A pestszentlőrinci főplébánia időszakos kiadványa
2015. húsvét
Szív-hang Mária Szeplőtelen Szíve Római katolikus Főplébánia 1181 Budapest, Batthyány utca 87/b. Tel.: 290-3036 Fax.: 290-3036 XIX.évf./1. szám
Húsvéti gondolatok
A
nagypénteki szertartásban a Megváltó ártatlanul elszenvedett halálára emlékezünk. A liturgia minden egyes eleme kifejezésre juttatja az emiatt érzett emberi fájdalmat és gyászt, ami az ürességben csúcsosodik ki. Nagypéntek tragédiája után úgy tűnhet, hogy a kő, amellyel a sírt lezárták egyszer s mindenkorra véget vetett a Názáretből indult tanító, vagy vándorprédikátor, vagy gyógyító életének. Olyasféle a hatás, mint amikor a színdarab végén legördül a függöny és szépen hazamegyünk. Az események folyamának csupán ezen részét nézve, valóban semmiféle bíztató jövőben nem reménykedhetünk. Csakhogy itt közelt sem ér véget a történet. Az Élet él, és élni akar – írja Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versében. A keresztre feszítés után, húsvét hajnalában elénk tárul az „üres sír”. De elegendő bizonyítéke ez a hithez? Az üres sír önmagában nem bizonyulhat elégséges alapnak, mert el is vihették vagy lophatták a holttestet, ahogy akkoriban is gondolták, s ma is vélik egyesek. Akkor mi adta a Feltámadottba vetett hitet? A személyes találkozások Vele a feltámadást követő napokban. Az üres sír látványa csak azok számára bizonyíték, akik a hit szemével képesek szemlélni azt. Ez azonban nem magától értetődő, nem feltétlenül „csak megszületik”. Olykor csak belső vívódások és töprengések gyümölcseként
jelenik meg. De aggodalomra ok nincsen, ez ugyanis egyben természetes is, hisz ezt látjuk a két sírhoz érkező tanítványnál is. „Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból” (Jn 20,9).
Tartalom Húsvéti gondolatok
1
Emberközelben „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”3 A hit megélésének a története
4
Helytörténet Historia domus – 10
8
Szomszédos plébániánk Az ökumenikus imahét egy napja Erzsébettelepen9 Erzsébettelep éledező közössége
10
Mit mondanak a hívek a felolvasásról – összegzés11 Plébániánk hirdetései, programjai12
1
Húsvéti örömhír
A nem hívő ember számára Krisztus csak egy ember, esetleg csupa szív-szeretet, mindenkivel jót tevő szereplője a világtörténelemnek, aki aztán a Golgota hegyén kudarcot vallott s elbukott. A mi hitünk azonban épp az ellenkezőjéről szól! A húsvétvasárnapi üres sír látványa bizonyosság, hogy ami itt történt, az nem a halál győzelme egy emberen, hanem az Istenember győzelme a halálon. Nem nagypéntek volt az utolsó nap Jézus evilági életében, hanem húsvétvasárnap. A húsvéti szekvenciában így énekel az egyetemes egyház Krisztus győzelméről: „Mors et vita duello conflixere mirando: dux vitae mortus regnat vivus!” (Csodálatos viadallal megvívott az élet és a halál:és az élet meghalt vezére uralkodik élve.) – éredemes latinul tanulni, hogy ilyet leírhasson az ember, hát még, hogy el is olvashassa, majd fel is foghassa!
2
Vele, a Feltámadottal akarunk ma is találkozni. Ezért kell a halálra emlékeztető sírboltról fölfelé emelni a tekintetünket. Erre buzdít Pál apostol is a kolosszeiekhez írt levelében és ez áll arany betűkkel az esztergomi bazilika Duna felőli oromzatán is: Quae sursum sunt quaerite! Az odafönt valókat keressétek! A természet körforgásában, ahogyan a hetek és hónapok, majd egész évszakok váltják egymást, ahogyan az esztendők is, úgy ez a húsvét is alkalmat kell, hogy adjon számunkra a Feltámadottba vetett hitünk elmélyítésére. Legyen alkalom ez számunkra az ünnepre, hogy felismerjük, miszerint minden érték, ami itt a földön birtokunkat képezi, csupán múlandó, amit viszont a Megváltó ígér, az örök. András atya
Emberközelben
„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” Hol máshol is lehetne a Főplébánia sekrestyésével, Vajda Zoltánnal az interjú helyszíne mint a sekrestyében, ahol immár negyedik éve látja el hivatalosan a szolgálatot, és persze rutinosan mutatja meg, hol található a szentmisék nélkülözhetetlen része: a misebor és az ostyák? Beszélgetésünk folyamán megismerhetjük életpályáját, feladatait és személyes hitvallását. Először is mondana egy pár szót a családjáról? 