Szívverések az éjszakában

.DOUGLAS ADAMS.

.Szívverések az éjszakában. Fordította: Gedeon Béla

H

a valaki fogná egész Norvégiát, kicsit megrágná, kirázná bel√le az összes jávor- és rénszarvast, áthajítaná tízezer mérfölddel arrébb, a Föld túloldalára, és megtöltené madarakkal, akkor csak az idejét vesztegetné, mert nagyon úgy néz ki, hogy valaki ezt már megtette. Fiordland, ez a hatalmas hegyvidéki földterület, amely az új-zélandi South Island délnyugati sarkát foglalja el, az egyik legbámulatbaejt√bb földdarab Isten földjén, és az ember els√ reakciója, amint egy sziklacsúcson állva az egészet szemrevételezi, hogy egyszer∫en spontán tapsolni kezd. 1987-ig Fiordland volt az otthona az egyik legfurcsább, legkevésbé földi hangnak. Sok ezer évig hallani lehetett ezt a hangot a megfelel√ évszakban az éjszaka beállta után e vad csúcsok és völgyek között. Olyan volt, mint egy szívdobbanás: mély, er√teljes lüktetés, amelyet visszavertek a sötét szakadékok. Olyan mély volt, hogy az emberek azt mondták, hogy el√bb érezték a gyomrukban, mint hogy meg tudták volna különböztetni magát a hangot: egy bummszer∫ hang hallatszott, a leveg√ nehézkes ingadozása. A legtöbb ember még sosem hallott ilyet, és nem is fog. A kakapó hangja volt, Új-Zéland öreg éjszakai papagájáé, amint egy magas, sziklás hegyfokon üldögélt, és a párját hívogatta. Evolúciós skálán mérve nemrégen Új-Zéland él√világa szinte semmi másból nem állt, csak madarakból. Csak madarak tudták elérni ezt a helyet. Sok madár √se, amely ma √shonos Új-Zélandon, eredetileg odarepült. Volt egy pár denevérfaj is, amelyek

eml√sök, de – és ez a lényeg – nem voltak ragadozók. Se kutya, se macska, se görény, se menyét, semmi olyasmi, ami el√l a madaraknak különösebben menekülniük kellett volna. A repülés persze menekülési mód. Túlélési mechanizmus, méghozzá olyan, amelyre az új-zélandi madaraknak különösebben nem volt szükségük. A repülés nehéz munka, és sok energiát igényel. És nem csak azt. A repülés és az evés között trade-off van. Minél többet eszik, annál nehezebb repülni. Ezért egyre inkább az történt, hogy ahelyett, hogy egy keveset ettek, majd továbbrepültek volna, elkezdtek többet enni, és utána inkább eltotyogtak. Így amikor az európai telepesek megérkeztek, és kutyát, macskát, hermelint és oposszumot hoztak be magukkal, a röpképtelen új-zélandi madarak közül sokan az életükért totyogtak: a kiwik, a takahék – és az öreg éjszakai papagájok, a kakapók. Ezek közül a kakapó a legfurcsább. Jó, persze, a pingvin is elég különös teremtmény, ha meggondolja az ember, de elég egyértelm∫en különös, és az a madár tökéletesen alkalmazkodott ahhoz a világhoz, amelyben találta magát, olyan értelemben, ahogy a kakapó nem. A kakapó egy más korban él√ madár. Ha az ember belenéz a nagy, kerek, zöldeskék arcába, olyan der∫sen, ártatlanul értetlen a tekintete, hogy az ember legszívesebben megölelné, és azt mondaná neki, hogy minden rendben lesz, bár tudja, hogy valószín∫leg nem lesz rendben. Rendkívül kövér madár. Egy jól megtermett feln√tt hat-hét fontot nyom, szárnyai pedig csak arra jók,

Douglas Adams & Mark Carwardine, Utoljára látható (Last chance to see…), 1990, QPD, 99–135. (válogatás) A Gabo Kiadó szíves engedélyével. A teljes fordítás el√reláthatólag 2000 októberében jelenik meg.

