Tarsoly Péter Gyapjúzsákbarlangok a Velencei-hegységben A Dunántúl középső részén, a Velencei-tó szomszédságában van Magyarország legkisebb, de egyben legidősebb hegysége, a Velencei-hegység. Területe mindössze 40 km2, Székesfehérvár Öreghegyétől egészen Pázmándig nyúlik el a Balaton-törésvonalon, vagyis északkelet-délnyugati irányban. Felépítését tekintve három részre tagolható: a Meleg-hegytől nyugatra eső területeken a felső-karbon gránitváltozatok (biotitgránit, gránitporfír, mikrogránit stb.) építik a hegységet, maga a Meleg-hegy metamorfizálódott gránitból és kvarcitból áll, a tőle keletre eső Templom-hegy, Csúcsos-hegy és a pázmándi Cseplek- és Cseket-hegy kvarcitból és metamorfizálódott andezitből építkezik. Ez a legkeletibb vonulat sokkal fiatalabb, a felső-eocénben kezdődő erőteljes andezit-vulkánosság talán legelső és azóta erősen lepusztult képviselője. Kiemelt jelentőségűek a még a gránitnál is idősebb devon és szilur-kori agyagpalák, melyek csak foltokban maradtak meg a hegység északi oldalán, így Pátka közelében a Varga-hegyen és a Kőrakásnál, a Lovasberény felé néző Vaskapu-hegyen, az Antónia-hegyet átszelő Lovasberény-Nadap közti út nyergén és a velencei Bence-hegy tetején. Felépítésében meghatározó a földtörténeti ókorban keletkezett gránit. A gránit mintegy 300 millió éve tartó lepusztulása sajátságos felszíni formákat hozott létre. A változó vastagságú málladéktakaróból kisebb-nagyobb csoportokat alkotó gránithátak, kőhalmok csoportjai (geomorfológiai szaknyelven „tor”-ok) látszódnak ki. A kőhalmok lekerekített élekkel és formákkal rendelkeznek, gyapjúzsákokat és ingóköveket alkotnak. Az egymással érintkező kőtömbök között járható üregeket is lehet találni, ezeket nevezik gyapjúzsákbarlangoknak. A hegységben összesen 22 barlang ismert; egy mesterséges löszbe mélyített barlang és 21 természetes barlang (1. Táblázat). A 21 természetes barlang közül 12 tekinthető gránitporfírban lévő gyapjúzsákbarlangnak; kettő kivételével – amelyek Sukorón találhatók mind a pákozdi ingókőmezőn helyezkedik el. A hegység korábbi barlangkutatója, Eszterhás István 1994-ben 8 gyapjúzsákbarlangot írt le a pákozdi Pogány-kőn és környékén. 2010 tavaszán a Velencei-hegységben végzett barlangkutatásaim során 5 további barlangot fedeztem fel; 4 gyapjúzsákbarlangot (Pákozdon és Sukorón) és egy kovásodott andezitagglomerátum barlangot (Pázmándon). Az Országos Barlangnyilvántartás azóta elkezdte az újonnan talált barlangok és barlangszerű objektumok nyilvántartásba vételét a leadott dokumentáció alapján. 1. Táblázat A Velencei-hegység barlangjai
Név
Kőzet
Fekvés
Felfedező
Év
Kataszteri sorszám
Hasadék-barlang Zsivány-barlang Pirofillit bánya barlangja Báraczházi-barlang Endrina-barlang Gömb-kő-barlangja Háromszájú-barlang Iker-kő-barlangja Kis-barlang Lapos-barlang Likas-kő
andezit gránitporfír andezit lösz andezit gránitporfír gránitporfír gránitporfír gránitporfír andezit kvarc
Pázmánd Pákozd Pázmánd Sukoró Pázmánd Pákozd Pákozd Pákozd Pákozd Pázmánd Sukoró
Eszterhás István Eszterhás István ismeretlen Eszterhás István Eszterhás István Eszterhás István Eszterhás István Eszterhás István Eszterhás István Eszterhás István Eszterhás István
1994 1994 2003 1994 1994 1994 1994 1994 1994 1994 1994
4510-1 4510-2 4510-3 4510-501 4510-502 4510-503 4510-504 4510-505 4510-5071 4510-508 4510-509
1
4510/506-os számon az egyik nagyméretű ingókő van nyilvántartásba véve barlangszerű objektumként.
