Szülőföldünk felfedezése Honismereti, helytörténeti írások I

Szülőföldünk felfedezése Honismereti, helytörténeti írások I.

Szerkesztette: Barta Róbert és Pallai László

Márton Áron Szakkollégium - Debrecen 2013

Készült a Debreceni Egyetem tudományos képzési műhelyeinek támogatása TAMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0024 jelű, projekt keretében a Márton Áron Szakkollégium tanulmányaként. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

ISBN: 978-963-87423-8-4

2

3

Tartalomjegyzék Szerkesztői előszó ................................................................................................ 5 Puskás Veronika: Sárosoroszi település története ................................................ 7 Kovács Csongor: Zenta építészete ..................................................................... 17 Fedorszki Ivett: Kárpátalja szőlészete és borászata............................................ 27 Orosz Zsolt: A kárpátaljai református oktatás a csehszlovák uralom alatt......... 41 Balázs Antal: A „Málenykij robot” hatása a kárpátaljai Dercenben .................. 51 Bíró Tímea: A Derceni-hegy és a hozzá fűződő történetek. Temetkezési helyek és szokások ......................................................................................................... 67 Szabó Margit: Derceni babonák, babonás derceniek ......................................... 87

4

Szerkesztői előszó A tanulmánygyűjtemény a Balassi Intézet keretein belül működő Debreceni Márton Áron Szakkollégium határon túli, a Debreceni Egyetemen és a Református Kollégiumban tanuló magyar egyetemi hallgatók írásait tartalmazza. A különböző szakokon és évfolyamokon tanulmányokat folytató hallgatók szakmai érdeklődése nagyon eltérő és ez is magyarázza a kötet heterogenitását. A határon túli létből fakadó helyzet, az ezzel kapcsolatban megélt élmények, felgyülemlett tapasztalatok, valamint a Márton Áron Szakkollégium közösségformáló tevékenysége azonban összeköti őket. Írásaik jó része még a tudományos érdeklődés és pályafutás, az elmélyültebb szakmai tevékenység kezdeteit jelzik. Ennek megfelelően az alkalmazott módszerek, a kutatások metodikája, a hivatkozások és a jegyzetapparátus is tudomány-specifikus, tanulmányonként más és más. A szerzők nem történelem szakos hallgatók. Nem a klasszikus értelemben vett tanulmányokat tartalmaz ez a kiadvány. A formai, tartalmi eltérések mutatják a szerzők széles körét. Egyfajta „szárnypróbálkozásról” van szó az önálló kutatás irányába. Lesznek olyanok, akik itt megállnak, de reméljük lesznek olyanok is, akik tovább folytatják az itt elkezdett kutatómunkát. Minden esetben tetten érhető azonban a szerzők érdeklődése, affinitása témáik iránt, látható, hogy szakmai karrierjüket elkötelezetten kívánják felépíteni. A témák kiválasztását jelentős mértékben segítették a Márton Áron Szakkollégiumban évek óta zajló kurzusok, melyek a magyar történelem, a közép-európai ország ismeret, valamint a néprajz és honismeret területén naprakész információkkal, új kutatási lehetőségekkel inspirálták a hallgatókat. Így nem csupán a humán- és társadalomtudományokkal foglalkozók, de a műszaki, természet- és élettudományokban tevékenykedők is kutatási, publikálási lehetőséget kaptak. Az elkészült tanulmányok jó része honismereti tárgyú munka, a szülőföld történelmének, néprajzának, gazdasági, politikai, demográfiai, vallási, életmódbeli vonatkozásainak feldolgozása. A sokszínű forrásfelhasználás és kutatási módszerek egyik állandó, összekötő eleme az „oral history”. A szerzők egy része személyes beszélgetésekkel, interjúkkal, az ott élő emberek szubjektív emlékeivel próbálja bemutatni szülőföldje történelmét, annak aspektusait. Az „oral history”-ra alapozott kutatások azonban komoly forráskritikát igényelnek és ez néhány tanulmány esetben még csupán csírájában érhető tetten. A szerkesztők célja az is volt, hogy a szerzők kedvet és további

5

lehetőséget kapjanak az ilyen irányú szakmai munkához. A kötet írásait a szerzők szóbeli előadás keretében már nyilvánosan bemutatták. Az írások hangvétele gyakran szenvedélyes, érződik a téma iránti lelkesedés, a szülőföld őszinte szeretete. Az írások nyelvezete néha az anyaországi olvasónak talán szokatlan, de helytörténeti, honismereti művek esetében az egyes szavak, kifejezések is információval, forrásértékkel bírnak. A közölt képanyag általában a szerzők saját felvételei. Az egyetemi hallgatók számára a kötelező tanulmányokon túl mutató tudományos tevékenységek fokmérői a magas szakmai színvonalon megírt BA, MA záró dolgozatok, a sikeres, díjazott OTDK munkák, végül az eredményesen megvédett PhD disszertációk. A szerkesztők szándékai szerint ennek a folyamatnak ez a tanulmánykötet lehet az első lépése, mely remélhetőleg további kutatásokra ösztönzi az írások szerzőit. Ugyanakkor bízunk abban is, hogy a Márton Áron Szakkollégium hallgatói tanulmány gyűjteményének a közeljövőben lesz folytatása.

6

Puskás Veronika: Sárosoroszi település története Általános ismertetés Sárosoroszi település Kárpátalján (Ukrajna) található, a Beregszászi járás egyik kicsiny magyar faluja. A járási székhelytől 16 km-re a Borzsa folyó bal partján fekszik, valamint határközség is, mivel a környező falvak nagy része már a Nagyszőlősi járáshoz tartozik. Lakossága 890 fő, ebből 870 magyar.

A falu eredete Sárosoroszi eredete az 1200-as évek első felére vezethető vissza, amikor IV. Béla Árpád-házi magyar király Erdély és a Kárpátok erdőségeiben halász- és vadásztanyákat akart létesíteni, így azt a parancsot adta a Borsovai (ma: Borzsova) földvár urának, hogy derítsék fel az Előkárpátok területeit. Ennek következtében a Borzsa folyó mentén, létrehozták a halász- és vadásztanyákat, egészen odáig, ahol a Szemerdek folyó beleömlik a Borzsába. Az akkor még hatalmas erdő szélén, egy dombon létesítették azt a tanyát is, amit ma Sárosoroszinak hívunk. 1241-ben a tatárjárás következtében teljesen lerombolták a falut, a megmaradt lakosok egy része elmenekült, a másik része pedig a mai község területén telepedtek le. A falu határában 1966-ban ásatásokat végeztek, s épületmaradványokra, tűzhelyekre, cserépedényekre és egyéb használati eszközökre bukkantak, melyek azt bizonyították, hogy hajdanában valóban egy település állt ezen a helyen. A faluról szóló első írásos emlék az 1260-as évből származik, mint Izsótelke határosa, ekkor a falut még Vruzy néven említik. (Ezt a nevet valószínűleg a szomszédságban letelepedett szláv eredetű várjobbágyoktól kapta.) A falu többnyire nemesek birtokában volt, nagyobb uradalmakhoz nem tartozott. A XIV. századig az Oroszy család tulajdona volt. A fent maradt okmányok szerint egyik birtokosa Oroszy-Desew 1319-ben tiltakozott az ellen, hogy a Tisza-Borsovaközt egyházi közigazgatás szempontjából az Ugocsa esperességhez csatolják. 1323-ban ugyanő testvérével együtt a beregi ispán servienseként szerepel. 1424-ben a Kusali-Jakcs család birtokába került, 1545ben pedig a Báthori család egyik ága kapta meg. A község Ugocsa vármegyéhez tartozott egészen a XV. századig, 1451-től, mint Bereg megyéhez tartozó helységet említik a feljegyzések. Mai nevét a fent

7

említett, Nagymuzsalyból származó Oroszy családról kapta. A „sáros” melléknevet a szomszédos Borzsa folyó gyakori kiöntése miatt kapta, ugyanis a falu igen mély ponton fekszik a környező településekhez képest, így a víz több ideig is megmarad e területen. Az elmúlt nyolcvan évben háromszor is elárasztotta a víz a falut és mindannyiszor több tucat ház semmisült meg.1

A hitélet kialakulása és annak változásai Templomot először a XIV. században építettek, ekkor a falu erős katolikus egyházi intézményekkel rendelkezett, s mintegy 10 községet foglalt magába, nem utolsó sorban azért is, mert a település biztonságos, védett helyen volt a mocsaraknak és az erdőknek köszönhetően. A templomot többször is újjávalamint átépítették a középkor folyamán. A XVI. században a reformáció hatására a falu egész lakossága átállt a református hitre, a krónikák szerint már 1590-től rendelkezett a falu református gyülekezettel,1597-ben Benei János, 1599-ben Salánki Miklóst volt a lelkipásztor. A rómaiból reformátussá vált templomot 1777-ben felújították, s a fatorony helyett kőtornyot építettek. 1797-ben alapították meg a református iskolát, melyben a lelkész látta el a tanítói feladatokat is egészen az 1900-as évekig. 1907-ben új református iskolát és tanítói lakást építettek, s1908. november 13-án kinevezték Bitai Dénest, erdélyi származású tanítót, hogy vezesse az iskolát. Sajnos jelenleg már egyik épület sem látható, ugyanis a kommunizmus ideje alatt, mindent leromboltak valamint lebontottak, ami szép és értékes volt az emberek számára. A templom zsindelyes tetőszerkezetét 1913ban bádogfedésre cserélték le. A templomban két harang hangját is lehet hallani, a kisebbet 1814-ben adományozta a gyülekezetnek Alsódraskóczi Morvái Pál és neje Abonyi Mária, a nagyobbat pedig a gyülekezet készítette 1925-ben az első világháborúban hadi célokra elhurcolt harang helyébe. 1933-ban a templomtorony egész faszerkezetét kicserélték. Az elmúlt évszázadban szinte évtizedenként felújították a templomot, vagy legalábbis annak egy részét, többnyire a gyülekezet adományaiból valamint különböző pályázatoknak köszönhetően. A református gyülekezet tulajdonában jelenleg több szép, igen régi úrvacsorai asztalterítő található, legrégibbit 1776-ban készítették, s az úrvacsoránál használatos kancsó és tányér pedig 1884-ből származik.

1

Sebi András, adatközlő

8

A római katolikus hitélet csak a XVIII. század végén éledt újjá a faluban, aminek következtében az új erőre kapott gyülekezet adományaiból felépítettek egy kis templomot Szent Anna tiszteletére. Az anyakönyvezést 1810-től kezdték el. A jelenlegi templomot 1839-ben építették fel a közösség számára, klasszicista stílusban, Hám János püspök adományából. Az orgonája, melyet ma is használnak, műemlék értékű, ugyanis Angester József és fia pécsi orgonaépítők készítették 1907-ben. 1927-től a református mellett római katolikus iskola is működött, melynek tanára Somlói Károly volt. A templom külsején és belsején az elmúlt évtizedekben többször is végeztek felújításokat, ugyanis az idő és az árvizek egyaránt nagy károkat okoztak.2

Sárosoroszi szerepe és szereplői a történelemben Ha fellapozzuk a történelem könyveket, akkor egyikben sem olvashatunk Sárosorosziról, vagy esetleg olyan emberről, aki itt született, vagy éppenséggel itt élt. De ha egy kicsit mélyebbre ássunk, akkor rájöhetünk arra, hogy bár Sárosoroszi kicsiny és ismeretlen falu a magyar nemzet számára, de mégis éltek itt olyan emberek, akik életüket adták e nemzetért, és történtek itt olyan események, melyek egykor nagy jelentőséggel bírtak, mára viszont a feledésbe merültek. A falut nem kímélte egyetlen sorscsapás sem, ami a történelem folyamán sújtotta a Kárpát-medencét. A XVI. –XVII. század közötti tatárjárás, török dúlás következtében, 1566-ban a Tokajból visszavonuló törökök Sárosorosziban is hatalmas pusztítást végeztek, melyet összesen kilenc ház és annak lakói vészelték át. Mindezek után, a következő évszázad folyamán a falu újra benépesült. Az 1703-as Rákóczi-szabadságharcban a falubeliek is részt vettek, s az akkor újonnan épült Morvay kastélyban ápolták a szabadságharcban megsebesült kurucokat. Az 1848-as forradalom idején az Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros képviselői szintén a fent említett kastélyban írták alá azt tíz pontos petíciót, melyet Törzsök József, Sárosoroszi lakos fogalmazott meg, hasonlóan a márciusi ifjakéhoz. 1848. június 12-én kelt az körlevél, melyben ezt a tíz pontot eljutatták a környező falvakba, írástudó emberek kíséretében, akiknek az volt a feladatuk, hogy elmagyarázzák a forradalom lényegét és fontosságát az egyszerű

2

Sebi András, Héder Károly adatközlők

9

embereknek. Törzsök József mindezek után tiszti rangot kapott, valamint részt vett a szabadságharcban, ahol életét vesztette.3 Fényes Elek, közgazdasági statisztikai és földrajzi író 1851-ben így ír a községről: „Oroszi (Sáros), magyar-tót falu, Beregh vármegyében …174 r. khat., 60 g. khat., 388 református, 26 zsidó lakja. Katolikus anyaszentegyház. Református anyaszentegyház. Tölgyes, makkos erdeje szép, földje, rétje nem sok, gyümölcsöse elég.” A Morvay család majdnem két évszázadon át élt Sárosorosziban, igen nagy és szép birtokkal rendelkeztek. Nevük elsősorban Alsódraskóczi Morvay Pál (1832. június 21.- 1879. november 18.) által vált híressé, aki a Bereg megye felvidéki kerületi országgyűlési képviselő volt, majd később fia, Morvay Jenő (1873. július 7.-1946. december 6.) kereskedelemügyi államtitkár lett. A Magyar politikai és közigazgatási compass 1919-1939 egyik oldalán ezek a sorok olvashatóak: „Morvay Jenő dr. alsó-draskóci, ny. államtitkár. 1873 jul. 7-én született Sárosoroszi községben, Bereg vármegyében. Középiskolai tanulmányait a budapesti ref. főgimnáziumban végezte, majd a budapesti tudományegyetemen jogot hallgatott s itt avatták államtud. doktorrá. 1896-ban kezdte meg állami szolgálatát a kereskedelemügyi minisztériumban, ahol fokozatosan előrehaladva, 1921-ben miniszteri tanácsossá nevezték ki, 1924-ben pedig h. államtitkár lett. 1932 okt.-ig teljesített szolgálatot és szolgálati ideje betelvén, nyugalomba vonult és az államtitkári címet kapta meg. A kereskedelemügyi minisztériumban előbb a belkereskedelmi szakosztályának volt vezetője, később pedig a belkereskedelmi és közszállítási osztályokból álló csoport vezetője volt. 1938-ban VII. ker. vegyes döntőbíróság elnökévé nevezte ki a pénzügyminiszter.” A falu lakosai közül 210-en vettek részt az első világháborúban, közülük 15-en hősi halált haltak. A háborúban harcolt férfiak között volt Pógyor Ferenc is, akiről szintén említést tesz. A magyar politikai és közigazgatási compass 19191939. A leírás így szól: „Pógyor Ferenc, gazdálkodó Sárosoroszi. Született Sárosorosziban 1889-ben. Iskolái elvégzése után gazdálkodással foglakozott és 1920. óta önálló gazda. A világháborúban a cs. és kir. 65. gye. kötelékében az orosz fronton küzdött, ahol

3

Sebi András, adatközlő

10

1915 okt. 12-én megsebesült és felépülése után fegyvernélküli segédszolgálatra nyert beosztást. Mint az Egyesült Magyar Párt tagja, minden hazafias megmozdulásban résztvett. Számos zaklatásnak és üldöztetésnek volt kitéve. A ref. egyház presbitere.”4 A trianoni békeszerződés következményeként Kárpátalját is elcsatolták az anyaországtól, s ennek következtében nagyon sok család elhagyta a falut és a megmaradt Magyarország területeire költözött. Köztük volt Lukács Sarolta is, aki az 1900-as évek elején a Magyar Vöröskereszt vezetője volt. Családjával Sárosorosziban kötőgyárat üzemeltettek, mely nagy jelentőséggel bírt akkor, hiszen munkát adott a falu lakosainak. 5 Egy interjúban szintén feltűnik Lukács Sarolta neve, mely arról szól, hogy 1945ben Villányi Ilona a Bakács-téri anyakönyvi hivatal kezelőnője, hogyan segített több ezer zsidónak megmenekülni a biztos haláltól, az általa meghamisított anyakönyvi kivonatoknak köszönhetően. Részlet az interjúból: „A hivatalba kikerestem a megfelelő adatokat, egy rendőrtanácsos útján bejelentőlapokat szereztünk, később egy nyomdásszal anyakönyvi blankettákat, bejelentő és kijelentő lapokat készítettem tízezerszámra. A váci-utcai anyakönyvi központból vitték az iratokat a szélrózsa minden irányába. Lukács Sarolta, a Vöröskereszt alelnöknője a sárgacsillagos házakat látta el az iratokkal.”6 Sárosoroszi neves szülötte volt még Halász Gyula (1881-1947) is, híres földrajzíró és nyelvész, akinek egykori szülőháza helyen ma az általános iskola áll. Nevét egy emléktábla őrzi, melyet az iskola falán helyeztek el. Gyermekkori élményeit az 1937-ben megjelent „Falusi emlék” című naplójában írta meg. Az írásában így emlékezik vissza szülőfalujára: „Ugocsa, Bereg! Boldog nyarak emléke fűz hozzátok, mennyi feledhetetlen kedves falu neve zsong emlékezetemben Nagypaládtól Sáros-Orosziig…rátok ismerek egy emberöltő messzeségből.”7

4

Magyar politikai és közigazgatási compass. Budapest, 1919-1939. 208., 629. oldal Sebi András, adatközlő 6 www.huszadikszazad.hu, 1945. június, Voltak jó emberek is… 7 Sebi András, adatközlő 5

11

A Sárosoroszi református templom falán egy emléktábla áll, melyen Pógyor István neve szerepel, aki 1902. január 26.-án született e kis faluban, egy sokgyermekes szegény családban. Az elemi iskola hat osztályának elvégzése után Lukács Sarolta, a Magyar Vöröskereszt elnöke támogatásával Budapesten tanulhatott tovább, s 1922-ben kereskedelmi érettségi vizsgát tett. Ekkor kapcsolódott be a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) munkájába, amelynek hamarosan segédtitkára lett. 1925-1928 között egy-egy évet Kasselben, Stuttgartban és Barmenben tanult, ahol az ifjúsági munka szervezésével, vezetésével ismerkedett meg. 1930-tól az USA-ban, Springfeldben működő KIE főiskolán tanult. 1932-ben érkezett haza, még az évben (Töltéssy Zoltán halála után) ő lett a KIE nemzeti titkára. Hatására a KIE lett az egyik gócpontja a falu felemelkedéséért folytatott küzdelemnek. Szorgalmazta a népfőiskolák létesítését, ezért kiépítette a kapcsolatot különösen a KALOT-tal (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete). A bécsi döntések után visszacsatolt területeken is megszervezte a népfőiskolákat, és 1939. augusztus 12-15. között nemzeti konferenciát szervezett. A II. világháború alatt megszervezte a menekültügyi és mentő-segélyszolgálatot. Miután 1946-ban felfüggesztették a KIE önkormányzatát, előbb internálták, majd 1951. június 7én gróf Teleki Lászlóval együtt bíróság elé állították és 1951 novemberében – "államellenes összeesküvés" vádjával elítélték. Pógyor István 1953. november 7én a börtönben hunyt el. Sírjának pontos helyét –301-es parcella I. sor 32. sír (ma Új Köztemető) - csak 1989-ben árulták el. Azóta minden évben november 7-én az öregcserkészek és a szenior KIE-sek a tisztelegnek a vértanú emléke előtt.8 A szovjethatalom Sárosoroszit 1944. október 28-án foglalta el. Az 1945. július 3-án összeállított egységes helyhatósági lista alapján 124 férfi volt távol a lakhelyétől, köztük 48 katona és 76 elhurcolt civil. Az adategyeztetések alapján a katonák közül 21 fő a harctéren esett el, 27 fő ismeretlen helyen szovjet hadifogolytáborba került. A katonaköteles férfiakat november 18-án Szolyvára hurcolták, közülük 35 hazatért, 41 fő különböző lágerekben (Szolyva, SztarijSzambor, NovijSzambor, Orsa, Mogiljov, Vityebszk, Boriszov) halt meg. A túlélők visszaemlékezése szerint 84 katonaköteles férfit hurcoltak el a háromnapos munkára (málenkij robot). Számításuk szerint 43 hazatért, s 41 fő

8

www.mek.niif.hu Magyar Életrajzi Lexikon: Pógyor István

12

meghalt a lágerekben.9De a hosszantartó kényszermunka ideje alatt rengetet éheztették és kínozták őket, így a túlélők közül jó néhányan hazatérésük után nem sokkal meghaltak. A magyar nemzetiségüket megtagadó férfiakat nem vitték el a lágerbe, viszont néhányan a Vörös Hadsereg önkéntesei lettek, akik közül többnek nyoma veszett. A háború ideje alatt a falu lakosai többször is egymás ellen szegültek, több besúgó is volt, akik jelentették a szovjetrendszernek azokat a férfiakat is, akit a törvény szerint nem lett volna szabad elhurcolni. A kommunizmus nem csak az embereket tette tönkre, de a falut is megrongálta, az emberek számára értékes, fontos emlékeket őrző épületeit lebontották, megsemmisítették, s helyükbe betonkockákat építettek. A megsemmisített épületek között volt a református iskola és tanítói lakás mellett a Morvay kastély is, mely másfél hektáron terült el, s gyönyörű parkját, valamint hatalmas virágházát is elpusztították. A jelenlegi Sárosoroszi Általános Iskolát, valamint az óvodát, illetve még néhány épületet is a Szovjetunió ideje alatt építettek fel, a többségüket Lenin emlékére. A régi iskolának a Fischer kastély adott helyett, melyet az árvizek okozta károk miatt kellett lebontani. Az új iskolákra azért is volt szükség, mert a kommunizmus ideje alatt a két felekezeti iskolát bezárták, s gyereknek az új ideológiával betöltött intézményekben kellett tanulniuk. De nem csak az elmúlt évszázadokban voltak itt híres emberek, hisz 1972-ben Sárosorosziban született a Jászai Mari-díjas Trill Zsolt színművész is, aki jelenleg a Debreceni Csokonai Színház tagja. Valamint itt született még Gál Natália is, aki a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházszínművésze.

Legendák a faluról Véremszeg Ahogy a Malomgödrétől jövünk befelé a falu irányába, ott voltak régen a szénégető kemencék, s az akkor még működő malom ura mindenkitől féltette a leányait, és nem hagyta, hogy bárki egyszerű emberfia is udvaroljon nekik. Így volt ez a közelben dolgozó szénégetőkkel is. Amikor a földesúr megtudta, hogy szép leányit megszerették a szénégető legények, haragjában elhatározta, hogy

9

Dupka György: A mi Golgotánk, 206-207. oldal

13

megöli őket, s az éjszaka közepén körbevette és felgyújtotta a szénégetők birtokát. S ahogyan a lángokba borult kemencék között üldözték a megsebesült szénégetőket, vezetőjük ezt az átkot kiabálta: „Véremmel szegem körül ezt a területet.” Mire reggel lett a földesúr az összes szénégetőt és azoknak vezetőjét meggyilkolta. Ha esőzések vannak, és a régi szénégető kemencék felé járunk a barázdákon, még a mai napig is olyan sűrű folyadék szivárog a földből, mint a lekvár. A legenda szerint ez a szénégető vére, akit meggyilkolt a földesúr, a falusiak pedig elnevezték ezt a területet Véremszegnek. A malom leégése Sok-sok évvel ezelőtt ez a vidék nem csak halakban és vadakban volt gazdag, hanem több malom is működött, s a Sárosoroszi határában lévő malomban történt az az eset is, amiről szól ez a történet. Akkoriban a Szemerdek folyó mentén lévő malom egy földesúr kezében volt és drága bérért őröltette a jobbágyok terményeit. Ennek a földesúrnak volt két szép leánya, Szendilla és Laura, ezek a lányok jobbágyfiúkat szerettek meg, akik minden este lejöttek a folyó partjára és ott énekeltek földesúr leányainak. Egyszer, amikor a földesúr éppen a Nagyerdőben vadászott elárulták neki, hogy a lányai kikkel is mulatnak a malomban, s mivel nem szerette a jobbágyokat, lenézte őket, iszonyatos haragra gerjedt, hogy lányai épp ilyen embereket szerettek meg. A hír hallatára azonnal hazaindult a vadászatról, s az éjszaka közepén a malmot, az ott mulató fiatalokkal együtt felgyújtotta. S odaveszett nem csak a malom, de a molnárfiúk és a két szép leánya is. Ezt a helyet ma a falusiak Malomgödrének nevezik, s a leégett malom kormos ágasait még ma is lehet látni, ahogy kiállnak a vízből. 10 Nagyböjti mulatozás A Húsvét előtti böjtöt mindig komolyan vették az emberek, főleg a kis falvakban, a valláshoz való ragaszkodások sokkal nagyobb volt, mint manapság. Igen régen történt az az eset is, amikor a nagyböjti időszakban a fiatalok farsangi mulatságot akartak rendezni. Az idősek hiába ellenezték, és próbálták óva inteni a mulatni vágyókat, hogy Isten megbünteti őket ezért, nem hittek az idősek szavának és mégis megtartották a mulatságot. De az éj leple alatt, a nagy mulatozás közepette hatalmas tűz támadt a pajtában, ahol a fiatalok az egyik percben még táncoltak és kacarászták, s a következő pillanatban már mindenki

10

Sebi András, adatközlő

14

fejvesztve menekült a tűzvész elől. Rengetek fiatal odaveszett ezen az éjszakán, s az idősek a mai napig azzal magyarázzák a veszedelmet, hogy Isten büntette meg őket, mert a tilalom ellenére mégis megrendezték a mulatságot. 11 Ezeken kívül még nagyon sok érdekességeket lehet hallani a faluról, melyek nem csak legendák, hisz az idős emberek még ma is őrzik emlékükben. Ilyen például az a két patak, mely a falu két oldalán volt, s mindkettőn egy-egy híd vezetett át, az egyiket Nagyhídnak nevezték, mert szépen kidolgozott fákból építették, egykoron ez volt a falu büszkesége, a másiknak pedig Piskárosi híd a neve. Ez utóbbi még ma is megvan, de már nem a régi formájában. A patakok olyan nagyon voltak, hogy meleg időben a fiatalok fürödtek is benne, télen pedig korcsolyapályának használták. Van a falunak egy kis utcája, mely az erdők felé vezet, ezt a részt régen Csontosnak nevezték, mivel ha ide véletlenül betévedt egy tehén, vagy bármilyen más háziállat, az onnan soha többet nem került elő, mert a farkasok megették. Többen is említették, hogy régen, főleg a falu szélein lakók nem mertek kimenni éjszaka, mert a farkasok a házakig merészkedtek. Ha Beregszász felé mentek az emberek szekérrel, akkor vittek magukkal még egy lovat, mert ha megtámadták őket a farkasok, akkor a ló, amely nem volt befogva, szembe tudott szállni a farkasokkal, ezzel megvédve saját magát és szekéren utazókat is.