141

Douglas Adams

hogy csapkodjon velük egy kicsit, ha éppen arra készül, hogy felbukjon valamiben – de a repülés szóba sem jöhet. Szomorú módon azonban úgy t∫nik, hogy a kakapó nemcsak hogy elfelejtett repülni, de azt is elfelejtette, hogy elfelejtett repülni. Egy komolyan megijedt kakapó néha látványosan felrohan egy fára, és leugrik róla, ennek következtében úgy repül, mint egy tégla, és kevésbé elegáns halomként érkezik le a földre. Mindent összevetve azonban a kakapónak sosem kellett aggódnia. Nem volt mi miatt. A legtöbb madár, ha ragadozóval kerül szembe, legalább rájön, hogy valami készül, és megpróbál menekülni, még ha ez a tojásokkal vagy fiókákkal teli fészek elhagyását jelenti is. Nem így a kakapó. Ha szembekerül egy ragadozóval, reakciója az, hogy egyszer∫en nem tudja, mi a teend√ ilyenkor. Nincs koncepciója arra az esetre, ha valami esetleg bántani akarná, ezért csak ül a fészkén a teljes zavarodottság állapotában, és hagyja, hogy a másik állat tegye meg a következ√ lépést – ami általában elég gyors és végzetes. Szomorú arra gondolni, hogy a nyelv milyen nagy változást jelentene. Az ezredévek fene lassan múlnak, míg a természetes kiválasztódás nyilvánvalóan nemzedékr√l nemzedékre továbbviszi magát, kedvezve az aberráns kakapónak, amelyik egy kicsit más, mint kortársai, míg végre a faj mint egész megérti a dolgot. Az egészet gyorsan el lehetne intézni, ha egyikük azt tudná mondani: „Ha egy olyan bajszos és harapós dolgot látod, rohanj, ahogy csak bírsz!” Másrészt az emberi lények, akik majdnem egyedül vannak azzal, hogy képesek mások tapasztalataiból tanulni, szintén nevezetesek arról, hogy látványosan nem hajlandók erre. A baj az, hogy ez a ragadozó-ügy túl gyorsan történt Új-Zélandon, és mire a természet elkezd szelektálni az idegesebb és tüzes lábú kakapóknak kedvezve, már egy sem lesz bel√lük, hacsak szándékos emberi beavatkozás nem védi √ket attól, amivel maguk nem tudnak megbirkózni. Segítene, ha sok születne bel√lük, de ez az ügy újabb problémákat vet fel. A kakapó magányos lény: nem szereti a többi állatot. S√t, még más kakapók társaságát sem szereti. A védelmi program egyik munkatársa, akivel találkoztunk, azt mondta, hogy néha azon gondolkozik, vajon a hím párzási dürgése nem riasztó-e a n√stény számára, ami az a fajta biológiai abszurditás, amelyet egyébként csak a diszkókban találhatunk meg. Az a mód, ahogy a párzás zajlik, csodálatosan bizarr, rendkívül hosszúra nyújtott, és szinte teljesen hatástalan. A következ√t csinálják.

A hím kakapó épít magának egy ösvény- és üregrendszert, amely egyszer∫en egy durván kivájt sekély mélyedés a földben a hozzá vezet√ egy-két ösvénnyel a bozótosban. Az egyetlen dolog, ami megkülönbözteti az ösvényt a más állatok által készített utaktól, melyeket járkálás közben csinálnak, az az, hogy a járatok két oldalán a növényzet precízen le van nyírva. A kakapó jó akusztikára törekszik, amikor ezt készíti, ezért az ösvény- és üregrendszert gyakran egy szikla tövében alakítja ki, amely egy völgyre néz, és amikor a párzási évszak beköszönt, ül a gödrében, és dürrög. Ez nem mindnennapi el√adás. Két hatalmas légzsákot fúj fel mellkasa két oldalán, belehajtja a fejét, és elkezdi azt a röfög√ hangot, amelyr√l azt hiszi, hogy szexi. A hang magassága fokozatosan lecsökken, rezonál a két légzsákjában, és visszaver√dik az éjszakai leveg√ben, mérföldekre szétterülve a völgyekben, mint egy óriási, ijeszt√, éjszakai szívverés. A dürg√ hang mély, nagyon mély, pont annak a küszöbén van, amit még az ember hall és érez. Ez azt jelenti, hogy nagyon nagy távolságra eljut, de nem lehet megmondani, honnét jön. Akik ismerik a sztereó felszerelések különböz√ fajtáit, azok tudják, hogy lehet kapni egy kiegészít√ hangszórót, amelyen csak a mély frekvenciák szólnak, és amit elméletben a szoba bármely részébe el lehet dugni, még a kanapé mögé is. Az elv ugyanaz – nem lehet tudni, honnét szól a basszus. A n√stény kakapó nem tudja, honnét jön a dürgés (nem ismeri a dürgést – a ford. megjegyzése), ami egyfajta fogyatékosság a párzási hívásnál. „Gyere és kapj el!” „Hol vagy?” „Gyere és kapj el!” „De hol a pokolban vagy?” „Gyere és kapj el!” „Akarod, hogy odamenjek vagy sem?” „Gyere és kapj el!” „Az isten szerelmére!” „Gyere és kapj el!” „Menj, és tömd meg magad!” – nagyjából így zajlana emberi nyelven. Kiderült, a hím rengeteg más hangot is tud még hallatni, de nem tudjuk, ezek mire valók. Pesze csak azokat ismerem, amelyeket én is hallottam, de azok a zoológusok, akik évekig tanulmányozták a madarat, azt mondják, nem tudják, mit segítenek el√. A zajok között van egy magas frekvenciájú, fémes, nazális „csing”, zümmögés, cs√rkattogtatás, „szkrárkolás” (ami nem más, mint aminek hallatszik – a madár azt mondogatja, hogy „szkrárk”), „sikító károgás”, malacszer∫ röfögés és sivítás, kacsaszer∫ hápogás és szamárszer∫ b√gés. Vannak még a bánatos kiáltások, amelyeket a fiatalok hallatnak, amikor felbuknak valamiben, vagy leesnek a fáról, és ezek a hosszan elnyújtott, vibráló, panaszos krákogások újabb széles skálát jelentenek.

