Árlista
A NACHTMANN 170 éves fennállása az ólomkristály-gyártás olyan sikertörténete, mely egy szervesen növekvő vállalat stabilitásának is szimbóluma. Egy olyan fejlődésé, mely úgy tudja a változó idők folyamatosan formálódó igényeit kielégíteni, hogy közben megőrzi a régi kristálygyártási hagyományokat is. A gyárat 1834-ben Michael Nachtmann alapította. A termelés ekkor Bajorországban, a Herzogau melletti Unterhütte-ben, Ödhütter-ben és Seebachhütteben folyt. A jelenlegi neustadt-i helyszínre a XX. század legelején került át a gyár központja. 2004-ben a 11 generáció óta üveggyártással foglalkozó, a világ eddigi egyetlen szőlőfajta-specifikus kehelycsaládját megalkotó Riedel család megvásárolta a Nachtmann Crystal AG-t, mely akkorra már a Rosenthal AG ambergi kristálygyárát átvéve működött. Új fejezet kezdődött a Nachtmann történetében. A cég a hagyományos ólomkristály technológiát továbbfejlesztve olyan új ólommentes kristályalapanyagot dolgozott ki, amely megőrizte az ólomkristály ragyogását és tisztaságát, de annál könnyebb, az ütésnek és karcolásnak ellenállóbb, és nem utolsó sorban kedvezőbb árú. Georg Riedel és a Nachtmann a kristály ajándéktárgyak tervezésében a világ vezető design műhelyeivel működik együtt olyan kollekciók létrehozásában, melyek a hagyományos és a legmodernebb otthonokat egyaránt díszítik. A termékek egyedülálló csillogásukról, tartós fényükről és az ólomkristály hangsúlyozásáról ismerhetőek fel. A gyártás során magas minőségi követelmények érvényesülnek, mely az alapanyagok körültekintő megválasztásával kezdődik, és kiemelkedően környezetbarát technológiával folytatódik. A Nachtmann sikere az alkalmazott anyagokban, a gazdasági erőben és az újdonságok iránti fogékonyságban rejlik. Legyen akár klasszikus, luxus vagy modern design, a kristálytermékek formája és metszési módja minden esetben a Nachtmann tradicionális tudását és anyagismeretét tükrözi. A gyárat elhagyó minden egyes termék – akár géppel, akár kézzel készített legyen is az – azzal a küldetéssel kel útra, hogy elragadó formájával és csillogásával megszépítse a mindennapokat.
Dancing Stars
Rumba
kód
Bossa Nova
kód
Samba
kód
Mambo
kód
Paso Doble
kód
Twist
kód
Jazz
kód
Charleston
kód
Tango
kód
méret
ár [Ft]*
alátét tányér
74869
78636
75059
74873
74874
74871
74872
75573
74870
32 cm
3 390
alátét tányér (színes)
75307
—
75306
75304
75305
75302
75303
—
—
32 cm
5 800
tányér
75328
78635
75324
75329
75330
75326
75325
75709
75327
23 cm
1 990
alátét tányér
77107
77108
77106
—
—
—
—
—
—
32 cm
3 390
tányér
77115
77119
77114
—
—
—
—
—
—
23 cm
1 990
kistányér
78680
78681
78679
—
—
—
—
—
—
15 cm
1 790
tál
77714
77713
77712
77718
—
—
—
—
—
21 cm
2 290
tál
77673
77672
77671
77677
—
—
—
—
—
25 cm
3 290
tál
77689
77688
77687
77693
—
—
—
—
—
30 cm
4 490
tálka
78546
78535
78559
—
—
—
—
—
—
12,5 cm
1 790
tálka
78545
78536
78558
—
—
—
—
—
—
15 cm
2 890
tálka
78544
78537
78557
—
—
—
—
—
—
18 cm
3 690
tálaló
78549
78538
78562
—
—
—
—
—
—
2 szintes
13 900
chip & dip / talpas tortatál
77808
77809
77807
—
—
—
—
—
—
32 cm
9 500
pezsgőhűtő
78543
78534
78556
—
—
—
—
—
—
25 cm
13 900
jégtartó
78550
78532
78563
—
—
—
—
—
—
15 cm
8 900
* Javasolt kiskereskedelmi ár. Az árlista visszavonásig érvényes.