1946-ban születtem, sajnos szüleim az 50-es évek elejétől külön éltek, édesapám ugyanabban a zuglói házban élt egy emelettel feljebb, mint én édesanyámmal és Katalin nővéremmel. A Bolyai János Textilipari Technikum elvégzése után közel 22 évig a Lőrinci Vattagyárban, majd pedig a Magyar Postánál dolgoztam, és időközben megszereztem a minőségellenőrzési és vámügyi képesítést is. Saját életem is vargabetűs volt. Első házasságomból született Zoltán fiam, aki 2013ban 42 évesen meghalt. Második házasságomból született a most 29 éves Tamás fiam, akit 4 éves kora óta egyedül nevelek, persze a nevelek szó immár múlt időben értendő. Vallásos családban nőtt fel? Édesapám katolikus volt, testvéremet és engem egyedül nevelő édesanyánk azonban református. Ennek ellenére édesanyám mégis a katolikus vallás szerint járatott a szentségek vételére. Ő viszont elhunyt amikor 11 éves voltam, így aztán anyai nagynéném vett pártfogásába, és én mondhatni, kibérmálkoztam az egyházból. Hiába töltöttem ilyen szempontból aztán minden nyaramat Bicskén élő keresztszüleimnél, akikkel sokat jártunk a helybeli plébániára, sőt keresztanyám nagyon szerette volna, hogy pap legyek, de én ellenálltam, és végül elkallódtam. Fiatal felnőtt koromtól pedig csak néha jártam templomba. Mindezek ellenére több olyan esemény is volt az életemben, amikor Isten próbált megszólítani, visszatéríteni a hitemhez. Az egyik ilyen dolog volt, hogy első lakásunk erkélye a Szent Lőrinc-
kápolnára nézett, ahová elkezdtem alkalmanként járogatni. Egy másik jel az volt, amikor pár évvel később egy nyaralás alkalmával Inárcson sétálva valami fényes tárgyat találtam a homokban, és ahogy kiástam, kiderült, hogy az nem más mint egy kis feszület. A harmadik lökés az volt, amikor Tamás fiam elkezdte az elsőáldozásra való előkészítőt itt, a Főplébánián. Ekkor szántam rá magam, hogy meggyónok, mivel elég furcsa érzés lett volna látni őt áldozni, miközben én csak üldögélek. Aztán jártam Bibliaórákra is. Majd 2002-ben következett életem első lelkigyakorlata, amelyet dr. Székely János, akkor még mint az esztergomi Szent Anna-templom plébánosa tartott. Fordulópontot jelentett számomra ismét, hogy jelentkeztem a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola lelkipásztori munkatárs szakára, amelyet 2009-ben el is végeztem.
3
Emberközelben Hogyan lett templomunk sekrestyése? Egyrészt a Sapientia negyedik szemesztere után volt egy kötelező kórházi lelkigondozási gyakorlat, amelyet Janig Péter atyánál végeztem el, aki utána felajánlotta, hogy folytassam immár önkéntesként a beteglátogatói szolgálatot, és mivel akkoriban szentmisék is voltak a kórházban, ott kóstolhattam bele a ministráns és sekrestyés szerepbe. Másrészt pedig Tamás fiam itt volt elsőáldozó, ministráns, én pedig alkalmanként felolvasó, perselyező lettem. 2010-ben a combnyaktörésem után Henrik atya még a sekrestyési állás meghirdetése előtt feltette a kérdést, hogy elvállalnám-e. Ezt fontolgatván számára az egyik szentmisén amúgy jel volt, amikor oldalra pillantva én ott álltam. Milyen feladatokat foglal magában a sekrestyési szolgálat? Mik a nehézségei, örömei? Hosszú lenne mindet felsorolni. Például a templomot nyitom és zárom, a szentmisékre, keresztelőkre, esküvőkre én készítem fel, illetve vannak olyan plusz feladataim, amelyek követik a liturgikus évet, például a roráté misék, illetve a húsvéti időszak péntekenkénti keresztútjának az előkészítése. Amit talán nem mindenki tud az az, hogy az egyházközségi hozzájárulást, miseszándé-
kot az irodán kívül itt is be lehet fizetni a szentmisék után. Nehézséget számomra saját figyelmetlenségem tud jelenteni, vagy amikor túl rutinszerűen végzem a feladataimat, illetve még a türelmetlenségből is adódhat konfliktus. Nagy kiváltságnak pedig a tabernákulum közelségét érzem. Mondana egy pár szót hitvallásáról? Furcsa párhuzam van az én életem és a János evangéliumának 5. fejezetében szereplő Beteszda fürdőben lévő béna esete között, aki 38 éven át várja, hogy az Úr angyala által felkavart vízbe elsőként lépve gyógyulást nyerjen, de betegségéből adódóan valaki mindig megelőzi, és még embere sincs, aki esetleg segítse, míg Jézus meg nem szólítja. Ehhez a beteghez hasonlóan nekem is 38 évbe telt, csak nekem lelkileg bénán, hogy meghalljam az Úr szavát, és újra gyakorolni kezdjem a hitemet. A másik fontos dolog számomra, amit áldoztatóként az áldozást megelőzően el szoktam mondani: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.”(Zsid. 13,8), kifejezve ezzel azt, hogy az Úr türelme és irgalma végtelen, és ebből adódóan életünk útja annak előrehaladtával nem lefelé, hanem többé-kevésbé, de felfelé ívelő kell, hogy legyen. B.T.Á.
Egy gyermek története. Egy édesanya története. Egy szülőpár története. Egy család története.
A hit megélésének a története Nyolcan laknak egy kis lakásban: Kiss Bea, Attila és hat gyermekük. A legnagyobbak egyetemisták, a legkisebb még nem jár iskolába. Minden helyiség zsúfolt, és mégis rendezett. De nagyon zsúfolt. Ahogy elkezdünk beszélgetni, legalább három történet rajzolódik ki, amelyet érdemes lenne megosztani másokkal is. Végül Bea választ. Érződik, mennyire feszíti ez az egész. Ezerszer átrágta. Sokszor elmesélte. Milliószor megimádkozta. Folyamatosan beszél, nem kell terelgetni, ezért csak ritkán kérdezek. Időnként Attila is megszólal: kiegészít, hozzátesz, de a végeredmény annyira kerek, hogy nincs jelentősége, ki-mit mondott, ezért nem is jelöltem. Ez a két ember tényleg eggyé lett. A hétköznapokban bizonyára ugyanilyen természetességgel veszik át egymástól a feladatokat, ahogy itt a szót.
