Szülői értekezlet közösen hirdetendő témái 2012. 09.24-25.
1. Gazdasági beszámoló Az állami átvétel miatt az önkormányzatok nem egészítették ki a normatívákból származó összegeket, így az intézménynek komoly anyagi nehézségei vannak. Sok helyen kell megszorításokat alkalmaznunk, például: étkezés, fénymásolás, ingyenes tankönyvek, könyvtári tartozások behajtása, stb. Nem írtak ki pályázatot a nyári karbantartási munkálatokra sem. Ennek ellenére a településrészi önkormányzat által átcsoportosított összegből a nyáron a legfontosabb játszótéri eszközök festése megtörtént, kicserélésre kerül az eltörött csúszdalap is, a kerítések kijavítása teljes, szülői segítséggel belső osztálytermi megújulások is tapasztalhatók: pl. 1. és 5. osztály. Számítunk a szülők fizikai és anyagi támogatására, ennek módjaira az alapítványi bál és a szülői munkaközösség témakörénél térünk ki részletesebben. 2. Igazgatói pályázat 1 pályázó: Herkliné Ebedli Gyöngyi adta be az intézmény magasabb vezetői posztjára kiírt pályázatra a jelentkezését, ennek intézményi véleményezése a múlt héten megtörtént: a véleményezési joggal rendelkező testületek támogatták, az összalkalmazotti értekezlet pedig 81 %-kal támogatta a pályázót. Legkorábban november 1-jétől töltheti be a posztot, amennyiben a ZMJV Közgyűlése elfogadja a pályázatot. 3. Pályázatok TÁMOP – Diáksziget pályázat: Az ország második legnagyobb pályázatát nyerte el 80 millió forintos összeggel az intézményünk 2011-ben, mellyel Zalaegerszeg és Pacsa körzetében 13500 fiatalt szólítunk meg közösségépítés, karrier, ifjúságvédelem és még sok más témakörben 12-18 éves korosztályban. 1
A pályázat nagy részben 3 városi irodában zajlik: Pláza - Diáksziget, Pinceklub a Díszteremnél és a Karrier iroda, de tanulóinknak is kínálunk programokat: Szeptemberben Dr Zacher Gábor toxikológus tartott előadást a drog veszélyeiről. Októberben vépi kirándulás lesz a szélerőműben. Novemberben Márton napi túra lesz Szombathelyre autóbusszal. Decemberben „A karácsony fényei” címmel fotópályázat kerül kiírásra a város iskoláinak, melynek kiállítása itt lesz az intézményben: értékes nyereményekkel: fényképezőgépek. 5.,6.,7.,8.osztályos tanulókat várunk a pályázatra,az IZSÁKOS tanulóknak külön előadás a fotózásról. Emellett önismereti tréningek, túrák, Zöld műhely foglalkozások várják a tanulókat. Illetve az ősz folyamán a Facebook veszélyeiről hallgathatnak előadást a rendőrség szakembereitől. Túrák:szeptembertől-májusig - havonta egy, a 9 túrából 6-ot kell teljesíteni a balatoni kerékpártúrához, ill. a hátizsákos vándortáborhoz. A programokról az intézmény és a pályázat dolgozói folyamatosan tájékoztatják a tanulókat, részvételi lapokon lehet jelentkezni, melyeket a gyerekek hazavisznek. Informatikai pályázat: 8 millió forintos összeggel tartalék listások vagyunk, ha nyernénk, a könyvtár fejlesztése külön többcélú teremmel bővülne, mely alkalmasabbá tenné a közkönyvtári feladatok ellátására. TÁMOP innovatív iskolák pályázat szeptember 24-ével lett beadva 42 millió forintos összeggel: melyben egy új tanulási módszert: az „Ugródeszka” programot dolgoznánk ki, illetve forrást kaphatnánk, digitális tananyagok beszerzésére és tanítására, a táborok szervezésére, erdei iskola indítására, a mindennapos testnevelés szakmai és tárgyi fejlesztésére és még sok, már működő programra.
