1
Előterjesztő: Ragályiné Hajdú Zsuzsanna tankerületi igazgató Készítette:
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerülete
TÁJÉKOZTATÓ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye oktatási helyzetéről
Tisztelt Közgyűlés!
A köznevelési intézményrendszer fenntartásának 2013. évi átalakulása A köznevelési intézmények fenntartásában 2013. január 1. napjával jelentős változás következett be. A köznevelési feladatokat ellátó intézmények fenntartása állami feladattá vált. Az állami fenntartói feladatok ellátására 2012-ben létrejött a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (továbbiakban: KLIK). A KLIK központi szerve látja el az irányítási feladatokat, a köznevelési intézményekkel kapcsolatos közvetlen fenntartói feladatait pedig a területi szervein, a tankerületeken keresztül gyakorolja. A helyi önkormányzatok feladatellátási kötelezettsége maradt az óvodai nevelési feladatok ellátása. A 3000 fős lélekszám feletti települések a területükön működő nevelési-oktatási intézmények működtetési feladataira is kötelezettek. A tankerületek az illetékességi területükön (az adott járásban) ellátják az általános iskolai, a gimnáziumi, a kollégiumi, a gyógypedagógiai intézmények, az alapfokú művészeti iskolák fenntartói feladatait. A megyeszékhelyi tankerületek az illetékességi területükön a fenti feladatokon kívül, a megye területére kiterjedően látják el szakközépiskolai, szakiskolai, pedagógiai szakszolgálati és a pedagógiai-szakmai szolgáltató intézmények fenntartói feladatait.
2
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – illeszkedve a járási rendszerhez – 16 tankerület jött létre. Az általános iskolai nevelés-oktatási feladat ellátásának helyzete Általános iskolai feladatellátás helyben csak azokon a településeken nem valósul meg helyben, ahol a tanulói létszám (osztálylétszám) nagyon alacsony lenne. Az alacsony tanulói létszámú iskolák – az önkormányzatoktól átvett szervezeti formában megmaradva – tagiskolaként működnek. A májusi intézményátszervezés során a tankerületi illetékességi területen átnyúló korábbi intézményi összevonás megszüntetésre került. Az általános iskolai feladatellátás tankerületenkénti mutatóit az 1. táblázat tartalmazza. A többcélú intézményként működő intézmények, elsősorban általános iskolai és alapfokú művészetoktatási feladatot látnak el, illetve háromban (Bőcs, Lak, Ózd) szakiskola is működik. A szikszói iskolában gimnázium és szakközépiskola működik az alapfokon kívül. Elsősorban az aprófalvas települési szerkezetű helyeken gondot okoz a szakos ellátottság biztosítása. Ezeken a területeken a települések közötti átjárás is nehézséget okoz, a tömegközlekedési eszközök menetrendje nem teszi lehetővé a pedagógusok áttanítását. Három általános iskola került 2013. augusztus 31-ével egyházi fenntartásba. A Magyar Katolikus Egyház Egri Főegyházmegyéjének fenntartásába került a Sajóládi Fráter György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (a sajópetri tagiskolájával), valamint a Hernádkaki Mátyás Király Általános Iskola. A Magyarországi Református Egyház Tiszáninneni Egyházkerületének fenntartásába került a Hernádnémeti Általános, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű, Alapfokú Művészeti Iskola (az újcsanálosi tagiskolájával).
A gimnáziumi nevelés-oktatási feladat ellátásának helyzete Miskolcon öt tiszta profilú gimnázium működik, és 2013. szeptember 1. napjától Putnokon is tiszta profilú gimnázium működik. Többcélú köznevelési intézmény keretében folyik gimnáziumi nevelés és oktatás Encsen, Kazincbarcikán, Mezőkövesden, Ózdon, Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon, Szikszón, Tiszaújvárosban és Tokajban. A 15 intézmény közül 10 a Miskolci Tankerület fenntartásában működik. Gimnáziumi nevelés-oktatásban 7040 fő részesül.
