Tanulmányok a katonai értéktan megalapozásához

Tanulmányok a katonai értéktan megalapozásához

Veszprém, 2008

Tanulmányok a katonai értéktan megalapozásához© Veszprém, 2008

A kötet a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola és a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem közös kiadványa.

Szerkesztő: Birher Nándor Nyelvi lektor: Fazekas Enikő Tipográfia/címlap: Klesitz Róbert

ISBN 978-963-86974-8-6

Nyomdai munkák: Viza Kft. 8200 Veszprém, Hajlat u. 31. Tel./fax: +36 88 429 936 E-mail: [email protected]

Tartalomjegyzék Előszó.............................................................................................................................. 5 I. A katonai etika alapjai Vincze Lajos: Gondolatok a kulturált kommunikációról.............................. 11 Birher Nándor: Elméleti alapok a katonai etikához....................................... 17 A rendszer filozófiai kiindulópontja........................................................... 19 A szabad akaratról........................................................................................ 21 A szabad akarat természete......................................................................... 22 A saját értékrend szükségessége.................................................................. 24 A katona nem filozófus................................................................................ 26 Birher Nándor: Alapértékek........................................................................... 27 Személyes felelősség..................................................................................... 27 A katonai minőség az „igazságos béke”..................................................... 30 A béke katonai értelme................................................................................ 32 Birher Nándor: Lábjegyzetek a katonai etikához........................................... 37 A katonai etika alapkérdése......................................................................... 39 A katonai etika további kérdései................................................................. 39 Összefoglaló modell..................................................................................... 40 Gyakorlati alapelvek..................................................................................... 45 Birher Nándor: Van-e a katonának választási lehetősége?............................. 49 A jó tipológiája.............................................................................................. 50 Különbség jó és rossz között........................................................................ 53 A jó megismerésének alapelemei................................................................ 53 A harmonikus személyiség és a személyiség java..................................... 56 Birher Nándor: „A cselekvő embernek soha nincs lelkiismerete”................. 59 Si vis pacem para bellum............................................................................. 60 Értékek........................................................................................................... 61 II. Minőség – Érték - Cselekvés Veress Gábor: Az értékteremtő minőségügy.................................................. 69 Minőség és erkölcs........................................................................................ 70 1. Az érték és az erkölcs........................................................................ 70 2. A minőség és a minőség szabályozása............................................. 74 3. A minőség és az erkölcs kapcsolata.................................................. 77 

Válaszút előtt a világ..................................................................................... 79 1. Válaszút előtt a világ.......................................................................79 2. Válaszút előtt a menedzsment........................................................84 3. Válaszút előtt a minőségmenedzsment..........................................88 A piaci minőségügy általánosítása............................................................. 92 1. A közösségi minőségügy..................................................................93 2. Az egyén életminősége.....................................................................95 3. A társadalmi minőség...................................................................... 97 Az erkölcsi melapozottságú minőségügy................................................100 1. Ember, erkölcs és szeretet a minőségügyben.................................100 2. A minőségügy társadalmi jelentősége...........................................104 3. Társadalmi felelősségünk...............................................................105 Turcsányi Károly: A honvédelem minőségügyi értelmezése........................ 115 1. A honvédelem, mint társadalmi igény kielégítése..............................115 2. A honvédelmi rendszer..........................................................................118 3. A honvédelem minősége.......................................................................121 4. A honvédelmi rendszer minőségképessége.........................................122 Vincze Lajos: Kultúra – értékrend – katonai felsőoktatás............................ 129 Birher Nándor: Katonai minőségetika......................................................... 145 Személyes felelősség...................................................................................145 Általános elvek............................................................................................147 Minőségetika...............................................................................................148 A katonatiszt, mint a minőségi szolgáltatás garanciája..........................150 Birher Nándor: Kor kép - Kór kép................................................................ 155 Gondolatok a posztmodern hadviselés alapkérdéseiről........................155 A legújabb kori történelem közvetlen előzményei.................................156 Az isteni technológiák átka.......................................................................159 Kiútkeresés...................................................................................................162 III. A konfliktusok forrásának egyik mítosza – a vallási ellentétek Birher Nándor:Az Orosz-ortodox egyház szociális tanítása a háborúról... 167 Hadviselés és vallás.....................................................................................167 Az orosz-ortodox szociális tanítás............................................................169 Háború és béke............................................................................................172 Összegzés.....................................................................................................174 Egyházak a konfliktusokban......................................................................... 175 A nyugati egyház viszonya a katonai konfliktusokhoz..........................176 Az Egyházak Világtanácsa.........................................................................178 Néhány szó az iszlámról.............................................................................181 Birher Nándor: Az egyházak szerepe napjainkban a politikai és fegyveres konfliktusok kialakulásában és megelőzésében....................... 185 A vallás mint az erőszak megnyilvánulásának a helye...........................186 Egy gyakorlati példa: XVI. Benedek regensburgi beszéde....................188 A vallások új értelmezése...........................................................................191 

Előszó „Katonai értéktan” tudomásunk szerint nincs, de több tudományág idevonatkozó ismeretanyagának szintézisével létrehozható, aminek megalapozása így többirányú előkészítő kutatómunkát kíván. Ez a könyv beszámol erről a polidiszciplináris gondolkodó, töprengve alkotó munkáról, ami majd olvasóját is elmélkedésre és önvizsgálatra késztetheti. A katonákat szükséges tanítani olyasmire, ami segít, hogy jobban tudják egyre nehezebb feladataikat ellátni. Civil tudományoktól sajátíthatnak el sok mindent, ahogy azok katonáktól tanulták többek közt a stratégia, taktika, logisztika fogalmát. E könyv „terepfelderítő” vizsgálódásai nem képezhetnek még teljességre törekvő, rendszerezett „tananyagot”, csupán annak, az egyes szerzők tudományaga felőli, többoldalú megközelítését. Ez a hadtudományoktól a hittudományig ível, a minőségkutatás pillérére támaszkodva. A minőséget, meghatározását és felmérését tekinthetnénk az értéktan kiindulásának (alapjának), ami megnyilvánul: – a katona (emberi magatartásában, tudásában, készségeiben) és – a haditechnika fejlettségében (a fegyverek és egyéb eszközök teljesítményében) Ez utóbbiak anyagiak és a minőségkutatás, hasznosságelemzés, logisztikai és műszaki tudományok módszereivel vizsgálhatók. Az érték humán oldala viszont nagyobb részt szellemi: etikai, lélektani, szociológiai jellegű, ami mellett kizáró minimum a testi alkalmasság és egészség. Ezeket a tényezőket neveléssel, szakképzéssel illetve sporttal erősíthetjük. Az értékelmélet alkalmazott kutatása önmagában is jelentős vállalkozás, ilyen eredmények ismereteim szerint könyv formájában eddig még nem jelentek meg. Esetünkben a katonai értékelmélet megalapozásáról van szó, tekintsük át, milyen jelentőset alkottak a szerzők.. Az anyagi értékek tárgyalása, megítélésem szerint, jóformán teljes. Veress Gábor fejezetében az érték fogalmát is körüljárja a tárgyhoz kötötten és a minőség ellenőrzésének és biztosításának módszereit igen korszerűen adja át. Turcsányi Károly a minőség katonai vonatkozásait foglalja rendszerbe és fejti ki tömören teljesen új megközelítésben. A materiális vonatkozások esetleg a szubjektív értékelmélettel volnának kiegészíthetők, nem mintha a haditechnika jósága nem volna objektív érték, de 

mert az árból (költségből) levezethető „értékmeghatározást” célszerű a hasznosságot is vizsgálva finomítani. Talán azért kértek fel a Szerzők az előszó megírására – amiben segítségükre támaszkodhatom mert egykori termékhasznossági (utility) kutatásaim, a termékek és szolgáltatások hasznosságának modellezésére és a természetes tulajdonságok ökonómiai transzformációjára irányultak. Igaz, hogy az általam értékelt élelmiszerek és növények távol állnak a fegyverektől, de értékük, ugyanúgy pszicho-szociális jellegű mint a morális katonai értékek nagy része. Ezzel a szellemi, erkölcsi értékekhez értünk, amelyek katonai szempontból egyenrangúak, sőt olykor előzik az anyagi erőt — ahogy arra már Napoleon és Clausewitz is rámutatott. E témakört bámulatos sokoldalúsággal, sehol sem található mélységben tárgyalja Vincze Lajos és Birher Nándor. Témájukon töprengve nem azt említeném meg, ami esetleg még hiányzik a kéziratból, hanem – már e könyvből is tanulva a morális katonai értékek néhány mozzanatát (dimenzióit) próbálnám meg, felvázolni: A katonai magatartás fő meghatározója (jellemzője) a pluralitás; az egyedüli fellépés, a személyes szerep a kivétel. Több személy együttes cselekvése közösségi szemléletet kíván. Ennek két szintje lehet: – a szűkebb: a csapat (irányítható csoport), ami nem öntörvényű „tömeg”, – a tágabb: a védett társadalom, a haza, az ország, esetleg eszme, vallás stb. A kölcsönös egymás-segítés létkérdés a bajban, nyelvünk csodálatosan fejezi ki baj szóval a küzdelmet (pl. bajvívás) és az összetartozók bajtárs elnevezése is erre utal.. A legfőbb morális érték a másokért hozott áldozat, (többnyire veszélyvállalás formájában) a védett lehet erre rászoruló személy, de lehet közösség is (haza, eszme, hit). Ezt állampolgári kötelességként vagy zsoldosként vállalja a katona, ritkábban önként de ez nem változtat a katonatársak iránti, kölcsönös áldozatvállalás feltétlen szükségességén. Kockázat (veszély) vállalása önként másokért különösen nagy morális értékeket képes létrehozni a civil szférában is. A bányamentők, barlangászok, súlyos veszélyt vállaló orvoskutatók, életüket kockáztató felfedezők stb. lehetnek erre példák. E megfontolások – ha nem is fogják át a probléma teljes körét – már világosan mutatják, hogy a kialakuló katonai értéktan nem lesz szűk szakmai ismeretanyag, mert iránymutató lehet más területeken hasonló problémákat megoldó szakmák és személyek számára. A szerzők elemzéseinek és okfejtésének középpontjában a katonák állnak, akiknek különleges helyzetét az jellemzi, hogy adott esetben a legfőbb értéket, az életüket kell szolgáltatásként feláldozni. Ezért a személyiségre építő katonai 

kultúrának úgy kívánatos fejlődnie, hogy képviselői képessé váljanak az együttműködésre társaikkal és a civil személyekkel, miközben saját identitásukat és tevékenységük értelmét mindvégig megőrzik. A katona szellemiségében előtérbe kell kerüljön a hazaszeretet, a bátorság, a fegyelem, az önfeláldozás és a lényeget mindenkor felismerni képes belátó lelkiismeret, a hadviselés kiváló szintű képessége mellett. Egy új értékrend kialakítása tanítással és tanulással lehetséges. Miután az értékek nem bizonyíthatók, szükség van azok személyiségre ható felmutatására. A fenti értékek példákon és gyakorlásokon keresztül erősödhetnek meg. Ezekben a folyamatokban az oktató-nevelő intézményeknek kitüntetett szerepük van, hatást gyakorolva az értelemre, az érzelemre és a személyiség egészére. Való igaz, hogy ennek a hatásnak már kisgyermek korban kell megkezdődnie és a katona, az ember egész életén át működnie kell. Úgy érzem a katonai értéktan még sokat meríthet a neveléstudomány értékelmélet-alkalmazásaiból, többek közt Böhm Károly, Pauler Ákos, Kornis Gyula klasszikus munkásságából. (Böhm nagy művének harmadik kötete volt az „Axiologia vagy értéktan”) Az újabbakból csak annyit említenék még meg, a nagy magyar pedagógus: Karácsony Sándor nyomán, hogy a katonakorúak zöme adolescens felnőtt, akinek „társas lelki kategóriái” még mások – jobban fejleszthetők és a (köz)katona iránti igényeket jobban teljesítők – mint a már egészen „érett” emberéi. A katonai kiképzés népünk nevelésének nagy lehetősége volt, ami a hadkötelezettség megszűntével, korunk kulturális és morális deficitjét növeli. A szerzők a katonai értékelmélet filozofikus megközelítéséből kiindulva számos igen fontos kérdést tárgyalnak. Olyanokat, mint: – az értékelmélet alkalmazott vizsgálata; – a minőség érték alapú megközelítése; – a honvédelem minőségét meghatározó teljes igénykielégítési lánc vázolása. – a katonai tevékenységek „értékének”, „értékességének” behatárolása; – az erő és az erőszak alkalmazása; – a háború és a béke kérdése a posztmodern korban; – a vallások és a háború viszonya; A felsoroltak egyértelműen mutatják, hogy itt több tudományterület illetve ismeretrendszer integrálásáról van szó, az axiológiától az etikán keresztül a minőségbiztosításon át a teológiáig. Szerzőink ezeknek a területeknek a legújabb aktuális megközelítéseit használják fel, adaptálják és esetenként tovább is lépnek azokon. Mindezt úgy, hogy a kutatói szabadság teljes érvényesítésével adják közre saját – olykor vitatható, de feltétlenül vitára érdemes eredményeiket. Sokat mondó már az a tény is, hogy kiadványunk egy nemzetvédelmi és egy egyházi felsőoktatási intézmény példaértékű, egyedülálló összefogásának eredménye. A két felsőoktatási intézmény a jövőben gesztora lehet olyan kerek-asztal beszélgetéseknek és konferenciáknak, amelyek közérthetővé és nyilvánvalóvá 

tehetik nem csak hazai léptékben a vallások szerepét a katonai tevékenységekben, illetve a katonák mai világban betöltött nehéz szerepéhez, a lelkiismeretes döntéshez adott segitségüket. Nem elég a katona önfeláldozás vállalása, képessé kell válnia, ha szükséges mások életének kioltására is. Ennek szükségességét azonban igyekeznie kell csökkentenie, honfitársainak háborúk elkerülése érdekében kifejtett tevékenységét támogatva. Ez a katonai feladatokra való jó felkészüléssel is történhet. Si vis pacem para bellum. A hadviselésre bőlcsen felkészülés hagyományos módja a szövetségesek bevonása. Ebből tanulva bár szerzőink a „katonai értéktan” alapozását sokoldalúan végezték kívánatosnak tűnik, hogy e tantárgyat képező tudományág minél sikeresebb kialakításához a határos tudományok kutatóit nemcsak e téma olvasására (megismerésére) de alkotó írására (kutatására) is kérjük, ösztönözzűk. Valószínüleg fel kellene használni az axiológia egész eddigi eredménytárát, a katonai érték speciális igényeihez igazitva, a neokantiánus filozófia kapcsolódó iskoláiról legalább megemlékezve. De tudományágunk továbbműveléséhez igazán multidiszciplináris és globalizált módon lesz szükséges a kapcsolatba hozható szakirodalmat felhasználni – ahogy a haditechnika is határokon átfigyelve igyekszik a mások eredményeit ellesni. A postmodern világhelyzet más mint a korábbiak: a hidrogénbomba folytán egy nagy háború kockázata az emberiség megsemmisülése volna, ezért az „elvben” kizárt. Az öngyilkos merénylők példája, a bosszúéhes terroristák fenyegetése, és a helyi, főleg etnikumi konfliktusok állandó kelekezése, eszkalációjának veszélye azonban korszerűsített katonai erő fenntartását kívánja. Háborút (életre-halálra szóló versenyt) senki se akar, de győzni azért mindenki szeretne. Ez tulajdonképpen csak időleges túlélést jelent. Ahogy a természetben: nincs, halálos áldozatok nélkül közösségi (csoport, nemzetség, species) túlélés, úgy kénytelenek vagyunk elfogadni az emberközösségek ellen támadó erők elhárítására szervezett, áldozatokkal járó katonai tevékenység szükségességét is. A könyv megközelítése a címben foglaltakon túlmutat. Felveti egy világetika megfogalmazásának és elfogadtatásának időszerűségét, egy lehetséges, végzetes nagy háború megelőzésére. A mű a személyiséget helyezi a középpontba és erős kritikával illeti a mai gazdasági és kulturális globalizációs jelenségeket, amelyek a konfliktusok veszélyétől terhesek és nemzetellenesek. A tanulmányok szerzőinek témakezelése bátor, innovatív és nem riad vissza a mai viszonyok között utópisztikusnak vélhető megoldások, megfogalmazásától és ajánlásától sem. Kívánom, hogy ezek megvalósítása minél több előnyt hozzon hazánknak. Budapest, 2008. február

Tomcsányi Pál kutatóprofesszor a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 

I. A katonai etika alapjai

Gondolatok a kultúrált kommunikációról

Vincze Lajos

Gondolatok a kultúrált kommunikációról „Az jó hírért névért, az szép tisztességért Ők mindent hátra hadnak, Emberségről példát, vitézségről formát Mindeneknek ők adnak” Balassi Bálint Témánk, megítélésünk szerint, egy olyan fontos kérdést érint, mely nem csupán a civil szféra napi problémája, hanem a NATO-hoz csatlakozott magyar honvédségé is. A nagy átalakulások idején (haderőreform, a hadsereg modernizációjának kérdései, az átszervezést kísérő humánpolitikai intézkedések) a nézetek, különböző vélemények ütköztetése kapcsán megszaporodnak a változásokat kísérő viták. Érvek és ellenérvek ütköznek, szándék, akarat, érdek csap össze, sokszor szokatlan hevességgel. Nos, milyen is valójában a szellemi harcmodorunk? Érvényesül-e az erkölcsi tisztaság, emelkedettség a diszkussziókban? Vagy elfogultság, arrogancia, tolerancia- és kompromisszumkészség teljes hiánya, csúsztatások, mellébeszélések kísérik szellemi küzdelmeinket? Megannyi megválaszolandó kérdés, mely valójában mindig a páston, a konkrét küzdelem folyamán dől el. Mert sem kulturáltnak, sem erkölcsösnek nem lehet lenni elméletben, elvontan, általában. Kulturáltságunk (vagy kulturálatlanságunk) a beszédünkben, (beszédkultúra) a viselkedésünkben (viselkedéskultúra) vagy éppen a vitamodorunkban (vitakultúra) jelentkezik. A „köznapi” ember, aki hallgatója és/vagy cselekvő részese a társadalmi méretű vitáknak, véleményt mond, ítél, érvel, választ. A kisebb közösségekben (munkahely, család, baráti társaság, falugyűlés vagy kocsmai „agora”) győzködi a másikat igazságáról. Nem beszélve állandó és örök vitapartneréről – önmagáról. Jószerével vitában telik el (ebben az értelemben) egész életünk. A. Camus, 11

Vincze Lajos

a híres francia filozófus írja a hős ember-titán Sziszüphosz kapcsán: „A magaslatok felé törő küzdelem egymaga elég ahhoz, hogy megtöltse az emberi szívet.” Ha az emberi létezés értelmét, a „küzdés maga” adja, s e létezés célja pedig „küzdeni erőnk szerint a legnemesebbekért”, s a vita — mint szellemi küzdelem — a társadalmi és közösségi létezés egyik felettébb fontos és dinamikus formája — életünkben betöltött jelentőségét nem lehet kellően felbecsülni. De tudunke vitázni? Van-e kellő vitakultúránk? Felismerjük-e fontosságát a nevelésben, az emberformálásban? Van-e helye, és hol a vitának egy autoritárius jellegű közösségben, pl. a hadseregben? Célszerű mindenekelőtt a fogalmat tisztázni. A vita az Értelmező kéziszótár szerint: „két vagy több személynek a szellemi küzdelme valamely kérdés eldöntésére”. A vita tehát lényegét illetően küzdelem, amit emberek vívnak (vitapartnerek) vélt vagy valós igazuk védelmében a másik fél meggyőzésére. Ez azt is jelenti, hogy nem minden kommunikáció, verbális érintkezés vita. Az egyszerű, tényközlő beszélgetés, mely nem különböző nézeteket tár fel, ütköztet, hanem az egyetértés jegyében cserélődnek ki gondolatok, nem nevezhető vitának. Nos, melyek akkor a vita feltételei? A vitának mindenekelőtt kell, hogy legyen tárgya, ami a vita anyagául szolgál. Ez lehet a valóság legkülönbözőbb jelensége vagy a valóságról alkotott tudományos, művészi, politikai eszmék, azok értékelése mint a fentiekhez való viszony kifejeződése. Lehet jelentős és jelentéktelen dolgokon vitatkozni (hogy mi a jelentős és mi a jelentéktelen, ez maga is lehet a vita tárgya). A lényeg itt inkább a résztvevők valamilyen formában való érdekeltségén van, ti. a vitázók számára nem érdektelen, azaz érdekük fűződik valamely álláspont győzelméhez (leginkább a sajátjukéhoz). A vitához tehát álláspontok kellenek (vélemények). Pontosabban olyan vitapartnerek, akiknek van véleményük. Egy adott kérdésben véleménnyel bírni pedig nem is olyan magától értetődő dolog. A saját vélemény kialakításához mindenekelőtt alapos ismeretek szükségesek. Ismerni kell hozzá jól a vita anyagát, valamint a vita tárgyát képező valóságszeletet. Ellenkező esetben valójában nincs is vita, csak üres, öncélú pengeváltás, formállogikai „acsarkodás”. Sokszor látunk, hallunk olyan „vitapartnereket”, akik a nagy tusakodásban csak arra tesznek szívós-kitartó kísérletet, hogy a feljebbvaló vagy a befolyásosabbnak vélt igazságát erősítendő nagy verbális és nemverbális „farkcsóválással” jelezzék hovatartozásukat. Az ilyen elvtelen, alattvalói szervilizmusnak semmi köze nincs a demokratikus vita szelleméhez. Az elvtelen, kritikátlan, 12

Gondolatok a kultúrált kommunikációról

rossz értelemben vett kiszolgáló magatartás a lényegéből adódóan hierarchikusan szervezett hadseregben is káros, pláne ha ez létformává, életstratégiává válik. Meg lehet ugyanis találni a módját, formáját az önálló vélemény, a „másság” kifejezésének. Természetesen itt nem a parancs megkérdőjelezésének, vitatásának a problémájáról beszélünk. (A parancs erkölcsi vonatkozásainak bonyolult problematikáját meglehetősen bőséges szakirodalom tárgyalja.) Jelen meditációnk a mindennapi lét, de főleg a tudományos viták (hadászati kérdések, oktatás, nevelés, módszertani problémák) természetrajzáról szól, ahol nem a tekintély igazsága, hanem az igazság tekintélye kell hogy győzedelmeskedjék. Ancsel Éva, az elmúlt évtizedek kiemelkedő morálfilozófusa erről így fogalmaz: „Ha az igazság nem is szokott győzni – vagy nagyon ritkán –, azért még minden igazságtalanságon fel kell háborodni, mert ha mindenki vállat von, nem áll meg a lábán a világ.”11 A szerző intelme nagyon aktuális számunkra, a hadseregben is. Valóban nem szabad megbékélni az elfásultsággal, a beletörődéssel, az inerciával, de még a megfáradtság sem érv a valóban szükséges kritikai attitűddel, a megújulással szemben. A „várjuk ki”, „majd meglátjuk”, „ne kapkodjuk el” lényegében fedőneve a Pató Pál-i lustaságnak, mely sokszor a preventív gyávaság előszobája az értelmes küzdelem felvállalása helyett. Aki pedig a vitában nem a saját véleményét mondja (vagy mert nincs neki, vagy mert nyíltan nem vállalja), s aki lusta vagy gyáva ahhoz, hogy nyilvánosan saját véleményt formáljon, az még akkor sem vitát művel, ha egyébként vitában szólal fel, s ahhoz érdekei, érvei s érzelmei kötődnek. Erkölcsi fedezete a nem ellentmondó, egyetértő felszólalásnak is csak akkor van, ha nem csupán üres rábólintást tartalmaz, hanem a vitához kapcsolódó újabb meggyőző érveket. Mert az egyetértést is argumentálni kell ugyanúgy, mint a különállást. Mindennapi ütközeteinkben nem kisebb hiba a fentiek ellenkezője sem. Ha az ember „csak azért is”, öncélúan a „tagadás szelleme”, ha krakéler módon ha kell, ha nem „akaszkodik”, feleslegesen megkeserítheti környezete életét. Ancsel Éva fentebb idézett könyvében írja: „Az még nem bűn, ha valaki izgága. De — uramisten! — mennyi bűnt kavarhat! Elvégre Polónius is csak izgága volt.” Az önálló véleménynyilvánításhoz (mint az ellencsapáshoz az ütközetben) a tények pontos ismeretén túl bátorság is szükségeltetik. A vitában pedig — mint szellemi harcmezőn — lehet győzni és veszíteni. Győzni nagyszerű dolog, bár a győzelem nem örökérvényű. Ha tudatában vagyunk, hogy a győzelem abban az értelemben időleges, hogy a végleges igazság, a „bölcsek köve” csak addig lesz a mienk, míg a következő vitában (csatában) meg nem dőlnek (vagy csak hiányosnak mutatkoznak) érveink. 13

Vincze Lajos

Károlyi Mihály intelmeit idézve: „…végeredményben sohasem az valósul meg, az az abszolút valami, amire az ember törekedett, hanem valami ahhoz hasonló. A fiatalok és a szenvedélyesek számára azonban nélkülözhetetlen a küzdelem és az illúzió. Az ember csak tévedésekből, csalódásokból, vesztett csatákból tanul, és csak így tudja mindig újrakezdeni a harcot. Hiszek abban, hogy az eszmék és a szemben álló erők küzdelméből …új szintézis fog születni.” Veszíteni pedig a vitában is tudni kell. Méltósággal, emberien. A jó debátter nem alázza meg vitapartnerét, hiszen az érdemi vita neki is hasznára volt, az érvek egymásnak feszülése őt is edzette, számára is szolgált nem kevés tanulsággal. Az alulmaradt sem „vesztes” az ilyen kollízióban a szó valódi értelmében. Hiszen ha, nem is érte el, hogy álláspontja győzedelmeskedjék, a küzdelemben azonos feltételek mellett, a siker reményével léphetett fel. Nem ütötték le már az első menetben a tekintély furkósbotjával, egyenrangú ellenfélként küzdve személyes méltósága nem szenvedett csorbát, meghallgatták, nem alkalmaztak ellene csapdát, sunyi, becstelen fogásokat. Végig nyílt, közösség előtt zajló vitában győzték meg (s nem behúzott ajtó mögötti fenyegetéssel, a másikkal szembeni kijátszással, prémiummal, külön jutalommal, felsőbb kapcsolatokra való hivatkozással, becstelen különalkuval), úgy ahogyan az egy tisztességes küzdőnek korrekt vitában kijár. A vita erkölcsiségének egyik legfontosabb szabálya, miszerint minden embernek megvan a csorbíthatatlan joga ahhoz, hogy becsületesen harcoljanak ellene. S mikor korrekt egy vita? Mindenekelőtt akkor, ha a vitapartnerekben őszinte érdeklődés munkál a másik fél véleményének megismerésére. Ismerünk olyan embert, akivel valójában nem is lehet (nem is érdemes) vitázni, sokszor még beszélgetni sem. Az ilyen partnerrel folytatott „diskurzus” valójában monológ. Hiszen az nem akarja, vagy már nem is képes meghallgatni a másikat. Csak az érdekli, amit ő akar mondani. Jobb esetben jól kifejlesztett szelektív hallással érdekei szerint válogat, vagy csak saját álláspontja elemzését képes adni, s a másik felfogását egy jól irányzott címkével, „felülbélyegzéssel” elintézni. Ez a minimális empátiakészség hiánya (különösen, ha az elöljáró részéről tapasztalható) nem egy közösség életét keserítette már meg. A vitában — talán még inkább, mint bárhol — szükséges a kommunikációkészség, az empátia a partnerek világába, érvrendszerébe való „behelyezkedés” képessége. Ez a folyamat csak akkor jelentkezik, ha érzékenyek vagyunk a másik másságára. Tolerancia és nyitottság nélkül nem jöhet létre valódi kapcsolat sem, nemhogy megértés az emberek között. Hány művészi alkotás szól, figyelmeztet az emberi megnemértésről, a kommunikációképtelenségről s az ebből adódó tragédiákról (gondoljunk csak olyan kitűnő színpadi produkciókra mint az „Adáshiba”, a „Csirkefej” 14

Gondolatok a kultúrált kommunikációról

vagy a „Godot-ra várva”). Mert az egymáshoz tartozás azt is jelenti (elemi fokon), hogy meg tudjuk hallgatni egymást. Ancsel Éva ebben a kérdésben is nagybecsű gondolatot hagyott ránk: „A másik emberrel általában a világon semmi más bajunk nincs, csak az, hogy ő másik. Neki is látunk többnyire, hogy ezen változtassunk. Megpróbáljuk saját képünkre formálni, ami már az Istennek sem sikerült, de abból azért annyi baj nem származott, mint a mi hasonló kísérleteinkből. Ehhez a művelethez ugyanis éles faragószerszámok kellenek, kegyetlen csonkítások és protézisek. Tudom, hogy lehetetlen, de van egy parancsolat, amelynek betartását nem tartanám utolsó dolognak. Az pedig így hangozna: „ne állítsd magadat bálványként mások elé, s ne kívánd, hogy előtted hódoljanak!”22 A téma aktualitását és fontosságát bizonyítandó utalhatnánk még itt századunk második felének termékeny filozófiai irányzatára a hermeneutikára, (főleg Habermas és Gadamer munkásságában), mely szerint az értelmezés (át- és újraértelmezés) nem más, mint dialóguskészség+kom petencia a kommunikációra. A hermeneutika a megértés művészete, mely a posztindusztriális társadalom emberi viszonyainak egyik égető problémáját fogalmazza meg. Habermas fő művében, a „Kommunikatív cselekvés elméleté”ben (1982) felhívja figyelmünket a „megegyezésre orientált”, kommunikatív jellegű cselekvés fontosságára, ahol a nyelvi kooperatív értelmezési folyamatnak kiemelt jelentőséget tulajdonít a társadalomban. A vita erkölcsiségéhez szervesen hozzátartozik továbbá, hogy a jó küzdelem méltó ellenfél, igazi vitapartner nélkül elképzelhetetlen. Egy lepkesúlyú és egy nehézsúlyú ökölvívó „küzdelme” legfeljebb humoros, groteszk látványosságként értékelhető. Az igazi dráma is méltó ellenfeleket, nagy jellemeket (a negatív hős nagy és erős pl. a cselszövésben) vonultat fel egymás ellen, mert másképp nincs tétje a küzdelemnek. A jó küzdelemhez (vitához) egyaránt szükséges a szellemi és erkölcsi értelemben vett erős partner (pl. Széchenyi és Kossuth). Nem olyan gyakran, de azért tapasztalható, hogy az (azok), akik valamely álláspont, felfogás győzelméért dolgoznak, határozottan igénylik az ellenvélemény kifejtését. Ez azért is hasznos, hogy a vitában pontosabban felmérhetők legyenek az érvek erős és gyenge oldalai: tehát a győzelem valóságos esélyei. A fentiekből egyértelműen következik, hogy a vita morális erőpróba is. De az erkölcsös vitában soha nem a személy (a vitázó fél) kell hogy legyen a célpont, hanem az általa képviselt nézet, érv, felfogás. Végül néhány szó a vita formájáról, a szellemi küzdelem azon összetevőjéről, mely annak konkrét megjelenése, manifesztálódása. A formai 15

Vincze Lajos

elemek, a „vívás” technikája, a felvonultatott verbális és nemverbális üzenetek arzenálja gyakorta oly mértékben tartalmivá transzporálódik, hogy elfedi a lényegi üzenetet, az érvek logikáját. A higgadt, körültekintő érvelés helyett az elszabadult szenvedélyek, az indulatosság uralja el a terepet. A küzdelem fő csapásiránya a személyeskedésre terelődik át, ahol a sértés viszontsértésre ösztönöz, s a kontroll alól kiszabadult szavak mély, (szükségtelen) sebeket ejthetnek. Mindez kompromittálja magát a vitát mint küzdelmet, mert ködösít, elfed, csúsztat, félrevisz. Nehezen gyógyuló, sokszor életveszélyes, vérmérgezésig terjedő sebek ezek. „A testi sértésekről készíthető látlelet. Így az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak. De ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?”33 Az indulatosság a vitában egyébként morálisan is megkérdőjelezhető akkor, ha benne a megfélemlítés, a túlkiabálás, a ledorongolás szándéka rejtőzik. Nem célunk, hogy e helyen részletesen elemezzük a vita, az érvelés logikai csalárdságainak, (erkölcstelenségének) gazdag tárházát, amivel mindennapi emberi kapcsolatainkban találkozhatunk. (A csúsztatás, a nem tudásra való apellálás, az általános meggyőződésre való hivatkozás, a hamis dilemma, a körbenforgás, a tekintélyre való utalás, a „mindig is így volt” argumentuma.) Gondolatainkat mindenekelőtt a vita erkölcse, annak morális vonatkozásai inspirálták. Mert vitára késztet bennünket mindennapjaink valósága: életkörülményeink, anyagi viszonyaink, az értékek dinamikus eszkalációja, a kultúra, az értelmiség helyzete, az ügyeskedők, a „percemberkék dáridója”, a honvédség jövője vagy éppen a katonai felsőoktatás helyzete, tennivalói. Végiggondolni, együtt gondolkodni, közös dolgainkat erkölcsös vitákban rendezni, az érdekek természetszerű pluralizmusát hatékonyabb társadalmi cselekvéssé szervezni s közben elsajátítani egy demokratikusabb vitakultúrát — s nem állandóan a demokratikus hagyományok hiányára hivatkozni — mindezeken nem kevés múlik felnőttségünk, európaiságunk megítélésénél, valamint jobb társadalmi közérzetünk kimunkálásánál: polgár és NATO-tag egyenruhás polgár számára egyaránt.

16

Elméleti alapok a katonai etikához

Birher Nándor

Elméleti alapok a katonai etikához Az emberi cselekvés, ezen belül a katonai cselekvés kimondott, vagy ki nem mondott szabályok mentén történik. Egy ilyen szabályhalmaz az erkölcs halmaza. Az erkölcs megismerése alapvető kötelessége a katonának, mivel azokban a határhelyzetekben, ahol a jog erejét veszti, csak ez segítheti hozzá a helyes döntéshez. Az erkölcsről sokan sokféleképpen írtak. Egyesek szerint elég, ha a tekintéllyel kimondott egyetemes szabályokat követjük. Mások tagadják ezt, és az egyetemes szabályok helyett saját igazságukért küzdenek minden becsületes és becstelen eszközzel, azt állítva, bárki bármit megtehet, ami jól esik neki és másnak sem okoz „fájdalmat”. Ezt a szemléletüket tűzzel, vassal – és meglehetős hatékonysággal – terjesztik a világban. Munkánkban a két szemlélet közti utat kívánjuk járni, felhívva mindkét véglet veszélyeire a figyelmet. A kiindulási alapunk az emberi természet lesz. Az a természet, amely megkülönböztet bennünket az állatoktól, amely túlemel a fizikai gyönyörök világán, és a végtelen horizontjait tárja elénk. Az erkölcsöt is, mint ahogy a jogot is szabályok írják le. A szabályok eme rendszerének objektívnek kell lennie. Horváth Sándor így fogalmazza ezt meg: „Cselekedeteink, teljesítményeink megítélésénél már nem elég a belső rendezettség, a tiszta lelkiismeret tanúsága, a külsőnek, magának a teljesítménynek kell szeplőtelennek lennie. Ennek egyedüli mértéke pedig a velünk szembenálló személyek tárgyi igényeinek hiánytalan kielégítése. A helyes (rectum) az igazságos (iustum) köntösében jelenik meg és a jó vagy rossz igazolása vagy rábizonyítása már nem a cselekvő személy igényei, hanem annak külső lekötöttsége, kötelességei szerint kell történnie.” Az erkölcsi szabályrend kötelesség és felelősség a társadalom, a másik ember személye iránt, és természetesen elvárásokat alapoz meg minden cselekvő részéről.  Horváth S., A természetjog rendező szerepe, Budapest 1941, 15.

17

Birher Nándor

Munkánkban keressük tehát a szabályok alapját. Azokét a szabályokét, amelyek egyszerre alkalmasak arra, hogy az embert meghívják a boldog életre és arra, hogy az egyéni szabadságot valóban kiteljesítsék. Ebben a horizontban igyekszünk felmutatni az ember feladatát. Az erkölcs nem tananyag, hanem élet. Csak megvalósítva fedezhetjük fel a lényegét. Az erkölcsöt nem csak bemutatni, hanem tenni is kell. A világ az egyes emberek tettei által válhat jobbá, vagy rosszabbá. A tisztek, a kiképzők magatartása és példája egy életre meghatározhatja a rájuk bízottak cselekvési normáit. Az erkölcs kialakulása (és eltorzítása) időbeli folyamat, amely akár emberéletet meghaladó időtartamot jelenthet. Nem mindegy tehát, hogy saját példánkkal merre tereljük ezt a folyamatot. A katonai etikára különösen is igaz ez. Az, hogy a csapatok hogyan viselkednek, nagymértékben függ attól, elöljáróik nap mint nap hogyan szocializálják őket. Az erkölcs a katonaságban nem csak elvont elmélet, hanem mindennapi kihívás is. Az amerikai tengerészgyalogság a következők szerint határozza meg etikai kötelezettségeit: Erkölcsösnek kell lennünk, mert a katonaság, és a tengerészgyalogság etikai szervezet … csapatunk hagyománya, és vezetésünk elvárása, hogy erkölcsösen éljünk és harcoljunk. Erkölcsösnek kell lennünk, mert az erkölcstelen magatartás megnehezíti a küldetésünket. Erkölcsösnek kell lennünk, mert az erkölcstelen magatartás gyengíti a csapat összetartását, és az egység morálját. Erkölcsösnek kell lennünk, mert az erkölcstelenség rombolja a diszciplínát, a történelmi hagyományok tiszteletét. Erkölcsösnek kell lennünk, mert nem csak az erkölcstelen egyént ítélik el az emberek, hanem az egész csapatot. Erkölcsösnek kell lennünk, mert az erkölcstelenség rombolja az amerikaiak becsületét. Erkölcsösnek kell lennünk, mert az erkölcs különbözteti meg a tengerészgyalogost az ellenségtől. Erkölcsösnek kell lennünk, mert az erkölcs a csatatér győzelmévé formálódik. A hadifoglyokban tudatosodjon az erkölcsi fölényünk. Erkölcsösnek kell lennünk, mert az erkölcs a tengerészgyalogos dicsősége és becsülete, amelyből még a civilek is tanulhatnak. Erkölcsösnek kell lennünk, mert az erkölcsünk a sérthetetlen jogot tükrözi.  Silver, S., Ethics and combat, in. Marine Corps Gazette, nov 2006, ProQuest Military collection, 76.  „The US military…are ethical organisations”

18

Elméleti alapok a katonai etikához

Az itt felsoroltak mind az erkölcsi magatartás szükségszerűségét állítják. De mi is ez az erkölcs, hol vannak az alapjai? A rendszer filozófiai kiindulópontja Az ember a világban kérdez és csodálkozik. Olyanokra kérdez rá, és olyanokon csodálkozik, amelyeket a lelke mélyén megérez. Szinte ösztönösen megsejti az emberlét alapjait. A jót, az igazat, a szépet, a létet. A sejtésből aztán tudás lesz, az alávetettség tudása. A végesség megélése. Ezt a tapasztalatot a nagykorúsággal együtt a bölcsességben való növekedés során a helyére lehet tenni, tartalmas életet élve eljutni a boldogságra. A másik út az alávetettség tudatának elfedése. Hamis bálványokkal, a pillanatok élvezetével. Az igazságot eltakaró valóság alatt azonban mindvégig ott maradnak a kemény és feldolgozatlan tények. Az ember az egyedi tapasztalatok világából táplálkozik. A létezés ingerei folyamatosan cselekvésre motiválják a személyt. Az egyes ingerek az itt és most adatait közvetítik. Az idegrendszer értelmezi ezeket az ingereket, sőt választ is ad rájuk. A cselekvés módját meghatározhatja az ember. Éhes vagyok, tehát eszem. Szomjas vagyok, tehát iszom. Hiányérzetem van, tehát fogyasztok. A cselekvés e szintje kevésnek tűnik. Az ember az egyedi jelenségek megtapasztalásával párhuzamosan az öröklét kényszerét észleli magában. Vágyva vágyik a beteljesíthetetlenre, a maradandóra. Egyre többet akar. „Tollat fog és az éjszakában papír fölé hajol” – látszólag értelmetlenül. A lét szükségességét és esetlegességét észleli szinte kimondhatatlanul önmagában. Tudja, hogy a lét benne nem szükségszerű. Nem kell, hogy legyen. Egyúttal zsigereiben érzi, feladata, hogy legyen, egyre jobban legyen, mert számára nincs más lehetőség. Irtózik a semmitől. Lennie kell. Ezt az érzést tudatosítja és kimondja. A kimondott szavai túlemelkednek a fonémákon, túl a hangszálak rezgésein és a lényeget állítják az igazság érvényével. A szavak a fogalmakat teszik érzékelhetővé. A fogalmak az egyedi valóságokból olvassák ki a maradandót, az állandót, a közöset. A lét titkát próbálják megfejteni. Azzal a bizonyossággal, hogy a lét megérinthető, és azzal az esetlenséggel, hogy soha nem kerülhet a lét teljessége a birtokunkba. Az emberi ismeretben egyszerre van tehát jelen a teljes igazság bizonyossága, és a teljes igazság elérhetetlenségének a tudása. Ebben a feszültségben közvetít a lényeg felismerése. A lényegben az egyedi valóságok közös vonásai kerülnek kimondásra, az ami mindenkor azonos és közös az egyedekben. Az, ami az asztalt asztallá, a lovat lóvá, az embert emberré teszi. A lényegek felismerése a létezéstől a létig vezeti az embert. 19

Birher Nándor

Ennek azonban ára van. Minél közelebb kerülünk a lét titkainak megfejtéséhez, annál elvontabban tudjuk csak kifejezni magunkat, annál távolabb kerülünk az egyedi valóságtól. A gyakorlatban: minél általánosabb (az esetek egyre nagyobb számára érvényes) szabályt fogalmazunk meg, annál nehezebb azt az egyedi helyzetre alkalmazni. Az erkölcsi élet lényege éppen ebben áll. Az általános szabályokat komolyan véve egyedi esetekre alkalmazni azokat. Az alkalmazás módszerét nevezik méltányosságnak, azaz azt a képességet, hogy az ember úgy tudja magát tartani az általános kötelezettségéhez, hogy közben szem előtt tartja az egyedi sajátosságait. Egyszerűbben: nem ítélkezik, vagy elítél, hanem megítél. Magát a jót, amit az erkölcsi cselekvéssel elérni kívánunk, e szerint a logika szerint kell értelmeznünk. A jó megjelenik egyrészt úgy mint a pillanatnyi igényeknek való megfelelés, másrészt önmagában is értelmezhető mint a teljesség igényével fellépő érték. A kettő között a középutat az jelenti, ha az értéktudat segítségével alkalmassá válunk az igények megfelelő alakítására, abból a célból, hogy az értéket egyre inkább az életünk részévé tegyük. Az értékek különböző szinteken és formákban jelennek meg a hétköznapokban, sosem adott a tapasztalat előterében az érték maga. Igyekeznünk kell tehát alkalmassá tenni önmagunkat a részértékek felismerésére és hierarchikus elrendezésére. Ezzel együtt azonban tudatosítani kell azt is, hogy maga az érték teljessége is léttel bír, még akkor is, ha azt sosem tehetjük egészen a tudásunk tárgyává. Az ember a múlandó pillanatoknak és az általános fogalmaknak kiszolgáltatott. E két szélsőség közt hányódik reménytelenül. Szabad akaratánál és értelménél fogva választásra ítéltetett. Vagy beletörődik az állandó szorongásba, a reménytelenségbe, a lét megfejthetetlenségébe, és a véges dolgokkal próbálja elkendőzni kétségbeesését, vagy elfogadja a helyét a kozmoszban, elfogadja végességét, önmagát a másik ember szeretetébe és a végtelenre irányuló vágyába helyezve. Ha ezt a második utat választja, eljuthat a teljesség megízlelésére. Egyúttal feladatot és célt is kap. Őszintén kell segítenie és szeretnie a másik embert és kutatni az örökkévalóságot, mivel ez adhat értelmet véges földi létének. Mindez egyszerre teljesen egyértelmű az általánossága miatt és egyszerre szinte megvalósíthatatlan, mert az itt és most világában kell alkalmazni. Azonnal, késlekedés nélkül minden döntésünkben. Sokszor ez nem sikerül, de az idő lehetővé teszi, hogy újra és újra megpróbáljuk. A próbálkozások közben egyre érettebbé válunk az időtlenségre. A katona a lövészárokban szorong. Bármelyik pillanatban meghalhat. Nem érzi magát hősnek, szívesebben lenne otthon a családjával. Mégsem teheti. 20

Elméleti alapok a katonai etikához

Határhelyzetben van, és ezekben a határhelyzetekben felmerül a „miért” kérdése. Abban az esetben, ha valóban van megalapozott erkölcsi tudata, felvetődik benne cselekvésének a kimondhatatlan értelme, az az értelem, amely a másik emberért való cselekvésben, a hősiességben, vagy akár az örök életbe vetett hitben rejlik. Ez a fajta erkölcsi beállítódás teszi lehetővé azt is, hogy a csatát túlélve is megfelelően tudjon cselekedni a bajtársaival, a civilekkel, a hadifoglyokkal szemben. Az ember erkölcsi magatartásának az alapja a szabad akarat. Ezt vizsgáljuk meg röviden a következőkben. A szabad akaratról A szabadság a filozófiai antropológia örök problémája. A szabad akaratot a világtörténelem folyamán sokan és sokféleképpen tagadták. A modern korban két, ellentétes, a szabad akarat problémáját értelmezni kívánó irányzattal találkozhatunk. A racionalista fatalizmus a nehézséget a probléma teljes tagadásával kívánja feloldani. Eszerint nincs szabadság, mindent abszolút érvényű törvények mozgatnak. Az ember is a törvények által meghatározott létező. Az ateista-egzisztencialista felfogás, látszólag, védi az ember szabadságát, mégis keretek közé szorítja azt, hiszen tagadja a közvetlen viszonyt az Abszolútummal. A végtelen horizont hiánya miatt éli meg Sartre a másik ember létét is pokolként, korlátozó valóságként. Az ember önmagát alkotó szabadsága nem ismeri el az ok-okozati viszonyt, az egyetemes törvényeket, tagadva így az erkölcsi kötelezettséget is. Szent Tamás filozófiája az imént említett két felfogás hiányosságait pótolja. Kijelenti, a szabad akarat által az ember képes felmérni helyzetét, cselekedetei tudatos okává válni úgy, hogy egyrészről nem határozzák meg a priori törvények a döntéseit (nem minden determinált - szemben a racionalista fatalizmussal), másrészről nem ő teremti a törvényeket (nem relatív minden - szemben az egzisztencializmussal). Eszerint tehát a szabad akarattal bíró ember cselekedetei oka anélkül, hogy bármely törvény előre, kényszerítően meghatározná az adott cselekvést. Amíg az ember alatti cselekvők létezése mindig más okok hatásától függ, addig az ember meghatározza önmaga cselekvését. Az ember a világban nem egyszerűen egy kontingens ok, hanem szabad kontingens ok. Az ember tudatosan megakadályozhatja, vagy elősegítheti az okok hatását. Ennek alapján a szabadságot negatív irányból közelítve a következőképp definiálhatjuk: a szabadság határoktól való mentesség, azaz szabadság valamitől 21

Birher Nándor

(immunitas coactionis), akár fizikai, morális, pszichikai, politikai vagy kulturális szinten. A pozitív irányú definíció szerint a szabadság szabadság valamire, képesség, mely által az ember egy cél érdekében meghatározza önmagát abban, hogy hogyan cselekedjék, miközben figyelembe veszi az erkölcsi és a gyakorlati élet követelményeit, amelyeket szellemi tevékenysége során felismer. A szabad akarat azon képesség, melynek gyakorlása során az ember (személy) cselekedetei tudatos okává válik az értelem és az akarat által. Ellenőrzése alatt tartja az érzékelő és motorikus tevékenységet is. A szabad akarat a személy minden aspektusára kihatva járja át az embert. A szabadság jellemzője, hogy immanens, lelki cselekedet, az anima rationalis eredménye, az értelem és az akarat együtteséből származik, az ember által meghatározott céloktól függ, a cselekedet utáni morális és praktikus helyzet értékeléséhez vezet, azaz visszacsatol. A szabadság alanya (causa efficiens principalis) az egész ember, a személy, az eszköze (causa efficiens instrumentalis) pedig a személy természetében adott akarat és értelem. Az emberi szabadság lényege, hogy egy célra tekintve képes az egyén döntéseket hozni. Felismeri az értéket (vagy a számára értékeset) és ennek megfelelően cselekszik. A szabad döntés alapja, az ember ismerje fel, hogy mit választ és miért. Ilyen értelemben a döntésben, az értelem és az akarat együttesen jelenik meg. A szabad akarat természete Megállapítottuk, az ember célra irányult létező. Az, hogy célként az igazi végső célt, vagy pedig csak rész célokat jelöl e meg, szabad döntésének a következménye. Mint már mondtuk, a szabadságot mindössze az határolja le, hogy minden embernek választania kell. Aki nem választ, a nem-választást választja. Aki célok nélkül kíván élni, a céltalanságot jelöli meg életcélul. Az érzelmi, az értelmi, illetve az akarati tevékenységek értékekre (köztes célokra) irányulnak, amelynek csúcsa a végső cél. A végső cél igénye minden emberben megvan, hisz mindenki a boldogságra törekszik. Ez a cél az, melyet nem lehet nem akarni, éppen ezért ennek a vágya határolja le az egyébként potenciálisan végtelen akaratot. A tökéletes boldogság vágya szükségszerű, mivel az akaró akarat mindig a tökéletesebbre vágyik, a részcélok valóra válása sosem elégíti ki az embert 22

Elméleti alapok a katonai etikához

teljesen. A minden emberi létezőben megnyilvánuló vágy csak a legteljesebb boldogságban találhatja meg nyugalmát. A perfecta beatitudonak konkrétnak (személyesnek) kell lennie, mivel az akarat mindig konkrét tárgyra irányul. Ha az akaratnak nem lenne konkrét tárgya, nem tudnánk akarni sem, mivel nem tudnánk, mit is akarunk. A végső cél is - mivel erre irányul az akarat - szükségszerűen konkrét. Egyúttal, több egy egyszerű akart tárgynál (rész-célnál), mivel önmagában véve teljes. Képes rá, hogy az ember akarata benne beteljesüljön. Az ember mindezt tudatosíthatja, és életét erre a célra irányíthatja. Ez nem jelent mást, minthogy önmagát és minden rész-célját a teljes boldogság elérése megvalósításának rendeli alá. Ez a teljes alázat állapota, mely abban különbözik az egzisztencialista filozófiában megjelenő flusztrációtól, hogy amíg ott az áldozat a rész-céloktól való menekülést jelenti, addig az alázat ezeket a részcélokat elfogadja, megvalósítja, de egyúttal a végső cél alá rendeli. Az ember cselekedeteit nem csak egyszerűen ez a végső cél határozza meg. Csak a részcselekedetek által juthatunk el a végső célhoz. A gyakorlatban elméletileg végtelen számú köztes cél van, amelyek közül az egyén választhat, végső céljának megfelelően. Ez a cél a boldogság, az öntökéletesítés; az, amit nem tudunk nem akarni. A részdöntések lehetnek jók vagy rosszak, ellentétben a perfecta beatitudoval, mely csak jó lehet. (Más kérdés, hogy tévedhetünk abban, mit nevezünk végső boldogságnak, ill. rosszul közelíthetjük azt meg.) Ennek értelmében részdöntéseink vezethetnek a végső cél felé, vagy éppen a végső céltól eltérő irányba. Felvetődik a kérdés, ha az ember lét számára adott a végső cél, miért van a világban olyan sok erkölcsi bizonytalanság? Szent Tamás a következőket válaszolja: A tett és a végső cél közti különbség (erkölcsi bizonytalanság) nem az akarattól függ, hanem az intellektustól. A probléma gyökere ugyanis az, hogy nem tudjuk mindig pontosan meghatározni a végső jót. Noha mindenki erre törekszik, de a szellem tevékenységének hiányai miatt (például nem elégséges ismeret következtében) rosszul határozhatjuk meg azt. Végső jóként megnevezhetem az abszolútumot, de előfordulhat, hogy hiányos ismereteink miatt végső jónak egy köztes célt jelölünk meg - mondjuk a kommunizmus építését -, és az egész életünket ennek az elvnek rendeljük alá. Ebben az esetben sem beszélhetünk a végső cél hiányáról, hiszen minden embert a teljes boldogság vágya mozgat, amely meghatározza az akaratot, 23

Birher Nándor

hanem csak arról, hogy a valamilyen ok miatt korlátozott intellektus nem volt képes a végső célt megfelelően definiálni. Mindenki akarja a boldogságot (ez az akarat tárgya), viszont nem mindenki tudja, hogyan kell azt megvalósítani. Az akarat és az értelem tehát összefüggnek. A saját értékrend szükségessége Minden ember meghatározza a saját értékrendjét, melyben megkeresi azt az alapértéket, amelyhez a többit viszonyítja. Mindez azonban korántsem jelenti azt, amit az ateista egzisztencialisták állítanak azaz, hogy az ember saját magát teremtené. Az ember nem teremteni, hanem meghatározni képes önmagát. Ez a meghatározás azonban nem állhat önmagában, az önkénynek kiszolgáltatva, hanem mindig a boldogság felé irányul. Az ember önteremtése így önalakítássá szelídül. Szó sincs arról, hogy tisztán a vágyak alkotnák a személyt. A klasszikus szólás: „mondd meg, mit kívánsz, és megmondom, ki vagy”, csak részben igaz, hisz minden emberi létező sokkal több a részcélokra irányuló vágyai összességénél. Különösen is fontos ezt kiemelnünk abban a szellemi miliőben, mely az önmegvalósítást a rész-célokra irányuló vágyak beteljesülésében látja. Ha az alapérték, melyet választunk, nem a végtelen, minden emberben azonos és ezáltal szükségszerűen közösséget teremtő alapérték, hanem csak egy rész-érték abszolutizálása, megosztjuk az eredeti egységet, távolabb kerülünk az Egy- től, a teljes boldogságtól. Nem a végtelen, hanem a véges fog bennünket meghatározni, és ennek következtében lehatárolni is. Ez a szabadság veszélye. Metafizikailag a választás szabadsága potenciálisan végtelen. Az ember minden kívánhatót választhat. Maga a választás dinamikája is a végtelen boldogságot célozza meg. Egzisztenciálisan a választás a legfőbb jóra irányul. A veszély abban rejlik, ha az ember szelleme legfőbb jóként földi, világi jelenséget jelöl ki (pl. gazdagság, kielégülés, siker). A kontingens végső cél az érdekében választott részigazságokat is saját horizontjába szorítja, ezáltal ezek sosem mutatnak tovább a lehatárolatlan, transzcendens igazság felé. Az egyedi döntések sokkal korlátozottabbak lesznek. Csakis akkor teljesülhet be az akarat vágya, ha a legfőbb jó a cél, mely által a vágy túllépi a véges lények és kontingenciák világát. Ha tévesen perfecta beatitudo- ként rész célt jelölünk meg, akkor azt ugyan elérhetjük, de rá 24

Elméleti alapok a katonai etikához

kell döbbennünk, hogy az még korántsem a teljes boldogság. Ha az ember a töredékes célt jelöli meg legfőbb jónak, ennek következtében megjelenik a világban a kielégületlenség és a félelem. Megjelenik a bukásnak és hiánynak az érzése, az ember szolgává válik, akit saját rosszul meghatározott célja arra ítél, hogy a saját maga által megjelölt bálványoknak szolgáljon. Ha jók a körülmények, azaz az ember eléri a gazdagságot, a jólétet, a sikert, egy idő után (legkésőbb a halál pillanatában) észreveszi, hogy mindez nem elég számára, hogy túlságosan sok mindent egy olyan cél alá rendelt, mely ugyanolyan múlandó, mint amilyennek ő érzi magát anyagi valóságának reménytelen megtapasztalásában. Rá kell jönnie, hogy amit feladott, azt a semmiért adta fel. Amit elért, nem tudja pótolni a végső célt, nem tudja pótolni azt a boldogságot, amelyre az ember rendeltetett, mely örök és teljes, és amelynek tapasztalata az ember akaratában szükségképpen adott. A szolgaság másik fajtája, ha rosszak a körülmények; ha még az az öröm sem adatik meg, hogy a kitűzött rész jókat az egyén elérje. Ebben a szituációban az ember elviselhetetlen elesettséget érez magában, tehetetlenséget, általános frusztrációt. Ez a helyzet is félelmet, depressziót szül. „Ha ilyen gyenge és tehetetlen vagyok, mi keresnivalóm ebben a világban?” - vetődik fel a kérdés. Az ember tagadja az élet szépségét, az élet jóságát, a létnek örömét. Nyomorultként él a világban, elérhetetlen céljaival magát nyomorítva, odáig juthat, hogy megtagadja a létet, és nem kíván tovább élni, az állandó kudarcélmény elviselhetetlenné fokozódik. Az intellektusa által kiválasztott teljesíthetetlen rész-célok és az akarat örök boldogságra való irányultsága közt elviselhetetlenné nő a feszültség. Az ilyen életben a sok szenvedés valóban a semmiért volt. A szolgai állapot mindkét típusa félelmet szül. Ez a félelem hívja fel a figyelmet arra, hogy valami nem működik rendesen. Az embernek rá kell ébrednie, az élettől való félelem forrása a helytelen cél-választásban keresendő. A helytelen cél-választás lehet az értelem hibája, azaz az ember nem ismeri fel, mi az a végső cél, ami az akaratát abszolút módon meghatározza. Értelme nem képes a jót jóként meghatározni. A céltévesztés másik oka az akarat gyengesége. Az akarat ugyan a végső boldogságra irányul, viszont nem tudja azt a választásban megvalósítani. Nincs elég ereje, hogy elviselje a célhoz vezető út nehézségeit. Az elhibázott célválasztás harmadik válfaja az előző kettő együttes megvalósulása. Nem arról van szó, hogy az értelem irányítaná az akaratot, hanem arról, hogy az értelem képes felfedni és megvalósítani az akaratot, rámutatva arra a célra, amelyre az akarat irányul. 25

Birher Nándor

Az akarat teljesen szabad marad, mivel az értelem nem kényszeríti, csak felmutatja neki azt az értéket, amelyre irányulnia kell. Az értelem értelmezi az akaratot, túlmutatva az állatok ösztönös világán. Az értelem felfedi a végső célt, amely az emberben nem egyszerű ösztönként van jelen, hanem értelmes ösztönként, amely egyrészt értelmes mivel az ember reflektál rá- másrészt ösztönös, mert közös minden emberben, mindenkit reflektálatlanul is szükségszerűen mozgat. Az értelem nem elfojtja az akaratot, mint ahogyan ezt Freud és Nietzsche állították, hanem értelmezi azt, ösztönös megnyilvánulási módját tudatossá és emberibbé teszi. Az értelem és a kultúra által kijelölt normák nem az akarat megnyomorítását jelentik, hanem annak célirányos, az ember természetével leginkább összeegyeztethető megvalósítását. Az akarat önmagában csak egy erő, melynek az értelem jelöl ki helyes utat. A katona nem filozófus Az iménti fejtegetés a boldogságról, vagy a Végső Célról inkább tűnik elvont filozófusok haszontalan töprengésének semmint katonák világos beszédének. Mindez csak részben igaz. A katona ugyanis olyan ember, aki közvetlenül találkozik az élettel és a halállal. Feladata az ellenség megsemmisítése, ami gyakorlatilag (nem erkölcsileg) a másik ember megölését jelenti. A katona hatalmas pusztító erőnek az ura. Ezt az erőt kordában kell tartani. Nem menthetnénk fel az atomrakétát parancs nélkül kilövő ukrán közlegényt azzal, hogy rossz napja volt, vagy a családi körülményei miatt lett ilyen antiszociális, és egyébként sincs szabad akarata. A katonák felelőssége egyes esetekben rendkívül nagy. Ha nincsenek tisztában az alapvető elvekkel a szabad akaratot, az embert vagy a moralitást illetően fennáll a veszélye annak, hogy a cselekvésük spontán, ösztönös, kontrollálatlan – és ezáltal helytelen lesz. Mindez a katonai vezetésnek sem kedvez. A rövid XX. század elején a katonák legnagyobb része vallásos volt. Ez a vallásosság egyrészt motiválta, bátorította a katonát (ha elesek az igazságos ütközetben, a közösségért üdvözülök), másrészt megakadályozta, pontosabban csökkentette a személyes embertelenséget. (Ha ok nélkül kínzom, ölöm meg a másikat, bűnt követek el, tehát nem üdvözülök.)A vallásosság „fogyásával” ezeknek a kontrolloknak más szinteken kell megjelenniük. Pillanatnyilag az értelem tűnik a legmegfelelőbbnek arra, hogy bebizonyítsa csak jól cselekedve érhető el a helyes cél. Ezért kénytelen az egyház gyámsága alól kinőtt elme ezekkel a filozofikus kérdésekkel is foglalkozni. 26

Alapértékek

Birher Nándor

Alapértékek Személyes felelősség Tanulmányunkban nem a konkrét katonai értékekről kívánunk szólni, nem egyszerűen a bátorságra, bajtársiasságra irányítjuk a figyelmet. Helyette megpróbálunk a Vincze Lajos professzor által megkezdett úton közelebb jutni egyfajta axiologikus katonaetikához. Alapokat keresünk, olyan értékeket, amelyekre egy egész rendszer felépíthető. Kijelenthetjük nem csak a katonai cselekményeknek, a hadviselésnek kell értékesnek lennie, hanem az abban résztvevő katonáknak mint embereknek is. Ez az alapelv szemben áll bizonyos szocialista típusú korábbi katonavezetési felfogással, amely szerint az egyén szerepe mindössze a parancs értelem és gondolkodás nélküli maradéktalan teljesítése. A sorkatonának nincs, és nem is lehet lehetősége a gondolkodásra. Meggyőződésünk, hogy minőségi katonai teljesítmény csak autonóm, önállóan és közösségileg egyaránt cselekedni tudó katonáktól várható el. A katonai autonómia szükségességét talán Platón foglalja össze legszebben Államában, miután megvizsgálta mi az, ami Spártát oly erőssé teszi. „Az állam leendő széptestű-lelkű őreinek bölcsességszerető, indulatos, gyors és erős természetűeknek kell lenniök.” Platón tehát nem az „engedelmességet minden áron” tulajdonságot nevezi meg, hanem a gondolkodás képességét, a „bölcsesség szeretetét”. Természetesen az autonómia mindenkitől a saját szintjének megfelelően várható el. A hierarchia alsóbb szintjein lévőknek teljesíteniük kell a parancsot, mindezt azonban nem „gondolatok nélkül”. Ezt a kérdést Szókratész magyarázza meg büntetőperében, mely, mint köztudomású a halálbüntetés vállalásával végződik. „Mert igazság szerint úgy áll a dolog athéni férfiak: ahová valami egyszer odaállt, mert azt a helyet találta a legjobbnak, vagy mert a vezére oda rendelte, ott kell maradnia szerintem és szembeszállnia a veszéllyel és nem szabad a halállal vagy bármi mással jobban törődnie mint  Szabó, J., A társadalmi modernizáció új értékei és a hadsereg adaptációja, in UHSZ, 1995 különszám, 55-66.  Platón Az állam, 376 c.