Maleza-barlang Oroszlán-kő-barlangja Osztott-barlang Pilléres-barlang Szedres-barlang Teraszos-barlang Gomba-kő-barlangja Kökényes-barlang Borjú-völgyi-álbarlang Rejtek-barlang Róka-lyuk-barlang
andezit gránitporfír gránitporfír andezit andezit gránitporfír gránitporfír andezit gránitporfír gránitporfír gránitporfír
Pázmánd Pákozd Pákozd Pázmánd Pázmánd Pákozd Pákozd Pázmánd Sukoró Pákozd Sukoró
Eszterhás István Eszterhás István Eszterhás István Eszterhás István Eszterhás István Eszterhás István Tarsoly Péter Tarsoly Péter Tarsoly Péter Tarsoly Péter Tarsoly Péter
1994 1994 1994 1994 1994 1994 2010 2010 2010 2010 2010
4510-510 4510-511 4510-512 4510-513 4510-514 4510-515 4510-516 4510-517 4510-? 4510-? 4510-?
A következő fejezetekben a hegység fejlődésének bemutatása után a gyapjúzsákok és a köztük lévő barlangok kialakulásával fogok foglalkozni. A Velencei-hegység földrajzi fekvése, éghajlata és vízrajza A Velencei-hegység a Dunántúl északkeleti, Budapesthez közeli részén, a fővárostól délnyugatra, a Velencei-tótól északra helyezkedik el. A velencei táj (Velencei-tó és Velenceihegység környéke) 500 km2, az ország területének alig 0.5%-a. Földrajzilag nyugatról a Móri-árok és a Sárrét, északról a Zámolyi-medence, keletről a Váli-völgy, délkeletről a velence-balatoni törésvonal és a Mezőföld határolja. Államigazgatásilag Fejér-megyének a közepén fekszik. A Velencei-tó északi partján Pákozd, Sukoró, Nadap, Velence; déli partján Gárdony, Agárd, Dinnyés, Zichyújfalu települések terülnek el. A hegység területéhez tartoznak még továbbá Pázmánd, Vereb, Lovasberény és Pátka községek. A tótól 10 kilométerre, a hegység nyugati lábánál fekszik az ősi magyar királyi város, Székesfehérvár. A Velencei-hegység éghajlata – a Dunántúl többi hegységéhez hasonlóan – csapadékosabb, hűvösebb és kiegyensúlyozottabb hőmérsékletű, mint a környező alacsonyabb tengerszint feletti magasságú térszíneké. A hegység déli lejtőire merőlegesen érkeznek a napsugarak, a Velencei-tó vízfelülete is ezekre veri vissza a napsugarakat, így ezeken a lejtőkön nyáron 2.0-2.5, télen, ősszel és tavasszal pedig 0.5-1.5 ° C-al lehet melegebb, mint az északi lejtőkön. A nappal erősebben besugárzott talaj és kőzet a felvett meleget este adja le, amely a déli lejtőkön helyi klímát, mikroklímát alakított ki. A havi és évi középhőmérséklet (2. Táblázat) alakulása a következő (Holényi, 1969): 2. Táblázat A Velencei-hegység havi és évi középhőmérsékleti viszonyai
Hegység (150-200 m) évi 10.5°C I -1.5
I -1.7
II 0.2
II -0.4
III 5.2
IV 10.0
V 15.7
VI 19.0
VII 21.1
VIII 20.3
IX 15.8
X 10.5
XI 4.5
XII 0.4
III 4.6
Hegység (250-300 m) évi 9.9°C IV V VI VII VIII IX 8.9 14.6 17.8 19.9 19.5 15.0
X 9.9
XI 3.6
XII 0.1
Legmagasabb a hőmérséklet júliusban 30-38 fokos maximumokkal, a lehűlés pedig januárban a legerősebb -20-25 fokos minimumokkal. A hőmérsékleti viszonyok alakulásában nagy szerepe van a szélnek. A 3. Táblázat (Holényi, 1969) a szélirányok gyakoriságát foglalja össze %-os megoszlásban éves mutatóban, valamint a legmelegebb (július) és leghidegebb (január) hónapban:
3. táblázat A szélirányok gyakoriságának %-os megoszlása
É Egész év 10 Január 10 11 Július
ÉK 8 9 5
K 10 14 4
DK 7 7 4
D 5 4 5
DNY 7 6 7
NY 9 6 14
ÉNY 21 20 27
Szélcs. 23 24 23
