TAKÁTS SÁNDOR MAGYAR KÜZDELMEK

TAKÁTS SÁNDOR

MAGYAR KÜZDELMEK

TAKÁTS SÁNDOR

MAGYAR KÜZDELMEK xyz kiadó, Győr, 2013

Szerkesztette: Sajátnév Szerző: Takáts Sándor Lektorálta: Németh Frigyes

I. DALIÁS IDŐK

I. DALIÁS IDŐK Zrinyi Miklós (a költő és hadvezér), amikor a saját kora vitézeinek képét rámára vonta, tükörpéldául a magyart állitotta előtérbe. »Kit kévánok - irja - s micsoda nemzetet akarok oltalmamra? Azt mondom: a magyart kévánom; azért, mert ez a legalkalmatosabb, legerősebb, leggyorsabb és ha akarja, a legvitézebb nemzetség... Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók, és ha kevesen vagyunk is, nem oly kevesen azért, hogy a török ebekkel meg ne bánassuk, hogy ily semminek tartott minket!« Ha valaki tán azt hiszi, hogy Zrinyit a nemzetéért hőn verő szive ragadtatta ilyen szép mondásra, az olvassa el az Ungarische Heertrummel (seregdob) vagy az Ungarische Mannhaftigkeit cimü költeményeket.1 Ezek szerzői már közel száz év előtt ugyanazokat a hurokat pengették, mint Zrinyi Miklós! Vagy lapozgassa Gabelmann uramnak rengeteg naplóját, amely Zrinyi előtt félszázaddal iródott. (Sajnos! máig sem jelent meg.) A német Gabelmann bámulattal ir a magyar katonáról, aki szerinte nem ismer veszedelmet, félelmet és akadályt, békével türi az éhséget, nyugodtan szenvedi a szenvedéseket; nappal harcol, éjjel sáncot hány, vagy strázsát áll és talpon virrad! Ugyanez az iró a mértékletes magyart és a törököt szembeállitja a falánk némettel s azt mondja, hogy tizezer német többet felfal, mint harmincezer török. Igaz ugyan, irja, hogy Magyarország a németség temetője, de ennek maguk a németek az okai.2 Lehet-e szabad hajduról szebb dolgot mondani annál, mint amit ez az idegen szemlélő ir róla? A szabadon zsákmányoló magyar hajduk, irja, a megölt török főtisztek pompás ruháiban feszelegnek; dicséretükre legyen mondva, igen szótartó emberek, még a hódoltságiakkal szemben is. A gyalog hajduk Esztergomnál még a vizbe is bementek, s ott vagdalták le a hajókon menekülni igyekvő törököket.3 Ilyeneket és ezekhez hasonlókat irogat a német ember akkor, midőn a német katonák és tisztek már gyülölettel és megvetéssel beszéltek a rongyos magyar hadinépről! (Comtemptus Germanorum erga Hungaros!) Midőn alig mult el nap, hogy az esztergomi táborban magyart büntetlenül nem öltek.4 De bezzeg halált kivántak a hős Vajda Kristóf fejére, mikor ő kigyelme Thonhauser ezredest fölpofozta és saját sátrából kihajitotta! (1594. julius 30-ikán.) Bizony-bizony a német urainknak nyelvök tovább nyujtózott, mint a kardjuk. A történet csak a nagy eseményekkel, a nagy emberekkel foglalkozik. A mi kisebb végváraink vitézei, bár kötelességüket épugy teljesitették, s époly vitézül haltak meg hazájukért, mint Szondy, Losonczy, Zrinyi, vagy akárki más, örök homályban rejtőznek. Pedig ugyancsak megérdemlik az emberséges emberek, hogy nevükön nevezzük őket. Mennyi tragédia, mennyi hősi tett játszódott le, amig ez apró végházaink török-kézre estek, csak az tudja, aki e kor levelezéseit lapozgatja. Ott van a kis Peleske, melynek egész őrségét levágta a török. Mikor a menekülés utolsó órája ütött, a megmaradt néhány ember akkor is azon fáradott, hogy minden lövőszerszámot megsemmisitsen. Ott van a kis Fonód vára, a hős Barnai Zita Ambrus vajda fészke. Ő maga már nem élt, mikor a vár török kézre esett; de fiai: Tamás, Ferenc és Lázár,

1

XVI. századi német versek ezek, melyek a magyar vitézséget dicsőitik.

2

Bécsi állami levéltár, Gabelmann naplója. (»Ungerlandt sei der teutschen Kirchhof, aber sie geben auch selbst gross Ursache darzue«, 1594.)

3

U. o.

4

Gabelmann a háboru sikertelensége okának a németeknek magyarok iránt érzett gyülöletét és megvetését mondja. Gabelmann ezt a »Contemptus Germanorum erga Hungaros«-ban hosszasan fejtegeti.

1

I. DALIÁS IDŐK

anyjukkal együtt török rabságba estek. A vitéz Barnai Zita Ferencet a török aztán testvérei és édesanyja szemeláttára elevenen megnyuzatta! (1562-ben).5 A magyar hadinép meg nem szünő lelkesedését a hazaszeretet élesztgette, a vitézi hirnév után való vágy növelte s az a kiolthatatlan remény ápolgatta, hogy a törökön még sikerül erőt venniök. Ne gondoljuk, hogy amit modern történetiróink a hódoltság korának tanulmányozásában megláttak, a mi vitézeink előtt ismeretlen volt. Igenis, jól tudták ők a hóditó török gyöngéit, s ép azért, amig tartott lélekzetben, tartott a reménységben is. Magyar főkapitányaink I. Ferdinánd idejében akárhányszor hangoztatták, hogy Magyarország csillaga Buda fölött még földerül, még eljáratják a pogánnyal az ebek táncát. Mikor Balassa János 1555-ben a főkapitányi hivatalát elfoglalta, az összegyült vitézekhez intézett beszédében szintén ezt a reményét fejezte ki: »Jól tudjátok, - mondta a többi között - hogy a török országunk egyes részeit ugyan elfoglalta, de csak inkább háta mögött hagyta, mint meghóditotta. Hiszen saját hivatalait, saját törvényeit behozni nem birta, s kénytelen eltürni, hogy azon részek a maguk szervezetében maradjanak és hogy a maguk statumaival éljenek!«6 S mivel mélyrelátó főembereink az ilyeneket nagyon is jól látták, a háboru folytatását örökösen sürgették. Kértek, könyörögtek I. Ferdinándnak, de hiába. Mikor látták, hogy I. Ferdinánddal semmire sem mennek, Losonczy, Balassa, Podmaniczky és Thurzó Ferenc (nyitrai püspök), bár csak négyezer emberük volt, elhatározták, hogy a háborut maguk folytatják. 7 A magyar urak - jelenti Salm Miklós a királynak - mostanában nagyon morognak, erőn erővel hadakozni akarnak, hogy reám, mint fővezérre, szégyent hozzanak!8 De nemcsak az urak, hanem a végházak hadinépe is harcot kivánt, és a király meg Salm főgenerális ellenére harcoltak is. Igy éppen 1546-ban történt ez az eset is. A vitéz Deli bég hadaival nagy portyára indult. Fejérvártól Győrig mindent összerabolt, s egy este a győri malmot is körülvette. A győri vitézek csak másnap reggel tudták meg a dolgot, amikor a törökök a zsákmánnyal már messzeföldön jártak. A huszárok Salm tilalma ellenére kardot rántottak és Zolthay István, Bácsmegyey János, Korlátovics Jeromos és Székely Ferenc nevü kapitányaik vezetése alatt a török után indultak. Őrült vágtatással Fejérvár alatt utólérték és meglepték a török hadat. Salm hivatalos jelentése szerint a huszárok tiszta munkát végeztek, mert csak tiz török menekült meg, a többit levágták, s háromszáz törökkel tértek vissza Győrre. Ugy látszik, az ilyes dolog akkor napirenden lehetett, mert Salm generálisnak még csak egy elismerő szava sem volt a hős kapitányok számára. Nem utolsó dolog, hogy ugyanez évben (1546-ban) Alsó-Ausztria rendei kétezer magyar huszárt kivánnak a saját védelmükre! Stájerország és Krajna rendei is egy sereg magyar s horvát huszárt tartottak s fizettek - a maguk védelmére! Mikor e vitézeket a nevezett országok határaira akarták vezetni, az engedelmességet fölmondták azzal a kijelentéssel, hogy ők a maguk hazájáért a török ellen akarnak küzdeni. A magyar hadinép vitézi élete ugy haditörténeti, mint politikai szempontból kiszámithatatlanul sokat ért és jelentett. De mi legnagyobb jelentőségét mégis abban leljük, hogy vitézeink élete és tettei a nemzeti öntudatnak és a magyar nemzeti szellemnek ki nem alvó istápjai voltak. Nemzeti életünknek a legbővebb forrása és a legerősebb támasztéka a mi nemzeti 5 6

7 8

2

Volt közös pénzügyi levéltár: Familienakten. Ugyanott: Hungarica 1555. Balassa János - amint tudjuk - Balassa Bálintnak, a költőnek nagymüveltségü apja volt. Bécs állami levélt. Hung. Volt Közös pénzügyi levélt. Familienakten: »Die ungarischen Herrn haben jetzt viel Murblens gehalt« etc.

I. DALIÁS IDŐK

hadseregünk volt. S mig a haderőnk anyaga és szelleme magyar maradt, nemzetiségünket veszély nem fenyegethette. Mindegyik végházunk tüzhelye és védőbástyája volt a magyarságnak. Szájról-szájra, fülről-fülre jártak itt a hősök nevei és tettei, s a nagyemberek és a nagy tettek élesztették a harci tüzet meg a vitézi szellemet s ébren tartották a hazaszeretetet. S erre nagy szükség volt, hogy a nemzet az aránytalan küzdelemben el ne fáradjon, el ne pusztuljon. A nagylelkü költő: Zrinyi Miklós a hősi küzdelmek erkölcsi és nemzeti jelentőségét teljesen átérezte, s ezek hatásának kell tulajdonitanunk, hogy ifjukora óta leghőbb vágya a hősi halál volt. Ő tudta, érezte, hogy vitézeink nagy idea szolgálatában haltak el; tudta, hogy egy-egy hősnek halála százakat és százakat lelkesit, s ugyanannyit édesit nemzetünkhöz. A hódoltság korában évenkint hihetetlen számban fogyott az amugy is maroknyi magyarság; s vajjon megmarad-e a nemzet a nemzetnek, ha a hiányt mások nem pótolják? Ime, itt van a magyar hadseregnek legnagyobb jelentősége és legbecsesebb érdeme. A XVI. és XVII. század első felében a vitézi és a magyar szellem hihetetlen arányban magyarositott. A németek, horvátok, rácok s olaszok végházainkban tömegesen magyarosodtak. Ezrével és ezrével veszik föl a magyar nevet, s a névvel együtt a magyar szellemet. Ami megmarad bennük a régiből, az csak a vallásuk volt. A Szondyak (Suho), a Fejérváriak (Rácz), a Maróthi Nagyok, Földváriak (Rácz), a Csesznekiek (Hrvat), az Olaszok (Cilius), a Vargák (Jellachich), a Dánielfiek (Drostha), a Szabók (Bassevits), a Csetneki Horvátok, a Prágayak, a Felaranyosi Budaiak, a Nagykomáromi Gálok, Radványiak (Radovan), a Mészárosok (Kenezich), a Kissek (Starsits), a Zalay-ak (Konc), Istenadták (Bogdanovics) stb. stb., kik mindmegannyian vitézi hirnevet hagytak maguk után, ezer és ezer társukkal együtt végházainkban magyarosodtak meg. Hogy milyen gyorsan ment ez a magyarosodás, arra nézve néhány példát emlitünk. I. Ferdinánd a Hans Tatzger nevü bécsi németet komáromi várgróffá nevezte ki. Tatzger akkor látott életében először magyart, mikor Komáromba ért. S ime, három év után Tatzger már igy irja nevét: »Én Németh János, ki vagyok az császár udvarbirája!« Vele együtt öccse is felvette a Németh nevet, s mindketten mint jóravaló magyar nemesek haltak meg. I. Ferdinánd király egy szabad zászlóalja németet helyezett a komáromi várba állandó őrségül s meghagyta, hogy a várba magyart ne bocsássanak, s a jelszó német legyen. Néhány év mulva ujabb rendeletet ad ki, s meghagyja, hogy a kapuknál ezentul magyar jelszót is használjanak, »mert a várban lévő német katonák már mind tudnak magyarul!«9 Miksa idején Kielman András (von Kielmansegg), a volt alsó-ausztriai helytartó őse viselte a főkapitányi tisztet. Ő is hamarosan megtanult magyarul, s pompás magyar leveleit ma is élvezettel olvashatjuk. Mikor a gyanakvó Miksa ujabb háromszáz németet akart Komáromba küldeni, Kielman minden himezés nélkül megirta a királynak, hogy száz magyar huszár többet ér háromszáz németnél, s igy inkább csak huszárokat küldjön őfelsége! Ilyenforma ember volt Teuffenbach Kristóf szatmári főkapitány is, aki Homonnai Fruzsinát vette nőül. Kollonits Ernő, aki Bethlen korában komáromi főkapitány volt, Reiffenberg generálissal pörbe keveredett, s ez ügyben Bécsbe idézték. Ő kigyelme azonban határozottan kijelentette, hogy Bécsbe nem megy. »Mint magyar polgár, irja, csak magyar törvény előtt jelenhetek meg!« Ennek a Kollonitsnak az arcképe őfelsége könyvtárában ma is látható. Pompás magyar ruhája és kifent bajsza után bátran kuruc generálisnak nézhetnők! Hát a hős Kollonits Szigfridről mit mondjunk? Vajjon reá minő hatással volt a vitézi élet? Megfelel ő maga, mikor levelében kijelenti, hogy szive Magyarországért dobog! Ezt a vitézi kerületi főkapitányt a haditanács már 1605-ben állásától meg akarta fosztani, mert nagyon is magyarán gondolkozott. Később, mint rebellis, csakugyan a börtönbe került, ahol megőrült. A feledhetetlen hős holtteste a lévai vár termében hónapokig temetetlenül hevert. Végre is egy ott megforduló magyar kamarai tanácsos éjjel titokban eltemettette, hogy utban ne legyen. 9

U. o. Instructiones.

3

I. DALIÁS IDŐK

Emlitsünk még hasonló eseteket? Százával szolgálhatunk. Ott van Fernando Samaria de Specie Casa XVI. századbeli főkapitány példája. Nem hisszük, hogy a magyar vitézek az ő nevét ki tudták mondani, mert ha Weispriacher főkapitányt Bajszpókér-nek hitták, vajjon milyen nevet adhattak Samariának? Ez a vitéz férfiu magyarul pompásan irt és beszélt, s magának a királynak is kijelentette, hogy az ő hazája Magyarország, s itt akarja életét hbefejezni. Ott van Dinosius Perzl esete, aki alighogy közénk jött, már Perczel Dénesnek irta magát. Eredeti ember lehetett Egger Salamon uram. Neki annyi ideje sem volt, hogy nevét magyarra változtassa. Bethlen hadai Komárom felé közeledtek, s Egger Salamon »bévonta az császár zászlóját« és Bethlen hajdui közé állt. Ime, a magyar vitézi élet és a magyar szellem hatása! A magyar király hadinépe a XVI. és a XVII-ik században nyelvében és szellemében magyar volt, mit teremthetett tehát mást, mint »magyari dolgokat.«

4

II. ZADORLA JÁNOS

II. ZADORLA JÁNOS A török világban özönlött hazánkba a sok rác, uszkók, oláh és vlach. Mindannyi félvad pásztor- és kereskedőnép volt. A bécsi udvar és a kormányszékek örömmel látták a beköltözőket; mert támaszt nyertek bennök a küzdő magyarság ellen. Nem is titkon, hanem nyiltan tüzelték őket ellenünk. Szitották köztük a gyülöletet; elhalmozták kiváltsággal és földdel s a legtöbb adó fizetése alól fölmentették őket. A bécsi kormány fent a Kárpátok közt a tót és a ruthén nép közt hasonló politikával semmire sem ment. A tót és a ruthén a hódoltság korában is velünk tartott. Harcainkban együtt küzdött velünk, elnyomatásunkban velünk együtt szenvedett. Mindkét nép megkapó példáját mutatta a hüségnek és az együttérzésnek. Ki nem tudná, mint ragaszkodott a tótság a Thurzókhoz, Forgáchné Zrinyi Katához, a Révayakhoz stb.? Még az is megesett, hogy a föld népe fegyverrel védte földesurát a császári katonaság ellen. Mikor például Kollonits Szigfridet, ezt a derék magyar generálist, mint rebellist elzárták, a föld népe fegyverrel védte birtokait a császári katonaság ellen. Ki nem ismeri a tót talpas ezredeket, melyek a kuruc-labanc világban oly hősiesen küzdöttek Thököly és Rákóczi zászlói alatt? Ezt tették a ruthének is. Hiszen Rákóczi Ferenc nem hiába irta őket »fidelissima gens«-nek. A napoleoni időkben, s később is, a felvidéki követek a hazafias párt leglelkesebb követői voltak. A mult század elején 1812-ig Lukácsy - aki maga is tótnak mondta magát - az országgyüléseknek egyik legkiválóbb s leghazafiasabb tagja volt. Ugyanezt mondhatjuk 1825-ben és a későbbi országgyüléseken Borsitzky Istvánról és Nemákról, kik mindketten trencsénmegyeiek voltak. A hazafias ellenzéknek a tagja volt kevés kivétellel a felvidék többi követe is. A nem-magyarnyelvü megyék közül Trencsén és Liptó megyék határozták el legelőször, hogy jegyzőkönyveiket magyarul vezetik s a tárgyalások nyelvévé is itt tették először a magyart. A felvidéki megyék ilyetén magatartása ellen a bécsi kormány állandóan hadakozott s mindent elkövetett a magyar irányzat megtörésére. Általános siker e törekvését azonban sohsem követte. A kettős királyválasztás idejében s később is sok jeles tóteredetü fővitézünk volt, akik Szondy György és Jakab példájára magyarral cserélték fel nevüket s mint magyar vitézek alapitották meg hirnevüket. Ilyen volt Zadorla János is, aki Zékelire változtatván nevét, Szapolyai János király egyik legjelesebb tisztjévé lett s aki szervezte a felvidéki tót gyalogságot. Zadorla János nevét és tetteit hiába keressük évkönyveinkben. Pedig egykoron ugyancsak sokat emlegették s I. Ferdinánd hivei ugy féltek tőle, mint a futó tüztől. Zadorla János Szapolyai János királynak és később Izabella királynénak volt lelkes hive. Hatalmas, acélkaru, félelmet nem ismerő vitéz volt, aki még a lehetetlenre is gondolkozás nélkül vállalkozott. Hü és igaz ember volt, aki hitét és meggyőződését sohasem változtatta. Haláláig a nemzeti párt hive maradt; haláláig ennek az érdekében küzdött! Önerejéből küzdötte fel magát a főtisztségig s mint ilyen sok csatában kimutatta hősiességét és hadi tudását. Czeczey Lénard kassai főkapitány gyalogságának volt a feje. Csapatait a felvidéki tótok és a ruthének közt toborzotta s azokat annyira kioktatta, hogy Zadorla gyalogsága a legjobb hajdu-csapatokkal kiállta a versenyt. Annyi dicsőség, annyi siker füződik e gyalogsághoz, hogy az ellenfél mindig a legnagyobb gyülölettel és átkozódással emlegette Zadorla nevét. Bakics Pál ez időben mondá a magyar hajdukról, hogy ezeknél bátrabb és ravaszabb gyalogságot soha nem látott. Bakicsnak e mondása teljesen ráillett Zadorla gyalogságára is. Az egykoru levelezésekből és hivatalos jelentésekből legalább ezt olvashatjuk ki.

5

II. ZADORLA JÁNOS

Tudott dolog, hogy a XVI. század elején a szepesi városok Kassával egyetemben zárt és teljesen német városok voltak. Természetesnek tartjuk tehát, hogy inkább vonzódtak I. Ferdinándhoz, mint a nemzeti királyhoz. Kassa városának tanácsában csak egy ember akadt, aki János király hivének tartotta magát. Ez az egy sem volt magyar. Sauklics (Sajtlics?) Jánosnak hivták. A biró, akit Szerémy gunynevén Kakuk Mihálynak nevez, Kugelpracht nevü német volt. Szerémy ép Kassán volt, mikor a biró inditványára János király cimerét meggyalázták s kihirdették, hogy aki János király fejét I. Ferdinándhoz viszi, 10.000 forint jutalomban részesül. Mindezt a kassaiak nagy örömmel fogadták. Az utcákon más sem hangzott, mint János király gyalázása. (»Ecce canis rex« stb.) Mikor aztán Katzianer és Török Bálint bevonultak Kassára, a városiak a Tar Margit nevü ágyuból örömlövéseket adtak s Tedeumot tartottak. Az örömük azonban nem sokáig tartott. Az 1536. évben ugyanis Kassa városa János király kezére került. Maguk a kassaiak jelentik 1536. dec. 4-én Eperjes, Bártfa és Lőcse városoknak, hogy János király kapitányai: Ödönffy László, Horváth Ferenc, Estery György (?), Horváth Vitus és Perseőthy hadaikkal megrohanták Kassát és elfoglalták. Lobóczky Mátyás dec. 9-én azt jelenti őfelségének, hogy Serédy főkapitány az oka Kassa elvesztésének és a császári sereg vereségének; mert Serédy a nyáron rablóvárat épitett Kassa mellett s onnét fosztogatta az embereket. János király, vagyis inkább Fráter György Kassa élére Czeczey Lénárd kapitányt helyezte. Ez a minden izében magyar vitéz föladatának magaslatán állott. Tizenöt évig állott Kassa élén, de egyetlen éjjelt sem töltött a városon kivül. A város kapuja mellett egy bástyaszerü épületben lakott s az ő hire nélkül senki nem jöhetett a városba. Jelentékeny sereget tartott. A gyalogság szervezésével kedves emberét, Zadorla Jánost bizta meg. Aztán hozzáfogott Kassa megmagyarositásához. Katonáinak házakat adott, a szomszédos nemeseket rávette, hogy Kassára jöjjenek lakni. A debreceni, a váradi és a kolozsvári kereskedőket is idecsalogatta. Szikszó városának egész népét Kassán telepitette meg. Ilymódon egy évtized alatt Kassát teljesen magyarrá tette. És a bécsi kormányszékeknek soha többé nem sikerült Kassát elnémetesiteniök. Czeczey kapitány azonban nem elégedett meg Kassa birtoklásával. Rövid idő alatt a vidéket is behódoltatta s a szomszéd városokat is egymásután elhóditotta a császáriaktól. Harc nélkül ez természetesen nem ment. A harcokban Zadorla János volt a jobbkeze. Ez az ember mindenre vállalkozott. Hivatalosan is jelentették, hogy rendkivül ravasz ember lévén, mindenütt kémeket tartott s ha mit megtudott, azonnal hasznára forditotta. Mig Czeczey Kassát őrizte, addig Zadorla a szepesi városok körül portyázgatott. S hol itt, hol amott hajtá el a császári katonaság lovait és marháit. Lerontá Salgó várát és elfoglalta Lipóczot. A lerontott Richnót pedig felépitteté. Serédy jelentése szerint Zadorla az utakat, ösvényeket és kelőket mindenütt megszállva tartotta s ott is megjelent embereivel, ahol vélve se vélték. A császáriak tehát titokban semmit sem mivelhettek, mivel Zadorla János uram kémjei utján mindent jó előre megtudott. Az 1539. évben a császári fővezérnek, Fels Lénárdnak Bécsbe kellvén mennie, a helyettese, Lascano Tamás generális intézte az ügyeket. Mivel a kassaiak Eperjes körül portyázván elhajtották a németek lovait és csordáit, Lascano elhatározta, hogy teljes erejével a kassaiak ellen indul. Nagy titokban tette meg készületeit, azt hivén, hogy Czeczey kapitány és Zadorla János mit sem tudnak készülődéséről. Lascano sötét éjjelen átkelt hadával a Kassa nevü hegyen s ime egyszerre maga előtt látta Czeczey egész seregét! A gyalogságot ezuttal is Zadorla vezette. A kassai had azonnal támadásra indult. Hosszú és elkeseredett harc támadt most. Lascano hada sokkal erősebb volt, mint a kassaiaké; de azért mégis teljes vereséggel végződött a csata. Maga Lascano Tamás fővezér is elesett. Vele együtt halt meg a jeles Schobert Zsigmond. Österreicher Lénárd, a sárosi kapitány sokadmagával rabbá esett.

6

II. ZADORLA JÁNOS

Julius hó 24-én Lobóczky Mátyás értesiti Ferdinánd királyt seregének pusztulásáról. Sáros várában - irja - az egész seregből csak husz gyalogos maradt. A többi a fővezérrel együtt elesett. A szepesi városok julius 25-én jelentik a királynak a »véres öldöklést és Lascano gyászos halálát«. Mivel Czeczey és Zadorla kassai győzedelme a felvidéken megingatta Ferdinánd hatalmát, lóhalálában kellett oda katonaságot vetni. Hogy maga a király is veszedelmesnek látta a helyzetet, gyors intézkedéseiből is kiviláglik. Ő maga irja aug. 5-én: »A mieink méltatlan leöletését, kiváltképpen Lascano Tamás fővezérünknek és kapitányainknak halálát lelkünk nagy aggodalmával halljuk«. Amig a kassai ütközet dolgában Ferdinánd király politikai tárgyalást kezdett János király követeivel, addig a kassaiak győzelmi ünnepet ültek. Tinódi Sebestyén munkáiból tudjuk, hogy Czeczey Lénárd nagy vidám ember volt. Szerette a lantosokat s örömest megitta a bort. Főembereivel: Zadorla Jánossal és Baso Mátyással aztán nagy vigan voltak Kassán. A kassai győzelem után Czeczey s főleg Zadorla János egymásután terelgették János király birtoka alá a felvidéki városokat és községeket. Lőcse, Bártfa, Eperjes, Szeben és Sáros kereskedőit harmincad alá fogták s a rovás és a tized fizetésére kényszeritették. Akit Ferdinánd király megfosztott birtokaitól, azt a kassaiak visszahelyezték javaiba. Werner 1539. aug. 11-én azt jelenti Ferdinánd királynak, hogy a kassaiak Eperjes városára haragos levelet irtak s megtilták a tized szedését. A kassaiak ugyanis Eperjesig akarják a hatalmukat kiterjeszteni. A Kassán lévő szegény német rabok pedig segitségért kiáltanak! (»Die armen gefangen schreyen umb hilf in ihrem elendt«). Az 1541. évben a királynak jelenték, hogy Serédy Gáspár sürgősen kér 300 gyalogost a városok védelmére, mert a kassai gyalogság kapitánya: Zadorla János kémeivel a hegyeket járatja, a »claustrum Lapidis«-t és a többi helyeket foglalgatja. A veszedelem nagy, tehát állandó lovasságra és gyalogságra van szükség. Valamivel későbben (1543-ban) irják a királynak, hogy Zadorla János (»princeps malefactorum«) már régebben elfoglalta Lipócz várát. Most Salgót pusztitá el s elvitetett onnét mindent. Mikor a polgárok a kassai kapitánytól kérték vissza elhajtott marháikat, Czeczey azt felelte nekik, hogy ő semmiféle parancsot nem adott Zadorlának. De - mondá Czeczey - jó, hogy jöttetek nemes atyámfiai; mert ép most akarom embereimet tizedszedésre közétek küldeni. Isten engem úgy segéljen, megveszem rajtatok az idei és a tavali tizedet is. Utközben tanakodjatok erről s jelentést adjatok nekem. A felvidéki polgárság küldötjei erre remegve felelék: Zadorla János ismét katonaságot toboroz, nem járhatunk békével. Czeczey erre imigyen válaszolt nekik: Semmi közötök hozzá! Zadorla tudja, mi a kötelessége! A polgárok erre azt felelték, hogy Zadorla a felépitett Richnóba erős őrséget vetett s innét fogja majd őket nyuzni és fosztogatni. Basó meg most foglalta el 500 lovassal és 500 gyaloggal a lőcsei klastromot. A szepesi városok mindezt Bécsbe is megirták. Jelentésük szerint Czeczeynek legveszedelmesebb főemberei Zadorla János, Vinnyey László és Basó. Erdő, mező tele van az ő embereikkel. (1543. juni 30. Judices et jurati ceterique cives civitatum Lőcse, Bártfa, Eperjes et Zeben.) Ugyanaz napon, mikor a jelentést irták, másik levelet is bocsátottak Bécsbe. Ebben már azt jelentik a városok, hogy a kassaiak elfoglalták Gölnicet s ott a monostort erősitik most. Ma éjjel pedig - irják - a Lapis Refugii is elfoglaltatott. Fölséged hanyagságából mindent elveszitünk! Zadorla János és Basó Mátyás ébersége, bátorsága és folytonos tevékenysége a kassaiak hatalmát napról-napra növelte. A siker aztán további tevékenységre buzditotta őket. Báthory

7

II. ZADORLA JÁNOS

András Miskolcról jelenti Bécsbe, hogy Kassán nagy tanácskozások folynak Czeczey, Zadorla, Ipoltffy Imre és Basó Mátyás között. Elhatározták, hogy János király fiát megkoronáztatják. Máris nagyokat isznak János király fiának egészségére. Most azon vannak, hogy minél több katonát toborozzanak. E célból Basó Bebek Ferenchez ment, Czeczey pedig Perényi Ferenchez. A kassaiak folytonos sikere és állandó tevékenysége nagyon nyugtalanitotta Ferdinánd hiveit s katonáit. Ezek a legnagyobb gyülölettel irtak és szóltak Zadorláról és Czeczey kapitányról. E szidalmak azonban nem sokat ártottak nekik. Mentek tovább a maguk utain. Ellenségeiknek tehetetlen dühe azonban nem pihent. Ha alkalom kinálkozott, oly dologra ragadta őket, amit a kassai vitézek soha meg nem tettek. Volt Czeczey Lénárdnak egy tanult főembere, akit politikai ügyekben követül használt. Ferenc diáknak hivták. Ezt a jeles tollu embert Serédy Gáspár és Zennyessy Mihály várnagy a Tiszába fojtották. Mikor a szegény Ferenc diák Tokajba ért, Zennyessy nyájasan fogadta őt, de éjjel kiséretével és lovaival együtt a Tiszába fojtatta. Ferenc diákkal volt egy asszony, egy fiucska és két kocsis. Ezek is a Tiszában lelték halálukat. Hogy a dolog titokban maradjon, Zennyessy még a szekereiket is elégette. A kegyetlen gyilkosság azonban hamar nyilvánossá lett. S mivel a kassaiak bosszuállásra készültek, Serédy Fels Lénárdtól könyörgött segitséget. Wernher pedig megirta a királynak, hogy Serédynek semmi része a gyilkosságban. Mire aztán Ferdinánd király Fráter Györgyhöz irt levelében erősen védelmébe vette Serédyt s teljesen ártatlannak irta őt. (1545. január 10.) Mindez igen szépen hangzott, de az igazsággal homlokegyenest ellenkezett. Fels Lénárd fővezér ugyanis maga irja, hogy Serédy az ő utasitására gyilkoltatta meg Ferenc diákot és kiséretét, de a várnagy (Zennyessy) igen ügyetlenül hajtotta végre a dolgot! (1545. január 4.) Wernher jól ismervén a kassaiakat, idejében megirta Bécsbe, hogy a kassaiak nem hagyják bosszulatlanul Ferenc diák meggyilkolását. (Bártfa, 1544. dec. 24.) Serédyvel együtt tehát ő segitségért esedezett. Segitség csakugyan érkezett, de nem igen került a sor nagyobb harcra. Diplomáciai uton intézték el az ügyet - a kassai vitézek nem kis bosszuságára. Érdemes megemlitenünk, hogy a derék Zadorla Jánost ekkor már az összes gyalogság kapitányának nevezik. Azaz, hogy nemcsak a kassai, hanem egyéb mezei gyalogság is az ő kardja alatt volt. I. Ferdinánd és Fráter György között létrejött egyesség után Kassa vidékén is megszüntek a nagyobb harcok és hóditások. De Czeczey Lénárd és Zadorla János továbbra is megtartják mindazt, amit kardjukkal szereztek. Néhány éven át aztán békességben éltek Kassán, hol mindkettőjüknek a most már magyar lakosság részéről a legnagyobb tiszteletben és szeretetben volt részük. A csöndes és vidám napok azonban aligha elégitették ki őket. Nagyobb dolgokon jártatták ők az eszüket! Még mindég hitték, hogy János király fiát sikerül majd az egész ország királyává tenniök. Ezt a célt szolgálták akkor is, mikor a Fuggerek rézbányáit akarták elfoglalni. Ha a tervüket el nem árulják, bizonyára végre is hajtották volna. Az a különálló magyar világ magyar lantosaival és énekeseivel, melyet Czeczey teremtett Kassán, 1552-ben megszünt. Izabella királyné lemondott s Kassa ismét Ferdinánd király kezére került. Tudott dolog, hogy Czeczeyvel azontul nem lehetett beszélni. Buskomorság lepte meg s néhány nap alatt meghalt. Mi lett jobbkezével: Zadorlával, nem tudjuk. Czeczey elhunyta után az ő nevét sem emlitik többé. A nemzeti királyságnak két leglelkesebb hive veszett el Czeczeyben és Zadorlában. A tót királynak csufolt Szapolyai Jánosnak náluk hivebb tisztje aligha volt. Érdemes megemlitenünk, hogy Zadorla János nevét még a következő században is emlegetik a felvidéken. Azok a birtokosok ugyanis, akik a császáriakkal tartottak, birtokpöreikben gyülölettel emlékeznek

8

II. ZADORLA JÁNOS

meg róla. Az 1602. évben például Keczer István igyekszik ősei birtokait visszaszerezni. Folyamodásában a többi közt azt irja, hogy ősei jószágát Czeczey Lénárd kassai kapitány (domus Austriacae rebellis) parancsára János király gyalogságával Zadorla János nevü »nebulo« foglalta el, aki aztán Keczer Ambrust a saját várában megölette! Ekkor veszett el Kosztolány, Csizite, Mudróc és Lipolc.10

10

Az itt felhasznált összes irat a volt csász. és kir. állami levéltárában található. Kaczer István folyamodásán kivül, mely a Közös Pénzügyi Levéltár Hung. 14.411. fasciculusában található.

9

III. A TŐZSÉR HALÁLA

III. A TŐZSÉR HALÁLA A magyar tőzsérek (marhakereskedők) a tizenhatodik és a tizenhetedik században még a hivatalos följegyzések szerint is országfönntartók hirében állottak. Hatalmas, népes s ami fő, minden izében magyar volt egykor ez a felekezet. A tőzsérséget becsült és tisztelt mesterségnek tartották, amelytől még a főnemesek sem igen idegenkedtek. A jó Bethlen Gábor a marhakereskedést még fejedelemsége idején sem hagyta abba s éppenséggel nem busitotta, hogy Magyarország legnagyobb tőzsérének őt mondogatták.11 Nemzeti küzdelmeink másik kimagasló alakja, Thököly Imre fejedelem, ha nem is tőzsérkedett, de igazi tőzsércsaládból származott. Az ő családjának vagyonszerzője: Thököly Sebestyén a XVI. században Thar Istvánnal együtt a leghatalmasabb tőzsérünk volt, aki nem csupán a kincstárt, hanem magát Rudolf császárt is adósai közé számlálhatta. A Zrinyiek sem lettek volna a nemzeti élet és a nemzeti harcok legtevékenyebb munkásaivá, ha a tőzsérkedésük nem öntötte volna a garatjukra a szükséges pénzanyagot. A tizenhatodik és a tizenhetedik században, vagyis az általános elszegényedés korában, mikor a kereszt és az ostor oly nagy volt a magyar nemzeten, hogy szinte tántorgott belé: ugy a magyar, mint az osztrák kincstárnak éltető forrása (nervus aerarii) a magyar tőzsérség volt. Az országba pénz csakis az ő révükön jött; pénzt szerezni csakis az ő utjaikon lehetett! Igy aztán nincs mit csodálnunk azon, hogy a nagy Alföldön a legtöbb iskola- és egyházalapitó a tőzsérek sorából került. De ennél még nagyobb érdemük is van. Amikor mindenki látta, hogy az ország nemsokára a magyar jobbágy teljes hijjával leszen, amikor a magyar parasztság pusztulását még a német is nemszeretem-szemmel nézte: a mi jó tőzséreink a különféle pásztorokat, sőréseket, hajtókat, göbölyösöket, gyapjuszedőket, sajtnyomókat, bőrgyüjtőket, szénázókat, szalmázókat, gyepszereseket, rideglegényeket, futott embereket, stb. ezrével és ezrével magyarositják s jóravaló munkásokká pallérozzák. A tőzséreink magyarsága és a magyarságuknak ereje még a külföldön is nyomokat hagyott. A tizenhatodik és a tizenhetedik században a bécsi és az auspitzi hetivásárokon magyar világ uralkodott; a vásárok tisztviselőinek magyarul is kellett tudniok; pénzváltó a magyar nyelv ismerete nélkül ott meg nem élhetett. A német birodalmi kereskedők ezekre a vásárokra mindig magyar tolmácsokkal jöttek, mert különben tőzséreinktől semmit sem vehettek volna. 12 A magyar szó tehát még a bécsi, az auspitzi hetivásárokon is uralkodott, sőt megesett az is, hogy bécsi Landgrafnak tisztjét magyar nemes viselte!13 A tizenhetedik század végén azonban a magyar tőzsérvilág kihalófélben volt. Akikbe az ország eddig reménységét és bizalmát vetette, keserves gondok között törték magukat. Leghatalmasabb tőzséreink egymásután koldusbotra jutnak. Nem a hazai viszonyok, nem is a török háborúk ragadták el tőlük a megélhetés módját, hanem egyes-egyedül az osztrák vámpolitika. A mi jó szomszédainknak nem volt elég, hogy a legfőbb vámokat és vásárokat mind a maguk földjére helyezték s hogy ilyenformán marhakereskedésünk jövedelmének kétharmadát ők seperték be; őkigyelmék még a magyar szunyognak a vérét is csöbörrel igyekeztek venni. Hallatlanul emelték a vámokat; emelték akkor is, mikor a vak is látta, hogy ezzel előbb-utóbb az egész kereskedést tönkre teszik. Már I. Ferdinánd uralkodása elején, amikor nálunk az ökörnek ára öt-hat forint volt, a különféle vámok és a regáliák 17 forintra rugtak. Ezek a kiadások idővel hihetetlenül emelkedtek. A száraz és a vizi vámok, helypénz, itatási 11

Az udvari kamara ezt szemére is hányta, mikor harmincadmesterséget kért a kihajtandó foltmarhára.

12

Nürnberg és Augsburg városok jegyzőkönyvei gyakran emlitik, hogy mészárosaiknak magyar tolmácsokkal kell a vásárokra indulniok.

13

A morvaországi auspitzi nagy marhavásárokon a landgrafi tisztet jobbára magyar ember viselte. A hódoltság korában Auspitz magyar neve Pusztapécs volt.

10


dij, gyeppénz, harmincad, kövezetadó, gémpénz, landgrafi és interkapor (Unterkeufel) dijak, hajtási sédák, látópénz, aufslag, abrakodó, hidas (hidpénz), király váltsága (regalia), révpénz, asztalpénz (amit a megunszolás után fizettek) s az Isten tudja mi minden adó nyomta a szegény tőzsér vállait. S mindez nem volt elég. A bécsi udvari kamara még azt a keveset is irigyelte a magyar tőzsérektől, amit ezernyi veszedelem közt, nagy kockázattal nyertek! Ezért III. Ferdinánd és az udvari kamara 1651-ben monopoliummá tette a magyar szarvasmarhakereskedést s annak vezetését Salzer nevü németre bizta. Igaz ugyan, hogy ez a monopolium néhány év alatt csufosan megbukott, de azért a magyar tőzséreknek roppant kárt okozott. Maga udvari kamara sorolta fel akkor azokat a magyar tőzséreket, akiket a monopolium koldusbotra juttatott. I. Lipót uralkodása alatt mégegyszer kisérletet tesznek a monopoliummal, de ezuttal is csufot vallnak véle. Azt azonban mégis elérték, hogy a magyar tőzsérség ugyszólván teljesen elpusztult. Ha a bécsi kormányszékeknek és az uralkodóknak ez volt a céljuk, akkor igyekezetüket teljes siker koronázta. A magyar tőzsérség pusztulása ugy gazdasági, mint nemzeti szempontból pótolhatatlan csapás volt az országra. Helyébe ugyanis idegenek: görögök, rácok, örmények stb. léptek. A régi magyar tőzsérvilág aztán minden eredetiségével együtt örökre feledésbe ment. Valamikor a tőzsérséget »rettenetes mesterségnek« is mondották. Az is volt. Hiszen már maga a marhavásárlás ezernyi kockázattal járt. Pedig még csak ezután következett az igazi baj és a veszedelem. A hajtás, amig a »bécsi kőre«, vagy Auspitzba értek, ugyancsak próbára tette még a legmerészebb embert is! Hiszen lépten-nyomon ellenség leste a hajtást. Cimborák nélkül tehát utnak sem indulhatott a tőzsér. Ezért vitt aztán mindegyik magával jó erős hajtókat, akik hatalmas és csomós fütykösökkel (»ingentibus et nodosis fustibus«) igazgatták a hajtást s ha ellenség közeledett, »hozzát« kiáltván megharcoltak. Erre bőven nyilt alkalmuk. Egyik helyen ugyanis kóbor zsiványok és »marhalappangtatók« leskelődtek. Itt rác pogányokkal, amott martalócokkal kellett küzdeniök. A császári katonaság százszor rosszabb lévén a töröknél, minden hajtásból igyekezett néhány marhát elragadni. A hajtók nem egyszer valóságos csatát vivtak ezekkel a német és vallon katonákkal. A földesurak is mindenütt megkövetelték a maguk részét, s akár volt vám, akár nem, ők bizony vámot vettek a hajtókon. Szóval, mintha csak a földből bujtak volna elő, boldog-boldogtalan meg akarta venni a maga részét a tőzséren. S e veszedelmek közepette nemcsak élete forgott kockán, hanem vagyona és becsülete is; mert hisz rendesen hitelbe vett jószágot vitt magával s ha becsülettel el nem számolt, kenyerét tisztességére többé nem ehette. Ám tőzséreinket ennyi akadály, ennyi veszedelem sem tartá vissza; kereskedtek, tőzsérkedtek, még pedig a háboruk idején is. Mert minél nagyobb volt a veszedelem, annál nagyobb nyereségre volt kilátásuk. Bizony-bizony nincs mit csodálnunk jámbor eleinken, akik a tőzsérséget rettenetes mesterségnek tartották; mert hisz félig-meddig elveszett ember volt, aki merész fejét erre a »rettenetes tőzsérségre« adta. Ha a tőzsérség rettenetes mesterség volt is, annyi bizonyos, hogy a hazának acélizmos, rettenthetetlen embereket adott. A tözsérvilág volt az »ördög apostolainak«, a vakmerő hajduknak nevelő iskolája s aki egyszer ez iskolát végigjárta, hadi tapasztalatokban a legöregebb végbelivel is versenyre kelhetett. Örök kár, hogy erről a hajdunevelő iskoláról, vagyis a tőzsérvilágról édeskevés emlék maradt reánk. Ha valaki az ő küzdelmeiket, merész utjaikat és életmódjukat egykoron papirra vetette volna, irását néprajzi és müvelődéstörténeti iróink manapság bibliaként forgatnák. Amikor jómagunk is ilyetén följegyzések után kutattunk, a győri káptalannak 1611-ben kelt vallató levelére bukkantunk. Ez a tanuvallomás a régi magyar tőzsérek életére nézve megbecsülhetetlen adatokkal szolgál; s mivel az efféle följegyzés ritkaságszámba megy, elmondjuk, hogy mi mindent találtunk benne. Mészáros Ambrus egykoron szegény futott ember volt, de becsületes munkájával pénzt és házközbeli javakat szerzett s miután a tőzsérséget kitanulta, a győri marhakereskedők céhébe 11


magát béadta. Régi magyar szokás szerint a céhbeadáskor az uj mesternek a céh javára bizonyos összeget kellett fizetnie; ezt akkor körösztölőpénz-nek, magát a céhbefogadást pedig megkeresztelésnek hivták. Aki a megkeresztelésen szerencsésen tulesett, arról azt mondták, hogy megváltozott.14 Ilyen megváltozott tőzsér lett Mészáros Ambrus uram is s azontul egy kereseten lévő cimboráival komplárságra marhát vett s a kereskedésre kijárt. Az 1611-ik évben több társával együtt a váci sokadalomra is fölment s miután itt jó vásárt csaptak, a tőzsérek a korcsmának indultak. A vén tőzsérek itt nagyon megborosodtak s mivel már a mesterkeszkenőjükre sem kaptak bort, borittukban elhatározták, hogy az ifju Mészáros Ambrust ujra megkeresztelik; mert »ez uj császár üdejében minden embert meg köll körösztölni!« Mészáros Ambrus magyar létére ugyan odaveté, hogy »nem volna az király császár, hanem csak király!«, de a megkereszteléstől ez a kijelentés sem mentette meg. Hiába állitotta, hogy ő már Győrött megváltozott, a tőzsérek a rettegett Mészáros János parancsára megfogták Mészáros Ambrust s hátrakötvén kezeit, felkötözték, hogy kényszeritsék a körösztölő pénz megfizetésére. A nagyerejü legény felkötése nem ment könnyen, de ellenállása társait még jobban feldühösitette. A szegény vergődő és káromkodó Mészáros Ambrus védelmére csak egyetlen tőzsértársa, Nagy János mondott néhány szót. Arra kérte társait, hogy bocsássák el Mészáros Ambrust s hogy törvénnyel lássák meg a körösztölés dolgát; de biz senki sem hallgatott rá. Mészáros Ambrus addig függött, mig a kivánt körösztölőpénzt ujra le nem tette. Az igaztalanul megkinzott ember nem gondolt bosszúra, csak az bántotta őt, hogy társai nem hitték el már Győrben megesett megkereszteltetését. Panaszkodott is emiatt. »Te jól tudod mondá György Miklósnak, - hogy én ennekelőtte is megváltoztam négy magyar forinton az szokás szerint való tőzsérkörösztöléstől, de mind Mészáros János dolga, hogy engemet most ismét három forintra körösztöltek; ha hazamehetünk Győrré, panaszt teszek biró uramnak!« »Ha ott lettem volna - felelé erre György Miklós -, megoltalmaztalak volna, mert jól emlékszem felőle, hogy megváltoztál, nem is köllött volna bántaniok.« Néhány nappal az eset után a győri tőzsérek Bécsbe készültek, hogy ott ökreiket megárulják. A derekas sokadalomra Mészáros Ambrusnak is fel kellették mennie. Azonban a felakasztás óta torka rettentően fájt, s igy a hosszú uttól vonogatta magát. Társa, Bodó Mihály, váltig biztatta őt, hogy csak induljon, mert a marhának feléhez társ volna. »Ha ti az én nyavalyámat tudnátok - felelé Mészáros Ambrus - nem küldenétek engemet. Ha szintén elmegyek is, nem reménylem hazajövetelemet; csak én érzem, én tudom az én nyavalyámat; még az nyálamat is alig nyelhetem el!« Társai rábeszélésére mégis utrakelt. A tőzsérek az akkori szokás szerint nem a marhákkal mentek a vásárra. A lábasjószágot lovas hajtókkal és a botos legényekkel jó előre küldték s ők maguk szekereken indultak Bécsbe. Az indulás előtt egymásközt birót választának, hogy az esetleges kárvallást közönségessé tennék. Mészáros Ambrus felhérces kocsiján harmadmagával indult Bécsbe. A kocsira elegendő szinszalonnát, kenyeret és egy karikafa vakbort tevének s miután a gazda a tengely rakoncáját, a rud förgetyüjét, aztán a késefát, meg az isafát rendbe hozta, jól fölfegyverkezve utnak indultak. Utjuk Bécsig elég szerencsés volt; mindössze csak néminemü német katonákkal találkoztak, akiket a tőzsérek módja szerint hamarosan eligazitottak. A pénteki bécsi sokadalom is jól sikerült, de amikor a vásár másnapra haladt, a szegény Mészáros Ambrus már alig birt magával; türhetetlen fájdalom és égető szomjuság kinozta. Amig társai a hajtók csárdáiban a csaprugó legényekkel a köszönő poharakat forgatták, ő a vásártéren bocsolyázott. Majd egy garágya alá vonta magát és ott hörgött. Fájdalma

14

Azaz felszabadult, vagyis mester lett.

12


elviselhetetlenné lévén, tőzsérorvosságot próbált; disznóvályut hozatott és »hasra feküvék s az torkát háromszor hozzá törölé a végre, hogy az torka fájása elmuljék.« A vásár bevégeztével tőzséreink hazafelé tartottak. A szerencsétlen Mészáros Ambrus egy szekérre került kinzójával: Mészáros Jánossal, aki őt Vácon felköttette. Az egész uton egyetlen panaszszó sem esett ajkán kinzója ellen, csak fájdalmai és szomjusága miatt panaszkodott. Amikor Bruckba érkeztek, Mészáros Ambrus egy itce bort töltetett magának, azzal a szándékkal, hogy megigya. De már a bort sem birta lenyelni. Ott aztán köntösét feje alá takarta, hanyatt ráfeküvék és erősen hörgött. A ház asszonya véletlenül odajövén, megkérdé, hogy mi nyavalyája van e magyarnak? Mikor felvilágositották őt, hogy »a torkát fájdalja«, a jó asszony igy szólott: »netalán az nyakcsapja szállott le, csak az hüvelykét meghajtván, háromszor harapja meg az Atyának, Fiunak és Szentlélek Istennek nevében; az mellett az haját fölösleg megvongassa!« A jó asszony mindjárt meg is mutatta, miként kell ezt a betegnek megtennie. Mészáros Ambrus követte a jó tanácsot, de biz az nem enyhitette fájdalmát. Pándorfnál ismét a szomjuság juta Mészáros Ambrusra és torkát is erősen fájlalván, nagy nehezen néhány csöpp vizet nyelt. Hogy Condorfba érnének, Mészáros Ambrus felugrott és társaihoz igy szólott: »semmi uttal tovább az kocsin nem mehetek; mert elfulladok az nagy hevség mia!« Levevé ott mentéjét és kardját, a falu felé tartott. Társai nem akarták őt az idegenben hagyni. Még Mészáros János is könyörgésre fogta a dolgot. »Jere - mondá neki - csak Óvárig is, ott borbélyok vannak, netalán inkább segithetnek torkodnak; ne maradj itt ez idegen helyen!« A kérlelő szóra Ambrus mit sem felelt, hátára vetvén mentéjét, a falu első házába bement. A ház urai szivesen fogadták a beteg magyart s baja felől kérdezték. »Az én torkom igen fáj - mondá Ambrus - és ha segitségre való orvosságot nem találunk, meg kell miatta halnom!« A háziak szolgáltak is neki mindennel, de baja csak nem javult. Nagy kinok között hörögni és fuldoklani kezdett. A ház népe erre mindenáron ki akarta belőle venni, hogy ki okozta baját, de a tetteseket Mészáros Ambrus egy hanggal sem árulta el. Szombaton estvére kelve ért a faluba s mikor gazdái vasárnap reggel utánanéztek, szegény Mészáros Ambrus már halott volt. Győrben mondott jóslata tehát beteljesült. Szülőföldjét nem látta többé. Elegendő pénz lévén nála, a falubeliek tisztességesen eltemették. Még szerencse, hogy a faluban érte őt a halál, mert ha utközben esik meg a baj, alighanem a vadmadarak gyomra lett volna koporsója. A tőzsérek között az ilyen temetés is gyakori volt.15

15

Az eredeti tanuvallomás a győri káptalan levéltárában található.

13

IV. A ZRINYIEK MAGYARSÁGA

IV. A ZRINYIEK MAGYARSÁGA Történeti könyveinkben minden teret a politikai és hadimozgalmak ismertetése foglalván le, a társadalmi és a gazdasági élet legfontosabb kérdései kiszorultak azokból. A közélet olyan jelenségeire nincsen bennök tekintet, amik ma az embereket jobban érdeklik minden háborunál, minden politikai sérelemnél. A kutató eszerint tömérdek ujsággal szolgálhat e téren; hiszen meg nem bolygatott kepe mellett áll, ahol ugyancsak könnyü kalászt gyüjtenie. Különösen a XVI. és XVII. századról mondhatjuk ezt. E mozgalmas, drámai s örökké változó korszak minden éve uj és uj jelenséggel szolgál. Gazdasági és társadalmi téren ugyszólván minden esztendő másra forditja az állapotokat. Az állapotok változása pedig - ez már kipróbált dolog az erkölcsöket és a szokásokat is változtatja. Van tehát mit szemrevennünk a politikán és a háborun kivül is. S ha nem rösteljük a fáradságot, ezer és ezer oly titoknak a nyitját megtalálhatjuk, amiknek derekas értelmére iróink eddig nem jutottak. A XVI. és XVII. századnak egyik fölötte érdekes, de figyelemre eddig nem méltatott jelensége a nemzetiségi viszonyok átalakulása. A mondott két században nálunk nagyarányu népvándorlás folyt. A Balkánfélszigetről a délszlávok nagy rajokban költöznek Magyarországba. A magyar föld régi lakosai pedig észak felé költöznek. A költözők között első helyen a hódoltsági nemesek állanak. Ezek - ha módjukban volt - a jobbágyaikat is magukkal vitték. Az északnak vonuló magyarság valósággal elfoglalta Felsőmagyarországot. Ez a hóditás verejtékes munka volt s harc nélkül meg nem eshetett. A zárt német városok és a tót községek ugyanis még a magyar polgárt, vagy a paraszti szegénységet sem látták szivesen, még kevésbé szenvedhették a magyar nemeseket, akik a városi terhek viseléséről hallani sem akartak. A győztes azonban mégis a költöző magyarság lett. A magyarság vándorlása érdekes és jelentékeny változást teremtett a városok életében. Szeged népének egy része 1552-ben részint Debrecenben, részint Patakon telepedett meg; a debreceni kereskedő-rend szinejava pedig Kassán vonta meg magát. Esztergom népe 1541-ben Komáromba költözik, s ott külön községet alkot. Komárom lakossága 1594-ben meg ijastól-fiastól Nagyszombatba költözik. A győriek ugyanez évben Óvárra és Pozsonyba huzódnak, Tolna népe pedig Esztergomban és Komáromban keres magának uj otthont. S igy van ez másutt is. Egy-egy megszállás elől a városok egész népe elköltözik, s - mint Szigetvár lakossága tette 1566-ban - a régi lakóhelyére többé vissza nem száll. De nemcsak a várszállás és a várostrom, hanem másféle ok is költözésre birta a polgárságot. Szikszó városának egész lakossága 1550-ben például azért költözött Kassára, mert Perényi Ferenc két szikszói polgárt kivégeztetett. Valpót elfoglalván a török, a környék lakosaival együtt Perényi a valpóiakat is saját jószágaira telepiti. A XVI. században egy-egy városnak adott harmincadmentesség négy-öt más város kereskedőrendjét is odacsalta. A városok lakóinak ilyetén vándorlása nevezetes változásokat teremtett a Felvidéken. A teljesen német Kassáról például már 1554-ben azt irják, hogy négyszer annyi benne a magyar, mint a német. A nemzetiségi Nagyszombat a XVI. században teljesen magyarrá válik s a legkiválóbb magyar kereskedők és tőzsérek hazája lesz. A tót Szakolcán az odaköltözött magyar nemesség uralkodik, Pozsonyban a magyar tőzsérek a leghatalmasabbak, Trencsént és vidékét elárasztják a magyarok, s urak lesznek ezek Máramarosban is. Amig a szorosan vett magyar földről inkább csak a városi polgárok és a nemesek költöznek észak felé, addig a horvát-szlavón részekből már a jobbágyság is tömegesen tódul észak és nyugat felé. Egyszere nyolc-tiz falu népe is megindul, s költözőszekereken a magyar földre jön. A török földesurak (iszpahiák) egyszerre csak azt vették észre, hogy jobbágy nélkül

14


maradtak. Amint Musztafa budai pasa irta 1574-ben: »az iszpahiák pedig sirnak, óhajtnak, éhel is meghalnak, mert nincsen mihez nyulniok«, elköltözvén birtokaikról a jobbágyság. Az efféle költözés a XVI. és a XVII. században szakadatlanul folyt. Horvát-Szlavonország költöző népe teljesen ellepi Zala-, Vas-, Moson-, Sopron-, sőt Pozsonymegye városait és községeit is. Az udvari kamara már a XVI. században e megyék lakóit igen gyakran krabaten néven nevezi s magát az Ausztriával határos területet Krabatenland-nak irja. A hozzánk költözött horvát-szlavón lakosságból még az északkeleti részeknek is jutott. A Melithek, az Osztrosicsok, a Horvátok stb. ugyanis igen sokat magukkal vittek jobbágyaikból. Lassan-lassan tehát Horvát-Szlavonországok régi népének nagyobbik és jobbik része hozzánk költözik. Százados hagyományokat, testvéri jóindulatot hozott magával e nép, s igy nem csoda, hogy hamarosan beolvadt a magyarságba. A horvát-szlavón földről hozzánk költözött lakosság helyébe balkáni népek: a félvad uszkokok, a morlákok, a vlachok, a rácok, a martalócok stb. jöttek. E rablási ösztöntől áthatott tömegeket a katonai hatóságok alá helyezték. Mivel müveltség dolgában több századdal hátrább voltak, mint Horvát-Szlavonország régi lakossága, a betelepülésük elemi csapásszámba ment. A régi és megfogyott lakosság ugyancsak nagy kinban volt e jövevények miatt! A beköltözött balkáni népek mit sem tudván arról a százados hagyományról és barátságról, mely Horvát-Szlavonország népét mihozzánk füzte, a bécsi kormányszékek vak eszközeivé lettek. Arra használták őket, amire akarták. A XVII. század nemzeti küzdelmeiben már a magyar föld pusztitására bocsátják őket, s beléjük oltják a magyargyülöletet. I. Lipót korában a bécsi kormányszékek már egyenest ellenünk tüzelik őket, s az ujabb telepitéseket azzal indokolják, hogy »szükségesek azok a magyarok ellen!« Horvát-Szlavonország régi, de megfogyott lakossága jó ideig ellenszegült az uj áramlatnak. A tulsulyban lévő jövevényeknek Bécstől tüzelt szelleme azonban idővel őket is elragadta, s általánossá vált a magyargyülölet, bár Magyarország semmi okot arra nem adott. Horvát-Szlavonországoknak hozzánk költözött lakói között a legelsők azok a kiváló férfiak voltak, akik amugy is magyaroknak tartván magukat, nem hazát cseréltek, hanem csak a magyar szent koronához huzódtak közelebb. Ilyenek voltak a Dessewffyek, a Zrinyiek, Pekryek, Krusicsok, Tahyak, Alapyak, Kasztellánffyak stb. E nagy családok fiai kivétel nélkül magyaroknak tartották magukat, szivvel-lélekkel velünk éreztek, velünk küzdöttek. A nemzeti kegyelet - ez az igazságos biró - nekünk itélte őket mindenkor. A gyülölettől vezetett s nagyzástól elkapott horvát történetirók azonban pörbeszállanak nemzetünk itéletével s maguknak követelik azokat, akik mindétig a mieink voltak. Mivel a nevezett családok közül a hir leginkább a Zrinyieket vette a szárnyaira, a horvátok elsősorban a Zrinyi-család tagjait követelik maguknak. Bizonyitgatják is nyakra-főre az ő horvát voltukat. Enemü fáradozásukban sok csalafintaságot is megengednek maguknak, de mégsem mennek semmire. Hiába, aki bolgár után indul, keringőre készüljön. Hogy minő horvátok voltak a Zrinyi-család nagyjai, arról a magyar történetirók már sok mindent elmondottak. A levéltárakban azonban erre vonatkozó anyag még mindig bőven akad. Nem lesz talán fölösleges ez ismeretlen adatokat föltárnunk. A szigetvári hős: Zrinyi Miklós testvérével, Zrinyi Jánossal egyetemben fiatal korában huszárkapitány volt és Steierország zsoldján éldegélt. Mindkét testvér maga állitotta össze a csapatát, maga nevelte és maga tanitotta azt. Ha nézegetjük az illető évekről való mustralajstromokat, azt látjuk, hogy Zrinyi Miklós és Zrinyi János már a XVI. század negyvenes éveiben magyar huszárok élén állottak, s e magyar huszárokkal szereztek maguknak hirt s

15


nevet.16 Zrinyi Miklósnak a nővére (Ilona), amint tudjuk, Tahy Ferenchez ment nőül. Hogy ez a nő magyar nevelésben részesült, kiviláglik az udvartartásából. Magyar ember az iródeákja, magyar ember (Mindszenthy László) a titkára, s magyar leányok és asszonyok forgolódnak körülötte.17 Ismeretes dolog, hogy az Akadémiánk két nagy kötetben kiadta a Zrinyi Miklós életére vonatkozó adatokat és leveleket. Derék és kiváló munka ez, mely becsületére válik az Akadémiánknak. De van egy fogyatékossága: igen hiányos. A családi levéltárakban százával találhatjuk Zrinyi Miklósnak, a szigetvári hősnek kiadatlan leveleit!18 E bizalmas levelek minden politikai irásnál jobban elárulják, mit hordozott szivében Zrinyi Miklós. E kiadatlan levelekből látjuk, hogy Zrinyi Miklósunk magyarnak tartotta magát, magyar udvarral vette magát körül, magyarul irogatott s a magyaron kivül más hazát nem ismert. A fiait és a leányait már kis korukban a legmagyarabb főuri házakba küldötte, s magyar nevelést adott nékik. 1561-ben például három kiskoru leányát küldi Batthyányhoz, s a többivel együtt annak a kezére bizza. »Kérem - irja ez alkalommal -, hogy te kegyelmed asszonyommal egyetemben oktassátok és tanitsátok őket, hogy az anyjuk nyomát kövessék és annak jó hirét-nevét viseljék... Az két fiamat is oda az szomszédságba küldtem Veresvárra... kegyelmednek ajánlom azokat is, és szolgáljanak kegyelmednek.« Zrinyi Miklósnak a leányai és a fiai magyar családnál nevelkedvén, nemcsak a magyar nyelvet és a magyar szokásokat, de a magyar hitet is fölvették. Azaz protestánsokká lettek. Aztán valamennyi Zrinyi-leány magyar urhoz menvén nőül, uj otthonukban a protestáns vallás buzgó terjesztőivé lesznek. Gondolkozásra, nyelvre és hitre tehát egy egész világ választotta őket el a horvátoktól. Hogy magáról Zrinyi Miklósról mit tartottak a magyar rendek, érdemes lesz megemlitenünk, hogy a legmagyarabb és a legnépszerübb nádorispánnak, Nádasdy Tamásnak utódjául 1563-ban Zrinyi Miklóst emlegették. S ha a nádori tisztet betöltötték volna, bizonyára meg is választják őt. Zrinyi Miklós fiai közül magasabb polcra csak Györgynek sikerült jutnia. Ez a György minden izében magyar főur volt. Rajongott a vitézi életért; szerette és fejlesztette a magyar huszárságot, s egyik legnevezetesebb változás a huszárok fölszerelésében az ő nevéhez füződik. Folyton köztünk s a mieinknek élt. Nagyszámmal reánk maradt magyar levelében édes hazájának mondja Magyarországot, melyért minden áldozatra kész. Mint dunántuli főkapitány irja 1582-ben: »Az ország hadnagyságát mind az kanizsai kapitánysággal egyetemben reám veté ő felsége. Melyben, hogy ő felsége és ez nyomorult országnak hasznos és hü szolgája lehessek, az Uristentől erőt hozzá kérek.«19 Tiszte szerint aztán évek hosszu során át védelmezte a Dunántult a török ellen. Mint a szép leány a tánchoz, ugy ő is mindenkor készen volt a harchoz. Szablya villanása, kopja recsegése volt a legfőbb öröme. S ha győzött a magyar, oly nagy szivben való öröm fogta el, hogy még a szava is elállott. 16

Steierországi tartományi levéltár Militaria cimü gyüjteményében vannak e mustralajstromok.

17

Zrinyi Jánosnak, a szigetvári hős fivérének magyar levelei szintén ránk maradtak. Ezeket a Zrinyi János leveleit is igazi magyar szellem lengi át. Magyarországért küzd s Magyarországot nevezi hazájának.

18

A Batthyányak körmendi levéltárában például egész sereg ismeretlen levele van Zrinyi Miklósnak.

19

Magyar versiró mint szemtanu irta meg, hogy Zrinyi György lóhalálába sietett Thury György segitségére. De mire Kanizsára ért, Thury már halott volt. És Zrinyi György Thuryt mint édesapját gyászolta és siratta!

16


Mivel nem mindenki osztá az ő lelkesedését, tüzes magyar levelekben buzditja és nógatja az urakat s mennydörgő leveleket bocsát a megyékre, hogy keljenek föl, »látván édes hazánknak romlását és pusztulását«. Zrinyi György igaz magyar lévén, nehéz kedvvel hallotta azokat a sérelmeket, amiket a bécsi kormányszékek a magyarság rovására elkövettek. Nem ingó nád lévén a szive, itthon is, meg Bécsben is kitálalta, ami a lelkét nyomta. Száz és száz magyar levelében a magyar haza gondja a legelső, s azon töri magát legjobban, mire forditja a szerencse ez ország dolgát? Ha valaki szót emelt Magyarország érdekében, ő volt az első, aki a szeretetnek a pajzsára emelte az illetőt. Hálás szivvel köszönti például Batthyány Boldizsárt, aki Bécsben az ország szabadságának védelmére kelt. »Jól mivelte kigyelmed - irja neki 1570-ben -, hogy ez szegény megnyomorodott ország szabadságáért szólott kegyelmed.«20 Még elaggott vén korában is az ország védelmén törte magát. S mikor jómaga már nagyon elnehezedett volt, a magyar ifjuságot tüzelte a leveleivel. »Tetszik nekem - irja 1593-ban az ifju Batthyány Ferencnek -, hogy az vitézlő dolgokból meg nem vonsza magát kegyelmed! Mikoron én is ilyen ifju és ebben az állapotban voltam, mint kegyelmed: ugyan örvendettem benne, mikor aféle vitézlő dologban jelen lehettem. S mind módot is kerestem benne és utánna voltam, hogy hadi dologból megtessék az, hogy az vitézlő dologhoz kedvem vagyon énnekem is. Egy olykor szintén pihegősen is elmentem inned Csáktornyáról aféle hirekre.«21 Ime ilyen lélek lakott a szigetvári hős fiában! Magyarabb gondolkozású, magyarosabb lelkü főurunk alig volt őnála. Egész életét köztünk és értünk élte. Horvátországról aligha álmodozott; mert hiszen minden levelében Magyarországot mondja édes hazájának. Bár Zrinyi György folyton harcolt a török ellen, a bécsi udvar mégis gyanuba fogta, hogy titokban a törökkel paktál és levelezget. Nádasdyval és Batthyány Boldizsárral egyetemben el is akarta őt fogatni. Az igaz, hogy Zrinyi levelezgetett a török basákkal, de soha eszébe se jutott a törökkel való paktálás. Mikor Haszán fővezér 1602-ben fényes igéretekkel igyekezett őt megnyerni, Zrinyi Csáktornyáról imigyen felelt neki: »Én azt irhatom, hogy én egy szegény legény vagyok. Azért lehetetlen dolog, ha szinte akarnék is, hogy ily hatalmas fejedelemmel tusakodhassam. Az én jószágom igen senkisemmi. Egy fejem vagyon s annak eddig tisztessége volt, mert valamely urat eddig szolgáltam, jámborul s hiven szolgáltam, tudja az egész világ!« Ha Zrinyi György marad kanizsai főkapitány, a vár sohasem kerül török kézre. De a császár nem bizott a magyarban, s a gyáva és tudatlan Paradeiser-re bizta, aki aztán gyalázatos módon feladta Kanizsát. Fejét később a hóhér ütötte le Bécsben. Hogy miként viselkedett Paradeiser az ostrom alatt, arra álljon itt Zrinyi György e feljegyzése: »A kanizsai vajdák azt mondják, hogy Paradeisert elsőben akkor látták, mely nap az török megszállotta. Másodszor akkor látták, midőn föladta az várat. Egy boltban hevert az megszállás idején.« Kanizsa elvesztésével Muraközt is nagy veszedelem fenyegette. A törökök ugyanis vitéz és próbált katonasággal rakták meg Kanizsát. S a kiváló őrség hivatásának tartá a további hódoltatást. Magok a kanizsai törökök irták a mieinknek: »Mi sem ködbe, sem verőfénybe, hanem Istenbe bizunk. Mi azt hisszük, Kanizsához még többet is ad és az anyának fiai és leányai megszaporodnak«. 20

Körmendi levélt. Missiles.

21

Ugyanott.

17


Ám Zrinyi Györgynek szeme-füle folyton résen volt. S nem igen várta, mig a török Muraközbe jött, hanem ő látogatta meg őket. Aztán Muraköz védelmére teljesen ujjáépittette Légrád várát. Nagy munkával egy másik várat is épitett ugyane célra. S ebbe - Bajcsa várába jelentékeny őrséget vetett.22 Zrinyi Györgynek két fivéréről, Miklósról és Kristófról azt irják genealógiai munkáink, hogy serdületlen korukban elhaltak. A valóság ezzel szemben az, hogy mindkettő huszárkapitány volt és Stájerország zsoldjában állott. Pompás magyar leveleik a körmendi levéltárban vannak. Ők sem voltak rosszabb magyarok, mint bátyjuk: György ur. A XVII. századbeli Zrinyiek csak olyanok voltak, mint az itt emlitett Zrinyi György. Horvátországhoz csak annyi közük volt, hogy a báni tisztet viselték, s mint ilyenek az odavaló föld és nép védelmében is fáradoztak. Ez hivatali kötelességük volt s ebből csak a horvát irók képzelődése következtetheti, hogy e Zrinyiek horvátok voltak. Magyarok voltak biz ők szivre és lélekre egyaránt; magyar volt az anyanyelvük s Magyarország az egyetlen hazájuk. A XVII. század egyik sokat emlegetett Zrinyije volt a hires György bán. Ez a Zrinyi György huszéves korában a Dunántul országos főkapitányi tisztét viselte. Huszonhatéves korában már a báni méltóságot is reáruházták. E nagytehetségü és nagy reményekre jogositó ifju a harmincéves háboruban »horvát karabélyos ezredet« vezetett. Bár ez ezred tulnyomó része magyar huszár volt, a horvát irók Zrinyi Györgyöt horvát ezredesnek s kiváló horvát patriótának mondják. Hogy milyen horvát patrióta volt Zrinyi s hogy mit tartott a hazájának, arranézve idézzük a saját nyilatkozatát. Zrinyi György bán 1621 november 5-én, tehát a legválságosabb időben, e jelentős sorokat irta: »Az mi az Magyarországot és annak koronáját illeti, nékünk minden eleink az Magyarország koronájához hallgattanak és az magyarországi igazsággal éltenek eleitől fogva. Azon országért vérek hullásával sokat próbáltanak: szegény ősünk érette meg is hala, kit kegyelmed és az ország is jól tudhat. Édes hazánknak, kinek eddig sok javát vettük, mi sem lehetünk idegöni és háládatlan fiai.«23 Ime a Zrinyi-nemzetség politikai hitvallása! Nem kényszer alatt tett nyilatkozat ez, hanem őszinte szózat, melyet Zrinyi György bán bizalmas levélben Batthyány Ferenchez intézett. Melegen ajánljuk a Zrinyiek e politikai hitvallását a horvát történetiróknak, talán észrehozza egyiküket, vagy másikukat. A XVII. századnak szereplő Zrinyijei közül még csak Zrinyi Péterről és a nagy költőről: Zrinyi Miklósról kell néhány szót tennünk. Zrinyi Péternek a Wesselényi-féle szövetkezés előtt való időben kelt magyar leveleit a történetirás eddig figyelembe nem vette. Pedig e levelek magyaros hangja és szelleme ugyancsak alkalmas arra, hogy a horvát irók tüzét lelohassza. A magyar történetirók eddig megelégedtek azzal, hogy Zrinyi Péternek a leánya volt Zrinyi Ilona, a magyar nőnek, a magyar szellemnek megtestesülése! Ez a tény ugyanis többet beszél valamennyi horvát argumentumnál. Ám Zrinyi levelei még inkább világossá teszik azt, hogy ő fiatal korában épugy gondolkozott, mint bátyja Miklós. S ha később némi változás esett rajta, ezt feleségének Fragepán Katalinnak kell tulajdonitanunk, aki csakugyan erős horvátérzésű nő volt. De azért rokonaival magyarul is levelezett. Zrinyi Miklós, a költő - amint tudjuk - értékre, szellemre és érzésre minden idő legnagyobb magyarja volt. A magyar faj minden erényét, minden kiválóságát egyesitve találjuk benne, a magyar nemzeti hibák és fogyatékosságok nélkül. A legtökéletesebb magyar volt ő, aki korát 22

E vár épitésére és felszerelésére vonatkozó iratok a steierországi tartományi levéltár Militaria cimü gyüjteményében vannak.

23

Körmendi ltr. Missiles, 1621. Levele Batthyány Ferenchez. A pozsonyi káptalan levéltárában van Zrinyi György végrendelete. Még ezt is magyar nyelven irta.

18


és kortársait messze tulhaladta. De éppen azért, mivel a kortársainál különb volt, magyar szokás szerint neki több ellensége akadt, mint másnak. Zrinyi Miklósnak (a költőnek) egyetlen fia Ádám volt. Iróink ezt az embert császári érzelmünek irják, aki szerintük magyarul sem tudott. Ez az állitás merőben ellenkezik a valósággal. Zrinyi Ádám nem lehetett volna Zalamegye főispánja és a légrádi magyar őrség főkapitánya, ha a magyar nyelvet nem érti. De szerencsére nagyon is jól tudott magyarul. Pompás magyar levelei persze még a levéltárakban kopnak. E levelében maga megirja, hogy édesapja példáját akarja követni s a török ellen való harcot tüzte ki élete céljául. S csakugyan a török ellen való harcban fejezte be ifju életét. Az Eszék mellett vivott nagy csatában lelte hősi halálát.

19

V. KANIZSA ELFOGLALÁSA

V. KANIZSA ELFOGLALÁSA Az 1593. évben kitört a hosszu török háború. A magyarság igazi lelkesedéssel vonult a hadba. Még a deákok is otthagyták az oskolát s kardot kötöttek. Általános volt a remény, hogy Magyarország most felszabadul a török iga alól. És ez nem üres remény volt! Soha annyi jeles és harcratermett fővitéze hazánknak nem volt, mint ekkor. Prépostváry Bálint, Pálffy Miklós, Zrinyi György, Nádasdy Ferenc, Geszty Ferenc, Huszár Péter stb. ragyogó nevek a magyar vitézség multjában. Nevek, amelyek a magyarság lelkesedésének csobogó forrásai voltak. Ezek a fővitézek s általuk a magyarok nagyon jól tudták, hogy a szarvára fogyott hold folyton gyengülőben van. Széltében járt a mondás: »Uristennek legyen hála, a török most nem oly gyors, mint annakelőtte!« És a háború ránk nézve egy ideig jó szerencsével folyt. Esztergom, Hatvan, Fehérvár, Pest, Adony stb. sok kisebb-nagyobb várkastéllyal a mieink kezére kerültek. Ha az uralkodó (Rudolf) és kormányszékei józan ésszel gondolkoztak volna, mindent el kellett volna követniök, hogy a magyarság harci kedvét továbbra is élesszék. Ám ehelyett mindent megtettek, hogy a magyar nemzetet elkedvetlenitsék. A tudós Gabelmann, aki mint szemtanu irta e háború történetét, szomorúan jegyezte föl, hogy a háboru sikertelenségének fő oka a »comtemptus Germanorum erga Hungaros.« Azaz, hogy lenézték, megvetették a magyarságot s nem adtak működési teret a magyar főtiszteknek. S amig a magyarság rengeteg anyagi és véráldozatot hozott, addig Bécsben Unverzagt ajánlatára kimondották, hogy a töröktől visszafoglalt városainkba magyart nem engednek letelepedni; mert a magyar nem való városi lakónak s a némettel meg nem fér! A rendek kérve-kérték az uralkodót, helyezne a várakba és a seregek élére magyar főkapitányokat. »A legnagyobb fájdalommal, könnyes szemmel könyörgünk felségednek - irták a magyar tanácsosok -, orvosolja a megszámlálhatatlan sérelmeket; kilenc éve minden hadi terhet ez elpusztitott országnak kell viselnie.« (1600.) Minden ily panasz és kérés süket fülre talált. Embereinket tovább is mellőzték, lenézték. S miként váltak be az idegen tisztek? Győrt a gyáva Hardegg föladta. Pápát a francia és a vallon őrség a török kezére játszotta s az egész őrség a török szolgálatába állott. Eger várát szintén az idegen őrség árulta el. A legfontosabb végházak egyikét: Kanizsa várát Paradeiser adta át a töröknek. Kanizsa várának az élén a XVI. század végén magyar főkapitányok álltak. Tahy Ferenc, Zrinyi György, Bornemissza János, Thury György stb. főkapitányok idején a török számtalanszor megkisérelte a vár megszerzését, de mindig visszaverték. Pedig ebben az időben a vár ugyancsak gyarló állapotban volt s aztán sok csapás is érte. Kétizben felrobbant a puskaporos torony s hihetetlen pusztitást okozott emberben és anyagban; 1590-ben pedig a török rabok gyujtották fel. S mégis megvédelmezte és megtartotta a magyar őrség! Mikor a XVI. század utolsó évtizedében megüresedett a főkapitányi állás, Ernő főherceg megirta Rudolf császárnak, hogy kiváló emberre kell bizni a kanizsai tisztet; mert ez a vár védelmezi Stájerországot és Ausztriát. A főkapitányságra alkalmas ember volna Zrinyi György, de reá nem lehet számitani; ezért leghelyesebb volna a hős Nádasdy Ferenc kinevezése. Helytállna magáért Istvánffy István, továbbá Gereczy (a mostani helyettes főkapitány) és Malekóczy, aki régen Kanizsán szolgál. A németek közt - irja a főherceg - nem ismerek e tisztségre alkalmas embert. Talán Braun Rézmán megfelelne a feladatnak. Ha akár Zrinyit, akár Nádasdyt (a fekete béget) nevezi ki a király kanizsai főkapitánynak, a vár nem került volna a török kezére. Ám Rudolfnak nem kellett a magyar! A kanizsai

20


főkapitány tehát Paradeiser György lett,24 aki a hosszú háborúban egyáltalában nem szerepelt; semmiféle tapasztalattal nem rendelkezett a várvédelem és a törökök harcmódját illetőleg s amellett hig elméjü és gyáva ember volt. Német hadnagya sem volt különb nála. Kettőjükről el lehetett mondani a régi magyar szólást: egy ebbel jobb a szücs a vargánál. Paradeiser beigtatásakor Kanizsa - mint a többi magyar végház is - igen gyarló állapotban volt. Maga az őrség pedig régen nem látott már fizetést. Ugyanezt mondhatjuk a Kanizsához tartozó kisebb erősségekről is. Paradeiser tevékenysége ily körülmények közt abban merült ki, hogy folyton pénzt, katonát és municiót kért és sürgetett. Természetesen neki nem kellett a török hadakozásban jártas magyar katona, hanem német zsoldosokat követelt. S ez a követelése Bécsben meghallgatásra talált. Az 1599. évben Kugler György már megbizást kapott 550 német zsoldos verbuválására.25 Ugyanis őfelségét 1599. január 14-én arról értesitették, hogy egy basa több béggel Szigetvárra érkezett s télen is ott marad hadseregével. Ha a viz befagy, Kanizsa városát és várát akarja ostromolni. Közben Kanizsán tüz ütött ki s mindent elpusztitott. A tüz márc. 23-án támadt s nemcsak a palánkok, de a város kapui is elégtek. E jelentésre 300 Knechtet küldtek Kanizsára s 800 forintot utalványoztak helyreállitására.26 Az 1599. ápril 10-én jelentik Kanizsáról, hogy nagy ott a veszedelem. Minden épület szalmával és náddal van fedve, tehát fecskendő kell. Valamivel későbben Paradeiser a már sokszor megsürgetett háromhavi zsoldot kérte katonái számára. S hogy nagyobb hatást keltsen, a Kanizsát fenyegető veszedelemmel állt elő. De ez sem használt, május 23-án ujra sürgette a fizetést. Junius hó 9-én pedig azt jelentik a haditanácsnak, hogy sok katona van itt (Bécsben) Kanizsáról, akik fizetésüket várják.27 Ez a fizetés azonban folyton késett. Julius 28-án irták volt, hogy Kanizsa népe hosszu idő óta könyörög a zsoldjáért, de hiába. Végtelenül nagy a nyomor s a veszély is napról-napra növekszik.28 Augusztus 7-én már azt jelentették Kanizsáról, hogy a végső szükség fenyegeti az őrséget. Valamivel későbben (aug. 17) Paradeiser irta volt, hogy Kanizsára, Babócsára és Kiskomárra pénz, élelem és munició kell. A következő év január 26-án Mátyás főherceg s az udvari kamara hatvanezer forintnyi kölcsön felvételét sürgette az osztrák egyházi javakra, hogy Kanizsa és a bán hadinépét fizetni lehessen.29 Február hó 23-án az élelmezési főnök irta volt, hogy a törökök Simontornya körül nagy tömegben gyülekeznek s támadásra készülnek. A várakban nagy a hiány az élelemben.30 Ha valami sokat nem is, de azért folyton küldtek Kanizsára. Az 1600. év május 8-án Paradeiser még 200 forintot is kapott kémkedésre.31

24

Volt közös pénzügyi levélt. Hung. 14.404. fasc. 1598. szept. 18. Paradeiser beiktatására Kanizsa főkapitányságába kéthavi zsold kell s 100 karabélyosára 1600 frt.

25

U. o. Hoffinanz, 13.617. fasc. 1599. febr. 13.

26

U. o. 1599. márc. 24. jelentés.

27

U. o. 1599. junius 9.

28

U. o. 13.618. fasc. Hoffinanz, »zu höchster Gefahr der Graniz, darauf der Feind sonderlicch jetziger Zeit sein Aug und Anschlag hat«.

29

U. o. 13.619. fasc. Hoffinanz.

30

Augsburger Pál proviantverwalter. 1600. febr. 13.

31

Hungr. Denkbuch és Registr. 1600. (Volt közös pénzügyi levélt.)

21


Arról, hogy Paradeiser mint sáfárkodott Kanizsán, igen kevés adat maradt ránk. Annyi bizonyos, hogy semmiféle vitézi cselekedet nem füződik kanizsai kapitányságához. Kanizsa 1600. évi megszállásáról és elfoglalásáról azonban bőséges anyagot őriztek meg ugy a hazai, mint a bécsi levéltárak. E megszálláskor, illetve ostromról tünt ki, hogy a császár minő nyulszivü embert küldött a legfontosabb végház élére. Hát bizony ugy esett a dolog, hogy Paradeiser messze rugta magától a vitézi tisztességet s hogy bőrét megmentse, a leghitványabb eszközöktől sem riadt vissza. Állandóan a félsz kergette s mikor sikerült a várból elmenekülnie, a legszemérmetlenebb hazugságokat szórta volt magyar katonáira. A hóhér pallósát azonban mégsem sikerült elkerülnie. Ugy végezte életét, mint Győr feladója: Hardegg gróf. Ibrahim basa 1600. szept. 8-án, pénteki napon szállta meg Kanizsát. Régi magyar mondás szerint a vár sorsa a mezőn dől el. Azaz, hogy a külső harcok döntik el a vár sorsát. Paradeisernek nem voltak inyére a külső harcok. A körülfekvő várkastélyok és górék őrségét tehát berendelte Kanizsára s aztán Kanizsa városával együtt felgyujttatta. És erős tilalommal megtiltotta a várból való kitörést. Balogh János fővajda imigyen Ujvárról 52 magyarral és 32 némettel, Kacorlakról 20, Kielmanszigetről 20 és Peleskőről 13 magyarral Kanizsa várába érkezett, miután előbb a török gyalogsággal megharcolt.32 Bent Kanizsában a vitézek száma jóval több volt nyolcszáznál. Használható parasztok is voltak bőven odabent. A magyar őrség mindjárt a megszálláskor megesküdött, hogy védelmezi a várat. »És ki legelőször valamit emliteni mer a feladásról, ha szinte az főkapitány ő maga lenne is, koncra adják.«33 Balogh János fővajda pedig igy szólott Paradeiserhez: »Nagyságod nékem ha azt parancsolod, hogy az vétézekkel bent égnék, bent égek. Ha azt parancsolod, hogy ott haljak meg, ott halok meg.« Amint az ostrom megkezdődött, a vitézek Paradeisert többé nem látták. Egy szilárdan épitett boltban huzta meg magát; ott hevert s a vár megadásáig többé elő sem jött.34 Itt, a biztos helyen tanakodott Hesch Péter helyettes főkapitánnyal és a tüzérség vezetőjével. Már az ostrom elején a szigetvári hős fia: Zrinyi György, aztán Duca di Mercurio s a tótországi generális levelekben jelentették Paradeisernek, hogy segitségére jönnek. E levelek be is jutottak a várba, de Paradeiserbe nem öntöttek bátorságot. A tanuvallomások szerint Paradeiser megparancsolta, hogy »ne lüjjenek az ágyukkal külömben, hanem mikor Jézust regvel és estvére kiáltanak.« A vajdák nem tudták mire vélni, hogy a kapitány nem hagy lőni! Szeptember 25-én éjjel a német tüzmester (Zeugwart), nem tudni, kinek a parancsára, meggyujtotta a puskaport.35 A robbanás a vár egyharmadát elpusztitotta és százötven embert megölt. Ugyanezen éjjel érkezett Duca di Mercurio levele, melyben kitartásra biztatta Paradeisert és segitséget igért.

32

Volt csász. és kir. hadilevéltárban vannak a katonák vallomásai.

33

Horváth Péter vallomása. U. o. És Hieronimus Frankus vallomása ugyanezt mondja. »Eleinte - irja ugyanis - nem mert senki a töröknek felelni, mert az esküvés ugy volt, hogy az ki szól az törökkel kapitány hire nélkül, azt levágják. Belőttek nyillal egy levelet a török sáncokból, Pálffy Tamásnak irta magát az ki irta. Szept. 25.-én mikor a port éjjel tizenegy órakor az szaibort meggyujtotta volt, Duca de Mercuriotól levél jött, biztatván« stb.

34

Zrinyi György levelében Batthyányhoz 1600. okt. 27.-én Csáktornyáról irja: Paradeiser nála volt s összevissza hazudozott. »Az vajdák azt mondják elsőbe akkor látták őt, mely napon az török megszállotta, másodszor, midőn feladta a várat. Egy boltban hevert.« - A vitézek vallomása szerint Zrinyi György szept. 8-án irta, hogy 500 lovassal és 500 gyaloggal sietve jön Kanizsa felmentésére.

35

A török történetirók ezt másképpen adják elő, mint a várban szolgált vitézek. A török irók szerint a puskaporostorony ajtaja nyitva volt, s egy török rab üszköt vetett belé. Igy történt a robbanás.

22


Paradeiser az inasát: János deákot és Király Benedeket kiküldi a várból, hogy körültekintsék a török tábort. A török azonban mindkettőt elfogta. Paradeiser erre Szivós Mihály fővajdát és Várady János kacorlaki vajdát bocsátá ki. Ezeknek sikerült szót váltaniok a két elfogott kanizsaival s visszajövet jelentették az izenetet, mely igy szólott: »sem porotok, sem éléstök nincsen, de magatok is amint vagytok, kevesen vagytok.« A török ezután többször adott be szózatot a várba. Az egyik ilyen alkalommal Szivós Mihály vajda imigyen válaszolt a töröknek: »Nem mi rajtunk áll az vár megadása, odabe vannak az urak.« Paradeiser fourirja, aki jól tudott magyarul, szintén beszélt a törökkel. A beszélgetést aztán tudtuladták Paradeisernak. Mit határozott ekkor főembereivel Paradeiser, azt a vitézek közül senki sem tudta. Szombaton azonban Paradeiser helyettese, Hesch obristleutenant kiment a várból és tárgyalt a törökkel. Ezután a főemberek közösen elhatározták a vár feladását. Három tiszt: Hiebersperger hadnagy, Csécsi Máté és Gerzey György kiment a török táborba, Szinán csausz, Mehmet csausz és a hatvani bég pedig a várba jött, hogy az átadást bevégezzék. Volt a várban az átadáskor ötven egynéhány ágyu, három hónapra elegendő buza, harminc hordó piskóta és hatszáznál több vitéz. A vár átadása után kétszáz török vitéz kisérte el a kanizsai őrséget. Megeresztett zászlókkal, fegyveresen vonultak ki a kanizsaiak s száz társzekéren vitték magukkal holmijukat. A nagyvezér virágokkal himzett pompás kaftánt küldött Paradeisernek.36 Kanizsa feladásának következménye volt, hogy több kisebb végház (Babocsa, Kis-Komár stb.) szintén a török kezére jutott. Emlitők már, hogy Paradeiser nagyszerüen értett a cigány lován való szántáshoz, azaz, hogy hazudott, mint a bomlott óra. Kanizsa feladása után meglátogatta Zrinyi Györgyöt, akinél jobban senki sem ismerte Kanizsa várát és magyar őrségét. Zrinyi nagyon hüvösen fogadta s hamar kiadta neki az utat. Október 27-én kelt levelében aztán megirta, hogy Paradeiser szemérmetlenül hazudik. Hogy Zrinyi alaposan ismerte Paradeisert, az későbbi vallomásokból fényesen kiderült. Paradeiser különben 1600 október 27-én Rackensburgból azt irta Mátyás főhercegnek, hogy a magyar és a német hadinép az ő tudta nélkül egyezkedett a törökkel!! Ő minden erejével igyekezett a vitézeket lebeszélni, de nem hallgattak rá és október 22-én kivonultak a várból. Ugy látszik, hogy Paradeiser e jelentését nem vették készpénznek, mert hamarosan elfogták őt s a szentgotthárdi táborban vallatták október 30-án.37 Vallomása szerint Kanizsa őrsége csak 460 lázadó emberből állott. Nem ő, hanem a lázadó közkatonák egyezkedtek a törökkel. Arról mit sem tud, hogy a lázadó katonák ő helyette más kapitányt választottak. A lázadók az ő akarata ellenére adták át a várost. Az átadáskor az ingoványok már a sáncig be voltak töltve s az ellenség a bástyákban tartózkodott. Paradeiser német tisztjei természetesen a magyar vajdákra és katonákra háritottak mindent. Balogh János fővajdát el is fogták, sőt el is itélték, de az országgyülés kiszabaditotta őt. Paradeiser azonban a hóhér kezére került.38

36

Paradeiser azt állitotta, hogy ez ajándékot nem fogadta el.

37

Országos Levéltár: Történelmi Emlékek Belügy, B. 7. Consignatio articulorum iuxta quos d. Georgius Paradeiser olim capitanens Canisiensis propter deditionem praesidii illius 30. Oct. 1600 in castris prope Szentgothard examinatur fuit.

38

Grázi tartományi levéltár Kriegswesen 735. fasc. Itt vannak a tárgyalás iratai. (Staabhalter und Assessores dieses löblichen, kayserlichen Kriegsrechten etc.)

23


Érdemes megemlitenünk, hogy Kanizsa feladása után osztrák részről egy Anklag cimü irat ment az uralkodóhoz, melyben jó szomszédjaink arra kérték a császárt, hogy példaadás céljából Kanizsa, Babolcsa, Kiskomár minden magyar vitézét végeztesse ki s vagyonukat foglaltassa le!...39 Kanizsa hirhedt várkapitányán kivül irott emlékeink között még egy Paradeiserrel találkozunk. Ez már gróf és sichelbergi főkapitány volt. (Johann Ernest Graf Paradeiser) és mint ilyen a kivégzett Zrinyi Péternek Bukhariban lévő ingóságaiból százötvenezer forint értéküt rabolt el.

39

Babocsa kapitányát (Petheő) és vajdáit, meg néhány kanizsai vitézt Paradeiserrel együtt fogták el, Petheő azzal védte magát, hogy hiába kért segitséget, élelmet és municiót, sehonnét sem kapott. Ő nyolc hónapig ült már vasban, mikor kiszabaditásáért könyörgött.

24

VI. ZRINYI MIKLÓS ÉS PÉTER GYÁMJAI


25


I. Fraknói Pázmány Péterről szóló derék munkájában Zrinyi Miklós neveltetését Pázmánynak tulajdonitja s Pázmányt teszi meg a Zrinyi-árvák gyámjának. Mikor a »Zrinyi Miklós nevelő-anyja« cimü munkám megjelent, Fraknói szóval és irásban arra szólitott fel, hogy együtt adjuk ki Zrinyi Miklós leveleit. Mivel ezek összegyüjtése teljesen az én dolgom lett volna, e nehéz és költséges feladatra nem vállalkoztam. Fraknói erre »Zrinyi ifjusága« cimü értekezésében - bár nagy elismeréssel szólott volt az én munkámról megpróbálta igazolni régebbi állitását, hogy tudniillik Pázmány volt a Zrinyi-árvák igazi nevelője és gyámja. Mivel ez az állitás nagyon is távol áll a történeti igazságtól, ki kell mutatnunk, hogy kik voltak a Zrinyi-árvák gyámjai. Nem Fraknói az első, aki Zrinyi Miklós ifjuságával foglalkozott. De akik eddig e tárgyról irtak, megfelelő történeti adatok hiányában jobbára föltevések és találgatások alapján elmélkedtek. Ez az eljárás aztán nagyon megbosszulta magát. Az ujabban felmerült adatok világánál ugyanis az efféle elmélkedés - mint a csalóka délibáb - hirtelen semmivé lett. Fényes példa erre Széchynek Zrinyi Miklósról irt ötkötetes munkája, melynek sok részéről elmondhatjuk, hogy nem a történeti igazság, hanem a költői fantázia eredménye. Pedig a szerző mennyi lelkesedéssel, mily kimondhatatlan szorgalommal dolgozott nagy munkáján! Messze vagyunk még attól, hogy Zrinyi Miklósnak ifjuságát hü és igaz világitásban adhatnók. Ki tudja, mi minden kerül még felszinre? Hiszen még azoknak a levelezését sem ismerjük, akik legközelebb álltak hozzá gyermekkorában. Itt van például a derék kancellár, Sennyey István püspök, aki első és főgyámja volt, akit határozottan kedvelt nemcsak Zrinyi Miklós, hanem rokonsága is. Sennyey püspök ottforgolódott a Zrinyi-fiuk mellett Csáktornyán. Velük volt Bécsben. Ő volt ügyeiknek legfőbb támogatója a királynál. Az 1632. évtől kezdve a Zrinyi-árvák javainak is ő volt a kormányzója. S ime! Erről a férfiuról alig ejtenek szót az ujabb irók. A régebbiek pedig nevét sem emlitik. Mármost, ha Sennyey püspöknek levelezései és iratai napvilágot látnak, gondolhatjuk, minő más világitásban látjuk majd Zrinyi ifjuságát. Bizony értéktelenné fog válni az a sok föltevés, következtetés és találgatás, amivel egyes irók az adatok hiányát pótolják. Aztán nem lehetetlen, hogy a többi gyámnak és Zrinyi Miklós rokonainak a levelezése is napfényre kerül. Hiszen a legtöbb családi levéltár idevágó anyagát még nem ismerjük, tehát sok meglepetésre tarthatunk még számot. Igy állván a dolog, nem tartjuk helyénvalónak a hiteles történeti adatoknak föltevésekkel, találgatásokkal s más effélékkel való keverését. Fraknói sem kerülte ki a hibát, melybe Salamon és Széchy estek. Ő is következtet adat nélkül. Hogy Pázmány alakját minél jobban kiemelhesse, mellőzi azon rendeleteknek az ismertetését, melyeket a király a Zrinyi-fiuk ügyében Sennyey püspökhöz intézett. Megállapit olyan dolgokat, amelyek éppen nem bizonyosak. Olykor figyelmen kivül hagy igen fontos adatokat, melyek már nyomtatásban is megjelentek. Egy helyütt például ezt irja: »Miklós és Péter 1633ban abbahagyták az iskolalátogatást, az év nagy részét uradalmaikon töltötték és ősszel Bécsbe költöztek.«40 Fraknói ezen állitásával szemben Zrinyi Miklósnak 1633 junius hó 21-én Bécsből irt levelében ezt olvassuk: »Az tanuságban vagyunk foglalatosak, nem mulatván el őfelségeik előtt való udvarlást is, azmint érkezünk.« 40

Fraknói szerint novemberben.

26


Zrinyi Péter ugyanezen napon, ugyancsak Bécsből irja: Az skólák rongyosak, az udvar sok nemzetségből vagyon; »alig tudok vele kalapálni«.41 Zrinyi Miklósnak főlovászmesterré való kinevezését Fraknói minden bizonyiték nélkül Batthyány Ferencnek tulajdonitja. Fraknói szerint Batthyány Pázmányhoz fordult. »Pázmány kész volt a terv megvalósitása érdekében befolyását mérlegbe vetni; de nem tartotta illőnek, hogy javaslattal forduljon a királyhoz. Ezért Zrinyi Miklós nevében adatott be az udvarnál a folyamodás.« Még ha igaz volna is, hogy Batthyány Ferenc inditotta volna is meg a mozgalmat Zrinyi Miklós kinevezése ügyében, akkor sem Pázmányhoz, hanem Sennyey püspökhöz fordult volna; mert hiszen Sennyey püspök volt Batthyány fellebbvalója; Sennyey püspök állott a Zrinyi-árvák gyámjainak élén. Fraknói megemliti, hogy Zrinyi Miklós olaszországi utjából visszajövet Nagyszombatba is ellátogatott s itt Pázmány Péterrel is találkozott. Mit beszélhettek egymás közt, azt senki sem jegyezte föl, mégis Fraknói szép szavakkal adja elő, mint nyugtatta meg Zrinyi Miklós az érseket afelől, »hogy vallásos érzésében megszilárdulva és műveltségben gyarapodva, de sem nemzete szeretetében, sem dynastikus hüségében meg nem fogyatkozva fog a közélet terére lépni«. »Megbeszéléseik eredményének tekinthetjük azon elhatározást - irja Fraknói -, hogy tanulmányait az egyetemen nem folytatja, az udvarnál nem keres állást, hanem fegyverrel kezében, a törökök elleni harcban fog hazájának szolgálni.« A török ellen való harcot akkor Pázmány nem is ajánlhatta neki, mert hiszen békesség volt s a király a legszigorubb rendeletekkel tiltá a harcot. Fraknói be akarja bizonyitani Pázmány gyámságát. Azonban az, hogy Pázmány törődött a Zrinyi-fiukkal és atyai jóindulattal viseltetett irántuk, még nem bizonyiték. Hiszen Pázmány gyámsága nélkül is bármit megtehetett az árvák érdekében. A rendelkezésünkre álló hivatalos iratok és a gyámok közös nyilatkozatai mit sem tudnak Pázmány gyámságáról. Fraknói is használta a magyar kancellária expedicióit. Tehát olvasnia kellett ott a királyi rendeleteket, amelyek Sennyey püspök-kancellárhoz, mint a Zrinyi-árvák gyámjainak fejéhez szólanak. Ezek a rendeletek világosan megmondják, hogy Sennyey püspök (s nem Pázmány) intézkedik teljhatalmulag a Zrinyi-árvák minden ügyében. Még Sennyey püspök halálakor is ezt irja a király: »De mortuo proxime praeteritis diebus rev. quondam Stephano Sennyey de KisSennye episcopo Jauriensi, consiliario nostro et per Hungariam aulae notrae cancellario, uno nimirum contutorum dictorum pupillorum, qui jurium, bonorumque et causarum eorundem pupillorum directionem moderabatur« etc.42 Nem szándékunk itt cáfolgatásokba bocsátkozni. A hivatalos iratok alapján ismertetjük a Zrinyi-fiuk gyámjait és azok müködését. Egyuttal bebizonyitjuk, hogy Pázmány Péter nem volt a Zrinyi-árvák gyámja. Mivel a felhasznált adatok tulnyomórészben kiadatlanok, azt hisszük, nem végzünk fölösleges munkát.

41

Mindkét levelét szószerint közöltem a Budapesti Szemlé-ben, Zrinyi Miklós ismeretlen levelei cimü értekezésemben, melyet különben Fraknói is olvasott.

42

Országos Ltr. Canc. Exped. 464. Nr. 1635. dec. 23. Bécs.

27


II. Zrinyi Györgynek testamentuma eddig nem látott napvilágot. Az Országos Levéltárban van ugyan egy latinnyelvü másolata, de az nem teljes.43 A kancelláriai iratok szerint a testamentumot a pozsonyi káptalannál helyezték el. Fraknói azt irja, hogy itt nem találta meg a jelzett végső intézkedést. Pedig a Protocollum 30., folio 605-606. b) alatt föltalálható. Meglepő a dologban, hogy Zrinyi György a testamentumát is magyar nyelven mondta tollba. Magyar érzésének és magyar gondolkozásának világos jele ez is. A pozsonyi káptalan tanusága szerint Zrinyi György kérésére Bielavius Tamás és Kápolnay Jakab kanonokok megjelentek december hó 14-én Pázmány érsek kuriájában, ahol Zrinyi György feküdt. A bánt ugyan a sulyos betegség nagyon elgyöngitette, de szellemi és beszélőképességének birtokában volt. Lelkét Istenének ajánlván, végső intézkedését megtette s azt saját pecsétjével megerősitette. Ez az intézkedés igy hangzik: »Én gróf Zrinyi György, tótországi bán, császár és király urunk őfelségének Magyarországban főlovászmestere, tanácsa, komornyikja és az kanizsai végházaknak főgenerálja etc. Noha az én kegyelmes Istenemnek kegyes atyai sujtásából testemben kór-beteg ágyamban fekszem, de elmém és okosságom helyén lévén, legelsőben az én lelkemet az hatalmas Istennek kezébe, az ki teremtette, testemet penig az földnek, az ő anyjának gyomrába ajánlván, az én maradékimról és szerelmes gyermekimről sem akartam feledékeny lennem. Minthogy azért testamentumtételem nélkül is minden jószágom és ingó marhám az én szerelmes két fiamat illeti, azt én is éppen mindenestől őnekik hagyván, ajánlom őket az én kegyelmes uramnak, az hatalmas második Ferdinánd római császárnak, Magyar-Csehország koronás királyának kegyelmes tutelája és protectioja alá, kérvén az egy Istenért alázatosan őfelségét, hogy mind eleimnek s mind penig magamnak, az ausztriai házhoz és édes hazámhoz való hivségünket és igaz jámbor szolgálatunkat megtekintvén, méltóztassék az én szerelmes két fiamat kegyes, atyai gondviselésébe venni és isteni félelemben és a catholica religioban (a hol és a mint ő felsége akarja) ugy neveltetni, hogy ők is felnevelkedvén, Istennek, az anyaszentegyháznak, őfelségnek és édes hazájuknak kedvesen és hasznosan szolgáljanak. Őfelsége, az én Kegyelmes uram és koronás királyom után vallom fő tutoroknak, elsőt az én szerelmes apám uramat, az esztergomi érseket, másikat az tótországi generált, harmadikat az zágrábi püspököt, negyediket Patatich István uramat, ötödiket Mikulich Tamás uramat. Battyányi Ferencz uramat penig, meghitt jámbor szolgámat, minden jószágomon gondviselőül hagyom, ugy hogy annak gondviselésében az fő tutor uraktól dependentiája lévén, mások ellene ne akadályoskodjanak. Jámbor szolgáimnak penig fizetésekben az mi restálna és ha mi liquidum debitumok találtatnának, azok egyszer is másszor is ingó marhámból vagy jószágom jövedelméből contentáltassanak, demptis illis, a kik az őfelsége zászlója alatt velem együtt vitézkedvén, őfelségétől várják fizetéseket. Ez testamentum dispositiomban voltanak jelen az nemes pozsonyi káptalanban lévő személyek: Bielavius Tamás és Kápolnay Jakab uraimék itt való kanonokok, kérem is ő

43

Az előzmények hiányoznak belőle.

28


kegyelmeket, hogy ez testamentumomat a káptalanba conservalják, az pariája magamnál lévén. Actum Posonii 14. die mensis Decembris. Anno 1626.«44 Ha ezen kor főurainak testamentumait lapozgatjuk, hamar észrevesszük, hogy Zrinyi György teljesen alkalmazkodott a bevett magyar szokáshoz. Közönséges jelenség nálunk a királynak vagy az udvar valamelyik tagjának fölkérése az árvák gyámolitása ügyében. Az is bevett szokás volt, hogy minél hatalmasabb s minél több urat és főpapot jelöltek ki gyámul. Az uralkodók azonban vajmi keveset törődtek az efféle gyámsági ügyekkel. Pedig a testamentomozó urak nem ritkán nagy értéket is hagytak neki. Zrinyi György ellenben semmit sem hagyott II. Ferdinándnak. Tehát csodaszámba vehetjük azt, hogy II. Ferdinánd király a Zrinyiárvák főgyámságát nemcsak elfogadta, hanem mindvégig atyai gondoskodást és jóindulatot tanusitott irántuk. Bizonyos, hogy Ferdinánd király e feltünő jóindulatát és meleg érdeklődését mások keltették fel és mások tartották állandóan ébren. Nem nehéz kitalálnunk, kik voltak ezek. Elsősorban Sennyey püspök-kancellárt kell emlitenünk, aki a király oldala mellett élt s aki egészen haláláig intézte a Zrinyi-árvák ügyeit. Batthyány Lobkovitz Poppel Éváról, a Zrinyi-fiuk nevelőanyjáról és legközelebbi rokonáról tudjuk, hogy nagyon jó viszonyban volt II. Ferdinánd királlyal. Zrinyi György irja egyik levelében, hogy II. Ferdinánd király mindennap tudakozta tőle, feljön-e Poppel Éva a koronázatra? Lamormain jezsuita atya, a királynak gyóntatója irja, hogy Poppel Éva igen kedvelte II. Ferdinándot, ezért a meghalt király életrajzát is megküldte neki. Tudjuk, hogy Poppel Éva az országgyülésekre azért járt föl, hogy a királlyal személyesen érintkezzék. Bécsben és Grácban számtalanszor megfordult és ilyenkor sohasem kerülte el az udvart. Hogy az udvar körében élő leghatalmasabb urakhoz rokonság füzte őt, emlitenünk is fölösleges. Tehát ha valakinek, neki módjában állott a Zrinyi-árvák érdekében közbenjárnia. Pázmány Péter téritette meg a Zrinyi-árvák atyját: Györgyöt. Ha Pázmányt ezen kivül semmi egyéb nem kötötte volna a Zrinyi-családhoz, mérhetetlen vallási buzgósága akkor is érthetővé teszi az ő érdeklődését a Zrinyi-árvák iránt. Hiszen a kis fiuk legközelebbi rokona, Poppel Éva protestáns volt. És ez a protestáns asszony vette őket szárnyai alá; ez kereste fel őket Csáktornyán, Grácban, Bécsben. Ennek a kastélyában időztek a fiuk legszivesebben. Bár Poppel Éva senkit sem téritgetett, a Zrinyi-fiukra való befolyása Pázmány szemében mégis veszedelmesnek látszhatott. Nem minden alap nélkül állitjuk ezt. Mikor Eszterházy Miklós nádori donatióban részesitette Poppel Évát, Pázmány Péter ez ellen erősen tiltakozott. Az isteni törvény - ugymond - nem javasolja, hogy azon birtokon (Poppel Éva) ismét plántálgassa az eretnekséget. Pázmány Péter azt ajánlja a királynak, hogy a protestáns Poppel Éva helyett a zágrábi jezsuitáknak adományozza a nevezett birtokot. De bármilyen szerepet játszott is Pázmány eljárásában a vallási érdek, bizonyos, hogy a Zrinyi-árvák iránt atyai jóindulattal viseltetett. A történeti igazság azonban kétségtelenné teszi, hogy Pázmány Péter nem volt a Zrinyi-fiuk gyámja s igy neveltetésük sem az ő müve volt. Az ő szerepe csak akkor kezdődik, mikor 44

A káptalan ehhez még a következő megjegyzést füzi: »Quod quidem testamentum et testamentariam dispositionem praefati condam domini comitis testatoris, nos ad fidedignam dictorum fratrum et teestimoniorum nostrorum relationem, sub sigillo nostro capitulari authentico, haeredibus ejusdem domini comitis testatoris, jurium ipsorum futuram ad cautelam extradandam duximus et concedendam, communi justitia postulante. Datum feria sexta proxima post festum beati Bartholomei apostoli, anno domini 1627.«

29


Sennyey püspök, az igazi gyám, meghalt. Mivel Sennyey püspök gyámságáról eddig mi sem látott napvilágot, nem végzünk fölösleges munkát, mikor a Zrinyi-féle gyámság hivatalos iratait ismertetjük. Fraknóinak a főbizonyitéka Pázmány gyámságát illetőleg Zrinyi György végrendelete, melyben a kijelölt gyámok között Pázmány első helyen szerepel. Ez a bizonyiték édeskeveset nyom a latban. Hiszen száz és száz eset bizonyitja, hogy a végrendeleti gyámok korántsem voltak valóságos gyámok. Egyik nem fogadta el a gyámságot, a másikat a körülményei akadályozták a gyámság elfogadásában. Csak például emlitjük, hogy Zrinyi Miklós (a költő) végrendeletében Zrinyi Pétert, Auersperg Richardot, Pálffy Tamást, Zichy Istvánt és Sennyeyt teszi meg gyermekei gyámjaivá. A valóságban pedig Batthyány, Draskovich és Pötting gróf voltak a gyámok. Tudott dolog, hogy Zrinyi György halála után a király elnöklése mellett tanácskozás folyt a Zrinyi-árvák ügyében. E tanácskozás alkalmával történt, hogy a király Pázmány helyébe Sennyei István püspököt nevezte ki a Zrinyi-fiuk főgyámjává. Igy állván a dolog, természetesnek fogjuk találni, hogy az 1626. év végétől fogva kiadott hivatalos iratokban a gyámok között Pázmány Péter többé már nem szerepel. Az 1627. év elejétől fogva maguk a gyámok is több hivatalos iratot állitanak ki, de Pázmány helyett ezekben is állandóan Sennyey püspök szerepel. Bizonyosra vehetjük, hogy Pázmány egyházi és politikai állásánál fogva, de meg nagy elfoglaltsága miatt is nem vállalhatott gyámságot. Teljes lehetetlenség volt, hogy ő Csáktornyán járjon a Zrinyi-gyermekek gyámsága ügyében. Valószinü, hogy ezt ő maga hozta a királynak tudomására. És Ferdinánd király ekkor Sennyey István váci püspököt és magyar kancellárt nevezte ki Pázmány helyébe első főgyámnak. Sennyey püspök-kancellárnak a gyámok élére való helyezése a legszerencsésebb gondolat volt. Sennyey amellett, hogy okos diplomata volt, nyájas és megnyerő modorával, valamint szelidségével és türelmességével mindenkit meg tudott nyerni. Még jóval a gyámság előtt őszinte barátság füzte őt a Zrinyiek legközelebbi rokonaihoz: Lobkovitz Poppel Éva férjéhez, Batthyányhoz, valamint a Széchyekhez is. Amig Batthány éles szavakkal kelt ki Pázmány vallási politikája ellen, addig Sennyey püspökkel nyájas hangon levelezget. Lobkovitz Poppel Éva is ezt teszi. És Sennyey püspök még Batthyányhoz irt leveleiben is meleg hangon köszöntgeti Poppel Éva asszonyt.45 E levelezésből alig sejtené az ember, hogy Batthyány és felesége buzgó protestánsok voltak. Jellemző az ő barátságos viszonyukra, hogy Batthyány mint Bethlen hive és plenipotentiariusa Sennyey püspöknek visszaadta elfoglalt jószágait. Sennyey püspök, mint a Zrinyi-fiuk főgyámja, magának sem cimet, sem vagyont nem szerzett. Tisztét mindvégig önzetlenül viselte. Ha a Zrinyi-vagyon kezelése körül mégis sok szabálytalanság történt, az nem az ő hibája. Ő nem időzhetett állandóan Csáktornyán. Hivatala a királyhoz kötötte. S többször megesett, hogy alig ért Csáktornyára, már a király sürgősen hivatta őt Bécsbe. Mivel a Zrinyi-fiuk és a király között Sennyey püspök volt a közvetitő, a többi gyám is sokat köszönhet neki. Hiszen Batthyány Ferenc, aztán Mikulich a gyámság révén emelkedtek és gyarapodtak. Patachich is sok jóban részesült Sennyey részéről. Sennyeyvel a gyámok élére olyan ember került, akinek a neve Zrinyi György végrendeletében elő sem fordult. A gyámság ügyében egyelőre ennél több változás nem történt. Érdemes megemlitenünk, hogy a gyámok közös nyilatkozataiban Sennyey püspök is mint végrendeleti gyám szerepel.

45

A levelek a körmendi ltr. Missilis-ei közt vannak.

30


A gyámokon kivül akadt még valaki, aki a Zrinyi-árvák nevelésébe s tanittatásába beleszólhatott. A XVI. és XVII. században a főuri és a nemesi családokban az a szokás járta, hogy az anyátlan és apátlan árvákat legközelebbi rokonuk nevelte föl. Az árvák e szép és nemes szokás alapján atyát és anyát nyertek rokonukban. Ezen bevett szokás alapján lett Batthyányné Lobkovitz Éva a Zrinyi-árvák nevelőanyjává. Fraknói azt hiszi, hogy e cimet én adtam Poppel Évának. Nem én, hanem a Zrinyi-árvák hivják Poppel Évát állandóan legkedvesebb anyjuknak; a Zrinyi-fiuk irják magukat Poppel Éva alázatos fiainak. Zrinyi Miklós és Zrinyi Péter irják Poppel Évának: »Szeretettel vettük az nagyságod levelét, kiből hogy mindenben hozzánk való szeretetbéli indulatját mutatja nagyságod, megértettük. Adja Isten, hogy megszolgálhassuk jövendőben rólunk való gondviselését nagyságodnak... E mellett nagyságod nékünk árva gyermekinek parancsoljon és viselje gondunkat, kit mi tudjunk nagyságodnak teljes életünkben megszolgálnunk.« S ilyen szeretettel irnak a fiuk neki állandóan. Poppel Éva látogatja őket Grácban, Bécsben. Poppel Éva küldözget nekik ajándékot. Poppel Éva varrja nekik a fehérnemüt. Poppel Éva adja melléjük Csáktornyán vezetőnek Megyereczky uramat. Poppel Éva küldi velük prefektusnak Grácba hiv emberét. Poppel Éva és fia az egyedüliek, akikkel a Zrinyi-fiuk gyermekkoruktól fogva leveleztek. Ha Pázmány meghitt viszonyban lett volna a Zrinyi-fiukkal, hol vannak a Zrinyi-fiuknak Pázmányhoz irt levelei? Hol emlékeznek meg Pázmányról? Mi átnéztük a Zrinyiek és a Zrinyiekkel rokon családok leveleinek tizezreit, de egyetlen egyben sem sikerült Pázmánynak a nevét feltalálnunk. Ellenben a Zrinyi-fiuk gyámjainak: Sennyey püspöknek, Patachichnak, Mikulichnak stb. sok-sok levelét találtuk a Batthyányak levéltárában. Salamon szerint Pázmány azt ajánlotta volna a királynak, hogy Domitrovics zágrábi püspökre bizza a Zrinyi-fiuk nevelését. Ha ez az ajánlat tényleg megtörtént volna is, a király nem ennek értelmében intézkedett. A fiuk nevelése ügyében kiadott instrukcióban a zágrábi püspökről szó sincs. Ferdinánd király 1626 december 20-án bocsátotta ki első rendeletét a Zrinyi-árvák ügyében. Ez a rendelet Batthyány Ferenchez szól. A király kijelenti, benne, hogy előmutatták neki Zrinyi György testamentumát.46 Meghagyja Batthyánynak, hogy az árváknak gondját viselje, jószágaikat kezelje s mindent a tutorokkal közösen végezzen. »Patatich Istvánnal és Mikulich Tamással - irja a király - jöjj össze s tanácskozzatok, mit kelljen cselekednetek. Az árvák gondos curatora és inspectora Mikulich legyen. Ha ő nem lehetne, más hü és alkalmas embert rendelj e célra!«47 Ezen királyi intézkedés néhány nap mulva már érvényét vesztette. Közben ugyanis a király Sennyey István püspököt és kancellárt nevezte ki főgyámnak, az 1627 január 2-án Batthyány részére kiadott utasitás jelezvén, hogy ő, a király, mint legfőbb tutor és curator, megparancsolja Batthyánynak, hogy mindenben Sennyey püspök intézkedéseihez tartsa magát. S amit Sennyey püspök előir és elrendel, azt úgy vegye, mint a király őfelsége akaratát. 48 Az árvák 46

Orsz. Ltr. Cancell. Exped. (»Exhibitia nobis testamentaria ejus dispositione et ultima voluntate, transsupto eiusdem in capitulo Posoniensi ad asservandum« stb.)

47

Fraknói ezt nem használta föl.

48

»Cum rev. Stephano Sennyey etc. mutuam intelligentiam et correspondentiam habeat, et si quam ordinationem et dispositionem dicto Francisco Batthyány intimaret ac praescriberet, eam taliter accipat, tanquam ex voluntate suae majestatis praescripto ac commisso.« (Cancell. ltr. Exped. Bécs, 1627. január 2.)

31


nevelésére pedig nagy gondot forditson, hogy a boldogult gróf gyermekei rendszeres nevelésben részesüljenek.49 Pázmányról és az ő szerepéről ez az utasitás egy szót sem szól. Lehetséges lett volna ez, ha Pázmány csakugyan gyakorolja a gyámságot? Zrinyi György temetésén a gyámok, Sennyey püspökkel az élükön, mind résztvettek s ez alkalommal több hivatalos iratot adtak ki valamennyiük aláirásával. Pázmány neve azonban egyikben sem szerepel. Az 1627. év január 27-én például az ujonnan épitett Zrinyi-mauzoleum javára, valamint a boldogultért hetenként mondandó misére a gyámok száz urna bort, a szentilonai monostor mellett vásárok tartását és egy szőlőt adnak a pálosoknak a Zrinyi-árvák nagykoruságáig. (Nos testamentarii tutores: Sennyey István váci püspök, Domitrovich Péter zágrábi püspök, Batthyány Ferenc, Patacsich István és Trautmansdorf Frigyes gróf. (Ez irat eredetije az Országos Levéltárban van az Acta Paulinorum convent: Chaktornyensis cimü gyüjteményében.) Az 1628. évben (január 6-án) Batthyány Ferencnek ujra meghagyta a király, hogy a Zrinyiárvák minden dolgában azon rendeletekhez tartsa magát, melyeket Sennyey István püspök bocsát hozzá. Gyakran tegyen jelentést s a többivel együtt intézkedjék.50 Pázmányról ebben a rendeletben sem esik szó. Batthyány Ferenc, az egyszerü és vagyontalan nemes, aki Zrinyi György bánnak főemberszolgája (primarius familiaris-a) és hadnagya volt, a gyámságot használta arra, hogy érdemeket és vagyont szerezzen. Tudván jól, minő hurokat kell pengetnie, jelenté a királynak, hogy a Muraközben, a Zrinyi-árvák birtokain a nemesek praedicatorokat hozattak házaikba s ott vallásukat gyakorolják a lelkek nagy kárára. A király 1628 január 6-án jelenté e dolgot a nádornak és Pázmánynak. Ez utóbbinak azonban nem mint gyámnak, hanem mint esztergomi érseknek irt. A király mindkettőtől véleményt kért ez ügyben, mert - mint maga irja - nem szeretné, ha az ő atyai kormányzása alatt Zrinyi György nagy és lelkes müve meggyöngittetnék.51 Pázmány erre azt jelenté őfelségének, hogy a gyámok a király nevében kizárhatják a praedicatorokat. Azon nemesektől pedig, akik a Zrinyiektől inscriptio alapján jószágot birnak, el kell azt venni s az inscriptionalis összeget vissza kell nekik adni. Ezt - irja Pázmány - Batthyány egymaga nem teheti, hanem a többi gyámmal együttesen kell cselekednie. Ezért a kancellár (Sennyey) intse Batthyányt. A gyámok pedig őfelsége nevében intsék a birtokosokat, hogy a nyugtalan elméjü s másunnét elüzött, lázongó praedicatorokat ne fogadják be.52 Ha Pázmány maga is gyám lett volna, aligha ajánlta volna a királynak, hogy Sennyey, a zágrábi püspök, Trauttmansdorf, Batthyány stb. intézkedjenek ez ügyben, hanem intézkedett volna ő maga. Batthyány a protestáns praedicatorok elüzéseért hamar megkapta jutalmát. Az 1628. év február 21-én a király megadja neki a baronatust és az uj cimert. Érdemül tulajdonitja neki a többi közt, hogy küzdött a lázadók ellen. A lázadók alatt természetesen Bethlen Gábor hiveit kell értenünk. 49

Az utasitás a többi közt ez érdekes megjegyzést teszi: »siquidem successu temporis ex clementi suae majestatis ordinatione ac commissione alii quoque tutores constituti.«

50

Cancell. Exped. Concept. Orsz. Ltr.