142

Szívverések az éjszakában

Hallottam egy összegy∫jtött kakapózajokat tartalmazó kazettát, és szinte hihetetlen, hogy mindez madártól származik, s√t egyáltalán bármilyen állattól. Pink Floyd stúdiózörejek talán, de nem egy papagáj. Ez utóbbi zajok némelyike az udvarlás kés√bbi fázisaiban hallható. A „csing” például, ami nem terjed olyan jól, nagyon célirányos, és bármely n√stényre hatással lehet, amelyet felizgatott a minden éjjel hallatszó dürgés (ami néha hét órán át tart éjszakánként, gyakran három hónapon át). Ez azonban nem mindig m∫ködik. A párzásra kész n√stények néha teljesen elhagyatott üregeknél t∫nnek fel, várnak egy darabig, aztán megint elmennek. Nem arról van szó, hogy nem akarnának. Amikor párzási állapotban vannak, szexuális energiájuk rendkívül nagy. Tudnak olyan n√stény kakapóról, amelyik húsz mérföldet gyalogolt egy éjszaka alatt, hogy találkozhasson a párjával, és aztán reggel visszagyalogolt. Sajnos azonban az az id√szak, amely alatt a n√stény képes így viselkedni, elég rövid. Mintha a dolgok nem lennének amúgy is elég bonyolultak, a n√stény csak akkor kerül párzási állapotba, ha egy bizonyos növény, a podocarp éppen gyümölcsöt terem. Ez csak kétévente történik. Amíg ez nem következik be, a hím dürröghet, amennyit csak akar, cseppet sem segít rajta. A kakapó kényes táplálkozási követelményei teljesen más elkeserít√ nehézségeket jelentenek. Már attól is elfáradok, ha rágondolok, ezért azt hiszem, gyorsan átsiklunk ezek fölött. Képzeljék azt, hogy utaskísér√k egy repül√gépen, és fel kell szolgálniuk az ételt a muzulmánokkal, zsidókkal, radikális és liberális vegetáriánusokkal, valamint cukorbetegekkel teli gépen, amikor csak pulykát tudnak kínálni, mert Karácsony van – hát, valami ilyesmir√l van szó. A hímek ezért rendkívül izgatottak lesznek az üregeikben ülve, miközben hónapokig hangokat hallatnak, a párjukra várnak, amelyek egy bizonyos fa gyümölcsére várnak. Egyszer az egyik erdész, aki azon a területen dolgozott, ahol a kakapók dürrögtek, véletlenül otthagyta a kalapját a földön, és amikor kés√bb visszament érte, éppen egy kakapó próbálta meger√szakolni. Egy másik alkalommal némi összeborzolt oposszumsz√r felfedezése a párzási területen sugallta azt, hogy egy kakapó egy újabb ijeszt√ hibát követett el, amely élmény valószín∫leg egyik fél számára sem volt kielégít√. A hónapokon át tartó ásás, dürrgés, gyaloglás, szkrárkogás és gyümölccsel való faksznizás végs√ eredménye az, hogy minden harmadik vagy negyedik

évben a n√stény kakapó tojik egy egész tojást, amelyet azonnal felfal egy hermelin. A nagy kérdés tehát: hogy az ördögbe volt képes a kakapó ilyen sokáig fennmaradni? Olyan non-zoológusként beszélve, aki csak összetalálkozott ezzel a madárral, nem tudom megállni, hogy ne arra gondoljak: a természet, miután megszabadult attól a korláttól, hogy olyan él√lényeket kelljen teremtenie, amelyek képesek a gyilkos verseny túlélésére, menetközben egyszer∫en kitalálta ezt a madarat, miközben haladt el√re. Valójában csak egy firkantás az egész. „Mi lenne, ha beszúrnám még ezt a darabot? Baj nem lehet bel√le, lehet, hogy még szórakoztató is.”

