Tanulmány a Maros menti hullámtéri erdők tájbeli jelentőségéről és szénmegkötésük modellezéséről
Cseh Viktória
Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Ökológiai Tanszék
2013. szeptember 09.
Bevezetés A tanulmány célja bemutatni A szénmegkötés vizsgálata Maros menti hullámtéri erdőkben című kutatás hátterét. A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében történik. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A környezetünkben zajló kedvezőtlen hatások közül kiemelkedő jelentőségű a klímaváltozás, melynek kapcsán a szén körforgalmának vizsgálata nagy jelentőséggel bír. Napjainkban a kutatók többsége egyet ért abban, hogy a jelenlegi gyors klímaváltozás amellett, hogy kedvezőtlen, antropogén eredetű és elsősorban a légkörbe jutott üvegházhatású gázok következménye (IPCC 1990, 2007). Ennek a folyamatnak a felismerése vezetett a Kiotói Jegyzőkönyv létrehozásához, melynek ratifikálásakor Magyarország azt vállalta, hogy 6 %-kal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1985–1987-es időszak átlagos kibocsátásához képest (2007. évi IV. törvény). Mennyiségét tekintve az egyik legjelentősebb üvegházhatású gáz a széndioxid, melynek körforgalmában fontos szerep jut az erdőknek, mivel a növények a fotoszintézis során a szerves anyagukat felépítő szenet a légkör széndioxidjából asszimilálják. Ezáltal különösen fontossá vált az erdők szénmegkötőképességének vizsgálata. A szén forgalma bonyolult biogeokémai ciklus szerint zajlik a természetben, és a pontos szén-mérleg felállításához szükség van az egyes széntárolók további folyamatainak ismeretére is. Az erdők széndioxid megkötése a biomassza-növekményben jelenik meg, majd a különböző széntárolókban raktározódik, míg végül visszakerül a levegőbe gyérülés vagy fakitermelés következtében. Összességében a hazai erdők jelentős széndioxid-megkötőnek számítanak (Somogyi 2008), és az erdők az egyedüli jelentős elnyelők Magyarország üvegházhatású gáz mérlegében (Kis-Kovács et al. 2011). A Dél-Alföldön jelentős kiterjedésű erdők helyezkednek el a Maros hullámterében, melyek között található erdőrezervátum, természetközeli puhafaligetek, valamint különböző faültetvények is. A hullámtéri erdők jellegzetessége, hogy kezelésükkel kapcsolatban természetvédelmi, erdészeti és vízügyi szempontokat is figyelembe kell venni, ám ezek a szempontok akár ellentétesek is lehetnek. A kutatás során azt szeretném megvizsgálni, hogy a különböző kezelési módok hogyan hatnak az erdők szénmegkötő-képességére, és hogy melyik a legoptimálisabb kezelési mód 1
ebből a szempontból. Hazánkban több kutatás is foglalkozott az erdők széndioxid-megkötő képességével (pl. Führer, Molnár 2003, Balázs et al. 2008, Juhász et al. 2008, Kiss et al. 2011), de a hullámtéri erdőket még nem vizsgálták ebből a szempontból. Mivel a Marosvölgy természetvédelmi, erdészeti és vízügyi szempontból is fontos terület, a vizsgálat eredményei segíthetik a tájtervezési intézkedések sikerességét, valamint a hozzájárulhatnak hazánk széndioxid kibocsátásának csökkentéséhez. Vizsgálataimhoz a hollandiai Alterra intézetben fejlesztett CO2Fix 3.2. programot választottam. A CO2Fix egy szimulációs modell, amely mennyiségileg meghatározza az erdőállományok szénkészletét és annak változási folyamatait az erdei biomasszában, a talaj szerves anyagában, illetve - a gazdaságilag kezelt erdők esetében - a fatermékek láncolatában (Masera et al. 2003; Schelhaas et al. 2004).