3
A Szerencsi Bocskai István Gimnázium és Szakközépiskola 2013. augusztus 31ével a Magyar Katolikus Egyház Egri Főegyházmegyéjének a fenntartásába került. A gimnáziumi nevelés-oktatásban – a korábbi években kialakult profiloknak megfelelően – szinte valamennyi tantárgyból folyik emelt szintű, vagy tagozatos oktatás. A Miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban és a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban folyik az Arany János Tehetséggondozó Program. A Miskolci Földes Ferenc Gimnázium gesztorálásával valósul meg a Digitális Középiskola, amely a tagintézményi rendszerével a megye területét lefedi. A gimnáziumok eredményesen készítik fel a tanulóikat a felsőfokú továbbtanulásra.
A szakképzés helyzete A szakképzés felmenő rendszerben 2013 szeptemberétől változik meg. A tanulók a szakközépiskolában a 9. évfolyamtól készülnek fel a szakmai érettségi vizsgára. A szakmai érettségi vizsga birtokában, a szakirányban történő szakképesítésre felkészítő szakképzési évfolyamok száma egy évvel megrövidül. A szakiskola rendszere a 2+2 éves képzési rendszerről a 3 évesre változik. A tanulók mindhárom évfolyamon tanulnak közismereti tantárgyakat is, továbbá a szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatás már a 9. évfolyamon megkezdődik. A szakképzési törvény előírásainak megfelelően az agrár ágazathoz tartozó szakképesítéseket kizárólag a Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartásában működő iskolákban lehet oktatni. A törvényi előírásnak megfelelően öt intézmény, illetve tagintézmény fenntartói joga 2013. augusztus 1. napjától a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz került. Az átadott intézmények az alábbiak: • miskolci Debreczeni Márton Szakképző Iskola, • Abaújszántói Szakképző Tagiskola (az Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakképző Iskolából), • putnoki Serényi Béla Szakközépiskola (az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakképző Iskolából), • sátoraljaújhelyi Szepsi Laczkó Máté Szakképző Iskola (a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskolából) és a • Tokaji Szakképző Iskola (a Szerencsi Szakképző Iskolából kiválva). Megyénkben 27 állami fenntartású szakképző iskola működik, amelyből 13 Miskolcon található. Nincs állami fenntartású szakképző iskola a Cigándi, Gönci,
4
Mezőcsáti, Putnoki és Sárospataki Tankerületek területén. A szakképzésben tanulók száma 16739 fő. A szakképzésben részt vevő intézményeket mutatja be a 2. táblázat. A szakképző iskolákban oktatott szakképesítések igazodnak a gazdaság igényeihez. Mindezek mellett szükség van a beiskolázási keretszámok engedélyezésével a finomabb szabályozásra. A szakképző iskolák egy fenntartó alá kerülése lehetőséget teremt arra, hogy a megörökölt, indokolatlan párhuzamosságok megszüntetésében előre lépjünk. A párhuzamosságok kiszűrésében nehézségeket okoz az a tény, hogy jelentős a nem állami fenntartású intézmények száma. A Köznevelési Hídprogram a 2013/2014. tanévtől került bevezetésre a köznevelési törvény 14. §-a alapján. A HÍD I. programban azok a tanulók vesznek rész, akik tankötelesek, alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, de középfokú iskolába nem nyertek felvételt. A program keretében a tanuló középfokú iskolába történő felvételi vizsgát tesz. A HÍD II. programban azok a tanulók vesznek részt, akik alapfokú végzettséggel nem rendelkeznek, de legalább hat általános iskolai évfolyamot sikeresen elvégzett és a 15. életévét betöltötte. A program részszakképesítés megszerzésére készít fel. A HÍD I. és HÍD II. programra kijelölt intézmények a Martin János Szakképző Iskola és a Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Pattantyúsa-Ábrahám Géza Szakképző Tagiskolája. A HÍD II. programot indította az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Bolyai Farkas Szakképző Tagiskolája, valamint a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Trefort Ágoston Szakképző Tagiskolája. Két szakképző iskola került 2013. augusztus 31-ével egyházi fenntartásba. A Magyar Katolikus Egyház Egri Főegyházmegyéjének fenntartásába került az Ózdi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola, továbbá a Magyarországi Református Egyház Tiszáninneni Egyházkerületének fenntartásába került a Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Irinyi János Szakközépiskolai Tagiskolája.