4
Emberközelben
A
Szentírás évének kezdetén (2008) kíváncsian vártam, üzen-e nekünk valamit az Úr. Aztán meg nem akartam elhinni. Lesz még egy fiúnk? Úgy gondoltam, ez tényleg tévedés, nem vettem komolyan, de nyáron kiderült, hogy babát várok, egy fiút. Problémamentes várandósság és szülés után, másnap reggel hívattak, hogy Barnabást, aki közben oxigénre került, és kiderült, hogy szívzöreje is van, átviszik egy másik kórházba kardiológiai kivizsgálásra. A Czerny-alapítvány munkatársa, miközben kocsiba tették a gyereket, adott róla egy polaroid képet arra az esetre, ha nem jönne vissza … Miiii??!!!!!! Egész nap hiába kérdeztem, mikor hozzák vissza a gyereket, senki nem mondott semmit. A Dél-pesti Kórházból rá lehet látni a soroksári Fatimai Szűzanya templomára. Egész nap az irgalmasság-rózsafüzért imádkoztam. Mindent átbeszéltem a Szűzanyával, hivatkoztam arra, hogy ő is édesanya. (Előző évben elvégeztem a Szentlélekszemináriumot, és a küldetési mise után, hazafelé megkérdeztem az Urat, hogy a családomon kívül szán-e nekem másfajta küldetést is, és azt éreztem nagyon határozottan, hogy igen, és ez a kórház. Azt gondoltam, hogy erre én tökéletesen alkalmatlan vagyok, de annyira, hogy még fel is nevettem.) Estére már a sírógörcs határán voltam, mikor végre az ügyeletes orvos elmondta, hogy a fiam fél szívvel született, műtétek sorozata vár rá, ha beleegyezünk. Egyre sürgetőbben éreztem, hogy meg kell keresztelni a gyermeket, aki a Barnabás nevet kapta. Nem volt más esélye az életben maradásra, mint a műtét, ami nagyon kockázatos volt: alig 10% esélye volt a túlélésnek. Sokat imádkoztunk érte, sokan imádkoztak értünk, végül néhány nap múlva, sok huza-vona után megműtötték, de sajnos hetekig nem tudott önállóan lélegezni, és nem volt etethető. Aztán átkerültünk a Heim Pál Kórházba, ahol másfél hónap után úgy éreztem, hogy szüksége van a betegek szentségére. A papok nem értettek egyet velem, mondván, hogy nincs bűne, elég,
ha imádkozunk felette. Cserkó atya végül mégis behozta a szentséget, megáldotta a gyereket, aki ezután erősödni kezdett, és három hónap múlva hazajöhettünk. Közben folyamatosan vizsgálták, és az egyik katéterezés során kapott egy szeptikus sokkot, 41 fokos láza volt, és nem hitték, hogy túléli. Ultrahang-vizsgálat közben láttam, ahogy lassul a szíve. Kiküldtek, újraélesztették, de a világ összes gépe kellett ahhoz, hogy életben tudják tartani. Kértem az imákat mindenkitől, nagyon sokan imádkoztak értünk. Azért volt különösen veszélyes az állapota, mert a szervezetébe került kórokozók a szívbillentyűk alatt szeretnek megtelepedni, és gyakorlatilag kirágják a billentyűt (neki csak fél szíve van!), de nála egyetlen telep sem alakult ki. Lassan javult az állapota, míg egyéves korában elkövetkezett a második szívműtét ideje. De hiába mentünk be a kórházba, mindig elhalasztották a már kitűzött műtéteket. Én akkor már napok óta harcoltam azért, hogy Barnabás újra kapja meg a betegek szentségét, amit az ismert okok miatt feleslegesnek ítéltek, de én folyamatosan azt éreztem, hogy addig nem fogják megműteni, és Cserkó atyát végül megint sikerült rávennem. Szombaton délelőtt megkapta – hétfőn az ő műtétje volt az első. A műtét után olyan volt, mint egy Michelinbaba: az egész gyerek tiszta ödéma, szinte szétfolyt, még a torka is bedagadt. Szinte üvöltöttem az orvosokkal, mert nem tudtam, mitől félek jobban, hogy megfullad a gyerekem a lélegeztető gépen, vagy, hogy az oxigénhiányos állapot miatt agykárosodást szenved. Mindenki ledöbbent, mert addig minden kétségbeesésemet imába fordítottam. A rózsafüzér ki se esett a kezemből, az ös�szes szentet mozgósítottam már. Végre elmondták, hogy mi a probléma: nemcsak a szíve nem fejlődött ki, de a tüdővénák sem, ezáltal a tüdő keringése nagyon rossz és ez tovább csökkenti az életesélyeit. Az orvos elmondta, hogy Miskolcon van egy ilyen betege, akit hónapokig nem tudtak levenni a lélegeztető gépről, míg egyszer csak megindult a keringés – nem tudják mitől. Barnabást közben
5
Emberközelben kapott még egy fertőzést. Olyan szürke volt, mint egy halott, és a sejtek oxigénhiánya miatt agyi- és idegrendszeri károsodástól kellett tartani. Zihált, és annyira kimerült, hogy nem látszott arra esély, hogy ez az állapot visszafordítható. Kritikus volt a helyzet. Szinte veszekedtem a Jóistennel: hol van ilyenkor az irgalom? Annyi mindenen át jutottunk idáig, annyiszor megkímélted: most mit akarsz? Mikor itt jártál a földön, elég volt az érintésed a gyógyuláshoz. Most mért nem jársz erre? Az én fiamnak mért nem tudod azt mondani, hogy kelj föl? Minden kétségbeesésemet rázúdítottam. Lehet, hogy valaki azt mondja erre, hogy tiszteletlen voltam, de én úgy érzem, csak nagyon őszinte. Később az orvos rájött, hogy rosszul állították be a lélegeztető gépet, korrigálta, és hamarosan