A Maros menti erdők története A Maros mentén a természetes növénytakarót jellemzően ártéri ligeterdők és mocsarak alkották, löszpuszták csak a folyótól távolabb, Makótól és Magyarcsanádtól északkeletre voltak jellemzőek (Zólyomi 2007). A Maros völgye az őskor óta lakott (Sümegi et al. 2011), de a honfoglalás előtti emberi tevékenység hatása az ártereket csak kis mértékben érintette (Dobrosi et al. 1993). A folyó felszínformáló munkájának köszönhetően változatos domborzat alakult ki, amely sokszínű ártéri élővilágnak adott otthont. Az ártér tavakkal, erekkel, holtágakkal szabdalt, szigetekkel tagolt területén fajgazdag ligeterdők, rétek és mocsarak terültek el (Sümegi et al. 2011, Blazovich 1993, Tóth 2000). A honfoglalás idejében feltételezhetően a Maros árterét puhafa- és keményfaligeterdők borították, viszont összefüggő erdő csak a folyó mentén volt jelen (Danszky 1963, Gaskó 1999). Az erdőket mocsári és lápi növénytársulások, nádasok tarkították (Marjanucz 2000, Tóth 2000). Az árterek ökológiai rendszerét egészen a folyószabályozásokig nem érték komoly változások, hiszen az emberek a természeti adottságokkal összhangban használták ezeket a területeket. Viszont a 17-18. században a külterjes állattartást lassan felváltotta az istállózó, kukoricán hizlalt állattartás. Ezáltal a korábbi réteket, legelőket, kaszálókat felszántották, és a gazdálkodók érdekelté váltak a folyószabályozásban, valamint a szabályozás nyomán felszabaduló árterek, erdősült régiók szántófölddé alakításában. Ebbe az irányba a végső lökést a napóleoni háborúk adták meg, amikor a gabonafélék ára ugrásszerűen megnövekedett Európában és a várható haszon nagysága a folyószabályozás ügye mellé állította a birtokosokat (Jakab 2012). 2
A 18. század második felében kezdődtek el a vizek rendezését szolgáló térképezési munkálatok, majd egyes alacsonyabb helyeken, a nagyobb települések közelében töltéseket is emeltek, viszont ezeket a kezdetleges töltéseket a folyó árvizei többnyire átszakították. Végül a folyó szabályozására és kanyarulatainak átmetszésére a 19. század második felében került sor (Blazovich 1993). A folyószabályozás és a védőgátrendszer kiépítése után jelentős mértékben csökkent az erdők kiterjedése, mivel a birtokosok a szárazabb területeken lévő erdőket szántókká és legelőkké alakították át. A nedvesebb termőhelyeken lévő fűz-nyár erdőket botoló üzemmódban kezelték, a kinyert rőzsét a gátak biztosítására használták (Lajtos, személyes közlés). 1857-ben Fendt Antal (szegedi erdőmester) készített egy fásítási tervet, melyben a Tisza és a Maros menti hullámtereken kanadai nyár ültetését javasolta, de üzemtervek híján nincsenek megbízható ismereteink arról, hogy a tervből mennyi valósult meg (Gaskó 1999). 1945 után az erdők állami tulajdonba és államerdészeti kezelésbe kerültek, ahol a gazdálkodás már üzemtervek alapján folyt (Lajtos, személyes közlés). A Maros hullámterét 1950-ben államosították. Ezt megelőzően a gát és a partél mentén 10-10 m széles sávban vízügyi erdő volt, egyébként szántóföldek és legelők foglalták el a hullámteret (Molnár, személyes közlés). Az államosítást követően, 1950-1953 között történtek nagy erdőtelepítési munkák, amikor több korábbi mezőgazdasági területre erdőket telepítettek. 1955-ben túlnyomórészt 1-4 éves fiatalosok voltak a Maros mentén, csak Maroslele határában akadt néhány középkorú tölgyes. Ebben az időben telepítettek többek között fehér és nemes nyarat, füzeket, amerikai kőrist és zöld juhart is. Az 1970-es években induló „papírnyár-program” a nemes nyár telepítését ösztönözte, hatására a nemes nyárasok területe jelentősen megnőtt a hullámtéren, és az 1990-es évek elejére a hullámtéri szántók nagy részét nemes nyarakkal beültették (Lajtos, személyes közlés). Az 1980-as évek végére általánossá váló fóliás árvízi védekezés szükségtelenné tette a rőzsézést, ami szintén hozzájárult a nemes nyár előnyben részesítéséhez (Gaskó 1999). A Maros mentén először 1990-ben nyilvánítottak védetté egy 421 hektáros területet a folyó jobb parti hullámterében Makó-Landori erdők néven. A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér néven kialakított részterülete ennek bővítésével, Csanádpalota, Magyarcsanád, Apátfalva, Makó, Maroslele és Szeged határában fekvő további ártéri erdők és gyepek bevonásával érte el jelenlegi 2852 hektáros kiterjedését 1997-ben (Jakab 2012). Napjainkban a hullámtéren az erdő- és vadgazdálkodás a jellemző, és a természetvédelmi szempontok előtérbe kerülésével 1997-től megindult a nemes nyárasok hazai nyárassá történő átalakítása (Vízhányó, személyes közlés), bár az őshonos fafajok 3
telepítése során komoly problémát jelent a területen a túltartott vadállomány és az inváziós fajok terjedése (Csáki, személyes közlés).
