TARIMÉNES A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HONISMERETI EGYESÜLET FOLYÓIRATA 2009. V. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM CZINE MIHÁLY EMLÉKSZÁM
* Kiadja: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület (e-mail:
[email protected]) Felelős kiadó: Dr. Szabó Géza, az egyesület elnöke Főszerkesztő: Babosi László Szerkesztőbizottság: Ilyés Gábor, Szabó Emese, Tóth Sándor A fényképeket Czine Mihályné engedélyével, a verseket Nagy Gáspárné és Ratkó Józsefné engedélyével közöljük. A szerkesztőség szeretné külön megköszönni dr. Végh Károly baráti segítségét. A borítón közölt fotót Hunyadi József készítette az 1950-es évek első felében. A hátlapon Czine Mihály levele olvasható Németh Lászlóhoz. Támogatók: Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Pro Literatura Alapítvány
Tipográfia, címlap és nyomdai előkészítés: Varga Gábor © webmuvek.hu Nyomtatás: FUZYON nyomda, Nyíregyháza
1
TARTALOM CZINE
MIHÁLY
Babosi László
EMLÉKSZÁM
Babosi László: • Emlékezés a „vándorprédikátorra” ....................................................... 3 Balogh Edgár egyik levele Czine Mihályhoz .................................................................... 13 Máriás József • Az erdélyi irodalom vonzásában .......................................................... 15 Galambos Sándor • Beszélgetés Margócsy Józseffel Czine Mihályról......................... 20 Galambos Sándor • Czine Mihály és Margócsy József levélváltásai . ......................... 23 Kovács Tiborné • A hatvan éves Czine Mihály köszöntése Nyíregyházán................. 38 Ratkó József • Jó hazát ........................................................................................................ 42 Babosi László • Czine Mihály Ratkó Józsefhez írt levelei ............................................. 43 Nagy Gáspár • Reménység jegenyéje ............................................................................... 49 Végh Károly • Czine Mihály szoboravatása .................................................................... 51 Czine Mihály emlékjelei (Ilyés Gábor gyűjtése) ............................................................... 54 F ó k u sz b a n
a
ci v il
sze r v eze t ek
dr. Csermely Tibor • A Bessenyei Társaságról ............................................................... 58 dr. Bihari Albertné • A Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület . ................................ 62 Jónai Éva • A Váci Mihály Irodalmi Kávéház ................................................................. 67 H ely t ö r t éne t i
g y ű j t emények ,
m ú ze u m o k
Elek Andrásné • A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény........................ 69 H o nisme r e t i
k r ó nik a
2009. szeptember 1. – december 31. .................................................................................. 71
E számunk szerzői Babosi László – könyvtáros, Nyíregyháza Balogh Edgár (1906–1996) – író, politikus dr. Bihari Albertné – könyvtáros, igazgatóhelyettes, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület titkára, Nyíregyháza dr. Csermely Tibor – ny. tanár, főiskolai oktató, Nyíregyháza Elek Andrásné – a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény vezetője, Nyíregyháza Galambos Sándor – levéltáros, Nyíregyháza Jónai Éva – a Váci Mihály Irodalmi Kávéház vezetője, Nyíregyháza Kovács Tiborné – könyvtáros, ny. könyvtárigazgató, Nyíregyháza Margócsy József – irodalomtörténész, ny. főiskolai főigazgató, Nyíregyháza Máriás József – ny. újságíró, Nyíregyháza Nagy Gáspár (1949–2007) – költő Ratkó József (1936–1989) – költő dr. Végh Károly – irodalomtörténész, Szentendre A Honismereti krónika összeállításában közreműködtek: Ilyés Gábor, Jónai Éva, Ladányi András, Mercs István, Mohácsi Endre, Néző István, Tóth Sándor.
2
EMLÉKEZÉS A „VÁNDORPRÉDIKÁTORRA” Beszélgetés Végh Károllyal Czine Mihályról Ebben az évben lett volna nyolcvan esztendős a szatmári Nyírmeggyesen született, de Hodászon felnövő Czine Mihály (1929–1999), az 1945 utáni magyar szellemi élet nagyhatású irodalomtörténésze, Ady Endre, Móricz Zsigmond, a népi írók, a határon túli magyar irodalom avatott tudósa, közvetítője. Végh Károly irodalomtörténész, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum marketing igazgatója, 2003-ban vaskos biográfiát adott közre Czine Mihályról, amelyben a kor történelmi, szellemtörténeti és kultúrpolitikai viszonyrendszerébe ágyazva részletesen bemutatja Czine életútját, életművét és az ún. Czine-jelenséget. Ennek a monográfiának ürügyén kértük meg Végh Károlyt arra, hogy idézze fel olvasóinknak személyes emlékeit Czine Mihályról, és beszéljen Czine sokrétű munkásságáról, kultúrpolitikai küzdelmeiről. – Kedves Károly, hogyan ismerkedtél meg Czine Mihállyal? – Czine Mihály a tanárom volt, de nem a hagyományos értelemben, mert én már kertészmérnöki diplomával a kezemben kerültem az Eötvös Loránd Tudományegyetem népművelés-magyar nyelv és irodalom szakára. Egyetemistaként Czine előadását csak kétszer hallgattam, viszont szakdolgozatomat és később a doktori disszertációmat nála írtam Szabó Pál íróról. Akkoriban népművelőként egy művelődési házat vezettem szülőfalumban, Diósjenőn, és nagyon érdekelt a közösségfejlesztés, hogy miként lehetne a falusi emberek közötti kapcsolatot szorosabbá tenni. Arra jöttem rá, hogy a régi, 1945 előtt valóban létező faluközösségeket kellene újraéleszteni. Ekkor olvastam Szabó Pál Talpalatnyi föld című könyvét, ami a Lakodalom, a Keresztelő és a Bölcső című korábbi regényeit együtt tartalmazta. A biharugrai író valójában nem írt le mást, mint az általam újra megteremteni vágyott faluközösségek életét. A könyv rabul ejtett, nagy hatást gyakorolt rám, s ennek kapcsán jutottam el Czine Mihály tanár úrhoz, akinek ekkor már megjelent az Arcok és vallomások sorozatban Szabó Pál alkotásai és vallomásai tükrében (1971) című monográfiája, amit természetesen szintén elolvastam, és – mondanom se kell – nagyon tetszett. – Mi fogott meg a könyvben? – Az, ahogy Czine gondolkodott és írt Szabó Pálról, és ahogy az irodalomról vélekedett; mert azt mondta, hogy az irodalom maga az élet, és könyvében Szabó Pál okán is az életről beszélt. Az ember, az élet a fontos, s az irodalomnak, az irodalomtörténetírásnak ezt kell szolgálnia. Czine úgy beszélt az irodalomról, az írókról, úgy mondta el az irodalomtörténetet, hogy az olvasójának mindig maradandó élményt adott. Nem a mai posztmodern értelemben elidegenített ún. „text”-ként, szövegként beszélt az iro-
3
dalomról, hanem könyvekről, remekművekről, az ezeket megalkotó emberekről beszélt – magáról az életről. Ekkor döntöttem el, hogy Szabó Pálról fogok szakdolgozatot írni, s megkerestem az egyetemen Czine Mihályt, hátha vállalja a témavezető tanár szerepét. – Milyen volt az első személyes beszélgetésetek? – Czine Mihályra nagyon jellemző volt ez a találkozás, mert szokása szerint kedvesen fogadott és igen részletesen kikérdezett. Ki fia vagyok, milyen családból származom, honnan jöttem, miért akarok ezzel a témával foglalkozni. Mit tudok a népi irodalomról, a népi írókról, Szabó Pálról. – Tehát „lekáderezett”. – Igen. Mindenről beszámoltam neki, s amikor említettem, hogy kilencen vagyunk testvérek, büszkén mondta, hogy ő pedig egy tízgyermekes szabolcsi parasztcsaládból származik. Volt közöttünk egy – hogy úgy mondjam – szociográfiai hasonlóság. Örömmel vállalta a témavezetést, holott ez nem egy hagyományos esztétizáló irodalomtudományi szakdolgozat volt. Nagyon sokat segített a szakirodalomban való tájékozódásban s a dolgozat megírásában. – Hogyan folytatódott a kapcsolatotok a diplomád megszerzése után? – Mindig kettős életet élek: művelődési intézményeket vezetek, egyre nagyobbakat (és ezeket is az életművemnek tekintem), de eközben foglalkozom irodalomtörténettel, irodalomközvetítéssel, kultúramarketinggel. Megjelent könyveim is azt mutatják, hogy nem hagyományos irodalomtörténész vagyok. Szóval így kezdődött a kapcsolatunk. Aztán a váci Madách Imre Művelődésközpontot vezettem, ami az 1970-es években az ország egyik legnagyobb művelődési intézménye volt, és nagyon sokszor meghívtam Czinét. Ő pedig hozta Németh Lászlót, Illyés Gyulát, Csoóri Sándort és a többi kortárs költőt és írót. Rendhagyó irodalomórákat, kiállítás megnyitókat tartott nálunk. Egyik emlékezetes Móricz-előadásán a színházterem zsúfolásig megtelt. Végül Czinénél doktoráltam Szabó Pálból. Disszertációm később megjelent egy kis könyvben, aminek az volt a címe, hogy A megtartó közösség – Szabó Pál faluképe. Ebben beszélhettem a népi történelemszemléletről, a faluközösségekről, a népi időtudatról, az ember és a táj kapcsolatáról. Czine boldogan jött hozzánk, közben nem tudom, mert erről nem beszélt, hogy a hatalom, a kultúrpolitika részéről milyen retorziók érték. Letiltják a rádiónál, könyvei nem jelenhetnek meg, nem akarják kinevezni egyetemi tanárnak. Hihetetlen, de törvényt hoznak ellene: csak az lehet egyetemi tanár, aki akadémiai doktor, de azt, hogy akadémiai doktorátust szerezzen próbálják megakadályozni. Nagy László jegyezte fel a naplójába 1976. március 6-án, hogy egy találkozásuk során „Miska valóságosan sírt, a könnyeit törölgette mellettem. Írásai letiltva minden lapnál. Azt mondja, ha így megy tovább, akkor ő meghal. Ezek után nagyon rosszul éreztem magam. Micsoda világ.” Később a Pest Megyei Művelődési Központot és Könyvtárat vezettem, Czinével közösen hoztuk létre a Móricz Zsigmond Társaságot, aminek ő az elnöke, én pedig alelnökként az intézményi hátteret biztosítom. Ennek okán is nagyon sokat találkoztam vele, s talán nem túlzás azt mondani, hogy baráti viszony alakult ki közöttünk. – Ezzel már be is hatoltunk a dolgok sűrűjébe. Arra kérnélek, hogy röviden rajzold meg Czine Mihály pályáját, és beszélj Czine azon, a szélesebb nyilvánosság által nem ismert megnyilvánulásairól, cselekedeteiről, amelyek kiváltották a hatalom ellenszenvét iránta. – Czine Mihály édesapját, Czine Zsigmondot, fia tanára és a református tiszteletes beszéli rá, hogy engedje a kitűnő tanuló fiát tovább tanulni, s Czine így végzi el a
polgárit és a nyíregyházi tanítóképzőt; majd ennek a tanára, Sárdi Béla biztatja, hogy próbáljon meg jelentkezni a budapesti Eötvös Kollégiumba. Édesanyja, a kor szokásos vidéki életpályamodellje szerint papnak vagy tanítónak szánja. Czine elmegy és fölveszik. Több mint száz jelentkezőből öt embert vesznek fel irodalom szakra, a másik szakja a történelem. Kosáry Domokos lesz a mentora történelemből, irodalomból pedig a fiatal Király István. Nagyon erős tanár-diák, majd baráti kapcsolat alakul ki közöttük, ami egész életükre meghatározó lesz. Király István nagyon okos, pengeéles agyú ember volt, aki az irodalomtudományban és a kultúrpolitikában a Kádár-rendszer egyik vezető marxista ideológusa lett. Az egyetem befejezése után Czine Király mellett aspiránskodik, és részt vesz a kor egyik legjobb irodalmi folyóiratának, az Új Hangnak a szerkesztésében. – Czinének már az egyetemi évei alatt kikristályosodott az érdeklődési területe. – Móricz Zsigmond a nagy szerelme és természetesen Ady Endre. Mindig emlegette, hogy az édesapja, aki juhász volt, 1877-ben, éppen Adyval egy évben született. Fontos volt számára a földrajzi közelség is. Olyan tájon születtem és gyerekeskedtem, mondja, amelyhez közel fekszik a Partium és a Felvidék. Ady és Móricz világa ez. Ady nyitja a huszadik századi költészetet, Móricz pedig a prózát. Mellettük kikkel foglalkozik majd? A népi írókkal, Darvas Józseffel, Illyés Gyulával, Németh Lászlóval, Veres Péterrel, a már említett Szabó Pállal, a határon túli irodalommal és nemzedékének népi íróival, Nagy Lászlóval, Juhász Ferenccel, Simon Istvánnal, Csoóri Sándorral. Nem véletlenül keltik fel ezek az írók érdeklődését, mert szociográfiai és gondolatviláguk a Czine világáéval azonos gyökerű. Az irodalmon túl is azonos értékrendet vállaltak fel, és személyiségük is vonzotta őt. A falusi élet, a faluközösségek, a szegény emberek sorsának képviselete és felemelése. Czine életútját ez végigkíséri. Mindig érdemes megnézni a nagy egyéniségek példatárait, mert sokat elárul magáról az emberről. Láttuk, hogy Czine kiket választ kutatásainak, elemzéseinek tárgyává. 1956-ban az Irodalomtudományi Intézetbe kerül. Egyik legkeményebb vitája a forradalom leverését követően 1958-ban szeptemberében, az Irodalomtudományi Intézetben lezajlott vita a népi írókról. Ez az ún. MSZMP népi írókról szóló állásfoglalásának volt a vitája. Az állásfoglalást gyakorlatilag Király írta, s teljesen elmarasztalta benne a népi írókat. A vitán résztvevők legtöbbje egyetért, másik része, nem akarván állást foglalni, nem az állásfoglalásról beszélt a vita során. Czine viszont felállt és azt mondta, hogy ez az egész úgy rossz, ahogy van, mert nem lehet csak a kispolgárság szemszögéből megbírálni Németh Lászlót, az internacionalizmus szemszögéből kritizálni a népi írók mozgalmát. És nem lehet a népi írókat kirekeszteni a magyar irodalom integráns egészéből. Aczél György, mint ifjú felívelő karrierű politikus részt vett a vitán, és elítélte Czinét. Ekkor Aczélnak Czine a fóbiájává válik, ahol lehet majd tiltja és ellene tesz. Ezen a vitán Czine azzal fejezte be felszólalását, hogy különben is, hogy merték kivégezni Nagy Imrét, és hogy lehet olyan hatalommal együttműködni, amely Zelk Zoltánt, Háy Gyulát börtönbe zárja. – Ez nagy bátorságra és rendkívüli emberi jellemre vall. – Igen. Egy mai fiatal, vagy a korban még nem élő ember nem vagy nagyon nehezen értheti meg milyen súlyos vádakat fogalmazott itt meg Czine. 1958-ban ilyet mondani szinte lehetetlen volt, és felért egy öngyilkossággal. 1990 előtt több olyan konfliktusa volt a kultúrpolitika vezető embereivel, amiről a közvélemény nem tudhatott. Megjegyzem – és ez is emberi tisztességét mutatja –, hogy Czine nem tagadta meg soha
4
5
Király Istvánt, de amikor nem értett vele egyet, akkor keményen vitázott vele. Azt is érdemes elmondani, hogy Czine 1956-ig párttag volt, de a forradalom leverése után soha nem lépett be az Magyar Szocialista Munkáspártba. 1964-ben egyébként átkerült az ELTE bölcsészkarára, s élete végéig ez lesz a munkahelye. – Az a furcsa, hogy a nagyszerű Móricz Zsigmond nagymonográfiája, ami máig alapmű, ennek ellenére 1960-ban megjelenhetett, s nem távolították el állásából. – Igen, viszont az 1963-ban megszületett erdélyi irodalomról szóló monográfiája, aminek önálló könyvként való megjelenése akkor egyedülálló lett volna, a maga teljességében soha nem jelenhetett meg. A magyar irodalom huszadik századi történetéről szóló könyve, amelyet az 1970-es évek elején írt szintén nem jelenhetett meg. Pedig akkor nagyon érdekes lett volna, de ez csak halála után látott napvilágot. Folyóiratokban publikált tanulmányai csak az 1981-es Nép és irodalomban jelentek meg. – Igen, elég csak megnézni, hogy mikor jelentek meg az önálló könyvei. – 1972-ben Erdélyben járt három hetes tanulmányúton. Szinte minden fontos íróval beszélt. Kányádi Sándorral, Sütő Andrással, Nagy Imrével végigjárja a neves irodalmi helyeket. Hazajövetele után felszólalt az Írószövetség közgyűlésén. Most jövök Erdélyből, mondta, és mindenhonnan csak a panaszt, a panaszt és a panaszt hallom. Egy provokatív beszólás után egyre indulatosabbá válik, mondja és mondja a magáét. Ezek után hamarosan Ilku Pál kultuszminisztertől kap egy levelet, hogy mit képzel Czine elvtárs – ez a dolog lényege –, hogy merészel ilyen hangnemben hozzászólni az írószövetségi közgyűléshez. És különben is mit gondol maga, hogy pártunk és kormányunk nem tesz semmit a magyar irodalom érdekében? Erdélyben is mennyi mindenben támogatjuk az ottani magyarságot. Mennyi könyv jelenik meg pl. Erdélyben? Czine hallgat egy kicsit és ír egy hosszú, ötvenhat oldalas válaszlevelet, amely teljes egészében máig publikálatlan (a könyvemben elég sokat idézek belőle). Összefoglalva azt mondja benne, hogy miniszter elvtárs, semmi sincs jól. Ő az egész kulturális és politikai helyzetet vizsgálja. Azt mondja, hogy nem jó az erdélyi irodalom segítése, a megismertetése, a pályakezdő írók támogatása, hány félresiklott pálya van, valóban jelentetünk meg kortárs költőket, de némelyikre a papírt se érdemes pazarolni, nagy költőink pedig csak kis példányszámban jelenhetnek meg. Itt vannak a Kilencek (Kiss Benedek, Utassy József, Oláh János, Kovács István, Péntek Imre, Győri László, Konczek József, Mezey Katalin, Rózsa Endre) nem tudnak megjelenni, van olyan Eötvös kollégista, aki fűtőként dolgozik, és kap egy ágyat a kollégiumban. Konkrétan felsorolja, hogy ennyi és ennyi könyv jelent meg, de mi az, hogy Sütő Andrástól csak 1000 darabot hoz át a könyvterjesztő vállalat, és így tovább. Ne feledjük, hogy 1972-t írunk, akkor még igen nagy példányszámban jelentek meg a könyvek. Ekkor aztán ideiglenesen letiltják mindenhonnan. Tíz határon túli alkotót kellett volna bemutatnia a rádióban, nem engedik. A Hazafias Népfront egyik gyűlésén Kádár János és Losonczi Pál jelenlétében is elmondta ezt a véleményét. Kardos György, a Magvető kiadó vezetője is ott volt a gyűlésen. Levelet kap tőle Czine: Miska, tudnod kell, hogy melyik oldalon állsz! Mindez a hetvenes évek első felében történik. Ekkor hívom én Vácra, és ő boldogan jön. Érdekes módon ez nagy nyeresége is az irodalomnak – mondom ezt utólag, ő nem biztos, hogy egyet értene vele –, mert ugyan nem írja meg a tervezett Tamási Áron és a Veres Péter monográfiát, nem jelenhetnek meg az irodalomtörténeti tanulmányai, könyvei önálló könyvként. Az úgynevezett „Spenót”-ból, a hat kötetből álló A magyar irodalom történetéből kiveszik az erdélyi irodalmat bemutató részt. A Móriczról