normalizálódott a keringés. Aztán megérkezett Cserkó atya. Behozta az Eukarisztiát és imádkozott Barnabás fölött. Ahhoz képest, hogy az orvosok kritikusnak látták az állapotát, és már semmi esélyt sem adtak neki, ő napról-napra túlélte, és stabilizálódott az állapota. Én egyre azt a képet láttam magam előtt, mikor a Passió c. filmben Jézust megvesszőzik, Ő föláll, és a nép felhördül, mert senki nem hitte volna, hogy még össze tudja szedni magát. Egyre abban reménykedtem, ahogy közeledett a Húsvét, hogy addigra hazamehetünk, de eljött a Nagypéntek, a Húsvétvasárnap és még mindig nem javult az állapota. Én kérleltem és számonkértem, aztán egyre erősebben hittem, hogy irgalmasság vasárnapjára megtörténik, míg végül utána pár nappal levehették a gépről. Ez volt Barnabás életének első másfél éve. Következett egy hosszabb stabil időszak, de várt rá még egy műtét. Hamarabb kellett volna, de az a professzor, aki kétszer megműtötte, nem vállalta, mert attól félt, hogy a keze között hal meg a gyerek. Az új orvos is csak két lépésben vállalta, és végül ötéves korában megvolt az első lépés. Megtörtént a műtét, aztán újabb problémák jöttek. Megint egy hónap az intenzív osztályon. Csakhogy Barnabás ezt már sokkal nehezebben
6
viselte, hiszen sokkal többet megértett a körülötte folyó dolgokból. Emlékezett arra, hogy milyen itthon a testvérei között. Iszonyat, milyen kínzásokon ment át, és látszott rajta, hogy nem bírja soká és fel fogja adni. Nagyon elveszítette a bizalmát az emberekben, főleg bennünk, és nem akart együttműködni, de nyár volt, és az igazi gyógyszer az volt számára, hogy a kórház udvarára bejöhettek a testvérei. Napról javult az állapota, rövid idő alatt szinte kivirult. Ezt látva hamarosan hazaengedték, bár gyakran kellett kontrollra visszamenni. Végül egy fél év múlva eljött az utolsó műtét (tavaly január), amitől mindannyian nagyon féltünk. Amikor jöttek a megpróbáltatások, nálunk mindig ez volt a problémamegoldás: ima, szentmise, böjt, kilenced, böjt-ima-böjt-ima. Nincsenek nagyszülők, nincs senki, akire számíthatnánk, mi ’csak’ a Jóistenben bízhatunk. A nagyfiam, Balázs szentmise-kilencedet vállalt, és ezért ajánlotta fel. Nálunk általában az első kilenced alatt még nem szoktak megtörténni a dolgok, úgyhogy ezt továbbiak követték – és a fiam napi áldozóvá vált. Barnabás annyira jól vette az akadályokat, hogy az orvosok nem akarták elhinni. Egy hét alatt kikerült az intenzív osztályról. Rövid idő alatt elhagyhattunk gyógyszereket, csökkenthettünk dózisokat. Most két fajtát szed naponta – mikor kijöttünk a kórházból ez még tíz volt. Szaladgál, rohangál, játszik. Nincs betegségtudata. Nem tudjuk, hogy ez így meddig tart. A kamaszkori hormonális és egyéb változások eredményezhetnek egy kritikus időszakot, de addig is, azután is bármikor bármi megtörténhet. Ezt a gyereket mindig a szentségek és az ima tartotta életben. Nem tudom, meddig maradhat köztünk, mi az Úr terve vele. Mindig, amikor féltünk a rá váró műtétektől vagy a betegségek miatt nem evett eleget, akkor következett az Eukarisztikus áldás. Mindig kértük az atyától, merthogy az Úr személyes jelenléte, meg hogy az áldásból milyen sok kegyelem
Emberközelben fakad… Persze ez inkább arról szólt, hogy az Úr szeretné őt megáldani, és legyünk szívesek ebben közreműködni! Mert a kegyelem nem tőlem indul ki, hanem arra én válaszolok. A hit az, hogy engeded, hogy (szó szerint) vakon vezessen az Isten. Ehhez nagyon szoros kapcsolatban kell lenned vele. Abban a pillanatban, amikor egy kicsit is magad döntesz az életedről vagy lazítod ezt a szoros kapcsolatot, akkor benne van a saját szabad akaratod, amit mindjárt befolyásol a sátán, hogy válaszd a könnyebbik részt. Amikor megtudtam, hogy a gyerek ennyire beteg, akkor én szó szerint úgy éreztem, hogy kaptam egy büdös nagy pofont az Istentől. Én azért mentem a Szentlélek-szemináriumra, hogy engedjem, hogy a Szentlélek vigyen és vezessen. Előre jelezte, hogy fiam lesz – még a fogantatás előtt –, tudtam a nevét is, csak azt titkolta el előttem, hogy ennyire beteg. Úgy éreztem, hogy átvert. De Ő nem így gondolkodik. Maximális hitet akart, maximális ráhagyatkozást. Úgy éreztem, hogy nincs kecmec. Vagy mindent adsz, és maximálisan bízol, vagy mehetsz a saját akaratod után, de akkor nem biztos, hogy meg tudja tenni, azt, amit veled szeretne, vagy nem úgy, ahogy Ő szeretné. Vagy engeded, hogy teljes mértékben vigyen téged az Isten, és kirajzolódik az egészből az Ő dicsősége, vagy pedig elrontod ezt, és akkor sem biztos, hogy megkíméled magad a fájdalomtól. Most már tudom, hogy nem. A legnehezebb az volt, hogy a tudomány szkepticizmusával szembeállítsuk a hitet. Nem elég, hogy a gyerekünk nagyon beteg, de az orvosok le is mondtak róla! Végig azt várták, hogy megköszönjük az együttműködést, és ne kínozzuk tovább. Megtapasztaltam, hogy ahol a szülő megvonja a szeretetet, mert megijed, mert fél, ott a gyermek viszonylag kisebb betegségben is feladja. Isten közöttünk jár, és mindenható, de szüksége van a mi személyes szeretetünkre. Én mindig tudtam, hogy ennek a gyereknek nem én adtam az életet, és Aki adta – el is veheti, és majd el is veszi, ha úgy akarja, de én ezt nem