A Maros menti erdők jellemzése A vizsgálat fókuszában lévő terület műholdképe látható az 1. ábrán. A 2. ábra a védettségi kategóriákat mutatja be, míg a 3. ábrán a Natura 2000 hálózatba tartozó erdőtagok láthatóak. A védett területek a Maros jobb parti hullámterén helyezkednek el, köztük a torkolathoz közeli szakaszon található a fokozottan védett erdőrezervátum. A bal parti hullámtér erdői nem védettek, de a Natura 2000 hálózat részét képezik a védett erdőkkel együtt. Az erdőrezervátum törvényi oltalom alatt álló erdőterület, ahol minden emberi tevékenységet – elsősorban az erdőgazdálkodást – beszüntetnek annak érdekében, hogy az erdő természetes fejlődési folyamatai hosszú távon érvényesülhessenek és tanulmányozhatóvá váljanak. Célja a természetes vagy természetközeli erdei életközösség megóvása, a természetes ökológiai és evolúciós folyamatok szabad érvényesülésének biztosítása. Két részből áll, az ún. magterületből és az azt körülvevő védőzónából. A magterület fokozottan védett természeti területként természetvédelmi oltalom, valamint teljes és végleges gazdasági korlátozás alatt áll, a védőzóna pedig védett és abban rendszerint a természetvédelmi céloknak is megfelelő erdőgazdálkodás folytatható. A Maros hullámterében található erdőrezervátum magterülete 21,3 ha, a körülötte található védőzóna pedig 39,7 ha (Temesi et al. 2002). A Natura 2000 egy olyan összefüggő európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását. A hálózat az Európai Unió két természetvédelmi irányelve alapján kijelölendő területeket foglal magába, az 1979-ben megalkotott madárvédelmi irányelv (79/409/EGK) végrehajtásaként kijelölt különleges madárvédelmi területeket és az 1992-ben elfogadott élőhelyvédelmi irányelv (43/92/EGK) alapján kijelölt különleges természetmegőrzési területeket (Demeter 2002).
4
1. ábra. A vizsgált terület műholdképe. Forrás: Google Earth.
2. ábra. A vizsgált területen lévő erdőtagok védettségi kategóriái. Forrás: http://erdoterkep.nebih.gov.hu/.
5
3. ábra. A Natura 2000 hálózatba tartozó erdőtagok a vizsgált területen. Forrás: http://erdoterkep.nebih.gov.hu/. Természetes viszonyok között a folyópartokon, hullámtéri morotvák szélén és zátonyokon
bokorfüzesek
alakulnak
ki.
