TÁJÉKOZTATÓ a„Tanoda” Programról 1.)
Tanoda programok
A tanoda térszervezésénél a következő két alapvető feltételnek kell megfelelnie a program helyszínéül szolgáló helyiség(ek)nek. A tanodai helyiség megfelelő légkört biztosítson a nyugodt tanuláshoz, valamint a biztonság és az otthonosság érzetét kell keltenie a gyermekekben. Iskola, művelődési ház, és egyéb intézmény semmiféleképpen nem lehet a tanodaprogram helyszíne. A program kizárólag a felsorolt intézményeken kívül, attól nyilvánvalóan elkülönülő helyszínen végezhető.
Szükséges egy, a tanodaprogramba bevont tanulókat teljes létszámban befogadni képes közösségi tér. Amennyiben a tanoda nem rendelkezik ilyennel, akkor az intézményi együttműködéssel biztosítandó, melyről írásbeli megállapodással kell rendelkeznie. A tanodaprogram hatékony végrehajtásához az alábbi infrastrukturális és tárgyi feltételek ajánlottak.
1. 1 Helyiségek: Pedagógiai célú helyiségek kialakításakor minimálisan biztosítandó -
Egy többfunkciós terem (könyvtár, közös étkezés, szabadidős tevékenységek helye). A teremnek legalább akkorának kell lennie, amekkora a bevont gyermekek összességét kényelmesen befogadni képes. A terem kialakítása biztonságos, barátságos légkört biztosítson a célcsoport számára.
-
Egyéni képességfejlesztő helyiség(ek). Minimum egy, vagy szükség esetén térelválasztással osztható helyiség legyen az egyéni fejlesztésekhez.
-
Egy helyiség a tanodai dolgozók részére, mely felkészülésre és a szülőkkel való személyes beszélgetéshez is alkalmas.
1
-
Sport vagy játszóudvar. Amennyiben a tanoda nem rendelkezik játszóudvarral, a célnak megfelel a közeli játszótér is a szabadidős foglalkozások megtartására.
Kiszolgáló helyiségek esetében minimálisan biztosítandó -
Ebédlő/étkező (nem szükséges külön helyiséget kialakítani, megfelelő a többfunkciós terem is). -
Hideg étkeztetés esetén szükséges egy konyhasarok kialakítása, melyben előkészítésre, mosogatásra, szeméttárolásra van lehetőség.
-
Meleg étkeztetés esetén a vonatkozó ÁNTSZ-szabályoknak megfelelően kell a helyiséget kialakítani.
-
Raktárhelyiség (ha nem megoldható: zárható szekrények, polcok). Kialakítására a tanodai eszközök tárolásának megoldása miatt van szükség.
-
Mellékhelyiség (legalább egy, ha megoldható, akkor nemenként egy). A mellékhelyiség berendezése feleljen meg a tanodába járó gyermekek életkori sajátosságainak.
-
Vizesblokk (ha megoldható, fürdési lehetőséggel) A vizesblokk berendezése szintén feleljen meg a gyermekek életkori sajátosságainak.
1.2. Minimálisan biztosítandó bútorzat és berendezési tárgyak -
asztalok, székek: mobil, többfunkciós bútorok, minimum a tanodai létszámnak megfelelő számban,
-
számítógépasztalok, amennyiben a tanoda rendelkezik számítógépekkel, és azokat a gyermekek fejlesztése érdekében használja,
-
eszköztároló szekrény a tanodai eszközök tárolására, lehetőleg zárható legyen,
-
könyvespolcok, könyvszekrény a tanodai tankönyvek, mesekönyvek, és egyéb fejlesztő eszközök számára,
-
1 db zárható iratszekrény az oktatók és a tanodai dolgozók számára,
-
tároló polcok a tanodai eszközök számára,
-
1 db tábla, amennyiben lehetséges, feleljen meg a gyermekek életkori sajátosságainak.
2
-
ruhatároló, fogas. Minden gyermeknek legyen saját tárolója, vagy legalább egy akasztója, valamint a tanodai dolgozók is rendelkezzenek egy-egy saját tárolóval.
-
szeméttároló, helyiségenként legalább egy legyen, a többfunkciós terembe több is szükséges lehet.
-
1 db számítógép, a tanodai dolgozók munkájának segítésére,
-
1 db nyomtató, a tanodai dolgozók munkájának támogatására
-
1 db (vezetékes) telefon, a kommunikáció megkönnyítésére
-
1 db fax – igény és lehetőség szerint a tanoda program ügyintézéséhez.
2.) Támogatás a TÁMOP Program keretében: Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program (továbbiakban: TÁMOP) keretében, a „3.3.5. A halmozottan hátrányos helyzetű és a roma tanulók szegregációjának csökkentése, esélyegyenlőségük megteremtése a közoktatásban” című pályázat keretében támogatás igényelhető a tanodák kialakítására.
3.)