51

U. o. Nr. 2.

52

»Per eosdem tutores moneri possent nomine majestatis vestrae iidem bona possidentes, ne recipiant seditiosos praedicantes ob inquieta ingenia ditionibus maj. v. exclusos.«

32


Ez év április 12-én nevezi ki a király a kis Zrinyi Miklóst főlovászmesternek. Fraknói szerint ez Pázmány kérésére történt.53 Ismeretes, hogy a király az efféle kinevezéseknél mind a XVI., mind a XVII. században kikérte a királyi tanács tagjainak véleményét. Igy kérte II. Ferdinánd Pázmány véleményét is. Sennyey püspök és Eszterházy Miklós is tagjai lévén a királyi tanácsnak, bizonyára az ő véleményüket is kikérte. Sajnos, ép erről az évről hiányzik a Propositiones et Opiniones cimü gyüjtemény. De hát maga a főlovászmesteri diploma is világosan megmondja, hogy a király több hivének ajánlására nevezte ki Zrinyi Miklóst.54 Tehát a kinevezést nem lehet egyedül Pázmánynak tulajdonitanunk. Annál kevésbé tehetjük ezt, mert az efféle méltóságot rendesen maga a család szokta kérni. A főlovászmesteri méltóságot a Zrinyi-nemzetség három tagja viselte egymásután. Mind a három nagyon fiatal korában kapta meg. Zrinyi György részére a családja kérte és szerezte meg. Zrinyi Miklósnak, a költőnek fia, Ádám, még négyéves sem volt, mikor a főlovászmesteri méltóságot megkapta. Az édesanyja kérte és szerezte meg neki Lobkovitz segitségével.55 Minden valószinüség amellett szól, hogy a kis Zrinyi Miklós nevében beadott kérvény mögött is a családtagokat kell keresnünk, akik Sennyey püspök támogatásával bizton remélhették a sikert. A Zrinyi-fiuk nevelőanyjáról, Lobkovitz Poppel Éváról tudjuk, hogy a saját fián kivül a többi rokonait is serkentgette az effélére. S rokonai közül senkit sem kedvelt jobban a két kis Zrinyi-fiunál. Ismeretes, hogy Fraknói nyomán minden Zrinyi-életrajzba belekerült az az állitás, hogy Zrinyi Miklóst Pázmány neveztette ki főlovászmesterré. A főlovászmesteri méltóság évéből (1628-ból) Fraknói két igen becses és uj adatot közöl. Az egyikét szerinte Domitrovich és Trauttmansdorf irták február 2-án, a másikat Batthyány Ferenc küldte a királyhoz február 16-án. Mindkettő a Zrinyi-fiuk nevelésével és tanitásával foglalkozik. Nagy kár, hogy Fraknói e jelentéseket nem ismerteti bővebben. Megpróbáltuk az eredetiek fölkeresését, de Fraknói levéltári jelzése alapján lehetetlen volt azokat megtalálnunk.56 Ami Sennyey püspöknek a szerepét illeti, arról elegendő felvilágositó adat maradt ránk. A király, miután megállapodott abban, kit nevez ki gyámnak Pázmány helyébe, döntéséről a kancellária utján 1627 január 9-én értesiti Sennyey püspököt.57 Meghagyja neki, hogy a végrendeleti gyámokkal együtt menjen mindjárt Csáktornyára, ott megfontolván mindazt, amit őfelsége parancsolt, amit legüdvösebbnek gondol, azt rendelje el a Zrinyi-fiuk és javaik ügyében.

53

U. o. »az ő kérésére Miklósnak már 12 éves korában a főlovászmesteri méltóságot adományozta«. (Miklós akkor még nem volt 12 éves.)

54

Concept. Nr. 102 Prága, 1628. április 12. »Ad nonnullorum fidelium nostrorum majestati nostrae factam commendationem.«

55

Raudnitzi Lobkovitz-levéltárból való másolat az Akadémia kézirattárában. Zrinyi Miklósné 1665. márc. 22.-én kéri Lobkovitzot, támogassa kérvényét, melyben fiának, Ádámnak, a főlovászmesteri állást kéri. Az 1666. év január 26.-án már megköszöni Lobkovitznak, hogy fiát lovászmesterré neveztette ki.

56

Fraknói csak annyit ir róluk, hogy az Országos Levéltárban vannak.

57

Ex benigna suae majestatis ordinatone et mandato intellexisse, qualemnam dispositionem ratione pupillorum bonorumque et domminiorum universorum spect. ac magnifici quondam comitis Georgii Zrinii eidem delegaverit ac commiserit etc. (Sennyey püspökhöz intézett rendelet. Köz. p. ltr. 14.470. fasc.)

33


És Sennyey püspök a gyámokkal azonnal megindult Csáktornyára. A kis Zrinyi Miklós és Péter legelső levelükben, amelyet »legkedvesebb anyjukhoz«, Poppel Évához irtak február hó 5-én, már jelentik: »cancellárius uram az több tutor urakkal együtt ma délután indultak meg inned Csáktornyáról«.58 A legelső hivatalos okirat, melyet a gyámok közösen kibocsátottak, már egy szóval sem emliti Pázmányt. A későbbiek is mind névszerint felsorolják a gyámokat, de Pázmány nevét hiába keressük ezekben. Pedig a királynak, mint főgyámnak a fölemlitéséről nem feledkeznek meg. 1627. szeptember 6-án a gyámok ismét Csáktornyán vannak valamennyien. Az ezen napon kiállitott okirat imigyen kezdődik: »Nos testamentarii tutores haeredum spectabilis ac magnifici quondam domini Georgii, perpetui comitis a Zrinio« etc.59 Az aláirók között első helyen itt is Sennyey püspök szerepel, aztán következik a többi gyám. Az okirat természetesen a királyt is fölemliti, mint legfőbb gyámot. Ellenben Pázmányról semmit sem szól. Pedig, ha az érsek is gyám lett volna, a bevett szokás szerint, mint távollevőt bizonyára megemlitették volna, mint ahogy megemlitik a királyt. Hivatalosan megállapithatjuk, hogy Zrinyi Györgynek a temetése a halálát követő év szeptember 5-én ment végbe.60 A temetésre ugyszólván az egész országot meghivták. A kis Zrinyi Miklós és Péter 1627 julius 18-án a velencei signoriát is meghivták. A signoria Girardini Jeromost küldte a temetésre.61 A Zrinyi-árvák gyámjai is megjelentek a temetésre, élükön Sennyey István kancellárral. Tompa Miklós az udvari kamarához irt levelében fölsorolja a Csáktornyán lévő gyámokat, de Pázmányról egy szót sem ejt.62 Az 1630. évben a gyámok közül kettő már nem él. A zágrábi püspök 1628 erőszakos halállal mulik ki. Patachich személynök egy év mulva követi őt a sirba. A gyámok hivatalos irataiban ezuttal tehát már csak négyen szerepelnek, Pázmány nevét azonban ekkor is hiába keressük ezek között. Tudott dolog, hogy a Zrinyi-árvák ügyében a király számos rendeletet adott ki. Ezek - mint alább látni fogjuk - állandóan Sennyey püspökhöz szólanak. Csak az ő halála után fordul a király Pázmányhoz. Fraknói »Pázmány Péter« cimü müvében azt irja, hogy »Domitrovich zágrábi püspöknek halála után (1630) Pázmány vette át a gyámságot. S hogy közvetlenül felügyelhessen a két fiu nevelésére, Nagyszombatba hozatta őket«.

58

Körm. ltr. Missiles, 1627. febr. 5. Csáktornya. Fraknói azt irja: »Arról, vajjon Sennyey akkor megjelent-e Csáktornyán, vagy utazását elhalasztotta-e, - nincs tudomásunk.« Amint a fiuk levele mutatja, Sennyey lement Csáktornyára.

59

Közp. p. ltr.: Zrini-Frangepanische Urkundenabschriften.

60

Tompa Miklós nedölczei főharmincados jelentése a temetésről. Közp. p. ltr. Hoffinanz, 13.699. fasc. 1627.

61

A velencei levéltárból való másolat az Akadémia oklevélmásolatai közt. Girardi Jeromos későn érkezett Csáktornyára, de azért Zrinyi Miklós és Péter 1627. szept. 20.-án kelt levelökben köszönetüket irják a signorinának.

62

»Dem hungarischen Herrn Kanzler, dem Herrn von Trautmannsdorf Kriegsgeneralen den windischen Graenizen, dem Herrn Bischofen zu Agramb, Herrn Stephan Patatich protonotario, etc. als der jungen Herrn Grafen von Serin geord. Gerhaben... auch dem gubernator orfanorum Francisco Batthyány« etc.

34


Ez állitás nem állja meg a helyét. A zágrábi püspök nem 1630-ban, hanem 1628 nyarán halt meg.63 A Zrinyi-fiuk pedig nem 1630-ban, hanem 1633-ban kerültek Nagyszombatba. A gyámságban 1632 január havában történt változás. Batthyány Ferenc ugyanis, akinek gazdálkodása ellen erős panaszok merültek fel, lemondott a gubernátori tisztről. A király ekkor Sennyey István püspököt nevezte ki plenipotentiariusnak s felhatalmazta őt arra is, hogy tiszteket, kapitányokat stb. nevezzen ki Muraközben s hogy a Zrinyi-árvák javára mindent megtegyen, javaikat elidegeniteni ne engedje. Ezenkivül meghagyja a király Sennyeynek, hogy Batthyány Ferencet mentse fel eddigi állásától.64 És Sennyey püspök lement Csáktornyára, mint teljhatalmu commissarius, több Zrinyi-féle elidegenitett birtokot visszavett. Gazdasági tiszteket nevezett ki, s légrádi kapitánnyá Jankovics Jánost nevezte ki. Sajnos, Ferdinánd király Sennyey kancellárt nem nélkülözhette sokáig. 1632 március havában már sürgősen hivja őt vissza Bécsbe, meghagyván neki, hogy a reá bizott comissiot ruházza a személynökre vagy más alkalmas emberre.65 Bár Sennyey a király sürgős hivására visszatért, plenipotentiáriusi állását haláláig megtartotta. Mint ilyen időzött 1633-ban Csáktornyán. 1635. év nyarán is lent járt. S halálakor irja a király róla, hogy ő volt a Zrinyi-fiuk javainak, jogainak és ügyeinek igazgatója, s nála voltak a Zrinyi-fiuk összes iratai.66 Igy állván a dolog, gondolhatjuk, hogy Sennyey püspöknek Zrinyi Miklós olaszországi utjában legalább is annyi része volt, mint Pázmány Péternek. Fraknói azonban Sennyey püspök szerepéről hallgat. Pedig a király előbb fordult Sennyeyhez ez ügyben, mint Pázmányhoz. Igy állván a dolog, Zrinyi Miklós olaszországi utjának előzményeivel kell foglalkoznunk. Ismeretes, hogy a XVI. és XVII. században a dunántuli főurak fiai majd mind ellátogattak Olaszországba. Zrinyi Miklósnak unokatestvérei, a három Széchy-fiu, hosszabb ideig tartózkodtak az olasz városokban. A Nádasdy, a Batthyány stb. család tagjai is megfordultak ottan. Barkóczi is azért küldi a fiát Dunántulra, hogy eljusson Velencébe. Zrinyi olaszországi utjának az eszméje tehát minden valószinűség szerint a rokonság körében merült föl először. A királyi udvarnál való szolgálat gondolata is a családban merülhetett fel először. Hiszen Zrinyi Miklósnak legközelebbi rokona, Batthyány Ádám, kivel gyermekkorától fogva levelezett s akivel igen gyakran volt együtt, a bécsi udvarnál szolgált. S ennek a 63

1628. julius havában a király már meghagyja Pázmánynak, hogy Domitrovich sági hagyatékát, amit Pázmány lefoglalt, ne vitesse el, mert azt a zágrábi templom épitésére fogják forditani.

64

Orsz. Ltr. Concept. Cancell. 1632. febr. 13. (Nr. 34.) »Instructio pro Stephano Sennyey de KisSennye aulae n. etc. cancellario ac orphanorum comitum a Zrinio bonorum revisionem, et investigationem peragendam, eorundemque administrationem in meliorem formam et ordinem redigendam exmisso plenipotentiario commissario regio emanata.«

65

U. o. 1632. márc. 1. Expedit. Concept. Már a február 13.-án kiadott utasitásban jelzi a király, hogy Sennyey püspököt nem nélkülözheti. Ezért tehát maga helyett a personalist teheti plenipotentariussá, előirván neki mindent, amit végrehajtani szükségesnek lát.

66

U. o. Nr. 464. 1635. dec. 23. »qui (t. i. Sennyey) jurium bonorumque et causarum eorundem pupillorum directionem moderabatur«. Ez az intézkedésekből is kitünik. Zrinyi Miklós és Péter ügyes-bajos dolgaiban a király mindég Sennyey püspökhöz fordul. Még a pörösöket is hozzá utalja. Az 1635. jul. 12.-én például Bánffy Kristóf visszaköveteli a Zrinyieknél lévő okiratait. Sennyey püspökhöz utalják őt. (»ad Stephanum Sennyey de Kis-Sennye, qua comitum a Zrinio tutorem ea cum comissione emanata, quantenus ejusmodi literalia instrumenta extradare debeat et teneatur.«)

35


szolgálatnak köszönhette, hogy oly gyorsan emelkedett. Ki veheti rossznéven Zrinyi Miklósnak, ha inkább kivánkozott külföldre, vagy az udvarba, mint a nagyszombati iskolába, ahova ugyis akarata ellenére vitték. Hiszen kortársainak és rokonainak a javarésze is ezt tette. Aztán arra a kérdésre, hol lehet tanulni, látni és tapasztalni, Zrinyi korában is azzal feleltek, hogy a királyi ház és a főurak udvaraiban. S aki hadipályára készült, mint Zrinyi Miklós, az látni, hallani és tapasztalni akart. Zrinyi Miklós tehát kereken kijelentette, hogy nem akar Nagyszombatban tanulni, hanem vagy külföldre megy, vagy az udvarban szolgál. Sennyey püspök s talán Zrinyi Miklós rokonai is előadták az ügyet a királynak, aki a külföldi utazás mellett döntött. Ez alkalommal a király ujra hangoztatta »pia affectio«-ját a Zrinyi-fiuk iránt s határozottan kijelentette, hogy az ő intézkedésére és az ő akaratából mennek Itáliába és más országokba.67 A Zrinyi-fiuk külföldi utazása ügyében a király először nem Pázmányhoz, hanem Sennyey püspökhöz irt levelet. Az 1635 julius 27-én Bécsből irt levelében jelenti neki, hogy a Zrinyifiuk ősszel Itáliába utaznak. Alkalmas férfiu fogja kisérni, aki igazgatja és vezeti őket. Ebben az ügyben Sennyey püspök tárgyaljon Mikulich személynökkel s gondoskodjanak utiköltségről is.68 Szeptember hó 8-án a király Pázmánynak is tudomására hozza, mit irt Sennyey püspöknek. S fölkéri Pázmányt, hogy a Zrinyi-fiukat haladéktalanul bocsássa el Nagyszombatból Muraközbe, hogy ott az utra szükséges szolgákkal és utiköltséggel stb. elláttatván, késedelem nélkül utra kelhessenek.69 Sennyey püspök e tárgyalás alkalmával Varasdon időzött s ugy látszik, ott hirtelenül elhunyt. Vele tehát ez ügyben tovább tárgyalni nem lehetett. Szeptember hó 10-én tehát a király Pázmányhoz fordul. Megemlékezik Sennyey püspök haláláról s meleg szavakkal mond köszönetet Pázmánynak a Zrinyi-fiuk iránt tanusitott atyai gondoskodásáért, meg azért, hogy alkalmas vezetőt szerez az utra a fiuk mellé.70 Csak most, Sennyey püspök halála után irja a király, hogy a Zrinyi-fiuk utját illetőleg mindent Pázmányra biz. Csak most jelenti ki, hogy a personalis és a Zrinyi-árvák tisztjei Pázmány rendeleteinek engedelmeskedni tartoznak. A király ugyancsak szeptember hó 10-én Mikulich personalisnak is ir, s elküldi neki Pázmányhoz intézett levelét a Zrinyi-fiuk utja ügyében s jelenti, hogy a Zrinyi-fiuk tisztjei Pázmány intézkedéseinek engedelmeskedni tartoznak. Fölösleges hangoztatnunk, hogy ilyen intézkedésre semmi szükség sem lett volna, ha Pázmány Sennyey püspök halála előtt is gyakorolta volna a gyámságot.

67

»Ex benigna voluntate et ordinatione nostra in partes Italiae, aliasque exteras provincias et loca peregrina profecturi sunt.« (Canc. Exped. Concept. 464. Nr. 1635. okt. 29. Bécs.)

68

U. o. 293. Nr. »Missiles, quarum tenore Stephano Sennyey de Kis-Sennye episcopo Jauriensi et aulae cancellario rescribitur, e re futurum censeri, si juvenes comites Zriniani ineunte autumno, idoneo interim viro, qui illos regat et dirigat, bene provisi, iter in Italiam aggrediantur. Qua de re ut cum Toma Mikulich personale mutuo invicem tractetur, ac de competenti et ad tale iter ipsis comitibus suscipiendum necessario viatico tempestive proviideatur, committitur.« (Fraknói ezt a fontos iratot nem emliti.)

69

U. o. 355. Nr. Fraknói ezt sem emliti.

70

U. o. 356. Nr. »in eo sinceram ac paternem vestram curam erga ipsos Zrinianos susceptam laudantes« etc.

36


A királynak szeptember 8-án és 10-én kelt levele mit sem szól Pázmány gyámságáról. Ha Pázmány mint gyám tette volna mindazt, amit a Zrinyi-fiuk utjának előkészitésében tett, akkor csak kötelességét teljesitette volna. De mivel mindent atyai jóindulatból s a saját jószántából tett, a király szokatlanul meleg hangon mond neki köszönetet... Ime előadtuk azon hivatalos iratok tartalmát, melyeket a Zrinyi-fiuk gyámságában kibocsátottak. Ez iratokból eléggé világosan látjuk, kik voltak Zrinyi Miklós gyámjai. Fraknói azt irja, hogy velem szemben bebizonyitja Pázmány gyámságát. Bizonyitékul azt mondja, hogy Pázmány feljogositottnak érezte magát az uradalmi tisztekhez rendeletek kibocsájtására. Sajnos, mi ilyen rendeletet egyet sem ismerünk. Fraknói ugyan felemlit egyet, de ez egészen más természetü rendelet. Pázmány 1632 junius 23-án meghagyja a Zrinyi-árvák tisztjeinek, hogy a zengi püspököt s más egyházi személyeket birtokaikban ne háborgassák. Ez - amint látjuk - tisztán egyházi ügy71 s nem a Zrinyiek birtokaiba való beavatkozás és rendelkezés. Hogy Pázmány nagyobb hatás kedvéért a gyámságot is megemliti, az természetes. Hiszen a Zrinyiek kapzsi tisztjeit akarta megfékezni. Aztán Zrinyi György végrendeletében csakugyan mint gyám szerepel. Pázmány tehát bátran hivatkozhatott erre. Különben Pázmány ezen rendeletének idején - amint fentebb látjuk - már Sennyey püspök volt a Zrinyiek javainak, ügyeinek és jogainak kormányzója. Hogy mint ilyen nem Pázmánynak volt a helyettesitője, a királyi rendeletekből és utasitásokból világosan kitünik. Fraknói merésznek mondja azon állitásomat, hogy a gyámok csak a vagyont kezelték és elkezelték. Amint az eddig mondottakból is látható, Pázmányt nem soroltam a gyámok közé. Sennyey püspök pedig csak 1632-ben kezdi meg a Zrinyi-javak igazgatását. Állásánál fogva ő is csak ritkán mehetett Muraközbe. Tehát neki sem róhatjuk fel bünül, ha a többi rosszul gazdálkodott. A többi gyámról azonban elmondunk itt egyet-mást. A gyámok legelső hivatalos nyilatkozata - már t. i. amit én ismerek - 1627 szept. 6-án kelt Csáktornyán. Ez a legelső irat sem egyéb, mint egy Zrinyi-birtoknak átengedése Patachich István részére, aki maga is gyám volt. Patachich 500 forintnyi inscriptionalis összeg fejében megkapja a Czekovec és Pribislauc községekhez tartozó földeket stb.72 Hogy a zágrábi püspök mint gyám minő Zrinyi-féle birtokot adományozott a pálosoknak, eléggé ismeretes. Salamon szerint a Zrinyi-árvák ezt később visszakövetelték, de Pázmányhoz is hiába is fordultak. »A bibornok - irja Salamon, - midőn a család magánérdekei az egyházi érdekkel összeütköztek, az utóbbinak kedvezett.« Batthyány Ferenc gyám miként szerezte meg magának a Zrinyiek rakoveci jószágát, fölösleges ismételnünk. Batthyány különben még más Zrinyi-birtokot is használt a maga javára. Azonkivül mások kezére is juttatott ilyeneket. A gyámok ilyetén gazdálkodását a király megsokalta. Az 1632. év február havában, bár nagy szüksége volt Sennyey kancellárra, aláküldte őt, hogy a Zrinyi-árvák nagyobb megkárositását

71

Még maga Pázmány is ezt irja: »circa res ecclesiasticas«.

72

A gyámok ez átengedés okául ezt irják: »Stephanus Patachych protonotarius regni Sclavoniae ac praetitulatorum orphanorum unus ex tutoribus non solum praenarrato quondam comiti Georgio a Zrinio in variis et arduis causarum iipsius processibus, verum etiam ipsis orphanis in moderna pupillari illorum aetate pro virili suo inserviverit et inservire interdit.« (Közp. p. ltr. ZriniFrangepanische Urkundenabschriften.)

37


megakadályozza.73 A király erősen meghagyta neki, hogy a Zrinyi-javak elidegenitését minden módon megakadályozza s mindent megvizsgáljon. Az 1633. évben már Zrinyi Miklós és Péter is panaszt emeltek a királynál megkárositásuk miatt. Ferdinánd király ekkor Darabos Gergely muraközi kapitánynak irt dorgáló levelet. A király leveléből megtudjuk, hogy Batthyány Ferenctől visszavettek bizonyos jószágokat és azokat ismét Csáktornyához csatolták. Darabos kapitány azonban a Zrinyi-javak csáktornyai igazgatóját, Jóna Istvánt megverte s a jelzett birtokokat ismét kétes birtokosaiknak engedte át. Ezzel - irja a király - a Zrinyiek nagy kárt vallottak.74 Ilyen gazdálkodás folyván a nagykiterjedésű Zrinyi-birtokon, nincs mit csodálnunk Zrinyi Miklós azon nyilatkozatán, hogy mikor tanulmányai bevégzése után olaszországi utjából visszajött, alig volt miből megélnie.75 Amint ezen adatokból látjuk, az én nyilatkozatom a gyámok gazdálkodásáról egyáltalán nem volt merész. Most már csak az a kérdés merül fel, ha Pázmány Péter csakugyan gyakorolta volna a gyámságot, vajjon elnézte volna-e az efféle gazdálkodást? Azt hisszük, hogy nem. Sennyey püspök halálával a Zrinyi-fiuk egyik legjobb emberüket veszitették el. Nemsokára Pázmány Péter és II. Ferdinánd király is elköltözött az élők sorából. Majd meg Batthyányné Lobkovitz Poppel Éva halt meg. Nem volt tehát már, aki az udvarnál Zrinyi Miklós dolgait támogassa. Maga az uj uralkodó korántsem mutatott olyan jóindulatot és érdeklődést a Zrinyifiuk iránt, mint előde. E változást a Zrinyi-fiuknak hamar érezniök kellett. Amint Zrinyi Miklós hazajött olaszországi utjából, igazi hivatásának kezdett élni. Öccsével együtt a hadiéletnek szentelte magát. A törökkel való harcot azonban erősen tiltották Bécsből. A végbeli kapitányok és vitézek azonban az efféle tiltó rendeleteket nem vették komolyan. Az 1638. év nyarán a kaproncai kapitány magához vevén Zrinyi Miklóst és Pétert, a török végekbe csapott. Mivel ezt a Zrinyi-fiukkal már többször is megcselekedte, a király nagyon megneheztelt. Attentatumnak, frigytörésnek mondja a Zrinyiek harcait s meghagyja mind a nádorispánnak, mind a haditanácsnak, hogy szigoru vizsgálatot inditsanak a tettesek ellen.76 Bár a király megirta a Zrinyi-fiuknak, hogy »in gravem indignationem et animi adversionem« esnek, a török ellen való portyázást vidáman folytatták. Junius hó 8-án a király sürgős ügyekben Bécsbe hivatta a Zrinyi grófokat. Amint Bécsből visszajöttek, a kaproncai kapitánnyal Sziget és Berzence vidékére csaptak. Ferdinánd király december hó 19-én ismét kemény rendeletben tiltakozik az efféle portyák ellen.77 De nem sokra ment az efféle rendelettel. A Zrinyi-fiuk tovább is kedvükre portyáztak, a király pedig egyik tiltó rendeletét a másik után bocsátja a Zrinyi-fiukhoz.78 73

A király maga irja: »quoniam tamen intelligimus pupillorum res ad vitanda gravissima damna id omnio efflagitare.« (T. i. Sennyey aláküldését.) (Orsz. ltr. Concept. Cancell. 34. Nr. 1632. febr. 13. Bécs.)

74

U. o. 244. Nr.

75

»vix subsistere potuissemus.«

76

Concept. Exped. 262. Nr. 1638. juli 27. Prága: Ferdinánd király a Zrinyi-fiukhoz: Non sine gravi displicentia nostra intellexismus vos spretis publicae quietis et tranquillitatis commodis, contra manifestas regni constitutiones ac severissima mandata nostra etc. excursiones fecisse. (U. i. aug. 4.-i rendelete a nádorhoz ez ügyben.)

77

U. o. Nr. 377. 1639. dec. 17. Ferdinánd a Zrinyiekhez.

78

U. o. Nr. 277. et 278. 1640. julius 21.-én egy nap két ilyen rendelet jelent meg. Az 1641. évben (352.) ismét bocsát ki a király ilyen rendeletet.

38


Hogy a Zrinyi-fiuknak ezen portyázásait a bécsi udvarnál igen rossz szemmel nézték, fölösleges hangoztatnunk. De ami az udvarban kedvetlenséget keltett, itthon népszerüséget szerzett a Zrinyieknek. Mikor ők a törökkel első harcaikat vivták, volt gyámjaik közül már csak Mikulich személynök élt. Ez a Mikulich Tamás kisérletet tett, nem neveztethetné-e ki Zrinyi Miklóst bánná? Az 1639. évben ujra megkisérelte a dolgot és irt Zrinyi Miklós érdekében. 79 Mivel ugyanekkor Draskovich Jánost is ajánlották, a zágrábi püspök Szlavonia rendeit gyülésre hivta össze. A gyülésen elhatározták, hogy őfelségét alkalmas bán kinevezésére kérik. A gyülésen résztvett rendek nagy vonzalommal emlegették Zrinyi Miklós nevét.80 Ime a királyi tanács hiteles följegyzése mondja, hogy Mikulich Tamás több izben kérte és sürgette Zrinyi Miklósnak báni kinevezését. Széchy ezzel szemben Rátkay krónikájának meséi alapján azt állitja, hogy Mikulich minden követ megmozditott Zrinyi bánsága ellen. Mikulich - irja Széchy - »különösen a Zrinyi-testvérek boldogulása miatt bosszankodott. Önző szive sem gyámfiaihoz a köteles ragaszkodásnak, sem a család iránt a kegyeletes tartozásnak nemesebb érzését nem ismerte; sőt küzdelmes pályájára emlékeztében öreg ember létére a fiatal hősi sarjak gyors sikere maró irigységgel töltötte el s erkölcsi kötelezettsége alól a felszabadult római rabszolgák módjára a hálátlansággal oldozta fel magát s éppen a Zrinyiek ellen áskálódott konok szivóssággal!« Ime a szegény Mikulich, aki legelőször sürgette s többször kérte Zrinyi Miklós báni kinevezését, ilyen megitélésben részesül az utókor részéről. Pedig Széchy nem elégszik meg a fentebbi nyilatkozatával, hanem lapokon át korpázza az öreg Mikulichot. A királyi tanács a bánságra ajánlott jelöltek közül Erdődy Györgyről azt irja, hogy huszonhét éves, tanult, józan és engedékeny férfiu, aki azonkivül őfenségéhez igen hiv. Zrinyi Miklósról ellenben azt irja, hogy amannál jóval fiatalabb, itélet dolgában még nem eléggé érett. Máskülönben őfelségnek hive s egykor hadiférfiu lesz belőle.81 Ismeretes, hogy Zrinyi kineveztetése ezuttal nem sikerült. Draskovich János lett bánná. Később (1647), mikor a bánság megüresedett, Zrinyi Miklós ismét Erdődy Györggyel került szembe. Mindkettőnek jeles pártfogói voltak. Zrinyi Miklós mellett leghevesebben küzdött az esztergomi érsek.82 A győri püspök szerint Zrinyi Miklós szerint a hadidolgokban kiváló (excellens), tanácsos elméjü, ügyes. Jeles expediciókban vett részt. A saját költségén hősiesen védi Muraközt s vele együtt Stiriát. Magasztalva emelik ki Zrinyi érdemeit és kiváló tulajdonságait a pécsi püspök, aztán Csáky László és Lippay Gáspár kamarai elnök. Ezeken kivül Zrinyi mellett kardoskodtak még Pálffy Pál országbiró83, Batthyány Ádám generális, Forgách Ádám, Wesselényi Ferenc, Nádasdy Ferenc, Eszterházy Dániel és Forgách László.

79

Orsz. ltr. Propositiones et opiniones 1639. »Thomas Mikulich personalis jam antea commendavit comitem Nicolaum a Zrinio et nunc denuo scribit.« etc.

80

U. o. »ipsos erga personam comitis Nicolai a Zrinio non parum vidisse affectos«.

81

U. o. Alter, a Zrinio adhuc junior, nec satis discretione et judicio maturus. Alioquiin satis suae majestati fidelis et militaris vir aliquando futurus.

82

U. o. 79. Nr. 1647. A primás irja: »Nullum enim se videre ad id magis idoneum et qui omnibus officii partibus posset respondere, imo ipsum pro maximo decore habiturum si praeteriretur.«

83

Pálffy Pál eleinte Erdődy Györgyöt ajánlotta, de mivel ez nem akarta a bánságot vállalni, szintén Zrinyi mellé állott.

39


Erdődy György bánsága mellett voltak: a nádorispán, Pisky János nyitrai püspök, 84 Frangepán Miklós és a királyi személynök. A királyi tanács természetesen Zrinyi Miklós mellett döntött. Az őfelségéhez intézett felterjesztés szerint a királyi tanács Zrinyinél alkalmasabb embert nem ismer. Zrinyi valamennyi társát felülmulja hadiismeretek dolgában. Tehetségére nézve is különb a többinél. Mindig kész őfelsége szolgálatára s már eddig is nagy szolgálatokat tett őfelsége hadjárataiban. 85 Hát természetesen Zrinyi Miklós kapta meg a bánságot. Még ez évben intézkedés történt beiktatása ügyében is. Eszerint a beiktatást a zágrábi püspök és Erdődy Miklós végzi. Az esküt őfelsége előtt kellett volna letennie, de mivel Zrinyi a jelen körülmények között nehezen utazhatott Bécsbe, megengedték neki, hogy az esküt is Varasdon tegye le a beiktatás alkalmával.86 Mivel Zrinyinek a vlachkomissioban kellett elnökösködnie, Ivanovich Tamás nevü ágensével kijelentette, hogy az eskü letételében akadályozva van. Megemliti különben azt is, hogy édesatyja, Zrinyi György Varasdon, Erdődy Zsigmond meg Zágrábban tette le a báni esküt. A királyi tanács erre azt határozta, hogy Zrinyi Miklós Bécsben tegye le az esküt őfelsége előtt. Mint magyar tanácsosok az eskünél a győri püspök és Eszterházy Dániel fognak szerepelni. Zrinyi a reversalisát a haditanácsnak küldheti.87 A királyi tanács julius 24-én jelenti, hogy Zrinyi Miklós a báni esküt már letette s mivel az installatio ügyében is mindent elintéztek, a beiktatásnak minél előbb meg kell történnie.88 Tudjuk, hogy Széchy és mások Zrinyit Prágába utaztatják s ott tétetik le vele a báni esküt. Ez a soha meg nem történt utazás aztán bőséges alkalmat ad iróinknak a fantázia megeresztésére. Még azt is leirják, mint nézett be Zrinyi a Szent Vid egyházába, mint csodálta a sárkányölő Szent Györgyöt, mely »idegen földön a magyar alkotó erő diadaláról beszél«; mint bámulta a Podjebrad-templomot, a jámbor Nepomukot a kőhidon, no meg Szent György templomát. »S mindaz, amit látott, hazafias szivét borongó szomorusággal tölthette el, ha reágondolt, hogy nekünk is van fővárosunk, fekvésére és kilátására édesebb, mint Prága, de tornyain a félhold büszkélkedik!« A bánság elérésével Zrinyi Miklós élete fordulóponthoz jutott. Immár fiatalkorában az ország első emberei közé jutott. Népszerüsége és hire már országos volt. Azok, akik gyermekkorában szeretettel vesződtek vele; akik mint gyámjai és jóakarói szép reményeket füztek jövőjéhez: most bizonyára lelki gyönyörüséggel szemlélték volna a nagyratörő és nagy reményekre jogositó ifjut. De ezek az emberek már mind elhaltak. Utolsónak Mikulich Tamás költözött el.

84

Ez az a Pisky, akit Pázmány Péter a Zrinyi-fiukhoz küldött 1634-ben, hogy a következő iskolaév ügyében tárgyaljon velök. Akkor még esztergomi kanonok volt Pisky. Itt mint püspök, már Zrinyi Miklós ellenfelei közt szerepel. (Fraknói Püskinek irja.)

85

Propositiones et opiniones 79. Habet igitur inter reliquos majorem quam alii in re militari experientiam, facultatibus etiam prae reliquis pollet etc.

86

U. o. 64. Nr. »Et cum juramentum quoque ipsi deponendum sit, tametsi hoc ipsum alias coram sua majestate deponere debuisset, quia tamen propterea huc venire difficile illi foret, posse hac occasione juramenti quoque exactionem illis mandare.«

87

U. o. 1648. márc. 27.

88

U. o. De installatione bani.

40

VII. ZRINYI-LEVELEK

VII. ZRINYI-LEVELEK89 »Gyönyörüség és fájdalmas is Zrinyi pályafutásával foglalkoznunk«, - irja Andrássy Gyula. Szép és igaz mondás, méltó Zrinyihez, minden idők legnagyobb magyarjához! De vajjon nem éppen olyan gyönyörüségek-e Zrinyi Miklósnak életét és müködését uj adatokkal megvilágitanunk? Nem lelki öröm-e a levéltárak rejtekéből napvilágra hoznunk az örök értékü irásait? Nem gyöngyöket halászgat-e a tenger fenekén, aki a nemzeti büszkeségünknek ismeretlen iratait kutatgatja? Hiszen a nagy irónak és hadvezérnek minden sora nemzeti kincs reánk nézve. S mennyi ilyen rejtőzik még a levéltárakban! Zrinyi Miklósnak egész sereg ismeretlen levelét mutatjuk itt be kortársainak olyan kiadatlan leveleivel együtt, melyeket irodalmunk eddig föl nem használhatott. E levelek természetesen bizalmas családi levelek, melyek irójukat a maga közvetlenségében mutatják be. Emellett megvan az az értékük, hogy üres találgatások és hibás következtetések helyett a tiszta igazsággal szolgálnak. Talán ennél is fontosabb Zrinyi Miklós leveleinek erkölcsi jelentősége. Bizalmas levelei ugyanis megerősitik mindazt a magasztos lelki tulajdonságot, amit eddig Zrinyi müvei alapján ki lehetett hüvelyeznünk. Zrinyi ugyanis azon ritka egyéniségek közé tartozik, akik még a legbizalmasabb leveleikben is fennkölt hangon és mély meggyőződéssel a legmagasztosabb célért fáradnak. Mig sok kiváló ember erkölcsi értékét bizalmas levelei alábbszállitják: addig Zrinyi Miklóst enemü ismeretlen levelei még magasabb polcra emelik. Nincs irása, mely magasztos céljára, önzetlenségére, lelki nagyságára világosságot ne vetne. Leveleinek olvasása fölemeli az embert; mély szeretetre gerjeszti a magyar szivet s eltölti csodálattal azon lelki és szellemi nagyság iránt, aki a sötétségben nemzetének világossága, a pártoskodásban és a viszálykodásban békitő szelleme, az erkölcsi süllyedésben és a bünök közepette az eszményi magyar virtus képviselője volt. Másrészt azonban leveleinek olvasása fájdalmas érzést is kelt az emberben. Hiszen szemmel látjuk ezekben, hogy az az ember, aki mindenét a hazáért áldozta, aki az egész magyarság jövendőjéért küzdött: kortársaitól föl nem ismerve, bántalmazva, ezernyi tűszurást volt kénytelen elszenvedni. Nagy céljaiért való küzdelmében szemben találja magát az udvarral és az európai politika irányával. Tehát csak a saját nemzetére támaszkodhatott. Nemzetének fiai közül azonban kevesen értették meg. Sokan irigykedtek reá. Akadnak olyan magyarok is, akik örvendve terjesztgetik róla a hamis hirt, hogy a török megverte őt. S még azok is, kikhez ő szeretettel közeledett, féltékenységből s talán irigységből is, sértő hangon irogatnak neki. S hányan akadtak, akik konkolyhintegetéssel igyekeztek közte és barátai között szakadást támasztani! Érhet-e nemes célért küzdő férfiut ennél nagyobb keserüség és fájóbb érzés? Sokan vannak, akik ilyen nyomasztó viszonyok között elkeseredéssel szivökben félrevonulnak. Zrinyi Miklós nem tette ezt. Tovább küzd tollával és kardjával. Nemcsak küzdeni, hanem türni és szenvedni is tud hazájáért. A magasabb cél elnémit benne minden szenvedélyt és indulatot. Szeretettel fordul azokhoz, akik haragosan támadnak reája; megalázza magát olyanok előtt is, akiknél neki az árnyéka is többet ér. Kölcsönös szeretetre és megértésre buzditja azokat, akik a viszálykodás magvait hintegetik. Van-e még magyar, ki veleszületett büszkeségét, tehetségét, szellemi felsőbbségét ennyire megalázta s ennyire alárendelte a közjónak? S Zrinyi Miklós mégsem tudta rövidlátó ellenfeleit megnyerni. A pártoskodást le nem csöndesithette; az irigységet el nem némithatta; a rágalom és a gyanusitás fegyvereit el nem kerülhette. A magyar nemzet régi átka, mely ezeréves multunk minden korában föltámad és szedi áldozatait, az ő nagy alakjára is reánehezedett. S ha e teher alatt nem görnyedt is meg, 89

A Szegény Magyarok cimü könyvemben adtam már jó csomó ismeretlen levelet Zrinyi Miklóstól. Az itt közlöttek azonban ismét mások.

41

VII. ZRINYI-LEVELEK

ha ellenségeinek nem is sikerült az ő cselekvőerejét megbénitaniok: bizonyos egyoldalú hatás azért mégsem maradt el. A méltatlankodás, a félreértés megkeseriti Zrinyi életét. Nagy lelkében fészket ver a bú és a bánat. Néha-néha oly szomorúan, oly melancholikus hangon irja leveleit, hogy meghatottság nélkül alig olvashatjuk. Amig kortársai keresték a mulatságot, ő az ilyenből mindig kivonta magát. Országos dolgai - irja ilyenkor - annyira lekötik, hogy a mulatságra nem jut ideje. Különben - irja farsang idején Batthyány Ádámnak - ő bornemissza ember, a táncról is lemondott s ha megjelennék a mulatságon, inkább bánkódásra adna matériát. »Nem vélem - irja -, hogy vigasztalhatnám kegyelmeteket.« De ha a mulatságra hivásokat visszautasitotta is, annál nagyobb örömmel sietett, ha harcba hivták őt a török ellen. Nem tartotta ilyenkor semmi sem vissza. Betegágyából is felkél s lázban siet az ellenség elé. Ismeretes, hogy Zrinyi a török ellen való harcot tüzte ki egyik életcéljául. Fölismerte a török hatalmának gyengülését s elérkezettnek látta az időt Magyarország fölszabaditására. Leveleiben nem egyszer emlegeti a törökök erejének gyengülését és hanyatlását. Ám azt is jól tudta, hogy a magyar vitézi élet s vele együtt a végbeli világ is bomlásnak indult. Először tehát a régi vitézi szellemet, a régi fegyelmet és tisztességét kellett fölébresztenie, ha sikerrel akart a török ellen sikraszállani. Zrinyi jól tudta, hogy a végek népe a nemzet ereje, a végbeliek élete a nemzet élete. Ezt tehát minden módon erősiteni kell, hogyha a törökkel szemben helyt akarunk állani. A régi vitézi szellemet Zrinyi nemcsak tollával, hanem példájával is igyekezett ujraébreszteni. Egész életén át roppant anyagi áldozattal a maga pénzén is tartott sereget s másokat is hasonlóra buzditott. Emellett a küzdők sorában is mindig első volt. A törökök ellen való harcot a katonák is óhajtották, de egészen más célból, mint Zrinyi. A fizetetlen katonák ugyanis a zsákmány kedvéért harcoltak. Ezt tették a napról-napra szaporodó szabad legények (szabad hajduk), kóborló martalócok és csavargók, akik szablyájukkal keresték kenyerüket, s épugy kifosztották a mi embereinket, mint a törököket. Zrinyi korának levelezéséből napnál világosabban kitünik, hogy e kóborló nép hallatlan fosztogatást és tömérdek gonoszságot vitt véghez. Emellett a töröknek sem hagyott békességet s igy az ő fosztogatásaik miatt a szegény falvak lakói bünhődtek. A török ugyanis ott keresett elégtételt, ahol talált. Legkönnyebben pedig a hódolatlan falvakban talált. A rendkivül elszaporodott szabad legényeket és a hozzájuk hasonló fosztogatókat jobb erkölcsökre vezetni vajmi nehéz volt. De Zrinyi ezt is megpróbálta. Ami szereplő politikusainkat illeti, azok a törökök ellen való harc dolgában jobbára egyetértettek Zrinyi Miklóssal. Csak az volt a baj, hogy e politikusok meggyőződésüket csak bizalmas baráti körben hangoztatták, egyébként pedig hüségesen teljesitették az udvar kivánságát. Az udvar pedig minden erejével azon volt, hogy a törökkel békességben maradjon, mert a harmincéves háború miatt minden seregét külföldre kellett vinnie. Itthon nem fizette a végbelieket, hagyta összedülni a végházakat s még azzal sem törődött, hogy a portyázó török csapatok rengeteg kárt okoztak a királyi területeken. A mieink azonban érezték e csapásokat, szenvedtek is eleget s igy nem csoda, ha az udvar politikájának lettek hüséges támogatói. Azaz hogy az udvarral és a kormányszékekkel együtt keményen tilalmazták a törökkel való harcot. Eszterházy Miklós például a török ellen való harcnak volt a hive. Nem egyszer buzditja is erre a magyar generálisokat. Az 1639. évben irja például Batthyány Ádámnak: »Bizony dolog, az törökök fenyegetőznek az Zrinyi urfiakra, holmi alkalmatlan cselekedeteket exaggerálván nékik. Nem árt, kegyelmed ha mozog.«90 Valamivel későbben ugyanő e jellemező sorokat 90

1640. junius 24.-én Szokolovics Hasszán beglerbég panaszos levelet irt Eszterházy Miklósnak Zrinyi Miklós és Batthyány Ádám ellen. Ekkor irta Eszterházy a jelzett levelet Batthyány Ádámnak. (Az itt felhasznált valamennyi levél kiadatlan s igy még ismeretlen történetirásunk előtt. Valamennyi a Batthyány hercegi család körmendi levéltárában található.)

42

VII. ZRINYI-LEVELEK

irja: »Az bécsiek szokások szerint vannak; ha az ellenség megáll, ottan vigadnak; ha megindul, megest megrezzenek! Most, hogy egy kevéssé megállott az ellenség, azt vélik, hogy ők állottak eleiben, azért nem nehéz vigadniok.« Ugyanez az Eszterházy Miklós meggyőződése ellenére erősen tiltotta a mieinket a török ellen való harctól. Sőt a hadakozó törököktől szerzett zsákmány visszaadását is elrendelte. Ugyanő 1643-ban nagy örömének ad kifejezést, mikor értesült a török vereségéről. Öröme azonban nem akadályozta meg abban, hogy imigyen irjon Batthyány generálisnak: »Kegyelmedet az Istenre kényszeritem, ne cselekedjék semmit is többet; mert őfelségének kedvetlenségében esnék miatta. Elégedjünk meg most ezzel; mert nekünk nemcsak egyik végit kell az dolognak néznünk, hanem az másikat is meg kell tekintenünk.« Tudjuk, hogy Eszterházy Zrinyi Miklóst is bepanaszolta a haditanácsnál a törökkel való hadakozás miatt. Eszerint bizonyos, hogy Eszterházy politikai meggyőződése cselekvésével hadilábon állott. Azaz akarva, nem akarva, ő is kénytelen volt az udvar politikáját követni, bár ez a politika sem testének, sem lelkének nem tetszett. Eszterházy a török harc helyett arra buzditotta Zrinyi Miklóst és Batthyány Ádámot, hogy vegyenek részt őfelsége külföldi háborujában.91 Ha ezt megteszik, őfelsége haragját engesztelik. Draskovich János nádorispán is úgy tett, mint Eszterházy, ő is hive volt a török ellen való harcnak, de mint nádorispán tilalmazta azt; mert őfelsége igy kivánta.92 Forgách Zsigmond fiatalabb korában szintén a török ellen való harcnak volt a hive. Egyik levelében például imigyen nyilatkozik ez ügyben: »Én igazsággal irom kegyelmednek, hogy Isten is szánja ez mi földünket, hogy csak igy vagyunk elhagyatva és azt sem engedik, hogy maguk oltalmára csak egymással is beszélgessünk. Félő is, hogy az ilyen sovány gyükér botorjánt ne virágozzék... Elég szomorú dolog az is, hogy annyira tilalmazzák az török ellen való bosszúállást; de én ugy hiszem, hogy avval csak az törököt akarják simogatni, hogy most veszteg legyen. Mindazonáltal kegyelmetek ha eljár is dolgában, nem remélem, hogy halálos vétket cselekedjék«. 93 Később - amint tudjuk - Forgách Zsigmond uram is nagyot forditott a köpenyegén, hüségesen követvén ő is az udvar politikáját. Nem érdektelen e tekintetben Pálffy Pál nádorispánnak, Zrinyi Miklós nagy tisztelőjének a nézetét is ismernünk. Őkigyelme is szive mélyéből örvendett, ha Zrinyi Miklós és Batthyány Ádám generális szaladásra hozták a törököket. De azért megirta Batthyánynak: »Kérem édes gróf uram kegyelmedet, az török ellen semmit se tentáljon; ne vegye magára őfelsége haragját«.94 Mikor 1651. nyarán a kiskomáromi vitézek Petheő László kapitány lelkes buzditása mellett visszaverték a támadó törököket, Pálffy azt ajánlotta őfelségének, hogy e derék vitézeket jutalmazza meg.95 Egyuttal kérte őfelségét, engedné meg, hogy Zrinyi Miklós, Forgách Ádám és Wesselényi megbosszulják a komáromi támadást. A nevezettek szivesen vállalkoznak erre.

91

Lakompatak, 1643. jul. 6.

92

Nagyszombat, 1647. nov. 11. Draskovich őfelsége haragjára hivatkozván, megirja Batthyánynak, hogy »az offenzivát el kell távoztatni« a török ellen.

93

Bécs, 1643. május 1. Forgách Zsigmond levele Batthyány Ádámhoz.

94

Bécs, 1649. szept. 7.

95

Ez meg is történt.

43

VII. ZRINYI-LEVELEK

A király válaszra sem érdemesitette a nádor előterjesztését. Ez a nem várt közömbösség Pálffyt is kihozta a sodrából. Elkeseredetten irja Batthyánynak: »Ez uram a szép bátorság, az kit az mi veszedelmünkre és romlásunkra csinálnak! De ugy köll meglenni; mert azok által dirigáltatunk, kik másnak inkább, hogynem minekünk hisznek akármit is hamarébb el, nem értvén sem egyik, sem másik közülök az mi nyavalyánkat«.96 Pálffy nádor haragja csak akkor csillapult meg, mikor hallotta, hogy Zrinyi Miklós és Eszterházy László feles néppel Kanizsa alá mentek. »Kivánjuk - irja ekkor -, adjon Isten hazánk javára és szolgálatjára jószerencsét«.97 Bár Pálffynak a meggyőződése egyezett Zrinyi Miklóséval és Batthyány Ádáméval, azért mégis kénytelen volt ezek ellenében az udvar parancsát teljesiteni. Igy állván a dolog, Zrinyi Miklós és Batthyány Ádám - mint a török ellen való állandó harc leglelkesebb oszlopai - állandóan szemben találták magukat az udvar politikájával. S bármit tettek, az udvar haragját és neheztelését vonták magukra. Tudjuk jól, hogy uralkodóink a XVI. században is keményen tiltották békesség idején a törökkel való harcot. De ha valakinek az Isten szerencsét adott s győzelemmel tért vissza, az udvar nemcsak megdicsérte, hanem meg is jutalmazta. Zrinyi korában ilyesmi már nem történt. Még a legszebb sikerek alkalmával is őfelsége haragját vonta magára, aki a törökkel szembeszállt. Pedig tudnunk kell, hogy a török a gyengeség jelének nézte, ha a mieink veszteg ülnek. S ez a tudat növelvén bátorságát, annál inkább portyázott. Aki tehát nem akarta az ország teljes pusztulását, annak szembe kellett néznie a törökkel. S ha legjobb meggyőződése szerint élete kockáztatásával és anyagi javainak feláldozásával harcolt a haza jobb sorsáért, akkor dorgálás, mellőzés, sőt büntetés volt a része. Ilyen képtelen viszonyok között kellett Zrinyinek nagy célja elérésére fegyvert fognia. S nem rettent vissza; mert szent meggyőződése volt, hogy a hazáért nemcsak mindent meg kell tennie, hanem mindent el is kell türnie. Tehát küzdött minden erejével. De azért nem titkolta, hogy nagyon fáj lelkének az udvar eljárása. Egyik ismeretlen levelében például igy ir Batthyánynak: »Nagy szivem fájdalmával értettem az töröknek rablását az kegyelmed leveléből. Legkiváltképpen bánom, ha ezt is úgy kell hallgatnunk, mint az többit. Itten megmondhatatlan, rettentő hirekkel ijesztet az török bennünket. Azt tartom, hogy csak arra végre 30 álgyút vonyatott volt az kanizsai piacra, hogy bizvástabban oda föl rabolhatna. Talán most császár ur őfelsége, az mi kegyelmes urunk sem bánná, ha ilyen csintalanságért megzabolázná kegyelmed. Én is örömest szolgálnék kegyelmednek, ha parancsolná«.98 Két évvel későbben, mikor őfelsége a török harcok miatt erősen megdorgálta Zrinyit, őkigyelme imigyen irt volt Batthyánynak: »Az őfelsége haragos levelét nem hiszem, hogy megérdemeltem volna ennyi sok fáradságú szolgálatommal és véres veritékemmel, főképpen most mely méltatlanul legyen, kegyelmed jól tudja. Én az ünnepekben mind Csáktornyán leszek. Noha bizony én is örömest szemben lennék kegyelmeddel, de sok dolgaim nem engedik, hogy innen hazulról kimenjek. Azért örömest látom az kegyelmed szolgáit valamikor 96

1651. aug. 24.

97

1651. szept. 2. Ugyancsak szeptember hóban irja Pálffy: Gróf Zrinyi Miklóssal kegyelmed egyesülvén, Kis-Komáromhoz szállottak s onnét tovább. Itt az a hir, hogy a kanizsai basa lövéssel meghalt s a németek Kanizsa kapuja előtt sáncolták el magukat. (Pálffy levele Batthyányhoz.)

98

1644. május 20. »az quartélyból.« Úgy látszik, hogy Zrinyi Batthyány nélkül is igyekezett a töröknek a kölcsönt visszaadni. Junius 18-án ugyanis Zrinyi Péter irja, hogy Kanizsa alatt voltak. Ugyanez (1644.) év első felében Zrinyi Miklós arról értesiti Batthyányt, hogy sietve kell Bécsbe mennie, mert őfelsége már hivatja.

44

VII. ZRINYI-LEVELEK

jőnek. Kérem kegyelmedet ezt a levelet Eszterházy László uramnak küldje el kegyelmed; én is másbul szolgálok kegyelmednek.«99 Ha valaki, úgy Batthyány Ádám értette legjobban Zrinyi keservét. Hiszen ő maga is a törökkel való állandó harcnak volt lelkes hive. S külön vagy Zrinyi Miklóssal egyesülve tömérdek támadást intézett a törökök ellen. Az udvar természetesen neki is rossznéven vette a tiltott hadakozást. Neki is sok dorgálásban volt része. S mikor teendői Bécsbe vitték, ott ugyancsak éreznie kellett, hogy nem jó szemmel nézik. Ugy látszik, hogy emiatt panaszkodott is ismerőseinek. Legalább Lippay György leveléből ez világlik ki. Az érsek ugyanis 1642-ben a többi között ezt irta neki: »Kegyelmed arról panaszkodik, hogy itt az udvarnál izetlenek és kedvetlenek volnának az emberek kegyelmedhez. Nem tagadom, magam is vettem valamit eszemben ez dologban«.100 Az udvar és az udvari körök neheztelése sem Zrinyit, sem Batthyányt nem tartotta vissza a további küzdelemtől. Különben a török amugy is elég alkalmat adott a harcra s igy volt mivel menteniök magukat. De ha mentséggel nem állhattak is elő; ha a támadásra a török nem is adott okot, akkor is megpróbálták a szerencsét. Batthyány irja 1654-ben Kohárynak, hogy a vitézei jószerencsével jöttek meg a csatáról. »Jó törököket hoztanak - irja - és jó bulyákat és szépeket és olyanokat,101 hogyha kegyelmed itt volna, megkönnyebbedhetnék nyavalyája! Hogy kegyelmeteket onnan felül igen tilalmazzák az csatázástul, úgy vagyon, de azmi meg lesz, ugyan megleszen.«102 Aki az udvar tiltó rendeleteit igy fogta fel, az Zrinyi Miklósnak az embere volt. S csakugyan azt látjuk, hogy Zrinyi küzdelmes pályáján senkivel oly szivesen nem indult a török ellen, mint Batthyánnyal; senkinek a gyöngeségeit nem nézte el oly könnyen, mint Batthyányéit. A nagy cél érdekében szüksége volt Batthyány segitségére, tehát mindent elkövetett, hogy e derék támaszát el ne veszitse. Batthyány Ádám jó magyar, bátor vitéz és páratlan könnyüháti lovas volt. 103 Ismerte a török harcmódnak minden csinját-binját. Mint dunántuli főgenerális, jelentékeny haderővel rendelkezett, de ezenkivül - épúgy, mint Zrinyi - a saját költségén is állandóan nagyobbszámú lovast tartott. Bőkezü és áldozni tudó ember volt, ha országos érdekekről volt szó. Mikor a király arra kérte őt, hogy hatszáz lovassal jöjjön a táborba, ő a maga pénzén kétezer embert verbuvált. Zrinyinek nemcsak rokona és szomszédja, hanem céljainak legjobb ismerője és támogatója volt. Mindez megmagyarázza ezt a viszonyt, mely Zrinyi Miklós és Batthyány Ádám között kifejlődött. Azonban Batthyánynak voltak oly tulajdonságai is, melyek nem egyszer ellentétbe hozták őt Zrinyivel. Indulatos, hirtelenharagú, jó borivó ember volt. S ha harag fogta el, méltánytalan és igazságtalan volt még barátjaival szemben is.

99

Zrinyi Miklós gyakran elmulasztja levelein a kelet kiirását. Ezen a levelén is csak ennyi olvasható: Csáktornya, márc. 4. Az 1646. évet már Batthyány jegyezte a levélre.

100

Bécs, 1642. aug. 20. Lippay vigasztalja Batthyányt. Ne törődjék ezzel - irja -, hanem igyekezzék őfelsége kedvében járni.

101

Török nőket.

102

Rohoncz, 1654. január 14.

103

Ő maga irja Kohárynak nem sokkal halála előtt: »Az hol irja kegyelmed, hogy most is könnyüháti katona volnék, az tagadhatatlan. Most sem volnék néhai ember.«

45

VII. ZRINYI-LEVELEK

Ugy látszik, Zrinyi Miklós jól ismerte Batthyány e hibáit, mert szelidséggel igyekezett őt jobb meggyőződésre hozni, ami jobbára sikerült is neki. Hiszen az indulatos és ingerlékeny emberek az első harag elmultával be szokták látni tévedésöket. S Batthyány is belátta. Azonban mindig akadtak emberek, akik hol hamis hirekkel, hol meg rágalmakkal Zrinyi ellen tüzelték Batthyányt. Nem volt nehéz munkájuk; mivel Batthyány amúgy is ingerlékeny ember volt s mint dunántuli főgenerális hatáskörét is féltette Zrinyitől. A két nagyember között tehát a félreértés gyakori volt. Akik e két férfiu között a konkolyt hintegették, egyrészt a közjónak ártottak, másrészt meg Zrinyi életét keseritették meg. A nagy férfiu keresve-keresi titkos rágalmazóit, de nem akad rájuk. A rágalmazók ugyanis gyávák szoktak lenni. S mikor Zrinyi hatalmas kardját csörtetni kezdé, őkigyelmök, mint a farkavágott rókák, egyszerre elnémultak és eltüntek. Bár a gonosz és az irigy emberek aknamunkája sokszor megzavarta Zrinyi és Batthyány között lévő barátságos viszonyt, a kölcsönös felvilágositás után hamar megbékültek. Nem is volt ez oly nehéz, mert Zrinyi Miklós módnélkül engedékeny volt s odaadó szolgálatával és szeretetreméltó modorával hamar megszeliditette haragvó barátját. Ilymódon a jó- és balszerencsében, az örömben és bánatban egymás hivei maradtak. Ha sötét felhő boritá is barátságuk egét, a vihar hamar elmult s a derüben annál nagyobb hévvel küzdöttek együtt a közös ellenséggel. Zrinyi Miklósnak a török ellen való küzdelemben jobb segitőtársa nem is volt Batthyánynál. Csak a derék Eszterházy László volt még kivüle, aki örömnek tartá, ha Zrinyi Miklóssal küzdhetett. Ezt a szép reményekkel biztató, lelkes és vitéz ifjut módnélkül kedvelte Zrinyi.104 S mivel Eszterházy is nagyon ragaszkodott Zrinyihez: gyakorta ő simitotta el a Zrinyi és Batthyány között felmerült ellentétet. Mint jó magyar és igaz hazafi, nem nézhette, hogy az ország két oszlopa egymás ellen forduljon. Zrinyi Miklósnak Batthyány Ádámhoz intézett levelei még eddig nem láttak napvilágot. Itt ismertetjük először. E bizalmas levelek Zrinyi Miklósnak lelkivilágába engednek pillantanunk. Emellett a nagy férfiunak küzdelmeit is föltárják. Aztán életének homályos részeire fölvilágositással szolgálnak s ami botlást életirói elkövettek, azt helyreigazitják. Zrinyi már diákkorában kezdi meg a levelezést és folytatja egészen Batthyány Ádám haláláig. Tehát két évtizednél tovább folyik a levelezés, s igy két évtizednek küzdelmeit olvashatjuk Zrinyi leveleiben. Zrinyi és Batthyány család közt való jó viszony és rokonság igen régi keletü. Már a szigetvári hős Batthyány Ferenc bán udvarában nevelteti a leányait s Dorica leányát Batthyány Boldizsárnak adja nőül. Ebből a házasságból született a Bocskay-idők Batthyány Ference, aki igen jó barátságban élt Zrinyi Györggyel. Ez a György 1621-ben Batthyány Ferencnek megragadó szavakkal ecsetelte a Zrinyi-család magyarságát s a magyar szent koronához való hüségét. (E leveleket másutt közöltük.) Valóságos hitvallás ez! Ki az, aki nem érzi, nem hallja e hitvallás visszhangját a fiuban s a fiu egész müködésében? A sors ugy intézte, hogy akihez Zrinyi György gyönyörü hitvallását irta, annak a családja lőn kiskoru fiainak vezetőjévé; ott a Batthyányok ősi várában találtak az árvák uj anyára. 105 A Zrinyi-árvák tehát Batthyány Ferenc özvegyének: Lobkovitz Poppel Évának keze alá kerültek s hosszabb ideig az ő várában nevelkedtek. A Zrinyi-fiuk jobb kezekre alig kerülhettek volna; mert Poppel Éva rendkivül ragaszkodott a Zrinyiek családjához. Rendelkezésünkre állanak 104

Eszterházy Lászlónak nagyszámmal reánk maradt levelei gyakran megemlékeznek Zrinyi Miklósról. Ez (eddig ismeretlen) levelek világosan hirdetik, hogy a tragikus véget ért Eszterházy László nagyon ragaszkodott Zrinyi Miklóshoz. E levelek a körmendi levéltárban vannak.

105

Széchynek Zrinyi Miklós élete cimü munkájában Batthyány Ferenc állandóan mint gyám szerepel.

46

VII. ZRINYI-LEVELEK

Poppel Évának a levelei, miket anyósával, Zrinyi Doricával, váltott. E levelek világosan hirdetik, mily nagyra tartotta Poppel Éva a Zrinyi-nemzetséget. Tudjuk, hogy Batthyány Ferenc és felesége: Lobkovitz Poppel Éva grófné, a protestáns vallásnak voltak hivei és buzgó támogatói. Lobkovitz Poppel Éva grófné korának egyik legkitünőbb asszonya volt. Tökéletesen megtanult magyarul s nagyjainkkal kivétel nélkül magyarul levelezett. Még Bethlen Gábor és Rákóczi György is föl-fölkeresték őt levelükkel. Pázmány Péterrel is levelezgetett, de a hitét még Pázmány téritésére sem változtatta meg.106 Megmaradt protestánsnak, de jó viszonyban maradt ezért azokkal is, akik a katholikus vallásra tértek. Ez a nemeslelkü asszony volt a két Zrinyi-árvának nevelőanyja. A fiuk is édesanyjuknak irják őt leveleikben. Poppel Éva nagyon megszerette a két Zrinyi-fiut. Még mikor eltávoztak is tőle, Grácba is küldött nékik ajándékot s megirta, bármire van szükségük, csak irjanak, ő szivesen szolgál nekik. Különösen a már gyermekkorában komoly és szorgalmas Miklóst kedvelte. Tisztjeinek és ismerőseinek még Miklós felnőtt korában is meg kellett irniok, mint s hogy járt a csatában Miklós, mit mivelt az országgyülésen stb. S a jó asszonyt, a második anyát, elfogá az öröm és a büszkeség, mikor jót és szépet hallott az ő kedves Miklós fiáról.107 Ki merné tagadni, hogy az olyan anya, amilyen Poppel Éva volt, nagy hatást gyakorolt a fogékony lelkü Zrinyi Miklósra? Mi hisszük, hogy azt a nagy vallási türelmet, melyet Zrinyi a más felekezeten lévőkkel szemben tanusitott, Poppel Évától tanulta. S amit ez a hiv anya a Zrinyi-fiuk lelkébe csepegtetett, azt a jezsuiták sem tudták belőle kiirtani. Azaz, hogy a Poppel Évától hintett magvak mély gyökeret vertek Zrinyi Miklós fogékony lelkében. Bár Lobkovitz Poppel Éva asszony a Zrinyi-árváknak nevelőanyjuk volt; bár egész haláláig szeretettel csüggött a két fiun; Zrinyi Miklós életirói a derék főasszonynak még nevét sem emlitik meg. Helyette olyanokat szerepeltetnek, akiknek vajmi kevés részük volt a Zrinyi-fiuk nevelésében. Több mint valószinü, hogy a Zrinyi-fiuk Batthyány Ferencné udvarában tanulták meg a német nyelvet is. Hiszen ismeretes, hogy a legtöbb nemes ifju azért kereste fel Batthyány rendkivül népes udvarát, hogy ott nyelveket tanuljon. Itt ismerték meg a Zrinyi-fiuk Erdődy Farkast is, aki velük együtt nevekedett.108 Homonnai Drugeth Jánossal is itt találkoztak először. Ez a Homonnai közeli rokona volt a Zrinyi-fiuknak.109 Mind Erdődy Farkashoz, mind Homonnai Jánoshoz sirigtartó barátság füzte Zrinyi Miklóst. Nem a véletlen munkája, hogy a Zrinyi-árvák legelső leveleiket az ő fogadott anyjukhoz, Poppel Évához intézik. Maga Poppel Éva is gyakran irogatott nekik, sőt meg is látogatta őket. Nagy kár, hogy e derék asszony levelei, melyeket a Zrinyi-fiuknak irt, örökre elvesztek. Zrinyi Miklós életirója a gráci jezsuita iskola anyakönyvi bizonysága alapján azt irja, hogy a 106

Hajnal Mátyás 1633. febr. 29-én irja Poppel Évának: »Nem hiszi nagyságod, mely szivem örömére lenne az a hir énnálam, ha azt hallhatnám, hogy az catholicus religiora hajlana nagyságod, kire már az nagyságod fiát (t. i. Batthyány Ádámot) és leányát juttatta az Isten, azonkivül régi hiv és jámbor szolgáit is.«

107

Lippich Márton pl. 1639. junius 11-én irja Poppel Évának: »Parancsolt vala nagyságod, hogy végére menjek, ha igaz-e, hogy Zrinyi Miklós uram őnagysága próbált volna. Beszélik bizonyosan, hogy tiz török fejet hozott volna és négy eleven törököt.« Még mikor sulyos betegen, halálos ágyán feküdt a jó asszony, akkor is tudósitani kellett őt Zrinyi Miklós dolgairól. Az 1640. aug. 2-án Hagymássy János jelenti neki, hogy a horvátországi gyülésben látta Zrinyi uraimékat, szép szerrel haladtak! stb.

108

Erdődy Farkas maga irja, hogy Batthyány Ferenc udvarában nevekedett, »ab ipso et tota sua aula multis et perpetuis benevolentiae affectibus adhuc puer, cumulatus fuerim.« (1641. okt. 27.)

109

Zrinyi Margit, a szigetvári hős leánya, Homonnainé volt.

47

VII. ZRINYI-LEVELEK

Zrinyi-fiuk 1630-ban kerültek oda.110 Ez az állitás merőben ellenkezik az igazsággal. Hiszen a Zrinyi-fiuk már 1629-ben Grácból küldik a leveleiket Poppel Évához! Március hó utolsó napján például a következő levelet irták: »Sok szerencsés jóknak kivánása után alázatos szolgálatunkat ajánljuk kegyelmednek, mint szerelmes anyánk asszonynak! Elvettük az kegyelmed küldte ajándékot s az mellett az kegyelmed hozzánk való jóakaratját is megértettük, kit igen köszönünk kegyelmednek és minthogy kivánja kegyelmed tudni mint s hogy legyünk, mostan hála Istennek mindketten jó egészséggel birunk, melyet hogy kegyelmed is kedvére sok esztendőkig birjon, kivánjuk. Az kegyelmed hozzánk való több jóakaratja között azt is jelentette, kegyelmed, hogyha miből szükölködnénk, adnánk tudására kegyelmednek. - Azért nincsen - Istennek neve dicsértessék még most semmi oly fogyatkozásunk. Mindazonáltal az anya tudja, miből szükölködnek eféle ifjak. Mi az kegyelmed jóakaratjában semmit nem kételkedünk. Isten áldása legyen kegyelmeddel, mind az szerelmes nénénkasszonyunkkal 111 egyetemben, kiknek és az mi ismeretlen sógor urunknak: Csáky László112 uramnak sok szolgálatunkat ajánljuk. Datum. Graecii ultima marcii 1629. Kegyelmednek szeretettel szolgáló két atyafia Zrini Miklós, Zrini Péter P. S. Praefectus uram kegyelmednek mint kegyelmes asszonyának alázatos szolgálatját ajánlja.« Meg kell jegyeznünk, hogy ebben az időben főuri családaink fiai közül igen sokan nevekedtek Grácban. Az ily főuri diákok számára külön házat béreltek, s oda hazulról küldék a cselédséget, szakácsot, kocsist, lovászt, fellajtárt, stb. Az ifjak paripáikat is magukkal vitték. A praefektus, aki rendesen pap volt s a paedagogus is velük ment. Batthyány Ádám fiai is ilyen udvartartással mentek Sopronba és Grácba. Bizonyos, hogy a hatalmas birtokokkal rendelkező Zrinyi-fiukat is nagy cselédséggel bocsátották Grácba. Az 1633. évben a Zrinyi-fiukat már Bécsben találjuk.113 Innét irták Batthyány Ádámnak a következő levelet: »Illustrissime Comes, Domine et Frater observandissime! Salutem et servitiorum nostrorum paratissimam commendationem. Hogy kegyelmed levele által meglátogatott, kegyelmednek megszolgáljuk. Kivántatott volna az, hogy eddig kegyelmedet mi is köszöntöttük volna a levelünk által, melyet meg is cselekedtünk volna, ha addig való foglalatosságaink engedték volna. Az mi egészségünket illeti, az jó, azmint az idő engedi. Az tanuságban vagyunk foglalatosak, nem mulatván el az ő fölségek előtt való udvarlást is, azmint érkezünk. Kegyelmed minket hogy jóakaró szolgáinak tartson s ne feledkezzék rólunk, kegyelmedet kérjük, háládatlanok nem akarván kegyelmed jóakaratjáért lenni. Isten kegyelmedet éltesse sokáig jó egészségben. Viennae datae, 21. junii. 1633. 110

Széchy Károly: Gróf Zrinyi Miklós, I. kötet.

111

Batthyány Ádámné Formantin Aurora.

112

Csáky László Batthyány Ádám nővérét vette feleségül.

113

De nem ősszel mentek oda, ahogy Széchy Károly irja, hanem jóval előbb.

48

VII. ZRINYI-LEVELEK

Illustriss. Dom. Vrae Fratres et servitores Nicolaus Ladislaus comes a Zrin. Én is kegyelmednek szolgálatomat ajánlom és minden jót kivánok Istentől. Irhatom kegyelmednek, hogy az itt való állapot nem az én humorom szerint való. Az skolák rongyosak, az udvar sok nemzetségből vagyon, alig tudok vele kalapálni. Egyébiránt meglehetne az dolog. Kegyelmed én rólam se feledkezzék meg. Isten éltesse kegyelmedet. Ut supra die et anno. Kegyelmed szolgája éltig Petrus Georgius a Zrin.«114 Széchy Károly szerint a Zrinyi-fiuk Bécsből visszatértek Grácba s négyesztendei tanulmányuk után távoznak onnét s 1634-ben a »katholicismus csodáló szeretetével« érkeznek Nagyszombatba. Csupa tévedés ez! Hiszen a Zrinyi-fiuk már 1633-ban Nagyszombatban tanultak. Innét irták együttesen Batthyány Ádámnak a következő levelet: »Illustrissime Comes, Domine et Frater observandissime! Salutem et officii mei promptissimam commend. Hogy ennyi időtől fogva kegyelmed levelem által nem köszöntöttem, kérem megbocsássa, nem idegenségnek sem feledékenységnek tulajdonitsa, hanem állapotunkban sok rendbeli változásnak, az levélvivő embereknek is, kiváltképpen azkik bizonyosak volnának, szük voltának. Én kegyelmed igaz szivbeli szógája és atyafia vagyok, akarok is lenni, mig Isten éltet, kérvén azon kegyelmedet is, hogy rulam ne felejtkezzék. Örvendezek az kegy. előmenetelin és hogy Isten az kegy. szerencséjét nevelje, szivből kivánom. Isten kegyelmednek kedvesivel sok szent napokat és ujesztendőket adjon érni. Talán leszen módja benne, hogy magam szemben lehetek kegyelmeddel, egyéb dolgaimról most azért nem akarok irni. Engedje Isten, láthassam rövid nap jó egészségben. Tyrnavia in festo S. Joannis Anno 1633. Illustrissimae Dominationis vestrae servitor et frater comes Nicolaus a Zrin. P. S. Én is az én szegény állapotom szerint való szolgálatomat ajánlom. Élek amint lehet, néha szinén kedvem szerint, de patientia! Hallom, hogy Isten kegyelmedet nagy méltóságra vitte; nem irigylem, sőt kivánom, hogy Isten kegyelmedet nagyobbra vezéreljen. Csakhogy honores mutant mores, mely mellett bizony bánnám ha az én tarackim el jókor vertenek. (?) Mondják azt is az deákok: spes alit et fallit. Ebben is volt már részem; bizony akarnám is ha egyszer az deáki reménységből megmenekedhetném! De talán valamikor vége leszen. Interim és azután is tartson kegyelmed igaz szolgájának. Én elhigyje kegyelmed, ha egyebet nem még ma egy davorit elzörgetek a Homonnai uram tamburaságával, minthogy az ükegyelme szolgálatára oda kölletik mennem horas 7 noctis. Megitélheti kegyelmed, mit szolgálhatok ilyen alkalmatossággal! Azmire érkezem nyilván el nem mulatom, iszom is az kegyelmed egészségére 114

Külső cim: Illustrissimo domino Adamo Batthyány Romani imperii comiti necnon Sac. Caes. Regiaeque Majestatis Camerario, domino fratri nobis observandissimo.

49

VII. ZRINYI-LEVELEK

egyszer, - ha megengedi praepost uram. Irtam ez keveset résszerint vigan, résszerint szomorúan; mert hónap aprószentek napja vagyon, kegyelmed hogy vigan olvassa igen kérem. Isten kegyelmedet Aurorával115 fényes nappal sokáig éltesse. Ki hirem érkezék, hogy az ked hordós embere Kanizsáról érkezett volna (semmi canis filius nem ért vele) kegyelmedet jó idején ki akarta bőtölni a világbul; kegyelmed is söprőssel itatta! Igaz-e? Többet irnék, de bátyám uram kobzolással impediál, Baranyay uram is nem szünik az száraz fának hasát vakarni. Horváth László uram pedig nem tudom ha az melancholia bántja-e, hogy igéreti szerént föl kell az hadba menni, most lépett ki az ajtón. Ajánlják kegyelmednek alázatos szolgálatokat és hogy jóakaratába tartsa meg praepost uramat (azki kegyelmednek alázatos imádságát ajánlja) szorgalmatosan kérik velem egyetemben. Ha meg nem bántom kegyelmedet, minthogy nem irhatok asszony őnagyságának az mi anyánknak116 méltóztassék alázatos fiui szolgálatomat mondani, mert ha kegyelmed engedelméből lehet, is őnagysága fiának tartom magamat! Az irásban ha mi fogyatkozás esett, megbocsássa kegyelmed. Az én elmém, mikor ezt irtam is, ki tudja hon nyargalt; az apró szentek is igen forgottak elmémbe. Ki tudja mikor lenne vége, ha minden dolgomat megirnám. Legyen elég ez most. Ezután bővebben kérem kegyelmedet eddig való szeretetiben ezután is megtartson. Punctum, vale. ked szegény szolgája Zrinyi Péter.« Zrinyi Miklósnak és Péternek e diákkorbeli levelei már világosan mutatják a két testvér gondolkozásának különféleségét. Miklós komoly s mint maga irja, tanulással tölti az idejét. Péter ellenben mulatságon töri a fejét. Nincsen kedvére az iskola s alig várja, hogy onnét szabadulhasson. Meglepő e levelekben, hogy Zrinyi Miklós már diákkorában többi társával egyetemben értett a kobzoláshoz. Poppel Éva 1631-ben a pozsonyi gyülésre akarván menni, Eszterházy Miklóst kérte meg, hogy néki és Csáky Lászlónak ott szállást keressen. Minden jel arra mutat, hogy Poppel Éva ez utazása alkalmával a Zrinyi-fiukat is felkereste. Eszterházy Miklós Pozsonyból 1631. nov. 22-én ezt a levelet irta Poppel Évának: »Az nagyságod parancsolatja szerint az szállás dolgában mihelyent elérkeztem ide Pozsonyban, mindgyárton minden erőmből törekedtem azon, hogy nagyságodnak ugyanazon szállást visszarendeljem, azkit azelőtt is nagyságod parancsolatja szerint rendeltem volt nagyságodnak. De azmint nagyságod is tudja, nagyemberekkel vagyon dolgom, egyebet nem cselekedhetek benne, de mindazonáltal az Lóránti házát az nagyságod számára rendeltettem. Csáky uram számára117 pediglen az Ror házát. Ennekutána uj hireket nagyságodnak semmit irnia nem tudok, hanem a császárt ez jövő szerdára várjuk. Nagyságod nekem parancsoljon szeretettel igyekezem nagyságodnak szolgálni minden dologból.«118 Eszterházy Miklós e leveléből kitünik, hogy Pozsonyban hosszabb időt töltött Poppel Éva asszony és valószinüleg rokonaival együtt megnézte a király bevonulását s résztvett az 115

Aurora Batthyány Ádám felesége.

116

Lobkovitz Poppel Éva.

117

Csáky László Batthyány Ferencné Poppel Éva leányát vette nőül.

118

Pozsony, 1631. nov. 22. Zrinyi Miklós Poppel Évához.

50

VII. ZRINYI-LEVELEK

ünnepélyen. Ha a Zrinyi-fiuk is ott voltak, Poppel Évának bizonyára nagy örömet okozott, hogy őket megismertethette a Pozsonyba gyült urakkal. Zrinyi Miklós - amint tudjuk - tanulmányai bevégzése után Olaszországba utazott. Bizonyos, hogy nevelőanyjának, Poppel Éva asszonynak innét is irogatott. Tán éppen ezekben a levelekben irta le olaszországi utjának benyomásait és tapasztalatait. Sajnos, e leveleket nem sikerült megtalálnunk. Visszakerülvén hazájába, birtokaira vonult s már 1638-ban megkezdé hivatását: a török ellen való hadakozást.119 Megint Poppel Éva asszony volt az, aki a legjobban érdeklődött Zrinyi Miklós első harcai iránt. Tisztjeinek sürgősen kellett őt értesiteniök, mint esett meg Zrinyi harca.120 Eleinte együtt harcolt Péter öccsével, de már 1638 tavaszán Batthyány Ádámot kivánja társául. Április 16-án Csáktornyáról irja neki: »Ha Isten engedi, alá forduljunk Kanizsa alá... Azért ha ennekutána kegyelmednek kedve vóna, mind együtt mennénk. Kegyelmed az maga akaratját irja meg.«121 A töröknek persze nem volt inyére Zrinyi vitézi próbája. 1639-ben már fenyegetőzött is emiatt.122 Zrinyi ez év egyik szerencsés küzdelméről imigyen tudósitotta volt Batthyány Ádámot: »Hála Istennek jó egészségben vagyok. Az elmult héten éjjel az kanizsai törökök Domazinc falunkra ütöttek volt. Szinte éjfél tájban volt lármánk. S mint, hogyan jártak, jelen lévén Hagymássy uram is, őkegyelme által szóval izentem kegyelmednek... Kegyelmed énnékem édes bátyám uram parancsoljon, azmiből tudok, kegyelmednek nagy jó szivvel szolgálok.«123 Miklóssal együtt Péter is fölkeresi Batthyányt leveleivel. Ő is állandóan magyarul levelezget. Ezidei egyik levelében a többi között ezt irja Batthyánynak: »Tudom édes bátyámuram, hogy kegyelmed talán hallotta az én kisded munkámnak fáradságát, melyben mindennap foglalatos vagyok. Külömbféle rakétákat és egyéb tüzes mesterségeket, melyeket méltó egy jó mezei pixenmaiszternek tudni, az itt való várambeli pixenmaiszteremül megtanulni akarom.«124

119

Széchy szerint csak 1639-ben kezdi a törökkel való harcot. Ez valótlan. Későbbi harcairól amit ugyanő ir, sokban téves.

120

Lippich Márton levelét ezügyben fentebb közöltük.

121

Azt is megirja Zrinyi, hogy a kapronczai kapitányt is fölkérte a csatlakozásra, de »ez az generál jövetelére halasztá.«

122

Eszterházy Miklós irja 1639-ben Batthyánynak: »Az törökök bizony dolog, fenyegetőznek az Zrinyi urfiakra, holmi alkalmatlan cselekedeteket exagerálván nékik.«

123

Csáktornya, 1639. szept. 19. A kanizsai török vitézekről irják, hogy versekben csufolták a mieinket, amiért harcolni és támadni nem mertek. Mikor azonban Zrinyi és Batthyány megkezdték a harcot, akkor legalább leveleikben hirdették, hogy ők különb vitézek. Az 1639. dec. 14-én például az egész kanizsai török sereg panaszkodik Batthyányhoz intézett levelökben az örökös támadások miatt s Batthyány azon fenyegetésére, hogy Kanizsát is elpusztitja, igy felelnek: »Mi sem ködbe, sem verőfénybe, hanem Istenbe bizunk. Mi azt hisszük, Kanizsához még többet is ad (Isten) és az anyának fiai és leányai megszaparodnak. Minden hozzánk illendő barátságos szolgálatunkat ajánljuk nagyságodnak, mint szomszéd vitéz barátunknak! Isten éltesse sokáig!«

124

Csáktornya, 1639. április 12.

51

VII. ZRINYI-LEVELEK

Az 1639. évben, mikor a harcok szünetelni kezdtek, Zrinyi Miklósnak az udvarlásra is került ideje. Megvolt a választottja, szerelmes is volt belé s keze után törekedett. Csakhogy ez a leány nem Eszterházy Miklós tizenhároméves leánya volt ám! Ismeretes dolog, hogy Kanyaró Ferenc és Széchy Károly Zrinyi Miklós szerelmes verseiből irták meg az ő szerelmeit és házasságát. Készpénznek vették mindazt, amit Zrinyivel a költői képzelet iratott s megfejtvén a neveket, olyan szerelmi regényeket költöttek, amelyek sohasem történtek meg. Hogy a dolog hatásosabb legyen, Zrinyi egyik gyermekkori barátjában, Erdődy Farkasban még vetélytársat is állitottak neki. Széchy Károly minderről hosszú fejezetet irt a Zrinyi Miklósról szóló könyvében. Az egész fejezet azonban nem egyéb, mint prózában irt költemény Zrinyi szerelmes versei alapján. Széchy szerint Zrinyi Miklós 1642-ben ismerte meg Eszterházy Miklós Julia nevü tizenhároméves leányát, s azonnal szerelmes lőn belé! De nem ő nyerte el a leányt, hanem Nádasdy Ferenc vezette őt oltárhoz 1644-ben! És Zrinyi »vérző szivvel, sebhedt önérzettel a Dráva erdeit járta«! S a lantján pöngette boldogtalanságának panaszit! A történeti valóság ezzel szemben az, hogy Zrinyi Miklós csakugyan szerelmes volt, mégpedig három évvel előbb, hogysem a nádorispán gyermekleányát látta volna. A leány pedig, aki Zrinyi Miklós szivét meghóditotta Draskovich Gáspárnak Mária Eusebia nevü leánya volt, aki mikor véle Zrinyi megismerkedett, már Fragepánnak a jegyese volt. Mivel Zrinyi mindenáron arra törekedett, hogy udvarlásával a leányt meghóditsa, s aztán a Fragepán gróffal való eljegyzést felbontassa, sokat járt Draskovich házához. S tette a leánynak a szépet, ahogy csak tudta. Mivel Zrinyi Miklós a lantot is jól kezelte és énekelt is, lehetséges, hogy szerelmes verseit is előadá választottjának.125 Mikor kezdődött Zrinyi ismeretsége Draskovich Máriával, nem tudjuk. De 1639-ben már annyira szerette őt, hogy keze után törekedett, bár tudta, hogy a leány már Frangepán gróf jegyese. Bizott magában, hogy ezt az akadályt is képes lesz legyőzni. Bizony merész vállalkozás volt ez; mert a leány a maga akaratjából lett Frangepán jegyese. Zrinyinek e szerelmi regényét megint nevelőanyja, Poppel Éva tudta meg először. Széchy Dénes ugyanis megfordulván Draskovich Gáspárnál, magától a leány apjától hallotta, hogy mire törekszik Zrinyi Miklós. Széchy Dénes menten megirta a dolgot Poppel Évának, tudván, hogy mennyire érdekli Zrinyi Miklós dolga, s mily nagy befolyása van nevelt fiára. Széchy Dénes e fontos levele 1639 október 20.-án kelt. Idevágó része imigyen hangzik: »Az többi közt Draskovich Gáspár uram jelenté azt is, hogy Zrinyi Miklós uram egynéhány izben elővette, szóval fogdosta is, hogy az lányának Tersáczky uramhoz való kötelességét valami móddal fölbontaná és az kisasszonyt ő számára tartaná. Arra egyebet nem felelt, hanem az lehetetlen dolog volna! Miért azelőtt, ha kelletett neki, nem találta meg őt felőle? Ezt értvén Zrinyi uram, tovább megyen szavába s kéri azon, hogy a leányát ki ne adja 17 esztendő alatt. Ő ez idő alatt az kisasszonynak kedvét keresi, okos emberekkel fog beszélni, hogy miképpen lehessen fölbontani azt a végezést. Erre az ur Draskovich reá felelt, hogy levél is költ ez dologról. Emellett kérli Zrinyi uram, hogy ne neheztelje, ha oda irogat hozzája. Amaz megengedte neki. Immár nagyságod veheti észben jól, az dolog miben legyen. Az bizonyos nagyságos asszony, hogy Draskovich reá felelt Zrinyinek, hogyha 17 esztendős lesz a leánya, s ő hozzá inkább akar menni, hogy nem fog ellent tartani abban.« 125

52

Mivel Zrinyi Miklós 1639-ben már megkérte Draskovich leányának a kezét, Zrinyi szerelmes verséinek eddigi chronoligiaii meghatározása magától megdől. Mert hiszen Kanyaró és Széchy azt hitték, hogy Zrinyi csak 1645-ben ismerkedett meg Draskovich Máriával.

VII. ZRINYI-LEVELEK

Széchy Dénes ehhez még azt a megjegyzést füzi, hogy Zrinyi »bizik, hogy az leánynak egynehány esztendőnek leforgása alatt kedvét találja és igy Zrinyi uramat fogja kedvelleni inkább sem hogy Tersáczky uramat«.126 E levél szerint világos, hogy Zrinyi Miklós nem 1645 tavaszán, hanem már 1639. évben szerette meg Draskovich Gáspár leányát.127 S nem is Erdődy Farkas, hanem Frangepán gróf volt a vetélytársa. Zrinyi aztán hosszú ideig s buzgó kitartással udvarolt a leánynak. Bizonyos, hogy Mária Eusebia szivét sikerült megnyernie; mert a leány előbbi eljegyzését fölbontotta s 1645-ben Zrinyivel váltott gyürüt.128 Ugy látszik, hogy a lakodalmat 1645. év őszén akarták megtartani. Homonnai János ugyanis 1645 okt. 3.-án Klenovnikból arra kéri Batthyányt, hogy küldené el néki énekes gyermekét; »mert - irja - itt házasulandó személyek vannak s odaigértem«. Valami akadály miatt azonban a lakodalmat elhalasztották a következő évre. Draskovich Gáspár 1646 január 12.-én hivja meg Batthyány Ádámot és családját leányának, Mária Eusebiának és Zrinyi Miklósnak lakodalmára. »Az eskü és gyürüváltás - irja - már megtörtént, tehát csak a lakodalom van még hátra. Ezt pedig február 12.-én Praunek várában fogják kiszolgáltatni.« Kéri Batthyányt, hogy feleségével és gyermekeivel legyen ott előtte való napon vacsorán és más napon a szokásos ebéden.129 Maga Zrinyi Miklós január 29.-én hivja meg lakodalmára a Batthyány-családot »Lotumberg« várából. Tehát ekkor már menyasszonyánál időzött. Ő is megirja, hogy a lakodalom Praunek várában leend. Zrinyi Miklós első szerelmének és házasságának ez a hiteles története. S ez a történet is bizonyitja, hogy a költők szerelmes verseit nem lehet és nem szabad történeti forrásnak használnunk, mert a »phantasia poetica« nem történeti igazság. Bizonyos, hogy Zrinyi Miklós házasságát nem csupán családi körülmények, hanem politikai okok is hátráltatták. A törökkel való harcok, a harmincéves háború és Rákóczy György felkelése néha hónapokig távoltartották Zrinyi Miklóst. Ő maga is panaszkodik nagy elfoglaltsága miatt; mert hát ha a hazája és a királya szolgálatjáról volt szó, Zrinyi semmiből sem vonta ki magát. Nem tudjuk, résztvett-e Zrinyi Miklós az igali győzelemben? Ha maga nem volt is ott, a katonái bizonyosan együtt harcoltak Batthyánnyal, mert ez 2891 emberrel támadta meg

126

Regede, 1639. okt. 20. Széchy Dénes levele Batthyányhoz. (Lobkovitz Poppel Éva grófnéhoz.)

127

Draskovich Gáspár klenoviki kastélyában találta Zrinyi Homonnai Drugeth Jánost is. Széchy szerint csak itt ismerkedett meg véle. A valóság pedig az, hogy Zrinyi már kisdiákkorában ismerte Homonnai Jánost. Széchy több lapon át olyan jellemzést ád Draskovich Gáspárról, mely legnagyobb részben homlokegyenest ellenkezik a válósággal. Kivált, mikor Homonnai János »vérmes olasz véréről« beszél. Még különösebb, mikor a Draskovich lány szépségét, hidegségét, majd meg szerelmét festi lapokon át Erdődy Farkas iránt. Holott ekkor már Tersátzky grófnak volt a jegyese, akit maga választott.

128

Zrinyi tehát közel hat évig udvarolt Draskovich Máriának. Nem igen valószinü tehát, hogy mikor Széchy Zrinyi szerelmét jellemezvén »a kitartásban való türelmetlenségét« emlegeti.

129

Lotumberg, 1646. január 12. Széchy azt hivén, hogy a lakodalom Klenovnik várában történt, egész sereg phrasist halmoz fel az »édes vonatkozások« stb. dolgában s rendén valónak találja, hogy »ahol fakadt és fejlett, ott nyerje meg a megszentelő áldást is!«

53

VII. ZRINYI-LEVELEK

Igalt.130 Ennyi emberrel pedig egymaga nem igen rendelkezett. Különben az 1640. évtől kezdve Zrinyi Miklós és Batthyány Ádám rendesen együtt harcoltak. Az 1640. évben 131 Zrinyi Miklós lovasaival együtt Füzesen várta Batthyányt. Onnét kéri Batthyányt, irja meg, hova menjen, mert hiába nem akar fáradni. Batthyány 1640 május elején felszólitotta Zrinyit, hogy vele együtt induljon a török ellen. A sietve irt levélben azonban elfeledé megirni a napot és a módot. Zrinyi tehát nem is indulhatott. Május 11-én kelt levelében tehát megirta Batthyánynak, hogy majd máskor szolgálatjára lészen. »Főképen - irja - az szomszéd törökök ellen igyekezzék kegyelmed valamit próbálni. Csak kegyelmed jól megirja, mibe legyen az dolog és egynéhány nappal azelőtt. Mi is Istennek segitségéből igyekezünk most egyik vár alá valamelyik nap«. 132 A következő (1641.) évben a török betörései miatt maga a nádor is felkelést hirdetett. De igen kevesen akadtak, akik szavára megindultak. Ezért irta Forgách Zsigmond e jellemző sorokat: »Kellenék őnagyságának (t. i. a nádornak) ugy cseleködni, mint itt minálunk az pór-hadkor cselekedtek az paraszt generálisok s kapitányok, az kik renddel és által meg átaljárván az országot, valakit elől-utol találtak, csak mondták (neki): esküdjél koma, gyere; mert meg kell lenni! Ha nem jött, mindenéből zsákmányt hánytak!«133 Zrinyi és Batthyány azonban felszólitás nélkül is a harcnak adták magukat. De ezuttal nem együtt, hanem külön-külön küzdöttek. Az 1641. év tavaszán irta Zrinyi Batthyánynak, jó egészségben van. »Csakhogy - ugymond - az szomszédok (t. i. a törökök) miatt gyakorta történik fáradságunk és nyughatatlanságunk.«134 Ugyane levelében számadó szolgát kért kölcsön Batthyánytól. Mivel a válasz késett, április 21-én ujra felkereste őt levelével. »Kegyelmed - irja - rólunk el is feledkezett, sem nem parancsol semmiből. Nem tudom mire vélni, holott én kegyelmednek igaz tiszta szivből szolgálni akarnék, csak kegyelmed szolgáltatna vélem. Mi hála Istennek, jóegészségbe vagyunk mind öcsémurammal együtt.«135 Amint a levél is mutatja, Zrinyi és Batthyány között valami elhidegülés támadt. Talán rosszakaró emberek hintegettek konkolyt közéjük. Julius havában Zrinyi hirtelen Bécsbe utazott. Mikor Bécsből visszatért, szokása ellenére semmit sem irt Batthyánynak. Ez természetesen csak olaj volt a tüzre. Még Forgách Zsigmondnak is feltünt Zrinyi hallgatása. Ezért irta Batthyánynak: »Zrinyi Miklós uram Bécsben létét, vissza is jöttét annyiból csodálom, hogy dolgainak exitusát kegyelmedtől titkolja. Noha ha éntőlem őkegyelme megkérdené, mondhatnék olyat, hogy kegyelmed őkegyelmének jóakarója«. 136 Még ez év őszén Eszterházy Miklós javaslatára Zrinyinek meghagyták, hogy hagyja abba a török ellen folytatott harcait, s tartsa magát a dunántuli generális rendeleteihez.

130

Az igali kótyavetyét 1641. április 6-án tartották meg Kis-Komáromban és Zalavárt. A zsákmányból minden emberre 4 frt 60 kr. jutott.

131

A levél kelet nélkül Füzesen iratott 1640-ben.

132

Csáktornya, 1640. május 11.

133

Sebes, 1641, okt. 10. Batthyány Ádámhoz.

134

Csáktornya, 1641. ápril 12.

135

Ozoli, 1641. ápril. 21.

136

Garam, 1641. juli 24.

54

VII. ZRINYI-LEVELEK

Kettős sértés volt ez Zrinyire. Először tiltották attól, amit annyi lelkesedéssel folytatott; másodszor éreztették vele, hogy ő a kerületi generálisnak alantasa. Csoda-e hát, ha lelkét keserüség fogta el? Vehetjük-e neki rossznéven, ha még Batthyány iránt is elhidegült? Ez év október 21-én volt Károlyvárosban Zrinyi Péter lakodalma Frangepán Katalinnal.137 Megjelent ott Batthyány Ádám családja is. Zrinyi Miklós is ott lévén, bizonyára alkalmuk nyilt a kölcsönös félreértés megmagyarázására. Azonban minden jel arra mutat, hogy legalább Batthyány részéről az idegenkedés tovább is tartott. Tán igaza volt Zrinyinek, mikor ezt rosszakaratu ellenségei munkájának tulajdonitotta. Az 1642. év tehát Zrinyinek sok keserüséget hozott. Bár a haza érdekében sok sértést és gorombaságot eltürt; bár kérve-kérte Batthyányt, hogy ne hallgasson a hamis információkra, engedékenységével nem sokra ment. Néha olyan hangon irt neki Batthyány, hogy csak a legnagyobb megerőltetéssel tudta magát a visszavágástól tartóztatni. Batthyány egyik haragos levelében Zrinyi katonáira panaszkodott, akik egyik jobbágyát megkárositották. Levelében a többi közt azt irta, hogy ha Zrinyi vissza nem adatja az elragadott dolgokat, ő erővel veszi el. Zrinyi, aki e dologról mitsem tudott, azonnal kijelenté, hogy maga elé hivatja a tetteseket, s ha a dolog igaz, mindent visszaadat velök. E bevezetés után rátér Batthyány fenyegetésére s nála szokatlan hangon utasitja vissza azt, irván: »De kegyelmed engemet avval ne fenyegessen, hogy erővel vonyatja el kegyelmed tülem; mert ha más respektusom nem volna, megvárnám, hogy vinnék el tülem! Magyarországban sem tartok jobbat annál, az ki valamit erővel vonjon tülem! Valami könnyünek tartja kegyelmed az erővel való vonyást! Mindazonáltal megkerestetem (t. i. a rablott dolgot) és ha itt lesznek az kegyelmed szolgái, odaadatom.«138 Zrinyi még tán el sem feledé Batthyánynak e támadását, mikor egy másik követte azt. Ezuttal Batthyány szolgája fosztotta ki Zrinyi emberét, de azért mégis ő fakadt panaszra. Zrinyi igen mérsékelt hangon és jóindulattal felelt Batthyány panaszos levelére. Hiszen jól tudja, hogy nem Batthyány a hibás, hanem azok a gonoszlelkü emberek, akik őt folyton ellene uszitják. Levelének idevonatkozó része igy hangzik: »Vettem eszemben az kegyelmed leveléből, hogy némely rossz embereknek informátióiból neheztel kegyelmed rám. De lássa Isten, okot nem is kerestem, nem is adtam reá és ha itt az sok emberséges emberek között eljöttek panasz nélkül az szolgáim, kiknek bizony más ember marhájára kevés szükségük vagyon: mentől inkább barátom és atyámfia szolgáit békével kellett hadniok. De kegyelmed - az imént látom - azt nem vette eszében. Édes bátyámuram! ha kegyelmedet oltalomért szolgálja az szolga, bizony engemet is azért. Az kegyelmed szolgája Horváth Miklós egy emberséges emberszolgámat igaz jártában föltámasztván reá az polgárokat is, mindenéből megfosztották és zsákmányt tettek belőle. Jóllehet, hogy gondviselésünk után megtért jobbára az marhája, de még most is hátramaradt benne. Igy lévén, az szolgám mellett bizony én is bosszut állhattam volna rajta, de tekéntvén kegyelmedet, nem cselekedtem. Kegyelmed pedig levelében az én jóakaratomért fenyegetőzik! Kegyelmedhöz édes bátyámuram nem illik egy rossz emberért! Én kegyelmednek sohasem vétettem s kegyelmednek is ugy kellene megtartani az igazi atyafiságot. Én azt senkinek meg nem engedhetem, hogy szolgámat háborgassa!

137

Frangepán Katalin magyar nyelven levelezett Batthyány családjával.

138

Év és hely nélkül. Batthyány feljegyzése szerint 1642-ben kelt.

55

VII. ZRINYI-LEVELEK

U. i. Egy emberséges katona-ember, Ponkorczi Ferenc nevü velem kivánkozik az fölső hadban eljönni. Ha kegyelmed ellene nem volna, mivelhogy kegyelmed földén lakik, kérem engedje meg neki; én is minden időben vele együtt szolgálok kegyelmednek.«139 Amint a levél utóirata is mutatja, Zrinyi ekkor már erősen készült, hogy a (harmincéves) háborúban részt vegyen.140 A következő levelében már a vonulásról is hirt ad. Batthyány ugyanis megijedvén attól, hogy Zrinyi az ő és Forgách Zsigmond jószágain vonul át, előre megirta neki, hogy másfelé vegye utját. Zrinyi ez udvariatlan figyelmeztetésre minden harag nélkül azt felelte: »Ma szintén Regedén által költöztettem népemet és magam egy-két alteratiót érezvén, az doktor kedvéért betértem. Én egyenesen az németségen felmegyek. Bizonyosan azért elhigyje kegyelmed, hogy csak szándékomban sem volt, hogy az kegyelmed jószágára utamat fordétottam volna; mert tekintvén az jó atyafiságot, barátságot, inkább egynéhány felfölddel tovább kerülni akartam, hogy nem mint kegyelmednek ebbéli dolgában vétni igyekeztem volna. Kegyelmed énnékem parancsoljon, valamiben tudok s az alkalmatosság engedi, kegyelmednek örömest szolgálok. Isten kegyelmedet sok esztendeig tartsa jó egészségben.«141 A következő évben helyreállt a két derék férfiu között a jó viszony. Ismét barátságosan irogatnak egymásnak s közös erővel készülnek a harcra. Ez év tavaszán Zrinyi köszöntvén Batthyányt, a többi közt ilyen kéréssel fordult hozzá: »Az én váramban olyan szárazmalmot akarok, mint kegyelmedé Ujvárban. Az arra való mestert vagy molnárt küldje ide kegyelmed, atyafiuason kérem«.142 A kedvező tavaszi időjárást Zrinyi és Batthyány arra használták, hogy a törököt imitt-amott megrezzentsék. Eszterházy nádor leveléből tudjuk, hogy jó szerencsével harcoltak. A nádor azonban megtiltotta a török háborgatását s arra kérte Batthyányt és Zrinyi Miklóst, hogy minél jobb szerrel készüljenek s őfelsége hadához csatlakozzanak. Zrinyit illetőleg a nádor kijelentette, hogy nem kell felettébb terhelnie magát, elég ha száz lovassal indul.143 A nádor a Zrinyinek szóló előbbi levelét is Batthyányhoz küldé. Batthyány a Zrinyinek szóló levelet is felbontotta, aztán bocsánatkérés mellett elküldte. Zrinyi udvariasan felelte neki: »Elvettem az kegyelmed levelét, az kibe palatinus ur őnagysága levelét includálta kegyelmed. Édes bátyámuram! ne adja Isten, hogy bánnám, hogy kegyelmed felnyitotta, sőt inkább nagy confidentiának tartom«.144

139

Hely és hó nélkül. Batthyány jegyzése szerint 1642-ben kelt.

140

Erre vonatkoznak Zrinyinek Bródból irt következő sorai: »Sok dolgomat hátrahagyván, kárommal is sietek Muraközben, hogy ott bizonyosabban érthessem palatinus uram őnagysága kegyelmed által való üzenetét. Azért kérem kegyelmedet ez levélmutató szolgám által bőségesen mindenről informáljon kegyelmed. Vagy ha pedig kegyelmed reá nem bizhatja, irja meg kegyelmed; én kegyelmedhez sietek mingyárást.«

141

Rakersburg, 1642. szept. 2. Egy évvel előbb (1641-ben) Csáky László kikelvén sógora, Batthyány Ádám vendégszeretete ellen, a többi közt e sorokat irta neki: »Az kegyelmed várának természeti vagyon, hogy mikor kapuját beteszik, szárnyas állatoknál egyebet magában nem bocsát, kitől oltalmazzon Isten minden férfiut, s kegyelmednek adjon boldog éjszakát.«

142


143

Lakompak, 1643. julius 6. Batthyány Ádámhoz.

144

Csáktornya, 1643. julius 3. (»Darabos Gergely és Pandur Mátyás főemberszolgáimat küldtem kegyelmedhez; parancsát izenje meg kegyelmed velök.«)

56

VII. ZRINYI-LEVELEK

Mind Zrinyi, mind Batthyány készülvén a külső háborúra, erősen toborozták a katonákat. Ugy látszik, hogy távozásuk előtt mégegyszer szerencsét próbáltak a törökön. Legalább ez tünik ki Zrinyi leveleiből, aki julius hó 26-án arra kérte Batthyányt, adja tudtul szándékát a török támadása ügyében; mert ő is vele fog tartani. Zrinyi Miklós életirói azt tartják, hogy őkegyelme nagy lelkesedéssel s még nagyobb vágyakozással vett részt a harmincéves háboruban. A dolog nem egészen igy volt. A kényszerüség hozta magával, hogy Zrinyi Miklós a külföldi harcokban részt vegyen. Az udvar Zrinyitől és Batthyánytól is elvárta, hogy nagyobb haddal siessenek a táborba. Ezt meg kellett tenniök, mivel a király a török harcok miatt amugy is neheztelt reájok. Aztán mind Zrinyi, mind Batthyány nagyon jól tudta, mennyire ócsárolják Bécsben a magyarokat. Maga Batthyány Ádám irta: »Az magyarokat Bécsben szidalmazzák és semmi böcsületek nincsen, melyből semmi jót nem remélhetünk«.145 Az efféle politikai okok tették szükségessé a harmincéves háboruban való részvételt. De hogy Zrinyi Miklós nem valami nagy lelkesedéssel ment oda, az bizonyos. Hiszen itthon kellett hagynia mindent. Birtokai is örökös veszedelemben forogtak, a török ellen sem harcolhatott. Aztán a menyasszonyától is távol kellett lennie. Minő hangulatban készült a külföldi háboruba, azt alábbi levelében maga megirja. Zrinyi - mint maga irja - julius havában Ujvárra ment; mert azt hitte, hogy Batthyányt ott találja. Mivel azonban Batthyány nem érkezett meg, julius 29-én levélben adja tudtára a következőket: »Palatinus uram önmaga levelében azt irja, hogy valami száz lovast vinnék föl melléje és kegyelmeddel abbul az dologbul értsek. Nem tudom, őnagysága miképpen gondolta meg, hogy az véghelyt üresitsük, holott nem kisebb szükségünk az itthon való vigyázás! Azszerint az kegyelmed tetszését örömest értettem volna mind szándékját, hogyha el kellene is mennünk, kegyelmednek társaságommal szolgálhatnék. Ugy reménylem azért, hogy az öcsémuramnak146 nem volna annyi akadékja az elmenetelben, mint énnekem; mivelhogy nehezleném szabású és csak száz lovassal mennem, sokkal penig kárunkra is eshetnék az török szomszédok miatt, az melyek bizony avval meg nem szünnek (az mint palatinus uram ünmaga irja), hogy az légrádiak levágtak bennök. Más az, ünagysága jól emlékezhetik reá, azmit országunk szabadságáért énáltalam kegyelmednek izent. Talán nem ártana azt is felejtenünk teljességesen az ünmaga üzenetin kivül is, melyet az mostani felülésünkkel nem kevéssé láttatunk letörni csak egy particulárisnak hasznáért azmint értem. Ezekrül szivem szerint akartam volna, ha kegyelmeddel beszélhettem volna; de ha alkalmatosságom mostan nem volt, azt velem máskorra halasztotta az szerencse. Mindazonáltal kérem kegyelmedet, mint kedves bátyámuramat, levelével is engem tudósitson, mivelhogy asszerint akarok én is cselekedni, azmint kegyelmed jónak itéli.«147 E levél kelte után Zrinyi nemsokára utnak indult seregével. Tudjuk, hogy ezuttal még télre sem jött haza, hanem künt táborozott. Az idő tavaszra sem fordult még, mikor itthon Rákóczi György megkezdte a háborút. Tehát oly idők következtek, mikor Zrinyinek a kardját s nem a tollát kellett forgatnia. Az 1644. évből mindössze csak három levelét sikerült találnunk. Az

145

Ujvár, 1644. május 7. Baranyay Tamáshoz.

146

Zrinyi Péternek.

147

Ujvár, 1643. julius 29.

57

VII. ZRINYI-LEVELEK

egyikben »nagy szive fájdalmával« érti Batthyány leveléből a török rablását. Nagyon bántja őt, hogy az eféléért bosszút nem állhatnak.148 Egy másik levelében arra kéri Batthyányt, adná át azt a lovát, melyen Szakolcán ült, mikor a császár őfelségét kisérték. Leslie gróf óhajtaná azt a lovat. Egyuttal értesiti Batthyányt, hogy sietve Bécsbe kell mennie; mert a császár hivatja őt.149 Nem tudjuk, kik voltak azok a rosszindulatu emberek, akik ezidőtájban Zrinyi Miklóst ismét Batthyány haragjába ejtették. Annyi bizonyos, hogy olyasvalamit adtak Zrinyi szájába, amit őkigyelme sohasem mondott, de ami Batthyányt nagyon bánthatta. Zrinyi Miklóst módnélkül bosszantotta a róla terjesztett rágalom. Bosszuságát csak növelte, hogy nem tudta, kik e rágalom terjesztői. E lelkiállapotban irta Batthyánynak egyik legérdekesebb és legtanulságosabb levelét. Nemcsak Zrinyi fennkölt gondolkozását jellemzi e levél, hanem egyuttal nemzetének ősi bünét is felfödi, mely bün Zrinyivel együtt oly sok nagyemberünknek keserité meg az életét.150 Batthyány Ádám nem volt haragtartó ember. Különben is jól tudta, hogy a sok mendemonda és rágalmazás még a legbensőbb barátságot is aláássa. Aztán jó magának is elég dolga volt a rágalmazókkal. Hisz ezek terjesztették róla, hogy - mint maga irja - ő a papok szolgája. Ezek vádolgatták őt Bécsben is. Bár egy kötéssel sok sebet nem lehet béfödni, Zrinyi levele mégis megbékitette Batthyányt. Egy-két levélváltás és ismét helyreállt köztük a jó viszony. Az 1645. év január 17-én Batthyány jókivánságait irta Zrinyinek az ujévre. A többi közt azt ajánlotta Zrinyinek, hogy jó lenne a törököt a szüntelen való csatázástól elszoktatniok. »Mert ha meg nem ijesztjük őket, szintén elhatalmaznak rajtunk. Kérem kegyelmedet, maga jó egészségéről ne nehezteljen tudósitani.«151 Amint Batthyánynak ezen levele, valamint a későbbiek is mutatják, a haragja hamar lobbant, de hamar meg is aludt. Még inkább igy volt ez Zrinyi Miklósnál. Ez év tavaszán Zrinyi megirta Batthyánynak, hogy Ujvárott meglátogatja őt. Batthyány május hó 10-én kelt levele szerint örömmel veszi a hirt; mert szentül hiszi, hogy kölcsönös magyarázattal fognak egymásnak szolgálni. »Az mely panasz miatt - irja Batthyány - igen korpáz engemet, azt lám csak Körmenden irja, hogy megértette kegyelmed, ugy annyival inkább idejöhetett volna szolgáló atyafiához; mivel még eddig nem haragudott talán reám... Édes öcsémuram! Nem tudom, kivánja-e kegyelmed ugy, mint én kivánom azt, hogy az szomszédságban s atyafiak lévén is, szeretettel és szépen élnénk! Hát én kivánom aztat; de mit tegyek, ha nincs szerencsém hozzá s szolgálatomat sem kivánják venni.«

148

A quartélyból 1644. május 20-án.

149

Hó és nap nélkül, 1644. Mivel Zrinyi Miklós már 1644-ben mint megtörtént dologra hivatkozik a szakolcai királyi találkozásra, tehát ez nem is történhetett 1645-ben. Széchy e talákozásról s Zrinyi harcairól azt irja, hogy azok 1645-ben, s nem később történtek. Ha ez igy volna, akkor Zrinyi az 1645. év nyarát nem tölthette volna menyasszonyánál. Már pedig bizonyos, hogy ott volt. Széchy tehát Zrinyinek 1644. évi harcait 1645-ben szerepelteti.

150

Ez érdekes levelet már másutt közöltük. Zrinyi keserüen panaszkodik benne rágalmazói ellen s élesen kikel azok ellen, akik a viszályt szitják.

151

Batthyány Ádám a maga leveleinek fogalmazványait megőrizte s igy azt is tudjuk, mit irt ő másoknak.

58

VII. ZRINYI-LEVELEK

A németujvári találkozáson Zrinyi és Batthyány ismét megbékéltek. Valószinü, hogy ez alkalommal a török ellen intézendő támadásokról is tanácskoztak. Ez évben ugyanis a török csaták nagyon kezdtek mozogni. Már március hóban folyt ellenök a harc.152 Junius hóban Keglevich Péter meglátogatván Csáktornyán Zrinyi Miklóst, onnét irja Batthyánynak, hogy Zrinyi Homonnai uramat várta Grácból. »Az török - irja Keglevich csaknem mindennap Muraközben vagyon, hordton hordja az embert«. 153 Miután a harcok ugy-ahogy lecsillapodtak, Zrinyi Miklós még a nyáron menyasszonyához sietett, kit már nagyon régen nem látott. Homonnai János augusztus hó 14-én irja, hogy Zrinyi vacsora után érkezett s jó hirt hozott. Zrinyi szerint ugyanis a török császárnak Candiában 8000 emberét vágták le s több hajóját elvették.154 A békesség megkötésének a hire Zrinyit még Klenovnik várában érte. Ugy látszik, hogy Draskovich várában nem nagyon tetszett a Rákóczy György fejedelemmel kötött békesség. Homonnai ugyanis egészen leverve irta Batthyánynak: »Meglett uram az békesség; valamely rosszul csak lehetett, de megcsinálták, nem gondolván meg az emberek se az magok méltóságát, se más ember kárát. Meddig terjed és meddig tart, az jó Isten tudja. Én egyáltalában nem valami jót vagy megmaradást, de nagyobb veszedelmet ezen békességből következni reménylek. Palatinus uram őkegyelme is menti magát, hogy hire nélkül csinálták meg.«155 Ugy látszik, hogy Zrinyi Miklós még október elején is menyasszonya mellett tartózkodott. Homonnai ugyanis azt irta Batthyánynak, hogy házasulandó személyek vannak ott, tehát énekes gyermekét kéri.156 A linzi békesség megkötése után még nehezebb idők következtek az országra. Ez a békesség magában hordta a villongás magvait. S amint az országgyülés megnyilt, a vallási viszálykodás ujult erővel tört ki. S ez a viszálykodás gyülölködést támasztott még jobbjaink között is. Kigyókövet fujtak egymásra; egymás ellen hadakoztak akkor, mikor az ország ezer sebből vérzett. Néhány emberért aztán az egész országnak szenvednie kellett. Zrinyi Miklós ezen önző tusakodók közül kivonta magát. A vallási villongásnak ő antagonistája volt. Az igazi nemzeti lélek nem melengethet magában olyan érzést, mely a nemzeti élet és a nemzeti egység megrontására vezet. Amig tehát az országgyülés tagjai egymás ellen hadakoztak s amig a felekezeti villongás tüzét élesztgették, Zrinyi Miklós a kardját villogtatta s lelke belső harmoniájában keresett megnyugvást. Ki volt az, ki e nehéz időkben a töröktől fenyegetett vidékeket strázsálta és védte? Zrinyi Miklós és Batthyány Ádám! Ki áldozott vérével és pénzével a védtelenek és a megtámadottak érdekében? Zrinyi és Batthyány. Nehéz idők jártak. A hosszu háborúk okozta gazdasági romláshoz, a végházak megmondhatatlan nyomoruságához járult még a török állandó portyázása. Szegény megmaradott falvaink egyformán szenvedtek a fizetetlen végbeliektől és a támadó törököktől. Egész faluk népe a 152

Keglevich Péter vicegenerális irja 1645. márc. 19-én, hogy Zrinyi Péter majdnem a Murába fulladt. Harc közben páncélostul a vizbe bukott. Különben a harca sikeres volt.

153

Csáktornya, 1645. junius 29.

154

Klenovnik, 1645. aug. 14.

155

Klenovnik, 1645. szept. 10.

156

Klenovnik, 1645. okt. 3. Zrinyi tehát az egész őszt Klenovnik várában tölté, tehát nem aprithatta a svédeket, ahogy Széchy irja!

59

VII. ZRINYI-LEVELEK

szabad legénységre adta magát, hogy életét megtarthassa s hogy a szablyájával kenyeret szerezhessen. Zrinyi tudta és érezte, hogy menteni kell azt, amit még menteni lehet. Tehát harcolt, bár a török ellen való hadakozást felülről erősen tiltogatták. Kisebbszerü harcok voltak ugyan ezek, de azért kicsinylenünk nem szabad; mert e harcok temérdek falut, nagy vidéket mentettek meg a végső pusztulástól s amellett a töröknek a harcikedvét is alábbszállitották. Ki tudta, ki értette ezt jobban Zrinyi Miklósnál? A leveleiből látjuk, hogy szeme, füle állandóan résen van. Folyton kémli, minemü szándéka van ránk a töröknek. Minden pillanatban készen áll, hogy lecsapjon ott, ahol az ellenség megjelenik. Bátor, de óvatos; elszánt, de okos. A siker nem teszi őt elbizakodottá; a balszerencse nem veszi el kedvét. Gerjedez és gyullad állandóan az ország oltalmában. Irodalmunk Zrinyinek e harcairól idáig alig tud valamit. Életirója a linzi békekötés után következő időről 60-70 lapos fejezeteket irt ugyan, de ezek mind oly dolgok, amikben Zrinyi Miklósnak semmi része nem volt. Zrinyinknek ez időben kelt levelei tehát ujságszámba mennek. Nemcsak a harcairól adnak ezek felvilágositást, de egyéb dolgait is föltárják. Igy aztán szemmel láthatjuk, hogy életirói adatok hiányában mennyi költött dolgot füztek az ő nevéhez. Széchy a Zrinyi Miklósról irt ötkötetes életrajzában a legapróbb részletig elmondja az 16461647. évi országgyülés történetét. Elmondja azt is, minő hatással voltak az országgyülés tárgyalásai Zrinyi Miklósra. Mondanunk sem kell, hogy őt is a jelenlévők között szerepelteti. Sőt azt is kifejti, minő benyomásokat szerzett ott a költő, s minő hatással voltak azok államférfiui fejlődésére. »Éppen azért - irja Széchy - jelenléte ezen a gyülésen felette fontos és nevezetes mozzanat életében.« Kijelenthetjük, hogy Zrinyi Miklós az 1646-1647. évi országgyülésen nem vett részt. A nevezett időt ő a török ellen való harcban töltötte. A leveleiben az okot is megmondja, mért maradt távol az országgyüléstől. Az 1646. év elején Zrinyi a kanizsai basa seregét a Mura mellett megszalasztotta. Bár a támadó a török volt, őfelsége dorgáló levelet irt Zrinyire.157 A költőt mód nélkül bántotta e levél hangja s nem ok nélkül. Mindazonáltal a török támadásainak való ellenállástól nem tartotta vissza. Ott őrködött és vigyázott Csáktornya várában, honnét csak néhány napra távozott Körmendre, Zalamegye gyülésére.158 Május havában Batthyány már kérdést intézett Zrinyihez, vajjon eljön-e az országgyülésre? Zrinyi röviden felelé: »Az gyülésre való menetelemről kegyelmednek semmi bizonyosat nem irhatok.«159 Ugy látszik, hogy Batthyány ez ügyben tárgyalni akart Zrinyivel, mert két levélben is kérte őt, látogatná meg. Zrinyi megköszöni a két levelet s kijelenti, hogy szivesen menne oda, de lehetetlen odamennie. »Sok dolgaim - irja - melyekben untig uszok, nem engedik. Mindazonáltal ha biztat kegyelmed annak az kevés adósságnak megnyerésével, mostani szük voltomhoz képest elmennék.«160 157

Széchy e támadást március havára teszi. Azonban előbb történt, mert március 4-én Zrinyi már imigyen ir Batthyánynak: »Az őfelsége haragos levelét nem hiszem hogy megérdemeltem volna annyi sok fáradságu szolgálatommal és véres veritékemmel; főképpen most mely méltatlanul legyen, kegyelmed jól tudja.« (Csáktornya, 1646. március 4.)

158

Csáktornya, 1646. április 6. Zrinyi kéri Batthyányt, adna neki szállást egy-két napra a körmendi várban. Zalamegye gyülését kell vezetnie.

159


160


60

VII. ZRINYI-LEVELEK

Junius havában Batthyány, Keglevich Péter és Dobos György külön-külön levélben panaszkodtak, hogy a muraközi vitézek a tormaföldieket Kraliocra hajtották szolgálatra. Zrinyi mint maga irja - magához hivatta hadnagyait s kihallgatta őket. Kisült, hogy a vádból egy szó sem igaz. »Nem tudom, - irja ekkor Batthyánynak - ki informálta kegyelmedet. Hiszen Kralioc mint kegyelmed maga is tudja semmi oly félelmes hely, azkit palánkolni kellene. Talán öcsémuram vitézei tették?«161 Zrinyi ugyanez időben a hódolt polgárokkal várerősitési munkát végeztetvén, Batthyány ezért szemrehányással illette őt. Zrinyi 1646. junius 25-én Csáktornyán kelt levelében azt feleli, hogy ami a hódolt polgárokat (jobbágyokat) illeti, nem tudja mivel mentse magát. De ha a dolog őfelsége elé kerül, az is neki ad igazat: »mivel az polgárok ha mit kéremés szerint magok jóakaratjokból mivelnek, azt nem tulajdonithatni erőnek162 és igy én körösztyén szerető urnak ismeröm kegyelmedet, látván kegyelmed az mi nyavalyánkat, kit török, kit pedig jobbára mirigy miatt, számtalan kárunkat is, kiket vallottunk: ha szintén mi nem hagynánk is, kegyelmed parancsolná az idevaló polgárságnak természet szerint való ellenségink ellen segitségnek munkájára s magunk s több őfelsége országi oltalmának épületire hajtatni«. Zrinyi ismervén Batthyány lobbanékony természetét, ezt a levelét is békülő hangon fejezte be. »Ne vegye kegyelmed - irja - nehéz néven ez irásomat; a panaszokat félretévén tartson igaz atyafiának!« Zrinyi a nyarat is Csáktornyán töltötte. Állandóan onnat irogat Batthyánynak. Julius hó elsején például imigyen ir neki: »Az olaszországi posta minden jót hozott; az talán azért nem volna kedvünk szerint, hogyha velenczések törökkel megbékélnének, az mint kézzel lábbal rajta vannak.«163 Julius hó 20-án ugyancsak Csáktornyáról jó egészségéről tudósitja Batthyányt s jó török hireket kér tőle. Ugyanez év nyarán irja Batthyánynak: »Az török szüntelen látogat bennünket, ki miatt vagyunk nyughatatlanságban.«164 A következő évben is jobbára Csáktornyáról keltezi a leveleit. Ez év tavaszán Zrinyi véres csatát vivott a kanizsai basa ellen. Az ütközetben száz török elesett, sokan pedig rabbá estek. Zrinyi seregéből csak 20 ember esett el. De ezek között volt Erdődy Farkas is, az ő gyermekkori pajtása.165 A költő nemes szivét bánatba boritá ez a szomoru eset. Bár Erdődy Farkas halálát a saját hevessége és vakmerősége okozta, Zrinyi önmagát vádolá és gyötré halála miatt. Még május 21-én is igy irt Batthyánynak ez esetről: »Az mostani próbáltatásunkban egyébképpen

161

U. o. junius 24.

162

Erőszaknak.

163

Csáktornya, 1646. julius 1. Münsterben - irja ugyanitt - a catholicusok beleegyeztek ugy hallom az egyházi jószágok abalienatiojába. - Ugyanez év julius 20-án Csáktornyáról jó hireket kér Batthyánytól s megirja neki, hogy jó egészségben van.

164

Csáktornya, 1646. aug. 11.

165

Széchy erről a csatáról azt irja, hogy néhány hónappal az országgyülés után történt. Tévedés ez; hiszen Zrinyi éppen azért nem ment az országgyülésre, mert a király haragudott reá Erdődy Farkas halála miatt.

