TÁJÉKOZTATÓ a minısített továbbképzésekrıl Az Egészségügyi Szak- és Továbbképzési Bizottság (ESZTB) 2009. augusztus 31-én megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minısített, amelyeket az alábbi táblázat tartalmaz. A táblázat: • elsı oszlopában a továbbképzés címét, • a másodikban a továbbképzés szervezıjének adatait, • a harmadikban a 28/1998 (VI.17) NM rendelet 3.§ szerinti besorolását (formáját), A) „legalább 40 órás elméleti és gyakorlati foglalkozások keretében egyes szakmai témaköröket feldolgozó, vizsgával záruló továbbképzéseken való részvétel…” B) „olyan regionális, országos, helyi vagy szakmaterületi rendezvényen való részvétel (kongresszus, ankét), ahol legalább 5 elıadás hangzik el, …”, • a negyedikben a továbbképzésen résztvevık körét (célcsoportját), • az ötödikben a kontaktszemély elérhetıségét, • a hatodikban a továbbképzés tervezett idıpontját, • és az utolsóban a továbbképzési pontokat. A beérkezett továbbképzések folyamatosan kerülnek értékelésre, szakmai szervezetek és szakértık bevonásával. A pályázatok értékelésérıl a pályázók minden esetben, írásban kapnak tájékoztatást. Amennyiben a tisztelt olvasó a továbbképzések valamelyikén részt kíván venni, kérjük, hogy a választott továbbképzés szervezıjét keresse meg bıvebb információért. Felhívjuk mindazok figyelmét, akik továbbképzési programot pontérték meghatározásra nyújtanak be az ESZTB-hez, hogy a programot (a szükséges adatokkal együtt) a 28/1998. (VI.17.) NM rendelet 5.§ (2) értelmében a továbbképzés megkezdése elıtt legalább két hónappal küldjék be az ESZTB-nek.
Továbbképzés címe
Szervezı megnevezése
Forma
Célcsoport
Kontaktszemély megnevezése
Továbbképzés idıpontja
TK pont
Tradicionális Thai masszázs
Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 72. C/5.
A
2,6,37,50,61
Járay Gyula 06-27/631-994
[email protected]
2009. december 1-4.
40
A
1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13, 14,15,16,17,18,19,20,21,22, 23,24,25,26,27,28,29,30,31, 32,34,35,36,37,38,39,40,41, 42,43,44,45,46,47,48,49,50, 51,52,53,54,55,56,57,58,59, 60,61,62,63,64,65,66,67,68
Kovácsné Kelemen Judit 06-72/536-476
[email protected]
2009. évben
30
Kórházhigiéné - munkahigiéné nosocomiális ártalmak. Önegészségvédelem.
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Ápolásvezetés 7624 Pécs, Honvéd u. 5
A stroke betegek komplex rehabilitációja Pszichoonkológiai alapképzés Komplementer és alternatív medicina diagnosztikus és terápiás lehetıségei VII.
Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 72. C/5. Magyar Pszichoonkológiai Társaság (MPOT) 1037 Budapest, Perényi út 28. Tamasi Kft – Melissa Szabadegyetem – Komplementer Medicina Folyóirat 1027 Budapest, Margit krt. 56. 1/6.
A
3,31,37,49,62
A
3,40,54,58,62
A
1,3,5,6,8,11,13,16,20,23,25, 26,35,37,43,46,49, 50,57, 58,62
Járay Gyula 06-27/631-994
[email protected] Dr. Strasszné Bánki Cecília 06-70/398-1954
[email protected] Békési Éva 06-1/315-0050
[email protected] Járay Gyula 06-27/631-994
[email protected] Járay Gyula 06-27/631-994
[email protected] Szabóné Csóka Irma 06-1/465-3833
[email protected] Járay Gyula 06-27/631-994
[email protected] Töreki Ráchel 06-1/374-9080/121
[email protected]
2010. január
40
2009. szeptember 25 2010. január 15.
30
2009. augusztus 28-tól folyamatosan
20
2010. április 12-16.
36
2010. március 13-17.
40
2009. évben
40
2010. május
40
2009. szeptembertıl folyamatosan
40
Svédmasszázs technikák a háziápolásban
Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 72. C/5.
A
3,31,49,
Limphoedema drainage kezelés elmélete és gyakorlata
Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 72. C/5.
A
37
A kártevıirtás aktuális kérdései
ÁNTSZ Közép-Magyarországi Regionális Intézete 1138 Budapest, Váci út 174.
A
44,48
Burnout szindróma. A kiégés megelızése.
Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 72. C/5.
A
3,11,15,20,23,28,31,40,49, 54,58,64
Interperszonális készségek a sztómaterápiában
Replant - Cardo Kft 1119 Budapest, Nándorfejérvári u. 35.