Összegzés Mint az írásból is kiderült Sárosoroszi sohasem volt egy híres település, de itt is történtek olyan dolgok, és éltek itt olyan emberek, akik a magyar történelem egy kicsiny részét alkotják. S lehet ez a nagyvilágnak semmit se jelent, de nekünk, falubelieknek nagyon fontos. Sárosoroszi a mai napig megőrizte magyarságát, s valóban nagyon sáros még mindig, kevésbé fejlett, mint oly sok más község, de a maga módján, nagyon lehet szeretni, hisz aki itt született, és időközben el is hagyta, soha nem tudja elfelejteni. Van benne valami titokzatos erő, ami visszahúzza az embereket, s ez nem más, mint a Hazaszeretet.

11

Puskás Irén, adatközlő

15

Irodalom Könyvek: Dupka György: A mi Golgotánk. A kollektív bűnösség elvének alkalmazása a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szemben. Ungvár, 2012. Magyar politikai és közigazgatási compass 1919-1939. Budapest, 1939. Internetes források: Magyar Életrajzi Lexikon: Pógyor István http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC11587/12312.htm Huszadik Század, Voltak jó emberek is… http://www.huszadikszazad.hu/1945-junius/bulvar/voltak-jo-emberek-is-27078 Adatközlők: Sebi András, született: 1931. november 28. Sárosoroszi Héder Károly, született: 1939. Sárosoroszi Puskás Irén, született: 1961. augusztus 21. Sárosoroszi

16

Kovács Csongor: Zenta építészete Történelmi áttekintés Zentát először 1216-ban említik meg az okiratok mint monostoros átkelőhelyet. A budai káptalan tulajdonaként 1506-ban fejlődése csúcsán volt, amikor is II. Ulászló magyar királytól megkapta a szabad királyi város címet. Pecsétjét mindössze 20 évig használhatta, mivel a török benyomulás a Vajdaságba, mindent elsöpört, ami addig értékes volt. A 150 éves török hódoltság alatt a létbizonytalanság, az örökös háborús veszély miatt az alföldi vidéken a XVII. század végi és XVIII. század eleji építészetet az átmenetiség jellemezte. A Tiszai Határőrvidéken elsődleges feladatként a katonai védművek megépítése szerepelt, a lakóházak vagy templomok építése csak másodlagos feladat volt. A híres zentai csata után a felszabadult bácskai oldalon Zenta látképét a Bánságba szorított törökök elleni védekezésre használt megerősített sánc uralta. 1700-ban elrendelt összeírások szerint ebben az időben Zentán 600 lélek volt, akik a lakhelyekre a bizonytalanságból kifolyólag nem helyeztek nagy hangsúlyt, egyszerű szerkezetű nem túlságosan kényelemes veremlakásokat építettek. Miután 1718 júliusában megkötötték a pozsareváci békét a török veszély megszűnt, ezzel megkezdődhetett a terület kulturális, politikai és gazdasági hasznosítása. A viszonylagos béke idején 1720-ban újabb összeírása került sor, amikorra már a lakosság száma a többszörösére nőtt. Ezért a megromlott külsejű sáncban, a lakosság 1720-ban kapott engedély házak építésére. Ezzel lefektették a mai város alapjait. A török veszély távolodásával a helyzet békében látszott megszilárdulni. Mária Terézia trónra lépésével, sürgetni kezdte a vármegyék alá nem tartozó katonai sáncok mielőbbi polgárosítását. A sáncban állomásozó katonai-pásztor életet folytató szerbek választás elé lettek állítva, miszerint polgárosodnak vagy elköltöznek. A vármegye hatáskörét nem tűrő, az új életmódban bele nem nyugvó granicsárok, mintegy 800-an távoztak a kialakulóban lévő településről. Az elvándorlás megfékezésére Mária Terézia a helyben maradó granicsárok tisztjeinek földet és örökös nemesi címet adományozott, ugyanakkor 1751. június 28-án Zentát oppidumi (mezővárosi) rangra emelte. A kiváltságok és a kedvező körülmények ellenére 1751 és 1753 között a helyi szerbek csoportosan

17

hagyták el a frissen kinevezett mezővárost. Ekkor a császári udvar engedélyezte a magyarok visszajövetelét a területre. A betelepítéssel párhuzamosan megkezdődött az egyházi szerveződés is, így 1752-től katolikus anyakönyvezést folytattak, 1755-ben plébániát alapítottak. Az egyházi szerveződés a görögkeleti felekezetet sem kerülte el, 1757-ben plébániát avattak. A békés újjészerveződéstr az 1769. április 4-én katasztrofális kimenetelű tűzvész szakította meg. A mezőváros szinte teljesen leégett. Zentát újra kellett építeni és ennek köszönhetően számos jelentős alkotás született. A provinciális barokk stílusú szerb templom (1762) Az 1750-től fejlődésnek induló Zentán a templomépítés a megszilárdulás alapfeltételét jelentette. A Szent Mihály arkangyalról elnevezett templom a zombori Szent György (1759) mintájára épült 1762 előtt. A templom alaprajzában egyhajós, ötszög záródású apszissal. A templomteret a szentélyt lezáró – ami erősen megkülönbözteti a többi egyházfelekezetektől – gyönyörűen kiképzett és festett ikonosztáz uralja, előtte oltárral és a solea ahol a tényleges liturgia folyt. A templomot egy szférikus dongaboltozat fed le. Jelentős még a kórus, a zászlótartók és a padok művészi kidolgozása is. Valaha a szentély alatt sírbolt volt található, ahová a legelőkelőbb egyházfiakat temették el. A templom külsején a falsíkokat lapos pilaszterek tagolják. A templomtorony magassága megközelítőleg megegyezik a templom hosszával, de csak később került beépítésre a templomtestbe. A barokkos jelleget az enyhén ívelő kibli és a hagymakupolával lezárt torony adja. A szépen felszerelt templomnak XIX. század közepéig négy harangja volt. A legnagyobb 1970 fontot nyomott. A templom 1849-ben, a magyar szabadságharc ideje alatt erősen megrongálódott. Tornya ledőlt, tetőszerkezete és belső berendezése leégett. A tornyot 1851-ben újjáépítették az előzőhöz hasonló kései barokk stílusban, vele együtt elkészült a kórusra vezető feljáró és az új keresztelő medence is. A templom környékét 1873-ban parkosították (ami azelőtt temető volt), egy részét kitéglázták. A templom újbóli felszentelése 1890. június 23-án volt, ekkor került fel a templomtoronyra az aranyozott kereszt is. Az alsóvárosi Szent Szív-templom (1893-1896) 1837-ben igény mutatkozott egy második katolikus templom építésére, mert abban az időben még álló Szent István templom már nem tudta kielégíteni, az

18

egyre növekedő Zentai katolikusok igényeit. Az alsóvárosi polgárok 1865-től rendszeresen kérelmezték az új templom megépítését. Az üggyel komolyabban 1891. január 5-én kezdtek el foglalkozni, amikor is a hitközösség elhatározta a templomépítést. A terv és költségvetés elkészítésére az egyháztanács pályázatot hirdetett, amelyen első díjjal járó 300 forintot Szilágyi János budapesti műépítész nyert el. A templomot észak-déli tájolással, az Alvégen erre a célra fenntartott területre tervezték. 1893. augusztus 27-én helyezték el a templom alapkövét, amelybe egy légmentesen lezárt bádogszelencét helyeztek el, amiben az egyházi és város vezetőség névsorát, valamint a tervező és vállalkozó nevét helyezték el. A pompás neogótikus templomra 1894. április 22-én került fel az aranyozott kereszt, majd 1894. augusztus 26-ára a templom teljesen elkészült. A templom háromhajós, latinkereszt alaprajzú, 44 méter hosszú és 18 méter széles. Ez volt Zentán az első többhajós templom. Bejárata mellet két bástyaszerű lépcsőháztorony van, főtornyát 4 fiatorony díszíti. A főház és keresztház találkozása felett, gótikus huszártorony magasodik. A templomteret a monumentalitás jellemzi, amin a kihangsúlyozott bordázatú kolostorboltozat csak emel. A historizáló templom építőanyaga a tégla, fedése zománcozott mintába rakott cserép volt. A templom belső falai freskók nélkül álltak egészen 1923-ig.A templom belső terét, Jézus legszentebb Szívének gyönyörűen faragott oltárszobra díszíti. Tűzoltólaktanya és –szertár (1903-1904) Zenta életében jelentős szerepet töltött be a tűzoltóegylet, ami 1871-ben alakult és őrtanyája a Városházán volt. Ez az épület hosszú ideig kiszolgálta az önkéntes tűzoltókat, de 1898-ban szükség jelentkezett egy új intézmény létesítésére. Komolyabban az 1900-as évek elején vált a szándék, amikor az egylet tagjai építési alapot hoztak létre, amit az új laktanya megépítésére akartak fordítani. A városi támogatáson felül táncmulatságok és koncertek bevételével próbálták összegyűjteni a kellő összeget. A tervek elkészítésére a híres budapesti Lajta (Leitersdorfer) Bélát kérték fel. A szecessziós elképzelés és az egyedülálló kialakítás elnyerte az illetékesek tetszését, és még az ellenzék is szépnek találta. Az építkezést 1903. október 6-án kezdték meg Szabó Mátyás építőmester vezetésével. Az építkezés előkészülete rohamos tempóban haladt, így November 18-án nagyszámú érdeklődő előtt elhelyezésre került az alapkő. A lázas munka eredményeként 1904. június 1-jére a munka befejeződött. Az ünnepélyes

19

átadásra, zászló- és házszentelésre június 29-én került sor, amin maga Lajta Béla is részt vett. A zártsorú beépítésbe jól illeszkedő, három különálló, de mégis összetartozó pavilonszerű egység tartozik. Az utcafronton elhelyezkedő szárnyakban található az elnöki iroda, parancsnoki ülésterem, a legénységi játékterem, könyvtár illetve olvasószoba. Az udvarban lévő különálló épületrészben kapott helyet a gépszín, a házi szertár, a legénységi hálószoba és étkező. Leghátul pedig a fészer, a nyolc pár lónak való istálló és a mellékhelyiségek. Szlávnity ház (1904-1905) Lajta Béla másik önálló zentai műve a mai Adai utca 10. szám alatt található. A Tűzoltólaktanya sikerei után Szlávnity Krszta helyi szabómester és földbirtokos kérte fel a fiatal építészt egy lakóházterv elkészítésére. 1905-re el is készült Zenta első többszínűre festett lakóépülete. Stílusában szecessziós népi díszítéseket és merész vonalvezetéseket tartalmaz a ház, nem nehéz felfedezni a tűzoltólaktanyával közös vonásait. A főbejárat kiképzése és annak vaspántjai Lajta részlet gazdag tervezői munkájára utal. Az U alaprajzú házban két család lakott, fényes és tágas szobákban,amikben csak az ajtó és ablak keretkiképzéseik díszelegtek. Plébániapalota (1907-1909) Az épületet Berzenczey Domokos városi mérnök tervezte neobarokk és neoreneszánsz stílusban. Kéttraktusos, középfolyosós rendszerű, részben manzárdtetős, bádoggal, eternittel és cseréppel fedett palotaszerű épület. A sarokmegoldását érdemes kiemelni, két atlaszfigura támasztja alá az ötszögletű tornyot, ami hagymakupolában végződik. A Főtér felöli szimmetrikus homlokzatot a főbejárat és az impozáns erkély gazdagítja, amit szintén két atlasz és angyalfejes konzolok tartják. A földszinten nagy kosáríves nyílások találhatóak. Az épület architektúrája jelentős, a főtér északi részének jelentős eleme. 1911-ben leégett a főtéri Szent István-templom. A helyette épülő új templom ügye zátonyra futott, ezért megkellett oldani a belvárosi katolikusok imaházának kérdését. Szükségkápolnát kellett létrehozni. Ezt a plébániapalotában a földszinten lévő három üzlethelyiség egybeolvasztásával oldották meg. A leendő kápolna terveit Guelmino János zentai építőmester készítette el. Kialakítását

20

1929 szeptemberében kezdték meg és három hónap alatt fejeződött be. A negyvenes évek elején újra felmerült a főtéri romtemplom továbbépítése, de ebből nem lett semmi. A félig kész templomot 1947-ben lebontották, és a szükségkápolna azóta is működik. Páduai Szent Antal-templom (1909-1910) Az Adai utcában található, neogótikus stílusú templom, jellegzetes sárga és piros homlokzati téglából épült, tervezője Berzenczey Domokos. A 10 x 22,5 méter nagyságú templom alaprajza csillagboltozattal fedett latinkereszt alakú. A templom építetőjeKeczeli Mészáros Mihályné, született Nikolits Irén néhai férje és egyetlen fia Géza emlékére emeltette. Sokan Zentán Keczeli-templomként ismerik. Röviddel fia halála után 1907-ben, özv. Keczeliné a Tisza-parton szerette volna felépíttetni családja számára emléktemplomukat, de erre nem kapott engedélyt. Ezért az Adai utcában vásárolt telket, amit 1909 áprilisában a katolikus egyházközösségnek adományozott abból a céllal, hogy a templom megépülése után, ott szentmiséket is tarthatnak. 1910-ben a templom tornya már a befejezés előtt állt, nemsokára a teljes építkezéssel elkészültek. 1910 májusában mint a templom minta a mögötte lévő parókia is elkészült. A templomtoronyban két harang lakik, az elsőt még özv. Keczeliné öntette 1910-ben míg a másikat 1932-ben kapta a templom Ellinger Amália nyugalmazott tanítónőtől. A harangok mellett említést igényel a mívesen megmunkált templomi orgona is. Royal Szálló (1910-1911) Lajta Béla mellett egy másik neves építész munkáit is megtalálhatóak Zentán, név szerint Magyar Edének. Ezek közül most a Royal Szálló épületét mutatnám be. 1910 előtt Zentának már több kisebb szállodája is volt, de közülük talán a Magyar Király Szálló volt a kiemelkedő. Ekkora már eljárt a pompásan felszerelt épület felett az idő, ezért a szállodatulajdonos Takarékpénztár úgy határozott, hogy egy új modern követelményeknek megfelelő szállodát épít. Magyar Edének a Royal szálló volt az utolsó megépített munkája. A régi épület lebontása 1910 őszén megkezdődött és 1911 februárjába befejeződött. Márciusban kezdtek hozzá az érdemi építkezéshez és már májusban készek voltak a tetőszerkezet megépítésére. A hotelt Royal Szállónak nevezték el, és

21

1911 őszétől kezdett működni. Szeptembertől csak a Kávéház és az étterem üzemelhetett mert az udvar felőli nagyterem nem kapott használati engedélyt, a nagy mértékben kihajló falai miatt. Ennek kijavítása után novemberben teljes lakhatási engedélyt kapott a hotel. Az épület főhomlokzati földszintjén, kávéház és étterem kapott helyet, emeletén vendégszobák néznek a Főtérre. A bejáratot míves iparmunka jellemzi, egy szép előtető fedi ami egy tört vonalú tetővégződében zárul. Homlokzati falsíkját, az ablaktengelyek mellett nyolc pilaszter tagolja. A szecessziós elemek ellenére a szálló stílusa inkább a modern irányvonalat követi. A Royal Szállóval Magyar Ede, új színnel gazdagította Zentát. Városháza (1912-1914) 1911. április 16-án, Húsvéthétfőn, délután 5 óra tájékában a régi Városháza és a Főtéren álló Szent István-templom kigyulladt és leégett. A katasztrófa hírét hallva, a vármegye alispánja a helyszínre sietett és szemlére vette a megsemmisült épületet, és megállapította, hogy a városháza használhatatlan. Röviddel a szerencsétlenség után felkértek egy építészeti bizottságot, hogy rövid időn belül hozzon döntést az épület helyreállításáról vagy egy új modern épület építéséről. Bierbauer István főtanácsos szerint az épület helyrehozatala túlságosan drága lenne és javaslatot tett egy szerkezetében, műszaki megoldásokban korszerű új Városháza építésére. A tetemes összeggel járó helyreállítást Zenta előjárói elvetették és 620000 korona erejéig eldöntötték, hogy a leégett helyére egy új Városházát emeltetnek. E célból kifolyólag országos tervpályázatot hirdettek 1000 koronás díjjal. A döntés hátterében az állhatott, hogy Zenta az új Városháza megépítésével versenybe akart szállni az ebben az időben épülő szabadkai és kanizsai városházákkal. A városi tanács elrendelte a régi leégett városházi maradványok lebontását, amit 1911. november 27-én megkezdtek. A következő év októberére elértek a régi épület alapjaihoz, és a főbejárat egyik oszlopa alatt megtalálták a régi alapkövet. Az új Városháza országos tervpályázatát 1911. augusztusában írták ki. A szeptemberi határidőre 15 pályamű érkezett be. A bírák szerint az I. díjas terv a XX. század jeligéjű melyet Kovács Frigyes budapesti építész készített. Második díjas Tóásó Pál lett Jó befektetés jeligéjű elgondolásával, harmadik díjat Rex jeligés pályamunkájával a szintén budapesti tervező Reiss Zoltán kapta.

22

Költségtúllépés miatt mind a három tervezőt megkérték, hogy terveiket dolgozzák át, és november 11-éig azokat újra terjesszék elő. Az újabb tervpályázat sem hozott eredményt. A tervezők továbbra sem tartották magukat a programhoz, újfent túllépték a költségvetési keretet. A városi tanács nem tudott dönteni, ezért az állami építészeti hivatal lépett közbe, aki úgy találta jó pályamunkák születtek csak csekély változtatásokat kell beiktatni. Mind két fordulóban Kovács terve bizonyult a legjobbnak, ezért 1912 januárjában őt bízták meg a Városháza kiviteli terveinek elkészítésével, azzal a feltétellel, hogy tervét a város által meghatározott változásokkal készíti el. A tervben több helyiség méretét megváltoztatták. 1912 augusztusára érkeztek meg Kovács Frigyes statikai tervei. Nem sokkal később augusztus 29-én már ki is írták a pályázatot a kivitelezésre. A legjobb ajánlatot Saile Antal nyújtotta be és 1912 késő őszén már neki is láttak az új monumentális épület megépítéséhez. Eleinte a munkák nem folytak gördülékenyen, mivel a tél folyamán a fagyban elvégzett falazások nem voltak kellő minőségűek, ezért vissza kellett azokat bontani. Az építő szerződését módosították, amiben 1913. február 1-jétől 1914. szeptember 30-áig, tehát 20 hónap alatt kellet befejezni az épületet. A továbbiakban a munka jól haladt, olyannyira, hogy 1914 márciusában felajánlották Saile vállalkozónak, hogy ha május elsejéig befejezi a Városháza összes földszinti boltját és hivatalos helyiségeit (a torony és közgyűlési terem kivételével) az ebből befolyt haszon 50% őt illeti meg. A vállalkozó ezt emberfeletti munkával teljesítette, a közigazgatási hivatalok már április végén beköltözhettek. Az épület a főlépcsőház és a díszterem kivételével 1914. július 1-jére kész lett. A Városházával párhuzamosan egy vásárcsarnokot is építettek amit szintén Kovács Frigyes tervei alapján készült, de kiviteli tervét a szegedi vasgyártulajdonos Kecskeméti Antal készítette el. 1913. április 29-én kezdtek el dolgozni rajta és 1916 júliusára készültek el vele. A különálló fedett csarnoknak 53 vasrács szerkezetű, sodrony fonatú oldalfala, lakatolható ajtókkal ellátott elárusító rekesze volt. Az új városháza a vele egységbe hozott járásbíróság és posta épületével, valamint a vásárcsarnokkal egyetemben egy zárt belsőudvaros tömböt képez. Építészeti tömegében a legimpozánsabb zentai épület. A főtér nyugati oldalán

23

található Városháza a városszövet legmeghatározóbb épülete. Legdominánsabb épületrészi az utcasíkra kitolt félköríves manzárd tetővel fedett közgyűlésterem és a főhomlokzat sarkára helyezett mintegy 50 méter magas tornya. A földszinten körös-körül kosáríves nyílású üzletek sorakoznak. Az épület visszafogott szecessziós stílusa, a belsőtérben nem jut kifejezésre, a díszlépcsőház és a közgyűlésterem gazdagon díszített. A 10-es évek egyszerűsödő architektúráját képviselő Városháza épület erősen kihatott a késő 10-es, 20-as évek polgári építészetére.

Összegzés Zenta építészete a térség egyik legjelentősebbike, talán csak Szabadkáé múlja felül. Városomat a múlt századba sok híres építész munkája gazdagította, és teszi hangulatossá ezt a kis Tisza menti Várost. Mára már a történelmi épületek nem tündökölnek régi fényükben, és sok hozzájuk nem illő elemmel „gazdagították” azokat, de ha valaki a műanyag nyílászárókat figyelmen kívül tudja hagyni, az most Zentán sétálva is bele tudja magát képzelni a kilencszázas évekbe. A város folyamatosan változik, szépül, jól mutatja ezt a Főtéren kialakított dísztér is, de remélem sok-sok idő múlva sem fogna az emberek elfelejtkezni a polgári Zenta nagyszerű építészetéről.

24

Barokk stílusú szerb templom

Városháza

25

26

Fedorszki Ivett: Kárpátalja szőlészete és borászata A szőlő termesztésének alapjai A szőlő hő- és fényigényes mérsékelt övi növény. Legalább 9 °C, legfeljebb 21 °C évi középhőmérsékletet és 1900-2000 óra, vagy a feletti napfénytartamot igényel. A rügyek fakadása (április) 10-15 °C középhőmérsékletnél indul meg. Jó minőségi bor ott terem, ahol a középhőmérséklet virágzás idején 15 °C, a nyári legmelegebb hónapban 19-20 °C, bogyóérés idején 16-17 °C körül alakul. A szőlő zöld részei igen érzékenyek a hideggel szemben. A hajtáscsúcsok tavasszal már -0,5 °C-on is elfagyhatnak. Télen a beérett vesszők rügyei tartós 15, -20 °C fokos hideg hatására erősen károsodnak. A 30 °C feletti több napos forróság is megviseli a növényt. Minőségi szőlő az északi félgömb 35. és 48. fok között szüretelhető. Így a Kárpát-medence – és ezen belül Kárpátalja – a szőlő északi klimatikus termőhatára közelében fekszik. Az a tény, hogy ennek ellenére a Kárpát-medence peremén világviszonylatban is kiváló minőségű borok teremnek, számottevő mértékben a medencét övező hegységkoszorúnak köszönhető. Az Északkeleti- Kárpátok vulkanikus vonulatának a Beregisíkságra néző DNy-i, D-i és Ny-i lejtőin Ungvár és Nagyszőlős között a 13- 14. századtól minőségi bortermelés folyik. Változatos mikroklímájú, lejtőhordalék-, barna erdőtalajokkal fedett lejtőin optimális feltételek mellett termeszthető a szőlő.