A hegység déli lejtőin Pákozdtól Velencéig az évi csapadékmennyiség megközelítőleg 600 mm, míg az északi lejtőkön Pátka, Nadap és Lovasberény vonalában meghaladja a 600 mm-t. Ennek oka, hogy a hegység útjában áll az északnyugat felöl érkező párás légtömegeknek, azok felemelkednek, lehűlnek, vízgőzzel telítetté válnak és még a hegységen való áthaladás előtt kiadják magukból a csapadékot. A Velencei-hegység belsejében több kisebb patak ered, amelyek a Velencei-tóba vezetik a vizüket. Pákozdnál a Bella-patak, Pákozd és Sukoró között a Lapos-völgyi-patak, Velencénél pedig a Pázmándi- vagy másnéven Bágyom-patak, a Csont-réti patak és a Cibulka-patak található. Ezek a patakok nyáron elapadhatnak, vizük részben földalatti forrásból, részben talaj- és felszíni vizekből ered. Állandóbb vizű forrás a Meleg-hegytől délnyugatra, a Bodza-völgy bejáratánál található Angelika-forrás, az északi zárt vadrezervátumban található János- és Antal-források, a Cseplek-hegy nyugati oldalán található Pázmándi-forrás, Sukorótól északnyugatra a Gádé-hegy lábánál a Csöpögő-forrás, és ettől kissé keletre a Borjú-kúti forrás. A források keletkezése szempontjából meghatározó, hogy a gránit maga vízzáró, azonban a felszínen lévő, vékony mállott gránitréteg jó vízvezető. A gránit majdnem minden kisebb-nagyobb mélyedésében kis források, vízinövényekkel benőtt tavacskák, mocsarak, üdezöld helyek találhatók. A Velencei-hegység földtani kialakulásának vázlata A Kárpát-medence helyén a megközelítőleg 580 millió évvel ezelőtt kezdődött földtörténeti ókorban (paleozoikum) és a körülbelül 200 millió évvel ezelőtt kezdődött földtörténeti középkorban (mezozoikum) gránitból és más kristályos közetekből felépített hegységmaradvány, a Tisia masszívum emelkedett. A mezozoikum folyamán a földkéreg mozgásainak következtében a masszívum a mélybe süllyedt és a Földközi-tenger őse öntötte el. A tengerből a masszívumra mészkő és dolomit rakódott le, amely később a kéregmozgások következtében felszínre került és összetöredezett. A mintegy 60 millió évvel ezelőtt kezdődött geológiai újkor (kainozoikum) harmadidőszakának (tercier) közepén, megközelítőleg 30 millió évvel ezelőtt alakult ki a Kárpát-medence olyan módon, hogy a pereme felgyűrődött, míg más részei lesüllyedtek. A süllyedés során az egykori masszívumból csak egyes gránitrögök maradtak a felszínen, mint a Mecsek délkeleti részén található Mórágyi-rög, és a Dunántúl középső részén található Velencei-hegység. A Velencei-hegység gránitja a paleozoikum karbon korában keletkezett mintegy 300 millió évvel ezelőtt, kihűlése akár 10 millió évig is eltarthatott. Az izzón folyó gránitmagma a föld mélyéből felnyomult a földkéreg rétegei közé, a felette lévő üledékes kőzeteket boltozatszerűen felemelte, majd hatalmas gránit lakkolit formájában lassan kihűlve megmerevedett a nagy mélységben (1. ábra). A hegységben a gránitnál idősebb kőzetek is előfordulnak; a pátkai Varga-hegyen, a lovasberényi Vaskapu-hegyen és a velencei Bencehegyen 350-480 millió éves szilur kori fillit és agyagpala található. Az izzó gránitmagmából a nagy mélységben történő lassú kihűlés miatt biotitgránit képződött, amelynek fő alkotórészei a rózsaszínű ortoklász földpát, a fehér oligoklász földpát, a barnásfekete biotitcsillám és a szintelen kvarc. Az üledékes kőzetekkel érintkező felületen a
1. ábra A Velencei-hegység kialakulásának vázlata (Holényi, 1969)
magma gyorsabban hűlt ki, emiatt az ortoklász földpátok nagyobbra nőttek (3-5 mm), a kőzet egyenetlen, porfiros szerkezetűvé és a nagyobb biotittartalom miatt sötétebbé vált (pl lovasberényi Vaskapu-hegy). Az izzó gránitmagmával érintkező üledékes kőzetek a hő hatására átkristályosodtak, az agyagos kőzetekből réteges, szürkésbarna színű, vasas foltokkal telehintett pala lett. A gránit tömegét oldalt és felül körülvevő üledékes kőzetet az idők folyamán a külső erők lepusztították, csak egyes foszlányok maradtak meg belőlük. A megmerevedő, kihűlő gránitban az összehúzódások és a tektonikai erők hatására a hegység tengelyével párhuzamos, DNY-ÉK irányú repedések, hasadékok keletkeztek A mélyben lévő, még folyékonyan izzó magma a repedésekbe felnyomult, és a gyorsabb kihűlés közben porfirosan megmerevedett. Ilyen gránitporfir teléreket találunk a pákozdi Pogány-kőn, vagy a sukorói Sor-hegyen. A későbbi repedésekbe gázokkal