és a Krúdyról szóló az megjelenik, szerintem a Móricz az egyik legjobb tanulmánya a „Spenót”-nak. Ekkoriban már sűrűn járja az országot, és egy ország szereti meg Czinét. Nagyon hatásosan tud beszélni. Úgy képes előadni az irodalomtörténetet, hogy sorsokat és életpályákat változtat meg. A magas színvonalú irodalmi ismeretterjesztésben is elévülhetetlen érdemei vannak. Czine örömmel megy mindenhova ahova hívják. Akár az országban, akár határon túlra, ha tudnak fizetni, ha nem. Az ilyen nagy hatású személyek, mint amilyen ő is, képesek a hangsúlyokat áthelyezni az irodalomtörténet-írásban, a befogadásban, az olvasói tudatban. Csak egy példát mondok: az ismert irodalomtörténész, N. Pál József leírja, hogy egy barátja elhívta egy Czine-előadásra, és ott szerelmesedett bele az irodalomtörténetbe, mert azt látta, hogy az egészen más, mint ahogy az iskolában tanítják. Élvezetes dolog, az emberekhez szól. – Ő nem az a típusú alkotó volt, mint pl. Hamvas Béla, aki a hatalom által a nyomtatott nyilvánosságtól eltiltva egy nagyon szűk tanítványi körnek és a jobb jövő reményében az asztalfióknak ír. Mennyire voltak ezek megírva? Mennyire improvizáltak ezek az előadásai? – Sütő András azt mondja, hogy Czine előadásait rögtön tanulmányként ki lehetne adni. Nyomdakészen fogalmazott. Nagyon sok előadását hallottam élőben. Olvastam sok írását, éreztem, tudtam, hogy hol improvizált, szép volt, okos és igaz volt. Előadásaira nagyon komolyan felkészült. S ráadásul ekkor már a nagy műveit, a Móricz monográfiát, a naturalizmusról szóló szöveggyűjteményét, amihez nagyszabású bevezető tanulmányt írt, a magyar irodalom huszadik századi történetét, az erdélyi és a kortárs írókról szóló tanulmányait megírta, amelyek részben megjelentek, részben nem jelenhettek meg. Az nem igaz, amit egyesek állítanak róla, hogy nem publikált és nem írt, csak beszélt. Bibliográfiája a bizonyíték rá, hogy sokat publikált. Az viszont tény, hogy a hetvenes évek közepétől nagyobb lélegzetű munkát nem írt, feltehetően ehhez, bár nem mondta, de biztosan hozzájárultak a korábbi publikációs sikertelenségei. Megjegyzem, hogy volt, amikor Czine ki volt tiltva bizonyos megyékből, ami azt jelentette, hogy nem tarthatott adott megyékben előadásokat. – Hogyan látod a szerepét az irodalomtörténet-írásban? – Ahogy nemzedékének legjobb tagjai – Juhász Ferenc, Nagy László, Sánta Ferenc, Csoóri Sándor – új irányt és szemléletet hoztak a magyar irodalomban, úgy Czine is újat hozott Móricz Zsigmondról szóló monográfiájával az irodalomtörténet-írásban. Harminc éves, amikor a több mint hétszáz oldalas Móricz monográfiája megjelenik. Óriási teljesítmény. – Miért nem folytatta? – Tervezte, és ezt le is írta, sokszor nyilatkozta is, de szerintem ő mindent elmondott ebben, amit akart. Móricz identitását, egyéniségét, erkölcsiségét, a gyökereket, íróvá válását, eredetiségét. Itt véleményem szerint nem a kronológia a legfontosabb, hanem az, s ez jellemző Czine minden írására, hogy egy nagy történelmi és kulturális folyamat egészébe ágyazza bele a mondanivalóját. Kerek egész a mű. Persze csak 1919ig megy el, és csak néhány évvel később, a több kiadást megért Móricz Zsigmond (1968) című kismonográfiájában rajzolja meg az egész életművet. Úttörő tanulmánya A három költő útja, amelyben Juhász Ferenc, Nagy László és Simon István addigi életművét helyezi el biztos kézzel a magyar irodalomban. Juhász életművének alakulását csak az 1970-es évek elejéig követi – nem tagadja meg, csak addig érdekes számára –, míg a másik két költőét halálukig. Nagy Lászlóról fontos tanulmányokat ír. Csoóri Sándorról
6
7
sokszínű életműve szintén fontos volt számára. És felbecsülhetetlen értékű a határon túli magyarság irodalmát feltérképező és az anyaországba közvetítő munkássága. – Egyik 1984-es interjújában, amit Görömbei András készített vele a Hangsúly című hangos nyíregyházi folyóiratban,* Czine Németh Lászlóra hivatkozva arról beszélt, hogy egy irodalmi értékrend megalkotása és a nemzet köztudatába emelése mindenekelőtt való feladat. Az irodalomtörténésznek ezt kell segíteni és megvalósítani. – Igen. És Czine soha nem téveszti össze az irodalmi értéket az értéktelenségekkel, a valódi értékrendet a talmival. Az értéket mindig magasba emeli és nagyon megbecsüli. Elég csak arra utalni, hogy 1956 előtti írásai között nincs olyan, amit ne vállalhatna. – És nagyon jó érzékkel választja ki a kortársai közül, hogy kik a legjobb alkotók, kikre kell figyelni. Az ötvenes években is látja, hogy Juhász, Nagy László, Csoóri, majd Váci lesznek ennek az irodalomnak a legjelentősebb vagy legismertebb alkotói. – Czinének kiváló az érzékenysége, és ehhez még hozzá kell tenni, hogy a magyar irodalomnak más létező értékes irányzatait mindig elismerte és sose beszélt ellene. Az 1972-es Ilku Pálhoz írt levélben pl. szóvá teszi, hogy az újvidéki Új Symposium című folyóiratot és a köré szerveződő alkotók megjelenését gátolják Magyarországon. Czine megmondja, hogy sokban nem az ő érték- és ízlésvilága ez az irodalmi avantgardot erőteljesen megjelenítő orgánum, de nem tudja elfogadni, hogy ne legyen helye kulturális életünkben. Nyitott volt minden iránt. Kassákról és a magyar avantgadról szintén értékes tanulmányt írt. – Czinénél az irodalommal való foglalkozás egzisztenciális probléma. Ezért is több ő egy hagyományos irodalomtörténésznél. – Igen, saját életútját látja ezekben az írókban… – … és voltaképpen magát írja meg bennük… – … igen, de nem csak saját magát. Például a nagyon szegény sorból fölemelkedő Csépe Imréről, a vajdasági íróról ír egy hosszabb tanulmányt. Sokan értetlenkednek, hogy Czine túlértékeli Csépe Imrét. Miért ír róla Czine ilyen tanulmányt? Leírja az irodalomtörténeti értékelését, de leginkább arról beszél, hogy a szegényparaszti sorból hogyan tudnak és hogy nem tudnak az emberek felemelkedni, és a népi tehetségek, hogy tudnak és hogy nem tudnak felemelkedni Magyarországon. Erről beszél, és közben saját sorsát is leírja és annak a közösségnek a sorsát, ahonnan jön. A faluközösségeket. Ehhez azt hozzá kell tenni, hogy ezek a faluközösségek anyagi értelemben lehet, hogy nagyon szegények, de szellemileg, emberileg, érzelmeiben és kapcsolatrendszerében ez egy nagyon gazdag világ. – Czine az egyetemen a határon túli kisebbségi magyarságról és irodalmáról nyíltan beszélt? Akkoriban sajnos ez nem volt teljesen evidens. – Az elsők között volt, aki a határon túli magyar irodalomról kezdett beszélni. Akkor ez nagyon nagy szó volt, és komoly ellenzéki tettnek számított. Elsőként írja meg az erdélyi magyar irodalom történetét 1963-ban (!), s ebből csak egy rész jelenhetett meg a Jelenkorban, a folytatást rögtön letiltják. Önálló műként soha nem jelenhetett meg. Megírja a felvidéki, a kárpátaljai és a délvidéki irodalom történetét is. Mert Czine mindig népben-nemzetben, tehát összmagyarságban gondolkodott, s nem fogadta el, hogy a békediktátumok következtében határon túlra taszított magyarok nem a nemzet részei. És nemcsak a könyveket és a folyóiratokat gyűjti be, hanem elmegy Erdélybe,
a Felvidékre, a Vajdaságba, Kárpátaljára. Személyesen megismerkedik az írókkal, az adott régió irodalmi életével. És ezekben is nagyon jó az értékválasztása. Gondoljunk csak Sütő Andrásra, Kányádi Sándorra, Tőzsér Árpádra, Csuka Zoltánra, a polihisztor Kós Károlyra. Nagyon érdekes, hogy Németh Lászlótól Sütő Andrásig, Nagy Lászlóig mind leírják, hogy Czine biztatása, értékelése, megbecsülése ösztönzőleg hatott rájuk. Ezt a neki ajánlott versek is bizonyítják. Elég csak Ratkó József, Nagy Gáspár és Csoóri Sándor Czinének ajánlott verseire utalni. – Németh László írta, hogy Czine azt védi, amit kell, és sokszor kérte fel író-olvasó találkozón beszélgető partnernek. – Igen és Czine nagyon jó szemmel veszi észre, hogy az átélt élmények miként hatnak az íróra. Ennek szép példája, amikor Nagy László egyik szabolcs-szatmári útját írta meg. Nagy László, Sánta Ferenc és Czine író-olvasó találkozóra mentek Mátészalkára. A háromkirályok, fakírral – hódolat az olvasómozgalomnak című prózaversét ez az utazás ihlette. A költő Czinét is szerepelteti benne: „Föláll az első király, a barna bölcs, aki jegenye és gúnár is egyben. Mert mint a lúd a jégen, csak féllábon áll. Gyújtja a tömjént a közönség orra alá, dícséri az ország baloldalát, anyát meg a gyereket s főleg a lányt. De ez nem fáj. Bemutatja útiporos társait végül, tömjén alatt persze.” Nagy László és felesége Szécsi Margit Czinének igen közeli barátja volt. Egy ideig egy lépcsőházban is laktak. Amikor Nagy László megkapta 1966-ban a Kossuth-díját, akkor Czine épp lakást cserél, és kölcsönadja neki a pénzt. Hadd mondjak el egy másik nagyon jellemző történet. Nagy László kéri Czinét, hogy találkozzanak valamelyik vendéglőben. Megisznak egy konyakot, még egyet, de Nagy László hallgat, Czine kezd türelmetlenkedni, mert mennie kellene, és sürgeti a költőt, hogy Laci, hát miért hívtál ide? Azt mondja ünnepélyesen neki Nagy László, hogy Mihály, nem szeretünk eléggé. – Czine Mihály 1999-ben több éves betegeskedés után, hetvenéves korában elhunyt. Az utóéletéről mit lehet elmondani? – Az utóélete fantasztikusan alakul, mert halála után látszik, hogy mennyire bekerült az ország, a nemzet tudatába személye és gondolatvilága. Azok, akik ismerték, hallották előadásait, vagy értően olvasták műveit, szeretettel emlékeznek meg róla. Halála óta eltelt tíz év és a vésztő-mágori szoborparkban szobrot állítanak neki, a népi írók, Szabó Pál, Veres Péter, Móricz és a többiek közé állítják be. Szabó Pál mellett áll a mellszobra. Lakása falára emléktáblát tettek, bronz arcképével. Szervátiusz Tibor a Farkasréti temetőben emlékművet készített. Halála után könyvei látnak napvilágot. Kéziratban maradt könyve jelenik meg N. Pál József gondozásában: Magyar irodalom a huszadik században. A kálvinizmus vonzásában címűben a reformátussággal kapcsolatos írásait gyűjtötték össze. Czine egyébként az 1980-as évektől kezdve haláláig szerepet vállalt a református egyházban. Önálló könyvben jelentek meg az erdélyi Kós Károly hozzá írt levelei (Kós Károly levelezése Czine Mihállyal), sajnos a Kóshoz írt leveleket Kós, a többi hozzáírt levéllel együtt elégette. Kollégái, tanítványai, barátai In honorem Czine Mihály címmel tisztelgő könyvet adnak ki hetvenedik születésnapjára, amit már nem foghatott kézbe. Szerénytelenség nélkül említem meg a monográfiámat. Hodászon könyvtárat neveznek el róla, s itt állandó kiállítás mutatja be az életét. Az év elején mellszobrát avattuk fel a hodászi templomkertben. Az általam vezetett Pro Literatura Alapítvány Czine Mihály-díjat alapított és jeles személyiségek kapták meg eddig a díjat. Mindig három személy kapja meg, két alkotó és civil ember, aki segített nekünk és
* Görömbei András: Szédítő ez a pálya – beszélgetés Czine Mihály irodalomtörténésszel = http://www.mzsk.hu/ hangsuly/krono.html
8
9
magáévá tette a czinei gondolkodást. Mindig Szent Mihály napján, szeptember 29-én adjuk át a Petőfi Irodalmi Múzeumban. – Kik kapták meg eddig a díjat? – A felvidéki Dobos László író, N. Pál József, Görömbei András, Vasy Géza irodalomtörténészek, Ágh István és Buda Ferenc költők, a kassai Máté László, aki sokat tett a felvidéki magyar irodalmi és kulturális élet szervezésében. Korábban sokat hívta Czinét Kassára, és úgy vélem hitelesen képviseli Czine szellemiségét. Ez egy erkölcsi díj, csak emlékplakettel jár, és nagyon örülünk, hogy egyre jobban bekerül az irodalmi élet tudatába és értékrendjébe. – Fiatalabb nemzedékek ismerik? Foglalkoznak vele? Hajdani egyetemén tanítják? – Az ELTE-re minden évben meghívnak egy előadásra, hogy beszéljek Móricz Zsigmond ürügyén Czinéről. Azt tapasztalom, hogy előadásaimat kíváncsian meghallgatják a fiatalok, de sajnos utána nem nagyon foglakoznak vele. Itt jegyezném meg, hogy vannak, akik Czinéről úgy nyilatkoznak negatív értelemben, hogy el sem olvassák könyveit. – A hagyatékában maradt még publikálatlan anyag? – Érdemi már nem, viszont a levelezése még mindig izgalmas meglepetéseket tartalmaz. Jelenleg a Balogh Edgárral folytatatott levelezésével foglalkozom, amit szeretnék sajtó alá rendezni. Balogh Edgár több mint ötven levelet írt Czinéhez. Egyébként Czine igen nehezen írt levelet, ha tehette inkább elment személyesen megbeszélni a dolgokat. Balogh Edgár bevallottan kommunista volt, közismert, hogy Csehszlovákiából kiutasítják, a Sarló mozgalomból került Erdélybe, ahol fontos szerepet töltött be az erdélyi magyarság szellemi életében. Czinével a Duna menti népek összefogásáról, a Korunk című folyóiratról stb. értekeztek. – Miért határoztad el, hogy monografikusan feldolgozod az életművét. – Halála után szinte rögtön felmerült bennem, hogy azt a gondolatvilágot, értékválasztást, közvetítési módot, amelyet Czine Mihály képviselt – Nagy László szép gondolatával élve –, át kell menekíteni, át kell vinni a „túlsó partra”, meg kell őrizni az utókor számára. És meg kell örökíteni a jelenséget is, az úgynevezett Czine-jelenséget. Mihály bevallottan nagy hatást gyakorolt rám, s jelentős részben neki köszönhetem, hogy az irodalom életem részévé vált. Nagyon fontos lenne, hogy az irodalomtudomány oldaláról is valaki mérlegre tegye, részletesen elemezze életművét. – Ki segített a munkában? – A könyvem lektora N. Pál József, aki tanítványa, majd kollégája volt az egyetemen. Sok segítséget kaptam tőle és természetesen Czine Mihály családjától. – Végezetül azt szeretném megkérdezni, hogy milyen ember volt a hétköznapok Czine Mihálya? – Ahol megjelent, azonnal a társaság központja lett. Nagyon szerette és jól énekelte a magyar népdalokat és a református zsoltárokat. Nem véletlenül nevezte őt Görömbei András „vándorprédikátornak”. Ha találkozott vele az ember üdvözlés során a kézfogás mellett mindig meg is ölelte. Amikor a doktori tanulmányaim során vizsgáztatott, nagyon keményen megizzasztott. Nem volt tekintettel barátságunkra. Máig hálás vagyok ezért neki. Korrekt és következetes volt. Czinét nagyon sokan szerették az egyetemen a tanárok között és a diákok között is. Ő, mint a jelentős személyiségek, az emberekben nagy, olykor ellentétes érzelmeket váltott ki. Aki szerette, az nagyon szerette, aki pedig elutasította, az nagyon elutasította. Persze, az a következetes gon-
dolkodásmód és szemlélet, amit Czine képviselt, nem mindenkinek tetszett. Bármerre járok a világban, ha Czinéről esik szó, mindenkinek van egy kedves emléke, története róla. Ezekből a történetekből egy újabb kötetet lehetne összeállítani. Ez is azt bizonyítja, hogy nagyon sokan szerették, sok emberre volt hatással, sok embernek az emlékezetében él tovább. – Németh László mondta róla a „Díjak és ünneplések” című írásában, hogy Czine „nemcsak kitűnő író, nagy hatású egyetemi oktató, de a magyar irodalom egy leváltásra, elfeledésre ítélt irányzatának a védője is.” – A Czine halála óta eltelt évtizedben azt látom, hogy korunk a feledésre, sajnos a tudatos feledtetésre, és sokszor az értékvesztésre is hajlamos. Nemcsak Czinéről beszélek. A legnagyobb hatású íróink, költőink is erre a sorsra jutnak. Ezért fontos minden, ami Czine Mihály életművével, annak továbbéltetésével történik. Örülök, hogy részese lehetek ennek. – Kedves Károly, köszönöm a beszélgetést.
10
11
Czine Mihály és Szabó Pál
BALOGH EDGÁR EGYIK LEVELE CZINE MIHÁLYHOZ * 1
Kolozsvár [19]77.V.16-án
Kedves Miska, barátaim beszámoltak Szalontai Rezső búcsúztatásáról s a Te beszédedről. Nem lehettem ott, csak virággal, útlevelünk egy héttel előbb lejárt. Helyettesítettél engem is, mint ahogyan bizonyára én is Téged Nagy István házsongárdi sírjánál, Brassai és Debreczeni, Berde és Bölöni Farkas négyszögében. Mások már megköszönték, nevemben is, a Te búcsúztatódat, melyet szóról szóra még nem, tartalmában annál inkább ismerek. A magyarországi és csehszlovákiai két-két hét után levélben ismételtem meg találkozásaink és eszmecseréink konklúzióit mindazoknak, akiktől ezek után egyetmást bizalommal várok. Ezzel a Neked írt levéllel zárom az élmény- és elvárás-sort, Benned érezvén dolgaink végösszegét, mint ahogyan az utazás végén is Veled volt utolsó beszélgetésem. Hozzászoktam már ahhoz, hogy örömöt és bajt együtt mérjek, de csak magamban, hogy másnak csak a biztatás jusson, legalábbis belőlem. S mivel bízom abban, hogy a személyen, személyiségen, embereken név és hely szerint, több múlik, mint a vak történelmi erőkön, amelyekből áldás és átok egyként fakadhat, kulcsembereket kulcskérdésekért igyekeztem felelőssé tenni önmaguk előtt. Ennél többet nem tehettem. Hálás vagyok mindazoknak, akik erre alkalmat adtak, függetlenül a végkimenetelektől. Itthon is sok öröm és sok bánat cseréli egymást, hiszem azonban, hogy növekvőben az emberi felelősség, a személyek kiállása igazért és jóért. E pillanatban még a magyar tévé-adás hatása alatt állunk Rebivel, a Csáky-rendezte zilahi nagy Ady-ünnep hatása alatt. Szilágy sokáig néma volt, akadtak ébresztői (a kis-hősösön népsors múlik), s íme, megszólalt ott falu-város, Ady-értelemben véve-szőve az igazi román-magyar viszonyulást. Tudom, hogy Pozsonyban Emil Bohuslav Lukačékkal mit tettél Ady-értelemben a jobb szlovák-magyar viszonyért, ezért írom most ezt a jó hírt Zilahról. Úgy gondolom, arra kell most vigyázzunk, hogy az Ady-év ne múljék el sem semmitmondó protokollárisan, sem spekulatív „szakmai” túlbuzgósággal, hanem Ady-újrateremtés legyen. Megírtam egyszer a politikus Ady kelet-európaiságát, de ez csak nyíl volt, a nagy bemutatást Ady korszerűségéről Király Pista ígérte, tőle is várom! Mindehhez azonban bensőleg is tiszta szláv-magyar-román maiság-tudat és vállalás Sánta Ferenc és Czine Mihály
12
*1 Balogh Edgár levelét Végh Károly engedélyével közöljük.
