SZMJV ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐRSÉG KIEMELTEN KÖZHASZNÚ SZERVEZET 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJA
Készítette:Liszkai Gábor Németh István László
TARTALO M J E GYZ É K
Bevezető. 1. A szervezet vezetőinek személyében történt változások. 2. A szervezet megalakulásának körülményei, létszáma, összetétele, felosztása, és a technikai eszközeinek bemutatása. 3. Együttműködések száma és helyzete. 4. SZMJV Önkormányzatával történt megállapodások. 5. A Szegedi Közlekedési Kft illetve a Tisza Volán ZRT-nek adott szolgálat. 6. A Szegedi Testamentum kft-nek adott szolgálatok. 7. A Városi Sportigazgatóságnak adott biztosítások. 8. Az iskolák és környékük figyelemmel kísérése. 9. Környezet és parkvédelemi tevékenység. 10. Délmagyarország kft-vel történt megállapodás. 11. Démász ZRT-vel történt megállapodás. 12.Távközlési szervezetekkel történt megállapodás. 13. MÁV ZRT-vel történt megállapodás. 14. Szeged – Csanád Püspöki hatósággal történt megállapodás. 15. Önálló szervezésű közbiztonsági szolgálatok biztosítások. 16. Vízi Mentő, illetve Vízi Szakszolgálat. 17. 24 órás egész évben non stop riasztható gyorsreagálású ingyenesen hívható közbiztonsági csoport. 18. Karitatív csoport tevékenysége. 19. Egyéb feladatvállalások. 20.Tájékoztató jellegű kimutatás a feladatvállalások által igényelt létszámot és óraszámot illetően. 21. Összegzés. 22. A szervezetünknek és tagjainknak adományozott elismerésekről.
VÁROSŐRSÉG SZEGED
Szám: 10 – 11 / 1 / 2009. ált.
A SZMJV Önkormányzati Városőrség Kiemelten Közhasznú Szervezet működésével, tevékenységével kapcsolatos 2008 éves beszámolója a Tisztelt Közgyűlés a Tisztelt Polgármester Úr és a Tisztelt Együttműködő Szervezetek Vezetői, Képviselői irányában. Tisztelt Közgyűlés, Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Együttműködő felek !
BEVEZETŐ. Az Önkormányzati Városőrség életében 2008. évben jelentős változás nem következett be. Feladatait az együttműködő szervezetek által meghatározott programok illetve irányelvek alapján látta el. A korábbi években SZMJV közgyűlés elfogadta a beszámolóinkat, elismerte munkánkat, támogatta tevékenységünket, elősegítette működésünket. A tavalyi évben is ápoltuk az együttműködő szervezetekkel jól kialakított kapcsolatainkat, és ez kihatott a hatékonyabb működésünkre. Ez tükröződik az elvégzett feladatainkon is. A SZERVEZET VEZETÉSÉBEN TÖRTÉNT VÁLTOZÁSOK. A szervezet 2008. március 22 – én megtartotta soros éves közgyűlését, mivel több tisztségviselőnek a mandátuma lejárt, többek között az elnök megbízatása is ezért, a közgyűlés tisztségviselő választást tartott indokoltnak. A titkos szavazással történt választás eredménye: az elnök egyöntetű igen szavazatokkal, egy tartózkodással maradt a korábbi vezető Kovácsné Vadászi Erika, az elnökhelyettes szintén ilyen formában maradt Katona Gyula, a vízi-mentő csoport vezetőjének Berta Péter, a szolgálatvezetők vezetőjének Németh István László, a fegyelmi bizottság vezetőjének Liszkai Gábor, és a felügyelő bizottság vezetőjének Szőri József urakat választotta meg a közgyűlés.
-2– Szám: 10 – 11 / 1 / 2009. ált.
A SZERVEZET MEGALAKULÁSÁNAK KÖRÜLMÉNYEI, LÉTSZÁMA, ÖSSZETÉTELE,FELOSZTÁSA ÉS A TECHNIKAI ESZKÖZEINEK BEMUTATÁSA.