A
3,11,15,21,23,40,49,52,54 ,57,62
Mulligan manuál terápia A+B
Viszen Kft Viszen Nemzetközi Egészségügyi Továbbképzések Centruma 9700 Szombathely, Bocskai I. krt. 9.
A
37
Tremmel Edit 06-94/509-074
[email protected]
2009. október 8-11.
40
Országos Bábaszövetség 1038 Budapest, Ráby Mátyás utca 28/b,
A
3,6,11,20,25,50,66
Dr. Rákócziné Krämer Ágnes 06-1/353-3972
[email protected]
2009. szeptember november
38
Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 72. C/5.
A
3,13,15,16,20,35,40,49, 57,58,62
Járay Gyula 06-27/631-994
[email protected]
2010. május
36
I. kurzus: Bevezetés a manuális medicinába. Medence.
Holisztikus Medicina Alapítvány 1028 Budapest, Táncsics Mihály utca 16.
A
37
2009. október 27-tıl
40
Oxyológiai Ismeretek Szakdolgozóknak
ÁNTSZ Ajkai Kistérségi Intézete 8400 Ajka, Szabadság tér 12.
A
3,11,23,32,49,64
2009. októbertıl
33
Pre-hospitális ismeretek szakdolgozók részére
ÁNTSZ Ajkai Kistérségi Intézete 8400 Ajka, Szabadság tér 12.
A
16,37,48,57,64
2009. októbertıl
35
Természetes segítségnyújtás a várandóság, szülés és gyermekágy idején II. A sikeres személyiség kialakítása. Személyiségfejlesztı szeminárium.
Szilágyi Iván 06-20/977-4863
[email protected] Boldizsár Lajos 06-88/211-840
[email protected] Boldizsár Lajos 06-88/211-840
[email protected]
Az ápolók lelki egészsége
Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza 1146 Budapest, Bethesda u. 3.
A
3,7,11,32,52,56, 59,63,64
Az inkontinencia rehabilitációja, fizioterápiás kezelése
Magyar Gyógytornászok Társasága 1088 Budapest, Vas u. 17.
A
37
Gyulladásos bélbetegek korszerő ellátása és gondozása. A biológiai terápia szakszerő alkalmazása.
Semmelweis Egyetem ÁOK II. Belgyógyászati Klinika 1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.
A
3,11,13,15,21,23,28,31, 32,45,49,54,57,63,64
"Transzfúziológia"
Szegedi Tudományegyetem SzentGyörgyi Albert Klinikai Központ Szakdolgozói Szak- és Továbbképzési Csoport. 6725 Szeged, Tisza L. krt. 107.
A
Sürgısségi esetek a szakdolgozói gyakorlatban
Homeopátiás Baráti Kör 2040 Budaörs, Széles u. 8.
Mozgásszervi szőrıvizsgálatok szervezése és lebonyolítása gyermekközösségekben. Emelet szintő tanfolyam. Intézeti Orientációs Továbbképzés A mesterséges megtermékenyítéstıl a szülés utáni depresszióig - A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára. Rehabilitáció a mozgásszervi betegségekben - országos továbbképzés A csecsemı/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetıségei a perinatális tudomány és a szülı/csecsemı pszichoterápia fényében. Fogászati asszisztensek szakmai továbbképzési napja İszintén az inkontinenciáról. Mi a megoldás?
Győsző Katalin 06-1/364-9020/328
[email protected] Tápai Józsefné 06-1/459-1500/54244
[email protected]
2009. szeptember 15 október 13.
29
2009. októbertıl
38
Dr. Udvarhelyi Ágnes 06-1/365-1668
[email protected]
2009. szeptembertıl
40
3,7,11,13,15,16,21,23,31,32, 43,52,53,54,58,64,66,67
Dr. Szabóné Bálint Ágnes 06-62/545-033
[email protected]
2009. II. félév
40
B
11,16,57,66
Csiszár Tünde 06-70/376-0603
[email protected]
2009. szeptember
7
Heim Pál Gyermekkórház Ortopéd Osztály 1089 Budapest, Üllıi út 86.
B
55,57
Dr. Marschalkó Péter 06-1/459-9107
[email protected]
2009. október 16.
9
Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ Nonprofit Kft 3529 Miskolc, Csabai kapu 9-11.
B
3,7,10,11,12,22,23,28,31,32, 35,37,39,40,43,47,50,52,54, 56,58,59,62,64,66
Kozsik Szilvia 06-46/555-607
[email protected]
2009. II. félév
8
Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért 1021 Budapest, Hővösvölgyi u. 116.
B
3,11,13,16,20, 32,49,58,62,66
Schmidt-Tóth Piroska 06-1/392-1437
[email protected]
2009. október 30.
8
Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 72. C/5.
B
3,5,6,20,31, 33,37,62
Járay Gyula 06-27/631-994
[email protected]
2010. március 27.