tehetem! Úgy éreztem, hogy a ráció és humánum mögé bújva a sátán harcol, míg a másik oldalon ott a szeretet és az irgalom. Volt, hogy egész nap nem engedtek be a gyerekemhez. Hogy tehetik meg, hogy az anyai szeretetet kizárják a terápiából?? Barnabás ki volt kötve: a keze, a lába – a feje pedig kitámasztva, hogy ne tudjon elmozdulni, mert tele volt csövekkel és tappancsokkal. KERESZTRE VOLT FESZÍTVE! Ezt néztem napról napra. Onnét meg a Rezső téri templomra lehetett átlátni. Fohászkodtam. A gyerekek ott ministráltak, és az atya átjött és megáldotta és imádkozott felette. Amit megtanultunk, az az, hogy nem feladni! A család minden tagja egy emberként állt Barnabás mögött. A gyermekeink csodálatosak, de mi is nagyon törekedtünk arra, hogy a kicsi ne különbözzön jobban a többiektől, mint amennyire az állapota miatt már úgyis más. Rengeteg kegyelmet kaptunk. Rengeteg segítséget. Mikor Barnabás megszületett, a világ másik végéről megszervezték nekünk a komatálazást. Három hétig nem kellett főznöm. Az Úr mindenkit mozgósított, és nemcsak keresztényeket, de világiaktól is annyi szeretetet meg bíztatást kaptunk! A kórházakban töltött idők alatt, amikor hozzánk rendszeresen jártak be papok, mindig megkérdeztem, hogy nincs-e valaki, aki szeretné, ha a gyermekét megáldanák/megkeresztelnék. Beszéltem nekik a szentségek erejéről, a kegyelemről, és mindig volt, aki örült a lehetőségnek. Vannak gyermekek, akik Barnus által Istennek köszönhetik az életüket, és szülők, akik a hitüket, mert ha mi, akkor nem vagyunk ott, abban a kórházban... Hiszem, sőt megtapasztaltam, hogy az ő szenvedése, a betegsége kegyelmek forrása mások számára is! Nagyon-nagyon hálás vagyok az Egyháznak a szentségekért, azért a papság-intézményért, amit annyian támadnak. Annyira jó lenne, ha végre a hála is eljutna az atyákhoz! Hálás vagyok, hogy a szentségek kiszolgáltatására adták az életüket. BOE
7
Helytörténet
HISTORIA DOMUS – 10
1926
-ot írunk. Templomunk felszentelésének dátuma. Plébánosunk, dr. Wimmerth Béla merész tervvel állt elő, fel akarta szerelni a templomot a még hiányzó szükséges tárgyakkal, úgymint; főoltár, mellékoltárok, keresztkút, a szentélybe szőnyeg, stb. Igaz, hogy már minden anyagi forrás kiapadt, de az egyháztanács tagjai vállalták, hogy sorra járják a módosabb híveket és begyűjtenek egy-egy milliót tőlük ajándékba. Plébános úr lekötött 20 padot, az oltárokat, keresztkutat, szőnyeget. Mikor fizetésre került sor, kiderült, hogy el sem kezdték a gyűjtést a derék atyafiak. Írást kértek plébános úrtól a gyűjtéshez. Az aggodalom, a sok herce-hurca azonban, ami a pénz előteremtésével járt, szívét erősen megviselte és megbetegítette. Slezák László öntőmester két harangot szállított, egy 351.3 kg-osat, és egy 42.5 kilósat. Az utóbbit ajándékba adta. A két harangot fényes körmenettel fogadták 10-12000 ember részvételével a Rendessy-telep keresztjénél. A nagyharang az alábbi feliratott tartalmazta: „Dr. Hanauer A. István váci megyéspüspök, Dr.Wimmerth Béla prépost, esperes plébános, Steiner Mór egyházközségi elnök idejében Pestszentlőrinc áldozatkész katolikusainak fillérjeiből készült el a harang, hogy ércszavával hirdesse első szent királyunk és apostolunk dicsőségét és sírva-zokogva esdje vissza ezeréves édes hazánk feltámadását.” Közben folytak a munkálatok a templomban, hogy szeptember 5-re, a felszentelésre minden készen álljon. A főoltár fölötti szoborkompozíció sajnos nagyobb lett a kelleténél, ezért nem lehetett betenni. A későbbiekben kisebb méretben beállították. A kárpitos szőnyeget szabott, a padok beállítás alatt voltak, a szobrász a keresztelőkápolnát díszítette, illetve tette volna, ha lehetett volna,
8
mert az egész templomot felállványozták a festéshez. ....ráadásul feltörték az utat a Petőfi utcában és Batthyány utcában, hogy rendbe hozzák a járdát. A kiásott földdel viszont a még meglévő gödröket sikeresen feltöltötték, ami nagy szégyene volt eddig a környéknek. Már csak két hét volt a felszentelésig...lázas munka benn a templomban és kinn az utcán. Már éjjel-nappal dolgoztak. A templomba csak belépőjeggyel lehetett bemenni, hogy a tetemes költségeket fedezni tudja plébánosunk. A főoltár relikviái is megérkeztek, melynek megszentelését az alábbi sorok tartalmazzák részben: „M.C.M.XXVI. die 5 Mensis Septemberis Ego Stephanus Episcopus Vaciensis consecrari Ecclesiam et latare hoc in honorem Beate Mariae Virginis Immaculatae et Reliquias Sanctorum Martyrum Iustini et Nominandi......etc” (itt a további szöveg számomra nem teljesen olvasható, ezért mellőzőm. Viszont jól olvasható,