27

Birher Nándor

a gyalázattal.” Látható, Szókratész nem azt mondja, hogy a parancsot bármi áron végre kell hajtani, ha a vezér oda rendel, hanem arról beszél: nem szabad semmitől sem jobban félni, mint a (személyes) gyalázattól. A gyalázat az egyén és nem a parancsnok imperatívusza. Az egyénnek viszont képesnek kell lennie a szégyenre, embernek kell lennie ahhoz, hogy tudja mi a gyalázat. A szabadság (szabad fogyasztás) hamis ideológiája nem azért veszélyes, mert nem tudjuk mit kell cselekedni, hanem azért mert kiöli az emberből a szégyenkezés képességét, a felelősség érzetét. A katonákban az elsődleges amit tudatosítani kell; a felelősség érzet. Ez a felelősség tudat vezethet el a „gyalázat tudathoz”, ami nem más, mint a minőségi katonai cselekvés alapja. A mai katonákon különleges felelősség van. Az kezükben lévő erő alkalmas a civilizáció teljes elpusztítására. Az erő feletti végső uralom azonban nem a katonáké, hanem a politikusoké. A démosz és a katonák közti összhangnak tökéletesnek kell lennie. A politikus számára is fontos, hogy a katonái gondolkodó (bölcsességszerető) emberek legyenek. Ahogy már jeleztük, ez nem feltétlenül esik egybe a közgondolkodással. Sokan úgy vélik, a katonának nem kell gondolkodnia. De ne feledjük a katona ember. Az ellenség is ember. Az ebből fakadó konfliktusok kiölésének az egyetlen módja nem biztos, hogy a katona elbutítása, „indulatossá és gyorssá” tevése. Ehelyett az egyre professzionálisabbá váló csapatok és egyének számára értéket kell mutatni. Ezeknek az értékeknek a hangsúlya szituációtól függően változhat. Békeidőben fontosabb érték a tisztességes munkáért járó tisztességes bér, a társadalmi megbecsülés. Háborús időben lényegessé válik az önbecsülés, a humanizmus, a kiválóan működő fegyverek. Ezeket az értékeket a katonaságnak mint szervezetnek kell nyújtania az egyének felé, vagy egészen tudatosan megerősítenie az egyénben. Ez lehet a minőségi (értékes) katonai cselekmények alapja. A személyes alapérték tehát a becsület, amely a minőségi folyamatok alapja. Ez az az érték, amely a parancsteljesítés alapja, amely akár békében, akár háborúban a minőségi szolgálat feltétele, és amely meggátolja, hogy a katona „önként, kéjjel öljön”, meggátolja az ember „elaljasulását”. Ez az alapérték nem konstans, nem olyan, ami vagy van, vagy nincs. Az alapértékkel törődni kell. Mind az egyénnek, mind a katonai-, mind a szélesebb társadalmi csoportoknak. Az értékre tanítani kell, azt mutatni szükséges. Ezért nagyon komoly a kiképző személyes felelőssége. A katonai értéktanítás nem egyszerűen a klasszikus  Platón, Szókratész védőbeszéde, XVI. fej.  „A sorkatona legszorosabb kapcsolata a parancsnokához és a kiképzőjéhez fűződik, aki a

28

Alapértékek

hierarchián épül, azaz „fent megmondják, mi legyen”, hanem van egy nagyon erős alulról induló vonulata is. Éppen ezért lényeges ezeken az alsó szinteken tudatosan beavatkozni az értékformálásba. A katonákat tehát a becsületre kell tanítani. Megállapítottuk, ez lesz az alapja a minőségi katonai „szolgáltatásnak/szolgálatnak”. A minőségbiztosítás elméletekből tudjuk, minőségi az a termék, szolgáltatás, amely képes a fogyasztó igényét kielégíteni. Ez a terméket/szolgáltatást, szolgálatot jó- nak hívjuk. Talán nem véletlen, hogy Platón is ezt ismeri fel, mikor kijelenti: „Az őröknek a jó ideáját kell megismerniük”. Nem azt mondja, ez a filozófusok, az arisztokrácia feladata. Egyértelműen az őrök, a katonák kötelessége, hogy ismerjék a jót. „Államunk ugye akkor lesz tökéletesen szervezett, ha olyan őr vigyáz rá, aki ismeri a jóság ideáját? Szükségképpen.” Máris elérkeztünk a minőségi szolgáltatásokterületéhez. Milyen tehát a jó szolgáltatás és szolgálat? A válasz nem könnyű. A jó-t sokan gyönyörként értelmezik, mások okoskodásnak gondolják – mondja Platón. Az igazi jó ellenben az, ami mindent „megvilágít” érthetővé, értékessé tesz. Ezzel el is érkeztünk a filozófia legveszélyesebb vizeire. Miért csábította ide az őröket Platón? A válasz nagyon egyszerű: „A legkiválóbb őrök posztjára filozófusokat kell állítanunk.10” Az őröknél egyszerre kell jelen lennie a tanulékonyságnak és a gyors felfogásnak, illetve az állhatatosságnak és a megbízhatóságnak. Ilyen fiatalokból már az antik korban is kevés volt11. Köztudomású az Állam –több kísérlet ellenére sem volt működőképes. A minőségelméletünk azonban nem utópia. A katonának tisztában kell lennie azzal, hogy igényt elégít ki. Ezt az igényt a lehető legmagasabb színvonalon kell kiszolgálnia, tudva azt, a minőség nem azonos a „nép akaratával”. A minőség egy folyamatból születik. A jó megvalósításának folyamatából. A minőség hosszú távú folyamat egyensúlyi állapota. Olyan egyensúly, amelyben sem a fogyasztó, sem a termelő pillanatnyi érdeke nem győzhet a jó abszolút értéke fölött. Ennek a jónak a megtagadása felér a gyalázattal12. kisköteléket közvetlenül vezeti. Elvárják tőle, hogy pozitív személyisége és kiváló szakmai felkészültsége mellett „kifelé” is képviselje a csoport érdekeit. A nagyobb katonai kötelékek parancsnokaitól azt várják, hogy teljes mértékben támogassa a katonai kiscsoportokat.” Khom, U., A hadkötelesek szolgálati motiváltsága, in UHSZ különszám 1995, 67.  Platón, Az állam, 505a.  Egyes elméletek szerint a katona a népek biztonságának és szabadságának a szolgája. 10 Im., 503b. 11 Im., 503c. 12 „meggyőzzem: ne törődjék előbb, és ne is olyan buzgón testével, vagyonával, mint a lelke

29

Birher Nándor

Miután nagyvonalakban áttekintettük a személyes katonai elköteleződést a minőség iránt, vizsgáljuk meg, mit jelenthet a katonai minőségelmélet kérdése makroszinten. A katonai minőség az „igazságos béke13” Sokszorosan veszélyeztetett korban élünk. A „negatív mindenhatóság”, az önpusztítás lehetősége, a globalizálódás a konfliktusok kiszélesedése állandó kockázati tényezők, amelyekben a háborúk globális katasztrófák forrásai lehetnek. Ha erre a felvetésre legyintenénk is figyelemmel, kell lenni arra a tényre, hogy napjainkban több, a nagyhatalmak által támogatott, klasszikus értelemben vett háború folyik, hadszíntereken, valódi fegyverekkel, emberekkel, ártatlan civil áldozatokkal. Ezek közül a háborúk közül egyre többnek kell az igazságos béke irányába mutatnia. Világossá kell tenni, a háború nem megfelelő eszköz a konfliktusok, a gazdasági konfliktusok megoldásához. Ennek egyik jele lehet az iraki háború hatalmas költségvetése, az áldozatok sokasága, az amerikai nép becsületének csorbítása az egyes kifogásolható katonai magatartások miatt és a valószínűleg a mindezzel járó politikai hatalomvesztés. Meg kell találni azokat a módokat, amelyek a konfliktusokat békésen képesek feloldani. A Darfur- i évek óta tartó értelmetlen öldöklésnek lehet, hogy újabb vízbázisok feltárása véget tud vetni. A megoldás ebben az esetben szakmai volna. Olyan megoldás, amelyben együtt van a civil tudományos világ, a katonai műholdas technika és a politikai akarat. A katonai minőségnek tehát az igazságos béke megteremtését kell megcéloznia. Az igazságos békéhez viszont látni kell a katonai folyamatokat, ill. az ezekben megjelenő elvárásokat. Turcsányi Károly professzor elsőként szintetizálta a hadikultúra, a hadiipar és a honvédelem igénykielégítési rendszerét. A rendszer fő érdekeltjei a társadalom, az állam, a haderő és a hadiipar. Az igazságos békét mint a lehető legjobbá tételével, mondván, hogy nem a vagyonból lesz az erény, hanem az erényből a vagyon és minden más jó az ember számára a magánéletben és a közéletben is.” Szókratész védőbeszéde, XVII. fej. 13 A fogalom az igazságos háborúra asszociál. Az igazságos háború idejétmúlt, veszélyes kifejezés. Egyedül a béke megőrzésének a szándéka lehet legitim és igazságos, tekintettel arra is, hogy minden nyertes háborút utólag könnyű igazságosnak aposztrofálni. A kérdéssel részletesen foglalkozik: Béres, T., Az Egyházak Világtanácsa az erőszak ellen, in Vigilia, 2007/6, 434.

30

Alapértékek

folyamatok fő „szolgáltatmányát” a társadalom szívesen elfogadja, mivel komplex működését a háború könnyen tönkretehetné. Ugyanez a szándék megjelenik az állam vezetésében is, a háború csak ritkán legitimáló elv egy kormány vonatkozásában. A haderő megfelelő szervezés esetén szívesen veszi fel a „huzamosabb ideig nem háborúzó” ország haderejének szerepét, hiszen ez az állapot egyszerre jelent készültséget a veszélyre, ennek következtében állandó magas minőségű háttérszolgáltatásokat, és biztonságot, hogy a cél nem az élet feláldozása, hanem a béke harci cselekményektől lehetőleg mentes megőrzése. Ahhoz, hogy a haderő megelégedjen ezzel, - az egyébként legjobb - megoldással elengedhetetlen, hogy tisztában legyen a politikának való engedelmességi kötelezettségével, továbbá a politika támogassa minden eszközzel (költségvetés, közigazgatás, társadalmi/állami megbecsültség) a katonaságot. Első ránézésre az igazságos béke a legkevésbé a hadiipar számára kifizetődő. Valóban, a háború az ipar egyes ágazatai, és a hadiipar számára hozhat rövid távú sikereket, különösen akkor, ha a termelés helyétől távol folyik a harc, az azonban egyértelmű, hogy valós háborús helyzet esetén a legjobb hadigyárakat is könnyen „államosítják”, vagy éppen szétbombázzák. A hadiipar számára is előnyösebb, tervezhetőbb lehet az „igazságos béke” állapota, mivel ebben a helyzetben egyre nagyobb hangsúly helyeződik a béke megőrzését szolgáló innovációra. A fegyverek növekvő komplexitása növekvő hadiipari bevételeket, illetve akár civil hasznosítást is jelenthet. A huzamosabb ideje nem háborúzó országoknak, vagy nemzetek feletti szervezeteiknek is szükségük van magas színvonalú fegyverekre. Elméletileg a hadi érdekek nem feltétlenül közvetlen háborús érdekek, sokkal inkább béke érdekek lehetnek. Végső soron, minél nagyobb egy háború, annál nagyobb a gazdasági és egzisztenciális veszteség minden hadi szereplő számára is – egészen a teljes megsemmisülésig. A hadi érdekeknek a béke megőrzésében kell hatékonyan megjelenniük. A kijelentés kockázatos a múltbéli rosszízű emlékek miatt. A békeharc és a hidegháború ugyanolyan szélsőséges jelenségek voltak, mint a flower power pacifista kilengések. Az egészséges realizmus, a jól felfogott érdekek mentén kell a hadi gondolkodásnak is megjelennie. Ezért nagyon veszélyes, hogy a racionalitás helyét gyakran általánosító szlogenek veszik át, úgymint „a vallások szent háborúkat akarnak”, az „arabok tűzzel -vassal hirdetik a hitüket”. A makroszintű katonai gondolkodásnak meg kell tisztulnia a hamis szlogenektől, a projektált bűnbakoktól14, helyette a katonai és politikai realitást kell látnia (együttműködve a civilekkel, kutatókkal), és a konfliktusokra is 14 Niewiadmoski, J., Vallás és erőszak, in Vigilia 2007/6, 423-431.

31

Birher Nándor

racionális megoldásokat kell keresnie (szintén együttműködve a tudománnyal és a civilekkel). A katonai kultúrának át kell alakulnia a kor elvárásainak megfelelően. Képessé kell válnia az interdiszciplinaritásra, az együttműködésre úgy, hogy közben a saját identitását és tevékenységének értelmét mindvégig látja és megőrzi. Komoly veszély ebben a folyamatban, ha a nemzeti haderő áldozattá válik, mondván úgyis a nagyobb katonai szövetségek védik meg a kisebb nemzeteket. Ez a magatartás könnyen a hadikultúra vesztéshez és a békemegőrzésre való nemzeti képtelenséghez vezethet. A katonai kultúra alapja ugyanis mindig a nemzeti kultúra. A szlogenek és a fogyasztás szintjén valóban globális világban élünk, azonban az emberi társadalmi szerveződés még mindig nemzeti jellegű. Amíg a nemzet, az állam a makro társadalom alapegysége, addig ezt a formációt nem szabad védelem nélkül hagyni. A magas minőségű katonai tevékenység béke idején a legfontosabb, mivel ez a béke megőrzésének a záloga. Ha lebontjuk a kerítést, nyitva hagyjuk az ajtót, ne lepődjünk meg, ha bejön a rabló. A szomszéd nem biztos, hogy ugyanolyan elszántsággal fog küzdeni értünk, mint ahogy mi küzdenénk magunkért – már ha lenne hozzá képességünk. A béke katonai értelme Korunk pluralista kor, amelyben nehéz egységes értékekről beszélni. Az imént felvázolt minőség-kultúra lehet a folyamatok értéke, az, ami felmutatja az időben a jót. A „kulturális amnézia korában15” egy közérthető kultúrát kell felvázolni. Olyat, amelyet már ismerünk a termelésből és a fogyasztásból. A posztmodern ember azonban roppant érzékeny arra, ami egyetemes akar lenni. Nem hisz benne, minden áron bizonyítani kívánja a lehetetlenségét. Ezzel együtt szükség lehet egy közös egyetemes alapra, hogy az „igazságos békét” megőrizhessük. Nincs más választásunk, mert az „igazságos háború” túlzottan pusztító lehet. Hogyan lehet ezt az egységes platformot létrehozni úgy, hogy a meglévő kulturális különbségeket ne oldjuk még jobban fel, ne essünk az erkölcsi totalitarizmus hibájába, mégis valami mindenütt használható érvet hozzunk fel a béke megőrzésének szükségessége mellett. Meg kell határoznunk azt az elvet, amely minden katonai cselekvés végső alapja lehet, amely a jó, a minőség megvalósulásának gyakorlati alapja a nemzeti és nemzetek feletti haderőkben is. Állíthatjuk-e, hogy a „nyugati erkölcs” jogosult 15 Metz, B., Az idegen szenvedésére való erőtlen emlékezés, in Vigilia 2004/3, 162-171.

32

Alapértékek

az egyeduralomra? Létezik-e egyáltalán ez a nyugati erkölcs? Nem kerülünk-e abba az ellentmondásos állapotba, hogy a nem létező erkölcsünket akarjuk a világ másik részére ráerőltetni? Amikor közös nevezőre kellene jutni, a toleranciát, a párbeszédet hangsúlyozzák. Látjuk azonban, ennek is vannak határai. Ha nem határozzuk meg mi nyugatiak saját magunkat, nehéz másokkal beszélni. Mi lehet az a „közjó”, az a „jó”, ami a saját kultúránk alapja, és amit mások is megértenek és elfogadnak globalizált világunkban? Lehet-e olyan etika, amelynek terjesztése nem csak erőszakkal valósulhat meg, hanem amelyet mindenki sajátjának érez? Egy megoldási javaslatot kínál Metz az imént hivatkozott cikkében. Szerinte a memoria passionis, a szenvedésre való emlékezés az, amely összeköt bennünket. A háború okozta szenvedés mindenkinek fáj. ez is csak akkor igaz, ha ez a szenvedés átélt szenvedés, és nem csak valami üres virtualitás a híradóban, vagy valamelyik akciófilmben. A szenvedés lényege, hogy nem csak a szenvedő, hanem a külső szemlélő is átélje. A közös felelősség a szenvedés megszüntetésére. Gondoljunk bele, ha erre valóban képessé tudnánk tenni magunkat, milyen fájdalmat jelentene a híradó megnézése. Az ott látottak tényleges fájdalmat állítanak. A közös etika ennek a fájdalomnak az átélése, azért mert mi magunk is lehetünk áldozatok. A katonaságnak feladata a szenvedés átélése. Az ellenség megsemmisítése nem lehet gyönyör tárgya. Jól látszott ez például Isonzónál. Ott a szenvedés közös volt. Ebből született a katonai temető felirata is: ellenségek az életben, testvérek a halálban. Jobb lett volna ezt a testvériséget az életben megélni. A katona altruista. Feladata, hogy a szenvedést, a saját és mások szenvedését megakadályozza. A globális katonaetikának az alaptétele a másik szenvedésének a sajátként való megélése kellene, hogy legyen. Ez az empátia menti meg a katonát attól, hogy ő maga is közvetlenül szenvedjen. Erre a kölcsönös empátiára volt rövid életű példa mikor Rabin és Arafat kölcsönösen biztosították egymást: a jövőben nem csak saját szenvedéseiket fogják nézni, hanem a másik szenvedését is szem előtt tartják cselekvésük meghatározásában. Ez a másikra figyelő gondolkodásmód saját magunkat is megvédi. Minél inkább képesek vagyunk a másikra figyelni, a szenvedését átélni, annál nagyobb biztonságban lehetünk mi magunk is. Hosszú távon katonáinkat úgy kell szocializálni, hogy képesek legyenek a másik ember szenvedését megérteni. Mindez nem fog a haderő elgyengüléséhez vezetni. Sőt, szükség esetén inkább célzott, csak az érintetteket támadó akciókhoz, magas minőségű, rövid idejű erőalkalmazáshoz. Erre kell a katonákat mindjobban felkészíteni, nem a népirtásra, értelmetlen öldöklésre. Használte valamit Horvátországban, Boszniában vagy Szerbiában a mészárlás? Volt33

Birher Nándor

e hadászati értelme egyes vallási csoportok részleges kiirtásának? Aligha. A professzionális haderő célzott beavatkozása volt a segítség. Ezúttal nemzetek feletti szervezetek segítettek, olyan szervezetek melyek azért jöttek létre, mert még intenzíven élt az emberekben a II. világháború szenvedése. Az ENSZ a saját szenvedés és a másik szenvedésének a tudatosítása során alakult meg. Remélhetőleg nem veszíti el az erejét ez a szervezet. Nem szabad, hogy kifakuljon a másik szenvedésének átélése. Egy tekintély lehet, amelyet minden ember számára kötelező elfogadni, ez pedig a „szenvedő tekintélye”. „ A szenvedők tekintélyével szemben tanúsított engedelmesség előbbre való a megegyezésnél és a diskurzusnál – éspedig minden erkölcsiség árán is.16” Ez a kötelesség lehet az, ami minden katonai parancs alapja. Átérezni a szenvedők szenvedését és segítséget nyújtani nekik. Nagyon szép példa erre, mikor katonák segítenek katasztrófahelyzetekben a civileken. Világos, nem az a feladata a katonának, hogy szociális munkás legyen. Az már viszont feladata, hogy a parancsot felesleges szenvedésokozás nélkül hajtsa végre. A nemzetek feletti katonai szervezeteknek alkalmassá kell válniuk arra, hogy az idegen szenvedést átérezve ott és akkor avatkozzanak be, amikor kell, és amilyen mértékben kell. Ez a közös kiszolgáltatottság tudat az, ami a békét és a testvériséget elhozhatja. Mindezt csak őszintén lehet végezni. Szükség van hozzá az egyéni módon, felelősen gondolkodni tudó katonákra, akik nem egyszerű zsoldosok, szükség van a minőségi szolgáltatást nyújtó haderőre, és szükség van a közös gondolkodás alapjára. Tudatosítanunk kell a felelősséget, a tényt, hogy a másik szenvedése, a mi gyalázatunk. Ha egy hadsereg tudna így működni, az elkötelezett, hősökből álló hadsereg lenne. Persze manapság ilyen nem létezik, mondják a szkeptikusok. A kiutat Dahrendorf 1988-ban megjelent írása vázolja fel, miután bemutatja, hogy a fiatalok tekintélyes része szenvedélybeteg. Vagy a sikert hajszolják a munkahelyen, vagy pedig egyszerűen elzüllenek. A betegségre gyógyírként a következőt kínálja: „ A fiataloknak olyan cselekvésre van szüksége, amelynek értelme van. Ennek az értelemnek, jelentésnek két aspektusa van: amit az ember csinál abban örömét lelje, és egyben olyasmi legyen, ami számít.17” Az, ami számít, összekapcsolja az egyik embert a másikkal. Az öröm magunknak szól, de az, hogy a cselekvésünk olyan, ami számít, már a másik ember számára is örömet, (a szenvedés enyhülését) jelenti. Ez az, ami megkülönbözteti a szenvedélybetegséget a cselekvéstől. Összefoglalva: „az ég szerelmére, tegyél 16

Im. 167.

17

Im, 288.

34

Alapértékek

valamit! Valami olyat, aminek értelme van, mivel élvezed és mivel mások számára fontos. Egy csomó tennivaló akad ebben a tökéletlen világban.18” Ez lenne egy új katonai etika alapja?

18

Im, 290.

35

Lábjegyzetek a katonai etikához

Birher Nándor

Lábjegyzetek a katonai etikához Egyik tanítványa megkérdezte Lublinit: – Azt tanította nekünk, rabbi, hogy ha az ember tisztában van saját értékével és lelkében becsületesen számot vetett magával, akkor beteljesül az a mondás: aki helyesen számolt, félig már fizetett. Hogyan értendő ez? – Ha ráütik a királyi pecsétet egy árura, amely az ország határán túlról érkezett, akkor az árut hitelesítették – mondta a caddik. – Hasonlóképpen ha valaki ismeri a maga értékét és becsületesen számot vet a lelkével: akkor az igazság, Isten pecsétje hagy rajta nyomot, és akkor így hitelesítve van19. Az Új Honvédségi Szemlében izgalmas diskurzus kezd kialakulni a katonai etikával kapcsolatban20. A kiváló tanulmányok mindegyike egy olyan történelmi pillanatban szól - a magyar haderő professzionálissá alakulásának idején -, amelyben valós téma lehet a háborúmentes társadalom lehetősége21. Olyan korban élünk tehát, amelyben egyszerre van jelen a „háborús készültségű”, a „háborús elrettentő” társadalom néhány éve, évtizede intenzíven megélt múltja, és esetlegesen a háborúmentes társadalom lehetősége22. Ebben az értelemben is „kompkorszak” a miénk23, különös fontossággal bír tehát a

19 Buber M., Hasszid történetek, Budapest 2006, 446 20 Himmer P., „Címszavak-etikához”, UHSZ 2007/1, 73-84, Pataky I., Címszavak és gondolatok – ismét a katonai etikáról, UHSZ 2007/6, 77-84. 21 A háborúmentes társadalom professzionális, gyors adaptációra képes, „katonatudós”-okból álló katonaságot tételez, ellentétben a „huzamos ideig nem háborúzó” demoralizált haderővel. Vincze L., Kultúra, torténetiség európaiság, II, in UHSZ 2001/1, 68-76. Szabó J., A hadsereg átalakulása és a háborúmentes társadalom kialakulásának lehetőségei, Hadtudomány, 1995/3, 35-48. 22 Tisztában kell azonban lennünk azzal a ténnyel is, hogy jelenleg is sok háború folyik a földön, így a háború mentes társadalom sokkal inkább lehetőség mint valóság. 23 Szabó J., A társadalmi modernizáció új értékei és a hadsereg adaptációja, in UHSZ 1995/ különszám.

37

Birher Nándor

sajátos (katonai) döntési szituációkban végrehajtandó cselekedetek értéke24. A korszakváltásról, a katonáról mint „értelmiségi szakemberről” Vincze Lajos is írt több tanulmányt25. Ehhez a témához csatlakozom néhány „lábjegyzet” erejéig. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ehhez a szakmai vitához meglepően széles tudományos apparátust biztosít. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az Egyetem könyvtárában kifejezetten ezzel a sokak által parciálisnak vélt területtel több száz hazai és nemzetközi tanulmány, könyv foglalkozik. Ezenfelül ennek a területnek a kutatásában elévülhetetlen érdemei vannak a Vincze Lajos professzor úr által vezetett Filozófia és kultúrtörténeti tanszéknek. Ez a tanszék volt Pataky Iván cikkében meghivatkozott „Katonai etika” című munkának, és a hozzátartozó szöveggyűjteménynek a gondozója. A „Katonai etika” című könyv nem kíván végleges válaszokat adni az erkölcs kérdéseire, és erre nincs is joga. A munka feladata, hogy a felnövekvő katona generációk számára világossá tegye a morális helyzetek komplexitását és az egyéni felelősségteljes döntések szükségességét. A moralitás alapja ugyanis az egyén (szabad) döntése. De ne szaladjunk ennyire előre. Ehelyett inkább a tisztelt olvasó figyelmébe ajánlanék egy másik, a témával foglalkozó művet is. Ebben a munkában is aktív szerepe van Gligor Jánosnak, aki a Katonai etikát szerkesztette. A jegyzet 1992-ben készült az MH Tanintézeti Főnökség kiadványaként, és a „Katonai hivatás – tiszti értékrend” címet viseli. Olyan, az első világháború előtti szerzőkhöz nyúl vissza, akiknek az érdemeit csak napjainkban kezdi a filozófus társadalom elismeri. Ez a jegyzet nehezen olvasható, megértése filozófiai előképzettséget igényel, aki azonban vállalja a szellemi megmérettetést, jelentős értékeket fog a szövegben találni. Felvértezve az imént említett szakmai fegyverzettel próbáljuk meg bevenni az etika, ezen belül a katonai etika magaslatait.

24 Sajátos, a hidegháború idején fokozottabban hangsúlyozott, de ma is teljes egészében érvényes hangsúlyt ad a kérdésnek az a tény, hogy a politika a „katonaság eszközével” képes az egész világot elpusztítani. Ahogy Anders, G., a kiváló német történetfilozófus fogalmaz: „Fordított utópisták vagyunk. Ez tehát korunk alapdilemmája: kisebbek vagyunk saját magunknál, ugyanis képtelenek vagyunk a saját magunk által alkotottról képet alkotni”. … „Amit előállítottunk nem tudjuk elképzelni”. In: Kalmár Z., (ed) Deutsche Gesichtsphilosophie in dem kurzen 20. Jahrhundert, Veszprém 1996, 539. 25 Vincze L., Kultúra, torténetiség európaiság, II, in UHSZ 2001/1, 68-76, Vincze L., Kultúra, értékrend, katonai felsőoktatás, in UHSZ 2001/2, 42-47.

38

Lábjegyzetek a katonai etikához

A katonai etika alapkérdése Mi lehet a katonai etika alapkérdése? Nem más, mint amit Pataky Iván is megfogalmaz: „Lehet- e egyáltalán katonai etikáról beszélni?” A kérdés egyszerre valótlan és valós. Valótlan, mivel már most is katonai etikáról beszélünk. A jelenség tehát van, arról diskurzus folyik, sőt létezik a hétköznapi praxisban is Iraktól egészen „Schwarzenegger virtuális katonamúltjáig”. Valós azonban a kérdés azért, mert a katonai etika, sőt az etika általában sokszínű, komplex jelenség, így esetenként a léte maga is külön értelmezést kíván. A kérdés valótlanságának és valósságának ellentmondását talán összeegyeztethetjük a jogelméletben kialakított modellel a bírói döntések vonatkozásában. Eszerint a döntések során különbséget kell tenni az egyszerű és a bonyolult esetek közt. Az egyszerű esetek a bevett gyakorlat alapján könnyen eldönthetőek. Egyértelmű például, hogy az elöljáró parancsát teljesíteni kell. Az egyszerű eset azonban könnyen bonyolulttá válhat, például, ha a parancs értelmetlen és embertelen. Ilyenkor mi a katona kötelessége? Ezeket a helyzeteket nevezzük a döntési szituációk „holdudvarának”. A helyes döntések meghozatalához itt már nem elég a roppantul leegyszerűsített Kant után megfogalmazott elv: „a szabály van, azt kell követni”. Vagy a skolasztikus „a jót tenni a rosszat kerülni” gondolat. Nem egyértelmű ugyanis magának a rossznak vagy a jónak a tartalma sem. Mindez azonban nem jelentheti azt, hogy egyáltalán ne lenne jó, vagy rossz, ne lenne erkölcsi szabály. Az esetek többségében ugyanis az alapvető bináris kódok jól működnek. Komoly hiba lenne tehát, ha a nehéz helyzetek döntési kétségeit általánosítanánk az egész rendszerre, és a könnyű helyzetek bizonyosságát is megkérdőjeleznénk. Természetesen a nehéz és könnyű helyzetek előfordulási aránya változhat, azonban ez a lényeget nem érinti. A katonai etika további kérdései Ezen előzetes megjegyzések után nézzük a katonai etika mint szakmai etika kialakulásának lehetőségeit. A katonai hivatás speciális tekintettel arra, hogy a katonának az egyik legfőbb értéket kell szolgáltatásként felkínálnia. Ez az érték nem más mint az élete. Nagyon részletesen járja körül ezt a kérdést Pataky Iván, majd állapítja meg, hogy a katonai akciók közvetlenül az életet magát érintő cselekmények. Legyen ez az élet a katona, az ellenség vagy a civilek élete. Itt természetesen pontosítanunk kell annyiban, hogy az életet közvetlenül érintő katonai 39

Birher Nándor

cselekmények a „háborúmentes társadalom” koncepció szerint kerülendő határhelyzetek. Mégis az élet kockáztatásának26 a ténye mint lehetőség folyamatosan a tudat előterében kell, hogy legyen. A kockázatvállalás azonban egyes esetekben magában hordozza az értelmes célért (a közösségé jövőjéért, életéért) való áldozatvállalást is. A katona – ahogy a katonasírokon olvassuk – az életét áldozta a hazáért. Bizonyára nem akart meghalni, ám kötelessége volt a kockázatvállalás. Ha pedig azt is tudta, milyen egyetemes célért. Tovább árnyalja a kérdést a civil vezető és/vagy katonai parancsnok súlya. A civil élet úgy mint politika és úgyis mint civil szervezeti (társadalmi) együttműködés folyamatosan érinti a katonai döntési helyzeteket. Gondoljunk csak arra, hogy a katonaság főparancsnoka hazánkban civil személy, vagy arra, hogy a katonai akciók egyre erősödő civil kontroll mellett zajlanak. Ennek is volt köszönhető például, hogy az amerikai katonák jogi és erkölcsi értelemben vett bűne kiderült az iraki hadifoglyokkal kapcsolatban. A parancsnok felelőssége sajátos, ugyanis egyszerre felel saját magáért és az alárendeltjeiért is. A parancsnoknak nagyobb a felelőssége mint a közkatonának. „A parancsnoknak kötelessége figyelembe venni parancsai kiadásakor annak beosztottjaira gyakorolt hatását”. „A rendkívül feszített, gyakran túlnehezített szolgálat és légkör fölemésztheti a ma katonáit is.27” Az esetek egy részében azonban a parancsnok maga is parancs-követő, és a közkatona is kerülhet olyan helyzetben, amelyben neki is „parancsolnia” kell. Végső soron a parancs kiadásának és végrehajtásának ugyanaz az etika az alapja. Ebben az értelemben tehát egy erkölcsi rendszer az, amely a cselekvés kereteit kijelöli. A parancsnoknak szélesebb horizontokat kell áttekintenie, és ennek fényében hozni meg a döntéseit. Tisztában kell lennie azzal, hogy az általa képviselt értékek egybeesnek az alárendeltjei értékeivel, a különbség annyi, hogy a parancsnok komplexebb és szélesebb képet lát a valóságból. Egy mondattal: a felelősségi szintek különböznek, az erkölcs ugyanaz. Összefoglaló modell Ahhoz, hogy a katonai erkölcs kialakulásának az imént jelzett bonyolult rendszerét megvilágítsuk, egy modellt dolgoztam ki. A modell csak jelzés, 26 Ez a saját és más életének kockáztatását is jelenti. Ennek árnyalt értelmezése a megöl és megsemmisít fogalomhasználat elemzése során történhet. 27

Pataky, 81.

40

Lábjegyzetek a katonai etikához

amely a valóság egy részét próbálja visszatükrözni. Ilyen értelemben nem törekszik a teljességre, mindössze jelezni kívánja az igazságokat. Kiindulópontunk, hogy erkölcs milyensége az egyéni és társadalmi tényezők kölcsönhatásának az egyik eredménye. A klasszikus görög államelméletek alapja is az volt, hogy az ember egyszerre individuum és zoon politikon. Külön célszerű tehát elemezni a társadalom erkölcsöt formáló hatását (hiszen az erkölcsöt tanulni kell) és az egyén képességét (potentia) arra, hogy erkölcsös legyen28. A társadalom sokféle erkölcsi identitás mintát kínál, azonban ezek hellyelközzel csoportosíthatók29. A katonai etika vonatkozásában három identitás mintát jelöltünk ki30. A politika által definiált katonai önazonosságét, a gazdaság által definiált katonai önazonosságot és a közösségért cselekvő katonai önazonosságot31. A politika által definiált katonai önazonosság szélsőséges esetben a katonát gyakran eszköznek tekinti, amelyet az adott ideológia értelmében lehet használni. Nem tolerálja a szakmailag politikától független katonai autonómiát és gyakran a szakmai kompetenciát sem. A politika a katonaságot jogi eszközökkel irányítja, az ideológiai ellentmondást nem tűri. A gazdaság által meghatározott katonai önazonosság szintén eszköznek tekinti a katonaságot és a katonát. A hadiipar és más gazdasági érdekek gyakran pénzeszközökkel – közvetve, vagy közvetlenül - irányítják a katonaságot. Ezekben az esetekben a hatalom „térigényét” szolgálja ki a katonaság tisztán eszközként, mindenféle autonómia nélkül. Szélsőségesen az identitás szolgai identitás. A katonai akcióknak nincs szükségük magasabb erkölcsi megalapozásra, az egyén erkölcse nem számít, az nem juthat semmilyen formában érvényre. 28 Zelinka, U., Herausforderung Saekularisierung, München 1994, 13. 29 A csoportoknak vannak közös halmazaik, az átfedések jelentősek lehetnek. 30 A modellt a következő táblázatban foglaltam össze: Identitás minta Politikai Gazdasági Közösségi

Társadalmi elvárások Katona mint végrehajtó Katona mint eszköz Katona mint közösségi lény

Személyes alapmagatartás Ideológiakövetés Zsoldos Közösségvédelem

Motiváció Külső „moralitás” Anyagi előny Belső moralitás

31 Hangsúlyozzuk, egyelőre társadalmi szintű identitás mintákról van szó. Mégegyszer meg kell említeni a közös halmazok jelentőségét, például a politika és a hadiipar összefonódásából létrejött katonai konfliktusokat, vagy pozitív példaként a közösség érdekeit tényleges szem előtt tartó politikai magatartást.

41

Birher Nándor

A közösségért cselekvő katonai önazonosság alapja az, hogy az embernek szüksége van a másik emberre. Szüksége van a társadalmi kohézióra a családtól egészen a nemzetek feletti32 szervezetekig. Ezek a közösségek szükség esetén megvédendők. Leegyszerűsítve a védelem nem egyszerűen a hatalom, hanem az élet védelmére irányul. A hatalmat is úgy tekinti, mint olyan valóságot, amelynek magának is az élet védelme a feladata. E szerint az identitás szerint a katonagondolkodó személy, aki egyszerre reflektál és végrehajt. Az imént felvázolt társadalmi katonai identitás minták a következő moralitás típusokat indukálják: A politikai az ideológiait, ahol a katonaság és a katona feladata a gondolkodás nélküli parancsvégrehajtás. Az erőszak alkalmazásának értelme nem kérdőjelezhető meg a katonaság, vagy a katona által. A politikai elvek a szentség rangját kapják, amelyek felülírnak minden egyéb szabályt. A pusztítás ezekben az esetekben megfékezhetetlen. A II. VH egyértelmű bizonyítéka annak, hogy egy abszurd elmélethalmaz hogyan lehet egyébként szakmailag kiváló tisztek és közkatonák embertelen és irracionális cselekvésének az alapja33. A politikai ideológia gyengülése a katonaság legitimitásának, és ezáltal tekintélyének a gyengüléséhez is vezet34. Az ideológián alapuló moralitás az egyéni erkölcsi meggyőződést relatív ideológiákkal váltja ki, megsemmisítve azt. A gazdasági a „zsoldos erkölcsöt” hozza létre, ahol az erő közvetlenül „vásárolt” erő, mindenféle közösségtudat nélkül. A katona vagy katonaság kizárólag a fizetség ellenében teljesít. Az anyagi motiváció olyan erős, hogy minden egyéb szempontot maga alá rendel. A gyakorlatban azonban a belső elköteleződés nélkül. Az autonóm moralitásnak itt is kevés helye van. A zsoldos erkölcsi rendszere szubjektív, ego- centrikus. Az anyagi elismerés az egyetlen kritérium. Erre a veszélyre hívja fel a figyelmet 1991-ben Kállai Gábor: „… amilyen mértékben az emberi autonómia feloldódik az áruviszonyban, az adekvát normarendszer úgy távolodik el az individuumtól, és válik reflektálatlan 32 Felvetődik azonban a kérdés: a nemzetek feletti szervezetek mint a NATO, korábban a VSZ, vagy esetlegesen a jövőben egy Európai hadsereg milyen szinten jelenhetnek meg a katona erkölcsben mint védendő érték? Ezek a szervezetek katonai retorikában mindenképp fontos szerepet képviselnek, a valóságban azonban még hosszú idő, hogy egy egységesen és igazságosan működő nemzetek feletti szervezet működjön. Gyakran találkozhattunk és találkozhatunk olyan katonai együttműködésekkel, amelyek igazságtalanok az együttműködésben résztvevőkkel. Klasszikus példa erre a Don kanyarból való visszavonulás. Ezek erőteljesen gyengítik a nemzetközi szervezet mint érték fogalmát. A másik oldalon azonban korunkban – talán a globalizáció miatt is – gyengül a haza és a hazaszeretet fogalmainak morális töltete is. 33 Példa erre Paulus 6. páncélos hadserege, és az áldozat értelmetlensége, illetve Paulus irracionális magatartása. 34 Ennek lehettünk tanúi a szovjet típusú hadseregek leépülése során.

42

Lábjegyzetek a katonai etikához

„elvárássá”. Mutatis mutandis, mindez a katonai szervezetre, katonai etikára is vonatkozik. Az eltérés azonban jelentős: a katonai tevékenység – legalább is eddig – kevéssé öltött áruformát, mint a más szaktevékenységek zöme.35” A közösségi a „közösségvédelmi erkölcsöt” alakítja ki, ahol a katonai magatartásnak minden helyzetben erős személyes motivációja van. Az emberölés nem mond ellent a belső meggyőződésnek, mivel ez a közösség védelmének kényszerű, elkerülhetetlen ténye a hadi állapotban. A katona a társadalom megbecsült tagjaként értelmezi magát, és a közösségnek is kötelessége megbecsülnie a katonát mind anyagi mind erkölcsi szempontból . A katonai kötelességtudat a személyes érvényesülés lehetőségét, és ezáltal perspektívát kínál. A közösségi mintából táplálkozó moralitás egyrészt a közösség hagyományaira épül, elfogadva annak tartós értékeit, másrészt nyitott a fejlődésre, a háborúmentes állapotra és a professzionális erőalkalmazásra törekedve. A következőkben megvizsgáljuk, hogy az általános értelemben vett katonai moralitásból milyen praxis fakadhat: Az ideológia által meghatározott cselekvések kritikátlanok és reális alap nélküliek. Az, hogy az alap hiánya mikor derül ki, csak idő kérdése. Példa erre az az 56-os katona, aki meggyőződésből lőtt a forradalmárokra, majd a rendszerváltás után meggyőződésből lett öngyilkos36. A tiszta ideológia a változtathatósága miatt magában hordja tehát annak a kockázatát, hogy a változás esetén felmorzsolja az egyéni élet személyes értelmét. A pénzért való gyilkolás –még hivatalos formáiban is – embertelen. A zsoldos37 hűtlen, cselekedeteinek motívuma megkérdőjelezhető. Esetünkben a zsoldosság a meggyőződés nélküliséget is jelenti. A közösséget védő katona célracionális. Tisztában van azzal, hogy olyan értékek birtokosa, amelyek a közösség életét védik, legyen ez akár békében akár háborúban. Ezek az értékek határozzák meg a katona alapmagatartását, és ezeknek az értékeknek a mentés hozza meg az egyedi döntéseit mind a könnyű, mind a nehéz esetekben. Ez a katona személy szerint is alkalmas arra, hogy az általános normát (jogi vagy erkölcsi szabály) az egyedi esetre alkalmazza. Vegyük példaként Himmer Péter cikkében szereplő fosztogató német katonákat. Az ideológiai meggyőződésük, hogy egy felsőbbrendű faj „szőke 35 Kállai R. Gábor, Az idő problémája az axiológikus etikában, in Akadémiai Közlemények 1991/183, 149-155. 36 Himmer Péter kéziratának példája. 37 A fogalom sokkal árnyaltabb annál, ahogy jelen írásunkban használjuk. Kérjük az olvasót, hogy értse ezt a fogalmat a csak és kizárólag pénzért való katonáskodás jeleként.

43

Birher Nándor

bestiái38”, joguk van elpusztítani az alsóbbrendűt, hisz ez az emberség első számú parancsa. Ez az, ami legitimálja cselekedeteiket, ám ez a legitimáció hamar véget ér – ha előbb nem hát „Nürnbergben”. Ugyanezek a német katonák lehetnek „zsoldosok” is. Ebben az esetben a fosztogatás alapja az, hogy „megdolgoztak a zsákmányért”. Jár nekik a vér és az erőszak gyümölcse. „Jogukban áll lopni, és erőszakoskodni”. Ezeknek a cselekedeteknek azonban határt szab a háború idején is érvényes jog. Másokon ok nélkül erőszakot tenni, és ok nélkül fosztogatni jog (és erkölcs) ellenes. Akkor is, ha pénzt fizetnek az ölésért. Ugyanezek a német katonák lehetnek a közösségért cselekvő emberek is. Olyanok, akiket az élet egy értelmetlen háborúba kényszerített. Tisztában vannak vele, hogy nem a Führer-ért, de a Führer miatt harcolnak. Megpróbálják legalább a saját csapatukat és saját életüket megmenteni. Ennek érdekében korlátozzák más tulajdonhoz való jogát (elveszik, amire az életükhöz szükségük van), azonban nem követnek el felesleges erőszakot. A viselkedésükben megvannak az önkorlátozó és ezért emberi magatartás jegyei. Mindez hadi körülmények között utópiának tűnhet, mégsem szabad, hogy az is legyen. A valóság az, hogy a katonáknak harci cselekményekben is emberségesnek kell maradniuk. Példa lehet erre a fegyelmezett iraki háború, amely reménytelensége ellenére is erkölcsi magatartást követel a katonáktól. A sajtóban megszellőztetett katonai bűncselekmények miatt hiba volna az előző mondat érvényességét megkérdőjelezni. Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a katonai erkölcs függ attól a társadalmi háttértől, amely a katonát értelmezi – erre utal Lukács filozófiai értelmezése is, ám a katonai erkölcs alapjainál ott áll a személyes erkölcsi képesség. Ez a képesség alakítható, ennek a kritériumait igyekszik részben a jog is megfogalmazni. Maga a képesség, az erkölcs szükségessége és ténylegessége megkérdőjelezhetetlen igazság. A személyes és a közösségi erkölcsi magatartásokat modellünkben a „politikai”, „gazdasági”, „közösségi” fogalmakkal neveztük meg. Ezek a halmazok tiszta formájukban csak modellünkben találhatók meg. A gyakorlatban az egyes típusok keverednek, közös halmazokat alkotnak39. A hős, vagy egyszerűen a békefenntartó egyszerre motivált az ideológia, és az anyagiak által, egyszerre kényszerített és egyszerre küzd az otthon maradottakért. Ezeknek az arányaiból születik meg az adott, konkrét helyzetben megjelenő erkölcsi döntés. Az általános elveket mindig transzformálni. 38 Nietzsche szavával élve. 39

44

Lábjegyzetek a katonai etikához

Gyakorlati alapelvek A következőkben megvizsgáljuk a katonai etika néhány gyakorlati szabályát 1. A katona először ember, és utána katona. Hibás azt gondolni, hogy katonaként, békés vagy hadi helyzetben minden pusztító cselekedet legitimálható. Ezt sem a jog sem pedig az ember erkölcse nem teszi lehetővé. Ha az ideológiák engednék is (a jog negligálásával) az értelmetlen pusztítást, az emberség egyértelmű morális törvénye tiltja. A katonát tehát először olyan embernek kell tekinteni, aki képes különbséget tenni jó és rossz között, hogy az erkölcsös katonáról beszélhessünk, először az erkölcsös emberről kell szólnunk40. 2. Az etikai alapelvek társadalmi szinten meghatározhatók, ám a végső döntést az egyén hozza. Az egyénnek képesnek kell lennie arra, hogy tudatosan döntsön erkölcsi helyzetekben. Tisztában kell lennie azzal, hogy katonaként/parancsnokként különös felelősség terheli. Tevékenysége során előfordulhat, hogy a jogszabályok ellenében erkölcsi meggyőződése szerint kell döntenie. Pontosan ez a döntésképesség teszi az embert emberré41. Kivételes esetekben tehát, előfordulhat, hogy a katona a szabály, vagy a parancs ellenében cselekszik, hogy az erkölcsi normának megfeleljen. Tudni kell azonban azt is, hogy ennek a cselekménynek súlya és következménye van. A cselekvés a felelősségvállalást, adott esetben a szigorú (igazságtalan de jogszerű) büntetés vállalását is jelenti. Ez az a belső meggyőződés, amely mindennél erősebb lehet, és amelyért a katona akár az életét is feláldozni kénytelen42. 3. A társadalmi identitás minták segítik az erkölcsi orientációt, de az egyéni meggyőződést (lelkiismeretet) nem írhatják felül. Az egyénnek tisztában kell lennie azzal, hogy erkölcsi értékrendjének formálásában nagy szerepe van a társadalmi hatásoknak, az ideológiáknak, 40 Ezt a tényt ismeri fel helyesen és hangsúlyozza az erkölcs általános bemutatásával Himmer Péter írásában továbbá a Katonai etika szakkönyv is. 41 Szintén amerikai filmklisé, mikor a „tökéletes katona”, aki gép emberien, erkölcsösen kezd el cselekedni. 42 Például a parancsmegtagadás egyes szélsőséges esetben a katona halálbüntetéséhez vezetnek. Katonai vezetőkben felmerülhet az aggály: ha önálló erkölccsel rendelkezik az egyén, gyakran megtagadhatja a parancsokat, ez pedig a katonai fegyelem lazulásához vezethet. A valóság azonban épp fordított, ha az egyénnek van szilárd morális bázisa könnyebben viseli a paranccsal járó terheket, továbbá inkább vállalja a cselekményekkel járó kockázatot, mivel látja a katonai cselekmény értelmét és az erkölcsi rendjének való megfelelését.

45

Birher Nándor

a pénznek, azonban mindez nem semmisítheti meg az emberségében rejlő alapvető értékeket, továbbá a közösség szolgálatának ésszerű és biológiai szükségszerűségét. 4. Az alapvető katonai értékek. Az alapértékek a közösség irányából haladnak az egyéni felelősségig, majd azt meghaladva az önzetlenségig. Ezek az értékek túllépnek az ideológiai és a gazdasági szempontokon, a katonának saját erkölcsiséget adva. A katona akkor tud helyesen dönteni, ha rendelkezik ezekkel az alapvető értékekkel. 5. Az alapvető katonai „minőségek”: elkötelezettség, alkalmasság, nyíltság, bátorság. Szintén olyan tulajdonságokról van szó, amelyek „mélyen emberiek”, az egyéni felelősséget központba állítók. Amennyiben ezek nem csak hangzatos szólamok, úgy nyitva hagyják a katona előtt minden körülmények közt az egyéni felelős döntés lehetőségét – akár még a parancs ellenében is. Egyúttal viszont pontosan ezek a minőségek teszik lehetővé a maximális felelősségű parancsvégrehajtást és parancsadást is. 6. A katonának erkölcsi kötelezettsége van, amelyet a saját meggyőződése diktál. A katona kötelessége a meggyőződését követni. A parancsnoknak kötelessége a meggyőződést helyes irányba formálni. Hogy mi lesz a meggyőződés végső alapja, az nagymértékben függ a társadalomban meghatározott katonai identitás mintától. Az erkölcs tanítható „élnie és hatnia kell az erkölcsi törvénynek” Pataky Iván szavai szerint. 7. Minden katonának különleges bizalmi és felelősségteljes kötelessége van minden emberrel szemben, nem csak a honfitársaival. A közösségi értékek nem csak a nemzeti közösségre, hanem minden emberre vonatkoznak. Az élet védelme alapvető és tiszteletben tartandó szabály minden faj és nép és nem vonatkozásában. Ebben az értelemben minden katonai vezető elsődleges feladata a békére törekvés, ezt követi az emberei biztonsága, majd a küldetés végrehajtása. A cél nem szentesítheti az eszközt. Ha van békés út a konfliktus rendezésére, azt kell választani – tekintettel az emberi élet értékének védelmére. Ennek értelmében az erő alkalmazása során a lehetséges minimumra kell csökkenteni az erőszakot, a rombolást, a szenvedésokozást, továbbá a katonák és a civilek elvesztését. 8. Van, amit nem lehet megtenni. A katonának tisztában kell lennie azzal, hogy vannak dolgok, amiket nem tehet meg, még akkor semmi, ha a jog az adott cselekmény valamilyen oknál fogva nem szankcionálná. Ebben az esetben csak a katona autonóm moralitása szab gátat az embertelenségnek. 46

Lábjegyzetek a katonai etikához

9. A katonának kötelessége a jog követése, azonban nem teljesíthet az erkölcsbe ütköző parancsot. Ez a felismerés a II. VH. után vált nyilvánvalóvá, mikor a náci vezetők arra hivatkoztak, hogy „parancsot teljesítettek”. Nem szabad azonban a szabály első részét sem szem elől tévesztenünk: a katonának alapvető kötelessége a jog és a parancs követése. Az ettől való eltérés csak kivételes egyedi esetekben történhet. Látjuk, az erkölcs terepe bonyolult, az egyént szabad felnőttként és nem rabszolgaként kezelő világ. Kérdéses, hogy az ember valóban kinőtt-e már a kiskorúságából – ahogy Kant fogalmaz, és alkalmas-e a felelősségnek erre a szintjére eljutni. Úgy véljük katonáink, tisztjeink már számtalanszor bizonyították hősiességükkel érettségüket. Úgy tűnik, a jövőben sincs más lehetőség a professzionális katonaság előtt sem, hiszen a hatékonyság záloga a felelősség és a morális elkötelezettség a másik ember, a haza és önmagunk iránt.

