SzóKöz a Rákosmenti Irodalmi Műhely elektronikus folyóirata
1. szám 2012 tavasz
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám Györffy B. Eszter: Megkérdeztük a kiadót Az alkotó ember nemcsak önmagának alkot. Szüksége van visszajelzésre, amiből lemérheti, megtudhatja, hogy van-e mások számára is értéke és erkölcsi értelme annak a valaminek a megalkotására, amire őt egy belső erő készteti. Jószerivel teljesen mindegy, hogy képzőművész, irodalmár, kutató, tervező vagy az élet bármely más területén is alkot is az ember, a visszajelzések nagyon fontosak. Nincs ez másképp az íróemberrel sem! Sőt, talán épp az irodalom művészete az a terület, ahol ezt legjobban igénylik az alkotók. Napjainkban a modern technika egyrészt előre vitte, másrészt háttérbe szorította az író-olvasó emberek számának és összetételének arányát. Az e-book világában kiszorulni látszik a Gutenberg-galaxis. S hogy ez vajon ténylegesen is így van-e, arról a talán legilletékesebbeket, a könyvkiadókat kérdeztük meg. A jelenlegi és a következő számainkban interjúkat olvashatnak néhány lap- vagy könyvkiadóval. Elsőként a Hungarovox Kiadó vezetőjét, Kaiser Lászlót kérdeztük e témában. Győrffy B. Eszter: Mióta létezik a kiadó? Mikor kapcsolódott a munkában és lett egyben oktatási stúdió is a kiadóból? Kaiser László: 1996-ban jött létre a kiadó és stúdió, és már a kezdetektől fogva foglalkozunk az oktatással is. Együtt jött létre a kettő. Nem csupán a sokat emlegetett több lábon állás miatt, hanem kínálta magát ez a tevékenység iskoláim, munkáim és kapcsolataim miatt. Egyébként öt tanfolyamunk van: könyvszerkesztő, műfordító, szinkrondramaturg, szinkronszínész és íróiskola. Gy. B. E.: Mi alapján döntik el, hogy milyen típusú írásokat, könyveket adnak ki? Van-e valamilyen szelektálás vagy kizáró ok? K. L. Nevünkhöz híven elsősorban magyar irodalmat adunk ki. Élő szerzők verseit, novelláit, regényeit, esszéit, tanulmányait, interjúit. Három Kossuth-díjas szerzőnk is van: Baranyi Ferenc, Csoóri Sándor és Nemeskürty István, de névre való tekintet nélkül kiadunk mindent, ami jó, és amihez anyagilag kellő alapot tudunk teremteni. Számos elsőkötetest jelentettünk meg, és igen sok verseskönyvet. Antológiában adjuk ki a nálunk végzett műfordítók és íróiskolások vizsgamunkáit. Külön vonulat az olaszos témájú könyvek, van ebben fordítás, kétnyelvű kiadvány, illetve az olasz irodalommal foglalkozó tanulmánykötet. Gy. B. E.: Hány könyvet jelentetett meg eddig a kiadó? Kik a szerzők általában? K. L.: Több mint háromszázhatvan könyvet „bábáskodtunk fényre”, hogy kedvenc íróm, Németh László szavaival éljek. Sok „háziszerzőnk” van, kialakult már egy szerzői mag, sokan vannak helybeliek, vagyis a XIII. kerületből, ahol a kiadó működik. Hadd említsek néhány nevet az már rögzített Kossuth-díjasokon túl: Pomogáts Béla, Czigány György, Temesi Ferenc, Rónay László, Madarász Imre. Gy. B. E.: Mi az útja egy kéziratnak a könyv megjelenéséig? K.L.: Ez egy több lépcsős folyamat. Elsősorban meg kell állapítani, hogy a kézirat milyen értékkel bír, belefér-e a kiadó profiljába. Ha jó a könyv és vállalható, akkor következik a „piaci működés” feltérképezése. A piaci mozgás és a terjesztői visszajelzések egyértelműen
2
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám mutatják a lehetséges példányszámot. Ez sokszor kevesebb a szükségesnél. Tehát van, amit saját tőkéből jelentetünk meg, van, amit támogatásból, résztámogatásból. Minden könyvnek megvan a maga sorsa. Általános tapasztalat, hogy bő ezer példányban kell „elmennie” a könyvnek ahhoz, hogy a kiadó „befektetett” pénze megtérüljön. Sajnos sok jó magyar szerző könyvét a terjesztők eleve csak néhány száz példányban veszik át, de ez még nem az eladás, az az olvasókon, a vásárlókon múlik. Tehát bizonyos könyvekhez elengedhetetlenül kell támogatás, mecenatúra, legyen ez akár a Nemzeti Kulturális Alap, akár önkormányzat vagy más intézmény. Gy. B. E.: Fogadnak kéziratokat? Ha igen, hová küldhetik azt azok, akik szeretnék tudni, hogy kiadható-e az az írás, amit alkottak? K. L. Természetesen örömmel fogadunk írásokat, legjobb talán e-mailen (
[email protected]), emellett az összes úgynevezett elérhetőségünk (számos információval együtt) megtalálható a honlapunkon: www.hungarovox.hu. Szívesen elolvassuk a hozzánk eljutatott műveket, véleményt formálunk, lektorálunk, s ha jó a kézirat, keressük a megjelenés lehetőségét. Gy. B. E.: Végül a szerzőhöz fordulok, hiszen ön szerző is, eddig tizenöt könyve jelent meg. Milyen tervei vannak, min dolgozik? K. L.: Januárban adom nyomdába Műben az ember című esszé- és tanulmánykötetemet. Az Ünnepi Könyvhétre pedig új verseimet szeretném kihozni, azokat, amelyek az 2009-ben megjelent Álmom a csönd című kötet után születtek. Ez az életem: írás, könyvkiadás, szerkesztés, tanítás. Azt hiszem, sokan maradunk meg a Gutenberg-galaxis polgárának az ebook világában is. Én mindenestre bízom abban, hogy a sokat emlegetett és elkerülhetetlen ebook előnyöket is hoz, ahogy Gutenberg-galaxis is megmarad, természetesen változásokkal. Az eszközök változhatnak, de a végső cél ugyanaz kell hogy legyen: az ember és emberiség humanizálása, akár kérdéseket teszünk föl, akár válaszokat próbálunk * * * Györffy B. Eszter: T. Ágoston László könyvbemutatója Nem mondható rendkívüli eseménynek egy könyvbemutató itt nálunk Rákosmentén, ám a maga nemében azonban mégis az volt az idei utolsó december 10-én este a Rákoshegyi Közösségi Házban. Manapság nem fedezünk fel értékeket, mint falevél a forgószélben próbálunk meglenni. Mi marad ebben a furcsa világban? Ez, hogy mi itt vagyunk, összejövünk Advent idején – mondta bevezetőjében a könyv kiadója Kaiser László. Ezt követően röviden ismertette T. Ágoston László novelláskötetét, a gyerekkorba visszanyúló történetek fontosságát, és azt, hogy a szépen átívelő novellákban a történetek a tegnaptól a máig mutatnak. Rámutatnak arra, hogy milyen fontos is a gyermekkor, ami nem más, mint az emberi élet aranykora. „ A bicskafaló csuka” címmel megjelent könyv az író tizennegyedik kötete.
