8
Az emlőrák ellen
UJ
A Közhasznú Egyesület so rozatának részeként novem ber 23-án délután négy óra kor a K M K - b a n Együtt az emlőrák ellen címmel hirdet előadást az Asztma Klub ve zetősége.
miniszteri elismerés Miniszteri elismerő oklevelet kapott Makkos I s t v á n , v á r o sunk polgármestere. A kitün tetést O r b á n Viktor miniszter elnök adta át november 14-én {szerdán) Budapesten, a T ö r téneti M ú z e u m b a n . A Gazda sági Minisztérium elismerését a 2001. évben a Széchenyi-terv megvalósításában végzett k i emelkedő' tevékenységéért kap ta a városvezető. Olvasóink ne vében gratulálunk az elisme réshez!
C E L L D Ö M Ö L K VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK H E T I L A P J A X I I I . ÉVFOLYAM','43. (289.) SZÁM
> 2 0 0 1 . NOVEMBER 22.
Országos malomnapok Az ország százhatvan m o l n á r a vett részt üzemlátogatáson váro sunk m a l m á b a n , ahol az újszerű megoldásoknak és a szakértelem nek köszönhetően húsz százalék kal nőtt a napi termelés. Minden évben megrendezik az országos molnárnapokat, múlt p é n t e k e n Celldömölk volt házi gazdája a rendezvénynek. A kemenesaljai város malmát, az azt m ű k ö d t e t ő Polinwest Kft.-t Hor váth J á n o s ü g y v e z e t ő igazgató mutatta be a látogatóknak. A cég nél 1998-ban vezettek be olyan (Folytatás a 2. oldalon)
Gólyákat avattak Idén is megtörtént a Berzsenyi Dániel Gim náziumban az elsőévesek beavatása. Ebben az évben november 16-án volt a szertartás. A KMK-ban fél 5-re összegyűlt felsőbbévesek alig várták az újoncok műsorait, a harmadik évfolyam feladatait, a fogadalmat és persze az utána következő diszkót. M i n d a h á r o m osztály kitett magáért, és 15-20 perces elő adással szórakoztatták a közönséget. (Folytatása 4. oldalon)
Búzát őrölnek a korszerű gépeken
Táncos bábok R e n d h a g y ó m ó d o n nem színi e l ő a d á s r a , hanem két koncertre várták a gyerekeket a színházbérlet második e l ő a d á s á r a a K M K ban november 8-án. A budapesti Staféta együttes ugyan ismeretlen volt az a p r ó s á goknak, de a m ű s o r b a n k ö z r e m ű k ö d ő óriás b á b o k n a k k ö s z ö n h e t ő e n hamar összebarát koztak a zenészek és a közönség. A táncos kedvű maci, Papagáj Palkó és Tigris T i t t i a gyerekek nagy-nagy ö r ö m é r e - minden-
Uj műszer a belén Új u l t r a h a n g k é s z ü l é k e t kapott o k t ó b e r végén a Kemenesaljái Egyesített Kórház bel gyógyászati osztálya. A műszer árát (18,1 mil lió forint) az önkormányzat és a kórház ve zetősége ö n e r ő b ő l teremtette elő. Az ame rikai gyártmányú, csúcstechnológiájú gép a kardiológia a l a p m ű s z e r é n e k számít, azon(Folytatás a 2. oldalon)
Önként segíteni
_J JT fogadalmat tettek a gólyák
ÁRA: 28 FORINT
Fotó: Völgyi L.
A Kapu lehetőség arra, hogy a segítségre szoruló emberek és a segíteni tudók egymás ra találjanak. A Kapu egy Ö n k é n t e s Szociális Segítő' Program, amely öt éve m ű k ö d i k az országban, megyében és Celldömölkön idén indult. Városunkban Földiné Csóka M á r i a fogja össze a programot, amely az önkéntes segí tést a következőképpen határozza meg: saját akaratból, térítésmentesen adni tudásunkból, (Folytatás a 2. oldalon)
Fotó: Völgyi L.
féle m ó k á b a n szívesen részt vettek; zenél tek, labdáztak, táncoltak. A délelőtti előadá son c e l l d ö m ö l k i é s k ö r n y é k b e l i ó v o d á s o k vettek részt, akik szemmel láthatóan nagyon jól szórakoztak. A l e g s z e r e n c s é s e b b e k , az együttes által rögtönzött házi vetélkedőnek köszönhetően nemcsak kedves dallamokkal a fülükben, de ajándékokkal a kezükben tér hettek haza. A délutáni koncerten a kisisko lásoknak zenélt a Staféta együttes. A gyer mek színházbérlet december 8-án egy bábjá tékkal folytatódik. Fonyó R.
Varázsfuvola a diákoknak Ifjúsági hangversenyen vettek részt a v á r o s á l t a l á n o s iskolás t a n u l ó i é s g i m nazistái november 12-én a Kemenesaljái Művelődési K ö z p o n t b a n . A bérletes hang versenysorozat első e l ő a d á s á n a Magyar Állami O p e r a h á z énekművészei adtak kon certet a d i á k o k n a k . S á r k á n y K á z m é r és S/vétek László Mozart, Rossini és D o n i zetti műveiből tartott b e m u t a t ó t . A közön ség hallhatta A varázsfuvolából Papageno áriáját, A sevillai borbélyból Figaro belé pőjét, és megismerkedhettek a zenei cso dagyógyszerrel, A szerelmi bájitallal is. A hangversenysorozat további előadásai ta vasszal lesznek. Márciusban a Bohém Rag time Jazz Band lép fel Celldömölkön, majd á p r i l i s b a n a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar műsora következik. T. G.
j Uj ultrahangkészülék a kórházban Teátrum-bérlet
ÜJ K E M E N E S A L J A
2 0 0 1 . NOVEMBER 2 2 .
A kardiológia alapmú'szerének számít a gép
(Folytatás az 1. oldalról) ban megyei szinten is csak kevés kórház ren delkezik vele. Egyebek között jelzi a szívbil lentyű b e t e g s é g b e n szenvedőknél a billen tyűszűkület mértékét, illetve azt, mennyi vért ereszt vissza a rosszul záró billentyű. Dr. Pap T i h a m é r főorvos elmondta: az orvosok mun káját és döntéseit is segíti az ultrahangké szülék, hiszen ezután pontosan lehet látni, valójában milyen kórfolyamat áll a megbete gedés mögött - a szív pumpája rossz, vagy annak r u g a l m a s s á g a csökkent - , és ami a legfontosabb, tudni fogják azt is, a szív me lyik felével van probléma. A főorvos hang s ú l y o z t a , ezen adatok h i á n y á b a n sokkal kedvezőtlenebbé válnak a beteg gyógyulási lehetőségei. A műszert ezen kívül szűrőbe r e n d e z é s k é n t is használni szeretnék, hiszen a panaszok legtöbbször csak a betegség meg j e l e n é s e u t á n jelentkeznek. Dr. Pap Tiha m é r bízik abban, hogy a háziorvosokkal kar öltve rendszeres szűréseket szervezhetnek a legveszélyeztetettebbek, elsősorban a kö z é p k o r ú férfiak k ö r é b e n . T. Á. Fotó: Völgyi L .