1
Dancing Stars
Rumba
kód
Bossa Nova
kód
Samba
kód
Mambo
kód
Paso Doble
kód
Twist
kód
Jazz
kód
Charleston
kód
Tango
kód
méret
ár [Ft]*
whiskys pohár (alsó dísz)
77438
—
77439
—
—
—
—
—
—
9,6 cm
2 000
longdrink
77658
77660
77659
—
—
—
—
—
—
16,5 cm
2 300
pálinkás pohár
78642
78642
78642
—
—
—
—
—
—
14 cm
1 590
koktélos pohár
78548
78531
78561
—
—
—
—
—
—
12,4 cm
3 000
váza
—
82087
—
—
—
—
—
—
—
16 cm
3 390
váza
—
82088
—
—
—
—
—
—
—
20 cm
4 990
tányér négyzet
—
81398
—
—
—
—
—
—
—
28 cm
5 400
kínáló tál
—
81399
—
—
—
—
—
—
—
28x14 cm
3 600
kínáló tál
—
81412
—
—
—
—
—
—
—
42x14 cm
7 200
kávé szet
77664
77665
77667
—
—
—
—
—
—
2+2 db-os
5 990
2 * Javasolt kiskereskedelmi ár. Az árlista visszavonásig érvényes.
PRÉMIUM SZÁJJAL FÚJT,EGYÍEDI KÉZI DÍSZÍTÉSŰ TERMÉKEK terméknév Amalfi
PRÉMIUM SZÁJJAL FÚJT,EGYÍEDI KÉZI DÍSZÍTÉSŰ TERMÉKEK
kód
szín
méret
ár [Ft]*
69178
piros
9 cm
14 990
69179
zöld
69180
fekete
pezsgőhűtő
72475
fekete
25 cm 147 000
tál
72476
fekete
36 cm 133 000
váza
68680
piros
23 cm
60 000
71095
fekete
27cm
45 000
gyertyatartó
terméknév Classico
váza
PRÉMIUM SZÁJJAL FÚJT,EGYÍEDI KÉZI DÍSZÍTÉSŰ TERMÉKEK
kód
szín
méret
ár [Ft]*
78870
fekete
80 cm
49 000
78836
terméknév Mexiko
Chess
fehér
78905
piros
78894
piros, narancs, zöld
25 cm
78871
piros, barna
29 cm
57 200
78840
zöld, padlizsán
30 cm
59 000
78848
zöld, padlizsán
41 cm
59 000
78933
fehér, sárga, narancs, kék
41 cm
65 400
78893
piros, narancs
43 cm
67 400
78845
piros, narancs, rózsaszín
23 cm
57 200
78928
narancs, fehér
26 cm
59 990
78932
fehér, sárga, narancs, kék
29 cm
61 600
78892
szürke, piros
33 cm
61 600
78921
fehér, sárga, narancs, kék
34 cm
65 400
78868
piros, narancs, zöld
37 cm
59 990
78929
narancs, fehér
42 cm
69 000
Circle
72477
piros
29 cm 135 000
72480
fekete
133 000
68681
zöld
30 cm
69189
zöld
35 cm 135 000
69190
fekete
72479
fekete
35 cm 133 000
78849
40 cm
27 200
78846
fehér, fekete
50 cm
36 000
78900
fekete
78902
fehér
Earth & Fire
tál
60 000
váza
Cacoon
Classico
váza
váza
78901
narancs
78935
fekete
78907
fehér
78954
piros
78837
fekete
79022
fehér
78904
piros
* Javasolt kiskereskedelmi ár. Az árlista visszavonásig érvényes.
12,5 cm 4 990
30 cm
65 cm
14 990
40 000
kód
szín
méret
ár [Ft]*
78909
narancs, piros
18 cm
31 400
78908
narancs, piros
pezsgőhűtő
78622
fehér, fekete
24 cm 195 000
tál
78616
fehér, fekete
21 cm
váza
78624
fehér, fekete
34 cm 132 000
pezsgőhűtő
78621
fehér, fekete
24 cm 174 000
tál
78617 fehér, fekete 21 cm
váza
78623
fehér, fekete
34 cm 131 000
pezsgőhűtő
78620
fehér, fekete
24 cm 186 000
tál
78618
fehér, fekete
21 cm
váza
78625
fehér, fekete
34 cm 172 000
váza
74 000
57 200
Straight
73 000
73 000
3
ALKALMI DÍSZTÁRGYAK terméknév Heart 2 Heart
mécsestartó
tál
tálka
tányér
X-mas
kód
szín
méret
ár [Ft]*
70922
kristály
9 cm
2 300
70970
piros
70977
piros
16 cm
3 400
70924
kristály
26 cm
2 700
70925
kristály
9 cm
1 800
70975
piros
9 cm
2 300
70923
kristály
17 cm
70971
piros
17 cm
3 400
70927
kristály
26 cm
8 600
51340
kristály
19 cm
9 700
gyertyatartó, angyal
54740
kristály
11 cm
3 990
gyertyatartó, üstökös
38261
kristály
11 cm
X-mas
kód
szín
méret
ár [Ft]*
51341
kristály
30 cm
8 800
mécsestartó tál, 54736 üstökös
kristály
26 cm
5 300
mécsestartó, üstökös
70716
kristály
4-es szet 15 500
mécsestartó tál, üstökös
70717
kristály
4-es szet 19 990
mécsestartó csillag
58176
kristály
9 cm
4 200
73567
piros
9 cm
5 900
62645
kristály
lapos
2 600
80323
25 cm
6 100
70930
piros
lapos
3 400
74853
28 cm
15 990
70931
kristály
11 cm
1 990
80725
28 cm
11 990
72431
piros
11 cm
2 880
16 cm
3 390
62644
kristály
lapos
2 600
20 cm
4 990
79250
zöld
lapos
2 700
70934
kristály
11 cm
2 600
79252
zöld
lapos
2 880
kóstoló tál, csillag
ASZTALDÍSZEK Allegro
terméknév váza
3 990
mécsestartó hóember
mécsestartó karácsonyfa
mécsestartó rénszarvas
kód
szín
méret
ár [Ft]*
80496
kristály
18cm
2 300
24cm
3 100
80497 Art Deco
Balloon
mécsestartó
81397
kristály
9 cm
2 990
váza
81396
kristály
28 cm
9 600
tál
74855
kristály
22 cm
15 990
váza
78305
kristály
78303
2 700
bonbonier, csillag
gyertyatartó, Galaxis
ALKALMI DÍSZTÁRGYAK terméknév
BossaNova váza
82087
15,5 cm 2 700 20,5 cm 5 400
kristály
82088 Carré
váza
60574
kristály
25 cm
7 990
Cigar
hamutartó
52814
kristály
16 cm
8 990
16 cm
8 990
Corallo
gyertyatartó 3 karú
32081
kristály
28 cm
19 200
gyertyatartó 4 karú
58429
kristály
28 cm
18 400
52815
73545
piros
11 cm
5 500 zöld
9 cm
5 500
zöld
11 cm
4 400
mécsestartó, jégkocka
79086
79087
kristály
9 cm
5 500
kristály
14 cm
5 500
mécsestartó, toboz
38258
38262
78573
bíbor
28 cm
29 300
73565
piros
9 cm
5 500
78570
metál
28 cm
29 300
73546
piros
14 cm
7 400 kristály
30 cm
11 300
kristály
20 cm
11 300
zöld
14 cm
7 200
gyertyatartó (4 részes)
73698
79089
73558
piros
30 cm
11 700
metál
25 cm
14 990
kristály
16 cm
4 200
gyertyatartó (5 részes)
78565
38263
79103
zöld
30 cm
8 660
77537
bíbor
25 cm
14 990
73547
piros
16 cm
5 600
73554
piros
19 cm
5 800
78567
metál
30 cm
16 990
79088
zöld
16 cm
8 800
79095
zöld
19 cm
6 990
77538
bíbor
30 cm
16 990
54735
kristály
54743
kristály
19 cm
4 200
38947
kristály
22 cm
13 990
5 600
19 cm
5 900
28 500
15 cm
piros
25 cm
kristály
73556
38951
54739
38948
27 cm
17 800
49285
kristály
18 cm
4 900
79097
zöld
19 cm
5 300
38949
30 cm
22 500
* Javasolt kiskereskedelmi ár. Az árlista visszavonásig érvényes.
14,5 cm 2 900
süteményes tál, 49203 csillag
süteményes tálka, csillag
süteményes tányér, csillag
Cube
gyertyatartó (6 részes)
Elysee
váza
4
ALKALMI DÍSZTÁRGYAK terméknév Emotion
váza
kód
szín
74860
kristály
74858 Flowers
Glacier
Ice
váza
váza
58460
25,5cm
9 990
26 cm
3 300
32 cm
4 700
58462
38 cm
6 900
28 cm
10 000
kristály
mécsestartó
81408
kristály
tál
71034
kristály
váza
ár [Ft]*
58461 81407
kristály
méret
71033
kristály
8 cm
31,5 cm 29 100 28 cm
37 500
váza
77468
kristály
27 cm
4 900
Matt
gyertyatartó
58199
kristály
17 cm
5 600
58200
20 cm
6 300
58201
23 cm
6 400
15 cm
10 990
19 cm
9 990
váza
05466
kristály
05469 Organic
váza
74856
kristály
25 cm
13 200
Ravello
gyertyatartó 3 karú
67025
kristály
30 cm
26 100
gyertyatartó 5 ágú lapos
74852
kristály
67019
kristály
71190
ametiszt
80719
kristály
Saphir
Slice
váza
Stripes
gyertyatartó 2 karú
gyertyatartó tál
2 990
Krokus
Micado
ALKALMI DÍSZTÁRGYAK terméknév
20,5 cm 13 600
41 700 60 000
18 cm
3 000
80500
21 cm
3 900
80501
24 cm
5 100
80502
27cm
6 900
mécsestartó
81395
kristály
7 cm
2 990
váza
81411
kristály
24 cm
14 100
méret
ár [Ft]*
30 cm
9 990
14 990
79222
piros
16 cm
7 200
79221
zöld
26 cm
17 000
79217
fekete
79216
piros
79218
zöld
79240
fekete
79241
piros
79242
zöld
79238
fekete
79237
piros
79236
zöld
79233
fekete
79234
piros
79231
zöld
kínálótál
71914
mécsestartó
méret
ár [Ft]*
14 cm
11 400
78571
metál
14 cm
70967
kristály
70968
kristály
mécsestartó
64436
kristály
Wave
mécsestartó
49214
kristály
13 cm
1 990
terméknév
kód
szín
méret
ár [Ft]*
jam tartó
81425
kristály
3 részes
4 400
Giardino
tálka
73963 borostyán
13 cm
3 400
tányér
vizes pohár
Golden Times
tál
73962
narancs
73960
piros
73959 borostyán
73956
narancs
73954
piros
72459
narancs
72457
piros
79230
fekete
TERÍTÉK
terméknév Golden Times
tálka
32 cm
tányér
27 cm
4 990
32 cm
7 200
kristály
30 cm
10 800
71908
kristály
lapos
1 990
olaj/ecet tartó
71912
kristály
2 részes 10 700
só/bors tartó
71955
kristály
2 részes
3 990
tál
71957
kristály
2 990
piros
79228
zöld
79224
fekete
79226
piros
79225
2 900
13,1 cm 2 700
17 cm
12,5 cm 1 990
20 cm
7 990
Kendo 79227
tál
1 990
Bistro
25 000 30 cm
szín fekete
szín kristály
U-Turn
TERÍTÉK
kód 79220
kód 71967
zöld
25 cm
7 600
12 cm
1 600
71916
22 cm
2 700
71953
28 cm
6 100
5 * Javasolt kiskereskedelmi ár. Az árlista visszavonásig érvényes.
TERÍTÉK Kendo
Skin
szín kristály
prosecco
47947
sörös
43389
spirit
47916
990
vörösboros
43391
vizes pohár
47945
tál
68459
szín
méret
ár [Ft]*
kristály
3 részes
9 800
71937
3 részes 11 400
71938
5 részes 13 000
tálka
71909
kristály
8 cm
tányér
71947
kristály
16 cm
1 400
19 cm
25 800
71952
Skin
kód 43384
kód 71936
71949 Silverline
terméknév fehérboros
terméknév tálaló set
24 cm
5 990
tálka
75375
metál
17 cm
4 600
tányér
75376
metál
32 cm
7 400
pálinkás
68672
piros
8 cm
8 990
68673
kobaltkék
68674
ametiszt
68675
smaragd
68676
rubin
68679
zöld
64351
piros
64352
kobalt
64353
ametiszt
64354
smaragd
64355
rubin
whisky
TERÍTÉK Vivendi
Yum
kristály
68458 tányér
68457 68456
kristály
méret
ár [Ft]* 1 790
24 cm
5 400
32 cm
11 400
21 cm
1 990
30 cm
5 400
9,2 cm 18 300
64356 borostyán
Vivendi
64357
kék
64358
zöld
bordeaux
58664
kristály
1 990
burgundy
58663
dekantáló
54880
kristály
11 990
59518
9 490
6 * Javasolt kiskereskedelmi ár. Az árlista visszavonásig érvényes.
FORGALMAZÓ Borszer/Proforg Kft. +36 70 391 1448 www.borszer.hu BEMUTATÓTEREM BORSZER
T H E W I N E G L A S S CO M PA N Y
GRAPE
®
VARIETAL SPECIFIC
1065 Budapest Bajcsy-Zsilinszky út 23.