TANKÖNYVELLÁTÁS RENDJE
2014
SZIGETKÖZ KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KIK 076018 OM 030642 Darnózseli, Bem tér 3.
Törvényi szabályozás 2012. évi CXXV. törvény a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. Törvény módosításáról 501/2013. (XII.29.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény (továbbiakban Ntt.) egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról, valamint a tankönyvellátásban közreműködik kijelöléséről 17/2014. (III.12.) EMMI rendelet A tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről Tankönyvrendelés Az iskola által beszerzett tankönyvek az iskola tulajdonát képezik, a szülők használatra kölcsönzik a könyvtárból és tanév végén, iskolaváltás esetén kötelesek visszaszolgáltatni, illetőleg a megrongált, elhagyott tankönyvek esetén a kárt megtéríteni. Az iskola a kiadott tankönyveket pecséttel látja el és a szülő kézjegyével igazolja az átvételt, illetve a könyv használatra vonatkozó szabályok tudomásul vételét. A tankönyvigény felmérése során tájékoztatni kell a szülőket arról, hogy várhatóan mely tanulók lesznek jogosultak a) az Ntt. 4. § (1) bekezdése alapján ingyenes tankönyvellátásra, b) az Ntt. 4. § (2) bekezdése alapján ingyenes tankönyvellátásra, A felméréssel egyidejűleg tájékoztatást kell adni arról, hogy az iskola, az iskola fenntartója vagy működtetője, illetve más támogató kíván-e biztosítani bármely további tankönyvtámogatási kedvezményt. Az iskolába belépő új osztályok tanulói esetében a felmérést a beiratkozás napjáig kell elvégezni. A kedvezményre való jogosultság igazolásához a következő okiratok bemutatása szükséges: a) a családi pótlék folyósításáról szóló igazolás, b) tartósan beteg tanuló esetén szakorvosi igazolás vagy a magasabb összegű családi pótlék folyósításáról szóló igazolás, c) a sajátos nevelési igényű tanuló esetén a szakértői bizottság szakvéleménye, d) rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény esetén az erről szóló határozat. Az iskolai tankönyvrendelést az iskola a fenntartója egyetértésének beszerzését követően közvetlenül a Könyvtárellátó által működtetett elektronikus információs rendszer alkalmazásával a Könyvtárellátónak küldi meg. Az iskolának a megrendelés során azokat a tanulókat is fel kell tüntetnie, akik számára nem rendel tankönyvet, az okok megjelölésével. A módosítás az iskola által rendelt tankönyvek számát tekintve tankönyvenként legfeljebb 15%-ban térhet el az eredeti rendeléstől. Módosításra és pótrendelésre akkor kerülhet sor, ha a módosítás oka a) az osztálylétszám változása, b) az, hogy az adott tanévi tankönyvjegyzék a rendeletben megadott határidőt követően újabb tankönyvvel, pedagógus-kézikönyvvel egészült ki, és az iskola a fenntartója engedélyével ezek közül választott. 1
SZIGETKÖZ KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KIK 076018 OM 030642 Darnózseli, Bem tér 3.
A tankönyvrendelés leadására jogosult intézmény a pótrendelés leadásán túli időszakban a tankönyvellátási szerződésben meghatározott feltételekkel is jogosult tankönyvrendelést leadni, amelyet a Könyvtárellátó teljesít. Az iskolai tankönyvrendelésnél az iskolába belépő új osztályok tanulóinak várható, becsült létszámát is figyelembe kell venni. Az iskolai tankönyvrendelést oly módon kell elkészíteni, hogy a tankönyvtámogatás, a tankönyvkölcsönzés, a tankönyv tanórán kívüli elhelyezése az iskola minden tanulója részére biztosítsa a tankönyvhöz való hozzájutás lehetőségét. Hit- és erkölcstan Az iskola a hit- és erkölcstanoktatáshoz a bevett egyház által alkalmazott tankönyvekre vonatkozó rendelését tankönyvenként és egyházanként összesítve küldi meg a Könyvtárellátó részére. A