3
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám Az est moderátora Deregán Gábor újságíró, a RIM (Rákosmenti Irodalmi Műhely) elnöke riport beszélgetés formájában tette lehetővé, hogy az író, a kiadó, és az illusztrátor egy kicsit önmagát is bemutassa, elmondja, hogy miként születtek meg a gondolatok; az írásra, a kiadásra, és a történetek karikatúrában kifejezhető illusztrálására. Az író elmondta, hogy több megtörtént saját (és barátok) gyerekkori esetet és élményt vetett papírra, azt, hogy mely alapgondolatok mentén jött létre egy-egy novella, és, hogy miért pont ez lett a könyv címe. A beszélgetés folyamán azt is megtudhattuk a történelmi ősökkel is rendelkező alkotótól, hogy a történelmi múlt és a Lenkey név nemcsak büszkeséggel, de felelősséggel is eltölti. A moderátor kérdésére, hogy mi a terve, van-e írás az íróasztalfiókban, lesz-e új kötete a következő évben is, mint minden író-és alkotó ember, ő is mosolyogva és tömören így válaszolt: akár holnap is. Sok téma és gondolat van a fejemben. A kiadó, a Hungarovox Könyvkiadó vezetőjétől, Kaiser Lászlótól megtudhattuk, hogy 1996ban létrejött Oktatási Stúdió és Kiadó több mint 360 könyvet jelentetett már meg. Sok törzsszerzőjük van már, és három Kossuth-díjas író (Baranyi Ferenc, Csóóri Sándor és Nemeskürthy István) is megtisztelte már a kiadót azzal, hogy általuk, náluk jelentette meg az alkotását. Az egyre nehezebb gazdasági helyzet, a fogyatkozó támogatás, az E-book megjelenése mellett sajnos egyre kevesebb az olvasó ember. Ezért is öröm, ha a kiadó találkozik az írást szerető, művelő és hallgató alkotótársakkal, és a közönséggel. A könyv illusztrátora Hemmelt László nem kis öniróniával beszélve önmagáról, elmondta, hogy Laci bácsi írásainak lelke van. Olyan olvasmányos, hogy azokat rögtön látja is. Ugyanakkor beavatta a jelenlévőket abba is, hogy előre is meg lehet élni dolgokat, és az írások mentén előre is lehet látni ember típust. Ő még nem találkozott addig Laci bácsival, de egy-egy novella mentén volt már elképzelése róla, így nem volt számára meglepő, hogy az írásban szereplő gazda hasonlít az íróra. Igaz a feleségét idősebbnek képzelte és rajzolta, de örömmel látja, hogy az bizony fiatalabb az általa megrajzoltnál, és mosolygósabb. Majd életének egyes szakaszait felidézve gitárt ragadott a fiatal rajzmester és egy saját szerzeményt, egy altató-dal előadásával ajándékozta meg a közönséget. Az egyes történetek átéléséről, a RIM és a Közösségi Ház gyakori fellépőiként Kántor Judit és Rudas Attila színművészek gondoskodtak az életteli tolmácsolásban történt előadásmódjukkal. Emberi és egyéni ajándékperceket nem csak a közönség kapott ezen a könyvbemutatón, hanem az író és családja is, hiszen a felolvasott novellák között a zenei blokkban a szerző gyermeke, szerepelt. Társelőadóként vele énekelt Így az írónak és feleségének is jutott élmény és ajándék ezen az esten. * * *
4
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám
Kiss Sarolta: FÉNYFORRÁS VAGY! Csillagnak születtél, ragyognod kell Az életed békében teljen el! Tárd ki a szíved Szeresd a jót Mi építjük fel, az igaz, valót Add át a tudásod Építsd a végtelent Segítsd a vétkezőt Mentsd meg a védtelent Csillagnak születtél Ragyognod kell! Az életed hasznosan teljen el! Csillagnak születtél Őrizd a fényt, amit anyád, apád ültetett beléd! * * * Győrffy B. Eszter: Szárnyaló gondolatok Petőfi után szabadon….. S jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat S míg az éjszaka haladt Kis kacsóm rögvest pennát ragadt Róttam, csak róttam a sorokat Mert gondolat ki nem maradhat Eszembe jutott sok minden. A szomszédék foltos macskájától kezdve a jövő évi munkaterven át a jeles napokig és évfordulóig minden. A fájó és értelmetlen emberi vitákra, egymást meggyőzni akarása visszavitte gondolataim menetét majdnem egészen Ádám-Éváig. A nemrégiben lezajlott szócsata és emberi „viselkedés” felidézte bennem a mi kis zsemleszínű, vékonydongájú egerésző házimacskánk élete folyamát. Egészen a kezdetektől. Pár évvel ezelőtt mondhatni mély gyászba keveredtem a tizenhét évet megélt Kormos nevű kutyánk elvesztése felett. Öreg volt már, beteg volt már szegény jószág, mondhatnám azt is, ha ló lett volna, hogy a vén pára. Hosszas életének utolsó két hete nagy kínban telt el. Annyira erős ízületi gyulladása és fájdalma volt már, hogy járni is alig tudott. Még próbált az udvaron sétálni, kutyagolni, de már nem ment. S ha meg is próbálta, amikor végre elérte a ház sarkát,
5
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám és megtámaszkodott, akkor sem bírta már tartani magát. Álló helyzetében úgy csúszott le, mint egy fél disznó, akit odatámasztottak az ólajtóhoz. Nagyon szántam szegény állatot! Fejben pedig már azt a beszélgetést készítettem elő, amit a gyerekkel kell majd lefolytatnom kutya ügyben. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, és felnőtt kora ellenére is nagyon meg fogja viselni, ha a Kormos elmegy, vagy mi magunk kell, hogy hozzásegítsük az állatorvos segítségével, hogy az örök vadászmezőkre menjen, illetve többi kutyatársaival együtt a holdról feleljen a még élő és a teliholdat ugató társainak. Nem tévedtem! Nehéz beszélgetés volt. Érvek és ellenérvek, beletörődés, elfogadás és fájdalmasan, kínosan lassú, időhúzásos cselekvés. Majd a replikázó válaszok, reakciók és irányítások a „Jó, rendben, de akkor inkább altassuk el” kezdetű szavakkal. Jön ő is, szerez autót, tegyük pokrócba, vigyük együtt el. Vele akar lenni az utolsó percekben. Így volt. Odaértünk az állatorvosi rendelőbe, a gyerek, a már majdnem férfi felnőtt gondosan elterítette karjain a pokrócot, óvatosan ráhelyezte és ölébe vette az elesett állatot és vitte, vitte befelé. Néztem őket. Nem tudom