Önként segíteni máson (Folytatás az 1. oldalról) szabadidőnkből annak az ember társunknak, akinek szociális, men tális vagy egészségügyi okokból szüksége van segítségre. Földiné C s ó k a M á r i a k o o r d i n á t o r el mondta: céljuk, hogy Magyaror szágon felelevenítsék a nagy ha gyománnyal rendelkező önkéntes t e v é k e n y s é g e t . Fontos, hogy a mai, egyre inkább elszemélytele n e d ő v i l á g u n k b a n az emberek űjra képesek legyenek egymás felé fordulni. Részletezte, hogy a prog ramban é l e t k o r t ó l függetlenül bárki dolgozhat, aki elhivatottsá got é r e z arra, hogy s e g í t s e n , nem kell hozzá szakképesítés. Se gítenek többek között a hivatalos ügyek elintézésében, felolvasás ban, bevásárlásban, ebédhordás ban, gyerekfelügyeletben, minden m á s olyan dologban, amelyre
szükség van és m e g o l d h a t ó . Az önkéntesség azt is jelenti, hogy a saját idejéből mindenki annyit szán erre a tevékenységre, amenynyít tud. Mozgássérültek és moz gáskorlátozottak, kisgyermek fel ügyeletét igénylő családok, idős emberek, egészségügyi szakintéz m é n y e k lakói, ápolásra szoruló gyermeket nevelő családok vehe tik igénybe a szolgáltatást. A se gíteni akaró és a segítségre szo ruló között a Kapu megtalálja a kapcsolatot, nem kell más, mint hogy jelentkezzenek náluk. Iro dájuk a Népjóléti Szolgálat épü letében van. Földiné Csóka Mária azt kívánja, hogy minél t ö b b e n fedezzék fel az önkéntes segítés ö r ö m é t és szépségét. Kívánságát egy idézettel támasztotta alá: „ H a a szívünk szűk, mire való a világ tágassága". T. G.
Kezdje a 2 0 0 2 . évet tanulással! A K e r e s k e d ő k és V e n d é g l á t ó k V a s M e g y e i É r d e k v é d e l m i
vendéglátó
üzletvezető és kereskedő
Szervezete
boltvezető
szakképesítést nyújtó t a n f o l y a m o t szervez 2 0 0 2 . j a n u á r b a n S á r v á r o n .
A tanfolyam díja egységesen 69 000 Ft, mely összeg tartalmazza a tananyag árát és a vizsgadíjakat is. K a m a t m e n t e s részletfizetési l e h e t ő s é g e t b i z t o s í t u n k ! KISOSZ t a g o k n a k 5 % k e d v e z m é n y i
Képzésben
is válassza
a
minőséget!
Jelentkezés: s z e m é l y e s e n a K I S O S Z i r o d á b a n Sárvár, A d y E. u . 1 . , illetve t e l e f o n o n a 9 5 / 3 2 1 - 8 0 4 , 9 5 / 3 2 6 - 8 8 8 , 3 0 / 2 8 8 - 1 3 4 4 s z á m o k o n .
Új kezdeményezésként indult az idei évad tói a Teátrum diákbérlet-sorozat a Kemenes aljai Művelődési Központban, melynek kere tében h á r o m előadásra várják az általára iskola 7-8. osztályosait és a középiskolásokat A diákbérlet indításához az adta az ötletet hogy a Soltis színház r e p e r t o á r j á b a n töbl olyan darab is van, melyből összeállhatott •, d i á k b é r l e t e l ő a d á s s o r o z a t a . Közel kétszái bérletet váltottak az iskolák, illetve a diákolt A szervezők bíznak abban, hogy a Teátrum, bérlet segítségével népszerűsíthetik a színhá. zat a diákság körében, és kialakulhat egy olyat színházlátogató réteg, amely a felnőtt e l ő a d j sok törzsközönségévé is válhat a jövőben. •' A bemutatásra kerülő darabok a magyar¬ illetve a v i l á g i r o d a l o m remekei, nemcsali megnézni, de elolvasni is é r d e m e s őket. "K Ián a színházlátogató fiatalok közül is kedvei kapnak néhányan - m á r csak azért is, meri némelyik kötelező olvasmány - , hogy levegyél a kötetet a polcról, és elolvassák. O k t ó b e r 26-án Bornemissza Péter Magvai Elektra című drámáját láthatták az érdeklő; dők, a diákbérlet következő előadása novenv ber 30-án Örkény Tóték című műve lesz. j Fonyó lí,
Országos malomnapok
1500 tonnányi búzát tárolnak az új létesítményben technológiai újításokat, amelyek kapacitásnövekedéssel jártak. A meglévő berendezések és gépek mellett két űj tisztító berendezést állítottak üzembe, ezenkívül né hány módosítással és energia-át csoportosítással érték el azt, hogy a napi 72 tonnás termelés 90 ton n á n y i r a n ö v e k e d e t t . I d é n egy 1500 tonna b e f o g a d ó k é p e s s é g ű búzatárolót építettek. Horváth János szerint nincs két egyforma malom a világon. Bár ugyanazokat a gépeket használ ják, a gépek k a r b a n t a r t á s á n , az anyagvezetési v a r i á c i ó k o n sok múlik, mindegyik molnár másra esküszik. A szakemberek Celldö
mölkön jónak ítélték a búza elő készítését, tárolását és tisztítását A Polinwest Kft. 2000. évi árbe vétele 736 millió forint volt, ebból 24 millió forint s z á r m a z o t t exportból, alapanyagra 462 millió forintot fordítottak. A cég jegyi zett tőkéje 65 millió forint, a tárj gyi eszközök 437 millió forint ér t é k ű e k . Tavalyi n y e r e s é g ü k 16 millió forint volt, ugyanennyit fordítottak beruházásra. A z ügy-; v e z e t ő elmondta, hogy negyven nyolcan dolgoznak a cégnél, átj l a g k e r e s e t ü k éves szinten 780; ezer forint. T.G. :
F o t ó : Völgyi L j
UJ KH-Mt/JM
2001. J N O V L M B L K 22.
1 ;va ;n icer án oka letc több ott a :szá^ ikok, rum n há rtyán 'adá« n. var-, csak . Tadvet me gyé
MEGKÉRDEZTÜK - VÁLASZOLTÁK »M a véleménye a piaci árakról? Baráth Csaba: - Németország ban élünk, de ami kor tehetjük, szét n é z ü n k és egyben b e v á s á r o l u n k az itthoni piacokon. Jánosházán va gyunk otthon, n é ha ott is szoktunk ezt-azt venni, bár az m e g l e h e t ő s e n kis piac. Ha kevesebb áru kell, akkor ott vásáro lunk, de ha t ö b b r e van szükségünk, akkor bejövünk Cellbe. Nincs sok összehasonlítási alapunk, mert N é m e t o r s z á g b a n szupermar ketekben vesszük meg a zöldséget és a gyü mölcsöt, ott sokkal d r á g á b b minden. Cell¬ ben jó a piac, széles a választék, kedvesek az emberek, mindig tudunk k e d v ü n k r e valót venni. Most éppen tököt válogattunk, szép az áru.