47

Van-e a katonának választási lehetõsége

Birher Nándor

Van-e a katonának választási lehetõsége? A katonaságot propagálni hivatott amerikai filmek tekintélyes része arról a magányos hősről szól, aki a csapatáért, az igazságért (no és a szerelméért) szembeszáll nem csak az ellenséggel, hanem akár a saját feletteseivel is, azért mert tisztában van azzal, hogy amit ő tesz az a jó. A filmekben van egy erkölcsi csúcspont, amelyben kiderül, csak a hősünk tartja jónak a jót, a többiek a rosszat gondolják jónak. A jó és a rossz fogalma már egy négy éves gyermek előtt is többé- kevésbé egyértelmű. Az emberi természet mélyén – ha egyáltalán ezt a szót még leszabad írni – ott van a bizonyosság, amely döntéshelyzetekben eligazítja. A legegyszerűbb ember is tudja, érezi, hogy a jót tenni, a rosszat kerülni kell (bonum est faciendum et prosequendum, et malum vitandum43 STh, I-II, q. 94, a2, c.). Azonban gyakran, ahogy az ember nagykorúbb lesz (kanti értelemben is), egyre inkább menekül az igazságos döntés súlya elől. Ezért is teszi fel inkább a kérdést: „Quid est veritas?44” Az őszintén gondolkodók, a bölcsességet kutatók, tudják, nem kérdezhetnek az igazságról, jóságról anélkül, hogy annak ismerete ne lenne bennük. Akik azonban menekülni akarnak a felelősség súlya elől, úgy kérdeznek, mint Pilátus. A helytartó igazságtalan, rossz döntését úgy kívánja legitimálni, hogy magát az igazságot, a jóságot kérdőjelezi meg. A maradandó értékek helyett kritériumként a pillanatnyi érdekeket teszi meg. Tudjuk, mi lett ennek a rossz bírói ítéletnek a következménye. Vizsgáljuk meg tehát, mit is jelent az ember tetteiből fakadó jó fogalma? Hasznos a definiálás már csak azért is, mert a rossz fogalmát is ebből határozhatjuk meg, hiszen a rosszat privatio boni-ként szokás magyarázni. Ismernünk kell tehát a jó jelentését. A jó fogalmának definiálását rögtön azzal kell kezdenünk, hogy a jó elsősorban 43 A jót tenni és követni, a rosszat kerülni kell. 44 Mi az igazság?

49

Birher Nándor

nem definíció, hanem a mindennapi életünk része. Az egyik leggyakorlatiasabb jelenség. Amikor cselekszünk, szükségszerűen döntünk, mégpedig úgy, hogy a jót tegyük. Az ember minden döntésében valamilyen célt tart a szeme előtt, és ennek megfelelően választ. Első pillantásra tehát a céljának megfelelő döntés a jó döntés. Nagyon fontos ismételten hangsúlyoznunk, hogy a jó kérdése nem elsősorban elméleti, hanem gyakorlati kérdés, amelyet minden döntésünkben szükségszerűen tetten érünk. Még az is együtt él a jó kérdésével, aki a jó megismerhetőségét tagadja. Tudnunk kell, minden döntésünk a jóra irányul, még az a döntés is, ha megpróbálunk nem dönteni, elodázni a döntést, hiszen a halogatással vagy a meneküléssel egy remélt jó cél érdekében cselekszünk. A létező tehát a jóra irányul, egész életének tengelye ez. Tökéletesedni próbál a céljai felé. Az ember azonban kitüntetett helyzetben van. Szellemi léte folytán képes céljai meghatározására, azok felismerésére, és a célok felé való tudatos törekvésre. Ideje azonban lehatárolt. Az anyag törvényei a legmarkánsabban megtapasztalható határait jelentik. Az ember, miközben a végtelent tűzheti célul maga elé, állandóan a végessel szembesül. Ebben a kontextusban kell tehát a jót megértenie és megélnie. A jó értelmezése megkerülhetetlen. E nélkül nincs emberi cselekvés. Az ember lehatároltsága fokozottan jelenik meg a katona életében. A kiképzés, a fizikai megterhelés és a harc egyértelmű jele az emberi lét végességének. Ezt a végesség tudatot lehet ugyan kompenzálni erős gépekkel, fegyverekkel, hadirummal vagy nótával, a végleges választ azonban a tényekkel való szembenézés adhatja meg. Az ember döntéseiben megjelenő jó szükségszerűen egy értékrendet, erkölcsi rendet is feltételez. Ez az értékrend nem más mint a célok (igények) rendszere. Minden emberi választás hordoz magában valamit a jóból, hiszen különben senki sem választana, sokszor azonban ez a jó sokkal kevesebb annál, mint amennyit egy más döntés hordozhatna. A drog, a civilek lemészárlása is jó bizonyos szempontból – ezért élnek vele olyan sokan – azonban vannak ennél nagyobb javak mint például az egészség, a tiszta gondolkodás, vagy a humanizmus. Láthatjuk, a jó- nak fokozatai vannak. A fokozatok hierarchiáját az emberi természetben adott célok rendszere, az erkölcs adja. A jó tipológiája A jó- nak nem csak fokozatai, hanem különböző típusai, módozatai is vannak. Ezek az alapvető típusok azok, amelyek megélése a boldog életig, az emberi harmóniáig, az érett személyiségig vezet. De Finance felosztását követve a következőket állapíthatjuk meg: 50

Van-e a katonának választási lehetõsége

I. Léteznek a szubsztantív jók, amelyek bizonyos értelemben függetleníthetők az emberi törekvéstől, cselekvéstől, ilyenek: az élet: önmagában vett érték, a legalapvetőbb, amelynek a jelentőségére olyan határhelyzetekben döbbenünk rá, mint például a halálveszély, vagy betegség. Az élet értékei az egészség, a fizikai biztonság, az élet továbbadása. a játék: az önmagáért, az örömért való cselekvés minden formája ide tartozik. Az ember a játék közben felszabadultan, önmagán túllépve cselekszik, kiemelkedve korlátai közül, hétköznapjaiból. A játék az öntúllépés a végtelen felé. az esztétikum megtapasztalása: hasonlít a játékra az önmagáért való gyönyörködtetés vonatkozásában, annyi különbség mégis van, hogy a játéknál a játékos résztvevő, az esztétikai jó élvezeténél befogadó. Ide tartozik pl. a természeti, vagy a művészi szépség átélése. A szép az a legátfogóbb transzcendentálé, amely alkalmas az élet teljes átformálására. Ezért sugározza Rilke Apolló torzója is: „Du sollst dein Leben ändern45”. A szépség, a harmónia magában foglalja az igazságot és a jóságot is. a megismerés öröme: ide tartozik minden olyan jó, amelyben az alany meg akar ismerni valamit. Leginkább a kíváncsisággal lehetne ezt a vágyat leírni, amely bármire vonatkozhat a világ titkainak felfedezésétől a TV sorozat végének megismeréséig. Ezek a javak a háború idején csak nagyon korlátozottan jelennek meg. A harctér nem az élet, a játék, az esztétikum vagy a tudásszerzés tere. A katonákkal meg kell ismertetni ezeket az értékeket, tisztelniük kell az életet, szeretniük az önfeledt játékot (nem játékszenvedélyről van szó, hanem csapatjátékról), értékelni az esztétikumot és a megismerés kalandját. Ezeket az értékeket igyekeztek közvetíteni korábban a tiszti kaszinók is. A katonának érték ismerő embernek kell lennie, hogy az érték hiányos időszakokban is tisztában legyen azzal, miért is küzd. Nem elég egyszerűen a szakmai professzionalizmus, mert semmilyen bér nem ér annyit, hogy az egyén hűségesen kitartson. Ez a zsoldosok veszélye. Ha látják, hogy nagy a baj, vagy valaki többet ígér elfutnak vagy átállnak. Az igazi katona tisztában van vele, hogy a jót, az értéket szolgálja. II. A szubsztantív javak után a reflexív jó-t vizsgáljuk, ahol az emberi cselekvésnek kitűntetett szerepe van. Itt az egyén sokkal aktívabban vesz részt a jó elérésében, megélésében. Ez a személyes és közösségi alap ahhoz, hogy az egyén képes legyen a szubsztantív, alapvető javak megélésére. A reflexív javak a következők: A személy egysége, amely a belső békéhez vezet. Olyan állapothoz, amelyben a belső konfliktusok feloldásra kerülnek, a nyugalom, ami a személyt jellemzi. 45 Változtasd meg élted.

51

Birher Nándor

A belső béke megteremtése egyes keleti vallásokban szakrális jelentőséggel bír. A gyakorlati belátás: a személy azon állapota, amikor az értelmi belátásai és a cselekedetei összhangban vannak. Harmónia a tettek és a világszemlélet között. Sokszor tudjuk a jót, még sincs erőnk megtenni. Az érett gyakorlati belátás a jó belátását és annak gyakorlati megvalósítását jelenti. Az embernek képessé kell magát tenni, hogy ne csak önmagában teremtsen békét, hanem a külvilágban tegye is a jót. Barátság: a személyek közti kiegyensúlyozott kapcsolatokat jelenti, minden vonatkozásban. Akár férj és feleség, csoport és csoport, nemzet és nemzet között is legyen ez. Itt az emberi cselekvés egészen tudatosan a másik ember felé irányul. A perszonalizmus elsősorban ezt az értéket hangsúlyozza. Az emberi élet legmagasabb szintű szerveződéseiről van a barátságban szó, amelyet már csak egy valami haladhat meg, Az Istennel való kapcsolat: ez a viszony a jónak az eddig felsorolt típusait is magában foglalja. Itt az ember a teljes harmóniáig jut el, magát a végtelent, az öröklétet, barátságot, szeretetet tapasztalja meg az Istennel való személyes kapcsolatában. A katonának kiegyensúlyozott önmagát ismerő embernek kell lennie. Olyannak, akit a megaláztatás, a fizikai és pszichikai szenvedés sem tör meg, mert tisztában van személyes értékeivel. Ez az, ami a cselekedeteit irányítja, ez az ami a barátságot és a bajtársiasságot megalapozza. Ennek az önismeretnek lehet következménye a katona vallásos élete is. Nem szabad elfelednünk, hogy az itt felsorolt jók mind ténylegességet, tényeket jelentenek. Ezek nem csak elvek, gondolatok, hanem tettek, történések. Tudjuk, verum et falsum sunt in mente, bonum et malum sunt in rebus46. Ha az imént felsoroltakat csak gondolati játéknak tartjuk, fennáll a veszélye annak, hogy a jó fogalma messze eltávolodik a jó valóságától. A világ érzéketlenné válik. Gondoljuk csak el, mi történik, ha az idős emberek elpusztítását „jó halálnak”, az éhező emberek millióit „gazdasági nehézségnek”, a tömegmészárlást az „alsóbb rendű faj megsemmisítésének” nevezzük. A fogalmasításnál eltompul a jó ténylegessége, gyakorlatiassága. Sosem szabad elfelednünk, hogy a jót és a rosszat a „bőrünkön” kell érezni, vállalva ennek a teljes terhét is. Nem szabad elfelejteni: az egészség jó, a betegség rossz, az élet jó a halál rossz. Mindez tény. A jó kutatása, az erkölcstan a legelvontabb filozófust is át kell, hogy vezesse a gyakorlatok, a hétköznapok, az élet világába. 46 Az igaz és a hamis fogalmai az elmében a jó és rossz fogalmai a dolgokban vannak.

52

Van-e a katonának választási lehetõsége

Különbség jó és rossz között A jó és rossz objektív felismerésének kérdése már tovább vezet bennünket. Ahhoz, hogy objektív, az egyéni érdeken túlmutató erkölcsi értékeket felfedezzük és megértsük, növekednünk, tanulnunk kell, mégpedig a szerint a természet szerint, amely az ember sajátja. Nem véletlenül mondja a köznyelv az emberséget megtagadó emberről azt, hogy „állati módon él”. Az ember azonban természeténél fogva több mint az állat. A többlet nem más, mint a jónak és a rossznak az objektív felismerése, és a felismerés szerinti szabad cselekvés lehetősége. Sajátosan ellentmondásos napjaink emberképe, egyrészről igyekeznek tudományosan igazolni, az ember és az állat között nincs minőségi különbség, másrészről viszont az embert olyan önmegvalósításra szólítják fel, amilyenre csak Isten képes. Az embernek, mint egyedül céltudatos földi létezőnek a feladata tehát a jó felismerése és megvalósítása, illetve a javak megfelelő rangsorolása és a rangsorból az adott szekvenciában a leghelyesebb (a természetének és céljainak legmegfelelőbb) választása. A feladat összetett, mindenkinek megvan azonban a lehetősége arra, hogy szabadon dönthessen. Az út a kell- től, az emberi személy teljességéig vezet. Megállapítottuk, minden személynek döntenie kell. Az egyéni feladat az, hogy a választástól az út az emberi természet legteljesebb kibontakoztatásáig vezessen mindenkiben. Választhatja valaki a rövid távú élvezeteket mint az alkohol, drog, szex, a személyisége azonban egyre sekélyesebbé válik. Választhat valaki küzdelmes utat, a tanuláson, munkán, lemondáson, küzdelmen keresztül, az ő személyisége fejlődni fog, egészen a belső elégedettségig, önmagával és a világgal való harmóniáig. Sajátosan ilyen elkötelezett világ a katonáé. A szolgálat számos lemondáson keresztül vezet. Nagy hiba, ha a társadalom nem ismeri fel ennek a lemondásnak a súlyát és fontosságát, és nem hajlandó megfelelően premizálni azt. Világos, hogy az összes jót nem birtokolhatja egy személy. Mindenki csak egy életet él. A jó teljességének megtapasztalása, a tökéletesség elérése ebben a világban lehetetlen. Amit tehetünk, hogy a tökéletesség egyre nagyobb fokára törekszünk beérve ennyivel, vagy a hitben pótolva a hiányt. A jó megismerésének alapelemei Ahhoz, hogy az ember az objektív jót egyre teljesebben felismerhesse, a következőket kell szem előtt tartania: 1. Az embernek szüksége van célokra, amelyek harmóniában vannak egymással, és egy életcélt tükröznek. 53

Birher Nándor

Ismerjük azokat az embereket, főleg a mai fiatalok között, akiknek nincs életcéljuk. Akik nem tudnak az esti drognál vagy bulinál tovább gondolni. Tudjuk azt is, milyen kevés jut nekik a jóból, mennyire értelmetlen és általában rövid az életük. Olyan, mint a füst. Ezért is lehet nagyon nehéz a toborzás feladata. Kötelezettséget – különösen viszonylag alacsony bérezésért -. Kevesen akarnak vállalni. Korunk véglegesen emotiv, érzelmekre ható lett. A toborzásnak is az érzelmeken keresztül kell történnie. A kiképzés végéig, ill. az életpálya végéig azonban az érzelmek nem tartanak ki. Szükség van a világos tudatra, az elszántságra és a kitartásra is. Tisztában vagyunk azzal is, mennyire nehéz tud lenni egy céltudatos ember élete. Mégis számára mindig ott a remény, hogy van jövő. Amíg az ember követi életcélját, tartalmasan él. Tudja, miért mond le sok minden másról. Két lehetőség van tehát az életben, vagy tenni egy keveset lemondva sok mindenről, vagy mindent akarva - nem tenni semmit. Ha nem merünk a céljaink érdekében a sok egyéb lehetőségről lemondani, úgy járunk, mint aki egy életen át spórolta a pénzt, és a végén nem vett semmit. Az embernek fel kell ismernie a célját, és követnie kell azt. 2. Nem szabad az egyén által választott jót előítéletesen értékelni. Nem szabad a választott célt egyedül üdvözítővé tenni. Tisztában kell lenni azzal, hogy a világban végtelen számú lehetőség áll nyitva az ember előtt. Mindenki választhat a sokféle jó közül, és mindegyik választás tiszteletre méltó, amennyiben valóban jó, az emberi természetnek megfelelő. Nyitottnak kell lenni, tehát a jó minden fajtája előtt, nem szabad egyiket sem a másik rovására hangsúlyozni. Tudnunk kell azonban azt is, hogy a rossz nem magának a rossznak a választását jelenti, hanem az adott helyzetben a kevésbé jó választását a nagyobb jó helyett. Jó, ha az ellenséget megsemmisítem. Jobb azonban, ha ezt úgy teszem, hogy közben a civilek, a természeti értékek sértetlenek maradjanak. A jó több úton is megvalósítható, nem szabad csak egyhez ragaszkodni. Meg kell próbálni a legjobbat megtalálni. 3. Nem szabad a másik személyt előítéletesen értékelni. Amikor a másik emberről és az ő értékrendjéről (az általa választott célról) beszélünk nem szabad előítéletesnek lennünk. Minden személy ugyanolyan fontos és értékes. Mindenkit ugyanazzal a mércével kell megítélni, hiszen ugyanúgy jogosult választani, mint a másik ember. A 2. és 3. pontok összefüggnek, mivel sem az egyént, sem az általa választott jót nem szabad előítélettel kezelni. Addig nem ismerhetjük meg a jót, amíg nem tudjuk a másik ember értékeit és magát a másik embert igazságosan megítélni, a miénktől 54

Van-e a katonának választási lehetõsége

eltérő, de mégis helyes döntéseit elfogadni. A katonának tudnia kell: az ember abszolút érték. Minden ezzel ellentétes állítás hamis. A katona feladata ennek az értéknek a védelme akár úgy is, hogy az ellenséget fizikailag megsemmisíti. Ez a kijelentés azonban kizárólag az ellenségre vonatkozhat. A védekezésre képtelen emberre, a sebesültre, a civilekre, a hadifoglyokra nem. 4. Nem szabad a jót csak rövidtávon értékelni. Nem elégséges csak a pillanatnyi, vagy a közeli jövőt érintő jót vizsgálni. Szélesebb perspektívában kell gondolkodni, amely az egész emberi életet átfogja. A jó nem csak pillanatnyi örömet jelent, mint a rühesnek a vakaródzás, hanem az egész életet betöltő célt, állapotot. A katonai döntéseket a pillanatnyi érdekeken felül meg kell, hogy határozzák a távolabbi, akár a béke idején várható érdekek is. Elképzelhető olyan helyzet, hogy atomfegyverrel, vagy biológiai fegyverrel meg lehet nyerni egy csatát vagy háborút, ám ezt követően megszűnnének az életfeltételek. 5. A célokat állandóan felülvizsgálni szükséges, és a megvalósításuk során egyre tökéletesebb megoldásokra kell törekedni. Nem lehet a célokhoz kíméletlenül, görcsösen ragaszkodni anélkül, hogy a fanatizmus hibájába ne esnénk. A cél nem szentesítheti az eszközöket, de a helyes cél könnyebben elérhető, ha bölcsen, az adottságoknak megfelelve járjuk az oda vezető utat. Az embernek időbeliségénél fogva újra és újra meg kell határoznia helyét a világban, és ebből a pozícióból kell a jóhoz vezető legmegfelelőbb utat választania. Mindez vonatkozik a hadviselés rugalmasságára is. 6. A megfelelő eszközöket kell választani. A cél eléréséhez nem elég a jó szándék, megfelelő eszközöket, utakat is kell találni. Mint ahogy már az előző pontban említettük a cél érdekében nem lehet bármi áron haladni, bármit megtenni. Olyan eszközt kell választani, amely nem sérti az alapvető jót. A saját érdek nem lehet az egyetlen és legfőbb érdek. Figyelemmel kell lenni másokra is, ezért a céljaink elérésének eszközeit is ennek megfelelően kell választani. A fegyveres konfliktusokat lehetőség szerint el kell kerülni, a pusztítást a szükséges minimálisra csökkenteni. 7. Nem szabad az alapvető jót sérteni. Semmi esetre sem szabad egyes jónak tűnő cselekedeteket végrehajtani, ha azok az alapvető jót sértik. Nem lehet valakit azért megölni, hogy orvosi kísérletek során belőle készítsenek gyógyszert sok ember számára. Vannak olyan alapvető javak, amelyeket semmi esetben sem lehet sérteni. Nem lehet embert ölni megfelelő legitimáció (ok) nélkül. 55

Birher Nándor

8. A közösség javát kell szolgálni. Az ember céljait sosem magányos farkasként, hanem közösségben valósítja meg. Nagyon fontos tehát, hogy a közjót állandóan szem előtt tartva cselekedjék mindenki, hiszen az egyén a faj nélkül önmagában értelmezhetetlen és tehetetlen. A katona a közösséget védi. Ez a hivatása, ezért tisztában kell lennie a közösség természetével és érdekeivel. 9. A lelkiismeretet kell követni. A lelkiismeret követése nem azonos a hamis önigazolással. A lelkiismeretet fejleszteni kell. A fejlett lelkiismeretre való hallgatás a jó felfedezése lehet. Természetesen így sem zárhatjuk ki a tévedés lehetőségét, mégis azt kell mondanunk, hogy a lelkiismeret a jó iránytűje. 10. Nem szabad a látszat jót választani. Nem szabad a ma divatos látszatokat választani az igazi jó helyett, akkor sem, ha azok könnyű örömeket ígérnek. A virtuális valóság örömei túl sekélyesek ahhoz, hogy az életet kitöltsék. Ki választaná azt az életet, amelyben csak az agyát ingerelnék kellemes ingerekkel, miközben lekötve fekszik egy kórházi ágyon, egy életen keresztül? Az ember szabadságából fakadó jó sokkal többet ér, mint a gyönyörök, testi élvezetérzetek. Az imént felsorolt tíz elv a természettörvényből, a józanészből ered, csak ezek együttes megtartása mellett juthat el az ember a jó megvalósításáig, az egységes érett személyiség megteremtéséig. A jó típusainak, az alapelveinek ismerete azért fontos, mert ezeken keresztül lehet az érett személyiséghez eljutnunk. A fő cél az életben minden ember számára ennek a személyiségnek a kialakítása. Abszurd dolog lenne, az érett, harmonikus személyiségnél a pillanatnyi rész jókat, mint például az alkohol által okozott öröm, a siker, a pénz, fontosabbnak tartanunk. A harmonikus személyiség és a személyiség java Mit jelent a katona harmonikus személyisége? Homérosznál a teljes értékű személy bátor hős volt, aki ravaszsága segítségével mindig diadalt aratott. Nagyvonalú a baráttal és megtorló az ellenséggel. Arisztotelész a harcias hős helyére a művelt filozófust helyezte, aki az élet értékeit kutatta. Nietzsche kritizálja is ezért Arisztotelészt ill. Szókratészt. Szerinte vissza kellene térni a „szőke bestia”, az életet igenlő és harcoló 56

Van-e a katonának választási lehetõsége

ember ideájához. Részben ebből született a II. Világháború. Úgy tűnik, a mai hadviselés egyre jobban érti, a harcosnak egyúttal szakmájában jártas, professzionális szakembernek kell lennie. Elég-e a szakmai profizmus? Az ember és különösen a katona élete nem zavartalan. A konfliktus mindennapos jelenség, mivel a szív nyugalmát mindig megzavarja valami. Ez a valami legvégül nem más mint a halál, amelyet minden pillanatban tetten érhetünk, mivel ez gyengít, öregít bennünket. Az ember szükségszerűen szembe találja magát a teljes megsemmisüléssel. Az eltűnéssel. A katonának ezt a tényt hivatalból kell tudatosítania magában. A konfliktus forrása tehát, hogy az idő előrehaladtával az ember egyre szélesebb horizontokat lát, egyre nagyobb elvárásai vannak, miközben a test korlátai és végül a halál egyre inkább leszűkíti a lehetőségeit. Az ember csak akkor lehet szabad, ha elfogadja a lehatároltságát, ha belátja: nem tehet meg mindent. Ez az első lépés a teljes emberség felé. Az ember a végtelent kívánja és mégis a semmiben, a jelentéktelenségben való eltűnés fenyegeti. Ennek egyik szimbóluma a harctér, ahol a szétszakadt testrészek között csak nehezen lehet megtalálni a dögcédulát, vagy egyszerűen hétköznapi esetben a kórházi ágy, ahol az egyénből egy szám, egy lázgörbe lesz, végül csak egy kihűlt test. A konfliktus feloldására az ember a halhatatlanság szimbólumait teremti meg önmaga számára. Ezeket a szimbólumokat nagy tisztelettel kezeli, mintegy az énje meghosszabbításának tartja őket. A halhatatlanságot fejezi ki a hatalom akarása, a pénz, a természet felett való uralom, a technika, a fegyverében való végtelen bizalom, egy csoporthoz való tartozás… Az ember mindent megtesz annak érdekében, hogy a szimbólumai integritását megőrizze. Például, a hatalomért öl, tagadja az egyenlőséget, bűnbakokat teremt…stb. Ezek a szimbólumok quasi vallási jelenségek. Ezeknek a görcsös tiszteletét hívjuk bálványimádásnak. Világos, hogy a bálványimádás nem oldja fel az ember legalapvetőbb konfliktusát, nem vezet el a harmonikus személyiséghez. Az ember a bálványain keresztül szeretne az lenni, ami nem, azaz szeretne mindenhatóvá és halhatatlanná válni. Tény azonban, hogy az ember sorsa nem a saját kezében van. Az élet tehát értelmezhetetlen az elmúlás nélkül, márpedig a tudatos ember élni akar, ezért mindent megtesz az elmúlás elkerülésére. Ma a látszatok korában újra előkerült a régi epikuroszi elv, ne félj a haláltól, úgy sem érzed majd, az úgy is csak látszat. Ez az elv, bárhogy is hirdetik, maga is látszat. A társadalomban még soha ennyire nem várták el az egyéntől, hogy távol legyen a haláltól, hogy fiatal legyen, ne legyenek ráncai, a sminkje takarja el a 57

Birher Nándor

kor foltjait. Bár illetlenség kimondani, de még sosem félt az ember annyira a haláltól mint ma. Katonák előtt gyakran illetlenségnek tűnik a halál említése. Ez nagyon veszélyes jelenség, mivel a szorongás kompenzálásának módjai kiszámíthatatlanok és embertelenek lehetnek. A jó, az erkölcs esetében a kérdést nem episztemológiai, hanem gyakorlati szinten kell megválaszolni. Az ember feladata, hogy magába fordulva megvizsgálja, igazak-e rá az imént elmondottak. Az élete pótcselekvések halmaza, bálványimádás, vagy egy abszolút cél felé való tudatos törekvés. Megfontolandó, mi ér többet a pillanatnyi öröm, vagy a belső béke. A gondolkodást tett követi, a bálványokon való túllépés, a megtérés, az önmeghaladás. Túl kell lépni önmagunkon, hogy önmagunk lehessünk. Ez a második lépés a teljes ember felé. Aki csak saját magára gondol, és nem hoz áldozatot, nem jó ember. A katonának meg kell vizsgálnia, csak a zsoldért katona-e? Tudná-e vállalni a harcot, az áldozatot? Van-e valamilyen érték, ami miatt harcol? Itt jelentkezik a nagy konfliktus a túllépő és a túllépett én között. Ne felejtsük azonban el, hogy a túllépett én a halandó. A túllépő én, amely nyitott a másik ember, a társadalom iránt „tovább él” a másik ember, a társadalom viszont-szeretetében, tanították még a marxisták is. Mindez még mindig nem elég. A konfliktust nem oldja fel igazán, hogy a társadalom emlékezni fog az egyénre, mondjuk egy utcanév formájában. Az egyén többre vágyik. A személyes halhatatlanságra. Ennek eléréséhez egészen fel kell adnia önmagát, és hinnie kell. Ez a harmadik lépés a teljes ember felé. A hívő ember túllép önmagán, egyúttal teljesen és feltétel nélkül átadja magát a hite tárgyának. Mindezt azzal az ősbizalommal teszi, amit hitnek nevezünk, és ami erősebb a tudásnál is. A hívő ember úton van, minden nap megküzd ösztöneivel és hamis vágyaival, majd szabad akaratából, újra és újra legyőzve önmagát rábízza magát teljesen a Teremtőre. Ennek a hitnek sosem szabad fanatikussá válnia. Mindig szabályok szerint meghatározott, a másik embert szem előtt tartó hitnek kell lennie. A katona így találhatja meg önmagát, és lehet még a legkegyetlenebb helyzetben is hős, vagy egyszerűen csak ember.

58

„A cselekvõ embernek soha nincs lelkiismerete”

Birher Nándor

„A cselekvõ embernek soha nincs lelkiismerete” Goethe szavait Theodor Lessing idézi „Az emberiség története” című írásában. Szerinte az ember a „bolond és bestia” keveréke. Legalábbis ez olvasható ki az emberiség történetéből. Ez a folyamat ugyanis nem más, mint a véres háborúk története. Kérdés, igaz-e ez a felvetés. Egyértelmű, ahogy nőtt az ember technikai ismerete, úgy vált egyre hatékonyabbá a pusztításban. Az ABC fegyverekkel mindenhatókká váltunk a saját világunkban. A negatív mindenhatóságunk lényege a teljes önpusztítás lehetősége. Amennyiben ezt az önpusztítást minél később akarjuk véghezvinni (hiszen a kérdés nem az, hogy meg tudjuk-e tenni, hanem az, mikor fogjuk megcsinálni?), úgy a szokásosnál jobban oda kell figyelnünk nemrég szerzett képességünk használatára. A katonának új feladatai vannak. (Fenntartva azt, hogy a régi feladatok is megmaradtak). Az új feladatok arra vonatkoznak, hogy felismerje a tényeket. Egyértelmű, a katonának csak a legszélsőségesebb helyzetekben van joga, vagy pontosabban erkölcsi alapja megkérdőjelezni az aktuális politikai döntéseket. Az azonban igenis joga és kötelessége, hogy tisztában legyen az általa használt fegyverek tényleges hatásaival. Joga lett volna tudni már az első világháborúban is a bakának, hogy a mustárgázt visszafele is fújhatja a szél. Joga lett volna tudni a Szovjetunióban az atomkísérletekhez kivezényelt katonáknak, hogy hamarosan meg fognak halni. És ma is, jogában áll a katonáknak tudni, hogy ha tömegpusztító fegyvereket alkalmaznak, az a saját és családjuk egzisztenciáját is veszélyezteti. Egyértelmű, hogy a civileknek itt nagy szerepük van, különböző egyesületeiken, szervezeteiken keresztül. Azonban a katona is „civil” egy bizonyos értelemben. Az ő és hozzátartozói érdeke is kockán forog. Ahhoz, hogy megfelelő színvonalú teljesítményt várjunk el katonáinktól, megfelelően magasra kell helyezni bennük a felelősségtudat mércéjét. Igazán

59

Birher Nándor

felelősségteljesek úgy tudnak lenni, ha tisztában vannak az igazsággal47. A mítoszok és ellenségképek szétverése után megpillanthatják azt, ami igaz48. Ez lehet mégiscsak a cselekvő ember lelkiismeretének az alapja. Soha nem volt még olyan fontos, mint ma, hogy a katonáink rendelkezzenek az imént vázolt éleslátással, továbbá tisztában legyenek az értékekkel. Tisztában kell lenniük azzal, hogy az elsődleges politikai érték a béke, amelynek az ellentéte a háború, mint racionális gondolkodással. Ezzel a racionalitással kell elsődlegesen rendelkeznie a professzionális hadseregnek. Si vis pacem para bellum A háborúra való készület célja, hogy megakadályozza a háborút – tartja a római mondás. Nem engedheti meg magának egyetlen állam sem, hogy feltűnő katonai gyengesége legyen háborús konfliktus alapja. A nemzet védelme kötelesség, mivel az erős védelem megakadályozza az agressziót. Az arányos katonaság a béke ügyét szolgálja. Igaz ez a kijelentés akkor is, ha nemzetek feletti szervezetek, katonai tömörülések is garantálják szerződésekkel a békét. A nemzeti szuverenitás – ahogy a történelem bizonyítja – végső soron mindig csak saját erőből őrizhető meg. A háborúra való készület lehet aránytalan is. Olyan, amely már ténylegesen nem a védelmet, az elrettentést célozza, hanem az agresszióra készül. A tömegpusztító fegyverek megjelenés után mindez új hangsúlyt kap. Ennek a kezdeti állapota volt a hidegháború. A gazdasági élet jelentős tényezője volt a fegyverkezés. A hadiipar hatalmas összegeket emésztett fel, amihez megvolt a szükséges ellenségkép is. A hidegháború által létrehozott helyzet is hozzájárult ahhoz, hogy a hidegháborúskor felszámolta önmagát, a Szovjet „ellenség” feladta. Az új ellenség a terrorizmus szimbolikus és virtuális. Alkalmas arra, hogy a hadiipart és a kapcsolódó költségvetést megfelelő szinten tartsa. Ráadásul nem lehet tudni, mikor kezdődött a terrorizmus elleni harc, nem lehet sejteni sem a végét, és nem lehet meghatározni a harci cselekmények eredményeit sem. Megkezdődött tehát az „állandó háború” kora49. Látva a világgazdasági potenciáljának átrendeződését aggályos, hogy visszatér az élet az eddig elmaradottnak hitt gazdaságokba is. Ez nagyon is 47 Az igazság alatt itt nem a filozófiai értelemben vett általános igazságot értjük, hanem az egyszerű tényekből kiolvasható tény-igazságot 48 Foucault, M., In Verteidigung der Gesellschaft, Nördlingen 1999. 49 A helyzet jelen leírását Pauwels, J., Il mito della guerra bona, Roma 2003, adja.

60

„A cselekvõ embernek soha nincs lelkiismerete”

konkréttá tudja formálni a konfliktust. Ekkor már nem elvont és láthatatlan ellenség ellen kell küzdeni. Egy globális háború különleges veszélyeket rejt magában, ugyanis a háború nélkülöz minden korábbi racionalitást. A háború öntörvényű. Nem lehet jogról, igazságról, erkölcsről beszélni. Legfeljebb kivételként. A fő szabály a pusztítás szabálya. Ez a háború nem lehet már „igazságos háború”, mert nem felel meg az arányosság „proporcionalitás” kritériumainak. Az okozott kár feltétlenül nagyobb lesz, mint az elérhető eredmény. A kár ugyanis a kollektív pusztulás. A történelem azt igazolja, egyre nagyobb pusztításra vagyunk képesek. Hiába a növekvő polgári humanizmusunk, a múlt században kétszer is hagytuk, hogy Kronosz felfalja gyermekeit. Igaz, a politikát nem a katonák csinálják. Az ő feladatuk a védelem. Éppen ezért a politika szemszögéből a jó katona a nem gondolkodó katona. Lehet ezt vállalni? Aggasztó, hogy globalizálódó világunkban a gazdasági érdekek szinte minden befolyást megszereznek. Maguk alá gyűrnek politikai pártokat, államokat, szociális rendszereket. Az emberek örömmel partnerek a termelésfogyasztás sziszifuszi feladatában. Nem lehet azonban olyan gazdasági érdek, amely megér akár csak egy emberéletet is. A gazdaságnak kell az embert szolgálnia, nem fordítva. Az állammal, nemzettel más a helyzet. Ott kölcsönös az egymásra utaltság. A gazdaság (ipar) csak munkaadó. És mint ilyen feltétlenül köteles tisztelni az emberi méltóságot. A szemérmetlen gazdasági törekvéseket meg kell fékezniük az egyes államoknak. Vissza kell szerezniük nemzeti öntudatukat, hogy képesek legyenek az önvédelemre. Különben hiába várnak külső segítséget. Melyik az a katona, aki hűségesen küzdene, mondjuk az IBM vagy a Coca-cola nagyobb nyereségéért? Talán csak egy zsoldos. Nem szabad, hogy megfosszák a katonákat az értéktudattól. Attól, hogy igaz célt kell védelmezniük. A haza –terhelt szóval – élet-tér, a személyes élet tere. Nem birodalom, egyszerűen otthon. Ezt az otthont kell megvédeni. A katonának ismernie kell tehát az értéket. Ismernie kell az igazságot, azt, hogy ki is a másik ember, ki az ellenség és miért lett ellenség. Ha ezeket tudjuk talán ismét egy lépést hátrálunk a mindent elpusztító háborútól. Értékek Vincze Lajos professzor kiváló meglátása szerint az axiológia (értékelmélet) lehet az a vezérelv, amely mentén a katonáink megtanulnak felelősen gondolkodni. 61

Birher Nándor

Tisztában van vele a szerző, attól, azzal, hogy a magyar katona ismeri az értékeket még kevés oldódott meg a globális problémából. Mindez azonban nem lehet elégséges ok ahhoz, hogy ne is foglalkozzunk a kérdéssel, már csak azért sem, mert az axiológiának olyan nemzetközi hírű – méltatlanul elfeledett - művelői voltak hazánkban, mint Bőhm Károly, Pauler Ákos vagy Zalai Béla. Az axiológia az értékek bináris rendszeréből (jó/rossz…) illetve strukturált hierarchikus rendszeréből (érték dimenziók) indul ki (vitális, erkölcsi, politikai… értékek). Az értéketikában a világ történések folyamata. Ebben a folyamatban ragadhatók meg a tények, amelyeket konkrét valóságukban lehet minősíteni (pl.: jó/rossz). Az érték tehát a tények (történések) folyamatában alakul ki. (Termelő-fogyasztó) Az értékek minden ember számára adott valóságot jelentenek. Mindenki értékeli a világát. Tudnunk kell azonban azt is, hogy az értékek nem a van, hanem a kell világához tartoznak. Nem a „sein”, hanem a „sollen” jellemzi őket. Izgalmas Schütz azon kijelentése, amely szerint „az értékrend tudományos kutatása még meglehetősen a kezdetén van50”. Ritkán tudatosul ugyanis, hogy az értékek hierarchiájának a kidolgozása, az értékek rendjében való gondolkodás a századunk bölcselkedésének a terméke. Általánosságban megállapítható, hogy az értékek polarizáltak. A pozitív értékek mellett állnak a negatív értékek, azaz az értéktelenség. Az igaz mellett az igazságtalan, a jó mellett a rossz, a szép mellett a csúnya. Minden ember amennyiben megismer, ezen értékek mentén ismer meg, és a kijelentést igaznak vagy hamisnak, a tettet jónak vagy rossznak, a dolgokat szépnek vagy csúnyának ítéli. Ezek az értékek általában. Az értékek polaritása (binaritása) alapvető adottság. Azonban a két pólus között lehetnek átmenetek az egyes konkrét esetekben. Ezek a tárgyiasult értékek. A legfőbb értékek szellemiek, változatlanok, időn és téren túliak. Minden ember mindenkor használja ezeket az értelem használatával együtt. Ezek az értékek a logikaiak (igaz), erkölcsiek (jó), esztétikaiak (szép) és vallásiak (lét, egy). Az általában vett értékek meghaladják a teret, nincsenek helyhez kötve, idő fölöttiek, azaz nincsenek kitéve az idő változásainak, továbbá érvényesek, azaz nem metafizikai létük van, hanem érvényük, állásfoglalásra szólítva az embert. Ezek az értékek a maguk általánosságában köteleznek. Ezekből az értékekből valósítanak meg valamennyit a világ konkrét dolgai. A 50 Im, 385-386.

62

„A cselekvõ embernek soha nincs lelkiismerete”

világ dolgaiban tükröződik az értékek hierarchiája. Meg kell jegyeznünk, hogy az értékek azonban függetlenek is a dolgoktól. Ha a világ legszebb festményei el is égnének, a szép akkor is megmaradna. Az értékek önmagukban is adottak. Ezen értékek vizsgálata azonban elsősorban a filozófia területe. Nem így van ez a létezőkben megtestesülő értékek elemzésével. Ezeket az értékeket már a minőségügynek is vizsgálnia kell. Minden létező amennyiben létezik, jó. Ennek a jóságnak (létnek) viszont fokozatai vannak. A jóságot vágyja mindenki, Arisztotelész szavával: bonum est quod omnia appetunt. Az ember elméje alkalmas arra, hogy felismerje az értékeket, megkülönböztesse a konkrét rosszat a konkrét jótól. Természetesen ez a tevékenység sosem zajlik olyan abszolút bizonyossággal, mint az általános értelemben vett jó vágyása, és az általános értelemben vett rossz kerülésének kívánása. Mégis, ezt a konkrét distinkciót ez az általános elv vezérli. Pontosan ez különbözteti meg az „ízlést” az értéktől „common value”-től rossz. A tanulás viszont nem egyszerűen magányos folyamat, hanem egy adott szociokulturális környezetben zajlik. Ezért kell az embereket megtanítani a helyes fogyasztásra. A magyar történelemben ennek klasszikus példája a reformkorban alkalmazott módszer, amely megtanította: magyar terméket kell fogyasztani, mert hosszú távon az a jó a fogyasztó számára. Az érték tanulható. A tanulás nem csak az értelmi, hanem az érzelmi és az akarati elfogadást is jelenti. Ezt használja ki gyakran a marketing. A gyenge akaratú és labilis érzelmi hátterű embereket viszonylag könnyű rábírni arra, hogy akár a józanész ellenében cselekedve is fogyasszák a látszólagos „jó” terméket. Az értékválasztás tehát a teljes személyt érinti51. A minőségre való nevelés ennek fényében az egész személy formálását kell, hogy megcélozza. Az értékítéletek nem bizonyíthatóak, mivel nem csak értelmi jelenségek, hanem az egész személyiséget érintik. Az értékek egy bizonyos kultúrában nyilvánulnak meg. Másrészt viszont az értékek, és az értékrend nem teljesen relatív, személyfüggő. Ezért lehetséges az értéktudomány, amely az értékek objektív tartalmát kutatja, továbbá ezért lehetséges a minőségügy, amely az egyének közösségének értékeit kívánja kielégíteni. Mindez azért lehetséges, mert az értékítéletek is igazolhatók, az igazolás módja viszont nem a bizonyítás, hanem a megmutatás52. Ilyen „megmutatás” lehet a jó termékek piaci sikere.

51 Schütz, A bölcselet elemei, 397. 52 Im, 397.

63

Birher Nándor

Az érték végső soron „elénk áll”, felszólít, nem létezik, hanem kötelez53. R. M. Rilke Archaikus Apolló torzó54 című versének utolsó sora foglalja ezt össze legszebben: „Du sollst Dein Leben ändern55”. A szépség, a jóság felszólítanak arra, hogy a személyes életünk is szebb, jobb legyen. Az érték és a személy elválaszthatatlan. Ugyanúgy, ahogy a személy és a társadalom is elválaszthatatlanok egymástól. Az embernek feladata felismerni, és megvalósítani az értékeket, mert ebben a tevékenységében önmagát ismeri fel és valósítja meg. Ezt a felfogást 1998-ban hangsúlyozza Dahlgaard, mikor az értékek felismerésének új reneszánszát sürgeti56. Megállapítja, hogy az értékek újabb és újabb szintjére kellene az embereknek eljutnia. Itt kell megjegyeznünk, hogy ezt az igényt a német történetfilozófusok is megfogalmazzák, mikor megállapítják: az ember eljutott a technológiák (minősége) által a bunkótól az atombombáig, de az emberségében semmit sem fejlődött. A technológiák megfelelő használata érdekében fontos lenne a személyek minőségre való nevelése. Arra, hogy meg tudják különböztetni a konkrét jót a konkrét rossztól, az életet a pusztulástól. Ez feladata a makro-minőségügynek is. Dahlgaard az emberi igények „hármasságát” írja le. Szerinte újra fel kellene fedezni, hogy nem az ember van a termelésért, hanem a termelés az emberért. A minőség nem csak a termék látszólagos minőségét kell, hogy jelentse, hanem az élet minőségét is. Egy példával: nincs olyan jó termék, amely miatt megérné radioaktívvá tenni a földet. Nézzük tehát az 1. számú táblázatban, melyek azok az értékek, igények, amelyek elsajátítása az ember feladata. Fizikai/biológiai igények Élelem Víz Levegő Lakás Ruha Biztonság Fajfenntartás (sex)

Mentális igények Összetartozás Barátság Elismerés Státus Önazonosság Teljesítmény Kreativitás Fejlődés Önmegvalósítás

Lelki igények/örök értékek Alázat Igazságosság Tisztesség Lojalitás, kitartás Integritás Jóság Altruizmus Tisztelet Hűség

1. táblázat 53 Természetesen ez a kötelezés nem konstitutív eleme, sokkal inkább tulajdonsága az értéknek. 54 „…denn da ist keine Stelle , die dich nicht sieht. Du misst dein Leben ändern.” Archaischer Torso Apollos, in Reiner Maria Rilke Werke, Frankfurt am Main 1984, Band I.,313. 55 Változtasd meg élted. 56 J.J. Dahlgaard et alii, Core value deployment: The need for a new renaissance, in Total Quality Manegement, Vol 9, 1998, 45-50.

64

„A cselekvõ embernek soha nincs lelkiismerete”

Az itt felsorolt értékek kiteljesülése egy jobb, hatékonyabb és emberibb termelési rendhez vezethetne. Ugyanígy, egy jobb államot is teremthetne. Japánban felismerték ezeknek az értékeknek a szükségességét – állítja Dahlgaard. Ennek következtében a termékek minőségét is nagymértékben sikerült javítani. Ezek az értékek alapjai lehetnek az igazságos béke megőrzésének is. Ezeket az értékeket szem előtt tartva elkerülhetők a háborús konfliktusok. Ha a gazdaságban világossá válik az érték jelentősége, miért ne válhatna világossá a katonaságban is? S. M. P. Dahlgaard tanulmányában57 a Biblia társadalmainak elemzésén keresztül mutatja be, hogy az emberi igények és értékek hogyan teremtenek új, jobb társadalmakat. Az értékek változása új társadalmak létrejöttét eredményezi. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy melyek a társadalom tagjainak igényei, mik azok, amiket értékesnek tartanak az emberek. Az új értékek új társadalmakat eredményeznek. Ha ezek pozitív értékek, az új társadalom is pozitív lesz, ha a választott értékek negatív (embertelen) értékek, az új társadalom is értéktelen (embertelen) lesz, továbbá a társadalom elvárásai meghatározzák az üzleti kiválóságot is. Összefoglalva: a minőség kérdése, a minőségügy kulcsfontosságú a társadalom autopoiezisében. A téma fontosságát jelzi az a személytelenedő társadalom, amelyben élünk, és amelynek alapjainál a világháborúk borzalmai álnak. Inkább csak metafora, de mégis nagyon érdekes, hogy a minőségügy kibontakozása és a társadalmi folyamatok mennyire szorosan követik egymást. Az embertelen futószalag-termelés minősége, majd a háború pusztítása. A statisztikai minőség-ellenőrzés, az expanzív termelés, a jóléti társadalmak kialakulása, és a fogyasztóorientált gondolkodásmód megjelenése. Napjainkra az illúziók nélküli világ társadalmai, és a személyt újra felfedezni akaró minőségszemlélet. A kiüresedő világot Gabriel Marcel a következőképpen jellemzi: „Igen ez olyan világ, ahol az embert már csupán mint funkciók csomópontját kezelik (funkciónyalábként): megkülönböztetnek tehát életfunkciókat, pszichológiai funkciókat, amelyeknek helyzete egyébként eléggé bizonytalan, minthogy az életfunkciók és a társadalmi funkciók között helyezkednek el. A tulajdonképpeni társadalmi funkciónál semmi sem szörnyűbb nekem, mert ez az ember, az emberi létező lefokozása; itt valóban a létezőre és a méltóságára kell helyezni a hangsúlyt.58” 57 S. M. P.Dahlgaard, et alii, Core values: The precondition for buisness excellence, in Total Quality Manegement, (1998) 51-55. 58

Szabó F., Marcel önmagáról, Róma 1988 70.

65

Birher Nándor

Nem szabad az embert egyszerű termelő-fogyasztó géppé, a társadalom egy kis múlandó, könnyen kiszámítható elemévé redukálni. Az ember ugyanis értékteremtő ember, miközben ő maga a legnagyobb érték. A katona sem lehet egy egyszerű társadalmi funkció. Ha ugyanis megteremtjük a „tökéletes katonát”, az egy pusztító géppé válik. Értékek nélkül. Számára egy „sollen” létezik, a gyilkolásé. Lehet, hogy rövidtávon hatékonynak tűnik ez a módszer. Hosszú távon azonban az önpusztítás teljességébe csap át. Ezt pedig nem engedheti meg magának az emberiség. Ez lenne tehát az új gondolati fordulat a hadviselés kérdésében. A katonának egyre inkább filozófusnak kell lennie – ahogy Platón mondja – azért, hogy valóban a békét védje, mert a háború könnyen az utolsó háború lehet. Eddig az elmélet. A gyakorlatot meg majd kialakítja az ipar és a politika.

66

II. Minőség – Érték - Cselekvés

Az értékteremtõ minõségügy

Veress Gábor

Az értékteremtõ minõségügy A második világháború után, 1945 tavaszán, amikor az emberek hosszú szenvedés után előjöttek óvóhelyeikről, magától értetődő módon hozzáláttak az élet feltételeinek a megteremtéséhez, a romok eltakarításához. A sok szenvedés után tisztán és világosan látható volt, hogy mi az érték, mi fontos és mi nem. A közös hit, a közös értékrend, a magamért és másért való tenni akarás, valamint az élhető értelmes élettér létrehozásának igénye feltételként határozta meg, hogy minden tevékenységünk mozgatója, így az egyetlen igazi érték az egymás iránti szeretet. A háború óta több, mint hatvan év telt el, azóta két nemzedék nőtt fel. A húszévesek most az ezredforduló táján naponta hallanak a környezetvédelemről, amellyel az embertől kívánják védeni a természetet, vagyis a legfőbb rossz a természeti környezet számára a teremtés koronája, az ember. Az ember védelméről, az értelmes emberi élet feltételének számító szellemi, értelmi és lelki értékek, szellemi kultúra védelméről azonban szinte semmit sem hallanak. Információs társadalmunkban hír értéke csak a rendellenesnek, a „másnak”, az eltérésnek, a devianciának van. A fiatalok a televíziókból egy óra leforgása alatt megismerhetik az erőszakot, a gyilkolást, a szadizmust, a perverzitást, a homoszexualitást, a másságot mint általános emberi viselkedést. A normálisan élő és gondolkodó tömegekről, a „valamiről”, a másság ellentéteként viselkedőkről, a nem deviánsokról, azok értékrendjéről, az értékről, a szeretetről nem hallhatnak, nem láthatnak példákat. Az összekuszálódott és az értékekben kiüresedett huszadik században három erősen eltérő kulturális környezetben, az USA-ban, Japánban és Európában – gazdasági céllal – minőségügyi rendszereket építettek ki, amelyek elméleteként napjainkban új tudományág alakul ki, a lényegi értékekre (core values) épülő teljeskörű minőségmenedzsment (Total Quality Management, TQM). J.J.Dahlgaard és munkatársai [1]- [3] felhívták a figyelmet arra, hogy az emberiségnek újabb reneszánszra van szüksége ahhoz, hogy az ember biológiai, értelmi és lelki igényei egyensúlyba kerüljenek. 69

Veress Gábor

Ahhoz pedig, hogy az ember biológiai, értelmi és lelki igényei egyensúlyba kerüljenek, fel kell ismernünk az örök értékeket, és tudatosítanunk kell azt, hogy az igények egyensúlya az erkölcsön és a szereteten alapuló teljeskörű minőségmenedzsmenttel valósítható meg.