melyikőjük szeme volt szomorúbb! A doktornő pillanatok alatt felmérte a helyzetet, ahogy a bevonuló kis csapatot meglátta együtt. Közvetlenül a gyereknek, a fiatal férfinek kezdte el feltenni a kérdéseit, majd megvizsgálta a kutyát. Miközben folyamatosan tájékoztatta a fiamat arról, hogy nem lehet és már nem is illő megmenteni a kutyust, mert nagyon szenved, ő arról kérdezte őt, hogy hová kerül utána, nem használják-e fel állatorvosi kísérletre, hogyan, milyen módon temetik el, és hogy nem akarja, hogy a sintérek feldobják, vagy dobálják a kutyáját, amikor elszállítják. A doktornővel összenéztünk és mindketten tudtuk, hogy látszólag és külsőleg van erős tartása a gyereknek, de igen nagy lelki tusán megy keresztül. Nekem is fájt, de talán jobban fájt a gyermekem látványa, az ő fájdalma és szemeinek bús-szomorú volta. Persze a kutyánk elvesztése engem is megviselt, hiszen az évek alatt összenőttünk az egyetlen és kedvenc háziállatunkkal, és el sem tudtuk képzelni az udvart nélküle. A gyász után sem a gyereknek, sem nekem nem kellett se kutya, se macska. Kormost úgy sem lehet pótolni! A fiatalon eltűnt Rexi kutya után sem akartunk háziállatot. Kb fél évig! Ennyire szűkült a nem pótolhatóság ideje. Akkoriban! Gondoltuk, majd most. Most nem! Ám teltek a hónapok, de még nem telt egy év sem, amikor szeretett kisebbik fiam, ki oly nehezen vált el Kormostól, hazaállított egy hosszú fekete hajúval, aki egy tejbe ejtett szőrpamacsot tartott a kezében. Tavasz volt. A terasz kövezete még nem volt forró, de már túl hideg sem. Mégis amikor azt a kis ázott összeállt szőrű valamit, a szőrpamacsot a fekete hajú lerakta a teraszra, az óvatosan kapkodni kezdte kicsiny mancsait. Mindannyian elmosolyodtunk. Az arcomra rajzolódott smile jel láttán, a fiam belekezdett egy kisebb monológba, hogy; szegény kis cicát kirakták az út szélére, a lakótelepi lakásba a fekete hajúnál pedig nem maradhat. Azt akarja kérdezni, habár tudja, hogy nem akarok már semmilyen háziállatot, és igazából ő sem, mert a Kormos, de….. És akkor kinyögtem a bűvös mondatot! Nagyon szép lesz, ha megnő! Mire a feketehajúval egyszerre kiáltottak fel! De jó! Akkor maradhat?! Szépen fejlődött a zsemleszínű kis cicánk, de nem gyorsan. A környékbeli szomszédos macskák – volt vagy öt, és mindegyik más színű – mindig gyorsabbak voltak, amikor étel került a macskatálba. Neki már csak a tisztára kinyalt üres tál látványa maradt. Hosszas mellőzés és éhezés után azonban döntésre jutott a mi kis cirmosunk. Területet foglal! Sokáig el volt ezzel foglalva. Nagy feladat volt egy ilyen kicsi cicától, hogy véglegesen terület foglaljon a háznál, ahol él. Ennek következtében megszabadult néhány igen tekintélyes hosszúszálú bajuszkájától, az agyaras szemfogától, és itt-ott csomókban hiányzik a szőre, de már nincsenek hívatlan vendégek. Már ő jár máshová, és itthon, az otthonában béke van. Na de hogy visszakanyarodjak, ez a macskaharc jutott eszembe, midőn egy baráti találkozó alkalmával a napokban többen is igyekeztünk meggyőzni egymást a saját jól felfogott érvelésünkkel a saját világnézetünkről. A nagy egymás meggyőzése közepette a beszélgetés és jókedv helyett, békétlenség és indulatos hangulat ütötte fel fejét kicsiny társaságunkban, az
6
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám ominózus délutánon. Az egymást meghallgató csendet, a másik gondolatának elfogadását, az elmélyülést olykor az egymást vigasztaló és értő szavak váltották fel, de mégis egy ideig jelen volt még a sértődés, kirohanás, kínos csend és a segítő szándékú értelmezés. Majd a hullámzóvá vált hangulat egyszer csak felváltotta a lecsendesülés és megbékélés ismerős és hideg, de sokat mondó némasága. S amikor már melegedni kezdett a csend hidegsége, akkor valaki közülünk elkezdett beszélni, okfejteni és ezután minden úgy folytatódott, ahogy szokott, és amiért szeretünk, amiért össze szoktunk gyűlni, együtt lenni. Most, így év vége felé már azt latolgattuk, hogy egyre kevesebb időnk jut egymásra, épp ezért jobb lenne tervszerűen és tudatosan éves tervet készíteni, hogy kinél és mikor jövünk össze a jövőben. Persze mindig is volt közöttünk valaki, aki nem tudott elszakadni a számítógéptől, és ez most sem volt másképp. Egy újabb kisebb nézetkülönbség vita megvitatása után arra jutottunk – főleg a jövő évi találkozónk megbeszélésével kapcsolatban –, hogy a régi és új dolgokat ötvözni és megtartani, használni, alkalmazni kell. Tisztelni a Guttenberg galaxisra esküdőket, de/és elfogadni a technika vívmányait már mindennaposan használó internet rajongókat is. Végül is mindenre jutott egy kis idő, és békében telt el az este. És most, hogy lapozom a jövő évi naptárt, és agyalok a találkozásaink várható és lehetséges napjai felett (mielőtt bármit is beírnék a saját naptáramba), én is használom a modern technika vívmányát és máris a neten vagyok. Meg akarom nézni, hogy a hétvégeken kívül mely napok esnek ki. Mikor lesz iskolai szünet (van köztünk oktató és diák is) és mikor lesznek nagyobb ünnepek, vagy jeles illetve világnapok. Persze hosszabb időre a székbe ragasztott engem is a net világa. A nagy kutakodás közben nagyon elkalandoztak a gondolataim, és már előre láttam, hogy a munkaterv váratni fog magára, hisz annyi érdekességet olvastam és tudtam meg, hogy némelyiknél leragadtam és nem kevés iróniával továbbfolytattam a gondolatot. A világnapok időbeli egymás utánisága és a lehetséges összefüggései a legtermészetesebb módon adták agytekervényeimbe az ironikus felhangot. A legérdekesebb és legösszefüggőbb napokat az októbernél találtam, ott is inkább 16-a utáni időszakban. Figyeljétek csak; • október 16.:élelmezési világnap[64] • a kenyér világnapja • október 17.: a szegénység elleni küzdelem