam mint aranyszalmás jászol.

13

Szabadtéri szobor

Nem faragok bármit. Ásványmadár szabadtéri szobrom gránit. Habár mozdulatlanul mázsás szárnyakat tár, a táj repülni tõle tanul, vele szárnyal a határ.

15

Életút

Anyanyelvem magyar Vértõl piros fûtõl zöld a vaddisznóagyar Közeli már a francia határ Ott még soha nem dúlt a tatár Ott még nem járt lófarkos török Ott a francia nyelv piszegve pörög Átlépett azon velem Kismamám Franciaország volt csecsemõhazám Fegyveres Kisisten a Versailles-i Ámor Párizsban a halál neve: la mort A Bois–de–Bologne hajnalban sáros Tán örökre elaludt az erdõszéli város Nem mondott csütörtököt a ravasz A mai örökségnek örül a kamasz Gyönyörû gyûrû, platina karika A tömegsír családi latrina Thaïs-i temetõ tetemtõl terhes Vermét kihányták, hogy azt a keserves Atyaistenit, pokolba elegancia Apanyelvem francia

17

Verseid, Gabri

Európában úton útfélen 1980-tól napjainkig

19

Találkozás

Reggel megismertelek a fellegek felett. Az esti árnyak hátadon szárnyak. Most repülünk, önnön – magam és te, a földön.

21

Havonta

Anyaöl vérfoltrózsa Anya öl Máter dolorosa

23

Elmentél

Kölcsönkaptad a párizstérképet és visszaadtad. Te nem tudtad de összetépted: Minden utad amerre jártál, ahol autóbuszra vártál, minden lépted beletépett.

25

Levélválasz

Leveled minden mondata a „déja vu“ élményét adta. Emlékszel talán: együtt írtunk szobád asztalán lelkem animám.

27

Kövek

Párizs–La Défense -i szobrászmûhelyben. La Charté/A világosság rózsagránitbányában. Bárhol. 1980-tól napjainkig

29

Olaszországi útiterv

szürkeeres márvány– kar arra mutat utat. Tengerbe döntött bálvány holt nyája. carrara bányája. Fehér évmilliók lánya várj rám, nem késõ, van remény: a vésõ kemény.

31

Nyelvtörés

itt, ott 1980-tól napjainkig

33

A Nemzeti Múzeumban

Köves folyosón, nemlétezõ római párok arcmásai elõl bujdosó lélekként járok. Végre elérek a József Attilát idézõ emlékek kiállítására. Õ... gyilkos. Képe kárhoz. Kísértõ, tõlem távozz! Én életfogytiglan élek.

