Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
SZÜKSÉGES BEMENETEL Lekció: Mt 7,13–14 Alapige: Mt 7,13–14 „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” Sokféle értelemben kerül elő az a gondolat emberek között, ami az Úr Jézus Krisztus szavaiban is megjelenik: valahol „sokan vannak” és valahol „kevesen vannak”. Szélsőséges esetben a tömegiszony és a magányosság súlyos tünetekben érzékelhető globalizált világunkban. Van, amikor pedig minőségi különbség körvonalazódik a sokan és a kevesen összefüggésében. Azonban ez sem egyoldalú, hiszen ahol jó ügy mellett állnak sokan, annak jó kimenetele lehet. Ahol kevesen szegülnek szembe a többséggel negatív hozzáállást képviselve, de átütő erővel, ott annak rossz következménye lesz. S természetesen lehet, hogy a kisebbség hordozza azt, ami helyes, a többséggel szemben. Történelmi távlatban is érzékeljük ezt világosan, ha csak az elmúlt nemzeti ünnepünkre gondolunk.
2
Jézus Hegyi Beszédben elmondott szavai mégsem ezeket a kérdéseket érintik elsősorban. Jézus szavai nem szélsőségekről, hanem életről és halálról szólnak. Két kapuról és két útról, vagyis arról, hogy lényege szerint nincs középút, nincs via media, amit pedig az emberek nagy része képzel. Van aranyszabály, de nincs arany középút Jézus kijelentésében. Elkerülhetetlen döntés elé állít Jézus, és ez megmutatja, hol is állunk. Azonban lássuk meg és lássuk be újra, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy kiket szólít meg Jézus. Azoknak beszél, akik körülötte vannak, így kezdődik a Hegyi Beszéd: „Amikor Jézus meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai.” (Mt 5,1). Ez a kezdet, és mi a vége a Beszédnek? „Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 7,28–29). A sokaságot látjuk magunk előtt, akik hallották tanítását és álmélkodtak azon, és ott vannak kiemelten a tanítványok is. A záró példázat szerint az az alapvető kérdés, hogy mi lesz a hallottakkal bennük. Jézus egyre világosabban efelé halad, erre szólít fel, választani kell két út közül. Talán nem kérdéses ez nekünk ma, hiszen mi itt vagyunk és nem ott, ahol a sokaság a világban, legalábbis így gondoljuk. A kevesek közé tartozunk, hiszen mi a templomban vagyunk, úrvacsorára készülünk. Jézus azonban nem dicsér, hanem figyelmeztet, és nem másokat, hanem minket. Miért is mondja, szólít fel így – „Menjetek be a szoros kapun!” –, ha nem azért, mert meg kell tennünk. Amikor a Jézus körüli sokaságot látjuk, bizony észre kell vennünk, hogy akkor sem elsősorban a teljesen távollévőket szólította meg. Azokhoz szólt, akik ott voltak a közvetlen környezetében. Milyen volt a hozzáállásuk? Illette őket jelvárással, akik jelet akartak látni, de Ő nem ezt hozta nekik elsősorban. Leleplezte
3
a felületességüket is, hiszen felszínesen gondolkoztak, és szavai mélységét már nem vették komolyan, csak kíváncsiság vezette őket. Megmutatta azt is, hogy gyakran csak saját vágyaik vezették őket, mert azt kívánták, hogy azok teljesülhessenek. Az ötezer férfi megvendégelése után olvasottak mindezt jól tükrözik. Megdöbbentő látni, hogy a tízezres nagyságrend 11 emberre szűkül végül. Mert Jézus radikális választás elé állít. Nem lehet a tömegben sodródva életre jutni. Oda kell állni a szoros kapu elé, erre rá kell találni, és be kell menni rajta. A széles úton nemcsak kocsmák vannak, hanem templomok is, ahogyan éppen 50 éve fogalmazta meg Joó Sándor igehirdetésében. Vagyis el lehet bújni, el lehet vegyülni a sokaságban, még a templomban is úgy, hogy a döntés nem lett valósággá az életünkben. Nagy felelőtlenség, ha az egyházi „sokaságban” nem kapnak egyértelmű jelzést arról az ott lévők, hogy hol található a szoros kapu. Ha azt vélhetik sokan, hogy a kevesekhez tartoznak anélkül, hogy ez valóság lenne. Kifelé néznek a széles útra, a világ „minden belefér”-szemléletére, és ahhoz képest mérlegelnek ahelyett, hogy a keskeny útra való szükséges bemenetellel foglalkoznának. A szoros kapuval, ahol nem mehet át, csak az ember egyedül, ahol semmi nincs, csak Jézus egyedül és én egyedül. Mert ide szűkül a kapu, Jézus maga az Ajtó és Ő maga az Út. Nem általánosságban kell szemlélni a bűn, a felelősség kérdését, hanem egészen személyesen, nem lehet bemenni a kapun, csak egyedül. Jézus tanítása nem elgondolkoztató, hanem követésre való, mellette nem fér bele más. Nagy kísértés ma az, hogy könnyen szélsőségesnek, fanatikusnak nevezik azt, aki világos meggyőződéssel kiáll Jézus Krisztus evangéliuma mellett, mint egyetlen mellett. Ma a hamis tolerancia, pluralizmus, sokszínűség leple alatt a széles úton járás kínálkozik fel. Ott elfér egymás mellett minden, a vallások egymás kiegészítésére
