Tanulmányok a tengerirıl. II. V. A tengeri továbbterjedése a XVIII. században. (Némely irók nyilatkozatai e növényrıl.)
A tengerinek Karinthia egy részében való elterjedése még a XVI. században mehetett végbe. Áll ez fıleg az Olaszországtól csak a karni havasok által elválasztott Gail-völgyre nézve, hol a tengerimívelés - Burger szerint –ember-emlékezetet meghaladott idıktıl üzetik; ellenben Klagenfurt völgyeleteiben csak a mult század végén terjedt el mívelése. Egy pillantás a térképre meggyızıdhet bennünket, hogy Olaszországból mily természetszerüen terjedhetett a tengeri mívelése Krajnába, a volt Határırvidékbe, Horvátországba s a vele határos Muraközbe. De semmi okunk föltenni, hogy a tengerimívelés Stiriába Magyarországból származott át, mit Burger 1) abból következtet, hogy ott, valamint a horvátoknál és magyaroknál némely helyütt kukoriczának nevezik a tengerit. Burger továbbmegy és a kukoricza szó etymologiájából kiindulva, határozottan állítja, hogy a magyarokat és a horvátokat a törökök ismertették meg e növénynyel. Ezen, ma általában elfogadott vélekedéssel ellentétben áll történelmi nyomozásaim eddigi eredménye, mely szerint nálunk éppen a hódolt részekben nem lett mívelve a tengeri, nemcsak a törökök idejében nem, de még jóval késıbb sem; míg péld. a varasdi határırvidéken az elsı tengeri már 1612-ben míveltetett. A Verbıczy Hármas könyvében (Jure Tripartito Tom. II., pag. 332, azt XXVI. kiadásom 1628-ból) 1538-ból egy élelmi tabellában hajdina és czirok, de tengeri nincs felsorolva. Lippay György jezsuitának 1662-ben írt és Nagyszombatban 1664-ben megjelent „Pozsonyi Kert”-jében még egy árva szóval sem tétetik emlités a tengerirıl; holott különben a legjelentéktelenebb kerti növények és veteményekre terjed ki figyelme. Ebbıl látni, hogy a tengerimívelés a varasdi határırvidékbıl, a Szerémség s a Muraközbıl csak lassan terjedt el észak és kelet felé. Azt, hogy a tengeri a törököktıl átmenetileg hazánkból sem Stiriában, sem DélNémetországban el nem terjedhetett, következtetem abból is, hogy a XVII. század végén és a XVIII. század elején ottan a tengerinek nagyobbmérvü mívelésével találkozunk, mint bárhol hazánk nyugati részeiben. A keletibb megyékben, nevezetesen a Tiszavidéken, még a mult század végén is csekély kiterjedésben mívelték a tengerit. Stiriában a mult század elején a kolostorok urbariumaiban, gazdasági számadásokban a tengerimívelésnek nem egy nyomára akadunk. III. Károly idejében e mívelés itt már oly jelentékenynek mutatkozott, hogy a fejedelem indíttatva érzé magát, a tengerit is tized alá vetni. A stiriai kormánynak 1733-ik évi augusztus 22-érıl kelt rendelete szerint u. i. a jobbágyok földesuruknak a tengeri után a huszadik részt szolgáltatni tartoztak. 2) Ellenben Vucskics tiszttartónak ez idıbıl (1736-, 37- és 38-ból) kelt s Szapáry Péter gróf számára készitett számadása szerint az ercsii uradalomban péld. a tengerimívelésnek nyomát sem leljük. Württembergben a XVIII. század második felében szılımívelı vidékeken szorgalmasan míveltek. A stuttgarti fejedelmi kertben 1665-ben termesztették. Heilbronnba a tengeri - bebizonyíthatólag - Strassburgból jutott a XVIII. század elején; jóllehet, a tanácsi jegyzıkönyvekben elıször csak 1751-ben említtetik.3) Württemberg némely 1
„Vollständige Abhandlung etc.” Wien, 1809. 70. lap. II. József alatt ellenben az ugarban termesztett takarmánytengeri (csalamádé) az 1784. április 17-én kelt rendelet 13. §-a szerint tizedmentesnek nyilváníttatott. 3 Volz: „Beiträge zur Culturgeschichte”. Leipzig, 1852. 264. lap. 2
