A pestszentlőrinci főplébánia időszakos kiadványa
2014. karácsony
Szív-hang Mária Szeplőtelen Szíve Római katolikus Főplébánia 1181 Budapest, Batthyány utca 87/b. Tel.: 290-3036 Fax.: 290-3036 XVIII. évfolyam/4. szám
„Amikor a Betlehemben született gyermekre emlékszel, hajolj meg a tulajdon szívedben élő gyermek előtt, és kövesd álmaid csillagának fényét, s tudd, Isten veled van, bárhová mész is. Hagyd, hogy az istállóban született remény megmutassa neked, hogy az Úr egy kisgyermeken át is képes megváltoztatni a világot.”
(karácsonyi áldásból)
Karácsonyi gondolatok
E
mberi létünk legnagyobb kincse az élet! Mikor egy családban gyermek születik, nincs, aki ne örülne, az új élet érkezte mindenkit boldoggá tesz! Elsőként a szülőket, mert kiteljesedik életközösségük: a feleség megéli az anyaságot, a férj pediglen az apaságot, s így teljesebben ajándékozhatják magukat egymásnak! A nagyobb gyermek többé nem lesz egyedül, megéli tehát a testvériséget. A nagyszülők meg újra átélhetik a szeretetet, mellyel egykor saját gyermekeik felé lehettek! Ebbe az örömbe kapcsolódik bele aztán a rokonság minden tagja! A közös öröm végül egy sajátos szeretet-közösségbe kapcsolja őket, amely mindnyájuk számára meghatározó lesz. Karácsonykor annak a születésnek örülünk, amely az egész emberiséget kapcsolja össze, és tesz bennünket egy közösséggé nemzeti hovatar-
Tartalom
Karácsonyi gondolatok Emberközelben Hivatás és szolgáló szeretet Helyére került az életem Velünk történt Lengyelországi plébániai zarándoklat október 27-30-ig Helytörténet Historia Domus – 9 Szomszédos plébániánk Utcamisszió Erzsébet–Bélatelepen Búcsú Erzsébettelepen Krónika Egyebek Decemberi receptajánló Plébániánk hírei, információi
1 2 5 6 8 9 11 11 12 12
1
Emberközelben
Emberközelben
tozástól, társadalmi, anyagi helyzettől függetlenül. A világtörténelem legnagyobb, s legcsendesebben végbemenő születését ünnepeljük. Az éjszaka közepén, mikoron mindenki csendesen alszik, az Ige emberré lett, hogy igazi világosság legyen mindenki számára. Ez az epicentruma annak a titoknak, melyet karácsonykor ünneplünk, s melyet a legnagyobb tisztelettel fejezünk ki mindennapjaink folyamán imádságainkban: „megtestesült és emberré lett”, vagy az „Ige testté lett”. A Szentírásban magasan szárnyaló szavakkal találkozhatunk tanúságtételként arról, hogy az Ige megtestesült és közöttünk élt. Nem mítoszokról, vagy ideológiai kijelentésről van itt szó. Tudjuk, hogy a Messiás, a Megváltó egy bizonyos napon, egy bizonyos helyen született. Azonban magáról a születés körülményeiről alig tudósítanak az evangélisták… csak Máriát látjuk, aki édesanyjaként gondoskodik gyermekéről. Valami azonban mégis szemet szúrhat: Isten jósága, mely a kicsinyek és gyengék felé irányul.
