.MARCEL MAUSS.
.Tanulmány az ajándékról. Az ajándékcsere formája és értelme az archaikus társadalmakban Fordította: Saly Noémi
amelyeknek csupán egy mozzanata az üzletkötés, a javak körforgása pedig csupán egyik eleme a jóval általánosabb és jóval tartósabb szerz√désnek. Végül, az adományokban és ajándékokban testet ölt√ szolgáltatások és ellenszolgáltatások inkább önkéntesnek mutatkoznak, jóllehet alapjában véve egyéni vagy össznépi háborúskodás kitörésének terhe mellett szigorúan kötelez√ek. Mi erre a totális szolgáltatások rendszere elnevezést javasoltuk. Ezeknek az intézményeknek a legtisztább típusát számunkra az ausztrál és általánosságban az észak-amerikai törzsek egy-egy testvérisége között létrejöv√ szövetség jelenti, ahol a rítusok, a házasságok, a javak öröklése, a jogi és érdekkapcsolatok, a katonai és papi rangok mind kiegészítik egymást, és a törzs két felének együttm∫ködését feltételezik. A játékokat igen er√teljesen irányítják ezek a szövetségek.5 E gyakorlat természetét két északnyugat-amerikai törzs, a tlingitek és a haidák azzal fejezik ki, hogy azt mondják: „a két frátria kölcsönösen tiszteli egymást”.6 Ám e két utóbbi észak-amerikai törzsben és az egész régióban megjelenik a totális szolgálatásoknak egy bizonnyal tipikus, de fejlett és viszonylag ritka formája. Mi a potlacs (potlach) elnevezést javasoltuk rá, mint ahogyan egyébként az amerikai szerz√k is e csinuk szóval élnek, amely Vancouvert√l Alaszkáig, fehérek és indiánok körében egyaránt közhasználatúvá vált. A „potlacs” lényegében azt jelenti: „táplálni”, „fogyasztani”.7 Ezek az igen gazdag törzsek, amelyek a szigeteken, a part mentén vagy a
SZOLGÁLTATÁS. AJÁNDÉK ÉS POTLACS
N
em valószín∫, hogy akár a közelmúltig, akár a nagyon helytelenül primitívként vagy alacsonyabb rend∫ként emlegetett társadalmakban valaha is létezett bármi olyasmi, ami hasonlított volna az úgynevezett naturálgazdálkodáshoz.1 Hogy ennek a gazdaságnak a típusát ismertessük, különös, de klasszikusnak tekinthet√ kitér√vel Cook szövegeit hívtuk segítségül, amelyekben a polinéz cserér√l és cserekereskedésr√l ír.2 Ezek viszont ugyanazok a polinézek, mint akiket mi vizsgálunk, s látni fogjuk, hogy mind jogi, mind gazdasági téren mennyire eltávolodtak a természeti állapottól. A miénket megel√z√ gazdasági és jogi rendszerekben, hogy úgy mondjam, egyének közt létrejöv√ üzlet során sohasem figyelhet√ meg javak, vagyonok és termékek egyszer∫ cseréje. El√ször is, nem egyének, hanem közösségek kötelezik el magukat kölcsönösen, cserélnek és szerz√dnek;3 a szerz√déskor jelen lév√ személyek jogi személyek: nemzetségek, törzsek, családok, akik vagy a terepen csoportosan, vagy f√nökeik közvetítésével, esetleg mindkét módon egyszerre találkoznak és szembesülnek egymással.4 Ráadásul a cseretárgyak nem kizárólag javak és értékek, ingóságok és ingatlanok, gazdaságilag hasznos dolgok, hanem mindenekel√tt udvariassági aktusok, lakomák, rítusok, katonai szolgálattételek, asszonyok, gyerekek, táncok, ünnepek, vásárok,
Marcel Mauss: Essai sur le don. Form et raison de l’echange dans les sociétés archaïque. [ed. p. 1950] Sociologie et anthropologie, 1995., Quadrige/Presse Universitaires de France, 145–279. o. Részletek a Századvég Könyvkiadónál ez évben megjelen√ tanulmányból.
91
Marcel Mauss
tengerpart és a Sziklás-hegység között élnek, a telet folyamatos ünnepléssel töltik: lakomák, vásárok és piacok követik egymást, amelyek egyúttal a törzs ünnepélyes gy∫lései is. A törzs hierarchikus testületek, titkos társaságok szerint szervez√dik, amely utóbbiak gyakran keverednek az el√bbivel illetve a nemzetségekkel; és mindezek, a nemzetségek, házasságok, (be)avatások, sámánszeánszok, valamint a nagy istenek, totemek, a nemzetség kollektív vagy egyéni √sei kultuszának szentelt szertartások mind-mind beleszöv√dnek a rítusok, a jogi és gazdasági szolgáltatások, a férfitársaságban, a törzsben, a törzsszövetségben, s√t a nemzetközi politikában betöltött rangok elosztásának kibogozhatatlan hálójába.8 Figyelemre méltó ezeknél a törzseknél a versengés és ellenségeskedés alapelve, ami mindezen szokásokat uralja. Ez a rivalizálás egyrészt vezethet akár harchoz, az ily módon összeütköz√ f√nökök és el√kel√ek megöléséhez, másrészt a felhalmozott javak fény∫z√ megsemmisítéséhez is,9 melynek célja, hogy a vetélytárs, ám ugyanakkor szövetséges f√nököt (aki rendszerint nagyapa, após vagy v√) felülmúlják. Abban az értelemben van itt szó totális szolgáltatásról, hogy f√nökének közvetítésével az egész nemzetség szerz√dik mindenkiért, mindenért, amije csak van és mindenért, amit tesz.10 Ám ez a szolgáltatás a f√nök részér√l nagyon kifejezett veteked√ színezetet ölt. Lényegében uzsora jelleg∫, fény∫z√, és mindenekel√tt a nemesek abbéli küzdelmének vagyunk tanúi, hogy megteremtsék az egymás közti rangsort, amib√l kés√bb nemzetségük majd hasznot húz. Azt javasoljuk, hogy a potlacs elnevezést tartsuk fönn annak a fajta intézménynek, amelyet kevesebb kockázattal és pontosabban, de ugyanakkor hosszabban veteked√ típusú totális szolgáltatásoknak is nevezhetnénk. Erre az intézményre az északnyugat-amerikai törzseken,11 néhány észak-amerikai törzsön, valamint Melanézián és Pápua-földön kívül mindeddig nemigen találtunk példát.12 A nemzetségek és családok közti csere alapja mindenütt másutt, Afrikában, Polinéziában és Malajziában, Dél-Amerikában és ÉszakAmerika többi részén a totális szolgáltatás kezdetlegesebb típusának t∫nt. Alaposabb kutatások azonban elég jelent√s számú köztes formát hoztak napvilágra, amelyek a túlzott mérv∫ rivalizálás, a javak megsemmisítése, amint az észak-amerikai illetve melanéziai csere példája mutatta, és más, szerényebb mérték∫ versengések között helyezkednek el, ahol a felek ajándékokkal rivalizálnak: így versengünk mi is újévi ajándékainkkal, lakomáinkkal, esküv√inkkel, egysze-
r∫ meghívásainkkal, és még ma is kötelességünknek érezzük a revanchierozást,13 mint a németek mondják. Ezeket a köztes formákat az ókori indoeurópai világban, különösen is a thrákoknál figyeltük meg.14 Ebbe a jogi és gazdasági típusba különféle tárgyak – szabályok és fogalmak – tartoznak. E szellemi mechanizmusok közül nyilvánvalóan az a legfontosabb, amely arra kötelez, hogy a kapott ajándékot viszonozzák. E kényszer erkölcsi és vallási oka Polinéziában a legszembeötl√bb. Vizsgáljuk meg részletesen, s meglátjuk, miféle er√ késztet a kapott dolog viszonzására, és általában a dologi szerz√dések végrehajtására. […]
TROBRIAND-SZIGETEK
A