A szőlő, mint kultúrnövény megjelenése és elterjedése Kárpátalján A 13. század elejétől folyik a borászat Beregszász hegyein. IV. Béla király 1247ben kiváltságlevélben engedélyezte a beregszászi polgároknak, hogy a mező és a szőlőhegy tizedét a papnak fizessék, s előírta, hogy a szüret idején a vámszedőnek ebédet és vacsorát kötelesek adni. 1342-ben Nagy Lajos király által kiadott okmány szerint a beregszásziak „évenként tíz ötvenöblös hordóbort köteleztettek a munkácsi várba szállítani, mely intézkedést később 1524-ben Mária királyné is fenntartott”. A 14. században Som, Muzsaly és Ardó lakossága is foglalkozott szőlőműveléssel. A 16. században Beregszászon oly mértékben elterjedt volt a szőlőtermesztés, hogy 1518-ban II. Lajos rendeletileg szabályozta (korlátozta) a beregszászi barátok borkimérését Munkácson és Váriban. A 17. században szőlőtermő helyként említik Munkácson a Nagy- és Pál-hegyet, Cserszekszegen a Lovácskát és a Veres-kishegyet. Beregújfalu dolgozta a

27

Kalmár alatti Siska szőlőt, melynek borához és lőréjéhez a hordókat is csinálta. Jánosi, Bartháza, Gát, Lucska, Sztrabicsó, Kajdamo lakosai a Bocskor nevű szőlőt művelték. Az 1680. év körüli hadakozások (Kuruc-háborúk) károsan hatottak a szőlőművelésre. A Rákóczi szabadságharc idején a fejedelem és udvartartása viszont nagy gondot fordított a szőlők gondozására, többek között azért is, mert a munkácsi várőrség s a „havonként megfordult hadak” sok bort fogyasztottak. Az 1700-as években a beregi borokkal leginkább lengyel zsidók kereskedtek. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc után Ungban, Beregben és Ugocsában is fellendült a szőlő- és bortermelés.1865-ben a Kárpátaljai szőlőültetvények a rendelkezésre álló összes földalap 0,39 %-át foglalták el, amely más művelési ágakhoz képest igen kis részarányt jelentettek. Az 1867-es statisztikák szerint Kárpátalján 3554 hektáron termeltek szőlőt. 1854-ben az Északkeleti- Felvidéken több mint 32 ezer hl bor termett, amely a történelmi Magyarország bortermelésének 2,55 %-át jelentette. 1865-ben a bortermés meghaladta az 55 ezer hektolitert, melynek 98,5 %-a fehér, 1,5 %-a vörös bor. A termés 74,4 %-át Beregben szüretelték. Az ültetvények több mint felén (59,8 %án) karós művelés folyt. Entz Ferenc, Málnay Ignás és Tóth Imre szemleutat tett a történelmi Magyarország borvidékein, s jelentést írt a Földművelési-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumnak 1869-ben. A jelentésből kiderült, hogy Bereg megye szőlővidékein uralkodó a furmint, de van már rajnai rizling is. A munkácsi hegyvonulaton (Szinyák, Borlói-hegység) a legelterjedtebb az igen bőven termő zöld boros, a furmint, a járdány, a beregi rózsás, a fehér-gohér, a vörös bakator és a fehér bakator. Magyarországon Phyloxeravastatrix (gyökértetű) 1875 szeptemberében Pancsován jelent meg először. A földművelési miniszter 1897. évi jelentése szerint Bereg vármegye 3742 kh szőlőjéből 2968 kh, Ung 1642 kh ültetvényéből 732 kh, Ugocsában 1420 kh-ból 798 kh pusztult el. A filoxéravész megjelenésével egy időben elkezdődött az ellene való védekezés, majd a 90-es évek közepén az újratelepítés. A korabeli kormány 1893-ban elkészítette a borvidékek beosztását. E szerint a munkácsi-, nagyszőlősi borvidéken a fehér bort adó szőlők közül a furmint, az olaszrizling, a szerémi zöld, az erdei, a járdovány, a bakator, a hárslevelű, a zöldszilváni és a mézesfehér termeszthető. Vörös borok termelését nem ajánlotta a rendelet.

28

Az 1897-es statisztika 1786 hektár un. beültetett területet tartott nyílván az Északkeleti Felvidéken. A filoxéravész eredményeként az egykori szőlők több mint fele (54,1 %) parlagon hevert. A 19. század utolsó évtizedének végén jelentős szőlőtermő helynek számított Beregszász, Ungvár, Nagyszőlős, Munkács. A szorgos rekonstrukciós munkák és a javuló értékesítési feltételek eredményeként 1897-hez képest 1910-re megduplázódott a szőlő termőterülete. A háborús események, 1916 után a piac ismételt beszűkülése, a trianoni békediktátum, a terület elcsatolása újabb problémák elé állította az egész Kárpátmedence szőlő- és borgazdaságát. (BOROS, 1999) „Az 1950-es években a meglévő apró parcellákból álló szőlőskerteket és a nehezen megközelíthető, meredek lejtők szőlőit felszámolták és létrehoztak 50100 ha kiterjedésű gépi művelésre alkalmas szőlőtáblákat. Nagyüzemi szőlőtermesztés alakult ki: Beregszász, Mezőkaszony, Ungvár, Munkács, Szerednye, Muzsaly, Nagyszőlős határában.” (KORMÁNY, 1996) Az agrárgazdaságok ezeket a művelési táblákat a rendszerváltás után elhanyagolják, így többségük rövid időn belül elparlagosodik. „1953-ban a szőlőföldek területe elérte az 5400 hektárt, 1965-ben pedig a 14500 hektárt. Ezeken többnyire európai szőlőfajtákat termesztettek, 74 százalékuk csemegeszőlő volt. Sajnos a 80-as évek második felében, a szesztilalom bevezetésével a szőlőültetvények területe mintegy 10 ezer hektárral csökkent. A vidék szőlészeti és borkészítési hagyományai kezdenek eltűnni, feledésbe merülni. De egy 2001-ben összeállt kitartó borászcsoportnak, akik megalakították a „Beregvidék” társaságot, amely a 2003-ban létrehozott, Ukrajnában egyedülálló Szent Vencel borrend (szent Vencel – a Beregszászi borászok védőszentje) alapja lett.

29

Mezőkaszony borászata A beregszászi járási Mezőkaszony nagy szőlőtermesztő és borászati múlttal rendelkezik. A község határában 400 hektáron elterülő hegy mélyében pincék rejlenek, melyekből annak idején nagy mennyiségben szállították a magyar királyok és főurak asztalára kerülő pezsgők alapanyagát – a mezőkaszonyi bort.

Képek a mezőkaszonyi borvidékről 1943-ban 40 ezer hektoliter bort termeltek. Ekkor még a kb. 3500 lélekszámú Mezőkaszony (jelenleg 2340 lakosa van) családjainak több mint 90 százaléka valamilyen formában összeköttetésben állt a szőlészettel és a borászattal, és úgyszintén majdnem minden házban volt saját bor, akkor még bort ittak az emberek.” (RISKÓ, 2009)

30

A mezőkaszonyi pince napjainkban

A filoxéra előtti időkről (az 1880-as években pusztított) nem nagyon maradtak fenn adatok arról, hogy milyen fajta szőlőt termesztettek itt, de a filoxéravész utáni időszakban arra gondoltak, jobban járnak, ha az itteni lankákon pezsgőalapanyagot termelnek. Így aztán a mezőkaszonyi hegy döntő részét Fehér és Vörös Bakatorral, Szerémi Zölddel, Rajnai Rizlinggel telepítették, ezek domináltak itt. Az ezekből készült borokat a Budafoki Állami Pincegazdaság vásárolta fel kimondottan a Törley pezsgő gyártásához. A királyok asztalára is kerültek a kaszonyi szőlőkből, de inkább csak az említett Törley pezsgő formájában, hiszen az itteni szőlőfajták kiváló pezsgőalapanyagok voltak. Az első világháború előtt és után innen szállították a csemegeszőlőt Közép-KeletEurópa számos pontjára – Lembergbe, Krakkóba, Varsóba, Prágába, majd a második világháborút követően Lembergbe, Kijevbe, Moszkvába, Leningrádba. „Az 1948-1949-ben végrehajtott kollektivizálás radikálisan megváltoztatta a szőlészetet, a gazdáktól elkobzott földeken kezdetét vette az ültetvényeket kizsákmányoló művelés. A mindenáron rekordterméseket kierőszakoló hozzáállás kezdeti sikereket hozott, némi túlzással Mezőkaszony neve szőlője és borai révén Szovjetunió-szerte ismertté vált. A községben pezsgőalapanyagot előállító pincegazdaságot hoztak létre, de még így is nehezen tudták tárolni a

31

megtermelt bort. A "diadalmenet" nem sokáig tartott, mert a nagy terméseket produkáló ültetvények tápanyagokkal való feltöltésére senki sem gondolt, ami törvényszerűen az ültetvények fokozatos leromlásához vezetett. A bajokat csak tetézte, hogy a monopolhelyzetben levő állami felvásárló nevetségesen alacsony felvásárlási árakat szabott meg. A 70-es években a hatalmas pénzösszegeket felemésztő, hegyrekonstrukcióval, teraszosítással, vízelvezetéssel, útrendezéssel összekötött telepítési tervek megvalósításának idejére a faluban alig maradt a szőlőműveléshez értő ember. A szőlőtőkék ugyan még egyszer szétrepítették a mezőkaszonyi hegy névjegyét a Szovjetunióban, de már csak szuvenír gyanánt – gyertyatartókká átalakítva. A kegyelemdöfést a Gorbacsov által bevezetett alkoholellenes kampány adta meg az amúgy is agonizáló ültetvényeknek.” „Egy vállalkozás 20 hektáros területen telepített ültetvényeket, azonban az állami támogatás akadozása miatt úgy néz ki, a kezdeti nagy vehemenciával megindult munkálatok után mintha kihátrálnának a projektből. A hegyen ezenkívül van még két-három, egyenként mintegy negyed-félhektárnyi viszonylag új szőlőültetvény, ám újabb próbálkozások sajnos nem történtek, nem kellenek senkinek a kopasz mezőkaszonyi hegyoldalak, melyeken régen zamatos és hírneves szőlőfajták teremtek. „(RISKÓ, 2009) „Hitem szerint a mai nemzedékek erőt meríthetnek a dicső múltból, apáik elévülhetetlen tetteiből. Még akkor is, ha a jelen – gondolok itt az egykor virágzó domboldalak elhanyagoltságára, lepusztultságára – eléggé lehangoló.

A legismertebb Kárpátaljai szőlőfajták és borok Cserszegi fűszeres Jellemzői: fürtje közép nagy, kúpos, gyengén vállas, közepesen tömött vagy laza (átlagtömege 150 g). Bogyói húspirosak, héjuk vékony. Lényeredékük jó. Ízek gyengén fűszeres, harmonikus, tartós. Bora illatos, jellegzetesen fűszeres zamatú, kemény karakterű. Kitűnő házasításra is. Zefír Jellemzői: fürtje közepesen vagy kissé vállas (átlagtömege 100 g). Bogyói (14x14 mm) sárgák, gyengén pontozottak, alig vagy közepesen hamvasak, bő levűek, fűszeres (muskotályos) illatúak és ízűek. Bora finom muskotályos ízű,

32

zamatban gazdag, jó évjáratban különleges minőségű. Termesztési értéke: érési ideje szeptember eleje, közepe. Tőkéje középerős növekedésű, közepes termőképességű, fagytűrése gyenge. Rothadásra kissé érzékeny, töppedésre hajlamos. Beérési mustfoka 17-20 fok. Zenit Jellemzői: fürtje középnagy, tömött (átlagtömege 100 g). Bogyói középnagyok (14x15 mm), gömbölyűek, sárgás színűek, vékony héjúak, lédúsak. Bora kiváló minőségű, illatban, zamatban gazdag, savai finomak. Termesztési értéke: érési ideje szeptember közepe-vége. Tőkéje középerős, néha erős fejlődésű, termőképessége jó, kiegyenlített. Közepesen fagytűrő, rothadó. Beérési mustfoka 18-20 fok. Zengő Jellemzői: fürtje középnagy, laza vagy közepesen tömött (átlagtömege 110-130 g). Bogyói kissé megnyúltak (16x15 mm), zöldessárgák, későn szüretelve borostyán sárgák. Héja vékony, hamvas, töppedésre hajlamos. Bora korán fejlődő, kellemes, tetszetős illatú, zömmel minőségi bor. Termesztési értéke: érési ideje szeptember közepe. Tőkéje erős növekedésű, bőtermő, jó cukortermelő. Fagytűrése közepes vagy jobb. Beérési cukorfoka 18-19 fok.

Peronoszpórával és egyéb gombás betegségekkel szemben részben ellenálló fajták Fehérborszőlő-fajták Zala gyöngye Jellemzői: fürtje nagy, vállas, közepesen tömött vagy laza. Bogyói középnagyok, kissé megnyúlt gömbölydedek (17x15 mm), sárgászöldek, vékony héjúak, lédúsak, ropogósak, enyhén muskotály ízűek. Bora fajtajelleges. Szüretelési idejét jól meg kell választani. Ha éréskor lelágyul, zamata kevésbé tetszetős. Termesztési értéke: érési ideje augusztus vége-szeptember közepe. Tőkéje erős növekedésű, rövid- és hosszúcsapon is bőven terem. Téli fagytűrése igen jó. A peronoszpórával szemben majdnem ellenálló, erős évjáratban is megvédhető 2-3 permetezéssel. Lisztharmatra érzékeny és némileg a rothadásra is. A házi kertek kedvelt lugasfajtája. Tetszetős fürtje, ropogós és jó ízű bogyója miatt

33

csemegeszőlőként is fogyaszthatják. Termése gyakran már augusztus végétől szedhető. Beérési mustfoka 18-20 fok. Bianca Jellemzői: fürtje hengeres, ritkán enyhén vállas, laza (átlagtömege 120 g). Bogyói közepesek (14x15 mm), kissé megnyúltak. Héjuk zöldes fehér, majd sárguló. Bora zamatban, alkoholban gazdag, megbízható minőségű, igen kellemes, élénken savas. Termesztési értéke: érési ideje szeptember közepe– vége. Tőkéje erős növekedésű, bőtermő. Cukorfelhalmozása gyors. A peronoszpórára kevésbé érzékeny, nem rothad, de még a lisztharmat sem károsítja számottevő mértékben. Rendkívül jó fagytűrő képességű. Szárazságra érzékeny. A hétvégi kertekben kevés permetezéssel is biztonságos a termesztése. Étkezési szőlőnek is kellemes. Beérési mustfoka 18-21 fok. Vörösborszőlő-fajták Medina Jellemzői: fürtje hengeres, közepesen tömött (átlagtömege 120 g). Bogyói középnagyok (15x15 mm), gömbölyűek, kék héjuk pontozott, vékony, erősen hamvas. Ízük édes-savas, kellemes, húsállományuk puha, leveses, olvadó. Színanyag csak a héjukban van. Bora többnyire lágy, héjon erjesztve jó minőségű, a Medoc noiréra emlékeztető fűszeres illatú és zamatú, házasításra különösen alkalmas. Termesztési értéke: érési ideje szeptember második fele-vége. Tőkéje közepes vagy annál kissé erősebb növekedésű, bőven terem. Nem rothad, peronoszpórára, lisztharmatra alig érzékeny, három-négy permetezéssel még járványos években is megvédhető. Fagytűrő képessége közepes. Beérési mustfoka 17-19 fok. Golubok Új ukrán fajta. A Tairov Kutatóintézet fejlesztése. Szevernij, a 40 éves Október, az Odesszkijrannyij, a Cabernet Sauvignon és az AlicanteBuchet fajták többszörös keresztezésével hozták létre. Jellemzői: fürtje ék alakú, közepes méretű (átlagtömege 110 g), bogyói közepes méretűek, gömbölyűek. Héja és húsa is kék. Bora sötétvörös, színanyagban, csersavban gazdag, kellemes zamatú, erdei gyümölcs illatú, elsőrendű vörösborfajta.

34

Termesztési értéke: érési ideje augusztus vége. Tőkéje közepes növekedésű. Hajtásai jól beérnek. Téli fagytűrése kiváló, a -25oC-ot is kibírja. Toleráns a gyökér filoxérával szemben. A peronoszpóra és lisztharmat betegségekkel szembeni ellenálló képessége jó. 2-3 permetezés még rossz időjárási viszonyok között is elégséges. (RISKÓ, 2011) Asztali borok Furmint Jellemzői: fürtje középnagy (átlagtömege 100 g), hengeres, többnyire laza, gyakran madárkás, a fejletlen bogyók miatt többé-kevésbé hiányos. A fürtkocsány rövid, erős. Bogyói középnagyok (17,5x15,5 mm), alig észrevehetően hosszúkásak, sárgászöldek, napos oldalukon rozsdásak, hosszú nyelűek, kissé vastag héjúak, ropogósak, savanykásak, lédúsak. Igen jól aszúsodik, töpped. Bora sav dús, kemény, önálló, harmonikus összetételű, jellegzetesen finom illatú és kellemes ízű minőségi fehérbor. Jól beérve, illetve aszúsodva finom, különleges, minőségi. Aszú, szamorodni készülhet belőle. Termesztési értéke: érési ideje október eleje–közepe. Téli fagyra érzékeny. Minőségi borszőlőfajta. Tőkéje erőteljes növekedésű, talaj iránt nem igényes. Meleg fekvésbe való. Kedvezőtlen időben rosszul termékenyül, ilyenkor a fürt madárkás lesz. Közepesen vagy bőven terem. Rövid vagy hosszúcsapra metszhető. Átlagos beérési mustfoka 20 fok körül van. Rizlingszilváni (Müller-Turgau) Jellemzői: fürtje nagy vagy középnagy (átlagtömege 120 g), középtömött. Bogyói középnagyok (16x14,5 mm), gömbölyűek, sárgásfehérek, rozsdásak, könnyen felrepednek és rothadnak. Bora tüzes, illatos, zamatos, lágy, minőségi, rosszabb évjáratokban asztali. Fő értéke: kellemes az illata és zamata. Termesztési értéke: érési ideje szeptember eleje–közepe. Téli fagytűrése közepes. Bőven terem, de emellett minősége is elég jó. Tőkéje középerős vagy erős növekedésű. Éves vesszőjének alsó rügyei is termékenyek, ezért rövid csapon is jól terem, de hosszabbra is metszhető. Hibája, hogy rothadásra nagyon hajlamos, ezért szellős fekvésben ajánlatos telepíteni. Beérési mustfoka 19-20 fok. Olasz rizling

35

Jellemzői: fürtje középnagy vagy kicsi (átlagtömege 60 g), hengeres vagy vese alakú, tömött. Bogyói kicsinyek (14x14 mm), gömbölyűek, sárgászöldek, feketén pontozottak, napos oldalukon rozsdásak, vékony héjúak, lédúsak, édesek. Bora tüzes, kellemes, jellegzetes, kesernyés zamatú, minőségi bor, túlterhelve és kedvezőtlen évjáratban asztali bor. Mérsékelten terhelve, későn szüretelve kiváló minőségi bort ad. Kitűnő házasítási alapanyag. Termesztési értéke: érési ideje október eleje–közepe. Tőkéje középerős. Téli fagytűrése jó. Tápanyagban közepesen gazdag talajban bőven terem. Rövid- és hosszúcsapra metszhető, ha jó erőben van, szálvesszőzhető is. Beérési mustfoka 19 fok körül van. Továbbá: Lipovina, Madlen Anzsevin. (FEGYIR, 2001) Pezsgős borfélék Leányka Jellemzői: fürtje kicsiny (átlagtömege 60 g), vese, néha ágas vagy gúla alakú. Bogyói kicsinyek (14x14 mm) vagy középnagyok, gömbölyűek, vékony héjúak, feheressárgák. Bora rendszerint lágy, de kitűnő illatú és zamatú tüzes bor. A legtöbb évben minőségi, jó évjáratokban különleges minőségű bor készíthető belőle. Termesztési értéke: érési ideje szeptember közepe–vége. Téli fagytűrése jó. Tőkéje közepes növekedésű. Talaj iránt nem igényes, homoktalajon is elég jól növekszik. Közepesen terem, alsó két rügye rendszerint terméketlen, ezért, valamint kicsi fürtjei miatt hosszúcsapra vagy szálvesszőre kell metszeni. Előnyös tulajdonsága, hogy termése nem rothad. Beérési mustfoka 19-20 fok körül van. Tramini Jellemzői: Fürtje kicsiny (átlagtömege 60 g), vese, néha ágas vagy gúla alakú. Bogyói kicsinyek (14x12 mm), megnyúlt gömbölyűek, pirosak vagy rózsaszínűek, héjuk vastag, kemény, ropogós, fűszeres ízű. Bora kitűnő, fűszeres ízű minőségi vagy különleges minőségű bor. Termesztési értéke: érési ideje szeptember közepe–vége. Téli fagytűrése jó. Tőkéje közepes növekedésű. Talaj iránt nem igényes. Közepesen terem, alsó két rügye rendszerint terméketlen, ezért, valamint kicsi fürtjei miatt hosszúcsapra vagy szálvesszőre kell metszeni.

36

Előnyös tulajdonsága, hogy termése nem rothad. Beérési mustfoka 20-26 fok körül van. Ebből készül a híres Trojanda Zakarpattya. Rajnai rizling A Rajna mellékről származik, már a rómaiak korában is ismerték. Jellemzői: fürtje kicsi, hengeres vagy kissé kúpos, tömött (átlagtömege 60–80 g). Bogyói középnagyok (14x14 mm), sárgászöldek, napos oldalukon kissé rozsdásodók, vastag héjúak, lédúsak, édesek, kellemesen fűszeres zamatúak. (RISKÓ, 2011) Csemegeborok Cabernet sauvignon Ez is francia fajta, gyakran együtt termesztik a cabernet franc-nal. Jellemzői: fürtje kicsi (átlagtömege 90 g). Bogyói kicsik (13x13 mm), sötétkékek, hamvasak, jellegzetes fűízűek. Bora sötétvörös, csersav dús és bársonyos, különleges minőségű. Termesztési értéke: érési ideje október eleje–közepe. Tőkéje középerős fejlődésű, termőképessége nálunk kisebb, mint a cabernet franc-é, de jobb minőséget ad. (RISKÓ, 2011) Továbbá: Pécsi Muskotály, MagaradiBasztardó, Furmint, Rózsaszín Traminer. Asztali szőlőfajták Sába Gyöngye, Irsai Olivér, Saszla, Mátyás János, Tairi és Hamburgi Muskotály, Karaburnu. Híres kárpátaljai borok „TrojándáZákárpáttyá” (Kárpátalja Rózsája), „Szerednyánszke” (Szerednyei), „Promeniszte”, „Berehivszke” (Beregszászi), „HronoZákárpáttya”, „PerlinaKárpát” (Kárpátok Gyöngye) „Sztárovinnijzámok” (Ódon vár), „Irsávszke” (Ilosvai).”(FEGYIR, 2001)

37

Hagyományok, szüreti mulatságok Azok a régi szép idők… Szeptember közepétől kezdődően október végéig szinte minden egyes kárpátaljai faluban feldíszített szekerek, lovas bandériumok, népviseletbe öltözött fiatalok járják a környező településeket, hogy hírül adják: elérkezett a szüreti mulatságok ideje. Régen általában a szüret befejezése után, novemberben tartották a szüreti bált, ma már korábban is sor kerülhet rá (gyakran a szüretkezdést ünneplik meg ily módon). A lényeg, hogy legyen érett szőlő. A régi szüreti mulatságoknak „gazdája” is volt. Bálgazdának általában egy tekintélyesebb legényt vagy házasembert választottak, ő volt a szervezés irányítója. A megbízott legények először is megfelelő helyiséget kerestek. A termet indákkal, szőlőfürtökkel és virágokkal díszítették fel, középen pedig harang csüngött. Ez egy 40–70 cm magas, 20–30 cm átmérőjű harang alakú, hajlított vesszőkből készített alkotás volt, amit virágokkal, gyümölcsökkel díszítettek. Középen – a harang ütője – egy palack finomabb itóka volt, amit a hegyközség adott. A díszítést a lányok, a legények végezték, a szőlőt, a gyümölcsöt a gazdák adták össze. Régen valamennyi szomszédos faluban kidoboltatták a kisbíróval, később meg plakátokat szegeztek ki, így adták hírül, hogy szüreti bál lesz a községben. Csőszök: a legények és leányok közül jó előre kiválasztottak 5-6 párt, ők – népviseletbe öltözve – voltak a bálban a csőszök. A csőszök nemcsak díszes megjelenésükkel, de rátermettségükkel is nagyban hozzájárultak a mulatság sikeréhez. Legfontosabb feladatuk a bál megnyitása volt – csárdással –, ami után aztán kezdődhetett a mulatság. Éjfél előtt kisorsolták a harangot a belépőjegyek számai alapján. A társadalmi változások viharát sikeresen átvészelte ez az ősi népszokás, hogy a szüreti mulatságok hagyománya tovább él, s még, ha változott is, a szüreti mulatságok varázsa eljut a fiatal szívekig.” (KOVÁCS, 2009) Napjainkban a hagyományok közül megrendezésre kerül februárban a Nemzetközi Borfesztivál! „Ez évente kerül megrendezésre, ezzel támogatva a borkészítőket, segítve az európai színvonalú borkészítés megújítását, amely egykor híressé tett vidékünket nem csak országos szinten, hanem világszerte is.” (INTERNET 1) „A három napos rendezvény Beregszász város főterén bonyolódik le. A borászok itt kínálják a tavalyi évben megtermelt boraikat. A program keretében lehetőség van tapasztalatcserére, megrendezésre kerül a borászati eszközök kiállítása és vására, lehetőség van megkóstolni a legkiválóbb