A TÁMOP Akciótervének értelmében:
A tanoda elsősorban a felső tagozatos - ahol az 5-6-ikos, és a 7-8-ikos tanulócsoport aránya nem térhet el 25%-nál nagyobb mértékben egymástól - illetve a középiskolás diákok tanulmányi előmenetelét segíti, a pályázat keretében a velük kapcsolatos költségek számolhatóak el. Kivételt képeznek ez alól a korábban sajátos nevelési igényűvé minősített, de felülvizsgálat után a többségi tantervű oktatásba visszahelyezett, illetve a szegregált oktatási környezetből integráló oktatásba átkerült alsó tagozatos tanulók lemorzsolódásának megakadályozását segítő programok (Ezekre a tanulókra külön alkomponenst kell tervezni a pályázatban). A tanoda heti egy alkalommal, a legalább 30 felső tagozatos, középiskolás, illetve felülvizsgálat után többségi tantervű oktatásba visszahelyezett, vagy a szegregált oktatási környezetből
3
integráló oktatásba átkerült alsó tagozatos tanulói bázisa mellett további, 1. osztályos tanulók egyéni illetve csoportos fejlesztését is felvállalhatja.
Kötelezően megvalósítandó elemek: -
Tanodák szükséges tárgyi, infrastrukturális környezetének kialakítása az újonnan alakuló tanodák esetében a támogatási összeg maximum 25%-ig, az NFT I-ben nyertes tanodák esetében maximum 10%-ig
-
Számítógép és Internet használat biztosítása valamennyi diák számára
-
Bemeneti és kimeneti mérések a mérés-értékelés kiemelt program által meghatározott készség- és képességmérő rendszer alkalmazásával. Az eredmények ismeretében kötelező, a mérési eredményt is feltüntető, a fejlesztési célokat meghatározó egyéni fejlesztési terv készítése.
-
Szerződés kötése a felvételt nyert tanodásokkal.
-
Egyéni fejlődési napló vezetése a folyamatos ellenőrzés, értékelés rögzítésére
-
Készség- és képességfejlesztő programok megvalósítása
-
Tantárgyi felkészítés
-
Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése
-
Szabadidős tevékenységek, klubok működtetése (szülők aktív szerepvállalása lehetőségének biztosítása mellett)
-
A tanulók identitástudatának erősítése
-
A továbbtanulást közvetlenül segítő tevékenységek
-
A
halmozottan
hátrányos
helyzetű
tanulók
számára
kialakított
támogatási
rendszerekhez való hozzáférés elősegítése -
tanulmányokat támogató, szociális hátránykompenzáló eszközök és szolgáltatások igénybevétele (utazási, szociális jellegű és tanulmányi eszközök, szolgáltatások rendelkezésre bocsátása a rászoruló diákoknak)
-
Szülőkkel való aktív kapcsolattartás
-
Intézményközi találkozók horizontális tanulás érdekében
4
-
pedagógusok, a pedagógiai munkát segítő, és az adminisztratív feladatokat ellátó munkatársak alkalmazása
-
a központi program által nyújtott képzésen való részvétel
-
a tanodai munka előkészítése és a projektzárással kapcsolatos feladatok költségei (a teljes költség maximum 5 %-ig)
-
legalább negyedévente a településen kívül szervezett kulturális programok
-
tehetséggondozás
További támogatott tevékenységek: -
Az egyes, a szülők részéről ellátható közösségi, szervezési feladatok;
-
Mentorálás;
-
nyári tábor;
-
családi programok;
-
pályaorientációs programokon való részvétel;
-
a környező települések tanulói számára a tanodai nyitott programokon való részvétel biztosítása.
3.1.
A Tanoda program támogatása:
Jogosultsági feltételek Bírósági bejegyzéssel rendelkező civilszervezetek
A leendő diákokkal és szüleikkel kötött szerződés, melynek mellékletét képezi a halmozottan hátrányos helyzetről szóló nyilatkozat.
Nyilatkozat arról, hogy a diákok előrehaladását az iskolai tanulmányi eredmények (fél évi, év végi osztályzatok) felmérésével és a tanulók fejlődését a központi program által meghatározott
5
készség- és képességmérő eszközzel saját maguk vagy külső szakember alkalmazásával mérni és értékelni fogják, melynek eredményéről a programban számot adnak.
A program szakmai vezetője részéről szakirányú végzettség, vagy pedagógiai szakon, felsőoktatásban megkezdett tanulmányok, vagy ezek hiányában egyéb felsőfokú végzettség és szakmai tapasztalat igazolása a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók eredményes oktatása terén.
Szándéknyilatkozat arról, hogy a központi program által nyújtott továbbképzésen, a meghatározott létszámban a tanoda pedagógusai részt vesznek. Nyilatkozat arról, hogy a tanodában a tanodás tanulót iskolai pedagógusa nem oktathatja. Legalább negyedévente a településen kívül szervezett kulturális programok terve
Annak vállalása, hogy a tanoda a programjában megjelölt tanulói létszámot a program ideje alatt folyamatosan produkálja és ennek érdekében tanulói várakozólistát tart fenn a lemorzsolódott, vagy a szerződésben rögzített céljukat elért, és távozó tanulók pótlására.
6