Szomszédos plébániánk hogy Szent Jusztin relikviáit helyezték el a főoltáron. (http://www.katolikus.hu/szentek/szent75. html alatt bővebben olvasható a személyiségéről. A szerk.) Szeptember 5. Készen állt minden. Hatalmas tömeg várakozott. Már csak a Püspök úr és a meghívott vendégek várattak magukra, de megérkeztek ők is. A kispesti cserkészek zenekara az öreg cserkészek zenekarával együtt játszotta a Himnuszt. Püspök úr beszédében rámutatott arra, hogy közel 500 évnek kellett eltelnie, hogy a régi Lőrinc község plébániatemploma hamvaiból új életre ébredjen. A beszéd végén Visnyovszky Béla szobrászművész mellére tűzte a Pontificat et Ecclesia érdem keresztet. Megkezdődött a fen-
séges szertartás. A felszentelt főoltárnál az első misét Krywald Ottó prépost úr mondotta nagy segédlettel. Püspök úr szárnyaló szentbeszédet mondott a templom magasztos hivatásáról. Amikor vége lett a szertartásnak, a vendégek átvonultak a plébánia lakba, ahol barátságos beszélgetést folytattak némi frissítők fogyasztása mellett. A látottakkal és az ünnep kivitelezésével igen megelégedve távozott a magasrangú vendégek sora. 1926 Szentév volt egyben. Augusztus 1 és 8-án ez alkalomból körmenet volt a Carmelita apácák kápolnájához, hogy megemlékezzenek a szentév jelentőségéről. Mintegy 1200 felnőtt vett részt és részesült szentségi áldásban. Sz.M.
Az ökumenikus imahét egy napja Erzsébettelepen A 2015. esztendő imahetének anyagát a brazil keresztények dolgozták ki, mottója : Jézus kérése a szamariai asszonyhoz: „Adj innom!” Január 22-én, csütörtöki napon, Erzsébettelepen Henrik atya bemutatta a szentmiseáldozatot. Ez azonban eltért a szokásostól, mivel a keresztények egységéért folytatott imahét keretén belül meghívtuk L. Molnár Istvánt, a Pestszentlőrinc Erzsébet-Bélatelepi Református Egyházközség lelkészét. A szentmisében felhangzó evangéliumi rész: „..Jézus pedig tanítványaival együtt elment a tengerhez. Nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idúmeából, a Jordánon túlról.
Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság jött hozzá, mert hallották, hogy miket művelt...” (Mk 3, 7-12 Henrik atya rövid homiliájában kiemelte : Jézust azért keresték, hogy gyógyulást hozzon, kenyeret adjon, megszabadítson a különböző megszállottságoktól. Mi azonban Jézust önmagáért keressük, az élő Istenért! Ha követjük őt, kiárasztja ránk Lelkét. Most kérjük az Egység Lelkét ! A szentmise végén Molnár István lelkész úr megtartotta az imahét aznapi elmélkedését (Jézus találkozása a szamariai asszonnyal, Jn 4,11) a „Merítőedényed sincs, a kút is mély” vers köré rendezte a következő kérdéseken való elgondolkodással:
A körülmények: száraz, forró, égető nap, fáradt, szomjas vándor, találkozása az idegen asszonnyal a kútnál. • Van-e mélyebb értelme ennek a résznek, válik-e üzenetté? Mi a Szentírás üzenete jelen esetben ebben a történetben? Le kell fordítani újra és újra. • Az üzenet: Jákob kútja mint forrás, élet. Mindannyiunknak megvan a maga kútja. Vajon a mi kutunkból tudunk-e élő vizet felhozni. Vagy netán kutunk betemetődött? De így is kút! A generációk újra és újra kiássák a kutat. • A mi kutunk mivel van tele? Fájdalommal, szenvedéssel, megszo-
9
Szomszédos plébániánk kással, az idő múlásával? Uram, már te sem tudsz segíteni, nincs eszközöm! • De Jézus ott van a kút mellett és adja az élő vizet. Vasárnapról vasárnapra ihatunk belőle. Jézus meg tudja nyitni a forrást. Az ember belekapaszkodik Istenbe. • Az én kutam vajon tiszta-e, netán elapadt? A kút mély, de adja a vizet, csak ki kell ásni és megtisztítani, hogy inni tudjak, adni másnak is belőle. Ha nem kap tőlünk a világ vizet, kiszárad velünk együtt! Csak tiszta forrásból igyunk. Nagyon röviden ezek a gondolatok hangzottak el. Majd közösen mondtuk el az apostoli hitvallást és Urunk imádságát. Az áldásból bőségesen részesültünk, hiszen mindketten hitük szerinti szavakkal bocsátottak el bennünket. A templom telve volt, plébániánk szép számmal jelent meg az ökumenikus imahét tiszteletére református testvéreinkkel együtt. Utána az erzsébettelepi szolgálattevők a saját maguk által felújított közösségi házban bőséges, gazdag, finom, barátságos agapéra invitáltak, ahol beszélgettünk is, nemcsak lakmároztunk és módunk volt kicsit jobban megismerkedni egymással. Köszönjük ezt a szép estét és alkalmat, hogy együtt lehettünk; elsősorban Mennyei Atyánknak, aki Lelke által szorgalmazza Fia szétszakított köntösének összevarrását, aztán azoknak, akik az imahét elmélkedésének összeállítását végezték; az atyáknak, lelkészeknek, akik komolyan veszik az egységre való törekvést és tesznek is érte; s a híveknek, mindazoknak, akik Krisztus üzenetét magukénak érzik.