szoktam z ö l d s é g ü z l e t b e sem men ni, t ö b b n y i r e i t t a piacon veszek meg minden szüksé geset. Ambrus Csabáné: - Rendszeresen szoktam piacra jár n i , é s m i n d i g egy helyen v á s á r o l o k . N é h a el szoktam menni a szombathelyi piacra is, de az jóval d r á g á b b . I t t , Celldömölkön j ó k az árak, és mindig j ó m i n ő s é g ű árut tudok venni. Nincs gond a választékkal sem, a szezonális zöld ségek és gyümölcsök k a p h a t ó k . Á l t a l á b a n h é t v é g e n t e szoktam kijönni, akkor megve szem a hétre való zöldségárut, a gyerekek nek a gyümölcsöt. Kell nekik a vitamin, most é p p e n a mandarin kelendő. A piacon kiváló a kiszolgálás is, így szívesen jövök k i .
Pödör J á n o s n é : - Nem tudom más piacok áraival összeha /ÓK sonlítani, mert piacra csak Cellben járok. Át lagosak az árak, a keresetekhez képest elfo g a d h a t ó a k . Meg tudjuk venni, amilyen zöldség és gyümölcs é p p e n az a k t u á l i s szezonban kell. J ó a választék, b ő s é gesen lehet válogat ni mindenből. Álta l á b a n ugyanazok hoz az á r u s o k h o z járok vásárolni, mert friss árut ka pok, é s rendesen kiszolgálnak. Nem
Nagy Antalné: - A k e r t b e n is termelünk zöldséget, de ami ott nem terem meg, azt a piacon kell megven ni. Tojást is itt szoktam vásárolni, a tojásnak például elmegy az ára, máshol sem olcsóbb. A szombathelyi pi achoz képest is k i sebbek az árak, ott az osztrák vásárlók miatt drágábban adnak mindent, mint Cellben. Álta lában hetente egy szer jövök ki a piac ra z ö l d s é g é r t é s gyümölcsért, a gye rekeknek rendsze
gyl ±u
ALJ A
Jön a Mikulás! A Kemenesaljái Művelődési Központ Mikulás-napi rendezvényei: 2001. december l-jén (szombaton) 21.00-2.00-ig diszkó, „sztárvendég" a Mikulás. A belépőjegy ára 400 forint. 2001. december l-jén (szombaton) és 2-án (vasárnap) a „Mikulás vidámparkja" várja a gyerekeket a K M K előtti téren. 2001. december 2-án (vasárnap) 15.00-kor „Kopogtat a M i k u l á s " címmel Mikulás-váró műsor gyerekeknek. Közreműködnek a Soltis Lajos Színház tagjai, helyszín: a K M K színházterme. 2001. december 5-én (szerdán) házhoz megy a Mikulás! M e g r e n d e l h e t ő november 30-ig a Kemenesaljái Művelődési Központ 13-as irodájában A szolgáltatás ára: 500 Ft/fő.
resen viszem a sze zonális gyümölcsö ket, v i t a m i n b ó l , gyümölcsből sosem lehet elég. Többnyi re megfizethetőek az árak. Németh Sándorné: - Vidékről jöt tem be a piacra, A d o r j á n h á z á r a va ló vagyok. Csak akkor jövök, ha muszáj, ez nagyjából k é t h e t e n t e van. Szoktam üzletek ben is vásárolni zöldséget és gyümölcsöt, b á r inkább az utóbbit, mert a zöldség megterem otthon. Elég drága minden, a nyugdíjhoz ké pest magasak a gyümölcsök árai, de élelem re, gyümölcsre muszáj költeni. Beliczky Gézáné: - Általában hetente jövök k i a piacra, a választékot megfelelőnek tartom. A z árak kal viszont nem vagyok kibékülve, Cellben meglehetősen drága minden. Többször jár tam a szombathelyi és a pesti piacokon, ott szinte a felébe kerül minden. I t t van például a szőlő'. Ezen a vidéken terem, mégis drá g á b b a n lehet i t t megvenni, mint például Pesten. Sokan a z é r t n e m j ö n n e k k i eladni, mert úgy gondol j á k , hogy a kis mennyiséggel nem é r d e m e s kijönni a piacra. l u l o k G. F o t ó : Völgyi L .
Hu-mor-zsák Jogos juss Korán keltem. H o l az arany?
Rád találnak Ha úgy érzed, hogy senkit sem érdekel, élsz-e, halsz-e, próbáld meg kihagyni a havi g á z s z á m lát!
Szuperséf Nem szoktam vajas kenyeret kenni. N á l a m az m á r főzésnek számít.
óriási! A legnagyobb d o l o g , a m i t az é l e t e m b e n e l é r t e m , a kilincs volt.
Vakság Az élet előttem áll, és nem lá tok tőle semmit.
Nem érdekel Hogy változik a világ! Tegnap még flörtöltem egy kannibál lány nyal, ma meg m á r nem érdekel a szex.
Morbid Ha élne, ma ü n n e p e l n é halálá nak huszadik évfordulóját. Összeállította: Völgyi László
Fogadóóra Kovács Ferenc országgyűlé si képviselő és Hetényi Endre ö n k o r m á n y z a t i k é p v i s e l ő no vember 2 2 - é n ( c s ü t ö r t ö k ö n ) 17.30 és 18.30 ó r a között tart fogadóórát a Celldömölki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolában.