Ők jelennek meg a mezőn feltűnő pásztorok alakjában, akik elsőként kaptak hírt a jó Pásztorról! Azok jelennek meg először, akiket annyira mélyen érintettek az angyal szavai, hogy azonnal rohannak, hogy meggyőződjenek a hír igaz voltáról! És azt találják, amit bensőjükben kerestek és reméltek: az Isten jelét megtestesítő gyermeket. Az egyszerű pásztorok számára elég erős ez a jel, nem várnak tudományos magyarázatot, azonnal elfogadják a Megváltót, és az Örömhír első hirdetői lesznek. De vajon mi mennyire vesszük észre Isten jelét a karácsonyfa, az ajándékok és az illatos sütemények világa teremtette bűvölet közepette? Karácsony ünnepén azt kívánom minden olvasónak, hogy az ünneplés ne csupán egy meghatott főhajtás legyen a jászol előtt, hanem őszinte hála fakadjon szívünkből a minket szerető Isten felé, s higgyük, hogy ebből a hitből táplálkozhatunk az elkövetkezendő esztendőben! András atya
Hivatás és szolgáló szeretet Weöres Sándor:
Üdvösség
Csak azért az egyetlen napért érdemes volt megszületnem, amikor szeretni tudtam, és szeretnek-e, nem kérdeztem. Csak ennyi történt teljes életemben, egyébkor szakadékba buktam. Csak azért az egyetlen napért érdemes volt megszületnem. „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40)
2
S
imon Sándorné Mária ötven éve tagja egyházközségünknek. Ennél hosszabb ideje él szentségi házasságban, öt gyermeke, tizenhárom unokája van, és januárra várják harmadik dédunokája születését. Ha másról nem, a „zsíroskenyerezésről” tudhatjuk ki is ő. Két dolog jutott eszembe vele kapcsolatban, mikor a beszélgetésre készültem: a hivatás és a szolgáló szeretet. Ezekre felfűzhető az egész élete. Hivatás – tanári hivatás: Nekem nem pusztán a megélhetés forrása. Egész életemben nagyon szerettem csinálni. Matematikát és fizikát tanítottam. A Rudasban
később az énekkart is vezettem, és ehhez ötvenvalahány évesen végeztem el egy karvezetői tanfolyamot. Végül pedig Imre atya bevont a hitoktatásba más pedagógusokkal együtt, és azt is így végeztem el, hogy előbb elkezdtem tanítani, aztán ő megszervezte a hitoktatói tanfolyamot, és azon vettem részt. Szülői, édesanyai hivatás: Sokszor volt bennem konfliktus, időnként meg is kellett alkudni, de a családomat mindig fontosabbnak éreztem. A többi ember felé irányuló hivatás: Mondhatom, hogy a ferences hivatás is elég korán jött. Ez az első perctől kezdve erősen befolyásolta az életemet, de elég speciálisan alakult. Mindig éreztem, hogy azokkal kell foglalkoznom, akik az életükben hátrányoktól szenvednek. A Margit körúti templomba jártam, és egy ferences pap volt a gyóntatóm. Ő volt a ferences világi rend vezetője, és elkezdett terelgetni ezen az úton. Tizenhárom évesen öltöztem be és tizennégy évesen volt a fogadalomtételem, de a kettő között már be voltunk tiltva. Ilyen fiatalon lehetett örök fogadalmat tenni? Tizennégy éves kortól, de azért nem ez volt a gyakorlat. Inkább az lehetett az ok, hogy még a rend betiltása előtt eljussak az elköteleződésig. A betiltás után a közösségi élet meg is szűnt. Annyi maradt, hogy havonta egy vasárnap délután volt egy Szent Ferenc ájtatosságnak nevezett közös imádság, amire jellemzően (de nem kizárólag) a harmadik rendiek jártak – egy ideig én is. Aztán kimaradt 20-25 év (ideköltözünk Lőrincre, a gyerekeink kicsik voltak) és a nyolcvanas évek második felében kezdtem visszajárni. Mikor a világi rend újjáéledt, jelentkeztem, hogy én is régi fogadalmas vagyok. Beválasztottak az 1990-ben