10
Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért 1021 Budapest, Hővösvölgyi u. 116.
B
3,11,13,16,20, 32,49,58,62,66
Schmidt-Tóth Piroska 06-1/392-1437
[email protected]
2009. november 27.
8
B
27
2009. október
10
B
3,11,13,15,16,23,28,31,33, 37,40,49,52,58,62,66
2009. szeptembertıl
7
ÁNTSZ Szegedi, Mórahalomi Kistérségi Intézete 6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11. Bella - Hungária Kft 3394 Egerszalók, Külsı sor u. 2.
Samuné Rák Erzsébet 06-62/592-500/131
[email protected] Varga Zsuzsanna 06-36/574-300/180
[email protected] Fog- és szájbetegségek pszichológiai vetületei, pszichoterápiás lehetıségei országos továbbképzés
Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 72. C/5.
B
27,58
Járay Gyula 06-27/631-994
[email protected]
2010. május 15.
10
A korszerő sebkezelés 2010. országos továbbképzés
Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 72. C/5.
B
3,11,12,28,31,49,52,64
Járay Gyula 06-27/631-994
[email protected]
2010. április 24.
10
Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 72. C/5.
B
27,28,49,64
Járay Gyula 06-27/631-994
[email protected]
2010. március 6.
10
Euro Medica 2120 Dunakeszi, Széchenyi u. 72. C/5.
B
28,49,64
Járay Gyula 06-27/631-994
[email protected]
2010. március 20.
10
B
3,4,11,12,20,23,32, 37,52,54,57,62,64
Tóth Andrea 06-52/255-602
[email protected]
2009. november 20.
10
B
63
Krajczárné Szalai Anikó 06-70/339-0120 karajczarne.aniko@markusovsziky. hu
2009. szeptember 1819.
10
B
14,16,23,32,42,45, 54,60,63,64,68
Vandulek Csaba 06-82/502-033
[email protected]
2009. november 5-7.
9
B
3,4,17,22,30,33,34,35,62
Horváth Csabáné 06-94/515-585
[email protected]
2009. szeptember 2426.
10
B
3,11,12,15,16,19,20,35, 48,56,57
2009. október 15.
9
B
3,7,11,13,16,20,31,35, 36,40,49,58,62,64,
2009. szeptember 24.
8
2009. szeptember
5
2009. október
10
Az orvosi, fogorvosi rendelıkben történı rosszullétek ellátása - országos továbbképzés "A mérgezések felismerése és helyszíni ellátása" továbbképzés egészségügyi szakdolgozóknak III. Debreceni Bırgyógyászati Napok Szakdolgozói Továbbképzés Magyar Radiológus Asszisztensek XIV. Kongresszusa
Magyar Neuroradiológiai Társaság XVIII. Kongresszusa Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 46. Vándorgyőlése Javaslatok és ajánlások a gyermekbarát iskolai étkeztetésre Pszichiátriai Szakmai Nap
Debreceni Egyetem OEC Bırgyógyászati Klinika 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Vas Megyei Markusovszky Lajos Általános, Rehabilitációs és Gyógyfürdı Kórház, Egyetemi Oktatókórház Zártkörően Mőködı Nonprofit Részvénytársaság 9700 Szombathely, Markusovszky u. 3. Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum 7400 Kaposvár, Guba Sándor utca 40. Vas Megyei Markusovszky Lajos Általános, Rehabilitációs és Gyógyfürdı Kórház, Egyetemi Oktatókórház Zártkörően Mőködı Nonprofit Részvénytársaság 9700 Szombathely, Markusovszky u. 3. Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet 1097 Budapest, Gyáli u. 3/a. Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt 8200 Veszprém, Kórház u. 1.
Masszázsterápia I.
Elemental 5000 Bt 1085 Budapest, József krt. 8.
B
26,50,61
Metabolikus Szindróma
Magyar Orvosi Laboratóriumi Szakdolgozók Egyesülete 9700
B
41,51,56,67
Balázs Sándorné 06-1/476-6476
[email protected] Bakos Julianna 06-87/352-444
[email protected] Szamosi Béláné 06-30/961-8249
[email protected] Vörös Gáborné 06-94/318-423
Szombathely, Ifjúság u. 8. Masszázsterápia II. Minıség és biztonság a fertıtlenítésben és a sterilizálásban XI. Családbarát Konferencia: Mit tehetünk? - Pszichés zavarok a perinatális idıszakban
Elemental 5000 Bt 1085 Budapest, József krt. 8.
B
26,50,61
Johnson & Johnson Kft 2045 Törökbálint, Tó park
B
3,7,11,22,23,24,32,48,52,
Országos Gyermekegészségügyi Intézet 1113 Budapest, Diószegi út 64.
B
11,57,58,66
[email protected] Szamosi Béláné 06-30/961-8249
[email protected] Jancsó Mária 06-23/510-919
[email protected]
2009. szeptember
6
2009. szeptember 15.