61

VII. ZRINYI-LEVELEK

türhetéssel esvén az dolog, szegény Erdődy Farkas uramon esött gonosz történet minden kedvünket szomoruságra forditá«.166 Tán Erdődy Farkas halálának a hire okozta, hogy a kanizsai támadásról ijesztő hirek terjedtek el. Akadtak olyanok is, kik nyiltan hirdették, hogy Zrinyi Miklós is elesett. Sándor prédikátor például megfordulván Kanizsán, Batthyánynak megirta a »kanizsai veszedelem« lefolyását. »Szegény Hagymássy - irja a prédikátor - ötöd magával vagyon az kapu fölött Kanizsán. Zrinyi Miklós gróf őnagysága feje volna az egyikben. Az hárma ki legyen, nem szólják; mert mind olyan horvát formán való üstökös katonák, hajokat is az szélnek bocsátták.«167 Az országgyülés ezenközben már a vége felé járt, de Zrinyi Miklós még mindég Csáktornyán tartózkodott. Május hó végén irta onnét Batthyánynak: »Édes bátyámuram! Elvettem az kegyelmed levelét, mellyel hogy látogat és hirekkel tudosét kegyelmed, megszolgálom kegyelmednek. Hála Istennek most türhető egészségben vagyok. Irja kegyelmed édes bátyám uram, hogy az gyülés vége felé vagyon. Talán én is el kezdek menni, hogyha az őfelsége haragjától nem tartanék ez mostani szerencsétlenségért Erdődy Farkas miatt.«168 Bizony helyesebb volt, hogy Zrinyi otthon őrködött s a portyázó törököket üzögette. Ezek ugyanis ez évben még a tél elején is rabolva kóboroltak. A török portyázása ügyében irta Zrinyi Batthyánynak egyik legérdekesebb levelét, mely nemcsak az ő nemes gondolkozását tárja elénk, de hadi ismereteire is fényes világosságot vet. Már hidegre fordult az idő, mikor Zrinyi Miklósnak pribék jelentette, hogy Kanizsán 3-4 ezer gyült török van. A törökök a Rábán hidat akartak verni, hogy a Körmendhez tartozó három falut megrabolják. De - irja Zrinyi - nem vihették véghez, tehát tizednapra megint összegyülnek és megkisérlik. »Én - irja - mindazonáltal nem hiszem, hogy mostanában ilyen sötétben és rossz utban oly messzi mehessenek. Talán lehetetlennek is gondolom. Hanem ha az holdvilág egész éjjel fog szolgálni - vagy hideg vagy meleg leszen - bizony azt tartom, bizonyosan eljönnek. Az török, az ki annyira megyen, fáradt, alélt. Egyszóval nem harcra való csak fele is. Most is hogy visszatértek oly szakadozva mentek, hogy száz jó lovasnak lett volna nyeresége az utolsó résziben. Édes bátyámuram! ezek igy levén hazánkat, köröszténységünket tekintvén, gondoltam magamban jónak lenni, hogy ezzel az levelemmel megtaláljam kegyelmedet, noha bizony jól tudom, hogy minden ember biztatásánál többre viszi az maga jó hire, neve s köröszténységnek szolgálni való buzgó kivánsága. És magátul maga lesz kegyelmed másnak nemcsak biztatója, hanem példaadója s nem akarja látni szerelmes hazánknak utolsó füstölgő üszökét boszuállás nélkül. Azért én édes bátyámuram, ha igy gondolja jónak, én igy végeztem magamban: én mihánt az török gyülekezetit meghallom Kanizsára, mindjárt póstán egy lovas által tudtára adom kegyelmednek Lentibe. Kegyelmed ottan hagyja meg, hogy Körmendre vigyék póstán az levelet, úgy az hirt. De legjobb volna, ha nyugodt lovat adnának Lentibe az én katonámnak, az mely szóval is informálni tudná kegyelmedet. Nemcsak hirt adok én kegyelmednek, magam is minden tehetségemmel mentül több lovast, gyalogot kaphatok, Lentibe sietek előbb, hogysem az török megindul Kanizsáról, 166

Csáktornya, 1647. május 21. Március hó 7-ikéről keltezett levele is van, melyben arra kéri Batthyányt, hogy egyik szolgájának az apjától reá maradt lovát és fegyvereit adassa meg.

167

Bajom, 1647. május 27. A tatár hirekről is megemlékezik a jó prédikátor, irván: »Azután ha valaki tatár hirt viszen a Rábán által, ajándékozza meg nagyságod az farát száz pálcával. Máskor meggondolja aztán, ki szava után hazudjon.«

168


62

VII. ZRINYI-LEVELEK

ha lehet. Immár édes bátyámuram kivántatik az, hogy kegyelmed mihánt az én katonámtól az hirt meghallja vagy levelemet látja, mindjárt nagy sietséggel Lentibe jövén mentől több lovassal s gyaloggal, előbb ha lehet, hogysem az török addig jönne. De hogyha olyan hamar nem lehetne is, bár elmenne föl az török, mindjárt, mihánt hallaná kegyelmed, hogy fölment az török, főképpen Szentgothárd felé, mindjárt utánna eljühetne kegyelmed Lentibe és ott egyezhetnénk meg együtt kegyelmeddel. Ha penig ott Körmend táján menne által az Rábán az török, ugy semmi félelem nélkül elgyühetne kegyelmed Lentibe. Minden fundamentuma ennek az dolognak az hamarságon áll és az titkon! Ha egyikben ezek közül fogyatkozás esnék, semmi jót nem várhatunk belőle. Immár ha az Isten ugy engedné, hogy megegyezhetnénk Lentiben, lassan utánna mennénk. Az üdő, az alkalmatosság és az Isten megtanitana tovább, mit kellene cselekednünk. Ez az én discursusom édes bátyámuram, melyhöz ha kegyelmednek kedve vagyon, kérem sietséggel tudtomra adja. És ha immár egyszer elvégezi magában, az élő Istenért senki szavátul, tanácsátul ne hagyja magát elverni. Nem mindenkoron jobbak az külömböző tanácsok, hanem azmint Sándor mondotta: diu delibera, cito fac! Az Uristen ugy adjon mindenhöz jó szerencséket, ha ezeket, azmelyeket megirtam kegyelmednek, mind megtartom. Viszont rontson el, ha meg nem állom. Csak viszont kegyelmed énnekem erre feleljen. Még egynéhány particularitásról kell irnom. Egyik, hogy kegyelmed Lindván, Lentiben és Szécsiszigetiben megparancsolja, hogy mind éjjel, mind nappal engemet beeresszenek és hogy Lindvárul, Szécsiszigetiből velem eljöjjenek azhová szükséges. Egyszóval nekem adja kegyelmed az commendót ennek az három helynek pro hac occasione és azmeddig kegyelmeddel lehetek szemben. Másodszor, hogy mihánt első fertálja lesz az holdnak, kegyelmed Körmendre gyüljön minden népével és ott legyen az utolsó fertálig. Harmadszor, hogy egymást gyakorta tudósitsuk, az ki mi hirt hall. Negyedszer, hogyha lehet, ezt az végezésünket senki se tudja. Én magam akartam kegyelmedhez mennem, de azt mondák, hogy Rohoncon vagyon kegyelmed. Énnekem pedig az messzi ut. Ha kegyelmednek ehhöz az fölül megirt dologhoz kedve lészen és valahová közelebb jün, én mindjárt kegyelmedhez jövök. Az Isten áldja meg kegyelmedet és ezt az mi szándékunkat.169 Kegyelmednek igaz szolgája mig él és alázatos öcski G. Z. Miklós Utóirat: Murai Szombatba hagyja meg kegyelmed, mikor hirt adok én nekik mindjárt jőjenek oda, hová én megirom.« Szokatlan jelenség, hogy Zrinyi még a tél derekán is a török csatákat leste. Bizonyára enyhe volt a tél, azért járogattak künt a török és a magyar csapatok. Az 1648. év januárjában Zrinyi köszöntvén ujévkor Batthyányt, a többi közt imigyen irt vala néki: »Talán paraszt voltam eddig édes bátyámuram, hogy az ujesztendőben kegyelmedet levelem által meg nem látogattam, de mivelhogy kegyelmed engem praeveniált, ugyanúgy is kivánok kegyelmednek sok uj esztendőket és boldogságos jókat, jó egészséget mind az maga kedvesivel egyetemben. Örömmel láttam az kegyelmed levelét, de kegyelmednek idevaló szándékját még nagyobb örömmel hallottam. Szivem szerint 169

Ujudvar, 1647. november 26. (Sürgős levél.)

63

VII. ZRINYI-LEVELEK

örülök rajta, hogy olyan szerencsés leszek, hogy kegyelmedet, mint jóakaró bátyámuramat házamnál láthatom együtt az én jóakaró öcsémurammal, Gróf Eszterházy László urammal. Én itt mind az törököket lesem, de az Uristen az sok esővel látva elforditja minden szándékomat s azt gondolom, hogy kikeletig csak itt kell sárt gázolnunk s egyéb dolgunk sem lesz.«170 Két héttel később irt leveléből kitünik, hogy bizony még február havában is a töröknek vetendő lesen járt az esze. A lesvetésre Batthyányt is meghivta irván neki: »Édes bátyám uram! Ismég sok ideig nem lészen ilyen alkalmatosságunk az próbában. Ha kegyelmed akaratja, én jónak mondanám. Lentire jönne és Kányavárra alá, ottan én kegyelmedet elől találhatnám, vagyha Szécsiszigetinél akarna kegyelmed. Az les felől itt nem szólhatunk, hanem összehozván Isten bennünket, akkor végezhetünk és tanácskozhatunk. Az Bálint171 most akart csatára menni és vissza Pölöske felé térni; de én nem eresztettem, meddig kegyelmedtől választom nem lészen«.172 E levele végén melegen ajánlja Batthyánynak, hogy őrizze magát a hirtől s ne adja tervöket a végbeli kapitányoknak tudtára a terminus előtt, hanem csak az indulás napján. Nem tudjuk, Batthyány mit válaszolt a felszólitásra. Valószinüleg magához kérte Zrinyit s vele együtt lelkes barátját Eszterházy Lászlót is. Ez utóbbi ugyanis február 8-án Fraknóról örömének ad kifejezést, amért Batthyány fölajánlotta magát Zrinyinek. Bizony - irja - én is mennyid magammal lehetek, el nem maradok! Három nappal későbben ugyanő irja, hogy sok galibás dolgai miatt nem mehet Batthyányhoz. »Zrinyi uram is ott lévén - irja - igen bánom, kinek kérem ne neheztelje kegyelmed szolgálatomat mondani.«173 A közösen megbeszélt lesvetés azonban elmaradt. Legalább Eszterházy László azt irja, hogy Zrinyi uram szándokának megváltozása neki is jólesett. »Ugy lévén az, mint kegyelmed irja; mert nagyobb lett volna annak füsti, hogy sem magában az dolog, ha valami történet szerint esett volna kegyelmeteken.«174 Ha a körülmények nem is engedték, hogy Zrinyi és Batthyány terve télviz idején megvalósuljon; azért nem ejtették el azt. Csak alkalmasabb időt vártak a végrehajtására. Zrinyinek március hóban kelt levelei világosan mutatják, hogy a megállapitott tervet állandóan szem előtt tartották. Március hó 4-én Zrinyi jelenti Batthyánynak, hogy 13 légrádi hajdu elhozta a barcsi fő dezdár-agát negyedmagával. Szabó Bálint is künt volt csatán, de ő semmit sem hozott.175 »Az törökök - irja Zrinyi - tiz bőrhajót csináltak s mutogatják az polgároknak. De az nem egyébre való, hanem hogy minekünk arra vesszen az eszünk, ük pedig eljárjanak az dolgukban!« De mi csak maradjunk megállapodott tervünk mellett.176 Egy héttel későbben ulariai udvarházából irja: »Én itt szorgalmatosan tudakoztam mindenütt az török felől, de én is ugy találtam, hogy mostan csendességben legyenek. Hogyha azért 170

Datum in Dekanocz, 1648. január 16.

171

Zrinyi Miklós egyik kapitánya: Szabó Bálint.

172

Csáktornya, 1648. febr. 3.

173

Fraknó, 1648. febr. 11.

174

Pozsony, 1648. febr. 13. Eszterházy László Batthyány Ádámhoz.

175

Zrinyi leveléhez mellékelve van Szabó Bálint kapitánynak horvát nyelven irt jelentése.

176

Ex Nova Curia (Ujudvar), 1648. március 4.

64

VII. ZRINYI-LEVELEK

valami bizonyos hireim érkeznek, kegyelmednek azonnal értésére adom. Mindazonáltal nem árt ezen az holdvilágon vigyázásban lennünk.«177 A rossz időjárás miatt a törökök nem mozoghattak. Március hó 17-én irja Zrinyi Batthyánynak, hogy a hegyeket ellepte a hó s lovon nem járhatni. Bőjtre tehát csak annyi tengeri marhát küldhet, amennyit az emberek a hátukon által hozhatnak. A következő napon kelt levelében pedig a nagy hideg miatt panaszkodik. - »Mind kétségbeesnek az emberek - irja - az esztendőnek jó voltáról.« Ugyanitt megemliti, hogy a török négy muraközi hajdut megszoritott. »Istennek segitségéből még az idén az mostani cselekedéseket megtromfoljuk.«178 Március 27-én már Csáktornyáról irja Batthyánynak, hogy Fillér Mihály nevü prédikátor neki is megirta a török hireket, de ő nem hiszi azokat. »Mindazonáltal - irja - nem árt az vigyázás«.179 Ugy látszik, hogy Fillér Mihály mégsem piaci hireket irt volt Zrinyinek. Néhány nap mulva ugyanis a kanizsai sereg rabolva indult a hódolatlan falvakra. Szerencsére Zrinyi talpon volt s két izben is megverte a kanizsai sereget. Erről a szerencséjéről imigyen értesitette Batthyányt: »Az minemü szerencsét adott az jó Isten kanizsai török ellen két nap egymásután, tudom eddig hirével vagyon kegyelmednek. Az egész kanizsai török ellen megharczoltunk pénteken csak az udvari és dragonerek seregeimmel, noha azok is az harcz után érkeztek. Nem tudjuk, még kik vesztek török közül. Mi mindnyájan egészségben jöttünk meg. Két sebes esett köztünk. Noha nem sok nyereségünk vagyon, de nagy szerencsén mentünk által... Egy szál kardot küldtem kegyelmednek; szépnek is jónak is itélem lenni. Kegyelmed az én jó akaratomat vegye, ne az ajándékot«.180 Egy hét sem mult el s a török már ujra Zrinyi birtokaira tört. Ez alkalommal a törökök lesre akarták őt csalni, azonban Zrinyi mindjárt észrevette, mi légyen szándékuk, s nem engedte magát tőrbe csalni. Jó kedvvel és bizakodva irta aztán Batthyánynak: »Szemlátomást látjuk az Isten irgalmát, hogy minden jóakaratját elvette az töröktől, mind magunkon, mind másokon experiálhatjuk. Most esmég mikor irom ezt, hirem jöve, hogy számtalan török ment föl Ördöglika felé, de bizony engemet rá nem vesznek édes bátyám uram most, mikor az szerencsétlenség mindenütt forr az törökre. Serényen tartsuk magunkat, de okosan mindazonáltal és el ne bizzuk magunkat! Kegyelmed gonosz néven ne vegye, hogy ilyeket irok kegyelmednek, ha egy conventiós szolgájának tanácsát csöndes füllel hallhatni«.181 Ez időben történt az uj kanizsai basának bevonulása. A bevett szokás szerint ez alkalommal igen sok török vitéz gyült össze Berzencén és Kanizsán.182 Zrinyi azonban nem hitte, hogy

177

In curia Ularia, 1648. március 11.

178

In curia Ularia, 1648. március 18.

179

Csáktornya, 1648. március 27.

180


181


182

Darabos György, Zrinyinek jeles légrádi kapitánya jelenti, hogy az uj basa feles néppel bevonult Kanizsára. E jelentés mellékelve van Zrinyinek április 13-án kelt leveléhez.

65

VII. ZRINYI-LEVELEK

gonosz szándékkal gyültek össze. Hiszen - irja Zrinyi - »az éjszaka rövid és az holdvilág sem szolgál mostanában«, tehát az idő nem alkalmas a portyázásra.183 Ismeretes dolog, hogy a király még 1647 december végén bánnak nevezte ki Zrinyi Miklóst. A báni eskü letevése azonban csak az 1648. év tavaszán esett meg Bécsben.184 Mivel ekkor a török harcok már javában folytak, Zrinyi csak nehezen szánta magát az utra. Éppen ezért Bécsbe utazása előtt imigyen irt Batthyánynak: »Az törökök reám jó okkal nem haragudhatnak; mert sem rajtok nem mentem, sem csatát nem bocsáttam. Avval is megbizonyosodik, hogy első nap egy ló-terh bőrhajót nyertünk tőlük, azkiken általjárván, két domasini hajdut vágtak le: ugy vártam meg Ördöglikánál. Mindkétszer ott vertem meg őket.« Az bizonyos, - irja tovább - hogy a török a kölcsönt visszaadni igyekszik. »De az Isten jó és az ő szerencséjök rossz ez idén. Ahhoz az mi vigyázásunk accedáljon. Én kegyelmeddel való végezésem szerint ahhoz tartom magamat s nem fogyatkozik meg bennem és az én szómban kegyelmed. De tudtára akarom kegyelmednek adni, hogy király és császár urainktól Bécsben vagyok citatus az esküvés letételére, s ha akkor történik valami az én itt nem létemben, kegyelmed ne itélje szóm meg nem tartásának.« Levele végén megirja még Batthyánynak, hogy Bécsbe menet Grácba is befordult s hogy egy általag malosát, egy általag olajt, egy darab parmasant s friss tengeri halat küldött neki. Levelének utóirata igy hangzik: »Jó volna az kegyelmed irásaként rávenni most az törököt; de meddig az füvön föl nem veszik az lovak magokat, nehéz volna«. Zrinyi e fontos leveléről hiányzik a kelet és a hely. Batthyány Ádám azonban az 1648. év január havától junius végéig irt levelek közé sorozta. Hogy a levél ez év tavaszán kelt, az bizonyos; mert hiszen a füvelésről ir, amely április és május hónapokban szokott megesni. Mivel pedig Zrinyi május közepén már visszajött Bécsből és Csáktornyán tartózkodott, tehát az eskü letevése május első felében történhetett.185 Hazaérkezése után természetesen ismét a törökkel való harcok foglalják el. Junius hó 2-án ugyan azt irja Batthyánynak, »az törökök oly nagy csöndességben vannak, hogy mióta felverettem volt őket, azóta csak egy török sem jött által Muraközbe«. Ez a csöndesség azonban a viharnak az előjele volt. A török készülődött. 183

Levele végén Zrinyi ezzel a kéréssel fordul Batthyányhoz: »Édes bátyámuram! Az kegyelmed jószágában az minemü fapalaczkot csinálnak, küldjön kegyelmed nekem olyat hatot; kettei egy pintes legyen, kettei egy icczés, kettei messzelyes.«

184

Zrinyi maga irja, hogy a király Bécsbe hivatta át az eskü letevésére. Széchy ellenben Prágába utaztatja őt március elején s ott téteti le vele az esküt. Azonban, mint láttuk, Zrinyi március havában hazulról irogatja a leveleit, tehát nem is mehetett Prágába. Széchy rendkivül hosszan leirja Prága városának fejlődését, palotáit, szépségeit stb. Elmondja, minő hatással voltak Zrinyire Prága müvészi emlékei, minő templomokat nézett meg stb. Végre március 16-án letéteti vele Prágában az esküt. A válóságban azonban Zrinyi ekkor otthon tartózkodott s március 17-én és 18-án hazulról ir Batthyánynak levelet. Ezt cselekszi e hó végén is. Sőt április hóban is a birtokáról keltezi a leveleit. Szóval Széchy könyvének ez a lelkesen megirt fejezete is költészet.

185

Csáktornyáról irja Zrinyi 1648. május 17-én: »Ez elmult napokban Bécsben mentemben Ivanovics nevü főember-szolgámat magammal elvittem több főember szolgáimmal. Azonban mig odajártam a szolgája (t. i. Ivanovicsé) itthon maradván lovaival és fegyverével, legjobbik lovát pár pisztolostól és karabinostul, minden szerszámmal együtt ugymint lopva elvitte.« E levélből kitünik, hogy Zrinyi főember szolgáit és fővitézeit is magával vitte Bécsbe az eskü letevésére.

66

VII. ZRINYI-LEVELEK

Zrinyinek különben ezúttal Varasdon volt dolga. Az uszkok ügyében tanácskozott ott a királytól kinevezett bizottság, melynek Zrinyi is tagja volt. A nevezett bizottság legelőször is elnököt akart választani. A gráci kamara feje azonban magának vindikálta az elnökséget. »De az magyar és az horvátországi commissariusok - irja Zrinyi - nem engedvén, őfelségét kelletett megtalálnunk felőle; kire őfelsége kegyelmesen resolválván magát, engemet választott s ordinált azon commissiónak fő praesidensének«.186 Ezenközben Zrinyihez is eljutottak a török készülődésről szóló hirek. Keglevich Péter vicegenerálisnak már junius elsején jelentették, hogy a törökök Iharos mellett a Csicsó nevü puszta várhelyet, vagy a Légrád alatt fekvő Földvárat akarják megépiteni. E célból rendkivül sok boszniai és pozsegai munkást hozattak Kanizsára.187 A töröknek ez a készülődése aggasztani kezdé Zrinyi Miklóst. Junius 7-én már imigyen készitette elő Batthyányt: »Mindennap és minden órában számtalan hireim érkeznek az töröknek Kanizsára való gyülekezetéről, ugy annyira, hogy talán soha egyszer annyi számtalan török Kanizsára nem gyülekezett, amint mostanában, sőt minduntalan gyülekezik, ásóval, kapával s hunmi egyetmás hadakozó eszközzel. Nem ártana, ha kegyelmed az végházakhoz közelebb nyomakodnék mennél többed magával és Lentibe szállna kegyelmed, hogy igy egymáshoz közel levén, correspondeálhatnánk. Mert azmint hallom és értem Csicsót akarnák az törökök megépiteni, melyet ha véghez vihetnének, az országnak nagy kárára és praejudiciumára lenne«.188 Két nappal későbben irja Zrinyi: »Az törökök tegnap korán reggel az légrádi parthoz jöttennek volt ugyan felesen és az légrádi utat bévágták.189 Meddig vágják ezután, kegyelmednek mostanában meg nem irhatom. Hogy Csicsót és Földvárat megépiteni fogják, az volt az hire, de az mint én török barátaimtól értettem, abból talán semmi nem lesz.«190 Az ember figyelmét akaratlanul is megkapják Zrinyi Miklósnak e szavai: török barátaimtól értettem! Hát Zrinyinek, a török legnagyobb ellenségének is voltak török barátai? Igenis voltak. Hiszen, hogy többet ne emlitsünk, Zrinyi maga mondá: »Melek basát én nagyon szeretem«. Batthyánynak is megirta, hogy Hasszán aga nevü barátja e napokban volt nála.191 Tudjuk azt is, hogy mikor a tudós Evlia Cselebi meglátogatta őt Csáktornyán, Zrinyi megölelte és megcsókolta őt s a török követséget fényesen megvendégeltette. Ezt a kanizsai török 186

Csáktornya, 1648. junius 2. Érdemes megemlitenünk, hogy Zrinyi az uszkokat állandóan rácoknak nevezi.

187

Türcs Miklós levele Keglevichhez 1648. junius 1. Keglevich Türcsnek levelét azonnal elküldé Batthyánynak.

188

Csáktornya, 1648. junius 6.

189

A bévágás nem egyéb, mint gyepü készitése hatalmas levágott fákból. Az ilyen bévágásokkal az utakat és a keleteket tették járhatatlanokká.

190

Csáktornya, 1648. junius. 9. Keglevich Péter junius 7-én irja Batthyánynak, hogy tudósitsa rögtön Zrinyit a törökök készülédéséről. A kanizsaiak ugyanis mind talpon vannak és rablani mennek valahová. - Keglevich junius 10-én már azt jelenti, hogy a török Komár felől öt zászlóval tart istrázsát s ott hál a kanizsai mezőn. Ha - irja - Zrinyit az Isten idehozná s Batthyány egyetértene vele, reájok lehetne ütni.

191

1651. január 6.

67

VII. ZRINYI-LEVELEK

vitézekkel is többször megcselekedte. Jellemző Zrinyi Miklósunkra, hogy még bizalmas leveleiben sem használ soha a törökök ellen tiszteletlen szót. Pedig még Eszterházy Miklós nádor is pogány ebeket emleget, mikor a törökökről ir. Igy tesznek a kortársai is. De Zrinyi, a törököknek legnagyobb harcos ellenfele, ezen a téren is különbözött kortársaitól. Az ő leveleiben a törökök mint szomszédok s nem mint pogány ebek szerepelnek. Soha magyar iró vagy költő nem irt ugy a törökök bátorságáról, vitézségéről stb., mint Zrinyi Miklós. Tudjuk, hogy a Szigeti Veszedelemben is mily szépen énekelte meg Musztafa budai basa emberségét, Demir kán erejét, az ifju Delimán vitézségét, a hős Rezmán vakmerőségét stb. Mindez világosan hirdeti, hogy Zrinyi Miklósunk alaposan ismerte a hazai törököket. S aki ilyen ismerettel és tapasztalattal rendelkezett, az durva szitkokat nem is használhatott a törökök ellen. Az igazi vitéz a vitézséget és az emberséget az ellenségben is megbecsüli. Ezt tette Zrinyi Miklósunk is. Zrinyi és Batthyány az 1648. év nyarán fölkészülvén a török ellen, szerencsét akartak próbálni. Azonban a beállott nagy esőzés miatt semmihez sem foghattak. Batthyány a rossz időjárás miatt alá sem jövén, levélben mentette magát. Zrinyi Miklós szeretettel felel neki: »Irja kegyelmed, hogy az rossz idő miatt szándékunknak el kellett mulni és emiatt engem követ. Nincs abban semmi vétek, jól tudja kegyelmed, hogy az vitézség nem az földi embereknek, hanem az hatalmas Istennek dispositióján áll! Kitől még várhatunk oly jó és alkalmas időt, mely Istennek kegyelmességéből az töröknek gyalázatjára s veszedelmére eshetik«.192 Zrinyi az 1648. év második felében is bizonyára több levelet váltott Batthyányval, de ezek közül egyet sem sikerült megtalálnunk. A következő (1649.) évből is alig akadtunk egy-két levelére. Batthyány régi szokása szerint ez évben is meghivta Zrinyit farsangra. A költőnek azonban semmi kedve sem volt a mulatságra. Nem is ment el, hanem udvarias hangon kimentette magát, irván: »Istenért kérem kegyelmedet, ne tulajdonitsa idegenségnek, hogy kegyelmed szolgálatjára el nem mehettem«.193 Különben mint minden évben, ugy 1649-ben »sok tengeri marhát« küld Batthyánynak szeretetreméltó sorok kiséretében böjti eleségnek.194 Augusztus hó 28-án kelt levelében arra kéri Batthyányt, tenne igazságot azon latrok ügyében, akik dobravölgyi jobbágyaira ütöttek s ökreiket elrabolták.195 Zrinyi Miklósnak ez évben igen fájdalmas megbántást kellett elviselnie. A hazája érdekében megvásárolta a szécsiszigeteti jószágot s rendbehozván a várat, a kapitányi tisztséget kérte a királytól. Jelentéktelen, apró kis tisztség volt ez, fizetés nélkül. Szécsisziget azonban a dunántuli generális kardja alá tartozván, Batthyány Ádám közjogi szempontból ellenezte Zrinyi Miklós kivánságának teljesitését. S a király Batthyány informatioja alapján csakugyan megtagadta Zrinyitől a szécsiszigeti kapitányi cimet. Gondolhatjuk, mint esett ez a tüszurás a hatalmas embernek. Fájdalmas voltát csak növelte az a körülmény, hogy egyik legjobb barátjától és rokonától kellett azt eltürnie. S Zrinyi mégsem 192

Csáktornya, 1648. junius 22. - Keglevich Péter junius 17-én irta Egerszegről Batthyánynak: »Ilyen gonosz időben, mig jobbra nem fordul, az próbának ugyan nincs helye, az mint kegyelmed irja. De Zrinyi uram is tudom azont fogja gondolni.«

193

1649. febr. 7.

194

Károlyváros, 1649. január 3.

195

Csáktornya, 1649. aug. 28.

68

VII. ZRINYI-LEVELEK

ragadtatta el magát; mégsem veszett össze Batthyányval. Komoly és férfias hangon irt levélben tárja föl panaszát s Batthyány belátására bizza az ügy elbirálását. Tudom, - irja - hogy tudja kegyelmed, miképpen és mi okokból s legfőképpen hazánk szolgálatjára nézve indittattam szécsiszigeti jószágot várával együtt Malekóczytól megvennem, és mivelhogy örökös uráé törvényünk szerint az maga várának kapitánysága praetendálása, irtam volt őfelségének, hogy ugy mint annak, nekem conforalja a szigeti kapitányságot. De üfelsége kegyelmedtül más informátiot vevén, sem nekem, sem másnak nem adta. Én mindazonáltal nem busultam azon semmit! E bevezetés után elmondja, hogy a szécsiszigeti várat a saját költségén nagyszerüen megcsináltatta. »Egy végházban - irja - egy kapitány sem cselekedte azt, amit én Szigetben.« Mivel derék kapitányát: Kocsi Jánost nagyobb tisztségre emelte, helyébe Borbély István nevü katonát tette meg szécsiszigeti kapitánynak. Ez a Borbély Lentiben szolgált őfelsége zsoldjában, de szécsiszigeti szolga volt s Zrinyi engedélye nélkül ment Lentibe. »Én - irja Zrinyi - azt tartom felőle, hogy jó ember, vagy hogy penig vakok országában félszemü király. Elvégeztem volt vele, hogy Szigetben szolgáljon őfelségének, és mikor hazament volna, neki kapta Szecsődy az (lenti) kapitány, addig elverte mint az ebet, aztán az fogságban tette, az mely szokatlan dolog országunkban. Édes bátyámuram mi elköltünk immár arrul az édes disciplinárul, azmelyet az atyáink is nem emlithettek. És az jó vén kapitánynak megmaradhatott volna annyi esze, hogy lágyabban kell az vitézlő rendet zabolázni s elég lett volna megarestálni s kegyelmedhez az causát küldeni s kegyelmedtől az sententiát várni. De hogy meg is vereté, abban senkit nem mást, hanem az én böcsületemet sértette; mert én az mi kegyelmes királyunknak árulója nem vagyok! Nem idegen fejedelmet ment szolgálni! Másodszor szabad a vitézlő rendnek nagyobb promotioért az állásában elhagyni. Harmadszor arra is respectusának kellett volna lenni, hogy nagyobb szolgálatot tehetett volna Borbély István Szigetben gondviselőül, hogy sem Lentibe két lovu katonául. Negyedszer semmi dologért nem szabad az katonát megverni törvénytelenül. Hun van hát ennek az törvénye? Én tudom ezeknek mind fundamentuma leszen az, hogy nem szabad az végházból kimenni; generális szabadsága nélkül nem szabad az szolgálatot elhagyni«. »Itten édes bátyámuram, kitérek matériámból s az kegyelmed engedelméből teszek kegyelmedhöz egy kérdést. Muraközből az mely katonáim elmentek, mért kellett kegyelmednek azokat megfogadni, most azok három rendbéliek. Elsők, azkik jó engedelemből mentek el; mások azkik elszöktek másoknak hitegetésére; harmadikok, melyeknek lopásokért akasztófán kellett volna függni. Ezek minden három rendbéliek kegyelmednél akadtak meg! De én nem bánom, talán kegyelmed szerencsésebb praeceptoruk lészen, hogy sem én voltam. De az bizony dolog valamint hogy nem országunk s urunk szolgáltatja, hogy mi is ketten veszekedjünk. Szinte ugy nem országunk szolgálatja, hogy kegyelmed ezekkel az aprólékokkal igyekszik az maga szolgálatjától elidegeniteni engemet, azki kegyelmednek oly jóakaró szolgája vagyok s atyafia. Azok bizony az kegyelmed szolgálatjától elröpülnek, mint az fecskék és én ugyan megmaradok! Más az, hogy kegyelmed azokat megfogadja, azkik az császár fizetéséről elszöktek«. E jellemző sorok után arra kéri Batthyányt, hogy mint igaz biró, itélje meg az ügyet s bocsássa Borbély Istvánt Szécsiszigetbe. »Holott penig - ugymond - kegyelmed inkább kedvez üneki (t. i. Szecsődynek), én protestálok Isten előtt, hogy vétkese nem akarok lenni az véghely elpusztulásának és valami más nagyobb veszedelemnek. Eddig is többet cselékedtem, hogy sem tartoztam volna«.196

196

Csáktornya, 1649. szept. 26.

69

VII. ZRINYI-LEVELEK

Bizonyos dolog, hogy Batthyány Zrinyi óhajtása szerint intézte el az ügyet. A jó viszony ugyanis nem bomlott meg köztük. De Zrinyi lelkében azért megmaradt a sajgó érzés, amit a méltatlanság keltett benne. Mikor Batthyány 1650. január havában a leánya lakodalmára hivta őt, Zrinyi az országos ügyekkel állott elő, melyeket semmi uttal el nem mulaszthat. E levele végén olvashatjuk e figyelemreméltó sorait: »Az erdélyi fejedelemnek és az ő öccsének örömest irtam volna, de nem tudtam, ha volna-e mód az elküldésben? Ha azért vagyon, avagy leszen mód benne, tudósitson kegyelmed felőle idején édes bátyámuram«. 197 Zrinyi e soraiból világosan kitünik, hogy Batthyány Ádám is levelezgetett az erdélyi fejedelemmel. Batthyány másodszor is meghivta Zrinyit a leánya lakodalmára, s egyuttal ezüstenemüt is kért tőle kölcsön. Zrinyi az egyik ezüstös ládáját mindjárt elküldötte. A másikat nem küldhette; mert azt Horvátországban őrizték. »Ha - irja - a másikja itt lett volna, azt is szeretettel elküldöttem volna«. A meghivást azonban ezuttal sem fogadta el. »Mivelhogy én - irja - bornemissza vagyok, az tánczrul is fogadásom vagyon, nem vélem, hogy vigasztalhatnám kegyelmeteket. Sőt talán bánkódásra matériát adnék! Énnekem kegyelmed más dolgokban parancsoljon; mert az én elementumom az kegyelmed szolgálatja«.198 Ugy látszik, hogy Batthyány még harmadik kisérletet is tett Zrinyi meghivására. Január 31-én ugyanis azt irja a költő, hogy a lakodalomra nem mehet el, »majd recompensálja távolmaradását«.199 Bár Zrinyi vonakodása azt a hitet kelti az emberben, hogy némileg neheztelt Batthyányra, mégsem igy volt. Bármit kért tőle Batthyány, a legnagyobb előzékenységgel teljesité kivánságát. Február havában például arra kérte Zrinyit, adassa vissza Turós Miklós pénzét, melyet Légrádon visszatartottak. Zrinyi február 6-án a legudvariasabb hangon feleli, hogy a pénz visszaadása még Batthyány levelének vétele előtt megtörtént.200 Április 20-án meg Zrinyi kéri Batthyányt, hogy egy szegény, települt jobbágyától ne vonja meg jóindulatát.201 Ezuttal meg Batthyány sietett a kérés teljesitésével. Zrinyi junius havában Varasdon tartózkodott s vezette az uszkokok ügyében a tanácskozást. Onnét irta Batthyánynak: Az rácok felől való commissioról kötelességem szerint tudositanom kell kegyelmedet. Azmely immár itt Varasdon elkezdetett s jó móddal procedal. Ha kegyelmednek praetensioi volnának, küldje ide irásait és privilegiumait.202 Zrinyi a varasdi tanácskozások után a nyarat betegen huzta át. A törökkel való harcokban épp azért nem igen vehetett részt. Amint azonban egészsége helyreállt, ismét serege élére állt s strázsálta a Muraközt.

197

Csáktornya, 1650. január 23.

198

1650. január 26.

199

Ujudvar, 1650. január 31. - Zrinyi Péter is kimentette magát február 2-án kelt levelében. Tehát ő sem jelent meg a lakodalmon.

200

Podbreszt, 1650. febr. 6.

201


202

Varasd, 1650. junius 20.

70

VII. ZRINYI-LEVELEK

A következő (1651.) évben a török mit sem törődvén a békességgel, már tavaszkor megkezdte a portyázást. Megtámadta Egerszeget és Pölöskét s nagy károkat okozott mindenfelé. S történt ez akkor, mikor a mieinket erősen tiltották a harctól.203 Ez a türhetetlen állapot nemcsak vezéreinket, de minden józanon gondolkozó emberünket mélyen elkeseritette. Pálffy Pál nádorispán irta Batthyánynak az egerszegiek és a peleskeiek romlása alkalmával: »Ugy vagyon bizonyára édes gróf uram, hogy a nagy Isten ostora s méltán bününkért való büntetése vagyon rajtunk; mivel szemeink előtt való veszedelmünket s fele nyájunknak romlását nézvén, nem merjük ellenségünket bántani, attól tilalmaznak bennünket... Isten előtt adjon számot, valaki oka ennek.«204 Néhány nappal későbben ugyanő irja: »Az török csatázása soha meg nem szünik mindaddig, mig az zablát szájokban ugy amint kivántatik, meg nem ránthatjuk s le nem ültetjük őket«. 205 Az eféle dolgot Batthyány és vele együtt Zrinyi Miklós is félig-meddig biztatásnak vették s mikor a török mozogni kezdett, ők is sietve felkészültek. Nagyobb harcokra azonban csak az év nyarán került a sor. Ez év elején különben Zrinyi és Batthyány között ismét némi elhidegülés támadt. Az okot erre a hajduk fosztogatásai adták. Kósza hajduk kárt tévén Batthyány jobbágyának, elégtételért ismét Zrinyi Miklóshoz fordult. A költő e követelésre méltatlankodva felelte: »Elhigyje kegyelmed, hogy az én hatalmamban volna, kegyelmed második levelét nem vártam volna. De én édes bátyámuram, kegyelmed gondolja meg, hogy azki az öcsémuram idejében történt és hajduk cselekedték, miképpen hozzam én azt helyére; holott azok az csavargó hajduk közül csak egy sincs, kik azelőtt voltak Ternischán. Ha meg akarnának ölni érette, én nem tehetném szerét! Hanem ha azt parancsolja kegyelmed, hogy én magam adjam meg az árát, azt megcselekedhetem«. 206 Bár Zrinyi teljesen ártatlannak érezte magát ez ügyben, Batthyány levelét leküldé Légrádra. A légrádi vitézek Batthyány levelében olvasván, hogy őkigyelme Pandur Jankó vajdát vádolja azzal, hogy jobbágyának pénzét elragadta, Zrinyihez intézett levelükben kijelenték, hogy nem Pandur, hanem egy Telekóczy nevü pribék vitte el a pénzt több tolvaj társával. »Mi vajdák irják a légrádiak - mindnyájan megfelelünk, Pandur Jankónak semmi vétke nincsen abban az dologban; mert mikor azt az pénzt elvették, igen beteg volt Pandur Jankó«.207 Igy állván a dolog, Zrinyi Batthyánynak szemére hányta igaztalan vádolását. »Hogy mások cselekedetiért - irja - kegyelmed engemet és embereimet háborgasson és marhájokat elvegye, kegyelmed maga is gondolhatja, mely nehéz és csaknem szenvedhetetlen. Kérem kegyel-

203

Ez év tavaszán Zrinyi Miklós Grázban járt. Eszterházy László irja 1651. április 16-án Batthyánynak Kismartonból: »Zrinyi Miklós uram itt vala nálam két napig. Az kegyelmed izenetit is megmondtam őkegyelmének, aki ajánlja szolgálatját kegyelmednek s kéri is, hogy kegyelmed megbocsássa őkegyelmének, hogy avval az alkalmatossággal kegyelmednek szolgálatjára el nem mehetett, mert ide is csak alig érkezhetett dolgai miatt, terminusa lévén Grazban. Postán kellett őkegyelmének Grazba menni.«

204

Stomfa, 1651. május 23.

205

1651. junius 3.

206


207

A légrádi vajdák fejenkint gróf Zrinyi Miklóshoz, 1651. április 26. Ezt a levelet Zrinyi ugyancsak április 26-án elküldé Batthyánynak, hogy belássa tévedését.

71

VII. ZRINYI-LEVELEK

medet az Istenért, tegyen kegyelmed véget az ilyen idegenségnek, mert bizony ha kegyelmed atyámfia nem volna is, nem kellene ezt várnom kegyelmedtől«.208 Batthyány Zrinyinek e levelére május 10-én válaszolt. »Az mely panasz miatt - irja - igen korpáz engemet, azt lám csak Körmenden irja, hogy megértette kegyelmed s ugy annyival inkább ide jöhetett volna szolgáló atyafiához; mivel még eddig nem haragudott talán rám... Édes öcsémuram! nem tudom, kivánja-e kegyelmed ugy mint én kivánom azt, hogy az szomszédságban s atyafiak lévén is, szeretettel s szépen élnénk. Hát én kivánom aztat, de mit tegyek, ha nincsen szerencsém hozzá s szolgálatomat se kivánják venni.« Ilyen gondolkozásu ember lévén Batthyány, Zrinyit hamarosan sikerült kiengesztelnie. Külömben is a fontosabb események egymásra utalták a két nagy embert. Augusztus hónapban a török sereg megszállta Kis-Komár várát. A mieink vitézül tarták magukat s a török kénytelen volt elvonulni. Zrinyi akkor betegen feküdt Csáktornya várában. Onnét irta augusztus 20-án Batthyánynak, hogy Szécsiszigetet épitteti s a várnak gondját viseli. »Noha nekem - irja - onnat semminemü hasznom nincsen, nem is egyebért másért, hanem ország javáért és hasznáért vettem azt az kis jószágot, kinek az országgyülésig gondját is viselem kegyelmed kedvéért. Akkor talán az nemes ország valami segitséggel fog lenni. Én nem kivánom az kegyelmed generálisságából Szigetet kivenni; mert tudja kegyelmed azt, énnekem kicsiny böcsületem lenne abból az kapitányság titulusábul. Hanem mindazonáltal gondját viselem, az mint kegyelmed irja, egy fokáig. Csak lássam, micsoda gratuitus lábort rendel hozzá kegyelmed. Kiskomáriakat, ha még egy nap késett volna az török alatta, megsegitettem volna varasdi generálissal együtt. Azután is megsegitem, ha szükséges leszen.« Batthyány sietve értesitvén őt a komári támadásról, Zrinyi ágyban fekve felelte neki: »Ágyban talált az kegyelmed levele; mert hideglölés lefektetett. Immár szintén nyolc órakor vagyon estve. Ma érkezék hirem, hogy ismég tegnap Komárom 209 alá volt az török. Sok lüvést hallottuk Légrád felé. Mihánt hallottam ma, mindjárt Bálint kapitányomnak210 megparancsoltam, hogy száz lóval Kanizsa alá menjen és lármát csináljon, hogyha az török most is Komárom alatt volna, térne meg az lüvésre.211 Azért akarám ezt kegyelmednek megirnia, hogy lássa kegyelmed, mely kicsin időm vagyon hozzá. Holnap kegyelmeddel alig gyülhetünk össze; egy nap nem mehetünk Körmendre és ugy talán heában fáradnék. Mindazonáltal hónap mindjárt összegyülekezünk és együtt leszünk itten Tornischa táján. Én valamennyi népet kaphatok, mindgyárást megyek Körmend felé, ha kegyelmednek második levelét veszem. Az Istenért, irjon kegyelmed idején és hamar; én mindazt cselekszem, mit kegyelmed fog irni. Kegyelmed levelében megirta, hogy Rohonczon lesz, de nem irta meg Körmenden mikor lesz kegyelmetek, hogy odajühetnék nagyobb alkalmatossággal. Azért azt is irja meg kegyelmed, mikor és hova kell jönnöm. De még jobb volna, ha az próba napot tudnám, csak egyenesen mennék oda; mert ha Körmendre megyek, nagy hire leszen. Én mindenképpen ráérkezem, de meg nem indulok, meddig kegyelmed nem ir, mit cselekedjem. Én magam odamennék kegyelmedhez, de az mint mondom, beteg vagyok és ha elmennék, nálam nélkül nem gyülekeznék úgy az nép, sem úgy hir nélkül. Mégis kérem kegyelmedet az Istenért, siettessen kegyelmed az irással és hozza végig egy ember, nem úgy mint ezt, ha 208

Körmend, 1651. május 7.

209

T. i. Kis Komár.

210

Szabó Bálint.

211

Zrinyi Miklós e cselfogása sikerült is, mert a török abbahagyta Komár vivását.

72

VII. ZRINYI-LEVELEK

ugyan változtatni fogja is az lovat. Osztán olyat küldjön kegyelmed az ki szóval is tud engem informálni. Adjon Isten mindnyájunknak szerencsét. Szolgálok gróf Puchom212 uramnak.213 Ujudvaron az ágybul, ma, hétfőn, 21. aug. A kegyelmed szolgája C. Zrinyi Miklós« Bár a költőt a láz gyötörte, igérete szerint azonnal felülteté katonáit. Augusztus 24-én már jelenti Batthyánynak: »Én ma Lentibe, holnap Egerszegre, szombaton kegyelmeddel Szentgrótra megyek s az kegyelmed ordinatiójára tartom magamat, csak idején tudhassam«.214 Szept. hó 2-án már maga a nádorispán irta Batthyánynak, hogy Zerényi, Puchaim és Eszterházy László feles néppel Kanizsa alá ment. Valamivel későbben ugyanő irja, hogy Kanizsánál szerencsésen harcoltak s Zrinyi egyesülvén Batthyánnyal, Kiskomárhoz szállott. Szeptember hó 22-én Zrinyi már Csáktornyán volt. Mivel ez év nyarán a német katonák Lenti épitésére hajtották szécsiszigeti jobbágyait, őkigyelme e törvénytelenség ellen erősen tiltakozott. »Én - irja Batthyány generálisnak - annak az helynek épületire sem vigyázására egyáltalán véggel nem viselhetek gondot;215 mert ha magam jószágát is más épületekre hajtják, soha nem tudom miképpen kell cselekednem, hogy Sziget pusztán ne maradjon... Azt is adhatom kegyelmednek tudására, hogy egy héttel ezelőtt négyszáz török jött volt az Mura partra. Ottan kiválogatván magok közül az jobb-jobb lovast, általküldötték az kotori mezőre. Szinte történet szerint ott találtam őket akkor lesni. Hála Istennek, jó szerencsét adott az Uristen. Odabasát hármat fogtunk, más köz törököket is; egynéhányat levágtunk bennök; alig szaladott hirmondónak egy vagy kettő. Az én katonáimnak is hála Isten jó szerencséjök vagyon. Csaknem mindennap hordják az törököt.«216 Bár Zrinyi ez évben állandóan jó szerencsével harcolt, ellenségei mégis azt hirdették, hogy a török megverte őt. Akadtak itthon is, Bécsben is olyan emberek, akik még az ilyen hirnek is örvendettek. Szomorúan jellemzi ez Zrinyi korát és egynémely kortársát! Zrinyi ellenségei Bécsben is terjesztgették a hiobhireket. »Bécs - irja a nádorispán - rakva volt avval, hogy gróf Zrinyit az török megverte és az érsekujvári hostátot fölégette. De hogy mindezek külömben vannak, Istennek legyen nagy hála. Mindezeket ki hirdette, megmondjuk, ha szemben leszünk.«217 A derék nádorispán Batthyány Ádámnak irta e jellemző sorokat; annak a férfiunak, aki fölvilágositotta őt, hogy Zrinyi rágalmazói hazudnak, mint az ebek.

212

Puchaim.

213

Év hiányzik. Batthyány szerint 1651-ben kelt a levél.

214

Tornischa, 1651. aug. 24. Ugyanezen napon Keglevich Péter vicegeneralis irja Batthyánynak: »Igen jó lesz ha Zrinyi uram eljönne. De ha nem jönne, nem tudom kegyelmed heába Alsólindvára parancsolt-e?«

215

Lenti ugyanis Batthyány generális kardja alatt állott.

216

Csáktornya, 1651. szept. 22. - A derék Eszterházy László irja szeptember 26-án Batthyánynak: »Az török egyébaránt vesztegségben vannak, hanem Muraközre próbáltanak. Feles magok kárával tértenek meg, kit örömest értettem. Azután is adja Isten, hogy igy járjanak az ebek.«

217

Bécs, 1651. nov. 26. Pálffy Pál nádor levele.

73

VII. ZRINYI-LEVELEK

Valamivel későbben a nádorispán ujra fölkeresi levelével Batthyányt. E szép levele is mutatja, mily nagyra tartotta ő Zrinyi Miklóst s mennyire óhajtotta boldogulását. »Zrinyi Miklós uram szerencsétlensége felől való hirt - irja Pálffy - mi sem tartottuk bizonyosnak s igaznak, tudván, hogy az olyan költött uj hirek őkegyelme ellenségeitől jönnek s származnak. Irtunk kétizben őkegyelmének, de egyik levelünkre sem jöve válaszunk. Ugy kivánjuk, hogy a jószerencse szolgáljon őkegyelmének, hogy jobban nem is kivánhatjuk«.218 Ismerjük Pálffy Pál nemes gondolkozását, tehát ez a hang nem lephet meg bennünket. Az azonban már ujságszámba mehet, hogy az erdélyi fejedelemmel és a fejedelemasszonnyal való levelezést ő közvetiti! Pálffy nádorispán például december 6-án a következő sorokat irja Batthyánynak: »Fejedelemasszony őkegyelme irván e napokban nekünk, kért azon, hogy az adjungált, Zrinyi uraiméknak szóló leveleit pro celeriori transmissione kegyelmedhez dirigáljuk.«219 Három héttel későbben Pálffy már ujra jelenti Batthyánynak: »Az mi az fejedelemasszony Zrinyi uraiméknak szóló leveleit illeti, azokat megküldöttük őkegyelmöknek«.220 Zrinyi ezidőtájt Tornischán tartózkodott s gyógyittatta magát. Innét irta Batthyánynak november havában: »Nem is egyébért adtam magamat az doktorok kurája alá, hanem hogy az előbbeni, az elmult nyári betegeskedésimnek utját meggátolhassam«.221 Van ez időből Zrinyinek még egy levele hely és év nélkül. Csak okt. 16-a olvasható rajta. A tartalma azonban azt sejteti, hogy ez a levél is 1651-ben kelt. Zrinyi e levele szerint Puchaimot várta magához s Batthyánytól kért felvilágositást érkezése felől. »Kérem szeretettel kegyelmedet édes bátyámuram, - irja - adja értésemre, mikor fog őkegyelme idejönni és mikor várjam kegyelmeddel együtt. Azt tartanám Regedére legjobb volna jönni; onnan aztán vizen alá Ujudvarig«. Hogy ez a találkozás a török harcokkal függött egybe, mondanunk sem kell. A következő (1652.) évben Zrinyi és Batthyány ritkábban váltanak egymással levelet. Valószinü, hogy Zrinyi Miklósnak második házassága s egy ideig való elvonulása volt ennek az oka. Batthyánynak két szolgája: Veér és Teszty Mihály uraimék Zrinyi szolgáit megrabolták. Zrinyi ezeket elfogatta, hogy törvényt tartson felettük. Áprilisban azonban Batthyány közbelépett érettök. Zrinyi ápril 6-án azt feleli Batthyánynak, adják vissza a nevezettek az elrablott dolgokat s akkor ő fölszabadul kötelessége alól. Máskülönben - irja - »ugy mint azok, mind pedig ennek az országnak feje, tartozom az igazsággal, amely őkegyelmöknek sulyos lészen«.222 Zrinyi találkozni akarván Batthyányval, Körmendre gyülést hirdetett. Batthyány azonban nem jelenhetett meg Zalamegye gyülésén. Zrinyi ezen nagyon sajnálkozott. Mivel Batthyány 218

1651. dec. 2.

219

1651. dec. 6.

220

1651. decz. 30.

221

Tornischa, 1651. nov. 27. »Parancsoljon kegyelmed - irja a levele végén - szeretettel szolgálok.« Batthyány egy szegény ember ügyében irván, Zrinyi azonnal teljesité a kérelmet. Batthyány egy másik kérésére pedig imigyen felelt: »Azmi Sylvester uram dolgát illeti, megengedtem az idei dézsmát és hegyvámot őkegyelmének. Az másika felől kérem kegyelmedet, ne terheljen. Jól tudja kegyelmed, hogy bucsuvétlen és sine ulla gratiarum actione ment el tülem, az kinek én jó ura voltam.« (1651. okt. 15.)

222


74

VII. ZRINYI-LEVELEK

ugyanekkor megirta neki, hogy a végházakat fizetni fogják s a posztó elé szekereket küldjön, Zrinyi csodálkozva kiált fel válaszában: Micsoda ujság ez? »Énnekem - irja - nincsen módom benne, hogy az posztóért küldjek. Nem is akarok első lenni, azki ilyen ujságot kezdjek. Vagyon commissariusoknak arra rendelt költségök s találnak elég szekeret azért. Bánom, hogy búsétanom kell kegyelmedet, de köteles vagyok vele, holott ha hasznát akarom venni az jobbágyomnak, oltalmaznom is kell.« Ez évben halt meg Zrinyinek egyik legjobb barátja és bajtársa: Eszterházy László. A vezekényi csatában esett el még más három Eszterházyval együtt. A lesujtó hirt Batthyány irja meg Zrinyinek, aki szept. hó 4-én felel neki: »Bizonyára nem kicsiny és kevés szomorusággal és bánattal értettem Eszterházy László uram esetét. De kérem kegyelmedet szeretettel, tudósitson kegyelmed engem, hogy esett az dolog és ez az gonosz és véletlen szerencsétlenség«.223 Ismeretes dolog, hogy Zrinyi ezidőben sürübben kezd érintkezni az erdélyi udvarral. Pálffy nádor és Batthyány Ádám is azt teszi. Pálffyt Puchaim még a király előtt is vádolta, hogy Rákóczival tart. Mindebből csak annyi igaz, hogy a nevezett három nagy ember barátságosan érintkezett a fejedelmi udvarral s örült, ha a fejedelem sikereit hallhatta.224 Zrinyinek és Batthyánynak ez ügyben váltott leveleit idáig még nem sikerült megtalálnunk. De talán ezek is előkerülnek idővel. Az 1653. évből is Zrinyinek csak egyetlen levelét sikerült megtalálnunk. Batthyány Ádám feleségének a halála alkalmával irta ezt. Mivel - mint maga irja - az országos ügyek miatt a temetésre nem mehet, tehát levélben fejezi ki részvétét. »Szivem szerint bánom - irja - hogy az Uristen asszonyomat őkegyelmét, az kegyelmed szerelmes házastársát ez világból kivette és magához szólitotta s kegyelmedet mostanában avval megszomoritotta, viszont meg is vigasztalja«.225 A következő (1654.) év tavaszán Zrinyi és Batthyány egy fületlen pribék tolvajlásai ügyében váltanak néhány levelet.226 Junius hó 11-én Zrinyi Miklós Ráckanizsáról ir Batthyánynak néhány jobbágy érdekében. Ezt, valamint későbben irt apró kivánságait is Batthyány készséggel teljesitette. Hiszen szept. 21-én ő maga irja Zrinyinek: »Kivánom ezután is édes öcsémuram, hogy nemcsak ilyen, de más nagyobb dolgokban is szolgálhassak s kedveskedhessem kegyelmednek, maradván mindenkor az kegyelmed igaz jóakaró atyafia.« November hóban Zrinyi birtokvásárlás dolgában ir Batthyánynak s jelenti neki, hogy Eördögh Péter, akit Nyitrára a mesteruramhoz küldött, nagyon megkésett.227 Ez Zrinyi Miklósnak az utolsó levele, melyet a körmendi levéltár rengeteg missilis levele között találnunk sikerült. Mivel a körmendi levéltár missilesei rendezetlenek, valószinü, hogy még több Zrinyi-levél is akad ott, de ezeknek fölkutatása nagy munkába kerül. A fáradságot azonban nem szabad kimélnünk; mert ha valaki, ugy Zrinyi Miklós megérdemli, hogy élete 223

Csáktornya, 1652. szept. 4.

224

Széchy Batthyány Ferencet még negyed századdal halála után is szerepelteti s őt is azok között emlegeti, akik II. Rákóczi György sikerének »magyar szivük igaz érzésével örvendettek«. (III. köt. 36. lap.)

225

Csáktornya, 1653. május 27. - Ez év augusztus 27-én Barkóczy László Zrinyi udvarába küldé fiát, hogy ott tanuljon. Ez alkalommal irta Batthyány Ádámnak: »Ez levelem praesentáló fiamat: Barkóczy Ferencet bocsátottam s expediáltam ugy hogy bán uramhoz, gróf Zrinyi Miklós uramhoz menjen és őkegyelmével legyen s ha alkalmatossága adatik, Velencében is elmenjen.«

226

Batthyánynak Zrinyihez irt levelei az ügyben április 4-én és április 15-én keltek.

227

Csáktornya, 1654. nov 21.

75

VII. ZRINYI-LEVELEK

teljes világitásban álljon előttünk. Ez azonban csak úgy lesz lehetséges, ha a kutatók a családi levéltárak anyagát teljesen átveszik s a Zrinyire vonatkozó leveleket és följegyzéseket napvilágra hozzák. Ma már elmondhatjuk, hogy Zrinyi Miklós müködéséről elsőrangu eszthetikai és politikai tanulmányaink vannak. Ha a reá vonatkozó levéltári anyagot föltárjuk, akkor a mai fogyatékos életrajzok helyébe Zrinyihez méltó, teljes és hü életrajz megirása is lehetségessé válik. Tartozunk ezzel Zrinyi Miklósnak is, meg magunknak is. Tehát fel a munkára! Kutassunk és dolgozzunk, hogy a közhelyek unos ismétlése, az üres és a valótlan motivumok fölhalmozása és az értéktelen találgatások helyébe azt adhassuk, ami Zrinyinkkel történt, amit Zrinyi cselekedett és teremtett.

76

VIII. KISÉRLETEK A MAGYAR HADERŐ FELOSZLATÁSÁRA 1671-1702

VIII. KISÉRLETEK A MAGYAR HADERŐ FELOSZLATÁSÁRA 1671-1702228 XVII-ik század második felében a magyar vitézi élet s vele együtt a magyar hadszervezet és hadviselés nem fejlődésnek, hanem inkább hanyatlásnak indult. A hanyatlás okait azonban nem a magyarságban, hanem a politikai és a gazdasági viszonyokban kell keresnünk. A magyar nép a másfél százados háboruban rendkivül megfogyott. Csapás, de egyuttal életkérdés is volt rá nézve, hogy uj elemekkel pótolja az emberanyagban támadt hiányt. A délvidékről szakadatlanul felfelé igyekvő szláv népek azonban a kulturának legalacsonyabb fokán állottak, s habár hamar magyarosodtak, durva erkölcseik s kiolthatatlan rablási ösztönük229 rombolólag hatottak a magyar hadinépre. A megélhetés módja amúgy is napról-napra nehezebb lett, a fizetés is mindig hosszabb és hosszabb időre kimaradt s igy nem is vehetjük rossz néven, hogy a végbeliek a rácok példájára szintén a fosztogatásra adták fejöket. A megélhetés nehézségeinek növekedésével együtt járt a fegyelem rohamos felbomlása. Ott, hol a katonaság rongyokban járt, ahol a legveszélyesebb időkben is hat-hét éven át egy fillér zsoldot vagy egy harapás kenyeret sem kapott, fegyelemről szó sem lehetett. S ahol fegyelem nincs, ott egészséges hadügyi fejlődés sem lehet. A XVII-ik század utolsó évtizedeiben a magyar hadinép politikai tekintetben is teljesen megváltozott helyzettel állott szemben. A végbeli élet egykori virágkorában a magyar vitézeket az a ki nem alvó remény lelkesitette, hogy a törökön sikerül erőt venniök s Magyarország csillaga még felragyog Buda fölött. Tehát minden erejöket, lelkök egész gyülölségét a török ellen irányitották. Az egykori remény s vele együtt a lelkesedés is kialvófélben volt; a gyülölet is elszállt. Nemzetiségi szempontból most a német sokkal veszdelmesebbnek látszott a töröknél. A magyar hadinép érezte és éreznie kellett, hogy az évről-évre nagyobb számban behozott német katonaság őt a végházakból lassan-lassan teljesen kiszoritja. A kenyérkérdésen kivül ez a dolog a nemzeti büszkeségbe is belevágott. A magyar hadinép vérzett és harcolt idáig; ami végházunk még volt, azt ő tartotta meg eddig a török ellen s igy nem birta megérteni, miért zárják ki éppen őt hazája védelméből, miért veszik el éppen tőle a kenyeret? Ha még ehhez hozzávesszük, hogy a valláskérdés is üldözés tárgya lett, egészen természetes következménynek kell tartanunk, hogy az egykori törökgyülölet teljesen a németek ellen fordult. Ez a kiolthatatlannak látszó gyülölet230 hadiszempontból igen káros volt, mert egyrészt az együttmüködést lehetetlenné tette, másrészt meg azt eredményezte, hogy a magyar katonák a gyülölt némettől még azt sem kivánták eltanulni, ami különben hasznukra vált volna. Mindezek a körülmények világosan megmagyarázzák a magyar vitézi élet hanyatlását; megmondják, miért nem lehetett nálunk szó egészséges hadügyi fejlődésről. Amióta Nádasdy Ferenc (a fekete bég) a huszár kezébe kópja helyett puskát adott,231 a magyar hadak fegyverkezésében nevezetesebb ujitás alig történt. Hacsak azt nem vesszük ujitásnak, hogy naszádosainkat a régi, nyilsebes és könnyü magyar naszádok helyett, Gmundenben 228

Ez értekezést a Történeti Társaság a Szilágyi Sándor-féle dijjal jutalmazta.

229

Ezt mind a haditanács, mind az udvari kamara elismerik; az utóbbi például 1699. nov. 15-iki felterjesztésében a rácokról ilyen kifejezéseket használ: »cujus fides cum fortuna stare solet«, vagy »so ist doch schwehr zu glauben, dass ein von Natur auf den Raub inclinirendes Volk« stb.

230

Inquisitions-Commissarii Relation (1678. szept. 9.) cimü hivatalos jelentésben olvashatjuk e sorokat: »welche (t. i. a magyar nemzet) wider die Teutsche von einem gleichsamb angebornem und unversöhnlichen, keineswegs verdienten Hass brennet«. (Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.605.)

231

Erről a nevezetes ujitásról a külföldi államok követei is magasztalással szólottak.

77


készült otromba hajókra ültették. A szervezet és a beosztás terén sem történt nevezetesebb ujitás. A magyar csapatoknak nagy hátránya volt, hogy csak a végházak védelmére, a könnyü harcokra és a portyázásokra voltak betanitva. A sok apró csapatot a végházak veszedelme nélkül nem is lehetett összevonni s igy egységes vezetés alatt lévő, jól betanitott mezei hadseregünk nem volt. Ez az oka, hogy nagyobbszabásu háborút - teljesen magyar sereggel - nem folytathattunk. A végházak magyar hadi népe egy dologban azonban helytállt: a portyázó török csapatokkal szemben, a kisebb harcokban, a sarat derakasan megállta. A hosszu küzdelmek s a még hosszabb nélkülözések ugyanis megedzették a magyar katonát s ahol a személyes bátorság és vakmerőség döntötte el a harc sorsát, ott a mieinknek vereségétől sohasem kellett tartani. Ezek a különben kiváló erények a XVII-ik század végén már korántsem birtak oly nagy jelentőséggel, mint régente. A nagyobb harcok eredményét már nem a személyes vitézség döntötte el. S valljuk be őszintén, hogy a modern haditudománnyal és hadivivmányokkal a mi szegény végbeli vitézeink bizony nem tartottak, sőt nem is tarthattak lépést. Még kevésbé dicsekedhettek azzal, hogy fegyvereik és felszerelésük megfeleltek a kornak. De akárhogy állott is a dolog, könnyü lovasságunk régi jó hirnevét még mindig megtartotta.232 Kollonics Lipót, akit ebben a dologban elfogultsággal alig vádolhatunk, maga irja I. Lipótnak, hogy a három magyar huszárezred (Deák, Kollonics és Pálffy) a francia háboruk alatt (ex genio populi et methodo militandi) egész Európában dicsőséget aratott. 233 A Deák Pál-féle norma egész Európában ismeretessé lett s a könnyü lovasezredek felállitásánál ezt a normát még félszázad mulva is emlegették. Gyalogságunkról s egyéb fegyvernemünkről ilyen magasztaló nyilatkozatokat már nem igen mondhatunk. A magyar végházakban különösen a tüzérség és ennek felszerelése volt gyarló. Batthyány generális még 1679-ben is azt jelenti, hogy a Kanizsa körül fekvő összes végházakban egyetlen használható ágyu sincsen. Amit itt a magyar csapatok fogyatkozásáról és harcképességének hanyatlásáról mondottunk, az az állandóan végházainkban élő, ugynevezett szabad német zászlóaljakra is vonatkozik. Mivel ezek a végházakból ki sem mozdultak s mivel még a portyázásokban sem vettek részt, harcképességük még kevésbé haladt a korral. A rendes német katonasággal azonban egészen máskép vagyunk. Tudjuk, hogy a XVI-ik században és a XVII-iknek első felében hazánkba küldött német katonaság legnagyobbrészt a németség legsilányabb eleme volt s az akkori magyar katonával az összehasonlitást ki nem állta. A XVII-ik század második felében azonban már egészen másféle csapatokat küldöttek hozzánk. Montecuccoli seregében ugyan még teljesen hasznavehetetlen elemek is voltak s a törökök Szentgotthárdnál a Nassaui és a Kielmansegg-féle ezredeket az utolsó emberig levágták, anélkül, hogy azok bennek csak valami kárt is okoztak volna, de ugyancsak Montecuccoli táborában kitünően képzett ezredek is voltak. A XVII-ik század végén, főleg a hosszú felmentő háboruban, mikor a külföldi fejedelmek versenyre keltek a kitünő csapatok küldésében, szemenszedett, jól szervezett és remekül betanitott ezredeket hoztak hazánkba. Ezek a haditudomány terén a világ bármely nemzetével

232

Az 1653. évben, mikor Puchaimb generalis és társai a magyar végházakat megvizsgálták, jelentéseik alapján az udvari kamara a magyar huszárokról igy nyilatkozott: »Und weilen die teutsche Völker ohne hungarische Reutterey in selbigem Königreich nit subsistiren können« - tehát 1512 uj huszárt kell verbuválni. (Közös p. ü. lt. fasc. 14.530.)

233

Közös p. ü. lt. fasc. 14.835. Referat. Die Einrichtung der Hungarischen Granitzen, 1699 nov. 15. »wider die Franzosen in Reich die jenige Reputation erworben haben, durch welche sie so renomirt, und bei dem Feindt in zimblichen Respect geweset seyn«... stb.

78


sikraszállhattak. Ránk nézve azonban elemi csapás volt hihetetlen étvágyuk, szomjuk és kiolthatatlan gyülöletük minden iránt, ami magyar. Minél jobban fejlődött a német haditudomány s minél kiválóbb lett a német katona, uralkodóink és a haditanács szemében a mi éhező és rongyos katonáink, kik minden nemzeti fölkeléskor otthagyták a császár szolgálatát, annál kevesebbet értek. A német főtisztek elfogultsága és gőgje a magyar csapatok felől való amúgy is kedvezőtlen hangulatot az udvarnál csak növelte. Ennek természetes következménye az lőn, hogy végházainkat és városainkat erőnek erejével német hadakkal igyekeztek megrakni. A legsajnosabb ebben az igyekezetben az, hogy a bécsi kormányszékek nemzetellenes törekvéseinek támogatására magyar főurak is mindig akadtak. * A magyar történetirók III. Ferdinánd kormányzásáról meglehetős jóindulattal szoktak irni. Pedig ha a politikai, a gazdasági és a vallási ügyek terén az ő intézkedéseit mélyebben vizsgáljuk, mindazon bajok csiráit megtaláljuk, melyek később I. Lipót uralkodása alatt Magyarország gazdasági és politikai romlását okozták. II. Ferdinánd volt az első, aki még az alacsonyabb hivatalok és katonai tisztségek betöltésénél is a nem római katholikus vallásuakat céltudatosan mellőzte. Ezzel az eljárással végházainkban elvetette a gyülölködés magvait, s megtörtént, hogy ugyanazon végház régi vitézei kardot fogtak egymás ellen. Igy 1659-ben a pápai katonák között oly élessé lőn a vallási gyülölség és civódás, hogy a protestánsok összeesküvést234 szőttek katholikus tisztjeik ellen. Ennek következtében a három legvitézebb protestáns vallású vajdát: Acsádi Balázst, Kőrösi Ferencet és Tholdi Mártont vasraverve a győri tömlöcbe hurcolták.235 III. Ferdinánd volt az, aki az országgyülés kikerülésével és a nádor kijátszásával halálos csapást mért a magyar kereskedelemre, mikor 1651-ben a magyar marhakereskedést állami monopoliummá tette. III. Ferdinánd árasztotta el végházainkat rácokkal, s e tettével végzetes példát adott utódának arra nézve, hogy miként lehet, a bécsi kormányszékek meggyőződése szerint megbizhatatlan magyar katonaságot a magyarfaló rác katonákkal helyettesiteni. A rendek belátták a veszedelmet, mellyel a rácok hadbafogadása jár, s többször kérték a királyt, hogy bocsássa el a rác katonaságot. Ferdinánd azonban kérésükre nem hajlott, sőt az 1655. évi junius 24-én Kapellet Péter fővajda, Vályi Zsigmond, Fogas Péter, Rácz János és Monaszterly Péter rác vajdák kérelmére a török elől a királyi végházakba, főleg Győrbe és Komáromba vándorolt rácoknak kiváltságlevelet adott.236 A királlyal együtt a bécsi kormányszékek is a rácok megtartása mellett kardoskodtak.237 Sőt a magyar végházak megvizsgálására Puchaimb vezetése alatt kiküldött bizottság is a rácok megtartása mellett nyilatkozott.238 234

A haditanács használja e szót.

235

Országos Levéltár: Insinuata consilii aul. bellici.

236

Közös p. ü. lt.

237

Ugyanott 1655. ápr. 16. Az udvari kamara a többi között igy ir: »Die Rätzen sollen billich nicht allein intuitu meritorum, dass sie zu des Reiffenbergs Zeiten (Bethlen idejében) Comorn erhalten helfen, sondern auch wegen der Camer aignen Interesse geduldet.«

238

U. o. Hung. fasc. 14.555. A jelentés szerint mikor egyesek a rendkivüli német katonaság kivezetését sürgették, a primás és a nádor ellenezték azt. »Der Herr Erzbischof und Herr Palatinus den Nutzen, welchen sie von selbigen Völkern haben, selbsten remonstrirt.« A rácokról meg a bizottság kimondotta: »Dass die Rätzen lenger geduldet werden möchten, mit Versicherung, wann Klagen wieder sie einkommen, man darunter inquirirn und dem Befund nach Remedierung vorkehren werde.«

79


A rácok támogatásánál a magyar katonaságra nézve még veszedelmesebb volt III. Ferdinándnak azon törekvése, hogy minél több német katonát helyezzen Magyarországba. Ez az utóbbi dolga már nemcsak hadi, hanem gazdasági és nemzetiségi szempontból is végzetes következményeket vont maga után. Mert minél több német katonát hoztak hazánkba, annál több magyar vitéznek a kezéből vették ki a kenyeret s annál inkább növelték a két nemzet között a gyülöletet. Hogy gazdasági szempontból is nagy terhekkel s nagy bajokkal járt a német katonák szaporodása, nem szükséges hosszabban fejtegetnünk. Mielőtt III. Ferdinánd a német csapatok szállitását megkezdte volna, előbb a magyar államférfiak között akart magának hátvédet szerezni. Azt ugyanis jól tudták Bécsben, hogy az országgyülés sohasem fog beleegyezni a német katonaság növelésébe; tehát arra kerestek módot, hogy egyes főurak segedelmével, szép csöndben, észrevétlenül csempészhessék be hozzánk a német csapatokat. Az udvari kamara erre a célra a királynak elsősorban Wesselényi Ferencet ajánlotta, mint olyant, akit mindenre fel lehet használni. És Wesselényiben csakugyan nem csalatkoztak. III. Ferdinánd sajátkezüleg irt levelekben buzditotta Wesselényit terveinek támogatására, s ő a maga részéről mindenre készségesen vállalkozott. Az 1654 évi február 21-én válaszolván III. Ferdinándnak Regensburgban január 15-én kelt levelére, a többi között azt irta, hogy Felső-Magyarországban magára vállalja őfelsége kivánságának teljesitését s a községeket és a városokat kettős büntetéssel kényszeriti a német katonaság befogadására és eltartására.239 Egy másik levelében meg azt jelenti, hogy bár a felvidéken gyülölik a német katonaságot, ő a városokat és a községeket mégis kényszeriteni fogja a német katonaság befogadására. Wesselényit enemü törekvéseiben Lippay Gáspár, a magyar kamara elnöke is tőle telhetőleg támogatta. Ez az ember minden törvénytelenségre kész volt; s nemcsak helyeselte III. Ferdinánd terveit, hanem még sürgette is, hogy mennél több német katonát hozzanak Magyarországba.240 E két magyar főur támogatása mellett a harmincéves háború befejezése után egyre jöttek a német csapatok. A bányavidéki és felsőmagyarországi végházakat: Ujvárt, Füleket, Trencsént, Lévát, Tokajt, Szendrőt stb. német katonával rakták meg. Mikor Kálló és Szatmár Rákóczi kezéről visszakerült, az ott lévő 900 főnyi magyar katonaságból csak 350-et tartottak meg, az elbocsátottak helyébe pedig német csapatokat küldtek.241 Az 1658. évben Wesselényi intézkedésére - necessitatibus illius temporis exigentibus - a Csallóközbe is császári csapatokat vezettek.242 Mikor a lengyelországi háborut befejezték, 1660-ban a császári hadakat innét is Magyarországba küldték243 s a haditanács a magyar kancelláriát még azzal biztatta, hogy a német hadsereg Magyarországnak hasznára és üdvére leszen! Heister serege Makoviczán át vonult hazánkba. A sziléziai csapatokat Osztrosics Mátyás és Senkovics vezették be Jablunkán át Trencsén, Turóc, Árva, Liptó és Sepes megyékbe. A haditanács ugyan ez alkalommal is kijelentette, hogy a német csapatok eltartásának terhét nem Magyarország viseli, de az efféle kijelentéseknek semmi értékük sem volt. Már 1653-ban kimondották, hogy a bevezetett német katonaság az igaz katholikus vallást fogja védeni, jó és 239

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.531. és 14.532. Ott vannak Wesselényi levelei és az ezen ügyre vonatkozó jelentések.

240

U. o.

241

U. o. fasc. 14.544. Ex consilio bellico, 1659. jul. 25.

242

Wesselényi rendelete. Túrszakállos, 1658. aug. 9. Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.561.

243

Országos Levéltár: Insinuata cons. bellici, 1660. ápr. 12. »Certa militum germanorum manus, non abstantibus articulis, necessitate nimirum ita postulante introducatur.«

80


szigorú fegyelmet fog teremteni, s eltartására reparticiót fognak kivetni.244 Az 1655 évi április 6-án III. Ferdinánd személyes vezetése alatt az udvari kamara tanácsot tartott, s ez alkalommal kimondották, hogy a nálunk lévő rendkivüli német katonaságot részben a bányavárosokra kiállitott váltókkal fizetik. A király elnöklete alatt lévő gyülés azt is kimondotta, hogy ezt a fizetési módot titokban kell tartani,245 s ha a magyar rendek panaszkodnak, azt kell felelni, hogy a bajon segitenek.246 A megyék hivatalos jelentéseiből tudjuk, hogy a német csapatok élelmezése milyen rettentő csapás volt a felvidékre. Tudjuk azt is, hogy az erőszakosságban és a fosztogatásban még a rácokon is tultettek s a bécsi kormányszékek mégis azt hirdették, hogy a német csapatok Magyarország üdvére lesznek s szigorú fegyelmet fognak tartani. Pedig egymásközött maguk is megvallották, hogy az örökös tartományok megmentése és kimélése céljából küldték hozzánk a németeket, - weilen die extraordinari teutsche Völker die maiste Insolentien verüben! 247 A német katonaságnak betelepitése együtt járt a magyar hadinép apasztásával. Az 1649. évi országgyülés ugyan kimondotta, hogy a végházak hadinépét az 1609-ben megállapitott számra kell emelni, de ezt a törvényt mindig kijátszották. Az 1609-iki megállapodás szerint a végházak hadinépének 20,097 emberből kellett volna állnia. Ebben a számban III. Ferdinánd koráig rendesen 4500 állandó német katona volt, most pedig az összes magyar katonaság száma csak 11,040 emberre rugott, a többi német volt. A magyar katonaságot III. Ferdinánd 1652-ben a rendek sürgetésére mindössze csak 1512 huszárral növelte.248 Ha ehhez hozzávesszük az osztrák Landschaft-tól fizetett 766 huszárt és 1050 hajdut, ugy 1652-ben és a következő években a magyar katonaságnak 14,368 emberből kellett volna állnia. A helyőrségek szaporitásával egyidőben Batthyány ajánlatára tul a Dunán több végházat teljesen megszüntettek s helyőrségüket máshová helyezték át. A megszüntetett erősségek közt volt Egerszeg, a magyar vicegenerális eddigi székhelye,249 továbbá Kányavár, Szentgyörgyvár, Kéménd, Magyarosd, Tótfalu és Limpach.250 A 20,097 emberben megállapitott állandó katonaságban azonban még annyi sem volt a magyar, mint amennyit papiroson kimutattak. S amig a magyar hadinép száma folyton apadt, addig a német katonaság aránytalanul szaporodott. Hogy az összes magyar katonaság számáról és beosztásáról világos képet alkothassunk, adjuk itt az 1652. évi május 25-én kiadott császári végzés alapján felemelt állandó létszámot. A jelzett császári rendelet Győr, Komárom, Magyaróvár, Pozsony és a balatoni végházak magyar hadinépét a régi állapotban hagyta és nem emelte. Ezen várakban a magyar és a német katonaság együttesen 2060 főre rugott, havi 14,522 frt 35 kr. fizetéssel. A bányavidéki végházakban igy oszlott meg a hadinép: Érsekujvár: 600 német gyalog kap havi 4996 frtot, 764 huszár 4391 frtot, 150 hajdu 434 frt 15 krt, 31 tüzér 332 frtot és 26 rendkivüli alkalmazott 373 frtot. 244

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.529.

245

»Zumahlen dieser modus gar nit zu publicirn, sondern in gehaimb zu halten.« »Auch schon sonsten ain Mithel gefunden werden denen teutschen Völkern ihre Verpflegungsgelder zu zubringen.« (Ex consilio bellico, 1655. ápr. 10.)

246

247 248

Közös p. ü. lt. Hung. 1655. ápr. 16. E huszárokat igy osztották be: Szendrő kap 309, Putnok 50, Diósgyőr 50, Ónod 100, Ujvár 250; Verebély 50, Léva 100, Palánka 50, Gyarmat 50, Szécsény 50, Fülek 100, Nemti 100, Szentgrót 50, Kapornak 50, Kiskomár 100 uj huszárt. (A haditanács 1653. máj. 23-iki rendelete szerint.)

249

Ezentul Szentgróton lakott.

250


81


Léva:

Palánka:

100 100 200 12 9

német havonkint hajdu huszár tüzér rendkivüli alkalmazott

147 94 5 6

egy hóra a kiadás huszár hajdu tüzér rendkivüli

971 frt 287 „ 976 „ 130 „ 75 „

45 -

kr. „ „ „ „

2439 frt 758 frt 272 „ 56 „ 33 „

45 -

kr. kr. „ „ „

1119 frt 490 frt 410 „ 110 „ 46 „

-

kr. kr. „ „ „

1056 frt 1482 frt 575 „ 96 „ 74 „

-

kr. kr. „ „ „

2227 frt 760 frt 270 „ 19 „

30 -

kr. kr. „ „

havonkint német gyalog hajdu huszár tüzér rendkivüli

1049 frt 1777 frt 431 „ 1541 „ 268 „ 106 „

-

kr. kr. „ „ „ „

havonkint

4123 frt 179 frt 143 „ 21 „

37 45 30

kr. kr. „ „

12 45 45 15

kr. kr. kr. kr.

havonkint Nógrád:

79 134 10 3

huszár hajdu tüzér rendkivüli havonkint

Szécsény:

300 200 9 10

huszár hajdu tüzér rendkivüli havonkint

Verebély:

Fülek:

Buják:

150 huszár 100 hajdu 2 rendkivüli 497 150 300 25 7

25 huszár 50 hajdu 3 rendkivüli havonkint

Somoskő: Hámoskő: Hollókő:

82

21 hajdu (?) 21 hajdu 20 hajdu

344 58 58 61

frt frt frt frt


Szögin: (?) 95 huszár, 142 hajdu, 2 puskamüves és 6 rendkivüli: havonkint 1003 frt. A Kanizsával szemben lévő és a báni végházak hadinépe igy oszlott meg: Körmönd:

150 huszár251 100 hajdu

1163 280

frt „

35 -

kr. „

1443

frt

35

kr.

1061 364 40 63

frt „ „ „

30 -

kr. „ „ „

havonkint

1528 131 185 10

frt frt „ „

30 -

kr. kr. „ „

havonkint

326 439 140 10

frt frt „ „

15 -

kr. kr. „ „

havonkint

589 119 140 10

frt frt „ „

15 37½ -

kr. kr. „ „

havonkint

269 40 81

frt frt „

37½ 15

kr. kr. „

havonkint

121 8

frt frt

15 -

kr. kr.

76

„

15

„

84 532 547 1044 34 36

frt frt „ „ „ „

15 45 -

kr. kr. „ „ „ „

2193

frt

45

kr.

havonkint Egerszeg:

Peleske:

Kapornak:

Egervár:

Kéménd:

Majoros és Tótfalu:

15 190 136 3 3

német huszár252 hajdu tüzér rendkivüli

25 huszár 67 hajdu 1 tüzér 100 huszár 50 hajdu 1 tüzér 25 huszár 50 hajdu 1 tüzér 10 huszár 30 hajdu 2 huszár 29 hajdu havonkint

Kiskomár:

30 193 215 3 3

német hajdu huszár tüzér rendkivüli havonkint

251

Ide van számitva a kerületi főkapitány fizetése is.

252

A vicegenerális fizetése is ide van számitva.

83


Zalavár:

15 91 1 1

huszár hajdu puskamüves rendkivüli

60 267 10 8

frt „ „ „

30 -

kr. „ „ „

345 20

frt frt

30 -

kr. kr.

111

„

15

„

131 319 140 10

frt frt „ „

15 37½ -

kr. kr. „ „

havonkint

469 24 52

frt frt „

37½ 30

kr. kr. „

havonkint

76 618 257 14

frt frt „ „

30 30 30 -

kr. kr. „ „

889 135 170 10

frt frt „ „

60 -

kr. kr. „ „

havonkint

315 239 140

frt frt „

15 -

kr. kr. „

havonkint

379 32 98 4

frt frt „ „

15 45 -

kr. kr. „ „

havonkint

134 478 560

frt frt „

45 30 -

kr. kr. „

havonkint 200 hajdu havonkint

1038 572

frt frt

30

kr.

havonkint Szentgyörgyvár:

5 huszár 39 hajdu havonkint

Szentgrót:

Vér:

Németi:

75 huszár 50 hajdu 1 puskamüves 6 huszár 20 hajdu 185 huszár 87 hajdu 2 rendkivüli havonkint

Szécsisziget:

Limbach:

Kányavár:

Muraköz:

Légrád:

24 huszár 56 hajdu 1 puskamüves 50 huszár 50 hajdu 8 huszár 33 hajdu 1 rendkivüli 100 huszár 200 hajdu

Eszerint a Kanizsával szemben levő végházak hadi népe 2733 főre rugott. A báni katonaság állt 300 huszárból (1888 frt), 200 hajduból (650 frt) és egy rendkivüli alkalmazottból. Ezek havi zsoldja 2550 frt volt.

84


A felsőmagyarországi végházakban a hadi nép igy oszlott meg: Kassa:

Tokaj:

Szendrő:

Putnok:

Ónod:

Szádvár:

Murány:

huszár253 hajdu tüzér rendkivüli

1220 747 60 39

frt „ „ „

-

kr. „ „ „

havonkint 98 huszár 98 hajdu 2 rendkivüli

2066 507 228 33

frt frt „ „

48 -

kr. kr. „ „

86 103 557 10 4

havonkint német gyalog hajdu huszár tüzér rendkivüli

768 773 282 1974 48 39

frt frt „ „ „ „

48 36 24 -

kr. kr. „ „ „ „

168 68 2 4

havonkint huszár hajdu tüzér rendkivüli

3076 652 166 11 18

frt frt „ „ „

60 12 -

kr. kr. „ „ „

300 200 2 4

havonkint huszár hajdu puskamüves rendkivüli

847 1151 442 11 43

frt frt „ „ „

12 48 -

kr. kr. „ „ „

havonkint 50 huszár 50 hajdu 2 puskamüves

1647 244 110 11

frt frt „ „

48 -

kr. kr. „ „

havonkint 50 német 50 huszár 50 hajdu

365 436 196 115

frt frt „ „

48 -

kr. kr. „ „

havonkint

747

frt

48

kr.

125 325 13 5

E hivatalos kimutatás szerint az összes magyar végházakban csak 12,584 magyar katona volt és ezeknek fizetése a német katonasággal együtt havonkint 53,477 frtra rugott. A kimutatásból világosan látható, hogy a végházainkban lévő német gyalogság zsoldja több mint kétszer 253

A kerületi főkapitányság személyzetének fizetésével együtt.

85


akkora volt, mint a magyar huszároké. De azt is láthatjuk, hogy az ujonnan Magyarországba hozott csapatokat nem vették fel e kimutatásba. Mivel a király elhatározta, hogy az állandó katonaságot nálunk 20,097 emberre emeli, s mivel a már emlitett 1512 huszáron kivül több magyar katonát nem fogadott, tehát csupán a végházakban mintegy 8000 német elhelyezésére lehetett számitani. A német katonaság folytonos szaporitása és a félannyiba sem kerülő magyar hadi nép szakadatlan apasztása uj terheket és uj bajokat hozott az országra. Mivel jövedelem annyi nem volt, hogy az egész haderőt rendesen fizethették volna, a magyar hadi nép huzta a rövidebbet. A fizetésben ugyanis az utolsó mindig a magyar katona volt. Mivel a magyar kamara a hadi nép fizetésére reá rótt évi 75,000 forintot nem birta előteremteni, s mivel az udvari kamara sem rendelkezett pénzzel, a katonák vagy nem kaptak fizetést, vagy pedig (nagy ritkán) pénz helyett posztóval, sóval és fegyverekkel fizették őket. Igy például 1653-ban a kanizsai végházak hadi népének pisztolyokat és karabélyokat küldöttek. A 4 frtos karabélyt azután 6 frtba, a 6 forintos pisztolyokat pedig 9 frtba számitották.254 Ugyanekkor az érsekujvári katonaság fizetés helyett 20,019 kupa (bödön), a lévai meg 4865 kupa osztrák főtt sót kapott.255 A legtöbb katonát azonban pénz helyett mégis posztóval fizették ki, mert ez volt a legjobb üzlet. Az udvari kamara ugyanis a posztó végjét 14-20 forinton vette, bécsi rőfökben. A katonáknak ugyanezen posztó végjét 48 frton adták, de nem a bécsi, hanem a sokkal rövidebb brabanti rőffel mérve. A legszokásosabb fizetési mód az volt, hogy egy évre 4 havi zsoldot készpénzben, hat havit pedig posztóban adtak. De az ilyen fizetés öt-hat évben csak egyszer esett meg. Az 1656. évben a nagy nyomorban sinlődő magyar hadi népnek a király megigérte, hogy még az évben tiz havi zsoldot adat nekik. Az igéret azonban igéret maradt. A hadi tanács a nádort és az esztergomi érseket mindenáron arra akarta birni, hogy a katonáknak ezuttal csak öt havi zsoldot adjanak. Az esztergomi érsek azonban a tiz havi fizetést követelte. »Non video - irja 1656 február 4-én - illam securitatem, sed contrarium experior, quia etiam illis paucis, in confiniariis quos habuimus spoliamur.«256 Ha a király - ugymond - tiz havi zsoldot igért, akkor tartsa is meg szavát. Az érsek erélyes föllépése nem sokat használt, mert mire a fizetésre került a sor, a kiutalványozott összeg már csak négy havi zsoldra olvadt le. A nagy pénzhiány ez időben egy igen fontos szervezeti ujitásra is okot adott. A magyar csapatok ugyanis már több mint egy század óta ötvenes kompániákból állottak és minden ötven huszár élén egy kapitány, minden ötven hajdu élén egy vajda állott. Hogy minden száz embernél egy tiszti fizetést megtakaritsanak, elrendelték, hogy a magyar kompániák ezentul 100 emberből álljanak. Ez az ujitás a magyar tiszteknek - bár hatalmuk és tekintélyük növekedett - sehogy sem tetszett. Az 1656. évi március havában folyamodtak is őfelségéhez, hogy ha már a kompániák emberszámát százra emelték,257 legalább adjanak minden száz ember mellé egy helyettes tisztet (vicekapitányt) is. Forgács Ádám kerületi főkapitány is ilyen értelemben irt s azt ajánlotta, hogy hat emberrel kisebbitsék a kompániákat s e hat ember zsoldjából fizessék a vicekapitányokat, mert 100 ember vezetésére egy tiszt igen kevés. A kompániáknak hat emberrel való kisebbitését sem az udvari kamara, sem a hadi tanács nem fogadta el, mert Magyarországon már ugyis nagy volt az elkeseredés a magyar katonaság 254

Közös p. ü. lt. fasc. 14.531. Regensburg, 1653. szept. 16.

255

Közös p. ü. lt. fasc. 14.530.

256

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.537. Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.537. »Antea singuli nostrorum in sua compagnia quinquaginta equites habuerunt, ad quos pro solutione personali viginti quinque florenos habuimus menstruatim. Et quia gratia vestrae maiestatis numerus militum jam sit auctus, ut in qualibet compagnia debet esse centum equites... dignetur etiam viceductores creandos et constituendos ordinari« stb.

257

86


folytonos apasztása miatt. De a vicekapitányi (lieutenant) állások szervezését a kormányszékek már azért sem ellenezhették, mert Forgács Ádám ez ügyben magával őfelségével tanácskozott258 s a király az ő ajánlatát el is fogadta. Igy jött létre a magyar csapatokban a mai értelemben vett hadnagyi (lieutenant) állás. Az ujitást egyelőre csak a bányavidéki végházakban alkalmazták ugyan, de lassan-lassan általánossá lett. A török háború kitörése semmit sem lenditett a magyar csapatok anyagi helyzetén. Egyeseknek sikerült ugyan kevés zsákmányra szert tenniök, de a várakban hagyott őrségek a nagy fizetetlenség miatt annál többet szenvedtek. A nyomor némelyik végházban irtóztató volt. Az 1664. év január 15-én maguk a titkos tanácsosok jelentik a királynak, hogy a magyarok a várakban csapatosan pusztulnak. Csupán csak Pápán és Győrött száznál több magyar vitéz halt éhen (vor Hungern gestorben), s a pápai várban még háromszáz sulyos betegen fekszik.259 A várva várt fizetés azonban csak a következő 1665. évben jött meg; de ekkor sem fizették ki az egész hátralékot, hanem csak tiz hónapit. A felsőmagyarországi végházakban például (Putnok, Diósgyőr, Onod, Tokaj, Szatmár, Kálló és Szendrő) négy havi zsold fejében kifizettek 31,708 frtot, hat havi zsold helyett pedig posztót adtak.260 Ugyanezen 1665. évben a vasvári békesség teremtette uj helyzet és Érsekujvár elvesztése a végházak ujabb rendezését tette szükségessé. A bányavárosok vidékén több régi végház megszünt s viszont több uj katonai állomás keletkezett. A török magatartása Érsekujvárott ugyanazt kivánta volna, hogy a magyar katonaságot legalább e vidéken szaporitsák, de ezt nem tették. Ellenben 1665 március 23-án elkészitették az uj beosztást és az uj fizetési rendszert a bányavárosok vidékén levő magyar hadi nép számára. Ezen uj rendszer szerint a katonaság fizetését jelentékenyen felemelték. A főkapitányok ezentul havi 130 frtot, helyetteseik (oberlieutenant) pedig 65 forintot huztak. Egy-egy huszárkompánia 100 emberből állott; azaz volt benne egy kapitány havi 52 frt, egy hadnagy 26, egy zászlótartó 16, egy őrmester 9, egy trombitás 7, három káplár együtt 18, és 92 közhuszár havi 4 frt fizetéssel. A hajdu kompániák szintén száz emberből állottak; azaz volt bennük egy vajda az inasával (sambt einem jungen) havi 20 frt, egy hadnagy (lieutenant) 15, egy zászlótartó 10, két dobos és kilenc tizedes 41 frt 15 (egyenkint 3 frt. 45) krajcár, és 85 közhajdu havi 2 frt 30 kr. fizetéssel. A magyar hadi nép száma a bányavárosok vidékein nagyon megapadt; azért a török kézre jutott végházak hadi népét is ide helyezték. De számuk még igy is jóval kisebb volt mint 1653-ban. Az összes magyar katonaság 1665-ben a bányavidéki véghelyeken igy oszlott meg: Sellyén volt 100 huszár, Semptén 200 huszár, Galgócon 200 huszár és 200 hajdu, Nyitrán 400 huszár és 200 hajdu, Szentbenedeken 100 huszár és 100 hajdu, Léván 300 huszár és 200 hajdu, Korponán 200 huszár és 200 hajdu, Füleken 400 huszár és 300 hajdu, Sztregovárott (?) 100 huszár és 100 hajdu, Szádvárott 25 huszár és 25 hajdu, Szentantalon 100 huszár és 100 hajdu. Összesen volt tehát 3550 ember, havi 15,227 frt zsolddal.261 Magyar főkapitányságok voltak Semptén, Nyitrán, Léván, Korponán és Füleken. A főkapitányok vicéjét hivatalosan főhadnagynak (oberlieutenant) nevezték. Tüzérség a legtöbb végházban nem volt. Füleken volt 26 tüzér, Léván egy; ezenkivül mindössze még 9 puskamüvest találunk együttesen.262 258

Közös p. ü. lt. Ex consilio bellico, 1656. ápr. 7. »In conformitate der mit ihn gehaltenen, und von ihro Majestät gnedigisten approbirten conferenz.«

259

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.566. Schreiben an die k. Majestät von dero gehaimben und deputirten Räthen. 1664. jan. 15.

260

A posztót 49.999 frtba számitották.

261

Az 1652-iki összeirás szerint a bányavárosok vidékén levő végházakban 4627 magyar katona volt.

262

Közös p. ü. lt. Hung. 1665. márc. 23. Die Einrichtung der neuen Gränitz. Bezahlung. (Ex consilio bellico.)

87


Mondanunk sem kell, hogy az itt jelzett katonai létszám, de meg a fizetés is csak a papiroson szerepelt. A valóságban ennek a hadi népnek fele sem volt meg. Fizetést meg éppen ebben a sulyos időben a katonák hat éven át nem kaptak. És most olyan időszak következett a magyar hadi népre az egész országban, amilyet másfél száz év óta nem élt. Sokszor olvassuk a német irók munkáiban, hogy a magyar katona engedetlen és fegyelmezetlen volt. Ez az állitás csak bizonyos évekre illik, de általánosságban a valósággal ellenkezik. Nemcsak a magyar katonára, de a világ bármely népének hadi népére is elmondhatjuk, hogy a jó fegyelem alapja a rendes fizetés. De hol van az a katona, aki fegyelmet tartson akkor, mikor fizetését, melyből él, hat éven át nem kapja; mikor félmeztelenül az éhséggel küszködik? Ez volt most a mi vitézeinknek sorsa. Régente, ha zsoldját nem is kapta rendesen, életét és családját fönntarthatta munkájából és abból a földecskéből, amit a várbirtokból kapott. De most a török portyázása és folytonos terjeszkedése miatt földjét - ha még volt - nem mivelhette. Az általános nyomor miatt munkát sem kapott. Mi volt tehát hátra? Magyar főtiszteink jelentéseikben e kérdésre világosan megfelelnek. A magyar katona előtt - irják - csak két eshetőség áll: vagy éhen kell halnia, vagy rablóvá kell lennie.263 A magyar hadi nép nyomoráról a hadi tanács és az udvari kamara elegendő jelentést kapott, de a bajon segiteni vagy nem igyekezett, vagy nem tudott. A veszély tehát egyre nőtt. A legtöbb végházban a rend és a fegyelem teljesen felbomlott. A katonák éheztek, s kétségbeesésükben vagy a török ellen portyáztak, vagy a királyi községeket fosztogatták. Még a legkiválóbb és legfegyelmezettebb magyar tisztek sem ellenezték a portyázást és az erőszakos élelemszerzést, mert hiszen ők maguk látták legjobban, milyen nyomor és kétségbeesés nehezedett a hadi népre. Egyes helyeken, igy például a balatoni végházakban, fejvesztés alatt tiltották a portyázást, de ennek sem volt eredménye. Babocsay Ferenc keszthelyi kapitány Montecuccolihoz irt jelentésében valamennyi társa nevében kijelenti, hogy a vitézek egyhangú határozattal kimondották: ha nem fizetik őket, távoznak. Négy év óta - irja Babocsay egyetlen fillért sem kaptak, s ha a fizetés gyorsan nem jő, nincs mód őket az éhségtől és pusztulástól megmenteni.264 A Kanizsa körül fekvő végházak és a báni várak hadi népe még rosszabbul állott. Ezek már teljes hat éve egy fillért sem láttak. Végre 1668 január havában 1400 vég posztót küldtek le nekik. De a hadi nép legnagyobb része a posztót nem fogadta el. Már semmit sem tehetek irja Batthyány főkapitány - a kétségbeesett néppel, mert hatodik éve, hogy egy fillért sem kapott. Legalább négy havi zsoldot adjanak a szegényeknek; mert az általánossá vált portyázás különben véget nem ér.265 Mivel a bán hadi népe szintén hat év óta nem kapott fizetést, s mivel pénzt sehonnan sem tudtak teremteni, Zrinyi Pétert még 1668 augusztus havában sem lehetett installálni.266 Az installációkor ugyanis, régi szokás szerint, a hadinép zsoldját ki kellett fizetni. Ezért Zrinyi Péter folyton sürgette a fizetést. Végre már csak azért könyörgött, hogy legalább valami fizetést adjanak katonáinak, s neki hátrálékos zsoldjából legalább 4000 frtot utalványozzanak. Erre azután a hadi tanács elrendelte, hogy a legközelebbi fizetéskor a bán a hadinépének négy 263

Olvashatunk ez időből jelentéseket, melyek szerint a végbeliek felnőtt leányaikat a töröknek elzálogositották, hogy családjukat az éhhaláltól megmentsék.

264

Közös p. ü. lt. Babocsay levelei Montecuccolihoz, és a haditanács 1668. május 14-iki jelentése a balatoni végházak iszonyu nyomoráról. (Hung. fasc. 14.564.)

265

Batthyány Kristóf levelei a haditanácshoz. Az idézett levél 1668. május 23-án kelt.

266

Közös p. ü. lt. Zrinyi Péter két levele 1668. augusztus havából. »Quandoquidem - irja - instaltio mea hucusque semper ex hoc defectu prorogata in praesentiarum quoque inde dependeret.« (Hungarica, fasc. 14.564.)

88


havi zsoldot vigyenek.267 Ugyanekkor Lipót császár Zrinyinek a kért 4000 frt. helyett 2000 frtot utalványoztatott. Amig a magyar katonaságot ilyen módon kétségbeesésbe kergették, azalatt a számban évrőlévre növekvő német katonaság, bár sokkal jobban volt fizetve és élelme rendesen kijárt, még nagyobb csapás gyanánt nehezedett a népre. A német katonaság ugyanis nem a törököt, nem a hódoltságaikat fosztogatta, hanem egyes-egyedül a magyar népet. Már 1668-ban azt irta a magyar kamara a királynak a német katonaságról, hogy szóval elmondani vagy tollal leirni nem lehet, amit a katonák a szegény népen elkövetnek.268 A bajok orvoslása helyett Lipót még több német katonát küldött Magyarországba. Bár az egész magyar hadi nép fizetetlenül nyomorgott, 1668. julius 17-én csupán a Sparr- és a Strassoldo-ezredek kiegészitésére 873 németet küldött Magyarországba. 269 Ugy látszott tehát, hogy a magyar katonaságot szántszándékkal hagyták a maga sorsára, hogy helyébe annál könnyebben hozhassák be a német katonaságot. Ezt a föltevést a későbbi következmények teljesen igazolják. Az 1669. évben a magyar hadinép állapota nemcsak hogy nem javult, hanem még rosszabbra fordult. Montecuccoli, Andrimont, Bercsényi és Rothal, kiket az ország különféle részeibe küldtek a végházak megvizsgálására, a magyar katonák állapotát vigasztalhatatlannak találták. Bercsényi Miklós vicegenerális jelentéséről a haditanács 1669 április 1-én e jellemző szavakat mondja: »der Herr Vicegeneral hat solche grosse Unordnung, Ungehorsamb, Widerwertigkeit, Excessus und entblöste Garnisonen befunden, dass es vast nicht zu beschreiben; es kan auch keine Disciplin eingeführt, noch einige Ordnung gehalten werden, weilen die wenige Granitzer, so noch übrig seyn, alle umb die Bezahlung ruefen.«270 A balatoni végházakról ugyanekkor Babocsay azt jelenti, hogy a katonák igen sokan éhségtől üzve török földre mennek és török alattvalókká lesznek.271 A kállai huszárokról és hajdukról meg Sennyey Ferenc kapitányuk és Csáky Ferenc kassai generális jelentik, hogy elhatározták a zászlók és a fegyverek letételét.272 A Kanizsával szemben levő végházak végtelen nyomorukban Gersei Pethő László zalavári főkapitányt küldték Bécsbe, hogy részükre fizetést sürgessen. »Lovainkat és fegyvereinket már eladtuk - irják - s most a falvakban koldulunk; portyáznunk már nem lehet, mert Batthyány generális a legszigorubb fegyelemben (in severissima disciplina) tart bennünket.«273 Még a Felsőmagyarországon levő német katonaság is mozogni kezdett. Az 1669. évi junius 1-én a haditanács maga jelenti, hogy a Strassoldo-ezredben veszedelmes beszédeket hangoztatnak és összeesküvést igyekeznek létre hozni.274 Pedig ezeknek nem sok okuk volt a panaszra, mert a szatmári, kállai, ónodi, tokaji, szendrői és diósgyőri várakba helyezett Strassoldo267

Közös p. ü. lt. Ex consilio bellico, 1668. aug. 2.

268

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.565. »Tantis ab iis germanis praesidiariis vexationibus, aerumnis et pressuris miseram plebem affigi, ut. nedum calamo sufficienter exprimi, sed vel effari vix possint.« (1668. szept. 15.)

269

Közös p. ü. lt. Per imperatorem, 1668. jul. 17.

270

Közös p. ü. lt. Hung. 14.566. Ex consilio bellico, 1669. ápr. 1.

271

Közös p. ü. lt. 1669. március 4. »Nam - irja Babocsay - alioquin impossibile est famelicum militem in confinibus contineri posse.«

272

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.567. Csáky levele, 1669. szept. 25. »Turmatim ad eundem capitaneum (Sennyey) concurrentes valedixissent vexilla et arma deponere voluissent.«

273

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.569. »Universi milites et officiales confiniorum Canisae oppositorum.«

274

Közös p. ü. lt. Hung. Ex consilio bellico, 1669. junius 1.

89


és Starhemberg-gyalogezrednek és az egy századnyi dragonyosnak havonkint 3053 portio járt ki s minden portio fejében naponkint két font kenyeret kaptak. Különben ez időtájt (1669) a Magyarországon elhelyezett német regimentek eltartásához az örökös tartományok papiroson 1.698,300 frttal járultak.275 Habár ez az összeg nem is jutott mindig a rendeltetése helyére, mindamellett a német katona sorsa a magyarokéhoz képest mégis irigylendő volt. Midőn már minden jel arra mutatott, hogy a királyi magyar csapatok teljesen felbomlanak, Kollonics Lipót nyitrai püspök egyszerre oly tervvel állt elő, melyet ha megvalósitanak, vagy azt legalább mások követik, a magyar hadi nép sorsán egyszerre segitettek volna. Kollonics Lipót a nyitrai várat, melynek ő volt a főkapitánya, kizárólag magyar katonaság védelmére bizta. Nyitrán már Kollonics püspöksége előtt is hatszáz emberből állt a helyőrség, - de csak papiroson. Ő azonban a hatszáz katonát tényleg összehozta, még pedig a rendes fizetés mellett. Eszerint Nyitrán volt: 1 főkapitány havi 1 főhadnagy havi 2 huszárkapitány (à 52 frt) 4 hadnagy együtt 4 zászlótartó együtt 4 trombitás együtt 4 őrmester együtt 12 káplár együtt 368 közhuszár együtt

-

kr. „ „ „ „ „ „ „ „

fizetéssel „ „ „ „ „ „ „ „

-

kr. „ „ „ „

fizetéssel „ „ „ „

12 frt 30 kr. 12 „ „ 6 „ 30 „ 20 „ „

fizetéssel „ „ „

130 frt 65 „ 104 „ 104 „ 64 „ 28 „ 36 „ 72 „ 1472 „ Gyalogság:

2 vajda két inasával együtt havi 2 hadnagy együtt 4 zászlótartó együtt 4 dobos és 18 tizedes együtt 170 közhajdu együtt

40 frt 30 „ 20 „ 82 „ 425 „

Rendkivüli alkalmazottak: 1 főporkoláb (oberburggraf) 1 káplán 1 börtönőr (tömlitzer) 1 seregdeák

Az egész helyőrség egy havi fizetése tehát 2723 forintra rugott.276 Kollonics azonban úgy egyezett meg katonáival, hogy a nevezett összegnek csak felét fizeti, a másik fele helyett pedig a püspökség birtokán minden katonának földet ád; a kilenced és tized fizetése alól őket felmenti s végül minden katonának, aki tiz éven át kifogástalanul szolgált, nemességet adomá275

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.566. Csehország 455.500, Morva 151.800, Szilézia 303.700, AlsóAusztria 282.420, Felső-Ausztria 141.220 és Belső-Ausztria 363.660 frttal.

276

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.567. Kollonics Vorschlag-ja.

90


nyoz. Ez az eljárás annyira bevált, hogy Nyitrának volt a legrendesebb helyőrsége. Kollonics ugyanezen módon ötven emberrel még másutt is kisérletet tett, s az eljárás ott is kitünően bevált. Erre azután Kollonics hosszabb jelentést küldött ő felségéhez, és ebben amig egyrészt a saját eljárását ajánlotta, addig másrészt az egész magyar katonaság eddigi beosztásának és fizetési rendszerének megváltoztatását sürgette. A magyar hadi nép, ugy ahogy most van, - irja - őfelségének és a magyar királyságnak semmi szolgálatot sem tehet, legfeljebb a törököt izgatja s az utasokat és a kereskedőket fosztogatja. Ahol a papiroson száz katona van, ott a valóságban még tizet sem találhatni. Ez a csekély szám védelmet senkinek sem nyujthat, de arra untig elegendő, hogy tömérdek kárt okozzon. A magyar hadinép elfajulásának az egyedüli oka a rossz és bizonytalan fizetés. Ezek a szegény emberek már hat év óta egy falat kenyeret s egy fillérnyi pénzt sem kaptak.277 A nyomor oly nagy köztük, hogy seregesen renegálnak. Magában Érsekujvárban 250-nél több renegát van, akik mind végházbeli magyar katonák voltak. Ezeket a török néhány hét előtt Kandiába vitette. A szemmel látható nyomor és kétségbeesés miatt a tisztek a katonákat nem is büntetik. Ennek a következménye a teljes zürzavar és Magyarország romlása. Az is nagy baj - folytatja Kollonics, - hogy a magyar katonaság rendkivül sok helyre van szétosztva s igy a nagyobb erőnek ellent nem állhat.278 Ezeken az állapotokon változtatni kell. Az az egy bizonyos, hogy a magyar katonát nélkülözni nem lehet; mert különben a portyázó törököket senki meg nem fékezi s a hódoltság napról-napra nagyobb mérveket fog ölteni. De az is bizonyos, hogy a mai viszonyok közt meghagyni nemcsak hogy nem tanácsos, hanem káros és veszedelmes. Kollonics, miután nézetét kellőleg kifejtette, azt ajánlotta, hogy az ő nyitrai fizetési rendszerével tegyenek kisérletet s a szétszórt magyar katonaságot lehetőleg csoportositsák.279 Erre nézve a következő tervet ajánlotta elfogadásra: Jelenleg - irja - a bányavidéki 11 végházban 2200 huszár van. Ehelyett elegendő, ha csak 1550 huszárt tartanak, még pedig Komáromban 50-et, Semptén 400-at, Nyitrán 400-at, Léván 300-at és Füleken 400-at. A nevezett 11 végházban most 1497 hajdu van. Szerinte elegendő volna, ha Komáromban 297 hajdut, Semptén 100-at, Korponán 100-at, Nyitrán 200-at, Léván 200-at és Füleken 300-at, azaz összesen csak 1197 hajdut tartanának. A huszároknak most havi 4 frt, a hajduknak pedig havi 2½ frt zsoldjuk van; de ha az ő nyitrai rendszerét alkalmazzák, akkor egy huszár havonkint 2 frtba, egy hajdu pedig 1 frt 15 krajcárba kerül. A haditanács Kollonics javaslatát teljesen magáévá tette s 1669 junius 1-én az udvari kamarához intézett átiratában majdnem szórul-szóra ismétli, a telekosztást is melegen ajánlja, végül a végbeliek fizetését is megsürgeti.280 277

»Indem diesen armen Leuten schon in das sechste Jahr kein Bissen Brod, noch ainziger Pfennig ist geraicht worden, aus welchem noch die andere Übel alle nothwendig erfolgen müssen.« (Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.567.)

278

»Dass in so viel Orthen diese ungarische Soldatesca zerstreuter ausgetheilt ist, allwo sie Nutzen zu schaffen zu schwach, aber stark genug böses zu thun.«

279

Kollonics itt megfeledkezett a kis végházak rendeltetéséről; mert a magyar hadinép éppen azért volt annyira megosztva, mivel rendkivül nagy területeket kellett őrizni a portyázó török hadak ellen.

280

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.567. Ex consilio bellico, 1669. jun. 1. A haditanács szerint is a fizetés elmaradása az oka minden bajnak: »weilen aus derselben so lang Ausbleibung alles Übel, nemblich nicht Leistung der Dienst, Beraubung der Christen, Beunruhigung der Türken, Mordt, Verrätherey und Renegirung des Glaubens erfolgt, massen sich in Neuheusel allein über 250 renegirte Gränitzer sollen befunden haben so vor wenig Wochen in Candiam geschickt worden. Also dass hieraus endlich nichts anders als lauther Confusion, Ruin und Verlust des Königreichs zu besorgen ist.«

91


Ugyanakkor a kiküldött commissariusok is szólnak Kollonics tervéről, de őket Kollonics ajánlatából csak a magyar katonaság reductiójának eszméje ragadta meg. Felterjesztésükben (az udvari kamarához) melegen ajánlják a magyar katonaság számának apasztását. Sőt fölvetik azt az eszmét is, vajjon nem volna-e helyesebb, ha csak papiroson tartanának magyar katonaságot, a valóságban pedig mindnyáját elbocsátanák.281 Az udvari kamara ez eszmét szivesen fogadta. Hamarosan el is határozták, hogy ez ügyben Kolloniccsal és a haditanáccsal conferentiákat tartanak. Ezalatt a magyar főtisztek mindég veszedelmesebb hireket irogattak a magyar hadinép nagy szenvedéseiről. A haditanács is folyton sürgette a fizetést, sőt őfelsége is kimondotta a szót, hogy a szükséget szenvedő magyar végbeliekre nagyobb tekintettel kell lenni.282 A sürgetések és a királyi végzések azonban semmit sem értek. Nem volt pénz, s az udvari kamara még kölcsönt sem tudott szerezni. Pedig a veszedelem már komoly jelleget öltött magára. A konstantinápolyi kajmakám ugyanis megjelent az ugyanott lévő császári residens előtt s csupán az ujabb időből több mint kétszáz sérelemmel állott elő. Egyuttal kijelenté, hogy ha e sérelmeket nem orvosolják, a szultán a császárnak hadat üzen.283 Mondanunk sem kell, hogy a sérelmek mind a magyar hadak portyázásából és fosztogatásából keletkeztek. Ezt bizonyitja az a körülmény is, hogy a török közel 70.000 elhajtott ökör árának megtéritését követelte. Az 1670. év tavaszán a haditanács ujra megsürgette a fizetést. A veszedelem megszüntetésére - irja - csak egy mód van: fizetni kell a katonát, s ha nincs pénz, kölcsönt kell felvenni.284 Március hó 24-én a haditanács ujra nógatta az udvari kamarát. A bányavidéki katonák - irja mindég merészebben beszélnek. Máris kijelentették, hogy ők testvéreik ellen nem harcolhatnak, s kétségbeesésből leteszik a zászlót.285 Végre hatévi sürgetés után az udvari kamara hozzálátott a fizetéshez. Először is a bányavidéki véghelyek hadinépét akarták elcsendesiteni. A hatévi hátralék helyett azonban csak tizhavi zsoldot szántak nekik, négyhavit készpénzben, hathavit posztóban. A négyhavi zsold 69.347 frt 20 krajcárra rugott. Az özvegyeknek ugyanezen időre 1250 frt járt. A hathavi posztóra 104.021 frtot és az özvegyeknek külön 2000 frtot számitottak. A fizetés 1670 április havában Eszterházy generális és Bercsényi Miklós vicegenerális jelenlétében megkezdődött.286 A fizetéskor Eszterházy, Bercsényi, Koháry (füleki), Csáky (lévai) főkapitányoknak, továbbá a korponai és a nyitrai kapitányoknak seregdobot és főzászlót is kellett volna adni, de erre egyelőre nem volt pénz. Azalatt, mig a bányavárosok vidékén a fizetést megkezdték, a közbejött gyászos események miatt a többiek még jó ideig várhattak megvigasztalásukra. A Magyarországba vezetett német katonaságot legnagyobbrészt Felsőmagyarország végházaiban helyezték el, s ahol a magyar 281

Közös p. ü. lt. Hung. 1669. junius: »Dahero sich fragt, ob es notwendig die ungarische Völker würklich, oder dergestalt nur auf den Papier zu halten, und ob sich diese Veränderung, Reducierung und Verlegung würdet thuen lassen.«

282

Közös p. ü. lt. 14.567. Ex consilio bellico, 1669. május 2. Ebben az átiratban van őfelsége ezen resolutiója: »auf das nothleidende hungarische Gränitzwesen mehrere Reflexion zu machen, damit die Bezahlung erfolgt«.

283

Közös p. ü. lt. Ugyanott a haditanács jelentésében.

284

Közös p. ü. lt. Ex consilio bellico, 1670. febr. 21. »Das beste Defensions-Mittel is die GränitzBezahlung.«

285

U. o. Ex consilio bellico, 1670. márc. 24.

286

Közös p. ü. lt. Hung. 1670. ápr. 24. Hofkriegs-zahlambts Bericht.

92


hadinép fölöslegesnek vagy veszedelmesnek látszott, azt minden kielégités nélkül elbocsátották. Igy tettek 1671-ben a kassai kétszáz magyar hajduval is. Azokat meg, akiket egyelőre még el nem bocsátottak, meghagyták előbbi nyomorult állapotukban. Az 1671. évi április havában a felsőmagyarországi hadinép alázatos folyamodásában meghatóan festi nyomorát. Kálló, Szatmár, Ónod, Szendrő, Diósgyőr és Putnok magyar vitézei együttesen kijelentik, hogy bár hét év óta férfiasan harcoltak a terjeszkedő törökök ellen, zsoldot mégsem kaptak. Ma már végső nyomorban sinylődnek; a türhetetlen nyomor arra kényszeritette őket, hogy lovaikat, fegyvereiket és egyéb holmijokat eladják.287 Kérik tehát őfelségét, szánja meg nyomorukat s fizettesse őket. Amikor Bécsben a rebellis magyarok nagy részével már végeztek, az ujonnan keletkezett politikai viszonyok hatása alatt a magyar haderő életkérdése ujra napirendre került. Azok, akik ez ügyhöz hozzászóltak, Magyarországnak egytől-egyig szemenszedett ellenségei valának. Tőlük tárgyilagosságot vagy jóindulatot várni nem lehetett. Igy hát nem csoda, hogy a laxenburgi tanácskozásokban a legtöbben a magyar haderő megszüntetése mellett nyilatkoztak. Ezen tanácskozásokban az udvari kamara és az alsóausztriai kamara tagjain kivül résztvettek a haditanács kiküldöttei is. Mivel egyszerre az egész magyar haderőt megszüntetni veszedelmesnek látszott, ugy döntöttek, hogy a felsőmagyarországi, a bányavidéki és kanizsaibáni (mintegy 11.000 főből álló) magyar haderőt, 3000 emberre szállitják le,288 nyolcezret pedig a szolgálatból elbocsátanak. Mivel a győrvidéki végházakban is 2248 magyar vitéz volt s a laxenburgi tanácskozásokban ezekről nem határoztak, csak később mondották ki, hogy a győrvidéki hadinép létszámát is leszállitják 1000 emberre. I. Lipót a laxenburgi tanácskozások alkalmával hozott határozatokat 1671 dec. 11-én szentesitette.289 A magyar haderő reductiójával egyidőben mind a katonák, mind a magyar tisztek fizetését alaposan leszállitották. A német katonaság ellátása és fizetése a régiben maradt. Hogy a magyar katonaság fizetésének leszállitásáról fogalmat szerezhessünk, itt adjuk a bányavidéki magyar hadinép létszámát a régi és az uj fizetéssel.290 Rangfokozat:

1 kerületi főkapitány (generális) 1 hadnagy (vicegenerális) 5 főkapitány à 130 frt 5 vice-főkapitány (obristlieutenant) à 65 frt 11 huszárkapitány à 52 frt 21 hadnagy (lieutenant) à 26 frt 21 zászlótartó à 16 frt

Régi fizetés magyar pénzben havonkint 750 frt - kr. 370 „ „ 650 „ „ 365 „ „ 572 „ „ 546 „ „ 336 „ „

Uj fizetés német pénzben havonkint 300 frt 150 „ 400 „ 200 „ 330 „ 252 „ 168 „ -

kr. „ „ „ „ „ „

287

Közös p. ü. lt. Hung. 14.572. »Universi confiniorum regni Hungariae superiorum, utpote Kálló, Tokaj, Szatmár, Ónod, Szendrő, Diósgyőr et Putnok milites praesidiarii«. - »Arma - irják - equos, caeterosque militares apparatus nostros ob hoc telum necessitatis intolerabile distrahere, vitamque miseram taliter redimere necessitati sumus.«

288


289

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.576. Ex consilio bellico, 1671. dec. 22.

290

Közös p. ü. lt. Hungarica, fasc. 14.583. Aufsatz, was der hungarischen Mannschaft an denen gesambten hungarischen Gränitzen, sowohl der alten als auch der neuen Einrichtung nach, auf zwei Monat Soldt in Geldt abzuführen wäre... stb.

93


21 őrmester à 9 frt 21 trombitás à 7 frt 61 káplár à 6 frt 1957 közhuszár à 4 frt 100 komáromi huszár a várparancsnokkal és a tisztekkel

„ „ „ „ „

20

„ „ „ „ „

126 126 244 5971 684

„ „ „ „ „

16

„ „ „ „ „

280 210 140 105 472 3045 1009

frt „ „ „ „ „ „

- kr. „ „ „ 30 „ „ „

140 112 70 70 315 2436 807

frt „ „ „ „ „ „

12

kr. „ „ „ „ „ „

808 447

„ „

30

624 357

„ „

36

„ „

19450

frt

60 kr.

13882

frt

64

kr.

189 147 366 7828 855 Gyalogság:

14 vajda (sambt seinen Jungen) à 20 frt 14 hadnagy (lieutenant) à 15 frt 14 zászlótartó à 10 frt 28 dobos à 3 frt 45 kr. 126 tizedes (rottmaister) à 3 frt 45 kr. 1218 közhajdu à 2 frt 30 kr. 297 komáromi hajdu (naszádos) a tisztekkel együtt 78 tüzér 38 rendkivüli alkalmazott Összesen

„ „

A reductio alkalmával a magyar hadinép már nagyon meggyengült számban. Százan és százan odahagyták zászlaikat, hogy az elviselhetetlen nyomortól meneküljenek. S mivel helyökbe másokat nem fogadtak, a meglevő haderő a török portyázások ellen elegendő védelmet már nem nyujthatott. Hogy e hadinép számáról és beosztásáról világos áttekintést szerezhessünk, itt adjuk a magyar királyság magyar haderejének összeirását a reductio előtt. Ez az összeirás akkor készült, mikor a végházak részére a tiz havi fizetést (öt havit pénzben, öt havit posztóban) kiosztani szándékoztak. A reductio alkalmával ezt az összeirást használták alapul.291 Hadinépünk tehát 1672 előtt igy oszlott meg: Bányavidéki végházak Komárom nélkül: Sempte Sellye Nyitra Tapolcsány Lipótvár Léva Korpona Kékkő Fülek 291

94

Huszár Hajdu Tüzér Extra 200 1 100 400 200 4 100 100 100 300 200 2 9 200 200 4 100 100 400 300 26 11

frt 1095 496 2747 794 496 3252 1718 794 3381

kr. 30 30 45 30 45 15

Közös p. ü. lt. Hungarica, fasc. 14.579 Berdóczy István jelentése a nemes kamarához, 1672. szept. 4.