35

Pierre Székely Péter: Padom a Fossé–i templomban

Máté Gyula Születésnapra

Pierre Székely a világ ma élõ legjobb szobrásza. Ezt én állítom, aki az õ teljes munkásságát sem ismerem, a többiekét meg alig. Pierre Suchard, az Artension folyóirat igazgatója szerint „... Le plus grand plus grand peut-étre de te temps.“ („... a jelenkor nagyjainak legnagyobbika“). Neki viszont van áttekintése, összehasonlítási alapja. Így gondolhatta a francia elnök is, mert 1991-ben a Nemzet Érdemrendjének lovagjává (chevalier de I'ordre national du mérite) nevezte ki. Több okból vélekedem így és írok Székelyrõl. Ami feljogosít: alkotóként, emberként, barátként több mint 20 éve ismerem. Szobrait (és más munkáit) látva mindig valami fenségeset, áhítatot érzek, egyszersmind a magam kicsinységét. Minden mûve külön-csend, önmagában-templom. A látvány újszerûségével is magától értetõdõ, ismerõsnek tûnik. Valami titokzatosan felsõbbrendût és elvitathatatlant közvetít. Vallásokon kívüli, istenhiten túli dolgokat. Teszi ezt a természet anyagaival, formáival, a formák hiányával, és mindezek kapcsolásával. A látvány megejtõ, de egyúttal a felismerés megnyugtató biztonságát is adja, hozza az egészet emberközelbe (meglepõ, - az eddigieket visszaolvasva jutott eszembe - hogy a szobrait nézve nem is gondoltam arra, hogy ezek nonfiguratívak, absztraktak, és „indokolnom, védenem“ kellene õket?!) Szobrai, rajzai, írásai, szellemi alapállása, magatartása, formanyelve, megnyilvánulásai egységesek. Emberi léptékben egységesek. Minden a helyén van: az egész befejezett, kerek, egységes. Ha bármi változna, változnia kellene minden résznek külön-külön is. Olyannyira tömör ez az egység, hogy beszélni is csak így (hályogoperáló juhász jószándékával), megközelítésével, szinte fecsegve lehet róla. Feljogosít az írásra, hogy megjelent, megörökített (leírt, kõbevésett, bronzbaöntött) indítékainál, véleményeinél szerencsésen többet ismerhetek. „A Föld kerek és minden rajta élõ ember egyenlõ távolságra van a középponttól. Így szobraim is mindenkihez egyaránt szólnak... . feltéve, hogy szóba állanak vélük, vagy, ha csak egy tekintetre is méltatják azokat“. A pécsi Kõkert bronz szövegköszöntõjében meg így vall: „Kõ és képzelet, anyag és szellem nászából születtek szobraim. Mint egy mikrokozmosz látszólag mozdulatlan lakói, e kõkertet látogatók szempillantásától életre kelnek. Szabad emberek öntudattal teli társa, a szobor élõ lény“. Pierre Székely hetvenéves. Ez késztetett az írásra, megemlékezésre. Töretlen alkotókedvvel, nagy energiákkal dolgozik. Délelõttönként belsõtéri szobrait készíti a mûtermében. Most fejezte be a francia elektromos mûvek egy új székházán a 14 méter hosszú Fény és hó címû frizt (beton és arany). Bretagneban (Perros-Guirec) befejezésre vár Gránitembere (3 m és 20 tonna). Japánban 15 monumentális szobra áll,

38

Máté Gyula • Elektrografika – vázlatok (7) Hommage à Pierre Székely (1990)

különbözõ városokban. Sekigaharában most állították fel Feltörõ halát (9 m gránit). Itt épül egy múzeuma is, és készen áll egy 7 méteres szobra is, hogy majd 2000-ben az ottani csata tanulságának 400 éves emlékét tanúsítsa. Minden évben pár hónapos japán meghívásnak tesz eleget. (1988-ban ezt írta: „Sapporoban, észak-Japán fõvárosában, június 6-án leplezték le harmadik monumentális szobromat, a Lehetetlen madarat, az új erdõparkban. Ez alkalommal a kis teret a magyar származású francia szobrászról, azaz rólam nevezték el. Példa nélkül álló esemény Japánban, de másutt is“). Szeptember végén nyílik tárlata a legnagyobb kínai múzeumban, Taipében. Párizsban és Japánban tv-filmet készítettek róla. Májusban a párizsi Odeon galériában volt egyéni kiállítása. Ez volt a közelmúlt. Tervei között sorolja: szoborterv a jövendõbéli párizsi nemzetközi konferenciák székháza elé, a Szajna partján az Eiffel-torony alatt. Az Éltetõ tudomány, monumentális terv a Villejuif-i rákkutató intézet elé. Magyar vonatkozás: hídterv a világkiállításra, stb. Többször esett szó magyarságáról. Ami még kötelez is az írásra: példaképül állítani Székely hûségét a hazához, eredetéhez. 1983. nyarán (éppen 60 éves!) avatták fel a budapesti Nagyvárad téren Béke címû szobrát. A Francia és a magyar államfõ azzal is megbízta, hogy kézírásukkal a Paix, illetve a Béke szót vésse rá a szobor alapzatára. „Régóta volt szó magyarországi kis múzeumról (több mint száz nagyméretû szabadtéri szobrom kiindulópontjaként), ám a változáskor határoztam el az adományozást. 1990. március 15-én írtuk alá a szerzõdést a pécsi múzeumigazgatósággal és a francia nemzeti ünnep, július 14-e elõestéjén nyílt meg Pécsett, Magyarország kortársmûvészeti fõvárasában“. (Megint csak figyelmet érdemel az idõpontok hitvallásszerû székelyi koreografálása!) „Kulturális küldetésem, és mind az elsõ, mind a második állampolgárságom az országok közösségének tudatát erõsítették bennem.“ Büszkék lehetünk rá, hogy az a szobrászunk, aki Pierré vált, természetes méltósággal vallja magyarságát és nem hagyta el az ékezetet a Székely névrõl. Életútját így foglalta össze: „Magyarországon jöttem világra Franciaországban élek, Japánban szeretnék meghalni.“ Ez utóbbival ráér! Boldog. születésnapot és jó erõt a minél több „stb.“ megvalósításához. (Mit tudnék ehhez most – amikor 75 éves, örökifjú – hozzátenni? Az 5 évvel ezelõtti cikk ma is érvényes!)