9
Bürger Nóra 06-1/383-8477
[email protected]
2009. október 21.
10
Bodó Annamária 06-52/511-777/1552
[email protected]
2009. szeptember 16.
9
Infekciókontroll
Kenézy Kórház Rendelıintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft 4043 Debrecen, Bartók Béla út 2-26.
B
3,4,7,9,10,11,12,13,15,16,17, 19,20,21,22,23,24,26,27,28, 31,32,35,36,37,38,39,40,42, 43,45,46,47,48,49,50,51,52, 53,54,55,56,58,59,60,62,63, 64,66,67,68
Regionális Szakdolgozói Továbbképzı Napok XI. Az "Egészség Évtizedének Népegészségügyi programja" kihívásai - az idıskorúak ellátásában
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 7276.
B
1,3,7,12,13,16,19,20,23,26, 31,35,37,43,49,50,55,57, 58,62,64,
Koternics Klára 06-46/515-200/1703
[email protected]
2009. október
8
Szakmai Nap: A környezeti ártalmak csökkentése az ellátásban
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Ápolásvezetés 7624 Pécs, Honvéd u. 5
B
3,7,11,12,13,14,15,16,19,21, 22,23,24,28,31,32,37,40,43, 45,48,49,52, 53,54,55,56,57, 58, 59,62,63,64,66,67,68
Kovácsné Kelemen Judit 06-72/536-476
[email protected]
2009. II. félév
8
Szakmai Nap: Az asszisztensek szerepe az onkológiai ellátásban
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Ápolásvezetés 7624 Pécs, Honvéd u. 5 Magyar Homeopata Orvosi Egyesület 1027 Budapest, Margit krt. 64/b. fsz/10. ÁNTSZ Mátészalkai, Csengeri, Fehérgyarmati, Nyírbátori Kistérségi Intézete 4700 Mátészalka, Kossuth út 25.
B
3,7,13,16,42,45,52,54,60,63
2009. II. félév
8
B
27
2009. október 10.
10
B
2,3,11,12,16,28,49,
Bothné Murguly Klára 06-44/311-401
[email protected]
2009. október 30.
9
Koternics Klára 06-46/515-200/1703
[email protected]
2009. október
8
Mezıcsáti Melinda
2009. szeptember 19.
10
Homeopátiás gyógyszerek használata a fogászatban A diabetes mellitus a mindennapokban Regionális Szakdolgozói Továbbképzı Napok XII. Az "Egészség Évtizedének Népegészségügyi programja" kihívásai - a dohányzás visszaszorításában
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 7276.
B
Új diagnosztikus és terápiás
Arrow International Hungary Kft.
B
1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13, 14,15,16,17,18,19,20,21,22, 23,24,25,26,27,28,29,31,32, 35,36,37,38,39,40,41,42,43, 45,47,48,49,50,51,52,53,54, 55,56, 57,58,59,60,61,62, 63,64,66,68 7,23,32,43,64
Kovácsné Kelemen Judit 06-72/536-476
[email protected] Kereszty Györgyi 06-1/225-3897
[email protected]
lehetıségek az intenzív betegellátásban
1054 Budapest, Kálmán Imre u. 1.
Mindennapi függıségeink - a háziorvosi gyakorlatban
Országos Alapellátási Intézet 1135 Budapest, Szabolcs u. 33-35.
B
1,3,11,20,23,27,28,35, 49,57,58,62,64
Megyei Szakdolgozói Tudományos Ülés "Fókuszban a diagnosztikai ellátás"
Vas Megyei Markusovszky Lajos Általános, Rehabilitációs és Gyógyfürdı Kórház, Egyetemi Oktatókórház Zártkörően Mőködı Nonprofit Részvénytársaság 9700 Szombathely, Markusovszky u. 3.
B
3,10,13,15,39,42,43,45, 47,52,56,60,63,64
"A klinika neurofiziológiai helye a korszerő diagnosztikában" A Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság 44. Kongresszusa. Az asszisztensi szekció: Dr. Nagy Aladár emlékülés
A Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság. 1083 Budapest, Balassa u. 6.
B
AITSZME VI. Nemzeti Kongresszusa
Aneszteziológus és Intenzív Terápiás Szakápolók Magyarországi Egyesülete. 1082 Budapest, Baross utca 23.
VI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Szájhigiénikus továbbképzés a Dental World 2009 konferencia és szakkiállítás keretében
Higiénia és sebkezelés
2009. szeptembertıl
9
Dr. Baráthné Kerekes Ágnes 06-94/324-467
[email protected]
2009. november 4.
9
3,11,13,15,16,17,23,26,28, 31,32,35,43,45,47,58,64,68
Salaczné Várszegi Mária 06-78/564-404
[email protected]
2009. szeptember 2426.