Imádság
Isten, aki az élő víz forrása vagy, segíts megértenünk, hogy minél hosszabb a kötelünk, annál mélyebbre engedhetjük vödrünket a te Isteni vizedbe! Ébressz fel minket, hogy felismerjük a másik ember ajándékában mérhetetlen titokzatosságodat. Kérünk, add meg nekünk, hogy leülhessünk másokkal a kútnál és igyunk vizedből, abból, amely egyetértésre és békére gyûjt össze minket. Jézus Krisztus nevében kérjük ezt, aki arra kérte a szamáriai asszonyt, hogy adjon vizet szomjúságára. Ámen. (Az Imahét 5. napi imádsága)
Sz M
10
Erzsébettelep éledező közössége
Korábban már hírt adtunk arról, hogy Erzsébettelepen tavaly júniusban elkezdődött egy közösségépítő program, melynek célja az ott élő, de templomba nem járó emberek megszólítása. Henrik atya, András atya és a lelkes hívek segítségével egyre növekszik a vasárnapi miséken részt vevők száma. Virágné Szofcsák Zsuzsa ugyancsak kiveszi a részét a különböző események szervezéséből. Őt kérdeztem az utóbbi időszak telepi történéseiről. Zsuzsa a következőket mondta: Meghitt ünnepre került sor az adventi időszakban az Erzsébettelepi Katolikus Templomban. Közösségünk egy ifjú tagja készült fel az első áldozásra. Henrik atya lelkes hozzáállása, segítőkészsége folytán Adrienn a többi elsőáldozótól eltérően – betegsége miatt – nem tavasszal, hanem már a karácsonyi készülődés időszakában magához vehette Krisztus testét, első alkalommal. A szépen feldiszített templomban bensőséges hangulatban került sor a szertartásra, amelyre olyanok is eljöttek, akik addig nem jártak. A hideg idő miatt a sekrestye melletti kis helységet szerettük volna felfűteni, ezért több hősugárzót is bekapcsoltunk, ám ezek nem bírták a terhelést. A műszaki zavar után az orgona is elnémult, de még ezek a negatívumok sem tudták megzavarni az alkalom ünnepélyességét. A finom kakaó, kalács, sütemények íze, no meg a fiatalság jó hangulata – melyet minden résztvevő átvett – kompenzálta a hiányzó hőfokot.A keresztényi beavatás ezen eseménye minden ünneplő ember számára emlékezetes maradt! Nagy öröm az is, hogy sok fiatal és kisgyermek is eljön a misékre, részt vesznek a megújult Közösségi Házban rendszeresen tartott programokon és foglalkozásokon. Hamarosan megalakul a helyi nyugdíjas klub is. óKedves Zsuzsa! Köszönöm a beszámolódat, további sok erőt és kitartást és Isten áldását kívánom e szép feladat végzéséhez!
René
Krónika
Mit mondanak a hívek a felolvasásról – összegzés
A
misén felolvasók szerették volna megtudni, hogy mit gondolnak a testvérek a szolgálatukról, ezért a Szívhang legutóbbi számába egy véleménykérő lapot tettünk, amely három igen/ nem válaszú kérdést és szöveges válaszlehetőséget tartalmazott. Csoportunkban, mint minden csoportban vannak optimisták és pesszimizmusra hajlók. Az optimisták jónak gondolták a felmérés ötletét, remélték, hogy sok válasz érkezik, amiből kiderül, hogyan vélekednek egyházközségünk tagjai a feltett kérdésekről és általában a felolvasásról. A borúlátók szerint kevesen válaszolnak és nem vonható le semmilyen következtetés, mert a személyes tapasztalatok alapján fele igen, fele nem válasz volt várható. Nézzük tehát, mi lett a felmérés eredménye! Összesen 34 véleményező lap érkezett vis�sza. A kérdések után zárójelben az igenek százaléka áll. A kérdések a következők voltak (zárójelben az igenek százaléka): 1) Tetszik-e az üdvözlés? (67 %) 2) Jó-e meghallgatni valamelyik olvasmány előzetesét mise előtt? (52 %) 3) Tartsunk-e szünetet az olvasmány után? (45 %) Összesen 17 szöveges válasz érkezett, amelyek részben az adott napi homíliára, a szentmise más részeire illetve egyéb templom körüli dolgokra vonatkoztak, ezeket az atyákhoz továbbítottuk. A plébános atya válaszolt arra a véleményre, hogy sok a stólapénz a felajánlott misékért. A stólapénz összegének megállapítása nem plébániai hatáskörbe tartozik. Arra biztatja a testvéreket, hogy aki misét szeretne mondatni, de anyagi gondjai vannak, kérje a plébánia segítségét. A felolvasással kapcsolatban 9 darab szöveges vélemény érkezett. • Egy részük azt az üzenetet tartalmazta, hogy a felolvasás nem hallható, nem érthető, a felolvasók nem a mikrofonba beszélnek. Minden igyekezetünkkel azon