–M

ost, hogy Új-Zélandon mindenféle ragadozó nyüzsög – mondta Mark –, a kakapó egyetlen lehetséges menedéke a szigeteken van – méghozzá védett szigeteken. A Stewart-szigeten délen, ahol még mindig található egy-két kakapó, már emberek laknak, és távolról sem biztonságos többé. Az ott talált kakapókat befogják, és légi úton átszállítják a Codfish-szigetre, amely ott van a közelben. Tanulmányozzák és védik √ket. Valójában olyan jól védik √ket, hogy jelenleg bizonyos fokig még az is kétséges, hogy beengednek-e oda minket. Nyilván van egy kis izgalom a KM-ben a… – KM? – Az új-zélandi Környezetvédelmi Minisztérium. Arról vitatkoznak, hogy odaengedjenek-e bennünket. Egyrészr√l van egy olyan érzésük, hogy lehet, hogy hasznos, ha egy kis nyilvánosságot kap a program, másrészr√l van egy olyan vélemény, hogy a madarakat semmi sem zavarhatja meg. Csak egy szóba jöhet√ ember van, aki segíthet megtalálni a madarat, és √ egyáltalán nem akar minket elvinni. – Ki az? – Egy Arab nev∫ szabadúszó kakapókeres√. – Értem. – Van egy kakapókeres√ kutyája. – Hmm. Úgy t∫nik, √ az az ember, akire szükségünk van. Sok munkája van egy szabadúszó kakapókeres√nek? Úgy értem, nem sok kakapó van, amit meg kellene keresni, ugye? – Negyven. Valójában három-négy kakapókeres√ van… – És három-négy kakapókeres√ kutya? – Pontosan. A kutyákat külön a kakapók felkutatására képezték ki. Szájkosarat viselnek, hogy ne bánthassák a madarakat. Arra használták √ket, hogy

143

Douglas Adams

szükségünk van a szabadúszó kakapókeres√ kakapókeres√ kutyájára. És minden jel arra mutatott, hogy nem kapjuk meg √ket. Elrepültünk Wellingtonba, és búslakodtunk. Megértettük a Környezetvédelmi Minisztérium dilemmáját. Egyrészt a kakapók védelmét tekintették a legfontosabbnak, és ez azt jelentette, hogy tényleg mindenkit távol tartottak a Codfish-szigett√l, aki nem volt életbevágóan fontos a program szempontjából. Másrészt azonban minél több ember tudott az állatról, annál nagyobb eséllyel lehetett még több er√forrást mozgósítani a megmentésére. Miközben ezen rágódtunk, hirtelen felkértek minket, hogy tartsunk sajtókonferenciát arról, hogy mit tervezünk, és ebbe boldogan beleegyeztünk. ◊szintén és vidáman beszéltünk a sajtónak a programról. Itt van egy madár, magyaráztuk, amely a maga módján ugyanolyan rendkívüli és egyedülálló, mint a leghíresebb kihalt állat, a dodó, és ez a madár is a kihalás szélén lebeg. Sokkal jobb lenne, ha arról lenne híres, hogy túlél√ként szeretik, mintsem arról, hogy sajnálják, mint a dodót. Ez egy kicsit megmozgatta a Környezetvédelmi Minisztériumot, és kiszivárgott, hogy azok nyertek, akik támogattak minket. Egy-két nappal kés√bb Invercargill repül√tér-felszállópályáján álltunk a South-sziget legdélibb csücskén, és egy helikopterre vártunk. És Arabra. Nyertünk, és reméltük, egy kicsit idegeskedve, hogy helyesen tettük. A csapathoz tartozott még egy Ron Tindal nev∫ skót a KM-b√l. Udvariasan nyers volt velünk. Azt mondta, hogy a terepen dolgozók nagyon sajnálják, hogy beengedtek minket a Codfish-szigetre, de az utasítás, az utasítás, és megyünk. Az egyik ember, mondta, aki különösen ellenezte az egész ötletet, maga Arab volt, és ezért jobb, ha tisztában vagyunk a ténnyel, hogy tiltakozása ellenére jön. Pár perccel kés√bb megérkezett maga Arab. Fogalmam sem volt, hogy milyennek képzeltem egy szabadúszó kakapókeres√t, de amint megláttuk, világos volt, hogy ha egy ezer, véletlenszer∫en kiválasztott ember alkotta tömegben bújt volna meg, akkor is azonnal tudná az ember, hogy √ a szabadúszó kakapókeres√. Magas volt, nagydarab, rettenetesen megviselt, és √szül√ szakálla akkora volt, hogy egészen a kutyájáig ért, amit F√nöknek (Boss, a ford.) hívtak. Kurtán biccentett felénk, és leguggolt, hogy egy pillanatra a kutyájával foglalkozzék. Aztán úgy t∫nt, azt gondolja, egy kicsit talán udvariatlan volt velünk, és el√rehajolt Boss fölött, hogy kezet fogjon velünk. Erre azt gondolta, hogy most meg ezt játszotta túl,