10
B
3,7,13,15,16,22,23, 37,64
Meixner Istvánné 06-1/267-6000
[email protected]
2009. október 1- 3.
10
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 1082 Budapest, Üllıi u. 82.
B
3,11,12,19,20,26,37
Szánti Istvánné 06-1/323-2070
[email protected]
2009. szeptember 1011.
10
Dental Press Hungary Kft 1012 Budapest, Kuny Domonkos u. 9. Fsz/2.
B
27
Erdei Péter 06-1/202-2994
[email protected]
2009. október 15.
10
B
1,3,7,9,11,13,15,16,20,21,22, 23,24,25,26,27,28,29,31,32, 33,36,37,40,43,45,47,48,49, 50,51 52,53,54,55,56,57,58, 59,62, 63,64,66,67,68
Bakos Krisztina 06-1/350-2107
[email protected]
2009. szeptember 7.
6
B
1,3,4,11,20,27,28,43,49, 57,59
Dr. Tamás Ferenc 06-1/355-8530
[email protected]
2009. szeptembertıl folyamatosan
8
B
3,11,13,32,56,67
Dr. Baráthné Kerekes Ágnes 06-94/324-467
[email protected]
2009. november 1819.
9
B
3,7,11,17,52,57,62,64,68
2009. szeptember 3-5.
10
B
3,4,7,11,16,20,26,27,
2009. szeptembertıl
8
Allegro Kft. 1045 Budapest, Berlini u. 47-49.
Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiuma - SE Családorvosi Tanszék 1125 Budapest, Kútvölgyi út 4. Országos Vérellátó Szolgálat Az egészségügyi szakdolgozó Szombathelyi Területi Vérellátó szerepe a korszerő hemofilia Intézete 9700 Szombathely, Horváth kezelésében III. B. krt. 38. Pf.: 81. Magyar Szemészeti Semmelweis Egyetem ÁOK Szakdolgozók Egyesületének Szemészeti Klinika 1083 Budapest, (SHAO) VII. Kongresszusa Tömı utca 25-29. Schüssler féle sók és kenıcsök Homeopátiás Baráti Kör Egyesület Dohányzásról leszokás segítésének edukációs programja
06-1/355-6565
[email protected] Tóth Ildikó Ilona 06-1/887-4814
[email protected]
Láng Tiborné 06-1/210-0280/51615
[email protected] Csiszár Tünde
alkalmazása a gyakorlatban
2040 Budaörs, Széles u. 8.
Fül-orr-gégészeti ismeretek a szakdolgozói gyakorlatban
Homeopátiás Baráti Kör Egyesület 2040 Budaörs, Széles u. 8.
B
3,4,7,11,16,20,27,28, 36,37,45,48,49,57,66
A kórházhigiéne aktuális kérdései
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 7276.
B
3,7,9,11,12,13,16,19,22,23, 24,32,43,44,48,51,52,57 64,66
Sebészeti kézimőszerek hosszú élettartamának titkai
Novotrading-Medical Kft 1137 Budapest, Katona J. u. 9-11.
B
52
Szakmai Nap: Bepillantás a korszerő, komplex onkológiai ellátásba MDOSZ IX. Szakmai Konferencia "Ötvenentúli szakmánk - ötvenentúliak táplálkozása" "Nekünk ezért és így sikerült… - Tanuljunk egymástól!"
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Ápolásvezetés 7624 Pécs, Honvéd u. 5
B
3,7,10,11,13,16,23,32,40,45, 52,54,60,63,67
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 1092 Budapest, Ferenc körút 2-4. 3/24.
B
3,4,12,16,19,20,31, 43,49,53,54,57,62,
Továbbképzés pathologus asszisztensek számára
Magyar Pathologusok Társasága 1085 Budapest, Üllıi út 26.
B
Szemészeti továbbképzés, szemészet és a szemészet határterületein dolgozó szakdolgozóknak
Szegedi Tudományegyetem ÁOK Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Központ Szemészeti Klinika 6721 Szeged, Korányi fasor 10-11.
L. Somogyi Egészségügyi Napok
Marcali Városi Önkormányzat Kórház - Rendelıintézete 8700 Marcali, Széchenyi u. 17-21.
A coeliakiáról, mint új népegészségügyi problémáról Bábafonó Mintavételi eljárások és technikák jelentısége kritikus állapotú betegeknél Bır- és lágyrész fertızések új szemlélete és kezelése
28,36,37,45,48,49,57,66
06-70/376-0603
[email protected] Csiszár Tünde 06-70/376-0603
[email protected]
2009. szeptembertıl
9
2009. szeptember 16.
9
2009. szeptembertıl folyamatosan
5
2009. II. félév
8
Szabó Ildikó 06-1/269-2910
[email protected]
2009. szeptember 12.
10
10,39,47,56
Mátray Katalin 061/301-2000
[email protected]
2009. október 2.