38

kárpátaljai borokat, ezen kívül fotókiállítás, zenei produkciók, ének- és táncbemutatók várják az idelátogatókat. A rendezvény keretében kerül sor a Szent Vencel Borrend új tagjainak felszentelésére is.”(VITALIJ, 2008) Irodalom Kovács E. (2009): Szőlészet, borászat Beregvidéken, Ungvár-Budapest 108 p. Vitalij M. (2008): Kárpátalja, Turisztikai Útikönyv, Beregszász 293 p. Fegyir S. és Dmitro D. és Szergij F. és Igor L. (2001): Kárpátalja, Ungvár 81 p. Dr. Boros L. (1999): Kárpátalja,Észak- és Kelet- Magyarországi Földrajzi Évkönyv, Nyíregyháza 250 p. Kormány Gyula, Kárpátalja földrajzi vázlata [Folyóirat] 1996., old. : 39-40. Internet 1: http://www.sasspince.com.ua/index.php/hu/istoriahum1 Riskó György, (2009.augusztus 21.). Mezőkaszonyi borászat – dicső múlt, siralmas jelen. Kárpátalja Online Hetilap Riskó György, (2011. november 25.). A beregszászi borvidék borszőlőfajtái (3.). Kárpátalja Online Hetilap Riskó György, (2011. november 11.). A beregszászi borvidék borszőlőfajtái. Kárpátalja Online Hetilap Riskó György, (2011. november 18.). A beregszászi borvidék borszőlőfajtái (2.). Kárpátalja Online Hetilap Riskó György, (2011.március 11.). Beregszászi Borfesztivál. Kárpátalja Online Hetilap

39

40

Orosz Zsolt: A kárpátaljai református oktatás a csehszlovák uralom alatt. Jelen dolgozatom Kárpátalján (ebben a korban leginkább Kárpát-Ukrajnaként nevezték) folyó református oktatásról szól a csehszlovák uralom alatt. Azért ezt a témát választottam, mert Kárpátalja a szülőföldem, és református családban nevelkedtem, továbbá református lelkésznek tanulok. A csehszlovák uralom e területen az első világháború végével kezdődött, és 1938. november 2-án az első bécsi döntéssel ért véget. Az egész időszak alatt a mai Kárpátaljának nevezett terület, autonómiával rendelkező (legalábbis hivatalosan) tartománya volt a Csehszlovák Köztársaságnak, székhelye pedig Ungváron volt. 1919. augusztus 6-án a nagyhatalmak jóváhagyták, hogy Csehszlovák államhoz csatolják Kárpátalját, miután annak képviselői megígérték, hogy széleskörű autonómiát biztosít Kárpát-Ukrajnának. Mindeközben a helyi ruszinok is elkezdtek szervezkedni, több nemzeti tanácsuk is alakult, melyek ellentétes terveket dédelgettek. A kérdést az USA-ban élő szlovák Zatkovic idelátogatása döntötte el, akinek közvetítésére megalakult a Központi Nemzeti Tanács, mely Ungváron 1919. május 8.-án kimondta, hogy a Csehszlovák államhoz csatlakoznak. Ám miután a jogi helyzete rendeződött a területnek, a cseh vezetés nem volt hajlandó gyakorlatba is átültetni az ígéreteit, rengeteg cseh tisztviselőt telepítettek le, és a helyi ruszinoknak nem engedtek beleszólást a tartomány irányításába. Ez a helyzet véglegesen, a müncheni egyezmény után 1938 őszén változott csak meg, mikor is a bomlófélben lévő Csehszlovákia vezetői megadták a széleskörű autonómiát. Ezek a változások váratlanul érték a Magyarországtól elszakított református egyházat és gyülekezeteket. A kárpátaljai területen élő reformtusok nagy része a tiszántúli, míg kisebb része a Tiszán inneni református egyházkerületbe tartozott. Az elcsatolásokkal a beregi egyházmegye kétharmada került az új országhatáron túlra, míg az ugocsai és az ungi egyházmegye szinte teljes egészében az új csehszlovák államhoz kerültek. A gyülekezetekben és az egyházmegyékben zűrzavar és bizonytalanság uralkodott. Az amúgy is zavaros helyzeten még csak tovább rontott, hogy elterjedt az a hír, hogy az új állam gondoskodni fog hamarosan a lelkészek és tanítók eltartásáról, erre a gyülekezetek beszüntették az egyházadó fizetését. Egyelőre, míg be nem fejeződtek Párizs környéki béketárgyalások, addig még azt sem lehettet tudni biztosan melyik államhoz

41

fognak tartozni. Sokan még reménykedtek abban, hogy megmaradhatnak a Magyarországi Református Egyház berkeiben, és az egész megszállást, csak egy átmeneti időszaknak tekintették. Ezt a helyzetet jól illusztrálja, hogy Bertók Béla beregi egyházmegye esperese mind 1919, mind 1920 és 1921-ben részt vett a tiszántúli egyházkerület gyűlésein. Ám minden ilyen jellegű tervet keresztülhúzta az, hogy a Csehszlovák Köztársaság kormánya kijelentette, csak azt a szlovákiai református egyházat hajlandó elismerni, mely független az Magyarországi Református Egyháztól. Az első feladat az adott körülmények között, hogy megszervezzék az új egyházkormányzatot, amellyel később tovább léphetnek. Ezt a 1920. december 21-én a kassai-tiszai egyházkerület megalakulásával, majd 1921. január 28.-án a dunai egyházkerületet is megalapításával nagyrészt megoldottak. Ám a kárpátaljai református gyülekezetek hovatartozása nem volt még megoldott, Pálóczi-Cinke István, a tiszai egyházkerület későbbi püspöke, azt ajánlotta, hogy az ő egyházkerületükhöz csatlakozzanak, ám ezt a kárpátaljai lelkészek elutasították. A dolgot ismét a kormány beavatkozása oldotta meg, mivel ők a politikailag úgyis különálló Kárpát-Ukrajnai területén egy különálló református egyházkerületet képzeltek el. Ezután hosszú tárgyalások és tanácskozások kezdődtek a három egyházmegye (beregi, ugocsai és ungi) vezetősége és az állami tisztségviselők között. Végül is 1923. március 8-án alakult meg a három egyházmegyéből, 65 gyülekezet képviselőinek szavazata alapján a Kárpáti Kerület, mely április 17-én megválasztotta első püspökének Bertók Bélát, ő maradt a tárgyalt korszakban végig a püspök. Mint tudjuk, a ma Kárpátaljának nevezett terület, az Osztrák-Magyar Monarchia részeként, a Magyar Királysághoz tartozott. Oktatása is a magyar rendszerbe illeszkedett, és annak jellemzői igazak rá is. Mivel az általam tárgyalt korban Kárpát-Ukrajnában csak az elemi iskolák voltak református egyházi fenntartásban, ezért nézzük meg röviden mi jellemezte a magyar elemi oktatást, az első világháború előtt. Az imént említett korban, a törvények szerint Magyarországon a diákok 6-12 év között tankötelesek voltak, ám ezeknek nagy része gyakorlatilag csak 4 évet járt iskolába. Akik elvégezték a hatéves elemi oktatást, azoknak még tizenöt éves korukig télen heti 5, nyáron pedig heti 2 tanórán kellett részt venni, melyen az addig tanultakat ismételték. Továbbá a törvény szerint minden 30 iskolaköteles gyerekkel bíró községnek iskolát kellett fenntartania, bár ezt nem tartották be minden esetben következetesen. Ezeknek az elemi iskoláknak a nagy része egy tantermes és egy tanerős volt.

42

Az államforduló és az első világháború nagy kihívások elé állította a református gyülekezeti oktatást Kárpátalján. Az első probléma abból adódott, hogy a cseh hatóságok 1919-ben megtiltották azoknak a tanítóknak az oktatást, akik nem tették le a hűségesküt az új államra, és természetesen a fizetésüket sem folyósították. Ez több helyen a tanítás szünetelését jelentett. Továbbá gondot jelentett még az iskolák épületeinek állapota, melyet kikezdett a háború, több helyen katonai kórházaként, vagy más formában hasznosította az épületeket a hadsereg. Ezen kívül az iskolák újra beindulását akadályozta több helyen, hogy a gyülekezeti tagok nem akarták finanszírozni az egyházi iskolák fenntartást, bízva abban, hogy az állam majd ezt megteszi. A gondok ellenére 1923-ra már 51 gyülekezet tartott fenn ismét elemi iskolát, mellyel szemben 38 állami iskola állt. Az államiság megváltoztatása a felekezeti iskolák tanítóinak is sok problémát eredményezett. Az első akadály mely a munkájuk útjába került a hűségeskü. Ugyanis az kormány csak azoknak engedélyezte az oktatást, akik letették a csehszlovák államra a hűségesküt, és természetesen ehhez kötötte a fizetést is. Mivel az egyházközségek tanítóinak a fizetésük nagy részét az állam biztosította ezért, ez komoly problémát jelentett. Miután a tanítók letették a hűségesküt, egy újabb probléma is felmerült, ez pedig az állampolgárság kérdése. Mivel a kormány nem adta automatikusan az állampolgárságot, az szigorú előfeltételekhez voltak kötve, és több éves huzavonát jelentett ennek a rendezése is. Erre jó példa, hogy a Beregi Református Egyházmegyében 1928-ban a 29 tanító közül, csak kilencnek volt állampolgársága, és 17-nek folyamatban volt. A fizetés körül is sok helyen probléma volt, sokszor keveredett a gyülekezet vezetősége és a helyi tanító konfliktusba. Ezen kívül kezdeti probléma volt még az is, hogy a hivatalos szervek követelték a tanároktól a cseh nyelv megtanulását is. Az adott korban végig tanerőhiány volt az egyházkerületben, ha valahol megüresedett egy hely, nehéz volt rá új tanárt találni, amely lehetőséget adott az államnak beleszólni a helyi iskola életében. A helyzetet jól mutatja, hogy a beregi egyházmegyében 1924-ben a 25 tanári állásból hét helyen volt üresedés, és a kiírt pályázatok nem vezettek eredményre. Ha a megüresedett helyre nem sikerült alkalmas tanerőt találni, akkor az állam biztosított ideiglenes kisegítő tanerőt. Az ilyen kisegítő tanerő alkalmazása egyet jelentett a helyről való lemondásról, ugyanis az ilyen tanítót csak az állam hívhatta vissza, ám a fizetését részben az egyháznak kellett állnia. Ilyen eset az idő múlásával egyre

43

többször előfordult ugyanis a régi és öreg tanítók, akik még a régi rendszerben kezdték a tanítást, folyamatosan kiöregedtek. A hiány miatt sokszor képzetlen emberek kerültek tanítói állásba, voltak ugyanis, akik 3-4 év polgárit vagy kereskedelmit, sőt volt olyan hogy ipariskolát végzett személyből lett tanító. A fizetésük a tanároknak kezdetben nem volt megfelelő, és elmaradt Csehszlovákia más területen élő tanárokétól, ebben az hozott változást, hogy az 1925-tőlállami tanfelügyeleti hatóság a ungvári kormány rendeletére 4908 korona fizetést követel az egyházaktól a tanítóknak, (ez kb. a háromszoros a szlovákiai tanítók fizetésének). Ezt a beregi egyházmegye közgyűlése tarthatatlannak nevezte, és megállapította, hogy így egyre kevesebb lesz a református tanári állás, és ezzel veszélybe kerülnek a gyülekezetek anyagilag is. A felekezeti iskolákban szolgáló tanárok 2400 koronával, míg a hasonló fizetési osztályba tartozó állami tanerő 24000 koronával mehetett nyugdíjba. Továbbá problémát jelentett a tanítóképzés is, egy időben a kárpátaljai egyházkerület is gondolkodott egy tanítóképző főiskola felállításában, ám ezt anyagilag nem tudta volna finanszírozni így az ötletet elvetették. Végül is a helyzet úgy oldódott meg, hogy Komáromban 1935-ben alakult ilyen intézmény. A tankönyvek kérdése. Az állami lét megváltozása ezen a téren is sok problémát okozott az iskoláknak, és az azokat fenntartó gyülekezeteknek. Ugyanis az állami tanfelügyelőség azt követelte sok helyen, hogy az oktatás során ne használják a régi tankönyveke, sőt volt olyan este, hogy követelték az ilyen tankönyvek beszolgáltatását, amelyből persze új híján még tanítottak. Ám újakat kiadni nem tudott jó ideig a református egyház, hisz ez nagy anyagi terhet jelentett, és a megszerkesztése is komoly problémákat vetett fel. A kérdés megoldására voltak próbálkozások Kárpátalján, sőt bár az időszak végére, ugyan de sikerült is, például kiadták a Szeretet olvasókönyvet a 3-8. osztálynak. Mint egy demokratikus polgári államban szokás, amilyen a Csehszlovák Köztársaság volt, úgy itt is az állam felügyelte az oktatást, még azokban az intézetekben is, amelyeket nem ő tartott fenn. Tehát a kárpátaljai református iskoláknak az egyik felügyeleti szerve az állami tanfelügyelőség volt. A másik pedig az egyházi felügyeleti szerv volt, mely úgy épült egymásra, hogy legalul a presbitérium állt, mint a fenntartó. A második szint az iskolaszék, mely minden iskolának volt, ebben a presbitérium választott tagjai, a lelkész és a tanító (ha több volt, akkor egy részük, annak függvényében, hogy tagok 1/3-a tanító legyen), vettek részt, minimum öt fő maximum pedig 20 főből állhatott. Ezt

44

követte az egyházmegye és az általa választott körfelügyelőség, majd pedig az egyházkerület, és végül az egyházi részről az Egyetemes konvent. Az iskolák finanszírozása. Természetesen az iskolákat finanszírozni kellett, és mivel az adott oktatási intézmény nem az állam fenntartásában állt, ezért nem is ő biztosította az anyagi hátteret. Ez nagy terhet rakott a felekezeti iskolát fenntartó gyülekezetekre, hisz az iskolának gondoskodni kellett épületről, azt folyamatosan karban tartani, továbbá a rezsi is pénzbe került, a felszerelésről is a gyülekezetnek kellett gondoskodnia. Szintén az egyházközség biztosított az iskolaszolga fizetése, aki gondozta az iskolát, takarította azt, továbbá a télben a fűtést is ő intézte. Ezen kívül jelentős terhet jelentett a tanítók javadalmazása, de itt az állam biztosította a tanárok bérének egy részét. Az arányra jó példa lehet az 1935/1936-os tanév, amikor az Kárpát-Ukrajnában lévő református felekezetű iskolák tanárainak fizetéséből 268244,11 koronát az egyházközségek, 647991,60 koronát pedig az állam biztosított. Ezek csak a rendszeres kiadások, ám ehhez még hozzájönnek az alkalmi, de annál jelentősebb kiadások, az iskolák és tantermek, valamint tanítói lakások renoválása, új tanterem vagy tanítói lakás építése. Élet a mindennapokban. Fontosnak tartom, hogy e kis tanulmányban ne csak a történelmi tényekről szóljak, hanem az iskolákban zajló mindennapokról is írjak. Tanköteles volt minden 6 és 14 év között gyerek, és az iskolakerülők száma elhanyagolható volt. A tanév szeptember elsején kezdődött és június huszonnyolcadikán ért véget. A tanítás délelőtt 8 és 12 óra között, míg délután 24 óra között folyt, és azt hogy egyhuzamban tartsák tiltotta az iskolai rendtartás. A heti tanítási időt két félnapi, vagy egy egész napi szünet válthatja. Ezen kívül szünetel a tanítás a református egyház és az állam ünnepein. Általában az iskolák többsége egy tantermes és egy tanerős volt, tehát a diákok nem voltak évfolyamonként bontva, mint most. A diákoknak kötelező volt istentiszteletre járniuk, ez alól télben csak azok voltak felmentve, akik nem rendelkeztek megfelelő ruházattal. Minden tanév végén évzáró vizsgák voltak, melyet a diákok a tanítók és a presbitérium előtt kellett, hogy letegyenek. És bár az iskolai rendtartás tiltotta a testi fegyelmezést, ám a nagyszülők visszaemlékezéséből tudhatjuk, hogy azért mégis sok helyen gyakorlatban volt. A csehszlovák kormányzat sokat tett azért, hogy ellehetetlenítse a református, és az általában magyar felekezeti oktatást. Erre nem csak a szekuláris beállítottsága sarkalta, hanem az is, hogy a felekezeti iskolákban magyarul tanítottak, és a

45

diákokba próbálták belenevelni a nemzeti öntudatot. Ez az utolsó pont, különösen jellemző volt az amúgy is nemzeti érzésekkel átitatott református egyházban. A református oktatás elé az első akadályok, melyet a kormány gördített, az volt, hogy a fizetést a hűségeskühöz kötötte. Ez azt jelentette, hogy a gyülekezeteknek addig, míg ez meg nem valósult, át kellett vállalnia a tanítók fizetéséből azt a részt is, amit addig az állam finanszírozott, itt persze nem is nagyon kell taglalnom, hogy a háború utáni rossz gazdasági helyzetben ez milyen terheket rótt a gyülekezetekre. A finanszírozás terén miután a probléma megoldódott, azzal hogy a tanítói kar letette a hűségesküt, a kormányzat egy másik taktikára tért át azzal, hogy látszólag a tanárok érdekét nézve azt követelte, hogy a máshol megszokott fizetés helyett a háromszorosa legyen Kárpát-Ukrajnában a tanítók javadalmazása. Ez ismét komoly pénzügyi terhet jelentett a fenntartóknak, azaz a gyülekezeteknek. Egy másik frontvonalat jelentett a tanfelügyelőségnek a felekezeti fenntartású iskolákkal szemben, az hogy az állami szabályzatot nagyon szigorúan betartatta. Ilyen volt az iskolák felszerelése, és az iskolák épületei. A modern egészségügyi kritériumoknak megfelelő iskolákat, tantermeket követelt az egyháztól, ami nem is lenne elítélendő, ha nem tudnánk, hogy ezt az állami fenntartású iskolákon nem követelték ilyen szigorúan számon. Továbbá a tanárokat is sokszor megpróbálták különböző pártokba beszervezni, a jobb állás reményében, ez be is vált, sok tanító ment át állami foglalkoztatásba. Még egy vonalon próbálta az állam az egyházi iskolákat a megszüntetni. Ez azt jelentette, hogy a megpróbálta a tanulókat elcsábítani azzal, hogy az állami iskolákban sokkal kedvezőbb körülményeket biztosított a diákoknak. Ilyen volt az, hogy ingyen felszerelést, sőt néha ruhát ígért a beiratkozóknak, és nem kellett anyagilag sem hozzájárulni gyerekek után, amivel a szegény családoknál eredményt is ért el. Egyre több állami iskolákat nyitotta meg kapuit, sőt ahol volt egy kevés cseh vagy szlovák lakos ott az ő kedvükért új iskolát nyitottak. Itt külön meg kell említenem a „Lex Derer” népiskolai törvénytervezetet, mely hatalmas veszélyt rejtett magában. Először 1932 szeptemberében kerültek nyilvánosságra a tervezetből, de nagy felháborodást keltett az egyházi körökben. A főbb pontjai, melyek rosszul érintették a felekezeti iskolákat, az hogy ugyan engedélyezte fennállásukat, viszont az államtól semmilyen támogatást nem kaptak volna. És ha az egyház nem tudja finanszírozni az iskoláit, akkor azokat épülettel, teljes felszereléssel át kell adni a helyi községnek, és annak pótadó

46

útján kell azt fenntartani. Végül a törvényt nem vezették be ilyen szigorú feltételekkel, és nem lett jelentősebb változás e téren. A gyülekezetek jelentős részében nem volt iskola, és a református tanköteles diákok több mint fele nem református iskolába járt, ezért az ő hitbeli oktatásukról is gondoskodni kellett az egyháznak. Az ilyen jellegű oktatás egyik fő pillére a konfirmációra való felkészítés, ezen minden református fiatalnak részt kellett vennie, attól függetlenül, hogy református vagy állami iskolában tanul. Azt hogy ezen a diákok mikor esnek át, változó a gyülekezetben, leginkább 12-14 éves korukban, felkészítés ideje is változó három hónaptól egy évig. A felkészítés anyag is nagyon változatos, csak a beregi egyházmegyében hatféle kátét használtak, ezen kívül a nagyberegi lelkipásztor saját jegyzeteiből oktatatott. A konfirmáción kívül, még volt más oktatás is a nem református iskolában tanuló diákoknak. Az ilyen jellegű hittanoktatást vagy ének oktatása. Ilyen oktatásban részesültek a középiskolások is, hisz Kárpát-Ukrajna területén nem volt református középiskola. Általában ez az oktatás a lelkipásztor feladat volt, a helyről is sokszor a gyülekezetnek kellett gondoskodni, ha az állami iskola vezetősége megtagadta, hogy ott oktassanak. Ha a lelkész és a presbitérium erről nem gondoskodott, akkor az fegyelmi eljárást vonhatott maga után, de esperesi felhatalmazásra erről egy református tanító is gondoskodhatott. A derceni református iskola. Ezt a felekezeti iskolát azért emelném ki, hisz Dercenben születtem, és mint reformátusnak a Derceni Református Egyházközség az anyagyülekezetem. Az első adat református iskoláról 1600-ból maradt fenn. A világháború előtt és alatt itt már két tanerős iskola működött. Az államforduló és a háború okozta zűrzavar 1919-1920-ban itt is iskolaszünetet eredményezett, a tanítás majd csak 1921. június 1.-én indult újra. Az tankötelesek egyre nagyobb száma miatt, állami segéd tanerőt kellett felvenni, így csehszlovák vezetés nemsokára kieszközli, hogy állam iskolává alakuljon, bár kompromisszumot jelentett, hogy az igazgató a református tanító lett. Ő 1932-ben aztán nyugállományba vonult, és a pályáztatás nem hoz eredményt, ekkor kivették az iskola vezetését a felekezeti tanító kezéből. A két felekezeti tanerő mellett 6-7 állami tanár működött. A tanári kar összetétele vegyes volt (magyar, cseh, református, ortodox, római katolikus, zsidó, görög katolikus, okleveles és oklevél nélküli stb.).

47

A gyülekezetek ragaszkodtak a felekezeti iskolájukhoz, és míg lehetőségük engedte próbáltak eleget tenni az egyre nagyobb kihívásokat jelentő feladatoknak. Az egész időszakban nem változott jelentős mértékben az iskolák száma, mint fentebb már írtam, 1923-ra, mikorra már viszonylag stabilizálódott a helyzet 51 gyülekezet tartott fenn református elemi iskolát. Ez a szám 1936-ra csak eggyel csökkent, azaz a 83 kárpátaljai anyagyülekezetből 50 felekezeti iskolát tartott fenn, mely nem mutat jelentős csökkenést. Jelentős veszteség nem is itt érte a gyülekezeti oktatást, hanem hogy általános tendencia volt a korban, az hogy a református vallású tankötelesek közül egyre kevesebben jártak a vallásuknak megfelelő iskolába. Erre jó példa, hogy míg az 1927/1928-as tanévben Kárpátalján a református tankötelesek 47,83%-a járt Református elemi iskolába, addig az 1935/1936-os tanévben ugyanez az arány 35,5%-ra csökkent. Tehát a közte eltelt hét év alatt 12%-ot csökkent a református diákok körében a saját felekezeti iskolájukba járók aránya. Míg a diákok abszolút száma az imént említett két évben (3192, 4426) jelentős növekedést mutatott. Az arány csökkenése vészjósló volt, és igazolta a csehszlovák vezetés erőfeszítéseinek sikerét, mely arra irányult, hogy visszaszorítsák a református felekezeti oktatást. E korszak a Kárpátaljai Református Egyház életében akkor záródott le, amikor a magyarok lakta területek nagy részét visszacsatolták az anyaországhoz. Változást a 1938. szeptember végén megtartott müncheni konferencia hozott, ugyan itt még a csehszlovák állam el tudta kerülni a teljes felbomlást, ám a folyamat már megindult. Az egyezmény értelmében tárgyalni kellett a csehszlovák kormánynak Magyarországgal, annak területi követeléseiről, a tárgyalás meg is indult. Közben október 6-án kimondták Szlováki autonómiáját, és 1938. október 11-én Kárpát-Ukrajnában is kinevezték az első önálló kormányt Andrei Brodii vezetésével, így végre teljesítették a párizsi békeszerződésben tett ígérteket. Ám ezek a reformok nem tudták megállítani az ország bomlását. Ezzel a kárpátaljai református gyülekezetek többsége is visszakerült az anyaországhoz. A maradék református lakosság akkor került vissza, amikor 1939. március 1517. között a magyar hadsereg megszállta a maradék Kárpát-Ukrajnát. Azzal hogy ezek a gyülekezetek visszakerültek az anyaországhoz, ismét változásokat hoztak, hisz az addigi református egyház szervezete felbomlott, és ismét visszaállta az államforduló előtti rend.

48

Összegzés A kutatásom végére érve, arra jutottam, hogy kijelenthetem az adott korszak rideg körülményei között a Kárpátaljai Református Egyház, mindvégig kitartott az iskolái mellett, és foggal-körömmel ragaszkodott hozzá. Ez a kitartás olyan terheket rótt a gyülekezetek tagjaira, mely mai kárpátaljai reformátusok számára elképzelhetetlen. A szituáció most is ismert, hisz a jelenlegi ukrán kormány is igyekszik ellehetetleníteni a mai református oktatást, azzal hogy nem ad semmilyen támogatást azoknak. Ám példaként állhat előttünk az elődeink kitartása és ragaszkodása a református oktatáshoz, hisz a Kárpátaljai Református Egyház ma négy iskoláját is nehezen tudja fenntartani, mivel a gyülekezeti tagok nem hajlandóak áldozatokat hozni. Még várat magára hogy a gyülekezetek tagjai felismerjék a református oktatás és nevelés értékét és szükségességét. Én bízom benne, hogy ez a felismerés a közeljövőben megtörténik.