4. Tanév rendje 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet a 2012/2013. tanév rendjéről 2
A 2012/2013. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2012. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2013. június 14. (péntek). A tanítási év első féléve 2013. január 11-ig tart. Az iskolák 2013. január 18-ig értesítik a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Az őszi szünet 2012. október 29-től november 4-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 27. (szombat), a szünet utáni első tanítási nap november 5. (hétfő). A téli szünet 2012. december 27-től 2013. január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2012. december 21. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2013. január 3. (csütörtök). A tavaszi szünet 2013. március 28-tól április 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 27. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 3. (szerda). A köznevelésről szóló törvény 80. § (1) bekezdése alapján a 2012/2013. tanévben országos mérés, értékelés keretében meg kell vizsgálni az olvasásiszövegértési és a matematikai alapkészségek fejlődését a hatodik, a nyolcadik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedően. Emellett a negyedik évfolyamra vonatkozóan az alapkészségek és -képességek mérésére alkalmas tesztanyagokat a Hivatal a honlapján közzéteszi, azok szabadon felhasználhatók és az eredmények az interneten hozzáférhető szoftver alkalmazásával értékelhetők. A méréseket, értékeléseket a Hivatal szervezi meg az Országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértők bevonásával 2013. május 29-én. A mérés napja tanítási napnak minősül, melyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek. A köznevelésről szóló törvény 80. § (1) bekezdése alapján a 2012/2013. tanévben országos mérés, értékelés keretében gondoskodni kell a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról. A vizsgálatot a nevelési-oktatási intézményeknek 2013. április 3. és május 28. között kell megszervezniük a korábbi években rendelkezésükre bocsátott, a fittség vizsgálatára alkalmas módszertani anyagok alapján. A nemzetgazdasági miniszter 39/2011. (X. 14.) NGM rendelete a 2012. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről október 27. szombat munkanap, október 22. hétfő pihenőnap 3
november 10., szombat munkanap, november 2., péntek pihenőnap december 15., szombat munkanap, december 24., hétfő pihenőnap 2013-ban nem lesz munkanap áthelyezés. A tanévben 5 napot adhatunk ki a tanulóknak, ezek várhatóan: januárban nevelőtestületi értekezlet, tantestületi kirándulás, party-nap.
5. Jogszabályi változások Bevezetésre került az új Köznevelési törvény életbe lépésével a mindennapos testnevelés 1. és 5. évfolyamon. A tanulók tankötelezettségi korhatára a 2012/13-as tanévben 18, 2013/14es tanévben 17 év, az utána következő tanévtől lesz csak 16 év, amennyiben addig a jogszabály nem módosul
6. Értékelési szabályzat Az intézmény az egységes értékelés és ellenőrzés követelményeként, illetve a szülői nyomonkövetés segítése érdekében értékelési szabályzatot dolgozott ki, melyet év elejével módosított. A szabályzat megtekinthető az intézmény honlapján. Főbb pontjai: tartalmazza például a dolgozatok íratásának, a feleletek gyakoriságának kritériumait, tartalmazza az értékelés százalékos határait, hiányzó felszerelés és házi feladat büntetési módjait, rendszeresen hiányzó ellenőrző büntetését, a szülő feladatait az értékelési folyamatban – például ellenőrző kézjeggyel történő ellátása, stb. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a tanulók nevelése és oktatása az általános iskolai gyerekek esetében nem kizárólag az iskola feladata, hanem a szülővel szorosan együttműködve kell ellátnia. Mely folyamatban már 4
Magyarország Alaptörvénye XVI. cikk alapján a szülőnek kötelessége nyomon követni a tanuló iskolai előmenetelét, mindent megtenni annak elősegítésére vonatkozóan. Pl: házi feladatok ellenőrzése, délutáni elfoglaltság esetén annak megíratása, stb.