A kollégiumi ellátás helyzete A kollégiumi ellátást jelenleg négy önálló kollégium és tíz többcélú intézmény keretében működő kollégium látja el. Az önálló intézményként működő
5
kollégiumok vannak Miskolcon – a Karacs Teréz Középiskolai Leánykollégium és a Miskolci Petőfi Sándor Fiúkollégium –, Szerencsen és Mezőkövesden. A többcélú intézmény keretében működő kollégium van Miskolcon (három), Encsen, Kazincbarcikán, Ózdon, Tokajban (kettő), Sárospatakon és Tiszaújvárosban. A Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumnak két kollégiuma van, Kazincbarcikán és Miskolcon. A kollégiumot városonként a 3. táblázat mutatja be. Az Arany János Tehetséggondozó Program Sárospatakon és Miskolcon folyik. Az előbbi helyen a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban egy intézményen belül zajlik a program megvalósítása. Miskolcon a program a Földes Ferenc Gimnáziumban és a Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Teleki Tehetséggondozó Kollégiumi Tagintézményében folyik. Az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumban folyik a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja. A Kollégiumok esetében a szakmai fenntartás tartozik a tankerülethez, a működtetést az önkormányzatok biztosítják. A kollégiumok kihasználtsága megfelelő, 70-90 % közötti. A közeljövőben megoldandó feladat a Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumhoz tartozó Teleki Tehetséggondozó Kollégium infrastrukturális állapota. A kollégium épülete jelentős felújításra szorul, vagy amennyiben ez nem oldható meg a tanulókat más kollégiumokban kell elhelyezni. Az Arany János Tehetséggondozó Program miatt ezt csak egy épületben történő elhelyezéssel lehet megvalósítani.
Az alapfokú művészetoktatás helyzete Miskolcon a zeneoktatás teljes vertikuma kiépült (egy alapfokú, egy középfokú és egy felsőfokú zeneművészeti oktatási intézmény). Alapfokú művészetoktatási tevékenységet egyre nagyobb számban vállalnak fel általános iskolák is. Az alapés középfokú zenei oktatási intézményekben összesen 24 tanszakon folyik a képzés. A középfokú képző- és iparművészeti oktatás sokszínűségét az alapfokú intézmények speciális képzései alapozzák meg. Miskolcon hat általános
6
iskolában működik rajztagozat. Erre alapozva indult a város középiskoláiban rajztagozat, illetve képző- és iparművészeti szakok. Az Avasi és a Zrínyi Ilona Gimnáziumban a rajzolás-festészet és a művészettörténet mellett választható a szobrászat, az alkalmazott grafika, a számítógépes grafika, a kerámia, a kézművesség, a fotó, a videó, az animáció és a mozgókép készítés. A Gábor Áron Szakközépiskolában és a Szemere Bertalan Szakképző és Művészeti Középiskolában bevezetésre kerültek a képző- és iparművészeti szakok. A város négy általános iskolájában folyik klasszikus- és dzsesszbalett, néptánc, társastánc oktatása. Az itt végzett tanulók a Szemere Bertalan Szakképző és Művészeti Középiskolában folyó néptánc és színpadi tánc középfokú képzésbe kapcsolódhatnak be. A város két magániskolájában is van középfokú táncművészeti képzés. A szín- és bábművészeti képzés a legfiatalabb képzési forma a város és a megye művészetoktatási kínálatában. A megyében az alapfokú művészetoktatásban résztvevők legnagyobb százalékát az általános iskolás korú gyermekek teszik ki, képzésük az általános iskolai képzés keretein belül történik. Az általános iskolások számának csökkenése ellenére növekedett a művészeti képzésben résztvevők száma. A zeneoktatásban egyes hangszerek, tárgyak iránt az érdeklődés megnőtt, mások iránt csökkent. Legtöbben zongora tanszakon tanulnak, ezt a hangszert minden zeneiskolában tanítják. A vonós hangszerek iránt az érdeklődés csökkent. Jelentős a létszámemelkedés a furulya tanszakon. Jelentősen emelkedett a gitár és a szintetizátor tanszakon tanulók létszáma is, de a fejlesztést gátolja a szakemberek hiánya. Nagyon kevesen tanulnak népi hangszereken és jazz tanszakon. Jelentős számban vesznek részt tanulók tánc- és képzőművészeti oktatásban, egyre nő a színjátszást választó növendékek száma is. Miskolcon kívül jelenleg Kazincbarcikán és Sárospatakon folyik középfokú művészeti képzés. Az intézmények eszközellátottsága az utóbbi években javult, de még mindig nem teljes. A hangszerek állapota igen vegyes képet mutat. Még mindig kevés a jó minőségű hangszer. Az elmúlt évtized folyamán a zeneiskolák hangszervásárlási keretei, lehetőségei fokozatosan csökkentek. A megyében 29 alapfokú művészetoktatási intézmény működik, ebből 9 intézmény van a Miskolci Tankerületben. Az alapfokú művészetoktatási intézmények jellemzően több telephellyel működnek.