melanéz szigetvilág másik végén az új-kaledóniaival megegyez√, igen fejlett rendszer van érvényben. A Trobriand-szigetek lakói e fajták legcivilizáltabbjai közé tartoznak. Ma jómódú gyöngyhalászok, az európaiak megérkezése el√tt pedig jómódú fazekasok, kagylópénz-, k√balta- és értékcikk-készít√k voltak, világéletükben jó keresked√k és vakmer√ hajósok. Malinowski tényleg pontos kifejezést használ, amikor Iászón társaihoz hasonlítja, s „a nyugati Csendes-óceán argonautáinak” nevezi √ket. A létez√ legjobb leíró szociológiai m∫vek egyikében, amely, hogy úgy mondjam, épp a minket érdekl√ témára szorítkozik, leírta a törzsek közti és a törzseken túli kereskedelem egész rendszerét, amely a kula nevet viseli.15 A jog és a gazdaság ugyanezen alapelveit√l vezérelt többi intézmény: házasságkötés, halotti torok, avatások stb. leírása még várat magára, következésképp a mi alábbi leírásunk is ideiglenes. A tények azonban alapvet√ek és nyilvánvalóak.16 A kula egyfajta nagy potlacs; nagy, törzsek közti kereskedelmet mozgat, véges-végig a Trobriand-szigeteken és az Entrecasteaux- meg az Amphlett-szigetek egy részén. E területeken közvetve minden törzset, közvetlenül pedig néhány nagyobb törzset érint, így a dobukat az Amphlett-szigeteken, a kirivina, sinaketa és kitava törzset a Trobriand-szigeteken és a vakutákat a Woodlark-szigeten. Malinowski nem adja meg a szó fordítását, amely kétségkívül kört jelent; s ezek a törzsek, tengeri expedíciók, érték- és használati tárgyak, ételek, ünnepek, mindenféle rituális és szexuális szolgálatok, férfiak és asszonyok csakugyan mintha kört alkotnának,17 s e körben keringenének szabályosan a térben és az id√ben.
92
Tanulmány az ajándékról
A kula kereskedelem nemes dolog.18 Úgy t∫nik, a f√nökök számára van fenntartva, akik egy személyben a hajóhadak, a csónakok f√nökei, keresked√k, és megajándékozottjai vazallusaiknak: gyerekeiknek, sógoraiknak, akik szintén alattvalóik, miközben különböz√ h∫béres falvak f√nökei is. A kula fennkölt módon zajlik, látszatra teljesen érdekmentes és szerény.19 Gondosan megkülönböztetik a hasznos árucikkek egyszer∫ kereskedelmi cseréjét√l, amely a gimwali nevet viseli.20 Az a kulán kívül zajlik, a törzsek közti kula-összejövetelek során bonyolódó nagy, kezdetleges vásárokon vagy a bels√ kula kis piacain: a két fél heves alkudozása jellemzi, amely a kulához méltatlan eljárás. Arról az emberr√l, aki a kulát nem kell√ nagylelk∫séggel intézi, azt mondják, „úgy csinálja, mintha gimwali lenne”. A kula, legalábbis ránézésre – mint az északnyugat-amerikai potlacs –, abból áll, hogy egyesek adnak, mások pedig kapnak,21 s aki ma adott, holnap kapni fog. S√t a kula legteljesebb, legünnepélyesebb, legemelkedettebb, leginkább vetélked√ formája,22 a nagy tengeri expedíciók, az Uvalakuk esetében az a szabály, hogy az égvilágán semmit nem visznek magukkal, amit cserélhetnének vagy odaadhatnának, akár élelemért, amit még csak nem is kérnek. Úgy tesznek, mint aki csupán kap. Az ajándékokat akkor fogják kamatostul viszonozni, amikor a rákövetkez√ esztend√ben a vendégesked√ törzs fogadja majd a vendéglátók hajóhadát. A kevésbé nagyszabású kulák alkalmával azonban a tengeri utazást kihasználják a hajórakományok csereberéjére; maguk a nemesek is kereskednek, mert a dologban sok bennszülött teória van; sokféle dolgot keresnek,23 kérnek és cserélnek, s minden ügylet a kulán kívül bonyolódik; de e viszonyok végcélja, dönt√ mozzanata mindig a kula marad. Maga az ajándékozás rendkívül ünnepélyes formákat ölt, a kapott dolgot lenézik, szabadulnak t√le, csak egy kurta pillanatra veszik kézbe, miután a lábuk elé pottyant; az ajándékozó eltúlzott szerénységet tettet:24 miután ünnepélyesen, kagylókürt-szóval odahozta ajándékát, elnézést kér, hogy csak maradékot tud adni, s az adományt vetélytársa és partnere lába elé veti.25 Eközben a kagylókürt és a hírnök mindenki számára az átadás ünnepélyességét hirdeti. Mindezzel a b√kez∫séget, a szabadságot, az autonómiát és a nagyságot akarják fitogtatni.26 A háttérben azonban a kötelezettségek, s√t a dolgokból ered√ kötelezettségek mechanizmusai állnak. Ezeknek az adománycseréknek a leglényegesebb tárgyai a vaygu’ák, ami egyfajta pénz.27 Ebb√l két fajta van: mwalik, szép, egyetlen kagylóból faragott és
csiszolt karköt√k, amelyeket tulajdonosaik vagy ezek rokonai jeles alkalmakkor viselnek; és soulavák, azok a nyakláncok, amelyeket Sinaketa ügyes kez∫ esztergályosai készítenek a vörös kagyló szép gyöngyházából. Ezeket ünnepi alkalmakkor hordják az asszonyok,28 néha kivételesen férfiak is, például haldokláskor.29 Rendszerint azonban kincsként halmozzák fel √ket. Azért vannak, hogy örüljenek a birtoklásuknak. Az el√bbinek el√állítása, az utóbbinak halászata és megmunkálása, valamint a két csere- és presztízstárgy kereskedelme, az egyéb, világiasabb és köznapibb kereskedelemmel együtt, a trobriandi gazdagság forrása. Malinowski szerint ezek a vaygu’ák egyfajta körkörös mozgást végeznek: a mwalik, a karköt√k rendre Nyugatról Keletre kerülnek, a soulavák pedig mindig Keletr√l Nyugatra.30 Ez a két, ellentétes irányú mozgás fennáll az összes Trobriand-szigeten, Entrecasteaux-n, Amphletten és a magányos szigeteken, Woodlarkon, Marshall Bennetten és Tubetubén, végezetül pedig Új-Guinea legdélkeletibb partvidékén, ahonnan a megmunkálatlan karperecek érkeznek. Itt ez a kereskedelem ugyanolyan természet∫ nagy expedíciókkal találkozik, mint amelyek Új-Guineából (MassimSud)31 jönnek, s amelyeket Seligmann leírt. A jómód e jeleinek körforgása elvileg szüntelen és elmaradhatatlan. Nem szabad √ket se túl sokáig megtartani, se túl lassan, se túl durván nem szabad megszabadulni t√lük,32 és csak meghatározott partnereknek szabad adni √ket, méghozzá meghatározott irányba, „karperec-irányba” vagy „nyakláncirányba”.33 Meg kell és meg lehet tartani √ket egyik kulától a másikig, és az egész közösség büszke a vaygu’ákra, amelyeket valamelyik f√nök kapott. S√t olyan alkalmak is vannak, mint például a nagy s’oik, a halotti torok el√készületeikor, ahol szabad csak kapni és semmit nem viszonozni.34 Csakhogy ez azért van, hogy az ünnep során viszonozzanak, költsenek el mindent. Az ember tehát tulajdonjoggal bír a kapott ajándékra nézve. Ám ez nem akármilyen tulajdonjog. Azt mondhatnánk, közrejátszik mindenfajta jogelvben, amelyeket mi, modernek, gondosan elkülönítettünk egymástól. Tulajdon és birtok, zálog és bérelt holmi, eladott, vett és egyszersmind letétbe helyezett, kiutalt és hitbizományba adott dolog: hiszen csak azzal a feltétellel kapja meg az ember, hogy másvalaki fogja használni, vagy továbbkerül egy harmadikhoz, egy „távoli partnerhez”, murimurihoz.35 Ez hát az a gazdasági, jogi és erkölcsi komplexum, amelyet Malinowski képes volt fölfedezni, megtalálni, megfigyelni és leírni. […]
93
Marcel Mauss
Michelangelo da Caravaggio: Szent Máté elhivatása (1599-1600 k.)