. A szervezet 1989 év májusában, civil kezdeményezésre közel 20 évvel ezelőtt alakult meg. A jelenleg hasonló tevékenységet végző társadalmi szervezetekhez képest elsőként. A szervezetet az 1990 - es Önkormányzat közgyűlése, a városi rendőrkapitány, illetve a szervezet jelenlegi vezetője kezdeményezésére, a Közgyűlés jóváhagyásával, hozták létre. A Csongrád Megyei Bíróságon, mint Önkormányzati Városőrség Kiemelten Közhasznú Szervezetet, Pk.60.145/1992/24. számon jegyezték be, mivel tevékenysége folytán túlnyomó részben állami feladatot lát el. A szervezet létszáma (mivel társadalmi szervezetről van szó általában 10 – 20 fő létszámi eltéréssel változó) a pártoló tagokkal együtt jelenleg 367 fő. Ebből felkérésre az önkormányzat közcélú munkaprogramja keretében (változó) 3 – 8 főt foglalkoztatunk 6 órás időtartamban. Ezek az emberek korábban tartósan munkanélküliek voltak. Az állomány tagjai között foglalkozását tekintve megtalálhatóak a rendvédelmi szervek főként nyugállományú tagjai: Rendőrség, Büntetés-végrehajtás, Pénzügyőrség, Polgári Védelemi Parancsnokság, Határőrség, Tűzoltóság, Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Magyar Honvédség, Közterület-felügyelet hivatásos tagjai a Mentőszolgálat, MÁV ZRT, Volán ZRT, biztonsági és egyéb cégek dolgozói. A városőrség leendő tagjai felvételük előtt, a városi rk - n. priorálásra kerülnek, alapfokú jogi vizsgát tesznek, titoktartási nyilatkozatot írnak alá és csak ezt követően lesznek állományba véve. Hat hónapig önállóan szolgálatba beosztva nincsenek. A szervezet tulajdonát képezi 1 db megkülönböztető jelzésekkel (kék fény és sziréna) ellátott AUDI 100 szgk és 9 db a szervezet bejegyzett nevével ("városőrség") feliratozott, URH rádióval és figyelemfelkeltő jelzésekkel (sárga fény) felszerelt, hangos bemondásra alkalmas járőr - gépkocsi. 3 db operatív (figyelő) tevékenység ellátásához szükséges felirat nélküli " civil" szgk, 2 db Honda típusú, a szervezet nevével feliratozott járőr segéd-motorkerékpár, járőrszolgálat céljából rendőrséggel közös motoros járőrszolgálat céljából. . 8 db járőrszolgálatra alkalmas a szervezet nevével feliratozott kerékpár.
-
3–
Szám: 10 – 11 / 1 / 2009. ált.
1 db 8 személyes kisgéphajó amely alkalmas közbiztonsági járőrszolgálatra, vízi-rendezvények biztosítására illetve a korábbi nyílt vízi strandok, és a jelenlegi vízparti üdülők felügyeletére, vízben eltűnt személy keresésére, vízminőség ellenőrzésére ( ATIKÖVIZIG megállapodás alapján ) és egyéb feladatok ellátására. 2 db 9 személyes mikrobusz, téli hideg időszakban utcán fekvő magatehetetlen hajléktalan személy krízisközpontba való beszállítására, karitatív tevékenység végzésére. 4 db Ikarus 266 autóbusz, amely járművek alkalmasak nagyobb létszámú rendőri erő mozgatására, pl: eltűnt gyermek, idős személy keresése céljából. Ezek az autóbuszok alkalmasak még tömegbalesetek esetén nagy létszámú mentőegység kiszállítására a baleset helyszínére. Alkalmasak mindezeken felül a kevésbé sérült emberek a kárhely-parancsnok által kijelölt helyre való elszállítására is, a kárhely mielőbbi felszámolása érdekében. Katasztrófa esetén, a katasztrófa sújtotta területekre szintén a mentőegység illetve a segélyszállítmányok, fertőtlenítő szerek és egyéb felszerelések szállítására. „normál időszakban„ pedig iskolák, óvodák, mozgássérültek és arra rászoruló szervezetek karitatív ellenszolgáltatás nélküli szállítását végezzük. 1 db csörlővel ellátott UAZ terepjáró gépkocsi a rendvédelmi szervekkel közös járőr és egyéb szolgálatra. Ennek a járműnek nagy hasznát vettük a Tiszán levonuló árvizek, a helyenként kialakult belvizek elleni védekezés ideje alatt is. Jó szolgálatot tesz a tanyavilágba, a nehezen megközelíthető helyek eléréséhez. Különleges feladatok ellátása céljából is nagy hasznát vesszük ennek a járműnek. A katasztrófavédelemi igazgatóság kérésére szükség szerint, amennyiben az időjárás és egyéb helyzetek úgy kívánják non-stop mentési ügyeletet tartunk. Ennek az aránylag tekintélyes gépparknak képviselői segítséggel, pályázati illetve önerőből parkolót építettünk és tartunk fent a Rókusi körúton lévő irodánknál. 2 db MÁTRIX POLICE rendszámfelismerő rendszer (lopott gépjárművek beazonosítására) 3 db éjjellátó készülék, amely a temetők éjszakai rongálástól való megvédése érdekében lett beszerezve, mivel elszaporodtak a színesfémlopások. Szervezetünk jelenleg 3 irodával rendelkezik, amelyek általában a területeken történő szolgálati beosztásokkal egyidőben működnek. Az irodák a Rókusi krt. 66., az EKO parkban és a Tömörkény István üdülőtelepen vannak - ez az utóbbi főleg nyári időszakban működik illetve ad ügyeletet.