Minőség és erkölcs Sok szempontból vizsgálandó és egyértelműen nehezen megválaszolható kérdés az, hogy a minőségügynek melyek a határai, van-e önálló minőségtudomány és mi a kapcsolata a más tudományokkal, különösen a filozófiával, értelmezhető-e a minőségügy filozófiája. A filozófiai alapokra épül annak a vizsgálata, hogy mi a minőségügy és az erkölcs kapcsolata. E kérdéskörökre már több összefoglaló munkával kívántunk választ adni [4][6]. E témakör időszerűségét mutatják Conti legújabb tanulmányai is [7][9], amelyekben a minőségügy értelmezésének és alkalmazásainak határait vizsgálja, jelentős hangsúlyt fektetve a filozófiai alapokra és az érték fogalmára. Korábbi munkáinkban [4] - [6] egyértelművé tettük azt a véleményünket, hogy a korszerű minőségügyi értelmezése értékszemléletű: a minőség a termelési és a fogyasztási folyamatokból álló igénykielégítési folyamatban érdekeltek értékítélete arra vonatkozóan, hogy ezek a folyamatok mennyire elégítik ki az érdekeltek igényeit, vagyis az érdekeltek az igényeik kielégítése által mennyi értéket kapnak. A minőség tehát az érdekeltek igényeinek a kielégítése által átadott érték. A minőség ezért az érdekeltek értékszemléletétől, értékrendjétől függ. Kérdés tehát, hogy milyen értékeket tekintünk fontosnak, mik a lényegi értékek. Az ember biológiai, értelmi és érzelmi igényei egyensúlyba kell, hogy kerüljenek. Az igényeknek ezt az egyensúlyát adott közösségben az erkölcsi érték biztosítja. A minőség, az érték és az erkölcs tehát elválaszthatatlan fogalmak. Vizsgáljuk meg e fogalmakat és a kapcsolataikat. 1. Az érték és az erkölcs Életünk minden percében élünk, mozgunk, tevékenykedünk, emberi mivoltunkat cselekedeteink jellemzik. Társadalmi szinten hatalmas szervezeteket hozunk létre, működésük, gazdálkodásunk lényege a termelés és 70

Az értékteremtõ minõségügy

a fogyasztás. Az élettelen természet is állandó mozgásban van, változik. Az élő világ egyedei is állandó „mozgásban”, változásban vannak. Mi az a „mozgatórugó”, amely biztosítja a világ mozgását? E kérdésekre az a válasz, hogy az érték az, ami mozgatórugója a világban tapasztalható mozgásoknak. Az emberi cselekedeteknél az érték az erkölcs, a társadalmi termelésnél és a fogyasztásnál a minőség, a kémiai reakcióknál az entrópia,…. 1.1. Az érték általános fogalma Az érték általános és szakterületi értelmezésével számos tudomány, tudományág foglalkozik, de általános, egységesen elfogadott definíciója nem alakult ki. A tudományos életben gyakran keveredik az érték általános és szakterületi értelmezése. Az érték fogalma a köznapi életben sem egyértelmű. Gyakran használjuk ugyan az érték, értékes szavakat, de bizonytalan jelentéssel, tartalommal. Nem sokkal jobb a helyzet az erkölcs, vagy a minőség szavakkal sem, a köznyelvben e gyakran használt elnevezéseknek sem egyértelmű a jelentése. Az érték általános fogalmával a filozófia, ezen belül az értékbölcselet (axiológia) foglalkozik. Munkánkban Schütz Antal művét [10] vesszük alapul, de igyekszünk felhasználni más ismereteket is, pl. [11]-[14]. Érték (value) az, ami igényt elégít ki ([10] 385. old.). Négy fő tiszta, vagy szellemi értéket különböztetünk meg: erkölcsi (jó-rossz) logikai (igaz-téves) (igazságkeresés) esztétikai (szép-rút) vallási (szent-istentelen). A tiszta értékek mellett megkülönböztetjük a megvalósult, tárgyiasult értékeket, amelyek a tiszta értékből és az értékhordozóból tevődnek össze. Az értékhordozók lehetnek önértékek, vagy másodlagos értékek. Másodlagos értékek például a gazdasági értékek. Az értékek összessége alkotja az értékrendet (values). Értékrendünk mutatja, hogy mely értékek a fontosabbak és melyek a kevésbé fontosak. Az emberi cselekedetek értékével, az erkölcsi értékkel az erkölcstan, az etika és számos kapcsolódó tudományág foglalkozik (pl. [15]-[21]). Az érték fogalma a filozófia mellett a szociológiának is fontos kutatási területe (pl. [13]-[14]). A minőségügyben napjainkban bontakozik ki az a fontos felismerés, hogy a minőség érték (pl. [4]-[5]). A minőségügyhöz kapcsolódva kialakult az 71

Veress Gábor

életminőség (Quality of Life) és a társadalmi minőség (Social Quality) fogalma (pl. [22]), amely utóbbi összekapcsolódik a szociológia érték fogalmával. E kérdésekre a tanulmányunkban még visszatérünk. A közgazdaságtanban a pénz, mint érték fogalom nyilvánvaló (pl. [23]). Az élettelen természet érték értelmezése meghaladja e munka kereteit, de itt is hivatkozunk a kémia, a termodinamika entrópia fogalmára. 1.2. Az erkölcs Az erkölcs, a morál, az etika köznapi fogalma nyilvánvaló, azonban a szakirodalomban sokféle közelítés található, lásd pl. [10]-[11], [15]-[21]. Az erkölcs lényege, hogy „az ember minden tudatos tevékenységében és egész magatartásában kötelezve tudja magát arra, hogy a jót tegye, a rosszat kerülje.” A szabad akarat azt jelenti, hogy választási, döntési szabadságunk van a jó és a rossz között [10]. A ténylegesen meghozott döntés jóságának, vagy rossz-ságának érzékelője a lelkiismeret. Az erkölcsi értékeket az erkölcsi törvények fogalmazzák meg. Az európai kultúrában elsősorban a természetes erkölcsi törvényt, az ószövetségi törvényt és a keresztény újszövetségi törvényt értelmezzük. A természetes előíró erkölcsi törvény az ember méltóságát, az ember szeretetét fogalmazza meg. Természetes törvénynek nevezzük, mert az emberi értelemből következik. A lényege a keresztény Tízparancsolat emberekre vonatkozó második része. Keresztény előíró erkölcsi alaptörvény az ószövetségi törvény, amely a teljes Tízparancsolat, vagyis az ember szeretetét tartalmazó parancsolatok mellett az Isten szeretetét is tartalmazza. Keresztény célirányos erkölcsi törvény az evangéliumi, vagy újszövetségi törvény, a szeretet törvénye: ”Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” 1.3. Az erkölcs és a szeretet Aristoteles azt mondja a Nikomakhoszi Etikában, hogy szeretni annyi, mint valakinek jót okozni. A szeretet következménye a szerető tevékenység, cselekvés [24]. A szeretetre való képesség az alapja az erkölcsiségnek, amely az erkölcsileg értékes cselekvést és jellemet lehetővé teszi az egyénnél. Az érték és a szeretet egymással megfelelelést, rokontermészetűséget 72

Az értékteremtõ minõségügy

mutatnak (lásd pl.[24], 64. o.). Az és csak az az ember gazdagodik, aki szeretetet ajándékoz, a felebaráti szeretet viszonzásra nem számít, tehát ajándék. A szeretet erkölcsi értéke változatlan, korok és társadalmi formák felett áll. 1.4. Igény és erkölcs Értékrendjét vesztett világunkban az erkölcsi normákat és az aszerint élni akarókat elutasítják, a legjobb esetben megmosolyogják. Erkölcstelen világunkban csak nagyon kevesen vallják a szeretet törvényét, a másokért áldozatot is hozni tudó szeretetet, és még kevesebben élnek aszerint. Ugyanakkor mindenki vágya, hogy maradéktalanul kielégítsék az ő biológiai, értelmi és lelki igényeit! A lelki igények kielégítését azonban csak azoktól várhatjuk el, akik a szeretet törvénye szerint élnek! Vagyis azzal a furcsa ténnyel szembesülünk, hogy mindenki, sőt az erkölcstelen is az önzetlen szeretet, az evangéliumi törvény szerinti életet várja el a többiektől. Nem nehéz rádöbbenni arra, hogy az értékrendek és az igények egyensúlya csak az alábbi elvek, erkölcsi egyensúlyi törvények alapján teljesülhet.  Kant kategorikus imperatívusza: „Cselekedj úgy, hogy tevékenységed maximája (elvontan kifejezett normatív tartalma) mindenkor általános törvényhozás elvéül is szolgálhasson”.  Evangéliumi aranyszabály: „Amit ti akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük!” (Máté 7, 12), (Lukács 6,31). 1.5. Szabadság és erkölcs Az emberi cselekedeteket az erkölcsi törvények szabályozzák. Az emberi méltóság alapvető lényege, hogy elsősorban a saját belső törvénye kötelező az emberre, azt jogosult és köteles követni. Ez a kötelezettsége is szabad kötelezettség. Szabad az az ember, aki az erkölcsi törvényeket betartja. Aki nem az erkölcsi törvények szerint él, az a lelkiismeretfurdalás miatt már nem lesz szabad, a visszatérő bűnös a bűn rabjává válik. Ha betartjuk az erkölcsi törvényeket, akkor teljesen szabadok vagyunk. Szent Ágoston ezt így fogalmazza: „szeress és tégy, amit akarsz”! A természetben lejátszódó folyamatok a természettörvények szerint játszódnak le, de a természettudósok felismerik azt, hogy a természettörvényekből következő kötöttségek mellett a rendszereknek milyen „szabadságfokuk” 73

Veress Gábor

marad, amelyek alapján a természeti folyamatokat a természettörvények figyelembevétele mellett a társadalom szolgálatába állíthatják. 1.6. Az emberi tevékenységek célja Bármely emberi közösség életszintjét döntően a tudatos vagy tudatosítható cél minősége s a tagok cél érdekében való együttműködésének a készsége, vagyis az erkölcsi mozzanat állapítja meg [11]. A lélektan bizonysága szerint az emberi szabad és tudatos tevékenységet irányító cél mindig valami (valóságos vagy annak látszó) érték, valami emberi életigény, életszükséglet kielégítését ígérő „jó” jellegével bíró (anyagi vagy szellemi) tartalom. Értékekre irányuló, értékvalósító tevékenységével bontakoztatja ki az ember szellemi képességeit, valósul meg a személyisége. Az érték, az értékes dolog eredetileg és elsősorban a személlyel mint ilyennel áll közvetlen viszonyban. Mindenkinek személyi, egyéni munkája valami érték felismerése, megragadása. Az érték elismerése mindig alanyi hozzájárulást, meggyőződést tételez fel. 2. A minőség és a minőség szabályozása 2.1. A minőségügy minőség fogalma A minőségügy, minőségtudomány irodalma hatalmas, itt csak Tomcsányi Pál mély, elemző munkájára [25], Csath Magdolna értékes közgazdasági szemléletű könyvére [26] és összefoglaló munkáinkra [4]-[6] hivatkozunk. A gazdálkodás az emberi igények kielégítésére irányuló cselekvés. A gazdálkodás magába foglalja a javak előállítását és a fogyasztását. A termelő – a saját értékrendjétől függően – a fogyasztó igényeit ki akarja elégíteni, ezért a termelési folyamat során terméket állít elő, amelyet a piacon mint jószágot, árut értékesít, a termékéért a termelő – általában a fogyasztótól – a piacon csereértéket kap. A fogyasztó az igényeinek a kielégítése érdekében a termelőtől a piacon terméket vásárol és amelyet a fogyasztási folyamat során használ, elhasznál, elfogyaszt. Ha a termék kielégíti a fogyasztó igényeit, akkor a termék számára értékhordozó. A fogyasztó – általában – a termékért a piacon csereértéket ad. A termelő és a fogyasztó közötti, a termékre vonatkozó kapcsolat tehát a piac keretei között játszódik le. 74

Az értékteremtõ minõségügy

A piacon találkozó termelési és a fogyasztási folyamatok együttesét piaci igénykielégítési folyamatnak (market demand satisfaction process) nevezzük, a minőségügynek ez az alapvető fogalma [4]. Az igénykielégítési folyamat lényege az 1. ábrán látható. értékrend

értékrend PIAC

Termelési folyamat termelő

igény kielégítés

igény termék érték

FOGYASZTÁSI FOLYAMAT fogyasztó

csereérték Az igénykielégítési folyamat 1. ábra Az igénykielégítési folyamat alapvető érdekeltjei (stakeholders, interested parties), ­­– más elnevezéssel – érintettjei, partnerei, társai, tág értelemben vett „vevői” a fogyasztási folyamatban érdekelt fogyasztók, a termelési folyamatban érdekelt termelők és a termelők beszállítói valamint az igénykielégítési folyamatban érdekelt társadalom. A korszerű minőségügy értelmezése szerint a termelési és a fogyasztási folyamatokból álló igénykielégítési folyamat minősége a termelésben és a fogyasztásban érdekeltek (fogyasztók, termelők, beszállítók és társadalom) értékrendjén alapuló értékítélete arra vonatkozóan, hogy a termelési és a fogyasztási folyamatok mennyire elégítik ki az érdekeltek igényeit, azaz az érdekeltek az igényeik kielégítése által mennyi értéket kapnak. A minőség tehát átadott érték. A minőség más szavakkal az érdekelt elégedettsége, azaz az igénykielégítési folyamatra vonatkozó értékítélete, így a minőség a három fő érdekelt csoport – a fogyasztó, a termelő és a társadalom – értékítéleteként értelmezhető. 2.2. A minőség nemzeti szintű szabályozása (makró minőségügy) A minőségügy egyrészt a minőség állami/nemzeti szintű szabályozásával, a makró minőségüggyel, másrészt a minőség vállalati/intézményi szintű szabályozásával, a mikró minőségüggyel foglalkozik. 75

Veress Gábor

Az állami/nemzeti szintű minőségszabályozási rendszer egyrészről a minőségügyi helyzet figyelésével és elemzésével, a célok, így elsősorban a nemzeti minőségpolitika meghatározásával, és a jogszabályokkal történő beavatkozással, másrészről a végrehajtás szabályozásával foglalkozik. Az állami/ nemzeti szintű minőségszabályozási rendszer magába foglalja a fogyasztói érdekek védelmét (termékfelelősség, fogyasztóvédelem stb.), a termelői érdekek védelmét (iparjogvédelem stb.), a piac védelmét (tisztességtelen piaci magatartás tilalma, szerződésjog, reklámozás stb.), továbbá a társadalom védelmét (környezetvédelem, biztonságtechnika stb.). Nyilvánvaló, hogy a minőség nemzeti szintű szabályozása alapvetően a társadalom kultúrájától és értékrendjétől függ. A társadalmi minőséget alapvetően a társadalmi, gazdasági és jogi rendszer, ezen belül az határozza meg, hogy a gazdaságpolitika és a foglalkoztatáspolitika a szociálpolitika alá van-e rendelve, vagy pedig a gazdaságpolitika határozza meg a szociálpolitikát és a foglalkoztatáspolitikát. P.A. Samuelson [23] a kormányzat gazdasági szerepével kapcsolatban megkülönbözteti egyrészt a magánjószágot, illetve a közjószágot, másrészt ezek piac által történő biztosítását, illetve a közösség által történő biztosítását (közszolgáltatás). Ennek megfelelően a magánjószágot leginkább a piac biztosítja, míg a közjószágot leginkább a közszolgáltatás. A piacot a „szabad piac” szabályozza, a közszolgáltatást pedig az etikai szabályozás, a közpiac. Ezekből következően fontos kérdés a szabadpiac és a közpiac, illetve a nyereségérdekeltségű és a nemnyereségérdekeltségű intézmények minőségügyi jogi szabályozása. A Kornai János [27] által bevezetett koordinációs mechanizmus az igénykielégítési folyamat, a termelő és a fogyasztó kapcsolatának a szabályozására is értelmezhető. Kornai megkülönbözteti a bürokratikus, a piaci, az etikai és a családi koordináció ún. tiszta típusait. Kornai alapgondolatát átvéve azt mondhatjuk, hogy az igénykielégítési folyamatok minőségügyi szabályozása kevert, kétszintű:  állami/nemzeti (felső) szinten történik a jogi (bürokratikus) szabályozás,  horizontálisan, alsó szinten a termelő és a fogyasztó kapcsolata lehet szabadpiaci szabályozás, vagy etikai szabályozás (a családit is ide soroljuk). A népképviselet (országgyűlés) és a kormányzat tevékenységeinek minősége, ezen belül különösen és az állami/nemzeti szintű minőségszabályozási rendszer eredményezi az egyes állampolgárok életminőségét (Quality of Life) és a teljes társadalomra vonatkozóan a társadalmi minőséget (Social Quality) [22]. 76

Az értékteremtõ minõségügy

2.3. A minőség vállalati szintű szabályozása (mikró minőségügy) Mind nemzetgazdasági, mind vállalati szinten rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy a vállalatok minőségmenedzsmentje milyen színvonalú. A magas színvonalú vállalati minőségmenedzsment növeli a versenyképességet és ezáltal javítja a társadalmi minőséget. A jól működő vállalati minőségmenedzsment rendszerek (ISO 9004, GMP stb.) lényege, hogy a termelési folyamatok folyamatszabályozására és a megfelelőség- szabályozására alapozva biztosítja az érdekeltek elégedettségének, a minőségnek a folytonos tökéletesítését. A jól működő vállalati minőségmenedzsment rendszerek lényege az emberközpontúság: a termelési és a fogyasztási folyamatok tényleges lefutása a folyamatot tervező, az abban résztvevő és az azt irányító emberektől függ, másrészről az érdekeltek emberek, így a folyamatra vonatkozó értékítéletük, azaz az érdekeltek által értelmezett minőség az értékrendjüktől függ. A vállalati minőségmenedzsment rendszerek működését tehát alapvetően meghatározza a vállalat, a vezetők és a dolgozók kultúrája, értékrendje, képessége és erkölcsi hozzáállása. 3. A minőség és az erkölcs kapcsolatat 3.1. Minőség és érték Az igénykielégítési folyamat minősége az érdekeltek, tehát az igénykielégítési folyamatban érdekelt emberek elégedettsége, tehát a minőség emberi fogalom, emberi ítélet. Mi az egyes érdekelt emberek igénye? Nyilvánvaló, hogy a magántulajdonú vállalkozások esetén a szabadpiacon a tulajdonosok elsődleges igénye a maximális nyereség, hasonlóan a beszállítóé is, de a fogyasztó igénye elsősorban valamilyen konkrét fogyasztói igény kielégítése (alacsony ár mellett), az alkalmazottak számára sem elegendő a (magas) fizetés, emellett „emberi” értelmi és érzelmi igényeit is ki akarja elégíteni: emberi elbánást, elismerést vár. Másrészről a termelési és a fogyasztási folyamatok közösségi tevékenységek, amelyeket emberek hajtanak végre, és amelyek az egyéni igények mellett társadalmi célokat is szolgálnak. Ebből következően a minőség és a minőségügy lényege az ember és a társadalom igényeinek a kielégítése. 77

Veress Gábor

A minőség, mint az érdekeltek igényeinek a kielégítése által átadott érték, tehát az érdekeltek különböző „értékeinek” „szintézise”, magába foglal(hat)ja a nyereség, a pénzérték mellett az erkölcsi és az egyéb emberi értékeket. Ezt a gondolatot hangsúlyozzák Dahlgaard és munkatársai [2], akik bevezetik a lényegi értékek (core values) fogalmát és felhívják a figyelmet arra, hogy az emberiségnek újabb reneszánszra van szüksége ahhoz, hogy az ember biológiai, értelmi és érzelmi igényei egyensúlyba kerüljenek. 3.2. Minőség és erkölcs Mind az ember cselekedetei, mind a minőség az ember értékrendjéből következnek, így a termelés és a fogyasztás minősége függ az azt végző ember világnézetétől, kultúrájától és az abból következő értékrendjétől, erkölcsétől. A minőség tehát a világnézetből következő értékrendtől függ, így mind az igény, mind az igénykielégítés oldaláról meghatározó az érdekeltek világnézete, értékrendje, erkölcse. A minőségügy számos guruja megállapította, hogy erkölcs nélkül nincs minőség, az igények mellett a munkatársak vezetése, a munkatársak egymáshoz való viszonya, a termelés minősége, a termelő és a fogyasztó kapcsolata, az ügyfelekkel való bánásmód mindegyike az erkölcsi hozzáállástól függ. A minőség szempontjából ezért meghatározó a makró minőségügy esetében a társadalom értékrendje, kultúrája, erkölcse és jogrendje, a mikró minőségügy esetében a vállalati kultúra, a vállalati értékrend, a vállalat etikai kódexe. 3.3. Az értékteremtő minőségügy A minőségügy célja tehát az, hogy a piaci igénykielégítési folyamat során a termelési és a fogyasztási folyamatot mind állami, mind vállalati szinten úgy szabályozza, hogy az igénykielégítési folyamat az összes érdekelt, azaz a fogyasztó, a termelő, a beszállító és a társadalom igényeit minél inkább elégítse ki, vagyis számukra minél több értéket adjon. A minőségügy ezért értékteremtő és ezáltal válik korunk központi kérdésévé. A minőségügynek azonban nemcsak az a célja, hogy az igények kielégítése által értéket adjon, hanem az is, hogy a társadalom, a fogyasztók és a termelők értékrendjét ápolja, fejlessze és ezáltal a szegényes, hiányos értékrendű, „igénytelen” emberekben, illetve szervezetekben is kialakítsa a helyes értékrendet, hogy ezáltal „igényes” emberekké, illetve szervezetekké váljanak. 78

Az értékteremtõ minõségügy

Válaszút előtt a világ Válságban a világ, válságban a minőségmenedzsment? Mi az ember? Mi az érték? A posztmodern korban beszélhetünk-e erkölcsről? Elvárhatóe a munkahelyen a szeretet? Mindegyik témakörről könyvtári anyag áll rendelkezésre, értékvesztett világunkban ezek mégis szinte megválaszolhatatlan kérdések. A minőségügy célja az érdekeltek elégedettségének biztosítása, az érdekelteknek értéket adni. E zavaros világban a minőségügy képes-e a válságra receptet adni? Ha komolyan vesszük az érdekeltek elégedettségének igényét, akkor mit tud a minőségügy biztosítani? 1. Válaszút előtt a világ 1.1. Fenntartható élet vagy tönkretett Föld? Vitatható értelme van a fejlődés (development) fogalmának, ugyanis kérdéses az, hogy valaminek a mennyiségi növekedése, vagy összetettebbé, bonyolultabbá válása milyen szempontból fejlődés. Kérdéses, hogy a Föld népességének, illetve a fogyasztásnak a növekedése fenntartható-e, kérdés, hogy mit jelent a fenntarthatóság (sustainability), még inkább vitatható a fenntartható fejlődés fogalma. A hatalmas irodalomból itt csak néhányra utalunk [28]-[29]. Az elmúlt évszázad technikai fejlődése ellenére vagy éppen amiatt kérdéses, hogy a Földgolyón az élet fenntartható-e, hiszen a környezetszennyezés, a környezetpusztítás olyan méreteket öltött, hogy reális veszéllyé vált a klímaváltozás, a felmelegedés, amelynek következményeit globális szinten meg sem merik fogalmazni. A környezetszennyezés, környezetpusztítás hatalmas témaköréből az alábbiakban csak néhány önkényesen kiválasztott példát mutatunk be. A környezet visszafordíthatatlan és teljesen kiszámíthatatlan biológiai tönkretételét jelentheti például a klónozás. A növények és az állatok klónozásának közvetett, több generációs, több fajon átívelő hatását senki sem vizsgálta, ezért az emberiség elleni eddigi talán legnagyobb bűntett a kellő hatásvizsgálat nélküli klónozás. Sokan azt állítják, hogy a gyógyszeripar hatalmas fejlődése igen jó hatású, hiszen jelentősen csökkentette a korai halálozást, azonban kérdéses, hogy az antibiotikumokkal és a hormonokkal elszennyezett Föld milyen jövőt ígér. Vajon még hány „Contergan bébi” fog születni? 79

Veress Gábor

Hihetetlen mértékben szennyeződik a világ a legkülönbözőbb tisztítószerek és a részben ezek hatását ellensúlyozó kozmetikumok által is. Vajon nem a gyógyszerek és a kozmetikumok hatására vált népbetegséggé az allergia? A radioaktív sugárzás fenyegetettsége mellett az elektromágneses sugárzások végtelen dózisát kapja ma már szervezetünk, de ennek tényleges hatása a közvélemény előtt ma még titok. De emellett az űr is olyan szennyezetté vált, hogy egyre több veszélyt jelent az űrutazás is… És ha a fizikai környezetszennyezés mégsem jelenti az emberiség vesztét, a szellemi környezetünk tönkremenetele, a gyűlölködés, a háborúk, az ember elállatiasodása olyan méreteket öltött, hogy szellemi téren is kérdésessé válik az élet fenntarthatósága (pl. [30]). Az emberiség értékrendjének teljes válságát mutatják a Náray Szabó Gábor közleményében [31] közölt félelmetes adatok:  a fejlődő világban az alapoktatáshoz 6 Md dollár kellene, a gazdag országokban 8 Md dollárt költenek kozmetikára;  az egészséges ivóvíz biztosítása 9 Md dollárba kerülne, jégkrémgyártásra 11 Md dollárt költünk;  a szegény országokban az egészségügyi ellátáshoz 13 Md dollár kellene, állateledelre 17 Md dollárt fordítunk;  az éhezés megszüntetéséhez 50 Md dollár kellene, az USA-ban ennyit költenek a kóros elhízás következményeinek kiküszöbölésére. Náray Szabó Gábor szerint a megoldás az ökoszociális piacgazdaság lenne. Gondolatmenetét az alábbiakkal zárja [31: „Gyökeres irányváltásra lenne szükség, de hiába látják be néhányan, hogy a piacgazdaság zsákutcába vezet, egyelőre senki nem akarja feladni a fogyasztási szokásait.” 1.2. Demokrácia helyett világdemokratúra? A fenntartható életet biztosító, vagy az emberiség pusztulását jelentő Földünkön milyen társadalmi rendszerben működjenek az államok, milyen közösségben éljen az emberiség? A társadalmi rend kérdéskörével megszámlálhatatlan munka foglalkozik, Platón már 2400 évvel ezelőtt részletesen foglalkozott az állam fogalmával. Az európai kultúrában kialakult demokráciát és a demokráciára épülő kapitalista gazdaságot történelme során igen sokféle bírálat érte. A fejlett európai kultúra képviselői a sokféle társadalmi rendszer bukása után 80

Az értékteremtõ minõségügy

is a kapitalista piacgazdaságra épülő demokráciát tekintik a megfelelő államformának. Úgy tűnik azonban, hogy a kamat megjelenése és a kamatfizetéssel terhelt hitelvilág kialakulása felemészti, elnyeli a piacgazdaságra épülő demokráciát, kialakul a kamatokra épülő „világdemokratúra”, a hitelpénzfasizmus világrendje [32]. Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok 26. elnöke már 1906-ban ezt mondta: „A látható kormány mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismeri a felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti szövetség széttörése” ([32], 17.o.). Úgy tűnik azonban, hogy az államférfiak mind a mai napig nem tudták a fentiekben idézett feladatukat elvégezni. Franklin D. Roosevelt, az Egyesült Államok 32. elnöke mondta: „Nincs biztonságban egy demokrácia szabadsága, ha polgárai eltűrik, hogy akkorára nőhessen a magánhatalom, hogy erősebb legyen, mint maga a demokratikus állam. A kormányzati hatalom birtoklása egyetlen személy, csoport vagy bármely ellenőrzést gyakorló magánhatalom által - lényegében fasizmus ([32], 9o.). Úgy tűnik, hogy a polgárok ma is tűrnek, nem tudták eddig feladatukat elvégezni. Az ENSz 2006. évi adatai szerint a világ hét (!) legnagyobb bankjáé az egész világ pénzből és pénzhelyettesítőkből álló pénzvagyonának 84 %-a ([32], 10.o.)! Kialakult a pénz és korporációs oligarchia hitelpénz monopóliuma. Ez a monopólium lehetővé teszi a nemzetközi beruházó bankárok számára, hogy az általuk tulajdonolt és irányított központi bankok, valamint kereskedelmi bankok segítségével átállítsák a világ pénzrendszerét a kamatfizetéssel megterhelt hitelpénz használatára. Önmagában értéktelen hitelpénzük használatáért pedig egyre nagyobb összegű sarcot követelnek az értékelőállító termelő gazdaság szereplőitől adósságszolgálat, elsősorban kamatfizetés formájában. Drábik János azt írja, hogy ezt a rendszert jobb híján világdemokratúrának nevezhetjük ([32], 11.o.). A kamatokra épülő hitelpénzrendszer pénzügyi diktatúrát valósít meg, azonban a politikai élet látható terében demokratikus formákat használ a választópolgárok megtévesztése céljából. Az elmúlt évek történései azt mutatják, hogy a nemzetközi pénzoligarchia globalizálni és kisajátítani akarja valamennyi nemzet közös erőfeszítéssel létrehozott vagyonát. 81

Veress Gábor

1.3. Szabadpiac vagy közpiac? A kapitalizmus kibontakozásával nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadpiac nem teremt igazságos elosztást, így előtérbe került a közpiac kérdése és ezzel egyidejűleg a magánjavak és a közjavak kérdésköre. A szabadpiacon a magánjavak jelennek meg, és azt is tudjuk, hogy állami beavatkozás nélkül ez súlyos társadalmi egyenlőtlenséghez vezet. Campanella, Tomasso már 1600 táján a „Napváros” c. munkájában azt írta, hogy minden rossz központi forrása a magántulajdon. A közpiacon a közjavak elosztása történik. A közjó ideális elosztását azonban értelmezni kell: a közjóban az adott közösség minden tagja osztozik, de nem csak együttesen, hanem külön-külön, személy szerint is. A fentiekből következik a kapitalizmus dilemmája: a szabadpiacba az állam milyen módon avatkozhat be és mi legyen közjó, azt hogyan kell elosztani és a közjót ki állítsa elő. Teljesen félrevezető az a kijelentés, hogy a szabadpiac majd önmaga szabályoz, hiszen az állam a szabadpiacot is igen sokféle módon, adókkal, jogszabályokkal és támogatásokkal igen erősen szabályozza. A fejlett demokratikus kapitalista országok nagy kérdése az, hogy a közpiac mire terjedjen ki, mi legyen a közjó. A szabadpiac és a közpiac egyensúlyát keresi a szociális piacgazdaság. További súlyos kérdés az, hogy a közjót magánvállalkozások, vagy állami, közösségi intézmények szolgáltassák. Teljesen félrevezető az az állítás, hogy a magánvállalkozás jó, az állam pedig rossz gazdálkodó, hiszen mindkét területen mind a jó, mind a rossz gazdálkodás megtalálható. A közszolgáltatás magánosítása számos kérdést vet fel: hogyan biztosítja (garantálja) az állam az állampolgárok számára a közjót, ha nem az állam a szolgáltató és a magánszolgáltató csődbe megy és hogyan biztosítja a közjó megfelelő minőségét, ha nem az állam a szolgáltató és a magánszolgáltató rosszul dolgozik, továbbá ki fizeti ki a magánszolgáltató nyereségét? Az állami közszolgáltatóknál megfelelő minőségmenedzsment rendszer működtetése minőségi közszolgáltatást, hatékonyság- és eredményességnövekedést és egyben átláthatóságot és egyértelmű elszámoltathatóságot biztosítana. A közszolgáltatás minőségmenedzsmentje a közszolgáltatás feltétel nélküli magánosításánál jobb változatnak tűnik.

82

Az értékteremtõ minõségügy

1.4. Árucikk létforma vagy személyes létforma? John F. Kavanaugh [33] sok más szerző mellett elemzően bemutatja a fogyasztás- és teljesítményorientált értékrend súlyos személyiség-torzító hatásait és kimutatja, hogy a társadalom sok válságjelensége függ ezekkel össze. A fogyasztói társadalom átalakító: alakít minket és a viselkedésünket. Információs rendszer is: megmutatja, hogy milyenek legyünk és milyen legyen a világképünk. Az „ember vége” és az „én-vesztés”, – ami a posztmodern gondolkodók egyik fő témája – a fogyasztói lét filozófiai kifejeződése, amelyben a személyesség eltűnik. Az emberi vágyak a mértéktelen birtoklási kényszerbe torkollanak. Amikor a fogyasztói ént megfosztjuk álarcától, az álarc mögött semmi sincs, aminek köze lenne emberi létünkhöz. A felszín alatt rémisztő űr tátong. Erre a felismerésre akkor jutunk, amikor megszűnünk termelni, fogyasztani, értékesíteni vagy vásárolni. Pusztulásunk akkor veszi kezdetét, amikor befészkeli magát gondolatainkba a tévhit: „az vagy, amit megeszel, amit megépítesz, amit megvásárolsz” ([33], 25.o.) „Ölelj magadhoz egy érzékien finom kasmírsálat, amilyen szorosan csak tetszik! Az sohasem fog hűtlenül elhagyni” ([33], 29.o.). A tárgyakat szeressed, azokat birtokolhatod! Myron Magnet a Fortune, 1987 júliusában megjelent „A pénztársadalom” cikkében többek között ezeket írja ([33], 31.o): „A pénz világa terjeszkedik, hogy kitöltse az űrt, amelyet a közösség, a vallás, az iskola, az egyetem, a család értékeit megtestesítő intézmények megroppanásuk, összeomlásuk vagy önpusztításuk után maguk mögött hagytak. Ma olyan világban élünk, ahol minden érték viszonylagos, egymással egyenlő, vagyis tekintély nélküli és ízlés kérdése …. Nem igaz, hogy az emberek mindennél többre értékelik a pénzt, … hanem minden mást sokkal kevesebbre tartanak. … Amikor nincsenek értékek, akkor a pénz számít.” Amikor a fogyasztói társadalomban a vásárlás válik meghatározó filozófiává és életstílussá, a társadalomban az elszemélytelenedés valamennyi formája – legyen az erőszak vagy lealacsonyítás révén – ugyanezt jelenti. Az emberek az erőforrások és eszközök szintjére süllyednek a profit, a „megvilágosodott” én, a „nemzeti érdek” vagy a puszta élvezet jegyében. A házasságban, a családban, különösen a többgyerekes családban nem lehet teljes az árucikk létforma. A házasság és a család kötelékét ezért szét kell rúgni és példaképül kell állítani a szingli létformát, hiszen két szingli általában sokkal többet fogyaszt, mint egy házaspár! Nyilvánvaló, hogy az árucikk létforma egyben súlyosan környezetszennyező 83

Veress Gábor

és hitelt igénylő, így az árucikk létformában kiüresedett emberek jó katonái lesznek a kamatpénzzel megterhelt világdemokratúrának. Az árucikk létforma ideológiája megkövesedett. Bezárult, elkészült, befejezett. Az egyetlen újdonság az ismétlés (lásd később karaoke kapitalizmus). Van-e remény a személyes létformára? Az ember legmélyebb vágyait még az árucikk létforma ideológiája sem tudja hathatósan elnyomni. Az ember igazságszomja nem szűnt meg. Minden ember vágyik valamire, amiben hihet, mindenki teljes életre vágyik. Érzik egy zárt, anyagias világ fojtogatását és ennek fájdalma tör felszínre valaminek a keresésében. Érzik a piac világi evangéliumának és felmagasztalásának csődjét. 2. Válaszút előtt a menedzsment 2.1. Tudományos megalapozottság vagy divat, hóbort? A fogyasztói társadalomban a tudományos élet is eltorzul. A tudományos eredményekből csak az „fogyasztható”, amely a fogyasztói társadalmat szolgálja, így nincs szükség a tiszta tudományokra, a szellemi tudományokra, a tudományos érvelésre. De szükség van a tudományban is a versenyszellemre, a teljesítményre, így nem a publikációk tartalma számít, hanem a mennyisége, a hivatkozások mennyisége stb. A fogyasztói társadalom légkörében minden tudományosnak látszó gondolatot el kell adni, ezért ugyanazt a fogalmat más-más elnevezésekkel, új divatként kell újra és újra piacra dobni. A tudományos megalapozottságot ezért felváltja a divat, a hóbort (fads). Robert Birnbaum [34] összefoglalja az elmúlt évtizedek menedzsment divat-jelszavait, hóbortjait, többek között ide sorolva a stratégiai tervezést, a színvonalösszehasonlítást (benchmarking), a teljesítménymutatókat, a TQMet, az üzleti folyamatok újjáalakítását (Business Process Reengineering). E felsorolásban nem az adott módszerek lényegét kritizálja, hanem azt állapítja meg, hogy a menedzserek mindezeket csak divatként, felkapott hóbortként, csak egy időre, nem a lényeget felismerve használják. A divatos hóbortok jellemzője, hogy ésszerű, idealizált, nem hamisítható, de bonyolult, meghatározhatatlan és ragályos. Birnbaum [34] részletesen elemzi a menedzserek lelkivilágát és a divathóbortok elterjedésének okait és az alábbi főbb hibaokokat állapítja meg: 84

Az értékteremtõ minõségügy

 a felelősen gondolkodók előítéleten alapuló tévedése,  a megérzéssel rendelkező tudósok megismerő tévedése,  a rutinnal cselekvők normatív tévedése,  az irányítás ábrándjából adódó önámítás,  a csapdába esett kényszerből adódó tévedése,  a látszatgyógyszer (placebo) remény-torzítása. Ha a tudományos érvelés nem kap méltó helyet a menedzsment világban és ha a fenti okokat nem szüntetjük meg, akkor a menedzsment gondolkodást a jövőben is a divatos hóbortok fogják irányítani. 2.2. Tudásalapú szabályozás vagy kísérletezgetés? A menedzserek alapfeladata az (összetett) rendszerek irányítása, szabályozása. Adott rendszer irányításához szükséges (lenne) a rendszer működésének ismerete, annak az ismerete, hogy a rendszer befolyásolása várhatóan milyen változásokat okoz. Természetesen csak akkor (lenne) szabad a rendszer működésébe beavatkozni, ha ismerjük a beavatkozás várható hatását és azt a hatást jónak, elérendőnek tartjuk. Csak a rendszer működésének ismeretében lenne szabad beavatkozni, változtatni, reformot beindítani. A tudással nem rendelkező, vagy felelőtlen vezető a rendszer működését leíró modell ismerete nélkül „irányítja” a rendszert, nem ismerve, nem tudva a hatást, nem elemezve a várható következményeket. Megdöbbentő, hogy a minőségmenedzsment módszerek alkalmazásánál is milyen gyakori ez a hiba, az előzetes hatásvizsgálat mennyire ismeretlen. Nagyon sok esetben például az „EFQM önértékelést” úgy használják, hogy egyrészt nem termékelőállítási folyamatonként végzik az önértékelést (önfelmérést), és így nem világos, hogy a felmérés eredménye melyik folyamatra vonatkozik, másrészt sokszor az sem ismert, hogy az adott folyamat korábban hogyan zajlott le és így a folyamat ismerete nélkül történik a „fejlesztő intézkedések” meghozatala, amelynek hatása nem ismert és az előzetes hatásvizsgálat is elmarad. A minőségmenedzsment divatos hóbortjának tekintem a fentiek miatt a pongyolán megfogalmazott és értelmezett „PDCA” ciklust és a pontos cél nélkül alkalmazott „önértékelést” is. 2.3. Kreatív innováció vagy karaoke kapitalizmus? A divatos hóbortok egyik széleskörben elterjedt változata az innováció jelszava, mely napjainkban a közszolgáltatás, a közigazgatás egyik fontos divat 85

Veress Gábor

jelszavává vált, sajnos minden lényegi tartalom nélkül. Pedig minden fejlesztés lényege az innováció. Nyilvánvaló, hogy a minőségmenedzsmentben is a sokat emlegetett innováció a fejlődés, a tökéletesítés mozgatórugója. Az innováció, azaz az új beépítése, befogadása jelentheti az eredményesség, a hatékonyság fokozását, a versenyképesség növelését. Az innovációhoz pedig kreativitás kell. Bár az új kitalálása és befogadása jelenti a fejlődést, a tökéletesítést, a menedzseri gondolkodásban általában nem ez kap szabad utat, hanem csak az utánzás, a karaoke. A karaoke bárban általában tehetségtelenek utánoznak tehetségeseket, dilettánsok énekelnek Sinatra dalokat. De a sok sör után már összekeveredik a tehetségtelen és Sinatra hangja. „A karaoke klub nem más, mint intézményesített imitáció – azért jársz oda, hogy valaki más legyél” ([35], 29. o.). Ridderstrale és Nordström elemző munkájában [35] az alábbi megállapításokat teszi. „Világunk tele van karaoke vállalatokkal. Az üzleti életben még neveket is aggattak erre az utánzási mániára: benchmarking (színvonalösszehasonlítás) és best practice (legjobb gyakorlat) – mintha ezek a fellengzős nevek változtatnának a lényegen. Mert nézzünk szembe a tényekkel. Akármit is mondanak a nagyokosok, a benchmarking nem juttat a csúcsra – legfeljebb a középmezőnybe”. ([35], 30. o.) Ridderstrale és Nordström könyvének [35] fülszövege még ennél is keményebb: „A menedzsment elméletének és gyakorlatának piszkos kis titka, hogy az üzleti főiskolák, a benchmarking és a best practice az üzleti élet világát karaoke másoló vállalatok szupercsapatává változtatta.” Herman Melville szerint: „Jobb, ha belebukunk eredetiségünkbe, mint ha sikeresen másolunk valamit” ([35], 30. o.). Rövidtávon talán az imitátorok sikeresebbek, mint az igazi innovátorok, hosszútávon azonban az újítók győzedelmeskednek a másolók felett. A minőségügyi szakembereknek is meg kellene gondolni a különböző minőségi díjak túlburjánzó özönében, hogy ilyen súllyal kell-e szerepeltetni az uniformizált összehasonlítást, és hogy az imitáció ilyen hangsúlyos szerepet kapjon-e, vagy pedig olyan minőségi díjakat működtessünk, ahol nagyobb teret kap az eredetiség, a különlegesség, az új. 2.4. Jó vagy rossz vezető? Nagyon sokszor elfelejtkezünk arról, hogy a célok kijelölése és az eredményesség, a hatékonyság elsősorban a vezetőkön múlik, és csak 86

Az értékteremtõ minõségügy

másodsorban a dolgozókon. És ezt minden esetben figyelembe kell venni. Ma például divatos hóbort – különösen a közigazgatásban, közszolgáltatásban – a „teljesítményértékelés.” A teljesítményértékelés rendkívül veszélyes eszköz, sokszor több kárt okoz, mint hasznot, többek között azért, mert elválaszthatatlan a dolgozói teljesítmény a vezetői magatartástól. Nehezen értelmezhető – és kultúra, értékrend függő – a jó vezető fogalma. A téma hatalmas irodalmából itt csak néhányra utalunk ([36]-[40]). David Baron [36] az Ószövetségi Biblia tanulmányozásával Mózes cselekedeteinek elemzése alapján az alábbiakban foglalja össze a jó vezető főbb tulajdonságait:  jó vezetőkiválasztás;  a vezetői tulajdonságok (meggyőződés, együttérzés, belső hajtóerő, önkontroll, kitartás) fejlesztése;  az emberek saját nyelvén beszélve személyes kapcsolat kialakítása;  a felettesektől kérni kell;  a célok és a szabályok megfogalmazása;  a hit, a meggyőződés karbantartása;  személyes kapcsolattartás;  a helyettesek, beosztottak felhatalmazása;  a szolgalelkűség kiírtása;  a szabályok ismertetése;  kétirányú kritika működtetése;  sértések kerülése;  másokkal közösségvállalás;  kerülni a félreérthető fogalmazást. A vezető fenti jellemzőit Baron még sok minden mással is kiegészíti, így többek között a testületi vezetés, a csapatépítés, a javítási lehetőség témakörével és számos emberi tényezővel, így a szívből jövő vezetéssel, a méltányossággal, a beosztottakért történő kiállással és az apró figyelmességek fontosságával. John Heider [37] a Biblia mellett a legismertebb mű, az ősi kínai bölcsességek tana, a Tao Te King alapján foglalja össze a jó vezető ismérveit. Az ősi kínai bölcsesség lényege miatt Heider vezetői tanácsai szintén nagyon értékesek, de sokkal elvontabbak, sokkal inkább a személyiségre, a gondolatvilágra vonatkoznak, a gyakorlatiasságuk csak közvetett. Goleman és munkatársai [38] a mai vezetők számára az érzelmi intelligencia fogalmán keresztül hozzák vissza azoknak a lelki értékeknek egy részét, amelyet a Biblia és az ősi kínai bölcsességek tana több évezrede hirdetnek. Hans Finzel – szintén lelki értékekre alapozott – munkájában [39] a vezetők alábbi leggyakoribb hibáit foglalja össze: 87

Veress Gábor

 a vezető felsőbbrendűségének mutatása,  az adminisztráció előtérbe helyezése és a személy háttérbe szorítása;  a meghatalmazás, a megerősítés hiánya,  az egyéniségek elnyomása,  a diktatúrikus döntéshozatal,  titokban mások megbízása ugyanarra a munkára,  a kommunikáció hibái,  a közösségi kultúra figyelmen kívül hagyása,  vezetés utódnevelés nélkül,  nem a jövőre összpontosítás. A fenti munkák szemléletétől jelentősen eltér Bögel György és Salamonné Huszty Anna könyve [40], akik a mai bonyolult piaci-gazdasági világban sok konkrét vállalati példa alapján adnak a vezetőknek sokirányú gyakorlati segítséget a vállalatok szinte minden fontos tevékenységének, így többek között a jövőkép kialakítása, a stratégiai szövetségesek kiválasztása, a folyamatok újjáalakítása stb. irányításához. 3. Válaszút előtt a minőségmenedzsment 3.1. Elanyagiasodás vagy lelki értékek? A materializmus ideológiai és a fogyasztói társadalom gyakorlati hatására ma már az anyagi világ, a biológiai szükségletek kerültek mindennapjaink középpontjába és igen nagy mértékben háttérbe szorultak az értelmi és a lelki értékek. A menedzsment és a minőségmenedzsment irodalmában is megjelentek olyan gondolatok, amelyek ezt a kibillent világot akarják egyensúlyba hozni. Ezért hangsúlyozza – amint azt már a bevezetőben kiemeltük – Dahlgaard munkatársaival a TQM folyóiratban megjelent cikkeiben azt, hogy az emberiségnek újabb reneszánszra van szüksége ahhoz, hogy az ember biológiai, értelmi és lelki igényei egyensúlyba kerüljenek [1]-[3]. A szükségletek kétféleségét fejezi ki a jólét (welfare) és a jóllét (well-being) megkülönböztetése is. A két fogalom közötti különbség abban áll, hogy a jólét kizárólag az anyagi javakkal való ellátottságra utal, addig a jóllét a lelki, szellemi javakat is jelenti (pl. [41]). Az „alapvető” javak (pl. nyereség, tőke, technológia) és a „kiemelkedő” javak (pl. emberi haladás) megkülönböztetése ugyanezt szolgálja. 88

Az értékteremtõ minõségügy

Az értelmi és lelki értékek fontosságát tükrözi a viselkedéstudomány és az érzelmi intelligencia témakörének előtörése a menedzsment és a minőségmenedzsment irodalmában (pl. [42]-[44]). A minőségmenedzsment gyakorlatának nagy kérdése, hogy a széles körben elterjedt elégedettségvizsgálatoknál és a napjainkban terjedő teljesítményértékelésnél az anyagi tényezők vagy az értelmi/érzelmi tényezők fognak-e előtérbe kerülni. Vajon hogyan fogják mérni például annak a munkatársnak a „teljesítményét”, akinek ugyan a munkateljesítménye csak közepes, de szeretetteljes viselkedésével ő az, aki a munkahelyi közösséget összetartja és a jó légkört biztosítja, és azét, akinek a munkateljesítménye kiváló, de az ő viselkedése miatt hagyják többen ott a céget? 3.2. Részvényesi modell vagy érdekelti modell, vagy a közjó modellje? A minőségmenedzsment nagy dilemmája, hogy a vállalat célját egyedül a részvényes célja határozza meg, vagy milyen más érdekeltek céljait kell még képviselni. A hatalmas irodalomból kiemeljük Alford és Naughton [44], valamint Pataki és Radácsi [41] munkáját. A vállalati részvényesi (shareholder) modell szerint a cég (egyetlen) célja a részvényesek vagyonának maximalizálása. Ez a modell természetesen bizonyos fokig magába foglalja a vevői/fogyasztói elégedettséget is, hiszen hosszútávon a vevői elégedettség a feltétele a vagyon maximalizálásának. Ez a modell közvetetten tartalmazhatja az alkalmazotti/elégedettség biztosítását is, hiszen hosszútávon ez is feltétele a vagyon maximalizálásának. A részvényesi modell közvetetten tartalmazhatja a beszállítók elégedettségének a biztosítását is, hiszen hosszútávon ez is feltétele a biztonságos vagyon maximalizálásnak. A részvényesi modellben a menedzserek nem felelősek sem a vevőknek, sem az alkalmazottaknak, sem a beszállítóknak olyan értelemben, mint a részvényeseknek. És bár a részvényesek érdekből tiszteletet nyilvánítanak a menedzserek felé, de csak eszközöknek tekintik őket a nyereség érdekében, nem pedig az emberi méltóság alapján tisztelik őket. Itt tehát a motiváció egészen más, márpedig az ember tetteit motiváló cél teljesen megmásítja a látszólag hasonló, vagy azonos cselekedetek értelmét és így azok következményeit. A részvényesi modellben nincs benne a társadalom érdeke, a közjó védelme. A részvényesi modell alapján működő vállalatok esetén a társadalmi érdekek csak jogszabályokban jelennek meg és kérdéses, hogy a vállalat jogkövető magatartást fog-e tanúsítani. A társadalmi érdekeket veszi figyelembe az elmúlt években előtérbe kerülő témakör, a vállalatok társadalmi felelőssége 89

Veress Gábor

(corporate social responsibility). amely jogszabályok híján nem kötelező, figyelembevétele erkölcsi kérdés. Steer, F. [45] mondja: „Véssük jól az emlékezetünkbe, hogy a vállalatokat az emberiség szolgálatára találták fel, nem pedig az emberiség született a földön a vállalatok kiszolgálására. Sokféle polgári joggal rendelkeznek a vállalatok, de azoknak egyensúlyban kell lenniük a társadalmi kötelezettségekkel.” … „A vállalatokat úgy tehetnénk felelősebbé a közjó iránt, ha sikerülne módosítani az olyan jogszabályokat, amelyek szerint a profit elsőbbséget élvez a társadalmi megfontolásokkal szemben.” Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a részvényesi modell azért hiányos, mivel a célja nem veszi figyelembe az emberi közösség szempontjait. Így ellentmondásos kultúrát teremt, mert maguk az üzleti vállalkozások közösségi jellegűek, de a részvényesi modell alapján működő vállalkozások nem közösségi célúak. A modell lényegi hibája, hogy nem veszi figyelembe, hogy a nyereség csak eszköz lehet, nem cél! A vállalati érdekelti (érintetti) (stakeholder) modell szerint a cég célja az érdekeltek elégedettségének a biztosítása az igényeik kielégítése által átadott értékkel. E modell tehát a részvényesek mellett más érdekeltek célját is tartalmazza. E modell célja tehát az érdekelteknek adott érték, azaz korszerű minőségügyi értelemben a minőség maximalizálása. E modell ebben a megfogalmazásban nem egyértelmű: kérdés, hogy kik tekintendők érdekelteknek, hogyan értelmezik az érdekeltek az értéket, és milyen értékrend szerint veendők figyelembe az érdekeltek eltérő igényei. Az érdekelti modellnek végtelen sok változata lehetséges, egy közismert modell az USA-ban bevezetett Malcolm Baldrige National Quality Award [46] logikájára és szerkezetére épülő Európai Minőségi Díj, vagy más néven EFQM (European Foundation for Quality Management) modell, amely a részvényesek mellett a fogyasztókat, az alkalmazottakat és a társadalmat tekinti érdekelteknek, és adott súlyokkal határozza meg az egyes érdekelt csoportok elégedettségének a fontosságát, azaz az értékrendet. A vállalati közjó (common good) modell szerint a cég nem elégedhet meg az „alapvető” javak (pl. nyereség, tőke, technológia) maximalizálásával, hanem biztosítania kell a „kiemelkedő” javak (pl. emberi haladás) maximalizálását is. Ezt a különbségtételt jelenti a jólét és jóllét fogalma is. A maslow-i piramis szemlélete szerint az alapvető javak a piramis alján állnak, a kiemelkedő javak pedig a piramis csúcsán, vagyis ez utóbbiak jelentik a lelki, szellemi (örök) értékeket. Ez az a kérdéskör tehát, amiért Dahlgaard és munkatársai felvetik az emberiség új reneszánszának szükségességét [1]-[3]. Az irodalomban ma még nem kristályosodott ki az érdekelti és a közjó modell 90

Az értékteremtõ minõségügy

egyértelmű fogalma és e modellek viszonya. Ha az érdekelti modellben valóban az érték fogalmát értelmezzük, akkor e két modell megegyezőnek tekinthető. 3.3. Munkaerő vagy ember? Mi az ember? Mi az ember szerepe a termelésben és a fogyasztásban? Van-e tartalmi különbség az emberierőforrás-menedzsment és az emberközpontúság között? Elgondolkoztató tény, hogy az emberierőforrás-menedzsment hatalmas irodalmából véletlenszerűen válogatva (pl. [47]-[49]) ezekben a művekben az etika, az erkölcs, a morál és a szeretet kifejezések szinte egyáltalán nem szerepelnek! Örömteli ugyanakkor, hogy a hazai emberierőforrás-témakörű konferenciákon gyakran megjelenik az ember és az erkölcs témaköre(pl. [50]-[52]). Számos munkaadó a dolgozó embert csak robotoló állatnak tekinti és embertelen körülmények között zsákmányolja ki, de számos munkavállaló is eltekint az embertelen körülményektől és a munkát csak pénzkereseti lehetőségnek tekinti. Mélyen elgondolkoztatóak és megszívlelendőek Boda László gondolatai ([53], 44-45.o.), aki összefoglalja, hogy az emberek általában csak pénzkereseti és ezáltal megélhetési lehetőségnek tekintik a munkát, pedig az sokkal több, ugyanis egyúttal az ember kibontakozását is szolgálja. Megállapítja továbbá, hogy a munka ezen túlmenően közösségi érték is, hiszen az embernek dolgoznia kell embertársaiért, a társadalomért is. Az informatika fejlődése a kizsákmányolás, a robotolók felügyeletének új módszerét kínálja: „kémprogramokkal” a vállalatok egy része ma már azt ellenőrzi, hogy a dolgozó mire használja a számítógépét. Minőségügyi szempontból a munka ellenőrzése ennél emberibb módszereket kellene alkalmazni és emberibb légkört kellene biztosítani. 3.4. Minőségmenedzsment etika nélkül vagy etikával? Mind az ember cselekedetei, mind a minőség az ember értékrendjéből következnek, így a termelés és a fogyasztás minősége függ az azt végző ember kultúrájától, világnézetétől és az abból következő értékrendjétől, erkölcsétől. A minőség tehát a világnézetből következő értékrendtől függ, így mind az igény, mind az igénykielégítés oldaláról meghatározó az érdekeltek világnézete, értékrendje, erkölcse. 91

Veress Gábor

Ugyanakkor világnézettől, sőt értékrendtől függetlenül mindenkinek igénye van az értelmi, érzelmi és lelki értékekre, a toleranciára, az igazságosságra, sőt a szeretetre is. Ebből következően az erkölcs, az emberiesség a minőség lényegi alkotója. A minőségügy számos guruja megállapította, hogy erkölcs nélkül nincs minőség, az igények mellett a munkatársak vezetése, a munkatársak egymáshoz való viszonya, a termelés minősége, a termelő és a fogyasztó kapcsolata, az ügyfelekkel való bánásmód mindegyike az erkölcsi hozzáállástól függ. A minőség szempontjából ezért meghatározó a makró minőségügy esetében a társadalom kultúrája, értékrendje, erkölcse és jogrendje, a mikró minőségügy esetében a vállalati kultúra, a vállalati értékrend, a vállalat etikai kódexe. A minőségügynek azonban nemcsak az a célja, hogy az igények kielégítése által értéket adjon, hanem az is, hogy a társadalom, a fogyasztók és a termelők értékrendjét ápolja, fejlessze és ezáltal a szegényes, hiányos értékrendű, „igénytelen” emberekben, illetve szervezetekben is kialakítsa a helyes értékrendet, hogy ezáltal „igényes” emberekké, illetve szervezetekké váljanak. A minőségügy alapvető célja kell legyen ezért a fogyasztói társadalom árucikk létformájának emberi létformává alakítása, a részvényesi érdekek helyett az érdekeltek elégedettségének és a közjónak az érvényre juttatása, az ember méltóságának tiszteletben tartása.

A piaci minőségügy általánosítása Tanulmányunk eddigi részében az érték és az erkölcs általános fogalmaiból kiindulva mondanivalónkat leszűkítettük a korszerű minőségügy alapvető kérdéskörére, a piaci minőségügy témakörére. A piaci minőségügy alapfeltevése, hogy kapitalista gazdasági rendszerben, a demokratikus állam által szabályozott szabadpiacon létesít kapcsolatot a termelő és a fogyasztó. A piaci minőségügyben azonban a szabadpiaci és a közpiaci minőségügy kérdése összemosódik, az irodalom nem választja szét egyértelműen e két területet. A piaci minőségügy általánosítható: a piaci szereplők mellett más közösség szereplői között is értelmezhető az igénykielégítés, így értelmezhető a közösségi minőségügy fogalma is. A közösségi minőségügy fogalma szükséges ahhoz, hogy a piaci gazdálkodást jellemző piaci minőségügy mellett értelmezzük az egyén életminősége és a társadalmi minőség fogalmakat. 92

Az értékteremtõ minõségügy

1. A közösségi minőségügy 1.1. A szabadpiaci minőségügy Az elmúlt évtizedekben kialakult és a tanulmány eddigi részében bemutatott korszerű minőségügy lényege a piaci igénykielégítési folyamat, vagyis az, hogy a termelő és a fogyasztó a piacon találkozik. Bár tanulmányunk eddigi részében nem tettünk különbséget a szabadpiaci és a közpiaci minőségügy között, itt hangsúlyozzuk azt a tényt, hogy eredetileg a minőségügy a szabadpiaci mechanizmusokra épülve alakult ki, így értelmezhetjük a szabadpiaci minőségügyet, amelynél „természetesnek” tekinthetjük azt, hogy a minőség mint érték elsődlegesen a pénzben kifejezhető nyereség,így a csereérték is pénzben kifejezett. 1.2. A közpiaci minőségügy Bár tanulmányunkban korábban a piaci minőségügyben nem tettünk különbséget a piacok között, a fentiekben bevezetett szabadpiaci minőségügy mellett most értelmezzük a közpiaci minőségügyet, amelynek éppen az a jelentősége, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a közpiacon a minőség mint érték nem lehet a pénzben kifejezhető nyereség, hanem itt a minőség a közjó, a társadalmi érték. A csereértéket nem a fogyasztó fizeti, hanem az állam/a támogató, így ez közpénz. A szabadpiaci szemléletben minden termék áru, amelynek az árát a vevőnek kell megfizetnie. A közpiacon nincs áru, hanem közjószág, amelynek nincs ára, de csereértékét a közösség, a támogató fizeti ki. A közpiaci minőségügybe belekeveredik a szabadpiaci minőségügy szemlélete, így a hálapénz. 1.3. A közösségi minőségügy A piaci minőségügy általánosításaként értelmezzük a közösségi minőségügyet, ahol ugyanúgy értelmezzük a közösségi igénykielégítési folyamatot, ezen belül a termelőt/ellátót és a fogyasztót/felhasználót. A közösségi minőségügy lényege, hogy itt a két fél közötti kapcsolat nem a piacon, hanem egy közösségben játszódik le. A közösségi kapcsolat esetén 93

Veress Gábor

ugyanúgy értelmezzük a terméket. A közösségi minőségügy esetén a minőség a közösségi értékrend alapján értelmezett közösségi érték. A csereérték itt az adott közösség értékrendjétől, kultúrájától, közösségi normarendszerétől függ. A csereérték alapulhat a munkamegosztáson, lehet hála, vagy más közösségi megállapodás. 1.4. A szabadpiaci szellemmel torzított közösségi minőségügy Egészséges értékrendű közösségek egészséges lelkületű tagjai között természetesnek kellene lenni, hogy adott tevékenységért konkrét csereértéket nem kell (nem szabad) adni, hanem érte legfeljebb hála jár, ami a közösségi összetartozásból eredően azt jelenti, hogy figyelem a mások igényét és ha van igénye, azt kielégítem. Sajnos a mai európai kultúrájú társadalomban a közösségi minőségügyet is eltorzítja a piaci szellem: sok közösségben úgy érzik, hogy nem helyes a hálán alapuló kapcsolat, hanem a hála helyett kötelező valamilyen csereérték. Így alakul ki vagy a „hálapénz”, amely nem mindig pénz, de valamilyen „piaci érték”, vagy a kötelező viszonzás, amikor az „adó” fél utólag nyújta be a „számlát”. Ezért alakult ki a szólás: „Az ingyen vacsora mindig sokba kerül.” Így keveredik a közpiaci minőségügybe is a szabadpiaci minőségügy, a tényleges hálapénz is. 1.5. A szeretet minőségügye A közösségi minőségügy speciális esete a (keresztényi) szereteten alapuló szeretet minőségügye, ahol a „termelés” igazi szereteten alapuló önzetlen (érték)adás. Ebben az esetben az adó természetesen nem vár el semmit és nem fogad el csereértéket, csak hálát. Emberi természetünk azonban csodálatos: éppen akkor, amikor valaki tényleg önzetlenül, ellenszolgáltatásra nem is gondolva ad, az „csereértékként” megkapja (az Istentől) az embernek járó legnagyobb jót, a boldogságot. (Több kutatás bizonyítja, hogy igazi boldogságot csak az önzetlen adás eredményez!)