40

Kõkert – Pécs (Fotó: Máté Gyula)

Rhea Marmentini Pierre Székely Péter Azt tapasztaltam, hogy Japán fontos emberi törvényei meghatározzák úgy az országot, mint annak mûködését, azaz szellemiségét. Ezek a törvények nekem, szobrásznak, leginkább az ember és a tér viszonyára vonatkoznak. Ott a rend uralkodik, úgy a tárgyak között, mint az események között, de az esetlegesség szükségszerûen nagy szerepet játszik ebben a szabályos rendszerben. Mesterem Székely Péter, létre tudott hozni egy új esztétikát ezen a rendszeren belül. Úgy mûgyûjtõi mint munkatársai véletlenszerûségét nem csak felfogják, de tudatosítják is annak fontosságát, vagyis alkotó erejét mûveiben. Az õ rendszeren kívüli szabad és egyéni esztétikája minden Japánban ismeretes õsi vagy mai mûvészi irányzattól lelkesítõ hatásával különbözik.

42

Jankovics Zoltán • Computergrafika – Hommage à Pierre Székely (1998)

Dicsõ Zsolt „Minden idõk és tájak szobrásza“

Gondolatok Pierre Székely Péter: Tiltott Istenek címû könyvét olvasva

Pierre Székely Péter: Tiltott Istenek címû könyvének mûfajáról is legalább annyit lehetne beszélni, mint a mûben szereplõ írásokról. Napló? – lehet. Csapongva ugyan, de végig követhetõ benne az író elsõ hetvenöt éve. (Remélem lesz még legalább ennyi, mert még hetvenöt évre van szükség tervei megvalósításához.) Önéletrajz? – igen. A helyszínek, az események, a testi, a szellemi és mûvészeti kiteljesedés könyve a mû. Mûvészi hitvallás? – persze! Hisz minden írása elõbb-utóbb a mûvészet nagy, és kis (ha vannak egyáltalán ilyenek!) kérdéseit feszegeti, vitatja, elemzi. Novelláskötet? – úgy van! Rövid, csattanós, erõteljes történetek követik egymást, hol szorosan, hol lazán kapcsolódva, csapongva térben és idõben egyaránt. Szerelmes regény? – az! A nõ, a nõk iránti vágyakozó szerelem, a három haza (Magyarország, Franciaország, Japán) iránti sírig tartó szerelem, és a kõ iránti örök, olthatatlan, marcangoló szerelem regénye. A hit, a tudás könyve? – hát persze! Már a cím is ezt sugallja: Tiltott Istenek. Vitázik Istennel, Isteneivel – Nem, nem is vita ez – inkább így: megosztja velünk gondolatait a „Hit“-rõl, a „Tudás“-ról, az „Út“-ról. És persze a humor, az elmaradhatatlan, jó ízû humor, a groteszk, a másképp látás könyve. Miért is próbálnám besorolhatóvá tenni a besorolhatatlant. Talán azért, mert így teszünk mi, egyszerû halandók, vélt tudók, tudott tudatlanok. Mert mit is csinálhatnánk mi, az „Út“ megismerése híján egy kíméletlen, esõs délutánon az utódnemzésen és a borfejtésen kívül? Hát pártot, izmust alapítunk, s kapkodva begyömöszöljük oda a mást, hogy megszûnjön tõle való rettegésünk. Megpróbálok szakítani ezzel a „haladó hagyománnyal“. Legyen ez a mû egyszerûen csak „Az“ írás, „A“ Tiltott Istenek, „A“ Pierre Székely Péter könyve! Mint már az