-
4–
Szám: 10 – 11 / 1 / 2009. ált.
EGYÜTTMŰKÖDÉSEK SZÁMA ÉS HELYZETE. A szervezetnek 1989., 1992. illetve 1995. évtől a mai napig élő együttműködési megállapodása van az alábbiakban felsorolt 32 szervezettel 1.
SZMJV Önkormányzata és Önkormányzati tulajdonú szervezetei 2. Csongrád Megyei RFK 3. Szeged Városi RK Szeged Vízirendészeti RK 4. Városi Polgári Védelem 5. CSM .Katasztrófavédelmi Igazgatóság 6. Önkormányzati Hívatásos Tűzoltóság 7. CSM-i Toborzó Iroda 8. Országos Mentőszolgálat Szeged 9. Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat 10. Nemzetközi Vöröskereszt 11. Fogyasztóvédelmi Felügyelőség 12. Közlekedési Hatóság Szeged 13. Közútkezelő Kht 14. Környezetgazdálkodási Kft
15. Szegedi Repülőtér ( SZKT ) 16. Szegedi Testamentum Kft 17. Városi Sportigazgatóság 18. Szegedi Mozgássérültek A. E 19. Szegedi Piacigazgatóságok 20. Városkép Kft 21. Szeged-Csanádi Püspöki Hatóság 22. Szegedi Vízmű ZRT. 23. Démász ZRT 24. Dégáz ZRT 25. Magyar Államvasutak Szeged Ig 26. Tisza Volán ZRT 27. Szegedi Közlekedési Kft 28. Délmagyarország Kft . 29. Tisza Halászati Szövetkezet 30. Büntetés-végrehajtás OPK Szeged 31. Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 32. Rendőr Szakiskola
SZMJV ÖNKORMÁNYZATÁVAL TÖRTÉNT MEGÁLLAPODÁSOK. Önkormányzati felkérésre történő állami és egyéb biztosításokat végzünk a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel közösen. Az Önkormányzati és kistérségi fenntartásban lévő intézményekben /hajléktalanszállók, népkonyha, iskolák stb/ rendfenntartási feladatokat látunk el. Az együttműködésünk eredményesnek mondható a Humánszolgáltató Központtal. Évek óta tevőlegesen segítünk az önkormányzat gyermek –jóléti szolgálat munkájában. Katasztrófavédelmi illetve karitatív csoportunk a hideg idő beálltával az általunk üzemeltetett autóbusszal a város különböző területein, forró tea, por-leves és meleg ruha osztását vállalta fel évek óta a hajléktalanok részére. A hajléktalanok által látogatott helyeket karitatív csoportunk naponta végigjárja, kirívó esetekben amennyiben szükséges, jelzést ad a hatóságok felé. Az év minden napján két fő állandó formaruhás gépkocsizó járőrrel felügyeljük a hajléktalanszállók környékét. Két fő állandó formaruhás városőr jelenlétével ügyelünk a népkonyha rendjére (hétvégén és ünnepnap egyaránt) a nyitva tartás ideje alatt. A Sás utcában szintén adunk ilyen jellegű visszatérő szolgálatot. A téli időszakokban „krízis” gépjárművünkkel (VW Transporter) beszállítjuk az utcán rekedt magatehetetlen hajléktalanokat a Kálvária sugárúti melegedőbe.
-5– Szám: 10 – 11 / 1 / 2009. ált.
A SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KFT ILLETVE A TISZA VOLÁN ZRT A SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KFT –vel illetve a TISZA VOLÁNNAL kötött megállapodás értelmében figyelemmel kísérjük az éjszakai szolgálataink alkalmával a két szervezet város közigazgatási határain belüli, de a telephelyen kívül tárolt közforgalmú járműveit a különböző értékeltulajdonítások - üzemanyag, alkatrészek tartozékok stb. - megakadályozását illetően. Napközben fokozottan figyelemmel kísérjük az autóbuszokon, villamosokon a zsebtolvajokat (akadályozva őket a bűnelkövetésben) illetve azok mozgását, amelyet számítógépes rendszerbe veszünk. Szintén felkérésre a bűnelkövetések elkerülése érdekében, jelen vagyunk a nagyobb forgalmú jegypénztáraknál a bérletvásárlások idején a megjelölt kritikusabb időpontokban. Az SZKT igazgatójának a kérésére minden héten pénteken hat fővel kísérjük a műjégpályáról (discóból) az utolsó villamost, megakadályozva, hogy a fiatalok megrongálják. Szintén az igazgató kérésére 95 napig napi nyolc fővel (de. 4 és du. 4 fővel) vigyáztunk a közlekedésbiztonságra az Anna kúti villamos-pálya felújítási munkálatainak az idején. Ezt a felkérést az