Szádvár Dévény Összesen:

25 100

28 100

-

-

175 794

45

2025

1228

28

29

15744

40

Huszár Hajdu Tüzér Extra 303 269 30 9 50 1 14 51 3 200 250 11 5 197 300 9 2 50 100 7 2 100 100 1 1 20 50 1 1 40 74 2 1 10 25 20 25 -

frt 2265 124 199 1627 1606 311 844 275 419 225 171

kr. 13 60 60 40 20 25 15 15

8068

48

Győri végházak: Győr Szentmárton Csesznek Pápa Veszprém Tata Keszthely Tihany Vázsony Szigliget Csobánc Összesen:

Komárom

954 Huszár 100

1294

65

21

Hajdu Tüzér Extra 297 30 25

frt 2376

kr. 15

Kanizsai végházak: Körmend Egerszeg Pölöske Egervár Lövő Zalavár Szgyörgyvár Szentgrót Wöhr (?) Lenti Szécsisziget Alsólimbach Kányavár Összesen:

Huszár Hajdu Tüzér Extra 150 100 300 150 4 5 30 70 1 25 50 1 46 42 15 100 1 25 40 25 50 1 1 16 20 100 100 2 50 100 1 50 50 15 832

887

8

9

frt 1444 2016 361 269 321 354 218 273 116 782 529 379 38

kr. 50 15 45 37 30 15 45 37½ 30 30 15 15 45

7104 409½

95


Muraköz: Domosics és Dornisko Goricsán Kottori Légrád

Huszár Hajdu Tüzér Extra 100 100 1

frt 761

kr. 45

50

50 100 200

-

-

140 280 760

-

150

450

-

1

1941

45

Huszár Hajdu Tüzér Extra 100 1

frt 1174

kr. 30

Összesen:

Báni végházak: A báné (leibkompanie) Wrest Werkisevink Sredisko Pokupsko Összesen:

50 50 50 50

50 50 50 50

-

-

502 502 502 502

11¼ 11¼ 11¼ 11¼

300

200

-

1

3172

75

frt 916 1238 1463 1003 649 748 1377 1579

kr. 48 45 48 45 15

8975

201

Felsőmagyarországi végházak: Kassa Szendrő Ónod Putnok Diósgyőr Tokaj Kálló Szatmár

Huszár Hajdu Tüzér Extra 200 16 4 350 150 5 3 350 200 2 3 200 100 2 3 109 100 1 2 100 100 2 200 200 1 5 200 200 5 4

Összesen:

1509

1250

34

24

Volt tehát összesen 5870 huszár, 5606 hajdu, 165 tüzér, 110 rendkivüli alkalmazott, azaz 11751 fő, melynek egy havi zsoldja magyar pénzben német pénzben

47400 39818

frt 33½ „ 40

kr „

A reductio végrehajtására a terv már 1671. április 3-án készen volt. E terv szerint a szolgálatban hagyott hadinép igy oszlott meg: Győrvidéki és balatoni végházak: Huszár Zsoldja

96

Hajdu

Zsoldja


Győrött két huszár kapitány és egy vajda alatt Szentmártonban egy hajduhadnagy és egy tizedes alatt Cseszneken egy őrmester alatt Pápán Veszprémben Tatában egy huszárhadnagy és egy vajda alatt Keszthelyen egy huszárkapitány és egy vajda alatt Tihanyban egy huszárhadnagy és egy hajdu zászlótartó alatt Vázsonyban Szigligeten egy hajduhadnagy alatt Csobáncon

150 10 100 100 40 50 15

frt 766 45 496 496 201 267 82

frt 298 63 52 272 272 128 123 85

kr. 45 45 30 30 30 45 45 -

100 18 20 90 90 40 40 30

25 5 5

124 20 20

30 20 20

85 63 45 63 45

Huszár Zsoldja Hajdu frt 50 238 100 100 496 50 100 496 100 100 496 50 150 735 200

Zsoldja frt kr. 298 45 150 298 150 597 30

Bányavidéki végházak:

Komárom Sempte Nyitra Léva Fülek Ajnácskővel és Somoskővel együtt

Kanizsavidéki végházak:

Egerszeg Lövő Zalavár Szentgyörgyvár Wöhr Szentgrót Lenti Szécsisziget Alsólimpach Kányavár Muraköz A bán népe

Huszár Zsoldja Hajdu frt 150 740 100 30 147 15 25 124 50 15 15 15 65 25 100 496 50 30 156 40 15 15 50 238 80 100 496 80

Zsoldja frt kr. 298 45 40 155 38 45 50 77 30 150 116 15 51 15 51 15 233 45 233 45

Felsőmagyarországi végházak: Huszár Zsoldja

Hajdu

Zsoldja

97


Kassa Szendrő Ónod Putnok Diósgyőr Tokaj Kalló Szatmár

50 100 70 40 40 50 50 100

frt 272 496 374 227 227 272 272 496

frt 100 100 50 50 50 50 100

298 298 150 150 150 150 298

kr. 45 45 45

Eszerint tehát a győri és a balatoni végházakban volt 500 huszár és 498 hajdu havi 4027 frt zsolddal, a komáromi és bányavidéki végházakban 500 huszár és 500 hajdu havi 3955 frt 15 kr. zsolddal, a kanizsai és báni végházakban 500 huszár és 500 hajdu 3958 frt 15 kr. havi zsolddal és a felsőmagyarországi végházakban 50 huszár és 500 hajdu havi 4105 frt 15 kr. zsolddal. Az uj fizetési rendszer és a kidolgozott beosztási terv szerint a hadfizetőmesterek és a mustramesterek a reductiót az 1672. év nyarán kezdték meg. Vagyis akkor fogtak e veszedelmes munkához, mikor egész Felső-Magyarország forrongásban állott, mikor a nagy fizetetlenség miatt kétségbeesett katonáinkról azt jelentették, hogy az Istent nem várják oly szivesen, mint az erdélyi hadat.292 A reductio nehézségét és veszélyességét az a körülmény is növelte, hogy a hat-hét évi zsoldot váró katonáknak az elbocsátáskor végkielégitésül csak két havi zsoldot szántak és a szolgálatban megmaradtaknak is csak ennyit adtak. Ha mindezeket figyelembe vesszük, könnyen elképzelhetjük, minő megrázó jelenetek játszódtak le, mikor 7-8000 régi harcedzett vitéznek koldusbotot adtak a kezébe s mikor a magyar katonaságot meggyalázó császári végzéseket felolvasták! Tul a Dunán és a báni végházakban Lueger Vilmos hadfizetőmester hajtotta végre a reductiót. Batthyány Kristóf generális, bár köszvénye miatt alig tudott járni, a császári végzések végrehajtására készségesen vállalkozott.293 Luegerrel együtt sorba járták a végházakat s a kijelölt számon kivül a többi katonát két havi zsolddal elbocsátották. Az elbocsátottak között 927 hajdu és 302 huszár volt. Ezeket azzal az igérettel kecsegtették, hogy nemsokára ismét szolgálatba léphetnek. A megmaradott hadinép főtisztjei Luegernek kifejtették, hogy ennyi emberrel lehetetlen a török portyázásokat megakadályozniok; mert hiszen a török Kanizsa várából 2-3000 emberrel szokott portyára indulni, s ők az összes végházakban együttesen most csak ezeren lesznek. Erősen kikeltek a fizetés leszállitása ellen is. Minderre Lueger csak annyit felelt, hogy ami panaszuk van, adják be őfelségéhez.294 Az elkeseredett tisztek közül többen letették a kardot. Orehóczy vicebán is lemondott katonai tisztéről s a báni hadinépet egy 30 frt fizetésü egyszerü kapitányra bizták. A meghagyott katonaságnak kihirdették, hogy ezentul minden negyedévben pontosan fizetik, a katonák ez igéretben nem biztak, uj esküt tenni nem akartak. Végre Lueger ugy egyezett 292

Lueger jelentése. Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.579.

293

U. o. Lueger jelentése.

294

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.575. A felsőmagyarországi 2500 magyar katona reductióját 1000-re a király a haditanács átirata szerint 1671. dec. 22-én resolválta. Végrehajtására két commissariust küldtek.

98


meg velök, hogy egyelőre csak szent Mihály napjáig tegyék le az esküt. Ez junius 18-22. napjai között meg is esett. A felsőmagyarországi reductiónak semmi eredménye sem lett; mert mikor a katonák meghallották, mi készül ellenök, legtöbben a felkelőkhöz állottak.295 A bányavidéki végházakra ezután került volna a sor. De itt már oly nagy volt a forrongás és oly sok katona otthagyta a szolgálatot, hogy a reductio végrehajtására egyelőre gondolni sem lehetett. Az 1672 évi szept. 16-án a haditanács már azon igyekezett, hogy a bányavidéki végházak népét a ribilliótól valahogy elvonja. E célból meghagyta Eszterházy generálisnak, hogy az összes hadinépet vonja magához és szálljon táborba.296 A haditanács rendeletére Eszterházy azt felelte, hogy ő szivesen száll a mezőre, de nem hiszi, hogy egyetlen katona is kövesse. Előbb tehát fizessék a hadinépet, mert különben nem engedelmeskedik.297 Megjegyezzük, hogy a bányavidéki katonaság reductiójára nem is volt nagy szükség, mivel száma már ugy sem sokkal több volt ezernél. De még ezt a nehány embert sem akarták megtartani. A magyar katonaság elbocsátásának főszerzői: Lobkovitz, Hocher, Lamberg, Montecuccoli, Dietrichstein, Czernin, Waldstein, Pötting és Sinzendorf eközben folytatták tanácskozásaikat. Ők már előbb elhitették a felséggel, hogy ha az eddigi magyar haderő helyett csak 3000 magyar katonát tartanak, a fegyelem javul s az ország védelme biztositva van. »Dieses Werk irják - tanquam fundamentum der künftigen Gränitz-Defension und Sicherheit.« A háromezer magyar katonát - irják 1672 március 29-én kelt hosszú jelentésükben - ezentul német módra kompániákba kell fogni s belőlük ezeret Felső-Magyarországban, ezeret a bányavidéki végházakban és ezeret tul a Dunán kell tartani. Több magyarra nincs szükség; de ezeket negyedévenkint, minden levonás nélkül, rendesen kell fizetni. Eddig ugyanis gyalázatosan fizették, s a posztót, a kenyeret és a sót méregdrágán adták nekik.298 Ugyancsak az urak a reductio után igy irnak őfelségéhez: Felséged elhatározta, hogy a magyar katonaság fizetését leszállitja s az eddigi létszámot 3000-re redukálja. A rendezés megtörtént s az elbocsátott katonáknak (hat-hét évi helyett) kéthavi zsoldot adtak. A felsőmagyarországiak azonban mind a lázadókhoz álltak,299 s a ribillió ott mindent elsöpört. A bányavidéki népet ekkor Eszterházyval a táborba vezettettük, hogy a lázadókhoz ne csatlakozhassanak. Ezeknél a reductio még nem történt meg, de most okvetlenül végre kell hajtani.300 Miután a király kivánságára egy ügyben julius 15-én (1673) még egy gyülést tartottak, ott kimondották, hogy a bányavidéki magyar katonaságot is redukálni kell. Egyuttal elhatározták, hogy »ad evitandum odium nationis« a megmaradt 3000 magyar katonát ezentul évenkint 295

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.579. Ex consilio bellico, 1672. szept. 16. A haditanács a katonáknak még fizetést sem mert adatni, mert - ugymond - a rebellisek nem fizetést, hanem kötelet érdemelnek.

296

Ugyanott.

297

Közös p. ü. lt. Hungarica, fasc. 14.526. »grosser Abusus vorgeloffen, und denen Soldaten das Proviant an Brod, Wein und Saltz etc. in gar zu hohen Wert solle«.

298

»In Oberungarn aber nit allein die Abgedankte, sondern auch diejenige, welche man gegen Darreichung der zwei Monat Soldt in Diensten behalten, zu denen Rebellen geschlagen«.

299

Ezt a referádát a nevezettek 1673-ban május 4-én I. Lipót előtt felolvasták, s ő meghagyta, hogy ez ügyben még egy gyülést tartsanak.

300


99


fizetik, még pedig felében posztóval; a 21 frtos posztót ezentul 48 frt helyett 40 frtban adják a katonáknak és nem brabanti, hanem bécsi rőffel mérik.301 Alig hogy a reductio megtörtént, már is mutatkoztak következményei. Az elbocsátott magyar katonák helyett a végházakat németekkel rakták meg. Szatmárba 3040, Patakra, Tokajba és Ecsedbe együtt 3045, a többi felsőmagyarországi helyekre pedig (Kassa, Eperjes, Murány, Szendrő, Putnok, Szádvár, Bártfa, Sáros, Füzér, Kisvárda és Balog) 4910 német katonát küldtek. Mivel a napról-napra növekvő német katonaság ellátását Magyarországra akarták háritani, a nemrég behozott repartitio helyébe uj impositio tervét kellett kidolgozni. Erre a célra már 1671 julius 18-án Zichy István kamaraelnököt is Bécsbe hivatták. Mivel a tanácskozások alkalmával a porták számáról ujabb összeirás nem volt kéznél, alapul az 1647-1648-iki összeirást vették. Kimondották, hogy a mostani Verpflegungs-Repartition-t eltörlik s a német katonaság ellátására behozzák az accisákat és az impositiót. A német katonaság ellátására a számitások szerint 436.002 frt 45 kr. kellett. A 32 vármegye között ezt akkép akarták felosztani, hogy a régi 7215 porta mindegyikére 60 frt 43 dénárt vetnek ki évenkint. Ha pedig ez lehetetlen, ugy a portákat csak évi 40 frttal sujtják, és a többit az accisákból pótolják. Ezen impositiók kivetésére azonban szükséges volt a porták ujabb összeszámitása. Ezt a munkát a felség egész Felső-Magyarországban Spankaura és Joanelli kamaragrófra, AlsóMagyarországban pedig Heisterre és Zichy Istvánra bizta.302 Egyuttal 1672 május 25-én kiadta az accisákra vonatkozó rendeletét is. A repartitiók miatt mondja Lipót - rengeteg sok volt a panasz. Atyai jóindulata és veleszületett kegyessége arra inditották őt, hogy ezek helyébe az accisákat hozza be. Az uj rend 1672 junius 1-én kezdődik.303 Az uj rendnek, azaz a reductiónak második hatása abban nyilatkozott, hogy a felkelők ügye egyszerre hatalmas lépéssel előre haladt. Az elbocsátott 7-8000 jó vitéz ugyanis majdnem kivétel nélkül a felkelőkhöz csatlakozott. A harmadik hatás az volt, hogy a török kénye-kedve szerint kalandozhatott; mert a német katonaság fel nem tartóztatta. A gyalogságnak ugyanis a törökökkel szemben alig lehetett hasznát venni, lovasság meg kevés volt, s még ez a kevés sem ismerte a török harcmódját. Egyszóval a bécsi kormányszékek hamarosan meggyőződtek róla, hogy a magyar katonaság elbocsátásával óriási baklövést követtek el. S mikor ez országszerte világossá lőn, a hibát egyik a másikra igyekezett tolni. Bünbaknak az alsóausztriai kamarát tették meg, mivel ez sürgette legjobban, hogy az egész magyar katonaságot elbocsássák. De nemcsak az elbocsátott katonákkal volt baj. A megmaradottak is erősen mozogtak, s attól lehetett tartani, hogy valamennyien a felkelőkhöz csatlakoznak. Az igéreteket ugyanis, amiket a reductio alkalmával tettek, nem tartották meg. Elmult az első negyedév, azután utána a második és a többi, de a magyar katona hiába várta fizetését. A nyomor ismét eltürhetetlenné lett. Felső-Magyarországból Volkra gróf jelenti, hogy a magyar katonaság hihetetlen nyomorban sinlődik, csapatosan betegednek és halnak, s ha a bajon nem segitenek, ujabb zavarok támad-

301

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.577. A meghivás czélját igy irják meg neki: »in aggiustando opere novarum impositionum sive gabellarum loco noviter introductae repartitionis«.

302

Közös p. ü. lt. Hung. 14.577. Ex consilio bellico, 1672. május 25.

303

Az uj rend szerint a városokban minden mázsa hus után 30 krt (50 dénárt), minden csöbör bor után 18 krt (30 dénárt), minden csöbör pálinka után 30 krt (50 dénárt) és minden csöbör sör után 9 krt (15 dénárt) szednek.

100


nak.304 Horvátország rendei 1673 tavaszán szintén a hadinép végtelen nyomoráról értesitik a haditanácsot.305 A bányavidéki végházak ügyében még Eszterházy Pál generális adta elő a panaszokat. Oly hihetetlen a nyomor - irja 1673 szept. 25-én -, hogy a katonáknak lehetetlen tovább szolgálniok. Magában Ujvárban - ugymond - több török van, mint magyar az összes bányavidéki várakban. Pedig amellett a magyar katonaság napról-napra fogy, mert a meghaltak és a csatában elesettek helyébe ujakat fogadnunk nem szabad. Szegény magyar katonák már teljesen elveszitik bizalmukat s az a hitük, hogy őket teljesen meg akarják semmisiteni! Az utóbbi 14 év alatt csak 17 havi fizetést kaptak.306 És ezen megfogyatkozott, szegény néppel szemben ott állanak a hatalmas török végházak: Ujvár, Surány, Esztergom, Párkány, Nógrád, Hatvan, Hollókő, Buják, Szécsény, Vác és Eger. A német várőrségek, bár azelőtt mindég a magyar generális hatósága alá tartoztak, most hallani sem akarnak a függésről. Ugyanekkor a kanizsai végházak hadinépe is előadta panaszait. Öt év óta - irják - csak két havi zsoldot kaptak. Nyomorult életüket már nem birják fenntartani, mert nincs mód, hogy a szegény katona munkát kapjon és kenyeret szerezhessen. A tisztek sem birnak megélni a nagymértékben leszállitott fizetésből. Az őrködés majdnem lehetetlen, mivel némely végházban csak 15 hajdut hagytak.307 A baj tehát, amint látjuk, mindenütt nagy volt. Ha idejében hozzáfognak az orvosláshoz, talán még segithetnek vala az állapotokon. De Lipót tanácsosainak gőgje és elbizakodottsága nem engedte, hogy az egyszer badarul kiadott rendeleteket visszavonják s a magyar haderőt visszaállitsák. E helyett ide-oda kapkodtak, s félrendszabályokkal igyekeztek a további bajoknak elejét venni. * A magyar haderő reductiója két fontos következményt vont maga után. Bár mindkettő előrelátható volt, Lipót elvakult tanácsosai ezek gyors bekövetkezésére még sem számitottak. A bujdosók ügyének Bécsben ekkor még valami nagy jelentőséget nem tulajdonitottak, mert nem sejtették, hogy mivé növi ki magát. Az elbocsátott végbeliek ezreiben azonban a bujdo304

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.583. 1673. okt. 11. »wasgestalt - irja Volkra - die Soldaten so über der Theis liegen, häufig anfangen zu erkranken und zu sterben, auch eine neue Revolte und grosse Confusion durch der Soldaten Excessen in Oberungarn zu besorgen.« A magyar katonaság itt az utóbbi nyolcz év alatt csak két havi fizetést kapott.

305

Ugyanott. Status et Ordines Regnorum Croatie et Sclavoniae ad consilium bellicum.

306

Közös p. ü. lt Hung. fasc. 14.583. »quin imo - irja - in dies deficiunt, nam eorum loco qui aut morbo extincti sunt, aut gladio hostili occubuere, alios inscribere per expressum consilii bellici mandatum vetamur. Sicque in dies pauciores reddimur, adeo quidem, ut in nonnullis confiniis vix tot reperiantur milites, qui ad custodiam sufficiant, quod ipsimet confiniarii miseri videntes, animis plane deficiunt, neque aliud sibi persuasum habent, quam quod totaliter exterminari debeant«.

307

Közös p. ü. lt. Hung. 14.583. A kanizsai végházak meginditó folyamodásából (érkezett 1673. szept. 2-án) adjuk itt e néhány sort: »Extrema nos premit rerum penuria, vitaeque sustentandae conditio prorsus miserabilis; confinia funditus per hostes destructa, loca circumjacentia usque ad ipsa praesidia Turcica in cineres redacta, populi absumpti, omnibus bonis nostris mobilibus et immobilibus privati sumus; nullus laborandi militibus modus vel occasio, civitates enim et loca populosa lange nimium a nobis absunt, terra deserta et vasta solitudine circumsepti, in confiniis haeremus; excursiones severissime prohibentur, stipendia interim nulla pendentur; hinc milites omnibus vitae mediis destitutos in confiniis continendi modus impossibilis, hinc in vetita quoque latrocinia prolabuntur, hinc publicae quietis jactura, hinc pacis Turcicae raptura, et inevitabile maiestatis, regni et provinciarum imminet detrimentum.«

101


sók ügye nem remélt támaszt nyert.308 Azután a felkelőkhöz igyekeztek azok a végbeliek is, akiket ugyan megtartottak, de akiknek fizetéséről nem gondoskodtak, s igy ugyszólván kényszeritették őket, hogy a bujdosókhoz álljanak. Nem kell hinnünk, hogy mindezeket azok az eszmék terelték a felkelők táborába, amelyeket a bujdosók főbb emberei hirdettek. Az éhező végbeliek legtöbbje a megélhetés módját kereste. De ezenkivül német-gyülöletük is bosszuért lihegett. Az elbocsátásuk miatt érzett szégyen és düh ugyanis a németek iránt való gyülöletüket még jobban fokozta. Bizonyos tehát, hogy a felkelők ezeknél elszántabb és fanatikusabb hadinépre szert alig tehettek. A reductio másik következménye már jóval veszedelmesebb volt. A régi harcedzett huszárok elbocsátásával a törökök vérszemet kaptak s a behódoltatást oly merészen kezdték üzni, hogy a legrosszabbtól lehetett tartani. Nem is csoda, hiszen magában Érsekujvárban több török volt,309 mint a bányavidéki összes végházakban magyar. Azután Érsekujváron kivül ott álltak a hatalmas török végházak: Surány, Esztergom, Párkány, Nógrád, Szécsény, Vác, Hatvan, Hollókő, Buják és Eger. A Kanizsával szemben lévő végházak területén ugyanily állapotok voltak. A kanizsai basa alatt 5400 török állott,310 holott a Kanizsával szemben lévő tizenhat magyar végházban a reductio után összesen csak 800 ember volt! S ennek a 800 embernek kellett védeni Stájerországot, Alsóausztria egy részét; ezeknek kellett a Drávától a Balatonig s onnét a Rábáig az összeköttetést fenntartaniok. Magyarország keleti részeiben a redukció után magyar katona alig maradt. E részeken a császár pártján csak a hajdu-városok küzdöttek. Velök együtt harcolt a Barkóczy István-féle huszárezred, melyet a reductio után Barkóczy csak nagy küzdelemmel tudott összetoborzani. A Barkóczy-féle ezred eleinte nyolc kompániából állott, de 1677-ben a császárhoz pártolt Kende Márton és Jaksó Dénes kapitányok századaival tiz kompániára egészittetett ki. Ez az ezred kitünő tisztek alatt állott. Kiss Balázs, Kiss Ferenc, Csathó Albert, Hamar István, Barkóczy István és öccse Barkóczy Sándor kapitányokról egész legendák maradtak ránk. Mikor I. Lipót 1673-ban a Barkóczy-ezred nehány vitézének Kállón, Nagy-Géresen, Királyhelmeczen, Balkányon, Bogdányon, Agárdon, Kisfaludon, Kemecsén, Szernyén és Berczelen birtokokat adományozott,311 a megjutalmazott vitézeket ő maga is hősöknek mondotta. A megjutalmazott hősök ezek voltak: Nagyszeghy Gábor, Domby György, Nagy István, Juhász Benedek, Magyar Mihály, Fábián János, Sajtos Demeter, Kiss Ferenc, Győry István, Kiss Péter, Pap Mátyás, Alvinczy János és Lászkay Miklós. Az agyongyalázott magyar hadinépben tehát még Lipót nyilatkozata szerint is akadtak hősök. A Barkóczy-ezred hirneve sehogy sem tetszett a német generálisoknak. Strassoldo, Walsegg és mások igyekeztek is azt befeketiteni. Bécsben azután sokszor azt sem tudták, hogy a Barkóczy-ezred a labancok részén vagy a magyar párton küzd-e? Az Inquisitions-Commission egyik jelentése például azt irja, hogy »Barkóczy Istvánban, akit egy ezred élére állitottak, nem igen lehet bizni, mikor több bort ivott, maga is igy kiáltott: ha feleségemnek az esze nem állna utamban, már régen a felkelőkhöz repültem volna!« Ezért a német biztosok őfelségének me308

A magyar haderő reductiója nálunk ismeretlen lévén, iróink e fontos ügy ismertetését a kuruczvilág tárgyalásánál teljesen mellőzik.

309

Eszterházy Pál jelentése, 1673. szept. 25. Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.583.

310

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.630. Brevis informatio de statu confiniorum ante - Canisia.

311

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.586. 1673. ápr. 23. Bár az ezred parancsnokának, Barkóczy Istvánnak vicegenerálisi rangja volt, a német generálisok, ahol csak lehetett, mellőzték őt. Igy az 1673. évi deczember havában csak havi 80 frt zsoldot akartak neki adni, holott már azelőtt havi 400. frt fizetése volt. Erre a haditanács 1673. decz. 11-én havi 300 frtot rendelt neki, Barkóczy Sándornak pedig havi 100 frtot. (Ex consilio bellico, 1673, decz. 11.)

102


legen ajánlották, hogy Barkóczy hatalmát mennél jobban nyirbálja meg: »damit seine Macht dergestalt temperirt werden möchte, dass er (t. i. Barkóczy) aber auch wolte, nicht sonderlich schaden könte, welches wür so wohl von ihm, als allen andern Nationalibus, insonderheit der Miliz als ein universale verstanden haben wollen«.312 A Barkóczy-ezred mellett - mint emlitők - a labanc érdekeket még csak a hajduvárosok támogatták. Hogy a hajduvárosok népét a király hüségében megtarthassák, Spankau generálist 1672 tavaszán Szoboszlóra küldték, hogy ott Barkóczyval tanácsot tartson. Az összejövetel alkalmával Spankau a hajduvárosokkal is tanácskozott. A tanácskozás tárgya a törökök terjeszkedésének megakadályozása volt. E célra az egymástól jó távolra fekvő hajduvárosokat egymáshoz közelebb akarták telepiteni. A terv szerint a szoboszlaiaknak Rakamazra, a vámospércsieknek Királytelekre és a hadháziaknak Nagyfalura kellett volna telepedniök. Ha az áttelepités megtörténik, a hajduvárosok három óra alatt fegyveresen összejöhetnek és a törökkel szembeszállhatnak. Spankau 1672 március 26-án már jelenti a haditanácsnak, hogy az érdekelt hajduvárosok beleegyeztek az áttelepitésbe s bármikor készek régi lakóhelyeiket elhagyni.313 Rakamaz most - irja Spankau - teljesen puszta, mert tizenkét év előtt itt ütött tábort De Souches. Nagyfalu Hartyányi kamaratanácsos tulajdona. Királytelek pedig Csáky Istváné. Spankau tervét a haditanács is, meg őfelsége is jóváhagyták. 1672 április 24-én a magyar kamara már rendeletet kapott,314 hogy az emlitett helységek tulajdonosaival titokban kezdje meg az alkudozást. Ismervén a későbbi fejleményeket, könnyü megmondanunk, hogy ez a terv, megvalósulása esetén sem sokat használt volna a császáriaknak. Mivel a reductio alkalmával a báni katonaság számát is leszállitották, a Mura mentén a védelmet az ugynevezett szabad lovasok (liberi frayrayter nuncupati) teljesitették. Ezek a légrádi kapitányság alá tartoztak s számuk 1674-ben 850-re rugott. Régente ezek a szabadlovasok is jóval többen voltak. Kenyerüket gazdálkodással és kereskedéssel szerezték meg. A Muraközben »a sövényen kivül« Bulya-hegyalja nevü mezejük, Uj-Zerinvár mellett pedig Szanyár nevü birtokuk volt. Mikor őket is repartitio alá vették, birtokaikból megélni többé nem tudtak, s ezért a török áruk után harmincad-mentességet kértek. Az 1674. évi augusztus 22-én ezt részben meg is kapták.315 Mindezek a csapatok még a végházak között lévő vonalak és a csardakok őrzésére sem voltak elegendők. Az országba hozott német katonaságnak még elég teendőt adott a kurucok folyton növekedő hatalma. A törökök rablásainak és portyázásainak megakadályozására tehát nem maradt haderő. S itt érezték leginkább a magyar könnyü lovasság hiányát. Már a reductiót követő esztendőben is akadtak ugyan egyesek, akik a királyt a magyar lovasság visszaálli312

Walsegg báró és Zehetner báró jelentése a felsőmagyarországi végházak állapotáról. Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.665.

313


314

»Sua maiestas ad expositionem praefati consilii bellici clementer resolverit, liberos haydones in partibus superioribus degentes, pro majori sua securitate et arctiori conjunctione sedes suas haydonicales ad certas terras Rakomaz, Királytelek et Nagyfalu translaturos«. (Közös p. ü. lt. fasc. 14.575.)

315

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.585. Megemlitjük, hogy a vasmegyei őrségiek (speculatores regales) ez évtizedben többször megkisérelték régi szabadságaik visszanyerését. A hatalmas Batthyány család ellenében azonban semmire sem mentek. (Ez ügyre vonatkozó iratok a közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.605.)

103


tásának szükségességére figyelmeztették, maga Ampringen Gáspár 1675 junius 3-án szintén ajánlotta Lipótnak a magyar könnyü lovasság szaporitását,316 s Komárom és Guta megerősitését is sürgette a török ellenében,317 de az ilyen tanácsok Bécsben siket fülekre találtak. A magyar katonaság visszaállitása helyett tehát azokhoz az eszközökhöz fordultak, amiket már a Bocskay, Bethlen és Rákóczi felkelésekor is sikerrel használtak. Azaz horvát és rác csapatokat szerveztek a magyarok ellen. Már az 1672. év végén, közvetlenül a reductio után, megbizták Pálffy Károlyt, hogy egy horvát-magyar lovasezredet toborozzon.318 Követte ezt a Collaldo, a Kéry-féle horvát ezredek,319 továbbá a Fejérpataky-féle horvát szabad zászlóalj felállitása. E horvát csapatok legnagyobb részét a bányavárosok vidékén helyezték el. Komáromba és Győrbe, ahol a naszádosok mellett I. Ferdinánd óta magyar huszárcsapat állott, rác lovasokat helyeztek, akik egyebet sem tettek, mint a vásárokra menő népet rabolták. 320 Az ujonnan verbuvált s gyakorlatlan horvát és rác lovasság nemcsak hogy a magyar huszárságot nem pótolta, de még a huszár névre sem volt érdemes.321 A magyar huszárt a »genius populi Hungarici et methodus militandi« teremté, de ehhez a methodushoz a rác nem értett. Az ujonnan szervezett horvát csapatokról is kevés jót mondhatunk. Amióta a horvát katonaság egykori bajtársa, a magyar ellen küzdött, régi vitézi hirneve teljesen elenyészett. Ennek bizonyitására éppen a magyarság legnagyobb ellenségei adnak elegendő anyagot. Igy a magyar végházak megvizsgálására kiküldött német biztosok a Pálffy és a Collaldo-féle horvát ezredekről azt irják, hogy azok a közmegvetés tárgyai. »Legionem Croatorum - irják Walsegg gróf és Zehetner báró - Pálffyanam vilipendio, Collaldianam vero plane contemptui et ludibrio haberi, a propriis Collaldianis officialibus322 asseri, ab unica centuria Kiss Balázs323 equitum magistro Barkocziano facile sex centurias Collaldianas profligendas atque in fugam agendas.« Azután igy irnak a Magyarországban harcoló horvát csapatokról: »A jó barát és az ellenség is elismeri, hogy a horvátok rossz hirben vannak; köztudomásu dolog, hogy mindabban, amit eddig tettek, felségednek sokkal többet ártottak, mint használtak. Legkedvesebb foglalkozásuk a szegény és védtelen nép fosztogatása; még a kassai vásárt is felverték. Nem is igazi horvátok ezek, hanem gyülevész, szedett-vedett rongy nép. Pedig mindnyájan német ellátásban (teutsche verpflegung) részesülnek, holott a jóval olcsóbb magyar ellátás (hungarische verpflegung) mellett kitünő magyar lovasokat lehet kapni, amilyenek Barkóczy emberei«.324

316

Károlyi Árpád. A magyar alkotmány felfüggesztése.

317

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.583. 1673. szept. 9. Ampringen Komáromról ezt a megjegyzést teszi: »darinnen gleichwohl neben der Soldatesca viel wackherer Leuth sich aufhalten.«

318


319

A Riccardi de Leka-féle horvát ezredet csak 1683-ban állitották fel.

320

A kecskeméti marhatőzsérek egy alkalommal szembeszálltak a Komárom körül kóborló rácz lovasokkal. El is verték őket, s több rácz katonát megkötözve vittek Győrbe. (1676. május 14.)

321

Az udvari kamara igy ir a rácz huszárról: »weilen das rascianische Volk wan es zu Pferdt dienen solte, keine Reflexion eines sonderbaren Dienstes zu machen ist«.

322

Ákosházi Sárkány János is itt szolgált mint főstrázsamester.

323

Az itt emlitett Kiss Balázs e század egyik legkiválóbb és legvakmerőbb huszártisztje volt, de állandóan hü maradt a császárhoz.

324

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.665. Inquisitions-Commission Relation, 1678. szept. 9. »Dass die herinnen stehende Croathen bey Feindt und Freundt in sehr schlechter Achtung seyen«... stb.

104


Bár a reductio után ilyen és ehhez hasonló jelentések gyakran mentek Bécsbe, ott a magyarellenes hangulatot megtörni nem birták. Nem biztak a magyar katonában s hallani sem akartak a magyar haderő növeléséről, vagy visszaállitásáról. Pedig ha valamivel, ugy ezzel vethettek volna gátat a felkelés rohamos terjedésének, ezzel mérsékelhették volna az oly sokszor hangoztatott »odium nationis« növekedését. Az 1673. évi november 14-én, 15-én és 20-án a magyar kancellár, a magyar kamara elnöke, Heister, Kobb, Selb és Dorsch hosszasan tanácskoztak a magyarországi politikai és katonai ügyek felől.325 A bajok orvoslására ezek az urak a következő nevetséges javaslatokat tették a királynak: Minden rebellis fejért 500-tól 1000 frtig terjedő jutalmat kell adni; a főrebellisek ára 1000 frt legyen. Hogy a felkelők erejét gyengitsék, a rebellisekből egy ezred felállitását is ajánlották, de az ajánlathoz hozzátették, hogy az ezred felállitásától nem sokat lehet várni, mert a rebellisek, ha a verbung-pénzt és a ruhát megkapták, megint odább állnak.326 Ezeket az ajánlatokat 1673. nov. 26-án és 27-én Lipót is meghallgatta. Az uj magyar ezred felállitása azonban nem volt inyére s meghagyta, hogy a haditanács e kérdést tovább is fontolgassa. Ugyanekkor Lipót azt is elrendelte, hogy a még meglevő végbelieket »ad evitandum odium« fizessék.327 A hosszú tanácskozásoknak ez lett volna az egyetlen számbavehető eredménye, de még ezt az egyet sem hajtották végre. A szegény magyar katona számára nem volt pénz, nem volt kenyér. De a németek duskálhattak a portiókban s a kivetett pénzben. Szatmár vára részére három vármegye évenkint 35,000 forintot fizetett s a haditanács és az udvari kamara elnézték, hogy a tisztek ez összeget a maguk céljaira forditják. Strassoldo az executiókkal nagyszabásu üzletet folytatott s egy-egy executió elmaradása fejében 150-500 frtot kapott az illető megyéktől. Szendrőn az italmérés Wesselényi korában még 16,000 frtot jövedelmezett, most a német urak zsebébe vándorolt ez az összeg is.328 Képzelhetjük, miféle gazdálkodást üzhettek ezek az urak, mikor Spankau egy-egy évre 64,037 öl fát és 193,114 kéve szalmát követelt a felsőmagyarországi megyéken.329 Amit Lipót császár és tanácsosai helytelenitettek, azt a felsőmagyarországi német generálisok nemcsak veszedelmesnek nem látták, hanem hasznosnak és célszerünek tartották. Ezek a generálisok a megtérő bujdosókat szivesen befogadták, s ha önkényt nem jöttek, pénzzel csalogatták őket. Walsegg gróf jelentése szerint Strassoldo és mások minden átpártoló hajdunak 12 forintot fizettek. A Kálló várába helyezett 100 megtért kuruc fejenkint 15 frtot, a Csengeren és Kisvárdán lévő 200 hajdu pedig egyenkint 20 frtot kapott. A kényszeritő körülmények hatása alatt 1674 tavaszán már a haditanács is beadta derekát. Mivel Érsekujvárról a török hallatlan garázdálkodást üzött s fenyegetőleg terjeszkedett, a haditanács 1674 április 17-én 500 magyar huszár verbuválását rendelte el.330 Mivel a veszély ezuttal komolyan fenyegetett, a haditanács gondoskodott róla, hogy rendeletét azonnal végrehajtsák. Az 1674. év juniusában a bányavárosok vidékén már 852 huszár és 786 hajdu volt. 331 325

»Den statum Ungariae in militari, camerali et politico«.

326


327

Ugyanott.

328

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.665. Inquisitions-Commission Relation.

329

Ugyanott, fasc. 14.583.

330

Ex consilio bellico. Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.589.

331

A komáromi 297 hajdut is ide számitották.

105


A haditanács a huszárokat keveselte, a hajdukat meg sokalta. Ezért még juniusban elrendelte, hogy a huszárok számát 1000-re emeljék, a hajduk számát pedig 213-ra szállitsák le. Ezidőtől kezdve, hol itt, hol amott, folyton verbuválták a magyar katonákat. Amig a reductio végrehajtása után az összes magyar-horvát és rác katonaság együtt sem tett ki 3000 főt, addig 1676-ban már 4000-en is felül voltak. Mindez azonban csekélység volt a Magyarországon lévő német katonasággal szemben. Az 1676. évben ugyanis Felső-Magyarországon La Borde, Spankau és Herberstein alatt 7620 gyalog és 3590 lovas állott; Alsó-Magyarországon Massim, Strassoldo és Rittisch alatt 4290 gyalog és 1237 lovas. Ehhez a »rendkivüli« német katonasághoz járultak az állandóan nálunk lévő szabad zászlóaljak 3006 gyaloggal és 514 lovassal. Összesen tehát 20,257 német katona élt a nyakunkon.332 A következő 1677. évben ez a szám még növekedett, amennyiben a Magyarországon levő összes katonaság száma 28,500 emberre rugott és ebben csak 3935 magyar végbeli és 800 Barkóczy-féle huszár volt. Az összes magyar katonaság tehát 4735 főre rugott.333 Ez bizony jelentéktelen szám volt. De Lipót tanácsosainak szemében még ez is szálka vala. A felsőmagyarországi végházak megvizsgálására kiküldött biztosok például igy irnak 1678-ban a királyhoz: »A magyarokban velük született és kiolthatatlan gyülölet ég a németek ellen s Bocskay, Bethlen és Rákóczi példája szerint csak az alkalmat várják, hogy fegyvert ragadjanak. Pedig magoknak is be kell látniok, hogy a töröknek maguk ellent nem állhatnak, s a németség vére és vagyona nélkül képzelt szabadságuk régen elveszett volna! Hiszen mihelyt a németek egyik kapun kimennek, a másikon bevonul a török.«334 Ezután hosszasan fejtegetik a magyar katonaság megbizhatatlanságát, a magyar nemzet geniusát, amely mennél több birtok szerzésében nyilatkozik meg s végül melegen ajánlják I. Lipót őfelségének, hogy miként 1672-ben, ugy most is szállitsa le a magyar katonaság számát s lehetőleg gyengitse, mert a tapasztalás azt bizonyitja, hogy a magyar nemzeti katonaságban bizni nem lehet.335 Eddig is minden ribillióban résztvett, igy lesz az ezután is. Azért legtanácsosabb lesz, ha őfelsége a magyar katonaságot folyton kevesbiti; és a jelzett okok miatt amennyire lehetséges, a nemzet kezéből a fegyvert kiragadja.336 A biztosok ajánlották azután Lipótnak, hogy az egyházi méltóságokba először idegeneket, majd németeket ültessen. A magyar nemesség hatalmát - irják - szintén meg kell nyirbálni s ezentul egyetlen magyar nemesnek se adjanak fiskális jószágot. A magyar kancelláriát is meg kell akadályozni, hogy nemesi leveleket özönével ne adjon ki. Mostanában ugyanis már csizmadiáknak, kufároknak és cigányoknak is nemességet osztogat.337 332 333

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.608. Aufsatz den statum militarem betreffend... stb. Ugyanott.

334

U. o. Hung. fasc. 14.605. »Unstrittig ist, und die selbsten bekennen müssen, was massen die hungarische Nation allein dem Türk zu wiederstehen vill zu schwach sey, also dass ohne der Teutschen Gut und Blut ihre eingebildete Freyheit längst unterdrucket, und gleich anderen zu diesem Königreich gehörigen Landschaften in eine türkische Sclaverei verwendet sein würde.« A mi azt az állitást illeti, hogy ha a német egyik kapun kimegy, a másik kapun a török bevonul, felemlitünk egy teljesen ide illő esetet. Az 1679. év tavaszán két zászló alatt mintegy 400 kurucz gyalogos Breznóbánya elé ért s a kinyittatott kapun át a városba vonult. A másik kapun ugyanekkor a teljes német őrség megszaladt, s Bécsben azt hirdették, hogy 2000 kurucz támadta meg Breznóbányát. (Közös p. ü. lt. Hung. 14.608.)

335

»Sothane hungarische National-Miliz mehr zu fürchten, als sich darauf zu verlassen ist, allermassen die Erfahrung bezeuget«... stb.

»Die Nation-Miliz nach und nach zu verringern, und dieser Nation aus obangeführten Rationibus so vill möglich das Gewöhr aus den Handen zu bringen.« (1678.) 337 Walsegg és Zehetner bárók e rengeteg hosszú jelentése hemzseg az ilyen kitételektől. 336

106


E jelentés egyik szerzője, Walsegg báró, a szepesi kamara élén állott. Elgondolhatjuk, minő szerepet játszott ott ez ember, aki ilyen tanácsokat adott a királynak. 338 Nem hiába irta Lipótnak, hogy a magyarok őt még a halálnál is jobban gyülölik. Ám ő ezt a gyülöletet meg is érdemelte. De a mi szegény, rongyban csühődő és éhező végbeli vitézeink vajjon mivel szolgáltak rá, hogy Lipót tanácsosai igy irtak még azokról is, akik hivek maradtak a királyhoz? Irigyelni és gyülölni lehet a hatalmast, az elnyomót, de a hazáját s szabadságát vesztett koldus katonákon mi irigyelni és gyülölni való volt? Emlitők, hogy az 1672-iki reductio alkalmával a végházak már két éve nem kaptak zsoldot. Akkor megigérték nekik, hogy ezentul évnegyedenkint pontosan fizetik őket. Hogy ez igéretet mikép teljesitették, arra szolgáljon például a dunántuli végházak hadinépének fizetése. Az 1672. évben két évi hátralék helyett két havi zsoldot kaptak készpénzben és egy havit posztóban. Az 1673. évben hat hóra készpénzt és tizenkét hóra posztót kaptak; az 1674. és az 1675. évben semmit; az 1676. évben hat hóra posztót és hat hóra készpénzt; 1677-ben és 1678-ban semmit; 1679-ben kilenc hóra pénzt és kilenc hóra posztót; 1680-ban és 1681-ben semmit; 1682-ben kilenc hóra pénzt és kilenc hóra posztót; 1683-ban két hóra készpénzt kaptak; 1684-ben semmit. Az 1672-iki két évi hátraléktól eltekintve, 156 hó alatt csak 34 hóra kaptak zsoldot és 37 hóra posztót.339 A felsőmagyarországi végházak még rosszabbul álltak. Ezeknek magyar őrsége ugyanis a reductio évétől kezdve 1680 tavaszáig fizetését ugyszólván nem is látta.340 Emiatt 1680-ban a Barkóczy-ezred letette a zászlókat s a felkelőkhöz készült csatlakozni.341 A nyomor itt leirhatatlan volt. Pedig a lefoglalt fiskális jószágokból a kincstárnak a katonaság részére visszatartott gabonán és boron kivül évi 80,000 frt jövedelme volt, de sem a gabonából, sem a jövedelemből nem jutott a magyar hadinépnek semmi. A szepesi kamara élén álló Walsegg bárót a magyar hadinép szenvedése meg nem inditotta.342 Még 1680. május 27-én kelt felterjesztésében is rágalmakkal halmozta el a magyar végbelieket. - A magyar katonaság - irja - nem sokat ér s megbizni benne sohasem lehetett! Ezért kellett 1672-ben redukálni.343 A Barkóczy-ezred sem sokat ér; ha fizetésről van szó, a huszárok tömegesen jönnek, de ha az ellenség ellen kell indulniok, igen kevesen verődnek össze. A bányavárosok vidékén levő végházak hadinépe fizetés dolgában semmivel sem állott jobban a felsőmagyarországiaknál. A nyomor itt is a legnagyobb fokot érte el. A katonák csapatosan jártak a falvakra s ép ugy raboltak, mint a törökök. Batthyány Kristóf, Zichy István, Kéry, sőt Caprara is344 hasztalanul sürgették a fizetést. 338

A magyar kancellária Walsegg bárót hivatalos felterjesztésben rabló despotának nevezte 1680-ban.

339

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.709. Kanisische Gräniz-Bezahlung.

340

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.619. Walsegg jelentése 1680. május 27-ről, melyben a királynak megirja, hogy a magyar hadinép 7-8 év óta fizetést egyáltalán nem kapott.

341

U. o. Hung. fasc. 14.613. Walsegg báró sikkasztásairól és csalásairól a közös pénzügyi levéltárban százhatvankét ivalaku oldalra terjedő jelentés van. A jelentést Walsegg büntársa és a fiskális javak igazgatója, Draheim Vilmos irta. Walsegg rablásai miatt a török a konstantinápolyi residens utján követelt elégtételt. Az erdélyi fejedelem panaszait Vajda László vitte Bécsbe. Báthory Zsófia és Zrinyi Ilona levélben panaszolták el sérelmeiket. A katonai élelmezési hivatal is feltárta Walsegg büneit, - de azért egy haja szála sem görbült meg. Draheim jószágigazgató, aki azelőtt a Keczerek kutyaidomitója volt, ép ily jellemü ember. Mikor a pozsonyi kamara vasraveretését sürgette, Lipót király többször fogadta őt, s 1681. szept. 15-én 150 frt utiköltséget adatott neki, hogy Kassára visszautazhassék.

342

343

Közös p. ü. lt. Hung. 14.619. »dass man sich auf diese ungarische Graniz-Miliz niemahlen rechtsschaffen verlassen hat dörfen«... stb.

344

Caprara a Nyitrán lévő Kéry-féle ezred fizetését sürgette. (K. p. ü. lt. Hung. fasc. 14.628.) Zichy István Vizvár jelentőségét fejtegette. Amióta ez áll - irja -, a török a Csallóközt nem bolygatja; de az őrséget nem fizetik, s a katonák roppant nyomorukban a falvakra vonulnak. (Ugyanott 1682. decz. 7.)

107


Érdemes megemlitenünk, hogy Lipót 1680. január 13-án Prágából rendeletet bocsátott ki, amelyben meghagyta, hogy a katona ezentul maga lássa el magát zsoldjából. 345 Erre a rendeletre a magyar kamara azt irta, hogy »esset quidem id optandum, sed vix sperandum«. A katona hogyan éljen a saját zsoldjából, mikor egész éven át nem fizetik? Az élelmicikkek taksálása sem vezet e célhoz; mert ha a katonának pénze nincsen, a taksa is hiába való.346 A török háboru kitörése előtti években a végbeliek nyomora tetőpontját érte el. Rettentő szinekkel festik az egykoru jelentések a katonák rablásait. Néhol egész csatákat vivtak a lakosok az éhségükben és nyomorukban mindenről megfeledkezett végbeliekkel. Igy 1682. október elején 40 huszár és 30 német a Nagyszombat környékén fekvő falvakat fosztogatta. A városiak egyesülvén a falvak népeivel, megtámadták a huszárokat és miután sokat megöltek közülök, a katonaságot visszavonulásra kényszeritették.347 Mikor 1682 őszén némi fizetést vittek a katonáknak, Bercsényi kijelenté, hogy ez a pénz őfelségének még kárára leend. Nincs falu, templom, postás vagy német katona, - irják 1682. okt. 26-án az udvari kamarának - ami a kóborló magyar csapatok miatt biztonságban volna.348 Ha mindezekhez hozzávesszük a török végbeliek portyázásait, a kurucok támadásait és a német katonaság okozta rémitő terheket, miket erővel kellett a szegényeken megvenni, ugy előttünk áll az ország akkori állapota, amit Lipót bölcs tanácsosainak politikája teremtett. Ezeken a rettentő bajokon végre is segiteni kellett. Még mielőtt a rendeknek az 1681-iki országgyülésen alkalmuk lett volna felszólalni, az udvari kamara már megtette az első lépést a régi rend visszaállitására. Az 1680. évi aug. 14-én az udvari kamarát már német részről is figyelmeztették azokra a következményekre, miket a magyar katonával való alávaló bánásmód vont maga után. A magyar és a német katona ellátása és fizetése között lévő nagy különbség - mondja az udvari kamarához intézett jelentés - vetekedést és jogos nemzeti gyülöletet kelt. Egyformán kellene velök bánni és a magyar katonát is ugy kellene fizetni, mint a németet. Hiszen egész Magyarország ugy is forrongásban van már. A reductiót és a reductio alkalmával behozott ujitásokat a magyar katonaság gyalázatára az alsó-ausztriai Buchhalterei sürgette.349 Erre az udvari kamara 1680. szept. 14-én felirt őfelségéhez. E rendkivül érdekes feliratban az udvari kamara kimondja, hogy a magyar katonaság redukálása veszedelmes állapotokat teremtett. Az uj status szerint őfelségének most is csak 4742 magyar katonája van, holott azelőtt 10,622 állott a végházakban.350 Az ország és őfelsége érdeke követeli, hogy a régi állapot visszaállittassék.351 A bécsi kormányszékeken kivül különösen Eszterházy Pál fáradozott azon, hogy a magyar haderőt a régi számra emeljék s hogy a magyar hadinép régi tekintélyét és becsületét visszanyerje. 345

K. ü. p. lt. Hung. fasc. 14.628. »Die Proviantierung aber - mondja a királyi rendelet - in Heu, Stroh und Habern, so die Gespanschaften in Abschlag ihrer Repartition liefern, ihnen im leidentlichen Werth abzogen werden sollen.«

346

U. o. Pozsony, 1680. február 16.

347

Közös p. ü. lt. Hung. Machamayr jelentése Semptéről, 1682. okt 5-ről.

348

U. o. fasc. 14.628.

349

Közös p. ü. lt. fasc. 14.628. Egy felterjesztésnek másolata az udvari kamarához.

350

Ebben téved a jelentés, mert 1671-ben 12.091 ember, azaz 5980 huszár, 5736 hajdu, 265 tüzér és 110 rendkivüli alkalmazott magyar katonánk volt, s ezek egy havi zsoldja 49.773 frt 20 krt tett ki.

351

Ugyanott.

108


A magyar haderő visszaállitása egyelőre ugyan még nem következett be, de a megváltozott viszonyok folytán a magyar katonaság szaporitásától többé nem idegenkedtek. Igy 1681-ben a bányavárosok vidékén, hol a magyar hadinép ekkor 915 huszárból és 653 hajduból állott, 248 huszárt verbuváltak,352 a Kanizsa körül fekvő végházak hadinépét pedig 1092 huszárban és 1467 hajduban állapitották meg.353 A báni és a kulpai katonaság szaporitását Horvátország rendei sürgették. A báni katonaság a reductio után 500 emberből állott s ennek fele lovas, fele gyalogos volt. A kulpai hadinép, melyet Horvátország fizetett, szintén 500 emberből állott. A horvát rendek az öt kompániából álló báni katonaságot 1500 emberre kivánták emelni. Kollonics a horvát rendek kérését méltányosnak találta, de 1682. julius havában kelt s az udvari kamarához intézett fölterjesztésében kimondotta, hogy amig a katonaság fizetése biztositva nincs, a végbeli hadinéppel örökös baj és meg nem szünő zavar lesz. Mivel a jövedelem - mondja Kollonics - egymillió tallérnál többre rug, a végbelieket nem volna nehéz kielégiteni.354 A nemzeti katonaság fizetése a némettel szemben amugy is rendkivül rossz; egy kapitány (haubtmann) a horvátországi katonaságnál havi tiz forint zsoldot huz, egy hadnagy 6 frtot, egy lovas 3 frtot és egy hajdu 2 frtot. Egy huszár tehát egy évre 27 frtba, egy kapitány egy évre 120 frtba kerül. De még ennek a pénznek is felét posztóban kapják s a posztót kétszer oly drágán adják nekik, mint amennyibe került.355 Ha - mondja a jelentés - e fizetést összehasonlitjuk a legkisebb német ezred törzsének a fizetésével, láthatjuk a kettő között lévő óriási különbséget. Pedig a horvátországi katonaságnál kapitánynál magasabb rangu tiszt nincsen, s régi szokás szerint, a legidősebb vezérli a többit356 s az ilyen kapitány ugyanazon szolgálatokat teljesiti, mint a rengeteg sok portiót huzó német generális.357 Ugy látszik, ez a jelentés már összefüggésben állott a magyar haderő visszaállitásával. A magyar kamara ugyanis 1682 julius 28-án kihirdette, hogy őfelsége julius hó 9-én a magyar rendek alázatos kérésére a régi status visszaállitását elrendelte.358 Ez a rendelet országszerte nagy örömet okozott, de Thökölynek többet ártott, mint az 1681. évi országgyülés összes határozatai. A szükséges haderőt ugyanis a felkelők táborából vonták el, s igy már az 1682. év végén a felkelők táborai mindenütt bomladoztak. Az átpártolás, mit az általános amnesztia is támogatott, folyton nagyobb mérveket öltött. A magyar haderő visszaállitásánál azonban egy igen fontos dologról teljesen megfeledkeztek. Kollonics világosan kijelentette, hogy amig a végbelieknek fizetése biztositva nincsen, szó sem lehet rendes és fegyelmezett katonaságról. E kijelentést azonban nem vették figyelembe, s katonákat toboroztak anélkül, hogy azokat fizetni birták volna. 352


353

Ugyanott: Aufsatz des Kanisischen Granitz-Status; és Brevis informatio de statu confiniorum AnteCanisianorum.

354

A kanizsai és a báni katonaság 52 havi hátralékos zsoldjáért esedezett.

355

»die Helfte in Tuch, die Helfte in Geld, das Tuch ihnen auch doppelt angeschlagen wird, als es kostet.«

356

»und alle Zeit der älteste Hauptmann die andern commandirt, und Ihro Majestät Dienst wenig daranliegt, wan einer General-Obrister, Obrister-Lieutenant oder Obrister-Wachtmeister genannt wirdt.«

357

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.630. A jelentésnek kelte nincs, csak a hátiraton olvasható 1682. jul. 28.

358

Közös p. ü. lt. fasc. 14.630. Lipót ezen elhatározására természetesen nagy befolyással volt a fenyegető török háboru. A közvetlen ok azonban mégis a rendeknek állásfoglalása volt az 1681-iki országgyülésen.

109


Közvetlenül a királyi rendelet kihirdetése után az udvari kamara a beérkezett jelentések alapján 5500 főre teszi a végbeli magyar vitézek számát, de - ugymond - ezek az emberek a fizetetlenség miatt nyomorult állapotban vannak; a csapatok ruhátlanok, rosszul fegyverzettek és teljesen fegyelmezetlenek.359 Nem tudjuk, kitől eredt a kezdeményezés, de mindenesetre józan gondolat volt, hogy a végházak régi létszámának helyreállitásán kivül még rendes mezei hadsereg felállitásáról is intézkedtek. Ezen magyar sereg részére 1682. november 6-án már a fizetési rendszert is kidolgozták.360 A sereg vezére a nádor volt, a »general-feldmarschal-lieutenant« állását Csáky Istvánra bizták. Ez a magyar sereg 1682. november első napjaiban a következő csapatokból állott: a nádornak 1008 emberből álló ezrede, élén Eszterházy Mihály ezredessel; 361 Bercsényi nyolckompániás ezrede; Bakács báró ezredes362 alatt 900, és Balassa gróf alatt szintén 900 emberből álló gyalogezred. A magyarországi hadfogadáson kivül Horvátországban is folyt a toborzás. Igy 1682. dec. 31-én Lipót Ricciardi Péter (de Leka) grófot bizta meg egy 800 emberből álló horvát ezred verbuválásával, s minden fegyverrel ellátott és jól ruházott horvátra 30 tallért engedélyezett.363 A toborzás a következő 1683. évben még nagyobb erővel folyt. A kiválasztott fővezér, a lothringeni herceg, a maga számára szintén 6000 főnyi könnyü magyar lovasságot követelt, s Breiner grófot bizta meg, hogy e követelésének szükségességét az udvari kamara előtt kifejtse.364 Itthon a nádor elnöklete alatt s Bécsben a király vezetése mellett szakadatlanul folytak a tanácskozások a magyar csapatok kiállitása felől. Világos, hogy ez egyszer már Bécsben is tisztában voltak a fenyegető veszedelemmel. Az 1683. évi március 10-én tartott titkos tanácsban, melyben a királyon kivül Eszterházy Pál nádor, Erdődy bán, a magyar kancellár, Maholányi titkár, Sopron, Pest-Pilis és Solt vármegyék főispánjai is résztvettek, csakis a magyar mezei hadak felállitásáról tanakodtak. Megvitatták itt a február hó 6-án tartott nádori gyülés határozatait. E gyülésen mondták ki, hogy a magyar mezei hadba 10.000 katonát fogadnak, azaz hat huszár- és négy gyalogezredet állitanak. E hadnak fele - a nádor javaslata szerint - az általános insurrectiót terhelte volna, azaz a felkelésre köteles nemeseknek maguk 359

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.628. október 26. Az 5500 főnyi magyar katonaság mellett Lipót német katonáinak száma 63.380 főre rugott. (Lásd ugyanott: Extractus Herrn HofkammerCommissarii Relation und Gegenentwurf über den Calculum des Hofkriegsraths die militarische Kriegsausgaben pro anno 1682.)

360

Ugyanott. Referat über die Bezahlung der unter dem Palatino in Hungarn zusamben gezogener hungarischen Miliz. E szerint a magyar General-Feldmarschal-Lieutenant havi 500, a GeneralWachtmeister havi 300, egy lovas ezredes 200, gyalog ezredes 200, az alezredesek 100, a főstrázsamesterek (Obrist-Wachtmeister) 30 frt, az adjutans 15, a lovas és gyalog kapitány 25, a hadnagyok 15, a zászlótartók 10, az őrmesterek 8, a gyalog káplár 4, a közlovas 4, a gyalogos 3 fr havi fizetést kaptak. A vezérlő generális (nádor) fizetését nem állapitották meg.

361

Kilenc kompánia lóháton, és egy kompánia gyalog, havonkint 4569 frtba került.

362

Bakács báróról az egykoru jelentés ezt mondja: Obrister, einer von den besten Soldaten.

363

Közös p. ü. lt. Hung. 14.630. Capitulation für den Grafen de Leka Peter Ricciardi auf ein Regiment Croaten. Az ezred törzse előirás szerint a következő személyekből állott: ezredes, alezredes, őrnagy, szállásmester, seregbiró, káplán, seregnótárius, életes mester, segédtiszt, szekérmester, tömlöczmester, és seregdobos. Az ezred nyolc kompániából állott.

364

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.630. Breiner gróf az udvari kamarához, 1683. május 12.

110


helyett 5000 zsoldost kellett volna kiállitaniok. A másik 5000 kiállitásának költségeire 200.000 frt kellett.365 Ezen a gyülésen - ugy látszik - végleges határozatot nem hoztak, mert a tanácskozást folytatták. Az 1683. március 30-án Rosenberg kamarai elnök vezetése alatt lefolyt gyülésben, melyben magyar részről csakis Kollonics vett részt, azt határozták, hogy egyelőre csak 5000 magyart és 5000 horvátot verbuváltatnak.366 Hogy a hadbafogadás könnyebben menjen, előszedték a pardons-patenseket. Mivel Thököly ezidőben lovasainak havi 4, talpasainak pedig havi 3 frt zsoldot fizetett, ugyanennyit igértek mindazoknak, akik a király zászlai alá visszatérnek. Kollonics ugyan a 3 és 2 frtos zsold mellett kardoskodott, de elhallgattatták őt azzal a kijelentéssel, hogy ha kevesebbet adnak a katonáknak, mint Thököly, egy sem fogja őt elhagyni.367 Az 1683. évi április 8-án őfelsége elnöklete alatt ismét gyülést tartottak, s ez alkalommal a nemzeti katonaság verbuválását a legsürgősebb dolognak mondották. Ezért mind a nádort, mind Erdődy bánt, a legnagyobb sietségre intették.368 Az eddigi intézkedések jobbára csak a mezei hadakra vonatkoztak. Azonban a végházakról sem feledkeztek meg. A Kanizsával szemben lévő végházakba az 1682. julius 9-iki rendelet alapján a haditanács még 892 huszárt és 1167 hajdut helyeztetett, s igy e végházakban az 1683. év elején a reductionális 1000 ember helyett már 3059 magyar vitéz volt. A haditanács 1683. május 4-én az udvari kamarához intézett átiratában megsürgette a végházak hadinépének a régi létszámra való emelését. E célra a báni, a kanizsai és a bányavidéki végházak számára (Felsőmagyarország kivételével) 5000 huszár és 4486 hajdu verbuválását kivánta.369 Mivel pontos kimutatások nem maradtak ránk, nem tudjuk, hogy az előirányzott számból mennyit hoztak össze, de annyi bizonyos, hogy a végházak ujra benépesültek. S mégis Lipót király még 1683. junius 30-án is rendeletet bocsátott ki, melyben meghagyja, hogy a magyar végházak népét ujabb 2500 emberrel kell erősiteni. Ennyi népet azonban nem birtak fizetni s igy a katonák sok helyen a legnagyobb nyomorral küzdöttek.370 Még a német sereg ellátása körül is sok hiány mutatkozott, s Lothringeni Károly a komáromi táborból kétszer is megsürgette a generalverpflegung-ot.371 A magyar mezei sereg, amely 1683. március 24-én, Eszterházy jelentése szerint, 5100 lovasból és 2210 hajduból állott, a Vág mentében állomásozott. Hogy a nyáron át mennyire növekedett a száma, nem tudjuk, de Eszterházy nádor feljegyzései szerint372 a magyar táborba 365

Közös p. ü. lt. Hung. 14.630. Ex consilio bellico, 1683. márcz. 12.

366

Közös p. ü. lt. Hung. 14.630. Referat in Conferenze Sachen die Aufrichtung einer hungarischen und kroatischen Cavallerie auf der künftigen Feldzug wider die Türken. - Ugyanezen gyülésen Debreczen városára ezer szekeret vetettek ki, pedig a városban 100 szekérnél több nem volt.

367

U. o. az 1683. április 5-én tartott conferentia jegyzőkönyve.

368

Közös p. ü. lt. Hung. 14.630. Ex consilio bellico.

369

U. o. Ex consilio bellico, 1683. máj. 4.

370

A Kanizsával szemben levő végházak hadinépe 1683. április 4-én igy irt a magyar kormányhoz: »quia vero ob raram admodum confiniorum istorum exsolutionem suppressis tot annorum emeritis stipendiis nostris, eo jam miseriarum devenimus, ut equis armisque necessariis extreme destituti, victum ipsum quotidianum nonnisi per pagos emendicando disquirere necessitamur« stb. (Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.630.)

371

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.632. Lothringeni Károly 1683 május 24-iki és junius 19-iki levele.

372

Thaly Kálmán: Az 1683-iki táborozás történetéhez.

111


mindössze ezekre számitottak: a nádori ezredre, Draskovics Miklós, Eszterházy Ferenc, Bercsényi Miklós és Balassa Ádám lovasezredeire, melyek egyenkint tiz kompániából állottak, azután Pálffy Jánosnak 8, Czobor Ádámnak 7, és Koháry Imrének 9 kompániából álló huszárezredeire. A gyalogságot Zichy Pálnak, Bélteky Pálnak, Széchy Péternek, Balassa Ádámnak egyenkint tiz kompániából álló ezrede alkották volna. Ha mindezek tényleg összejöttek, akkor a magyar mezei sereg 10-12.000 emberre növekedett, azaz a már előbb elhatározott számot megütötte volna. Ez a mezei had a török háboru kitörésekor már tényleges szolgálatot teljesitett; a hadügyi vezetés hibája azonban, hogy a harctéren nevezetesebb dolgokat nem vihetett véghez. Bécs ostroma alatt több magyar főtiszt kitüntette magát. Zámory György, a komáromi magyar sereg (naszádosok) parancsnoka vitézi tetteiről a német generálisok is elismeréssel szólottak.373 Molnár János, a »nagy labanc«, Bécs ostromlásakor vakmerő dolgokat vitt végbe. Ő maga irja 1686-ban a királynak, hogy a Krems mellett lefolyt szerencsés hadimüveleteket mind ő hajtotta végre.374 Ez a Molnár verte le később Szalánczit (erzrauber und rebellen) Pataknál, mire egyszerre 2500 kuruc pártolt a király zászlai alá. Mikor Thökölyt Eperjesnél és Neudorfnál megverték, Molnár Thököly kancelláriáját is kézrekeritette. A török ellen is szerencsésen harcolt, s tizenkét kisebb várat elfoglalt. Ha érdemnek vehetjük, ugy bizonyára jórészt Molnár érdeme, hogy a Thököly-féle felkelés Bécs felmentése után oly gyorsan oszlásnak indult. A király Molnár szolgálatait 1686 január havában 10.000 forintos donatióval jutalmazta. Molnár arra kérte a királyt, hogy valahol Nagyszombat körül adjon neki birtokot, mert magyar vidéken élete nincs biztonságban, a magyarság ugyanis halálosan gyülöli őt. Alig hogy Bécs az ostrom alól felszabadult, Lipót már gondoskodott róla, hogy az esetleg elfoglalandó magyar végházakba német őrséget rakjanak. 1683. okt. 1-én Linzből rendeletet bocsátott ki Belcham kamarai tanácsos és Strassoldo részére, meghagyván nekik, hogy a magyar végházakat vegyék birtokukba. »Wo es nöthig - irja a király - und für guet befunden wirdet, mit teutschen Besatzung und Commendanten belegen.«375 E királyi rendelet azonban Lothringeni Károlyt nem akadályozta, hogy több jeles magyar főtisztet a várkapitányi tisztséggel ki ne tüntessen. Az 1684. és az 1685. évben a magyar királyi csapatok száma nemcsak hogy nem fogyott, hanem inkább növekedett. Thököly hiveit ugyanis még mindig csalogatták. Sok helyen csalogatni sem kellett, mert annyi kinálkozott a szolgálatra, hogy felfogadni mindannyit nem is birták. Igy a haditanács 1684-ben jelenti, hogy Barkóczy már 2000 embert fogadott. Ebből ugymond - két ezredet is lehet alakitani.376 A haditanács arról is hallott valamit, hogy Thökölynek kitünő gyalogsága van (so tolpätsch genannt). Ezeket a talpasokat - irja - át kell csalni és egy tiz kompániás gyalogezredet kell belőlük alakitani. Minden kompánia 200 emberből álljon. Az áttérő lovasoknak havi 3 frtot, a talpasoknak pedig 2 frt 30 krt kell adni. Mig a háboru tart, az áttérők a mezei hadakban fognak szolgálni, azután a végházakba osztják be őket.377 373

Közös p. ü. lt. Hung. fas. 14.661. 1688. A haditanács átirata az udvari kamarához Zámory érdekében.

374

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.644. Molnár János folyamodása, 1686. január 24. »die maisten glücklichen Actiones bey Crems durch mich geschehen«.

375

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.632. An Hofkammerrath von Belcham.

376

Közös p. ü. lt. Hung. 14.635. Ex consilio bellico. - Egy lovas ezred - irja a haditanács - 800 emberből álljon: »wie die andere k. Regimenter sich befinden.«

377

Ugyanott.

112


Lipót király ugyanazon (1684.) évben Pálffy generálist is megbizta 1000 hajdu verbuválásával. Pálffy Thökölynek katonáiból összeállitotta az ezredet. Érdemes megemlitenünk, hogy ezen volt kurucok majd mind németek és tótok voltak.378 Az 1685. évben Csáky István megszámlálván a királyi szolgálatra kész kurucokat, azok számát 17,068-ra teszi.379 Ennyi jó vitéz állván rendelkezésre, a nádor 1685. junius 3-án ismét melegen ajánlotta, hogy tizezernyi magyar katonát fogadjanak mezei hadnak.380 Bár Caprara és Rabatta is sürgette a kipróbált és harcedzett kurucok felfogadását, akik hasonlithatatlanul kevesebbe kerültek az idegen katonaságnál, a haditanács és az udvari kamara csak immelámmal fogadta az ajánlatokat. Részükről nem is történt semmiféle kezdeményezés ez ügyben. Az 1686. évben a Tiszán inneni és tuli részeken a magyar mezei hadak száma 6000-re rugott.381 Tul a Dunán Zichy vicegenerális alatt mintegy 3000 magyar állott. A végházakban levő hadinépről, mivel ez években fizetést nem kapott, kimutatásaink nincsenek. A következő 1687. évről is csak egyetlen kimutatást találtunk. Batthyány generálisnak 626 gyalogosáról és 504 huszárjáról szól ez, kiket a derék Batthyány a magáéból fizetett.382 Az 1688. évben Lipót király azzal a megokolással, hogy a német katona igen drága, 3000 hajdu verbuválását rendelte el.383 Lipót mind ezen, mind az előbb felállitott csapatok főtisztjeinek - régi szokás szerint - magyar főzászlót és seregdobot adatott.384 Ez évben Kanizsa körülzárására Zichy István egymaga 3000 magyart vezetett. Székesfehérvár ostromában is igen sok magyar katona vett részt. Ez utóbbiakról Zichy azt irja, hogy a téli hidegben mezitláb járnak s elfagy a lábuk. A hajduknak már csak 1 frt zsoldot adnak havonkint, de az idei táborozás alatt csak félhavi zsoldot kaptak összesen.385 Az Eger ostrománál résztvett hajduk annyira kitüntették magukat, hogy a haditanács 1688. febr. 4-én hősiességük jutalmául a jövő háboruig ingyenkenyeret rendelt nekik. A kanizsai és győri végházakban ez évben 3241 hajdu és 2382 huszár volt, tehát jóval több, mint az előző években.386 A bányavidéki végházakról Koháry István 1688. junius 4-én azt irja, hogy a helyőrségek a fizetetlenség és a nagy nyomor miatt jórészt szétmentek.387 A következő évben azonban már itt is megint teljes volt a létszám. A bányavidéki végházak hadinépe ez évben igy oszlott meg:

378

Egy századot Pálffy név szerint felsorol. (Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.637.)

379

Károlyi Árpád: Buda és Pest visszafoglalása.

380

Ugyanott.

381

Ugyanott.

382

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.657. Tabella über die löbliche General Batthyanyische, ungarische, in 7 Compagnie bestehende Miliz zu Fuss... stb.

383

U. o. fasc. 14.663. »nachdem deutschen Fuess aufgericht werden möchte.« 1688. szept. 3.

384

Ez évben Zichy István, Fary Jakab és Kürtössy János kaptak ilyen zászlókat, melyeknek egyik oldalára az illető főtiszt a maga nevét és cimerét ráfesthette.

385

Közös p. ü. lt. Hung. Zichy jelentése, 1688. február.

386

U. o. fasc. 14.661.

387

Ugyanott.

113


Huszár Hajdu

Pest (itt volt a semptei, tapolcsányi és füleki helyőrség) Léva Korpona Kékkő Szeged (itt volt Sellye és Nyitra helyőrsége)

700

400

Egyhavi fizetés pénzben frt kr. 3691. 30

Egyhavi fizetés posztóban frt kr. 6391. 30

300 200 100 500

200 200 100 200

2252. 30 1718. 794. 3243. 30

2252. 30 1718. 794. 3243. 30

Összesen:

1800

1100

14,398. 90

14,398. 90

Az itt felsorolt végházakban összesen csak két tüzér volt Léván.388 A következő évben ismét szaporodott a magyar mezei hadak száma. Czobor Ádám például egyszerre két huszárezredet állitott föl,389 a Pálffy Miklós-féle hajdu-ezredet meg 3000 emberre egészitették ki.390 A magyar naszádosokat is szaporitották, amennyiben a naszádok számát 32-re emelték. A 32 naszádon 1000 naszádos volt és ezekből szintén egy ezredet állitottak. Az ezred törzse hat emberből állott, u. m. egy ezredesből (Disznósdi Horváth Ferenc), egy alezredes (Baranyay), egy őrnagyból (Szeghy Mihály), egy élelmezési tisztből és egy orvosból. Az egyes naszádokon a régi mód szerint egy-egy vajda alatt 32 ember állott.391 Lipót király 1690 junius 14-én elrendelte, hogy az 1000 magyar naszádos mellé 600 huszárt is verbuváljanak.392 A haditanács a magyar katonaság folytonos szaporitását azzal indokolta, hogy a német katonaságban igen nagy a hiány.393 Az igazi ok azonban az volt, hogy a magyar katona a némethez képest rendkivül kevés pénzbe került. * Az 1690. évtől fogva a háborúban résztvevő magyar csapatok száma évről-évre fogyott. Kitünő katona-anyagban ugyan nem volt hiány, de a mostoha bánásmód és a nemfizetés miatt a szolgálat majdnem lehetetlenné vált. A táborba vitt magyar katonaság zsoldját folyton kisebbitették; de még e csekély zsoldot sem akarták kifizetni. Százezreket adtak tudatlan külföldi admirálisok kezébe a németalföldi és hamburgi tengerészek verbuválására, de a magyar katonának még kenyér is ritkán jutott. Pedig a haditanács mindinkább az olcsó magyar katonára szorult. A kilencvenes években ugyanis már erősen érezhető volt a német katonaság hiánya. A haditanács éppen emiatt a magyar hadinép fizetését folyton sürgette. Az 1690. évi hadjáratra 1000 naszádos és a hajóhadat kisérő 600 huszár is kellett. A felszerelésre szükséges 3000 frtot azonban nem tudták előteremteni. Az udvari kamara azzal állt elő, hogy a naszádosoknak toborzási pénzt sohasem szoktak adni. Különben is - ugymond - van elég 388

Közös p. ü. lt. Hung. 14.669. Aufsatz, wie stark sich die bergstätterische hungarische Mannschaft nach den completen Standt befunden.

389

U. o. fasc. 14.665. Conductio duarom legionum sive regiminum nationalium Hungarorum equestris ordinis, 1689.

390

U. o. 1689. febr. A 3000 ember 12 kompániára volt osztva.

391

U. o. fasc. 14.694.

392

U. o. fasc. 14.678. Ez a hadinép - irja a király - a téli hónapokra csak kenyeret fog kapni.

393

Ugyanott. Ex consilio bellico, 1690. május 16.

114


hajdu, tetszésszerint lehet közöttük válogatni.394 A haditanács nagy veszedelmet látott a halogatásban, s április havában »ob urgens suae maiestatis servitium et morae periculum« megsürgette a 3000 frtot az 1000 naszádos részére.395 A sürgetést 1690. május 16-án megismételte s kimondotta, hogy a német katonaság ily nagy hiányában elengedhetetlenül szükséges a magyar hadinép.396 Végre junius 14-én maga Lipót sürgeti a kivánt 1000 naszádos és 600 huszár kiállitását. A háboru bevégzése után - mondja a királyi rendelet - e hadinép hat téli hónapra kenyeret fog kapni.397 De még a király sürgetése sem sokat használt volna, ha Zichy István a szükséges pénzösszeget a magáéból nem kölcsönzi. Ugyanez évben a Pálffy Miklós-féle hajdu-ezredet 3000 főre egészitették ki, s a haditanács elrendelte, hogy minden embert szablyával kell ellátni és jól felruházni.398 A következő 1691 évi háborut megelőzőleg folyt tanácskozásokon a magyar hadinép kimondhatatlan nyomora is szóba került, s a bécsi tanács kimondotta, hogy a magyar hadinépet az egész országban fizetni kell, máskülönben ismét megtörténik, hogy kétségbeeséstől és éhségtől üzetve az ellenséghez pártol. Nigrelli most is azt jelenti Kassáról, hogy a Kecskemét vidékére helyezett huszárok élelem hiánya miatt majd mind elvesztek. Somlyóról is jelentik, hogy a Molnár-ezredből többen a törökhöz mentek át. Egyedüli oka e szomoru jelenségnek a fizetetlenség és az élelem hiánya.399 Ezen tanácskozás alkalmával szóba került Bottyán János ajánlata is.400 Ez a vitéz huszártiszt késznek nyilatkozott egyedül kenyérért és feldpaga-ért401 500 jól felszerelt huszárral az egész háborut végigküzdeni. Mondanunk sem kell, hogy az ajánlatot szivesen fogadták, 402 mert a több ezer forintra rugó toborzási és felszerelési költségektől igy megmenekültek. Ugyanezen évben báró Makár ezredessel is állittattak egy horvát lovasezredet. Makár báró minden lovasa 9 tallért, pisztolyt és karabélyt kapott; de ő még ezt az összeget is keveselte, és megirta az udvari kamarának, hogy ilyen eljárás mellett bizton bekövetkezik az az idő, mikor pénzt fognak igérni, de embereket nem kapnak.403 Az 1691. évi hadjáratban résztvett magyar csapatok számáról nem találtunk használható kimutatást. Az öt generalatus közül egyedül a győriről tudjuk, hogy 1000 hajdut, 1000 naszádost és 13 kompánia huszárt küldött a táborba.404 Ugyanezen évben a franciák ellen is küzdöttek magyar csapatok. A kint lévő három magyar huszárezred - az udvari kamara szerint 394

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.673. Az udvari kamara Zichy vicegenerálishoz: »zu dem Aufbringen der Nassadisten.«

395

Ugyanott. Ex consilio bellico, 1690. ápr. 20.

396

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.674. Ex consilio bellico.

397

Ugyanott.

398

Közös p. ü. lt. Hung. 14.678. Ex consilio bellico, 1690. dec. 15. és a magyar kancellária 1690. dec. 1-én kelt rendelete.

399

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.682. Conferenz wegen der zu den instehenden Feldzug gemachten Kriegsexpedition.

400

»... dieser Bottyán - irja a haditanács - auch für einen wacheren Officier gerühmbt.«

401

Tábori fizetésért.

402

Közös p. ü. lt. fasc. 14.682. Ex consilio bellico, 1691. junius 20.

403

U. o. fasc. 14.681. »dico tamen certo venire tempus, quo offeretur pecunia et non inveniant homines.«

404

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.679. E csapatokból a Landstände-nek kellett volna fizetni nyolc kompánia huszárt, nyolcszáz hajdut és háromszáz naszádost.

115


őfelségének örök dicsőséget szerzett s a huszár nevet egész Európa előtt ismeretessé tette. A külföldön küzdő magyar csapatok sorsa csak olyan volt, mint az itthon maradottaké. Ennek a következménye lőn, hogy a huszárok a legtávolabbeső vidékekről is csapatosan szökdöstek haza. A hadvezetőség hiába adta ki a legszigorubb rendeleteket; a huszárok semmibe sem véve a veszedelmeket és az elképzelhetetlen akadályokat, ötvenével-százával vágtattak hazájuk felé, ahol a föld népe, meg a nemesség is élelemmel és szállással fogadta őket. A haditanács 1691. junius 29-én, amikor ismét 140 huszár szökött haza, kihirdette, hogy az ilyen szökött huszárokat bárki, bárhol büntetés nélkül megölheti.405 Ez a szigoru rendelet sem sokat használt. A szökések tovább is tartottak. A menekvő huszárok közül igen sokat elfogtak, s itthon a német katonaság és a megyék segitségével valóságos hajtóvadászatot rendeztek a bujdosó huszárokra. A börtönök megteltek az összefogdosott katonákkal. Bécsben csak a Czobor-féle huszárok közül 105-en szenvedtek a börtönben. Megható folyamodásukban 1692-ben kenyérért és fáért esedeztek, mert - mint irják - mind megfagynak a nagy hidegben.406 Az 1692. évben a viszonyok semmit sem javultak. A magyar hadinép javát még az előző évről sem fizették ki. Pedig a háború miatt ujabb csapatokra is volt szükség. Erdődy Miklós bán 1692 február 18-án a fenyegető veszedelem miatt 500 uj huszárt követel, s a meglévő báni katonaságnak hat éven át nem fizetett zsoldját sürgeti.407 A horvát-szlavon rendek meg a kulpai katonaság szaporitását kérik a török folytonos támadásai miatt.408 A haditanács mindkét követelést teljesitendőnek tartotta. A hajóhad admirálisa, marchese Fleury, a naszádok derék legénységének kifizetését sürgette, s az ez évi hadjáratra ismét ezer naszádost követelt.409 A Molnár-féle hajduezredet még az év elején több mint 3000 főre emelték. A hadicommissariatus azonban kijelentette, hogy ha a hajduknak csak vizet és száraz kenyeret adnak, mind szétmennek.410 Ilyen eset nem tartozott a ritkaságok közé. Igy 1692. február havában a Várad körülzárására toborzott hajduk letették a zászlókat és elszéledtek. Auersperg gróf a hajduk egy részét csak ugy tudta visszatartani, hogy a magáéból 9000 frtot osztott ki közöttük.411 Jellemző az akkori viszonyokra, hogy a haditanács 1692 április 5-én hivatalos rendeletben hagyta meg a Várad ostromát vezető Heidersheim grófnak (Heyssler), hogy a veszedelmes támadásokra, a nehéz munkákra és az attaqueokra a magyar és a rác katonaságot alkalmazza, mert a német katonát kimélni kell!412 Érdekes jelenség ezidőben, hogy a magyar főpapok a német katonaság kihágásainak megakadályozása céljából mindenáron tényleges főkapitányságokra törekedtek. A zágrábi püspök Sziszeken, Eszterházy Pápán, Csáky Léván, a nyitrai püspök meg Nyitrán volt főkapitány. Radanay Mátyás zalavári apát, aki török és kuruc rabságban is hosszabb időt töltött, szintén tényleges főkapitányi tisztséget viselt. Ezeknek példája buzditotta Széchényi esztergomi 405

Országos Levéltár: Insinuata consilii aul. bellici.

406

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.685. 1692. január.

407

Ugyanott, fasc. 14.686.

408

Ugyanott.

409

Ugyanott, fasc. 14.687. Ex consilio bellico, 1692. junius 14.

410

»... in etlich Wochen wie der Schnee zerschmelzen.« (A General Kriegscommissariat-Amts Substitution jelentése, 1692. április 9. Közös p. ü. lt. fasc. 14.686.)

411

Ex consilio bellico, 1692. febr. 23.

412

Ex cons. bellico: »ihm auch neben andern mitgegeben haben, zu Verschonung der teutschen Soldatesca sich in Attaquen, in Approchen und dergleichen Arbeiten maistens die hungarische und räzische Miliz zugebrauchen.« (Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.686.)

116


érseket is, mikor 1692-ben a maga számára követelte az esztergomi és az érsekujvári főkapitányságot. S mikor kérését csak ugy akarták teljesiteni, hogy Zichy István győri vicegenerálistól függjön, az érsek a legnagyobb megvetéssel irt Zichy jelleméről s hallani sem akart az őtőle való függésről. »Gabnát kellene adnom - irja az érsek ez ügyben az udvari kamarának -, de nem adtam s nem is adok; 100 frtot kellene adnom az esztergomi kapitánynak, de nem adok, s nagyon bánom, hogy pünkösdkor adtam; épitenem is kellene, de nem teszem.«413 Erre a hangra azután Bécsben is mást gondoltak. Mivel a gabnára és Buda épitésénél a pénzre nagy szükség volt, 1692. julius 5-én Széchényi érseket kinevezték főkapitánynak, s vicekapitányul báró Andrássy Pált adták melléje.414 A főpapokon kivül vitézségük révén sok jeles magyar katona jutott főkapitányi tiszthez. A német fővezérek ugyanis, akik szemtanui voltak a vitézi tetteknek, az elismeréssel nem fukarkodtak. Igy kerültek a kapitányi és a főkapitányi tisztségbe Pesten Zoltán László, Simonytornyán Horváth Péter, Baján Dalmady Sándor, Szolnokon Berthóty István, Mohácson Szebeni György, Esztergomban Kürtössy István. Mindezeket a haditanács kinevezési okleveleikben dicséretekkel halmozza el.415 A visszafoglalt várakba részben magyar őrséget helyeztek, a városokba meg magyar lakosság is költözött. Érdemes megemlitenünk, hogy még a visszafoglalt Belgrád városába is költöztek magyarok. Kezünkben van Belgrád város lakóinak összeirása az 1689. év őszéről.416 Ez összeirás szerint a város polgármestere Péter Simon, birája pedig Vágó Dávid volt. A polgárok között egész sereg magyar családot találunk,417 holott ugyanakkor rácok csak két utcában laktak, s 1690 szept. 1-én arra kérik az udvari kamarát, engedné meg nekik, hogy rác templomot épithessenek, birót és esküdteket választhassanak és hogy saját mértékeiket használhassák.418 A világon az lett volna a legtermészetesebb eljárás, hogy a visszafoglalt várakat és városokat a két század óta küzdő és szenvedő magyarság meg horvátság kezére adják, hogy az ujonan emelt erősségeket is reájuk bizzák. Azonban a természetes viszonyok fejlődését megakadályozta a mi régi szerencsétlenségünk, hogy t. i. a magyar hadügyi politikát nem azok csinálták, akik a magyar katonaság kiváló tulajdonságait személyes tapasztalat alapján ismerték, hanem a magyar viszonyok felől teljesen tájékozatlan haditanács, meg a magyarságot gyülölő idegen generális urak. S ezek politikájának alapját a magyarságban való bizalmatlanság alkotta. Nem is rejtegetett céljok pedig az volt, hogy a magyar kezéből a fegyvert kivegyék. A magyarság nemzeti jogosultságát, a magyar földön való elsőségét el nem ismerték, de legyezgettek, támogattak minden oly törekvést, amely a mi nemzetünket gyöngitette. E törekvésükben a véletlen is támogatni látszott őket. A hadiszerencse mód nélkül kedvezett. A magyar katonaságot egyelőre nem nélkülözhették ugyan, de a kilencvenes években hazánkba menekült rácokban megtalálták azt a népet, melynek segitségével a magyarságot hazája védelméből kizárhatni gondolták. A menekülő rácokat tehát, akik a gyülöletnél egyebet nem hoztak magukkal, tárt karokkal fogadták, különálló nemzetnek ismerték el, vallási és politikai jogokkal s javakkal halmozták el akkor, mikor a magyart mindebből kiforgatták. A magyar és a rác irók sokféleképpen tárgyalták már a település kérdését, de annak a magyar nemzet ellen intézett 413

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.685. 1692. január 4.

414

Ugyanott, fasc. 14.687. Ex consilio bellico.

415

Mindannyinak kinevezése megtalálható a közös p. ü. ltárban.

416


417

Sóthy János, Saly Péter, Bodolovszky Pál, Deák Márton, Móricz Péter, Mise Ferenc, Sóthy József, Ladányi András, Horváth Miklós, Csizmási István, Pásztor György stb.

418


117


élét nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni. Pedig a bécsi kormányszékek nem titkolták azon törekvésüket, hogy Magyarország védelmi rendszerében a magyarság helyét a beköltözött rácoknak engedjék át. E törekvések ismertetése előtt nehány szóval meg kell világitanunk a rác nép beköltözésének körülményeit. A magyar és a rác történetirók ugyanis a beköltözést a valóságnak meg nem felelően adják elő. A rác történetirók419 szerint a rácokat Lipót hivta be, s miután részökre szabadságlevelet állitott ki, Csernovich és Monaszterly vezetése alatt 40,000 család Magyarországba költözött.420 Mivel Lipót király az 1690 április 6-án kiállitott oklevelében421 azt mondja a rácoknak, hogy házaikat és földeiket ne hagyják el, a rác irók (meg Szalay László is), hogy a betelepitést könnyebben kimagyarázzák, Lipót király okleveléből egyszerüen kihagyták a »non« szócskát, s igy azután - szerintök - Lipót arra kérte a rácokat, hogy hagyják oda régi lakásukat és földeiket! Ehhez egyik-másik rác történetiró (például Niketics) azután hozzáteszi, hogy Lipót a siralmas állapotban lévő rácokat becsalta Magyarországba. Egy másik rác iró (Ruvarac) igen okosan azt a megjegyzést teszi, hogy a rácok a török bosszuja elől menekültek Magyarországba. Érdujhelyi nem fogadja el e nézetet s kimondja, hogy tullőnek a célon a magyar történetirók, akik ezen bevándorlást futásnak nevezik. Vajjon mit szól Érdujhelyi Csernovich patriarcha következő soraihoz: »valahányon a hitetlenek kegyetlensége elől menekülni akartak, ő felsége tartományaiba futottak s Budára, Esztergomba és Komáromba teljesen kifosztott, mezitelen férfiak jöttek feleségeikkel és gyermekeikkel.«422 A sok téves állitás és következtetés helyreigazitására röviden elmondjuk a rácok bevándorlásának körülményeit.423 Ismeretes dolog, hogy a franciák mi módon s miért izgatták a törököt I. Lipót ellen. Lipót kormánya a francia izgatások élét azzal akarta elvenni, hogy az amugy is elégedetlen keresztény lakosságot igyekezett a török ellen fellázitani. A szerbek fejét, Brankovics Györgyöt, e célra hamar megnyerték. Maga a despota irja, hogy Lipót kormányának rendkivüli szolgálatokat tett; Kinsberg konstantinápolyi residensnek a magyar felkelők minden törekvését elárulta; az erdélyiek betörését Magyarországba megakadályozta; Csáky Lászlót konstantinápolyi börtönéből kiszabaditotta, s 1683-ban a török terveit és készülődéseit idejében megizente.424 Az 1683. évi okt. 22-én Bécsben tanácskozást tartottak, melyen résztvett Caprara Albert volt konstantinápolyi internuntius és Kunitz residens, aki albániai születésü volt. Szóba került a török háboru minden dolga, s egyebek közt az a hir is, hogy az albánok és a boszniaiak a nehéz török iga alól szabadulni óhajtanának. Mivel a török hatalom miatt szárazföldön e népekhez el nem juthattak, Kunitz és Caprara azt ajánlották, hogy a pápa és Velence támoga419

Pavlovics, Grujics, Krsztics, Rajacsics, Raics, Ruvarac, Niketics, stb.

420

Ruvarac szerint a beköltözők száma 70-80 ezer lehetett.

421

Bécsi állami levéltár. Megjegyezzük, hogy 1690. április 6-án két oklevelet adott ki Lipót: egyiket Csernovichhoz intézte (ad patriarcham Rascianorum animatio, ut populos illos ad insurrectionem contra Turcos excitet), a másikat meg az albánokhoz, de településről egyikben sincs szó.

422

Csernovich levele Jaklin Balázs kancellárhoz, 1690. Bécsi állami levéltár: »li nostri miseri Christiani, parte ha trucidato, e paite condotti in schiavitu, e quanti hanno potuto sfuggire le crudelta, e le barbarie d’infideli, si sono ricourati nelli paesi di sua Maesta e sono venuti in Strigoma, Comora e Buda, huomini con le loro mogli e figly totalmente spogliati e nudi...« stb.

423

a rendelkezésünkre álló adathalmaz alapján e kérdést később önállóan fogjuk ismertetni.

424


118


tását kellene megnyerni, azon a cimen, hogy a katolikus vallást terjesztik. A tanácskozáson el is határozták, hogy Kunitzot leküldik Albániába.425 Ez időtől kezdve a rácok szakadatlanul mozogtak és költöztek. S minél jobban kedvezett Lipótnak a hadi szerencse, annál többen jöttek be Magyarországba. Az 1685. év nyarán a haditanács már azt jelenti, hogy Bosznia katolikus és rác vallásu lakói követeik utján ajánlatot tettek, hogy Magyarországba költöznek. Ajánlatukat elfogadták s Lipót biztositotta őket királyi kegyelméről.426 A beköltözők a Dráva és a Száva között telepedtek le, ahol Longinus Raich nevü püspökük szakadatlanul a császár iránt való hüségre buzditotta őket.427 Az 1687. évben Markovics és Vidákovics 5000 katholikus ráccal jöttek Magyarországba.428 Ugyanez évben Petrovics Novák 1500 rác bevezetésére ajánlkozott.429 Hagya Moyses Raskovics, aki a magyarországi rác nemzet fejének mondja magát, szintén azzal szerzett érdemeket, hogy több ezer rác családot vezetett Magyarországba. 430 Egyszóval a rácok beözönlése szakadatlanul folyt már 1690 előtt is. Magában Pest városában 1689-ben 1700 rác lakott, Budán meg még többen voltak.431 Az 1690. évben a török a császáriakat kiverte a Balkán államokból s ez alkalommal rémitő bosszut állt a császáriaknak meghódolt rácokon. Az ellenség - irja Csernovich - nem hagyott templomot, kolostort, nem falut, melyre tüzet és lángot nem vetett; a lakókat részint agyonkinozta, részint rabszolgaságra hurcolta.432 A törököknek rettentő bosszuja elől a rácok menekültek, amerre tudtak. Legnagyobb részök az oláh fejedelemségekbe menekült. Ezért irta nekik I. Lipót 1690. április 6-án kelt pátensében, hogy ne hagyják el ősi házaikat és földeiket. Tehát világos, hogy I. Lipót nem csalogatta a rácokat Magyarországba, hanem ellenkezőleg, arra buzditotta őket, hogy maradjanak lakóhelyeiken. A pátens-levélben levő non szócska tehát nem tévedésből került oda; mert annak itt igen is fontos jelentése van. A menekvő rácok kisebb része Magyarországba futott. Egyes történetirók ugy adják elő a dolgot, hogy Csernovich és Monaszterly vezetése alatt 40,000 család költözött Magyarországba. Mások szerint a beköltözöttek száma csaknem 80 ezerre rugott. Mindkét állitás távol áll az igazságtól. Ha csakugyan ily nagy tömeg jött volna hazánkba, s ha e tömeget Csernovich és Monaszterly szép rendben vezették volna be, valami positiv bizonyitéknak okvetetlenül kellett volna maradni a Csernovich-féle beköltözésről, de legendáknál egyéb az utjokról nem maradt ránk. Valószinü, hogy nem egy tömegben jöttek, hanem futott s mene425

Bécsi állami levéltár: Illyrico-Serbica. Ex consilio bellico, 1683. okt. 26. - Mellékelve van a Progetto del viaggio in Albania.

426

Országos Levéltár: Insinuata cons. aul. bellici, 1685. junius 19.

427

Bécsi állami levéltár: Illyrico-Serbica. Lipót pátense 1688. márc. 30-ról, melyben Longinus Raichot megerősiti állásában: »idem primores et plebem Rascianorum sive Valachorum in dicto Syrmio habitantium, ad nostrae majestatis devotionem indefesse adhortando, non sive evidentissimo emolumento...« stb.

428

Hadilevélt. Proth. Exped.

429

Hadilevélt. 1687. évi Proth.

430


431

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.665. A pesti rácok vizet hordtak a várba s más egyéb munkát végeztek. Az volt a terv, hogy e rácokat később falvakra telepitik.

432

Bécsi állami levéltár: Illyrico-Serbica, 1690. »Interpretirtes Schreiben des Erzbischofen zu Servien an den hungarischen Hofkanzler.« (A rác nyelven irt folyamodás olasz forditása.)

119


kült ki merre tudott. Az is bizonyos, hogy Monaszterly nem vezette a menekvőket, mert Monaszterly nem tartozott a beköltözöttek közé. A Monaszterly-család III. Ferdinánd uralkodása elején vándorolt Ráckeviből Komáromba, hol nemesi kuriája volt433 s teljesen megmagyarosodott. A komáromi és a győri rácok az 1655. évi junius 24-én kapott kiváltságlevelük alapján 1688-ban arra kérték a királyt, hogy adná nekik régi lakóhelyüket, Ráckevit. A király teljesité kérelmüket s a komáromi és győri rácok legnagyobb része 1688 őszén már Kevibe hurcolkodott,434 ahol a parasztok és a horvát katonák megtámadták és elverték őket. Monaszterly is a vándorlókhoz állt ugyan, de komáromi kuriáját tovább is megtartotta. Hogy mennyi volt a Csernovich patriarchával együtt Magyarországba menekült rácok száma, azt megállapitani nem lehet. De Csernovich a magyar kancellárhoz intézett folyamodásában azt mondja, hogy többen vannak 30.000 léleknél, akik Isten könyörületességét és őfelsége segedelmét várják.435 Ezek alatt azokat is érthette, akik már az előző években költöztek be. Ami azon széltében elterjedt állitást illeti, hogy a beköltözött rácok Komáromot és Győrt is elárasztották, arra nézve semmi bizonyitékot sem találtunk. A komáromi városi jegyzőkönyvekben minden letelepülőnek nevét megtalálhatjuk. Ha egy faluról hat ember költözött a városba, már feljegyezték; de arról, hogy a várost a rácok ellepték volna, semmit sem szólnak. A rácok beköltözésének évében, 1690-ben, Komáromba 75 családfő telepedett le, ezek között rác csak tiz volt.436 Az 1691. évben 90 letelepülő között 13 rác volt. Megemlitjük, hogy a jegyzőkönyv a magyar nevüeknél is megmondja nemzetiségüket.437 Ha a győri jegyzőkönyveket vizsgáljuk, ott is ilyen kedvezőtlen eredményre jutunk. Megemlitjük még, hogy a rácokkal együtt igen sok rác cigány (rasciani zingari) jött Magyarországba és Szlavóniába, s ezek az országban szanaszét kóboroltak. Pestmegyében külön vajda alatt éltek, tul a Dunán meg Batthyány Ádám külön csapatot szervezett belőlük. A Dráva és Száva között élő cigányokat Popovics metropolita hatalma alá helyezték.438 A beköltözött rácok a müveltségnek legalacsonyabb fokán állottak. Az egykoru jelentések szerint inkább hasonlitottak erdei vadakhoz, mint emberekhez. A rablásra hajló ösztön és a szószegés volt legjellemzőbb tulajdonságuk. Nem értjük, hogy honnan hozták magukkal ez emberek a magyarok iránt érzett mély gyülöletet. Ha a hódoltsági rácokról volna szó, azoknál még érthető volna e jelenség; mert a hódoltsági rácot a magyar egyenlőnek tartotta a törökkel. Ezért a XVI. században és a XVII. század első felében a hadfogadáskor a királyi rendeletek mindig meghagyták, hogy rácokat és hozzájuk hasonló gyanus embereket a katonák közé fogadni senki se merjen.439 A beköltözött rácok azonban az ilyes dologról aligha tudtak. S mégis vezetőik kivétel nélkül kikötötték, hogy magyar tisztek alatt nem szolgálnak. Ehhez a kikötéshez később az is 433

Monostállyi néven is hivták őt Komáromban. Monaszterly Péternek és Jánosnak sógora volt Végszendrői Pál-deák, kit azelőtt Nestorovics Pálnak hivtak.

434

Közös p. ü. lt. A budai kamarai administratio augusztus 23-án jelenti, hogy Kevit a rácoknak átadta.

435

Bécsi állami levéltár: Illyrico-Serbica. »... che in tutto saranno piu che 30 m. anime le quali stanno aspettando prima la misericordia di Dio e l’aggiuto di sua Maesta. Ces. di poter posseder...« stb.

436

Komárom-városi 7. számu jegyzőkönyv.

437

Igy például: Uffalusi György (rascianus).

438

Közös p. ü. lt. Hung. 14.710. 1695. »supra Faraicam vulgo Zingaricam, alias inter Dravum, Savum, Colapim et Unnam hinc inde dilapsam nationem.« A Popovicsnak adott megbizás elmondja, hogy a rác cigányok leginkább lovakkal kereskednek.

439

Természetesen e tilalom nem vonatkozott a királyi területeken élő rác alattvalókra.

120


hozzájárult, hogy a magyar törvényhatóságok jogait el nem ismerik s a közös terhekben részt nem vesznek.440 A rácok beözönlése nemcsak a magyar nemzetre volt csapás; érezték ennek sulyos következményeit Horvátország és Szlavonia lakói is. Az 1693. évben Horvát-Szlavon- és Dalmátország rendei már tiltakoznak a további betelepitések ellen. Sok kiváltsággal elhalmozták őket - irják - s mégis örökösen rettegnünk kell, mikor törnek reánk; nem őfelsége táborát, hanem ellenségeink seregét növelik. A természettől vad és ingatag rác népnek elpártolásától mindenkor félnünk kell.441 És a bécsi kormányszékek erre a népre akarták Magyarország védelmét bizni. Ennek a népnek akarták várainkat átadni, mely népről Savoyai Eugén azt mondotta, hogy e csőcseléket semmire sem lehet használni. A beköltözést követő esztendőben (1691) a rácok csak bizonyos feltételek alatt voltak hajlandók a háboruban résztvenni. A többi között a fogoly Brankovics szabadon bocsátását, a közterhektől való mentességet, saját (nem magyar) zászlókat és a vice-despota választására engedelmet kértek.442 E kivánságokra Lipót 1691. ápr. 3-án adta meg a választ. E szerint Brankovics szabadon bocsátásán kivül minden kérelmüket teljesitette s megigérte, hogy Brankovics pörét ujra átvizsgáltatja. A rác csapatok zászlóira (racianis vexillis caesareo regiis) nézve Lipót ezt határozta: ex uno latere cum sancta cruce, in altero vero cum aquila imperiali signata.443 Eszerint a rác csapatok nem a nálunk szokásos magyar zászlók alatt harcoltak. Valamint a Csernovich-féle beköltözésnél, ugy a rácoknak a török háborukban való részvételénél is egyes irók a számokat hallatlanul tulozzák. Olvashatunk csataleirásokat, melyekben tizezer rác vitéz küzd oroszlán módjára. S ha a hivatalos kimutatásokat nézegetjük, látjuk, hogy a tizezer helyett alig kétezer vett részt az illető ütközetben. Vegyük például a beköltözést követő esztendőt, mikor a rácoknak legtöbb okuk volt erejök és használhatóságuk kimutatására. Bécsben ez évben csak 1200 fegyveres rácra számitottak, s ezen 12 kompánia számára Lipót 12 zászlót küldött le Budára, a rácok gyülekező helyére. Miután a rácok a budai várkapitánynak s a kamarai tisztviselőknek erősen megfogadták, hogy a háboruban a kincstárnak kárt nem okoznak: felolvasták előttük Lipót királynak fentemlitett válaszát. Brankovicsra vonatkozó kérésük megtagadása miatt zugolódtak ugyan és morogtak, de azért mégis elhatározták, hogy megindulnak az északi táborba.444 Erre a budai várparancsnok Monaszterly vice-despota és Csernovich patriarcha jelenlétében május 2-án kibontá a 12 zászlót s átadá a Gellérthegy tövében összegyült rácoknak. Amikor megindultak, kisült, hogy összesen csak hétszázan vannak.445 A hiányzó ötszáznak Eszéknél kellett hozzájuk csatlakozni. 440

A rácok feje Csernovich patriarcha, aki uj hazát talált Magyarországban, aki itt uradalmakat kapott, s akinek háza Pesten állott, gyülölte a magyarságot. Az 1694. évben már aranyakat osztatott ki azon derék rác vitézek között, akik a magyar kurucok egy csapatát leölték. Később a Rákóczi Ferenc hadait a legmocskosabb kifejezésekkel illette s a magyar vértől szennyes Dukelics János és Nikolics Száva részére ezredesi rangot és arany nyakláncot követelt. (Közös p. ü. lt. Hung. 14.701.)

441

Közös p. ü. lt. Hung. 1693. dec. 12. »Metuenda veniret populi illius rasciani-valachici a natura sua ferocis ac inconstantis a fidelitate suae majestatis deflexio... hostium exercitum potius adaugere, quam nostri clementissimi domini...« stb.

442

Közös p. ü. lt. fasc. 14.679. Monaszterly kivánságai.

443


444

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.679. Lang Ádám jelentése Budáról, 1691. ápr. 10.

445

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.681. A jelentés szerint 600 gyalog és 100 lovas rác indult Eszékre.

121


Ennyi emberrel természetesen valami nagy dolgot felmutatni nem lehetett. Pedig Csernovich és Zefrem Jankovics446 püspökök ugyancsak lelkesitették hiveiket. A haditanácshoz küldött katonai jelentések mind az 1691., mind az 1692. évről mégis ugy szólnak, hogy a rácoknak jelenlegi szervezetökben semmi hasznát sem vehetik.447 Az 1693. évben ép ezért sokkal nagyobb gondot forditottak a magyar csapatok kiállitására, mint a rác katonaság szervezésére. A birodalomban levő huszárezredek kiegészitésén kivül a Pálffy Miklós-féle hajduezredet is kiegészitették.448 A komáromi és a győri katonákat, akik zsold nélkül is készek voltak szolgálni, a portiók és a beszállásolás terhe alól felmentették.449 Molnár ezredest is megbizták, hogy 16 kompániából (2400 emberből) álló uj hajduezredet állitson fel Érsekujvár, Komárom és Győr vidékén. A nehéz idők miatt a haditanács minden hajdura (jedoch zu keiner Consequenz) 12 tallért engedélyezett.450 A győri generalatusból az ezévi hadjáratra 17 kompánia hajdut, 12 és fél század huszárt s 32 kompánia naszádost rendeltek.451 Batthyány Ádám tábori népe hat század huszárból, 17 kompánia hajduból és egy csapat cigányból állott. Ezeknek fizetésére a pápai nuntius 8000 frtot adott Batthyánynak.452 Verőce és Pozsega megyében Makarszkói Makár András János alatt, 30 német mérföldnyi vonal őrzésére 5240 főből álló magyar, horvát és rác csapat állott. E hadinépet a mustramesterek 1693. ápr. 18-án fölötte nyomorult állapotban találták. A nemfizetés miatt sokan megszöktek, hat század huszárnak egyetlen lova sem volt, némelyik századból a mustrán alig 3-4 ember jelent meg.453 Miután e csapatokat ujra szervezték, a katonák a bevett szokás szerint ujra esküt tettek. Az eskü szövege magyar, horvát- és németnyelvü volt.454 A báni katonaság ugyanekkor a szokásos számban (de hét év óta fizetetlenül) állott ki. A horvát végházakban: Wrest (Briest?) Werkevisina, Sredicsko és Pokupskoban, 200 huszár és 200 hajdu állott. Ezen csapatokhoz járultak még az előző évben felállitott ezredek, meg a különféle végházakból kirendelt lovasok és hajduk. A magyar hadinép fizetése és élelmezése 1693-ban csak olyan nyomorult volt, mint az előző években. Az 1693. év tavaszán, tehát még a háboru megkezdése előtt, az udvari kamara először vetette fel azt az eszmét, hogy a magyar végbelieket mind el kell bocsátani, s a végházakat a beözönlött és most szanaszét kóborló rácokra kell bizni. A haditanács ekkor még egészen más 446

Zefrem Jankovics a rácok folytonos lelkesitése fejében 1696-ban azt kérte az udvari kamarától, hogy Pécs külvárosában, a budai kapun kivül lakhassék, mint a török világban. (Közös p. ü. lt. Hung. 1696. május 15.)

447

Hadilevéltár: az 1691. és 1692. évi Kriegsraths-Proth.

448

Országos levéltár: Insinuata cons. bell. 1693. jan. 2. Az ezredből megszökött és összefogdosott embereket is visszaadták Pálffynak. A toborzáskor a pápai lakosok megtámadták a hajdukat. Erről az esetről irja március 18-án a haditanács: »quam scandalosam et servitii praejudiciosam violentiam inciolae Papenses contra milites Palffyanos pro conscribendis hajdonibus eo missos attentaverint et actualiter exercuerint...« stb.

449

Orsz. Levéltár: Insinuata cons. bellici, 1693. ápr. 4.

450


451

Ugyanott, 1693. márc. 17.

452

Ugyanott, fasc. 14.697. Computus solutionis campestris. A főtisztek Batthyány csapataiban ezek voltak: Nagy Ferenc vicegenerális, Eszterházy Gáspár alezredes, Drevodelics Ferenc őrnagy, Inkey Ferenc őrnagy.

453

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.694. Extractus, quot videlicet nationales milites sub commendo Ill. Ioannis Andreae Makar.

454

A németnyelvü eskü a rácok számára szólt.

122


véleményen volt, mint az udvari kamara, s 1693. május 31-én kimondotta, hogy a magyar végbelieket nélkülözni nem lehet. »Die ungarische Gränitzer - irja - exercierte und obligate Leuth sein, consequenter sich auf sie ein mehrers zuverlassen ist, welches bey denen Räzen sich nit befindet«.455 Az udvari kamara részéről felvetett eszme azonban ez időtől fogva állandóan kisért. S alig mulik egy-két esztendő, már a haditanács, meg a király is helyeslik, hogy a magyarok örökébe a rácokat ültessék. De a terv végrehajtását akkorra halasztották, mikor a magyar katonát könnyen nélkülözhetik. Egyelőre azonban erről még szó sem lehetett. Az 1694. évben a magyar katonaság ha nem szaporodott is, de nem is fogyott. Ez év tavaszán Veterani tábornok a Thökölytől elpártolt Daróczyt embereivel együtt igen nyájasan fogadván, megbizta őt, hogy a volt kurucokból egy magyar ezredet állitson.456 Más ujabb magyar ezred felállitására ez évben nem adtak ki rendeletet. Mivel a török háboru alatt a magyar hadinépet is jobbára ezredekbe osztották, s mivel a rác katonaság, ugy ahogy volt, semmit sem használt, 1694-ben elkerülhetetlennek látszott a rác katonaságnak kompániákba osztása és szervezése. A rác katonaság szervezésére vonatkozó első tervet Heitersheimi Heissler Donát gróf dolgozta ki 1694-ben, s a futaki táborból október 13-án küldte fel a haditanácsnak. E háboruban - irja Heissler - ismét bebizonyult, hogy rác katonára szükség van ugyan, de ugy ahogy vannak, alig használhatók. Most ugyanis inkább kárt okoznak, mint hasznot hajtanak; amikor legnagyobb szükség volna reájok, egyet sem találhatni; mert az országban szanaszét rabolnak és kegyetlenül fosztogatnak.457 Hogy tehát használhatók legyenek, kompániákba kell szoritani őket, a fölösleges rabló rácokat pedig földmivelésre kell kényszeriteni. Monaszterly vicedespotát, akit semmire sem lehet használni, a szolgálatból el kell bocsátani. A használható rácokból 24 század (2400) gyalogot és öt kompánia lovast (500) lehet hadba fogadni, s a Duna, Tisza és Dráva mentén állandó őrségül elhelyezni.458 Az egész 2900 főből álló rác katonaság kenyérrel és abrakkal együtt évenkint 138.116 frtba jönne. Heissler Entwurf-ja a rác katonaság állandó elhelyezésére ezt a felosztást ajánlotta: Titelre helyezzenek 1000 gyalogot és 100 lovast, Péterváradra 500 gyalogot és 200 lovast, Illokra 400 gyalogot és 100 lovast, Potkovárra 200 gyalogot és 50 lovast, Cerovicra (Cserevics) 200 gyalogot és 50 lovast s Kovilra 100 gyalogot.459 Heissler ezen tervében szó sincs a földosztásról, meg a politikai kiváltságokról. A rác katonaság állandósitását nem a magyarok mellőzésének céljából ajánlja, hanem azért, hogy az országot a rablóbandáktól megmentse s hogy a drága német vért kimélje.460 A haditanács 455 456

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.695. Ex consilio bellico, 1693. május 31. Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.702. Veterani Frigyes levele a haditanácshoz. Szeben; 1694. márc. 15. Megjegyezzük, hogy Veterani a Daróczy ezredének olyan fizetést biztositott, amilyet a német ezredek huztak.

457

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.705. »und mehr Schaden als Nutzen bringen thuen, dieweilen wan man sie am besten brauchet, keiner da ist, und nichts, als im Landt herumbvagieren und plündern thun mit aller Schärfe.«

458

A fizetést Heissler igy állapitja meg: Egy gyalogkapitány havi 10 forint, hadnagy 8 frt, zászlós 5 frt, káplár 5 frt, közember 1 frt 30. Lovaskapitány havi 15 frt, hadnagy 12 frt, zászlós 8 frt, őrmester 6 frt, káplár 4 frt, közlovas 2 frt. Amint e számokból látható, Heissler a felsőmagyarországi fizetést vette mintául.

459

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.705. »Kays. Kriegsbuchhalters Bericht die Aufrichtung der räzischen Gränitzer an der Thonau und Theyss, wie auch an der Drau und Sau.«

460

»Die gesunde Politik erfordert, dass deutsche Bluet so vill möglich zu spahren.«

123


Heissler tervét melegen ajánlotta az udvari kamarának, mert remélte, hogy ennek keresztülvitelével megszünnek a rácok elviselhetetlen rablásai. A szentendrei és a Buda körül levő rácokra nézve a haditanács azt ajánlotta, hogy ezeket, akik különben is majd mind kereskedők, a puszta és lakatlan Pest városába lehetne telepiteni.461 Mikor és mit hajtottak végre a tervből, nem tudjuk; de annyi bizonyos, hogy a kincstár a fenforgó körülmények között 138.000 forinttal nem rendelkezett, s igy a rác katonákat nem fizethette. Valaminek azonban mégis történnie kellett, mivel már 1694-ben több rác alezredessel és főtiszttel találkozunk. Ilyen volt például Zitsch (von Zuoritsch) alezredes havi 250 frt fizetéssel; de az ő csapatai ex hostico, azaz rablásból éltek. Ilyen volt továbbá Brodan Stetta titeli főkapitány.462 Valószinü, hogy Heissler 1694-iki terve adta az okot a rácoknak a Duna és Tisza közé való telepitésre. Erre mutat az a körülmény is, hogy a haditanács augusztus 6-án Starhemberg Guidónak (Szlavóniában) és szeptember 9-én Schlick Lipótnak meghagyta, hogy Heisslernek katonai assistentiát adjanak a rácoknak Szlavóniában és a Bácskaságban való rendezésére.463 Schlick és Starhemberg generálisokhoz kérdést intézett affelől, hogy mennyi rác katonát lehetne tartani?464 Heissler ekkor a Duna, Tisza, Dráva és Száva mentén felállitandó rác katonaság számát 6100 főben állapitotta meg.465 Heissler tervét Lipót király jóváhagyta, s 1696. április 10-én Heissler azon reményének adott kifejezést, hogy az udvari kamara a rác katonaság szervezésére elegendő költséget ad, mert hiszen őfelsége már elhatározta, hogy a mondott 6100 rác katonát állandósitani kell.466 A háboru miatt Heissler tervének keresztülviteléről egyelőre szó sem lehetett. A szükséges pénz sem állott rendelkezésre, azután a rácok sem akarták eddigi helyeiket elhagyni. Amig Heissler a rác katonaság szervezését, szaporitását és állandósitását sürgette, azalatt a magyar főtisztek is azon voltak, hogy a magyar és horvát katonaság száma ne apadjon. Az 1695. évi kimutatás szerint a Kanizsa körül fekvő végházakban 1092 huszár és 1367 hajdu volt; a balatoni öt kis végházban 190 huszár és 274 hajdu; Veszprémben, Sámbokon, Simontornyán, Esztergomban, Pápán együtt 700 huszár és 1350 hajdu. Vagyis tul a Dunán, Győr és Fehérvár kivételével, a tisztekkel együtt mintegy 5000 magyar katona volt.467 Körülbelül ilyen arány lehetett a többi kerületekben is. Az 1696. évben őfelsége három rendes huszárezred felállitását rendelte el.468 Ugyanakkor Zichy István ajánlkozott, hogy a győri generalatusban két hó alatt két teljes huszárezredet és négy hó alatt két naszádos ezredet állit ki a török ellen. Egy huszárezredre 7000 frtot, a két naszádos ezred felszerelésére és toborzására pedig 6000 frtot kért. A győri generalatus katonasága - irja Zichy - egész Magyarországban a legrégibb és a legtekintélyesebb. Azért azt kivánja, hogy a felállitandó ezredeknek a már létező magyar ezredek fölött elsőbségük és magasabb rangjuk legyen.469 461

Közös p. ü. lt. Hung. 14.705. 1694. november 5.

462

Komáromban házára salva guardiát kapott. Ex consilio bellico, 1694. julius 17.

463

Hadilevéltár: Kriegsraths-Prothocoll.

464

Hadilevéltár: Kriegsraths-Prothocoll, 1696. febr. 20.

465

»So in lauther. Räzen bestehe.«

466

Közös p. ü. lt. Hung. Heissler felterjesztése az udvari kamarához.

467

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.709. Entwurf stb.

468

Heissler jelentése, 1696. április 10. (Közös p. ü. lt. Hung.)

469

Project: »Auf was Wais aus dem raaberischen General-Gubernio zwey ordentliche Regimenter khönten zu ihro Majestät Diensten in das Veld gestellt werden.« (U. o.) Zichy azt is követelte, hogy az egyik huszárezred örökre az ő nevét viselje.

124


Zichy István ezen figyelemreméltó ajánlatát véleményadás végett Heisslernek adták ki. Heisslernek nem tetszett a magyar katonaság szaporitása s az udvari kamarának azt irta, hogy van elég rác, tehát nincs szükség ujabb magyar ezredekre. Különben is a magyar a rác katonát, s a rác a magyart ki nem állhatja!470 A Heissler generális jelzette 6100 rác katonából még 1697-ben is igen-igen kevés lehetett együtt, de még ami együtt volt, annak nagy része is szétfutott, sőt igen sokan közülök visszamentek a török földre. A kamarai tisztviselők ugyanis nem a legjobban bántak velök, s 1697-ben a rácok mindenfelől mozgolódni kezdtek.471 A bajaiak mind szétfutottak s a délvidékiek csak a tavaszt várták, hogy török földre meneküljenek. Mikor a budai kamarai adminisztratio 1697. tavaszán kiadta a rendeletet, hogy a budai rácok szent György napjáig kötelesek a városból kiköltözni, kijelentették, hogy inkább mennek török földre, mint Pestre vagy a falvakba. Erre Gabelich János a rácok nevében Wolf Frigyes jezsuitához fordult, mint a Magyarországba költözött rác nép egyetlen barátjához, s arra kérte őt, hogy világositsa fel a császárt s a kamara elnökét az ő helyezetükről. Rengeteg katonai executiókkal nyuznak bennünket - irja Gabelich -, ha előbb tudtuk volna, sohasem jöttünk volna Magyarországba; akár Török-, akár Oroszországban elég helyet találtunk volna.472 Wolf páter közbenjárására Lipót, csakugyan intézkedett, hogy a rácok Budán maradhassanak. Azonkivül, hogy az elszéledt katonákat is visszaterelje, 1697. junius 27-én pátenst állitott ki részükre. Monaszterly Jánost - irja a király - megbiztuk, hogy gyalog- és lovascsapatokat gyüjtsön és szervezzen a rácokból. Mindazon rácok, akik az 1697. évi háborut végigküzdik, élelmet és lovaik számára abrakot annyit kapnak, mint a német katonák, s azonkivül minden adózástól, a beszállásolás minden terhétől mentesek lesznek.473 Hát bizony a magyar katonák nem voltak oly szerencsések, mint a rácok. Ugyancsak 1697ben a hős Kiss Balázs felsőbb meghagyásra Biharban egy huszárezredet állitott föl. Az ezred végigküzdötte az 1697-iki háborut, - s a huszárok jutalmul még téli szállást sem kaptak, annál kevésbbé élelmet vagy fizetést.474 Minél inkább közeledett a hosszu török háboru vége, s minél kevésbbé volt szükség a magyar huszárságra, meg a kitartó hajduságra, annál inkább előtérbe tolult az a régi gondolat, hogy a magyar katonaságot a végházakból elbocsássák s helyébe a rácokat helyezzék. A hosszu török háboruban évről évre résztvett magyar csapatok még az idegen fővezérek elismerését és bizalmát is kiérdemelték. A haditanács azonban maradt a régi. Távolról s papiroson csinálta a hadügyi politikát. A szerencsétlen tokaji ribillió, melynek hire jóval nagyobb volt, mint maga a felkelés, a haditanács bizalmatlanságát a magyarság iránt még jobban növelte. S még meg sem kötötték a török békességet, még föl sem lélekzett az agyongyötört és teljesen kiélt ország, máris hangoztatták a magyar katonaság elbocsátásának szükségességét. Emlitők, hogy 1693-ban ezt az ideát az udvari kamara találta föl, s a haditanács ellenezte. Most a dolog megforditva állott; az udvari kamara ellenezte a redukciót s hévvel védte a magyar katonaságot, a haditanács meg mindenáron a magyar hadinép elbocsátása mellett harcolt. Az erősebb természetesen a haditanács volt.

470

Ugyanott.

471

Ez a megoldás összefüggött a délvidékre való erőszakos telepitéssel.

472

Közös p. ü. lt. Hung. 1697. márc. 9.

473

Közös p. ü. lt. Az egyik pátens junius 27-én, a másik julius 9-én kelt.

474

U. o. Kiss Balázs folyamodása, 1699. nov. 2.

125


Az 1698. évben már folytak a békealkudozások. Szegény elpusztitott, végső szegénységre jutott hazánkban mindenki a bekövetkező teherkönnyitésről álmodott. Az álom azonban hamar szétfoszlott. Az 1698. év tavaszán az eddigi két milliónyi hadiadót, mely alatt roskadozott az ország, négy millióra emelték.475 Mikor a nádor a Pozsonyban összegyült rendeknek tudomására hozta az eddigi hadiadó megkettőztetését, a puszta hir annyira megrenditette őket, hogy tanácskozni nem tudtak s a nádort kérték fel közbenjárásra.476 Még ugyanazon évben a másik fájdalmas csapás is lesujtott az országra. Lipót király 1698. szeptember 8-án Ebersdorfban kiadta rendeletét a rác katonaság szervezése és berendezése ügyében,477 s meghagyta, hogy e fontos kérdésben Starhemberg Guido tanácsával éljenek.478 E magában véve jelentéktelennek látszó rendelettel indult meg Magyarország uj hadiberendezése. A rácok szervezése ugyanis maga után vonta a magyar végházak rendezését is. Megkezdődtek a hosszu tanácskozások, melyeknek éle ismét a magyar nemzet és a magyar katonaság ellen irányult. Kétszázados küzdelem után a nemzet joggal számithatott jobb jövőre. De hamar be kellett látnia, hogy a jövő még sötétebbnek mutatkozik, mint a jelen. A bécsi tanácskozásoknak hangja olyan volt, hogy az ember azt hinné, hogy nem a törököt, hanem a magyart győzték le. Alkotmányunkat, régi törvényeinket semmibe sem vették, a rengeteg áldozat fejében, amivel ez ország több mint negyedszázad óta adózott pénzben és vérben, még csak méltányosságot sem mutattak. A török békesség megkötése után a haditanács Magyarország katonai berendezését alaposan megvitatta. Hogy a kérdéshez a magyarországi (de nem magyar) főtisztek is hozzászólhassanak, 1699. január havában a haditanács elnöke magához hivta s nekik előzetes információkkal szolgált. Azután január 28-án és február 5-én Caprara, Savoyai Eugén, Vaudémont, Starhemberg és Breiner jelenlétében közös tanácsot ültek. A tanácskozás egyhangulag kimondotta, hogy az ezredeket fel kell oszlatni, a magyarországi várakat erős (azaz német) hadinéppel kell megrakni. A déli határon a török ellenében erős várak kellenek, hogy a török e vonalat át ne törhesse s hogy azon egyetlen magyar se juthasson át.479 Az egyes várakba az őrségeket igy osztották fel: Szolnokon 300 német, Tokajban egy szabad zászlóalj, Ungváron 200, Munkácson 300 gyalog és 100 dragonyos, Szatmárt 2000 gyalog és néhány száz dragonyos, Kassán480 2000 gyalog, Eperjesen 500, Kállón 300, Váradon 1000, Egerben 1000, Makovicán, Lipótváron 600, Trencsénben 200, Murányban 100, Nyitrán 50, Szendrőben 150, Péterváradon 2000 gyalog és 500 lovas, Titelen 600 német és néhány száz rác, Eszéken 3000 gyalog és 300 lovas, Bródban 500 gyalog, Szigeten 250, Budán 1000, Esztergomban 300 475

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.726. Ersuhung an die ung. Hofkanzlei. »Cassa generalis bellica in constantem ordinem ac solidum effectum deduci debeat, ita ut eum in finem omnis tributorum pecunia ad nullas alias manus sive assignationes exsolvi, sed in cassam generalem bellicam deferri... in subsidium sumptuum bellicorum ad inclyto regno Hungariae contribuendi sunt quatuor milliones.«

476

Közös p. ü. lt. Hung. Eszterházy Pál, Breiner udvari kamarai elnökhöz, 1698. márc. 13. »... quo audito, adeo consternati sunt reliqui universi status et ordines hic existentes, ut consilii plane incapaces, quo se vertere debeant, penitus ignorent.« Egy másik, 1698. okt. 30-án kelt jelentés már Magyarország tökéletes romlásáról szól (total Ruin des Königreichs Ungarn). Megjegyezzük, hogy az összeirás szerint Magyarország 59 vármegyéjében a városokkal együtt 5555½ palatinális porta volt.

