HONISMERETI ÍRÁSOK A HAJDÚSÁGBÓL

HONISMERETI ÍRÁSOK A HAJDÚSÁGBÓL II.

HAJDÚSÁGI KÖZLEMÉNYEK 6. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY

1976

HAJDÜSÁGI

KÖZLEMÉNYEK 6

HONISMERETI ÍRÁSOK A HAJDÚSÁGBÓL II.

HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 1976

. 5LS6»i

W

/

H A J D Ú S Á G I KÖZLEMÉNYEK 6 A Városi Tanács (Hajdúböszörmény) és a Hajdúsági Múzeum honismereti kiadványa Szerkeszti: Dr. Nyakas Miklós Felelős kiadó: Dr. Nyakas Miklós Engedély szám: 4009—37 1976.

Felelős vezető: Nyíri István 77-3403 DEÀSZ Nyomda, Debrecen

KÁPLÁR

MIKLÓS

IN M E M Ó R I Á M

EMLÉKÉRE

KÁPLÁR

MIKLÓS

TARTALOM

Előszó: í r t a Zsúpos Gábor tanácselnök Káplár Miklós: A művészetről (közli N y a k a s Miklós)

7 9

Maghy Zoltán: Emlékeim K á p l á r Miklósról

13

Sz. Kürti Katalin: K á p l á r Miklós m ű v é s z b a r á t a i , segítői

23

Makoldy Sándor: K á p l á r Miklós húsvéti tojásai

28

Dankó Imre: K á p l á r Miklós festészetének n é p r a j z i vonatkozásai

30

Örsi Julianna: A családi élet jellemzői H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n a századfordulón

34

Szémán Zsuzsa: Legény- és leány élet a házasság előtt Hajdúböszörményben

51

A borítón Szilágyi I m r e g r a f i k u s ex librise l á t h a t ó

ELŐSZÓ

Ö r ö m m e l vállalkoztam a r r a a f e l a d a t r a , hogy a H a j d ú s á g i K ö z l e m é n y e k soron következő számához előszót í r j a k , a n n á l is inkább, m e r t a közleményeket H a j d ú b ö s z ö r m é n y város Tanácsa s a j á t j á n a k tekinti, olyan szellemi alkotásnak, amely méltán r e p r e z e n t á l j a a város történeti, n é p r a j z i és művészeti értékeit, s amely hasonló f u n k c i ó t szándékszik betölteni a t á g a b b környék, a H a j d ú s á g esetében is. Örömmel tettem eleget nem utolsó sorban azért is, m e r t ezt a számot városunk nagy festőművészének, K á p l á r Miklós e m l é k é n e k szenteltük, a n n a k a festőművésznek, aki méltán szerzett országos h í r n e v e t H a j d ú b ö s z ö r m é n y n e k , s nevet adott az i m m á r több m i n t egy évtizede m ű k ö d ő H a j d ú s á g i N e m z e t közi Művésztelep d í j á n a k , a K á p l á r Miklós művészeti d í j n a k is. A helyesen értelmezett hagyományápolás, a megfelelő színvonalon végzett honismereti m u n k a fontos segítője szocialista t á r s a d a l m u n k építésének, szocialista k u l t ú r á n k és eszmeiségünk elmélyítésének. Ebből a felismerésből adódóan H a j d ú b ö s z ö r m é n y város Tanácsa rendszeres és átgondolt kiadványpolitikát folytat, a m e l y — túlzás nélkül á l l í t h a t j u k — országos figyelmet váltott ki. A most közreadott kis f ü z e t — úgy érezzük — méltán illeszkedik be ebbé a sorba.

Zsúpos Gábor, a városi tanács elnöke

7

A MŰVÉSZETRŐL Káplár Miklós

A mi m a g y a r m ű v é s z e t ü n k n e k sok nehézséggel kellett megküzdenie, gyakran állott a b u k á s szélén. Valódi erőhöz még ez ideig n e m jutott. A t á r s a d a lom zöme i r á n t a mindig hideg volt. F ö n n m a r a d á s á t is csak a n n a k köszönhette, hogy mindig a k a d t a k egyesek, akik önzetlen m u n k á v a l segítségére siettek. Ez a szomorú pangás a n n a k a következménye, hogy n á l u n k a művészet iránt nincs kellő érdeklődés, nincs elég szeretet. Kevesen lelkesülnek é r t e úgy, mint ahogyan m e g é r d e m e l n é . Csak igen kevesen érzik a n n a k szükségességét, hogy m a g u k a t m ű a l k o t á s o k k a l környezzék, hogy o t t h o n u k a t szebbé, ízlésesebbé tegyék. A luxus és a kényelemszeretet n e m hiányzik n á l u n k . A túlságos takarékosság nem tartozik h i b á i n k közé. Az öltözködésre, piperére, az étkezésre, ü n n e p é l y e k r e szegény c s a l á d j a i n k is g y a k r a n sokat költenek. Nem egy család m e n t ilyeneken tönkre. De műízlésnek kevés n y o m á r a akadunk. Vagyonosaink h á z á b a n m á r v á n y r a , a r a n y r a , d r á g a k e l m é k r e eleget találunk, de ritkán valódi egyéni ízlésre valló m ű t á r g y a k r a . A szabónő üzlete virágzik, a kárpitos megél, de a művész sanyarog. A laikusok közül csak kevesen foglalkoznak a művészettel. Kevesen értenek hozzá. M ű b a r á t altg van, m ű é r t ő a n n á l is kevesebb. Kevesen ismerik nálunk a művészet nagy becsét és éltető erejét. Pedig r e n d k í v ü l nagy örömet, lélekemelő gyönyörűséget ébreszt a művészi szépség látása. Alig ismerek nagyobb szellemi örömet, alig valamit, ami a n n y i r a leköt, a n n y i r a pihentet, ami a gondolkodást és érzést a n n y i r a az élet m i n d e n n a p i gondjai fölé emeli, m i n t a művészet a l k o t á s a i n a k szemlélete. A szép és a jó misztikus kapcsolatban v a n n a k egymással. A szép magasztos érzést, n e m e s gondolatokat ébreszt az e m b e r b e n . A f o r m á k h a r m ó n i á j a lelki h a r m ó n i á t idéz elő. Aki a szépet megérti és valóban szereti, f o g é k o n y a b b lesz a jövő i r á n t is. A legnemesebb élvezet: a természetnek és a valódi művészeti b á j n a k a h a t á sa alatt állni. Ritkán élünk olyan intenzív életet, r i t k á n é r z ü n k annyi szeretetet a nemes iránt, ritkán érezzük m a g u n k a t a n n y i r a kiemelve a kicsinyességek köréből, a n n y i r a összeforrva a naggyal, az állandóval, az örökkévalósággal, mint a m i k o r a természet egy-egy nagyszabású percének h a t á s a alatt állunk, vagy amikor egy-egy genie alkotását b á m u l j u k meg. Elragadtatással ki ne emlékeznék vissza a r r a a csodatevő benyomásra, a m e l y e t lelkére azon rövid, de gyönyörű pillanat gyakorolt, a m i k o r szépségének h a t á r t a l a n e r e j é t a természet mintegy f i t o g t a t j a s a m i k o r a fény és színpompa mesés gazdagságú s k á l á j a és megkapó h a r m ó n i á j a mellett a világosság és a sötétség u r a l ma egymással váltakozik.

9

S ki n e sorolná élete legszebb percei közé azt, amikor egy nagy mester valamely alkotását m e g l á t j a először. Főleg, ha m á r meg b í r j a érteni a m ű vészt és még nem f e l e j t e t t el érezni és n e m vesztette el lelki ruganyosságát. Vagy mikor egy festőnek r e m e k m ű v é t friss szemmel és megerősödött ítélettel viszontlátja és kedve szerint gyönyörködhetik b e n n e s amikor r a j t a a régi szépségek mellett mindig ú j meg ú j csodás t u l a j d o n s á g o k a t fedez fel. S a művészet nemcsak az egyes e m b e r n e k életét teszi kellemesebbé, t a r talmasabbá és nemesebbé, nemcsak az egyén nevelésének és lelke fejlődésének egyik legbecsesebb eszköze, h a n e m az a nemzetnek is erőforrása. Hódító h a t a l m a t ad nekik és őket az emberiség jótevőivé és h a l h a t a t l a n o k k á teszi. A művészet jelentőségét Itália t ö r t é n e t e világítja meg a legjobban. Ezen nemzet csodás érdekességű m ú l t j a bizonyítja, hogy a művészet óriási j a v a k a t szerez a n n a k a népnek, amely azt magas f o k r a bírta emelni. Az olasz föld első nagy művészete nem volt természetes szülötte t a l a j á nak, h a n e m más földről lett oda átültetve. A római nép i n k á b b hódító, inkább katonai és politikai tehetséggel bírt, m i n t művészettel, de azért mint igazán nagyszabású népnek, mint olyannak, amely u r a l k o d á s r a született, nagy érzéke volt a művészet i r á n t is. Tudta, hogy felsőbbséges állásának biztosítására az erő eszközein kívül az esztétika eszközeire is szükség van. Ezért a m ű v é szetet és a művészeket tudatosan importálta. Szerencséjére a legnemesebb forrásból meríthetett. Szerencséjére a görög alkotások és a görög művészek p á r a t l a n tőkéje állott rendelkezésére. Az ellenállhatatlan és hódító római nép tág látóköre és e r e j é n e k nagy a r á n y a művészetében is kifejezésre jut. A római városok voltak a legszebbek, amelyeket általában i s m e r t ü n k Európában. Annyi szobor, díszítő oszlop, diadalkapu, annyi m á r v á n y , a r a n y és szín és olyan n a g y m é r e t ű a r á n y o k alig voltak más városokban találhatók, mint a róm a i a k b a n . A művészet a nemzet tükre. S ezen ébresztő hatás kedvező t a l a j r a talált. Itália és Róma k á p r á z t a t ó nagy m ú l t j á v a l , sokat ígérő kincseivel, a népvándorlás legtehetségesebb népeit vonzotta magához úgy, hogy a világ régi u r á n a k véréhez az ú j világ vezérlő f a j a i n a k vére keveredett. Ezért természetes is volt, hogy az ú j világ legszebb eredményeit először Olaszországban éri el. De természetes volt az is, hogy a k u l t ú r a fejlődése itt először a művészet fejlődésében nyilvánult. Itt az égboltozat fénye, a levegő kristálytisztasága, a föld szépsége s végül a múltból f ö n n m a r a d t nagyszerű művészi emlékek a k u l t ú r a iránt fogék o n n y á vált emberi agyvelőt és szívet természetszerűleg a f o r m á k és színek dicső b i r o d a l m á b a vezették. A régi Róma sírjából f ö l t á m a d t és szelleme az ú j fejlődés irányítójává vált. Művészete ú j életet szerzett számára. Az ásatások csodás szépségű m ű r e m e k e k e t hoztak napfényre. A föld visszaadta a kincseket, amelyeket a b a r b á r kor idejében m a g á b a fogadott s belőlük ú j művészet fejlődött ki. Az olasz nép művészi tehetsége és az a bűbájos környezet, amelyben élt m á r a középkorban kifejlődött pompás életm ó d j a és öltözködése, fogékonnyá tették a szép iránt. Szunnyadó esztétikus tehetségét a görög-római művészet megismerése csodás erejű m u n k á r a indította. Kezdetét veszi a p á r a t l a n és utolérhetetlen renesance. Olaszország a civilizáció élére kerül. Olyan fényes e r e d m é n y e k e t ér el, amelyeken azóta egy nép sem bír túltenni. A n n a k a dicsőségnek az értékét, amelyet az olasz népnek a renesance szerzett, meg sem lehet mérni. Olyan eredmények, amelyeket az olaszok a XV. és XVI. századokban elértek, elegendők ahhoz, hogy egy nemzet egész történelmét dicsővé tegyék. Egymaguk a nemzet egész életének

10

nép jogot adnak. E g y m a g u k a f a j t , a m e l y őket létrehozta, az egész e m b e r i ség legnagyobb jótevői közé emelik. Sok század m u n k á j á n a k méltó célját és dicső apotheozisát a l k o t j á k : amelyet n e m szabad és n e m lehet a v e l e j á r ó egyenes haszon mértékével mérni. A renesance olyan nagy lett, hogy m ' n d e n nemzet még a k k o r is irigyelheti, ha k á r á r a szolgált volna az olaszok ia.:. De tényleg nagy hasznuk volt belőle. Egész Európa elismerésében részesült. Az olasz e m b e r előtt m i n d e n ország h a t á r a , m i n d e n u d v a r k a p u j a n y i t v a állott. A világ neki adózott. S v a l a m i n t R ó m a civilizációja a b i r o d a l o m b u k á sa után is hasznot h a j t ó tőke volt. Midőn a XX. században az olasz nemzeti eszme ébredezni kezdett, Európa rokonszenvét dicső m ú l t j a szerezte m e g számára. Amint a görög dicsőség Görögország, a római m ű v é s z e t és a renesance az olasz nemzet újjászületésének egyik eszközévé vált. Ma Olaszország egyik fő jövedelmi f o r r á s a régi dicsőségében van. M ű v é szetének csodás kincsei az idegenek ezreit vonzzák olasz f ö l d r e és az idegenek pénzét nyerik meg az olaszok számára. Igaz, hogy Olaszország p é l d á j á t n e m u t á n o z h a t j u k , igaz, hogy ezt a szerencsés országot a művészet terén alig fogja más nemzet utolérni és alig fogja m á s nemzet ügyét oly nagy lépéssel előrevinni, m i n t az olaszok tették. Giottótól a renesance végéig. Olaszország a m a x i m u m á t m u t a t t a a n n a k is, a m i t a művészet v a l a m e l y n e m z e t n e k használhat. De azért Olaszország p é l d á j a mégis buzdító hatással lehet ránk, m e r t a kisebb e r e d m é n y t is fölötte k í v á n a t o s n a k kell t a r t a n u n k . Milyen szép, milyen üdvös volna, ha a m ű v é s z e t a n n y i r a h a s z n u n k r a válnék, mint Franciaországnak. F r a n c i a o r s z á g n e m tett a n n y i t a művészetekért, m i n t Olaszország, de az, a m i t tett, mégis ki se m o n d h a t ó a n j a v á r a volt. A f r a n c i a ízlés, a f r a n c i a művészet és a f r a n c i a i p a r m ű v é s z e t fejlődése volt az egyik fő okozója a n n a k a vezető szerepnek, melyet az utolsó századokban a francia g y a r m a t vitt. A n n a k a nagy vonzóerőnek, a m e l y e t Párizs k i f e j teni képes volt, a n n a k a nagy kivitelnek, s gazdasági fellendülésnek, melyet a f r a n c i á k elértek. S mi különösen sokat n y e r h e t n é n k a m ű v é s z e t által. N y e l v ü n k e t n e m é r tik Európában. T u d o m á n y u n k , s z é p i r o d a m u n k nagyrészt zárt könyv az idegenek előtt. Nemzetközi hatást, tekintélyt, k u l t u r á l i s súlyt leggyorsabban és legbiztosabban m ű v é s z e t ü n k k e l szerezhetünk. A művészet nyelve olyan világnyelv, amelyet m i n d e n k i megért. A m a g y a r egyéniség a m ű v é s z e t alkotásaival v á l h a t még a l e g h a m a r a b b és a legelőnyösebben ismertté. I p a r u n k nehezen versenyezhet m á s gazdag országok iparával. H a ízlésünk, i p a r m ű v é szetünk s művészi alkotásaink idővel teljesen k i f e j l ő d n é k , ha ebben t ú l t e n n é n k legközelebbi versenytársainkon, óriási lépéssel h a l a d n á n k a gazdagodás felé. A művészetünk életerős és önálló fejlődése előmozdítaná azt, hogy E u r ó pa helyes és alapos ismeretet szerezzen rólunk, é r d e k l ő d j é k i r á n t u n k , hogy nemzeti önérzetünk erősödjék, hogy vonzó és hódító képességünk fokozódjék. Az igazi művészet azon tényezők egyike, amellyel belső é r t é k ü n k e t növelni lehet. A művészet erősíti azt az „olvasztó felsőbbséget", a m e l y m i n t Széchenyi m o n d j a , „mindig győzött az erőszakon", s amely n e m z e t ü n k létét jobban biztosítja minden más t u l a j d o n s á g u n k n á l . Művészi tehetsége van a m a g y a r f a j n a k . E téren a m a g y a r géniusz m á r nem egyszer szép e r e d m é n y t ért el, n e m egyszer dicsőséghez jutott. Valóban érdemes művészi h a j l a m a i n a k fejlesztésére komoly áldozatokat is hozni.

11

Fel kell t e h á t ébreszteni a t á r s a d a l o m érdeklődését a művészet iránt. Ha a művész, m i u t á n mesterségének t e c h n i k á j á t szorgalommal megtanulta, m i n d e n melléktekintet nélkül csak s a j á t egyéni látását és érzését követi, ha őszinte lesz, ami a legfőbb kötelessége, a társadalom szeretettel és tiszteletü l környezi a művészt, tőle telhetőleg megveszi művét, ha az fokozottan teljesíti kötelességét: a m a g y a r művészet a m a g y a r lélek és egyéniség nemes kifejlődésének, a m a g y a r nemzet dicsőségének és vagyonosságának, be'ső egységének nagy és dicső szolgálatot fog tenni.

A f e n t i e k b e n közölt művészeti írás több szempontból is igen figyelemre méltó. Az eddigi K á p l á r - k u t a t á s n e m vett tudomást arról, hogy neves festőm ű v é s z ü n k az ecset mellett a tollat is f o r g a t t a : gondolatait, érzelmeit a vászon mellett a betűk segítségével papíron is igyekezett rögzíteni. A Művészetről c. m u n k á j á t K á p l á r elméleti írásnak szánta, amelyben kijelöli a m ű vészet helyét, szerepét és jelentőségét a t á r s a d a l o m életében á l t a ' á b a n . Mond a n u n k sem kell, hogy az írás igazi értéke nem ebben áll, hiszen amit ebben a festőművész fejteget, mai é r t é k í t é l e t ü n k szerint sem esztétikailag, sem filozófiailag n e m állja meg a helyét, s a maga k o r á b a n sem sorolható az elméletileg rangosabb írások közé. Miért értékes tehát s z á m u n k r a mégis? Elsősorban azért, m e r t segítségével b e p i l l a n t h a t u n k a fiatal K á p l á r gondolati és érzelmi világába, abba a szellemi atmoszférába, a m e ' y benne m u n k á l t és a r r a ösztönözte, hogy ecsetet ragadva megvalósíthassa önmagát. Feltétlenül hitt a művészet m i n d e n h a t ó s á g á b a n , m i n d e n t elsöprő erejében, m i n d e n t m e g j a v í t ó és nemesebbé tevő, a világ durvaságait mintegy átszellemítő h a t á s á b a n . Tette ezt az I. világháború öldöklései közepette, az emberi h u m á n u m o t és szépségeszményt megcsúfoló háborús h'sztéria kellős közepén. A n n a k az Olaszországnak és a n n a k a Franciaországnak a művészetét állította utolérhetetlen példaként az emberiség és a magyarság elé, amelylyel hadiállapotban voltunk, s amelyről jót ebben az időben nem volt a j á n latos mondani. U g y a n a k k o r mélységesen hitt a m a g y a r nép erejében is, s hirdette a nép ü n k b e n szunnyadó művészi t e r e m t ő erőt, a m e l y n e k kibontakozását a mostoha társadalmi viszonyok gátolják. E nézetével mintegy a h a r m i n c a s évekbeli önmagát előlegezi, azt a K á p l á r Miklóst, aki m a g y a r „őstehetségként" r o b b a n t be művészeti életünkbe. A f e n t i e k b e n közölt írás abból a szempontból is rendkívül érdekes, hogy bepillantást enged K á p l á r Miklós műveltségébe, olvasottságába. E téren feltétlenül revideálni kell azt az álláspontot, amely őt egyszerű, rideg pásztork é n t igyekszik feltüntetni, hiszen aki ezt az írást 1917-ben megírta, feltétlenül sokat olvasott, sok művészi alkotást látott ember volt. (Megjegyzés: A közölt írás m e g j e l e n t : Hajdúböszörmény és Vidéke 1917. évf. 73., 74., 75. számában.) Nyakas Miklós

12

EMLÉKEIM KÁPLÁR

MIKLÓSRÓL

Maghy Zoltán

Ha visszaemlékezem a több m i n t h a t v a n év előtti időre — az első világháború kitörésére — 1914-ben H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n szüleim h á z á n a k (ma Deák F. u. 2. sz.) üzlethelyiségében, ahol a k k o r Bak M á r t o n cipészmester m ű helye volt —, l á t t a m a falon rajzszeggel feltűzve több k i s m é r e t ű c e r u z a r a j z o t és a l á í r v a : Káplár. E r a j z o k á r n y é k o l á s nélküli, k o n t ú r o s k a r i k a t ú r á k voltak, ilyen felírásokkal: „Petár király", „Megállj, megállj, k u t y a Szerbia", „A disznó és a hurkatöltő", „Nikita", „A szerelmet nehéz titkolni", „Azt á l m o d t a m , hogy a feleségem rabbivá változott". A hitvita c. r a j z á r ó l m o n d t a Papp J á n o s g.-kath. esperes, hogy ilyen hitvitát még n e m látott. Ugyanis keresztekkel, pásztorbotokkal és késekkel v e r e k e d t e k a papok. Hasonló r a j z o k a t l á t t a m még egyik papír, írószer és n y o m d a üzlet k i r a k a t á b a n , amely Szmuk G á b o r é volt. Szülővárosomban addig n e m hallottam K á p l á r nevű családról. H a t é v n e k kellett eltelni, míg 1920-ban az utcán egy magas, erős t e r m e t ű , lassú járású, egészséges arcszínű, k e m é n y girardi s z a l m a k a l a p o s f i a t a l f é r f i v a l találkoztam. Idegennek láttam, nagyvárosból jöttnek éreztem. N é h á n y nap m ú l v a egy délután meglepődve l á t t a m ismeretlen ismerősömet a Kálvin téren a „ n a g y m a l o m " előtt bámészkodó e m b e r e k k e l k ö r ü l v é v e h á r o m l á b ú festőállványa előtt állani — egy képet festett. M e g ö r ü l t e m a látv á n y n a k — nagy érdeklődéssel m e n t e m oda, m e r t m i n t festő VIII. osztályos diák a g i m n á z i u m b a n r a j z o l t a m és festettem (olajfestékkel is) a „szabadkézi r a j z " órákon. Az ismeretlen festő egy házat festett zöld gömb a k á c f á k k a l . K o m o l y a n figyelte alkotását, sötét szemével sokszor h u n y o r í t o t t s szótlanul húzott ecsetjével a vásznán. Végre egyedül voltam vele és szóltam: „nagyon tetszik a festmény", és így m e g i s m e r k e d t ü n k . Káplár Miklós volt a festőművész. Több év múlva t u d t a m meg, hogy a lefestett Kálvin téri h á z b a n lakott, s azt l a k b é r f e j é b e n festette meg. A házigazdát Kis Gábornak hívták. Az o l a j f e s t m é n y t 30 év múlva összerongáltan l á t t a m meg a tulajdonosnál. Együtt m e n t ü n k a festés színhelyéről ú j ismerősömmel — a 17 évvel idősebb Káplár Miklóssal a K á l v i n e u m f i ú i n t e r n á t u s b a n levő m ű t e r m é h e z , ahol az igazgató — Köblös Samu — szívességből egy üres tanulószobát adott neki a földszinten, az épület keleti oldalán. Felejthetetlen élmény volt nekem, mikor beléptem az olajfesték s terpentinszagtól telt szobába, ahol a f a l a k o n képek, r a j z o k voltak. Mily nagy figyelemmel hallgattam, csüngtem m i n d e n szaván, a m i k o r elbeszélte az A k a d é m i á n való tanulását, életét. A tanító mestereiről — Szinyei Merse Pálról. Zempléni Tivadarról. Réti Istvánról vagy festőtársairól, Szőnyiről, Pándiról, Parobckről, Deliről, Korb Erzsébetről, Szinnyei Merse Rózsiról,

13

Cóbelről beszélt. Egyszer Szinyei igazgató kérdezte tőle: „Káplár úr, h á n y kiló ön?" — 120 vagyok — m o n d t a . „Én m á r öreg festő vagyok, de 120 kilós festővel még n e m találkoztam, gratulálok" — szólt Szinyei Merse. Ez időtől kezdve 15 éven át voltam Káplár Miklósnak festőtársa, b a r á t j a haláláig. 1921-ben — az érettségi után segítségemre volt abban, hogy festőművész lehessek. Idős b a r á t o m mondta, neki m á r tapasztalatai v a n n a k az A k a d é m i á ról és jól teszem, ha a m ű t e r m é b e n szénnel rajzolok és gyakorolom m a g a m alakrajzzal. így is cselekedtem és r a j z o l t a m a diákfejeket. Nyáron felvételiztem a Főiskolán, ahol először r a j z o l t a m kifeszített „Ingres" p a p í r o k r a álló aktot és f e j t a n u l m á n y o k a t . Felvettek a Főiskolára, ahol 1928-ig rajzoltam. Káplár Miklós b a r á t o m n a k később a f i ú i n t e r n á t u s u d v a r á n a k közepén levő „ k ó r h á z " - é p ű l e t egyik nagyobb s z o b á j á b a n volt a m ű t e r m e több éven át. Nagy hatással volt ekkor r á m Káplár Miklós első böszörményi kiállítása 1921-ben, melyet a gimnázium eme ] eti r a j z t e r m é b e n rendezett meg. Többnyire az A k a d á m i á n festett o l a j f e s t m é n y e i t és szén-, tusrajzait állította ki. Többek közt az életnagyságú „Idős férfi" képét, a szürke „Trikós fiú" arcképét, a n a g y m é r e t ű „Öregek vagyunk" c. képét, melyet m á r itthon festett. Ez időből való képei: „Akácos udvar boglyával", „Déli haran^szá" (az imádkozó apja), „Hajdú gazda és kéregetők", ,,Ablakban" (apja), ..Kertrészlet" s a csendélet képei. Igazi alföldi magyar, böszörményi levegőt éreztem az erőteljes, színes képek előtt, de komoly plasztikus művészetet is. 1924 decemberében Miklós b a r á t o m örömmel újságolta, hogy j a n u á r b a n Böszörményben kiállít a kiváló mester, Rippl-Rónai József nevelt fiával, Martyn Ferenccel. Még a „ H a j d ú b ö s z ö r m é n y " c. lap is rendkívüli számban emlékezett meg e hírről. Úgy is történt — 1925 j a n u á r j á b a n megnyílt a kiállítás a Városháza nagytermében, s Martyn előadást is tartott a modern művészet problémáiról. Rippl-Rónai mesternek csak n é h á n y színes litográfiája és tusr a j z a volt ott, Medgyessy Ferenc m e s t e r n e k h á r o m szobra. A kiállítás egy hétig tartott, Martyn Ferenc is ez idő alatt v á r o s u n k b a n tartózkodott. Ezután úgy h a t á r o z t u n k , hogy H a j d ú n á n á s o n is megrendezzük a kiállítást, ahol én is h á r o m o l a j f e s t m é n n y e l vettem részt. A nánási városházán nyi t meg a kiállítás, Martyn Ferenc Velasquez-ről tartott előadást. Az egyhetes tartózkodás f e l e j t h e t e t l e n volt s z á m o m r a — jól éreztük m a g u n k a t Pénzes polgármester, Berencsy ügyvéd és Csorvássy földbirtokoséknál, ahol vacsorára voltunk meghíva. S z á m o m r a mindig nagy örömet jelentett, amikor ellátogathattam Káplár m ű t e r m é b e , a K á l v i n e u m b a , ahol öt-hat éven keresztül dolgozott, tanult vasszoigalommal, kitartással, emberfeletti lelkesedéssel. L á t t a m ott nyáron korán reggel, hat óra előtt dolgozni — egy kisebb m é r e t ű önarcképet festett, alig 30 cm nagyságú tükör segítségével. Ez időben is k i m e n t a Hoi tobágyra festeni és m ű t e r m é b e n t c b b hortobágyi képe is ott volt: a „Hortobágyi híd" (feljáró), „Gulyáskunyhá", „Gólya a Hortobágyon" c. képei. 1925 n y a r á n a m ű t e r m é b e n Kampier Kálmán böszörményi festőművész növendék t á r s a m m a l m e g f e s t e t t ü k Káplár b a r á t u n k arcképét. F e j é n a széles fekete kalap az enyém volt. E f e s t m é n y e m most a Hajdúsági Múzeum t u l a j dona. Kampier kollégám nagyobb m é r e t ű mellképet festett szemben, mely igen jól sikerült, de sajnos a II. világháború alatt elveszett. Utána Miklós bar á t u n k festett meg bennünket, mely o l a j f e s t m é n y a Déri Múzeum t u l a j d o n a lett. 14