idei évre is megkaptuk a Kossuth L. sgt és a Rókusi krt. kereszteződésében történő átalakítás idejére. SZEGEDI TESTAMENTUM KFT A Testamentum Kft. vezetésének a kérésére kiemelt figyelemmel kísérjük a halotthamvasztó és a városban lévő temetők rendjét és biztonságát. Halottak napi megemlékezések alkalmával a halottak napja előtt egy héttel a temetőkben nagy létszámú ügyeleti szolgálatot adunk éjjel-nappal, a virág és koszorú eltulajdonítások elkerülése érdekében. A Belvárosi temetőben 1995 óta a halottak napi megemlékezések előtt egy héttel és utána még két napig a városőrség állandó városőri jelenlétet - nappal 30 fő, a többi kisebb temetőben 8 10 fő, a Belvárosi temetőben éjszaka 12 fő, a kisebb temetőkben 3-4 fővel - biztosított a megemlékezések alkalmával. A fent említett temetők területén az év többi napján a hozzátartozók megnyugtatása érdekében napi több alkalommal járőrszolgálatot tartunk a nappali és az éjszakai órákban. A Belvárosi temetőben a nyitva tartás idejére az év minden napján kettő fő formaruhás városőr állandóan jelen van. Az éjszaka folyamán szintén 2 fő visszatérő járőr biztosítja a városban lévő temetők biztonságát. Nagyobb temetések alkalmával, igény szerinti létszámmal akár 20 – 25 fővel biztosítjuk a temetések zavartalanságát. A temetőkbe történő bezáródás esetén, az ügyeletünk értesítése után, (a szervezet telefonszáma minden kapunál fel van tüntetve) a városőrség engedi ki a hozzátartozót a zárt temetők területéről.
-
6–
Szám: 10 – 11 / 1 / 2009. ált.
VÁROSI SPORT-IGAZGATÓSÁG A sportcsarnokban történő rendezvények, sportesemények külső biztosítása, a rendezvényekre érkező meghívottak, nézők illetve szurkolók járműveire való felügyelés szintén a városőrség feladatai közé tartozik. A sportcsarnokon kívüli sportrendezvényeket, különböző a városban több ezer fővel történő CORA, VIVICITA, TESCO és egyéb alkalomból minden évben megrendezésre kerülő futóversenyeket hosszú évek óta 90 – 100 - 150 fő körüli létszámmal szintén a szervezetünk biztosítja. GYERMEK ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM ISKOLÁK ÉS KÖRNYÉKÜK FIGYELÉSE Az Alapszabályunkba foglaltak szerint szervezetünk egy erre szakosodott csoportja a megalakulása óta komoly gondot fordít az ifjúságvédelemre. Tanévkezdéskor a városi rk, vezetője az önkormányzati képviselők, az iskolaigazgatók, illetve a szülői munkaközösségek vezetői által megjelölt frekventált helyeken lévő iskolákat 1997 óta napi rendszerességgel fokozott figyelemmel kísérjük. Ez Szeged viszonylatában 26 általános iskolát érint. Ezen belül évek óta figyelemmel kísérjük az iskolák megközelítését a közlekedés által veszélyeztetett útszakaszokon. A tanítási idő megkezdését követően formaruhába jelen vagyunk az iskoláknál, az iskolákat körülövező gyalogátkelő helyeknél reggel 7 és 8 délután 13 és 14 óra között. Forgalom-irányítással segítjük át a gyerekeket a gyalogátkelő helyeken. A Szegeden lévő közép- és általános iskolákban történő szalagavató bálok, tini diszkók, sport és más rendezvények zavartalan lebonyolításához is hozzájárul szervezetünk. A rendőrség és az iskolák igazgatói felkérésére szervezetünk sűrűn szervez drogfigyelő szolgálatokat is. A szünidő ideje alatt az úgynevezett „kulcsos„ gyerekek részére hosszú évek óta heti rendszerességgel különböző városrészekben a multi áruházak parkolóiban, játszótereken illetve köztereken önállóan vagy a városi rk munkatársaival közösen pályázati úton kerékpáros kresz ügyességi és egyéb vetélkedőket szervezünk, játszóházat működtetünk. KÖRNYEZET ÉS PARKVÉDELEM A környezetvédelmi csoport feladata a (SZMJV közigazgatási határáig terjedően) köztéri parkok fák, játszóterek, szobrok védelme, állagának megőrzése és egyéb a feladatvállalásban szereplő tevékenységek végrehajtása.
-
7–
Szám: 10 – 11 / 1 / 2009. ált.