Mögöttük,
valamivel
magasabb
térszínen
helyezkednek el a puhafaligetek, melyeket évente általában 2-4 hónapig borít víz, de egyes években a vízborítás elmaradhat. A puhafaligetek állományai fiatal öntéstalajon alakulnak ki, amiben a gyakori árasztások miatt csak nyershumusz képződik. Fűz- és nyárfajok uralják, lombkoronaszintjük idős korban elérheti a 20-30 méteres magasságot. Cserjeszintjük fejlettsége igen változó lehet, de jellemző a fákra felkúszó liánok tömege (Bölöni et al. 2011). Sajnos könnyen felszaporodnak bennül az idegenhonos fajok, mint a zöld juhar vagy az amerikai kőris, és ma már kevés a természetközeli állományuk, mivel a termőterületeiket a korábbi véghasználatokat követően nemesített nyárfajokkal újították fel (Jakab 2012). A területen puhafaligetek többnyire a folyó menti keskeny sávban, valamint az erdőrezervátum területén fordulnak elő. Korábban a folyók magasabb árterein, üde termőhelyeken alakultak ki a keményfaligetek, melyek viszont a vízrendezések hatására eltűntek a területről, az itt található tölgyesek legfeljebb származékerődnek tekinthetők (Jakab 2012), a területen található erdők többsége pedig nem természetközeli faültetvény. Az erdőgazdálkodás számára legfontosabb fafajok a területen a kocsányos tölgy, a hazai és a nemes nyarak, illetve a magyar, a magas és az amerikai kőris (utóbbi inváziós faj). Gátés partvédelmi területeken találunk fehér és nemesített füzeket, emellett kis részarányú a 6
fekete dió és a fehér eper, valamint szórványosan előfordul még juharlevelű platán, nyugati ostorfa, korai és hegyi szil. Fontos megemlíteni még két inváziós fajt, melyek tömegesen vannak jelen a területen, ezek a zöld juhar és a gyalogakác (Vízhányó, szóbeli közlés). A táj tengerszint feletti magassága 85-95 méter, a hullámtéren méteres nagyságrendű szintkülönbségek fordulnak elő, ami fontos a művelés szempontjából, mivel a talajszerkezet az alacsonyabb és magasabb térszinteken eltérő. A mederpartokon és a hozzá közelebb eső részeken a talajszerkezet lazább, vályogos vagy homokos, ezeken a helyeken fordulnak elő a legjobb nemes nyár termőhelyi viszonyok. A folyó medrétől távolodva a térszint mind magasabbá válik, ugyanakkor a talaj szerkezete egyre kötöttebb és agyagosabb, mert az elcsendesedő árhullám itt már nem a finom iszap alkotórészeket rakta le. Ezek a magasabban fekvő kötött részek már a kocsányos tölgy termőtalajai. Sokszor azonban előfordul, hogy a kötöttebb felszíni rétegek alatt vályogos vagy homokos lerakódások is vannak, és ilyenkor mélyforgatással csökkenthető a felső réteg kötöttsége és a nemes nyár számára alkalmassá tehető a talaj. Általában a kötöttségnek és a fekvésnek az összhatása dönti el, hogy milyen célállomány választható az adott területre (Szegedi Erdészet Üzemterve 2000-2009). A hullámtérben öntéstalajokat találunk, az áradások hatására a tápanyag-összetétel mindenhol hasonló, így a termesztés szempontjából a térszint változása a meghatározó (Vízhányó, személyes közlés). Az öntéstalajok jellemzője, hogy a biológiai tevékenység felszínre gyakorolt hatását az időszakonként megismétlődő áradások és az ezek után visszamaradó hordalék gátolja. A talajok általában mészben szegények és a kötöttségük rétegenként változó, attól függően, hogy milyen hordalékot halmozott egymásra a folyóvíz. A szelvények szintekre nem tagolódnak, csak az egyes öntésrétegek különíthetők el, és a humuszosodás igen kismértékű (Szegedi Erdészet Üzemterve 2000-2009). A területen az átlagos évi csapadék 573 mm, melyből a tenyészidőszakban 324 mm hullik. A hőmérséklet évi átlaga 11,2 °C, a tenyészidőszak hőmérsékleti átlaga 18,2 °C, míg a hőmérséklet téli átlaga: +4,5 °C. Az évi napsütéses órák száma 2102 óra, melyből a tenyészidőszakra 1522 óra esik. A havas napok száma 19 nap, a jellemző szélirány az északnyugati, az erdőállományokban pedig erdős-sztyepp klíma fordul elő (Szegedi Erdészet Üzemterve 2000-2009).