megalakult első országos vezetőségbe. Mindenütt hihetetlen nagy volt a lelkesedés. Sok új közösség alakult, amik olyanok kezébe tehetik a fogadalmukat, akik már örök fogadalmasok. Nagyon nagy élmény volt számomra, hogy a miskolci közösség az én kezembe tette a fogadalmat, és azóta is, ha találkozunk, úgy üdvözölnek, mint az anyjukat. A ferences 3. rend deklaráltan mivel törődik az emberek életében? Deklaráltan semmivel. Mint ahogy a ferences rend sem tanító-, missziós vagy betegápoló rend, de mindig azt csinálták, amire éppen szükség volt. A török hódoltság idején nevezték el őket barátoknak (a nép barátai), mert a törökök őket tűrték meg a leginkább, és vándorprédikátorként járták az országot, de ha kellett, betegeket is ápoltak. Maga Szent Ferenc a szerzetesektől azt várta el, hogy ne legyen senki haszontalan: aki tud, dolgozzon, aki nem, az tanuljon meg valamit. Volt, akit el is küldött: „Légy testvér menj odébb: nem itt a helyed!” Mindenesetre a ferencesekre az volt a jellemző, hogy mindig a kor kihívásainak akartak megfelelni: azt csinálták, amit más nem csinált. Szolgáló szeretet: Ott kezdődik, hogy az ember a családjában igyekszik ezt megvalósítani, és kézenfekvő, hogy
3
Emberközelben ott kötelessége is. Azt, a szót, hogy szolgálat, a mai ember nem szereti, de pl. a ferenceseknél az elöljáró elnevezése, a miniszter, azt jelenti, hogy szolga. Én a tanári pályát is szolgálatként éltem meg. Már az iskolában, az orsolyita nővéreknél nyilvánvaló volt a számomra, hogy a szegényekkel, betegekkel és más rászorulókkal törődni kell. Magamon is megtapasztaltam, amikor édesanyám kórházban volt, hogy fontos nekik, hogy velem mi lesz: mit eszem, hol alszom, van-e ruhám. Komolyan vették a nevelésünket, mindenkivel foglalkoztak. (Egyszer mise után az egyik nővér mondta, hogy látott beszélni mise alatt. Én állítottam, hogy nem – ő pedig, hogy látta. Végül rájöttem, hogy az ének számát mondtam meg valakinek. Olyan mély nyomot hagyott ez bennem, hogy a mai napig nem bírom elviselni, hogy a templomban szóljanak hozzám.) Kevés konkrét beszélgetésre emlékszem, inkább a példájukkal tanítottak. Kb. 10 évig jártam a nővérekhez, és vettem részt a katekumenátus munkájában. Nagy élmény látni, hogy mindig vannak, akik keresik az Istent – és meg is találják. Különleges élmény, mikor az ember hetvenen felül tud olyat mondani a fiataloknak, amire felkapják a fejüket. Közülük vannak ilyen ’balkézről való’ gyermekeim: 3 bérma-, meg egy keresztgyerekem. Mostanra ezt is leadtam, de a tavaly végzett csoport elkezdett idejárni, és rendszeresen összejövünk. Hátha még valami hasznomat veszik … A hittanosaim és a katekumenátusban hozzám kapcsolódók közül többeket el tudtam csábítani a Tömő utcába, hajléktalanoknak ételt osztani. Volt, aki elég sokáig rendszeresen járt, már nélkülem is. Látszott rajtuk, hogy szívesen csinálják. Másokat bevezetni az ilyen szolgálatba, nagyon fontos dolog, mert esetleg nehezen indul el valaki ezen az úton, mert fogalma sincs, hogy lehet ilyet elkezdeni. A Margit körúti közösségünkben sok volt a nálam jóval idősebb, akiket rendszeresen láto-
4
Emberközelben gattunk is. Közülük az egyik, mikor nála jártam, azzal köszönt el, hogy még fel kell hívnia két embert, mert ő tartja bennük a lelket – és mindezt két héttel a halála előtt! Nagyon szép példa volt ez számomra. Egyszer Henrik atya megszólított, vállalnám-e betegek áldoztatását. Sokáig csináltam örömmel.
Mindig várom, hogy mi a következő feladat, hátha van még valami, amit ebben a korban és ebben a helyzetben is tudok még csinálni! A propos Karácsony: Szent Ferenc volt az első, aki betlehemes játékkal ünnepelte meg a Karácsonyt. Látni akarta, hogyan történt az az első karácsonyéjszaka. Az emberek a környező falvakból összejöttek és ujjongva ünnepelték Jézus születését. Még hozzátennénk – jellemzően ő maga nem említette -, hogy idén ő kapta a Szent Erzsébet rózsája díjat! A kitüntetéssel kapcsolatban hiába kérdezem, röviden elintézi: nem tudom, hogy mért kaptam, mert szerintem, amit én csináltam, azt százával csinálták körülöttem – és már tereli is másfelé a szót. Szeretettel gratulálunk, és Isten áldását kérjük életére!