A Szegedi Vadaspark igazgatójának a kérésére, kiemelt figyelemmel kísérjük a vadasparkot és környékét. A park területére történő jogtalan behatolások, állat eltulajdonítások, általánossá vált fakivágások, illegális szemetelés megakadályozásának érdekében. DÉLMAGYARORSZÁG KFT A szervezetünknek együttműködési megállapodása van a Délmagyarország KFT vezetésével, a Kft rendezvényeinek zavartalan lebonyolítása illetve a sajnálatos előfizetői megkárosítások (különböző városrészekből állandóan eltűntek az újságos-ládákból az újságok) megakadályozása érdekében, a kft. által a városőrség irányában történő jelzésadások óta az együttműködés sikeresnek bizonyult, mivel ezek a jellegű lopások néhány tettenérés után évek óta megszűntek. A KFT a fentiekben említett dolgok viszonzásáért vállalta, hogy a városőrség munkájával kapcsolatosan időnként terjedelmes formában tájékoztatja az olvasó közönséget. DÉMÁSZ ZRT A Szegedi DÉMÁSZ Rt.-vel kötött megállapodásban foglaltak szerint alkalomszerűen ellenőrizzük a fogadó állomásokat és az egyéb olyan jellegű létesítményeket, amelyek szükségesek a zavartalan szolgáltatáshoz. A DÉMÁSZ RT tekintetében, külön figyelmet fordítunk a közvilágítás, illetve az ezzel kapcsolatos hiányosságokra, baleseti tényezőkre. A közvilágítás oszlopairól eltulajdonított kapcsoló szekrényajtók hiányát feljegyezzük, mivel kilátszik a csupasz drót és a gyermekek hozzányúlhatnak, életveszélybe kerülhetnek. Ezt a hiányosságot a korábbi együttműködési megállapodásban foglaltak szerint a DÉMÁSZ ZRT diszpécserszolgálatának jelezzük. Nagyobb városrészi áramkimaradások esetén komoly létszámot mozgatunk meg az adott területre a sötétség miatt könnyebben bekövetkezhető bűncselekmények megelőzése érdekében. TÁVKÖZLÉSI SZERVEZETEK A távközlési szervezetekkel szintén az együttműködési megállapodásban foglaltak szerint jártunk el. Számos alkalommal tartottunk vissza telefonfülke rongálót, illetve a telefonfülke pénzgyűjtő tartájának fosztogatóját. MÁV ZRT A MÁV ZRT. esetében közterületi szolgálati időnk alatt vizuális ellenőrzést tartunk a biztonság berendezések, közúti sorompók, átjárók, pályaudvarok, és egyéb dolgok tekintetében. Feladataink közé tartozik, amennyiben szükséges a várótermek rendjének megőrzése a hajléktalanokkal szemben az utazóközönség érdekében.
-8– Szám: 10 – 11 / 1 / 2009. ált.
SZEGED -CSANÁD PÜSPÖKSÉG A korábbi püspök úr kérésére fent felsorolt tevékenységeinken kívül másfél évtizede figyelemmel kísérjük Szeged templomait, egyházi épületeit, nagyobb egyházi ünnepeken biztosítjuk a megemlékezések lebonyolításának zavartalanságát - éjféli mise, húsvéti körmenet, nagyobb temetések és egyéb ezekhez kapcsolódó biztosítás. A feladatkörünkbe tartozik a hajléktalan koldulók, kéregetők eltanácsolása, a templomok környékéről az idegenforgalom illetve a hívek zaklatásának megakadályozása érdekében. A Dóm téren évek óta megrendezésre kerülő különböző rendezvények, szegedi szabadtéri játékok, karácsonyi vásár, és egyéb a templomok vonzáskörébe tartozó megemlékezések lebonyolítását szintén szervezetünk biztosítja. ÖNÁLLÓ SZERVEZÉSŰ KÖZBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK, BIZTOSÍTÁSOK. A szervezet állománya napi rendszerességgel ad 12-16 fő állandó 12 órás szolgálatot (önálló járőrtevékenység) a bevásárló központok, közforgalmú járművek villamosok, autó-trolibuszok, vonatok, pályaudvarok területére illetve azok környékére zsebes-figyelő és egyéb járőrtevékenység végrehajtása céljából. Saját szervezésű gépkocsizó, (szezonális időszakban) motorkerékpározó, illetve kerékpározó járőrszolgálatunkkal igény szerinti létszámmal rendszeresen jelen vagyunk és figyelő illetve megelőző szolgálatokat látunk el a fent említett területeken. Ezen kívül hajléktalanszállóknál, templomoknál, temetőkben, nagyobb sport és más városi rendezvényeken, illetve környékükön és egyéb olyan helyeken, ahol a bűnelkövetés feltételezhetően bekövetkezhet. A szervezet fő profilja a rendvédelmi és katasztrófavédelmi szervezetekkel kötött együttműködési megállapodásban foglaltak végrehajtása, betartása. A rendvédelmi szervezetekkel közös erővel történő bűnmegelőzés, katasztrófavédelem, környezetvédelem, gyermek és ifjúságvédelem. A szervezet állományából a rendőrség igénye szerint (heti négy alkalommal) általában 4 fő 12 órás nappali és éjszakai járőrszolgálatot lát el közösen (Liget 71 hívó név alatt) a városi rk. munkatársaival. A rendvédelmi szervezetek bűnügyi és baleseti helyszínelő alosztálya a Tűzoltóság a Katasztrófavédelem, Határőrség, Vám és Pénzügyőrség, ÁNTSZ, APEH, Mentőszolgálat, és egyéb szervezetek amelyek 1993. óta tartanak igényt folyamatos nappali, és éjszakai hatósági tanúügyeletre, baleseti vagy bűnügyi helyszín biztosítási feladatok ellátására. Ezek a feladatok hozzávetőleg 2- 3 óra hosszat vesznek igénybe heti, két három alkalommal, ez éves viszonylatban, szintén jelentős létszám mozgatását indokolja. A szervezetünknek a polgármesteri hivatal rendezvény-referensének a felkérésére, városi rendezvények, sportesemények esetén önállóan vagy a városi rk – val, a Közterület – Felügyelettel, a Rendvédelmi Szakiskola illetve a Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Kollégium diákjaival van közös biztosítási feladatvállalása. A városban történő sportesemények, koszorúzások, egyéb kisebb – nagyobb rendezvények közlekedési és
-
9– -
Szám: 10 – 11 / 1 / 2009. ált.