10
B
3,7,16,36,52,56,68
Szabó Enikı 06-62/545-784
[email protected]
2009. október 27.
9
B
3,4,5,6,7,9,11,12,13,15, 16,21,22,23,24,26,31,32, 37,40,42,43,45,47,48,50, 51,52,53,54,55,56,58, 59,62,63,64,66,67,68
Lukácsné Turbéki Beáta 06-85/501-103
[email protected]
2009. október 9-10.
9
B
3,11,16,19,20,28,49,66,
2009. október
8
B
3,11,57,66
2009. szeptember 11.
10
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 1082 Budapest, Üllıi u. 82.
B
3,7,11,22,23,32,51,56,
2009. október 2010. október
10
Fıvárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László
B
3,12,16,40,49
2009. október 17.
8
Lisztérzékenyek Zala Megyei Egyesülete 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Ápolásvezetés. 7602 Pécs, Pf. 99.
Koternics Klára 06-46/515-200/1703
[email protected] Driszkó Orsolya 06-1/237-1165
[email protected] Kovácsné Kelemen Judit 06-72/536-476
[email protected]
Tulit Pálma 06-92/507-500/1329
[email protected] Kovácsné Kelemen Judit 06-72/536-476
[email protected] Péter Zsuzsanna 06-1/323-2070
[email protected] Dr Daróczy Judit
Kórház - Rendelıintézet 1096 Budapest, Nagyvárad tér 1. Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest, Horánszky u. 15. ÁNTSZ Sárvári-, Celldömölki Egészségügyi ellátás gyakorlati Kistérségi Intézete 9600 Sárvár, kérdései Várkerület 4. Pf.: 62. "3-1-2" meridián gyakorlatokon Egészségügyi és Szociális alapuló egészségmegırzı Ágazatban Dolgozók Demokratikus öngyógyító oktató intenzív Szakszervezete 1051 Budapest, továbbképzés Nádor u. 32. Népbetegségek felismerése és Pfizer Hungary Kft 1123 Budapest, szőrése a családorvosi Alkotás utca 53. MOM Park "F" gyakorlatban épület ÁNTSZ Debreceni Kistérségi Coeliakia: a XXI. század új Intézete 4028 Debrecen, népegészségügyi problémája Rózsahegy u. 4. Sántha Kálmán Mentális Szakmai Napok Egészségközpont és Szakkórház 4320 Nagykálló, Szabadság tér 13. Magyar Mentı és Mentıtiszti Kárhelyparancsnoki tanfolyam Egyesület 1134 Budapest, Róbert K. 2. krt. 77. Magyar Mentı és Mentıtiszti Amíg a mentı megérkezik Egyesület 1134 Budapest, Róbert K. krt. 77. Munkahelyi kockázatelemzési ÁNTSZ Dél-dunántúli Regionális alapismeretek Intézete - Kaposvár 7400 Kaposvár, szakdolgozóknak Fodor József u. 1. Betegszállító képzés felkészítı rendezvénye
06-1/280-1368
[email protected]
B
3,13,15,16,64
B
3,26,27,28,49,50
B
1,2,3,5,6,7,8,11,12,15,19, 20,22,23,25,26,31,32,37, 40,45,46,48,49,50,52,54, 58,61,63,64,65,66,67
B
3,49,57
B
3,11,19,57
B
1,3,31,58,62
B
64
B
64
B
3,28,49
I. Országos Légimentı Vándorgyőlés
Magyar Légimentı Nonprofit Kft. 1055 Budapest, Markó u. 22.
B
3,7,14,15,16,23,32, 43,45,52,58,64
A víz, mint gyógyító közeg
SZTE Szent Györgyi Albert Klinikai Központ Ortopédiai Klinika Központi Fizioterápia- és Rehabilitációs Részleg és Oktatási Csoport 6725 Szeged, Semmelweis u. 6.
B
3,5,6,13,15,16,17,26,33,34, 35,37,38,46,50,55,57,62
A biztonságos betegellátásért az onkológiában
Országos Onkológiai Intézet 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.
B
3,54
Biztonságos betegmozgatás
Békés Megyei Képviselıtestület Pándy Kálmán Kórháza 5700 Gyula, Semmelweis u. 1.
B
1,3,4,6,7,11,12,13,16,17, 21,22,23,24,26,27,28,31, 32,33,35,37,40,42,43,45,
Gasparikné Jóna Katalin 06-1/429-4097/215
[email protected] Némethné Gécs Ildikó 06-95/320-277
[email protected] Beer Jánosné 06-34/515-490
[email protected] Androka Ágnes 06-1/488-3713
[email protected] Mafteiné Papp Julianna 06-52/420-015/416
[email protected] Virág Jánosné 06-42/563-800
[email protected] Dr. Márton Erzsébet 06-1/350-3737/6219
[email protected] Dr. Márton Erzsébet 06-1/350-3737/6219
[email protected] Bajók Sándorné 06-82/528-408
[email protected] Dr. Kunetz Zsombor 06-1/302-4233
[email protected] Rónyai Edit 06-62/546-886
[email protected] Séber Józsefné 06-1/224-8600/2533
[email protected] Dr. Asztalosné Haskó Szilvia 06-66/526-505
[email protected]
2009. szeptember 17.