BOE
Helyére került az életem E
rdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek június 14-én diakónussá szentelte Lindmayer Miklóst, aki az idei tanév első félévében plébániánkon végzi pasztorális gyakorlatát. A vele készített interjúban arra kértem, hogy röviden mutatkozzon be. Mesélnél egy pár szót a családodról, honnan származol? A Terézvárosban egy olyan tízgyermekes családba születtem harmadikként, amelyben Isten ajándékaként fogadták a gyerekeket. Egész családunkban ez a látásmód él, hiszen például édesapám kilencgyermekes, édesanyám háromgyermekes családban nőtt fel. Amúgy is inkább az a jellemző, hogy a hitet megéljük, mintsem csupán beszélünk róla. A VI. kerületi Szent Család templomba jártunk Istentiszteletre, ahol 2003-tól édesapám állandó diakónusként szolgál. Innen amúgy Gyulai Oszkár atyának és a hivatásokért való kitartó imáknak köszönhetően immár én vagyok a nyolcadik-kilencedik pap, aki kikerül. Hogyan vezetett az életed a papi hivatás felé? Miként fogalmazódott meg a hívásod? Érettségi után felvettek programtervező matematikus szakra, ahol az első félévet követően rájöttem, hogy ez biztos, nem akarok lenni. Ezt követően két és fél éven át csak átmeneti munkahelyeim voltak, például szórólapoztam, biciklis futár voltam. Volt is ebből kifolyólag vitám a szüleimmel, akik nem igazán láttak perspektívát ezekben a munkákban. Végül beláttam, hogy igazuk van, és Istennek is feltettem a kérdést, hogy Ő mit szeretne kezdeni velem. A válasza az volt, hogy gyere el papnak. Erre a hívásra első pillanatban teljesen alkalmatlannak éreztem magam, noha visszatekintve voltak már korábban is apróbb jelek, de ahogy aztán papokkal, szüleimmel, ismerősökkel elbeszélgettem, és megimád-
koztam a választ, egyre jobban beláttam, hogy tényleg ez az Isten által rendelt utam. Amióta pedig meghoztam a döntésem amellett, hogy pap legyek, helyére állt minden, és megtaláltam a helyemet. Ezek után a Főpásztorunknál jelentkeztem papnak, aki pedig azt mondta, hogy felvesz a szemináriumba, de azzal a feltétellel, hogy előtte egy éven át végezzek szociális munkát. Így kerültem 3 hónapra nevelőként az Aga Gyermekotthonba, majd pedig fél évre Ipolytölgyesre a Szent Erzsébet Otthonba, ahol halmozottan fogyatékos gyermekeket, fiatalokat ápoltam-gondoztam nap mint nap. Ez inkább pszichésen volt megterhelő, nem is annyira fizikailag, viszont erőt adott az elhatározásom, hogy pap szeretnék lenni, amihez akkor éppen ezt a feltételt kellett teljesítenem.
5
Velünk történt Hogyan telnek a szemináriumi évek? Pozitív benyomásaim vannak a szemináriumról, mert jók a tanáraink, elöljáróink, és a közösség is. A többi papnövendékkel együtt erősíteni tudjuk egymást, bár persze akadnak konfliktusok is, az összezártság mélyebben megismertet önmagunkkal, tisztábban látjuk, hogy mik azok a dolgok, amelyekben jók vagyunk, illetve, miben kell fejlődnünk. Közösségteremtő céllal 3-4 napos kirándulások is vannak, vagy az egész háznak, vagy akár a mi négyfős évfolyamunknak. Különböző rendezvényeken veszünk részt, például olyanon, amelyet az ország kispapjainak, szerzetes növendékeinek szerveznek. Most nyáron szenteltek diakónussá. Mit választottál diakónusi jelmondatodnak? A 30. zsoltár kezdetét: „Te vagy, Uram, én reményem”. A remény már kiskorom óta megfogott, a „hit, remény, szeretet” hármas isteni erény közül, mivel egyrészt a remény az Istenre való hagyatkozást, bizodalmat fejezi ki, hiszen ő az, aki a világ ura, és jót akar, mi pedig merjük rábízni az életünket, remélve, hogy Ő jóra fordítja sorsunkat. Másrészt pedig végső célunk, reményünk, hogy Istennel találkozhassunk a feltámadásban. Miről fogod írni a diplomamunkádat?