A hullámtéri erdőkkel szemben megfogalmazott célok A hullámtéri erdők, amellett, hogy fontos szerepük van a természeti környezet védelmében, biztosítják a tulajdonosok megélhetését, valamint befolyással bírnak a terület 7
vízáteresztő képességének mértékére is. Így az erdők kezelésével kapcsolatban a sok különböző szempont felmerül. A természetvédelem céljai közé tartozik a növény- és állatvilág fajgazdagságának fenntartása, az őshonos fafajok változatosságának, génkészletének megőrzése és a folyó menti erdő, mint ökológiai folyosó működésének biztosítása. Emellett fontos a táj jellegének megőrzése, a tájkép védelme, a természetidegen gazdálkodási formák átalakítása és az ártér sajátosságainak megfelelő tájhasználat, gazdálkodás kialakítása, valamint a monokultúrás erdőállományok elegyes, nagyobb biodiverzitású erdőkre cserélése (Czeglédi 2004). Védett területen a természetvédelmi szempontok miatt a véghasználati kort közelíteni kell a biológiai kor felé, bár így romlik a faanyag minősége (Vízhányó, személyes közlés). Gazdasági cél a tartamos erdőgazdálkodás, a tulajdonosok számára megfelelő hozamok biztosítása, méretes, értékes és minőségi alapanyag termelése, illetve a mennyiségi faanyagtermelés (pl. tűzifa, sarangolt ipari fa) és a mellékhaszonvételek kielégítése (pl. vadgazdálkodás) (Czeglédi 2004). Az árvízvédelem számára fontos, hogy a part menti erdők ne akadályozzák a mederben a víz és a jeges ár levonulását, illetve a nagyvízi levonulási sávban a faállomány ne növelje a szükségeset meghaladó mértékben a meder érdességét, valamint az erdők ne akadályozzák árvíz esetén a víz hullámtérre ki- és visszajutását. Emellett a hullámtéri erdők - ezen belül a gát menti védőerdősávok - óvják meg a gátakat a hullámverés és a jég roncsoló hatásától, és az erdőkben, az erdők között legyenek olyan nyiladékok, melyek árvíz esetén hajózási nyiladékként funkcionálhatnak (Czeglédi 2004). A hullámtéri erdők megfelelő kezelési módszereinek kiválasztása komoly kihívás, ebben a kérdésben a döntéshozás segítségére lehet az egyes alternatívák hatásának ismerete az egyik legfontosabb ökoszisztéma szolgáltatás, a szénmegkötés szempontjából.
A szénmegkötés modellezése A CO2fix program hat modulból áll, melyek a biomassza, a talaj, a termékek, a bioenergia, a pénzügyi és a szén elszámolás modul. A biomassza modul kiszámítja a biomasszában tárolódó szén mennyiségét, és az elhalt szerves anyag révén kapcsolatban áll a talajjal, a kitermelés révén pedig a termékekkel. A talaj modul a földre került szerves anyag lebomlását követi nyomon, melyet a klíma és a szerves anyag minősége határoz meg, a keletkezett széndioxid pedig visszakerül a légkörbe. A kitermelt faanyag sorsát a termékek modul követi, a hulladékok lebomlása révén ez is kapcsolatban van a légkörrel, valamint a 8
tűzifát és a hulladékok egy részét égetéssel hasznosíthatják, amivel a bioenergia modul számol. A szén elszámolás modul követi a légkör széntartalmának változását illetve meghatározza az esetlegesen kapcsolódó klímapolitikai projektben képződő elszámolási egységeket, a pénzügyi modul pedig a művelés kiadásai és bevételei alapján meghatározza a nyereséget. A rendszer teljes széntartalmát úgy kapjuk meg, ha összeadjuk az élő biomassza és a talaj széntartalmát valamint a fatermékekben tárolt szén mennyiségét. A légkörre gyakorolt teljes hatás függ a rendszer széntartalmának változásától és az ún. elkerült emissziótól. Az elkerült emisszió azt jellemzi, hogy a fosszilis tüzelőanyagok biomasszával való helyettesítése révén mennyivel kevesebb széndioxid kerül a légkörbe, értékét a bioenergia modul számolja ki. Biomassza modul A biomassza mennyiségének növekedése kifejezhető az idő függvényében, ha a fák kora ismert. A törzs esetében ez az aktuális éves növedék értéke (m3/ha/év), amely termesztett fajok esetén elérhető a fatermési táblákban. A lombozat, ágak és gyökerek esetében a törzshöz viszonyított relatív növekedés alapján számolható a biomassza növekmény. Az élő