UJ KJKMLINLSALJA
2001. NOVEMBER 22.
Hagyomány, amelyet egy diák sem kerülhet el
Gólyákat avattak a gimnáziumban (Folytatás az 1. oldalról) Elsőként a 7. h-sok léptek szín padra. Bemutatták, milyen a diák környezetében élők véleménye a gyerekről, amikor m é g kicsi és mikor m á r nagy: színpadra vitték az anya-lánya beszélgetést a fia talkori párkapcsolatról, valamint két verset hallhattunk tőlük. Fel készülésüket októberben kezdték és osztályfőnökük segítségével csiszolták teljessé. Őket követte a 9. a osztály. Egy tudósítással kezdtek a javítóintézetből, a diá kok egy-egy zeneszám p á r sorá nak idézésével feleltek a riporter kérdéseire. Ezután az elmarad hatatlan reklámok jöttek kicsit át dolgozott formában, s napjaink egyik legnépszerűbb televíziós já téka, a Leggyengébb láncszem kö vetkezett. Az előadásuk végén egy táncprodukcióval szórakoztatták a diákokat, a tanárokat és a ven dégeket. Legnagyobb meglepeté sünkre csatlakozott hozzájuk még két fiú szoknyában, feszülő póló ban, nőiesre kitömve. Harmadik ként a 9. b mutatta be műsorát. A
A gólyák műsorral szórakoztatták tanáraikat és diáktársaikat „ K i f u t ó - b e f u t ó " k e r e t é b e n lát hattunk egy rockys párt vendég szereplővel. M e g t e k i n t h e t t ü k a h á r o m tenor Irigy Hónaljmirigy változatát, akik egymással harcol tak az e l s ő b b s é g é r t , r e k l á m o t dolgoztak át, a lányok formációs táncot mutattak be, majd a Sub Bass Master egyik számát hallhat tuk. A műsorokat nagy tapssal és nevetéssel jutalmazta a közönség.
Következett a feketeleves. A kihúzott „ s z e r e n c s é s " tanulók nak egyénekre kitalált feladato kat kellett végrehajtaniuk. Példá ul voltak, akiket beöltöztettek és k é n y s z e r ű e k voltak úgy boltba menni; pár kiválasztott walkman után próbált énekelni több-keve sebb sikerrel; hallottunk egy sze relmi vallomást is, amit meghatá rozott szavak segítségével lehetett
megfogalmazni. A diákok szel védésének utolsó részeként fogj dalmát ismételtek a kijelölt, szigj rú harmadikosok után, páronkén| f é l l á b o n , e g y m á s füléi fogva gólyacsó'rt tartva az orrukhow Szerencséjükre csak egyszer ke|l lett elmondaniuk a szöveget. Ew után hatalmas s ó h a j t o z á s o k I m e g k ö n n y e b b ü l é s e k után ő k | felszabadultan táncoltak a tíz ó r l ig tartó diszkóban. Voltak, akii kicsit tartottak a hagyománytól] de tudták, hogy ezen m á r m i i den gimnazista átesett. Jól érez] ték magukat, é s nem haragsza nak a harmadikosokra, mert ne kik cz volt a dolguk. Felsőbb éve korukban majd ő k is ugyanígy tesznek a náluk kisebbekkel. Szigethy Teodóra Fotó: Völgyi L
Értesítés Tájékoztatjuk a tisztelt ügyfe leinket, hogy az okmányiroda te lefonszáma 95/424-252-ről 95/521-056-ra változott. A g é p j á r m ű v e l kapcsolatos ügyek a 95/424-440-es számon in tézhetó'k.
Vasi József: Ősz Méq zöldül a rét, méq zöldek a fák is, apró kertekben méq nyit a Viráq, de éji sötétből hajnali hűssel sárqutó lombot ejt földre az áq.
mmiíM
Leqénykedik méq a Nap is az éqen... bizonygatja, hoqy itt méq a nyár. úe hajnali órán lent a berekben qqász-sziirke szoknyában ködasszony jár.
A M A V E P C E L L Kft . saját kivitelezésében épülő KORONA-SAROK beépítésénél az alábbi létesítményeket hirdeti megvásárlásra:
33 lakás: I., II. emeleti és tetőtéri 32-73 m -ig ár: 190 E Ft/m 2
Fák lombja alól az almák pirosa csintalan szemmel méq reád kacsint, de erdőre, lombra, százszínű dombra elmúlás festi a szép, tarka csínt. Oreqszik az éti... és sajdul a szíved. A színorqia nem örömet hint. Érett gyümölccsel eqy nyár szomja után közelebb jött sunyin a tél meqint.
2
15 garázs: ár: 120 E Ft/m
2
14 parkolóállás: ár: 1 100 E Ft/db Befejezési h a t á r i d ő : 2002. november 30. Érdeklődni lehet: 95/420-026, 95/420-571, 70/319-0076, 70/319-0072
Méq pár nap, és már (férik a diót is. Réqi Öröm... Felejtsd et az időt, bár kétséq ül benned a szép és jó közt, és ezer indával aqyadra nőtt. De nem akkor Van ősz, ha szüretelnek, ha nyár-izzadsáqra most prés felel, csak ha te nem akarsz tavaszra kelni, hogyha a (ét-harcot te adod fel. Hisz szép Volt a nyár, ősz. Szép (esz a tét is. Majd hókristályoktót csitloq a domb... S ha réqi-csenqősen járnak majd szánok megszólal benned egy új Versdoromb.