13
kell, ezen múlik a beágyazott nemzetiségek fennmaradása is. Lesem, várom, hol emelkedik a napok keserűségei fölé ez a nagy-áttekintés és teljes-belátás, nem engedve semmi kihívásnak. Remélem, Sütő Andris köszöntésén itt leszel (ha közbe nem esik még néhány temetés is). Tudod, milyen nagyon, milyen szeretettel várunk. Román írókkal is össze szeretnélek hozni Téged, népi őszinteségeddel és misszióddal. Családodat köszönti, Téged ölel Edgár
Máriás József
Az erdélyi irodalom vonzásában
Sütő Andrással
Czine Mihály életművének tanulmányozásakor első pillantásra szembetűnik az elszakított területek szellemi élete, a kisebbségi-nemzetiségi irodalmak iránti fokozott érdeklődés. A sors és irodalom sokrétű összefüggés-rendszerének a felismerése, a széttagozódás ellenére is egységes magyar irodalomértelmezés indította arra, hogy hűséges és mindenre figyelő számtartója legyen mindannak, ami Erdély, Felvidék, Délvidék, a nyugati diaszpóra magyar irodalmában érték, ami az anyaország számára is figyelemre méltó üzenetet hordoz. Mi sem természetesebb ennél egy olyan irodalomtudós esetében, aki a népi/nemzeti szellemi áramlat következetes és elkötelezett híveként, Németh László eklézsiájának vonzáskörében évtizedeken át a magyar szellemi egység – haza a magasban – építőköveit kutatja és teszi közkinccsé. Mesteréhez hasonlóan ő is az „intéger magyarság”, a spirituális unió jelszavát vallva veszi kezébe a vándorbotot, hogy bebarangolja azokat a szellemi/irodalmi régiókat, amelyeket nagyhatalmi döntések leszakítottak ugyan a nemzettesttől, de tagjai az anyanyelv, a kultúra – s azon belül: az irodalom – védőbástyái mögött őrzik és ápolják magyarságtudatukat, a nemzeti identitásukat. A két világháború között a kölcsönösség jobbára zavartalanul érvényesülhetett: írók, kritikusok hosszú sora munkálkodott azért, hogy a kölcsönös kapcsolattartás enyhítse a trianoni trauma okozta fájdalmat, hogy az irodalom közlekedőedényein oda s vissza áramolhassanak az éltető nedvek, a hitet s reményt ébren tartó eszmék és gondolatok. A „felszabadulás”-t követő években ez már korántsem volt akadálymentes folyamat. A határok szögesdrótjai nem csupán fizikailag választottak el bennünket egymástól. Az utódállamok kisebbségeinek asszimilációját, a nemzeti hegemónia megteremtését célzó politikai, ideológiai törekvések az elszakítást szó szerint értelmezték, beleértve az irodalmi áramkörök zárlatát is. Hisz jól tudták: nemtelen szándékuk megvalósulása érdekében a kisebbségbe jutottakat elsősorban kultúrájuktól – történelmüktől, anyanyelvüktől, hagyományaiktól – kell megfosztani. Erre játszott rá az anyaországban ideológiai vezérfonallá avatott internacionalizmus, amely egyfelől a kisebbségeket kiszolgáltatta az utódállamokban állampolitikává tett etnikai elsorvasztási szándéknak, másfelől az anyaországban nem csupán a mostoha sorsra jutottak iránti szolidaritást oltotta ki, hanem létezésük tudatát is elhomályosította, eltorzította – lett minden Erdélyből jövő magyarból román, a felvidékiből szlovák, a délvidékiből szerb, a kárpátaljaiból pedig ukrán. Mégis voltak bátrak, akik mertek! Hírhozók és hírvivők mindarról, amely a kerítésen kívüli tájakon történik, akik írásaikkal azt szolgálták, hogy az illyési „ötágú síp” metafora – a megannyi külön hangszer és hangszín sajátosságának megőrzésével – a
14
15
szétszakítottság ellenére is az egységes magyar irodalom eszméjét valóban kiteljesítse. Czine Mihály a kezdeményezők, a hallgatás falát megtörők sorába tartozik. Mely s milyen időkben? Sütő András szavait idézzük: „az ötvenes évek közepét jártuk, fagyos korszakát a nemzeti gondnak és eszmének.” Ide kívánkoznak a Könyörgés Czine Mihályért további sorai is. Az életének hetvenedik évében elhunyt irodalomtudós személyében „az önzetlen közösségi szolgálat megtestesülésé”-t méltatta, kinek életműve „a nemzettudat roncsolásának évtizedeiben gyógyító ellenszerként hatott a magyarság gondolkodására”. Az odafigyelés első nagy teljesítménye az 1964-ben írott A romániai magyar irodalom a két világháború között című, úttörő jellegű irodalomtörténeti munka. (Annak igazolására, hogy mennyire az volt, említsük meg, hogy erdélyi vonatkozásban az első ös�szefoglaló munka – Sőni Pál: A romániai magyar irodalom története – csak 1969-ben jelent meg.) A szellemi szétszakítottság kádári pecsétjét példázza, hogy műve – teljes terjedelmében – csak az 1981-ben kiadott Nép és irodalom című kötetben kerülhetett az olvasóközönség kezébe, következésképp hatni sem tudott úgy és akkor, amiként a benne foglaltak megérdemelték volna. Tanulmánya bevezetőjében Németh László szavaival egybecsengően vallja: „Erdély a magyar kultúra egyik bölcsője volt”. A történelem, az igazságtalan trianoni döntés teremtette új helyzet – többségi nemzetből kisebbségbe sodródás – szükségszerűen szülte meg a Kós Károly által megfogalmazódott, parancsot: „szervezkedjünk tehát a munkára!” Az új történelmi/társadalmi körülmények közt az írók álltak a hadrend első sorába. A transzilvanizmus, az erdélyiség eszmekörének a megteremtésével, műveik által hirdettek új életprogramot, ébresztettek hitet és reményt az Erdélyben maradt közel kétmilliós magyarságnak. Joggal hangsúlyozza Czine Mihály: „Nemcsak a magyarság eszméit akarták őrizni; úgy vélték, kisebbségi életükkel külön terve van a sorsnak.” Munkásságukkal szolgálták azt, hogy az Erdélyben együtt élő nemzetiségek egymásra találjanak, hogy Ady Endrével együtt kérdezzék és vallják: „Ezer zsibbadt vágyból miért nem lesz / Végül egy erős akarat? / Hiszen magyar, oláh, szláv bánat / Mindigre egy bánat marad”; munkálkodtak azért, hogy a sok nemzetiségű Duna-medence e szegletében a József Attila által megfogalmazott költői program megvalósuljon: „A harcot, amelyet őseink vívtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; nem is kevés.” Czine Mihály tanulmánya ezernyi példával érzékelteti, hogy a romániai magyar irodalom építőkövei – a történelmi hagyományokhoz való ragaszkodás, a varázslatosan szép erdélyi táj, a szülőföld talajába mélyen beágyazódó gyökerek – felhasználásával mily csodálatos művek jöttek létre. A dolgozatról kimerítő bírálatot ír Kós Károly az 1966. január 1–én keltezett levelében. Később visszatér rá és elismerőleg szól róla: „…azok közt az írások közt, amelyek annak a korszaknak erdélyi irodalmáról, egyes írásairól, vagy íróiról megjelentek (illetve amelyeket én ismerek), ez az írás látta meg a mi sajátos adottságainkat és lehetőségeinket a valósághoz leghívebben és esztétikai értékelésében a legelfogulatlanabban.” (1967. IX. 3.) És itt tegyünk egy kis kitérőt. Kós Károllyal levelei beszédes példázatai annak, hogy az erdélyi írótársadalom mennyire szomjazta a magyar szellemi élet híreit, s annak is, hogy az odafigyelés, az apró szolgálatok is mennyire felértékelődtek abban a korban. A köztük kialakult meleg baráti kapcsolat – a Kós Károly levelezése című kötetben olvasható (Magyarországon külön kötetben is megjelent) harminchárom levél – jelzi, hogy az erdélyi irodalom kimagasló személyisége élénk érdeklődéssel követte
nyomon Czine Mihály munkásságát, hozzá írt sorai fontos dokumentumai, adalékai a kor irodalomtörténetének. A Valóság 1970. évi első számában megjelent tanulmány – Az újabb romániai magyar irodalomról – ugyancsak úttörő jellegű. (Kántor Lajos és Láng Gusztáv: Romániai magyar irodalom 1944 – 1970 című monográfiát 1973-ban adta ki a Kriterion Könyvkiadó.) Munkáját vázlatnak tekintette, a kellő információk hiányára hivatkozik. Hivatkozik a világháború következményeként bekövetkezett nagy személyes veszteségekre, a személyi kultusz idejének súlyos, írókra is kiható következményeire, a konstruált perek áldozataira és a kényszerű szilenciumokra, a perifériára szorítottakra. Ugyanakkor arra is utal, hogy „…az Utunk körül tehetséges fiatalok gyülekeztek, s egy nagy szocialista irodalom lehetőségét ígérték”. Optimizmusát csak az menti, hogy a felsorolt „ígéretek” – Sütő András, Bajor Andor, Kányádi Sándor, Székely János és mások – korántsem az 1946-ban indított Utunk irodalmi hetilap első éveiben, hanem későbbi, a hatvanas évek második felében megjelent műveikkel igazolták azt. A Kós Károllyal folytatott levelezésben ez a dolgozat sem marad szó nélkül. „… el kell mondanom Neked, a magyar irodalomtudósok mai népes seregében tudtommal az egyetlennek, aki – kívülről ugyan –, de hosszú évek óta állandóan és érzésem szerint aggódó szeretettel nemcsak figyelemmel kíséred immár félévszázados irodalmunk viszontagságos életútját, de lehetőleg elfogulatlanul és befolyásmentesen mérlegeled és értékeled annak eredményeit.” (1971. II. 12.) E levelében fogalmazza meg azt az ars poetica-t, amelyet ő várna el kora erdélyi magyar íróitól: „…csupán az az író igazi író, aki elsősorban és mindenekfelett a maga népének hűséges fia, sorsának elválaszthatatlan osztályosa, népének útkereső gondját, terhét jóban-rosszban egy életre elkötelezetten vállaló, figyelmeztető kalauza, s akinek mondanivalója, a hagyományok fundamentumára épülve, híven tükrözi népének a hazai valóságban jelentkező sajátos sorskérdéseit.” E magasra emelt mérce feletti teljesítményként szól Székely János Dózsa-drámájáról, Sütő András mezőségi „naplójegyzeteiről”, Bálint Tibor külvárosi életregényéről, a sepsiszentgyörgyi megyei lap köré tömörült fiatalok Kapuállító című antológiájáról. A Kós Károly iránti tisztelet az évtizedek során öt Czine-tanulmányban, illetve születésnapi köszöntő sorokban, méltatásban ölt testet. Közülük, belőlük ragadjunk ki egy gondolatot, amely a hűség és szolgálat jegyében eltelt kilencven esztendőt ös�szegzi: „Kós Károly egyéni tragédiája – építészpályájának korai megszakadása – a magyar építőművészet súlyos vesztesége: az építőművészet Tündérkertjét és a Psalmus Hungaricusát talán ő építhette volna meg. Másra szemelte ki a sors: egy kisebbségbe hulló népcsoport életre ösztönzésére. Hogy az erdélyi magyarság fölé emelje a hit boltozatát.” Ennek fölemlítésével azt is jeleztük, hogy nemcsak összefoglaló, általános áttekintést nyújtó munkában adózott a romániai magyar szellemi/irodalmi élet előtt, hanem résztanulmányok hosszú sorában követte annak kibontakozását. Köztük kiemelkedő hely illeti meg a Sütő András munkásságát elemző/méltató írásokat. Azt a Sütő Andrást, kinek 1970-ben megjelent naplójegyzete – Anyám könnyű álmot ígér – új korszakot nyitott a romániai magyar irodalomban. Czine Mihály még ugyanazon évben méltatja a Népszavában megjelent írásában, klasszikusok írásaival rokonítja azt: „A szociográfia olyanképpen emelkedett epikával nála, ahogy Illyésnél a Puszták népében s Móricz Zsigmondnál az Életem regényében. (…) Sütő Andrásnak könnyű lehet az álma: nagyot, szépet és emberit cselekedett.” Ezt követően még tíz írásban/tanulmányban foglalkozik
16
17
az erdélyi író munkásságával. Ragadjunk ki két gondolatot/megállapítást. A lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán és a Káin és Ábel darabjai időtlenségéről, a jövőnek szóló üzenetéről írja: „Azok a pörök, amelyekről drámáiban beszél, nem szakadtak meg az időben, nem értek véget az egykori peresek halálával, tovább folynak, más-más áttételben, a kései utódok életében is. A drámák történelmi hőseinek arcvonásai között fölismerhetjük a magunkét is. S eszmélhetünk emberi létezésünk nagy kérdéseire.” Sütő Andrást, 65. születésnapján köszöntő soraiban olvashatjuk: „Életének, életpéldájának a hűség a meghatározója. Hűség az anyanyelvhez, hűség a nemzethez. Hűség a szülőföldhöz. Hűség a kultúrához, amelybe beleszülettünk, amelyet tovább kell adni utódainknak. Hűség a szólásszabadsághoz, hűség a lázadó emberi szellemhez, hűség a legfőbb emberi értékekhez.” (Miért is hivatkozunk erre most ily részletességgel? Egy minden szempontból hiteles tudós méltató szavaival hajtsunk fejet az író előtt, kinek életútját és életművét egyesek – Erdélyben – ma nem átallják gyalázni, hiteltelenséggel vádolni.) Czine Mihály számára a relatíve szabadabbá vált információáramlás, a hetvenes évek romániai magyar könyvkiadásának felpördülése, a személyes kapcsolatok ápolása lehetővé tette a jobb tájékozódást. Jó érzékkel, biztos kézzel választja ki azokat az alkotókat/alkotásokat, akik/amelyek az erdélyi magyar irodalom életében meghatározó szerepet töltöttek be: Kós Károlyon és Sütő Andráson kívül: Tamási Áron, Tompa László, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Gaál Gábor, Kuncz Aladár, Kacsó Sándor, Bözödi György, Horváth István, Bartalis János, Asztalos István, Balogh Edgár, Szabó Gyula, Bálint Tibor, Farkas Árpád… A sor korántsem teljes. Az erdélyi magyar irodalom számtartójának kiemelkedő tette volt az Erdélyi csillagok című antológia közzététele. (Népszava Kiadó Vállalat, 1988) Nevezhetjük ezt akár a kilencvenes években meginduló erdélyi könyváradat nyitányának is, mely valóban szélesre tárta a kapukat, felszámolta a sorompókat, amelyek oly sokáig gátolták az anyaország és az elszakított területek között a szellemi javak szabad áramlását. Czine Mihály biztos kézzel válogat, hisz tájékozottságát hosszú évtizedek odafigyelése alapozta meg. A közel ötven író/költő műveiből készült válogatás kiváló útikalauz Erdély szellemi égboltján. Csillagok közt járunk, fénylő nevek, örökbecsű művek csillagképében, hol fájdalom és hit, csapás és feltámadás, sírás és nevetés, bánat és derűs góbéság váltja egymást, hol a hegyek felhők magasába szöknek, patakok halk csobbanással sietnek a völgyek felé, hol oly sok nyelven szól a panasz vagy a vidám ének…, de valami közös bennük: az élet, a szülőföld szeretete, a küzdés, hogy megmaradjunk annak, aminek születtünk. Aki végigolvasta e kötetet, az meggyőződhetett Németh László szavairól: Erdély a nagy magyar tájak egyike. Írói héroszok, hősök – a szó nemes értelmében. Őrzők, kik álltak a strázsán… Csak magukért, csak népükért? Többért, jóval többért! Figyeljünk csak az antológia-szerkesztő Ötágú síp – sokágú síp című kisesszéjének mondataira, melyek mintegy összegzésként – minden elszakított országrész íróira egyaránt érvényes gondolatokat rögzítenek: „S mégis írtak, mert hitték: az írásnak missziója van. Nemcsak a magyarság eszményét akarták őrizni, úgy vélték, kisebbségi életükkel külön terve van a sorsnak. Hitték: a kisebbségi magyarságnak külön szerepe lehet az egész magyarságon belül: a mindenütt és mindenkire kiterjesztett emberség gondolatát terjeszthetik. Kényszerű kisebbségi helyzetükben vállalták a híd szerepét népek és kultúrák között, azzal a reménységgel, hogy kovászai lesznek a Duna-tájon a demokratikus átalakulásnak és a népek testvériségének. Sokat hittek, sok illúzióval, de
eme hit nélkül talán az első mondatokat se tudták volna leírni, vagy már az első próbák után becsavarták volna a tollat.” Czine Mihály is missziót teljesített. Olvassunk csak bele kiváló Móricz–monográfiájába, lapozzuk fel a Nép és irodalom tanulmányköteteit, vegyük kezünkbe a Németh László eklézsiájában című Püski kiadványt, a Szabó Pálról írott kismonográfiát – megtapasztalhatjuk, érezhetjük, hogy egy különleges kvalitásokkal rendelkező tudós irodalmár, nemzetéért/népéért élő csupa-szív ember élt köztünk, aki az álkollektivizmus korában „az önzetlen közösségi szolgálat megtestesítője” volt. Sütő András szavait idéztük az In honorem Czine Mihály című szép kiadványból, amellyel a pályatársak kívántak tisztelegni a hetven éves Czine Mihály előtt… De a sors másképp döntött: a kötet az elhunyt emléke előtt hajtott fejet. Sütő András, Görömbei András, Borbándi Gyula, Vekerdi László, Monostori Imre, Cs. Varga István értékelő és elismerő szavai egy gazdag, csodálatos értékeket teremtő pálya állomásait, egy sosem lankadó munkásélet gyümölcseit tárják elénk. A tanítványok és pályatársak, tisztelők tanulmányai is az Ő szellemi kisugárzásának a termékei. Becsukjuk a könyvet. Ránézünk a kötetben közölt mosolygós arcképre. Ki is volt ő valójában? Milyen emléket őriz róla az utókor? Megrajzolásában siet segítségünkre pályatársa, Görömbei András: „…lélekben mindig szálegyenes, cselekvésben mindig töretlen maradt. A magyar nemzeti kultúra iránti alázattal, hűséggel dolgozott. Személyiségének varázsával, utánozhatatlan szépségű, ékes és mégis mindig szakszerű előadásainak ezreivel közvetítette, avatta nemzeti közkinccsé, nagyon sokak személyes élményévé irodalmunk személyiség– és nemzetmegtartó értékeit. Így vált a magyarság legszélesebb rétegeiben és minden régiójában a magyar irodalom különleges státusú igehirdetőjévé, vándorprédikátorává.”
18
19
Galambos Sándor
„…egy kis móriczkodásról van szó” 1
Beszélgetés Margócsy Józseffel Czine Mihályról Az 1919-ben Nyíregyházán született Margócsy József magyar–francia szakon végzett az ELTÉ-n. Az 1950-es években nyíregyházi középiskolákban tanított, majd az 1962ben létrehozott tanárképző főiskola egyik alapítójaként a magyar irodalom tanszéket vezette, volt főigazgató-helyettes, majd 1972 és 1980 között főigazgató. Az 1950-es, 1960-as években a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) egyik fő szervezőjeként számtalan előadót hívott a megyébe. Margócsy Józseffel 2009 novemberében a lakásán beszélgettünk Czine Mihályról. – Jocó bácsi és Czine Mihály életében sok azonos dolgot fedezhetünk fel: ehhez a régióhoz köti mindkettőjüket a szülőhely, az ELTÉ-n elvégzett irodalom szak, az Eötvös kollégiumi tagság, az irodalomtörténészi pálya, tanítás a felsőoktatásban, erős részvétel a közéletben, a szakmai fórumokon, de megemlíthetjük a hallgatóságot magával ragadó, szuggesztív előadásmódot is. A sok azonosság ellenére mégis könnyen előfordulhatott volna, hogy nem találkoznak egymással. De szerencsére ez megtörtént, így megkérdezhetjük Jocó bácsit, hogy mikor hallott először Czine Mihályról. – Miska a nyíregyházi tanítóképzőbe járt, 1947-ben érettségizett.2 A tanítóképzősök a Sóstón tartották a bankettet, éppen akkor, amikor a Kossuth gimnáziumi osztályommal én is érettségi banketten voltam. Akkor láttam őt először. – Az érettségi után Czine az ELTÉ-re kerül, és az Eötvös-kollégiumban lakott, 300 fiúval és lánnyal együtt. – Igen. A fél évszázadig kiválóan működő Eötvös kollégiumot éppen ebben az időszakban számolták fel. Ez elég szomorú dolog volt. Miska azért élt azzal a lehetőséggel, amit a Ménesi út 17–19. szám alatti intézmény 50 000 kötetes könyvtára nyújtott. Rengeteget olvasott, főleg a népi írókat. – Czine Mihály 1953-ban elvégezte az ELTE magyar–történelem szakát. Hogyan indult pályája? – Három éven át aspiráns volt, témavezetője Király István. Aztán 1956-ban az Irodalomtudományi Intézetben kezdett el dolgozni. Egész pályáján mindig azt kereste, kitől lehet tanulni. Kiválóan ismerte a 19–20. század irodalmát. Amikor a kandidátusi vitáján 1960-ban azt hányták a szemére, hogy miért nem használta fel a külföldi szakkönyveket, Czine azt válaszolta: amit lehetett, elolvastam, de az egyetemen és a kollé1
Margócsy József 1958 elején Czine Mihálynak írott leveléből.
2
A tanítóképzés 1959-ig középfokú intézményekben folyt.