Irodalom Fritz Peyer-Müller: A Kárpátaljai Református Egyház története a két világháború között – kitekintéssel a jelenre. Ford. Dr. Ruszthy Gyuláné. Budapest, 1994. Csomár Zoltán: A csehszlovák államkeretbe kényszerített magyar református keresztyén egyház húszéves története (1918—1938.). Ungvár, 1940. Romsics Ignác: Magyarország történelem a XX. században. Budapest, 2005. Kiss Jenő Beregrákosi ref. lelkész beszámolója a gyülekezetről (1940. május), TtREL 1.8.c.1. Szentimrey József: Bereg egyházmegyei Esperesi jelentés (1928.április.19.), TtREL 1.22.a.5. Bertók Béla levele a tiszapéterfalvi lelkésznek (1928. február.8.), TtREL 1.22.a.5. Győrke István: A beregi református egyházmegye. Református Egyház és Iskola, XV. évf. (1935. június 1.), 22. sz. 5-6. o.

49

Rendtartás a szlovenszkói és kárpátaljai egyetemes református egyház népiskolái számára (1935). Dr. Sárkány Lajos: Kárpátaljai egyházkerület tanügyi jelentése. Református Egyház és Iskola, XVII. évf. (1937. augusztus 28.), 34. sz. 5. o. Beregi egyházmegyei közgyűlés jegyzőkönyve, Beregszász, 1928. július 11. Bertók Béla levele Szentimrey Józsefnek, 1928. március 6. TtREL 1.22.a.5. Vacsi István beszámolója a Derceni gyülekezetről (1940), TtREL 1.8.c.2.

50

Balázs Antal: A „Málenykij robot” hatása a kárpátaljai Dercenben Előszó Dolgozatomban szeretném ismertetni az 1944-es „Malenykij robot” hatását Kárpátalján, azon belül is szülőfalumban, Dercenben. Előre szeretném bocsátani, hogy a dolgozat méretére tekintettel nem kívánom részletezni a kor eseményeit, hanem inkább a kor viszontagságait megélő derceni lakosok visszaemlékezése alapján szeretnék egy képet az olvasó elé tárni. A témaválasztás időszerűségét hangsúlyozza a túlélők előrehaladott életkora, sok esetben a kutatás során már csak hozzátartozókat tudtam megkérdezni családtagjuk szenvedéseivel kapcsolatban. Fontosnak tartom erről beszélni, mert a szovjet érában nem volt szabad tudósítani a rendszerrel kapcsolatos negatív hatásokról, pontosabban, magáról az elhurcolásokról. Mára már megváltozott a helyzet. Épp ezért tartottam fontosnak felkeresni szülőfalum még élő időseit, vagy azok közeli hozzátartozóit, akik még testközelből érzékelték a kor és rendszer hatásait. Félő, hogy évek múlva már jelentős információk vesznének a sírba informátoraikkal együtt. Kapunk ugyan egy képet a szakirodalmakból a lágerrel kapcsolatban, de jelentősebbnek tartom azok szájából hallani a részleteket, akik, szó szerint a bőrükön tapasztalták fagyos élményeit a kornak. Mivel a megkérdezett személyektől származó anyag nagy mennyiségű, csak pár mondatban vezetem fel a rendszer kialakulásának történeti képét és e helyett nagyobb hangsúlyt fektetek a személyes tapasztalatokra, vallomásokra. Azzal, hogy a vörös hadsereg 1944. októberében bevonult Kárpátaljára, az egyesítésen kívül magával hozott rengeteg szenvedést, megpróbáltatást, rettegést, amiről még beszélni sem lehetett sokáig.12Ha valaki hangot adott panaszának, fájdalmának, könnyedén megtorolták és a Szovjetunió ellenségének titulálták. Elhurcolták őket és a halálukat a háború számlájára írták. Nem titkolt cél volt Ukrajna egyesítésének biztosítása, a nemzeti öntudat egységesítése, melynek érdekében a kisebbségeket érték negatív hatások. 1944. november 17től kezdődően parancs érkezett, hogy a határ menti településen lévő felügyelők

12 ТРОНЬКО П.Т., РІЗАК І.М.: Реабілітовані історією. Видавництво «Закарпаття», Ужгород, 2003, ст.57.

51

tereljék be a katonaköteles férfiakat Beregszász, Tiszaújlak és Munkács központokba, majd onnan a szolyvai 2. számú gyűjtőtáborba. A 13 fogvatartottakkal akarták sakkban tartani a helyi lakosságot. Mivel a hazaiak, azt hitték, hogy a németek által felrobbantott utakat, hidakat kell megjavítaniuk, készséggel teljesítették a beterelési parancsot. Az összegyűlt embereket általában a jelentkezést követő napon, belügyis osztagok kíséretével gyalogmenetben útnak indították a kárpátaljai magyarság XX. századi Golgotája, Szolyva felé. Beregszászról és Ungvárról 2, míg Nagyszőlősről és a távolabbi településekről 3 vagy 4 napig tartott a gyalogmenet.14 Szolyván lágert alakítottak ki az egykori honvéd laktanyából. Két részből állt, ami szögesdróttal volt elkerítve. A politikai foglyok a kisebbik részben voltak, míg a sima fogvatartottak a nagyobbikban. Az 5 hektáros területen 12 istálló volt. Ebben voltak a foglyok.15A rossz élelmezés, a tisztálkodási lehetőségek hiánya, a kemény munka és fűtetlen helyiségek miatt sok volt az áldozat. A rendszer további hat tábort hozott létre többek között Sztrij és Szambor közelében a Lembergi megyében.16A magyar és német lakosság elhurcolása az „NKVD” katonák által az 1944-es év végére hatalmas méreteket öltött. Szakértők szerint a 4. ukrán front hadi tanácsának tagja, Mekhlisz, 1945. január elején kénytelen volt parancsot adni az idősek és betegek hazaengedésére a koncentrációs táborokból. Január végére 3382 ember lett így hazaengedve: magyarok, 45 évnél idősebbek – 1795, magyarok, akik rokkantak – 609, „szláv etnikum” (ruszinok) – 907, zsidók – 21, kommunisták – 6, sóbányák szakértői – 4, nagybocskói vegyipari munkások – 3. Sok rab a hazaút során meghalt, mások a hazatérés következtében még abban az évben életüket vesztették.17 A hatóságok aláírást gyűjtöttek a falukban az újraegyesítés céljából. Azt kérdezték a néptől, hogy akarják-e, hogy hozzátartozóik hazajöjjenek a lágerből? Erre természetesen mindenki igennel szavazott, de a valódi kérdés az orosz

13

ОМЕЛЯН ДОВГАНИЧ: Так ламалися долі репресованих закарпатців. Видавництво «Гражда», Ужгород, 2008, ст.184-185. 14 BOGNÁR ZALÁN: Málenykij robot. Kontraszt Pécs Bt., Pécs, 2009, 30. 15 NAGY JENŐ: Megaláztatásban. Intermix, Ungvár-Budapest, 1992, 10-15. 16 ТРОНЬКО П.Т., РІЗАК І.М.:н.п. ст. 57. 17 ОМЕЛЯН ДОВГАНИЧ: н.п. ст.186-188.

52

nyelven íródott lapon az volt, hogy akarják-e Kárpátalja újraegyesítését Ukrajnával. Csak évekkel később derült ki a csalás.18 Mára egyértelművé vált, hogy az 1944-es és azt követő szovjet intézkedésekkel a hatalom megszerzését és annak megszilárdítását akarták elősegíteni. Mivel a kisebbség önszántából nem állt volna át a rendszer követelményeire, a háború és ebből adódó körülmények megfelelőek voltak a drasztikusabb lépések palástolására. Az elhurcolások politikai- és hadifoglyok megbüntetése címszó alatt futott. Tudjuk, hogy valójában a magyarság meggyengítése volt a cél, ami sikerült is, így Kárpátalja is betagolódott a szovjet rendszerbe. Rövid történelmi bevezetés után térjünk rá az akkor élők személyes tapasztalataira. Szeretném jelezni, hogy a túlélőkkel a beszélgetéseket Dóka Róbert, 1989-es születésű, derceni barátom folytatta. Ezeket használom fel dolgozatom során. A beszélgetésekről hanganyag készült, ami ugyancsak a birtokomban áll. Igyekszem szó szerint idézni a nyilatkozókat, így nyelvi sajátosságokkal is fogunk találkozni, ami még jobban megadja az ízét a dolgozatnak. A nyilatkozók egytől – egyig Dercen község lakosai. Mivel a beszélgetésekről készült jegyzetek terjedelmesek, ezért egyet teljes egészében ismertetek, a többieknél témára lebontva fogok idézni. Rövidítések: „AK” – Kérdezett túlélő, „TM” – Kérdező diák Név: Heé István Születési hely: Szerbia, Bácskapalánka Újmajor. Mikor kétéves vótam akkor zsuppoltak ki a szerbek, és haza kellett ide jönni, mer az apám idevaló vót. És elmentek munkára, állami birtokra, oszt ott vót kocsis. Nem csak ő vót innen a falubol, negyedrészi Dercennekodavót. Na oszt ott születtem, oszt mikor a szerbek bejöttek, öket kizsuppolták onnet, oszt haza kellett ide jönni. Oszt itt laktam a klubval szembe. Születési idő: 1921. december 24. Jelenlegi foglalkozása: Nyugdíjas. Nemzetisége: Magyar.

18

BOTLIK JÓZSEF: i.m. 2005, 260.

53

Vallás: Református. Családi állapota: Három gyerek, egy már meghalt. Lakhelye abban az időben, mikor elment: Fő utca 27. Családi helyzete abban az időben: Nőtlen. ’48-ba nősöltem meg. ’47-be hazajöttem a lágerbol, egy év múlva nősöltem meg. Foglalkozása abban az időben, mikor elment: Földműves. AK: Elmentem ’41-be oszt hazajöttem ’47-be. Négy évig katona vótam, három évig meg fogságba vótam. Négy évet leszógáltam a magyaroknál, mint katona. Utána fogságba estem 1945. január 14-én Pesten. És azut még szógáltam ott az oroszoknak három évet. 1945. január 14-én esett el Pest. Még Buda nem, csak Pest. Akkor fogságba estem, ott összegyötöttek Pesten bennünköt egy dufartba, egy dufartosépöletbegyötöttekbennünköt ötszázat. Ilyen katonákot. A civileket azut hozták. Mi csak tisztán katonák vótunk. Összegyöjtöttek, hoztak oszt másfele Pest megyéből katonaságot, de ott toborozták el. Ott összegyöjtöttek, aztat levitték, gyalog lementünk Rákosligetre. Rákosligetről Rákosszentmihályra. Rákosszentmihályról Gödöllőre, Gödöllőről Ceglédre. Ceglédről Foksánba, Foksánból meg kivittek Oroszországba. Hát nem Oroszország, Ukrajnába vittek bennünkötSzlaviánszkba. Ukrajnába van Szlaviánszk. Krematorszk, Szlaviánszk. Misa Béla bátyádval együtt vótam, de ő elkerölt egy más lágerba. Mikor a szerelvényt, ahogy vittek kétfele vágták oszt nem egy vagonba keröltünk. Pontosan annál a vagonnál szakétották el ahon mi vótunk. Csak ahogy hajtottak a katonák, én más vagonba estem, ő más vagonba esett egy rákosi fioval. Oszt ott szakétottak ketté, oszt mi elmentünk Szlaviánszkba. Hát nem olyan messzi vótunk, őt meg elvitték Krematorszkba. Mikor levittek Gödöllőre, még Gödöllőről Ceglédre gyalog. Gödöllőről Ceglédre éhen szomjan, rongyoson. Na ott valamit adtak enni ott vótunk egy hétig. Ott bevagonéroztak újra onnet meg elvittek Foksánba, Besszarábiába, Románián tol. Na ott újra bevagonéroztak oszt onnet vittek el Ukrajnába. Na ott oszt lehuztam még három évet. Meg azelőtt lehuztam a magyaroknál négyet, kint a fronton. A Don kanyarosokbol már nincsen senkise már csak én magam egyes egyedöl. Bálint bátyád is vót katona, a legöregebb ember énutánam, de ő se a fronton nem vót, se katona nem vót jóformán, elvitték ököt Németországba romot takarétani. Ő nem vót a fronton. Csak én vótammá a faluból. Vótak sokan a falubol a fronton, de ő nem vót. Őt kivitték Németországba oszt ott esett

54

fogságba. Őköt is hazahozták oszt elvitték még Oroszországba. Őt nem Ukrajnába vitték hanem Oroszországba be. Csak hamarabb hazakerölt, mint én. TM: Mikor ment el? AK: 1941. október 2. TM: Hová kellett bevonulnia? AK: Ungvárra. Ott vótamvégeslen végig, onnet kivittek a frontra, mikor a frontrol bejöttünk, elkeröltünk Pestre a Vilmos laktanyába. TM: Hová kerültek ki a fronton? AK: A Donhoz. Mikor onnan bejöttünk akkor visszavittek, mert az alakollat mikor a Felvidéket elfoglalták az az alakollatonnet a Vilmos laktanyábol eljött ide Ungvárra. Oszt akkor már mikor szorolt a helyzet, akkor visszavittek Pestre, már mikor Ungvárt kiürétették. Akkor visszavittek bennünköt Pestre. Elfoglalta az orosz azt is. De mikor a frontrol bejöttünk már Pestre mentünk. Ott Pesten estem fogságba is, a 13. kerölletbe. TM: Voltak e más nemzetiségűek önnel? AK: Német, japánok. Ott keverve vótunk a románokval a magyarok. Hát azok is magyarok vótak a románok. Nem románok vótak, hanem magyarok vótak, de tudtak románol is román megszállás alatt vótak. Úgy mint mi. Mi cseh megszállás alatt vótunk ők meg román megszállás alatt. Majd a magyarok elfoglalták Erdélyt ’40-be. Elebb megszállták Csehszlovákiát, azut megszállták Erdélyt. Azut megszállták a Délvidéket. Úgyhogy a Délvidék is ide tartozott. Úgyhogy vótak szerbek, vótak románok, meg vót egy nemzetség a japán. Mikor Hiroshimát lebombázta Amerika, akkor a japánok elakarták foglalni Oroszországot, oszt akkor Amerika ráb…a az atombombát. Hoztak oda hozzánk ahol vótam a lágerbe japán katonákot. De nem sokig vótak ott vagy egy fél évig. Hogy hova löttek nem tudom. Egymás mellett vót a lágerunk, csak egy szurósdrót választott el bennünköt, de a láger együtt vót. Azoktolvöttem egy darab szappant, egy darab kenyérér, meg egy pár zoknyit. Még a zoknyit is hazahoztam eltartott sokáig itthon, meg egy olyan szappan, mint a libatojás, de az olyan kemény vót, mint a kö. Románok, japánok szerbek meg németek. TM: Érezte e hátrányát magyarságának?

55

AK: Hát hogyne lett vóna hátrányom. Hát magyar vótam. Más nyelvet nem is tudtam, csak magyarol. TM: Ön szerint mi volt az oka annak, hogy innen elvitték a kárpátaljai férfiakat? AK: Hát akkor ez magyar megszállás alatt vót, oszt mindenkit besoroztak. Magyar katonának vittek bennünköt. TM: Mennyi ideig volt a lágerben? AK: Négy évig vótam katona, három évig meg lágerba. TM: Mindig egy lágerben volt? AK: Egy lágerben végeslen végig. Gyárba dógoztam. TM: Mit csináltak? AK: Épétettünk egy gyárat a németekvel közösön. A német foglyok meg mi. A japánok nem vótak velünk se a románok. A románokot hamar elengedték. Meg a cseheket. Leghamarebb elengedték a zsidókot, utána elengedték a cseheket, azut meg elengedték a románt. Majd azut meg mi jöttünk a sorba. TM: Milyen gyárat építettek? AK: Szódagyárat meg szappangyárat. Mosószódagyár, szappangyár, sógyár, sófinométó vót ott jobban mondva egybe. Meg vágóhíd. Egy kalap alá tartozott, de azt nem mi épétettük, más brigád épétette, de egy láger vót. Mi a szódagyárat épétettük. TM: Elegendő volt e az ételmennyiség? AK: „Szup.” Meg buriskása. Éhesek vótunk, mint a franc, meg 20 dkg kenyér egy evésre. Fekete buhánka. 60 dkg-t kaptam egy nap. Az reggel, délben, este. Hány ember pusztolt el ott miközöllünk! Aki nagyobb étkö vót mind elpusztolt. Amit adtak azt öttem meg. TM: Megfelelően biztosították e a tisztálkodási lehetőségeket? AK: Ott tisztálkodhattunk, ahogy akartunk. Ott vót mosószóda. Szóda vót meg víz, meg szappan is amennyi kellett. Direkt olyan helyen vótunk, ahon tisztálkodni lehetett. Kitisztétottuk a ruhát, meg kiszárétottuk. Amit adtak az vót

56

rajtunk. Pucérra levettük kimostuk, kiszárétottuk. Annyi foglyoknak három őtözet ruhát? Ki az Uristen adott vóna? 3000 embernek. TM: Annyian voltak ott? AK: A két körzetbe: Krematorszkba meg Szlaviánszkba. Csak nem jártunk egyik lágerböl a másikba. Hoztak oda, mer nálunk vót kórház. Misa Jóska bátyád, meg Figura Albi bátyád, na azt hozták oda Krematorszkbol. Hoztak oda másokat is, de Dercenit csak azt a kettőt hozták oda. Figura Albi bátyád hazajött, mint „ókás”. Legutósókatergória, a leggyengébb ember. Jóska bátyád valahogy kibirta, az velem jött haza. Együtt jöttünk haza a lágerböl. De az is odakerölt, mint beteg a kórházba. Csak nem vitték vissza a másik lágerba, hanem itt maradt ahol én. TM: Volt e lehetőség a családdal való kapcsolattartásra? AK: Semmi. Írtam vagy kétszer oszt egyszer sem kaptam választ. Pest megyéből irtamonnet kaptam választ. TM: Volt e beteg a lágerben? AK: Vótam. 3 hónapig. TM: Mi volt a baja? AK: A lábom eltört. A szlippet tettünk a kátrányba. Vót egy nagy gödör, beton gödör. Meg szulákokot, meg villonyoszlopokot meg telefonoszlopokot a kátrányba oszt ráesett a lábomra oszt lehordta a izét a bőrt. TM: Milyen bánásmódban részesült a kórházban? AK: Mint a fogoly. 20 dkg kenyért adtak akkor is, csak az fehérebb vót. TM: Kezelték e a lábát? AK: Ahogy kezelték kezelték. Bekenték oszt kész. Meg bevarrták. TM: Van e maradandó károsodása amit a lágerben szerzett? AK: Csak a sebesölésem. Szilánkot kapott a lábom szára. A bal lábom. Az akna hullott oszt széjjelfreccsent. Még a sipkámot is elvágta. Jó hogy a fejemet nem

57

érte. Vót a sapkarózsa- nekünk vót a sipka oszt azon vót a sapkarózsasapkarózsát meg a sipkának a simléderjét is levágta. TM: Hány ismerőse, rokona vagy falubelije volt önnel? AK: Ott nem vót senki csak ez a kettő: Biró Jóska meg Kopasz Béla. Majd Badalóból vót még velem. TM: Verték e a foglyokat a lágerben? AK: Verték? Ahogy akarták. Botval verték. Aki kiérdemelte. Én nem kaptam, mer szót fogadtam mindent. TM: Hogy sikerült hazajönni? AK: Hát adtak pappirt, pecsétes pappirt, oszt avval hazajöttünk. Kiirták, hogy ennyi hónap ennyedikénhazamégy, ráütték a pecsétet, a lágerpecsétet, a lágerparancsnok aláírta oszt hazajöttünk. 1947. október 10-én. TM: Miután hazajött, hogyan sikerült újra beilleszkedni az itteni környezetbe? AK: Hát hogy. Hát hogy sikerölt beilleszkedni. Akkor még nem vót kolhoz, majd más éven kezdődött ’48-ba oszt földműveléssel foglalkoztam úgy mint azelőtt. TM: Miután hazajött elmondhatta e valakinek, hogy mi történt önnel? AK: Hát mit modhattamvón. Itthon érdekelték aztat mi vót ott? Aki megmaradt megmaradt, aki nem az ottmaradt. Mikor hazajöttem újra hozzafogtam a gazdálkodáshoz, mint azelőtt. TM: Kinek beszélt arról, hogy mi volt önnel kint a lágerben? AK: Senkinek se beszéltem én semmit. Hát mit beszéljek róla. Hát mindenki tudta. Senkinek se beszéltem róla. Hát azt mindenki tudta, hogy elvittek oszt dógoztattak ingyen. TM: Kapott e kártérítést? AK: Kaptam. De nem az oroszoktól. Magyarországra kellett menni érte. TM: Van e önben harag a ’44-es események miatt? AK: Nincs.

58

TM: Utólag hogyan tekint vissza az akkori rendszerre? AK: Mit mondjak. Hogy tekénthetek vissza? Fáj az hogy a fiatalkoromba ott kellett hervadni. Fiatal életemet 8 évet ott kellett leküzdeni. A fronton majdnem otthagytam a fogam, Pesten majdnem otthagytam a fogam, a lágerba majdnem otthagytam a fogam, de oszt még itt vagyok. TM: Maradtak e esetleg tárgyi emlékei vagy írásos dokumentumai? AK: Honn maradt. Mindent elszedtek töllünk, ráhánták egy pokrócra minden iratot, oszt begyotották. Semmi irat nem maradt, se fénykép semmi semmi. TM: Melyik országot nevezi anyaországot? AK: Egyet se. Laktam Szerbiába, laktam Magyarországon, laktam Ukrajnába. Hát akkor méket nevezhetem anyaországnak. TM: Melyik rendszer alatt volt legjobb élni? AK: Hát a szovjet rendszer alatt. TM: Van e önben félelem a ’44-es események miatt? AK: Félelem? Hát milyen félelem lehet? Nekem semmi félelem nincs. TM: Kikről tud hogy még élnek? AK: Hát itt a faluból nem volt velem senki. Aki vót velem a faluból katona azok má meghaltak. Vót velem kettő katona, de már meghaltak régen: Suta Pali bátyád meg Pelsőci Imre. Imre bátyád a lágerbe halt meg, Suta Pali bátyád meg itthon halt meg. Az is lágerbe vót, de más lágerba. Hamarabb fogságba esett, mint én. A beszámolóból jól látszik, hogy milyen mélyen gyökereznek az emlékek a túlélőkben még közel 70 év távlatából is. Szeretnék kitérni néhány jelentős kérdésre és további megkérdezettek válaszaival összehasonlítva részletesebben megvilágítani az eseményeket. Az első ilyen kérdés a behívás kérdése. A legtöbben azt válaszolták, hogy nem is tudták, hogy hova mennek. Csak 3 napos munkára indultak, és évek multán tértek haza, akik persze túlélték a lágert.

59

TM: Tudták-e előre, hogy hová viszik magukat? AK: „Á dehogy ááá nem tudott senki semmit. Se nem tudtak rolunk, hogy hol vagyunk. Mindég igértek a majorunk igen-igen jó derék muszka ember vót a majorunk a Jóisten a porát is áldja meg. Szóval csak jót tudok mondani a muszkára mer ez felső parancsra biztos vittek el minket honnen tudjam, hogy honn született az agyába valaméknek. Valamék jóakarónk. TM: Az útvonal alapján tudta-e, hogy merre mennek? AK: „Semmit. Be vótunk drótozva a vagonba. Minden reggel jöttek egy nagy fakalapácsval, a vagon ódalát megkopogtatták meg a fenekét, hogy nem é próbált é szökni valaki, hogy el meglazétani. Az öa gong jött ha egybe vót, de hát ilyesmi nem vót. A mi vagonunkba egyse halt meg. 10 napig mentünk Szamborgig mentünk 10 napig akkor két hétig ott vótunk.”19 A hatóságok sokszor meg sem indokolták a behívást. Kényszerítették az embereket a munkára. TM: Mivel indokolták a hatóságok, miért viszik el az embereket? AK: Az valóság vót, hogy felrobbantották a vereckei hidat, nem tudott jönni a vonat, még magyarok vótunk, bejöttek az oroszok, azt meg kell csinálni. És mondták, hogy tessék a ti emberetek robbantották fel, csináljátok meg. De akkor még semmi, még a rönkőt sárba, drótkötelet köttek rá, s ha egy rönkőt négy ember nem bírta, 10 ember is huzta, úgy kellett húzni. Fődön, sárba.”20 A lágerben lévő körülményekkel kapcsolatban érezhető a keserű emlék, de kevesen panaszkodtak. Legtöbbjük az élelmezést és ruházatot nevezte meg a legnagyobb szívfájdalomnak. AK: 18 huszárból ketten maradtunk fiok. Akkor gondolhatod, hogy aratott a halál. Annyiba néztek bennünköt, mint ősszel mikor az erdőbe lehull a falevel oszt az Isten tudja hány miliárd. És minden további nélkül gázolunk rajta mer nem bánta érte a lelkiismeret. Annyiba néztek akkor bennünköt. TM: Elegendő volt-e a lágerben kapott étel?

19 20

Orosz Benedek Sándoré (1925. március 2), derceni lakos visszaemlékezése alapján. Korolovics Géza (1928), derceni lakos visszaemlékezése alapján.