UJ K E M E N E S A L J A
2001. NOVEMBER 22.
Tanulmányrajzokkal a képzőművészet rejtelmeibe Az Á d á m Jenő' Zeneiskola és Művészeti Alapiskola két rajzcsoportot is működtet. A celldömölki gyerekek a Kemenesaljái Műve lődési Központban gyakorolhatják és tanul hatják a rajz művészetét. Illés Erika minden héten két alkalommal általában 15-18 apró ságot tanít. Szerdánként a kezdőknek, pén teken délután három órától pedig a haladó csoportnak tart négy órát. A legkisebbek kö zött 7-8 éveseket is találunk, a felső korhatár azonban nincs megszabva. Illés Erika elmond ta, járnak hozzá középiskolások, illetve főis kolai felvételi előtt állók is. így minden órán egyénre szabott az, kinek mit kell rajzolnia. Attól függően, hogy a gyerek hogyan halad, dönti el a csoport vezetője, ceruzával rajzol jon, vagy m á r egy magasabb tudásszintet je lentő szénrajzot készítsen-e a tanuló. A dön tést természetesen az is befolyásolja, hogy a fiatalhoz melyik eszköz áll közelebb, mivel tudja leginkább kifejezni önmagát. A peda gógus szerint a rajztudás minden gyereknél fejleszthető, személy szerint ő mindenkiben lát fantáziát. A kicsik rajzképessége, kéz ügyessége és vizuális látásmódja is javul akár m á r egy-két ó r a u t á n . T a n u l m á n y r a j z o k a t
Vasbeton korlát
A gyerekek többek között csendéletet rajzolnak
épült
Helyrehozták a hibákat A Ság hegy alatt a nyáron ké szült az az út, mely a mesteri utat a Hegyi utca végével összeköti mintegy a hegy körüli út része. Ebből ágazik ki, és a szőlők közt az
mosások okozta hibák megszün tetése. A helyi önkormányzat meg kereste cégünket, hogy tegyünk javaslatot az előre nem látott hi ányosságok kijavítására. Javasla-
készítenek, ezek között találunk csendélete ket, koponyarajzokat, arcképeket. A model leket és az eszközöket a zeneiskola biztosítja a csoportnak, a gyerekeknek csak egy rajz m a p p á t és rajztáblát kell minden alkalomra magukkal hozniuk. A z órákon készült képe ket már többször, több helyen is kiállították, legutóbb J á n o s h á z á n . Illés Erika, aki szob rászművész, a későbbiekben szeretné a gye rekeket megtanítani az agyagba mintázás rej telmeire is. Az alsósági rajzosokat Skriba Zsoltné „irá nyítja", hozzá 25 tanuló jár. Mindkét rajzcso port részt vett egy a művészeti iskoláknak ren dezett országos rajzpályázaton. Az előzetes válogatás után végül Stangl Adrienn (Alsó ság) és Bolla A n d r á s (Celldömölk) rajzait ki állították Budapesten is. Süle Ferenc igazga tó elmondta, m á r hagyománnyá vált náluk, hogy minden tanév elején az alsósági, év vé gén pedig a celldömölki csoport növendéke inek rajzait az Á d á m J e n ő Zeneiskola és Művészeti Alapiskola k a m a r a t e r m é b e n kiál lítják, ahol mindenki megtekintheti ezeket. Tömböly Ágnes Fotó: Völgyi L .
a Közúti Útszabályzatnak megfe lelő korlát szilárdsága az autóköz lekedést biztosítja. További forga lombiztonsági célt szolgálna az ó r á n k é n t 20 kilométeres sebes ségre engedélyezett úton, ha a betorkolló utaknál ez az út „fekvő rendó'r"-t kapna: az út hullámos sága a jármű vezetőjét kényszerí tené a sebesség betartására.
- A m u n k á t h á r o m hét alatt végeztük el - mondja Mészárics Zoltán - , b e é p í t e t t ü n k 90 köb m é t e r betont, h á r o m tonna be tonacélt, és m e g é p í t e t t ü n k 160 folyóméter vasbeton korlátot. A z átépítést november 9-én fejez tük be. Mihók Tamás Fotó: Völgyi L .
Képzés civileknek
Eötvös Loránd emlékműig vezet az a keskenyebb út, amelyen az el múlt hetekben jelentős munkála tokat végeztek a Mávépccll szak emberei. A munkákat október kö zepén kezdték. Mészárics Zoltánt, íiz építés vezetőjét kérdeztük: M i ből állt, és milyen célt szolgált az általuk elvégzett munka? - A kora őszi kiadós esőzések t á n igénykényt jelentkezeti avízu
tunk összetett volt: vasbeton tám fal-, vízterelő szegély-, és a for galomnak korlát építése. A terv elfogadása után c munkákat mintegy 200 m é t e r v e s z é l y e z tetett szakaszon v é g e z t ü k el mondta az építésvezető. Felhőszakadás, eső esetén a te relő szegély a vizet levezeti, ezért ezen a szakaszon az út épsége biz tosított. A vasbeton támfal az utat,
Gyakorlatorientált képzéssorozatot indított a Nonprofit Szolgál tató Központ a Kemenesaljái Művelődési Központtal együttműköd ve. A képzésre a civil szervezeteket, azok képviselőit hívták. Céljuk, hogy megismertessék a szervezetekkel a tervszerű működési feltéte leket, kialakítsák a stratégiai gondolkodást. Szakmai segítséget kíván nak nyújtani abban, hogy a civil szervezetek jobban odafigyeljenek a külső társadalmi környezetükre, a belső szervezeti mozgásokra és az erőforrásokra. A képzés nyolc óra időtartamú, első alkalommal november 14-én gyűltek össze a város és a városkörnyék civil szervezeteinek képvise lői. P á l n é H o r v á t h M á r i a , a K M K igazgatónője elmondta, hogy 16 csoport képviseltette magát. A jelentkezők az élet számos területén tevékenykednek, részt vesznek a képzésben az iskolák diákönkor mányzatai, a város ifjúsági referense, kulturális tevékenységgel, kör nyezetszépítéssel, mentálhigiénével, szociális helyzettel foglalkozó szen ezetek. Az első képzési alkalommal Boda M á r i a Magdolna, a Nonprofit Szolgáltató Központ vezetője mutatta be saját szervezetét, majd be mutatkoztak a megjelentek is. Beszélgettek a céljaikról, eddigi tevé kenységükről; elmondták, hogy milyen segítséget várnak elsősorban pénzügyi j o g i vonalon ahhoz, hogy tájékozottak legyenek a lehetősé geikkel kapcsolatban, illetve elkészítették a közeljövőre vonatkozó tervüket is. A képzés januárban folytatódik. T. G.
Elszalasztottá a lehetőséget a magyar válogatott Magyarország-Németország 3:2
„Apróságok"
Fair-Play
Celldömölk-Alsóság, 400 néző, női asztalitenisz Szuper Liga mér kőzés. Vezette: Calation és Leliuc ( m i n d k e t t ő r o m á n ) .
Érdekesek voltak Göbel szer vái. A német játékos többször is „tenyérből" adogatott. Catalion játékvezető ezért két alkalommal is büntette a németet. Tóth Krisz tinát ezek az adogatások főként az u t o l s ó m é r k ő z é s m á s o d i k játszmájában zavarták. A legjobb játékosnak felajánlott díjat - egy szép serleget - Tóth Krisztina kapta, aki 900 kilomé tert utazott, hogy a válogatott ren delkezésére álljon, s fáradtságát leküzdve a csapat legjobb játéko sa lett.
Magyarország 2:0 arányban ve zetett, amikor Fazekas Mária 2:0ás vezetése után a harmadik játsz mában 9:9-re állt Hain-Hofmann ellen, és ajátékvezetőszerint pon tot szerzett. 10:9-et jelzett az ered ményjelző tábla, tehát Marcsi egy pontra volt a játszma és a mérkő zés (csapatmérkőzés is!) megnye résétől. Á m a Statisztika 26 éves játékosa jelezte, hogy a kezét is érte a labda (ami szabálytalan, de sen ki sem vette észre). így elvették tőle á pontot, azután elvesztette a játsz mát, majd a mérkőzést is.
A csatát megnyerte, de a háborút elveszítette a magyar válogatott
A mérkőzés előtt Mindkét e d z ő nyilatkozott la punknak: Richárd Prause: A rutinos Struse mellett fiatalokat szerepeltetek a csapatban. Kíváncsi vagyok, mire képesek az Európa-bajnok ellen. Optimista vagyok.