telített, savanyú magma hatolt be, és így csillámban szegényebb pegmatittelérek (Gécsi-hegy), majd a gázok nagy részének eltávozása után kvarcból és földpátból álló aplittelérek (Mészeg-hegy) keletkeztek. A legkésőbbi repedésekbe egészen savanyú, tiszta kovasavból álló magma került, amely megmerevedése után kvarcteléreket (Meleg-hegy) alkotott. A kőzetek repedéseiben feltörő forró vizek, gőzök és gázok nagy mértékű ércesedéshez vezettek (Jantsky, 1953, 1957). Hidrotermális ércesedés nyomai találhatók Pákozd és Pátka között; nagyobb mennyiségben találtak a felső karbon korban keletkezett piritet (vasérc), szfaleritet (cinkérc) és galenitet (ólomérc); tovább az iparilag hasznosítható ásványi anyagok közül fluoritot, baritot és kvarcot. Pneumatolízises ércesedés nyomát találták a Bence-hegyen; igen ritka molibdenit ércet fluorit kíséretében. A földtörténeti újkor harmadidőszakának eocén korában (56 millió éve) a hegység keleti részén andezitláva (2.ábra) ömlött a felszínre. Az ezt követő utóvulkáni működés szintén hidrotermális
ércesedéshez vezetett; pirit, limonit, alunit, kaolin, malachit és antimonit keletkezett iparilag hasznosítható mennyiségben.
2. ábra A Velencei-hegység földtani térképe (Vincze, 2006)
A hegység tönkösödése több szakaszban történt a permtől (paleozoikum, 286 millió év) a pliocén (kainozoikum, 5 millió év) korig, de a legintenzívebb a miocén (kainozoikum, 25 millió éve) korban volt. A miocén tönkösödés idején az egységes gránittömb több rögre szakadt, lepusztult róla a fedő, palás réteg, aztán elkezdődött a gránit felszín alatti mállása, majd felszíni denudációja. A szárazföldi felszínalakulás a pliocén korban szakadt meg, amikor a terület tenger alá került. A jégkorszakban a hegység (pleisztocén, 2.5 millió év) ismét kiemelkedett, és felszínére a periglaciális területekre jellemző eolikus lösz rakódott le. Mindemellett ismét megindult a kőzetek pusztulása, ami mind a mai napig tart.
A gránit felszín alatti és felszíni lepusztulása A jelenlegi gránitfelszín alakulása még fedett állapotában megkezdődött. A gránittömb a lehűlés és a tektonikai mozgások hatására, ásványszerkezetéből adódóan a tér mindhárom irányába sűrűn töredezetté, repedezetté vált. A repedésekbe alulról, a magmakamra felöl, és felülről a felszín felöl is mélyen behatolt a víz illetve a vizes oldatok. Az alulról behatoló víz hidrotermális hatása berezitesedést (a földpátok finomszemű, pikkelyes csillámmá, kvarccá, kaolinná alakulnak, a biotitok muszkovittá; a folyamatot piritesedés követi, de együtt járhat aranyfeldúsulással is) okozott, azonban a felszín alakulásában sokkal fontosabb szerep jutott a repedésekbe felülről behatoló csapadékvíznek. A talajon és a fedőkőzeten át beszivárgó
csapadékvíz a repedések felületén hidrolízisesen mállasztotta a gránit földpátjait és csillámjait. A víz hidrogénionjai többlépcsős reakcióban helyettesítették az ásványok káliumionjait. A keletkezett finom mállási maradékok (agyagásványok, hidroxidok és kolloidsavak) a szivárgó vízzel távoztak. A kvarcszemcsék és a gránit kevésbé oldható összetevői felhalmozódtak. A málladéktakaró felhalmozódása a miocén korban volt a legnagyobb, helyenként eléri a 10-30 méteres vastagságot. A szerkezeti törések mentén a mállás következtében egyre nagyobb repedések alakultak ki. A gránittömbök lapjait a mállasztó hatás egy irányból érte, míg a csúcsokat három irányból érte támadás, ezáltal lassan kikerekedtek a tömbök. A biotitgránit elbomlása mélyebb volt, mint az ettől eltérő összetételű telérkőzeteké. A szelektív mállás eredményeként szabálytalan mélységű és formájú málladéktakaró, szaprolit alakult ki. A jégkorszakban kezdődött jelentős kiemelkedés következtében a lepusztuló málladéktakaró alól kibukkantak a kiterjedt repedéshálózattal rendelkező kőtömbök (3. ábra).