helyein a mult században nagyobb kiterjedésben termesztették, mint jelenleg péld. a lambsheimi határban, hol 1789-ben 41, 1807-ben 38, 1842-ben már csak 23 porosz morgen volt tengerivel bevetve.4) Még Szászországban is - jóllehet, ott a tengerimívelésnek terjesztése csak a jelen század második felének nem nagy sikerrel koronázott törekvései közé tartozik - akadunk a tengerimívelés némi nyomára; így Christoph v. Hellwigs „Curioser Hauskalender”-ében 5) azt olvashatjuk róla: „Türkisch-Korn, Frumentum Saracenicum sive Turcicum milum vel Triticum Indicum, Mais, wächst in der Türkei und Italien, bei uns wird er in Gärten zur Rarität gehalten; wechselt theils mit rothen, theils mit purpurfarbenen, theils mit gelben, theils mit weisslichen Körnern”. A mi Mitterpacherunk, a budai egyetemen a mezıgazdaságnak ny. r. tanára, tankönyvében6) ellenben egy mondással sem találkozunk, melybıl a tengerimívelésnek az ı idejében jelentıs voltára következtethetnénk. Ránk nézve az illetı czikkelynek csakis bekezdı sorai lehetnek érdekesek, amennyiben M. is állítja: „plante ante Columbi aetatem veteri orbi incognita!” Mitterpacher egy szóval sem emliti, hogy a tengerimívelést nálunk a törökök honositották volna meg. E hírrel csak a „Magyar Füvészkönyv” kedveskedik, elmondván a málétengerirıl a következıket: „Európában az Amerika feltalálásától fogva lett ismeretessé; Magyarországra pedig kétségkivül a törökök által jött a Málé szigetekrıl (Ins. Maldivae v. Male-Dive) s onnan vehette a málé nevezetét”. 7) Nevezetes, hogy a mult század elején még akadt iró, Florinus 8) személyében, ki a tengerit búzafajnak mondta, amelybıl ugyan sok lisztet, de csak rossz kenyeret nyerhetni. Ellenben e század második felében nemcsak a francziák és németek foglalkoznak irodalmilag a tengeri szakszerü méltatásával, hanem még a svédek is. Tudományos társulatok évkönyveiben, folyóiratokban nem ritkán találkozunk e növénynyel, sıt ez már magánrajzi méltatásban is részesül. Ott van péld. a franczia akadémia évkönyveinek („Memoires présentées â l’ Academie”) 4-ik kötete; a svéd akadémiabeli értekezések 13-ik és 14-ik kötete; a berni öconomische Gesellschaft „Abhandlungen”-jainak 1762. évi 3-ik kötete; a „Hannoverisches Magazin” 1769-ik évfolyama (1781). Kalm Péter a svéd akadémia értekezéseiben („Acta Holmiensia” 1752, vol. IV.) közölt tanulmányán kivül útleirásában 9) is többhelyütt emlékszik a tengerimívelésrıl; úgyszintén Du Hauel 10) nagyobbszabásu müvében. Parmentiernek: „Traité du mais” -én kivül még Gotthart erfurti tanártól és névtelenül: „Abhandlung von dem Bau und Nutzen des türkischen Weizen” (Berlin, 1757) czimen jelentek ez idıben meg tudtommal a tengerirıl magánrajzi leirások. 4
Rau: „Studien über süddeutsche Landwirthschaft”, Speyer, 1852. 229. lap. Chemnitz, 1770. 6 „Elementa rei rusticae in usum Academiarum regni Hungariae conscripta.” Buda, 1777, I. k., 317. lap, melyben a tengerirıl még következı mondatik: „Binae hujus plantae varietates culmi, foliorumque mole, & seminum colore inter se diversae, in America coluntur. Terra levi, & soluta laetatur, atque mobili etiam in sabulo amplo incremento consurgit. Siccitatibus minus offenditur, quam quodvis frumenti genus, & si veruis gelicidiis, ac pruinis tenella inuratur, novis culmis e radice repullescit. Qui ejus culturae in America se dant, agrum, quum iteratus sementi paratur, adversis primum sulcis 4 aut 6 pedum intervallo distantibus, mox transversis pari distantia proscindunt, eoque, loco, quo sulci decussantur, 4 aut 5 grana seminis deponunt, leviterque terra adobruunt. Ubi herba prosiluerit caulemque fecerit, sarculis humum movent, motamque ad culinum exaltant”. 7 Diószegi és Fazekas: „Magyar Füvészkönyv”. Debreczen, 1807. 94. lap. 8 Könyvének teljes czime: „Francisci Philippi Florini serenissimi ad Rhenum comitis Palatini Principis Solibacensis P. in Edelsfelden et Kimreuth oeconomus prudens et legalis oder Allgemeiner kluger und rechtsverständiger Hausvater”. Nürnberg, 1702. 9 „Reise nach Nordamerika in den Jahren 1748-1751.” 10 „Traité de la culture de la terre” czímmel megjelent Párisban 1750-1761-ig,három kötet. 5
