TÁJÉKOZTATÓ FÜZET
AZ IPARÁGI SPORTTALÁLKOZÓK RÉSZTVEVŐI SZÁMÁRA
2016.
Villamosenergia-ipar a Sportért Alapítvány, Villamosenergia-ipari Sportbizottság
KEDVES SPORTTÁRSAK, KEDVES KOLLÉGÁK! Immár harmadik éve, hogy e kis füzet ott lapul az iparági sporttalálkozók résztvevői ajándékcsomagjában, s nagyon bízunk benne, hogy már hiányozna, ha nem így lenne! A VITSPORT Alapítvány által finanszírozott kiadványunkat ebben az évben is arra használjuk fel, mint eddig: visszatekintünk az előző év eseményeire, eredményeire, tanulságaira, egy kicsit sportmozgalmunk egészének történetére és persze foglakozunk annak aktuális kérdéseivel, hiszen a múltban elért sikerek emlegetésének, megünneplésének az ad igazi értelmet, ha annak célja a jelen, s még inkább a jövő kedvünkre való formálása, a szép hagyományok folytatása. A füzet idei tartalmáról címszavakban, kedvcsinálóként: tájékoztatás a 2015. évi Sportértekezletről, a VITSPORT Alapítvány tevékenységéről, riport az Alapítvány kitüntetettjével, megismerhetitek az első Örökös Bajnok-i címek nyerteseit és egy külön írás foglalkozik a találkozók megrendezésének, az azokon való részvétel költségeinek finanszírozásával. A 2016-os év a villamosenergia-ipari sportmozgalom történetének 66-ik éve. Bár nem a kötelező megünneplésért kiáltó kerek évforduló, de figyelemkeltő, jól megjegyezhető szám. Nem mellesleg kétharmad évszázadnak is tekinthető, s így akár kerek számként is felfogható. De a számokkal való játékot félre téve számunkra ez a 66 nagyon kedves és nagyon büszkék vagyunk rá! Már most is, s még inkább azok leszünk az év elmúltával, ha majd elmondhatjuk, hogy újabb 13 sikeres találkozó van mögöttünk, s türelmetlenül várjuk a következőket! Ehhez kívánok Mindannyiótoknak jó egészséget, sok sikert a sportban, a munkában és a magánéletben egyaránt és persze kellemes időtöltést a kollégák, barátok társaságában a 66 éves iparági sportmozgalom következő oldalon található Versenynaptárában szereplő sporttalálkozók valamelyikén! Amint ott láthatjátok, a következő évek találkozói közül soknak még nincs rendezője. Ezúton is kérek és biztatok mindenkit lehetőségeit mérlegelve segítse elő, hogy a még üres rovatok minél előbb gazdára leljenek, hiszen olyan jó, megnyugtató érzés egy találkozó végén, ha nem csak reméljük, hanem már tudjuk, hogy lesz folytatás!
VÁRHELYI GÉZA VITSPORT Alapítvány kuratóriumának elnöke, Villamosenergia-ipari Sportbizottság elnöke
2
A VILLAMOSENERGIA-IPARI SPORTTALÁLKOZÓK VERSENYNAPTÁRA Előzetes jelentkezés rendezésre
2016. Sportág 33. Sí 47. Sakk
Rendező
Mátrai Erőmű Zrt.
2017. Időpont
Helyszín
2018.
Rendező
Rendező
02. 11-14. TÁLE
34.
35.
E.ON Észak05. 06-08. GYŐR dunántúli Áh. Zrt.
48.
49.
MVM OVIT SE
05. 20-22. DUNAÚJVÁROS
27. Asztalitenisz
MAVIR Zrt.
06. 10-12. Budapest
28.
34. Horgász
Atomix K
06. 24-26. PAKS
E.ON 35. Tiszántúli Áh. 36. Zrt.
4. Fallabda
66.
VOTT E.ON Észak07. 01-03. VESZPRÉM (Term. barát) dunántúli Áh. Zrt.
31. Tenisz 38. Kajak-kenu 7. Sárkányhajó
E.ON Déldunánt. Áh. Zrt.
EDF DÉMÁSZ Tcsop.
6. Futás 27. Teke
6. 29.
67.
68.
08. 11-14. PÉCS
32. MAVIR Zrt.
33.
08.26-27.
39.
SZEGED
MVM Paksi AtomFADD09. 09-11. DOMBORI erőmű Zrt.
45. Vitorlás 34. Labdarúgás
5. MVM OVIT SE
EDF DÉMÁSZ Tcsop.
40.
8.
9.
46.
47.
35. Pannon Tcs.
MVM Paksi 36. Atomerőmű Zrt.
EDF DÉMÁSZ Tcsop.
09. 23-25. MÓRAHALOM
MVM KONTÓ Zrt.
10. 01-02. PAKS
E.ON Tiszántúli Áh. Zrt.
MVM Paksi 10. 14-16. NYÍREGYHÁZA 28. Atomerőmű Zrt.
7.
8. 29.
3
TÁJÉKOZTATÓ A 2015. ÉVI VILLAMOSENERGIA-IPARI SPORTÉRTEKEZLETRŐL Idén is a Budapesti Erőmű vendégszeretetét élvezhette a Sportértekezlet mintegy 35 résztvevője. Az első napirendi pont a 2015. évi találkozók értékelése volt, amelyhez jelentős számú írásos anyag állt a résztvevők rendelkezésére: mindenekelőtt az elégedettségi kérdőívekből sportáganként készített összesítők, a Sportági Bizottságok értékelései (sajnos a tenisz és a kajak-kenu bizottságét nélkülöznünk kellett) és nagyszámú adat a résztvevők számának alakulásáról sportáganként és cégenként, továbbá a részvételi díjak alakulásáról. A Sportértekezlet úgy ítélte meg, hogy a résztvevők számának 2015. évi kisebb visszaesése nagyobb részt időleges hatású okokra vezethető vissza, így remélhetőleg nem egy negatív tendencia kezdete. Ilyen ok volt az állami szektorban a sport célú támogatások engedélyezésének elhúzódása, az E.on csoportban pedig a sporttalálkozókra való utazás költségeinek megváltozott finanszírozása. Az előbbit illetően bízunk annak átmenetiségében (a 2016. év kezdete igazolni látszik ennek jogosságát), utóbbira vonatkozóan pedig az új finanszírozáshoz való alkalmazkodás gyakorlati megoldásai kialakulásában. A létszámalakulás egészének megítélése mellett fontos sportáganként is értékelni a helyzetet , mivel a gyakorlati tennivalók, lehetőségek sportáganként eltérőek. Persze itt is több éves tendenciát kell figyelembe venni, amihez segítséget nyújt a mellékelt diagram. A sportágak többségében nincs okunk aggodalomra, de néhányban, pl. a vitorlásnál és a sakknál igen. A Sportági Bizottságok legfontosabb feladata minden sportágban, hogy minden lehetséges módon (pl. a helyszínek választásának befolyásolásával, a versenyszabályok alakításával, költségcsökkentési lehetőségek keresésével, a hírverés ösztönzésével) segítsék elő a találkozók iránti érdeklődés, a részvétel minél magasabb szintjét. A téma kapcsán a Sportbizottság elnöke kifejtette, arra nemigen lehet számítani, hogy az iparági sporttalálkozókon való részvétel támogatására fordítható összeg akár csak a társaságok szélesebb körében is érdemben növelhető lenne. Ugyanakkor, az adatokból megállapítható, hogy az iparági társaságok rendkívüli mértékben különböznek egymástól a tekintetben, hogy létszámukhoz viszonyítva milyen arányban képviseltetik magukat az iparági sporttalálkozó550 kon. Ez az arány 3%-tó 63%-ig ter500 jed, 12%-os átlag mellett. Felhívta 450
a sportkoordinátorok figyelmét , hogy érdemes lenne társa-
400
ságonként megvizsgálni az adott társaság helyzetét, és különösen az átlagtól nagyon elmaradók esetében keresni ezen arány növelési lehetőségeit, forrásait.