Velünk történt Habár természetesen a feltámadás áll hitünk középpontjában, én Nagypéntek liturgiájáról és az egyház gyászáról írom diplomamunkámat, annak jelképeiről és hagyományairól, illetve hogy, hogyan is alakult az a történelem folyamán. Ez számomra hiányt pótol, mert kevesebbet tudok róla. Hogyan érzed itt, a Pestszentlőrinci Főplébánián magadat? Milyen feladatokkal lettél megbízva? Teendőimet végezvén belekóstolhatok a papi hivatás hétköznapjaiba, így már kipróbálhattam magamat a mély vízben, például keresztelési oktatást, keresztelést, óvodai áhítatot és liturgiát, hittanórákat tartottam. Szentségimádásban, litániákban, rózsafüzérben való segédkezés is volt a feladatom. Ami a benyomásaimat illeti, az emberek alapjában véve nyitottak, érdeklődőek, azonban számomra furcsa, kicsit még szokatlan, hogy mennyire csendes a környék a belvárosi nyüzsgéshez képest. Kedves Miklós atya, kívánjuk, hogy Isten áldása legyen munkádon, és az itt eltöltött idő segítsen a papi hivatásban való kiteljesedésben! B.T.Á.
Lengyelországi plébániai zarándoklat október 27-30-ig Október 27-én plébániánk egy busznyi hívője útra kelt, hogy egy felejthetetlen lengyelországi zarándoklaton vegyen részt, fiatalok és idősek, családosok és egyedülállók, világiak és egyházi személyek, Henrik, András és Miklós diakónus atya lelki vezetésével.
A
4 napos esemény odavezető útján először Oravka falu Keresztelő Szent János fatemplomát tekintettük meg, amelynek gyönyörű festményei főként magyar szenteket ábrázolnak. Ezután Wadowice városa következett, ahol a Szent II. János Pál pápa szülőházában kialakított
6
múzeumot járhattuk végig, mely bemutatta a sokak által tisztelt lengyel szent életét, tevékenységét, személyes tárgyait, munkásságát. Megkóstolhattuk a pápa kedvenc krémes süteményét, a kremowkát is. Az este szentmisével zárult szálláshelyünkön, Kalwaria Zebrzydowskában.