VI. A tengerimívelés terjedése a jelen században. Ha itt hazánkat említjük elsı helyen, erre a tengerimívelés rohamos kiterjedése s azon körülmény, hogy a tengeritermelés a bevetett terület ⅓ részét foglalja el: méltó okot szolgáltat. E gyors terjedés több körülménybıl magyarázható ki. Ilyenek: 1. a tengeri nagy termékenysége és terméseinek biztonsága; mert a tengeri tényleg Alföldünk legbiztosabban termı gabonanövénye!11) 2. Azon körülmény, hogy a tengeri tavaszi vetemény: ez megkedveltette az áradásoknak kitett Tisza és Maros vidékén, hol helyenkint az ıszi búzát egészen kiszoritá; mint a marosmenti románoknál, kiknek hamar fıgabonájuk lın, melyet a Maros áradásainak kitett földeken évrıl évre ugyanegy helyen termeszteni igen kényelmes dologul csakhamar megszokták. Megkedveltette nálunk 3. a tengerit az is, hogy gabonanövény létére kapanövény is. A tengeri - ıszi búzával vagy rozszsal felváltva - termesztésének jó hatása ki nem kerülhette földmívelıink figyelmét. Tény, hogy a vetésforgás - elsı évben búza vagy rozs, második évben tengeri - szemben a búza utáni árpa- vagy zabvetés és idınkinti parlagolással: haladást jelzett. A Nagy-Kúnságban ily módon karolták fel e század elején a tengerimívelést. A római gyarmatositás korából fenmaradt kétnyomásu s a nyugatról hozzánk származott tiszta háromnyomásu gazdálkodás a tengerimívelés gyors terjedésével csakhamar oly változást szenvedett, hogy még a hatóságok figyelmét sem kerülte ki. Így az erdélyi kormányszéknek - az 1817-ki nagy inséget megelızıleg - 1815-bıl, deczember 28-áról 12,214. sz. a. kiadott rendelete az Erdélyben egy idı óta beállott szők termések okát abban keresi, hogy a faluk határaiban a tengeri az ıszi gabonával vegyesen vettetik, s aratás után is lábon hagyatván, a tarlólegelı megszoritásokat szenved; miért is a földesurak utasíttatnak, a tengerit különszakasztva mívelni stb. De azért a tengerinek ıszi gabonával kettısfordában vegyes termesztése szerte indigenatust nyert s mind e mai napig - kivált Arad, Temes, Torontál és Krassó megyékben nagyon el van terjedve. Nem említve: mily jelentıségre tett szert a tengeri, mint élelmi szer, kivált román és szerb nemzetiségeinknél, ki kell itt emelnünk, hogy rétek hiányában vagy szénaszők esztendıkben a tengeriszár köznépünk gazdaságaiban a szénának pótszerét képezi. Mint a nagybirtokosnál az igásökrök csalamádéval és tengeriszárral takarmányoztatnak: a kisbirtokos is örvend, ha tehenének egy kis tengeriszárat juttathat; mi több, a bánáti szerb elıszeretettel adja lovainak. A tengeriszár is tehát nem csekélyfontosságu takarmány nálunk, s így csak mosolyoghatunk egy német tudós gazda 12) azon állitásán, hogy a marha a tengeriszáron megszáradt leveleket csak inség idején eszi...(meg ám, akár még az ízékjét is, mint az 1863-ki inségben!) Végül 4. oly körülményül, mely a tengerimívelés népszerüsitésére szintén hathatósan befolyt, föl kell emlitenünk, hogy a magyar földmívelı kiváló elıszeretettel viseltetik a kapa iránt, melylyel egyáltalán igen ügyesen bánik; elannyira, hogy a „kapálás” némely vidéken valóságos sportját képezi. Felsoroltam a fıbb okokat, melyek a tengerit nálunk oly hamar megkedveltették, s ennek illustrátiójául fölemlíthetem, hogy Vályi A. már 1799-ben azt írja Krassóról: „A lakosok itten 11
Ha azt olvassuk, hogy a tengeri Dél-Amerikában 800-szoros termést ád, s a tropusok alatt általában a 300400-szoros magot szolgáltatja, ne feledjük, hogy a dél-magyarországi megyékben, Horvát- és Tótországokban 53-64 H/l-t szolgáltat hektáronkint; M.-Óvárott pedig 1860-ban a 375-szörös magot szolgáltatta vissza. 12 Weckherlin: „Die landwirthschaftliche Thierproduction”. Stuttgart, 1857. I. k., 157. lap.