477


478

Starhemberg Guido 1698. április havában a rácok használhatóságáról még nem igen kedvezően irt. (Országos Levéltár: Insinuata cons. bellici, 1698. ápr. 26.)

479

»... sondern auch von denen Hungarn niemandt hinüber gelassen werde.«

480

Kassáról ezt irja a tanácskozás jegyzőkönyve: »Kaschau sei jederzeit ein Nest der Malcontenten gewesen.«

126


gyalog. Ehhez járul még a felállitandó határőrvidék rác katonasága. Az összes német és rác katonaság 21.254 gyalogból és 8100 lovasból állna. A tanácskozás ezeken kivül kimondotta, hogy Gyulát, Ecsedet, Szentjobbot, Szepesvárát, Lietavát, Árvát, Lévát, Sikovát, Simontornyát, Tatát, Veszprémet, Pápát, Körmendet, Dombót és Kaposvárt, a Kanizsa körül fekvő kisebb várakkal együtt le kell rontani.481 A haditanácsnak és a meghivott generálisoknak ezen határozatai ugyan még nem nyerték meg a jóváhagyást, de már ebből is láthatjuk, hogy Magyarország védelmi berendezésében a magyar katonaságot teljesen mellőzni készültek. A további tanácskozások folyamán a Deputatio megállapitotta az összes katonaság számát. Eszerint amig a viszonyok nem változnak, őfelségének 20 német gyalogezredet (48.000 ember), 16 német lovasezredet (16.000 ember) és három magyar huszárezredet kell tartania. A huszárezredek ezentul egyenkint csak 600 emberből fognak állni, s élükön nem ezredesek, hanem csak főkapitányok lesznek.482 A katonaságnak Magyarországban való berendezése és a magyar várak lerontása ügyében a tanácskozásokat folytatták. Az 1699. aug. 15-én kelt fölterjesztésében a kiküldött deputatio a többi között ezeket ajánlotta őfelségének: Ami Magyarországot illeti, itt hadiberendezésben két ellenségre kell tekintettel lenni, a törökre és a rebellis magyarra. A rebellisek formális háborut ugyan nem folytatnak, de figyelmen kivül nem szabad őket hagyni. Az uj berendezésnél őfelsége legkegyelmesebb intencióját ugy lehetne legkönnyebben végrehajtani, ha a magyar és a német483 végbeli katonaságot teljesen megszüntetik. Ez esetben őfelsége a volt főkapitányok és főtisztek közül megtarthatja, akiket akar, vagy elbocsáthatja valamennyit. A várak közül a deputatio Kanizsa lerombolását is ajánlja. Ez ajánlatot a következő gyülöletes megjegyzéssel kiséri: »wan man auf die Rauber, und dass sie dahinein nisten können, reflectiren will, so wurde bald ganz Ungarn fortificiert müssen werden«.484 Ezen fölterjesztés javaslatainak legnagyobb része őfelségének helyeslésével találkozott. A magyar ezredeket már az 1699. évben kezdték feloszlatni. A Pálffy Miklós-féle hajduezredet, valamint a Molnár-félét is feloszlatták. Az utóbbi ezrednek a követelése feloszlatásakor 40.000 frtra rugott. A király 1699-ben azt is elrendelte, hogy a három európai hirü huszárezredet (Pálffy János, Deák Pál és Kollonics Ádám-félét) fel kell oszlatni és belőlük egy huszárezredet alakitani.485 Szerencsére ezt a rendeletet később visszavonták. Ez évben szüntették meg véglegesen s vetették adózás alá a Szalonta vidékén lévő tizenhárom hajduvárost, mely városoknak régi privilégiumaik alapján az volt a kötelességük, hogy Nagyváradról adott jelre (három ágyulövésre) tizezren táborba szálljanak. A kamara szerint ez a kötelesség csak arra való volt, hogy törvényes királyuk ellen örökösen fegyverben legyenek. 486 481

Közös p. ü. lt. Hung. Copia Referati ex Deputatione über die Einrichtung des Status militaris post pacem in Hungarn betreffend, 1699. március 21.

482

Közös p. ü. lt. Hung. 1699. julius 15. »Referatum Deputationis den Statum militarem post pacem in Hungarn betreffend.« Ime még a három ezredesi rangot is sajnálták a magyarok részére, s ezért a huszárezredek létszámát 600 emberben állapitották meg.

483

Itt a végházakban lévő német szabad zászlóaljakról, s nem a rendes német katonaságról van szó.

484

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.732. 1699. aug. 15. »Referatum Deputationis die Campirung und Eintheilung der Miliz in Hungarn in gewisse Territorien.« stb.

485

Közös p. ü. lt. Hung. Referat die Einrichtung des Kollonitsischen Husarn-Regiments, 1699. december 11.

486

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.735. 1699. dec. 14. »... confirmationen donationalium, quae ab iniquis principibus populo illi collectitio semper in libertates aspiranti non alum in finem collatae fuissent, quam ut continuo contra legitimos reges Hungariae armis suis parati manerent.« 127


Ez alatt a haditanács a katonai, a Tisza- és Marosmenti határőrvidék tervét is kidolgozta. A terv szerint 2400 gyalogot és 1850 huszárt teljesen a rác népből akartak összetoborzani. Solymostól Szegedig 1 főkapitány és 3 kapitány, Szegedtől Zsablyáig 1 főkapitány és 3 kapitány, Titeltől a Száváig 3 főkapitány és nyolc kapitány alatt állott volna a rác katonaság. A haditanács számitása szerint a 2400 rác hajdu és az 1850 rác huszár készpénzben (a földosztáson kivül) évenkint 147.948 frtba került volna.487 Lipót a haditanács ezen felterjesztésére 1699. augusztus 29-én e szókat irta: »dieses Guetachten finde ich gar wohl ausgearbeitet«. Mivel azonban a javaslat nagyrészben kamarai ügyeket tárgyalt, véleményadás végett kiadták az udvari kamarának. A Breiner elnöklete alatt álló udvari kamarában többen voltak, akik a magyar politikai viszonyokat jól ismerték. Maga az elnök hosszabb ideig tartózkodott Magyarországon. Az udvari kamara tehát a haditanács javaslatán igen sok kifogásolni valót talált. Elsősorban a leghatározottabban ellenezte a haditanácsnak azt a tervét, hogy Magyarország testéből a rácok számára külön területet (önálló politikai jogokkal) hasitsanak ki; végül helytelennek, céltalannak és veszélyesnek mondotta a magyarok kizárását Magyarország védelméből. Az udvari kamara ezen nézeteit 28 ivalaku oldalra terjedő felterjesztésben fejtette ki. 488 A magyar katonaság teljes mellőzése ellen az udvari kamara felhozza, hogy ezen tervnek keresztülhajtása az egész magyar nemzetet elkeseritené, mert a nemzet látná, hogy saját hazájának védelmére méltatlannak tartják, s azt olyan nemzetre bizzák, amely iránt a magyarok régi idők óta gyülölettel és megvetéssel viseltetnek. Ha a magyar nemzetet annyira lealacsonyitják és mellőzik, a rendek ismét panaszkodhatnak az ország jogainak megsértése miatt; mert hiszen a törvények világosan kimondják, hogy a főkapitányságokat és a tisztségeket született magyarokra kell bizni.489 Fölötte becsesek azok a megjegyzések is, miket az udvari kamara a magyar huszárokra mond. A haditanács azon a véleményen volt, hogyha a rácokat lóra ülteti, azok ép oly huszárok lesznek, mint a magyarok. Az udvari kamara felvilágositja a haditanácsot, hogy a magyar könnyü lovasságot nem az a körülmény tette európai hirüvé, hogy ezredekbe osztották, hanem nemzeti szelleme, a nemzetnek megfelelő harcmodora és gyorsasága.490 Eddig gyorsan és könnyen lehetett huszárokat kapni, mert minden magyar egyuttal katona is volt. De kérdés, hogy a békés élet beköszöntésével is igy lesz-e? Azért a huszárságot nem szabad elhanya487

A haditanács szerint a rác gyalogság 100 főből álló kompániákra, a lovasság pedig 50 emberből álló zászlóaljakra oszlott volna.

488

Közös p. ü. lt. fasc. 14.735. Hofkammer-Referat, die Rascianische Miliz und Einrichtung der Granitzen betreffend.

489

»Worzue noch kommt, ob auf antragende Granitz-Linie neben denen Rascianern nicht auch Hungarn in militia confiniaria gehalten sollen werden. In sonderbahrer Betrachtung, dass es die gantze hungarische Nation sehr disconsoliren wurde, wan man sie selbsten nicht für würdig und fähig hielte, die limites ihres Vaterlandes mit verwahren zu helfen, sondern solche einer Nation, und zwar allein anvertrauen thäte, welche bei den Hungarn in antiquo odio et contemptu ist: ess dörften auch die Stände des Königreichs, wan sie sich so gar praeteriirt und vilipendirt seheten, sich wider die infractionem jurium regni beklagen, kraft welcher, wie die klare decreta et articuli reden, die supremi et inferiores capitaneatus den Hungarn zu conferiren seyn.«

490

»Nicht aus dem Instituto, dass sie Regimenter gewest seyn, sondern ex genio populi et methodo militandi, welcher keine, als eine der Nation conforme Ordnung und darbey eine herzhafte Geschwindigkeit und eine ohnversehene Irruption haben will« stb. A franciák ellen is - irja - ezek szerezték meg a huszároknak tekintélyét. »Wider die Franzosen in Reich diejenige Reputation erworben haben, durch welche sie so rennomirt und bei dem Feindt in zimblichem Respect gewest seyn.«

128


golni, nem szabad mellőzni. A rác katonaságot ugyanis csak hajdunak lehet használni, de ha lóra ültetik, csak jelentéktelen szolgálatot várhatni tőle.491 Az udvari kamara ezért azt ajánlja, hogy a nemzeti lovasság csak magyarokból és horvátokból álljon. A haditanácsnak azt a tervét, hogy Erdélytől kezdve az Unnáig, két óra járásnyi szélességü darabot hasit ki az ország testéből, s azt az ország törvényei és a megyei hatóságok alól kiveszi és politikai jogokkal a rácoknak adja: az udvari kamara hevesen ellenezte. 492 Az országot - irja - alaptörvényeiben és alkotmányában nem szabad felforgatni! Ha a jelzett területet teljesen átadják a katonáknak, a kincstárnak akkora területből, mint Alsóausztria, semmi haszna sem lesz. Azonkivül a katonák a szomszédos területeket is teljesen fölélik és kipusztitják, s temérdek kellemetlenségeket okoznak. Ha a határőrvidéket ugy rendezik be, ahogy a haditanács tervezi, s ha a rácoknak önálló politikai jogokat adnak, egy országban kétféle nemzet lesz egyszerre, s a két nemzet egymást annál inkább gyülölni fogja. Ennek csak a közjó vallja majd kárát. A józan politika azt követelné, hogy a rácokat lehetőleg szétszórják, együtt egy tömegben ne hagyják. Az udvari kamara ezután a rác papság visszaéléseit fejtegeti, s azt mondja, hogy e visszaélések még inkább növekedni fognak, ha a rácoknak külön tartományt adnak s őket külön nemzetnek elismerik. Végül szól még a kereskedésről is. Erre - ugymond - a rácoknak igen nagy a hajlamuk, s a földmüvelés és katonáskodás helyett majd kereskedést fognak üzni, s mivel vámot és harmincadot nem fizetnek, a kincstár ezen a téren is sokat fog veszteni. Az udvari kamara ilyetén fejtegetései a haditanácsra és a generálisokra semmi hatással sem voltak. Különösen ellenezték a kamara nézeteit azok a német generálisok, akik a rác határőrvidék megteremtésével valóságos kis királysághoz jutottak. Schlick, Starhemberg, Löffelholz, Nehem és Kylba ugyanis az 5000 frtnyi évi fizetésen kivül vám- és harmincadmentességet is élveztek, s a rájok bizott területen azt tehették, amit akartak. Korlátlan uralkodásukban csak a magyaroktól kellett tartaniok; ezért nem akartak magyart a végbeliek közé felvétetni; ezért nem akartak hallani a megyei kormányzásról. Mivel a közös tanácskozások alkalmával ez ellentéteket elsimitani nem tudták, 1699. november 15-én az udvari kamara hosszu felterjesztésben mégegyszer kifejté nézeteit.493 A nemzeti katonaság - irja - nem lesz rosszabb, ha eredeti szervezetében s a harcmódban, melyhez e nép hozzászokott, meghagyják. A német ezredekbe való beosztás a harcképességet nem emeli, csak a tiszteket gazdagitja s a kincstárt apasztja. A huszárságból állandó hadtestet kell tartani, nehogy a viszonyok változásával a könnyü magyar lovasság régi kiváló tulajdonságaiból kivetkőzzék. Erdélytől az Unnáig négy fő és huszonkét közbeneső végház legyen. Arad, Szeged, Pétervárad és Bród váraiba erős német őrséget kell helyezni. A nemzeti katonaság egyötöde legyen rác hajdu, négyötöde pedig magyar és horvát. A magyarokra, kik oly sokáig harcoltak hazájukért, nagyon fájdalmas lenne, ha végházaikat a rácokra biznák; de különben is az olyan népnél, amelynek hüsége a szerencsével szokott változni, mindig félni kell, hogy a 491

»Weillen das rascianische Volk, wan es zu Pferdt dienen sollte, keine Reflexion eines sonderbahren Dienstes zu machen ist.« stb.

492

»Welches dissegno die Hofkammer für sehr importirlich, und salvis legibus patriae für inpracticabel halten thut; dan was den District anbelangt, so könte selbiger nicht anderst, als per avulsionem a jurisdictione Regni, und mit Dismembrirung der Comitaten zu Werck gerichtet werden...« »Also dass die Einrichtung dieses Districts sowohl respectu Regni, als regnicolarum in legibus fundementalibus et juribus privatis, seine evidente und nicht wohl zu superiren mögliche Incompatibilität haben« stb.

493

»Referat die Einrichtung deren hungarischen Granitzen der räzischen und anderer Nationalmiliz.«

129


törökhöz pártol és ellenünk harcol. A katonai rác végvidék a gonosztevők menhelye lesz.494 Erre nézve elég sok szomoru példa áll előttünk. Hiába esküsznek a rácok, nehéz elhinni, hogy egy természeténél fogva rablásra hajló nép495 megjavul, ha kezébe fegyvert adnak. Az udvari kamara többszörös fölterjesztésének csak annyi eredménye lett, hogy a határőrvidék berendezésével megbizott egyének utasitásába egyik-másik kivánságát belevették. Miután Magyarország uj hadügyi berendezésének kérdését minden részében eldöntötték, a nádort is felszólitották, hogy az épitendő kaszárnyák 496 ügyében a haditanáccsal, a hadi commissariatussal és Ausztria deputatusaival tanácskozzék s a kaszárnyák épitésének ügyét végre dülőre juttassa. Közeleg a tavasz - irja a magyar kancellária - s a közjó azt kivánja, hogy az állomásokra destinált katonaság mennél előbb elfoglalhassa helyét.497 Ugyanezen a napon (márc. 17.) a Kollonics elnöklete alatt álló pozsonyi subdelegata deputatio is megsürgette a kaszárnyák, illetőleg a katonai állomások kijelölését és épitését. 498 A következő napon meg ugyanezen deputatio elhatározta, hogy az épités ügyében minden megyéhez körlevelet intéz s abban az épités intentióját is kifejti. Azt - irja a deputatio -, hogy a kaszárnyákba miféle katonák jönnek, már ugyis tudják.499 Ezalatt a határőrvidék berendezésére kijelölt biztosok számára az utasitásokat elkészitették, még pedig ugy, hogy a magyar biztosok utasitása teljesen ellenkezett a haditanács és az udvari kamara részéről kiküldöttek utasitásával. Az 1700. évi augusztus 6-án a nádornál tanácsot ültek a határőrvidék ügyében. Ez alkalommal szóba kerültek a különféle utasitások is. A haditanács emberei - irja a magyar kancellária - azután a kamara küldöttei, meg a magyar biztosok, más és más utasitást kaptak. Vajjon mi lesz ennek az eredménye? Más nem, mint zürzavar. Ennek elkerülése céljából a kancellária azt ajánlotta, hogy az utasitások megvitatására congressust tartsanak. A kancellária ugyanez alkalommal a magyar commissariusok neveit is felsorolja. Eszerint a Maroshoz és a Tiszához Barkóczy Ferenc, Bercsényi Miklós, Benkovics Ágoston (váradi püspök), Klobusiczky Ferenc; Szlavoniába pedig Forgách Simon, Nádasdy Ferenc, Nedeczky Sándor, a kalocsai érsek vagy Kaszó István apát küldetnek ki.500 Az itt ajánlott congressust nem tartották meg. De nem is volt arra szükség, mert a magyar biztosoknak adott utasitás csak porhintés volt a nemzet szemébe, s abból ugyan egyetlen pontot sem valósithattak meg a kiküldöttek. A haditanács és az udvari kamara kiküldötteinek utasitásaira is meg kell jegyeznünk, hogy azokat többször megváltoztatták. S amig az 1700-ban kiállitott utasitások a magyarságot sértő intézkedésekről csak keveset szólnak, addig az 1702-ben kiadottak már leplezetlenül feltárják a Magyarország és a magyar nemzet ellen intézett támadásokat.

494

»Receptaculum aller facinorosorum sein wurde.«

495

»So ist doch schwehr zu glauben, dass ein von Natur auf den Raub inclinirendes Volk« stb.

496

A határőrvidéken emelendő állomás.

497

Országos Levéltár: kancell. oszt. Concept. exped. 1700. márc. 17.

498

Országos Levéltár: Conclusum excelsae deputationis, 1700. márc. 17. »ac ibidem - irja a deputatio interea, dum ipsa habitacula erecta fuerint, castra ponere queant, quod ut fieri possit, locus ante omnia certus esse et designari debeat.«

499

Országos Levéltár: Conclusum excelsae deput. »Et cum idem stationum - irja a deputatio negotium haud in alium finem statutum sit, quam ut aedes incolarum ab inhabitatione militum molestisque ex cedem proficiscentibus immunes ac liberae reddantur.«

500

Országos Levéltár: kancell. oszt. Concept. exped.

130


A magyar biztosok részére kidolgozott utasitás501 aránylag a legrövidebb, s ebben a megyei törvényhatóságok feloszlatásáról egyetlen szót sem találunk. Az utasitás szól a rácok számára kiosztandó földekről és a rác törzs (tehát nem nemzet) felosztásáról. A rácokat - irja az utasitás - három csoportra kell osztani. Az elsőbe a katonák tartoznak; ezek a megyei törvényhatóság alól teljesen kivétetnek és minden köztehertől szabadok. A második osztályba a kiszolgált (emeritus) rácok tartoznak; ezek a földeket csak éltök fogytáig birják, de ha örököseik vannak, a földek azokra szállanak; a megyék hatósága és a közterhek alól ezek is kivétetnek. A harmadik osztályba a földmivelő rácok soroztatnak; ezek háromévi mentességet kapnak, de azután a megyei és az állami terheket épugy viselik, mint az ország többi lakói. Mivel a magyar biztosok utasitása nemzeti és rác katonaságról szól, világos, hogy itt a magyar katonaság kizárására gondolni nem lehetett. A magyar biztosok részére adott utasitást a bécsi udvari suprema ministerialis deputatio átnézte, azután őfelsége saját aláirásával megerősitette.502 Az udvari kamara kiküldöttei: Volkra és Thavonat503 részére kidolgozott utasitás már lényegesen elüt a magyarok utasitásától. A felállitandó határkatonaság - mondja az utasitás - magyar és rác legyen. A Pálffy- és a Kollonics-féle feloszlatott504 ezredek még meglevő huszárjait is ide kell helyezni, s az összes huszárság feje Kollonics Ádám gróf legyen. Eszerint tehát a végbeli lovasság élére magyar főtiszt került volna. A hajduság közé is bármely magyar ember beléphetett.505 A telkek kiosztására nézve a kamarai utasitás megjegyzi, hogy a telkeket portiók gyanánt kell kiosztani, azaz minden közember akkora földet kapjon, amely bármely alakban egy portiót jövedelmez. Eszerint a közhuszár 1½, a lovastizedes 2, az őrmester 3, a zászlótartó 4½, a hadnagy 5¾, a kapitány 9¼, a főkapitány 18½, a gyalog tizedes 1½, a gyalog strázsamester 2, a zászlótartó 3, a gyalog hadnagy 4½ portiónak megfelelő földet kap. A kiosztandó földekről törzskönyvet (gräniz-grundbuch) kell vezetni. A katonaság a házakhoz ingyen épületanyagot kap. A házakat magyar módra kell épiteni. (Auf ungarische Art vom Laim oder Erden geröricht und Holz, ohne sonderbarer Zimmerarbeit.)506

501

Közös p. ü. lt. Hung. »Instructio pro deputatis ex parte Hungariae ad ordinanda confinia circa Marusium, Tibiscum et Savum nationali et rasciano praesidio munienda« stb. 1700. szept. 17. Ebersdorf.

502

Országos Levéltár: A magyar kancellária átirata a ministerialis deputatióhoz, 1701. november.

503

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.739. 1700. aug. 18. Thavonat a Maros és Tisza, Volkra a Duna és Száva mentén felállitandó végházak rendezésére küldetett ki.

504

A Pálffy János-féle ezredet nem oszlatták fel.

505

»Zumahlen dieser ganze National Status nicht allein auf di räzische Miliz, sondern auch auf die Hungarische angetragen and verstanden werde.«

506

A határ-katonaság felosztására nézve a biztosok ezt az utasitást kapták: Solymoson legyen 50 hajdu, Lippán 50 gyalog és 50 lovas, Aradon 100 gy. és 50 l., Nagylakon 50 gy. és 25 l., Fenlakon 50 gy. és 25 l., Szentmiklóson 50 gy. és 25 l., Csanádon 100 gy. és 100 l., Szegeden 150 gy. és 200 l., Martonoson 50 gy. és 25 l., Kis-Kanizsán 100 gy. és 100 l., Zentán 100 gy. és 100 l., Becsén 50 gy. és 50 l., Zsablyán 100 gy. és 100 l., Titelen 200 gy. és 50 l., Szalánkeménben 100 gy. és 100 l., Péterváradon 100 gy. és 100 l., Vernichken 100 gy. és 50 l., Moravicán 100 gy. és 50 l., Racskán 100 gy. és 50 l., Bercskán 100 gy. és 50 l., Sabinblatán 100 gy. és 50 l., Babinagredán 100 gy. és 50 l., Bródban 100 gy. és 100 l., Kobason 100 gy. és és 100 l., Gradiskán 100 gy. és 100 l., GravilaVelkán 100 gy. és 100 l. A további végházakról az utasitás még nem szól. Az összes katonaságot zászlóaljakra kellett osztani, tehát 24 gyalog (2400 ember) és 37 lovas zászlóaljra (1850 ember).

131


Az utasitások közül a legfontosabb természetesen az volt, amit a haditanács küldöttei kaptak. A tényleges végrehajtás ugyanis ezen utasitás alapján történt. A Starhemberg Guido és Schlick generálisok részére kiadott utasitás507 már világosan kimondja, hogy Erdélytől kezdve az Unnáig az összes véghelyek és csardakok hadinépe a fő- és az altisztekkel együtt a rác nemzetből vétessék.508 Egyéb katonaságról itt szó sincs. Mindössze csak annyit enged meg az utasitás, hogy a feloszlatott huszárezredekből megmaradt katonákat a többiek közé be lehet sorozni. Amint láthatjuk, az utasitások egymástól lényegesen különböztek. A későbbi eredmények azt bizonyitják, hogy az utasitások ilyetén kidolgozása célzatosan történt. Amikor a különféle biztosok a délvidékre értek s a tanácskozásokat megkezdették, az utasitások különfélesége miatt hamar összetüztek. A generálisok a magyar biztosok ellenvetéseit figyelemre sem méltatták, s ezeknek nem volt más választásuk, mint otthagyni az egész munkálatot.509 A generálisok tehát zavartalanul folytathatták munkájokat. A következő (1701) évben a magyar biztosok ujra lementek a határra. A kancellária meghagyta nekik, hogy ragaszkodjanak tavalyi utasitásukhoz s ne engedjék a megyéket felforgatni, hanem azon legyenek, hogy a megyei tisztikar tényleg gyakorolhassa jurisdictióját. Az ujonnan visszaállitott megyékbe a szomszéd vármegyékből népet telepitsenek s részükre földet osszanak.510 Ez évben ugyanaz történt ami tavaly. A haditanács kiküldöttei: Schlichting és Lamberg ugyanis ujabb utasitást kaptak,511 melyben a magyarokéval homlokegyenest ellenkező rendeletek voltak. Igy Schlichting utasitásának 7-ik pontja ezeket mondja: A magyarok és a rácok között született antipathia és bizalmatlanság uralkodik, tehát a rácokat már csak ezért is meg kell tartani s a magyarok részéről praetendált uralomtól teljesen megszabaditani.512 Az összes magasabb tisztségeket a németeknek, a kisebbeket pedig a rácoknak kell adni. A rácokat minden megyében mint külön nemzetet kell rendezni és a magyaroktól függetlenné tenni.513 Tervezték - mondja az utasitás 14-ik pontja -, hogy Monaszterlynek Gyula táján kiváltságos uradalmat adnak; mert kivánatosnak látszott, hogy a végházaktól és a rác patriarchiától mennél távolabb legyen, s hogy még több rácot hozzon az országba. De már Tolna megyében kapott birtokot, s igy e terv végrehajtására nincs szükség. Lamberg utasitásának legtöbb pontja szórul szóra megegyezik Schlichting utasitásával. Csak a 4-ik pontban találunk némi elütő dolgot. E szerint Lambergnek meghagyták, hogy a Szabadkán és Zomborban letelepedett katolikus dalmátokat, akik Buda visszafoglalásánál és a rablók kiirtásában nagy érdemeket szereztek, számitsa össze s telepitse máshova.514 507

Közös p. ü. lt. Hung. 1700. julius 15.

508

»... mithin dieser miles confiniarius ex tota massa der rätzischen Nation sambt Ober- und Unterofficiern auch Gemainen genommen werden muss.«

509

Országos Levéltár: 1701. nov. A magyar kancellária a ministerialis deputatióhoz.

510

Országos Levéltár: 1701. aug. 2. A magyar biztosokhoz.

511

Bécsi állami levéltár: 1701. szept. 3. »Verneuerte Instruction für unsern Hofkriegsrath etc. Dietrich Freyherrn Schlichting über Einrichtung der Gränitzen in Sclavonien an der Donau und Sau, auch Besetzung derselben mit Rätzischen national Miliz.« Ugyanily utasitást kapott Lamberg is a Tisza és a Maros mellékére.

512

»... von dem über sie praetendirenden Dominatu der Hungarn gäntzlich zu befreyen.«

513

»... als ein besonderes Corpus Nationis in jedem Comitat eingericht und independenter von denen Hungarn tractirt werden sollen.«

514

Bécsi állami levéltár: 1701. szept. 3. »Verneuerte Instruction für unsern Lamberg« stb.

132


Ismervén ezen utasitások tartalmát, gondolhatjuk, hogy a magyar biztosok megint nem mehettek semmire. A magyar kancellária 1701. november havában a ministerialis deputatio előtt, majd december 2-án515 az udvari kamara előtt keservesen panaszkodott. A rác nemzetet - ugymond - kiveszik a megyék joghatósága alól, fölmentik az adózástól, s a megyéktől független rác királyi biró alá helyezik.516 Vajjon mi lesz mindennek a vége? Miután a haditanács kiküldöttei elegendő rác katonát gyüjtöttek, s miután a meghagyott magyar végházakat német katonákkal megrakták, a magyar végházak feloszlatásának ideje is elérkezett! Amig délen az aradi várat s a többi erősségeket sürgősen épitették, azalatt bent az országban a régi magyar végházakat egymásután rombolták. A végházak rontásával együttjárt a végbeliek elbocsátása is. A haditanács az elbocsátásokat már 1700-ban megkezdte s a magyar kancelláriának a teendőket megirta. A kancellária viszont a megyékkel és a volt magyar generálisokkal tudatta, hogy a magyar végbeliek ezentul fegyvert nem viselhetnek, hanem gazdasággal kell foglalkozniok és adót fizetniök.517 A magyar és horvát végbeliek szégyenteljes elbocsátása viharos jelenetekre adott okot. A régi vitézek sok véghelyen semmi áron sem akartak helyükről távozni. Sok helyen fegyveres beavatkozásra volt szükség. A haditanácsnak tehát többször ismételnie kellett rendeletét. Igy 1701 november 7-én harmadszor irja a kancelláriának, hogy a végházak, miket eddig magyar hadinép őrzött, nem lévén rájok többé szükség, a magyar generalatusokkal, főkapitányságokkal és egyéb tisztségekkel, valamint a végbeliekkel együtt már régen eltöröltettek, s ezt a dolgot a magyar kancelláriával már többször tudatta. Itt az ideje, hogy a kancellária is intézkedjék. Most a volt magyar katonaság és a nép között nincs már semmi különbség. A végbeliek menjenek mesterségre, vagy fogjanak a földmiveléshez. A várakban nincs többé rájuk szükség.518 Az 1701. év november 9-én Lipót király a nádorral, a mágnásokkal és a megyékkel ismételten tudatta,519 hogy a magyar katonáktól őrzött végházakat - cessante quippe causa, necessitate et ratione - megszünteti. A végbeliek ezentul egyenlők lesznek a polgárokkal, s földmiveléssel vagy kereskedéssel kell foglalkozniok. Akik polgári foglalatosságok egyikéhez sem értenek s tovább is katonáskodni akarnak, azok a felállitandó mezei csapatokba beállhatnak. Azokat, akik kóborlásra adják fejöket, a megyék és a német katonaság üldözze. Az elbocsátott végbeliek Kékkőnél és Korponánál ismét nagy zavart okoztak. Az ilyes dolgot nem szabad türni. Tartsátok magatokat - irja Lipót - szigoruan a császári rendeletekhez! A magyar végházak őrségeiből csakis a győri és a komáromi leszállitott (uti nunc reductus) őrség marad meg, de ez is csak a további intézkedésig.520 Ime a szegény magyar katona sorsa! Hosszu küzdelmei és nélkülözései jutalmául szégyennel elbocsátották s kezébe koldusbotot adtak. Lent a határon emelt véghelyekre nem fogadták be; itthon csak német katonaságot tartottak; a jelzett magyar ezredeket még nem állitották fel, mert ezekre csak az örökösödési háborúban volt szükség. A magyar végbeli vitézeknek tehát csak egy választásuk volt: a bujdosás és szegénylegénykedés! 515

Országos Levéltár: kancell. osztály.

516

Az első ilyen rácz biró Gracsics Jakab volt, aki nevét igy irta: Jacobus Sempronius Grachus patricius Romanus. (!!)

517

Országos Levéltár: 1701. márcz. 3. A kanczellária válasza a haditanácsnak »ratione certorum praesidiorum sublationis.«

518

Országos Levéltár: Insinuata cons. aul bellici... »cessante quippe causa, necessitate et ratione instituti, unacum generalatibus, capitaneatibus supremis ac subalternis, aliisque quibusvis eiusmodi officiis, nec non gregariorum militari conditione ac statu, ac ipso etiam confiniorum nomine, iam pridem sublata fuerint« stb.

519

Országos Levéltár: kanczell. osztály.

520

...»pro interim tantum, donec ulterior benignissima resolutio nostra subsequatur.«

133


Meg kell jegyeznünk, hogy az elbocsátáskor még régi követeléseiket sem kapták meg. Pedig voltak őrségek, melyek zsoldot évek óta nem kaptak. Igy a szatmári magyar hajduk és huszárok a haditanácshoz intézett közös folyamodásukban amiatt panaszkodnak, hogy fizetést már tiz éve nem kaptak.521 Mondanunk sem kell, hogy a magyarokkal együtt szolgált horvát vitézek is osztoztak a közös sorsban. A magyar végházak lerontását már az 1701. évben megkezdték ugyan, de az igazi munka csak 1702 tavaszán kezdődött. Az elrendelt rombolások rendkivül sok pénzbe és munkába kerültek. A pénzt a magyarországi kamaráknak, a munkásokat a megyéknek kellett adniok. Hogy egy vár lerontásának költségeiről fogalmunk legyen, adjuk itt Dumont Miklós mérnök alezredes számitásaiból522 az Egerre és Fehérvárra vonatkozó adatokat. Eger lerontásához kell 6 aknamester, 12 kőfejtő és 2 kovács 3-3 hóra, 3000 paraszt és ezek részére 3000 lapát. Fehérvár, melybe csak nemrég kétszázezer forintot épitett be De l’Vigne, hét hatalmas bástyájával a mocsarak tengeréből emelkedett ki. Ezek a mocsarak - irja Dumont - Fehérvártól egészen Mohácsig terjednek, és Stájerország felé az egyetlen »passus« Fehérvárnál van. A falak csupa hatalmas kockakövekből készültek.523 Vannak 9-12 láb vastag kőkockák is. A lerontáshoz kell 2000 paraszt, 80 kőmüves, 24 kőfejtő, 12 aknamester, 6 ács, 12 hajó és 24 hajós.524 A lerontandó várakat 1702. február 7-én hat csoportba osztották; minden csoporthoz egy mérnököt és egy német várparancsnokot rendeltek a robbantások és a lerontás vezetésére. A robbantásokat azért alkalmazták, hogy a várárkokat az omladékkal betömjék. Az 1702. év tavaszán a következő csoportokat vették munkába: l. Szendrő, Patak, Ecsed és Szepesvár; 2. Eger, Fehérvár, Palota és Simontornya; 3. Nyitra és Léva; 4. Tata, Pápa és Veszprém; 5. Kanizsa, Zalavár, Körmend és a balatoni öt kisebb végház, mint Tihany, Szigliget stb.; 6. Kapuvár és Dombó.525 Eközben az 1702. évi tavasz beálltával a biztosokat ujra leküldték a határőrvidék további rendezésére. Ez alkalommal a biztosok ismét uj utasitásokat kaptak. Schlichting és Lamberg gróf részére526 1702. május 23-án, Volkra és Caraffa részére pedig527 május 31-én állitották ki a terjedelmes utasitást. A két utasitásban lényegesebb eltérés nincsen. A magyar biztosok kiküldéséről ez évben Bécsben hallani sem akartak! A magyar kancellária 1702. május 3-án még arra kérte a ministerialis deputatiót, hogy a biztosok utasitásaiban levő ellentéteket simitsa el, mert a magyar biztosoknak legutóbb is sok veszekedés után »re infecta« kellett visszatérniök.528 E fölterjesztésre a válasz valószinüleg az volt, hogy magyar biztosokra ezuttal szükség nincsen. A kancellária ugyanis a haditanácshoz intézett junius 20-iki felterjesztésében azt irja, hogy a határőrvidék munkálataiból a magyar biztosokat kizárni nem lehet. Magyarország területéről van szó - ugymond - s a magyar commissariusokat akarják kizárni! 521

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.730. 1702. febr. 23. ... »quod iam decimus labitur annus, ex quo absque ullo penitus stipendio hic penes praesidium fideliter servimus.«

522


523

Vigne ugyanis a fehérvári müemlékeket mind felhasználta a várépitésnél.

524

Ugyanezen jelentés szerint Palota négyszögü vár volt öt rondellával. Simontornya szintén régi négyszögü vár volt, közepén egy hatalmas négyszögü toronnyal.

525

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.749. Über die resolvirte und nechstens zubewürken anbefohlene Demolitiones.

526

Bécsi állami levéltár: Illyrico-Serbica.

527

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 1475.

528

Országos Levéltár. Ex cancell. Hung. aul.

134


Hallatlan eljárás ez, melyre példa alig akad, mely Magyarország nyilt meggyaláztatása!529 A kancellária arra kéri a haditanácsot, hagyja meg a kiküldötteknek, hogy a magyar commissariusok nélkül semmit se tegyenek. Amig a magyar kancellária, szinte szokatlan hévvel, Magyarország érdekeiért küzdött, azalatt a leküldött hadi és kamarai biztosok lázasan folytatták a rendezés munkáját. Utasitásuk meghagyta, hogy akár rác, akár magyar a megye lakossága, a tisztviselőknek semmi közük se legyen a rácokhoz. Legjobb lenne - mondja az utasitás 3-ik pontja -, ha megyei tisztviselők egyáltalán nem lennének. De hogy Magyarország ne panaszkodhassék az ország jogainak teljes kiirtása miatt, a Liber Regius-ban levő megyék neveit szabad használni s a cimzetes (saltem ad honores) megyei tisztviselőket is meg lehet hagyni, de ezeknek a rác nemzet fölött semminemü joguk sem lehet.530 Éppen ezért helyezték a rácok élére a judex regius-t. Ami a szlavón végvidék berendezését illeti, itt is végbeli katonaságra és a csardakok őrségére kell osztani a rác hadinépet. A kettő között csak annyi a különbség, hogy a végbelieket (graniz-miliz) mint rendes tábori katonaságot a külföldre is ki lehet vezetni, a csardakok őrsége pedig csak helyi szolgálatra (ad beneplacitum) való. A csardakok egyenes vonalban félórányira legyenek egymástól. Struggától a Száva mentén Bácskáig, innét (an der Bossut) egész Nemcséig 90 csardakot, azután a Despota-sáncon és Illokon át Titelig 11 csardakot kell felállitani. Eszerint a szlavóniai generalatusban 101 csardak lesz, mindegyik csardakban 30 ember, minden hat csardak élén egy kapitány és egy vajda. A csardakok összes népe tehát Szlavóniában 3199 főre, a rendes végbeli katonaság pedig 2450 főre rug. A három rác főkapitánynak székhelye: Illok, Perszka (Preseka?) és Kobas. A Tisza és a Maros mentén a rác katonaság összes száma - a bolgár katonaságon kivül - 2525 fő. A bolgár katonaság ugyanott három kompánia (egyenkint 75 ember) lovasból és 300 gyalogból áll. Minden katona földet és 1/3-ban fizetést kap. A földosztás ilyen arányban történt: a közgyalog 18 holdat, a közlovas 24, a gyalog tizedes 24, a lovas 31, a gyalog őrmester 31, a lovas 46, a gyalog zászlós 61, a lovas 96, a vajda 92, a lovas hadnagy 112, a kapitány 192, a főkapitány 384 holdat kapott. Egy hold alatt 220 lépés hosszu és 50 lépés széles területet értettek. Minden közgyalog 4 kaszásra való rétet, a lovas pedig 5 kaszásra valót is kapott. A magasabb ranguak arányosan több réthez jutottak. Bár a haditanács a megyékkel kényekedve szerint intézkedett,531 a földosztás mégis ezernyi akadályba ütközött. Lamberg és Volkra grófok is azt jelentették a haditanácsnak, hogy a földosztás körül leküzdhetetlen akadályok állják utjokat.532 A munkát azonban 1705 tavaszáig mégis folytatták, s a rác katonaságot ugy ahogy szervezték. A megyékből kihasitandó területek politikai berendezésére Lipót 1703. április 18-án congressus összehivását rendelte el.533 Herdegg szegedi kamarai praefectus még az 1702. év nyarán beküldte a Tisza és Maros mentén lévő rácok pontos összeirását. A fegyverfogható férfiak számát a bolgárokkal együtt 529

...»inaudito etiam exemplo et cum evidenti prostitutione intra regnum regni commissarios provinciales excludi« stb. (Országos Levéltár: 1702. jun. 20.)

530

...»ohne Entgeldt der rascianischen Nation und ohne Abbruch deren Exemption nominetenus bestellen möge, aber weder in realibus noch personalibus aut collectis das geringste mit den räzisch Volk zu disponiren oder zu schaffen haben sollen«.

531

Országos Levéltár: Bács megye 1702. okt. 29-én Batthyányt kérvén fel ügyeinek támogatására, a többi között igy irt: »kihez való képest a tempore illatarum maximarum injuriarum nostrarum, ekkoráig semmi gyülést nem lehetett tartanunk.«

532

Közös p. ü. lt. Hung. Ex consilio bellico, 1702. jul. 4.

533

Országos Levéltár: 1703. ápr. 18. Insinuata Cons. aul. bellici.

135


mintegy nyolcezerre tette, s az udvari kamarának azt ajánlotta, hogy ezekkel a rácokkal formális szerződést kössenek s élükre a királyi fiskus képe gyanánt rác királyi birót helyezzenek.534 Az udvari kamara helyeselte Herdegg terveit s a kimutatással együtt megküldötte Lamberg grófnak.535 Amig a bécsi kormányszékek és küldötteik a rácok érdekében lázasan dolgoztak, Magyarország s az elbocsátott magyar és horvát végbeliek sérelmeit egyedül a magyar kancellária hangoztatta. Már 1701-ben két felterjesztésben is kifejté, minő veszedelemmel jár a katonai uralom megalapitása.536 Ha a Zaránd, Békés, Arad, Csanád, Csongrád, Bács és Bodrog megyéket magában foglaló területet az ország testéből kihasitják, egy fejedelemséggel felérő, végtelenül termékeny területet veszit el az ország. Ha a katonai és hadi jurisdictiót egyszer ide bevezetik, azt többé soha ki nem lehet onnan irtani.537 Példa rá a varasdi és a károlyvárosi generalatus, ahol a katonáknak absolut uralmuk van, s nem türik, hogy az országtól, a bántól, vagy a kamarától csak egy talpalatnyi föld is függjön. A főtisztek tizedet szedetnek, minden települőtől egy aranyat követelnek, s még a papi jószágok tizedét is ők szedik. Ha a katonai uralom és az ingyen földosztás megkezdődik, a nép seregesen tódul oda! Egy másik felterjesztésben538 elmondja a kancellária, hogy a haditanács terveiben egy betü sincs a magyar nemzeti katonaságról, hanem csak rác és német hadinépről van szó. Kimondhatatlanul aggódik az egész ország, mikor a fegyverre termett és a törököt gyülölő magyar nemzet örökébe a magyar törvény által539 gyanusnak és megbizhatatlannak mondott rác népet léptetik. Az egész világon nevetséges lesz a magyar, ha mint hütlent és megbizhatatlant, saját hazája védelméből kizárják s a rác nép mögé helyezik. A rácokat - irja a kancellária - szét kellene osztani, mint régente, mikor Komáromban, Győrött és Szatmárban magyar kapitányok alatt álltak és megmagyarosodtak. A kancellária tiltakozik a megyék megszüntetése ellen is. A török kiverése után a megyéket helyreállitották, s őfelsége a Liber Regius tanusága szerint, Bács, Bodrog, Csongrád, Csanád, Arad, Zaránd, Békés és Torontál megyékbe főispánokat nevezett ki s azokat be is iktatták.540 Ezen megyék közül a katonai biztosok csakis Bácsban türték meg a megyei kormányzást. A kancellária az ilyen és ezekhez hasonló sulyos sérelmeket s azoknak előrelátható következményeit meggyőző argumentumokkal tárta föl a haditanács előtt. Szava azonban a pusztában kiáltóként hangzott el. A magyart kizárták a határok védelméből, s a délvidék gazdag földeit a nemrég beköltözött s még ki sem ismert rácok között osztották fel. Az ország belsejében sem kellett a magyar, mert a meghagyott várakba német katonaságot helyeztek. Csoda-e, ha az egykori végbeliek ilyen viszonyok között a szegénylegénységre vetették fejöket? 534

Közös p. ü. lt. Hung. 1702. aug. 10.

535

Ugyanott. 1702. aug. 17.

536

Közös p. ü. lt. Hung. fasc. 14.744. Considerationes circa excisionem metarum et confiniorum, ac in iisdem collocandae militiae, prout et jurisdictionis per consilium bellicum ac generalatus in partibus iisdem sibi vindicandae stb.

537

...»in quo si militaris et bellica jurisdictio semel subintrare admissa fuerit, eandem amplius excutere ob manum militarem impossibile videtur.«

538

Országos Levéltár: 1703. jun. 28. A felterjesztéshez van csatolva a még 1702-ben készült ily cimü irat: »Considerationes circa projectum excelsi consilii bellici, regiae huic Canc. Hung. aulicae de ordinandis Tibiscano-Marusianis confiniis communicatum.«

539

1567: 30. törvénycikkely.

540

A kalocsai érseket, Turnon János Henrik grófot, Bertóthy Istvánt, Dolny Istvánt, Jósika Gábort, Klobusiczky Ferenczet, Száva Mihályt, Lövenburg Jakabot és Jósika Zsigmondot.

136


A spanyol örökösödési háboru kitörése azonban egyszerre megváltoztatta a viszonyokat. Ha itthon nem is akartak hallani a magyar katonáról, a külföldön nagyon szivesen látták. Sőt a huszárságot nem is nélkülözhették. Az 1702. év őszén már lázas sietséggel szervezik a magyar ezredeket. A Batthyány-, Bagossy- és Andrássy-féle hajduezredek,541 meg a két batallion (1200 fő) horvát 1703 január havában már utra készen álltak. Az Olaszországban lévő Ebergényi- és Deák Pál-féle ezredeket542 kiegészitik, Forgách Simont, Gombos Imrét, Loósy Pétert, Eszterházy Gábort és Csonkabéget egy-egy ezer főből álló huszárezred szervezésével bizzák meg. S mig a megszégyenitett és mellőzött magyar katonaság imigyen siet a harcmezőre, addig a dédelgetett rác határőrök szöktön szöknek. Rabutin lovassági tábornoknak 1702. szept. 13-án kelt jelentése szerint, a rác katonák egymásután desertálnak. Ezek a rácok - irja Rabutin - még sok kárt okozhatnak, mert Törökország felé minden utat ismernek.543 A magyar haderő megszüntetése, a magyar katonaság megszégyenitő mellőzése érthetővé teszi ránk nézve II. Rákóczi Ferenc felkelését s a felkelés sikereit.

541

Egy-egy ezredben 2000 ember volt.

542

Csak 400 emberből áll.

543

Közös p. ü. lt. fasc. 14.755. Rabutin jelentése és a haditanács tudósitása 1702. okt. 29-ről.

137

IX. A MAGYAR HÁZ BÉCSBEN

IX. A MAGYAR HÁZ BÉCSBEN544 A Bécsi Bankgasse (egykor Vordere Schenkenstrasse) 4. és 6. számu palotája Magyarország történetében nagy szerepet játszott. A magyarságot és Magyarország sorsát illető elsőrendü események jóideig ebből a palotából indultak ki. Páratlan fénnyel berendezett termeiben, melyeket egykor Bécs népe is ámulva szemlélt, országos fontosságú tanácskozások folytak, melyeken nem egyszer az uralkodók is résztvettek. Mária Terézia, ki e palota fényének megteremtője volt s az akkori patriarkális szokásoknak és egyszerübb életviszonyoknak megfelelően a kancellária ügyei iránt személyesen is érdeklődött, többször és szivesen időzött e termekben és örvendezett hogy Magyarország egyetlen bécsi kormányszékének ilyen müvészi palotát sikerült otthonul szereznie. De nemcsak a fontos politikai tanácskozások és események indultak ki a Bankgasse magyar palotájából. Az ébredő magyar literatura gyenge szálai is itt erősödtek meg s innét futottak széjjel. Csak végig kell néznünk a XVIII-ik században megjelent munkák cimlapjait, azonnal látjuk, hogy a régi magyar kancellárok a legelső mecenások közé tartoztak. Nem is keletkezhetett volna Bécsben magyar irodalmi iskola, nem indulhatott volna meg magyar hirlap és folyóirat, ha a Magyarországot képviselő kormányszéken anyagi és erkölcsi támogatást nem talál. És zsenge irodalmunk bécsi mivelői a kancellárokban nem ok nélkül reménykedtek. Ha nagy követ mozditottak, ha a részvétlenséggel perbe kellett szállaniok, támaszt és bátoritást mindenkor ott találtak. A magyar és az erdélyi kancelláriának egykoron fényes palotája ma már megkopott; külső ékességei, szobrai eltüntek, belseje is csak romjait és maradékait mutatja az egykori stilszerü fénynek és pompának. A viharok, melyek az 1848/49. évi szabadságharcunk után Magyarországot sujtották, a bécsi magyar palotán is erős nyomokat hagytak. A magyar kancellária, vagyis akkor már őfelsége személye körüli minisztérium palotáját elfoglalták és benne osztrák hivatalokat helyeztek el. Magát a palotát más formára ütötték, külső diszitéseit eltávolitották s belső berendezését nagyrészt széjjelhurcolták. Mire 1867-ben a magyar alkotmány napja ujra feltünt, az egykori fényes berendezésből, ami Mária Terézia korában közel 300.000 frt-ba került, alig maradt valami. Ami eltünt, soha többé vissza nem került s az egykor fényes palota régi állapotára magát soha többé nem verte. A magyar királyi udvari kancelláriának palotája, úgy ahogy most van, eléggé ismeretes. De ezen palota multja, Magyarország részére való megszerzése és Mária Terézia korában történt berendezése teljesen ismeretlen. Pedig ugy történeti, mint müvészeti szempontból érdemes tudnunk, miként jutott e palota Magyarország birtokába, kik s mi módon rendezték azt úgy be, hogy egy ország képviseletéhez méltó legyen.

544

Ezen értekezés gróf Héderváry Károly miniszter megbizásából iratott. Ekkor őfelsége személye körüli miniszter volt.

138


I. A M. KIR. UDVARI KANCELLÁRIA ELHELYEZÉSE BÉCSBEN A magyar kancelláriát célja és rendeltetése állandóan az udvarhoz kötötte. Tartózkodása helye tehát az udvar mellett volt. Amig a magyar udvari kancellária tisztviselői csak annyian voltak, hogy egy asztalnál kényelmesen elfértek, a többi udvari hivatal módjára szállást ez is a császári Burgban tartott. Ámbár az ilyen szállásra elsősorban maguk a kancellárok tarthattak számot, mégis ritkán vették igénybe az udvari szállást. Régente ugyanis a magyar udvari kancellária élén jobbára valóságos hivatalt viselő püspökök vagy érsekek állottak, akik Bécsben állandó szállást nem igen tartottak, mivel lekötöttségük miatt oda csak akkor jöhettek, ha teendőik személyes jelenlétöket mulhatatlanul megkivánták. Egyébként a magyar udvari kancellária élén olyan főurak is állottak, akiknek Bécsben saját palotájuk volt s igy az udvari szállásra nem szorultak. Idők folytán a kancellária teendői nagyon megszaporodtak; levéltára is annyira megnövekedett, hogy már levéltári helyiségről is gondoskodni kellett. Magában a Burgban elegendő helyiséget annál kevésbbé kaphattak, mivel az udvartartás növekedésével onnan lassan-lassan még a császári hivatalok is kiszorultak. Igy állván a dolog, a magyar udvari kancellária számára is a városban kellett udvari szállást (hofquartier) kijelölni. A régi jogszokás alapján Bécs minden háza, ha erre külön kiváltsága nem volt, udvari szállással tartozott. Az udvarmesteri hivatal az ilyetén szállásra alkalmas helyiségeket egyszerüen kijelölte, s miután az illető féllel a bérösszegre nézve megegyezett, a kiszemelt udvari hivatal vagy udvari tiszt a szállást elfoglalhatta. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a valósággal szolgáló udvari tisztek és cselédek udvari szállásra mindenkor jogot tarthattak, s ha a Burgban lakás nem volt, ilyet a városban jelöltek ki részükre. A magyar kancellária részére az udvari szállás kijelölése akkor vált először szükségessé, amikor I. Lipót 1690-ben e kancelláriát ujjászervezte, ügykörét kitágitotta és személyzetét szaporitotta. Mivel eddig sem a levéltár, sem a regisztratura és kiadóhivatal részére szükséges helyisége nem volt, a kancelláriánál a királyi könyveken kivül egyetlen hivatalos iratot sem lehetett megtalálni. Nemcsak I. Lipót, hanem maga a kancellária is igyekezett e szégyenteljes és az utókorra nézve káros állapotokon segiteni. A magyar udvari kancellária közbenjárására Lipót 1690. julius 25-én megengedte, hogy addig is, mig az udvarban számára alkalmas helyiségről gondoskodhatnak, az iktató- és kiadóhivatal számára Maholányi János kancelláriai titkár házában e célra alkalmas boltozott helyiséget fogadjanak. 545 Maholányi háza a belvárosban állott, alighanem a mai Spiegelgasse során. A bérösszeget a királyi rendelet értelmében a taksa-jövedelemből fedezték. Eszerint 1690-től fogva a kancelláriai hivatal és a kancellár lakása két különböző helyen volt. A kancellár ugyanis továbbra is udvari szálláson lakott. Eszterházy Ferenc gróf mint kancellár, hivataloskodása elején még szintén udvari szálláson lakott, s 1768. december 2-án maga irja a királynőnek, hogy bármily szük és kicsiny volt is egykori udvari szállása, ő megelégedetten élt benne.546 Gondoskodni kellett arról, hogy a magyar királyi udvari kancellária helyiségei kényelem és pompa tekintetében méltók legyenek az udvarhoz s hogy az előkelő világ kényes izlésének és követelményeinek mennél jobban megfeleljenek. S amikor Bécsben a főurak, az udvari 545

Osztrák belügyi levéltár. Kivonatosan a bécsi udvari és állami levéltárban és Budapesten az Országos Levéltárban is megvan. (Donec de stabili in Aula dictum in finem loco prospectum fuerit, unus aut alter locus arcuatus in aedibus domini Maholányi, sumptibus eiusdem qua proprietarii in dictum usum adaptatus... stb.)

546

Országos Levéltár: kancell. oszt. A kancellária épületére vonatkozó külön csomóban.

139


hivatalok fejei és a külföldi államok képviselői fényes mulatságaikkal s vendéglátásukkal sokszor még az udvaron is tultettek, akkor a magyar kancellária, Magyarország első kormányszéke, néhány nyomorult helyiségben szorongott. A reprezentálásra hivatott kancellár az előkelő világban nem érvényesülhetett, szerepet nem játszhatott, mert nem állottak rendelkezésére azok az eszközök, amik a külső tekintély megszerzésére akkor okvetlenül megkivántattak. A magyar kancellároknak érezniök kellett, talán restelniök is a szegénységet és hátramaradottságot, ami e kormányszék jelentőségének és tekintélyének érvényesülését szinte lehetetlenné tette. A kor és a helyzet követelményei elől kitérni tehát nem lehetett, még akkor sem, ha azok az országra nagyobb terhet róttak is. Ugylátszik, hogy Magyarország rendei maguk is restelték a kancellária helyzetét s nemcsak hogy nem ellenezték az ennek megváltoztatására irányuló törekvéseket, hanem országszerte lelkesedéssel üdvözölték azokat. S bár az ország anyagi helyzete nem a legrózsásabb volt, mégis midőn alkalom kinálkozott arra, hogy egy nagyobbszabású palota vásárlásával Magyarország méltóságán és a magyar kancellária tekintélyén lenditsenek, a karok és rendek az áldozattól nem riadtak vissza. A magyar királyi udvari kancellária méltó elhelyezésére irányuló törekvéseket Mária Terézia királynő is hatalmasan támogatta. Sőt igen valószinü, hogy ő maga volt a kezdeményező is; mert annyi jóindulatot, érdeklődést tanusitott az ügy iránt s oly tetemes anyagi segitséggel támogatta a kancelláriát fényes otthonának megszerzésében és berendezésében, hogy ezen eljárásával a bécsi kormányszékek körében szinte irigységet és elégületlenséget keltett. A magyar kancellária palotájának megszerzése Nádasdy Lipót gróf kancellársága idejében történt. Nádasdy a hivatalos eljárás előtt először magánuton igyekezett az ügyet dülőre juttatni. Mindenfelé kérdezősködött, s mikor látta, hogy Magyarországban lelkesen fogadják tervét, a Bécsben megszerezhető kiválóbb paloták tulajdonosaival értekezett. Mivel a kancellária elhelyezésére több alkalmas palotát talált s mivel a vásárlás céljára Magyarországból már jelentékeny összegek érkeztek, 1747. junius havában a királynőhöz fordult. Előterjesztésében vázolja azt a nyomoruságos helyiséget, melyben a kancellária most üléseit tartja s amelyben nagyértékü levéltárát kénytelen őriztetni. Majd arra kéri a királynőt, hogy adja beleegyezését egy állandó ház vásárlásához. De mivel a vételár, a berendezés és a fenntartás költségeinek fedezésére a rendektől elegendő fedezeti alapot várni nem lehet, a kancelláriai taksa (illeték) jövedelméből kellene e célra évi 6000 forintot rendelni. A kancellária taksa-jövedelme most elég nagy s igy e kiadást játszva megbirja. A palota vásárlására - irja Nádasdy - már megindult az adakozás Magyarországban, a kancellária céljának megfelelő házak is kinálkoznak, de a taksa jövedelméből adandó évi 6000 forint biztositása nélkül szerződést kötni nem lehet.547 A kancellár ezen felterjesztése a királynő tetszésével találkozott. Már azon évi junius 15-én a kancellár kezében volt a királyi végzés, mely szerint a közadakozáson kivül a taksa jövedelméből is évi 6000 frtot fordithat a házvételre.548 Ez összegen kivül a házvételre alapul az a 150.000 frt szolgált, amit e célra Magyarországon a megyék és a városok összeadtak. Miután a pénzkérdést - úgy ahogy - rendbehozták, Nádasdy Lipót gróf hozzálátott a leginkább megfelelő ház megvásárlásához.

547

Ugyanott.

548

Ugyanott. Acta particularia.

140


A felajánlott paloták közül választása a Windischgraetz-féle házra esett. Ez a szép épület a Vordere és a Hintere Schenkenstrasse-ban állott. Egyik szomszédja a Trautsohn hercegi palota, a másik pedig a Strattmann-féle kis ház volt. Körülötte álltak a Pálffy, Auersperg, Batthyány, Rosenberg stb. grófok palotái. A Windischgraetz-palota több kisebb ház telkének egybevonásával 1682-1683-ban épült. Előbbi tulajdonos Dietrich Althet Heinrich Graf von Strattmann volt, aki 1692. szeptember 22-én megvette a Windischgraetz-palota telkén állott Althan Wencel-féle városi szabadházat (freihaus) a Schenkenstrasseban. A szabadházak akkor kétfélék voltak: a városi és rendi szabadházak. Az utóbbiakat a tartományi rendi telekkönyvbe jegyezték. A szabadházak eladásakor maga a telek is átment a tulajdonos birtokába, s a városnak, mint a városi terület földesurának, az ugynevezett laudemiális illetéket fizetni nem kellett. Az emlitett Althan-féle városi szabadházhoz két kisebb polgári ház és egy szemben fekvő istálló is tartozott. A fentnevezett Strattmann gróf 1689-ben megszerezte Colalto grófnőtől és fiaitól a Sinzendorf grófoktól, a Sinzendorf-féle szabadházat is, melyhez még egy polgári házacska tartozott. Az igy összevásárolt két szabadház és három polgári ház telkén Strattmann gróf nagyszabású palotát akart épiteni. Mivel azonban a beépitendő terület részben szabadházakból, részben pedig telekadó alá vetett polgári házacskákból állott, Strattmann gróf a zavarok és a kellemetlenségek elkerülése céljából először is az adó ügyét rendezte. Bécs városával sikerült is megegyeznie s 1692. december 31-én a polgármester és a városi tanács már kijelentette, hogy a gróf az adóköteles polgári házacskák adója fejében a megfelelő tőkét (1800 frtot) a városnál letette.549 Miután az adómegváltás azon kor szokása szerint megtörtént, Strattmann gróf még azon évben hozzáfogott az épitéshez. Ki volt a palota épitője, nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy ahhoz az iskolához tartozott, amelyet Bécs legkiválóbb épitőmestere, Fischer János Bernát és Hildebrandt Lukács alapitottak. Ezt a föltevést a palota stilusa és belső elrendezése is támogatja. Rendelkezésünkre áll a palota eredeti képe III. Károly korából. 550 Egy tekintet a képre és azonnal látható, hogy az olasz barokk stilus egyik szép emlékével van dolgunk. Ismeretes, hogy ez az olasz barokk stilus Ausztriában nagy tért hóditott és hogy a stilus legkiválóbb emlékei Bécsben Fischernek, a klasszikus irány müvelőjének alkotásai. Mindazt, ami a Bécsben divott olasz barokk stilust jellegzetessé tette, a Strattmann-palotán is megtaláljuk. A diszitő stilus bő érvényesülése, a homlokzat dusgazdagsága, a tágas előcsarnok és lépcsőház mind szép és hatásos kivitelben volt látható az egykori Strattmann-palotán, ugy hogy azon környék főuri palotái között szemrevalóbbat akkor alig lehetett találni. Miután a palota elkészült, Strattmann gróf Lipót császárhoz fordult s arra kérte, hogy miután a beépitett polgári házak adója fejében a kivánt tőkét letette, adna neki kiváltságlevelet az egész palotára. Lipót hajlott e kérésre és 1693. február 13-án kiállitotta a kért privilégiumot. Eszerint Lipót, tekintetbe vévén Strattmann gróf kiváló érdemeit, s azt a körülményt, hogy a felépült palota Bécs városának ékességére szolgál, mind a Collalto grófnétől (azelőtt Sinzendorf grófné, szül. Althan), mind pedig az Althan Wenceltől vásárolt két szabadházat (freyhaus) és a köztük fekvő három polgári házat, melyek most egy palotává épitvék, felmenti az udvari beszállásolástól,551 mindenféle közönséges és rendkivüli bekvártélyozás kötelessége alól, valamint a polgári terhektől. Az ujonnan felépült Strattmann-palota később örökségképpen gróf Batthyányné szül. Strattmann Eleonórára szállott. Mivel a Batthyányaknak a Strattmann-ház szomszédságában 549

Osztrák b. ü. lt. Nota. Az osztrák kancellária itt teljesen elmondja a Windischgraetz-féle uraltes freyhaus adózási ügyét.

550

Több egykoru, Bécsről szóló munkában megjelent a palota rajza.

551

A közös pénzügyi és a m. kir. Országos Levéltárban is megvan e kiváltság.

141


még hatalmasabb palotájuk volt, gróf Batthyányné az örökségképpen reászállott Strattmannpalotát 1728. junius 13-án Bécsben kötött szerződés szerint eladta Windischgraetz Lipót grófnak. A palota ezuttal 95.000 forinton kelt el, de ezen összeghez nem számitották hozzá azon ezer aranyat, amit a vásárló Windischgraetznek schlüsselgeld (vártapénz) cimén fizetnie kellett. A szerződés szerint tehát a Vordere és a Hintere Schenkenstrasse (Schenkengasse) nevü utcákban a Trautsohn hercegi és a kis Strattmann-féle ház közt fekvő Gross Strattmannisches Freyhaus minden bennelévő butorral és felszereléssel együtt Windischgraetz Lipót grófra szállott. Volt tulajdonosa csak a nagy diszteremben függő császárarcképet és ugyanott a kandalló felett elhelyezett ornamentális müvet tartotta meg a maga számára. 552 A nagy Strattmann-féle palota 1747-ig maradt a Windischgraetz grófok kezén. Ez évben történt, hogy Nádasdy Lipót kancellár a magyar királyi udvari kancellária számára eladó paloták után kérdezősködött. Windischgraetz József és özvegy Windischgraetzné, szül. Strassaldo Mária Ernesztina grófné az ugynevezett Gross-Windischgraetzisches Freyhaus palotát, mely ekkor már tul volt terhelve adósságokkal, Nádasdy grófnak vételre ajánlották. A palota mind kedvező fekvésénél, mind külső és belső diszességénél fogva a kancellária számára igen alkalmas otthonnak látszott s igy Nádasdy saját felelősségére megkezdé az alkut. Mivel a palota értéke amugy is ismeretes volt, a két fél hamar megegyezett. Az 1747. év julius 6-án az adásvevési szerződést a felek már alá is irták. A szerződésben mint vásárló nem a magyar kancellária, hanem egyesegyedül Nádasdy Lipót gróf szerepel.553 Ezen különös dolognak magyarázata csakis az lehet, hogy az olcsóbb vásárlás szempontjából történt igy. Mivel azonban az adásvevési szerződésben mint vevő csak Nádasdy Lipót gróf szerepel, az ujonnan szerzett palotát a bécsi telekkönyvbe nem a magyar kancellária, hanem Nádasdy Lipót gróf nevére irták. A Bécs-városi 80. telekkönyvi szám alatt a mai Bankgasse 4. számu házának tulajdonosa gyanánt a magyar kancellária helyett 1751-től állandóan gr. Nádasdy Lipót szerepel. A tévedést - ugylátszik - csak Nádasdy halála után vették észre. A vásárlás magánjogi oldalát tehát csak akkor tisztázták. Az 1771. október 31-én ugyanis gróf Nádasdy Mihály komáromi főispán a maga és nővérei nevében ünnepélyesen kijelentette, hogy édesatyja, gr. Nádasdy Lipót kancellár, a Windischgraetz-palotát közadakozásból vásárolta, ahhoz ők semmiféle jogot nem formálnak és azon semmi követelésük nincsen.554 Ezen kérdés tisztázása után a telekkönyvből törölték Nádasdy Lipót nevét és helyébe tulajdonosnak a magyar királyi udvari kancelláriát jegyezték be.555 A Nádasdy Lipót kötötte szerződés szerint az elülső és hátsó Schenkenstrasseban fekvő Gross-Windischgraetzisches Freyhaus 1747. szept. 1-én száll az uj tulajdonosra. A vételár 91.000 frt; ebből a házat terhelő sürgős követelések kielégitésére 12.000 frt-ot azonnal le kellett fizetni, aztán szept. hó 1-én 21.000 frt-ot és a hitelezők részére 28.000 frt-ot; a hátralévő 30.000 frt pedig kamat nélkül 1748. év végén volt fizetendő. A palota butorai a régi tulajdonosé maradtak ugyan, de a nagy diszteremben lévő németalföldi faliszőnyegek, Drumonts-ajtókárpitok és általában a falak diszitései az uj tulajdonosra szálltak. Az eladók kötelezték magukat, hogy a szerződés jóváhagyása után a landmarschalli törvényszéknél a szokásos schirmungsedictum-ot (oltalomlevelet) kieszközlik. A szerződés jóváhagyatván, a Windischgraetz-palota magyar kézre került s a kancellária beköltözhetett. A vételár kifizetése nagyobb akadályokba nem ütközött, mivel Magyarországból 552

Orsz. Leveltár kancell. oszt.

553

Az eredeti szerződés Mária Ernesztina Windischgraetz, geborene Strassaldo, Windischgraetz Lipót és Nádasdy Lipót közt köttetett. Országos Levéltár.

554

Országos Levéltár, kancell. oszt.

555

Bécs-városi telekkönyv: Grundbuchs-Extract. Innere Stadt, nr. 80.

142


közadakozás utján 150,000 frt-ot vártak. Ez az összeg teljesen ugyan nem folyt be, mindazonáltal már a vásárlás első évében jelentékeny összegek érkeztek a kancellária részére. A hivatalos kimutatás szerint 1750. augusztus 22-ig a kancellária palotájára a következő adakozások folytak be: 1747. máj. „ jun. „ „ „ „ „ „ „ „ „ jul. „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ aug. „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ szept. „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ okt. „ „ „ „ „ „ „ nov.

18. 14. 14. 15. 23. 23. 3. 4. 5. 6. 8. 8. 9. 1. 1. 3. 12. 13. 17. 19. 22. 23. 25. 1. 2. 3. 7. 27. 27. 27. 2. 4. 5. 28. 1.

Békés megye Pozsony városa Pest városa Jászok, kunok Bihar megye Szepes megye Ugocsa megye Horvát rendek Veszprém m. Ruszt, Kismarton Baranya m. Tolna megye Sopron város Nógrád megye Buda város Trencsén megye Szeged város Debrecen város Somogy megye Győr város Hont megye Mosony m. Fejér megye Nagyszombat Szakolca v. Herlein ur A kancellária pénztárából Győr megye Sopron m. Kőszeg v. Árva megye Gömör megye Nyitra megye Szeben város Vas megye

1680. 840. 400. 1000. 4200. 1500. 100. 1500. 2520. 252. 2000. 1500. 630. 2000. 630. 2000. 300. 1000. 3000. 825. 2000. 1500. 1000. 420. 200. 6. 6000. 1000. 4200. 150. 840. 2000. 4200. 49. 4000.

30 -

frt „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „

143


„ „ „ „ „ dec. „ „ „ „ „ „ „ „ 1748. jan. „ febr. „ „ „ „ „ „ „ márc. „ „ „ ápr. „ „ „ máj. „ „ „ „ „ jun. „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ aug. „ szept. „ „ „ „ „ okt. „ „

556

18. 20. 15. 16. 30. 30. 30. 5. 10. 21. 21. 28. 24. 30. 1. 11. 10. 10. 10. 5. 10. 11. 15. 15. 15. 15. 17. 22. 28. 28. 9. 7. 8. 28. 31. 31.

Zala megye Hét bányav. Késmárk v. Fejérvár v. Zólyom m. Turóc megye Besztercebánya Komárom m. Bács megye Csongrád m. Ruszt v. másodszor Ung megye Kassai ker. Máramaros m. Csanád megye Bars megye Heves megye Eger város Komárom v. Nagybánya v. Modor város Esztergom v. Liptó megye Breznóbánya v. Korpona város Besztercebánya Eperjes város Nánás város Pest megye Arad megye Esztergom m. A kancellária pénztárából Zemplén m. A kassai kerület ujra556 Bazin város Szentgyörgy v.

5000. 420. 100. 220. 840. 420. 105. 1000. 1000. 420. 50. 420. 2689.26 250. 210. 2000. 3000. 420. 100. 100. 100. 100. 420. 50. 50. 42. 100. 418. 2000. 1500. 599. 6000. 2000. 10. 90. 90.

24 24 24 40 40 34 -

„ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „

A kassai kerületben Abauj m. 1000, Bereg 400, Kassa város 200, Bártfa 100 forintot adott, azaz e kerület összesen 2700 forintot.

144


„ dec. „ „ „ „ 1749. jan. „ „ „ „ „ „ „ „ „ márc. „ „ „ „ „

ápr. máj. jun. aug. „

9. 23. 24. 4. 11. 13. 13. 13. 13. 26. 14. 20. 7. 7.

Trencsén v. Pozsony megye A horvát rendek ujra Ujvidék v. Somorja Szabolcs m. Szatmár v. Hajdu-városok A kassai kerületből (Sáros m. 1500, Bereg m. 20 frt) Debrecen v. újra Nagyszombat v. Szatmár m. A kanc. pénzt. A kanc. pénzt. Összesen

50. 3000. 1500. 500. 210. 1500. 50. 412. 1520.

24 24 30 -

415. 17 ½ 419. 40 ½ 1000. 6000. 2000. 106,557.

18

„ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ frt

Ugyanezen idő alatt, vagyis 1750. aug. hó 22-ig a kiadások 105.092 frt 7 krajcárra rugtak. E kiadások (a vételáron kivül) jobbára az átalakitás és a berendezés költségeire fordittattak. 557 Igy csupán 1747-ben a mesteremberek számláira a kancellária 12.101 frtot fizetett. E mesterek között volt Pietro Orsatti, neves stukatur-készitő, azután Burg Jakab Mihály festő, aki a tanácsterem számára 21 frt-ért három képet festett.558 A palotának belső berendezésére Nádasdy kancellár a magáéból is sokat áldozott. A saját lakását pl. jobbára maga butoroztatta be. Ezeket a butorokat azonban halála után örökösei elvitették. Az ekkor (1758-ban) felvett leltár szerint a volt kancellár lakásán egynéhány márványasztal, több faliszőnyeg, az uralkodópár életnagyságu képe és az ebédlőteremben a pozsonyi koronázást ábrázoló festmények találtattak, melyek a kancellária tulajdona gyanánt szerepeltek. A Windischgraetz-palotán kivül Nádasdy gróf még a hátsó Schenkenstrasse-val szemben, az ugynevezett Rosengasse sarkán is vett 1751-ben 8000 frt-on egy házat. Ugy látszik, e házat a kancelláriai cselédség és az istállók számára szánta.559 Még Nádasdy kancellársága idején rendezték az ujonnan szerzett palota adóügyét is. Már 1689-ben, azután 1693-ban, az akkori tulajdonosok adóváltság fejében 2800 frtot fizettek le. Mikor az épület a magyar kancellária tulajdonába ment át, Alsó-Ausztria rendjei, nem tekintvén, hogy ősrégi szabadházzal van dolguk, ami közhivatal céljaira szolgál, és semmi jövedelmet nem hajt, a rendi collectát mégis kivetették rá. Pedig még maga az osztrák kancellária is vitásnak mondotta a kérdést, vajjon a bécsi Burgfrieden lévő, vagyis a császári várták vonalán mentesitett szabadházaktól lehet-e collectát szedni?560

557

Országos Levéltár: kancell. oszt.

558

Ugyanott.

559

Ugyanott megvan a szerződés.

560

Osztrák b. ü. lt.: Nota. A Windischgraetz-palotába - irják osztrák részről - 1690-ben egy kis polgári házat beépitettek, tehát világos, hogy a palotának csak egy részecskéjét lehetne collectával terhelni.

145


A magyar kancellária 1749. dec. 29-én kelt felterjesztésében jogai mellett küzd és kijelenti, hogy ha az adómentességet figyelembe nem veszik, az országgyülésen a dologból sérelmet csinálnak.561 Mivel Bécsben a magyar kancelláriához hasonló állami szabad épület mintegy harminc volt, s mivel ezek közül csak a magyart akarták megadóztatni, Mária Terézia 1750. március 14-én az adómentesség mellett döntött.562 Az 1753. évben a magyar kancellária a palotájába beépitett polgári házak adójától is menekülni akart. Ez az adó akkor évi 314 frt 17 krt tett ki. Koller udvari tanácsosnak 1753. szeptember 17-én sikerült is a Bécs-városi tanáccsal megegyeznie. Az egyezség szerint a kancellária a régibb tulajdonosok részéről letett 2800 frt. tőkéhez még 3400 frt-ot fizetett le a város pénztárába és kötelezte magát, hogy ha az adó növekedni fog, a kiszabott tőkét ugyanoly arányban növelni fogja.563 Az adóügy rendezésével egyidőben a Schenkenstrasse-ban a főcsatorna is elkészült s igy a magyar kancellária épülete közegészségügyi szempontból is megfelelt a kivánalmaknak. A kancellária csatornáját a szomszédok is használták, mert a kancellária bizonyos összeg fizetése fejében megengedte, hogy a szomszéd paloták tulajdonosai csatornájukat a kancellária főcsatornájába vezessék. Igy 1759-ben Schwarzenbach Ferenc Antallal, 1760-ban pedig Abensberg gróffal jött létre ilyen szerződés.564 A kancellária uj otthona elég kényelmes és tágas lévén, a hivatalok és a levéltár elhelyezése semmi kivánnivalót sem hagyott fenn. Mindazonáltal rövid idő mulva az épületen olyan bajok mutatkoztak, melyek miatt az egész palotát át kellett alakitani.

561

Ugyanott melléklet.

562

Ugyanott.

563

A bécsi adóhivatal jelentése 1753. szept. 15-ről. A befizetett tőke először 5%-ot, 1766. okt 1-től 4%-ot hozott.

564

Országos Levéltár: kancell. oszt.

146


II. A M. KIR. UDVARI KANCELLÁRIA PALOTÁJÁNAK UJRAÉPITÉSE 1766/67-BEN A nagy Windischgraetz-palotát, ahogy a magyar kancellária épületét Bécsben hivták, volt tulajdonosai jó időn át nem tataroztatták. Nagyobb javitásokra akkor sem került a sor, mikor a palota a magyar királyi udvari kancelláriára szállott. Akkor ugyanis elsősorban a belső berendezésre kellett gondolni, hogy a kancellária mennél előbb elfoglalhassa uj otthonát. Ez a belső berendezés és a vásárlás a rendelkezésre álló pénzösszegeket teljesen felemésztette, ugy hogy nagyobbszerü javitásokra pénz hiányában gondolni sem lehetett. Ennek azután természetes következménye lőn, hogy a palota több helyen omladozni kezdett, tetőzete teljesen beomlott és a szobák boltozatait az esőviz megrontotta. Az épület tetőzetén át behatoló viz nemcsak a gerendázatot korhasztotta el, hanem a levéltárat is veszedelemmel fenyegette. Legalább a vizsgálatot teljesitő épitőmester ezt jelentette. Nekünk azonban ugy tetszik, hogy a fenyegető veszélyt szántszándékkal nagyitották, hogy elegendő okot találjanak az ujraépitésre, helyesebben a fényüzésre. Mind a magyar, mind az erdélyi kancellária a levéltárat fenyegető veszéllyel állt elő, mikor a jobb szállást, vagy uj palota szerzését sürgette, s midőn óhaja teljesült, a levéltár kapta a legsilányabb helyiséget. A magyar kancellár lakásának berendezésére és helyiségeire közel 300.000 forintot forditottak, de a levéltárnak berendezésére és helyiségeire ugyanakkor csak alig másfélezer forint jutott. Eszterházy Ferenc sürgetésére Mária Terézia Paccassi Miklós565 udvari épitőmesterrel megvizsgáltatta a kancellária palotáját s Pacassi mindent rossz állapotban és omladozófélben talált. Erre Eszterházy takarékossági szempontból uj tetőt és több változtatást sürgetett. Mária Terézia azonban az egész palota ujjáalakitását rendelte el. 566 Kétségtelen dolog, hogy a királynőt ezen elhatározásában egyrészt a magyar kancellária iránt való jóindulata, másrészt meg az az óhajtás vezette, hogy Magyarország ezen jelentős kormányszéke és maga Magyarország is olyan palotát kapjon Bécsben, mely méltó legyen az ország képviselésére, s maguk a kancellárok olyan otthont nyerjenek, hogy a külföldi államok képviselői és a helybeli notabilitások fogadtatásakor szégyent ne kelljen vallaniok. Eszterházy Ferenc gróf kancellár, korának egyik kiváló müizlésü főura, kapva kapott a királynő jóindulatán és az ő óhajaival megegyező szándokán. Paccassi udvari épitőmester elkészült tervei alapján hozzákezdett a palota átalakitásához és a belső berendezés foganatositásához. Fény- és pompaszeretetétől elvakittatva, a berendezés körül olyan tulköltekezést vitt véghez, amely az ország anyagi helyzetével és a kancellária céljaival összeegyeztethető alig volt. Az eredetileg 91.000 frt.-on vásárolt palotának belső diszitésére és ujjáalakitására közel 300.000 frt-ot költöttek, s ez óriási összeg legnagyobb része csupán a kancellár elsőemeleti lakásának berendezésére fordittatott. Ha tekintetbevesszük a pénznek akkori vásárlóerejét, a csekély munkadijakat és általában a kedvező ipari viszonyokat, meg kell vallanunk, hogy Eszterházy a szó szoros értelmében fejedelmi fényüzést fejtett ki a kancellár lakásának berendezésében. Mértéktelen költekezése azonban bizonyos mértékben mégis menthető; mert arra egyenesen Mária Terézia királynő intenciója és óhaja ösztökélte. Másrészt meg müvészeti szempontból olyan becses, állandó értékü s jórészt még ma is bámulásra méltó müemléket teremtett, mely hiven visszatükrözi korának fényüzését, müizlését és kifejlett szépérzékét. 565

Nevét hol Pagassi, hol meg Pacassi alakban irják. 1764-ben március 3-án birodalmi nemességet kapott.

566

Ezt Eszterházy kancellár mondja el 1768. dec. 2-án a királynőhöz intézett felterjesztésében.

147


Amikor a kancellária palotájának ujraépitését megkezdették, a taksa-jövedelmen kivül egyéb alap nem állott a kancellária rendelkezésére. A nagy költségeket tehát kölcsön utján kellett előteremteni. A királynő egyelőre 40.000 forintnyi kölcsön felvételét engedélyezte. 567 Ez az összeg azonban már 1766. tavaszán elfogyott. Eszterházy kancellár 1766. augusztus 18-án kelt felterjesztésében már arra kéri a királynőt, hogy 5% kamat mellett 100.000 forintot vehessen föl. Ugyanezen felterjesztésében köszönetet mond a királynőnek azon kiváló kegyességeért, hogy elrendelte az Eszterházy hercegnő tulajdonát képező pompás szobaberendezés megvásárlását 12 ezer forinton. Ezt az összeget Mária Terézia rendelete szerint a kancellária taksa-jövedelméből kellett volna kifizetni. A kancellár azonban erre már annyi kölcsönt vett fel, hogy - mint maga irja - a taksa-jövedelemből a jelzett 12.000 forintot ki nem fizetheti. Mária Terézia a kancellárnak ezen felterjesztésére megengedte, hogy ujabb 40.000 forintnyi kölcsönt vegyen föl. A kiadások ezt az összeget is hamar fölemésztették. Az 1767. évi julius 14-én Eszterházy már ismét 50.000 forintnyi kölcsön felvételét kérelmezte. Mindenki bámulva szemléli - irja felterjesztésében - a kancellária épületét, melynek fényét őfelsége azzal is emelte, hogy egy szobába 12.000 forintért gobelineket vásárolt. Most a kancellária irodáját kell disziteni. Az aranyozást sem lehet elhagyni. A hozzáértők azt is ajánlják, hogy a veres terem plafondjára a Szent István-rend allegoriáját őfelsége arcképével »al fresco« kell festeni. Ezek a dolgok mintegy 50.000 forintba kerülnek.568 Mária Terézia e felterjesztésre azt felelte, - jóllehet a kiadások az eredeti tervezetet már kétszeresen felülmulták - ezuttal mégis ujabb 40.000 forintnyi kölcsön felvételét engedélyezi. 569 A kisebb-nagyobb kölcsönök rohamosan növekedtek anélkül, hogy az épületet sikerült volna teljesen berendezni. Az ujjáalakitás első két évében felvett kölcsönök mintegy 188.000 forintra rugtak.570 Az épités további folyamán 1768. ápr. 13-án Schmid Antaltól 15.000 frt.-ot, május 13-án Schwachheim gróftól 10.000 és Hacker Ferenctől 8000 forintot vettek föl.571 Bár - amint a kimutatásokból látjuk - egyik kölcsön a másikat érte, a kancellária azért az iparosokat rendesen fizetni mégsem tudta. A mesterek és az iparosok hátralékos követelései 1769-ben már 91.041 forintra rugtak, jóllehet a kancellária 164.846 forintot fizetett nekik már előzőleg.572 Mivel a szorongatott iparosok pénzükhöz sehogysem juthattak, közös elhatározással a királynőhöz fordultak s kérve kérték őt, segitene helyzetükön és rendelné el követelésük ki567

Országos Levéltár: kancell. oszt. Acta particularia, 1766. ápr. 18. »ut domus regiae hujus cancellariae Hung. aulicae restauretur et reparatur, operique huic manus admoveatur.« E célra Wass Mihály - irja a rendelet - vegyen fel 40.000 forintot 4-5%-ra.

568

Ugyanott. Acta particularia... »obwohl schon sehr viel Geld, und zwar zweimahl mehrers als der Überschlag gewesen, ausgegeben worden«... stb.

569

Ugyanott.

570

A hivatalos kimutatás szerint a kancellária a következő kölcsönöket vette föl: 1766. ápr. 15-én Von Quodott Antaltól 3000 frt-ot, ápr. 20-án Wanderlern kapitánynétól 2000, 29-én Ramffaing Máriától 8000, Jaszovitz kancelláriai titkártól 2500, máj. 6-án Markoviczky Páltól 2600, 26-án Hacker Ferenctől 40.000 frt-ot, 1767. febr. 1-én Besora grófnőtől 40.000, jun. 19-én Eszterházy herceg árváitól 20.000, jul. 30-án Hacker Fülöptől 10.000, aug. 4-én ugyanattól 8000, nov. 6-án Nádasdy Lipótnétól 30.000, nov. 28-án Zwenghoff orvostól 22.000 frt-ot.

571

Közös p. ü. lt. Camerale. Országos Levéltár: kancell. oszt. Acta particularia.

572

Ugyanott vannak a számlák, nyugták és kimutatások.

148


fizetését. Az iparosok kérelmét 1769. április 27-én kelt felterjesztésében Eszterházy kancellár is támogatta. Ezek a szegény emberek - irja - Paccassival, a vezető udvari épitőmesterrel szerződtek s mivel pénzükhöz nem juthattak, adósságba verték magukat s többet közülök már az adósok börtönébe vetettek.573 A királynő erre ismét 64.264 forintnyi kölcsön felvételét engedélyezte.574 Az épület átalakitására és berendezésére az 1768. év őszéig 215.000 forintot adtak ki. Paccassi udvari épitőmester számitásai szerint az épület befejezésére még 64.264 forint kellett s igy az egész átalakitás, előre nem látott eshetőségektől eltekintve, 279.264 forintba került volna. Ha tekintetbe vesszük, hogy csupán egy asztalos számlája 54.000 forintra, az aranyozómestereké 42.000-re, a lakatosé több mint 24.000 forintra rugott, ugy az egész költség nem is látszott tulsoknak. Ha azonban figyelembevesszük, hogy a 279.264 forint majdnem teljesen a kancellár lakásának átalakitására és berendezésére fordittatott, ugy ez összeg egy magánlakás berendezésére minden szempont méltatása mellett is pazarlásnak minősithető. Ami magát a berendezést illeti, az a lehető legfényesebb, de egyuttal a legizlésesebb is volt. Nemcsak Bécs legkiválóbb müiparosai dolgoztak azon, hanem francia és olasz mestereket és müvészeket is alkalmaztak. Kortörténeti szempontból adjuk itt a legkiválóbb mesterek neveit, akik a magyar királyi udvari kancellária épületének ujjáalakitásán dolgoztak, feltüntetvén az összeget is, amit munkájokért kaptak: Trientel Pál kőmives és pallér Ohmayer János ácsmester Stadler mülakatosmester Prin lakatosmester Haunold müasztalos Bolla Albert cs. és kir. stuccator Fligel aranyozómester Lander aranyozómester Marsch aranyozómester Egger Vencel udvari szobrász Sebath festő Spiegel Ferenc festő Salzinger József mázoló Steinböck kőfaragó Sutter György galanteriemester Tükörvásárlás Blaumroth kövezőmester Ecker cserepező Az »Arany kut«-hoz cimzett kereskedésnek damasztszövetért Gressieur francia kárpitos 573

Ugyanott.

574

Ugyanott.

56.841 12.019 24.457 2.260 54.300 13.430 31.360 9.700 1.200 8.159 73 638 822 8.703 7.998 11.706 3.473 1.316 6.956

frt 40 „ 58 „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ 58 „ „ „ „ „ -

4.571 „

-

kr. „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „ „

149


Blaicher kályhás Tükörfestő Grattenthaler rézmüves

1.844 „ 638 „ 2.437 „

-

„ „ „

Ezeken kivül Werner András festő, Rörich szobrász és egy Clement nevü francia mester is sokat dolgoztak. Maga a kárpitosmunka az anyagokon kivül 15.992 frt 37 krajcárba került. A kristálycsillárokat átlag 500 forintjával vették. Három müvészi órát és hat széket Párisban csináltattak. Az ajtók összes zárait tüzben aranyozták. Ezek még ma is teljesen ép állapotban vannak; a legujabb becslés szerint egy-egy ajtó zárját és kilincsét ezer koronára becsülték. A palota belső berendezése nagyjában elkészülvén, 1769-ben az egész épületről leltárat készitettek. E rendkivül becses okirat Universale Inventarium über alle befindliche kays. königl. Mobilien, so nachdem die Restaurierung der Hofkanzlei völlig neu aus allerhöchsten Aerario beygeschaffet worden cim alatt Nigrin magyar kancelláriai inspector készitette.575 A leltári leirás az első emelet előszobájával (Antechambre) kezdődik. A kettősszárnyu aranyozással diszitett ajtók fehérek voltak. A supra porta szép szobrászmunka volt. Az előszoba három oldalfalát a Windischgraetz-palotával együtt vásárolt pompás németalföldi gobelinek diszitik. Ezek közül a középső és legnagyobb a halászatot, az innenső a jósnőt, a szélső pedig a pásztori életet allegorizálta. A spaléták faragott szobrászmunkák voltak. Az ajtókon aranyozott és zománcozott zárak ragyogtak. Az előszobából a kihallgatási terembe (audentiás házba) jutott az ember. Ennek még padlója is diófából készült. A plafond aranyozott stuccaturmunka, az ablak-spaléták és a supra-porták diszes szobrászmüvek voltak. A három oldalfalat spallierek disziték és az őfelségétől 6200 frt-on készittetett hat olajfestmény, melyeknek valamennyi alakja a pozsonyi koronázáson résztvettek arcképei után készült. A teremben egy mahagoni fából faragott szekrény és egy faragott, vörös damaszttal bevont a la reine garnitura állott. Innét a kancellár dolgozószobájába nyilt az ajtó. A padló itt is diófából készült. A falakat németalföldi (Windischgraetz-féle) gobelinek födték. Ezek egyike a parasztok táncát, másika a konyhakertészt, harmadika a gabnáját hazaszállitó pórt ábrázolta. Ezen kivül damasztkabrioletszékek, török mogyorófából faragott, mahagoni és rózsaszinű fával kirakott szekrény, óra, indián (mahagoni?) fából faragott iróasztal és fejér márványkandalló disziték a dolgozószobát. A kancellár hálószobájának legnagyobb ékessége a pompásan, lengyel módra faragott mennyezetes ágy volt. Erre következett a kancellárnénak fényesen berendezett öt helyisége. A szobákat selyem (à la Cabriolet) butorok és rézlapon nyugvó módi kályhák disziték. Az egyik szobában szép faragott keretben függött az a ma is meglévő gobelin, amely Európa elrablását ábrázolja. A nagy hálóterem falait egészen vörös karmazsin boritá. A mennyezetes, vörös damaszttal bevont parádés ágy uj francia módra készült. Faragott kabriolet-székek (karmazsin), trumeau, müvészi francia ismétlőóra stb. emelték a szoba diszét. A nagy hálóterem mellett volt a compagnie vagy alcoven-szoba, ennek falait szintén vörös karmazsin boritá. Az itt lévő trumeau tükörét a bécsi gyárban késziték. Ez a tükör akkor még ritkaságszámba ment, mivel felső lapján kivül hét lábnál magasabb és öt lábnál szélesebb volt. Az első diszterem az uccára nyilt. Ez a terem a diófapadlótól kezdve fel teljesen müvészi stuccatur-munkával volt boritva. A supra-porták és a spaleták szobrászmunkák voltak. A két faragott trumeau hatalmas tükörtáblái a bécsi gyárban készültek. A faragott butorokat selyem

575

Közös p. ü. lt. Camerale. Az inventarium ivalaku nagy könyv.

150


boritá. A kályhák remekbe készültek s a fölöttük lévő feston-ok és vázák antik és müvészi becsü tárgyak voltak.576 A középső diszterem falai spallierozva voltak. Három csodaszép francia gobelin csüngött itt. Az első Vénuszt ábrázolta, amint a fürdőből kilép; a második, a legnagyobb Bacchust, a harmadik pedig Vulcanust. Ezeket a gobelineket a teremben lévő garniturával együtt Eszterházy hercegnétől vásárolták. A butorokon lévő Eszterházy-cimereket selyemmel takarták el s helyökbe Magyarország cimerét festették. Ugyane teremben az egyik divánt is gobelin boritá. A hatalmas luszter genuai kristályból készült. A két pompás kályha fölött lévő müvészi festonok összefüggésben állottak a falakat diszitő gobelinekkel; azaz az egyikén fegyvercsoport állott s igy ez a Vulcanust ábrázoló gobelinhez, a másik pedig, mely a halászatot mutatta be, a Venust ábrázoló kárpithoz tartozott. A nagy tanácsterem a padlótól a mennyezetig aranyozott fehér falrészekre volt osztva (boiserie). A falakat Ferenc német császár, Mária Terézia és II. József életnagyságu arcképei disziték. A negyedik kép az 1741. évi koronázó országgyülést ábrázolta, s ezt - mint emlitők Mária Terézia festtette a kancellária számára. A plafont a Szent István-rend allegóriája diszité. A nagy freskó portrait-k után azt a jelenetet mutatja be, midőn Mária Terézia a Szent Istvánrendet szétosztja. Itt a nagy tanácsteremben a két utolsó ablak között zöld bőrrel bevont egyszerü pad állott. E padot a kancellária örök emlékül őrizte, mert Mária Terézia királynő a kancellárián tett első látogatásakor e padon ült s a kancellária kutjából egy pohár vizet itt ivott. A kancellár dohányzó szobáját tölgyfapadló és tölgyfabutorok disziték. A második emeletet a hivatalos helyiségek foglalták el. Itt semmiféle fényüzést nem fejtettek ki, sőt az itt lévő helyiségeken még nagyobbszerü átalakitások sem történtek. A földszintet a sütőház, cukrászda, konyhák s a cselédség lakásai foglalták el. Az istállók - mint emlitők - a Rosengasse-ban levő és a kancellária tulajdonát képező kis házban voltak. A huszonhárom lóra való istálló is nagy költséggel épült s a lovak abrakoló vályui mind faragott kőből készültek. Amint e leirásból is láthatjuk, a nagy költekezés és fényüzés nem a kancelláriának, hanem a kancellár személyének szólott. S ez a dolog az akkori viszonyok mellett természetesnek látszott, mert reprezentálás céljából költöttek oly sokat a magyar kancellária palotájának berendezésére s erre csak maga a kancellár volt hivatott. Az ujjáalakitás nagy munkája mármár befejezéséhez közelgett, de még senkisem tudta, hogy a nagy költségeket hogyan és honnan fizetik. A közel háromszázezer forintnak elköltése az országgyülés tudta nélkül történt, s arra számitani nem lehetett, hogy e nagy összeget Magyarország egyszerüen magára vállalja. Legjobb esetben csak arra gondolhattak, hogy a fényes magyar otthon a rendek tetszésével fog találkozni s igy csupa előzékenységből sem fognak az adakozástól visszariadni. Kezdetben maga Mária Terézia sem volt tisztában vele, hogy honnan kerül elő az a nagy összeg, melyet a kancellár királyi jóváhagyással elköltött. Az 1768. évi november 29-én tehát kérdést intézett Eszterházy kancellárhoz, miként lehetne a kancellária ujjáalakitására felvett 279.264 forintot tiz év alatt kifizetni s mi módon lehetne e célra Magyarországban biztos alapot teremteni.577 Ezen kérdés felvetése összefüggésben állott a kancellária személyzetének fizetésével. Ha ugyanis a palota ujraépitésére felvett kölcsönök a kancellária taksa-jövedelmét terhelték volna, akkor a személyzetet e jövedelemből fizetni alig lehetett volna, márpedig Mária 576

Ezek a feston-ok megmaradtak; müértők ma is bámulva szemlélik.

577

Országos Levéltár és közös p. ü. lt.: Camerale.

151


Terézia királynő 1768. november 29-én elrendelte, hogy a kancellária személyzetét ezentul is a különben fölemelt taksa-jövedelemből kell fizetni. A királynő kérdéseire Eszterházy kancellár 1768. december 2-án felelt.578 Felterjesztésében erősen mentegeti magát. Ő - ugymond - csak azért sürgette a javitásokat, mert a levéltár és a hivatalok a nedvesség miatt sokat szenvedtek. A maga szállásával ő teljesen meg volt elégedve s csak uj tetőt és némi átalakitásokat kivánt. Őfelsége azonban Paccassi jelentésére a teljes ujjáalakitást rendelte el. Ami a költségek fedezését illeti, Magyarországban erre alkalmas alap nincsen, mivel ott minden alap: contributio, vám, bányajövedelem, fiskalitás stb. »regalia principis«-nek tekintendő. A kancelláriai taksajövedelem sem alkalmas e célra, mivel a bevétel annyira csökkent, hogy a személyzetnek járó évi 40.000 frt is alig folyik be. Ennek a jövedelemapadásnak pedig az az oka, hogy őfelsége a taksákat igen sokaknak elengedi. »Az én kancellárságom idején - irja Eszterházy - a feleknek eddig 123.353 frt-ot engedtek el.« A kancellária épületének ujjáalakitására forditott összeget legkönnyebben ugy lehetne előteremteni, ha a lutrijátékot (lotto di Genua) Magyarországba is behoznák. Ennek utjában semmi akadály sem áll, mivel már Európa minden államába behozták. A lutriból befolyó jövedelem nemcsak a kancelláriára forditott költséget fedezné, hanem ugyanabból még árvaházakat és tüzesetek ellen biztositó intézeteket is lehetne Magyarországban létesiteni. Eszterházy ezen javaslatát a királynő el nem fogadta. Nem azért, mintha a lutrijátékot ellenezte volna, hanem egyedül azért, mert az udvari kamara felvilágositásából értesült, hogy az örökös tartományokban a genuai lutri kizárólagos bérlőjének, Conte de Cataldinak privilegiuma Magyarországra is kiterjed. Ez a privilegium 1770. április 1-én jár le. S ha ezután Magyarországban a lutrijátékot önállóan rendeznék, akkor az udvari kamara eddigi jövedelmének jelentékeny részétől elesnék. Emiatt Mária Terézia azt ajánlotta Eszterházynak, hogy talán házipénztárukból áldozhatnának a megyék a kancellária épületére.579 Ugy látszik, maga a királynő is sejtette, hogy az utóbbi terv sikerrel nem igen kecsegtet; ezért tehát még Eszterházy válaszának beérkezése előtt, legalább ideiglenesen, a 279.264 frt kifizetését az udvari kamarára kivánta háritani. Ez a szándék az udvari kamarának természetesen nem volt kedvére. Az 1768. év november 9-én kelt felterjesztésében tehát azon igyekezett, hogy a királynőt e szándékától valamikép eltéritse. »Ha felséged - ugymond - a 279.264 frt kifizetését az amugy is rendkivül megterhelt »Cameral-Schuldwesen«-re háritja, ugy az adósság még inkább növekedni fog. Gondolja meg felséged, hogy a cseh, az erdélyi, a birodalmi kancelláriák és a »Banco et Commercien« mind a maguk erejéből gondoskodtak palotáik épitéséről és maguk teremtettek arra alapot. Felséged érdeke is azt kivánja, hogy a magyar kancellária »ex visceribus regni Hungariae« teremtsen alapot és abból fizesse ki a nevezett összeget.«580 Az udvari kamara ezen előterjesztése a királynőt szándékában meg nem ingatta. A kamarai felterjesztésre ráirta, hogy Eszterházynak kötelességévé tette minden igyekezettel azon lennie, hogy Magyarországon alapot teremtsen s az egész 279.264 frt-ot tiz év alatt visszafizesse. Addig azonban, mig sikerül ily alapot létrehoznia, az Universal Cameral Fundus-nak kell az egész összeget megfizetnie.

578

Ugyanott.

579

Ugyanott.

580

Közös p. ü. lt.: Camerale.

152


Ez a királyi végzés Mária Terézia jóindulatának ujabb jele volt. S ha valamivel, ugy ezen intézkedésével mutatta meg, hogy nem hagyja cserben azokat, akik az ő kezdeményezésére a magyar kancellária fényes otthonát megteremtették. A királynőnek a kancellárhoz intézett jegyzékére Eszterházy 1769. április 27-én válaszolt. Szerinte merő lehetetlenség, hogy a kancellária épületének költségeit a házi alapból fedezzék. Ez az alap ugyanis annyira meg van terhelve, hogy az adópénztárból kell a felmerülő hiányokat pótolni, máskülönben azon alapból még a tisztviselőket sem birnák fizetni. Addig tehát, mig az országgyülés összeül s majdan kellő alapról gondoskodhatik, a költségeket az udvari kamara fizesse ki.581 Amit Eszterházy itt kérelem és javaslat gyanánt előadott, azt - mint emlitők - Mária Terézia már jóval előbb önkényt elrendelte. Az udvari kamara fizető hivatala már 1769-ben megkezdte a fizetést s az év végéig az egész terhet kifizette. A kifizetés megtörténte után, az udvari kamarától kifizetett összeg megtéritéseképpen a magyar kancellária taksa-jövedelmét királyi rendelettel az udvari kamara jövedelmeihez csatolták. Igy tehát a magyar kancellária illetékjövedelme ezen a cimen lett az udvari illetéki hivatal egyik jövedelmi forrásává 1770-től 1848. junius haváig. A kancellária személyzetének fizetése azonban ezentul is a taksa-jövedelemből történt. Mivel a magyar kancellária a fentebbi intézkedések miatt rendes jövedelmétől elesett, Mária Terézia 1768. julius 6-án elrendelte, hogy a kancellária épületén ezentul az összes javitásokat a cs. és kir. udvari épitési hivatal (hofbauamt) végezze.582 Az ujjáalakitás ügye ezzel ugyan végetért, de kisebb-nagyobb költségek azért még később is felmerültek. Igy 1771. február 12-én Bolza a kamarai számadó hivatalt felszólitotta, hogy a kancellária teljes berendezéséhez még szükséges 7287 frt 57 kr.-t utalványozza ki, mert őfelsége ez összeg kifizetését már engedélyezte. Mivel hasonló kiadások még többször is felmerültek, az udvari kamara 1771. május 14-én583 a királynőt arra kérte, hogy a kiadásoknak legalább egyrészét Magyarország viselje. »A kancellária épülete - irja - a magyar rendeké, tehát a kiadások egyrészét is Magyarországnak kellene viselnie.« Mivel a kancelláriának a taksajövedelem elvonása után semmi bevétele nem volt, a királynő az udvari kamara óhaját nem is teljesitette. Még József is édesanyja óhaja szerint intézkedett, mikor 1771-ben elrendelte, hogy a kancelláriai épitkezés és javitás költségeit a kincstár (von meinem aerario) fizesse.584 Mivel a kamara ez ellen már semmit sem tehetett, tehát legalább a magyar kancelláriának igyekezett kellemetlenségeket okozni. Bekövetelte az épitkezésre vonatkozó, már régen jóváhagyott számadásokat és kezdetben bizonyos szabálytalanságokat fedezett fel. Wass Mihály registrator, aki négy éven át rendkivüli odaadással vitte a kancelláriai épitkezések számadásait, kimutatta, hogy az összes számadások a legnagyobb rendben vannak. Erre a kancellár Wass Mihálynak 300 forintnyi jutalmat javasolt. Az udvari kamara meg azt ajánlotta, hogy Wass Mihály számadásaira 126 frt 36 kr. bélyegilletéket vessenek ki.585 Egy másik felterjesztésében meg a kancellária berendezését kifogásolja. »Mire való ugymond - egy állami hivatalnak a sok selyemkanapé, parádés mennyezetes ágy, faragott

581

Ugyanott.

582

Ugyanott.

583

Közös p. ü. lt.: Camerale.

584

Ugyanott.

585

Ugyanott. 1770. okt. Hofkammer-Departement in Cameralibus.

153


trumeauk, drága órák, barometerek?« stb. Ez a megjegyzés nem minden alap nélkül való volt s nem csupán az udvari kamara véleménye hangzott igy.586 Sok baja volt ez időben a kancelláriának Bécs városával is. A magistratus ugyanis semmibe sem vette, hogy szabadházzal és kincstári épülettel van dolga, s a rendes városi adón kivül a telekadó és a polgári ispotálydij fejében 1775-ben a hátralékkal és kamatokkal együtt egyszerre 935 frt-ot követelt. Bécs város tanácsa ugyanis azon véleményen volt, hogy a kancellária épülete az általános szabályok alól kivéve nincsen s nem is volt. A városi tanács más tulajdonost nem ismer, mint a magyar kancelláriát, s ezt inkább kell fizetésre kényszeriteni, mint a magánembereket. 587 Ezen ügyből Bécs városa és az udvari kamara között majdnem per keletkezett. Csakis az összeg kicsisége hátráltatta a kamarát a per meginditásában. De az adóhátralék után kivetett kamat megfizetését igy is megtagadta.588 Mária Terézia halálával a magyar kancellária legfőbb védőjét és támaszát vesztette el. Utóda, II. József alatt már nem állott a kancellária mögött a jóindulatu, bőkezü uralkodó, hanem a komoly és rideg politikus, aki mint minden intézménnyel szemben, ugy a kancelláriával szemben is egyedül a saját nézeteit és meggyőződéseit juttatta érvényre. II. József nagy ujitásai közepette a magyar kancelláriáról sem feledkezett meg. E helyen csupán magáról az épületre vonatkozó intézkedéseiről szólunk. II. József a magyar és az erdélyi kancelláriát 1783-ban egyesitette. Az egyesités maga után vonta a magyar kancellária épületének kibővitését, mert a régi palotában a két kancellária el nem fért. A kibővités csakis ugy volt lehetséges, ha a magyar kancelláriával szomszédos házak valamelyikét megvásárolják. Mivel a közvetlen szomszédságban lévő Trautsohn-palota (a mai Bankgasse 6. számu háza) éppen eladó volt, II. József 1783. április 3-án elrendelte a palota megvásárlását az erdélyi kancellária számára. A Trautsohn-féle palotának ezidőbeli tulajdonosa Auersperg Károly herceg volt.589 Az eladási szerződés tehát közötte és Eszterházy Ferenc gróf mint vásárló között, 1783. május 11-én jött létre. Eszerint a Vordere Schenkenstrasse 50. száma alatt a sarkon lévő palota, mely a »Grundbuch zum Schotten« hatáskörébe tartozó szabadház volt, 55.000 frt-on a magyarerdélyi egyesitett kancellária tulajdonába ment át. 590 A belső berendezést a volt tulajdonos a maga számára tartotta meg. A régi Trautsohn-féle hercegi palota egykor Bécs kiválóbb épületei közé tartozott. Müvészeti szempontból már csak azért is figyelmet érdemelt, mert a hirneves müépitő, Fischer János Bernát alkotása volt. Az idők folyamán azonban a sok átalakitás miatt sokat vesztett eredeti szépségéből. Most, hogy a magyar-erdélyi kancellária tulajdonába ment át, ismét nagyobb átalakitásnak nézett elébe. Csak sajnálnunk lehet, hogy ezen átalakitásnál a müvészi szempon586

Ugyanott. Cameral Hauptbuchhalterei, 1770. okt. 29.

587

A bécsi adóhivatal szerint a kancelláriának tiz percentet kellene adóhátralék fejében fizetnie. Régente - irja - minden forint után naponkint 3 krajcárt kellett adóhátralék fejében fizetni, de még ugy is a harmadik hóban katonai executiót bocsátottak ki.

588

Ugyanott. Le Fevre kamarai prokurátor jelentése és a bécsi adóhivatal kimutatása, 1775. febr. 13-án.

589

A bécsi telekkönyv szerint a Trautsohn-palota 1725. jan. 2-án szállt az Auersperg grófok kezére.

590

E palota telkének földesura (grundherr) a schotteni (skót) apátság volt, s mint ilyen, a Grund-dienst cimén évi 3 krajcárt szedett a telektől, s azonkivül minden 15 évben a telekadó alól a kancelláriának meg kellett magát váltania. Ezeket a kötelességeket a kancellária a vásárlás alkalmával magáravállalta.

154


tokra figyelmet nem forditottak. Érdekes, hogy az átalakitásnál a magyar kancellária palotája is szenvedett. Ekkor szedték le homlokzatáról az oszlopokat és a kőből faragott szobrokat, hogy igy a két épületet legalább külsőleg egyöntetü egésszé alakitsák. Magának az ujonnan vásárolt palotának átalakitása és berendezése 77.102 frt-ba került. A volt erdélyi kancelláriai palota (Sinzendorf-ház) eladásából befolyt 61.000 frt, s igy a vételárral együtt Erdély rendjeinek még 71.002 frt-ot kellett fizetniök. Mivel a magyar kancellária az uj épülethez semmivel sem járult, tehát a tulajdonjogban sem volt része. S mégis mind az adásvevési szerződésben, mind a telekkönyvben a magyar és erdélyi kancellária szerepel tulajdonos gyanánt. Ezt a tévedést a telekkönyvben jóideig nem igazitották ki. Még 1826-ban is felmerült az a kérdés, hogy az erdélyi kancellária épületének ki a tulajdonképpeni birtokosa? Reviczky grófnak 1828. augusztus 1-én kelt felterjesztése szerint az erdélyi kancellária a Trautsohn-féle (Bankgasse Nr. 6.) palotának csupán természetes tulajdonosa, mert a házat a telekkönyvben nem az erdélyi kancellária részére jegyezték be. A telekkönyvben - irja gróf Reviczky - a legutóbbi telekadórevizió (gewaehrserneuerung) alkalmával (ami minden 15 évben szokott történni) s a telekkönyvi lapon a magyar erdélyi kancellária szerepel tulajdonos gyanánt. S mivel »a potiori fit denominatio« minden egyéb hivatalos iratban csakis a magyar kancellária szerepel.591 Reviczky ezen felterjesztésére őfelsége elrendelte, hogy az erdélyi kancellária épületének tulajdonosai közül a magyar kancelláriát törölni kell ugyan, de Magyarország jogait, ami illeti, azt az igazság és a méltányosság szerint kell eldönteni. II. Lipót, mint tudjuk, 1791-ben a két kancelláriát ujra elválasztá egymástól. Az elválasztás folytán felmerült épitési költségek 16.309 frt-ra rugtak. 1831-ben még egyezkedett a két kancellária az ablakok és ajtók befalazása ügyében. A kancellária épületének további sorsa eléggé ismeretes. Az 1848-49-iki forradalom leveretése után a kancelláriai hivatal visszaállitásáig a palota osztrák kézen volt. Régi, remekbe készült butorainak nagyrésze ekkor ment veszendőbe. A disztermek müvészi stuccaturdiszitései is töredezni kezdtek, s mivel kijavitásukra nem volt költség, az egészet eltávolitották. Amikor az épület ismét magyar kézre jutott, a több százezer forintba került disztárgyakból és butorokból már csak imitt-amott akadt egy-egy darab. A hajdani fényt és pompát csak a falak és az ajtók aranydiszitései és a pompás kályhák hirdették. Bár azóta az épületben mind belsőleg, mind külsőleg több javitás és átalakitás történt, de alapos munkára, a régi stilszerü emlékeknek megfelelő gyökeres ujjáalakitásra eddig nem gondoltak. Pedig az épület nagy történeti multjánál és jelenlegi céljánál fogva, eltekintve attól, hogy a XVIII. század egyik értékes müemlékéről van szó, bizonyára nagyobb áldozatot is megérdemelne. Bár egykor e palotának belső berendezése és külső disze sokkal fényesebb volt, mint jelenleg, azért még mindig jelentékeny értéke van. Az 1903-ban készült leltári becslés szerint ugyanis maga a palota 1,610.000 korona, a benne lévő ingóságok pedig 132.389 korona értékkel vannak felvéve.592

591

A Bécs-városi telekkönyv a Bankgasse 6. sz. házáról (vagyis az erdélyi kancellária palotájáról) ezt mondja: »Zahl nr. 79. Wilhelm Fürst von Trautsohn seit 2/I. 1725. Karl Graf von Auersperg seit 5/III. 1783. Ungarische Siebenbürgische Hofkanzlei seit 28/III. 1794. Siebenbürgische Herrn Staende seit 5/V. 1848.«

592

A minisztériumban lévő hivatalos felbecsülés szerint.

155


III. PALOTA SZERZÉSE AZ ERDÉLYI UDVARI KANCELLÁRIA SZÁMÁRA Az erdélyi udvari kancellária Bécsben ugyanolyan viszontagságokon ment át, mint a magyar kancellária. Mivel a kormányszék személyzete, bevétele és tekintélye jóval kisebb volt, mint a magyar kancelláriáé, tehát az udvari körök is kevesebbet törődtek vele, mint a magyar kancelláriával. Még csak arra sem érdemesitették, hogy a többi udvari hivatalok példájára a Burgban szállást adtak volna neki. Az erdélyi kancellária tehát kénytelen volt a városban kijelölt helyiségeket elfoglalni. Ezek a helyiségek azonban oly silányak, oly szükek voltak, hogy bennök sem a hivatalt, sem a levéltárat tisztességesen elhelyezni nem lehetett. E méltatlanság és lealázás a kancellári személyzetnek annál inkább fájhatott, mivel szemmel láthatta, mennyi és milyen előnyökben részesülnek a többi udvari hivatalok. Az erdélyi udvari kancellária tehát évről-évre panaszkodott és minden kitelhetőt elkövetett, hogy a többi udvari hivatalok példájára szintén udvari szállást kapjon. Ezen törekvése azonban hiábavaló volt. Az 1705. évi aug. 27-én kelt felterjesztésében pl. azt irja a kancellária, hogy lármás vendégfogadóban, üzletek között van elhelyezve. A levéltárat a korhadt fatető alatt a tüz és a nedvesség egyaránt pusztulással fenyegeti. Kérve-kéri tehát őfelségét, adatna az erdélyi udvari kancelláriának is udvari szállást (aulicum quarterium).593 Az itt leirt helyiség az erdélyi kancelláriának legrégibb bécsi szállása volt. A Kruegerstrasseban (ma Kruegerstrasse 3. szám), az Aranyoroszlán-hoz cimzett Schilling-féle vendégfogadóban volt ez a szállás,594 ahol az erdélyi udvari kancellária három kis helyiségért évi 36 forintot fizetett. A kancellária hiába igyekezett e nyomoruságos helyiségekből menekülni, hiába esedezett udvari szállásért, méltányos és jogos kérése meghallgatásra nem talált. Évek hosszú során át ott szorongott az Arany oroszlán lármás, szük szobácskáiban. Ilyen körülmények közt még megtiszteltetés volt, hogy legalább magának az erdélyi kancellárnak valamivel jobb szállást adtak; de még ez is csak Kászoni János személyes érdemeinek tudható be. Az 1714. junius 18-án kelt és Kászoni János erdélyi udvari kancellár (1717-ben Bornemissza néven báró) részére kiállitott Quartiers-Zödl (tehát nem Hofquartier) szerint a kancellár számára Cerlet Mária Zsófia nevü özvegy kalaposnénak a Saillergasse-ban (ma Seilergasse Nr. 1.) lévő házában jelöltek ki szállást595 és a Kruegerstrasse-ban lévő Schilling-házban, hol a kancelláriai hivatal volt elhelyezve, három lóra istállót. Az erdélyi udvari kancellárnak szállásáért évi 60 frt házbér járt. Az erdélyi kancelláriai hivatal, valamint a kancellár szállása is, több mint három évtizedig az emlitett helyen maradt. Csak 1741-ben ment le a kancellária Pozsonyba; de még itt is jóideig kellett várnia, mig szállást kaphatott! Addig az erdélyi kancellária összes dolga a levéltárral együtt a dunai hajókon tartatott.596 Amikor azután ismét Bécsbe költözött, ujra kéréshez fogott, hogy alkalmas szállást kapjon.

593

Országos Levéltár: erdélyi kancell. oszt.

594

Würthaus zum Goldenen Löwen in Krüger-strasse. (Assignatio quartirii in quo de praesenti archivum cancellariae Transylvanicae servatul. 12. Julii 1709. Ugyanott.)

595

Ugyanott. Quartiers-Zödl. 1714. jun. 18.

596

Az erdélyi udvari kancellária őfelségéhez 1741. okt. 24-én »publicis rationibus exigentibus cancellaria Transylvanica simul cum archivo Vienne beneficio aquae ante triduum hic appulerit... tam archivum quam Cancellariae res in navibus habeantur«... stb. (Ugyanott.)

156


Az 1742 évben, január 15-én ugyanis Rátóti Gyulaffy László alkancellár ujra kisérletet tett, hogy a kancellária számára udvari szállást kapjon. »A mostani szállásunk - irja az udvari főmarschali hivatalhoz - a Kruegerstrasseban az Arany oroszlánhoz cimzett (Schilling-féle) házban vagyon. Tüzveszélyes, nyomorult helyiség ez. A registrator és a cancellisták egyetlen szobában kénytelenek munkáikat végezni. Kérjük tehát, minket megillető udvari szállást jelöljenek ki részünkre.«597 Ugylátszik, ennek a felterjesztésnek sem volt meg a kivánt eredménye; mert 1742. március 17-én Auersperghez intézett felterjesztésükben a kérést megismétlik. Ezuttal már csak azt kérik, hogy Kászoni boldog emlékü kancellárnak a Saillergasseban volt lakását engednék át a kancellária részére.598 Az utóbbi kérést hosszas huzavona után végre csakugyan teljesitették. Az 1742. év őszétől fogva az erdélyi kancellária már a Rosengasseban lévő Cerlet-féle ház második emeletén tartott szállást. Az évi bér itt 1756-ig 82 frt 30 kr. volt.599 Mivel az erdélyi udvari kancellárok udvari szállásra szert tenni nem birtak, a gubernium évenkint subsidium-ot küldött a kancellároknak. Igy 1747. október 5-én Rátóti Gyulaffy Lászlónak 200 aranyat küldött segély gyanánt, azzal a magyarázással, hogy igyekezzék az udvari marschallnál udvari szállást kieszközölni.600 Gondolhatjuk, hogy Erdély rendjeire és a kancelláriára nézve lehangoló volt az a körülmény, hogy az erdélyi udvari kancellária nem részesült abban az előnyben, amihez más udvari hivatalok nagyon is könnyen jutottak. Mikor azután a magyar kancellária palotát vásárolt magának, nemcsak magában az erdélyi kancelláriában, de egész Erdélyben is visszhangra talált az az óhaj, hogy Magyarország példájára Erdély is méltó otthont teremtsen Bécsben lévő kormányszéke számára. Ez azonban több éven át puszta óhajtás maradt. Erdély szomorú gazdasági helyzete, a háboru okozta nyomoruságok ugyanis nem engedték az életrevaló terv kivitelét. A megvalósulás reménye csak akkor kecsegtetett sikerrel, mikor az erdélyi kancellária élén a tevékeny és fényüző gróf Bethlen Gábor állott. Az ő összeköttetése és befolyása Erdélyben dülőre vitték a palotavásárlás ügyét. Az erdélyi gubernium 1755. szeptember 12-én már tudatta Bethlen Gáborral, hogy az egész ország helyeseli azt a tervet, mely szerint Magyarország dicséretes példájára egy ház vásároltatnék a kancellária és a levéltár elhelyezésére.601 A következő napon (szeptember 13-án) a három státus Szeben városában kiállitotta Bethlen számára a plenipotentiát. Eszerint az erdélyi státusok gróf Bethlen Gábor kancellárt felhatalmazták, hogy minden költség beszámitásával 50.000 frt-on palotát vásároljon. A vételárat a státusok három év alatt három egyenlő részben fogják megfizetni.602

597

Ugyanott.

598

Ugyanott a Krügerstrasse-i szállás - irja az erdélyi udvari kancellária - nagyon szük, a levéltár gyalázatos helyiségben van.

599

E ház ma a Rosengasse 1. sz. alatt van.

600

Országos Levéltár: erdélyi kancell. oszt.

601

Ugyanott.

602

A három státustól kiállitott plenipotentia különösen hangoztatja, hogy főleg a levéltár érdekében hozza meg ezt az áldozatot.

157


Bethlen Gábor - ugylátszik - a magyar kancellária vásárlásának a példája után indult. A megszavazott összegre ugyanis tekintettel nem volt s jóval drágább palotát vásárolt, mint amilyet az erdélyi státusok óhajtottak. Bethlen választása a Sinzendorf Vencel-féle palotára esett. Ez épület a magyar kancelláriához igen közel, a Löwel-Bastion-nal szemben, Pálffy Miklós gróf palotája mellett, a Hintere Schenkenstrasse nevü ucca 58. száma alatt állott.603 A gróf Bethlen Gábor és gróf Sinzendorf Vencel között 1755. október 6-án kötött adás-vevési szerződés szerint maga a palota 60.000 frt-on, a butorzat 5000 frt-on került az uj tulajdonos kezére. Ezenkivül az akkori bécsi szokás szerint Sinzendorf grófnő részére még külön 400 aranyat kellett fizetni »schlüsselgeld« cimen. A megvásárolt palota szabadház volt, de a Landstrasse-n lévő Augustinus-atyáknak évi 36 dénár szolgálattal tartozott. Az erdélyi udvari kancelláriának házvásárlása nem volt a királynő akarata ellen. Amikor Bethlen Gábor 1755. december 12-én Mária Teréziának tudomására hozta, hogy a Sinzendorfpalotát butoraival együtt 65.000 frt-on és 400 aranyon megvásárolta, őfelsége a dolgot tudomásulvette s azonnal megengedte, hogy a 60.000 frt-ot, valamint a javitásokra szükséges 8000 frt-ot a kincstár előlegezze. Ez a 8000 frt jórészt a levéltári helyiségre és némi átalakitásra kellett.604 A kincstár részéről engedélyezett összeget a királyi végzés szerint az erdélyi Cassa provincialis-ból kellett megtériteni. Alig hogy az átalakitásokat megkezdték, kitünt, hogy a 8000 frt megközelitőleg sem lesz azokra elég. Bethlen kancellár ugyanis nem egyedül az elkerülhetetlen kiadásokra szoritkozott, hanem azon volt, hogy az erdélyi kancellária palotája se nélkülözze a fényt és az uri kényelmet. 1756. julius 7-én a királynőt már ismét arra kéri, hogy a kancelláriai átalakitásokra ujabb 14.000 frt-ot engedélyezzen s ez összeget majdan »ex fundo restantiarum et debitorum« Erdély fizesse.605 Mária Terézia, mint a guberniumhoz julius 12-én intézett levele mutatja, ezt a 14.000 frt-nyi kiadást is azonnal engedélyezte.606 A főbb kiadások, miket az összegből fedeztek, ezek valának: három padlásszoba készitése és Erdély cimerének kőbe faragása 6000 frt, asztalosmunkák 2560 frt, festő- és aranyozó-munka 2621 frt, stuccatur-munka 611 frt, tükrök vásárlása 943 frt, az uralkodópár életnagyságú arcképe a rámával együtt 716 frt 40 kr., a kárpitosmunkák 2758 frt, a szobrászmunka 480 frt, lakatosmunka 871 frt, rézmüvesmunka 280 frt, üvegesmunka 327 frt, a cserepező munkája 433 frt. Ezek a kiadások együttesen 20.288 frt-ra rugtak. Bár e költségek az ujonnan szerzett palota átalakitását teljesen nem fedezték, s igy előreláthatólag még több kiadásra lehetett számitani, Erdély még az eddigieket sem volt képes idejében megfizetni. Igy 1758-ban április 6-án, majd április 15-én maga a királynő sürgeti a

603

Nem tévesztendő össze a magyar kancellária részéről vásárolt s a Windischgraetz-palotába épitett és szintén a Schenkenstrasse-n lévő Sinzendorf-házzal.