Tarján A n d r á s : Szeretnénk 3:0 arányban győzni, de a 3:1 is elfo gadható lenne. Ha 21-es játszmák volnának, biztos volnék az ered ményben. A 11-es játszmák sok kal kiélezettebbek... A körülmé nyek egyébként nagyon jók, kö szönet érte a celldömölkieknek.
Megragadta az alkalmat a német válogatott
A mérkőzés
A mérkőzés után
Bátorfi Csilla-Jessica Göbel 3 : 1 (7, -10, 6,1) A második játszma elvesztése után Csilla ráérzett a ritmusra, és nem hagyott kétséget, hogy ki a jobb.
A közönség azon morfondírozott, hogy Bátorfi Csilla vajon miért nem állt ki Struse ellen? „Legalább megpróbálhatta volna" - ez volt a vélemény.
Tóth Krisztina-Nicole Struse 3 : 2 (-4, - 3 , 9, 9,11) A z első két játszma rosszat sejtetett, mert ezekben összesen hét pontot szerzett a magyar játékos. Azután megtáltosodott, és a kö zönség buzdításával támogatva hozta a mérkőzést. 2:0 Magyarországnak!
A szövetségi kapitányok: Richárd Prause: - 2:0 után azt gondoltam, hogy mindent elveszítettünk, de Tanja Hain-Hofmann szerencsére m á s k é p p vélekedett.
Fazekas M á r i a - T a n j a Hain-Hofmann 2 : 3 (9, 9, - 3 , -9, -7) Fazekas az első két játszmában taktikusan játszott, s amikor 2:0-ra vezetett, mindenki biz tosra vette a győzelmét, és azt, hogy a magyar csapat 3:0-ra nyer. Nem így történt. A német versenyző fordított, és 3:2 arányban övé lett a mérkőzés. Bátorfi Csilla-Nicole Struse 0:3 (játék nélkül) A közönség megdöbbenésére Bátorfi - sé rülésre hivatkozva - nem állt ki Struse ellen. Ezzel a mérkőzés állása 2:2 lett. Tóth Krisztina-Jessica Göbel 3 : 1 (6, -8, 7, 7) Az előző esemény hatása alatt álló közön ség csendben nézte a mérkőzést, ám amikor Kriszti elvesztette a második játszmát, minden t á m o g a t á s t megadott a csodálatos dolgokat Tóth Kriszta a legjobb magyar játékosnak produkáló magyar versenyzőnek. j á r ó serleggel
Tarján András: - A mennyben voltunk, aztán a földre ke rültünk. D ö n t ő volt a harmadik mérkőzésen az a kritikus pont 9:9-nél, de örülök, hogy ilyen játékosaim vannak.
Összegzés E u r ó p a két legjobb válogatottjának mérkő zésén a magyarok közel álltak az E u r ó p a Liga megnyeréséhez szükséges 3:0 arányú győze lemhez, de „csak" 3:2 lett belőle. M i n t valaki találóan mondta: a csatát megnyertük, de a háborút elvesztettük. Ezzel együtt az Alsóságon rendezett mér kőzés jó hírverése volt a sportágnak, a megye minden asztaliteniszt k e d v e l ő településéről voltak szemtanúi a rangos eseménynek. A vezetők v é l e m é n y e szerint C e l l d ö m ö l k megint nagyszerű r e n d e z ő n e k bizonyult. A körülményeken, a csodálatos közönségen nem múlott semmi. Bár más sportágakban is ilyen buzdítást kapnának a sportolóink! Völgyi László
o i
2001. NOVEMBER 22.
7
UJ KEMENESALJA
P O R T - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK
Veszprémi vereség a hölgyeknél kézilabdában A múlt heti Győr elleni vereséget szerette volna feledni M o l n á r J á nos együttese november 18-án. Erre a Fotex otthonában lett volna lehe tősége a CVSE-Celli Festék női c s a p a t á n a k , de a j a v í t á s Veszprémben nem sikerült. A celldömölki hölgyek a múlt heti vereség ellenére is a tabella élén állva érkezteka Fotexhez, de a hétvégi forduló után vissza csúsztak a harmadik helyre.
Ifjúsági m é r k ő z é s e n 12:1 l-es veszprémi siker született. o o o A Győri Mischek-CVSE-Celli Festék N B Il-es férfi kézilabda-
m é r k ő z é s elmaradt. A z ö s s z e csapást egy későbbi i d ő p o n t b a n , december 9-én 11 ó r a k o r rende zik meg. V. V
Celliek az Ajax stadionjában
Fotex K C V e s z p r é m - C V S E Celli Festék 24:22 (9:8). Veszp rém, 150 néző, N B Il-es női baj noki kézilabda-mérkőzés. Vezette: Balaskó, Jüngling. CVSE-Celli Festék: P é t i Viszló (2), Szomorkovits L . (5), Salamonné, Geiger Cs. (3), Tóth M . (10), Hende (1). Csere: Kiss (kapus), Bödör (1), Foglszinger. Edző: Molnár János. Az első félidőben jól védeke zett a celldömölki csapat. A fél időben minimális, egygólos ha zai vezetés állt az eredményjelző táblán. A rövid p i h e n ő u t á n a második félidő elején zsinórban
öt gólt szerzett a veszprémi Fo tex. Ekkor a vendégek játékából hiányzott a lendület. A végjáték ra négygólos h á t r á n n y a l é r k e z tek a celliek. A veszprémi előny a m é r k ő z é s végére ugyan kettő re c s ö k k e n t , de így vesztesen hagyta el a pályát M o l n á r J á n o s csapata. A CVSE-Celli Festék női csa pata a hétvégi forduló után a ta bella harmadik helyén áll 14 meg szerzett bajnoki ponttal, előttük szintén 14 pontos a második he lyezett Győr, és 16 pontos a je lenlegi listavezető Sárszent mihály csapata.
Sporthétvége
Kézilabda: NB I I . női: CVSE-Celli F e s t é k S á r s z e n t m i h á l y , sportcsarnok 16.00. NB I I . férfi: CVSE-Celli FestékS z é k e s f e h é r v á r , sportcsarnok 17.45. Labdarúgás: NB I/B: CVSE-Antók FCPápa, 13.00. J ó szurkolást!
Az Antók FC nyári holland túrája során nagy élmény volt a világ egyik remek csapatának, az Ajax FC új stadionjának megtekintése. A képen a magyar származású J á m b o r László, az Ajax erőnléti edzőjének elő adását hallgatják a celli vezetőit, edzőit és játékosok.