elfogják a Stewart-sziget kakapóit, hogy aztán helikopterrel átszállíthassák √ket a Codfish-szigetre és ide, a Little Barrier-szigetre. Évezredek, talán évmilliók óta el√ször repültek ezek a fajok. – Mit csinál egy kakapókeres√, amikor egy kakapó sincs, amit meg kell keresni? – Macskát öl. – A csalódás miatt? – Nem. A Codfish-szigetet elárasztották a vadmacskák. Más szóval olyan macskák, amelyek ismét vadon élnek. – Én mindig azt gondoltam, hogy ez mesterséges megkülönböztetés. Szerintem minden macska vadmacska. Csak szelíden viselkednek, ha úgy gondolják, hogy ezzel egy tál tejhez juthatnak. Szóval macskát ölnek a Codfish-szigeten? – Már megölték √ket. Mindet. És az összes oposzszumot és hermelint is. Lényegében mindent megöltek, ami mozgott és nem madár volt. Nem túl kellemes, de ilyen volt a sziget eredetileg, és ez az egyetlen lehet√ség a kakapók túlélésére – pontosan olyan környezetben, amilyen Új-Zélandon volt, miel√tt megérkezett az ember. Ragadozók nélkül. Ugyanezt tették itt, a Little Barrier-szigeten is.

A

kakapó nem haragos vagy veszélyes madár. Meglehet√sen szorgalmasan és szerényen követi saját szeszélyeit. Ha megkérnek valakit, aki dolgozott már kakapókkal, hogy írja le √ket, olyan szavakat fognak használni, mint az „ártatlan” és a „komoly”, még akkor is, amikor a madarak éppen tehetetlenül leugranak egy fáról. Ezt roppantul vonzónak találom. Megkérdeztem Dobbyt, hogy elnevezték-e a sziget kakapóit, mire azonnal mondott négy nevet: Máté, Lukács, János és Snark. Ezek jó neveknek t∫ntek egy csoport komolyan dilis madár számára. Egyre morózusabbá váltam az elkövetkez√ kéthárom napban, mert világossá vált számunkra, miközben az es√ben föl-le csatangoltunk a végtelen dombokon, hogy nem fogunk kakapót találni a Little Barrier-szigeten. Megálltunk, és megcsodáltuk a kakákat, a hosszúfarkú kakukkokat és a sárgaszem∫ pingvineket. Végtelen számú fényképet készítettünk a tarka bóbitás kormoránról. Egy éjszaka láttunk egy bubukot (angolul morepork=több sertéshús, a ford.), amely egy bagolyfajta, és azon szokásáról kapta a nevét, hogy folyamatosan még több sertéshúst követel. De tudtuk, hogy ha kakapót akarunk találni, el kell mennünk a Codfish-szigetre. Szükségünk van Arabra, a szabadúszó kakapókeres√re, és

144

Szívverések az éjszakában

kérdeztük, hogy miért lóg egy döglött pingvin a ház el√tt a fáról. Ett√l egy kicsit megfagyott a leveg√. Vendéglátóink gyorsan rájöttek, hogy csak úgy tudják megakadályozni, hogy egész id√ alatt beszéljünk, hogy √k maguk is beszélnek egy kicsit. A pingvin, magyarázta Phred, hagyomány. Február 28-án mindig felakasztanak egy döglött pingvint a fára. Ez a hagyomány még csak ma kezd√dött, és nem hiszik, hogy meg fogják tartani, de legalább a pingvinre szállnak a legyek. Ez teljesen kimerít√ magyarázatnak t∫nt. Mindannyian egy újabb üveg sörrel ünnepeltük meg, és a dolgok végre egy kicsit gördülékenyebben folytak. Mindent összevetve könnyedebb légkörben indultunk az erd√be Arabbal és F√nökkel, hogy megnézzük, találunk-e végre egy olyan madarat, amelyért tizenkétezer mérföldet utaztunk. Arab egy apró cseng√t er√sített F√nök nyakörvére, amely jól hallhatóan csengett a tiszta, nyirkos leveg√ben, mintha egy láthatatlan és megháborodott karácsonyi énekes ugrabugrált volna az erd√ben. A cseng√ segítségével Arab tudta, hogy hol van F√nök, és azt is tudta, mire készül a kutya. Az izgatott, élénk csengetés, majd az azt követ√ csend azt jelenthette, hogy talált egy kakapót, és most ott áll mellette. Minden egyes alkalommal, amikor a cseng√ elhallgatott, visszatartottuk a lélegzetünket, de a csengés mindig újra kezd√dött, amikor F√nök új utat talált a bozótosban, amelynek nekivághatott. Id√r√l id√re a cseng√ hirtelen hangosabban és tisztábban kezdett el szólni, és ilyenkor Arab egy rövid kiáltással visszahívta F√nököt. Ekkor rövid szünet következett, ami egy alkalommal lehet√vé tette Marknak, Gaynornak és nekem, hogy utolérjük √ket. Lihegve és nedvesen tántorogtunk ki az erd√b√l egy tisztásra, ahol Arab F√nök mellett guggolva egy kis mohás földet tömött a cseng√ üregébe, hogy kicsit letompítsa a hangját. Felsandított ránk apró, szerény vigyorával, és elmagyarázta, hogy a cseng√nek nem szabad túl hangosan szólnia, mert akkor csak elriasztaná a kakapókat – ha van egy is a környéken. – Gondolja, hogy van egy is a környéken? – kérdezte Mark. – Ó, biztosan itt vannak valahol – mondta Arab, miközben ujjaival beletúrt csuromvizes szakállába, hogy letörölje a sarat róla –, vagy legalábbis ma itt voltak a környéken. Er√s a szaguk. F√nök folyamatosan szagot fog, de az elt∫nik. Elég sok kakapótevékenység folyt itt nemrég, de régebben, mint kel-