20
giumban – amint a kérdező is jól tudja – nem az idegennyelv órákra, hanem falujárásra és zakatolásra vezényelték a hallgatókat. – Mi volt a kandidátusi dolgozat témája? – Móricz Zsigmond útja a forradalmakig. A mű hamarosan meg is jelent. – Az 50-es évek első felében a TIT megyei szervezetében Jocó bácsi is igen fontos szerepet töltött be. – Hát csak fontosat. Az irodalmi szakosztályban dolgoztam. – Ez egyértelmű. A kiváló rétor Czine Mihály is tartott előadást a megyei TIT-ben. Mikor jött ő először előadóként vissza e tájékra? – 1952-ben jött először Miska Nyíregyházára egy irodalomtörténeti vándorgyűlésre. Bátor hozzászólásából kiderült, hogy nem értett teljesen egyet az előtte beszélő Veres Péterrel. – Jocó bácsi ekkor találkozott vele először? – Igen. – Ekkor milyen benyomást tett Jocó bácsira Czine? – Nagyon jó benyomást tett rám. Szenvedélyes, de szakszerű és következetes volt. – Ez után a találkozás után többször meghívták őt a TIT rendezvényekre? – Igen, nemcsak Nyíregyházára, hanem a megye más településeire is. Az volt a fontos, hogy ne a kedves embereket kérjük fel, hanem a jó előadókat. Akkor azért nagyon kicsi volt a világ. Miska szinte mindig rendelkezésre állt. Gyakran kezdte azzal mondandóját, hogy felelevenítette itteni diákélményeit, különösen a kedves, szép nyíregyházi diáklányokról szólt elragadtatva. Akár tetszik, akár nem, úgy beszélt, mint egy református pap. A pontot, azt használta rendesen, de folyt belőle a szó, kiváló előadó volt. Sohasem volt nála cédula, nagyszerűen adta át az általa jól ismert anyagot. Gyökereire utalva többször mondta, hogy ő nem Szabolcs-Szatmárból való, hanem Szatmár-Szabolcsból. – Hányszor volt itt Czine Mihály az ötvenes, hatvanas években? – Sokszor. Nagyon szívesen jött a hallgatóság az előadásaira. Teltházas programok voltak ezek. Ő pedig nem nagyon húzódozott. – Az előadások után pedig… – …lehetett vele jól beszélgetni, tudott bort is inni. Az összejövetelek többnyire danolással voltak összekapcsolva. Az első föltétlenül a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű zsoltár volt. Ő volt a társaság középpontja, mindenre gyorsan reagált, nem kerülte a vitát, stílusa meggyőző volt, a hölgyeknek egy-egy bók is kijárt, akik ezt nemigen utasították vissza. Nem szikkadt prófétája volt a népi gondolatkörnek, hanem lelkes képviselője, a nép életét élő és értő, vidám ember. – Személyes kapcsolat alakult ki Jocó bácsi és Czine Mihály között? – Hát, miért ne? De nálunk azért nem borozott. Többször váltottunk levelet is, főleg az itteni szerepléseivel kapcsolatban. Emlékezetes számomra, hogy 1966-ban Újvidéken találkoztunk, amikor én ott tanulmányúton voltam. – Czine Mihály leginkább a népi írókkal és a határon túli magyar irodalommal foglalkozott. Hogyan fogadta e témákat a hatalom? – Olyan kétoldalasan. Miska az időnkénti tiltások ellenére is folytatta munkáját, sokszor pedig vitákba, összeütközésekbe keveredett a hatalommal. Ugyanakkor az ő nimbusza sokakat vonzott, például a Móricz Zsigmond Társaságba, olyanokat is, akik belehajszolták, akár poharazgatás közben, kétes értékű dolgokba.
21
– Hogyan ítéli meg Jocó bácsi Czine Mihály irodalomtörténeti munkásságát? – Nagyon készült arra, hogy folytassa az elkezdett Móricz Zsigmond nagymonográfiáját. Sajnos ezt nem írta meg. Másik fontos átfogó műve, az 1973-ban megvédett akadémiai nagydoktori értekezése a Magyar irodalom a XX. században címet viselte. 1964-től az ELTÉ-n tanított, generációkkal ismertette, szerettette meg a magyar irodalmat, a népi írókat. Nemcsak az ismeretterjesztést végezte magas színvonalon, hanem a magyar irodalom tudományos igényű elemzését is. – Kedves Jocó bácsi, köszönöm a beszélgetést.
Galambos Sándor
„…immáron nem vala több gát az előadás megtartása előtt…” 1
Czine Mihály és Margócsy József levélváltásai
Margócsy József több, kézzel írott Czine-levelet megőrzött magángyűjteményében. Ezeket és a saját, Czinéhez írt leveleinek másodpéldányait szívesen bocsátotta rendelkezésünkre. A levelek többnyire előadások megszervezésével, továbbá az irodalom ügyeivel, főként a Móricz-kutatással kapcsolatosak. Az 1958 és 1976 közötti időszakból megmaradt huszonnégy levelet időrendben tesszük közzé, az egymással összefüggőeket azonos sorszám alatt, betűvel megkülönböztetve. A közlés betűhű, a nyilvánvaló elgépeléseknél apróbb, a lényeget nem érintő korrekciókat hajtottam végre. Czine Mihály többnyire nem datálta leveleit, a szögletes zárójelben lévő keltezést Margócsy József írta rájuk még annak idején. Mivel Margócsy József írógépet használt, s nála a másodpéldányok maradtak, ezeket természetesen nem írta alá, esetenként kézjegyét mégis elhelyezte.
1. a. Kedves Miska!
Czine Mihály, Csoóri Sándor és Papp László
22
Ne haragudj, hogy zavarlak, de egy kis móriczkodásról van szó. Szeretnénk egy megyei kiadványt csinálni TIT2 alapon, s ebben szándékoztunk Móricz-dokumentumokat közölni. Orosz Kálmán bácsi, aki 1929-ben a díszpolgárrá avatás idejében Tcsécsén volt lelkész, most Darnón továbbszolgálóskodik, ideadta levelezését Móriczcal, illetve annak másolatát. Ezt szeretnénk közölni. Gyanúnk szerint azonban ebből már közöltetett egy s más. De itt nem tudjuk megállapítani, hogy ki közölt, hol közölt, mely leveleket közölt. Azért fordulok tehát Hozzád, hogy erre vonatkozó adatod lévén, légy szíves közöld velünk. Nem szeretnénk ugyanis 1
Lásd a 4. levél első mondatát!
2
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat.
23
helyet, papírt stb. pazarolni, ha már hozzáférhetők ezek a dokumentumok, amelyek között érdekesek is adódnak, s megyei szempontból közismertetendőknek látszanak. Az ügy egyébként nem látszik egészen egyszerűnek. O. K. ugyanis azt mondta, hogy ő az eredeti példányokat átadta Ortutaynak.3 Tutustól4 viszont a minap kapott levele birtokában csak nemzetközi jeleket kaptam, mivel ő kijelenti, hogy semmit sem tud a levelekről, de még Orosz Kálmánról sem, aki nyilván összetévesztette őt Darvassal – mint miniszterrel. Hát nem tudom. Mindenesetre most levelet írandó vagyok F. Csanak Dórának,5 s megkérdem tőle, hogy nincs-e náluk ez a paksaméta. Ha ott van, akkor már az is pozitívum, addig is, amíg O. K. válaszol most neki írandó levelemre. Nagyon kérlek tehát, ha tudsz valamit a dolgokról, légy szíves tájékoztass bennünket. Ha esetleg valamilyen más, kiadatlan csécsei vagy környéki Móricz-dokumentumokról tudnál, amely beleférne egy szűkre méretezett megyei kiadványba, akkor értesíts, mert jó lenne gazdagítani ezt a kis kötetet. Előre is köszönöm szívességedet, melegen üdvözöllek Nyíregyháza, 1958. január 19.
1. b. Kedves Jóska, kicsit késve válaszolok leveledre, mert még mindig gyógyíthatatlan lustaságban szenvedek. Azért Csanak Dórát megkérdeztem a levelek felől. Az Akadémián vannak, eddig még egyet sem közölt belőle. Az én tudomásom szerint más sem, a Szatmár-Beregi Kalendárium 1948-as évfolyamát kivéve. Ez az 1928. máj. 15-én kelt, Orosz Kálmánhoz címzett levél. Ugyanebből közölt töredékeket már korábban a Nők Újságja. Tehát ez a levél is ismeretlen, bátran kiadhatjátok, s a kefe is ott van egy megyei kiadványban. Úgy tudom, hogy Móricz nagyon jóba volt Görömbey Péter kállói ref. lelkésszel is. Görömbeynek Porzsolt István6 valamilyen leszármazottja, hátha tudna néhány Móricz-levélről. S amit Móricz ír Nyilas nagyapjáról, a porcsalmi jobbágyzendülésről, az is érdekes lenne a kiadványotokban; ha valóban volt ilyen Porcsalmán az 1840-es években. Ha megjelenik a nagy mű, írd meg, hol lehet szerezni. Üdvözöl: Miska Két hete hordom a zsebemben. – Megfeledkeztem róla; nem adtam fel. Miska [Bp., 1958?]
3
Ortutay Gyula (1910–1979) néprajzkutató, politikus.
4
Uő.
5
F. Csanak Dóra (1930–) könyvtáros, irodalom- és művelődéstörténész.
6
Porzsolt István (1910–1986) tanár, ekkor a nyíregyházi Tanítóképző igazgatója.
24
2. a. Kedves Miska! Meg szeretnénk kérni egy előadásra. Lehetőleg ne mondjál nemet. Február elejétől április 4-éig bezárólag irodalmi heteket rendezünk Nyíregyházán (és a megyében általában), ezzel kapcsolatos az a kérés, hogy jöjj el ide és beszélj nekünk. Az előadás kb. címe ilyen lehetne: „Móricz Zsigmond forradalmi állásfoglalásának szabolcs-szatmári gyökerei”. Ez így kissé körmönfont, de témában ilyet szeretnénk Tőled hallani. Nemigen esne nehezedre ebből elkészülni, így remélem, hogy eljönnél. Móriczcal a hetek folyamán még foglalkozna egy zártabb körű előadás, ezt Sárdi Béla7 tartaná az „Új világot teremtsünk” c. kötet alapján, a 19-es Móriczról. A Tiéd a régi Gazdakörben (SZOT Móricz Zsigmond kultúrházban) lenne (Bethlen-Zsdánov u. 24.) – a Béláé a pedagógus továbbképző szakmai munkaközösség keretein belül. Tehát: kérlek, hogy írj mielőbb, s válaszodban térj ki arra, hogy a., a fenti időkörben melyik kedd, szerda, csütörtök vagy péntek lenne Neked a megfelelő (több időpontot jelölj meg, hogy az összeset megtudva végül lehessen egyeztetni), b., kb. mennyit szoktak Neked ilyenkor fizetni (ezt a TIT megyei szervezet rendezi), c., lehetne-e arról szó, hogy az előadást esetleg Kisvárdán vagy Mátészalkán (esetleg mindkét helyen) megtartsd, s akkor hogy alakulnak anyagi vonatkozású „elgondolásaid”, stb. Megjegyzem, hogy az előadás műsor nélkül lenne. Legalább is így tervezzük. Kívánok Neked jó ünneplést és boldog új esztendőt, magunknak pedig mielőbbi kedvező választ Tőled. Barátsággal köszöntlek Nyíregyháza, 1958. december 22. (Margócsy József)
2. b. Kedves Jóska, nagyon örülök a sokszorosan csábító lehetőségnek. Nyíregyházára menni, Móriczról beszélni és pénzt is kapni – igazán jó. Csak egy kicsit a téma furcsa. Azért én Móricz szatmári gyökereiről tudtam, megírtam, s Te azt biztos ismered. Persze, egy kis lokálpatriotizmussal „forradalmi állásfoglalásának szabolcs-szatmári gyökereiről” is lehetne beszélni; hisz a szegénységet leginkább innen ismerte. Szóval, ahogy gondolod; de a cím ne legyen ilyen hangzatos. Lehet Szalkán is, esetleg Kisvárdán is „beajánlani”, más tematikával is. Az idő szabad; márciusban bármikor. Esetleg februárban is. 7
Czine Mihály kedves tanára a Tanítóképzőben.
25
„Anyagi vonatkozású elgondolásaimról” is valamit. Mivel ily finoman fogalmaztál, nyers tényeket felelek. S ha a TIT rendezi, akkor körülbelül mindegy is. Nekem a TIT bpesti előadásokért 150 Ft-ot szokott adni. Vidékikért se többet általában – régen nem is csináltam már, s egy idő óta nem is kértek rá – de fizették a „járulékokat”. Vagyis a vonatot, szállást és napidíjat. Költséges mulatság mindenesetre és nem is éri meg; de hát a TIT-nek valahová el kell költeni a pénzét. Úgy tudom, ezt a központ maga is vállalja. Ha igen, ha nem: hadd kívánjak Neked jó új esztendőt és minden jót Bp., 1959. jan. 4. Czine Miska
3. a. Kedves Miska! Szeretném, ha most már végleg tisztáznánk a márciusi előadások kérdését. Megkérlek tehát arra, hogy légy szíves konkréten válaszolni a., a végleges címre vonatkozóan (azt írtam a múltkor: „M. Zs. forradalmi állásfoglalásának szabolcs-szatmári gyökerei”. Ezt kéjgáznak érezted. Nyíregyházán valami hasonló lehetne, de Kisvárdán, Mátészalkán lehetne esetleg általánosabb is. Szóval, pontosan írd meg, hogy mire gondolsz.) b., időpontra vonatkozóan javaslatunk: március 11: Mátészalka, 12: Nyíregyháza, 13: Kisvárda. Jó-e, nem-e? Ha nem, mikor?? c., a tiszteletdíjra vonatkozóan: 150 forint, + a vasúti költség, napidíj. Légy szíves mielőbb válaszolni, hogy a végleges programot összeállíthassuk. Meleg barátsággal köszöntlek Nyíregyháza, 1959. január 30.
3. b. Kedves Jóska, az időpontok megfelelnek, az anyagi rész is rendben van, feltéve, ha a tiszteletdíj nem összesen 150 Ft, hanem előadásonként. Hogy miről beszélek Móricz Zsigmonddal kapcsolatosan, azt Ti mondjátok meg. Nyíregyházán lehetne ilyen címen: Móricz Zsigmond útja a forradalomig. Ebben szó lehetne forradalmi állásfoglalásának szatmárszabolcsi gyökereiről; szülőföldjéről, prügyi élményekről is. Szalkán és Kisvárdán: Móricz Zs. a forradalomban, vagy Móricz parasztábrázolása, – Móricz realizmusa – vagy amit legjobbnak gondoltok. Csak írjátok meg néhány nappal előbb az elgondolásotokat. Addig is minden jót kívánok és üdvözöllek Czine Miska [Bp., 1959. II. 19.]
26
4. Kedves Miska! Mint azt a tegnap küldött meghívó is jelzi, immáron nem vala több gát az előadás megtartása előtt, mint az, hogy eljöjj ide, közénk. A hihető program tehát az, hogy szerdán, 12-én Mátészalkán du. fél 5-kor beszélnél, csütörtökön Nyíregyházán, a M. Zs. kultúrházban (a régi Gazdakörben – ZsdánovBethlen utca, ahol a vándorgyűlés volt), pénteken pedig Kisvárdán. Én hétfőn és kedden Tisztabereken állomásozom, de remélem, hogy szerdán már vagy Mátészalkán vagy Nyíregyházán leszek. Nagyon jó lenne, ha jöhetnél legkésőbb szerdán reggel a Bp-ről 7.22-kor induló vonattal. Akkor vagy várlak én a vonatnál, s akkor a többit megbeszéljük, vagy légy szíves bejönni a TIT-be – nemvárás esetén – s akkor innen mennétek ki. Esetleg gépkocsival, ha sikerül kapni, gépkocsi híján a 3 órakor induló személyvonattal Msz-ra. Ha esetleg késés, stb. van, akkor telefonálj (TIT: 31-65, lakásom: 30-59), s igyekszünk elintézni a zavart. Meleg szeretettel várunk. Egyebekben, természetesen, minden úgy lesz, ahogy leveledben – biztonság kedvéért – említetted külön is. Nyíregyháza, 1959. március 5. (Margócsy József)
5. a. Kedves Jóska, köszönöm szép írásodat;8 így szeretnék írni én is mások dolgairól. Nem ér az én könyvem annyit, mint jó kedvedben, biztatón írtad, jól tudom, de mégis olyan örömmel olvastam, mint talán még egyetlen kritikát sem. A szándékom megértetted, és a szívembe is beleláttál. A vallomástól azonban félek – nem szeretném nagyon elárulni magam – s ezért igyekszem befejezni levelem. Boldog, jó új esztendőt kívánok Neked, szeretettel, s kedves családodnak Czine Miska [Bp., 1961. december 29.]
5. b. Czine Miskához írom ezt a levelet, s két példányban, mert nem tudom, hogy az a régi lakáscím, amely noteszemben megtalálható, vajon érvényes-e még, viszont talán valamelyik le-
8
Margócsy József: Czine Mihály könyve Móricz Zsigmondról. Kelet-Magyarország, 18. évf., 284. sz., 1961. dec. 3., 6. p.
27
vél csak elér hamar, s így hamar tudsz válaszolni, mert a helyi berkek – velem együtt – szeretnének Veled találkozni. Előbb ugyan maszekban köszönöm meg kedves leveledet, amely – nem akarok most visszaudvariaskodni – nagyon jól esett… Szóval: Sipkay Barna9 hívott fel az imént, hogy most ki akarván használni a színház uborkaszezonját, hirtelen meg akarják szervezni a szabolcsi írók estjét. Mindenki tudja azonban, hogy ezek a szabolcsi nevek még nem eléggé vonzók, tehát kellene olyan név is, amelyikre a közönség „bejön”. Én ezt most nagyon durván írom le, de azért, mert nem szeretem a köntörfalazást. Viszont közben azért mégiscsak meghallgatja a helyi írókat is Nyíregyháza. Mert a kisebb falvakban már nagyon szépen el-eljönnek a megyei írók estjére is (legfeljebb Hodászon nem, mert ott el vannak kényeztetve!!!), de Nyíregyháza más hely. Ezen az előreláthatólag január 21-én vagy 22-én rendezendő esten Te tartanál egy előadást Irodalmunk helyzetéről és meghívjuk még Váci Miskát, aki egyet s mást elolvasgatna. Ti lennétek tehát a plakát, amely behívná a népet. Sipkayék vállalják a költségeidet, valami nyomorúságos tiszteletdíjat is fizetnének. Az én szerepem az lett, hogy megkérjelek, MISZERINT légy szíves fordulópostával válaszolni, megadva a további pontos címet, telefonszámot stb., ahová a továbbiakban írunk, hogy ezt az előadást elvállalod, s hogy nincs semmi akadálya annak, hogy jöjj. Esetleg telefonon beszéld meg Váci Miskával (otthon: 467-501, az Új Írásban: 380-146), hogy melyik nap jobb Nektek – én a hétfőt javasolom inkább – s akkor esetleg együttesen válaszoljatok – de nagyon gyorsan. Ne haragudj, hogy ilyen sebtiben megy ez a szervezés. De szeretnék én is segíteni ezeknek az embereknek, hogy egy kicsit önbizalomra keltebben mozoghassanak, mert van közöttük tehetség, ha egy kicsit provinciálisak is vagyunk olykor-olykor: ők is, én is, stb. Várva tehát válaszotokat – Nyh. Selyem u. 6., Telef: lakáson: 30-59; a szerkesztőség 16-70; a TIT 31-65 stb.10 Sok szeretettel üdvözöllek, jó és eredményes új esztendei kívánságokkal Nyh., 1962. I. 9.
6. Czine Mihály földinknek Miskám! Elnézésedet ezért a brosúráért, amelyben „betyárkodásra” adtam fejemet. NB. azért választottam éppen ezt, hogy az a bizonyos feltételezett olvasó ne csak kizárólag szinte hibátlan remekművek elemzéseit kapja, hanem érezzen egy kis biztatást arra, hogy böngészve a sorok között, lapozgatás közben felbátorodjék arra, hogy maga is formál9
Sipkay Barna (1927–1968) író, újságíró, a Kelet-Magyarország napilap szerkesztője.
10
Czine vállalta a szereplést. Lásd (-os): Kelet felől. A megyei irodalom seregszemléje a nyíregyházi színházban. Kelet-Magyarország, 19. évf., 19. sz., 1962. jan. 24., 4. p.
28
jon véleményt, mégha nem is a legkedvezőbbet – egy egyébként „fémjelzett” író művéről. Az irodalomtörténeti hinterland és apparátus is ezért maradt el ebben az esetben. Megkérlek továbbá arra, hogy – ha csak egyetlen mód és lehetőség nyílik rá – lehetőleg válaszolj már Sipkaynak valamit, mert nagyon várja véleményedet, illetve valamilyen értesítést arról, hogy mit, miket és hogyan léptél ügyében, miként sáfárkodtál a Nálad levő papírkáival. Szeretettel várunk vasárnap; de esetleg addig is írhatnál Neki, vagy itt kerítenél alkalmat a vele való szólásra. Előre is kösz. Üdv az olvasónak és kedves kisded Családjának Nyh., 1962. március 6.
7. Kedves Miska! A Kelet-Magyarország Szerkesztősége nevében kérlek meg arra, hogy eressz meg egy 60-75 sornyi megemlékezést Móriczról, a szeptember 2-i szám számára – ami azt jelenti, hogy írásod augusztus 27-éig, legkésőbb, érkezzen meg a Benczúr Gyula tér 21. sz. alá (Sipkay v. Gál Béla nevére címezve a borítékot). Remélem, hogy nem lesz semmi akadálya ennek, mert hiszen utazni sem kell hozzá. – Megjegyzem, hogy ebben a lapban lesz benne a szakolyi emlékezés feldolgozása és Orosz Kálmán bácsi 1929-re való emlékezése, + egy kép. Más. A Hazafias Népfrontot felingereltem, s ők már el is intézték, hogy teljes csendben, minden csinnbumm nélkül áthelyezik a Móricz-emléktáblát a milotai faluvégén levő családi házra. Épp másnap jött meg az Új Írás, amelyben a herebáró írt egy eléggé semmilyen cikket. Nem is izgatna: ez lényegében a szerkesztőség problémája, de Cseres megfordítja a Móricz Virág tételét. MV. azt írta nekem 57-ben, hogy ő a ludas abban, hogy a kisházra került az emléktábla, mert „az a kisház jobban megfelel M. egyéniségének”. Cseres viszont azt mondja, hogy fordítva: M. – tudva vagy tudatlan – azért ünnepelt a milotai végen levő házban, mert az „jobban megfelelt az ünneplők egyéniségének”. – Most aztán már egy kissé azt hiszem, hogy „túl van licitálva” ez a parti. Mégis megkérdem, mert most már csak erről van szó, hogy Neked mi a véleményed, ideszámítva és leszámítva mindent, s – ha lehet – ezt sürgősen írjad is meg, mert rövidesen hozzáfognának a kőműves munkához. Mégmásabb. A nyíregyházi Ped. Főiskola, ahova kerültem, könyvtárgondokkal küszködik. Nem tudsz-e olyan maszek könyvtárt, gyűjteményt, amely szépirodalmi és irod. tört. anyagával alapja lehetne a tanszéki könyvtárnak (esetleg más szakból) is, mert ilyenre külön ad pénzt a minisztérium. – Esetleg más milyen forrást tudsz? Esetleg az Intézet könyvtára v. az Eötvös Kvt. nem rendelkezik-e olyan duplumokkal, amelyeket átadhatna? Kérlek, hogy mindenképp válaszolj, hogy nyugton lehessünk minden felől – minél előbb. – Jó nyarat stb. Sok üdvözlettel, köszönettel Nyh., 1962. aug. 8.