44

Dicsõ Zsolt: A megismerés kövei (indigónyomat)

eddigiekbõl is kiderülhetett, nem lesz ez egy szokványos recenzió. Megpróbálom papírra vetni tolongó, fésületlen, kusza gondolataimat, miket „A“ könyv szült, elfogultan, áthágva mûfaji, térbeli korlátokat, csapongva a mérhetetlen impresszió hatása alatt. A legelsõ, ami eszembe ötlött, mikor elõször olvastam „A“ Tiltott Isteneket, egy Kiss Benedek vers kezdõ hat sora volt: „Tömtek engem, tömtek deres kõvel, vassal – mindent lenyeltem! Ezért süt föl sok dögletes sebhely lázvert tekintetemben. Szótlan vagyok? Hát így van ez – kõvé lesz a kõevõ ember.“ Hogy miért ez a hat sor? Talán mert csupa viaskodás, küzdelem, harc, tusa az egész könyv, az anyaggal, térrel és idõvel, témával, hittel és tudással, az emberekkel, szerszámokkal, a vannal, a ninccsel, a semmivel, a lehettel, a Jellel.

„Jelbeszéd“ (részletek) „Az különbözteti meg szoborjeleimet a szimbólumoktól, hogy míg a szimbólumok megértéséhez elõzetes megállapodás szükséges, a jelek mintegy mágikusan hatnak a szemlélõre. A szimbólum konvenció, a plasztikus jel rádöbbenés. A szimbólum és a plasztikus jel, azaz jel-kép különbözõségére két kollektív embléma kitûnõ példa: a fascio és a kereszt. A fascio megértéséhez ismerni kell azt a haldokló római öregembert, ki halálos ágyán arra szólította fel fiait, hogy törjenek egyes gallyakat könnyûszerrel ketté, ám lássák be, hogy a vastag gallyköteg bárddal sem vágható szét. Következésképpen „Tartsatok össze fiúk!“ volt utolsó intése. Ezzel szemben, ha mitsem tudunk a rómaiak bitófájáról és az iskolában tanult plusz jelet is elfelejtettük már, akkor is hat ránk a keresztjel. Függõlegessége, vízszintessége, centrális pontja olyannyira emberi, olyannyira jelzi testünk felépítését, szimmetriánkat, álló helyzetünket, karjainkat, életcentrumunkat, szívünket, helyzetünket a földön, viszonyunkat a terünk négy irányához, fent, lent, jobbra, balra, hogy elkerülhetetlenül hat ránk, többé vagy kevésbé intenzíven, de magától értetõdõen.“ „A befejezett szobor valóban nagyobbnak tûnhet, mint a kõtömb, amelybõl kialakult. A jel látszólag löki a teret. Ez a tömör forma és az üres tér násza.“ „Szeretem a követ eredetiségéért: bolygónk anyagmintája. Szeretem a követ emberségéért: a nehézkedés és a mozgás aránya törvényes benne. Szeretem a követ idõszerûségéért: a jelenbe sûrített idõ.“

46

„Íme, a zárszó: szobrász vagyok, a tér és az anyag Igazságát kutatom. Társaim e keresésben életünk díszleteinek építészei, az ûr hajósai és a mélylélektan búvárai. Az anyag megismerésében társaim a tarni, bretagne-i, ontarió-i és a dunántúli bányászok, építõmesterek, szakmunkások. Alkotásaim jelek, akár szobrok, akár grafikák, akár épületek. Akár kicsik, akár nagyok, mindenkor monumentálisak, azaz összekötõ Jelek az Ember és Világa között. Vitathatatlanul Kortársjelek és Õsjelek is, mert idõtlenül jelentik az Embert.“ Újra olvasva „A“ könyvet különösen megragadott a „Semmi értelme“ címû írás, s errõl ismét egy vers, Lao-ce: Tao Te King (az Út és Erény könyve) 11. verse ötlött eszembe: „Harminc küllõ kerít egy kerékagyat, de köztük üresség rejlik: a kerék ezért használható. Agyagból formálják az edényt, de benne üresség rejlik: az edény ezért használható. A házon ajtót–ablakot nyitnak: mert belül üresség rejlik: a ház ezért használható. Így hasznos a létezõ és hasznot–adó a nemlétezõ.“ Ez az! A pozitív potencia, a „lehet“, az olyan semmi, ami minden, a semmi fölösleges, az „üresség“! Csak úgy tudjuk követni a természetes rendet, ha megértjük az „ürességet“. Mikor „üresség“ van, csak akkor tud az ember megfelelõen dönteni, csak akkor találja meg a jó megoldásokat.