350 300 250 200 150
A részvétel alakulásában természetesen meghatározó, hogy az egyes
100 50 0 2005
2006
Asztalitenisz Sakk Vitorlás
4
2007
2008 Futás Sí Sárkányhajó
2009
2010 Horgász Teke Fallabda
2011
2012
2013
Kajak-kenu Tenisz
2014
2015
Labdarúgás Természetjáró
társaságok milyen elvek alapján és milyen mértékben támogatják a sporttalálkozókon való részvételt. A résztvevők számára
persze az lenne az ideális, ha a részvételi díjak és az utazási költség egészét állná a társaság. Ugyanakkor, ha a sporttalálkozókon való részvételre fordítható keret összességében adott, akkor annál többen tudnak részt venni, minél nagyobb az egyéni hozzájárulás. Az sem mindegy, hogy mennyibe kerülnek az egyes sportágak találkozói, azaz a sportágak is versenyeznek a keretösszeg felosztásakor. Várhelyi Géza kérte a sportkoordinátorokat , hogy kísérjék figyelemmel a kérdéskörrel kapcsolatos események alakulását társaságuknál, s igyekezzenek azokat úgy befolyásolni, amelynek eredményeként a találkozókon való részvétel összességében növelhető, hiszen ez sportmozgalmunk továbbélésének, fejlődésének kulcskérdése.
A Sportértekezlet üdvözölte a részvételi díjak növekedése megállításában, esetenként csökkentésében elért eredményeket , s kéri a rendezőket, sportági bizottságokat, hogy bizonyos ellenérdekeltségükön is felülemelkedve, sportmozgalmunk egészének érdekeit szem előtt tartva tegyenek további erőfeszítéseket a költségek visszafogása, az amatőr sporthoz illő, mértéktartó, költségtakarékos szemléletű szervezési-rendezési megoldások alkalmazására. A Sportértekezlet következő napirendi pontjában elfogadta az ülésen kiegészített 2016. évi Versenynaptárt, s a további két évre szóló – még erősen hiányos – Rendezési Tervet (lásd 2. oldal), remélve, hogy a vitorlás találkozónak is akad rendezője az idén! A 2015. évi sporttalálkozók alkalmával – az ÁVSZ előírásának megfelelően – meg kellett újítani a Sportági Bizottságokat (amely, sajnos, nem történt meg teljes körűen, a tenisz, asztalitenisz és sakk sportágakban az idén ezt pótolni kell): ez adta az apropóját annak, hogy a Sportértekezlet napirendi pontként áttekintse a sportági bizottságok feladatait . Ennek okán az idei értekezletre minden sportági bizottsági tag meghívást kapott, kár, hogy a kívánatosnál jóval kevesebben éltek a lehetőséggel. A távolmaradók és az érdeklődők utólag is megtekinthetik a Sportbizottság elnöke prezentációjának anyagát a vitsport.hu-n, a Sportértekezlet anyagai között. Az Általános Verseny Szabályzat kevés számú idei módosítása közül legnagyobb jelentőségű egy ajánlás megfogalmazása a rendezők felé, hogy a honlapon hozzák nyilvánosságra a találkozó részvételi díját megalapozó számításukat, az un. Kalkulációs Lapot . E kezdeményezéstől azt várjuk, hogy a résztvevők reálisabban tudják majd értékelni a rendezők erőfeszítéseit a minél sikeresebb, de költségeit tekintve mértéktartó találkozókra való törekvést illetően, és nem mellesleg azt is , hogy a nagyobb nyilvánosság, a közös gondolkodás lehetősége kedvez majd újabb, a költségtakarékosságot erősítő ötletek születésének.
Hét sportági bizottságtól ( asztalitenisz, fallabda, futás, labdarúgás, sakk, sí, vitorlás) érkezett be versenyszabályzatuk módosítására javaslat , ezeket a Sportértekezlet – egy sportág egy pontjának kivételével – jóváhagyta. Négy sportág (asztalitenisz, sakk, sí, vitorlás) módosítási javaslatai között szerepelt az Örökös Bajnok-i cím elnyerési feltételeinek szabályozása, a sakk kivételével ezek is elfogadásra kerültek, így ez évben három sportág találkozóján már átadásra kerülhetnek az újonnan alapított kitüntetések azok számára, akik a múltbeli eredményeikkel arra rászolgáltak, s akiket füzetünk későbbi oldalain meg is ismerhettek.
A Sportértekezlet foglalkozott még a találkozók sikeressége összehasonlítására kidolgozott javaslattal, továbbá a VITSPORT Alapítvány honlapja és Facebook oldala működésével és mindkét témát illetően javaslatokat fogalmazott
meg az alapítvány kuratóriuma számára.