7
A gyógypedagógiai ellátás helyzete Az integráltan oktatható sajátos nevelési igényű tanulókat a nevelési-oktatási intézmények – a meglévő személyi- és tárgyi feltételeiknek megfelelően – látják el a szakértői bizottság szakvéleménye alapján. Ahol az intézmény nem rendelkezik a tanuló fogyatékosságának megfelelő végzettségű gyógypedagógussal, ott az utazó gyógypedagógusok bevonásával oldják meg a feladatot. Azoknak a súlyosabban sérült tanulóknak az oktatását, akik a szakértői bizottság szakvéleménye alapján integráltan nem oktathatóak, azokat a szegregált oktatásra létrehozott nevelési-oktatási intézményekben kell elhelyezni. Megyénkben három intézmény látja el a feladatot: a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, valamint a Martin János Szakképző Iskola. A fenti intézmények által ellátott tanulói létszám 425 fő, 954 fő és 372 fő. A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI a feladatát a miskolci óvodás és általános iskolai tanulók körében végzi, több telephelyen. Az óvodás gyermekek integrált ellátását a gyermeket fogadó óvodákban látják el, utazó gyógypedagógiai ellátás keretében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő, Speciális Szakiskola, Kollégium és EGYMI Girincs székhellyel működik és tagiskolái vannak Kurityánban, Ózdon, Sályban, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, Tornanádaskán. Az intézményt igénybe vevő tanulók többsége bentlakásos formában tesz eleget a tankötelezettségi előírásoknak. A Sályi Tagiskola a mozgásjavító feladatokat országos beiskolázási körzettel látja el. A Martin János Szakképző Iskola az általános iskolát végzett és szegregált oktatást igénylő tanulókat juttatja szakképzettséghez. Az iskola a 2013/2014. tanévtől a Köznevelési Hídprogramra kijelölt egyik intézmény.
A pedagógiai szakszolgálatban bekövetkezett változások A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás új alapokra helyeződött a jogszabályi előírásoknak megfelelően. A köznevelési törvény 18. §-a szerinti szakszolgálati tevékenységi körbe tartozó mind a tíz szakszolgálati feladatot el kell látnia az
8
intézménynek. A 2013. szeptember 1. napjával megalakult a Borsod-AbaújZemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat miskolci székhellyel és járásonkénti tagintézményekkel rendelkezik. A Gönci és a Putnoki Tankerületekben jelenleg folyik a tagintézmény kialakításával kapcsolatos feladatok végrehajtása. Az új megyei szakszolgálati intézmény megalakulásának időpontjáig a járási székhelyeken, és Felsőzsolcán működő szakszolgálati intézmények beolvadtak az új intézménybe, a meglévő tárgyi eszközök az új intézmény tárgyi eszközleltárába kerültek be, továbbá az itt foglalkoztatott közalkalmazottak átkerültek az új intézménybe. A nevelési-oktatási intézményekben eddig ellátott gyógytestnevelési feladatkör a megyei pedagógiai szakszolgálati intézménybe került át. Az intézmény személyi- és tárgyi feltételeiben jelenleg meglévő hiányosságok megszüntetéséről gondoskodni kell.