94

Az értékteremtõ minõségügy

2. Az egyén életminősége 2.1. Az életminőség értelmezése Az „életminőség” (Quality of Life) korunk divatossá vált fogalma. Az egyén életminősége és a társadalom (élet)minősége nehezen szétválasztható fogalmak, így ezek értelmezése az irodalomban sem egységes, több meghatározásban átfedés található. Az életminőség pontos meghatározása nehéz, noha mindannyian érezzük, hogy mit jelent. Az ember életének minden igényére kiterjedő összefoglaló önértékelés. Mivel az életünkre vonatkozó értékelés az értékrendünktől függ, így az „életminőség” érzetünk is értékrendünk következménye. Az életminőség fogalmát sokan az egészség szempontjából, vagyis orvosi, lélektani szempontból értelmezik. Annak érdekében, hogy a társadalmi minőség fogalmától világosan elválasszuk, szemléletünkben az életminőséget egyértelműen kizárólag az egyén szempontjából értelmezzük. Az egyén életminősége az egyén értékrendjétől függ, az egyén értékrendjét pedig a közösség értékrendje befolyásolja, így pontos meghatározása nem lehetséges. Kiindulva azonban az ember általános igényeiből, az életminőség (Quality of Life) fő összetevői az alábbiak: a biológiai igények alapján gazdasági/szociális ellátás (élelem, alapvető fogyasztási cikkek) közszolgáltatás egészségügyi ellátás biztonság (fedél, ruházat) védelem környezeti feltételek az értelmi igények alapján foglalkoztatás képzés tudomány igazságosság, jogszolgálat erkölcsi rend társadalmi rend gazdasági rend környezetvédelem a lelki/érzelmi igények alapján vallásgyakorlás 95

Veress Gábor

lelki ellátás kultúra emberiesség. Az életminőség megítélésénél alapvető kérdés, hogy értékrendünk alapján hogyan tudjuk elfogadni a rosszat és hogyan tudunk örülni a jónak és hogyan tudjuk eldönteni, hogy mi az, amit megváltoztathatunk és mi az, amit nem tudunk befolyásolni. 2.2. Az életminőség otthon és a lakókörnyezetben Milyen életminőséget tudok biztosítani az otthonomban? A családi lelki légkör általában kizárólag rajtam múlik; az anyagi lehetőségeim mennyire befolyásolják az otthonom légkörét? A lakókörnyezetem szép vagy ronda, a lakótársak kedvesek-e vagy utálatosak? Mi függ tőlem? Akarok-e, tudok-e valamit tenni a lakókörnyezetem minőségének javításáért? 2.3. Az életminőség a munkahelyen Munkahelyünkön az életminőség – a vállalati kultúrától, értékrendtől függő ­ _ minőségmenedzsmenttől függ. Rendkívül fontos lenne ezért, hogy minden vállalat minél maradéktalanabbul teljesítse az emberre vonatkozó minőségmenedzsment alapelveket. Jó lenne, ha a minőségmenedzsment gondolkodásban a munkakörülmények kialakításánál tudatosulna az életminőség fontossága és jó lenne, ha mindenkiben tudatosulna az emberi méltóság, a munka méltóságának fontossága. Életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, rendkívül fontos ezért az, hogy milyen az életminőség a munkahelyen. E hatalmas témakörből csak néhányat említsünk meg:  a saját kultúrám, értékrendem hogyan viszonylik a vállalat kultúrájához, értékrendjéhez?  mint munkaadók a vállalatnak csak „beszállítói” vagyunk, vagy a vállalati közösség elismert tagja?  mennyire becsülik meg a munka értékét?  mennyire lehetek ember, mennyire becsülik az emberi méltóságot?  mennyire van szükség rám? 96

Az értékteremtõ minõségügy

 mennyire teljesülnek az emberre vonatkozó minőségmenedzsment előírások? 2.4. Az életminőség a környezetben A munkahelyen és az otthonon kívüli környezetünk mennyire szolgálja az életminőséget? Az épített környezet, így az utak állapota, az épületek, a közvilágítás, a terek, a közlekedési eszközök esztétikai és használati szempontból mennyire elégítik ki az igényeinket? Mennyire lehet egészséges a munkahely és az otthonom közötti közlekedés? A természeti környezetünk biztosítja-e a tiszta levegőt, csapadékot, talajt stb.? Az ivóvíz-ellátás és az egyéb közüzemi szolgáltatások megfelelőek-e? Milyen élelmiszerekhez, ételekhez juthatok hozzá? Mennyire lehetséges és milyen színvonalú a táplálkozásunk? Milyen a közrend, a közbiztonság? Rablóktól, kutyáktól kell-e félnem, vagy csak a kivilágítatlan utcák miatt? Milyen esztétikai és lelki élményekben lehet részem? Milyenek a kulturális rendezvények, milyen kulturális lehetőségek vannak? Milyen pihenési és sportolási lehetőségeim vannak? 3. A társadalmi minőség 3.1. A társadalmi minőség értelmezése Az életminőséghez hasonlóan nem egyértelmű a társadalmi minőség (Social Quality) egyre terjedő fogalma (lásd pl. [22]). Értelmezésünk szerint a társadalmi minőség, eltérően az életminőségtől, nem az egyén és a (kisebb) zárt közösségek szempontjából, hanem a társadalom egésze, teljessége szempontjából vizsgálja az igények kielégítését, az elégedettséget, a minőséget. A társadalmi minőség értelmezése további szempontból is csoportosítható: egyrészt a társadalmi minőség „passzív tudomásulvétele”, annak a megállapítása, hogy milyen mértékű az iskolázottság, a munkanélküliség, a szegénység, az éhezés stb., másrészt a társadalom aktivitása a társadalmi minőség alakításában. 97

Veress Gábor

A társadalmi minőség fogalma Beck [54] értelmezése szerint az alábbi: „a társadalmi minőség annak a mértéke, hogy mennyire képesek részt venni a polgárok a közösségeik társadalmi és gazdasági életében, olyan feltételek mellett, amelyek jólétüket és egyéni lehetőségeiket tökéletesítik.” Nyilvánvaló, hogy a társadalom minősége az adott társadalom értékrendjétől függ, így az európai kultúra szempontjából a társadalmi minőséget elsődlegesen  a gazdasági egyenlőség (economic equity),  a szociális igazságosság (social justice),  a politikai demokrácia (political democracy) és  a kultúra biztosítja. Természetesen ezen átfogó fogalmakon belül rendkívül fontos konkrét kérdéseket kell vizsgálni, például a foglalkoztatottság, a biztonság, a család helyzete stb. 3.2. A társadalmi minőség összetevői Amint már említettük, a társadalmi minőséget többféle szempontból értelmezik, az alábbiakban az EFSQ jelentés [55] alapján emeljük ki a társadalmi minőség fontosabb jellemzőit. Társadalmi – gazdasági biztonság • jövedelem jövedelem biztonság • lakás lakás biztonság lakás körülmények lakóhelyi környezet  kriminalisztika  szennyezettség • egészségügy egészségügyi szolgáltatások biztonsága egészségügyi ellátás rászorulók gondozása • munkabiztonság munka körülmények • oktatásbiztonság oktatás minőség 98

Az értékteremtõ minõségügy

Társadalmi kohézió (cohesion) • emberek megbízhatósága intézmények megbízhatósága • emberi értékek: család, barátok, szabadidő, szülők • másokért áldozat altruizmus (szeretet) tolerancia társadalmi áldozat: szegénység, nyugdíjjárulék, magas helyi adó • társadalmi szervezetekben tagság támogatás a környezettől •nemzeti büszkeség helyi közösséghez tartozás családhoz tartozás Társadalmi összetartozás (inclusion) • állampolgár állampolgársággal rendelkezők szavazók aránya • szociális jogok nyugdíjasok aránya nők/ férfiak fizetésének aránya • civil jogok jogsegélyre jogosultak aránya diszkrimináltak aránya kisebbségek, nők szerepe • munkanélküliség alul foglalkoztatottság • szolgáltatások: egészségügy lakás oktatás szociális gondozás bankszámlával rendelkezők hitelképesség közlekedési lehetőség sportolási lehetőség kulturális lehetőség • szomszédsági kapcsolatok baráti kapcsolatok családi kapcsolatok 99

Veress Gábor

Társadalmi képessé tevés (empowerment) • tudásalapú mobilitás írástudatlanság ingyenes (?) könyvtár, internet, újságok tájékoztatás/ tanácsadás • munkaerő piac jog a szakszervezetre kollektív szerződés munkahelyi képzés (éves) munkaidő • politikai/ gazdasági rendszer nyitottsága döntésben részvétel munkahelyi konzultáció • nonprofit szféra támogatása demonstrálás szabadsága • kultúra támogatása kulturális események rendszeres résztvevők • fogyatékosok támogatása gyermekgondozás közösségi terek.

Az erkölcsi megalapozottságú minőségügy 1. Ember, erkölcs és szeretet a minőségügyben 1.1. Az erkölcsös nemzeti szintű minőségszabályozás A fejlett demokráciákban működő fejlett kapitalista gazdasági rendszerek számos válságjelenséggel terheltek: a monopóliumok erősödnek, kartellek működnek, a szegénység és a munkanélküliség nő, az erkölcs pedig hanyatlik, lásd pl. [56]-[58]. Robert Schuman, az Európai Unió megálmodója és megalapozója 1963100

Az értékteremtõ minõségügy

ban így fogalmazott ([59], 61.o.): „A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed.” A hazai gazdaság elemzése alapján is meg lehet állapítani, hogy az ország gazdasági felemelkedésének lényegi alapja az erkölcsi rend helyreállítása (lásd pl. [60]). A minőség nemzeti szintű szabályozásának, a társadalmi minőség javításának a keresztény társadalometika (pl. [11 és [61]-[64])  személyközpontúság (perszonalitás),  kölcsönös kötelezettségvállalás (szolidaritás) és  a társdalmi közösségek önálló működtetése (szubszidiaritás) alapelveire kell(ene) épülnie! 1.2. Vállalati kultúra és értékrend Viselkedésünket, tevékenységeinket kultúránk, világnézetünk és az ebből eredő értékrendünk határozza meg. Bonyolultabb kérdés, hogy mit is jelent a vállalat „viselkedését” meghatározó vállalati kultúra és értékrend. A vállalat kultúráját és értékrendjét tág értelemben a társadalom kultúrája és értékrendje határozza meg, szűkebb értelemben a vállalatot alkotó egyének, különösen a tulajdonosok, a vezetők és a közösségre hatást gyakorló személyek kultúrája és értékrendje határozza meg. A vállalati etikai kódex lenne hivatott elvben arra, hogy bemutassa a vállalat értékrendjét, azonban a legtöbb etikai kódex üres, elsősorban csak az illemre, az etikettre vonatkozik. Sajnálatos módon a vállalat kultúrája, értékrendje általában rejtve van. A vállalati kultúrát, értékrendet tükrözi többé-kevésbé a vállalat célrendszere, így a küldetésnyilatkozata, jövőképe, politikája és stratégiája, továbbá a belső szabályzatai. A vállalati kultúrára és értékrendre lehet következtetni a vállalat viselkedéséből is: kiket, hogyan vesz fel, kiket, hogyan bocsájt el, kikkel, hogyan köt szerződést, hogyan teljesíti a szerződéseket, mennyire jogkövető, környezetéből kikkel, hogyan tart kapcsolatot, stb. Az irodalom – tudomásom szerint – nem foglalkozik a vállalati kultúra és értékrend megismerésének fontosságával, pedig mind a munkavállalók számára, mind a szerződéskötők számára rendkívül fontos lenne a vállalati kultúra és értékrend szerződéskötés előtti megismerése, hiszen ebből lehet következtetni a vállalat viselkedésére. 101

Veress Gábor

1.3. Erkölcsi megalapozottságú vállalati minőségmenedzsment A vállalati kultúrából és értékrendből következik a vállalati menedzsment és a vállalati minőségmenedzsment megalapozottsága: emberközpontú, vagy részvényesközpontú, erkölcsi megalapozottságú vagy nem. Ha a vállalati minőségmenedzsment emberközpontú és erkölcsi megalapozottságú, akkor  világosan kinyilvánítja értékrendjét és aszerint működik,  csak olyan személy lesz a vállalat tagja, aki magáévá teszi a vállalat értékrendjét,  a vállalat minden szereplője közösségi szempontból egyenlő, igazságos, erkölcsös emberi bánásmódban részesül, az alkalmazott ugyanolyan ember, mint a vezető, vagy a tulajdonos,  a vezetőkiválasztás a vezetői alkalmasság alapján történik,  a tulajdonost, a vezetőt és a beosztottat csak a hatáskörben és a felelősségben különbözteti meg,  a tulajdonosok és a vezetés megfelelő emberi közösségi légkört biztosítanak és fejlesztik a vállalati kultúrát,  a vezetés minden folyamatot pontosan szabályoz, minden alkalmazottal ismerteti a szabályzatokat,  mindenkit a képzettségei és a képességei alapján hatalmaz fel,  mindenkinek biztosítja a munkájához szükséges feltételeket,  mindenki jó munkát végez, mindenki felelős a teljesítményéért, ha a munkája végzéséhez nem adottak a feltételek, ezt jeleznie kell a vezetőinek,  mindenkinek megállapítják a teljesítményét és a felhatalmazása, a vezetése és a munkakörülmények függvényében igazságosan értékelik,  mindenkit – értékelt teljesítménye alapján – elismernek, vagy felelősségre vonnak,  mindenkinek kötelessége a tökéletességre törekvés, mindenki hozzájárul a folytonos tökéletesítéshez. 1.4. A munkatárs, az ember fejlődése Bár sokat beszélünk az emberközpontúságról, a pénzhajhász fogyasztói társadalomban kevesen veszik tudomásul, hogy az egész életünk és így a minőségmenedzsment lényegi kérdése az ember, az ember fejlődése. 102

Az értékteremtõ minõségügy

Az ember fejlődését szolgálja versenyképességi, és nem erkölcsi szempontból a befektetés a munkatársakba (Investors in People, IIP) sztenderd (pl. [65]). Ezen ajánlás lényege, hogy a stratégiai célokat az emberi erőforrás tudatos és célzott fejlesztésével kell elérni és ez a befektetés megtérül: javulnak az eredményesség, a hatékonyság és a versenyképesség mutatói. Ez a gondolat a részvényesi modell szemléletét tükrözi. A keresztény társadalmi tanítás szerint [53] a munka erkölcsi értékét az adja, hogy a személy kibontakozását szolgálja, azt szolgálja, hogy minden szempontból jobban meg tudja valósítani emberségét. Ez a gondolat a közjó modelljének szemléletén alapul. Mindez azt jelenti, hogy ha olyan légkört biztosítunk, amely elősegíti az ember kibontakozását, akkor javulni fog a munka minősége, javulni fog a munkahelyi légkör, javulni fog a versenyképesség és javulni fog az egyén életminősége és mindezek által a társadalmi élet minősége. 1.5. Az értékteremtő, felemelő szeretet Mind munkahelyi, mind társadalmi szinten mi lehet az emberi kapcsolatok vezérelve? Mi az, amit az ember igényel, mi az, amit jogosan elvár? Jogszerűség, igazságosság, tolerancia? Világnézettől, értékrendtől függetlenül a tolerancián, az igazságosságon és a jogszerűségen túl mindenki elvárja a szeretetet (bár ő sokszor nem adja). A szeretet irodalma hatalmas, álljon itt néhány kiemelés [66]-[68]. A szeretet felülmúlja a jogot és az igazságosságot ([53], 24.o.). Míg a jog és az igazságosság a „sem többet, sem kevesebbet” elvet követi, addig a szeretet többet ad és kevesebbel beéri, a szeretet jelszava: nagyobb boldogság adni, mint kapni. Az emberi önzés feloldására csak a szeretet képes. Noszlopi László már 1975-ben könyvének bevezetőjében ([66], 5.o.) ezt írta: „A szeretet nem valami érzelmes, kedves ellágyulás, amely nélkül az élet azért megvolna valahogy, hanem épp napjainkban mutatkozik meg apokaliptikus méretekben, hogy elegendő szeretet nélkül az emberiség sorsa megpecsételődött. Isten válaszút elé állít mindnyájunkat: vagy teljesítjük végre a szeretet parancsát, vagypedig Sodoma és Gomora sorsa, Szent János apostol apokalipszisának megrettentő képei, Nostradamus jóslatai stb. együttvéve sem képesek megrajzolni, ami fenyeget.” Noszlopi László könyvének utolsó fejezetében ([66], 137. o.) így fogalmaz: „A szellemi értékek tisztelete, az igazság és a szépség szeretete, becsületesség és könyörületesség, együttérzés az elnyomottakkal, hit az emberek testvéri 103

Veress Gábor

összekötöttségében azok a tulajdonságok, amelyek a modern kultúrát megmenthetik.” Ezek azok a gondolatok, amelyekért Dahlgaard és munkatársai új reneszánszot hirdetnek. És ne feledjük! Az emberiség válaszút előtt áll: melyik utat választjuk? Valósítsuk meg hát ezeket a gondolatokat a családban, a munkahelyeken, a közösségekben és a társadalomban! 2. A minőségügy társadalmi jelentősége 2.1. A értékteremtő minőségügy Tanulmányunk alapvető megállapítása, hogy a minőség az érdekeltek igényeinek a kielégítése által átadott érték, így a minőségügy értékteremtő: a minőség tökéletesítésével egyre több értéket termelünk! A minőségügy legalapvetőbb emberi tevékenységek, a közösségi tevékenységek – a javak előállítása és fogyasztása – minőségével foglalkozik, így mindennapi tevékenységeink folytonos tökéletesítését szolgálja. A minőség értelmezéséhez feltárjuk az adott tevékenység (igénykielégítési folyamat) érdekeltjeit. A minőségügy lényege, hogy minden (fontos) érdekelt igényére tekintettel van, tehát együttérzésen, beleérzésen (empátián) alapul. A minőség, azaz az érdekeltek igénye és elégedettsége az érdekeltek értékrendjén alapszik, így a minőségügy alapkérdése a világnézet, kultúra, értékrend, erkölcs. A minőségügynek éppen ez a hatalmas társadalmi jelentősége: a mindennapi életünkben az értékrend jelentőségének a tudatosítása és munkánk végzése során a mások igényeinek a figyelembevétele. 2.2. A makro minőségügy A makro minőségügy lényegéből következik, hogy a minőség állami/ nemzeti szintű szabályozása alapvetően meghatározza a piaci minőségügy szabályozásán keresztül az ország versenyképességét és ez által az állampolgárok életminőségét és a társadalom minőségét. Az állami vezetők, a politikusok súlyos felelőssége ezért, hogy mennyire erősítik a társadalmi kultúrát, milyen társadalmi értékrendet alakítanak ki, erre építve milyen nemzeti (minőség)célokat jelölnek ki, és hogy milyen módon építik ki és működtetik az állami/nemzeti szintű minőségszabályozási rendszert. 104

Az értékteremtõ minõségügy

2.3. A mikro minőségügy A vállalati/intézményi termelés során lehet csak értéket teremteni, így a tényleges értékteremtés a vállalati/intézményi szintű minőségszabályozástól függ. Az ország versenyképességét – adott állami/nemzeti minőségszabályozási rendszer esetén – a vállalati/intézményi minőségszabályozás színvonala határozza meg, így a vállalatok versenyképessége határozza meg az állampolgárok életminőségét és a társadalom minőségét. A vállalat/intézményvezetők felelőssége is igen nagy: az ő felelősségük, hogy mennyire fejlesztik a vállalati kultúrát, milyen vállalati értékrendet alakítanak ki, milyen minőségi célokat tűznek ki, milyen minőségmenedzsment rendszert működtetnek és így a vállalatuk versenyképességén keresztül ők is befolyásolják az ország versenyképességét, jólétének és jóllétének állapotát. 2.4. A minőségügy társadalmi jelentősége A minőség megfelelő állami/nemzeti és vállalati/intézményi szabályozása a termelő versenyképességét fokozza, ezáltal a vállalkozás fejlődik, a fogyasztó igényeit kielégíti és számára biztonságot ad, a társadalom számára a vállalkozás fejlődése gazdasági fejlődést eredményez, a minőség szabályozása a társadalom számára is biztonságot nyújt, így a minőség megfelelő állami és vállalati szintű szabályozása az egyén életminőségének és a társadalom minőségének a tökéletesítését biztosítja. 3. Társadalmi felelősségünk 3.1. Az állam felelőssége A tanulmányban leírtakból következik, hogy az államnak rendkívül nagy felelőssége van a piaci minőséget, az egyén életminőségét és a társadalom minőségét illetően! Ha az állam (a kormányzat, az Országgyűlés) megfelelő módon szabályozza a minőségügyet, akkor ezáltal biztosítja a lehetséges vállalkozások/vállalatok/intézmények számára a verseny-képességet és ezáltal az ország felemelkedését, az életminőség és a társadalmi minőség javulását! De az államnak tudomásul kell vennie azt a tényt is, hogy erkölcs nélkül nincs minőség, így az ország gazdasági felemelkedésének lényegi alapja a 105

Veress Gábor

társadalom kultúrájának az erősítése, a társadalmi értékrend kialakítása és az erkölcsi rend helyreállítása (lásd pl. [60])! 3.2. A vállalatok/intézmények vezetésének felelőssége A vállalatok/intézmények vezetésének alapvető felelőssége a vállalati kultúra fejlesztése, a vállalati értékrend kialakítása és ezekre építve a megfelelő színvonalú vállalati/intézményi minőségszabályozás megvalósítása. Ezáltal a vállalatok versenyképessége nő, így hozzájárulnak a vállalat és az ország felemelkedéséhez. A vállalatvezetőknek tudomásul kell venni azt is, hogy a szabadpiacon sem lehet a nyereség kizárólagos cél, a minőségnek magába kell foglalnia az összes érdekelt fél igényét, így a tulajdonos nyeresége mellett biztosítani kell a vevők, a dolgozók, a beszállítók és a társadalom elégedettségét is. A közpiacon szereplő vállalatok/intézmények esetén a minőség értelmezése által világosan és egyértelműen meg kell fogalmazni azokat a társadalmi értékeket, amelyeket az intézmény el akar érni és ez által „elszámoltathatóvá” is válik. A vállalatoknak/intézményeknek a közvetlen érdekeltek igényeinek a kielégítése mellett társadalmi felelősségük is van, a vállalati társadalmi felelősség (corporate social responsibility) szemléletében kell eljárniuk [69][70]. Összhangban az erkölcsi megalapozottságú vállalati minőségmenedzsmenttel, a vállalatok vezetésének felelőssége az alábbiak biztosítása.  A vállalati minőségmenedzsmentnek erkölcsi alapokon kell állnia!  A vállalat minden szereplőjét közösségi szempontból megilleti az egyenlő, igazságos, erkölcsös emberi bánásmód, az alkalmazott ugyanolyan ember, mint a vezető, vagy a tulajdonos!  A tulajdonosnak és a vezetésnek meg kell fogalmaznia a vállalat értékrendjét, célrendszerét és etikai normáit.  Csak olyan személyt szabad felvenni, aki elfogadja a vállalat értékrendjét!  A tulajdonosok és a vezetés felelőssége a megfelelő emberi közösségi légkör biztosítása és a vállalati kultúra fejlesztése!  A tulajdonos, a vezető és a beosztott különbségtétele a hatáskörben és a felelősségben van!  Mindenkit a képzettségei és a képességei alapján kell felhatalmazni! 106

Az értékteremtõ minõségügy

 Mindenkinek biztosítani kell a munkájához szükséges feltételeket!  Az összes érdekelttel tudatosítani kell, hogy „közös lóra tettek”, csak együtt érhetnek el sikereket!  A vezetésnek minden folyamatot pontosan szabályozni kell, minden alkalmazottal ismertetni kell a szabályzatokat.  Mindenkinek meg kell állapítani a teljesítményét és a felhatalmazása és a munkakörülmények függvényében igazságosan értékelni kell!  Mindenkit – értékelt teljesítmény alapján – el kell ismerni, vagy felelősségre kell vonni! 3. 3. A vállalat/intézmény alkalmazottainak a felelőssége Összhangban az erkölcsi megalapozottságú vállalati minőségmenedzsmenttel, az alkalmazottak felelőssége az alábbiak biztosítása.  Mindenkinek jó munkát kell végeznie, mindenki felelős a teljesítményéért! Ha a munkája végzéséhez nem adottak a feltételek, ezt jeleznie kell a vezetőinek!  Rend a lelke mindennek! Őrizd meg a rendet, s a rend megőriz téged!  Mindenkinek kötelessége a tökéletességre törekvés, mindenkinek hozzá kell járulnia a folytonos tökéletesítéshez! 3.4. Az egyén felelőssége Minden szervezet egyénekből áll. Az „állam” vezetői is egyének, a vállalat/ intézmény is egyénekből áll. Függetlenül attól, hogy az egyén milyen „funkciót” tölt be, az élet minden területén felelőssége van: elő kell segítenie az erkölcsös életet és hatékonyan részt kell vállalnia a minőségügyi tevékenységekben! Külön ki kell emelnünk felelősségünket a családért, a hozzánk tartozó családokért. Az otthonunk életminőségért – néhány kivételtől eltekintve – alapvetően mi vagyunk felelősek, viszonzást nem váró, önzetlen szeretettel kell biztosítanunk szeretteink boldogságát. Mindannyian felelősek vagyunk mindnyájunkért! Hatalmas lehetőségünk a megmentő és felemelő szeretet! Fogjunk össze jövőnkért, a minőségért!

107

Veress Gábor

Utószó az értékteremtő minőségügyhöz Válságokkal teli világunkat igen nehéz átlátni. A pénzhajhász, kamatfizetéssel terhelt hitelekre épített, a demokráciát visszaszorító, környezetromboló fogyasztói társadalmunkban az anyagi világ mindent elnyom, háttérbe szorulnak, elvesznek szellemi, lelki értékeink. Az – értelmi és szellemi értékeket is magukba foglaló – értékteremtő minőségügy segíthet minket abban, hogy felismerjük, hogy nem a vállalkozás a cél és az ember az eszköz, nem a nyereség a cél és az ember az eszköz, hanem az ember méltósága a cél, és a vállalkozás, a nyereség csak eszköz. Az ember méltóságának a tiszteletben tartását csak az erkölcs és a szeretet biztosítja. Ezt kell megvalósítanunk az erkölcsi megalapozottságú, emberközpontú, szeretetre épülő minőségüggyel!

108

Az értékteremtõ minõségügy

Felhasznált irodalom [1]

Dahlgaard, Jens J., Dahlgaard, Su Mi Park, Edgeman, Rick L.: Core value deployment: The need for a new renaissance Total Quality Management, 9 (4-5), S45-S50 (1998). [2] Dahlgaard, Su Mi Park, Dahlgaards, Jens J., Edgeman, Rick L.: Core values:¨The precondition for business excellence Total Quality Management, 9 (4-5), S51-S55 (1998). [3] Edgeman, Rick L., Dahlgaard, Jens J.: A paradigm for leadership exellence Total Quality Management, 9 (4-5), S75-S79 (1998). [4] Kovács Károly, Veress Gábor: Minőségelmélet Miskolci Egyetem, Kézirat, Miskolc, 2000. [5] Veress Gábor, Birher Nándor, Nyilas Mihály: A minőségbiztosítás filozófiája JEL Kiadó, Budapest, 2005. [6] Veress Gábor: Minőség és erkölcs – elválaszthatatlan fogalmak XV. Magyar Minőség Hét 2006, Konferenciakiadvány, 90-97. o. [7] Conti, Tito: Minőség és érték: A menedzsmentszemlélet és a rendszerközpontú gondolkodás konvergenciája? I. rész. Minőség és Megbízhatóság, 2006/5, 272-279. [8] Conti, Tito: Minőség és Érték II. rész Minőség és Megbízhatóság, 2006/6, [9] Conti, Tito: Quality thinking and systems thinking TQM, 18 (3), 297-308 (2006). [10] Schütz Antal: A bölcselet elemei (Negyedik kiadás) Szent István Társulat, Budapest, 1948. [11] Kecskés Pál: A keresztény társadalomszemlélet irányelvei JEL kiadó, Budapest, 2001. [12] Pajor András: Axiológia 2000 Korda Kiadó, Kecskemét, 2000. [13] Varga Károly: Értékek fénykörében Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. [14] Váriné Szilágyi Ibolya (szerk.): Értékek az életben és a retorikában Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. [15] Bolberitz Pál: Érték és etika Magyar Kolping Szövetség, Budapest, 1999. [16] Beran Ferenc: A keresztény erkölcs alapjai Szent István Társulat, Budapest, 1999. 109

Veress Gábor

[17]

Müller, Gotthold: Felelősségteljes élet A Református Zsinati Iroda Doktorok Kollégiumának Főtitkári Hivatala Budapest, 1999. [18] Péteri Pál: Keresztény erkölcsteológia JEL Kiadó, Veszprém, 2000. [19] Weber, Helmut: Általános erkölcsteológia Szent István Társulat, Budapest, 2001. [20] Kecskés Pál: Az erkölcsi élet alapjai JEL Kiadó, Budapest, 2003. [21] Böckle, Franz: A morálteológia alapfogalmai JEL Kiadó, Budapest, 2004. [22] Nyilas Mihály: A társadalmi minőség koncepciója in [5] 249-281 o. [23] Samuelson, Paul A., Nordhaus, William D.: Közgazdaságtan I-III. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1995. [24] Noszlopi László: Megmentő és felemelő szeretet Ecclesia Kiadó, Budapest, 1975. [25] Tomcsányi Pál: Piaci áruelemzés és marketing-termékstratégia Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, Budapest, 1994. [26] Csath Magdolna: Minőségstratégia – TQM Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005. [27] Kornai János: Bürokratikus és piaci koordináció Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984. [28] United Nations: Global change and sustainable development: critical trends Report of the Seretary General, E/CN.17/1997/3, 1997. [29] Farkas Péter: Ember és környezete – Az ökoszociális piacgazdaság koncepciója Barankovics Akadémia, Budapest, 1996. [30] Veress Gábor, Kovács Károly: Védjük meg a pusztulástól szellemi környezetünket! in Somogyi Ferenc: Környezettudomány 2000. Veszprémi Egyetemi Kiadó, Veszprém, 2000. 87-112. o. [31] Náray Szabó Gábor: Meddig tartható fenn a gazdasági növekedés? Minőség és Megbízhatóság, 2007/1, 4-8.o. [32] Drábik János: Világdemokratúra Gold Book, Debrecen, 2006. [33] Kavanaugh, John F.: Krisztus követése a fogyasztói társadalomban Ursus Libris – Albern Csoport, 2003. 110

Az értékteremtõ minõségügy

[34] Birnbaum, Robert: Management Fads in Higher Education Jossey-Bass, San Francisco, 2000. [35] Ridderstrale, Jonas, Nordström, Kjell A.: Karaoke kapitalizmus Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006. [36] Baron, David, Padwa, Lynette: Mózes – Minden idők legnagyobb menedzsere TIARA Rt, Nyíregyháza, 2000. [37] Heider, John: Tao – út a vezetéshez SHL Hungary Kft, Budapest, 1998. [38] Goleman, Daniel, Boyatzis, Richard, McKee, Annie: A természetes vezető Vince Kiadó Kft, Budapest, 2003. [39] Finzel, Hans: A vezetők tíz leggyakoribb hibája Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2001. [40] Bőgel György, Salamonné Huszty Anna: Vállalatvezetés felső fokon Kossuth Kiadó, Budapest, 1998. [41] Pataki György, Radácsi László: Alternatív kapitalisták – Gazdálkodás az érintettek jóllétéért Új Paradigma Kiadó, Szentendre, 2000. [42] Senge, Peter: Az 5. alapelv – A tanuló szervezetek kialakításának elmélete és gyakorlata HVG Rt. Budapest, 1998. [43] Goleman, Daniel: Érzelmi intelligencia a munkahelyen SHL Hungary Kft, Budapest, 2002. [44] Alford, Helen J., Naughton, Michael J.: Menedzsment, ha számít a hit Kairosz Kiadó, Budapest, 2004. [45] Steer, F.: [46] Malcolm Baldridge National Quality Award [47] Schuler, Randall S.: Personnel and Human Resource Management West Publishing Company, St. Paul, etc. 1987. [48] Varga Károly: Az emberi és szervezeti erőforrás fejlesztése Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. [49] Mc Kenna, Eugene, Beech, Nic: Emberi erőforrás menedzsment Panem-Prentice-Hall, Budapest, 1988. [50] Beszteri Béla: Információs vagy tudástársadalom? „Az emberi erőforrások hasznosítása, fejlesztése Magyarországon és Észak-dunántúlon” Konferencia, Székesfehérvár, 1997. május 28., Konferenciakiadvány 25-34.o. 111

Veress Gábor

[51] Jáger Ida: Tudás és teremtés „Emberi tőke – Tudásmenedzsment” Konferencia, Balatonfüred, 1998. április 21-22. Konferenciakiadvány 9-15.o. [52] Somogyi Ferenc: Az ember (i tőke) lényege: a moralitás „Emberi tőke – Tudásmenedzsment” Konferencia, Balatonfüred, 1998. április 21-22. Konferenciakiadvány 89-93.o. [53] Boda László: Emberré lenni, vagy birtokolni? Szent Márton Áron Kiadó, Budapest, 1994. [54] Beck, W.A., Maesen, L.J. G. van der Walker, A.C.(eds): Social Quality of Europe Kluwer Law Internation, The Hague – London – Boston , 1997. [55] Final Joint Report, EFSQ, 2004 www.socialquality.org/site/html/indicators.html [56] Kavanaugh, John F.: Krisztus követése a fogyasztói társadalomban Ursus Libris – Albern Csoport, 2003. [57] Alford, Helen J., Naughton, Michael J.: Menedzsment, ha számít a hit Kairosz Kiadó, Budapest, 2004. [58] Ridderstrale, Jonas, Nordström, Kjell A.: Karaoke kapitalizmus Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006. [59] Schuman, Robert: Európáért Pannónia Könyvek, Budapest, 1991. [60] Papanek Gábor (szerk.): Jogbiztonság a magyar gazdasági életben FILUM Kiadó, Budapest, 1999. [61] Anzenbacher, Arno: Keresztény társadalometika Szent István Társulat, Budapest, 2001. [62] Höffner, Joseph: Keresztény társadalmi tanítás Szent István Társulat, Budapest, 2002. [63] Beran Ferenc, Lenhardt Vilmos: Az egyház társadalmi tanítása Szent István Társulat, Budapest, 2003. [64] Meghívás egy KÖZÖS ÚTRA – Az Ausztriai Egyházak Ökumenikus Tanácsának szociális nyilatkozata Luther Kiadó, Budapest, 2005. [65] Csóti Gábor: Befektetés a munkatársakba Magyar Minőség, 12-16. o. [66] Noszlopi László: Megmentő és felemelő szeretet Ecclesia Kiadó, Budapest, 1975. [67] Perlaky Lajos: A szív filozófiája Szent István Társulat, Budapest, 1999. 112

Az értékteremtõ minõségügy

[68] Mácz István: Találkoztam a szeretettel Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest, 2000. [69] Punter, Louise, Gangneux, Dominic: Social accountability: The most recent element to ensure total quality management TQM, 9 (4-5), S196-S198 (1998). [70] Vinten, Gerald: Putting ethics into quality TQM 10 (2), 89-94 (1998).

113

A honvédelem minõségügyi értelmezése

Turcsányi Károly

A honvédelem minõségügyi értelmezése A honvédelem lényegével, a haderővel, a haditechnikai eszközökkel, a harcászatihadműveleti-hadászati kérdésekkel számtalan mű foglalkozik, sőt a honvédelem minőségbiztosításával is pl. [1] - [3], azonban nincs tudomásunk olyan munkáról, amely a honvédelmet az értékteremtő minőségügy szempontjából vizsgálná. A korszerű minőségügy értelmezése szerint a minőség a termelésben és a fogyasztásban érdekeltek igényeinek a kielégítése által átadott érték [4]. A honvédelem a társadalom számára biztonságot „termel”, a honvédelem által „termelt/szolgáltatott” biztonságot a társadalom „hasznosítja/élvezi/igénybe veszi”, a honvédelem a társadalom számára biztonságos életet teremt. A hon védelmét a honvédelmi rendszer, ezen belül elsősorban a haderő biztosítja. A honvédelem minőségét a honvédelmi rendszer, ezen belül elsősorban a haderő és a haditechnikai eszközök minőségképessége és ezek működtetése határozza meg. A honvédelem magas színvonalú minősége a társadalom számára biztonságot, értéket jelent. 1. A honvédelem, mint társadalmi igény kielégítése Közösségi életünk „közösködő” tevékenységekből áll: javakat termelünk/ szolgáltatásokat nyújtunk és javakat fogyasztunk/szolgáltatásokat veszünk igénybe. A korszerű minőségügy alapfogalma a termelési/szolgáltatási és a fogyasztási/igénybevételi folyamatokból álló igénykielégítési folyamat, amelynek lényege az az általáns képlet, hogy a termelő a termelési folyamat során terméket (jószágot) állít elő, amelyet a fogyasztó a fogyasztás során használ, elhasznál, elfogyaszt [4]. Az alábbiakban a fentiek alapján értelmezzük a honvédelmet, mint igénykielégítési folyamatot A honvédelem, mint „termelési/szolgáltatási folyamat” A honvédelem mint „termelési/szolgáltatási” folyamat a biztonságos élethez szükséges külső katonai veszélyeztetéssel szembeni védelem által 115

Turcsányi Károly

a biztonság folyamatos fenntartását, azaz a biztonság, mint a társadalom állapotjellemzőjének szabályozását, meghatározott értéktartományban tartását jelenti a veszélyeztetésekkel szemben. A katonai veszélyeztetettség, a potenciális veszélyforrás olyan materiálisnak tekinthető tényezők összessége, amelynek folyamatos vizsgálata, komplex értékelése és a szükséges ellentevékenységek meghatározása társadalmi, nemzetgazdasági szükséglet. [5]-[10] Ez aktív külpolitikai, diplomáciai és katonai felderítési tevékenységet és az eredmények időbeni integrálását és értékelését igényli. A veszélyeztetések előrelátása, mértékének meghatározása a honvédelem adekvát változását (változtatását) követeli meg, jó esetben kiváltja azt. A honvédelem a biztonságot úgy szolgáltatja, hogy a veszélyeztetettség helyzetváltozására a védelemnek, a haderő képességének folyamatos szabályozásával reagál. A biztonság katonai veszélyeztetés hatására bekövetkező változását a megfelelő védelemmel, azaz a haderő igényelt képességének biztosításával, a katonai szövetségi rendszer garanciáival, összességében a honvédelem állami irányításán keresztül lehet ellensúlyozni. A honvédelem folyamatát fentiek mellett alapvetően meghatározza a honvédelmi rendszer adott időpontbeli állapota és erőforrás ellátottsága. A társadalom biztonságos élete mint a honvédelem „fogyasztási/igénybevételi folyamata” A honvédelem társadalmi igényt elégít ki. A társadalom igénye a biztonságos élet, amely kielégítése érdekében a társadalom a honvédelem által „termelt/ szolgáltatott/biztosított” (szavatolt) biztonságot „fogyasztja/veszi igénybe”, élvezi. A társadalomnak a honvédelemhez való hozzájárulása igen sajátos: korábban ez elsősorban a kötelező katonai szolgálattal valósult meg, ma már csak az adókon keresztül és a honvédelemmel kapcsolatos társadalmi hozzáálláson, a honvédelem „tiszteletén” keresztül érvényesül. [11] A honvédelem mint igénykielégítési folyamat A honvédelem minőségügyi szempontból igénykielégítési folyamat [4], melynek során a honvédség mint „termelő” az állampolgárok, a társadalom, az ország számára biztonságot „termel”, és az állampolgárok, a társadalom mint „fogyasztó” ezt a biztonságot „fogyasztja”, azaz biztonságban él. A honvédelem mint igénykielégítési folyamat az 1. ábrán látható. 116

A honvédelem minõségügyi értelmezése

Honvédelem

BIZTONSÁG

Honvédség

Élet biztonságban

Társadalom

1. ábra: A honvédelem mint igénykielégítési folyamat A honvédelem, mint közszolgáltatás A honvédelem szolgáltatás, mert a társadalom biztonságos állapotának a megőrzését szolgálja. A honvédelem a társadalom biztonságos állapotát a külső katonai veszélyeztetéssel szemben a védelemmel kívánja megőrizni. A honvédelem közszolgáltatás, mert piaca közpiac, terméke közjó, a „ fogyasztója”, haszonélvezője az egész társadalom és a honvédelemért az „árat”, csereértékét a társadalom által fizetett adó felhasználásával az állam fizeti meg. A honvédelem, mint állami irányítású közszolgáltatás A biztonság állami közszolgálati igénykielégítési folyamatában az elsődleges igényformáló az állampolgár illetve a társadalom. A biztonság itt megjelenő társadalmi igényét közvetve a népképviseletet kifejező választott szervezet, a parlament közvetíti, felügyeli. A honvédelem mint állami közszolgáltatás irányítását a köztársasági elnök (államelnök) és a kormány valósítja meg, az országgyűlés szakbizottsága pedig felügyeletet gyakorol a honvédelem felett. [12] A honvédelem, mint összetett igénykielégítési folyamat A honvédelmet mint alapvető igénykielégítési folyamatot az 1. ábra mutatja. A folyamat részletesebb elemzésével megállapítható, hogy a honvédelemnek mint igénykielégítésnek alapvetően négy fő szereplője van, a társadalom, az állam- és kormányzati irányítás, a honvédség (a haderő) és a hadiipar (lásd. 2. ábra). A honvédelem igényét a társadalom fogalmazza meg, ezen társadalmi igények alapján a honvédséggel szembeni igényeket az állami és a kormányvezetés határozza meg, a hadiiparral szembeni igények tartalmát pedig a honvédség definiálja(lásd 2. ábra felső sor). A társadalom biztonságos élete pedig a honvédség működésétől függ, amelyet befolyásol, meghatároz a hadiipar és az állami és kormányzati vezetés (lásd 2. ábra alsó sor). 117

Turcsányi Károly

2. A honvédelmi rendszer A honvédelmi rendszer főbb alkotóelemei A rendkívül bonyolult honvédelmi rendszer a hon védelmét szolgáló elemek összessége, magába foglalja a honvédelem folyamatát befolyásoló és meghatározó elemeket, amelyek általában egymással kölcsönhatásban állnak. A honvédelmi rendszer főbb alkotóelemei az alábbiak: • az ország katonaföldrajzi helyzete, geostratégiai pozíciója; • a katonai szövetségi rendszer; • a saját haderő rendszer; • a katonai hírszerző rendszer; • a honvédelem állami irányítási rendszere; • az ország hadiipara, hadiipari importja; • az ország gazdasága; • az ország infrastruktúrája; • a társadalom hozzáállása. A honvédelmi rendszer szabályozhatósága A honvédelmi rendszer alkotóelemei közül adott helyzetben adottságnak kell tekinteni az alábbi elemeket: • az ország stratégiai pozícióját; • az ország hadiipari lehetőségeit, hadiipari importját; • az ország gazdaságának erősségét; • az ország infrastruktúráját; • a társadalom hozzáállását. A honvédelmi rendszer alkotóelemei közül adott helyzetben rendkívül fontos külpolitikai kérdés a katonai szövetségi rendszer mozgósítása, esetleges átalakítása. A honvédelmi rendszer alkotóelemei közül rövidebb távon az alábbi elemek szabályozhatók: • a saját haderő; • a katonai hírszerző rendszer; • a honvédelem állami irányítása.

118

Hadiipari termelés (hadiipari gyártás és szolgáltatás; kapacitások, képességek)

HADIIPARI KULTÚRA

Hadiipari kultúra kialakulása, kialakítása (mĦszaki –fejl. intézetek, felsĘoktatás, ágazat)

IGÉNY A HADIIPARRA HADITECHNIKA

IRÁNYÍTÁSI SZINT

VÉGREHAJTÓ SZINT

HaderĘ (haderĘ képességek, katonai szeervezetek)

HADIKULTÚRA

Hadikultúra stratégiai védelmi terv (vezérkar, védelmi felsĘoktatás)

HADERė IGÉNY A VÉDELEMRE ALKALMAZÁS

119

A védelmi feladatok ellátása (nemzeti és szövetségi)

GEOSTRATÉGIAI BIZTONSÁGPOLITIKA

Igény megjelenés a honvédelemre, a katonai védelmi képességre (kormány, védelmi ágazat, védelmi szövetség)

ÁLLAM IGÉNY A BIZTONSÁGRA BIZTONSÁG

(HADI)IPAR

Biztonsági élet a társadalomban (az országban)

Igény megjelenése a biztonságra (Parlament, köztársasági elnök)

80

TÁRSADALOM

A honvédelem minõségügyi értelmezése

2. számú ábra: A honvédelem teljes igénykielégítési folyamata (lánca)

Turcsányi Károly

Megjegyzem, hogy a katonai hírszerző rendszerrel a továbbiakban semmilyen vonatkozásban nem foglalkozom. A honvédelmi rendszer erősítése érdekében a nemzeti erőforrások védelmi célú koncentrálásával hosszabb távon természetesen változtathatók, befolyásolhatók az alábbi elemek:  az ország hadiipara;  az ország infrastruktúrája;  a társadalom hozzáállása. A saját haderő rendszer A honvédelmi rendszer alapvető, lényegi meghatározó részrendszere a saját haderő rendszer. A haderő rendszer alkotó elemei az alábbiak: • haderő szervezete; • a haderő eszközrendszere; • a haderő irányítása; • a haderő erőforrás ellátottsága. A haderő bonyolult struktúrájú makroszervezet, amely hierarchikusan és funkcionálisan szintekből áll. Ezek összehangolt működése a rendszer hatékonysága szempontjából meghatározó. A haderő haderőnemeket (szárazföldi haderőnem, légierő hederőnem), azokon belül önmagukban is hierarchikusan felépített fegyvernemeket, szakcsapatokat és kiszolgáló szervezeteket foglal magába. A haderő hierarchikus felépítésének két – önmagában is struktúrált – irányítási szintje a haderő működtetésében játszott alapvetően eltérő szerepük szerint: • a haderő felső szintű irányítása – a honvédelmi ágazaton (HM) belüli vezérkari irányítás irányítás; • a haderő végrehajtó szervezeteinek irányítása – a csapatok szintenkénti és funkcionális (szinteken átívelő, azokon belüli) tagozódás szerinti összhaderőnemi, haderőnemi, fegyvernemi, szakterületi irányítás. A haderő végrehajtó szervezetei, azok vezetése és a haderő kétszintű irányítása (központi-vezérkari és csapat) együttesen szerves egységet alkotnak és a haderő minőségképessége szempontjából összhangjuk ugyanúgy minőségképességet meghatározó tényező, mint egyenkénti képességeik. A haderőképesség tehát nem egyszerűen a részképességek összegződése. Az a legkisebb rendszer, amely ezen belül egy egységnek tekinthető és a katonai alkalmazási (harctevékenység, békefenntartás, békefelkészítés) szempontból még önállóan vizsgálható, az alábbi elemekből áll: 120

A honvédelem minõségügyi értelmezése

• szervezeti vezetés, eszközkezelés ( legkisebb lövész szervezeti egység a lövész raj, haditechnikai eszköz esetében a kezelő állomány); • haditechnikai eszköz, együtt funkcióképes haditechnikai eszköz rendszer; • a rendszer közvetlen környezete (támogatása, együttműködése, zavarása). A harci egységek ezen felépítése analóg a rendszerelmélet legkisebb vizsgált modelljével, az ember-technika-környezet [13] modellel. A katonai szervezetek (szervezeti egységek) mint végrehajtó (csapat) több szintet foglalhatnak magukba és többféle katonai szaktevékenység vagy ezen belül többféle funkció megvalósítását hivatottak ellátni. Funkciók szerinti legáltalánosabb felosztásuk az alábbi: • harcoló, illetve békefenntartó szervezetek, • harcbiztosító szervezetek és • harctámogató szervezetek. A támogató feladatkört a gyüjtőfunkcióként működő és több szakterületet magába integráló logisztika valósítja meg valamennyi csapatszinten és a felső (központi) vezetés szintjén is. A logisztika a folyamatosan átalakuló szakmai kompetenciastruktúra szerint változik és megfelelő erőforrások rendelkezésre állása esetén is csak a szakkompetenciák jó koordinációjával képes hatékony működést megvalósítani. A haderő anyag-eszköz erőforrás ellátottsága a hadfelszerelések biztosítása útján valósul meg. Ez beszerzésekkel történik, amelyek lehetséges forrásai a hazai hadiipari termelés és a külföldi hadiipari termékbeszerzés. A haderő erőforrás-ellátottságára közvetlen hatást a költségvetési források biztosításával a honvédelmi irányítás gyakorolja. 3. A honvédelem minősége A honvédelemben érdekeltek A korszerű minőségügy értelmezése szerint a honvédelem minősége a honvédelemben érdekeltek, azaz elsősorban az állampolgárok és a honvédség, továbbá az országgyűlés és a honvédelmi kormányzat igényének a kielégítése által átadott érték. Az értéket a biztonság jelenti, amelyet a veszélyeztetettség mértékével arányos, annak időben is megfelelő honvédelmi képesség fenntartása és folyamatos fejlesztése biztosítja. A honvédelemi igénykielégítési folyamatban alapvetően érdekelt a társadalom, a népképviselet (országgyűlés), a kormány, a honvédelem állami 121

Turcsányi Károly

irányítása, a honvédség – beleértve a vezérkart, a honvédeket, a hírszerzést, az ellátó-kiszolgáló szervezeteket – és közvetetten a honvédelem beszállítói, a hadiipar, a honvédelmi kutatások, továbbá a honvédelem szövetségi rendszere. [14]-[15] A honvédelem minőségének értelmezése A minőségügy minőség értelmezése alapján a honvédelem minősége a honvédelem folyamatában a fentiekben felsorolt érdekeltek igényeinek a kielégítése során átadott érték. (Mindebből persze nyilvánvaló, hogy az érdekeltek az igényeik kielégítettségét egészen másképpen élik meg békében és háború esetében.) Ideális esetben a honvédelemben érdekeltek ígényei megegyezők: minél kisebb biztonsági kockázat, elfogadható erőforrás-felhasználás mellett. A valóságban azonban az egyes érdekcsoportok igényei eltérőek: a hadiipar minél több megrendelést akar, a társadalom, az állam (országgyűlés, kormányzat) minél kisebb ráfordítást. 4. A honvédelmi rendszer minőségképessége A honvédelmi rendszer minőségképességének főbb alkotóelemei A honvédelmi rendszer magába foglalja a honvédelem folyamatát befolyásoló és meghatározó, általában kölcsönhatásban álló elemeket. (lásd 2. fejezet) A honvédelmi rendszer minőségképességét az alábbi alapvető tényezők határozzák meg: • az ország katonaföldrajzi helyzete, geostratégiai pozíciója; • a katonai szövetségi rendszer szerepvállalása a honvédelemben • a saját haderő minőségképessége; • a honvédelem állami irányítása. A materiális elemek közül - mint adottságot - elsőként a geostratégiai pozíciót szükséges említeni. Ez egyértelműen – bár a történelmi idő változásával más és más mértékben – határozza meg a honvédelem kiinduló lehetőségeit és korlátait. [16] A geostratégiák és a hadikultúrák összefüggéseiben ezt a kérdéskört más munkámban részleteiben is megvizsgálom. Az ország katonaföldrajzi helyzete, geostratégiai pozíciója kedvezően és kedvezőtlenül is befolyásolhatja a védelmi képességet. Magyarország vonatkozásában a jó védhetőséget a Kárpát-medencét körülvevő hegyek 122

A honvédelem minõségügyi értelmezése

a Trianoni békeszerződésig kedvezően befolyásolták. Mai határaink ehhez képest nehezen védhetők. A honvédelmi rendszer minőségképességét alapvetően befolyásolja a katonai szövetség (NATO, kialakulóban lévő európai védelmi rendszer) biztosítéka a tagállamok biztonságának szavatolásában. [17]-[18] Ennek időtényezőkből fakadó következményeit nem háríthatja át egyetlen nemzet sem a szövetségre. A honvédelem állami irányítása fel kell vállalja a saját és a szövetségi tényezőnek a biztonság megteremtése és fenntartása szempontjából lényeges összehangolását. Számunkra a katonai szövetségi rendszer biztonságszavatoló szerepe elsődleges tényező, amely ugyanakkor mindenkor külső és a nemzeti érdekérvényesítés szempontjából közvetett szerepvállalóként vehető figyelembe. A katonai szövetség(-ek) haderejének mobilitása és így reakciókészsége növekszik, de a döntési mechanizmusok időigényesek, amelyből a saját erő feltartóztató, visszatartó szerepe meghatározott szintjének elengedhetetlensége következik. A biztonság szavatolásának részbeni nemzeti felelőssége tehát a szövetségi rendszerben is fennáll. A fentiek mellett még meg kell említeni a társadalom szerepét is, miután a honvédelmi rendszer elvárható minőségképességét csak a társadalom egészének szerepvállalása teheti lehetővé. [19] Ez a társadalmi szerepvállalás részben a honvédelem állami közszolgálati tevékenységének támogatásán keresztül valósul meg, részben a társadalom honvédelmet támogató szemléleten keresztül. A saját haderő minőségképességével az alábbiakban foglalkozom, az állami, a kormányzati irányítást nem tárgyalom. A haderő minőségképessége A honvédelmi rendszer minőségképességét elsődlegesen a haderő rendelkezésre állása, még inkább a haderő minőségképessége határozza meg. A haderő minőségképességét, mint minden országos szintű komplex rendszerét, igen nagyszámú tényező határozza meg. Ezek vizsgálata a haderő jellemzően hierarchikus felépítésének figyelembevétele nélkül nem lehetséges. A haderő egészének minőségképességét meghatározó főbb tényezők az alábbiak: • az ember, a humánerőforrás szakmai kompetenciáinak illetve megfelelő vezetői képességének szintje és mértéke, • a haditechnikai eszközök minőségképessége és • a közvetlen környezet működéstámogató- vagy gátló hatásai együttesen határozzák meg. 123

Turcsányi Károly

A megfelelő minőségképességgel rendelkező haderő a honvédelem minőségének és ezáltal a katonai biztonságnak a szavatolója, amely az állampolgár és a társadalom biztonságában nélkülözhetetlen szerepet játszik. A haderő minőségképességét meghatározó fenti tényezők a társadalmi kultúrába ágyazottan jelennek meg és annak két elemétől alapvetően függenek: 1. a hadikultúrától (védelmi oktatás, hazafias nevelés, nemzeti védelmi koncepciók) 2. a hadiipari kultúrától (ipari kultúra, technológiai képességek, gyártási kapacitások, hadiipari hagyományok, haditechnikai beszerzések minősége). A haditechnikai eszközök minőségképessége A modern haditechnikai eszközök lényegében minden esetben összetett, komplex eszközök, amelyekben a mindenkori csúcstechnológia testesül meg. Összetettek azok a harcászati-katonai feladatok is, amelyek során alkalmazzák azokat. A rendeltetésük szerinti felhasználásuk közepette az elvárható körülmények (harci, időjárási, terep, ellenséges hatások...) között elérhető harci teljesítmény adja meg a haditechnikai eszközök minőségét, amelynek alapját a haditechnikai eszközök műszaki-technikai adottságai, mint minőségképesség tesznek az eszköz (technika) oldaláról lehetővé. Adott harceszköznél a minőségképesség meghatározója a kezelő szakmai felkészültségén, minőségképességén (professzionalizmusán) és a haditechnikai eszköz minőségképességén múlik. A szervezeti szintek képességeit ezeken túl az irányítási, a működtetés, az egyszemélyi vezető és a törzsek alkalmassága, katonai kultúrája határozza meg. A haditechnikai eszközök minőségképességét a fentiekből kiindulva számos tényező határozhatja meg, amelyek közül a legjelentősebb tulajdonságcsoportok (lásd 3.ábra) az alábbiak: • az ember (kezelő, alkalmazó, döntéshozó), • a harci tulajdonságok (tűzerő, védettség, mozgékonyság), • a megbízhatóság (hibamentesség, karbantarthatóság, karbantartás ellátásának képessége), • üzemeltetési tulajdonságok (előkészíthetőség feladat-végrehajtásra, alkalmazhatóság a különleges viszonyok között ), • túlélőképesség (sebezhetőség, harctéri viszonyok közötti helyreállíthatóság), • gazdaságosság (termelési-beszerzési ár, üzemeltetési költség, javításitechnikai kiszolgálási költség), • ergonómiai alkalmasság, • infrastrukturális feltételek.