többnyire kukoriczát termesztenek, minthogy az oláhok ezt nagyobbra becsülik a búzánál”; holott más vármegyékrıl emlékezvén, e gabonanövényt még nem igen emlegeti. A Szerémségben e század elején 24.000 holdon termesztettek tengerit, 500 ezer mérı középterméssel. Schwartnek 13) a termelést 1809-ben már 720.000 mérıre becsüli; Magda 14) 1819-ben ugyanez adatot közli, elmondván, hogy az ú. n; Bánságban és Szerém vármegyében 1 pozsonyi mérı után 24-48, sıt olykor 60 mérı is terem.15) Azonfelül a Dunán túli megyék közül kivált Zala, Somogy és Veszprém vármegyékben; Tiszán túl: fıleg Arad, Torontál, Szatmárban; Dunán innen: Bars megyében karolták fel a tengerinek nagyban való termesztését. De termesztésmódja eleintén igen kezdetleges volt. Horvátországban egy karóval lyukat fúrtak s abba vetették a tengerit, vagy a kapával egy kissé fölemelvén a földet, a magot az így nyert hézag közé vetették (pod motiku sadyti). A Mura és Dráva mellékiek szórva vetették el a magot; tüskés boronával jól-rosszul betakarták s alkalmilag egyszer-kétszer megkapálták. 16) Kisszántói Pethe Ferencz az ı ídejében Magyarországon szokásos tengerimívelést ekkép írja el: 17) „Az Alföldön, ahol még legalább a köznép hiszi, hogy a sült galamb szárnyon jár, így bánnak a kukoriczával: megszántják neki akármelyik tarlót vagy parlagot, megszántják az aczélgyepet egyszer; a magot, mint akármelyik gabonát, elhintik, beboronálják - a legnagyobb megelégedéssel. Elıször megkapálják némelyek, némelyek pedig, mivel már a fogasboronát ismerik, kapa helyett csak megboronálják; másodszor feltöltögetik ezek is, azok is, ugyanakkor megfattyúzzák, szeptember utólján, ha megért, letörik. „Felsı-Magyarországon pedig szántanak neki rendszerint egyszer, néha kétszer, a magot kapával vágott lyukakba parásföldbe, 5-6 óráig tartó kuszogásal, csak gondolomtávolságra rendszerint 4 talpnyira egymáshoz - 6 egész 8 szemjével egy gödörbe elültetik; ezek is, úgy mint amazok, kétszer megkapálják és félérten törik.” Maga Pethe a zsinór után való ültetést ajánlta, 3 lábnyi sorközökkel; a sorban a plántákat 2½ lábnyira kivánta egymástól helyezni, minden fészekbe 4-5 magot számítva. Az elsı kapálást Pethe az ültetés után 3-4 hétre kivánta végbevitetni; a másodikat, illetıleg a töltögetést 3-4 hétre reá, midın a tengeri már 1½-2 láb magasságot elért. Miután a kézi kapálásnak kétszeri végbevitele a már akkoron is eléggé érezhetı munkáshiány s a második kapálás idejében végbeviendı egyéb mezei munkák mellett a nagybirtokosoknál nehézségekbe ütközött: Pethe lókapát (nyesıekét) és saját képzelme szerint szerkesztendı töltögetı-ekét 18) ajánlott nekik; sıt fel is emliti, 19) hogy Fodor úr Bükkön (Sopron vármegyében) „egy igen életre termett, a mezei gazdaságban rendkivül nyughatatlan és fáradhatlan, világos-értelmü, valami 60 esztendıs csupa ,ifju ember’ a nyesı-ekének, két kormány segedelmével, mint töltögetınek hasznát veszi”. E példa azonban korántsem áll nálunk isolálva. Nagyváthy is fölemliti, hogy 1792-ben kétkormányu töltögetı-ekét kapott, de nem használta; min nem csodálkozhatunk oly gazdánál, ki 1821-ben azt írja: „az arató- és cséplı-gépek talán több század után sem lehetnek közkiterjedésüek”. Különben Nagyváthy „Magyar practikus termesztı”-jében a tengerimívelésnél Festetich László gróf „porhátó”-ekéjét mégis ajánlja.