A pedagógiai-szakmai szolgáltatás helyzete A pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat 2013-ig az 1986-ban alapított BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Intézet, a Miskolc Megyei Jogú Város által 2005-ben alapított Városi Pedagógiai Intézet, valamint a megyében működő többcélú kistérségi társulások láttak el. A pedagógiai szakmai szolgáltatás munkájának szakmai tartalmát, szervezeti kereteit jogszabályok határozzák meg, melyek az elmúlt 1-2 évben alapjaiban változtatták meg a szakmai szolgáltatás feladatait, működését. A jogszabályi kereteket a köznevelési törvény 19. §-a, valamint a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról, a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat ellátó intézményekről és a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokban való közreműködés feltételeiről szóló 48/2012. (XII. 12.) EMMI rendelet szabja meg. A megváltozott jogszabályi környezet megyénként, illetve a fővárosban csak egy állami fenntartású pedagógiai intézet működését teszi lehetővé. A jogszabályi előírásoknak megfelelően a Városi Pedagógiai Intézet megszűnt. A jogszabályi előírások alapján a pedagógiai-szakmai szolgáltatások egy részét országos szinten kell ellátni, a többi feladatot pedig megyei szinten. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások közül megyei szinten kell ellátni a szaktanácsadást, tantárgygondozást, a pedagógiai értékelést, a pedagógiai tájékoztatást, a tanügy-igazgatási szolgáltatást, a pedagógusok képzésének, továbbképzésének, önképzésének segítését, a tanulmányi, sport- és tehetséggondozó versenyek szervezését és összehangolását, a tanuló tájékoztató, tanácsadó szolgálat működtetését.
9
A Megyei Pedagógiai Intézet a jogszabályban meghatározottakon túl „Akkreditált Kiváló Tehetségpont”-ként működik. Az elmúlt időszakban több TÁMOP projektben vett részt, mely az oktatás minőségének fejlesztését célozza. A szaktanácsadók kiválasztását – amelyet eddig a pedagógiai intézet végzett – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) látja el a továbbiakban, továbbá a szaktanácsadói névjegyzéket is az OFI vezeti.
Budapest, 2013. szeptember 2.
10
1. táblázat: Általános iskolák Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Tankerület
Intézmények, Pedagógusok Egyéb tagintézmények létszáma (fő) alkalmazottak száma (db) létszáma (fő)
Tanulói létszám (fő)
Cigándi
11
154
35
1654
Edelényi
10
222
19
2222
Encsi
16
200
73
2285
Gönci
8
145
40
1489
Kazincbarcikai
10
521
98
5161
Mezőcsáti
6
108
26
1101
Mezőkövesdi
17
237
65
2367
Miskolci
49
1268,8
150,5
13784
Ózdi
13
329
41,5
4638
Putnoki
5
115,3
20
1868
Sátoraljaújhelyi
8
150
45
1294
Sárospataki
12
153
30
1426
Szerencsi
13
300,5
78
3688
Szikszói
6
155
42,5
1708
Tiszaújvárosi
9
209
49
2028
Tokaji
7
90
16
1071
195
4356,6
828,5
47784
Összesen:
11
2. táblázat: Szakképzés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Tankerület
Intézmény
Edelényi
Laki Körzeti Általános Iskola és Szakiskola
Encsi
Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Encsi Aba Sámuel Szakiskola
Kazincbarcikai
Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (két tagiskolával)
Mezőkövesdi
Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola*
Miskolci
Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakiskola Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Martin János Szakképző Iskola Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola Miskolci Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola Miskolci Eötvös József Építőipari, Művészeti Szakképző Iskola Miskolci Gábor Áron Művészeti Szakközépiskola Miskolci Kandó Kálmán Szakközépiskola Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Bőcsi Általános Iskola és Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola
Ózdi
Ózdi József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (egy tagiskolával) Ózdi Árpád Vezér Általános Iskola és Szakiskola*
Sátoraljaújhelyi
Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (egy tagintézménnyel)
Szerencsi
Szerencsi Szakképző Iskola
Szikszói
Szepsi Csombor Általános Iskola*
Márton
Gimnázium,
Szakképző,
12 Tiszaújvárosi
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Tokaji
Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium* Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Megjegyzés: A *-gal jelölt négy intézmény nem a megyeszékhelyi tankerülethez tartozik.
13
3. táblázat: Kollégiumok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Város
Intézmény
Encs
Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium*
Kazincbarcika
Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium*
Mezőkövesd
Bayer Róbert Kollégium
Miskolc
Karacs Teréz Középiskolai Leánykollégium* Miskolci Petőfi Sándor Fiúkollégium* Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium* Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola és Kollégium* Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (Teleki Tehetséggondozó Kollégiumi Tagintézmény)*
Ózd
Ózdi József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium*
Sárospatak
Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium
Szerencs
Szerencsi Középiskolai Kollégium
Tiszaújváros
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium*
Tokaj
Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium*
Megjegyzés: A *-gal jelölt kollégiumok megyeszékhelyi tankerülethez tartoznak.