3. ábra A Velencei-hegység gránitjának lepusztulása (Eszterhás, 2006)
A Velencei-hegység jellegzetes felszínformái a kisebb-nagyobb csoportokat alkotó kőtömbök; a gyapjúzsákok és ingókövek. Ezek a málladéktakaró részbeni lepusztulása után a gránitporfír és kvarctelérek felszínre került részéből alakultak ki. A telérek kőzetanyaga a felszín alatti mállásnak jobban ellenállt, így a törmeléktakaró alsó határa is egyenetlenné vált. A jégkorszaktól napjainkig tartó kőzet-kitakarózás során először ezek a kipreparálódott telérek kerültek felszínre. Az egymás melletti tömbök közül és a kőzetfelszín repedéseiből a mállási törmelék az idők folyamán kitakarítódott. A tömbök felszíne hozzáférhetővé vált a hőmérsékletingadozás okozta aprózódásnak. Az aprózódás a kőtömbök felszínéről vékony
rétegeket, lemezeket pattintott le, a résekben pedig fagyrepedést okozott. Az ilyen módon keletkezett kőzetsebeken a földpátok és csillámok ismét a felszínre kerültek, és így a hidrolízises mállás ismét megindulhatott. A felszíni aprózódás és mállás ilyen módon tovább gömbölyítette a kőtömböket. A tömbök és a törmelékfelszín érintkezésénél az erőteljesebb mállás alávájásokat, lábazati mélyedéseket okozott. A felszín alatt (kriptogenetikusan) preparálódott majd felszínre került kőtömbök jelentős része gyapjúzsákká vagy ingókővé alakult. A gyapjúzsákok egyedül, vagy csoportosan álló, nagyméretű, többnyire mállással kialakult kerekded kőtömbök. Az ingókövek olyan kerekded vagy szögletes kőtömbök, amelyek környezetük lepusztulása után maradtak vissza és csak kis területen vannak alátámasztva. A Velencei-hegység gyapjúzsákjain és ingókövein néhány esetben lefelé futó barázdákat (rilleket), és sekély tálszerű mélyedéseket (madáritatókat, gnammákat) lehet megfigyelni. Ezek kialakulása a lúgos oldódáshoz, felszín alatti és felszíni málláshoz köthető. A hegységben megközelítőleg 400 darab gyapjúzsák és ingókő található a teléreken sűrűn átjárt helyeken (Tompos-hegy, Sár-hegy, Sor-hegy, Pogány-kő stb.). A legszebb kőzetformációknak saját neve is van: Oroszlán-kő, Kocka-kő, Iker-kő, Pandúr-kő, Likas-kő stb.
A gyapjúzsákbarlangok kialakulása A hegység gránitmódosulatai közül barlangokat csak a gránitporfírban ismerünk, ezek mindegyike gyapjúzsákbarlang. A gyapjúzsákbarlangok a gránitbarlangok genotípusai közül a mállással keletkezett barlangok közé tartoznak, bát kis mértékben a kialakulásukban az aprózódás is részt vett. A gyapjúzsákbarlangok keletkezése két egymást követő fázisban történik (Eszterhás, 2006): a kriptogenetikus és a fanerogenetikus fázisban. A kriptogenetikus vagy rejtett fázisban lényegében a gránit felszín alatti hidrolízises mállás történik. A mállás első fázisában a bomlás mértéke felülmúlja a keletkező málladékok elszállításának mértékét, így a szaprolit felszaporodik. A repedések egyre szélesebbé válnak, a gránit közeit a mállásnak ellenálló kvarcszemcsék és a mállási maradék (agyagásványok, hidroxidok, kolloidális kovasav) laza tömege tölti ki; a kőtömbök felett akár 30 méter vastag málladékréteg is felhalmozódhat. A fanerogenetikus vagy látható fázisban felgyorsul a szaprolitréteg lepusztulása, és ennek mértéke nagyobb lesz, mint a gránit mállásáé, így a lassan fogyó törmelékréteg alól a felszínre bukkannak a kőtömbök. A gyapjúzsákok közül kiürül a kőzetdara, és ez által a gyapjúzsákbarlangok bejárhatóvá válnak. A felszínre kerülést követően megindul a kőzetek aprózódása, majd a friss kőzetfelszíneket ismét előtérbe kerül a hidrolízises mállás. A gyapjúzsákbarlangok hasonlítanak a törmelékbarlangokhoz, de amíg ezeket álbarlangoknak nevezik, mert elmozdult, támaszkodó