ezért felnézett, és elégedetlen arcot vágott az id√járásra. Tökéletes társasági feszélyezettségének gyors feltárulkozásával teljesen elragadó és rokonszenves ember benyomását keltette. Hamarosan Új-Zéland legádázabbul védett félkörívének komor tömbje derengett fel a fényl√ sötétségb√l: a Codfish-sziget, sok olyan madár egyik utolsó menedéke, amilyen máshol nem nagyon fordul el√ a világon. A Little Barrier-szigethez hasonlóan ezt is kegyetlenül megtisztították mindent√l, ami eredetileg nem volt rajta. Még a röpképtelen wekát, ezt az Új-Zéland más részein √shonos, vad és féktelen, kacsa nagyságú madarat is kiirtották. Nem volt a szigeten √shonos, és megtámadta a Cook-viharmadarat, ami viszont az volt. A szigetet vad vizek és er√s áramlások veszik körbe, így a ragadozó patkányok nem nagyon jutnak el ide a három kilométerre lév√ Stewart-szigetr√l. A szigeten dolgozók élelmiszertartalékait patkánybiztos szobákban tárolják, patkánybiztos konténerekbe pakolva, és szigorúan megvizsgálják √ket szállítás el√tt és után. Mérgez√ csalétket szórnak ki minden lehetséges csónakkiköt√nél. Az emberek készek azonnal fegyveres brigádokba szervez√dni, hogy megszüntessék a patkányinváziót egy esetleges hajótörés esetén. Hirtelen rendkívül vidámnak éreztem magam. Valójában vidámabb voltam, mint eddigi új-zélandi tartózkodásunk alatt bármikor. Új-Zéland lakói általában szörnyen kedvesek. Mindenki, akivel eddig találkoztunk, szörnyen kedves volt hozzánk. Szörnyen kedves, és égett a vágytól, hogy a kedvünkben járjon. Most rájöttem, hogy ez a könyörtelen kedvesség és szívélyesség, amelynek ki voltunk téve, eléggé megviselt. Az új-zélandi kedvesség nem egyszer∫en lefegyverz√, hanem lefejez√, és kezdtem úgy érezni, hogy ha még egy ember kedves és szívélyes lesz hozzám, akkor megütöm. Most a dolgok hirtelen nagyot változtak, és dolgoznunk kellett. Elhatároztam, hogy megkedveltetem magunkat ezekkel a mogorva gazemberekkel, még ha belehalok is. Konzervsonkából, f√tt borsóból és sörb√l álló ebédünk alatt nagyobb társalgási rohamot indítottunk, elmeséltünk mindent a programunkról, és hogy miért csináljuk, hol voltunk eddig, milyen állatokat láttunk, illetve nem, kivel találkoztunk, miért akarjuk ennyire megtalálni a kakapót, mennyire hálásak vagyunk a segítségükért, és mennyire megértettük a vonakodásukat, hogy vendégül lássanak bennünket. Aztán intelligens és érdekl√d√ kérdéseket tettünk fel a munkájukkal, a szigettel, a madarakkal, F√nökkel kapcsolatban, végül pedig meg-