124

A honvédelem minõségügyi értelmezése

Az eszközök, rendszerek, emberek minőségképessége közvetlenül nem mérhető, nem becsülhető. Minőségügyi szempontból a dolgok , eszközök, a nem bonyolult rendszerek és bizonyos esetben az emberek minőségképessége egyrészről a megfelelőségükkel, másrészről minőségmutatókkal írható le, becsülhető. Adott eszköz, dolog, ember megfelelősége azt jelenti, hogy az adott eszközt, dolgot véges számú mérhető tulajdonsággal írjuk le és adott követelményrendszer szempontjából megfelelőnek tekintjük, ha a mért tulajdonságok értéke kielégíti a követelményrendszer előírásait. Nehezebben definiálható adott eszköz, dolog, ember minőségmutatója, amely a minőséget jellemző néhány tulajdonságból képezhető, például a gépjárművek fogyasztása, selejtszázalék... A minőségmutatók használatánál óvatosan kell eljárni, mert nem a teljes minőséget, hanem csak annak bizonyos jellemzőit mutatják. A haditechnikai eszközök minőségképességét tehát megfelelőség szempontjából egy speciális harcászati-műszaki követelménycsoportnak való megfelelés fejezi ki. Ezek értékeit az alkalmazó és a gyártó együttesen, mérhetően illetve értékelhetően határozza meg. HARCI TULAJDONSÁGOK

– tĦzerĘ, – védettség, – mozgékonyság

TÚLÉLėKÉPESSÉG – sebezhetĘség, – harctéri helyreállíthatóság

AZ EMBER – kezelĘ, – alkalmazó, – döntéshozó

HADITECHNIKAI ESZKÖZÖK MINėSÉGKÉPESSÉGE

ÜZEMELTETÉSI TULAJDONSÁGOK – elĘkészíthetĘség, – alkalmazhatóság

ÜZEMELTETÉSI TULAJDONSÁGOK – hibamentesség, – karbantarthatóság, – karbantartás ellátás képessége

GAZDASÁGOSSÁG – beszerzési ár, – üzemeltetési költésg, – javítási költség

INFRASTRUKTÚRA – tárolási, – kezelési, – ellátási

ERGONÓMIAI ALKALMASSÁG

3. ábra: A haditechnikai eszközök minőségképességének 3. ábra: A haditechnikai eszközök minĘségképességének fogalomkörébe tartozó tulajdonságok fogalomkörébe tartozómeghatározó meghatározó tulajdonságok 125 A haditechnikai eszközökre jellemzĘ, rendszerezett formában megadott harcászatimĦszaki-gazdasági paramétercsoportok felmérhetĘvé, összevethetĘvé, értékelhetĘvé és minĘsíthetĘvé teszik az adott eszközkategóriát vagy típust. A haditechnikai eszközök minĘségképességét jellemzĘ minĘségmutatók természetesen nem azonos mértékben játszanak szerepet minden haditechnikai eszköznél, hanem

Turcsányi Károly

A haditechnikai eszközökre jellemző, rendszerezett formában megadott harcászati-műszaki-gazdasági paramétercsoportok felmérhetővé, összevethetővé, értékelhetővé és minősíthetővé teszik az adott eszközkategóriát vagy típust. A haditechnikai eszközök minőségképességét jellemző minőségmutatók természetesen nem azonos mértékben játszanak szerepet minden haditechnikai eszköznél, hanem csoportonként, típusonként és esetleg hadikultúránként is eltérőek lehetnek. A vizsgálatuk tehát minden esetben konkrét kell legyen. A legfontosabb tulajdonságcsoport a tűzerő, a mozgékonyság és a védettség hármasát integráló harcászati, vagy röviden harci tulajdonságok. [20][21] A tűzerő, a mozgékonyság és a védettség között felállított fontossági sorrenden keresztül kapcsolódik a haditechnikai eszközrendszer a különböző hadikultúrákhoz. A hadiiparral szemben a védelem-politikai és a honvédelmi állami vezetés – a harcászati tulajdonságok mellett – főként a mennyiség és a gyártási minőség tekintetében támasztanak igényeket. A haditechnikai eszközökkel szemben megfogalmazódó igények jellemzően hadikultúra függő tényezők, azaz a különböző hadikultúrák esetében eltérő struktúrájúak. A felállított prioritás elsősorban a harci tulajdonságok között meghatározott fontossági sorrendben lehet más és más. Így például egy mozgás-centrikus hadikultúra mellett a tűzerőt, a mozgékonyságot és a gyártási minőséget helyezik előtérbe. Egy anyag-centrikus hadikultúra esetében a tűzerő mellett a védettség kap jelentősebb preferenciát, amihez nagy mennyiségű és nagy értékű haditechnikai eszközrendszerek párosulnak. A tömeges hadikultúrához elsősorban a mennyiség és emellett a tűzerő prioritása kapcsolódik egy elfogadható minőségszinttel. Az eltérő prioritások meghatározása lehetővé teszi és egyúttal megkívánja, hogy az egyes hadikultúrák kialakulásának illetve nézetrendszerének feltételei között működő haderők haditechnikai eszközeit saját specifikus igényeihez mérjük. Ezt a vizsgálatot a teljes védelmi igénykielégítési folyamat szempontjából a II. világháború időszakában a légideszant fegyvernemre és a harckocsikra (harckocsi-csapatokra) vonatkozóan más munkákban tárgyalom, itt összefoglalóan az alábbi megállapítást teszem. [22]-[23] A harctevékenységek során gyorsan változnak a körülmények és ennek megfelelően az igények a haditechnikai eszközök minőségképességével szemben. Különösen jól érzékelhető és tanulmányozható volt ez a II. világháború fél évtizedet meghaladó időtartama alatt. Ezért vált meghatározóvá a nemzeti hadiiparok szerepe, az, hogy milyen mértékben voltak képesek a fejlesztési igényeket kielégíteni, a gyártási kapacitásokat megváltoztatni, a technológiai váltásokat végrehajtani, és ezáltal a haditechnikai eszközök és a katonai 126

A honvédelem minõségügyi értelmezése

szervezetek (haderők) vonatkozásában folyamatosan változó minőségképességi követelményeket kielégíteni. A hadiiparral szemben támasztott igények és a hadiipari lehetőségek változásának dinamikája ezért a világháború folyamatában a teljes védelmi igénykielégítési folyamat meghatározó tényezőjévé lépett elő. Hivatkozott irodalom [1] Turcsányi Károly-Zupkó Tibor: A minőségügyi igénykielégítési folyamat értelmezése a honvédelemben ZMNE NEK, Budapest, 2005. 2. szám [2] Turcsányi Károly- Gyöngyösi Ferenc: A magyar katonai minőségirányítás és a NATO követelmények szerinti rendszertanúsítás aktuális kérdései Katonai Logisztika, Budapest, 2005. 2. szám, ISSN 1588-4228 [3] Turcsányi Károly-Mikula László: A magyar katonai minőségügy fejlődése, helyzete és jövőjének dilemmái, Katonai Logisztika, Bp., 2000. 1. szám [4] Veress Gábor, Birher Nándor, Nyilas Mihály: A minőségbiztosítás filozófiája JEL Kiadó, Budapest, 2005. [5] A honi hadiipar és külkapcsolatai századunkban, HIM, Bp., 1998, ISBN 963 7037 217, 104 p. [6] Dr. Szabó János: A fegyveres erők civil kontrollja, ÚHSZ, Bp., 1995. 6. szám, ISSN 1216 7436 [7] Turák-Fodor-Nógrádi-Király: A védelemgazdaságtan makrofolyamatai. Hadigazdaságtan, BKÁE tankönyv, Bp., 2003., 272 p. [8] Kőszegvári Tibor: A nemzetközi biztonságot fenyegető új kihívások és kockázatok, ZMNE egyetemi jegyzet, Bp., 1999.,40 p. [9] Turcsányi Károly-Kende György-Matus János: A biztonságpolitika és a hadügy kölcsönhatása, Katonai Logisztika, 2001., 1. szám pp. 5.13 [10] Matus János: A jövő árnyéka, Nemzetközi Hatások biztonságunkra és jólétünkre, A pesti Csoport Kft., 2005., 244 p., ISBN 963 219 971 5 [11] Ács Tibor: Haza, hadügy, honvédelem, HM OTF, Bp., 2001, ISBN 963 7037 438, 308 p. [12] Dr. Tábik Ferenc: A honvédelmi rendszer központi igazgatásának feladat- és hatásköri rendszere korszerüsítési lehetőségei, ZMNE PhD értekezés, Bp. 2004., [13] Turcsányi Károly: Az ember-haditechnikai rendszer a tudományos technikai forradalomban, Honvédelem, a MH tudományos folyóirata, 1988., 8. szám, pp. 83-98 127

Turcsányi Károly

[14] NATO dokumentumok 1994-2003, SVKI, Bp., 2003 [15] NATO kézikönyv, SVKI, Bp., 2001., 530 p., ISBN 963 7037 48 9, ISSN 1216 4704 [16] Geopolitika és biztonság, Zrinyi Kiadó, Bp., 2006., 225 p., ISBN 963 327 413 3 [17] Végh Ferenc: A Magyar Honvédség feladatai és struktúrája az ezredforduló után, a biztonság alakulásának függvényében, PhD értekezés, ZMNE, 1995., 188 p. [18] Francois Heisbourgh: Az európai védelem felé, SVKI, Bp., 2000., 166 p. [19] Simon Sándor: Az ország honvédelmi felkészítésének főbb területei és feladatai, ZMNE egyetemi jegyzet, Bp., 1999, 40 p. [20] Turcsányi Károly : A haditechnikai biztosítás alapjai, ZMKA jegyzet, Bp., 1995 [21] Turcsányi Károly-Hegedűs Ernő: A légideszant I., Elméletek, eljárások és a légi gépesítés 1945-ig, Puedlo Kiadó, Debrecen, 2007., 215 p. [22] Turcsányi Károly: A harckocsigyártás néhány termelésiminőségképességi problémája a II. VH-ban, Katonai Logisztika, Bp., 2007., 4. szám [23] Turcsányi Károly-Hegedűs Ernő: Nehézharckocsi fejlesztés a II. világháborúban I. rész, Haditechnika, 2007. 5. szám, pp. 21-27

128

Kultúra – értékrend – katonai felsõoktatás

Vincze Lajos

Kultúra – értékrend – katonai felsõoktatás A téma fontossága és aktualitása kötelez bennünket arra, hogy a katonai felsőoktatás szemszögéből próbáljuk meg körüljárni a kultúra, az értékek, a katonai erkölcs és értékrend bonyolult és sokat vitatott problematikáját. Ha csak a rendszerváltás utáni értékvajúdásokra, vagy napjainkban a haderőreform kapcsán átélt dilemmákra gondolunk, könnyen érthető lesz, hogy – a már hosszú ideje tartó permanens változások miatt is – dolgozatom a leülepedett és kikristályosodott igazságok elemzése helyett csak egy-egy részkérdés felvetésére, jobb esetben a kreatív útkeresésre vállalkozhat. Hangos meditációnk mindenekelőtt az ún. humán kultúra, a társadalomtudományi képzés (s ezen belül is a filozófia, a kultúrtörténet, az etika) helyét, szerepét szándékozik áttekinteni a Nemzetvédelmi Egyetem oktató-nevelő munkájában. Kiindulópontunk az, hogy az oktatásnak, az iskolának kiemelt szerepe kell, hogy legyen a megújuló magyar honvédség életében. Az iskola, a katonai felsőoktatás szerepe, felelőssége vitathatatlan a holnap katonai vezetőinek képzésében: szaktudás, műveltség, szemlélet, erkölcsiség tekintetében egyaránt. Az iskola, s a felsőfokú szakemberképzés is, a múlt, a tegnap tapasztalatai alapján mindig a holnapnak szól, a jövőt virrasztja, készíti elő. A megújuló katonai felsőoktatás évekkel ezelőtt kialakított koncepciótervezete az egyik legfontosabb célkitűzésként „az európai műveltségű, korszerű ismeretekkel rendelkező” tisztek képzését fogalmazta meg. A tét valóban nem csekély: a 21. század követelményeinek megfelelő tiszti elitképzés kialakítása. Ez a feladat sokoldalú megközelítést igényel. Feltételezi a meglévő tapasztalatok összegzését, a bevált értékek megőrzését, s még inkább a kor megváltozott követelményeinek figyelembevételével az oktatás folyamatos megújulását. Kezdjük mindenekelőtt a fogalmak tisztázásával. Mit értünk a kultúra fogalmán? Mit jelent a korszerű műveltség? Műveltség szavunk a latin kultúra 129

Vincze Lajos

szóból származik (a colo ere jelentése: megművelni, ápolni). Eredetileg a rómaiak a föld megművelésével kapcsolatban használták a szót (agricultura). Később kezdték csak — analógiás alapon — az emberi lélek művelésére irányuló tevékenységre is alkalmazni, s mivel ez utóbbi (bár sajátosan más) nem kevésbé kemény és verejtékes munka. A kultúra tágabb jelentésében tartalmazza mindazt, amit az emberiség a kezdetektől történelme folyamán természetet és önmagát átalakító fizikai-szellemi tevékenységével létrehozott, felhasznált, megőrzött és továbbadott. A kultúra tehát az emberi tevékenység következménye, ennél fogva az emberi történelem az emberi kultúra története is. E történetiség legfontosabb mozzanata pedig az, hogy a kultúra soha sem csupán passzív ismeret, a dolgok, összefüggések felismerése, tudása, hanem gyakorlati, gyakorolt, azaz megmunkált, megművelt emberi lét, s e megmunkált létbe „fagyott” az ebből kinövő, az ezt tükröző, ezt formáló „nyugtalan”, cselekvő emberi tudat. A művelt ember tehát nem egy élő enciklopédia, nem adathalmaz, hanem képes az eredeti, kreatív gondolkodásra. Az egyén kultúrája kapcsán továbbgondolásra méltónak ítéljük Antonio Gramsci olasz filozófus megfogalmazását, mely szerint a kultúra nem más, mint saját belső énünk megszervezése és fegyelme, saját személyiségünk birtokbavétele, olyan magasabb fokú öntudat megszerzése, melynek révén képessé válunk történelmi jelentőségünk, az életben betöltött funkciónk, jogaink és kötelességeink megértésére. Valamely társadalom műveltségének színvonala nem más, mint az adott közösség megmunkáltságának, alkotói potenciáljának történelmi foka, az embertől független természettől való különbsége (más szóval történelmi szabadságfoka). Mondhatnánk úgy is, hogy az ember olyan színvonalon művelt, amilyen színvonalon „művel” (azaz, hogy „mit művel”). A modern európai ember számára (éppúgy, mint a történelem bármely periódusában) a műveltség alappillére — amit javarészt készen kap az állandó tanulás, önfejlesztés kapcsán — a korábbi generációk tevékenységének, felhalmozott tapasztalatának ismerete és kezelése. Ebből az akkumulált energiából szabadít fel kellő mennyiséget az újabb nemzedék — ha tudja és képes használni ezt a bőven buzgó forrást — az itt és most cselekvő ember önmaga és a világ megművelésére. Ez az élő (működő) műveltség, melynek jellemzői az értelmes nyugtalanság, a keresés, az önkritikus elégedetlenség, az értelemmel átszőtt érzelem, mely nem lustán optimista (vagy pesszimista), hanem gyakorlatiasan tevékeny, erkölcsös és realista. Korunk emberének a fentiek értelmében bizony nem könnyű műveltnek lennie. A 20. század végi 21. század eleji ember már szinte képtelen követni és feldolgozni a század által produkált társadalmi 130

Kultúra – értékrend – katonai felsõoktatás

változásokat, eszmék, értékek és magatartásformák eróziójának és újra keletkezésének felgyorsult ütemét. A világ gazdagabbik felének „fogyasztásba bódult” s a totális manipulációnak kiszolgáltatott, a tömegkultúra által kilúgozott személyisége lassan a reményét is elveszti a számára ellenőrizhetetlen s irracionálisnak tűnő folyamatok belátására, ellenőrzésére, de különösképpen azok befolyásolására. A jövősokk, a kulturális sokk a század emberének alapélménye. Az irányvesztettség érzése az hogy mind gyakrabban kell döntést hoznia számtalan új és szokatlan probléma kapcsán (a mindennapi életben s a nagyarányú történelmi átalakulások részeként is) morálisan és pszichésen egyaránt megviselik az egyént. A totális változások nem hagyják érintetlenül az emberi kapcsolatokat sem: a kitárulkozástól való félelem, az ideiglenesség érzése, az elmagányosodás és a kommunikációképtelenség jelzik, hogy a történelem, a társadalom globális és lokális mozgásai belenyúlnak (s nem éppen kíméletesen) az egyén életébe, nem törődve azzal, hogy mit hisz el a személyiség a változásból s a váltásokból akár csak egyetlen emberöltő alatt. A köztudatban egyre aktuálisabb az a még Goethe által megfogalmazott gondolat, hogy egészen más emberekké leszünk, ha tíz évvel korábban vagy későbben születünk. A változás azonban mindezzel együtt — társadalomban s emberi következményeiben egyaránt — mégiscsak az élet lényegét adja és jelenti. S perbe lépni a korral, vagy vádat emelni ellene, amiért nem szabja ütemét, a változás mértékét az ember, a kortudat idődimenzióihoz, korlátaihoz, bizony badarság lenne. A korból, amelybe beleszülettünk, kilépni sem lehet (innen lehetetlenség az emigráció). Minden élet bele van szőve a kor valóságába, eszmevilágába. Az újkor történelmi mozgásai mindinkább olyan természetűek, hogy belülről is érintik az emberek életét és tudatát. Sőt, bátran állíthatjuk, hogy az emberek tudatát (s részben cselekedeteit is) nemcsak az határozza meg, hogy mi minden történik meg velük, mondjuk egy emberöltő alatt, hanem az is, hogy minek a megtörténését, megváltozástát várták, miben hittek, milyen ideál- és értékkép vezérelte őket, s a következmények felől tekintve miként értelmezik azt, ami végbement. (Lásd pl. magyar vonatkozásban az ún. fényes szellők, majd a személyi kultusz éveit, az 1956-os forradalmat, a 80-as évek „puha diktatúráját” s a rendszerváltó 90-es éveket). Az európai történelemben — éppúgy, mint nemzeti történelmünkben — hányszor voltunk kénytelenek felismerni, hogy irreális célokat nem lehet rákényszeríteni a valóságra, hogy a türelmetlenség — Hegel szavaival „a cél akarása az eszközök nélkül” — nem old meg semmit, s hogy az önkényesen kitűzött célokat „felülvizsgálja” a történelem, vagyis objektív korrekciót hajt végre. A szubjektív korrekció azonban mégis nélkülözhetetlen: mert céljainkat s a megvalósításhoz szükséges eszkö131

Vincze Lajos

zöket is (egyéni és társadalmi értelemben egyaránt) rendszeresen felül kell vizsgálni, szakítva a be nem vált módszerekkel, hamis ideálokkal. Tény, hogy ez a permanens változásban keskeny (és kockázatos) út, melyre nem könnyű rátalálni, s még nehezebb megmaradni rajta. Mit tegyen hát az ember a történelem viharában? Megpróbál (ahogyan ezt évezredeken át tette) alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez a kultúra, a nevelés, a lehetőség szerint irányított szocializáció segítségével. A tágabb értelemben vett kultúra szerepe döntő és meghatározó. Hiszen ez hozza létre, ápolja és alakítja át a társadalmi értékrendszert. Segít abban, hogy az ember minél hamarabb „megtalálja önmagát”, átalakítsa a hagyományos magatartásformákat, életviteli modelleket, korrigálja művészi-politikai-erkölcsi ideálrendszerét, s a változásoknak megfelelő új tartalommal töltse meg őket. Van a kultúrának egy szűkebb értelmezése is, mely szerint a kultúra a történelmi fejlődés menetében kiérlelt szellemi értékek tárháza, létrejötte, működése, továbbadásának módja. A továbbiakban — az előbbi általános meghatározottság figyelembevételével — a kultúra ezen szűkebb jelentéskörében szeretnénk a műveltség szerepéről meditálni a katonai felsőbb szintű oktatásban. A tiszti műveltség milyenségéről, jelentőségéről, szükségességéről különböző álláspontokkal találkozhatunk a katonai nevelés pedagógia történetében. A vita legkiélezettebb formájában a 30-as évek második felében Szombathelyi Ferenc és Náray Antal között zajlott. Szombathelyi ezredes a tiszti kar gyakorlatias, a mesterségbeni tudást, szakmai hozzáértést, a katonás szellemet előtérbe helyező képzési formája mellett tört lándzsát. Szerinte a parancsnok legfontosabb erényei: a hazafiúi érzés, a keménység s a professzionális készség. A nagy műveltség alkalmas arra, hogy elpuhítson, a nagy tudás pedig a cselekvőképességet csökkenti — írja. Náray alezredes a művelt, az emberi kultúrát, a szellemi értékeket ismerő és azt képviselő tisztképzés mellett érvelt. Figyelemre méltó idézni gondolatmenetét, mely minden bizonnyal napjaink katonapedagógiai dilemmái számára is tartalmaz aktuális üzenetet: „Kétségen kívül alapvető elvként kell elfogadni, hogy először az embert kell kialakítani, és csak azután lehet szakemberré formálni. Először ki kell fejleszteni a nemes erkölcsökkel telített lelket, amely kincs birtokában az élet minden viharával szemben sikerrel állja meg a helyét, és csak ezután állítható az így kialakított ember valamilyen feladat megoldása elé. Nekünk is először a férfit kell kialakítani, s csak azután adhatunk a kezébe fegyvert.” Náray érvelésében nem nehéz észrevenni a polgári társadalom felé való nyitás szándékát, mely törekvés sokban összecseng a mai nyugat-európai hadseregekben gyakran megfogalmazódott „egyenruhás állampolgár” gondolatával. A modern állampolgár pedig 132

Kultúra – értékrend – katonai felsõoktatás

ideális értelemben véve „értelmiségi”, akinek életvitelét a kulturált, értelmes cselekvés jellemzi. ami nem zárja ki, sőt feltételezi, hogy e mellett és ezzel együtt szűkebb szakmájának értő ismerője és szakembere legyen. A gyakorlati képzettség, a katonás szellem tehát nem mond ellent a műveltségnek, sőt annak integráns része. Tisztáznunk szükséges tehát a szakmai műveltség és az ún. általános műveltség viszonyát. A tudomány egy-egy részterületének elmélyült ismerete és művelése, azaz a szakszerűség nélkül nincs tudomány. Ez jelenti a világ megismerésének széles (bár mozaikszerű) formáját. Azonban vitatjuk a steril szaktudományos tevékenység – sarkítottan szakbarbárság – neopozitivista módon értelmezett, egyedüli üdvözítő szerepét. A szakmai, professzionális tudás értékei sem önmagukban álló értékek, hanem emberi felhasználásuk viszonyai, körülményei között kapják meg pozitív vagy negatív funkciójukat, értéküket. (L. Dürrenmatt: A fizikusok c. drámáját). A szakképzés jelentőségének egyoldalú felnagyítása, egyedüli és „mindenhatóvá” tétele, az abszolutizált technokrata ideál azonban magában hordozza a hatékony és teljes értékű emberformálás egészséges arányainak felbillenését. A katonai felsőoktatásban pedig egyre meghatározóbb az a felismerés, hogy a műveltség humán dimenzióival, a történelemmel, az európai eszmetörténettel, a szociológiával, a politológiával, a hadtörténettel, a jogi ismeretekkel foglalkozó stúdiumok nem válhatnak sokadrendű (megtűrt) képzési formákká. Az ilyen szellemben oktatott hallgató megalapozott társadalomismerete, kultúrtörténeti jártassága révén szakmai munkáját nemcsak részmunkaként fogja fel, hanem el tudja önmagát helyezni kora s a világ társadalmi folyamataiban is. S mint „organikus értelmiségi” (A. Gramsci) egyéni életében, munkahelyén s a közéletben is az „egész”-re figyel, s mint ilyen, véleményével, életmódjával közvéleményt formál. A korszerű műveltségeszmény integrálja a meghatározott területen jártas, de az ember és a világ dolgaiban is tájékozott, globális látással bíró, komplex szemléletű gondolkodást, s a minden irányban nyitott, érdeklődő embert tekinti követendő ideálnak. A veszélyt, hogy elveszünk a részletekben, a széttöredezett, fragmentális világszemléletet csak ez a fajta műveltség oldhatja, amely a partikulárist az egységben láttatja, emberközpontúan, globális összefüggéseiben, megteremtve mintegy a tágabb horizontú közösségi (nemzeti, európai, összemberi) folytonosságtudatot, azonosságérzést. A kiélezett sarkítás „vagy-vagy” szelleme, a kizáró szembeállítás így látszólagosnak bizonyul, mely a tiszti képzés gyakorlatában feloldható. Kiindulópontként szeretném mindenekelőtt leszögezni: nem lehet és nem szabad elvitatni, hogy a magas szintű szakmai műveltség megszerzése, a mesterségbeni tudás, a professzionális készség kialakítása a felsőfokú szakképzés 133

Vincze Lajos

alapvető célja és feladata. A szakma kiváló ismerete, a gyakorlati képzettség (s az elvitathatatlanul szükséges katonás szellem és tartás) azonban ma sem mond ellent a polgári tudat, a szellemi értékek, az európai műveltség, a történelmi látásmód és az erkölcsiség nem kevésbé szükséges birtoklásának. Ez utóbbiak kialakítása pedig szerves és fontos része kell hogy legyen a jelen korú katonai felsőoktatásnak is. A honvédtiszt műveltségének megalapozása, kialakítása olyan összetett folyamat, melynek pedagógiailag is meghatározott lépcsőfokai vannak. A modern európai polgár és a leendő tiszt számára (éppúgy, mint a történelem korábbi periódusaiban is) a műveltség alappillére a korábbi generációk tevékenységének, felhalmozott tapasztalatának ismerete és kezelése. Ez pedig nem jelent mást, mint a történelem s az egyes szaktudományok történetének ismeretét. Winston Churchill, a nagy angol államférfi gondolatát citálom: „Minél távolabbra tudsz visszatekinteni, annál messzebbre látsz előre!” Az emberi történelem felhalmozott tanulságainak, megélt tapasztalatainak ismerete (és bölcs kezelése) szabadít fel kellő mennyiségű akkumulált energiát az újabb nemzedék számára, ha kellőképen képes hasznosítani ezt a gazdagon buzgó forrást – saját jelenét és holnapját formálhatja, „művelheti” szabadabban és sikeresebben. S ez vonatkozik a természettudományos (szakmai) és az ún. „humán” műveltségre egyaránt. Képzett fizikust nem tudok elképzelni Simonyi Károly számos kiadást megért alapvető munkájának, a „Fizika kultúrtörténetének” ismerete nélkül. Mint ahogy honvédtisztet sem az egyetemes kultúrtörténet, a hadtörténelem, a politikatörténet vagy a kellő biztonságpolitikai tudásanyag híján. A békeorientált hadseregkép létrejötte a NATO-hoz való csatlakozás ténye csak megerősítik az ilyen irányú képzés és műveltség kialakításának szükségességét. A katonai vezető mint beosztottjaiért felelős tudásával és példájával is nevelő szakember is csak az emberi történelem széles körű és elmélyült (megszenvedett) tanulságainak birtokában képes éles helyzetekben megfelelő döntést hozni. Szakmai, professzionális tudásának értékei ugyanis leginkább nem egy történelmi helyzettől vagy társadalmi környezettől független értékek, hanem emberi felhasználásuk konkrét viszonyai, körülményei között kapják meg pozitív vagy negatív, elhibázott vagy sikerre vivő minősítésüket. Az ilyen történelemszemlélet fontos tanulsága, hogy a humán műveltség a kultúra egészében sem csupán passzív ismereteket jelent, hanem a dolgok, az összefüggések felismerését az új helyzetekben, s azok gyakorlati megvalósítását is. A felsőfokú tisztképzés korszerű művelődés eszménye csak a kultúra organikussága lehet. Ehhez az szükséges, hogy a szaktudományokat és az általános 134

Kultúra – értékrend – katonai felsõoktatás

szemléletet oktató tárgyak ne kerüljenek szembe egymással, hanem ismerjék fel egymásban saját és együttes fejlődésük feltételeit. Ebben a szellemben fogalmaztak egyébként a katonai felsőoktatás reformját előkészítő anyagok is, miszerint a felsőoktatási intézmények feladata a felsőfokú szakemberképzés, felkészítés az értelmiségi létre a nemzeti és egyetemes kultúra közvetítésével. A „homo faber” és a „homo sapiens” szembeállítása nem lehet más, mint a posztmodernkor hamis dilemmája. Ezt a látszólagos ellentmondást már a reneszánsz ember is úgy oldotta fel mint Leonardo da Vinci, aki a technikát, a természettudományt s a filozófiát, a művészetet és a történelmet egységben szemlélve az emberi megismerés organikus közös eszközének tekintette. Miként a természet és a társadalom egymásra épülve képeznek egy organikus egészet, úgy a szaktudományok (a speciális műveltség) és a társadalomtudományok (s az általuk nyújtott általános, humán műveltség) sem téphetők szét még a szaktárgyi, didaktikus szempontok alapján sem. Az egészség (!) alapja a részek harmóniája az egészben. A betegségek jelentős részében — így a kultúra betegségeinél is — fellelhető a résznek az egész harmóniájával való szembekerülése, s a harmónia megbomlása. Ha az összekötő szálak elszakadnak, a kultúra elveszti eredeti tartalmát. Tudom, hogy napjaink képzési rendszerének haszonorientált gyakorlatiassága a kultúra fenti értelmében vett organikussága ellen hat. Profitorientált világunk szemléletében a túlideologizált s gyakran a politika uszályába gabalyodott társadalomtudományok bizonyos fokig kompromittálódtak. S ez alól nem kivétel a filozófia, a történettudomány, a politológia, a szociológia sem. Hiba lenne azonban a társadalommal foglalkozó tárgyakat, azok szemléleti, módszertani fontosságát a többi tudomány számára ezen az alapon megítélni. Az emberiségnek csak egy kultúrája van, mely a történelem koordinátarendszerében térben és időben változik bár, de lényegét tekintve mindig „az ember” tükörképe, mely „szeletekre” szabva nem különül el élesen megosztva az emberi tevékenység és gondolkodás különböző szféráitól. Az emberiség kultúrájában ugyanis organikusan összefügg, egymásra épül a „humanisztikus műveltségkomponens” és a „technikai kultúra”. Az erkölcsiség, az akarat is csak a kultúra védőszárnyai alatt működhet, bontakozhat ki igazán pozitív módon. Csak a fejlett erkölcsi érzékkel, etikai értékrenddel bíró elöljáró tud felelősen dönteni mások (és saját) életéről, sorsáról. (Így az ő erkölcsi és jellembeni tulajdonságait a civil állampolgárnál szigorúbb követelményeknek kell alávetni.) Kellő műveltség híján az ember „csak” érzelmi alapon dönthet, s a csupán és egyedül az érzelmekre alapozó döntés sokszor félrevezető lehet. Embert formálni, nevelni is csak egy szélesebb, a pozitív értékek, az emberi 135

Vincze Lajos

történelem tanulságainak birtokában lévő pedagógus képes. A választás szabadsága pedig feltételezi a dolgok, folyamatok konkrét és történeti ismeretét. A teljes értékű hazafiság (mint elsődlegesen érzelmi kötődés) ugyancsak függ az egyén kultúrszintjétől, a valóságot legáltalánosabb összefüggéseiben is megragadni tudó, elemző, racionális habitusától. A holnap tisztjének képzése az állandó önfejlesztés igényének meg nem szűnő „kimunkálását” kell hogy jelentse, mely alapjaiban nem más, mint a hallgató szellemi erőinek komplex gazdagítása, személyiségformálása. A honvédtiszti műveltség megteremtése összetett folyamat, melynek pedagógiailag is meghatározó lépcsőfokait — az általános és a különös kölcsön-kapcsolatának megfelelően — a következő szinteken vizsgálhatjuk: ember – katona — és mondjuk harckocsizó. A magasabb szintű katonai vezető is mindenekelőtt ember, akinek természetről, társadalomról, világról, emberről való gondolkodását s az ezekhez fűződő szemléletét kell művelni, formálni, alakítani. Ez jelenti a kultúráltság legáltalánosabb szintjét a katona, mint személyiség, mint polgár alapvető emberi vonásait. Az általános műveltségnek, a történelmi, a művészeti ismereteknek, az egyén erkölcsi arculatának, emberi tartásának, hitének itt van kiemelkedő szerepe, melynek megfelelően a képzés „emberről szóló” tudományos formái kell, hogy ezen a szinten döntő szerepet kapjanak: a hadtörténet, a filozófia, a szociológia, a vallás- és kultúrtörténet, a politológia, az etika, a pszichológia, a pedagógia, a kommunikációelmélet s egy-két jelentősebb világnyelv legalább társalgási szintű ismerete. Az oktató-nevelő munka már ezen a szinten feltétlenül kell hogy tartalmazza a katonai felsőfokú képzés specifikus irányultságát, a „katonára nézvést” szemléletét. A katona szintjén előtérbe kerülnek a katonai erények: a hazaszeretet, a bátorság (már Platón által megfogalmazott) erénye, a fegyelmezettség, a határozottság, a hadvezetés intuitív képessége, a fejlett kommunikációs készség, a szakma idegen nyelveken való bírása. A képzési struktúrában ennek megfelelően az etika, a hadtörténet, az információelmélet, az alkalmazott pszichológia különböző formái kapnak kiemelt hangsúlyt. S végül a hadászati gyakorlat, a fegyvernemek különböző speciális szaktudást igénylő formái jelentik a tiszti képzés harmadik szintjét, lépcsőfokát. Magától értetődő, hogy a Nemzetvédelmi Egyetemen a felsőbb fokú tiszti képzésben a hadászati szakmára felkészítő tárgyaknak kell túlsúlyban lenniük. Ez adja a katonai hivatás (lehetőleg legmagasabb szintű) szakmai bázisát, jellegét. A szakképzés jelentőségének egyoldalú felnagyítása, egyedüli és „mindenhatóvá” tétele, az abszolutizált technokrata ideál azonban magában hordozza a hatékony és teljes értékű emberformálás egészséges arányainak felbillenését. A közismereti tárgyak, az emberi tényezőkkel foglalkozó stúdiumok nem vál136

Kultúra – értékrend – katonai felsõoktatás

hatnak másodrendű (megtűrt) képzési formákká még az órakeretek szűkösségének alapján sem. A katona számára az önmagát állandóan továbbképző, de szakmája körén túl is sokoldalú érdeklődésű, magas pszichológiai kultúrával rendelkező tiszt kell hogy követendő példaképpé váljék. Az ilyen hallgató megalapozott társadalomismerete, kultúrtörténeti jártassága révén hivatását, szakmai munkáját nemcsak részmunkaként fogja fel, hanem az „egészre”-re figyel, véleményével, magatartásával, életmódjával közvéleményt formál. Figyelemre méltóak ebben a vonatkozásban Szent-Györgyi Albert szavai: „Akik egyetemre járnak, azokból közéleti emberek lesznek. Ők adják majd azt a nagy szellemi bázist, amin az ország épül. Ezért én azt tartom, hogy az egyetemeknek elsősorban igazi emberekké és hasznos polgárokká kell nevelniük a fiatalokat.” A fent felvázolt képzési struktúraértelmezésnél mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy ez dinamikus, mozgékony, rugalmas és átjárható rendszer, melynek elemei (szintjei) nem mereven elkülönültek, hanem az egymásra épülés mellett átfolynak egymásba, kiegészítik egymást. Az általános emberi, erkölcsi, szemléleti elvek nem kevés sikerrel formálhatók (formálandók) a szakmai tárgyi órákon is. Ugyanakkor el kell fogadni az egyes diszciplínák funkcionális meghatározottságát, melyek elsajátításánál más és más individuális vagy professzionális minőségek formálhatók sikeresebben. A személyiségfejlesztés útja a tiszti képzés folyamatában is a személyiség sokoldalú, harmonikus megmunkálása. Ebben a folyamatban sajátos lehetőséget jelent az alapos filozófiai és kultúrtörténeti műveltség megszerzése. Fontossága mindenekelőtt a tárgy, a tudomány jellegéből adódik. A társadalomtudományok szemszögéből közelítve belátható, hogy a filozófia a többi tudomány általános szemléleti alapja, elméletileg, módszertanilag megalapozza azokat, s e mellett még integráló szerepet is betölt. Az általános műveltség kialakulásával kapcsolatban felmerül a kérdés: mi biztosítja a műveltség egységét, koherenciáját? Nos, a műveltségben a teljességet értelmezni szándékozó, a világot totalitásában és egységében szemlélő, a részterületeket szemléletileg integrálni képes filozófiai kultúrtörténet tudománya vállalkozik erre a szerepre. A filozófia oktatásának lényege nem lehet a végleges igazságok birtokbavétele, sokkal inkább azok keresése. Valójában maga a keresés a filozófia. Mi marad hát korunkban a filozófia tudomány számára? A válasz: a tudásvágy, a kérdezés, a szkepszis, a gondolkodás szenvedélye, a „nem tudás állandó tudása”. (Szókratész) Egyetemünkön a kultúrtörténetté tágított filozófiaoktatás — ami nem steril eszmetörténet, hanem a filozófiai gondolkodás dominanciájával és segítségével szintézisbe foglalt világ- és társadalomismeret — segít feltárni a történelem folyamán, mindenekelőtt Európában megformálódott nézetek és értékorientációk rendszerét, közvetíti a különböző hitelveket, az erkölcsi és 137

Vincze Lajos

esztétikai ideálokat, a meghatározó tudományos és politikai elképzeléseket. A katonai felsőoktatásban kiemelten fontos jelentőséggel bír a tanár személyisége. Ideális esetben a tanár tárgyát, oktatott tudományát kiváló szinten kell hogy ismerje (s ne csak ismerje, hanem kutassa is azt). Nem lehet a hallgatók tudatába úgy belopni a tudást, műveltséget, hogy az őket okító pedagógus ne érdeklődne őszintén a tanítványok leendő hivatása iránt. Szükséges, hogy példái, hivatkozási anyagai elsődlegesen (ha erre mód van) az adott szakmaterület köréből származzanak, vagy pedig a mindenkit egyaránt érintő általános szellemi kultúra territóriumából eredjenek. Ahhoz, hogy a növendék érzelmileg is közel kerüljön az adott tárgyhoz, mindenekelőtt a tárgyat előadó tanárnak kell szenvedélyesen kötődnie e tárgykörhöz. Ez előbb-utóbb felszínre kerül az előadásokon, a konzultációkon, a kérdések megválaszolásánál, az óraközi vagy az óra utáni beszélgetésekben. A tanár—diák produktív kapcsolat mindenekelőtt a személyes viszonyra, az individuális megközelítésre épül, melyre kiváló lehetőséget adnak a kisebb létszámú osztályokban folyó viták, témafeldolgozó foglalkozások. S még egy fontos dolog: a tárgy jellegéből adódóan legfontosabb nevelési elvvé kell válnia a tanár számára, hogy minden lehetséges módon segítse a hallgató (mint partner és gondolkodótárs) szellemi erőinek komplex gazdagodását, az állandó önfejlesztés kultúrájának, igényének kialakulását. A humán műveltség létrejötte és harmonikus működése nem csupán attól függ, hogy kezébe kerülnek-e a hallgatónak az aktuális filozófiai kislexikonok, hanem sokkal inkább attól, hogy a felelős beosztásba kerülő katonatiszt közel engedi-e magához úgy az adott problémát, gondolatot, kultúrtörténeti tapasztalatokat, hogy az őt megérintve személyes dilemmává, majd értékrendet alakító, cselekvést is befolyásoló meggyőződéssé váljon. A tanár s az iskola általában — így az egyetem is — az ott tanuló hallgatóért van. Az ő színvonalas, sokoldalú, a kor követelményeinek megfelelő szakmai és általános műveltségének megalapozása, kialakítása a közös cél. Tapasztalataim szerint sok az érdeklődő, műveltségbeni hiányosságait pótolni akaró, s ezért tenni kész, nyitott szemléletű hallgató, aki megérzi, értékeli az élményszerű előadásokat, az értelmes, érdemi vitákat, a tanár szakmai-erkölcsi-emberi hitelességét. Az élő és hatékony nevelői kapcsolat kialakításában még a tanár egyéni stílusának is határozott jelentősége van. Szigorú logikai bizonyításai sem nélkülözhetik a kétkedést (mint az emberi gondolkodás természetes adottságát) az érzelmi árnyaltságot, s ahol szükséges, esetleg az ismertetett anyaghoz való személyes viszonyt. Az egyoldalú prelegálás, a „kinyilatkoztatásszerű nagyelőadás” a társadalomtudományok közegében mindig hordoz bizonyos ve138

Kultúra – értékrend – katonai felsõoktatás

szélyeket. Tapasztalataim szerint a hallgatói közbekérdezések, a kialakuló (s a tárgyhoz kapcsolódó!) érdemi dialógus a fokozott odafigyelést, a személyes érintettséget, tehát a foglalkozás nagyobb hatékonyságát jelzik. Az ilyen közegben érlelődik a logikus gondolkodás, a fejlettebb vitakultúra. A katonai nevelés képzési folyamatában fontos jelentősége van a gondolat világos tiszta megformálásának (s ez nem elsősorban csupán retorikai probléma), hanem egy tágabb értelemben vett kommunikációs kultúra kérdése. A NATO-ba való belépésünk kapcsán külön figyelmet kell fordítanunk a multikulturális közegben tevékenykedő katonáink ilyen irányú képzésére. Ha csak az elmúlt évszázad történelmi-társadalmi folyamatait vizsgáljuk, jól kirajzolódik (a globális és a regionális folyamatok, a különböző kultúrák érintkezése, az egységes világpiac kialakulása, a tömegkommunikációs eszközök széles körű elterjedése, a multinacionális konszernek, az európai integrációs folyamatok) a különböző kultúrák közötti kommunikáció intenzívvé válásának folyamata. A különböző kultúrák érintkezésében a teljesebb megértés elengedhetetlen feltételei között meg kell említeni a más területi-történelmi közösségben élő emberek nemzeti, vallási, etnikai, erkölcsi sajátosságainak, személyközi és társas érintkezési szokásainak, előítéleteinek pontos ismeretét és kutatását. A más szociokulturális környezetben való érintkezés nehézségei, félreértései, kommunikációs csapdái csak így kerülhetők el, ha nem is teljességgel és véglegesen. Nem véletlenül hangsúlyozta Jean Monet, az Európai Közösség megalapítója: „Ha újból kezdeném az európai integrációt, akkor bizonyára a kultúrával kezdeném.” A katona számára a határokon kívüli szolgálat nehézségeit sem kizárólag a nyelvi megértés problémái jelentik, hanem legalább annyira az idegen kultúrába való jártasság és eligazodás kérdése. Mert ez utóbbi is szerves része a katonai vezetési kompetenciának. A szellemi és pedagógiai értékek, a történelmi tudat kialakítása kapcsán külön szót kell ejtenünk a múlthoz való helyes szemléleti viszony kérdéséről. Az emberiség szellemi története a múlt állandó átértékeléséből áll. Idézzük e helyen Kosáry Domokosnak a történelmi kultúráról írott gondolatait: „Egy-egy társadalom történelmi kultúrájának színvonalát az határozza meg, hogy mennyiben képes ezt a történelmi megközelítést alkalmazni, az eredmények, erőfeszítések, adottságok, nehézségek, tapasztalatok históriai mérlegét elkészíteni, a jövőbe vezető út jelen állomásán a kollektív emlékezést és vele a pozitívumok megbecsülését gondozni, káros motívumoktól tisztán tartani, és továbbadni a felnövő, ifjú nemzedékeknek is, egyebek közt a múlt intellektuális és tárgyi, művészi emlékeinek megbecsülésével, megőrzésével és szakszerű megismertetésével is. Ez segítheti elő egy-egy közösség identitástudatának, önismeretének, belső kohéziójának, önkéntes morális fegyelmének zavarta139

Vincze Lajos

lanabb működését, és célkitűzéseinek olyan legitimációját, mely objektív feltételekre és nem vágyálmokra és emóciókra épül. S egyben a közös nemzeti értékeknek olyan reális megbecsülését is, mely nélkül valódi öntudat és belső szuverenitás nem képzelhető el. A történelmi kultúra elősegítése — ebben az értelemben — minden társadalomnak érdeke, de különösen érdeke azoknak a kisebb nemzeteknek, amelyek jelentőségét nem annyira anyagi súlyuk, létszámuk, földrajzi kiterjedtségük, mint inkább a belső »minőségi« tényezők intenzívebb kimunkálása tudja biztosítani.” (Kosáry Domokos: A történelmi kultúra. In: Művelődéstörténet I. szerk.: B. Gelencsér Katalin: Bp. TKT Kiadó, 1998.) Mert a kultúra történelmi evolúciója láthatóan jelen van az egyes ember életében, változó norma- és értékrendszerében felismerhető az egymásra rétegzett múlt. Az egyéni élettörténetekben különböző súllyal és intenzitással szerepel a történelem. Ez attól is függ, hogy az adott korszak mennyire terhes a változásokkal, hogy hányszor kell újraépíteni, újragondolni életstratégiát, már kipróbált szuverén cselekvésmódokat megszakítva az egyén életének empirikus kontinuitását. A hitek és tévhitek sodrása, s az a tény, hogy egyáltalán hogyan és mennyire vehetek részt a sorsfordulókban, a személyesen megélt tapasztalat alapján gyakran hoznak létre az emberben elkerülhetetlen „kulturális sokkot”, értékzavart, adaptációs képtelenséget. (Gondoljuk át csak az elmúlt fél évszázad magyar történelmének ízlés, divat, életformabeli, ideológiai, társadalmi eszményeket érintő gyökeres változásait s ennek az egyént befolyásoló következményeit.) A történelmet ugyanis az emberek csinálják (élik meg, és adott esetben szenvedik el). Általuk és rajtuk keresztül működik a nagy betűs történelem, melynek ezen a szinten való megértéséhez le kell hozni azt a történelemfilozófiai magasságokból. Ezért fontos a katonai felsőoktatásban is, s a társadalomtudományi képzés keretein belül kiemelkedő helyet kell hogy kapjon a művészet lényegének s az ember életében betöltött szerepének kibontása. Már csak azért is, mert a művészet legjobb alkotásaiba sorra-rendre fellelhetjük az alkotás szellemiségét átható komoly felelősségérzetet, mely utat kíván mutatni az emberiség, a kor legégetőbb problémáinak megoldásában. Az emberi kultúra nagy értékei ékesszólóan bizonyítják, hogy a bennük megfogalmazódó filozófiai-erkölcsiművészi nézetek állandó mozgatói, katalizátorai az ember öneszmélésének, a világban való jobb eligazodásának. Goethe Faustja, Madách Ember tragédiája, Balzac életműve, Tolsztoj nagy regényei, Ingmar Bergman filozofikus filmjei, Arthur Miller drámái (s a sort hosszasan folytathatnánk) meggyőzően vallanak erről. A művészet – a tudománytól különbözően – legtöbbször nem 140

Kultúra – értékrend – katonai felsõoktatás

direkt módon válaszol az általa felvetett nagy emberi, történelmi kérdésekre, de végül is megfogalmazza ezeket az értelmes emberi élet számára oly fontos problémákat, s válaszadásra késztet bennünket. Ha a hallgató gondolatilag és érzelmileg is szenvedélyes átéléssel kötődik egy-egy kiemelkedő alkotáshoz, alámerülve annak közegében, hamar megérzi, hogy a művészet (és az általa tükrözött valóság) törvényszerűségeit kutatva nemcsak a Szépség, de az Igazság titkainak is közelébe férkőzhet. A művészet értése, az alkotások valódi értékeinek felfedezése nem önmagától, ösztönösen alakul ki. Ebben nagy szerepet játszik a személyiséget formáló sokoldalú pedagógiai folyamat. A tanulmányi program adta lehetőségek keretén belül a kultúrtörténeti kitekintés látványosan meggyőzi az érdeklődőt a műalkotás társadalmi-történeti meghatározottságáról. Érzékelhetővé válik az egyes művek és a bennük tükröződő filozófiai-erkölcsi eszmék kapcsolata (pl. a felvilágosodás és a polgári dráma vagy a 19. század második felének progresszív realista művészetének) esetében. Míg pl. a történelemtudomány a felhasznált fogalmi apparátus segítségével válik ható erővé egy adott kor racionális megértésében, addig a kort – annak jellemző emberi, társadalmi, problémáit, konfliktusait – feldolgozó műalkotás (regény, novella, színdarab, film, festmény) kiegészül a – fogalmi gondolkodást is feltételező – művészi látomást konkrét befogadói élménnyé „varázsló” megismerő és megjelenítő erőkkel, melyek egyidejűleg hozzák működésbe a műélvező pszichikai (értelmi, érzelmi, akarati) erőit, fantáziáját. S ezek az élményszerű benyomások legtöbb esetben mélyebbek, érthetőbbek, és művészi hatásuknál fogva élvezetesebben (az átélés, azonosulás katartikus, aktivizáló öröme!) komplex módon épülnek be a személyiségbe. Egy konkrét művészeti alkotás közvetlen érzéki vagy képzeletbeli (meg- és) felidézése a foglalkozásokon mindenképpen több, mint pusztán illusztráció. Hiszen a komplex (értelmi és érzelmi) hatás kapcsán növekszik a témára való ráhangoltság, termékeny feszültség jön létre, ami a közös gondolkodáshoz nélkülözhetetlen, s személyes erőfeszítésre aktivizál. Mindezen túl a művészet legfontosabb „pedagógiai tulajdonsága”, hogy az oktatandó tananyaghoz képes felidézni az elvont összefüggések emberi vonatkozásait. A felidézett probléma, társadalmi összefüggés, törvényszerűség kapcsán a befogadó érzi, hogy ilyen vagy olyan módon róla van szó. Mert a „varázslat” (a művészet „mintha valósága”) a személyes érintettség örvényében rádöbbenti, hogy közvetlen kapcsolat van az ő élete, mindennapi dilemmái, konfliktusa, gyötrelmei és boldogsága (egy szóval Élete) és a mű „valótlan valósága” között, mely számára üzenetet, érzelmi-értelmi információt tartalmaz. S erre az üzenetre neki szüksége van („éhe a szónak”), mely lelki táplálékként segíti őt eligazodni a világban, kiemelkedve a hétköznapokból emberibb emberré válni, ami végső 141

Vincze Lajos

soron a kulturáltság magasabb fokát jelenti. Mert a művészet a műveltség éltető, érlelő kovásza. Végezetül kiemelten szeretnék szólni a kultúra és az erkölcsi érték néhány fontos összefüggéséről napjainkban. Szociológiai adatfelvételek bizonyítják, hogy a rendszerváltás utáni magyar társadalomban keményen átstrukturálódott a korábbi évtizedek értékvilága. A társadalmi értékhierarchiában normák, értékek tűntek el vagy váltak jelentéktelenné, átadva helyüket újonnan keletkező, más értékeknek. Széles körben uralkodóvá vált a „homo oeconomicus” gyakorlatias haszonorientált szemlélete, mely abból indul ki, hogy az embert mindenekelőtt racionális önérdeke vezérli cselekvéseiben, s a társadalmi szolidaritás, az erkölcsös magatartás megvalósíthatatlan, szükségtelen dolog. A szociológiai felmérések szerint a tekintélyes reprezentatív csoport 80%-a vélekedik így, hogy aki anyagilag boldogulni akar, az rákényszerül bizonyos társadalmi szabályok áthágására, nyílt vagy burkolt normaszegésre. Az értékválság természetesen nem egyedülálló, sajátos magyar jelenség. A 90-es évektől a fejlett nyugati társadalmakban a modernitásnak egy új szakaszáról, a posztmodern világállapotról beszélnek, ahol a nehezen áttekinthető nemzetközi rendszerben egyik fő probléma épp a meghatározó rendező elvek, értékek hiánya (s ez az „új világrendetlenség”). Számos szakíró (Spengler, Tarnas, Huntington) elemzése jelzi az új realitásokat, többek között a nyugati civilizáció univerzális jellegének megszűnését. Az iszlám, a kelet-ázsiai régió dinamizmusa jelentik a geopolitikai, geokulturális átrendeződés irányait. A szellemi pluralizmus, a komplexitás, az ambivalencia pedig az élet minden területét áthatja, így az erkölcsi értékek világát is. A nagynevű amerikai közgazdász Downs, a „közgazdaságtani demokrácia-elméletének” kidolgozója szerint az egyszerű állampolgár és a politikus egyaránt csak az önérdekét, hasznát tartja szem előtt. A filozófus Lyotard pedig kijelenti, hogy bizalmát vesztette a demokráciában. Más szerzők szerint viszont (mint S. Lindenberg és Steven Hirsch) a piacgazdaságban sem érvényesülhet a gátlástalan haszonszerzés, mert előbb-utóbb ellehetetleníti a bizalmon alapuló gazdasági kapcsolatokat. Szükség van tehát értékekre, erkölcsre, szolidaritásra éspedig történelmileg minél kiérleltebb, demokratikusabb gazdaságra és társadalomra. Kérdés persze, hogy milyen értékek és normák mentén lehetne társadalmi konszenzust kialakítani: politikai liberalizmus, szabadság, egyenlőség, zsidó-keresztény vallási értékek? Tény, hogy multikulturális társadalomban élünk (és még inkább fogunk élni a jövőben), ahol égetően szükség van a toleráns dialógusra, mert a különböző kultúrák és civilizációk párbeszéde nélkül nincs esély a konfliktusok békés formájú kezelésére sem. Ebben a folyamatban kaphat meghatározó szerepet a morál. Rostoványi Zsolt professzor legújabb tanulmányai a globális 142

Kultúra – értékrend – katonai felsõoktatás

etika s a globálisan nyitott társadalom lehetőségét villantják fel az egyetemes és a regionális értékek egymást termékenyítő kölcsönhatásában. Európában például ezek az interkulturális szocializációs folyamatok csak a létező kultúrák identitásának megőrzésével, a nemzeti kultúrák kommunikatív összefonódásának eredményeként teljesedhetnek ki. Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt évtizedben gyakran ellentmondásos gazdasági és kulturális folyamatok miatt egyelőre még csupán inkább esélyként, megvalósítandó célként vagy weberi értelemben vett s a valós történésekkel állandóan összemérendő ideáltípusként beszélhetünk a piaci viszonyok és az erkölcs ellentmondásainak feloldásáról éppúgy, mint a kommunikatív konszenzuskeresés össztársadalmi megértéséről. S ebben a közvetítésben, a különböző értékrendek között feszülő görcsök lazításában van egyre meghatározóbb szerepe a kultúrának, az oktatásnak, a személyiségfejlesztés különböző módszereinek, a pozitív és előremutató értékek és magatartásformák (mint a tudás, a műveltséggyarapítás, a becsület, a hazafiság, a közösségért való áldozatvállalás, az igazságért való harc, a kulturált életvitel) ösztönzésének. A katonai hivatás presztízsének emelése a társadalom megítélésében sem csupán anyagi kérdés (s ezzel nem szándékozom kisebbíteni ennek szükségességét és jelentőségét). Meggyőződésem, hogy a 21. század magyar tisztikara — mely egyetemünk falai között szerzi meg magasabb szintű szakmai tudását és műveltségét — mint katona és mint egyenruhás állampolgár elhivatottságát, hazaszeretetét, erkölcsi arculatát tekintve sem fog szégyenkezni NATOkatonatársai között. Úgy, ahogy a Balassi Bálint által is megénekelt végvári katona tisztességéről írhatott a költő: „Emberségből példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak.” Vagy amilyen, a katonai presztízst jól kifejező, értékeléssel viszonyul a reneszánsz idején Shakespeare Hamlet című drámája végén — amikor Hamlet meghal, a királyfi emberi nagyságát méltatóan, a tiszteletre méltó embernek kijáró megbecsülés jeléül — ezt mondatja Fortinbrasszal: „Négy százados Emelje Hamletet, mint katonát A ravatalra: mert belőle, ha Megéri, nagy király vált volna még. Útján kövesse harci tisztelet.” Gondoljunk bele: a tisztekre nézve milyen előkelő rangsorolás van e sorok mögött. Ne mint állampolgárt, hanem mint katonát emeljék a ravatalra a dán királyfit. S ne is akárkik, hanem a társadalmi ranglista elején lévő katonatisztek tegyék ezt, mert ez méltó a nagy emberhez, a katonához. 143

Vincze Lajos

Az erkölcsi tartást, a kultúrát, a kultúráltságot nem lehet az oktatásban sem rendelettel „bevezetni”. A (meg-)művelt emberfők kialakítása, nevelése, formálása kemény, kitartó és hosszú távú munkát jelent az egyetem, az oktató tanárok számára egyaránt. A félig megmunkált föld, az alig megművelt emberi, erkölcsi kapcsolatok, a felületesen művelt emberi szellem nem perspektíva sem a Európai Unio felé igyekvő mezőgazdaság, sem az Európába tartó felsőoktatás számára. Komolyan kell vennünk az alapos talajelőkészítő munka, netán a talajforgatás, a mélyszántás szükségességét.

144

Katonai minõségetika

Birher Nándor

Katonai minõségetika Az etikai rendszerek univerzalizmusa megkérdőjeleződött. A mai ember nem hisz már egységes gondolkodásmódban, igazságban, nincsenek örök érvénnyel bíró egyetemes kijelentések. Maga a modernkor biztos és megkérdőjelezhetetlen pontjának gondolt tudományos igazság is kérdésessé vált. Egyértelmű lett, hogy minden tudományos kijelentés igazságának az érvénye attól a rendszertől függ, amelyben a kijelentést tesszük. Bólyai matematikai felismerése, ahogy ő fogalmaz „a semmiből új világot teremtettem”, érvényes lesz fokozatosan minden új tudományos felismerésre. Új világok sokasága teremtődik mindenütt. A szabadságnak ezzel az élményével együtt megjelenik a tanácstalanság érzése is. Ha ennyi választható világ van, melyiket is válasszam? Mik azok az igazságok, amelyek mentén a saját egyszeri és megismételhetetlen létezésem kereteit kijelölhetem? Ezek a kérdések sajátosan jelennek meg a katonai hivatás vonatkozásában. A katona hivatásánál fogva nem dönt szabadon a szakmájában. A rendszernek a szabályai erősen kötik, egészen odáig, hogy kritikus helyzetekben az életével kell fizetnie a szabályok megszegése, vagy a parancsok nem teljesítése miatt. Az egyén azonban gyakran felteszi a kérdést, mi legitimálja ezeket a szabályokat? Két alapvető kérdés vetődik fel: Joga van egyáltalán a katonának a rendszer alapelveit megkérdőjelezni? Illetve: Milyen (egyetemes) elvek mentén születnek meg a katonai működésre vonatkozó szabályok? Személyes felelősség Az első kérdés az egyén személyes felelősségére koncentrál. Ha nincsenek is egyetemes elvek, ha nem létezik a „világetika” mindenkire vonatkozó szabályrendszere, akkor az egyén miért kényszerül arra, hogy egy relatív (tehát nem egyetemes) rendszerrel azonosuljon? Hogy a kérdést tovább élezzük: Mi-

145

Birher Nándor

ért kellett Franz Jaegerstetternek59 a II. Világháborúban Hitler seregében szolgálni? A válasz lehet banális is: azért, mert ellenkező esetben kivégzik (ahogy ez meg is történt). Lehet azonban a helyzet ennél árnyaltabb is. Jaegerstettert –katolikus lévén – püspöke is megpróbálta a katonai szolgálatra rábírni. Szerinte a jogos háborúban (rögtön itt a kérdés melyik háború a jogos – tudjuk a kissé cinikus választ is: a nyertes háború a jogos háború), a „katolikus hívő nem hivatkozhat saját lelkiismeretére a katonai szolgálat megtagadásában”. Kötelessége harcolni, azonban mindezt „emberséges” módon kell tennie. Jaegerstetter ennek ellenére kiállt meggyőződése mellett, vállalva a halált is. Jelenleg is folyik a Katolikus Egyházban a boldoggá avatási eljárása. Hasonló példa annak a 30 olasz katonának a sorsa, akiket egy különösen nehéz isonzói bevetés után szabadságoltak, majd még aznap megvonva a pihenés lehetőségét vissza akartak küldeni a frontra. Ők ezt nem vállalták, így 1917. július 16-án parancsmegtagadásért kivégeztek őket. Haláluk 90. évfordulóján olasz tábornokok koszorúzták meg a sírjukat. Mégis minden tiszt világosan látja, a parancs megtagadása a szolgálati fegyelem széteséséhez vezet. Az egyénnek, mint alárendelt katonának tudnia kell, ha megtagadja a parancsot, akkor annak következményeit is viselnie szükséges. Ezek a következmények számára lehetnek igazságtalanok, azonban a haderő egysége csak így tartható fenn. Nézzük tovább a példáinkat: Jaegerstetter azért tagadta meg a szolgálatot, mert tudta, a háború, amelyben részt kellene vennie nem igazságos háború. A lelkiismeretének a szava erősebb volt a létfenntartás ösztönénél. A 30 olasz katona tudta, hogy a parancs, amelyet kaptak egyenlő az őrültséggel, értelmetlen, felesleges halált jelent. Ők is vállalták a meggyőződésükért a névtelen, megalázó halált (noha lehettek volna ott és akkor hősök is.) Helyette az időtlen hősiességet vállalták az igazukért. Mindebből a tisztek számára két következtetés vonható le: vagy, hogy a későbbi történelmi igazságszolgáltatás ellenére is mindenáron meg kell őrizni az egységet, és a parancsmegtagadást meg kell torolni, vagy magának a tisztnek is el kell gondolkodnia azon, hogy az általa kiadott parancs igazságos és ésszerű-e. Az igazságosság és ésszerűség kritériuma itt is az egyéni belátás függvénye. Természetesen az igazságosság és ésszerűség a katonai hierarchia minden szintjén vizsgálandó. Értékrelatív korunkban nagy jellem kell ahhoz, hogy az egyén ki merjen állni az igaza mellett, hiszen nem jelent számára támaszt az univerzális értékrend biztos tudata. Minél több embernek parancsol valaki, annál nagyobb te59 Somfai B., Katolikus tanítás a háborúról és békéről, in Vigilia 95/5, 326-327.

146

Katonai minõségetika

hát az erkölcsi felelőssége is. A katonaságnál fokozattan igaz ez, hiszen az emberi életek közvetlenül kerülnek kockára. Ez volt korábban a katonai (tiszti) tekintély alapja. Ez az un. tiszti becsület tette lehetővé még az I. Világháború idején is, hogy a hadifogoly tiszteket - becsületszavukat véve arról, hogy nem harcolnak tovább - elengedték. Válaszunk a kérdésrea következő: Kellően megalapozott egyéni moralitás esetén, kivételes helyzetekben a katonának joga és kötelessége akár a rendszer alapelveit is megkérdőjelezve (parancsmegtagadás) a lelkiismerete szerint cselekedni, ám vállalnia is kell az ezzel járó következményeket. Általános elvek Ez ideig a kivételekről szóltunk, most vizsgáljuk meg második kérdésünket, azaz, milyen általános szabályok szerint kell megszületnie a katonai értékrendnek? Az általános katonai értékrend kérdése egyre hangsúlyosabb kellene, hogy legyen, miközben egyre hangsúlytalanabbá válik. Mit is jelent ez? Az első Világháború idején még valódi értéke volt a tiszti becsületnek, erkölcsnek. Mindez az „állásbecsület” többet jelentett a polgári becsületnél is60. Ahogy már utaltunk rá, a becsületszónak külön quasi-jogi jelentősége volt. Ebben az időben nem volt szokatlan, hogy a lelőtt ellenséges repülők pilótáit vendégül látták a szembenálló erők tisztjei. A harcban maradt még valami a régi lovagiasság szabályaiból. A polgári moralitás szabályainak felbomlásával a katonai állásbecsület is gyengült, különösen is a keleti blokk országaiban devalválódott. A tisztek gyakran visszaéltek hatalmukkal, életvezetésük nem tükrözte a hivatásukkal járó fokozott felelősség tudatosulását. A harcok egyre embertelenebbekké, a polgári lakosságot egyre inkább sújtókká váltak. A II. Világháború idejéről már számos emlékünk van mind a polgári lakosság, mind az ellenséges katonák értelmetlen és embertelen meggyalázásáról61. Napjainkban a katonai magatartás alapja a „szakma”, az etikai következmények súlyozott figyelembe vétele nélkül. Ennek veszélyességét két nagyon komoly tény fokozza: az egyik, hogy az összes katonai akció atomhelyzetben zajlik62. Az emberiség bármikor képes teljesen kiirtani önmagát, a másik pedig, hogy a hadviselés új, egyre embertelenebb formái jelennek meg, nevezetesen a terrorizmus, 60 AAVV, Katonai hivatás – tiszti értékrend, Budapest 1992, 282-287. 61 Szóbeli elmondások, továbbá hadisírok bizonyítják, hogy nagyszámban történtek hullagyalázások, a koncentrációs táborok embertelensége pedig köztudott. 62 Kalmár Z. (ed), Német történetfilozófia a rövid 20. században, Veszprém 1996.

147

Birher Nándor

mint az államok, vagy más érdekcsoportok által szervezett közvetlen illegitim erőszak63. A terrorizmus válogatás nélkül alkalmazza az erőszak összes formáját, minden emberrel szemben. Az erre adandó válasz is könnyen válhat hasonlóan embertelenné, tovább gerjesztve ezzel az eredeti konfliktust. Egy harmadik súlyosító tényező lehet, hogy az új fegyverek pusztító hatása sokkal jelentősebb, mint a korábbi háborúké. A gépek válogatás nélkül képesek ölni akár tömegeket is. Természetesen ez az érem egyik oldala csak, hiszen ugyanezek a gépek alkalmasak lehetnek a pontos, célzott erőkifejtésre is. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol fel kell vázolni egy, a lehetőségekhez mérten egységes és általános katonai etika körvonalait. A kereszténység erkölcse a középkorban, az úri erkölcs napjainkban kimerült. Mint láttuk, nincsenek egységes etikai keretek, hiányzik (egyelőre?) a világetika. Az elvárások azonban egyre nőnek, halmozottan napjainkban, amikor szerencsére még elszigetelten, de a világ nagy részén háború folyik Minőségetika A fogyasztás és a termelés világában, azaz a mi világunkban napjainkra az érték fogalma egyre inkább a minőség fogalma irányába tolódik. Alapelvként megfogalmazható, hogy a minőségi termék az értékes termék. A fogyasztók megpróbálnak lehetőség szerint „minőségi” árukhoz64 hozzájutni. A fogyasztói társadalom alapkategóriája tehát a fogyasztás tárgya, a termék, amelynek értékét alapvetően a minőséggel definiálhatjuk. Nézzük röviden, hogyan születik meg a minőség fogyasztói fogalma: a folyamat egyik oldalán megjelenik a fogyasztói igény, amelynek a termék, vagy a szolgáltatás igyekszik megfelelni. Minél nagyobb ez a megfelelőség, annál nagyobb a „minőség”. A minőség tehát nem más, mint az elvárás által „kényszerített érték”. Ez a kényszerített érték fogalom lehet az etikus katonai magatartás alapja is. A katonai minták egyre inkább szakmai, a polgári társadalomhoz kötődő mintákká válnak. A társadalom szolgáltatásokat vár el a katonaságtól. Megjelenik az igény. Ezt az igényt kell a lehető legjobb minőségben kielégíteni, azaz úgy, hogy a folyamatok szabályozottak, világosak, hatékonyak legyenek, és természetesen eredményre vezessenek65. 63

Szabó J., Egy lehetséges erőszakelmélet, in Múltunk 2004/4 21-70.

64 Más kérdés, hogy a minőség valósságának érzékelése milyen könnyen befolyásolható pl. a marketing segítségével. 65 Itt kell azonban megjegyezni, hogy a katonaság „monopólium”, azaz az állampolgárok nem

148

Katonai minõségetika

A cselekvések alapjánál itt a minőségre való törekvés jelenik meg. A megrendelő meghatározza az elvárásait, azaz az alapvető igényét a biztonságra, katonai védelemre. Ennek az elvárásnak a teljesítése minőségre vonatkozó igényeket is felvet. Ezek az igények a társadalmi köztudatban artikulálódnak. Mondhatnánk azt, hogy a kollektív erkölcsi tudatban. Ilyen igény például a legkevesebb áldozattal végrehajtott katonai akció, a civil lakosság tiszteletben tartása, a környezeti és művészeti értékekre is figyelmet fordító harci cselekmények. Ezeknek a minőségi elvárásoknak való meg nem felelés az egész katonai szervezet hatékonyságát kérdőjelezik meg. Gondoljunk bele, az iraki katonai akciók közül a közvélemény nem a pontos és jó hadműveletekről, hanem a foglyok kínzásáról tud. A minőségi hadviselés hibáinak kinagyítása az ellenség egyik kiváló fegyvere, ami aztán a politikai, majd a katonai belső meggyőződés meggyengüléséhez vezet. A fogyasztói társadalomban elsődleges értéknek kell lennie a katonai tevékenység magas minőségének. Ez a fajta professzionalizmus lehet az, ami egységes alapot ad a katonai tevékenységhez. Nem véletlen, hogy a minőség és a minőségbiztosítás fogalmai katonai környezetben születtek a II. Világháború idején. Az amerikai haderő nem engedhette meg magának, hogy selejtes harci járműveket, fegyvereket szállítson Európába, hatalmas költséggel. A gépeknek tehát „minőségieknek” kellett lenniük. Ugyanez igaz a mai haditechnikára is. Kis hibák is hatalmas veszteségeket tudnak okozni, tekintettel a harci eszközök bevetési körülményeire és magas áraikra. A honvédelemben a minőség kérdése az alkalmazott eszközök vonatkozásában vitán felüli kulcskérdés. Ugyanennek igaznak kell lennie az emberi tevékenységre is. A felelőtlen pilóta, a lusta és motiválatlan harckocsizó egyszerre játszik sokak életével, és egy ország számára is komolynak számító vagyontárgyakkal. Az emberi tevékenység minőségét is tudatosan garantálni kell. Minőségi emberi tevékenység csak „minőségi” embertől várható el. Már a képzés során fel kell készíteni a leendő katonákat arra, hogy valóban sajátos feladatot várnak el tőlük, ami nem egyszerűen csak a szakmai kompetenciákat jelenti, hanem valami többet is. Ez a többlet különbözteti meg a szakmailag kompetens civilt és a katonát egymástól. Ez a többlet nem más, mint az, hogy a katona egy olyan szervezet része, amely felé az elvárásokat az egész társadalom fogalmazza meg. A katona végső identitása a társadalmi biztonságra vonatkozó elvárásban van. A katona a társadalmi biztonságért, ha kell az életét is köteles feláldozni.66 Ezt a legmagasabb szintű felelősséget kell tudatoválaszthatnak több szolgáltató közül. Számukra a szolgáltatás kirívó hibái esetén politikai akciók állnak rendelkezésre, és így az egyetlen haderőt tudják közvetetten befolyásolni. 66 A tisztek szerepe speciális, hiszen jogosultak olyan parancs kiadására is, amely a rábízottak fizikai megsemmisüléséig vezethet. További elemzés tárgya lehet a hivatásos és a sorkatona

149

Birher Nándor

sítani már a kiképzés során is. Természetesen ezután is folyamatosan vizsgálni kell a minőséget. Mérni kell (ene) azt is, hogy a szolgáltatás (a katonai védelem nyújtása) alkalmas-e arra, hogy a társadalmi igényeknek megfeleljen. Egyszerűbben: érték-e a katonai szolgáltatás a megrendelő, a társadalom szemében? Ez a megközelítés sokat javíthatna a katonaság megítélésén és segíthetne a régi presztízs helyreállításában. Még ennél is fontosabb, hogy a katonaság tevékenységének kikezdésével nem tudnák az ellenséges szándékúak az egységet gyengíteni. A katonákban tudatosítani kell, hogy a társadalmi minőségi elvárásoknak való megfelelés még harci helyzetben sem egy „egyszerű morális kötelezettség” kérdése, hanem a katonai erő biztosításának egyik kulcskérdése. Mindezt nem lehet csak látszat módon elintézni. Egyrészt a társadalmi elvárás, az igény kényszeríti ki a tényleges minőséget, másrészt az ellenség is a „minőség őrévé” avanzsál akkor, amikor a kompromittáló felvételeket a nyilvánosságra hozza. Mindez azért igaz fokozottan, mert korunk nem csak a fogyasztás, hanem a kommunikáció kora is. Ennek következtében a harci cselekményeket a „megrendelők”, az állampolgárok otthonról a szobájukból nézhetik végig. Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy a katonai cselekvések értéke, azok minőségében, a társadalmi elvárásoknak való megfelelősségében áll. Nagyon fontos hangsúlyoznunk azt is, hogy itt nem arról van szó, hogy teljesíteni kellene mindent, amit a laikus fogyasztó elvár. Elvégre az F 16-osokat sem a közvélemény kutatások alapján tervezik. Fontos viszont azonosítani az általános társadalmi igényeket, úgymint a biztonság, emberségesség, költséghatékonyság, környezetvédelem és ezeknek az azonosított igényeknek kell maximálisan megfelelni a minőségi szolgáltatás érdekében. Az imént kidolgozott elmélet egy egészséges társadalomban igaz. Volt azonban olyan példa is, mikor a társadalom többsége elvesztette józan ítélőképességét, és egyes népcsoportok ki(i)írtását követelte. Ezekben az esetekben már nem az érintett nemzeteknek, hanem az egész emberiségnek a kollektív józansága segíthetett csak. A katonatiszt, mint a minőségi szolgáltatás garanciája A hivatásos honvédtiszt feladata, hogy a minőségi szolgáltatást garantálja, mivel az ő feladata a megszervezése, kiképzése, a működésének a megter-

felelőssége a társadalom biztonsága vonatkozásában. Éles a különbség a hivatásos katona professzionalizmusának tekintetében.

150

Katonai minõségetika

vezése, és a tevékenységeinek a megszervezése67. Éppen ezért nagyon fontos a tisztek társadalmi megítélése, munkájuknak objektív bemutatása, továbbá társadalmi és anyagi megbecsülésük. A hivatásos tisztek a letéteményesei a történelmi értékek továbbvitelének mind nemzeti, mind nemzetközi hadtörténeti vonatkozásban. A tiszt személyesen is felelős azért, hogy a társadalomban a biztonság és a védelem garantált legyen. A tiszt felelőssége, hogy az erőszak csak a társadalom által elfogadott célok érdekében, maximális hatékonysággal kerüljön alkalmazásra68. Mindezt csak akkor garantálhatja, ha folyamatos és élő kapcsolatban van a társadalommal, továbbá ha maga a társadalom, mint megrendelő tudomásul veszi azt, hogy az igény bejelentése önmagában véve még kevés, a teljesített szolgáltatásért fizetni is kell. A megfelelően egyensúlyban lévő folyamatok minőségi védelmet és biztonságot tesznek lehetővé. A társadalomban tudatosodnia kell annak, hogy a biztonság az egyik legfőbb érték, amelynek azonban „ára” van. Ez egyrészt adókötelezettséget, másrészt viszont a társadalmi elismerés igényét is jelenti a tisztek vonatkozásában. Azért, hogy a tiszt az elvárásoknak megfeleljen több területen kell a kompetenciáit erősítenie: az átfogó kulturális alapismeretek vonatkozásában, továbbá a szakosított ismeretek területén úgy, hogy ezeket a kompetenciáit képes legyen folyamatosan tökéletesíteni az élethosszig tartó tanulással. Szabó János hangsúlyozza, hogy már hivatkozott 1995-ös cikkében, hogy a katonatisztnek erős értelmiségi funkciói is vannak a társadalomban, azaz értékőrző és mintaadó funkciót is betölt. A katonai hivatás nem egyszerűen a fegyverek szakszerű használatát jelenti, hanem az emberekkel és a társadalommal való folyamatos, történeti szemléletű kapcsolattartást is. A katonatiszteknek tudatában kell lenniük azzal, hogy az ő tevékenységük is – mint napjainkban minden tevékenység – piaci körülmények között zajlik. Tudatosítani kell, hogy szolgáltatást nyújtanak, amelynek objektív minőségi mutatói vannak. Ezek a mutatók a történelmi távlatú társadalmi elvárásokból olvashatók ki. Kiemelt feladat tehát az elvárásoknak való megfelelés, a biztonság és a védelem hatékony garantálása. Napjainkra egyre fontosabbá válik a katonai vezetés magas színvonalú, jól szervezett munkája. A társadalom működése soha nem látott mértékben vált összetetté. Az egyének életfeltételeiket önállóan nem, vagy csak nagy nehéz67 H.D. Laswell nyomán Szabó J., A hivatásos honvédtiszt helye a társadalomban, in UHSZ 1995/6. 68 Uo.

151

Birher Nándor

ségek árán képesek biztosítani. Az állampolgárok nagymértékben függnek a közszolgáltatóktól, a kereskedelemtől. Ezeknek a rendszereknek a megbénítása könnyű feladat lehetne elégtelen védelem esetén. A hadviselés új formái jelenhetnek meg, akár még az interneten keresztül is. Ezekben az új helyzetekben a katonákkal szembeni szakmai elvárás is megváltozik. Természetesen ők maradnak az erőszak megfelelő alkalmazásának szakemberei, de fokozottan alkalmasnak kell lenniük arra, hogy átlássák az új rendszereket, és képesek legyenek a civilekkel való együttműködésre, a civilek bevonására is. A tisztek egyre fontosabb feladata lesz a társadalmi rendszerek átlátása, ezen belül is a képesség arra, hogy a megfelelő szakértelmet allokálják és irányítsák egyes katonai akciók során. Szabó János szavaival: „Az ipari társadalmak egyre illeszthetetlenebbekké váltak a hadviseléshez, mivel óriási mértékben érzékennyé váltak a rombolás, a működés-zavarás iránt és kockázatokkal túlterheltek. Minél magasabb fokú az iparosodottság, annál fokozottabb a képtelenség a háború vagy védelem vállalására.” Ezért a fejlett ipari társadalmak igyekeznek a háborúikat maguktól távolabbi országokban megvívni,69 ezzel is óvva kifinomult rendszereiket. 2001. szeptember 11. óta azonban egyértelművé vált, vannak arra is katonai módszerek, hogy a hadszínterek a fejlett országokba is áttevődjenek. Ez a helyzet mindenképp szélesebb legitimációs teret enged a katonaság számára, megfordítva az 1980-as évek óta erősödő katonai hitelvesztés, legitimációs deficit folyamatát. Új helyzet állt tehát elő, amelyben a katonaságnak sajátos új szerepet kell betöltenie. Ebben az új helyzetben sajátos veszélyt jelenthet, hogy a biztonság nevében az egyének életére rátelepszenek az erőszakszervezetek, és miközben a szabadság társadalmának szlogenjét írjuk pólónkra egy lépést sem tehetünk ellenőrizetlenül. Ebben a helyzetben különösen is fontos a katonai vezetők jártassága, mind az erő alkalmazásának kérdéseiben, mind a civilekkel való megfelelő kapcsolattartásban. A szerepek és az alapfogalmak ugyanis összezavarodnak. A hadviselés klasszikusnak nevezhető formái pillanatnyilag a „fejlett társadalmaktól” lehetőség szerint távolabb zajlanak. A láthatatlan ellenség elleni küzdelem, a terrorizmus elleni harc viszont a mindennapjaink részévé válik. Ez a csatatér azonban legtöbbször virtuális. Nem tudjuk, hol, ki ellen és miért kell küzdeni. Ahhoz, hogy ezen a területen a katonai vezetés világosan láthasson egy teljesen új holisztikus látásmódra van szükség. Ez a holisztikus kép egyszerre kell, hogy tartalmazza a politikai, szociológiai, pszichológiai, gazdasági, logisztikai ismereteket, a tisztnek világosan kell látnia az alapvető társadalmi rendszerek működésének szabályszerűségeit. 69 Szabó J., A hadsereg átalakulása és a háborúmentes társadalom kialakulásának lehetőségei, in Hadtudomány 1995/3 35-48.

152

Katonai minõségetika

A védelemnek és a biztonság megteremtésének ugyanolyan komplexitásúnak kell lennie, mint amilyen maga a védendő rendszer.70 Mindennek hogyan lehet megfelelni? Biztos recept nincs, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a gyorsan avuló szakmai ismeretek túlsúlya helyett a képességek fejlesztésére kell koncentrálni. A katonatisztek esetében ilyen kulcsképességek a képesség a folyamatszemléletre, a társadalmi változások ismerete, csoporton belüli és azon túlmutató együttműködési készség, kultúráltság, elkötelezettség a minőség iránt. Ezek a példaként felsorolt kompetenciák talán nem csak egy naiv szerző humanista álmai, hanem valóban olyan tulajdonságok, amelyek alkalmasabbá teszik a katonát arra, hogy a biztosíthassa a biztonságos életet.

70 Hiába a legmodernebb műholdas rakétavédelmi rendszer, ha egy nem kellően biztonságos program miatt néhány kamasz hacker képes feltörni.

153

Kor kép – Kór kép

Birher Nándor

Kor kép - Kór kép Gondolatok a posztmodern hadviselés alapkérdéseirő A rövid XX. század után minden megváltozott. Az I. Világháború gép(i)esített pusztítása, a II. Világháború szisztematikus, az ártatlanokat tömegével pusztító gonoszsága és az atombomba bevetése újraértelmezte a háború fogalmát. A háborúkat követő idő globális konfliktusokkal volt terhes egészen 1989-ig, a hidegháború lezárultáig. Talán volt idő, hogy – ha csak rövid ideig is, de hittek abban néhányan, eljött a béke ideje. Nem így történt. A csatatér napjainkra globálissá és az esetek többségében virtuálissá vált. Nem szigorúan hierarchikus, hanem hálózatként (network) működő, emiatt szinte láthatatlan szervezetek ellen kell küzdeni, gyakran nem pontosan ismerve az erőszakos cselekmények célját és értelmét. A harc nem csak a klasszikusan katonai területen, hanem a komplexen működő társadalmak minden elemének vonatkozásában jelen van. Harc folyik a kulturális befolyásolás, vagy éppen az internet világában is. Olyan új területek váltak csataterekké, amelyek katonai szempontú értelmezése ez ideig nehezen volt elképzelhető71. A védelem tárgya most nem egyszerűen egy adott kiterjedésű földrajzi terület, hanem az ezen a területen és azon túl is működő komplex termelési és fogyasztási rendszer. Magát a rendszert kell tehát védeni, mivel e nélkül a rendszer nélkül az egyén szinte teljesen életképtelenné válik, a nemzet lényegét (életét) adó gazdasági potenciál csökken vagy elvész. Világos ezzel párhuzamosan folynak a „kihelyezett“ háborúk is a szó tradicionális értelmében. A nagyhatalmak szeretik ezeket a csatákat lehetőleg központjaiktól (országuktól) távol megvívni. Erre mód is kínálkozik, mivel pillanatnyilag a gazdaságot mozgató nyersanyag az olaj nem kizárólagosan a nagyhatalmak földrajzi területén, hanem befolyásolásuk alatt álló területeken van. A harci cselekményekhez ideológiai töltetet az a szintén XX. században születő jelenség adott, amely nemzetközi összefogást sürget a béke védelmében. 71 1999 szeptember 11-én (!) jelent meg egy tanulmány ezekről a kérdésekről, továbbá a globális etika szükségességéről: O’Donovan, L., A dialogue in hope, in America, ProQuest Military Collection, 18.

155

Birher Nándor

Ilyen értelemben a béke védelmében viszonylag könnyen lehet fegyveres konfliktusokat generálni. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy számos esetben kiderült, csak nemzetek feletti fegyveres erők bevonásával lehet egy erőszakos konfliktusos helyzetet feloldani. A harci cselekmények – ahogy a kultúra is globálissá vált, a posztmodern egyik jelmondata szerint: globálisan gondolkodni, lokálisan cselekedni. A lokális konfliktusok és feloldásuk globális problémákat érintenek, oldanak meg, vagy mélyítenek el72. A katonai cselekmények új környezetben jelennek meg. Az esetek többségében a „birodalomtól“, hazától távol kell cselekedni, azonban egyértelműen látni kell, ezek a cselekmények globális problémákat érintenek. Mindez azt jelenti, otthon sem vagyunk teljes biztonságban, a távoli konfliktusok nem izolált események. A katonának és a nemzetnek tisztában kell lenniük ezzel. Erre hívják fel a figyelmet a terrortámadások is. Az imént elmondottak értelmében meg kell vizsgálnunk ezeknek a változásoknak az alapjait. A legújabb kori történelem közvetlen előzményei Miközben az önmegvalósítás modern kori, végtelen terve újabb és újabb falakba ütközik, megteremtette magának a kiszámíthatóság illúzióját. A politikai, történeti cselekmények rövidtávon jól megkonstruálhatónak, előre jelezhetőnek tűntek. Egy választási beszéd, vagy egy csata sorsa kellő szakismeret birtokában nagy valószínűséggel megmondhatónak látszott. Az egyszemélyi, és ezért kiszámíthatatlan döntések kora lejárt. A politika ipari tudománnyá vált. Napóleon döntése kiszámíthatatlan volt, ma a háború sorsa a diplomáciai eljárásmódok, a fegyverek erejének a pontos ismeretével megjósolható. Természetesen mindig marad valamekkora hibaszázalék, amelyet bele kell kalkulálni ezekbe a számításokba. Ez a hibaszázalék azonban egyre kisebb lehet a technika, a hadviselés, a diplomácia és a gazdaság fejlődése által – gondolta a későmodern ember. Megszületett a történelem utáni kor illúziója, amelyben a véletlen szerepe látszólag nullára zsugorodik. A technikai haladás által minden előre megtervezhetővé válik. Minden úgy fejlődik, ahogy az ember azt fejleszteni kívánja. Az emberi tudás mindent kizár ebből a világból, ami nem kiszámítható előre, ami nem az általa meghatározott fejlődést szolgálja. 72 A globális kultúra kapcsán kiváló elemzést közöl Vincze Lajos professzor „Kultúra, történetiség, európaiság”, in UHSZ 2001/1, 69-76.

156

Kor kép – Kór kép

A kiszámíthatóság, a folyamatok szabályozottsága központi cél lesz. A globális piacon globális szereplők vívják jól kontrollált csatáikat. Feleslegessé válik maga a történelmi sokszínűség is, mivel nem a múlt eseményeinek az értékelése az elsődleges, hanem a technológiák ismerete. A kozmopoliszban nincs erkölcsi központ, nincsenek nagy narratívák, csak a technológiák által megígért földi mennyország reménye van. Olyan világ ez, amelyben minden kiszámítható, minden funkcionális, minden a jövőbeli bizonyosságra és stabilitásra irányul. Ennek a technopolisznak a polgárai jól irányíthatók. Cselekvésük kiszámítható, nem köti őket múlt, történelem, kultúra, erkölcs. A történelem helyét, a világ eseményeinek a leírásának a helyét, átveszi a kiszámított és a kommunikációs etetőkön át adagolt igazságoknak a valósága. A többesélyes történelmi helyzeteket a hatalom birtokosa megpróbálja a minimálisra redukálni. A biztonság és a bizonyosság illúziója mögött azonban – ahogy korábban láttuk – az elbizonytalanodott, szürke, magányos tömegek állnak. A posztmodern, vagy modern utáni állapot a kozmopolisz védelmét célozza. A katonaság feladata, hogy a folyamatok szabályozott működését biztosítsa. A kozmopolisz a hagyományos eszközökkel nehezen megtámadható, túl komoly technikai háttér áll mögötte, továbbá egy globális háború a föld pusztulásához vezethetne. Ezért van az, hogy a kozmopoliszt kisebb akciókkal igyekszenek megzavarni, folyamatait tönkretenni. Ezek az akciók a terrorcselekmények. A terror a kiszámíthatóság mítoszának gyilkosa. A terror a bizonytalanság, az előre nem láthatóság. Ebben az értelemben tehát a terrorcselekmény a későmodern embert a bizonyosság illúziójától fosztja meg. Megkerülhetetlen tény, hogy az emberi erő bizonyossága kontingens, hiszen az ember létét nem saját magától, hanem mástól csak „halálra, ráadásul“ ajándékba kapta. Ezért nagyon törékeny ez a bizonyosság, amit az ember magának alkotni tud. Meg kell állapítani, hogy a technikai látszat bizonyosságért a nyugati ember sok mindent feláldozott, sok mindent eltaposott. Az igazi érzéseket, az emberséget nem fejlesztette, helyette viszont előtérbe helyezte a kényelmet, a hasznosságot, a múlandó élvezetet. Úgy tűnik, megszűnt a minőségi változások lehetősége is. A minőség, az emberi élet minőségének érdemi jobbítása már nem cél, hiszen senki sem hisz abban, hogy lehet minőségileg jobb erkölcs, minőségileg jobb élet. Legfeljebb új erkölcsi rendszereket dolgoz ki a hatalmat birtokló elme. A rendszerek azonban állandó változásban, mozgásban vannak, minőségi ugrások nélkül. A cél a mennyiségi változások megvalósítása: több, nagyobb élvezetet okozó dolgok létrehozása. Ez az élet és 157

Birher Nándor

a fenntartható fejlődés értelme. Az élet azonos az elfogyasztott és megtermelt javakkal. Az embert legyőzik saját teremtményei. A kozmopolisz lakóit mohóságuk és erkölcstelenségük miatt megvetik a terroristák. Aljas tetteiket ennek a fényében hősiességnek tartják. Tény, hogy világunkban kihaltak a „nagy emberek“, jelentőségüket veszítik a „nagy tettek“. Helyette hétköznapi emberek tömege lepi el a történelmet. Kihalt a világos beszéd, a világos és egyértelmű szabály, helyette viszonylagos, újragenerált törvény, erkölcs van. Nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mi is az a demokrácia. Nagyhatalmak küzdenek a demokráciáért antidemokratikus módon. Nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mi is az a nemzet, mi alkotja a nemzetnek a lényegét. Miért vagyunk mi magyarok, vagy svábok? Miért oroszok az oroszok? Miért amerikaiak az amerikaiak, vagy németek a németek? Nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mi az emberi szabadság. Tisztán a szabadságjogok összessége lenne, vagy netán valami több? Ugyanúgy, mivel megszűnnek ezek az abszolút definíciók, megszűnnek az embereknek, a népeknek, a fogalmaknak a történetei, a történelmei is. Minden azonossá válik, minden megtervezett eseménnyé válik, minden olyan valóság lesz, amit ki lehet számítani, amit meg lehet tervezni. Ebben a világban nincsen abszolút érvényű bizonyosság, nincsen Abszolútum. A világ tervezhető folyamatokat akar. A gondolkodó ember értelmes életet. Ennek az agresszív posztmodern állapotnak a feltárása, a régi értékek újramelegítése segíthetne abban, hogy megoldódjon néhány konfliktus olyan emberekkel, akik úgy gondolják az ő értékeik az üdvözítőek, és ezeket tűzzel vassal terjeszteni kell az értékvesztett világban. Szükség van a globális etikára. Olyan katonai etikai elveket kell kidolgozni, amelyeket minden fél elfogad. Most még talán időben van egy asztalhoz ülni az „ellenséggel“ és közösen egyeztetni. Nem feltétlenül a vallások feladata a globális etika kialakítása – bár a felek vallásának és kultúrájának ismerete elengedhetetlen. A globális etika kialakítását kezdeményezheti az erő letéteményese a katona is73. Az ellenségnek nagyon erős, esetenként fanatikus etikai tudata van. A posztmodern embert üres, értéktelen embernek tartják. Ezen a szemléleten kell módszeresen változtatni74. Nem csak az ellenség demoralizálásával (ez úgyis nehezen megy), hanem a saját értékek bemutatásával. 73 Egy ilyen kezdeményezésről számol be Kidder, R., Universal human values Finding an ethical common. cikkében. In. The Futurist, Jul/Aug. 1994/28 ProQuest Miilitary Collection, 8. 74 A dialoge in hope cikk egy kis karikatúrával kezdődik. A számítógép monitorján keresztül öltönyös kéz kínál dollárt turbános alaknak, aki ezt elutasítja. A szegény ember nem megvehető. Épp ezért vissza kell kanyarodnunk az értékek kultúrájához.

158

Kor kép – Kór kép

Az isteni technológiák átka A későmodern ember az önkibontakoztatását a szabályozott folyamatokban, a fejlett technológiákban látja. Az első figyelmeztető jelek a technológiák istenítése során viszonylag korán, a posztmodern kikiáltása előtt harminc évvel világosan láthatóvá váltak. 1945. augusztus 6-án ledobták Hirosimára az atombombát. Mára az ember eljutott oda, hogy az egész Földet Hirosimává tudja változtatni, hogy az egész Földet képes elpusztítani emberestül, állatostul, növényestül, mindenestül. Az ember a technológiák által mindenhatóvá vált. A tudás fájának gyümölcse mindenhatóságot adott. Ez a mindenható ész önmagában és nem Istenben értelmezi a világot, kiiktatva a Teremtőnek a fényét, a valóságát a mindennapokból. Ez a mindenhatóság azonban negatív mindenhatóság. Isten mindenhatósága teremtő mindenhatóság, amely létet ad. Az emberi mindenhatóság pusztító mindenhatóság, amely létet töröl el, amely kiirthat mindent a földről75. Ettől a mindenhatóságtól irtóznak a nem nyugati kultúrák. Az ember történelme eljutott az utolsó korszakig. Az ember eljutott oda, hogy az értelme segítségével önmagát teljesen tehetetlenné tette a világ végzete előtt, eljutott oda, hogy önmagát képes bármelyik pillanatban eltörölni a Föld színéről. Egy nála nagyobb és súlyosabb valóságot hozott létre az értelme segítségével. Ebben az utolsó korszakban végérvényesen megszűnt a minőségi változás lehetősége. Nem lehet többé abban bízni, hogy újfajta mindenhatóság teremthető, legalábbis az értelem erejéből semmiképp sem. Az önpusztítás lehetősége sosem ér már véget, mindig jelen lesz a világban, egészen a világ végéig. Az önpusztítás lehetősége csak akkor ér véget, ha az ember sikeresen elpusztította önmagát. Az ittlétünk, a megvalósult egzisztencia nem más, mint az éppen még nem nemlét állapota. A világ egyetlen biztos horizontja a nemlét. A heideggeri halálélmény az egész emberi fajra vonatkozik Hirosima óta. Az ember végső, és egyetlen célja csak az lehet, hogy a nemlétet ne következtessük be. A feladat: úgy élni, hogy a nemlétezést, az emberiség közös nemlétezését minél későbbre toljuk ki. Minél később következzen be a pusztulás. Az ember most már biztosan tudja, hogy van apokalipszis, olyan világégés, amelyet saját maga teremt. Látható tehát, hogy milyen furcsa helyzetbe került az Isten nélküli emberi értelem. Minden politikai akció arra irányul, hogy minél később következzék be ez az önpusztítás. Nem a politika irányítja az atomfegyverek sorsát, hanem 75 Kalmár Z., Német történetfilozófia a rövid 20. században, Veszprém 1996.

159

Birher Nándor

az atomfegyverek léte irányítja a politikai tevékenységeket. Az ember megteremtette azt, ami felett már nem bír teljes és biztos hatalommal, még akkor sem, ha ennek látszatát meg kívánná őrizni. A nagykorú ember felelőssége elérte a maximumot. Fordított utópisták lettünk. Eddig az utópia jelentése egy elképzelt szép világ, társadalmi rend, megvalósulásának vágya, amely a gyakorlatban sohasem működött. Ma a fordított utópia abban áll, hogy megalkottunk egy olyan valóságot, amit sosem tudunk elképzelni. Létrehoztunk egy olyan világot, amelyben a negatív mindenhatóság banalitás. Az ember azonban inkább élni akart, mint sugármérgezésben elpusztulni. Más volt a vágyak tárgya, mégis ez lett belőle. Ahogy az ember a saját halálát sem tudja teljesen őszintén elképzelni, úgy még sokkal kevésbé tudja az egész emberiség végérvényes és teljes pusztulást elképzelni. Az ember eljutott az értelemnek a legvégére, megalkotta az elképzelhetetlent. Ezzel az alkotásával viszont nem a diadalt, hanem a szégyent szerezte meg önmaga számára. Kisebb lett saját magánál is. Olyan felelősséget vállalt magára, amelyet nem képes átlátni,. vállalni, hiszen az inger, ami őt éri hatalmassá, küszöb fölöttivé vált, ezért érzékelhetetlen a számára. A terhe annak, hogy a Földet egy gombnyomással el lehet pusztítani, olyan nagy, hogy az ember nem képes érezni ennek a súlyát. Sokkal könnyebb megnyomni egy gombot, mint szemtől szembe megölni egy embert. A negatív mindenhatóságot az ember már nem képes megérteni, csak elképzelni tudja. Nem tudja felfogni, mindössze egy képet alkot róla. Egy olyan képet, amely mögül hiányzik a pusztulás, a tér és idő, a minden pusztulásának a teljes súlya, hiányzik a kollektív halálnak és nyomornak az iszonyata. Ezt az iszonyatot csak költői képekkel tudjuk leírni, igazából felfogni azonban képtelenek vagyunk. Ha képes lenne az ember az általa teremtett és őt felfalni készülő szörnyűség súlyát megtapasztalni és átélni, akkor képes volna lemondani a negatív mindenhatóságáról. A nemlétet azonban nem lehet megérteni, csak furcsa képzetekkel modellezni. A történelem ettől kezdve a nagykorú ember önző gőgjének hatásairól szól. Ez lenne tehát a történelem vége? – tehetjük fel a kérdést. És úgy tűnik, hogy a válasznak igenlőnek kell lennie. A 20. századi ember szkeptikussá vált, bizalmát a technológiákba helyezte. Ha azonban őszinték akarunk lenni, ez a haladásképzet is érdektelenné, lényegtelenné válik, mivel nincs esély a minőségi változásokra, a világ mennyiségi változások összessége. Az önállósuló ész saját magát emancipáltnak, nagykorúnak mondta, és nem tett mást, mint “megölte” Istent. Elpusztította a teremtő bizonyosságát, és helyette létrehozta a nyitott univerzumot. Megteremtette az ipari társadalmat 160

Kor kép – Kór kép

és ökológiai katasztrófát okozott. Az ember azt állítja, hogy a léte humánusabbá vált, emberibb lét lett, miközben a történelem legnagyobb háborúit szabadította ártatlanokra. A társadalomból kikoptak a falvak, a közösségek, a családok, amelyek megtartottak embereket, felelősséget vállaltak a tagjaik tetteiért. Nem a bunkótól az atombombáig kellene az útnak vezetnie, hanem a vadember-léttől az ember-létig. A boldogság belül van. Ezt a belső világot kell mindenkinek önmagában és a közvetlen közösségében felfedeznie. A negatív irányú haladás, az ész diadalútja ahhoz vezetett, hogy az ember rezignált, frusztrált korba jutott. Az ész önmagában nem elégséges ahhoz, hogy az emberlétet megalapozza. Az észen túlmenően legalább akkora szükség van az emberi szívre, alázatra és nyitottságra. A történelem eljutott odáig, hogy a saját maga értelmét képes megkérdőjelezni. Mint láttuk, a történelemnek lényegi eleme, hogy a jobb jövőt készítse elő. Mivel a jobb jövő lehetősége megszűnt, ezért a történelem értelme is kétségessé vált. Ez a reménytelenség az embert egészen az undorig nyomasztja, ill. az önpusztítás különböző útjait tekinti megoldásnak. A jövő ki(i)írtását célozza az anyaméhben az abortusz, a fiatal és felnőtt korban a drog, a pornográfia, az időskorban pedig az eutanázia. A reménytelenség sokféle ruhái ezek. Az ember célja – a szebb jövő, vagy a jobb jövő – már mint abszurditás jelenik meg a mai világban. Ez a posztmodern kiindulópontja. A jövő hiányában a jelent kell élvezni. Az idő az én jelenévé szűkül, az ember és az állat közti határ egyre kevésbé válik érzékelhetővé. Lyotard 1979-ben egy nagy korszak végéről beszél. A posztmodernnek nevezett világban véget érnek a nagy mesék a haladásról, a kommunizmusról, a jóléti államról. Szertefoszlottak a nagy álmok az emberek felszabadulásáról, a boldogságról, a jólétről. A posztmodern ember kijózanodott ember. Olyan, aki már nem ábrándozik utópiákról, aki már nem hagyja magát zavartatni a másik embertől. Aki már azt sem mondja, hogy a másik ember a pokol – azt mondja, hogy a másik ember nem érdekel. A történelem gondolati játékká zsugorodik. Nincsenek már nagy ideák, nagy szentek, nagy elvek. Ezért képzelhető el, hogy a liberális társadalmakban nincs szükség a történelem oktatására. A történésznek némi örömet jelenthet az, hogy eljátszadozik a történelem gyöngyeivel, de ezeknek a gyöngyöknek már semmiféle jelentőségük sincs, hiszen bárki kénye-kedve szerint kezelheti, értelmezheti azokat. Lényegtelenné válik, hogy mi történt, mi fog történni, mivel nincsenek célok, nincsen jövő, nincsen holnap, csak jelen van. 161

Birher Nándor

Kiútkeresés Ernst Bloch szerint a 70-es, 80-as években a reménynek két iránya volt. A remény egyik iránya a marxi kommunista elmélet. Napjainkra bebizonyosodott, hogy ez az elmélet megvalósíthatatlan. A másik irány a zsidó, keresztény idők végevárása. A teljesség elérkezésének a tudata. A történelem céljának az ismételt felismerése. Kiszakadás a technológiák világáról, és bátor pillantás abba a jövőbe, amelyben az Isten szól a népéhez. Az az Isten, aki az élők és nem a holtak, vagy éppen az élő halottak Istene. A zsidó hagyományokból táplálkozó filozófiák, a perszonalizmus a másik emberen keresztül találja meg a szürkeségből, a magányból való kiutat. Buber, Rosenzweig, a perszonalisták a haláltáborok rettenete után is tudtak bízni az emberi közösségben, az emberi összetartozásban. Az értelem ekkor már elbukott, az emberi szív azonban még mindig élt. A TE, a másik ember nélkül, önmagunkba zártan nincs jövő, nincs boldogság. A másik a jövő, a másik a boldogság. A keresztény felfogás ezt a képet alakítja a megváltás fényében örök, múlhatatlan, halhatatlan valósággá. A reménytelenségből kivezető út mindannyiunkban adva van. Reményt adhatnak a közösségek. A család és a nemzet közössége. Ezek azok az alapegységek, amelyek célt jelenthet(nének) a katonák számára is, mint ahogy más nem nyugati kultúrákban ez így is van. A család a személyes boldogságot nyújthatja akkor, ha az azt alkotó emberek hajlandóak életre szóló felelősséget vállalni a másikért, akár komoly lemondások árán is. A családoknak lehet mikrotörténelme, lehetnek mikrocéljaik, akkor is, ha a technopolisz a reménytelenség képét akarja a fejekben elültetni. A család az amor-socialis vagy directio-socialis gyakorlóterepe. Az ember, ha a gyermekei életét, jövőjét tekinti, szükségszerűen átnéz a pillanatokon, tartósabb értelemet keres. Újra megnyílik a történelem lehetősége. Az itt megfogalmazott alapértékeket kellene egy globális etikában összefoglalni. Ez az etika valóban közös emberi etika lehetne, bebizonyítva, hogy az igazi értékek univerzálisak. Világossá válna, miért is küzdenek a katonák, mi az, ami több a zsoldnál. Az imént felvázolt kiútlehetőségek talán utópiák. A fogyasztás és a termelés kényszere olyan erős, hogy módszeresen átgázol mindenen. Pontosabban megpróbál átgázolni mindenen. Látnunk kell azonban, hogy a világunk megváltozott, a megszerzett mindenhatóságunk egyre félelmetesebb. Egyre több a konfliktus, nem csak egymással, hanem közvetlen környezetünkkel a természettel is. Ha valóban megváltoztatjuk a klímánkat, megváltoztatjuk a világunkat. A változások küzdelmes folyamatok. 162

Kor kép – Kór kép

Lehet, hogy mindehhez nem a katonának, hanem a politikusoknak van csak köze. Mégis, úgy gondolom, a katona nem lehet csak egyszerű végrehajtó. Világosan kell látnia a folyamatokat, mivel azok komplexitása megköveteli az árnyalt gondolkodást és cselekvést. Csak így maradhatunk életben. A katonaság sok szállal kötődik a civil élethez. Ezeken a szálakon keresztül is tudatosítani kell a katonaság elkötelezettségét, és azt, hogy világosan látja és értékeli a helyét a világban76. A filozófiai szakirodalom túlnyomó többsége77 megállapítja, a Nemzetek jogában, vagy a Természetjogban meghatározott jogok és kötelezettségek véget értek, megszűnt a háború joga. A háború jogát a politikai cselekvésben a „béke kötelezettsége“ vette át. „Világossá vált, a háború nem megengedett eszköz a nemzetközi politika kezében. Az atomfegyverek fejlődése megerősítette, hogy a 20. században a háború diszfunkcionálissá vált.78“ Az ezredforduló után egyértelmű lett, az ilyen és ehhez hasonló pacifista kijelentések érvényüket vesztették. A világunk háborús világ. Az, hogy ezekből a háborúkból, csatákból ne a végső nagy háború legyen a katonaságnak is elsődleges feladata. A folyamataikban szabályozott minőségi katonai akciók tehetik csak lehetővé, hogy a folyamatos konfliktushelyzet kontrollált módon legyen feloldható, kezelhető79. Éppen ezért a katonaság minőségpolitikájának első mondat ez lehet: „Kerüljük el minél tovább önmagunk teljes megsemmisítését.“ Ennek az elvnek a megvalósításához komoly intellektusra van szükség.

76 A katonaság helyzetéről: Szabó J., A rendszerváltoztatás és a haderő-átalakítás erkölcsi kérdései a XXI. század küszöbén, in Valóság 2005/3, 64-82. 77 Historisches Wörterbuch der Philosophie, Basel 1976. 78 Im, 1235. 79 A katonai etika és annak oktatásának sajátosságaira hívja fel a figyelmet Ficarrotta C., Military Ethics című munkájában miközben bemutatja Davenport etikai elképzelését és oktatási módszereit. In: Air and Space Power Journal, Winter, 2006/20, ProQuest Military Collection, 91.

163

III. A konfliktusok forrásának egyik mítosza – a vallási ellentétek

Az Orosz-ortodox egyház szociális tanítása a háborúról

Birher Nándor

Az Orosz-ortodox egyház szociális tanítása a háborúról Hadviselés és vallás Napjainkban gyakran téma a vallási ideológiák mentén szerveződő háborús konfliktusok kérdése. A sajtó – a tényeket roppant mód leegyszerűsítve – szereti a harcokat vallások közti összecsapásokként bemutatni. Ez a szemlélet, azon túl, hogy leegyszerűsítő és általánosító komoly veszélyt is rejt magában, hiszen az egyén és közösség vallása olyan „tabu”, amelynek megsértése esetén az erőszak tovább fokozódhat. A jelentősebb vallások mindegyike kivétel nélkül a béke mellett foglal állást. A vallási alapelvek között szerepel a személy, a másik ember tisztelete. A történelmi tapasztalat szerint a konfliktusok forrása elsősorban a politikai, területi, gazdasági hatalom megszerzése, amelyre rárakódhatnak a vallási elemek. A konfliktus elmélyítői ezeket a vallási elemeket azután egyre jobban igyekeznek hangsúlyozni, hogy az egyén és a közösség a legszemélyesebb szinten is érintett legyen. Jó néhány történelmi példa mutatja azt is, hogy ezekben asszisztál a papi vezetés is. Ezzel együtt az egyházak törekszenek a békés rendezésre – hiszen alapelvük a „jó”, az „emberséges”. Más kérdés, hogy ez az alapelv mennyire jut kifejezésre. Ennek egy ironikus példája a középkori békemozgalmakban tükröződik. Több zsinat80 is foglalkozott 1000 körül a kérdéssel, és igyekezték az erő alkalmazhatóságának napjait korlátozni. Békeszövetségeket hoztak létre, amelyeknek a feladata az volt: biztosítsák, hogy a nemesek a papságot és a parasztságot nem kényszerítik katonáskodásra, terményeiket és állataikat nem pusztítják, vagy kobozzák el. A kezdeményezés nagyon szimpatikus volt a püspököknek is – védendő saját jobbágyaikat és gazdaságukat, ezért feljogosította a békeszövetség 15 évnél idősebb tagjait, hogy akár harc árán is védjék meg a békét81. Ezt természetesen véres csatákban aztán meg is tették. A fegyveres „békeharc” nem újkori találmány. 80

1050 Toulouges, 1054 Narbonne.

81

Runciman, S., A keresztes hadjáratok története, Budapest 1999, 77-79.

167

Birher Nándor

A béke vágya folyamatosan ott él a vallásokban, természetesen a kereszténységben is. Ezt a vágyat a teológusok folyamatosan hangoztatták82. A korai keresztény közösségekben tilos volt a harcokban való részvétel, a katonáskodás, később miután a Római Birodalom államvallása a kereszténység lett, miután a keresztények belátták, Krisztus második eljövetele történelmi távlatú tény, az ország fegyveres védelme is elfogadottá vált. A keleti egyház még a nyugatinál is tartózkodóbb volt a kérdésben. Nagy Szent Vazul szerint az a katona, aki a háborúban embert öl, köteles három éven át tartózkodni a szentáldozástól83. A hitetlenek elleni harcot helytelen, esetenként azonban elkerülhetetlen eseménynek tekintették. Keleten inkább a diplomácia eszközeivel igyekeztek megoldást találni a konfliktusokra. Nyugaton a háború megítélése szabadabb volt. Szent Ágoston84 meghatározta a jogos háború kritériumait, amelyek mind a mai napig érvényesnek tekinthetőek. A lovagi dicsőség elismert volt, a katonai erényeket tisztelték. Amíg keleten a harcban elesettet nem tekintették hősnek, addig nyugaton a harcok áldozatai hősök voltak, sőt IV. Leó pápa kijelentette, hogy aki a hitért vívott harcban esik el, mennyei jutalomban részesül85. Ezt a kijelentést erősítette meg VIII. János pápa, aki mártíroknak tekintette az elesetteket, és számukra örök életet ígért. Természetesen a nyugati kereszténység számára sem jelentette mindez a korlátlan hadviseléshez való jogot. A helyzet napjainkban sem más, az egyházak küzdenek azért, hogy a béke valóban megmaradhasson, de tisztában vannak azzal is, hogy a fegyveres konfliktusok esetenként elkerülhetetlenek. Ezekre a helyzetekre szociális jellegű dokumentumokban fogalmaznak meg szabályokat. Egy esetleges konfliktus esetén nagyon fontos tudatosítani, hogy a vallások a békét kívánják. Lehetőség szerint meg kell akadályozni, hogy a konfliktus igazi okát vallási ideológiákkal próbálják elfedni, ezzel a legszemélyesebb síkra terelve a vitát. Ennek érdekében nagyon fontos, hogy megismerjük a konfliktusokban részt vevő közösségek vallási alapelveit, a békéhez és háborúhoz való viszonyukat. A katolikus tanítás tükrözi a történelmi hagyományokat, a katolikus egyház katekizmusa külön fejezetet szentel a „Béke megőrzésének”86. Ebben a 82 Theologische Realenenzyklopedie, Berlin 1990, XX., 11-55. 83 Nagy Szent Vazul 188. levele in M.P.G., 32, 681. 84 Augustinus, De civitate Dei, M.P.L., 41, 35 85 Runciman, A keresztes…, 78. 86 A Katolikus Egyház Katekizmusa, Budapest 1994.

168

Az Orosz-ortodox egyház szociális tanítása a háborúról

témában már több tanulmány is született, így most megelégszünk az erre való hivatkozással.87 Kevésbé ismert azonban az ortodox egyház állásfoglalása ugyanerről a kérdésről. Fontos tehát, hogy megvizsgáljuk hogyan viszonyul az ortodox egyház a fegyveres konfliktusokhoz. Az orosz-ortodox szociális tanítás 2000. augusztus 13-16 között, a jubileum évében az Orosz-Ortodox Egyház a Moszkvai Szinóduson először a történelem folyamán meghatározta a szociális tanítását. Ez a tanítás csak másodlagos hírként jött át a sajtóban amellett, hogy II. Miklós cárt szentté kívánják avatni. Mégis hosszútávon jóval nagyobb a jelentősége annak, hogy az orosz-ortodox egyház egyértelművé tette azokat az alapelveit, amelyek mentén a társadalom felépülhet. A magatartási elveket tartalmazó dokumentum előkészítését 1997-ben kezdték el. A témával foglalkozó 26 tagú bizottságot Kyrill Smolensk metropolitája vezette. A munka nehézségét az okozta, hogy amíg a nyugati egyházi hagyományban már évtizedek óta jelen van a kor égető problémáinak megvitatása, a társadalommal folytatott párbeszéd, addig a keleti hagyomány inkább dogmatikus, a kezdeti apostoli múltra tekintő, és nem a ma gondjaival foglalkozó. Éppen ezért az ortodox tanítás úgy koncentrál a ma problémáira, hogy közben fokozottan szem előtt tartja az őskeresztény örökséget és az „Atyák” tanítását az első századokból. Ebből a folyamatos „múltba tekintésből” fakad az ortodoxok sajátos szociális érzékenysége, a közösségben gondolkodás fontossága. A dokumentum, amely visszatükrözi az imént elmondottakat XVI fejezetből áll, főcíme az Orosz-Ortodox Egyház szociális tanításának alapjai88. Az első ekkleziológiai fejezetben meghatározzák a teológiai alapelveket, kijelentik, hogy az egyháznak nem csak a prédikáció, hanem a közvetlen tevékeny és erkölcsi segítségnyújtás is a feladata. A hithez való visszatérés az, ami az igazság felismeréséhez, az erkölcsi normák megtartásához, azaz a békéhez és a boldogsághoz vezet. Ez a gondolat az első fejezet zárómondata. Látjuk, a tanítás a béke gondolatával kezdődik. A későbbiekben kiderül, ez a gondolat lesz majd a dokumentum záró akkordja is. A második és a harmadik fejezetek az egyház és a nemzet, ill. az egyház és az állam viszonyával foglalkoznak. 87 Somfai Béla, Katolikus tanítás a háborúról és a békéről, in Vigilia 1995/5., Cottier, G., Van-e keresztény tanítás az erőszakról? In Szolgálat 1976/31., Daniélou, J., A vallások és a béke, in Mérleg 1973/1., Weber, H., Speciális erkölcsteológia, Budapest 2001. 88 Thiersing, J., (ed) Sozialdoktrin Russisch-Ortodox, hn. 2001.

169

Birher Nándor

Mindez az ortodoxok számára különösen fontos téma, tekintettel az erős összefonódás minden előnyére és hátrányára. Itt, a II. 3 pontban fogalmazódnak meg az „egészséges nacionalizmus” alapelvei. „Az ortodox keresztény köteles a hazáját, annak területét szeretni, ugyanúgy ahogy a határokon kívül élő vértestvéreit is.” Izgalmas, hogy a III.4 pont hosszasan elemzi a Bizánctól örökölt „harmóniát” az egyház és az állam együttműködésében, továbbá oldalakon keresztül kifejezetten elemzi, hogy az Amerikai Egyesült Államok példája az egyház és állam teljes elválasztására, az állami semlegesség elve az ortodoxia vonatkozásában tarthatatlan lenne ugyanúgy, ahogy a nyugateurópai hagyomány is, amelynek alapjánál a francia forradalmat látjuk. Az ortodox egyház lojális az állammal. Efölött a szabály fölött csak az isteni törvény állhat. Abban az esetben azonban, ha az állam a hívőket el akarná fordítani az egyháztól vagy Krisztustól, jogában áll az egyháznak a lojalitással felhagyni és az állammal szembeni engedelmességet megtagadni89. A III. 8. pontban hosszasan meghatározzák azokat a területeket, amelyekben az egyház és az állam együttműködik. Ide tartozik az egészségügytől, a tömegtájékoztatáson át az erkölcsök megőrzéséig sok minden. Ugyanitt meghatározásra kerül az is, hogy mely tevékenységekben nem vesz részt az egyház. Ezek közül számunkra fontos a „testvérháborútól” és az „erőszakos külső háborútól” való tiltás. A IV. és V. fejezetek tovább részletezik a korábbi témákat, miközben a keresztény etika és a világi jog, illetve az egyház és a politika viszonyáról szólnak. A dokumentum további részei a „klasszikus” szociális részterületek. A VI. viszonylag rövid fejezet a munkáról, és annak gyümölcseiről szól. A munkát úgy értelmezik, mint olyan tevékenységet, amely nem csak az egyén javát, hanem a közösség érdekeit szolgálja. Erősen érződik a hagyomány, amely szerint a munka gyümölcsei minden egyes egyén javát kell, hogy szolgálják, azaz nem lehetnek csak egyes parciális érdekek megjelenítői. Ezt a kérdést fejti ki a következő fejezet a tulajdonnal kapcsolatban. Pontosan a dokumentum közepénél található a háborúról és békéről szóló fejezet. Ez a fejezet az, amelyet a következőkben részletesen elemzünk. Mindössze annyit érdemes itt megjegyezni, amíg a katolikus katekizmus a békét hangsúlyozza mindenáron, addig az ortodox szöveg világosan kiemeli – a háború az emberi szabadságból fakadó tény. A jogtalan erőszak-alkalmazást tárgyalja a IX. fejezet a bűncselekmény, bűn, jóvátétel címen. Külön fejezet foglalkozik a személyes, családi és társadalmi 89 Az ellenállásnak ez a joga egy komoly vívmány a korábbi gyakorlathoz képest.

170

Az Orosz-ortodox egyház szociális tanítása a háborúról

erkölccsel. A házasságot alapvetően fontos, a társadalom egységét és a személy harmóniáját szolgáló intézményként mutatják itt be. Sajátos, hogy az egészség fogalmát a nyugati gondolkodástól kissé eltérő módon mutatják be. Eszerint ugyanis nem csak a személynek, hanem a népnek az egészségére is figyelmet kell fordítani. Itt tárgyalják részletesen az alkoholizmus problémáját is. A XII. fejezet a legaktuálisabb bioetikai kérdésekkel foglalkozik a terhesség megszakítástól egészen a klónozásig. Szintén aktuális a következő XIII. témakör, amelyben az egyház és az ökológia kérdései merülnek fel. Az utolsó három témakör az új kulturális-tudományos kihívásokkal foglalkozik. A világi tudománnyal, a kultúrával és a képzéssel, ezt követően a világi tömegtájékoztatással, végül a nemzetközi kapcsolatokkal, a globalizáció és a szekularizmus problémáival. A világi tömegtájékoztatás vonatkozásában az egyház felhívja a figyelmet a szabadelvű és hazug tájékoztatás veszélyeire, és olyan jogosítványokat ad magának, az egyházi jogok megsértése, vagy istenkáromlás esetén mint a bojkott, a nyilvános tiltakozás, a hatóságok értesítése, vagy akár egyházi büntetések kiszabása. Talán az egyik legizgalmasabb pontja a dokumentumnak a zárófejezet. Érdekes, hogy a nemzetközi kapcsolatok témakör rögtön a katonai konfliktusokkal kezdődik. A bibliai történelmet a katonai konfliktusokon keresztül mutatja be. A népek kapcsolatában az „aranyszabályra” hivatkozik, amelyet Máté evangéliumában90 is olvashatunk: Amit mástól vártok, hogy veletek tegyék, azt tegyétek ti is velük. Ebben az értelemben kezelik a konfliktusokat is, azokra megpróbálva emberséges választ adni. A katonai erő alkalmazását csak bizonyos esetekben –ultia ratioként – kezelik. Csak akkor alkalmazható, ha idegen állam fegyveres erőszakát kell elhárítani. Alkalmazható még katonai erő abban az esetben is, ha egy másik megtámadott ország kér segítséget az agresszor ellen. A dokumentum egésze vonatkozásában elmondható, hogy az egyház megpróbálja a saját, az államhoz lojális, ámde esetenként függetlenedésre, sőt ellenállásra képes arculatát megformálni. Meghatározza azokat a kulcsfontosságú területeket, amelyek működésétől vagy működésképtelenségétől az egyház és az állam jövője függ. Sajátos vonása a szociális tanításnak, hogy átjárja a konfliktusok kezelésének problémája. Folyamatosan jelen van a fegyveres beavatkozás lehetősége, illetve a beavatkozás elkerülésének szükségessége. A béke és a háború mint összetartozó fogalmak jelennek meg. 90 Mt. 7,12.

171

Birher Nándor

Háború és béke Az irodalmi asszociációra csábító cím a dokumentum VIII. fejezetének élén áll. Ez a fejezet öt pontra tagolódik. Az első pont a háborút mint patológiás jelenséget definiálja. A háború az emberiség rejtett lelki betegségének a következménye. Ez azonban hozzátartozik az ember életéhez. „Ha majd háborúkról hallotok, és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük”91. A háború bűnös dolog, amelynek az alapja az ember bűnre hajló szabad akaratában van. A második pont metszően, világosan állítja: a keresztények, akik az embertársaiknak örömhírt hirdetnek, egyúttal ennek a világnak a lakói is, azaz a bűn hatalma alatt állnak. A háborúk tehát elkerülhetetlenek. Annak ellenére tehát, hogy az egyház tisztában van a háború bűnös voltával, nem tiltja meg a tagjainak, hogy harci cselekményekben részt vegyenek. Mindez azonban csak abban az esetben igaz, ha a harc célja a másik ember védelme, illetve a megsértett igazság visszaállítása. Ezekben az esetekben a háború nem kívánt, de megengedett eszköz. Az ortodox egyház számra mindig is tiszteletre méltó volt azoknak a példája, akik csatákban életüket áldozták másokért. Sokukat szentté is avattak. Ennek a tiszteletnek az alapja Krisztus azon mondata mely szerint „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja felebarátaiért.92”. Az egyház megítélése szerint tehát a katona áldozata a szeretet cselekedete. Ez az, ami morálisan igazolja a katonaság intézményét. Mindezt egy történelmi példával támasztja alá a dokumentum. Szent Cirill a konstantinápolyi pátriárka megbízásával a Szaracénok fővárosába ment, ahol egy mohamedánnal a következő beszélgetést folytatta: Krisztus, az Istenetek azt parancsolta nektek, szeressétek egymást, ha megütik az egyik felét arcotoknak, nyújtsátok oda a másikat is. Ti ellenben harcoltok. Miért nem hallgattok az Istenre? – kérdezte Mohamed követője. Cirill így kérdezett vissza: mit gondoltok, ha egy parancs két részből áll, ki teljesíti inkább a parancsot, az, aki az egyik részt, vagy az, aki mindkét részt teljesíti? Aki mindkettőt, válaszolta a szaracén. Cirill folytatta: az Isten nekünk egyszerre adta a két parancsot: azaz, hogy imádkozzunk az ellenségeinkért, és tegyünk velük jót, de azt is, hogy áldozzuk életünket a másikért. Így tehát amíg egyénként el kell viselnünk a megaláztatást, addig közösségként kötelesek vagyunk vigyázni egymásra, akár az életünk árán is. A közösséget 91 Mk. 13, 7. 92 Jn. 15,13.

172

Az Orosz-ortodox egyház szociális tanítása a háborúról

kötelességünk megóvni attól, hogy külső erő kényszerítse rá az akaratát. Ez az a szent cél, amelyért a katonáink vérüket onthatják, és amely szentté teszi őket, ha elesnek a csatamezőn. A katonaság ebben az értelemben a közösség által legitimált valóság. Ez az, ami a katonáknak a személyes biztonságot adja. Ahhoz, hogy egy ütközetben kitartó legyen a katona nem elég a szakmai felkészültség (különösen, ha sorkatonáról van szó), szüksége van a cselekedeteit legitimáló ideológiára is. Az ortodox egyház ezt nagyon bölcsen felismerte és a szociális dokumentumán keresztül megerősítette. A harmadik pont kifejti: a háborút el kell kerülni. Ehhez a következő alapelveket kell megtartani: a felebarát, a haza, a nemzet szeretete, idegen népek bajának a megértése, annak megértése, hogy a saját nemzet felemelkedése nem történhet nem morális eszközökkel. Ha ezeket az elveket nem tartjuk be, könnyen kialakulhat a háborús konfliktus. A háború azonban csak bizonyos határok közt tekinthető legitimnek. Ezeket a határokat be kell tartani ahhoz, hogy az ember ember maradhasson. A dokumentum a nyugati, szent ágostoni hagyományra utal, amely szerint a következő esetekben tekinthető egy háború jogosnak: • A háború célja csak az igazságosság helyreállítása lehet. • Háborút csak a jogszabályban meghatározott állami szerv hirdethet. • Az erő alkalmazása nem függhet egyetlen embertől, hanem csak a feljogosított népképviseleti szervektől. • Csak akkor kezdhető háború, ha az összes békés eszközt kimerítették. • Háborút csak akkor lehet kezdeni, ha a céljai elérhetők. • A hadi veszteségek álljanak arányban a háború céljával. • A háború alatt a civileket védeni kell a közvetlen harci cselekményektől. • A háború célja csak a béke helyreállítása lehet. Természetesen a dokumentum szerzői is tisztában vannak vele, milyen könnyű a háborúra ideológiát találni, mennyire bizonytalan, hogy egy háború támadó, vagy védő jellegű-e. Éppen ezért az ortodox egyház fenntartja magának a jogot, hogy minden háborúnál egyedi vizsgálatok alapján állapítsa meg a jogszerűséget. Izgalmas, hogy a jogszerűség megállapításánál indikátorként tekint azt, hogy milyen eszközökkel folytatják a háborút, hogyan járnak el a foglyokkal, az ellenséges területek civil lakosságával szemben. Külön kiemelik, még igazságos háború esetén is képesek a katonák az ember alatti szintekre süllyedni. Ez olyan veszélye a háborúnak, amit mindenképpen el kell kerülni. A katona soha nem örülhet más életének a kioltása felett. Tisztában kell lennie azzal, hogy mindnyájan halandók vagyunk. 173

Birher Nándor

Összegezve: a katonának világosan kell látnia, hogy a katonai akciókban való részvétele a szeretetének a jele, ám azzal is tisztában kell lennie, hogy a katonai szolgálatát „emberként” kell ellátnia. Az ellenség megsemmisítése mögött gyakorlatilag ártatlan emberek halála van. Ez nem lehet öröm tárgya. A negyedik pont ezt fejti ki részletesen, azaz a bűn legyőzése nem történhet úgy, hogy közben a legyőző maga is bűnössé válik. A harcban a bűn és az azt megtestesítő erők megsemmisítését kell kívánni, nem pedig az emberek halálát. A katona ebben az értelemben nem lehet gyilkos. Mindez csak akkor lehet érthető, ha a katonák magas erkölcsi érzékük folytán ezt fel tudják fogni. Képesek különbséget tenni ellenség és ember közt. Tudják, hogy egy adott pillanatban az ellenség még legyőzendő erő, a másikban viszont már lehet kiszolgáltatott fegyvertelen ember. Világossá kell tenni: nem a gyilkolás a katona feladata, hanem az ellenséges erő szétmorzsolása. A háború négy pontjához képest a békéről mindössze egy pont szól a dokumentumban. A béke a világ végének igazi eseménye. Az a harmónia, amelyről csak álmodni lehet, ez lesz a teljes igazságosság korszaka. Az ortodox egyház célja, hogy ezt a békét minél jobban megvalósítsa már most a világban, mind a belső, mind a külső kapcsolatok vonatkozásában. Ennek érdekében minden befolyását beveti, és fellép az erőszak minden formája ellen. Összegzés Világos, hogy az ortodox egyház hagyományaihoz hűen egyértelmű képet alkotott az erőszak alkalmazásáról szociális tanában. Az erőszakot minden lehetséges módon kerülni kell, ha azonban ez már kevés, és nyílt fegyveres konfliktus keletkezett, akkor csak a megfelelő szabályok megtartásával lehet eljárni. Az egyház nem lehet háborús konfliktus forrása, egyedül a közösség védelme az, ami ilyen jellegű konfliktusokat legitimálhat. Az ortodoxok a háború tényét természetesebben kezelik, mint a nyugati keresztények. Míg nyugaton elsődlegesen a békére és annak minden eszközzel való megtartására koncentrál az egyházi tanítás, addig az orosz-ortodox tan szerint inkább a jogos háborúval ill. annak elkerülhetőségével kell foglalkozni.

174

Egyházak a konfliktusban

Birher Nándor

Egyházak a konfliktusokban Az egyházak béke iránti vágya jól érezhető a vallási szövegekből. A gyakorlatban viszont gyakran lesz erőszakos cselekmények részese az egyház. A háborús konfliktusokban – noha kitartóan a béke mellett foglalnak állást – megjelennek, mint a „fegyverek megáldói”. A katonák megáldásának tényéből, abból, hogy az egyház a világban marad a legrettenetesebb körülmények közt is, könnyen jön a békétlen egyházak és gyilkoló vallások ideológiája. Ennek ellenére ki kell jelenti, a nagy vallások mindegyike teológiájában, kivétel nélkül béke kereső. Még az iszlám is – a szent háborúról szóló szúrájával együtt – alapvetően a békességet tűzi ki célul. A békének ez a képviselete az, ami közös platformot adhat az egyházaknak. A konfliktuskezelés első lépése a prevenció. Az egyházi működés itt lehet hatékony. Nagyon késő már a konfliktus kellős közepén keresni vallási szempontú megegyezést. A katonaságnak, mint a nemzetet vagy a nemzetek feletti közösséget fegyveresen védő intézménynek feladata lenne az egyházakat támogatni ebben a közös dialógusban. Ez ugyanis a védelmi politika egyik elengedhetetlen része, különösen napjainkban, a multikulturális világban. Európa fokozott (belső) veszélynek van kitéve a saját (zsidó-keresztény alapú) kultúrájának jelentős gyengülése és a más kultúrák (elsősorban muzulmán, buddhista) erősödő megjelenése miatt. A vallások közti egyeztetések védelmi szempontból is nagyon fontosak, ezeket részben a katonaságnak kellene szervezni (békés együttélés), részben ezeken részt kellene vennie. Mellékesen jegyezzük meg, hogy a nyugaton elterjedt tábori lelkészeknek mint katonáknak lehetne ilyen jellegű szakmai feladatuk is. A katonai propagandának ügyelnie kellene arra, hogy objektív kép jelenjen meg a vallásokról. Nem szabad egy vallást sem démonizálni, azt mint a gyilkosságok forrását bemutatni. Ez ugyanis hamis kép, ami még tovább (is) mélyíti az amúgy is meglévő ellentéteket. A vallások agresszív színben való bemutatása megkönnyítheti a háborús konfliktus populáris értelmezését, de bizonyára nem fog a béke megtartásához vezetni. 175

Birher Nándor

A nyugati egyház viszonya a katonai konfliktusokhoz A háború, a konfliktusok szükségszerű tényként jelennek meg a kereszténységet megelőző görög gondolkodásban93. Hérakleitosz szerint minden a viszályból keletkezik, az minden dolog forrása és atyja94. Szókratész után az etikai érvelés árnyaltabbá válásával a háború ténye egyre kevésbé természetes. Platón betegséghez hasonlítja, ami nem kívánatos, de nehezen elhárítható95. A katonák (örök) feladatát nagyon fontosnak tartja az állam életében, olyannyira, hogy a legmagasabb rangú őrök egyben filozófusok is. Arisztotelész is elítéli az öncélú háborút96, azonban magát a jelenséget mint az ellenség legyőzését a természetjog szerint jogosnak tartja. A római hagyomány definiálja a jogos háború a bellum iustum fogalmát. Ezekre a hagyományokra épülve, kiegészítve mindezt Jézus tanításával fejlődik ki a keresztény háború értelmezés is97. Mivel a háború természeténél fogva a fegyveres erő gyakorlásán és ennek az erőnek a pusztító hatásán alapszik komoly kérdésként vetődött fel az egyházban a háború legitimálhatósága. Az Ószövetségi irodalomban Isten mint harcos jelenik meg, aki küzd a népéért98. A háborút Isten harcának tekintik, azonban gyakran vesznek át más népektől véres csataleírásokat a Bibliában. Jézus legfőbb parancsa a másik ember szeretetére irányult, olyannyira, hogy még az ellenséget is szeretni kell99. Jézus tanítása nem szól kifejezetten a háború megengedhetőségéről, az azonban világos, hogy egy esetleges háborúnak nem szabad a szeretet parancsába ütköznie, azaz mások védelmére kell irányulnia, és a lehető legkevesebb áldozattal kell járnia. Jézus keresztrefeszítése és feltámadása után az első közösségek Konstantin császár ediktuma előtt szigorúan tartották magukat az erőszakmentesség elvéhez, noha az állami háborút nem ítélték el. Origenész szerint a keresztények feladata, hogy távol maradjanak a háborútól, és tiszta kezekkel imádkozzanak a győzelemért100. 93 „Krieg”, Historisches Wörterbuch der Philosophie, Basel 1976, 1230-1235. 94 Hérakleitosz, VS B 53. 95 Platón, Leg. I. 4, 628d, VIII, 1, 829a. 96 Arisztotelész, Pol. VII, 14, 1333a. 97 „Krieg”, Lexikon für Theologie und Kirche, Freiburg 1997, 476-479. 98 Ex. 14,14. 99 Mt. 5, 43-48. 100 Origenesz, Cels. 8, 73.

176

Egyházak a konfliktusban

Konstantin császár utáni időkre világossá válik az egyház számára, hogy küldetése a földön nem csak a Jézus halálát követő néhány évtizedre szól. Megerősödik a meggyőződés, hogy a Pax Romana-t csak a fegyvereken keresztül lehet elérni, így ez Isten akarata. Szent Ágoston kidolgozza az igazságos háborúnak azokat a kritériumait, amelyeket mind a mai napig használnak például az orosz ortodox egyház szociális tanításában a háborúról. A jogos háború alapjai a causa iusta, a jogos ok, az intentio recta, a helyes szándék, azaz a béke vágya és a legitima auctoritas, azaz a megfelelő hatóság parancsa101. Ágoston a lelkek üdve szempontjából fontosnak tartja, hogy a bűn elkövetőjét megbüntessék már itt a földön, és ezzel visszatartsák a további bűnöktől, erre alkalmas lehet akár a háború is. Kijelenti, ha a keresztények jogos háborúban vesznek részt, nem vétkeznek a szeretet parancsa ellen. Ez a hagyomány él tovább az egyházban egészen az 1900-as évek elejéig, a világháborúkig. Világossá válik, hogy a háború szerkezete megváltozott. Már koránt sem néhány csapat egymás elleni hősies küzdelméről van szó, mint Arisztotelésznél láttuk, hanem módszeres, gépiesített tömegmészárlásról. A feladat tehát nem a háború esetenkénti megakadályozása, hanem a háború mint tömegesen pusztító jelenség felszámolása. Ennek érdekében szólalt fel XV. Benedek 1917-ben102, majd 1942 és 1944-ben XII. Piusz. Ezt a kérdést fejtette ki a Pacem in terris enciklika, továbbá a Gaudium et Spes Zsinati dokumentum. A katolikus egyház célja a prevenció, a háború minden formájának a megakadályozása. II. János Pál pápa ezen cél érdekében vállalta a konfliktust az Amerikai Egyesült Államokkal is. A katolikus tábori lelkészeknek szóló jogszabály103 a következőket mondja a katonák feladatásról: „ők a biztonság és a népek szabadságának felelősei … ők a béke állandóságának megteremtői”. A katonák szerepköre tehát az igazságos béke megőrzése felé tolódik az igazságos háború elve felől. A jogos háború kategóriáját fokozatosan a jogos béke fogalma váltja fel. Napjainkra a nyugati keresztény vallások mindegyike felismeri és kimondja, „a háború jogi képtelenség, úgy az egyén, mint az államok szempontjából. Megszüntetésére minden lehetőt megtenni erkölcsi kötelesség.” Az idézet – azzal együtt, hogy mai egyházi véleményt tükröz – nem egyházi idézet. Babits Mihály írja ezeket a sorokat Immanuel Kant Az örök béke című kései, 1795101 Ugyanezeket az elveket erősíti meg Szent Tamás is. Sth, II-II, 40, 1. 102 Békenyilatkozat Dés les débuts, 1917. 103 De spirituali militium cura, 1986.

177

Birher Nándor

ben megjelent munkája elé bevezetőként104. Látható, nem csak az egyházi gondolkodás, a filozófiai irányzatok is a békére hívják fel a figyelmet. Kant Krisztus egyik tanácsa segítségével kívánja elérni, hogy a politikai fékezhetetlen hatalomvágy és a békét hozó erkölcs összeegyeztethető legyen: „A politika azt mondja: Legyetek okosak, mint a kígyók! A morál hozzáteszi a megszorító feltételt: és hamisság nélkül, mint a galambok. Ez a kettő egyetlen mondatban, ami összekapcsolja a politikát és a morált.105” Ez lehet a béke alapja. Az egyházak is felismerték: csak a béke lehet igazságos, jogos. A háborút minden lehetséges eszközzel el kell kerülni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincs szükség katonaságra. Éppen ellenkezőleg. Jól képzett pontos beavatkozásra kész, erkölcsi elkötelezettséggel rendelkező katonaságra van szükség a béke fenntartása érdekében. Tudjuk, Kant munkája után következtek a történelem legembertelenebb háborúi. Babits előszava után áll Auschwitz. A reményt mégsem adhatják fel sem a filozófia, sem az egyházak, hogy egyszer nem brutálisan véres háborúkkal oldják majd fel a konfliktusokat. Az egyházi realizmus tudja: a békét fegyverekkel is kell őrizni. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy szükség esetén miért és hogyan használjuk a fegyvereket. A racionalitáson és hiten nyugvó moralitás képes arra, hogy a katona emberi méltóságát megőrizve teljesíthesse a lehető legnagyobb hatékonysággal kötelességét. Az általános elvek után részletesebben elemzünk egy egyházi kezdeményezést a fegyveres konfliktusok elkerülése érdekében. Az Egyházak Világtanácsa A Világtanács106 gondolata közvetlenül az I. Világháború után merült fel a Konstatninápolyi Egyetemes Patriarchátus részéről. Az Egyházak Szövetségét a Népek Szövetségének a mintájára kívánták létrehozni. A cél a tömegpusztító erőszak megszűntetése, a béke tartós megőrzése volt. 1937-ben sikerült a szervezetet, ekkor már protestáns egyházi szervezetek részvételével létrehozni. Az alakuló nagygyűlés a sors iróniája folytán csak a II. Világháború után történhetett 1948-ban. Ezen az ülésen 44 országból 147 ortodox és történelmi protestáns egyház volt jelen. A szervezet egyik alapvető célja az 104 Kant, I., Az örök béke, Budapes 1918, 3-18. 105 Kant, I., Az örök béke, Budapest 1918, 62. 106 Az Egyházak Világtanácsának bemutatásához Béres Tamás Az Egyházak Világtanácsa az erőszak ellen című írását használjuk fel. In Vigilia, 2007/6, 432-439.

178

Egyházak a konfliktusban

együttes cselekvés. Felismerték, csak közösen cselekedve lehet eredményeket elérni a béke megőrzésének érdekében, vagy – ahogy a háború tapasztalata mutatta – a háborús veszteségek enyhítésében. A szervezet folyamatosan épített ki kapcsolatokat a római katolikus egyházzal is. 1961-ben az illetékes pápai tanács megfigyelőket küldött a Világtanács ülésére, illetve meghívta a Világtanács megfigyelőit a II. Vatikáni Zsinat üléseire. 1964-ben közös munkacsoportot hoztak létre, bár ettől függetlenül jogi személyiségük különkülön is megmaradt. A Világtanács célja, hogy együttműködjön minél több, a békéért küzdő civil szervezettel, így CIDSE107-vel, vagy a Nemzetközi Caritasal. Mára a Világtanácsnak 120 országból vannak tagjai, a nyugati túlsúly helyét átvette a harmadik világ fokozottabb szerepvállalása. A tény, hogy az egyházak életében a hangsúly a fejlődő országokra tevődik át, egyébként is jelentős lehet abban, hogy az egyház konfliktus megelőző, feloldó képessége növekedjék. A nyugati egyházak igazgatása megmarad ugyan nyugaton, ám a hívők egyre jelentősebb része rendelkezik a társadalmi igazságtalanság közvetlen tudásával. Ez a nyugati egyházban egyre nagyobb érzékenységhez kell, hogy vezessen a szegénységgel és a konfliktusokkal kapcsolatosan. Az Egyházak Világtanácsa komplex módon kezeli a társadalmi feszültségeket. Fő céljait hat csoportba sorolhatjuk: 1, ökumenikus108 mozgalom, 2, az egység, misszió témaköre, 3, nyilvános keresztény állásfoglalás a hatalom és a béke kérdésköreiben, 4, az igazságosság megőrzése, 5, ökumenikus oktatás elősegítése, 6, vallások közti párbeszéd és együttműködés elősegítése. A célok alapja az egységes gondolkodásmód kialakítása. Az emberek legnagyobb része vallásos, így őket a vallás közös nyelvén összefogva kell a békére buzdítani. A Világtanács tudomásul veszi, hogy napjainkban is számtalan formában jelenik meg az erőszak. Ezt a problémát elsősorban a béke és az igazságosság kérdéskörén belül kezelik. Világos, hogy az emberi jogok érvényesülése, a gazdasági igazságosság megléte nélkül nem lehet békéről beszélni. Ezért ezekkel a témákkal külön is foglalkozik a szervezet. A Világtanács a 2001-2010-ig tartó időszakot az „erőszak leküzdésének évtizede” programnak nevezte el. Tény, hogy posztmodern világunkban egyre több erőszakkal szembesülünk. Legyen ez közvetlen, strukturális, katonai, családi, utcai… erőszak. Miközben a békéről beszélünk a társadalmi feszültségek egyre nőnek a glóbuszon, a vágyak egyre eltúlzottabbak lesznek, és olyan országok számára nyílnak meg gazdasági és ezáltal katonai lehetőségek, amelyek ez ideig 107 Nemzetközi Összefogás a Fejlődésért és a Szolidaritásért. 108 Egyházak közti párbeszéd, egység megteremtése.

179

Birher Nándor

képtelenek voltak számottevően részt venni a globális hatalom kialakításában. A világ folyamatosan gyorsuló változásban van. A változások traumákkal szoktak járni – állítják egybehangzóan a változásmenedzserek. Hogy ezek a traumák ne erőszakos, különösen nem világméretű fegyveres erőszakos cselekményekbe torkolljanak nagyon fontos a béke ügyét tudatosítania minden embernek és intézménynek, így a katonáknak és a katonaságnak is. Ahogy már említettük az igazságos békére való felkészülést nem a katonai költségvetés leapasztása és a honvédség megszűntetése jelenti. Ellenkezőleg. Még a kis országoknak is rendelkezniük kellene elegendő méretű haderővel ahhoz, hogy saját békéjük megóvását ne másoktól kelljen remélniük. Az ENSZ szintén hasonló programot hirdetett a Decade for a Culture of Peace and Non-Violence for the Children of the World. Az alapfeladat az erőszak prevenció itt is. Ebben a preventív tevékenységben hatalmas szerepe van az egyházaknak. Az egyházak vallási tanai, a meglévő civil hálózatuk kiválóan alkalmas arra, hogy az igazságos béke eszméjét hangsúlyozzák. Természetesen az egyház feladata nem csak preventív lehet. Az olyan egyházi szervezetek mint a Caritas International háborús területeken is jelen van, segélyakciókat szervez, vagy külön foglalkozik a gyerekkatonák rehabilitációjával. Az itt szerzett tapasztalatokat mindenképp meg kellene osztani a nemzeti, vagy nemzetek feletti katonai szervezetekkel is. Amennyiben a katonai tevékenységet mint „szolgáltatást” fogjuk fel egy minőségileg biztosított rendszerben, úgy ezeknek a civil szervezeteknek, egyházaknak a véleménye jelentős beszállítói (fogyasztói?) értékelés lehet. Ezekből az információkból okulva a katonaság még hatékonyabban lehet képes működni. A prevención túl az egyházaknak tehát feladata, hogy rámutassanak a konfliktus tényleges okaira. Természetesen ez gyakran ellenkezik a politikai szándékkal. A politika szereti eltitkolni, vagy valamilyen bűnbakra kenni a konfliktus forrását, és így a saját agresszióját a béke védelmének színében feltüntetni109. Kant szerint ez ellen egyetlen orvosság az elfogulatlan nyilvánosság. Az egyháznak ilyen elfogulatlan nyilvánosságnak kell lennie. Nem véletlenül nyilatkozott a pápa elítélőleg az iraki beavatkozás kérdésében is. Az egyháznak fel kell ismernie az erőszak logikáját, és kimondania: az erőszak erőszakot szül. Az erőszakra a megoldás a probléma komplex, racionális kezelése, amelybe legfeljebb korlátozott módon férhet bele célzott erőszak alkalmazás. Világossá kell tenni, az erőszak nem győzhető le erőszakkal. Az egyház feladata a biztonság jelentőségének hangsúlyozása, a versengés helyett. Ez pillanatnyilag ellentétes a posztmodern versengésre épülő 109 Kant, Az örök béke, 69. A helytelen politikusi alapelvek: Fac et excusa, (Tedd és igazold utólag) Si fecisti, nega, (Tedd és tagadd le) Divide et impera (Oszd meg és uralkodj)

180

Egyházak a konfliktusban

logikájával. A biztonság egyre kevésbé nemzeti szinten kell, hogy megjelenjen, helyette az egyén biztonságát kell hangsúlyozni. Ez viszont teljesen megfelel a posztmodern logikájának. Az egyén biztonságának hangsúlyozása lehet az az erő, amely az embereket személy szerint is a békés megoldások felé viszi. Világossá kell tenni az egyháznak az egyén számára, hogy milyen nagymértékben veszélyeztetik a személyes biztonságát a globalizációs folyamatok hatásai, úgymint a környezeti veszélyek, ill. a radikális gazdasági átrendeződés. Az egyházaknak rá kell mutatni a konfliktusok előterében lévő ideológiai különbségek lényegtelenségére, és világossá tenni, mi is a konfliktus tényleges forrása. Az egyházaknak nem szabad elfogadniuk a „vallásháború” közkedvelt ideológiai színezetű közhelyét. Ennek a feladatnak a megoldásában sokat segít a rendszeres, egyházak közti párbeszéd folytatása. A jelenleg aktuális keresztény-moszlim konfliktusok is javarészt megoldhatók lennének tudományos, szakmai, teológiai egyeztetésekkel. Mint látni fogjuk, mindkét vallás a békére törekszik, illetve több közös teológiai vonásuk is van (pl. Jézus, Mária tisztelete). A kirekesztés kultúrája helyett a közös alapok keresésének a kultúráját kell megteremteni. Tudni kell, ezt a kultúrát is őrizni kell. Az emberi természet erőszakra való hajlama miatt mindig szükség lesz olyan katonákra, akik a saját magukban lévő erőszakot kezelni és a jó célra felhasználni tudják. Ezeket az embereket az egyházak mindig is tisztelni fogják. Az egyházaknak kiemelt feladata az emberi jogok megőrzésének biztosítása. Az emberi jogok kérdése árnyalt, személyes szinteket érintő kérdés. Nem szabad a „nyugati emberi jogokat” egyedül üdvözítő jognak tartani. Meg kell vizsgálni az emberi jogok kollektív minimum szintjét, amelyet mindenütt minden embernek meg kell tartania, és el kell fogadni az egyes eltéréseket is, például abban, hogyan gondolkodnak egyes népek a családról, válásról…). A nyugati polgári ideológiáknak is el kell ismerniük, a világ kultúrája szélesebb, mint gondoltuk. Az önkritika ebben az értelemben is fontos feladata az egyháznak. Példát kell mutatnia a polgári szervezeteknek is arra, hogy az alázat gyakran jobb kommunikációs eszköz, mint a magabiztosság. Néhány szó az iszlámról Az iszlámról –az aktuális kommunikáció hatására – valami radikális, fanatikus, gyilkos jut eszünkbe. Ez a sztereotípia nem segíti elő a béke ügyét. Magyarként már volt hosszabb ideig közünk az iszlámhoz. Boldog volt a nemzet, mikor végre sikerült kiűzni a törököket hazánk területéről. 181

Birher Nándor

Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, gyakran jobb volt adót fizetni a pasának, mint a Habsburgoknak. Korábban a keresztes háborúk idején is, az ortodoxok jobb viszonyt ápoltak a muzulmánokkal, mint a nyugati keresztényekkel. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a földi paradicsomot az iszlám hozza el. Mindössze annyit jelent, nagyon keveset tudunk egymásról. Meg annyit jelent, ha kell, tudunk emberként egymás mellett élni. Érdemes egy pillantást vetni az iszlám véleményére a békét illetően110. Az iszlám legfőbb értéke az erőszakmentesség. Mohamed próféta egyik alapvető, sokat idézett mondása: „Lá Dharar wa lá Dhirár”, azaz ne okozz kárt, és neked se okozzanak. A próféta életében is erőszakmentesen oldotta meg a konfliktusokat. Sem fizikai, sem verbális erőszak nem tulajdonítható neki, kifejezetten tiltja minden teremtménnyel szemben az erőszak alkalmazását. A vallási ellenségeivel szemben sem alkalmazott erőszakot, hanem a fegyvereket letéve állapodott meg velük. Ezzel együtt sohasem tiltotta meg szükség esetén a fegyverek használatát, azt azonban hangsúlyozta: a „béke mindig jobb111” A Korán a békés megoldás keresésére buzdít: „Féldd Istent és teremts békét körülötted.112”. A halál utáni élet a béke állapota lesz az „igazhitűek” számára, azaz a dar al-salam állapota. A béke Isten attribútuma, a legfőbb cél, amely az igaz ember számára elérhető. Ahhoz, hogy az ember követhesse az Istent, a békét kell hordoznia. Mohamedet és követőit a mekkai bálványimádók egy csoportja fegyveresen is üldözte. Mohamed azonban követői kérését is figyelmen kívül hagyva nem engedte a fegyveres viszontválaszt. Tisztában volt vele, hogy az erőszak csak újabb vérontás forrása lesz. Ezért aztán a tanítványai közül sokan elmenekültek Mekkából Abessziniába. Maga a próféta is menekülni kényszerült Medinába, hogy ott feloldja az arab zsidó konfliktust. Ezzel együtt Mohamed sosem zárta ki a jogos védelem lehetőségét. Egyértelművé tette, hogy a külső támadást el kell hárítani113. Tudni kell, hogy a próféta tanítása sokkal erőszakmentesebb volt, mint a kor jellemző törzsi gyakorlata. Az új vallás az erőszak helyébe az Isten tiszteletét próbálta állítani. Káin és Ábel példázata alapvető a tanításban. Még ha te meg is akarnál ölni engem, én akkor sem öllek meg téged, mert félem Allahot, az urat114. 110 Saritoprak, Z., An Islamic Approach to Peace and Non Violence, in The Muslim Wold, 2005/Jul., 95, 3, ProQuest Military Collection, 413. 111 Korán 4:128, igaz ez a kijelentés családi viszályokra vonatkozik, de értelmezhető tágan is. 112 Korán 8:1, hasonló a 49:9 is. 113 Korán 22:39-40. 114 Korán 5:27.

182

Egyházak a konfliktusban

Az erőszakmentesség Ábel példája. Azé az Ábelé, akinek elfogadta áldozatát az Isten. Hangsúlyozzuk, az itt leírtak (valószínűsíthetően) egy muzulmán Mohamed interpretációját tükrözik. Tisztában kell lenni azzal is, hogy Mohamed a vallási hatalmát valószínűsíthetően katonai úton szerezte meg. 624-ben a badri győzelem jó hadvezéri képességeit dicséri, hiszen háromszoros túlerőben lévő ellenségét 300 harcosával leveri. Az is tény azonban, hogy Mekkát 630-ban békés úton vonja hatalma alá115. Nagyon szépen ír a vallásáról Ibn al-Arabi 1240 körül: „A szeretet vallását követem, bármerre is tartsanak az ő tevéi, az az én vallásom és az én hitem.” Nem felejthetjük el azt sem, hogy Arisztotelészt, a görög filozófia óriását, a középkori keresztény gondolkodás szellemi alapját az arab filozófusok őrizték meg számunkra, nyugati emberek számára is. Ez is olyan közös történelmi tény, amely nem elválaszt, hanem összeköt. Már ebből a néhány idézetből is kiviláglik, milyen keveset tudunk az iszlám vallásról, az iszlám történetéről. Nagyon sokat segítene azonban, ha lenne lehetőségünk arra, hogy megismerjük más emberek vallását és gondolkodásmódját. Azáltal, hogy a világ „kicsi lett”, szükség van a közel került szomszéd megismerésére is. Mindez nagyon nehéz akkor, ha mi már elfelejtettük saját vallásunkat. Két vallásos ember jobban megértheti egymást, mint egy ateista és egy vallásos. A két vallásos esetében ugyanis van egy közös értelmezési horizont, ez nem más mint az Isten léte, legyen bármi is a neve. A vallásoknak feladata az is, hogy a saját vallási elvárásaikat világossá tegyék napjainkban is. Tisztázzák magukat a történelmi terheiknek fényében, ismerjék el szükségszerű bűnösségüket, és keressenek kapcsolatot minden vallással és „jószándékú emberrel”. Miután ki-ki saját szeméből kivette a gerendát, kezdhet el segíteni a másiknak abban, hogy kivegye a másik szeméből a szálkát. Az alázatnak ez az alapelve az egyházak közti párbeszéd fundamentuma. Mivel az élet vallási keretek közt zajlik, ezért nem engedheti meg magának a katonaság sem, hogy erről ne vegyen tudomást, és csak a hamis felszínt ismerje az emberek többségének gondolkodását meghatározó vallások tekintetében.

115 Glasenapp, H., Az öt világvallás, Budapest 1998, 331-333. Sajátos, mennyire különbözik egy a vallást belülrl ismerő és egy kívülálló véleménye. Ezeket az ellentmondásokat lenne célszerű feloldani.

183

Ez egyházak szerepe...

Birher Nándor

Az egyházak szerepe napjainkban a politikai és fegyveres konfliktusok kialakulásában és megelõzésében A vallás és az erőszak kérdése divattéma lett. A vallást, ill. a vallási különbségeket mint az erőszak lehetséges forrásait, okozói bemutatni több szempontból is kézenfekvő. Először is megfelel a felvilágosodott szekuláris gondolkodásmódnak. Másodszor pedig a vallási konfliktus olyan klisé, amellyel minden erőszakos cselekményt meg lehet ideologizálni. Az agresszor a hitét védi, az agressziót elszenvedő küzd a gonosz fanatikus ellen. Máris nincs szükség komolyabb politikai magyarázatra. Mindkét felet az énje legmélyebb vallási rétegeiben lehet személyese érintetté tenni a konfliktusban, így nő a harckészség is. Látható, a vallás mint dopping kiválóan működik a konfliktus gerjesztésben. Vannak ennek azonban komoly veszélyei is. A legnagyobb veszélye az, amit már előnyként is említettünk, azaz, hogy eltakarja a konfliktus valódi lényegét. A racionalitás síkjáról átteszi a konfliktus az a-racionális116 síkra, így annak feloldását racionális módszerekkel megakadályozza. Másik súlyos veszélye, hogy hosszútávon elindít egyfajta hitbéli identitásvesztést, azaz a hívők (és nem a fanatikusok) megkérdőjelezhetik a hit legitimitását, ha annak a nevében tömeges szörnyűségek történnek. A hitbéli identitásvesztés gyakran morális identitásvesztést eredményez, ami nem jó a társadalmi kohézió szempontjából sem. Látjuk, a felületes politikai beszéd a vallásról, ill. a vallás dilettáns alkalmazása a konfliktusokban roppant kockázatos. Éppen ezért érdemes a kérdést részletesebben elemezni, felvázolva az egyházak szerepét ezekben a folyamatokban.

116 Szándékosan nem nevezzük a vallási tudatot irracionálisnak.

185

Birher Nándor

A vallás mint az erőszak megnyilvánulásának a helye A keresztes hadjáratok, a zsidók vérengző Istene és átokzsoltáraik, a szent háború olyan közhelyek, amelyek a hétköznapi ember számára megerősítést jelentenek abban, hogy a vallás veszélyes dolog, mert erőszakot szül. A közhelyek nem képesek megragadni a tényeket. Azokat a tényeket, amelyek árnyalják az imént felsorolt fogalmakat. Nagyon fontos ezeknek a fogalmaknak ismerni a történeti hátterét, tisztában lenni azzal, hogy a keresztes hadjáratok egy roppant finom gazdasági-politikai összefüggésrendszerben történtek117 (ráadásul az egyes hadjáratok kontextusa is más és más, minél kevesebb bennük a vallási elem, annál erőszakosabbak), vagy azzal, hogy a véres zsidó véres bibliai történetek nagyrésze gyakran királyi vagy asszír propaganda szöveg118, vagy a szent háború sem azt jelenti, bárkit bármikor ok nélkül meg lehet ölni. Ezen túl érdekes lehet vallásfilozófiai, vagy valláspszichológiai szempontból is megvizsgálni a kérdést, hiszen elsődlegesen a primitív vallásoknál látjuk az erőszak kontrollált alkalmazásának az eseteit, például egyes emberáldozatok kapcsán. René Girard119 egy olyan, „mimetikus elméletnek” nevezett teóriát dolgozott ki, amely szerint a primitív vallásokban megnyilvánuló erőszak nem a konfliktus gerjesztésének, hanem kioltásának volt az eszköze. A vallás természeténél fogva arra irányul, hogy az erőszakot csökkentve biztosítsa a csoport belső kohézióját. Girard szerint az erőszak nem ösztönös cselekedet, hanem a vágyakozás mimetikus szerkezetéből fakad. Az ember a racionalitást megelőzően vágyakozik, arra, amire mások is. A vágy esetében eszerint nem az a lényeges mire vágyunk, hanem az, hogy más is vágyik rá, ezért akarjuk mi is. Ez a racionalitás előtti minta jól látszik a gyerekeknél. Addig kell a játék, amíg a másik is akarja. Ha a másik odaadja, már nem is kell olyan nagyon. Felnőtt korban pedig, mennyit tud növelni esetenként a házastárs „értékén”, ha más is megkívánja. Mivel az ember utánozva vágyódik, ezért a vágyódása mimetikus jellegű. Azért, mert mindenki azonos irányba vágyik, szükségszerűen megjelenik a rivalizálás, az irigység és az erőszak. Napjainkra a vágyak rivalizálása globális méretet öltött. Minden gyerek a világon ugyanolyan „pókemberes játékot” akar. Hasonló áll a felnőttekre is. A „global village” nem az egyenlőségek, hanem az egyenlőtlenségek és a féktelen vágyak világa lett. A „sok jóból mindenki jó sokat” akar – más kérdés, hogy a 117 Runciman, S,. A keresztes hadjáratok története, Budapest 1999. 118 Janowski, B., (ed) Texte aus der Umwelt des Alten Testaments, 2005. 119 A kapcsolódó elemzés alapja: Niewiadomski, J., Vallás és erőszak, in Vigila 2007/6, 23431.

186

Ez egyházak szerepe...

többség „jó keveset” kap. A vallások egy időben ezeket a vágyakat tompították. A primitív vallások az áldozatokkal, a fejlettek az örök boldogsággal, nirvánával, a végső béke hangsúlyozásával. Ezeknek a kontrolloknak a megszűnte a vágyakból fakadó konfliktusok robbanásához vezethet. Ebben az értelemben a vallások elsődleges feladata a „diffúz erőszakosság” feloldása. Ez a feladat viszont ellentétes a fogyasztást gerjesztő tendenciákkal. A vágyak csökkenése ugyanis a fogyasztás csökkenéséhez, ésszerűsödéséhez vezethet. A vágyak tompításának legősibb módja – ahogy már utaltunk rá a diffúz erőszak összpontosítása egy személyre, a bűnbakra, az áldozatra. A bűnbakban összekapcsolódnak a mimetikus vágyak, mindenki egy erőszakos cselekményt akar az ellenséggel szemben. Az emberiségnek szüksége van bűnbakra, ellenségre, áldozatra. A rituális erőszak tehát a gyógyszer, ami megmenti a társadalmat attól, hogy a diffúz vágyaik miatt egymásnak essenek. A szakralizált erőszak megállítja a profán erőszakot. Napjainkra ez a szakralizált erőszak már nem feltétlenül a vallásokhoz kötődően jelenik meg. Ellenségképeket gyárt magának a társadalom, majd hősiesen küzd ezek ellen. Ilyen ellenségképek harcából állt javarészt a rövid 20. század. Napjainkra új ellenséget, a terrorizmust kellett megtalálni. Úgy tűnik tehát, hogy az erőszak és a vallás szükségszerűen egybefonódik. Ha a vallás már nem képes ellátni a bűnbakállítást, megteszi azt helyette a társadalom más szintű szerveződése120. A primitív vallások mechanizmusát látható módon átveszi a modern társadalom, mert a fejlett vallások a bűnbakállítástól tartózkodnak. Helyette az eljövendő békét hirdetik. Furcsa konfliktus keletkezett tehát: a szekularizált társadalom a primitív vallások mintájára működik, miközben a felelősséget igyekszik a fejlett vallásokra (is) hárítani121. Az egyházak alapfelszólítása úgy kezdődik: „Ne kívánd…” Ez a felszólítás nem kanalizálni, hanem kioltani akarja azokat a vágyakat, amelyek erőszakhoz vezetnek. Minél inkább megvalósul egy vallásban a hit és értelem egysége, annál világosabbá válik az önkorlátozásnak ez a szükségessége. Az egyházak ebben az értelemben tehát jó úton haladnak arra, hogy a konfliktusok forrását csökkentsék. Az egyház elsődleges feladata tehát nem lehet más, mint feltárni a mimetikus vágyakozás veszélyét, majd az értelem és a hit eszközeivel megzabolázni azt. Mindez igaz az elméleti teológiákra. A gyakorlatban mindez azonban nem működik igazán jól. Talán pontosan azért nem, mert még mindig túl fontosak a vágyaink, hiszen a posztmodern világ a vágyak világa. 120 Im, 426. 121 Mindez nem jelenti természetesen azt, hogy a fejlett vallásokban egyáltalán ne lenne bűnbakkeresési mechanizmus. Különösen is igaz ez a gyakorlatra az ideológiával szemben.

187

Birher Nándor

Egy gyakorlati példa: XVI. Benedek regensburgi beszéde Az egyik első nyilatkozatai során, XVI. Benedek pápa 2006. szeptember 12-i, regensburgi beszédében a vallások közti racionális dialógus fontosságát igyekezett hangsúlyozni. A beszédben szereplő idézet, felerősítve az amúgy is fogékony sajtó122 által súlyos erőszakos konfliktust gerjesztett. A pápa utalt arra a dialógusra123, melyet II. Paleologosz Manuel, bizánci császár folytatott 1391-ben Ankara közelében egy perzsa filozófussal a kereszténység és az iszlám igazságáról. A párbeszéd elsősorban a Szentírás és a Korán hitfelfogásáról szólt, valamint az istenkép és az emberkép összefüggéséről, de mindig szem előtt tartotta a három ,,Törvény,, a három ,,Életrend,,, vagyis az Ószövetség, az Újszövetség és a Korán kapcsolatát. A császár és a perzsa tudós hetedik beszélgetésében a császár érinti a dzsihád, a szent háború témáját. A császár ismerte az egyik szúra tanítását arról, hogy a ,,hit dolgaiban nincs semmiféle kényszer,”. Ez a szúra a kezdeti időszak szúráinak egyike, amikor Mohamed még nem rendelkezett hatalommal, és a fenyegetettség állapotában 122 Nem sokkal a beszéd előtt egy dán napilapban Mohamedet ábrázoló karikatúra jelent meg. 123 All dies ist mir wieder in den Sinn gekommen, als ich kürzlich den von Professor Theodore Khoury (Münster) herausgegebenen Teil des Dialogs las, den der gelehrte byzantinische Kaiser Manuel II. Palaeologos wohl 1391 im Winterlager zu Ankara mit einem gebildeten Perser über Christentum und Islam und beider Wahrheit führte. Der Kaiser hat vermutlich während der Belagerung von Konstantinopel zwischen 1394 und 1402 den Dialog aufgezeichnet; so versteht man auch, daß seine eigenen Ausführungen sehr viel ausführlicher wiedergegeben sind, als die seines persischen Gesprächspartners. Der Dialog erstreckt sich über den ganzen Bereich des von Bibel und Koran umschriebenen Glaubensgefüges und kreist besonders um das Gottesund das Menschenbild, aber auch immer wieder notwendigerweise um das Verhältnis der, wie man sagte, „drei Gesetze“ oder „drei Lebensordnungen“: Altes Testament – Neues Testament – Koran. Jetzt, in dieser Vorlesung möchte ich darüber nicht handeln, nur einen – im Aufbau des ganzen Dialogs eher marginalen – Punkt berühren, der mich im Zusammenhang des Themas Glaube und Vernunft fasziniert hat und der mir als Ausgangspunkt für meine Überlegungen zu diesem Thema dient.n der von Professor Khoury herausgegebenen siebten Gesprächsrunde (διάλεξις  – Kontroverse) kommt der Kaiser auf das Thema des Djihâd, des heiligen Krieges zu sprechen. Der Kaiser wußte sicher, daß in Sure 2, 256 steht: Kein Zwang in Glaubenssachen – es ist wohl eine der frühen Suren aus der Zeit, wie uns ein Teil der Kenner sagt, in der Mohammed selbst noch machtlos und bedroht war. Aber der Kaiser kannte natürlich auch die im Koran niedergelegten – später entstandenen – Bestimmungen über den heiligen Krieg. Ohne sich auf Einzelheiten wie die unterschiedliche Behandlung von „Schriftbesitzern“ und „Ungläubigen“ einzulassen, wendet er sich in erstaunlich schroffer, für uns unannehmbar schroffer Form ganz einfach mit der zentralen Frage nach dem Verhältnis von Religion und Gewalt überhaupt an seinen Gesprächspartner. Er sagt: „Zeig mir doch, was Mohammed Neues gebracht hat, und da wirst du nur Schlechtes und Inhumanes finden wie dies, daß er vorgeschrieben hat, den Glauben, den er predigte, durch das Schwert zu verbreiten“.

188

Ez egyházak szerepe...

élt. De a császár ismerte a szent háborúra vonatkozó későbbi rendelkezéseket is. A császár végül meglehetősen nyersesen, – számunkra elfogadhatatlanul nyersen, mondja a pápa – fordul a tudóshoz feltéve a kérdést, mely a vallás és az erőszak közötti összefüggésre vonatkozott: ,,Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni”.124 A pápának ezt az idézetét később úgy tekintették mint a saját, sőt az egész nyugat iszlám ellenes gondolkodásmódját. A beszédből konfliktusok lettek, majd a pápa nyilvánosan bocsánatot kért, illetve próbálta megmagyarázni a tényeket: „mélységesen sajnálom, hogy a regensburgi egyetemen mondott beszéd egyes részletei sértőnek bizonyultak a muzulmánok érzékenységére. Valójában ezek az idézetek egy középkori szövegből valók, amelyek semmilyen formában nem tükrözik személyes gondolataimat.” A katolikus egyházfő kiemelte: keresztények és muzulmánok egyaránt az egyetlen istent imádják, éppen ezért együtt kell működniük az emberi jogok, a béke, a szabadság védelme érdekében. A pápa ismét leszögezte, hogy középkori párbeszédre vonatkozó idézetet „félreértették”, mert az abban foglaltakkal semmiképpen nem azonosult125. Sajátos, hogy az egész konfliktus egy olyan miliőben jelent meg, amelyben a teológusok már jóval korábban konszenzusra jutottak. A katolikus egyház hivatalos megnyilvánulásaiban mindvégig hangsúlyozta az iszlámmal való együttműködés fontosságát. Ezt alapozta meg 1965-ben a II. Vatikáni Zsinatnak az egyház és a nem keresztény vallásokkal foglalkozó nyilatkozata is: ,,Az egyház megbecsüléssel tekint az iszlám követőire is, akik az egy élő és önmagában létező, irgalmas és mindenható Istent imádják, ki a mennynek és a földnek Teremtőjét, aki szólt az emberekhez, s kinek még rejtett határozatait is teljes szívből engedelmeskedve akarják követni, miként Ábrahám - kinek hitére az iszlám szívesen hivatkozik - engedelmeskedett Istennek. Jézus istenségét ugyan nem ismerik el, de prófétaként tisztelik, szűz anyjaként becsülik Máriát, s olykor áhítattal segítségül is hívják. Várják az ítélet napját, amikor Isten minden embert föltámaszt és megfizet mindenkinek. Ezért 124 A fordítás és az összefoglalás Kránitz Mihály, A vallások teológiai értékelése című internetes cikkében található. 125 A hivatalosan közzétett szöveg lábjegyzetében a következő szerepel. Controverse VII 2c; bei Khoury S. 142/143; Förstel Bd. I, VII. Dialog 1.5  S. 240/241. Az idézetet a muszlim világ mint saját véleményemet értelmezte. Relmélem, hogy a teljes szöveg elolvasása világossá teszi, ez nem az én Koránról alkotott véleményemet tükrözi, hiszen én a Koránnal szemben azzal a tisztelettel adózom amely egy nagy vallás szent könyvének kijár. Az idézettel a hit és értelem viszonyát akartam megvilágítani.

189

Birher Nándor

értékelik az erkölcsi életet, és Istent leginkább imádsággal, alamizsnával és böjtöléssel tisztelik. Bár a századok folyamán a keresztények és a muszlinok között nem kevés nézeteltérés és ellenségeskedés támadt, a Szentséges Zsinat mindenkit arra buzdít, hogy a múltat feledvén, őszintén törekedjen a kölcsönös megértésre, és mindenki számára közösen gyarapítsák és óvják a társadalmi igazságosságot, az erkölcsi értékeket, a békét és a szabadságot.126. Ebben a helyzetben egy tudományos találkozón elhangzott beszéd a hit és az értelem kérdéséről komoly viták forrása lett. Látható, az ellenség megtalálása gyorsan megtörtént. Szerencsére a probléma mondvacsinált jellegéből adódóan, továbbá a Vatikán racionális és alázatos válaszainak köszönhetően a konfliktus nem mélyült el túlságosan. Úgy tűnik mindebből két lényegi következtetést kell levonniuk a vallásoknak: nincs joguk az erőszakra erőszakkal válaszolni, még a retorika szintjén sem, mivel az nem oldja meg a helyzetet, másrészt további szakmai egyeztetéseket kell folytatniuk annak érdekében, hogy a hasonlóságokat megtalálják, és ezekre építve megteremtsék a béke lehetőségét. Gyakorlatilag erről szólt volna az inkriminált beszéd is. A zárófejezet szavai egyértelműen megvilágítják mindezt: az egyházaknak elég bátraknak kell lenniük ahhoz, hogy elfogadják az értelem tágasságát, ne ijedjenek meg annak magasságaitól. Ha valaki a „Logos127t” nem értelmesen használja, az Isten akarata ellenében cselekszik, nem a Logosnak megfelelő cselekvés Isten ellenes tett” – mondja II. Manuel császár. A vallási dialógusoknak az értelemnek ezen a széles mezején kell történnie. Az egyházak kiemelt feladata tehát a dialógus, a szakmai párbeszéd azzal a szándékkal, hogy megtalálják minden vallás közös gyökerét, a békét és a szeretetet. A felvilágosodott gondolkodás előnye, hogy a figyelmet az ésszel felfoghatóra, a tudásra, a racionálisra irányítja. Ebben a kontextusban kell történnie az egyházak egyeztetéseinek is. Mindez nem jelentheti a hittételek feladását, azt azonban igen, hogy a reakciók megfelelőek legyenek a nézeteltérések esetén. A tiszta ráció pedig nem elmélyíteni, hanem feloldani akarja az ellentéteket. Ennek a „logos” szerinti cselekvésnek adta jó példáját XVI. Benedek. Az egyházaktól el kell várni a megélt alázatot. Ezzel az önként vállalt áldozattal lehetnek az egyházak jó példák az emberek számára, továbbá válhatnak tudatosan olyan bűnbakokká, amelyek – ha szükséges levezetik a mimetikus vágyakozásban felhalmozódott feszültségeket. Az egyházaknak tudatosítaniuk kell lényegüket, ami nem más, mint az emberszeretet128. Ezzel nem fér össze az erőszak. 126 NA3. 127 Az isteni szó, Kinyilatkoztatás, „értelmes beszéd”. 128 Ennek hangsúlyozására törekedett XVI. Benedek a Deus Caritas est (Az Isten szeretet) enciklikájában. Rögtön a bevezetőben ezt olvassuk a szeretet parancsáról: „Egy olyan

190

Ez egyházak szerepe...

A pápa szerint a megoldás filozófiai-teológiai jellegű. Nyíltan ki kell mondani a hibákat, el kell fogadni a velük járó terheket, de ezen túl is kell lépni. Az igazságtalanságot is magunkra kell venni, áldozattá válva a szeretetben a közösség békéje érdekében. Mindez nagyon szépen hangzik a teológiában, de mit lehet mindezzel kezdeni a hétköznapi, mimetikus vágyakkal túlfűtött, erőszakkal terhelt világban? A vallások új értelmezése A mimetikus vágyak, az, hogy az ember a másiktól tanul vágyni alapvetően jó lehet. Pontosan emiatt a tanulás miatt nem egyszerűen egy ösztön a vágy. A vágy maga is a másik emberrel való kapcsolatunkból ered. A vágyakon keresztül nevelünk, és nevelnek bennünket is. A vallások feladata, hogy a vágyak vonatkozásában példát mutasson. Olyan célokat akarjon elérni, amelynek valós értelme van. Ilyen cél maga az értelmes beszéd a világról, egymásról, konfliktusokról. Tudatosítani kell, a botrányok, konfliktusok újabb és újabb botrányokat konfliktusokat generálnak. A vallások feladata, hogy konfliktusok esetén keressék az értelmes beszéden alapuló megegyezés lehetőségeit. Részben ehhez hasonló feladatai vannak az Egyházak Világtanácsának is. Tanulságos amit XII. Piusz pápa ír híressé vált 1942. évi karácsonyi beszédében: „Ez a világháború, és mindaz ami vele összefügg … mi egyéb mint összeomlás … amelyet jó előre láttak azok, akik mélyen beletekintettek abba a társadalmi rendbe, amely elcsépelt szólamok csalóka külszíne vagy álarca mögé rejtette végzetes gyengeségét és nyerészkedésre és hatalomra törő féktelen ösztönét?” A háború oka a féktelen „ösztön”, nevezhetnénk inkább az előbb leírtak értelmében mimetikus vágyakozásnak is. Ezt a vágyakozást csak hosszú és kitartó munkával lehet a helyes irányba terelni. A II. Világháború szörnyűségei után világossá vált az emberek előtt, az anyagi célokra irányuló vágyak pillanatok alatt füstté és porrá válnak. Már 1944 Karácsonyán XII. Piusz új konkrét célokat fogalmaz meg, melyek között hangsúlyos helyet kap a nemzetközi békeszervezet felállítása. A karácsonyi beszéd alapgondolata, az egyháznak is a valódi és tényleges demokráciát kell támogatnia. Ebben a demokratikus államban a nép nem egyszerű tömeg, hanem autonóm egyének közössége, mivel a tömeg ellensége a demokrácia szabadság és egyenlőség eszményének. A demokratikus társadalmaknak világban, amelyben Isten nevével olykor összekapcsolták a bosszúállást, sőt a gyűlölet és erőszak kötelezettségét ez a parancs nagyon időszerű és jelentőségteljes.”

191

Birher Nándor

az alapja a jog és az igazságosság. A nemzetek feletti szinten az egyház kötelessége, hogy előmozdítsa egy „hatékony békeszervezet” létrejöttét. Az emberi nem egységét ennek a „Népszövetségnek129” kellene képviselnie. A pápa szerint nem képzelhető el tartós béke, ha annak nem alapja a nemzetek összefogása, „az emberi nemnek és népek családjának az összefogása”. „Ennek a principiumnak a felismerésétől függ a béke jövője”. A nemzetek feletti szervezetnek meg kell akadályoznia minden „támadó háborút”, mivel „minden olyan elmélet, amely a háborút nemzetközi viszályok megoldására alkalmas és megfelelő eszköznek tartja, immár túlhaladott.” A nemzetek feletti szervezet a béke megőrzését akár „fegyveres beavatkozással” garantálja. A legújabb korban a vallások egyre tudatosabban hangsúlyozzák a béke melletti elkötelezettségüket. Ennek az elköteleződésnek kell egyre nagyobb hangot adni, ahelyett, hogy azokat a nem könnyen és sematikusan értelmezhető kijelentéseket feszegessük, amelyek a konfliktusok vállalásáról szólnak. Nem csak a teológiának, de a nem vallásos gondolkodóknak is be kell látniuk, a piramist vissza kell állítani a csúcsáról a talpára. Nem szabad a vallásokban megjelenő erőszakos eseményeket a hétköznapinak, a béke tetteit kivételeknek tekinteni. Pontosan fordítva, minden vallásnak és minden gondolkodónak kötelessége hangsúlyozni, hogy a vallások természetüknél fogva a békére irányulnak. Ennek az együttes kommunikációs fellépésnek nagyon nagy fontossága lenne abban, nehogy valótlan okok miatt valós feszültségek és borzalmak keletkezzenek. Erre volt példa Benedek pápa rosszul értelmezett beszéde is. A vallások közti párbeszéd megindítása, objektív képviselete az egyházak feladata, de nem kizárólagos feladata. A katonaság, a katonai felsőoktatás is gesztora lehet egy olyan kerekasztal megbeszélésnek, amely tisztázza az egyes vallások békéhez és háborúhoz való viszonyát, úgy hogy az egyes világvallások teológusai elmondják az ezzel kapcsolatos tényeket. A téma kutatása különleges aktualitással bír azért, mert ahogy már említettük, az ideológiai egyszerűség miatt gyakran nem vallási konfliktusokat vallási köntösbe próbálnak bújtatni. Ennek a feltárása akár a konfliktus feloldásához is vezethet.

129

Az I. VH után megálmodott Népek Szövetsége hatástalan maradt.

192