kövek közötti barlangok, addig a gyapjúzsákbarlangok valódi barlangok, hiszen a falukat alkotó kőtömbök a helyükön maradtak, csak a környezetük pusztult le. Falaik többé-kevésbé domborúak a gömbformájú bezáró kőtömbök miatt. Mivel több kőtömb veszi őket körül, ezért több nyílásuk is lehet, de ezek nem mindegyike járható ember számára is. Méretük és elrendezésük változó, vannak közöttük egyszerű átjáró-barlangok is és több tíz méter hosszú, több bejáratú, több ablakos emeletes térlabirintusok is. Eszterhás István 1994-ben barlangok után kutatott a Velencei-hegységben, és nyolc gyapjúzsákbarlangot fedezett fel a pákozdi Pogány-kőn. Később a bejáratok koordinátáit GPS-vevővel meghatározták, és a térképi dokumentációk alapján a barlangokat az Országos Barlangnyilvántartás (OBNY) kataszteri leltárba vette. 2010 tavaszán barlangok után kutattam a Velencei-hegységben, és felkerestem a korábban leírt gyapjúzsákbarlangokat is. A
bejáratok koordinátáit egy GNSS-vevővel bemértem, és megállapítottam, hogy a Vulkánszpeleológiai Kollektíva által az Országos Barlangnyilvántartás felé szolgáltatott koordináták több tíz méterrel, néhány esetben pedig több száz méterrel hibásak voltak (4. Táblázat, 1. diagram). Terepen egy Hemisphere Crescent térinformatikai vevővel dolgoztam, valós idejű EGNOS kódkorrekciók vételével. Az általam meghatározott koordináták átlagos megbízhatósága +/-2-4 méter; a nyílt helyeken (pl. Oroszlán-kő barlangja) pedig szubméteres. 4. Táblázat Eltérések a Velencei-hegység barlangkataszterében adott koordináták és a terepen mért koordináták között Sorszám
Név
Y_kat
X_kat
Y_terep
∆Y (m)
X_terep
∆X (m)
E (m)
1 Iker-kő barlangja
611477
210282
611307
210248
170
34
173
2 Oroszlán-kő barlangja
611615
210377
611435
210295
180
82
198
3 Gömb-kő barlangja
611586
210456
611406
210484
180
-28
182
4 Kis-barlang
611837
210758
611614
210573
223
185
290
5 Zsivány-barlang
611846
210759
611621
210583
225
176
286
6 Teraszos-barlang
611855
210761
611622
210580
233
181
295
7 Osztott-barlang
611862
210758
611630
210579
232
179
293
8 Háromszájú-barlang
611871
210761
611630
210577
241
184
303
1. diagram Eltérések a Velencei-hegység barlangkataszterében adott koordináták és a terepen mért koordináták között 350 290
300
Érték (m)
250 200
173
170
180
180
182
233
225
223
198
295
286
303
293 241
232
185
176
181
179
184
Kis-barlang
Zsivány-
Teraszos-
Osztott-
Három szájú-
barlang
barlang
barlang
barlang
150 82
100
∆Y
50
∆X
0
34
E -50
-28 Iker-kő
Oroszlán-kő
Göm b-kő
barlangja
barlangja
barlangja
Név
A további terepbejárások során öt új barlangot fedeztem fel, köztük négy gyapjúzsákbarlangot és egy metamorfizálódott andezitben lévő hasadékbarlangot. A barlangok bejárati koordinátáját meghatároztam, a belső tereket feltérképeztem, és az AutoCad szoftver segítségével elkészítettem a dokumentációhoz szükséges munkarészeket. Gyapjúzsákbarlangok a Velencei-hegységben A Velencei-hegység területén jelenleg tizenkét gyapjúzsákbarlang található; kilenc a pákozdi Pogány-kőn, egy a pákozdi Sár-hegy és Csikmák-hegy határán, egy a sukorói Bodzavölgyben, egy pedig a sukorói Borjú-völgyben. I. Iker-kő-barlangja: A barlang a Pogány-kő csúcsától délnyugatra található egy magányos, hármas osztatú gyapjúzsákban. Csak a főágba lehet 2.10 méter hosszan bekúszni, a további járhatatlanul szűk rések a szikla túloldalára nyílna (4.ábra).
4. ábra Iker-kő-barlangja
II. Oroszlán-kő-barlangja: A Pogány-kő csúcsán lévő látványos sziklatömböt átlyukasztó, kétbejáratú barlang. A 3.70 méter hosszú főjárata kúszva járható, mellyel párhuzamosan egy alacsonyabb oldaljárat is fut (5.ábra). Alját szaprolit tölti ki.