7. Tantárgyfelosztás A 17/2004-es OM rendelet alapján az idei tanévre a fenntartó által elfogadva olyan tantárgyfelosztást dolgoztunk ki, melynek során számtanilag ugyan megnőtt a tanulók magyar és matematika óraszáma, de ezek mind gyakorló órák, a sikeresebb továbbhaladás elősegítése volt a célunk. Új tantárgy kerül bevezetésre a felső tagozatban: Művészeti, vizuális és életviteli ismeretek, melynek célja, hogy a rajz , technika, életviteli ismeretek, vizuális nevelés tantárgyakra szétforgácsolt 1 órák tömbösítése, nagyobb lélegzetvételű munkák, gyakorlati feladatok magvalósítását szolgálja. Tanítja: Horváthné Magyar Márta Vannak olyan évfolyamok, ahol fel kell hívni a tanulók figyelmét az előre tanulásra, mert sok „nehéz” tantárgyat tartalmazó napjuk is van: például csütörtök 7. osztály. Tanulószoba: csendes teremben Bényi Zoltán felügyeletével 13 órától vehetik igénybe a felsősök a tanulószobát, majd 14-16 óráig a hangos teremben zárják a foglalkozást Horváthné Magyar Mártával. A tanulószoba csak az írásbeli házi feladat megírására és 1 tantárgy felmondására vállal felelősséget (szakmailag kivitelezhetetlen ennél több) és számolni kell vele, hogy 34 tanuló puszta jelenléte is hanghatással jár, akinek elmélyült tanulásra van szüksége, annak otthoni feladatai is lesznek. A Tanulószobának nem feladata maximálisan felkészíteni másnapra a tanulót, sokkal inkább segítségadás a kiemelt célja. Aki a tanulószobán végzett, de szülője 16 óráig felügyeletet kért, azt a közművelődés Flúgos futam elnevezésű, aktív pihenést szolgáló csoportja biztosítja. Napközi: 3. és 4. évfolyamon már nem elegendő a tanóra időtartama a házi feladatra, így a szülőknek is be kell kapcsolódni a folyamatba, a tanító nénik minden esetben jelzik az elmaradásokat, hiányosságokat.
5
A tanuló délutáni elfoglaltsága esetén a másnapra való felkészülés a szülő kötelessége még akkor is, ha erre vonatkozóan nem írta alá a nyilatkozatot, hiszen a tanuló szakköri elfoglaltságát a szülő választotta, a pedagógus nem tilthatja meg azzal, hogy nem tud másnapra felkészülni.
8. Változások az intézményi élet szabályozásában A portaszolgálatot várhatóan október 1-jétől felnőtt látja el a tavaszi fűnyírás kezdetéig. Az intézménybe továbbra sem lehet sem reggel, sem délután feljönni, a tavaly életbe lépett változásokat kell betartani. Minden pedagógusnak lesz heti fogadó órája, melyre az 511-927-es telefonszámon lehet bejelentkezni. Ez kifüggesztésre kerül nemcsak a szélfogóban, hanem az intézmény honlapján is. Ambuláns baleseti ellátás esetén az intézmény a Mentő egyidejű meghívásával értesíti a szülőt, a sürgősségi osztályon a pedagógus jelenlétében kerül felvételre az orvosi lelet. Az intézményben 7.30-tól 16.30-ig van felügyelet. KÉRÜNK MINDEN SZÜLŐT, HOGY 16.30-IG VIGYE EL GYERMEKÉT, MERT A TECHNIKAI SZEMÉLYZETNEK NEM FELADATA A GYERMEKEK FELÜGYELETE, TAKARÍTÁSI FELADATUKKAL NEM VÉGEZNEK EL. AMENNIYBEN A GYERMEKÉRT NEM ÉRKEZNEK MEG A FENT LEÍRT IDŐPONTIG, ÚGY ÁTADJUK A RENDŐRSÉGNEK A TANULÓT. Természetesen alkalmanként (üzenőben előre jelezve), nem probléma, meg tudjuk oldani, ha a szülő írásban kéri.