közrendvédelmi biztosításának vállalása a városőrség részéről igény szerint 10 – től akár 100 – 150 főig terjedhet. Általában rendőrségi felkérésre a Vám és Pénzügyőrséggel, az ÁNTSZ – el, illetve a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséggel a Szeged területén működő, piacok ellenőrzésében való segítségnyújtásban is részt vállalunk. Ez részünkről, szintén komoly létszám mozgatását indokolja. A Katasztrófavédelmi Igazgatósággal való együttműködés eredményeképpen a CSM-i Katasztrófavédelmi igazgatóság, a városőrség bázisára építve, létrehozott két 45 főt számláló, SZMJV Területi Rendeltetésű Katasztrófavédelmi Logisztikai Szakalegységet amely a tűzoltóság a mentőszolgálat, a rendőrség illetve a katasztrófavédelem hírközpontjainak kiértesítésére azonnal riasztható. Az egyik csoport csak Szegeden, a másik az országon belül illetve az országon kívül is bármikor bevethető. A logisztikai szakalegység számtalan esetben bizonyította rátermettségét a korábbi években bekövetkezett sajnálatos tömegszerencsétlenségek, árvíz, belvízhelyzetek balesetek kárelhárításban való tevőleges részvételével, kiszolgálva a mentőegységeket. VIZI MENTŐ SZAKSZOLGÁLAT A szegedi vízi rendőrséggel 1995 év óta van élő együttműködési megállapodásunk. A vízi rendőrséggel történő közös szolgálatbeosztásunk a mentőhajónk rendszerbeállításával lett szorosabb. Korábban szezon időben a szegedi szabad strandok, illetve tiltott helyen fürdőzők felügyeletével voltunk megbízva. Sajnos a 2007 – 2008a-s évben elsősorban kikötési problémák miatt (amelyek azóta megoldódtak) a hajónkat az elmúlt években sajnos nem tudtuk kellőképpen kihasználni. Szezon végén az üdülő gondnokokkal való egyeztetés után a vízi szakszolgálatunk feladatai közé tartozott a Tisza-parti üdülők, úszóművek felügyelete, figyelemmel kísérése. A szakszolgálat a megállapodásokban érintett szervezetekkel közös járőrszolgálat során rendszeresen ellenőrzi a TISZA halászati szövetkezet vizeit, engedély nélküli horgászathoz illetve a halászathoz szükséges kitelepített eszközök eltulajdonításának megakadályozása érdekében. A szolgálat figyeli a vízszennyezést, illetve a halállomány esetleges tömeges pusztulását. Amennyiben rendellenességet észlel, jelzéssel él a vele együttműködési megállapodásban lévő Alsó-Tiszavidéki Környezetvédelmi Felügyelőség irányában. 24 ÓRÁS NON STOP KÖZBIZTONSÁGI ÜGYELETI CSOPORT. Az önkormányzat kezdeményezésére a közterület-felügyelettel részt vállalunk egy 2005. év november elsejei dátummal, akkor kísérleti jelleggel megalakult ingyenes zöld
-
10 –
Szám: 10 – 11 / 1 / 2009. ált.
számon 06 80 823 823 riasztható gyorsreagálású közbiztonsági működtetésében, amely a visszajelzésekből megállapíthatóan jól bevált.