5. ábra Oroszlán-kő-barlangja
III. Gömb-kő-barlangja: A Kocka-kőnek nevezett sziklaformációtól nyugatra három egymáshoz simuló gyapjúzsák alatt található. Háromszög formájú bejáratát 2.00 méter hosszú, 1.30 méter széles, 1.50 méter magas fülke követi, amely hátul egy széles ablakkal rendelkezik (6. ábra). Alját szaprolit tölti ki.
6. ábra Gömb-kő-barlangja
IV. Háromszájú-barlang: A Pogány-kő északi oldalában, 200 méter tengerszint feletti magasságban van a hegység legnagyobb, leglátványosabb gyapjúzsákja, a megközelítőleg 35 méter hosszú, 5-8méter széles és 13 méter magas Pandúr-kő. A sziklaformációban öt egymástól független átjáróbarlang található. A keleti oldalon van a 4.40 méter összhosszúságú, állva is járható Háromszájú-barlang (7. ábra). Alját szaprolit és nagyobb kerek kőtömbök töltik ki.
7. ábra Háromszájú-barlang
V. Osztott-barlang: A Pandúr-kő keleti végétől számított második barlang. Tulajdonképpen két-két egymással szembenéző nyílás közötti ikerbarlang (8. ábra). Teljes hossza 7.80 méter. Alját és mennyezetét lekerekített kőtömbök alkotják.
8. ábra Osztott-barlang
VI. Teraszos-barlang: A Pandúr-kő középső barlangja, melyet egy többosztatú átjáró és ennek déli része fölé nyúló eresz alkot (9. ábra). Hossza 5.50 méter, szélessége 4.30 méter és 1.00 méter között változó.
9. ábraTeraszos-barlang
VII. Zsivány-barlang: A Pandúr-kő nyugati felében lévő, 4 bejáratú, több ablakú emeletes térlabirintus. Alsó szintje egy T alaprajzú, 9.60 méter hosszú folyosó, a felső szintje egy 3.00 méteres terasz, melyet az alsó szinttel egy 1.50 méteres akna köt össze (10. ábra). Átlagos magassága 1.20 méter. Mind az alsó, mind a felső szinthez csatlakoznak még járhatatlanul szűk, magas és hosszú rések.
10. ábra Zsivány-barlang
VIII. Kis-barlang: A Pandúr-kő fő tömegétől nyugatra, egy kisebb különálló sziklacsoportban található. Kétbejáratú átjáróbarlang, hossza 2.50 méter, magassága és szélessége 1.00 méter (11. ábra). Alját besodort kőtörmelék alkotja.
11. ábra Kis-barlang
IX. Gomba-kő barlangja: A barlang bejárata a pákozdi Csikmák-hegy északi oldalán, a különleges külterület határától északi irányban, a sárga és a zöld tölgyfalevél turistajelzés mentén található. A barlang egy nyugati és keleti bejárattal rendelkezik. A barlang alaprajza mind a két végén kiszélesedő, középen elkeskenyedő tölcsérre emlékeztet. A barlang hossza 3.50 méter, magassága 1.00 méter (12. ábra). A nyugati bejárat északi fala közel függőleges, déli fala alsó kiszélesedésből keskeny hasadékká szűkül az északi fallal párhuzamosan. A bejárat magassága a hasadék tetejéig 1.65 méter, szélessége a talajszinten 1.00 méter, a hasadékban 0.20 méter. A keleti bejárat déli fala enyhén áthajló, északi fala kiszélesedésből keskeny hasadékká szűkül a déli fallal párhuzamosan. A bejárat szélessége a talajszinten 1.20 méter, magassága a szűkületig 1.00 méter. A barlang mind a két bejárat felől nézve összeszűkül, homokóra-formát vesz fel. A nyugati bejárattól 1.50 méterre, 0.70 méter magasságban egy álfenék található. A barlang északi oldalán egy L alakban megtörő alul-felül kiékelődő hasadék, egy un. „ablak” található. Az „ablak” a legszélesebb részén 0.70 méter hosszú és 0.20 méter magas.