„A semmi értelme“ „Fél évszázadnál is több telt el kõbányai esti sétáim és elmélkedésem óta, de a semmi iránti érdeklõdésem korántsem csökkent. Még mindig úgy érzem, hogy Papini „valami mozog“ szavai, amelyekkel a világmindenséget foglalja össze diákkorom kedvenc Góg címû könyvében, a semmi fogalma megértésében gyökeredzenek. Elsõ megközelítésem a semmi megértése felé huszonhárom éves koromban történt. Már nõs voltam, zuglói házunkban éltünk Verával. Ébren álmodtam. Feltûnt képzeletemben a Reáltanoda utcai reáliskola VII. B osztályának táblája, és azon Hittrich tanár úr keze nyomán a vízszintes fehér krétavonal, nulla ponttal a közepén. Íme, pontosan ez az a pont, a nulla, a semmi volt az, amely érdeklõdésem középpontjában állt. Jobbra tõle a pozitív értékek, balra tõle a negatív értékek végtelen sorát jelezte a tanár úr kis + és – jelekkel. Na most, képzeletemben felveszek egy x pontot a pozitív mezsgyében,

47

Dicsõ Zsolt: G monolit Pierre Székely Péter kõkertjébe (indigónyomat)

és elképzelem, hogy ott vagyok. Ez a +x az egyetlen általam ismert realitás, azaz mennyiség. Ebbõl kiindulva kell elérjek a 0 pontba, hogy megnézzem, mi is van ott? Ennek a kirándulásnak matematikailag két útja lehet: +x – x = 0 az egyik út a nullába és +x – xx + xx – x = 0 a másik út, ugye? Nos hát, vagy így, vagy úgy, beleestem a nullába. Mit Iátok? Jobbra tõlem a + értékek végtelenje, balra tõlem a – értékek végtelenje, de ezt már kívülrõl nézve is látom. Ami újság, az az, hogy balra, negatív irányba nem tudok elindulni, csak azután, hogy egy jobb oldali pozitív lépést tettem elõzõleg, azaz csak azután, hogy egy pozitív ismeretre tettem szert. Különben nincs mit negatívvá tenni. E két lépéslehetõség, az elsõ pozitív és a második negatív lépéslehetõség között potenciális különbség van. Ez a különbség a pozitív értelemben elsõdleges és a negatív értelemben másodlagos. Tehát a nulla pontban meglepetésemre, nem semmit találtam, hanem valamit: egy pozitív potenciát, magyarul a „lehet“-el. Ez a „lehet“ kell ahhoz, hogy esetleg „ne lehessen“. Nehéz elképzelni, hogy meghalhassunk anélkül, hogy elõzõleg ne éltünk volna. Éppen a meghalás lehetõsége az, ami a személyes életet definiálja, Feri apám, Klauber doktor szerint. Ami az „abszolút semmi“-nek elnevezhetõ felfedezésemet illeti, tudós barátaim jóváhagyták, de érdekes módon matematikus barátaim szerint ez filozófia és filozófus barátaim szerint matematika. Maradjunk abban, hogy szobrászelmélet. Ha valamelyik szobromat felállítom egy kertben, majd pedig elviszem onnét, akkor ott, a szobor helyén a szobor lehetõsége marad a térben. Ha csak elképzelem szobromat egy köztéren, akkor ott is létrejön a szobor lehetõsége. Mintha a képzelet is pozitív alkotás lenne. 1969-ben egy Champs-Élysées-i moziban ülve, figyeltem a vászonra vetített történést. A mozgó vércsecsõrû Concorde-ot leutánzó új szovjet Tupoljev-repülõgépet mutatta be a világhíradó, majd pedig De Gaulle és afrikai vendége következtek, végül szobraim és épületeim párizsi kiállításáról és egyben közép-franciaországi lángfaragó munkámról adott hírt. A kényelmes, karfás, bársonyhuzatos székbõl figyelemmel szemléltem saját magamat munka közben, az ûrhajósokéhoz hasonló öltözékben. Szokásos módon a hátam megetti gépházból vetítették a 35 milliméteres filmtekercset. Ezt idõben megelõzõleg, felvették a filmet a moszkvai repülõtéren, a párizsi Elysée-palotában, a szintén párizsi Saint–Severin-kolostorban és a Sidobre-i õsgránitbányában. Ennek elõtte a fõrendezõ megírta a forgatókönyvet. Még elõbb, még mielõtt megírta volna a szinopszisát, elképzelte azt. Tehát kezdetben volt a képzelet. Ez volt az elsõ számú realitás, míg a mozivásznon látható történés csak valamiféle illúzió, az indiaiak „mayᓠja. Talán a szobrászat fõ kelléke, elsõrendû realitása is a képzelet? Ebbõl lesz aztán valamiféle inkarnációs munkafolyamat végén a kõszobor. De mi van a képzelet elõtt? A semmi. A világot teremtõ semmi. A teremtéshez nem értek, de az alkotásról tudom, hogy lehet, ha nem is vég nélküli, mint Hittrich tanár úr krétavonala, de mindennapos, mint a napfelkelte és a naplemente. Károlyi Gáspár így kezdi „A János írása szerint való szent evangyéliom“-ot: „Az örökkévaló ige testté lett. Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és az Isten