világnapja[65] • október 20.: a csontritkulás nemzetközi napja • Statisztikai Világnap[66][67] • október 21.: Földünkért világnap • október 22.: a dadogás elfogadásának nemzetközi világnapja • október 24.: az ENSZ világnapja[68] • október 24.: az Origami Világnapja[69] • október 24–30.: lefegyverzés hete[70] • október 28.: az animáció világnapja[71] tehát, először együnk, ha lehet legalább kenyeret, ha nem, már azt sem tudunk, akkor küzdjünk a szegénység ellen, ámbár ekkor már nem biztos, hogy csak az idős kor okozza majd a csontritkulást, de majd a statisztika megmondja. A megmaradt, a maradék erőnkkel tegyünk a földünkért, de ha nem tettünk eleget és jól akkor az ENSZ világnapján előkészülhetünk a következő napi origami hajtogatásra, és ha már ebbe a tevékenységbe kórosan, károsan és nagyon belefeledkeznénk, akkor a lefegyverzés hete után animációs filmen követhetjük nyomon az október idusa utáni időszakunkat. Nos, hogy tetszik? ÁÁÁÁ nem is nézem tovább a világnapokat! Minek? A nélkül is van ötletem a munkatervünkhöz. A saját jeles napjainkat, a hazait, a magyart úgy is tudjuk, a világé meg nem mindig jó. Például amikor nálunk a Magyar Költészet napját ünnepeljük, akkor van a Parkinson-kór világnapja. Az amúgy is szeszélyes áprilisban vannak még egyéb érdekességek is, de hogy ennyire? Hogy előbb legyen a könyv és a szerzői jogok, mint a szellemi tulajdon
7
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám világnapja? Hát, ez már skandallum! Mégis mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Lehet írni, olvasni, értelmezni, ha nem lenne szellemi tulajdon ezen képesség bármelyike??? Vagy előbb védendő az írás, és a szerzés jogi tisztasága, mint a szellem, mely alkotta az írást, a jogot, és magát a törvényt is. Nos, azt hiszem, hogy jobban járok, ha folytatom a tervet, a munkatervet (milyen jó, hogy a költségvetési tervezetet nem találtunk ki magunknak, a sajátunkét is nehéz megalkotni) a munkatervünket, melyhez csak ötletbörzét tudunk adni mindannyian. Milyen szárnyaló is a gondolat? Honnan hová lehet jutni? Időt és mérföldköveket büntetlenül átugorni! Csodás egy valami az emberi agy! Annak vajon nincs külön világnapja? Erről jut eszembe! Ne jelöljünk ki magunknak mi is egy napot? * * * Filipszky Baran Ilona: Hideg tél Hajad színe őszesbe hajlik, Fák dereka lassan elporlik. A tél fehér sálat növeszt, Ezüstbe burkolózott erdők felett. Válladra borulva várom a tavaszt, Zöldellő rétet, bimbós bokrokat. Jó megpihenni karjaid között, Tőled kapok nyugalmat, örömöt. Nem érzem a múló idő terhét, Csak szemed sugárzó melegét. A régi varázs megmaradt, Szeretetben minket összetart. * * * Juhász Sándor Hétköznapi örömök (prózavers) A piacon áll egy ősz öreg ember – ki fürkészve néz vékony pénztárcája mélyére –, s nagyokat sóhajt közben. Kevés pénzét számolgatja osztályozza, – ide-oda rakosgatja. Ám lyukas zsebéből a kemény forintok kigurulnak,
8
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám Egy másik szegény törékeny asszony megtalálja, – és visszaadja néki. – Itt egy húszas, bácsi! – Vigyázzon rá – ne szórja szét! S szemének bánatos mosolyával átöleli őt. A piac zsongása pillanatra csendesül, – s a két lélek húrja zenélve lágyan egyesül. * * * Lajtai Gábor: Szókimondó Ha senki sem érzi, hogy mélyül a sorsod Senki se látja az égi jelet, Csak mormolod egyre A völgybe a hegyre Mormolod egyre A régi nevet Ha senki se kúszik utánad a porba Senki se súgja hogy hinni lehet Csak dünnyögöd egyre A hegyre a völgybe Dünnyögöd egyre A régi nevet Ha senki se kér ma a szív morajából Senki se szökne az égbe veled Csak suttogod egyre a A földre a mennybe Suttogod egyre A régi nevet És mégis a tét felemelhet a porból Mégis a cél kijutott teneked És harsogod egyre A mennybe a földre Harsogod egyre A régi nevet
9
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám És mégis a gondba a hit beleépül Mégis a lélek az égre nevet És hirdeted egyre A ködbe a fénybe Hirdeted egyre A régi nevet És mégis az álom az élet a szóban Mégis a társ aki fogja kezed És boldogan írod A fénnyel a ködbe Boldogan írod A szót: Szeretet * * *
Tőkés Istvánné Bori: Ételosztás a garzonházban Esdeklő szemekkel bebocsátást kérnek Ők, kik az utcákon, templomoknál élnek Remegő kezükkel bontják a csomagot Amit belépéskor mindegyikük kapott. Van, aki sietve,föl sem nézve eszik A másik maradna, fedél, jó szó van itt... Rebegve, csöndesen mondnak köszönetet Azoknak, kik egymást fölváltva törődnek Velük, kiket sokszor éppen csak megtűrnek... * * *
Csikós Olivér: A Fénykép Az ég alatt, egy önfeledt pillanat, mert ön felett, s az ég alatt, megjött a pirkadat. Önmagadat látod, mint fiadat. Nincs már több bűn nincs már több bűntett,
10
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám és nincs már több büntetés. Elfogyott minden küldetés. Nincs több kötés, nincs több kötvény. Megtisztult a körkép, feltisztult a kor végképp, elfogyott minden énkép. Nem maradt más csak egy fénykép. Na, turista! Mit teszel? Itt egy naturista, megveszed? A karma ha véget ér, mondd, mihez kezdenél? Nem húz az örvény, nem büntet a törvény! Nincs már több bűn, és nincs több bűntett, és nincs több büntetés. Elfogyott minden küldetés. Az ég alatt, egy önfeledt pillanat Mert ön felett, s az ég alatt, megjött a pirkadat. Önmagadat látod, mint fiadat. * * * Ballonyi Vigh Nóra: A nyolcszáz puszi története Kétszer négyszáz, az nyolcszáz. Mert mindenkitől kettőt kaptam, és volt, aki felindultságában túlteljesítette a többiek átlagát. Ezeket a plusz puszikat már el is felejtettem megszámolni. … A szervezők szerint több mint négyszázan jelentek meg. Nagy dolog ez egy képzőművészeti kiállítás megnyitása esetén, még akkor is, ha két jó nevű művész rendezte a tárlatot, és még inkább mellbevágó, ha történetesen éppen a szüleimről beszélünk. Emlékszem: mintha egy titokzatos hívásnak engedelmeskedtek volna az emberek egyre csak jöttek. Megérkeztek a rokonok, a barátok, a szomszédok és az ismerősök, és azoknak az ismerősei. Megtelt a nagyterem, melyet percekkel ezelőtt még csak a hatalmas festmények