12. ábra Gomba-kő-barlangja
X. Rejtek-barlang: A barlang a pákozdi ingókőmezőn található, a Kocka-kőnek nevezett sziklaformációtól északra 50 méterre. A barlangnak három felső bejárata van a déli oldalon; ezek közül kettő ember számára is járható (0.50 méter széles és magas), a harmadik azonban legmagasabb részén is csak 0.20 méter magas, és kelet felé a sziklatömb alatt kiékelődik. Az északi oldalon két bejárat van, mind a kettő járható ember számára. A nyugati bejárat lényegében egy sziklaeresz, 0.60 méter széles és 0.80 méter magas; a keleti bejárat az alsó részén 0.30 méter széles és tölcsérszerűen felfelé kiszélesedik egészen 0.60 méterig, magassága 0.50 méter. A barlang két párhuzamos járata középen egy 0.35 méter széles és magas közlekedő járattal összekapcsolódik.
13. ábra Rejtek-barlang
XI. Borjú-völgyi-álbarlang: Az álbarlang bejárata a Borjú-völgyben, a piros háromszög turistajelzés mellett, a Szűcs-kúttól és a különleges külterületi részektől 250 méterre északra nyílik a patak és az út nyugati oldalán. Az álbarlang támaszkodó gránitkövek között jött létre. A bejárattal szemben, az út keleti oldalán, két különálló nagy méretű sziklacsoport látható. A barlang hossza 3.60 méter, magassága 1.00 méter. Az álbarlang három bejárattal rendelkezik, a keleti oldalon nyílik kettő, ezek közül ember számára csak az egyik járható, az északnyugati részen pedig egy, ember számára járható bejárat található (14. ábra). A keleti tágasabb bejárat háromszög keresztmetszetű, északkeleti oldalán 30 centiméteres lefelé irányuló nyúlvánnyal. Magassága 1.00 méter, szélessége 1.10 méter. Az ember számára nem járható bejárat alakja hasonló, azonban szélességi és hosszúsági mérete 0.40 méter. Az északnyugati bejárat ovális alakú, bal oldali felső sarkában elnyúló, beszűkülő hasadékkal.Szélessége 1.00 méter, magassága 0.50 méter. Az álbarlang bejárati részeit és belsejét is hullott falevelek, föld és a gránit mállási maradéka borítja.
14. ábra Borjú-völgyi-álbarlang
XII. Róka-lyuk-barlang: A barlang bejárata a Bodza-völgy déli oldalán a piros turistajelzés mellett, a Hurka-völgy észak felé kanyarodó ága előtt egy sziklákkal borított hegyoldalban nyílik, a patak szintje fölött körülbelül 15 méterrel. A barlang hossza 3.00 méter, magassága 1.00 méter (15. ábra). A bejárat háromszög keresztmetszetű, jobb alsó részén ívesen kiszélesedik, 0.70 méter széles és magas. A bejárat előtt egy sziklapad található, a bejárattól nyugatra pedig a vízszinteshez egy kb 45 fokos szög alatt hajló sziklafal. A járat mennyezete a bejárattól számított fél méter távolságban 1015 centimétert felemelkedik, így a járat tágasabbá válik, szélessége 0.75 méter, magassága 0.80 méter lesz. A bejárattól 2.20 méterre egy elágazó található Y alakban, a barlang szélességi és magassági adata itt 0.70-0.75 méter. A bal oldali ág földnedves, 0.60-0.70 méter után beszűkül. A jobb oldali ág fektetett ellipszis keresztmetszetű, föld és törmelék borítja, kb. 0.50 méter után válik járhatatlanná. A bejárattól nyugat felé található ferde sziklalap tövében egy feltételezett második bejárat nyílik, ami
valószínűleg a jobb oldali ágba csatlakozik. A feltételezett második bejáratot föld, gránit mállási maradéka és hullott falevelek borítják.
15. ábra Róka-lyuk-barlang
Irodalomjegyzék Eszterhás I.(1994): A Velencei-hegység barlangjai, Vulkánszpeleológiai Kollektíva Kiadványa, Kapolcs p.52-54 Eszterhás (2006): Felszíni denudációs formák és gyapjúzsákbarlangok a Velencei-hegység gránitjában, Karsztfejlődés XI., Szombathely pp. 195-208 Holényi L.(1969): Velencei-tó, Velencei-hegység útikalauz, Sport Kiadó, Budapest Jantsky B. (1953): A Velencei-hegység földtani és kőzettani viszonyai -MÁFI Évi Jelentése az 1950-es évekről, Budapest p. 79-82 Jantsky B. (1957): A Velencei-hegység földtana - Geol. Hung. Ser.Geol. 11. kötet, Budapest p. 3-166 Juhász Á.(1987): Évmilliók emlékei, Gondolat Kiadó, Budapest Vincze P.(2006): Általános földtan és gyakorlat 3., NymE-EMK Földtudományi Intézet, Kézirat, Sopron