Könyvtárellátó az adott egyházra vonatkozó adatok összesítését követően megküldi az adatokat az érintett bevett egyház számára. A hit- és erkölcstanoktatáshoz alkalmazott tankönyvek beszerzéséről és az iskolákhoz tanévkezdésre történő eljuttatásáról a bevett egyház gondoskodik. A tankönyvek kiválasztásának elvei A pedagógusok – a szakmai munkaközösségek véleményének hivatalos kikérésével – az intézmény Pedagógiai programjával összhangban megválaszthatják a tankönyvjegyzéken szereplő könyvek közül az alkalmazott tankönyveket, a segédleteket és taneszközöket. A tankönyvrendelés véglegesítése előtt az iskolának lehetővé kell tenni, hogy a szülők azt megismerjék. A Szülői munkaközösség véleménynyilvánítási joggal rendelkezik, különösen a tankönyvek súlyával kapcsolatban. A szülő nyilatkozhat arról, hogy gyermeke részére az összes tankönyvet meg kívánja-e vásárolni, vagy egyes könyveket más módon, például használt tankönyvek beszerzésével oldja meg. A szülőket tájékoztatni kell az adott osztályban használni kívánt tankönyvek össztömegéről. Az 1-4. osztályban a tanulók órarendjét úgy kell kialakítani, hogy az egyes tanítási napokon használt tankönyvek tömege a 3 kg-ot ne haladhassa meg. Az 1-4. évfolyamok tanulóinak heti órarendjének összeállításánál – különösen a tankönyvek súlyára vonatkozóan – a Szülői munkaközösség egyetértési joggal rendelkezik. Csak olyan könyvet rendelhet az iskola a NAT felmenő rendszerű bevezetésével érintett évfolyamokon, amelyiknek a tankönyvvé nyilvánítása a kerettantervi rendelet alapján került kiadásra, vagy jóváhagyásra és szerepel a hivatalos tankönyvjegyzékben. A Nkt 46.§(5) bekezdése alapján az állam által biztosított ingyenes tankönyveket – a munkafüzetek kivételével – a könyvtáros tanár könyvtári állományba veszi, a továbbiakban elkülönítetten kezeli és a tanuló részére a tanév feladataihoz rendelkezésre bocsátja az iskola házirendjében meghatározottak szerint. Tankönyvfelelősre vonatkozó rendelkezések A tankönyvellátás során elvégzésre kerülő munka ellenértéke elismerésének elvei: A tankönyvfelelős a munkáját díjazás ellenében végzi. A díjazás mértékét a tankönyvforgalmazó állapítja meg és azt az intézmény részére jóváírja. 2
SZIGETKÖZ KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KIK 076018 OM 030642 Darnózseli, Bem tér 3.
Tankönyvfelelősök: Darnózseli: Virágné Bertalan Hédervár: Tálosiné Bognár Beatrix Lipót: Mátyus Andrea Feladatai
A Könyvtárellátótól a tanulók részére megbízásból értékesítésre átveszi a tankönyveket, a Könyvtárellátó nevében értékesíti azokat. A hibás teljesítésért – a tankönyvek darabszám szerint történő átadását kivéve – a Könyvtárellátó felel.
A pedagógusokkal egyeztet a tankönyvekről, munkafüzetekről
Felméri a tanári példány, pedagógus kézikönyv-igényeket
Az iskolatitkárral egyeztet a kedvezményre jogosult tanulókról
Listát készít azokról a tanulókról, akik használt tankönyvet szeretnének bizonyos tantárgyakból beszerezni.
A könyvtáros tanárral felméri a könyvtári példányokat darabszám és állapot szerint. Lipóton a tankönyvfelelős felméri az iskolai példányokat darabszám és állapot szerint.
Listát készít az egyes tankönyvek súlyáról osztályonkénti bontásban
Egyéb szabályozás Az iskolai tankönyvrendelés elkészítésének – e rendeletben nem szabályozott – kérdéseit az iskolai házirendben kell meghatározni. A tankönyvellátás helyi rendjéről készített dokumentumot az iskola honlapján közzé teszi az iskolavezetés.
3
SZIGETKÖZ KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KIK 076018 OM 030642 Darnózseli, Bem tér 3.
Az iskolai támogatási és megrendelési igények felmérésének folyamata Időpont Április utolsó munkanapja május 15.