5
ÖSSZEFOGLALÓ A VITSPORT ALAPÍTVÁNY 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL VITSPORT ALAPÍTVÁNY Az Alapítvány döntéshozó szerve ebben 2014. évi költségvetés teljesítése 2015. évi terv az évben kétszer ülésezett. Adatok ezer forintban A februári ülésen legfontosabb témaMegnevezés 2014.terv 2014.tény 2015.terv ként elfogadta a 2014. évi költségNyitó állomány 8409 8409 9309 vetési beszámolót és a közhasznúsági jelentést, továbbá a 2015. évi költségBevételek 31872 36486 15975 vetést (lásd táblázat). Az adatokból Iparági társaságok támogatásai 15100 15325 15400 megállapítható, hogy a gazdálkodás tervszerű és takarékos volt, aminek eredméKülső támogatások 300 0 75 nyeként a tervezett 350 eFt veszteség Kamat 200 104 100 helyett 900 eFt többlettel zártuk az SZJA 1 % 100 95 100 évet. 20687 0 A 2014. évben a legnagyobb feladatot a Sporttalálkozó rendezés bevételei 15588 VOTT megrendezése jelentette alapítEgyéb bevételek 584 275 300 ványunk számára, amit a visszajelzések Felhasználások 32222 35586 16075 és a részvételi adatok szerint egyaránt Sporttalálkozók támogatása 12400 12166 12000 sikerrel teljesített. 500-at meghaladó résztvevő utoljára 12 évvel ezelőtt, Sporttalálkozó rendezés költségei 15588 20379 0 2002-ben volt a természetbarát találHonlap költségei 530 407 550 kozón! Amire előzetesen természetesen Tájékoztató Füzet 170 157 120 nem számítottunk, s ez okozta, hogy a táblázatban a rendezésre vonatkozó ada- Titkár (bér, cafetéria, közteher) 2200 1547 2100 tok erősen eltérnek a tervezettől. Könyvelés 344 343 360 A 2015. évi történések közül megemlíEgyéb (besz.,bank, közl, tel., stb.) 990 587 945 tendő, hogy együttműködési megállaEredmény -350 900 -100 podást kötöttünk a Budai Sport Kft-vel, a Head sportszergyártó cég kizárólagos Záró állomány 8059 9309 9209 magyarországi képviselőjével, aminek eredményeként a sí, tenisz és fallabda sportágak találkozóin a résztvevők kipróbálhatják a legújabb sporteszközöket és kedvezményesen megvásárolhatják azokat, s ezen túl a cég támogatja is e találkozókat és az Alapítványt is. 2015-ben már második alkalommal adtuk ki Tájékoztató Füzetünket, melynek célja a sporttalálkozókon résztvevő kollégák megismertetése iparági sportmozgalmunk aktualitásaival, legfontosabb céljaival, eseményeivel. Ezen a kuratóriumi ülésen határoztunk arról is, hogy a betöltetlen titkári pozícióra pályázatot írunk ki, amely utóbb meg is történt, s Csegezy Csilla, az új titkár Kuratórium tagjai: március 1-ével „hivatalba is lépett”. • Várhelyi Géza, elnök (VTMSZ) A kuratórium arról is határozott, hogy a jövőben a legsi• Horváth Tibor, alelnök (Budapesti Erőmű Zrt.) keresebb találkozók rendezőit elismerésként nyilvá• Dr. Szilágyi József, alelnök (EVDSZ) nosan meg kívánja nevezni, és– ha arra lehetősége lesz • Bányai Balázs (E.ON Észak-dunántúli Áh. Zrt.) – jelképes módon meg kívánja jutalmazni. A találkozók • Bárdos Béla (Mátrai Erőmű Zrt.) értékelési módszerére javaslat kidolgozására a kurató• Bolvári László (MVM Magyar Villamos Művek Zrt.) rium elnökét kérte fel. • Dr. Czibrus Tamás (MAVIR Zrt.) A 2015. decemberi kuratóriumi ülésén meg is tár• Krausz Attila (MVM Paksi Atomerőmű Zrt.) gyalta az időközben elkészült javaslatot, s a beter• Nemesházi László (ELMÜ Nyrt) jesztett változatok közül választva és egyéb kisebb • Szabó Zsolt (MVM OVIT Zrt.)
6
módosításokkal el is fogadta, majd utóbb, azt alkalmazva a következő határozatot hozta: „ A kuratórium Nagyvállalati kategóriában értékelte a 2015. évi villamosenergia-ipari sporttalálkozókat és egyetért a Sportértekezlet határozatá(1000 fő feletti létszám) val azok sikerességét illetően. Ezúton köszöni meg a MINDKÉT VÁNDORKUPÁT az rendezőknek, a rendezésben részt vállalt kollégáknak EDF DÉMÁSZ Társaságcsoport nyerte. áldozatos és eredményes munkájukat. A jó színvonalú találkozók közül a kuratórium értékelése alapján Kis- és középvállalati kategóriában legsikeresebbeknek a kajak-kenu, a sí, a futó és az asztalitenisz találkozók bizonyultak: mely ered(1000 fő alatti létszám) ményhez – az iparág sportszerető közönsége nevé„NEM CSAK A RÉSZVÉTEL A FONTOS” ben is – a kuratórium szívből gratulál és elismerését vándorkupát a MAVIR Zrt. a fejezi ki az EDF DÉMÁSZ Zrt, a Mátrai Erőmű Zrt. és „RÉSZVÉTEL A FONTOS” vándorkupát az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. szervező csapatának!” az MVM KONTÓ Zrt. nyerte el. A decemberi ülésen még az alábbi témák voltak napirenden: - Az Alapítvány összsportági vándorkupáiért folyó verseny 2015. évi értékelése (lásd keretben). - A Sportért és a Kollégákért kitüntetés odaítélése (a díjazottat a következő évi füzetben mutatjuk be). - A Budai Sport Kft-vel való együttműködés folytatása. - A 2015. évi költségvetés várható teljesítése. - A 2016. évi előzetes költségvetés és a nevezési hozzájárulás mértéke. Utóbbival kapcsolatban a kuratórium úgy döntött, hogy valamennyi sportágban egységesen 5000 Ft/fő lesz, azaz ennyivel kisebb lesz a nevezési díj annál, mint amennyit a költségek indokolnak. - Az Alapítvány vitsport.hu honlapjának és a Facebook oldalának működése. A kuratórium szükségesnek tartja, hogy az élő, közvetlen kapcsolat fenntartás érdekében a honlapra regisztráltak száma növekedjen, amely előmozdítására több ötlet is felmerült a hozzászólók részéről, s amire ezúton is kérünk mindenkit,aki még nem tette azt meg! A VITSPORT Alapítvány kuratóriumának összetételében nyugdíjba vonulás és egyéb ok miatt személyi változások is történtek, s megváltozott a székhelye is. Az új címe: 1037 Bp., Kunigunda útja 47/a-47/b.