29
8.
9.
Kedves Miska!
Kedves Jóska,
Június utolsó keddjén Bpesten voltam, s agyba-főbe kerestelek, de sehol sem tudtalak elérni. Itthon azzal várt H[ársfalvi] Péter,11 hogy Te viszont itt hajkurásztál engem. Azóta már tudod, hogy keresésednek nem lett sok eredménye. Sajnálom; pártfogoltad bizony kevés ponttal indult, itt sem szerzett túl sokat, így aztán nem lehetett semmit sem tenni. Ismered a jelenlegi felvételi rendszert, közepes érettségivel a legnagyobb csodák közé tartozik a felvétel; nem tehettünk semmit. Nem mosakodásként mondom el, de hozzátartozik a dologhoz, hiszen érdekelt voltál az ügyben. Amiért én kerestelek, az már egy régebben aktuális kérdés, de csak most ért meg. Nekem nincs semmilyen tudományos minősítésem s ez nem is hiányzott – eddig. A főiskolára kerülve azonban már kénytelen vagyok valamit csinálni. Ebben szerettem volna segítségedet kérni. Ezt szerettem volna személyesen megbeszélni. A téma Móricz körül lenne, a drámák területe. Valami olyanra gondoltam, hogy M. drámai szerkesztésmódja és M. drámái lennének a vizsgálat tárgyai. T.i. M. prózája igen drámai, de drámái nem túl jók. Itt bizonyos elméleti és irodalomtörténeti vizsgálat végzése lenne kívánatos (az eredeti drámák, az átírások kérdései stb.). Nemigen tudom, hogy ilyennel foglalkozik valaki. Tehát ilyesfajta tájékoztatást várnék Tőled, s hogy egyáltalában hogyan vélekedsz a dologról. Más kérdés az, hogy egyáltalában meg tudom-e majd csinálni, de látod-e valami értelmét ennek a próbálkozásnak. Egyidejűleg Király Pistának12 is írtam egy levelet; tőle azt kérdeztem, hogy számíthatnék-e rá mint vezetőtanárra (t.i. olyan tájékoztatást kaptam az akadémián, h. ilyesfélére szükség van az újabb szabályozás után is). Persze, valami olyan távolabbi gondolatom is van, hogy Téged kérnélek opponensnek – ha ez egyáltalában kérés dolga –, de mindenképpen szeretnék Tőled várni tanácsokat ebben az ügyben. Most befejezem azokat a terheket, amelyeket még régebbi életemben vettem magamra (Jókai kritikai kiadás, tankönyvi ügyek stb.), s remélem, hogy a tél végén már intenzívebben foglalkozhatnék az üggyel, s két-három év alighanem lehetőséget adna a dolgozat elkészítésére (a minőségi kérdés most még más lapra tartozik). Kérem tehát szíves támogatásodat, s remélem, hamarosan adhatsz is valamilyen tájékoztatást. Köszönettel, meleg üdvözlettel Nyíregyháza, 1963. július 26. (Margócsy József)
engedelmet a késői válaszért. Az előadást örömmel vállalom, ha akarod. Az egri „szökésem” kényszerű volt: egyik barátom csalt el, h. „félórácskára” látogassuk meg az Édesanyját, a szomszédfaluban. A „Szomszédfalu” sokadik falu volt, s igen jó bor volt benne; másnap délig ott maradtunk. Ugyanis a soffőr „nem vállalta” a vezetést. Máskor okosabb leszek. Üdvözöl Czine Miska [Bp., 1963. XI. 13. ]
10. József Úr, Professzor, Nagy Levél Írója Hazánknak, indulék bizony én Nyíregyházára, ha eljön az ideje. Szállást is kérnék […] Addig tartson az Egek Ura jó reménységben, különös tekintettel névnapodra. S azután is, míg csak kedved tartja. Akkor pedig örök életű lészel. Ámen. Cz. Miska [Bp., 1964. III. 19.]
11. Kedves Miska, már Szegeden szerettem volna most következő kérdésemet elmondani, de a remélt találkozás elmaradt. Az elnöki bejelentésből tudtam meg a nehéz okot, de csak tegnapelőtt tudtam meg, hogy végülis szomorú valóság lett az aggódásból, Édesanyád meg is halt. Ha most azt írom ide, hogy fogadd őszinte részvétünket, akkor ez frázisnak fogható fel, pedig ez valóban így van: a mi édesanyáink13 82 évesek múltak, s bizony így, sátorosünnep közeltekor, mindig arra gondolunk, vajon hányszor, meddig ünnepelhetünk még együtt a karácsonyfa alatt. S ha most aggódó bizonytalanság van bennünk, milyen szomorú és sivár lehet a komor bizonyosság. Hát ezért gondolunk mi Rád most különös szeretettel és részvéttel. Ne haragudj, hogy mégis ideírom kérdésemet. Nemrég elküldtem Neked igénytelen filoszcikkemet Móricz vajdasági fogadtatásáról. Most szeretném folytatni. De az 1941. dec-i Kelet Népe-számmal kapcsolatban kellene érintkeznem Csibével.14 Lennél
11
Hársfalvi Péter (1928–1985) történész, a nyíregyházi Tanárképző Főiskola Történelem tanszékének vezetője.
13
Nem elírás: Margócsy József édesanyja és nagynénje.
12
Király István (1921–1989) irodalomtörténész, akadémikus.
14
Csibe, Littkey Erzsébet, Móricz Zsigmond fogadott lánya.
30
31
szíves megírni használt nevét, címét, hogy megírhassam neki kérdéseimet. Bizonyára nem okoz nehézséget Neked ez. Előre is köszönöm kedvességedet. Ismételten elmondom, hogy nagy szeretettel és részvéttel gondolunk Rád, Rátok. Meleg baráti üdvözlettel Nyíregyháza, 1966. november 23. Margócsy József
12. a. Kedves Jóska, nagyon okosat és szépet írtál a megye irodalmi emlékeiről és a kapcsolatos feladatról. Miért a TIT-nek adtad? Fontosabb, s ismertebb folyóiratban kellett volna inkább közzétenned. S biztatnálak is: jegyzettel, apparátussal jelentesd meg az ItK-ban15 is. A Csibe-ügyben nem tudok még mindig, ill. még most sem lakcímmel szolgálni. Engem Vezér Erzsi16 vitt el hozzá egyszer, több évvel ezelőtt. Akkor a Belgrád rakpart közelében lakott. Lehet, hogy most is ott van a lakása, de a pontos címre nem emlékszem, és Vezér Erzsivel mostanában nem sikerült beszélgetni. Ha meg tudom, azonnal megírom. Kellemes szórakozást a kollokviumokon, s egyéb jókat kívánok Czine Miska [Bp., 1967. I. 13. ]
12. b. József, Vezér Erzsit kerestem. Emlékezete szerint Belgrád rakpart 18. a Csibe lakása, de nem biztos benne. A házat ismeri, meg fogja nézni és szól. – Addig nem igen kellene írnod Csibének, Erzsi szerint rossz lelki állapotban van. A pontos címet, ha Erzsi megmondja, megírom. Szia M [Bp., 1967. I. 13.]
12. c. Kedves Miska, mindkét leveledet megkaptam, nagyon köszönöm. Csibének márcsak azért sem írok egyelőre, mert nem tudom, hogy milyen név alatt tartózkodik ő most a világűrben. Tehát, ha végleges címét megírod majd, akkor írjad meg a jelenleg használatos polgári nevét is, amely név alatt ott, ahol – lakik. Előre is köszönöm. (T.i. a múltkoriban küldtem Neked egy Évkönyvet, s abban van egy lapos filoszcikk, amelyik afféle beszámoló volt az újvidéki hónap ösztöndíjas idejéről.17 Ennek folytatása lenne most a következő rész, a Móricz-levelek publikálása. Mivel a levelekben M. hivatkozik Csibére is, ezért szeretném megkérni, megkérdezni őt is. – Egyébként a következő Szemle-számban valószínűleg fog jönni néhány Móricz-levél; a múltkoriakról, amelyeket Csorba Sanyi18 publikált, nyilván tudsz. Most készíti elő Katona Béla,19 négyet, a Szabó Lőrinc kutatásaival kapcsolatban bukkant rá; kettőt pedig majd Molnár Mátyás20 fog előszedni, amelyeket a jánkmajtisi Ilkától szerzett. Persze, ezek kb. május-június előtt nem fognak megjelenni.) Köszönöm azokat a kedves szavakat, amelyeket a megyei irodalommal kapcsolatban írtál. Nagyrabecsült közös „barátunk”, Pataky21 is írta, hogy elolvastad, és egy két megjegyzésed volt. Ezeket a kéziratban igyekeztem tisztábba tenni; persze még nem láttam írásbeli kritikádat, pedig nagyon örülnék neki. – Kedves, hogy felhívod a figyelmemet az ItK-ra, de ott ilyesfajta cikkel nemigen foglalkoznak. Én ezt a gyűjtést többnyire csak itthoni gerjesztőnek szántam; épp akkor tartottam belőle előadást a megyei idegenvezetői tanfolyamon, amikor itt járt Pataky. Ő azonnal mondta, hogy írjam meg neki. Kicsit elszégyelltem magam, mert hiszen Te tudod a véleményemet Patakyról, most pedig oly nagy lendülettel ragaszkodott a megíráshoz és a kiadáshoz, hogy csuda. Pedig igazán nem érdemesítettem magamat erre a megtisztelésre nála. Mindegy. Volt valaki, aki megjelenteti, s remélem, most már jönni is fog, talán lesz 15-20 ember, aki elolvassa, hátha 3-4 ember tüzet fog tőle, esetleg a mi megyénkben vagy másutt. Akkor már nem volt hiába. No, meg aztán a mostani hézagokat majd kitölti más. Hát így vagyunk. Nagyon örülnék, ha láthatnálak errejártadban. Most indulunk a Vincze Lajos kiállítására, tavaly a baráti találkozón talán láttátok egymást. Rendes szivar. Szervusz. Nyh., 1967. jan. 15. M. József U. i. most jut eszembe, hogy nemrég olvastam egy leveledet, amelyet egy közös ismerősünk bennfelejtett abban a dolgozatában, amelyet nekem is megmutatott. A pusztadobosi Asztalos Jánosról van szó. 17
Margócsy József: Móricz Zsigmond a Vajdaságban. In: Acta Academiae Pedagogicae Nyíregyháziensis. Szerk. Bachát László. Nyíregyháza, 1965. 150–160.
18
Csorba Sándor (1934–) irodalomtörténész, a nyíregyházi Tanárképző Főiskola tanára.
19
Katona Béla (1924–1999) irodalomtörténész, a nyíregyházi Tanárképző Főiskola tanára.
15
Irodalomtörténeti Közlemények.
20
Molnár Mátyás (1923–1982), a vajai Vay Ádám Múzeum alapítója és vezetője.
16
Vezér Erzsébet (1915–2003) irodalomtörténész.
21
Pataki Ferenc (1928–) szociálpszichológus.
32
33
Igen szép dolgozatot irt, én is írtam neki róla. Nemigen értem, hogy Egerben miért nem kapott a dolgozatról részletes bírálatot, jóllehet ez előírás és követelmény minden szakdolgozattal szemben (illetve a bírálattal szemben). Nálunk is mindenki megkapja egy példányban a szaktanári véleményt az államvizsgai megbeszélés alkalmával. És ez így is a helyes. De hogy szó nélkül, csak úgy, ha jól emlékszem, közepest adjanak egy ilyen írásra, az már nyilván azt jelenti, hogy a dolgozatot el sem olvasták, csak osztályozták. Pedig – én nem ismerem az egri igényeket és normákat – de nagyon kevés az ilyen szakdolgozat, amelynek írója értelmesen és összefüggéseiben foglalkozna egy-egy íróval. Nekem még az jutott eszembe, hogy nem ártott volna foglalkoznia a paraszti jövendővel; igen-igen érdemes lenne ezt a könyvet ma, higgadtabban átolvasgatni, hátha ma másképpen vélekedhetnénk róla, mint annak idején a Fórumban Erdei Ferenc. Sajnos, nekem nincs meg ez a könyv. Annak idején elmulasztottam megvenni s azóta nem is láttam. – Biztatgattam ezt az Asztalost a múltkor, Pusztadoboson is, járási nyilvánosság előtt az írásra. Nem tudom, mint vélekedik. Talán, hogy most már nem kell vizsgára készülgetnie, talán inkább. Egyébként én alig beszélgettem vele régebben, csak most az ősszel, de akkor maszekben alig, s nemrég, amikor behozta elolvasásra a szakdolgozatát. Még és már csak ennyit akartam mondani.
13. b. Kedves Jóska, végre megvolnék. Lehet, hogy hasznavehetetlen ez a pár oldal, mert nem ilyen jellegű szövegre gondoltatok.24 Most már mindegy; ha elmarad, nem fog hiányozni. Szép őszt, változatlanul jó kedvet és más jókat kívánok – Miska [Bp., 1969. okt.]
13. c. Kedves József, a szedés hibátlan. Sokáig élj!
13. a. Czine Miskát idézi ez a levél, hívja tetemre, uram, Uram, URRAM, legyen szíves küldje már el azt a bizonyos bevezetőt ehhez a felszabadulási kötethez,22 mert 15-én le kell adnunk a kötetet, különben nem vállalja a nyomda. Ne hagyjál már benne bennünket a …-ban. Előre is köszönjük hozzánk való hajlandóságodat, minden szempontból. Postacím nem változott: Gulyás Emilné dr. Nyh., Megyei Tanács vagy nekem, Selyem u. 6., avagy Vasvári Pál u. 16., avagy Sóstói út 30. (NB nagyon sajnálom, hogy legutóbb ittjártadkor nem találkozhattunk; Zsolt23 nem árulta el, hogy jössz, máshonnan nem hallottam.) Kézcsók, üdvözlet s a többi. Nyh., 1969. október 6. M. József
Üdv: Czine Miska
[Bp., 1970. márc. 17.]
14. Kedves Miska! Megörültem az újságban olvasott hírnek és a másnap kapott meghívónak a pénteki szeánsszal kapcsolatban.25 Amikor szívből gratulálok a Parnasszus felé vezető úton sikerrel veendő akadályfutás eredményeihez, két szomorúságom azért csak van ezzel kapcsolatban. Az egyik az, hogy az opponensek között szerepel Mód Aladár, aki sajnos akkorra már földbe került. Őszintén nagyon sajnálom elmúlását, mert személyesen is, szakmailag is, emberileg is azok közé tartozott, akiket őszintén tiszteltem és becsültem fenntartás nélkül. Márpedig ezeknek a száma nem túlságosan nagy. A másik szakmai szívemet búsítja inkább, hogy tudniillik nem Móricz köteted folytatásáról van szó, hanem általánosabb témában disszertáltál. No, persze ami késik, nem múlik, s remélhetőleg az abortusz-törvény a Te monográfiádra, illetve annak folytatására nem vonatkozik.
22
Szabolcs-Szatmár huszonöt éve. Szerk. Cservenyák László, Margócsy József. Nyíregyháza, 1970. Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat.
24
Czine Mihály: Bevezető. In: Szabolcs-Szatmár huszonöt éve. Szerk. Cservenyák László, Margócsy József. Nyíregyháza, 1970. Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat, 199–201. p.
23
Bory Zsolt (1921–1984) könyvtáros, költő.
25
A meghívó Czine Mihály akadémiai doktori értekezésének vitájára szólt, 1973. november 30-ára.
34
35
Ismételten szeretettel gratulálok. Sajnos kedd, szerda, csütörtökön Budapesten kell lennem. Bodnár Gyurkánál26 le kellett mondanom a hétfői bizottsági ülést, Nálad meg ezt a péntekit. De hiába, úgy vagyok, mint Svarc bácsi a nászéjszakán: Valakinek néha a boltban is kell lenni. Ölellek Nyíregyháza, 1973. november 26. M. József
15. a. Kedves Miska! Véletlenül került hozzám ez a néhány Móricz-levél. Került hozzá egy jó csomó zöldség, saláta, kevesebb olajbogyó és kaviár, de mit tegyünk: szegény ember vízzel főz. A titokzatos című „Csengeri Krónika” nem más, mint egy helytörténeti cikkgyűjtemény Molnár Jóska bátyánk tiszteletére, aki de genere csengeri, egyébként, azt hiszem, nem kell bemutatni. Más baj nincs. Kézcsókkal, meleg üdvözlettel Nyíregyháza, 1976. augusztus 23. M. József
Amire már nem jöhetett válasz… Kedves Család, megkaptam a közösen kiadott gyászjelentést; köszönöm, hogy megosztják velem gyászukat. A temetésen nem áll módomban részt venni, ezért írom ezeket a sorokat. Már a negyvenes évek közepén, egy másik nyíregyházi középiskola tanáraként is hallottam Miskáról, később aztán meglehetősen gyakran volt találkozási alkalmunk. Őszinte csodálattal figyelhettem fel igen gyors karrierjére: kezdve a Rokonokhoz írt bevezető tanulmányán a Magyar Klasszikusok sorozatban és bátor vitáira idősebb írókkal, filozopterekkel, majd mind gyakrabban egészen egyéni, remek előadásaira szűkebb és tágabb környezetben egyaránt. Nemigen felejtem el kandidátusi vitáját, amikor a csipkelődő, kellemetlenkedő Bókának27 oly elegánsan válaszolt… Nem folytatom, nemigen kell nekem most tanúsítani a Család előtt, hogy mennyire becsültem, megszerettem Miskát. Elhihetik, hogy őszinte részvéttel viseltetem fájdalmuk, gyászuk iránt. Kézcsókkal, tisztelettel, barátsággal Nyíregyháza, 1999. február 4. Margócsy József
15. b. Kedves Fő-fő Tanár Úr, Kedves Jóska, köszönöm a különlenyomatot a Csengeri krónikából. Csak tudnám, honnan veszed az időt, hogy még egy tisztelendő asszony írásos dolgaira is jut belőle. Nem mondanád meg nekem is a receptet? Csakugyan nagyon sokat dolgozol, s még a Móricz-filológiának is érdemes adatokat juttatsz. Igazán megírhatnád összefoglalóan is: Móricz Zsigmond Szatmárban, Szabolcsban. Örülök, hogy a kishúgom Hozzátok kerülhet. Nagyon kedves, rendes ember; érdemes segíteni. S engemet is segélj meg, jó Uram, még Móricz-írásokkal is. S éltessenek az egek is, Ámen. Szeretettel – Miska (Czine) [Bp., 1976. aug./szept.] Szécsi Margit, Nagy László, Czine Mihály és Tokár Géza 26
27
Bodnár György (1927–2008) irodalomtörténész.
36
Bóka László (1910–1964) irodalomtörténész, akadémikus.
37
Kovács Tiborné
Képek az ünnepségről*1
A hatvan éves Czine Mihály köszöntése Nyíregyházán Részlet A Bessenyei Társaság 20 éves története (1987–2007) című könyvből A Társasági Fórum 1989. március 30-i összejövetelén Czine Mihályt, a Nyírmeggyeshez és Hodászhoz kötődő, s a megyével a nyíregyházi fiútanítóképzőben töltött diákévek múltán is szoros kapcsolatot tartó irodalomtörténészt, egyetemi tanárt köszöntötték 60. születésnapja alkalmából. A megyei könyvtár Köszöntő és bibliográfia címmel jubileumi kötetet jelentetett meg Kovács Tiborné szerkesztésében. A kiadvány a barátok, Király István, Margócsy József, Sárdi Béla és Görömbei András köszöntő írásait és a közel négy évtizedes munkásságát feltáró bibliográfiát tartalmazta a szerkesztő összeállításában. A könyvet a megyei könyvtár nevében Kovács Tibor nyújtotta át, köszöntve az ünnepeltet és a termet zsúfolásig megtöltő ünneplőket, köztük Czine Mihály családját, rokonait, barátait (Kósa Ferencet, Szervátiusz Tibort, Görömbei Andrást, Ratkó Józsefet, Márkus Bélát, Cs. Nagy Ibolyát, Imre Lászlót), az egykori osztálytársakat (Bartha Dénest, Dani Endrét, Lakatos Lászlót, Molnár Ferencet) és a kulturális közélet jelenlévő képviselőit. A köszöntést Margócsy József irányításával baráti hangulatú beszélgetés követte a Nép és irodalom című, válogatott írásait tartalmazó kötetekről. Az addigi gazdag munkásságának keresztmetszetét adó csaknem ezer oldal Karádi Zsolt szép és találó megfogalmazása szerint „nem pusztán egy lélek története, nemcsak egy sajátos, már kezdettől fogva karakteres tudósarc rajza, hanem a dolgozatokban, esszékben, köszöntőkben, nekrológokban megalkuvást nem ismerő, erkölcsében rendíthetetlen, a népszolgálat eszméjétől áthatott, az írott, s a kimondott szó becsületét teljes lélekkel vállaló humanista portréja bontakozik ki. Az ünneplés a főiskolán, a Bessenyei Társaság által szervezett első társas vacsorán folytatódott, ahol Bánszki István, Czine Mihály és Kósa Ferenc mondott pohárköszöntőt. E nap délutánján vette át Czine Mihály a megye legmagasabb elismerését kifejező „Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács Alkotó Díja” kitüntetést.