Káplár 1925. november 11-én írja nekem Pestre: „Érdeklődtem utánad és mondták otthon, hogy Vaszarynál vagy és meg vagy vele elégedve és ő is meg van veled elégedve, kedvvel dolgozol, a m i n e k nagyon örülök. I t t h o n nincs semmi különösebb ú j s á g ; a kiállítás megvolt, de gyalázatos m ó d o n sikerült, látogató egyáltalán nem volt, képet n e m a d t a m el. Persze a \ irosháza t e r m é t sem k a p t a m meg, az erélyes polgármester úgy fogadott röviden, mint egy kocsist szoktak; »Mit akar, nincs hely, alászolgája«. D e b r e c e n b e n a k a r t a m kiállítást rendezni, de P e s t r e szándékozom menni. T u d d meg, hogy Réti Pesten v a n - e m á r és Rippl-Rónai és ha nincsenek, m i k o r lesznek Pesten. Kamplerrel beszélsz-e gyakran, í r j á l mi ú j s á g P e s t e n ! Ölel barátod, Miklós!". December 10-én ú j r a levelet í r : „A Rippl-kiállítás m e g n y i t á s á r a biztosan felmegyek, ha valami közbe n e m jön. Egyrészt azért megyek fel, m e r t lakást keresek j a n u á r 1-től és persze a Rippl-kiállítást is m e g n é z e m és képet is viszek fel. M i n d e n á r o n f e n t fogom a telet tölteni Pesten. Martynt pedig — m i helyt megkapod a lapot — keresd fel és mondd meg neki, hogy azonnal fogjon hozzá a Nagyatádi képhez, m e r t még e h ó n a p b a n le a k a r j á k leplezni. Tehát Martyn azonnal írjon, hogy m i n d e n r e n d b e n van, készül-e a kép. És m i nél h a m a r a b b csinálja meg. Ezt tedd meg, kedves Zolikám, nehogy elveszítse ezt a rendelést." 1926 j a n u á r j á b a n Káplár Miklós f e n t lakott m á r Pesten. F e b r u á r b a n Miklós b a r á t o m m a l együtt l a k t a m az Izabella utcában. Egy l á d á b a n sok képet, r a j z o t hozott fel Böszörményből, hogy m e g m u t a s s a azokat RipplRónainak. A következő h ó n a p b a n szintén együtt l a k t u n k a Kertész utca 29. sz. házban — egy földszintes szobában. Miklós a r c k é p e k e t festett és r a j z o l t a a pesti ismerőseit. Tavasszal K a p o s v á r r a m e n t Rippl-Rónaiékhoz, ahol sokat dolgozva nagyot fejlődött művészi képessége. Rippl-Rónai meghívta magához, ahol családi körébe fogadta böszörményi m ű v é s z b a r á t u n k a t . M á j u s 25-én írta Kaposvárról, a „Róma villából'': ,,Én nagyon jól érzem m a g a m , m o n d h a t o m , hogy soha sem voltam még ilyen boldog, m i n t most, csak most tudom, m i lyen jó a mester mellett lenni. Sokat s é t á l u n k a hegyeken és sokat röhögünk, ö l e l szeretettel Káplár." J ú l i u s 22-én Siófokról írt lapot. S z e p t e m b e r b e n első kiállításomat rendeztem H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n , n a g y a n y á m h á z á b a n (ma Szabadság u. 1.), aki másfél h ó n a p p a l előtte h u n y t el, s így a szobák üresen állottak. K é r é s e m r e Miklós b a r á t o m is társult, én h á r o m szobában állítottam ki, ő egyben. K i á l l í t á s u n k a t sokan látogatták, k é p e t azonban n e m a d t u n k el. Ez év végén (dec. 10.) ú j r a K a p o s v á r r ó l írt: „ R e m é l e m jól vagy, festel sokat és jól meggondolva, hogy mit csinálsz. A karácsonyt itt töltöm K a p ó s b a n , ú j évre megyek haza." Ebből azonban n e m lett semmi, ugyanis 1927. jan. 9-én levelet ír: „Ügy volt, hogy ú j é v r e hazamegyek, de a Mester n e m enged. Mikor m o n d t a m , hogy elsején utazom, m e r t otthon lesz egy kis dolgom, azt m o n d t a a mester, hogy talán nem szeret n á l u n k lenni, hogy m i n d e n á r o n el a k a r m e n n i ? Én pedig jobban szeretem, ha m a g a itt van n á l u n k és ha el t u d ja halasztani, m a r a d j o n még, m a j d együtt e l m e g y ü n k és Pestről hazaindul. Ami azt illeti, nem olyan túlságosan vágyok én haza, csak a szüleimet szeretném látni. A mester és a nagyságos asszony nagyon szeretnek, a m ú l t k o r egyszer a városban voltam és a mester azt mondta, hogy ha jövök kifelé, m e n jek be a Lonka hegyre, a Ring intézőjéhez és este a m i k o r h a z a m e n t e m olyan ö r ö m ü k volt, a mester o d a j ö t t hozzám és m e g ö ^ l t , hogy hála Istennek, hogy hazajöttem, m e r t azt hitte, hogy e l m e n t e m Ringékhez és ott a hegy m e r e d e k és lezuhantam. A mindenest el is küldték, de addigra én h a z a m e n t e m . Hogy mennyire jólesett nekem az, hogy nagyon aggódnak utánam, hogy nem-e lett

15

valami b a j o m , m o n d h a t o m , hogy el sem lehet képzelni, hogy milyen finom emberek. Sokat mesél a mester Párizsról és a f r a n c i a művészetről. Cezanne-ról elmesélte, hogy milyen m ű t e r m e volt, egyszerű f e h é r r e meszelt fal, egyetlen Cezanne-kép nem volt a m ű t e r m é b e n , h a n e m a m ű t e r e m összes falai, de ízlésesen, reprodukciókkal volt telerakva, de szólni csak a k kor szóit, ha kérdeztek tőle valamit. Mikor a mester tanácsot k é r t tőle m ű v é szi dolgokban, azt mondta, hogy ezt olyan embertől kérdezze, aki tud, ő nem tud annyit, hogy t u d j o n festeni tanítani, ezeket m o n d t a Cezanne. Reggel 9 órakor reggelizünk, s u t á n a azonnal a m ű t e r e m b e megyünk, ott v a g y u n k egész nap, beszélgetünk a festészetről, hogyan kell látni stb. Éppen úgy elbeszélgetünk, m i n t veled, jókat röhögünk, m e r t a mester nagyon jókat mond. Felnéztük a n a p o k b a n az összes kitüntetéseit és értékes leveleit. A belga király levelét felolvasta a mester, azután az olasz miniszter levelét. A belga király levele nagyon érdekes, olyan alázatos a mesterrel szemben, hogy szinte jólesett hallani. Az angol miniszter levele és az orosz cártól is van k é t levele, ezek mind szép emlékek. Azután beszélt Maillol-ról, Puris de C h a v a n n e - r ó l ; Maiílol most m á r gazdag ember, gyönyörű p a l o t á j a van Párizsban is és a tengerparton, ott építtetett és rendezett be egy szobát RipplR ó n a i é k n a k is, amely csak az ő s z á m u k r a van, az ő ízlésük szerint berendezve. Ez aztán a jó barát. Ott van a m ű t e r e m b e n egy összehajthatós állvány, egy r a j z t ö m b , paletta, azokat Munkácsytól kapta, nagyon sokat mesél és szeretettel gondol M u n k á c s y r a , a Kolpachi birtokra, olyan hely volt az, mint itt. Nagyon szép hely ez itt igazán. Bizony, én nem tudom biztosan, hogy m i k o r megyek haza, azért ebben a h ó n a p b a n hazamegyek, de m i n d e n e s e t r e jobb szeretnék itt lenni. Nagyon sokan jönnek látogatók és m á r sokan ismerik a K á p l á r t . Az alispánéknál m á r többször voltam ebédre s a polgármesterék. ki művelt ember, n e m olyan m i n t a böszörményi. Voltam Széchenyi Péternél, Somsicli Gézánál és Lászlónál ebédre, vacsorára. Nagyon jólesett, hogy szeretettel voltak i r á n t a m , most m á r nem írok többet, m e r t nem fér, csak dolgozz és nyitott szemmel j á r j . Érezni kell minden pillanat fontosságát, felszívni m i n d e n perc illatát és előre kell tudni, hogy mit akarsz festeni. Szigor ú a n kell elbírálni s a j á t dolgaidat. Nagyon fogok örülni, ha ellátogatsz az öregekhez, legalább m e g n y u g o d n a k ! Isten veled, üdvözöl K á p l á r . A mester le fog m e n n i Böszörménybe, ha ieielik a diéta, rnert diétás koszton van." M á j u s 28-án ugyancsak Kaposvárról írt: „Én nagyon jól vagyok, dolgozom. p o r t r é k a t festek. Mester nincs jobban, ami nagy baj, r á m nézve különösen. írod, hogy lenézel Kaposvárra, nagyon ö i ü ' n é k neki, csak az volna jó, h a elcsíphetnénk a m e s t e r t jó h a n g u l a t b a n , m e r t ha nincs jó hangulatban, úgy n e m fogad senkit, senkit n e m enged magához, csak minket, de mi sem sokat beszélhetünk olyankor vele. Ha jönni akarsz, írd meg előre egy pár nappal, és a k k o r én megírom, hogy mikor gyere, m i n d e n áron gyere le. Káplár." Július 15-én Várpalotáról írt Miklós b a r á t o m n e k e m Nagymarosba, ahol művésztelepen voltam. „ . . . Lapodat m e g k a p t a m , nagyon örülök a n n a k az eszmének, hogy otthagytad Böszörményt és Vaszary mesterhez mentél. A f e j lődés csak így lehet, otthon csak minél kevesebbet jó lenni." Július 31-én ú j b ó l írt: „ . . . . E n g e d d meg, hogy csak egy lapon í r j a k . Te olyan r i t k á n írtál, hogy én kénytelen vagyok ú j r a írni, m e r t azt nem lehet kivárni, amíg te írsz. A n n a k nagyon örülök, hogy ú j r a Vaszarynál vagy, az egy olyan ember, hogy lehet mellette tanulni. Most m á r n e m lesz az neked

16

olyan nehéz, mint eleinte. Most ú j r a itt vagyok, el voltam egy kicsit nyaralni, voltam Várpalotán, H a j m á s k é r e n és Siófokon, kiélveztem magam. Most aztán dolgozom sokat, de kevés eredménnyel, azaz hogy kevés képet csinálok. Akarok egy pár jó dolgot csinálni, tehát fel kell kötni a nyakkendőt, de nem baj, az a jó, hogy jó helyen vagyok, jó környezetben. írd meg, hogy mikor mégy haza, mikor lesz vége az iskolának. Odahaza hogy v a n n a k ? Aztán írjál, ne légy lusta írni. ö l e l szeretettel Káplár!" November hónapban Rippl-Rónai mester a j á n l a t á v a l kereste fel Káplár Miklós Andrássy Gyula grófot tiszadobi kastélyában, ahol két hétig tartózkodott és több képet festett. Ekkor írta n e k e m : „Most jöttem meg Tiszadobról, de nagy botrány volt az ottlétem alatt, tudniillik az történt, hogy 5 képem bekerült az Andrássy-gyűjteménybe. Egy közülük, amit te is ismersz, egy fehér ruhás nő, a többi négyet ott festettem, egy „Köd a Tiszán", egy a „Kastély reggel", és egy „Nyárfák" és a „Kis herceg" arcképe, ami nagyon jól sikerült, a kegyelmes úr azt mondta, hogy nem is remélte, hogy ilyen jól sikerüljön. A télen pedig fenn leszek Pesten és le fogom festeni a hercegnőt és a nővérét és tán több ehhez hasonlókat, s amiért olyan veszedelmes ember vagyok, tán előre ki van tűzve a kép ára. Nagyon jól éreztem m a g a m köztük mondhatom, hogy olyan boldog nem voltam soha, mint ott náluk. Majd szóval többet tudok mesélni, lehet hogy még írni is fogok többet." Ezután találkozásunkkor Miklós barátom mondta, hogy együtt elmegyünk Tiszadobra, rendkívül örültem ennek, de t e r v ü n k nem valósult meg. Főiskolai tanulmányéveim alatt Káplár Miklóssal jobbára csak nyáron találkoztam, amikor együtt m e n t ü n k festeni. Egyszer Tiszalökre utaztunk el, szép napfényes idő volt, a parton egy f ű z f a k u n y h ó b a n a k a r t u n k hálni, de éjjel megeredt az eső és kénytelenek voltunk begyalogolni a községbe, ki az állomáshoz és az állomásfőnök engedélyével egy reggel induló II. osztályú kocsiban aludtunk. Miklós megviccelt, felébresztett és kiáltotta a következő állomást: „Egyházerdő". Azt hittem hazafele indult el a vonat. Reggel elhagytuk szállásunkat, hogy a Tiszánál folytassuk a festést. Miklós b a r á t o m elment a kanyarulathoz megfürödni, nemsokára jön sáros arccal és testtel — m a j d belefulladt a vízbe, úszni nem tudott s lesüllyedt a parton. Szerencsésen megúszta Káplár Miklós édesapja a házat, ahol fia született, m á r régen eladta és elköltözött egy oda nem messze levő megfelelőbb, nagy u d v a r r a l bíró házba (Polgári u. 51.). E ház körül nőtt fel a kis Miklós, itt élte le gyermekkorát, m a j d később, a p j a halála után nevelő a n y j á v a l f é r f i k o r á t is. Káplár Miklósnak köszönhetem azt, hogy megismerkedtem Medgyessy Ferenc szobrászművésszel, m a j d később Móricz Zsigmonddal is. Egyszer együtt m e n t ü n k el a Százados úti műterembe, s nagy szerencsénkre ott volt Móricz Zsigmond is, aki első feleségének vöröskő síremlékét tekintette meg. A nagy író mondta is, hogy „mennyire szereti F e r i t . . . , mennyi m ű m a g y a r szobrász van.!" Ez időben történt, hogy Miklós a Conti utcában vett ki szobát és ott megmutatta a Tiszadobon festett többi pasztell tájképét. 1927. november 25-én meghalt Rippl-Rónai József. Elvesztette K á p l á r Miklós nagy b a r á t j á t és pártfogóját. Kaposvárról írta n e k e m : „Ne h a r a g u d j , hogy most ilyen keveset írok, pedig sok mondanivalóm volna, de nekem nagyon f á j ez az eset és nem tudok rendesen gondolkozni. Itt vagyok még a családdal, gyászolunk, szomorúan j á r u n k - k e l ü n k , hiányzik valaki, hiányzik a M e s t e r . . . ' December 22-én újabb levele jött: lapodat megkaptam, / s m^V 17

amelyre azonnal válaszolok, én is hazamegyek újévre, a karácsonyt m á r itt töltöm a Róma villában, a f e l e j t h e t e t l e n m e s t e r e m otthonában. Még mindig azt hiszem, hogy él, csak oda van valahol. M a j d ha hazamegyek, aztán fogok sokat beszélni veled.'' 1928. m á r c i u s 18-án nyílt meg a Nemzeti Szalon csoportkiállítása, ahol Káplár Miklós tizennyolc pasztell és olaj m ű v é t állítja ki. Ez volt az első fővárosi kiállítása. Mily örömmel találkoztunk ott a megnyitón és láttam szép festményeit. Még h a t festő állított ki, köztük Boromisza Tibor is. Űgy gondolom, hogy e kiállításon i s m e r k e d e t t meg és találkozott először Boromiszával, a később a Hortobágyon több éven át tartózkodó s dolgozó festőtársunkkal. A s a j t ó b a n is nagyon jó bírálatot kapott Miklós b a r á t o m tehetsége. Ez év m á j u s á b a n ú j r a Pesten v a n és először beszélt n e k e m Boromiszáról, aki m á r volt is a Hortobágyon festeni, a pásztorok között él és a pásztorélet jeleneteit örökíti meg vásznain. Meg is beszélték már, hogy a nyáron együtt dolgoznak m a j d a híres pusztán, és hiszik, hogy értékes, igaz m a gyar szellemű művészetet t e r e m t e n e k ottani működésükkel. Miklós b a r á t o m m o n d t a is n e k e m : ,,alig v á r j a m á r , hogy ő is kint lehessen a Hortobágyon és festhessen, ott találja meg igazán m a g á t . .." Boromisza Tibor 1928. július elsején érkezett meg a H o r t o b á g y r a és Debrecenből írt Miklós b a r á t o m n a k Kaposvárra. Levelében ismerteti művészi felfogását és világnézetét. Egy h ó n a p m ú l v a elhatároztuk Miklós b a r á t o m m a l — Boromisza is helyeselte ezt — együtt m e g y ü n k ki a Hortobágyra dolgozni. Az első kiutazás u n k k o r csatlakozott hozzánk dr. Molnár István tudós, író, gimn. t a n á r is, akit, m i n t a hindu keleti bölcselet ismerőjét is érdekelte Boromisza, a b u d d hizmus követője. Ekkor m e g i s m e r k e d t ü n k még Halász László zongoraművészszel, Boromisza ismerősével, a későbbi New York-i dirigenssel. A híres puszt á n többnyire h á r m a n m e n t ü n k ki dolgozni, és a legnagyobb kedvvel és lelkesedéssel f e s t e t t ü n k reggeltől estig. Miklós b a r á t o m m a l a vasútállomás épületének n a g y s z o b á j á b a n laktunk. Szeptember 23-án h á r m a n í r t u n k haza Iza h ú g o m n a k : „Nagyon örülnénk, ha maga is l á t h a t n á ezt a sok szépet és érezné ezt a sok jó érzést, amit m i . . . " Én m é g ezt í r t a m : „ma este is nagyon szép volt a holdfény a Hortobágy vizében, amit a nagy hídról h á r m a n , festők, néztünk g y ö n y ö r k ö d v e . . . " A Hortobágyra k i m e n v e n e m tei'veztem, hogy h u z a m o s a b b ideig ott t a r tózkodom, úgy gondoltam, októberben visszamegyek a Főiskolára Vaszary mesteremhez, hogy tovább képezzem m a g a m . De m á s k é p p lett. A pusztát n a p r ó l - n a p r a jobban megszerettem, több-több szépségét, értékét fedeztem fel. Boromisza is lebeszélt a Főiskolára való visszamenetelről. Kétszer a csegei Cserepes t a n y á r a és a pusztára is elmentünk, ahol egy hetet töltöttünk. Lefestettük a hortobágyi, csegei és margitai pásztorokat (Vezendit, Starvasokat, Karikát, Farkasokat, Hajdút és Férgét). Elkocsiztunk egyszer Tiszakeszibe is, ahol Boromiszának a f e s t ő b a r á t j á t , Harsányi Lajost látogattuk meg. E k i r á n d u l á s is f e l e j t h e t e t l e n ü l szép volt, őszi színekben ragyogott a Tisza-part. A csegei pusztán is együtt f e s t e t t ü n k egy holdas t á j k é pet és a pásztorokat. 1929 tavaszán meghalt Káplár Miklós a t y j a 88 éves korában, akit házuknál többször megfestettem. Egyik k i s m é r e t ű arckép (vízfestmény) a H a j d ú s á gi Múzeum t u l a j d o n a . Egy nagyobb m é r e t ű teli kép a II. világháborúban megsemmisült. Egy n a g y m é r e t ű kettős arckép „Káplár Miklós szülei" (1927) a t u l a j d o n o m b a n van. 18

Káplár Miklós ezután nem is szakadt el soha többé a Hortobággy pusztától, élete utolsó percéig szerette azt. Legtovább tarózkodott a hortobágyi csárdában, ott élt, intenzív m u n k á v a l töltve idejét. J á r t a és figyelte a nagy íüves pusztát, melyet — mint egykori bojtár gyerek — Péter gulyás b á t y j á val együtt olyan jól ismert. Négy éves ott-tartózkodása alatt közel száz képet festett. 1931 decemberében állította ki hortobágyi képeit Budapesten a Nemzeti Szalonban, kiállítása művészi és kritikai körökben nagy feltűnést és megérdemelt sikert eredményezett. 1932 f e b r u á r j á b a n a debreceni Déri M ú zeumban nyílt Miklós b a r á t o m n a k — a sikeres fővárosi és miskolci kiállítások után — kiállítása. Ez alkalommal 70 festményét állította ki. Nagy meglepetés és szenzáció volt számomra ez a kiállítás, nem v á r t a m ekkora fejlődést s szép eredményt. Együtt néztük sorban a képeket. Megbűvölten állottam a nagyméretű hortobágyi tájképek tiszta színei, kozmikus felfogása, költői szépsége előtt. Gyönyörködtem a „Hidivásár" h a j n a l i derengésében, a „Holdfényes Hortobágy" éjszakai szépségében, a „Kora tavasz", a „Szeptember vége", a ..Megy a j u h á s z . . . " stb. tájképeinek eredeti megoldásában, arcképeinek karakteres tökéletességében, köztük dr. Ecsedi István múzeumigazgatót turistaruhában ábrázoló festményében. Az egyik debreceni ú j s á g b a n Káplár hosszan nyilatkozott, s végül ezt m o n d t a : „ . . . b á r m e r r e vessen a sors cs bármerre dobjon a siker, úgy szököm majd haza mindig a Hortobágyra, mint ahogy az eltévedt gyermek fut lélekszakadva az egyetlen édesanyja után." Hajdúböszörményben 1933 márciusában m u t a t t a be Miklós barátom — a Kossuth-házban — először a hortobágyi képeit. E kiállítás megnyitásán dr. Molnár tanár b a r á t u n k tartott előadást „A kozmikus művészet" címmel. Egy hét múlva Miklós barátom kérésére felolvastam e kiállításon „A művészet fejlődése" c. tanulmányomat. E tavaszon Káplár Miklós Hajdúböszörményben tartózkodott. Ügy határoztam, hogy kiállítást rendezek, felkértem őt is, hogy csatlakozzon kiállítónak, de mint mondotta, most volt kiállítása, így csak néhány képpel a k a r részt venni. Meghívtuk még Kampier Kálmán festőművész b a r á t u n k a t is e r r e a kiállításra, amelyet április 16-án nyitottunk meg a Bocskai főgimnázium nagytermében. A megnyitót dr. Molnár István tartotta. Miklós, b a r á t u n k ekkor hat olajfestményt állított ki, három hortobágyi t á j k é p e t és három arcképet, mi ketten 25—25 festménnyel szerepeltünk. Kiállításunkat sokan megtekintették, de nem mutatkozott vételkedv. Kampier társam adott el egy kis virágcsendéletet, én egy kisméretű tájképet. Ez év n y a r á t Káplár barátom a Hortobágyon töltötte. Ez időből való m ü vei a „Legelő cifra gulya", a „Delelés", a „Legelő ménes", „Délibáb" címűek stb. Egy júniusi napon hazajött Böszörménybe és említette, hogy Medgyessy mester feleségével együtt most a Hortobágyon, Mátán tartózkodik és ha úgy akarom, látogassak ki hozzá, nézzem meg neki is az ú j képeit. Július 28-án í r t : „ . . . M e d g y e s s y kint van, jöhettek bármikor. Molnár t a n á r urat is hívjátok ki, szeretne Medgyessyné vele beszélni oroszul. Üdvözlöm Kampiert, ölel K á p l á r . . . " Molnár Pista b á t y á m m a l utaztam ki a Hortobágyra, ahol na^y örömmel üdvözöltek bennünket. Mátán Medgyessy mester egy üres szobában egy komondorról mintázott agyagszobrát m u t a t t a meg. Együtt mentünk vissza Miklós csárdabeli műteremszobájába, ahol Feri bátyám megnézte a m a g a m m a l hozott festményeimet is, melyek tetszettek neki. Miklós tovább dolgozott a pusztán. 1933 őszén Káplár barátom hazajött a Hortobágyról városunkba, idős özvegy édesanyjához, a nagy udvarú, gólyafészkes, f e h é r r e meszelt házába.

19

A bádogtetős házat r e n d b e hozatta, á t a l a k í t á s o k a t végeztetett a szobákban és a kertben. A kis a b l a k o k a t kicseréltette, a k e r t b e gyümölcsfákat, szőlőt ültetett. A sertések és a b a r o m f i a k ó l j á t is r e n d b e hozatta. Megváltozott a ház tájéka, s e m u n k á t a következő tavaszon is folytatta. Ősszel m á r két szőke hízó és 45 liba is volt befogva hízni, az u d v a r o n tyúkok is kapirgáltak. 1934 április h ó n a p b a n h a t á r o z t u k el, hogy h á r m a n , Káplár, Kampier bar á t o m és én á t m e g y ü n k H a j d ú n á n á s r a kiállítani. Miklós b a r á t o m igen fontosnak tartotta, hogy a vidéket is m e g n y e r j ü k céljainknak, törekvéseinknek. Tíz éve nem látták m á r Nánáson képeinket. A Bocskay szálloda n a g y t e r m é ben és a mellette levő szobában 80 képet állítottunk ki, de anyagi sikerünk n e m vo 1 !. A következő h ó n a p b a n H a j d ú d o r o g o n a Nove'la szállodában állít o t t u n k ki, P a p p J á n o s g.-kat. k a n o n o k nyitotta meg a kiállítást érdeklődő közönség előtt, u t á n a előadást t a r t o t t a m a művészetről. A kiállítást sokan látogatták. Július h ó n a p b a n örömmel m o n d t a Miklós barátom, hogy Bálint Jenő ú j ságíró, k r i t i k u s m e g h í v á s á r a Pestre küldi műveit, melyek a Szent István héten lesznek kiállítva a Nemzeti Szalonban. ,,Űgy tudom Benedek Péter, N a g j Balogh János, Nagy István képeivel lesznek képeim kiállítva" — mondta. A „Magyar Őstehetségek"-nek nevezett kiállítás volt ez, mely feltűnően nagy érdeklődést és figyelmet keltett a fővárosban. E kiállításon K á p l á r Miklóson kívül még h a t festő — Nagy István, Benedek Péter, Áldozó Józseí, Oraveez Imre, Győri Eiek, Nyergesi János és négy szobrász: Markovics Antal, Bakos József, H u d á k Mihály, Csülök István állítottak ki. K á p l á r Miklósnak ez a fővárosi kiállítás nemcsak nagy erkölcsi sikert, h a n e m szép anyagi e r e d m é n y t is hozott. A Szépművészeti Múzeum m á r a második képét vásárolta meg tőle. a „Víg Mihály és f i a " c. m ű után a n a gyobb m é r e t ű „Délibáb"-ot. A Földművelésügyi Minisztérium és mások is vásároltak képet, ahogyan Miklós b a r á t o m mondta, tizenöt képe talált vevőre. E fővárosi sikeren túl mégiscsak az a szeretet és segítőkészség esett legjobban K á p l á r Miklósnak, amelyben b a r á t j a , dr. Ecsedi István, a Déri Múzeum igazgatója részesítette. A m ú z e u m az ebben az időben létesített Hortobágyi Múzeum s z á m á r a több f e s t m é n y t vásárolt. Ez évnek őszén vagy talán telén ha meglátogattam Miklós b a r á t o m a t az ú j j á alakított böszörményi m ű t e r m é b e n és a kis „ m a g y a r ' szobájában, ott felejthetetlen h a n g u l a t b a n és látnivalóban volt részem. A „ m ű t e r e m '-szobában a sok egyszerű k e r e t b e n vagy anélkül a falhoz támasztva a képek. A m ű t e remből nyíló kis szobácskába új, nagy ablakon jött be a napfény, a földes szoba padlózva lett. A ágyon vastag, hosszú, selymes fényű b á r á n y b ő r terítő, amely m a j d n e m a földig ért. Az ágy felett piros debreceni szűr o r n a m e n t i k á val díszített f e h é r szűrposztó fali terítő, amely színessé és elevenné tette e kis szoba végét. E falvédőt a híres szűrszabóval, Karsányi G á b o r r a l készíttette el, a másik f a l r a is h á z i v a r r o t t szőttesek voltak terítve. Az ágy mellett régi, kopottas tulipános láda állott. Az ágy felett, bádogfedeles p e t r ó l e u m l á m p a f ü g gött, a m e l y n e k fedelét Miklós b a r á t o m égnek festette ki rózsaszínű felhőkkel. A szobácska meszelt f a l á b a n mélyedések, f ü l k é k voltak k ö n y v e k számára, valamint ott voltak a Medgyessy mestertől a j á n d é k b a vagy cserébe kapott szobrok, a „ F é r f i torzó", Csülök „Megy a juhász s z a m á r o n " kis faszobra, Hudák napraforgóbélből készült állatszobrocskái. A „kis m a g y a r szoba" közepén a k e r e k asztal állott, amelyet Miklós b a r á t o m tervezett s csináltatott meg, s festett ki égszínkékre rózsaszínű felhőkkel. Ezen az asztalon l á t t a m még Medgyessynek mázas h a m u t a r t ó j á t , a „ b é k á t " és egy kis domborművét. Az ágy

20

felett a falon Maillol eredeti t u s r a j z a és Rippl-Rónai t u s r a j z a i voltak és o l a j festményei, a „Szalmaboglyás udvar", a „Miinich Cicus" arcképe, a „Hortobágyi csárda" és egy üvegre festett szentkép. A f a l a t még virágos t á n y é r o k és régi korsók díszítették. 1934 év Miklós n a p j á n estefelé zuhogó esőben m e n t e m el Miklós b a r á t o m a t megköszönteni. T u d t a m , hogy vár, s r a j t a m kívül Molnár Pista b á t y á m a t és Kampier f e s t ő b a r á t o m a t is. Nagyon jólesett neki érkezésem, a „kis m a g y a r szobában" ü l t ü n k le és borozgattunk. Frissen sült tepertőspogácsával, diós, mákos kaláccsal kínált meg, amelyet jóízűen fogyasztottunk. Egyedüli v e n d é g voltam, m e r t társaim valami ok m i a t t csak n e m jöttek el. J a n u á r b a n a Déri M ú z e u m b a n Kampier Kálmán f e s t ő b a r á t o m m a l r e n deztünk kiállítást, amelyet Miklós is többször megnézett. 1935 f e b r u á r j á b a n Miklós b a r á t o m h o z l á t o g a t t a m el. A háznál éppen disznóölés volt, mind a két hízót levágta. M o n d t a is n e k e m : „Sok ez a kettő nekem, tudod, el a k a r t a m adni az egyiket, de nagyon keveset a k a r t a k érte adni a vásárban, 45 fillért kilójáért. I n k á b b levágattam, legalább lesz e n n i v a l ó . . . " Tele lett a ház húsneművel, még a m ű t e r e m szobába is jutott belőle, ott is f ü g g t e k a kolbászkarikák. Márciusban a Szoboszlói úti m ű t e r e m b e n t a r t o t t u k meg az ún. „röhögőestet" — ahogyan Molnár Pista b á t y á m e l e v e z t e , amelyet egyébként m á r több év óta nála szoktunk m e g t a r t a n i . Ezeken a f é r f i a k n a k való összejöveteleken, teázás és borozgatás közben Pista bátyánknak — általa „nyers történeteknek" nevezett írásait olvastuk fel nagy kacagással. Pista bátyánk ki is igazította, valóban ez n e m kacagás, röhögés, h a n e m „nyerítés". Az í r á s o k b a n a főszereplők többnyire mi festők h á r m a n voltunk, de m á s o k is. Ki gondolta volna közülünk, hogy Káplár Miklós b a r á t u n k n e m vesz részt többet ilyen összejövetelen. Még e h ó n a p b a n — m á r c i u s b a n — többször találkoztunk. Sok m i n d e n r ő l beszélgettünk, az országgyűlési választásról is, a n n a k esélyeiről. E g y i k ő n k n e k sem volt kedve a politikához, el is h a t á r o z t u k , hogy n e m szavazunk. Egyik látogatásom a l k a l m á v a l a m ű t e r e m b e belépve m e g l e p e t t e n láttam, az egyik f e h é r r e meszelt falon, m a j d az egész f a l a t beborító n a g y m é r e t ű kifeszített festővásznat s azon szénnel előrajzolva egy n a g y m é r e t ű hortobágyi tájképet, a „Jószágkihajtást" Miklós b a r á t o m lelkes ö r ö m m e l m a g y a r á z t a el a készülő f e s t m é n y n e k a tárgyát, ábrázolt a l a k j a i t . „Nézd, itt a gulyát h a j t ják ki, itt megszalad a ménes, itt a csikós a t á v o l b a n szökött lovat kerget, itt a csikós a gulyásoknál szökött ló után érdeklődik, itt kis b o r j á t s z o p t a t j a az a n y j a , itt meg a pásztorok ebédelnek a k u n y h ó e l ő t t . . . ' — m o n d t a . A kép fe'ső része nagymagasságú égbolt, a l á t h a t á r i g rózsaszínű felhőkkel. Boldogan álltam és szemlélődtem ott az előrajzolt nagy kép előtt, gyönyörködtem m e seszerű h a n g u l a t á b a n , kompozíciójában. Nem gondoltam akkor, hogy ez a készülő szép mű f é l b e m a r a d és utolsó alkotása lesz Káplár Miklósnak. Ekkor több ú j képet is megmutatott, a „Havas böszörményi utcát", ahol egy szegényember f á t visz a hátán, a „Téli utcát" a sintérekkel és a nézőkkel. M u t a tott két szőnyegtervet is. E két k i s m é r e t ű képen (több ilyen n e m volt) a n a p lemente a pusztán, mély, lila, narancs, vörös színekkel dekoratív hatással, a másikon a kép közepén h á t t a l álló, széttárt karú, kékinges és gatyás csikós állott. E h ó n a p n a k a végén volt Miklós b a r á t o m m a l az utolsó találkozásom. Azt mondta, hogy megveszi Debrecenben Fülep Lajos Magyar művészet c. könyvét, amelyet most olcsón megszerezhet. Egy hét m ú l t el, de Miklós csak nem

21

jelentkezett. Elhatároztam, hogy v a s á r n a p délelőtt felkeresem, amikor reggel egy iparos szomszédja jött a szomorú hírrel, hogy meghalt Káplár Miklós. Telefonon értesítettem dr. Ecsedi István múzeumigazgató b a r á t o m a t és déle'őtt m e n t ü n k el Molnár Pista b á t y á m m a l és Kampier b a r á t o m m a l a g y á s z házhoz, ahol Péter b á t y j a és felesége, Julianna nővére — Molnár Mártonné — és rokonai f o g a d t a k b e n n ü n k e t . A ház p i t v a r á b a bemenve, a műteremszobában a f ö l d r e helyezett koporsóban halott b a r á t u n k arcát p'Uantottam meg. Mint egy csatát nyert hős, méltóságteljes és férfias, m a r k á n s arccal feküdt, nyugodtan a koporsóban. Dr. Eccedi István múzeumigazgató b a r á t o m az eset után panaszosan m o n d t a nekem, hogy „meg lehetett volna m e n t e n i " festőbar á t j á t , „de nekem soha nem beszélt Miklós betegségéről. .. ", „ha tudtam volna, a k k o r k a r h a t a l o m m a l is bevitettem volna őt az orvosokhoz a klinikára." Káplár Miklósnak a temetése április 9-én délután 2 órakor volt a gyászháznál, a g.-kat. egyház szertartása szerint. E végtisztességen sok b a r á t j a , tisztelője és a város sok lakosa jelent meg. Debrecenből ott volt dr. EcseJü István egyetemi tanár, a Déri Múzeum igazgatója, az Ady Társaság tagjai, író és festőművész társai, akik u t o l j á r a búcsúztak a társaság képzőművész elnökétől. Ott volt G. Szabó Kálmán, Félegyházi László. Vadász Endre, Sennyei Oláh István festőművészek, dr. Juhász Géza, Gulyás Pál, dr. Kardos László és dr. Kardos Pál, dr. Végh Sándor. A temetőben dr. Juhász Géza búcsúzott szívbemarkoló beszéddel az Ady Társaság képzőművész tagjától, m a j d a jóbarátok nevében dr. Molnár István beszélt. Egyszerű, f e h é r fakereszt jelölte az e l h u n y t s í r j á t : „Itt nyugszik K á p lár Miklós festőművész, élt 49 évet, meghalt 1935. április hó 7-én. Béke poraira!' E keresztre h á r o m koszorút helyeztek a következő felírásokkal: „Művészbarátomnak dr. Ecsedi István", „Káplár Miklósnak az Ady Társaság", „Szeretett Miklósunknak, a három barát". Egy év m ú l v a díszsírhelyre lett áthelyezve Káplár Miklós földi m a r a d v á n y a . Dr. Ecsedi István Medgyessy Ferenc szobrászművész b a r á t j á v a l szép, d o m b o r m ű v e s sírkövet állíttatott a temetőben. Káplár Miklós b a r á t o m e l h u n y t a után dr. Ecsedi István múzeumigazgató b a r á t o m megbízott, hogy művészeti h a g y a t é k á t összeírjam, amelyet a családtól, hozzátartozóktól megvásárol, úgy hogy egy síremléket állíttat a temetőben. E hagyatékot — 839 t á r g y a t — a Déri M ú z e u m b a beszállíttattam.

22

KÁPLÁR M I K L Ó S MŰVÉSZBARÁTAI,

SEGÍTŐI

Sz. Kürti Katalin

A pásztorból lett egyszerű, de gyors észjárású és jó k v a l i t á s é r z é k ű festő számtalan barátot, pártfogót szerzett Budapesten, Kaposvárott, Miskolcon, Debrecenben. Művészi ú t j á t Iványi Grünwald Béla, Vaszary János, Csók István, s e'sősorban Rippl-Rónai József egyengette. A kaposvári R ó m a villában, Rippl o t t h o n á b a n i s m e r h e t t e meg Martyn Ferencet, Medgyessy Ferencet. Az előbbivel 1925-ben H a j d ú n á n á s o n és H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n 1 rendezett kiállítást, Medgyessyvel pedig 1928-ban Kaposvárott. I t t h o n fiatal kollégáival, Kampier Kálmánnal és Maghy Zoltánnal együtt dolgozott és állított ki, 1928— 29-ben pedig Boromisza Tiborral és Maghyval alkotott a Hortobágyon. B a r á t s á g b a n volt több jeles kritikussal, esztétával, íróval, festővel. A Déri Múzeum a d a t t á r á b a n levő s z á m t a l a n levél utal kapcsolataira. E cikk k e r e t é ben csak Ecsedi István múzeumigazgatóhoz és az Ady Társasághoz fűződő kapcsolatát t á r g y a l j u k , de — f ő k é n t levelei idézésével — u t a l u n k t á g a b b baráti körére is.

A) Káplár és a debreceni Ady Társaság A húszas évek végén K á p l á r t a g j a lett a debreceni M ű p á r t o l ó Egyesületnek. Itt azonban nem kapott kellő t á m o g a t á s t : n e m h í v t á k meg a gyűlésekre, kizárták a vidéki kiállításokról, ill. kizsűrizték műveit. A k i a l a k u l t üzleti szellem, az értetlenség m i a t t kilépett az egyesületből. 2 1931-ben a h a l a d ó d e b r e ceni Ady Társaság képzőművészeti osztálya felvette tagjai sorába, m a j d — a távozó Holló László u t ó d j a k é n t — megválasztotta a képzőművészeti osztály elnökének. K á p l á r a m á r k i a l a k u l t pesti kapcsolatait önzetlenül használta fel a társaság ügyeinek előre vitelében. Levelezést folytatott a m o d e r n m a g y a r festészet két vezető művészével, Vaszary Jánossal és Csók Istvánnal. Neki és Medgyessynek köszönhető m i n d k e t t ő j ü k debreceni szereplésed Leveleiben lelkesedéssel ír a haladó Ady Társaság ízlésnevelő szerepéről, a m o d e r n m a g y a r művészet népszerűsítő tevékenységéről, u g y a n a k k o r gyűlölettel említi az álművészet, a giccs, a vásári szellem elterjedését. K i m u t a t j a pl. Csók I s t v á n nak írt levelében,' 1 hogy 1932-ben 72 000 pengőt, 1933-ban 48 000 pengőt költöttek Debrecenben képvásárlásra, de ebből csak öt százalékot f o r d í t o t t a k művészi é r t é k ű alkotásra. Mint legnagyobb gondot, az iskolai r a j z t a n í t á s e l m a radottságát említi. A felnövekvő i f j ú s á g ízlésnevelése rossz irányú, hiszen a tanárok egy része maga sem képzett. Nyíltan kikelt levelében a M ű p á r t o l ó Egyesület ellen, amely „üzlet a debreceni r a j z t a n á r o k részére az egyesület cé-

23

gère alatt". Az „adysok" és a Műpártoló Egyesület ellentéte K á p l á r osztályelnöksége alatt éleződött ki. Az egyesület némely tagja ellenszenvvel figyelte K á p l á r sikereit, művészetét. Az 1931-ben zajló sajtóvita többször érintette K á p l á r gyors sikereit, s a Társaság pártfogó tevékenységét." 1931-ben, az Ady Társaság képzőművészeti osztályának első önálló csoportkiállításán" „Hó a Hortobágyon', „Pásztorfej", „A hortobágyi híd" stb. műveit állította ki. Az 1933-ban b e m u t a t o t t hortobágyi t á j k é p e i t így m é l t a t j a Rabinovszky Máriusz a N y u g a t b a n : ' „Tiszta, magas égboltukkal, éles, híg levegőjükkel, minden r o m a n t i k á t ó l mentesen szuggerálják a pusztai hangulatot". 1932-ben, Ecsedivel egyetértésben önálló kiállítást rendezett a társaság K á p l á r 74 m ű véből. Többek közt „Vásárra a h a j n a l o n " , „Halastó", „Kettős k ú t " c .tájképeit, v a l a m i n t számtalan pásztorfejét m u t a t t a be nagy sikerrel. Még ez évben Miskolcon, m a j d 1933-ban H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n állította ki ezt a kollekcióját. K á p l á r korai halála érzékeny veszteséget jelentett a társaság képzőművészeti osztályának, v a l a m i n t a Déri M ú z e u m n a k . Ecsedi István f á r a d h a t a t l a n m u n k á j a k é n t hagyatéki kiállítás nyílt 1936 áprilisában, a Déri Múzeumban, J u h á s z Géza társasági ügyvezető elnök megnyitó szavaival. Ugyanő mondott a társaság nevében s í r e m l é k a v a t ó t 1936. április 9-én, a Medgyessy Ferenc által f a r a g o t t síremlék-relief előtt. A társaságot és a festőt összekötő közös elvekre, eszményekre, r e m é n y e k r e ilyen szavakkal utal: Milyen rohamosan megtanulta — élete politikai szenvedései között is —, hogy a művészet nem röghöztapadt utánzás, hanem szabad lebegés ég és föld között, a délibáb csodája: teremtés. Rettentő és diadalmas sorsa: szabály. Nem csupán a szegény művész t r a g é d i á j a . . . ránk ugyanez v á r . . . míg csak egy nagy testvérközösséggé nem olvad boldogtalan széthúzó fajtánk. Hisszük, hogy egyszer így lesz." 8 Emlékét Gulyás Pál több költeményben megörökítette, felidézve képeit, a l a k j á t , rendíthetetlenségét: 9 „Olyan volt, m i n t egy őrtorony, messze távolt keresett, volt pásztor, pincér, h o r d á r és végre lelt egy e c s e t e t ' — írja, képeit szavakkal elemezve. Az Ady Társaság a hagyatéki kiállítás és síremlékállítás után is elevenen őrizte emlékét, kiállította m ű v e i t az 1937-es jubileumi tárlaton, a felszabadulás után, 1947-ben rendezett 20 éves jubileumi kiállításon és az ekkor alakított Ady-szobában arcképét helyezték el, amelyet egykori b a r á t j a , Boromisza Tibor készített,

B) Káplár Miklós és Ecsedi István barátsága (Káplár-levelek tükrében) „A tudóssá lett cívis és a festővé lett gulyás: milyen távlatok találkoztak ebben a barátságban! Vajon mikor lesz ebből a kivételesen szép kapcsolatból egyetemes magyar szabály?" — fogalmazta meg Juhász Géza k e t t ő j ü k viszon y á t s ennek társadalmi, közösségi vonatkozását. Valóban: dr. Ecsedi István néprajzos, a Déri Múzeum igazgatója, Debrecen egyik legtekintélyesebb embere olyan p é l d a m u t a t ó a n b á t r a n támogatta b a r á t j á t , mely ritkaság volt a H o r t h y - k o r s z a k b a n . Teljes súlyát, tekintélyét, kapcsolatait K á p l á r művészet é n e k egyengetésére, művészete kibontakoztatására vetette be, testvérként segítette anyagilag, erkölcsileg a Hortobágy festőjét. Mint ismeretes, Budapestről, Kaposvárról hazatérte után, 1928-ban töltött először hosszabb időt kinn a Hortobágyon Boromisza Tibor és Maghy Zol-

24

tán társaságában. Másodszor 1930 őszén költözött ki, Ecsedi segítségével kapott szobát, ellátást, s tőle pénzt anyagvásárlásra. 1 0 ö n á l l ó festmények készítése mellett illusztrációkat rajzolt, ezzel próbálta viszonozni Ecsedi segítségét. 1931-ben pl. egy nyolc darabból álló rajzsorozatot készített a néprajzos Ecsedi felkérésére a pásztorokról, szokásaikról, viseletükről. így í r j a le 1931. május 17-én, Hortobágyon kelt autográf levelében 1 1 a rajzok témáit: 1. „ahogy az öreg Pecze imádkozott, 2. ahogy a pásztor megy a botjával kétfelé t a r t j a a szűrt, hogy a szél hadd j á r j a , 3. ahogy a tanyás szár í t j a a húst, 4. ahogy a pásztor m u t a t a botjával, 5. ahogy a pásztor szokott menni, a b o t j á t hátra tartja, a puli u t á n a megy bojtos pipával, 6. ahogy a pásztor akkor támaszkodik a botra, mikor legeltet és nincs szűr rajzta, 7. a rendes botra támaszkodás, 8. így t a r t j a a pásztor a kezében a botot, mikor megy." Ugyanennek a levélnek egy részlete betekintést ad egyik főműve, a „Vásárra h a j n a l o n " keletkezési történetébe: „Most kezdtem bele egy képbe, ami nagyon nehéz lesz, de egy nagyon érdekes és festői téma, és magyar.. Gyülekezés a hídi vásárra, mikor kezd hajnalodni és látszik a hajnali csillag. Szeretném, ha meg tudnám jól csinálni. Ez aztán leköt most, még éjszaka is azon töröm a fejemet. Mikor a vásár lesz, akkor már szeretném az alakokat elhelyezni, hogy akkor már jól megfigyelhessem, hogy néz ki a valóságban a felvonulás." 1931 őszén Budapestre utazott Káplár, hogy részt vegyen a Nemzeti Szalonban rendezendő csoportkiállítás 1 2 előkészítésében. A készülő tárlaton, nyitás előtt találkozott vezető művészeinkkel, esztétáinkkal. így számol be bar á t j á n a k 1931. december 1-én kelt levelében: „Az erkölcsi siker már meg volt. A legnagyobb kritikusunk, aki nemcsak magyar vonatkozásban, hanem európai vonatkozásban első helyen áll, azt mondta, hogy feltétlenül nagyobb tehetségről van szó. Fülep Lajosnak hívják. Aztán Petrovics igazgató úr és Rózsafiy is a legnagyobb elismeréssel v o l t a k . . . , aztán festők látták: Réthy, Cigány Dezső, aztán Medgyessy szintén a legnagyobb elismeréssel voltak. Ezek sokkal súlyosabb bírálatok, mint az ú j s á g o k . . . Az egy kicsit rosszul esett eleinte, hogy sok képem lemaradt, de már beletörődtem . . . 76 képet vittem fel és 48—50-nél többnek nincs hely." 1931. december 22-i levelében beszámol a kiállítás fogadtatásáról, az őt ért ösztönzésekről és saját vélekedéséről. Jó kvalitásérzékéről tanúskodik a levél, önismeretről, de a debreceni művészeti közízlés és művelődéspolitika jellemzéséről is: „dr. Ugrón Gábor és a modern művészek egy része azon erősködik, hogy m e n j e k le Szentendrére és ott m ű t e r m e t és ellátást kieszközölnek. De én csak a Hortobágyra megyek vissza. És ezt helyeslik: Vaszary János, Fényes Adolf, Iványi G r ü n w a l d Béla, dr. Rózsaffy Dezső és dr. Petrovics Elek. Arról voltak tárgyalások, hogy a főváros megcsinálja azt, hogy az értékesebb művészeket, akiknek nincs vagyonuk, igyekszik m e g m e n t e n i . . . Mind a művészek, mind a hivatalos emberek azt m o n d j á k , hogy engem Debrecennek kellene pártfogolni, mint ahogy a főváros igyekszik a maga művészeit megmenteni. A mai katasztrofális helyzetben. Ha a város és a megye megteszi azt, hogy a munkanélkülieken segít, akkor semmi esetre sem szabad abból a munkanélküli segélyből a művészeket kihagyni. Mindenesetre csak az értékes embereket, de azt is csak abban az esetben, ha nincs vagyona, vagy fizetéses állása. Én pedig a Hortobágy festője vagyok, mely Debrecen város tulajdona. A Hortobágyot úgy még nem értette meg senki. Az ország k u l t ú r á j á t csinálom, de elsősorban Debrecen város k u l t ú r á j á t . Debrecent és a Hortobágyot a képzőművészeti kultúra terén én képviselem. Én ismer-

25

t e t t e m meg a Hortobágyot. Móricz Zsigmond azt m o n d j a , én fedeztem fel. Egy megye m e g t e h e t n e annyit, hogy két értékes művésze ne haljon é h e n . . . a másik Holló László, aki komoly festő. Medgyessy Pesten lakik, ő oda t a r tozik. Aztán Hollónak van kevés n y u g d í j a és lakása, kertje, és a n n y i r a nincs rászorulva, m i n t én . . . Ha Te n e m lettél volna, éhen h a l h a t t a m volna. A város is általad p á r t o l t . . . Te tudod, hogy éltem, de ezt csak a művészetért tettem . . . ebben az előrehaladásban és sikerben neked is részed van . . . K i t a r tottál velem és elértük a sikert. . . . Nagyon szeretném, ha kidolgozhatnék egy 3—4 éves p r o g r a m o t . . . a főhadiszállás a Hortobágy lenne, de aztán most belevonnám az Alföldet is. De ezt úgy csinálni, hogy ne legyen folklórszer ű . . . Ha ez a p r o g r a m sikerülne, a k k o r m e g l e n n e Debrecennek a nagy győzelme, m e r t addig ha Debrecenről volt szó, csak egyet legyintettek szinte gúnyosan és azzal el volt intézve. Ez a kiállításom m á r nagyon felhívta a Pestiek figyelmét Debrecen felé. Ott v a n egy jó festő és van egy ember, aki pártfogolja, ez így együtt nagy erő." Mint több cikkében, Csóknak, Vaszaryn a k küldött levelében, ebben az Ecsedinek írt levelében is kikel az üzletszerű művészkedés ellen: „Azok az emberek, akiknek semmi közük nincs a művészethez, de festőművésznek t a r t j á k m a g u k a t a laikus közönség előtt, azok a d h a t j á k a képeiket 30—40 pengőért, m e r t még ennyit sem ér. Naponta megfestenek 5—6 ilyen képet. Ezek i n k á b b káros hatással v a n n a k a k u l t ú r á r a , m e r t l e r o n t j á k az ízlést. . . , de a nagyközönség csak kizárólag ezektől vesz képet. Példa rá Benyovszky kiállítása, a M a r x - f é l e képgyár és a Pálnagyféle képüzem. ' 1931. december 29-i levelében arról tudósít, hogy a Képzőművészeti Tanács elnökségétől és a Kultuszminisztériumtól támogató leveleket küldenek Debrecen városához. Egyúttal jelzi, hogy Szinyei-díjra jelölték. Az 1932 f e b r u á r j á b a n rendezett debreceni g y ű j t e m é n y e s kiállítás katalógusa részleteket közöl K á p l á r pesti kiállításának sajtóméltatásaiból, idézve Ybl Ervin, F a r k a s Zoltán, Elek Artúr, K á r p á t i Aurél sorait. Legjelentősebb sikereit 1934-ben, a „Magyar Őstehetségek" kiállításán aratta. Halála után, 1935 októberében ugyancsak a „Magyar ő s t e h e t s é g e k " Erzsébet téri kiállítótermében nyílt hagyatéki kiállítása. Ennek m e g n y i t ó j á t Móricz Zsigmond t a r totta. így m o n d t a el K á p l á r r a l való megismerkedését: „A debreceni Déri Múz e u m b a n voltam, s Ecsedi Pistával, a nagyszerű ethnográfussal az ősművészeti t á r g y a k b a n g y ö n y ö r k ö d t ü n k . . . A tárlók felett egy sor pásztorkép volt felakasztva. Megállott a szemem a bajszos, k e m é n y f e j e k galériáján, s egész megilletődve k é r d e z t e m : ki csinálta ezeket. Egy hortobágyi pásztor — m o n d ta Ecsedi — egy volt csikósbojtár, aki elfagyott keze-lába m i a t t kénytelen volt otthagyni a cifra ménest, s most megint a pusztát l a k j a és f i g u r á k a t válogat ki és örökít meg l ; i ." Ecsedi ekkor m u t a t t a be Móricznak Káplárt, bár valószínű, hogy Medgyessynél m á r 1926-ban t a l á l k o z t a k ' í g y fejezte be Mórica 1935. október 19-i kiállítás m e g n y i t ó j á t : „a legnagyobb festők értékével emelte fel az őstehetséget, mely lelkében élt". Hogy Móricz érdeklődése a Hortobágy felé fordult a 20-as években, abban bizonyára nagy szerepe volt Ecsedi, Medgyessy mellett K á p l á r n a k is.

26

1. M e d g y e s s y - K ó p l ó r Üj Somogy május 2. K i l é p é s t levél).

bejelentő

közös kiállítása 1928. 16-i és 20-i s z á m a . levele

1930.

június

május 25-én kelt

20-án

nyílt

(Déri

Kaposvárott.

Múzeum

Erről

adattárában

tudósít levő

az

autográf

J. Az A d y T á r s a s á g 1933. o k t ó b e r 21 -i k ö z g y ű l é s e t i s z t e l e t b e l i t a g g á v á l a s z t o t t a V a s z a r y J á n o s t és C s ó k I s t v á n t . V a s z a r y 1933. d e c e m b e r 3—11. k ö z t r e n d e z e t t a D é r i M ú z e u m b a n kiállítást v o l t t a n í t v á n y á v a l , B. K o k a s K l á r á v a l e g y ü t t . 1934 f e b r u á r j á b a n C s ó k I s t v á n v e t t r é s z t a t á r saság csoportos kiállításán, többek között ,,Zsuzsanna" c. művével. 4. A u t o g r á f

levél

impuruma

dátum

nélkül,

k b . 1933 v é g é n ,

1934 e l e j é n

(Déri

Múzeum

adattára).

5. A „ D e b r e c e n " c. l a p 1931. j a n u á r 10-i és 8-i s z á m á b a n j e l e n t m e g —SI— (Kardos László Egy s z o b o r , h á r o m k é p c. c i k k e , ezt k ö v e t t e G u l y á s P á l : Séta hat festő körül című írása a ,,Debrecen" 1931. f e b r u á r 6-i s z á m á b a n . Ezt k ö v e t t e B a l o g h György, Pálnagy Zsigmond több cikke (utóbbi a „ D e b r e c e n i Ü j s á g " - b a n jelent meg 1931. f e b r u á r 20-i és m á r c i u s 8-i számában). 6. 1927-ben a l a k u l t m e g az A d y T á r s a s á g k é p z ő m ű v é s z e t i osztálya. Kezdetben á l l í t o t t ki a M ű p á r t o l ó E g y e s ü l e t t e l . 1 9 3 1 - b e n t e h á t e l s ő ö n á l l ó t á r l a t a volt. 7. R a b i n o v s z k y 380-381. I.

Máriusz:

A

debreceni

8. J u h á s z G é z a b e s z é d é t k ö z ö l t e a hagyatéki kiállításról, hagyatéki á p r i l i s 4., 7., 8. és 12-i s z á m a .

Ady

Társaság

képzőművészeti

kiállítása

„ D e b r e c e n " c. l a p 1936. á p r i l i s 12-i kiállítás híreket közölt a D e b r e c e n i

azonban —

Nyugat,

együtt 1933.

száma. A kiállításról, F ü g g e t l e n Ú j s á g 1936.

9. A v e r s e k m e g j e l e n t e k a V á l a s z c. f o l y ó i r a t 1936-os számában. Legkönnyebben hozzáférhetők a „Hortobágy mellyéke" c. antológiában ( D e b r e c e n , 1972 — k i a d t a : H . - B . m e g y e i Tanács m ű v e l ő d é s ü g y i o s z t á l y a ) . 250—251. l . - o n : „ E g y f e s t ő s í r j á n á l ( K á p l á r M i k l ó s e m l é k é n e k ) " , 252— 523. l.-on: „Találkozás (Néhai Káplár Miklós két k é p e a l á ) " . Idézet az utóbbi versből. 10. E l h e l y e z k e d é s é r ő l több levél tanúskodik. Valamennyi keletkezése Nagyhortobágy. A levelek megtalálhatók a Déri Múzeum néprajzi g y a t é k á b a n . S z á m u k : V . 96. sz. 1—20. l a p i g . 11. M e g t a l á l h a t ó

uott.

3.

12. 1931 d e c e m b e r é b e n , a Erzsébettel állított ki.

1931 májusa, címzése: adattárában, Ecsedi ha-

lapon. Nemzeti

13. M ó r i c z m e g n y i t ó j á t k ö z l i L á s z l ó g a z i n " , 1971. 3. sz. 6. I.)

Szalon Miklós

LXXIV. c s o p o r t k i á l l í t á s á n „ N a i v festők"

c.

többek

cikkében"

között

Forgách

(Múzsák — Múzeumi

Hann Ma-

14. M a g h y Z o l t á n , K á p l á r M i k l ó s b a r á t j a ö n é l e t r a j z i í r á s a i b a n és K á p l á r r ó l í r t m e g e m l é k e z é s e i b e n e m l í t i , hogy 1926-ban, M e d g y e s s y m ű t e r m é b e n t a l á l k o z t a k M ó r i c z c a l , a k i ekkor f e l e s é g e síremlékét készíttette.

27

KÁPLÁR M I K L Ó S HÚSVÉTI TOJÁSAI Makoldi Sándor

Húsvét. A kereszténység megjelölte nap, az első igazán tavaszi pogány ünnep. A rügyező fák, a tél zártsága, a böjt terhe alól k i p a t t a n ó élet, születés, feltámadás. Pezsdülnek a nedvek, m u n k a v á g g y a l telnek meg a természet közelében élő emberek. A festőt is — aki igazán mélyen, ösztöneivel kapcsolódik a természethez, ami örökké egyetlen és utolérhetetlen modellje —, még a városban élve is kiűzi az első langyos szellő, meleg eső. K á p l á r Miklós, aki a puszta gyermeke volt, naponta nézte az ég föléje boruló nagy boltozatát, a Hortobágy végtelen szikéit, és benne a vonulást — f e n n a felhők és m a d a r a k röptét, lenn az e m b e r e k és m a r h á k lassú, a rög vonzását elkerülni nem tudó, hosszú-hosszú örök vándorlását. Naponta nézni a nagy semmit, nézni a fény változásait, komisz és szelíd arcát és be'eindulni gyalog és m e n n i - m e n n i órákig, kilométereken át a mindig ugyanabban, kis örömök között — ez K á p l á r festészete. A föld és ég logikai r e n d d é egyszerűsödve, látóhatárnyi m é r e t e k b e n a közepén álló e m b e r b e n nagy n y u g a l m a t szül. Kevés e m b e r b í r j a el ezt a tisztaságot. Az értelem r e n d j e ez a pusztán. K á p l á r s z á m á r a a Hortobágy, m i n t Csontváry s z á m á r a a cédrus, filozófia, megtöltve a festő színörömével. A juhászhoz azonban odavág a tiszttartó, élelem és pénz kell a megélhetéshez — s a szem az égről a földre néz, a végtelen a r á n y o k egy emberi p r o b lémává zsugorodnak, fő m é r t é k e t adva. Mégis csak a XX. században élünk, ahol emberek, város, K á p l á r n a k feudálkapitalizmus, be egség', éhség — létproblémák vannak. Nagyon sokszor szorult segítségre, és az emberi vonzatok barátsággá sűrűsödtek olykor. Debrecenben találkoztam özvegy Szabó Zsigmondnéval. Náluk sokszor ebédelt K á p l á r Miklós. Ennek a kapcsolatnak sok emlékét őrizte kis szobájában, többek között a Káplártól 1933—34 h ú s v é t j á r a kapott hímestojásokat. Egy festő életművében ilyen kis kitérő játék, az emberi kapcsolat kívánta, viszonzásként, meglepetést, örömet oko^ó figyelmesség szokott csak lenni. Hogy jelen esetben mégis igen figyelemre mé'tó, azért van, mert K á p l á r a feladatot n e m szokványosán, kedv nélküli köte'esség g y a n á n t fogta fel. — talán a tavasz tette, vagy az őszinte barátság, de tojásaira — egy kivétellel „•— egész kis r e m e k m ű v e k e t festett. Nem s a j n á l t a a m ú l a n d ó anyagtól tehetsége legjavát, és a m e g a j á n d é k o z o t t b a n is bizalma volt, hogy emlékét őrizni fogja — az erős e m b e r s a j á t j a ez.

28

Az élet azonban élet. Meghalt K á p l á r Miklós, m e g h a l t özv. Szabó Zsigm o n d n é is, anélkül, hogy k e t t e j ü k kapcsolatát f e l j e g y e z h e t t ü k volna. A tojások azonban m e g m a r a d t a k , bár a hagyaték szétszóródott. 6 tojásról t u d u n k . Ebből 2 eltört. Az egyik még Szabó Z s i g m o n d n é n á l ; egy csodáló v e n d é g e kézbe véve elejtette. Ezen a tojáson — az elbeszélések szerint — egy ü r g e öntés volt megfestve. A következő tojás, ami eltört, hasonló volt a m e g m a radtból 3 tojáshoz. Ezeken K á p l á r egész világa van kiteljesedve. Nem egy képét festette rá, h a n e m képeinek esszenciáját. Az alföldi szikes legelő a h á t tér és az ég, kéken, rózsaszín b á r á n y f e l h ő k k e l , ami a legelő zöld f ü v e között megbúvó pocsolyákban játszik vissza. A tojás a l a k j a kiteljesíti t é r b e n a gondolatot. Az ég kék k u p o l á j a borul a vízszintesen k ö r b e f u t ó horizont fölé, lent z á r j a a gömbteret a zöld. Ebben a z á r t világban jelenik meg két fej, teljes nagyságban. Két világ a két f é r f i f e j , a gazda és a juhásza. A tojás két ellentétes oldalán, egymástól függetlenül állnak, a gazda s z e m b e f o r d u l velünk, a juhász m a g á b a nézve pipázgat, csak a puszta, a m i b e beleágyazódnak közös t u l a j d o n s á g u k . Gyönyörűen van m e g f e s t v e a háttér. A kis m é r e t e k követelte egys, erősítésben látni csak igazán, K á p l á r m e n n y i r e i s m e r t e a Hortobágyot. Három színnel jellemezve életre t u d j a kelteni. De b e n n e azért döntő súlyt mégis az e m b e r foglalja el, jelenlétével kiszorítva az eget. Ha n e m i s m e r n é n k Káplárt, a k k o r is k ö v e t k e z t e t h e t n é n k ebből arra, hogy voltak e m b e r i p r o b lémái. De érdekelte is az ember. A kis 3 centis f e j e k é l e t t ö r t é n e t e k e t mesélnek el, t á r s a d a l m i p r o b l é m á k a t t á r n a k fel. De mivel húsvét tavasszal van, és a hímes tojások örömet a k a r t a k szerezni a l a p j á b a n véve, kompozíciós h a r m ó n i á j á t ó l mégis csak d e i ű s alkotások ezek. Olyasvalamik, a m i r e azt m o n d h a t n á n k , hogy K á p l á r művészetének mottói. M e r t m i n d e n b e n n e van, ami festészetének erénye, filozófiájának, e m b e r i s m e r e t é n e k lényege, csak még ezen túl a festő megszabadul a vásznon síkjától, és a t é m a a tojás felfelé csúcsosodó gömbjén m e g j e l e n v e a glóbuszra terjeszti ki m o n d a n i v a l ó j á t . Végül a 6. tojás, a m i n 1934,-es évszám van, egy egyszerű, a tojás a l a p színét meghagyó színessel írt kis magyaros minta, a m i b e n azért a m a d á r és a nap k a p t a a főszerepet. Lehetséges, hogy K á p l á r több tojást is festett, hiszen látszik, hogy k e d v vel m ű v e l t e ezt a m ű f a j t , és jó e m b e r e is volt azért több. Közeli é l e t m ű v e l e ' t á r á s á n á l r e m é l j ü k is, hogy egyre több anyaggal ö r v e n d e z t e t h e t j ü k meg a nyilvánosságot, hiszen most végső soron csak egy h a g y a t é k r ó l esett szó. A kortársak még élnek, s z á m í t u n k k ö z r e m ű k ö d é s ü k r e az egyik legnagyobb m a g y a r festő, K á p l á r Miklós megismerésében.

29

KÁPLÁR M I K L Ó S FESTÉSZETÉNEK NÉPRAJZI

VONATKOZÁSAI

Dankó Imre

K á p l á r Miklós m u n k á s s á g á b a n a hovatartozás, a stílus kérdése kezdettől fogva nagy jelentőségű volt. A tisztánlátást z a v a r t a K á p l á r indulása, a kor á b a n uralkodó elvi-eszmei káosz. Ez szépen kifejlődött az úgynevezett „őstehetségek" felfedezésének d i v a t j á b a n , akik közé végeredményben K á p l á r M k'.óst is sorolták. A különben jó érzékű és helyes ítélőképességű, maga is számottevő festő, Senyei Oláh István, a debreceni képzőművészetről írva K á p lárral kapcsolatosan egy ugyanazon t a n u l m á n y o n belül azt mondta, hogy K á p lár „Boromisza Tiborral együtt a t u r á n i jellegben keresi a m a g y a r képzőművészi sajátosságokat", illetőleg, hogy m u n k á i „nyugat-európaiak anélkül, hogy a helyi és általános m a g y a r vonatkozásokat nélkülözné Azért utalunk ezekre a kérdésekre, m e r t úgy véljük, hogy végső soron a dolgozatunk címében foglaltak megfelelő kifejtésével — K á p l á r Miklós festészetének néprajzi vonatkozásai — válaszolhatunk r á j u k leginkább. A b b a n az elvi-eszmei z ű r z a v a r b a n , a m i r e a fenti pár kérdéssel csak utalunk, Fülep Lajos lehetett volna az eligazító, ha hallgatnak rá, ha hangja, véleménye egyáltalán eljutott volna az illetékesekhez. Fülep ugyanis m á r 1922ben kifejtette, hogy „ha a művészetben van nemzeti, úgy m a g á n a k a f o r m á n a k kell a n n a k lennie, m e r t m i n d e n egyéb — kedéiy, t e m p e r a m e n t u m , életmód, éghajlat, környezet stb. — a művészethez tartozik ugyan, de maga még nem művészet. Csak m a g á n a k a f o r m á n a k nemzeti voltára vonatkozhatik a tétel, hogy korrelativ viszonyban van az egyetemessel. A művészet anyagán a k az egyetemes merőben f o r m a i princípiumával vonatkozásba helyezéséből pedig sohasem f e j t h e t ő ki viszonyuk korrelációja. Egyszerűen azért, m e r t az e'ső természeténél fogva mindig anyagi, kontingens és kü'.önös, az utóbbi pedig formai, szükségszerű és egyetemes. Két külön f a j t á j ú és külön s z f é r á j a princípium tehát, amelyek viszonya nem a korrelációé, h a n e m az alárendeltségé: az anyagié a szel'emi alá". 2 Mindez K á p l á r Miklós esetében úgy tisztázódhatott volna, hogy ha meg m e r t é k volna állapítani, hogy K á p l á r Mik'ós n e m őstehetség, méghozzá n e m azért nem, m e r t nem tehetséges, h a n e m azért nem, m e r t ilyen művészeti kategória nincsen. Művészet, művész van csak egyedül, függetlenül az alkotók származásától, iskolázottsigától, sőt bizonj'os m é r t é k b e n gazdasági és társadalmi helyzetüktől is. Különben is, az ú g y n e . e zett őstehetségek sem m a r a d t a k meg minden szakmai ismeret, mesterségbe'i tudás nélkül. Nagyon is sokat t a n u l t a k ; általában e ' s a j á t í t o t t á k a szükséges szakmai ismereteket. Méghozzá sokan nem is autodidakta módon, h a n e m a legkülönfélébb szervezett iskolai f o r m á k b a n vagy éppen egy-egy mesterhez

30

csapódva, úgynevezett „szabad iskolákban". K á p l á r Miklós is m e g t a n u l t a a festészet minden e l s a j á t í t h a t ó szakmai részét; nagyszerű tanítói, mesterei voltak. Közismert, hogy a Képzőművészeti Főiskolán Réti István és Zemplényi Tivadar voltak a tanárai, de az is köztudott, hogy Rippl-Rónai Józseftől is sokat tanult. Hat évet dolgozott nála. Boromisza Gézával való b a r á t s á g á ról m á r volt szó; azonban Medgyessy Ferencet. Gáborjáni Szabó Kálmánt sem h a g y h a t j u k említés nélkül. Különösen n e m t á r g y u n k s z e m p o n t j á b ó l , hiszen m i n d a n n y i a n egy ú j magyar, népiségben is m e g h a t á r o z o t t művészet m e g t e remtésén fáradoztak. 1 Hasonlóan megválaszolatlan m a r a d a kérdés a k k o r is, ha őstehetségek helyett „naiv alkotókról", „naiv művészetről" beszélünk. Ez az ú j a b b a n elt e r j e d t kategória fogalmilag ugyanúgy n e m tisztázódott, m i n t az őstehetség. F. Mihály Ida önkéntelenül is r á m u t a t o t t e r r e a Magyar naiv művészet a XX. században című, 1972-ben Budapesten, a Magyar Nemzeti G a l é r i á b a n r e n d e zett reprezentatív kiállítás k a t a l ó g u s á n a k a bevezetőjében. Erről a művészetről, ezekről a művészekről ezt í r t a : „ A l k o t á s a i k b a n még érvényesül a paraszti közösség szokás- és f o r m a h a g y o m á n y a , de p a p í r r a tett m ű v e i k m á r öncélúak és k o m p o n á l á s m ó d j u k b a n egyéniek.'" 1 Nem vitázni a k a r v a m o n d t u k el az eddigieket, h a n e m azért, hogy minél jobban, a l a p o s a b b a n bevezessük azt, a m i t dolgozatunk címe szerint K á p l á r Miklós művészetéről el lehet és el kell m o n d a n u n k . K á p l á r Miklós tehetséges, jól képzett festőművész volt. Nagyon jó iskolákba járt. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy beilleszkedett k o r a m ű v é szeti törekvéseibe, tájékozott volt a művészeti élet nagy kérdéseiben, sőt részt is vett mozgalmaiban. Tevékenységét n a g y b a n befolyásolta például a húszash a r m i n c a s években általánosan e l t e r j e d t „gyökérkeresés", nemzeti szellem, az egyetemesnek a nemzetivel való e g y f a j t a szembeállítása vagy éppen kiegyenlítése. Ennek a művészeti k ö z h a n g u l a t n a k — a m i n e k természetesen megvolt a maga társadalmi-politikai a l a p j a is — szélsőséges m e g n y i l v á n u l á s a i is voltak. Az ilyen színezetű törekvések egy részének összefoglaló n e v e volt a turanizmus, ami — ahogy láttuk — K á p l á r Miklóstól sem állt távol. A t u r a n i z mus egyrészt a művészetben e g y f a j t a torz eszményítést, m á s r é s z t a r é g m ú l t nagyszerűségének r o m a n t i k u s felidézésével v a l a m i f é l e m e n e k ü l é s t fejezett ki az akkori mából. Sőt, a m e n e k ü l é s e n túl a l e g j o b b a k n á l bizonyos tiltakozást is a sanyarú gazdasági és az e m b e r t e l e n t á r s a d a ' m i rendszer, a monopolisztikus kulturális viszonyok ellen. T e k i n t v e azonban, hogy e n n e k a f e l f o g á s n a k és az ebből f a k a d ó törekvéseknek n e m volt s e m m i f é l e érdemleges eszmei alapja, történelmi háttere, gazdasági, t á r s a d a l m i vagy éppen k u l t u r á l i s kötődése, komoly e r e d m é n y t nem hozhatott. Mindössze ködös képzelgések kivetítődéseként érdekes színfolt m a r a d t . G o n d o l j u n k csak ebből a szempontból K á p lár rovásírásos próbálkozásaira, portréi antropológiai m e g f o g a l m a z á s á r a . Szerencse, hogy ezek a „ k e r e s é s e k ' végül is nem v á l t a k K á p l á r Miklós m ű v é szetének meghatározóivá, csak motiválói voltak. Senyéi Oláh Rabinovszky Máriusznak a N y u g a t b a n m e g j e l e n t k r i t i k á j á r a hivatkozva, a m á r idézett öszszefoglalójában azt m o n d t a aztán K á p l á r művészetéről, hogy csatlakozott az Ady Társaságban megtestesült n y u g a t - e u r ó p a i jelleghez, ami nála a helyi sajátosságokon keresztül érvényesül. Senyei, illetve Rabinovszky ezzel azt a k a r ta kifejteni, hogy K á p l á r Miklós végül is igazi festő, igazi művész lett. 5 K á p l á r Miklós legjobb alkotásaiban összefoglaló nagyvonalúsággal á b r á zolta leegyszerűsített p á s z t o r a l a k j a i t és mozdulatlan, hűvösen e l f i n o m u l t t á j -

31

képeit. E g y f o r m á n v e h e t j ü k impresszionistának és expresszionistának, aki olykor k e m é n y vonalakkal, erőteljesen kontúrozva, r e n d k í v ü l határozott színvilággal (például portréinál), máskor meg sejtelmes, szét- és egymásba folyó finom, ködszerű színezéssel, r a f f i n á l t a n alkalmazott fényeffektusokkal, erősen perspektivikusan, az üres teret, jobban m o n d v a a tér ürességét jól m e g m u t a tó kompozícióval (például a pusztát ábrázoló tájképeinél) festette meg környezetét: a böszörményi G u l y a j á r á s t , a Hortobágyszélt, a puszta belső részeit, a böszörményi, hortobágyi e m b e r e k e t — leginkább pásztorokat, környezete m i n d e n n a p i állatvilágát, a m a g y a r szürke m a r h á t , a könnyű lábú. jól f u tó lovat, a gubancos pulit, az ék a l a k b a n elhúzó vadlibákat. N é h á n y képén együttesen szerepel a t á j és az ember, afféle ú j zsánerképben (Gulyakútnál, V á s á r r a igyekvők h a j n a l o n stb.). Mind a t á j természeti részletei, mind az emberek, állatok erősen stilizáltak, a kifejezés érdekében torzítottak. Mondh a t n á n k azt is, hogy idealizáltak, m e r t m i n d e n esetben a jót, a megnyugtatót, a kiegyensúlyozottság modelljét n y ú j t j á k . K á p l á r képei éppen ezért naturálisak is a m a g u k m ó d j á n , hiszen a valóság általánosán ismert részletei és egésze csak reálisan ábrázolva alkothat típust, hozhat létre modellt. Ezeknek a K á p l á r által alkotott modelleknek az a tulajdonságuk, hogy helyiek, Böszörményre, a Hortobágyra, a pusztára, a pásztorságra vonatkoznak. A portrékon b e m u t a t o t t a k hús és vér e m b e r e k voltak. Ismerték, sőt felismerték őket. Hasonlóképpen a t á j a k , tájrészletek is, jóllehet előtte senki sem látta oly színgazdagnak, a n n y i r a költőinek, f i n o m n a k a pusztát. K á p l á r Miklós festészetében a Fülep Lajos által említett f o r m a n é p r a j zilag hiteles. K á p l á r a s a j á t maga világát, életmódját, az őt körülvevő tájat, a n n a k embereit, eszközeit festette meg és hagyta ránk. A nagy fokú hitelességet nem csökkentette, sőt fokozta az a férfias líra, érzelmi viszonyulás, ami t á r g y a i t művészivé tette, költőivé fogalmazta. Most, dolgozatunk sajátos szemp o n t j a i m i a t t az ábrázoltak hitelességét kell hangsúlyoznunk. A nagy fokú n é p r a j z i hitelesség m i a t t K á p l á r Miklós festményei nemcsak mint művés-ú alkotások értékelhetők, h a n e m m i n t a m á r a m á r átalakult és csak egyes ré.; leteiben, de i n k á b b csak csökevényesben meglevő böszörményi, hortobágyi világ. n é p é ' e t n é p r a j z i d o k u m e n t u m a i is. Alkotásai ilyen irányú hite'ét az a d j a , hogy saját, megélt világát belülről, a n n a k minden részletét, összetevőjét ösztunösen ismerve, nem pedig kívülállóként, esetleg modell után festette meg. K á p l á r m u n k á i n a k n é p r a j z i fontosságára legutóbb Sz. Kürti Katalin hívta fel a figyelmet/' K á p l á r t e r r e a n é p r a j z i hitelességre kényszerítette társadalmi helyzete, műveltsége mellett szándékos törekvése is. Néprajzi hitelességű például egész és fél alakos portréin a viselet. N e m csak pontosan megfestette a pásztorkalap f o r m á j á t , h a n e m viselési m ó d j á t is. Ugyanígy a kereken benyomott kalapét és a k u c s m á é t is. A hétköznapi r u h á kon kívül megörökítette az ünnepi öltözetet, viseleti d a r a b o k a t is; például a szűrt. Ahogy a pásztorkalapon megfestette a d a r u - vagy túzoktollat, úgy a szűrön a hímzést vagy a rátétes díszt, a csatot. Több p o r t r é j á n l á t h a t j u k a k a r i k á s t is. K a r i k á s á b r á z o l á s a i n nemcsak a karikásnak, mint eszköznek a hiteles képe jelenik meg, h a n e m a hordás (vállra vetve, átvetve a vállon és összekötve a h ó n a l j alatt) m ó d j a is. Pásztorporlréin megfigyelhetjük az alakok gondozottságát, a kékes-kínosra megfestett borotváltságot, a h a j - és bajuszviseletet. Tájképeinél ilyen szempontból e ^ ő r e n d e n a mesterséges tereptárgyakra kell figyelnünk. Sokszor megfestette a csordakutat a maga nagy, messzire lát-

32

szó ágasával, ostorával, szélesen elterpeszkedő k á v á j á v a l , a hozzá csatlakozó egyes vagy kettes vályúval. Megfestette a pásztorépítményeket, a kezdetleges szárnyéktói a kunyhóig. Kutat, kunyhót, szárnyékot úgy, hogy mitsem változt a t t a k a puszta lényegén, azon tudniillik, hogy vigasztalanul puszta, üres. Sőt, ezek h a n g u l a t k e l t ő ábrázolásával, ügyes kompozícióval m é g fokozta is az üresség érzékelhetőségét. Megfestette a szekeret; ekhóst és e k h ó nélkülit, a m a r ha nyakán a kolompot; m i n d e z t úgy, hogy k a r a k t e r i z á l ó egységben az életmód egészét, illetőleg az életmód egészének egy, az egészet felidéző jellegzetes részletét örökítette meg. Mint például híres képénél, a V á s á r r a igyekvők h a j n a l o n címűnél, a vásározás izgalmát, a v á s á r o k n a k az egykori népéletben betöltött szerepét érzékelhetően m u t a t j a . Hasonlóképpen ezt érezzük az I t a t á s előtt című képén is, ahol a pásztorélet egyik fontos m o z z a n a t á t n e m c s a k á b rázolja, h a n e m jellegzetességének kiemelésével az egész életmód — pásztorélet — s z e m p o n t j á b ó l való fontosságát is érzékelteti. N e m idegenkedett az érdekes dolgok, kuriozitás kiemelésétől sem. Ezekkel ugyancsak általánosított, jellegzetesekké tette őket. G o n d o l j u n k csak a valószínűtlenül nagy bajusszal festett arcképére. De ugyanígy haszn á l j a fel a mindig érdekes, soha sem e g y f o r m a b a j u s z mellett a pipát, a kostököt, a tűzszerszám tartót. összefoglalva e l m o n d h a t j u k , hogy K á p l á r sem tett mást, m i n t például Munkácsy vagy bárki m á s nagy festő: kifejezési eszközül f e l h a s z n á l t a s a j á t világát, környezetét (Munkácsy számos képén a m ú l t század második f e l é n e k nagypolgári, úri é l e t m ó d j á t m u t a t t a be). Ez a „módszer" azért jó, e r e d m é n y e s , m e r t legtöbbször n e m tudatos, h a n e m belülről jövő, spontán, a dolgok evidenciájából következő megnyilatkozás. Tekintve, hogy K á p l á r Miklós m ű v e i b e n egy időközben m á r megváltozott világ, e l t ű n t életmód hiteles ábrázolásáról is van szó, az a tudományos megismerés s z e m p o n t j á b ó l is fontos. B á t r a n f o r d u l h a t u n k képeihez egyes, m a m á r nem élő népéletbeli jelenségek megismeréséért, illetően, jóllehet K á p l á r képei n e m illusztrációk. A K á p l á r Miklós által á b r á zolt népélet földrajzilag, történetileg és t á r s a d a l m i l a g jól k ö r ü l h a t á r o l h a t ó . K á p l á r Miklós festészete azért is értékes s z á m u n k r a , m e r t a századfordulóig még egységesnek vehető, csak az első világháború u t á n felbomló, m a j d gyorsan á t a l a k u l ó hajdúböszörményi, hortobágyi népélet, életmód művészien hiteles ábrázolása."

JEGYZETEK 1. S e n y e i Oláh sz. k i r . v á r o s

István: A és H a j d ú

2. F ü l e p Lajos: Európai B u d a p e s t , 1971. 27. 3. B ő g e l

József

(szerk.):

képzőművészet Debrecenben. In: v á r m e g y e , B u d a p e s t , 1940. 303. művészet

A

és

m a g y a r művészet.

képzőművészetek

Csobán

In:

Debrecenben.

Fülöp

Debrecen,

Endre Lajos: 1961.

(szerk.) :

Debrecen

Magyar

művészet.

57.

4. F. M i h á l y I d a : B e v e z e t ő . I n : F. M i h á l y I d a - B á n s z k y P á l : M a g y a r n a i v m ű v é s z e t a X X . s z á zodban. Kiállítási katalógus a Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában 1972. májusjúniusban bemutatott kiállításhoz. Káplár M i k l ó s r ó l k ü l ö n b e n m é g ezt í r j a : „Káplár Miklós célratörő felkészüléssel, tudatos festői eljárásokkal (pl. ellenfény alkalmazása) örökíti meg g y e r m e k é l e t é n e k e g y k o r i s z í n t e r é t , a H o r t o b á g y o t , a p u s z t a e g é n e k és f ö l d j é n e k színvízióit." 5. R a b i n o v s z k y 6. Sz. K ü r t i 22-23.

Máriusz.

Katalin:

7. D a n k ó I m r e : A 197«. D e b r e c e n ,

Nyugat,

Káplár

1933.

Miklós

m á r c i u s 16-i

(1886-1935)

néprajzi illusztráció 1975., 721.

egy

szám.

emlékezete.

érdekes

fajtája.

Múzeumi A

Kurír

debreceni

Déri

18.

(1975.

Múzeum

szept.) Évkönyve

23

A CSALÁDI ÉLET JELLEMZŐ!

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN

A SZÁZADFORDULÓN Örsi Julianna

A család a t á r s a d a l o m legkisebb egysége, különböző n e m ű és korú emberek közössége. Minden család létrejön, funkcionál, m a j d felbomlik. Minden e m b e r beleszületik egy családba, de m a g a is létrehoz egy családot. Az ember társadalmi helyét legjobban e legkisebb közösség jegyeivel í r h a t j u k körül. A család, m i n t egység, számos egyéb csoportba beletartozik: rokonság, falurész, vallási felekezet, parasztság, h a j d ú etnikum, végső soron az egyén és a t á r s a d a l o m közvetít. A családnak, m i n t közösségnek m e g v a n n a k az általános, specifikus és egyéni jellemzői is. A család általános jellemzői: 1. t a g j a i : f é r j , feleség, g y e r m e k e i k ; 2. legfontosabb f u n k c i ó i : biológiai, gazdasági, nevelő, érzelmi, osztály; 3. kifelé zárt egységet alkot, 4. beletartozik egyéb csoportokba. Ezen általános jellemzőkön belül a családnak v a n n a k olyan vonásai, a m e lyeket az határoz meg, hogy tagjai milyen közösségékbe tartoznak még. K ü lönbséget kell t e n n ü n k falusi, városi, család, katolikus, birtokos, napszámos család között. Mivel t e h á t a család egyéb közösségekbe is beletartozik, így azok ellenőrző szerepe is érvényesül a családra. Mindezeken túlmenőleg a család m é g olyan egyéni vonásokkal is rendelkezik, amelyek más családra nem érvényesek. Ezen jegyek vizsgálata azonban m á r nem f e l a d a t u n k . A család kifelé zárt csoport képét m u t a t j a , amely azonban belül k o r á n t sem egységes. A családba tartozás az egyén s z á m á r a különböző jogok és kötelezettségek beletartozásával jár együtt. Minden családtagnak megvan a saját helye szerepe, a család h i e r a r c h i á j á b a n . Valamely tag minél nagyobb szerepet vállal a család f e n n t a r t á s á b a n , a n n á l több beleszólása van a család irányításába, a n n á l i n k á b b h a t a l m a van a család többi tagja felett. A család, az egyén, de a t á r s a d a l o m életében is, akkor tölti be szerepét, ha a funkcióval j á r ó f e l a d a t o k a t teljesíti. Az indivídumok tevékenységét legalacsonyabb szinten a család, legmagasabb szinten a társadalom hangolja össze. A családtagok által végzett m u n k a a család f u n k c i o n á l á s á n a k gazdasági a l a p j á t biztosítja. A tagok között m u n k a m e g o s z t á s van. A család biológiai értelemben is közösség, mivel két n e m kapcsolata, házassága révén jön létre. Ez biztosítja az utódok létrehozását is. A családba beleszületnek a gyermekek, a k i k n e k neveléséről gondoskodni kell. A család a legfontosabb közösség, amely a gyermeket bevezeti a t á r s a d a l o m b a . A család érzelmi f u n k c i ó k a t is betölt, hisz biztosítania kell tagjai s z á m á r a az érzelmileg is kiegyensúlyozott életet. Ezen f u n k c i ó k különböző intenzitással h a t n a k a család fejlődésének különböző szakaszaiban. így az első gyerek születése előtt fő hangsúly a meg-

34

felelő anyagi alapok megteremtésére irányul, a gyermekek születésével azok nevelése kerül középpontba. Jelen t a n u l m á n y H a j d ú b ö s z ö r m é n y p a r a s z t c s a l á d j a i n a k életét vizsgálja. \ leírás a századfordulói p a t r i a r c h á l i s kiscsalád t a g j a i n a k egymáshoz való viszonyát p r ó b á l j a rekonstruálni, r á m u t a t v a azokra a szálakra, a m e l y e k k e l egyéb közösségekhez is kapcsolódik. Meg kell jegyezni, hogy az a l á b b i a k b a n felvázolt kép a m a élő legidősebb generáció (70—90 évesek) életére volt jellemző. Az e l m ú l t negyedszázadban a családi élet igen lényeges változásokon m e n t á t : a család megszűnt önellátó gazdasági egység lenni, a nők m u n k á b a állásával a f é r j - f e l e s é g kapcsolata megváltozott, a nevelő f u n k c i ó t nagyrészt m á s i n t é z m é n y e k v á l l a l j á k m a g u k ra. A mai szocialista család életének vizsgálatával a z o n b a n elsősorban a szociológia foglalkozik. Mivel a den irányú anyagot kell éppen ezért lád életének

család, mint alapvető közösség és e m b e r egész életében hat, m i n tevékenységét befolyásolja, ellenőrzi, így szerteágazó és nagy vizsgálni ahhoz, hogy a kép megfelelő legyen. Jelen t a n u l m á n y megelégszik a család egy típusának, a századfordulói parasztcsabemutatásával.

1. F é r j és feleség kapcsolata A XX. század elején a jól f u n k c i o n á l ó családban p a r t r i a r c h á l i s viszony volt. A család f e j é n e k m i n d e n esetben a f é r j e t tartották. Nagy tekintélye volt a háznál. A család állásfoglalása jórészt egyet j e ' e n t e t t a családfő véleményével. A f é r j biztosította a család s z á m á r a a megélhetést. Szervezte, irányította a gazdálkodást. A mezei m u n k á b a n , főleg kapáláskor, a r a t á s k o r a feleség és a nagyobb gyerekek is részt vettek. Ha n e m volt elég f ö l d j e a családnak, a f é r j a család nevében r é s z e s m u n k á t vállalt. Az egész család együtt dolgozott. Ha gazdasági helyzetük megengedte, hogy a feleség n e dolgozzon kinn a h a t á r b a n , akkor a városban, a háznál élt. ö v é volt a jószágnevelés, a háztartásvezetés és a gyermeknevelés. Az u r á n a k h e t e n t e többször k ü l d ö t t ételt a tanyára. Az e m b e r e k (férfiak) a mezőn főztek is (lebbencslevest és slambucot), de a v á r o s b a n ez m á r az asszonyok f e l a d a t a volt. A f é r j e k a h á z i m u n k á b a nem szóltak bele, de megkövetelték, hogy m i n d e n r e n d b e n legyen, ha hazamennek, f p t t étel v á r j a őket. A f é r j étkezéskor m i n d i g az asztalfőn ült. E'sőnek szedett m a g á n a k . Ha a feleség osztotta szét az ételt, az első tányér a k k o r is a családfőé volt. U t á n a a gyerekek következtek és végül az aszszony. Ha hetivásárba vagy a v á r o s h á z á r a a k a r t m e n n i a férfi, a felesége elkészítette a mosdóvizet, előkészítette a r u h á j á t , segített r á a d n i a k a b á t j á t , kikísérte az urát a kapuig. Nagyobb jószág eladását-vételét is a férfi intézte. Ha tehenet vettek, azt a feleség is megnézte. Ha a f é r j és a feleség együtt jött a piacról, a vásárból, az olyan csomagot, amelyet kézben lehetett vinni, az asszony cipelte. A pénzt legtöbb helyen az asszony kezelte. Ha a f é r j n e k pénzre volt szüksége, szólt a feleségének, aki p a r a n c s k é n t teljesítette kérését. Az asszony a családi kasszából nagyobb összeget f é r j e megkérdezése nélkül nem költött. A k o n y h á r a szükséges kisebb b e v á s á r l á s t a tojás, baromfi, t e j árából bonyolította le. A családok a rokonságukkal, szomszédságukkal, b a r á t a i k k a l és ismerőseikkel is t a r t o t t á k a kapcsolatot. Ez főleg a közös m u n k á b a n , közös szórako-

35

zásban nyilvánult meg. A felnőttek főleg a hosszú téli estéken tanyázni j á r tak a szomszédokhoz, barátokhoz. Ezenkívül a családok csak n é h á n y nagyobb jelentőségű összejövetelen vettek részt. Ilyen volt a névnap, disznótor, lakodalom, szüret. A f é r f i a k külön szórakozóhelyei a m a l m o k és a kocsmák voltak. Az asszonyok ezen a téren jobban meg voltak kötve, m e r t az uruk nélkül nemigen m e h e t t e k sehová. Ha vendégségbe indultak, a f é r j és a feleség együtt ment. Hogy a kisgyereket vitték-e m a g u k k a l vagy otthon hagyták, az családonként változott. Az e l f á r a d t gyermeket az a n y j a a k a r j á n vitte. Ha a f é r j átvette tőle, ő általában a h á t á n vitte vagy a n y a k á b a vette fel. H a idegen érkezett a családhoz, kérését csak a k k o r teljesítette az aszszony, ha előzőleg arról m á r szólt a f é r j e . Ha a családfővel még nem beszélt az idegen, az asszony válasza ez volt: „Nincs itthon az uram, jöjjön később!'' Ha v á n d o r kéredzkedett be a tanyán, az ólban a d t a k neki szállást. A m ú l t század utolsó évtizedeiben még általános volt, hogy a házastársak m a g á z t á k egymást. Később jobban csak az asszony magázta az urát. A mostani h a t v a n é v e s vagy a n n á l f i a t a l a b b házastársak tegeződtek. A házast á r s a k e g y m á s n a k a j á n d é k o t nem adtak. Nem volt divat az ajándékozgatás. Ha kellett valami és „telt rá", megvették. A feleségnek nem lehetett titka a f é r j e előtt. Legnaggyobb b ű n n e k azt tartották, ha megcsalta az u r á t : ha kikapós volt a menyecske. (A f o r d í t o t t j á r ó l nem beszélnek.) A hűtlen asszonyokat a város közössége nyilvánosan nem szégyenítette meg. A büntetés a f é r j r e tartozott. Az ügy elintézésének egyik m ó d j a az volt, hogy az ember megverte a feleségét. Az olyan családoknál, ahol a f é r j részeges volt, a nézeteltérések, torzsalkodások g y a k o r i b b a k voltak. Az ittas f é r f i a k egy része esetenként feleségét vagy gyermekeit meg is verte. A feleség erről vagy hallgatott vagy elpanaszolta az idesanyjának, a szomszédnak. A kívülállók a családi p e r p a t v a r b a n e m szólhattak bele. A megvert asszony védelmére még a s a j á t gyermekei sem kelhettek, m e r t az a p j o k r a nem emelhettek kezet. Az aszszonyok az esetek többségében i n k á b b tűrtek, „nem hagyták ott az u r u k a t " . E n n e k legfőbb oka az volt, hogy a feleség á l t a l á b a n n e m rendelkezett önálló keresettel. Mivelhogy gazdaságilag függött a férjétől, problémát okozott volna a gyerekei és önmaga eltartása. Sok esetben, külön lett is és visszaköltözött a szüleihez, a k k o r sem v á l t a k el. Ilyenkor az asszony csak azokat a tárgyakat vihette magával, amelyeket újasszony k o r á b a n a szüleitől kapott. Előf o r d u l t az is, hogy a f é r j visszahívta. A válástól visszatartotta a nőket az is, hogy nem lesznek hitehagyottak. A f é r j b ű n é n e k tartották, ha ivott, k á r t y á zott, verekedett. Jó f é r j n e k azt tekintették, aki nem ivott, nem verekedett, szerette a családját. Boldogságnak, életük értelmének tekintették a gyermek e k e t és azok boldogulását. „Idesapám nyugodtan halt meg, m e r t minden gyereknek háza, f ö l d j e volt." Vagy: „Nincs családunk. Az u r a m mindig azt m o n d j a , hogy m i n e k ú j í t s u n k fel ezt vagy azt. Jó az örökség.' Vagy: „Jó, ha van család. Vín líttire csak más az, ha nem idegen gondozza."

2. Szülők-gyermekek

kapcsolata

A m ú l t század végén H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n is a sokgyermekes család (6—10 gyerek) volt általános. E században az ország más területein is megfigyelhető tendenciával egybeesően itt is csökkent a családtagok száma. A f i ú g y e r m e k n e k jobban örültek. A n n a k n e m kellett annyi ruha. Nem volt annyi b a j vele, m i n t egy lánnyal. Ha felnőtt, a nehéz paraszti m u n k á k b a n

36

több hasznát vették. Semmilyen b a b o n á s cselekedetet n e m végeztek azonban a n n a k érdekében, hogy fiú legyen az újszülött. A terhes asszonyra „ha szélesebb a terhe, lányt jósoltak, ha előre pakolt, fiút". A g y e r m e k n e k a szülők vá'.asztottak nevet, amelyet erősen befolyásolt a szokás. Az ú j s z ü l ö t t legtöbb esetben a szülők, azoknak testvérei vagy a nagyszülők nevét kapta. A gyermektelen házaspárok igyekeztek g y e r m e k e t ö r ö k b e fogadni, hogy legyen, aki g o n d j u k a t viseli. Az a d a p t á l t gyereket s a j á t j u k k é n t nevelték (gyakran a n e v ü k r e is íratták) és örökösük is ő lett. A rokonok nem jó szemmel nézték az adaptálást, hisz így elestek az örökléstől. Ha r o k o n g y e r e k r e esett a választás, az l e g g y a k r a b b a n a keresztgyerek volt vagy v a l a m e l y i k nagy létszámú család tagja. A gyereknevelés az anya f e l a d a t a volt. Ő tartózkodott legtöbbet a háznál, így körülötte voltak a gyerekek. Ha az asszony kapálni vagy a r a t n i m e n t segíteni az u r á n a k és kicsik voltak a gyerekei, hazavitte az idesanyjához. Ök m a g u k m o n d t á k : „Hozzátok haza. Én itthon vagyok. Nézem őket, ti meg m e n jetek segíteni." A testvérre is rábízták. A kisgyerek bölcsőben, m a j d tolóban aludt. Egy ágyba 2—3 gyei eket is összeíektettek (de ha m á r e ' é r t e a 6—7 éves kort, a fiút és a lányt külön f e k tették). 3—4 éves kor:g m i n d e n kisgyerek e g y f o r m a r u h á t viselt: egy térdig érő kis inget (ún. kantust). Amíg kicsik voltak a gyerekek, az a n y j a egymás előtt is levetkőztette, f ü r d e t t e a különböző n e m ű e k e t . A nagyobb leánygyer e k r e rábízta ezt a feladatot. Ha még n e m tudott önállóan enni a gyermek, az a n y j a az ölébe vette és megetette. 3—4 éves kortól m á r vagy az asztalnál, a család felnőtt tagjai között ettek a gyerekek, vagy külön kis asztalnál, asztalszékncl. Napközben az anya nemigen ért rá gyermekeivel foglalkozni. Elvoltak a nagyobb testvérekkel, szomszéd gyerekekkel. A szülők a vásárba, piacra nem vitték m a g u k k a l a kisgyereket. Ilyenkor legtöbbször egy kis v á sái fiával (csoki, mézes baba, mézes mogyoró) tértek haza. A gyerekeket kicsi koruktól kezdve szófogadásra nevelték szüleik. A szülő szava minden esetben p a r a n c s volt a s z á m u k r a . Szigorúan b e t a r t a t t á k velük a n o r m á k a t . Szüleiket idesapámnak, idesanyámnak szólították és magáztak. Nem volt szabad visszafeleselniük, a felnőttek beszélgetésébe se szólhattak bele. A szófogadatlan gyereket legtöbbször az a n y j a verte meg, de mégis jobban t a r t o t t a k az apjuktól. „A férfi szigorúbb, k e m é n y e b b szavú. J o b b a n odacsap. Az a n y j a csak a n y j a . " Sokszor elég volt csak fenyegetni a rosszalkodó gyereket: „Megállj, m e g m o n d a l a k a p á d n a k . " Ha m á s v a l a k i f e n y í t e t t e a gyei eket, az a szülőnek rosszul esett. Ügy érezték, hogy a gyereknevelés csak a családtagok joga. „ A n n a k vágjál oda, akinek kenyeret keresel" — m o n d t á k . A család, ha gazdasági helyzete megengedte, gyermekeivel k i j á r a t t a a h a t osztályt. Ha t a n y á n laktak, e k k o r r a hazaköltöztek, ha ezt n e m tehették, a k k o r a gyerekeket hazaadták a nagyszülőkhöz, rokonokhoz, hogy azoktól j á r j a n a k iskolába. A városban voltak olyan asszonyok, akik vállalták azon gyerekek iskolába járatását, a k i k n e k nem volt benn a városban ismerősük. A gyermekeket m á r iskoláskorban szoktatták egyes m u n k á k h o z (pl. t a k a rítás, l i b a ő n é s ) , de a paraszti m u n k á k zömének m e g t a n í t á s a az iskola elhagyása után (12 éves kortól) történt. A lány az anyjától, a fiú az apjától t a n u l ta meg a m u n k á t . Természetesnek tartották, hogy a gyermek szülei foglalkozását kövesse, hisz az általuk összegyűjtött vagyont, gazdagságot — ha m á r ők kiöregedtek a m u n k á b ó l — biztos kezekbe a k a r t á k továbbadni. Azt, hogy hány éves k o r b a n milyen m u n k á t bíztak a legényre vagy a lányra, a szokás

37

r e n d j e határozta meg, amelyek természetesen a gyerek élettani sajátosságaihoz is igazodtak. A közösség ellenőrző ereje is hatással volt a családokra, hogy gyermekeikkel kellő időben tanítsák meg az egyes m u n k a f a j t á k a t . A legény és a leány egyik legfontosabb értékmérője volt, hogy jó dógos-e. így ha a családnak nem is volt szükséges a legény vagy leány m u n k á j a , akkor is csináltatták vele, hogy be'eszokjon a paraszti munkaerkölcsbe. A fiúk eleinte a könnyebb m u n k á k b a n segítettek: kifogni a lovat, kapálni, tengerihúzatáskor, szántáskor vezetni a lovat. Aztán a kaszálást tanulták meg. 18—20 éves korukban m á r takartak. Ilyen idős korukban a zsákolást is bírták. A leányok édesanyjuktól tanultak meg mosni, főzni, sütni, meszelni. Látták, hogyan kell és csinálták. Az eladólány szégyenének tartották, ha nem tudott kenyeret sütni, tésztát gyúrni. A legfontosabb ételek főzését még otthon megtanulta, de asszonykorában is bővítette ismereteit. A nagyobb lányok a mezei m u n kában is segítettek, főleg kapáltak és markot vertek. Ha volt a családnak tanyája, nyáron kinn voltak. Az iskolahagyott leány és legény tehát m á r gazdasági tényező volt a családban. A m u n k a szervezésébe, irányításába azonban beleszólásuk nemigen volt. A család anyagi java ebben az időszakban növekedett leginkább. Az ekkor szerzett vagyon az egész család tulajdonát képezte. (A föld, ház telekkönyvileg a f é r j és a feleség nevére volt íratva.) A fiatalok is természetesnek tartották, hogy nem rendelkezhettek önálló munkaerejükkel. „Dolgoztunk a szüleinknek. Ök meg r u h á t vettek, férjhez adtak, kiházasítottak bennünket. ' Az a fiatal, aki nem a saját családja gazdálkodásában segítkezett, hanem nagyobb gazdáknál vállalt munkát, keresetét általában hazaadta. Előfordult azonban az is, hogy a legénynek, m i r e nősült, m á r volt 2—3 hold földje. Ezek azok az évek, amikor a legény és a leány kapcsolatai kitágultak. Megismerte rokonságát, kialakította saját baráti körét, egyre jobban bekapcsolódott a város társas életébe. Ahogy nőtt a gyerek, egyre inkább figyelembe kellett vennie a hagyomány szabta normákat. A fiatalok életét, viselkedését családjuk mellett egyéb közösségek (utca, város) is fokozott figyelemmel kísérték, ellenőrizték. A lány h a m a r a b b lett eladó lánnyá (16—18 éves korában), mint a fiú legénnyé (18—20 éves korában). Más n o r m á k vonatkoztak a lányokra, mint a legényekre. A legények sok helyen kinn aludtak az ólban, ami lehetőséget nyújtott számukra, hogy szabadabban mozogjanak. Az ólban esténként öszszegyűltek komázni, vagy elmentek a kocsmába. Ide a lányok nem mehettek, mert megszólták volna őket. A lányok más városba se járhattak szórakozni. A legények egy része a i)ánási, hadházi, debreceni bálban is megfordult. A lányok (de az asszonyok is) jobban lakóhelyükhöz voltak kötve, a férfiak távolabbi tájakon is megfordulhattak (katonaság, vásár). A legények és a lányok különböző helyeken ismerkedhettek meg. A múlt század végén legnépszerűbb a királyasszony volt, m a j d ezt felváltotta a bál. Divat volt a korzó is. Sok ismeretség a lakodalomban vagy éppen a m u n k á ban született. A legények legénytársaikkal j á r t á k szórakozni. Zsebpénzt az idesanyjuktól kértek. Az anya vagy azt m o n d t a : „Mondjad apádnak!'' vagy: „Nesze, fiam, eredj, de ne mondd apádnak." A pénzszerzés másik m ó d j a volt, hogy loptak két zsák búzát, kukoricát és eladták. A legénytől nem kérték számon szülei hol volt, mikor jött haza. A lányokat sokkal szorosabban fogták. A lányok viselkedésének ellenőrzése az édesanyjuk kötelessége volt. Itt szintén arról 38

volt szó, hogy a család jó hírét féltették. A család n e v é n e k legszigorúbb őrzője a családfő volt, aki a feleségén keresztül é r v é n y e s í t e t t e a k a r a t á t lányaira. Az apa közvetlenül csak a k k o r lépett fel, ha m á r veszélyben volt a család becsüle'e (pl. kicsapongott a lány, vagy túl szegény f i ú v a l udvaroltatott). Ilyen esetben lányát szóban vagy tettben is nyíltan fenyítette. Általános vélemény, hogy a szülő gyermekét még „menyasszony k o r á b a n vagy ha a b a j s z á t a filire tekerte is megverhette, hisz ő adott neki enni." „Míg az én küszöbömet keresztülléped, én parancsolok!" „A szülőnek hóttig h a t a l m a van a g y e r m e k e felett, m e r t ő a d t a neki a vant." A lányok az idesanyjuktól kéredzkedtek. A szüle, ha elengedte őket, mindig figyelmeztette: „Jó legyél! Vigyázz m a g a d r a ! A híred haza n e jöjjön h a m a r a b b , m i n t te!" A szórakozás i d ő p o n t j a v a s á r n a p délután volt. Csak a k k o r m e n t e k el, ha m á r m i n d e n m u n k á t elvégeztek. Az egyik adatközlőm így emlékszik vissza: „ L á n y k o r o m b a n királyosdi előtt 12 levél tésztát mindig el kellett n y ú j t a n u n k és csak u t á n a m e h e t t ü n k el." Ha cimborával (lánybarátnővel) m e n t e k el, c s o r d a h a j t á s r a mindig haza kellett érniük, m e r t otthon v á r t a őket a m u n k a (pl. tehénfejés). Ha n e m mentek a kitűzött időre haza, az a n y j u k megdorgálta őket, számonkérte, hol voltak. Szigorúan b e t a r t a t t á k velük a hazaérkezés idejét. A bálba é d e s a n y j u k kal mentek. A lányok nem szívesen vették, ha a legények h a z a k í s é r t é k őket. Attól tartottak, hogy az ismerősök m e g l á t j á k , szülei m e g t u d j á k . így i n k á b b a lánycimborákkal együtt m e n t e k haza. Arról meg szó sem lehet, hogy az utcán csókolódzanak a fiatalok. Tartós u d v a r l á s r ó l sem beszélhetünk. Az u d v a r l á s i d ő t a r t a m a 2—3 h ó n a p volt, ameiy időszak azért volt szükséges, hogy a két család felkészüljön a lakodalomra. Az u d v a r l ó legény a l á n y n a k n e m vett nagy a j á n d é k o k a t , csak cukrot adott neki, vagy v á s á r k o r mézes babával, szívvel lepte meg. Az a j á n d é k o z á s a polgárosodott családoknál volt divatban. L á n y k é r é s előtt „rendes helyen" nem m e n t be a legény a lányos házhoz. Ha a két fiatal i s m e r t e egymást és szerelem f ű z t e őket össze, legfeljebb a kisajtóban beszélgethettek. Ott sem lehettek sokáig. A lányok szerelmesükről b a r á t n ő j ü k k e l beszélgettek. É d e s a n y j u k k a l csak a k k o r beszéltek róla, ha m á r komoly volt az udvarló. A 18—20 éves lány m á r eladóvá vált. A család legfőbb gondja, hogy előkészítse a f é r j h e z m e n é s r e . A szülők azonban e f e l a d a t u k n a k n e m m i n d e n s / e m p o n t b ó l tettek eleget. A szükséges nemi felvilágosítást például a szülők elmulasztották. „Nem beszéltek el a g y e r e k n e k semmit." M á r az első m e n s t ruáció is v á r a t l a n u l érte a serdülőlányokat, amitől á l t a l á b a n m e g i j e d t e k . A n y j u k utólag legtöbbször ennyit m o n d o t t a havibajról: „így szokott az lenni". J o b b a n a b a r á t n ő k beszélgettek egymás között nemi dolgokról. Igaz, hogy a felvilágosítás e l m a r a d t , de a lányokat szigorúan szemmel tartotta a város t á r s a d a l m a . V é l e m é n y ü k szerint „ha viszonya lett a lánynak egy fiúval, a k k o r az nem vette el." A lány legnagyobb szégyenének t a r tották, ha megesett. „Essetek meg! — m o n d t a az a p á m — a k ú t b a lököm, oszt azt mondom, hogy beleesett. Azt meg nem számították, hogy éccaka küldtek kifele b e n n ü n k e t a t a n y á r a . " A terhes lány a c s a l á d j a tekintélyén csorbát ütött. A fiút ezért sosem t a r t o t t á k bűnösnek, hiszen a l á n y n a k kell vigyáznia magára. Az esetet az egész város rossz szemmel nézte, beszélte. A lány szülei nagyon szégyellték. Olyan esetek is előfordultak, hogy ezért elkergették otthonról a lányt. Ha nem látott kiutat, a k k o r öngyilkos lett (felakasztotta magát, szódát ivott. Ha a fiú vállalta a leendő g y e r m e -

39

ket, akkor (ha még fiatalkorú volt a lány) összeköltöztek és hitetlenül éltek. Ha a szülők is beleegyeztek, a k k o r összeházasodhattak a fiatalok. A megesett l á n y n a k kontyba kellett tennie a h a j á t . Esküvőjén f á t y l a t nem tehetett a fejére. P a p h á z n á l esküdtek és lakodalmat nemigen tartottak. Ha nem vette el a fiú a felcsinált jányt, gyermekét akkor is megszülte. A l á n y a n y a gyermekét zabi gyerek, zabikölyökként emlegették. A törvény is megkülönböztette őket. (Csak az 1946. évi X X I X . törvény egyenjogúsította a törvényes házasságból született gyermekkel. 1 ) Törvénytelen g y e r m e k k é n t szerepeltek és az a n y j u k nevét viselték. Az egyházi anyakönyvek segítségével m e g á l l a p í t h a t j u k , hogy v a l ó j á b a n milyen volt a gyakorisága ennek a jelenségnek, amely ellen a családon belül és és kívülállók egyaránt küzdöttek.

református év

születettek szama

görög

katolikus

ebből törvénytelenek száma

születettek szama

ebből törvénytelenek száma a 4 2 4 8 3 4 1 4

1904 1905 1906 1907 1908 1909 1910 1911 1912 1913 1914

894 808 873 836 920 900 798 836 900 829 832

53 ül 65 65 67 63 52 49 69 47 58

90 89 78 83 74 94 82 85 99 85 92

Össz.

9426

649

951

—

5 41

A fenti táblázat a l a p j á n m e g á l l a p í t h a t j u k , hogy az 1904 és 1914 között megkeresztelt 10 377 gyermek közül 690 házasságon kívül született volt, tehát 6,64°,). Ez a v i l á g h á b o r ú k alatt emelkedett, de még akkor is alatta m a r a d t az országos átlagnak. A század első évtizedeiben az országos átlag is 10" „ alatt volt. 2 A r r a a kérdésre, hogy kik közül k e r ü l t e k ki azok a lányok, akik a közösség hagyományos erkölcsi ítéletével a k a r v a - a k a r a t l a n u l szembeszálltak, csak részben t u d u n k választ adni. A görög katolikus egyház a n y a k ö n y vében a törvénytelen gyermek a n y j a foglalkozásánál n é h á n y kivételtől eltekintve cselédnő vagy napszámos bejegyzés olvasható. (Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a város szegényebb rétege a görög katolikusság volt.) A r e f o r m á t u s a n y a k ö n y v e k b e a szülők foglalkozását nem vezették be. Ha gazdalány esett meg, a n n a k még jobban híre ment. Hogy a család „becsületének" elvesztése mit jelentett a család tagjai számára, azt jól m u t a t j a az egyik, még ma is sokak által emlegetett esett: „Egy jány megesett a szógától. A büdös, kínyes a p j a agyonkínozta. Agyonéheztette, levágta a h a j á t . Mindent elkövetett vele. Vette volna a fiú, de nem engedte a lány apja, m e r t

40

gazdajány vót. Az anyja testvérei is vitték volna, de nem adta. Még szöktették volna is. A csordanyomás szélén, az árok mellé temettette el." Ha elő is fordult, hogy a szülő (főleg az apa) sose bocsátott meg a lányának, de általában a családban m a r a d h a t o t t a lányanya a gyermekével. Szüleivel együtt dolgozott, nevelte gyermekét, de szavát, véleményét nem hallathatta. A zabi gyerekkel az a p j a nem törődött. Ha f é r j h e z m e n t később az anyja, a gyereket legtöbbször otthon hagyta a szüleinél. Magát a gyereket a paraszti közösség nem vetette meg, hisz „nem az ő hibája".

3. Házasságkötés A gyermek felnövésével a családnak szükségképpen ki kellett nyílnia és ú j a b b tagokat kellett befogadnia. Ez a legkisebb egység azonban megválogatta, hogy az idegenek közül ki az, akit leginkább befogadhat, mert véleménye szerint leginkább képes a család hagyományaihoz, szokásaihoz alkalmazkodni. Bár a család legtöbbször maga döntött, de messzemenőkig figyelembe vette a rokonság és az egész városi közösség véleményét. Már a lánykérés lefolyásának m ó d j a mutatta, hogy nem csupán két fiatal magánügyének tartották a párválasztást, hanem a család, sőt a rokonság fontos problémájának. Ha a legény házasodó sorba lépett (mindig a soron következő), a család, az ismerősök meghányavetették, hogy kik jöhetnek számításba. Gyakran k o m m e n d á l t a k olyan lányokat is, akiket a legény nem ismert. A kiszemelt lányosházhoz előcsajhost küldtek, aki bejelentette, hogy a legény eljönne lánykérni. Az előcsajhos általában a rokonságból került ki, de lehetett szomszéd vagy ismerős is. Lényeges volt, hogy a legénynél idősebb, tapasztaltabb nő legyen (nagynénje, keresztanyja, sógornője). Olyan tapogatódzásféle volt ez: hozzáadnák-e a lányt a legényhez. Ha szükségesnek látszott, a fiú családjáról beszélt. A két család között a kapcsolat kialakítása így biztosabbnak látszott. Ezután következett a lánykérés. A legény rendszerint ekkor ment be először a lányosházhoz. Ilyenkor általában vele m e n t valaki (keresztapja, rokon, szomszéd, unokatestvér, sógor, testvér). Az, hogy a kérők a szülőktől kérték meg a lány kezét, m u t a t j a , hogy a válaszadásban a döntő szó a szülőké volt. Ha özvegyasszony lányát kérték feleségül, az az idősebb fia véleményére is adott. „Hadd menjík, a n y á m ! " vagy „Ráér még" — szólt közbe a fiútestvér. Ha már előre el is volt döntve, akkor sem adtak választ azonnal. „Egy pár nap múlva megüzenjük" — mondták. Ezzel a k a r t á k hangsúlyozni, hogy a család szempontjából a döntés fontos. Ha nem ismerték a legény családiát, érdeklődtek utána. A választ egy asszonnyal üzenték meg. A legény értésére a d h a t t á k a választ jelképesen is: „A legény szűrben ment. Ha nem szerették, a szülők kiakasztották a szűrit a gádorba." Vagy: „Ha jó hír volt, jánykérés előtt lámpával fogadták a legényt, ha rossz, olajméccsel. Ebből m á r értett a legény." Háztűznézni, háztűzlátni a lány szülei csak akkor mentek el, ha vidékre kérték a lányt (Nánás, Debrecen). A párválasztásnál (a fiú és a lány részéről is) különböző szempontokat vettek figyelembe. Mivel a szülők véleménye döntő volt, álláspontjukat a nagyobb közösségek által is képviselt szemlélet határozta meg. Sőt olyan ese-

41

tek is voltak, hogy a szülők h a j l o t t a k volna a hagyomány felbontására, de a közösség m i a t t t a r t o t t á k be a szokásokat, m e r t „mit m o n d a n a a világ"! A lányok f é r j h e z a d á s á n á l m i n d e n családban a szülők, de m a g u k a fiatalok is igyekeztek b e t a r t a n i a sorrendet. Mindig a soron következő legidősebb lány jöhetett számításba. Ezzel j u t t a t t á k kifejezésig, hogy mikor eljön a f é r j h e z m e n é s ideje, a l á n y n a k törvényszerűen a menyecskék sorába kellett lépnie. így védekeztek az ellen, hogyha idejében nem a d j á k f é r j h e z valamelyik lányukat, az öreglány m a r a d j o n . Sokszor a kisebb testvér m á r alig várta, hogy n é n j é t elvigyék a háztól. „ E r e d j m á r f é r j h e z fele! Én is a k a r o k m e n n i ! " Ha esetleg a szülők beleegyeztek a sorrend felbontásába, a f i a t a l a b b lány az idősebbet m e g k é r d e z t e : „Nem haragszol, ha h a m a r a b b f é r j h e z megyek?" A párválasztásnál legfőbb szempont, amelyet figyelembe vettek, a vagyoni h e i z e t volt. Vagyonban egyenlő rangú családból származó fiatalokat igyekeztek összeadni. Ezt lényegesnek tartották, egyrészt azért, hogy gyerm e k e i k e t minél jobb gazdasági helyzetbe juttassák s ezzel életük a l a p j á t a családból való kiválás u t á n is biztosítsák s z á m u k r a . Főleg a vagyonosabbak között f o r d u l t elő, hogy a rokonságból házasodtak. Hogy a vagyon ne m e n j e n széjjel, u n o k a t e s t v é r e k e t is összeboronáltak szüleik. A törvény az u n o k a t e s t v é r e k közötti házasságkötést tiltotta. :i Az e m b e r e k azért nem t a r tották jónak, m e r t véleményük szerint a születendő g y e r m e k r e hatással volt. Az ilyen házasságból született g y e r m e k e k nyomorékok, hibásak lettek vagy meghaltak. H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n n é h á n y unokatestvér-házasságot most is számontartanak. Á l t a l á b a n igyekezett m i n d e n k i a s a j á t v a g y o n á n a k megfelelő gazdasági helyzetűek közül p á r t választani. Ha gazdagabb lányt a k a r t például feleségül venni egy szegény fiú, könnyen m e g k a p h a t t a a lány szüleitől: „Nem adom a lányomat. Nőjjél még!" Szemléletükkel magyarázható, hogy a legbiztonságosabb, legjobb é l e t f o r m á n a k azt tartották, amelyben b e n n e éltek. Részben ezzel is magyarázható, hogy a gazdálkodó családok lányai közül feleséget választani, az iparoslegé.nyek mesterek leányainál próbáltak szerencsét, a pásztor pásztornemzetségből nősült. Abban nem találtak semmi kivetendőt, ha komák gyermekei vagy névrokonok összeházasodtak. (A névrokonok nem álltak vérségi rokonságban egymással, csak a n e v ü k egyezett meg.) Olyan esetek is előfordultak, hogy két testvér m á s i k két testvérrel házasodott össze. Ennek m a g y a r á z a t á t ugyanúgy, m i n t a k o m á k gyerekei között létrejött házasságokét, a b b a n láth a t j u k , hogy mivel a két család egymáshoz közel állott (a szülők barátsága vagy házasság révén), meg volt a lehetősége annak, hogy a fiatalok egym á s t megismerjék, közöttük szerelmi kapcsolat a l a k u l j o n ki. Ilyen esetben a szülők sem voltak ellenzői a fiatalok döntésének, hisz k o r á b b a n ők m a g u k helyezték b a r á t j u k vagy idősebb g y e r m e k ü k házastársa családját a b b a a megkülönböztetett helyzetbe, hogy kiterjesszék r á j u k a rokonsági körüket. Párválasztásnál figyelembe vették a vallást is. Általában r e f o r m á t u s fiú r e f o r m á t u s lányok közül választott, görög katolikus legény görög katolikus lányt vett feleségül. Nem volt gyakori jelenség a vegyesházasság. Figyelembe vették azt is, hogy milyen nemzetségből, famíliából való kiszemelt lány. Jó n e v ű e k voltak-e az elődök, nagy nemzetség volt-e vagy eppen részeges f a j t a és így tovább. G y a k r a n hangoztatták a közismert szólást: „Nézd meg az a n y j á t , vedd el a lányát!"

42

A mérlegelésnél számításba jöhettek a lány vagy a legény egyéni t u l a j donságai, m u n k a b í r á s a , szépsége, viselkedése is. H a a fenti s z e m p o n t o k a t félretették, legtöbb esetben ezek azok a tulajdonságok, a m e l y e k k e l leginkább érveltek (jó dógos, tiszta, rendes lány, ügyes legény). Bizonyos fokú e n d o g á m i á t is m e g f i g y e l h e t ü n k a társválasztásnál. Egyrészt nem szívesen a d t á k ki l á n y u k a t a városból és a benősülés sem volt túl gyakori. Házassági kapcsolatai H a j d ú b ö s z ö r m é n y n e k főleg a környező településekkel voltak. H a j d ú n á n á s , H a j d ú d o r o g , B a l m a z ú j v á r o s , Debrecen. Másrészt az egyes városrészek (tizedek) fiatalsága is igyekezett a m a g a tizedéből választani. Ennek az az oka, hogy a társas összejövetelek (ahol a f i a t a lok találkozhattak) is főleg tizedenként voltak (pl. királyasszony). A legények t u l a j d o n k é p p e n egy korábbi h a g y o m á n y b e t a r t ó i k é n t léptek fel, a m i k o r a m á s tizedből jövő legényt, kérőt megverték. Mivel jelentős lélekszámú volt a város a vizsgált időszakban, így az egyes családok ismeretségi k ö r e a rokonságon kívül főleg azon városrész lakóira t e r j e d t ki, a m e l y i k b e n éltek. Olyan érzelmi motívumok is szerepet j á t s z h a t t a k ebben, hogy azt a részt szokták meg, s úgy érezték, hogy a v á r o s n a k azon a részén legjobb lakni. Az endogamia nyomai azonban a tizedek felbontásával, központi szórakozóhe'yek kialakításával (bál, mozi) egyre i n k á b b eltűntek. Ha a fiatalok, a k á r lányok, a k á r fiúk, n e m vették figyelembe t á r s v á lasztásnál a szüleik által közvetített hagyományt, a legtöbb esetben ellenállásba ütköztek. Ilyenkor ha nem l á t t a k kiutat, öngyilkosok lettek. Ha a szülői a k a r a t ellenére mégis összeházasodtak, számolniuk kellett azzal, hogy szülei h a r a g b a n lesznek velük vagy k i t a g a d j á k őket. A családból való kitagadás azt jelentette, hogy m i n d e n kapcsolat m e g s z a k a d t a szülők és a f i a talok között, m i n d e n anyagi és egyéb segítséget m e g v o n t a k a fiataloktól. A m e n n y i r e a törvény megengedte, vagyont sem h a g y t a k örökül az enged e t ' e n gyerekre. A családfő h a j t h a t a t l a n s á g á t a felesége á l t a l á b a n p r ó b á l t a befolyásolni. „A sógorom a szógálóját a k a r t a elvenni. Az apósom k i t a g a d ta, m e r t úgy tett. hova lesz a nemesi család. A sógorom 5 évig n e m tudott a családi házba, a szülői k e r t b e bemenni. A n n y i r a ment, hogy A n t a l azt mondta, hogy felakassza magát. Az a n y j a addig sírt, m i r e az apósom m o n d l a : na, nyissátok ki a k a p u t ! " Egy idő m ú l v a rendszerint m i n d e n ü t t visszafogadták a kitagadottakat. Ha a lányt odaígérték a legénynek, n é h á n y héten belül m e g t ö r t é n t a kézfogó. A két lánykérő jegypízt vitt a menyasszonynak, a vőlegény jegykendőt kapott. A két fiatal szülei megbeszélték, hogy m i k o r v á s á r o l n a k a menyasszonynak. A századforduló u t á n egyre gyakoribbá vált, hogy a vőlegény órát lánccal, a menyasszony g y ű r ű t kapott jegybe. Az I. v i l á g h á b o r ú óta a legelterjedtebb j e g y a j á n d é k m i n d k é t fél részéről a jegygyűrű. Vagyonosabb helyeken e mellett a lány m á s ékszereket is k a p o t t : nyaklánc, f ü l bevaló, óra, kövesgyűrű, brosstű. K a p h a t o t t még jegycipőt, retikült, kendőt is. A jegypénzen a l á n y n a k k i s b u n d á t vagy jegykabátot, j e g y r u h á t vettek (a menyasszony a l a k o d a l o m b a n é j f é l k o r ezt a r u h á t vette fel). A vőlegénynek az esküvő előtti n a p o k b a n jegyinget (ritkábban n y a k k e n d ő t is) küldtek. A jegyruhát esküvő után ünneplőnek, t e m p l o m b a j á r ó r u h á n a k h a s z n á l t á k vagy eltették, hogy h a l á l u k k o r a b b a öltöztessék őket. A jegyváltás után a lányosháznál kézfogót tartottak. A menyasszony rokonsága nagyobb s z á m b a n volt hivatalos. A fiús háztól 8—10-en jöttek

43

a hériszben: vőlegény, szülei, testvérei, lánykérők. Az é t r e n d : csigaleves, borjúpörkölt, sült tyúk, béles, bor volt. Az esküvőig, ami a kézfogótól számítva a h á r o m kihirdetés u t á n volt, a fiatalok jegyben jártak. A vőlegény többször elment esténként a lányos házhoz, ahol a tisztaszobában f o g a d t á k és az egész család beszélgetett vele. Ha el a k a r t a k valahova menni, a lányt szüleitől el kellett kérni. A szülők n e m nagyon szerették, h a a jegyesek olyan helyre m e n t e k szórakozni, ahol független lányok, legények voltak, hogy el ne t ö r j ö n a jegyesség. Ha a jegy felbomlott, r e n d s z e r i n t visszaküldték a jegypénzt. Ha a jegyesek közül valamelyik fél meghalt, az „elvitte m a g á v a l a jegyet". A lány a fiús házhoz, míg meg nem esküdtek, nem mehetett. Az esküvő előtt h á r o m héttel a f i a t a l o k n a k be kellett iratkozni a városházán. Ezen idő alatt m i n d k é t család u t á n a j á r h a t o t t , hogy nincs-e adóssága a másik családnak, hogy mennyi vagyona van. Az egyháznál az összeházasodni a k a r ó fiatalok nevét 2—3 héten át szószékről hirdették. A múlt században a r e f o r m á t u s egyháznál volt olyan gyakorlat, hogy a lelkész a jegyesekkel az esküvő előtt elbeszélgetett a vallás tételeiről, de ez m á r megszűnt. A görög katolikusoknál esküvő előtti v a s á r n a p a menyasszony fátyolosan elment a t e m p l o m b a a vőlegényével. Gyóntak, áldoztak. A templomban n e m ülhettek egymás mellé. Külön oldalt állt a menyasszony a két koszorúslánnyal és külön a vőlegény a két koszorúslegénnyel. Az egyik reform á t u s adatközlőm is emlékszik rá, hogy „akinek m á r karácsony előtt meg volt az eljegyzése, az karácsonykor a nyoszolyólánnyal elment a templomba. Menyasszonyi fátyol volt a f e j é n és ha m á r megvolt a j e g y b u n d á j a , azt is felvette. így vett úrvacsorát. A vőlegény külön, a nyoszolyólegényekkel (2 cimbora) m e n t el. A megszokott h e l y ü k r e ültek." Az esküvők nagy részét télen tartották, m o n d v á n : „Téli kutya, nyári menyasszony egy se jó, m e r t a téli k u t y a megdöglik, a nyári menyasszony megszökik." E n n e k az a legracionálisabb magyarázata, hogy a parasztember m u n k á j a java részét nyáron végezte, a mulatozásra, szórakozásra jobban télen ért rá. Az esküvő nemcsak a két fiatalt, de a rokonságukat is érintette. Hogy kiket h í v t a k meg a lakodalomba, nem elsősorban a fiatalok elhatározásán múlott. Szüleik a vőféllyel a h a g y o m á n y o k n a k megfelelően állították össze a m e g h í v o t t a k névsorát. Minden érdekeltet figyelembe ke'lett venni, m e r t nagy sértésnek vette, akit kifelejtettek. A lakodalomba nem személyeket, h a n e m h á z a k a t hívtak meg. A családon kívül ott voltak a keresztszülők, szomszédok, a szülők és a jegyespár barátai. A meghívottak egy része (a közelebbi hozzátartozók) m á r az előkészületben is segítkezett (csigacsinálás). A r r a mindig ügyeltek, hogy meglegyenek a lakodalom szokásos tisztségvise 1 ői, a k i k n e k megvolt a s a j á t feladatuk. Emellett jelenlétük színesebbé, ünnepélyesebbé tette az eseményt. Egyik legfontosabb irányító személy a vőfi volt. Á l t a l á b a n a vőlegényes ház fogadta, de m i n d k é t házat szolgálta. A menyasszonyosháznál kendőt, szalagot kapott. Mivel általában hivatásos vőfélyt hívtak, személye biztosította, hogy az események a szokásoknak megfelelően f o l y j a n a k (esküvői menet, ülésrend). A lakodalom irányítása az ő kezébe összpontosult. Ez a m a g y a r á z a t a annak, hogy a lakodalmak leegyszerűsödésével a násznagyok mellett legtovább f e n n m a r a d t tisztsége. A két násznagy jelenlétére, m i n t t a n ú k m i n d e n k é p p e n szükség volt, hisz csak így érvényes a házasság. A násznagy legtöbbször azonos volt a lány-

44

kérővel. A vőlegény barátai közül kerültek ki a nyoszolyólegények, kíscrőlegények, lovaslegények, a menyasszony barátnői közül (szomszédlányok, unokatestvérek) k e r ü l t e k ki a nyoszolyólányok. A l a k o d a l m a k b a n á l t a l á b a n két koszorúspár volt. Minden lakodalmi tisztségviselő f e l a d a t á t , helyét, öltözetét megszabta a hagyomány. Az esküvői m e n e t b e n az első szekéren a vőfi és a legények mentek, u t á n a a jánykérők szekere következett. A h a r m a d i k szekéren az első koszorúspár ült. A menyasszonyt és a vőlegényt a negyedik szekér vitte, akik mögött a második koszorúspár szekere haladt. Az u t á n u k sorakozó szekerek a rokonságot szállították. A sort a zenészek zárták. A lakodalmat a vőlegényes háznál tartották, ahová e'sősorban a vőlegény rokonai voltak hivatalosak. A menyasszonyos háznál ebéd volt, a m e l y n e k résztvevői közül csak a legközelebbi hozzátartozókat (menyasszony szülei, testvérei, keresztszülei) vitték el a hériszbe. A hériszes nép, ha m á r 16—18 szemé'yből állott, sokallták. Vacsorakor főhelyen a vőlegény és a menyasszony ült. Mellettük két oldalt a nyoszolyólányok foglaltak helyet. A nyoszolyólegények nem ültek le, m e r t ők a vői'inek segítettek az ételek f e ' a d á s á b a n . Az ü n n e p e l t p á r r a l szemben a menyasszony szülei foglaltak helyet. A fiú szülei nem ültek be a vendégek közé. A menyasszony felőli oldalon a hériszc^ck ültek, a vőlegény közeiében a násznagyok. A többi helyet a vőlegényes ház által meghívott nagyszámú vendégsereg foglalta el. A m e n y a s z szony kontyolását m á r a vőlegény nőrokonai (lánykérő fe'esége, vőlegény nagynénje, unokatestvére) végezték. Ekkor k o n t y b a tették a h a j á t , r á a d t á k a jegyruhát, m a j d m e n y e c s k é n e k öltöztették, bekötötték a fejét. Ezzel jelezték, hogy az ü n n e p e l t ú j helyzetbe került, a m e n y e c s k é k sorába lépett. Ettől kezdve szülei házába m á r csak látogatóba m e n t haza. É j f é l k o r menyaszszonytánc is volt. Egyik hegyen szedtek érte pénzt, m á s u t t nem. A táncot a vőféllyel kezdte, aki n é h á n y forduló után á t a d t a a menyasszonyt a vőlegénynek. Minden je'en levő f é r f i n e k illő v o ' t megtáncoltatni. Ahol a t á n c é r t fizettek, ott a pénzt a násznagyok szedték. Az így összegyűlt pénzt a f i a t a lok indításához szánták. Á l t a l á b a n jószágot (fejős tehén) vettek r a j t a . Az 5— 10 holdas görög katolikus p a r a s z t o k n á l etofordult, hogy a menyasszonypénzbe egy esztendős borjút, malacot, 3 kotlóalja csirkét, pulykát, búzát vagy tengerit adtak. Az i f j ú p á r megindulását a szülők segítették (ha beleegyezésükkel történt az esküvő). Ezt a feladatot természetesnek, köte'ességüknek tartották, hisz míg f é r j h e z nem ment a lány, meg nem nősült a legény, á l t a l á b a n szüleinek dolgozott. A fiataloknak így ahhoz, hogy a családalapítás gazdasági a l a p j a meg legyen, szükségük volt szüleik t á m o g a t á s á r a . Az á r v a l á n y t a rokonai (nagybátyja, a n y j a testvére, nagyszüleje) segítették a n y a g i a k b a n f é r j h e z m e n e t e l k o r . A lány, ha f é r j h e z m e n t , stafírungot kapott. A lányos a n y á k ezt m á r jó előre összegyűjtötték. A s t a f í r u n g b a a szükséges ágynemű, szakajtó, törölköző és a lány ruhái tartoztak. Hogy miből hány d a r a b o t adtak, azt befolyásolta a gazdasági helyzet, de nagy különbségek mégsem a l a k u l t a k ki, m e r t igyekezett minden szülő a szokásoknak megfelelően a szükségesnek t a r t o t t mennyiséget odaadni. Arra mindig ügyeltek, hogy ha több lányuk is voU, m i n d n e k ugyanannyit a d j a n a k . Általában a s t a f í r u n g b a tartozott: 4—6 d b p á r n a , 2 d b d u n n a , 2 db derekalj, 1 db paplan, 2 váltás ágynemű, 1 d b abrosz, 4 db szakasztó, (i db törölköző, f e h é r n e m ű k , n é h á n y öltözet ú j r u h a (bunda). N é h á n y b ú t o r darabot is a d t a k a m e n y a s s z o n y n a k : 1—2 db ágy, 1 d b szekrény, 1 d b k a n a pé, 1 db asztal, 1 db komót. Menyasszonyi ládát már a legidősebb adatköz-

45

lőim (90—95 évesek) sem kaptak. Ezt a b ú t o r d a r a b o t úgy ismerik, hogy az é d e s a n y j u k é volt. A 40—50 éves adatközlők m á r hálószobabútort (2 db ágy, 2 szekrény, 2 db éjjeliszekrény, 1 db asztal, 4 db szék, 1 db tükör) kaptak. Mindazt, a m i t a menyasszony szüleitől kapott a lakodalom utáni estén vitték a vőlgényesházhoz. Ilyenkor .mindenki nézte, hogy mit kapott a menyasszony. Ha valamelyik lány s t a f í r u n g j a hiányos, szegényes volt, szüleit megszólták érte. Mindaz, a m i t a lány f é r j h e z m e n e t e l k o r kapott, személyi t u l a j d o n á n a k számított a házasságban. Ha elváltak, az asszony bútorát, hozományát ki kellett adni. Ha mégegyszer f é r j h e z m e n t , szüleitől n e m kapott újat, ugyanazt vitte magával. A lány r i t k á b b a n kapott állatot is szüleitől (tehén, disznó, 4—5 tyúk). Volt, hogy a keresztszülők is a d t a k neki 1 kotlóalja csirkét, malacot vagy b o r j ú t . Ezek az a j á n d é k o k m á r nem a s t a f í r u n g b a tartoztak, h a n e m h o z o m á n y n a k számítottak.

4. Idegen befogadása a családba A fiú, m i k o r nősült, szülei fedezték a lakodalom költségeit, lehetőleg biztosították a lakást az ú j pár részére és a fiatalok gazdasági m u n k á j á n a k megi n d í t á s á b a n is segítséget adtak. A szülők vagy a házuk fél végét (be'ső szoba) a d t á k át az i f j ú p á r n a k vagy, ha volt t a n y á j u k , kiküldték őket oda lakni. Ha olyan anyagi alappal rendelkeztek, a házasodó f i u k n a k házat vettek. Ha a fiú szülei nem t u d t a k lakhelyet biztosítani s z á m u k r a (kicsi volt a házuk, m á r volt otthon nős testvér), a k k o r elmentek tanyásnak, kommenciósnak vagy lak ó n a k (esetleg a szülők testvéréhez, más rokonhoz vagy idegenhez) vagy a lány szülei házához költöztek. Minden esetben a fiatalok n é h á n y évig a szülők által biztosított helyen laktak, de igyekeztek minél h a m a r a b b függetleníteni m a g u k a t s legfőbb céljuk az volt, hogy s a j á t házat vegyenek. Azzal, hogy az i f j ú p á r házasságot kötött, a fiú feleségül vette a lányt, az ú j o n n a n létrehozott család f e j e hivatalosan is a f é r j lett. „A család f e j e a f é r j . . . A f é r j á l l a p í t j a meg, rendesen közös egyetértéssel a lakhelyet, a nő köteles elfogadni s oda f é r j é t követni.'' 4 A h a g y o m á n y ebből a pozíciójából kifolyólag megkövetelte, hogy biztosítsa felesége s z á m á r a a megélhetést. Kezdetben e r r e az i f j ú f é r j , m i n t m á r k o r á b b a n említettem, legtöbbször szülei támogatásával volt képes. így H a j d ú b ö s z ö r m é n y lakossága természetesnek vette, hegy az ú j asszonynak f é r j e szüleihez kellett m e n n i lakni, de azt a vőt (a megházasodott legényt felesége szülei akkor is vőnek nevezték, ha nem velük lakott), aki felesége szüleihez m e n t lakni, lenézte. „Fírhe m e n t a f i u n k ! " — m o n d t á k ilyen esetben, jelezvén ezzel azt, hogy az ilyen férfi hasonló helyzetbe került, m i n t a meny. Amíg azonban a m e n y e k esetében természetes volt, hogy nincs szavuk a háznál, addig egy f é r f i részéről megalázónak tartották, ha hasonló helyzetbe került. Márpedig, ha a lány szüleihez mentek lakni, ,,akkor az anyós parancsolt". A vő „olyan vót, m i n t h a szóga lett vóna. Még a cselédnél is lejjebb vót, még be se hívták enni, mikor ettek. Az ember jobban k í n á l j a az asszonyt, h a a n n a k szüleinél laknak. Ha a lányék laknak, n e m ő parancsol, m e r t nincs otthon. Nem nízem jónak. Sokkal rosszabb". Legg y a k r a b b a n ez olyan esetben f o r d u l t elő, ha a lány egyedüli gyerek volt és szülei szerették volna, ha nem m a r a d n a k m a g u k r a . A házasuló legények a közösség megvetésétől is tartva, igyekeztek elvinni a lányt szülei házától.

Azzal, hogy a fiú megnősült, a család életében, gazdasági helyzetében gyakran csupán annyi változás történt, hogy egy m u n k a e r ő v e l (a menyével) szaporodott a család ereje. Különösen állott ez addig, míg a fiatalasszony gyermeket nem szült. Az i f j ú nősember ugyanúgy szülei földjén, azok gazdasági eszközeivel, a p j a irányításával a még nőtlen testvéreivel dolgozott, m i n t korábban. Ilyen esetben á l t a l á b a n az i f j ú f é r j a n y j a főzött. Étkezésnél az asztalfőn ülő gazda szedett elsőnek az ételből. U t á n a a fia, a gazdasszony és u t o l j á r a a meny következett. Hogy a fiatalok a házasság n a p j á t ó l n e m vezettek rögtön külön háztartást, azt az is m u t a t j a , hogy a lány f é r j h e z a d á s a k o r — b á r a főzés asszonyi m u n ka — konyhafelszerelést n e m kapott. Az m á r később lett divattá, hogy a v e n dégektől különböző edényeket, készleteket és ú j a b b a n m á r k o n y h a b ú t o r t is kap a menyasszony. A meny teljesen ki volt szolgáltatva f é r j e c s a l á d j á n a k , „de tudta, hogy ott kell dolgozma, m e r t ők a d n a k e n n i ' . A m e n y e c s k é n e k a f é r j é n kívül a n a p a és a f é r j é n keresztül az ipa is parancsolt. Az ú j asszonynak a szokásokat úgy kellett b e t a r t a n i a , ahogy azok a n n á l a háznál g y a k o r l a t b a n voltak (kelés, fekvés időpontja, a n a p beosztása, meghatározott éte'ek főzése). Természetesen ha a m e n y e c s k e is hasonló t á r s a d a l mi helyzetű családból származott, ha helybeli volt, a k k o r a két család é t r e n d je fő v o n a l a k b a n megegyezett (a közösség igyekezett a k o r á b b a n is g y a k o r l a t ban levő n o r m á k a t m i n d e n családdal betartatni). Voltak azonban a családi életnek olyan területei, a m e l y e k r e a közösség ellenőrző szerepe m á r n e m t e r jedt ki, különösen olyan vonatkozásokban, a m e l y e k e t a családtagok igyekeztek m a g u k között tartani, m o n d v á n : „ n e m tartozik m á s r a " . Természetesen ha ez a tradícióval teljesen ellentétes volt és a közösség t u d o m á s t szerzett róla, megszólás, szóbeszéd tárgya lett, ami segítségével a közösség igyekezett a r r a kényszeríteni az illető családot, hogy a szokásokat tartsa be a családi élet a p r ó mozzanataiban is. A szokások azonban az idők f o l y a m á n változnak. A változás egyik előmozdítója a generációk közötti harc. Ez a harc m i n d e n egyes családban megvan, hisz m:nden családban legalább (szülők, gyerekek) generáció él együtt. Ebben közrejátszik, hogy a fiatalok mindig fogékonyak az ú j r a , az idősebbek viszont a r r a törekednek, hogy az ő életükben gyakorolt szokásokat betartassák és átörökíttessék gyermekeikre. A h a r c t e t ő p o n t j á t a k k o r éri el, mikor a f.atalok úgy érzik, hogy képesek s a j á t l á b u k r a állni, családot alapítani, szüleiktől önállósulni. Miután szüleik elismerik, hogy g y e r m e k e i k f e l n ő t t é lettek, ú j családot alapítottak, a k a r a t u k a t m á r n e m a k a r j á k m i n d e n á r o n betartatni, csupán v é l e m é n y t m o n d a n a k . A felnőtté vált gyerekek szüleiktől egyes szokáselemeket átvesznek, m á s o k a t e l h a g y n a k vagy ú j a k k a l bővítenek. ífiy a l a k í t j á k ki s a j á t tradícióikat, amely m e g t a r t á s á é r t viszont m á r nekik kell gyerekeikkel felvenni a harcot. A fiatalok önállósodási törekvései m u t a t k o z t a k meg a házasságkötés u t á n abban, hogy igyekeztek külön lakásba költözni. Ha e r r e nem volt meg a lehetőségük és egy házban éltek a fiú szüleivel, de a fiú kapott a p j á t ó l 2—3 hold földet m e g m u n k á l á s r a (bizonyos ellenszolgáltatásért) vagy mástól v e ' t bérbe és kiházasításakor szekeret s lovat is kapott, a k k o r megvolt a lehetősége a n n a k , hogy külön gazdálkodjon. Ilyenkor külön kasszán voltak, a menyecske külön főzött. Ez nem zárta ki azt a gyakorlatot, hogy nagyobb m u n k á k

47

esetén (aratás, hordás) a rokoni segítség a legerősebben éppen a szülők-gyermekek, testvér-testvér között mutatkozott meg. A menyecske m á r n e m úgy tartozott bele s a j á t szülei családjába, ahogy l á n y k o r á b a n . Nem élt velük, szülei n e m parancsoltak neki. Haza csak látogatóba ment. Amíg otthon volt, m i n t lány, f i a t a l a b b testvérei (ha n e m nagy volt a korkülönbség) tegezték. Előfordultak olyan esetek is, hogy a tegezésmagázás megváltoztatásával is jelezték, hogy a lány férjhezmenetelével ú j helyzetbe került. „Mikor f í r h e m e n t e m , i d e s a n y á m é k m e g m o n d t á k a testvér e i m n e k : m á r a n n a k úgy kell mondani, hogy Margit néném, m e r t asszony. Azóta m a g á z n a k is." A k o r á b b a n ő általa végzett m u n k á k a t f i a t a l a b b lánytestvérei, otthon m a r a d t öreglány vagy sógornői vették át. Ha nem volt testvére, nagyobb m u n k á k idején (pl. házmeszelés) h a z a m e n t szüleihez segíteni. Ezt nem tilthatta meg az anyós.

5. Öregek-fiatalok kapcsolata Amikor a felnőtté vált gyerekeknek m á r gyermekeik születtek, az a család, a m e l y b e k o r á b b a n tartoztak, felbomlott, hisz szüleik egyedül m a r a d t a k , ők pedig ú j a b b családot alapítottak. Ha a családot t á g a b b értelemben veszszük, a k k o r háromgenerációssá v á l t : nagyszülők, szülők, gyerekek lettek a tagjai. Ha a legidősebb generációval n e m éltek együtt, akkor a kapcsolat közöttük jóval lazábbá vált, m i n t a szűkebb értelemben vett család tagjai között. Általában olyan f o r m á k b a n érintkeztek, m i n t a közeli rokonság más tagjaival. Nagyobb m u n k á k b a n segítették az öregeket (aratás, szüret, disznótor). A l k a l m a n k é n t meglátogatták őket. A látogatást az idősek ü n n e p n a p o k o n , névn a p j u k o n és ha betegek lettek, különösen elvárták. Felnőtt gyerekeik emellett 2—3 hetenként, de ha betegeskedtek az öregek, g y a k r a b b a n is megnézték. Az idős szülőkkel m a j d n e m mindig vele lakott valamelyik gyereke családostól. Hogy melyik gyermeket választották gondviselőnek, az nem volt egységes. Vagy a legkisebb vagy a legidősebb f i u k családostól élt velük, de voltak olyan szülők is, akik a l á n y u k a t választották, mondván, mégis csak j o b b a n törődik velük a lányuk, m i n t a menyük. Ha m a r a d a családban öreglány vagy agglegény, az a szülői házban, szüleivel egy h á z t a r t á s b a n élt. Ha szülei elöregedtek, ő volt mellettük, m i n t gondviselő. Ha nem volt családjuk, legtöbbször keresztgyerekük lett a gondviselő és az örökös is. A szülők míg éltek, a földet á l t a l á b a n n e m a d t á k ki a kezükből. Örököseik lettek. Lány, fiú e g y f o r m á n jussolt. A házat általában a gondviselő kapta. F o n t o s n a k tartották, hogy ne m e n j e n idegen kézre, hogy a ház névről névre m a r a d j o n . A lányokat ezért g y a k r a n kifizették és így a f i ú k é lett. A szülők igyekeztek igazságosan szétosztani vagyonukat gyermekeik között. Ha volt kifogott fiuk (akinek többet adtak, aki kedvesebb volt), abból legtöbbször harag lett az osztozkodásnál.

6. A család mesterséges felbontása A család m i n t egység felbomlásához m á s tényezők is vezethettek. Ha a házastársak egymáshoz való viszonya megromlott, külön lettek. Ez legtöbbször azt jelentette, hogy a feleség gyermekeivel együtt hazaköltözött szüleihez. Az asszony esetleg mással is összeállhatott. A nép vadházasságnak nevezi,

48

amikor „összementek és csak úgy eskü nélkül együtt éltek. Általában nem lány legénnyel, hanem ember asszonnyal fogott össze". „Miután a törvény értelmezése szerint a szabad házasság nem házasság, felbontása, azaz a válás, nem ütközik semmi nehézségekbe; a gyermekek törvényteleneknek tekintetnek és így apjuktól rendesen csak végrendelet esetén ö r ö k ö l h e t n e k . . . " J A. törvény a vadházasság kategóriáját nem ismeri. Az együttélés ezen f o r m á jának hivatalos megnevezése: közös háztartásban élő élettársak. Ha a házastársak különélésüknek törvényes keretet adtak, elváltak. A különélésnek, válásnak belső és külső okai is lehettek. Belső okoknak tekinthetjük azokat, amelyek valamelyik házastárs hibájából keletkeztek, külső okoknak nevezhetjük azokat a tényezőket, amelyek létrejöttében a szűk értelemben vett családon kívülálló személyeknek is szerepe van. A hajdúböszörményiek a válás okainak a kövekezőket tekintették: szeretője volt valamelyik házastársnak, nem értették meg egymást, részeges volt a f é r j , verte a feleségét, a feleség nem szeretett dolgozni, nem látta el a feladatát, menyecskeanyós közötti rossz viszony, anyós-vő közötti rossz viszony, a szülők s a j á t gyermeküket uszították házastársa ellen (különösen, ha m á r eredetileg sem a k a r t á k a házasságot). Ellenkező esetben, ha valakinek nem vált be az ura és a házasság megkötését eredetileg a szülők akarták,, a lány gyakran felhányta szüleinek, hogy ők kényszerítették hozzá. Válás esetén a hét éven aluli gyermekeket a törvény a n y j u k h o z rendelte. Gyerektartást akkor is kellett fizetni. 6 Az asszony személyi t u l a j d o n á t elvihette (bútor, stafírung). A többi, közös vagyon felett a törvény intézkedett. Az elváltak, özvegyek egy része második házasságot is kötött. Ezen személyek párválasztásába m á r nem szólt bele senki (se szülő, se testvér), r á j u k m á r nem voltak olyan szigorúan érvényesek a közösség normái. Általában kommendálás ú t j á n és legtöbbször hasonló társadalmi helyzetűek közül (elváltak, özvegyek, öreglányok, agglegények) választottak. Házasságkötésük nem volt olyan díszes (nem tartottak nagy lakodalmat, a nő bekötött fejjel és n e m menyasszonyi r u h á b a n esküdött), szüleiktől, rokonaiktól ú j a b b a j á n d é k o k a t nem kaptak. A vallás is tett megkötéseket, mert például a görög katolikusok nem köthettek második házasságot, hisz a házasságot f e l b o n t h a t a t l a n n a k t a r totta. A házassági pereknél azt kutatta, hogy egyáltalán érvényesen jött-e létre a házasság. A reformátusoknál nem volt akadálya a második házasságnak. Feltétele az volt, hogy mindkét fél szabad legyen, tehát előző házasságuk törvényesen megszűnt legyen. Az özvegy általában egy évet gyászolt, addig nem kötött ú j a b b házasságot. Ha az özvegyasszony nem ment újból férjhez, maga irányította a gazdasági munkát. A föld egy részét kiadta bérbe vagy napszámosokat fogadott. Ha a fia elérte m á r azt a 20—24 évet, ő vette át a család gazdasági m u n k á j á n a k irányítását. Második házasság esetén az asszony gyakran móringot kért. „Ha ennyit meg ennyit rám írat, akkor megyek hozzá" — volt a kikötés. Móringoltak földet, házat, kertet. Az asszony ezzel biztosította magát, hogy ne legyen kisemmizett. Ha a második f é r j e meghal, legyen valamilye, hiszen ezzel a házasságkötéssel megszűnt az első f é r j e utáni haszonélvezete. Az nagy felháborodást keltett, ha lány legénytől kért móringot. A sororátus és halványabban a levirátus nyomai is megtalálhatók H a j d ú böszörményben. Ha a f é r j elvette halott felesége húgát, azt természetesnek tartották. Ügy vélték, főleg a gyerekek felnevelése szempontjából jó, hogy

49

n e m idegen k e r ü l t a családba. 4—5 ilyen családot most is számon t a r t a n a k . „Volt olyan is, hogy az a n y j o k egy volt és az apjok h á r o m testvér, m e r t ha m e g h a l t az ember, az öccse mindig elvette. Mindtől lett gyereke is." A válás, vadházasság, második házasság, sororátus, levirátus a lakosság számához képest jelentéktelen volt. A város lakosságának nagy részére a f e n tiekben leírt családi élet volt a jellemző.

JEGYZETEK 1. P o p p

Tibor,

1972. 64.

p.

2. C s i k y

Ottó,

1973.

p.

77.

3. H a t t y u f f y

Dezső,

1909.

31.

4. H a t t y u f f y

Dezső,

1909.

101.

5. S t e i n

Lajos,

6. H a t t y u f f y

1908.

Dezső,

586.

p. p.

p.

1909.

76-77.

p.

FELHASZNÁLT

1. C s i k y

Ottó:

2. H a t t y u f f y 3. P a p p

Tibor:

4. S t e i n

Lajos:

50

A

gyermek

Dezső:

A

Magyar A

családi

magyar családi

társadalom,

jogállása,

családjog jog,

Bp,

Bp.

1908.

Bp.

IRODALOM

1973.

kézikönyve, 1972.

Bp.

1909.

LEGÉNY- ÉS LEÁNYÉLET A H Á Z A S S Á G ELŐTT HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN Széman Zsuzsa

A m ú l t század utolsó évtizedei óta v é g b e m e n t t á r s a d a l m i változásokat H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n is jól szemlélteti az u d v a r l á s b a n , a fiatalok szórakozásában és az ehhez kapcsolódó szokásokban m e g n y i l v á n u l ó átalakulás. Mielőtt ennek részleteire r á t é r n é k , a város életéről n é h á n y t á r s a d a l o m t ö r t é n e t i változást említek meg. H a j d ú b ö s z ö r m é n y paraszti mezőváros volt. Kiváltságos helyzete h a m a r o san maga után vonta a gazdasági fejlődést, az urbanizációt és az ezzel j á r ó hivatali a p p a r á t u s kialakulását. A h a j d ú v á r o s o k , így H a j d ú b ö s z ö r m é n y is, tizedekre volt osztva, a m e l y e k n e k a 18. századig katonai jellegük volt. 1 B á r a tizedekre való beosztás 1945-ig m e g m a r a d t , a tizedbe való tartozás emberi kapcsolatokat szabályozó szerepe egyre törpült, s a két v i l á g h á b o r ú között egészen elcsökevényesedett. A kapcsolatok a l a k u l á s á b a n viszont nagy szerepet játszott a vagyoni helyzet és a vallás. A 17. században meglevő földközösség a következő század első évtizedeiben bomlásnak indult. A 19. század közepére m á r erősen rendi vonásokat m u tató, vagyonra épülő t á r s a d a l m a t találunk.' 2 A H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n élő gazdák, illetve földdel rendelkezők — számos kisebb kört (olvasókörök stb.) n e m számítva — két fő p á r t n a k lehettek tagjai : a Függetlenségi vagy 48-as P á r t nak, amely Kossuth nevéhez kapcsolódott, v a l a m i n t a Szabadelvű P á r t n a k , amely Tisza István nevével fonódott össze. A két p á r t b a tartozó gazdák külön egyesületi házat (a Kossuth- és Tisza-házat) építtettek, ahol a század elején rendezvényeiket tartották. A vallási megoszlást vizsgálva m e g á l l a p í t h a t j u k , hogy H a j d ú b ö s z ö r m é n y ben a lakosság zöme r e f o r m á t u s . A város nyugati részén n é h á n y u t c á b a n (Ungvár, Vasvári Pál, Polgár, Szilasi stb.) görög katolikus vallásúak élnek. A római katolikusok száma elenyésző, de m é g i n k á b b a zsidó és a baptista felekezetekhez tartozóké. A fiatalság jórészt különböző egyesületekbe tömörült, amelyek közül kiemelkedett a Keresztyén I f j ú s á g i Egyesület ( r e f o r m á t u s f i a talok látogatták) és a K A L O T (katolikusok szervezete). Ez a két egyesület vallási jellegű volt. A Gazdasági I f j ú s á g i Egyesületben viszont b á r m e l y i k fiatal vallásra és politikai p á r t r a való tekintet nélkül e l j á r h a t o t t .

51

Legénykor, lánykor kezdete H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n adatközlőim szinte kivétel nélkül a 16 éves kort jelölték meg a nagylánykor kezdetének. A lány 16 éves kora előtt nem m e h e tett f é r j h e z , nem j á r h a t o t t bálba. Az iskolahagyott és k o n f i r m á l t lányt még nem vették nagylány számba. A serdülő lányok vágytak a szórakozásra, táncra, ezért az egy utcába tartozók összegyűltek az egyik b a r á t n ő házánál. Ham a r o s a n m e g j e l e n t e k a fattyúkorabeli (kamasz) fiúk. Valaki tamburázni (citerázni kezdett, a többiek pedig táncoltak. Az ilyen szórakozás i n k á b b csak télen folyt, a jószág etetése után, vasárnap, szerda és csütörtöki napokon. A t a m b u r á z á s s a l járó összejövetelt a b b a h a g y t á k , mihelyt bálba mehettek. A serdülő lányok néha játszottak is — ilyen volt a párosdi cica, a bújócska stb. A kótyázást v a s á r n a p délután lányok, fiatal házasok is játszották, de ez á l t a l á b a n iskolás gyerekekre volt jellemző. A gazdalányokat 15—16 éves k o r u k b a n , n é h a valamivel h a m a r a b b , szüleik b e í r a t t á k a tánciskolába. Innen k i k e r ü l v e jogosultak voltak a bálok látogatására. Természetesen a szegények is j á r h a t t a k tánciskolába, a m e n n y i b e n a7. előírt d í j a t meg t u d t á k fizetni, de a gazdalányok s z á m á r a a tánciskola t á r s a dalmilag kötelező jellegű volt. A lányokat kb. a századfordulótól általában 20 éves k o r u k b a n a d t á k f é r j h e z . A m ú l t század hetvenes éveiben azonban a f é r j h e z m e n é s 16—17 éves k o r b a n megtörtént. A századforduló után is előfordult a korai házasság, de ez nem volt divat. Szinte rosszallták az ilyen esetet. „Kati Zsuzsika nénit is — m o n d j a adatközlőm — m á r 16 éves k o r á b a n f é r j h e z adták, de n e m értett az a háztartáshoz, fiatal volt még. ' 3 Ilyenkor a házasság oka a vagyon volt. Féltek, hogy elszalasztják a jó alkalmat, a gazdag legényt. A legény 16—17 éves kora előtt csak suttyónak, fattyúnak számított. „Én még 16 éves k o r o m b a n is női szoknyában j á r t a m . Szágyelltem is m a g a m e m i a t t " — m o n d j a egyik adatközlőm/' A legény csak 16 éves kortól j á r h a t o t t tánciskolába. Ha azt elvégezte és szülei is beleegyeztek, elmehetett m á r a kocsmába vagy vendéglőbe, udvarolhatott, ill. bálba járhatott. A tánciskola a gazdalegények s z á m á r a kötelező volt. A szegény m e g t a n u l t magától is táncolni. A legény 21 éves koráig szórakozhatott. Ekkor besorozták s csak 24 éves f e j j e l jött haza. Á l t a l á b a n a 25—26 évet m á r betöltötte, amikor megnősült. A legények szívesen jöttek össze a k e r t e k alatt v a s á r n a p o n k é n t tekézni. P ü n kösdkor s m á s tavaszi ü n n e p n a p o k o n pedig a talpas hirinkón hintáztak. Itt említem meg, hogy a vagyon és vallás m á r korán, a serdülő korú gyerekek barátkozásánál is jelentkezett s ez később további differenciálódáshoz vehetett. A mai öregek szerint régebben sok szegény legény arról beszélt, hogy é r t ü k versengtek, b a r á t j u k n a k f o g a d t á k a gazdalegények, m e r t szépen tudtak énekelni, de ők nem mindig m é l t a t t á k az ilyen közeledést figyelemre.

A tánciskola A felnőtté válással kapcsolatban szóba k e r ü l t a tánciskola. A tánciskola intézménye is kb. a századforduló t á j á n jelentkezik először. Adaközlőim határozottan emlékeztek Klein H e n r i k t á n c t a n á r r a . Valószínű ő szervezte meg az első böszörményi tánciskolát, amely valóban iskolának számított. Meghatározott ideig, 6 héten át kellett m i n d e n csütörtökön a tánciskolába eljárni.

52

A tanításért egy mázsa búzát vagy e n n e k megfelelő pénzösszeget fizettek. A tánciskola népszerűségét m u t a t j a , hogy a szegények is összekuporgatták a pénzt, csakhogy j á r h a s s a n a k . Pénz h i á n y á b a n egymástól p r ó b á l t á k ellesni a lépéseket, hpgy a bálokon szégyent ne v a l l j a n a k . Gyakori volt, hogy egy családból csak egy-két fiatal látogatta a tánciskolát, s ők t a n í t o t t á k meg az otth o n m a r a d o t t a k a t táncolni. A t á n c t a n á r t e l j h a t a l o m m a l rendelkezett. Nem volt válogatás, a szegényt a gazdaggal összepárosította. Ha valaki hencegett, nagyképűsködött, megbontotta a rendet, a r r a r á k i á l t o t t ; „Oskolában van, itt rend van!" — „Egy legényt pofon is vágott, s a j á t s z e m e m m e l l á t t a m ! " — tanúskodik erről egyik adatközlőm."' A m i k o r Klein H e n r i k meghalt, Balogh A n talné lett a t á n c t a n á r n ő , akinek lánya ma is H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n tanít. A két világháború között m á r az értelmiségi gyerekek is l á t o g a t t á k a tánciskolát, de nem a parasztokkal együtt. Ú j é v előtt j á r t a k a parasztok gyerekei — ez volt a koránkelőség, ú j é v után az előkelőség időszaka következett. A tánciskolások s z á m á r a a m i n d e n v a s á r n a p m e g r e n d e z e t t ún. zene, zenélés biztosította a lehetőséget, hogy „ t u d o m á n y u k a t " k i p r ó b á l j á k . A zenélés hasonlított a bálhoz, a m e n n y i b e n ez is táncos m u l a t s á g volt, de különbözött is attól — m i n dig csak éjfélig tartott, a lányt nem kísérte el az a n y j a , nem vittek m a g u k kal batyut, s a zenét a t á n c t a n á r biztosította. Bár m i n d e n f i a t a l t szívesen láttak, főleg csak azok m e n t e k el, akik tánciskolába j á r t a k . T u l a j d o n k é p p e n i célja is az volt, hogy a f i a t a l o k a t előkészítse a bálozásra. A h a t h e t e s tánctanulást táncvizsga zárta be, a m e l y r e a szülők is hivatalosak voltak.

A bál A bál igen fontos intézmény a fiatalság számára, hiszen a l k a l m a t adott arra, hogy egymással találkozzanak, i s m e r k e d j e n e k , szórakozzanak. A legtöbb fiatal itt választotta ki p á r j á t . A bálba főleg h a j a d o n o k és nőtlen fiatal e m berek m e n t e k el. Az egyik adatközlőm szerint m e n y e c s k é k m á r n e m j á r t a k ide, ők m á r „elkeltek, n e m volt céljuk, m i n e k j á r t a k vóna?"'' A bálokat régebben tizedek szerint tartották. A századforduló óta a Kossuth-, m a j d később a Tisza-ház lett a bálok székhelye. G y a k r a n a két h á z b a n egyszerre rendezték a bálokat, ahová tekintet nélkül a tizedbe való t a r t o z á s r a m i n d e n ki elmehetett. Ha a mulatságot valamelyik p á r t szervezte, a rendezők idősebb, tapasztalt gazdák voltak. A kifejezetten i f j ú s á g i bálok (áldozócsütörtöki bál) rendezését a legények irányították. A rendezők gondoskodtak a zenéről (cigányok húzták a talpalávalót), ételről-italról, a r u h a t á r r ó l , ö k szedték a belépődíjat s feleltek a r e n d é r t . Szégyen volt, ha a b á l b a n verekedés tört ki. A rendezők karszalagot hordtak. A gazdalányok a b á l t e r m e t télen papírral, tavasszal virággal díszítették fel. Á l t a l á b a n hetenként, k é t h e t e n k é n t t a r t o t t a k bálokat. Voltak azonban olyan napok, amelyeket mindig bál zárt be. A szüret befejezésekor, Katalin n a p j á n , karácsony első és másod n a p j á n , szilveszter é j s z a k á j á n , ú j é v n a p j á n , húsvét v a s á r n a p és hétfőn, áldozócsütörtökön m i n dig t a r t o t t a k mulatságot. A vadásztársaság tagjai s z á m á r a é v e n k é n t m e g r e n dezték a vadászbált. Volt n é h á n y olyan bál, amelyet nemcsak a legények, lányok látogattak, h a n e m a családfő, a gazda is hivatalos volt rá egész családjával. Ilyen a szilveszteri bátyus és a vadászbál. Ezeken csak meghívóval lehetett megjelenni. A meghívókat a g a z d á k n a k külön k ü l d t é k szét. A lányok csak a n y j u k kíséretében j e l e n h e t t e k meg a bálban. Szégyen volt,

53

ha a lány magában vagy két-három barátnőjével ment a bálba. Az ilyen lányt rossz lánynak tartották. A szegényebbek azonban néha magukban is elmentek. Ha a legény komolyan udvarolt és el akarta hívni a lányt a mulatságba, előbb a n n a k anyjával kellett megbeszélnie. „Eriggy, kérdezd meg anyámat, elenged-e" — mondta a lány. — „Néném, elengedi-e Julist a bálba?" — kérdezte a legény. Az anya előbb maltírozott (várta, hogy nagyon szeretné-e a legény a lányát elvinni). Ha nem a k a r t a elengedni, így szólt: „Maradjatok, s üljetek a seggeteken." Ha elengedte a lányát, akkor ő is elment velük.' A legény az anyát is befizette a bálba, de az ő jegye, a kísérőjegy nem volt olyan drága (20—30 krajcár), csak fele a táncos jegynek (40—60 krajcár). A jegyesek m á r magukban, kísérő nélkül is elmehettek. A bálteremben a lány az anyjával h á t r á b b maradt, de ha lánybarátnőket látott, odament hozzájuk, együtt ácsorogtak vagy sétáltak. Az anya leült a falmenti lócára s más kísérőkkel beszélgetett. A legény pedig odament társaihoz a terem közepére, az ún. majomszigetre. Odaszólt a lányhoz: „a következő nótán lesz szerencsém"? Gyakori volt azonban, hogy amikor megszólalt a zene, odamentek a lányokhoz, meghajoltak előttük s megkérdezték: szabad? Ha az illetőnek m á r volt táncosa vagy nem a k a r t elmenni a legénnyel, azt m o n d t a : mást várok. Ellenkező esetben igennel válaszolt. Első táncos nem volt. Mindenki azt várta, hogy m a j d a másik kezdi el, végül egy b á t r a b b pár kiugrott középre s ezután ham a r megtelt a terem táncolókkal. Ha a legény egy lányt befizetett a bálba, akkor m á r komoly udvarlónak számított. Ilyen esetben előbb megkérdezték az illető legényt, elvihetik-e egy fordulóra a kedvesét, s csak aztán kérték fel a lányt. Ugyanez a helyzet állt elő, ha a fiatalok m á r jegyesek voltak. A legény a tánc végén karonfogta a lányt s a helyére kísérte. A jegyesek sétálhattak a mulatság szüneteiben, sőt az utcán is karonfogva. A szegényebb legény nem merte elhívni a gazdalányt. „Tudta azt a szegény legény, hogy nem megy el velük a gazdalány táncolni, mert szégyen volt, ha a lány nem táncolt vele. Ma is így van ez. Akinek brigádvezető az apja a téeszben, nem táncol akárkivel." 8 Sok anya vitt magával a bálba egy kosárka süteményt s azt a legényt, aki neki és lányának tetszett, megkínálta az éjféli egy órás szünetben egy kis harapnivalóval. A büfében hűsítőt, szeszes italt árultak — főleg az utóbbi gyakran m á r éjfélre elfogyott, megitták a legények. A lányoknak viszont szégyen volt szeszes italt fogyasztani. A bál kevés pihenővel hajnali három-négy óráig tartott. Csak kilenc-tíz óra t á j b a n volt egy 15 perces, éjfélkor egy órás, két órakor ismét 15 perces szünet. Egyébként a zenészek egy számot negyedórán át is játszottak. A táncmulatság ideje alatt kéthárom alkalommal hölgyválasz is volt. Ilyenkor azt kérte fel a lány, aki tetszett neki, illetve akivel legtöbbször táncolt. A bálban a zenészek mindig kikiáltották, hogy milyen tánc lesz a következő, pl. magyar szóló, csárdás, valcer, boszton, onestep. A bál után a legény hazakísérte a lányt. Elöl mentek a fiatalok, mögöttük — néha két-három méter távolságra — a lány anyja. így a fiatalok nyugodtan beszélgethettek. A kiskapuban az anya többnyire magukra hagyta őket. Ha a legény még nem számított komoly udvarlónak, akkor a kiskapun kívül beszélgettek, ellenkező esetben belül. Az íratlan hagyomány a kb. tizenöt perces beszélgetést engedélyezte. Ha a terefere túl sokáig tartott, az anya kikiabált a l á n y á n a k : „gyere mán be, megfázol"! 9 Volt persze olyan gazdalány is, akinek nem engedte az anyja, hogy kísérgessék. Hallani ilyen viszszaemlékezést is: „Mi mindig az anyámmal jártunk bálba, ő is fizetett be, kí-

54

sért haza, nem engedte, hogy legény jöjjön velünk." 1 0 A h a j d ú b ö s z ö r m é n y i bálban nem volt szokás a kitáncoltatás, csak falun, t a n y á n csinálták, „olyan e l m a r a d o t t a b b h e l y e k e n . " " Előfordult azonban az is, hogy a kikosarazott t á n cos m e g h a r a g u d o t t a l á n y r a és összefogott a legénybarátaival. Azok közül v a laki f e l k é r t e és a lányt táncolás közben egyszerre csak otthagyta. Ez nagy szégyen volt a lányra. Tánc közben le lehetett kérni a lányt, de a legények m á r csak virtusból sem vettek t u d o m á s t a lekérésről. Ha az illető nagyon sokat a l k a l m a t l a n k o d o t t , még pofon is v á g h a t t á k . Ezt a z u t á n a m á s i k megbosszulta, de csak a bál után, m e r t a rendezők a verekedést m e g a k a d á l y o z ták. Szüreti bál A szüretelést m i n d e n k i nagyon várta. V i d á m s á g á v a l kedves színfoltot jelentett a h a j d ú b ö s z ö r m é n y i parasztság életében is. F é n y p o n t j a volt a szüreti bál, amit a Gazdasági Ifjúsági Egyesület rendezett. A t r é f á l k o z á s t m á r a szüreti bál d é l u t á n j á n eikezdték, a m i k o r i s a városon k ö r b e f u t ó úton, az ún. k ö r úton a bámészkodók vidám felvonulást nézhettek végig. A m e n e t élén 25—30 legény lovagolt, akik fehér, bő uj.iú inget, f e h é r ráncos gatyát, f e k e t e m e l l é n y t viseltek. A lovasok közt kürtösök is voltak, akik r e n d s z e r i n t a k a t o n a s á g köréből k i k e r ü l t legények közül v e r b u v á l ó d t a k . A lovas legények m a g y a r nót á k a t énekelve vonultak s a m i k o r vége volt a dalnak, a k ü r t ö s ö k m e g f ú j t á k hangszerüket. A lovas n y e r e g k á p á j á b a n kulacs volt. O s t o r u k k a l csergettek. A lovasok után 12 kocsi következett. M i n d e n kocsin egy csőszlegény és csőszleány ült, ők azonban n e m daloltak. A csőszlányok f e h é r ráncos szoknyát, fehér bőujjú blúzt, piros kendőt, k ö t é n y t h o r d t a k . A csőszök hasonló öltözetben voltak, m i n t a lovasok. A kocsik u t á n maskurába öltözött legények következtek. A m a s k u r á s o k között a k a d t cigány, zsidó, dobos, k é m é n y s e p r ő . A tréfálkozók ugrándoztak, f i n t o r o k a t vágtak. Egy rossz lóvontatta talyigában is legények ültek s f e j ü k felett lyukas esernyőt t a r t v a méltóságosan néztek az őket b á m u l ó tömegre. A felvonuláshoz szükséges lovakat v a l a m e l y i k gazdától k é r t é k kölcsön. „Hozzám is eljött egy legény: a d j a ide, J á n o s b á tyám, a lovat a szüreti f e l v o n u l á s r a ! Dehogy adom, nem a r r a való a. A d j a ide, dolgozok érte egy napot, vagy a k á r m i t . No! e r r e o d a a d t a m " — e m l é k e zik vissza Sóvágó János. 1 2 A m e n e t a b á l t e r e m elől i n d u l t el s oda is t é r t vissza. Ekkor m i n d e n k i szétszéledt s csak este találkoztak ismét a b á l t e r e m ben, amelyet a csőszlányok, csőszlegények almával, költével, szőlővel, ezüstpapírral még v a s á r n a p délelőtt feldíszítettek. A díszítők ezen v a s á r n a p délelőttön nem is m e n t e k templomba. A csőszök á l t a l á b a n gazdálkodók gyermekei voltak, tagjai a Gazdasági I f j ú s á g i Egyesületnek, ahol kiválasztották őket e r r e a megtisztelő feladatra. Csőszlegénynek, csőszleánynak n é h a szegény legényt, lányt is választottak, ha vidám, talpraesett volt, tudott mókázni, énekelni. Az előbb felsorolt t u l a j d o n s á g o k k a l a gazdálkodók g y e r m e k e i n e k is rendelkezni kellett, ha csőszök a k a r t a k lenni. Estére a terem kidíszítve v á r t a a bálozókat. Mikor m i n d e n k i összegyűlt, a csőszök párosan b e v o n u l t a k a ter e m b e a „ M e g k a p á l t á k a szőlőmet ' kezdetű dalt énekelve. A k e z ü k b e n csokorral, szalaggal feldíszített botot tartottak. Ezután kihirdették, hogy „húsz fillér egy f ü r t szőlő, húsz fillér az alma, húsz fillér a körte, aki ellopja ezeket és a csőszök megfogják, az köteles bírságot fizetni. Szabad a lopás." 1 3 E r r e nagy zűrzavar támadt. Mindenki próbált elcsenni valamilyen gyümölcsöt.

55

A csőszlányok és csőszlegények igyekeztek tetten érni és megfordítva. Nagyon kellett figyelniük, m e r t a Tisza-házban, ahol a mulatságot tartották, sok e m b e r elfért. A r a j t a k a p o t t a t a t e r e m közepén levő asztalhoz vezették, ahol a bíró ült a pénztárosokkal együtt. Amikor m i n d e n t elloptak és mindenki befizette a bírságot, elkezdődött a mulatság. A báli szezont megnyitó szüreti mulatságot sok más követte. Közülük kiemelkedik a K a t a l i n - n a p i bál, amelyet lánynéző bálnak h í v t a k H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n . Itt dőlt el, hogy kinek ki lesz a p á r j a . A bált a Gazdálkodó I f j ú s á gi Egyesület rendezte s bár adatközlőim szerint ide mindenki elmehetett, mégis fényesebb b á l n a k tartották, m i n t a többit. Szegénynek nem volt itt helye. Szilveszterkor régebben nem rendeztek bált, h a n e m kiálltak az utcára, a csordásostorral csergettek, rossz edényeket v e r t e k egymáshoz s kiabáltak a legények. 1 ' 1 Később szilveszterkor is t a r t o t t a k táncmulatságot, melynek bátyus vagy morzsabál volt a neve. A részvételhez itt is meghívó kellett, amit a Gazdasági Egyesület t a g j a i n a k k ü l d t e k szét, szegénynek a legritkább esetben. A m u l a t s á g a nevét o n n a n kapta, hogy az asszonyok különféle bélest vittek m a g u k k a l . A gazda rendszerint egész c s a l á d j á t elvitte, A bálterem egyik részét megterített asztalok foglalták el, a t e r e m másik részén folyt a tánc. É j f é l k o r fogyasztották el a bélest s u t á n a ismét m u l a t t a k . Ú j é v n a p j á n t a r t o t t á k a szolgabált. Ekkor volt esedékes a cselédek, szolgák újraszerződtetése. I n n e n k a p t a a bál a nevét. Ez természetesen nem jelentette, hogy a gazdafiatalok nem jelenhettek meg a bálban, sőt nagyon szívesen részt vettek a mulatságon. A farsangi bál azért volt jelentős, m e r t aki addig n e m m e n t férjhez, az a következő évig p á r t á b a n m a r a d t . F a r s a n g után m á r sokkal kevesebb bált rendeztek. A bálok s o r á b a n külön helyet foglalt el a vadászbál, ahol a vadásztársaság tagjai és azok hozzátartozói jelenhettek meg. A családjával bevonuló gazd á n a k fel kellett m u t a t n i a a meghívót. A vadászbál rendkívül fényesnek számított, d r á g á b b is volt a többi mulatságnál. G y a k r a n a főispán is részt vett r a j t a . Közös vacsorával kezdődött. Nyúl- és fácánételeket szolgáltak fel. Vacsora után az asztalokat kivitték a teremből. Az egyik helységben a fiatalok táncoltak reggelig, a m á s i k b a n az öregek daloltak. A báli idényt az áldozócsütörtöki ifjúsági bál zárta be. Ez a bál előadással volt egybekötve. „Volt itt egy Balogh Sándor nevű színész, az tanította be a Kőmíves Kelemennét, de a n n a k vagy 62 éve is." l a Itt kell megemlíteni az ún. előadással egybekötött, szerepes bálokat, amelyek többségét az 1930-as években a K A L O T rendezte. Ilyen bált é v e n k é n t 3—4 alkalommal tartottak. Az előadást mindig tánc követte. Az áldozócsütörtöki bál után őszig m á r nem volt bál. A r a t ó b á l t H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n nem tartottak. A bálok közt külön csoportot a l k o t n a k a meghívós bálok. A meghívó szétküldésénél elsősorban a vagyon, másodsorban a jó hír, a magaviselet számított. A meghívós bál kétféle lehetett: a) A bálra csak meghívóval lehetett bemenni. Ebben az esetben a rendezők egy szűk társadalmi réteg, csoport szám á r a t a r t o t t á k a bált (pl. vadászbál) ; b) A bálra meghívóval vagy anélkül is be lehetett menni, ekkor a meghívó a megbecsülés, a tiszteletadás jele volt.

58

Királyasszony A fiatalság számára nemcsak a bálozás jelentett szórakozási lehetőséget. A múlt század végén igen nevezetes volt a királyasszony elnevezésű mulatság, melyet a 80—90 éves adatközlőim is csak hallomásból ismernek. A mulatságot tavasztól őszig alkalomszerűen, tizedek szerint tartották. Vasárnap ebéd után a tized egyik u t c á j á b a n egy tágabb helyen összegyűlt a fiatalság, megjelent a cigánybanda is s egy elevenebb menyecske hamarosan elkezdte ropni a táncot egy legénnyel vagy fiatalemberrel. „Némely asszony sárga b u n d á t kötött maga alá, hogy minél kövérebb legyen." 10 Egyes adatközlőim szerint a királyasszonyt csapszékben vagy kertek alatt űzték. „A királyasszonyt a kocsma udvarán csinálták nyáron, v a s á r n a p délután, m e r t a kocsmában mindig voltak cigányok. A kocsma u d v a r á n forgós hinta is volt, amin a gyerekek szórakozhattak. A mulatság estig tartott, de gazdag a szegénnyel nem táncolt." 11 Mások szerint a királyasszony idejében még nem volt ekkora társadalmi megkülönböztetés. A királyasszony megszűnését azzal magyarázzák, hogy idővel a gazdálkodók szégyelltek az utcán táncolni s ezért különböző egyesületeik részére helyiséget építettek, ahol táncolhattak is. Hasonló táncmulatságok hazánkban máshol is ismeretesek. Egyik f o r m á ja volt a vasárnapi tánc, amikor a lányok, legények egy-egy ház előtt csoportokba verődve táncoltak. Sok községben a templom vagy a kocsma előtti tér volt a gyülekezőhely. 18 Ilyen táncmulatságot más hajdúvárosból is említenek. így Hajdúnánáson is táncoltak a kocsma előtti téren, 19 azonban elnevezését nem ismerjük. A hajdúböszörményi öregek sem t u d j á k megmagyarázni a királyasszony elnevezés eredetét. Valószínű tréfás eredetű. A MTSz szerint a Csallóközben a királyi ház van nálunk szólás azt jelenti, hogy a háznál lakodalmat tartanak. 2 " Ebből a r r a következtethetünk, hogy a királyasszony valamiféle mulatós nő. Megerősíti ezt a Magyar Nyelv Értelmező Szótárának a királynő címszóra utaló magyarázata, amely szerint a királynő „szórakozó társaságban a legszebb nő '.21

Zöldgyűlés

Tavasszal, a m á j u s b a n tartott zöldgyűlés is alkalmat adott a szórakozásra. A zöldgyűlést szőlőskertekként a birtokosság rendezte s minden korosztály részt vett benne. A résztvevők a szőlőcsősznek bizonyos összeget a birkára, kenyérre előrre befizettek. A zöldgyűlés nem volt naphoz kötve s a szőlőtulajdonosok idegeneket is vihettek magukkal. Már reggel mindenki kint volt a kertben. Délelőtt a jegyző, a kertgazda, a csősz, az elnök, a pénztáros feljárták a szőlőskertet. Megvizsgálták a vakutakat, a gerágyát (kerítést). A kertet rosszul művelő földtulajdonost az elnök megdorgálta. A többiek ezalatt dolgoztak. Ebédre mindenki összegyűlt, elővették a magukkal hozott lábasokat. A jegy ellenében, amit befizetéskor kaptak, birkapörköltet és kenyeret »fejenként 70 deka húst, félkiló kenyeret) osztottak szét a megjelentek között. Italról viszont mindenkinek magának kellett gondoskodnia. A helyszínen sört, bort, pálinkát árultak. Az étkezés természetesen a pokróccal leterített földön, a zöld asztalon folyt. Innen kapta nevét a mulatság. Ebéd után a fia-

57

talok t á n c r a perdültek, de a itt se nagyon k é r t é k fel. A n e m a k a r t hazamenni, kint h a l v á n y u l v a — m é g m a is

legények az olyan lányt, a k i n e k m á r jegyese volt, m u l a t s á g n é h a m á s n a p reggelig, délig tartott. Aki a l u d h a t o t t a p a j t á b a n . A zöldgyűlés — folyton szokásban van.

Szüretelés A h a r m a d i k , m u n k á v a l egybekötött m u l a t s á g maga a szüret volt. A szüret idején a közbirtokosság határozta meg, amelyet kidoboltak vagy a k e r t k a p u r a kiszegeztek, s az ú j s á g b a n is közölték. A szőlőbe a szüretelőkkel együtt a cigánybanda is kiment, s a serényen dolgozókat szórakoztatta. Amikor a s z ü r e t e ' ő k n e k k e d v ü k támadt, kijöttek a sorból és elkezdtek táncolni. „Hő itt a zene, gyere csak, f o r d u l j u n k egyet." 22 A cigányoknak a gazdák a zenélésért valamennyi pénzt adtak. Sokan hiúsági kérdést csináltak abból, hogy mennyi ideig játsszon a b a n d a náluk. Ilyenkor a többi p a j t á n á l irigykedtek. így folyt a szüretelés délig. Ebédre asztalt terítettek, csigalevest, birkapörköltet ettek, a gazdák által hozott bort itták rá. Délután ismét dolgoztak, s amikor véget ért a m u n k a , összegyűltek egy nagyobb p a j t á n á l , ahol késő éjszakáig dolgoztak. A szüretelők, főleg a legények, házasemberek kint a l u d t a k a p a j t á b a n ö t e n - h a t a n húzódva rneg egy-egy épületben. A legények g y a k r a n betolakodtak a lányokhoz. „Persze nem aludtak, h a n e m s z ú r k á l t á k egymást meg csókolóztak, de m á s t nem csináltak. Ott aztán nem nagyon pihentek. Ha n e m t u d t a k megegyezni, a k k o r ismét k i m e n t e k táncolni. Az egyik lány azt m o n d t a n e k e m : Hallod-e, vót ott egy fiatal legény, azt jól felizgattam. Mondta is a legény, jól kitoltál velem, ilyet csinálni! — Hát, hogy gondolod, itten szemtelenkedünk, ostobáskodunk, még nem is nyilatkoztál, hogy lesz velünk. Rögtön a rossz végén fogod meg, m i n t a kisborjú az a n y j á n a k . Ahol több lány a l u d t együtt s egy legény b e m e n t simogatózni, az pórul járt, m e r t jól megdögönyözték. Elnézte az asszony is a fiatalok játékát, ha a lányokkal aludt együtt. „Vót persze olyan lány is, aki m i n d e n r e k a p h a t ó vót."-"1 Sokan hazavitték a lányukat, m e r t részeg fejjel g y a k r a n verekedtek a legények, sokszor éppen miattuk. A kintalvást legjobban a gazdák ellenezték, m e r t nemcsak s a j á t lányukat, h a n e m cselédjüket is féltették. „Mi a lánycselédre jobban ügyeltünk, mint s a j á t magunkra." 2 "' A szüret tehát nemcsak m u n k á t és egyszerű szórakozást jelentett, h a n e m többet annál, a fiatalok erotikus feszültségének levezetésére is a l k a l m a t adott. Ennek jelentőségét az is növeli, hogy még századunk elején az erkölcsi viselkedés a mainál sokkal kötöttebb volt.

A tizedek közötti különbség H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n az első világháborúig, sőt még azután is előfordult, hogy az egyik tizedben lakó legény nem udvarolhatott a másik tizedben lakó lánynak, m e r t a helybeliek elverték az idegent. Este késsel, karóval v á r t á k a tilos területre merészkedő legényt, akit néha agyon is vertek. Ha a sebesült legény orvoshoz ment, ő is megszidta: „Minek császkálsz összevissza, tudod, hogy Böszörmény tizedekre van osztva." 21 ' A b á t r a b b a k a lány kedvéért mégis felvették a harcot a túlerővel. K ö n n y e b b volt a dolga az illetőnek, ha

58

a l á n y n a k bátyjai voltak, akik segítettek a védekezésben. Ha idegenből jött legény akart egy szép l á n y n a k udvarolni és szépszerével n e m m e n t el, jól megverték. Ha csúnya lányhoz j á r t valaki azt n e m b á n t á k . Az idegen legénynek, ha a v á r o s b a n házasság céljából le a k a r t telepedni, a hatóságtól engedélyt kellett kérni. A helybeliek egyszer-kétszer megverték, de aztán n e m bántották. A vőlegényt m á r békén hagyták. Az idegen, főleg szép l á n y o k a t mindig szívesen fogadták. (A legények n e m c s a k a lányok miatt, h a n e m v i r tuskodásból is összetűztek.) A század elején még r i t k á n nősültek H a j d ú b ö szörményen kívül. Csak a két világháború között n ő t t meg az idegenbe való házasságok szama. A tizedekre való különülést pedig felváltotta a gazdag belváros és a szegény külváros harca.

Vasárnapi séta A kísérgetéshez hasonló szokás volt a sétálás, a m e l y v a s á r n a p a mise, az istentisztelet után kezdődött. A lányok, legények közvetlenül a mise u t á n csapatokba verődve a görög katolikus, ill. a r e f o r m á t u s t e m p l o m előtti téren s a korzón nagy kört í r v a le déli tizenkettőig sétáltak. Ebéd u t á n ismét összegyűltek a l á n y b a r á t n ő k , legények s folyt t o v á b b a korzózás — télen a főutcán, nyáron a f ü r d ő k e r t b e n (Nagy S á n d o r fürdő). A legények az utca m á sik oldalán sétáltak vagy kis távolságban a lányok mögött mentek, mindig úgy, hogy szemmel t a r t h a s s á k őket. A fiatalok sokszor p i l l a n t g a t t a k séta közben egymásra. Ha a legény látta, hogy a lány haza készül, odalépett hozzá és megkérdezte, megengedi-e, hogy hazakísérje.-' Á l t a l á b a n a lányok csapatostul m e n t e k haza. A lány a k k o r sem k ü l ö n ü l t el pajtásaitó 1 , ha m e g e n g e d te a legény s z á m á r a a hazakísérést. Ilyenkor a legénnyel az oldalán ment. A l á n y b a r á t n ő k g y a k r a n összegyűltek séta után egy-egy há>;nál, t á r s a i k k a l szórakoztak, de m i r e a csorda hazaért, nekik is otthon kellett lenniük segíteni. A legények télen nem voltak a n n y i r a időhöz kötve. E l m e n t e k a Beregszászi vendéglőbe vagy kocsmába, megittak 2—3 p o h á r sört, n e m többet, m e r t a részeges legényt nem szerették. Nyáron k i j á r t a k a t a n y á r a , s így kevesebb idő jutott a lányokra és a vendéglőre. A legény a lányhoz v a s á r n a p m e h e t e t t el. Nyáron, ha a t a n y á n dolgozott, csak m i n d e n második v a s á r n a p . Van, aki a szombatot jelöli meg udvarlási n a p k é n t . Ha valaki m á r komolyan udvarolt, szerdán, szombaton és v a s á r n a p is meglátogatta kedvesét. A legény persze minél többet a k a r t találkozni a lánnyal, s ezért e l m e n t ahhoz a kúthoz, a h o n nan a lány a vizet hordta. A legények csoportosan n e m j á r t a k udvarolni. Általában a lányos házhoz m á r csak az m e n t el, a k i n e k komoly volt a szándéka. Amíg nem számított valaki f é r j j e l ö l t n e k , addig le-fel sétált a ház előtt, várva, hogy mikor jön ki a lány. A legény egy-három hónapig j á r t a lányos házhoz, aztán megvolt az eljegyzés, az esküvő. Nem ritka az olyan eset sem, a m i k o r a legény először látogatott el a lányos házhoz, s rögtön m e g k é r t e az illető kezét. Ha a fiatalok tetszettek egymásnak, a lány m e g t u d a k o l t a otthon az anyjától, hogy j ö h e t - e m á r hozzá az udvarlója, m a j d a t e m p l o m b a n a következőképpen t u d a t t a vele a h í r t : ha a válasz igenlő volt, a karzaton ülő lány egy kendővel intett az ugyanott ülő legénynek. Ezután a legény e l m e n t a lányos házhoz, bekopogott, kezet fogott a szülőkkel. Azok, ha szegények voltak, a szobában, ha gazdagok, a nagyszobában ültették le, megtörölve előtte a széket, ami a megbecsü-

59

lést jelentette. A legény a térdén t a r t o t t a kalapját, s csak az anya felszólítására tette az ágyra. Az udvarlót borral kínálták, ha k o m o l y n a k számított, süteménnyel is. Amikor m á r harmadszor-negyedszer jelent meg, a szülők m a gukra h a g y t á k a fiatalokat, hadd tervezgessenek. A legény kb. h a t óra t á j b a n jött, kilencig beszélgettek, aztán a lány kikísérte, s a k i s k a p u b a n megö'e ték, megcsókolták egymást. A legények az utcán g y a k r a n énekeltek. A két fiatal v o n z a l m á t természetesen észrevették a többiek is, s a legények, a lányok is m e g t á r g y a l t á k a dolgot. Az u t ó b b i a k főleg azt beszélték ki, ha a legény nem tetszett nekik. A f i ú n a k , ha komoly volt a szándéka, nem kellett az olyan lány, aki az egyiket is, m á s i k a t is hitegette. A legények egymást is figyelmeztették s az ilyen lány u t á n n e m k a p k o d t a k . A legények dicsekvéssel igyekeztek meghódítani a lányokat. „Én szolgálót is fogadok"' 28 — m o n d t a a legény — ami vagyoni állapotára utalt. Ezzel jelezte, hogy felesége nem lesz mellette cseléd. A legény g y a k r a n így beszélt a lányhoz: „Én mellettem a kalapot is felteheti." 2 9 Ezt a szólást H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n a következőképpen magyarázzák: a két világháború között a parasztasszonyok kalapot kezdtek hordani, ami nem állt jól nekik. A legény ezzel a kijelentésével hangsúlyozni akarta, hogy ő m á r nem parasztos s a felesége sem lesz az. A lány, ha az udvarlójával találkozott az utcán s az megszólította őt, büszkén fölvetette a fejét, kihúzta magát, hogy m i n d e n k i lássa, neki m á r van udvarlója. A legény a j á n d é k k a l is kedveskedett. Vásárok a l k a l m á v a l mézeskalácsot vett a lánynak. A katolikus fiatalok a búcsúban is k a p t a k mézest. V á s á r n a k a h a j d ú b ö s z ö r m é n y i e k az egy évben ötször t a r t o t t országos vásárt nevezték. A fiatalok véletlenül találkoztak itt össze vagy előre megbeszélték a találkát. Ezután együtt m e n t e k a mézeskalácsos sátrához. A legény választotta ki a figurákat, meg a szívet. A lány szégyellte volna magát, ha neki kellett volna választania. Volt olyan eset is, hogy a lány egyáltalán nem m e n t oda a sátorhoz. Ilyenkor a legény m e g v e t t e az a j á n d é k o t s hazafelé menet adta át a vásárfiát. A századfordulón nagy dicsőséget jelentett az is, ha májfát (májusfát) állított a legény a lánynak. Ez a szokás azonban m á r csak elcsenevészesedett f o r m á b a n élt a h a j d ú b ö s z ö r m é n y i e k körében. A legény csupán bedobta a májfát a lány udvarába, de azt nem díszítették fel, „nem nézték azt semmibe se, az volt a dicsőség, ha a l á n y n a k zenét adott a legény éjszaka. Akkor f e l g y ú j tották a világot." :! " Az éjjeli zene főleg a két világháború között t e r j e d t el. E l m o n d h a t j u k , hogy az u d v a r l á s a szegényebb e m b e r e k n é l egyszerűbb volt, míg a gazdagoknál sokat számított a vagyoni helyzet. Ha nem tetszett a szülőknek, hogy a lány szegényhez a k a r f é r j h e z menni, az anya egyszerűen leöntötte a lánya r u h á i t tintával vagy m á s vegyszerrel. Még 1948-ban is történt ilyen eset, de a lány mégis f é r j h e z ment. Emiatt aztán nem is beszé 1 tek vele a szülei. Csak a téesz megalakulásakor békültek ki. Volt olyan szerelmi házasság is, amikor a gazdalegény elvette a cselédlányt, de ez igen ritk á n történt. „Ez i n k á b b szegényeknél volt divat." : i l — ti. a szerelmi házasság. Sok gazdalány p á r t á b a n m a r a d t az első és második világháború után, m e r t szegényhez nem a k a r t a k hozzámenni, a gazdalegények pedig elestek a háborúban. I n k á b b vállalták a vénlánysággal járó megvetést. Az agglegény se:n örvendett népszerűségnek. „No, ez sem m e r megnősülni, fél attól, hogy egy asszonyt nem tud eltartani ' — mondották. i 2 Ha a gazda^ány mégis szegényhez m e n t f é r j h e z , a fiút szolgaként kezelték. A szegény lány pedig azért engedett meg m i n d e n t a gazdalegénynek, m e r t azt remélte, hogy az így m a j d el-

eo

veszi. Az ilyen aztán gyakran pórul járt, teherbe esett. A megesett lány n e m tehetett koszorút a fejére, társai is elhidegültek tőle. „A rendes lány nem is állt szóba az olyan legénnyel, aki ilyen csúnya dolgokra kérte." 3 3 A f é r f i a k ugyan beszéltek a megesett lánnyal, de ők is elcsámcsogtak r a j t a . Ha cselédlánynak gazdalegénytől lett gyereke, az az a n y j a nevét viselte. A lány elégtételként földet vagy pénzt k a p o t t a fiú családjától. A kikapós lányt a k k o r vették feleségül, ha f ö l d j e volt. „Vegyük el, n e m kell sokat dolgozni" — m o n d ták.'' 1 A gazdag és szegény közti különbséget m u t a t j a , hogy a szolgálótól megesett gazdalány i n k á b b szégyenben m a r a d t , semhogy egy szegényhez hozzám e n t volna. A házasság m á s i k fontos k r i t é r i u m a az azonos vallás volt. A papok ellenezték az esküvőt, de a szülők sem f o g a d t á k szívesen, ha gyermekeik m á s vallásúval szándékoztak házasságra lépni. Ha a fiatalok mégis összeházasodtak, a szülő el sem m e n t a lakodalomba. A hitbeli különbség elsősorban a ref o r m á t u s o k és katolikusok között jelentett nagy p r o b l é m á t . A katolikus táboron belül azonban (görög és római katolikusok között) nem. Á l t a l á b a n jellemző, hogy a szegények sokkal kevesebbet törődtek a házasságkötéskor jelentkező vallási különbségekkel, m i n t a gazdagok. Ha egy r e f o r m á t u s és egy katolikus vallású házasságra lépett, mindig a katolikus ragaszkodott j o b b a n a vallásához. Az esküvőt a katolikus t e m p l o m b a n kellett t a r t a n i u k s a gyerekeket is katolikus szellemben nevelték. A v á r o s b a n a r e f o r m á t u s o k t ö b b r e t a r t o t t á k magukat, többnek számítottak, m i n t b á r m e l y m á s felekezetbe tartozók. Ez azért is érthető, mivel a r e f o r m á t u s o k száma az 1940-es évek e ' e j é n kb. húszezerrel h a l a d t a meg a két katolikus hitfelekezet híveinek s z á m á t (kb. 5000) A fiatalok nem v á l a s z t h a t t á k ki p á r j u k a t s a j á t tetszésük szerint. Ebben a kérdésben szegénynél, gazdagnál e g y a r á n t fontos szerepet játszottak a szülők A pár kiválasztásánál a vagyon és a vallás mellett fontos volt az erkölcsi m a g a t a r t á s is. A dolgos, talpraesett, derék, jókedvű lány és az ügyes, n e m részeges legény volt a megfelelő h á z a s t á r s n a k való. Amikor eljött a nősü'és ideje, a szülök legtöbbször a fiuk megkérdezése nélkül f o g a d t a k egy öregaszszonyt, az ún. előcsajhost. aki elment a lányos házhoz, ott előadta a m o n d ó k á j á t , hogy kitől jött és mi jáx - atban van, X. Y.-nék szeretnék a l á n y u k a t a fiuknak. Ha lánynak vagy szüleinek nem tetszett a dolog, visszaüzentek az elöljáróval, hogy a dolog csak egy év m ú l v a lesz aktuális. Ez finom kikosarazást jelentett. Nemegyszer k e r e k e n kijelentették, hogy nem megy a lány. Ha az öregasszony sikerrel járt, j u t a l m u l egy zsák búzát kapott. Ezután a legény szülei elküldték lánynezőbe. Az előcsajhos küldésének szokása egy 83 éves adatközlőm szerint legénykorában még meg volt, de 46 éves lánya m á r csak elbeszélésből ismerte. Az ő idejében a legény maga m e n t el lánynézőbe. előcsajhos küldése nélkül. Ha n e m tetszett a legény, a k k o r a szülök kísérték ki a kiskapuig. Ilyen esetben nem is jött vissza a legény. Ha viszont tetszett a lánynak vagy szüleinek, a k k o r elbeszélgetett vele a k i s k a p u ban. Az előcsajhost egyrészt azért küldték, m e r t a fiatalok nem ismerték egymást. másrészt, hogy k i p u h a t o l j á k a szülők szándékát, nehogy később csalódjanak. Mindez „olyan k o m m e n d á l á s volt.' 1 " Előcsajhosnak rendszerint rokont vagy idősebb ismerős nőt kértek fel. Ma csak idősebbek (pl. özvegyember) k ü l denek tudakozó személyt, ha ú j r a házasodni a k a r n a k .

61

Következtetések Tizedekből adódó sajátosságok. Az eddigi anyagból láttuk, hogy az e m beri kapcsolatok szabályozásában h a j d a n nagy szerepük volt a tizedeknek. A tizedek közötti véres verekdések oka, hogy a legények az íratlan szabá'yok a t n e m t a r t o t t á k be, tilos t e r ü l e t r e m e n t e k bálozni, udvarolni. Ilyen verekedések nemcsak H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n , h a n e m m á s h a j d ú v á r o s o k b a n is n a p i r e n d e n voltak, így pl. H a j d ú n á n á s o n . Itt v a s á r n a p d é l u t á n o n k é n t városoldalak, k e r ü l e t e k szerint a kocsma előtt bálokat tartottak, de az egyik oldali legény nem m e h e t e t t el a másik oldalba, m e r t ezt a hazaiak kihívásnak vették, s az ilyen k i r á n d u l á s verekedéssel végződött. A verekedésbe később a nős e m b e r e k is bekapcsolódtak. H a z a m e n t e k vasvilláért vagy más alkalmas szerszámért s az adott jelre r á t á m a d t a k a jövevényekre. Ha leverték a betolakodókat, a becsület meg volt mentve, ellenkező esetben a hazaiak szégyenben maradtak/®' A faluvégek, utcarészek szerinti verekedés ismeretes a m a tyóknál is. Mezőkövesden régen agyonverték azt a legényt, aki más soron vagy szegben lakó lányhoz m e r t látogatni s nősülnie is csak a s a j á t utcájából lehetett, különben verekedéssel végződött a lakodalom/ 1 8 Ilyen fokú endogámia nincs meg a Szabolcs megyei f a l v a k b a n . Bár itt is rendkívül gyakoriak voltak a verekedések, ennek okát n e m az említettekben kell késni. A szabolcsiak szívesebben u d v a r o l t a k s a j á t f a l u j u k b e l i lánynak, mégis sokszor előfordult, hogy m á s faluból nősültek. 3 9 A h a j d ú v á r o s o k tizedek szerinti szigorú end o g á m i á j á t s az ezzel járó megkülönböztetést a h a j d ú k katonai szervezetének m a r a d v á n y a i k é n t kell felfognunk. Régen a h a j d ú v á r o s o k élén kapitányok álltak, helyettesük h a d n a g y volt. A lakosság katonai szervezetének megfelelően tizedekre volt osztva, melyet a tizedesek irányítottak/' 0 Később a városok katonai jellege megszűnt, de a régi tizedek h a t á s á r a kialakult a kisebb közösségek különállása, amely az u d v a r l á s f o r m á j á b a n is jelentkezett. Bár Debrecen is tizedekre volt osztva, utcakapitányokról, tizedesekről, tízházgazdákról tudunk, fő indító oka e n n e k m á r a legrégibb időktől kezdve nem a katonai szervezetbe való tömörülés volt, h a n e m a közterhek egyenletes elosztása és viselése/' 1 Túl egyszerű lenne azonban a probléma, ha csak egyedül a tizedeket r u h á z n á n k fel kapcsolatszabályozó funkcióval. Mint ismeretes, a XVIII. századtól kezdve a h a j d ú v á r o s o k b a n észrevehető a társadalmi differenciálódás. A differenciálódás e r e d e f e anyagi eredetű és szoros összefüggésben állott a h a j d ú v á r o s o k gazdasági szerkezetével. A lakosság anyagi bázisát az állattenyésztés adta, a földművelés csak a házi szükségletek kiegészítésére szolgált. A későbbiek f o l y a m á n azonban, a föld végleges t u l a j d o n b a kerülésével, a f ö l d m ű v e l é s r e tolódott a hangsúly/' 2 A folyamat részletezése nélkül n é h á n y s z á m a d a t t a l lehet érzékeltetni a társadalmi tagozódás mértékét. Az 1702-es összeírás szerint H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n a lakosok 16,6" o-a egész vagy a n n á l több telekkel rende'.kezett, 36,5" n - á n a k fél telke volt, a lakosság 27,5" 0 -a minimális állattenyésztést folytatott, időnként módosabb gazdáknál m u n k á t vállaló h a j d ú t e l e k k e l rendelkező volt s végül a lakosság 19.4" ( r á t mesterként írták össze. A zselléreket n e m vették számba/'- 1 Ez a későbbiekben a zsellérek i r á n y á b a eltolódó társadalmi differenciálódás területi differenciálódást eredményezett, a m e n n y i b e n a város külső részén a szegényebb e m b e r e k laktak/''' A társadalmi differenciálódás a XX. század közepe t á j á n érte el a tetőfokát. Jellemző, hogy az első világháború után a verekedések m á r n e m any-

62

nyira a tizedek között, mint inkább a belvárosiak és külvárosiak között történtek. Látszólag ugyancsak a legény-, ill. nagylány kortól kezdődött meg az egyének társadalmi kategóriába sorolása, hiszen minden adatközlőm szerint a tánciskolában még bárkivel lehetett táncolni. Ennek viszont ellentmond, amikor azt állítják, hogy a tánctanár „összepárosította őket". Tehát nem jószántukból táncoltak egymással, amit az a tény is alátámaszt, hogy a kamaszkorban sem alakultak ki tartós barátságok gazdag és szegény között. A szegények ritkán ismerték el, hogy nem szívesen barátkoztak velük a vagyonosabbak. Ennek magyarázata az önmegbecsülésben, a társadalmi öntudatban rejlik, hiszen ha a tehetősebbekkel való baráti kapcsolatok hiányát elismerik, saját szemükben kisebbeknek látszanak. A vagyon, illetve a társadalmi rang szerinti osztályozás jelentkezett a továbbiakban a bálokon, különböző összejöveteleken, zöldgyűlésen, szüretkor. Ennek jeleit a következőképpen lehet csoportosítani: a) Maguk a bálok differenciálódnak: csak vagyonosak vagy egy kisebb csoportba tartozók látogathatják azokat, pl. iparosok, vadászok. b) A tánchoz való felkérés: a bálban a gazdag nem kérhette fel a szegény lányt és fordítva. c) A bál utáni hazakísérés: vagyoni okok miatt nem minden gazdag lánynak engedték meg, hogy hazakísérjék. Az a) pontban felsoroltakhoz tartozhatott régen a juhászbál. Bár erre vonatkozóan nem sikerült Hajdúböszörményben semmit sem feljegyeznem, egészen bizonyos, hogy rendeztek itt is juhászbálokat, hiszen a szomszédos Hnjdúnánason egészen 1876-ig rendszeresen minden ősszel megtartották. Valószínűleg Hajdúböszörményben is ebben az időben szűnt meg a juhászbál. A juhászbál szigorúan zártkörű volt, sem bojtár, sem nagypásztor nem vehetett részt a mulatságon. Egy-két esetben mégis meghívtak bojtárokat, de ezt is csak azért, hogy a számadók felsőbbségüket velük éreztessék/" A társadalmi különbség az emberek tudatában rendkívül mélyen élt. Ezért valószínű, hogy az idősebbek számára a mai brigádvezető a gazda rangjával egyenlő. Ez indokolja az ilyenfajta kijelentéseket: „Ma sem megy el egy brigádvezető lánya akárkivel táncolni" — mint m á r az e'őzőekben említettük. A társadalmi tagozódás domináns szerepet játszott a párválasztásnál (1. vénlány, földért nősülő legény, szolgától megesett gazdalány). Egész életén át nyöghette valaki, ha p á r j a rangban nem illett hozzá. Szűkebb családja, környezete megkeserítette az ilyen fiatal f é r j , feleség életét. Az 1940-es évektől kezdve egyre több esetben találkozunk a szülői akarattal szembeszállók házasságával. A megkülönböztetés a felszabadulás után is sokáig hatott, bár egyre gyengülő tendenciával. Polgárosodásból fakadó sajátosságok. A társadalmi differenciálódás H a j dúböszörményben nagyfokú polgárosodással párosult, amelynek t é m a k ö r ü n k kel kapcsolatban a főbb jellemzői az alábbiak: a) A királyasszony megszűnésétől kezdve nem tartottak az utcán, a kocsmában táncmulatságokat, hanem a fejlett városok m i n t á j á r a báltermekben rendezték azokat. b) Az állandó tánciskola létrehozása, amelyre nem találtam adatot más hajdúvárosból, noha a hajdúnánási táncólási alkalmakról Igmándy J. többször írt. Az állandó tánciskola megszervezését elősegíthette, hogy H a j d ú b ö szörmény a hajdúvárosok között jelentős helyet foglalt el, hiszen 1876-ig a Hajdúkerület központja volt/'" A többi h a j d ú v á r o s b a n csak alkalmi tánc-

63

m e s t e r e k f o r d u l h a t t a k meg, akik egész évben f a l u r ó l - f a l u r a jártak, amiről a Szabolcs megyei Matolcsról és Tunyogról van közlésünk/' 7 A t á n c t a n á r jelentős személy volt. A f i a t a l o k a t nemcsak táncolni tanította, h a n e m a helyes viselkedésre is. Valószínű, hogy a tánciskola h a t á s á r a tűnt el a k i t á n c o , f a t á s szokása, amely pl. Szabolcs-Szatmárban/' 8 a matyóknál, a palócokná ; tovább is megvolt. A kitáncoltatás helyét — a kevésbé d u r v a és f e l t ű n ő — tánc közben való elhagyás foglalta el. c) A bálokkal egybekötött színielőadások rendezése, melyeket sokszor egy színész tanított be. d) Az ország más vidékein nagy dicsőségnek számító m á j u s f a á l l í t á s elhagyása. Előkelőbbnek és r a n g o s a b b n a k számított, ha valaki éjjeli zenét kapott. e) H á r o m generációt, a mai 70—80 éveseket, szüleiket, nagyszüleiket megvizsgálva azt t a p a s z t a l h a t j u k , hogy a házasságkötés kora egyre inkább felfelé tolódott. Ez főleg a lányoknál figyelhető meg. A legényeknél — mint országszerte — a házasodás a katonáskodás m i a t t emelkedett/' 9 A társadalmi igények felfokozódása é r e t t e b b és érettebb egyéneket kíván s ennek reakciój a k é n t megemelkedik az „életbe lépés" életkora (pl. a lányok általában 18—21 éves k o r b a n m e n n e k férjhez), ami n a p j a i n k b a n is világszerte t a r t és jelentős társadalmi p r o b l é m á k a t okoz. f) A századforduló t á j á n a legény tegezte a lányt, a lánynak magáznia kellett a legényt. A későbbiekben esküvőig m i n d k é t fél magázta egymást, csak esküvő után tegeződhettek. A polgárosodás igen bonyolult és szerteágazó folyamatot indított el. A közvetlen hatások mellett számos másodlagos és h a r m a d l a g o s effektust hozott létre. Pl. a polgárosodás e r e d m é n y e k é p p e n egyre több szervezett bált rendeztek, amely az előzőeknél sokkal több a l k a l m a t t e r e m t e t t a fiataloknak a találkozásra, megismerkedésre. Ennek e r e d m é n y e k é p p e n elkorcsosult az előcsajhos küldésének szokása. Hasonló folyamat mehetett végbe a H a j d ú ságban m á s u t t ismert gyalogszarka, gyalogsátán, a kecskeméti susogó és más közvetítők esetében, bár természetesen időbeli eltolódások lehetségesek.' 0 Tévedés lenne azonban a polgárosodásra felhozott adatokból azt a következtetést levonni, hogy egyes megnyilatkozásokban nem éltek tovább a h a j dúböszörményi paraszti élet r e n d j é h e z kapcsolódó házasság előtti szokások. Még sokan ragaszkodtak az udvarlási napokhoz, különösen, h a azt a szülők is úgy kívánták. Ezek az udvarlási napok egybeesnek a szabolcs-szatmári Tunyogon ismert legényestékkel (szerda, szombat, vasárnap), ill. részben egyeznek a szatmárcsekei legényestékkel (csütörtök, szombat, vasárnap).' 1 Még előfordul a lányok vásári megajándékozása, noha a mézes m i n d i n k á b b szerepét veszti. Az esti h o m á l y b a n még l á t h a t u n k a k a p u k előtt álldogáló fiatalokat, de a régi „ n e g y e d ó r á t ' az órákhosszat tartó beszélgetés váltotta fel. A báloknak megvan a jelentősége, de abból m i n d i n k á b b kiszoruln a k a szülők. A KISZ, az üzemek, a tsz-ek összejövetelei, a mozi, az eszpreszszó, az utazási lehetőségek a kapcsolatok, a szórakozás ú j lehetőségeit teremtik meg s elsorvasztják a régi f o r m á k a t . Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a fiatalok iskolás k o r h a t á r a m i n d i n k á b b eléri a 16—18 esztendőt s ez az ismerkedés, a találkozás az együttlét ú j f o r m á i t hozza létre.

64

JEGYZETEK 1. B a l o g h

I.,

1969.

2. B a l o g h

I.,

1969.

3. K a t i

Imréné,

4. K o m j á t h y

65.

I.

58.

Kati

Antal

I.

Róza

(80

(78 é v e s )

éves)

5. S ó v á q ó

János

(82

éves)

közlése.

6. S á v á g ó

János

(82

éves)

közlése.

7. K o m j á t h y

Antal

(80

éves)

közlése.

8. K o m j á t h y

Antal

(80

éves)

közlése.

9. K o m j á t h y

^italné,

10. K a t i

Imréné,

Kati

Munkácsy

Terézia

Róza

éves)

(78

11. S ó v á q ó

János

(82

éves)

közlése.

12. S ó v á q ó

János

(82

éves)

közlése.

13. S ó v á q ó

János

(82

éves)

közlése.

14. A

szilveszteri

Igmándy

J„

cserqetést 1941.

15. S ó v á q ó

János

16. S ó v á q ó

Antal

17. N a q y 18. A

Antal

Maqyarsáq

19. I g m á n d y 20. M T S z .

J.,

I.

k.

21. M a q y a r

3.

királyi

Nyelv

közlése. IV.

k.

1943.

címszó

Szótára,

Antal

(80

éves)

közlése.

23. K o m j á t h y

Antal

(80

éves)

közlése.

24. K o m j á t h y

Antal

(80

éves)

(82

Antal

(80

27. H a s o n l ó

sétálást

ír

éves) le

(82

éves)

29. K o m j á t h y

János

(82

éves)

31. S ó v á q ó 32. N a q y

Kati

János Antal

Róza

(82

(70

(82

34. S ó v á q ó

János

(82

éves)

1941.

11.

36. N a q y

Antal

37. I g m á n d y 38. A

P..

(70

J.,

Maqyarsáq

39. L u b y

M.,

40. B a l o g h 41. Z o l t a i

I.,

42. B a l o g h 43. P o ó r

1969. 1939.

I.,

J.,

88.

1969.

1967.

1934.

éves)

közlése.

közlése. közlése. I.

IV.

k.

1943.

157.

I. ( S z e n d r e y

A.)

I.

36.

I. I.

52.

I.

I.

1941. 7. I. 4 9 0 - 4 9 1 . I. A m u l a t o z ó h a j d ú b ö s z ö r m é n y i s e m í r . B e n c s i k J., 1971. 188. I.

46. H .

P.,

1941.

21-22.

47. L u b y

M.,

1935.

72.

I.

48. L u b y

M.,

1935.

72.

I.

pásztorokat

Maqyarsáq

Néprajza,

IV.

k.

1943.

157.

I. ( S z e n d r e y

A.)

50. A

Maqyarsáq

Néprajza.

IV.

k.

1943.

158.

I. ( S z e n d r e y

A.) ;

M.,

1935.

59.

említi

Bencsik

J.,

de

a

I.

49. A

51. L u b y

I.

közlése.

44. H . F e k e t e P . . 45. T ó t h S . , 1940. juhászbálról 6 Fekete

78.

I.

103. 47.

J.,

közlése.

4.

Néprajza,

1935.

L.,

éves)

éves)

1938 .

Igmándy

közlése.

közlése.

János

Fekete

I.

közlése.

33. S ó v á q ó 35. H .

1961. 169.

közlése.

(78

éves)

éves)

IV.

Hajdúnánásról

János

Imréné,

A.)

közlése.

28. K o m j á t h y 30. K a t i

(Szendrey

közlése.

éves)

26. K o m j á t h y

I.

alatt.

Értelmező

János

152.

I.

22. K o m j á t h y

25. S ó v á q ó

leírja.

közlése.

Néprajza, 1938.

közlése.

közlése.

éves)

éves)

éves)

I.

éves)

(80

(72

közlése.

részletesen

121-122.

(82

(70

közlése

közlése.

Szendrey

A.,

1932.

168-170.

I.

I.

65

IRODALOM Balogh I., 1969. H a j d ú s á g . Budapest, 1969. Bencsik J., 1971. Paraszti á l l a t t a r t á s H a j d ú b ö s z ö r m é n y b e n . Közlemények a debreceni Kossuth L a j o s T u d o m á n y e g y e t e m N é p r a j z i Intézetéből, 24. sz. Debrecen, 1971. H. Fekete P., 1941. H a j d ú b ö s z ö r m é n y ismertetése. Hajdúböszörmény, 1941. I g m á n d y J., 1934. H a j d ú n á n á s i lakodalmi szokások. Debreceni Szemle, VIII. Debrecen, 1934. 78—89. 1. I g m á n d y J., 1938. A d a t o k H a j d ú n á n á s néprajzához. Debreceni Szemle, XII. Debrecen, 1938. 83—89. 1. Igmándy J., 1941. Szilveszteri népszokások H a j d ú megyében. Ethnographia, LII. Budapest, 1941. 118—126. 1. Luby M., 1935. A parasztélet r e n d j e . Budapest, 1935. Poór J., 1967. A h a j d ú v á r o s o k gazdasági és t á r s a d a l m i helyzete, 1607—1720. H a j d ú B i h a r megyei M ú z e u m o k Közleményei, 9. sz. Debrecen, 1967. Szendrey Á., 1932. Közvetítők szerepe a házasságban. Ethnographia, XLIII. Budapest, 1932. 168—170. 1. Tóth S., 1940. J u h á s z b á l H a j d ú n á n á s o n . Ethnographia, LI. Budapest, 1940. 490—492 1. Zoltai L., 1939. Debreceni utcakapitányok, tizedesek és tízházgazdák. Debreceni Szemle, XIII. Debrecen, 1939. 101—113. 1.

66

Boromisza T i b o r ( 1 8 8 0 - 1 9 6 0 ) : KÁPLÁR

MIKLÓS

Cáplár Miklós ( 1 8 8 6 - 1 9 3 5 ) : LEGELÉSZŐ G U L Y A

K á p l á r M i k l ó s festett tojása I.

Káplár M i k l ó s festett tojása II.