7
AZ IPARÁGI SPORTTALÁLKOZÓK FINANSZÍROZÁSÁRÓL Aligha kérdéses bárki előtt, hogy a finanszírozás kérdése döntő kérdés iparági sportmozgalmunk jövője szempontjából. Érdemes hát bővebben foglalkozni vele, ezzel is felhívva a figyelmet rá és biztatva arra másokat is. Annál is inkább, mert ez döntően nem ágazati szinten dől el, hanem helyi, azaz társasági, társaságcsoporti hatáskörbe tartozik, a munkavállalókat terhelő mértéket a helyi szabályozások, általában az érdekképviseletekkel kötött megállapodások határozzák meg. Nagy vívmány, amire jogosan büszkék lehetünk mi, villamosenergia-ipari munkavállalók, hogy az Ágazati Kollektív Szerződés (VKSZ) külön foglakozik az iparági Az iparági találkozókon való részvétel költségeinek megoszlása sporttalálkozókkal. Előírja a társaságok számára, (részben becsült, átlagos adatok alapján) hogy meg kell rendezni azokat, sőt – az Általános Átlagos költség/tal. Versenyszabályzatra utalással (ott szabályozva) – a Költségviselő megrendezés pénzügyi támogatását is, mégpedig Ft. % létszámarányosan, amit a VITSPORT Alapítványba kell befizetni (mértéke 2016-ban 820 Ft/fő). VITSPORT Alapítvány* 5000 11,1% E támogatásokból – és egyéb bevételeiből, így az Munkáltató 33000 73,3% SZJA-k 1%- ából –az alapítvány két módon segíti Munkavállaló 7000 15,6% elő a találkozók megrendezését: egy kis részt az alapítvány működésére fordít (ebből fedezi a honlap, Összesen 45000 100,0% a Tájékoztató Füzet, az ágazati szintű szervező munka költségeit), túlnyomó részét azonban a részvételi *Közvetetten ezt is a munkáltatók finanszírozzák díjak csökkentésére, a találkozók támogatására fordít. Ennek mértéke 2016-ban minden sportágban 5000 Ft/versenyző, azaz ennyivel kisebb díjat 11% 16% számláz ki a rendező a résztvevő társaságok felé, VITSPORT Alapítvány mint amennyit a tényleges költségek indokolnának. (Ez nem elhanyagolható összeg, sem a találkozókon Munkáltató való részvétel összes költségéhez, még kevésbé a 73% Munkavállaló nevezési díjhoz viszonyítva: lásd táblázat.) Visszatérve a társaságok által fizetett alapítványi támogatásra: ezt a nem kis összeget a rendezési feladatot is vállaló cégek is megfizetik, így nem helyénvaló arra számítani, hogy ezen – és a rendezési feladatokkal járó munkaidő kiesésen – felül még további anyagi áldozatot is vállaljanak. Különösen így van ez, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a találkozók megrendezésére vállalkozó társaságok száma a szervezeti változások miatt egyre szűkebb, minden évben csaknem ugyanazok a rendezők, ha a sportágak elosztása más is. Az előzőekre tekintettel teljesen jogos, hogy a munkaráfordításon kívüli költségeiket a rendezők a részvételi díjakon keresztül áthárítják a résztvevőkre. Az a rendező cég, amely még ezen felül is támogatja az általa szervezett találkozót, mindenképpen külön köszönetet érdemel és természetesen azt is, hogy a legmesszebbmenőkig igénybe vegye a találkozó nyújtotta PR lehetőségeket a maga számára. A találkozók finanszírozása az előzőekből is láthatóan összetett kérdés, amely összetevői közül kétségkívül a részvételi díjak megfizetése a leglényegesebb, s ez az a kérdés, amit a VKSZ nem szabályoz, azaz társasági szinten dől el. (Ugyanígy a találkozókra való utazás költsége is, amiről időnként hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig esetenként jelentős mértékű lehet.) Nagyon lényeges eredmény, hogy a részvételi díjak teljes, vagy egyre inkább részleges társasági átvállalására fordítható keretet (amely a legtöbb esetben a helyi sportegyesület büdzséjében van jelen) a társaságok túlnyomó többségében sikerült a cafeteria kereten kívül tartani. Ez teszi lehetővé, hogy az ne jelentéktelenedjen el, s csak meghatározott célra, a megszolgált, illetve jogos igényeket figyelembe véve, koncentráltabban kerüljön felhasználásra.
8
Az előzőek után eljutottunk ahhoz a két kérdéshez, ami a témánkat illetően talán a leglényegesebb: mekkora a részvételi díj és azt ki fizeti meg?
Hogy mekkora a részvételi díj, azt sok minden befolyásolja. Talán leginkább a rendezők adottságai és hozzáállása, de nem lebecsülendő a résztvevők „hozzáállása”, igényei sem. Az természetes, hogy a rendező olyan találkozót szeretne rendezni, ami után elégedetten távoznak a résztvevők. Kulcskérdés tehát, hogy mik az elvárások. Az ÁVSZ szerint a találkozók „kulturáltak, de mértéktartóak” legyenek: azt kérjük mindenkitől, hogy erre gondoljon, amikor véleményt formál egy adott találkozóról, különösen, ha az ő részvételi díját, vagy annak nagy részét a cége fizette! Hiszen vannak kevésbé szerencsések is, akiknek nagyobb áldozatot kellett hozni, hogy itt lehessenek: nekik bizony kedvezőbb lehet egy szerényebb, de költségkímélő megoldás! Ezért van az, hogy az Elégedettségi Kérdőív kitöltésekor kifejezetten kérjük, hogy ne egy szempont abszolút színvonalát értékeljék a csapatvezetők, hanem a költségeket is figyelembe vevő ár/érték arányt! A résztvevők hozzáállásának formálásában komoly szerepe van a Sportági Bizottságnak, amihez jó alkalmat nyújtanak a találkozók alkalmával megrendezett Sportági Értekezletek. A rendezők természetesen sokat tehetnek a megfelelő színvonalat biztosító, de minél alacsonyabb részvételi díjakért. A kellő időben elkezdett, e célt következetesen szem előtt tartó szervező munka, különösen, ha a sportág iparági találkozói iránt érzett elkötelezettséggel párosul, a siker legfontosabb biztosítéka. A körültekintő, gondos rendezői munka részeként az előkészítő informálódás, ajánlatkérések, tárgyalások után elkészül a találkozó költségvetése, ami egyúttal a részvételi díjak megállapításának megalapozása. Ez évtől arra kértük a rendezőket, tegyék azt közzé a honlapon (Versenykiírás/Kalkulációs Lap), hogy megismerhessék a résztvevők is, elősegítve a körültekintőbb, illetve reálisabb véleményformálásukat és a költségtakarékossági ötletek szélesebb körből való begyűjtését. Nem mellékes kérdés az sem, hogy a rendezőnek milyenek az adott sportágra vonatkozó adottságai, hiszen ez is jelentős költségbefolyásoló tényező lehet. Sajnos, a rendezői feladatot ellátni képes és hajlandó cégek korlátozottsága miatt sokszor e tekintetben megalkuvásra kényszerülünk, de felhívjuk a Sportági Bizottságok figyelmét , hogy a jövőben többet indokolt ezzel a vonatkozással foglakozni. Utoljára maradt a talán „legizgalmasabb” kérdés: kérnek-e a társaságok (sportegyesületek) az általuk kifizetett részvételi díjhoz hozzájárulást a sporttalálkozókon résztvevőktől, s ha igen, mekkorát, milyen elvek szerint? Ma már a társaságok többsége kér hozzájárulást, de közülük a legtöbb nem igazán jelentőset. Úgy véljük, hogy a kapott szolgáltatásokat figyelembe véve ez indokolt is. Van olyan társaság, amelynél a támogatás azonos mindenkire nézve, van, akinél differenciált: az eredményességtől és/vagy a részvételi díj mértékétől teszi függővé a hozzájárulást. Mindkettő jogos megkülönböztetési szempont lehet, anélkül, hogy bármelyik mellett, vagy ellen állást foglalnánk. A társaságok többsége a sporttalálkozókra szánt pénzzel is keretgazdálkodást folytat, azaz, ha a résztvevők is hozzájárulnak a költségekhez, akkor többen tudnak részt venni a találkozókon. Más oldalról viszont a megterhelő mértékű hozzájárulás visszavetheti a részvételi hajlandóságot, amivel éppen ellenkező hatást érünk el! E kérdés tehát nagyon empatikus, sokoldalú megközelítést igényel. Kérünk mindenkit, aki a sporttalálkozók finanszírozásával foglalkozik, hogy ebben a szellemben közelítsen a felmerülő kérdésekhez, szem előtt tartva a közös érdeket, nagy múltú iparági sportmozgalmunk továbbélését, hagyományai megőrzését, gazdagítását!