13
Schwartnek: „Statistik von Ungarn”. I. k., 283. lap. Magda: „Magyarország statistikája”. 520. lap. 15 U. o. 46.lap. 16 Nagyváthy J.: „Magyar practikus termesztı”. Pest, 1821. 17 „Pallérozott mezei gazdaság.” Sopron, 1805. I. k., 468. lap. 18 „Pallérozott mezei gazdaság.” Sopron, 1805. 25. lap. 19 I. h. 483. lap. 14
A tengerinek lókapával való megmunkálása és fogatos eszközökkel való feltöltögetése lelkes szószólókra akadt egy - mint magát írja – „megmagyarosodott” anonymusban, ki 20) 1817-ben írja, hogy ı ily módon ez évben 200.000 ٱölet bevettetett. Egy magyar szomszédja pedig 100.000 ٱölet vonalzó után tengerivel bevetvén, ezt hosszában és keresztben fogatos eszközökkel míveli. A tengerimívelés nagyobb uradalmainkban hamarosan mennyire honosodott meg, nem egyszer csodálkozásba ejté az idegeneket; Bartenstein báró az ı „Reisebemerkung”-jaiban 21) péld. elámult, hogy Lilien báró ercsii uradalmában egy hetes fordában négyszer termesztett tengerit! De az uradalmi kezelés mellett a tengeri termései is fokozatosan öregbedtek. Hogy megfelelı fajta, választás, kellı trágyázás és gondos mívelés mellett mennyire növekedhetik a termés, erre nézve a legujabb korból szolgálhatunk néhány példával. A kisbéri ménesuradalomban adott a tengeri:
Itt azonban tekintetbe kell venni, hogy az elsı periodusban – rendkivüli szárazság következtében - két silány termés volt, míg a második öt évre csak egy kedvezıtlen évjárat esik; az átlagos termés volt u. i.:
Ami a tengerinek takarmányul való termelését illeti, erre nézve Burger, a tengeritermelés buzgó apostola, már e század elején figyelmeztetett 22) és hazánkban lelkes követıkre talált. Farkas Imre Nagyjókán péld. már 1812-ben termesztett csalamádét. Mindazáltal a tengeri e 20
„Nemzeti Gazda.” 1817. évf., 342. lap. Az André-féle „Oeconomische Neuigkeiten und Verhandlungen” 1823. évi folyamában. 22 „Der Mais als Futterpflanze.” („Oeconomische Neuigkeiten und Verhandlungen.” 1811, 60/2.) İ elsı izben 1808. julius 16-án vetette és szeptember 17-én kaszálta a csalamádét, midın kat. holdra kiszámitva, 448 bécsi mázsa (hektáronkint 435·6 q) termést nyert; 1810-ben egy kat. holdról 424 bécsi mázsát (hektáronkint 412 q-át) kaszált, s a kisérletet 1811-ben ismételve, átlagtermésül egy kat. holdról 365 bécsi mázsát (hektáronkint 355 qát) számitott ki. 21
haszonvétele csak lassan terjedt, min nem csodálkozhatunk, ha tekintetbe vesszük, hogy még Francziaországban is, hol a csalamádé „millargon” néven már régebben míveltetett, a 20-as években még curiosumul közölhették, hogy Durtalban (dep. Maire-et-Loire) kétszer vetnek egymásután takarmánytengerit s aztán még ıszit. 23) Nem hagyhatom emlités nélkül azon nagy érdekeltséget sem, mit e század elején a tengericzukor készitésének kérdése keltett; megjegyezvén, hogy tengeriszárból már II. József alatt (1786-ban) tétetett czukorgyártási kisérlet. 1811-ben Tuvora József 40 drb ½-rıfös zöld szárat vett, ezeket apróra szétvagdalta, s egy mozsárban széttörvén, 3 meszely tiszta folyadékot nyert, melybıl 25 percznyi fızés után ⅓ meszely barna, édes szörpöt kapott. Az illetı eczetet is készitett a szörpbıl. 