9. Étkezés Változás történt az étkezési szolgáltatást illetően, a Hungast szállítja szeptembertől az ételt, 3-szori étkező 361 Ft + ÁFA, 1-szeri étkező 224+ÁFA. Januártól 3-szori étkező 381 Ft+ÁFA, 237+Áfa az egyszeri étkezőé. Az étkezési díjak kifizetésénél, akinek anyagi problémája merül fel, vegye igénybe a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, melyet a Népjóléti Osztálytól kell igényelni a Polgármesteri Hivatalban. 6
A felhalmozott tartozások kiegyenlítésére az intézmény az igénylőknek részletfizetési lehetőséget biztosít, aki így sem rendezi, attól az intézmény közjegyzői fizetési meghagyás útján behajtatja az összeget.
10.Szülői Munkaközösség A SzM szeptember 20-i alakuló értekezlete jegyzőkönyve értelmében, aktív munkájukkal szeretne hozzájárulni az iskolai élet sokszínűségéhez, ezért kiemelten kéri, hogy osztályonként 2 olyan agilis szülő kerüljön megnevezésre, akik rendszeresen részt tudnak venni az SzM ülésein és nagyban ki tudják venni részüket a feladatokból. November 24-i alapítványi bál megszervezésével és a Party-napon biztosítandó aktív részvételükkel anyagilag is szeretnék támogatni az iskolát. Megnevezett területre szánják: udvari ülőalkalmatosságok kihelyezésére vagy a bejárat megújítására szánnák az itt összegyűlt összeget. A tavalyi Party-nap több mint 200 EFt-os bevételét egyelőre tartalékoljuk az Innovatív iskolák pályázat értékelésétől függ a felhasználása.
11.Közművelődés Programjai: Bábszínház: - alsó tagozat: 6 előadás buszköltséggel 2800 Ft, első részlet befizetési határideje: október 9. hétfő. Második részlet befizetési határideje: december 3. hétfő. Annak a tanulónak, akinek szülője nem tudja ennek költségét vállalni, biztosítania kell a délutáni felügyeletet, mert minden napközis nevelő osztályával elutazik. felső tagozat: 3 előadás 3000 Ft befizetési határidő ld. fenn. FONTOS, HOGY AZ ÖSSZEG NEM TARTALMAZZA A BUSZKÖLTSÉGET! A pénzt: Horváthné Csőre Ildikónak kell befizetni! Egészséghét forgatókönyve ld. melléklet November 10. szombat: „Szombat délelőtti láz”: 9-12 óráig a szabadidő hasznos eltöltésére sport, kézműves és ügyességi feladatok nemcsak gyermekeknek. „Tök jó nap” szlogennel tökfaragásra is lesz lehetőség. 7
November 16. péntek: Márton napi hagyományőrzés November 24. szombat Alapítványi bál – jelentkezés ld. melléklet Iskolatörténeti kiállítás: november 30. péntek az intézmény 20 évének jegyében. Várunk fényképeket, videókat, tárgyakat névvel ellátva a 20 év alatt itt végzett tanulóinktól a kiállítás időtartamára, köszönettel! November 30 péntek: ádventi készülődés: kézműveskedés a könyvtárban Ádventi vasárnap esténként nyugdíjasok szervezésében közös gyertyagyújtás a településrészen December 13. Luca napi bolondságok:lucázás, kvízműsor. Várhatóan december 7. péntek Mikulás érkezése az intézménybe december 8. szombat: Mikulás-túra: kötelező tanítási nap (várhatóan 15ét itt dolgozzuk le) December 20. csütörtök 17 óra Karácsonyi hangverseny – aula December 31. Szilveszteri batyus bál a nyugdíjasok szervezésében Állandó felnőtt programok ld. melléklet
12. DÖK DÖK új segítő pedagógusa: Bényi Veronika. Szervezésében kerül megrendezésre a papírgyűjtés és PET palackok gyűjtése, amelynek pontos időpontja később kerül kijelölésre. Kérjük a szülőket, hogy tartsák vissza a kék és sárga zsákok tartalmát. A befolyt összeggel a DÖK rendelkezik, olyan programok megvalósítása során, mint a farsang. 13.Szakköri tájékoztató – Herkliné Ebedli Gyöngyi melléklete
8