Kedves Kollégák, Sportbarátok! A VITSPORT Alapítvány kéri a villamosenergia-ipari sporttalálkozók iránt elkötelezett iparági munkatársakat, nyugdíjasokat és családtagjaikat, hogy az SZJA-juk 1%-val támogassák sportmozgalmunk értékes hagyományának megőrzését, folytatását! A befolyó támogatásokat honlapunk, a vitsport.hu működtetésére fordítjuk.
Villamosenergia-ipar a Sportért Alapítvány
Adószámunk: 18475531-1-41 Köszönettel: Villamosenergia-ipar a Sportért Alapítvány Kuratóriuma
9
AZ IPARÁG ELSŐ ÖRÖKÖS BAJNOKAI A 2014. novemberi iparági Sportértekezlet és a VITSPORT Alapítvány kuratóriuma új kitüntető cím bevezetését határozta el. Az „Örökös Bajnok”-i cím az iparági találkozókon elért kimagasló sporteredményeket jutalmazza, ismeri el. De van egy másik, közvetettnek nevezhető célja is: a kitüntetettek személyében olyan példák, példaképek állítása az iparág sportszerető közönsége, fiataljai elé, amik, akik a sportszerű, egészséges életmódot és azt elősegítő iparági sporttalálkozókat egyaránt népszerűsítik. A kitüntetés szabályozása kétszintű: van egy minden sportágra érvényes keretszabályozás és szükséges egy sportágankénti részletes szabályozás, mely ez ideig 3 sportágban született meg (lásd keretes irások). Így 2016-ban e három sportágban tudunk, összesen 6 örökös bajnokot avatni, akik visszamenőleg érdemelték ki ezt a megtisztelő címet: •
A villamosenergia-ipari sí találkozók Örökös Bajnokai: Bakács Istvánné és Banka Zsolt
•
A villamosenergia-ipari asztalitenisz találkozók Örökös Bajnokai: Urbán Erika és Géczi István
•
A villamosenergia-ipari vitorlás találkozók Örökös Bajnokai: Kolter Gyula és Nagy Róbert
Felkértük Örökös Bajnokainkat, hogy mutatkozzanak be olvasóinknak, az iparág sportszerető közvéleményének: a következőkben az Ő írásaikat olvashatjátok, köszönet nekik érte, s egyúttal mindannyiunk nevében gratulálunk a kitüntetésükhöz! (Bakácsné Natasa írását szervezési okokból hiányolni vagyunk kénytelenek, de jövőre bepótoljuk!) „A Villamosenergia-ipari ………. Találkozók Örökös Bajnoka”kitüntetés 1. A kitüntetés célja: Az iparági sporttalálkozókon valamely sportágban hosszú időn át nyújtott kiemelkedően sikeres teljesítmény elismerése. 2. A kitüntetéssel járó díj: Később kiválasztandó emléktárgy, amelyen jól olvashatóan elhelyezhető a kitüntetés elnevezése és a kitüntetett személy neve. 3. A kitüntetés átadása: A kitüntetés átadására az évenkénti Villamosenergia-ipari Sportértekezleten kerül sor. Ez alól kivétel a kitüntetés adományozásának 1. éve, amikor is a már a múltban kiérdemelt kitüntetések átadása már a sportági találkozón megtörténik. 4. A kitüntetésre vonatkozó egyéb szabályok 4.1 A kitüntetés elnyerésének pontos feltételeit sportáganként a Sportági Versenyszabályzatban kell meghatározni. Indokolt a kitüntetés elnyeréséhez szükséges eredmények mellett az adott sportág iparági találkozóin való minimális részvételi számot is meghatározni, amely 10-nél kevesebb nem lehet. 4.2 4.2 Az adott sportág kitüntetettjeinek nevét és a kitüntetés adományozásának évét a Sportági Versenyszabályzatok e célra létrehozott függelékében meg kell örökíteni. 4.3 A kitüntetés átadását a tárgyévi sporttalálkozón elért eredmények alapján a Sportági Bizottság kezdeményezi a kitüntetettekről szóló melléklet szerint Adatlap VITSPORT Alapítványnak való megküldésével. Az Adatlapot a honlap e célra létrehozandó részén tartósan meg kell jeleníteni. 4.4 A kitüntetés csak iparági munkavállalónak és nyugdíjasnak adományozható. Egy személy egy sportágban csak egyszer nyerheti el a kitüntetést. 4.5 A kitüntetés csapat jellegű sportágakban (jelenleg: labdarúgás, sárkányhajó) nem adományozható. 4.6 J elen szabályzat szerinti kitüntetések első ízben 2016-ban kerülnek átadásra. 5. Jelen dokumentum elfogadására, módosítására a Villamosenergia-ipari Sportértekezlet és a VITSPORT Alapítvány kuratóriuma együttesen jogosult. 6. A jelen szabályzat működtetésével kapcsolatos feladatok koordinálása a Villamosenergia-ipari Sportbizottság feladata.
Banka Zsolt Első Iparági élményemre a mai napig emlékszem, igazából ez volt az első verseny, amin részt vettem. Általában a versenyeken vannak elsők, és vannak utolsók. Abszolút utolsó helyen végeztem, hát a negatív élmény is élmény. Minden bizonnyal ekkor kaptam egy olyan lendületet, hogy most már csak azért is! A negatív élmény után soron következő versenyeken már folyamatosan díjazottak között voltam. Pontosan, hogy a dobogó melyik fokán és hányszor álltam? Nem tudom, de ez nem is mérvadó számomra, ha oda kerültem a rajtpálca elé, akkor egyszerűen kiadtam magamból a maximumot. Természetesen a folyamatosan mozgásban lévő kor elől senkinek nem lehet elbújni, rengeteg emléket és jelet vés az arcunkra. Ahhoz, hogy ezeket az emlékeket mások is beszerezzék, tudni kell átadni a helyet egy gyorsabb új bajnoknak. És ezt jól tudjuk, hogy mindig jön egy gyorsabb.
10
Az ezredforduló után házasságot kötöttem. Gyakorlatilag a szertartás után - de nem amiatt - rohamosan romlott a fizikai állapotom, mindaddig, hogy 1 évig táppénzes állományba is kerültem. A rengeteg laboratóriumi vizsgálat LIME kórt diagnosztizált, ami már régóta szimbiózisban élhetett velem, de egyre rosszabb fizikai állapotomat kihasználva eljött az ideje és támadt. Nem fogadtam el a leírtakat, tudtam, hogy nekem itt még van mit csinálni, és ha már itt van
ez a baktérium a szervezetemben, akkor küzdjön meg velem. Elhatároztam, hogy sporttal teszek ellene, hogy ne legyen ilyen egyszerű dolga. Bár már a mozgás nagyon nehezen ment, az akkori lakásom lépcsőházában szépen lassan elkezdtem jönni-menni a földszintről a 4. emeletig. Futottam a szobában, ahol kondicionáló gyakorlatoA D-Hotel*** csendes, nyugodt, kat is végeztem. Hónapokban parkos környezetben, a belváros lehetett mérni a javulást. Utána szívében, a Gyulai Várfürdőtől 100 méterre található. viszont egyre határozottabban, ahogy emelni tudtam a sport Szolid árakkal, díjmentes óraszámot, még intenzívebben klimatizálással és parkolással várjuk kedves vendégeinket! mozogtam. Végül visszakerültem dolgozói állományba. Azt gondolom, hogy a felépülésemet a sportnak és feleségemnek köszönhetem, aki nagy türelemmel volt hozzám. 2012-ben megválasztottak a MSE elnökhelyettesének ahol a sport szakmai részt kaptam feladatként, továbbá egy egészségmegőrző program kidolgozását (EMP). Kapóra jött a cégen belüli EMP, ahol nagyszerű sportszerető emberekkel találkozom, és dolgozhatok együtt. A már több év alatt szerzett tapasztalatainkat szeretnénk a jövőben további programokkal színesíteni, és motiválni mindenkit a sport irányába. Utolsó gondolatként azzal zárnám e sorokat, hogy a sport, amit végzek napról napra nem könnyebb, de biztosan tudom, hogy évről évre nem nehezebb.
13
Az alpesi sí szakágban a sítalálkozók örökös bajnoki símének odaítélése az alábbi kritériumok eggyüttes megléte mellett tehető meg: • minimum 10 első hely • ebből: iparági dolgozóként (felnőtt) minimum 5 bajnoki cím, • minimum 15 találkozón való részvétel, • minimum 2 korcsoportban szerzett első helyezés, • az örökös bajnoki cím odaítélésekor a versenyző iparági dolgozó, vagy iparági nyugdíjas
Urban Erika: Életemet 8 éves koromtól szó szerint behálózza az asztalitenisz. Akkor fogtam először pingpongütőt a kezembe, és azóta el sem eresztettem. 6 évig viseltem a magyar címeres mezt serdülő és ifjúsági Európa Bajnokságokon, melyeken 3 bronzérmet sikerült szereznem. Amikor 2003-ban az MVM-hez kerültem dolgozni, nagyon örültem, hogy részt vehetek az asztalitenisz Iparági Bajnokságon, és azóta minden évben nagyon várom már! Pár év múlva beválasztottak az iparági Asztalitenisz Bizottságba, melynek azóta is tagja vagyok. Nagy szerepem van abban, hogy a találkozókon megrendezett versenyszámokban az igazolt játékosok külön kategóriában induljanak, így igazságos versenyek jöhessenek létre. Minden Sporttalálkozó hatalmas élmény számomra, szinte olyanok vagyunk, mint egy nagycsalád, akik évente egyszer összejönnek, versenyeznek egymással, megbeszélik az elmúlt év történéseit, és alig várják a következő sporttalálkozót. Mégis kiemelnék egy találkozót az elmúlt 13 évből, a 2004-i évet, amikor az MVM rendezte Budapesten, és mint MVM versenyző az eredményhirdetés előtt volt szerencsém az akkori vezérigazgató úrral asztaliteniszezni. A sporttalálkozókon elért eredményeimre - 18 arany, 11 ezüst és egy bronzérem - nagyon büszke vagyok, de tudom azt is, hogy mint igazolt és nagy múlttal rendelkező versenyzőnek ez nem volt mindig nehezen elérhető eredmény. A legutóbbi sporttalálkozókon már egyre kevesebb a női igazolt versenyző, ezért 2014-ben nem is indultam, de ott voltam és amiben csak tudtam, segítettem a szervezők munA „Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozók káját.Az MVM SE asztalitenisz szakosztályvezetője vagyok Örökös Bajnoka” cím feltétel rendszere: 2006. óta, nagyon örülök ennek a lehetőségnek, remélem még Az az iparági dolgozó, vagy nyugdíjas javasolható cím sokáig végezhetem ezt a nemes feladatot. Szabadidőmben elnyerésére, aki a sporttalálkozók versenyein: • legalább 10 alkalommal részt vett, és természetesen aktívan asztaliteniszezem, jelenleg a Budapest • egyéni és páros versenyszámokban összesen 15 (egyéI/A férfi Bajnokságban az MVM csapat vezetőjeként játszom ni versenyszámban legalább 5) első helyezést, vagy hétről-hétre. • 5 egymást követő évben egyéni első helyezést ért el
11
Géczi István: Társasági szintű sportversenyen (ÉMÁSZ) már középiskolás tanulóként indultam 1984-ben asztaliteniszben. Iparági találkozóra először teniszezni hívtak a kollégáim. Két versenyen szerepeltem, 1995-ben Debrecenben a következő évben, Győrben. Iparági asztalitenisz találkozón 2001-ben voltam első ízben és azóta csak (emlékeim szerint) két alkalommal maradtam távol „igazoltan”. Eredményeim a teljesség igénye nélkül: többszörös egyéni bajnok (talán 5 vagy 6)és helyezés is hasonló számú. Csapat versenyszámban van jó pár dobogós helyezésünk, egynemű- és vegyes párosban is számos bajnoki címet szereztünk, ahol ELMÜ-ÉMÁSZ-os (párok) munkatársak mellett társcégek –MVM, Tiszai Erőmű- dolgozóival alkottunk vegyes- illetve egynemű párt és alakultak ki közöttünk ma is tartó sportbaráti kapcsolatok. Iparági és társasági sportvezetőként több éven keresztül segítettem az Asztalitenisz Sportági Bizottságot elnökségi Wellness csomagajánlatunk tagként. Azon igyekeztem, hogy egy versenyen résztvevő kolléga a lehető legtöbb játék lehetőséghez jusson (igazoltiparági kedvezménnyel: nem igazolt kategória szétválasztása, versenyszámok növelése). 2001-ben egyik vezető szervezője voltam a XII. iparági 3 nap 2 éjszaka 22800 Ft/fo verseny lebonyolításának amit az ÉMÁSZ NyRT. rendezett Miskolcon. 2016. jan. 1. –dec. 29.
Legkedvesebb emlékemként nehéz lenne egy konkrét eseményt kiemelni. Egy biztos, ha közeledik az iparági találkozó ideje, mindig nagy izgalommal veszek részt a csapat összeállításában, mert az adott hétvégén mindig jól érezzük magunkat. Vallom, hogy a mai világban egyre nagyobb a létjogosultsága az Iparági Sporttalálkozóknak! Kolter Gyula Károly: 1966-ban kerültem a Dunamenti Hőerőmű vállalathoz és Sport Egyesületéhez a DESE-hez, ahol lehetőségem nyílt a vitorlás sportág megismerésére és elsajátítására. A vizsgák megszerzése után igyekeztem a vitorlázás technikáját minél tökéletesebben elsajátítani a kalóz hajóosztályban, amelyet először a háziversenyen elért eredményeim, majd az iparági eredmények is igazoltak. 1974-től 15-ször nyertem meg a házikupát, majd 1978-tól 6 iparági egyéni kupát, 9 második, harmadik helyezést és még számtalan csapatversenyt nyertünk meg az egyesülettel. Közben részt vettünk Részletesinformáció: a magyar bajnokságok versenyein is. Az iparági versenyeken és a magyar bajnokságok versenyein való részvétel igazi Tel.: +36válogatott 75 530-600 kihívás volt, mert a klubokban profi, versenyzők is voltak a mi egyszerűen felszerelt hajóinkhoz képest csúcs
[email protected] technikai felszereléssel. Amatőrként nem vallottunk szégyent, eredményeink rangját növelte, hogy az 1981 júliusában megrendezett magyar bajnokság és nemzetközi versenyen a 75 Szeretettel várjuk induló hajó közül az 5. az Iparág dolgozóit helyezést értük el több Balaton-parti szállodánkban! tucat külföldi versenyző www.hotelpanorama.hu előtt. 1995-ben egészségügyi okok miatt be kellett fejeznem ezt a csodás sportot, de azóta is sokszor hívnak a régi sporttársak vitorlázni. Általában nemet mondok, de a 2014-es év kivétel volt. Bevállaltam egy nagyhajós versenyt a 70 éves születésnapomon. A híres Cinka Panna nevű hajót
12
kormányoztam, amellyel nagy meglepetésemre a hajóosztályunkban (22-es cirkáló) III. helyezését értünk el. Szeretném megköszönni mindenkinek, – elsősorban mannschaftomnak Kiss Istvánnak –a családomnak és a DESE Sportklubnak, hogy hozzásegítettek a sikerek eléréséhez. Nagy Róbert:
A „Villamosenergia-ipari Vitorlás Találkozók Örökös Bajnoka” cím feltétel rendszere: Az a sportoló javasolható a cím elnyerésére, aki a sporttalálkozók versenyein: • iparági kategóriában egyéni és/vagy csapat versenyszámokban összesen 10 első helyezést ér el és ebből 5 egyéni helyezés, melyet kormányosként szerzett, vagy • 5 egymást követő évben egyéni első helyezést ért el kormányosként, vagy mancsaftként, és ebből legalább 3 esetben kormányosként szerepelt
A vitorlázással gyermekkoromban ismerkedtem meg. Édesapán, Nagy Jenő révén, aki szintén soksok Iparági vitorlás találkozón vett részt. A debütálásom az Villamos Iparági történetében 1994-ben volt. Eleinte együtt indultunk ezeken a rendezvényeken Édesapám kormányzásával. 1998-ban Ő egy megnyert Iparági verseny után átengedte a kormányzást, így ezután kormányosként veszek rész eme remek rendezvényeken. Ezen idő alatt két legénységgel sikerült kisebb-nagyobb sikereket elérni. Eleinte Stadler Csabával, majd 2006-től kezdődően Mészáros Miklós barátommal vitorlázom. Összesen az idei lesz a huszonkettedik Villamos Iparági Vitorlás találkozó az életemben. Minden részvételem alkalmával az Atomerőmű SE színeit képviseltem. A győzelmek számát pontosan nem tudom megmondani. Természetesen voltak sikeresebb és kevésbé sikeres versenyek is. Szerencsére a jobb eredmények vannak többségben. Számokban ez 13 egyéni győzelem és 17 csapat elsőség. A legkedvesebb élményem az iparági találkozókkal kapcsolatban? Ez nehéz kérdés, hisz minden egyes találkozót pozitívan élek meg. Számtalan szép és jó emlékkel gazdagodtam az évek során. Említhetném a kenesei lángosozásokat, az alsóörsi koncerteket, a balatongyöröki ködös versenyeket, a balatonfüredi szélcsendes és erős szeles versenyeket. A villamos iparági versenyeken kívül részt veszek ranglista versenyeken, Országos bajnokságokon, Európa bajnokságokon a kalóz hajóosztályban. Mindig örömet szerez, ha jó közegben vitorlázhatok és a csapattársaimmal mindig nagy szerencsém volt. Csak hálával tartozom nekik! És természetesen nagy hálával tartozom a családomnak, akik tolerálják a sok-sok külön töltött hétvégét.
Wellness csomagajánlatunk iparági kedvezménnyel: 3 nap 2 éjszaka 22800 Ft/fo 2016. jan. 1. –dec. 29.
Részletesinformáció: Tel.: +36 75 530-600
[email protected]
13 Szeretettel várjuk
BEMUTATJUK A SPORTÉRT ÉS AZ IPARÁGI KOLLÉGÁKÉRT KITÜNTETÉS 2015. ÉVI DÍJAZOTTJÁT A Villamosenergia-ipari Sportbizottság javaslata alapján a VITSPORT Alapítvány Kuratóriuma 2015. évben ezt a megtisztelő díjat TÓTH PÁL sporttársunknak ítélte, aki egykori sportvezetőként és a mai napig is sportemberként, szervezőként kiemelkedő alakja az iparági sportmozgalomnak. A „Tóth Pali” - ahogy az iparági rendezvényeken ismerik, emlegetik – 1976-ban került az akkori Budapesti Hőerőmű Vállalathoz, ahol villamos és irányítástechnikai területen dolgozott. 1984-85 táján a Budapesti Hőerőmű Szakszervezeti Bizottság tagjaként kezdett foglalkozni iparági sportrendezvények szervezésével, lebonyolításával, majd beválasztották be a Budapesti Erőmű SE elnökségébe, így immár sportvezetőként is folytatta a rendezői, szervezői munkát. Mostanra már megközelíti az 50-et azoknak az iparági sportrendezvényeknek a száma ahol rendezőként, helyenként „főrendezőként” részt vett, szerepelt. 1988-ban az MVM SZB felkérésére a Budapesti Erőmű és Sportegyesülete a „Magyar Villamosenergia Szolgáltatás 100. éves Centenáriumára” rendezte azt a több sportágból álló sportnapot, amelynek az ekkor még 68 fős létszámmal lebonyolított „tekeversenyét” az „Iparági Teketalálkozók” bölcsőjének lehet tekinteni. 1990-ben az „I. Iparági Teketalálkozó” egyik ötletgazdája és rendezője lett, mely nagy hatással volt az Iparági Sporttalálkozókra, hiszen egy nagyon jó hangulatú, sportszerű TALÁLKOZÓ született. Ezzel egy új sportág kapcsolódott be a hagyományos Iparági rendezvények sorába. Munkavállalóként - úgy hozta az élet, hogy - 2000-ben elhagyta ugyan az iparágat, de a teketalálkozók rendezésében továbbra is részt vett, segítette a mindenkori rendező társaság munkáját. Azok közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy az eddig megrendezett találkozók szinte mindegyikén szerepet vállalt, immár 17. éve iparágon kívüliként! . A sorsolás lebonyolítása, a másnapi dobássorendek elkészítése, lőlapok előkészítése, a versenyzők pályára küldése és az eredményeik folyamatos gyűjtése, rögzítése számára és segítői számára a három napos rendezvényen folyamatos, éjt nappallá tevő munkát jelent. Sportszeretetét bizonyítja, hogy - ahol a lehetőség ezt biztosítja - a versenybírói asztalt mégis egy rövid időre elhagyva maga is sportfelszerelésre váltja a computert, tekegolyóra az egeret és - a résztvevők nagy biztatása mellett – teljesíti a rendező csapat tagjaként, vagy egyéni versenyzőként a kvalifikációt, az első napi gurítást. Jelentős – a résztvevőket vonzó, létszámukat növelő –szerepe van abban, hogy a találkozók 15. alkalommal a magyar versenysport egyik fellegvárában a Tatai Olimpiai „ A Pali munkája és személyisége nélkül valószínűEdzőtáborban, a lehető legideálisabb körülmények között kerülleg nem jött volna létre és nem tartana még mindig az iparági Teketalálkozók folyamata. A 30 éve – néhány nek lebonyolításra. És az is az Ő érdeme, hogy a teke iparági cégből szerveződött baráti teke-társak alkalmankéntalálkozók eredményei a kezdetektől napjainkig naprakészek, ti találkozója alapján – felmerült ötletet ő szélesímindenki által tette ki iparági szintre. Szinte „család-ként” kezelte a találkozó résztvevőit, akik örömmel fogadták a teke„Tóth Pali ötlete volt 1990-ben, hogy a megismerhetők! golyó-bábuk zaját is elnyomó jellegzetes orgánumát, Természetbarát találkozók, tenisz találkozók , „Tóth Pali” a ver- sakkversenyek iparági találkozóihoz hasonlóa pályán.” Horváth Tibor senyek vezénylé- an érdemes lenne megrendezni az iparági teke szeretők találkozóját is. Én személy szese mellett sokat tett azért is, hogy ez a rendezvény „TALÁKOZÓ” sportot rint igen hálás vagyok neki a mai napig is, hiszen legyen és sportszerű, baráti hangulatú légkörben teljen az a hét- ezen első találkozón kerültem a teke-sport közelébe –mert segítettem a szervezésben. Pali vége minden résztvevő számára. ismertette meg velem a tekesportot, ami azóta az életem részévé vált!” Kelemen Gáborné
14
15
ÁLLANDÓ TÁMOGATÓINK AZ IPARÁGI SPORTTALÁLKOZÓKON RÉSZTVEVŐ TÁRSASÁGOK: Alpiq Csepel Kſt . Alpiq Cselep Erőmű Kſt . Alpiq Csepeli Szolgáltató Kſt . ATOMIX Kſt . Bakonyi Erőmű Zrt. BDSZ Budapesti Erőmű Zrt. Dorog-Esztergom Erőmű Kſt . EDF DÉMÁSZ Hálózati elosztó Kſt . EDF DÉMÁSZ Zrt. EVDSZ E.ON Business Services Hungary Kſt . E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. E.ON Energiakereskedelmi Kſt . E.ON Energiatermelő Kſt . E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. E.ON Gazdasági Szolgáltató Kſt . E.ON Hungária Zrt. E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. E.ON Ügyfélszolgálati Kſt . EH-SZER Kſt . EKS-Service Kſt . ELMŰ Hálózati Kſt . ELMÜ Nyrt. ELMŰ-ÉMÁSZ Szolgáltató Kſt . ELMŰ-ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati Kſt . ÉMÁSZ Hálózati Kſt . ÉMÁSZ Nyrt.
JAS Budapest Zrt. MAVIR Zrt. Mátrai Erőmű Zrt. MET Power Hungary Kſt . MVM Zrt. MVM ERBE Zrt. MVM GTER Zrt. MVM KONTÓ Zrt. MVM Partner Zrt. MVM Net. Zrt. MVM Net. Zrt. MVM Paksi Atomerőmű Zrt. MVM Informatika Zrt. Magyar Áramszolgáltató Kſt . Pannon Biomassza Kſt . Pannon Hőerőmű Zrt. PÖYRY Erőterv Zrt. Sinergy Kſt . Soproni Erőmű Zrt. Tiszavíz Vízerőmű Kſt . Vértesi Erőmű Zrt.