11
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám uralták, A barna földszínekkel átszőtt képekről angyalformájú lények léptek le, összehajolva sugdolóztak, kezüket óvón tárták a többi alkotás felé, hogy elillanjanak, ahogy a látomások szoktak, ha megjelennek az élők. Én még láttam őket, miközben a vendégeket fogadtam az ajtóban állva. – Mondd, hogy van? – kérdezték minden esetben, és én önmagamat áltatva válaszoltam, hogy jól. Hittem a kimondott szó mágikus erejében. Az emberek körbe vettek, mosolyogva átöleltek. Akár a csatornán lezúduló esővíz ereje, olyan fékezhetetlenül áradt át rajtam nekik szánt szeretet. Kérték, hogy mondjam meg, hogy adjam át, ők hisznek benne, és tudják, sikerülni fog. Boldognak, sőt meghatottnak éreztem magam ennyi támogatástól, pedig ez sem volt más, mint búcsúzkodás. Csakhogy engem süketté, és vakká tett a jövővel szembeni konok ellenállás. Makacsul kapaszkodtam a gondolatba, miszerint az erőm kölcsön adható, jut neki is belőle... Gyermeki naivitással feszültem ellen annak sorsnak, amely már ott toporzékolt a másnapokban. Magasra szárnyaltak a dallamok, összefonódva keringtek a fejek felett, néha hozzám simultak, hogy egy pillanatnyi nyugalmat leheljenek háborgó szívembe. A tiszteletükre adott műsor zajlott, és amikor végre az utolsó látogató is megérkezett, elvegyülhettem a tömegben. Tekintetemmel szüleimet kerestem, élveztem ahogy lubickolnak az elismerésben. Ám Anyu gratulációkat fogadó öröme mögött ott vibrált, az állandó készültség, amire Apu csöndes, megadó mosolya felelt. Az festmények mögé bújt láthatatlan angyali alakok összenéztek.... – Megérdemelte a kis öreg a díjat. – hallottam ki egyszer csak a tömeg morajából jól elkülöníthetően egy mondatot. Mi az, hogy kisöreg!? Csak nem az én apámról mondja valaki azt, hogy öreg, amikor én még ugyanolyan fiatal negyvenesnek látom őt, akár magamat? Mert akit szeretünk, azon nem vesszük észre a test pusztulását. Mintha a lélek belülről kifelé áradva mindent elhomályosítana ragyogásával, és átmenetileg eltörölné a romboló időt. Pedig Apu akkor már túl volt néhány kemoterápiás kezelésen, a bőre pergamen szerűvé vált, a haja nagyja odaveszett, és az a pár megmaradt szál is őszen árválkodott. Mondják, éveket öregedett. De nekem még mindig sugárzóan szép volt. Soha nem kaptam annyi puszit, mint aznap. Több mint négyszázan csókoltak arcon jobbról és balról. Ez minimum nyolcszáz darab jó kívánsággal teli puszi. Talán igaz, hogy a szeretet ereje megtart, akkor ezt be kell osztani, majd én tolmácsolom, minden napra jut majd. Ha ma élne, már az ezernégyszáznyolcadik puszinál tartanánk, de sajnos csak százharmincat sikerült átadni... * * * Debreczeny György: álomkristályok álomkristályok által létrehozott fénytörések a pillangós lila fülbevalók elrepülnek karkötő ezüst és fehér gyöngyökkel fekete lógókkal ez a bús magyar élet gyűrűm fém fehér tenyésztett gyönggyel és csiszolt kővel
12
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám állítható méret itt az élet gyöngytartó dobozom 14 rekeszes mindben 14 fülbevaló akasztó 14 csatos mágneses kapocs szökell 14 db delfinkapocs de kit is akasztanak ilyenkor? hogy mihez kapcsol a kapocs még nem tudom fekete fehér pöttyös kockát dobál valaki isten látja hogy a bejárati ajtón mozog a gyöngyfüggöny önöket kérem csúnyán félrevezette valaki * * * T. Ágoston László: A csúnya cica Úgy hozta a Sors, hogy ezen a nyáron a feleségemmel kettesben elindultunk felfedezni a Dunántúl szépségeit. Nem turistacsoporttal, nem előre váltott üdülőjeggyel, hanem ketten, a mi kis tizenhat éves autócsodánkkal. Ez utóbbit a szerelő mondta rá, mert csoda, hogy még megy. A nejem heteken keresztül ült a számítógép képernyője előtt és kereste a megfelelő szállást, a legérdekesebb útvonalat, a legolcsóbb vendéglőket. Amikor elkészült vele, elém tárta az úti programot, én meg rábólintottam. Mit is tehettem volna mást? Ha ellentmondok, bizonyosan vita kerekedett volna belőle és megsértődik. Akkor aztán turbékolhatok neki, mire kiengesztelődik. Különben meg nem is volt jobb ötletem. Megköszöntem a fáradozását, Visint csöppentettem a képernyő fényétől elfáradt szemébe, és elindultunk a nagy nyári kalandra. Így jutottunk el első éjszakai szállásunk színhelyére, a Bakony rengeteg erdejében rejtőzködő kis zsákfaluba, ahonnét már sehova se visz az út, s melynek két és fél utcájában legalább nyolcvanan laknak. Azért két és fél az utca, mert a harmadiknak csak az egyik felén épültek házak. A másik fele már az erdő. A csendet viszont szinte hallani lehet. -–Maguknak lehet, hogy jólesik ez a nagy csend – mondta a szállásadónk, egy harminc év körüli fiatalasszony – de mi, akik itt élünk, lassan belesüketülünk. Mondják meg, mi abban a jó, hogy faluhelyen megtiltják az állattartást? A polgármester, mert hogy zavarja a falusi turizmust. Hát persze, mert neki három vendégháza is van. Mi meg, hogy meghalt anyám két esztendeje, kipofoztuk ezt a házat, de eladni nem lehet, mert a kutyának se kell. Ha valaki erre vetődik, kiadjuk egy-egy éjszakára. Mondtam is a páromnak, hogy adjunk el mindent, aztán húzzunk el valamiféle városba, mert itt csak besavanyodik az ember. Itt már nincs se orvos, se pap, se tanító, csak a kocsma, meg a kisbolt. Az is a polgármesteré. Rendben van, mondta ő, de hát hol kap a városban állást egy erdész? Ez a mi nagy dilemmánk. Menjünk el hajléktalannak a két házunk mellett?