10
2009. szeptember 11.
7
2009. szeptember 7-9.
9
2009. október 2.
8
2009. október december
10
2009. november
7
2009. október 6-7.
10
2009. szeptember 25.
9
2009. szeptembertıl
8
2009. szeptember 1113.
10
2009. október 2010. március
10
2009. szeptember december
8
2009. november 3.
7
70. İszi Füredi Orvosnapok és Gottsegen György Országos Kardiológiai Szakdolgozók Kardiológiai Intézet 1096 Budapest, Konferenciája Haller u. 29. VI. Óbudai Orvosnap. Óbudai Szent Margit Rendelıintézet Egészségügyi Szakdolgozók II. Nonprofit Kft. 1032 Budapest, Tudományos Napja. Vörösvári út 88-96. Felfekvések megelızési stratégiái. Decubitus prevenció lehetıségei fekvıbeteg Premier G. Med Kft. 1026 Budapest, ellátásban, szociális Hidász u. 1. intézményekben és az otthonápolásban. Gyermekegészségügyi Központ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szakmai Délutánok III. A Kórház és Egyetemi Oktató Kórház gyermekápolás fejlıdése a Gyermekegészségügyi Központ gyógyítás változásának 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72tükrében a II. Csecsemı és 76. Gyermekosztályon Szent Pantaleon Kórház Nonprofit A Szülészet-nıgyógyászat Kft. 2400 Dunaújváros, Korányi mőtéttana Sándor út 4-6.
B
B
48,50,52,54,55,56,58,59, 60,62,63,64,65,66,67,68 3,7,11,12,14,15,17,19,20, 23,26,32,43,45,52,54,56, 57,62,64 3,4,11,12,20,21,26,27, 28,37,40,43,45,52,54,57, 58,59,63,66,68
Tóth Titanilla 06-70/382-0309
[email protected] Szente Zsuzsa 06-1/388-6134
[email protected]
2009. szeptember 1819.
9
2009. szeptember 26.
9
B
3,7,8,11,12,13,15,16,20, 21,22,23,25,26,28,31,32, 33,34,37,40,43,46,49,50, 52,53,54,55,57,58,59, 62,64,66,
Balogh Gabriella 06-1/390-4030
[email protected]
2009. szeptembertıl
9
B
3,7,11,12,21,22,26,32,35,37, 38,43,45,50,52,53 54,59,62, 63,64
Klimonné Tompos Ágnes 06-46/515-373
[email protected]
2009. október
8
B
3,11,16,32,54,66,68
2009. szeptember 11.
8
Magyar Gyógytornászok Társasága 1088 Budapest, Vas u. 17.
B
26,33,35,37,50,57
2009. szeptember 2426.
10
Reha - Fitt Szolgáltató Kft 8600 Siófok, Csopaki u. 20.
B
5,6,20,26,37,62
2010. május 29.
8
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 1082 Budapest, Üllıi u. 82.
B
3,20,31,58
2009. október 8.
10
Reha - Fitt Szolgáltató Kft 8600 Siófok, Csopaki u. 20.
B
5,6,20,26,37,57,62
2010. április 18.
8
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 1082 Budapest, Üllıi u. 82.
B
3,20,31,58
2009. október 8.
10
A tánc alkalmazási lehetıségei a rehabilitációban
Reha - Fitt Szolgáltató Kft 8600 Siófok Csopaki u. 20.
B
5,6,20,26,37,62
2010. március 28.
8
Váratlan helyzetek. Sürgıs beavatkozást igénylı szituációk. Országos továbbképzı elıadássorozat és
Budai Irgalmasrendi Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály 1027 Budapest, Frankel L. út 17-19.
B
3,7,12,13,15,16,21,23,24, 26,28,31,37,40,43,45,52, 54,58,63,68
2009. november 8 december 13.
9
A Magyar Gyógytornászok Társasága VII. Kongresszusa Evidence based medicine a gerincgyógyászati fizioterápiában "A Lelki Egészség Világnapja" Országos Szakmai Továbbképzés Alternatív mozgásformák a prevencióban és a rehabilitációban "A Lelki Egészség Világnapja" Országos Szakmai Továbbképzés
Dr. Szőcsné Takács Andrea 06-25/550-341
[email protected] Hudák Edit 06-1/486-5993
[email protected] Járomi Melinda 06-30/993-4959
[email protected] Tunyi Tünde 06-1/323-2070
[email protected] Járomi Melinda 06-30/993-4959
[email protected] Tunyi Tünde 06-1/323-2070
[email protected] Járomi Melinda 06-30/993-4959
[email protected] Kónya-Tóth Gabriella 06-1/438-8400/8717
[email protected]
gyakorlat szakdolgozók számára. B
3,11,12,23,32,49,53,64
Veres Gabriella 06-1/311-6687
[email protected]
2009. szeptember 1719.