24) A „Nemzeti Gazda” 25) pedig közlé Stifft udvari tanácsos kisérletét: „kukoricza-szirup” készitését illetıleg. Az illetı julius közepén levagdalt 314 bécsi font szárból 43 bécsi pint levet nyert; 15 pintbıl 6 font 4 lat szirupot. A kukoriczaszár törkölyébıl pedig szintén eczetet csinált. Burger 1811-ben írt a tengericzukor-készitésrıl;26 ) mire 1813-ban megjelent Budán Burger értekezése: „miként lehessen a kukoriczaszárból czukrot nyerni”, mely csakhamar Czinkétıl magyarra, azonfelül latin és tót nyelvre is lefordíttatott. Maga a nádor is nagy érdeklıdést tanusitott e kérdés iránt. Rendelésébıl dr. Rics 27) többnemü kisérleteket tett, melyek az 1817 -ki keszthelyi „Helicon”-i ünnepélyen be lettek mutatva. A tengericzukor-készités kérdésének tengeri kigyója 1844-ben ismét feltünt. Andrássy György gróf azon incidensbıl, hogy Louisianában állitólag tengeriszárból czukort készitenek, az orsz. gazd. egyesület 1844. évi közgyülésén indítványt tett, hogy a sikeres gyártásra 4000 frtnyi díj tüzessék ki, melyre csak azok pályázhatnak, kik legalább 50 font szörpöt, 50 font nyers czukrot és 20 font melist süvegformában beküldenek. A jutalomösszeg közadakozásból lett volna fedezendı. VII. A tengeri mívelési határai és fajtáiról. Fentebb láttuk, hogy a tengerimívelés Amerikában alig ér az é. sz. 50-ik fokáig. Ellenben Európában, hol az éghajlat hasonló földrajzi szélesség alatt sokkal enyhébb, határa is tágabb. A német gazdák és erdészek 1846-ki Gráczban tartott vándorgyülésén még sokat vitatkoztak pro et contra azon kérdés fölött: valjon a tengeri az 51-ik fokon túl termeszthetıe? Elsner erre Lauthenben (Boroszló mellett) valamint Liegnitz táján 1846- és 1847-ben termelési kisérleteket tett, melyeknél stájer korai tengerit vetett és szép terméseket (Lauthenben kat. holdankint 50 mérıt!) nyert. 28) Lassankint több-több követıre talált. Szászországban az Elbe völgyében védett fekvésben 1853 óta nagyobb kiterjedésben kezdték mívelni; Posen szélén Reichenbach gróf egy fehérszemü válfajtát huzamosb ideig sikerrel termesztett; akadt termelıje Potsdam tájékán stb. Rimpau, Nathusius, Lüdersdorf, Lengerke oly sikerrel apostoloskodtak népszerüsitésén, hogy ma már nem talál Röder állitása, 23
„Bibliotheque physico-économique.” 1822. „Oeconomische Neuigkeiten und Verhandlungen.” 1813, januáriusi füzet. 25 Bécs, 1814. II. db, 314. lap. 26 „Untersuchungen über die Möglichkeit und den Nutzen der Zuckererzeugung aus inländischen Pflanzen.” Wien, 1811. 27 Ezekrıl az „Oeconomische Neuigkeiten und Verhandlungen” 1811. évi folyama (346. és 360. lap) hoz tudósitást. 28 Elsner J. G.: „Maisbau über den 51. Grad und Breite hinaus”. („Oeconomische Neuigkeiten und Verhandlungen.” 1848, 6. sz.) „Erfolge des Maisanbaues.” U. o. 1848, 115. sz. 24
hogy a tengeri csak az északi szélesség 52-ik fokáig termeszthetı. Kerti mívelésnek tárgyát képezi mainap már déli Svéd- és Norvégországban is, mint errıl többi közt egy, az 1873-ki bécsi közkiállitáson bemutatott szép tengericsı-collectió tanuskodik. Magában hazánkban a tengerit - Árva, Liptó és Turócz megyéket kivéve - szerte mívelik. Bár Máramaros, Sáros és Liptó megyékben mívelése egészben jelentéktelen, az ország többi részeiben termelése még egyre kiterjed, mirıl a statistika számadatai eléggé meggyızıdhetnek. Az országos m. kir. statistikai hivatal évkönyve szerint be volt vetve tengerivel:
Hazánk mint tengeritermelı ország az utolsó öt év átlagában Európában az elsı helyet foglalja el, mert a 120 millió hektoliter európai tengeritermésbıl esik: Olaszországra 31, a