13
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám
Míg a kerti padon üldögélve hallgattuk szállásadónk panaszait, az egykor volt istálló felől előmerészkedett egy elképesztően girhes, csúnya macska. Szögletes fejű, a szürkétől az ordason át a feketéig mindenféle színben játszó szőrű jószág. Szóval az a fajta, akire még Rózsa Sándor, a betyár is azt mondta volna; „i’ be csúf!” – Ez se a miénk ám, csak úgy jött valahonnét- mondta – Aztán nem elég, hogy jött, még le is kölykedzett. Volt vagy négy kis nyivákoló gombóc az istállóban. Mondtam is a férjemnek, hogy csináljon velük valamit, mert ez a sok macska leeszi a fejemről a hajat. Ő meg, amilyen nagy állatbolond, nemhogy elpusztította volna, hanem el tudom képzelni, hogy titokban még eteti is őket. – Ez nem nagyon látszik meg rajta – vetettem közbe félszegen. – Én nem is tagadom, hogy nem szívelem őket. A kutyát igen, az hasznos, hűséges jószág, de ezek a nyafogó, szőrhullató valamik… Meg időm sincs rájuk. Most is ott vár a konyhában a gyerek, mert megígértem, hogy sütök neki a tócsit. Nemsokára jön haza az uram, annak vacsorát kell adni. De közben át kell szaladni a Rózsi nénihez a szomszédba, mert beteg. Őt is én gondozom. Ja, és még a virágokat is meg kell locsolni a ház előtt, nehogy megszólják az embert. Elénézem a tévében azt sok kifent úri asszonyt. Mi meg itt… Eh, nem is bosszantom magam! Amikor elment, összenéztünk a nejemmel. Bólintottunk egyet, ő szó nélkül bement a konyhába és kihozott két szelet szalámit. Az egyiket a kezembe nyomta, és elindultunk a lécekből összeácsolt istállóajtó felé. A csúnya macska ott feküdt egy félig kibontott szalmabála tövében és szoptatta a két ugyancsak girhes, szépnek semmiképp nem mondható kölykét. Messziről megmutattam neki a szalámit és odaszóltam. – Cic, cic… Gyere ide cicám, ez a tiéd! Ő azonban ahelyett, hogy odarohant volna az ételért, rémülten felugrott, és a kölykeit maga előtt hajtva behúzódott valami rossz fazék alá. – Buta, randa macska – perlekedtem. – Nem elég, hogy ilyen gnóm, meg rusnya, még bizalmatlan is. Látod, ez az a fajta, akin nem lehet segíteni – bizonygattam a nejemnek. – Nem hát, mert te mindig olyan türelmetlen vagy – mondta, aztán közelebb lépett, lecsípett egy darabot a szalámiból, s oda dobta a fazék elé. Hátrált néhány lépést és újra ledobott egy falatot. – Ne bámulj, édes egyetlenem – mondta –, inkább hozz még egy-két szeletet. És kétségbe se ess, mert mi csirkecombot fogunk vacsorázni. Így is történt. Amikor már lebukóban volt a nap a nyugati erdő lombkoronája fölött, a feleségem leterítette a kerti asztalt, s kirakta rá az előző nap rántott, madárlátta csirkecombot. Mit tagadjam, a friss erdei levegőtől úgy megéheztem, hogy akár az egészet fölfaltam volna. Olyan mennyei illata volt… no, de ezt nemcsak én éreztem ám! Alig telt bele néhány perc, a lécekből ácsolt istállóajtó egyik résében megjelent a csúnya macska feje. Ránk nézett és halkan elnyaffantotta magát. – Gyere – mondtam, s felé nyújtottam az éppen lerágott csirkecsontot. – Rám nézett, a nyakát tekergette, látszott rajta, hogyan küzd benne az éhség és a bizalmatlanság. Amikor felé hajítottam a csontot, először meghökkent, aztán odafutott és elvitte az istállóajtó elé. Hamarosan megjelent a két kölyke is. Az egyik tiszta anyja, a másik koromfekete. Elvették tőle a csontot, és mohón rágni kezdték kétfelől. Ő meg csak állt előttük
14
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám és bennünket figyelt. A harmadik csirkecsont után már ott ugrándozott, birkózott a két jóllakott macskakölyök a lábunk körül, az anyjuk meg szorgalmasan ropogtatta a maradékot. – Én nem is tudom, hogy van ez – mondtam a feleségemnek –, de mintha már nem lennének olyan csúnyák ezek a cicák. Az a kis huncut fekete meg kifejezetten aranyos. – Valóban – mosolyodott el a nejem. – Az anyjuknak is kifejezetten karakteres feje van. Nem az a mindennapi… a színe meg… hogy is mondjam? Szóval olyan sokszínű És nézd meg az orrát! Szinte foszforeszkál. Érdekes, nem? Azóta is sokat gondolkoztunk, mi is történt velünk, meg a csúnya cicákkal azon az estén ott a Bakonyban. Tény, hogy ők hárman ott strázsáltak egész éjjel az ajtónk előtt, s reggel, amikor tovább indultunk, díszkíséretként követtek bennünket a kapuig. – Látod – mutattam a három jószágra –, a szemünk előtt válik bizonyossággá a kétezer éves igazság. Erőszakkal, gyűlölettel, vagy ha úgy tetszik, tűzzel, vassal erős várakat dönthetsz romba, birodalmakat törölhetsz le a térképről. Hidat verni lélektől lélekig – akár csak ember és állat között – kizárólag szeretettel lehet. * * * Farkas Viola: Szent Karácsony ünnepére Szent Karácsony ünnepére Jézus megszületett, Eljött hozzánk, bűnösökhöz, És a Királyunk lett, Téli felhők pihéiből Fehérség szállt alá, Milliónyi kis hó csillag Földet beborítá, Maradj meg ó, legszebb ünnep, A többi napokra, Ne hűljön ki a mi szívünk Dermesztő fagyokra, Ó, ha egyszer áldozattal, Mi is megtisztulnánk, Elégedett boldogságban Bárányfelhőn úsznánk. * * *
15