604

...»in structuram praeterea - irja Bethlen - cancellariae archivo securitatis intuitu«... stb. (U. o.)

605

Országos Levéltár: erdélyi kancell. oszt. Bethlen a többi közt ezzel menti a tulkiadását: »nisi ex fundamento murus capitalis aliquot orgiarum cum fornicibus ductus fuisset, periculum toti aedificio cum tempore imminere potuerit.«

606

Ugyanott.

158


guberniumnál az esedékessé vált 22.000 frt kifizetését.607 A többszörös intés és sürgetés keveset használt. A gubernium 1759. január 23-án Szebenből azt irja őfelségének, hogy a szanaszét duló dögvész miatt rendkivül sok volt a kiadás, a 22.000 frt-ot tehát egyelőre nem fizethetik meg.608 Ez a késedelem az erdélyi kancelláriának sok kellemetlenséget okozott. Sinzendorf gróf ugyanis adósságokba lévén merülve, fizetni nem tudott s hitelezői, a többi között Bécs városa is, a palota vételárából igyekeztek követeléseiket megszerezni. A kedvezőtlen pénzügyek Bethlen grófot nem tartották vissza, hogy a palota belső diszitésén tovább is ne fáradozzék. Alig mulik el esztendő, hogy valami diszesebb butordarabot, vagy valami müvészi tárgyat ne szerezzen. Ezen törekvésében segitségére volt Mária Terézia királynő jóindulata és támogatása is. A kisebb összegeket nem is emlitve, 1766-ban például őfelsége egyszerre 7000 frt-ot rendelt a kincstárából butorok vásárlására.609 Mivel már a fényüző Sinzendorfok is sokat költöttek palotájuk berendezésére, s mivel a kancellária a palotával együtt az összes butorokat is átvette, elgondolhatjuk, hogy az ujabb bevásárlásokkal az erdélyi kancellária palotája uri kényelem és pompa dolgában kevés kivánnivalót hagyott fenn. Ezt annál inkább feltehetjük, mivel Bethlen Gábor gróf a fényüzésnek és pompának nagy barátja volt, s ugyszólván egész vagyonát ezen szenvedélyének áldozta fel. Mentségül csak az szolgálhat, hogy azon korban a Bécsben időző magyar főurak között a nagyzásig menő költekezés általános volt; s Bethlen grófnak még hozzá a reprezentálás is rengeteg összegekbe került. Az erdélyi kancellária palotájának belső berendezésére vonatkozólag megemlithetjük, hogy ennek elkészitésén szintén a legkiválóbb iparosok és mesterek dolgoztak. A kárpitosmunkákat Kraisy Miklós udvari kárpitosmester végezte; a faragott butorokat Gergogne Miklós készité; a kőfaragó-munkákon Wasserburger Ferenc, a stuccatur-munkákon pedig Buhey János és Orsatti Péter dolgozott. A müvészek közül megemlithetjük Ehrensorgi Kobler János Péter kamarai festőt, aki a császár és a királynő arcképét festé s ezért 1758-ban 100 arany jutalmat kapott. Schütz Lőrinc portrait-festő ugyancsak őfelségeik arcképeit a nagy tanácsterem számára festette. Fengler Antal szobrász a faragott szobrászmunkákat végezte. Ezeken kivül Marsch János és Rumel Ágost festők is dolgoztak a palota diszitésein. Melyikük készitette az ebédlőteremben lévő olajfestményeket (von Ostischen Historien), nem tudjuk.610 Az erdélyi kancellária épületében negyven különböző nagyságu helyiség volt. A második emelet egyrészét a szépen renovált kápolna foglalá el. Aranyozott oltárát, antipendiumát, cheridonját, a felfeszitést ábrázoló oltárképet még a Sinzendorf grófok készittették. Bethlen gróf csak renováltatta az egészet. A második emeleten volt a nagy ebédlő, melyet aranyozott lécek és festett spalierek diszitettek. A kis és a nagy veres termeket egészen damaszt spalier boritotta; a damaszttal bevont butorok ugyanitt fehér fából készültek. A kancellárné magánlakása szintén a második emeleten volt. Az első emeletet a főkamarás irodáján kivül hivatalos helyiségek, konyhák és a cselédség szobái foglalták el. Mivel - mint emlitettük - a palota fényének emelésére Mária

607

Ugyanott. »Fl. 22.000 illico restituantur eo magis, quo certius sit per dilationem solutionis, quae respectu unius termini subest, solutionem altereius termini aeque effluxi non tardari, minus impediri debere aut posse.«

608

Ugyanott. »cum lues epidemia in visceribus patriae saeviens, virus suum ulterius diffunderet«... stb.

609

Ugyanott.

610

Beschreibung deren in dem Siebenbürg. Hofkanzlei-Haus befindlich und von S. Excellenz Anton Grafen von Salm obersten Cammerern inhabenden Meublen. (Közös p. ü. ltr. Camerale.)

159


Terézia is adott 7000 frt-ot, az ezen összegen vásárolt butorokat külön leltározták, mivel azoknak tulajdonosa gyanánt az udvari főkamarás szerepelt.611 Az erdélyi udvari kancellária fényes berendezésével sehogysem állott arányban pénzügyi helyzete. Sokszor még a legszükségesebb dolgokra sem igen telt. Az adót sem fizette rendesen, s a többi között Mária Terézia 1766-ban is megintette a kancelláriát az adóhátralékok nemfizetése miatt. Kortörténeti szempontból nem érdektelen az erdélyi kancellária apróbb kiadásait ismernünk. Körülbelül ugyanazok a kiadások szerepelnek évenkint. Perger László számadásában például (1756.) ilyen rovatokat találunk: »vettem a felséges kancellária számára két rézgyertyatartót koppantóstul; három pár fakalamárist, három ollót, négy tucat plajbászt, selyemcérna- és tütartó-skatulyát; a kancellária ablakinak szükségire való vasvillácskákat hármat vettem« stb. Évi dij járt a kancellária háza körül égő két lámpás fejében a Szent István-templom tornyában lévő tüzőrnek; a Három királyok-napján végbemenő füstölésért a benedictusoknak 4 frt 10 kr., a sekrestyésnek 34 kr. járt.612 Az 1766. évben az erdélyi kancelláriát is azon épületek közé sorolták, melyeket »a magas minisztériumok« laknak, s melyeken a főbb javitásokat az udvari épitési hivatal végeztette. A belső berendezés fentartása azonban továbbra is a kancelláriát terhelte. Ezen intézkedés az erdélyi kancellária részére nagy jótétemény volt, mert, mint emlitők, pénz dolgában ott nagyon szükösen voltak. Sokszor még az apróbb kiadásokat sem birták fizetni. Igy 1767. március 14-én is Mária Terézia rendeletére az udvari kamara előlegezett ilyenekre 379 frt 48 kr.-t. Ugyane célra 1770. május 12-én ujra 923 frt 21½ kr.-t rendelt.613 Amikor Bethlen Gábor gróf rengeteg adósság hátrahagyása után meghalt, a kancelláriának is adósa maradt 4342 frt-tal. Mária Terézia 1771-ben ugyan elrendelte, hogy a jelzett összeget Bethlen hagyatékából kell megtériteni, azonban a hagyaték még a hitelezők kielégitésére sem volt elegendő. Igy hát nem lehetett mást tenni, mint a kényes ügy rendezését a kancelláriára bizni.614 Ilyen és ehhez hasonló anyagi zavarokkal küzködött az erdélyi udvari kancellária még akkor is, mikor II. József rendeletére a magyar udvari kancelláriával egyesitették. Az egyesités természetesen magával hozta, hogy a két kancelláriát közös épületben helyezzék el. Mivel a meglévő két épület közül egyik sem volt elég tágas arra, hogy benne a két kancellária elférjen, ezért tehát az amugy is nagyobb magyar kancellária mellett egy uj épület vásárlását határozták el. Valamint a két kancellária egyesitése, ugy az uj épület szerzése is az erdélyi rendek megkérdezése és tudta nélkül történt. Még a beavatottabbak is csak hirből hallották, hogy az erdélyi udvari kancellária szép palotáját dobra ütik s helyette a magyar kancellária tőszomszédságában mást vásárolnak. Az egész dolgot II. József maga intézte. Az 1783. év március 29-én pl. azt irta gróf Eszterházynak, hogy a Trautsohn-féle palotát kell megvenni az erdélyi kancellária számára 50.000 frt-ért. Ha pedig ez nem volna lehetséges, ugy az Uhlefeld-féle palotát kell megszerezni.615 Ugyancsak II. József április 3-án már azt irja Eszterházy grófnak,

611

U. o.

612

Perger László calefactor számadásai. Orsz. Ltr.; erdélyi kancell. oszt.

613

U. o.

614

U. o. vannak ez ügyre vonatkozó iratok.

615

U. o. II. József gr. Eszterházyhoz, Bécs. 1783. márc. 29.

160


hogy kösse meg a szerződést a Trautsohn-palota megvétele ügyében, mivel elhatározta annak megvásárlását.616 Az erdélyi rendek szomoruan hallották e hireket. Nagy okuk van a panaszra - irja 1783. április 9-iki felterjesztésében Bánffy gróf - s méltán szomorkodnak, mivel az erdélyi kancellária palotájának a rendek nagy költségén szerzett drága ingóságait elajándékozták s magát a kancellária palotáját az ő tudtuk és megkérdezésük nélkül eladják. A Trautsohn-palotát az erdélyi kancellária épületével összehasonlitani sem lehet. Kevesebbet ér és jóval szükebb, mint az erdélyi kancellária palotája.617 Ezek az igazságos hangok a dolgon mitsem változtattak. A Trautsohn-palotát 1783. május 1-én 55.000 forinton megvették s átalakitásához azonnal hozzáfogtak.618 Az 1784. évi december 9-én II. József már értesitette Eszterházyt, hogy az épület teljesen kész és a hivatalok már beköltözhetnek. Az erdélyi kancellária volt palotáját - irja a császár - nyilvános árverésen kell eladni.619 Ez utóbbi dolog is megtörtént. A régi palota potom áron (61.000 forinton) kelt el. Az erdélyi kancellária uj épületének átalakitása 77.102 frt-ba került. Eszerint az erdélyi kancellária egyesitése folytán Erdély a réginél kisebb, csekélyebb értékü és silányabban berendezett épülethez jutott s még 70.061 frt-ot kellett ráfizetnie. Az utóbbi összeget a kincstár előlegezte. A bécsi régi épületekről szóló irodalom, mely a magyar és az erdélyi udvari kancellária (az őfelsége személye körüli minisztérium) kettős palotájáról is megemlékezik, sok téves és valótlan dolgot állit. Igy pl. a magyar udvari kancellária palotájáról azt irják, hogy a Kinsperg, Sinzendorf és Althan-féle szabadházakból keletkezett. Schimmer meg az erdélyi kancellária palotájáról azt irja, hogy a magyarral együtt 1784-ben épült.620 II. Lipót, mint tudjuk, a két kancelláriát, bár az erdélyiek az unió mellett voltak, ujra szétválasztotta. Az átalakitások ezuttal is 16.309 frt-ra rugtak. A két kancellária egyesitése, majd meg szétválasztása alkalmával a tulajdonjogot is rendezni kellett volna, de erről teljesen megfeledkeztek. Később azután éveken át vitatkoztak a tulajdonjog felett.621 Végre is 1843. május 5-én a Trautsohn-féle palotát, vagyis a magyar minisztérium egyik felét az erdélyi rendek nevére táblázták be Bécs városának telekkönyvébe.

616

U. o.

617

U. o. Votum: non immerito querulandi ansam habere possent ac se contristatos sentirent, ut si postquam mobilia ejusdem domus magnis dictorum statuum sumpibus comparata alteri donata habeantur, ipsa et jam domus illis insciis et inauditis divendatur... stb.

618

A szerződés szerint a Trautsohn-féle »Grundbuch zum Schotten dienstbares Freyhaus« adósságmentes palotát Auersperg Károly herceg adta el Eszterházy Ferencnek, akit II. József a vásárlással megbizott.

619

Orsz. Levéltár: erdélyi kancell. oszt.

620

Schimmer: Ausfürliche Hauskronik.

621

Az udvari kamara még 1826. szept. 10-én is igy irt: »wer eigentlich Eigenthümer des gegenwaertigen siebenbürg. Hofkanzlei-Gebaeudes sei, und wem somit die Zahlung der GewaehrRenovationis-Gebühren oblieget...« stb.

161

X. HÁROMSZÁZADOS HABSBURG-JUBILEUM

X. HÁROMSZÁZADOS HABSBURG-JUBILEUM Ki ne tudna egyetmást Ferenc császár koráról? Ki nem hallott a szabadgondolkozók és ártatlan társaik kivégeztetéséről? Kazinczyval együtt a magyar irók bebörtönzéséről? Bizonyára nem uj dolgot mondunk, mikor megemlitjük, hogy Ferenc császár honositotta meg az egész országra kiterjesztett kémrendszert. Az is ismeretes, hogy az alkotmány (constitutio) szónak puszta kimondása is nagy haragra inditotta őt. De hogy a francia háborúkban a magyar ifjuság jórésze elpusztult, az már nem inditotta meg őt. Különben is országgyülések nélkül adókat vettetett ki, ujoncokat szedetett s elárasztotta az országot értéktelen papirpénzekkel. Hogy az ő abszolutisztikus kormánya törvényeinket, szabadságainkat sárba tiporta, hogy adminisztrátorok kinevezésével boldogitotta az országot, stb. eléggé ismert dolog. Ferenc császár korának egyik szereplő magyarja (Klauzál) a titkosrendőrség jelentése szerint barátai körében ugy nyilatkozott, hogy törvényeink szentségét odaát semmibe sem veszik. Ez egyik legnagyobb szerencsétlensége Magyarországnak; mert hiszen a főtől büdöslik a hal. A kormány ad folyton példát arra, mint kell törvényeink alól kibujni. Ez a gonosz tendencia Magyarország nemzeti életét háromszáz év óta uzsorázza, széttagozza minden irányban!622 Az uralkodó hatalmának és tekintélyének azon rendithetetlen lelkiismeretességen kell alapulnia, mellyel a törvényeket tiszteli s mások által is becsülteti. De ezt mi, magyarok, hiába keressük, hiába várjuk. Mérhetetlen csapás ez hazánkra. A pártemberek alkotmányellenes rendeletei s nem a törvényeink az irányadók. Ennek a következménye a törvénytelenségek érthetetlen türése. A jóakarat teljes hiányát hirdeti Erdély elnyomása is. Irgalmatlan miniszteri kisérletezésekkel kell ott is, itthon is küzdenünk s ez a nyomorult s állandó helyzet Magyarország haladásának főakadálya. A nemzet érdeke az volna, hogy az idők szellemének követeléseit meghonositsa. Ez volna az uralkodónak és a kormánynak is a kötelessége. De ehelyett minden haladásnak gátat vetnek. Pedig a divide et vince elvével egyetlen államnak sem sikerült a tökéletesség magasabb fokára emelkedni. Hiába! Igaza volt II. Frigyesnek, aki szerint »különös szerencsecsillag őrködik az ausztriai uralkodóházon; mert máskülönben minisztereinek balfogásai miatt már meg kellett volna buknia!« Nem Klauzál Gábor volt az egyetlen magyar ember, aki ilyen igazságokat hirdetett. Akadtak főurak is, különösen Erdélyben, akik még Klauzálnál is élesebben birálták Ferenc császár politikáját. És a két testvérországban olyan hangon beszéltek Ferenc császárról, hogy a titkosrendőrség rémüldözve jelentette Bécsben ezen szerinte iszonyatos dolgokat. Mert hát ez a rendőrség mód nélkül megbotránkozott azon, hogy a magyarok szidni merészelik »a legtökéletesebb uralkodót, a népek szerető atyját, a páratlanul népszerü és jóságú fejedelmet, akinek minden szivdobbanása csak kedvelt alattvalóinak szól!« Megirja a titkosrendőrség Bécsbe azt is, hogy gunydalokat énekelnek Ausztria ellen. Felujultak a Rákóczi korából való énekek és a röpiratok a Habsburgok ellen. Még a Zrinyi, Nádasdy, Frangepán kivégeztetésekor megjelent munkát (Austeritas Austriaca) is terjesztik. Pedig - jelenti a rendőrség - ennél veszedelmesebb és gonoszabb könyvet nem irt még protestáns kéz! Hiszen ez a munka I. Ferdinánd korától Lipót uralkodásáig rémitő sok támadást intéz Ausztria ellen és megjövendöli az uralkodóház elpusztulását is.

622

»Diese unheimliche Tendenz wucherte in dem Nationalleben Ungarns durch 300 Jahren fort, verweigte sich nach allen Richtungen und verknöcherte sich endlich im öffentlichen und Privatleben.« etc.

162


Ilyen hangulat lévén nálunk, azok a jóérzésü emberek (Gutgesinnte), akiket a mieink spionoknak neveztek, a megyékből és a városokból szilajabbnál-szilajabb hireket irtak Bécsbe. Mivel ez az állapot a bécsi kormányt is aggasztotta, tehát valamiről gondoskodnia kellett, ami a magyarnak sok búlátott lelkét kissé megvigasztalja. Ezért tehát az uralkodó megbizásából Rudnay primás kihirdettette, hogy 1827. november 4-e országos ünnep leend, melyen az uralkodóház magyar királyságának háromszázados jubileumát kell megülni. »Minden magyarra örömünnep lészen ez; minden magyarnak hálatelt szivvel kell a Mindenhatóhoz fordulnia s megköszönnie azt a megszámlálhatatlan jót, azt a páratlanul szelid uralmat, azt az igazi atyai szeretetet, amiben három századon át királyai részéről, főleg pedig a most uralkodó császár részéről ezerszer és ezerszer részesült.«623 Hiába adták ki a jubileumra vonatkozó rendeletet, hiába zengtek már előzetesen hiu dicséretet, bizony nagyon kevés helyen ünnepelték meg a november hó 4-ét. Nagyszombatról irják, hogy ott Rudnay primás parancsára november 4-én (azaz vasárnap) ülték meg a háromszázados jubileumot. (»Das dritte Seculum der milden Herrschaft des jetzt regierenden Regentenhaus als Jubelfest gefeiert an dem jeder Wohlendenke mit dankerfüllter Brust für die unzaehligen Wohltaten seine heissen Gebethe für das Wohl des regierenden Hauses und insbesondere S. Majestaet des gnaedigsten Landesvaters zum Himmel sandte.«) A titkosrendőrség jelentése szerint különösen diszes volt a jubileumi ünnepség Besztercebányán. A püspök itt is elrendelte, hogy egyházmegyéjében az országra nézve boldogságot és szerencsét jelentő napot, vagyis november 3-át, mint I. Ferdinánd megkoronázásának háromszázados évfordulóját hálaadó istentisztelettel megüljék. Besztercebányán november 4-én mozsárlövések hirdették e nagy nap megérkezését. Kivonult a Bakonyi-féle gyalogezred és a polgárőrség. A hálaadó misét a püspök tartotta. A prédikáció a Habsburg-ház dicső multjával és nagy érdemével foglalkozott. A szentbeszéd - jelenti a rendőrség - láthatólag meghatotta a lelkes hallgatóságot. Az istentisztelet után a püspöki palotában nagy traktamentum következett. Az ebéd végefelé felállt a püspök s a császár egészségére bort köszöntött. Aztán a királynét üdvözölte, aki éppen a névnapját ülte e napon. Ezután a koronaörököst, majd meg a nádort köszöntötte. Külön-külön emlékezett meg a főhercegekről és főhercegnőkről, valamint az uralkodó ház valamennyi gyermekéről. Hosszú és kiadós szónoklatát e szavakkal fejezte be: »Möge der Himmel seine milde, glückliche und ruhmwolle Regierung beschirmen und nur zugleich mit diesem Erdenrund enden lasse.« Az 1827. év november 7-én a rendőrség megbizottja ugy Pozsonyba, mint Bécsbe megirta, hogy e pompás ünnepség leirását az ujságoknak is hozniok kell, hogy külföldön is lássák, mennyire rajong a magyar nép az uralkodójáért. A pesti polgárőrség parancsnoka jelentette a rendőrminisztériumnak, hogy hallván a háromszázados jubileum megüléséről, jelentkezett a városbirónál, aki kijelentette, hogy semmi hivatalos rendeletet nem kapott ez ügyben. De a templom ajtaján ki van függesztve az istentisztelet rendje. Később a magisztrátus rendeletet küldött hozzám, hogy a polgárőrségnek ki kell vonulnia a jubileumi ünnepségre. Ezt az intézkedést a városi tanács később visszavonta. Ezalatt a városi káplán hozzám jött s keserves panaszra fakadt, amiért sem a katonaság, sem a polgárőrség nem akar kivonulni a jubileumi ünnepségre. Ez - mondá a káplán - még kárukra lesz a vezetőknek; mert őfelsége maga hagyta meg a primásnak a jubileumi ünnepségek tartását. Én - irja a polgárőrség parancsnoka - még egyszer beszéltem a városkapitánnyal, valamint Diószeghi városi tanácsossal s mind a ketten kijelentették, hogy ünnepies kivonulás 623

Tyrnau, den 7. November 1827. »Das dritte Seculum der milden Herrschaft des jetzt regierenden Regentenhauses, als Jubelfest gefeiert an dem jeder Wohldenkende mit Dankerfüllter Brust für die unzähligen Wohlthaten etc. seine heisse Gebete für das Wohl des regierenden Hauses und insbesondere Sr. Majestät des gnädigsten Landesvaters etc. Zum Himmel sende« etc.

163


nem lesz. A magisztrátus nemsokára azt is meghagyta, hogy a kilenc órakor tartandó istentiszteleten még egyenruhában sem szabad megjelenni. Mindennek az inditóokát én nem tudom - irja a polgárőrség parancsnoka -, de kötelességem ezt jelenteni, nehogy rám vessenek bünt. Körmöc polgármestere, Aschner József, »legbensőbb ragaszkodásból az uralkodóház iránt« arra a gondolatra jött, hogy a háromszázados évfordulót leghelyesebb volna egy emlékérem verésével megörökiteni. A költségeket aláirás utján remélte megszerezni. A munkát a körmöczi graveur: Karl Henrik csinálná, aki e téren a legkiválóbb müvész. Az érem egyik oldalán Ferenc király magyar ruhában, a koronázási jelvényekkel, lóháton ábrázoltatnék a következő felirással: »Francisco I. Austriaco Amato. Regi. Suo.« A hátsó lapon a boldog Magyarországot a négy rend képviselői ábrázolnák olajággal kezükben. Alatta ez a felirat lenne: »Trisaecularis. Aug. Dom. Austr. Regimine. Telix Hungaria. D. D. IV. Nov. 1827.«624 Nem tudjuk, Körmöc városának sikerült-e ez emlékérem elkészitése. A háromszázados évforduló azonban már régen elmult, mikor még csak a tervezgetésnél tartottak. A pesti jubileumi ünnepség - a rendőrség jelentése szerint - nagyon szegényes volt. De hát legalább mégis megesett valahogy. A titkosrendőrség jelentése szerint azonban az ország legtöbb helyén egyáltalán nem ülték meg a háromszázados jubileumot. Ösztövérül állt a sorsunk, a jó hazafiakat a bánat békója szoritotta. Hiu dicséretet zengeni, ünnepelni kevés embernek volt kedve. Bécsben igen sokat vártak a jubileumi ünnepségektől, de bizony balul ütöttek ki. Annyit ért ez a jubileum, mint a meghalt ember fülébe való éneklés. A titkos megbizottak egyike a jubileumi ünnepségekről azt irta volt Bécsbe, hogy »ezek a nép hangulatának igaz jelei. Ezek hirdetik, hogy a lakosság a legmagasabb császárházhoz hiven ragaszkodik és érte lelkesül!« A szegényes jubileumi ünnepségek egyáltalán nem mutatták azt, hogy a lakosság csak a legkisebb mértékben is lelkesül. Mivel a legtöbb helyen meg sem ülték a háromszázados évfordulót, ebből nem a hü ragaszkodásra, hanem legjobb esetben is csak közömbösségre lehetett következtetni. A titkos rendőrségnek és a fizetett spionoknak azonban port kellett hinteni a bécsi kormány és imigyen az uralkodó szemébe. S ezt hüségesen meg is cselekedték.

624

Neusohl, am 23. November, 1827.

164

XI. AZ ATTILA KEZDETE

XI. AZ ATTILA KEZDETE A magyar viselet mindig akkor kapott erőre, mikor nemzeti érzés és felbuzdulás fogta el az emberek lelkét. A nemzeti felbuzdulás pedig rendesen az elnyomatás nyomában támadt. Igy volt ez a XIX. század első felében is. Még meg sem nyilt az 1825. évi országgyülés, máris országszerte érezhető volt egy szebb, egy lelkesebb korszak közeledése. A nemzeti érzéstől, a haladás vágyától visszhangoztak a megyei gyüléstermek. Jobbjaink gerjedeztek, gyuladoztak az ország érdekében s csak igen kevesen voltak, akik a hazáért egy sóhajtásnál többet nem tettek. A nemzeti felbuzdulás különösen az ifjuság és az asszonyok körében volt nagy. Az országgyülési titkosrendőrség jelentése szerint soha annyi asszony, leány és ifju nem jelent meg az országgyülésen, mint 1825-ben. Voltak megyei követek, akik 16-20 jurátust és kancellistát vittek magukkal az országgyülésre. Hadd lássanak, hadd tanuljanak ott. Ugy a nemzeti érzésre, mint a nemzeti viseletre nagy hatással voltak a főispáni beiktatások. Királyi pompával estek meg ezek s egyik-másik még a koronázási ünnepségekkel is versenyezett. Pálffy herceg pozsonyi beiktatásán nyolcszáz embert vendégelt három napon át s a beiktatási ünnepségek hatvanezer forintjába kerültek. Lovas- és gyalogbandériumok, főurak és főasszonyok mind és mind magyar ruhában jelentek meg. A nép számára a szokásos ökörsütésről s az ingyenborról sem feledkeztek meg. Csáky István szepesi főispánnak (1827-i) beiktatásán ugyszólván mindenki magyar ruhában jelent meg. Itt is hétszáz embernél többre teritettek. A bevonuláskor az egész menet kizáróan magyar ruhát viselt. Mivel ekkor Lőcsén éppen magyar szintársulat játszott, este A magyar nemesség felébresztése cimü szindarabot adták elő. A darab tendenciája megutáltatni mindent, ami német s megszerettetni mindent, ami magyar! Ezt a szindarabot - jelenti a titkosrendőrség - az ország sok városában előadják s imigyen mindenkibe beléoltják »immer patriotisch zu denken und handlen!«625 A hazafias gondolkozás magával hozta a magyar viseletet is. E viseleten nem azt értjük, amiben a főurak feszelegtek ünnepségek alatt, hanem az egyszerü polgári viseletet. A XIX. század elejéig nálunk jobbára német volt a polgári viselet. Főuraink, akik majd mind Bécsben laktak, a divatos külföldi viseletet majmolták. Itthon a nemesség s a polgárság is az ugynevezett kaputrokot viselte. De az 1825. évtől kezdve rohamosan vetik sutba a német gunyát s helyébe magyart öltenek fel. A polgári magyar viselet - a titkosrendőrség jelentései szerint - Arad megyében indult meg. Itt a megyegyülésen történt, hogy Csáky gróf az ősi magyar viselethez való visszatérést ajánlotta.626 Ez az ősi viselet magyar nadrágból s Attila hun fejedelem után elnevezett attiladolmányból állott. Wenkheim főispánnak nagyon megtetszett Csáky gróf ajánlata. Ő - mondá - az ősmagyar ruházatot szivesen látja, s melegen óhajtja, hogy a magyarok most is és a jövőben is őseinknek nemeslelküségét és szilárd becsületességét kövessék s minden alkalommal igaz magyaroknak mutassák magukat.627

625

Titkosrendőri jelentés Sedlniczky rendőrminiszterhez.

»Ein Graf Csáky soll der erste Urheber dieses Vorschlags und der Herr Obergespann Baron Wenkheim so unklung gewesen sein, ihn mit vielen Beifall befördert und unterstützt zu haben.« (25. Juli, 1825.) 627 »Der Hern Obergespann Baron Wenkheim so unklug gewesen sein, ihn mit vielen Beifall befördert und unterstüzt zu haben... dass er die uralten ungarischen Kleidungstrachten gerne sehe, und wünsche, dass sich die Ungarn sowohl gegenwärtig als in der Zukunft an den Edelsinn und der festen Redlichkeit ihrer Vorfahren spiegeln« etc. 626

165


Eleinte - jelenti a titkosrendőrség - az Árpádok és a hunok viseletének az utánzása a könnyelmü ifjuság átmeneti mulatságának látszott, de kezd a dolog komoly fordulatot venni; mert ez az ősi magyar viselet már több megyében terjed s valóságos testvéresülést teremt e viselet. Az egész idea a német népszerü viseletnek az utánzása, ami azonban romlott forradalmi tervekkel volt összekötve s amit aztán Württemberg kivételével a német államok a tisztviselőknek és a diákoknak eltiltottak. Most még nem lehet eldönteni, hogy az Árpád-viselet mögött nem rejtőznek-e államveszélyes tervek. De tagadni sem lehet ezt. Egyelőre nem kell tulságos jelentőséget tulajdonitani e jelenségnek. Az okosság és az előrelátás azonban azt parancsolja, hogy szigoru felügyelet alatt tartassanak ez egyesületek. Elsősorban meg kell tudni, vajjon az egyesületek formális testvéresülések-e, avagy kötelezettségekkel járó társaságok-e? Az egyetlen igyekezete e társulásoknak, hogy az egyesületek tagjai ez ősmagyar viseletben jelenjenek meg a leendő országgyülésen. Ha ez csakugyan igy volna, őfelségének titkos kéziratot kell a nádorhoz intéznie s őt figyelmeztetni, hogy titokban, feltünés nélkül kutassa ki, mi történik ezen egyesületekben? S ha szükséges volna, Wenkheim bárótól, mint akinek megyéjében először kezdték e viselet hordását, kimeritő jelentést kéressen. Sedlnitzky rendőrminiszter erre a jelentésre alkalmazottjainak ezeket felelte: Arad megyében Csáky gróf ajánlatára a nemes ifjak az Árpádok és a hunok ősrégi viseletét ujra behozni elhatározták. Mivel maga a főispán (Wenkheim) is a legnagyobb tetszéssel támogatta ez ideát s óhajtá, hogy ahol csak lehet, e nemzeti viseletben jelenjenek meg. E példaadásra az ifjuság a szomszéd megyékben is viselni kezdte az ujmódi magyar ruhát. Minden jel arra mutat, hogy ez ősrégi viselet behozatala nem a véletlen müve, hanem holmi gonosz célzattal (»bösartige Tendenz«) van összekötve. Ez a szellem hozta be a német egyetemeken az ősi német viseletet s a gyászos tanulság szerint népszerü, de államveszélyes tanok terjesztésére szolgált. Nagyon fontosnak tartom tehát - irja a miniszter - hogy bő és megbizható tudósitást kapjak a fentebbi adatok alaposságáról. Bővebb tudósitást is kérek arról, hogy kinek az eszméje volt az ősi hunöltözet behozatala Arad megyében s hogy minő célból történt ez, hogy s kik viselik az öltözetet s mily mértékben terjedt el a szomszéd megyékben. Vajjon van-e a dolognak valamelyes politikai háttere?628 Augusztus hó 28-án Temesvárról jelentették a rendőrminiszternek, hogy a megye elhatározta Wenkheim főispánnak beiktatását a legnagyobb pompával megülni. E határozatnak megfelelően a beiktatás hallatlan pompával ment végbe. Két bandérium Aczél és Vásárhelyi urak vezetése alatt vonult elől, aztán jött egy gyalogos osztály Edelspacher Zsigmond kardja alatt. Aczélnak nemesi bandériuma és Edelspacher gyalogos osztálya az ősmagyar viseletet (hosszu kék attiladolmányt) hordta. A magyar pandurok is régi magyar, vagyis Attila öltözetében vonultak a menetben. A pandurok nagy medvesüveget, hosszú attiladolmányt s kék nadrágot vörös zsinórzattal hordtak. Wenkheim főispánnak nagyon tetszett ez uj magyar viselet, ő ugymond - örömmel látja az ősmagyar viseletet s kivánja, hogy ezzel egyetemben az ősök erényei is megujuljanak. A bihari beiktatásnál - mondja ugyanez a jelentés - szintén lovasbandérium vonult elől. E bandériumot Csáky Károly gróf vezette. Ez a bandérium ugyanoly ruhát viselt mint az aradi, azaz zsinóros hosszu dolmányt, ami attila néven ismeretes, s aminek a viselése feltünést eddig nem igen keltett. Én - irja a titkos megbizott - eddig senkit sem láttam ez ősmagyar ruhában. Ezentul nagy gondot forditok ez ősi viselet megfigyelésére.629 Egyelőre semmi aggodalomra nincsen ok. Nem hiszem, hogy sok utánzója legyen e viseletnek. 628

Wien, am 6. August Sedlnitzky an Herrn von Dobrowolszky und Z. Z. V.

629

»Ich werde mich kräftigst angelegen sein lassen auf die Tragung der uralten Kleidentracht zu wachen.«

166


Sedlnitzky miniszter e megnyugtató jelentések alapján irta volt a királynak, hogy a követek gonosz szellemmel eltelve jönnek az országgyülésre; de fölséged kegye és jó szava sokat megnyerhet az ellenzék tagjai közül. Legelőször Szentkirályinak kéne érdemrendet adni. Néhány fiatal ember Arad megyében azon fáradozik, hogy a hunok régi viseletét divatba hozzák.630 Nevetséges jelenség ez s nem érdemel figyelmet! E jelentés irója nagyon tévedt. Az uj viselet, vagyis az attila hordása rohamosan terjedt s vele egyidőben az ébredő magyar érzés és a magyar beszéd is. Egyik jelentés a másik után hirdette, hogy hol ezen, hol amazon megyében kapták föl a magyar viseletet. Még a felvidéken is ez történt. A rendőri jelentés szerint Uzovich nyitramegyei alispán és követ lakodalmán mindenki magyar ruhát viselt, egyedül az utról jövő Borsiczky jelent meg kaputrokban.631 Veszprémben azt is kimondották 1825-ben, hogy nyilvános üléseken német ruhában nem szabad megjelenni.632 Az uj szellem s a magyar nyelv terjesztésében a főpapság is kitüntette magát. A váci püspök a német iskolát Vácott magyarrá tette s a német nyelv tanitását beszüntette. Bölle szombathelyi püspök ugyanezt cselekedte a különben német nyelvü Németujvárott.633 Mármaros-Szigeten Verzár plébános nem engedte meg, hogy a leányokat a német nyelvből is kérdezzék; mert szerinte e nyelvre nincs szüksége másnak, csak a császári tisztviselőknek. Ugyancsak Verzár plébános - bár a lakosság fele német - a négy hétig tartó jubileum alatt naponkint kétszer prédikált s mindég magyarul. Azon egyházi imákat, miket a papoknak az előirás szerint latinul kell énekelniök, ő magyarra forditotta s magyar nyelven énekelte.634 Mindez - jelentik Bécsbe - bizonyitéka annak, hogy a magyar főpapok a primással együtt a magyarositás legnagyobb hivei!635 Az általános nemzeti ébredés sehogysem tetszett a bécsi kormánynak. A Sedlnitczky rendőrminiszterhez érkezett jelentések pedig folyton ujabb és ujabb mozgalmakról adtak hirt úgy a magyar nyelv, mint a magyar viselet terjedése dolgában. A magyarizmus növekedése, nagyobbodása s hatalmas egységgé való fejlődése - mondja az egyik jelentés - igen veszedelmes tünet.636 S a legközelebbi országgyülésen bizonyára követelni fogják a magyar nyelv használatát az iskolákban, a magasabb hivatalokban és a biráskodásban. Megnyilván 1825 őszén a pozsonyi országgyülés, az attila ünnepiesen bevonult oda. Szeptember 18-án volt az országgyülés ünnepies megnyitása, mikor is az udvar minden tagja magyar ruhában jelent meg. A karzaton kétszáz előkelő magyar hölgy foglalt helyet nemzeti ruhában. 630

Wien, 10. Sept. 1825. »Einige junge Leute im Arader Comitate die alte Tracht der Hunen zu Mode machen sich bemüht.« etc.

631

»Borsiczky... aber nur in Kaputrocke obgleich alles in ungarisehen Kleide war, und die Niedergeschlagenheit selbst vorgestellt.« (Pressburg, 25. Mai 1826.)

632

Ugyanekkor Say városbiróról irja a rendőrség: »voll harthöriger Vaterlandsliebe, der in den Deutschen die Ausretter der hungarischen Nation erblickt.«

633

»Bischof Bölle mit dem Comitate den Unsinn begangen, dass er in Gissing (Németujvár) die deutschen und kroatischen Kinder ungarisch beten und catechisiren lässt« etc.

634

»Dass auch die hiesige Geistlichkeit schon das ihrige thut um die ungarische Sprache nach dem Wunsche ächter ungarischen Patrioten zu heben, ist folgende ein Beweis.« (1826. szept. 12.)

635

»Es liefert einem neuen Beweis, dass die höhere Geistlichkeit in Ungarn von ihrem Haupte angefangen, die grössten Beförderer der Magyarisirung sind.«

636

»Wie gefährlich dieses Anwachsen und Vergrössern und allmählich sich zu einer mächtigen Einheit Emporschwingen des Magyarismus sei« etc. (1825. febr. 3.)

167


Ilyet viselt maga a királyné is. És este a magyar szinielőadáson az egész udvar megjelent. Még a titkosrendőrség is azt jelentette ez alkalommal, hogy mégis csak szép dolog magyar királynak lenni! Tagadhatatlan - ugymond -, hogy a különben durva magyarban nagylelküség is van, tehát csak hiuságának kell hizelegni, akkor minden áldozatra kész. A király nyilt bizalmatlansága azonban mélyen sérti a magyar lelkeket. Most is a koronázó országgyülésre teljesen idegen ezredeket rendelt, pedig a magyar katonaság jobban és szebben illett volna a királyné koronázásához! Az 1825. évi koronázási menetben több magyar főur már az egyszerü magyar attilában, vagyis az uj nemzeti ruhában jelent meg. Ilyen volt például Sándor gróf, Orczy báró és Keglevich gróf. A titkosrendőrség jelentése szerint az egyik káptalani követ a nevezett három főurról igy irt haza: »Ezek az urak az ősi magyar viseletben, vagyis tatár ruhában jelentek meg. Mindenki csodálta őket, mint valami bohócokat. Csak a komédiákba és bálokba való ez a ruha. Oh! én szegény hazám, mi hasznod van a főnemességből, mely egykor ékessége és támasza volt a hazának? Mit lehet ezektől várnunk? Bárhová vessem szememet, szomoru szivem seholsem talál vigaszt és balzsamot.«637 Minden józaneszü ember - irja a nevezett káptalani követ - korholta ezt a »historionad«-ot. Kár, hogy az udvari főtisztviselők megengedték ezt a felvonulást. Az efféle viselet csak a komédiákban és a bálokban járja, nem pedig egy szent cselekménynél, aminő a koronázás. Sok követnek a nézete megegyezett e tekintetben az enyémmel.638 Az attilához még megfelelő kalpagot is hordtak, melyet alkotmányos kalpagnak (Constitutionskäppchen) neveztek. Miként az attilát, ugy ezt is Arad és Bihar megyékben kezdték először hordani, még pedig három fehér tollal. Váradon az ifjuság kalpaggal tüntet. A testvéresülés jele ez, melyet a patrióták pozsonyi kaszinója terjeszt. Pozsonyban a többi közt Csáky Sándor és Keglevich grófok, valamint az ellenzéki követek jurátusai viselik ez alkotmányos kalpagot.639 »Jó lenne - irja Ferstl rendőrtanácsos - ha a bihari (Zichy Ferenc) és az aradi főispánok figyelmét felsőbb helyről felhivnák e jelenségre s tőlük további jelentést kérnének.« Az 1825-1827. évi országgyülésen mindég többen és többen kezdték hordani a divatba jött attilát. Még a főrendüek közt is akadtak ilyenek.640 A nagynevü Illésházy István például attilát hordott s ebben a viseletben készittette el arcképét, melyet sokszorositva Angolországba is elvittek. Igy tett több mágnás is. Sartori 1826. január 13-án jelentette Bécsbe, hogy Trencsensky a magyar mágnások litografált képeit (in der Attila dargestelte) nagyszámban küldötte külföldre s főleg Angliába.641 Az országgyülési titkosrendőrség jelentése szerint a szinielőadásokat is az uj magyar viselet népszerüsitésére használták.642 637

»Die drei Magnaten, welche bei dem Krönungszuge sich als wahre Hanswurste auszeichneten, in dem sie in der ältesten magyarischen Kleidung, oder eigentlich in dem tartarischen Kostüme schienen, sind« etc. (1825. okt. 2.)

638

Aus dem lateinischen übersetzt.

639

Ferstl jelentése Sedlnitzky miniszterhez, 1826. április 15.

640

»Baron Orczy trägt wohl auch ein Attila Kleid.« Ugyanezt irja a rendőrség Schmidegg grófról, Illésházyról, Keglevich grófról stb. (1826. szeptember 19.)

641

Hochlöbliche k. k. oberste Polizei- und Censur-Hofstelle. 1826. január 13. Martinez pedig febr. 7-én jelentette, hogy Illésházy képét az egész országban árusitják s 5 forintba kerül egy példány.

642

»Das ungarische Theater, auf welchem man hie so befliessen war alles Constitutionelle möglichst, und sei es auch durch Benützung des Ultrakostüms zu Markte zu bringen« etc. (1826. jan. 6.)

168


Az országgyülési ifjuság ekkor igen nagyszámmal volt az országgyülésen. Ezek - irják 1825. szept. 20-án Pozsonyból - lesznek az igazi filozofok Attila idejéből, akinek korát megujitani szeretnék! Az 1826. év február havában a király születésnapját ülték Pozsonyban. Ez ünnepre a polgárőrség is kivonult német bugyogóban és pofoncsapott kalapban. Az ünnep után néhány magyarruhás ifju Ferstl rendőrtanácsos ablaka alatt inzultálta a polgárőrség parancsnokát, mert nem öltött magyar ruhát.643 Mivel a nemzeti felbuzdulás és a nemzeti viselet legbuzgóbb hive a magyar ifjuság volt, a bécsi minisztérium és a titkosrendőrség ádáz dühvel fordult ellene. Az 1827. április 30-iki jelentés szerint a magyar ifjuság a durvaság és az elvadultság példányképe, mellyel a kormánynak a legkomolyabban kell leszámolnia! Hiszen az ifjak a legnagyobb megvetéssel beszélnek egymásközött a miniszterekről és a legjobb császár tanácsosairól. Efféle támadás ellenében többen védelmezték a magyar ifjuságot. Rudnay primás például ünnepiesen kijelenté, hogy a magyar ifjuság ellen semmi kifogás sem tehető, hiszen szorgalmasan tanul, vallásos, a templomokban bárki láthatja, mint imádkozik. Az efféle nyilatkozat nem lágyitotta meg a kormányférfiak szivét. Ferenc császárnak József nádorhoz intézett leveleiből világosan kitünik, hogy keményebb rendszabályokat követelt a »forradalmi szellemü« magyar ifjuság ellen. »Mindent meg kell tenni, - irja Ferenc császár a nádornak - hogy az ifjuság rendeltetésétől el ne távolittassék s politikai plánumok eszközévé ne tétessék!« A nádorispán azonban keveset tehetett ez ügyben. Az ifjuság tehát maradt az, ami eddig volt: lelkes, minden izében magyar testület. A magyar ifjak maguk irták volt a pozsonyi országgyülésről: »Felébredett már századokig tartó álmából a haza s igy kötelességünk vigyázni, hogy ujra el ne szunnyadjon... Az ország felküldi jövendőjét: a tüzes ifjuságot, hogy tanuja legyen a hazáért való fáradozásnak, hogy tanulja élő példákban a nemes célu elszánás becsét... Nem hal el a bátor szó az ülés termében, de behat a fiatal szivekbe s azokban felnő, hogy egykoron százszorosan gyümölcsözzön.« Bármit tett a bécsi kormány a nemzeti felbuzdulás ellen, bármennyire fáradott az uj magyar viselet ellen, mindkettő folyton terjedt és terjedt. Az 1832-1836. évi országgyülésen a tárgyalási terembe már csak fekete attilában, azaz magyar ruhában volt szabad belépni. 644 Előkelő idegenek, angolok és franciák, kik az országgyülési tárgyalásokra kiváncsiak voltak, s nem akartak a karzatra menni, elébb magyar ruhát csináltattak maguknak s abban kardosan jelentek meg a rendi tábla ülésein. Érdemes megemlitenünk, hogy a magyar viselet az országgyülésen kivül is rohamosan terjed. Somogy megye főispánja, Mérey, kiadta a rendeletet, hogy a megyegyülésre csak magyar ruhában, kardosan szabad bejönni.645 Az országgyülési titkosrendőrség feje (Ferstl) 1835. dec. 20-án jelentette Pozsonyból, hogy Debrecen város követének, Poroszlay Frigyesnek jelentése szerint Nagyváradon ifjusági egyesület alakult, melynek célja mindenkit inzultálni, aki németül beszél, vagy német ruhát hord.

643

A polgárőrség parancsnokának panaszos levele 1826. febr. 10.

644

»In dem Stündesaal selbst nur im ganz ungarischen Kostüme einzutretten erlaubt ist.« (Pressburg den 19. Juni 1834. Ferstl rendőrtanácsos jelentése.)

645

Ferstl jelentése Pozsonyból, 1833. okt. 29.

169


A titkosrendőrség ehhez hozzátette, hogy Poroszlayn kivül e dologról senki sem tud s nem is irt. Lajcsák püspök nem is türné az ilyen egyesületet. Váradon mindössze annyi történt, hogy egy éjjeli tüntetés alkalmával elfogtak egy csizmadiát, akit aztán legényei és a velük szövetkezett diákok kiszabaditottak a tömlöcből.646 A titkosrendőrség jelentése szerint az uj magyar divat s vele együtt a magyar beszéd mód nélkül hóditott.647 Érdemes megemlékeznünk, hogy már az 1832-1836. évi országgyülésen a követek jórésze eladta diszmagyarját s egyszerü fekete attilában járt. Ezt - a rendőrség jelentése szerint - Deák Ferenc kezdte meg s Wesselényi Miklós, Balogh János, Beöthy Ödön stb. követték példáját. Az 1840. évben a szokásos üdvözlő küldöttség készült őfelségéhez születésnapjára. Deák Ferenc, Beöthy Ödön, Zsembery stb. kijelentették, hogy ők nem lehetnek a küldöttség tagjai, mert nincsen ragyogó diszruhájuk. Egyszerü fekete attilában pedig nagyon elütnének a többitől. A patrióták ugyanis nevetségesnek tartják, hogy a szegény magyar nemzet követei drágakövekkel, prémmel s arannyal cikornyázott ruhában jelenjenek meg, mikor a szegény parasztnak semmije sincs. Ezentul tehát ha fényes küldöttséget akarnak meneszteni Bécsbe, előbb meg kell kérdezni, kinek van aranyos ruhája. Legutóbb Beöthy Ödön mondta a nádorhoz küldött deputáció alkalmával: elégedjék meg fenséged az elszegényedett vármegyék egyszerü követi ruházatával! (T. i. az attilával.)648 A magyar viselet, vagyis az attila még az országgyülési vitáknak is tárgya lett. Amint emlitők, az ülésteremben csakis fekete attilában volt szabad megjelenni. A karzaton azonban bármily öltözetben helyet lehetett foglalni. Az 1844. évben az ülésen egy ifju az ülésteremben nem magyar ruhában végighasalt a padon. Az elnök ez illetlenség miatt kiutasitotta őt a követek közül.649 E kiutasitás miatt nagy vita támadt az országos ülésen. Az elnök beszédében azt fejtegette, hogy nem magyar ruhában csakis a karzaton jelenhetik meg valaki; de a követek között csakis attilában szabad megjelenni. »Eddigi szokás - mondá az elnök - az volt, hogy ki az országos ülésbe jött, az itt alant mindig oly köntösben jelent meg, milyenben a karok és rendek. És ha ez a karoktól és rendektől megkivántatik, ifju embertől szinte meg lehet kivánni; sőt a rend és az illendőség hozza magával azt, hogy az eddigi szokás fentartassék. Én e szokáshoz ragaszkodom.« Az e tárgy körül támadt vitában többen felszólaltak. Sztojka Imre báró, Mármaros követe például az elnököt vette védelmébe, mondván a többi között: »Emlékeztetem a karokat és a rendeket régibb időre, midőn a kerületi ülésbe is magyar ruhában mentünk. Hogy ezt elhanyagoltuk, ez nem jól történt; mert ha nemzetiségünk ruháját megvetjük, akkor arra is rámegyünk, hogy nyelvünkkel nem gondolunk és kiküszöböljük a nemzetiséget. Annálfogva nemcsak helyeselem, sőt köszönettel tartozom elnök őnagyméltósága tetteért. Itt a törvényhozó hatalom van együtt, mely törvényt hoz az országnak és ha az ifjuság a királyi tábla gyülésébe 646

Ferstl rendőrtanácsos jelentése, Pozsony, 1835. dec. 20. Ugyancsak Ferstl jelentette 1834. febr. 9-én, hogy őfelsége születésnapján az ellenzéki követek diszmagyarban jelentek meg. Egyedül Tarnóczy öltött egyszerü fekete attilát s egy mellékoltárnál térdelve imádkozott.

647

»Überhaupt ungarisirt die Mode seit einiger Zeit die Mittelklasse und den Bürgerstand auffallend« etc. Pest, 1839. január 31.

648

Pressburg, den 8. April 1840. (»sich mit den schlichten Deputirten-Costüme verarmter Comitate begnügen.«)

649

Az elnök szavai ezek voltak: »Azoknak, kik nincsenek magyar ruhában, tessék a galériára menni: mert ide (t. i. az ülésterembe) nem ugy kell bejönni, mint a Hollingerbe (kávéházba), ez már illetlenség. Kik magyar ruhában nincsenek, takarodjanak ki, vagy menjenek a galériára.«

170


nem mehet magyar ruha és kard nélkül, ide még inkább nem kellene jönni, tisztelvén a törvényhozó hatalmat.« Bár látható volt, hogy a ház tulnyomó többsége helyesli az elnök eljárását; azért mégis többen felszólaltak. Török Gábor, Arad megye követe a többi közt Szentkirályi felszólalását helytelenitvén, a következőket is mondá: »itt a hallgatóság mindég magyar öltözetben jelent meg, hivatkozom a karokra és rendekre s azon időre, midőn még a terem elrendezve nem volt; láttak-e a karok és rendek oly hallgatót, kin magyar ruha ne lett volna?... Én a régi gyakorlatot továbbra is fentartani kivánom, hogy a hallgatóság magyar ruhában jelenjék meg.« Az utolsó felszólaló Beöthy Ödön, Bihar megye követe volt, aki az elnök iránt nyilvánitott szeretetre hivatkozva, a többi közt ezeket mondá: »Vannak dolgok, miket az ember profanatio nélkül csak szivében hordhat. Szeretetet vallunk szép asszonynak s leánynak, kit szeretünk; de ezen szeretetet, mellyel elnökünk iránt viseltetünk, rejtsük szivünkbe, s birjuk mint sajátunkat. Azonban kénytelen vagyok kijelenteni, hogy rám nézve a mai discussio rendkivülileg meglepő volt. Nem azért hozom ezt elő, mert négy országgyülésen ily discussionak tanuja nem voltam; hanem mivel óhajtottam volna, hogy ez elmaradjon. Én vagyok az, aki semmi fontosságot a köntösben nem keresek; de mutasson valaki szabályt, hogy én magyar köntösben tartozom megjelenni a »Corpus Juris«ból és mégis a szokásnál s nemzetiségünkkel összeforrt sajátságunknál fogva ezen köntösben kell megjelenni. Angliában costumek vannak, nekünk köntösünk, mellyel a nemzet bir, s kivált most ezen nemzeti köntös oly pongyola, melyben több kényelmet találok, mint a német öltözetben. S azon kis kardot, mely annak jele, hogy valaha insurgáltunk, miért ne lehetne elhozni?... Én sajnálom, hogy ezen tárgy, mely nem ide való, itt felhozatott; mert a hallgatóság vagy kiegészitő része a törvényhozásnak, s akkor szabadságában áll rendelkezni, amint tetszik; - vagy nem kiegészitő része s akkor vesse alá magát a szabálynak és szokásnak, mely mindig az volt, hogy itt a teremben soha másban, csak magyar ruhában jelenhetik meg. Egyébiránt némely ifju emberek itt elfoglalják a követek helyét is, pedig erre világos szabály van. Vesse alá ennek magát mindenki; mert nem egyeztethetem meg az emberi méltósággal az ily becsuszást, mit illetlenségnek tartok. (Felkiáltás: »Menjünk tovább!«)« Ez a vita természetesen a magyar ruha győzelmével végződött. A magyar viselet győzelmének kell vennünk azt a feltünő jelenséget is, hogy Metternich herceg és Kolowrat gróf magyar ruhában jelentek meg az országgyülés megnyitásán.

171

XII. ERDÉLY SZÉCHENYI ISTVÁNJA

XII. ERDÉLY SZÉCHENYI ISTVÁNJA A volt titkos rendőrség magyar és német megbizottjainak jelentései Kendeffy Ádám grófot Erdély Széchenyi Istvánjának irják. Tudott dolog, hogy a titkos rendőrség Erdély nagy hazafiairól: Wesselényi Miklósról, Bethlen Jánosról, Kemény Dénesről, Bánffy Lászlóról stb. ugyancsak gyülöletes hangon irogat. Annál különösebb, hogy a Kendeffy Ádámról szóló jelentések meglehetős elfogulatlansággal szólanak. Pedig hát Kendeffy gróf Erdélyben páratlanul népszerü ember s amellett a hazafias ellenzék vezető embere volt. Ez az eset is mutatja, hogy a titkos rendőri jelentéseket kellő kritikával nagyon is használhatjuk. Temérdek oly dologról adnak ezek felvilágositást, miket sehol másutt meg nem találunk. A magyar történetirásra tehát nagy veszteség, hogy a volt rendőrminisztérium levéltára az utóbbi bécsi forradalomban elégett. A mult század első felében, mikor a titkos rendőrség megbizottjai mindenütt ott lézengtek, ahol az emberek találkozni s társalogni szoktak, a táncmulatságok sem eshettek meg nélkülök. Ott ólálgattak ők még a mágnások bálján is s mint valóságos pletykavadászok rajta voltak, hogy minél több megfigyelést tegyenek s minél több beszélgetést kihallgassanak. Tudjuk, hogy a nyelvek sohsem pihennek s hogy főleg a mulatságokon gyom gyanánt burjánzik a pletyka. A kémjelentések tehát olykor a tények tekintélyével ruháznak fel oly dolgokat is, amik még legjobb esetben is csak a képzelet szülöttjei. A titkos rendőrség - amint emlitők - a bálokról is részletes tudósitásokat küldött Bécsbe. A pletykákat kirostálva sok igen érdekes és hasznos dolgot hüvelyezhetünk ki ezekből. A nemzeti kaszinó egyik báljáról jelentette például a titkosrendőrség, hogy a mágnások teljesen elkülönitették magukat a többi meghivott vendégtől. Ők a terem felső részét foglalták el s előzetes megbeszélés alapján francia négyest táncoltak. A regnicolaris bizottság tagjai, a nemesek és a meghivott polgárok a terem alsó részén foglaltak helyet s bosszusan nézték a táncot, melyben ők nem vehettek részt. A mágnások viselkedése a köznemesi és a polgári vendégekkel szemben oly feltünő volt, hogy még az ellenzéki mágnások, mint Széchenyi István, Károlyi György stb. sem érintkeztek vélök. Ugy tettek, mintha mágnásismerőseik nagyon lekötötték volna őket. A jelenlévő erdélyi mágnások azonban a rendőri jelentés szerint teljesen másképpen viselkedtek. Az erdélyi urak ugyanis nyájasan társalogtak a polgárokkal - s hozzá kizárólag magyarul, holott a magyarországi mágnások a bálon csakis németül és franciául beszéltek.650 Teleky László gróf erdélyi lévén, nem táncolt a mágnásokkal, hanem a nemesekkel társalkodott. Kendeffy grófné is erdélyi lévén, távoltartotta magát az arisztokráciától. Erdélyben az arisztokrácia - irja a titkosrendőrség - nem oly fenhéjázó, mint Magyarországban. Erdélyben oligarchia egyáltalán nincsen. Az erdélyi főurak nem ismerik a társaságban azt az elkülönitést a nemesi osztálytól, mely Magyarországban mindenütt uralkodik. Csak mióta a mágnások Pestet gyakrabban látogatják, kezd ez a szokás Erdélyben is észrevehetővé lenni.651

650

»Die siebenbürger Magnaten unterschieden sich aber sehr merklich durch ihre viel grössere Herablassung, daher sie auch viel beliebten sind. Sie sprechen ungarisch, während die hiesigen deutsch oder französisch reden.« (»Notizen aus Pest über den am 19. Jänner abgehaltenen noble Casino-Ball.«)

651

»In Siebenbürgen ist die Aristokratie bei weiten nicht so hoch fliegend, als in Ungarn. Oligarchie aber gar keine da. In Conversation wissen sie jedoch sehr wenig von jener Zurückhaltung von den Adeligen, die in ganz Ungarn herrscht.« stb.

172


Az erdélyi főurak - irja a titkosrendőrség - majd mind a hazafias liberális pártnak a tagjai s patriotizmusukkal a nemességet is felülmulják. Távol vannak Bécstől; fény, pompa, kitüntetés náluk nem játszik oly szerepet, mint a magyarországi főuraknál.652 A titkos rendőrség jelentései még azt is tudtunkra adják, hogy az erdélyi mágnásifjak szivesen tanulnak külföldi egyetemeken s örömest járják be a nyugoti országokat. A mult század első évtizedeiben akadtak erdélyi mágnások, akik hosszú időt töltöttek Franciaországban, Angliában és Olaszországban. Olyanok is akadtak, akik Amerikát is beutazták, hogy lássanak és tanuljanak. A külföldi államokban lábrakapott uj eszmék azonban arra inditották a bécsi kormányt, hogy tőle telhetőleg megnehezitse a külföldi tanulmányutakat. Metternich még a követeket is jelentéstételre szólitotta fel külföldön utazó főuraink ügyében. Apponyi Antal párisi nagykövet például 1832-ben megirta Metternich hercegnek, hogy a két erdélyi főur: Béldy gróf és Wesselényi báró párisi tartózkodásuk alatt sürün érintkeztek Lafayette urral s az angol radikálisok vezérével Bowring doktorral. A jelzett főurak - folytatja Apponyi - Angliába, onnét pedig Amerikába utaztak. A két főurat kisérő személyzetnek hallgatag és tartózkodó magatartása lehetetlenné tette számomra, hogy róluk közelebbit irhassak.653 Ugyanez év junius havában Metternich a rendőrminisztert szólitotta fel, tenne sürgős jelentést a junius 14-én kibocsátott kabinet-rendelet értelmében, mint kéne eljárni a fiatal magyar urak ügyében, akik ujabb időben sürün folyamodnak felsőbb engedélyért több évi külföldi tanulmányutra. S vajjon megadható-e az engedély Béldy György grófnak két évi utazásra.654 Teleky Mihály gróf szintén két évre kért engedélyt, hogy Németországot, Franciaországot és Angliát tanulmányozhassa. Metternich ez alkalommal is a rendőrminiszter véleményét kérte ki, megadható-e ez engedély Telekynek s a többi folyamodónak; mert a császári rendelet értelmében oly országba, ahol politikai fondorlatok vannak, passus nem adható.655 A titkos rendőrség szerint a párisi (juliusi) forradalom óta az erdélyi fiatal főurak sürün keresték fel Franciaországot s onnét Angliába, sőt Amerikába is elmentek. Ezen fiatal urak közt volt 1830-ban és később Kemény Domokos báró, Béldy Ferenc gróf, Bánffy János báró, Zeyk József, Kemény János báró, a fiatal Wesselényi Farkas és nevelője Balogh stb. Mivel ez ifjak a rendőrség szerint külföldön magukba szivják a liberális eszméket,656 szigorú rendőri felügyelet alá helyezték őket. Sedlnitzky rendőrminiszter egymásután adta ki az efféle rendeleteket. Az 1832. május 20-án még a Göttingenben tanuló fiatal Zeyk Józsefet és Bánffy bárót is szigorú felügyelet alá helyeztette; mert lengyel menekültekkel érintkezni mertek. Ugyancsak elrendelte, hogy a külföldön tartózkodó erdélyi főurak levelezését szemmel tartsák.657 652

Egy másik (1834. szept. 28.) jelentésében irja Ferstl rendőrtanácsos: »Die selten Vaterlandsliebe der Siebenbürger und insbesonder den Patriotismus des achtzigjährigen Grafen Haller, welcher durch seinen Vortrag nicht selten die ganze Versammlung zu Thränen zu bringen wisse, lobte.« etc.

653

Paris le 17 Mars 1832. A son altesse Mensieur le Prince de Metternich.

654

»Um allerhöchste Bewilligung mehrjähriger so genannter Bildungsreisen nach den vorzugsweise durch Unruhen und revolutionäre Umtriebe aufgeregten Ländern zu willfahren.« (Metternich Sedlnitzky miniszterhez, 1832. junius 25.)

655

1832. junius 23. Metternich Sedlnitzky miniszterhez. (»um Ausfertigung eines Staatskanzlerpasses sub sperati auf die Dauer von zwei Jahren für den Herrn Grafen Michael von Teleky.«)

656

»Überhaupt ist bei dem jugendlichen Alter und bei den zu Neuerungen geneigten Tendenz dieser Individuen mit Grund zu besorgen, dass ihre politischen Grundsätze durch den Geist der modernen Irrlehren im Auslande verdorben werden sein dürfte.« etc.

657

»Auf di Correspondenz der sämtlichen obgenannten Individuen - das schärfste Augenmerk zu haben.« etc.

173


Az erdélyi főurak fiai közül többen voltak a bécsi polytechnikum rendes hallgatói. A harmincas években például Bánffy báró, Teleky Sámuel gróf, Kemény György báró stb. hallgatták a bécsi müegyetem előadásait. A rendőrminiszter szigoruan meghagyta embereinek, hogy az erdélyi ifjakat állandóan szemmel tartsák. (»Fortwährend unter einiger Aufsicht gehalten sein.«) Azok között az erdélyi mágnásifjak között, akik legelőbb kezdték a külföldi országokat bejárni és tanulmányozni, találjuk Kendeffy Ádám grófot is. Ő a nagy Wesselényi Miklóssal, Bánffy Lászlóval és Döbrentey Gáborral 1815-ben utazta be Olaszországot. Visszajövet pár évet Bécsben töltött. Ugy élt itt, mint második Alcibiades. Azaz, hogy kalandok után járt s mulatott. Kortársainak és a titkosrendőrségnek jelentése szerint athletai termetü, széles mellü, ritka szép férfiu volt. Mikó Imre gróf igy irta volt őt le: »Barna szeme, sas-orra, magas termete, széles válla, büszke testtartása a jellem határozottságát, szemei a szilajságát sejteté; derült magas homloka, nyilt tekintete nemes kedélyre, ritka szivjóságra mutatott.« Kendeffy Ádám grófnak, mint Erdély egyik legkiválóbb patriotájának arcképét az ifjuság még éltében elkészitteté és egyuttal el is terjeszté. Igy hát ez arcképpel is igazolhatjuk mindazt, amit kortársai e férfiu testi szépségéről irtak. Kendeffy - amint legbensőbb barátja, Wesselényi Miklós is - ifjuságában a sport minden ágát nagy szenvedéllyel üzte. Az uszásban, a vivásban, a lovaglásban, a céllövésben alig akadt párja. Megtette, hogy pihenés nélkül 24 mérföldet lovagolt. Fogadásból egy huszonöt ölnyi medencét pihenés nélkül százszor átuszott. Ifjukorában, mikor még a kalandokon törte a fejét, sok párbaja volt. De erejével és tudásával sohasem élt vissza. Heves véralkatának köszönhette azt is, hogy Kolozsvárról egy időre távoznia kellett. Kendeffy gróf házasságáig csak szenvedélyeinek élt. De a politikával nem sokat törődött, a tudomány után nem igen törte magát. Házassága után azonban teljesen megváltozott. Szelid és gyöngéd férfi lett belőle. Idejét hasznos dolgokra forditotta. Birtokain mintagazdaságot teremtett, melyet még a külföldi utazók is megbámultak. A legelsők egyike volt, ki gazdasági gépeket, vasekéket hozatott. Erdély szomorú helyzete benne is fölébresztette a szunnyadó hazafias érzést s csatlakozott az ugynevezett vándor patriótákhoz: Wesselényi Miklóshoz, gyermekkori barátjához Bethlen Jánoshoz, Teleky Domokoshoz, Kemény Déneshez. És ő is járt megyéről megyére és szónokolt és áldozott minden hazafias és humánus célra. S mivel mindenfelé ezt mivelte, lassan-lassan Erdély legelső emberévé küzdötte fel magát. Tiszta hazaszeretete például szolgált kortársainak; lovagias jelleme, áldozatkészsége, rendithetetlen bátorsága a haza ifjuságának egyik bálványává tevék őt. A nép is minden bajában vigaszt, tanácsot, segitséget s meleg részvétet talált nála. Egy szóval szeretetet gerjesztett mindenfelé s jótevőnek, áldozatkész urnak tartotta őt mindenki. A titkosrendőrség jelentései sok ily dolgot megőriztek Kendeffy Ádámról. Az 1835. évben például a rendőri jelentés szerint Bethlen Imre több külföldi vendég jelenlétében658 azt mondá, hogy »Kendeffy Ádám háza a szabadelvüség háza. Kendeffy gróf a szabadságért kész volt vagyonát, birtokait, sőt az életét is kockára vetni!«659 Kendeffy gróf sokat áldozott az erdélyi magyar oskolák javára is. Jórészt ő alapitotta a kolozsvári vivóoskolát is. Sok szegény, de tehetséges ifju köszönhette néki, hogy tanulmányait folytathatta. Méltán irhatta tehát az erdélyi oskolák leglelkesebb professzora: Szász Károly: 658

Sindford, Paget, Prunk stb.

659

»für die Freiheit sein Habe, Gut, ja auch sein Leben im Stande gewesen wäre aufs Spiel zu setzen.« (1835. okt. 25. Kolozsvár.)

174


»Kendeffy nem a nagyenyedi kollégiumnak, hanem az egész hazai ifjuságnak gondviselője a legnemesebb értelemben.« Igy állván a dolog, nincs mit csodálnunk azon, hogy az erdélyi ifjuság Kendeffy grófot még halála után is a legnagyobb tiszteletben tartá s a hazafias gyüléseket a gróf sirja mellett tartá. Az 1835. okt. 10-én jelentette például a titkosrendőrség, hogy a kolozsvári katholikus, a református és az unitárius kollégiumok tanulói szövetséget kötöttek s a Hazsungárt-ban, Kendeffy sirja mellett tartják gyüléseiket. (»in Hazsungar zusammenkommen nechst dem Kendeffysche Grabmal.«) Az 1836. január 22-én a titkosrendőrség Ferdinand főhercegnek, Erdély kommisszáriusának irta, hogy a diákok szövetsége Kendeffy sirja mellett a Házsungártban tartja összejöveteleit. (»am Gottes Acker Hazungar genannt«) Efféle jelentésekben megirja a rendőrség azt is, hogy Erdélyben is megvan már a Giovane Italia s tagjai ennek a vagyonos és tehetséges, valamint a szemtelen és a vakmerő emberek.660 Az erdélyi liberális párt - amint emlitők - magában egyesitette az erdélyi főuri rendet. Ez a patrióta s egyuttal liberális párt 1830-1834. elejéig Kendeffy Ádám grófnál tartá tanácskozásait. Valóságos nemzetgyülések voltak ezek, melyeken Erdélynek legkiválóbb fiai vettek részt. A titkos jelentések szerint e tanácskozások alkalmával Kendeffy Ádám gróf mellett nem egyszer lelkesen tüntettek ugy a jelenlévők, mint a jurátusok és a diákok. A XIX. század harmincas éveiben Kendeffy Ádám már népszerüsége tetőpontján állott. Sok jót kellett tennie; mert még az egyszerü nép is nagy lelkesedéssel és szeretettel vette őt körül. Érdemes megemlitenünk, hogy a rendőrség erdélyi megbizottai, akik az ellenzék kiválóbb tagjairól oly sok rosszat jelentettek Bécsbe, Kendeffy Ádámról semmi silányságot nem tudtak kitalálni. Még Kendeffy Ádám életében irta volt nemzetének vérárulója: Istvánffy Sedlnitzky miniszternek, hogy az ellenzék Erdély ügyét az anarkia felé tereli. Wesselényitől, aki ez országban valóságos pestis, származik minden baj.661 Wesselényi és párthivei Erdélyt Magyarországgal egyesiteni akarják s ha ez sikerül, Ausztriától elszakadni akarnak, hogy független magyar királyságot teremtsenek s Wesselényit Erdély vajdájává tegyék. A tapasztalt és nemesen gondolkozó férfiaknak az az őszinte véleményük - irja Istvánffy - hogyha Wesselényit, Kemény Dénest és Bethlen István grófot662 el fogatják Szász Károllyal és Zeykkel egyetemben, a nyugalom Erdélyben azonnal helyreáll s a különféle társulások azonnal feloszlanak. Igy aztán a kormány tekintélye ujra helyreáll s az országgyülés lefolyása békés leszen. Bizonyára az országnak legnagyobb része örvendene, hogy ezen gonosz bogaraktól megszabaditanák; mert ez esetben nem kéne félnie a bekövetkezhető parasztlázadástól.663 Amig Istvánffy Erdély kiváló fiairól: Wesselényi Miklósról, Bethlen Jánosról, Kemény Dénesről stb. ilyen gyalázatos hangon irt, addig Kendeffy Ádám grófra egyetlen rossz szót sem ejtett. Pedig hát az egész ellenzék Kendeffy házában tanácskozott; őt tartották a legmerészebb és legliberálisabb patriótának, aki még az egyszerü nép között is szokatlan népszerüségnek örvendett!

660

»entweder vermögliche, talentvolle, oder bis zur Desperation kecke und freche Menschen.«

661

»Wesselényi ist die wahre Pest im Lande. von dem alles Übel ausgegangen, der den Ungehorsam im Lande allgemein machte.« etc.

662

»Welche drei die allerschlechtesten in den ganzen Anhang sind.«

663

»Gewiss wäre der grösste Theil des Landes froh, von diesen bösen Insekten befreit zu sein. dan wurde der Landtag ruhig und ehrenwert ablaufen und Europas bösen Zeitungs-Schreiber in Skandalosität Verbreitung die Auflehmung Siebenbürgens gegen die Regierung betreffend, gehämmt.« (Istvánffy Sedlnitzky miniszterhez, 1834. január 29.)

175


A rendőrminiszterhez küldött titkos jelentések semmi rosszat nem mondhatván Kendeffy grófról, többnyire közömbös hangon irnak róla. Azt azonban elismerik, hogy Kendeffy gróf Erdélynek Széchenyi Istvánja. Az 1834. évben Erdély elnyomott népe sirt s nyögött az iga alatt.664 Jobb sorsot az országgyülés megnyitásától várt. Erdély sokat remélt az együttlévő pozsonyi országgyüléstől, ahol hatalmas hivei voltak az uniónak, amitől a bécsi kormány irtózott. Ezért, hogy az erdélyi országgyülés ne érintkezhessék a magyar gyüléssel, a bécsi kormány eleinte Nagyszebenbe akarta összehivni az erdélyi országgyülést. Ezzel egyrészt távol akarta tartani azokat, akik Pozsonyból az erdélyi országgyülésre akartak utazni. E követeket és jurátusokat a rendőrség névszerint felsorolta. Deák Ferenc - irja az országgyülési rendőrség - azt állitja, hogy a kormány Erdély unióját bizonyára mint a legnagyobb hátrányt és terhet fogja az erdélyieknek béadni s célja elérésére a többséget bizonnyára megszerzi. Az országgyülési ifjuság - irja Ferstl rendőrtanácsos - nagyon örvend az erdélyi országgyülés közeli kihirdetésének; mert sokat vár az erdélyi nagy patrióták áldozatkészségétől s hazaszeretetétől. A várakozás és a reménykedés e napjaiban Kendeffy Ádám gróf, a hazafias ellenzéknek ez időben lelke és vezére harminckilenc éves korában hirtelen meghalt. Akkor szállt a sirba, mikor a legnagyobb szükség volt rá, mikor legtöbbet lehetett tőle várni. Akkor költözött el, mikor meglett volna az alkalom, hogy övéi közt naggyá legyen. A sors igy döntött s Kendeffy Ádám, nemzetének hozzáfüzött reményeit magával vitte a sirba. Legszebb jutalma életének, hogy Erdély népét határtalan szomoruság tölté el halálának hirére. Az 1834. év február hó 19-én jelentik Kolozsvárról, hogy Kendeffy Ádám gróf (»in Siebenbürgen ein solcher Mann, wie bei uns Széchenyi.«) Jósika bárónál volt táncestélyen. Éjfélkor, meg sem várván hintaját, gyalog ment haza lánykájával. Alig félórával távozása után a bálteremben elhangzott a rémhir, hogy Kendeffy Ádám meghalt. A vendégek azonnal Kendeffy kastélyába rohantak s mindent megkiséreltek, hogy a grófot életrekeltsék. Azonban minden fáradozásuk hiábavalónak bizonyult. Futótüzként terjedt el a városban a halálhir. Egy óra mulva a külvárosokból már tömegesen vonult be a nép a Kendeffy-kastélyba s halált kiáltott a méregkeverő és a hazaáruló fejére, aki megölte a nemes grófot! Egy ember a dühöngő tömeg elé állván, igy szólott: »Ha igaz, hogy a grófot megmérgezték, én leszek a vezetőtök s én viszlek benneteket Josika gubernátor megölésére; de előbb menesszünk az öreg Kendeffyhez küldöttséget s kéressük el tőle a grófnak holttestét. Egy másik deputatio menjen a városi magisztrátushoz s kérje meg, hogy valamennyi orvos jelenlétében boncolják fel a holttestet.« Mindez megtörtént s az orvosok megállapitották, hogy szivszélütés okozta a nemes gróf halálát. Erre a nép nagynehezen mégis megcsillapodott. Kendeffy Ádám grófnak páratlan népszerüsége a temetés alkalmával is feltünő módon megnyilvánult. Még a titkosrendőri jelentések is bevallották, hogy hihetetlen tömegek (»unaussprechliche Menge Volks«) jelentek meg a temetésen. Nehogy emberhalál vagy más baj történjék, katonai őrség vonult a halottas házba. A megholtnak legjobb barátja: Wesselényi Miklós lóhalálában érkezvén Kolozsvárra, szinte futva ment a Kendeffy-palotába. Még a temetés előtt ért oda. Lent a kapuban gránátosok álltak, fent az emeleten szintén. Mikor Wesselényi ezt látta, haragra gyulva kardot rántott s mennydörgő hangon kiáltotta: »Ki rendelt benneteket e nagy hazafi házába? Takarodjatok innét ti hitvány zsoldosai a zsarnokságnak; 664

»Wie sich Wesselényi ausdrücke, lamentire und jammere jetzt Siebenbürgen« - irja az országgyülési rendőrség 1833. nov. 4-én.

176


mert ha nem mentek azonnal, darabokra váglak benneteket. Én Wesselényi Miklós mondom ezt nektek.«665 A kirendelt tiszt erre elvezette a gránátos katonákat s kezdetét vehette a gyászszertartás. Az egyházi beszédet Herepey, az ismert, kitünő szónok tartotta. A világiak közül Teleky Domokos gróf (»einer der ausgelassesten, kecksten Ultraliberalen«) megható beszédben ismertette a boldogult érdemeit.666 Kijelentette, hogy amit a boldogultnak életében megfogadtak, azt meg is tartják. Életükkel és vérükkel védik meg a szabadságot a deszpotizmus ellen. Ha nem is él már e dicső hazafi teste - mondá -, de lelke és szelleme bennünk él s az ő szellemétől lelkesitve fogunk tovább haladni az ő utain. »Leirhatatlan - jelenti a titkosrendőrség -, mennyire el van keseredve ez a gonoszlelkü párt a vakmerő Kendeffy halála miatt. Átkozzák még a gondviselést is kora halála miatt.« Teleky Domokos után Bethlen János mondott bucsubeszédet. A legnagyobb hatást az ő beszéde keltette. Ő, aki a megboldogultnak gyermeksorban játszótársa, ifju- és férfikorban pedig testilelki jó barátja volt, oly meginditóan beszélt, hogy nemcsak a közönség, de ő maga is zokogott. Bethlen gróf hajadonfővel, harsány hangon igy fejezte be beszédjét: »Esküszöm az élő Istenre és mindenre, ami egy igaz hazafinak szent, hogy e kiváló hazafinak minden elvét hiven követem, azokkal együtt élek és halok. Ugy segéljen engem az Isten; ámen!« Bethlen János ez esküjét az egész tömeg hajadonfővel, térdepelve megismételte. Maga Bethlen szép beszédét darabokra tépve a sirba dobta.667 A nép - jelenti a titkos rendőrség - keserü könnyek közt távozott a nagyrabecsült s nagylelkü patrióta sirjától! Az esküről, amit Kendeffy gróf sirjánál tettek, nem egyhamar feledkeztek meg. A hazafias liberális párt vezetését Bethlen János vette át s többnyire az ő lakásán tanácskoztak. De Kendeffy Ádám grófról mindig megemlékeztek. Diszes siremléket is akartak néki állitani, ezért a gyüjtést is megkezdték. Az 1834. év október 12-én jelentette Ferstl rendőrtanácsos Sedlnitzky miniszternek, hogy Erdélyben már általánossá lett az a hit, hogy a hirtelenül meghalt Kendeffy Ádám grófot, akit ugy a nemesség, mint a köznép még mindig mint egy igen nagy hazafit sirat, a kormány tétette el lábalól. A siremlékre való gyüjtés Kendeffy barátai között annyira előrehaladt, hogy egy évvel halála után már a tervet is elkészitették Bécsben. Mivel a siremlék feliratára különféle tervek merültek fel, az emlékbizottság egyelőre nem döntött.668 A titkosrendőrség jelentése szerint az 1835. év elejéig a siremlékre 18.677 forint gyült egybe.

665

A rendőrminiszterhez küldött jelentés szerint Wesselényi ezután tüzes beszédet intézett a tömeghez a császári katonaság ellen, s annyira felizgatta a kedélyeket, hogy az nap délben már kikezdtek a katonasággal.

666

»Nach den Geistlichen hielten drei patrioten die Seele erschütternde Rede« - irja a rendőrség.

667

»Die Bewegung war sehr gross und die unaussprechliche Menge Volks sammt allen die gegenwärtig waren, Knieten mit entblösten Häuptern nieder und legten auf die Worte des Grafen Johann Bethlen den Eid ab.«

668

»Noch ist die Commission hinsichtlich der verschiedenen Devisen und Inschriften unter sich nicht einig geworden, daher weiss man auch nicht auf welche Art derselbe ausgeführt wird.« (1835. febr. 17.) Ugyanezen év márc. 15-én irja a titkosrendőrség, hogy Kendeffy siremléke ügyében a társaság nem tudott megegyezni. Ezért Mikes János gróf Bécsbe utazik, hogy a vázlatot elkészittesse.

177


Tudjuk, hogy a kolozsvári temetőben felállitott monumentális siremlékre semmiféle feliratot nem vésettek. A siremlék egy hatalmas obeliszk, melynek négy oldalát négy remekbe faragott, haldokló oroszlán ékesiti. Az obeliszk tetején fátyollal boritott hamveder van. Érdemes megemlitenünk, hogy Kendeffy Ádám gróf sirját szenthelynek tartották, melyet hosszú ideig állandóan virágok és koszorúk tömege boritott. Közelébe temetkezhetni, nagy kitüntetésszámba ment. Az 1836. január havában meghalt Szoboszlay szenátornak nagytehetségü fia, aki a kolozsvári piarista-kollégium tanitványa volt s aki egyesitvén a katholikus, a protestáns és az unitárius diákságot,669 Kendeffy sirja mellett tartá a gyüléseket. Ez a lelkes ifju haldokolva arra kérte diáktársait, hogy a nagy Kendeffy sirja közelében temessék el s hogy temetésekor Wesselényi Miklós kedves dalát játssza a cigánybanda. Mindez - irja a rendőrség - meg is történt. A diákok cigányzene kisérettel énekelték Wesselényi dalát a gyászmenet alkalmával.670 A hazafias ellenzék Erdélyben Kendeffy halála után is napról napra erősödött. A főurak majdnem kivétel nélkül e párthoz tartoztak, csak ugy, mint a nemesek tulnyomó része. A rendőri jelentések szerint a fiatal Bethlen Ferenc s a többi ifjú főur közös pecsétnyomót készittetett s levelezésükben azt használják. A pecsétnyomó egy égő gyertyát ábrázolt, mely fölött egy püspöki süveg volt ezzel a felirással: Sötét van, menjünk aludni! Az Erdélybe küldött császári kommisszárius: Ferdinánd főherceg semmire sem ment az ellenzék hatalmas táborával szemben. Ferdinánd főherceg beutazván az országot, visszatért Kolozsvárra. A hivatalos hatalom elrendelte a város kivilágitását a főherceg bevonulásakor. Biz ezt hiábavaló dolog volt elrendelni. Ugyanis az összes főur s az ellenzék minden számottevő tagja a főherceg bevonulása előtt elhagyta Kolozsvárt; mert házát vagy lakását egyik sem akarta kivilágitani. Erdélynek hangulatát ez időben pompásan festi Huszár Károly bárónak az a levele, melyet Was Imre grófhoz intézett s melyet a titkosrendőrség hü másolatban terjesztett fel a rendőrminiszternek. Kivonatosan ismertetjük itt az érdekes levelet. Már - irja Huszár báró - a szászok is csatlakoztak hozzánk. A székelyek a mi isteni Wesselényi Miklósunk kipróbált kezére vannak bizva. Mindnyájunknak egy akaratunk, egy óhajunk van. Mi együtt egész nemzet vagyunk. Akár megnyilik az országgyülés, akár nem, nekünk mindegy. A nemzet ugyanis a kormány provisorikus hatalmát nem ismeri el. Amint elveink változhatatlan keresztülvitelére drága, megboldogult barátunknak, Kendeffy grófnak hideg teteménél megesküdtünk, a hatalmat előbb vagy utóbb kezünkbe kell vennünk, hogy a müvelt francia kormányrendszert meghonosithassuk hazánkban. Bármennyi bajonettel jön az osztrák kormány, nem kell félnünk; mert a nemességben bátorság és energia lakozik s a hazához való nemes odaadás uralkodik. Sok, nagyon sok hang követeli a nemzeti szabadságot s ez a hang hamar el fog jutni Ferdinánd főherceg fülébe is!... Ez időben Erdélyben számos külföldi politikus megfordult. Ezeket az ellenzék vezetői kitüntető szivességgel fogadták. A titkos rendőrség jelentése szerint az idegen urak a liberális ellenzék körében oly jól érezték magukat, hogy Kolozsvár feledhetetlen marad emlékükben.671 Valamikor a külföld előkelő utazói és politikusai Kendeffy Ádám gróf vendégszerető 669

»Unter denen Studenten der drei Religionen katolisch, reformirt und arianer wirklich ein Bündniss auf Anhetzen der Ultrapartei besteht.« (1835. nov. 3-iki rendőri jelentés.)

670

»Nach dem die Leiche beim Stadtthor hinausgeführt war, dessen Anhänger Studenten die gebetene Melodie nach der Musik auch gesungen haben.« (1836.)

671

»Sie versicherten - irja a rendőrség - die Gesellschaft, hier sowohl Liberalität, Popularität als auch jenen Geist gefunden zu haben, dessen sich kein konstitutionelles Land schämen darf.«

178


házában találtak szivélyes fogadtatásra. Az ő halála után özvegye: Bethlen Borbála és két lánya, Róza és Kata fenntartá a grófi ház régi hagyományait. Kendeffyné nemcsak szivesen fogadta, de ünnepelte az idegen politikusokat. Egy ilyen alkalommal Bethlen Imre gróf biztositotta a jelenlévő angol vendégeket, hogy Kendeffyné házát ugy kell tekinteni, mint a szabadelvüség szalonját.672 Maga a grófné, aki nemrég Párisból jött vissza, uti élményeivel mulattatá vendégeit. Magasztalta a franciák szabadelvüségét s boldognak mondá azokat, akik a franciák szabad országában élhetnek. Az idegen vendégek - irja a titkosrendőrség - dicsérték és csodálták a grófné szellemességét.673 A rendőrség jelentése szerint az angol vendégek Triesztbe utazván, onnét Kendeffy Ádámnénak, özv. Wesselényi Józsefnének (Kendeffy Rozáliának), Béldy Ferencnek, Wesselényi Farkasnak irtak. Ez utóbbi vette nőül özv. Kendeffy Ádám grófné leányát, Rozáliát. A Kendeffyek rokonsága a Wesselényi család tagjaival magyarázza meg azt a nagy szeretetet, mellyel a Kendeffy-ház tagjai Wesselényi Miklós iránt viseltettek. A titkosrendőrség jóvoltából birjuk azt az igazán szép levelet, melyet az öreg Kendeffy Rozália (Wesselényi József özvegye) irt »drága, üldözött unokaöccsének«: Wesselényi Miklósnak.674 E levélben a meleg részvét és az őszinte szeretet szól Wesselényi Miklóshoz. A családtagok üdvözlete mellett tudatja, hogy Wesselényi Farkas és neje, Rozália csókoltatják. Mindenáron önhöz akarnának menni - irja a jó asszony -, de én nem eresztem őket.675 A Kendeffy család gyakran tartózkodott Pesten és sürün érintkezett itt Wesselényi Miklóssal s a magyarországi ellenzék vezetőembereivel.676 Az 1839. év január 23-án volt Pesten a jogászbál. A rendőri jelentés szerint a Kendeffy család nem vett részt a bálon; mert a náluk élő francia hölgy: Calame kisasszony hirtelen meghalt. Ez a nagymüveltségü francia hölgy Kendeffy grófné támogatásával leánynevelőintézetet akart nálunk alapitani; de a váratlan halál megakadályozta a terv kivitelét.677 Ez az utolsó adat, amit a titkosrendőrség iratai közt a Kendeffy családról találnunk sikerült. A Malomvizi Kendeffy grófi család férfiágon Ádám grófban kihalt. A család birtokai Hátszeg legfestőibb vidékén terültek el. Malomviz, Magyar Brettyán, Orlya-Boldogfalva, Kolczvár voltak ősi birtokai. Orlya-Boldogfalvát a legfestőibb kastélynak tartották. Kolczvár pompás romjai ma is láthatók. A rege szerint Kendeffy Ilona e vár erkélyéről eregette a fonálszálat a mélységbe. Amint emlitettük, Kendeffy Ádám grófnak két leánya volt. Az idősebbiket: Rozáliát Wesselényi Farkas vette nőül, az ifjabbik: Katinka pedig Andrássy Gyula grófnak lett a neje. 672

»Bethlen Imre versicherte die Fremden, dass das Haus der Gräfein nicht anders, als ein Salon des Freisinns anzusehen sei.« (1835. okt. 25-iki jelentés.)

673

A külföldi vendégek először Wesselényi Józsefnénél (Kendeffy Rozáliánál) voltak ebéden. Este pedig Kendeffy Ádámnénál zeneestélyen. (»Denselben Tag abends waren die erwähnten bei Gräfin Kendeffy zur Sonate geladen, wobei die Gesellschaft der Geladenen weit zahlreicher war, als bei dem erwähnten Dinees.«)

674

Kendeffy Rosalia, Witwe des Josef Wesselényi an Baron Wesselényi Miklós nach Pressburg.

675

Wesselényi Farkasnak édesanyját is, nejét is Kendeffy Rozáliának hivták.

676

»Die Baronin Wesselényi, welche ein geborene Kendeffy ist und in ununterbrochenen Umgang mit dem bekannten Bánffy László an etwas schmiedet.« - irja a rendőrség s hozzáteszi, hogy Kendeffy Rozália késő éjjelig tanácskozott Bethlen Jánossal. A patriótákat nagyon elkeseritette Wesselényi üldöztetése.

677

Notizen aus Pest von 24. Jänner 1839. - A sok nyelvet beszélő Kelemenről irja 1836. január 27-én a rendőrség, hogy ezt az ultraliberális, veszedelmes embert Kendeffyné fogadta szolgálatába.

179

XIII. POLITIKAI SÉTÁK POZSONYBAN


180


I. A pozsonyi országgyülések anyagát jórészt ismerjük ugyan, de az országgyüléseken kivül történt politikai tanácskozásokról már vajmi keveset tudunk. Pedig minden országgyülésen számtalan értekezletet tartottak s ezeken a karok és a rendek (pártok szerint) már az országos ülések előtt kifejtették nézetüket s a követendő elveket előre kijelölték s meghatározták. E tanácskozásokon természetesen nem az ugynevezett kerületi üléseket értjük. Ezek 1790 óta rendszeresen folytak. A titkosrendőrség e kerületi üléseket állandóan politikai kluboknak nevezgeti. A valóságban azok is voltak; mert törvényes alapjuk nem volt. A bécsi kormány mindég sanda szemmel nézte a kerületi üléseket, melyeken nem az ő bizalmas emberei elnökösködtek s mivel ez üléseken az uralkodóház politikája ellen kemény igazságokat mondtak, az udvar a törvénytelennek mondott kerületi ülések megszüntetésével több izben fenyegetőzött.678 A szokásjog alapján a kerületi ülés az országgyülés szerves részévé válván, a követek pártok szerint már a kerületi ülések előtt végbement tanácskozásukon megállapodtak a követendő eljárásban. Ezek a tanácskozások pártértekezletek voltak ugyan, de a napirenden lévő tárgyakat többnyire részletesebben s behatóbban tárgyalták, mint magukon az országgyüléseken. Itt jelölték ki rendesen a szónokokat is. Az országgyülések idejében alig mult el nap tanácskozások nélkül. Nyaratszaka ezeket egyik-másik követ szállásán, a kertben, aztán sétaközben az utcákon, a kiránduló helyeken, a sétatéren és a ligetben tartották. Télen, 1825 óta, a tanácskozásokat az időleges kaszinókban folytatták. Hála az országgyülési titkosrendőrség éberségének, minden ilyen értekezletről tudósitások maradtak ránk, melyek elég bőven adják a szónokok beszédeit. Mivel a követek az ilyen tanácskozások alkalmával szabadabban szólhattak, mint az országgyülésen, temérdek oly dolgot elmondottak, mikről különben tudomást sohsem szerezhettünk volna. A titkosrendőrség mindig fontosnak tartotta a követek tanácskozásait s tőle telhetőleg mindent elkövetett, hogy ezekről a rendőrminiszternek kimeritő jelentéseket adhasson. A titkosrendőrség ugy 1811-ben, mint 1825-ben jelentette felsőbb helyre, hogy a vezetőférfiuk az országgyülésen kivül összegyülnek, »complotte«-okat kovácsolnak, pártokat és törvénytelen egyesületeket alkotnak, hogy később a táblák törvényes tárgyalásánál céljukat elérhessék s akaratukat érvényesithessék. Ezek az összejövetelek, ezek a tárgyalások, miket a pártok vezetői a törvényes ülések előtt tartanak, a főokai annak, hogy a kormánynak sohsem sikerült a nyugtalanságokat, az összeesküvéseket és a lázadásokat teljesen elnyomnia, még kevésbé lehetetlenné tennie.679 A régebbi idők több államférfia ezt teljesen belátta. Mikor Korvin János helytartóvá lőn, országgyülési articulust hozatott, mely szerint az országgyülési tárgyakról az üléseken kivül való tárgyalás és beszélgetés főben járó vétségnek vétetik. Időjártára a négy kerület emberei összejöttek, hogy az előterjesztéseket megbeszéljék, az ügyeket előkészitsék az országos ülésekre. Imigyen azt akarták elérni, hogy nagyobb rend uralkodjék s hogy különbség legyen a konferencia és az országos ülés között. A követeket 678

Az 1825-1827. évi országgyülés után jelentették, hogy a hosszadalmas országgyüléseknek oka a kerületi ülés. »Die erste ist die, die neuere nicht gesetzliche Institution, die sich vom 1790-91. herdatirt, der Zirkularsitzungen, zu welchen sich die Stände ohne ihrem legitimen Praesidium versammeln, abwechselnd führen die Ablegaten das Praesidium... da wird ungestört über die wichtigsten Gegenstände debattirt, man überlässt sich ohne Scheu den leidenschaftlichen Impuls, schreut und lärmt.« etc.

679

»Diese Versammlungen und Unterredungen, welche die Partheigänger vor den gesetzlichen Sitzungen hielten, der Hauptgrund und die werksamste Ursachen seien, dass die Regierung nie zu Kraft gelangen die Unruhen...« etc. »unmöglich machen.«

181


aztán négy kerületbe osztották. Igy jöttek létre a kerületi ülések. Ujabb időben azonban - irja a titkos rendőrség - megint a régi szokáshoz tértek vissza. A követek összejöveteleket tartanak a kerületi ülések előtt s ezekben határozatokat hoznak olyan tárgyak felől, amiket csak az országos üléseken volna szabad tárgyalni. Imigyen a személynöknek és a királyi notáriusoknak befolyása semmivé lett és a királyi érdek részére elveszett. Az országgyülés ilymódon a régi formának csak az árnyéka. A kerületi ülések már jelentékenyebbek, a titkos tanácskozások és határozatok pedig a legdöntőbbek. Tehát minden forditott rendben halad. Legfontosabbak tehát az üléseket megelőző tanácskozások és megállapodások. Ezeknek köszönhetni, hogy a kerületi üléseken hosszabb megfontolás és tárgyalás mellőzésével mindjárt deputatiók választásához fognak. Akik ezt az eljárást helytelenitették, azoknak azt mondották, hogy a király a beteg, a rendek pedig az orvosok consiliuma, tehát mindegyiküknek jólértesültnek kell lennie, hogy a betegen segithessenek és tanácsot adhassanak. A deputátiók müködése s az országgyülési formában való előzetes tanácskozás - irja az országgyülési rendőrség - ellenkezik a törvényekkel, ellenkezik a szokással is. Ezeket a tanácskozásokat azonban sem a bécsi kormány, sem az országgyülési titkosrendőrség meg nem akadályozhatta. Mivel pedig úgy az uralkodó, mint kormánya tudni akarta, ki mit beszélt ezen vagy amazon az értekezleten, a titkosrendőrségnek ugyancsak nehéz dolga volt.680 Maga a rendőrség feje jelentette például 1811-ben Bécsbe, hogy emberei léptennyomon követik a követeket az utcákon és a sétahelyeken, sőt a vendéglőkben is körülöttük leskelődnek. Sajnos, amint a követek észreveszik a titkos kémeket, azonnal abbahagyják a beszélgetést. Azt persze nem sejtették a követek, hogy az országgyülés tagjai közt is vannak megfizetett kémek. Ilyenek voltak például az ugynevezett Sitzungsreferenten, aztán az indigenákat helyettesitő követek egy része.681 Az uralkodó többnyire a városi követek közül választotta a titkos kémeket. Ezek természetesen nem valami lelkes magyarok voltak. Volt idő, mikor nyolc városi követ volt jó fizetés mellett a titkos rendőrség alkalmazottja. Az 1811-1812. országgyülésen, melyet a legnagyszerübb országgyüléseink egyikének mondhatunk, Pest követe, Hoffmann, aztán Buda követe, Kalmárfi spioni szolgálatot teljesitettek. A titkosrendőrségről tudott mindenki, de alkalmazottjaikat már nem igen ismerték.682 Mondanunk sem kell, hogy az országgyülés tagjai mód nélkül gyülölték a titkos kémeket. Az 1826. év február 7-én irta Martinecz a rendőrminiszternek, hogy 5-én, a kerületi ülésen szó esett a titkosrendőrségről. Nincs az a csúf szó és szidalom - irja Martinecz -, amellyel nem illették a denunciánsokat és a titkosrendőrség embereit. Komáromy, abaujmegyei követ, a többi közt ajánlotta, hogy mindenkit, akit ezek közül megcsipnek, tüzes vassal meg kell bélyegezni. A rendőrminiszter urat pedig meg kell kérni, hogy a titkosrendőrség minden

680

A Szász Károly és Bethlen beszélgetésének meghallgatásával megbizott jelentette például a miniszternek 1834-ben: »Mit welchem Risiko, dass es mir gelungen ist zwischen Bethlen Janos und Karl Szász zu behorchen, es schaudert mir heute noch davon.« (Három napig követte őket mindenüvé, de hiába.)

681

Ferenc császár maga adott utasitást a titkosrendőrség vezetőjének ez ügyben. Igy lett például Sarau grófnak helyettese az országgyülésen Radicsevics, aki megfizetett spion volt.

682

Dessewffy Aurél mondá a rendőri jelentés szerint: »Mann wisse, dass die geheime Polizei hier eine Niederlage habe, und man gäbe sich alle Mühe ihre Werkstätte zu entdecken.«

182


tagját, mint az ökröket, jelöltesse meg, avagy orrukat vágassa le, hogy e gonosz embereket mindenki felismerhesse.683 Dessewffy Aurél édesatyjával sétálva mondá, tudjuk, hogy a titkosrendőrségnek itt tárháza van, tehát mindent el kell követnünk, hogy mühelyüket felfedezzük. Az öreg Dessewffy, aki ezt már réges-régen tudta, csak ennyit felelt fiának: »Mais quelle Idee!« A követek s az országgyülési ifjak gyülölték a titkosrendőrséget. Szó ami szó, biz az eléggé gyülöletes intézmény volt. Ma mégis hálával kell róla megemlékeznünk; mert sok és nagybecsü dolgot megőrizett az utókor számára. A pozsonyi országgyülések alkalmával ezernél jóval több szobát foglaltak le a főrendek és a követek számára. Alig volt tehát ház szállóvendég nélkül. A pozsonyi házakhoz tehát számtalan magyar emlék füződik. Hiszen igen soknak volt országos nevü vendége s igen sok házban tartottak fontos tanácskozásokat. Igy vagyunk a pozsonyi utcákkal és a sétahelyekkel is. Nincs egy lábnyomnyi hely, melyen embereink meg nem fordultak. S az utcákon és a sétatereken folytatott politikai tanácskozásokról tengernyi titkosrendőri jelentés maradt ránk. 684 Ezekből látjuk, mennyi lélekemelő eszme, mennyi nemes gondolat szólalt meg a nyilvános tereken s mennyi hazafias terv került szóba! Örök kár lett volna, ha mindez feledésbe megy. A titkosrendőri jelentéseknek tehát sok mindent köszönhetünk. Temérdek oly dolog akadt, amit a követek az országgyülésen el nem mondhattak, de amit bizalmas baráti körben nyiltan tárgyalhattak. S az országgyülési rendőrség minderről bőséges jelentéseket küldött volt Bécsbe. E jelentésekből tudjuk például, hogy az 1811-1812. évi országgyülés tárgyalásaira nemcsak az örökös tartományok, de még a külföldi országok is figyeltek. Nemcsak Wallis miniszter, de más ausztriai államférfiak is kijelentették, hogy sohsem hitték volna, hogy ennyi fölvilágosult és tanult fő legyen Magyarországban.685 Bár igy állt a dolog, Ferenc császár nagyon megbánta az országgyülés összehivását. A titkosrendőrség 1811. szept. 11-én már megirta, hogy ez lesz az utolsó magyar országgyülés. Hogy Ferenc császár minő szemmel és kedvvel nézte az országgyülés magas szinvonalon való tárgyalásait, arra elég lesz a következő esetet megemlitenünk. Joel hazai nagykereskedő, aki egyuttal Eszterházy hercegnek is bizalmas ügynöke volt, Ferenc császárnál lévén kihallgatáson, őfelsége a pozsonyi országgyülésről ilyen kérdéssel fordult Joelhez: »Was machen die Narren in Pressburg?« Mikor a császári nyilatkozatot a rendek megtudták, a titkosrendőrség jelentése szerint, azt mondották, hogy majd megmutatják őfelségének, hogy ők nem bolondok. Bugon horvát követ is kihallgatáson lévén az udvarban, a császár azt mondotta néki: »Eddig sokat tartottam a horvátokról, de most látom, hogy ti sem vagytok semmivel sem jobbak a magyaroknál«.686

683

»Alle Individuen der geheimen Polizei so wie die Ochsen zu zeichen, oder ihnen die Nase abschneiden zu lassen.« etc.

684

Sajnos! ezek a legutóbbi bécsi forradalomban mind elégtek.

685

1811. okt. 9. »Er hätte es nicht geglaubt unter den Hungarn so viele aufgeklärte etc. Köpfe zu finden.«

686

»Ich habe bisher viel auf die Kroaten gehalten, sehe aber nun, dass ihr auch um nichts besser seits.« etc. Az 1811. dec. 28-án jelentette a rendőrség a megfigyelt Nagy Pálról: »Einen Schein von Besserung in seinen Gesinnungen, aber auch nur in der Hoffnung einer Beförderung, angenommen hat.«

183


A titkosrendőrség jelentéseiből tudjuk meg, hogy az országgyülés bezárása után, 1812-ben, Bécsben arról tárgyaltak, hogy a volt országgyülés legkiválóbb tagjait elfogatják! Az 1825-1827. évi országgyülés alatt a titkosrendőrség annyi jelentést küldött Bécsbe a magyar viszonyokról s az országgyülés tagjainak bizalmas tanácskozásairól, hogy ezekből több kötet telnék ki. A titkosrendőrség ilyetén jelentéseiből tudjuk meg azt az alig ismert dolgot, hogy a pragmatica sanctio tárgyalásakor a várból 24 töltött ágyut irányitottak az ülésteremre. S ha a rendek a törvényjavaslatot el nem fogadják, összelövik az üléstermet. Beöthy Ödön, a nagy szónok, több követtársával, köztük Teleky László és Szapáry Antal grófokkal a pozsonyi promenádon sétaközben igy beszélt: Mária Terézia Magyarországban nagy dolgot fedezett fel s erre formális patenst bocsátott ki. Mária Terézia felfedezte, hogy a magyarokkal mindent csinálhat és zsebükből az utolsó garast is kicsalhatja, ha ünnepeken s vasárnapokon olykor szép és üres szókat intéz hozzájuk, azaz mézzel kenegeti a szakállukat! Mária Terézia ugy találta, hogy minden népe között csak a nagylelkü s fölötte kedvelt magyar nemzet képes még veszedelem idején is fellelkesülni s vérét feláldozni királyáért és hazájáért. Ebből aztán arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok az osztrák házért készek meghalni. A szép asszony tehát azt mondotta: jól van, haljatok meg lábaimnál. S a jezsuiták legfelsőbb meghagyásra azonnal tanitani kezdték: dulce est pro patria mori.687 Az országnak e dicső anyja aztán azon gondolkozott, hogy a nagyon is kedvelt magyaroknak miként tegye könnyüvé a nemzeti halált. Egy asszony, aki ismeri szépségének hatalmát, sohasem jő zavarba. Aztán a divat is segitségére van; mert a divat lehet erkölcsi, de lehet erkölcstelen hatalom is. Egyik udvari mulatságon néhány mágnás magyarul beszélvén, a nagy királynő igy szólt hozzájuk: Kiméljétek füleinket barbár nyelvetek hangjaitól! E szép mondás ezerszeresen visszhangzott a császári termekben s csakhamar elterjedt a szalonokban is. Igy történt aztán, hogy a magyar szó a mágnások ajkán teljesen elnémult s ezzel együtt a nemzeti érzés is kialudt szivükből. A magyar főnemesség 1780-ban a nemzeti érdekekkel szemben már teljesen idegen volt. És most jött II. József, aki a magyar nemzetiség e szánandó képviselőit jelentéktelenségük igazi értéke szerint méltatta. Ő uj életet akart a magyarságba önteni. Igy történt, ami történt. Ám mi, akikben a magyar nemzeti érzés nem halt ki, tanultunk II. Józseftől; minket lelkesit az ő mondása: édes dolog a hazáért élnünk! S e lelkesedésünket gyermekeinkbe is be akarjuk oltani! József halála után - folytatá Beöthy - egy gonosz szellem ismét lábraállitotta a latinizmust, de mivel ez kissé sántikált, az illyrismust adták mellé s Temesvárra az illyr nemzet részére országgyülést hirdettek s az erdélyi szászokat is megmozditották. A többit megtette aztán a francia forradalom. Az idegen elemeket felülről támogatták s gyarapitották, a magyart meg elnyomták. Ám a magyar elem levegőt követelt s szerzett is magának. Most láthatjuk aztán, hogy felülről valóságos elemi küzdelem folyik az ébredő magyar nemzetiség elnyomására, vagy legalább szük határok közé szoritására! S ha nem gondoskodunk elég erős villámháritóról, egy legközelebbi vihar agyonsujthat bennünket. Ez a vihar közel van, hiszen Prágában már azt tanitják, hogy Magyarországban alig hárommillió magyar van! S ezt a hamis adatot egész Európában elterjesztik.688 A titkosrendőrség e beszédhez hozzáteszi, hogy Beöthy Ödön olyan ember, aki képes mindezeket az országgyülésen is elmondani. 687

Édes dolog a hazáért meghalni.

688

»Dieses Gewitter ist sehr nahe, denn in Prag wird bereits gelehrt, dass die eigentlichen Ungarn in ihrem Lande kaum 3 Millionen zählen, und diese Lehre wird über ganz Europa verbreitet.« (»Eugen Beöthys Äusserungen in Bezug auf die Unterdrückung der ungarischen Nationalität.« Pressburg den 25. Juni, 1843.)

184


Az országgyülési titkosrendőrség jelentéséből tudjuk meg Ferdinánd főhercegnek Pozsonyban tett ezen nyilatkozatát: »Minden magyarra, aki az alkotmány szót kiejti, huszonötöt kell veretni.« Ezt a jeles nyilatkozatot bizonyos lelkigyönyörüséggel terjeszté fel a rendőrség. Nincs mit csodálkoznunk ezen. Hiszen ez az országgyülési rendőrség még a régi magyar történetirókat is leszólta.689 Verbőczyt, akit óbudai zsidóbirónak mondott, a legnagyobb szidalmakkal illette. Az 1808. év október 5-én irja a pozsonyi országgyülési rendőrség feje, hogy a »gutgesinnt« urakkal volt együtt s ezek érthetetlennek mondották azt, hogy az országgyülésen, mikor az insurrectio ügyét tárgyalták, a katonai akadémia alapitásával álltak elő. Két nap alatt nyolcszázezer forintot irtak alá e célra - mikor az insurrectióra egyetlen fillér sincs. Ez a katonai akadémia a gutgesinnt-ek szerint Magyarországot még jobban elszakitja Ausztriától. Furcsa világ ez! Most a megkoronázott, bájos királynénak a rendek csak vivatot kiáltottak, Mária Teréziának ellenben életüket és vérüket ajánlották fel. A rendőrség megbizottja 1808. szeptember 26-án az ülés után több mágnással és követtel együtt távozott. Beszélgetés közben szóba kerültek a kerületi ülések, miket a bécsi kormány mindig törvényteleneknek tartott. A követek erre imigyen nyilatkoztak: Épp a kerületi ülések az igazi alapjai az országgyülésnek; ezek bizonyitják a nemzet szabadságát; ezek az alkotmány fenntartásához elengedhetetlenül szükségesek; ezek nélkül már régen nem volna alkotmányunk!690 E fejtegetés után - irja a rendőrség - a társaság nagy része távozott, csak a pécsi nagyprépost maradt még ott Markovics követtel. A nagyprépost imigyen beszélt: A kerületi ülések igazi zsidó oskolák, melyek csak az ügyeket nyujtják. A szónokok csak azért beszélnek, hogy szónoki tehetségüket és szellemességüket csodáltassák, de ezt egyik sem hazafiságból teszi. A király ne várjon semmit ez emberek nagylelküségétől; ők csak azt teszik meg, amire kényszeritik őket. A magyart könnyü feltüzelni, de lelkesedése hamar elül. Ünnepélyek, ebédek, bálok, nemzeti ünnepek s alkalmas szindarabok kellenek nékik. Ezekkel legjobban lehet rájuk hatni.691 Ugyanez évből több jelentés szól a pozsonyi Pálffy-féle kertben tartott összejövetelekről. Hager báró a rendőrség fejéhez rendeletet küldött s megirta neki, hogy ne azt irják meg néki, ami az összejöveteleken történik, hanem azt, amit ott beszélnek.692 Érdekes hirt jelentett a rendőrség Bécsbe 1810. május 29-én. Eszerint Magyarországban elterjedt az a hir, hogy Napoleon nyugalomba küldi Ferenc császárt.693 Ugy látszik, hogy ez időben a követek legkedvesebb találkozó helye a Pálffy-kert volt; a legtöbb jelentés ugyanis az itt kihallgatott beszélgetésekről szól. Egyik ilyen jelentésben olvassuk, hogy őfelsége kijelenté, ha a nemesség eddigi makacsságában megmarad, azt a hat vármegyét, melyeket Napoleon követelt s melyekért hatvan milliót (Conventionsmünze) kellett fizetni, elszakitja Magyarországtól s mint külön királyságot német módra kormányoztatja.694 689

»Das dunkle Alterthum der Hungarn lässt sich mit Gewissheit nicht enträzlen.« etc. (1808. szept. 20.)

690

1808. szept. 26. (»Die Cirkularsitzungen die Basis und der Richtschnur eines Landestages wären, sie die Freiheit der Nation beweisen.« etc.)

691

»Der Hungar nie aus Grundsatz etwas thut, ist leicht zu überraschen, aber eben so leicht verschwindet sein Enthusiasmus.« stb.

692

Dekret an die Polizei-Oberdirektion, Wien, 1808. 11. Sept.

693

Borbély Zsigmond baranyamegyei orvos mint biztos hirt hallotta ezt Eszéken.

694

1811. okt. 8. Batthyány gróf - irja a rendőrség - sok-sok ezüstnemüt adott az állam javára (als freiwilliges Opfer). Sándor gróf mindezt egy ezüstmivesnél látta, aki készpénzen vásárolta meg!

185


Metternich herceg Ottó gróffal több izben sétálgatott ekkor a pozsonyi sétatéren; de az ő beszélgetésüket nem irta le a megfigyelő rendőr. Ellenben azt megirta, hogy a mieink mit beszélnek Wallis pénzügyminiszterről. A követek szerint Wallisnak nem tanácsos nyilvános helyen megjelennie; mert könnyen megeshetik, hogy rutul bánnak véle. Vogel báró ekkor jelentette Bécsbe a miniszternek, hogy nyilvános helyeken már semmiről sem beszélnek. Ez a hallgatás - irja - már nagyon feltünő. Oka pedig az, hogy mindenütt egész csapat rendőrségi spion veszi körül a sétálókat.695 Az 1811. december 15-én irta volt az országgyülési rendőrség, hogy a magyar nyelv ügye miatt a követek közt nagy a feszültség. A düh, mellyel a kálvinisták a magyar nyelv általános bevezetését követelik - irja a rendőrség -, már minden határt felülmul. Ezek az emberek vak elfogultságukban azt követelik, hogy úgy az iskoláknak, mint a biróságoknak ez legyen a nyelvük. E hallatlan követelést a főpapok és a mágnások szerencsére visszautasitották!696 Az országgyülési rendőrség egyik legintelligensebb tagja a francia eredetü Leurs volt. Az ő jelentései az ország hangulatáról, rendkivül érdekes politikai tanulmányok. Természetesen ezek a tanulmányok is a bécsi kormány szája-ize szerint készültek. Todott dolog, hogy az 1811-1812. évi rendkivül fontos országgyülésnek kimagasló alakja a derék Dessewffy József gróf volt, akit császár actioval sujtott s az országgyülés bezárása után több kiváló követtársával együtt el akart fogatni. Erről a kitünő magyar politikusról, mint forradalmárról és felségárulóról irt Leurs jelentést.697 Az 1812. év április 24-én kelt rendőri jelentés a követek ellesett beszélgetését adja azon harmincezernyi megfigyelő hadseregről, melyet Napoleon kivánságára kellett kiállitani. (Observations Armee.) A követeink állitása szerint Napoleon sajátkezüleg irt levelet küldött Ferenc császárnak s tudtul adta, hogy az emlitett sereg élére csupa tudatlan generálist helyezett, ami őt (Napoleont) igen kellemetlenül érintette. Ferenc császár erre kénytelen volt uj generálisokat helyezni a megfigyelő had élére.698 Ugyanezen titkos jelentés irja, hogy Wallis pénzügyminiszter magához hivatta Genz irót s felszólitotta őt, hogy irjon könyvet a magyar alkotmány ellen. Genz erre azt felelte, hogy ezt nem teheti, mert ezzel csak az osztrák kormány gyengeségét hirdetné. Ha a kormánynak elég hatalma van, amúgy is megsemmisitheti a magyar alkotmányt. Ha pedig nincsen ilyen hatalma, akkor okosabb hallgatnia, mint ilyen silány fegyverhez nyulnia. Wallis erre azt ajánlotta Genznek, irna hát az ő finanz-pátenséről könyvet. Genz ezt az ajánlatot is visszautasitotta, mondván, hogy ő már irt Wallis rendszeréről s őfelsége elé terjeszté azt; de ez a munka egyenest Wallis pénzügyi rendszere ellen szól.699 695

»Eine Horde von Polizeispionen sie allenthalben umgebe, wie aus dem widerholten Äusserungen bei dem geringsten Anlasse zu entnehmen ist.«

696

»Die Wuth übersteigt alle Gränzen, mit welcher die bereits imponirende kalvinische Parthei die allgemeine Einführung und Verbreitung der ungarischen Sprache verleidigte.« etc.

697

1812. feb. »Von Leurs angeführten Revolutions und Hochverraths-Strebungen des Josef Dessewffy und seines in ein aristokratische Anarchie hinein stürmenden Klubs Schranken zu setzen.« (Hager b. átirata.)

698

Bericht aus Pressburg, am 24 April, 1812.

699

Mastiant udvari titkár gunyiratáról - e jelentés szerint - a magyar követek igen kicsinylően nyilatkoztak; mert telve van az történeti képtelenségekkel. Dessewffy gróf kijelenté, hogy e könyv ellen nem kell semmit sem irni, inkább terjeszteni kell: mert az udvar részére ez a mü a legkeserübb labdacs. Szentkirályi s mások is ugyanigy nyilatkoztak.

186


A következő, 1825-1827. évi országgyülésen a rendőrség a politikai sétákról, az azokon elhangzott beszédekről még több jelentést küldött Bécsbe, mint 1811-1812-ben. A sok közül megemlitünk néhányat. Egyik séta alkalmával a követek a politikai helyzetről beszélgetvén, kijelentették, hogy ha őfelsége kérésükre nem hajlik, távoznak az országgyülésről. Az országot őfelsége önkényének engedik át. Próbálja meg, mint lehet pátensekkel kormányozni. Ők a jó Istenre bizzák sorsukat.700 Egy másik séta alkalmával Felsőbüki Nagy Pál előhozá, hogy az excentrikus patrióták panaszkodnak a magyar nemzet ingadozása miatt. Nagy baj - mondá Nagy Pál fejtegetésében -, hogy a rendek a felsőbb követelésekkel szemben tulságos engedékenységet tanusitanak. Ha a hazaárulók nem is veszik el méltó büntetésüket, az isteni végzet mégis utoléri őket. Az egyik áruló (itt Almássyra célzott) családját látja veszni. A másiknak (Amádénak) fia lőtte magát agyon. Ki hitte volna, hogy aki 1790-ben a gyülésen örömében az asztalon táncolt, most hazáját árulja el.701 Az egyik titkos jelentés irója mondja, hogy Pozsonyban tizenöt követtel beszélgetett. Voltak ezek között, akik az udvarnak halálos ellenségei s egy véleményen vannak Izsák követtel, aki az országgyülésen ezt a nevezetessé lett kijelentést tette: hadd nevessen rajtunk egész Európa, csak nekünk ne kelljen semmit sem fizetnünk! Öt kálvinista követ (Kalviner-enrangées) az uralkodóhoz való hüségét határozottan megvallotta ugyan, de a nemzet boldogságát a hungarismus-ban találja. Magyarország nékik elegendő s más nemzetekkel nem kivánnak együttélni. Ezért szerintök minden idegen nyelvet eliminálni kell az országból. Ne is kivánkozzék idegen Magyarországba. Sit et maneat Hungaria terra incognita! Csak a szabadságok és a kiváltságok maradjanak érvényben továbbra is. E követek élesen kikeltek a főpapság ellen; mert a törvények világos intézkedéseit az ő kárukra akarják kiforgatni. A követek közt - folytatja a jelentés - egy lutheránus is volt. Fölötte szerény és csöndes kedélyü ember ez. Mindazt, amit a kálvinisták követelésként állitottak fel, ő mint szerény kérést adá elő. Ha - mondá ő - őfelsége nem vet gátat a főpapság üldözési mániájának, a hibát száz év mulva sem lehet jóvá tenni. Az üldözésnek a lutheránusok jobban ki vannak téve, mint a kálvinisták; mert ezek közt gazdagok s hatalmasok is akadnak.702 Az 1832-1836. évi országgyülés a titkosrendőri jelentések dolgában semmi változást sem mutat. Téli időben a kaszinókban, vagy valamelyik követ lakásán tartották az összejöveteleket, nyáron pedig a sétatereken vagy az utcákon. Ferstl rendőrtanácsos 1833. április 1-én jelentette miniszterének Pozsonyból, hogy Beöthy Ödön nyilvános téren, a városi követek jelenlétében, mikor a személynökről esett szó, a többi közt ezeket mondá: akármilyen személynököt küldjenek ide, nem fog az semmit sem elintézni; mert elérkezett az idő, mikor a nemesség emancipálja s az udvar gyámsága alól kiszabaditja magát. S mivel a törvényhozó testületben a többséget alkotja, csak az történhetik meg, amit ő akar. Wesselényi - irja Ferstl - szintén ott lévén e beszélgetés alatt, szokása szerint, az ilyen nyilvános alkalmakkor, néma maradt. Az ő hadakozási módjához tartozik ugyanis a csöndben való megdolgozás, meg az, hogy az exaltált főket szabadon engedi cselekedni. Ugyancsak Ferstl tanácsos jelentette Bécsbe 1834. juli 15-én, hogy Csapó tolnai követ, akinél az ellenzék a titkos tanácskozásokat szokta volt tartani, elutazott s igy az összejöveteleket és beszélgetéseket a szokásos délutáni séták alkalmával tartják. Igy, sétaközben tárgyalták 700

Pressburg, 1825. nov. 22.

701

Almássy követ volt ez. (1825. okt. 18-iki titkos jelentés.)

702

Den 2. August, 1826.