biomassza mennyiségét befolyásolja a mortalitás, melynek két válfaját különbözteti meg a program, a természetes és az erdőművelés okozta mortalitást. A természetes mortalitás fiatal korban általában magas, mivel a fiatal és sűrű állományokban nagy a kompetíció. Közepes korú állománynál a mortalitás általában alacsony, különösen a művelt állományok esetében, majd amikor a fák elérik a maximális kort, akkor a mortalitás újra magasabb lesz. Emellett a fakitermelési műveletek is károsíthatják a megmaradó fákat. A fák növekedését befolyásolja a szomszédos egyedekkel való interakció: a kompetíció negatív, míg a szinergizmus pozitív hatással van a növekedésre. A modellben ezt egy olyan paraméter fejezi ki, ami módosítja az adott éves növedék értékét. A kezelt erdők esetében a művelés során időnként eltávolítják a biomassza egy részét. A gyérítések és a véghasználat hatásának jellemzéséhez meg kell adni a beavatkozás évét, az eltávolított és a területen maradt biomassza arányát, és hogy az eltávolított biomassza hogyan oszlik meg a választék típusok között (rönkfa, rostfa, vágástéri hulladék). Talaj modul A programba egy dimanikus talaj-szén modell van beépítve, ez a Yasso (Liski et al. 2003), mely leírja a szerves anyag lebomlását és a talajban található szén dinamikáját. A modell háromféle avar típust és öt bomlásterméket különít el. Különböző típusú avar 9
keletkezik a levelekből és a kisebb gyökerekből, az ágakból és a vastagabb gyökerekből, valamint a fatörzsből, melyek bizonyos idő után, kémiai összetételük szerint átkerülnek a bomlástermékek közé. A talajban lévő bomlástermékek öt csoportja a vízoldható szerves vegyületek, a cellulóz, a lignin jellegű vegyületek, illetve a humusz frakciók a humin kivételével valamint a humin, mint a legellenállóbb humusz frakció. Ezeknek egy része tovább bomlik a talajban a hőmérséklet és a rendelkezésre álló víz függvényében, a felszabaduló széndioxid pedig a légkörbe kerül. A folyamatok modellezéséhez hőmérsékleti és csapadék adatokra van szükség, illetve meg kell adni az avar és a talajban lévő bomlástermékek kiindulási széntartalmát. Termékek modul A fák kitermelése után számos feldolgozási lépés történik, míg végül a faanyag - és a benne tárolt szén - egy termékbe kerül, hulladék lesz belőle vagy égetés során hasznosítják. A termékeket
élettartamuk
végén
leselejtezik,
ezt
követően
újrahasznosíthatják,
hulladéklerakóba kerülhet vagy elégethetik. A szén a lebomlás vagy az égetés által visszakerül a légkörbe. A modellezéshez meg kell adni, hogy hogyan oszlik meg a faanyag a különböző választékok között (fűrészáru, lemezipari termékek, papír és tűzifa) és hogy a feldolgozás során keletkezett melléktermékek milyen arányban és formában hasznosulnak (pl. a fűrészáruból keletkező hulladék még felhasználható papírgyártáshoz). A modell exponenciális elhasználódási idővel számol, és kétféle alapértelmezett beállítási lehetőség közül is lehet választani (magas vagy alacsony feldolgozási és újrahasznosítási hatékonyság). Bioenergia modul A bioenergia modul kiszámolja, hogy milyen hatása van a fosszilis tüzelőanyagok biomasszával való helyettesítésének (elkerült emisszió). Ez a hatás függ az évente keletkező tűzifa mennyiségétől, a fosszilis tüzelőanyagok és a biomassza energiatartalmától, valamint a jelenlegi és alternatív technológiák hatékonyságától és emissziós tényezőjétől. Az égetéssel hasznosított biomassza mennyiségét a modell számolja a biomassza és termékek modul adatai alapján. Pénzügyi modul A pénzügyi modul kiszámolja a diszkontált kiadásokat és bevételeket, valamint a nettó jelenértéket. A diszkontálás (jelenérték számítás) lényege, hogy egy későbbi időpontban keletkező jövedelmet a jelenre vetít. Mivel a beruházás egy kezdeti befektetéssel kezdődik, majd kisebb-nagyobb újabb ráfordításokat igényel míg a beruházás megtérülése 10