Szabadbattyán-CVSE-MAVÉ P C E L L I I . 11:7. Szabadbattyán, N B Il-es férfi mérkőzés. A t a r t a l é k c s a p a t balszeren csés v e r e s é g e t szenvedett a kel lemetlen stílusban játszó hazai csapat ellen. A 3:2-es m é r k ő z é sek mind a v e n d é g l á t ó k javára dőltek el. Győztek: M á t h é Gyula (3), Tekét Attila (2), Tamás László (1), és a Teket-Tamás páros. -vl-
Megyei I I . osztály Szergény-Ostffyasszonyfa 6:0, Bő-Kemenesalja 0:2 (0:1), Simas á g - K e m e n e s m a g a s i 2:3 (2:1), Ö l b ő - M e r s e v á t 1:1 (1:1), K e nyéri-Ikervár 0:0, NagysimonyiPecöl-Kenéz-Megyehid-HOZER 0:3 (0:2). A 13. fordulóban félbeszakadt Kenyeri-Szergény mérkőzés há rom pontját a fegyelmi bizottság 3:0-ás gólaránnyal a Szergény ja vára igazolta. -vl-
November 24., szombat Asztalitenisz: NB I/B: C V S E - M Á V É P CELL-Szeged, alsósági torna csarnok 11.00. NB II.: CVSE-MÁVÉPCELL II.-Mohács, alsósági tornacsar nok 11.00.
Asztalitenisz Budaörs-CVSE-MÁVÉPC E L L 8:10. B u d a ö r s , N B l/B-s férfi mérkőzés. A vártnál nehezebben, de vé gül is győztek a celliek a lelkesen játszó Budaörs ellen. Győztek: V i m i Roland (4), Petrovics Péter (3), Bénák And rás (2) és a V i m i - B a l á z s Gy. páros.
Mikulás-kupa Nóí l a b d a r ú g ó t o r n á t rendeznek december 8-án, 8 óra 30 perces kezdéssel Alsóságon, a tornacsarnokban. A tornára 5 + 1 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők. Nevezési határidő': november 26. Felvilágosítást a 95/422-801 és a 95/422-770-es telefonszámon lehet kérni.
Labdarúgás Megyei I . osztály K ö r m e n d FC-Boldizsár TransJánosháza 2:3 ( 0 : 1 ) - I f i : 14:0
Ifjúsági eredmények November elején Celldömölk adott otthont a város és környéke fi atal focistáinak labdarúgó tornájá nak. A 11, 9 és 7 éves focipalánták és lelkes szüleik egész napra birto kukba vették a CVSE sporttelepét. Az U 17-es korosztályban a tor nát a celldömölkiek nyerték há
rom győzelemmel. Eredményeik: C e l l d ö m ö l k - G é r c e 1:0, Celldö mölk-Jánosháza 3:0, Sárvár-Cell d ö m ö l k 0:3. A végeredmény: 1. Celldömölk 9 ponttal, 2. Sárvár 4 ponttal, 3. G é r c e 2 ponttal, 4. Jánosháza 1 ponttal. A z U 19-es k o r o s z t á l y b a n a celliek eredményei: C e l l d ö m ö l k G é r c e 4:0, C e l l d ö m ö l k - J á n o s háza 8:0, Celldömölk-Sárvár 1:3. A végeredmény: 1. Sárvár 9 pont tal, 2. C e l l d ö m ö l k 6 ponttal, 3. Gérce 3 ponttal, 4. Jánosháza 0 ponttal. A legnagyobbaknál, az U 11-es korosztályban is a győzelmet a c e l l d ö m ö l k i e k s z e r e z t é k meg. Eredményeik: Celldömölk-Já nosháza 8:0, G é r c e - C e l l d ö m ö l k 1:6, C e l l d ö m ö l k - S á r v á r 2 : 1 . A végeredmény: 1. Celldömölk 9 ponttal, 2. Sárvár 6 ponttal, 3. Gérce 3 ponttal, 4. Jánosháza 0 ponttal. G r a t u l á l u n k valamennyi cell dömölki a p r ó focistának és edzó'iknek a remek e r e d m é n y e k h e z ! További sok sikert kívánunk! V. V.
UJ K E M E N E S A L J A
2001. NOVEMBER 22.
S P O R T - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK
Pécs után is megtartotta ötpontos előnyét a csapat Pécsi MFC-CVSE-AiitókFC 2-1 (0-1) Pécs, 1000 néző. Vezette: Kassai Viktor (Horváth S., Erős G.) Pécsi M F C : Sólyom - Sipos J., Tomka, Szekeres, Kutas - Hor váth S., Márton, Kulcsár, Gaál Sitku, Horváth Gy. Vezetőedző: Róth Antal. Antók FC: Szép - Horváth L., Csákvári, Puglits, H u d á k - F o dor, Somorjai, Sipos N . , Hegyi Cseke, Gajda. Vezetőedző: Pintér Attila. Jók: Sólyom, Tomka, Horváth S., Kulcsár, Gaál, Sitku, Horváth Gy., i l l . Szép, Puglits, Somorjai, Sipos N . Csere: Márton helyett Szilágyi a 11. percben, Szilágyi helyett Berdó a szünetben, Gaál helyett Toldi a 90. percben, ill. Gajda he lyett G e r m á n a szünetben, Fodor helyett T ó b i á s az 59. percben, Hegyi helyett Marius a 63. perc ben. S á r g a lap: Tomka ( r á t a r t o t t Cseke lábára) a 40., Horváth Gy. (reklamálásért) a 44., Gaál (sza badrúgás elvégzésének késlelte téséért) a 77., Cseke (reklamálá sért) a 80. percben. Szögletarány: 7:5 (4:3)
A mérkőzés emlékezetes percei: 18. perc: Puglits a félpályánál szerzett labdával megindult kapu ra, sorra átjátszotta az ellenfele it, majd 22 méterről hatalmas lö vést z ú d í t o t t a kapura, melyet azonban Sólyom a jobb felsőből bravúrral kitornázott szögletre. 42. perc: Egy bal oldali t á m a dás után a 16-os magasságából k ö z é p r e lőtt labdáról lemarad tak a védők, Fodor átlépte, és a j o b b o l d a l o n e g y e d ü l maradt Somorjai maga elé tette a lab dát, majd 12 m é t e r r ő l védhetetlenül a jobb alsó sarokba továb bította azt. (0-1) 51. perc: Oldalról egy kapu elé belőtt szabadrúgás után támadt kavarodást követően visszagurítottak Sitku elé, aki a balösszekö t ő helyéről jobb belsővel, 12 m é terre a kaputól a bal sarokba he lyezett, ( l - l ) 58. perc: Egy előre ívelt labda Horváth Sándort találta meg, aki maga elé tette, és 22 méterről a jobb sarokba irányított lövésére Szép rámozdult, de a labda Hor váth L. alsó testrészéről yédhetetlenül a kapu ellenkező bal sar kába vágódott. (2-1)