145

Douglas Adams

ki a nap. Ez körülbelül egy nap alatt elt∫nik, ezért ez biztosan tegnap esti. Átmásztunk egy földhányáson, amelyet s∫r∫n beborított a páfrány és a rothadt fatörzsek, és amely egy széles, sekély vízmosáshoz vezetett, amelynek a közepén állt Ron, és zavartan nézett körül. Gaynor elvesztette az egyensúlyát, miközben a vízmosásba vezet√ saras lejt√vel próbálkozott, és elegánsan lecsúszott a fenekén. A fényképez√gépem szíja beakadt az egyetlen faágba, amelyik nem tört le abban a pillanatban, amikor hozzányúlt az ember. Mark megállt, hogy segítsen kiszabadítani. Ron ismét ugráló módba kapcsolt, és a vízmosás túlsó végén szökdécselt felfelé, közben Arabot szólongatta. – Látod √ket? – kiáltott Mark. Belém hasított egy gondolat. Azért tévedtünk el, mert F√nök cseng√je nem szólt. Nyilván ugyanez jutott eszébe ebben a pillantban Marknak is, és hirtelen mindketten felkiáltottunk: „Kakapót találtak?” Valaki visszakiabált. Gaynor megfordult és azt kiáltotta: „Találtak egy kakapót!” Hirtelen mindannyian duhaj ugráló módba kapcsoltunk. Gyakori kiáltások és hallózások közt sietve átmásztunk és csúsztunk a vízmosás alján, majd felkapaszkodtunk a másik oldalon, és újra le a következ√be, amelynek a túloldalán, a meredek emelked√ el√tt egy mohás parton egy igencsak furcsa csoportkép volt. Eltartott egy-két pillanatig, mire kitaláltam, hogy mi az, amire a jelenet annyira hasonlít, és mikor rájöttem, megálltam egy pillanatra, és óvatosabban közelítettem. Olyan volt, mint a Madonna gyermekével. Arab keresztbe tett lábbal ült a mohás parton, hosszú, nedves, √szül√ szakálla az ölében. A kezében összekuporodva, a fejét a szakállába fúrva egy nagy, kövér, sáros, zöld papagáj volt. Mellettük csöndben figyelve, feszülten nézve √ket, fejét megdöntve állt F√nök, még mindig szájkosárral a pofáján. Illend√ csöndben odamentünk hozzájuk. Mark csöndes morgó hangokat hallatott a torka mélyén. A madár nagyon csöndes volt és mozdulatlan. Nem látszott idegesnek, bár nem nagyon látszott az sem, hogy különösebben tudatában lett volna annak, ami történik. Óriási, fekete, kifejezéstelen szemei valahová a távolba meredtek. Könnyedén, de határozottan tartotta Arab jobb mutatóujját a cs√rében, és ez láthatólag nyugtató hatással volt a madárra. Arab óvatosan megpróbálta kivenni, de a kakapónak megtetszett az ujj, és végül Arab hagyta. Egy

lene. Viszont nagyon izgatott. Tudja, hogy biztosan itt vannak. Kicsit még fontoskodott F√nökkel kapcsolatban, aztán elmagyarázta, hogy nagy problémák vannak a kakapókeres√ kutyák képzésével, mert rettenetes hiány van kakapóból, amivel képezhetnék √ket. Végül ésszer∫bb volt arra képezni a kutyákat, hogy minden mást ne keressenek. A kiképzés egyszer∫en hosszadalmas és unalmas kizárásos folyamattá vált, ami nagyon kiábrándító a kutya számára. Egy utolsó paskolással újra elengedte F√nököt, aki visszaügetett a bokrok közé, hogy folytassa a szimatolást és kutatást annak az egyetlen madárnak a nyoma után, amire nem képezték ki, hogy ne találja meg. Néhány pillanaton belül elt∫nt a szemünk el√l, és elfojtott cseng√je egyre messzebbr√l szólt. Arabnak úgy t∫nt, mostani életének nagy részét szigeteken tölti, ami nem pusztán véletlen: a szigetek ökológiája olyan törékeny, hogy sok szigetlakó fajta veszélyeztetett, és a szigeteket gyakran használják utolsó menedékhelyként szárazföldi állatok esetén is. A huszonöt kakapóból, amelyet a Stewartszigeten találtak, és aztán helikopterrel hangszigetelt dobozokban átszállítottak a Codfish-szigetre, sokat maga Arab keresett meg. Mindig olyan terepen igyekeztek √ket kiengedni, amely a lehet√ leginkább hasonlított arra, ahol találták √ket, abban a reményben, hogy könnyebben beilleszkednek. De nagyon nehéz volt megmondani, hogy a madarak közül hányan illeszkedtek be, vagy akár azt, hogy hányan maradtak meg közülük.

T

elt-múlt az id√, az árnyékok megnyúltak. Némi izgalmat keltett, hogy találtunk néhány kakapóbogyót, amelyeket felszedtünk, szétmorzsoltunk a kezünkben és megszagolgattunk, nagyjából ugyanúgy, mint ahogy egy borkóstoló ízlelgeti egy finom új-zélandi North Island-i Chardonnay bukéját. Finom, tiszta, gyógynövény-illatuk van. Majdnem ennyire izgalmas módon találtunk némi páfrányt is, amelyet egy kakapó megrágott. Levágják, és aztán áthúzzák er√s cs√rükön úgy, hogy ügyes kis kerek, feltekeredett rost marad a végén. Egy hosszabb menetelés után utolértük Arabot, aki ismét megállt egy keskeny ösvényen, és a vizes f∫ben guggolt. – Van itt egy egészen friss bogyó – mondta, és felemelt egy puha, sötét pettyes gyöngyszemet, hogy megvizsgálhassuk. – Van rajta egy kis fehérség, ami húgysav, és még nem mosta le az es√ vagy szárította