60

AK: Hát amilyen étel vót, nem vágytunk többre, de megettünk vón legalább megegyszer annyit. Hitvány étel vót, hát a fogolynak, amugy is az orosz nemzet kisigényö nép. És a fogolynak meg, amikor komiszió jött mindég jobb vót a koszt. Tehát ezek szerént ellopták töllünk, de hát nekünk szavunk nem vót. A fogolynak egyre van joga, azt mondja szökni. Senki nem szökött el. TM: Megfelelően biztosították-e a tisztálkodási lehetőségeket? AK: A bánya az vót, vót bánya. Elebb három hónapig egy lágerba mentünk mi akkor nem vót se fertőtlenétő se tiszta ruha, annyi vót a tetö bennünk, mint apósom ugy fogalmazott, hogy öbenne vót annyi, mint egy köblös nem vetettek annyi szemet. Az ujját nem tutta hova letenni, hát én a mühelybedógoztam, mikor már igen izgatott ide benyoltam, kitöttem a banglira kettőt-hármat. Kalapácsvalráüttem, dógoztam tovább. De akkor a civilség is ilyen tetves vót fiam mer a szappan nem vót. Én nem tudom, hogy minek nem vót ott szappan. Fogalmam nincs, hogy olyan nagy nem tudom. A civilség is olyan tetves vót, mint mi. Azutosztan a fertőtlenétőt megcsinálták, mi a suszterek, szabók, szakácsok minden nap firittünk meg tiszta ruhát vöttünk, mer a bányászok is ott aluttak velünk négyen. Ugyhogygyertek Orosz azt mondja fürödni. Mentünk. Akkor máuriembereklöttünk. TM: Volt-e beteg a lágerben? AK: Két hétig az ujjom se birtammegmozdétni. A huszéveskoromot ott tőtöttem a kórházba, de mondom, hogy az olyan kórház vót, hogy a disznót ha most olyan alantba fektetnőnk biztos orbáncos lenne.”21 A kolhozzal kapcsolatban a következőket nyilatkozták: TM: Volt fizetés a kolhozban? AK: Egy eset vót, mikor elosztották a fődeket és akkor kezdett má jó lenni no. A derceni határba vót a lövelde, szovjet lövelde. Oszt sógorom kaszálgatott. Oszt egy orosz tiszt odament oszt köszönt oroszol, a meg köszönt vissza oroszol ez is. Huumegörölt. Na oszt kérdi hogy vagytok? Jól. Azt mondja, hogy – kiosztották a fődeket, elvették a fődeket oszt széjjelosztották, akkor kezdett jó lenni. Ez két évig volt azut be a kolhozba. Oszt akkor a pártemberek azt mondták, hogy

21

Iván Tivadar (1926. november 24), derceni lakos visszaemlékezése alapján.

61

egyesöljünk, könnyebb lesz. Oszt Bódog sógorom azt mondja, hogy úgy még tán jó vón, mert lenne csordánk, tinógulyánk, ménesünk, tyukfermánk, minden. Mennénk levágnánk egy süldőt mennőnklevágnónk két libát, a miénk. Azt mondja a tiszt: nem. Ne ugy. Nálunk má régen az van. Oszt fogott egy nagy hosszofüszálat. Ez látod a kolhoz, mikor lesz nektek ferma, meg tyukferma, meg disznóferma is látod ezt a füszálat? Búza is meg minden. Félbe csak eltürétette, elszakétotta, ez az államé, eldobta. Aztatkettétürétette, ez vetőmag, mert vetni kell jövőre. Má csak 25 százalék maradt az egészböl. Aztatkettétürétette, a 25 százaléknak a felét meg kell hagyni a raktárakba, mert hátha jövőre gyenge termés lesz. Marad nektek az egészböl 12 %, ezt pedig osszátok el. De ti egy tehent, egy tyukot, egy izét le nem vághattok. „Akkor nekünk nem kell.” „Nekünk se kellett vón, de be kellett írni, mi is ugy jártunk.” A kolhozba első éven kaptunk 5 kiló krumplit, szóval munkanapra mondták. Mert ki vót adva, hogy ezt ennyiért egy munkanapra kell megcsinálni. 5 kiló krumplit, 3 kila csöves tengerit, 2 kila búza és 20 kopejka. Ez vót egy munkanapra. Ez vót a fizetés.”22 A vallás gyakorlását is tiltották, ami sokakban negatív emlékeket hagyott. TM: Milyen volt az egyházi élet? AK: Tiltották. Az iskolába mentünk, ha észrevötte az igazgató, hogy elmentünk templomba, akkor hétfőn mikor felmentünk, akkor kaptunk. A népnek is tiltották, de azért nálunk így nem vót, ez magyar, tiszta magyar falu. Itt orosz nem vót senki, addig míg ezek be nem jöttek. Akkor kerölt az orosz falukbol néhány, az se sok. TM: Keresztelők, egyházi esküvők lehettek-e? AK: Ó. Lopiba. Egyházi esküvőt vasárnap. Esküvő megvót, oszt vasárnap mentünk a templomba. Nekem is ’53-ba vót, vasárnap kellett menni.”23 Ami viszont nagyon meglepő volt számomra, hogy a megkérdezettek többsége nem haragszik senkire a 44-es események miatt. TM: Van-e önben harag a ’44-es események miatt?

22 23

Korolovics Géza (1928), Derceni lakos visszaemlékezése alapján. Bakos Zoltán (1932), Derceni lakos visszaemlékezése alapján.

62

AK: Nem. Semmi. Nincs. Hát a Miatyánkba mit mondunk? Tudod? A Miatyánkot tudod? És bocsásd meg a mi vétkeinket, mint mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek. Ökezt parancsra csinálták. Azt se tutta, hogy rossz vagy jó azt nem tudta. Parancsra ment minden. Nem haragszok senkire érte.”24 TM: Van e önben harag a ’44-es események miatt? AK: Nincs, mer kire haragudjak? Elvittek, mint hadkötelest, ott meg, hogy mi történt velem azér kire haragudjak? TM: Utólag hogyan tekint vissza erre a rendszerre? AK: Erre a rendszerre? Ez nem rendszer. Háboroba nem vót rendszer. Ott egy kényszer vót minden nap. Jött egyik a másik után, a háboro után meg… Az nem rendszer vót, hogy elvitték a népet málenykij robotra oszt az lött belőle, hogy ottmaradtak. Ott döglött meg, aki hazajött meg mire jött haza… TM: Melyik országot nevezi anyaországnak? AK: Nekem az országom ez, ahol leéltem az életem. Hogy hova tartozik… Magyarország az anyaország. Van egy nóta a Tiszáról: 1. „Szőke Tisza haragjában megáradt Szilaj habja átaltörte a gátat. Haragszik, mert úgy végeztek felőle, Hogy a magyar a cseheknek, meg a románnak is Adjon jussot belőle. 2. Tisza vizét magyar könnycsepp táplálja, Nem is vót és nem is lesz más gazdája. Beszélhetnek Párizsba mit akarnak, A Tiszának minden cseppje mindörökre Megmarad csak magyarnak.”

24

Orosz Benedek Sándoré (1925. március 2)lakos visszaemlékezése alapján.

63

Mi meg hogy honn kell élnünk, hát itthon kell élnünk. Mit mondjunk? Nekem Ukrajna sose nem lesz hazám. Benne élek, de nem az én hazám. Az én hazám ez ahol élek, de nem Ukrajna. „25

Összegzés Dolgozatomban próbáltam az olvasó elé tárni egy hiteles képet a szovjet rendszer és a malenykij robot eseményeiről, annak negatív hatásáról a kárpátaljai, azon belül is a derceni magyarság körében. Az olvasottak alapján egyértelműen levonható az a következtetés, hogy az az időszak évtizedekre meghatározta a magyarság életét a térségben. Sokan elvesztették családtagjukat, hozzátartozójukat. A földek, épületek, szerszámok, állatok államosítása mind a szovjet rendszer erősítését és a magyarság gyengítését szolgálták. A megnyilvánulásokból érezhető, hogy a lágerek, kényszermunka, a magántulajdon elvétele és kolhozosítás mély és fájdalmas sebet hagyott az emberekben, akik addig mondhatni jól működő magángazdálkodást folytattak. Bár szinte mindenki azt mondta, hogy nem haragszik senkire a történtek után, azért hozzá tették, hogy nem szeretnék újra átélni a történteket. Azért nem haragszanak, mert az elnyomók többsége is parancsot teljesített. Sokakat a hite tartott meg ebben a viszontagságos időszakban. A hit és az öntudat. Ez a kettő és ennek szoros összekapcsolódása adott erőt, hogy a lágerekben is családra, otthonra gondoljanak, és ne adják fel a hazajutás lehetőségét még akkor sem, ha semmi kapcsolatuk nem volt a családdal évekig. Ezek az emberek az őseink. Bátor emberek, akik megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Büszkeséggel tölt el, mikor belegondolok, hogy ilyen emberek leszármazottja vagyok és ösztönöz, hogy hozzájuk méltóan éljem meg napjaimat a mai korban, mai rendszerben, mai nehézségek között.

25

Máté Bálint (1923. november 15.), Derceni lakos visszaemlékezése alapján.

64

Irodalom Adatközlők: Orosz Benedek Sándoré (1925. március 2), Derceni lakos Korolovics Géza (1928), Derceni lakos Iván Tivadar (1926. november 24), Derceni lakos Bakos Zoltán (1932),Derceni lakos Máté Bálint (1923. november 15.), Derceni lakos Szakirodalom: Botlik József: Egestas. Subcarpathica. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 2000. Csanádi György: Sorsfordító évek sodrásában. PoliPrint, Ungvár, 2004. Fedinec Csilla: A Csehszlovákiától a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalja magyar kisebbségének helyzete (1944-1946). In: Bárdi Nándor-Fedinec Csilla-Szarka László: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008. Тронько П.Т., Різак І.М.: «Закарпаття», Ужгород, 2003.

Реабілітовані

Омелян Довганич: Так ламалися долі Видавництво «Гражда», Ужгород, 2008.

історією.

репресованих

Видавництво закарпатців.

Bognár Zalán: Málenykij robot. Kontraszt Pécs Bt., Pécs, 2009. Nagy Jenő: Megaláztatásban. Intermix, Ungvár-Budapest, 1992. Botlik József – Dupka György: Ez hát a hon… Mandátum-Universum, Budapest, Szeged, 1991. Botlik József – Dupka György: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix, Ungvár-Budapest, 1993. Botlik József: A hármas kereszt alatt. Hatodik Síp Alapítvány Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1997. Botlik József: Közigazgatás és nemzetiségi politika Kárpátalján. II. Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék, Nyíregyháza, 2005.

65

66

Bíró Tímea: A Derceni-hegy és a hozzá fűződő történetek. Temetkezési helyek és szokások Bevezető Dolgozatom célja ismertetni a Derceni hegyet, és a köré fonódó rengeteg elbeszélést, legendát. Szeretném bemutatni a régi temetőt a helyiek emléke és az írásos feljegyzések alapján. A derceniekről tudni kell, hogy nagyon sokat jelent számunkra a hagyomány megőrzése és a szokások megtartása. Mindemellett természetesen, nem a múlthoz való beteges ragaszkodásról van szó, de vannak dolgok melyeket az idő múlása sem tudott eltávolítani. Nagyon sok ilyesmit meg lehet figyelni például a temetéseknél. Dolgozatomban ezt próbálom minél jobban szemléltetni. Témaként a temetkezési szokásokat választottam, s kifejezetten Dercenben községre koncentrálva. A temetkezési szokások az évek múlásával sokat változtak, mégis megőriztek olyan fontos hagyományokat melyek csak erre a területre (Kárpátaljára és főképp Dercenre) jellemzőek. A temetkezési szokások szorosan összefüggenek azzal, hogy Dercen lakossága mélyen vallásos, gyülekezete igen nagy és a reformátusság nagy múltra tekint vissza. Mindaddig nem láthatunk tisztán, amíg mindezt meg nem értjük és múltját nem ismerjük. A Derceni hegy több néven is ismert, dolgozatomban gyakran változik majd a név, attól függően milyen korról és történésről van szó. Mert ezektől függ, hogy hogyan emlegetik az emberek. Ismert Derceni hegy, Kerekhegy, Temető-hegy, Megbékélés hegye, Kápolna-hegy neveken is. A névtől függetlenül a helyszín azonos.

A derceni gyülekezetről A derceni egyházközség 1560 körül keletkezett, ekkor még Beregi Egyházmegyéhez tartozott. Természetesen előbb is voltak templomai, ezek több ízben is porrá égtek. A keresztyénség terjedésének idejében sok más gyülekezet is alakult ebben a térségen, mind Kálmáncsehi Sánta Márton közbenjárásával, s Petrovics Péter munkácsi várkapitány támogatásával.26 A későbbiekben a gyülekezet megszilárdult s itt meg kell említenünk a Dercsényi családot, akik támogatták a gyülekezetet és az itt élő szegényebb embereket. Az ő segítségük létfontosságú szerepet játszott a falu és a gyülekezet életében egyaránt.

26 Kormos László: A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárának az ismertetője. Debrecen, 1983, 117. old.

67

Segélyeket osztottak továbbá az iskolának és a mostani kőtemplom megépítését is támogatták. Több birtokkal rendelkező földesúr élt a faluban akik Dercsényiékkel együtt segítették az itt élőket. Adományokkal támogatták a gyülekezetet és a templom építését. Ilyen birtokosok volt például Dobó, Ilosvai, Vécsi, Barkócy, Horváth, Péchy, Beniczky és Szuchányi stb.27

A derceni-hegy legendája28 A derceni Kerekhegy, egy látogató számára talán csak egy nagyobb dombocska, hiszen méreteivel nem igen érdemelheti ki a hegy jelzőt. Több legenda, mese kapott szárnyra melynek középpontjában ez a hegy áll. Nézzünk meg először egy ilyen történetet, mely a hegy keletkezését írja le. A legenda arról az időről szól, amikor Dercen területén még nem éltek emberek. Északi irányban sziklások voltak, délen pedig végeláthatatlan síkság. A falu határában is van egy hegy, ám pár ezer évvel ezelőtt még nyoma sem volt. Ekkor történt, hogy a mennyben két ördög magára haragította Istent az engedetlenségükkel, ezért letaszította őket a mennyből, a földre. Az egyik ördög délre, a síkságra esett s semmiféle ütést nem szenvedett. Nem járt ilyen jól a másik, ő ugyanis az északi részre esett, a sziklás területre. Nagyon megsérült, eltörte az egyik lábát. Ott üldögélt egy sziklán, de mivel emberek nem voltak a területen, még arról a szórakozásról is le kellett mondania, hogy őket kínozza. A törött láb nagy sokára végre összeforrott, így útnak indult, hogy megkeresse társát. A síkságra érve meg is találta, s látogatásával meghívta, hogy viszonozza a szívességet. Amikor a déli részen érő ördög látogatóba indult és megbirkózott a meredek sziklákkal, melyek az északon élő ördög trónszékét képezték, nagyon elfáradt és belátta, hogy ilyen nehéz úti viszonyok mellett nem látogathatják túl gyakran egymást, ezért egy ötlete támadt. s ezt nyomban elő is adta társának. Mivel ilyen meredek csúcsokat csak nagy erőfeszítések árán lehet megmászni, én azt javaslom, – szólt az alföldi ördög - hogy a nyugati oldalát horpaszd be, s a megmaradt földet lábbal told az alföldre, hiszen ott van éppen elég hely.

27

Fodor Gusztáv: A Derceni Református Egyházközség története a reformációtól a II. világháborúig. Lelkészképesítő vizsgadolgozat, Károli Gáspár Református Egyetem, 1997, 12. old. 28 Derceni hegy legendája. http://karpatszallas.net/dosszie/derceni-hegy-legendaja (2012.11.25)

68

Nem hiszem, hogy ez kivitelezhető lenne – szólt vissza a hegységben élő barátja, furfangosan. Mivel nekünk örök életünk van, így erőnk is hatalmas, biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk ezt is tenni. Nem tartom valószínűnek, hogy képes lennél erre. Én ne lennék képes? Hiszen hatalmas erőm van! Na, csak figyelj, majd én megmutatom, hogyan kell ezt csinálni. Hogy legyen tétje a fogadásnak, ha nem sikerülne eltolnod három nap alatt a hegyet, akkor ígérd meg, hogy szolgám leszel mindaddig, amíg az ígéret alól fel nem oldalak. Természetesen megígérem – szólt a bicegő ördög –abban az esetben, ha valóban sikerül három nap alatt ezt véghezvinned. Akkor most figyelj – szólt az alföldi ördög – három nap alatt kényelmes lépcsőzetet készítek ennek a hegynek az oldalába. El is kezdte az alföldi ördög azonnal a munkát, nekirugaszkodott és egy nagy szikla segítségével, lábbal kezdte tolni a földet a déli síkság irányába. Valóban nehéz feladat volt, az ördög mégis úgy tűnt sikerrel fog járni, még csak két nap telt el, de máris közel volt a munka végéhez. Ekkor nagyon megijedt a hegyi ördög, hogy talán örök szolgaságra lesz ítéltetve egy elhamarkodott ígéret miatt, s ekkor támad egy gondolata. Így szólt munkálkodó társához: Látom a lépcsőzetet már el is készítetted. De a törmelék nem maradhat csak így szétszórva, azt össze kell hordanod. Bár nem volt benne az egyességben, de legyen – szólt mérgelődve a másik – még a helyet is kijelölheted, ahová mindezt összehordom. Az hegyi ördög ravaszon egy messze eső fát szemelt ki, hogy oda gyűjtse össze a társa a törmeléket. Látod azt a fát, szeretném, ha az elé raknád le a fölkupacot. Rendben van – bosszankodott az alföldi ördög – de nehogy kifogásod, legyen és azt mond, hogy rossz helyre raktam mindezt le. Legyen biztos a dolog. Odakötözlek ahhoz a fához, hogy mindketten megbizonyosodhassunk, hogy jól végzem e a dolgomat.

69

Jóhiszeműen rá is állt az északon élő ördög az egyességre, s hagyta, hogy társa a fához kötözze, jó erősen. Ezzel hozzá is látott a másik a munkához. Elkezdte odahordani és dobálni a sziklatörmeléket. A balga hegyi ördög azt hitte, csak tévedés, hogy nem csak elé kerülnek törmelékek, hanem mellé és mögé is. Később, amikor már alig látszott ki a törmelék halomtól, megpróbált kiszabadulni, sikertelenül, mivel az erős kötél és a köréje gyűjtött törmelék olyan szorosan vették körül, hogy mindez már lehetetlen volt. Amikor rájött a ravaszságra iszonyatos kiabálásba kezdett, körülöttük már minden remegett, de az alföldi ördög olyan haragra gerjedt iránta, hogy ezzel mit sem törődve egyre csak dobálta rá a sziklatörmeléket, mindaddig, míg az teljesen be nem lepte. A monda szerint az így keletkezet hegy, nem más, mint a Derceni-hegy (más forrás szerint Kerekhegy). Régebben sokkal magasabb volt, de egy része besüllyedt a lágy talajba. A lépcsőzetes hegy pedig a Latorca völgye mely a havasokból nyúlik le.

Temető történet A Derceni hegyen már az 1200-as években is sírkert volt, ahová körülbelül 700800 éven keresztül temetkeztek a derceniek, valamint a szomszédos falvak (Fornos és Kerepec). Szájhagyomány szerint Dercent a lengyelek háromszor pusztították és égették fel, majd Rákóczi kurucai is feldúlták. A hegyen épült kápolnát szintén porig égették és az akkor életüket vesztett emberek csontjai kerültek elő, amikor 1840-ben a Dercsényi család kriptát építettet a hegy tetején. A Dercsényi család sírboltja 1840. augusztus 6-án készült el. Ekkor temették el, a Dercsényi család három tagját, Dercsényi Jánost (aki meghalt 1831-ben, ő volt a Dercsényi család feje) és két gyermekét, Dercsényi Ferencet (1825-ben hunyt el) és Dercsényi Theréziát Desőffi Tamás hitvesét (1815) a hamvait. A halotti beszédet augusztus 7-én tartotta a munkácsi lelkész Pap János. Ekkor állítottak a három koporsónak márványemléket. A kriptába folyamatosan temetkezett a család, 1815 és 1941 között 20 Dercsényi családtag földi maradványait helyezték örök nyugalomra.29

29

http://www.forum.beregszasz.org/hirek-hasznos-informaciok/karpatljai-magyarszervezetek-forumanak-hirei/50-megbekeles-a-koezoes-europaert-.html (2012. 11. 23. )

70

Kép egy emléktábláról, a temető mellett található. Egy régi fotó alapján készült, mely a Dercsényi kriptát ábrázolja.30 A Temető-hegyen (Kerekhegy régi neve) külön fent volt tartva egy sor az itt szolgált és meghalt lelkészek számára.Itt temették el, az Izsnyétérről származó Sárói Mihályt (1675-1680 között szolgált Dercenben ), ő volt az első lelkész akit ide temettek.31 Jellemző volt még a hegyen lévő temetőre a rímes sírversek használata. Lehoczky Tivadar így ír erről: ”Sajátságos szokás itt, hogy a fejfákra rímes versekben róják fel az elhunytakra vonatkozó emlékiratot ily módon: Itt nyugszom már megpihenve, Minden bajtól menekedve, Dóka Sámuel volt a nevem, Míg a földön volt életem, 82 esztendőt éltem, Akkor jött el Jézus értem”32 (Lehoczky, 1996). „A derceni hegyen lévő temetőt 1951-52-ben megszüntették, mivel a szovjet csapatok birtokba vették és lokátor-állomásnak használták. A megszállók az egész temetőt feldúlták, beszántották, a Dercsényi család sírboltját pedig tankokkal zúzták össze. Az új temető a hegy lábánál nyílt meg mezőgazdasági területekkel körülvett helyen, melyektől két oldalról virágos kőrisből (Fraxinusornus) kialakított fasor határolja el. A temetőbe vallási hovatartozástól függetlenül kapnak helyet az elhunytak, elsőként Balla Ferencné Orosz Ágnest (1905-1952) temették el.”33

30

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=226362137392651&set=a.22636205072599 3.69578.157899464238919&type=3&theater (2012. 11. 28.) 31 Bakos Rita: Dercen kiemelt zöldfelületének felmérése és értékelése, 2011, 10 old. 32 Lehoczky Tivadar: Bereg vármegye monographiája. Ungvár, 1881, 227. old. 33 Bakos Rita: Dercen kiemelt zöldfelületének felmérése és értékelése, Szakdolgozat, 2011, 10 old.

71

Az új temető legelső sírköve, melyen műanyagkoszorú található34

34

Bakos Rita felvétele, 2011

72

Emlékmű, az 1989. november 26-án a sztálini lágerekbe odaveszett derceniek emlékére35

A Temető-hegyről, helyiek elbeszélése alapján Több időskorú emberel is beszéltem a heggyel kapcsolatban. Egyikük, Szabó Magda (sz. 1929. 11. 16.) arról beszélt, hogy az iskolában ők arról tanultak, hogy a hegy több száz évvel ezelőtt ugyan de, működő vulkán volt. Erre hivatalos bizonyítékot nem találtam. Bár az tény, hogy a vulkanikus vonulat részeként ismeretes. Egy másik visszaemlékezés szerint a derceni Kerekhegyet mindig is szőlőtermelésre használták, vagy voltak még földieper ültetvények is az erre megfelelő helyeken. Interjúk A hegy tetejében lévő kriptáról kérdeztem a helybélieket. Tudnunk kell, hogy a faluban több idős ember is él, akinek saját emlékeik vannak a régi temetkezési helyről, mely a hegyen volt. Sokan saját szemükkel látták a kriptát még teljes egészében, s később leromboltan is. Ilyen emberekkel beszélgettem el, s kértem meg őket, hogy meséljék el, mire emlékeznek és miket hallottak ők kisgyermekekként. Mindez a ma élő generációnak már történelem,

35

Bakos Rita felvétele, 2011

73

csak az elbeszélésekből tudunk alkotni egy képet, hogy milyen lehetett, de látva és hallva ezeket az embereket mégis az járt a fejemben, hogy ha jobban belegondolunk ez az idő nem is volt olyan régen. Mégis a történetek egy teljesen másik világban játszódnak. Ezek az emberek olyasmit éltek át, amit mi érthetünk ugyan, tanulás által, de tapasztalat híján nem érezhetjük át mindezt. Ezt csak azok tudják, akik átélték. Az emlékek nyomai viszont még mindig itt vannak, érződik az embereken, a mentalitásukon és a viselkedésükön. Heé Jóska36 Elsőként Heé Jóska bácsival beszélgette. Ő 1930. október 31-én született. Nagyon művelt úrról van szó, akinek elméjén nem fogott az idő vasfoga. Mit tudna elmondani a Derceni heggyel kapcsolatban? Sokan, sokféleképpen beszélnek manapság a honfoglalásról. Tudom, hogy a mai fiatalok is tanulnak erről az iskolában. Mégis én sajnálom, hogy nem térnek ki arra, hogy mi történt a mi falunkban, véleményem szerint nagyon fontos, hogy az itt élők tudják a saját történelmüket és ne csak úgy, ahogy a könyvek leírják azt. Ezért, ha már erről beszélünk, én a kezdetekről mesélnék. Valami olyasmit, ami már feledésbe merült. A honfoglalás után a IX. század végén és a X. század elején a magyarság igyekezett a dombos, erdős vidékekre letelepülni, ahol jobban tudta magát védeni a környező ellenségektől. A falu akkor jelenlegi fekvésének északkeleti részétől az úgy nevezett Kerekhegyig húzódott. A Kerekhegy közepén állt a templom, körülötte más közintézmények voltak. A keresztyénség felvétele után megalakult az egyház, s az emberek időnként rendszeresen összegyűltek hálaadásra. Nehéz helyzetbe került a falu lakossága a tatárjáráskor. A pogány tatárok rohammal elfoglalták a magyarság telephelyeit, s a lakosokat elüldözték. Hogy megvédjék magukat a tatároktól, a lakosság a templomba menekült. A tatárok azonban nem ismertek kegyelmet. Betörték a templom ajtaját, s az emberek s az emberek nagy része a kegyetlen leszámolás áldozata lett. A betóduló tatárok a munkaképes férfiakat rabszíjra fűztették s elhajtották nehéz munkára. Az ellenállni nem képes nőket és gyermekeket pedig kímélet nélkül megöldösték. Egy évig tartott a tatárok dúlása azután elmentek. A nép megmenekült, fiai előjöttek rejtekhelyükről majd munkához fogtak és újjáépítették az életet.