49

vala az Ige. És kezdetben az az Istennél vala. Minden Õ általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.“ Ha most az „Ige“ szót átváltjuk „pozitív potenciára“, azaz +jelre és az Isten szót átértékeljük Abszolút Semmi-re, azaz 0 (nulla = kör) jelre, amely a japán „MU“ értelmében – ahogy azt a kanazawai egyetemen megtanultam –, oly Semmi, ami Minden, akkor kiderül, hogy nincsen új a Nap alatt, hiszen Mózes testamentuma szerint ez is a Semmibõl jött létre. A kõ is.“ Pierre Székely Péter a legnagyobb szobrászok közül való! Kiemelkedõ alakja a huszadik századi mûvészeteknek. Magyarországtól Franciaországon át Amerikáig és Japánig, számos gigantikus köztéri szobra áll. Mûvei megtalálhatóak jelentõs köz- és magángyûjteményekben. Elkoptattak vele kapcsolatban már minden valamirevaló jelzõt. Nekem ezek közül „A mester“ a legmegfelelõbb. „A mester“ az, aki figyelmét egyetlen dologra tudja koncentrálni és meg tudja változtatni azt úgy, hogy közben õ maga nem változik. Aki megismerte az „Utat“, a legnagyobb mesterré vált. Pierre Székely Péter ismeri, tudja ezt az utat, õ már rég igaz mesterré lett. Éltesse Isten, az Õ Istene és a Tudás, a hetvenöt éves Mestert, Pierre Székely Pétert és ajánlom figyelmükbe könyvét, a TILTOTT ISTENEK-et

„Minden idõk és tájak szobrásza“ Beszélgetés Pierre Székellyel“ (részlet) „Ön a legnagyobb kortárs szobrászok egyikének tekinthetõ. Általában visszautasítom, magam vonatkozásában, a „kortárs“ jelzõt a mûvész mellett, mert a „kortárs mûvészetnek“ a fogalma, ahogyan a mûkritikusok alkalmazzák, sajnálatos szakadást, sõt ellentmondást feltételez az elõzõ mûvészettel, a régivel, a klasszikussal vagy akár a modernnel. A mûtörténészek szempontjából nézve úgy tûnik, mintha a mûvészettörténetnek szakadásra vagy ödipuszi összecsapásra lenne szüksége, mintha meg kellene ölnie az apát, aki feleslegessé vált. Mélységesen átérzem azt, hogy a mûvészet a folytonosságból ered. Sokszor megdöbbentett a múlt alkotásainak idõszerûsége: alkotások, amelyek számomra nem régiek, nem modernek, nem posztmodernek, sem neo-kortársak, hanem idõtlenek, és olyan elevenek mai és holnapi érzékenységünk számára, mint Shakespeare drámái. Következésképpen szeretnék életem során oly mûveket létrehozni, amelyek – mivel korszerûségükkel érintik jelenlegi érzékenységünket – hivatottak arra, hogy túléljék kortársízlésünket, és úgy hassanak majd háromezer év távlatából, mint ahogyan meghatnak bennünket ma is a három évezreddel ezelõtt készült mûvek.“ (Palatinus–Könyvek, 1997 Pierre Székely Péter: Tiltott istenek)