4
vannak, nem lehet kizárólagosságot hirdetni. Jézus azonban nem hagy bennünket ebben a hamis látszatban, az olcsó szinkretizmusban, döntésre hív! S milyen jó, hogy kettő közül kell választani, sőt tulajdonképpen az egyet kell választani. A sokak helyett a keveseket, a kevesek között az Egyetlent, Őt magát, Akihez nincs fogható. Itt nincs más, csak igen vagy nem arra, amit Jézus Krisztus mondott és hozott. Teljes igen, mert ez méltó Hozzá. Olyan döbbenetes látni, hogy a hívő emberek között is milyen gyakran felismerhető az útszélesítés. Belefér még ez és az is, pedig az út egyértelmű határokkal jelölt. Ez a világos határ Isten kijelentett Igéje, ami egyben iránytű is. Ott van mindig a baj, ahol ettől elhajlunk, akár csak egy kicsit is. A Kísértő Jézus Krisztust is megkísértette, de Ő visszaverte a támadást azzal, ami „meg van írva” (Mt 4). Jézus maga az Út, Őt látva értjük meg a keskeny út valóságát. Ő engedelmes volt mindenben és mindvégig, ez határolta az Ő cselekedeteit. Nem a népszerűség vezette, hanem az igazság, nem a vágyai, hanem Isten üdvözítő terve. Nem a kényelmét kereste, hanem azt az áldozatot, amivel megmentett minket. Hogyan lehet ilyen úton járni? Nyomába lépni és követni Őt. Igaz hittel, helyes ismerettel, igazi bizalommal, teljes engedelmességgel. Meg kell ismerni Őt, meg kell ismerni a térképet, Isten kijelentését, a Bibliát, és ragaszkodni kell hozzá, hiszen a teljes Írás Istentől ihletett és hasznos. Meg kell tanulni térképet olvasni és alkalmazni. Sok „idegenvezető” van ma a világban, és itt most az idegen azt jelenti, hogy valóban nincs rajta a keskeny úton, mégis vezetőnek képzeli magát, és összevissza terelgeti az embereket. Aki nem Jézushoz visz, aki nem a Biblia alapján vezet, aki nem mutat rá a valóságra, az idegen hangot hallat. Az igazi vezető a szoros kapuhoz visz és a keskeny úton jár. Mert aki valóban a keskeny út vándora, az pontos utasítás szerint él és jár, és nem
5
szedeget össze minden egyebet még mindenhonnan. Az ilyen ember nem enged meg magának akármit csak azért, mert neki tetszik, vagy éppen azért, mert másoknak tetszik. Ő eltökélten arra figyel, hogy mi tetszik Urának. Az emberek szívesen kedveznek maguknak, féktelenek, korlátlanok, ez meg is nyilvánul abban, ahogyan viselkednek másokkal. Nem bírják elviselni, ha korlátozzák, ha kényszerítik őket. Éppen ebben is tükröződik, hogy a széles út könnyelmű vándorai alapvetően. A hívő ember azonban éppen abban is más, hogy Ő tudja, hogy a fék, a korlát, a meder védelem és irányt adó segítség is, hiszen így az erő nem fecsérlődik, nem vész el. Két hegymászó célja a Mont Everest csúcsa volt, ez szabott irányt nekik. Felfelé haladtak, nehéz, behatárolt úton. Egyikük ezen az úton elveszítette az életét, sírfelirata ez lett: Felfelé menetben halt meg. Nem lecsúszott, hanem mindvégig felfelé tartott. Vajon rólunk elmondható lesz ez? Mert világos, hogy honnan hova kell áttérnünk. Világos a különbség is. S világos a cél is, mert az egyik vezet csak az életre. Döntenünk kell, nem lehet döntés nélkül az életre jutnunk. Jézus szavai most is és újra és újra figyelmeztetnek: „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” Ma és itt nézz szembe Jézussal, vizsgáld meg az életed, megtaláltad már a szoros kaput? Bementél azon és jársz a keskeny úton? Személyesen ott álltál már előtte csak te egyedül? Letetted ott a batyudat, bűneidet? Vállaltad a keskeny út korlátait? Vállaltad Jézus Krisztus valódi követését? Nem úgy, hogy Ő is meg más is. Úgy, hogy csak Ő, egyedül Jézus! Mi az, ami most még belefér az életedbe? Igazán elengedtél mindent? Ez vezet az életre, csak ez az út, a szélesebb kárhozatos, minden látszat ellenére is. Ez a keskeny
6
úton járás pedig tágas földet jelent, mert ez a különös valóság Isten terve szerint: „Nyomorúságomban az Urat hívtam segítségül. Az Úr meghallgatott, tágas térre vitt engem.” (Zsolt 118,5). Hívd Őt segítségül, lépj be a szoros kapun és átéled Te is!
Budapest-Fasori Református Egyházközség | H-1071 Budapest, Városligeti fasor 5. Tel.: +36 1 322 4499 Fax: +36 1 413 1092 | E-mail:
[email protected] | Web: www.fasor.hu