146

Szívverések az éjszakában

a kakapók adataiban, amelyeket a Codfish-szigetre szállítottak. Arab lejegyezte a madár azonosítási számát, amelyet a lábára er√sítettek – 8-44263. Ralph volt a neve. A Stewart-szigeten lév√ Pegasus Harbourból szállították át szinte pontosan egy évvel ezel√tt. – Ez csodálatos – kiáltott fel Ron. – Ez aztán tényleg nagyon, nagyon jó hír. Ha ez a kakapó már párzási állapotban van alig egy évvel azután, hogy áthelyeztük, akkor ez a legjobb jele annak, hogy az átszállítási program m∫ködik. Tudjátok, hogy nem akartuk, hogy idegyertek, és nem akartunk kakapót keresni és kockáztatni, hogy esetleg megzavarjuk √ket, de ami történt… Nos, ez nagyon hasznos információ, és valóban nagyon biztató.

kicsit több vér folyt le Arab kezén, összekeveredve az es√vízzel, amelyt√l minden átázott. T√lem jobbra Mark azt mormolta, hogy micsoda megtiszteltetés lenne, ha megharapná egy kakapó, ami néz√pont kérdése, és nem is nagyon értettem, de nem tör√dtem vele. Megkérdeztük Arabot, hol találta. – A kutya találta – mondta. – Valószín∫leg tíz yardra felfelé innét a dombon, a lehajló fa alatt. És amikor a kutya közel került, kitört és lerohant pont ide, ahol megfogtam. De jól van. A puha mellkasáról lehet látni, hogy közel van az idei dürgés ideje. Ez jó hír. Ez azt jelenti, hogy jól be tudott illeszkedni, miután áttelepítettük. A kakapó egy nagyon kicsit odébb csúszott Arab ölében, és arcát közelebb nyomta a szakállába. Arab nagyon szelíden simogatta nyirkos, felborzolt tollait. – Egy kicsit ideges – mondta. – Különösen a zaj miatt, sokkal jobban, mint bármi mástól. Nagyon sárosnak t∫nik, mert nedves. Amikor F√nök rátalált, száraz helyen üldögélhetett odafenn, és valószín∫leg a cseng√ hangja miatt, vagy mert a kutya túl közel ment hozzá, a madár kitört, és lerohant a dombon, és még akkor is rohant, amikor elkaptam. Egy kicsit megmarkolt, ennyi az egész. Ha er√sebben akarna szorítani… – megvonta a vállát. A kakapónak láthatóan nagyon er√s cs√re volt. Úgy nézett ki, mint egy nagy szarv-borítású konzervnyitó, amelyet hozzáhegesztettek az arcához. – Egyáltalán nem olyan nyugodt, mint sok más madár – motyogta Arab. – Sok madár tényleg nagyon megnyugszik, ha kézbe veszik √ket. Nem akarom túl sokáig tartani, mert vizes, és megh∫lhet, ha a víz beszivárog a b√réhez. Azt hiszem jobb, ha most már elengedem. Hátraléptünk. Arab óvatosan el√red√lt a madárral, amely nagy karmaival már nyújtózkodott és kereste a talajt, miel√tt még elérte volna. Végül elengedte Arab ujját, kiegyensúlyozta magát a földön, leszegte a fejét, és elszaladt. Aznap éjszaka a felügyel√ kunyhójában ünnepélyesen benyakaltuk a maradék sört, és elmélyültünk

J

elenleg huszonöt kakapó van a Codfish-szigeten, de ebb√l csak öt n√stény, és ez a dönt√ szempont. Mindössze egy kakapó maradt a Stewart-szigeten, amelyr√l tudunk, és az egy hím. Folyamatosan keresünk újabb n√stényeket, de nem hisszük, hogy van még bel√lük. Ha ezt hozzáadjuk a Little Barrier-szigeten lév√ tizennégy madárhoz, akkor összesen negyven kakapó maradt. És olyan nehéz ezeket a mihasznákat rávenni a szaporodásra. A múltban nagyon lassan párosodtak, mert nem volt semmi más, ami a populációt stabilan tartotta volna. Ha egy állatpopuláció olyan gyorsan növekszik, hogy kinövi az él√helye kapacitásait, amely táplálja és fenntartja, akkor azonnal lecsökken a számuk, aztán ismét megn√, ismét lecsökken, és így tovább. Ha egy populáció létszáma túlságosan er√sen hullámzik, nem kell nagy katasztrófa hozzá, és a faj átbillen a kihalás határán. Vagyis a kakapók összes furcsa párzási szokása egyszer∫ túlélési mechanizmus, ugyanúgy, mint minden más. De csak azért, mert nem volt küls√ verseny. Most, hogy körbe vannak véve ragadozókkal, nagyon kevés dolog tartja √ket életben a mi közvetlen beavatkozásunkon kívül. Amíg fenn tudjuk √ket tartani.

147