A tankönyvrendeléssel kapcsolatos teendők Tankönyvrendelés határideje Tankönyvfelelősök megnevezése
Az iskola - a helyben szokásos módon, a honlapon hirdetményben teszi közzé a normatív kedvezményen túli további kedvezmények körét, feltételeit, az igényjogosultság igazolásának formáját és az igénylés elbírálásának elveit. Május 31. Legkésőbb május 31-ig – a helyben szokásos módon – közzé kell tenni azoknak a tankönyveknek, ajánlott és kötelező olvasmányoknak a jegyzékét, amelyeket az iskolai könyvtárból a tanulók kikölcsönözhetnek: Június 10. Az iskola igazgatója minden év június 10-éig köteles felmérni, hány tanulónak kell vagy lehet biztosítani a tankönyvellátást az iskolai könyvtárból, könyvtárszobából történő tankönyvkölcsönzés útján, hányan kívánnak használt tankönyvet igénybe venni vagy új tankönyvet vásárolni. Június 15- A felmérés eredményéről az iskola igazgatója minden év 17. június 15-éig tájékoztatja nevelőtestületet, az intézményi tanácsot, a szülői szervezetet, az iskolai diákönkormányzatot, az iskola fenntartóját, és kikéri a véleményüket az iskolai tankönyvtámogatás rendjének meghatározásához. Az iskola – június 15-ig - kezdeményezheti a tankönyvellátás támogatásának megállapítását a fenntartónál az állami tankönyvtámogatásra nem jogosult tanulók részére, egyidejűleg jelenti a fenntartó részére a 17/2014. EMMI 25. § (2) bekezdése szerinti támogatásra jogosultak számát. Az iskola igazgatója a véleményezésre jogosultak (intézményi tanács, szülői szervezet, diákönkormányzat) véleménye alapján minden év június 17-ig meghatározza az iskolai tankönyvellátás rendjét, és erről a helyben szokásos módon tájékoztatja a szülőt, továbbá a fenntartót. Június 30. A tankönyvrendelés módosításának és a normatív kedvezményben részesülők feltüntetésének határideje Az iskola az iskolában alkalmazott és az adott tantárgyhoz kifejlesztett, továbbá a tankönyvjegyzéken lévő pedagógus-kézikönyvek beszerzésére vonatkozó igényeit minden év június 30-áig pedagógus-kézikönyvenként összesítve meghatározza, és a pedagóguskézikönyvellátással kapcsolatos rendelését - amely bármely iskola esetén legfeljebb kettő, adott köznevelési tankönyvhöz
Felelős: igazgató tagintézmény vezető igazgató tagintézmény vezető munkaközösség vezetők, könyvtáros tanár. igazgató tagintézmény vezető
igazgató tagintézmény vezető
4
SZIGETKÖZ KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KIK 076018 OM 030642 Darnózseli, Bem tér 3.
Szept. 5.
fejlesztett pedagógus-kézikönyv lehet - a tankönyvrendelés módosításának határidejéig megküldi a Könyvtárellátó részére. A kiadó az adott tankönyvéhez fejlesztett pedagógus-kézikönyveket térítésmentesen átadja a Könyvtárellátó részére, amely azokat az iskolák részére továbbítja. Pótrendelés ideje 1. sz. melléklet Igénylőlap tanulói tankönyvtámogatáshoz
I.Normatív kedvezmény iránti igény A tanuló neve: lakcíme osztálya tanulói azonosító száma diákigazolvány száma szülő (gondviselő) neve lakcíme azonosító iratának típusa (sz.ig., útlevél, jogosítvány): száma Alulírott – a fent nevezett tanuló nevében – a tankönyvpiac rendjéről szóló 2013. évi CCXXXII.. törvény 4.§ (2) bekezdésében biztosított normatív kedvezmény igénybevételére vonatkozó igényt nyújtok be, mert a hivatkozott jogszabályban meghatározott feltételek közül az alábbi teljesül: (A MEGFELELŐT ALÁHÚZÁSSAL JELÖLJE!)
A tanuló a) tartósan beteg, b) a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral ( súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd, c) három- vagy több kiskorú, vagy eltartott gyermeket nevelő családban él, d) nagykorú és saját jogán iskoláztatási támogatásra jogosult, vagy e) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, 5
SZIGETKÖZ KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KIK 076018 OM 030642 Darnózseli, Bem tér 3.
Kérjük, aláhúzással jelölje a fentiek közül azt, amelyik feltételnek megfelel a tanuló! Amennyiben az a)-e) pontok bármelyike vonatkozásában a kedvezményre jogosultság igazolása még nem történt meg, de annak fennállását az illetékes hatóság várhatóan a tanév első napjáig, de legkésőbb október 1. napjáig igazolja, akkor aláhúzással jelölje meg, hogy melyik jogcím alapján áll majd fenn a kedvezmény a tanuló esetében. a) b) c)
d) e)
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek, az igénylőlapon a I. Normatív kedvezmény iránti igény alatti a)-e) pontjai közül az általam megjelölt kedvezményre való jogosultságom ez év június 10-én fennállt, annak változásáról a változást követő 15 napon belül írásban értesítem az intézményt. Tudomásul veszem, hogy amennyiben a kedvezményre jogosultság igazolása az iskola felé a tanév október 1. napjáig részemről nem történik meg, úgy a kapott tankönyvek ellenértékét legkésőbb október 20-ig befizetem. Hozzájárulásomat adom, a kedvezményre jogosultság igazolása, a kedvezmény folyósítása céljából, a kedvezmény igénybevételéhez szükséges mértékben, a jelen nyilatkozattal igényelt kedvezmény biztosításának, illetve ellenőrzésének időszakára, de legfeljebb az igénylés benyújtásától számított 5. naptári év végéig a tanulói, illetve szülői személyes adatok iskola általi kezeléséhez. Dátum: ………………………………
…………………………………………………… szülő aláírása
II. Igénylés további kedvezményekre Alulírott - a fent nevezett tanuló nevében – a tankönyvpiac rendjéről szóló 2013. évi CCXXXII.. törvény 4.§ (2) bekezdésében biztosított normatív kedvezményeken túl az alábbi kedvezmény igénybevételére jelentkezem. Dátum:………………………… ....................................................... szülő aláírása AZ INTÉZMÉNY TÖLTI KI! A normatív kedvezményre való jogosultság igazolásához, illetőleg a normatív kedvezményen túli további tankönyvtámogatáshoz a szükséges okiratok bemutatása megtörtént: igen – nem Amennyiben a szülő nem jelölte meg, hogy a jogosultság fennáll, ebben az esetben igazolása a felmérésnél későbbi időpontban fog megtörténni. Kelt: …………………………
………………… intézményvezető aláírása
6
SZIGETKÖZ KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KIK 076018 OM 030642 Darnózseli, Bem tér 3.