36

Heé Jóska elbeszélését írásos formában is a tulajdonomba bocsátotta.

74

Hogyan zajlott ez az újjáépítkezés? Hogyan kell mindezt elképzelni, hogy kezdték újra az emberek, a nulláról? A későbbi időkben a falu lakosai együttes erővel vettek részt a munkákban. Voltak itt földbirtokosok is, akik sokban befolyásolták ezt a fajta regenerálódást. Ezekről a földbirtokosokról beszélnek az itt található dűlők (földrészek a falu körül) nevei, ezek egyfajta bizonyítékok, sokan nem is tudják már, hogy egyes területeket miért neveznek úgy, ahogy. De az akkori emberek igen tisztelték ezeket az urakat és ez a tisztelet később is megmaradt, ahogy a földrészek nevei is. Bár manapság ez inkább már csak a megkülönböztetés miatt fontos. Ilyen földrész például a Lázár-domb, Vécsey-rész, ez a Gróf-árka melletti dűlő. Valószínűleg volt itt birtoka Bercsényi Miklósnak is, Rákóczi egykori tábornokának. A Rákóczi vezette szabadságharc bukása és a szatmári béke súlyos csapást jelentett a dolgozó nép számára. A XVIII. század végén itt telepedett le egy halandó gondolkodású orvos Weisz Áron, aki különben sógora volt a neves írónak és nyelvújítónak, Kazinczy Ferencnek. A Jóska bácsi által említett neveket más dokumentumok is alátámasztják melyeket már említettem. A beszélgetésben nagy meglepetésemre szolgált, hogy az öreg úr, milyen pontosan számol be a történelmi eseményekről. Melyeket ő nem átélt, hanem megtanult, a legtöbbet szájhagyomány útján. De nem ez volt az utolsó meglepetés, mely beszélgetésünk alatt ért. Később a hegyen épült kriptáról kérdeztem, s válaszában sokkal többet mondott el, mint én azt reméltem. Mit tudna mondani a kriptáról, melyet a hegyen építettek? Először is szeretném elmondani mit is jelent pontosan a kripta. Kripta - latin eredetű szó, nyelvtani formája: „scribo -scribere – seriptum”. A magyar nyelvben mássalhangzó tolódás a szó elejéről az „s” elmaradt így kriptának mondják, ami sírboltot, sírhelyet jelent. A volt latin jelentés módosult, így csak sírhelyet, sírboltot jelent és mindig elhunyt személlyel vagy személyekkel van kapcsolatban. Weisz Áron ide települése után a nevét Dercsényire változtatta. A család a későbbiekben kriptát építetett magának a Kerekhegyen.

Amikor 1920-ban a Trianoni békével Kárpátalját lecsatolták Magyarországtól, a család Magyarországra költözött. Kárpátaljára, csak a sírok gondozása céljából

75

látogattak el és időnként eljöttek temetésekre. Az első úrnő, akit ide temettek, Dercsényi Izabella volt. Az utódok ma is élnek. A Kazinczy-család nőági leszármazottja Demeter János, aki jelenleg Magyarországon, református lelkészként tevékenykedik. Ő már több ízben meglátogatta a falut és felkereste ősei temetkezési helyének helyét. A mai nemzedék tisztelettel és szeretettel gondol a múlt öntudatos kiváló embereire, akik életüket szép szolgálatában magas eszmékkel felfegyverezve töltötték, hogy a mi életünket tegyék jobbá. Szabó Gyöngyi és Kopasz Malvin37 Szabó Gyöngyi 1929. november 16-án született, barátnője Kopasz Malvin 1937. február 1-én. A két idős néni nagyon jó barátnők és épp együtt kávéztak, amikor meglátogattam őket, azzal a céllal, hogy pár kérdést feltegyek a kriptáról, hiszen ők emlékezhetnek még arra milyen volt meglévő állapotában, de arra is, miként rombolták azt le. A kérdésekre nagyon szívesen válaszoltak, sőt, még saját élményeiket is megosztották. Elsőként Szabó Gyöngyit kérdeztem. Tudna valamit mondani a derceni Kerekhegyen épült kriptáról? Ezt a Dercsényi család építette, ők temetkeztek bele. A derceniek nem temetkezhettek bele, ők nagy rangú család voltak és ezért építhettetek maguknak külön kriptát. Ebben a kriptában el voltak választva a koporsók, úgy nevezett kemencék voltak benne. Ide voltak betolva. Malvin néniben élénken élnek még az emlékek a kriptával kapcsolatban és máris felidézett egyet. A kérdés hallatán ő ezt felelte: Emlékszem, még csak fiatal lány voltam, körülbelül 16 éves lehettem. Fent kapáltunk a hegyen a szőlőben, amikor az egyik lány odaszaladt hozzánk, hogy mennyünk gyorsan, mert a kriptát feltörte valaki. Nem voltunk ott sokan, de mindannyian odagyűltünk a kripta köré. Én nem voltam olyan bátor mint ez a lány, ő rögtön elkezdett bele kukucskálni, mert a tetején volt egy kis luk, ahol pont le lehetett látni. Én még lenézni is nagyon féltem. Tudtam, hogy csak halottak vannak ott és nem árthatnak nekem, de mégis félve néztem be a kriptába. Amikor benéztem azt láttam, hogy ott fekszik, középen egy ősz hajú

37

A beszélgetés hanganyaga a interjút készítő birtokában van

76

öreg hölgy. Nagyon jól látszott a haja, pont rá esett a fény, ami a kis lukon keresztül szűrődött be. Jól látható volt a ruhája is és az arca, a ruhája csipke volt. Valószínűleg be volt balzsamozva, azért volt olyan jó állapotban. Mellette volt még két koporsó, ha jól emlékszem. Az egyikben egy fiatal lány volt, szőke hosszú haja volt és az ő teste is nagyon jó állapotban volt. Ruhája neki is díszes volt a koporsó pedig csipkével volt körülrakva.Volt még egy koporsó, ebben egy kisgyerek feküdt, de azt a koporsót már nem láttam jól és nem is akartam sokáig nézelődni, tudtam, hogy nem szép dolog háborgatni a halottakat. Láttam még a kriptában, hat darab seprű is. A koporsó elrendezése úgy volt megoldva, hogy a kripta falánál voltak felrakva egymásra. Ez a pár koporsó középen volt, a többi oldalt volt, és mivel már sok volt ezért egymásra rakták fel őket. Mindegyiken szép csipke volt, de ahová hozzányúltak a katonák ott már látszott, hogy megsérült. Ez az anyag már nagyon régi volt és csak égy érintés kellet és máris porrá vált az a rész. Mi lányok ezután a gondnokhoz mentünk, mert neki kellett minden ilyen rendbontást bejelenteni. Ő rendezte el, hogy helyreállítsák a kriptát. Nekünk azt mondták, hogy aki feltörte azt Szibériába fogják vinni, de hogy ez valóban megtörtént-e, arról nem tudok semmit, nem értesültem ilyesmiről. Ez után ismét kérdéssel fordultam hozzájuk, erre együttesen egymás szavát kiegészítve válaszoltak. Milyen volt a kripta kívülről? A kriptát oszlopok tartották. Csak egy része volt a föld felett, a többi a föld alatt volt. Kupola szerű építmény volt. A hegyen felig a kriptához lépcső vezetett, körül rajta pedig kis kövecskék voltak lerakva. A kupolához kis út volt csinálva, ezekből a kövekből kirakva. Nagyon díszes és szép hely volt. Sajnos az oroszok nem tisztelték ezt a szép kriptát, amikor bevonultak a faluba, kőre volt szükségük és aezért a hegyen is voltak munkálatok, melyek követ gyűjtöttek és így került sor a kripta szétrombolására is. De ez már abban az időben volt, amikor nem érdekelte a hatóságot, hogy mi történik, már hiába tettek bejelentéseket, senki nem tett rendet. Kislány korunkban gyakran mentünk a hegyre ünnepelni is, mert volt oda eltemetve egy magyar katona, aki a szabadcsapatosokkal szemben esett el Ilyenkor a magyar győzelmet ünnepeltük, minden éven megemlékeztek arról az örömteli eseményről.

77

Máté Bálint38 Falunk legidősebb embere, 1923. november 15.-én született. Ma is kitűnő egészségben van és nagyon szívesen válaszolt a kérdéseimre és számolt be azokról a dolgokról, amit ő személyesen élt át. Milyen volt a régi temető? A régi temető a hegy tetejében volt. Körülbelül 1,5-2 hektár volt az egész temető és ennek a közepén helyezkedett el a kripta. 6 beton oszlopon álló kupola volt, ez is betonból készült, akárcsak az alja. Nemrégiben kértek meg arra, hogy mutassam meg a helyét, 1-2 méter eltérés volt a között, amit mutattam és ahol valójában állt a kripta. Nem is csoda, hogy így emlékszem rá, hiszen évekig őrködtem ott, a hegy tetejében, mint katona. Amikor a kripta épült, ez a régi temető már több mint 500 éves volt. Állítólag, ezt én is csak hallottam, hogy amikor építették a kriptát, több sírt is kiástak. Ekkor találtak egy tömegsírra. Nem tudni, hogy melyik időből származhatott, hiszen akkor már rég nem temetkeztek így. Valószínű, hogy valamilyen csatában eshettek el azok az emberek. (Lásd: Temetőtörténet, 5. old.) Azt is mondták, hogy ezt a tömegsírt nem bántották a kripta építésekor. Sajnos semmi bizonyíték nincs erre a tömegsírra és már felkutatni sem nagyon lehetne, azok után, hogy mi minden történt azon a helyen. Egyébként a hegy tetején volt régen egy kápolnaszerű építmény, még mielőtt a templom megépült volna. Ide jártak az emberek imádkozni. Bizonyára emlékszik a feltörésére is, mit tudna erről mondani? Persze emlékszem, két alaklommal törték fel. Először a Csehek megszállása alatt, de nem a katonák, hanem civilek. Sajnos a tettest nem kapták rajta bűntetten, de elkaptak egy embert, aki egy ruszin suszter volt. Megfigyelte, hogy mikor szokott hazamenni az ottani őr, és az egyik ilyen alkalommal felment és feltörte a kriptát. Mint később kiderült, hiába volt minden, mert értéket nem talált. Amikor letartóztatták a cseh katonák pénzbírságra büntették, szegény ember lévén, ezt nem tudta kifizetni. Azóta is él róla ez a kis történet, aminek én nem voltam fültanúja, nem igazolhatom, hogy igaz-e, de mindenesetre nagyon érdekes. Amikor felszólították a hivatalos személyek, hogy fizesse ki a bírságot,

38

A beszélgetés hanganyaga a interjút készítő birtokában van

78

a suszter ezt felelte: „Én ki fogom fizetni, de nem egyszerre. Egyik felét amikor meghalok, másikat pedig amikor feltámadok.”Ennek alapján nem hiszem, hogy ezt a bírságot bármikor is törlesztette volna.

A második feltörés már a Szovjetunió idejében volt. De ez már nem is csak feltörés volt, hiszen akkor a földel egyenlővé tették az egész kriptát. A kupolát gépekkel beletolták a kriptába. Mindkét alkalommal láttam a kripta belsejét, nagyon szörnyű volt, főleg második alkalommal, hiszen akkor nem volt semmilyen megbánás, sem helyreállítás. Ezután az egész hegy tetején lévő sírokat lepusztították és egy repülőgép figyelő műszert építettek oda, úgy nevezték, hogy Kollár. Ez radioaktívsugarakat bocsátott ki, meg is volt tiltva, hogy bárki a közelébe menjen. Egy alkalommal oda mentem, mert volt ott egy földrész, ami az én birtokomba volt. Fegyveres őr jött és szólított fel a támadásra, tehát tényleg nagyon komolyan vették, hogy nem tartózkodhat senki ott.

A derceni Kerekhegy ma

Ma a hegyen egy 25 méteres kereszt látható,39 ahogy a fenti kép is ábrázolja. A magyar katonák emlékére lett felállítva, akik itt estek el és gyakran 4-5 fős sírokba lettek eltemetve. Ezek a sírok az évek alatt elhanyagolódtak, de emlékük

39

http://kiszo.hhrf.org/?module=news&target=get&id=1080 (2012. 11. 23)

79

máig él az emberekben és tiszteletük nem fogyatkozott meg irántuk. Az ő emlékük tisztelete ébresztette az emberekben azt a vágyat, hogy olyan emlékművet építsenek számukra, mely a hősöket megilleti. A nagy kereszt lábánál található még 300 db 1 méter magasságú kereszt, a hősi halált halt katonák emlékére.40 Létrehoztak egy katonatemetőt, ahová ötezer magyar és más nemzetiségű honvéd katonát temettek el.41 Megépítették a keresztet a „Megbékélés a Közös Európáért” emlékpark központi szimbólumát az itt elhunyt katonák és az 19511952-ben lerombolt derceni temetőről emlékszik meg.42A helyi lelkész Zsukovszky Miklós, nem kis közbenjárásába és munkájába került mindez, de amint azt mondani szokták: Ember tervez, Isten végez. Övé az egyedüli dicsőség. Számos más résztvevő volt, aki az emlékpark létrejöttét támogatták és elősegítették.

40

http://katonaj-mkszig.hu/aktualis/hatartalanul/Karpatalja.pdf (2012.11.20) http://www.karpatalja.net.ua/hirek-hasznos-informaciok/karpatljai-magyarszervezetek-forumanak-hirei/54-a-temeto-hegy-a-megbekeles-hegye-lesz.html 42 Kovács E. : Honfoglaló őseink nyomdokain, 2008, Beregszász, PoliPrint KFT. 41

80

Megbékélés a Közös Európáért Emlékpark középpontja43

A nagy kereszt alá épített kis kereszt, az elesett katonák emlékére. 44

43

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=226362747392590&set=a.22636205072599 3.69578.157899464238919&type=3&theater (2012. 11. 28.) 44 http://www.facebook.com/photo.php?fbid=226362427392622&set=a.22636205072599 3.69578.157899464238919&type=3&theater (2012. 11. 28)

81

Szokások a temetésnél és virrasztásnál Érdekességként szeretném megemlíteni azt a különlegességet, ami csak Dercenre és még pár környékbeli falvakra jellemző. Dercenben az elhunytakat saját otthonukban virrasszák el. A temetés előtti estén, a halál után 1-2 nappal. A virrasztáson részt vesznek a családtagok, és mindenki, aki az elhunytat ismerte. A virrasztás menete körülbelül minden faluban megegyezik. A falu kántora igét olvas fel, énekelnek egészen késő estig, majd az ismerősök hazamennek, a család mindvégig az elhunyttal marad. Hagyomány itt, hogy a halottat nem szabad egyedül hagyni, ezért jellemző, hogy még éjszakára is vele maradnak a közelebbi családtagok. A virrasztásokon, Dercenben amíg a kántor meg nem érkezik az idősebb nők kezdik meg az éneklést. Jellemző még itt a verses imák elmondása. Ezeket a verseket legtöbbször megtanulják, vagy kis jegyzetekből szavalják el. Kopasz Magda, helybéli lakos saját bevallása szerint, nem tudja verseit fejből, de nagyon szívesen emlékszik és tiszteleg ezekkel az elhunytak előtt úgy hogy felolvassa őket. Az ő verses füzetéből idézek pár verses imát.45Néha ő is ír hasonló imákat, de ezek a versek olyan idős asszonyoktól maradtak rá, akik szintén verseltek virrasztások, temetések alkalmával. Koporsónál Mélységes meghatódottsággal Mindenható Isten.

állunk

meg

e

koporsó

mellett,

Aki e koporsóban aluszik, a Te szavadra tért nyugodalomra. Életét bevégezte, szenvedése megszűnt, elfáradván megpihent. Te adtad neki egykor az életet, te vetted most tőle vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az úr neve. (Jób 1,2) Ne vedd bűnül nekünk, oh én Jó Istenem, hogy mégis nehéz szívvel tekintünk most erre a koporsóra. Fáj elveszítenünk azt, akit szeretünk, azt aki szeretett.

45

A versek a Kopasz Magda által összegyűjtött verses füzetből származnak

82

Oly szomorú megválni attól, akitől az életben mégoly sok kedves örömet és boldogságot vártunk. De megnyugszunk a Te szent akaratodban, mert tudjuk, hogy nem a megsemmisülésbe távozik, Hanem hozzád meg az örök életbe. Csak arra kérünk Édes Jó Istenünk, hogy amíg vele voltál, amíg élt, légy vele ezután is, Mindenkor, az öröklétnek teljes boldogságával. Amint megáldottad eddig, földi vándorlásának napjaiban, úgy áld meg őt ezután is Atyai szereteted üdvözítésével, a Krisztus Jézusért. Minket pedig taníts meg e koporsó által is úgy élni, Hogy számlálván a mi napjainkat, bölcs szívhez jussunk. (Zsoltárok 90, 12) Az elköltözöttnek adj csendes pihenést, örök boldogságok, Minket pedig vezess a te bölcsességed, vigasztaljon és áldjon meg a te kegyelmed mindörökké Ámen! Ima Ha a bánat terhe nyom ne csüggedjen lelked Gondolj Megváltódra, tekints a keresztre, Kövesd híven Jézust a szenvedő Királyt, Veled üríti ő a keserű pohárt! Nincs a léleknek oly végtelen fájdalma, Amitől meg nem ment a kereszt hatalma. Királyi zászló lett Jézus keresztfája, Mely alá tömörül a szentek gárdája.

83

Királyi zászló, mely diadalmat hirdet, Amely győzelemre vezeti a lelket. A keresztfa többé nem gyalázat fája, Hanem örökfényben ragyogó szent fáklya. Megvilágítja a biztos ösvénynek, Amely üdvösségre Mennyországba vezet. Kulcs, amely a pokol kapuját bezárta, És a Mennyországot, minekünk kitárta. Szent jel, mely egykor sírunk ékesíti, Lelkünket az örök életre vezeti. Ámen Lefelé tartunk Lefelé tartunk, mondják rólunk az emberek, Ha fakul szemünk fénye és hangunk meg-megremeg. Sajnálkozó mosolyt is meg-meg figyelhetünk, Amikor kihagy néha az emlékezetünk. De bánkódjam miatta? Az óra lepereg. S vár az az ország, ahol senki se lesz öreg. Lefelé tartunk mondják, lépteink lassúak, óvatosak, Nem várnak derűs, fényes utak. Halkabb a szó csengése nehezen halljuk már, És veszít melegéből a kedves napsugár. Ó, de bánkódjak miatta, ha dermeszt a hideg? Vár az az ország, hol senki se lesz öreg.

84

Lefelé tarunk mondják, de biztatóan ragyog, Felénk Isten mosolya: Ne félj pajzsod vagyok! Fáradt gyermeket hordoz az erős égi kéz, Szólít szava, színarany és édes, mint a méz. Mit bánkódjak, ha szívem Isten állítja meg? S vár az az ország, ahol senki se lesz öreg. Lefelé tarunk mondják… Nem! Fölfelé megyek! Hallom már távolból a győztes éneket. S látom fehér ruhába, királyi trón királyi trón körül. Nagy nyomorúságból jött, boldog sereg örül. Uram nem lefelé tartok, csak a cél közeleg, Vár az az ország ahol senki se lesz öreg. Hol Jézus karjaiban én megpihenhetek. Ámen!

85

86

Szabó Margit: Derceni babonák, babonás derceniek Előszó Dolgozatom témájául a derceni babonák egy részének összegyűjtését és leírását választottam. Nem csak az idősebbeknek, hanem a fiatalabbak életének is szerves része a babona, ennek ellenére én úgy gondoltam, hogy a falu idősebb generációját keresem fel, hogy segítsen ennek a dolgozatnak a megszületésében. A különböző hiedelmek összegyűjtésében mindenki készségesen segített, így sikerült egy általános képet kapni a községünkben máig élő babonás tevékenységekről, melyek az emberi élet jelesebb eseményein és a szürke hétköznapokban egyaránt megtalálhatók. A gyerekkoromat szülőfalumban töltöttem. Később a gimnáziumi, illetve egyetemi tanulmányaim miatt kevesebb időt voltam/vagyok otthon, de az ott élők szokásait mind a napig jól ismerem. Mivel tudom, hogy a falumbeliek mennyire vallásosak, egyszerűen felfoghatatlannak találtam, hogyan élhet megannyi babonás hit és cselekedet, a közösségi és személyes életükben. Munkámban a különleges eseményekhez kapcsolódó babonáktól haladtam az „általánosabbak” felé. Minél több oldalról próbáltam bemutatni a falusi emberek szokásvilágát. Törekedtem arra, hogy a gyűjtésem írásba foglalása pontos és érdekes legyen, amit, az idős nénik ízes magyar beszéde, még színesebbé tett. A babona szavunk eredetét nem a magyar nyelvben kell keresnünk. Szláv kölcsönszóként tartják számon, bár a magyar hangzás nem egyezik a szláv szó hangzásával. Jelentése varázslás. A köznép köreiben nem volt használatos ez a kifejezés, inkább az értelmiség foglalkozott vele. Maga a szó eléggé lenéző és megvető vonásokat hordoz. 46 A szó gyökerének megállapításánál azonban sokkal nagyobb gondot okoz az értelmezése. Egyesek szerint babonának számít minden olyan történés, cselekvés, szokás, ami az ember józan gondolkodásával nem egyezik. Ezzel a megállapítással kapcsolatban máris két tisztázásra váró megjegyzés merül fel. Amellett, hogy a józan ésszel nem egyező dolgok közül közel sem mind babona, azt is meg kellene határoznunk, hogy kinek a gondolkodásához mérten

46

N. BARTHA: A magyarság néprajza, 286.

87

vizsgálódunk: egy, az értelmiséghez tartozó orvoséhoz, vagy épp az egzakt tudományokban jártas emberéhez, esetleg az egyszerű, népi gondolkodás képviselőjéhez. Grimm Jakab, a Német Mitológiában így ír a babonákról: „mindaz a néphiedelem, amely nem egyházi eredetű, babonának tekintendő”.47 Szerintem ez az állítás nem állja meg a helyét, mivel úgy látom, hogy a szerző két halmaz segítségével dolgozik. Az egyik tartalmaz mindent, ami egyházi vonatkozású, a másikba pedig a babonák vannak. Véleményem szerint, a vallásosság és a hiedelmek közötti világ azonban ennél sokkal árnyaltabb. Adolf Wuttke a következőképen próbálja megmagyarázni a babonákat: „A népbabona számítás és elmélkedés nélkül keletkezik; ösztönszerű és öntudatlan; a homályos pogány népszellemből sarjadt ki; teljesen naív jellegű, nem okoskodik és nem rendszerez, hanem egyszerűen hisz és a szerint cselekszik.”48 Az én gondolatvilágomhoz ez a megállapítás sokkal közelebb áll, mint az előző. A meghatározás sokkal precízebb és pontosabb, így belátható keretek állít a babona jelentésének behatárolására. A babona jelentésének meghatározása bonyolult feladatnak bizonyul. Hogy még inkább színes legyen a vélemények palettája, készítettem egy rövid interjút a Debreceni Református Hittudományi Egyetem egyik negyedéves hallgatójával, Miskolczy Boglárkával, a dolgozatom témájában. Eddigi élettapasztalatod és tanulmányaid alapján, hogyan határoznád meg a babona fogalmát? Szerintem a babona egy csökevényes hit, amihez valamilyen vallásosság és cselekedet társul. A mozgatórugója a félelem, annak a félelme, hogy az ember nem tudja irányítani a saját életének alakulását. Vallástörténeti szempontból állíthatjuk, hogy a mindenkori ember pozitívan befolyásolni az életét és ehhez alkot hiedelmeket. Hiedelmének tárgyait a hétköznapokból emeli ki. Ezekhez társulnak a cselekedetek. A leggyakoribb példája ennek a szerencsében és a sorsban való bizalom. Református teológusként abban látom a különbséget a keresztyén hit és a babonás hit között, hogy a keresztyén hit reménysége és bizodalma abban az Istenben van, aki Atya, Fiú, Szentlélek, hatalmasan cselekvő

47 48

GRIMM – MEYER: Deutsche Mythologie II., 925. N. BARTHA: A magyarság néprajza, 286.