10
B
41,45,66,68
Dr. Fábián Antal 06-42/599-800/1123
[email protected]
2009. szeptember 35.
10
B
3,11,12,13,16,19,23,26, 32,37,42,43,45,48,52, 53,54,56,58,63,64,66
Bereczky Jánosné 06-34/515-477
[email protected]
2009. december
9
Ecolab-Hygiene Kft 1123 Budapest, Alkotás u. 50.
B
3,7,9,11,12,16,21,22,23, 24,26,27,28,29,31,32,36, 37,40,43,45,47,48,49,50, 51,52,53,54,55,56,58, 59,62,63,64,66,67,68
Kustos Edit 06-1/325-3507
[email protected]
2009. szeptembertıl folyamatosan
7
Hartmann - Rico Hungária Kft 2051 Biatorbágy – Budapark, Paul Hartmann utca 8.
B
3,7,11,12,13,16,22,23,31,32, 33,36,40,43,48,49,52,53,54, 55,57,58,59,62,64,66
Móricz János 06-23/530-954
[email protected]
2009. szeptembertıl
6
Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete, MRAE 1406 Budapest, Pf. 47.
B
3,13,15,16,42,45,49,57,60, 62,63,64,68
2009. szeptember 17.
8
MBT Terapeuta – Dinamikus Proprioceptív Tréning
MBT Akadémia 2045 Törökbálint, Hosszúrét utca 1.
B
37
2009. szeptember – 2010. május
8
Segítség a segítıknek Önsegítı megoldások a kiégés "burn-out" jelenségének visszafordításában
EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.
B
3,36,58
Nagyné Dubay Éva 06-1/469-2249
[email protected]
2009. szeptember 4.
7
A szervezeti kommunikáció
Humán Akadémia Bt 1124 Budapest, Hegyalja út 101.
B
36
Hornok Éva 06-1/248-0945
[email protected]
2009. szeptembertıl folyamatosan
8
A tracheostomás beteg ápolása és rehabilitációja
Kenézy Kórház Rendelıintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft 4043 Debrecen, Bartók Béla út 2-26.
B
3,4,7,11,12,13,15,16,17,20, 21,22,23,26,27,28,31,32,35, 36,37,38,40,43,45,46,48,49, 52, 53,54,58,59,60,62,63,64, 66, 67,68
Bodó Annamária 06-52/511-777/1552
[email protected]
2009. november
8
Homeopátiás esetek a szakdolgozói gyakorlatban
Homeopátiás Baráti Kör Egyesület 2040 Budaörs, Széles u. 8.
B
3,4,7,11,16,20,23,26,27, 28,36,37,45,48,49,57,66
Csiszár Tünde 06-70/376-0603
[email protected]
2009. szeptembertıl
7
Magyar Nephrológiai Társaság XXVI. Nagygyőlése Magyar Szülészeti Nıgyógyászati Ultrahang Társaság X. Nemzeti Kongresszusa Egészségügyi Szakdolgozók VII. Tudományos Napja
Fertıtlenítünk, de hogyan…???
Sebkezelés az alapoktól a legfejlettebb technológiákig "Kiemelten a nyomási fekély ellátása" Országos szakmaterületi ankét Magyar Radiológus Asszisztensek XIV. Kongresszusa Tudományos továbbképzés
MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Kft 1051 Budapest, Nádor u. 36. Jósa András Megyei Oktató Kórház Szülészeti és Nıgyógyászati Osztály 4400 Nyíregyháza, Szent István út 68. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórháza 2800 Tatabánya, Dózsa György u. 77.
Krajczárné Szalai Anikó 06-94/515-631 karajczarne.aniko@markusovsziky. hu Boda Mónika 06-23/512-153
[email protected]
Felsı légúti megbetegedések homeopátiás terápiás lehetıségei
Homeopátiás Baráti Kör Egyesület 2040 Budaörs, Széles u. 8.
B
3,4,7,11,16,20,23,26,27, 28,36,37,45,48,49,57,66
Csiszár Tünde 06-70/376-0603
[email protected]
2009. szeptembertıl
6
Táplálkozás szerepe a cukorbetegség megelızésében és kezelésében
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 7276.
B
3,11,13,16,19,20,31,32,35, 36,40,43,49,53,54,57,58, 59,62,66
Koternics Klára 06-46/515-200/1703
[email protected]
2009. november
8