csoport
KARITATÍV TEVÉKENYSÉG Egész évben az év minden napján több alkalommal is SÜRGŐSSÉGI ÉLETMENTŐ vérszállítási ügyeletet tartunk a szervezet mentő-gépkocsijával és amennyiben szükséges vért szállítunk az ország különböző területeire illetve területeiről ide Szegedre életmentés céljából. 2008-ban 296 alkalommal átlagosan alkalmankénti 4 órában összesen 1184 órában történt vérszállítás. Megállapodásunk van a megyei illetve városi vöröskereszttel és más karitatív szervezetekkel, hogy katasztrófa helyzetek esetén segítséget nyújtsunk a rászorulóknak. A korábbi években az üzemeltetésünkben lévő IKARUS autóbusszal 14 alkalommal vittünk a városunk nevében (többnyire elsőként) segélyszállítmányt a Tiszai, Dunai árvíz illetve egyéb katasztrófák helyszíneire. A karitatív tevékenységet már megalakulásunkkor, 1989. évben a romániai rendszerváltás idején kezdtük, Romániába történő segélyszállítmányok szállításával. A fiatalkorúakból (16 évtől) álló ifjúsági csoportunk segítségével 1997 év eleje óta nyújtunk segítséget a Szegedi Mozgássérültek Alternatív szervezetének, a Látáscsökkentek Egyesületének illetve a Szegedi Értelmi Fogyatékosok egyesületének az együttműködési megállapodásokban foglaltak szerint. Évek óta nyújt segítséget szervezetünk egyedülálló idős embereknek a bevásárlásban, télen tüzelő behordásban, hó eltakarításban, udvarrendezésben. A sérült emberek tekintetében felvállaltuk az egyesületük járműveinek szervizelését, javítását, vizsgáztatását, üzemeltetését. A járműveikre ingyenesen biztosítunk kezelőszemélyzetet és vállaljuk a szállításukat kirándulásokra, bevásárlásokra. A felsoroltakon kívül tolókocsi és egyéb dolgok javításában is részt veszünk a sérült embereket segítve. A városban elterjedtek a tulajdonosok által megunt, kicsapott, az állampolgárokat, gyerekeket egyre gyakrabban megtámadó (a Medikémiánál több alkalommal is megtörtént) veszélyes, éhes, kóbor kutyák. Ezeket az állatokat rendőrségi, vagy lakossági jelzésre befogjuk értesítjük az algyői gyepmestert és elszállíttatjuk a veszélyes állatot. EGYÉB FELADATVÁLLALÁSOK Közel tíz éve Szeged vonzáskörében lévő tanyavilág lakossága közbiztonságérzetének javítása és az idős egyedülálló emberek ellátása érdekében periodikus mozgású csoportot hoztunk létre. Ennek a csoportnak a tevékenységével kapcsolatban kizárólag pozitív hangvételű visszajelzéseket kapunk. A fent említett a feladatvállalásokról már nem vezetünk nyilvántartást csak megemlítettem.
-
11 –
Szám: 18 – 21 / 1 / 2008. ált.
A városban és környékén figyelemmel kísérjük a vad-szemétlerakók a fatolvajok mozgását, adott esetben történő visszatartását (a rendőrség kiérkezéséig) amely az elmúlt év során több esetben is megtörtént.. Élmény pedagógia tréningek szervezése a rendőrséggel közösen. Pályázati úton nyert pénzösszegből vásárolt mobil játszóház működtetés a város közterein. Kerékpáros és egyéb közlekedési oktatás iskolákban, nagyobb áruházak, intézmények parkolóiban, a rendőrséggel közösen. Élménypedagógiai képzések, tréningek. TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ KIMUTATÁS A FELADATVÁLLALÁSOK ÁLTAL IGÉNYELT LÉTSZÁMOT ÉS ÓRASZÁMOKAT ILLETŐEN: A szolgálatvállalások illetve tevékenységünk hordereje leszűrhető a következő kimutatással: Minden év decemberében, a rendőrséggel közös 12 órás szolgálat 2 fővel. Kiemelten felügyeljük a város területén lévő, nagyobb áruházakat és környéküket, a karácsonyi vásárokat, Széchenyi, Dugonics, Mars téri, Cserepes sori piacok és a templomok környékét. havi szinten : 60 fő havi szinten: 720 óra A 2008 – as évben 53 esetben történt különböző bűncselekményekért körözött személy elfogásába közreműködés, a rendvédelmi szervezetekkel. Hétvégeken és ünnepnapokon igény szerint a rendőrséggel közös közbiztonsági járőrszolgálat, általában 2 fővel 12 órában éves szinten 168 alkalom volt 2 fővel: az 336 fő és 4032 óra. (Eltűnt illetve bűncselekményt elkövetett személy keresése és egyéb esetekben a létszám igénybevétel nagyobb nagyságrendű) éves szinten: 336 fő éves szinten: 4032 óra Mindennap önálló, a jelzések alapján (rendőrségi, lakossági, területi képviselői, együttműködő szervezet és egyéb) állítjuk össze a járőrútvonalakat. Az így szervezett járőrszolgálat napi 12 fővel napi nyolc órában (változóan) gépkocsival, motorkerékpárral, kerékpárral, (szezonálisan) motoros kisgéphajóval. éves szinten: 4380 fő éves szinten: 35040 óra Iskoláknál történt szolgálat (önállóan illetve az erősen frekventált helyeken a városi kapitányság munkatársaival) 26 iskolánál 24 napig. Délelőtt 2 fő 1 órában, délután 2 fő 1 órában. éves szinten: 2496 fő éves szinten: 2496 óra
-
12 –
Szám: 18 – 21 / 1 / 2008. ált.