Czine Mihály és Margócsy József
A kép jobb sarkában: Czine Mihály és Margócsy József. A hallgatóság soraiban: Ratkó József, Kovács Tibor, Kovács Tiborné, Szervátiusz Tibor, Kósa Ferenc, Antal Miklós, Görömbei Andrásné, Görömbei András és Katona Béla.
*1 A képek a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Helyismereti Archívumából származnak.
38
39
Előadás közben
Dedikálás
40
41
Ratkó József
Babosi László
„Álmodjál a jó hazáról, pörölj a jó hazáért” Czine Mihály Ratkó Józsefhez írt levelei Ratkó József költő és Czine Mihály irodalomtörténész valamikor az 1950-es években ismerkedett meg egymással. Ratkó 1959-ben otthagyva a szegedi egyetemet családjával együtt hamarosan Budapestre került. „Akkor egy társaságba jártunk nagyon sokáig Czine Miskával, egy időben még Váci Mihály is hozzánk húzott. Nyolcan-tízen lógtunk esténként; a Móricz Zsigmond körtéren volt egy móri borozó, és ott gyülekeztünk általában Czine Mihály, Sánta Feri, Nagy László, Juhász Ferenc, Szécsi Margit, Horváth Terike néha eljött a férjével […] én a lelenc és a kezdő költő igen nagy áhítattal és alázattal hallgattam őket”1 – emlékezett vissza Ratkó József. A költő hamarosan visszakerült Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, rövid ideig Berkeszen laktak, majd Nagykállóban telepedtek le, de Czinével való kapcsolata nem szakadt meg. Egymás iránti szimpátiájuk, közös irodalmi eszményeik, azonos érdeklődési körük, a magyarság sorskérdéseiről vallott felfogásuk, szabolcsi kötődésük a barátságuk elmélyülését eredményezte. Az évtizedek során számos közös ügyben tevékenykedtek együtt, és megszámlálhatatlan kulturális rendezvényen, író-olvasó találkozón vettek részt.2 Ratkó felkérésére Czine vezette be az Alföld 1973/10-es szabolcs-szatmári irodalmat bemutató „tájszámát”.3 Később, amikor Ratkó barátaival, Antall István szerkesztő-riporterrel, Görömbei András irodalomtörténésszel, Nagy András László rendezővel közösen szerkesztette és működtette Nyíregyházán a Hangsúly című hangos folyóiratot, amelyet a nyíregyházi rádió sugárzott 1983 és 1987 között, akkor Czine Mihályt többször meghívták előadást tartani.4 Barátságuk bizonyítéka az is, hogy Ratkó a Jó hazát című versét Czine Mihálynak ajánlotta, az 1987-ben kiadott Kő alól című kézírásos könyvét pedig Görömbei András mellett Czine lektorálta. Sajnos Czine nem írt Ratkó Józsefről önálló tanulmányt, csak a Hetek antológiáról közölt rövid ismertetést.5 Tudomásom szerint tervezte, hogy
42
1
Debreceni Városi Könyvtár Helytörténeti Fotótárának Hangtára. 319/c.
2
Lásd pl. (-os): Kelet felől. A megyei irodalom seregszemléje a nyíregyházi színházban = Kelet-Magyarország, 19. évf., 1962. jan. 24., 19. sz., 4. p.; Irodalmi est Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmári Baráti Kör megalakulása alkalmából = Kelet-Magyarország, 23. évf., 1966. ápr. 14., 87. sz., 1. p.; Hatvani este Ratkó Józseffel = Népújság [Heves], 27. évf., 92. sz., 1976. ápr. 17., 8. p. ; Miklós Elemér: Bereg irodalmi hagyományai. Nyíregyháza, 1988, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, 47. p. /Szabolcsi Téka, 5./; Nagykálló Budapesten = Kelet-Magyarország, 46. évf., 1989. máj. 17., 114. sz., 2. p.
3
Czine Mihály: „Magyarország dagasztó tekenője” = Alföld, 24. évf., 1973, 10. sz., 3–4. p.
4
Lásd: http://www.mzsk.hu/hangsuly/krono.html
5
Czine Mihály: Hetek – antológia = Könyvvilág, 31. évf., 1986, 1. sz., 2. p.
43
írásban is górcső alá veszi majd a költő irodalmi munkásságát, ez nem valósult meg. Czine Ratkót nagyon jó költőnek tartotta, a Segítsd a királyt! című drámájáról pedig ekképpen vélekedett: „szívmozdító”6 „nagy írás a Ratkóé; István királyról meg magáról Jóskáról”.7
1. Jóska, kedves Ratkó Jóska,
Czine Mihály levelei Ratkó Józsefhez
ismered ezt a verset: „Én, egy a fegyvertelenek közül, egyensúlyozva egyszál hitemen a félelem szakadéka fölött énekelek. Magamat bátorítom. Talán átjutok a halálig.” Ha felejtetted volna: Ratkó József írta.8 Szép vers. Szép a köteted. Kemények, igazak a verseid. Köszönöm, hogy rám is gondoltál. Szeretettel üdvözöllek
(Czine) Miska
[1968]
2. Kedves Jóska, az antológiában9 egy igen szép verset találtam. Címe: Déva. Szerzőjéről talán már hallottál: Ratkó József. Ugyancsak a Ratkó József nevezetűtől való még két jó írás: Elővers, Örökbe fogadom. Az ki ezeket írta: költő. Isten is éltesse! […] Szeretettel köszöntelek – Miska [1973]
3. Kedves Jóska, Balassagyarmaton, a Költészet Napján, legalább tíz Ratkó-verset hallottam. Fiataloktól, gyarmatiaktól; szépen, értőn mondták. Igazában Ratkó-estet csináltak a nagy
6
Czine Mihály: A szülőföld mindenese. Búcsú Hársfalvi Pétertől = Alföld, 36. évf., 1985, 3. sz., 95. p.
7
Czine Mihály: A szülőföld mindenese. Búcsú Hársfalvi Pétertől = Alföld, 36. évf., 1985, 3. sz., 93. p.
44
8
A halálig c. verset idézte Czine, amely Ratkó József Fegyvertelenül (1968) című kötetének első verse. Czine levelében a neki küldött tiszteletpéldányt köszöni meg.
9
Czine Mihály itt az Alföld 1973/10-es szabolcs-szatmári „tájszámára” utal.
45
napon: nagyon jól tették. S azt is, hogy – így hallottam – SZOT-díjra javasoltak az illetékesek. Ha valaki, Te igazán érdemelten fogod megkapni. Előre is gratulálok hozzá. […] Szeretettel köszöntelek Miska (Czine) [1975 áprilisában]
4.
Kedves Jóska, köszönöm, szívből köszönöm a verseskönyvedet,10 s külön is a Jó hazát.11 Ember vagy, tiszta ember, igaz ember; tiszták és igazak a verseid is. Ne ügyelj a kicsinylőkre és a csipkedőkre; járjál csak tovább választott utadon. Álmodjál a jó hazáról, pörölj a jó hazáért. Várjuk szavaidat, a régi szeretettel – Miska (Czine) [1975]
5. Kedves Jóska, ne neheztelj, hogy mély bánatodban háborgatlak.12 Szécsi Margit13 kért meg: tudakolódjak Nálad a Nagy László-kiállítás tervek,14 lehetőségek iránt. Tudod az Ő elképzeléseit: azt szeretné, ha a megnyitókon Hegedűs D. Géza vagy Molnár Piroska mondana Nagy László verseket. Margit többek között Nagykállóra, Nyíregyházára, Mátészalkára gondolna, s mindenütt elsősorban a Te segítségedre. Nagyon kérlek, mielőbb válaszolj. Margit már kérdezte, beszéltem-e Veled; töredelmesen bevallottam, hogy csak most írok Neked levelet. Felhívhatnád Őt is, tíz órától kezdve ébren van, illetve fel szokta venni a telefont.15 Családodat, Téged köszöntelek szeretettel – Miska (Czine)
46
10
A Törvénytelen halottaim (1975) című Ratkó könyvről van szó.
11
Ezt a verset Ratkó József Czine Mihálynak ajánlotta.
12
1981. július 16-án Ratkó József tízéves kisfia, Attila, rövid lefolyású leukémiában a debreceni klinikán elhunyt. Erre utalt Czine Mihály.
13
Nagy László költő feleségéről van szó.
14
Nagy László grafikáiról van szó.
15
Ratkó természetesen segített. „A nemrég elhunyt költő, Nagy László grafikáiból nyílik kiállítás ma, kedd délután fél ötkor a mátészalkai úttörő- és ifjúsági házban – adta hírül a Kelet-Magyarország. Az ünnepélyes megnyitón közreműködik a két közismert költő, Szécsi Margit és Ratkó József, valamint a megyénkből elszármazott Hegedűs D. Géza színművész.”(Kelet-Magyarország, 1982. febr. 16., 39. sz., 5. p.)
47
Nagy Gáspár
Reménység jegenyéje Czine Mihálynak odaátra Legendák dús legénye reménység jegenyéje bánatunk lobogója fölszáll a tetejébe holnapra virradóra gyöngyösen hull sírodra tenger könny – zöld hajója templomi csöndességben fölúszik föl az Égbe havat küld reánk onnan mintha gézt Te már ott vagy befödöd sebeinket daloljunk bíztatsz minket ahogyan asztalodnál a félország sírodnál énekel s éltet téged meséli mondja léted szemöldököd hogy táncolt magához odaláncolt ismerték közel s távol hangod dallamát bárhol törtél de nem hajoltál érettünk szólt a zsoltár szólt zengett messzehangzón csikordult fellegajtón szállt alá gyászfehérnek országos hóesésben ahogyan most ez ének üzen a mindenségnek kizöldül áprilisra emléked sírod nyitja legendák dús legénye reménység jegenyéje (1999)
48
49
Végh Károly
Czine Mihály szoboravatása Hazát a szívben, hazát a magasban, hazát az irodalomban. Egy olyan hazában, ahol méltó módon lehet élni, egy olyan irodalomban, amely az emberekhez szól. Mihály, ezt akartad! Most bronzban, szoborrá öntve nézel le ránk. Talán mosolyogsz, egy kicsit felhúzod a szemöldöködet. Már példázat is lehetsz, hogy megérte ezt az utat bejárni, amely akár népmesei út is lehet, ahol egy kis juhászbojtár indul Hodászról meghódítani a világot. Egy közösség vágya öntött most szoborrá. Azok, akiktől indultál, akikhez mindig visszatértél, akikért mindig kiálltál. Most már lehet újból felpanaszolni neked, hogy nehéz idők járnak. Mintha kezdenék feledtetni szellemi seregedet: Móriczot, Adyt, Il�lyést, Németh László, az igaz barátot, Nagy Lászlót. A határon túliakat is. Az egységes magyar irodalmat. Az általuk kimondott, megszenvedett igazságokat. Őrző kell, hogy legyél még Mihály! Már lassan tíz éve, hogy temettünk. Közöttünk lehetnél még. Akkor zuhogott a hó, siratott az ég, zengett a zsoltár. Most mégis ünnepelni jöttünk. Te mondtad, hogy az igazi irodalom maga az élet. A méltó emberi élet, ahol erkölcs, igazság, egyenlőség, megértés uralkodik. Az általad képviselt, bemutatott alkotók életművéhez bátran köthetjük saját életünk iránytűjét is. A huszadik századi magyar irodalomtörténet meghatározó személyisége lettél. Szárszón mondtad 1993-ban A magyar irodalom jövője című előadásodban: „Az irodalom, az irodalmi kultúra mindenütt őrzi az identitást, mindenütt kínálja a szívbéli haza lehetőségét… Egy emberi magatartás meghatározói. Irodalmunk ismeretében mindenki osztozhat az Ady által megfogalmazott hitben: »A magyarság szükség és érték az emberiség, s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára.« Ezért volt lehetséges, irodalmunk segítségével, még a legnehezebb időben, a legnehezebb helyzetben is; számkivetve is – hazát teremteni. Hazát a szívben, Hazát a magasban – ahogy az Illyés vers mondja. Míg az ember nehéz helyzetben verseket tud mormolni az éjben, s sok százados irodalmunk szellemében cselekedni, addig biztosan érezheti a lába alatt a földet. S az eget is a feje fölött; biztosan járó csillagokkal. A kultúrának egyik fő ismérve ugyanis – rég tudott igazság –, hogy részesét felvértezi a legkülönbözőbb eshetőségekre. A győzelemre és a vereségekre is. Az életre és a halálra is.” Szuverén egyéniség voltál, aki a magyar nemzeti kultúra értékeinek védelmére törekedett, aki nem tűrte a szellem, a gondolat szabadságának korlátozását. Az első irodalomtörténész, aki a kissebségi magyarság kultúráját a magyar irodalom szerves részének tekintette. Elsőként fogalmaztad meg a határon túli magyarság irodalomtörténetét. Tamási Áron, Kós Károly, Sütő András, Áprily Lajos, Dsida Jenő általad is ju-
50
51
tott el a magyar irodalomban a méltó helyére. Fábry Zoltán, Dobos László Felvidékről, Csuka Zoltán, Herceg János a Vajdaságból. Magyarországról Szabó Pál, Veres Péter, Nagy László, Váci Mihály, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc. Hosszú lenne a sor valamennyit megidézni. Sajátos irodalomközelítés, felfogás jellemzett, amelyben jelentős helyet kapott a magyarságtudat, az identitás kérdése, a történelmi szemlélet, az emberi-közösségi értékek. Ady, Móricz szülőföldje a te világod is. Tudatosan kerested a gyökereket. Az ő életművükben saját pályádnak programját is láttad. Az irodalom, a személyes sors, a vállalt feladat, az eszménykép és kutatási tárgy mennyire összekapcsolódott nálad. Az irodalom értékeinek újszerű bemutatásával, a legnehezebb világból induló közösség vállalásával és felemelésével a legmodernebb, legeurópaibb lépéseket tetted meg. Te mondtad: „...az új csak a hagyományokba ágyazottan lehet igazán életképes, a magyarság és modernség nem egymást kizáró fogalmak.” Elvitathatatlan tőled az érdem, hogy az irodalom nemzetalkotó elem lett. Igazán akkor voltál elemedben, mikor nagy távlatokban, nagy ívben, széles összefüggésrendszerben tudtad vizsgálni az irodalmat. Szerves, fejlődő egésznek látni azt, és fogalmilag tisztán kibontani annak áramlatait, fejlődését. Amit te megvalósítottál az a huszadik századi magyar irodalom közösséghez szólása. Életművednek egyik súlypontja a népi irodalom kutatása, értékeinek felmutatása és annak védelme volt. Szükség is volt erre a védelemre, hisz a mozgalom eredményit elhallgatták, félreértették, tudatosan elferdítették. Milyen sokat mond tanulmányköteted címe is: Nép és irodalom. Egy olyan huszadik században éltél, ahol nem akarták ezt érteni. Érettük való kiállásod – mikor az értékek devalválódását, tudatos torzítását éltük – személyes sorsodat is meghatározta: kirekesztettek, kitiltottak, műveid nem jelenhettek meg, még törvényt is hoztak, akadályozták, hogy ne lehess egyetemi tanár, az akadémia nem fogadott sorai közé. Kiállásaid, tiltakozásaid a sorozatos retorziók ellenére – Görömbei Andrásé a kifejezés – a tehetség és a jellem próbái voltak. A nagyhatású személyiségek példatárait érdemes külön is szemügyre venni, hogy a magyar művelődéstörténetből miket tartott felemlegetésre méltónak, hisz hatásában képes a művelődési-szellemi hangsúlyokat, értékrendeket áthelyezni. Ezek közé tartoztak a népi-közösségi indíttatású tanulmányaid, előadásaid, a kálvinista hagyományok, a református kollégiumoknak a szelleme, ahová „csizmás” diákok is bejuthattak, példát szolgáltattak a népi tehetségek felemelkedéséhez, a népi értelmiség megteremtéséhez. Alkalmasak voltak munkáid az irodalomelméleti- és történeti hangsúlyok átrendezéséhez is. Mint pedagógus is iskolateremtő egyéniség voltál. Pedagógiai gondolkodásmódodat Ady, Móricz, Németh László, Illyés Gyula eszméi formálták. Akit magával ragadott mondanivalód, stílusod, az végleg barátoddá, tanítványoddá vált, ám voltak olyanok is, akik nem értették világlátásodat, mondanivalódat. Ha már tiltottak a rádiótól, ha már nem jelenhettek meg tanulmányaid, könyveid, egy nagyobb katedra felé fordultál. Jártad az országot. Hívtak mindenhová. A legkisebb helyre is elmentél, Felvidék, Kárpátalja, Erdély, még Amerika emigráns magyarjaihoz is, ahol konokul emelted a magasba, ahogy te mondtad, a csillagokba a magyar
értékeket. Szavaidra, hanghordozásodra egy ország emlékszik, valóban a lélek ünnepei voltak a veled való találkozások. Németh László írta, hogy „az eklézsiajárások szép szokását szeretném folytatni.” Ezt az eklézsiajárást követted. Még egyik tanulmánykötetednek is ezt a címet adtad: Németh László eklézsiájában. Tudtad, hogy az ismeretterjesztő munka megrövidítheti a kutatásra fordítható időt. Mégsem tartottad elfecsérelt időnek azt. „… a filológia művelőjét az élet dolgaira figyelmezteti” – mondtad. „… Az irodalom engem leginkább az élet részeként érdekel.” A Czine-jelenség ekkor már országossá nőtt, mértékké, igazodási ponttá az alkotók és a valódi értékeket befogadni kívánók körében. Mihály! A szemközti iskolában – most Czine Mihály könyvtár – tanultad a betűvetést Liszkay tanító úrnál, majd Siketh Mihálynál folytattad, aki felismerte benned a tehetséget és meggyőzte édesapádat, hogy engedjen tovább tanulni. Ebben a templomban talán még a most itt lévőkkel együtt is énekelted a zsoltárokat, Fóris tiszteletes úr is bíztatott, hogy tanulj tovább. Ő ismerte Adyt is, együtt iratkozott be a teológiára Móricz Zsigmonddal. Te is már-már elképzelted válladon a szép fekete habos palástot. Hitted, hogy a magyarság és a protestantizmus, magyarság és a kálvinizmus századok óta összetartoznak. Magas tisztségeket is betöltöttél az egyházadban, mert azt vallottad, hogy „nem az időnként változó politikákhoz kell igazodnunk, hanem az Istentől kapott törvényhez. A szívünkbe írt törvény szerint kell cselekedni.” Most amikor ide térsz vissza, a templomkertbe, újra zeng a zsoltár. Borsi Antal szobrászművész alkotott örök formába. Azt mondta, könnyű volt a dolga, bölcsész végzettségű maga is, találkozott többször veled. Mikor ujjai az arcod vonásait alakította, felvételről hallgatta hangodat, mintha újból ott lettél volna vele. Most fizikai voltodban is hazatértél Hodászra. Légy őrző Mihály, Ady szép szavaival. Őrző a strázsán. Szükség van rá. Most még emlékszünk rá, ahogy őt idézted, még mindnyájan tudjuk mondani: „A magyarság szükség és érték az emberiség, s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára.”
52
53
Hodász, 2009. január 23.
CZINE MIHÁLY EMLÉKJELEI * 1
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata 2002-ben emléktáblát állíttatott annak az épületnek a falán, ahol Czine Mihály 1966-tól élete végéig élt és alkotott. A díszes emléktábla Rajki László domborművével Budapest I. kerületében, a Szabó Ilonka u. 31. sz. alatti épület falán látható.
Mindössze 10 éve halott Czine Mihály, de emlékét már kőbe faragták és bronzba öntötték, nevét őrzi könyvtár, nyugdíjas klub és díj. A kisdiák Czine Mihály Hodászon koptatta az iskola padjait. Az iskola épületét mára könyvtárrá alakították, amely 2004 óta egykori diákja nevét viseli. 2005 óta pedig a bejárat mellett emléktábla is hirdeti, hogy Czine 1935-től 1941-ig volt a református iskola diákja.
A következő fontos állomás Czine Mihály életében a nyíregyházi Tanítóképző Intézete volt. Czine 1943 és 1948 között volt az intézet növendéke, ahol különösen a magyartanára, Sárdi Béla volt rá nagy hatással. Az egykori tanítvány emléktábláját 2005. november 24-én leplezték le a mai Kölcsey Gimnázium épületének falán.
*1 Internetes források alapján összeállította: Ilyés Gábor. Források: http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=11058&Itemid=46, http://www.szoborlap.hu (Pál Tamás fotója)
54
55
A budapesti Pro Literatura Alapítvány kezdeményezésére és szervezésében 2004ben Czine Mihály sírja fölé díszes síremléket emeltek, amelyen a 42. zsoltár első sorai olvashatók: „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik”. A Szervátiusz Tibor által készített síremlék a Farkasréti temetőben található (6/2-1-82.).