megkezdődik, így a különböző ráfordítások és pénzhozamok nem egy időpontban jelentkeznek, ezért hagyományosan nem lehet őket összegezni. A nettó jelenérték számítás ezt küszöböli ki, számításba veszi a pénz időértékét, és a beruházás megkezdése előtt kiszámolja a várható ráfordítások és hozamok ismeretében a teljes nyereséget. Szén elszámolás modul A szén elszámolás modul az eddigi adatok alapján kiszámolja az ún. carbon credit értékét, ami a széndioxid kibocsátási kvóta értékesítésének eszköze. (1 carbon credit 1 tonna ki nem bocsájtott széndioxidnak felel meg.) A modell futtatása A modell által kért részletes adatok beszerzése nem egyszerű feladat, hosszú kutatómunkát igényel és sok esetben szükség van szakemberekkel személyes konzultációra is. A paraméterezés során felmerült kihívás az aljnövényzet, legfőképp a tömegesen jelen lévő gyalogakác biomassza-mennyiségének jellemezése, valamint a mortalitási adatok megadása, mely utóbbinak terepi meghatározására jelen kutatás időtartalma nem elegendő. Jelenleg még az adatgyűjtés van folyamatban. A kutatás eredményeképpen képet kapunk a különböző kezelési alternatívák szénmegkötésre gyakorolt hatásáról, így a kutatás eredményei hasznosulhatnak a mintaterület tájhasználati kérdéseire vonatkozóan. Emellett a kutatás tanulságai módszertani szempontból is hasznosak lehetnek, mivel a modell több modulra kiterjedő használata más erdőtípusok hasonló magyarországi értékeléseihez adhat segítséget.
11
Irodalomjegyzék 2007. évi IV. törvény az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzõkönyv kihirdetéséről. Magyar Közlöny, 2007/23. szám, p. 1059- 1082. Balázs B., Horváth F., Mázsa K., Bölöni J. (2008): Forest reserve as a model area for future climate forest restoration – a case study. - Extended abstract, 6th European Conference on Ecological Restoration, Ghent, Belgium, 8-12/09/2008, p. 1-4. [CD-ROM] Blazovich L. (szerk.) (1993): Makó története a kezdetektől 1849-ig (Makó monográfiája 4). Makó, 720 pp. Bölöni J., Molnár Zs., Kun A. (szerk.) (2011): Magyarország élőhelyei. A hazai vegetációtípusok leírása és határozója. ÁNÉR 2011. MTA ÖBKI, 441 pp. Czeglédi I. (2004): A Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése az erdész szemével Hullámtéri erdőgazdálkodás. - In: Élő Jászkunság 2004. 1.sz. Nagyalföld Kiadó, Szolnok, p. 25-39. Danszky I. (szerk.) (1963): Nagyalföld erdőgazdasági tájcsoport. Országos Erdészeti Főigazgatóság, Budapest. 783 pp. de Groot, R.S., Alkemade R., Braat L., Hein L., Willemen L. (2010): Challenges in integrating the concept of ecosystem services and values in landscape planning, management and decision making. Ecological Complexity 3, p. 260-272. Demeter A. (szerk.) (2002): Natura 2000 - Európai hálózat a természeti értékekmegőzésére. In: Magyarország és a Natura 2000 sorozat I. - ÖKO Rt. Budapest. 159 pp. Dobrosi D., Haraszthy L., Szabó G. (1993): Magyarországi árterek természetvédelmi problémái. WWF Füzetek 3, 18 pp. Führer E., Molnár S. (2003): A magyarországi erdők élőfakészletében tárolt szén mennyisége. Faipar, LI. évf., 2. sz., p. 16-19. Gaskó B. (1999): Csongrád megye természetes és természetközeli élőhelyeinek védelméről III. „Adatok a Maros folyó alsó szakaszának élővilágához”- Studia Naturalia 2: 1282. IPCC, 1990. Climate Change: The IPCC Scientific Assessment [Houghton, J.T., G.J. Jenkins, and J.J. Ephraums (eds.)]. Cambridge University Press, Cambridge, United Kingdom and New York, NY, USA, 365 pp. IPCC, 2007. Climate Change 2007: The Physical Science Basis. Contribution of Working Group I to the Fourth Assessment Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change [Solomon, S., D. Qin, M. Manning, Z. Chen, M. Marquis, K.B. Averyt, M. Tignor and H.L. Miller (eds.)]. Cambridge University Press, Cambridge, United Kingdom and New York, NY, USA, 996 pp. Jakab G. (szerk.) (2012) : A Körös-Maros Nemzeti Park növényvilága. Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Szarvas, 416 pp. Juhász P., Bidló A., Heil B., Kovács G., Patocskai Z. (2008): Bükkös állományok szénmegkötési potenciálja a Mátrában. - In: Sinom L. (szerk.): Talajvédelem Különszám.