187


például a majorátusok megszüntetésének kérdését is.703 A következő (1835.) év tavaszán jelentette ugyanő a rendőrminiszternek, hogy az ellenzék a Nádor szállóban volt kaszinói helyiségét felmondta s igy az ellenzéki korifeusok összejövetelei - ha az idő szenvedi távolabbi séták alkalmával esnek meg.704 Ilyen séta alkalmával beszélték a követek, hogy az erdélyi kancellár és tanácsosai egészen odavannak Ferdinánd főherceg teljhatalmu kommisszárius terveitől. Ferdinand főherceg bosszú után szomjazik. Erdélyben mindent mozgásba hoz, hogy Wesselényit ne csak vagyonától, hanem életétől is megfoszthassa.705 Augusztus hó 18-án jelentette Ferstl tanácsos, hogy mindenféle magánbeszélgetésnek és tárgyalásnak tárgya a tegnapi kerületi ülés, mely döntött a jelenlegi országgyülés léte vagy nem léte dolgában. Nagy Pál szerint nem a kerületi ülés, hanem a királyi leirat az oka ennek. Ha a kormánynak valaha komoly szándéka volt Magyarországban organikus országgyülést tartani, akkor e szándékát most minden erővel keresztül kell vinnie. Három év alatt többet végezhetni igy, mint különben tizenhárom év alatt. A pártdüh végre alábbhagyott, a kemény ellenzék végre megtört; lassan-lassan a megyék is rájönnek, hogy az országért mást is kell tenni, mint a kormányt örökké ördögnek s minket követeket pedig a megyék költségén angyaloknak tartani. Nagy Pál e beszédjére Borsiczky követ gunyosan felelé: Nagy Pálnak mindenben igaza van, s ugy beszél, mint szent Pál a korinthusiakhoz. Bizonyos dolog, hogy ha a kormány Nagy Pál utján inditványt nyujtatna be, hogy Magyarországot a görög Sinának vagy a zsidó Ullmannak licitando el kell adni: akkor Magyarország alkotmányával együtt 4-8 hét alatt elkelne. Igy vagyunk a patriotismussal is, mellyel oly sokan affektálnak, de ha az álarcot levesszük róluk, nem angyalokat látunk - ahogy Nagy Pál véli -, hanem ördögöket. Ferstl e jelentéshez még hozzáteszi, hogy az ellenzék és az ifjuság mód nélkül megbotránkozott Nagy Pál pálfordulásán; hiszen a tegnapi kerületi ülés eredménye fölötte veszedelmes az alkotmányra. Ferstl tanácsos ugyanez év junius 24-én igen érdekes felterjesztést intézett miniszteréhez egy pozsonyi utcai beszélgetésről. A junius 16-iki kerületi ülésen, mikor Beöthy Wesselényi Miklós ügyét mint országos sérelmet hozá elő, egy állitólag a párisi forradalmi propagandától kiküldött emissarius is jelen volt az ülésen. Ez az idegen az ülés után Nagy Pállal ment a Ventur utcán s francia nyelven társalogtak. Nagy Pálnak nem nagyon tetszett, hogy ez az ember a lakásáig elkisérte (a Hosszu-utcába). Ezután Borsiczky követ után ment, akinek azt mondá, hogy mint általánosan ismert nagy patriotának hódolatát akarja kifejezni s egyuttal néhány fontos kérdést óhajtana hozzá intézni. Mivel az utcán nem állhattak, Borsiczky lakására hivta az idegent. Ott aztán meg nem nevezett társai nevében ezt a kérdést intézte Borsiczkyhoz: »Mennyi idő kell ahhoz, hogy Magyarország a külföld támogatásával a köztársasági alkotmányt bevezesse?« Borsiczky - saját előadása szerint - e kérdésre ugyancsak francia nyelven igy felelt: A magyar alkotmány tisztán az arisztokratikus elven alapszik s igy a köztársaság behozatalára gondolni sem lehet. A köztársaság eszméje csak néhány tüzes ifju fejében él. 703

»Die Verabredungen derselben meistens nur auf ihren nachmittagigen Promenaden stathaber« etc. Mikor 1834. szept. havában Erdély küldöttei Pozsonyban voltak, jelenté a rendőrség: »Nachmittags waren die Meisten derselben in Gesellschaft der Oppositionsmänner auf der der Promenade« etc.

704

1835. május 23. »Die Zusammenkünfte der Oppositions-Koriphäen finden wieder - insoferne die Witterung erlaubt - auf den entfernteren Spaziergängen, sonst aber abwechslend bei Balogh, Beöthy und Deák statt«.

705

Ferstl jelentése 1835. május 11. »Der Königl. Kommissär Erzherzog Ferdinand königl. Hoheit nach Rache gegen Wesselényi dürste und in Siebenbürgen alles in Bewegung setze um ihm nicht nur um Hab und Gut, sondern selbst den Kopf zu bringen«.

188


Az idegen erre azt felelé, hogy ha Magyarországnak nem kell a köztársasági államforma, akkor leghelyesebb, ha elszakad Ausztriától s a koronát a nádor fejére teszi. Ebben Francia- és Lengyelország segitségére számitani lehet. Borsiczky csak ekkor vette észbe, hogy az idegen az osztrák minisztériumnak nyomorult eszköze, akit azért küldtek hozzá, hogy érzéseit s nézeteit megismerjék s igy további mozgalomra birják. Borsiczky erre az idegent kiutasitotta lakásából. A követeknek beszélgetéséről Ferstl tanácsos akkor is terjedelmes jelentést küldött Bécsbe, mikor a követek Ferenc császár halála után várható politikai lehetőségekről beszélgettek séta közben.706 Az 1839. évi országgyülés idején folyt tovább a sétáló és beszélgető politikusok megfigyelése. Egy izben Borsiczky, Balogh, Kölcsey, Palóczy, Beöthy, Lamotte, Prónay a lengyel kérdést tárgyalták s elhatározták, hogy az ülésen feltárják az orosz barbárságokat, a hatszáz lengyel gyermek pusztulását stb. Ugyanekkor a nevezettek azt is megbeszélték, hogy a püspökök a vallásügyben több követet pénzzel megvesztegettek. Ilyeneknek mondották Bene, Török, Császár stb. követeket.707 A titkosrendőrség jelentése szerint Hajnik Károly, aki úgy Wesselényi Miklóssal, mint Deák Ferenccel közel való összeköttetésben állt, bizalmasan elmondá, hogy Deák Ferenc idegen név alatt maga védelmezi Wesselényi Miklóst a felségárulási pörben. Maga Wesselényi minden dologban Deák tanácsával él. Mindketten Ivanich homeopatha doktornál találkoznak; mert Ivanich és Wesselényi ugyanazon házban laknak. Deák azon szin alatt, hogy homeopathakurát folytat, gyakran jön Pestre s mivel látszólag Wesselényi is ezt a kurát folytatja, Ivanich doktornál szoktak találkozni. Az ellenzék, melynek feje jelenleg Deák Ferenc, mindent elkövet, hogy a Wesselényi ellen inditott pör a legközelebbi országgyülés előtt el ne döntessék. (21. január, 1839.) Deák Ferenc a Ráday-féle sérelem dolgában azt fejtegette, hogy ha Ráday gróf most feljött volna Pozsonyba s ha erőszakot alkalmaztak volna vele szemben, akkor ez az ügy egészen másképp állott volna. Ez esetben nagy többségünk lett volna. De igy, mikor Pest megye maga kijelenti az egész ország előtt, hogy egy követtel is képviselve van, a Ráday-ügy csak egyszerü sérelem lehet. Valóságos chimära az, hogy néhányan e kérdést ugy fogják fel, mintha e tárgy elintézése előtt semmiféle más ügy tárgyalásába kezdeni nem szabad. Ha ezt megtennénk, tiz szavazatot sem kapnánk Ráday részére. De ha mint sérelmet tárgyaljuk ezt, állandó többségre számithatunk. Deák ezután Balogh esetét hozta elő. Baloghot 1835. juli 21én beszéde miatt hütlenségi pörbe fogták. Balogh ezután még több izben beszélt az országos üléseken s szept. 22-én mint kerületi elnök a személynöknek személyesen adta át a rendek nunciumát. Az ellene inditott actio elengedése október végén történt. Eszerint Balogh János mint hütlenség vádjával sujtott követ jó ideig résztvett az üléseken, többször felszólalt, sőt elnökösködött is a kerületi üléseken. Ráday gróf tehát, akit sokkal kisebb actioval sujtottak, nyugodtan ülhetne köztünk az országgyülésben.708 Az 1839. év szeptember 11-én jelentette a titkosrendőrség, hogy az országgyülés tagjai közt a főrendek ellen való gyülölet nőttön nő. Mindenütt tanácskoznak, az utcákon, a sétatéren, a kávéházakban és a vendéglőkben, szóval mindenütt, ahol pár ember összejön.709 Az ellenzék 706

»Ansichten und Äusserungen der Oppositions-partei, sowie der Gutgesinnten über die dermaligen und kommenden Verhältnisse des Landtages.« (1835. april 7. Pozsony.)

707

Geheime Überwachungs Notizen, Pressburg 14. März, 1839.

708

Notizen aus Pressburg vom 3. Juni 1839.

709

»Man conferierte überall auf den Gassen, auf der Promenade, in Cafe- und Wirtshäusern, wo man nur in Gruppen zusammenkommen konnte« etc. (Pressburg, am 11. Sept. 1839.)

189


tagjai hangoztatják, hogy a főrendek megsemmisitik az alkotmányt s igy az utókor átkát vonják magukra. Ezért igyekeznek hizelgéssel az ellenzék beleegyezését megnyerni, hogy igy a nemzet átka ne egyedül őket érje.710 Az ellenzék az alkotmány megsemmisitését abban látja, hogy az 1791. évi 13. törvénycikket a főrendek félremagyarázzák. Az ő felfogásuk szerint a királyi előterjesztések előtt semmi mást nem lehet tárgyalni. A sérelmeket tehát csak az előterjesztések letárgyalása után lehet elővenni. Igen ám, de az uralkodó az országgyülést a királyi előterjesztések elfogadása után bármikor feloszlathatja s igy a sérelmek tárgyalására sohsem kerül sor. Hát hol az alkotmány? Hogyan biztositsa a nemzet alkotmányát a deszpotizmus önkénye és a zsarnokság ellen? Hiszen a szólásszabadságnak amúgy is vége van, a sérelmeket elő sem szabad hozni. A királyi előterjesztéseket feltétlenül el kell fogadni. S ha valaki egy szót szólna ezek ellen, eltávolitanák az országgyülésről. Ime ez a főrendek müve! Azonban a nemzet hamar tudatára fog ébredni megcsalattatásának. A mágnásoknak legyen olyan alkotmányuk, amilyet akarnak, de a nemzetét ne rabolják el. Egyesek, különösen Beöthy Ödön, azt ajánlották, hogy inkább hagyja el az egész ellenzék az országgyülést, mint hogy beleegyezzék az 1791. törvény felforgatásába. Erre még van idő, - mondák többen. A dolog még jobbra fordulhat. Mikor 1839-ben az erdélyiek, köztük Vér Farkas, Zeyk József stb. Pozsonyban voltak s az ellenzék tagjaival sürün érintkeztek, a többi közt elmondották, mint dühöngött Erdélyben Ferdinánd főherceg és császári kommisszárius. A követek sokat beszéltek Erdély régebbi történetéről is. Az erdélyi urak nagy sajnálatuknak adtak kifejezést, hogy Bethlen Gábor török és svéd támogatással nem szerezte meg a koronát s ezzel együtt Magyarország önállóságát, amit akkor könnyen véghezvihetett volna! Igaz, hogy ez esetben Magyarország török fenhatóság alá jutott volna, de ez mindég jobb lett volna, mint az osztrák uralom. A törökök ugyanis sohsem avatkoztak a nemzet belső ügyeibe. Vallási üldözés, jogfosztás stb. náluk nem volt szokásban. Ők megelégedtek az évi adóval, de a nemzet önállóságát, a nemzet szabadságát érintetlenül hagyták; sőt belső és külső veszedelmek alkalmával segitséget nyujtottak. (Pressburg, den 25. Sept. 1839.) Az országgyüléseknek Pesten való tartása gyakran foglalkoztatta a követ urakat. Nekünk követeknek - mondák beszélgetés közben - a pesti országgyülés eszméje nem igen kellemes. Hiszen a vidék nem oly szép ott, mint Pozsonyban s ülések után a szokásos sétákról le kéne mondanunk. Pesten az ember járdataposóvá (Pflastertretter) lenne. Aztán Pesten és Budán teljesen elvesznénk s csak az üléseken találkoznánk. Az az összetartás, ami Pozsonyban már megszokottá vált, Pesten lehetetlen. Veletek tartok! - mondá Beöthy - a magam személyét illetőleg százszor inkább vagyok Pozsonyban. Az ellenzék szempontjából is kedvezőbb az itteni országgyülés. S ha a megyei követek ezt megértik, bizonyára elállnak követelésüktől. Nekik egyedül a főváros fekszik szivükön, s azt hiszik, hogy mivel Pozsony oly igen közel van Bécshez, ügyeinknek itt veszniök kell. De a dolog nem igy van.711 Deák Ferenc sétái alkalmával nem egyszer ajánlotta barátainak, hogy nyájas és barátságos beszélgetésekkel igyekezzenek a galileistákat (a kormány hiveit) megnyerni. Gyülöletes támadások és ellenségeskedések sohsem vezetnek eredményre. A heves Beöthy Ödön ezzel ennek éppen az ellenkezőjét ajánlgatta barátainak. Az 1839. november havában például elvtársainak az ellenzék kisebbségét panaszolgatta. Ez már - ugymond - kétségtelen dolog s bármit tesz az ellenzék, a rövidebbet ő huzza. Az egyedüli mentőeszköz az ellenzéknek teljes 710

»Aber es soll der Triumpf der Royalisten durch fürchteliche Debatten sauer gemacht werden.«

711

»Äusserungen der Oppositionen über die gewünschte Verlegung des Landtages nach Pest, und in wie ferne sie die Abhaltung derselben in Pressburg vorziehe« 1839. dec. 7.

190


különválása. Nem helyes dolog, - mondá Beöthy - hogy mi ellenzékiek a galileistákkal oly nyájasan és bizalmasan érintkezünk; mert hiszen úgy ők megismerik a mi nézeteinket s igy annál könnyebben gátat vetnek nekünk. Teljesen szakitanunk kell s vélök még szóba állnunk sem szabad. Minekünk megvetést és gyülöletet kell irántuk mutatnunk, mint ahogy azt meg is érdemlik. Az ülésekben is hevesen és kiméletlenül kell őket támadnunk, hogy igy a hallgatóság is kedvet kapjon velük szemben mindenféle balgaság elkövetésére. Szóval nekünk a galileisták állását meg kell keseritenünk. Hadd érezzék azt, amit megérdemelnek. Klauzál, Szentkirályi, Biró, Fodor, Ambró, Lipovniczky, Návay, Papszász és a hevesi Beöthy mindenben helyeselték Beöthy Ödön beszédét.712 Ez év szeptember 26-án jelentette Ferstl a rendőrminiszternek, hogy Széchenyi Istvánt, Beöthy Ödönt, Klauzál Gábort, Deák Ferencet és Palóczy Lászlót a sétatéren találta. Mélyen elmerültek a beszélgetésbe.713 Ilyen »cotterie« alkalmával mesélte Teleky László a követeknek, hogy Középszolnok megye főispánja vizsgálatot inditott ő ellene; mert az ő izgatására a kortesek közt verekedés támadt s 6-7 embert megöltek. A főispán tanui esküvel erősitették a 6-7 ember megölését. Teleky erre előállitotta ezen állitólag meggyilkolt embereket s akik azt vallották, hogy őket éppen azok verték meg, akik eskü alatt vallották meggyilkoltatásukat. Kállay főispán ilyetén felsülésén irja a rendőrség - egész Erdély mulat.714 Több izben szól a titkosrendőrség Zichy Ottó politikai fejtegetéseiről. Ez a gróf - irja a rendőrség - teljesen át van hatva Mirabeau eszméitől. Ő magánkörben és a sétahelyeken az emberek jogegyenlőségéről beszél. Szerinte az egész világon meg kell változnia a társadalmi viszonyoknak. Az előitéleteknek, a születési előjogoknak meg kell szünniök. Az arisztokrácia a polgári társadalom rákfenéje,715 mely a társadalom testének gyógyulását megakadályozza. Embereknek, polgártársaknak s nem arisztokratáknak kell lennünk!716 Az ellenzéki főrendek egyik-másik magántárgyalása alkalmával felmerült az eszme, hogy Magyarországot magyar minisztériumnak kell kormányoznia. Hiszen - mondják e patriota mágnások - lehetetlenség, hogy az alkotmányos Magyarországot és az abszolutisztikus német tartományokat ugyanazon minisztérium kormányozza, hogy a magyar ügyeket idegen miniszterek és tanácsosok intézzék. A magyar arisztokráciára szégyen, hogy alantas tisztségekkel kell megelégednie s itt is, ott is antischambriroznia kell s nagy kegynek kell vennie, ha kamarásságot kap. A magyar férfiak közt bőven vannak olyanok, akik mint miniszterek és követek becsülettel megállnák helyüket. Ezek a patriota főrendek - jelenti a rendőrség 1844. okt. 28-án - Deák Ferencet óhajtják belügyminiszternek. A kormány élén Batthyányt, Eszterházyt, Pálffyt és Zichyt szeretnék látni. Az ellenzék tagjai közül főleg a heves de geniális Beöthy Ödön fakadt ki legerősebben a bécsi kormány tulkapásai ellen. A rendőri jelentés szerint Beöthy bizalmas embereinek magában az ülésteremben mondá, hogy a mostani törvényhozást perfidnek tartja s tőle semmi jót sem vár. Még ma kilépne közülök - ugymond - ha Bihar megyében a nyugalom helyreállna s ha a jó Isten megváltaná őt Tiszától! 712

Pressburg, am 26. November 1839.

713

»In tiefsten Gespräche begriffen.«

714

Pressburg, 11. November 1839. Ferstl jelentése.

715

»Er betrachtet die Aristokratie als ein Krebsgeschwür der bürgerlichen Gesellschaft, das immer fortmagt und die Genesung des gesellschaftlichen Körpers verhindert.«

716

Pressburg, den 12. Mai, 1844. Graf Otto Zichys philantropische, demokratische Ansichten.

191


Beöthy barátai körében kifejté, hogy nézete szerint a magyarságot a minisztérium ostromállapot alá vetette s minden képzelhető fegyverrel kivülbelül támadja. Ezért az országgyülésnek legszentebb kötelessége férfias elhatározással és friss bátorsággal tisztes nevének épségben tartásáért küzdenie s az ostromállapotot visszavernie s erős támadást intéznie az ostromlók seregére. S azután azokat a mérges nyilakat, amiket az antimagyar cselszövők, a magyarok közé lőttek, oda kell visszavezetnie, ahonnét jöttek. Bizonyosra vehetni, - irja a rendőrség, hogy Beöthy mindezt az országgyülésen is elmondja. Beöthy szerint most minden engedékenység szégyenteljes s megbocsáthatatlan gyávaság lenne! (1844. január 19.) Az országgyülési ellenzék - jelentik a rendőrminiszternek - tudni véli, hogy a miniszteri tanácskozásokban szóba került az a kérdés is, hogy az osztrák monarchia nemzetiségei közül melyik a hasznosabb, a szláv-e, avagy a magyar? Ezt a kérdést eldöntötték azzal, hogy Ausztriának ugy a jelenben, mint a jövőben a szláv nemzetiségben kell keresnie támaszát, nem pedig a magyarban! Az ezen dolog miatt rendkivül fölizgatott ellenzéki követek szerint ez ügyet államjogi alapelveken kell megitélni. Az osztrák monarchia csak a saját lételére gondol s a nemzetet nem mint nemzetet, hanem mint saját érdekének eszközét tekinti. Igy állván a dolog, a magyar nemzetnek is megvan a joga, hogy tekintet nélkül az osztrák monarchiára, maga gondoskodjék existentiájáról. A kormány a fentebbi határozatban kimondta, hogy a magyar nemzet néki nem kell s a szláv nemzetiségre támaszkodik. Ezzel a kormány az államjogi összeköttetést Magyarországgal feladta. Ausztria szerződések alapján uralkodik Magyarországban, melyeket a magyar nemzettel kötött. Magyarország e szerződéseket saját nemzeti existentiája érdekében fogadta el, s ha ezeket tovább nem akarják érvényben tartani, az összeköttetés alapja magától megdől. Ha Ausztriának nem kell a magyar nemzet, a magyarnak sem kell az osztrák kormány. Már az a körülmény is, hogy e kormány maga lázitja fel a horvátokat a magyarok ellen, nyilt megsértése a koronázási eskünek. S ha a kormány az esküvel fogadott kötelezettségeket nem tartja meg, akkor a magyar nemzettől sem lehet követelni, hogy az Ausztriával való összeköttetést tovább is fentartsa! Az ellenzék tagjai - jelenti a rendőrség - elhatározták, hogy azon horvát követeket, kik a magyar pártnak képviselői, testületileg viszik az ülésterembe s az elnökség előtt lévő helyet tartjuk fent számukra, hogy itt adhassák elő sérelmeiket a kormány és az illir párt ellen. Már ez a körülmény is hirdeti, hogy az ellenzék ez ügyet nem veszi tréfára. (Aufregung der Opposition über die Bevorzugung der slavischen vor der ungarischen Nationalität. 1844. január 17.) Az ellenzéki követek - irja a rendőrség - azt hangoztatják, hogy a kormány sokat köszönhet az ellenzék támogatásának a reformkérdésekben, de különösen a nemesség megadóztatása ügyében. Mikor e tárgy szóba került, Perczel imigyen szólott volt: a nemzet a jelen pillanatban királyát kérve kéri, kegyeskednék székhelyét Magyarországba áthelyezni, vagy legalább hazánkban hosszabb időt tölteni. A mostani politikai kombinációk alapján azonban előre meg lehet jósolni, hogy alig ötven év mulva az uralkodó maga keres menekvést Magyarországban! Szemere, akit mindenki a nádor dédelgetett emberének tart, helyeselte Perczel fejtegetését s megjegyezte, hogy ez az időszak még előbb bekövetkezhetik. Hiszen a bécsi kormány rengeteg adóssága miatt két évtizedig sem tarthatja magát s ekkor jön el az igazi alkalom minden időszerü reformot követelnünk a királytól, amely reformokról - sajnos - most még le kell mondanunk.717

717

Perczels und Szemeres Aesserungen in Betreff der Zukunft Östrreichs. (Pressburg, den 16. März, 1844.)

192


Ehhez az országgyülési rendőrség még hozzáfüzte, hogy a rendek szerénytelensége ultraliberális követeléseikben mindég messzebb és messzebb megyen. Legközelebb a legalázatosabban kérni fogjuk a korona letevését. Ez a végcélja ugyis a korifeusoknak, szakitani teljesen Ausztriától. Az 1844. évi augusztus hó 29-én jelenti a titkosrendőrség, hogy az ellenzék elkeseredése mind a két táblán a legmagasabb fokra emelkedett. Másról nem is hall az ember, mint az erők egyesitéséről, hogy az országgyülés feloszlatása után egyértelmüen s eredményesen agitálhassanak a reformok érdekében. Vádolják a minisztériumot, hogy az időszerü reformokról hallani sem akar s Magyarországot az anarchiába akarja dönteni. Imigyen kivánja Európa előtt igazolni, mért kellett Magyarországban az abszolutizmust uralkodóvá tennie. Azt is hangoztatják az ellenzék vezetői, hogy a minisztérium sem a nádornak, sem a magyar kancelláriának tanácsát nem becsüli s az abszolutisztikus alapelvek keresztülvitelénél a tulzó konzervativ zsoldosok köpenyege alá buvik.718 A minisztériumnak - mondják sokan - már az országgyülés megnyitásánál az volt a célja, hogy a parlamentárizmust lejárassa. E célra a minisztérium a király tekintélyével visszaélt, szép reményeket s előterjesztéseket támasztatott, amik azonban sohsem teljesültek. Batthyány Lajos gróf, Teleky László és Eszterházy József grófok a fentebbieket a főrendi ülésen nyiltan is el akarják mondani. Pálffy József gróf a tegnapi ülésen Apponyi György és Széchen grófok beszéde után ezt a történeti mondást akarta szemükbe vágni: Tu autem es nebulo. I. Lipót idejében Hocher udvari kancellár mint kommisszárius az országgyülésen azt mondá a magyaroknak: vos-estis perduelliones et proditores patriae! (Ti magyarok lázadók és hazaárulók vagytok!) Pálffy Tamás nyitrai püspök és kancellár erre igy kiáltott Hocher felé: »Tu autem es nebulo!« (Te pedig hitvány fickó vagy.) Pálffy gróf - jelenti a rendőrség - csak Teleky László gróf hathatós kérésére mondott le a fentebbiek ismétléséről. Klauzál Gábor e hosszas beszélgetést azzal fejezte be, hogy a kormánynak tennie kell valamit, ha nem akarja az országban az anarchiát felkelteni. Már pedig ez okvetlenül bekövetkezik, ha az ezen országgyüléshez füzött remények nem teljesülnek.

718

»Sich bei Durchführung der absolutistischen Grundsätze unter den Mantel der ultrakonservativen Söldlinge verkrieche« etc.

193


II. Az utcákon és a sétatéren folytatott ilyetén politikai beszélgetésekről - amint már emlitettük a titkosrendőrség temérdek jelentést küldött Bécsbe. Sajátságos jelenség, hogy Pozsony legszebb sétateréről, az ugynevezett ligetről ezekben alig esik szó. A ligeti séták nagyobb mértékben csak az 1825-1827. évi országgyülés alatt kezdenek divatossá lenni. A harmincas és a negyvenes évek országgyülései alatt pedig a politikai séták majd mind a ligetben estek meg... A régi Magyarországnak egyik legszebb parkja volt ez a pozsonyi liget, mely a Duna jobbpartján terül el. Ugy félszázaddal ezelőtt, mint gimnáziumi tanulók, sok vidám órát töltöttünk a pozsonyi pompás ligetben. Itt, a Dunántul e legszebb parkjában ismerkedtünk meg a ritka virágok és fák nevével. Itt a Duna partján csodáltuk azokat az óriási nyárfákat, melyeknek törzsét nyolcan is alig birtuk átfogni. A pozsonyi fiuk azt regélték e nyárfákról, hogy az Árpádok idejéből valók. Magában a ligetben is akadtak többszázados fák. Akkor csak az ilyesmik ragadták meg figyelmünket. Arról sejtelmünk sem volt, hogy a liget minden lábnyomnyi földjéhez szent emlékek füződnek. Nem tudtuk, hogy egykoron Magyarország legnagyobb fiai e ligetnek mindennapos vendégei voltak. Nem is álmodtunk arról, hogy ahol mi gondtalanul hallgattuk a madarak dalát, ott egykoron követeink országos ügyekről tárgyaltak. Ha a liget százados fái beszélni tudnának, Széchényi István, Deák Ferenc, Batthyány Lajos, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Klauzál Gábor, Bezerédy István stb. stb. sok-sok beszédét susoghatnák el; mert a pozsonyi országgyülések követei számtalan értekezletet tartottak a ligetben s oly eszmék hangzottak itt el, melyek a halált is tulélik. Temetve s feledve van mind ennek az emléke! Csak a volt országgyülési titkosrendőrség szemfülés emberei jegyezték fel a követeknek tanácskozását, sőt beszélgetését is és azokról kimeritő jelentéseket irtak a rendőrminiszter, illetve az uralkodó részére. A pozsonyi ligetben tartott tanácskozásokról tehát sok ily jelentés maradt reánk. Igaz ugyan, hogy a bécsi forradalom a titkosrendőrség levéltárát elégette, de még idejekorán elegendő anyagot lemásoltattunk. Igy tehát a ligetben folyt országgyülési tanácskozásokról is sok mindent elmondhatunk. A mult század első felében már bevett szokás volt, hogy tavaszrakelve, amint a vizek megszálltak s a Duna gerébre fordult, azaz hogy medrébe visszatért, a ligetbe vezető hajóhidat elkészitették. Amint aztán a rügyek fakadásnak indultak s a mezők zöldbe borultak, Pozsony népe ugy sietett a ligetbe, mint az éhes madarak a szemes szérüre. A virágnevelő tavasz, a rekkenő hévnyár és a levélhullató ősz egyaránt idecsalta az embereket. Kölcsey és követtársai már március derekán a liget lombtalan fái között sétáltak. Maga Kölcsey irja március 15-én naplójában, hogy este Dubraviczky a ligetben az 1809-ben elesett francia katonák sirhalmait mutogatta nekik s őt mélabus érzések fogták el. A haza szomorú sorsa jutott eszébe. Pozsony városának romjait látván a tulsó parton, bánata csak növekedett és szomorúan kiáltotta: »Haza s ti omlott falak, mikor fogtok egyszer épségben állani?« Kölcsey követtársaival együtt nyáron is gyakran megfordult a ligetben. Országgyülési naplójában junius 2-án élénk szinekkel irja le a ligetet. A vasárnapi meleg - irja - egész Pozsonyt a liget árnyai közé kecsegteté. Kegyelmes urak, követek, jurátusok s a népnek minden néven nevezendő osztályai álltak, ültek, néztek, leskelődtek és sétáltak. Mi is ezt tettük, várván, hogy Pázmándy jön s ujságjait vélünk tudatja. (1833.)

194


Kölcsey késő ősszel is többizben járt a ligetben. A levélhullás ilyenkor szomoru gondolatokat keltett benne. De igaz szive, mely soha sem veszté el melegségét, ilyenkor is nemzete iránt való szeretettől buzgott. Tudott dolog, hogy az országgyülés pártjai 1825-1848-ig Pozsonyban kaszinókat alapitottak. A patriota kaszinó, melynek Kölcsey is tagja volt, azért alakult meg, hogy a követek télen is tarthassanak összejöveteleket és tanácskozásokat. Nyáron ugyanis rendelkezésükre állott a liget s egyik-másik követnek kerti helyisége. Amint emlitők, az országgyülési titkosrendőrség a ligeti tanácskozásokról kimeritő jelentéseket küldött a rendőrminiszternek Bécsbe. E jelentések bőségesen adják a szónokok beszédeit is. A ligeti kávéházban és a vendéglőben tartott összejövetelekről is rendszeres jelentéseket küldtek Bécsbe. A rendelkezésünkre álló nagy anyagból csak néhányat ismertetünk itt. Az 1827. aug. 25-én jelentette a rendőrség, hogy Répássy baranyai és Botka szatmári követ az ugynevezett ligeti korcsmában (Au-Wirtshaus) a szokásos délutáni italukat fogyasztották s élénk beszélgetésbe elegyedtek. Répásy sajnálkozásának adott kifejezést, hogy oly kevés törvényt alkotott a jelen országgyülés. Botka erre azt felelte, hogy e szerencsétlenségnek két oka van. Az egyik ok a rendek szellemében rejlik, amely az olyan régen nem tartott országgyülés miatt igen elevenné lett. A nádorispán búcsúbeszédében igen találó megjegyzést tett erre. Tizennégy év óta nem volt országgyülés s a magyarok természetesen azt hitték, hogy a jelen országgyülés alkotmányuk ujjászületése leend; mert az előbbi idő alatt oly dolgok történtek, melyek minden magyarban aggodalmat keltettek. Ehhez járult még az uralkodónak az alkotmány megerősitéséről mondott nyilatkozata. Ez a nyilatkozat egyszerre megnyugtatta az aggódó lelkeket. Az országgyülésen a mérsékelt panaszok helyett tomboló zajongással álltak elő, azt gondolván, hogy most elérkezett az idő, mikor mindent követelhetnek. A mostani korszakot a II. József halála után bekövetkezett időhöz hasonlitották s igy a követelésekkel mindég tovább és tovább mentek. Az országgyülés eredménytelenségének másik oka folytatá Botka - a követeknek azon nyilvános és magán jelentéseiben rejlik, miket a törvényhatóságokhoz intéztek. E jelentések csak a kedélyek izgatására vezettek és sohasem tárták fel az országgyülési helyzet igazi és hü képét. Az ilyetén jelentéseknek megfelelően készültek a követi utasitások. S mivel a követek imigyen önállóságukat elvesztették, amint a nádor igen helyesen mondá, az országgyülésen a megyei megbizók voltak igazában diktátorok. Répásy e fejtegetésre azt felelte, hogy ő az országgyülésről mindig mérsékelt s igaz jelentést küldött megyéjéhez. Répásy szerint nagy hiba volt, hogy a kerületi üléseknek teljesen szabad menetet engedtek s hogy sok követet elvakitottak az ifjuság tapsai. Sokan csak azért beszéltek az országgyülésen, hogy nevüket megörökitsék a naplóban. Az ellenzéki követekről való beszélgetés közben Botka Felsőbüki Nagy Pálról igy nyilatkozott: Nagy Pál a szó szoros értelmében nagy ember, akit mindenkinek tisztelnie kell; ő igazságos és pártatlan. Nagy hibája, hogy az országgyülésen tulsokat beszélt. Szeretné az angol politikusnak parlamenti hangját utánozni, de elfelejti, hogy Ausztriában a minisztérium nem az országnak, hanem egyedül a koronázott uralkodónak felelős. E beszélgetés kihallgatása és leirása után a rendőri megbizott jóizüen jegyezte meg, hogy ez a Botka neki igen tetszik. Kár, hogy előbb nem ismerte; csak most, elutazása előtt tudta meg, hogy ki ő. Az 1833. év májusa havában Ferstl rendőrtanácsos az ellenzék ligeti gyüléséről jelentést irván, Vay Miklós, Dessewffy, Somsich, Zay, Dubraviczky és Kölcsey beszédeit is közli. E beszédek a leghevesebb kifakadásokat tartalmazzák a főrendi tábla és a bécsi kormány ellen. Mondanunk sem kell, hogy a rendőrtanácsos gonoszra magyarázta azt is, ami magyar szem-

195


pontból áldásos és üdvös eszmének bizonyult. Nincs mit csodálnunk ezen; hiszen már akkor is tudta minden lélek, hogy a bécsi jóakarat mi légyen! Wesselényi Miklós 1833. május 5-én utazófélben volt Pestre. Rendes ligeti társasága719 - irja a rendőrség - a ligeti vendéglőben búcsuzott el tőle. A vacsorán jelenvoltak e követek: Andrássy György gróf, Eötvös báró, Kölcsey, Dubraviczky, Beöthy, Siskovich, Dókus, Balogh János, Vay Miklós, Prónay Albert, Giczy, Petrovay, Felsőbüki Nagy Pál, Podmaniczky László és Novák. A Széchényi küldötte pezsgő fellelkesitvén a jelenlévőket, Rákóczira és Magyarország függetlenségére emeltek poharat. Majd meg azokat köszöntötték fel, akik a nemzeti jogokat védelmezik. (»Von patriotischen Enthusiasmus hingerissen« - irja a rendőrség temérdek toasztot mondottak.) A főrendi táblának magatartása s viszonválasza a vallásügyben mélyen elkeserité a jobb hazafiakat. Az 1833. julius 9-én az ellenzék tehát a ligetben tanácskozásra gyült egybe.720 Itt elhatározták, hogy a vallásügyet levétetik a napirendről. A vallásügyi javaslat felett a halotti beszédet Beöthy, Balogh, Palóczy, Kölcsey, Dubraviczky és Prónay vállalták magukra. E beszédek - irja a rendőrség - a klérus ellen intézett támadások lesznek. (»Unter einem grellen Donner.«) Ez év nyarán a Duna áradása miatt nem tarthattak tanácskozást a ligetben. Augusztus 7-én a Duna vizállása már közel tizennégy lábnyira emelkedett. Zichy Ferenc főlovászmester vezette nemrég azon vizépitési munkálatokat, amiket a Duna a sok sarkantyujával együtt elsöpört. A pozsonyiak között aztán ez a bon mot járta: azért oly haragos a Duna, mert Zichy Ferenc oly esztelenül megsarkantyuzta!721 Amikor Deák Antalt Deák Ferenc váltotta fel az országgyülésen, a ligeti tanácskozások mindig gyakoribbak lettek. Ha az idő szenvedte, Deák Ferenc is idehivta tanácskozásra a követeket. Jó csomó jelentés maradt ránk az ilyen tanácskozásokról az 1835-1836. évekből.722 Ugyanezt mondhatjuk a következő 1839-1840. évi országgyülésről is. Az 1839. évnek még november havában is ezt irta Ferstl tanácsos a rendőrminiszternek: »Nachmittag hielt Deák mit seinem vertrautesten Freunden eine quasi Konferenz auf einem Spaziergang in der Au.« Ezután leirja a tanácskozás tárgyát: a rekrutázás ügyében érkezett királyi leiratot. (Nov. 12.) Ugyanez év szeptember közepén Pozsony megye ellenzéke tartott gyülést a ligetben s erre Deák Ferencet is meghivták. Deák itt helytelenitette az ellenzék eljárását Csiba Ernő táblai ülnök ügyében.723 Szeptember 26-án irta volt az országgyülési rendőrség, hogy Széchényi István az ellenzék korifeusait: Deákot, Beöthyt, Klauzált, Palóczyt nemcsak ebédre hivogatja gyakran, de a ligetben is a legmélyebb beszélgetés közben, gyakran késő éjjelig lehet őket sétálva látni. (»In der Au in tiefsten Gespraeche begriffen, oft bis in die spaete Nacht promenirend gesehen wurde!«) Oly bizalmas viszonyban, mint Deák és Széchényi, a jelen országgyülésen nincs

719

»Den vertrauesten Individuen seiner Konventikeln im Auwirtshaus und zwar im offenen Salon ein Abschieds-Soupee von 16 Gedecken gab«.

720

»Balogh, Dubraviczky, Beöthy, Palóczy, Prónay, Bükk, Kölcsey, Kocsi-Horváth, Klauzál, Pázmándy Borsiczky etc. in der Au eine Conferenz abgehalten« etc.

721

Ferstl rendőrtanácsos jelentése Pozsonyból 1833. aug. 7.

722

Az 1835. év okt. 2-án jelenti a rendőrtanácsos. Wesselényi Miklósról: »Nach dem Essen ging er mit Bezerédy und Deák in den Aupark, wo er bis gegen Abend blieb«.

723

»Vor eingen Tagen war die Pressburger Komitats-Opposition in der Au um den Zalader Deputirten Franz Deák versammelt«.

196


senki. Pedig lehetőleg igyekeznek a feltünést elkerülni. Ezért Széchényi mindig csak vacsora után keresi fel Deákot! (Jelentés a rendőrminiszterhez.) Ferstl rendőrtanácsos jelentése szerint Deák Ferenc julius 11-én is tanácskozásra hivta az ellenzék tagjait a ligetbe.724 Valamennyien megjelentek ott, hogy a királyi leirat ügyében megállapodásra jussanak. A különféle árnyalatok szerint több csoportban jártak a követek. Az egyik csoport - irja a rendőrség - a kávéház előtt ült, a másik a fasorban sétált, a harmadik a szorosan vett ligetben, a negyedik a környéken sétált. Deák Ferenc Klauzállal, Pázmándyval, Lipovniczkyval a Krisztl-féle tejcsarnokban foglalt helyet. (Krisztina asszony nagy magyarbarát volt, akit a követek mind ismertek.) Ide jött aztán az ellenzék centruma is. A tanácskozás nagy titokban és elővigyázat mellett folyt! Hosszas vita után kimondották, hogy a legközelebbi ülésen egyhangulag óvást emelnek a legujabb királyi leirat ellen. Hogy a dolog simán menjen, elhatározták, hogy másnap a megyeházán gyülést tartanak. Szentiványi kerületi elnököt pedig elküldték a személynökhöz azzal a kéréssel, hogy holnapra ne hirdessen ülést. Mivel Deák Ferenc igen kedvelte a ligetet s többnyire itt tanácskozott barátaival, az országgyülési ifjuság elhatározta, hogy Deák Ferenc nevenapján kivilágitja a ligeti kávéházat. Zichy főlovászmester azonban megtiltotta a kivilágitást. (1839. okt.) A következő (1840) évben Deák Ferenc már kora tavasszal megkezdé párthiveivel a ligeti sétákat. A titkosrendőrség jelentése szerint április 23-án séta közben arról tanácskoztak, vajjon helyes volt-e az ellenzéknek eljárása, mikor a royalistákat nem támadta, sőt igyekezett vélök jóviszonyban maradni.725 A jelenlévők mind helyeselték az eddigi eljárást; mert ezzel nyerték meg az ellenzéknek a két Bernátot, Jankovicsot, Pulszkyt, Pejacsevicset stb. Vitaközben Deák igy szólt barátaihoz: »Ti gyakran akartátok a kormánytámogató követekkel a teljes szakitást, s én alig birtam benneteket meggyőzni az eljárás helytelenségéről. Nagyon örülök, hogy most magatok is látjátok, mit nyertünk a jóviszony és a harmonia révén. Az én tanácsom mindig az volt, hogy semmiféle ellenségeskedést és gyölölséget nem szabad inditanunk. Ellenkezőleg! Még a legkeményebb royalistával is nyájasan kell érintkeznünk; mert az ellenzék csak úgy nyerheti a legnagyobb erkölcsi erőt, ha semmit tul nem hajt. A magánérintkezésben a nyájassággal többet érhetünk el, mint a legerősebb debattal. Nem a gyülölet, nem az ellenségeskedés, hanem a tárgy igazsága győzi meg az embereket. S ez az igazság nyájas és bizalmas társalgás közben jobban kiderül, mint az izgatott debattokban. Embereket megnyernünk, kikkel nem érintkezhetünk s kiket gyülölünk, lehetetlenség. Nyájasság és megelőzés szövi a jóviszonyt s ha ezt társalgás közben kellő müvészettel alkalmazza az ember, észrevétlenül is megnyeri a másképpen gondolkozót. Az ellenségeskedés, ott, ahol az ellenpárt többségben van, amugy is céltalan; mert mit törődnek a sokak a kevesek ellenségeskedésével? Ilyenkor a kisebbség legfeljebb a gyengeségét árulja el. Vannak ugyan körülmények, amikor az ellenpárttal való szakitás célszerü, de midőn az ellenzék kisebbségben van, nem szabad ennek megtörténnie. A leghelyesebb taktika mindig az, hogy az egylelkü testületet nem szabad részekre szakitani.« Ugyanez évben Deák, Klauzál és Beöthy vezetésével az ellenzék a ligetben a szólásszabadság ügyében tanácskozván, egyesek azt hangoztatták, hogy a végső eszközökhöz kell nyulni s a követségről lemondani! Klauzál viszont azt ajánlotta, hogy kimélet nélkül kell támadni a galileistáknak nevezett kormánytámogatókat. Deák ezuttal is azt ajánlotta, hogy magántársal-

724

»Die heute Mittags vom Deák zur Berathung über das Königliche Rescript in der Au vorgeschlagene Zusammenkunft hatte Nachmittags wirklich statt«.

725

»Bei dem gestrigen Spaziergang der Opponenten in die Au, kam es Zur Sprache« etc. (Pozsony, 1840. april 24.)

197


gás közben kell megdolgozni a galileistákat. Ha a megyék - mondá Deák - mindent megtesznek, amit a kormány kiván, nem az ő unokái fognak sirni, mert ő nőtlen s az is marad! Deák az 1843-1844. évi országgyülésen nem jelent meg. Párthivei tehát nélküle üzték a ligeti politikai sétákat. Az 1843. év szeptember havában Wesselényi Miklós félig megvakultan Pozsonyba érkezett. A titkosrendőrség jelentése szerint Wesselényi azonnal a ligetbe ment, ahol Beöthyvel és társaival találkozott. A nagy férfiut mindenütt egész sereg jurátus kisérte. Beöthy Ödön a ligetben mindenkit, aki szivarzott, mennydörgő hangon távolitott el Wesselényi közeléből.726 Maga Beöthy, akit égő szivar nélkül sohasem lehetett látni, nem dohányzott. Wesselényi e gyöngédségre megölelte Beöthyt s ezzel könnyekre inditá őt. A derék Palóczy László is ott állván, Wesselényi őt is megölelte, mire Palóczyt ugy elfogta a zokogás, hogy szólni sem tudott. (»Palóczy zerfloss fast gaenzlich und fand keine Worte und schluchzte als ihm eine gleiche Umarmung zu Theil ward.«) Ráday Gedeon gróf - irja a rendőrség - magyar ruhában, kardosan járt Wesselényi előtt s minden kövecskét felemelt Wesselényi utjából, félvén, hogy a félig vak ember megcsuszik.727 Ilyen és ezekhez hasonló dolgot temérdeket jegyzett föl a titkosrendőrség a pozsonyi ligetről. Pozsony hazafias polgármesterei jól tudván, mennyire kedvelik az országgyülés tagjai a ligetet, mindent megtettek, hogy a liget méltó legyen vendégeihez. A rendőrség jelentése szerint Pozsony polgármestere 1843-ban az akkor divatba jött georginákkal ékesittette a ligetet. Minden egyes georginán táblácska volt s rajta a legkiválóbb hazafinak neve. A georginák ezeket a neveket viselték: Széchényi István, Batthyány Lajos gróf, Wesselényi Miklós, Wenckheim Béla, Eötvös báró, Klauzál, Kubinyi Ferenc, Pulszky, Pázmándy, Beöthy és Kossuth. A legszebb georginán Kossuth neve diszlett. Széchényi neve egy kétszinü, Beöthy Ödöné pedig egy hófehér georginán volt olvasható. Mindez - irja a titkosrendőrség - Namer polgármester müve, akit e tapintatlanság miatt keményen megtámadtak, de ő csak annyit felelt a támadásokra, hogy ő jó patrióta! Két papi ember - folytatja a rendőrség - hangosan azt a megjegyzést tette a ligetben, miért kellett éppen Beöthynek hófehér georginát ajánlani? Egy asszony hallván e megjegyzést, ilyen választ adott: Az aethiopiaiak szokását követték itt, ahol az ördögök szine a fehér! A rendőri jelentések, melyek a követek ligeti sétáiról s tárgyalásairól szólanak, gyakran megemlékeznek bizonyos Krisztl nevü asszonyról, akinek az országgyülések idején a ligetben kis faházacskája volt s ott tejet árult. Ezt a házacskát vagy gunyhót sürün keresték fel az ellenzéki követek s inkább itt tartózkodtak, mint a ligeti kávéházban vagy a vendéglőházban. Közönség e kis tejcsarnokban nem igen volt, igy hát a követek nyugodtan tanácskozhattak. Krisztl asszonytól nem kellett tartaniok; mert ő a magyar hazafiaknak lelkes hive volt.728 Házikóját a magyar ellenzék kiváló tagjainak képei disziték. Hogy minő társalgás folyt a követek és az egyszerü tejárusné közt, arra vonatkozólag idézzük itt a titkosrendőrségnek egyik jelentését.

726

»Beöthys Verehrung für Wesselényi ging so weit, dass er Samstag in der Au und auf der Promenade jeden, der mit einer brennenden Zigarre dem Wesselényi sich näherte, mit donnernden Worte wegschafte« (1843. szept. 5.)

727

Wesselényi elutazása előtt is felkereste a ligetet. Szept. 14-én irta a rendőrség: »Mit Baron Wesselényi kamen gestern Abends mehrere Oppositionsmitglieder zusammen und conversirten mit ihm sowohl in der Au, als auch auf der Promenade längere Zeit«.

728

»Die bekannterweise der Oppositionsparthei ergebene Milchverkäuferin Christl in der Pressburger Au betreffend«. (Országgyülési rendőri jelentés 1843. május 17.)

198


Az előbbi országgyülések idején nagyon is ismert tejárusné Krisztl - irja a rendőrség 1843. május 17-én - ismét a ligetben ütötte fel tanyáját. Fájós lába miatt csak most nyithatta meg az országgyülés idejére emelt házikóját. Az ellenzék tagjai nagy számmal keresik fel őt s nyájasan elbeszélgetnek véle. Akiket a jó asszony a régebbi országgyülésekről már ismert, azokat nyájas hangon szólitotta meg. Kossuth Lajossal sokáig elbeszélgetett. A többi közt azt mondá néki, hogy ugyancsak imádkozott érette s még Ausztria istenei is meghallgatták imáját, pedig ez istenek Ausztriában már pogányokká lettek.729 Deák arcképét azért függesztette ki házikójában, hogy imigyen templommá váljék az s ha tisztelői idejönnek, hadd lássák naponkint Magyarország legnagyobb fiát!730 Ráday gróffal szemben - irja a rendőrség - Krisztl asszony zavarba jött, mert nem ismerte őt, de mikor megtudta, hogy ő is jelen van, megjegyezte, hogy ez országgyülésnek addig kell tartania, mig a drága haza felvirágzik. Ő haragszik arra, aki azt óhajtotta, hogy az országgyülés hat hét alatt feloszoljék. A jelenlévők erre a jó asszony elé állitották Ráday grófot, mint akinek ez volt a kivánsága. Krisztl asszony erre igy szólt a grófhoz: Bocsásson meg méltóságod, nem ismertem önt s nem is tudtam, hogy ön oly igen szép férfiu! A követek ezen jót mulattak s megigérték Krisztl asszonynak, hogy igen sokszor jönnek hozzá ozsonnára. Az ilyen séták alkalmával - irja a rendőrség - politikai tanácskozások is folynak s a legfontosabb ügyeket alaposan megbeszélik. Az országgyülés végefelé a ligetnek látogatói egyre kevesedtek. Az utcákon és a sétatéren is ritkult a jövő s menő emberek serege. S ha elmult az országgyülés, a városban az élet is kihalt. Az 1844. év őszutó 7-én irta volt egy bús magyar: »A liget sárga lett, nemsokára lombtalanul ásitnak a fák sudarai az égre, mintha sajnálná az elhaló lomb a nemsokára távozó honatyákat, kik alatta sokszor sokféléről vitatkozának... A tavasz ujra eljövend, a liget lombja fel fog virulni, szépek lesznek a rózsás völgyek, de csalogányai (t. i. a követek) távol lesznek.« Samarjay irta volt az 1844. évi országgyülés bezárásakor e hangulatos sorokat: »Bucsuzólag tekint a távozókra a kormos pozsonyi vár, melyhez annyi kedves és szomoru történeti emlék füződik. Ott áll nyugat felé az omladozó torony, melyben a magyar koronát évekig őrizték. Még állanak azon szobák mohos falai, melyekben a szelid Krisztina, Mária Terézia leánya férjével boldog éveket tölte. Tul a Dunán a farkasvölgyi rom mogorván néz omladozó szomszédjára, mintha egymásnak mondanák, mi sem emeljük többé fejünket az erdő koszoruja fölé!«

729

»Dem Kossuth sagte sie sehr viel, und dass sie für ihn gebethet habe; sogar die Götter Österreichs hätten ihre Gebethe erhört, obschon diese Götter in Österreich heidnische Götter sind«.

730

»Deáks Portrait hängt sie in ihrer Hütte auf. damit diese zum Tempel werde und seine Verehrer dahin kommen mögen, um den grössten Mann Ungarns täglich zu sehen«.

199

XIV. KÖLCSEY ÉS A TITKOSRENDŐRSÉG

XIV. KÖLCSEY ÉS A TITKOSRENDŐRSÉG Minél jobban kitünt valaki az alkotmány védelmében, minél hazafiasabb szellemben beszélt az országgyüléseken, annál gyülöltebbé és veszedelmesebbé lett a bécsi kormány előtt. Az országgyülési titkosrendőrség, jól ismervén az udvar és a bécsi miniszterek nézetét, az ő szájukize szerint való jelentéseket küldött Bécsbe. A rendőrminiszter aztán a jelentéseket az uralkodó rendelkezésére bocsátotta. A király tehát e jelentések alapján ismerte meg legjobbjainkat! Nem csoda aztán, ha oly ferde világitásban látta a magyarság legkiválóbb szellemeit! A rendőrminiszter jelentéseiben a nagy Wesselényi Miklós például állandóan mint felségáruló, gonosz ember szerepel. A legnépszerűbb követeink: Balogh János, Beöthy Ödön dühös anarkisták (»wüthende Anarkisten«), Ragályi Tamás vad kálvinista, Eszterházy Mihály gróf, a hazafias ellenzék e lelkes tagja, korlátolt, tudatlan ember (»einer der bösesten Glieder der Opposition«), a hazafias Pálffy Ferenc jellemtelen gavallér (»äusserst charakterloser Cavallier«), Széchényi István, aki a gonosz Wesselényi Miklós társaságában tanulta a kormánytól való rideg idegenkedést, kétszinü, felforgató ember! Eszményibb gondolkozásu, szelidebb és képzettebb embert Kölcsey Ferencnél alig lehet képzelnünk. E költői lelkü ember minden porcikáját égő hazaszeretet járta át. Senki nála rajongóbb szeretettel nem csüngött Erdélyen, senki nemesebb irányban nem vezette az országgyülési ifjuságot, mint ő. És az országgyülési titkosrendőrség jelentéseiben e nagy férfiu csak mint hirhedt demagóg szerepel! Még Reviczky gróf kancellár is a királyhoz intézett jelentéseiben demagógnak nevezi Kölcseyt. Bár a rendőrminiszterhez terjesztett jelentések többnyire gyülöletes hangon szólanak Kölcseyről, azért mégis érdemes velük foglalkoznunk. Kölcsey is rendőri megfigyelés alatt állott s a róla irt Überwachungsrapport-ok sok-sok adattal szolgálnak Kölcsey politikai szerepléséről.731 Hiszen egész sereggel van oly jelentés, mely a pozsonyi országgyülés alkalmával tartott ellenzéki tanácskozásokról s Kölcseynek azokon mondott beszédeiről szól. Utazásairól is pontos tudósitásokat küldött a rendőrség Bécsbe. Mivel Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc és Wesselényi Miklós - e hü triumvirátus - állandó megfigyelés alatt állott, a rendőri jelentésekből e három nagyember sok tanácskozásáról, sőt levelezéséről is bőséges tudósitást merithetünk. Tudott dolog, hogy Wesselényi védelme mint Kölcsey munkája ismeretes irodalmunkban. A rendőri jelentések szerint azonban Deák Ferenc Wesselényivel együtt csinálta azt. E jelentések pontosan megjelölik az időt és a helyet is, ahol Deák és Wesselényi együtt dolgoztak e munkálaton.732 Kölcsey az 1832-1836. évi országgyülésen először a magyar nyelv érdekében mondott nagy beszédével keltett általános feltünést. Még az országgyülési titkosrendőrség is azt jelentette Bécsbe e beszédről, hogy rendkivül nagy hatást keltett. A vallásügyben mondotta volt második nagy beszédét, mely hazafias és szabadelvü felfogásával valósággal elragadta az ellenzéket. Ferstl rendőrtanácsos Kölcsey e beszédéről ezt irja Sedlniczky rendőrminiszternek: »an revolutionaeren Geiste kaum mehr übertroffen werden können!« Wesselényi, Kölcsey és Beöthy - jelenti a rendőrség - mint főkorifeusok az országgyülésen kivül is prédikálnak ez ügyben, hogy a kormánnyal szemben mennél nagyobb ellenállást 731

Az országgyülési titkosrendőrség számadásaiban megtaláljuk, hogy Kölcsey állandó megfigyelése havonkint mennyibe került.

732

Ivanich pesti homeopata orvosnál találkozott Deák és Wesselényi s itt tárgyalták a védelem ügyét.

200


szithassanak. Magánértekezleteken is heves kifakadásokat engednek meg maguknak. Május 16-án például az ellenzék értekezletén Vay és mások hevesen kikeltek a főpapok ellen. Kölcsey pedig igy szólott: »Mivel a despotizmus kezd szerepet játszani, ha parancsolni engedünk magunknak, oda jutunk, ahol most szegény Erdély van!« Wesselényi május 5-én (1833.) távozni akarván Pozsonyból, bizalmas barátai tiszteletére bucsulakomát adott. Ott volt Kölcsey, Beöthy, Balogh, Vay, Ghiczy, Felsőbüki Nagy Pál, Andrássy György gróf, Eötvös stb. A Széchényi István küldötte pezsgő - jelenti a rendőrség jókedvre deritette a követ urakat s erőt vévén rajtuk a hazafias enthuziazmus, Rákóczi Ferencet s Magyarország függetlenségét éltették. A követekre, főleg a nemzeti jogokért küzdőkre, igy Kölcseyre is bort köszöntöttek. Mintha csak a világot akarnák a sarkából kiforgatni - irja a rendőrség -, ugy beszélnek az urak. (»Es ist als waere der böse Geist in mehrer Landtagskorifaen gefahren.«) etc. Wesselényi távozása után Kölcsey is szabadságot kért s mint a rendőrség jelentette, előzetes megállapodás szerint mindketten Nagykárolyban találkoztak. Utazásuk célja az izgatás. (1833. szept. 2.) Valamivel későbben jelenti a rendőrség, hogy hihetetlen agitációt folytatnak a vallásügyben. Török Gábor aradi követnek a példája mutatja, hogy Kölcseynek s másoknak vidéki látogatása minő gyümölcsöket terem. (Szept. 28.) Az ellenzék küzdelme és ellenállása azonban eredménytelen maradt. Az 1833. év junius 3-án irta a titkosrendőrség, hogy Kölcsey minden alkalommal buzditja a követeket kitartásra! Nem sok haszna lesz belőle! Őfelsége ugyanis Szirmay septemvirt fogadván, igy szólott hozzá: »Mondja meg az uraknak, hogy én egy hajszálnyit sem engedek! Ezek az urak egyszer keményen ragaszkodnak törvényeikhez, máskor meg önkényesen tulteszik magukat azokon.« A bécsi kormány azt is rossz néven vette Kölcseynek, hogy Deák Ferenccel egyetemben a juratus egyesület megalakulását elősegitette, s hogy az ifjuságot hazafias szellemre, kitartásra és szellemi munkálkodásra buzditotta.733 A rendőrség jelentései szerint Kölcsey ajtaja mindig nyitva áll a jurátusok előtt s az egyesületben az ő szelleme uralkodik.734 Tudott dolog, hogy ez években utazni csak utlevéllel (passzus) lehetett. Az 1834. augusztus elején három ilynevü magyar: Lövetey, Endey és Sándorházy érkezett Kolozsvárra és állandóan Wesselényivel tanácskozott. E három magyar nem más, mint Kölcsey, Beöthy és Novák országgyülési követek, akik Wesselényi kancelláristáját (Kovácsot) is magukkal hozták. (Aug. 10-i jelentés.) Feltünő - irja a rendőrség ugyanez évben -, hogy az ismert ellenzéki korifeus és Wesselényinek belső barátja: Kölcsey Ferenc, aki előbbi szabadsága alkalmával Szatmár megyében oly sok rosszat mivelt, ismét hazakészül.735 Kölcsey két unokaöccsének perét a hétszemélyes táblán is elvesztette. Az ellenzék ezt csunya reakciónak mondja az országbiró és a tárnokmester részéről. Az egész ellenzék Kölcsey mellett van s azt mondják, hogy őt, mint a két unokaöccsének gyámját és mint főellenzékit ostorozzák! Igy akarják az ellenzéket megpuhitani! 733

Ferstl rendőrtanácsos 1834. dec. 2-án jelentette miniszterének: »dürfte es wohl keinem Zweifel mehr unterliegen, dass Kölcsey eine der veranlassenden und leitenden Hauptursachen dieses jugendlichen Vereins ist«. etc.

734

»Grösstentheils von Kölcsey eingesogene Grundsatze... im Geiste einer Wesselényi und Kölcsey« etc.

735

Az előbbi utazásáról irta a rendőrség 1836. szept. 2-án: »Der berüchtigte szatmarer Deputirte Kölcsey hat seinen Urlaub bereits nach Hause angetreten und freut sich ganz besonder« etc.

201


Julius hó 1-én jelentette az országgyülési rendőrség feje, Sedlnitzky miniszternek, hogy a követek Csapó Dániel szállásán értekezletet tartottak. Ez alkalommal Kölcsey hosszabb beszédben inditványozta, hogy küldöttséget menesszenek Károly kir. herceghez, aki Moson megyének tizezer forintot adott a magyar nyelv fejlesztésére és tanitására. Valamennyi rendőri jelentés szerint Kölcsey volt ez országgyülésen Erdély és Magyarország uniójának legkitartóbb harcosa s leghevesebb támogatója. Már 1833. év tavaszán folyton tanácskozások folytak ez ügyben Kölcsey lakásán. Az erdélyiek közül Teleky Ferenc, Wesselényi és Szücs vettek azokon részt.736 Az 1834. év junius 7-én jelentette Ferstl rendőrtanácsos Sedlnitzky miniszternek, hogy Magyarországnak és Erdélynek egymáshoz való viszonya a jelen időben annyira fontos, hogy mindent el kell követnem, hogy megtudjam mi minden hallatszik e téren. Mindaz, ami Erdélyben történik, Ferdinánd főhercegnek, mint császári kommisszáriusnak odaérkezése óta, itt Pozsonyban nemcsak hogy nem titok, de hetenkint kétszer s háromszor is tanácsot ülnek Kölcseynél, hogy megvitassák a hireket, amiket Wesselényi és Harrach gróf737 küldenek. E hirek felett aztán vita fejlődik ki. Mivel a levelezést postára nem lehet bizniok, költséget adtak össze, hogy megbizható emberek vigyék a leveleket. E tanácskozások résztvevői - irja Ferstl Kölcsey, Deák Ferenc, Csapó, Bezerédy, Borsiczky, Klauzál, Novák, Palóczy, Bükk, Balogh, két Eötvös, Beöthy, Csepcsányi, Tarnóczy, Szentiványi, Dubraviczky, Pázmándy, Somsich, Brezovay, Ruttkay és Hertelendy. Kölcsey és Deák felszólitására Nagy Pálnak is részt kéne vennie e tanácskozásokon, de eddig különféle teendőivel menté ki magát. E tanácskozásoknak a célja, még a két ország egyesitése előtt Magyarország minden szokását és szellemét Erdélybe átültetni. Erre pedig a legalkalmasabb idő a mostani, mikor az erdélyi országgyülés tagjai együtt vannak.738 Junius 9-én irta Ferstl tanácsos, hogy az erdélyi ügyeknek Wesselényi után Kölcsey a leghatalmasabb és leglelkesebb védője. Wesselényit Pozsonyba jövet Kölcseynek kancellistája: Décsey üdvözölte. Ez a Décsey - irja Ferstl - méltó tanitványa Kölcseynek. Az erdélyiekkel titkos levelezés folyik s a leveleket Kölcsey kezébe adják, mert ő a lelke az egész mozgalomnak. (1834. juni 9.) A népszerü tolnai követ, Csapó Dániel 1834. junius 27-én fényes ebédet adott az erdélyi követek: Kemény József gróf és Vér Farkas tiszteletére. Az ebéd - irja a rendőrség - »brillant« volt. Kölcseyvel és Deákkal együtt az egész ellenzék ott volt, még a Fillértár szerkesztője: Orosz sem hiányzott. Minden vendég magyar ruhában jelent meg s az ebéd valóságos nemzeti ünnep volt.739 Deák Ferenc és Kölcsey azt inditványozták ebédközben, hogy ha Erdélyben a törvénytelenségekkel és az erőszakkal fel nem hagynak, a magyar országgyülésen inditványozzák Erdély egyesitését Magyarországgal. Ezután - irja a rendőrség - a felköszöntők egész serege hangzott el Erdély derék patriótáira. Mód nélkül feltünt az a lelkes éljenzés, mely Erdély egyesitésének és Wesselényi személyének szólott. Valósággal elragadta az egész társaságot az egyszemü Kölcseynek beszéde, aki könnyekkel szemében arra kérte Kemény

736

Ferstl jelentése 1833. április 2-án: »Die Berathungen bei dem Kölcsey Einsichtlich der Vereinigung Siebenbürgens mit Ungarn bisher fortgesetzt worden sind«. etc.

737

»Dessen Taufnamen man aber noch nicht erfahren konnte«.

738

Pressburg, den 7. Juni 1834. Ferstl jelentése.

739

»Einem patriotischen Nationalfeste gleich gesehen haben«.

202


grófot és Vér Farkast, mondanák meg Erdély fiainak, hogy ő Erdély egyesitésére legnagyobb kincsét, egyetlen szemét is kész feláldozni!740 Kölcsey - jelenti az országgyülési titkosrendőrség - néhány nap előtt keserühangú levelet irt Prónaynak, melyben tudtára adta, hogy Wesselényivel együtt volt Monostoron, aki kifejté előtte, hogy az elégedetlenség és a kétségbeesés Erdélyben napról-napra növekszik. Ha a kormány nem hivja össze az országgyülést, Erdély Lengyelország sorsára jut. Az Erdéllyel határos megyék - irja e levélben Kölcsey - résztvesznek Erdély gondjaiban.741 Ez év junius havában történt, hogy az országgyülési ifjuság lelkes hálafeliratot intézett Wesselényihez. Mivel Kölcsey kancellistája, Décsey László épp Kolozsvárra akart utazni, magáravállalta ez irat elvitelét, melyet mintegy háromszáz jurátus irt alá. A kormány megtudván ezt, József nádor Décsey után futárt küldött, meghagyván neki, hogy Décseytől erővel vegye el az iratokat. A futár elindulása után azonban kisült, hogy Décsey egy távollevő követnek helyettese, megyei kancellista s igy salvus conductusa van. Ezért hamarjában másik futárt menesztettek Décsey után. E második már csak azt az utasitást kapta, hogy szépszerével vegye el Décseytől az iratokat; erőszakot nem szabad alkalmaznia. Ez időben járt kézről-kézre egy tréfás röpirat, mely a magyarfaló Haulik zágrábi érsekről, továbbá Erdély és Magyarország házasságkötéséről szólt. A kérő Kölcsey Ferenc, a kiadó Wesselényi Miklós. Haulik a primásság fejében hajlandó volna a házassághoz felmentést adni, de Wesselényi kijelenti néki, hogy ez ügyben nem kérdik a püspököt; majd elintézi a dispenzációt a vicispán. Az 1834. év aug. 29-én jelentette az országgyülési rendőrség, hogy az ellenzék eddig Csapó tolnai követ szállásán tartotta tanácskozásait. Csapó azonban elutazott s az ellenzék emiatt elkedvetlenedett. Azonban Deák Ferenc szelleme azért összetartja az egész ellenzéket. Kölcsey, Deák, Madocsányi, Bezerédy, Marczibányi, Dubraviczky, Fekete, Prónay, Palóczy és Bernát egyértelmüen azt hangoztatják, hogy a császártól sem a sérelmek orvoslását, sem kielégitő resolutiót nem várhatni. Panaszkodnak e követek amiatt is, hogy Pozsonyban az országgyülés idejében egyetlen magyar katona sincsen. Fájdalommal tárgyalják az erdélyi ügyeket is. Kölcsey és Deák sürün leveleznek a kolozsvári gyülés tagjaival. Kölcseynek és Deáknak még mindig oly hatalmas befolyásuk van az ellenzék tagjaira, hogy ezek még az utasitásukhoz is hütlenek lesznek, ha ők kivánják.742 A tegnapi ülésen - irja Ferstl tanácsos - Kölcsey inditványozta, hogy a törvények magyarul szerkesztessenek. Az inditványt nem fogadták olyan lelkesedéssel, mint a magyar nyelv ügyében tett inditványát az országgyülés elején. Ugy látszik, a rendek többsége nem kivánja egyszerre a diplomatia nyelvévé tenni a magyart. Kölcsey beszédében megemlitette az orosz veszedelmet. Szerinte egységessé kell tenni az ország lakóit a nemzeti nyelv által. Kölcsey ez eszméket nemcsak az országgyülésen, de azon kivül is hirdeti.743

740

»Und ganz entzükt soll die Gesellschaft über die exaltirte Äusserung das einaugigen Kölcsey gewesen sein, der mit Thränen in Auge« etc.

741

Kölcseit - mondja ugyanezen jelentés - az ellenzék podrágyi gyülésére is várják, Kölcsey szándéka a lengyel kérdést ujra szóbahozni.

742

Notizen über die Umtriebe der Opposition, Pressburg, 29 Aug. 1834. »Der accredirte Ruf eines Kölcsey und Deák noch immer auf die Oppositionsglieder so sehr einwirkt, dass si selbst in ihren Instructionen untreu werden, wenn sie sich schon nicht ganz entgegengesetzt« etc.

743

Pressburg, den 3-ten Septemb. 1834.

203


Valamivel későbben a rendőri jelentések már Kölcsey nagy sikeréről irtak a repraesentatiorendszer ügyében tartott beszéde alkalmával,744 midőn is meggyőző előadásával tulnyomó többséget szerzett az alkotmányellenes principium ellen. Szept. 27-én Ferstl tanácsos jelentette, hogy a mai kerületi ülésen Kölcsey és Majthényi elnökösködtek s ami különben nem volt szokásban, hatalmasan megéljenezték őket. Ugyanő egy nappal előbb jelentette, hogy az erdélyi küldöttségből eddig csak Kemény József gróf érkezett Pozsonyba. A gróf az estét Kölcseyvel, Deákkal, Beöthyvel és Balogh Jánossal tölté. Arról beszéltek, hogy a császár az erdélyi küldöttséget nem testületileg, hanem csak egyenkint fogadja. Kölcsey azt ajánlotta Keménynek, hogy azonnal irja ezt meg Kolozsvárra, mielőtt a többiek megindulnának. Kemény erre azt felelé, hogy addig nem irhat Kolozsvárra, mig Bécsből biztos hirt nem kap. Egyuttal kérte Kölcseyt és Deákot, hogy a számára tervezett éjjeli zenét ne tartsák meg.745 Az ellenzék tagjai tovább is tanácskoztak az erdélyi küldöttség esetleges fogadtatásáról. Balogh János szerint sohsem volt kedvezőbb alkalom küzdeni azok ellen, akik az uralkodót jó idő óta törvénytelen és erőszakos lépésekre késztetik az erdélyiek ellen. Balogh e kijelentését Kölcsey, Deák és Beöthy minden tekintetben helyeselték. Őrültségnek mondák, ha Erdély kétségbeesett hangulatát, amit erőszakkal idéztek elő, holmi jósággal gondolják lecsillapitani. Kölcsey, Deák és Balogh - jelenti a rendőrség - a Bécsből visszatért Kemény Domokos báróval hosszasan tanácskoztak az erdélyiek ügyében. Megállapitották, hogy az udvar Erdély unióját meg fogja akadályozni. A nevezett három követ szerint az erdélyi országgyülés szellem, energia, miveltség és jellemszilárdság dolgában messze fölülmulja a pozsonyi országgyülést. Ott Erdélyben, amint a tárgyalások hirdetik, egyetlen embernek több ismerete van, mint itt hatvannak. A felvilágosodás terén pedig egy századdal előbbre vannak.746 Az 1834. év november 29-én Reviczky kancellár jelentette a rendőrminiszternek, hogy Kölcsey e napokban Pestre utazik s néhány hetet tölt Szemere Pálnál s aztán megyéjébe utazik. Kell, hogy ez az utazás a jelen pillanatban nagyobb figyelmet keltsen, mert Klauzál és Balogh is elutaznak. Tehát fölötte szükséges, hogy ez embereket, főleg Kölcseyt alaposan megfigyeljék.747 Pozsonyban ugyanis elterjedt a hir, hogy ezek az emberek a parasztságot akarják felizgatni s petitio beadására birni. Ezért különösen Kölcseyt kell a legalaposabb megfigyelés alá vetni! 744

1834. okt. 23. »Insbesondere hat sich Kölcsey gegen das mangelhafte Repraesentations-System Ungarns ung gegen die gedachte Zeitepoche von J. 1807 in einer langen Rede ausgesprochen und hiedurch eine überwiegende Majorität gegen dieses als inconstitutionell angegebene Princip gewonnen.«

745

Az ifjak két katonazenekart is megkiséreltek felfogadni, de mindkét ezrednél elutasitották őket. (Ferstl jelentése 1834. szept. 26.)

746

Stimmung und Äusserung der Opposition in Bezug auf Siebenbürgen, 1834. okt. 10. »dass der Pressburger sich an Geist, Energie, Bildung und Karakterfestigkeit vor jenem verkriechen müsse und wahrend dort ein einziges Individuum mehr Kentnisse und Haltung, als hier deren 60 entwickle, sei es aus ihren Verhandlungen klar zu entnehmen, dass sie mit der Aufklärung fast um ein Jahrhundert weiter vorgerückt sind«.

747

Wien, den 29. Nov. 1834. »die genaueste Beobachtung dieser Individuen und namentlich des Kölcsey erscheint um so nothwendiger« etc. - Az országgyülési rendőrség leirja a Nagy Pálnál nov. 12-én tartott titkos tanácskozás lefolyását. Ezen Kölcsey, Deák, Balogh, Bezerédy, Borsiczky, Tarnóczy stb. vettek részt. (Geheime Oppositions-Konferenz bei Nagy Pál). Egy másik jelentésében irja Ferstl rendőrtanácsos, hogy Nagy Pál azt hiszi, hogy ő a feje az ellenzéknek, a valóságban pedig ő csak Kölcseynek és Deáknak az eszköze.

204


Reviczkynek e jelentése szoros összefüggésben van a Kölcseynek és követtársának adott uj utasitással. A titkosrendőrség jelentése szerint november hó 10-én Szatmár megye generális gyülést tartván, Kölcseynek és Eötvösnek utasitásul adták, hogy az urbéri javaslatban őfelsége resolutiójához tartsák magukat. Vécsey Miklós főispáni adminisztrátor - irja a rendőrség - ez örvendetes sikert Majláth Antal zempléni főispánnak köszönheti, aki Vécsey bárónak a szükséges utasitásokat a szatmári püspök kovertájában gyorsfutárral küldötte. Kölcseyt - irja Ferstl tanácsos - mélységesen bántja az uj utasitás. Ő inkább otthagyja az országgyülést, mint hogy az uj utasitást kövesse.748 Kölcsey és Eötvös megkapván Vécsey főispáni adminisztrátortól az uj utasitást, a megyéhez fordultak s megirták, hogy a gyülés fentebbi határozata és az uj utasitás érvénytelen, mert Vécsey ezt 25 meghivott emberével hozatta s a törvénytől előirt quindena-t (15 napot a meghivás kibocsátásától) nem tartotta meg.749 Kölcsey - irja Ferstl tanácsos - több napon át nem jelent meg a kerületi üléseken. Irással foglalkozik s utra készül. Titokban két postalovat rendelt a lakására (Schöndorfergasse 495.). Két órakor befogatott s háromkor Décsyvel utnak indult. Barátai, akik búcsut vettek tőle, azt hirdették, hogy Kölcsey Bécsbe megy. Kocsija azonban már a ligeti korcsmánál irányt változtatott s Nagykárolyba indult, hogy a megye fentebbi határozatát visszavonassa s ha ez nem sikerül, lemond a követségről. A nehéz és kellemetlen uttól még betegsége sem tartotta vissza.750 Az ellenzék azt tartja, hogy Vécsey báró a Kölcseytől kivánt gyülést nem fogja összehivni. Ennek az ellenzéki korifeusnak tehát más céljai is vannak Szatmár megyében, amik majd kiderülnek az ő további megfigyeltetéséből. Hiszen Kovács, Wesselényinek kancellistája már értesitette gazdáját Kölcsey utazásáról s igy valószinü, hogy Nagykárolyban találkozni fognak.751 Tudott dolog, hogy sem Kölcseynek, sem Wesselényinek nem sikerült Szatmár megyét rávenniök, hogy az uj utasitást visszavonja. Az országgyülési titkosrendőrség jelentése szerint december hó 9-én volt a Kölcseytől kivánt megyei gyülés, amelyen azonban Kölcseyt és hiveit leszavazták. Magát Wesselényit még fiskális actióval is akarták sujtani. Deák Ferenc, Balogh János és Beöthy Ödön - irja a rendőrség - Kölcsey erőltetett utazása miatt egészen odavannak. Az ellenzék egyenest dühöng Szatmár megye magatartása és Kölcsey elvesztése miatt.752 Ismert dolog, hogy Kölcsey Szatmárból még egyszer visszajött Pozsonyba, hogy az országgyüléstől búcsut vegyen. Senki sem tudta, mikor jő, de mind a követek, mind az országgyülési ifjak lesve-lesték megérkezését és mindent megtettek ünnepies fogadtatására. 748

Pressburg, den 20. Novemb. 1834. Ferstl tanácsos jelentése Sedlnitzky miniszterhez.

749

Kölcsey-s unvermuthete Reise nach dem Szatmar. Komitate, den 28. Nov. 1834. Ferstl a rendőrminiszterhez.

750

»Kölcsey ist demnach bei seiner steten Kränklichkeit einer beschleunigten Reise nicht beachtend nach Nagy-Károly abgefahren um die oberwähnte Repraesentation persönlich zu unterstüzen«.

751

Az utóbbi időben - irja ugyanitt Ferstl - az országgyülési ifjaknak szabad bejárásuk volt Kölcseyhez s politikai kérdéseket tárgyaltak, hogy később jó szónokok lehessenek.

752

Pressburg, den 18. Dez. 1834. Ferstl jelentése a rendőrminiszterhez. (»Die Ultraoppositions-Parthei ist über das Benehmen der Stände des szatmarer Komitates um so wüthender, als durch selbes auch die Entfernung des derzeit bedeutendsten Koriphäes der Opposition, des berüchtigten Kölcsey herbeigeführt wurde«.

205


Az országgyülési titkos rendőrség jelentése szerint a követek egyik gyülést a másik után tartották Kölcsey ünnepies fogadtatása ügyében. Felsőbüki Nagy Pál elnökölt e gyüléseken. 753 Nagy titokban elhatározták, hogy diszebédet adnak Kölcsey tiszteletére s emlékérmet veretnek, melyet az ebéd alkalmával osztanak szét. Az emlékérem költségére minden követ 30 forintot ad. Ez ügyben a további tanácskozásokat Ferstl rendőrtanácsos jelentése szerint Deák Ferenc lakásán tartották. Nagy Pál mondá itt a többi között: »rajta kell lennünk, hogy Európa más véleménnyel legyen rólunk«. Január 8-án (1835.) jelentette a titkos rendőrség a miniszterének, hogy Kölcsey fogadtatása ügyében Balogh János szállásán is két népes értekezletet tartottak. Az emlékérem dolgában Zarka követ már alkuszik egy pesti graveur-rel. Az értekezlet különben azt is elhatározta, hogy Kölcseyhez hálafeliratot intéznek. Ebben kifejtik a haza körül szerzett nagy érdemeit, valamint az országgyülés tagjainak mély fájdalmát az ő távozása miatt.754 A kerületi ülésen pedig ünnepiesen búcsut vesznek tőle.755 Bezerédy István és Nagy Pál már el is készitették búcsubeszédüket s átadták Deák Ferencnek. Közben Kölcsey levelet irt Deáknak s jelentette, hogy gyengélkedése miatt csak 10-12 nap mulva jöhet Pozsonyba. Deák e hirre január 6-án hazautazott, hogy követi utasitása ügyében tárgyaljon. Deáknak különben az a szándéka - irja a rendőrség -, hogy Szatmár megyébe menjen s ott a követválasztásnál jelen legyen s Kölcseyhez hasonló férfiakat választasson meg. Bármily titokban tanácskoztak is a követek Kölcsey fogadtatása ügyében, a titkosrendőrség mindent kiszimatolt. Sedlnitzky rendőrminiszter január 4-én jelentette az uralkodónak, hogy mi készül Pozsonyban. Nagy Pál legutóbbi ideutazása - irja - sem az urbárium, sem a Pálffy Ferenc-féle sequestrum ügyében nem történt. Amit ő ezekről beszélt, semmi hitelt nem érdemel. Bizonyitja ezt az a körülmény is, hogy most is ő áll azon vállalkozás élén, mely Kölcsey távozását akarja ünnepélyessé tenni diszebéddel és emlékérem verésével. Az emlékérem verése azonban be lészen tiltva. A szükséges lépések ez ügyben már megtörténtek. Fölséged bölcsessége döntse el, miként tiltassa meg a magyar kancellárral a terv kivitelét.756 E jelentés vétele után egy nappal őfelsége már intézkedett az emlékérem betiltása ügyében. 757 Január 8-án már Reviczky kancellár irta volt Sedlnitzky miniszternek, hogy őfelsége legmagasabb kézjegyével megparancsolta, hogy a szükséges intézkedéseket megtegyem a Kölcsey részére tervezett emlékérem készitésének megakadályozása ügyében. Én már megtettem a szükséges lépéseket. Ön is kutattassa ki a müvészt, aki e »medaille«-t késziti. Az itteni hirek szerint ugyanis nem Pesten, hanem Bécsben akarják készittetni.758 753

Ferstl jelentése: »Der Gegenstand des Oppositions-Gastmahles und der Denkmünzen wird noch immer mit grosser Behutsamkeit betrieben Nagy Pál ist noch immer an der Spitze dieser Idee. Die Conferenzen werden jedoch nunmehr bei Deák abgehalten«.

754

»Dem Kölcsey in einem gemeinschaftlichen Schreiben die Anerkennung seiner Verdienste um das Veterland, dann ihre Anhänglichkeit und das Bedauern über seine Entfernung vom Landtage zu erkennen geben«.

755

»An stürmischen Beifallsruf nicht mangeln solle«.

756

1835. január 4. (»Nur der allerhöchsten Weisheit eurer Majestät anheimstellen ob und wie fern Allerhöchst diseselben dem ungarischen Hofkanzler den geigneten Auftrag wegen der Überwachung und Verfügung des Angemessenen zur Hindanhaltung der Realisirung dieses Projektes ertheilen geruhen wollen«.)

757

»Wegen der allenfalls in Hungarn für Kölcsey verfertigenden Denkmünze erlasse ich das Erforderliche«, Wien den 5. Jänner 1835. Franc.

758

An seine des Herrn Praesidenten der k. k. Polizei und Zensur-Hofstelle Grafen Sedlnitzky Excellenz, Wien 8. Jänner 1835.

206


Ezen hivatalos iratokban Kölcseyt rendesen csak hirhedt demagógnak nevezik. Ime, az uralkodó és a bécsi kormány szerint az eszményi gondolkozású Kölcsey, az örök igazságnak, az örök szépnek e koszorús harcosa, a páratlan hazafi és a jeles költő csak hirhedt demagóg volt és semmi más! Nem szokatlan dolog ez multunkban. Sok kiváló emberünk akadt, akinek jósága csak virágot hintett s mégis csupán tövist aratott. Az országgyülési követekkel egyidőben az ifjuság is tanakodott, miképpen fejezhetné ki legméltóbban Kölcsey iránt érzett háláját és ragaszkodását. A jurátegyesületnek december 20-án tartott ülésén a rendőri jelentés szerint Vukovics Sebő felvetette a kérdést (»mit vielem Enthusiasm«), miként lehetne az ifjuság érzelmét és tiszteletét Kölcsey iránt nemcsak bensőleg, de külsőleg is megbizonyitani a világnak? Vukovics inditványára aztán elhatározták, hogy holnaptól kezdve gyászszalagot hordanak, Kölcseyhez hálafeliratot intéznek s azt ünnepiesen, testületileg nyujtják át neki.759 Ezenközben Kölcsey váratlanul Pozsonyba érkezett. Csak egy hét mulva remélték megérkezését, de ő már január 9-én este megérkezett, még pedig kimerülten és komoran. Másnap (10-én) megjelent a regnikoláris ülésen, mielőtt még a személynök az ülést megnyitotta. Az ifjuság Kölcsey patvaristájától (Fogarassytól) értesülvén megérkezéséről, lelkesen megéljenezte őt. A követek közül Prónay, Palóczy, Beöthy és Balogh üdvözölték őt. Kölcsey mitsem beszélt, a tárgyalás iránt sem érdeklődött. Déli tizenkét órakor szinte észrevétlenül távozott az ülésteremből. A titkosrendőrség jelentése szerint Kölcsey az ülésteremben Pulszky után kérdezősködött s mikor az előtte termett, arcát tréfásan megcsipte; Vukovicstól pedig azt kérdezte, mint vannak a jurátusegyesületben?760 Ugyancsak a titkosrendőrség jelentette, hogy Kölcsey és követtársa: Ötvös, január 11-én délelőtt tiz órakor Széchényi grófot látogatták meg. Este Beöthy Ödönnél voltak, ahol sok követ volt jelen, de Deák Ferencet, mint tanácsadót, nagyon nélkülözték. Ugyancsak január 11-én tisztelgett Kölcseynél az országgyülési ifjuság. Az üdvözlőbeszédet Ormós Zsigmond tartotta. Úgy ezt, mint Kölcsey lelkes és hazafias válaszát a rendőrség felterjesztette Bécsbe. Kölcsey a rendőri jelentés szerint igy szólott az ifjakhoz: »Kedves barátim! igy kell benneteket neveznem, mert a ti kitüntetéstek egyedül a barátságon alapszik. Hálásan köszönöm kitüntetésteket, örökre feledhetetlen lesz az előttem. Töltsétek be hivatástokat és sohse engedjétek magatokat eltériteni eredeti pályátokról. Ápoljátok és védelmezzétek azon alapelveket, amelyekért én két éven át hiába küzdöttem.« - Ezután Kölcsey az egyesület ügyeiről kérdezősködött s azon reményének adott kifejezést, hogy a tagok szaporodni fognak. Erre egy levelet adott át Ormósnak s kérte őt, irnák alá nevüket a jelenlévő ifjak. A levelet Décsey irta az ifjaknak s jelenté, hogy betegsége miatt nem kisérhette el Kölcseyt. A rendektől Kölcsey a kerületi ülésen vett búcsut. Eszmékben gazdag beszédét úgy olvasta fel. A rendőrség jelentése szerint ez a beszéd is azt hirdeti, hogy Kölcsey érzései semmitsem javultak! E nevezetes kerületi ülés után adta át az országgyülési ifjuság hálafeliratát Kölcseynek. Ebben az iratban - jelenti a rendőrség - büntetendő kitételek vannak. Ilyen például ez: »Kölcsey visszahivása a kormány szemtelen és aljas cselekedete!« Mindent elkövetünk - irja a rendőrség -, hogy e hálafelirat aláiróinak neveit kikutassuk. 759

Sedlnitzky rendőrminiszter a királynak is jelentette ezt a következő megjegyzéssel: »weil der zu den exaltierten Oppositonsmännern und zu den ungarischen Demagogen gehörige Szatmarer Komitats-Ablegat Kölcsey... zurückgewiesen wurde.«

760

Ferstl jelentése Pozsonyból 1835. január 10. Kölcseys Ankunft in Pressburg.

207


Magának az uralkodónak és kormányának tiltakozása Kölcsey ünneplése ellen azt eredményezte, hogy a követek csupán búcsuvacsorán ünnepelték Kölcseyt. Ez a vacsora február 9-én este félkilenckor esett meg a Naphoz cimzett pozsonyi vendéglőben. A vacsora rendezői Beöthy Ödön és Balogh János voltak.761 A résztvevők között találjuk az országgyülés minden kiválóbb tagját. Ott volt Széchényi István gróf, Klauzál Gábor, Dessewffy, Palóczy, Bezerédy, Borsiczky, Marczibányi, Prónay, Dubraviczky, Giczy, Felsőbüki Nagy Pál, Eötvös, Hertelendy, Vay gróf, Bernáth, Somsich, Bárczy, Bükk, Zarka, Fekete, Madocsányi, Tarnóczy, Jeszenszky, Patay, Szirmay, Jármy, Hegedüs, Kalmár, Csepcsányi, Markovics, stb. stb. követek. Ott volt Kossuth Lajos is, mint iró, továbbá egy csomó városi követ. A főhelyen Kölcsey és követtársa, Eötvös ültek. Széchényi gróf jelenléte - irja a titkos rendőrség imponáló hatást gyakorolt a jelenlévőkre. Ugy látszik, a követek előre megegyeztek abban, hogy minden toasztban, minden beszédben Széchenyi szelleme szólaljon meg. Ennélfogva olyan mérséklet uralkodott az egész vacsora alatt, mely a magyar lakomáknál - főleg, ha pezsgőt is szolgáltak fel - teljesen szokatlan volt. Lehet - irja a rendőrség -, hogy ennek egyik oka Kölcsey magatartása volt. Ő kerülni igyekezett minden politikai izgatást, minden kitörést a kormány ellen. Különben is fáradt, törődött állapottal volt. De azért ő szólalt fel először. Távozásakor - mondá - csak az bántja őt, hogy általában az emberiség és különösen hazája javára nem dolgozhatik a törvényhozótestületben. Sajnos! Válnia kell jó barátaitól is. Az emberiség javára dolgozik majd otthon is. Reményli, hogy levelezés utján barátaival a jó viszonyt ezentul is fenntarthatja. Ezután - irja a rendőrség - Kölcsey politikai hitvallást tett. Kivánja s maga is fog dolgozni azon, hogy a megyék és a szabad városok között szorosabb összeköttetés létesüljön. Igyekezni fog, hogy az adózók jóléte növekedjék s hogy honfitársainak szellemi müvelődése emelkedjék. Ezektől az alapelvektől nem akar eltérni s azért inkább lemondott a követségről.762 Kölcsey ezután Erdély küzdelmeiről is megemlékezett s a többi között ezeket mondotta: »Nekünk sohasem szabad megfeledkeznünk távollévő testvéreinkről, az erdélyiekről, akik oly bátran küzdenek hazájok javáért s akik közül különösen kimagaslik az én kedves barátom: Wesselényi Miklós! Isten éltesse őt!« Ez a beszéd - irja a titkosrendőrség - nem talált valami nagy visszhangra; mert senki sem ismételte a benne foglaltakat; pedig a magyar lakomáknál ugyanazt husszor is megismétlik, ha tetszik. Kölcsey beszéde után a legnagyobb toasztozó, a borköszöntések hires mestere, Palóczy László szólalt fel. A rendőrség szerint hosszú beszédet mondott volt, melyben arról a fájdalomról beszélt, mely az igaz hazafiakat érte oly sok jeles követünk visszahivása miatt. De a legnagyobb veszteség Kölcsey visszahivásával érte a nemzetet. »Az ő elméje nagyobb, kedélye mélyebb, hazaszeretete izzóbb volt valamennyiünkénél. Örök kár az ő elveszitése.« Palóczy ezután a szabad királyi városok felvirágoztatásáról beszélt. Végül Nagy Pálhoz szólott, aki feltünt hallgatásával. Nem tudja megérteni - mondá Palóczy -, mért hallgat oly mélyen; hiszen életében sohasem követte azt a mondást, hogy a hallgatás ékessége az életnek. Palóczy után Széchényi szólalt fel. Ő - mondá - nem mint követ beszél, de mégis ugy beszél, mintha követ lenne. Mint ilyen, melegen óhajtja, hogy a magyar nyelv a tökéletesség oly 761

»durch Beöthy und Balogh arrangirte Abschiedsmahl«

762

»dass er vor Allem die innige Verbindung der königlichen Freistädte mit den Comitaten, dann aber das Wohl der Contribuenten und das Fortschreiten seiner Landsleute in der geistigen Bildung zu befördern strebe und dass er es daher vorgezogen habe der Ablegatenstelle zu entsagen, als von seinen Grundsätzen abzuweichen«.

208


fokához érjen, hogy őfelségének mindent e nyelven lehessen fölterjeszteni. Forrón óhajtja, hogy a főrendi tábla (»die Széchenyi alacsonyabb tábla, die niedrige Tafel nannte«) az alapelvekben megegyezzék a rendi táblával s igy közös erővel mozditsák elő a haza javát. Szirmay is a magyar nyelvről beszélvén, annak az óhajtásának adott kifejezést, hogy a magyar nyelven irt felterjesztéséket maga a király is megértse! Vághy soproni követ felköszöntőjében a városok hazafias törekvéséről s haladni vágyódásáról beszélt. Patay abauji követ Kölcsey távozása miatt fejezte ki fájdalmát. Ezt - ugymond - annál inkább érzi, mert őt is ugyanaz a sors érte s őt is az urbéri javaslat miatt hitták vissza. Egyik követ - akit a rendőrség nem ismert - Kölcseyre emelte poharát, mint olyan emberre, aki a rendek között elsőnek terjesztette a felvilágosodás fényét. Kölcsey a magasztalást elháritotta magától, mondván, hogy ez a dicsőség Széchényi Istvánt illeti. Ő csak gyenge erőivel azon iparkodott, hogy a hazai kulturát tőle telhetőleg előmozditsa. Ezután - irja a titkosrendőrség - még egész sereg toaszt következett. Valamennyi jelenlévő megállapodott abban, hogy Kölcsey szónoki tehetsége mód nélkül kifejlődött. Beszédeinek hatását nagyban növelte az ő szerénysége és a nyugalom, mellyel azokat előadta. Ma, február 10-én reggel - irja a rendőrség - Kölcsey távozott Pozsonyból. Nyolc kocsin kisérték barátai Köpcsényig. Követtársa, Eötvös, még megvárja Pozsonyban az uj szatmári követek megérkezését. A jurátusegylet még Kölcsey távozása előtt nagy lelkesedéssel elhatározta (febr. 7-én), hogy e nagy hazafinak hétfőn fáklyászenét ad.763 Kölcsey távozását az ellenzék mód nélkül sajnálta. Deák Ferenccel együtt valamennyien érezték, hogy az ellenzék benne sokat veszitett. Nem is mondtak le arról a gondolatról, hogy valahol ujra megválasztassák őt. E terv nem látszott kivihetetlennek; mert több követ hajlandó volt lemondani az ő javára. Az 1834. év december hó 3-án irta Ferstl rendőrtanácsos miniszterének, hogy maga az ellenzék sem helyesli Kölcsey törhetetlen ragaszkodását az urbarium 5. artikulusához. Ő és követtársa kijelenté, hogy ha Szatmár megye ragaszkodik az uj utasitáshoz, akkor ők lemondanak a követségről. Egyébként itt Pozsonyban az országgyülési ifjuság azt a hirt terjeszti, hogy ha Kölcseynek nem sikerül az uj utasitás visszavonása, akkor Wesselényi Miklós helyébe erdélyi követnek lép föl. Wesselényi Miklós pedig mint szatmári birtokos ezen megyében lép fel követnek. Az ellenzék vezetői azonban jobbnak látták, ha Kölcsey Bihar megyében lép fel; ahol Beöthy Ödönnek nagy pártja volt. A másik megyei követ Ravaszdy ugyanis a főispán 764 minden mesterkedése és kérlelése ellenére lemondott. Az uj választás előtt megjelent a megyében Wesselényi Miklós, Teleky Domokos és Lovassy László, aki egykoron Kölcsey kancellistája volt. Mindannyian Kölcsey mellett korteskedtek. A rendőri jelentés szerint Wesselényi bevonulása Nagyváradra valóságos diadalmenet volt.765 Tisza alispánnál szállt meg. Lovassy, az itteni ifjusági egylet alapitója és hirhedt tagja a községekben járt, hogy a bocskoros nemeseket Kölcsey részére megnyerje. Az ellenzék biztosra vette Kölcsey megválasztását. Nagyváradon 763

Kovács las eine Aufforderung an die sämtliche Landtagsjugend lautend, dass sie zu einer am Montag Abends abzuhaltenden Musik zu Ehren des gewesenen Szatmarer Deputirten Kölcsey beisteueren solle. Die Anwesenden Mitglieder unterfertigten sich. (Sitzung des Juraten Vereines aus 7 Februar 1835.)

764

Zichy Ferenc.

765

Wesselényi soll einen förmlichen Triumpheinzug in Grosswardein gehalten haben.

209


már mint követnek az egészségére köszöntöttek bort, s Wesselényit szerenáddal tisztelték meg. Az a kortesfogás azonban, hogy Kölcsey a nemességnek ellensége, itt is használt.766 És Kölcsey Budaházynak 2005 szavazatával szemben csak 583 szavazatot kapott. Ferstl rendőrtanácsosnak 1834. dec. 23-án Pozsonyból kelt jelentése szerint az országgyülés kormánytámogató követei Kölcsey teljes lejáratására Szatmár megyében a legjobb eszköznek találták a szegény nemességgel elhitetni, hogy Kölcsey minden alkalommal a nemesség ellenségeként szerepelt.767 Különben a legpontosabb megfigyelés szükséges, nehogy ő demagóg eszméit irás utján terjessze, amit az országgyülésen szóval meg is tett! Reviczky január hó 11-én jelentette a rendőrminiszternek, hogy Wesselényinek és társainak a váradi választás alkalmával Kölcsey érdekében kifejtett izgatása Zichy Ferenc grófnak s a józanérzésü rendeknek ellenállásán megtört. A jó ügy tehát teljes diadalt aratott; mert a demagóg Kölcsey megbukott, bár Wesselényi a vendéglőkben s az utcákon is beszélt érdekében s az oláh választókat fenyegetéssel birta a Váradon való megjelenésre s háromszor is leszavaztatta őket. Wesselényi a megválasztott követeket azzal fenyegette, hogy Pozsonyban macskazenével fogadtatja őket. E szándék megakadályozására - irja Reviczky - megtettem a szükséges intézkedéseket s hiszem, hogy Excellentiád is támogatni fog ebben. Jó lenne titokban a katonaság figyelmét is felhivni erre, hogy esténkint nagyobbszámú őrjáratokat tartson készenlétben a tüntetés megakadályozására. Reviczkynek ez elfogult s valótlanságokkal telt jelentése csak önmagára vet árnyékot. Nem sikerülvén a bihari választás, Csepcsányi békésmegyei követ kijelenté, hogy kész Kölcsey javára a követségről lemondani s tőle telhetőleg mindent elkövetni, hogy helyébe őt válasszák meg.768 Ugylátszik, hogy az ellenzék Csepcsányi ajánlatát nem látta kivihetőnek. Ezért - a titkosrendőrség jelentése szerint - azt remélték, hogy Kölcseyt és társát Szatmár megyében ujra megválasztják. A kormány emberei azonban itt is elhitették, hogy Kölcsey nagy ellensége a nemességnek s igy oly mély gyülöletet keltettek ellene, hogy fiskális actióval való sujtással fenyegették azokat, akik Kölcseyt és Eötvöst ajánlani merik.769 Az ellenzék tagjai nagyon is érezvén a lánglelkü Kölcsey hiányát, mindég ujabb és ujabb kisérletet tettek, hogy őt itt, vagy amott követnek választassák. A titkosrendőrség jelentése szerint az ellenzék Ung megye követének szeretné Kölcseyt megválasztatni. E megyében ugyanis Kölcseynek jelentékeny pártja van770 s ha azt hoznák fel ellene, hogy Ung megyében nem birtokos, Kende nagybirtokos örömest ád ott néki birtokot. Hogy e célt elérhessék, Ung megye egyik követét: Petrovayt felelősségre akarják vonni, mért szavazott határozott utasitása ellenére az urbéri javaslat 5. artikulusa ellen. Ezután visszahivják őt Pozsonyból. Az ellenzék 766

Ehhez járult még a rendőrség szerint: »man hofft, dass die biharer Stände so viel Stolz besitzen werden, den Kölcsey als einen Fremden, der in biharer Komitate wenig Grundeigenthum besitzt, nicht zu wählen.« (1834. dec. 22. Ferstl jelentése.)

767

»Für die gänzliche Depopularisation des Kölcsey im szatmarer Komitate an zweckmässigsten gefunden« etc.

768

Präsidialvortrag des Präsidenten der k. k. Polizeihofstelle, 2. Jänner 1835.

769

»Bei Gelegenheit der Ablegatenwahl bestimmt worden sein, diejenigen mit einer Fiscalaction zu belangen, der die neue Wahl des Kölcsey und Eötvös in Antrag bringen würde«. (Ferstl jelentése, Pozsony, 1835. február 10.)

770

»Wo zu seinen Gunsten bereits eine bedeutende Parthei vorhanden seie«. Ferstl 1835. márc. 12-én jelentette, hogy az ujonan választott két szatmári követ: Darvay és Becsky ma délben megérkeztek Pozsonyba s Wesselényitől levelet hoztak a volt követnek: Eötvösnek.

210


tagjai Bernáth követ támogatásával e tervet mindenáron keresztül akarják vinni, mert kitünő emberük (Kölcsey) elvesztésétől tartanak. Sőt attól félnek, hogy Kölcsey végleg Erdélybe költözik, ahová őt Wesselényi Miklós az erdélyi ellenzék megbizásából meghivta.771 Mint végződött ez az ügy, arról a titkosrendőrség mit sem jelentett Bécsbe. Ellenben azt megirta, hogy Wesselényi hivei terjesztik a hirt, mely szerint ő Somogyba készül, ahol a legujabb hirek szerint Kölcseyt akarják követnek jelölni; mert Sárközy mostani követ hajlandó Kölcsey javára lemondani és Somsichcsal karöltve a főispán minden fáradozása ellenére Kölcsey megválasztását biztositani.772 Az országgyülési rendőrség ez ügy további fejleményéről semmit sem irt. Kölcsey dolgaival ezentul nem is igen foglalkozott; mert hisz Kölcsey többé nem szerepelt az országgyülésen. Az 1835. év julius havának 6-án jelentette Ferstl tanácsos, hogy Lovassy László, aki azelőtt Kölcsey kancellistája volt, s akit Kölcsey nagyon kedvelt, mint Beöthy Ödön irnoka Biharban hatalmas beszédet tartott a megyegyülésen a szólásszabadság, vagyis Wesselényi Miklós és Balogh János mellett. Az volt a célja, hogy a megyegyülés Balogh János barsi követ beszédét magáévá tegye s mivel egy egész megyét actióval nem sujthatnak, imigyen nemcsak Balogh János, hanem Wesselényi ellen inditott actio is tárgytalanná lenne. Ami Lovassy Lászlónak német forditásban idecsatolt beszédét illeti - irja Ferstl tanácsos -, azon világosan meg lehet ismerni Kölcseynek stilusát. Pozsonyban tudvalevőleg Lovassyt Kölcsey mint eszközt használta s dolgozatokkal ellátta.773 Valószinünek tartjuk, hogy a kormánynak és a titkosrendőrségnek gyülölete Kölcsey iránt összefüggésben volt a jurátusok pozsonyi egyesületével. Ennek alapitásában Kölcseynek Deákkal együtt jelentékeny része volt. A titkosrendőri jelentésekből tudjuk, hogy a tehetségesebb országgyülési ifjaknak szabad bejárásuk volt Kölcseyhez, aki oktatta s tanácsokkal látta el őket. Ez ifjak között első helyen a geniális Lovassy Lászlót kell emlitenünk, aki - mint tudjuk - a börtönben őrült meg. Kölcsey nagyon kedvelte e nagyeszü s lelkes magyar ifjut, aki egyideig az ő kancellistája volt.774 Lovassy László, - irja a titkosrendőrség - egyik alapitója a jurátus egyesületnek s minden tekintetben méltó a megfigyelésre, mert egyike ez egyesület legszorgalmasabb, legkiválóbb látogatóinak, aki a magas kormány és a fölséges uralkodó iránt fölötte gonosz érzéssel viseltetik. Az ellenzék legtulzóbb korifeusai 1834. és 1835-ben minden fontos ügyben, úgy itt Pozsonyban, mint Bihar és Bars megyékben őt mint vakengedelmességü eszközt használták! A jurátusegylet reorganisatiója, tekintettel az ő fölötte romlott alapelveire, bizonyára a leggonoszabb szellemben fog megesni. Tegnap is a diktaturánál lévő országgyülési ifjakat rávette, hogy járuljanak hozzá Wesselényi és Balogh János arcképének Ruprecht festő által való elkészitéséhez.775 Lovassy Lászlóról Kölcseyvel kapcsolatban több ily gyülöletes és gyalázkodó felterjesztést intézett Sedlnitzky miniszterhez az országgyülési titkosrendőrség. Ugyanezt tette egy másik jurátussal, Vukovics Sebővel (Sabbas), aki szintén kedvelt tanitványa volt Kölcseynek. Az 1835. évben ezeket jelenti róla Ferstl tanácsos: Vukovics Sabbasban a nemesi büszkeség a durvasággal párosul. Kölcsey és Wesselényi szellemében az emberi 771

Pressburg, den 10. Febr. 1835. Ferstl jelentése a rendőrminiszterhez.

772

Pressburg, den 27. März. 1835. Ferstl jelentése.

773

Pressburg, am 6. Juli 1835. Ferstl jelentése.

774

Később Beöthy Ödön, majd meg Balogh János kancellistája volt. Tehát legkiválóbb embereink eszméit szivhatta magába.

775

Pressburg am 14. August, 1835. Jelentés Sedlnitzky rendőrminiszterhez.

211


jogokért, a természetes szabadságért és egyenlőségért rajong. Küzd az osztrák despotizmus ellen s rajong a reformokért. Forró fantáziája nem ismer határt, mikor meggondolatlanul a kormány ellen s az alkotmány mellett beszél. Minden vakmerőségre kész. Ő birta rá a jurátusokat, hogy vasgyürüt viseljenek Wesselényi jelmondásával nunquam retro.776 Vukovics most hazamegy Temesmegyébe, tehát szigorúan kell rá ügyelni; mert könnyen megnyerheti az ottani fiatal rác ügyvédeket, akik amugyis nyiltan szidják a magas kormányt. Ő itt is egyesületet igyekszik alapitani s megnyeri az ifjuságot a Kölcseytől beszivott alapelveknek. 777 Bár Kölcsey megszünt az országgyülés tagja lenni, a jurátusokkal való jó viszonya ezzel nem változott. Az ifjak tovább is megtartották véle az érintkezést s ő mindég érdeklődött a jurátusegylet ügyei iránt. Az 1835. év ápril 15-én tartotta a jurátusegylet egyik gyülését. A titkosrendőri jelentés szerint ez alkalommal Okolicsányi bejelenté, hogy Kölcsey arcképe elkészült s meg kell tenni az intézkedéseket e kép ünnepélyes elhelyezésére az ülésteremben. Még az árnyéka is szent annak az embernek - mondá Okolicsányi -, aki oly sokat áldozott az emberiség javára s akit az oligarchia kebelünkből kiszakitott s akinek elvesztése még mindég vérző seb szivünkben!778 Az erdélyiekkel is folytonos összeköttetésben állott. A rendőri jelentések szerint az erdélyi ellenzék titkos gyülésein felolvasták Kölcseynek Vér Farkashoz intézett levelét, melyben megirta, hogy az erdélyi ellenzék nyugodt lehet; mert ő (Kölcsey) a magyar követeket megnyerte az erdélyiek ügyének, s a követek ugy kezelik Erdély ügyeit, mint a sajátjukét.779 A titkosrendőrség Kölcseyvel visszavonulása után ugyan kevesebbet foglalkozott, de azért olykor szóvá tette az ő politikai mozgolódását. Az 1835. év végén jelentette például róla: »der berüchtigte Kölcsey der Triebfeder aller dieser Umtriebe sei.« Az utolsó rendőri jelentés Kölcseyről bekövetkezett halála alkalmával kelt. A titkosrendőrség ekkor azt jelentette róla, hogy Wesselényi védelmezésében halt meg.

776

Hátra sohasem.

777

Pressburg, den 17. Jänner, 1835. Ferstl jelentése Sedlnitzky miniszterhez.

778

Ezen a gyülésen iktatták a tagok közé Lapsánszkyt, aki aztán elárulta a jurátusok egyesületét.

779

Gehorsamster Bericht den 19. April. 1835.

212

XV. A MAGYAR EMISSZÁRIUS

XV. A MAGYAR EMISSZÁRIUS A mult század első felében voltak vándorpatriotáink, akik megyéről-megyére járva, hirdették az uj idők eszméit. Ezek többnyire magyar-érzésü, erdélyi főurak voltak. Akadtak aztán lelkes és tanult ifjak is, akik ugyanazt müvelték, amit a vándorpatrioták. Ezeket a titkosrendőri jelentések magyar emisszáriusoknak hivták. Az országgyülési ifjuság tagjai voltak ők, akik aztán egy-egy főuri mecénás költségén járták be a megyéket és hirdették a reformeszméket és lelkesitették hallgatóikat. A mult század leghiresebb ilyen emisszáriusai voltak a geniális, de tragikus végü Lovassy László, a merész Besze János, a vakmerő Somogyi Antal, Madarassy stb. Ezeket az emisszáriusokat Ferenc császár, aztán V. Ferdinánd és kormányaik mód nélkül gyülölték. Ezért a rendőrminiszternek mindent el kellett követnie, hogy az emisszáriusok minden lépéséről, minden tervéről tudósitásokat kapjon az uralkodó. Somogyi Antal, akiről itt szó esik, szintén a legszigorúbb rendőri felügyelet alatt állott. Maga a király hagyta meg rendőrminiszterének, hogy a fiatal Somogyit állandó és szoros felügyelet alatt tartsa. (»Einer unausgesetzten und eindringlichsten Überwachung unterziehen zu lassen.«) Sedlnitzky miniszter hiven teljesitette a császár parancsát. Egyik jelentést a másik után küldötte az uralkodónak s rajta volt, hogy Somogyi Antalt hirében és tisztességében mennél jobban megalázza. De bár mennyire igyekezett őt rossz szinben feltüntetni, olykor kénytelen volt bevallani, hogy Somogyi jelleme és tehetsége nem mindennapi. Gyakran kénytelen dicsérni Somogyi kiváló szónoki tehetségét; de még akkor is, mikor ezt teszi, igyekszik Somogyinak ezt a különben általánosan ismert tulajdonságát is lehetőleg kisebbiteni. Az 1839. év szept. 2-án például terjedelmes jelentést irván Pozsony megye generális üléséről, a többi közt megirta, hogy a megye legjobb szónoka a fiatal Somogyi. (»Somogyi der sonst für den besten Redner im Komitate galt, halten die Diaetalisten für einen Rhapsodisten.«) Azonban »őkigyelme eszméit rendesen más iróktól kölcsönzi; minden logika nélkül szónokol s csak előadásával tudja kicsikarni a tetszést! (Nur durch seinen Vortrag den Beifall sich zu erzwingen versteht.)« Sok eféle jelentés maradt ránk s egyedül ezeknek köszönhetjük, hogy Somogyinak teljesen ismeretlen fiatal koráról sok mindent megtudhatunk. Azonban a titkosrendőrség oly jelentéseket is kénytelen volt a miniszterhez küldeni, melyek Somogyi jelleméről és tehetségéről dicséretes dolgokat mondanak. Somogyi a titkosrendőri jelentések szerint az 1832/36-iki országgyülésen tünt fel. Az országgyülési ifjuság egyik leglelkesebb tagja volt, aki minden hazafias mozgalomban résztvett, aki az ifjuság lelkében tüzet gerjesztett s folyton élesztgette. A titkosrendőrség jelentése szerint Somogyi 1833-ban Somssich személynök expeditora volt. Beszélt és irt németül, olaszul és franciául. Kitünően értett a gunyiratok irásához. A rendőrség berüchtiger Pasquillant-nak irta őt. Feltünést keltett Landtagsparodie zu Schiller’s Handschuh cimü gunyversével, melyben a rendjeleket osztogató fejedelmet s a rendjelekre vadászó követeket csufolta ki.780

780

Az utolsó követ azonban nem fogadta el az érdemkeresztet; mondván: Für meines Vaterlandes Wunde Passt dieses Ministerpflaster nicht und arretirt ward er zur selben Stunde. Ez a paródia - irja a rendőrség - kézről-kézre jár a liberálisok közt. A szerző a volt pozsonymegyei jegyző Somogyi, aki a legutóbbi országgyülés alatt mint pasquillans tüntette ki magát s emiatt Pozsonyból menekülnie kellett. (Pressburg, am 10. Mai, 1839.)

213


Csallóközi ember lévén, állandóan Pozsonyban forgolódott. Megyéje még ifjan tiszteletbeli jegyzőjének, később táblabirájának választotta meg. Az 1834. év január havának elején Nagy Pál kegyetlenül megtámadta az országgyülési ifjuságot s azt követelte, hogy ha másképpen nem megy, hát fegyveres erővel kell az ifjuságot az ülésteremből kizárni. Másnap az országház kapuján, az Akadémia ajtaján és több más helyen is a következő hirdetés volt olvasható: »A bátor úgy száll szembe a sorsával, mint a zugó szél a hullámok tarajával. Halljátok a szókat, melyek szivből jönnek és szivhez szólnak. Magyar Ifjak! Ébresszétek fel szivetekben a XIX. század lelkesedését; mutassátok meg, hogy van bátorságtok az ellenállásra. A lelketlen Nagy Pál szerint fegyveres erővel kell benneteket atyáitok házából, vagyis az országgyülés terméből kizárni. Hisszük, hogy csakis fegyveres hatalommal tarthatnak vissza a belépéstől. Magyar ifjak! Áldozzátok fel mostani léteteket, melynek elvesztése sehol sem lehet dicsőségesebb, mint a magyar országgyülés falai között. Ne féljetek az olasz ravaszsággal eltelt nádor kappanhangjától. Eljön az idő, amikoron hajnalhasadtakor üresen hangzik el ez a kappanhang. Átok szálljon arra az ifjura, aki - ha kizárják az ülésteremből - a legnagyobb áldozatra nem kész. Csak összetartásra van szükségünk, akkor minden lehetővé válik, akkor mindent megtehetünk. Magyarok! Cselekedjünk. Ti bátrak előre!«781 Az országgyülési rendőrség szerint ezt a felszólitást Somogyi irta, akit emiatt a személynök azonnal elbocsátott szolgálatából. Somogyi ekkor eltünt Pozsonyból. A patrióta követek biztatására azonban hamarosan visszajött. Az 1835. évben Pozsony megye generális gyülésén már fel is szólalt és a zsidók türelmiadóját törvénytelennek mondotta s azt inditványozta, hogy a megye ez ügyben irjon fel a kormányhoz.782 Somogyit az ellenzék tagjai hamar megkedvelték, mert nagyon is használható embernek bizonyult. Őkigyelme Deák Ferenc, Borsiczky István, Wesselényi Miklós és később Batthyány Lajos gróf barátságával dicsekedhetett. Ezek nem egy küldetésre használták Somogyit s ő mindig megfelelt a hozzáfüzött bizalomnak. Az 1836. évben az országgyülés bezárása után Pozsony megye generális gyülést tartván (május 4-én), a megye elhatározta (még pedig egyhangúan), hogy a szólásszabadság ügyében feliratot intéz őfelségéhez és Wesselényi Miklós pörének törlését kéri. A titkosrendőrség e meglepő határozatról imigyen értesitette a rendőrminisztert: Hogy ez közvetlenül országgyülés után Pozsonyban megeshetett, az az ifju Somogyi Antalnak köszönhető. Ez a fiatalember, kinek szónoki tehetsége napról-napra erősebb lesz s akit emiatt mindenütt csodálnak, tette a gyülésen az inditványt. Ez a Somogyi Borsiczky és Feketének a tanitványa. Somogyi inditványa és annak elfogadása - jelenti a rendőrség - villámgyorsan elterjedt Pesten s az odaérkező Wesselényit aztán nagyszerüen fogadták. Somogyi 1836. május 15-én a törvényhatóságokhoz és több követhez köriratot intézett.783 Ezt a rendőrminiszter német forditásban elküldötte a királynak. Somogyi ebben elmondja, hogy a sérelmeket a főrendek és a kormány ellenzése miatt nem orvosolták. Ezentul tehát a törvénytelen rendeleteket nem kell figyelembe venni. Minden megye kötelességének tartsa, hogy a 781

Az országgyülési titkos rendőrség német forditásban küldte fel Bécsbe e kiáltványt.

782

»Weil die Tolleranz-Taxe nicht eine gesetzlich festgesetzte Abgabe ist«. Ez az a Somogyi - irja a rendőrség -, aki a mágnások ellen irt pasquillusai miatt 1833-ban Pozsonyból menekült. (Ferstl jelentése Pozsonyból, 1835. dec. 16.)

783

»Somogyi Anton an mehrere Landtagsablegaten« etc. (Aus dem Ungarischen.)

214


szólásszabadság ügyét őfelsége elé terjessze. Mindezt - irja Sedlnitzky a királynak - Somogyi azért irja, hogy a Wesselényi Miklós ellen inditott pert lehetetlenné tegye.784 Somogyi a következő (1839.) évi országgyülés idejében még nagyobb tevékenységet fejtett ki s igy a titkosrendőrség még többet foglalkozott véle. Az 1839. év február 28-án jelentik például róla, hogy Nagy Péterrel s másokkal egyetemben Pozsonyban tevékenykedik. Egy Wagner nevű szinész tanitja szónokolni és Somogyi minden óráért egy-egy aranyat fizet. Mivel emellett még nagy lábon él, az emberek nem tudják, honnét veszi a pénzt. Végre is kitalálták, hogy Somogyi a titkosrendőrség tagja s a bécsi kormány pénzeli őt! (»Er sei Mitglied der geheimen Polizei und werde von der Regierung unterstützt.«) Különben a legközelebbi országgyülésen már mint követ akar szerepelni.785 Ez év május hó 1-én Pozsony megye generális gyülésén résztvévén, öt beszédet mondott. A többi között azt inditványozta, hogy a követválasztás ne felkiáltás, hanem szavazás utján történjék. Az elnöklő adminisztrátor ellenezte Somogyi inditványát. 786 Ő - mondá - a régi szokáshoz és az 1720. törvényhez ragaszkodik. A főispáni helytartónak, Pálffy Ferdinándnak e kijelentését általános kacaj követte; mert hiszen 1720-ban nem is volt országgyülés, tehát nem is hozhattak oly törvényt, amilyenre az elnöklő főispánhelyettes hivatkozott. Az elnöklő adminisztrátor - irja a rendőrség - ugyancsak kompromittálta magát tudatlanságával s ez nem először esett meg vele.787 Ugyanezen gyülésen Somogyi a vámszedés ügyében is felszólalt s élesen kikelt a tisztviselők ellen.788 Erre nagy morgás támadt a teremben. De Somogyi bátran tovább folytatta beszédjét, sőt megismételte azt, amit a tisztviselők magukra sértésnek vettek. 789 Somogyit - jelenti a rendőrség - e kijelentéseért nem sujtották fiskális actióval, mert Bacsák főügyész az ő sógora s véle teljesen egy véleményen van. Ugyancsak a titkosrendőrség jelenti, hogy az ismert erdélyi iró: Horváth Laci Pozsonyban van és Somogyival, e fiatal agitátorral együtt csinálják az ellenzéki főrendek részére a beszédeket. Az ellenzék főemberei eközben elhatározták, hogy Somogyit Pozsony megye egyik követének jelölik.790 A pozsonyi liberálisok október hóban nagygyülést tartottak a választás dolgában, de 784

Sedlnitzky miniszter a királyhoz 1836. juni 11. »Somogyi an mehrere Komitats-Jurisdictionen mit der Aufforderung zur Durchsetzung des Projectes der Pressfreiheit in Ungarn, dann zu einer allerhöchsten Orts zu unterbreitenden Repräsentation wegen Aufhebung der Fiskalaktion gegen Baron Wesselényi kräftigst mit zu wirken« etc.

785

Sedlnitzky miniszter irta a királynak 1839. okt. 20-án: »Somogyi und sein Anhang sind, wie in fem erliegenden Rapporte gemeldet wird, fortan beschäftiget durch Umtriebe aller Art, die bevorstehende Wahl eines Landtags Ablegaten für das Pressburger Komitat dem Somogyi zu sichern« etc.

786

Somogyi vita közben azt mondá, akár beveszik a jegyzőkönyvbe inditványát, akár nem, Bécsben már ma tudni fogják, mit inditványozott s mit beszélt ő.

787

Az adminisztrátor urat taktikája - jelenti a rendőrség -, tapasztalatlansága és a törvények nem ismerése nevetségessé tette. Bacsák megyei főügyész kénytelen volt az adminisztrátor tévedéseit helyreigazitani.

788

Somogyi a többi közt ezt mondá: »Er könne keinen ämtlichen Bericht abstatten, weil er Gottlob kein Beamter sei«.

789

A titkos rendőrség irta: »Somogyi hat aber mit der unerschreckensten Kühnheit fortgesetzt und sagte: ich weiss was ich sagte, und wiederhole nochmals, dass Gottlob ich Kein Beamter bin«. etc. (Notizen aus Pressburg, am 2. Mai 1839.)

790

A titkosrendőrség már szept. 4-én jelentette Bécsbe: »Von Seite der Magnaten wird grosse Anstrengung nötig sein um die Wahl Somogyis oder eines anderen ebenso Exaltierten zu hintertreiben«.

215


Somogyit kizárták az ülésből, azon cimen, hogy nem közéjük való ember. A titkosrendőrség szerint ennek a kizárásnak egészen más oka volt. Somogyi ugyanis az egész ottani társaságot felülmulta szónoki tehetségével és népszerüségével. Ezért irigységet és gyülöletet keltett maga iránt amazokban.791 Különben - irja Sedlnitzky miniszter a királynak - Somogyi hivei mindent elkövetnek, hogy őt Pozsony megye követévé válasszák. Az ellenzéki főrendek - irják 1839. október 30-án - sürün tartják a tanácskozásokat. Ide Somogyinak szabad bejárása van. Ez a mágnásklub arannyal támogatja Somogyit, hogy mint emisszárius a lelkeket a magas kormány ellen izgassa, nemcsak Pozsonyban, de más megyékben is.792 Egy másik titkos jelentés mondja, hogy az ellenzék Somogyit Pestre küldötte, Ráday Gedeon grófhoz, annak követsége ügyében. Stuller gyorsiró és Somogyi (»der famöse Somogyi«) Pécelen is meglátogatták Ráday grófot. A megyegyülésen is felszólaltak. Pest megyének ezen generális gyülésén a többi között a Nemzeti Szinház ügye is szóba került. Földváry Gábor azt inditványozta, hogy a nádorispánt kéne felkérni, eszközölne ki 50.000 forintnyi kölcsönt a Nemzeti Szinház részére. Ha az országgyülés védelmébe veszi a szinházat, a rendi megajánlásból vissza lehet fizetni a kölcsönt. Benyovszky Péter Földváry inditványa helyett azt ajánlotta, hogy egyenest őfelségét kell megkérni, utalná ki a kamarai pénztárból a szükséges összeget. Somogyi is hozzá akart e dologhoz szólni, de az adminisztrátor megakadályozta őt e szándékában s az idevaló rendeknek adta meg az elsőséget a felszólalásra. Erre a hallgatóság közt nagy lárma támadt s Ráday Gedeon gróf Somogyi védelmére kelt s kijelenté, hogy a szónokok közt nem szabad különbséget tenni. Prónay báró adminisztrátor erre bocsánatot kért és Somogyinak megadta az engedélyt a felszólalásra. Somogyi azt ajánlotta, hogy az uralkodóhoz intézendő felterjesztésben meg kell emliteni, hogy őfelsége a Burgszinházat (Bécsben) évi nyolcvanezer forinttal, a milanói szinházat pedig évi hatvanezer forinttal támogatja, méltányos volna, ha őfelsége a Nemzeti Szinház részére egyszersmindenkorra ötvenezer forintot adna, de nem kölcsönképpen. Ezután a szólásszabadság mellett tartott hatalmas védőbeszédet. Majd pedig e latin szókkal fejezte be beszédét: »quod censeam censuram esse delendam.« Józsika báró helytelenitette Somogyi inditványát. Ha - ugymond - valamit kér az ember, minden harapós hasonlatot kerülni kell. Aztán a kérést lehetőleg szerény hangon kell előadni. (»Notizen über die am 20. December 1839. von dem Ständen des Pester Komitates abgehaltene Markalkongregation.«) Amint emlitők, az országgyülési ellenzék vezérei elhatározták, hogy a megüresedett egyik követi állásra Pozsony megyében Somogyit jelölik. Batthyány Lajos gróf és mások a választás költségeit magukra vállalták. A választás Nagyszombatban, a ferencrendiek kertjében folyt le, hova mintegy 1400 ember tódult be. Az asztal közepén bundában, aggodalmas793 arccal ült az 791

Tyrnau, am 28. Okt. 1839. »Der Grund - irja a rendőrség - seiner Ausschliessung liegt jedoch vielmehr darin, dass er (Somogyi) die ganze liberale Gesellschaft an Redetalent übertrifft, mehr glänzt und von den Exaltados celebrirt wird, somit andere verdunkelt und deshalb Hass und Neid erregt.«

792

A titkosrendőrség irta volt e tanácskozásokról: »sellbst der berüchtigte Somogyi Eintritt hat, den dieser Magnatenklub überhaupt mit Gold unterstüzt und als Emissaire zu Aufregung der Gemüther gegen die hohe Regierung nicht nur in Pressburger, sondern auch in fremden Komitaten benützt«. (1839. okt. 30 Pozsony.)

793

»Der Administrator ganz ängstlich in der Wildschur (Bunda) praesidirte«.

