2 2 - i k
sz&m.
Gyula, 1897. május 30-án.
í^nRt*^*
X X I X .
Szerkesztőség:
évfolyam.
Eladó hivatal:
T e m p l o m t é r , Dobay J á n o s kereskedése, hova n lap szellemi részét illető közlemények i n t é z c n d ő k .
T e m p l o m t é r , Dobay F e r e n c i háza, é s könyvkereakodéa, hova a h i r d e t é s e k és nyílt-téri köz-
Kéziratok nam adatnak visaza.
lemények k ü l d e n d ő k .
Hirdsténk
Előfizetési díj :
Társadalmi és közgazdászati lietilap.
Egész évre . 5 f r t — kr. Félévre . . . 2 > 5 0 > Kvueg.vedre . 1 » 2 5 »
Felelős
szerkesztő:
Ó
H
l I
T
el G y u l á n , a kiadó h i v a t a l b a n .
MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.
Eyyes szám ára 10 kr.
szabott &ron fogadtatnak
Nyilt-tér sora 10 kr.
3 D. A . T 7 " I
*R..
I
huszárlaktanya
kibővítésére vonatkozó t á r - fctink, — m i n t ilyen igénytelen volna és elfogult kedvéért, melynek kavicsos talaja még laikus lehetne, — hanem elfogulatlan nagy képzettségű, által megbirálhatólag is határozottan hátA honvédelmi minisztérium ekkor ki- előkelő tiszteké, melyre joggal hivatkozhatunk, rányban van Gyula mellett. A » Nagy várad* csütörtöki számában annyival is inkább, miután ebből nem ÍB csiMegvalljuk, hogy kipótolhatlan nagy olyan hirt olvasunk, melynek kinosságát CBakis lenczezer forinton felüli méreg drága áron nálnak titkot. veszteség volna ez a gyulai polgárságra i i , hihetetlensége képeB enyhíteni, megvalósu- kiBajiititatta a várossal a laktanya háta mögött álló négy házat, amelyek helyére a leg< Kitűnő terepnek konstatáltatott Gyúl különösen a huszár laktanya körüli városlása pedig — amit nem tételezhetünk fel — jogos elkeseredést keltene a város kö- kényesebb állategészségügyi követelmények 1876. aug. havában a királygyakorlaton. Ez részre, mely az utóbbi években nagy áldonek megfelelő istállókat épitett, szerelt fel, volt első nagyobbszabásu bemutatkozása f zatok árán ugy épült és renováltatott és pezönsége körében. azonkívül épitett lovardát, a laktanyai főépü- felsége, mint legfelsőbb hadúr előtt a ma dig nagy részben kölcsönpénzen, hogy a Nagyvárad város tanácBa ugyanis — letre emeletel és mindezekre alig két esz gyar honvédhuszárBágnak. A honvédhuszár huszárság igényeinek megfeleljen. nem tndjuk, hogy saját kezdeményezéséből, tendeje, hogy százezer forintot költött az ság megérdemelt kegyeletében álló boldo' A lovasság elvitele ezt a városrészt vagy fensőbb sugalmazás folytán e — lolyó állam pénzébei és eme beruházások zöme gult Henneberg vezénylete alatt álló lovas hó 4-én feliratot intézett a honvédelmi mi- olyan természetű, hogy csak lovassági ezé Bág gyakorlatai Gyulán bámulatot keltettek anyagi romlásba sodorja, melyért semmi sem niszterhez, hogy a gyulai honvédhuszár osz- lóknak megfelelő, valóságos pazarlás egye' éB ő felsége a király teljes elismerését vivták fogná kártalanítani. Nagyon meggondolandó, tály oda áthelyezése hogyan volna lehetsé- bekre felhasználni; joggal hihetetlennek tart ki ; mondhatni ettől a gyulai lovasgyakor hogy jóhiszemű polgároknak a katonaság ges. Ezen feliratra a honvédelmi miniszter juk tehát, hogy ugyanaz a honvédelmi mi lattól datálódott a honvédhuszárság renom érdekében tett beruházásai önhibájukon kífolyó hó 24-én kelt leiratában ezeket vála^ niszterium, mely Gyulát, a város és a kincs méja s Henneberg népszerűsége s pozicziója vül anyagi pusztulásuk következményeivé tár nagy áldozatkészségének igénybe vételé' le B felfelé egyaránt. Tessék elolvasni a gyulai; váljanak. szolja Nagyvárad városának: De megsinylené a huszárság áttételét vei huszársági állomásnak fejlesztette, a na- határban tartott akkori hadgyakorlat leíráA folyó h ó 5-én kelt és közvetlen hozzám felgyobb beruházásokat követő rövid két esz sát a napi sajtóban és szaklapokban, nem- Gyula városa s vidéke moBt éppen nagy terjesztett abbeli a j á n l a t á t , h o g y a Gyuláról Nagytendö múlva mint lovassági állomást egyáta Buperlativuaokban nyilatkoztak a tudósítá- kíméletet igénylő földmivelése, ipara B keráradra áthelyezendő honvéd huszár osztály s z á Ián feladhatná. reskedelme, mely sokkal többet veszítene a sok a terepről ÍB ? mára szükséges l a k t a n y á t a város közönsége f e l lovasság áttételével, mint a mennyit a kaépítteti és a k a t o n a s á g beszállásolásáról szóló t ö r Azt rebesgetik, hogy a gyulai terepvi Az is egyszerű ráfogás, mely u gyulai tonasággal — közös hadsereg és honvédségvényczikk határozványai alapján rendelkezésére b o - szonyok nem alkalmasak a lovasságnak, hogy terepet a lovak megvakuláaával, a terep rová- gel egyaránt bőven — ellátott Nagyvárad a csátja, oly föltétellel jogadom el, h o g y az I - s ö osz- a lovak megvakulnak Gyulán és más ilyesmi sára a legkisebb okozati összefüggésbe is mi huszárságunk odahelyezésével nyerne. A tályú laktanyákhoz k ö t ö t t törvényes igényeknek nem is tudjuk minő jelzésre méltó állításo- hozza. A lovak vakulásának, a mennyiben ez nemzetgazdasági szempontokon kívül a »zomegfelelően 200 ezer f o r i n t költséggel s 11 ezer kat, ez volna az ok, hogy a huszárságot Gyulá- a múltban gyakoribb volt, — noha az is meg' cziális okok is nagyon ajánlatossá teszik, forintra t e h e t ő évi bérjövedelemmel felépíthető lak- ról el kell vinni. szűnt — száz egyéb oka lehetett, uiint maga a hogy a honvédhuszárság okvetlenül Gyulán tanya építése m é g ez év folyamán a k k é n t kezdetik Teljes tisztelettel legyen mondva, mi terep. Ez éa egyéb lóbetegségek többnyire hagyassék. meg, h o g y az összes é p í t m é n y e k m é g a tél beállta efféle állításokat nemcsak hogy igaz oknak határozottan ki nem deríthető okokból szórÉs noha — mint czikkOnk elején előreelőtt fedél alá helyeztetnek, 1898. évi október h ó de még plausibilis ürügyeknek se akczeptál ványosan előfordulnak bármely lovas Btáczión, 1-ével pedig a rendeltetésszerű használatra teljesen hatunk, annál kevésbé tudunk ily ürügyek- anélkül, hogy a Btácziót ssprengolják". Miért bocsátottuk — nem tudjuk, nem akarjuk elhinni, hogy a honvédelmi minisztérium a kész, illetőleg elfogadható állapotban rendelkezésre ben megnyugvást találni. épen ezt Gyulával szemben megtenni ? És város és az általa tett utóbbi beruházások átadatnak. épen most ?' Annyit tudunk, hogy Magyarországon után a huszáráig Gyuláról való elvitelének Ehez képest e g y ú t t a l felhívom a város közön' egyetlenegy ideális lovassági állomás sincs, amely Nem képzelünk akkora elfogultságot, következetlenségébe essék: mindazonáltal a ségét, h o g y a l a k t a n y á r a vonatkozó általános é p í - úgy terep, mint taktikai s állategészségi, mely a teljesen analóg klimatikus és talaj miniszternek Nagyvárad városához intézett tési szervezet elkészítésére az 1895. évi X X X I X . szóval a lovas állomásokhoz fűződő köveviszonyok közt levő Mezőhegyes vagy Csa- leiratát eléggé komolynak tártjuk arra nézve, t.-cz. v é g r e h a j t á s á r a kiadott utasítás 4. §-hoz tar- telményeknek minden tekintetben megfeleljen bának a legkényesebb állategészségi szem hogy a városi képviselő-testület, országgyűtozó határozmányok é r t e l m é b e n hivatott vegyes b i - Mindegyik lovas állomásnak előnyei mellett pontból mérlegelve bár, Gyula fölött előnyt lési képviselőnk éB a vármegye kormányzottságot a z á l t a l a m e g y ú t t a l u t a s í t o t t budapesti I . vannak kisebb-nagyobb mérvű defektusai adna. Sőt mellesleg írva, az állategészségi zóinak figyelmét arra felhívjuk, é i a város honvéd kerületi parancsnoksággal egyetértve hívja ValÓBzinüleg vannak a gyulainak is, noha statisztika, Mezőhegyes és Csabával szemben veszélyeztetett érdekei megvédését tőlflk elössze és a m e g á l l a p í t o t t általános építési tervezetet sokkal enyhébb mérvben, mint igen sok más. még Gyula előnyére bizonyít. É s ha ennek várjuk és azt kötelességükké tegyük. h e l y b e n h a g y á s v é g e t t hozzám mielőbb terjessze fel. akár közös hadseregbeli, akár honvédhuszári daczára a szomszéd Csabán sokkal nagyobb Ez a miniszteri leirat ugyan körülbelül állomásnak, amelyek túlnyomó hátrányaik értéket képviselő lóállományt lehet ménteúgy hangzik, hogy az esetben, ha Nagyvárad daczára mégis valóságos „nebántsvirág" el- lepben, Mezőhegyesen pláne millió értékű A vármegye tavaszi közgyűlése. városa a miniszternek feltételeit elfogadja, s bánásban részesülnek. világhírű ménest tartani : a logika kérlel— Május 21. éa Ifi. — teljesiti, akkor a honvédhuszárság Gyuláról Azt például mint tényt állithatjuk, hogy hetlen szabályai mellett nemcsak tarthatatA lefolyt megyegyüléB ismét igazolta a Nagyváradra átvitele befejezett tény volna ; kiképzésre a gyulai huszár állomás a legkitü lanná, hanem valósággal nevetségessé válik, közigazgatási rendnek túlhaladott voltára de mi ennek bekövetkeztében nem tudunk, nőbb az egész országban. Tagadhatlan, nagy hogy Gyula, a város éB állam által legutóbb nézve kifejtett álláspontunkat. Szép számmal nem akarunk hinni. része van ebben a huszárezred derék tiszti is tett nagy anyagi befektetések után, a gyűltek össze és a vármegyeház nagy termét Még nincs három esztendeje, hogy a karának, a jó legénységi anyagnak, de nem melyek ínég tökéletesebbé tették az állo- teljesen megtöltötték a bizottság tagjai. Az honvédelmi minisztérium — saját kezdemé- kevésbé nagy része magának az állomásnak, mást mint volt, a huszárságra nézve tart ülés első napjának délelőttjén az figyek iránti nyezéséből — megindította a gyulai honvéd' magának a terepnek is. Ez nem a mi néze- hatatlannak nyilvánitasaék, hozzá Nagyvárad érdeklődés élénken nyilvánult és e mellett
Elakarják vinni a huszárságot. gyalásokat.
I
A
f
i
@
I
i
A k á c z soros . . • Ákáczsoros tanya van a Fala mellett. Aira járok . . . nyugodalmát Keresgetem a szivemnek. Boldogságos kicsiny fessek, Áldott jó nép lakik benne Utt van az én életemnek Virágos lm tündér kertje. Nyilófélben vBnnak éppan A virágok . . . Balingát rám a vén ákécz, Jókedvű most, hogy virágot. Dísze, éke a kis kertnek Gesztenyéso s négy fenyője Alattok van a rózsámnak Legkedvesebb pihenője. Most ii ott ven, Akácz levél A kezében Elmerengve szaggatja le A levelet sorra szépen . . . Ha ugy jön ki hogy nem szeret Addig kévdi a mig aztán Azt nem mondja a levélke : Szívből, lélekből, igazán. Bizony bizony beteg az a Kis loányka, Nagyon fújhat szegénykének Valahol... a szive tája . . .
.
irul, pirul, nagyot "óhajt ..Én drága ezentem tubiczám Szeretlek, szeretlek azivből Lélekből forrón, igazán." Sóhajénak visszhangja kelt A szivemen És száll a hang a réten át Azóta azünes-azüntalah . . . A lomb is csak azt eneogja : — Fut tőle bár a kis leány — ,. „Szeretlek, szeretlek szivből Lélekből forrón, igazán."" GyóJI D e z s ő .
Erdttzug. Irta: Q o a f l a J é n a i . Szentirmay Olga kikosarazta a hatodik k á í ö j ó t is. A h e t e d i k a t S z é l B a n d i t t a l á n s z e r e t t e . H a n e m az m e g olyan s z e g í n y volt, mint amily gazdag Szentirmay Olga. S a gőgös büszke nemesi család t ü z a s szemű sarja, a h é t h a t á r r a hi r a s szépség, nem e l é g e d e t t meg férjül e g y j ó tánczossal, e g y szellemes udvarlóval, egy ábrán' dozó poétával, k i u g y a n egyre-másra cselekszi a verseket, d e annál k e v é s b é fárad a harmadik szigorlatának a megszerzésén. Sientirmay Olgának ugyan nagyot dobbant a szive, m i k o r k i v á g t a a n e m e t , h a n e m m i k o r a tükör elé állott s végig nézett a feléje mosolygó f e j e d e l m i a l a k o n , d a e z o s a n d o b b a n t o t t piczi l á b a i val a p a r k e t t r e . — Ejh . . . találok é n még minden ujjamra hatot l . . . Szeretem? , . . Aligha. Tetseatt, anyZ t a p u i U E
m
a
i n é t m É i h o s
nyí az egész, sznszély, mint aminő nálam n e m r i t k a s á g . . . e g y k i s s z e r e l m i h ó b o r t . . . hisz ez i s fiatal l e á n y o k n á l f o r d u l e l ő s b i z o n y m é g s e n k i n e k s e r e p e d t m e g a szive e g y holdimádó, fellangős p o é t a után. Szél Bandi p e d i g a kikosarazás emlékére szerfelett n a g y o t m u l a t o t t . M i k o r t n á r h a r m a d i k éjjel f o l y t a v i g a l o m , oda állította B é l á t a S z e n t i r m a y é k a b l a k a alá s a sze r e l m e s , i b o l y a i l l a t o s t a v a s z i szellő, v a l a m i mámoros, édes, forró, szeralmi h a n g o k a t l o p o t t az á l m o d o z ó fiatal l e á n y s z o b á j á b a . . .
saket, mint aminők csak e g y oly szivből f a k a d n a k , hol l á n g o l a s z e r e l e m p o k l a , h o l á t k o z ó d i k a fájdalom, hol tombol, j a j g a t a keserűség. M i n d e n sor&ban z e n g e t t a s z e r e l e m t ü n d é r - h í r f á j a m i n d e n g o n d o l a t á b a n izzott, l o b o g o t t a s z e n v e d é l y l á n g j a . . . B á m u l t á k ezt a z e m b e r t , k i i l y h a t a l m a s e r ő v e l , i l y f é k e z h e t e t l e n tűzzel s z ó r j a szét szenvedélyes lelke g y é m á n t j a i t a világnak. Ünnepelték a nevét, ábrándos lelkének g y ö n gyei a n é p a j k á r a szálltak s a pásztortüzak hamvadó üszkénél, a siarelmct leányok bibor-piros ajakáról szállt, s z i l i t a dal az é g n e k ; as A dalai 1 A névtelen fiúból hires poéta vált, hatalmas, v i h a r o s l e l k ű k ö l t ő , k i h a k e l l b e s z é l a c s a l o g á n y n y a l , az e r d ő d a l o s a i v a l , d e t ú l is d ö r g i •zenvadélyas szava a vihart. Az élet boldogtal a n s á g á n a k n a g y M a l s t r ö m j é b e n fejlődött óriássá. M i e l s e p r i a g y e n g é t , a z f e l e m e l t e , mi m e g b é nítja a t e t t r e kész k a r t , a z megaczélozta izmait.
S o h a sirt oly k e s e r v e s e n a B é l a h e g e d ű j e , . . soha s e beszélt oly szenvedélylyel a négy h ú r , oly i]»az h a n g o k o n a s z á r a z f a . A S z e n t i r m a y é k a r a n y h a j ú O l g á j a felrezzent h a b o s p á r n á i k ö z ü l s I s t e n t u d j a m i é r t , s a j n á l n i k e z d é , h o g y k o s a r a t a d o t t a fiatal m e g y e i jegyzőnek. És ahogy a szivrázó nóták utolsó a k k o r d jai i s s z e r t e s z á l l o t t a k a t a v a s z i h a j n a l i lavagA E g y s z á l l t . , . s z á l l t . . . a p u s z t á n szélcsendjében, oda borult a fehér zsalus ablak p á r tében, hosszában a legszebb, a legszenvedélyek á n y á r a s a szama szivárványán keresztül nczatt s e b b dal, az ő dala . . . a hajnali homályban elmosodó alakok után , . , Szentirmay O l g a élta a világát. Tánczolt, soká . . . soká , . , m u l a t o t t s u g y a n c s a k p u s z t í t o t t a férfi szivekSzél B a n d i pedig megelégelvén a l u m p o l i s t , ben. D e mintha valami k e s e r ű s é g , valami maró gondolt e g y e t , a falhoz vágta a jegyzői p e n n á t szatíra irányitaná minden tettét. Magához bolond í t j a a szeaon l e g d i v a t o s a b b g a v a l l é r j á t , e g y - e g y s felment P e s t r e laszígorlatozni, H á r o m h ó n a p a l a t t m e ^ v o l t a d o k t o r á t u s a . t ü z e s t - j k i n t e t t e l , e g y - e g y k e l l ő h e l y b e n alkalS a h e l y e t t h o g y visszament volna a fehér zsalus mazott sóhajjal elvakítja s midőn a szegény udb l a k elé s ú j r a e l h u z a t t a v o l n a a S z e n t i r m a y O l g a a r l ó a l e g v a k m e r ő b b r o h a m r a készül, m i d ő n azt n ó t á i t , b e á l l o t t e g y f ő v á r o s ! l a p H2erkesztőségé- hiszi, h o g y már c s a k o g y ö l e l é s a k a r j a i b a n v a n p á r ezer h o l d a s m e n n y o r s z á g , S z e n t i r m a y O l g a hnz s i r t . . . i r t o l y g y ö n y ö r ű , o l y é s z b o n t ó v e r -
l é i Í v
m e l l é k l e t
v a n
o a a t o l v a .