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám P. Szabó Mária: Furi néni és a Hivatal Furi néni ma korán kelt. Ismételten, immáron legalább századjára, arra az elhatározásra jutott, hogy bemegy a Hivatalba. Felmerülhetne bennem, mint a téma részletes ismerőjében, egy kis sajnálkozás, már ami a Hivatalt illeti. Szegény Hivatal, sóhajthatnék egy nagyot, ha nem lenne a sajnálkozásnál nagyobb tiszteletem a néni karriert építő tevékenysége irányába. Az idős hölgyet ugyanis a kerület minden önkormányzati képviselője, a Hivatal összes dolgozója ismeri. Furi néni neve az idők folyamán szállóigévé vált, sőt egy igazi embertípus, egy egyedi karakter megnevezése is lett egyben. Mint ügyfél, mondhatnánk, valódi karriert futott be. Csak így, múlt időben, egyszerűen, már ha az ügyének sikerült volna végére járnia az elmúlt tizenkét év folyamán. Miután nem sikerült, így nyugodtan tekinthetünk rá úgy is, mint aki a karrierje építésének valahol a közepén tart. Szóval lehetnek még Furi néni levelei, nyilatkozatai összes, Furi néni feliratú pólók, kitűzők. Pár példa a lehetőségek tárházából. Egy dolog tűnik lehetetlennek csak, nevezetesen az, hogy ügye az elkövetkező tizenkét évben rendeződik, és mint minden hivatalos ügy - „ad acta” kerül. Na, de térjünk vissza a reggelre. Hősünk korán kelt, és ünnepélyesen készülődni kezdett. Mert mindennek megadta a módját. A levelezéseknek, a feljelentéseknek, a szóbeli panaszoknak, és természetesen az ehhez szükséges megjelenésnek is. Ma ősz haját befonta, kicsi kontyba tűzte a feje búbján. Fekete szoknyát, szürke blúzt vett fel, és hozzáillően fekete, trottőr sarkú cipőt. A szürkeblúzt egy gyöngysorral ékesítette, melyet a kerület egy szem kínai boltjában vásárolt három évvel ezelőtt, már akkor is, abból a megfontolásból, hogy ügye nagysága, mélysége, fontossága, szükségessé teszi a jó megjelenést. Aki Furi nénit régről ismeri, meglepődve tapasztalta, hogy évről évre elegánsabb, ápoltabb lesz. Sőt, a téma fontossága még a tartását is megváltoztatta, mintha tornázott volna, járása is biztosabb, fürgébb lett. Ahogy a múló évek során egyre jobban belemászott a hivatalos teendőkbe, úgy vált egyre magabiztosabbá és egyre többet tudóvá. Készülődése során elővette a nagy böllér kést is, melyet már hónapok óta fényesített, élesített. Gondosan becsomagolta egy kikeményített konyharuhába, és a táskájába rakta. Megnézte, nála van-e az idézés, igazolvány, tiszta zsebkendő, fésű. Mindent rendben lévőnek talált, a feladatnak megfelelően. Így azután kívül-belül felvértezve tíz órakor kopogott az ügyeletes előadó ajtaján. Kezében egy idézést szorongatott, melyet a sors furcsa fintora és az előadó tévedése következtében a postás neki kézbesített. Most áldotta azt az elhatározását, hogy hónapokkal ezelőtt eldöntötte, készül, és ha eljön a megfelelő idő, cselekszik. Ez az igazságosztó pillanat most meg is érkezett, és lám, ő gondosan felkészülve fogadta. Ez a gondolat járt a fejében, miközben a bentről érkező jelzésre várt. Miután semmi reagálás nem hallatszott, ismételten kopogott, most már határozottabban. A határozottság az arcvonásaira is rákúszott. Gyakorlott volt, és szinte az első pillanatban megérezte az ellenállást, amely pavlovi reflexszerűen erősítette benne az elhatározást. - Tessék! – hallatszott bentről a gyanútlan invitálás. Ekkor Furi néni belépett. Kívülálló számára teátrális jelenetnek tűnhetett volna, de a bent ülő két előadónő ereiben már az első pillanatban megállt az ütő. Érezte ezt a szoba légmozgása is. Egy pillanatra mintha az is megrekedt volna, mielőtt a következő keringését elkezdte. - Jó napot kívánok! – a néni hangja udvariasan, enyhe alázattal csengett. - Jó napot kívánok! – köszöntek halkan a szobában ülők. Szívük szerint elsüllyedtek volna gyorsan az asztal alá legalább, de hát mást nem tehettek, csak ültek ott, teljesen kiszolgáltatottan a régi ügyfélnek. Úgy tettek, mintha nem ismernék, mert ha véletlenül észreveszi, hogy itt ismeri valaki, az minimum három órahosszat jelentett volna a napból. Mondhatnánk azt, hogy tökmindegy, telik a munkaidő, de a tapasztalt hivatali dolgozók tudták, hogy Furi néni maximum
16
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám húsz percig fogyasztható, azt követően csak valami erős nyugtató közbeiktatásával. Így azután gyakorlottan hallgattak. Nem így az ügymenet eljárást ismerő öreg hölgy. Szóval elindult a lavina. - Kérem szépen, tetszik tudni – hangjában még az enyhe alázat érzékelhető volt, gyámoltalanul tekintgetett az egyik nőről a másikra –, kaptam önöktől egy idézést. A két nő hitetlenkedve nézett össze. Mit volt mit tenni, erre a váratlan fejleményre válaszolni kellett. - Tessék mutatni! – a nagydarab, testes előadónő gondosan tanulmányozni kezdte az iratot. Valóban, a címzett Furi Jánosné Lakcím: Kelevény, Gomolya u. 3. Minden stimmelt. Tárgy: sajtüzem működtetése iránti kérelem. Amikor eddig jutott az olvasásban, mintha villámcsapás érte volna, hirtelen rángatózni kezdett az egyébként is érzékenyebb balszeme. Az előadót ezek után kívülről tudta, Pári Péterné. Pári Péterné, született Kis Aranka, gondolta tovább. De minek? – tette fel magában a költői kérdést. Szóval a rontást saját maga idézte elő. - Furi néni, sajnos ez az idézés tévesen lett önnek címezve. Amikor kimondta a nevet, rögtön érzékelte azt is, hogy szarvashibát követett el. - Tévesen? – kérdezte méltatlankodva az asszony. – Csak már nem néznek hülyének engem? – hangja kezdett keményedni. - Tessék csak