12
Talajtani Vándorgyűlés 2008. Talajvédelmi Alapítvány kiadványa, Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza. p. 409-416. Kis-Kovács G., Hidy D., Tarczay K., Nagy E., Borka Gy., Lovas K., Kottek P., Somogyi Z., Zsembeli J. (2011): National Inventory Report for 1985-2009. Hungary. 273 pp. http://unfccc.int/files/national_reports/annex_i_ghg_inventories/national_inventories_submiss ions/application/zip/hun-2011-nir-24may.zip (Letöltve: 2012.11.06.) Kiss M., Tanács E., Keveiné Bárány I. (2011): Karsztos erdők szénmegkötésével kapcsolatos számítások egy erdőrezervátum adatai alapján. Karsztfejlődés 16: p. 157-166. Liski, J., Nissinen, A., Erhard, M., Taskinen, O. (2003): Climatic effects on litter decomposition from arctic tundra to tropical rainforest. Global Change Biology 9: 575-584. Marjanucz L. (2000): Magyarcsanád. Száz Magyar Falu Könyvesháza, Budapest. 217 pp. Masera, O., Garza-Caligaris, J.F., Kanninen, M., Karjalainen, T., Liski, J., Nabuurs, G.J., Pussinen, A. & de Jong, B.J. (2003): Modelling carbon sequestration in afforestation, agroforestry and forest management projects: the CO2FIX V.2 approach. Ecological Modelling 164: 177-199. Petz K., van Oudenhoven A.P.E. (2012): Modelling land management effect on ecosystem functions and services: a study in the Netherlands. International Journal of Biodiversity Science, Ecosystem Services & Management 8, p. 135-155. Schelhaas, M.J., P.W. van Esch, T.A. Groen, B.H.J. de Jong, M. Kanninen, J. Liski, O. Masera, G.M.J. Mohren, G.J. Nabuurs, T. Palosuo, L. Pedroni, A. Vallejo, T. Vilén (2004): CO2FIX V 3.1 – A modelling framework for quantifying carbon sequestration in forest ecosystems. ALTERRA Report 1068. Wageningen, The Netherlands. Somogyi Z. (2008): A hazai erdők üvegház hatású gáz leltára az IPCC módszertana szerint. - Erdészeti Kutatások 92, p. 145-162. Sümegi P., Persaits G., Törőcsik T., Náfrádi K., Páll D. G., Hupuczi J., Molnár D., Lócskai T., Mellár B., Tóth Cs., Tasnádiné Gábor Sz. (2011): Maroslele-Pana régészeti lelőhely környezettörténeti vizsgálata. In: Paluch, T.: Maroslele-Pana, Egy középső neolitikus lelőhely a kultúrák határvidékén. Monographia Archaeologica 2, Móra Ferenc Múzeum, Szeged, p. 205-246. Szegedi Erdészet Üzemterve 2000-2009. 1. Készítette: Szegedi Erdőtervezési Iroda Tóth F. (2000): Apátfalva. Száz Magyar Falu Könyvesháza, Budapest. 195 pp. Zólyomi B. (2007): Magyarország természetes növénytakarója. In: Járainé Komlódi M. (szerk.): Magyarország növényvilága, harmadik kiadás. Urbis Könyvkiadó, Budapest, p. 156157.
13