Következett u Szabó J á n o s közigazgatási bi- ban résztvehotnek, mig a birtokosok és azok ü g y zottsági tag lemondása folytán megüresedott tag- védei nom. üaan B é l a szóit elsőül az érdemi vitához. sági hely betöltése, a mire a főispán elrendelte a titkos szavazást. A szavazás e r e d m é n y e szerint a Azon kezdi, hogy rövid lesz, p e d i g bálás l e n n e az beadott 110 szavazatból gróf Almássy D é n e s 110 állandó v á l a s z t m á n y j a v a s l a t á n a k kritizálása. BizoKonkoly J e n ő 3, Nagy Károly 1. Aszalay Gyula nyítja, hogy a k é r d é s e s szerződés egyszerű magán1 szavazatot nyert B így gróf Almássy D é n e s közig jogi viszonyokat r e n d e z . A azerződéB nem a k a r t közjogi r e n d e z é s n e k p r e j u d i k á l n i Azt m é g elgonbizottsági tagul megválasztatott. Gróf Bolza Géza l e m o n d á s a folytán a 117 dolni sem lehet. H o s s z a s a n és nagy figyelem melszámú lóavató bizottság elnöki állására id. Dérczy lett fejtegeti a szerződés p o n t j a i t éB ezekből azt a következtetést v o n j a le, hogy a m a j o r s á g o s birtoF e r e n c z választatott meg. kok, melyek Csaba községéhez íncorporáltnttak, a A békés-csanádi h. é. vasút igazgatóságába községi a d ó k e d v e z m é n y e k e t nem igényelhetik. Tallián Béla l e m o n d á s a és T a t a y J á n o s elhalálo Ugyancsak az á l l a n d ó választmány j a v a s l a t á v a l ellenzáBa folytán m e g ü r e s e d e t t két holyre a törvénytétben, a község h a t á r o z a t á t f e n t u r t a t n i kéri. hatósági bízottság dr. Lukács G y ö r g y főispánt és v a l ó k e d v a csabai imseták ügyében é r t e el szorosan volt a l k a l m a m tapasztalni Békésvármogye Oláh György aem az állandó v á l a s z t m á n y j a Gajdács Pál bizottsági t a g a t egyhangúlag megvá tetőpontját, Ez volt az oka, hogy délig csu- közönségének a közügyek i r á n t való igaz érdek-, l a B z t o t t a . vaslatát, sem az előtte szóló f e j t e g e t é s e i t nem osztja. lödését, sokszorosan volt a l k a l m a m csalhatatlan Szentmiklós és G e r e n d á s r a a puszták önálló jelloge pán 16 tárgyat végeztek el, mig a főtárgyA kereskedelmi miniszter rendeletét, melysorozat. többi része délutánra, a póttárgy- bizonyítékait szorezni meg a n n a k , hogy Békésvár- ben a v á r m e g y e által, az ezredéves kiállítás és ü n - előtte kétségtelen, d e V a n d h á t r a nézve aggályai mogye közönségét eljárásában m i n d e n k o r a hazafiv a n n a k . A k é t előbbi puszta soha úrbéri rendezés sorozatba felvett SS ügy pedig másnapra ság vezérli. nepélyek czéljaira kölcsön vett 23000 f r t n a k az t á r g y a nem volt. 1,200.000 frtos p é n z t á r b a való visszafizetését elmaradt. Az ülésnek említésre méltó mozza Büszkeséggel tölt el, hogy ennok a nemesen Ladics György a m ó d ellen emeli föl szavát, te, tudomásul vették, natai voltak a főispánnak magvas megnyitó- érző, hazafias testületnek tanácskozásait vezetnem hogy a községi k é p v i s e l e t ez ügyben határozott, A k e r e s k e d e l m i miniszter elrendelte, hogy beszéde. a közigazgatási bizottság tagsági osztályrészemül j u t o t t . Meg vagyok róla győződve, holott a r r a j o g a nom volt. Az ügy OIBŐ fokban a helyének betöltése, mely a titkos szavazás hogy továbbra is változatlan színtere m a r a d ez a Rideg Mihály állásától felmentett utbiztos állásába főszolgabíró és az alÍBpán d ö n t é s e a l á tartozik. visszahelyeztessék s részére a felmentéstől a visszadaczára úgyszólván egyhangúlag történvén, terem azon nemes erények g y a k o r l á s á n a k , m e l y e k - helyezéséig j á r ó fizetése kiutalványoztassék. Hcgcdits Mihály szerint a n a l ó g eset a mostani a csorvásival, m e l y ü g y b e n a t ö r v é n y h a t ó s á g kiigazat adott mult számunkban ide vonatko- nek Bzelleme lengte át eddig is Bókésvármegye A bizottság a miniszteri r e n d e l e t értelmében köztanácskozásait. m o n d o t t a , hogy azok önálló p u s z t á k u l tovább föl zólag közölt értesülésünknek és azon kétMagam teljes törekvéssel leszek azon, hogy határozott. nem t a r t h a t ó k ; k é t f é l e k é p p e n nem l e h e t h a t á r o z n i részre oszlott vitn, mely a csabai puszták A belügyminiszter a Békés községben végbe > közgyűlés tanácskozásait m i n d e n k o r az önzetlen s ezért H a a a i n d í t v á n y á t p á r t o l j a . ügyében előbb az érdekeltségre vonatkozó- hazafiság ÓB nz önkormányzati jogok gyakorlásában ment és megfelebbezett főpénztári, ellenőri, rendőrKeller I m r e t e k i n t e t t e l a r r a , hogy szerződéssel lag, majd az ügy érdemében többeket vont m e g n e m e s e d e t t közszellem hassa át, hogy ezekben biztosi, nyilvántartói választás ügyében hozott el állunk Bzembcn, a községnek kívánságát nem telbele a szó fegyverével folytatott küzdelembe, a mások nézetének föltétlen tiszteletben tartását lentétes h a t á r o z a t o k a t megsemmiBitette. jesíthet. Az előterjesztett miniszteri rendelet, továbbá ugy hogy az ügyben érdokolt csabaiak sorai- biztosító jó Ízlés u r a l m a mellett, m i n d e n k o r a tárgyiBartáky J ó z s e f d r . addig, mig az ügygyei meg Igaz Pál és társai által közbetett felebbezés folyból, mely mindenkor ott sötétlik az előndók lagosság tekintetei é r v é n y e s ü l j e n e k . nem i s m e r k e d e t t , m a g a is azt vélte, hogy ez ü g y Viszont azzal a kéréssel fordulok a mélyen tán a t ö r v é n y h a t ó s á g i bizottság az állandó választ ben a t ö r v é n y h a t ó s á g i l l e t é k e s határozni, de az iraháta mögött, mindinkább sürün hangzott tisztelt bizottsági tag urakhoz, hogy engem a tör- mány j a v a s l a t á v a l szemben Török G á b o r , dr. Bar- tokból azt l á t j a , hogy a p é i u d ó kivetésével m e r ü l t fel a türelmetlenség jele : vény ÓB igazság p á r t a t l a n a l k a l m a z á s á r a irányuló tóky József, Oláh György és Korossy László fel- föl a k é r d é s ; miután kétségtelen, hogy a községnek törekvéseimben támogatni és m e g a j á n d é k o z n i mél- szólalásai után a választást megsemmisíti s uta- pótadók k i v e t é s é b e n joga volt h a t á r o z n i . A k é r d é s — Szavazast kirui) k ! — tóztaBBanak, ami egyedül teheti e r e d m é n y e s s é elnöki sítja a főszolgabírót, hogy h a t á r o z a t á n a k j o g e r ő r e azt a részét, hogy a község illetéklelonül hozott h a De h i á b a v a l ó volt s ü r g e t é s , az e g y m á s e m e l k e d é s e u t á n az u j választások szabályszerű m ű k ö d é s e m e t : nagybecsű b i z a l m u k k a l . tározatot, nem k í v á n j a vita tárgyául f e n t a r t a n i . után jelentkező szónokok sokasága megsemmegejtése i r á n t i n t é z k e d j é k . A megsemmisítést inAbban a r e m é n y b e n , hogy ozt tőlem megvonni Husz tagnak írásban b e a d o t t i n d í t v á n y á r a a m i s í t e t t e a d é l i h a z a u t a z á s r e m é n y é t n e m is dokojja, hogy a kijelölést nem a főszolgabirónak, e m l í t v e a z o n m o z g a l m a t , m e l y n e k c s a k h a m a r nem fogják és a b b a n a r e m é n y b e n , hogy együtt- hanem a képviselő-testületnek kellett volna esz- foÍBpán elrendelvén a névszerinti szavazást, az á l l a n miiködÓBÜnk szeretett v á r m e g y é n k javát előfogja dó választmány j a v a s l a t a mellett sz: vaztak 17-en e g y 2 0 a l á í r á s s a l e l l á t o t t ív, e n n e k k ö z v e t í közölni. mozdítani, — a szép s z á m b a n megjelent bizottsági ÓB ellene 7G-an. Majd f e l á l l á s ú t j á n nagy t ö l b s é g tésével p e d i g névszerinti szavazás l e t t az A belügyminiszter a vásárhelyi puszta átcsatotag u r a k a t üdvözlöm és a tavaszi r e n d e s közgyűlést gel Oláh György j a v a s l a t á n a k mellőzésével Eaán e r e d m é n y e z ő j e . H á t '.)a a z é r d e k e l t b i r t o k o lása ügyében leirt a v á r m e g y e közönségének, hogy ezennel megnyitom. (Éljenzés.) Béla j a v a s l a t á t f o g a d t á k el. s o k a t é s a z o k k é p v i s e l ő i t is e n g e d i k b e f o l y n i — mivel a két t ö r v é n y h a t é s á g között barátságos Ezután kővetkezőképpen folytatja : Az apácza-puszta-fdldvár-kigyús-csabai gazdaa vitába, t a l á n az esti v o n a t o t is lekésték egyezség létre nem j ö t t , az átcsatolást nem engeSzomorú kötelességet teljesít, midőn bejelenti i vasútra az állandó v á l a s z t m á n y 30.000 forint volna a jó c s a b a i a k . V a g y talán hamarabb délyezheti. T u d o m á s u l v e t t é k . a királyi házat ért gyászesetet, mely az alengoni egszavazását j a v a s o l t a , ezzel Bzemben nagy tisztázódtak v o l n a a z e s z m é k ? m e g l e h e t , berezegné tragikus halálával a királyi családot érte, Fejér és Zala v á r m e g y é k n e k a kvóta felemetöbbséggel f o g a d t á k el K e l l e r I m r e bizottsági t a g m e r t e r r e a k é r d é s r e r á i l l i k a m o n d á s , h o g y indítványozza, hogy a t ö r v é n y h a t ó s á g a belügyminisz- lése ellen — e vármegyéhez is megküldött — indítványát, h o g y a k é r e l e m h e z képest k i l o m é t e r e n kiki a m a g a baját ismeri legjobban. ter u t j á n j u t t a s s a mély, igaz részvétét a trón zsámo- tiltakozó feliratát t u d o m á s u l vették, m e r t a vár- ként 2000 f r t o t , összesen 4 6 . 0 0 0 forintot a d j o n a Az ülésteremben jelen voltak : lyához. (Helyeslés.) Azon buzgalom elismeréseül, megye közönsége ez ügyben már előzőleg élt fel v á r m e g y e . Dr. L u k á c s György föÍ9pán elnöklete alatt dr. melyet Kiss L á s z l ó központi közigazgatási gyakor- irati jogával. Özv. Szeberényi G u s z t á v á é , S z e b e r é n y i L a j o s F á b r y Sándor alispán, "dr. Bartóky József főjegyző. nok h i v a t a l á b a n teljesített, t ő r v é n y a d t a jogánál Körülbelül két ó r a .'.osszant t á r g y a l t a k ezután Zs. és t á r s a í n a k , C s a b a község azon h a t á r o z a t a Lukács E n d r e , Csánki Jenő, Berthóty István a l - fogva tb. megyei aljegyzővé nevezi ki. (Helyeslés.) a szentmiklósi, g e r e n d á s ) és vandháti puszták jogi ellen, mely szerint az alsó-jehér-körösi ármentesitőjegyzők, Oláh György t. főügyész, JantsovitB P é t e r Végül az igazoló v á l a s z t m á n y e l n ö k é v é : Keller t e r m é s z e t é n e k megállapítása k é r d é s é b e n , melyben t á r s u l a t részéről visszafizetett 56,941 frt 98 kr. árvaszéki elnök, Terényi L a j o s , H e g e d ű s Mihály, Imrét, t a g j a i v á pedig Terényi L a j o s , Gallaez J á n o s Lukács E n d r e tb. főjegyző i s m e r t e t t e az állandó vá- felosztását m e g t a g a d t a , — b e a d o t t f e l e b b e z é s e elfolasztmány határozati j a v a s l a t á t , amely m i n d h á r o m g a d t a t o t t s u t a s í t t a t o t t C s a b a községe, h o g y az ICeller Imre, ;r. Zöldy János, Gallacz J á n o s , Sal ÓB dr. Márky J á n o s biz. tagokat novezi ki. József, Krnft Viktor, Lendvai Mátyás, L e d e r e r L a j o s , A vármegye alispánjának a vármegye állapo puszta önálló j e l l e g é n e k k i m o n d á s á t javasolja. e m i i t e t t összeget, a z é r d e k e l t e k n e k a befizetés Nóvák Kamill, Deímel L a j o s , d r . báró Drcchsel táréi s az őszi közgyűlés óta tett nevezetesebb Nagy Károly felveti az é r d e k e l t s é g i k é r d é s t a r á n y a szerint fizesse vissza. Gyula, D u t k a y Béla, Schmiiit Gyula, B ö h m Mik- i n t é z k e d é s e k t ő l széíó j e l e n t é s é t ; a közigazgatási és h a t á r o z a t o t k é r a r r a nézve, hogy az é r d e k e l t birB é k é s k ö z s é g n e k a bélmegijeri puszta h a s z o n lós, Áchim Gusztáv, Décsey József, Zlinszky Isjván, bizottságnak. 1806. évről szóló j e l e n t é s é t ; a számon' t o k o s o k , azok ügyvédei, v a l a m i n t a csabaiak, m i n t bérbe a d á s a t á r g y á b a n hozott h a t á r o z a t á t a t ö r L u d v i g h Mihály, Szerb Miklós, Grócz Béla, Ónodi kérő széknek a vármegyei tisztikar tevékenységéről az adózás k é r d é s é b e n é r d e k e l t e k részt v e h e t n e k - e vényhatósági bizottság j ó v á h a g y t a . János, dr. P á y Samu, Sztruka E r n ő , Nagy Károly, szóló j e l e n t é s é t ós a vármegyei árvaszéknek a vár- a t a n á c s k o z á s b a n . Délután. Cs. Deinkó József. Stefanovits P é t e r , RohoBka megyei á r v a ü g y e k állapotáról szóló j e l e n t é s é t , t u d o Az é r d e k e l t s é g kérdésében Keller I m r e , m a j d Mihály, l i . Schritfert JózBef, lllich R e i n h a r d t , másul vetto a közgyűlés Szabolcsvárniegyének a közkórházi a l k a l m a z o t Oláh György szólaltak fel, ki szerint a puszták birSchröder K o r n é l n a k , a tiizrendészeti szabály- tokosai, valamint a z o k , kik az első foká h a t á r o z a t - tak vasúti k e d v e z m é n y b e n részesítése ügyében Beliczey István, Szekér Mihály, Kocziszky Mihály, rendelet t á r g y á b a n b e a d o t t indítványát az állandó szerkesztett feliratát, hasonló szellemű f e l i r a t b a n ba. mint a csabai képviselőtestület tagjai befolytuk, Beliczey Géza, Vámos Sándor, dr. Török Gábor, v á l a s z t m á n y figyelmen kivül hagyni javasolta, m e r t az i l l e t é k e s f ó r u m n á l t á m o g a t n i h a t á r o z t á k . é r d e k e l t e k s nem v e h e t n e k részt. Gally Gyula, ArnbruB Sándor, Beliczey Rezső. Boros János, Szekér Gyula, Dancs Béla, L e d e r e r Rudolf, az, hogy valamely községben eddig közös t a k a r A v á r m e g y e 200,000 frtos ú t a d ó kölcsönének Terényi L a j o s a k é r d é s t közérdekűnek t a r t j a dr. Ondroviczky, dr. H a j n a l Albert, S z t r a k a György, mány l e r a k ó h e l y nem létesíttetett, a s z a b á l y r e n d e - s é r d e k e l t s é g e t nem lát fennforogni. Még dr. Fábry felvétele t á r g y á b a n b e t e r j e s z t e t t k ü l d ö t t s é g i j e l e n L e p é n y P á l , Szász P á l , J a n o v s z k y András, P o p o - let módosítására indokul egyáltalában nem szol- Sándor f e j t e g e t t e á l l á s p o n t j á t , h o g y minden köz- tés a l a p j á n , — m i n t l e g e l ő n y ö s e b b a j á n l a t o t , — a gálhat. N e m pedig azért, mert ez a k ö r ü l m é n y nem vics Jusztin, H a r s a n Pál, Szabó J á n o s . Mazas ügy bizonyos helyiérdekekot érint s mi lenne a k k o r P e s t i hazai első t a k a r é k p é n z t á r " a j á n l a t á t f o g a d t a a t ű z r e n d é s z e t n e k védelmét czélzó Hzabályrendelet köztanácskozásokból, ha éppen azokat rekeszte- el a t ö r v é n y h a t ó s á g . E z i n t é z e t h a j l a n d ó a kölcsönt János, Marti Pál, Fai-kas Mihály, G a j d á c s J á n o s , megnyirbálását teszi szükségessé, hanem azt, hogy nék ki, kik a k é r d é s e k helyeselt intézésében a 50 év alatt visszafizetendő 95-5 f r t t a l b e v á l t a n d ó W i n k l e r Lajos, Salacz Oszkár, E n d r é s z András, s z a b á l y r e n d e l e t n e k a ( a k a r m á n y k e r t e k r o vonathelyi- és tárgyismeretet hozzák be a k ö z t e r m e k b e . k a m a t o z ó k ö t v é n y e k b e n 4'90°» f é l é v e n k é n t e l ő r e Reisner Manó, Áchim P á l , Moczák Gyögy, Kovács kozó része betartasgék. tőke- és k a m a t t ö r l e s z t é s s e l s a kölcsönt Salacz O s z k á r nem osztozik az alispán érvelésében. fizotendő Sz. Mihály, Pfoiífer Antal, Ardeleán J . József, Indítványozó í t l h o z z a például Gyula-Vári kőz- Vitában van a község és a pusztahirtokoBok és pe.- időközben m á s pénzintézetnél való k o n v e r t á l á s a Szabó Emil, G a j d á c s András, Kny Antal, Mezoy , a hol daczáru a szabályrendelet rendelkezé- dig pénzügyi érdekből folyó vita. Ladics György esetén 2°'o k á r t a l a n í t á s i d i j követelésével n y ú j t a n i . L a j o s , Kocziszky János, M. B r a u n József, ICocsor sének, közös t a k a r m a p y hely nincsen, kéri indít nem k í v á n j a az é i d e k e l t s é g e t k i t e r j e s z t e n i az összes A bekésmegyei gazdasági egylettel való kapcsoGergely, Szabó Gergely, H e g e d ű s L a j o s , E m p e r ) ványának e l f o g a d á s á t . csabai szavazatokra, de a kik e k é r d é s b e n szavaz- lat s illetőleg egy közgazdasági bizottság szerE r n ő , dr. Szegedy Kálmán, Scliriffert József, Morvny tak, azok szintén é r d e k e l t e k . Dr. Herényi Ármin E l ő a d ó v á r m e g y e i főjegyző véleménye szevezése t á r g y á b a n k i k ü l d ö t t bizottság jelentése Mihály, Nagy Gy. Imre, Konkoly Jonő, "Wagner rint obbői nem az következik, bogy e k é s e d e - örül, hogy e k é r d é s f e l v e ' t e t e t t , m e r t t é n y l e g nagy a l a p j á n , uutennyiben a k ü l d ö t t s é g a kapcsolat t e r JózBof, F e h é r László, Kovács Gyula, Gyáni András. lemért a s z a b á l y r e n d e l e t b e n tétessék módoBÍtás, anomáliák v a n n a k . Fel a k a r n á a miniszter figyel vének mellőzésével egy közgazdasági bizottság Gróh F e r e n c z , dr Bodoky Zoltán, Domokos P é t e r , hanem igen is szigorúan u t a s í t a n d ó a község, bog; mét hivni ezekro a visszásságokra, Oláhi n d i t v á n y á t szervezését a egy közgazdasági előadói állás r e n d Schmidt Iván, Iloffmunn Alajos, Reisner E m á n u e l iiz előirt r e n d e l k e z é s e k e t pontosan tartsa bo. pártolja. szeresítését j a v a s o l j a , e l h a t á r o z t a a t ö r v é n y h a t ó s á g i VidovBzky János, Körösi Imro, F o j é r Béla, P . Szabó A közgyűlés az indítvány mellőzésével az ál E z u t á n a t ö r v é n y h a t ó s á g kimondotta, hogy bizottság, hogy e g y közgazdasági bizottságot szerSándor, G. Varga András, Kiska György, Vangyol landó választmány határozati j a v a s l a t á t fogadta el. vez s egy közgazdasági előadói állást r e n d s z e r e s í t Csaba község képviselő-testületi t a g j a i a t á r g y a l á s
tárgyalták le a nagy közönséget érdoklő Szilárd, Botyánszki A n d r á s . Szulmáry Gábor, lto sontlial Ignáez, dr. H a j n a l István, Putnoházi Forenoz, ügyöket, do már délután csak kövesen szán- Varsági! Béla, La lica György, Túili Mihály, líeisz ták rá magukat, hogy az ügyük előadását Simon, Iliiviár Lujos, Fábry Károly, stb. meghallgassák, ezek is leginkább azért, mert A v á r m e g y e főispánja dr. Lukács György a névszerinti szavazás miatt elkéstek a déli pontban kilencz é r a k o r éljenzÓB között foglalta el az elnöki széket és a kővetkező megnyitó vonatról és miissnl nom tudták a délutánt oltőlto'ji. Kedden délelőtt pedig a tisztviselő- dot mondotta. Mélyen tisztelt közgyűlés 1 kön kivül alig volt egy-két bizottsági tag A mai napon először van a l k a l m a m B c k é s az ülésteremben látható. A részvétel a r á á r m e g y e sznbályrendoletíleg rendszeresített rendes nyában fogyott a tárgyalás menetének érdo- közgyűléséből) az elnöki tisztet teljesíteni. kességo is. Az első nap délelőttjén minden Azon rövid idő a l a t t is, mióta ezen vármegye tárgyhoz hozzászóltak néhányan, a vít-ázásra főispáni tisztségét betölteni szerencsém van, s o k -
f e l k a c z a g g ú n y o s a n , m e t s z ő n , k e s e r ű e n s a szer e l m e s u d v a r l ó n a k elszáll a s z a r e l m e , f ü s t b e megy a r e m é n y e , a p á r ezer h o l d a s b i r t o k r ó l a l k o t o t t r ó z s a s z í n ű illúzió . . . H í r e szállt, h o g y j é g szivü, kaczér századvégi leány, tele g ú n y n y a l , gőggel, malicziával, k i m a g á v a l viszi m á r a r u h á j a fodrában a tragédiát. P e d i g S z e n t i r m a y O l g a nem volt se jégszivü, s e k a c z é r , s e s z á z a d v é g i . Á l m a t l a n éjszak á k homályos h a j n a l á n , midőn vér vörös c s í k k a l nyilik mag a fellegek mögött a keleti ég, úgv elábrándozott egy-ogy lázongó költeményen, egye g y f o r r ó d a l o n , mit az a v a k m e r ő t e k i n t e t ű fiatal e m b e r irt, k i n e k k o p o t t a s f é n y k é p é t e z e r szer h i n t i t e l s s z e r e l m e s a j a k á n a k , s z e r e l m e s c s ó k j á v a l . H o g y ö l e l n é mily l e í r h a t a t l a n v á g y gyal t e m e t n é forró ajkai közé, á b r á n d o s homlok á r ó l , h o g y iizné el p u h a a j k a c s ó k j á v a l a f á j dalom szürke b ó r á j á t ? És i l y e n k o r összerázkódik, mint a kit a k é s ő ősz h ű v ö s f u v a l m a ü t h o m l o k o n , S z i v é t , a g y á t ellepi e g y s z e n v e d é l y e s p e r c z c n e k , e g y fékezhetetlen fellángolásának lecsillapított emléke. T á g r a n y í l t s z e m e k k e l b á m u l m a g a elé s ú g y t e t s z i k , h o g y az a b r o n z s z a t i r , moly o t t ül az a s z t a l á n , s z e m é b e v i g y o r o g u t á l a t o s k a c z a g á s s a l , a v i h o g ó szól, m e l y o d a k ü n n az a b l a k ü v e g e i t o s t r o m o l j a , a fiilébe m e n y d ö r ö g , h o g y gyáva, hogy nyomorult . . , É j f é l t á j nn, hajnali urában fü lé b e zsong a l o m b . . . az a k á c z . . . é p p e n u g y , mint a k k o r . . a k k o r , m i d ő n s z e n v e d é l y e s l e l k é n e k , az e r e i b e n
hullott férfi s z é l e s e l l e n t á l l a n i n e m a mi u g y f á j , u g y é g e t s a mi g y ó g y u l n i n e m k é j é v e l f e s z i t é s z e t melle fölé. akar soha . . . soha. — N e m , n e m , n e m l e h e t e k a t i e d , n e m az V é g i g b o r u l t az e s t az e r d ő n . E g y - e g y S mily c s a l ó d á s s á v á l t a m e g i s m e r t i s m e vagyok, a ki voltam, nem v a g y o k méltó hozretlen? De nem tudja s e n k i ; a pásztorórának csillagtüz tort át a fák koronáin, e g y - e g y r ö p k e zád, a te n a g y n e v e d r e . E g y szenvedélyes perez m á s i k h ű s e m á r c s e n d e s l a k ó j a e g y s z e b b vi- szel s u h a n t a f ű s z á l a k o n á t . . . k ö r ö s - k ö r ü l az a t a v a s z i l e v e g ő . . . g y e n g e v o l t a m . . , lágnak . . . a szerencsétlen valami lovagias af- csend . . . nagy csend . . . A k i b ú v ó h o l d s á p a d t f é n y é n é l e g y m á s r a v é g e m v a n . . , i t t , itt a l á b a i d e l ő t t k ö n y ö r fair m i a t t g o l y ó t r ö p i t e t t az a g y á n á t . , göm hozzád . . . n e gyűlölj . . . n e vess meg. mégis látja, újra látja, ezerszer látja. H a el- néztek, k é t szenvedélytől égö s z e m p á r szórta F u l d o k l ó s z a v á t e l k a p k o d t a az e r d ő s z e l e . r a g a d j a a n a p p a l , v i s s z a h o z z a az é j ; s a vízió e g y m á s e l l e n v a k í t ó s u g a r á t . . , A férfi á b r á n d o s s z e m e i f é n y t e l e n r e v á l A férfi h a n g j a b ú g o t t á t a h o m á l y o n : s o h a sem t e l j e s . U j m e g u j v a r í á c z i ó k b a n resztak, eltaszitá magától a szenvedélyes l e á n y t s — N e m é n v a g y o k i t t , h a n e m e g y s z o m o r ú ket szemei előtt a legszomorúbb emlék s agyámin h a a t e k i n t e t é v e l á t a k a r n á s z e g e z n i , l i b e g é : n a k m i n d e n k i s Bejtecskéji?, i d e g e i n e k m i n d e n á r n y , k i t c s e l e k e d n i l á t n a k , b e s z é l n i h a l l a n a k . — Hegörültél? szála, m i n d e n c s e p p v é r e u j a b b és u j a b b mozza- E l j ö t t e m é r t e d 1 . , . T u d o d k i v a g y o k , s z e m e i d Az a s á p a d t arcz, a földre szegezett tekinn a t o k a t szinez a r r ó l a b o l d o g a n boldogtalan csillogásából látom szerelmed irályét, eljöttein, A mit tet p e d i g e l m o n d o t t mindent . . . ó r á r ó l . . . H i s z v i h a r v o l t az e g é s z f o r g ó s z é l , h o g y e l v i g y e l e k az á n v i l á g o m b a . . . Az a s á p a d t arcz szólani akart, nem tum e l y a z é r t , h o g y l o v a nyarp-alt, m a g á v a l ra- e d d i g t e t t e m , é r t e d t e t t e m , m i n d e n s o r o m , m i n dott, valami r e k e d t e s hörgés tört elé a fogai d e n g o n d o l a t o m a t e u t á n a d v a l ó s z e r e l m e m g a d t a a l e á n y á l m o k k á p r á z a t o s f á t y o l á t is . . . közül. Elfordult, a szeme szivárványán keresztül sugalta . , , Erűs vagyok, hatalmas vagyok, b u c s u t i n t a t é r d e p l ő l e á n y f i i é s t á m o l y g ó lépS mintha egy vádló fehér arcza m e r e d n e s z ó r j la m a g a d r ó l a r a n y a t , g y é m á n t o s é k e t , felt e k k e l i n d u l t az e r d ő n e k . . . r e á .1 f e k e t e s é g b ö l , m e l y s z á m o n k é r i a b o l d o g diszitlek én, mint egy fejedelem 1 — T e . . . t e l — sikoltja felé a leány — ságát, mintha e g y öntüzétöl felemésztett szemZ ú g o t t az e r d f l . . . z ú g o t t a l o m b , a f e l l e d e az m á r n a m h a l l s e m m i t , s ö t é t s i l h o u t j e t e l pár villogna a lelke mélyébe s egy keserűen gek mögül előbukkant teljes pompájában a hold nyelte a homály . . . c s e n g ő h a n g c s a l n á ki a p í r t f e h é r o r c z á j á r a . . . s csillogó fehérséggel r a g y o g t a be a tájat . . . Az erdő zúgott . . . zúgott! . . . S érzi, h o g y s z e r e t , h o g y m á r r o r o s l e l k é Szentirmay O l g a soha sem volt szebb, mint A h o g y f e l t ű n t a fiatal k ö l t ö , u g y a l á is n e k m i n d e n p a r i t t y á v a l r a j o n g az i n s p i r á l t k ö l - e p e r e z b e n . R ú h á j a b í b o r s z í n ű k r e p j e u g y sihullott a semmiségbe. N e m t u d n a k róla semmit, t ő é r t , k i n e k a z é r t o l y s z o m o r ú a l a n t j a , az é l e t e , m u l t t e r m e t e k ö r é , m i n t a h a j n a l s u g a r á t ó l izzó t a l á n e l z ü l l ö t t , v a g y v a l a m i k i s h i v a t a l b a n sznm e r t a z u t á n az á l o m k é p u t á n b o l y o n g , k i t va- v í z c s e p p e k a h u l l á m k e b e l b ö l f e l b u k ó folyamp o r i t j a a p r o l e t á r o k s e r e g é t . N e m m e n t férjhez. laha b i r n i r e m é l t . . . s k i e l s z á l l t , e l r e p ü l t a t ü n d é r h e z . . . A m é l y e n k i v á g o t t . r u h a c s i p k é i S z e n t i r m a y O l g a , m é g l e á n y , p e d i g a z ó t a is sok k a r j a i k ö z ü l . S i l y e n k o r k é t p a r á n y i kezei k ö z é ből v a k m e r ő e n d o m b o r o d o t t e l ö k é t v a k í t ó f e k é r ő j e v o l t . H o g y m i é r t , n e m t u d j á k . T a l á n az szorítja szűkefürtös fejét S z e n t i r m a y Olga s hérségű halma k e b l é n e k . H u l l á m o s haja végig e r d ő t u d n a f e l e l e t e t a d n i , d e v á j j o n k i é r t i az hiába csitítja, csillapítja szenvedélyes lelke há- karikázott a vállain, sarkáig omolva, R e s z k e t e t t . erdőzugást ? b o r g á s á t , c s a k sir, c s a k z o k o g o t t belől v a l a m i , K é t m e l e g k a r j á t v a l a m i m á m o r o s b o l d o g s á g röpülő, lázongó tudott . . .
vérgomolynak
Melléklet a „Békés" 1897.22-ik számához. LliOÜ frt fizetés, 300 frt lukpónz én 300 f i t lányból álló j a v a d a l o m m a l .
utiúta
A jegyzői maga nmu nkálatokra vonatkozó kill (lüttBÓgi j e l e n t é s a l a p j á n a k é n idöh iladék mega d a t o t t 8 a bizottság folkéretott, hogy u folyó évi s z e p t e m b e r i közgyüleMO m u n k á l a t á t terjessze be. A v á r m e g y e a l i s p á n j á n a k u népnevelési bizottú'j szervezése ügyében tett olöterjoBztéso folytán B II t ö r v é n y h a t ó s á g i
bizottság
ogy
• zubályrondelelet
dolgozolt ki, melynek intontiójn, a vármegyo tet'Uleton Icvü t a n k ö t e l e s gyermekek hazafias irányú n e v e l é s - o k t a t á s á t é r d e k l ő ügyek olőmozditúsa. A Kossuth L a j o s és gróf Széchenyi István u r c / k é p é n e k lefestését az állandó választmány l'odozot h i á n y á b a n elhalasztani javasolta. Ludios György éa J u n t s o v i t s Emil folszóliiiásáru azonban elhatározlak a kép megfi'Btetését. Dr. Bnrtóky inditvá nyára Szvoboda Mihály a j á n l a t á t fogadták el, T o ronyi L a j o s indítványára azonban oly fültótollel, hogy mielőtt m é g velo a szerződést megkötnék, fulhivjúk Jn lityik Mátyás megyebeli származású festőt, hogy h a j l a n d ó - e olyan árért inint Szvoboda a képoket megfesteni. Ilit h a j l a n d ó , az esőiben mint békésmegyei, az elsőbbség öt illeti, ha nem h a j l a n d ó , a k k o r a bizotlBiig Szvobodával megköt' uz egyezséget s a képeket vele festeti inog. A monographia bízottéiig m ű k ö d é s é t befejez vén, a t ö r v é n y h a t ó s á g i bizottság az a l i s p á n n a k , mint a bizottság e l n ö k é n e k , továbbá dr. Zsilinszky F.ndro, Gróe* Béla, tíiirzó Oyula, V e r e s József, Diimby L a j o s bizottsági t a g o k n a k , L u k ú c s E n d r e tb. főjegyzőnek, mint a bizottság jegyzőjének s végül dr. Karácsonyi J á n o s szerzőnek, kinek u manograpllia m e g t e r e m t é s e körül hervudhntlun demei vannak, köszönetét fejezi ki. A vármegyei kezelő személyzet, valamint n járási írnokok fizet.es felemelés iránti kérelme, n s z e p t e m b e r i közgyűlésen a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban fog t á r g y a l t a i m . Gyoma községnek a poezosi olőtér befásitásu tárgyában hozott határozati), B é r e s J á n o s ÓH társai gyomni lakosok felebbezésétiek elutasításával jóváhagyatott. Öcsöd. község k é p v i s e l ő - l e s t ü l e t é n e k a hidviímszedés haszonbérletéből kifolyó határozata — Dubreczenyi L a j o s felebbezésétiek elutasításával — helybenhagyatott. lót Komlós községnek Szénfi G y u l a és tsai tót-komlósi községi í r n o k o k fizetésfeleinelése iránt beadott k é r v é n y ü k t á r g y á b a n hozott elutasító h a t á r o z a t á t , mivel az í r n o k o k k é r e l m e méltánylást é r d e m l ő , a törvényhatósági bizottBág visszoudta a községnek, hogy a k é r e l m e t vegye ismét tárgyalás alá s u j a b b m e g f o n t o l á s után a k é r e l e m felett hozzon u j a b b h a t á r o z a t o t Vitéz B é l a t.-koinlósi r e n d ő r b i z t o s f e l e b b e z é sének hely a d a t o t t s u t a s í t t a t o t t a község, hogy a 450 f r t b a n m e g á l l a p í t o t t rendőrbiztosi fizetést, a k ö z p é n z t á r m e g t a k a r í t á s á n a k t e r h é r o fizesse ki. Ducit István, B á n f a l v a község volt I l - o d j e g y zöje, f e l e b b e z é s t a d o t t be n község azon határozata ellen, melyben a I I od jegyző l a k b é r e állapittutik meg. Mivel nevezett j e g y z ő időközben elhalt, a t ö r v é n y h a t ó s á g i bizottság a felebbezést nem intézte el. H a n e m utasította a községet, hogy az állás betöltésénél a 11-od j e g y z ő m i n i m u m b a n megállapi tott fizetésének é r i n t e t l e n ü l hagyásával 120 fri l a k b é r t állapítson m e g s az e k k é n t módosított szab á l y r e n d e l e t é t terjeszsze a törvényhatósági bizott ság j ó v á h a g y á s a alá. Teván J a k a b felebbezése Csaba községnek n Zöldfa korcsma b é r b e a d á s a tárgyában hozott h a tározuta ellen — elutasittatott, a község határozata, a benne foglalt feltételek elfogadásával helyben hagyatott Tót-Komlós község képviselő-testületének a róm. kath. egyház részérő t e l e k a d o m á n y o z á s á t megtagadó határozatát — Szőke J á n o s felebbezÓBÓnek elfogadásával — m e g v á l t o z t a t t á k . Petiicz József szarvasi j á r á s i be/.ésével, melyben a millenáris év beszámítását kéri, e l u t a s í t o t t á k .
írnokot felebkedvezményes
MiAó Miklósnak a törvényhatósági bizottság — u j a b b a n tett 404 f r t 25 kros a l a p í t v á n y á é r t -— köszönetét fejezi ki. Gyoma község azon kérelmével, melybon az u. n alsóberényi ut folytatólagos kiépítését kéri, rendelkezésre álló fedezet h i á n y á b a n e l u t a s i t t a t o t t . K.-Tarcsa község kérelmének, melyben a m.-be rénv-k.-tárcsái törvényhatósági ut folytatólagos kiépítését kéri, hely a d a t o t t s elhatároztatott, hogy nevezett iitszokaBzuak még kiépítetlen 300 fméter szakasza körülbelül 4000 frt költséggel az útalap t e r h é r e kiépíttetik. Simson község azon k é r e l m e felelt, melyben törvényhatósági müut kiépítését kéri, a t ö r v é n y hatósági bizottság most érdemileg nem határozott, h a n e m utasította az alispánt, hogy az 18U8. évi útépítési p r o g r a m m előterjesztésekor e k é r e l e m r e nézve tegyen j e l e n t é s t H a s o n l ó k é p p e n határozott Szeghalom község azon k é r e l m e felett ÍB, melybon a novezett község indóházi vámos u t j á n a k folytatólogos kiépítését kéri. Szarvas közBég k é r e l m é n e k , melyben az indó házi vámos kőut folytatólngos kiépítését kéri, hely a d a t o t t B e l h a t á r o z t a t o t t , hogy a most épülés nlntt álló szarvasi vámos indóházi útszakasz, az ág. hitv. ov. temető f ő b e j á r a t é i g 180 fm, hosszban kiépíttetik. Vésztő község azon kérelmével, ntelybon ön álló megye bizottsági-tag választó kerületté leondő á t a l a k í t á s á t kéri, elutaBÍttatott. F.-Gijarmal község h a t á r o z a t a , — mely szorint a t ö r v é n y h a t ó s á g hatarozatávul szemben, a községi írnoki állások szervezését m e g t a g a d j a , — elutasít tátott s felhívatott a község, hogy a már moglovő Írnoki állás j a v a d a l m á v a l egyenlőon, egy máBik í r n o k i állást ÍB szervezzen, s az oképen módosítóit s z a b á l y r e n d e l e t é t terjesBze a törvényhatósági bizottság j ó v á h a g y á s a alá. Gyula városánák az erdőtiszt a l k a l m a z á s a t á r g y á b a n hozott határozata j ó v á h a g y a t o t t . Békés község határozatai a községi állatorvoB részére 20 frt tiszteletdíj én N í g y F o r e n c z községi
írnok özvegyo r é s z é r e 3 3 frt 33 kr. segély utalványozása t á r g y á b a n — j ó v á h a g y a t t a k . Füzes-Gyarmat község határozata uj községháza építése t á r g y á b a n — j ó v á h a g y a t o t t Szeghalom községnek módosított szabályrendelete n tiBzti fizotések éB napidíjukról — olfogudtntott. Füzes-Gyarmat község határozata ogy eskiidti állás megszüntetése és u gyopinosteri állás szerve zéso t á r g y á b a n jóváliagyutott. Gyula város határozata a körgáthoz k i s a j á t í tott terület á r á b a n Oláh Teréz és társa részére titiS frt kiutalványozása t á r g y á b a n — elfogadtatott K-Tárcsa község h a t á r o z a t a a közBÓg álta használt ártézi legelőrésznek a közbirtokosság tulajdonnba leondő vÍBszubocsálásu tárgyában — jó válingyatott. Ciaba község képviselőtestületének határozata sulyeingubóraktár ozéljaira ingatlan átengedése tárgyában. Lndröd község liatároznta a községi kertész fizetésónok felemelése ü g y é b e n , Sámson község h a t á r o z a t a községi jegyző fűtési á t a l á n y a t á r g y á b a n — j ó v á h a g y a t t a k . A tót-komlósi ip irtestület azon kérelmével melyben az idegen s a p k á s iparosoknak T ó t l í o m ' ó s község hetivitsárjairól szabályrendeleti uton való eltiltását kéri — elutaaittatotr. A Versecz és vidéki mayynr nyelv terjesztő j y o s ü l e t k é r e l m é n e k , melyben czéljninnk támoga tását kéri — hely a d a t o t t s e l h a t á r o z t a t o t t , hogy 20 frt utalványozásával á v a r m e g y e az egylet ala pitó t a g j a i közé belép. T ö b b községi s z á m a d á s letárgyalása után i főispán d. u. 6 ó r a k o r az ülést fölfüggesztette
Második nap. Csekély é r d e k l ő d é s mellett referáltak a/, előadók és a j a v a s l a t o k változatlanul elfogadtattak következő t á r g y a k b a n : Orosháza k ö z s " g azon kérvénye, melyben a puszta-földvári ut kiépítését kéri, javaslattétel vé gett u v á r m é g y o a l i s p á n j á n a k adatott ki. Mező-Berény községnek községi tnkurékpénz ár létesítése t á r g y á b a n kelt h a t á r o z a t á t pótlás végett visszaadta a bizottság. A békési indóházi kőut vámszedési jogának megliossznbbitása t á r g y é b a n tett alispáni jelentés folytán, f e l t e r j e s z t é s h a t á r o z t a t o t t a kereskedelem ügyi miniszterhez, melyben a t ö r v é n y h a t ó s á g f vá-nszedés további e n g e d é l y e z é s é t kérelmezi.
B i t e k .
k á b b eladni, m i n t venni a k a r t á k és ami el is k e l t , azon a gazdaközönség csak alacsony á r a k o n a d h a A Városi képviselőválasztások 111 iiid a hat vá- tott tul. Gazdasági iparczikkekre alig volt vevő, a lasztókerületre nézve, liolnup történnek meg Gyu- belső vásár ily előzmények uláo a legkisebb r e m é lán. lla valaha, a k k o r uiOBt igazán kivánutos volna, nyekre alig jogosít. hogy a választó közönség ugy politikai, mint oszMikÓ Miklós, volt gyomai plébános, mikor túlykülöubségtől, vulumint rokon- és ellenszenvek- ezelőtt 12 óvvol nyugalomba ment, tudvalevőleg től eltekintve mérlegelje, kik amu férfiak, akik elhatározta, hogy a b. W o ' l i a n e r Albertné által nemcsak arra méltók, hogy bizalmával megtisztelje éteaitett ÓB fentartott gyomai á r v a h á z n á ! négy őket, hanem részint egyéniségüknél és helyzetük- gyermek neveltetésére alapítványt tcez. Hogy elhanél, valamint, összeköttetéseiknél (erre különlegesen tározását beválthassa, 1200 forint nyugdijának felét súlyt holyeziink hogy összeköttetéseiknél) fogva minden esztendőben pontosan b e k ü l d t e a v á r m e alkalmasak rá, hogy a városnak ugy a közgyűlés gyének. Az ulupitvány utolsó részletét most k ü l d t e termében, mint azou kívül hasznos szolgálatokat bo B a megye törvényhatósága ebből az a l k a l o m b ó l tegyonok. Nagy é r d e k e fűződik o városnak ahhoz köszönő iratot küld a nemeslolkü p l é b á n o s n a k . hogy a választások ezúttal ilyen szempontból ejtesA fehér kereszt egylet békesmegyei fiókja ma senek meg, mert (lágyrészben ettől függ közel jövő délután 3 órakor a v á r m e g y e h á z kis l e i m é b e n g r . bon Gyula városa anyagi, kulturális ós otikui fej Almássy Dénesnó elnöklete alatt közgyűlést tart, lődése, szóval oly körültnényok, amelyek ugy a melynek progrummjából kiemeljük a megüresedett városnak mint erkölcsi tostülotnok, valamint & tisztviselői állásoknak választás utján leendő belakosságnak e g y a r á n t kiváló e r d ő k é b e n vannak töltését és a választmány u j j á alakítását. Olinjtjuk, hogy ily szempontok érvényesüljenek K e r t m e g n y i t á s . Hutzka József, a népkerti v e n mindenik választó előtt, amidőn holnap szavazati déglő bérlője a kellemes nyári helyiségül szolgáló urna elé fognak j á r u l n i . n é p k e r t e t P ü n k ö s d v a s á r n a p j á n nyitja meg. A meg-
Dr. Winchkler István gyulai kir. törvényszéki
bírónak eddigi minőségében a szegedi kir. törvényszékhez s a j á t kérelméru vulú áthelyezését Ő fel sége a király megengedte. OBzinte sajnálatunkat, fűzzük eme áthelyezéshez, mert W i n c h k l e r Istvánban a törvényszék egyik nagytehetségű, kiváló képzettségű, széles látkörű bíráját, a helyi társadalom pedig alig egy évi Gyulán lakiÍBa u t á n megérdemelt köztiszteletben álló, rokonszenves t a g j á t fogja nélkülözni. Uj a l b i r ó . O felsége a király Lehóczky Vilmos budapesti törvényszéki aljegyzőt a gyulai kir tövényszékhez albirónak nevezte ki. A h o n v é d s é g k ö r é b ő l - A honvéd tisztikar egyik rokonszenves t a g j á t helyezték el a héten Gyuláról, ki a helyi t á r s a s á g b a n is népszerű helyet foglalt el. Szilvássy István főhadnagy a félegyházi ezredhez lett áthelyezve. Távozását nagyszáma j ó b a r á tai és ismorŐBei a a j n á l j á k . N é v v á l t o z t a t á s . A belügyminiszter m e g e n g e d t e , hogy Neu F e r e n c z és Béla sznrvasi lakosok vezetéknevüket „Nagy*-ra változlassák út. K ö z s é g j e g y z ő i s z i g o r l a t volt az elmúlt héten a vármegyén ób pedig }5 ikén az írásbeli, 20 án pedig a szóbeli vizsgálatot t a r t o t t á k meg. A dr. líartóky József vármegyei főjegyző elnöklete alatt összeült vizsgáló bizottság három egyénnek a d t a ki a képeBBÓgi bizonyítványt, ezek Geszti J a k a b gyulavarsándi, Hnrza F e r e n c z kondorosi és Viczián Mátyás orosházi l a k o s o k .
nyitáson Badé Pista z e n e k a r a fog játszani. P o n t o s kiszolgálás, kiválóan j ó l kezelt italok és j é g h i d e g friss csapolásu sörrel üuszka József vendéglős Bzolgál.
Munkácsy Mihály májszternéja* Csabán e hó 28-án Italt el Lang G y ö r g y n é asztalosmeBterné, kinek házánál a világhírű m e s t e r gyerekkorában inaskodott. A d e r é k asszonyság nagy kort ért el s köztiszteletben álló m a t r ó n a volt, ki mindig nagy büszkeséggel emlegette az u r a műhelyéből k i k e r ü l t zseniális művészt. Mint jómódú polgárasszony halt meg s vagyona nagy részét j ó t é k o n y czélra hagyományozta.
_ Járványok krónikájából. Az elmúlt héten a
fertőző betegségek e s e t e i n e k Bzáma j e l e n t é k e n y e n kevesbedett és a k ö v e t k e z ő esetekről érkeztek be a vármegyo a l i s p á n j á h o z j e l e n t é s e k . Előfordultuk : a hasi hagymáz Dobozon és Csabán, a vörheny Öcsödön, Szeghalmon, Csabán ós K . - L a d á n y b a n , a roncsoló toroklob Vésztőn és Gyomán, a kanyaró Békésen, a torokgyik Szarvuson, a himlő SzentAndráson.
S á l o n b ű v é s z e t . A Trió la Masgu világhírű büvészczégnek egyik j e l e s tagja, Simoni professzor A kétegyházi indóházi vámos útra nézve hasonló h a t á r o z a t o t h o z a t t a k . tartott t e g n a p rendkívüli érdekfeszítő előadást a Gyula város k é r v é n y e a kétegyházi út egy ré„Komlód é t t e r m é b e n . A spiritismus és a modern szének kiépítése i r á n t e l f o g a d t a t o t t s elhatározta a lélektani p r o b l é m á k é r d e k e s köréből vett mutatt ö r v é n y h a t ó s á g i bizottság, liogy a Gyula kétogyliázi ványai nagy hatáBt e r t e k el. — Ma OBte megismétli útnnk 200 f m . szakaszát a JBárdoshidtól kezdve miiaz előadást. — F e l h i v j u k uz é r d e k l ő d ő közönség utképon — k ő b u r k o l a t t a l — kiépítteti. figyelmét. Tót-Komlós község képviselőtestületének h a tározata Bukos B é l a tót-komlósi jegyző felebbezé K i n e v e z é s . L a p u n k m u n k a t á r s á t , Kis László iének elfogadásával m e g s e m m i s í t t e t e t t s u t a s í t t a t o t t Vásár elhalasztása. A kereskedelemügyi mi. várm. közigazgatási g y a k o r n o k o t , a gyulai fiatalság a község, hogy a j e g y z ő részére t e r m é s z e t b e n i la niszter Füzes-Gyarmat községnek hozzá intézett közkedveltségben álló tagját, a héten t a r t o t t várkást szolgáltasson ki. megyei közgyűlésen a főispán tb. aljegyzővé n e kérelmére megengedte, hogy országos vására Csaba község k é p v i s e l ő t e s t ü l e t é n e k a csaba pünkösdi ü n n e p e k miatt j u n i u B hó 5-ike és C-ika vezte ki, a hivatalban t a n ú s í t o t t szorgalma é s kigyós-apácza-földvári k e a k e n y v á g ú n y ú vasút é p í t é t e h e t s é g e elismeréseül. sére megszavazott 30000 f r t k a m a t o z ó részvény helyett ez évben kivételesen j u n i u s hó 12-ik 13-ik n a p j á n t a r t a s s é k meg. tárgyában. Ajánlatok a csabai nagytőzsdére. A pénzügyU g y a n a n n a k h a t á r o z a t a a Csabán felállítandó A csabai róm. kath. lelkészválasztás újból igazgatósághoz a hét ^elején é r k e z t e k be a Biener termény- és ár uraktár támogatása t á r g y ú b a n , valu halasztást szenved. — A bíboros pÜBpök ugyania, és L a s z k y czég c s ő d b e j u t á s á v a l m e g ü r e s e d e t t n a g y mint 160.000 f r t kölcsön felvétele t á r g y á b a n — helymiután Csaba község a p a t r o n a t u s i jogra vonat- tőzsdei j o g r a az a j á n l a t o k . Négy a j á n l a t é r k e z e t t . ben h a g y a t o t t . kozóíag kezdeményezett egyességnek ú t j á b a nem Szalay S á n d o r é 2-2, Kun Józsefe 2'4, l'atek L a j o s é Csorvás község képviselőtestületének határozata 244 f r t 89 kr. fogyasztási adó kezelési j u t a l é k - íiván állani, az előljáróságho-', intézett á t i r a t á b a n 2 6 és Roscnthal A d o l f é 2 ' 8 % tőzBdedijjal. A pénznak G r e m s p e r g e r József jegyző részére történt meg- az általunk is közölt h á r m a s lelkészjelölést egye- ügyigazgatÓBág az a j á n l a t o k a t döntés végett felterszavazása t á r g y á b a n — j ó v á h a g y a t o t t . lőre felfüggesztette. A csabai p l é b á n i a betöltéso a j e s z t e t t e a m i n i s z t é r i u m h o z . K.-Ladáity község képviselőlestületének hatá- különben már meginditott tárgyalások bofejeztéig Szivén lőtte magát tegnap este '117 órakor a pavillon karzatán Dán P é t e r 17 éves görbedi szü•ozata a község' ^rnok fizetéséinek felemelése tár- tebát újból elhalaBztatott. letésű csapos fiú. G a z d á j á n a k líuszka J ó z s e f n e k legyában — j ó v á h a g y a t o t t . A kétegyházi vasúti állomás kibővítése essél- velet hagyott h á t r a s végzetes tettét ebben indoUj-Kigyós község képviselőtestületének hatájából az a r a d - c s a n á d i egyesült vasúti r é s z v é n y t á r - kolja, de oly érthetetlen és zavaros indokokat hoz rozata, községi rendőri állas rendszeresítése és a saságnak engedélyt ndott arra, hogy a kibővítéshez föl, melyek kétségtelenné teszik, hogy elmezavarban rendőrök fizetésének szabályozása tárgyában — szukBéges területrészt kisajátíthassa ós egyszersmind követhette el végzetes tettét. Nevezeteson öngyiljóváhagyatott. kosságának főokául csekély bérét hozza föl. V a l ó K.-Tarcsa község h a t á r o z a t a gazd. iskola és a kibővítés sürgős voltára tekintettel megengedte, színű, hogy mint görbedi gör. kel. lelkész fial ala* Szabó Károly t ö r t é n e t í r ó e m l é k é r e tett alapítványok hogy az építés a kisajátítási határozat jogorőre csony sorsa fölötti elkeseredése vihette a halálhn. tárgyában — j ó v á h a g y a t o t t . e m e l k e d é s e után a k á r t a l a n í t á s előtt megkezdes- Az öngyilkos szüleit táviratilag értesítették. Békés községnek ártézi kút f ú r á s á r a vonatkozó sék. Az engedély folytán remólhotö tehát, hogy O r b á n napja. A három fagyos szentek után Bzetződése j ó v á h a g y a t o t t . kétegyházi állomás szük volta miatt tapasztalt for- ballag O r b á n tiszteB távolban ö tőlük, az ő névK.