nézni, ez egy sajtüzem tulajdonosának szól! – próbált a lényegre rávilágítani Pári Péterné,. - És mi itt a tévedés? A sajtüzemet apám építette még harmincnyolcban. Mindig azt mondta szegény kisöreg, ha más nem is lesz lányom, sajttal mindig jól lakhatsz. - Igen, de ez nem az a sajtüzem – próbálta a tényeket tisztázni Aranka. - Nem-e? Most le akarja tagadni, hogy megtalálták? – a néni kiabálni kezdett. Az apám sajtüzeme eltűnt, most megtalálták, és le akarja tagadni? – hangzott a kérdés ismételten, vádlón. Maguk csak azt hiszik, hogy letagadhatják! Még azt is hiába magyarázom, hogy én megoldottam a csapadék elvezetését, mert egy tavat építettem az udvaromba önök helyett. Azt is már vagy nyolc éve. Azóta várom, hogy kifizessék A két előadónő, meg sem mert mukkanni., Érzékelték, hogy a néni egyre jobban belelovalja magát álmaiba. Ilyenkor szokott egy biztonsági őr bejönni és kirakni az egyre paprikásabb hangulatba kerülő öregasszonyt, felhívni a fiát, férjét, vagy akárkit. Telefonálni kellene, gondolta Aranka, és keze tétován indult a telefon felé. - Na azt már nem! – csapott le Furi néni. - Hogy idejöjjön nekem valaki? Ez most kisasszonyok, nem fog menni. Kitanultam önöket, és megvédem magamat – rikácsolta. – na, akkor most fizetnek, mert ma nem hagyom annyiba. Tizenkét éven keresztül állandóan leráztak, de mindig tudtam, eljön az én időm. A tó és a sajtüzem, összesen húszezer forint -, várt egy kicsit, majd megismételte -, húszezer forint. A két hivatalnok valami rendellenességet érzett, de nem jelentkezett ez pontosan a tudatukban, csak annyiban, mint amikor a melegben fázni kezd az ember. Ok nincs, csak tény. A lúdbőr. Hát igen, a lúdbőrt érezték, és semmi magyarázata nem volt, semmi, ami nyilvánvalóan indokolta volna. - Tessék megnyugodni, rögtön megbeszéljük a főnökkel – próbálkozott ismételten Aranka, közben átkozta magát gondolatban. - Na azt már nem! – kiabált a néni. Kis kontya rezegni kezdett a feje búbján, miközben táskájában kotorászott. És akkor előkapta a hatalmas böllér kést. Látszott, hogy jól meg lett élesítve. Naná! Az öreghölgy mindenre készült. Az orvosok mindig azt mondták, hogy teljesen ártalmatlan, csak az elméje szakadt szanaszét, ezért már tizenkét éve gyámság alatt volt. Egyetlen hobbija, az ügyintézés, a hosszú évek folyamán jól elszórakoztatta. Fárasztónak, de veszélytelennek tartották a Hivatal dolgozói is. Ami most következett, arra senki nem gondolhatott. A két nő szinte dermedten figyelte, szólni, mozdulni, nem mert egyikőjük sem. Az öreg hölgy fogta a kést, és szépen oda lépegetett Aranka mellé. Minden erejét összeszedve mellébe szúrta a kést. Mintha gyakorolta volna, célzása pontos volt, a szíve közepébe. Óriási erő és elhatározás segítette, mert rögtön kirántotta a kést, és a másik nőhöz fordult. A fiatal előadó, mint igazi áldozat, sokkos állapotában teljesen bénultan, védekezés nélkül kínálta fel mellkasát.
17
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám Hirtelen szúrt ismét, már szinte rutinból, majdnem a szív közepébe. Az asszony hörgött, ez zavarta egy kicsit Furi nénit, de tudta mit kell tennie. Jó erősen megforgatta a pengét a már erőtlen nő mellkasában. Az iroda PVC-padlóját elborította a vér. A néni gondosan kikerülte a piros folyadékot, vigyázva fényesre suvickolt cipőjére. Távol a vértócsától elővett egy újabb, direkt erre a célra bekészített kikeményített konyharuhát, megtörölte a kést, gondosan elcsomagolta, és elindult haza. Otthon örömmel újságolta, megoldotta a problémát örökre, a Hivatalban végre neki adtak igazat, és így többet nem kell mennie.
* * * Géczi László: A kacagós vers - Mondj egy kacagós verset! Szólalt meg anyám. Kacagtam talán, De bennem a sejteket Vérző könny járta át, Már láttam őt odaát. Homlokán fény szitált Arcára mosoly szállt. * * *
Csákvári Zsóka: Gyűlölöm a politikát! Eljött az ősz, az első dér pirosra csípte a fákat, lázat hozott, és fűtött szobákat, meg téli mélabút. Beszorul lassan ember, állat, a csend, a korai sötét az úr. Menekülnék szavak zenéje mellé, de nem szólnak régi dalok, keserűn sír a lant, arról hogy meghalunk. Mert halódik a lélek, nincs béke. Hulló őszi levelek alatt, 18
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám mint lefojtott, penészes megromlott befőtt, olyanná lett - e szép haza, nincs se íze, se illata, nincs hangja, nincs dallama. Ember lett ember farkasa. Megosztott testvért és barátot, elvett szomszédot, társat apát, és fiút kiátkoz a politika. Nem értünk dolgozik, és fárad, bosszúért liheg, vicsorogva mutatja foga fehérjét, nem egy van mindenkiért, mind a hatalomért. Eljött arany-ősz, itt a tél, szegények fázós tele, üres a kamra, kuncog a forint, röhög a dollár, dörzsöli markát a bankár, tehetsz bármit, vesztes te maradsz. Igaz szónak gyenge a hangja, üvölt a vétkes, magát mosva . Nyöszörög a megvezetett, s mint szóról az ékezetet, felejti bűnét a hazugnak. Halálraítélt nemzet keresztjét ácsolják. Gyűlölöm a politikát! * * *
19
SzóKöz – a RIM elektronikus folyóirata – 1. szám
A folyóirat lapszámai a http://www.muveszetek.hu/rim/szokoz címen olvashatók..
Szerkesztette: Ballonyi Vigh Nóra és Csikós Olivér Tipográfia: Lajtai Gábor
Következő megjelenés: 2012. nyár
A RIM honlapja: http://www.muveszetek.hu/rim
20