50

Dicsõ Zsolt: Folyamatos formák, Pierre Székely Péternek (indigónyomat)

Életrajzi adatok

1923 Megszülettem Budapesten, Európa közepén. 1924 Utazás Párizsba Anyámmal, Apámhoz. 1924 Visszatérés Budapestre apátlanul. 1929 Elsõ szombraim papírból és mosószappanból. 1933 Faszobrászat és agyagmintázás. 1936 Mûvészetelmélet és aktrajz az Atelier iskolában. 1941 Érettségi, mindazonáltal kitûnõ eredménnyel. 1942 Találkozás Dallos Hanna mesteremmel. 1944 Kõfaragás és építészeti tanulmányok a munkatáborban. 1945 Szökés a deportálás elõl, illegalitás. 1946 Postabélyeg– és plakáttervek. 1947 Bécs, francia kultúrpropaganda–megbízások, utazás Párizsba. 1948 Mûterem Bures–sor–Yvett faluban, Párizstól délre, kõszobrok. 1953 Elsõ párizsi monumentális szobrom, a Fekete forma, Marcoussis-i kertes ház, elsõ fûthetõ mûtermemmel, Ile-de France–ban. 1956 Elsõ szobrász architektúrám, a Részeg hajó. 1966 Elsõ kollektíva épületem, a valenciennes-i karmelita templom. 1968 Elsõ párizsi tárlatom, majd a Mexikó-i olimpiai megbízás. 1971 Elsõ francia kormánykiküldetésem, mûvészetfilozófiai elõadásaim a Mexikó-i valamint New York-i és detroiti egyetemeken.

52

1976 Illusztrált életrajz a Grand Larousse kötetében. Párizsi lakás a Boulevard Saint-Germainen, La Défens-i mûteremlakással. 1977 Athéni egyetemi elõadások. Életrajzom a Who is who kötetben. 1978 A hágai Királyi Szépmûvészeti Akadémia díszdoktorává avatott. Mûvészetfilozófiai elõadásaim japán, honkongi és török egyetemeken. Találkozás Tokióban Shozaburo Yabashi iparmágnással és Sekiryu mesteremmel. 1981-1982 Gyûjteményes tárlatom a párizsi Állami Pénzverde Múzeumában. 1983 Gyûjteményes tárlatom Budapesten, Béke szobrom avatása. Mûteremház Párizs 20. kerületében, mindmáig. 1984 A „Tiltott istenek“ kéziratának kezdete. 1988 Elsõ monumentális munkáim a sekigaharai óriásüzemben. Itt azóta is két hónapon át dolgozom nyaranta, állandó lakásom is van. Mûvészetifilozófiai elõadásaim évente folytatódnak a Kanazawa-i egyetemen. Szobrom avatása, a rólam elnevezett téren Sapporóban,Japánban. 1991 Beválasztottak a száztizenegy Európai Öntudat és Tehetség közé. 1993 Tárlatom a Kínai Köztársaság fõvárosában. 1996 Bayer Ilona Japánban kezdi életmûfilmem forgatását. Rokonszenv szobrom a budapesti Francia Intézet elõtt, Ady szobrom az Élysée-palota kertjében áll. 1997 -ig több mint száz monumentális mûvem látható három világrészünk tizenegy országában, hét fõvárosban. Számos szobrom és grafikám található a párizsi Pompidou Centrumban és a budapesti Szépmûvészeti Múzeum gyûjteményében is. Pécsi kõkert múzeumom õrzi A szabad embert. 1991 óta számos mûvészetfilozófiai írásom jelent meg francia és angol nyelven. 1998 A „Legion d’honneur" francia becsületrendet munkásságomért kapom. A „Pad" folyóirat egész számát szánja rám. Még élek.

Pierre Székely Péter

53

SZÁMUNK SZERZÕI

PIERRE SZÉKELY PÉTER SZELÉNYI ANNA BAKÓ LÁSZLÓ MÁTÉ GYULA RHEA MARMENTINI JANKOVICS ZOLTÁN DICSÕ ZSOLT