leszünk, hogy a felolvasások a kevésbé jó hallásúak számára is érthetőek legyenek. Legközelebbi összejövetelünk alkalmával templomi próbát is tartunk. • Ugyancsak megszívleljük a felolvasók öltözködésére vonatkozó megjegyzést is. • „A kiilenc órai misén a diákok olvassanak fel, ne a felnőttek!” Köszönjük a javaslatot. A megvalósítás feltétele, hogy legyenek vállalkozó és rátermett felső tagozatos gyerekek (egy-egy misére kettő). A beosztás egy hónapra előre készül. Szüleik vállalják, hogy gyermekeik otthon felkészülnek az olvasandó szövegből, és a mise kezdete előtt 20 perccel bejönnek a sekrestyébe, hogy egy felolvasó felnőttel próbát tartsanak. A felolvasás szolgálatát mottóként Szent Pál szavai jellemzik: "élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem" (Gal 2,20). Azért, hogy méltóan teljesítsük szolgálatunkat, útmutatásra, visszajelzésre, bírálatra és önbírálatra van szükségünk. Rendszeres összejöveteleink alkalmával Henrik atya segít nekünk a Szentírás jobb megértésében, a beszédtechnikai hibák kijavításában. Erdő Péter bíboros atya vizitációja során találkozott a különböző plébániai csoportok képviselőivel. A Szentírás felolvasásával kapcsolatban nem csak meghallgatta beszámolónkat, hanem biztatást és útmutatást is adott, megosztva velünk saját tapasztalatait a Szentírás felolvasásáról. Nagyon szépen köszönjük a véleménykérő lapot kitöltőknek, hogy megfontolt válaszaikkal segítettek nekünk, különösen hálásak vagyunk azoknak, akik szöveges választ is írtak. A válaszok számát (34) összehasonlítva a templomba járókéval (kb. 1000), és figyelembe véve az igennem válaszok kiegyenlítettségét, nem gondoljuk, hogy változtatni kellene a kialakult gyakorlaton. Sokfélék az önkéntes szolgálatok egyházközségünkben, mi Isten igéjének méltó felolvasásával szeretnénk minél jobban szolgálni itt a Pestszentlőrinci Főplébánián. Ledneczki Pál
11
M i n d e n ke d v e s O l v a s ó n k n a k á l d o t t h ú s v é to t k í v á n u n k !
Hírek – Februárban elbúcsúztunk Lindmayer Miklós diakónustól, aki féléves lelkipásztori gyakorlatát végezte plébániánkon. – Az új Képviselőtestület felállása a következő: Tagok: Fábri Ágnes, Hencz Edit, Kiss Zsolt, dr. Komáromi László, dr. Ledneczky Pál, Mátyássi Ferenc, dr. Molnár Gábor, Pádár Imre, Timárné Kremniczky Judit, Tóthné Döbrössy Györgyi, Tóthné Nemes Tünde, Zajkás Rozi. Póttagok: Farkasné Csókási Márta, Garban Lóránt, Rostás Péterné Stefi, Vajda Zoltán, Zabán Klára
Szentgyónási lehetőségek templomunkban hétfőtől szombatig: hétfőn: pénteken: szombatonként: vasárnap:
7:00-7:25 17:30-17:50 16:30-17:50 19:00 – igény szerint 11.30 – 12:00 lehetőségektől függően
Szentmisék rendje:
étköznap: reggel ½ 8-kor és este 6-kor, H csütörtökön este nincs szentmise! Vasárnap: délelőtt 7, 9 és1/2 11-kor kezdődnek a szentmisék, és este 6 órakor. ERZSÉBETTELEPEN: A vasárnapi szentmisék: délután 16:30kor kezdődnek, csütörtöki napon: este 18:00 órakor.
PLÉBÁNIAI HÍRLEVÉL Felelős kiadó: Dr. Gável Henrik plébános Tel.: 290-3036 Szerkesztő: Szilárdi Ferencné
12
Hivatalos órák a plébániahivatalban: hétfő
10 – 12
kedd szerda
16 – 18 10 – 12
csütörtök péntek
16 – 18 16 – 18 16 – 18
10 – 12
16 – 18
Alapítványi Hírek
Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy a Közösség támogatásával a rászorulókat december, január, február hónapokban már összesen közel 890 ezer Ft-tal tudtuk segíteni, különösen nagy öröm, hogy oktatási támogatást is tudtunk adni, ami a későbbi elhelyezkedést segíti egy tartós munkanélkülinek. Ugyanezen időszakban 833 ezer Ft adomány érkezett (85%-a átutalással). Decemberben 315 ezer, januárban 247 ezer februárban 271 ezer Ft folyt be, az 57 ezer Ft hiányt korábbi felajánlásokból tudtuk fedezni. Bízunk plébániai közösségünkhöz tartozók nagylelkűségében, hogy a támogatási programunkat még sokáig fenntarthatjuk. Adományokat az alábbi számlára várjuk: Krisztus és Mária Segítsége Alapítvány OTP Bank: 11718000-20032795 közlemény: Rászorulók Nagy Tibor
Kérjük, és buzdítjuk is olvasóinkat, hogy osszák meg élményeiket, gondolataikat velünk! Ennek többféle módja is lehetséges; elektronikus formában a
[email protected] címre várjuk levelüket, a kéziratokat, vagy nyomtatott írásokat a plébániai hivatalba. A kiadványon feltüntetett lapzárta dátumát (utolsó oldalon) szíveskedjenek betartani! Nyomdai felelős: Bartha Zsolt Munkatársak: Bakiné Ormai Edit, Baloghné Tevesz Ágnes, Fierer Zsuzsa, dr. Ledneczky Pál, Nagy Tibor, Rausch Edéné, Szili András atya Megjelenik negyedévente. A következő lapzárta: 2015. május 9.