-Tarcsa község h a t á r o z a t a a rendőrbiztoai galmi a k a d á l y o k minél előbb meg fognak szűnni. napja az utolsó fagyos pont a nyárban. Orbán állás eltörlése t á r g y á b a n a Uözbetott felebbezés elA h a r m a d i k c s e n g e t é s . Ilolnap este tizenegy napján még félve t a k a r j a le a gondos kertész fogadásával — m e g s e m m i s í t t e t e t t . Gyula város h a t á r o z a t a a megszűnt laktanya ó r a k o r fog elhangzani Gyulán az állomáson az gyengo pnlántáit, m e r t O r b á n k u t y a gyerek és ha pénztár 11124 frt 78 kr. értékű kötelezvényének utolsó „ h a r m a d i k c s e n g e t é s ' s kedden, azaz j u n i u s ogyet sóhajtani j ö n kedve z ú z m a r a ül a fákra és ápolda alaphoz való csatolása tárgyúban. elsején reggel Magyarország összes vasúti állomá d é r csillog a s a r j á n . Szerenoséro Orbán az idén j ó Békés község h a t á r o z a t a a községi ménistálló sain elnémul a vasúti csöngő. Nőin azért, mintha kedvében volt és nem sóhajtott, vagy talán megbikuakol átalakítási költségeinek fedezésére 1544 vaButnak is n a g y h e t e lenno ós a csongetyö Ró sajnált b e n n ü n k e t a k i k amúgy is egész m á j u s b a n frt 85 kr., ideiglenes kölcsön felvétele tárgyúban, mába vándorolna, hanem egyszorüen azért, m e r t a áztunk és fáztunk. Szóval O r b á n nom hozott fagyot Gyula város h a t á r o z a t a N. Szabados Antul és kereskedelemügyi miniszter rendelet megszünteti ugyan, do a z é r t hogy mikor lesz Bzép időnk ós neje vásári ÓB piaczi bolypénzszedÓBÍ j o g bérlőknok 2000 frt e l e n g e d é s e t á r g y á b a n — a közbelott f l e b - j u n i u s elsejétől a vasúti csengő a l k a l m a z á s á t . Hogy mikor szűnik m e g az esőzés, arról egyelőro mólyen mit csinálnak a sok csengővel, az egyelőre még hallgat a barométer. bozés elutasításával — helyben h a g y a t o t t . A t ö r v é n y h a t ó s á g i bizottság Vésztő közBÓgnok nom tudatik, de hogy az „alkalmatlan és idegekre Felakasztotta magát pénteken délelőtt K. a luÚBod és h a r m a d jegyző lakására vonatkozólag ható* CBongetést mégis sajnálattal l á t j u k kimúlni Mihályné földműves asszony, n húz padlásán levő hozott határozatát, az illető jegyzők által beadott az árnyékvilágból, annyi bizonyos. Egy poezissnl g e r e n d á r a . T e t t é t a z o n b a n idejekorán észrevették felebbezésok elfogadásával megváltoztatja s utiiBÍtja ismét kovosobb s a novollairók nem í r h a t j á k ezután, ós Bikorült öt az életook m e g m e n t e n i , noha most a községet, hogy a I I od ÓB I I [ - a d jegyző részére hogy „a h a r m a d i k csöngetés elhangzott s a vonat súlyos botogon fekszik a megyoi k ö z k ó r b á z b a n . t e r m é s z e t b e n i lakást a d j o n . K i n e v e z é s Dobozon az üresedésben levő postaKondoros község határozatni 20.000 frt köl- prüszkölve vágtatott ki az állomásról", hanem egycsön felvétele és téglaégetÓB ozéljaira 2-100 fotint szerűen C B o n g o t t y ü szó nélkül prüszköltetik meg mesteri álláBra a postaigazgatóság Füriek Margit vonalot. Mellőzvén azonban minden szomorú óvónőt nevezto ki. megszavazása t á r g y á b a n — j ó v á h a g y a t t a k . H a l á l o z á s . Kohn Márton kétegyházi vendégKetegyháza községnek orvosi luk ópitését mog- reflexiót kötelességünknek t a r t j u k mi is konsta tagadó határozata, Dr. Deák Zsigmond folobbezésé túlni a tényt s figyelmeztetni a szórakozott utason a p o k b a n 62 éves korában meghalt. A bolnek olfogadásávnl — m e g s e m m i s í t t e t e t t s utasitta kat, hogy ozatán no v á r j a n u k az „idogizgató« har- dogultunk halála őszinto részvétet költött Kótegytolt a község, hogy orvosi lak folépitóso iránt megmadik esengotésro, hanom csnk a r r a vigyázzanak, házán ós vidékén és fájdalmasan s ú j t j a családját, felelően i n t é z k e d j é k . hogy mikor ordit bo Pokrócz Ádám u r a váróto- a melynek tagjai közt van Kun László országszerte Szavoyai Eugen szobor bizottság kérolmo f'elott a törvényhatósági bizottság elhatározta, hogy a f. rembo, hogy : »ha lehet mán mönni!« Ez se nem ÍBmort ozinibalom müvesz is, ki az elhunyt d e r é k férfiúban a t y j á t gyászolja. évi pótadó fel nem haBznált, részének tothére a degizgató, se ne.n unosthotikus I szobor épités költségeihez 20 forint adománynyal Ó r i á s i f e l h ő s z a k a d á s vonult koresztül vároA t a v a s z i v á s á r — eddigelé legalább, mint hozzájárul. az különben sajnosán várható is volt — siralmasan sunk fölött vasárnap délután, Velonczóvé változMég ogy pár községi számadás felülvizsgálása ütött ki. Sortósfelhajtás, a vész következtében tatva Bok helyen nemcsak a kill-, hanem a belvákerült napirendre, molyok tárgyalása ós a jogyző ogyátalán nom volt, szarvasmarha a r á n y l a g sok és ros utczáit is. A vároB legközepén a piaoztéron küzgyü. könyv hitolesifóss u t á n a vármegyo tavasz minőségű, do az is várakozáson aluli nyomott nem loholott közlokodni s az ártézi kut t á j é k a lése véget ért. árakon kolt. A lóvásár is olég népos volt, do a valósággal inegkőzolithetlen volt. A külvárosokban kedvezőtlen aratási kilátások folytán a lovakat in- az újvároson és ruozavároson nagyobb k á r o k a t is
okozott az óriási eső s egy-két vályogház össze is osapott. E r r e a lcőhidon posztoló rendőr is m e g dőlt. Itt-ott jégesést is konstatáltak s hogy az jelent és letartóztatta a „kediles" tót atyafiakat, agyonázott vadvizekkel borított laposabb szántó Zahorán kivétolével, — a k i n e k sikerült megugrani — földeket ez az u j „ d o u c h e " teljeseu tönkrotette az do Csabán őt is l e t a r t ó z t a t t á k . Az enyvoB kezű természetes. Óriási területek vannak a vármegyé- napszámosok á t a d a t t a k a bíróságnak. Z s e b t o l v a j l á s . A lefolyó országos vásár ezúttal ben víz alatt, a hol absolute semmi tornié» som várható B a még mindig nem javuló időjárás k é t . is megkövetelte a maga áldozatát s a hagyományos Sztojnnoviei sógboejti a gazdákat. Érdokes, hogy épen azután zsebtolvajlás nélkül nem inalhatott t l . a városi közgyúléB u t á n borította el a víz a város Gyula nngybirtokoBtól péutok délben a vasúti ál utczáit, a mely szavazattöbbséggel kimondotta, tamásnál — mig a porrontól a vasúti kocsiba behogy Gyulán ninos szükség csatornázás™. Még szállt, — a tolongás közbon ellopták a bőrtárczájút melyben ő drb Bzázas és n é h á n y tizes volt. A egy ilyen erős a r g u m e n t u m s azt hisszük, Gyulán nyomozás folyik. mégis hozzáfognak a csatornázáshoz. A c s a b a i n ő e g y l e t múlt v a s á r n a p délután felÖ n g y i l k o s s á g . Horváth Józsof gymnáziumi mag á n t a n u l ó Szeghalmon o hó 25 én felakasztotta olvasást tartott a városház t e r m é b e n . A felolvasásUrszinyi magát. T e t t é n e k oka, mint h á t r a h a g y o t t lóvéiéból nak igen szép közönségo volt s a / o n dr. Tavs: kitűnik a vizsgától való félelem volt s a szegény J á n o s Sipulusz egy apróságát olvasta fol, Malvin Ilosvainnk e g y monologjával, Mednczky fiu ez olől m e n e k ü l t a halálba. E l j e g y z é s . H«"m Adolf csabai mészáros Berta Géza Váradi Antal egy hazafias versével, Góbi Imro szintén igen szép szavatattal j á r u l t a k a leányát eljegyezte Székey J e n ő nagykőrösi kor kedő. — Végh József békési koreskedő v a s á r n a p korhoz. A felolvasó délután 42 frt 30 k r . tiszta jövedelmet hozott a h u m á n u s egylet k a s s z á j á b a váltott j e g y e t Keller Mariskával. V i l l á m c s a p á s . Mult kedden délután Öcsödön L o p á s . Hétfőn reggel Pettner Ádám gyulai gazda egyedül liugyta biztos utezni házát és család nagy zivalur vonult kerosztül. Több helyen lecsa jávai együtt elment tengerit morzsolni apósához. pott a villául s ezek közül egyik az iskolahelyicsapott, hol Nádudvari Ferencz tanulót Az ajtót becsukták és az utozanjtó kulcsot i'elak tották a kapun belül levő szegre. — Képzelhetni agyonsújtotta. Két m e l l e t t e levő társa a nagy lég este meglepetésüket, mikor haza térve látták, hogy nyomástól eszméletlen állapotba j u t o t t , de ezeknek a szobában levő Bzekrény t á r v a nyitva van és abból szerencsére egyéb b a j u k nem t ö r t é n t . 201 f r t készpénz hiányzik. A lopást CBaliis a hely zettel teljesen ismerős egyén k ö v e t h e t t e el, a ki ugy az utcza, m i n t a szobaajtó kulcs rejtekhelyét t u d t a . Egyelőre a rendőrség nyomozza a betörőt. D r . L á s z l ó E l e k orosházi községi orvos, akit mint m e g í r t u k , az orosházi t a k a r é k p é n z t á r e l n ö k é nek választott (ami az ottani szervezet Bzerint nem tiszteletbeli, liánom fizetéses tisztviselői állás), községi orvoBÍ állásáról l e m o n d o t t . O r o s h á z á n a k e r e s k e d ő ifjak egylete pünküst első napján műkedvelői előadást fog rendezni. Színre kerül Bérezik Árpád , A protekezió" czímü vígjátéka O r o s h á z á n a múlt szombaton egy veszett kutya f u t k o s o t t az utczákon és több más k u t y á t m e g m a r t . A rendőrök a veBzett állatot lelőtték, a m e g m a r t k u t y á k a t összefogdosták és elpusztították.
Diák majális Szarvason. Ez évben is az előző évek szokásaihoz híven a szarvasi főgymnázium növendékei nagyszabású májusi ü n n e p é l y t s tánczvigalmat rendeztek. K á r hogy az esős időjárás miatt nem lehetett a szabadban megtartani a m a j á list, s így a t o r n a c s a r n o k n a g y t e r m e szolgált mulató helyül a mely ezúttal nem volt nagy, sőt szűknek bizonyult. A délelőtt j á t é k k a l , tornászással s egyéb szórakoztató diák j á t é k o k k a l telt cl. D é l u t á n megkezdődött a táncz. Az a p r ó b b diákok este 10 ó r a kor haza vonultak, a nagyok s a meghívott vendégek azonban reggelig együtt m a r a d t a k . A jókedvnek a hajnali szürkület vetett véget. Ott voltak különben a növendék l e á n y k á k o n kivül. Asszonyok : Salacz Ferenczné, Zlinszky Istvánné, Bugyis Andorné, I l a v i á r Gyuláné, Konstantinovics Győrgyné, Sterbetz Gábornc, özv. P o k o m á n d y Sándorné, özv. Sárkány J e n ő n é , Mészáros Güsztávné, B a k a i Sándorné I'onyiczki Györgyné, Tapolcsányi Imréné, Leányok : Zlinszky Rózsika, Kovács Szeréna, Konstantinovits Szidi, Dusovszky Mariska, Mihálfi Melanieés nővérek, I i e n k a nővérek, Nagy Blanka, L a v a t k a Ilonka, P o k o mándy Vilma, Mokrí Ida, KarBa J e t t a (B.-pcst),Borsitz nővérek, Keresztényi Olga, KristóS Ilonka, Balla Ilonka, Züsz Ilonka, Wolffmann nővérek, P é n z v e r ő k Ö c s ö d ö n . Jó fogást csinált az öcBödi csendőrség e hó lü á n . Pénzverő b a n d á n a k j ö t t nyomára s a n n a k fejét, Tolnai László zenészt és l'öbüntársát, Seres Antalt el is fogta. Öcsödön az üzletekben a csendőrség k u t a t á s a több hamis 1 koronást és 20 fillérest talált A hamÍB p é n z e k e t Tolnai vallomáBa szerint, ő maga gyártotta s azt m é g 1895-ben megkezdette, du a k k o r csak egy pár d a r a b koronát csinált B azok is annyira kezdetlegesek voltak, hogy egyet BEM tudott közülök értékesíteni. Módszere igen egyszerű volt. Gip->z- és sál-keverékbe valódi pénzdarabot nyomott s a mog s z á m á t lenyomatba ólmot öntött. Ez évben már nagyobb tökélyre vitte művészetét, s pénzverőjéből Seres, Vértesi, Komlós, Méry és Mojsz czigányok estonkínt több d a r a b o t értékesítettek a boltokban. A két főbünöst letartóztatva á t a d t á k u szarvasi járásbíróságnak és a többiek is vizsgálat alá kerülnek.
A csabai lóverseny. Szokatlan érdeklődés mel-
lett fog lefolyni az idei lóverseny P ü n k ö s d hétfőjén Csabán. A l ó v e r s e n y r e a gyulai huszártiszteit eddig mintegy tizen neveztek. A hölgyek dijáért többen fognak pályázni, mely igen é r t é k e s és szí-p a j á n d é k lesz ez idén. A lóversenyül a következő progrnmmot adták k i : A békésmegyei gazgaság egylet C s a b á n , folyó évi j u n i u s hó 7-én, P ü n k ö s d hétfőjén lóversenyt rendez a következők szerint : A f u t a m o k d. u. fél 3 ó r a k o r k e z d ő d n e k . Rendezők : Beliczey Géza, Sailer Gyula és Zlinszky Ist ván Bejelentési h a t á r i d ő : Az urlovas és ügető v e r s e n y e k r e a verseny n a p j á u a k déli 12 ó r á j á i g az egyleti titkárnál, a többi v e r s e n y e k r e a verseny kezdetéig u g y a n a n n á l . A verBeny-bizottságot a helyszínén az egyesület e l n ö k e és a rendezők a l a k í t j á k meg. A lóverseny f u t a m a i : 1. Békéainegyei mező gazdák versenye. F u t h a t csak b é k é s m e g y e i gazdá nak s a j á t nevelésű lova. I-ső d i j 100 korona. Il-ik díj 50 korona. P á l y a bossza 1G00 méter. 2. Mezei gazdák .ersonye. F u t h a t bárhol nevelt lóval. I-i d i j 60 korona. I I ik d i j 3 0 korona. P á l y a h o s s z lüOO méter. 3. Urlovnsok sikversenye. (Hölgyök dija) T e l i v é r e k kizárva. Urlovasok. T é t 20 korona T e h e r 4 éven alul 56 klgr. C s ő d i j egy értékes emléktárgy, adva a békésmegyei hölgyek által. P á l y a hossza 1800 méter. H á r o m komoly ver senyző nélkül nincs verseny. 4. N y e r t e s lovak versenye. F u t h a t az I BŐ és I l - i k f u t a m b a n nyertes ló. D i j az elsőnek 50 korona, ö. Ügető verseny kettős fogatokkal. U r k o c i s o k . P á l y a kétszer kö rül. Dij az elsőnek 100 korona. Ü g e t h e t csuk gazdasági egyleti tag lova. <>. A gyulai honvédhuszár-osztály tisztikarának vadász-versenye. Nyitva gyulai honvéd-huszár-osztály tisztjeinek b i r t o k á ban levő minden korú és f a j ú lovai számára. Tá ; k ö r ü l b e l ü l 4500 m é t e r . Lovasok e g y e n r u h á ban vállszalaggal, 5U Méterre a , M e s t e r " Ohiczy Albert Bzázados után. T i s z t e l e t d í j a három elsőnek Kettő adva a huszát'osztály tisztikara, egy a békésmegyei gazgasági egylet állal. 7 Vigasz verseny F u t h a t n a k az I - s ő és H-ik f u t a m b a n d i j a t nyert lovak. D i j az elsőnek 40 korona.
E e y sejtelem czikázott á t agyamon. Megrag a d t a m az i d e g e n k e z é t . — Uram, ön nem á r v í z k á r o s u l t , h a n e m c s a k akasztófáravalót •— D e k é r e m . . . — Igen 1 A ruc/.avároson nem volt árvíz, ö n n e k nincs a n y ó s a , se felesége, se g y e r m e k e , s e ö k r e , s í s z a m a r a , se e g y é b n e m ü j ó s z á g a és n e k e m n i n c s ö t f o r i n t o m az ön s z á m á r a ! — D e h i s z e n t é n y l e g á r v í z v o l t ma. A v á r m e g y e h á z is m a j d e l ú s z o t t . . . s a c s a b a i a k mar ki is v e t e t t é k r á a h á l ó t , h o g y m a j d k i h a 1,-ísszák. É s ön n e m hisz n e k e m . H á t n e m k a p t a
a táviratomat? — E j l h á t ön k ü l d t e azt a t á v i r a t o t ? — I g e n én k ü l d t e m . E g y f o r i n t 20 k r a j e z a tomba került. L e g a l á b b ezt adja meg. G y u l a i élet. B e l e n y ú l t a m a z s e b e m b e s az i d e g e n n e k ragyogni k e z d e t t a szeme. É n p e d i g kihuztair. Távirat. h a t l ö v e t ű b u l d o g r e v o l v e r e m e t (a m i n e k á r á é r t F e l a d a t o t t R u c z a v á r o s o n m á j u s 23. m o s t p e r e l S c b ü t z G u s z t á v ) és e l i b e m t e t t e m az „ F e k e t e f e l h ő k t o l o n g a n a k az é g e n és sz i r k e asztalra. hullámok a V i g u t c z á b a n . Óriási felhősz ikadás, — Hallgasson meg, k ü l ö n b e n lelövöm I V á r j u k , m i k o r p o t y o g c z i g á n y g y e r e k az é g b ő l . O l y a n i j e d t a r e z o t v á g o t t , m i n t Szatyi a T ö b b h á z ö s s z e r o s k a d t , m é g t ö b b áll. H a t p u n k u úszik, n y o l e z m u z s i k á l . A r u c z a v á r o s i l a k o s s á g M/írom K á z m é r - b a n é s h a l l g a t o t t , m i n t e g y e g y része k é t s é g b e , másik vízbe esett. A kár cserebogár. — T e h á t h a l l g a s s o n . E l ő s z ö r is o n t n e m óriási." E z t a t á v i r a t o t t a l á l t a m v a s á r n a p d é l u t á n k é r t i i k fel r u c z a v á r o s i l e v e l e z ő n e k . A j á n l k o z z é k az a s z t a l o m o n , H a a j o b b i k e s z e m e t e l ó n e m a „ C s i p i - C s ó k u " n a k . M á s o d s z o r a r u c z a v á r n s o n SZÍTT, a k k o r az e s e r n y ő m e t v e t t e m v o l n a elíl n i n c s t á v i r d a h i v a t a l . . .