Heti 2 – 3 alkalommal 2 fő hatósági tanúnak rendőrség, tűzoltóság, vám és pénzügyőrség, határőrség stb (felkérés függő) . éves szinten kb: 212 fő éves szinten k: 424 óra Alkalomszerinti rendezvénybiztosítások 10 – 150 főig változó ( általában a városi kapitányság illetve a közterület-felügyelet munkatársaival ( kb 2 - 4 óra ) éves szinten kb: 1875 fő éves szinten kb: 3750 óra Hajléktalanszállók, népkonyha állandó 2 fő éves szinten: 522 fő éves szinten: 4176 óra Humán Szolgáltató állandó
1 fő éves szinten: 261 fő éves szinten: 2088 óra
SZEPARK telep biztosítása állandó
1 fő éves szinten: 261 fő éves szinten: 2088 óra
A Biztonságosabb Szegedért Zöld szám non stop napi 4 fő éves szinten: 1460 fő 261 nap napi 12 órás szolgálattal illetve 104 nap napi 24 órás szolgálattal ünnepnapokon is. éves szinten: 1460 fő éves szinten: 5628 óra Rendőrség, illetve önkormányzati felkérésre útlezárások közrendvédelmi, közlekedésrendészeti biztosítása, non stop őrzés 20 nap napi 16 fővel 12 órás szolgálati idővel. összesen: 214 fő összesen: 2568 óra Az SZKT igazgatójának felkérésére az Anna kúti villamos-pálya felújítási munkák közlekedésbiztonsági biztosítása. 95 nap napi 8 fő 12 órában. Összesen: 760 fő Összesen: 9120 óra A Széchenyi téren illetve a városban ünneplő tömeg biztosításának ideje alatt : 48 fő. A Széchenyi téren illetve a városban ünneplő tömeg biztosításának ideje alatt 2 óra / fő kb.: 96 óra Összesen: 48 fő Összesen: 96 óra ÖSSZESÍTVE Az Önkormányzati Városőrség Kiemelten Közhasznú Szervezet 2008 – évben közbiztonsági, katasztrófavédelmi és egyéb szolgálati célból 12
671 főt osztott be. A beosztott állomány 69
658 óra szolgálatot teljesített Szeged város érdekében.
-
13 –
Szám: 18 – 21 / 1 / 2008. ált.
A SZERVEZETÜNKNEK ILLETVE ÁLLOMÁNYÁNAK ADOMÁNYOZOTT ELISMERÉSEK
Szervezetünket illetve tagjainkat 1991 év óta a már fent felsorolt együttműködő szervezetek képviselői több esetben jutalmazták. SZMJV Polgármestere 2008-ban 15 főt részesített elismerésben. Az eltelt évek során összesen 561 fő részesült jutalmazásban. A városőrség minden mozgásáról a részletesebb tájékoztatás érdekében rendelkezésre állnak a rendvédelmi és az együttműködő szervezetek mindenkori ügyeletvezetői, szolgálattevői által naponta hitelesített esemény-lapok. Ezek a dokumentumok megtekintés céljából bármikor rendelkezésre állnak a szervezet archívumában. Az Önkormányzattól kapott támogatási összeg felhasználásáról részletes pénzügyi elszámolás az illetékes irodának elszámolás céljából leadásra került. A beszámoló valódisága ellenőrizhető az együttműködő szervezetek nyilvántartása alapján is. A beszámoló részben megegyezik az előző éves beszámolókkal, mivel az alaptevékenységünk maradt csak több dologban bővült, illetve számszerűségében megváltozott.
Tisztelt Közgyűlés, Tisztelt Polgármester Úr! Köszönöm az Önök 2008. évben nyújtott támogatását, türelmét, segítő hozzáállását. Bízom abban, hogy a beszámolómban leírtak (mely korántsem teljes), képet adnak a városőrségnél folyó munkáról, eredményeinkről és terveinkről. Kérem Önöket, hogy észrevételeikkel, kritikáikkal segítsék ez évben is szándékaink megvalósulását, hogy jövőre is legalább ilyen színvonalú munkáról adhassak számot. S z e g e d, 2009. február 25. PH
Kovácsné Vadászi Erika elnök megbízásából összeállította Liszkai Gábor fegyelmi bizottság vezető
Német István László szolgálatvezető elnök