88

Isten. A babonás hiedelmek viszont az ember erejéhez és cselekedeteihez kötődnek. Mi a szerető Istenben reménykedünk, a babonás ember pedig reménykedik, hogy a saját szándéka és képzetének megfelelő tette hozza meg a pozitív történést. Milyennek látod a babona és a Református Egyház viszonyát napjainkban? Az Egyház elutasít minden babonát, azonban a babona nem utasítja el az egyházat. Ez leginkább a falusi gyülekezeteinkben figyelhető meg. Egy gyülekezeti tag ugyanúgy lehet babonás, mint az, aki nem templomba járó. Vallásgyakorlata megegyezik a gyülekezetével, mégis sajátos képzetekkel társítja azt. Kívülálló nem venné észre, ha az illető maga nem beszélne erről. Az egyházi életben született babonákat az egyház tévtanításoknak mondja. Ez azt jelenti, hogy a tiszta tanítást kis mértékben változtatják meg, ami már elegendő ahhoz, hogy csorbát szenvedjen a tan. Például mi reformátusok hisszük, hogy az úrvacsorában a jegyek vételekor, a Szentlélek által tápláltatunk az örök életre. Az úrvacsorai jegyek, azaz a kenyér és a bor, nem változnak át és nem lényegülnek át Krisztus testévé és vérévé. Mégis találkoztam olyannal, aki külön vitt a kenyérből az otthonfekvő betegnek és újszülöttnek, mert úgy gondolta, hogy csodás ereje gyógyítja és védi őket. Ez ferdítése a református tanításnak, mert nem tulajdonítunk ilyen erőt a jegyeknek. Ezeket látva úgy vélem, hogy az egyházi életben problémát jelent a babonaság, mert megmásítja az egyház tanításának lényegét, illetve nehezen kezelhető, mert annyira beivódott a köztudatba néhány babona, hogy az emberek észre sem veszik magukon a babonás szokásokat.

Újszülött érkezése Egy új, kis élet kezdete mindenkit boldogsággal tölt el a falunkban. Az emberek a lehető legrövidebb időn belül szeretnek minden információt megtudni az anyukáról és az újszülöttről, és mihamarabb gratulálni a családtagoknak. Ám a kisded érkezésekor nem mennek azonnal látogatóba a közeli rokonok sem, csak egy, másfél hét múltával, amikor már az anya megerősödik. A csecsemő megkeresztelése a 7.-8. héten történik, addig pedig számtalan cselekmény védi őt és édesanyját is a „rosszakaróktól”. Balogh Klára néni a következő szokásokat sorolta fel, amikor egy csecsemő körüli teendőkről érdeklődtem: „Ha vendégségbe mennek újszülöttes házhoz

89

muszáj leülni pár percre, hogy az anyának ne vigyék el a tejét. Betegen nem szabad az újszülött közelébe menni, mert kiütéses lesz. Semmiképp nem szabad arra az ágyra ülni, ahol az anyuka szoptat, mert akkor az anyának átragad a teje.”49 „ Vót is az a hogyishíjják, Varga Feri bátyám, átment Zsuzsi nénémhez megnézni őtet meg a kispulyát, oszt arra az ágyra tanált leülni, améken Zsuzsi néném szoptatott. No, fejhette is utána egy hétig a tejjét a mejjéből! Zsuzsi nénémnek meg elapadt a tejje. Osztán szóltak neki, hogy egy szoptatósval fejetni kell tejet egy szelet kenyérre, neki meg meg kell enni, osztán visszajön a tejje. No megcsinálta, oszt lött még tejje.” 50 „A keresztelés védelmezi az anyát és a gyermeket is, de ameddig ez nem történik meg olyan óvintézkedés féléket kell tenni. A kelincsekre és a baba kezére piros szallagot, fonált kell kötni, hogy a gyerek ne verődjön meg.”51 „Az udvart a keresztelőig sem az édesanyja, sem az újszülött nem hagyhatja el. A keresztelés előtt egy héttel azonban az anyukának kötelessége elmenni istentiszteletre. A legutolsó sor legszélére kell leülnie, hogy az istentisztelet végén ő hagyja el legelőször a templomot, s ezzel a szülés utáni fájdalmait a többiekre hagyja. A keresztelőkor kapott pénzt a kisbaba párnája alá kell tenni, hogy majd felnőve az anyagi dolgokban ne szűkölködjön.”52 Mindezek mellett oda kell figyelni még egy pár tennivalóra. Felénk még szoktak textilpelenkákat használni, amit rendszeresen mosnak. Ezek kiterítésével kapcsolatban arra kell figyelni, hogy nem szabad olyankor kirakni, amikor fúj a szél és napszállta előtt mindenképp össze kell szedni, különben nyugtalan éjszakája lesz a kisbabának. A nyugodt éjszaka érdekében a kisgyerek fürdővizében a családtagoknak meg kell mosniuk a kezüket és az arcukat, valamint a vizet csak napnyugta előtt szabad kiönteni, akkor is csak abba az irányba, amerre a Nap leszáll.

49

BALOGH KLÁRA személyes közlése GORONDI SÁRA személyes közlése 51 BALOGH KLÁRA személyes közlése 52 SZABÓ NATÁLIA személyes közlése 50

90

A megigézés A „megverődés”-t, azaz a megrontást a keresztelés sákramentumával azonban nem lehet kivédeni. Megverődésre utal a falusi asszonyok szerint, ha a kisbaba csak sír és sehogy nem tudják elhallgattatni. Mint minden rontó cselekvést, ezt is megpróbálják megelőzni. A kisbabákat különböző csúfnevekkel látják el. Ha újszülöttes házhoz megyünk látogatóba, vagy csak kisbabát látunk az utcán és esetleg meg szeretnénk nézni, illik megköpködni és azt mondani hozzá: „Te kis csunya nagyra nőjjél!”53 A szemmel verés nem szándékos, bár egyes emberek tudják magukról, hogy akaratuk ellenére kárt okoznak. Az összenőtt szemöldökű emberekről úgy tartják, hogy minden kisgyereket „megvernek”, úgyhogy ha az édesanyának, vagy rokonoknak módjában áll, nem is engedik, hogy az ilyen emberek megnézzék őket. Még mindig akadnak szép számmal azok, akik, ha a kisgyermekük látszólag ok nélkül hosszasan sír, felkeresik a legközelebbi korosabb nénit, aki el tudja végezi a „megöntés”-t. Az idős nénik, akikkel beszélgettem, minden babonás cselekedet előtt elmondták, hogy csak az vehet részt az ilyen alkalmakon, aki hisz is a babonában. Ha valaki bizalmatlan az ilyen dolgokat illetően, akkor az egész hatástalan lesz. Sőt, nemcsak abban a helységben nem tartózkodhatott „hitetlen” ember, ahol az esemény zajlik, hanem sokszor még a házból is elküldik arra az időre, hogy menjen inkább egy kicsit szomszédolni. „Amikor a fiúnk Pisti, még kicsi vót, egyszer igen megverődött. Azt se tudtam mit csináljak vele. Egész nap sírt, ordétott. Osztán lejött Szini Erzsi mamám, oszt mondta, hogy mit kell csinálni. Három helyről forgácsot kellett lopni, de ugy, hogy senki észre ne vegye. Közbe meg mondogatni kellett, hogy se nem egy, se nem kettő, se nem három. Kellett még víz, olló, egy szita, fekete keszkenő, meg gyertya. Osztán a gyertyát megolvasztottuk a lopott virgácsokval, a keszkenőt feltette mamám, akkor az olló lyukán, meg a szitán szépen átöntötte a viaszt, közbe meg mondta, hogy se nem egy, se nem kettő, se nem három. Oszt szépen kijött egy virág. Hát azelőtt nem sokval hozott Gyula bátyám egy igen szép képpet, szép kis sárga, mezei virágok vótak azon, ahogy meghozta én ki is tettem a falra. Hát ahogy megöntöttük, oszt kijött a virág, rögtön levettem a falrol. Pisti meg, nem telt bele két perc, el is aludt.

53

BALOGH KLÁRA személyes közlése

91

No, de vót ojjan is, hogy nem használt semmit a megöntés. A szomszéd kisfiúnál vót, hogy az is csak ordétott. Szóltak nekem, hogy mennyek má. Át is mentem, mondtam, hogy mit szedjenek össze, meg mit hozzanak a kezem alá. Mindent hoztak, megcsináltam, hát a kicsi csak nem hallgatott el. Meg az a képp is, ami kijött a viaszból, olyan zavaros vót. Nem tudtam, hogy minek. Hát osztán a kis Gyuszikának mondja az apja, hogy „No lássák, nem használ ez semmit, megmondtam én!”. No, én meg rögtön mondtam, hogy miatta nem sikerölt, úgyhogy mennyen már is otthrol elfele. El is ment, mi meg hozzákészültünk újra, meg is csináltam még egyszer, osztán akkor má jó vót. Kijött egy csengő a pohárba. Hát rájött az anyja, hogy a tehen kolompjától ijjedt meg. Kivették a tehen nyakából a kolompot, a kicsi meg el is aludt azon percen.”54 A „megöntés”-nél vannak változó adalékok. Például három forgács helyett, hetet lopnak és így a számolgatás értelemszerűen hétig tart. Számomra érthetetlen volt a számolás is, így utánakérdeztem és kiderült, hogy a „se nem egy, se nem kettő, se nem három…” azt jelenti, hogy nem egy, nem kettő, nem három ember látta azt, amikor a kisgyerek megverődött. A „megverődés” másik „gyógymódja” a szenesvizelés, ami, az előző módszerhez hasonlóan, még most is használatos és nagy népszerűségnek örvend községünkben. Ez a következőképen történik: „Három szenet kell kivenni a fűtőből és az ing aljával meg kell törni. Azután ezt bele kell szórni egy pohárba, jól meg kell keverni. Utánna a kicsinek megtörölgeted a kis kezét, a kis lábát, a homlokát, és meg is kell itatni vele egy kicsit. Azután úgy fog aludni, mint a bunda. Tarts szavamra!”55 A nagyobb gyerekeknél, öt-hat éves korban a füstölést szokták alkalmazni, bár ez nagyon ritka manapság. Attól, aki szemmel verte a gyereket, kérnek három hajtincset, raknak egy kis tüzet az udvaron és amikor már jól ég a tűz, beledobják a tincseket, a gyereket pedig a füstbe tartják. Sokak szerint ez a módszer a leghatékonyabb a rontás levételére. Ha még „karonülő” gyerekről van szó és nem történik se „megöntés”, se szenesvizelés, akkor a módszer az előbb említett esettel részben megegyezik. Ugyanúgy három hajtincset kell elkérni az igézőtől, csak tűzbe dobás helyett elég a gyerek párnája alá berakni azokat.

54 55

BALOGH KLÁRA személyes közlése BALOGH KLÁRA személyes közlése

92

Lakodalmas babonák A lakodalom az ifjú pár és rokonaik számára is igen jelentős esemény. A hagyományokhoz tartozik, hogy esküvőt csak szombaton tartanak, amit rendszerint majdnem egy hetes készülődés előz meg. Általában sátras lakodalmat rendeznek. Ezzel az eseménnyel kapcsolatban is vannak babonáink. Az egyik, amiért egész héten izgul a család, hogy ne haljon meg senki szombatra, mert az rossz előjelnek számít. Ha mégis haláleset történik, akkor abból azt jósolják meg, hogy az ifjú pár melyik tagja fog előbb távozni az élők sorából. Ha egy férfi halálozott el, akkor a családfő, ha egy nő, akkor az asszony. A másik, ami a falubeliek szerint meghatározza az egész házaséletet, az az időjárás az esküvő napján. Ha süt a nap, boldog éveknek néznek elébe, ha viszont esik az eső az azt jelenti, hogy az ifjú menyecske sírós lesz. A templomi szertatás után a fiatal házasokra a kapuban búzaszemeket szoktak szórni, hogy termékeny legyen a házasságuk. A hajnalig tartó mulatozást a nagyvőfély mondókái és játékai szokták megszakítani. Az egyik ilyen megszakítás még éjfél előtt van, amikor is a menyasszony leveszi a férje öltönyére tűzött virágot és teljesen széttapossa annak érdekében, hogy többé ne nősüljön. A következő és egyben utolsó dolog, ami gondot szokott okozni a nagy napon azaz, ha kettős esküvőt tartanak. Ma már csak az él a köztudatban, hogy két esküvőt nem jó ugyanarra a napra tenni. Ez abban gyökerezik, hogy ötven-hatvan évvel ezelőtt meg voltak győződve arról, hogy ha két pár ugyanakkor szeretné összekötni az életét, az egyik biztos, hogy elveszi a másik szerencséjét.

Az elmúlással kapcsolatos hiedelmeink Mivel 3000 fős a községünk, ezért mindenki ismer mindenkit. Bárki halálozzon el közülünk, valamilyen formában minden lakost érint. Egy haldokló legalább annyi figyelmet és törődést kap a közeli hozzátartozóktól, mint egy újszülött. Szokták mondani, hogy „készítik a nagy útra”. Megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy a haldokló érezze szeretetüket és a lehető legkevesebb fájdalmat kelljen elszenvednie. Ha orvosi ellátásra szorul a beteg és a kórházból szólnak a családtagoknak, hogy szerettüknek nincs sok hátra, ha módjukban áll, mindenképp hazaviszik, hogy családja körében távozzon az élők sorából. Megesik, hogy a haldokló félrebeszél. Ilyenkor szokták mondani, hogy biztosan halottakkal tusakodik. Rendszerint az idős asszonyok ápolják őket, mivel állításuk szerint, csak ők tudják értelmezni a haldoklók cselekedeteit az utolsó napokban. A halál beállta előtt pár pillanattal a betegből egy hatalmas sóhaj

93

szakad fel. „Most szállt ki belőle a lélek” mondják ilyenkor. Sok helyen még az ablakot is kinyitják, hogy a léleknek szabad utat biztosítsanak. A falunkban vannak „öltöztető asszonyok”, akiket a halottas házhoz hívnak, hogy öltöztessék fel az elhunytat. Előtte viszont a családtagok megmossák a halottat. Ha van olyan ember, akinek rosszat akarnak, akkor a vizet annak a portájára öntik, így szerencsétlenséget és kárt okoznak neki. Halálesetkor, főként az asszonyok, halottnézőbe mennek. Felénk még háznál van a virrasztás és a temetési szertatás egy része. A terhes asszonynak tilos megnézni a halottat, mert, ellenkező esetben, születendő gyermeke egészségét kockáztatja. A halottas háznál letakarják az összes tükröt „tükörfedővel”. Általában ez egy fehér vászon, amelybe fekete fonallal hímeztek egy-egy bibliai igét, vagy kis versikét. Mindezt azért kell megtenni, mert „ Ha nincsenek letakarva a tükrök és a halott meglátja magát, igen megijjed. Sose fog megnyugodni.”56 A halottat öltöztetés után koporsóba teszik, amit egy asztalra helyeznek. Ha abban a szobában söprögetnek, ahol az elhunyt „ki van terítve”, minden szemetet az asztal alá söpörnek, amit majd csak a temetés után dobnak ki. Azért, hogy lelke biztosan nyugalmat találjon. A virrasztás és a temetés összesen két napig tart, melyet halotti torral zárnak.

Mágia az állattartásban és a mindennapokban Dercenben mindenki − akár tanárnő, nővér, vagy épp irodai munkás − földműveléssel és állattartással foglalkozik. Gondosan odafigyelnek az ezekkel kapcsolatos tennivalókra: mit miután, mi mellé vessenek, mikor legyen a kiskacsa, kiscsibe keltetése, vagy épp arra, hogy mindent pontosan tegyenek annak érdekében, hogy a tehenüknek sok és zsíros teje legyen. A veteményezéssel kapcsolatban csupán egy dolgot tudtam feljegyezni. „A gazdának igen oda kell figyelni. Addig nem szabad a vetőmagjából senkinek se adni, míg a magaét el nem rendezte a fődbe, máskülönbe neki nem marad.”57 Nagyon sokan járnak Munkácsra, illetve Beregszászba árusítani a termésüket. Ki zöldséget, ki gyümölcsöt, ki tejtermékeket. A kofák igencsak mérgesek szoktak lenni, ha valaki figyelmetlenül sétál végig a piacon, átlépve egy-két portékát, mivel az átlépett termékekről úgy tartják, hogy azok nem fognak elkelni.

56 57

KOPASZ MARGIT személyes közlése BALOGH KLÁRA személyes közlése

94

Azonban sikertelen lesz a piacolás akár eladni, akár venni készülnek, ha harangozás kezdetekor indulnak el. Egyesek szerint a harang megszólalásakor sehová nem szabad indulni, kivételt képez az istentiszteletre való menetel, mert bármerre is induljunk, utunk szerencsétlenséggel fog végződni. Az állatok közül a legtöbb figyelmet, babonák terén, a tehén kapja. Ennek a tej az oka, mivel ez az egyik legértékesebb élelmiszer faluhelyen és a „tudományosok” ezzel tudják a leginkább megkárosítani a gazdát.(A tudományos, ördöngős kifejezéseket a boszorkányok szó helyett használják felénk.) Rengeteg történet maradt fenn a tehenek megrontásáról és a rontások levételéről. Ezekből egyet meséltek el részletesen, mely a következő módon történt: „Egyszer vót egy tarka tehenünk. Sose vót azelőtt semmi bajunk vele, hát egyszer csak ugy magátol elkezdett rugni. Meg se tudtuk fejni. Akkortájt vót ez, mikor édesanyámot kiengedték a kórházból. Én meg oszt nem féltem, elmentem az ördöngős emberhez, oszt mondtam neki, hogy mi lött a tehenvel. Eljött, megnézte, hát mondja, hogy ez igen nagyon rontás, ő nem tud mit csinálni, menjek a paphoz. Kérjek tőlle valami szentelt dógokot. Én meg Munkácsra jártam iskolába, oszt igen jó ismeretségbe vótuk a görög katólikus papval. No, másnap elmentem hozzá, mondtam, hogy mi kell, hát adott is: szentelt ruhát, szentelt kenyeret, meg valami imádságos könyvet. Utánna mindent elvittem a rontós emberhez. Azt mondta, menjek haza, másnap reggel jönni fog egy ember, leül a jászol szélire, oszt a pipájábol belehinti a hamut a tehen jászlába. De azt az embert okvetlen tiltsuk ki a portáról, mer ő hozta ránk a rontást. No, úgy is lött. Szomszéd Józsi bátyám jött másnap reggel, leült a jászolra, oszt szórta is a hamut! Édesanyám abba a minutumba kiküjdte az ólból, de még az udvarról is elzavarta. A jászlat meg kitakarétottuk, osztán másnapra helyre is jött a Csillag.”58 A tehéntartásnak szigorú szabályai vannak. A tehén ellése esetén, a borjútartóról (felénk ezt a tehén pohlának hívják) leszedik azt a vajszerű anyagot és kenyér közé rakva megetetik a tehénnel, hogy jó, zsíros teje legyen. „Az ellés után, napszálltakor grízzel (búzadarával) kell körbe hinteni az ólat, hogy a tehén teje megragadjon és olyan sok legyen, ahány grízszemet szórtak el. Az ellés napján semmit nem szabad kiadni a házból, mer akkor elapad a tej.”59 Nekünk egy pár éve nincs tehenünk, ezért általában vesszük a tejet, de megesik, hogy ajándékba

58 59

GORONDI SÁRA személyes közlése BALOGH KLÁRA személyes közlése

95

kapunk az utcabeliektől. Apukámtól hallottam a következő babonákat ezzel kapcsolatban: „Ha tejet adnak a szomszédba, vagy ismerősnek nem szabad fedetlenül adni. Ha háromliteres üvegben adják, akkor azt nem szabad üresen visszaadni, hanem egy darab kenyeret kell beletenni, hogy a bőség el ne pártoljon a háztól.” A tehén után a legtöbb babonás szokás a tyúkokhoz kötődik. A „tyúkültetés”nek hívják felénk azt, amikor a tyúk alá tojást raknak, hogy kiköltse azokat. Ilyenkor addig nem szabad senkinek a tyúk alá szánt tojásokból adni, amíg meg nem ültetik, különben beteg kiscsibék fognak kikelni. Emellett „figyelni kell arra is, hogy a kiscsibék kelése ne essen egybe a rózsák elvirágzásával, mert ahogy a rózsa elhullatja szirmait, úgy fognak elhullani a frissen kikelt csibék is. Kotlót semmiképp nem szabad elajándékozni, mert akkor nem lesz kiscsirkéje a gazdaasszonynak. Megtörténhet az is, hogy a tyúkban megakad a tojás és nem tud tojni. Ebben az esetben a tyúkot, a csűrben található létra összes foka között meg kell forgatni.”60 Amikor disznóvágás van és a gazda elégedett a levágnivaló sertés termetével, akkor az állat farkát visszadobja az ólba, hogy a következő is akkora legyen. Ez a szokásunk az ukránoktól van. Mágikus erőt tulajdonítanak a sónak. Nagyon sok esetben használják. „A só kiömlése veszekedést jelent. A perpatvar megelőzése érdekében háromszor a bal váll fölött sót kell átdobni, így a baj elkerülhető. Ha valaki olyan embert lát vendégül, aki gonosz erővel rendelkezik, vagy gonosz erők uralkodnak rajta, sót kell szórni a küszöbre és így levehető róla a rossz energia. Egyébként küszöbön sem átadni, sem átvenni nem szabad, mert az elvész és szerencsétlenséget hoz a családra.”61 A kutatásom ideje alatt nagyon sok féle babonával találkoztam. Voltak, amelyek megleptek, mint például a hajvágáshoz kapcsolódók. „A levágott hajat nem szabad a tűzbe dobni, mert a gazdája fejfájós lesz, ha pedig szélnek eresztik,

60 61

SZABÓ NATÁLIA személyes közlése SZABÓ GYULA személyes közlése

96

akkor kopasz. A terhes nőknek nem szabad hajat vágatniuk, mert akkor a gyermeküknek nem lesz haja.”62

A természeti jelenségekhez kapcsolódó babonák A falusi emberek mindig nagy figyelmet szenteltek a természeti jelenségeknek és az égitesteknek. Nincs ez másként napjainkban sem. Máig különleges erőt tulajdonítanak a Napnak. A napkelte után történő varázslatoknak semmilyen erejük nincs, mindenféle bűvös víz és fű erejét veszti. A kuruzslás ideje az éjszaka. A napnyugta alapján meg lehet állapítani a másnapi időjárást; így tartják a régi öregek. Ha például vörös az ég alja, amikor a Nap leszáll, biztosan szeles idő áll előttünk. Ha viszont a Nap „tiszta szemmel néz vissza63” az időjárás nem változik az elmúlt naphoz képest. Az idősebb embereket félelemmel tölti el a napfogyatkozás. Mindig valamilyen katasztrófára számítanak olyankor. Még dédapámtól hallottam, hogy tartani kell attól, ha napközben elsötétül az ég, mivel az volt a „tizennégyes háború” előzménye is. A Holdhoz egyetlen egy hiedelem kötődik, mégpedig a következő: „Arra mindég vigyázz jányom, hogy az újhódval csak teli kézvel tanálkozz, mer csak akkor lesz szerencséd.”64 Összegzés Maradtak még bőven babonáink, így folytathattam volna még a sort a következőkkel: ha például valaki kinyújtott lábán átlépnek, kicsi marad; ha megreccsen a bútor egy közeli családtag fog elhalálozni; az orrviszketés biztosan bosszúsággal jár; a csukláskor valaki bizonyosan emleget; a jobb szem viszketése és a jobb fül megcsendülése rossz hír előjele, a bal szemé és a bal fülé pedig jó híreket jelent; a tüköreltöréssel hét évnyi szerencsétlenség jár együtt; az asztalsarkához való kerülés, vagy a körbesöprés miatt a leány pártában marad; ha szúró-, vagy vágóeszközt ajándékoznak egy kedves ismerősnek, vagy barátnak, akkor az ajándékozót nyomban meg kell vele szúrni, máskülönben az eszköz megsérti, vagy akár el is vágja a jó kapcsolat és így tovább. A dolgozatomban azért, hogy terjedelme a megengedett keretek között maradjon azokra tettem a hangsúlyt, melyek leginkább ránk, illetve felénk jellemzőek.

62

SZABÓ NATÁLIA személyes közlése KOPASZ MARGIT személyes közlése 64 GORONDI SÁRA személyes közlése 63

97

Arra a kérdésemre, hogy a babonák világa hogyan nőhetett ennyire bele a vallásos emberek életébe, nem sikerült kielégítő választ találnom. Érdeklődtem több embernél, férfiaknál és nőknél, idősebbeknél és fiatalabbaknál, eredmény nélkül. Aztán az egyik néni a beszélgetésünk alatt a következőket mondta: „Dercen egyáltalán nem babonás hely, itt csak igen sokféle szokás van.”65 Véleményem szerint a vallási élet és a babonák összefonódása már olyan régre nyúlik vissza, hogy a falu vénei sem emlékeznek rá. Az itteni babonák minden bizonnyal egyidősek a faluval. Ahhoz, hogy megfelelő választ tudjunk adni a kérdésre, mélyebb kutatásokra lenne szükség, amelyre ezen dolgozat keretein belül nincs lehetőség. Remélem, hogy ennek ellenére sikerült egy hiteles és átfogó képet adnom a falumban élő hiedelmekről. Irodalom Grimm Jacob, Meyer Elard Hugo: Deutsche Mythologie II. Berlin, F. Dümmler, 1854. N. Bartha−Gőnyei−Kodály−Lajtha−Schwartz−Solymossy−Szendrey Á.−Szendrey Zs.: A magyarság néprajza, Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1943. Balogh Klára, Gorondi Sára, Kopasz Margit, Szabó Gyula és Szabó Natália személyes közlése. A beszélgetések a szerző tulajdonában vannak.

65

GORONDI SÁRA személyes közlése

98

A kötet szerzői a Debreceni Egyetem Márton Áron Szakkollégiumának hallgatói

Puskás Veronika

4. évfolyam Kommunikáció és média

Kovács Csongor

4. évfolyam építészmérnök

Fedorszki Ivett

4. évfolyam kertészmérnök

Orosz Zsolt

2. évfolyam teológus-lelkész

Balázs Antal

2. évfolyam teológus-lelkész

Bíró Tímea

4. évfolyam katechéta-lelkipásztor

Szabó Margit

4. évfolyam katechéta-lelkipásztor

99