94
Tanulmány az ajándékról
Georges de La Tour: Jószerencse (1636-39)
95
Marcel Mauss
kell√en megvilágított társadalmakban nem a hasznos, hanem valami egészen másféle dolog jár körbe-körbe. A nemzetségek, korosztályok és – az érintkezések által lehet√vé tett sokféle viszony miatt – általában a nemek is a szüntelen gazdasági pezsgés állapotában élnek, s ez az izgalom igen kevéssé földhözragadt; sokkal kevésbé prózai, mint a mi adásvételeink, szolgáltatás-igénybevételeink vagy t√zsdei játékaink. Mindemellett még messzebbre is mehetünk, mint ameddig mostanra eljutottunk. Az általunk használt alapfogalmakat másként is felbonthatjuk, keverhetjük, színezhetjük és definiálhatjuk. A használt fogalmak: „ajándék, adomány” maguk sem teljesen pontosak. Nem találunk rájuk más kifejezést, ez minden. Azokat a jogi és gazdasági fogalmakat, amelyeket szívesen állítunk ellentétpárokba: szabadság és kötelezettség; nagylelk∫ség, b√kez∫ség, fény∫zés és takarékosság, érdek, haszon, jó lenne újból egybeolvasztani. E tárgyban csak utalásokra szorítkozhatunk: válasszuk példaként a trobriandiakat.45 Ott is egy összetett fogalom irányít minden, a föntebb leírtakhoz hasonló gazdasági aktust; ez pedig se nem a teljesen önkéntes és ingyenes szolgáltatás, se nem a tisztán haszonles√ termelés és csere fogalma. Egyfajta hibrid ez, amely ott virágzott ki. Malinowski komoly er√feszítést tesz annak érdekében,46 hogy a trobriandiaknál megfigyelt valamennyi tranzakciót a mozgatók, az érdek és az érdeknélküliség szempontjából osztályozza; ezeket a tiszta ajándék és az alkudozás utáni tiszta csere47 között rendezi sorba. Ez az osztályozás alapjában véve használhatatlan. Malinowski szerint a tiszta ajándék típusa a házastársak közti ajándék lenne.48 Szerintünk viszont a Malinowski által jelzett tények egyik legfontosabbika, amely éles fényt vet az egész emberiség minden szexuális kapcsolatára, az, hogy a mapulá-t,49 a férj feleségének adott „állandó” fizetségét a kapott szexuális szolgáltatásokért adott egyfajta fizetéshez hasonlítja.50 Ugyanígy, a f√nöknek adott ajándékok voltaképp adók; az ételosztás (sagali) pedig munkáért, például halottvirrasztás során elvégzett rítusokért adott járandóság.51 Alapjában véve, ahogyan ezek az adományok nem önkéntesek, valójában nem is igazán érdekmentesek. Zömükben már ellenszolgáltatások, s nemcsak azzal a céllal adják √ket, hogy szolgáltatásokat és dolgokat fizessenek meg velük, hanem azért is, hogy fönntartsanak egy hasznos szövetséget,52 amit, mint például a halász- és a földm∫ves- vagy fazekas-törzsek közötti szövetséget,53 vissza sem lehet utasítani. Ez
GAZDASÁGSZOCIOLÓGIAI ÉS POLITIKAI GAZDASÁGTANI KÖVETKEZTETÉSEK
E
zek a tények nem csupán erkölcsünket világítják meg, s nem csupán eszményünk irányítását segítik; szempontjukból jobban elemezhet√k a legáltalánosabb gazdasági tények, s√t ez az elemzés segít felfedezni a társadalmainkban alkalmazható jobb vezetési eljárásokat is. Több alkalommal is láttuk, milyen messze is áll az ajándékcsere egész gazdasága attól, hogy visszakerüljön az úgynevezett természetes gazdaság, a haszonelv∫ség keretei közé. E népek – a gondolatokat mederbe terelend√ mondjuk azt, hogy a nagy neolitikus civilizáció h∫ képvisel√i – gazdasági életének mindezen igen fontos jelenségei, és e hagyományok e maradványai a hozzánk közel álló társadalmakban vagy a saját szokásainkban nem illenek bele azokba a sémákba, amelyeket a különféle ismert gazdasági rendszerek összevetésére vállalkozó pár közgazdász rendszerint felvázolt.36 Ismételten hozzáf∫zzük tehát megfigyeléseinket Malinowskiéihoz, aki egész tanulmányt szentelt annak, hogy „leveg√be röpítse” a „primitív” gazdaságra vonatkozó, mostanság divatos tételeket.37 Íme egy igen szilárd tény-láncolat: E társadalmakban m∫ködik az érték fogalma; rendkívül nagy, igen beszédes feleslegek halmozódnak föl; ezeket gyakran tiszta veszteségként, viszonylag óriási fény∫zéssel38 költik el, amelyben nincs semmi haszonlesés; a gazdagságnak vannak jelei, vannak különféle fizet√eszközök,39 amelyeket cserélnek. Mindez a nagyon gazdag gazdaság azonban még telides-teli van vallásos elemekkel: a pénznek még megvan a maga mágikus hatalma és még köt√dik a nemzetséghez vagy az egyénhez;40 a különféle gazdasági tevékenységeket, például a piacot még rítusok és mítoszok itatják át; ezek még √rzik szertartási, kötelez√, hatékony jellegüket;41 tele vannak rítusokkal és jogokkal. Ebb√l a szempontból már meg is válaszoltuk Durkheimnek a gazdasági érték vallási eredete kapcsán fölvetett kérdését.42 E tények választ adnak azokra a kérdésekre, amelyek az oly helytelenül cserének, „cserekereskedésnek”, a hasznos dolgok permutatio-jának nevezett jelenségek formáira és okaira vonatkoznak, amely jelenségeket a gazdaságtörténet az Arisztotelész43 nyomdokain járó, bölcs latinok nyomán44 a munkamegosztás eredetének tekint. Ezekben a legkülönböz√bb, zömmel már
96
Tanulmány az ajándékról