é s h a n y a t t h o m l o k r o h a n t a m v o l n a a B á r d o s táj é k á r a h a r c z t é r i t u d ó s í t ó n a k . 1)í m i u t á n e l ő v e t t e m a j o b b i k e s z e m e t , n e m v e t t e m eli. ivi o s e r n v / i M e g f e n y e g e t e t t j e g y z ő , Foltenyi Imro bánfalvai m e t és a m u t a t ó u j j a m a t a h o m l o k o m h o z b ö k t e m . jegyző udvarára ismeretlen tettes életét fenyegető M i ó t a üalmayék itt v a n n a k , a n n y i t profilílevelet dobott bo s elrémítésül kapukulcBat is cl lopta. A sületlen tréfa kitalálóját a csendőrség r o z t a m , h o g y í g y jelzik azt, h a az e m b e r töri a fejét, á m b á r a f e j t ö r é s n e k e g y s z e r ű b b m ó d j a , ha nyomozza. az e m b e r K e d é l y e s t ó t o c s k á k . Három csabai tót einber, n . . . noki mogy a falnak Jenieska Mihály, Bagyinka I'ál és Zaltorán J a n ó S nngyot koppan ottan Azután ellmllgnt." . . . napszámosok szerdán bejöttek G y u l á r a napszámot keroBni. Álldogáltak egy darabig a piaezon, de miután a napszámos koroslet igen lanyha volt, nom a k a d t a k napszámost fogadó gazdára. Hogy mégiB no menjenek üres közzel vissza C s a b á r a betértek Orűnbaum Ármin bazároshoz, akit C'sabá-él ismertek és beszélgetésbe fogtak vei". Orílnbacim időközben kiment a raktárba és egyedül hagyta a három tótot. Ezek pedig kapták magukat, „alkalom szülvén a t o l v a j t " , m e g r a k t á k a p m s z l i k o t b a z á r t á r g y a k k a l és odább akartak á l l a n i Szerencsére a gazda épen a k k o r jött vissza a j üzletbe, mikor B a g y i n k a P a l k ó j a v á b a n dugdosta inge alá a »notes"-ekot, mire a bazáros l á r m á t
Színészet. h a t o m ö n n e k , Déry B é l a s a m ú s z i k k ü l ö n b e n szín p a d o n az á r ellen, d a b e k ö v e t k e z e t t a k a t a s z t r ó f a (Bőregér, Télen, Három Kizmór, SíuKsti, Államtitkár, E g é s z c s a l á d o m o t t v e s z e t t az á r b a n . G y e r m e VigOcrek, Méltóságos csizmadia.) keim, f e l e s é g e m , a n y ó s o m . . . Az elmúlt szombaton a . B ő r e g é r ' o p e r e t t é b e n — Boldog embert m u t a t k o z o t t be a t á r s u l a t t e l j e s személyzete. Iluher , . . . s m e l l e k é t t e h e n e m is. M o s t ide j ö t - karnagyról m á r a m ú l t k o r m e g e m l é k e z t ü n k most t e m , h o g y e l é n e k e l j e m ö n n e k azt a n ó t á t : is cBak dicsérőleg szólhatunk felőle : nagy része „Édes anyám meghalt vnn az élvezetes est s i k e r e i b e n . A főbb szereplők Kis házunk nzötu Iíi'gen összeroskadt közül maga az igazgató Halmay (Eisenstein) és Ali az akasztófa!" Halmayné (Rosnlinda) m i n t k i t ű n ő é n e k e s n ő k ü l ö — Szilvát ö n á r v í z k á r o s u l t és a k a s z t ó f á r a nösen ez utóbbi foglalták le a k ö z ö n s é g figyelmét, való! ü a l i u a y n ó n a g y t e r j s d e l m ü s tiszta csengésű h a n g — I g e n ! s o h a é l e t e m b e n a n n y i vizet n e m jával, s ke Íves, eleven vidám j á t é k á v a l ma a vidéki ittam, mint m o s t . , , b r r r . . . nincs ö n n e k véletprimadonnák közt legelső. U t á n a Szekula Sárika lenül e g y p o h á r cognacja? a r a t o t t sürü t a p s o k a t Adél szobaleány szerepében. Cognacom u g y a n nom volt, de volt d e n a Meg kell m é g e m l é k e z n ü n k Tordaynéról, a turált spirituszom cognacos ü v e g b e n . ki mint (Orlovszky herczeg), Torday (Alfréd ének Az i d e g e n m e g i t t a é s k r á k o g o t t t ő l e m i n t mester), Földráry J ó z s e f r ő l ( F a l k e ) baritonista, egy varjú. Déry Béláról, ki m i n t ( F r a n k ) fogházigazgató j á r u l t — U g y - e jó c o g n a c , öt c s i l l a g o s ! az est s i k e r é h e z . — N o az l á t s z i k , m é g m o s t ís c s i l l a g o k a t l á t Szathmáry Á r p á d a (fogházőr) hálás s z e r e p é töle a szemem. ben sok t a p s o t k a p o t t , d e m é g j o b b a n rá szolgált R á f o g t a m h o g y Weisz Mór és társától való, volna, ha nem túloz ób valamivel k e v é s b é h a d a r . b o c s á s s a m e g n e k e m e z t ÍVeisz Mór és társa, m e r t A közönség zsúfolásig m e g t ö l t ö t t e a Bzinházat. az i d e g e n e m a k k o r a z t m o n d t a , h o g y a g y u l a Bokor J ó z s e f n e k , a n é p s z í n h á z b a n nagy s i k e r t c~>gnacgyárat is j o b b l e t t v o l n a a R u c z a v á r o s r a elért B G y u l á n először e l ő a d o t t n é p s z í n m ű v e a építeni. „Télen" zsúfolt h á z a t csinált v a s á r n a p este. Maga — De hát c s a k u g y a n elvitte ö n ö k e t ruczaa BOIC eredetiséggel m e g a l k o t o t t d a r a b ügyes h e l y v á r o s i a k a t az árviz ? zeteivel, kÍBaé franczia v í g j á t é k o k r a emlékeztető — I g e n u r a m ! H i s z e n é p e n azért j ü t e m önb o n y a d a l m á v a l m e g is é r d e m l i az érdeklődést. höz, h o g y i s m e r v e n e m e s l e l k e t , s e g í t s e n k i e n Mondhatjuk, hogy az é r d e k l ő d é s t a t á r s u l a t is m e g gem öt f o r i n t t a l , a m i v e l é h e z ő c s a l á d o m n a k é r d e m e l t e ez estén s k i f o g á s t a l a n precziz ö s s z j á t é k kenyeret vehessek . . . kal a d t a elő A díszletek is csinosak voltsk s az — D e h i s z e n ö n azt m o n d t a , h o g y c s a l á d j a ensemblé-ből egyetlen egy a l a k s e m r í t t ki. E z oda v e s z e t t a z á r b a n s k i s h á z u k a z ó t a r é g e n volt e d d i g e l é a l e g j o b b a n sikerült előadás. összeroskadt ? ! . . . A fŐBzerepet ílalmayné (Katalin) játszotta. — S z . . . i . . . i g e n . . . azaz, h o g y i g e n , c s a l á d o m t ö b b i t a g j a o d a v e s z e t t , d e az a n y ó s o m J á t é k a s szép h a n g j a i r á n t m i n d e n a l k a l o m m a l nyilvánított e l i s m e r é s ü n k e t csak fokozta ebben a megmenekült. szelepében is. S z i n t ú g y Szekula S á r i k a (Anna), a k i — Szerencsétlen ember 1 kedves o t t h o n o s j á t é k á v a l s behízelgő k e l l e m e s Sajnálkozásomat felhasználva, köz»lebb jött s o p r á n j á v a ! kedvenczévé t e t t e m a g á t a k ö z ö n s é g n e k . h o z z á m és l á g y , b e h í z e l g ő h a n g o n i g y s z ó l l : A t á r s u l a t egyik l e g j o b b színésznője Kiss J ú l i a — U g y - e b á r ad őt forintot. Hisz önnek mint B o g á r n é m a m u t a t k o z o t t be először m e g f e l e jó szive v a n I lőbb szerepben s k ü l ö n ö s e n az első f e l v o n á s b a n — J ó szivem u g y a n van, d e őt forintom pompásan alakította a nyakas, parasztgőggel tele nincs, m a v á l t o t t a m fel az u t o l s ó m r h i k á n t parasztnöi typust. abból se m a r a d t t ö b b k é t forint h a t v a n k r a j e z á Déry Béla (Vasas J ó s k a ) szerepét kellő e n e r romnál. giával és t e m p e r a m e n t u m m a l a d t a elő, szintúgy — H á t adja ide azt I — E j n n , b i s z e z n e k e m k e l l , ma e s t é r e el m e g d i c s é r h e t j ü k Torday B é l á t (Marczij és Földráry kell mennem a „Komló"-ba, biztatni Várfal.vy Józsefet szépen e l é n e k e l t d a l a i k s ügyes j á t é k u k é r t . Kicsiny s z e r e p j u t o t t m e l l e t t ü k A ' a g y f a l u s s y J u ' i s A n n u s k á t , h o g y v á l l a l j a el a J ú l i a s z e r e p é t ! k á n a k (Marcsa), Várjalvy A n n á n a k (Borcsa) és Az idegen f e l k i á l t o t t : Szathmárynak (Torkos), kik m i n d a n n y i a n elősegítet— Hisz é n is é p e n o d a . . . ték a sikert, Déryné p e d i g Murczoa B ö s k e k o m i k u s — Mi, m i c s o d a ?! . , . — S e . , , s e m m i , cfeező c s a l á d o m n a k , a k a - s z e r e p é b e n ugy j á t é k a , m i n t m a s z k j á v a l h a t á s t rom m o n d a n i a n y ó s o m n a k a k a r o k k e n y e r e t v e n n i ért el. A Beöthy László „ H á r o m Kázmér" bohózatát zónaolőadásban a d t á k h é t f ő n . Az előadáson e g y kissé m e g is látszott a „zónaiz s a színészek kissé kelleténél több fesztelenséggel m o z o g t a k a színpadon. Déry Béla i n k á b b ízetlen a l a k volt, m i n t k o m i k u s , de hát egy színészt a k i p r o d n k á l m i n d e n s z e r e p k ö r b e n , nem szabad m e g r ó n u n k , ha a n e m neki való s z e r e p e t n e m tölti b e kellően. E l v é g r e is színésztől sem k í v á n h a t j a senki, h o g y o m n i b u s z legyen. K e d v e s volt Szekula S á r i k a a p a j k o s és ennivaló kis a m e r i k a i a s s z o n y s z e r e p é b e n a n a g y t a p s v i h a r t p r o v o k á l t Szathmáry is mint Gelb Salamon, kissé tnlzott, do mm Ízetlen a l a k j á v a l . A „Szultán*-t m á r régen ismeri k ö z ö n s é g ü n k , m i n d e z e k daczára most is voll elég k ö z ö n s é g a nézőtéren. Szelim szultán Halmayné volt, aki í t o x c l a n keringő kedves d a l l a m á v a l s ü r ü tapsot a r a t o t t . Roxelán b á j o s s z e r e p é t Szekula S á r i k a töltötte b e k e d v e s elevenséggel és o t t h o n o s s á g g a l . J ó k voltak Torday és Tordayné is Gaszlon és Délia s z e r e p é ben s T o r d a y n é finoman iskolázott csengő hanggal r e n d e l k e z i k . Szathmári/ Ali háremül- hálás szerepét teljes igyekezettel és sikerrel a k n á z t a ki A két basát, Bimbasi r e t t e n e t e s t Olasz György, Bülbűl kellemetcBt Déry a d t á k ; előbbi különösen tetszett, a Bülbűl szerepéből p e d i g i j a z i k o m i k u s sem k é p e s sokat csinálni.
F i n o m franczia esprit-vel megirt s z a l o n d a r a b államlitkár" Bisson kitűnő vígjátéka töltötte be a szerdai estét. Itt most láttuk először s a I r i g y l e n d ő flegmával k ö z b e v á g o t t : hivatalok légköréből vett, maró Bzntirávnl a b ü r o k r a — Nincs, de még l e h e t i — H a r m a d s z o r p e d i g k í m é l e t l e n ü l l e l ö v ö m tizmus iránt m e g a l k o t o t t d a r a b nagy hatnst ért cl. A drámai személyzet fogyatékossága kivált ugyan ö n t , h a n e m vall m e g m i n d e n t ! Halmay M a g i j e d t a t ö l t e t l e n r e v o l v e r t ű i é s v a l l o t t : sok helyen n d a r a b menolo alatt, nuha — B o c s á n a t o t k é r e k , á r t a t l a n t r é f a v o l t 1 A mint Do la More á l l a m t i t k á r , a finom nngyuri rué r u c / . a v á r o s o n n i n c s á r v i z . É n n e m is v o l t a m a alakot kifogástahin o l e g á n e d á v a l és g i a n d e z z á v a l r u c z a v á r o s o n , h a n e m G u b i c z á n á l , o t t e s t e m b e l e a l a k í t o t t a . A főhivotalok k o r r u m p á l t légkörét a i vízbe. N i n c s a n y ó s o m h á l a I s t e n n e k s f á j - Suzanne iránt megnyilatkozó igazi szerelem enyhíd a l o m f e l e s é g e m , g y e r m e k e i m , ö k r ö m , s z a m a r a m , tené, do obbon a j e l e n e t b e n I l n l m u y t cserben h a g y t a e g y é b n e m ű j ó s z á g o m , se c s e r e p e s t a n y á m , s e r u t i n i r n z o t t s i g n s nőin t u d t a voliink elhitotni, hogy c s ű r ö m , sem g u l y á m n i n c s e n . T e h á t c s a k á r t a t c s a k u g y a n igazi szorelmot érez S u z a m i e iránt, a k i t tan t r é f a v o l t az e g é s z . S í d* v a l l j u k m e g , jó rondkivül bájosan, biztos és eleven modorral j á t J ű l i s k n . H o z z á j á r u l t a k az vic.cz v o l t ? M i ? N i n c s i g a z a m 1? Ez ís m e g é r őt szott még Natjyfalnssy est s i k e r é h e z Déry Béla a szerény és stréberségtől forintot! — Ö n n e k i g a z a v a n , n e k e m m e g f o g f á j á - mont hivatalnok, és Várfalmj Anna Gilberto kedves Szathmáry som, Ö t f o r i n t o t p e d i g n e m a d h a t o k ! A j á n l o m kis szerepében, valamint Kiss Julin, Á r p á d és Almasy E n d r e is, kik kcizül ez utóbbi magamat I A z i d e g e n l e s ú j t ó p i l l a n t á s t v o t e t t r á m és elegáns fellépése B iigyos j á t é k á v a l romúnyekro jogosít bennünket, távozott...
N o d e én a z é r t m é g s e m m e n t e m a f a l n a k és nem k o p p a n t a m . H a n e m az a j t ó m o n é p e n a k k u - k o p p a n t egy csontos kéz. — B ú j j b e — s z ó l t a m h a r a t s á g o s a n . A bar á t s á g o s i d e g e n b o b u j t é s c s o r g o t t r ó l a a viz. — K i v a g y t e b á n a t e m b e r e ? - - k é r d é m tíile részvéttel. A z i d e g e n s ó h a j t o t t é s r u h á j á b ó l a viz, száj á b ó l p o d i g a szó n w g e r e d u . Est,, oldalszékböl nézte végig n „Télen"-t A v a s á r n a p estilioz hasonló zsúfolt liáz előtt — U r a m — szólt — én n l e g s ö t é t e b b R u c z a - é s s z í n h á z u t á n o t t l á t t a m a s z í n é s z e k k ö z t a mont liövossy knozngfató d a r a b j a a „Vigéczek". városról jövök, Ruczavárosi árvízkárosult vagyok. „Knmló,'-ban ! E n n e k a d a r a b n a k nom sok a m u g j a , do életteljes K ü z d ö t t ü n k a z á r r a l , m i n t e g y d r á m a i hős, m o n d Mégis vannak künnyonhivők 1 — r « . alakjaival, mot'ö aktualitásból összeállított jóizii
©©©©©©©©©
humorú dialógjaival, m e g k a c z n g t a t j a a logposszimis — Nekem nincs pénzem, inkább veszett volnu 1507—1897. lább mizantrópul is. D r á m á b ó l a szinmilvok az a hitvány malncz a fa-rakás alá. — H a akarja leülheti, felel rá az elnök, háa r i s z t o k r a t á j á b ó l nem lehet megélni, különösön vidéken, d e az ilyen n e m nagy irodalmi igényű rom nap az áru. A szeghalmi községháza ÓB kir. járásbirósági — Másfél nap elég lesz. jóizü bolondság zsúfolt házat és tele kasszát csinál épülőt javítási m u n k á l a t a i r a Szeghalmon a község— N e m lehet. házánál folyb évi junius 13 án délelőtt 10 órakor A fegyveradóra vonatkozó bejelentések tármindon közönséggel s z e m b e n . — Legyen h á t kettő. A vigéczek Halmay fövigécz, Palotay, Szath — Ne alkudozzék, h a n e m jelentse ki, meg- 722 frt 46 kr. kikiáltási ár mellett nyilvános á r gyában. lojtés fog tartatni, a részletes költség olöirányznt tnáry, Torday p o m p á s a l a k o k voltak, közöttük nyugszik, vagy felobhez ? hivatnlos órák iilntt az elöljáróságnál megtekintF e g y v e r a d ó t fizet mindenki a birtokában levő, — J ó , hát megnyugszom, és leülöm, de any H a l m a y és S z a t h m á r y t ű n t e k ki, a ez utóbbi Abeles hető, o kikiáltási ár 10»/o ka készpénzbon bánnt vadászatra használható lőfegyverek után, ugyszinnyit nyilvánítok, hogy h á r o m nap sok egyt kutyn pénzül leteendő, a muiika sürgőssége lolytán u t ó tóii azon fegyverek után, melyek családtagjai, szerepében k i t ű n ő k a r r i k a t u r a volt. A grncziőz liarapásér' — s azzal busán elballag a börtönőr előtt ujánlatok figyelembe nem vétetnek, a képviselő vádászcselédjei, a vadak gondozására és e r d ő t e r ü k e r e s k e d ő s e g é d e t Déry a d t a igen jól, Lengoi F á n n H á l o m a t á n c z . Váro6Í Lajos orosházi lakos testület fontartotla m a g á n a k a jogot, bogy az a j á n - letek örzÓBÓre alkalinazoti cselédjei, valumint mező, trafikus kisasszonyt Székula S á r i k a , kinek kellomes megyoszerte érdeklődéssel kisért bukási ügye immár latok közű! szitbud tetszése szerint választhasson, szőlő vagy erdőgazdaságban a l k a l m a z o t t CBŐszök, h a n g j á b a n újból volt a l k a l m u n k gyönyörködni harmadik változatban is m e g j á r t a a törvényszék s eseileg a legolcsóbbat ÍB mollőzhesse. pásztorok és e r d ő k e r ü l ő k birtokában, vagy haszf ó r u m á t . VároBi olőször vétkes bukás vádja alatt Várfalvy A n n a Gizi bakfis s z o r o p é b e n eleven ked nálatában vannuk. Szeghalom, 1897. m á j u s hó 24-éu. állt, azonban felmontetett. Telt, uiult az idő s Bézy vos j á t é k k a l exczellált, Majosházy Eszti pedig remek Az, u ki csak fogyveradót fizet, köteles a b i r Balázs jegyző, a kinek a vagyonbuliott helyett 130*0 Kovács Gyula, Godán Ambrus, tokában levő s vadászatra h a s z n á l h a t ó fegyvereket zsidóaBszony t y p u s volt s méltó p á r j a S z a t h m á r y . frtos szívességi váltót kellett kiűzetnie. Városiunk jugyzü. 1G7 1— 2 biró. szám szerint s a n n a k megjelölése mellett : vájjon n a k . A nápolyi n é p é n e k e s e k Földvary, Tordayné és volt segédei Knbina és Renes utján nyert oly adaegy vagy két csűvüek-o, bejelenteni, a b e j e l e n t é s t Schuszter Mariska is nagy hatást értek el a „yam- tokkal hozakodott elő az ügyészségiéi," melyek al341. sz. —1897. lakásának pontos megjelölése mellett s a j á t k e z ü l e g kalmasak voltak Városi ellen a bukás vádjának, még b ó v a l ' és „ozipi czupival", S z a t h m á r y elemében aláírni és az 1896, évi j u n i u s hóban a m a községi pedig most a súlyosabb csalárd bukás formájában lévén, olyan echt. zsidó j n r g o n t és annyi rögtönzést való felelevenítésére. De Városi az ügy ezen másoelöljáróságnál vagy városi adóhivatalnál benyújtani, Árverési hirdetményi kivonat. a hol uz adóköteles lakását t a r t j a . produkált, hogy a közönség nem győzött r a j t a dik változatában is érintetlen m e n t á t n _ tisztító A gyului kir. törvényszék mint tkkvi hatóság tűzön : a törvényszék újra felmentette. — És most közhiri-é toszi, hogy a Békésmegyei t a k a r é k p é n z t á r A bejelentés élő szóval is t ö r t é n h e t i k , mely eleget kaczagni. jön a harmadik változat. Városi ezúttal nem érte P é n t e k e n z ó n a e l ő a d á s u l a „Méltóságos csizma• be, m i n t első izben, a felmentés puszta tényével, végrebajiatónuk Vornor Rudolf v é g r e h a j t á s t szen- esetben az adóköteles l e m o n d á s a szerint a bejelentési űrlapot a városi adóhivatal köteles kitölteni. vedő elleni 35 frt, 150 frt 23 kr. és 90 frt tőkedia- k e r ü l t színre. m e r t ma nekem, holnap neked ; ergo nzt akarta, követelés és j á r u l é k a i iránti végrehajtási ügyében A ki évközben lép adóköteles f e g y v e r birhogy Bézy Balázszsal helyet cseréljenek a törvény- a gyulai kir. törvényszék területén lévő s a gyulai tokába, tartozik ezt a fogyverét a b i r t o k b a vételtol szék színe előtt. E czélját el is érte, a mennyiben 359-1. »z. tjknyvben fekvő A. - f 1 rsz. (418—419) számított 8 nap alatt bejelenteni. Színházi hirek. Unlinay d i i e k t o r a közönsé Bézy Balázs a m u l t hétfőn, rágalmazás miatt 'csak- hrsz. egész ház és udvarra az árverést 1745 frt Azok, kik a törvény é r t e l m é b e n a d ó m e n t e s pártolását igyekszik k i é r d e m e l n i s több újdonság, ugyan a vádlottak p a d j á n ült. Á m d e a sors ugy kikiáltási á r b a n , tuvábbá az ugyanezen t t j k n y v b e u fegyverek birtokában vannak, kötelesek e z e k e t a gal és meglepetéssel szolgál a közönségnek, i akarta, hogy Városival Bézy is osztozzék Justitia A -'r - rsz. 3744. hrsz 1085 Q - ö l szöllönok a fegyvereket, egyBzer — s m i n d e n k k o r a az illető színi szezon r e p e r t o á i j á b ó l kiotnoljük, a Iluber kar istenesszony kegyében, vagyis a Városi-féle ügy Verner lludolf t u l a j d o n á t képező 1 .jj-ed részére Ítélettel nyert 10 frtbmi, az A. --- 3 rsz. 3739. hrsz. ] w moo hold városi adóhivatalnak Lrról szóló bizonyítványával ít harmadik változata szintén felmentő nagy j u t a l o m j á t é k u l színre kerülő gParasztbecsiUet megoldást. Bézy védője Jantsovite Emil ügyvéd volt. Bzöllőnelí a Verner Rudolf t u l a j d o n á t képező 1 -ii-eil ellátni, hogy a bejelentelt fegyverek a d ó m e n t e s e k . Mascagni világhírű szép o p e r á j á t . Nehéz odlog A városi közegok által a f e g y v e r a d ó r ó l készíszéio 19 frt 07 k r b a n , az A. -j- 4. rsz. (S770 1 vidéken o p e r á b a fogni, de hisszük, hogy a I l u b e r lirsz. l 1 -^ ni hold zsellérföldnek V e r n e r Rudolf tett kivetési lajstromok a kir. P é n z ü g y i g a z g a t ó 1 Bágnuk érvényesítési z á r a d é k á v a l ellátva a város nagy zenéi képzettsége s a l l a l m a y n ó , Szekula tulajdonát képező ai-ed részére 10 frt 25 krban Országos vásári jelentés. és az 8. rsz. 8771. hrsz. l l s l - i « u hold zsellér- házánál 8 napi közszemlére k i t é t e t n e k , h o g y azoS á r i k a , F ö l d v á r y és T o r d a y h a n g j á v a l le fogja k a t mindenki megtekinthesse, notaláni felszólamG y u l a , m á j u 9 29 1 győzni a n e h é z s é g e k e t . V á r o s u n k két szülötte Tavaszi v á s á r u n k a t r e n d s z e r e s e n a s e r t é s tor- földnek a Verner Rudolf t u l a j d o n á t képező 21-ed lását beadhaBsa, esetleg a m á s o k a t illető adókiLaudai J á n o s és Hajóssy Ilonka fellépte is kétség- olom teszi nevezetessé, de miután uz uji-a foll- részére az árverést 10 frt 25 krban ezennel m 0 g_ v e t é s e k r e , vagy eBOtleges fegyver eltitkolásokra telenül nagy érdeklődést f o g kelteni. L a u d a i néhai pett sertésvész miatt azt el kelle zárni, igy a hét állapított kikiáltást árban a C. 3. ta. özv. Verner nézve észrevételeit megtehesse. J á n o s n é P r á g Annu özvegysége t a r t a m á r a terjodö jó Göndőcs a p á t nevelése, aki már eddig is j ó elején szokásos mozgalom egészen elmaradt, A felszólamlások és az észrevételek a fent haszonélvezeti jognak épségben hagyása mellett elszínész hírében áll. S e g é d t a n á r volt a Solymossy c s a k i s a lóvásár n a g y o b b f e l h a j t á s a e m l é k e z t e t e t t a rendelte, és hogy a f e n n e b b megjelölt ingatlanok k i t ü n t e t e t t h a t á r i d ő a l a t t a kir. pénzügyigazgatószokásos nagyszabású v á s á r o k r a . Áltulán, pangás ságnál n y ú j t a n d ó k be, mely az észrevételek a l a p képezdóben s mint vendégszinész t a v a l y a népszínés üzlettelenség u r a l k o d o t t m i n d e n n e m ű álhit vásá- az 1897. évi május hó 31-ik napján délelőtt 9 óra j á n a szükséges intézkedéseket megteszi a felebház deszkáin is sikerrel f o r d u l t meg. S o k a t ígérő, r u n k o n . A gazdasági rosz viszonyok uton nyomon k o r a gyulai kir. trvszék, mint tkkvi hatÓBágnál bezéseket pedig a közigazgatási bizottság e l h a t á tel.etséges j e l l e m s z i n é s z . ki nehéz s z e r e p k ö r é t nagy m u t a t t á k h a t á s u k a t . S z a r v a s m a r h á b a n a javított m e g t a r t a n d ó n y i l v á n o s á r v e r é s e n f o g n a k e l a d a t n i . rozása alá terjeszti. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatla meghizlaltakra a k a d t volt elég vevő, mig sovány ambiczióval tölti be s hisszük, hogy a fiatal, k a r r i e r A vadászati j e g y iránti bejelentések szintén o/ nok b e c i ú r á n a k 10 „, vagyis 174 f r t 50 krt, 1 frtot, j ó s z á g r a alig és a mi elkelt az is igen nyomott előtt álló sziuészt szülővárosa is kellő p á r t f o g á s b a n 1897. évi j u n i u s h a v á b a n nyugtandók be a poláron t ö r t é n t . Az i d ő j á r á s a vásár folyamán még 1 frt, 97 frt, 1 frt 0 3 krt és 1 frt 0 3 krt kész- g á r m e s t e r n é l . részesiti. Hajóssy Ilonkától m á r mint műkedvelőtől elég k e d v e z ő n e k m o n d h a t ó , a mennyiben csak p é n - pénzben, vagy az 1881. L X . t.-cz. 42. §-ában H a valaki évközben k í v á n j a a vadáBzat gyais osinos alakítást l á t t u n k két éve, s hogy a Soly- tek délután z a v a r t a az eső széjjel uz ugy is lanyha jolzott árfolyammal számított és az 1881. november korlását megkezdeni, vagy eddig élvezett v a d á mossy k é p e z d é b e n ezóta mivé fejlődött a már s z a r v a s m a r h a vásárt. I -én 3333. sz. a. kelt I. M. r e n d e l e t 8 § - á b a u k i j e " " szati a d ó m e n t e s s é g e megszűnik a bejelentést a z o n ó v a d é k k é p e s é r t é k p a p í r b a n a kiküldött kezéhez le- nal m e g t e n n i köteles. dilettánsnál is m e g n y i l v á n u l ó t e h e t s é g e azt alkalR é s z l e t e s tudósításunk a következő : értelmében a A vásár csütörtökön f. hó 27-én vetto kez- tenni, uvagy DZ 1881. L X . t.-cz. 170. munk leBZ a gyulai színpadon ÍB örömmel tapaszVadászati j e g y váltása esetében a fegyver a d ó detét a juh és birka vásárral. F e l h a j t á s gyenge, bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről talni. Az ú j d o n s á g o k közül m e g e m l i t j ü k még, a vadászati adóval együtt a kir. a d ó h i v a t a l u á l mintegy 2500 drb. m e l y n e k nagyobb része bárány. kiállított szabályszerű elösmervéuyt átszolgáltatni fizetendő. migy szenzácziót k e l t e t t Trilbyt, m e l y a szezon Elkelt nyomott irányzat ós vételkedv mellett : J ó Kir. törvényszék, mint tkvi hatóság. végén kerül színre a f ő s z e r e p b e n Nagyfalussy vágni való kos 8 — 1 0 frtig, üsző, melyből igen Az esetben, a midőn valaki már a városnál Gyulán, 1897. évi f e b r u á r hó 20-án. befizette a fegyver adót és a z u t á n kíván vadászati Juliskával. kevés volt 10—12 frtig, t o k j u h 6 - 7 frt ÓB b á r á n y j e g y e t váltani, a fegyveradó igazolvány a kir. a d ó Dr. Debreczeny Gyula, :.50—5 frtig. A jövő hát m ű s o r a a k ö v e t k e z ő : V a s á r n a p hivatal által bevonatik, b a befizetett fegyveradó 1—1 kir. tszéki albiró. Szarvasmarha : F e l h a j t á s g y e n g e mintegy 3500 -A gyerekasszony* 1 , hétfőn „ A vigéczek 11 , kedden a vadászati adóval együtt a vadászati jegyen kidrb., vevő csak hízott m a r h á r a , beállítani való ökör t ü n t e t t e t i k . Magától értetik, hogy a már befizetett „A garasos a l i s p á n " , szerdán „A királyfogás és j ó fejős t e h e n e k r e szorítkozott, mig egyébbeniek 1629. tkv. - 1897. fegyveradót újból nem kell befizetni. csütörtökön itt először „A helyettes", p é n t e k e n egészen e l h a n y a g o l t a t t a k . F i z e t t e k ö k ö r é r t minőség Az 1883. X X I I I . t . - c z . 6. §-a é r t e l m é b e n a zóna-előadásul f ó l h e l y á r a k k a l „A peleskei n ó t á r i u s 0 , szerint 2 3 — 2 7 krig, 10 % beszámitással, p á r o n k é n t Árverési hirdetményi kivonat. vadászati adó alól k i v a n n a k véve az ezen szakasz szombaton Szekula S a r i k a j u t a l o m j á t é k á u l „ R i p ugyanez á r n a k megfelelően ; t e h e n e k é r t : F e j ő s első A békési kir. j b i r ó s á g mint tkkvi h a t ó s á g köz a) p o n t j á b a n emiitettekon kívül : Itip-, p ü n k ö s d v a s á r n a p két előadás : d. u. 4 ó r a k o r minŐBÓg és f a j é r t 1Ö0—200 frtig, magyar tehénért : 1) a v a d á s z t e r ü l e t e k t u l a j d o n o s a i n a k , vagy 50—100 frtig, meddő t e h é n é r t 6 0 — 1 2 0 frtig f a j és hírré teszi, hogy Valach J á n o s és neje Cservinczki „A p ü n k ö s d i k i r á l y n é " , este 8 ó r a k o r itt először Sarolta békési lakoB v é g r e h a j t a t ó n a k ilj. J a n t y i k bérlőinek szolgálatában álló vadászcselédek ; suly szerint. 11 „A gyimeBi vadvirág , hétfőn k é t előadás, d. 11. 4 2) a v a d a k gondozására és vadász t e r ü l e t e k Lóvásár: Meglepően nagy f e l h a j t á s mintegy György b é l i é B Í lakos v é g r e h a j t á s t szenvedő elleni órakor f é l h e l y á r a k k a l „A vigéczek", este 8 órakor 1 —12 ezer drb, m e l y miután a korláton bcliil a 4 frt 20 kr. tőke követelést és j á r u l é k a i iránti őrzésére a l k a l m a z o t t cselédek ; „Szép D a r i n k a " . 3) a mező, szőlő és e r d ő gazdaságnál a l k a l egy jó részt ellepett, nagy mennyiségbon körül végr. ügyében a gyulai kir. tszék a békési kir. vonult. K á r h o g y a b e h a j t á s n a k az esőzés, a csabai jbiróság területén levő békési 8855. sz. t j k b e fekvő mazott csŐBzök, pásztorok, erdő kerülők ; 559l/a. hrsz 2 1450/1600 • öl m u r v a h e l y i kaszáioldalról, olyan a k a d á l y t g ö r d í t e t t , melyet csak nogy 4) a hatóságilag feleskotett erdőtisztek, e r d ő kerülővel l e h e t e t t leküzdeni, pedig egy k e s k e n y és lóra 230 frt 5590 b. hrsz. 1555 • öl murvahelyi őrök ÓB a kir. adófelügyelőség személyzete. Törvényszéki csarnok. kaszállóra az á r v e r é s t .118 f r t b a n ezennel m e g " igen rövid kis levezető -iikocskával, könnyen lebo Az a d ó m e n t e s s é g igazolásául szolgál az 1, 2 A békési szoczialis zendülés. A békési legények tett volna a sok kocsi e l a k a d á s n a k elejét veun'. lapított kikiáltási árban e l r e n d e l t e és hogy a fennebb két év előtt, egy vásár alkalmával, nagy h á b o r ú t megjelölt ingatlanok az 1897. év julius hó 28-ik és 3 pontok a l a t t oinlitett egyéneknél ; a kir adón a g y m e n u y i s é g ü f e l h a j t á s tulrésze, gyengo és viseltek. A phisicai erejük és verekedő természenapján d. e. 10 ó r a k o r a békési kir. jbiróság telek- hivatal által kiállított fegyveradó igazolvány, a 4 ilány fajú lovakból állott, m e l y e k h e z viszonyítva tükről messze földön híres két Ouody fiu, s kiváltkönyvi hatóság hivatal helyiségébe m e g t a r t a n d ó pont a l a t t emiitett egyéneknél podig az eskübizoigen kevés vevő j ö t t , j o b b fajú lovakra bár szintén kép Onody J á n o s volt a Dózsa Györgyjük, a ki nyilvános árverésen a megállapított k i k i á l t á B Í áron nyitvány eredetije, vagy hivatalos m á s o l a t a . igen kevéB vevő a k a d t , do mégis történtok elndá Az, a ki adóköteles f e g y v e r é t az adó alól korcsmai verekedést inscenálván a Szöllősiekkel, alól ÍB eladatni fog. sok ha n y o m o t t a b b á r b a n is. mivel máskép nem lehetett megfékezni, a csendőrök Arvorezni szándékozók t a r t o z n a k az ingatlan elvonja, eltitkolja, vagy az adóköteles lőfegyvereket — a törvényben meghatározott eseteket kivéve — bélióba verve akarták bekísérni. Ez lett a vesztük bccsárának 10"/„-át, vagyis a 5691/a. hrsz. kaBzállóra és a kútforrása a veszedelemnek. Ugyanis a lelán23 frt 5a90"b. hrsz. kaszállóra 11 frt 80 kr. kész- vadászatra használja, az eltitkolt, vagy adó alól • zolt P r o m e t h e u s békáit felmutatva, oly g y ú j t ó h a pénzben, vagy az 1881. évi L X . t.-cz. 42. ^-ábun eleont minden d a r a b fegyver után tíz frttól húsz tással korbácsolta fel a vásáros nép szenvedélyét, jelzett árfolyammal számított és az 1881. év nov. f r t i g t e r j e d h e t ő bírságot tartozik fizetni. A befizehogy ezernyi ember r o h a n t a csendőrökre — és 1-én 3333 sz. a. kelt I. M. rendelet 8. § - á b a n ki- tett birságnak egy h a r m a d a a feljelentőt illeti. lett lövés, szúrás, iszonyú kőzápor, omlott a vér s A vadászati adó jövedéki kihágások az 1883. jelölt évadélcképes é r t é k p a p í r b a n a kiküldött kezéhez nyomában egy-két h a l o t t is. E monstro b ü n p e r t a letenni, avagy az 1881. L X . t.-cz. 170. §-a értel- évi X X I I I . t.-oz. 43. §-a értőimében t o r o l t a t n a k A gyulai 5209 sz. t j k b o n 6602. hrsz. oláhrét mében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhe- meg. helyszínére kiszállva, 8 napig tárgyalta annak idején a gyulai kir. törvényszék, amikor összesen 87 88 hold 1222/1600 • - ö l , 6699. hrsz. oláhrét 2 hold lyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt át Kolt Gyulán, 1897. m á j u s hó 29. :/1600 • - ö l , 6700. hrsz. oláhrét 1 hold 1295 szolgáltatui. vádlott felett Ítélt, kik közül Onody J á n o s r a 2 és 202/: -öl szántóföld ÓB gazdasági é p ü l e t e k örökáron fél évi, a többiekre 6—8 havi b ö r t ö n t szabott. A í—i. A vArosi adóhivatala Békés, 1897. évi ápril 29-én. egészben, tábla ezt az ítéletet O n o d p a vonatkozólag helyben- eladásra bocBájtatnak, il szántóföldek 10 holdas részletekben is megvehetők, hagyta, mig a kúria a föbünös büntetését másfél 6y ukics, >'vre szállította le, a többi vádlottra nézve jóvá- a j á n l a t o k Makó város á r v a s z é k é h e z 1 0 % bánatpénz Hi4. 1—1. liir. albiró. b o k ü l d é s e mellett f . é v i j u l i u s hó l - i g ivásbin hagyván a tábla Ítéletét. t e e n d ő k . ' A föltételek Gyula város közgyáinliivatuláEgy kutya harapásért - . Ráez Imréné és ban, vagy alólirottnál Makón t u d h a t ó k m e g . i'etkó Andrásné Csabán egy udvaron laktak. T ö r > O O O O O O O O O O O O O O O O O i tént, hogy P e t k ó n é és leánya I'etkó Ilona észreSzemes István, vették, hogy Iíáczné disznója az udvaron levő fa169 1—S mint Balog József (,'yálnju. rakis közé szorult s jó lakótársakhoz illően, ki akarták a „szorongót sertést szabadítani. — De jó 3 3 9 5 . - 1 8 9 7 . Orosházi járás ftiszolgabirája. tettért, jót ne várj . . . Hirtelen odaugrik RácznéGazdasági géposztályunk r a k t á r a i b a n , uz éppon nuk a kúládatosságról gyengo fogalommal biró kuforgalma, ininden nemű t,'azdtisági gépokből, u. n i . : tyája és ugy m e g h a r a p j a P e t k ó Ilona lábát, hogy
Árlejtési hirdetmény.
Hirdetmény
HIRDETESEK. Hirdetmény.
©©©©©©©©©
H napig fekszi meg u t á n a az ágyat. E z é r t került szegény Rácz I m r é n é a vádlottak padjára, a hol kézzel-lábbal hadakozik kutyájának ^áldott jó l e l k e ' mellett, a melynél fogva kötve tartásának szükségé iem láthatta, s midőn kifogy a szóból, rózsaszínű Írást vesz e l ő : — K é r e m szépon, obbe mog van irva, hogy kz a kutya olyan ártatlan, m i n t a ma született bárány. Es csakugyan az irás, terjedelmes életrajzi iidat mellett, tele volt kutyára még sohasem szórt ékes hangú dicséretekkel, melyek felolvastatván, nagy derültséget okoztak. — Ki irta magának ezt a bizonyítványt ? — Alatta áll a neve, kérem az nagy uriaszszony ám, én szoktam nála mindig mosni, m e r t maga soha se mos. A törvényszék nom respektálván a kutya erkölcsi méltatását, Eácznérn gondntlanság által okozott testi sértésért l ő f r t pénzbüntotést mér, miro ez sírva fakad :
Pályázati hirdetmény.
Bánfalve üresodott
községben
elhalálozás folytán meg-
II-oil jegyzői állásunk választás utján leondő botöltéséro határidőül
1897.
unlus 2-ik napjának délelőtt 10 óráját u község
házához kitűzöm s folhivam mindazokat, kik őzen állást elnyerni ó h a j t j á k , hogy szabályszerüon és az előirt képzettséget igazoló o k m á n y o k k a l felszerelve pályázati kérvényoikoi hozzám 1897. é v i m á j u s hó
31 ik napjának délután 5 éráig adják bo, u később beérkező kérvények figyolombo nem
vétottnek.
4, 6 és 8 HP gőzcséplökészletek, járgányok éa járgányos cséplőgépek, Backer-rendszerQ és Vidats-féle roBták, egy és többvasu ekék, boronák, rögttirti hengerek, vetdgépek, tengeri vetökészülékek, aratogépek és fűkaszálók, szecskavágók, répavágók és zuzók, kukoríeza morzsolók és csöves tengeri darálók, egy és két járatú őrlőmalmok, olajprések stb. atb. nagymérvű készlot összetorlódását okozván, igazgatóságunk kaposolntbau azon határozatával, hogy egyes gazdasági gépok további gyártásával teljesen fölhagyjuk, ezen nagy készletek, a jövő tavasz folyamán, rondkivüli mérsékelt á r a k o n való oludását a k a r j a o
Ritka alkalom kínálkozik most az érdekelteknek, elismert kittintt minőségű gazdasági gépBket és eszközöket, rendkívül alacsony árak éB előnyős feltételek mellett beszerezni. Minden ozon tárgyra vonatkozó kérdozősk'ödÓBro, moly ouyonoson hozzánk otsimzendö, szivosen fogunk felvilágosítással és á r a j á n l a t o k k a l szolgálni Toljos tisztolottel
Jnvadulmnzáa a k ö v e t k o z ő : é v i fizetés 4 0 0 f r t , |
lakbér 60 frt.
Főszolgabíró távolotokon:
Vangyel Sándor, 171 i—i
t. főizolgabiró.
SCHLICK-fúle vasöntöde és gépgyár r.-t. 66 ta—ía
Budapest, KttlsS v i e i l - u t Ütt—37. > o o o o o o o c
ROSENTHAL TESTVÉREK diviitiíruháza
Csabán.
»
»
»
»
»
»
»
»
»
»
»
»
»
»
7
M
e r e d e t i
Bibarmogyébon
Kretzschmar „ A T T I L A "
(jj'ál'i
M e g h i r ó
úl-;iIíOll
csakis a kerületi bizományi
raktárbuti
C s a f e
1 ©
m
m
n . a p i g r
m
m
l á t l x a t ó
rendes évi közgyűlésére.
n ^ c
Napirend:
u
z
e
Közel a v a a u t és Értekezhetni
2. Az üzleti számadások előterjesztése. 3. A felügyelő-bizottság jelentése az igazgatóság évi zárszámadásáról. 4 H a t á r o z a t h o z a t a l az 1—3. alatti tárgyakban. 5. Az igazgatósági és felügyelő-bizottsági ía gok részére a felmontvény megadása. 6. Az igazgatóság kiegészítése. 7. A felügyelő-bizottság megválasztása és tiszteletdijainak megállapítása. Budapest, 1897. m á j u s 21-én.
Jt fl b •B IA
e
>i e •B
közönség minél t ö m e g e s e b b látogatását kéri a z
M
i g r a z g - a / t ó s á - g " .
I
K
S
A
i t
i«31—8
g
L-
•12 17—<18
a
r
á
l
nai divatáru h á z a C s a b á n .
á
Á r a m n a g y üveggel 9 0 t r , e g y W b B
B
Á
Z
A
T
v . ,
Á
L
M
Á
X
és k a z á n o k ÓB
körébon
s
gazdaságos és
é
Ij Jl
s i y ó s z e n t p é t c r l
közkedveltségnek
k
s
z
é
S l r z R é b e t - t é r
n
i t
örvendenek.
b
1 8 .
i í
birtok
Birtokok
- y a x
és
Erdő
parczellázások szövetkezeteknek eladatnak.
X u l o ^ r d .
134 8—12 közgazdasági vá!)aJat B u d a p e s t , K i r á l y - u t c z a 70*
Valódi bríinni posztószövetek. írt
3.10 j ó
4.10 Jó l TBlfldl Egy vég 3.10 méter i frt frt 4.B0 Jó I ,,,UIU J ffVaDfcousu, teljes url31töny < & t 6 . j o b b frt 7.76 finom í *"í ára csak frt ».- igán finom I jDtlQl. t frt 1 0 6 0 l e s ü n o m a b b f E g y v é f f e g y f e k e t e s z a l o n ö l t o n y h ö x 1 0ft%.F u l ö l t b t t ö v e t e k , l o a e n , p e m v i o n , finshinff. Á l l a m i vaanti tlazt v i s e l ü k n e k v a l ó u ó v o t o k , l a c f í n o m a u b katnixigurn é s c h o v i o t o k a t s t b . • t b . k ü l d g y á r i á r o n a p o c t o a ég s z u l i d n a k i s m e r t
Kiesel-Amhof Brünnben. Hinták in gyón i s Iiérmcnfre. Min (alt ÍI szállitáfi. T l f ) r s l a m r « B é l t ó 1 A t. höEüosögxiek iontos nst tudni, h o g 7 a szöveteket klisvotloB faelyröl való beszorzís esetén sokkal olcsóbban kapjn, mint a k ö E v e t i t ü kurcskodolom utjAn. A KieseNAmhof orilnni cég ax übszos posztúkat valódi gyAri áros kiilöi szét ós nom ssAmi^a hoaeíi a mag&averöt annyira inogkárositA tjRyn^eBott SBabóengedmónyt.
i t
á
n
y
a
i t
P á n t l i k a g i l i s zt a
f e j e s t ő l , é * g y o m o r b a í i\ p á f r á n y t o k o o m k á k által, fájdít lom nél- Ki kül, jótiükB mollott, a logrövidubb ido nlutt (6 perce alatt} toljosen elhajtatik. Egyedül valódi Cfthiifkirlar I n v e a l eyógyBzcrósznól, Roaicíán, kapható « w W I I I B l U O l J U 4 5 0 I Fö^uUiza 3. (Dúlmauynromág.) Ezon kitünÖ gyógyszer fájdalom uólküli, tjyors ós biztos eredményőorl jótnliíU nyujlatik. Nom árt, ha a imnlljkagiliBzto-iWQg nincs ia jelen Az életkor mogjolöloiidö, T r t l ' v é n y o s e n v é d v o . Égy orodüti doboz pontos liaazmilati utasítással a bol- ób kQlfold rószúre 3 f r t 5 0 kp« l)0Btni utáuTüttel vagy a fonti összegnek űlüi'ü való boküldősóvo]. A tiántíikagilisiJta tíiuotoi a köi'otkoaök: az arc/ halványsárga, bágyadt, telcintat, Jcók Rzomkarikük, loBOVányodás, eluyálkásodás, bovont nyolv, emüsztljotJonsóg, ótvágytalaiiBŐg, felviiltva mohó ótvdgygyal, gyakori rosznllót vagy ópon ájnlások ós szédülés főlog obgyomornál, egy gombolyag felszállása o^ósz a nyakig, n j n l Ö B s z e g y Q l e m l e s , a test megdagadása, gyoinoraav, gyomorhev, gyakori felböfögős, bólgőrcs, hongorgotóe, hnllámszorü mozgások, szúró szívó fájdalmuk cs szúrások u belekben, szívdobogás, a vérkeringés rondotloBBÓcoi különösen nőknél, gyakori véletlenül beálló föínjás, a búskomor- t v Véíjea*. siiaral vnló való hnjlaia. hajlam, életuntság ób a linlúl óhnjtúsn. Továbbá itt mindnu gyógy• kapható. S a i i t a l t o k o e s k i t k hatásukban fulíllmiilliatlnnok. crvorsnii űs biztosnn /rvófTvifnimlí it/iknóí éa
i t ü
a - y u i a n , 1 8 9 7 .
élveznek. —
A szenvedő e m b e r i s é g v i g a s z t a l á s á r a é s s e g é l y é r e ! Kik galaodtcroRboa ús gyomorbajbnn szenvednek 1 : 146 4—5
i t
részvénytArsulat B u d a p e s t ,
3V2%, mellett
Pántlikagilisztában és gyomorbajban szenved az emberiség fele resze.
idLézi.37"0
o
K
öyeggel 4 5 kr.
B u d a p e s t e n ! IW., M u z e u m - k d r u t 2 3 . s z . Védjegy 19. és 20. sz. Kaptató G y u l á n : ifj. X o U a u m Ferencz, Film István, Sonneafeld M., Laatig A., l''erontzy A., ltoisnor ós Wolf, Zuzniann J, ós Grosz Ignácz liereskodÚBÓbpn. 141) I - 1 .
közeledő
n
5%
hosszú lefizetési tartamra
SÓSBORSZESZ íütnlánosuti elismert hituiii; húziszur; különüsi'ji a b e d f i r zsSlés-kenb-gyurú-gyágymúdnál (maasage) igen jú Imtiiati. Ajaiilliató f o g t i s z t i t ó s z e r ü l is, a menynyiben a f o g a k f é n y é t elősegíti, a f o g h u s t e r ö s b i t i és a s x á j t i s z t a , s z a g t a l a n í z t nyer ti szusz elpúrolgúan után, úgyszintén f e j m o s á s r a i s a h a j í d e f l f e k erősítésére, a fejkorpa-képzűdés megakadályozására és annak megszüntetésére.
szolgál a legjutányoBabb iirajánlnttul a l
illetékmentességet
^ ^
kihasználások,
alkalmas k l r n l d i
n
házakra
ingatlanokra
legmagasabb ö s s z e g e k b e n ajánlunk. E
Az átnlanosan ismert, jó hírnévnek örvendő B több oldalulag 'kitüntetett eúsborszesz készítményem — ke-; lendöségéuél fogva — sok utánzásunk lóvén az utóbbi időben kitéve, elhatároztam, hogy /tzokon ezimjegyemet módosítom « arra kék nyumatljan saját házam kiilBÜ alakját veszem föl, bejegyeztetvén nzt egyszersmind védjegyként a budapesti iparkamaránál.
162. 1—1.
t
másnemii
átvétele.
tisztelettel a j á n l j a k c s é p l ő g é p e k
y
földbirtokra 3'1^/u,
kölcsönök konvertálásoknál bélyeg
akna, cséplési és darabos szeneinket, a
Kedvező f e l t é t e l e k !
Jelzálog kölcsönöket
T e l j e s tisztelettel
F e h é r Miksa » !>. Török Imre ». k.
úta a t .gazdaközönsóg
Jutányos á r a k !
A midőn a mélyen tisztelt bölgyközünség szíves figyelmét ezen ritkán kínálkozó k e d vező vételre felhívni b á t o r k o d o m , k é r n é m egyszersmind, hogy a v á s á r a l k a l m á b ó l a gyulai v á s á r t é r r e hozzám f á r a d n i és nagyrabeosült r e n d e l m é n y é v e l megtisztelni k e g y e s k e d j é k .
Földbirtokosok figyelmébe!
évek
C s a b á n
kabátok, felöltők, galléroknak feleárban való elárasitását.
c s é p l é s i
M
d i v a t á r u h á z a
V a n s z e r e n c s é m ezennel Gyuía városa és vidéke mélyen tisztelt hölgyközönségét é r t e síteni, hogy a most következő vásári a l k a l o m r a sikerült egy igen nagy gyári ezéggel oly é r t e l m ű nagyobb b e v á s á r l á s t eszközölnöm, mely lehetővé teszi
Budapesten, 1897. m á j u s havában.
Kívánatra készséggel
o
A j á n l 2 % , 3, 'dVa és 4 lóerejü s z ö g e s CSéplökészleteket, t o v á b b á 8, ö, C, 9, 10 és 12 lóerejü s i n e s gözcsépltikészleieket, bosszú Bzalmarázókkal, alsó szelolövel és r e n d k í v ü l i nagy f e l ü l e t ü r o s t á k kal, á r p a b é j a z ó v a l ős választóhengerrel, — F a é s szénfütésü és eredeti szalmafiitő gizmozgonyokat. Továbbá B. G A R K E T T & SONS felülmulhatlan 40 százalék t ü z e l ő a n y a g m e g t a k a r í t ó Compoud gfizmozgonyokat, l e g j o b b n a k e l i s m e r t b r a n f o r d i önmüködő a m e r i k a i k é v e k ö t ő u r a t ó g é p e k e t . — E r e d e t i a m e r i k a i s z é n a g y ü j t ő i t 1 vágy 2 ló b e f o g á s á r a a l k a l m a z h a t ó c o m b i n á l t r ú d d a l . Öorvető- és s z ó r v a vető gépeket és m i n d e n n e m ű egyéb kisebb g a z d a sági g é p e k e t . ifig
Belépti díj f e l n ő t t e k n e k 15 kr., g y e r m e k e k n e k 10 kr., rangnélküli k a t o n á k n a k 10 kr. — Anatómia osztály külön.
Tisztelt közgyűlés! A tisztelettel alulirott felügyelő-bizottság gondosan á t n é z t e az 1896. évi üzleti mérleget és összehasonlította a n n a k tételeit az üzleti fő- és mellékkönyvekkel, azokat teljesen rendben találta s az igazgatóságnak a nyereség felosztására vonatkozó j a v a s l a t á t magáévá tevén, a n n a k elfogadását a j á n l j a . K é r j ü k a t. közgyűlést, hogy ugy r é s z ü n k r e , valamint az igazgatóság részére a felmentvényt megadni szíveskedjék.
melyek
n a« 0 N O:
UJ ! U j ! U j ! U j I
Felügyelő-bizottsági Jelentés.
i.i
P A L *
1896. évi mérlegszámla.
előnyős fűtésére különösen
Herbst Gyula.
u
Az anatomilag s z é t s z e d h e t ő négernő é s még t ö b b e k .
V a g y o n I. VasatépitÓBi t ő k e : 5,020.000 korona. Általános t a r t a l é k n l a p é r t é k e i : 84,239.76 korona. A t a r t a l é k a l a p t e r h e i : 45,675.22 korona. Elsőbbségi részvények t á r c z á j a : 53.400 korona. A d ó s o k : 238,083.84 k o rona. GlsőbbBégi részvények osztaléka: 60 80 korona. L e t é t e k : 350.100 k o r o n a . Ösazeson : Ö291,55í'.ti2 k o r o n a . , T e h e r : A l a p t ö k e : 5,680.000 korona. A l t a l á n o s t a r t a l é k a l a p k é s z p é n z b e n : 14,480.34 korona. H i t e l e z ő k : 139,324.34 korona. E l BŐbbségi részvény törlesztési számla: 13000 korona. L e t é t e k : 350.100 korona. N y e r e s é g mint e g y e n l e g : 94,654.94 k o rona. Ö s s z e s e n : 6,291.559.62 korona.
alkalmával
Biharmegye, község.
gépészmérnök, Budapest, Ülló'i-ut 18. szám alatt.
Uj ! Uj ! Uj ! Uj !
Minden tiz részvény egy szavazatra jogosít. Azon részvényesoli, kik a közgyűlésen részt venni ó h a j t a n a k , tartoznak részvényeiket a le nem j á r t szelvényekkel e g y ü t t B u d a p e s t e n , a pesti m a g y a r kereskedelmi b a n k n á l 8 nappal a közgyűlés t a r t á s a előtt letenni.
A
Cseszora
E g y özvegy elégetése Indiában.
Az igazgatóság.
Vi
növény
mezővároshoz.
alólirottal,
u. p . M a g y a r - C s é k o ,
k ö v e t k e z ő t á r l a t t a l : A n a t ó m i a , á l l a t t a n , nagy rovar éa l e p k e - g y ű j t e m é n y , a u t o matikus müvek, históriai csapatok és személyiségek, pompás t á j k é p e k , éltetve több ezer mozgó a l a k k a l , gőzerővel mozgatva, eredeti koleti knezagtató totem, csupa élő kép É r d e k e s , t o n u l m á n y o s és k e d é l y d e r i t ő m u t a t v á n y o k a leg nagyobb mértékben.
üzleti
évről.
gazdasági
alkalmas.
K O T Z O
Megnyitás szombaton, m á j u s hó 2 9 - é n e s t e 6 ó r a k o r é s azontúl n a p o n t a reggel 9 ó r á tól e s t e 10 óráig nyitva a H a r t k o p f - f ó l e nagy művészeti é s t e r m é s z e t t u d o m á n y i
X
könnyen
A talaj mindennemű termelésre
11
tartandó
A felügyelő b i z o t t s á g :
melyből
szántó, a többi
m
fii.rnlán, » Unpolnn-téren.
Dr. Bartóky József s. k. Dr. Neumann Rafael s. k.
hold m á r
i s
kiadó,
irtható.
d . u . 7 Ó r a k o r G y u l á n , a megyeház termében
T e r h e k I Igazgatós, k ö l t s é g e k : 7.956.54 korona. RészvénytörlesztÓB: 4800 korona. E l e m i károk számla : 680.38 k o r o n a . K ö z t e r h e k Bzámla: 4132.58 korona. N y e r e s é g mint mint e g y e n l e g : 94 654.94 k o r o n a . Összes e n : 113.224.44 korona. J ö v e d e l m e k I E g y e n l e g á t h o z a t : 33.10 korona. Üzleti j ö v e d e l e m : 108.872.64 k o r o n a K a m a t o k : 4,318.70 korona. 113.224.44 korona.
haszonbérbe
,502-3 m
1896. évi nyereség- és veszteségszámla.
évre
150—180
Tevan Adolfnál, B.-Csaba
1897. évi junius hó 12-én
hold
t e l e p i t v é n y e s e k n e k 10—25
részvény-
a lefolyt
700
b i r t o
F t t l l t S O S 4 . s z i i m ( I l i i t ! (saját h á z b a n ) k é n y e l m e s fizetési feltételek és r é s z l e t f i z e t é s e k m o l l e t t is k a p h a t ó k . Ugyanott kaphatók továbbá k e r é k p á r f e l s z e r e l é s i c z i k k e k i s , u . m. gutnrni b u r k o k , t ö m l ő k , l á m p á k , c s e n g ő k , c y c l o m e t e r e k , l é g s z i v a t t y ú k , p e d á l o k , küllők, r a g a s z t ó s z e r e k , n a d r á g s z o r i t ö k , o l a j o z o k s t b . ieo a - i o
divatáruháza.
1. Az igazgatóság j e l e n t é s e
Birtok bérbeadás.
>
tfilíölii
y y
Rosenthal Testvérek,
békés-csanádi h. é . vasút társaságnak
»
Dürkopp „DIANA"
f é l á r b a n lesznek oláruaitva. A n. é. k ö i ö n s é g s í i v e s l á t o g a t á s i t kérve, biztosítva a legpontosabb kiszolgálást, tisztelettel
a
»
A világhírű, legjobbaknak elismert
V
porkBpSnyegek
»
8 ¥ *
kabátok, felöltők, gallérok,
170 1—1
»
M
T u d a t j a a n. é. közönséggel, hogy a vásár t a r t a m a alatt, Gyulán a b e l v á a á r t é r e n felállított árúházában a legnjabb d i r a t u
e s ö- és
*
a. l a a d ó t u l a j c3loxa.oa D o b a y
j a a o i
u y o m d k j a .