A Pro Literatura Alapítvány 2005-ben hozta létre a Czine Mihály-díjat azzal a szándékkal, hogy azoknak a munkáját ismerje el, akik Czine Mihály irodalomtörténész életművét közkinccsé teszik, ápolják, munkájukban az ő gondolatvilágát, szellemiségét is tovább éltetik. A díj kitüntetettjei a Rajki László által készített emlékérmet vehetik át.
56
57
F ó k u s z b a n
a
c i v i l
s z e r v e z e t e k
Dr. Csermely Tibor
A Bessenyei Társaságról Hagyományápolás és kultúrateremtés három évszázadban Amikor szellemi elődeink 1898-ban életre hívták a Bessenyei Kört, Szabolcs vármegye első irodalmi és művészeti egyesületét, azzal a nem titkolt szándékkal tették, hogy fórumot teremtsenek a megye értelmisége számára. Névadója a Tiszabercelen született, a Sárospataki Kollégiumban tanuló, majd Mária Terézia egykori testőrségének tagja, a bécsi Burg könyvtárőre, az elmélkedő bihari remete, a magyar felvilágosodás bölcsész-költője és filozófus-írója. Hogy miért éppen ő, erről dr. Bánszki István, a társaság jelenlegi elnöke így írt a közelmúltban megjelent jubileumi kötet előszavában (Miért Bessenyei?): „Bessenyei értékelte és elfogadta az előtte járó nemzedékek legjobb írói teljesítményeit, az erkölcsi értékeket felmutató alkotásokat, s a felvilágosodott Európa legfrissebb eseményeivel gazdagította azokat… Miért Bessenyei? Aki megismerte műveit, annak számára ez nem kérdés.” A Szabolcs Vármegyei Bessenyei György Művelődési Társaság alapszabályzatban megfogalmazott célja egyrészt a Bessenyei-kultusz ápolása, másrészt az irodalomnak, a művészetnek és a tudománynak a művelése. A kezdetekről szólva érdemes megemlítenünk, hogy a Bessenyei Kör kiváló tudós tagjai egyúttal a város lokálpatriótái is voltak; létrehozták a Jósa András Múzeum elődjét, „a régiségi múzeumot”, 1930-ban megjelentették az első Bessenyei Almanachot (évkönyvet), a helyi szerzők írásait, majd a Szabolcsi antológiát, 1934 és 1944 között szerkesztették a Szabolcsi Szemlét, életre hívták a Zeneiskolát, a tiszaberceli szülőházon emléktáblát helyeztek el, és kezdeményezték Bessenyei hamvainak a bakonszegi (pusztakovácsi) sírjából való áthelyezését a nyíregyházi köztemetőbe 1940-ben. A II. világháború idején kényszerűen szünetelt a társasági tevékenység. 1947-ben, Bessenyei születésének 200. évfordulóján újjászervezték, új alapszabályt hagytak jóvá, és új tisztikart választottak. Sajnos, 1948 után a diktatúra szerte az országban véget vetett a civil egyesületek és társaságok működésének. Ez lett a sorsa a Bessenyei Társaságnak is, amikor 1949 decemberében önfelszámolásra kényszerült. Csaknem negyven évnek kellett eltelnie, hogy a társaság 1987-ben újjászülessen. Ez idő alatt azonban Bessenyei nevét vette fel a képzőművészeti szabadiskola, a népi
58
kollégium, a tiszaberceli termelőszövetkezet, a kisvárdai gimnázium és1972-ben a Tanárképző Főiskola. Az 1987-es újjáalakulást következetes és tervszerű előkészítés előzte meg. A főiskola névfelvétele alkalmat adott arra, hogy különböző irodalmi fórumokon újjászülessen a Bessenyei-kultusz. Tudományos ülések, emlékkiállítások, irodalmi műsorok és dr. Bánszki István: Így élt közöttünk Bessenyei György című kötete jól szolgálták a társadalmi méretű előkészítést. 1987 májusában Bánszki István, akkor a főiskola tanára levélben tájékoztatta azokat, akik a társaság létrehozását támogatták, hogy a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a főiskola irodalmi tanszéke a főiskola fennállásának 25. évfordulóján a megyeszékhelyen létrehozza a Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaságot. Azóta 23 év telt el. Az 1987 és 2007 közötti húsz év történetét, az elnökség felkérésére Kovács Tiborné ny. könyvtárigazgató írta meg, és szép kötetté Erdélyi Tamás társasági tag formálta. Kétségtelen tény, hogy az első néhány év az alapozás időszaka volt. Előadássorozat idézte meg szellemi elődeinket. Róluk először önálló füzetekben jelentek meg a tanulmányok, majd egy gyűjteményes kötetben együtt olvashattunk kultúrateremtő nagyjainkról, így például Lukács Ödönről, Jósa Andrásról, Popini Albertről, Geduly Henrikről, Czóbel Minkáról, Vietórisz Józsefről, Turi Sándorról, Belohorszky Ferencről, Bory Zsoltról, Méreiné Juhász Margitról és másokról. Társasági fórum címmel előadássorozatot indított a társaság a megyei könyvtárral közös rendezésben. A beszélgetések keretében megyénkhez kötődő, kiemelkedő személyiségeket, irodalmárokat, művészeket, tudósokat ismerhettek meg az érdeklődők (Király István, Kósa Ferenc, Czine Mihály, Rákos Sándor). A költészet ünnepei, a Bessenyei Irodalmi Napok, irodalmi évfordulók, emlékünnepségek, verspályázatok, könyvbemutatók, a Bessenyei nevét viselő intézmények bemutatkozása, versmondó és előadói versenyek jelzik az egyre teljesedő társasági tevékenységet. A közelmúlt, az utóbbi öt év történetét a 2005 óta megjelenő almanachokból ismerhetjük meg. Amikor ezekről a kötetekről szólok, a személyes érintettség felelősségét élem át mind a válogatásban, mind a közreadásban. Valamennyi kötet előszavát elnökünk, dr. Bánszki István írja. Ezek az írások nemcsak az elnöki feladatkör megnyilvánulásai, hanem az irodalomtörténész igényes irodalmi tanulmányai is. A kötetenkénti ismertetés helyett tematikus rendszerben történő bemutatást választottam, így igyekszem a sokszínű, gazdag kulturális palettát felmutatni. A Bessenyei téri Bessenyei szobor (Kallós Ede alkotása) évente történő megkoszorúzása alkalmából az utóbbi hat évben Ferencz Miklósné, Szitha Mária, Kovács Tiborné, Hajnal András, dr. Fazekas Árpád és dr. Bene János mondott beszédet. Örvendetes, hogy az igényes irodalmi tanulmányok szerzői is rendszeresen szót kapnak havi rendezvényeinken. Így Bugya István költő: Vallomás a költészetről, Kerekes Attila Miklós tanár: Pásztortűz címen az erdélyi folyóiratról szóló, dr. Nagy Éva főiskolai tanár: Hol a költészet mostanában?, és dr. Fabinyi Tamás evangélikus püspök A Biblia és a szépirodalom című előadásai olvashatók az évkönyvben. A nyelvészet témakörét dr. Minya Károly és dr. Székely Gábor főiskolai tanárok előadásai képviselik. A kortársművészetekről dr. Jánosi Zoltán főiskolai rektor, dr. Fazekas Árpád orvostörténész és a
59
méltatlanul elhallgatott színművészről (majd újságíróról), Berki Antalról Kührner Éva és Veszprémi Erzsébet emlékeztek drámai hevülettel. A Bessenyei társasági összejövetelek leggazdagabb témaköre az írói, költői bemutatkozások. A tényszerűség arra kötelezne, hogy az utóbbi évek valamennyi megszólalóját felsoroljam, most mégis azt választom – elnézést kérve ezúton is azoktól, akikről ehelyt nem esik szó –, hogy csak néhányukat említsem meg, azzal a pontosítással, hogy a válogatás nem jelent értékítéletet. L. Gál Mária a csend költője megrázó líraiságával, Pagonyi Szabó János bravúros verstechnikájával, Szabó Lajos őszinte szavai múltról és jelenről, Bodnár István a természet és a tárgyi világ lírai bemutatásával, dr. Dolinay Tamás bölcs humorával, Vengrinyák János sors érlelte gondolataival, dr. Papp Irén (PI) félperces bölcsességeivel hívták fel a társaság figyelmét sajátos világlátásukra, mondanivalójuk formai kereteire. Mindig nagy érdeklődés kíséri az intézménybemutatókat, amikor is dr. Balogh Árpád rektor a Nyíregyházi Főiskoláról, Papp Istvánné igazgató a Vikár Sándor Zeneiskoláról, Kujbusné dr. Mecsei Éva a megyei levéltárról adott tájékoztatást. A könyvbemutatók közül kiemelkedett Dr. Reményi Mihály: Emlékmorzsák című kötete és Futaky László-Kovács Tibor kétkötetes megyei könyvtártörténete. A Bessenyei-emlékek közvetlen ápolását Kocsis István kultúrházigazgató Ezüstkert című drámája és dr. Nagy Ferenc: A köznemes Bessenyei című előadása szolgálta. A sokrétű és változatos programot tovább gazdagították dr. Extendéné Zsurkai Ilona előadása a hétköznapi megküzdési technikáinkról, továbbá az évfordulós megemlékezések, például 1956-ról, amikor az irodalmi műsorokat gyakran Horvát József költő-tanár és felesége, Gizike adták. A 2007. évet Bessenyei György születésének 260. és az újraalakult társaság működésének 20. évét az elnökség Bessenyei Emlékévnek nyilvánította. Az emlékév kiemelkedő eseménye volt a Bessenyei emlékezete című kiállítás, amelyet a társaság a megyei könyvtárral közösen rendezett a könyvhét keretében. Az év decemberében a megyeháza nagytermét Bessenyeiről nevezték el. A Bessenyei Nagyterem bejáratánál emléktáblát helyeztek el, és a megyei önkormányzat kifejezte szándékát, hogy a méltó megemlékezés céljából együttműködik a Bessenyei Társasággal. Végül szót kell ejtenünk a társasági elismerésekről, kitüntetésekről. A társaság tagjai közül 25-en kapták meg a Bessenyei emlékérmet, Nagy Lajos Imre alkotását és 14-en a társaság díszoklevelét vehették eddig át. Évente visszatérő alkalom a karácsonyi fehér asztalos összejövetel az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében, ahol a pezsgős koccintást mindig az elnöki köszöntő előzi meg. A Bessenyei-serleget kezében tartva, dr. Bánszki István Vietórisz József sorait idézi, mintegy újra és újra emlékeztetve a társaság elkötelezettségére: „Ez a serleg Bessenyei serlege, Tiszta borral tüzes lelket önts bele, Úgy idézd a Bessenyei szellemét: Műveltségért, magyarságért Küzdjön minden nemzedék!”
60
Az immár három évszázadban jelen lévő társaság mai tagjai, amikor igyekszünk napjainkban is megvalósítani az értéket őrző és kultúrát teremtő munkát, a büszkeség mellett mindig átéljük a felelősséget is. Források, felhasznált irodalom Szellemi elődeink. A Bessenyei Társaság kultúra-teremtő nagyjai. Nyíregyháza, 2001. Dr. Bánszki István: A Szabolcs vármegyei Bessenyei György Művelődési Kör története (1898–1949). Nyíregyháza, 1989. Kovács Tiborné: A Bessenyei Társaság 20 éves története (1986–2007). Nyíregyháza, 2009. Bessenyei Almanach (a társaság évkönyvei 2005. 2006. 2007. 2008. 2009.) Szerk.: dr. Csermely Tibor. Nyíregyháza.
Bessenyei-emlékérem (Nagy Lajos Imre alkotása)
61
Dr. Bihari Albertné
• A regionális szellemi élet aktualitásának megjelenítése • A térségben élt ill. élő alkotók művészetének mind szélesebb körrel való megismertetése
A MÓRICZ ZSIGMOND KULTURÁLIS EGYESÜLET Az egyesület alapítása, céljai A Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület (továbbiakban: Egyesület) alapításának ötlete Móricz Zsigmond születésének 125. évfordulójára rendezett Móricz-emlékévben merült fel. A szándékot hamarosan tett követte, s közel öt éve, 2005. május 4-én megalakult Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár ill. a Nyíregyházi Főiskola égisze alatt az Egyesület. Az Egyesületet az irodalom iránt elkötelezett 33 könyvtáros, tanár, irodalombarát hozta létre azzal a nyílt hitvallással, hogy szűkebb régiónk, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szellemi és kulturális életében markánsan jelenítse meg mind a Móricz-hagyományok ápolását, mind pedig a regionális szellemi élet aktualitásait. Célkitűzésünk tehát túlmutat a hagyományőrzés tradicionális funkcióján, törekvéseink ezen túlmenően olyan korszerű tartalmakra is tekintenek, melyek huszonegyedik századi szellemi életünkben szervesen jelen vannak. A szervezet működési területe elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, de rendezvényeink, tevékenységünk hatóköre kiterjed az egész országra ill. a határon túli magyar lakosságú területekre. Az Egyesület művelődési, irodalmi és honismereti jellegű közhasznú társadalmi szervezet, amely a társadalom és az Egyesületben tevékenykedő egyének közös érdekeinek kielégítésére az alábbi célok megvalósítására vállalkozik: • tudományos tevékenység, kutatás • ismeretterjesztés • kulturális tevékenység • a kulturális örökség megóvása Az Egyesület a tevékenységét a fenti célokon belül a következő területeken fejti ki: • A Móricz-kultusz ápolása, emlékhelyeinek gondozása, Móricz Zsigmond életművének feltárása és ismertetése
62
• Országos ill. határon átívelő kultúrateremtő szerep felvállalása
Az egyesület tevékenysége A fenti célkitűzéseinket tudományos konferenciák, emlékülések, emlékműsorok, előadások, ankétok, kiállítások, versenyek rendezésével, pályázatok hirdetésével, emlékhelyek kialakításával, emlékjelek állításával, kiadványok megjelentetésével valósítjuk meg. A közel ötéves fennállásunk során taglétszámunk 130 főre bővült. Közben nyolc tudományos konferenciát szerveztünk, három emlékhelyet alakítottunk ki ill. avattunk fel, hat kiadványt jelentettünk meg, huszonöt kötetbemutatót tartottunk, három szavaló- ill. prózamondó versenyt valamint öt kiállítást rendeztünk. A tudományos konferenciák zömén névadónk életének és munkásságának kutatási eredményeiről számoltak be a neves irodalomtörténészek, ám a régió kevésbé ismert és méltatlanul elfeledett költőit is megidéztük. 2006. július 7-én Tiszacsécsén került sor arra a Móricz-emléknapra, melynek keretében Egyesületünk kezdeményezésére a helyi és a megyei önkormányzat támogatásával a Móricz-szülőház ideológiai indíttatású történelem hamisításának korrekciója megtörtént. Az eredeti szülőház helyén – Kossuth út 93. sz. alatt – Móricz-emlékkaput avattunk, melyet Fehérvári József túristvándi fafaragó készített. Az ünnepélyes átadást és koszorúzást követően tudományos tanácskozással folytatódott az emléknap programja. A konferencia jeles előadói (Antal Anikó Zsuzsanna, Gazdagné Barcsik Magdolna, Hamar Péter, Hegyi Katalin, Mercs István, Szilágyi Péter) árnyalták Móricz és Tiszacsécse kapcsolatát, s számos életrajzi dokumentumot új megvilágításba helyeztek. A tudományos ülést Móricz Imre, az író fogadott fia, a Móricz Társaság társelnöke nyitotta meg. Az emlékülésen elhangzott előadások szerkesztett változata az Egyesület Társasági Tükör II. című 2007-es évkönyvében látott napvilágot. 2007. április 14-én Egyesületünk kezdeményezésére Anarcs község Önkormányzatával és a Czóbel Minka Baráti Körrel közös szervezésben Czóbel Minka halálának 60. évfordulóján tudományos emlékülésre került sor Anarcson „Már hogyne szeretném ezt a tájat” címmel. A rendezvény nyitányát a költőnő szobrának megkoszorúzása jelentette, melyen számos nyíregyházi és megyei illetőségű civil szervezet, intézmény képviseltette magát. A tanácskozás neves irodalomtörténészei (Bakajsza András, Gerliczki András, János István, Karádi Zsolt, Kusper Judit, Veláczki László, Margócsy Klára) színvonalas, különböző megközelítési módokat integráló előadásai mérföldes lépést jelentenek az ország kulturális tudatában méltatlanul mellőzött Czóbel Minka rehabilitációjában. Az előadások szerkesztett változatát Margócsy József, Mercs István tanulmányaival, Deák-Takács Szilvia írásával, kuriózumokat felmutató fotókkal kiegészítve 2008-ban jelentettük meg az Egyesület Modus Hodiernus (jelentése: mai módon-
63
mai szemmel) címmel jelzett könyvsorozatának első köteteként. A tanulmánykötetet Nyíregyházán, Kisvárdán és Anarcson is bemutattuk. 2007. december 13-án a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziummal és az anarcsi Czóbel Minka Baráti Körrel közös szervezésben először, de hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg az „Írást cselekedni” című megyei versmondó versenyt. A 69 általános – ill. a középiskolás versenyzőnek Czóbel Minka verseiből kellett felkészülniük – a költőnőnek ily módon is emléket állítva. 2008. december 11-én a Nyugat c. folyóiratra emlékeztünk a Zrínyi Gimnáziumban második alkalommal rendezett „Írást cselekedni” című megyei szavalóversenyen, ahol Ady Endre, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső pályakezdő költészetéből készült fel 65 általános ill. középiskolás versenyző. 2010. február 9-én harmadik alkalommal, hasonlóan népes részvétellel szerveztük meg a versenyt, ezúttal Rákos Sándor költészete jelentette a témát. 2007. szeptember 5.-én emlékeztünk meg Móricz halálának 65. évfordulójáról a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. A könyvtár előtt lévő Kő Pál alkotta Móricz-szobor megkoszorúzása után megnyitottuk az író életművét bemutató kiállítást, majd tudományos emléküléssel zártuk az emléknapot. Cséve Anna és Hamar Péter irodalomtörténészek valamint Mercs István és Baranyai Norbert Phd-hallgatók ismertették Móricz-kutatásaik legújabb eredményeit. 2008-ban, a Nyugat c. folyóirat alapításának 100. évfordulója előtti tisztelgésünk jeléül október 17-én „Nyugat csapatjának keleti zászlaja” címmel tudományos emlékülést rendeztünk a megyei könyvtárban. A konferencián a folyóirat és a kelet-magyarországi régió kapcsolatáról a korszak avatott ismerőitől (Antal Attila, Baranyai Norbert, Bertha Zoltán, Gerliczki András, Hegyi Katalin, János István, Karádi Zsolt, Kulin Borbála, Margócsy István, Márkus Béla, Mercs István, Sipos Lajos, Végh Balázs Béla, Veláczki László Imre) hallhatott színvonalas előadásokat a népes irodalombarát közönség. Az előadások szerkesztett formája a közeljövőben megjelenik a Modus Hodiernus című sorozat második köteteként. 2008. október 27-28-án Nyíregyháza főterén fogadtuk a Petőfi Irodalmi Múzeum Nyugat-buszát. Az országjáró vándorkiállítás számos diák és felnőtt látogatót vonzott. 2009. április 4-én a Kálmánházán született Rákos Sándor Kossuth-díjas költőre emlékeztünk halálának 10. évfordulóján. Az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziummal közös szervezésű emléknapon „Nem bánhat könnyedén a szóval, ki törvényt fogalmaz” címmel tudományos emlékülést rendeztünk, ahol Bakajsza András, Gerliczki András, Imre László, Szilágyi Péter, Szilágyi László és Valachi Anna szolgált novumokkal Rákos Sándor költészete kapcsán. A megemlékezés részeként a Kossuth Gimnáziummal és a Bessenyei György Társasággal közösen emléktáblát avattunk a gimnázium homlokzatán, jelezvén, hogy e gimnázium tanulója volt a költő 1937-40 között. 2009-ben sokszínű programsorozattal emlékeztünk Móricz Zsigmond születésének 130. évfordulójára. Június 26.-án a Nyíregyházi Főiskolával és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tagozatával közös szervezésben Móricz emlékezete címmel emlékkonferenciát tartottunk a Nyíregyházi Főiskolán. A Móriczéletmű sokoldalú megközelítését hallhattuk Baranyai Norbert, Ablonczy László, Benke László, Karádi Zsolt, Mercs István, Pethő József, Takács Miklós, Szabó Magda, Szilágyi Péter és Vasy Géza tolmácsolásában. Az élénk érdeklődéssel kísért rendezvény nem
csupán méltó ünnepe volt névadónknak, de szakmailag is számos újdonsággal és érdekességgel szolgált. Június 28-án Tiszacsécsén ünnepi műsorral, koszorúzással és szimpoziummal emlékeztünk a jeles évfordulóra. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzattal és a szentendrei székhelyű Móricz Zsigmond Társasággal ill. az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel közösen szervezett emléknapra az ország számos településéről és Szatmárnémetiből is érkeztek vendégek. A köszöntők és az ünnepi műsort követően Hogyan emlékezünk Móricz Zsigmondra és miért címmel az Móricz emlékhelyek és az író nevét viselő intézmények, civil szervezetek vezetőinek előadásai hangzottak el. Nyíri Csaba (Leányfalu), Agócs Gyula (Zagyvarékas), Bihari Albertné (Nyíregyháza), Szabó Tamás (Kisújszállás), Imre Mihályné (Debrecen) Szilágyi Péter (Prügy), Hegyi Katalin (Budapest) tartott beszámolót. A szimpóziumot Móricz Imre, a Móricz Zsigmond Társaság társelnöke vezette le. Az emléknap zárásaként Hamar Péter kalauzolásával a környék Móricz-emlékhelyeit kerestük fel. A megemlékezések sorát az október 16-án a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban rendezett „Ex oriente lux”: Előadások Kelet Népéről című tudományos emléküléssel zártuk. A Baranyai Norbert, Bertha Zoltán, Elek Ottó, Gerliczki András, János István, Karádi Zsolt, Mercs István, Nagy Balázs, Végh Károly, Veláczki László tolmácsolásában elhangzott színvonalas előadások hozzájárultak a folyóirat történetének, alkotóinak, köztük Móricz Zsigmond életművének mélyebb feltárásához. Ratkó József halálának 20. évfordulójára Egyesületünk kezdeményezésére a helyi önkormányzattal és a Kazinczy Ferenc Társasággal karöltve emléktáblát avattunk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisrozvágyon, ahol a költő 1945 nyarán sorkoszton volt. Petraskó Tamás polgármester köszöntője után neves irodalomtörténészek és a költő barátai (Fehér József, Jánosi Zoltán, János István, Antall István, Petraskó Zoltán) méltatták költészetének jelentőségét, időszerűségét. Az avató-ünnepség méltó zárásaként a Rege együttes Ratkó néhány megzenésített versét adta elő, Illyés Péter előadóművész pedig a költő három versét szavalta el. Egyesületünk műhelymunkájának szerves része a könyvkiadás. Már 2006-ban megindítottuk a Társasági Tükör című sorozatot, melynek eddig 3 kötete jelent meg, s bennük a tárgyév egyesületi híreit, irodalmi konferenciák előadásainak szerkesztett változatát, a térség alkotóinak valamint tagtársaink irodalmi munkáit jelentettük meg. Hozzájárultunk tagtársaink Viraszkó Szilvia Közülünk valók című interjúkötete és Petrusák János Csoda vagy mostoha című verseket, novellákat és monodrámát tartalmazó kiadványának kiadásához is. Kötetbemutatóinkon egyrészt saját kiadványainkat, évkönyveinket mutattuk be, másrészt tagtársaink (Csorba Dávid, Demeter Sándor, Futaky László, Hamar Péter, Nagy Zsuka, Pagonyi Szabó János, Papp Irén, Petrusák János, Viraszkó Szilvia) kiadványaival ismerkedhettek meg az irodalombarátok. Emellett bemutattuk még Valachi Anna Csigavonalban a Parnasszusra című Rákos Sándorral foglalkozó monográfiáját is. Kiállításaink zöme névadónk életművét ill. munkásságát bemutató emlékkiállítás formájában öltött testet. Szívesen teremtettünk lehetőséget tagtársaink számára is, pl. Karádi Zsolt párizsi fotóiból rendeztünk tárlatot. Az Egyesület több alkalommal szervezett kirándulást, melyek kapcsán főként az ország területén található Móricz Zsigmond emlékhelyeket kerestük fel. 2008-ban részt vettünk Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeuma avató ünnepségén ill. 2009-ben az itt
64
65
rendezett „Nincs más haza, csak az anyanyelv” című konferencián. E programokat követően a környék Kazinczy Ferenc emlékhelyeit (Sátoraljaújhely, Sárospatak, Felsőregmec) és más látnivalókat (Füzérradvány, Karos, Karcsa, Pácin) is felkerestük. 2009-ben Móricz-emlékérmet alapítottunk, melyet elsőként Móricz-kutatásai elismeréseként Kováts Dániel irodalomtörténésznek adtunk át.