71. perc: Somorjai kapott a 16osnál remek labdát, melyet maga elé emelt, és félmagasról lágyan a bal felső sarok fölé lőtt. A k i maradt óriási egyenlítési lehető s é g g e l , a h á r o m pont P é c s e t t maradt. Kívülről nézve: Élvezetes, az átlagosnál nagyobb iramú mérkő zésen, két jól felkészített csapat j á t é k á t l á t h a t t á k a mecsekaljai pályára kilátogató nézők. Az első játékrészben az Antók FC harcolt ki mezőnyfölényt, s ezt a félidő befejezése előtt sikerült is gólra váltania. Az ebben az időszakban nyújtott j á t é k u t á n a csapatot Pécsre is elkísérő celli szurkolók joggal reménykedhettek a pont szerzésben. A második játékrész ben azonban nagyot fordult a já ték k é p e . A z első pillanattól a mindent egy lapra feltevő pécsi csapat magasabb fokozatra t u dott kapcsolni, és percekig a kapu elé tudta szorítani Csákváriékat. Különösen nagy veszélyt jelentet tek a föl- és beívelt kapuelőtérbe beiőtt labdák, melyek, mint végül kiderült, nem csak meleg perce ket, hanem két gólt is e r e d m é nyeztek a nagy akarással játszó hazai gárdának. Igaz, a győzelmet j e l e n t ő második találatnál nagy
Szomszédvárak egymás ellen Amennyiben szombaton Pintér Attila csapata, a CVSE-Antók FC győzelemmel vonul le a PELC el len a celli pályáról, akkor már füg getlenül az egy héttel később, Száz halombattán játszandó idei évzá ró találkozó eredményétől, a celli kék-sárgák éllovasként fogadhat ják a Dorogot. Ez lehetne a leg szebb karácsonyi ajándék a celli futballdrukkereknek. Nem szabad azonban a r r ó l megfeledkezni, hogy a szomszédvári r a n g a d ó k szolgálhatnak meglepetéssel. A győzelemhez feltétlen szükséges, hogy a celli csapat a PELC ellen szombaton is olyan lelkesen és
UJ
eredményesen játsszon, mint tet te azt az elmúlt években a két csa pat találkozóin. A mérkőzésen a játékosoknak nem szabad egy pil lanatig sem lazítani, kiengedni, mert ez könnyen visszaüthet. Nem szabad azért sem, mert ezt az éllo vas csapat tagjai nem engedhetik meg maguknak. Nem számíthat nak m i n d i g e l l e n f e l e i k leszereplésére, nem engedhetik meg, hogy tovább csökkenjen a megszer zett előny. Figyelmeztető kell le gyen viszont az, hogy a csapatok helyezésétől függetlenül, mindig különös élménye van a két csapat találkozójának, más a szomszéd-
CELLDÖMÖLK VAROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HETILAPJA
KEMENE
vári rangadók légköre, hangula ta. E találkozókon megduplázó dik a j á t é k o s o k akaratereje, s olyan tartalékokat képesek moz gósítani, amely által meglepetése ket okozhatnak. Bízunk abban, hogy így lesz ez a szombati mérkő zésen is, de természetesen azzal, hogy most is az Antók FC játéko sai lesznek a győzelemre éhesebbek, és szórakoztató, de gólerős játékot tudnak a nézőknek bemu tatni. Reméljük, hogy az év idei utolsó hazai találkozóján olyan játékkal lepik meg a csapatok a nézőket, hogy lesz miről beszélni ük a téli szünetben. - tim -
szerencsével jutott a labda a há lóba. Egy azonban tagadhatatlan, ezekben a percekben fölénybe k e r ü l t e k a pécsi piros-feketék. Pintér Attila cserejátékosai sem tudtak lendíteni a csapatjátékán. J ó 20 percre volt szükség, hogy helyre álljon némi rend a celliek j á t é k á b a n , és újra egyenlő part nerként vehessék fel a küzdelmet e l l e n f e l ü k k e l szemben. E t t ő l kezdve változatosabb lett a játék, de az elpasszolások és felesleges cselezgetések, valamint egyesek feltűnően vérszegény játéka m i att csak egyetlen kiegyenlítési helyzet alakulhatott ki a pécsi kapu előtt. A látottak alapján a g y ő z e l e m é r t t ö b b e t t e v ő és azt jobban a k a r ó pécsi csapat meg érdemelten tartotta otthon a baj noki pontokat. Bíráskodás: Kassai játékvezető jól vezette a találkozót, partjelzői közül H o r v á t h S á n d o r formája azonban nem v á l t o z o t t a celli Kaposvár elleni mérkőzés óta. A forduló további eredményei: S i ó f o k - B ü k 1-2, NagykanizsaKaposvár l - l , S z á z h a l o m b a t t a Dorog 3-1, H é v í z - M a r c a l i 3-2, P á p a - L o m b a r d 0-3. Az NB I/B Nyugati csoport állása Í.Celldömölk 17 12 1 4 38-16 2. Marcali 17 9 5 3 38-22 3. Lombard 17 9 4 4 31-13 4. Siófok 17 10 1 6 25-15 5. Pécs 17 9 4 4 24-19 Ó.Kaposvár 17 8 4 5 30-20 7. Hévíz 17 7 5 5 34-31 8. Bük 17 6 4 7 15-27 9. Százh. 17 6 3 8 26-28 10. Pápa 17 4 6 7 24-29 11. Nagyk. 17 2 3 12 16-40 12. Dorog 17 - - 17 8-50
37 32 31 31 31 28 26: 22 21] 18 9 0
A következő'forduló mérkőzései: november 24. C e l l d ö m ö l k - P á p a , Kaposvár-Pécs, Dorog-Hévíz; november 25. Bük-Nagykanizsa, Marcali-Siófok, L o m b a r d - S z á z halombatta. - tim -
Felelős kiadó: MAKKOS ISTVÁN polgármester ) Felelős szerkesztő: TULOK GABRIELLA A szerkesztőbizottság tagjai: Káldos Gyula, Kovács Nóra, Molnár Gábor, Nagy Antal, Völgyi László (nívódíjas), 'íHorváth Lajos (örökös tag) J Munkatársak: Fonyó Roberta, Mihók Tamás, Németh Ibolya, Tarrósy Imre, TÖmböly Ágnes, Vass Veronika Szerkesztőség: 9500 Celldömölk, Szentháromság tér 1. Telefon: 95/420-110 Nyomás: Antók Nyomda, Celldömölk ISSN 0865-1175
: