TÁJÉKOZTATÓ Emberkék az Emberért Egyesület évi tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ Emberkék az Emberért Egyesület 2007. évi tevékenységéről Tevékenységei között szerepel: • Rehabilitációs foglalkoztatás • Kulturális és szociális feladatok ellátása • Közszolgálati feladatkör betöltése (Rákóczi Hírmondó, Közép-Tiszai Turizmusfejlesztési Médiaközpont) Rehabilitációs foglalkoztatás 2007 februárjától megkezdtük a rehabilitációs foglalkoztatást 2 fővel. Közben elindítottuk az akkreditált foglalkoztatáshoz szükséges eljárást. Az Emberkék az Emberért Egyesület 2007. június 25-től alap tanúsítvánnyal rendelkező akkreditált foglalkoztatóvá vált. Ezután folyamatosan bővítettük a munkahelyek számát. Összesen 11 fő számára teremtett munkalehetőséget az Egyesület, amelyet 2008-ban tovább bővítünk, kihasználva a pályázatok adta lehetőségeket.. Biztosítani kell az előírt rehabilitációs tervben meghatározott személyi és szigorú infrastrukturális feltételeket, személyre szóló fejlesztésekkel egybekötve. Az eddigi alkalmazotti munkaviszonyban lévők 50 és 67%-os támogatási kategóriába esnek. A munkaadót terhelő egyéb, a foglalkoztatással kapcsolatos költségeket nem számoltuk. Mindemellett a munkavállalók havi csúsztatási módszerrel kerültek be az alkalmazotti körbe, hogy ez a hatalmas bér- és járulékteher ne jelentse a költségek hirtelen megugrását. Kulturális és szociális feladatok ellátása Megállapodást kötöttünk az Általános Művelődési Központ- Művelődési, Sport, Szabadidő Központ és Könyvtárral és 2004 óta megállapodásunk van Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzatával feladatok ellátására. Jelenleg 12 fő alkalmazott dolgozik az Egyesületnél, 11 rehabilitációs foglalkoztatás keretében az Egyesületnél Természetesen további rehabilitációs létszámbővítést tervezünk, akik az Egyesület feladatköreit fogják végezni. 2007-ben több rendezvényünk volt: Kenyeres Lajos plébános évfordulójáról való megemlékezés, közösen az Önkormányzattal és a Katolikus Egyházzal. Május elsejei rendezvény, augusztus 20-ai rendezvény (kenyérszentelés), valamint a Rákóczi Hírmondó rádió részvétele, közvetítések által a települési rendezvényekről. Közszolgálati feladatkör betöltése (Rákóczi Hírmondó, Közép-Tiszai Turizmusfejlesztési Médiaközpont) 2007 októberétől létrejött a Térségi marketing iroda (Közép-Tiszai Turizmusfejlesztési Médiaközpont). Az Egyesület a LEADER+ pályázat keretében az Önkormányzat segítségével hozta létre a Médiaközpontot. A LEADER+ elnyert pályázat összege 2.030.100 forint volt a 25%-os önrésszel együtt. A Médiaközpont a Tisza-menti települések természeti és épített értékeinek kiközvetítését és a térség turisztikai, marketing összefogását szolgálja. A Rákóczi Hírmondó helyi rádiót, mint közszolgálati műsorszolgáltatót működteti, több mint három éve. Ezidáig több mint 10000 órát adtunk, mint földfelszíni sugárzók. Több mint 1200 interjút, riportot készítettünk. A helyi rendezvényekről pedig élő közvetítést biztosítunk. Gyermekek, fiatalok is bekapcsolódtak már a műsorkészítésbe. Az ORTT és a Hírközlési Hivatal rendszeresen ellenőriz bennünket. Máig megfeleltünk a szigorú közszolgálatiság követelményeinek. Többek között az ELTE Btk. Médiakutató Intézete is vizsgált bennünket. Jász-Nagykun Szolnok megyében még mindig egyedüliként vagyunk közösségi, közszolgálati rádió. Az Egyesület jövőbeni tervei: • Közép-Tiszai Turizmusfejlesztési Médiaközpont fejlesztése, térségi szintre emelése, a Rádió adta lehetőségek jobb kihasználása az Intézmények részéről • Olyan telephelyek létesítése, melyek további rehabilitációs és egyéb munkalehetőségeket teremtenek Rákóczifalván • Minden új foglalkoztatási lehetőség megteremtése, más-más célcsoportok számára • A településen lévő nem lekötött humán erőforrás visszavezetése az aktív munkavállalói körbe • További pályázatok igénybevétele • Kiadványok megjelentetése

2

Függöny fel! Rátóti Zoltán Jászai Mari díjas színész, rendezö

R

ég jártál Rákóczifalván. Volt idő, mikor sűrűbben látogattad a falut. Balázs Tónival, barátoddal, közösen vettél részt egy alapítványban. Mi az oka, hogy kevesebbet jársz erre? Valóban nem jövök már olyan gyakran. Mikor Schwajda György a szolnoki Szigligeti Színház akkori igazgatója társaságában meglátogattam Tóni barátomat, egy igazi csodabogarat ismerhettem meg. Egyénisége és az őt körülvevő dolgok teljesen elvarázsoltak. Mióta a Nemzeti Színház tagja lettem, kevesebbet járok Szolnokra. Meglehetősen kevés szabadidőmet az Őrségben töltöm. Pihenőhelyem, a ház, és az erdő sok gondoskodást igényel. Jelenleg is egy színházi bemutatóra készülök, Arthur Switzler: Anatol című regényéből Forgács András átdolgozásában izgalmas, nehéz főszerepet kaptam. A mű magyar címe: Erik Nagyon nagy izgalommal készülök a szerepre. Nem tudhatom, hogy siker lesz-e vagy bukás. Pályakezdő koromban, a József Attila Színházban Törőcsik Mari mondta nekem a következőket: „Majd figyelje meg, hogy az esetleges bukásaiból mennyit tanul az ember. ”Lenyomatokat hagynak a nem jól eljátszott szerepek az ember életében. A szereppel való azonosulás, szerepalkotás nincsenek receptek. Persze vannak színészkönyvek, színészelméletek. Kíváncsiság a szerep felé-benne élni a szerepben-ez az igazi hajtóerő. Mintha megtörténne, mintha valóságos lenne. Azt csinálod, amit szeretsz? Olykor igen, olykor nem.

Sokszor elégedetlen vagyok önmagammal. Küzdelem önmagammal szemben. Mikor döntöttél úgy, hogy színész leszel? Gyermekkoromban bohóc akartam lenni. De gyáva voltam és nem eléggé akrobatikus. A bohóckodásig eljutottam, szerettem megnevettetni az embereket, környezetemet. Hosszú ideig érett bennem a színészet iránti vonzalom. Cegléden, a Kossuth Gimnáziumban volt egy tanárom, Velkey Imre, aki egyengetni próbálta az utamat. Több szavalóversenyen vettem részt az ő biztatására. Szeretsz elmélkedni, filozofálni? Hullámzóan ugyan, de elérhető az elmélyülés és a meditáció utáni vágyam. Lelki stabilitásomtól függ. Napi dolgok? Mi foglalkoztat? Igencsak személyes kérdés. Van is némi szemérmességem a kérdés iránt. Erre inkább egy idézettel szeretnék válaszolni. „Szeretni nehéz, de az egy okkal több, hogy ezt tegyük.” Milyen darabok állnak hozzád közel? Nagyon szeretem az igazi humort. Itt szeretném megemlíteni a Monthy Pitont. A sors úgy érzem e téren elkényeztetett. Játszhattam operettben, musicalben. De kaptam szerepeket Shakespeare, Csehov, Ibsen műveiben is. Karinthy humorát is kedvelem. Nagyon szeretem Háy János barátom humorát. Erre építettem fel az előadói estem. Beszélnél erről? Nem szeretek részleteket kiragadni. Az előadói esteket körbeveszi egy különleges szféra.Ha ebből idéznék, nem lenne se füle, se farka. Nézzük tovább a szerepeket. Éreztél már olyat, hogy nem értél be egy szerepre? Persze. Természetesen. Volt olyan. Például Henri Higgins professzor szerepe. Erre be kell érni. Igazi színész feladat, kihívás. Vannak szerepvágyaid? Főszerepek? Szeretném eljátszani Ibsen Grand címszerepét, Csehovtól: Platonovot, valamint Shakespeare klasszikusait. Nehéz ma színésznek lenni? Szerintem nehéz ma embernek lenni. Túl sűrűk a megpróbáltatások. Túlságosan telített a pálya, ezért érni kell

3

Függöny fel! a szerepekre. Nagy a bizonytalanság. Milyen a Nemzetiben a színész közönség? Nagy színészegyéniségek vannak. De nem csak a Nemzetiben érzékelem ezt. Játszom még a Budapesti Kamaraszínházban – Bogyós gyümölcs – valamint az Éjszakai Pinceszínházban a –Válás Budán – cimű darabokban. Vannak kedvenc költőid, íróid? Külföldiek közül megemlíteném Hermann Hesse nevét. Hazaiak közül elsősorban Márai Sándort kedvelem. Az ő művei szerepelnek előadásaim nagy részében, az úgynevezett hangos könyvekben. A legutóbbi például: Egy polgár vallomásai címmel. De említhetném Szabó Magda Szigetkék c. művét is. A legnagyobb kihívás azonban a Tüskevár. Az elmúlt időszakban sokat dolgoztam a Pannónia Filmstúdióban, ahol a szinkronizálást igen komolyan vettük. Nagyon szerettem. Ez ma hiányzik az életemből. Beszéljünk most a Médiáról pár szót. Minden a zajról szól és ez megrémíti az embert. Ezért jó vidékre menekülni. Muszáj kiszakadni időnként a tébolyból. Pesten mivel tudod elütni a szabadidődet? A zene. Rég gyűjtöttem a bakelit lemezeket. De a zene művelése is kikapcsol. Hogyan kezdődött a zene iránti szereteted? 14 évesen kaptam egy TESLA magnót, amire fölvettem a zenét. Elkezdtem gitározni, tanultam klasszikus gitárt. Így kerültem közel a zenéhez. A főiskolán amerikai kantrizenét játszottunk, Velociped néven. Négy évvel ezelőtt aztán újra kedvem támadt. Elővettem a gitárt és a barátaimmal eléggé komolyan belelendültünk. Akusztikus trió néven sikerült egy CD-t kiadnunk. Nem egy tucat felállás, hanem egyedi. A Komédium Színházban koncertezünk, nagy sikerrel. Huzella Péterrel, Sülyi Péterrel és Tóth Istvánnal az Örség köt össze. Ott jött össze az együttes. A próbák hogyan zajlanak? Hogyan tudjátok megoldani? Nehezen. Többnyire Pesten próbálunk Mivel sokat dolgozunk, így nehéz összeegyeztetni. Van még benned fölös energia? Egy-egy bemutató után elfáradok. De ha olyan feladat jön, akkor még tudok csoportosítani rá energiát. Beszélnél a terveidről?

Rátóti Zoltán

4

Függöny fel! Nekem ez egy csoda, hogy megjelent egy CD. Benne van sok-sok év rajongása. Bizonyos dolgokra úgy látszik, ennyit kell várni. Terveinkről? Csináljuk tovább. Mivel nincs szponzorunk, így nagy erőfeszítéseket kell tennünk. 27-28 koncert volt eddig. Bizakodom. Nincs belső sürgetés. Szép lett a CD borítótok. Figyelem felhívásra törekedtünk Kisebb lemezüzletekben kapható, nagykereskedelmi forgalomba hozatala még folyamatban van. Havi 1-2 koncert, ami még éppen belefér az életünkbe. Egy-egy eljátszott szerep vagy egyéniség segített-e már a magánéletedben? Minden ember nemesedik. Nagyon sok igazi és nemes művel foglalkozhattam. Próbálom körülírni a választ, mert konkrétummal nem tudok előállni. Helyzetgyakorlatok, szerepjátékok a színész életében. Sokat segít a technika az improvizálásban. Az életben, az indulataim közepette nem tudok játszani. Ez sokszor baj. A hétköznapi életben tudsz játszani? Mondhatnám, hogy igen, ha akarnám. De nem akarom, mert nem tudom. Boldog vagy? Nagyon sok boldog pillanatom van. Mennyi a keserűség? Provokálsz. A serpenyő hol erre, hol arra billen. Mikor a tükör előtt állsz, előfordult már, hogy látva az arcod, megkérdezted magadtól: Ki vagyok én? Az élet, a szerepek rákényszerítenek arra, hogy ezt a kérdést föltegyem magamnak. Valami dolgom van a művészettel. Milyen másik pályát tudnál magadnak elképzelni? Nem kis trauma árán, de akár egy szeretetotthonban tudnék dolgozni. Megmagyarázom a traumát. A segítő szándék ellenére bizonyosan mélyen megérintenének mások problémái. A közösség. A közösséggel való foglalkozás. Nagyon szeretem még a fával való foglalatosságot. (hála Tóni barátomnak) Mit szeretnél még adni embertársaid számára? Ez nehéz kérdés. Ismét egy idézettel válaszolnék Baktay Ervintől. „Úgy élni, hogy legkevésbé terhére lenni az embereknek.” Már nem játszol a szolnoki Szigligeti Színházban. Emlegetnek. Hiányzol nekik. Ez nagyon kedves. Itt nagyon jó közösség volt. Milyen filmekben szerepelsz mostanában?

A herceg hagyatéka,- c.filmben, egy epizódszerepet játszom. Mikor fogsz az Örségbe legközelebb eljutni? Barátaimmal építettünk nemrég egy haranglábat. A helybeliek díszpolgárrá választottak. Nagyon jól esett. Mikor fogok legközelebb eljutni? Most tervezzük a harangláb ünnepélyes átadását. Reményeim szerint tehát hamarosan. Vágyálmaid a falut illetően? Nyaraimat ott töltöm. Még nem akarom elhatározni, hogy öreg napjaimat ott, vagy esetleg máshol fogom tölteni. Jászai Mari díjas színművész, a Nemzeti Színház a tagja. Március 20-án fogsz koncertet adni Rákóczifalván. Neil Young Sétány - ezzel akarjátok támogatni a falut, a Macimúzeumot. Nagyon jó baráti kapcsolatban vagytok Balázs Tónival, erről már beszéltünk. Nemrég volt egy nagysikerű előadásod itt Rákóczifalván. Hogyan emlékszel vissza az előadásra?

N

agyon nagy dolog, hogy egy munkás hétköznapon az emberek eljönnek és kíváncsiak egy ember előadására. Egy pici fenntartás lehet a nézőkben, hogy mit tud egy ember egy órán vagy másfél órán keresztül csinálni a színpadon. Nekem nem voltak aggályaim, hogy nem lesznek nézők, de nagyon örültem, hogy ilyen sokan eljöttek, és remekül reagáltak. Nagyszerű este volt számomra. Annyira vitted magaddal a közönséget, én figyeltem ott az előadáson az arcokat. Én azt gondolom, hogy a megírt anyag is egy olyan nagyszerűen komponált mű, hogy ha csak önmagában szimplán felolvassa az ember, akkor is odaragasztja a nézők figyelmét. Az, hogy mit hall abban a pillanatban, születne meg a mű, próbálom legalább is ezt érzékeltetni, élővé tenni a leírt élményeket. Jelenleg milyen szerepeid vannak a Nemzeti Színházban? Éppen ma délután játszom majd a Tartuffe című darabban. Továbbra is nagy érdeklődés mellett megy az Ötödik pecsét című darab, illetve a Mester és Margaríta. Ezek az igazán jelentős szerepeim a Nemzeti Színházban, persze emellett több darabban is játszom ott, meg a Kamara Színházban. Éppen ma este a Bogyós gyümölcskertész fiát fogom játszani egy másik vidéki művelődési házban. Előadás után beülök az autóba és megyek is egy Pest közeli városba. Majdnem el lehet mondani, hogy a 24 órád az kitelik. Igen, nem unatkozom. Ez igaz.

5

Függöny fel! Március 20-án ugye lejöttök az együttessel, és a szíved csücske nagyon az az együttes. Mikor alakítottátok meg? Most lesz májusban a négyéves születésnapi koncertünk. Tudni kell, hogy minden hónapban van egy nap, egyeztetéstől függően, amikor a Komédium Színházban adunk Pesten koncertet. Ott volt az első koncert is, négy évvel ezelőtt májusban, és ezért tartjuk ezt születésnapnak. Nyílván előtte született már meg az együttes, mielőtt kiléptünk a programmal a színpadra, de mégis valahogy ezt tartjuk az évfordulónak és ezt fogjuk májusban ünnepelni. Annak egy ilyen elő koncertje – annak nevezhető, elő koncertnek – lesz a rákóczifalvi előadásunk. Egy kicsit bővebben az együttes nevéről? Neil Young Sétány. Ez önmagában fantázia név és ehhez a fantázia névhez felhasználtuk Neil Young amerikai rockénekes nevét, úgyhogy ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy Szilágyi Erzsébet fasor Budapesten. Szóval ennek az analógiája mentén kezdtünk gondolkodni, hogy mi legyen az együttesünk neve, hogy mégis mutassa milyen zenét játszunk. Bár hozzá kell tenni, hogy Neil Young kevésbé ismert Magyarországon. Sokan ismerik, vagy hallották már a nevét de, hogy milyen muzsikát játszik igazából nem jutott el hozzánk, holott Amerikában egy megasztár. Talán még információt annyit, hogy a Woodstock-i nemzedékhez tartozik, tehát ma már 60 év felett van, de még aktív és sorra jelenteti meg a lemezeit. Egyszerű folk gitárosként kezdte, aztán persze sok fajta rock formációban működött és működik mind a mai napig. A leghíresebb ebből a Crosby Stills, Nash and Young nevű banda. Ez négy világklasszis muzsikus és egyéniség, akik dalokat szereznek mindannyian, úgyhogy meg kell, hogy mondjam példaképeim ők, és ebből a hódolatból jött, szerelemből, hogy egyszer majd talán sikerül az ő számait játszani. Arra már nem is gondoltam,

Rátóti Zoltán

hogy a csillagok egyszer olyan szerencsésen fognak fordulni vagy állni, hogy mindezeket magyarul fogjuk majd énekelni. Ehhez szintén kellettek a barátok, kellett a Svéd Péter barátsága is, és tehetsége, hogy lefordítsa ezeket a dalokat magyarra, és így tudnak megszólalni magyarul, ami meglehetősen ritka, már ha világviszonylatban is nézzük. Nagyon sok országban játszanak Neil Young nótákat, de angolul éneklik, nem az adott ország nyelvén. Nagyon kevés bandáról tudok Európában akik a saját anyanyelvükön énekelnék a Neil Young nótákat. Úgyhogy ebből a szempontból is ez egy unikum és plussz, mert Péternek van egy költői vénája, hajdan ő volt az Omega együttes szövegírója és a tehetsége hosszú évekig csak szunnyadt, szunnyadt és most előjött, és nagyon jól vetette rá magát ezekre a nótákra. De azt kell, hogy mondjam, hogy ezeknek a szövegeknek önmagukban is megvan az értéke. Közelíthet a költészet felé, tehát ilyen értelemben azoknak is tudom ajánlani az estet, akik szép szövegeket és verseket is szívesen hallgatnak a zenén túl. Ott vagytok együtt: Huzella Péter, Tóth István. Igen, ez egy trió a színpadon, de viccelődve azt szoktuk mondani, hogy a triónak 4 tagja van és a negyedik tagja az Sülyi Péter. Huzella Péterről nem hiszem, hogy sokat kellene beszélni, bár egy-két információt: ő a Kaláka együttes oszlopos tagja volt, és néhány éve a Kaláka együttes Kossuthdíjat is kapott a tevékenységéért, és ő maga is, úgyhogy az együttesünkben van egy Kossuth-díjas énekes. Emiatt nagyon büszkék is vagyunk rá, meg egyébként is, ő mint igazi vérbeli muzsikus. Mindig azt szoktam mondani, hogy leállt itt a kicsikkel és megpróbál – mert én végül is tanultam zenét, de nem ez a profes�szióm. Tóth István barátom már közelebb van a zenéhez, ő pedig a színészettel próbálkozott. Aztán utána elvonult vidékre és ott tovább folytatta a zenei önképzését, olyannyira, hogy van egy együttesük, a Hétrét együttes és országszerte

6

Függöny fel! mindenfelé koncerteznek, és ír-magyar vegyes népzenét játszanak. Nem is tudom, világzenének hívják ezt manapság. Ez is egy sikeres együttes, sikeres formáció. Ebből az együttesből van a Pista barátunk és jó magam vagyok ahonnan vagyok. Ha jól tudom az elmúlt évben még Amerikában is jártatok, mégpedig Kanadában, azt hiszem két hétig voltatok kint? Kanadában és az Egyesült Államokban, New York-ban is voltunk egy-egy hetet. Összesen valóban két hétig. Ennek az érdekessége az volt, hogy Torontóban voltunk, ahol maga Neil Young született. Természetesen ő már nem ott él, így nem is tudtunk találkozni vele, de azért ez nagy élmény volt, hogy ugyanazon koncertterem mellett el tudunk menni, le tudtuk fényképezni saját magunkat. Számunkra érdekesség volt, meg jó játék, de persze kint is adtunk koncertet, a kinti magyar közösségnek Torontóban is és New Yorkban is. Most egy kicsit beszéljünk Rólad. Az Őrséghez húz a szíved, Sülyi Péter is ott van az Őrségben. Ez az egész formáció az Őrségnek köszönhető és nagyon sokat járunk oda. Tóth Pisti barátom ott él lent, Huzella Péter barátomnak is van egy háza. Nem egy faluban, hanem a szomszédos falvakban. Ott nagy távolságok nincsenek a falvak között. Sülyi Péternek is van lent alapítványa, van most már háza is. Tudtunk egymásról, úgy kerültünk oda és aztán a zene ebből fejlődött ki. Tehát igazából ez a szülőhelye ennek az együttesnek. Polgármester is vagy. Erről egy kicsit ha beszélnél, mert szerintem ezt nem tudják a hallgatók. Társadalmi megbízatásban végzem ezt a munkát. Meglehetősen sok közösségi munkát végeztünk a barátaimmal a korábbi években is. És ennek ilyen értelemben - ha lehet azt mondani egy kis túlzással -, hogy egyenes

következménye volt, hogy felkértek, megkerestek lenti barátok, hogy mi lenne, ha én is indulnék polgármesterként, és úgy gondoltam, hogy talán tudom folytatni a falu megőrzéséért vívott harcot. Ebből a pozícióból is. Nagyon sok mindent létrehoztok ott együtt közösen az Őrségben. Igen, mint minden helyen ez valakinek tetszik, valakinek nem tetszik. Van mikor ez néha elkeseríti az embert, van amikor ez szárnyakat ad. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez nem egy ilyen folyamatos nótásmenet, hanem időnként komoly buktatói vannak. Ez változik, de történnek nagyon jó dolgok, igen. Most egy kicsit a jelenlegi szerepeidről is beszéljünk. Melyik szerep áll most közelebb hozzád, amiket játszol. Ezt a kérdést én soha nem tudom megválaszolni megmondom őszintén. Az olyan fellengzősen hangzik, hogy éppen az, amit játszom, de muszáj, hogy éppen az álljon hozzám legközelebb amit játszom aznap este. Még ha nem is tartozik éppen a szerepálmaim közé, vagy az igazi nagy kihívások közé. Úgyhogy erre a kérdésre ez a válaszom. Abban a szerepben kell élnem, amit aznap éppen játszanom kell, tehát nem válogathatok. Nehéz átállni egyik szerepről a másikra? Hisz nagyon sok szereped van és nagyon sok színpadon fellépsz nap mint nap. Említetted, hogy többször is más-más szerepekben kell előadást tartanod. Úgy gondolom, hogy ez hozzá tartozik, ahogy a cipész meg tudja csinálni a varrást, a bélést és ő se gondolkodik azon, hogy akkor hogy kell erre átállni. Úgy gondolom, hogy ez az én feladatom, hogy ezt tudjam és ennek különösképpen nem tulajdonítok jelentőséget. Ezt kell tennem, ez a feladatom. Köszönöm szépen és akkor nagyon várunk benneteket ide. Köszönöm én is és várom az érdeklődőket szeretettel.

„ MEGÉRKEZETT” ITT VAN, NÉZD MEGÉRKEZETT, MINDENKI KACAG, S NEVET. SÉTÁLOK BOLDOGAN, S MINDENKI NEVET VIDÁMAN. ITT VAN, S NEVET, „KIT” MINDENKI ÚGY SZERET. FELNÉZEK AZ ÉGRE, S MÁR NEM SZÁLLNAK A MADARAK DÉLRE. DÉLRŐL MÁR MIND ÚTRA KELT, S ITT ÚJRA OTTHONÁRA LELT,

HISZ A TERMÉSZET FELKELT. NÉZD ÚJRA MEGÉRKEZETT, S ELŰZÖTT MINDEN FAGYOT, S JEGET. TÁSKÁMBAN HOZTA A MELEGET, MELY FELMELEGÍT MINDEN SZÍVET. FELMELEGÍT, S BOLDOGSÁGOT ÁD, S MOSOLYRA HÚZZA A SZÁD. MEGÉRKEZETT MINDENRE A VIGASZ, HISZ ITT VAN, ITT VAN ÚJRA A TAVASZ!!!! Lengyel Katalin verse

7

Ha dúdolják, az is jó! St. Martin, avagy Szentmártoni Imre Szent Martoni Imrével, St. Martinnal beszélgetek itt, Rákóczifalván. Úgy érzem, hogy ez egy nagyon-nagy dolog, hogy egy 5600 fős településre, községbe lejött hozzánk. Koncertet ad és kiállítást rendez a játék mackóiból és gyönyörű fotóiból, amik számomra nemcsak fotók, hanem művészi alkotások is. Szeretettel köszöntök én is mindenkit. Köszönöm a lehetőséget, hogy beszélhetek ismételten a közönséghez, az Önök hallgatóihoz. Olyan szeretettel fogadtak engem első alkalommal is, második alkalommal is, a kiállítás alkalmából is. Szinte elcsuklott a hangom egy kicsit a meglepetések tömkelegétől, ami engem ért, nem csak belsőmben, hanem fizikálisan is, ajándékok formájában is. Azt hiszem, itt nemcsak arról van szó, hogy engem szeretnek az emberek. Itt az emberi szeretet egészen erőteljesen él az emberekben. Él bennük a szeretet és nyitottak is ez iránt, éhesek is a szeretetre. Én ez irányban elég sokat léptem életemben. Én így nevelkedtem. Egy olyan családban, ahol központi szerepet játszott ez az érzés. Ezt is viszem tovább, így élem az életem. Ez nem egy felvett álarc, amit látnak és tapasztalnak az emberek tőlem. A zenékből, versekből, képekből mindez sugárzik. Az emberi szeretet, a természet iránti szeretet, tisztelet, nagyon mély gondolkodás és alázat. Mindig azt mondjuk, hogy alázattal kell élnünk az életünket, egymással szemben is és az élettel szemben is. A zenéje nagyon sok mindent sugall, gyönyörű dallamokat játszik. Szinte azt lehet mondani, hogy az emberek lelkében ott zeng. Annyira mélyek, sokszor drámaiak.

*

Ha drámai, az is jó, ha vidám, az is jó! Ha a lelkükben zeng, az is jó. Ha dúdolják, az is jó! Ha megfogalmazódik bennük valami és a magukénak érzik, az is jó. Ha el tudok mondani valamit magamról - tapasztalataimról, az életről, az emberekről, a természetről - az megint jó. Gyakorlatilag olyan globális dolog mozdul meg és fogalmazódik meg a zenémben - és akkor mondhatjuk a verseket és fotózást is - ami a lelkem tükörképe. Ezt gyakran szoktam mondani. Azért, mert egy pörgő világban az emberek is, - úgy, mint a világűr is -, távolodnak egymástól. Gyakran jó érzés találkozni valamivel, ami megfogja, megérinti őket. Nem hiába adtam az előző lemezemnek azt a címet, hogy ÉRINTÉS. Ez gyakorlatilag egész életünket végigkíséri. Ha a zeném érinti meg és elgondolkodik, talál egy olyan szeletet az életben, ami vele történt. És ha be tudja azonosítani és össze tudja úgy rakni mint a puzzle-t, akkor nem volt hiábavaló ez az egész történet. Lehet a szoba négy fala közt muzsikálni, de az ember, egy előadó, egy művész, aki ki szeretné

8

Ha dúdolják, az is jó! magából írni, zenélni, muzsikálni a különböző tapasztalatokat, azt igenis közönség előtt kell tenni és ha a közönséget el tudja varázsolni, szinte akármilyen helyzetben, akkor az egy nyerő helyzet, nyerő dolog. Tud az ő nyelvükön beszélni, a hangszerrel például. Meg tud szólalni pl. úgy egy versben, hogy azt megérti, hogy azt a magáénak érzi. Nem fedem fel úgy a titkokat, hogy az teljes egészében a versben, az első olvasatra érthetővé váljék. Burkoltan el vannak dugva dolgok. Így szeretem, szeretek a szavakkal játszani. Csodálatos a magyar nyelv, különleges! A napokban voltam Kínában és ott, amen�nyire tudtunk, értekeztünk angol nyelven, illetve egy kedves ismerősömnek a révén kínaiul is. Hogy a kínainak mit jelentett a magyar, mit érez? Egy olyan emberrel találkoztam, aki még nem hallotta a magyar nyelvet. És a mi nyelvünk idegen volt számára, mint nekünk a kínai. De mégis, amikor muzsikáról kezdtünk el beszélni, elkezdtünk muzsikálni, olyan volt, mintha mindenféle fal leomlott volna, mindenféle gát átszakadt volna. A zene közös nyelvén beszélgettünk és megértettük mindkettőnk törekvését. Azt mondta, hogy muzsika. Én ezt a szót tovább gombolyítanám, mert a vers is egy muzsika, a szavaknak, a gondolatoknak a muzsikája. Ugyanúgy a képek, a fotók is ezekkel is lehet játszani, muzsikálni. Ezt most gyorsan folytatnám és nagyon szépen köszönöm, hogy megemlítette. Azt mondja ön is, hogy a versek is muzsikálnak. Így igaz. Gyakorlatilag nekem nem erőltetett dolog volt az, hogy kezdjek el verseket írni. Egyszerűen zakatolt, döhögött bennem az, hogy trallala, trallala. És 13 éves koromban egy hihetetlen nagy fordulópont történt az életemben. És ott volt bennem egy ilyen világ felé fordulás. Egy kinyílás, egy megnyílás. Most már

utólag gondolom ezt, nyitott voltam a világ felé. Azért kanyarodtam ide, mert a fotózás is, zeneírás is, szövegírás, versírás akkor kezdődött. Na most megint visszakanyarodok oda, amit Ön mondott és azért ragadtam el a mikrofont hirtelen, vágtam a szavába, hogy a vers is zene, saját magában, dallam nélkül. Sokszor hogy leszidtak minket a magyar tanárok, mert énekelve mondtunk verset. Pedig hát ez benne van az emberben. Jó, utána értelmezve kell mondani a verset. Na de hát arra meg kell érni, azt nem lehet 10 évesen gyorsan megtanítani valakivel. A lényeg az, hogy nekem így könnyebb volt és még mielőtt megkérdezné azt, hogy melyik volt előbb, hát persze, hogy a zene volt előbb és azért születhetett meg, úgy érzem a vers, mert a zenéből született meg nálam.

Megváltozott értékrendek Egy művész, aki zenél, aki verset ír, aki fotózik. Azokkal a fotókkal, azokkal a versekkel és azokkal a zenékkel én úgy érzem, egy kicsit nyitottá válik, kiadja magát. Ha én elolvasok egy verset, látok egy fotót, hallok egy zenét, valaki zenél nekem és játszik a hangszeren, és ahogy játszik, az számomra nagyon sokat megmutat az emberből. Nem fél megmutatni magát ebben a világban? Hisz ez egy nagyon nehéz világ. Nehéz most az olyan embereknek élni, akik érzékenyebbek, ha lehet így mondani. Alapjában véve az átlag ember éli az életét, a mindennapjait és megváltoztak az értékek, az értékrendek, elmegyünk dolgok felett, de ezek számomra teljesen mást sugallnak. Nem fél magát megmutatni, kinyitni az embereknek? Tehát magyarul: sebezhetővé válok? Teljes egészében így van! Az a helyzet, hogy Ön jól látja a dolgokat, valószínűleg azért, mert már valamelyest belelátott és érzett

9

Ha dúdolják, az is jó! a művészetembe. Igenis kitárulkoztam, teljes egészében ilyen vagyok, tetszik, nem tetszik, nincs más. Lehet, hogy van más, de az biztos később jön. Ha van változás, márpedig szokott lenni és ha velem van változás, akkor majd lehet, hogy az is jön, de lehet, hogy nem. Igenis teljes egészében a CD-kel való megnyilvánulással a családom, a gyerekem felé, a barátom felé a versekben való teljes kinyilatkoztatás és megfogalmazás: ez mind-mind egy kis szelet az életemből, egy pici kis morzsa és ez a részem. Tehát egyszerűen: sebezhetővé válok, érzékenyebbé válok és támadható vagyok.

Ez vagyok... Gyakorlatilag ezt úgy lehet áthidalni, - hogyha egyáltalán át kell - hogy magamat elfogadtam. Bár elég sokat hadakozom önmagammal, de magamat elfogadtam valamelyest. Mit csináljak, ha ilyen vagyok? De ha valaki megkérdezi, hogy miért van ez így az életemben, szívesen elmondom. De magyarázkodni bizonyos történetek miatt nem szeretek. Ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy megbeszéltük - természetesen tartom magam a különböző szerződésekhez és még teszek is érte, hogy úgy valósuljon meg ahogy mi azt megbeszéltük, sőt még teszek is hozzá de ha valamikor nem úgy alakulnak helyzetek, ahogy azt előre leírjuk, nem úgy alakul, ahogy elterveztük, akkor mi van? Ha nem 10 óra 10 perckor indulunk el, hanem 11 órakor, akkor mi van? Ha én most elgondoltam magam és este kikészítek valamit, na én holnap ebben fogok elindulni, ez tetszik, kivasalom, elkészítem, minden rendben. Másnap felébredek és azt mondom, félre ezzel az egés�szel, nincs is ilyen kedvem. Nekem ezek a szabályok úgy nincsenek, mint például a koncertemen sincs sorrend. Van egy-két dal, amit kitűzök célul, hogy eljátszom, a többi, az meg nyitott, ott van, 17 lemezről tán csak tudok választani egyet-kettőt, na de ez attól függ, hogy milyen a pillanatnyi hangulat és a közönség. Hát ennyi! Milyen gyermek volt? Csintalan, izgága, mentem, mint az egér, mocorogtam, szórakoztam emberekkel, de nem voltam pimasz, illedelmes voltam, nem voltam gusztustalan és az idegekre menő, idegekre nem mentem, legfeljebb anyukámnak egy kicsit, de akkor is csak a vicceimmel, szórakozásaimmal

St. Martin

addig űztem, ameddig csak lehetett. Egyébként megmásztam a városban a legmagasabb kéményt, amit egyébként más csak védőfelszerelésben mászik meg. Azt mondom, hogy a gyerekkori félelem nélkül, a teljes nyitottsággal indultam a világ felé, az élet felé. Hát egyszerűen kíváncsi voltam, ezért kipróbáltam mindenféle sportot, érdekelt a természet, kirándultunk, kerékpároztunk, fölfedeztük a környéket, az ország különböző pontjain, ahol kirándultunk, nyaraltunk, ott az volt az első, hogy a helyi gyerekekkel összehaverkodtunk és mindenféle dolgot fölfedeztünk, a homokdomboktól kezdve a vizekig, a kősziklákon keresztül a romos házakig, mindent, amit el lehet képzelni. Vannak fóbiái? A fóbiákról annyit: ugye, mondtam, hogy mindent kipróbáltam és ki is próbálnék még, ha lehetne. Nagyon szeretnék repülni! Elindultam például siklóernyőzni és az első, úgymond foglalkozás után föladtam. De csak részben. Azt mondtam: nem biztos, hogy örökre, de most úgy néz ki, hogy nem. Ugyanis három és fél órán keresztül az oktató csak és kizárólag az extrém helyzetekről beszélt, arról, hogy ki hányszor esett le, hányszor tört el a nyaka, gerince, lába, keze, feje vagy akármi. És akkor mondtam, hogy én jelenleg nem ezt terveztem, én repülgetni szerettem volna. Nagyon szeretem az állatokat. A lóval például érdekes élményeim vannak. Én akármikor nekilódultam, hogy lóra szeretnék ülni és akármikor megkértek, hogy én játsszak egy lovon hangszeren, mindig ledobott. Mindig volt valamilyen negatív élményem és egyszerűen biztos valami félelmet, valami görcsösséget érez bennem, amiért ő nem tud elfogadni. Na erre föl most Kínában azt mondják, hogy jó, akkor most úgy döntöttünk, elhagyjuk a Tigrisugrásszorost, innen fogunk most lóval fölmenni, fölöttünk ide erre a 3000 m magasra, 5 órás túra. Mi van? Lóval? Át sem éreztem a dolgot, röhögtem és azt mondtam, ez szenzációs, ez csodás! Felültünk a lóra és felmentünk. Gyakorlatilag 5 óra hosszát lovagoltunk, persze nem vágta, néha ügetés, de szegény lovak ott kecmeregtek a hegyek között a köveken; és feljutottunk, és olyan élményben volt részem, hogy azt mondtam, hogy ha haza jövök, az első utam az egyik karámba fog vezetni, ott felülök az egyik lóra és elindulok.

10

Ha dúdolják, az is jó! Mikor kezdett el zenélni és miért ezek a hangszerek állnak Önhöz közel? 6 éves koromban kezdtem el zenélni. És azért ezekkel a hangszerekkel, mert ezeket szeretem. Trombitán játszottam, a szolisztikus hangszer az abbamaradt, mellette gyakoroltam: dob, basszus gitár, zongora. Gyakorlatilag amikor abbamaradt a trombita, két évig voltam szolisztikus hangszer nélkül. Szaxofon, ez lett a következő lépés és hát ebből lett az igazi nagy szerelem, a szaxofon és a pánsíp.

ez a zene szárnya. Koncertek alkalmából, gyakorlások alkalmával, zenehallgatás közben. Aztán alacsonyabbra jövök és csapongok! Ezek a mindennapi teendők. Gyakorlatilag, ha azok foglalkoztatnak, különböző lelki hangulatba kergetnek. Ha még tovább erősíteném ezt a szállóérzést, akkor felülök - bár nem a repülőre, habár mostanában oda is sokat sikerül – a budapesti libegőre és ott megyek egy pár kört. Ha van szabadidőm éppen és nem lóg az eső lába. Ott már nagyon ismernek és már mondják:

A művészet sokoldalúsága Versek? Mind a mai napig születnek, ma is hoztam egy jó pár újat. Ebben a legújabb kötetben 74 vers található. Lehet, hogy ma mutatok majd be a legújabbakból, meglátom a koncerten milyen hangulat lesz. Fotózás? Szeretem, 1100 képet készítettem két hét alatt Kínában a digitális gépemmel és 460-480 körül a normál gépemmel. Ezeket szépen-lassan kezdjük majd összeállítani, van 3-4 téma, amivel kapcsolatban szeretnék majd kiállítást. Miket szeret legjobban fotózni? Tájakat, arcokat? Én a tájakat, környezetet láttam elsősorban ezen a kiállításon. A legújabbon lesz minden, még mindig Kínát emlegetem. Gyerekeket, időseket és más korosztályú embereket is fotóztam, főként arckifejezéseket és bizonyos momentumokat, a szülő-gyerek kapcsolatát. Természetet fotóztam, de a fal adta a másikat, - idézőjelbe mondom és fotóztam városoknak a belső részét éjszaka, hajnalban, nappal, fölülről. Valami hihetetlen különlegességeket és olyan életképeket, amelyek ott vannak az utcán, élethelyzeteket, amik tényleg ott hevernek előttünk, csak észre kell venni. Ma már a digitális technika megengedi és próbálok úgy hozzányúlni, hogy ez a javára váljék. Sőt, valahol már ilyen futurisztikus, és elmegy egy ilyen szürrealista világba, és olyat is szeretek készíteni. Melyik a kedvenc verse? Az egyik az „Univerzum hangja”, a másik a „Szárnyalni!” Mennyit szokott szállni gondolatban? Hát… Bizonyos helyzetekben nagyon magasra repülök,

„Művész Úr, megint jött egy körre? – Erre én: Egyre?! – Jó, tudom!” És itt még nincs vége, a szárnyalás még éjszaka is folytatódik. Ha egyszer előbb visszaérkezem, vissza a valóságba, és megérkezik egy olyan történet, ami engem állandóan foglalkoztat, vagy éppen csak megtetszett, akkor azt papírra vetem. És akkor az legyen akár hajnal fél öt, megírom, aztán visszafekszem. Milyen magasságokat és mélységeket tud megélni érzelmileg? Hát, ez az, mihez képest? Szaggató a dolog néha. Család? Gyermek? Jól vannak mind a ketten! Van egy fiam és egy feleségem. A fiam 22 éves most. Hát ő kezdene szárnyalni most, én azt hiszem és próbálom is ezt erősíteni, segíteni. Nem szólok bele az életébe, nem nyúlok bele az életébe. Én azt hiszem az a legjobb, hogyha ő éli meg, ő érzi meg a dolgokat. Egyetemre jár, mellette énekelni tanul egy jó pár éve, fantasztikus teljesítményt nyújt a musical szakon. Úgyhogy én azt kívánom neki, azt a mondást, amit tomba nyelven elhoztam neki, a nasszi kultúrából, egy különleges írást, egy ilyen hieroglif írást, hát az lassan valósuljon meg. Ugyanis azt jelenti, hogy lépj be a boldogság kapuján. Mit vár a jövőtől? Mit szeretne még? Vágyak? Megtanulni siklóernyőzni. Élj a mának! Élj a mának!? Attól lesz holnapunk? Hát, ha lesz holnapunk, azon majd akkor kell gondolkodni.

11

Ha dúdolják, az is jó! Újabb CD-k, újabb verseskönyv, újabb fotózások? Említettem Kínát: készül az újabb fotókiállítás, versek már készültek, lehet belőle egy verseskötet, ha úgy alakul. És hát a zenék… Hogyne… azok állandóan a fejben vannak. Hogyan születnek a zenék? Egy dal címe jött be, a „Magányos”. A Magányos egy olyan átdolgozás, ami engem éveken keresztül megtalált. Játszottam a dalt és annak voltak olyan hatásai, akár itthon, akár külföldön, Amerikában, az mindig megtalált és megérintett. Mindig eljátszottam és ha eljátszottam, akkor a vendégeket is mindig megérintette. Mélységeknek és magasságoknak a különleges hangzása. Jobb, hogyha a „Hiányzol”-ról beszélek, mert a „Hiányzol” az, ami a leggyorsabban elkészült, hiszen az elveszett gyerekekről szól ez a film, amihez ezt a dalt írtam. Este felkértek rá és gyakorlatilag reggel hatkor már meg volt a dal 70 %-ig. Megmondom miért. Mert gyerekkoromban olyan történetek vettek körül alkalmanként, amikben ezek is benne voltak. Tehát gyerekek eltűnése, gyerekek, akiket elhagytak a szülők. Akik bekerültek nevelőotthonba és amikor mi együtt játszottunk, akkor kiderült róluk, hogy ők abban a világban élnek. Amiket elmondtam az előbb: hogy eltűntek otthonról, elcsavarogtak, az intézetben kötöttek ki, sokan megvetették őket, - én meg különös figyelemmel kérdeztem őket bizonyos dolgokról -persze, amit az orromra kötöttek-, és valahogy bennem maradt. Lám, lám, milyen az élet, hogy minden időben érkezik és egyszer csak felkérnek egy olyan film zenéjének a megírására, ami ugye erről szól gyakorlatilag. Én érzékeny vagyok, ez a mai napon is kiderült; hát ahogy itt fogadtak, a hintók körben, megérkezünk, ott állnak az emberek! Magyar agarakkal, felöltözve korhű ruhákban, szeretettel fogadnak, hatalmas taps! Torokszorító élmények. Az embert elhalmozzák mindenféle szép szóval,

St. Martin

majd elhalmozzák ajándékokkal. És akkor még semmit nem csináltam. Persze, lehet, hogy csináltam, de effektíve nem itt, Önöknél. Azt észre lehetett venni, hogy mennyire szeretik, hogy mennyire örültek Önnek és reméljük, hogy ma este, mikor a koncertre kerül a sor a templomban, érezni fogja a rákóczifalviak szeretetét és ahogy körbeveszik Önt. Mi pedig nagyon szépen köszönjük, hogy itt van köztünk egy pár órahosszáig. Köszönöm a meghívást, jó szórakozást mindenkinek! Köszönöm szépen, hogy rendelkezésemre állt! riportot készítette: Bede Judit (folytatása köv.)

12

Miböl lesz a cserebogár?

Rákóczifalvai Ifjúsági Információs Pont 2006 őszén Fábián Erika –ifjúsági referens – segítségével nyílt lehetőség a Rákóczi Rádióban az ifjúsági műsor szerkesztésére. Ez az 1 óra pénteken délutánonként a fiatalok szórakoztatását szolgálja. 2007 nyarán a műsor szünetelt a nyári szünet miatt, de az iskolakezdéssel újra lehetőséget kaptunk a folytatásra. Sajnos Erika néni nélkül kellet a műsor vezetését folytatnunk. Most hatan dolgozunk azon, hogy ez az egy óra tartalmas és szórakoztató legyen a hallgatóink számára. Név szerint: Katona Elvira, Hegedűs Adrienn, Kocsis Réka, Dósa- Urbán Nándor, Hegedűs Attila és Tarjányi Tamás. A műsor idejét szájhagyomány útján „ reklámozzuk” ismerőseink körében, ami péntek délután 16.00-17.00-ig tart. Igyekszünk aktuális témákat találni, lehet zenét kérni, illetve küldeni ismerősöknek, barátoknak, ünnepelteknek. Szponzor segítségével sikerült játékot is indítanunk, ami úgy látjuk, kezd népszerű lenni. Valamint várjuk műsoridőnk alatt a hozzászólásokat, véleményeket. Jó kis csapat alakult ki a rádióban. Jól érezzük magunkat, szeretjük, amit csinálunk és azért csináljuk, hogy minél több hallgatónk legyen. Éppen ezért várunk minél több ötletet, véleményt és kritikát. Hiszen legtöbbet az ember a hibáiból tanul és azáltal tökéletesedik! Elérhetőségeink: Telefon: 56/440-658 , 56/584-074 E-mail: [email protected]

13

Kérdezz-Felelek Karcagi Pál a Rákóczi Hírmondó technikai atyja

A beszélgetés 2008.01.12-én készült. Kérdezz –Felelek? Karcagi Pállal. Már sokat beszélgettünk itt, a mikrofon előtt a rádióról, mert lassan már negyedik éve ismerjük egymást. Rengeteget segítesz. Február 3-án lesz a rádió 3 éves, de ha megnézzük, és emlékeznek rá a hallgatók, már az előző évben adtunk, decembertől? -December végén. Tényleg több, mint 4 éve találkoztunk először, vagy körülbelül 4 éve, mert emlékezetem szerint egy évvel az adások megindulása előtt, akkor év végén valamikor jelent meg a Néplapban egy cikk, és ott olvastam, hogy Rákóczifalva rádiót fog indítani, és az utána való napokban kerestelek én meg téged, és onnantól kezdve számolhatjuk az ismeretségünket. Igen, és akkor mindig kérdezted, hogy mikor indul már. Elég sok idő, több hónap, lassan egy év telt el, mire el tudtunk indulni. -Valamikor ősszel már kezdtük szervezgetni, mikor már közeledett az indulási időpont, és tartottunk összejöveteleket, ahol próbáltunk toborozni olyan embereket, akik majd részt vennének a rádió munkájában. Volt egy kis felkészítés, a Magyar Rádiótól Varga Sándorral. Ő is tartott nekünk oktatást. Aztán karácsony és szilveszter között raktuk össze véglegesen itt a rendszert, és szereltük az antennát. Szerencsére jó idő volt, nem ilyen, mint most, tehát nem volt jeges, havas, a tetőre kellett menni az antennaszerelés miatt. Tehát felszereltük az antennát, és beüzemeltük még szilveszter előtt az

adót, utána próbaadások következtek február 3-ig, és február 3-án reggel 7-kor indult az adás 2005-ben. Igen, és ha egy kicsit megpróbálunk visszaszámolni, ha nem is pontosan, azért közel 10000 órát adtunk. -Igen, az előbb én is magamba megpróbáltam nagyjából megbecsülni, és én is erre jutottam, hogy körülbelül 10000 óra műsoridő ment le. Kimondani is sok, hát még részt venni, és részese lenni, nemcsak nekünk, hanem a hallgatóknak is. Azért Pali, te nagyon sokat segítesz nekünk, ez köztudott. Ha nem is nap mint nap, de hetente kijártál és kijársz, és rengeteg technikai dolgot próbálsz megoldani, új dolgokat alkotsz. Igen, ezt mindig mondjuk, hogy az eszközeink nem a legjobbak, és legmodernebb, de ezekből, hogy így ez a rendszer él és működik, ez nagyon nagy dolog. -Én magam is már csodálom ezt a technikát, hogy ezt a 10000 órát így végigbírta, gyakorlatilag komolyabb meghibásodások nem sűrűn fordultak elő, nem jellemzőek. Tehát én is csodálkozom, ugyanis ezek 30-40 éves berendezések, ami a keverőpultot is illeti. Igen, ha kinézünk a keverőpultra, látszik, hogy nagyon régi. -Igen, a számítógépek azok újabbak, és voltak is már újítva, tehát azok elfogadható állapotúak, de sok mindent kellene itt még fejleszteni, ez ugye pénzkérdés is. Természetesen idő, energia kérdés is, de az inkább megoldható, a pénz, az nehezebb. Nézzük, hogy személy szerint te ezt hogy bírod? Hisz dolgozol. Mit dolgozol naponta? Nagyon sokan ezt nem tudják. -Én mérnök vagyok. Mérnökként végeztem a Miskolci Egyetemen. Vegyipari gépész az alapképzettségem. Utána két évig dolgoztam a Gyár és Gépszerelő Vállalatnál. Ez csak olyan epizód volt az életemben, Algyőn dolgoztam, végül is nem is a cég tevékenységéhez kapcsolódott közvetlenül a munkám, mert ez egy kivitelező cég volt, aki ott, az olajmezőn mindenféle dolgokat épített. Szerelt, inkább így mondom. A cégen belül volt hegesztő iskola, hegesztő képzés, és ott voltam elméleti oktató. Ez eltartott 2 évig. Azért keveredtem oda, mert direkt Szegedre akartam kerülni, ezt a munkahelyet

14

Kérdezz-Felelek sikerült rögtön végzés után megszereznem. Miért akartál Szegedre kerülni? -Ez magánéleti dolog volt. A feleségem, aki akkor még nem volt a feleségem, ott tanult az egyetemen, és ezért igyekeztem Szegedre. Eltöltöttem ott két évet, közben összeházasodtunk, egy évet már együtt éltünk Szegeden, és utána jöttünk Szolnokra. Annak is érdekes története volt, hogy miért hagytuk ott hirtelen Szegedet. Mert a cégnél, tehát a Gyár- és Gépszerelőnél a legnagyobb munka a Paksi Atomerőmű volt. Ott Szegeden, Algyőn viszonylag kevesebb munka volt már. Pakson indult ugyanúgy egy újabb hegesztő iskola, egy ideig oda is nekem kellett átjárnom az elméleti oktatást tartanom, de ez csak hetente egy napot, vagy egyszerre két napot jelentett. Már ettől sem voltam igazán boldog. Fiatal házasként ugye idegen helyen, sofőrszálláson kaptam éjszakára szállást, amikor ott kellett aludnom. Aztán később kiderült, hogy kaphatok műszaki szállón is, ami már egy egészen más színvonal volt. Az már valamivel elfogadhatóbb volt, jobban hasonlított az egyetemi kollégiumhoz is, de aztán jött a nyári időszak, nem voltak tanfolyamok, és a cég áthelyezett Paksra, mert ott kellett ember, és hegesztéstechnológiákat kellett csinálni. Nem sokat voltam ott, talán egy hetet. Nem bírtad tovább…. -Aztán szabadságot kértem, és szabadságom alatt beküldtem a felmondásomat. Szolnokon kerestem magamnak munkahelyet. Pakson nem magával a munkával volt gond, csak már azalatt a néhány nap alatt is mindenáron arra akartak rábeszélni, hogy véglegesen menjek át Paksra. Igen, akkor nagyon szervezték be, és keresték az embereket, hisz akkoriban indult az erőmű. -Még az építés folyt ekkor. Nagyon kellett az ember, tehát mindenáron arra akartak rávenni, hogy ott dolgozzak, nekem meg eszem ágában sem volt. Mi egyébként is Szolnokra készültünk, mert a feleségem innen származik, a szülei itt éltek, Paks mindenhez nagyon messze lett volna nekünk. Tehát semmiképp nem akartunk odamenni. A feleségedtől ne lépjünk tovább, Margótól, hisz ő is ugyanúgy részese a mi életünknek. A rádió életének, veled együtt. -Háttérből, így igaz. Az, hogy elfogadja, meg támogatja ezt a mániámat úgymond, ez már becsületre méltó.

Itt van minden évben, amikor műsorok készülnek, legutóbb szilveszterkor is itt volt. Azért el kell mondani, hogy otthon is van egy stúdiód, és rengeteg szerkezeted van, különböző technikai eszközök és állandóan szerelsz. -Igen, ez így van. Tehát folytatva az előző vonalat, Szolnokra kerültem, mert ugye ott tartottunk, hogy mit dolgozom. Akkor egyből a Kelet-Magyarországi Vízügyi Tervezőhöz kerültem. Ez akkoriban egy elég nagy tervező cég volt. Az országban ezen a vonalon talán két másik volt nagyobb, mindkettő pesti cég. Szolnokon kívül voltak irodái Egerben, Debrecenben, Miskolcon. Egy időben még Nyíregyházán is, bár azt utána megszüntették. Tehát egy többszáz fős tervező cég volt, és én ide kerültem, erre a vonalra tehát, méghozzá a cégen belül is többféle tevékenység volt különválasztva Szolnokon. Volt az úgynevezett mezővizes rész, tehát akik vízrendezéssel, öntözéssel foglalkoztak, és külön volt a – mondjam úgy – kommunális rész. Én erre a kommunális vonalra kerültem, ahol vízellátó rendszereket terveztünk, tehát vízvezeték-hálózatokat, vízműveket, szennyvízcsatornákat, szennyvíztisztító-telepeket. Elsősorban ez volt a fő profil. Azt kell mondjam, gyakorlatilag megmaradtam ezen a vonalon azóta is. Cégek változtak, felállások változtak, de a tevékenységem leginkább erre terjed ki, tehát tervezésre, méghozzá ezekben a témakörökben. Lehetne mondani egy-két települést itt a környéken, ahol belefolytatok ebbe a tervezésbe, kivitelezésbe? -Igen, elsősorban a tervezés a profilunk, kivitelezéssel nem igazán foglalkozunk, műszaki ellenőrzéssel inkább. Jászberényben nagyon sokat dolgozunk, Jászárokszálláson szinte csak mi dolgozunk, ha ilyen jellegű munka van. Mezőtúron is dolgoztunk, sorolhatnám: múlt évben Törökszentmiklóson volt munkánk. Tószegen más jellegű munka volt, amit pár éve csináltunk ott. Környezeti felülvizsgálatot egy baromfi telepen, és úgy néz ki most meg kell ismételni kicsit más módon, más szempontok szerint, kibővítve, mert kaptak egy ilyen kötelezést, és most pont erről tárgyalunk, hogy újracsináljuk. Azt még hozzá kell tenni, hogy közben elvégeztem egy környezetvédelmi szakmérnökit is, tehát ezzel bővült a repertoár. Melyik áll hozzád közelebb, azt tudom, hogy szereted a környezetvédelmet. Meg kell említeni, a fiad is egy másik városban egy ilyen szervezetnél dolgozik.

15

Kérdezz-Felelek Karcagi Pál

Igen, a fiam környezetmérnöknek tanul Veszprémben, az egyetemen, és ezzel párhuzamosan már egy jó pár éve a Veszprém Városi Környezetvédelmi Egyesületnél vezetőségi tag, és nagyon szívesen tevékenykedik ott. Az egész családod szereti a környezetet, azt is meg kell említeni, valamelyik nap megjelentél beöltözve kezeslábasba, és akkor említetted, hogy átjöttem síléccel. -Igen, amikor leesett a friss hó. Ez nem annyira régi dolog nálam, a síelés, mert nem fiatal korban kezdtem, úgy a 80-as évek közepe táján, akkor szerelkeztem fel sífutó felszereléssel. Így keveredtem be ide a rádióba is, illetve eleve úgy döntöttem, hogy idejövök, csak sílécen, nem más módon. Mennyi idő alatt értél ide hátul a gát mellett? -Végig a gáton, és utána onnan jöttem be a faluba. Nem tudom pontosan, mert nem szoktam ilyenkor általában az órát nézni. Kilométerben mennyi lehet? -Szerintem lehet úgy 6 km, vagy lehet, hogy több is. Van még ilyen tevékenységed. A folyót is nagyon szereted, a Tiszát, volt, hogy bejelentkeztél rendszeresen túráról. -Igen, az megint más, az a nyári sporttevékenységem. Nem vagyok nagy sportember, ezt előrebocsátom, ifjú koromban sem voltam az. Tehát nem szeretem azt a kötöttpályás sportolást, hogy egy pályán rohangászni fel s alá, vagy egy pálya körül körbe-körbe. A túrázást szeretem, tehát a hegyekben a gyalog- vagy sítúrázást, és hát a víztúrázást. Ez még újabb, mint a síelés. Ez igazából

tényleg csak pár éves tevékenység, hogy nyaranta elmegyünk a Tiszára, illetve a múlt nyáron már voltunk a Körösön is. Van még egy tevékenységed, egy alkotásotok a fiaddal. Belefogtatok a családi házatoknál egy csillagvizsgáló építésébe. -Igen, ez a fiamnak az egyik mániája, amatőr csillagász is az egyéb dolgok mellett. Távcsöve van már régóta, jó pár éve, de igazából nincs hol gyakorolnia ezt a tevékenységet. Ott, Veszprémben nem nagyon van hely, ahova fel tudná állítani a távcsövet, ahol tudná használni, meg hát szeretne komolyabbat, nagyobbat, és ő jött azzal, hogy építsünk egy csillagvizsgálót. Belefogtunk, az építmény már kész van, ez 4 méter magas lábakon álló építmény, tehát onnan kezdődik, ott van a padlószintje, és onnan épül föl a kupolaszerkezettel, a kört megközelítendő, nyolcszög alaprajzú ez a létesítmény, meg a kupola is nyolcszög alaprajzú. A folytatás majd az lesz, hogy a távcsövet kell beleépíteni a hozzátartozó forgató mechanikával, mert az a lényege. A távcső maga megvan, csak így nem használható, mert olyan nagyméretű távcső ez már – körülbelül 40 cm átmérőjű tükörrel, akkora nagyításokat tud, hogy ilyen nagyításban már csak úgy lehet valamilyen objektumot megfigyelni az égen, ha szinkronban követi a távcső, tehát fordul az égbolttal együtt, mert különben másodpercek alatt gyorsvonati sebességgel kiszalad az objektum a távcsőből. Tehát, ha én egy csillagra ráirányítom, az pár másodperc múlva ki is szaladt a képből, ha nem követem, most ezt a követő mechanikát kell megépíteni majd. Ez

16

Kérdezz-Felelek egy olyan szerkezet lesz, hogy az automatikus vezérlés számítógéppel lesz összekötve, ezt a részét már nem én fogom csinálni, hogy az égi koordináták beadásával az égi objektumra egyből ráálljon. Majd meglátjuk mikorra lesz kész, de ez a következő lépés. Nagyon kreatív ember vagy, és az egész családod kreatív. Beszéljünk egy kicsit a gyerekeidről. -Annyit még a csillagászattal kapcsolatban a fiamról, hogy most telket akarnak venni Veszprém mellett egy kisebb településen. Egyik barátja szintén csillagász, és most abban spekulálnak, hogy egymás melletti két telket vesznek meg. Mikor kimentek a helyszínre -mesélte itthon – akkor egyből a barátjával azt nézték, hogy itt fog állni a csillagvizsgáló. Ehhez hozzá kell tenni, hogy amit itt építettünk, annak úgy van megépítve a faszerkezete, hogy csavarosan van minden összerakva, készülve arra, hogyha neki lesz majd végleges helye, akkor szétszedve oda lesz szállítva és ott lesz összerakva. Tehát nem ez a végleges helye ennek a csillagvizsgálónak. A másik, ha folytathatom, ugye a gyerekekről kérdeztél. A nagyobbik lányom építésznek tanul a budapesti Műszaki Egyetemen. Őt az építészetnek az a fajtája érdekli újabban és most a tanulmányaiban is elment ebbe az irányba, hogy környezetbarát építészet, tehát a hagyományos anyagokból, hagyományos technológiákból, vagy olyan természetes alapanyagokból, és viszonylag új technológiák szerint, mint például a szalmabálás építkezés. Ennek is több válfaja van, úgyhogy ő ezekből kielőadásokat szokott tartani. De nem is ez a lényeg, hanem a nyáron otthon próbaként a baráti társaságával építettek egy kísérleti szalmabálás falat, ami csak egy kerítés az udvarban, tehát a kertet választja el az udvar elejétől, de végigcsinálták az alapásástól, alapozástól kezdve a szalmabálák felrakását, annak a körbetapasztását, a tetejére cserépfedéssel, díszítés, festés, tehát mindent végig csináltak. Erről rengeteg fotó készült, és az ősszel ebből csinált TDK dolgozatot, tehát tudományos diákköri dolgozatot, amivel ott a saját karánakversenyén, mert bírálatra ment ez a dolgozat, második helyezést ért el. Tehát ebbe az irányba kíván elmenni, ilyen jellegű dolgokat szeretne majd tervezni, és még olyan elképzelése van, hogy talán még vállalkozást is alapítana a kivitelezésre. Meglátjuk, hogy sikerül neki. Másik lányod? -A kisebbik lány, az még ennyire nem tiszta, hogy mit fog csinálni, meg melyik irányba megy. Ő most Pécsen

tanul az egyetemen, bölcsészkaron. Még viszonylag az elején van, neki még sok ideje van hátra. Eredetileg, ha kreativitás oldaláról nézzük, akkor neki is van azért olyan hobbija, amit már sok éve űz. Ő képzőművészeti alkotásokat hozott létre régebben. Most gondolom, kevesebb ideje van, úgyhogy nem nagyon foglalkozik vele a tanulás mellett, de Szolnokon létezik egy iskola, ami ezzel foglalkozik és ő ezt végigcsinálta, a rendes iskola mellett, szabadidejében. Ott, ha jól tudom, 8 évet végigjárt, minden nyáron alkotótáborokba mentek, kiállításokat szerveztek azokból a művekből, amiket ott készítettek. Ezen felül a filmes dolgok érdeklik, tehát a filmkészítés. Annak idején középiskolás korában készített egy úgynevezett homokanimációs kisfilmet, amivel középiskolai tanulmányi versenyen, országos szinten 5. helyezést ért el úgy, hogy olyanokkal versenyzett, akik kimondottan média szakosak voltak középiskolában. Náluk ilyen szak nem volt, neki nem volt ilyen képzése. Ő ezt autodidakta módon, illetve ebben a művészeti iskolában elsajátított ismeretei alapján csinálta meg. Annyira magukban hordozzák, ami benned is van. Azt a kreativitást, hogy ötleteid vannak, megtervezel dolgokat, megvalósítasz, keresed az újdonságokat. -Talán mert én vagyok az apjuk… Mindegyik közel áll a természethez, a környezethez. Sokat voltatok kirándulni, sokat voltatok a természetben gyerekkorukban. -Persze, természetesen ez életmódunk volt, mivelhogy van egy hétvégi házunk fent a hegyekben, Eger fölött, és oda nagyon sokat jártunk. Régebben főleg, most egy kicsit ritkábban jutunk el, mert mióta megnőttek a gyerekek és szétszóródtak, azóta elég nehéz családi programot összehozni. Másrészt meg mi is nehezebben tudunk magunknak programot csinálni, mert hol egyik jön haza, hol másik, hol a harmadik, tehát olyankor igénylik azt, hogy itthon legyünk, ha már hazajönnek, mert az már nehezen megoldható, hogy ha hazajönnek, akkor menjünk fel oda és úgy szervezzük a hétvégét, így viszonylag ritkán tudunk magunknak külön programot csinálni. Ha most nő lennél, azt mondanám, tyúkanyó típus vagy, nem csak a család miatt, hanem a közösség miatt. Szereted összefogni az embereket, szereted, ha egy közösséget tudsz létrehozni, és fenntartani. -Ez valahogy az idők folyamán alakult így, mert a közösséget mindig szerettem, mindig kedveltem azt,

17

Kérdezz-Felelek Karcagi Pál

amikor közösséghez tartoztam, de nem voltam szervező, igazán nem voltam vezéregyéniség annak idején. Milyen egyéniség voltál, milyen egyéniség típushoz tartoztál? -Jó kérdés. Igyekeztem a közösségbe belesimulni, hogy úgy mondjam, jól érezni magam egy közösségben.Az egyetemre kerülve meg az egyetemi stúdió közösségébe igyekeztem minél hamarabb beépülni. Ott végülis eljutottam olyan szintre, hogy azért valamilyen mértékben már szervező, irányító tevékenységet végeztem, mert a vezetőségben voltam egy idő után. Utána ez megszűnt ugye, mert eljöttem, tehát vége lett az egyetemnek, és csak nem túl régen indult újra ez a közösség, ennek a szervezése. Hogy jött ez be? Találkoztál valakivel, régi évfolyamtársakkal? -Nem évfolyamtársakkal, hanem stúdiósokkal. Mi azért 5 évenként tartottunk egy összejövetelt, ott helyben, a Miskolci Egyetemen a stúdióban, az éppen ott levők, akik ott dolgoztak, megszervezték ezt a találkozót, ahová a régieket, öregeket megívták. Tehát 5 évenként általában megvolt ez a találkozó, aztán volt, ami kimaradt, illetve később került rá sor, de akkor már kiderült, hogy haldoklik az egész stúdió, tehát nincs már közössége, nem működik igazán, és utána teljesen ki is múlt. Ennek sok oka van nyílván. A mai fiatalság ezt a fajta tevékenységet nem igényelte annyira? Inkább nem is a tevékenységet, hanem a közösséget… Így is lehet mondani, mert tapasztalható, hogy mindenhol igyekeznek szétverni a közösségeket, meg megakadályozni a közösségek létrehozását. Én annak tartom ezt a kredit rendszert is. A régi időkben az egyetemeken az úgynevezett tankörök voltak, ami hasonló volt, mint egy középiskolás osztály. Tehát akik együtt jártak az órákra, nyílván a nagyobb előadásokon több tankör volt jelen, de az úgynevezett gyakorlatokon, ami mondom, mint egy osztály olyan volt, jól ismerték egymást, közösségek alakultak ki ezekből a tankörökből. A kredit rendszernél ilyen nincsen. Ott mindenki maga csinálja az órarendjét, mindig másokkal van együtt, tehát nincsenek meg ezek a közösségek. Nem is tudom, hogy igénylik-e a fiatalok, vagy csak eddig soha senki nem mutatta még meg nekik, hogy mi az a közösség. Inkább ma az individum az, amire nevelik őket, hogy mindenki egyéniség legyen, így aztán nem alakulnak ki a közösségek szerintem. Na mindegy, ne menjünk ebbe részletesen

bele. Mindenki a saját érdekeit nézi csak, így gondolom, és azt mondom, hogy ez nem is ér ennél többet. Illetve érne, csak az egy másik téma lenne már. Erről a témáról érdemes lenne beszélgetni. Nagyon sok emberrel beszélgettem, vagy felmerült akár véletlenül is ez a dolog, és tulajdonképpen az a furcsa számomra, hogy minden ember ugyanazt gondolja erről a dologról, és mégsem tudja útját állni, mégis halad ez a folyamat, pedig mindenki tudja, hogy ez nem jó. Ez tévút, és ebből kialakulhat a későbbiek folyamán egy olyan társadalom, amit ilyan egyének képviselnek, és építenek fel, ami igazán nem hiszem, hogy az ember formájára lenne megalkotva. -Na akkor, ha már ennyire belementünk, akkor kifejteném a saját véleményemet, mert nekem megvan erről a véleményem. Ez, hogy úgy mondjam, a politikának is az érdeke jelen pillanatban. Az én véleményem szerint. Hangsúlyozom, hogy ez magánvélemény. Személyes véleményed. -Így van. Tehát a politika igyekszik szétverni a közösségeket, meg megakadályozni az igazi közösségek létrehozását, mert az ilyen emberek könnyebben irányíthatók, könnyebben befolyásolhatók. Kevésbé jelentkeznek igényekkel, kevésbé lépnek fel követelésekkel, tehát nekem ez a véleményem, és én úgy érzem, hogy a tapasztalatok ezt támasztják alá minden vonalon. Akkor ez egy tudatos dolog lehet, szerintem minden csatornán ez jön ki, és ezt sugallja. Azért vannak olyan települések – és most megvédem Rákóczifalvát – ahol sok közösség működik. Egyre több közösség, egyre több egyesület, szervezet, érdekcsoport jön létre. -Lehet, hogy az emberek egy része kezdi felismerni ezt a taktikát, és próbál ellene tenni. Ösztönösen próbál ellene tenni. Az is lehet, hogy nem tudatosodik ez mindenkiben, aki ilyen szervezetekbe belép, de ösztönösen úgy érzi, hogy ezt kell cselekedni. Lehet, mert az embernek igénye az, hogy közösséghez tartozzon. Jól érzem magam, ad valamit, akkor igyekszem azt segíteni, felépíteni, igyekszem odaállni azok mellé, érzik ezt az emberek. -Igen, mondom, valószínű, hogy tudat alatt már nagyon sokan érzik, biztos vannak, akik tudatosan is törekszenek erre, mert ők is felismerték ezt a dolgot, de mondom, én úgy érzem, hogy a politikának, meg talán még a globalizációt is ide sorolnám, ez az érdeke. Tehát

18

Kérdezz-Felelek például azt akarják elérni, hogy az emberek mobilisak legyenek. Na most ez nekem egy csöppet se tetszik. Ne az emberek menjenek a munkahelyhez, a munkahely menjen le az emberekhez, én ezt mondanám. Most eszembe jutott Nagy Mihály gondolata, mikor volt egy interjú, és vele beszélgettem, aki kint él Németországban, és ide tartozik Karcagi Pálnak a közösségéhez, a volt stúdiósokhoz. Ő említett egy életformát, amit odakint megszoktak. Menjenek el az emberek akár 80, 100, 200 km-t a munkahely után, és arról beszéltünk, hogy nem mindenkinek van háza. Itt Magyarországon azért mindenki arra törekszik, hogy élete során legyen egy lak, egy ház, egy otthon, ami az övé, és nem bérelt, és nem ide-oda megyek és megyek a munkahely után, hanem röghöz kötöttek vagyunk, ha lehet ezt mondani így. Azt mondta, hogy az a jövő, és az a jó, hogy igenis menjünk utána, nem tudunk utána menni, és ezért sok a munkanélküli, ezért sokan nem képesek, hogy buszra üljenek, vonatra üljenek, és igenis elmenjenek 100 km-t dolgozni. Megszokjuk azt a napi másfél vagy három óra hosszas vagy akár négy óra hosszas utazást is. -Az egy más kérdés, hogy valaki ingázik, vagy az, hogy valaki elköltözik. Ők költöznek a munkahelyek után. -Így van. Én viszont Tamási Áronnak a felfogását vallom, hogy az ember azért született erre a világra, hogy valahol otthon legyen ezen a földön. Tehát az van otthon, akinek van egy otthona. Na most, akinek mindegy, hogy ez az otthona hol van most pillanatnyilag, illetve nem is otthona, mert csak bérelt, ma itt, holnap ott, utána megint máshol, az sehol nincs otthon. Az nem fog az udvarban fát ültetni, az nem fog maga semmit megtenni azon a házon, amiben lakik, elvárja, hogy azt tegye neki valaki rendbe, ő nem csinál semmit. Ez nekem nagyon idegen felfogás. Ezzel nem értek egyet. Felmerült bennem egy gondolat: az egyik ismerősöm mondta, hogy a gyökerei igazán nem meghatározhatóak, neki mindig mennie kellett egy közösség után, egy munkahely után, ahol a munkáját végezte. Ő bárhová hajlandó elmenni, ahol egy olyan emberi csoportot, emberi közösséget talál, ahol jól érzi magát, és tud dolgozni. Ezzel azt akarom mondani, hogy vannak olyan emberek, akiknek effektíven nem a lakó otthon, a lakó környezet jelenti az otthont, hanem egy közösség. Szerintem ez nagyon sok mindennek a

függvénye. Teljesen más egy bérház – elnézést kérek azoktól, akik emeletes házakban laknak – mert teljesen más egy családi ház, ahol úgy, ahogy mondod, elültetek egy fát, mondjuk egy diófát, mert régen sok diófát ültettek, hogy a gyerekeknek teremjen, mert mindenki tudja, hogy a dió 7 év után terem, ha jól tudom. -Igen, bár ma már vannak nemesített diók, amik nem ilyenek. Nem kell kivárni ezt az időszakot, vagy cserjét, de ha fát ültetek, a fát alapjában véve nem magamnak ültetem. -Vagy magamnak, de akkor évek múlva szedem róla a gyümölcsöt, tehát az azt jelenti, hogy én ott akarok maradni, és ki akarom várni, amíg termőre fordul az a fa. Ugye ezt jelenti, ha fát ültetek. Na de ez képletes dolog, tehát értelmezhető képletesen is a faültetés, én azt mondom, hogy akinek valahol otthona van, tulajdona van, az ott igényekkel léphet föl mondjuk egy településen a település vezetője felé. De aki úgymond csak jöttment, ma itt van, holnap ott, azt nem fogja érdekelni a helyi politika, azt nem fogja érdekelni, hogy mi történik a településen. Tehát ezek a jó állampolgárok a politika számára, mert könnyen irányíthatók, nem fognak hőbörögni, nem fognak szervezkedni, tehát itt is az jön elő, hogy a politikának azok a jó állampolgárok, akik bérházban laknak, vagy bérlakásban laknak, költöznek évente, kétévente odébb, mert ezeknek olyan mindegy, hogy mi történik a környezetükben, úgyis odébb megyek jeligével. Igen, nem alakulnak ki hagyományok, nem alakulnak ki kötődések… -És nem alakulnak ki közösségek. Amikor a szomszédját se jut ideje megismerni, mert mire megismerné, addigra vagy a szomszédja cserélődik ki, vagy ő megy odébb, akkor milyen közösségek alakulnak ki? Mennyire szoktad megvédeni határozottan a véleményedet? Csendes embernek ismerlek, de most azért eléggé kinyilvánítottad a gondolataidat, érzéseidet. -Nem sűrűn szoktam én ilyen dolgokról beszélgetni. Fel szoktad emelni a hangodat? -Nem jellemző. Amikor ideges vagy? -Akkor még csendesebb vagyok. Azért voltam erre kíváncsi, mert alapjában véve úgy ismertelek meg, és úgy ismertünk meg, hogy csendes

19

Kérdezz-Felelek Karcagi Pál

ember vagy. Meg van a véleményed a dolgokról, ki is szoktad őket nyilvánítani, nem erőszakosan, szépen, nyugodtan. -Biztos ilyen vagyok. Ha ez a véleményed rólam. De valószínű, hogy igaz is. Miért jársz ide? Miért érzed jól magad itt nálunk a rádióba? -Mert ugye keresem a közösséget. Valamiféle közösség ez is, ami azért elég kis közösség, ha úgy vesszük, és mindig is hangoztattam, hogy jobb lenne, ha nagyobb lenne. Én igazából azt szeretném, azt várnám, hogy valamiféle klubszerű hely legyen ez a rádió. Körülbelül így működött az egyetemen az egyetemi stúdió. Oda, ha bárki lement, mert ugye volt egy viszonylag nagy létszámú stúdiós társaság, tehát nem 3-4 fő, ezek közül 6, 8, 10 mindig ott volt. 30-40-en voltatok, mondtad. -Így van, 30-40 fő volt általában a jellemző. Tudod, mit figyeltem meg? Azt, hogy amikor ti idejöttök a többiekkel, a volt stúdiósokkal, mindegyikőtökben nagyon erős ez az összetartozás, ez a közösségszeretet. Viszont én úgy gondolom, és most nem akarok senkit és semmilyen csoportot említeni, de úgy gondolom, hogy a fiataloknál ez az, ami hiányzik. Meg lehet nézni nálunk is, itt helyben a településen például a különböző klubokat, szervezeteket, nyugdíjas klubot: ott vannak a legtöbben. -Ezt mondtam körülbelül 15 perccel ezelőtt, hogy a fiataloknál nincsenek meg ezek a közösségek. Talán azért, mert még nem kaptak rá igazi mintát az életükben. Magok, csírák, ezeknek a közösségeknek a létrehozása. Azért jó hírként el kell mondanom, hogy cserkészcsapat alakul Rákóczifalván, és már 6 éves kortól. Ez is valami kezdeményezés és egy jó dolog ki fog alakulni ebből. -Reméljük, hogy jó dolog, így van. Azt hiszem, azt, hogy mi volt 30-40 évvel ezelőtt, azt már nem tudjuk visszasírni. Teljesen átalakult minden, más a környezet. -Nem is kell visszasírni. Azt sírjuk vissza, hogy tizenegynéhány évvel ezelőtt ami addig volt, szétverték, de nem hoztak létre helyette mást. Azért kell most változtatni. -Így van, csak sok idő eltel, és egy nagy korosztály kimaradt belőle. Ez egy nagyon jó dolog, hogy a cserkészet elindul,

mert bennük talán fel lehet ezt az igényt, ezt az érdeklődést kelteni már ilyen kicsi kortól. Úgyhogy biztos, hogy hiányzik, biztos, hogy mindenki tisztába van vele, hogy valami nem jó úton haladt, ezért igyekeznek, ezért van sok szervezet. Csak, úgy, ahogy mondod, ezt a tizenvalahány évet nagyon nehéz áthidalni és újrakezdeni. -Így van. Az a korosztály, aki ezalatt nőtt föl, az kimaradt minden ilyesmiből. Megszüntették ugye egyik pillanatról a másikra mondjuk az úttörő mozgalmat, de helyette nem csináltak valami mást. A beszélgetésünk során elég sok mindent érintettünk, főleg a te személyiségedet, te voltál a fontos, hiszen sok éve vagy része a rádió életének, segítesz és tevékenykedsz nekünk. Kíváncsi voltam, és remélem a hallgatóság közül is sokan kíváncsiak voltak arra, hogy igaziból mivel is foglalkozol, hogyan élsz, miért szeretsz bennünket, mert szeretsz bennünket. Beszélgettünk egy kicsit a családról is, hogy hogyan éltek, van két lányod, egy fiad, és hogy mennyire kreatívak, és mennyire meghatározó szerepe van a szülőnek. -Biztos, bár direkt módon sohasem irányítottuk őket semmilyen irányba, tehát maguk választották az irányt. Azért örülsz, büszke vagy rájuk. Nagyon sok szülő azt szeretné, hogyha a gyereke tovább vinné azt, amit ő alkotott, vagy elkezdett. Vagy szeretett volna megvalósítani. -Én azt mondom legyen valami célja annak a gyereknek, az a lényeg. Mert ha nem pont azt fogja csinálni, amit én, az nem gond. De lehet, hogy azonosan fogja szemlélni a világot. -Benne van ez az esély, vagy legalábbis hasonlóan, mert a korosztályi különbségek miatt teljesen hasonlóan már nem fogjuk látni a világot, ez egyértelmű, de legalább hasonlóan lássa. Igen, erről is beszéltünk, hogy a korosztályok mennyiben változtak, és mennyire más dolgok fontosak minden korosztály életében. Bár az embereknek ugyanaz a felépítései, ugyanazok az érzései, és mégis irányíthatóak, változnak dolgok, de alapjában véve – mindig azt mondom – ugyanattól sír, ugyanattól mérges, ugyanattól boldog. -Vélhetően igen. Egyformán működünk. -Igen, nagyjából legalábbis.

20

Kérdezz-Felelek Lassan 3 évesek leszünk, meg fogunk öregedni, mert azt hiszem, ennek a rádiónak, a Rákóczi Hírmondónak lehet azt mondani, hogy öregszik. Már csak az óraszám miatt is, hogy egy ilyen kisközösségi rádió… -Még annyit talán a rádióval kapcsolatban, hogy én most a technikával akarok foglalkozni pár mondat erejéig. Mindenképpen szükség lenne néhány dolog lecserélésére, néhány dolgot fejleszteni kellene. Én még visszatérnék a jó öreg keverőre. Nagyon gyorsan fejlődik a technika, és változik minden, és én azt tapasztalom – lehet, hogy most egyetértesz velem, lehet, hogy nem – minél bonyolultabb egy dolog, minél újabb, annál nagyobb a meghibásodás veszélye. -Én másképp látom ezt. Tehát viszonylag nagyon megbízható elektronikai áramköröket tudunk gyártani. Olyanokat, amik általában nem romlanak el a berendezés erkölcsi elavulásáig. Tehát nem kell javítani, úgymond. De ha egyszer valami mégis elromlik, - mert

teljesen hibátlan dolgok nem születnek – akkor viszont nincs az a szakember, aki meg tudja javítani. Nem lehet hozzáférni, nem javíthatóak. Egyedi áramköröket mondtam, hogy tudnak már nagyon jókat gyártani, de amikor ez összeáll egy bonyolult szerkezetté, akkor a hibalehetőségek nagyon megsokszorozódnak. Most gondoljunk a számítógépre. Önmagában egy-egy áramköre általában nagyon megbízható. De a működése, mivel szoftver irányítja, és a szoftverekkel van inkább a több probléma, tehát az egész rendszer működése már nagyon bizonytalan tud lenni az esetek jelentős részében. Nagyon sok probléma van. Nem olyan átlátható. -Így van, nem átlátható, és ma már minden berendezésbe lassacskán beleépülnek ezek a szerkezetek, amik már nem igazán átláthatók, mert valamilyen szinten szoftvert alkalmaznak, még ha ezt a felhasználó nem is tudja. Gondoljunk csak egy egyszerű otthoni cd lejátszóra. Ha ezekre gondolunk, ezek sem csupán

Leszek fa... Leszek fa, Mely neked adja friss gyümölcsét Leszek szellő, Mely elhozza a tavaszi virág illatát Leszek csillag, Mely elénekli neked az éj dalát Leszek nap, Mely felmelegíti kihűlt szívedet Leszek hold, Mely megvilágítja sötét utad Leszek kenyér, Mely táplálja testedet Leszek víz,

Mely eloltja szomjadat Leszek útjelző, Mely megmutatja a jó irányt Leszek pajzs, Mely megvéd minden rossztól Leszek tündér, Mely valóra váltja álmodat Leszek angyal, Mely örökre őrzi életed Leszek ajtó, Mely jó felé vezet Leszek társad, Mely egyszerűen szeret… Folti

21

Kérdezz-Felelek Karcagi Pál

elektronikák, ezekben is szoftver van. Van egy olyan rendszer, olyan szoftver, ami az egyes egységeknek a működését vezérli. Én is jártam már úgy, hogy szétszedtem egy ilyen berendezést, mert nem működött jól, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy most azért nem működik jól, mert az a mechanikája, ami forgatja a korongot, az rossz, vagy az a vezérlő egység rossz, ami a mechanikát vezérli. Innentől kezdve meg már teljesen bizonytalan, hogy hol kell keresni a hibát. Ez egy bonyolultabb szerkezetnél hatványozódik. Tehát az a baj ezekkel, hogy a bonyolultságuk nő, és egyre kevesebb lesz az olyan, aki hozzá tud nyúlni. Azzal egyetértek, hogy ezek a szerkezetek ilyen szempontból nekem is szimpatikusabbak, mert ugyan lehet, hogy meghibásodik benne valami, de sokkal könnyebb megtalálni a hibát, és sokkal könnyebb elhárítani. A minap volt egy példa, amikor már a szakemberek sem tudják átlátni. Nekünk nem egy olyan nagy rendszerünk van. Itt a rádióban három számítógép, meg már a média központból is bekapcsolódott két gép, mert novembertől hozzátartozik az Emberkék az Emerért Egyesülethez a Közép-Tiszai Turizmusfejlesztési Média Központ is. Arról majd még fogunk beszélni bővebben. És a gépeket össze kellett volna hozni, a hálózatot. Nem lehetett megoldani egy-két óra hossza alatt, sőt, még napok alatt sem, mert annyira bonyolult a dolog, hogy még a szakemberek sincsenek vele tisztában, hogy hogyan is lehet átlátni, hogyan is működik, mert nem értik a működését. Én ettől félek, hogy nem csak az információhalmaz túl sok az ember számára, hanem a technika is túlnő az emberen, és nem fogjuk tudni kezelni, átlátni. -Így van, tehát ez reális probléma szerintem is. Egyre bonyolultabbak a rendszerek, és egyre több a hibalehetőség. Ezzel teljesen egyetértünk, és egyre kevésbé vannak olyanok, aki bele tudnának nyúlni, minden részét értenék. Olyanok már nincsenek. Én még a kezdetekre emlékszem, amikor indult a számítógépes világ úgymond Magyarországon. Majdhogynem az elsők között vásároltam magamnak otthonra számítógépet. Akkoriban még voltak olyanok, akik mindent tudtak rajta. Én is nagyon sok mindent elsajátítottam rajta annak a gépnek a működésével kapcsolatban. Aztán kiderült, hogy szétváltak a tudományok, és ma már

specialisták vannak a számítástechnika részterületeire, és lehet, hogy még ők se tudják követni a saját területükön végbemenő iszonyú gyors változásokat, fejlődést. Ha ez egyáltalán fejlődésnek nevezhető, de mindenképpen változás. Mi se vagyunk tökéletesek. -Így van. Ez nem baj, legyen. Én azt mondom, hogy ennek a rádiónak – ha kicsit kívülről próbálom szemlélni – azt mondhatom, hogy az a legnagyobb erénye, hogy itt olyan egyszerű, hétköznapi emberek is megszólalhatnak, és kifejthetik a véleményüket, mint például én, meg mások is, és a legegyszerűbb emberekből is kihoz olyan dolgokat, olyan emlékeket, olyan véleményeket, olyan megnyilvánulásokat, amik egyébként soha sehol nem jönnének elő. Tehát nem csak híres emberek szólalnak meg, hanem egyszerű emberek is, és az egyszerű emberek is tudnak szerintem jókat mondani. Nem akartalak így szembe dicsérni, de talán úgy egészíteném ki, amit az előbb elmondtam, hogy te vagy az, aki bárkiből ki tudod húzni, ami érdekes. Lehet azt mondani, hogy ülteted a fákat,de mikor terem? Szeretném, ha nekem is teremne. -Mi is így vagyunk ezzel. Próbálunk fákat ültetni. Ez is egy faültetés volt, mikor először felkerestelek téged. Azért ápoltad is ezt a fát, locsoltad. -Lassan csak növekszik, és kezd már teremni is, úgy tűnik. A fáról ugye az jut eszembe: az én gondolataimban a fa is egy ember, és egy fa, ami megér egy kort, terem, gyökeret ereszt. Remélem, ez a rádió is gyökeret eresztett. -Egyre inkább úgy érzem így a településen, amennyit én belelátok a dolgokba, de most a szilveszteri műsorral kapcsolatban határozottan így tűnt nekem. Azért az időjárás viszontagságainak is megpróbálunk ellenállni. Sok mindent ki kell bírni. -Ki kell bírni. Attól erősödünk. Köszönjük szépen Pali, hogy itt voltál. -Én köszönöm azt, hogy itt lehettem, illetve azt, hogy kifejthettem a véleményemet sok mindenről. De ezt inkább magadnak köszönd, mert ki tudtad belőlem csalni ezeket a dolgokat.

22

B

ede Judit arra kért, hogy írjak ide valamit Nagy Misiről és a miskolci volt egyetemi stúdiósokról. Arra jutottam, hogy ez a két téma nálam nem választható szét. Kezdem onnan, hogy Nagy Misivel az egyetemi stúdió révén találkoztunk, és lettünk barátok egy életre, az egyetemi stúdió pedig a közös nagy, szintén életre szóló „szerelmünk“ lett. Messzire kerültünk egymástól, volt, hogy évekig nem találkoztunk, de a barátságunk mindig megmaradt. Ha máskor nem, az általában öt évenként megtartott stúdiós találkozók alkalmából mindig találkoztunk. A 2000. évi találkozón azonban már nem találtunk működő stúdiót. Pedig minden alkalomra úgy készültünk, hogy a jelenlevőkkel felveszünk egy hangjátékot, hogy nyoma maradjon az ottlétünknek. De 2000-ben nem volt használható technika, nem tudtuk elkészíteni a „soros“ hangjátékot. Akkor kezdtünk azon gondolkodni, hogy akkor hogyan tovább? Misi ígérte, hogy ő bejuttatja Münchenből a technikát, én pedig felvállaltam, hogy az esetleg nem teljesen hibátlan, használt berendezéseket működőképessé teszem, kialakítom az épületet, és összeállítom a stúdiót. Hamarosan érkeztek is az eszközök Misitől, több hullámban: magnók, erősítők, CD-lejátszók, hangfalak, keverőpult, mikrofonok… Nyár közepétől karácsonyig minden megérkezett, sőt, általában mindenből több is a szükségesnél. Én meg, amit lehetett, működőképessé tettem, összeállítottam a működő hangstúdiót, amit szilveszterkor avattunk, természetesen hangjáték felvételével, és természetesen Nagy Misivel meg Misztina Tibivel. A következő nyáron, 2001-ben pedig nálunk, Szandaszőlősön

megtartottuk az első NME Nosztalgiastúdió Találkozót, amit azóta is minden nyár elején megtartunk. Sokan kérdezgették akkoriban, hogy minek nekem ez a stúdió, mire fogom használni? Akkor mindenkinek azt mondtam, hogy konkrétan nem tudom, mire lesz jó, de biztosan találok rá feladatokat. Nos, hamarosan jöttek is a feladatok. Hozzám került minden fellelhető hanghordozó Miskolcról, az egyetemi stúdióból, és én nekiláttam a magnószalagokat átjátszani számítógépbe. Természetesen ez nem volt ilyen egyszerű, ahogy itt most leírtam. Először is működőképes ,régifajta, szalagorsós magnót kellett keríteni. Stúdiómagnó kellett volna, de olyanhoz nem sikerült hozzájutni. Nagy nehezen sikerült kölcsönbe szerezni egy Akait. De a szalagok nagy része 1000 m-es stúdiószalag volt, nem orsón, hanem magon. Ezeket így nem lehetett feltenni az Akai magnóra. Kellett készítenem egy átcsévélő szerkezetet, amivel a stúdiószalagokat orsóra átcsévéltem. De az orsóra nem fért fel egyben a stúdiószalag, el kellett vágni rövidebb darabokra. Még egy probléma volt: a stúdiószalagokon a felvételek jó része 38-as szalagsebességgel volt rögzítve. De az Akai legnagyobb sebessége 19-es, tehát lassítva játszotta le a szalagokat. A számítógépben aztán szoftveresen felgyorsítottam, és összemásoltam egymás után az összetartozó darabokat. Ezzel a történettel csak azt próbáltam érzékeltetni, hogy már az első időszakban is találtam feladatot a technikának. A kis kitérő után folytatva a történetet, ezután minden nyáron összejött egy nagyobb társaság a volt egyetemi stúdiósok közül, és minden szilveszterkor is összejöttünk

szűkebb körben. Aztán hírét vettem, hogy Rákóczifalván rádió indul, és felajánlottam a segítségemet. Mivel Nagy Misi az évenként kétszeri látogatása során soha nem jött üres kézzel, ekkorra már jelentős fölös eszközállomány gyűlt össze nálam, melyből sokat tudtunk hasznosítani a Rákóczi Hírmondó technikájának összeállításához is (még ma is ott üzemelnek ezek az eszközök…) Csak egy sztori: a keverőpultot szintén Nagy Misi hozta nekem jóval korábban, azzal, hogy nem teljesen működőképes, majd én megjavítom. (Meg is javítottam, jelenleg is üzemel…) Misi elmesélte azt is, hogy hogyan jutott hozzá: internetes árverésen hirdették meg 8 euro(!) kikiáltási áron. Ő folyamatosan figyelte: egy licitáló volt, aki a kikiáltási árat kínálta érte. Másodpercekkel a licitálási határidő lejárta előtt Misi elküldött egy 10 eurós licitet, akkor már a másik vevőnek nem maradt ideje ráígérni, így 10 euróért Misié lett a keverőpult. 2005. február 3-án elindult a Rákóczi Hírmondó, és azóta a volt miskolci egyetemi stúdiósok csapata minden nyáron, amikor találkozunk, ebéd után felkerekedik, és meglátogatja a rádiót. A szilveszteri összejöveteleink is átalakultak, mert azóta a kisebb csapat szilveszter délutánján élő műsort készít Rákóczifalván. 2007 szilveszterén pedig ebbe a műsorba – az internetes rádióadás jóvoltából – már bekapcsolódtak a távollevő volt stúdiósok is. Röviden összefoglalva ez volt az én utam a miskolci egyetemi stúdiótól a Rákóczi Hírmondóig. Karcagi Pál

23

Kiss József

Nagy Mihály

és az NME csapat...

24

Hegyek alján... Técsi Zoltán, az újságíró Judit: Itt van velem a stúdióban Técsi Zoltán. Nem tudom, mennyire ismerhetnek Rákóczifalván? Én úgy jó tíz éve ismertelek meg, amikor ide költöztünk, Balázs Tóni jóvoltából. Most is azért vagy itt Rákóczifalván, mivel a „ Negyedik dimenzió”, c. antik óra kiállításra kaptál meghívót Tónitól. Tokajban élsz. Van családod, és ahogy beszélgettünk, elmondtad, hogy jól érzed magad. Milyen volt most ide visszajönni Rákóczifalvára? Zoli: Darvasi László, aki ennek a tájnak a szülötte, ő írja, hogy „ Boldog ember csak az lehet, akinek elfér a szívében az egész világ.” Hát azt gondolom, hogy ez a mondat magyarázatra sem szorul. Én már most, ahogy itt ülök veled, itt vagyok köztetek, ugyan olyan jól érzem magam, mint otthon. Amikor nagyapám kilehelte a lelkét - mindenki gondoljon a saját nagyapjára -, nagyjából eggyé vált azzal a tájjal, ahol lehúzta az életét. Lehúzta, hát leélte. Az nem kínszenvedés volt. Ezt csak mi mondjuk Így, hogy lehúzta. Nem volt abban annyi gyötrelem, mint mi utólag gondoltuk. Mindegy, hát az ember valahova rendelve van. Én itt töltöttem valamennyi időt, abból az időből, ami Szolnokhoz kötött. Judit: Szerettek ide kijárni. Zoli: Igen és nekem a falu hiányzott. Bevallva, vagy bevallatlanul, Rákóczifalva az mégis csak falu, ha ránézünk, akkor is látjuk, ha itt vagyunk, akkor meg érezzük is. Tehát, ha egy focimeccsre gondolok, ha egy kiállítás megnyitójára gondolok, ha végigmegyünk a Rákóczi főutcán, akkor ez mind egy érzést szül. Tokajhoz legközelebb ez a helység volt, de ez mind most fogalmazódik meg bennem. Lehet, hogy én ezt nem is tudtam eddig. Hát biztosan az emberek. Alapvetően az emberek miatt kötődünk a helyekhez. Fontos a templomtorony is, - valaki mondta, egy amerikai ember, hogy aki látott már két templomot, az látott százat.- Azért ezt nem osztanám, mert nem templomtornyokhoz kötődünk. Mert egyszer élünk és emberekhez kell kötődnünk. Én ezt hirdetem is ott ahol vagyok, most éppen itt. Hallják az ismerősök, nekik már annyiszor elmondtam, hogy már unják. Most itt vagyok, ahogy a fény is szökdösik itt mindenfelé.

Egyszer árnyékká válik, aztán megint mutat magából valamit. Most éppen elindultam délben, mert ez a kiállítás vonzott. Judit: Mivel jöttél? Zoli: Hát mivel? A legegyszerűbb közlekedési eszköz, beszállsz a mások járműveibe, stoppolsz. Egyébként nagy dolog, mert- lepődj meg,- én ezt a szakmát így tanultam, az utak mellett. Emberektől tanultam. Emberekkel beszélgetni is lehet. Beszélgetni kezdünk, hátha azért vett fel, hogy végig beszélgessük az utat. Már csak ezért is. Most már én is kocsit vezetek, mikor itt voltam, még nem tudtam vezetni. Úgy voltam itt sokáig, hogy jogosítványom sem volt. Azt hiszem, példátlan volt a szakmában. Nem lettem sokkal gazdagabb, de most már én veszek föl gyakran másokat. Ennyi változott az életemben. Meg hogy van három lányom, meg gyönyörű kis családom és jól megvagyunk magunknak. Hát ezek ilyen lényegi változások. Ezek ugyanúgy a lelkünkből fakadnak, mint ahogy egy újságcikk is a lelkünkből fakad. A beszélgetés is ebből kell, hogy fakadjon. Judit: Jól élsz, boldog vagy, és hoztál nekem ide két újságot, Hegyvidék címmel. Mikor indult ez az újság? Zoli: Hát az ember magát meg nem tagadhatja. Ősi magyar mondat ez is. Hát én ezt már képzeletben formálom. Mint mindenki, aki epizód szerepet kap, vagy főszerepre vágyik. Mindenki, aki egyszer meg lett bízva valami tudósítás elkövetésével, arra vágyik, hogy egyszer újságja legyen. Hát nekem megadatott. Nem is tudom, hol tartok- életem felén?- Ilyeneket szoktak mondani. Lehet, hogy élek még egyszer ennyit és akkor már boldog lehetek, hogy itt állok. Van tényleg egy ilyen újságom, már kibírta a telet, megérte a tavaszt, nem is támogat pedig bennünket senki. Tokajban vívjuk a mi harcunkat. Papíron, hát azzal volt mindig dolgunk. Többes számban beszélek, pedig lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a munkával. De nem igaz, mert már találtam olyan embereket, akik ugyanúgy találnak ebben fantáziát, szépséget. Hát csináljuk, mert valamiért élünk a földön. Én egy sorozatot akartam indítani, egy emberről szóló kis

25

Hegyek alján... portrénak ez lett a címe: - Egy megelégedett ember. Ezekből kellene sorozatot írni, hogy miért, hogyan vívta az ő életében ki… Judit: Példákat mutatni. Zoli: Hát csak erre volna szükség. És nem ilyen marketinges módon, hogy most elérjük a céljainkat. Nem. Ott rezdüljön meg valami. Hogy ő mivel jutott ide. Mert ezzel kell példát mutatni és nem azzal, hogy ilyen álságos példát, hogy sok pénzt kell keresni. A gyermekemnek ezt a példát akarom mutatni? Én tiltanám tőle, ha a világ nem állna közénk, a gyermekem és közé, és nem ő is arra fordulna, ami a világ szerint fontos. Judit: Miért nem írod le ezeket? Zoli: Mert ezt nem lehet leírni. Erről beszélgetni lehet. Azt akarom mondani, arra majd kapcsold már vissza. Judit: Már visszakapcsoltam az előbb. Zoli: Én is így szoktam. A fotósok voltak régen így, hogy direkt kifárasztották a delikvenst, akit fotózniuk kellett. Úgy tettek, mintha már húszat készítettek volna, attól kicsit ellazult, és akkor. na most lehet. Ezt így kell. Ha már Tokajból jövök, azt el kell mondani. Olyan kis alap. Ha én törvénykeznék, úgy mint Regős Bendegúz.- ha az ő zsebében volna a világ bukszája, akkor ő hogyan osztaná szét, meg hogy tenne igazságot.Hát én azt mondom: Ne hagyj nyomot, a másik pedig, törvénybe iktatnám, hogy reggelenként mindenki , aki teheti, igyon meg 1-2 deci bort. Ne pálinkát, mert az szöget üt az ember fejébe, attól úgy kikészül. Érzem az agyamban, hogy valami pusztul. De a bor nem olyan. A vérünkbe keveredik. És minden reggel hallgassunk zenét. Azt már nem is mondom, hogy olvassunk verset, újságcikket, hogy valami serkenjen a fejünkben. Ne délben vegyük észre, hogy már eltelt egy fél nap. A Valeri nevű francia gondolkodó és versíró amellett, hogy összeírt valami huszonegynéhány könyvet (még azt hiszem nem adták ki valamennyit), ő mondta azt és ő élt úgy, hogy minden reggel,nagyon korán kelt- 4-6 ig, vagy 5-7 ig, ő írt. Ami kijött. Az egy érzékeny állapota egyébként ilyenkor az embernek és azt mondta utána, hogy én ma már megengedhetem magamnak a gondolat nélküliség fényűzését.

Técsi Zoltán

Mert az napra ő már reggel… Mi meg még este sem. Tehát arra mindig szakítani kell időt – mondom -, egy kis zenehallgatás borozással, beszélgetéssel. Hát az olaszok ezt miért tudják? Miért van az, hogy szieszta, meg fieszta? Judit: Meg a déli népeknél, Spanyolországban is. Zoli: Itt beszélünk róla a kiállításon is. Itt el kell menni mindenkinek a múzeumba és meg kell nézni Fazekas Mihály gyűjteményét. Mert ő is egy gyűjtő ember, egy altípus, a birtokló ember altípusa, ártalmatlan gyűjtő ember. Senkire nem veszélyes. Ha nem skalpgyűjtő. –Ezt elsütöm, ezt a poént. De tényleg. Csillog a szemében a fény, még nem őrült bele a gyűjtési szenvedélyébe és ott beszélgetünk. Judit: Arról beszélgetünk, hogy az embernek gondolkodnia kell. Zoli: És ha így kezdődik a nap, akkor folytatódhat annyira rosszul? Mint ahogy elfuserálódnak a napjaink. Szoktatni kell magunkat. Amint valami szokássá válik, az már nem teher, nem erőszak. Hallgassunk rádiót! Ezt is. De hallgassuk a Kossuth rádiót! Szokjunk vissza arra, ami ma már csökevénynek tűnik. Nem ezeket a flinc-flanc zörgős - ahol gondolatot egy héten egyszer-, biztos meg van írva a műsorban, hogy egy gondolatot péntek délután kell megszólaltatni. Nagy Lászlótól kérdezték egyszer egy rádióbeszélgetés során, hogy mit üzen az utókornak? Hát ő nagyon elmélyült ember volt, ráncolta is a homlokát, de utána mosolyra húzódott a szája, és azt mondta:” -Hát ha még valami emberi arcuk lesz, akkor csókoltatom őket. Meg még azt, hogy a délutáni ébredések olyan szomorúak.-” Hát ilyeneket kellene ráhagyni egyik nemzedéknek a másikra. Nem kell akkora terhét érezni az életnek. Nem kell akkora tétjét érezni az életnek. Az élet az adottság, lehetőség. Benne van az is, hogy felelősség. Ezt a kettőt kell kiegyensúlyozni az életünkben. Lehetőség és felelősség. Alázat és méltóság. A méltóságról én azt szoktam mondani, hogy az olyan, ami a Jóistenből bennünk maradt. Belénk csöppent. Tehát itt van valahol még a vérünkben. Valami csodálatos adottsága az embernek, amikor küzdeni tud akkor, amikor már nem érdemes küzdeni. Mondom, elfelejtettük. Az alázat ellenpárja, ami kicsit felemeli az embert: a méltóság. Ha ez a kettő szabályozná, keretezné az életünket, akkor csak boldogabban

26

Hegyek alján... élhetnénk. És erről mi lemondunk. Helyette híreket hallgatunk, sorra vesszük a sorozatokat, megnézzük a magazinokat, s nézzük a vonaton, leellenőrizzük, hogy a mindenkori trend szerint olvas, fogyókúrázik a másik. Jaj! Hová jutott ez a világ? Fel kéne kiáltani! Amikor jöttek ezek a forradalmárok, akkor ugye mások helyett kiabáltak, mások helyett összetörték az utcabútorokat, benyomták a kirakatokat. De annyi legalább történt, hogy a világ feleszmélt egy kicsit, hogy már megint nem élünk, hanem szolgálunk, meg ilyesmi. Hát ezt a Cseng Csao nevű régebben élt embertől olvashatjuk,„ Csak aki könnyedén fogja fel azt, amivel a világ törődik, törődhetik azzal, amit a világ könnyen fog fel.” Judit: De nem csak ez az újság van neked, hanem az Interneten olvastam, több cikked is fent van. Zoli: Azt én nem is tudom. Az Internet, az egy ilyen csoda, egyben ilyen félelmetes is, mint a búvó patak úgy működik. Valahogy bolyong ott belül, és egyszer csak,… Én nem vagyok otthon ebben a virtuális világban, nekem a papír… Én megrögzött, ilyen utolsó Guttenberg követőnek tartom magam. Ha én meglátok egy papírt, mindjárt átszellemülök. Tapintani akarom, lapozgatni akarom. Ez a zizegés nekem fontos. Ezt a fajtát egyébként úgy hívják, hogy papír mágnás. Én ezen már túljutottam, papírmágnás vagyok. Az előbb már elmondtam, hogy életem csúcsa, igen, hogy várom a harmadik lányunkat. De már könyves polcunk is van, ami beborítja az egész falat. Elmondhatom, hogy itt állok életem felénél, visszatekintek, előretekintek, és azt mondom, hogy jó nekem. Judit: Jó neked. Milyen vágyaid vannak még? Ez is egy vágy volt, hogy legyen könyvespolcod. Zoli: Én azért vagyok haragban ezzel a világgal, mert ez minket a vágyaink rabszolgáivá tesz. Én ezt így megfogalmaztam, sok dolog mondatja ezt velem. Kosztolányi mondja” Élvezetek páriáivá”- így fogalmaz ő. Ez ellen védekeznék én. Vágyak? Hát végeredményében ez ellen beszélek. Az embernek ne is legyenek vágyai? Nagyon kicsi vágyakat kell választani, mert amúgy nem fogjuk tudni elérni, utolérni. Judit: Miért rossz az, hogy te vágytál egy könyvespolcra és az teljesült? Zoli: Vágytam rá, hogy elférjenek a könyveim.

Hogy megpakolhassam. Igazából a könyvek voltak fontosak, a polc csak egy váz. De ha nincs polc, akkor a könyvek szana-széjjel vannak a sarokban. Ha ez nincs, akkor választok magamnak egy következő vágyat. De én nem szégyellem, én elmondom itt mindenkinek, aki itt hallja, én egy gombnak meg tudok örülni az utcán. Ezt kitaláltam magamnak pár évvel ezelőtt, (itt egy légy röpköd közben) Rófusz Ferencnek van egy filmje, amikor a kamera végig követ egy legyet….Oszkár díjas rajzfilm. Judit. Szerintem kell hogy legyenek az embernek vágyai. Zoli: Persze. Hát találunk minden pillanatban. Teremtődnek. De a rabszolgái leszünk. Judit: Miért? Mert akarsz? Előre akarsz lépni? Zoli: Egy idő után rálépünk erre….szakadékká válik….olyan mozgólépcső. Megyünk, megyünk… Judit: És hogy lehet vágyak nélkül élni? Zoli: Azt én nem mondtam: hogyne kellenének. Csak lehetőleg magunkhoz méretezzük, mert ábránddá válik. Délibábos valamicsodává. Ilyenekhez kell visszanyúlni. Mindenhez, ami örök. Nagyon szeretem a fát. Nézd meg, ott a gally. Be kell hozni ide. Judit: Itt vannak. Füvek is vannak. Zoli: Így nem zavar, ha vegyesen vannak, de ha csak a fű… Akkor is, ha csak a fa. Judit: De akkor is kell, hogy… Zoli: Győzzél meg! Bármiről.. Judit: Kell egy olyan dolog, ami élteti az embert. Hogy legyen holnapja. Hogy akarjak dolgozni, hogy meg tudjam valósítani amit szeretnék. Az is vágy. Zoli: Akar meddig tudnám sorolni a magam életéből én is ezeket. Hát ezek…mit mondjak itt kínomban. Vágy nélkül élni, hát olyan nincs. Vágyok például a víz ízére. Hogy egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell - énekli Zorán. Hát ezeket kell megtanulni inkább az élettől, hogy betölthessen bennünket az, ami a vágynak a vonzata, a megelégedés. Más szóval mondtam direkt. És akkor jó, csak ne úgy legyen, hogy akkor kipipálom és keresek magamnak nagyobb vágyat, vagy egy ilyen betölthetetlen vágyat, elérhetetlen vágyat. Mert az emberek, mintha ettől

27

Hegyek alján...

Técsi Zoltán

szenvednének. Tehát az életünk nem kínál a számunkra olyan igazán tartós állapotokat egyáltalán. Ilyen nagyon szélfútta falevél a mi életünk. Nem mélyülünk el. Nem kötődünk az életünkkel, nem kötődünk a szomszédunkhoz. Hát ez gyalázatos dolog. Hát ha ezekre nincs idő, akkor mit keresünk itt a földön? Hát ezekbe kéne elmélyülni, ezekről kéne többet tudni. Az érzéseinket kéne elmélyíteni. Judit: Miért félünk az érzéseinktől? Talán ezért nincsenek elmélyülve. Félünk megélni őket. Zoli: Már beszélni sem merünk. Hát hogy találkozik két magyar ember? Helló, szia, szevasz ! De már mentséget keresnek, hogy mért kell tovább menniük. Tehát nem vagyunk felkészülve a mindennapi pillanatra. Hogy két ember találkozik és akkor ott felszikrázik valami, teremtődik valami bizonytalan állapot, amit gyorsan kezelni kéne, de nem kell ezt olyan pszichológusként átélni, így kívülről nézni. Hát ez a baj, hogy ezt mi kívülről nézzük. Zavartól szenvedünk. Az ember a nagy rohanásban elfelejt élni. Nem látja a terét az életnek. Nem tölti be ezt a teret. Nem érzi át. Nekem ez az egyik legszebb magyar szó. Átérezni. Judit: Meg tudod valósítani ezeket a dolgokat az életedben? Zoli: Néha nem, de törekszem rá. Csapataim harcban állnak. Judit: Hogyan és miként? Zoli: Először is itt ez a rohanó világ, amit én rohadó világnak nevezek, hajlamos vagyok a szavakat össze-vissza fordítani. Hát egyszerűen megpróbálom az embereket megnyugtatni, meg figyelmeztetni. Ha már órakiállításról jövünk. Én óraként, vagy valami műszerként akarom mutatni azt az időt, ami belül telik. Hogy telik. Emlékeztetni őket, hogy – várjunk csak!

28

Hegyek alján... Mik is történtek, mióta nem találkoztunk? Ezért érdemes volt élni? Az ősi vicc, hogy amikor meghalunk, lepereg előttünk. Hogy az valami izgalmas előadás legyen. Ez talán a tét. Arról beszélek, hogy harang, harang hátán és akkor minden hülyeségre vállalkozni? Elmélyülni egy kicsit. Ebben még én sem vagyok olyan jó, mert a korom sem adja ezt, hogy én teljesen azonossá váljak. Judit: Hogy szabad megélni az érzéseket? Említetted, hogy elmélyülni. Zoli: Figyelni! Talán csak ennyit akartam. Figyelni. Judit: Fenn és lenn is tudni kell lenni? Zoli: Az a baj, hogy ilyen fogyatékos szavaink vannak erre. Körülírni tapogatózni a homályban. Pedig a nagyapámnak nem is kellett ezeket magyarázni, meg nem is szorul az egész magyarázatra, hiszen az érzéseket, azokat átélni kell és nem fejtegetni. Az érzés az valami buborékszerű dolog. Hát amint elkezdjük szavakkal jellemezni, akkor az majdnem olyan, mintha a hazaszeretetről beszélnénk. Minek arról beszélni? „Műveld a csodát, ne magyarázd” – mondja Nagy László.- Hát igen. Cselekedni. Unjuk már meg azt, hogy csak beszélünk mindenről. Én már beszéltem annyit, én már mondhatom és akkor ez egy kicsit önkritika is. Meg kell fogni a dolgok végét. Egy kicsi közösségben fontos dolgunk van, hogy része legyünk a közösségnek, hogy néha ellépjünk tőle, hagyjuk, hogy néha egy kicsit utánunk jöjjön a közösség. Közösséggé váljon a közösség. Mindenféle szerep kínálkozik. Pillanatonként, naponként változik, hogy éppen melyik szerep jó nekünk. S itt nem a szerepen van a hangsúly. Ne szerepeljük az életünket, hanem éppen arról beszélünk, hogy ezt átérezni, átélni kell inkább, mert röpke. Én egy műszer vagyok, ami kattog. Ami a környezetét arra kényszeríti, hogy vegye észre, hogy telik. S ez nem figyelmeztetőleg akar hangzani. Hát azért vagyunk mi itt barátok a földön, hogy a másiknak ilyen gondolatokat adhassunk. Egy budapesti felüljáró oldalán ki volt írva, hogy – Gondolkodtál ma már?- Hát mekkorát tud ez egy letompított világban ütni, ahol most az emberek rezegnek? Ez egy robbanás.

Ne félj, higgy Judit: Mitől jutott el idáig az ember, hogy nem tud gondolkozni, nem akar gondolkozni, nincs idő gondolkozni? Vagy annyi feladat van nap mint nap és többet vállalunk és többet és többet. Zoli: Hát találunk magunknak, vagy a világ nekünk, nem tudom. Ebben a korban élek, ebben tudok állást foglalni. Az előbb a nagyapámmal példálóztam. Ez egy abszolút fogalom, tehát mindenki gondoljon a magáéra. Az enyém a Máraival egy évben 1900-ban született. El tudom magamnak képzelni. Egy jutott nekem csak, a másikra nem tudok visszaemlékezni, mert nem élt. Én őrá gondolok, de gondoljunk abszolútumra, a nagyapára. A szociológia nagyon egyszerűen fogalmaz, azt mondja, hogy belülről és kívülről vezérelt embertípus. A nagyapámat, nem vitás, az előbbi kategóriába lehet sorolni. Ő egyszer eldöntött valamit, s ez nem konokság volt, nem is akaratosság. De nem is a nagyapámról beszélek, mindenki nagyapjáról beszélek. De ő belülről vezérelt embertípus volt. Biztosan voltak neki is mániái, rigolyái, rossz tulajdonságai. Hogyne lettek volna? De hát ő is ember volt, kötődött a helyhez, nem tudott a világról lehet annyit. Nem hülye híreket hallgatott. Most számít- a mi életünket, napi borzalmait? A hírek akkor is 5 percesek, ha háború dúl, akkor is, ha uborka szezon van. Ezt most mi komolyan vesszük, és ettől tesszük függővé az aznapi megnyugvásunkat. Ilyen pulzáló szignálok megszólalnak, jön a napi adag és akkor mi változik? Nem is tudom. Judit: Szerintem már föl sem fogjuk a híreket? Nem is reagálunk rá? Zoli: Átfolyik valamilyen áramlatként bennünk, mint a tengerben az áramlatok, úgy közlekednek, de nincs partjuk, belevegyülnek. Bennünk is átvonul ez az egész, beleolvadnak a reklámok, az egész egy olyan folyékony, sehonnan, sehová nem tartó massza. Ebben mi nem is szigetek vagyunk, bennünk úgy akadály nélkül átfolyik. Semmi következménye, semmi haszna, semmi jelentősége. És ahogy a híreket olvassák, az tetszik nekem. A szakmánk ellen beszélek, mert nem a hírek a fontosak, hanem abban is a lélek. Egy írás, ha egy kicsit terjengősebb, attól nem kell megijedni, abból több kiderülhet. A hír, az csak pattan egyet, mint az üvegen egy picit valami. Én azt akartam mondani, hogy olyan

29

Hegyek alján... komolyan olvassák ezeket. És erre találtam én ki, hogy olyan jelentőségteljesen jelentéktelen az egész. Mert a törekvés az, hogy olyan jelentőségteljes legyen. Ha belegondolunk, teljesen jelentéktelen. Aznap akiket a szökőár elpusztított-, mindenkit nagyon sajnálunk, de hát a szomszédunkról tudunk valamit? Azon kívül, hogy már sóért sem járunk át? Judit: Ki gondolta, mikor innen elmentél, hogy három lánnyal fogsz visszatérni? Zoli: Hát én ezeket már úgy kezelem, hogy mintha egy álom részese lennék, álmodnám az életem, vagy nem is tudom. Erre én nem voltam felkészülve. Utólag úgy teszek, mintha viszonylag megtervezett lett volna. Például kitaláltam magamnak,- én néha az álmokat is hajlamos vagyok a valósággal összekeverni, és mindig abból meríteni, amiből jobban jövök ki,- Tehát a valóságot hazudom álomnak és fordítva, akkor a lényeg az, hogy én járjak jobban. És ez is azt hiszem így utólag olyan, hogy én mindig három lányt akartam. Nem tudom, van egy ilyen érzésem, mintha régről így lenne. De nem így kell élni. Törekedni arra, először is higgyük azt, hogy a lehető legjobb üzletet kötöttük a sorssal. Kérdezgették itt, ahogy jöttem a stoppal, hogy nem reménytelen? Mi az, hogy reménytelen? Erre vállalkozott az ember, akkor eleve nincs veszteni valója. Én tudtam, hogy vonattal nem érek ide hamarabb, ez volt a tét, hogy egyáltalán ideérjek, amikorra kell. Ez volt az egyezség. Ez az egyezség megadatott. Most meg kellett volna nekem őrülni az út mellett? Már egyszer végig jöttem így az alföldön. Csak a csodában kell bízni. A csoda az adatik, az égből hullik le. Az nem olyan, mint a tégla, hogy a fejedre esik és benyomja a fejedet. A csoda az lebeg, átjár mindent. Mindenkiben ott lakik, csak nem tud kiszabadulni. Nagy dolgokról beszélünk mi itt. Judit: Hol hagytuk abba? Zoli: Abbahagyni? Hát nincs itt gond. Én egyszer leírtam egy cetlire, hogy mi az a tizenvalahány dolog, amit meg akarok kérdezni. Aztán hagytam a fenébe, mert olyan jókat mondott. Átírta a kis forgatókönyvemet. Meg én már kívülről, belülről fejtegetek. Ma a kívülről vezérelt ember népesíti be a földet. Én voltam mondjuk Nepálban, ahol csupa egyforma férfiarc néz rám. Az öregek meg a fiatalok olyan egyéniségek, azoknak van olyan egyéni arcuk. Ha megnézzük, a

Técsi Zoltán

gyerekek csillognak, az öregek még emlékeznek valamire. Ott középen vannak a bajok, ott valahol nem találja a helyét, az a középső néhány nemzedék. A földön nem találja a helyét. Judit: És miért jutottunk el odáig, hogy van egy nemzedék, amelyik nem találja a helyét? Zoli: A politikusoknak kéne ezen törniük a fejüket. Áldozatai vagyunk Én semmiféle összeesküvés elméletnek nem vagyok híve, de kinevelt. Régen ugye megmondták, hogy mire lehet gondolni, mert azt ugye határok között lehetett csak. Ma meg? Ebből semmi nincs leírva, de még jobban működik, mint régen. Hülye öncenzúrák bennünk maradtak az előző világból. Tehát ezt érzem. Minden pillanatban tudatában kell lenni annak, hogy demokráciában élünk. Ez adatott. Kivívtuk. Kivívták nekünk. Akkora kincs, hogy ki sem lehet mondani. És mi szégyelljük, dugdossuk, magunk előtt is titkoljuk. Megbotlunk benne és akkor sem. Egy szolnoki rajztanár,- csodálatos ember- elmondja mindenkinek, aki őt meghallgatja, hogy az előző világban,- ami nem volt bűnös,- (nem tudom én már, nem akarok viszonyítani semmit sem), elmondta, hogy ő egyszer úgy élt, hogy úgy lépett minden nap az utcára, mintha demokrácia lenne. Tehát ezt hazudta magának, ha úgy tetszik hülyének tettette magát, de működött, túl tudta élni. Bátor volt abban a közegben. Judit: S akkor nálunk most fordítva lenne? Zoli: Hát itt van! A kezünkbe kéne venni egy csillogó fénykard- hogy a Csillagok háborúját idézzem, hátha valaki csak így érti meg - a demokrácia. Annyiszor elmondták már. Nem félni: ez a demokrácia. A biblia üzenete is ez: Ne félj, higgy! Ki honnan hallja meg? Ki Bibó Istvántól, ki a Bibliából, csak vegyük már komolyan, higgyük már el! Judit: Az emberek nem tanultak meg magukért tenni. Mindent kívülről várnak. Zoli: Mindent készen kapunk. Gyújtónk elromlik, eldobjuk. Fényképezőgép, ha elfogy belőle a film eldobjuk. Egyszer használatos minden. A házastársunk is egyszer használatos. Mi nem egyszer használatos? Milyen az íze a kiflinek, meghalnak a diófák, ez mind jel, baj van! Művirágokat hordunk ki a temetőbe. Asszonyok! Hát

30

Hegyek alján... meg vagytok őrülve? Hát nem az töltötte ki az asszonyok életét, hogy kis virágokat kapálgattak, hogy magokat adtak kölcsön a szomszédasszonynak? És akkor már elindult a beszélgetés. Lehet, hogy nem versekről beszélgettek, de valamiről beszélgettek. Érdemleges dolgokról, nem hülye sorozatokról, amik nem létező élethelyzetek – brazil sorozatoknak szoktam ezt hívni. Komolyan ennyit ér az életünk, ez az egy? Ne bízzunk mi a feltámadásban. Én nem a Jóistenben hiszek, hanem a szeretetben hiszek, vagy miben. Mindenki higgyen, amiben tud. Judit: Miért nincs köztünk igazán szeretet? Zoli: Hát, mert az ingyen van, nekünk meg minden úgy kell, hogy pénzbe kerüljön. Mert az ér valamit. Én azt szoktam mondani, hogy az ingyen való dolgok a legmegfizethetetlenebbek. Ezen tessék elgondolkodni. Elemi igazság lakozik ebben a kis mondatban. Az ellenpontra hívnám fel a figyelmet. Ingyen van, tehát megfizethetetlen. Ki tud egészséget venni magának? Áltatjuk magunkat néha, hogy veszünk 30 ezer forintért egy új tüdőt. Ez ingovány, ide ne tévedjünk. Judit: Hogyan lehet felrázni az embereket? Hogy lehet észre téríteni? Hogy amiket most elmondtál nekem és a rádióhallgatóknak átérezzék, hogy elkezdjenek gondolkodni, hogy önmagukba nézzenek, merjenek önmagukba nézni. Zoli: Én Tokajból jövök, én törvénnyé tenném. Képzeletbeli kocsmámnak a belső falára csak ez lenne írva: Ne hagyj nyomot. Ezt mindenki értse úgy, ahogy akarja. A lusta kocsmáros nem akar mások után takarítani. De többről van itt szó. Judit: Te mit tudnál mondani az embereknek? Zoli: Nincs erre recept, ne várja azt már senki. Egy ismerősünk most - egy pesti lány – elkezdett pszichológushoz járni. Biztos látta amerikai filmekben, hogy ez segít. Én csak nevetgélek rajta. Judit: Az embernek magán kell segíteni. Zoli: Igen, sajnos többnyire ez a realitás. Én mindig inkább a régi asszonyokkal példálóznék. A régi asszonyok. Azért gondoljunk már bele. Még az, hogy reggel korán keltek, még az, hogy volt is egy kis dolguk, mielőtt még elindultak a nagy munkába, ki a mezőre. Csak megszülték azt a 12 gyereket, eltemettek ugyan belőle négyet, ötöt. A férjük, az néha hülyére itta

magát, néha még el is tángálta őket. De még a háborúban is odavesztek, de még a ház is rájuk szakadt, de még a termés se volt jó, de még árvíz akkor is volt, de még a falu is leégett. Felnevelte a gyerekeket, tulajdonképpen boldogan feküdt a sírjába. Templomba eljárt, talán közelebbi viszonya volt Istenhez, és tulajdonképpen a reménytelenségből teremtette újra nap mint nap önmagát. Pszichológus? Hát nem tudtak volna egymással mit kezdeni. Ő saját magának volt a pszichológusa is. Ő maga volt ott szinte minden. Judit: Mitől erősödik meg az ember? Itt említetted a régi asszonyokat, akik annyi mindent átéltek. Nem mintha ma nem lennének gondok. De ha megnézzük, háború volt, földeken dolgoztak, nem olyan volt az egészségügyi ellátás, nem volt olyan az oktatás. Nagyon sok gyereket felneveltek, akiknek egyharmad részük, ha megérte a felnőtt kort. Tényleg nagyon sok mindenen mentek keresztül. Zoli: Nagyon sok keresztül ment őrajtuk. Judit: Igen, megpróbálták elviselni. Zoli: És a háborúról még nem is beszéltünk. Judit: És mégis kemények voltak, megerősödtek. Ezek a sebek nem meghajlították őket, hanem megerősítették a tartásukat. Zoli: Nem vakargatták a sebeiket először is. A lelki seb, az olyan kiújuló dolog, hogy ha sokat foglalkozunk vele, eleven marad. Nem volt rá idő. Ami idejük maradt, azt…Még kézimunka sem volt akkor, gondolom, hát persze, ápolták a népművészetet. De hát nem így kell ezt érteni. Ők ezt csinálták, mert örömüket lelték benne. Judit: Kellett valami eszköz is, mondjuk a népművészet. Kellett valami tárgy. Egy terítő, vagy ha faragtak egy fatányér. Zoli: Valamit rá kellett hagyni az utód nemzedékre. Egyáltalán, ezek nem kényszeres dolgok voltak. Örömüket lelték benne és amellett nyitottak voltak a világra. Ma hirdeti a világ a nyitottságot, próbál úgy tenni, mintha annyira laza volna, hogy annál nem lehet jobban, de valójában mindenki lelki nyomorék. Valójában mindenki segítségre szorul. Judit: Nem attól lehet, hogy valójában egymástól vesszük el saját magunkat? Mindenki hazamegy,

31

Hegyek alján... becsukja a kaput, ott a TV, videó, számítógép, nem kell beszélgetni, nem kell kommunikálni, ha telefonálni akarunk, egy két szóval bármit el tudunk intézni. A munkahelyeket sem jellemzi egyébként a kommunikáció. Hogy hogyan is vagy igazán, ezt, vagy azt meg kell csinálni. Nem érdekel bennünket a másik ember. Csak saját magunk. Nincs őszinte érdeklődés egymás iránt, vagy a közeg iránt, vagy a település iránt, ahol élünk. Nézzük meg Rákóczifalvát. Sok ember bejár Szolnokra dolgozni, mert ott van munkahely. Mikor hazajön fáradt, természetes, hogy lefekszik, pihen, elvégzi az otthoni teendőjét. De a többi dolgot azt kizárja az életéből. Csak akkor, ha nincs a boltban valami, vagy nem kap valamit, vagy nem tudja a cipőjét elvinni a suszterhez, akkor jelenik meg, hogy nincs valami. Zoli: Hiszen minden életünkben fennmaradó helyet betölt a TV. Ha ez megkönnyíti ilyenformán a dolgunkat, tehát az alatt sem kell gondolkodni, főzni hiszen készen vesszük azt is - , azalatt nem kell gyereket nevelni, hiszen neveli helyettünk a TV azt is, tehát mindent kitölt alattomosan az életünk lényegévé válik. Ami maradék idő van,- lesújtó számadat, hogy megverjük ebben is Európát, azt hiszem Amerika vezet előttünk, ott 4,5 órát TV-znek egy nap a gyerekek, mi már négy óra körül járunk, tehát a franciákat is lehagytuk. Hát ezen itt nevetgélhetünk, hogy jaj, milyen jó, hogy valamiben mi vagyunk a legjobbak, de hát értsük már komolyan a dolgokat, ez lesújtó. Ha így folytatódik tovább, akkor a híres magyar kreativitás, amire olyan büszkék vagyunk, akkor elvész. Nem lesz utánpótlása. Most már az ilyen, meg olyan versenyen alulmaradunk, kreatív versenyeken, iskolai delegációkban. Tehát alább adjuk. Minket be lehet állítani a sorba, betöltjük az alkatrész szerepét a gyári folyamatban. Az Irinyi Jánosok, a Jedlik Ányosok, azok alulról jöttek és valószínű, hogy őket kényszerítette valami, hogy olyankor is jusson eszükbe valami, amikor senkinek sincs gondolata sem. Ezer példát lehet felhozni a mi történelmünkből, hogy a Magyar hogy tudott felülkerekedni más népeken. De nem is ez a fontos, csak töltsük be azt a teret, amit ma Magyarországnak hívnak. És tartalommal és érzéssel. Tehát egyet akarni és együtt érezni, ez a legszebb kifejezés.

Técsi Zoltán

Judit: Ez nagyon szép gondolat, amit elmondtál. Zoli: Ezt már csináljuk. Nem minden pillanatban jár ez sikerrel. Hát ez az újság, ez a semmiből születik és valamivé lesz. Teremteni is körülbelül ilyen. A csodától nem kell félni. Nem kell félni ettől, hogy igazság. Szerintem a legszebb szavaink. Az igazság, alázat, méltóság. Ki használja már ezeket? Ki éli át ezeket? Beszélni mindig könnyű valamiről, de mi már mondom, ezt csináljuk. Az otthoni kiskirállyal hadakozva akár. Példát mondhatnék, hogy most mért vagyunk mi inkább Tokajiak, akik ott születtünk, és büszkék vagyunk a „tokajiságunkra”. Ez olyan, mindig ezzel a példával jövök, mindenki látott már ilyet, döglött bogár, egy ilyen nagyobb testű bogár és akkor azt a sok kis hangya mozgatja. Belekapaszkodnak, cipelik, húzzák, taszigálják. Felülről úgy néz ki, mintha a bogár mozogna. Szerintem ilyen Budapest is. Döglött bogár. Abba már nincs élet, csak ráncigálják ide-oda azok, akiknek ez a feladat jutott. Tehát ott hangyaként szorgoskodjanak, rohangáljanak, vélt célok felé, kutyát sétáltatni, boltban vásárolgatni,- ilyesmik töltik ki az életüket. Sajnálom őket, mert jó magyar emberek, csak nekik ez jutott. Judit: Miért elég nekik ez? Mi az, hogy ez jutott? Zoli: Olyan tempó mellett nem lehet észrevenni. Azt sem, hogy ők mennyire tehetetlenek és feleslegesek. Nincs idejük azt sem észrevenni. Ahelyett is ott a TV, a városi ember egyébként is mindig kényelmesebb volt. Otthon maradt az aznapi műsorral, s akkor az még a maradék idejét kitöltötte, hát nem tudom. Neki ez jutott. Legalább mehet kiállításra. Mostanában azt találtam ki, hogy Budapest olyan dolog, amit tudni kell használni. Mi, vidékiek ne féljünk tőle. Budapestiként nehezebb vidékivé válni, mint megérteni valamit ebből. Nekünk nagy nehezen sikerült feldolgozni azt, ami ott folyik. Sokan be is darálódnak. S elhitetik magukkal, hogy ők már fővárosiak. Nem működik ez annyira. Majd a következő generáció könnyebben utoléri az ott élőket. De ha ő azt akarja hinni, akkor higgye azt. Csak ezzel veszteség éri azt a területet, ami még tér. Ami még harangzúgás, ami még virágillat. Tehát ezek még vannak. Ezt m a még úgy hívják, Magyarország. Magyarul beszélünk. Elvileg több közünk van egymáshoz, mint bármelyik környező

32

Hegyek alján... más népek gyermekeihez. Akiket szeretünk. Tehát én nem ellenük beszélek, csak rá kell jönnünk, hogy mi vagyunk egymásnak a legfontosabbak. Tehát nem politika. A politika - az egy reménytelen kategória. Én ki sem akarom mondani ezt a szót. Csak azért mondom ki, hogy nehogy azt higgyék, hogy a környezetben minden politikaként csapódik le. Hát nem. Én nem vetem alá a gondolkodásomat hülye politikai eszméknek. Egyre zavarosabb, amiről beszélünk itt össze- vissza. A lényegét kell megérteni. Én ezt nem tanítom, nem katedráról intézem ezeket a szavakat. Nem vagyok

senki. Egy próbálkozó ember vagyok, mint önök, kedves rádióhallgatók. Jutottam valamire, nem érzem magam idegen testnek ezen a földön, az biztos. Itt vagyok otthon. Hiszen úgy kezdtük, csak az lehet boldog, akinek elfér a szívében az egész világ. Judit: Itt is hagyjuk abba. Köszönöm szépen a beszélgetést. Zoli: Ó, hát nincs mit. Az ember száll ide, száll oda, a szálloda meg olyan drága, hogy inkább elmegy a barátaihoz.

Emlékek útján Torda Ferencné, Irénke néni a vendégem ma a stúdióban. Kedves Irénke néni! Felkértelek egy beszélgetésre. El kell mondani, hogy mi nagyon sokat szoktunk beszélgetni, de mikrofon előtt most először kerül erre sor. Torda Ferencné: Nagyon nehezen szántam rá magam, idegenkedtem egy kicsikét a beszélgetéstől, mert tudom, hogy ha az ember itt van bent másképp kell beszélni, mint otthon. Ott jobban elengedi az ember magát, és itt csak meg kell gondolni, hogy mit mond. Irénke néni hogy vagy? Hogy telnek a napjaid? Köszönöm szépen a kérdésedet Juditka, jól vagyok. A mindennapjaimban így is van, úgy is van, de általában leküzdjük a kudarcokat, a rosszat is, a jónak meg örülünk. Nyugdíjas vagy, minden nap főzöl, várod az unokákat, hogy hazatérjenek az iskolából. Ez így igaz. Valóban ezzel telik nagyobb részt a napom. Na jó, van, hogy elmegyek a boltba, elmegyek ide-oda, de délre igyekezni kell haza. Jön a két kis csipasz haza, éhesen ráadásul. Igyekszem, hogy mindig meglegyen az ebéd, amikorra belépnek és kérdik, hogy „mama, mit főztél, jaj de éhes vagyok”- „pörköltet”, mert nagyon pörköltes a kislány, a kis Zoli meg inkább húsleveses. Igyekszem a kedvükben járni, hogy mind a kettőnek meglegyen a kedvence. Irénke, mióta élsz Rákóczifalván? Én már most 47 éve. Az az igazság, hogy mikor férjhez mentem, akkor ugye nem Rákócziban laktam, de ide jöttem férjhez, annak már jó pár éve. Sajnos szegény párom a nyáron elment. Ez megviselt mindnyájunkat, nagyon-nagyon rossz volt, hogy nélküle kellett tovább

élni az életünket. Azt se tudtam hirtelen, hogy hogyan tovább. Mostanában azért már kezdem magam összeszedni. Már egy fél éve, hogy elment szegénykém. Kicsit visszatérve a mára, és utána kicsit a múltra is kitérünk. Nem is kicsit, nagyon, mert onnan fogjuk folytatni. Azért jó, hogy ott vannak a gyerekek körülötted és az unokák a mindennapjaidba. Igen, tehát azt lehet mondani, hogy nem vagyok egyedül. Mert tényleg, ha egy fél napot egyedül vagyok, de a másik fél napot biztos, hogy a gyerekekkel töltöm. Az unokákkal, meg hát a másik két fiam is, ha csak idejük van rögtön jönnek át, rohannak. Zolinak mondjuk kevesebb ideje van mostanában, Ferikém is oda van most 5 napig, de ő - ha itthon van - mindennapos. Tehát ott vannak a gyerekek az ember körül. Szereted Rákóczifalvát? 47 évet itt éltél le az életedből. Őszintén megmondva valóban szeretem. Valóban szeretem, mert annyit elgondolkodok, hogy egy nagyvárosba - mint például Szolnok vagy Pest - én nem tudnék megszokni. Mit szeretsz Rákóczifalván? Annyit elárulok a

33

Emlékek útján

Családi körben hallgatóknak - meg erről úgyis még beszélgetni fogunk veled -, hogy Martfűn éltél fiatalkorodban. De hát az nincs távol Rákóczifalvához. Lehet, hogy tán azért is szeretem Falvát, mert nagyon hasonlít Martfűhöz, és ahogy idekerültem egy kicsit szokatlan volt. Anyósoméknál laktunk egy jó pár évig, míg nem építettünk. Aztán igyekeztünk az építkezéssel, hogy mihamarabb külön legyünk egymástól. Mindenki vágyik az önállóságra, hogy önálló legyen. Az embereket, ezt a közösséget hogyan szoktad meg? Milyen volt Rákóczifalva közössége 47 évvel ezelőtt, mikor egy „idegen ember” becsöppen ide? Fiatalon. Megmondom őszintén, egy kicsikét idegen voltam. Akármennyire is jó falu, meg ilyen falu, olyan falu, de becseppentem ide, nem nagyon voltak ismerőseim. Abból kifolyólag voltak ismerőseim, hogy Martfűre jártunk a gyárba dolgozni és Rákócziból is nagyonnagyon sokan jártak oda. Onnan nagy volt nekem az ismerősi köröm és azóta is annyit elgondolkodok, hogy 2-3 busz indult telezsúfoltan a gyárba. Ha most visszagondolunk arra, hogy manapság nem indul egy busz sem, mert nincs munka. Igen, nagyon kevés, pláne a gyárba. Kimondottan dolgozók nem nagyon mennek Martfűre. Hányas éveket írtunk akkor? 56, 58 ezek az évek.

Milyen volt a martfűi nagy gyár? Akkor még nagyon stabil volt. Akkor még rengeteg ember, 3-4000 dolgozó volt Martfűn. És volt munkahely. Szerettük egymást. Nem volt olyan, hogy na most ilyen irigyek volnának az emberek egymásra, hogy jaj mert most dolgozik, vagy nem dolgozik. Manapság inkább jobban. Akinek munkahelye van arra inkább irigyebbek, mert annak még van. De akkor nagyon sok embert bevett a gyár. Igen és 56-ban is ugye a gyárban voltatok, ott éltétek meg az eseményeket, bár nem nagyon érzékeltétek a gyárban, hogy mi történik. Őszintén nem nagyon. A külvilágot tényleg nem nagyon érzékeltük, pedig sok minden történt. Igyekezett a vezetőség egy zárt közösséget megteremteni. Tehát nem volt kifele nyílt, hanem inkább ha valami esemény történt is, a dolgozók elől szinte elsimították, ellapították. Milyenek voltak az akkori vezetők a gyárban? Milyen kapcsolatotok volt velük? Nahát mondjuk változékony. Volt amelyiket nagyon szerettük, mert egyetértett a dolgozókkal, és kedves volt és ha valamit nem tudott valaki megmagyarázta. Segítőkész volt. De volt olyan is, amelyik úgy fennhordta az orrát, hogy jól letolta a dolgozókat, nemhogy tanácsot adott volna. Tehát ilyenek is voltak. Milyen retorziókat alkalmazott a vezetőség, ha valaki

34

Emlékek útján nem úgy dolgozott vagy éppen a közösséget próbálta bomlasztani. Volt-e ilyen a gyárban? Az 56-os események előtt érzékeltetek-e valamit? Én például nem nagyon. Én felém nem nagyon jött ilyesmi be. Hogy a többi dolgozó felé volt-e ilyen? Lehet, hogy volt. Igen, ez volt a gyári közösség, amit akkor érzékeltél, és nem érzékelted akkor 56-ot. Most személy szerint is nézzük meg a családtagjaidat. 1956-ban mi történt? És utána. Ami itt történt 56-ban a gyárban nem érzékeltétek, de itt történt valami. Amit a párod mesélt neked. Hisz akkor még udvarolt. Sajnos igen. Volt egy-két dolog. Habár akkor még csak udvarolt a férjem nekem és ugye volt ez az 56-os forradalom. Szegénykémet meghurcolták valóban, mert éjjelnappal jöttek érte, felvitték ide-oda, és voltak dolgok. Beszéljünk konkrét eseményekről, mert történtek. Ő itt élt Rákóczifalván. Fiatal volt és itt élt, itt született. Mi volt az ok, az ő elmondása szerint, amiért aztán évekig bevitték? Félnie kellett, nem mert itthon aludni. Valóban nem mert itthon aludni, mert ha itthon aludt, akkor éjszaka jöttek érte és elvitték a tanácshoz, meg ide-oda hurcolászták és hát vallattatták. Pedig az elmondása szerint ő csak annyit tett, hogy megkérték, hogy egy kocsi élelmet vigyen fel Pestre. Ezt ott valakinek át kellett adni és ebből kifolyólag. Ennyi volt az egész. Utána évekig sokszor volt, amikor Martfűre ment át éjszaka, mert félt itthon aludni, hogy elviszik. Most beszéljünk arról, hogy eljött a pillanat, az esküvőtök, az a szép nap. Igen eljött az a szép nap is. Mi 1958-ban esküdtünk. Akkor már 58-at írtunk és azon csodálkoztam, hogy még két év után is ilyen történt, hogy az esküvő előtti napon őt bevitték. Ugye nálunk már állt a nagy tyúkpucolás, süteménysütés, miegymás és ő megint sehol. Akkor a nővére Ica ott dolgozott Szolnokon a kamaránál, és ő bejárt, hogy ne csinálják már ezt vele, engedjék már ki, hát holnap lesz az esküvője. Lehet, hogy ki is engedték volna, én nem állítom, hogy nem engedték volna ki, de ez ilyen direkt kitervelt dolog lehetett, hogy nahát még akkor egy lapáttal tegyünk rá. Bántalmazták is? Igen.

Hogyan és miként? A talpát verték neki. Mert úgy gondolták, hogy ott nem látszik. Mennyit beszélt erről a dologról veled és a családjával? Mesélt-e a fiainak? Mennyire tudta ezt félrerakni, a múltba eltemetni? Nagyobb részben nagyon eltemette ezt a dolgot. Ő erről nagyon nem szeretett beszélni, meg nem is nagyon beszélt. Sőt szegény legutóbb a halála előtt elszólta magát, hogy mik történtek vele. Akkor - még 56-ban – amikor még nekem udvarolt, én még sok mindent nem is tudtam. Mert valóban nem is beszélt róla, meg el is akarta ezt titkolni, hogy sok mindent én meg se tudjak. Mert az 56-ban volt, és mi 58-ban esküdtünk. Nem szeretett róla beszélni, mert gondolom, hogy fájt is neki, meg szégyellte is, meg nem is akart róla, úgyhogy én meg nem is faggattam, hogy most akkor hogy volt, mint volt. Ez egy kis falu volt, egy kis közösség és természetesen mind a két oldalon álltak emberek. Ismerősök, akár rokonok. Hogyan folytatódott utána az élet tovább? Találkozott ezekkel az emberekkel nap, mint nap személy szerint is. Beszélgettek is. Találkozott. Persze, hogyne. Még van olyan, aki akit a mai napig én is ismerek, hogy ki volt, mi volt. Utána a vasútnál dolgozott, sőt onnan is elküldték, nem volt neki munkaviszonya egy jó egy évig vagy fél évig nem is tudom. Nagyon nehezen tudott elhelyezkedni. Azt hiszem az erdőgazdaságnál dolgozott neki a bátyja, a szegény Ernő, aki már szintén nem él, és az csinált neki ott munkahelyet. Sőt amikor megesküdtünk valóban azt lehet mondani, hogy munka nélkül volt. Na akkor ott dolgozott. Nem tudom mennyi ideig, aztán onnan eljött és a Mezőgépnél helyezkedett el. Ott nagyon jól

35

Emlékek útján kezdődött neki a munkahelye, mert aztán csoportvezetőként dolgozott, meg utána jól is keresett. Aztán kezdtünk fellélegezni egy kicsit, hogy nahát már most végre van munkahely. Én nem azt mondom, hogy szép évek voltak azok, volt benne ilyen is, olyan is, de akkoriban még fiatalok voltunk és csak azt lehet mondani, hogy szép évek voltak és a gyermekkorunk is. Ahhoz képest, hogy nagycsaládosak voltunk, nem mondhatom, hogy annyira szegény sorban éltünk volna. Mennyien voltatok testvérek? 9-en voltunk testvérek, és igaz, hogy az első három testvér vette ki legjobban a részét a munkából, mert ugye nekünk nagyon korán kellett dolgozni ahhoz, hogy a többi kicsit az édesanyánk tudja nevelgetni, meg hát fenntartani az életmódot. Az első háromnak nem jutott ki annyira az iskolázásból, mint a többinek. A többi már ugye mind megszerezte azért az iskoláját, de nekünk dolgozni kellett. Szerettél kint lakni a tanyán? Nagyon. Az mindenképpen egy nagyon nagy megnyugvás volt. Az a tanyavidék ott. Nem volt olyan, hogy stresszes ember, meg ideges ember. Nyugisak voltunk. Milyen volt a fiatalkorod ezeket a dolgokat leszámítva? Hogyan éltetek akkor? Nagyon szépen éltünk. Nekünk a bál volt a mindenünk. Nagyrészt mindig Martfűn kötöttünk ki, mindig az volt nekünk a törzshelyünk, oda jártunk bálba. Volt ott kultúrház drágám. Akkor még nem volt ilyen modern, mint most, de mindig volt szórakozóhely, meg volt mozi. Moziba jártunk egy héten egyszer, vagy attól függött milyen film volt, amit érdemes volt megnézni. A Lilaakácok, meg ezek az ötvenvalahányban készült filmek a Törőcsik Marival, a Darvas Ivánnal ugye. Ezek már most mind ilyen idősebbek ugye, és én azokat nagyon szerettem. Eljártunk mi Kengyelre is, meg Bagimajorba is. Kengyelre? Nem volt az kicsit messze? Ráadásul gyalog. Amikor mentünk még cipőbe mentünk, amikor jöttünk haza, már mezítláb jöttünk, mert nyár volt, jó idő volt és akkorra már annyira nyomta a lábunkat a cipő. Én meg a nővérem mentünk együtt a bálba. Valóban nagyon szerettünk, bár szegény édesapám kicsit haragudott azért, hogy ezeknek minden szombaton kell bálba járni, mert ugye anyu is jött velünk, az meg nem tetszett

szegénykémnek, ezért haragudott rá. Sajnálta azt a kis szabadságot tőle a lányaival? Nem sajnálta, hanem azt akarta, hogy ő otthon maradjon vele. Azt mondta mindig, hogy csak ne kérné már fel őket senki se, hogy ne legyen nekik kedvük menni a bálba. Milyen ruhába mentetek? Milyen ruhát vettetek fel, hogyan öltöztetek akkoriban? Megmondom neked őszintén Juditka, hogy mi mindig ugyanolyan divatosan öltöztünk, mint amilyen divat volt. Ugye voltak ezek a madeira blúzok, meg szűk szoknyák, meg voltak ezek a bő szoknyák. Mikor melyik volt. Mert akkor nem vásároltunk kész ruhákat, akkor varrónk volt. Az én jó anyám megvette mindig a méteres anyagokat, mi meg mentünk a varróhoz megcsináltatni a ruhát. Sőt a menyasszonyi ruhámat is ő varrta, ő csinálta, nagyon-nagyon csinos volt, nagyon szép volt. Milyen volt? Szalagselyem volt, akkor még ugye nem volt ilyen csipke, meg olyan csipke, de az a sima szalagselyem volt, és ilyen bő volt alulról, felülről meg szűkebb. Nagyon szép volt. Akkor még ez a koszorús, mirtuszos volt ugye, meg olyan hosszú fátyol volt, hogy hárman fogták. A csokor ilyen kála szerű, fehér. Igen az emlékezetes, mert

36

Emlékek útján én nem tudom, hogy hol járt a fejem, de elmentünk a fényképészhez. Sőt mikor elindultunk a fényképészhez, a csokrot mindig utánam kellett hozni, mert letettem és mindig ott maradt. Akkor hozták utánam, bementünk a fényképészhez, akkor megint ott maradt. Még a kocsival kint álltunk, mikor szaladtak a csokorral utánunk. De végül is meglett, mert hazavittem, és még egy jó darabig őrizgettem. Szoktál találkozni azokkal a „fiatalokkal”, akikkel akkor barátságba voltál? Nagyon szerettem volna találkozni, mert lettek volna olyan udvarlók, akik valóban nagyon komolyan gondolták. De annyira nagyon távol estünk egymástól, hogy barátnőkkel még találkoztam, fiúkkal - akik annyira akartak udvarolni azokkal nem találkoztam. Úgy az élet elsodort bennünket messzire, mert az egyiket Martfűre, a másikat Földvárra, kit merre. Például én Rákócziba. Ugye onnan több ide Rákócziba nem jött be. Martfűről nem nagyon költöztek abban az időben Rákóczifalvára? Nem. Nem is tudok olyat. Újfalu? Újfaluba? onnan a tanyáról majdnem mindenki odament. De ide nem. Sok tanya volt ott Bagimajor alatt és Martfű között régebben? Volt egy néhány, igen. Szám szerint nem is tudom. Összejártak az emberek akik ott éltek. Nagyon emlékezetes az a fasor, mert azt nagyon sokszor megjártam. Az tényleg egy nagyon csodálatos és ha a mai napig is ha arra járunk - megyünk Földvárra és Cibakra -, az a fasor még mindig ott áll. Szegény uramnak is az volt a nótája, hogy „akácos út, ha végig megyek rajtad én”. Gondolom azért is választotta azt a nótát, mert valóban ő is megtette azt az akácfasor utat. Sokat ment hozzád. Jaj, de sokat, de sokat. És nem is pár 100 méter volt az, hanem több kilométer, ugye? Olyan 2-3 km, de kettő az biztos. Dolgozni onnan

kerékpárral jártunk, és volt rá eset, mikor nagy eső volt, hogy bizony akkor gyalog mentünk. Mert nyáron is ha sár volt, vagy akármi volt. Ugye az volt a szerencsénk, hogy ott volt a Tisza, és ott meg tudtuk mosni a lábunkat, hogy mégis ne sárosan menjünk be a gyárba. Hogyan tudott megélni a család? Jó, hárman elmentetek dolgozni, de volt még 9 gyermek. Azért a 9 gyermeknek abban az időben enni adni, ruházni, még ha ott is voltak a földek, az állatok, akkor is nehéz lehetett. Nem vettük fel annyira, milyen nehéz az élet. Nem vettük fel annyira, mert nem tudom hogy, de baromfi volt, disznó volt, kacsa, liba, szinte minden. Az a kis föld volt. Kemence volt. A jó anyám a kenyeret megsütötte. Azt nem mondhatom, hogy éhezett a család. Nem. Az valóban így volt. Mert biztos, hogy annak idején rosszabb körülmények között is voltak családok, akiknek tényleg a betevő falatért is nagyon meg kellett szenvedni. Mi dolgoztunk, hazakerestünk, nem volt az akkor, hogy a pénzt nem adjuk haza, hanem csak magunkra költjük vagy hasonló. Anyám mindig tudta, hogy ezeknek a lányoknak most cipő kell vagy ruha kell, vagy most ez kell vagy az. Megvette. Megvolt. __________ Most nagyon rossz. Már csak azért is nagyon rossz, mert most volt a szeretet ünnepe karácsony, szilveszter, és most nagyon rossz volt, mert ahogy kimentem a temetőbe, és most tudtam meg, hogy mennyire hiányzik. Hogy mennyire rossz egyedül lenni. Nem vagyok egyedül, gyerekek, de most mégis nagyon szívre ható volt az, hogy kimentem, és rá kellett döbbennem, hogy nincs többé. Például Ferenc napkor, mikor kimentünk a temetőbe a gyerekekkel olyan zokogás jött rám. Akkor emlékeztem, hogy szoktuk a névnapját ünnepelni. Mindig nálunk tartjuk, ugye a fiam is Ferenc, apja is Ferenc volt, és mindig egybe volt a család. Most kimentük azzal a kis virággal és ahogy letettem a sírjára neki, akkor döbbentem rá, hogy iszonyatos rossz. Most tudta meg az ember, mennyire egyedül van abból a szempontból, mert nappal a gyerekekkel, meg este, de éjszaka is egyedül a

37

Emlékek útján házba lenni, nincs akihez az ember szóljon vagy hasonló. Az nagyon rossz volt. Ez volt az első évem nélküle. Ez az ünnep, a karácsony. ___________ Az ember szinte észre sem veszi, hogy a társa hiányozhat, ha nincsen vagy nincsenek együtt. Ez olyan dolog, hogy víz folyik a csapból és nem vagyunk szomjasak, de ha egyszer elzárjuk azt a csapot, akkor tudjuk meg, hogy milyen jó az, ha kinyitom a csapot, folyik belőle a víz. És ha szomjas vagyok tudok inni. Így van, és ez most tényleg végleg bezárult, és azt lehet mondani, hogy nincs tovább. Amikor együtt van a társaság, vagy jó hangulat, vagy rá gondol az ember vagy például nap, mint nap reggel felkelek és kávézok és nincs, nincs, nincs. Csak mindig eszébe van az embernek. Ezt nem is lehet kitörölni. 47 éves házasok lettünk volna most októberben. Ami nem semmi a mostanihoz képest, hogy 5-6 év, 3-4 év, és már el is váltak. Én nem azt mondom, hogy nálunk minden szépen simán, rendben ment, mert volt nagyon sok zökkenő, jó is, rossz is, de végül mégis nagyon megértettük egymást. Ha én elmentem valahová, akkor ő is izgult, hogy jaj hol vagyok már ilyen sokáig, vagy ha ő is elment, mert akkor arra gondolt az ember, hogy jaj, nem érte tán valami baj. Ő olyan… Kicsit erős volt ő. Erős ember volt ahhoz, hogy nem mondhatnám, hogy lelkis volt. Jó ember volt, mert most is ha az ismerősökkel találkozok, mindenki úgy ismerte, hogy egy jó lelkű, jó szívű ember volt. Az, hogy néha egy kicsit keményebb volt otthon, az meg mindnyájunkkal előfordul, hogy ha valami esetleg nem tetszik a másikban, akkor odamondjuk, de attól függetlenül tényleg jó volt. Jó volt. Én nyugalmat szeretnék, mert volt az életemben nagyon sokféle ilyen is, olyan is, jó is rossz is - minden. Én nagyon sokat dolgoztam az életben. Fiatalon kezdtem dolgozni és végig dolgoztam. A gyerekek - ahogy meglettek - utána is mindig visszamentem dolgozni. Úgyhogy mostmár a nyugdíjas éveimet töltöm. Az én kikapcsolódásom? annyi, hogy ketten lakunk Bárándinéval Falván és nagyon szeretjük egymást, mint két jó testvér, én lemegyek őhozzá vagy ő lejön énhozzám. Akkor a temetőbe kimegyünk minden héten egy kis virággal, és azt mondhatom majd, hogy majdnem ennyi az egész. És az otthon, mert mindig van

otthon tenni-venni való. Állandóan. Most meg ugye, hogy egyedül vagyok, tényleg az sincs, hogy valaki a kukát kiviszi vagy elkészíti, vagy ott van az a kis kert. Minden magamra. Az, hogy a gyerekek segítenek, de nekik is van elég bajuk és én ezzel nem is akarom őket terhelni. Most beszélgettük a tesómmal, - Újfaluba a legfiatalabbik testvéremmel -, hogy gyerünk el Cserkeszőlőre egy hétre. Mert ő is egy kis boltot vezet és azt mondja mostmár teljesen ki van idegileg, nagyon kellene neki egy kis pihenés. Aztán úgy felkurbliztuk magunkat, hogy akkor tényleg gyerünk el. Telt múlt az idő, aztán én kezdtem Cserkeszőlőt felhívni, és mondták, hogy a panziók ilyenek meg olyanok, meg, hogy akkor most melyiket kérem a fürdőbe, mert több részlete van annak. Úgyhogy mire én ott telefonálgattam ezt is, azt is, én meguntam. Mondtam, idefigyelj Évikém, én már erről le is teszek. Már meg is fürödtünk, figyelj már ide. Úgyhogy én erről le is mondtam. Úgyhogy… meg ha én pihenni vágyok, én nem azt mondom, mert ha nincsenek unokák, nincsenek, akkor az nekem pihenés, hogy nyáron bemegyek a hűvös szobába, elnyúlok, és nekem az elég. Hallgatom a Rákóczi Hírmondót. Azt hallgatom, tényleg hallgatom. Tévét nem nagyon szeretem, este 8 után, 9 után, mert abszolút nincs benne semmi. Inkább akkor is mellettem van a rádió, kettő is, mert az egyik ezt fogja, a másik azt fogja. Mit szeretnél még megvalósítani Irénke? Például ebben az évben tettél már fogadalmat? Őszintén nem nagyon tettem fogadalmat. Úgy magamban elképzelem, hogy mit hogyan, de úgy vagyok vele, hogy ha megvalósul, akkor megvalósul, ha nem akkor nem. Legfőbb vágyam, hogy azért még egészség lenne. Én arra törekednék legjobban, hogy még az unokák közt szükség van rám, nekem is szükségem van rájuk, hogy azért még egészségbe egy kicsikét vigyázzak rájuk míg nem lesznek önállóak, mert még ugye iskolából hazajönnek anyjuk, apjuk dolgozik, odavezet az útjuk hozzám. Köszönöm, hogy itt voltál, kívánok neked jó egészséget, szeretetet, békességet unokáid és gyermekeid körében. Köszönöm, hogy meghívtál Juditka, hogy elbeszélgettünk egy kicsit. o

38

„A TEMPLOM ÁRNYÉKÁBAN”

Téglás atya - majd’ fél évszázad Isten szolgálalátaban Atyám, mikor került ide Rákóczifalvára? 1986-ban. 1986-ban. Előtte hol tetszett szolgálatot teljesíteni? Nem sok helyen. Tápiószecsőn, előtte Zsomboron. Ez összesen 40 év. Meg még egy-két apró helyen, káplánként. Plébános úr több mint 40 évet eltöltött a katolikus egyházban. 1958 óta. ’33-ban születtem, 25 éves koromban lettem pap, azóta ebben a szakmában dolgozom. Csinálom, legjobb tehetségem szerint. Nem szakmának, hanem hivatásnak tartva azt. Mindig nehéz helyen voltam, a gyerekkorom sem volt könnyű, mert szegény családban születtem. Apám váltókezelő volt. Aztán, amikor iskolába jártam, indult el bennem az a gondolat, hogy papnak kéne lenni. Már másodikos koromban hangoztattam anyám előtt. Olyan fiatalon? Miért, aki mozdonyvezető akar lenni, az nem mondhatja ki olyan fiatalon, hogy autót akarok vezetni? Vagy én lovat szeretnék? Vallásos családban nőtt fel? Igen! Nem mutatósan vallásos, a vallás törvényei szerint élő, vallásos családban. Kecskeméten születtem, de Nagykőrösön laktunk. Mert apámat, röviddel a születésem után áthelyezték Nagykrös állomás állományába. Az elemi iskolát is ott jártam. Nekem mindig nagyon jól kellett tanulni. Mert nem új dolog ám a tandíj! Abban az időben, mikor én kezdtem, tandíjat kellett fizetni, első elemiben is. Aki kitűnő tanuló volt, annak elengedték! És nekem mindig majdnem kitűnőnek kellett lenni, hogy apámnak, anyámnak a tandíjat ne köljön fizetni. Életemben elégtelent a 19 iskolaév alatt, egyelten egyszer kaptam. Sem dolgozatkor, sem felméréskor, sem vizsgakor. Egyszer volt egy elégtelen. Nagyon sokat tetszett tanulni? Mindig jó eredményeket ért el, azért naponta nagyon sokat kellett a könyvek, füzetek fölött ülni. Nézze, ha az embernek van célja, akkor van hozzá türelme is. Ha egy festőt megkérdeznek, hogy nagyon sokat tetszett ezt a képet festeni? Az nem tud arra mit válaszolni. Mert volt célja és haladt az idő. De akinek nincs célja, mint a mostani ifjúság egy részének, hogy nincs ideje semmire, és nincs is célja, csak lődörög,

eltölti az időt, annak hosszú az idő, csak eltelik. Sokat kell tanulni. De nekem nem köllött sokat tanulnom. Aztán ’58-ban pappá szenteltek. Voltam kisebb helyeken káplán, ahol mindenütt a gyerekeket bízták rám, meg a temetést. Mert ez volt a káplán dolga. Magam is plébános lettem Zsomboron, Tápiószecsőn, és itt Rákóczifalván. Mindegyiken tizen évet. Legtöbbet itt, 18 évet egyhuzamban. Itt is az volt, ami másutt, hogy a gyerekek nagy része rám volt bízva, meg a temetés. Nem lévén más pap, nekem kellett temetni. Próbáltam becsületesen tenni a dolgomat. Talán akaratos voltam sokszor, magam ügyében harciaskodó, de mindig a lehető legprecízebben próbáltam megtenni, ami a kötelességem volt. Szülei mit szóltak, hogy ezt a hivatást választotta? Hát azt mondták, hogy pénzbe kerül, menjél és csináld. Jajgattak volna, hogy ne menj el papnak fiam? Mennyien voltak testvérek? Négyen, három lány testvérem volt. Most már csak egy él, a másik kettő unokás korában meghalt. Aztán azok sem gazdagok, én sem lettem túlságosan gazdag, ami kis pénzem volt, könyvre költöttem. Ruhám sincs valami nagyszerű, könyvem volt 6000 kötet. Elajándékoztam a könyveket papoknak. Három sor könyvet vigyél ki a Trabantodba, és a tied. A másiknak megint három sort. Most már nem is kéne a könyv, mert megromlott a látásom, nem tudok olvasni még nagyítóval, még szemüveggel sem. Így kulturális igényemet teljességgel a rádió tölti ki. A Kossuth adóról mondhatom viszonylag nagyon nívós műsora van, és sokszor szoktam örömömet lelni benne legtöbbször éjszaka. Mert este korán lefekszem, és akkor nagyon halkra állítva a rádiót, hallgatom, csöndben vagyok, nem beszélgetek. Különben sem nagyon szokásom sokat beszélni. Én aranykalitkának szoktam mondani. Mert meg van itt minden, tiszta ágynemű, tiszta ruha, tiszta alsónemű, minden tiszta. Jó étel, én így mondom. Másoknak nem minden tetszik, de bizony én a csöndesebbek közé tartozom. Nem vagyok hangos, nem szeretek összeülve pletykálódással foglalkozni. Eddig sem csináltam. Pál apostolnak van egy tanítása, az van benne, hogy a papok ne járjanak házról házra, hanem ha egy helyben fogadják őket, maradjanak ott, amíg csak vége nincs a küldetésüknek. Én sem jártam házról-házra, sok

39

„A TEMPLOM ÁRNYÉKÁBAN”

barátom nincs, sok háznál nem étkeztem, a 18 év alatt sem. És amit csak bírtam a 18 év alatt, fizikai, szellemi munkával eltöltöttem és lehetőség szerint a legjobban végeztem. Talán, még ha lesz 2-3 évem, igénylés van rá, hogy rajzoljak majd hittan könyv segédanyagot. Olyan ákombákomokat. Amik nem művésziek, de a gyerek lelkivilágához készülve, szépen segítik a tanulást. Egy-egy hittan fejezet, 25-30 kép, mint mikor régen voltak a dia képek, annak a hasonlatosságára. Atyám, nagyon sok emberi sorssal találkozott szolgálata közben. Nagyon sokszor szembesült az elmúlással, nagyon sok haldoklónál is ott volt, az utolsó kenetet feladta. Igen. Egy dolog van ami hibás ebben az egészben, amit elkezdett, hogy sem haldoklás, sem a szent kenet, sem az elmúlás, az bizony nem olyan rettenetes dolog ám! Azt szokták mondani az emberek, hogy ha egyszer megszülettünk, meg is kell, hogy haljunk. Csak éppen nem is hiszik. Úgy vannak vele, mint az egyszeri pap a történet szerint, aki odaszólt prédikáció közben a híveknek, hogy viselkedjetek jól, mert egyszer mindannyian meghalunk, netalán, tán én is. Magát kivette, belőle. Mindenki elhiszi, hogy meg kell halni, de én nem! Pedig ez nem így

Téglás atya

van, a halál mindenkinek ugyanolyan része az életének, mint ahogy része volt az életének a születés. Nem az a baj, hogy meghalunk, hanem ahogy éltünk, és nem is igyekeztünk sokszor jobban élni, hogy nem bizakodhatunk abban a gyönyörű elmúlásban. Mert az elmúlás nem csak az, hogy lehunytam a szemem, hanem hitem szerint, utána elszámolás. Ettől félünk, nem a haláltól. Tessék elhinni, hogy végig gondoltam. Hogy sírnak a rokonok ott a koporsónál, joggal teszik, de még sem joggal. Kit siratnak? A szegény meghaltat? Á, a kutyafülit, hát, hogyha az a halott felelni tudna, és lehetősége lenne, vissza nem jönne erre a nyomorúságos földre. Az nem akarna itt élni még, hogy kínlódjon tovább! Főként, hogy úgy élte a földi életét, hogy utána, jóságos örökké való életben van része. Szóval itt a probléma, nem úgy élünk, hogy mi a halálban bizakodást lássunk, és észrevegyük benne, hogy valaki nagyon vár bennünket és szeret. Nem hisszük! Akkor nem lenne ennyi káromkodás, erkölcstelen beszéd, erkölcstelen káromkodás, viselkedés mód. Akkor a 10 parancsolatot félre tehetnénk. Na erről ennyit. Miből adódnak ezek az emberi viselkedés formák, az emberi gyarlóságból? Az önzőségből?

40

„A TEMPLOM ÁRNYÉKÁBAN”

Hitetlenségből, nem gyarlóságból! Ha én egyszer nem hiszem azt, hogy felutazhatok Pestre, akkor nem is viselkedem úgy, hogy összegyűljön mindaz, ami ahhoz kell, hogy feljussak Pestre. Hogy ott élni tudjak, viszonylag jól tudjak élni. Ha az ember hitetlen, Istenben nincs hite. Mondjuk mi, hogy hiszek egy Istenben, csak éppen úgy vagyunk vele, mint mikor megy az ember az úton, és a szomszédja megkérdezi: „Jó reggelt, hogy tetszett aludni?” De már el is ment, 15 méterrel arrébb jár, és nem érdekli, hogy, hogy aludtam. Mi is mondjuk az imádságot, de nem érdekel bennünket, hogy az Isten szeret. Ez a hit nincs bennünk, azért nem tudunk úgy készülni a halálra. Sok ember azt mondja, hogy nem szereti az Isten. Ez onnan ered, hogy az embereknek nem egyforma az életútja, nem egyformák azok a sorsok, amit átélnek, a fájdalmak. Azt tetszik gondolni, hogy az rossz dolog? Aki itt látta Rákóczifalván az életemet, az észre vehette, hogy a templom körül, a Szabadság téren, rendben tartással, fűkaszálással, kapálással, fanyírással rettentő sokat dolgoztam. Ez alatt azt értem, hogy a Bencés rendnek Szent Benedek Rendjének, akik Pannonhalmán élnek, van egy jelmondatuk: „Imádkozzál és dolgozzál!” És ott van a probléma, hogy én is úgy voltam, inkább a dolgozzál volt a fontosabb, hogy szép legyen a kert, az is volt! Tiszta legyen a ház belülről, az is volt! Egy nap többször átmentem a templomba, hogy nincs-e valami szépíteni való. Most nem tudom milyen, mostanában nem járok be, mert nem bírok elmenni. És akkor azt kaptam, hogy megütött a guta, pont a szeretett templomban? Mert ott történt az esemény, egy magam voltam. Alig tudtam hazavánszorogni. Tehát akkor azt látjuk, hogy az Isten akkor jó, ha millió pénzünk van? Ha ragyogó egészségünk van? Pedig az Istennél mintha másképp menne a mérce. Akárhogy is nézzük, volt neki egy kedves fia. Ha Isten akarta volna, akkor muszáj lett volna Jézusnak keresztfán három órás haláltusa után meghalni? Nem! Mégis úgy kívánta tőle. Pedig szerette. Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik. Így kellene néznünk, nem úgy, hogy az Isten mennyire büntet. Jézus sem csinált semmit. Még is elviselte értem, értünk, emberekért. A szenvedők nem biztos, hogy nagy bűnöket követtek el, de nekem is el kell viselnem ezt a nyomorúságot, amiben vagyok. Bár, ettől jobbat nem tudnék magamnak elképzelni, ahol mindenem meg van, elviselem, és örülök neki, hogy ez a

kötelességem. Atyám, a szenvedések által, megtisztulhat az ember? Nem azért adja a fájdalmakat, szenvedéseket, hogy az ember tisztábban tudjon látni? Nyilván, hogyha hasra esek, akkor a térdemről – úgy szokták mondani -, lemegy a plezur. El kezd vérezni, sőt néhány napig fáj is. Ennek a fájásnak nemcsak az a célja, hogy jelezze, hogy ottan lement a bőr, hanem azt is jelenti, hogy vigyázzak rá, mert legközelebb, ne üssem már oda a szekrény sarkához, mert akkor nagyon fog fájni. Tehát a szenvedés tanít is és azáltal óv más meggondolatlan cselekedettől, gyógyít is. Tehát nem büntetés az mindig, mert miért nem figyeltél jobban, hogy ott van az a kiálló tégla darab és ügyesebben mentél volna. Szenvedsz egy kicsit. Az életben vannak ilyen botlások, és jó, hogy csak nem bukások. És ezeknek következménye, hogy seb keletkezik a térdünkön, és ennek a sebnek a gyógyítása nagyon sokszor fájdalommal jár. Mint amikor az epeköveimet kivették, nem volt az jó, mégis csak használtak vele. Fájt, kiszedték, elviseltem. Ezzel is az a feladat, fáj, elviselem. A gyerekek, a fiatalok, fel vannak készítve az életre? Hogy mik az elvárások? Nincsenek! Ott kezdődik a baj, hogy a szülők a nagy hajszában nem tudnak együtt lélegezni a gyerekkel. Nemhogy együtt játszani, vagy mesélni, még lélegezni is együtt. Haza jön a gyerek, aki nyakában hordja az emeletes, negyedik emeletes lakás kulcsát és ténfereg. Egészen hat óráig, amíg haza nem ér az anyja. Addig semmi! Nem készül a másnapi feladatokra! Nem! Úgy mondják, játszik, tévét néz, vagy videót. Én ezt a rádiót hallgatgatva, arra jutok, hogy bizony ezek a pszichológusok, nem igazán dicsérik a mostani számítógépes nevelési

41

„A TEMPLOM ÁRNYÉKÁBAN”

módszert. „Anya ez hogy van? Kérdezd meg az apádat.” Haza jön az apja. „ Nem érek rá, fáradt vagyok, menj, videózz!” És ezzel vége! Ez nem gyerek nevelés, ez nem készíti fel a holnapra, sőt ha így nevelődik akkor saját maga is ilyet fog adni a gyerekének. Mennyire változtak az emberek a szolgálati ideje alatt? Ez területenként is változik. Mint ahogy a víz viszi a homokot, valahova lerakja, az a homok mindig egy kődarab, de nem egy kődarab, hanem egyik az egyik kőnek a kisdarabja. Például a temető dombon Rákóczifalván is ilyen. Mikor száraz volt a Tisza part, a szél odafújta a homokot. Olyan össze-vissza anyag. Vannak olyan községek, ahol hagyományosan együtt van a közösség. Ott egy kicsikét jobb a lelki élet. Ahol olyan összegyülekezett, szél által összehordott közösség van, ott nehezebb. Egyrészt nincs indulási alapja az embereknek. Nincsen házuk, földjük sem. Mint ahogy Rákóczifalvát is azzal kezdték valamikor, 120-130 éve, amikor mindenki kapott egy darab földet, hogy építs házat magadnak. Ahol már ezt megkapja készen a gyerek, az anyja meg az apja szeme őrködik felette, ott könnyebb egy kicsikét. Mikor ideérkezett Rákóczifalvára, és átvette az egyházi szolgálatot, milyenek voltak a báránykák? Engedje meg, hogy ezt a szót használjam! Pont ilyen, mint most! Egy ilyen változás egy község életében, 80-100 év. Tessék csak kimenni a temetőbe és nézegetni a síremlékeket! Nincs olyan, hogy egyik részen 50 sír. Sírkővel, mindennel ellátva, ez egy nagy család. Odatemetkeztek aztán Szabók, Kovácsok. Nem azért mert mesterségek, mert történetesen Kecskeméten anyámék családjában Bella nevűek vannak egy rakáson 25 sír. Tetszik érteni? Most itt, mindenkinek más a neve a síron.

Téglás atya

Olyan, beszármazottak. Így alakult a község is, hogy a Gorove gróf kijelentette, hogy mindenki kap házhelyet, mindenki kap földterületet, földművelésre, majd utóbb visszaszolgálja a Gorove birtokon kétkezi munkával. Így jöttek össze az emberek. Olyan ez mintha az éjjeli szekrényemen van wc papír, ragasztó szalag, amivel a sebet lehet kenceficálni, gyógyszer, üveg, hintőpor. Ez soha sem lesz egy. 50 év alatt megenné a csuda, elporladna és lenne egy kupac valami. Mégis a földdel egyenlővé tették a Gorove birtokot, aki földet adott az embereknek. Tudom ezt. Most már sajnálják a rákóczifalvai hivatalos intézők. Bánják is azt, hiszen a Gorove birtok nagy könyvtár szobájában, az akkori Európa legnagyobb vadászati szakkönyvtára volt. S elégették. Nem csak Hitler égetett, vagy a Sztálin, a kenyéradó gazdánk könyveit elégettük. Én beszéltem olyan hittanossal, hogy amikor feltörték a Gorove család könyvtárját, - a fiú mondta el -, a nagyapja lement a könyvtárba, már csak a csontok voltak a csersavval átitatva, csak a díszes csizma maradt épségben. Lehúzta a csontvázról, és azt mondta: „No, te gróf, eddig te táncoltál benne, mostantól én.” Annyi maradt a kastélyból, hogy a rákóczifalvai pap odatetette a sírjukra azt a márvány darabot, amire az volt írva, hogy „Gorove Család”. Ott van most is. Az, hogy ez a falu lett, olyan, amilyen, nagyrészt nem a rákóczifalviak érdeme, hanem a Gorove úré. Nagyon sok mindent itt széthordtak. Voltak vodiánerek. Volt több kúria, Rákóczifalva és Rákócziújfalu között. Hát tetszik tudni ez úgy van, hogy a tetőzetet kímélték, eladták a rákócziújfalusiak. A vodiáner egy kicsit másabb kása, mert azt a hatalom romboltatta le, mert közel volt a repülőtér, repülőgép kifutójához, és abban az időben Tito láncos eb volt, ne

42

„A TEMPLOM ÁRNYÉKÁBAN”

hogy megleshesse a repülőtéren, a futópályán ténfergő repülőgépeket, lerombolták a kastélyt, azt is sajnálják most már. Mint a rákóczifalvi kastélyt, az is itt volt valahol a falu végén lent. Ha sok házat megnézhetnénk, a Rákóczi Kastély kövei vannak benne. Nem az iskolát építették fel abból, nem az iskolát, nem a templomot. Oda csak egy-egy követ hoztak, emlékképpen. A többit széthordták. Nagyon jól elkészítették, nem kellett farigcsálni disznóólnak, mert ilyen tökéletes volt. El is tűnt! Most aztán milliárdokra lenne szükség, ha valami hasonlót akarnának építeni, jó szándékú emberek. Ezek olyan dolgok, amiket el tetszett mondani, és amit megérünk akár évtizedekkel, évszázadokkal később, vagy évekkel ezelőtt, amik történtek. Mint hogyha a simító kezet, az adó kezet, azt mindig megharapnák. Nem köll ezt így venni! Kemény ember lehetett az a gróf ! Nem kell azt simogató kéznek tartani. Az a másik része, hogy adó kéz volt, adományozó. Az igen! Kedves rákóczifalviak mikor már valamennyien voltak, száz egynéhány évvel ezelőtt elhatározták, hogy templomot építenek. És el kezdték építeni a templomot. De persze mint minden nagyobb méretű építkezés, kifullad. Elment, vége, leállt. Akkor lépett elő a gróf és adta az anyagot. Úgyhogy akadtok olyan emberek, ennél a templomnál, akik azt mondták: „az én apám hordta a téglát, mert valahol téglát építettek, nem a Rákóczifalvi kastély, milyen betű, valamennyi téglán ott van a G.J. Nem Gorove, G.J. monogrammos téglából van a templom. ??? Nem igaz, megtaláltam azt a füzetet, amibe be volt írva, hogy Tóth Péter fuvaros, hány téglát hordott, és ott volt mellette, hogy mennyi fuvardíjat kapott. Aláírva, hogy átvette a pénzt. Persze, hogy ő hordta pénzért, de nem ő adta. Szóval így van ez. És akkor jött az egyházmegyei hatóság, meg a Gorove. Megtárgyalták, hogy ki, mennyit tud adni, és így fejeződött be. Hát most mennyi időbe kerül, hogy ezen a helyen nagyon lesántult templomon tenni lehessen. Atyám! Ugye Rákóczifalva elődje, valahol Újfalu alatt lehetett. Ott is volt valamikor egy templom. Még az idősebb emberek mesélték, hogy tán még a nyomai meg vannak. Néhány szántásnál az eke kihozott néhány tégla darabot. Hallott-e erről valamit? A Varsány, amiről elnevezték a kulturális központot itt, az volt a neve. De az ám itt, csak úgy emlegetett dolog. Itt teljesen üres rész volt. Gorove azért építette

ide ezt a községet, hogy majd a saját birtokán legyen munkaerő, akikkel tud dolgoztatni. Varsány nem volt az övé. Bocsánat, bolond lett volna a Varsányt építgetni, ha nem is az ő területe. Ide épített egy új falut, katona mérnökökkel, akik nyitották az egyenes utcákat. Úgy, hogy azt nagyon kár emlegetni, mert valószínűleg, agyagból készült templom volt. Hoztak be nekem tégladarabot, ott szántás közben. De mit lehet tenni egy 15 dekás tégladarabból? Atyám! Nézzük azt a 40 évet. Voltak olyan időszakok, amikor üldözték a papokat. Az ’50-es években. Az alatt nem amikor én itt voltam. Hogy előtte mi volt, azt nem tudom. Én akkor még 17 éves voltam. Kenyeres plébános úrról mit tetszik tudni? Ahányféle ember mondja, annyi féleképpen mondja el. Mint ahogy nekem is vannak jó ismerőseim, de vannak rossz ismerőseim is, így ott Várkonyban is voltak jó ismerősei, meg rossz ismerősei is. Nem is Várkonyban, hanem Tószegen élt, azt hiszem. De Várkonyban élt, és onnan ment volna Vezsenybe, mikor elkapták. Hogy miért történt, miért nem történt, azok közül, akik csinálták, azok közül még néhányan élnek, majd a jó Isten számadásra veszi őket, meg már számadás alá vette a papot is. Én őt, a katolikus hitérét meghalt embernek tartom. Mást, nem tudok róla. Ha kijutok a temetőbe, akkor mindig el szoktam menni a sírjához. Más nincs! Martfűn nem rég szenteltek fel egy emléktáblát az emlékére. Remélem, Rákóczifalván is lesz a templomban, mivel itt keresztelték meg. Talán jövőre 2007-ben, halálának 50. évfordulójára lesz egy emléktábla felavatva a ő tiszteletére. Atyám! Élete során volt-e olyan, amikor megingott? Hát persze. Olyan mindenkinek van. A gépkocsivezető is néha ráutál arra, hogy ő gépkocsit vezet. Meg az édesanya is azt mondja, hogy minek mentem férjhez, maradtam volna lány. Meg az apa is, aki a vasútnál dolgozik, 60 éves koráig, 18 éves korától, mert aki 18 éves kortól dolgozott, az is ráunt a 42 év alatt. Persze, meginog az ember. Itt a szobában is akad néha ellen vélemény, ellenkezünk, két, teljesen más emberek vagyunk egy szobán belül. Hármat, négyet köhintünk, de utána megrázza magát az ember, mint a kutya mikor megázott, kirázza a szőrök közül a vizet, és utána azt mondja: Na gyerünk tovább! Így volt ez minden ember életében, akinek nem ilyen volt, az lehet, nagy szent, vagy nagyot hazudik.

43

„A TEMPLOM ÁRNYÉKÁBAN”

Énekem is volt problémám. És mindig vissza tudott találni a Jó Istenhez. Ahhoz nem köllött, Isten mindig mellettünk van, nem kell visszatalálni. Hanem inkább, hogy mindig vissza tudott találni az útra. Amin addig ment és ott akart hagyni. Volt olyan esetleg, hogy ott hagyja a papi hivatását? Nem! Soha! Mindig tudott erőt adni az embereknek, Atyám? Hitet. Tudja, az úgy van, hogy a hitet, nem hitelre mérik. Nem üvegben van, mint a patikában, a felrázós gyerekköhögés elleni szirup. Tessék adni két kanállal és minden rendben lesz! Nem a papnak kellene ám hitet adni. Hanem az illetőnek. Amikor a pap azt mondja, hogy bajban vagy? Az Isten üljön le egy kis hokedlira, ott a sarokba, nézze az én küzdelmemet, ne akarja megmondani, hogy mit csináljak. Majd ha bajban leszek, akkor sivítozok, hogy Isten gyere, segíts meg, az meg, hogy legyen nekem életem. Nagyon sokat beszélgetett emberekkel, családokkal, Atyám. Egy-egy beszélgetés is vissza tudja téríteni a helyes útra a másik embert. Vagy erőt ad neki. Sokszor azért fordulnak az Atyához, hogy segítséget várnak tőle. Az nem igaz ám, hogy a pap ad segítséget. Az csak olyan, mint a tejes köcsög, amiben benne van a tej. A tej nem a köcsögtől van. Segítő kezek nem a paptól vannak. És itt a probléma, hogy mi nem tudjuk elképzelni, hogy az Isten beleszól és bele akar szólni az életünkbe. „Atyám segítsen!” Dehogy is segítek! Nem az én dolgom. De közvetíteni, igen! Igen! De csak annyi, mint a gyógyszertárban a gyógyszerész, ezt a gyógyszert tessék bevenni. Hogy az beveszi-e, hogy elviszi-e, kifizeti-e, hogy vállalja-e, hogy máshogy él. Az újabb gyógyszer már nem a gyógyszerészen múlik. Nem csodatévő a pap. „Tessék imádkozni értem!”Tévedés! Én nem érek rá, imádkozzon helyettem. A gyógyszert sem vehetem be, senki helyett. Vagy ő veszi be, vagy ő imádkozik magáért. Senki más. Atyám! 40 év után nehéz volt ott hagyni ezt a szolgálatot? Mert szerintem egy felszentelt pap sosem hagyja ott a szolgálatot. Várjon! Ez nem a nehézségen múlott, hanem nálunk, egy kisdarab papíron múlik. Nem nagyobb, mint egy képes levelezőlap. Azt a képeslapot megírják. Jelen beosztásától felmentem, el van intézve. Nehéz, nem nehéz!

Téglás atya

A katonát, akit kiállítanak őrségre, s leváltják. Annak nehéz, vagy nem! Az a dolga, hogy vonuljon nyugállományba. Ha ezt nem tudja elfogadni, akkor kínlódni fog, haláláig. Bocsánat, nagyon egyszerű példa. A rákóczifalvi templom tetőszerkezete nagyon gyengül. Az én reszortom, hogyan tudják megcsináltatni? Nem! És ha én izgulok, akkor jobb lesz a tető? Nem! Ha egy pap elmegy nyugdíjba, az igét tovább hirdeti! Ha bírja és valaki kívánja. Nézze, itt minden két hétben van mise. Szoktam prédikálni, misézni. Már feljött a hang, hogy aki misét akar hallgatni, az menjen fel a templomba. Aki lázong ellene, az nem számít! Atyám, sok lázongással találkozott szolgálata során? Sokkal bizony. Olyan fogalmakkal, amik idegennek tűnnek sok ember számára, azok szinte úgy van, hogy nem is kerülhetnek elő. Halál, temetés. Erről nem szabad beszélni! Úgy vagyunk vele, mint volt latin kifejezéssel, ha elhazudása az igazságnak nem jól van. Hogy nem beszélünk Jézusról, és nincs is Jézus. Nem beszélünk a halálról és nincs halál. Minek beszélünk, avval csak riasztgatjuk. Sokan úgy vannak, hogy jaj mi lesz! Meg kell halni. Hát meg kell halni, a halálra születtünk. Amikor a kisgyerek kettőt vakkant a szülés után és sírni kezd, abban a pillanatban érezte a halálát. Azért születünk meg, hogy megérjünk a halálra. Na, tehát. Ugye a születésnél örvendezve babusgatjuk a kisgyereket, ugyanúgy örvendezve kell babusgatni a halál tényét is. Egyedül születünk, mert nem egy egész család születik, még az egereknél is, a patkányoknál is van több utódja. Nyilván az anya patkánynak is ott, mindegyik egyed. Mikor születünk, egyedek vagyunk. Ezért nem tud legtöbbször szériában születni egyforma gyerek a családban. Mind magán hordoz bizonyos speciális jegyeket. Tudásban, képességben, erőben. Most itt arra gondoltam, hogy az emberek félnek a halától, az elmúlástól. Ezért nagyon sokszor, magára hagyják a haldoklót, vagy a beteg embert. Van egy regény, aminek az a címe: „Halálodra magad maradsz” Magadra maradsz, nem hal meg veled, senki. Azt neked kell megharcolnod. Atyámat hol szentelték fel? Minket egyházmegyei központban szenteltek fel, szentelnek fel. Mint ahogy most is, Vácon van a Vác Megyei Egyházközség. A szentelés ott a székesegyházban.

44

„A TEMPLOM ÁRNYÉKÁBAN”

Mennyi éves volt akkor? 23 éves. 23 éves koráig, hogy élt Atyám? Mondta, hogy Nagykőrösön járt iskolába… Meg egyetemre, meg főiskolára, meg gimnáziumba, meg tanulni, meg tanulni és kész! Nem volt érdekes. Nyáron, amikor nem volt tanulás, akkor meg, mivel apám, anyám szegény emberek voltak, dolgozni, dolgozni veszettül, hogy legyen pénzünk. Hogy meg tudjam venni a tankönyvet, legyen egy nadrágom. Nem olyan nagy csoda az. Nem tették alám az autót. Kerékpárom, 25, 26 éves koromban lett először. Nem mint most, hogy három éves gyereknek már van. 26 évesen volt. Addig hittanra is gyalog jártam. Hittant tanítani a tanyasi iskolákba. És nem történt semmi, égszakadás, földindulás. Kirándulni elmentem egymagam, vasárnap délután a Körösi nagyerdőbe. Szép fákat nézni, gyalog. El sem tudják képzelni, majd a videó megmutatja. Hál Istennek, nincs egy tévém sem. Nem is lenne baj, ha az emberek lecsökkentenék a körülöttük lévő informatikai eszközöket. Akár a televíziót, akár a számítógépet. Jó az, mert információt közöl. De biztos, hogy a gyerek az információ miatt használja a tévét, vagy csak azért, mert ő az időt akarja eltölteni. Menj oda a tévéhez, nem érek rá veled foglalkozni! Ezért kár! Atyám, hogy telnek a napjai? Nagyon jól, nagyon jól! Két évnél több. Még kéthárom év, oszt utána szépen, egyedül meghalunk. Egyedül. Hál Istennek. Nem kell ide senki! Van rokona? Egy testvérem él. Nem voltam valami családcentrikus. Mert hiszen, 46 óta én már nem voltam oda haza. 13 éves koromban elkerültem intézetbe, s azóta ennyi. Hova került 13 éves korában? Papnevelő intézetbe. Nekünk az egyházmegyénk központja, Vác. Minden ott van. És 13 éves korától ott volt 26 éves koráig? Igen, és miket tanítottak ott? Mindent. Elsősorban gimnáziumot, 13 éves koromban az általános iskolát, utána a gimnáziumot, főiskolát, egyetemet. Nyelveket, tudományokat. Erkölcstudományt, hittudományt, bibliatudományt. Ami elő van írva, hogy egy papnak vizsgát kell tennie. Emlékszik még a tanítóira? Öreg professzorok voltak. Sose fiatal. Ez eszembe jut, de más nem nagyon. Volt annak már 58 éve!

Téglás atya

A régi paptársaival meddig tudta Atyám tartani a kapcsolatot? Hát úgy van az, hogy az egyik került Lajosmizsére, a másik Szabadszállásra, a harmadik Csongrádra. És akkor kétszer egy évben kettővel összeszaladtunk. Osztálytalálkozót nem tartottunk soha. Mert mindegyiknek meg volt a maga kötelessége. Amit fontosabbnak kell tartani, mint az osztálytalálkozót. És ha van osztálytalálkozó, akkor ugyan mi megy ott, csak pletykálkodás. Hogyan fogadta el Rákóczifalvát? Úgy hogy jött egy akkora darab papír, mint maga előtt az a füzet. Rá volt írva, hogy felmentem tápiószecsői szolgálatából, s jelen levelemmel Rákóczifalvára helyezem. Legyüttem, megnéztem, ideköltöztem. A hívek olyanok voltak pont, mint most. 18 éve alatt nem nagyon jártak a hívek. Mintha gyarapodott volna, 10 - 20 fővel. Nem lehet, hogy a rendszerváltás miatt történt? Volt olyan, aki becsapódott a templomba és azt gondolta, hogy megfogta az Isten lábát. De aztán rájött, hogy az Isten lábát nem lehet megfogni. Voltak olyanok, akik egészen véletlen másképp vélekedtek. Atyám! Miket szokott álmodni? Én semmit sem, mert van olyan szobatársam, aki elég sokat horkol, felébreszt és az álmaimat szétveri. Nem szokásom álmodni. Nem szeretek, azt úgy sem tartom sokra. Mert az álom. Álmában szokott misét tartani? Néha, néha. Itt a 18 év alatt, amit eltöltött, emlékszik-e olyanra, vagy volt-e a templomban olyan prédikáció, amikor nagyon sokan voltak, legtöbben voltak? Amikor azt mondhatom, hogy ennyien nem voltak. Igen, Búcsúkor. Akkor az a szokás, hogy nem helybeli pap prédikál, hanem idegent hív. Én végeztem a hétköznapi kapálást. A virág kapálás nem az én dolgom volt. Sok gyomot ki tudott kapálni? Nem! Mert annak mélyen van a gyökere és az emberek nem engedik magunkhoz a kapát, vagy azt mondják, ezen kell változtatni. De minek? Miért mondják? Nem parancsolgasson. Köszönöm szépen Atyám! Jól van, én is köszönöm, hogy meghallgatott, általában nem mondtam hamisat.

45

Munkatársak

Zsemlyéné Soós Etelka

Torda Ferenc

Bede Judit

Papp Attiláné Évi

Bíró Tiborné Marika, Baranyi Mihály, Misztina Péter Szabó Dóra

Ulviczki György

Szücs Zoltán, Vígh Sándor, Urbánné Kelemen Rózsa

46

Hol tartunk? „Visszhang” : Kerekasztal beszélgetés Stúdióvendégeim: Tóth Lajos - polgármester Dr. Pintér István - professzor Dr. Túróczi Imre - alpolgármester Kálmán István - alpolgármester Téma: Rákóczifalva lakossága, közösségének alakulása, jövőképe, az elmúlt 10 – 15 év tükrében. Dr. Pintér I: Gyakorlatilag eléggé lehangoló volt a kép, amikor 10 évvel ezelőtt Rákóczifalvára költöztünk. Alig lehetett közlekedni az utakon, földutak voltak mindenütt, eléggé elhanyagolt állapotban. Az emberek meglehetősen távoltartók voltak, nem úgy köszöntöttek, mint ahol én születtem, ahol minden idegent is köszöntenek. Ha összevetem az akkori állapotokat a mostanival, akkor óriási különbség tapasztalható. Már lehet járni az utakon, még biztos, hogy nem úgy mint Budapesten, de biztos, hogy jobb utakon. Látok egyfajta nyitottságot az emberek szemében. Létezik már egy vállalkozói szemlélet a falut vezető embereknél is. Gyakorlatilag kezdenek ráhangolódni és felkészülni a pályázatokra, nem követő módon ballagni az események után. Csendes, poros közönyéből Rákóczifalva a vállalkozások útjára lépett, amiben még természetesen vannak tartalékok, de igazából a legjobb úton halad afelé, hogy ebből a faluból legyen valami. Én így gondolom. Dr. Túróczi I: Kérem szépen én 25 éve élek ezen a településen. Ez eléggé hosszú idő és egy része még visszanyúlik a szocialista rendszerbe. Akkor mások voltak a viszonyok, más volt a gondolkodásmód és Rákóczifalva egyértelműen a Rákóczi Termelő Szövetkezetben találta meg a munkalehetőséget. A kitörési pontjait és

lehetőségeit. Illetve Szolnok, mint munkahely jelenhetett meg és még Martfű mindezek mellett. Azután a kilencvenes évek első időszakában, ahogyan jött a rendszerváltás, egy nagy lendület jelent meg a falu életében. Aztán ez a lendület egy picit alábbhagyott. Tizenhat évet voltam önkormányzati képviselő, ebből két ciklusban alpolgármester. Azt hiszem határozott szemléletváltás az, amin a falu átesett. Legfőképpen az utóbbi négy évben. Nyitottság, vállalkozási vágy, kitörési pont keresés. Rákóczifalva lakossága, úgy gondolom egyértelműen büszke arra, hogy Rákóczi lakos. Ez egy hatalmas erő a falu életében. Hatalmas mozgató rugója tud lenni az emberek cselekedeteinek. A település fejlesztésének is komoly tényezőjévé válhat. Kálmán I: Jászberényből kerültem ide. Akkor én, lakosként úgy éltem meg a kezdeti időszakot, hogy nem nagyon kapcsolódtam be a közösségbe, a munkámat is itthon végeztem, viszonylag szűk lakókörnyezetben éltem az életem. Később kezdtem nyitni a közélet felé. Nagyon tetszett a településnek a hagyománytisztelete. Elsősorban a Rákóczihoz fűződő hagyományok. Nagyon örülök, hogy ez a hagyományőrző tisztelet odáig eljutott, hogy kiadványok kerültek kiadásra. Mikor 2002-ben alpolgármester lettem, attól kezdve kapcsolódtam be a település aktív életébe. A mai gazdasági viszonyok is megkövetelik az embertől a nyitást, szemléletváltást. Én azt gondolom, hogy mindannyian, akik itt ülünk, megpróbáljuk a település javát szolgálni. Tóth L: Én is „gyüttment” vagyok, igaz, hogy 50 év felett már joggal mondhatom, hogy többet éltem itt Rákóczifalván, mint azt megelőzően bárhol. 14 éves koromban elkerültem otthonról, akkor négy évig Miskolcon éltem, majd Jászberényben és Budapesten. Tulajdonképpen húsz éves koromtól Rákóczifalván élek, 30 éve. Egyébként Pintér professzornak földije vagyok,

47

Hol tartunk? mindketten zempléniek vagyunk. Érdekes módon itt az A lföldön találkoztunk először. Azt gondolom, hogy helytálló volt barátaimnak a helyzetértékelése. Az teljesen világos, hogy a kilencvenes évek előtti időszak, egészen más világ volt mindenki számára. Meghatározó személyiségek nem is mindig a politikai vezetők voltak, hanem az adott településen lévő nagyobb gazdálkodó egységek vezetői. Ő volt az, akinek pénze volt, kapcsolatai voltak. Aki, ha úgy adódott, vadászatra tudott hozni politikai vezetőket. 1990 azért volt mérföldkő, mert a valódi helyi hatalmi súlypont, (nem szeretem ezt a szót, mert ez nem valódi hatalom, de nem tudom másképpen megfogalmazni) az önkormányzatokba került. Legitimek voltak. Ők határozták meg a falu sorsát. Mindenki tette a dolgát, legjobb tudása szerint, a közösség érdekében. A technika, elektronika, telefon, -hihetetlen változások történtek. Dr. Pintér I: Amikor én gyerek voltam, egy autó volt az egész falumban, az én gyerekeim meg már 100 métert sem akarnak autó nélkül megtenni. Vagy ezelőtt 10-15 évvel telefonhoz nem lehetett hozzájutni, ma van, ahol már kettő is van. Megváltozott a világ egész struktúrája. Ezt a falut az összetartozás szintjén kell összefogni. Egy érdekes jelenség. Mennyire természetes az embereknek, hogy a buszmegállók tiszták, közkifolyónál nem kell egy hónapi zöld békanyálban kivenni a vizet. Sőt, ha a lefolyóban meglátnak egy csikket, akkor odaszólnak a Jobbágyné, Incze Erzsikének hogy – „Te jobban ismered őket, szóljál már.” Pedig naponta takarítjuk, kétszer is. Most már, hála Istennek –ezt tekintik természetesnek. Ez 6-7 évvel ezelőtt még nem sok embert foglalkoztatott. Dr. Pintér I: Szívesen befogadó község, ahol baráti körök alakultak, amelyek jó értelemben vett laza közösségek. Civil szervezetek, ahol mindenki meg tudja találni a helyét. Hol érzi jól magát az állampolgár? Amit Lajos mondott, a szolgáltatás. Művészeti élet is van. Anyagi segítség és emberi kapcsolatok. Sok legyen a fiatal, a fiatal házas, a gyerek, mert akkor van élet.

Visszhang

Tóth L: Hogy mennyire fontos a gyerekek száma. Felvállaltunk az óvodában még egy csoporthelységet, mert létkérdés, hogy megfelelő létszámban, ideális körülmények között oktassák és gondozzák a gyerekeket. Túróczi I: A falugondnokság feladata volt eldönteni, hogy fontossági sorrendet állítson fel: Az óvoda bővítése legyen előbb, vagy a ravatalozó építése. A fiatalság igénye háttérbe szorította a ravatalozó építését. Hála Istennek, ez azt mutatja, hogy gyarapszik a község. Dr. Pintér I: Az iskolát is hasonlóképpen említhetem. A gyerekeim ide járnak iskolába. Először abban gondolkodtunk, hogy a városba járjanak be, de aztán mégis így döntöttünk és azt gondolom helyesen mérlegeltünk. Két dolgot szoktunk észrevenni egy településen. A nagyon szép dolgokat és a nagyon csúnyát. Én azt fedeztem fel, hogy eltűnik lassan a községből a részeg ember látványa. Bede J: Kálmán István alpolgármester Jászberényből költözött ide. Azt mondják, mindenütt mások az emberek. Mikor ide költözött, mit tapasztalt? Valóban mások? Kálmán I: Én Jászberényben tulajdonképpen a diákéveimet töltöttem. Középiskolai tanulmányaimat már Szolnokon, a Gépipari Technikumban. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy csak aludni jártam haza. Aztán 5 évet Miskolcon, az egyetemen töltöttem és csak azután, már felnőtt fejjel kerültem vissza Jászberénybe, a Hűtő Gépgyárba fejlesztő mérnökként. Természetesen mindenütt más volt a környezet. 1983-ban kerültem Rákóczifalvára. Nagyon gyorsan megszoktam a települést. Tanítványaim és a szüleik révén ismertem meg Rákóczifalvát, a község embereit. Egy másik gondolat. Egy neves építész barátom állapította meg egyszer, meglátva a főterünket. – „Nem is gondoltam, hogy ilyen szép főteretek van.” – Ez nagyon jól esett, hogy más is így látja. Még átutazók is. Jó lenne, ha a település még szépülni tudna. Bede J: Jó lenne, ha a településen ez a valóban

48

Hol tartunk? nagyon szép főtér, úgy szép lassan el kezdene tolódni a Szt. László út irányába, hogy az is szépüljön. Tóth L: Reményeink szerint ez meg fog történni. Volt már nekünk egy projektünk, amit beadtunk pályázatra. A Rákóczi út végig ilyen de fachtó városiasítása. Az volt az elképzelés, hogy ilyen parkolós, beállós utca lesz. Ami mutatná a 442-es felől, hogy erre van a falu közepe. Mindamellett, ha az említett helyen nyírják a füvet, gondozzák az árkot, kész a kerékpárút, a járdákat meg tudjuk csinálni, akkor én azt gondolom, hogy az már mutatja, hogy itt egy kultúrközegbe, egy kultúrált környezetbe érkezik a vándor, aki keresztül halad a településen. Az előbbi témához visszatérve, hogy a kunok, vagy a jászok? Szerintem a kunok, -bár ez egy örök harc,- de a 14 év alatt, a polgármesterek által lejátszott mérkőzések döntő többségében, a kunok nyertek. Ez egy kis kitérő a komoly beszélgetések között. Dr. Túróczi I: De versenyezzenek csak nyugodtan, mert az mindig fejlődést hoz. Bede J: És ahonnan te jöttél, vagy Pintér professzor, Tokaj mellől? Dr. Pintér I: Hát az a helyzet, hogy beszélgettünk az emberek hozzáállásáról, nem csak a tapasztalat alapján mondom, mert sokfelé járok, tanítok és nekem az első, hogy megmérem a hallgatóimat, hatalmi távolságot illetően, hogy mihez szoktak hozzá. H a kicsi a hatalmi távolság, akkor együttműködés van, ha nagy, akkor pofonok vannak. Vannak érzékelhető különbségek, de azt is el kell mondanom, hogy nem a sor végén van Rákóczifalva. Más településeken esetleg keményebb az élet. Ez a település, a keménykedés, és az együttműködés között foglal helyet. Attól függ, hogy hogyan nézzük ezeket. Nyitottabb a falu. Az hogy megszólíttatnak és megszólítanak, úgy gondolom, egymagában is jó. Ez egy kultúra váltási folyamat. Olyan, amit nagyon hosszú időn keresztül lehet csinálni, és nagyon nehéz munka. Még annyit szeretnék hozzátenni, és ezt a polgármester úr nem tudja, hogy most non

profit menedzserek képzésével foglalkozom, és annak a projektnek az anyagát az itteni önkéntes szervezeteknél bármikor meg lehet csinálni. Tehát akit érdekel a dolog, az nyugodtan beszállhat. Ez is nagyjából a nyitottságról szól. Igen, az „emberkék” is részt vehetnek benne, tehát hogy hogyan szervezzük a munkát. Ezt ist meg kell tanulni. Tóth L: Kedves Professzor úr! Szavadon foglak fogni, mint ahogy már többször tartottál nekünk ilyen mítingeket, a kollégáknak is. Ők először féltek tőle, hogy- te jó Isten, mit fogunk ott csinálni, de nem hallottam olyan kollégát, aki a végén ne azt mondta volna, hogy nagyon jó volt, hogy részt vettünk rajta. Teljesen új szemléleti mód, új megközelítési mód, problémamegoldás. Például az önkormányzat intézményeinél. Egy dologról még nem beszéltünk. A magyar emberre az irigységi attitűd a jellemző. Dr. Pintér I: Úgy van. Bennünk van. Tóth L: Bennünk van. És talán fokozottabban van bennünk, mint más nációkban. A klasszikus amerikai vicc: Ha egy amerikai sikert ér el, akkor a szomszédja átmegy hozzá, gratulál, és megkérdezi tőle, hogy csinálta. Nálunk feljelenti, ha jobban megy a szomszédnak. Meg kellene vizsgálni, hogy miért jellemző ez a magyar emberre? Nyilván történelmi gyökerei vannak, nyilván messze nyúló társadalmi gyökerei vannak. Pusztán egy dolgot szeretnék még, amit Pista barátom még nem mondott ki. Én ismerem a dunántúli embereket, kötődésem is van oda, éltem is ott, baráti kötődés is van, ismerem a Vas megyei embereket, ahonnan származom. Mindenkiben benne van az irigységi attitűd, de talán olyan mélyen, olyan módon, mint itt az alföldi részen jellemző, nem tapasztaltam. Nem akarok senkit megbántani ezzel természetesen. A vasi emberek sokkal jobban barátkoznak. Kisebb csoportokban, nem nevesítik meg magukat (civil szervezetek) , mint itt errefelé az emberek, hanem barátok, rokonok összejárnak esténként, különböző helyeken verődnek össze és jól érzik magukat. Ők a Rába parton, teljesen

49

Hol tartunk? rosszabb körülmények között, mint mi a Tisza parton. Vagy nálunk, a felvidéken, a határ miatt talán zárkózottabbak az emberek, de ha befogadtak valakit, akkor azt egyszerűen nem engedik el. Tehát azt valami félelmetes módon óvják, védik. Különösen akkor, ha az ember valami hasznot hoz a közösségnek. Nem tudom, hogy ugyanezt érzékelted-e te is István? Dr. Pintér I: Azért ez egy sajátos dolog. Azért tegyük hozzá, hogy ez a falu még csak néhány száz éves történelemmel rendelkezik. Én Tolcsván, ahol felnőttem, -körülbelül 2000 fős falu – nekem azt mondták, hogy mindenki rokonom a faluban. Tehát effektíve, valamilyen kapcsolat révén valóban közelebbi, távolabbi rokonom volt a falu kétharmada. Na most egy olyan közegben, ahol mindenkit rokonnak tekinthetek, ott nem hat az irigység. Családias. Ez az egyfajta rokonság érzet, ebben a faluban nem jelent meg. Több oka is van. Nagyobb a közösség, az emberek egy része más községből jött ide. Ennek a falunak 5-6 generáció a megélt történelme. S ha belegondolok abba, hogy most is jelen van 3 generáció. Szülők, gyerekek, unokák, dédunokák. Négy generáció. Ebben a generációban ez az életérzés alakult ki, még kell száz év ahhoz, hogy összeházasodjanak és keveredjenek egymással az emberek jobban, csinosak a lányok, tehát a feltétel adott hozzá,hogy gyakorlatilag ez az életérzés megjelenjen. Itt másképpen épültek fel a kapcsolatok a szociális háló, meg még sok minden más. Azért látom én még fontosnak a közigazgatás organizáló szerepét a civil szervezetek támogatásában. Közösségi életet teremt, a megélt környezetet teszi szebbé. Szeretném továbbra is kihangsúlyozni, hogy a környezet is nevel. Másképp fordulok a világ felé. Halló! Jól érzem magam. És ez nagyon fontos dolog. Kálmán I: Azt hiszem, az emberi kapcsolatokra nagyban rányomja a bélyegét a világ felgyorsult üteme. Munkahelyen is megéljük. Amikor a nyolc óra munkaidő kitolódik és nem nyolc óra, hanem több, az ember hazajön fáradtan és másnap ujra kezdődik. Azért ez nagyban

Visszhang

befolyásolja , hogy mennyit tudunk egymással esetleg beszélgetéssel, pihenéssel együtt tölteni. Dr. Túróczi I: A szakmámat nem tudom megtagadni, gazdasági oka is van ennek. Mert ha megnézik a jövedelmeket a Dunántúlon, Kelet-Magyarországon, vagy akár Szolnok megyében, akkor az látszik, hogy sokkal szegényebbek vagyunk, mint a Dunántúlon élő emberek. Beleértve engem is és mindenkit. Amikor az emberek figyelmét leköti a családfenntartás (figyelmét, energiáját), akkor kevesebb lehetőség van arra, hogy baráti közösségek alakuljanak ki. Belejátszik ebbe egy kicsit az irigység is. Mert, ha nekem nem kell azt megélnem, hogy dolgoznom kell reggeltől estig, mégis bizonytalanságban élek, mert ha holnap, holnapután a munkahelyemről elbocsátanak, nem tudok mihez nyúlni, akkor ez egy komoly lelki teher az embernek. Figyelmét teljesen önmagára koncentrálja és a családra, és nyilván irigykedve néz arra, akiről úgy gondolja, hogy nincsenek ilyen problémái. Én ezt ide egyértelműen visszavezetem. Azért azt had mondjam el, hogy életmód váltás zajlik Rákóczifalván. És az egész országban is. Egyre több időt tudnak az emberek tölteni szórakozással. És Pintér tanár úrhoz kapcsolódva, annyit mondanék, hogy régebben a szórakozás abból állt, hogy elmentek és akkor iszogattak. Most viszont egyre több helyen tapasztalni, hogy emberek kertben üldögélve nyársalnak, grilleznek. Ezt nagyon nagy örömmel látom. Bede J: Ez azért is lehetséges, mert az emberek rájönnek, hogy kis közösségekből, egymásból is tudnak töltődni. Az egy dolog, hogy egész nap dolgozik az ember, a család, a gyerekei örömet okoznak neki. De amikor bekerülünk egy kisebb csoportba, akkor az hat az egyénre is. És ez nagyon fontos. Talán ezekkel a közösségekkel lehetne felgyorsítani azt a dolgot, amiről Pintér professzor úr beszélt. Tóth L: Judit! Vagy a közösen megélt sikerélmény. Ami pontosan ezt az irigység attitűdöt tudná háttérbe szorítani. És én azt gondolom, hogy egyre többen vannak. Nem

50

Hol tartunk? akarom ezt túlhangsúlyozni. Irigység van, de ma már közel sem ez a jellemző, hanem a közösen megélt sikerek. Mikor örülünk a másik sikerének, mert azt tudjuk, hogy valahol, valamilyen szinten visszaköszön a közösségnek. S ebben benne van az is, hogy én például először félve mertem kimondani azt, hogy közösség. Mert vannak olyan szavaink, mint szövetkezet, közösség, szociális,- ehhez valami nagyon rossz dolog, az elmúlt 50-55 év alatt megélt rossz szájíz kapcsolódik hozzá. Ma már ezeket el kellene felejteni. Azt, hogy valami közösség, nem kell szégyellni. Ez a település egy közösség. Egy 5660 főből álló közösség, akinek az érdeke, hogy ne egyéni érdekek mentén kerüljenek elosztásra. Ne tekintsen senki, semmilyen pozíciót zsákmányszerzésnek. Ez a közösség minden tagjának elemi érdeke. Lehet rosszul felhasználni ezeket a pénzeket, de lelkiismeretlenül, szakmaiság nélkül nem lehet. Adott pillanatban, a közösség érdekében a legtöbbet kell kihozni. Ha valaki nem így teszi, akkor akármilyen szintű vezetője akár egy 5 fős civilszervezetnek, de legyen az akár a település polgármestere- az nem jó. Dr. Pintér I: Ez abszolút így van. Az irigységnek a másik oldalához is had mondjak valamit. Igazából az, akinek több van, többet szerzett, nagyon sokan éreztetik amásikkal azt, hogy én több vagyok. Tehát ezt a kivagyiságot, hogy mondjam,- sértő módon tudják közvetíteni a többiek felé. Azt hiszem, hogy illő szerénységet kéne mondani az emberek egy jelentős részének, nem a kivagyiságot. Szerényebben megélni a maga életét. S itt egy dolgot szeretnék hozzátenni magához az emberhez. Az ember mivoltunk. Azt mondja az írás, hogy Isten a maga képére teremtette az embert. Tehát amikor az emberről beszélünk, akkor abban tulajdonképpen benne van az ember is. Amikor megsértjük az embert, akkor tulajdonképpen Istent is megsértjük. Olyan hitbeli területre jutunk, ahol nagyon meg tudunk sérteni embereket, úgy, hogy nem is vesszük észre. Tehát amikor a tiszteletet megadjuk a másiknak, akkor ezt abból a hitbeli tudatból kellene tennünk, hogy Isten formációi

vagyunk. Ezt a tiszteletet is meg kellene adnunk az embereknek. Bede J: Nagyobb alázattal kellene az embereknek élni, és jobban elfogadni, hogy vannak örömei, bánata, -ugyanazok az érzelmek mozgató rugói. Aztán véleményem szerint van egy másik dolog is. Beszélünk a pénzről, a vagyonról. Van egy olyan mondás, hogy „semmit nem viszünk el magunkkal.” Legfeljebb megnyugszunk, hogy hagyunk valamit a gyermekeinkre, unokáinkra, létrehoztunk valamit. Létre lehet hozni valamit, de lehet tenni másképp is, ami nem pénzzel fogható. Vannak olyan dolgok, amikor az ember azt mondja, hogy- „Mi végről jöttem én a világra?”- Mi a feladatom, vagy mit szeretnék tenni. És hogyha teszek a másik emberért, akkor önmagamért is teszek. Az által is több leszek. Az a legfontosabb, hogy életünk végéig elérjünk egy olyan fejlődési fokot, szép lassan, hogy felismerjük önmagunkat és az embertársainkat. Tudjunk tolerálni. Dr. Pintér I: Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy ez sajnos a globalizációval idecsorgó dolog. Igazából mi nem tudjuk a másik ember emberségét mérni, hogy ki az emberségesebb. Viszont azt nagyon tudjuk, hogy kinek van egy forinttal több. Értékszűrőként az emberek többségénél az működik, mutatja az emberek közötti különbséget,- a vagyonok nagysága. Az a fajta emberség, amit én hittel hiszek, hogy meg kell élni az embereknek, - az hiányzik, mint értékmérő. Ki a becsületesebb, ki az őszintébb, ki tud jobban örülni a másik sikerének. Tóth L: Ezt akartam az előbb elmondani, hogy a Judit által felvázolt problémát azért egy kicsit ketté kellene venni. Egy a humán oldal, az emberi, a pénz, az pedig azért torzult el ennyire, az én nézetem szerint,- nem hordom én sem a zsebemben a bölcsek kövét, ez csak az én véleményem, - látványosan az elmúlt 10-15 évben történtek meg a vagyoni elkülönülések. És azt is látják az emberek, hogy ez mögött van valódi teljesítmény. S ez valahol iritálja az embereket. S azért előfordul, hogy a vagyonosság

51

Hol tartunk? ugyan a globalizációs folyamatban értékmérő, de például nálunk Magyarországon, vagy a volt keleti blokkban, hogy a vagyonosodása miatt, vagy legendából, vagy tényből, mi áll mögötte. Nem mindig valós emberi teljesítmény áll mögötte. Én sem tudom azt elfogadni, hogy valaki, mondjuk, vegyük az én példámat,- nálam százmilliószor többet tett az elmúlt 15 év alatt ezért az országért, önmaga gyarapodásáért, pedig százmilliószor többje van, mint nekem. Ezek. S aki most minimál béren él és szociális segélyen él. És ez az ember is itt élt, ebben az országban, tette a dolgát, ő még irritálóbbnak érzi ezeket a különbségeket. Mert látja, hogy valaki jó időben volt jó helyen, és ez által hihetetlen vagyonokat tudott felhalmozni. Most ezért irritáló ez a fajta gazdagság. Nyilván, ahogy te mondod István, ha 200 év múlva 6-8 generáció elmegy, mikor már a vagyonok eredete nem lesz másodlagos. Ennek a klasszikus kapitalista tőkefelhalmozódásnak az időszakát éltük az elmúlt 10-15 évben, s hát bizony ez ilyen jelenségekkel jár együtt. Kérdés az, hogy tudjuk ezt kezelni, fogadni. És az emberek tűrőképessége hol van? És hol van a határ? Ezt a politikusaink nem mindig érzik. Anélkül, hogy politizálnék. Dr. Pintér I: Pragmatikus vagyok, mert szerintem egy dolog az idea, meg az eszme. Gyakorlatilag, ha a falu jövőjéről beszélünk, akkor tudomásul kell venni, ahhoz, hogy a falu fejlődjön kell egy kapcsolati tőke. Ez segíti oda tojni az aranytojást tojó tyúkot, ahova kell. Hogy a falu virágzása,- de mért ne virágoznánk, ha mások is ezt teszik. Erkölcsösebb módon, mint ahogy ezt mások teszik, de ugyan abban a játékszabály rendszerben, ahogy az ország működik. Így kell játszani. Alkalmazkodni kell. Gyakorlatilag, ha mi fejlődni akarunk, akkor tudomásul kell venni, hogy a fejlődés egyik útja, a kapcsolati tőkének az ápolása. És a falu elindult erre. A kuruc hagyományok ápolása. Mert én, aki Sárospataki vagyok, abszolút meglepődtem, hogy egy ilyen falu, ahol Rákóczi életében nem járt, itt ekkora kultusza van Rákóczi fejedelemnek. Vagy a Falváról elszármazottaknak kapcsolati köre. Erőforrásaink visszacsatolása.

Visszhang

Ha emelkedni akarunk, csak külső segítséggel, tőkével, kapcsolatokkal lehetséges. Túróczi I: Itt van hatalmas szerepe, hogy lokálpatrióták a Rákóczifalviak, szinte kivétel nélkül. Büszkék arra, hogy Rákóczifalviak, vagy hogy innen származnak. Óriási érdeklődést tapasztalok, amikor azt próbálom nyomozni, hogy ki mindenki az, aki falvainak vallja magát. Ez az, ami hatalmas érték, és erre az értékre vigyáznunk kell. Hogy 50 év múlva is büszkék lehessenek erre. Ez a mindenkori lakosok és megválasztott vezetők felelőssége. De reméljük, hogy eddig nem rontottunk el benne semmit. Bede J: Jelenleg minden a fennmaradásért van. Sok kis település van ma nagyon nehéz helyzetben. Települések, önkormányzatok. Hogyan tud Rákóczifalva fönnmaradni az elkövetkezendő 10-20 évben? Sőt. Megerősödni. Dr. Pintér I: Hát igazából az alap kérdés az, hogy milyen üzenetet lehetne küldeni, mit lehetne mondani a jövőre nézve. Van egy téma, ami azért feszegeti az én gyomromat is sokszor. Abszolút zavarja a magam világát, és ez a legendák születése. Az emberek egy része irigységből, vagy akármi más okból, legendákat kelt a faluban. A magyar ember szeret pletykálni. Na most szeretném hozzátenni, hogy ebben a férfiak különösen élen járnak. A férfiaknak más az ehhez való viszonyuk, így kitalálnak olyan legendákat, ami hihető valakik számára, akármilyen ostobaság is. Viszont iszonyúan rontja az emberi kapcsolatokat. Had mondjak egy olyan példát, ami engem érint, és én nem akarok ezzel bántani senkit. Még a tavasszal történt, valaki megállított azzal, hogy- „Hallom, polgármester akarsz lenni.” Szeretném elmondani most mindenki előtt. Nem akarok polgármester lenni, ennyi munkát én nem akarok végezni, ennyi pénzért én nem vagyok hajlandó ennyit dolgozni. Tehát számomra a polgármesterség nem üzlet. De úgy tűnik, valakik számára ez hihető, valakik ez köré legendákat építenek. Létezik az információ

52

Hol tartunk? áramlatnak egy olyan redszere, ami a másiknak a szüségleteire, hitére, érdekeire építve kvázi rémhíreket terjeszt. Na most, ha a falut meg tudnánk tisztítani ettől a rémhír gyártól, ettől a fajta erkölcsi fertőtől, mocsokságtól, akkor tulajdonképpen automatikusan közelebb kerülnének egymáshoz az emberek. Ez valahol megosztó. És hogyha nem mondják ki az emberek , akkor szembe állítja őket egymással. Valami indulatot gerjeszt az emberekben. Tehát, ha a falut meg lehetne tisztítani az ilyen legendáktól, a másik ember becsületét, érdekeit, értékeit sértő legendáktól, akkor ez a falu iszonyúan sokat fejlődne. Na most mindarról, amiről idáig beszéltünk, hogy ott fejlődés legyen, ennek a legendáriumnak a megszüntetése. Ez teremtené meg a hitelességet a másikhoz. És ha ezt nem tudjuk lekotorni az agyunkról, akkor, ha találkozunk valakivel, és ránézek, hallottam róla valamit, a sandaság bennem lesz. Mert nincs bátorsága az embereknek megkérdezni, hogy igaz-e vagy sem? És ha ez így működik tovább, akkor a bátorság hiányozni fog, ez a kurucos kiállás hiányozni fog, akkor ezeknek mindig lesz táptalaja. Tóth L: Egy konkrét példával had hozakodjak elő, nem áll meg bennem. Minden ilyen legendában van egy negyed igazság. Megkérdezik tőlem, már akinek van hozzá bátorsága, és ez nagyon jó, hogy vannak ilyen emberek, Tehát megkérdezik tőlem: Igaz-e, hogy kuplerájt tartunk fenn a sporttelep tetőterében kiépített szálláshelyeken Nagy Jóskával? Először nem tudtam, hogy mit csináljak, hogy reagáljak? És akkor kiderült, hogy ebben az egészben van igazság tartalom. Nem abban, hogy mi ketten kuplerájt tartunk fenn, hanem, hogy miért gondolták ezt az emberek? Fiatal lányok reggelenként jönnek le onnan a tetőtérből és mennek valahova. Na most a fiatal lányok a múzeológus tanulók, egyetemisták, akik az ásatáson lenn dolgoznak. Mivel ők előre kifizették nekünk a bérleti dijat, ebből a pénzből mi ki tudtuk alakítani a szálláshelyeket,- ami később itt marad a településnek,- innen indult

el a legenda. Nyilván az ott élő emberek látták, hogy fiatal lányok jönnek ki a házból, no, akkor mi történt, -falugondnokság, polgármester,- s akkor összerakták. Ez a mi kuplerájunk. Dr. Túróczi I: Szegény történész lányok, ha tudnák, hogy miket mondanak róluk, akkor biztos, hogy nem ásnának tovább. Bede J: Számtalan ilyen van, de mit lehet ez ellen tenni? Dr. Pintér I: Lehet. Azt, hogy nyitottnak kell lenni egymáshoz. Tulajdonképpen az ember merje felvállalni önmagát. Ha én meg merem kérdezni a másiktól, vagy meg merem neki mondani, akkor két féle képpen reagálhat. Vagy elküld jó messzire, vagy nagyon megharagszik. A másik. Valójában az a jó, ha az ember benyeli, ha ilyen van. Hozzátenném, hogy a magam életében is voltak legendák, ez teljesen természetes. Na most az egy részük rosszindulatú volt, iszonyú nehezen tolerálom, ölni is tudnék egyébként ebből az alapállásból, de mit csináljak? Bede J: Vannak emberek, akik direkt azzal élik mindennapjaikat, hogy ilyeneket gyártanak és adnak tovább. Tóth L: Az elmúlt évek alatt minimum öt szálat indítottak el velem szemben, s mind az öt kipukkadt. S ha még ezek után is akad olyan ember, aki hitelt ad , hogy úszómedencém van az ABC tetején, szaunám, meg ilyenek, akkor az ellen mit tudok csinálni? Nem is akarok védekezni ellene, mert annyira ostoba, hogy nincs értelme védekezni. Mindamellett ez bosszantó. Dr. Pintér I: Keltettek rólam olyan legendát is, ami kifejezetten nagy büszkeséggel tölt el. De ezt itt nem fogom elmesélni. Tehát ezek a dolgok kvázi ártatlanok, de nagyon ártalmasak is tudnak lenni. Őszintén kell kommunikálni a faluban. A fejlődés elengedhetetlen része. Mindennek az alapja. Bede J: De ez egy minősítés is, ha egy ember ilyeneket kezd el költeni. Dr. Túróczi I: Nem derül ki, hogy ki az, hogy ki kezdte. Az sunyíthat. Mindenki csak hallotta.

53

Hol tartunk? Dr. Pintér I: Nekem, egy mesefigura jut ilyenkor eszembe, gyermek koromból: Dömdödöm. Aki csak ennyit tudott mondani, hogy dömdödöm. A kis erdei állatkák eleinte féltek tőle, mert nem értették, félreértették. Ahhoz, hogy a világ jól működjön, egy dolog kell. A közös cél. Ha van. A másik a kommunikáció és a z együttműködési készség. Az egész világot ez a három dolog tartja össze. És igazából, ha a jövőre gondolunk, kell a közös cél. Vannak közös célok, vannak különböző érdekcsoportok, közelebb kerülnek egymáshoz, még a meglévő távolság ellenére is. És úgy gondolom, ezekben az emberekben, amit én tapasztaltam, ott van az együttműködési készség. Ez tud nagyot lendíteni a falunak az életén. Dr. Túróczi I: Úgy gondolom, mindjárt dél van, már csak egy –egy mondatra van lehetőség. Hogy mit remélek a jövőtől? Nagyon remélem, hogy Rákóczifalván a lakosságot kiszolgáló infrastruktúra, intézményrendszer fejlődni fog, és nagyon remélem, hogy munkahelyteremtés szempontjából előrelépés történik. És ennek nagyon komoly

Talán múltunkban a jövő….

J

átszhatjuk-e tovább a mikulásdit ott, hol ilyen kegyetlen az élet? Más már a jó fogalma, S ez a szemlélet letaposva az értékeket csupán talmi élvezetekre csábít. Ahol kinevetik a segítőket, megalázzák, lenézik őket, Ahol a jó szándék semmibe vész, Ahol lassan a borzalom életre kel, feléd fordítva halál arcát rajtad keresztül el, - a távolba néz…

Visszhang

jelei vannak. És remélem, hogy az országot súlytó nehéz helyzetnek a negatív hatásait a település vezetése ki tudja védeni. Köszönöm. Kálmán I: Én mindenféleképpen nagyon szeretném, ha az infrastruktúrában, nagymértékben tudnánk előre lépni. Másik nagyon fontos kérdésnek tartom az energia gazdálkodással kapcsolatos kérdéseket. Energiaárak, gáz, villany, óriási mértékben emelkedik minden és intézményeinknek a felhasználása nagymértékben meghatározó. Ez az önkormányzat részére is nagy kiadásokat jelent. Ha ezen a téren tudunk előrelépni, költséget lefaragni, akkor nyilván több marad egyéb fejlesztésre is. Én kiemelten nagy hangsúlyt helyeznék erre a kérdésre is. Tóth L: Én továbbra is azt keresem ami összeköt és nem azt, ami elválaszt. Köszönöm szépen. Elhangzott: 2006. augusztusában

A távolba amit semmit nem takar csak sivár homok, amit a szél kavar befedve majd minden utat. S a szemed már hiába kutat valami után…. Emlékezz hát, ha tudsz még Emlékezni - elmúlt életedre. Gyermekkorra (neked még volt) Játékra, mókára, szerelemre. Szeretteidre, apádra, nagyapádra. Talán próbálj még egyszer Szép emlékeidből erőt merítve Szeretettel gondolni a világra….. Urbánné Kelemen Rózsa

54

55

56