* Örömmel tölt el bennünket, hogy a kitűzött céljaink mentén, vállalt küldetésünk szellemében dolgoztunk és értük el az eredményeinket. A jövőben új utak és lehetőségek keresésével, a műhelymunka hatékonyabbá tételével, a publikációs fórumok továbbfejlesztésével, a kiadványaink köztudatban való megjelenítésével kívánjuk erősíteni tudományos és művelődési szerepvállalásunkat. Mindezen célok megvalósításának az Egyesület aktív, feladatvállaló tagsága és számos intézmény, civil szervezet együttműködő támogatása a záloga, hiszen miként Bessenyei György mondotta: „társaságra vagyunk teremtve”.
66
JÓNAI ÉVA
A VÁCI MIHÁLY IRODALMI KÁVÉHÁZ Mivel nagyon szeretjük az irodalmat, a verseket és a művészeteket 2004. január 8-án tizenegy alapító taggal úgy döntöttünk, hogy Nyíregyházán, a Borbányai Művelődési Házban Irodalmi Kávéház elnevezéssel klubot hozunk létre. Elhatároztuk, hogy havonta egy alkalommal kortárs költőknek és íróknak adunk lehetőséget arra, hogy műveiket, könyveiket bemutathassák; továbbá népművészeti és képzőművészeti kiállításokat szervezünk, felkutatjuk és támogatjuk a könyvvel még nem rendelkező, kezdő versírókat és a tehetséges általános iskolai tanulókat. A klubunk tagjai közül néhányan maguk is szívesen írogatnak verseket, prózákat. Természetesen nekik is lehetőséget adunk Kávéházunkban műveik felolvasására, illetve válogatás után írásaikat a Borbányai Hírmondóban megjelentetjük. 2004 óta az Irodalmi Kávéház közel száz alkalommal tartott rendezvényt. Eddig két alkalommal Borbánya Gyöngyszemei címmel kulturális tehetségkutató versenyt szerveztünk 6 éves kortól 90 évesig. Nagyon szeretjük Váci Mihály verseit, többünk még azzal is kötődik hozzá, hogy abban az utcában lakik, ahol a „sokaság fia” született. Lippai Ilona klubtagunk segítségével ismertük meg Tar János nyugdíjas pedagógust, a Váci Mihály Emlékbizottság elnökét. Az ő közreműködésével 2004. december 10-én megkoszorúztuk a költő egykori szülőháza helyén álló lakóépület falán lévő emléktáblát (Szeder u. 59.), amit városunk önkormányzata a Városvédő Egyesülettel karöltve 2004. május 26-án helyezett el. Másnap megnyitottuk a „Váci Mihály élete képekben” című vándorkiállítást. Tar János felhívta a figyelmünket a Váci Mihály munkásságát és életét kutató Ladányi András író nevére, akit később meghívtunk könyveinek bemutatására. Ladányi András felkarolta és segítette megvalósítani azt az elképzelésünket, hogy a nevünk legyen Váci Mihály Irodalmi Kávéház. Felkértük, hogy a felelősségteljes munkában legyen a segítőnk, tiszteletbeli vezetőnk. 2006. január 7-én ünnepélyes keretek között újra megkoszorúztuk a Váci Mihály szülőházán elhelyezett emléktáblát, majd utána a Művelődési Házban megtartottuk a névadó ünnepséget. A Jósa András Múzeum nekünk ajándékozott egy bekeretezett Váci Mihály fotót, amit dr. Dámné dr. Rácz Magdolna adott át. A nagyobb méretű fényképet a művelődési ház bejáratánál helyeztük el azért, hogy jelezze a betérő vendégeknek: a Borbányai Művelődési Házban működik egy kis közösség, amelynek a tagjai a maguk egyszerű módján igyekeznek megőrizni, és ápolni Váci Mihály szellemi örökségét. A havi rendszeres összejöveteleken túl elhatároztuk, hogy összegyűjtjük azokat az érdekes és értékes történeteket, amelyek Váci Mihállyal kapcsolatosak. „Találkoztam Váci Mihállyal” címmel leírjuk és átadjuk ezeket Ladányi Andrásnak. Úgy gondoljuk,
67
hogy nagy dolgokat már a Váci Mihály-kutatók, tisztelők összegyűjtötték, de mi még a „morzsák” felszedegetésével rábukkanhatunk értékekre itt a szülőföldjén. Felvettük a kapcsolatot az Önkormányzat területi képviselőjével, Gyebrószki Jánossal, aki segítségünkre van a gyűjtőmunkában. Egy kerékpártúra alkalmával a Nyugdíjas Klub tagjaival együtt a Mandabokorban megtekintettük a Váci-emlékházat. Továbbra is megemlékezünk a jeles napokról, és más Irodalmi Körökkel is ápoljuk a kapcsolatokat. Pl. 2006. január 21-én a Hosszúpályi Irodalmi Kör volt a vendégünk. 2009-ben Budapestre utaztunk, ahol a Váci Mihály Kollégium udvarán közösen a Váci Mihály Kör vezetőségi tagjaival, az intézmény igazgatónőjével, dr. Patai Kálmánnéval, a tanárokkal, diákokkal és nem utolsó sorban Gyebrószki Jánossal – aki alakulásunk óta támogat bennünket és lehetősége szerint részt is vesz a rendezvényeinken – elültettük azt a két jegenyefát, amit magunkkal vittünk névadónk szülőföldjéről. Két éve több közös nagyobb szabású rendezvényünk volt a Bokortanyák Lakosságáért Egyesülettel, amelynek Gyebrószki János a vezetője. 2010-ben továbbra is célunk, hogy névadónk szellemi örökségét méltóképpen őrizzük, és Irodalmi Kávéházunk tartalmas életéről játékfilmet készítsünk. Az ünnepi Könyvhéten Egerben mutatkozunk be alkotásainkkal. Július elején a Balaton-felvidéken tartjuk szokásos nyári táborunkat, amelyet Ladányi András tiszteletbeli vezetőnk jelenleg szervez. A könyvbemutatók mellett megemlékezünk a jeles napokról, októberben már hagyomány nálunk, hogy Váci felolvasóestet szervezünk. Köszönettel tartozunk intézményünk igazgatójának, Bohács Józsefnek, hogy helyet biztosít nekünk és támogatja rendezvényeinket.
H e ly tö r t é n e t i
gy ű j t e m é n y e k ,
m ú z e u m o k
Elek Andrásné
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény kiállítóterme
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény Nyíregyházán a Móricz Zsigmond utca 48. sz. alatt található, és a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (FETIKÖVIZIG) működteti. Az alapításról néhány szóban: 1962-ben az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájegységi múzeumok létesítését rendelte el. A Nyíregyházi Vízügyi Igazgatóság vezetése azonnal megkezdte a gyűjtő és szervezőmunkát. A Nyírvíz palotában kialakítottak egy „Múzeumi szobát” 15 négyzetméteren, amely napjainkra 160 négyzetméterre bővült. Elődeink összegyűjtötték és restauráltatták a Nyírvíz-palota padlásán tárolt társulati elnökök, igazgatók festett portréit. Felvették a kapcsolatot a „nagy vizesek” utódaival, örököseivel, akiktől életrajzi adatokat, személyes használati tárgyakat, fotókat, eszközöket sikerült begyűjteni. Széles körben tájékoztatták a dolgozókat a gyűjtőmunka fontosságáról. Ennek kapcsán sok régi eszköz és tárgy került a gyűjteménybe. 1966-tól megkezdődött az összegyűjtött anyag leltározása, a vízügyi tervek, az irattári anyagok szakszerű feldolgozása, a meglévő fotók archiválása. Tíz év elteltével egy vezetői döntés alapján megszüntették a gyűjtemény kezelését és csak 1986-ban került újra rendezés alá. 1989–1994-ig a Nyíregyházi Jósa András Múzeumban A Felső-Tisza-vidék vízügyi múltja címmel kiállítást rendeztek a gyűjtemény anyagából. 1988-tól Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond utcában működik a gyűjtemény. Működési engedélyt 1989. március 31-én kapott. Mai helyét az épület földszintjén 2002-ben – az épület rekonstrukciója kapcsán – foglalta el. 2004 februárjában nyitotta meg kapuit a felújított, új arculatot nyert Történeti Gyűjtemény. Az évtizedek alatt összegyűlt anyag – a vízügyi múlt megannyi emléke – nagy meglepetést okoz az idelátogatónak és a szakmabelieknek, de csupán a múlt emlékei iránt érdeklődő is láthat szép tárgyakat, képeket, portrékat. Gyűjteményünkben megtekinthetők eredeti mérnöki oklevelek a 19. század végéről, a földmérés eszközei: szögprizmák, teodolitok, szintezőműszerek, továbbá a Tisza, Szamos, Túr, Kraszna folyók műszaki tervei, a belvízcsatornák dokumentációi, szivat�tyútelepek műszaki leírásai. A későbbi évekből vízgazdálkodási keretterveket, ár- és
68
69
belvízvédelmi terveket őrzünk. Korabeli fotók alapján követhetjük nyomon a műtárgyak, zsilipek, tiltók, szivattyútelepek építését, és a nagy Tisza-völgyi árvizek romboló munkáját. Maketteken ismerkedhetünk meg az istrángos cölöpverővel, a Szamoson a múlt században működött hajómalommal. A kubikos talicska és kordély modellje felidézi a nehéz fizikai munkát, melyet őseink végeztek annak érdekében, hogy mederbe tereljék a vizeket. Kiállítótermünkben régi irodai eszközöket, írógépeket, számológépeket, rajzeszközöket is láthatunk. A hírközlés eszközei szemléltetik azt a fejlődést, mely e téren évtizedek alatt végbe ment. Az 1800 kötetes múzeumi könyvtárunk becses darabjai a Vízügyi Közlemények c. folyóirat, melyek 1890-től napjainkig rendelkezésre állnak, és igen értékes műszaki tartalommal bírnak. Időszaki kiállításokkal, esetenkénti rendkívüli nyitva tartással kedveskedünk az érdeklődőknek, és rendszeresen megünnepeljük a vízügyes évfordulókat, eseményeket. A „Múzeumok Éjszakája” c. országos rendezvényen meghosszabbított nyitva tartással, különböző témájú kiállításokkal és programokkal várjuk vendégeinket. A gyűjtemény évről évre ismertebbé válik régiónkban, ezt mutatja a látogatók, kutatók, adatkérők számának növekedése. Életrajzi anyagok, tanulmányok, monográfiák, vízügyi tervek, térképek állnak a kutatók és a szakdolgozók rendelkezésére. Mára a vízügyi múlt ápolása és kutatása túlnő a gyűjtemény falain. Fontosnak tartjuk a vízüggyel kapcsolatos régi műtárgyak megőrzését és bemutatását is. A nagyecsedi és a tiszaberceli szivattyútelepet ipartörténeti műemlékké nyilvánítattuk. Nagyecseden kialakítottunk egy Vízügyi Technikatörténeti Kiállítóhelyet. Ezek a létesítmények nagyon szép reprezentánsai a vízügyi technikatörténetnek. Az 1947–48-as gátszakadás emlékére Tivadaron egy árvízi emlékművet állítottunk. Az árvízi újjáépítés során kibontott régi zsilipeket kiállítjuk a működési helyszín közelében, mementóként az utókor számára. A nagyecsedi szivattyútelepet Péchy Lászlóról az Ecsedi-láp Társulat igazgató főmérnökéről neveztük el. Ugyancsak az ő nevét vette fel a Tiborszállási Általános Iskola. Az iskolával kialakult jó kapcsolatunk hozadéka, hogy évente egy-két diák a vízügyi szakmát választja továbbtanulása céljaként. Az Igazgatóság Péchy-díjat alapított, melyet évente két eminens tanulónak ítéli oda a tantestület. Koszorúzási ünnepség keretében rójuk le tiszteletünket jeles vízügyesek sírjánál születésük, vagy haláluk évfordulója alkalmából. A Felső-Tisza Híradó hasábjain is megemlékezünk neves elődeinkről. Munkánkat segíti az is, hogy könyvek, kiadványok, filmek készülnek a megye vízi emlékeiről. Itt szeretném megemlíteni a 111 vízi emlék Magyarországon c. könyvet Dr. Szlávik Lajos és Fejér László szerkesztésében. Elkészült a nagyecsedi szivattyútelepet és Technikatörténeti Kiállítóhelyet bemutató film, és folyamatban van a gyűjteményünk kincseit bemutató film készítése. Igazgatóságunk tiszteli és ápolja a vízügyi emlékeket. Hálával emlékezünk azokra az elődökre, akik két világháború alatt féltve őrizték és megmentették a társulatok jegyzőkönyveit, terveit, és köszönettel tartozunk mindazoknak, akik napjainkban is gyűjtéssel, adományokkal gyarapítják gyűjteményünket.
70
H o n i s m e r e t i
k r ó n i k a
2009. szeptember 1. – december 31.* Szeptember 4.: Megemlékezés Nyíregyháza 1944. évi bombázásának évfordulója alkalmából a vasútállomáson, valamint az Északi temetőben a szabolcsi repülőkről. Szeptember 5.: Tatabányán a „Tilos az A” webmagazin és a Váci Mihály Kör a Bányásznapi rendezvény keretében a webmagazin emléktábláját avatta és a magazin Bodza irodalmi rovata kapcsán emlékezett Váci Mihályra. Szeptember 12.: Dohanics János emléktáblájának leleplezése a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium épületének falán. Szeptember 20.: A nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület kezdeményezésére a Kisrozvágyi Polgármesteri Hivatallal és a Kazinczy Ferenc Társasággal karöltve Ratkó-emléktáblát avatott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisrozvágyon, ahol a költő sorkosztos volt. Szeptember 19.: A Váci Mihály Irodalmi Kávéház „Őseink nyomában” című ünnepségén kiállítással egybekötött könyvbemutatókat rendezett. Dancs Lajos és Németh Zoltán: Orie Suhaj – Tirpák népdalok című könyvét dr. Bihari Albertné a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese mutatta be. Márkus Mihály: A Bokortanyák népe című könyvet pedig Kopka János szerkesztő, kiadó méltatta. A tirpákság múltja és jelene című kiállítást Gyebrószki János a Bokortanyák Lakosságáért Egyesület elnöke nyitotta meg. Tirpák ételkóstolóval, Burszával zárult a rendezvény a Borbányai Művelődési Házban. Szeptember 26.: „Várostelepítő őseink nyomában” – a Nyíregyházi Városvédő Egyesület tagjainak szakmai tanulmányútja a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával Szarvas városába. Október 5.: Dr. Szalay Sándor emléktáblájának leleplezése a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium épületének falán. Október 6.: Megemlékezés az aradi vértanúkról a nyíregyházi evangélikus templomban és Damjanich János szobránál. Október 6.: A kisvárdai Rákóczi Szövetség az aradi vértanúk emléktáblájánál koszorúzott.
* A krónika a Jósa András Múzeum, a Kemecsei Városvédő Egyesület, a Kisvárdai Rákóczi Szövetség, a Kisvárdai Városvédő Egyesület, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, a Nyíregyházi Városvédő Egyesület, a Nyíri Honvéd Egyesület, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, a Váci Mihály Irodalmi Kávéház és a Váci Mihály Kör fontosabb eseményeit tartalmazza.
71
Október 7.: A Béres József TIT Kisvárdai Egyesület és a TIT Jurányi Lajos Egyesülete tudományos ülést tartott a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban. Előadóként helyi és környékbeli pedagógusok szerepeltek. Október 7–8.: XVI. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok a Megyei Levéltár és a szatmárnémeti Szatmár Megyei Nemzeti Levéltár közös szervezésében. Pro Archivo-emléklapot kapott Mikecz László, aki a levéltárnak adományozta családja 19–20. századi iratait. Erre az alkalomra kiállítást készítettek a család irataiból. A helytörténeti pályázat első díját Fogarassy Zoltán A szamossályi református egyház története születésétől 1849-ig című dolgozata nyerte. Október 9.: A Sóstói Múzeumfalu 30 éves – jubileumi emlékkonferencia. Erdész Sándor emléktáblájának leleplezése. Október 13.: Emlékkonferencia a kenyérmezei csata emlékére Nyírbátorban. November 4.: a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nyíregyházi Jurányi Lajos és kisvárdai Béres József Egyesülete rendezett tudományos ülést a záhonyi városházán, az előadók között Farkas Bertalant is üdvözölhették. November 6.: A kisvárdai Rákóczi Szövetség döntött a Rákóczi- emlékplakett adományozásáról, a díjazott Marczinkó István nyug. pedagógus, ig. helyettes. November 25.: Váci Mihály emléknap. A költő nyíregyházi emlékjeleinek megkoszorúzása. November 26.: Dr. Jósa András születésének 175. évfordulója alkalmából az Arany János Gimnázium és Általános Iskola aulájában bemutatták „A vármegye legkedvesebb gyermeke” című emlékkönyvet. November 27.: „Balogh István emlékdélelőtt”a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban. December 10.: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár a „Múltról mindenkinek” című rendezvénysorozata keretében bemutatta A nagyhalászi Hevra-könyv című kötetet. December 22.: Tatabányán a Tatabányai Váci Mihály Általános Iskola és a Váci Mihály Kör közös rendezvényén Váci Mihály születésének 85 évfordulójára emlékeztek. December 27.: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata emléktáblát helyezett el Úsz István parochus tiszteletére a Szent György Nagyvértanú Magyar Orthodox Egyházközség épületének (Széchenyi u. 5.) falán.
72