2. sz. melléklet Átvételi elismervény Alulírott szülő ezúton igazolom, hogy …………………………………………………nevű ……..oszt. gyermekem számára a 20…/20… tanévben az iskola könyvtárából az alábbi könyveket átvettem. Tudomásul veszem, hogy a leltári számmal átvett tankönyvek az iskola tulajdonát képezik, azokat a tanév végén hiánytalanul köteles vagyok visszaszolgáltatni. Az elveszett, eltűnt tankönyv mindenkori árát köteles vagyok megtéríteni. Az év végén szétszakadt, összefirkált, stb. már további tanulásra alkalmatlan tankönyvek árát köteles vagyok az iskolai Házirendben foglaltak szerint (6. oldal) megtéríteni. Kiadói kód
Tankönyv címe
Leltári szám
Dátum…………………..
…………………………….. szülő aláírása
7
SZIGETKÖZ KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KIK 076018 OM 030642 Darnózseli, Bem tér 3.
3. sz. melléklet Tankönyvjegyzéken nem szereplő megrendelt könyvek jegyzéke Ssz.
Tantárgy
Kód
Tankönyv
db
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
A tankönyvlistán nem szereplő tankönyvek beszerzését a tantestület, a munkaközösségek, a diákönkormányzat és a szülői szervezet megvitatta, véleményezte és elfogadta.
Munkaközösség vezetők:
Intézményvezető:
SZM elnök:
DÖK patronáló tanár:
Darnózseli, 20………………………..
8
SZIGETKÖZ KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KIK 076018 OM 030642 Darnózseli, Bem tér 3.
4. sz. melléklet Könyvtárból kikölcsönözhető ajánlott és kötelező olvasmányok, atlaszok, modultantárgy tankönyvek jegyzéke Ssz.
Szerző
Könyv címe
Darnózseli, 20……………………. 5. sz. melléklet Tartós tankönyvek listája Ssz.
Cím
Évf.
Kiadó
Darnózseli, 20……………………………..
9
SZIGETKÖZ KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KIK 076018 OM 030642 Darnózseli, Bem tér 3.
6. sz. melléklet Tankönyvfelelősi megállapodás a 17/2014 (III.12.) EMMI rendelet szerint Amely létrejött a darnózseli Szigetköz Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képviselője, Gregusné Szabó Melinda intézményvezető, mint megbízó, valamint …………………………………………………………………………. feltételekkel:
között
az
alábbi
A megbízó ezen megállapodás alapján megbízza a megbízottat az iskolai tankönyvrendelés, terjesztés ellátásával, az ehhez kapcsolódó dokumentációk naprakész vezetésével, az iskola és a tankönyv forgalmazók, valamint a szülők közötti kapcsolattartással. A megbízott köteles az idevágó hatályos jogszabályok figyelembe vételével végezni munkáját. Az iskolánkban a tankönyvrendelés, terjesztés, támogatás szabályait az intézmény SZMSZ-e tartalmazza. A megbízott munkája végzése során köteles az abban leírtak szerint eljárni. A megbízottat megilleti a tankönyvterjesztők által nyújtott juttatások, kedvezmények díjak ……….-a. A megbízott az intézménytől a feladat elvégzéséért anyagi juttatást nem kap. A megállapodás hatálya…………………………
……………………………….
Gregusné Szabó Melinda
megbízott
intézményvezető
Darnózseli, 20………………… Kapják:
……………………………… Személyi anyag Irattár
Gregusné Szabó Melinda intézményvezető Darnózseli, 2014. március 31. 10