216


adminisztrátor (Pálffy gróf). Délben megjelent a kertben Balogh János (követ) és később Somogyi is. Egyszerre rettenetes éljenzés hangzott fel, Somogyinak választói nyomultak be a kertbe794. Ha Somogyi nem csillapitja választóit - irja a rendőrség - az ellenfél embereit menten kiverték volna. A kormány minden emberileg lehetséges dolgot megtett, hogy Somogyit megbuktassa. Zichy Ferenc gróf főajtónállómester egész sereg kortessel jelent meg a választáson, akik a szegényebb nemesek szavazatát a falvakban jóelőre megvásárolták. Még Apponyi György gróf is megigérte, hogy eljön a választásra és Somogyi ellen agitál. Mivel azonban Tolnába kellett utaznia, nem jelent meg a választáson. Igy hát - irja a titkosrendőrség - egyedül Zichy érdeme, hogy Somogyi megbukott. És Zichy grófot a király e nagy érdemeért rendjellel tüntette ki. Ugy látszik, hogy Somogyi választási küzdelme a királyt is érdekelte, mert Sedlnitzky rendőrminiszter hosszú jelentést küldött erről a királynak. E jelentés szerint Scherz Fülöp pozsonyi kereskedő és fiai bejárták a megyét s pénzen vásárolták a voksokat. Scherznek egyik fia pozsonyi káplán lévén, ő meg a papságot tüzelte fel Somogyi ellen. Scherz és fiai a választás idején többszáz választót etettek és itattak. Ők és embereik mód nélkül féltek Somogyi hiveinek támadásától. De semmi bajuk nem esett. A választás után azonban egy Németh nevü nemes ember (Somogyi hive) találkozván a kereskedővel, igy szólitá őt meg: »Hát kend az a Scherz?« Igen, felelte a kereskedő, én is nemes ember vagyok! A pofád mondá Németh - inkább hasonlit holmi rabszolgakereskedőhöz, mint füszerkereskedőéhez. Jól értesz az embervásárláshoz. Aki ilyen kutyát nemessé tett, az maga is huncut.795 Mindenki kiváncsi volt, - irja a titkosrendőrség -, hogy jutott a Scherz-család e vállalkozáshoz, ki kérte fel erre? Balogh János és Somogyi szerint ez az egész dolog a nádorispán müve volt. A nádor Zichy Ferenc utján bizta meg Scherzet a Somogyi ellen való korteskedésre. A nádorispán ugyanis nem feledte el azt a sértést, amiben néhány év előtt Somogyi részesitette őt kiáltványában. S ha Somogyit követnek választjuk, a nádor kénytelen lett volna neki az országgyülés termébe való belépést megtiltani! Imigyen Somogyi ügyében kimondották, hogy bármibe kerül is, de meg kell őt buktatni! Gigászi munka volt ez! És Somogyi még igy is 423 szavazatot kapott s a lelkesedés oly nagy volt mellette, hogy ha éppen e napon (nov. 4-én) Pozsonyban nem lett volna a főrendi táblának fontos ülése s ha az ellenzéki mágnások eljöhettek volna Nagyszombatba, Somogyi biztosan győzött volna. Hiszen az utolsó pillanatban az összes tót nemes (számra 162) Somogyira akart szavazni. Ezeket sem Somogyi, sem emberei nem igyekeztek megnyerni. Mivel rájuk fogták, hogy a kormány megfizette őket, mindnyájan Somogyira akartak szavazni. Sajnos, már későn érkeztek.796 A választás után, este Somogyi tiszteletére vacsorát (»eigentlich champanade«) adtak. Balogh János, a nagynevű követ mondá az első felköszöntőt s a többi közt a lengyel nemzetet s jelenlévő tagjait éltette. Balogh második beszédjében Somogyit éltette, a félreértett Somogyit, 794

»Auf einmal erscholl ein fürchterliches Gebrüll von éljen Somogyi Antal, und mehr als 300 Menschen drangen in den Garten«.

795

»Euer Gefriss sieht mehr einem Sklavenhändler, als einem Spezereihändler gleich. Ihr versteht euch wohl auf das Menschen kaufen, und der einen solchen Hund zum Edelmann gemacht, war eben ein solcher Hundsfott, wie ihr«. (Ezt a titkosrendőrség magyarból forditotta németre s e jelentés a király elé került.)

796

»Die sämmtlichen Slovaken-Adelige aus dem transmontaneer Prozess, 162 an der Zahl im letzten Augenblick für ihn (Somogyi) votiziren wollten, ohne von ihm und seinen Leuten geworben zu sein; weil man sie mit dem Vorwurf beleidigte, dass sie sich hätten erkaufen lassen« etc. - A titkos rendőrség jelentése szerint Balogh János a választás után ezt mondá: »Somogyi müsse Deputierter werden, es koste was es wolle«.

217


akit ma nem választottak meg követnek. Az igazi patriotáknak ez a sorsuk. (Hatalmas éljenzés támadt ekkor.) De eljön az idő, mikor a jutalom azoké leend, akik kiváló tehetségükkel és jellemükkel ezt megérdemlik. Éljen Somogyi, akit mindnyájan még a jelen országgyülésen a követek sorában akarunk látni. Átok a pártoskodókra! A titkosrendőrség szerint ez alkalommal nagyon is feltünő volt Balogh János, Lukenits és Somogyi intimitása. Lukenits sopronmegyei fiatalember, kinek apja Eszterházy herceg jószágigazgatója volt. Lukenits - irja a rendőrség - fiatal kora ellenére a legszemtelenebb liberálisok egyike, szokatlan svádája van és sokban emlékeztet Lovassyra.797 Lukenits a választás dolgát mindenáron az országgyülés elé akarja vinni. Hiába kapacitálja őt Balogh és Somogyi, ő állitja, hogy Scherz ezreket és ezreket kapott Somogyi megbuktatására. A következő napon (nov. 11-én) jelentette a titkosrendőrség, hogy a liberális párt meggyőződése szerint Scherz vezette a pozsonymegyei választást Somogyi ellen, még pedig a kormány megbizásából. A szavazatszedő küldöttség is csalással élt.798 Olyik ember kétszer, háromszor is szavazott. Mióta - irja a rendőrség - mind e dolog ismertté lőn, az ellenzék sokkal melegebb és résztvevőbb érzéssel viseltetik Somogyi iránt. Most úgy tekintik őt, mint akit a kormány kérlelhetlenül üldöz. Somogyi maga a mérséklet határát nem ismeri; az ellenzék érdekében mindenre kész s a vándorpatriótákhoz csatlakozott.799 Ő itt Pozsonyban jogi gyakorlatok céljára ifjusági egyesület alapitásán fáradozik. Már kivonatot is készitett a hazai közjogból, mely az ellenzék részéről felállitott publicisztikai kérdések megvilágitására szolgál. Somogyi és Tóth Lőrinc - irja a titkosrendőrség 1839. december 9-én - nincsenek Pozsonyban. Visszajövetelükig tehát szünetelnek a szokásos összejövetelek. Somogyinak kivonatos munkáját, a Juspublicum-ot az ellenzéki mágnások is szorgalmasan forgatják. Batthyány Lajosnak már készen is van a beszédje, melyet a szólásszabadság ügyében a legközelebbi főrendi ülésen fog elmondani. Ebben megállapitja, hogy a király és a kormány nem egy fogalom s hogy élőszóval nem lehet főbenjáró bünt elkövetni. Aki ezen alapelveket megtagadja, az a mi eddigi alkotmányunkat is megtagadja. Ha a kormány ezt meg akarja cselekedni, engedje meg, hogy a halálos itéletet az ő szájából halljuk. Meglepni nem fog bennünket, de én esküszöm, hiába számitanak a törvényhozás azon részének végleges kimerülésére, mely ez ügyben két országgyülésen át a nemzet diplomatiai öngyilkosságát, a mostani kornak szégyenét s a jövő nemzedék átkát eltávolitotta! Örüljünk ez ellenállásnak, melynek sikerült feltartóztatni azt a csapást, amit a főrendek elvakultsága vezetett. Somogyi nem lévén Pozsonyban, a megye generális ülése simán folyt le. Sedlnitzky miniszter megelégedetten irta volt a királynak, hogy Somogyi, a hirhedt táblabiró a tolnamegyei zavargások támogatására utazott s igy a pozsonyi gyülésen semmi zavargás sem volt. Somogyi az ellenzék megbizására Sopron megyében egy hold földet vett, hogy a megyegyüléseken felszólalhasson és az ellenzéket imigyen erősitse. Az volt a hivatása, hogy Felsőbüki Nagy Pál követségét lehetetlenné tegye. Nagy Pál ugyanis ekkor már beadta derekát a kormánynak. (Sedlnitzky miniszter jelentése a királynak 1839. november 10-én.) 797

»Lukenits, der obwohlen noch jung, einer der ausgelassensten Liberalisten ist, und eine Svada besitzt, welche bei einem so jungen Burschen noch so bald nicht vorgekommen ist, er erinnert viel an Lovassy sowohl in seiner tollen Manier, als auch seiner gallichten Äusserungen über alles, was die Regierung betrifft«. (Notizen über die am 4. November 1839. in Tyrnau vorgenommene Deputirten-Wahl.)

798

Pressburg den 11. November 1839: »die Deputation, die in Tyrnau zur Sammlung der Stimmen während des Wahlaktes aufgestellt gewesen sei, sich betrügerisch benommen habe«.

799

Ezt a titkosrendőrség igy fejezi ki: »wird sich nun den vagirenden Congregationshelden anschliessen«.

218


Somogyi más megyékben is folytatta hazafias buzgólkodását. Biharban Komáromy György szerzett néki birtokot. Más megyékben ismét mások irattak rá földet. A rendőrminiszter 1839. november 12-én már azt jelentette a királynak, hogy Somogyi müködése aggasztó kezd lenni, ezért minden rendelkezésére álló eszközzel küzdeni fog ellene. Somogyit ez miben sem hátráltatta. Mindenüvé elment és lelkesen szónokolt. Szava - irják - a szélvésznél is harsogóbb volt, mikor édes hazája siralmas állapotát vázolta. Mindig eleven erőket mozgatott s bármit szólott a multunkról, azt meg is bizonyitotta. Még a titkosrendőrség is megirta Bécsbe, hogy Somogyi soha nem iszik s emberségnél egyebet nem ismernek benne! Hatása tehát mindenütt nagy volt. Sedlnitzky miniszter 1839. november 26-án irta a királynak, hogy Somogyi mint az ellenzék emisszáriusa, magára vállalta valamennyi megyei gyülés meglátogatását.800 E hó 23-án gonosz célból Nyitrára ment, hogy a gyülölt Emődy János követ visszahivását keresztülvigye. Azonban Mednyánszky fogja a gyülést vezetni s megakadályozza a szólásban Somogyit. Ez év december havában maga Somogyi irta (elfogott) levelében Bige Károlynak, hogy most Fejér megyébe, Somogyba, Zalába és más dunántuli megyékbe megy a restaurációkra. 801 Sedlnitzky miniszter december hó 4-én irta volt a császárnak: »A hirhedt pozsonyi táblabiróról: Somogyi Antalról, akinek aggasztó fondorlatairól már oly sok alázatos jelentést küldött, napról-napra kiviláglik, hogy alapelveiben és érzéseiben teljesen megromlott. 802 Ezen individium az ellenzék vezetőinek kezében puszta eszköz. Felséged meghagyta, hogy ez egzaltált demagógot, az ifjuság e megrontóját, a legszigorúbb rendőri felügyelet alatt tartsam.803 Ime jelenthetem, hogy Somogyi Tolna és más megyékbe megy a megszokott gonosz szándékkal.« A rendőrminiszter e jelentésében emlitést tesz egy lengyel menekültről is, aki Somogyival együtt járja be a megyéket. Megigéri a királynak, hogy ez ember kilétét is ki fogja kutattatni. Ezután szól arról az olvasókörről, melyet Somogyi Pozsonyban alapitott. E körnek célja, tekintettel az alapitóra, csak gonosz lehet, noha az összejövetelek eddig nem titokban, hanem nyilvánosan történtek.804 Ugyancsak december hó 4-én (1839.) Pozsonyból irta volt a titkosrendőrség, hogy Somogyi Antal nov. 28-án Tóth Lőrinccel és azzal a bizonyos lengyellel (Weinszkyvel) Pestre ment s onnét indul Tolnába a generális gyülésre, hogy ott az ellenzék érdekében felszólaljon. Somogyi ajánlólevelekkel megy Tolnába. Célja a megyékben az ellenzéket erősiteni s a hazafias szellemet ébreszteni. Elmegy mindenüvé. Tolnából Fejér megyébe indul, onnét pedig Szatmárba. Az utóbbi helyen Kendét akarja megbuktatni, vagy legalább ellenzéki utasitást iratni részére. Arról a tervről sem mondott le, hogy Nagy Pált megbuktatja Sopronban. Ami a dolognak pénzügyi oldalát illeti, Batthyány Lajos és Károlyi György grófok támogatják őt. 800

Sedlnitzky a királyhoz: »Der berüchtigte pressburger Komitats-Assessor Somogyi die Rolle eines Emissärs der Oppositions-Parthei für alle Generalkongregationen übernommen«.

801

Pressburg, den 4. Dez. Übersetzt aus dem. Ung.

802

»Dieses in seinen Grundsätzen und Gesinnungen ganz verdorbene Individuum ein stets bereitwilliges Werkzeug in den Händen der Führer der Opposition sei«. etc.

803

»E. M. Haben mir vorlängst di Verpflichtung auferlegt, diesen exaltirten Demagogen und Verführer der Jugend zum Gegenstande einer unausgesetzten und eindringlichsten Überwachung unterziehen zu lassen«.

804

»Ich habe daher - irja a miniszter - meinen Agenten und geheimen vertrauten Organen in Pressburg gleichfalls die schärfste Überwachung und unausgesetzte Controlle zur Plicht gelegt, diese Konventikeln auf das genaueste zu überwachen.«

219


Eszerint semmiben sem szenved hiányt, elegendő pénze van arra is, hogy az ifjuságot magához csalogathassa. Legbensőbb barátai közé számlálja a hires barsi követet: Balogh Jánost, aztán az épp oly ismeretes liptói követet: Madocsányit, a pesti Fáy Andrást, a soproni Lukenitset, Tóth Lőrincet, a lengyel Weinskyt és Borsiczky Istvánt, Trencsén hires ellenzéki követét. Ezek közül Lukenits cenzurált ügyvéd ugyan, de kihágásai miatt fel nem eskették. Nagy vagyona van, tulzott hazafi, nagy szónok s jeles ismeretei vannak. Somogyitól csak annyiban különbözik, hogy Somogyi sohsem részegeskedik s viselkedésében mindig szolid.805 Lukenits ellenben durvaságban mértéktelen s a hazafiságban kirivóan erőszakos. A lengyel Weinsky állitólag mint őrnagy szerepelt a lengyel fölkelésben. Maga Weinsky hirdeti, hogy az orosz kormány nagy összeget tüzött ki a fejére. E lengyelt Somogyi magával viszi mindenhová. Vele volt például Nagyszombatban a követválasztáskor, Vas megyében, Sopronban és Zalában. Wainsky jól beszél magyarul. Politikai összejöveteleken mindig nemzete szenvedéséről beszél s a Magyarország részvétét igyekszik felkelteni övéi iránt. Eddig csak annyit sikerült róla megtudni, hogy igazi nevét Somogyi sem ismeri s hogy már évek óta Somogyi, Lukenits s néhány patrióta támogatja őt. Különben ő csak a katonai dolgokban járatos; a politikában gyenge. Az 1840. év február 17-én jelentette a titkosrendőrség Sedlnitzky miniszternek, hogy Somogyi »e hirhedt agitátor« beutazza Magyarországot és izgat mindenütt az ellenzék érdekében. Ő mindenütt feltétlen engedelmességet prédikál Deák Ferenc szavai iránt s főleg az ellenzék egységének szükségességét hirdeti; mert ez az egyetlen eszköz szerinte a győzelemre. A pénzt Somogyinak e keresztes hadjáratra Batthyány Lajos adja.806 A következő napon jelentette a titkosrendőrség, hogy a hirhedt Somogyi Bihar megyében van s a fölötte viharos megyegyülésen módnélkül izgató beszédet mondott a magas kormány és a klérus ellen. Beöthy Ödön, aki e generális gyülésről és Somogyi szerepéről irásbeli jelentést kapott, tegnap a kaszinóban nagy örömmel s ragyogó szemekkel olvasta azt fel. Komáromy György adott Somogyinak földet Bihar megyében, hogy a gyülésen felszólalhasson. Maga Komáromy nem lehetett jelen az ülésen, mert sulyosan megsebesitve Kolozsvárott fekszik. Lendvayné miatt párbajt vivott Teleky Domokos gróffal s most seblázban fekszik. Beöthy szerint Somogyi teljes méltánylást érdemel az ellenzék részéről. A jóérzésű politikusok (Gutgesinnte) azonban - irja a rendőrség - csodálkoznak azon, hogy Somogyi izgathatja a megyék népét, holott Wesselényi Miklóst egyetlen beszéde miatt pörbefogták. Somogyi ugyanis Bihar megye gyülésén felsorolta Ausztriának mindazon büneit, (I. Ferdinánd korától a mai napig), miket Magyarország ellen elkövetett. Aztán az örökös sérelmek felsorolásával bizonyitotta, hogy Magyarországnak saját alkotmányos erejével kell magán segitenie.807 Mivel - irja a titkosrendőrség - a fiskusnak már tudomást kellett szereznie a bihari dolgokról, a jóérzésü politikusok hiszik, hogy mihelyt megérkeznek a hivatalos jelentések a bihari gyülésen elhangzott beszédekről, s mihelyt valónak bizonyul Somogyi kifakadása a kormány ellen, a fiskus megbizatást fog kapni Somogyi elfogatására.808 805

»Dieser (Somogyi) sich nie betrinkt und meistens Solidität in seinem Benehmen zeigt, während jener (Lukenits) in Rohheit und Burschikosität übergeht.« etc.

806

»Er predigt überall unbedingten Gehorsam den Worten Deáks, überhaupt Einheit der Opposition, als das einzige Mittel zu siegen« etc.

807

»Durch die Zeit der ewigen Gravamina zu beweisen gesucht, dass Ungarn nur mit eigener konstitutionellen Kraft helfen müsse« etc.

808

Pressburg, am 18. Februar 1840.

220


Az 1840. év február 27-én jelentette a rendőrség, hogy Somogyi az Erdődy családdal Eszlárról Pozsonyba érkezett. Amint ennek hire elterjedt a városban, Somogyit nagy éljenzés közben a kaszinóba vitték, ahol öregek és ifjak, asszonyok és lányok, mint valami csodalényt, nem győzték bámulni.809 Az ifjuság, miután hihetetlen lelkesedéssel éljenezte őt, szerenádot adott tiszteletére. Somogyi ma - irja a rendőrség - Kolozsvárra utazik protektorának, Komáromynak látogatására, aki még mindig az ágyat őrzi. Március 3-án Pozsonyban már széltében beszéltek Somogyinak megtörtént elfogatásáról. A hivatalos jelentések szerint e hir nagyon felizgatta a közönséget. Az ellenzék vezetői azonban tudták, hogy ez hamis hir. A kormány - mondották ezek - azért terjesztett ily hamis hireket, hogy a hangulatot kiszimatolhassa. S ha ez a hangulat neki kedvező, akkor az elfogatást csakugyan végrehajtatja. De hát - mondották a hazafias követek - annyira még nem jutottunk, hogy történeti igazságok kimondásáért valakit bezárjanak. Hiszen a deszpotizmus és az oligarchia is a történetre támaszkodik; miért fél tehát a kormány a történeti igazságok hangoztatásától? Tán már előre retteg az utókor itéletétől? Az általánosan ismert történeti igazságok elmondásának a kormány csak örülhet, mert vannak olyan kevéssé ismert történeti igazságok is, amik a kormányzatra igen kellemetlenek lehetnek. Ilyen például az, hogy a pragmatica sanctio tárgyalásakor az ülésteremben összegyült rendekre a várból huszonnégy ágyut irányitottak s ha el nem fogadják a javaslatot, a levegőbe röpitik az üléstermet a követekkel együtt! A kormány köszönje meg, hogy Somogyi nem ilyen, hanem általában ismert történeti igazságokat sorolt fel.810 Másfél hónappal későbben jelentette a titkosrendőrség, hogy a hirhedt Somogyi Antal a gazdag Erdődy kisasszonyt veszi nőül s állandóan Bihar megyében települ meg. Ő a megyében igen népszerü s az ifjuság fáklyászenével is megtisztelte már. Az arisztokratizmusnak itt már vége van. Mióta Somogyi e megyében tartózkodik, teljesen demokratikussá lőn a megye népe. Több titkos jelentés szól Somogyinak Tolnában, Zalában, Vas megyében stb. kifejtett hazafias izgatásáról. Állandóan magával vitte Weinsky menekült lengyel őrnagyot s olykor Tóth Lőrincet is, az irót. Batthyány Lajos gróf 1840 tavaszán külföldi utra készült. A télen azonban már Pesten akart lenni, mert a liberális párt központját e városban akarta megszervezni. A titkosrendőrség április 13-án kelt jelentése szerint Batthyány gróf a Hatvani-utcában lévő Cziráky-házban akar lakást fogadni. Természetesen maga mellé veszi itt Somogyit (»den berüchtigten Kongregations-Züglern Somogyi«), aztán Madarassyt, Besze Jánost stb. Kivánatos volna - irja a rendőrség -, hogy Batthyány gróf minél tovább külföldön maradjon. Somogyit az ellenzék az 1843-1844. évi országgyülésre követnek akarta választatni, de a bécsi kormány ezuttal is lehetetlenné tette a megválasztását. Követ tehát sehasem lett, de képviselőnek megválasztották őt 1848-ban. A szabadságharcunk leverése után Somogyi külföldre menekült. A kiegyezéskor visszatért hazájába s az irodalomnak szentelte életét. Irodalmi müködése eléggé ismeretes. Meghalt 1885-ben. A Budapesti Hirlap nekrológban vett bucsut tőle.

809

»Wurde sogleich in dem Kasino eingeführt, wo ihn alt und jung, selbst Frauen und Mädchen gleich einem blondbärtigen Wunderthier nicht genug besehen konnten«.

810

»Bei der Annahme der Pragmatischen Sanction nicht redlich herging, indem in Pressburger Schlosse 24 Kanonen auf den Sitzungssal gerichtet waren, und wollten sich die versammelten Stände nicht in die Luft sprengen lassen, so mussen sie die ihnen vorgelegte Pragmatische Sanction annehmen.« (Pressburg, 3. März, 1840. Gerücht über Somogyis Verhaftung.)

221

XVI. ILLÉSHÁZY ISTVÁN ÉS A TITKOSRENDŐRSÉG

XVI. ILLÉSHÁZY ISTVÁN ÉS A TITKOSRENDŐRSÉG Az Illésházy-család utolsó férfitagja: Illésházy István gróf, a mult század első felében hazánk legnépszerübb embere volt. Nemcsak itthon, de még a külföldön is ismerték és magasztalták őt. A Bécsben német nyelven megjelenő évkönyvek is több magasztaló cikket adtak róla. Hormayr báró 1827. évi évkönyve is immár másodizben iratott róla alapos és elismerő cikket. Mielőtt azonban ez megjelenhetett volna, Stürmer báró értesitette a rendőrminisztert »e merényletről«. Miként lehetséges - irta -, hogy az udvarnak e nyilt ellenségéről valaki azt merje irni, hogy »bár utolsó e néven, de az Illésházy név még sokáig fog élni, mert minden hazafias lelkü magyar hálás emlékkel idézi vissza azt az Illésházy-családot, mely háborúban és békében oly sok kitünő férfiut adott hazájának!«811 Ezt a cikket - irja Stürmer báró - ki kell hagyni az évkönyvből. Sedlnitzky rendőrminiszter el is rendelte az Illésházyról szóló cikk törlését. S Hormayr 1827. évi évkönyvében csak Illésházy István arcképe jelent meg minden megjegyzés nélkül.812 Bármennyire gyülölte a bécsi kormány Illésházyt, titkosrendőrei és kémjei mégis oly dolgokat is jelentettek róla a rendőrminiszternek s ez a császárnak, hogy emberi nagyságát, páratlanul nemes szivét és igaz hazafiságát még az ellenséges jelentésekben is ragyogni látjuk. Bevett szokás volt, hogy egy-egy országgyülés megnyitásakor a titkosrendőrség a kémek és a megbizottak segitségével az alsó- és felsőház valamennyi tagjáról élet- és jellemrajzot nyujtott be a rendőrminiszternek. Ezek a rajzok többnyire elég tárgyilagosak voltak. Az 1830. évi országgyüléskor a titkosrendőrség Illésházy István grófról imigyen irt volt: Körülbelül hatvanéves, nagy ismeretei, nagy szónoki tehetsége s nagy vagyona van. Az egész országban, de főleg az ő két megyéjében (Liptóban és Trencsénben) hihetetlenül népszerü. A megyei tisztviselőket csak atyafiainak nevezi s mindenkinek, sokszor kérés nélkül is, szivesen nyujt segitséget.813 Emiatt módnélkül szeretik és becsülik őt. Az 1825-1827. évi országgyülésen az ellenzéknek annál inkább veszedelmes feje volt, mert a rendeknek teljes bizalmát birta; mert szerették őt s ragaszkodtak hozzá. Minden, ami az ellenzékhez tartozott, az ő kezébe futott. Nemák és Borsicky követeknek heves támadásai a kormány ellen, az ő müve volt. A mostani (1830-i) országgyülésen is nagy hatással van a rendekre, főleg az ellenzékiekre, akik valósággal hódolnak neki.814 Az 1826. év március havában a császár megdorgálta őt, emiatt a hazafias párt nagy fájdalmára otthagyta az országgyülést. Az országgyülési titkosrendőrségnek sok, igen sok ilyetén jelentése szól Illésházyról. S bár e jelentések irója azon volt, hogy a hazafias ellenzékkel tartó Illésházyt lehetőleg gyülöletes szinben tüntesse fel a rendőrminiszter előtt, kénytelen volt mégis kimagasló jellemvonásokat irni róla. Megirja például, hogy Illésházy, ha a haza javáról esik szó, semmi áldozattól vissza 811

Hammer an Hormayer, Döbling, 18. Juli 1826. »dass der letzte dieses Namens noch lange einen Namen aufrecht erhalten möge, der jeden vaterlaendisch gesinnten Ungarn so viele grosse Tage, so viele in Krieg und Frieden hochhervorragenden Maenner in dankbars Andenken zurückruft.«

812

Freyherr von Stürmer Sedlnitzky miniszterhez, juli 26. »die Familie Illésházy betreffenden Aufsatz noch vor der Zensurerledigung mit einem anderen auszuwechseln« etc.

813

»Ungemein Populär, ungezwungen und nicht selten ohne angesprochen zu sein, hilfreichen Benehmen wegen allgemein geliebt und geachtet« etc. (Tabula Procerum 120 oldalas rendőri kimutatás.)

814

»Hatte auf die Stände, und vorzüglich die Opposition, die ihm öffentlich huldigte, und allen seinen Ansichten beipflichtete, einen sehr grossen Einfluss«.

222


nem riad.815 Páratlan emberszeretetét, a jobbágyak és a szegények határt nem ismerő támogatását nem egyszer hangoztatja. Megirja azt is, hogy a trencséni hévizek mellett a szegény betegek részére épületet emeltetett s a gyógyforrást használó szegényeket ingyenes ellátásban részesiti. A rendőrség bünül rójja fel Illésházynak, hogy a fiatal Széchényi Istvánt politikai oktatásban részesiti. A kortársak azonban ezt nagy érdemnek tekintették. Az 1825-1827. évi országgyülés alatt - irja a rendőrség - Széchényi István folyton Illésházy körül forgott s mint Illésházy ünnepelt növendéke szerepelt.816 Egy másik jelentésében irta volt a rendőrség: Graf Stephan Széchényi war somit der Brennpunkt für alle übrigen exaltirten jungen Magnaten, während er selbst der Zögling des Grafen Stephan Illésházys.817 Tudjuk, hogy Eszterházy Mihály gróf is egyik kiemelkedő alakja volt a hazafias pártnak. Az országgyülési rendőrség őt a legexaltáltabb fiatal mágnásnak, az ellenzék leggonoszabb tagjának irta, aki a főrendi táblán magyar beszédeket mond. Ez is - irja a rendőrség - Illésházy gróf oskolájából került ki.818 A mult század első felének országgyülésein Borsiczky István neve számtalanszor szerepelt. A legnépszerübb ellenzéki követek egyike volt ő, akiről még a titkosrendőrség is megirta, hogy nagytehetségü férfiu, de tehetségét a korona ellen pazarolja. 819 Ez is Illésházy kreaturája jelenti a rendőrség - s tőle kapja az irányitást.820 Nemák Ferencről, a heves ellenzéki követről és szónokról ugyanezt irta a rendőrség,821 valamint Fekete Ferenc grófról is. Amint e jelentések is mutatják, a titkosrendőrség magyar szempontból még akkor is dicséretes dolgot irt Illésházyról, amikor igazában korholni igyekezett őt. Bár keserü hangon, de többször kénytelen azt is elismerni, hogy Illésházy páratlan népszerüségnek örvend az országgyüléseken. Az 1825. évben például azt jelentette Bécsbe, hogy Illésházynak a hazafias pártban oly nagy tekintélye van, hogy nádorválasztás esetében nádornak választanák őt!822 Mikor a jeles Dessewffy Sámuel 1827-ben elhagyta az országgyülést, a titkosrendőrség azt jelentette róla: »Er war ein grosser Verehrer des Grafen Illésházy«. Hogy Dessewffy József gróf is lelkes hive volt Illésházynak, azt a rendőrségen kivül maga Dessewffy gróf is megirta.

815

»Er kein Opfer für das Vaterland scheue« etc.

816

»Graf Stephan Széchenyi auf dem Landtag lllésházys gefeierter Zögling... ausdauernd, mit unendlichen Fleiss fing er an die Constitution seines Vaterlandes zu studieren« etc.

817

1827. Ápril havi jelentés Pozsonyból továbbá: »Präsidialvortrag mit charakteristisch-meritorischen Notizen über die Individuen der Magnaten und Stände-Tafel.« Sedlnitzky miniszter őfelségéhez 1827. nov. 17. Bécs.

818

Pressburg, 1827. April. »Er ist aus der Schule Grafen Illésházy, eines der Hauptmitglieder der Graf Széchenyischen Reunion und einer der unverbesserlichsten jungen Männer der Opposition«.

819

»Ein Mann von sehr vielen Talenten, die er aber nur zum Nachtheile der Krone verwendet«.

820

»Es ist bekannt, dass er ganz Werkzeug und Kreatur des Grafen Illésházy ist; von diesen den Impuls und die Richtung seines Benehmens erhielt.«

821

»Ist auch Nemák das Werkzeug und Organ des Grafen Illésházy«.

822

»Bei den Ultrapatrioten in so grossen Ansehen steht, dass er noch Meinung vieler, im Falle einer Palatinuswahl in die Candidaten gebracht, dazu erwählt würde.«

223


Ha a gyülölt titkosrendőrség imigyen irt volt Illésházyról, gondolhatjuk, minő mérhetetlen becsüléssel s szeretettel szólottak róla magyar kartársai. Dessewffy József gróf, Illésházynak hü barátja, irta volt róla: »Szivében, tetteiben a legemberszeretőbb halandó volt.« Az öreg Vay irta volt róla: »Annyi esze van e nagy urnak, amennyi még egy kis urnak is elég volna«. Kortársai irták volt, hogy a vendégfogadásban páratlan volt. »Több szivességgel és méltósággal vendéget fogadni, mint ő, lehetetlen volt.« Kortársai jegyezték fel róla, hogy valláskülönbséget nem ismert, felebarátja volt minden ember a legutolsó koldusig. Minden érzése között hazaszeretete és magyarsága volt a legerősebb. Kortársa és barátja, Dessewffy gróf irta róla: »Jó hazafi, jó polgár s valódi magyar, tehát jó ember is volt, kiben a nagylelküség jószivüséggel, a férfias szilárdság elmésséggel s kellemmel, a méltóság enyelgő nyájassággal volt párosulva«. Az országgyülési rendőrség Illésházy leveleit is igyekezett megszerezni. Ő azonban nem postán, hanem Péter (Szentiványi) nevü emberével hozatta és küldötte leveleit. A rendőrség ezt az embert is megvásárolta s igy Illésházyhoz intézett több levelet megszerzett. Az egyik ily levelet a gömörmegyeiek irták neki ilyen megszólitással: »Az utolsó örökös főispánnak, az utolsó igaz magyar mágnásnak, az ország és a jobbágyság atyjának, az alkotmány megmentőjének: gróf Illésházy Istvánnak!«823 Akik a levelet irták, nagyon jól tudták, hogy Illésházy a legutolsó jobbággyal is szóbaállt, segitett mindenkin, s a szenvedőknek nagyobb jótévője nála nem akadt. Emellett minden tettében és beszédében a legtisztább hazafiság nyilatkozott meg. Dessewffy József emlékbeszédéből tudjuk, hogy Illésházy már serdülő korában sok komolyságot, sok tehetséget árult el.824 Az iskolákba már magával vitte a magyar nyelv iránt érzett szeretetét és hazafias érzését s az akkori oskolák diákos rendszere sem tudott rajta e tekintetben változtatni. A budai egyetemen a bölcsészetből, az egri akadémián pedig a törvénytudományból szerzett oklevelet. Ismereteit s tehetségét aztán a gyakorlati életben ragyogtatta. Kitünő szónoknak s csodált dialecticusnak bizonyult s kortársainak nemcsak szeretetét, hanem bámulatát is korán magára vonta. Az 1790. évben mint Trencsén megye követe szerepelt az országgyülésen. Bár ő maga két vármegyének volt örökös főispánja, e méltóság eltörlése mellett szólalt fel. Szabadelvüségét s önzetlenségét hirdeti ez a felszólalása is. Pedig a szabadelvüség ez időben még nem valami hálás feladat volt. Mivel a bécsi udvarnak nagyon is érdekében állott Illésházyt, mint Magyarországnak Eszterházy herceg után leghatalmasabb birtokosát megnyernie, elhalmozta őt mindenféle kitüntetéssel. Már 1792-ben kamarásnak nevezte ki, 1808-ban aranygyapjas vitézzé, majd meg titkos tanácsossá, végül királyi főasztalnokká tette. Mindez semmit sem változtatott Illésházyn. Ő megmaradt igazi hazafinak, az ellenzék vezérének s Metternich törvénytelen rendeletei ostorozójának. Az 1790. évtől 1830-ig valamennyi országgyülésen talpraesett, okos beszédeivel a magyar érdekek mellett küzdött.825 A napoleoni időkben mint a liptómegyei felkelő sereg ezredese tüntette ki magát.

823

»Der letzte Erbobergespann von zwei Komitaten, der letzte echt ungarische Magnat des Landes, des Bauers Vater und Retter der Constitution tituliert.«

824

Atyja Illésházy János szeptemvir, anyja Batthyány Szidónia, Magyarország egyik legkitünőbb urhölgye volt. Az 1786. évben nőül vette Barkóczy Teréz grófnőt. Három leánygyermeke született tőle. Illésházy Istvánnak egyik nagybátyja Batthyány József esztergomi érsek és primás, a másik meg Eszterházy Károly egri püspök volt.

825

Ezért nevezik őt a rendőri jelentések hálátlan és szemtelen embernek.

224


Illésházynak országos tekintélye lévén, a nádorispán nem egyszer kért tőle tanácsot. József főherceg nádor és Illésházy elég gyakran váltottak levelet egymással. A nádor 1806. augusztus hó 9-én is levélben kérte Illésházy tanácsát hadi, politikai és pénzügyi kérdésekben. Illésházy szeptember 9-én Dubniczáról válaszolt a nádor minden kérdésére. Ez a válasz egy rendkivül érdekes, becses és hazafias tanulmány Magyarország helyzetéről.826 Ez a tanulmány teljesen feltárja előttünk Illésházy lelki világát és hazafias gondolkozását. A 14 ivalaku oldalra terjedő tanulmány bőven kifejti, minő áldozatokat hozott Magyarország az uralkodó háznak s mily kevés méltánylással találkozott részéről. »Fáj és fájni fog a magyar nemzetnek, hogy megkérdezése nélkül szerencsétlen háborukba keverték s e háborúk minden terhét egyedül neki kell viselnie!« Illésházy e bevezetés után kifejti a maga nézetét a szerencsétlen hadakozásról, a rossz hadvezetőségről és a rossz békekötésről, mint az ország mai romlásának okairól. Kivánja, hogy a békekötéseknél a magyar tanácsosok is jelenlegyenek s hadiügyekben is meghallgassák a magyarokat. A magyar nemzet joggal követelheti, hogy a miniszterek és a titkos tanácsosok között az ő fiai is szerepeljenek. Illésházy ezután hosszasan fejtegeti, mint lehet a bankócédulák értékét szilárddá tenni. E célra ő azt ajánlja, hogy a bankó számát kisebbiteni, a hipothékát pedig növelni kell. A kormány követelte állandó insurrectióra Illésházy megjegyzi, hogy e követelés ellenkezik a magyar alkotmánnyal. A portális felkelés pedig csak rendkivül veszedelem esetén vehető igénybe. Ennélfogva az insurrectiót s annak rendezését csakis az egyes országgyülések határozhatják el. A toborzást csakis az országgyülésen meghatározott mértékben szabad elrendelni. Az insurrectio katonasága egyesegyedül a nádornak, mint országos főkapitánynak a kardja alá tartozik s a rendes hadsereghez nem csatolható s idegenek vezetése alá nem adható. Illésházy ezután az állandó katonaság, majd meg az adózás ügyét tárgyalja. Az én véleményem szerint - irja Illésházy - mindezen ügyek tárgyalására a jövő tavaszra kellene az országgyülést összehivni. Ez sokkal helyesebb volna, mintha most hirdetnék ki az országgyülést; mert most minden dolog hihetetlenül drága. Az országgyülés tehát nagy teher lenne a szegénységre; mert hisz nekik kell fizetniök a diurnumokat. A nádor meghallgatta Illésházy tanácsát és az országgyülést csakugyan a következő évre hirdettette ki. Mint Illésházynak majd minden irásában, ugy e felterjesztésében is jó szive szólalt meg, midőn a szegénység érdekében még az országgyülés elhalasztását is inditványozta. E jó sziv szólalt meg akkor is, mikor az orosz segélycsapatok átvonulása után a kenyér nélkül maradt jobbágyoknak minden magtárát megnyittatta s ingyen osztatta szét a kenyérmagvat.827 E század elején tartott országgyüléseken Illésházy még jó lábon állt a nádorispánnal. Sokszor adott néki jó tanácsot. Pozsonyban gyakran látták a nádorispánt a sétatéren Illésházyval, Desewffyvel és Pálffy generálissal beszélgetve föl és alá sétálni.828 826

Aesserung des Grafen Stephan Illésházy an den Palatin, Dubnicza den 9. Sept. 1806, über den Vorschlag eines abzuhaltenden Landtages und der an die Stände zustellenden Petita. Replica excellentissimi domini supremi comitis Stephani Illésházy seremissimo archiduci palatino. (Ez irat a volt titkosrendőrség levéltárában őriztetett, de a legutóbbi bécsi forradalomban elégett.)

827

Erről irja a titkosrendőrség: »Seinen Bauern seine Granarien eröffnet habe... dies sei auf ewig in den Büchern der hohen Stelle und dem Herzen des Palatin gegraben.«

828

1811. november 11-én is ezt jelenti a rendőrség és hozzáteszi: »das Gespräch schien sehr lebhaft, da Dessewffy immer mit den Händen arbeitete.«

225


Az 1811-1812-i nevezetes országgyülésen Illésházy már nagy szerepet játszott. A felsőházban rendesen ő védelmezte a rendi tábla izeneteit. Az 1812. év január havában például a főrendi tábla ülésén a rendek izenetét tárgyalták a megajánlandó subsidium ügyében. A főrendek közül egyedül Illésházy és Végh szálltak sikra a rendi tábla izenete mellett.829 Az 1812. év május 20-án jelentette az országgyülési rendőrség, hogy Illésházy gróf az úgynevezett finanz-pátens és a váltópénz ügyében beszédet mondott, melyet e szókkal fejezett be: »imperatam legem non recipio«, azaz ránk erőszakolt törvényt nem fogadok el. E beszédnek oly hatása volt, hogy a rendőri jelentés szerint még a személynök is könnyezett. A magánkorrelátiók rendezése ügyében a két tábla deputátiót és al-deputátiót választott. A 15 tagból álló al-deputatió elnöke Illésházy István lett. Mint ilyen, szorgalmasan vezette a tárgyalásokat s jó maga is többször felszólalt. Az üléseket többnyire Illésházy lakásán tartották. Mikor a 121-i vegyes ülésen felolvasták a királyi végzést a rendeknek szept. 30-án felterjesztett iratára, a követeket nagy keserüség fogta el; mert a királyi resolutió a devalváció, a papirpénz s a királyjogok ügyében abszolut jogot vindikált magának. El is határozták, hogy a resolucióra válaszfeliratot bocsátanak a királyhoz, még pedig azonnal. Ezt a határozatot a főrendi táblán Illésházy és Erdődy Károly grófok védelmezték. (»Die mit den Schreiern - irja a rendőrség - in ein Horn blasen«) Az 1812. évi országgyülés bezárása után hamar megkezdődött az abszolutisztikus kormányzás. A törvénytelen adó- és ujoncszedés ellen Illésházy hevesen tiltakozott. Még főispáni méltóságáról is lemondott. Ettől kezdve már mint az udvar ellensége szerepelt. A nádor megemlékezve a régi barátságról, 1825-ben két levélben kérte Illésházyt, jönne el az országgyülésre. Illésházy ugyan eleget tett e felszólitásnak, de már nem mint a nádor bizalmas barátja jelent ott meg. Szivvel lélekkel az ellenzékhez csatlakozott s mint annak feje, ő irányitotta a hazafias ellenzéket mind az alsó, mind a felső táblán. Maga az országgyülési titkosrendőrség is több izben jelentette Bécsbe, hogy Illésházy igen szorgalmasan látogatja a rendi tábla üléseit is s figyelemmel hallgatja a vitát.830 Az ellenzéknek minden törekvése oda irányult, hogy a veszélyben forgó alkotmányt megvédje és biztositsa a bécsi abszolutisztikus kormánnyal szemben. Ezt a törekvést nemcsak Bécsben, hanem itthon is sokan gyanus szemmel nézték. Az udvarnak emberei megbotránkozva hallották, hogy a követek a magyar földre lépő katonaság megesketését követelik a magyar alkotmányra. Követelik, hogy idegen katonaság ne jöhessen az országba. Követelik, hogy a király minden három évben országgyülést tartson s ha ezt elmulasztja, megszünik az adózás. E forradalmi eszmék - irják - az országgyülési ifjuság jelénlétében hangzanak el s az ifjuság lelkesen fogadja ez eszméket. Egyik káptalani követ megbotránkozva irja, hogy a szakadás a király és a rendek közt be fog következni, ha az ellenzék kiabáló követeit el nem némitják. Illésházy grófon kivül - irja e káptalani követ - akinek elég bátorsága van az udvarral nyiltan szembeszállni, egész csomó mágnás van, akik az uralkodóval szemben az odaadás maszkját hordozzák, de kéz alatt a rendeket izgatják. A nádor ezeket felelősségre vonhatná.831 829

»Allein Herr Graf Stephan von Illésházy und Stephan von Végh Excellenz sprachen sehr lebhaft zum besten der Stände.« (Pressburg den 25. Jänner 1812.)

830

»Graf Illésházy, der neue Baron Regni hörte denen Debatten im Ständesaale sorgfältig zu« etc. (Pressburg, 23. Sept. 1825. Interimsbericht.) Egy másik jelentésben irták: »Illésházy sprach mit patriotischer Hitze.«

831

1825. okt. 2. Auszug eines Schreibens von einem Domherrn und Ablegaten aus Pressburg. (Aus dem lateinischen übersetzt.)

226


Tudott dolog, hogy a nemzet már harmincöt éven át hiába sürgette a sérelmek orvoslását. Az 1825. évben majd minden követ utasitásul kapta a sérelmek orvoslását. A kormány mégis azt követelte, hogy a királyi előterjesztéseket tárgyalják előbb. S hogy ezt elérje, az országgyülés feloszlatásával is fenyegetőzött. A titkosrendőrség jelentése szerint Illésházy ekkor imigyen szólt párthiveihez: Ha a király zavarba (Perplexität) akar minket hozni, nem kell mást tennie, mint a mostani követeket hazaküldenie, kifejtvén, hogy ezek utasitásuknak nem feleltek meg. Szerencsére a mákvirágtanácsosok aligha jönnek erre a ránk nézve veszedelmes ideára!832 A rendek felterjesztést intéztek őfelségéhez s kérték az alkotmányon ejtett sérelmek orvoslását. Erre a kérelemre - amint akkor irták - »irtóztató válasz« érkezett. A nádor könnyek közt kérte a királyt, ne adná ki e resolutiót. De nov. hó 12-én mégis felolvastatott az a nemzet legmélyebb fájdalmára. A magyarok - irta volt Domahidy - a fájdalom könnyeiben usztak. Még a nádor is szomoruan hajtá le fejét.833 A rendek a nagy levertség miatt több napon át nem tudtak mit csinálni. Lassan-lassan azonban a rendek levertsége megszünt s éles hangon birálgatták a királyi leiratot. Illésházyval együtt kimondották, hogy addig nem foglalkoznak az uj törvényekkel, mig az alkotmányt nem biztositják. A nádornál eközben tanácskozás volt, melyen azt a kérdést kellett eldönteni, vajjon az 1791. évi 22-ik cikk csak az adóról, avagy a subsidiumról is szól-e? A vitában résztvett Illésházy is, s mint mindég, ugy ezuttal is a rendek álláspontja mellett szólalt fel. Vita közben a primás igy kiáltott fel: huncut az, aki a törvényt másképpen értelmezi!834 Illézházynak a hazafias ellenzékkel való tartása nemcsak az udvarnak, de a bécsi kormánynak is nagyon rosszul esett. Jól tudta ezt az országgyülési titkos rendőrség s az udvar inye szerint igyekezett Illésházyról irni. Az 1825. szept. 27-én irta például a miniszternek: »Gróf Illésházy főispánt őfelsége aranygyapjas vitézzé, majd meg zászlósurrá tette s ez az ember az ellenzékkel tart s a legkeserübb kifakadásokat engedi meg magának a kormány ellen. Ez a háládatlan ember most a kiabáló követeknek ideálja, akit mindenütt éljen-orditással fogadnak. A királyi nagy ebéden őt köszöntötték fel először s véget nem érő vivát zugott a teremben. Az országbiró és a tárnokmester, akiket elsősorban illetett volna ez a megtiszteltetés, szinte kővé válva hallgatták Illésházy éltetését. Ki volt az a vakmerő ember, aki a mi jó királyunkat rá merte venni, hogy az udvar legnagyobb antagonistáját, Illésházyt uj méltósággal tüntesse ki? Ez csakugyan megfoghatatlan tapintatlanság!« Az országgyülési titkosrendőrség jelentette, hogy Illésházy grófnak befolyása a kerületi ülésekre kétségtelen. Nemák táblabiró és Borsicky a leghevesebb beszédeket mondják, de beszédeik kétségtelenné teszik, hogy eszméik másnak fejében születtek. Hiába! Minden jel arra mutat, hogy Illésházyé a vezető szellem! (»Augenscheinlich leitet er die Opposition. Auf seine Autoritaet stüzt sie sich.« 1825. nov. 18.)

832

Pressburg, 22. Nov. 1825. Bericht über die Gesinungen etc.

833

»Die Ungarn schwammen in Thränen der Wehmuth, selbst der Erzherzog stützte traurig den Kopf auf seinen Arm.« (Domahidy Pál levele atyjához, magyarból forditva, 1825. nov. 27.)

834

»Dies sprach der gute Primas, jedoch in der Conferenz, denn in der öffentlichen Sitzung ist er stum und versteht kein Wort zu sprechen, so wie fast alle Bischöfe, den siebenbürger und den alten Wurum ausgenommen.« (Auszug eines geheimen Schreibens von einem Magnaten aus Pressburg, 19. Dec. 1825.)

227


Illésházy azon kevés főur közé tartozott, akik a bécsi lakást és a bécsi életet mindig kerülték. Pozsonyban és a Pozsony mellett fekvő nagyszarvai birtokán azonban alig telt el nap vendégség nélkül. Az országgyülés tagjai seregesen keresték őt fel. Széchényi István huszárkapitány, Dessewffy József gróf, Wesselényi Miklós sokszor megfordultak nála s legjobb barátai közé számlálta őket. Több követ, igy Borsicky és Nemák is nála laktak s asztalán éltek. Az 1825. december 20-án Wesselényi Miklós távozván Pozsonyból, Illésházy nagy búcsúünnepet rendezett tiszteletére. Az ellenzéki követeken kivül huszonnyolc mágnás is résztvett Illésházy ebédjén. Délután hatkor meleg ünneplés között búcsuztak el Wesselényi Miklóstól. Egy másik ilyen népes összejövetelen Illésházy Ferenc császár korát I. Lipót gyászos idejéhez hasonlitá. A magyarok iránt - mondá - semmi jóindulat nincsen s még polgári szabadságuktól is megfosztják őket. Az országgyüléshez bocsátott királyi rezoluciót Illésházy az abszolutizmus kétségtelen jelének mondotta. Az erre készült válaszról jelentette a titkosrendőrség, hogy abban mindenki Illésházy grófnak tollát, kifejezéseit és eszmemenetét ismerte föl. 835 Illésházy volt a sérelmek összegyüjtésével megbizott regnikoláris deputáció elnöke. Mikor a deputáció ülést tartott, a rendőrség jelentése szerint a horvát bán belépésekor senki föl nem állt és senki nem vette le kalpagját. Ellenben mikor Illésházy belépett, mindenki felugrott helyéről s kalaplevéve éljenezték őt.836 József nádornak s még inkább Ferenc császárnak szemében igen kellemetlen szálka volt Illésházy szereplése. A nádor tehát a császár tudtával 1826. év elején, mikor a bevett szokás szerint az országgyülés küldöttséggel üdvözölte őfelségét születésenapján, csupa ellenzéki (patriota) követet és főurat nevezett ki a küldöttség tagjainak. Köztük volt természetesen Illésházy gróf és Széchényi is. Az országgyülési rendőrség jelentése szerint a császár ridegen fogadta a küldöttséget s alig állt szóba az egyesekkel. Illésházy grófhoz ellenben igy szólt: »Sie sind ein Komplottirer und Verführer!« Illésházy maga is elmondá otthon őfelsége e »nyájas megszólitását«, s tudván, hogy ezt a nádornak köszönheti, még hozzátette: »der platte Österreicher (t. i. Ferenc császár) ist damit herausgeplatzt, was ihm der feine Florentiner eingeflüstert hat.«837 (t. i. József nádor.) Borsicky követtől azt kérdé őfelsége, hogy a principálisa (Illésházy) izgatja-e annyira, avagy önmagából ered ellenzékeskedése? Borsicky erre azt felelé, hogy hazafias szivéből ered az ő országgyülési szereplése!838 Az udvarnál régi szokás volt már, hogy az ilyen alkalommal az országgyülési küldöttséget a király ebédre is meghivja. Az ilyetén ebéden aztán maga az uralkodó is megjelent s a rendek fel is köszöntötték őt. Az ebédre a küldöttséget most is meghivták. S hogy a rendek itt is érezzék Ferenc császár haragját, az uralkodó egy egyszerü őrnaggyal helyettesittette magát. (»Die ungarischen Deputirten fanden sich beleidigt, dass sie, als die Repraesentanten des Landtages, als sie bei Hof speisten, nur durch den Major Fürstenberg empfangen wurden.«) 835

Pressburg, den 20-ten Dec. 1825. és egy keletnélküli rendőri jelentés.

836

21. Febr. 1826. »Als aber Illésházy eintrat, stand alles auf und schrie wüthend ein lautes vivat.«

837

»Mit einer Gattung Stolz erzählte der Graf Illésházy den Verweis, den er von seiner Majestät erhalten habe, desgleichen auch Borsiczky.« Fejérváry József irta Bárczay Pálnak Pestre 1826. febr. 8-án Pozsonyból: »Ich habe erfahren, dass die Stände unseres Comitats es sehr übel aufnehmen, dass wir ihnen nicht berichteten, dass Illésházy Complote schmiede!«

838

»Von seiner Majestät gefragt worden zu sein, ob er von seinem Principale wäre so aufgewiegelt worden, oder ob seine Wiederspenstigkeit aus ihm selbst entspringe? worauf er unumwunden erklärt habe, dass sie aus seinen eigenen patriotischen Herzen entsprang.« (Pressburg, den 12. Mai, 1826.)

228


Ismertté válván Illésházy és Borsiczky megdorgálása, itthon mindkettőnek népszerüsége a legmagasabb fokra emelkedett. Mint a ragyogó napot - irja a rendőrség - ugy ünnepelték őket. A legkeményebb megyék is tisztelegnek náluk s minden alkalmat megragadnak, hogy Illésházyt ünnepelhessék. És a gróf - irják Pozsonyból január 30-án - a megyék küldöttségeit fogadta. Ezek a haza nevében köszöntötték őt a nemzet jogainak védelmezése körül kifejtett munkásságáért. És elnevezték őt második (Csák) Máténak, a nagy trencséni grófnak!839 A bécsi fogadtatásnak a következménye - irja egy másik titkos jelentés - hogy Illésházy grófnak őfelsége részéről való megdorgáltatása után sokkal több hive és tisztelője lett, mint azelőtt volt. S mikoron hire ment, miként fogadta őt Ferenc császár, a megyék testületileg tisztelegtek nála. Nagyon feltünő dolog, hogy minden alkalmat ugyszólván hajánál fogva rántanak elő, hogy Illésházyt ünnepelhessék, kitüntethessék s hogy imigyen a szenvedett sérelmet ártalmatlanná tegyék. Az ellenzék rosszakarata lépten-nyomon feltünik, őfelségének a császárnak betegségét az emberek teljes közömbösséggel fogadják.840 Persze a durvaság ezeknek a tulajdonsága s az ember ezt könnyen összecserélheti a gonoszsággal! Egy másik jelentésben irja a titkosrendőrség, hogy mindaz, ami az ellenzékhez tartozik, ugy forog Illésházy és Borsiczky körül, mintha ez a a két ember lenne a napjuk. Illésházy általános csodálkozásra a kemény ellenállás iránt érdeklődik s az alkotmányos patrióta szerepét játssza. Most sokkal több a párthive, mint azelőtt.841 Ugylátszik, hogy a nádorispán megbánta eljárását s Illésházyt kérlelni igyekezett. Illésházy ugyanis párthivei közt maga beszélte, hogy a nádor sajátkezüleg irt levélben kérte őt, hogy maradjon Pozsonyban; mert az alkotmány regeneratiójáról van szó (1825. aug. 30-i titkos jelentés). Illésházy azonban mégis távozott Pozsonyból. A nádor és Illésházy közt volt régi barátság tehát ellenségeskedéssé vált. Ugyanezt mondhatni az ellenzéki követekről is. Egyik, ápril 13-án kelt titkos jelentés mondja: az egész ellenzék Illésházy gróftól függ. Tehát mindazon kellemetlenség, ami Illésházyt éri, hü párthiveit is érinti, keseriti és izgatja.842 Hogy Illésházyt a bécsi rendreutasitás bántja az köztudomásu dolog. Pártja ezért megfogadta néki, hogy minden ürügyet, minden alkalmat megragadnak, hogy az Illésházyn, az ő fejükön ejtett sérelmet a nádornak sokszorosan visszafizethessék. Hadd érezze, hadd tudja meg mondá Borsiczky -, hogy mi nem becsüljük őt s hogy tőle nem is félünk. (»Graf Illésházy war mit diesem Entschlusse sehr zufrieden.«) Az ellenzék a kerületi ülésen ki is fejtette, hogy egyedül a nádor az oka az uralkodó és a rendek közt támadt disharmoniának. Hiszen a nádor minden oly tárgyban, melynek jóváhagyása az uralkodótól függ, a rendekkel ellenkezett s megakadályozta azokat. Ellenben mikor kibékülésre volt remény az uralkodó és a rendek között, a nádor az egyenetlenség tüzét nem hogy oltotta volna, hanem inkább élesztette.843

839

»In ihren Anreden heissen sie ihn den zweiten Matheum comitem magnum Trenchiniensem.«

840

»Eine solche Gleichgültigkeit manifestiert, die auf ihr verschlossenes böses Innere schliessen lies.« (Pressburg 22. März, 1826.)

841

Pressburg, 12. Mai, 1826.

842

»Alles Unangenehme, was daher dem Grafen Illésházy begegnet; berürhrt, kränkt und reitzt zugleich seinen ihm treu ergebenen Anhang: die Oppositionsparthei, das heisst, den Klub der Schreier.« (Geheime Erleuterungen über die zwischen seiner k. k. Hoheit den Palatins und den Ständen entstandene und noch fortdauernden Dissharmonien, 1826. ápr. 13.)

843

»Dagegen aber, wo es sich um eine mögliche Aussehung zwischen den Ständen und seiner Majestät handle, das Feuer der Uneinigkeit eher anfache, als zu löschen versuche.«

229


A nádor természetesen tőle telhetőleg viszonozta az ellenzék részéről történt támadásokat. Mikor Illésházy szót kért, hogy a tárgyalás alatt levő javaslathoz ujabb argumentumokkal szolgálhasson, a nádor megvonta tőle a szót. Széchenyi István grófnak ugyanő egyenest megtiltotta, hogy hosszabban beszéljen. Ön még fiatal - mondá néki a nádor - ne beszéljen sokat; ön tanulni jött ide.844 Az ellenzék a nádor ellen akkor akarta a leghevesebb támadást intézni, mikor a Ludovika Akadémia ügye került szóba. A nádor ugyanis az alapitványokból a saját olyan kreaturáinak adott kölcsönt, akik fizetni nem tudtak. Igy aztán a Ludovika Akadémia nagy összegeket vesztett el. Az ellenzék ezért olyan végzést kivánt az országgyülésen hozni, hogy a nádor már nem érdemli meg a karok és a rendek bizalmát.845 Érdemes megemlitenünk, hogy még a rendőrminiszternek küldött jelentések is helytelenitik a nádor eljárását. »Előbb kellett volna - irják - szigoruan fellépni a rendekkel szemben, nem pedig most, de a nádor hat hónapon át a büszke és uralkodni vágyó nemességnek mindenben engedett. Most ez a nemesség a nádornak szokatlan hangját már nem birja el. Különben a nádor nagyon is messze megy, mikor veto-jával olyan jogot gyakorol, ami csak az uralkodót illeti meg.«846 Ezenközben Illésházy, akiről azt jelentették Bécsbe, hogy engesztelhetetlen s bosszú után sóvárog,847 hazament megyéjébe. Amint ezt a megye urai megtudták, hatalmas küldöttséget menesztettek Dubniczára, hogy Illésházyt üdvözöljék. A küldöttség szónoka Czigler nevü kanonok volt, aki Illésházyt magasztalásokkal halmozta el. Az egész megye nevében a legnagyobb örömének adott kifejezést, hogy őt ismét körükben láthatják. Ezután Illésházy hazafiságát magasztalta, majd meg azt fejtegette, hogy nagy öröm ugyan rájuk nézve Illésházynak megyéjében való tartózkodása, de a megye népének mégis nagyon fáj, hogy a legfontosabb ügyek tárgyalásánál nincs az országgyülésen. Kérve kérik őt, amennyiben egészsége engedi, térjen vissza Pozsonyba a közjó előmozditására. Illésházy hazafias hangon, hosszan válaszolt a küldöttségnek. Beszéde végén pedig kijelentette, hogy minden amit eddig tett s amit tenni akart, a jövő igazolni fogja.848 Az országgyülési ellenzék sajnosan nélkülözte vezérét, Illésházyt. Méltán irhatta Desewffy gróf: »Illésházy elhallgatása országos csapás volt.« Az országgyülési titkos rendőrség 1827. ápril havában a következő jelentést küldé fel Bécsbe Illésházyról: »az országgyülés elején jobbérzésünek (besser gesinnt) mutatta magát, mint később. Vay Ábrahámmal együtt ő volt az ellenzék feje s annyiban veszedelmesebb volt ő, amennyiben a rendeknek szeretetét, ragaszkodását s teljes bizalmát birta. Bár ismeretekkel és szónoki tehetséggel volt felfegyverkezve, tulzott alkotmányos küzdelmeiben még sem nyilvános beszédeivel, hanem befolyásával s az ellenzékiek bátoritásával ártott leginkább. Minden 844

»Dieser k. k. ausgetrettenen Rittmeister hat der Erzherzog Palatinus, wegen einer in ungarischer Sprache gehaltenen zügellosen, mit der unverschämtesten Ausfellen und Anspielungen angefüllten Rede sehr ernstlich zur Ordnung in öffentlicher Sitzung verwiesen, und ihm seine ungeziemenden Ausdrücke verboten.« (Schreiben aus Pressburg vom 19. April, 1826.)

845

»Archiducem palatinum fiduciam statuum et ordinum plena in mensura huc adusque habitum, amplius non mereri.«

846

»Jetzt verträgt dieser Adel eine solche Sprache nicht mehr und zum Theil gehet der Erzherzog auch zu weit, denn er masst sich jetzt ein förmliches Veto an, was nur dem Könige zusteht.«

847

»Unversöhnlich ist besonders Graf Illésházy, der mit seinem ganzen Anhang nur Rache athmet.«

848

Mindezt Szentiványi Péter oszlányi plébános, a rendőrség fizetett kémje jelentette 1826. május 25-én.

230


az ő kezébe futott össze, ami az ellenzékhez tartozott; ő volt a lelke a Széchenyi István-féle reunionak, bár ő maga ritkán jelent meg ott (t. i. a pozsonyi kaszinóban). Ő volt az egyedüli oka annak, hogy Borsiczky és Nemák trencséni követek oly hevesen is kiméletlenül támadták a koronát és a kormányt. Páratlanul népszerü és fesztelen viselkedése a nemesekkel szemben, kiket atyafiainak nevez, s ugy is bánik vélük, mint atyafiaival; továbbá vendégszeretete, mások bajai iránt való részvéte, gyakori segitsége minden kérés nélkül s más efféle figyelmességek, valamennyi szeretetét megszerezték neki. Magánszerződéseiben is fölötte pontos és nagylelkü. Az ő jövedelme igen nagy, de kiadásai is igen nagyok. Szeretkezései és törvénytelen gyermekei sok pénzbe kerülnek. Az 1826. év május havában az ellenzék nagy fájdalmára elhagyta Pozsonyt azzal a kijelentéssel, hogy addig nem tér vissza, mig az országgyülés véget nem ér. Azért haragudott meg; mert őfelsége rendreutasitotta őt hálátlan és bünös viselkedése miatt.« Ez a hálátlanság és bűnös viselkedés természetesen az országgyülési szereplésére vonatkozik. Még távozása előtt történt, hogy József nádor a két leghevesebb ellenzéki követnek: Borsiczkynak és Nemáknak, Illésházy e hű embereinek eltávolitását is követelte. Ezek ugyanis követi jelentésükben azt irták megyéjüknek, hogy a nádor nem akarta összehivni a vegyes gyülést. Ezt a nádor ürügyül használván fel, valótlan állitásnak mondá s követelé a két követ eltávolitását. Illésházy gróf maga ment a nádorhoz s jobb belátásra igyekezett őt birni, de hasztalan. Erre 1826. május 2-án harminc követ jelent meg a nádornál és Schmidegg gróf hosszabb beszédben kérte a nádort, állana el követelésétől. De a nádor nem tágitott. Erre Borsicky és Nemák szabadságot kértek s önkényt távoztak Pozsonyból. Előbb azonban Illésházy nagy ebédet adott tiszteletökre, ahol az egész ellenzék megjelent, közte Dessewffy József, Csáky Sándor, Batthyány József grófok stb. Az országgyülési titkosrendőrség szerint Illésházy kijelenté, hogy Borsicky becsületét mindenesetre helyre kell állitania s ez Trencsén megye gyülésén meg is fog történni! A nádor természetesen örült Illésházy, Borsicky és Nemák távozásának. Az utóbbi kettőről irta volt az országgyülési titkosrendőrség: »Beide heftige Vesuve in der Benennung des Patriotismus.« Ugyanez a rendőrség jelentette Bécsbe, hogy Illésházy gróf nemsokára visszatér Pozsonyba; mert az egész ellenzék könyörögve kéri őt, hogy a kritikus időben a szorongatott hazától ne vonja el segitségét. Illésházy azonban egyelőre birtokán maradt. Az 1826. év szeptember 12-én jelentette a rendőrség, hogy Illésházy a trencséni fürdőben időzik. Ott egy porosz herceggel bizalmas viszonyban van. Ez a herceg a többi közt azt kérdé Illésházytól, miért tartják a magyar ezredeket állandóan külföldön? Miért türik ezt a magyarok. Illésházy - jelenti a rendőrség - e porosz herceget meg fogja látogatni, mivel lekötelező szivességgel hivta meg őt hazájába. Ősszel Illésházy nagyszarvai birtokán tartózkodott. E csallóközi birtoka Pozsony közelében feküdt s igy az országgyülés tagjai kényelmesen kirándulhattak oda, ahol lekötelező szivesség s »jól megvetett asztal« várta őket. Megfordult itt ugyszólván az egész ellenzék Széchenyi Istvánnal egyetemben. Október hó 30-án jelentette a titkosrendőrség, hogy igen sokan vannak Szarván Illésházynál s a legujabb királyi resolutióról beszélnek, mégpedig oly szemtelen, vakmerő és törvénybe ütköző hangon, hogy az ember azt kimondani is irtózik.849 Illésházy az 1826. julius 17-én a trencsénmegyei gyülést vezette s ott csakis magyar beszédeket mondott. E gyülésen az ő ajánlatára a megye kimondotta, hogy a jegyzőkönyveket ezentul magyarul vezetik. (»Alles muss da in 2-3 Jahren ugrarisch gehen« - irja a rendőrség.) 849

»Solche freche, impertinente und gesetzwidrige Bemerkungen werden über die letzte, allerhöchste Resolution vorgebracht und man scheut sich garnicht mehr es mit deutlichen Worten auszusprechen, dass die Stände Mitregenten seien und daher auch mitregieren wollen.« etc.

231


Ugyanez történt a következő évben Liptó megyében is. Illésházy lelkes magyar beszéddel nyitotta meg a gyülést s a többi nemes urak is magyarul szónokoltak. Luby főjegyzőt, aki latinul kezdett beszélni, nem hallgatták meg. »Illésházy - jelenti a titkosrendőrség - az ő inkarnatus szlovákjait rögtön magyarrá akarja tenni!«850 Az 1827. év március 27-én jelentette a rendőrség, hogy Illésházyt nyolc napra Pozsonyba várják. Sokan azt állitják, hogy az országbirói méltóságot fogja megszerezni.851 A titkosrendőrség jelentése szerint Illésházy 1828. febr. havában a hamzabégi (érdi) gyönyörü uradalmát 550 ezer forinton eladta Sinának. Ebből a görögből - irja a rendőrség - rövid idő alatt második Eszterházy herceg leszen; mert egymásután vásárolja a magyar nagybirtokokat.852 Ez év december havában volt Trencsén megyében a restauratio, melyet maga Illésházy vezetett. Ez alkalommal minden áron meg akarták buktatni Illésházy hüséges emberét, Borsiczky alispánt. Az ellenfél nagy zavargást és verekedést kezdett, de semmire sem ment. Ismét Borsiczky lett az alispán. Ugyanez év dec. 24-én jelentette Ferstl tanácsos a rendőrminiszternek, hogy Trencsén megye tizenkét pontból álló panasziratot terjesztett fel Illésházy főispán ellen őfelségéhez s az idősebb Eötvös bárót kérte vizsgálóbiztosnak. Eötvös báró már meg is kapta a panasziratot. Amint e jelentések is hirdetik, a bécsi kormány Illésházy megyéjében is kisérletet tett, nem lehetne-e őt népszerüségétől s esetleg állásától is megfosztani. Hiábavaló fáradság volt ez. Sokkal népszerübb és kedveltebb ember volt ő, mintsem hogy holmi alantas intrikák árthattak volna néki. Világosan kitünik ez az 1830. évi országgyülési választásokból is. Bár a kormány minden követ megmozditott Trencsén megyében az ellenzéki jelöltek ellen, mégis Illésházy hü embereit választották meg követeknek. Tehát a nádor legnagyobb ellensége: Borsiczky István mint Trencsén megye követe, ujra megjelent az országgyülésen. Véle jött a szintén ellenzéki Marczibányi. E két férfiu azelőtt hadilábon állott egymással, de Illésházy kibékitette őket.853 Alig képzelhető - irja a titkosrendőrség -, hogy Borsiczkynál és Marcibányinál hevesebb ellenzéki jelenhetnék meg az országgyülésen. S e két veszedelmes emberrel együtt Illésházy is Pozsonyba jő! Borsiczkyt a nádor a mult gyülésről eltávolittatta, Marczibányit pedig vakmerő ellenmondásáért rendreutasitotta. Igy állván a dolog, a trencséni választás következménye és célja egészen világos. Illésházy az 1830. évi országgyülésen több, feltünést keltett beszédet mondott, természetesen ellenzéki szellemben. Az országgyülési rendőri jelentések szerint Illésházy ezen országgyülésen is az ellenzék feje volt. Az ellenzékre oly hatással volt, hogy az egész oppositio nyiltan hódolt néki.854 Az ujonckérdésből alig lett volna valami, ha Illésházy a nuncium 850

1827. okt. 18. Liptómegye gyülése okt. 8-án volt, amelyen Illésházy »wieder den dort eingeführten Gebrauch an die slavisch-lateinische Ständeversammlung eine ungarische Anrede hielt, sie wurde mit grossen Applaus aufgenommen.« Kubinyi alispán, Okolicsányi Iván, Plathy Gáspár és Szentiványi is magyarul beszéltek... »Illésházy will demnach seins inkarnisten Slovaken plötzlich ungarisieren.«

851

»Mehrere behaupten, er werde es durchsetzen, dass ihm die Judex Curiae Würde ertheilt wird.«

852

1828. febr. 16-i jelentés.

853

Abschrift, 27. Aug. 1830. »In trencsiner Komitat hat der Obergespann Graf Stephan Illésházy die zwei ärgsten Feinde und Schwätzer Stephan Borsiczky und Anton Marczibányi ausgesöhnt, und dadurch bewirkt, dass beide zu Landtagsdeputirten gewählt wurden.«

854

»Hatte aber auf die Stände und vorzüglich auf die Opposition, die ihm öffentlich huldigte und allen seinen Ansichten beflichtete, einem sehr grossen Einfluss.«

232


tárgyalásakor nem távozott volna. Borsiczky és Marczibányi ez országgyülésen is a leghevesebb ellenzékiek voltak. Ezen (1830.) évben Illésházyt az Akadémia igazgatótanácsába is meghivták. Süketsége miatt azonban mindig ritkábban és ritkábban szerepelt nyilvánosan. Többizben tartózkodott Szarván, ahol az ellenzéki követek gyakran fölkeresték. Az itteni tanácskozásokon - irja Ferstl rendőrtanácsos - elhatározták, hogy Wesselényi javára minden lehetőt megtesznek. Ferstl nem hiába igérte meg Sedlnitzky rendőrminiszternek, hogy a szarvai tanácskozások minden tárgyát kikutatja, igéretét meg is tartotta. Jó csomó jelentést küldött Bécsbe Barkóczynak, Borsiczkynak, Vay grófnak stb. Illésházyval folytatott tanácskozásairól. Jelentette azt is, hogy Illésházy titokban tartja szarvai tartózkodását s csak a legbizalmasabb embereit fogadja ott. Hiába! - irja Ferstl - Illésházy gyorsan öregszik; a politika iránt már egyáltalán nem érdeklődik. Már csak a női nem iránt való érdeklődése a régi.855 Ferstl szarvai jelentéseit Sedlnitzky miniszter 1833. okt. 15-én terjesztette az uralkodó elé, aki viszont Metternich herceghez küldeté az Illésházy szarvai tartózkodásáról szóló jelentéseket. A rendőrtanácsosnak az a jelentése, hogy Illésházy a politika iránt már egyáltalán nem érdeklődik, nem bizonyult valónak. Hiszen az ellenzék tagjai 1835-ben is Illésházynál tanácskoztak Wesselényi Miklós és a szólásszabadság ügyében.856 Illésházynak a keze volt abban is, hogy Nemák volt követ és Illésházy jószágigazgatója Trencsén megye generális gyülésén nagy beszédet mondott a szólásszabadság mellett. A megyegyülés aztán elhatározta, hogy őfelségéhez felirnak Wesselényi és Balogh János ügyében s kérik a perek törlését. 857 Nemák ez alkalommal élesen kikelt a kémek és a titkosrendőrök ellen. »Ő - ugymond - nem azokat tartja feladóknak avagy spionoknak, akiket mindenki ismert, tudniillik a királyi fiskusokat és királyi tisztviselőket, hanem inkább a püspöki fiskálisokat. E láthatatlan emberek ugyanis a spionok osztályához tartoznak.« (»Die unsichtbaren, nämlich die bischöflichen Fiskale, die zur nämlichen Klasse gehören.« Trencséni jelentés 1835. julius 27.) Az ülés után a megyei urak még sokáig beszélgettek. A rendőri jelentés szerint Eördögh vicefiskális a többi közt a kormány érthetetlen eljárását birálgatta. Ez a kormány jelentéktelen kicsinységekben és szavakban látja a felségsértést. Fél a forradalom szellemétől. Pedig Magyarország a leggyöngébb ország, nincs egyetlen ágyuja, nincs egy fontnyi puskapora! A szólásszabadságot meg kell védenünk, máskülönben a király sohse tudná meg, mikor követnek el az állam első szolgái valami ostobaságot. A szólásszabadság jótétemény a király számára s ujjmutatás a kormányzási hibákra. »Mindezt - jelenti a rendőrség embere - Marczibányi bizalmas körében beszélték, ahonnét minden királyi tisztviselő ki van zárva; mert minden ily emberben árulót látnak.« Széchenyi István a főrendi táblán Wesselényi ügyében akarván felszólalni, a főherceg nádor igy szólott hozzá:

855

»Nur in Bezug auf das weibliche Geschlecht, wenn schon in etwas lächerlichen Style, die alte Verehrung beibehalten habe.« (Pressburg, 1. Mai. 1833.) A titkosrendőrség több jelentést irt Illésházy udvartartásairól és törvénytelen gyermekeiről. Egyik alkalommal például azt irta volt a rendőrminiszternek, hogy csupán Trencsén megyében harmincnál több törvénytelen gyermeke van.

856

»Conferenz einiger Oppositions-Glieder bei Graf Stephan Illésházy.« 1835.

857

1835. julius 27. A követek is ilyen értelmű utasitást kaptak.

233


»Ismerjük az ön irodalmi talentumát gróf. Tudjuk, hogy ön szép és hosszú beszédeket szokott mondani; de mivel azt is tudjuk, hogy most miről akar beszélni, figyelmeztetem, hogy röviden szóljon s ne lopja időnket.« (»So mache ich sie aufmerksam sich kurz zu fassen und uns nicht die Zeit zu stehlen.«) Erre Széchenyi igy felelt a nádornak: »Lothringeni József a nádor int engem, hogy röviden szóljak; ezért csak nagyon röviden jelentem ki, hogy Wesselényit nem engedem elbuktatni, én néki vagyonommal, lelkem és testem minden erejével segitségére leszek. A követek véleményével kezetfogva egyesülök, a főrendek véleményének mindég ellene leszek és ellene mondok. E piszkos ügynek következményeiért pedig Lothringeni József nádor a felelős.« Ez eset után - jelentik - egyik konferencia a másik után folyik Széchenyi, Illésházy és Károlyi grófok között.858 Mi lett e tanácskozások eredménye, nem tudjuk. A titkosrendőrség jelentése szerint ugyanis Illésházy az ellenzék nagy csodálkozására Pozsonyt elhagyta és Bécsen keresztül Grázba ment, onnét pedig Máriacellbe fog utazni.859 A jóérzésü (gutgesinnte) politikusok Illésházy távozását az országgyülési tárgyalásokra nagyon is kedvezőnek tartják. Bár minél tovább távolmaradna, mert itt az itteni excentrikus fejeknek Illésházy puszta neve is elegendő arra, hogy őt a főrendi táblán az ellenzék vezérének tekintsék. Illésházy Bécsben ezuttal lemondott a liptói főispánságról. (1835. juli 15.) A titkosrendőrség a trencséni fürdőt még Illésházy elutazása után is folyton figyelte. Augusztus hó 17-én jelenti például, hogy Borsiczky és egy Szulkovszky nevü lengyellel bizalmasan beszélget. A fürdőben lévő nemesek Wesselényinek Balitéletek cimü munkáját olvassák. Folyton erről beszélnek. Kézről-kézre jár a könyv. S azt hirdetik nyilván, hogy Wesselényit nagy tehetsége miatt üldözik. Ő ugyanis messze felülmulja a bécsi minisztereket tehetség és müveltség dolgában. A trencséni fürdőben tartózkodó nagyszámu nemesség kivétel nélkül Wesselényi mellett van s az ellene és Balogh János ellen inditott pert igazságtalannak tartják. Törvényeket idéznek, hogy a széksértés nem fölségsértés stb. Illésházy lemondván a trencséni főispánságról is, 1836. január 24-én 45 emberből álló küldöttség jött Pozsonyba, hogy a megye nevében Illésházytól elbucsuzzék. A küldöttségben résztvett Wurum nyitrai püspök, Berényi Antal gróf vágujhelyi prépost, Borsiczky és Akay trencséni alispánok, Mednyánszky Alajos báró, Mednyánszky József, a Pongrácz, a Sándor, a Kubinyi, a Noszlopi, Marsovszky Bossányi stb. családok tagjai, továbbá a megye szolgabirái és táblabirái. A küldöttség féltizenkettőkor jelent meg Illésházy házában. Az ünnepi szónok: Berényi gróf szép magyar beszédben vázolta az Illésházy család nagy érdemeit s erényeit. Kiemelte Illésházy István született szivjóságát és bőkezüségét. Végül kifejezte a rendek mély fájdalmát Illésházy távozása miatt. Arra kérte őt, boldogitaná megyéjét ezentul is jó tanácsival. (Erre háromszoros éljen zugott fel.) Illésházy mélyen meghatva könnyek közt köszönte meg a megtiszteltetést. Aztán örömének adott kifejezést, hogy megyéje irányában most is a régi érzéssel és hajlandósággal viseltetik. Kérve kérte őket, hogy a haza és a magyarság iránt való szeretetet ezentul is hiven őrizzék szivükben.

858

»Und auch jene in den wiener Logen sich unterhaltende Magnaten wurden herabzitirt um an den Berathungen Theil zu nehmen.«

859

»Graf Stephan Illésházy hat gegen alles Erwarten der Opposition, die in ihm einen Vereinigungspunkt einer sich auch bei der hohen Magnatentafel zu bildenden Oppositions-Parthei zu erlangen hoffte, Pressburg verlassen« etc.

234


Háromszoros éljen követte e beszédet. A titkosrendőrség azonban megirta, hogy Illésházy a királynak a nevét meg sem emlitette!860 Wurum püspök latinul köszöntötte Illésházyt. Hálával emlékezett meg arról a sok jóról, amiben Illésházy részesitette s kérte őt, tartsa meg ezentul is jó emlékében. Illésházy pár nyájas szóval felelt a püspök beszédjére. Erre előlépett Mednyánszky báró, Trencsén megye uj adminisztrátora. Őt is Berényi gróf üdvözölte. De ez üdvözlő beszéd Illésházynak dicsőitése volt. Berényi gróf annak a reményének adott kifejezést, hogy Illésházy helyét oly ember foglalja el, aki a hazához és a királyhoz való hüségét a vallásossággal köti egybe. Mednyánszky báró magyar válaszában szintén Illésházy nagy érdemeit sorolta fel. Illésházy ugymond - a bölcsességnek és a hazához való hüségnek példaképe lehet. Ő is igyekezni fog, hogy a rendek óhajának megfelelhessen. Három órakor Illésházy az egész küldöttséget vendégül látta. A küldöttségen kivül Cziráky gróf, Zichy Ferenc, Pálffy Fidél gróf és Wurum püspök is jelen volt. Az ebéd - irja a titkosrendőrség - királyi volt s öt órakor fényes kivilágitással végződött. Illésházy gróf az első fogás után ékes beszéddel köszöntötte a trencséni küldöttséget. A sok toaszt közül - irja a rendőrség - feltüntek azok, melyekben Illésházy grófot szertelen magasztalásokkal halmozták el. E téren Cziráky gróf, Borsiczky, Marczibányi és Vietorisz különösen kitüntették magukat.861 Ez volt az utolsó politikai ebéd és egyuttal tüntetés Illésházynál. Miután minden méltóságáról lemondott, többé a titkosrendőrség sem foglalkozott vele. S a népszerü főur szarvai birtokára vonult vissza. Siketsége miatt mindég ritkábban és ritkábban mutatta magát. Hosszú és kinos betegség után 1838. julius 30-án halt meg. Hü barátja: Dessewffy József gróf az Akadémia 1840. évi ünnepi közgyülésén mondott róla fenkölt beszédet. Az országgyülési ellenzék még halála után is sokszor emlegette Illésházyt. A főrendi táblán ugyanis nagyon érezték e nagylelkü ember hiányát. Az 1839. évi országgyülésen a követek sajnálattal beszélték, hogy bár a pesti sérelmet 48 vármegye magáévá tette, hetvenkét mágnás között egy sem akadt, aki azt sérelemnek vette volna. Ezek a mágnások - mondották a követek - nem meggyőződésüknek, hanem a felsőbb utasitásoknak engedelmeskednek. Azelőtt volt néhány mágnás, mint Illésházy István és Batthyány herceg, akik függetlenek voltak s szabadon nyilatkoztak, most nincs egyetlenegy sem a dignitáriusok között, aki nyiltan szólni merne! A nemzet mód nélkül csalatkozott a mágnásokban, ők a kormány eszközeivé lettek.862 Illésházy korának egyik legmüveltebb főura volt. Beszélt és irt a magyaron kivül latinul, németül, franciául és olaszul. Az irodalomnak nagy barátja volt s minden jobb munkát megszerzett. Könyvtárát és kéziratgyüjteményét a Nemzeti Muzeumnak hagyta. Csak három leánya maradt, tehát benne férfiágon kihalt az Illésházy-család. Mint nagynevü családjának utolsó tagja olyan volt, mint a tüz, mely kialvása előtt mégegyszer nagyot lobban.

860

»Ohne jedoch des Königs zu erwähnen.«

861

Pressburg, am 25. Jänner, 1836. Fersl rendőrtanácsos jelentése a miniszterhez.

862

Pressburg, den 25. Juli, 1839. Interimsbericht.

235

XVII. LISZT FERENC ÉS LIST FRIGYES AZ ORSZÁGGYÜLÉSEN

XVII. LISZT FERENC ÉS LIST FRIGYES AZ ORSZÁGGYÜLÉSEN Tudott dolog, hogy Liszt Ferenc még gyermeksorban volt, mikor édesatyjával együtt külföldre szakadt. Tizenhétévi távolléte alatt aztán egészen megfeledkezett szülőföldjéről s Franciaországot vallotta hazájának. Megfeledkezett arról is, hogy magyar főurak: Esterházy herceg, Amadé és Szápáry grófok tették lehetővé külföldi tanulását. A sors kifürkészhetetlen játéka azonban hirtelen eszébe juttatta a mult minden emlékét s ezekkel együtt igazi hazáját is. Tudjuk, hogy Liszt Ferencet beteges érzékenysége és lázas idegessége gyakran ragadták az ábrándok világába. Képzelődése ilyenkor apokaliptikus jelenésekkel foglalkozott. Az 1838. évben, mikor olaszországi diadalait aratgatta, Velencében egy német ujság akadt kezébe. Ez az ujság részletesen leirta a romboló árvizet, mely Pest városát tönkretette. Liszt Ferenc Lambert Massardhoz intézett gyönyörüséges levelében maga irta le, minő hihetetlen hatást gyakorolt reá ez az ujságcikk. Ez az árviz - ugymond - visszavitte lelkemet a multba s kimondhatatlan örömömre gyermekkorom minden emlékét megtaláltam. És legyőzhetetlen vágyakozás támadt bennem segiteni Pest városának lakóin. »Most már tudom, - irta volt hogy mi a haza!... Láttam (lelkemben) Magyarországot, ezt a szép országot, mely annyi nemes és jó gyermeket táplál. Láttam hazámat; mert én is e régi s erős nemzethez tartozom, én is ez ősi népnek fia vagyok. Ó szép, messzefekvő hazám, ó ismeretlen barátaim, véreimnek családi! inségkiáltástok ismét hozzátok vezérelt. Szivem elfogódott, szégyenemben lehajtám fejemet; mert igazi hazámat oly sokáig elfeledtem.« Festetics Leó gróf, aki jó ismerőse volt Lisztnek, ez alkalommal ujra hivta őt Pestre. A müvész november 24-én válaszolt levelére s kilátásba helyezte látogatását. »December 18. és 22-e között - irja - megérkezem; kissé megöregedve, érettebben és - ha szabad igy kifejeznem magamat - müvészileg kidolgozottabban jövök önhöz. Remélem, megtartott jóemlékezetében és továbbra is számithatok nékem oly igen becses barátságára! Milyen örömmel, mily mélységes boldogsággal tölt el az a gondolat, hogy viszontlátom hazámat s kiveszem a részemet abból a sok és élénk rokonszenvből, melyre kóbor életem sem tett soha érdemtelenné. Mennyi érzés, mennyi izgalom tölti el majd lelkemet! Lemondok arról, kedves grófom, hogy mindezt szavakkal is kifejezhessem; mert érzem, hogy képtelen volnék reá! Elég annyit tudnia, hogy a honszeretet, az én lovagias és nagy nemzetem iránt való ragaszkodásom fáklyája élénk lánggal lobog még mindig szivem legelrejtettebb zugában. 863 Ha szerencsétlenségemre a látszat jelenleg nem is igazolja szavaimat, sohsem feledem, mennyi hálával s szeretettel tartozom hazámnak.« Lisztnek ilyetén sorai világosan hirdetik, hogy minő érzések fogták el őt, mikor rég feledett hazájába készült. S itt a hazában ugyanoly érzések hevitették azokat, akik őt várták. Hiszen a magyarság a nemzeti ébredés korát élte s lelkes korszakban az igazi nagyságokat nemcsak szeretettel és lelkesedéssel övezték, de bensőséggel ünnepelték is. Mindezt tudva, elgondolhatjuk, minő lehetett Liszt Ferencnek, az európai hirü müvésznek első szereplése hazánkban. Liszt még Olaszországból megirta francia barátjának, Massardnak, hogy április 7-én indul Bécsbe, hogy ott két hangversenyt adjon a pesti vizkárosultak javára. Kettő helyett azonban vagy tiz hangversenyt adott s imigyen huszonnégyezer forintot juttatott árvizkárosultjainknak.

863

»Qu cil vous suffise de savoir que le sentiment de la patrie de ma chevaleresque et grandiose patrie est resté vivant au plus profond de mon coeur.« etc.

236


Bécsi időzése alatt az országgyülési ellenzék főrendi tagjai közül többen megismerkedtek vele s meghivták őt Pozsonyba, hogy ott, mint a magyar haza tündöklő csillagát, kellően ünnepelhessék. Liszt Bécsből Pozsonyba gyalogszerrel akart jönni. Elfeledett hazájának - ugymond - tartozik e kanosszajárással. A mieink azonban lebeszélték őt e fáradságos utazásról. A tél szivében, hideg időben érkezett Pozsonyba, ahol aztán páratlan melegséggel fogadták őt. Az országgyülési titkosrendőrség jelentése szerint december 18-án (1839.) reggel öt órakor érkezett Pozsonyba. Mindenki csak róla beszélt, mindenki csak őt óhajtotta látni.864 Ma - irja a rendőrség - Batthyány Lajos gróf és neje adnak tiszteletére ebédet. Este Nemeskéri Kiss Pál fiumei kormányzónál lesz soirée, de Liszt egyik helyen sem fog játszani.865 Holnap, azaz december 19-én lészen a szinházban a hangverseny. Hogy mindenki ott lehessen, e napon sem az alsó tábla, sem a főrendek táblája nem tart ülést. A biróságok is a hétszemélyes táblával együtt tizenegy órakor bezárják üléseiket.866 A szinház minden zege-zuga zsufolásig megtelt s Liszt Ferencet olyan ovációval fogadták, amilyet a pozsonyi szinház sem azelőtt, sem azután nem látott. Liszt ez alkalommal játszotta először Magyarországban a Rákóczi-indulót. Sok szem könnyel telt meg e hangok hallatára s a lelkesedés nem ismert határt. (A titkosrendőrség jelenti erről: »von ihm gestern im Theater vorgetragenen Rákóczi einen wütenden Applaus erntete.«) Másnap Batthyány Lajos gróf és Eötvös József báró Liszt Ferencet a főrendi tábla ülésére vitték, hogy a haza legkiválóbb patriotáinak tárgyalási módjával megismertessék. Festetics Leó grófot adták mellé cicerone-nak, hogy mindenről felvilágositást adjon néki.867 A Hirnök egyik szerkesztője, Kunos, versben is köszöntötte ez alkalommal Lisztet, irván a többi között: Megszánta Isten végre a világot, Mely nem talált valódi boldogságot, S keresve azt, balutra tévedett; Megszánta Isten s külde tégedet A hangszellem mindenható fiát, Hogy zongorázz: s megtérül a világ! (Liszthez, Pozsony, Télelő 20-án 1839.) A főrendek és a követek e napon is lakomákon ünnepelték Lisztet. A hivatalos jelentések szerint majd szétszedték őt s boldog volt, aki közelébe juthatott. Liszt Ferenc - irja az országgyülési titkosrendőrség - mint müvész és mint ember egyaránt furorét keltett Pozsonyban. Senki sem beszélt országgyülésről, mindenki csak Liszt Ferenccel 864

»Liszt ist jetzt das Tagesgespraech. Er ist heute früh 5 Uhr angekommen« etc. (A titkosrendőrség 1839. dec. 18-án kelt jelentése.)

865

Nemeskéri Kiss Lisztnek régi ismerőse volt. Kissnek felesége, a nagymüveltségü Tagyosi Csapó Ida Liszttől sajátkezüleg irt kisebb zenedarabot is kapott a pozsonyi tartózkodás alkalmával.

866

Az országgyülési titkosrendőrség dec. 18-iki jelentése. (»Morgen um 12 Uhr ist sein Konzert. Damit Niemand gehindert ist, sind morgen keine Sitzungen, und Septemvirat etc. wird um 11 Uhr die Sitzung schlissen.«)

867

U. o. A titkosrendőrség dec. 21-iki jelentése. (»Um auch ihn mit der Handlungsweise der ersten Patrioten des Vaterlandes bekannt zu machen.«)

237


foglalkozott. (»Als Künstler und Mensch in gleichem Grad Furore erregt. Man sprach die Zeit über gar nicht vom Landtag, sondern nur von Liszt« etc.) Sedlnitzky rendőrminiszter a királynak jelentette, hogy a főrendi ellenzék tagjai mindent elkövetnek, hogy Liszt Ferencet megnyerjék. Festetics Leó, aki maga is jeles zeneszerző s a Nemzeti Szinház igazgatója volt, a maga és negyven országgyülési tag nevében megkisérelte, hogy Liszt tudta nélkül nemességet szerezzen neki. Kolowrat miniszterhez irt folyamodásában kifejtette, hogy általános az óhaj, hogy az ünnepelt, nagy müvésznek nemesség adassék. Ha ez megtörténik, az egész országban jó hatást kelt s a külföldön is elismeréssel fogadják ily nagy müvész kitüntetését. Oly államban, ahol az arisztokratikus elvek még érvényben vannak, különösen fontos, hogy az efajta nagy tehetségek a megérdemelt magasságra emeltessenek. Már - irja Festetich gróf - a magyar kancellárnak is szóltam ez ügyben s arra kértem Excellenciádat is, hogy soronkivül intézze el ez ügyet az én nevem emlitése nélkül, mert azt szeretném, hogy kegyelmességedé legyen az érdem s imigyen az ország bizalma excellenciád iránt növekedjék.868 Ha nem a patrioták álltak volna elő e kéréssel, úgy bizonyára hamar teljesült volna Liszt tisztelőinek óhaja. Ám a hazafiak kérték a kitüntetést annak részére, aki Pozsonyban a veszedelmesnek hirdetett Rákóczi dalát zongorázta! Igy aztán Festetics gróf Drescher cenzortól azt a választ kapta, hogy Lisztnek magának kell kérnie őfelségétől a nemességet. Ugy látszik, valahogy kiszivárgott ez az ügy, mert egyszerre a hirlapok is foglalkoztak vele. És többen megirták, hogy Liszt családja már Zsigmond királytól kapott nemességet és rokonság füzi családját a hatalmas Thurzókhoz. Liszt Ferenc az országgyülés tagjainak lelkes és meleg tüntetése közben Festetics Leó gróffal december 22-én Pestre utazott. A pozsonyi fogadtatás oly hatással volt reá, hogy megigérte hamar való visszatérését.869 Liszt Pesten - amint tudjuk - a nemzeti szinházban adott hangversenyt s ez alkalommal adták át neki a diszkardot. December hó 29-én a nemzeti kaszinóban adtak tiszteletére lakomát. Petricsevics Horváth Lázár köszöntötte őt itt fel. Beszédében célzott a nemességre s felhozta, hogy Napoleonnal mondák egykor a hizelkedők, hogy ő a Mediciektől származik. Erre ő imigyen felelt: »Nincs szükségem ősökre; elég vagyok magamnak.« Liszt Ferenc is elmondhatja ezt magáról, ő, »a varázsmester, honunknak mindenkitől irigyelt dicsősége, nemzetünk szemefénye, a világszerte hires müvészkirály«, kit az Isten sokáig éltessen! Liszt Ferenc Pesten utolsó estéjét a franciskánus barátoknál töltötte. Amint maga mondá: Tizenhét évvel ezelőtt (1823-ban) töltött itt kedves órákat boldogult atyjával s játékával már akkor elragadta hallgatóit. Boldog gyermekkorát élte akkor, de azóta az idők vihara őt is megviselte. Liszt azután Festetics gróf kiséretében visszatért Pozsonyba, ahol ismét ünnepélyesen fogadták őt. Ez alkalommal résztvett Bánffy Lászlónak, a nagy hazafinak temetésén, még pedig magyar ruhában! A temetés január 23-án volt. Az ellenzéki főurak s a követek valósággal versenyeztek azon, hogy minél több kedvességgel halmozhassák el a nagy müvészt. És egyik soirée a másikat követte, egyik dinert a másik után rendezték »a nagy müvész, a zenei büvész, a hon méltó büszkesége« tiszteletére. Esterházy Kázmérné olyan mulatságot adott Liszt tiszteletére, melyen csupa hölgy vett részt, köztük a nádor leánya, Hermine is megjelent. 868

1839. dec. 22. A német nyelven irt folyamodás a Polizei Hofstelle iratai közt volt s a bécsi forradalomban elégett. Másolata tulajdonomban van.

869

Az országgyülési rendőrség dec. 22-iki jelentésében: »Liszt ist heute mit Graf Leo Festetich nach Pest abgegangen und hat hier so ziemlich Ernte gemacht.«

238


A mulatság után az egész társaság Széchényi István lakásába ment, ahol átadták Lisztnek tizenkét magyar hölgy ajándékát, egy szinarany billikomot, aki igy szólt: »E pohárból csak nektárt illik innom; más itallal sohsem profanálom e drága kincset.« Pozsonyi tartózkodásuk utolsó napján Batthyány Lajos gróf és neje adtak nagy táncestélyt. Másnap aztán elhagyta Pozsonyt. Bezerédy István tolnamegyei követ ugyanis rábeszélte őt, hogy látogassa meg szülőföldjét, melyet kilencéves kora óta nem látott. Sopronban Bezerédy Pál táblabiró házánál örömmel látják őt vendégül. Liszt elfogadta az ajánlatot s február 18-án Esterházy Kázmér gróf, Augusz báró, Schober, Alberti gróf stb. kiséretében Sopronba érkezett. Szülőfalujának lakói a jó doborjániak (reidingiek) és a lókiak (frauenheidiek, akik között keresztelték Liszt Ferencet) küldöttséggel üdvözölték őt. A küldöttség vezetője a falusi jegyző volt, aki egykor olvasni tanitotta Liszt Ferencet. A müvész felismervén őt, nyakába borult s kezét megcsókolta. Este a városi kaszinóban hangverseny volt, mely alkalommal Liszt a többi közt két magyar darabot is játszott, amit a közönség páratlan lelkesedéssel fogadott. Másnap Liszt kiséretével együtt szülőfalujába ment. Zenével, mozsárdurrogással fogadták őt. A nagyember mint mindenütt, ugy itt is páratlanul szeretetreméltó és leereszkedő volt. Minden paraszthoz és asszonyhoz volt néhány nyájas szava és fejenkint egy-egy aranyat osztott ki köztük. A falu orgonájára 30 aranyat, a szegényeknek is 30 aranyat adott. A zenészeknek (akkor hangászkarnak hivták) 50 forintot s egykori mesterének nagyobb összeget adott. Aztán felszólitá a lakókat, hogy ügyes-bajos dolgaikban csak hozzá forduljanak, ő mindig szolgálatukra áll. Liszt e nap estéjén bált és lakomát adott a falubelieknek s kedves vidámsággal eltréfálkozott az egyszerü emberekkel. Másnap kiséretével együtt visszatért Sopronba, ahol a kaszinóban fényes ebédet adtak tiszteletére. Február 20-án ezernyi kedves emlékkel szivében, elhagyta Sopront s külföldi utjára indult... Valamivel későbben egy másik nagynevü List is megfordult a pozsonyi országgyülésen. List Frigyes volt ez, az európai hirü nemzetgazda, akit saját kora ugyan félreismert, de tragikus halála után az utókor mégis igazat adott neki. A reformkorszakban, mikor hazánkfiai minden józan ujitást lelkesedéssel fogadtak s mikor az országgyülések is a haladást sürgették, nagyon fontos dolog volt oly ember tanácsával élni, akinek e téren páratlan ismeretei és tapasztalatai voltak. Követeink dicséretére legyen mondva, nemcsak List Frigyes munkáit ismerték, de véle magával is összeköttetésben voltak s tanácsát kikérték. A legelső, aki őt levéllel fölkereste, Kossuth Lajos volt. Lónyay és mások követték Kossuth példáját. Az 1843. év augusztus havában Pejacsevics gróf, Lónyay, Szegheő, Szalay, Erős stb. Németországban utazván, elhatározták, hogy List Frigyest meglátogatják Augsburgban. El is mentek oda, de List uramat nem találták Augsburgban. Valahol fürdőzött.870 A követek hivására List Frigyes a következő (1844.) évben csakugyan megjelent Pozsonyban.871 Az »István« nevü gőzhajón érkezett Bécsből és a Zöldfához cimzett vendégfogadóba szállt. Az országgyülési titkosrendőrség jelentése szerint, rögtön megérkezése után, fölkereste 870

Az országgyülési titkosrendőrségnek 1843. aug. 2-iki jelentése. (»Pejacsevics und Lónyay wollten sich mit dem Staatsökonomen List in Augsburg besprechen, leider aber war er im Bade abwesend.«)

871

Az országgyülési rendőrség jelentése szerint a közönség közt az a hir terjedt el, hogy Liszt Kossuth hivására jött Pozsonyba. Ezt azonban maga Liszt megcáfolta, mondván »Kossuth habe ihm zwar laengere Zeit von Pest aus geschrieben, er habe ihm aber nicht geantwortet und überhaupt nach seiner Verbindung nicht getrachtet; Kossuth sei ihm bisher wie ein Schiff mit vollen Segeln ohne Fracht vorkommen.« (Pressburg, 3. November, 1844.)

239


az országgyülés kiválóságait s a megyei követekkel is igyekezett megismerkedni. Másnap a felső táblán jelent meg, ahová Lónyay beregi követ vezette őt s Széchen Antal gróffal a hölgyek erkélyén foglalt helyet. Később a rendi táblát kereste föl, ahol a mágnások erkélyén Esterházy József gróf szolgált neki magyarázatokkal. Délben a mágnáskaszinóban ebédelt tisztelőinek seregével. Másnap, november hó másodikán, az ellenzéki kaszinóban nagyszabásu felolvasást tartott az államgazdaságtan köréből. Ez alkalommal kifejtette, miként lehetne német telepesekkel meghonositani nálunk a gyáripart. A felolvasást az országgyülés ellenzéke nagy lelkesedéssel fogadta s hogy List javaslatát valóraváltsa, elhatározta, hogy megszerzi néki a magyar indigenátust. List - jelenti a titkosrendőrség - folyton látogatja az országgyülés kiválóbb tagjait és holnapra sokat közülök ebédre kéretett magához. És folytak a tanácskozások a hazai ipar és a gyáripar fellenditése ügyében. List maga kijelenté, hogy a magyar urak körében nagy megértéssel és lelkesedéssel találkozott. Pozsonyból többek kiséretében Pestre ment, ahol résztvett a megye egyik gyülésén is. Itt a gyülés legkiválóbb szónoka üdvözölte őt s bemutatá a közönségnek, mely lelkesen tüntetett mellette. Listnek nálunk töltött napjai voltak az utolsó vidámabb napjai. Nemsokára búskomorságba esett s 1846-ban véget vetett életének.

240


XVIII. CSICSERI OROSZ ELEK HALÁLA Mikor eleink a nemzeti eszmékért küzdöttek, mikor a hazaszeretet erős gyökeret vert a lelkekben, a magyar átok: a gyülölködés és a pártvillongás rendesen erejét vesztette. Az emberek ilyenkor jobban szerették egymást, jobban ragaszkodtak egymáshoz. A mult század első felében, a pozsonyi országgyüléseken számtalan példával találkozhatunk e téren. Vélve se vélnők, minő megkapó módon nyilvánult itt az igazi tehetségek, a jó hazafiak iránt való tisztelet és szeretet. S mily mély fájdalom fogta el a sziveket, mikor egy-egy kiválóbb követünk meghalt! Pozsony alig látott nagyszerübb temetést a derék Bánffy Lászlóénál. S nem a tömegek jelenléte tette nagyszerüvé e temetést, hanem a néma fájdalom, a sok könny, mely ez alkalommal hullott. Az 1839. julius 13-án temették Pozsonyban a szepesi követet: Görgey Mártont. Az országbiró és a személynök vezetése alatt valamennyi követ gyászmagyarban, kardosan kisérte a halottat s követek emelték, vitték a koporsót a sirhelyre.872 S a gyászbeszéd alatt alig maradt szem szárazon. Igy történt ez Butykay Menyhért ugocsai követ temetésén is. (1844. szept. 17.) Ugyanekkor egy szegény jurátus (a hevesi Kürthy) meghalván, a rendi táblán inditványozták, hogy az országgyülés tagjai testületileg vonuljanak ki a temetésre, még pedig fekete magyar ruhában, kardosan.873 Ilyen és ehhez hasonló esetek kétségtelenül hirdetik, hogy hazánkfiainak érző, meleg szivük volt akkor s e sziv szeretettel vett körül mindenkit, aki a haza javán munkálkodott. A multnak ilyetén jelenségein elandalogva, Csicseri Orosz Elek esete jut eszünkbe. Ágasbogas, törzsökös familiából származott ő, kinek ősei közül nem egy jó hirre s névre tett szert. Elek ur megyéjében (Ungmegyében) kezdte meg hivatali pályáját. Mint főszolgabiró, hamar népszerüvé lőn. Még a rendőri jelentések is megirták róla, hogy csupa sziv, csupa jóságos készség ő, aki müveltségével és tiszta jellemével hamar népszerüvé tette nevét. Az 18431844. évre megyéje már országgyülési követnek választotta őt. Sok reményt füztek hozzá, mert mindenki tudta róla, hogy tetteinél nagyobbak nemes intenciói. És Orosz Elek övéi várakozásának meg is felelt, mert az ellenzékkel együtt élte végéig küzdött az ország érdekeiért. Követtársai módnélkül megszerették őt; mert emberségnél egyebet soha nem ismertek benne. Beszédei, miket főleg a kerületi üléseken mondott, nagy müveltségéről s hazafias gondolkozásáról tettek tanuságot. Ennek köszönhette, hogy 1843. junius 8-án a népnevelésügyi deputáció tagjává választották. Résztvett az elmérgesedett vallásügyi tárgyalásokban is. Mivel a vegyesházasságok ügyében Rómából olyan breve érkezett, mely a magyar törvénnyel s az alkotmánnyal homlokegyenest ellenkezett, az ellenzék a »placetum regium«-ot az országgyülés részére követelte. Orosz Elek a hazafias ellenzékkel tartván, követelte, hogy az egyházilag meg nem áldott házasságból született gyermekek törvényeseknek vétessenek. Követelte azt is, hogy a törvények ellen vétő papokat a világi biróság büntesse.874 Az 1843. junius 19-én tartott kerületi ülésen (22. ülésen) Orosz Klauzál Gáborral együtt a vallási sérelmek felterjesztését, Scitovszky és Lajcsák püspökök megbüntetését követelte. E két püspök adta ki a vegyes házasságok ellen szóló pásztorlevelet. Magyarországban a vegyes 872

Pressburg, 15. Juli, 1839. »Vorgestern wurde der Deputirte des Zipser Komitats Görgey begraben. Es erschienen alle Deputirte« etc. (Titkosrendőri jelentés.)

873

U. o. »Bei dem heutigen Trauerzug des verstorbenen Heveser Kancellisten Kürthy, wünschten mehrere Opponenten, dass man wie gestern im Trauerkleide erscheine.«

874

Titkosrendőri jelentések a kerületi ülésekről.

241


házasságot az 1790. évi 26-ik törvénycikkely, továbbá a királynak 1839. április 29-én kiadott resolutioja világosan törvényes és érvényes házasságnak mondja. A nevezett püspökök ezt semmibe sem vették s római brevevel együtt a vegyes házasságot skandalum-nak mondották! A magyar országgyülés ezt nemcsak vallási, de mélységes alkotmányjogi sérelemnek vette. 875 Orosz igen okosan beszélt a petició jogáról is. A konzervativ párt ezt ki akarta küszöbölni, az ellenzék azonban hevesen védelmezte. Orosz kimutatta, hogy a rendeknek joguk van ez ügyben deputációkat választani. A petició joga az alkotmányos szabadság következménye. Orosz később is többször felszólalt, még pedig mindig a hazafias ellenzék szellemében. Ez ellenzék legkiválóbb tagjaihoz meleg barátság füzte őt. Palóczy László, Klauzál Gábor, Jozipovich, a turapolyai gróf, Semsey Béla, Lónyay Menyhért, Bánhidy Albert, Erős Lajos, Szombathelyi Antal, Szegheő József, Bárczay stb. legbensőbb barátai voltak Orosznak. Jól ismerte őt a nádorispán és az országbiró. A személynök meg igen kedvelte őt. Orosz Elek országgyülési szereplése idején még csak egy-két évvel lépte tul a harmincat, tehát ifjukora legszebb napjait élte. S e napokat egy bájos leány - Orosz menyasszonya megaranyozta. Szép jövőjét azonban a végzet idő előtt megsemmisitette. Mint minden követnek, ugy Orosznak is volt inasa avagy huszárja. Kovács Pálnak hivták ezt s ungmegyei parasztfiu volt,876 akit Orosz gyermekkorától fogva magánál tartott s temérdek jóban részesitett. Maga Kovács Pál hirdette, hogy az ő gazdájánál jobb ember nincs a világon! Megesett Pozsonyban, hogy Kovács ötszáz forintot lopott gazdájától. S Orosz Elek nem jelentette őt fel. Azonban a romlott fickót még ez a jóság sem inditotta meg. Tovább is részegeskedett s gazdáját kárositotta. A jó Orosz is elmondhatta tehát inasáról a régi magyar mondást: vess enni az ebnek s megmar felül reá! Kovács Pál, hogy mulatozására pénzt szerezzen, elhatározta gazdája kirablását és meggyilkolását. Bizonyos Toronyi István nevü facér inassal szövetkezett e célra. A gyilkosságot 1844. május 20-án éjjel akarták végrehajtani, de Kovács holtrészeg lévén, a gyilkosságot másnapra kellett halasztaniok. A következő napon Kovács kiszedte gazdája pisztolyaiból a töltényeket s Toronyival együtt éjjel két órakor bementek Orosz hálószobájába. Orosz nyitott ajtó mellett nyugodtan aludt. A két gyilkos hosszas küzdelem után megfojtotta Orosz Eleket. A holttestet másnapig a konyhában helyezték el. Ami értéke volt Orosznak - gyürük, óra, lánc, pénz és ruhanemü - egymás között felosztották. Másnap este a holttestet összekötözve a meggyilkoltnak kofferjébe gyümöszölték s éjjel a Dunába vetették. A holttest ez alkalommal kiesett a kofferből. A vérrel boritott fehérruhát és ágynemüt összekötözve s kővel megterhelve szintén a Dunába dobták. Sajátságos véletlen, hogy Ungmegye közgyülésén, éppen a gyilkosság napján olvasták fel Orosz Elek derék követi jelentését. Persze ekkor még senki sem sejtette, hogy Orosz már nem él. Másnap, a gyilkosság után Kovács Pál találkozott a meggyilkoltnak öccsével, aki az uj legényt hozta bátyja részére. Kovács azt felelte néki, hogy a követ ur Pestre utazott. Kovács ezután naponkint megjelent az országház kapujánál Orosz Elek kardjával és kalpagjával s úgy tett, mintha őt várná. Az érkező gőzhajóhoz is naponta kiment. S imigyen sikerült gazdája meggyilkolását eltitkolnia. Junius hó 8-án történt, hogy egy halász véres ruhanemüeket halászott ki a Dunából. E ruhákat aztán egy asszony mosogatta a parton. Pozsony szemfüles és derék kapitánya, Vecsera Bernát 875

U. o.

876

Huszonkétéves, görög-keleti vallásu fiu volt.

242


értesülvén a dologról, azonnal vizsgálatot inditott. A fehérnemüekbe Elek és O. E. betük voltak himezve s igy kiderült, hogy a ruhák Orosz Elekéi voltak.877 A gyilkosságot tehát felfedezték. Ez Vecsera érdeme volt, aki »valódi Dunker-féle remekséget fejtett ki«. A személynök azonnal küldöttséget menesztett a királyi táblához s több személy elfogatását rendelte el. A junius hó 11-én tartott kerületi ülésen Mihályi elnök már bejelenté a gyilkosságot. A rendek azonnal aláirási ivet bocsátottak ki s jutalmat tüztek ki a holttest feltalálója és a másik gyilkos elfogója részére. Az ősz kerületi jegyző (Palóczy László) ugyanekkor szép és megható beszédben fejtette ki Orosz érdemeit. Kovács Pált, a gyilkost maguk a követek fogták el. Lónyay Menyhért, Jozipovich gróf, Semsey Béla, Bánhidy Albert, Erős Lajos »a legnagyobb aggodalomtól üzve« délután öt órakor, volt kedves barátjuknak, Orosznak lakására mentek. Utközben véletlenül meglátták Kovács Pált az András-utca másik felén. A turapolyai gróf magához intette őt, mire aztán a követek körülfogták a gyilkost s Orosz lakására vitték, ahol a rendőrök vasraverték. A másik gyilkosnak, Toronyinak elfogatása ügyében Magyarország és Ausztria minden városának megküldötték a gyilkos leirását. Mivel remélhető volt, hogy Toronyi szülőhelyére távozott, Sopronmegye alispánjához gyorsfutárt küldöttek s az alispán Nemeskéren, szülőházában elfogatta Toronyit. Mivel Toronyi nemes ember volt, előbb meg kellett volna idézni, de az alispán a személynök felelősségére, eltekintett ettől. Toronyit előzőleg Sopronban is többen látták s mindenkinek feltüntek feldult, réveteg vonásai.878 Ezután már csak a holttest felkutatása volt hátra, miután a véres koffert felvetette a Duna vize. Halász falunál a malomkerék felemelt egy összezsugorodott holttestet, de nem lévén ott csónak, nem foghatták ki. Nem is volt hát bizonyos, hogy ez Orosz Elek teste volt. Különben nyolc halász és egy csomó hajós állandóan kereste a holttestet. A nádorispán még két angol buvárt (Meason-t és Pearson-t) is hozatott, de ezek sem találták meg Orosz Elek holttestét. A királyi személynök a 158. országos ülésen »komor hangon, mély és méltó fájdalommal« jelenté be a rendeknek az eddig tett intézkedéseket. Óva intette őket a veszedelemre, mely a romlottlelkü cselédek részéről fenyegeti őket. Kimondotta, hogy ezután a korcsmázó és kóborló inasokat tömlöcbe vetik s megbüntetik. A személynök után Palóczy szólalt fel: »Megdöbbenve feljajdulánk annak hallásán, hogy Ungmegye követe, Orosz Elek, a nemeslelkü Orosz Elek nincs többé az élők között. Nem természetes halállal mult ki. Baráti karjainkkal ápoltuk volna őt betegségében s ha meg nem tarthatók, nem fájt volna annyira sirbaköltözése. De gyilkos kezek ölték meg. Fellázad minden emberi érzelem, sir a legkeményebb sziv s csak a pokol örül... A Duna hullámai rejtik valahol holttestét s annak mélységéből kiált fel egy megölt Ábelnek vére az igazsághoz és az Istenhez bosszuállásért. Mi, nagyméltóságos elnök ur, oly barátot, Ungmegye oly képviselőt veszite, ki nem látszani, hanem tenni szeretett és szokott, kinek nemes szive és erkölcsei, pallérozott miveltsége, szilárd és tiszta jelleme a közszeretetet és becsülést erényeivel megnyerte és tulajdonává tette s kit mindnyájan élni óhajtottunk, de ő már nincs az élők között...« Ezután Palóczy inditványát a további teendők dolgában a rendek egyhangulag elfogadták.

877

Vecsera kapitány a véres ruhák feltalálása után a követek schematizmusát nézte át s igy jött rá Orosz Elek nevére s igy sült ki a gyilkosság.

878

»Seine äusserst verstörten Gesichtszüge aufgefallen, derselbe übringens in Oedenburg und überhaupt in der ganzen Umgegend sehr gekannt sei.« (Rendőri jelentés 1844. junius 12.)

243


Bár minden emberit elkövettek a holttest megtalálására, Orosz Elek testét nem sikerült megtalálni. Ezért az országgyülés elhatározta, hogy Oroszért a gyászmisét megtartatja. A személynök felszólitotta a rendeket, hogy példaadás céljából szolgáikat is küldjék el a gyászmisére. A rendek kimondották, hogy »a baráti szeretet utolsó kötelességének lerovására« az országház terméből nemzeti öltözetben testületileg vonulnak a templomba. A gyászmisét Ocskay, kassai püspök tartotta a veszprémi és a kalocsai káptalan tagjainak segédletével. A szarkofágot az országgyülés tagjai vették körül.879 A rekviem után Fogarassy, nagyváradi kanonok tartotta a szentbeszédet. Az országgyülési titkosrendőrség jelentése szerint ez a beszéd a követek között nagy elégületlenséget keltett. Egy teljes órán át Fogarassy vigaszcseppekkel untatta a hallgatóságot. A gyilkosságot csak ugy mellékesen tette szóvá. Pedig a követek huszárjait két sorban azért állitották fel a templomban, hogy a szószékről hallják a gyilkosok rettentő bünét és hálátlanságát a legjobb urral szemben. Ehelyett a kanonok az emberi élet bizonytalanságáról beszélt s azt is mondá, hogy amint Isten Jónást megszabaditotta a cethal gyomrából, ugy nem fogja engedni, hogy a boldogult az utolsó trombitaszóra fel ne támadjon. Aztán az Orosz-család genealógiájáról beszélt. De a jelenlévő szolgahadhoz egyetlen intő szót sem intézett. A kanonok ur - irja a rendőrség - ugyancsak próbára tette a hallgatóság türelmét! (»War die Langmuth der trauernden Zuhörer auf eine harte Probe gestellt.«) A szónok - irja a rendőrség - nem tartá érdemesnek megemliteni Orosz Elek menyasszonyának meginditó sorsát. E derék magyar leánykát sokan látták a gyilkosság után a Dunaparton zokogva föl és alá járni. Feldult vonásai hirdették, szive milyen rettegésben volt eltünt vőlegénye miatt. Róla és Orosz Elekről 1844-ben egy vers is jelent meg ily cimen: »Elhalványult Rózsa a pozsonyi Rózsa-utcában. Gyászemlény néhai tekint., nemzetes és vitézlő Csicseri Orosz Elek urnak, tekintetes, nemes Ung vármegye főszolgabirójának s országgyülési követének tavaszutó 24-én fentebb évbeni halálára mély tisztelettel szentelve Ferge István által.« Orosz Elek a Rózsa-utcában lakott volt s a leányka (Rózsa) - a vers szerint - hiába járt arra, »nincsen már Orosz Elek többé, nincs. Lelke Istenéhez visszament...«880 A két gyilkost a biróság fejvételre itélte. Kovács nyugodtan hallgatta az itéletet, de Toronyi annyira rosszul lett, hogy le kellett őt ültetnie. A pozsonyi városházán helyezték őket a siralomházba, ahol a város lakói ezrével nézték meg őket.881 A hóhér először Kovács Pállal végzett. Toronyi (aki nemesember volt) térdenállva, zokogva könyörgött kegyelemért. De hiába könyörgött. Gyáván végezte be életét. Az országgyülési rendőrség jelentése szerint a rendek még később is sokat beszéltek Fogarassy kanonoknak az Orosz Elek gyászmiséje alkalmával mondott beszédjével.882 879

»Dessen Sarkophag vom ganzen Reichstagskörper umgeben war.« (Der Trauergottesdienst für den ungvarer Komitatsdeputirten Alexius Orosz betreffend, Pressburg, 3. July, 1844. Titkosrendőri jelentés.)

880

»Nem megy a lányka Rózsa-utcába; Mert elhalványult ott rózsája, Vagy ha elmegy is Rózsa-utcába Csak nefelejtset szed kacsócskája.«

881

Szeptember 25-én olvasták fel a megerősitett halálos itéletet és szeptember 28-án végezték ki a két bünöst.

882

»Unzufriedenheit der Opposition mit der Rede des grosswardeiner Domherrn Fogarassy bei Gelegenheit des Trauergottesdienstes für den Deputirten Orosz.« 1844.

244


Fogarassy beszédje - irja a rendőrség - sehogy sem tetszett a rendeknek s emellett igen unalmas is volt. A követek beszélik egymásközt, hogy az egész gyászbeszédben egyetlenegy jó gondolat sem volt s egyáltalán nem szolgált a lelkek épülésére. Ujabb bizonyiték ez arra, mennyire hanyatlott a klérus. Hiszen még hivatásának legfontosabb álláspontját sem tudja felfogni és kihasználni s igy természetes, hogy tekintélye folyton süllyed. A derék Albach-ot, a kitünő szónokot magányos kolostorba zárták. Pedig ez a szerzetes többet tett, mint az egész klérus együttvéve s amellett az egyháznak tisztességet szerzett. A közönség szerette őt s a templom zsufolva volt, ha ő beszélt. Különben a templomok üresek; mert a bigott papok elcsépelt szóvirágait hallgatni senkinek sincs kedve.883 Ezért az okos politika azt kivánná, hogy a templomokban jeles szónokok prédikálnának s az országgyülésen is ügyes egyházi szónokok lennének, hogy imigyen a klérus becsülése ne forogna mindig kockán.884 A tudatlan katholikus papok ellen nagy az antipáthia s mégis ezeket helyezik a magasabb méltóságokba, hatalmas jövedelemmel akkor, mikor a koldusok milliói szükölködnek az országban.

883

»Sonst sey aber die Kirche leer, weil man nicht Lust habe die gewöhnlichen geistlichen Floskeln bigotter Priester zu hören.« etc.

884

»Damit die Ehre des Klerus nicht bei jeder Gelegenheit Preis gegeben werde. Die Stupidität der meisten katholischen Geistlichen erregen Mitleid, man habe gegen sie eine förmliche Anthipathie.« etc.

245

Tartalomjegyzék I. DALIÁS IDŐK ....................................................................................................................... 1 II. ZADORLA JÁNOS ............................................................................................................... 5 III. A TŐZSÉR HALÁLA ....................................................................................................... 10 IV. A ZRINYIEK MAGYARSÁGA ....................................................................................... 14 V. KANIZSA ELFOGLALÁSA .............................................................................................. 20 VI. ZRINYI MIKLÓS ÉS PÉTER GYÁMJAI ........................................................................ 25 I. ......................................................................................................................................................... 26 II. ........................................................................................................................................................ 28

VII. ZRINYI-LEVELEK ......................................................................................................... 41 VIII. KISÉRLETEK A MAGYAR HADERŐ FELOSZLATÁSÁRA 1671-1702 ................. 77 IX. A MAGYAR HÁZ BÉCSBEN ........................................................................................ 138 I. A M. KIR. UDVARI KANCELLÁRIA ELHELYEZÉSE BÉCSBEN ....................................... 139 II. A M. KIR. UDVARI KANCELLÁRIA PALOTÁJÁNAK UJRAÉPITÉSE 1766/67-BEN ...... 147 III. PALOTA SZERZÉSE AZ ERDÉLYI UDVARI KANCELLÁRIA SZÁMÁRA ..................... 156

X. HÁROMSZÁZADOS HABSBURG-JUBILEUM ........................................................... 162 XI. AZ ATTILA KEZDETE .................................................................................................. 165 XII. ERDÉLY SZÉCHENYI ISTVÁNJA ............................................................................. 172 XIII. POLITIKAI SÉTÁK POZSONYBAN ......................................................................... 180 I. ....................................................................................................................................................... 181 II. ...................................................................................................................................................... 194

XIV. KÖLCSEY ÉS A TITKOSRENDŐRSÉG .................................................................... 200 XV. A MAGYAR EMISSZÁRIUS ....................................................................................... 213 XVI. ILLÉSHÁZY ISTVÁN ÉS A TITKOSRENDŐRSÉG ................................................ 222 XVII. LISZT FERENC ÉS LIST FRIGYES AZ ORSZÁGGYÜLÉSEN ............................. 236

246

TAKÁTS SÁNDOR MAGYAR KÜZDELMEK

Recommend Documents