dunai fejedelemségekre 24, Francziaországra 10·4, 29) Spanyolországra 8·7, Portugáliára 6, Görögországra 1·1 millió hektoliter stb. Az osztrák tartományokban kivált Burger János igen nagy sikerrel terjesztette a tengerimívelést. Az ötvenes évek elején újból kisérleteket tettek korai tengerifajták meghonositásával Salzburgban, az ötvenes évek végén Krajnában, hol a magas hegyektıl köritett wocheini völgyben Pagon Jakab plébános hozta be a tengerimívelést. A tengerimívelés függıleges határa 30) is a kisérletek következtében fokozatosan terjed. Hazánk erdélyi részeiben 2500 b. láb; a Kárpátokban, Borsa-Moisin körül, 2000 láb. Dél-Tirolban, a Kreuzkofl déli lejtıin kivételesen (Keil szerint) 3551, az északi lejtıkön 2600, Sterzing körül 3000, de már Lienzben csak 1700 láb. Karinthiában a tengerimívelés legmagasabb határai: Winklernben.... 3177 1áb | A Gail-völgyben...1913 láb Sanct-Jakobban... 3010 „ | Sanct-Veitben ... 1516 „ Felsı-Karinthiában.. 2450 „ | Felsı-Ausztriában legmagasabb határa 2800 láb. Tudvalevıleg a tengerinek csak egy faja, de annál számosabb fajtája és félesége van. Variabilitás tekintetében gabonanemüink közt csak a rizs szárnyalja túl. A mi régibb iróink errıl azonban vajmi keveset tudtak. Így Pethe 1805 körül az ı „Pallérozott mezei gazdaságá”-ban a tengerinek még csak két fajtáját sorolja fel: a közönségest és a kétszer érıt. Az elsıt zea amerikának nevezi, azon fajtául említvén, melyet nálunk majdnem kizárólag termesztenek; míg a kétszer érıt - szerinte zea vu1garis – ugyanazon nyáron kétszer termeszthetni Magyarországon, de kivált Olaszországban. Nem sokkal több fajtatani ismeretet tanusít Nagyváthy 1821-ben, mert ı meg csak fehérés sárgaszemü nagy tengerit („cinquantinót”) és kétszer érıt különböztet meg. Ezen különben nem kell csodálkozni, midın péld. Metzger is csak 12 válfajt különböztet meg. Mindazáltal különbözı idegen tengerifajtákkal már régebben tettek hazánkban kísérleteket. Így 1805-ben a volt tengert határırvidékre Olaszországból hoztak cinquantinót, mely finomabb lisztje miatt a határıröknél és Horvátországban csakhamar nagy kedveltségnek örvendett. Itt fel akarom emliteni, hogy a turquetto vagy quarantino (spanyolul cuatenteno, maїz tremés, Mexikóban oleto colorado) valamint a cinquantino nevü korai tengerifajták nem onnan vették nevüket, mintha 40-50 nap alatt beérnének, 31) mint azt német könyvekben olvashatni, hanem mert a közönséges tengerinél 1-1½ hónappal késıbben, néhol tarlóveteményül termeszthetık. A cinquantino terjesztıi közül föl kell emliteni Muskotirovics pesti tanácsost, kinek javaslatára a bécsi Hofkriegsrath a Száva és Dráva áradásos vidékeire meghonositásra küldötte a m.-óvári uradalmat, melynek útján hazánk sok vidékére elszármazott és dr. Hlubecket, ki a gráczi kisérleti teleprıl 1847 óta Posenben és Gácsországban terjesztette, hol különösen Gerzsabek maniowi (sandezi kerület) birtokos igen nagy sikerrel termesztette. 29
30
Magában Francziaországban a tengerimívelés következıleg fejlıdött:
Az Andesekben a tengerit 6000-17.200 láb magasságban mívelik. A Pyrenaeákban Lescano faluban 3000, a Rajna mentén - Tront körül - 2650, a közép-európai havasok déli lejtıin 2500 láb magasságig. 31 A cinquantino tengelete Felsı-Olaszországban is legalább 70-80 napra terjed. M.-Óvárott 90-110 napra. A dél-amerikai „Maiz panlon” is 90 napot szükségel a beérésre.
Hazánk egy régebben sokat emlegetett tengerifajtája: a kanadai tengeri. Lapády, Lázár Ádám ezredes écskai birtokának praefectusa, Kitaitól, pesti egyetemi tanártól, ugyanis egy csı kanadai tengerit kapván, e fajtát 1813 óta mívelni kezdte. 1814-ben már egy nagyobb földdarabot vethetett be vele, de 1815-ben a fagy semmisitette meg a termést. A fenmaradt mag ismételt vetése azonban oly jól sikerült, hogy 1816-ban már 6000 mérıt adhattak el belıle. Miután e szép, aranyszinü tengeri a szokásosnál korábban ért, Écska urasága jobbágyait annak kizárólag való termelésére utasitotta. 32) Lapády praefectus pedig ingyen osztogatott vetımagot, mi nem kevéssé járult hozzá gyors elterjedéséhez. Egy szatmári gazda péld. 1817ben tett vele kisérletet: 75 szem után 275 megért csöve termett, egy-egy csın 578 magot olvasott össze. Ugyane gazda fölemlité, hogy ötféle tengerit termeszt; köztük egy fajtát, melynek csöve egy láb hosszu, s mely 16 sorban (â 48 szem) 740 szemet tartalmaz, tehát mindenesetre valamely késınérı amerikai fajtát. Kétséget nem szenved, hogy egyes, ujabban gyakrabban emlegetett hazai korai fajta képzıdésénél hol a kanadai, hol a cinquantino közrejárult; hasonlóképen, mint a tiroli hegyi tengeri, mely kivált Sterzing vidékérıl keresett, a cinquantinonak a tiroli parlagi tengerivel való keresztezésének terméke. A székely-kereszturi Szentkirályi-féle tengeri képzésével - mint errıl a vele eszközölt kisérleteim meggyıztek - kétségtelenül a cinquantino közrejárt. Ha tehát a bodzai tengeri beltenyésztés útján állott elı, - mint Benkı állítja,- akkor Gobóczy nyilatkozatához, mely szerint a székely-kereszturi tengeri a háromszékivel azonos, 33 ) méltán kétség férhet. Benkı Dénes ugyanis a következıket írja a bodzai tengerirıl: Van nálunk Háromszéken egy fajta török búza, mely nem keresztezés, hanem inkább eredeti termelgetésben való szebb, jobb fejlıdés által vált minálunk becsessé. T. i. 1848 elıtt Háromszéken nem sok török búzát tenyésztvén - a miatt, mert az nem igen érett be az itteni hidegebb éghajlat és már szeptemberben beköszöntı fagyok miatt, - értelmesebb gazdáink figyelmesek lettek s a zord havasok közt, a Bodza forduló falu határán termelt és ott minden évben beérni szokott egy más - bár ott igen aprószemü - török búzafajra; azt kezdtek beszerezni és termelgetni a legszebb sikerrel, amennyiben ezen faj nálunk, amellett hogy minden évben idején beérett, honosultával nagyobb-nagyobb szemü s több és nagyobb csöveket is adott s 25 év óta legtöbben már ezt termeljük „bodzai” név alatt. Messze vezetne, ha a hazánkban termelt minden tengerifajta elterjedését lépésrıl lépésre kisérni akarnám. Az egyik terjedésénél a véletlen, a másiknál az utánzási hajlam, a harmadiknál a fokozódó kereslet mőködhetett közre. Dél-magyarországi gazdák a Caragua-,Cuzco- s egyéb késınérı lófogu tengerivel tettek kísérleteket, rendszerint igen gyarló sikerrel. Egy soproni termelı sokat dicsérte az ı elágazó csövü tengerijét, melyet azonban el nem ágazónak tapasztaltam. Különben is az elágazó csövü vagy chinai tengeri (Maїs â bouquet, Mais cymosa, Bonafous), melynek csöve 3-7 felé elágazik, kései érésü kerti dísznövény, valamint a sávoslevelü japáni törpetengeri is. Hazánkban termesztették a polyvás tengerit is, azon reményben, hogy sertésekkel elınynyel takarmányozhatják, miben azonban érzékenyen csalódtak. A polyvás tengerinek gazdasági jelentısége éppen nincsen, de annál többet foglalkoztatta a tudósokat, kik közül némelyek, a mívelt tengeri ısének mondták. Saint-Hilaire Ágost e tengeri fajta létezésérıl Montevideoban értesült Larraugua útján. Egy guarini indiánus azt beszélte neki, hogy erdeikben vadon terem, a Guaycurrus indiánok pedig termesztik. 32 33
„Écska rövid rajzolatja.” Vedres Istvántól. Szeged, 1877. 19. lap. „Erdélyi Gazda.” 1879, 6. szám.
Sokat írtak ezután a „Roacky mountains” és Paraguay nedves erdeiben növı polyvás tengerirıl; Bonafous közölte ábráját, elnevezték Wild Corn- (Zea tunicata) nak, melynek még Pop-Corn és Rice-Corn vájfajtáit is különböztették; de Darwin Asa Gray és Teschemacher kisérletei után kimondta, hogy nem ısi fajnak, hanem csak válfajtának tekinthetı. Dr. Rodiczky Jenı.