a tény viszont általános, találkoztunk vele például maori-földön, a csimsianoknál stb.54 Láthatjuk tehát, hol is rejt√zik az a misztikus és egyben gyakorlati er√, amely a törzseket egyszerre olvasztja egybe és osztja meg, ami megosztja munkájukat, és ugyanakkor rákényszeríti √ket a cserére. Az egyén és a csoport, vagy inkább az alcsoport még ezekben a társadalmakban is mindig szuverén jogának érezte a szerz√dés elutasítását: ez ad a javak körforgásának némi nagylelk∫ségi színezetet; másfel√l azonban általában se joguk nincs, se érdekük nem f∫z√dik a viszszautasításhoz; s ez teszi e távoli társadalmakat a mieinkhez tökéletesen hasonlóvá. A fizet√eszköz használata más gondolatokat is sugallhatna. A trobriandi vaygu’á-k, karperecek és nyakékek, éppúgy, mint az északnyugat-amerikai rezek vagy az irokéz wampun-ok, egyszerre vagyontárgyak, a gazdagság jelei,55 csere- és fizet√eszközök, és olyan holmik, amiket oda kell adni, s√t el kell pusztítani. Csak ezek még az √ket használó személyekhez köt√d√ zálogok, és e zálogok kötik a személyeket. Másfel√l viszont, mivel már monetáris jegyként is szolgálnak, használóiknak – hogy utána újabbakhoz jussanak – érdekükben áll odaadni, árucikké vagy szolgáltatássá változtatva √ket, amelyek azután majd visszaváltoznak fizet√eszközzé. Az ember tényleg már-már azt mondaná, hogy a trobriandi vagy csimsian f√nök eljárása távoli hasonlóságot mutat a kapitalistáéval, aki kell√ id√ben meg tud válni a pénzét√l, hogy azután újból létrehozza mozgót√kéjét. Érdek és érdeknélküliség ugyancsak magyarázza a javak és nyomukban járó jeleik archaikus körforgásának ezt a formáját. Még a javak teljes elpusztítása sem felel meg annak a teljes elszakadásnak, amit ebben látni véltek. Ezek a nagyszabású cselekedetek sem teljesen mentesek az önérdekt√l. A fogyasztás tisztán fény∫z√, csaknem mindig túlzott, gyakran tisztán pusztító formája, amikor jelent√s és hosszú id√n át gy∫jtögetett javakat, f√ként potlacs alkalmával,56 egyszerre kiadnak vagy egyenesen elpusztítanak, azt a látszatot keltik, mintha ezek az intézmények puszta pazarlásból, gyermekded tékozlásból állnának. Valójában és ténylegesen nemcsak hasznos dolgokat tüntetnek el, fény∫z√ étkeket fogyasztanak túlzott mennyiségben, hanem egyszer∫en a pusztítás öröméért is pusztítanak, mint például azokat a fizet√eszközül is szolgáló rezeket, amiket a csimsian, tlingit és haida f√nökök vízbe vetnek, a kwakiutlok és a velük szövetséges törzsek pedig összetörnek. Az ajándékoknak és √rjöng√ fogyasztásnak, a javak √rült elvesztege-
tésének és elpusztításának indoka azonban, f√ként a potlacsos társadalmakban, semmilyen szinten nem önzetlen. F√nökök és h∫béresek, h∫béresek és alattvalóik között ezeknek az ajándékoknak a révén a hierarchia születik meg. Adni annyit jelent: kinyilvánítani a fels√bbrend∫séget, többnek lenni, följebb lenni, magister-nek lenni; viszonzás vagy még többel viszonzás nélkül elfogadni pedig azt jelenti, hogy az ember alárendeli magát, alattvalóvá, szolgálóvá válik, kisebbé lesz, lejjebb áll a rangsorban (minister). A kula mwasilá-nak nevezett mágikus rítusa57 tele van olyan formulákkal és szimbólumokkal, amelyek jól mutatják, hogy a leend√ szerz√d√ fél mindenekel√tt ezt a hasznot keresi: a társadalmi, s azt mondhatnánk, brutális fels√bbrend∫séget. Így a varázsló miután ráolvasott a partnereivel együtt elfogyasztandó bételdióra, miután ráolvasott a f√nökre és annak társaira, malacaikra, a nyakláncokra, majd a fejére s a „nyílásaira”, aztán mindarra, amit hoznak, a pari-kra, a nyitóajándékokra stb., miután tehát mindezt megb∫völte, nem minden túlzás nélkül, ezt énekli:58 „Feldöntöm a hegyet, a hegy mozog, a hegy led√l stb. B∫bájam fölszáll a Dobu-hegy csúcsáig… Csónakom úszni fog… stb. Hírnevem mint a mennydörgés; léptem mint a repül√ boszorkányok csattogása. Tudududu.” Els√nek lenni, a legszebbnek, a legszerencsésebbnek, a leger√sebbnek és a leggazdagabbnak lenni, nos, ezt akarják, s így érik el. Kés√bb a f√nök azzal er√síti meg maná-ját, hogy szétosztja h∫béresei és rokonai közt, amit kapott; a f√nökök közt elfoglalt helyét azzal tartja fönn, hogy karpereceket ad nyakláncokért, vendégszeretetet a látogatásokért, és így tovább… Ezekben az esetekben a gazdagság minden szempontból éppannyira eszköze a presztízsnek, mint amennyire hasznos dolog. Olyan biztos, hogy nálunk ez másképpen van, s hogy a gazdagság nálunk nem ugyanúgy els√sorban a másoknak való parancsolás eszköze? Vessük alá t∫zpróbának most a másik fogalmat, amelyet az imént szembeállítottunk az ajándékkal és az érdekmentességgel: a haszon egyéni keresésének, az érdeknek a fogalmát. Ez sem olyannak mutatkozik, mint ahogyan a mi elménkben m∫ködik. Ha valami hasonló indíték vezérel is trobriandi vagy amerikai f√nököket, andaman nemzetségeket stb., vagy vezérelt hajdanában nagylelk∫ hindúkat, nemes germánokat és keltákat ajándékaik és kiadásaik során, az nem a keresked√, a bankár és a kapitalista rideg észjárása szerint történik. Ezekben a társa-
97
Marcel Mauss
dalmakban is érdekelt az ember, de másként, mint mostanság. Felhalmoz ugyan, de azért, hogy elköltse, hogy „lekötelezzen”, hogy legyenek „feltétlen hívei”. Másfel√l cserélnek is, de f√leg luxusholmikat, díszeket, ruhaféléket, vagy azonnal elfogyasztható dolgokat, lakomákat. Kamatostul viszonoznak, de azért, hogy megalázzák az els√ ajándékozót, s nem csupán azért, hogy kárpótlást nyújtsanak neki azért a veszteségért, amit a „fogyasztási különbözet” okoz. Van érdek, de ez az érdek csupán hasonló ahhoz, amely minket, mint mondani szokás, vezérel. E két típus: az ausztrál vagy észak-amerikai (keleti és préri-) indiánok életét szabályozó, alcsoportokon belüli, viszonylag amorf és érdekmentes gazdaság, meg a mi társadalmainkban – legalábbis amióta a sémi és görög népek kitalálták – részben térhódító egyéni és tisztán érdeken alapuló gazdaság között egész sor hatalmas intézmény és gazdasági esemény helyezkedik el, s ezt a sort korántsem az a gazdasági ésszer∫ség kormányozza, amelyr√l oly szívesen gyártanak elméleteket. Még maga a francia interêt [érdek] szó is újkelet∫ latin könyvviteli szakkifejezés: az interest szót behajtandó kamat esetén írták a számlakönyvekre. Az √si, epikuroszibb erkölcsök bizony inkább a jót és az örömöt keresték, nem pedig az anyagi hasznot. A racionalizmus és a merkantilizmus gy√zelme kellett hozzá, hogy a haszon és az egyén fogalma érvényt nyerjen, és az alapelvek magasságába emelkedjék. Az „egyéni érdek” fogalmának gy√zedelmét – Mandeville nyomán (A méhek meséje) – szinte datálni lehet. Ezeket a szavakat csak nagy keservesen vagy körülírással lehet lefordítani latinra, görögre vagy arabra. Még azok az emberek is, akik klasszikus szanszkrit nyelven írtak, és használták a mi érdekelgondolásunkhoz közel járó artha szót, az érdekr√l, mint megannyi más cselekvési kategóriáról, más képet alkottak maguknak, mint mi. India szent könyvei már aszerint osztályozták az emberi cselekvéseket, hogy mit követnek: a törvényt-e (dharma), az érdeket (artha) vagy a vágyat (káma). Mindenekel√tt politikai érdekr√l van azonban szó: a királyéról és a bráhmanokéról, a miniszterekér√l, a királyságéról és az egyes kasztokéról. A Nitisásztra jelent√s irodalma nem gazdasági jelleg∫. Az emberb√l a mi nyugati társadalmaink csináltak nemrégiben „gazdasági állatot”. De nem vagyunk még mindannyian efféle jószágok. A nép és az elit körében még bevett szokás a tiszta és irracionális költekezés; nemességünk néhány √skövületére még ma is jellemz√. A homo oeconomicus nem
mögöttünk, hanem el√ttünk áll; mint az erkölcs és a kötelesség embere; s mint a tudomány és az értelem embere. Az ember nagyon-nagyon sokáig egészen más volt; csak nemrégiben lett bel√le gép, számító gép… Szerencsére egyébként még elég távol vagyunk ett√l az állandó és jeges haszonelv∫ számítgatástól. Elemezzük elmélyülten, statisztikailag, mint Halbwachs tette a munkásosztállyal kapcsolatban, micsoda is ez a mi, nyugati középosztályi fogyasztásunk, költekezésünk. Mennyi szükségletet elégítünk ki? És mennyi olyan hajlamunknak teszünk eleget, amelyek végcélja nem a hasznosság? Mennyit áldoz, mennyit áldozhat jövedelméb√l a gazdag ember saját hasznára? Luxusra, m∫vészetre, hóbortokra, cselédségre fordított kiadásai nem teszik-e hasonlatossá azokhoz a hajdani nemesekhez vagy barbár törzsf√nökökhöz, akiknek a szokásait leírtuk? Jól van ez így? Ez már más kérdés. Talán jó, hogy a kiadásnak és a cserének másféle módjai is vannak, mint a puszta pocsékolás. Mindeközben szerintünk a legjobb gazdálkodás módszerét nem az egyéni szükségletek számítgatásával fogjuk fölfedezni. Azt hiszem, még akkor is, amikor saját vagyonunkat akarjuk gyarapítani, miközben a legjobb könyvel√ és jószágigazgató lesz bel√lünk, valami másnak kell maradnunk, mint vegytiszta pénzembernek. Az egyéni célok otromba hajhászása a közösség céljaira, békéjére, a munkaritmusra, az örömökre és – visszahatásként – magára az egyénre nézve is ártalmas. Mint láttuk, jelent√s szekciók, kapitalista vállalataink társulásai maguk is csoportokban törekednek arra, hogy alkalmazottaikat csoportokban vegyék föl. Másfel√l minden szindikalista csoportosulás, a munkáltatóké és az alkalmazottaké egyaránt azt állítja, hogy az egyetemes érdekeket éppen akkora buzgalommal képviseli, mint tagjaik egyéni érdekét, s√t akár testületeikét. Ezek a hangzatos beszédek, igaz, b√ven ki vannak tapétázva metaforákkal. Meg kell azonban állapítanunk, hogy nemcsak az erkölcs és a filozófia, hanem maga a közgazdasági közvélemény és szakma is kezd lassan följutni erre a „szociális” szintre. Mindenki érzi, hogy jól dolgoztatni csak olyan embereket lehet, akik biztosak benne, hogy egész életükben tisztességgel megfizetik √ket azért a munkáért, amit a maguk és egyszersmind mások számára is tisztességgel elvégeztek. A szabadkeresked√ termel√ ismét érzi – mindig is érezte, de most mélyen átérzi –, hogy amit cserél, több a puszta terméknél vagy munkaid√nél, hogy önmagából is ad valamit; az idejét, az életét. Kárpótlást akar tehát ezért
98
Tanulmány az ajándékról
az adományért, még ha szerényet is. S ha e kárpótlást megtagadják t√le, lustaságra és a lehet√ legkisebb teljesítményre ösztönzik. Talán megengedhetünk magunknak egy szociológiai és egyben gyakorlati konklúziót. A híres LXIV. szúra, a „kölcsönös becsapás” (Utolsó ítélet), amelyet Mohamed Mekkában kapott, ezt mondja Istenr√l: 15. A javaitok és a gyermekeitek csakugyan kísértés [nektek]. Allahnál azonban óriási fizetség lesz. 16. Féljétek hát Allahot, ahogyan csak t√letek telik, figyeljetek, engedelmeskedjetek és adakozzatok a magatok javára! Akik mentesek lelkük kapzsiságától, √k azok, akik boldogulnak. 17. Ha dícséretes kölcsönt adtatok Allahnak, √ megkétszerezi azt nektek és megbocsát. Allah megbocsátó és kíméletes.
18. ◊ a rejtett és a látható dolgok tudója, a hatalmas és a bölcs. [Simon Róbert fordítása.] Helyettesítsék olvasóim Allah nevét a társadalommal és a szakmai csoporttal, vagy tegyék egymás mellé mind a hármat, ha vallásosak; helyettesítsék az alamizsna fogalmát az együttm∫ködésével, a mások érdekében végzett munkával vagy szolgálattal: elég jó képük lesz arról a közgazdaságról, amely most nehéz születés óráit szenvedi, de úton van, hogy világra jöjjön. Már láthatjuk is m∫ködni egyes gazdasági csoportokban, s a nép szívében, amelynek sokszor jobb érzéke van az érdekeihez, a közös érdekhez, mint a vezet√inek. A társadalmi élet e homályos oldalait tanulmányozva talán sikerül egy kicsit megvilágítani azt az utat, amelyre nemzeteinknek, erkölcsüknek s ugyanakkor gazdaságuknak is rá kell lépniük. […]
Jegyzetek
1 M. F. Somlo: Der Güterverkehr in der Urgesellschaft (Solvay Inst. 1909) ezekr√l a tényekr√l nagyszer∫ fejtegetést közöl, és egy olyan észrevételt tesz (156. p.), mellyel ugyanabba az irányba indul, amerre mi. 2 Grierson: Silent Trade, 1903, már felsorakoztatta a szükséges érveket ahhoz, hogy leszámoljunk ezzel az el√ítélettel. Ugyanígy Von Moskowski: Vom Wirtschaftsleben der primitiven Völker, 1911, de √ a lopást tekinti eredetinek, és végeredményben összekeveri az elvételi joggal. A maori tényekr√l található egy jó ismertetés W. von Brun könyvében: Wirtschafts Organisation der Maori, Leipzig, 1922, amelyben egy fejezet a cserér√l szól. A primitívnek nevezett népek gazdaságáról legutóbb megjelent összefoglaló munka Koppers cikke: Ethnologische Wirtschaftsordung, Anthropos, 1915–1916, 611–651. és 971–1079. p., amely els√sorban a doktrínákat ismerteti jól, egyébként kissé dialektikus. 3 Legutóbbi közleményeink óta Ausztráliában törzsek közötti szabályozott szolgáltatás csíráit figyeltük meg, különösen halálesetek kapcsán, már nem is csupán nemzetségek és frátriák között. Az északi területeken él√ kakaduknál a második temetés után van még egy harmadik gyászszertartás is, melynek során az emberek bírósági perhez hasonlóan megpróbálják legalább fiktív módon meghatározni, ki idézte el√ az illet√ rontás általi halálát. A többi ausztrál törzsnél szokásos gyakorlattól eltér√en azonban itt semmiféle vérbosszúra nem kerül sor. Az emberek beérik azzal, hogy összegy∫jtik lándzsáikat, és eldöntik, mit kérjenek cserébe. Másnap a lándzsákat elviszik egy másik törzshöz, például az umoriuk táborába, ahol a küldemény jelentését pontosan értik. Ott tulajdonosaik szerint kötegekbe rakják a lándzsákat, és a kívánt dolgokat egy el√re ismert tarifa alapján leteszik a kötegekkel szemben. Aztán az egészet visszaviszik a kakadukhoz (Baldwin Spencer: Tribes of the Northern Territory, 1914, 247. p.). Sir Baldwin megemlíti, hogy ezek a tárgyak ismét lándzsákra cserélhet√k, amit nem teljesen értünk. ◊ ellenben a temetések és e cserék közti kapcsolatot tartja nehezen érthet√nek, és hozzáteszi, hogy „a bennszülötteknek sincs fogalmuk róla”. A szokás mégis teljesen érthet√: tulajdonképpen szabályos jogi megegyezésr√l van szó, amely helyettesíti a vérbosszút, és eredetileg a törzsek közötti kereskedésre szolgált. A tárgyak cseréje egyben a béke és a gyászban való osztozás zálogainak cseréje is, ahogy az Ausztráliában általában lenni szokott a házasság révén szövetségbe került nemzetségi családok között. Az egyetlen különbség, hogy a szokás ezúttal törzsek közöttivé vált.
• 4 Még egy oly kései költ√, mint Pindarosz is azt mondja: , ˇ ˇ, VIII. Olümpiai óda, 4. Az egész részleten érz√dik az a jogi helyzet, amelyet ismertetni fogunk. Az ajándék, a gazdagság,
a házasság, a tisztelet, a kegy, a szövetség, a közös étkezés és a valakire ráköszöntött ital, s√t a házasság kiváltotta féltékenység témáját is csupa kifejez√ és kommentárt érdeml√ szóval adja el√. 5 L. különösen a labdajáték figyelemre méltó szabályait az omaháknál: Alice Fletcher és La Flesche: Omaha Tribe, Annual Report of the Bureau of American Anthropology 1905–1906, XXVII, 197. és 366. p. 6 Krause: Tlinkit Indianer, 234. skk. észlelte az ünnepek, rítusok és szerz√dések e jellegzetességét, amelyeket leír ugyan, de nem nevez potlacsnak. Boursin, in: Porter: Report on the Population etc. of Alaska, in: Eleventh Census (1900), 54–66. p. és Porter, uo. 33. p. észlelte az ezúttal már potlacsnak nevezett jelenség kölcsönös dics√ít√ jellegét. A legjobban azonban Swanton jellemezte: Social Conditions etc. of the Tlingit Indians, Annual Report of the Bureau of American Ethnology, 1905, XXVI, 345. stb. Vö. a mi megfigyeléseinkkel: Anné Sociologique XI, 207. p. és Davy: Foi jurée, 172. p. 7 A potlacs szó jelentésér√l l. Barbeau: Bulletin de la Société de Géographie de Québec, 1911; Davy, id. m∫ 162. p. Ugyanakkor szerintünk e javasolt jelentés nem az eredeti. Boas csakugyan a feeder, „tápláló”, szó szerint place of being satiated, „a hely, ahol jól lehet lakni” jelentést használja a potlacs szóra, igaz, kvakiutl és nem csinuk nyelven: Kwakiutl Texts, Second Series, Jesup Expedition, X, 43; vö. uo. III, 255, 517. p. A potlacs két jelentése azonban (ajándék és táplálék) nem zárja ki egymást, lévén a szolgáltatás két f√ formája ebben az esetben – legalábbis elméletileg – táplálék jelleg∫. E jelentésekr√l l. kés√bb. 8 A potlacs jogi oldalát tanulmányozta cikkeiben Adam: Zeitschrift für Vergleich. Rechtwissenschaft, 1911, Festschrift 1920, Davy pedig Foi jurée c. m∫vében. A vallási és gazdasági oldal is lényeges, és hasonló mélységben tanulmányozandó. Az érintett személyek és az elcserélt vagy megsemmisített dolgok vallási természete magának a szerz√désnek a természetét tekintve valójában éppoly közömbös, mint a nekik tulajdonított érték. 9 A haidák azt mondják: „megölik” a gazdagságot. 10 L. Hunt dokumentumait in: Boas: Ethnology of the Kwakiutl, XXXth Annual Report of the Bureau of American Ethnology, II, 1340. p., ahol arról találunk érdekes leírást, hogyan viszi a nemzetség a f√nök elé hozzájárulásait a potlacshoz, és a bennszülöttekkel folytatott nagyon érdekes beszélgetéseket is olvashatunk. A f√nök négyszemközt ezt mondja: „Mert ez nem az én nevemben lesz. A ti nevetekben lesz, és híresek lesztek a törzsek között, amikor majd elmondják, hogy saját tulajdonotokat adtátok egy potlacshoz” (1342. p., 31. skk. sor). 11 A potlacs területe valójában túllép az északnyugati törzsek határain. Különösen az alaszkai eszkimók „asking festival”-ját kell másnak tekinteni, mint egy szomszédos indián törzst√l átvett szokásnak.
99
Marcel Mauss 12 L. megfigyeléseinket Année Sociologique XI, 101. p. és XII. 372–374. p., továbbá Anthropologie, 1920. (Beszámoló a francia Antropológiai Intézet üléseir√l). Lenoir a potlacsnak két elég tiszta jelenségét mutatta ki Dél-Amerikában: Expéditions maritimes en Mélanésie, Anthropologie 1924. szeptember. 13 Thurnwald: Forschungen auf den Salomo Inseln, 1912, III, a 8. oldalon használja a szót. 14 Revue des Études grecques, XXXIV, 1921. 15 L. Kula. Man, 1920 július, 51. sz. 90. skk.; Argonauts of the Western Pacific, London, 1922. A továbbiakban, ha egyebet nem jelzünk, ebben a fejezetrészben minden utalás erre a könyvre vonatkozik. 16 Malinowski mindeközben eltúlozza (513. és 515. p.) az általa leírt tények újszer∫ségét. El√ször is a kula nem egyéb, mint egy törzsek közti potlacs, méghozzá a Melanéziában meglehet√sen általános formából; ide tartoznak azok az expedíciók, amelyeket Lambert atya írt le Új-Kaledóniában, valamint a Fidzsi-szigeteki olo-olók stb., l. Mauss: Extension du potlach en Mélanésie, Procès-verbaux de l’I. F. A., Anthropologie, 1920. A kula szó értelme szerintem más, ugyanilyen típusú szavakhoz kapcsolódik, pl. ulu-ulu. L. Rivers: History of the Melanesian Society II, 415., 488. p.; I. 160. p. 17 Malinowski a „kula ring” kifejezést használja. 18 Uo. „noblesse oblige” [a nemesség kötelez]. 19 Uo. a szerénységet kifejez√ fordulatok: „Ez a mai ételmaradékom, vedd el; idehoztam”, miközben nagy érték∫ nyakéket nyújtanak át. 20 Uo. Hogy megértesse magát az európaiakkal, Malinowski a 187. oldalon teljesen didaktikus módon sorolja a kulát a „szertartásos csere, (vissza)fizetéssel” kategóriába: a fizetés és a csere kifejezés egyaránt európai. 21 L. Primitive Economics of the Trobriand Islanders, Economic Journal, 1921. március. 22 A tanarere rítusról, az expedícióról hozott javak kiállításáról a Muwa-parton l. 374–375., 391. p. Vö. a dobui uvalakuval, 381. p. (április 20–21.). Eldöntik, ki lett a legszebb, vagyis a legszerencsésebb, a legjobb keresked√. 23 A wawoyla rítusról l. 353–354. p.; a wawolyla mágiáról 360–363. p. 24 L. föntebb, 176. VAGYH. p. 3. XX. jegyzet. 25 L. az el√zéket és a fényképmellékleteket; l. lentebb, 185. VAGYH. skk. 26 Kivételképp megemlítjük, hogy ezek az erkölcsök összevethet√k a Nikomakhoszi Etika szép bekezdéseivel a megaloprepeiáról és az eleutheriáról. 27 Elvi jelleg∫ megjegyzés a pénzfogalom használatáról: Malinowski ellenvetései dacára (Primitive Currency, Economic Journal 1923) ragaszkodunk ehhez a szóhasználathoz. Malinowski jó el√re tiltakozott a visszaélések ellen (Argonauts, 499. p. 2. jegyzet), és bírálta Seligmann elnevezéseit. ◊ azon tárgyak számára tartja fenn a pénz fogalmát, amelyek nemcsak csereeszközként, hanem értékmér√ viszonyítási alapként is szolgálnak. Simiand ugyanilyen ellenvetéseket tett velem szemben az érték fogalma kapcsán az ilyenfajta társadalmakban. A maga szempontjából mindkét tudósnak bizonnyal igaza van; a pénz és az érték fogalmát szorosan véve értik. Ezen az alapon csak akkor létezik gazdasági érték, ha van pénz, pénz pedig csak akkor van, ha az értékes dolgok, az önmagukba s∫r∫södött javak és a jómód jelei valóban pénzzé lettek, vagyis címet kaptak, elszemélytelenedtek, a pénzt ver√ államon kívül megszakadt a kapcsolatuk bármiféle egyéni vagy kollektív morális személlyel. Ez a kérdésfölvetés azonban csupán a szóhasználat elé állított önkényes korlát. Véleményem szerint így csak egy másodlagos pénztípus: a miénk definiálható. Minden társadalomban, amelyek megel√zték azokat, ahol pénzt vernek az aranyból, a bronzból és az ezüstb√l, voltak egyéb dolgok, f√ként drágakövek, értékes kagylók és nemesfémek, amelyek csere- és fizet√eszközül szolgáltak; a minket körülvev√ társadalmak jórészében ez a rendszer még ma is m∫ködik, s most err√l beszélünk. Igaz, hogy ezek az értéktárgyak különböznek azoktól, amelyeket mi fizet√eszköznek szoktunk tekinteni. El√ször is, gazdasági természetükön túl inkább mágikus természetük van, s f√ként talizmánok: life givers [életadók], mint Rivers, Parry és Jackson mondotta. Ráadásul nagyon általános körforgásuk van egyegy társadalmon belül, s√t társadalmak között is; de még köt√dnek személyekhez vagy nemzetségekhez (az els√ római pénzeket gensek verték), hajdani tulajdonosaik egyéniségéhez és erkölcsi lények között bonyolódott szerz√désekhez. Értékük még szubjektív és személyes. A felf∫zött kagylópénzeket Melanéziában például még mindig az adományozó araszával mérik. Rivers: History of the Melanesian Society II, 527. p.; I, 67., 71., 101., 41. skk.; I. 189. p. 15. sor; Hüftschnur 1, 263, 1, 6. stb. Fogunk még más fontos példákat látni ezekr√l az intézményekr√l. Az is igaz, hogy ezek az értékek ingadozók, hiányzik bel√lük a mércéhez, a mértékhez szükséges jelleg: áruk például azoknak az ügyletek-
nek száma és nagysága szerint növekszik és csökken, amelyeknél használták √ket. Malinowski nagyon szépen hasonlítja az utazások során tekintélyre emelked√ trobriandi vaygu’ákat a koronaékszerekhez. Ugyanígy n√ minden csereügylet, minden potlacs alkalmával az északnyugat-amerikai címeres rezek és a szamoai fonatok értéke is. Másfel√l azonban ezeknek az értéktárgyaknak két szempontból is ugyanaz a funkciója, mint a mi társadalmaink pénzének, s következésképp megérdemlik, hogy legalábbis ugyanabba a nembe soroljuk √ket. Vásárlóer√vel bírnak, s ez számlálható. Ezért és ezért az amerikai rézért ennyi és ennyi takaró, azért a vaygu’áért annyi kosár ignam-gumó jár. A szám eszméje ott van, még ha nem az államhatalom rögzíti is, hanem valami más, s a kulák és potlacsok egymásutánjával változik. Ráadásul ez a vásárlóérték valódi fizet√érték. Még ha meghatározott egyének, nemzetségek és törzsek és csak szövetségesek között ismerik is el, nem kevésbé nyilvános, hivatalos és rögzített. Malinowski barátja, Brudo, aki szintén hosszú ideig lakott a Trobriand-szigeteken, gyöngyhalászait éppúgy fizette vaygu’ával, mint európai pénzzel vagy rögzített árú árucikkekkel. Az egyik rendszerr√l a másikra való áttérés minden megrázkódtatás nélkül történt, tehát lehetséges volt. – Armstrong a Trobriand-szigetek szomszédságában lév√ Rossel-sziget pénzeivel kapcsolatban ad nagyon pontos eligazítást, s kitart ugyanazon hibában, mint mi, már ha ez hiba: A Unice Monetary System, Economic Journal 1924 (különlenyomatokban). Szerintünk az emberiség hosszasan tapogatózott. El√ször is, az els√ fázisban rájött, hogy egyes dolgokat, amelyek majdnem mind mágikusak és értékesek, nem koptat el a használat, s ezeket vásárlóértékkel ruházta föl; l. Mauss: Origines de la notion de Monnaie, Anthropologie 1914, in: Proc. verb. de l’I. F. A. (Ekkor még csak a pénz távoli eredetére bukkantunk rá.) Ezután, a második szakaszban, miután sikerült ezeket a dolgokat a törzsön belül és azon kívül, távolra is köröztetni, az emberiség úgy találta, hogy ezek a vásárlóeszközök a számlálás és a javak forgalmazása eszközeiként is használhatók. Mi most ezt a stádiumot írjuk le. És ebb√l a stádiumból kiindulva találták ki valamikor elég régen, a sémi társadalmakban, de másutt talán nem is olyan rég – és ez a harmadik állomás – annak a módját, hogy ezeket az értéktárgyakat elszakítsák a csoportoktól és az emberekt√l, állandó, s√t egyetemes, racionális értékmér√eszközt csináljanak bel√lük – egyel√re jobb híján. Véleményünk szerint tehát létezett egy olyan pénzforma, ami a mieinket megel√zte. Nem számolva azokkal, amelyek például használati tárgyak, még ma is, például Afrikában és Ázsiában, a réz-, vas- stb. lapokkal és rudacskákkal, s a lábasjószággal a mi ókori társadalmainkban, meg a mai afrikai társadalmakban. Elnézést kérünk, hogy kénytelenek voltunk állást foglalni e túl széles kör∫ kérdésekben. De túlságosan közelr√l érintik tárgyunkat, és világosnak kell lennünk. 28 XIX. tábla. Úgy t∫nik, hogy a trobriandi asszonyok, mint az északnyugatamerikai „hercegn√k” és néhány más személy is, valamiképpen a dísztárgyak kiállítására szolgálnak… nem szólva arról, hogy így „b∫völik el” √ket. Vö. Thurnwald: Forsch. Salomo Inseln I, 138., 159., 192. p. 29 L. lentebb. 30 L. 82. térkép. Vö. Kula, in: Man, 1920, 101. p. Malinowski nem találta, mint mondja, mitikus vagy más értelm∫ okát ennek a körforgásnak. Nagyon fontos volna pedig megragadni. Ha ugyanis az ok a kiindulópontjukra visszatérni próbáló és mitikus eredet∫ utat követ√ tárgyak valamiféle irányultsága volna, a jelenség mesébe ill√en hasonlítana a polinéziaihoz, a maori hauhoz. 31 Err√l a civilizációról és kereskedelemr√l l. Seligmann: The Melanesians of British New-Guinea XXXIII. skk. fejezet. Vö. Année Sociologique XII, 374. p.; Argonauts, 96. p. 32 A dobui emberek „durvák a kulához”, Argonauts 94. p. 33 Uo. 34 502., 492. p. 35 A „remote partner”-t (muri muri, vö. Seligmann: Melanesians 505., 752. p.) a „partnerek” sorának legalább egy része ismeri, mint a mi bankképviseleteink esetében. 36 Bucher: Entstehung der Volkswirtschaft (3. kiad.) 73. p. felismerte ezeket a gazdasági jelenségeket, de a vendégszeretetre korlátozva √ket alábecsülte fontosságukat. 37 Argonauts 167. skk.; Primitive Economics, Economic Journal, 1921. március. L. J. G. Frazer el√szavát Malinowski Argonauts-ához. 38 Az általunk ismert legszéls√ségesebb esetek egyike a csukcsok kutya-áldozata (l. föntebb, 55. VAGYH. p. 2. jegyzet). El√fordul, hogy a legszebb kutyafalka tulajdonosai összes szánhúzójukat lemészárolják, és kénytelenek újakat vásárolni.
100
Tanulmány az ajándékról 53 L. föntebb (wasi). 54 A maorikról l. föntebb. A munkamegosztást (azt a módot, ahogyan a csimsian nemzetségek közötti ünnep érdekében m∫ködik) remekül leírja egy potlacs-mítosz, l. Boas: Tsimshian Mythology, XXXIst Annual Report of the Bureau of American Ethnology, 274., 275. p.; vö. 378. p. Az efféle példák számát a végtelenségig szaporíthatnánk. Ezek a gazdasági intézmények valójában még a legeslegfejletlenebb társadalmaknál is megvannak. L. pl. Ausztráliában egy vörösokker-telepet birtokló helyi csoport figyelemreméltó pozícióját (Aiston és Horne: Savage Life in Central Australia, London, 1924, 81., 130. p.). 55 L. föntebb. A token és zeichen szavak azonossága a germán nyelvekben a pénz általános megnevezésére ezeknek az intézményeknek a nyomát √rzi: a jel, ami maga a pénz, a jel, amit magán visel, és a zálog, amit megtestesít, valójában egy és ugyanaz a dolog – ahogyan az ember aláírása egyben felel√sségének záloga is. 56 L. Davy: Foi jurée, 344. skk.; Davy (Des Clans aux Empires; Éléments de Sociologie, I) csupán eltúlozta e tények jelent√ségét. A potlacs jó a hierarchia felállítására, és gyakran ez is történik, de nem kizárólagosan szükséges hozzá. Így például az afrikai, szudáni vagy bantu társadalmakban nincs potlacs, mindenesetre ha van is, nemigen fejlett, talán elveszíthették – mégis minden elképzelhet√ politikai szervez√dési forma el√fordul. 57 Argonauts, 199–201. p.; vö. 203. p. 58 Uo. 199. p. A hegy szó ebben a költeményben az Entrecasteaux-szigeteket jelöli. A csónak a kuláról hozott árucikkek súlya alatt fog úszni. Vö. más formulákkal, 200. p., szöveg és kommentár, 441. p.; vö. 442. p. érdekes szójáték a „tajtékozni” szóval.
39 L. föntebb. 40 Vö. föntebb. 41 Malinowski: Argonauts, 95. p. Vö. Frazernek a könyvhöz írt el√szavával. 42 Formes élémentaires de la vie religieuse, 598. p. 43 Politika I. könyv, 1257 a 10 skk.; figyeljük meg a metedószisz [] szót uo. 25. 44 Digesta XVIII, I; De Contr. Emt., 1. Paulus részletesen kifejtei a bölcs rómaiak nagy vitáját arról, hogy vajon eladás-e a permutatio. Az egész rész nagyon érdekes, még az a hiba is, ami a tudós jogász Homérosz-értelmezésébe csúszott. II, VII, 472–475: oinioto [] azt jelenti, venni, csakhogy a görögök fizet√eszközei a bronz, a vas, a b√rök, valamint maguk a tehenek és a rabszolgák voltak, amelyek mindegyike meghatározott értékkel rendelkezett. 45 Éppúgy választhatnánk az arab sadaqá-t; alamizsna, a menyasszony vételára, igazságosság, adó. Vö. föntebb. 46 Argonauts, 177. p. 47 Igen figyelemreméltó, hogy ebben az esetben nincs eladás, mivel vaygu’á-t, pénzt nem cserélnek. A gazdaságnak az a legmagasabb foka, ameddig a trobriandiak eljutottak, nem ér el tehát a pénz használatáig magában a cserében. 48 Pure gift. 49 Uo. 50 A szót a hajadon lányok egyfajta engedélyezett prostitúciójáért adott fizetségre is használják; vö. Argonauts. 183. p. 51 L. föntebb. A sagali (vö. hakari) szétosztást jelent. 52 L. föntebb; különösen a sógornak adott urigubu-adományt: részt a termésb√l munkáért cserébe.
Tiziano Vecellio: Danae (1551-55k.)
101