Másnap Krakkó volt az úticélunk. A Szent Fausztina nővér egykori kolostora mellett álló templomban az irgalmas Jézus képe és Szent Fausztina ereklyéje előtt imádkozhattunk. Ezután az Isteni Irgalmasság Bazilikáját csodálhattuk meg, melyet 2002-ben II. János Pál pápa szentelt fel. Szép élmény volt, hogy a bazilikában lévő Szentek Közössége magyar kápolnában vehettünk részt szentmisén, melynek belsejét a középeurópai szentek és boldogok alakjait megjelenítő üvegmozaik díszíti. Fausztina nővér rendjének egy mai tagja megrendítő történeteket mesélt nekünk, pl. egy francia férfi krakkói megtéréséről, valamint egy kislány csodálatos életben maradásáról, melyek az irgalmas Jézus szeretetének működéséről tanúskodnak ma is. Megnéztük a „Ne féljetek!” II János Pál pápa központot is, mely Krakkó ipari negyedében, a Solvey gyár közelében – ahol annak idején a fiatal Karol Wojtyla is dolgozott- épült, többek között itt őrzik II. János Pál pápa vérereklyéjét is, a szent pápa első sírfedelét, valamint több emléktárgyát is. Magyar származású közös szentjeink: Szent Hedvig lengyel királyné és Szent Kinga kápolnáját is megtekinthettük itt. Krakkó híres nevezetességét, a várhoz tartozó Waweli székesegyházat is volt alkalmunk megcsodálni, valamint a gyönyörű Mária templomot is a főtéren. Harmadik nap Czestochowába zarándokoltunk, a Jasna Górai kolostort, kegyhelyet meglátogatni, melyet a magyar pálos rend 1382-ben alapított. Nagy lelki élmény volt a híres Fekete
Madonna kegyképe előtt bemutatott szentmisén részt venni, imádkozni, zarándoklatunk csúcspontjaként. Utolsó nap megtekinthettük szálláshelyünk szép kegytemplomát is. Sajnos nem fért bele zarándokutunkba már, hogy végigjárjuk a Krisztus szenvedésének emlékére, a jeruzsálemi Kálvária mintájára létrehozott 42 kápolnát, a híres „kálvária ösvényekkel”. Hazafelé Zakopanéban, a lengyel pápa elleni merénylete után, gyógyulásáért hálából felépített fatimai Szűzanya templomot is megnézhettük, a kegyhelyen volt záró szentmisénk is. A zakopánei piacon pedig ki-ki kedvére vásárolhatott a sok-sok portékából. Úgy gondolom, mindannyiunknak nagy lelki élményt jelentett e néhány nap. Egy zarándoklat elsődleges célja az Istennel való kapcsolatunk elmélyítése. Az egyéni és közösségi elcsendesedés, a napi szentmisék, a közös rózsafüzér imádságok, a lelki tanítások, a szentek életének megismerése, életük tanúságtételén való elmélkedés és közbenjárásuk kérése mind-mind hozzájárult e célhoz. Bizonyára sokan felajánlottuk valamilyen szándékra zarándoklatunkat, lélekben elvihettük az Úrhoz a kegyhelyeken, a szentek ereklyéi előtt is mindazt, amit szívünkben hordoztunk: egyéni gondjainkat és másokét is, családunk, közösségünk, nemzetünk és az egész világ sorsát az Úrra bízhatjuk egy ilyen zarándoklaton. Jó alkalom volt e zarándoklat közösségünk építésére, egymás jobb megismerésére, a közös beszélgetéseken, élményeken, játékokon keresztül is. Külön örömet jelentett, hogy egy lengyel származású tolmácsunk is volt, Teresa, aki sokat segített nekünk utunkon. Köszönjük az Úrnak a kapott kegyelmeket, valamint Henrik atyának és minden szervezőnek, aki hozzájárult ehhez a szép október végi lengyelországi úthoz. Bízunk benne, hogy máskor is részt vehetünk majd hasonló, felemelő lelki élményekben.
Kiss Attila
7
Helytörténet
Szomszédos plébániánk
HISTORIA DOMUS – 9 B
eköszöntött az 1925-ös Szentév, kegyelmek áradása. Vajon hoz-e valami jót? Plébánosunk meglátogatta a népjóléti miniszter urat (Vass József kalocsai nagyprépost), hogy segítséget kapjon kapjon a templom további építkezéséhez. Készséges meghallgatásra talált, ígéretet kapott nagy mennyiségű deszka, cement, gipsz szállítására, így a szükséges anyagmennyiség java része megoldottnak látszott. Személyes látogatást is kilátásba helyeztek. Január egyik vasárnap délelőttjén, 11-kor két autó gördült a templomtérre, amelyből Dr. Vass József népjóléti miniszter, Dr. Petrichevich Horváth Emil báró államtitkár és Eberling Béla műszaki tanácsos szálltak ki több ezer hívő lelkes éljenzése közepette, hogy szemlét tartsanak. Nagyon csodálkoztak az építkezés előrehaladásán, tetszettek a szép tervrajzok is. Miniszter úr kifejezte abbeli reményét, hogy még ez évben - reményei szerint - a templomot átadják rendeltetésének megfelelően, és további pártfogását helyezte kilátásba. Február 4-én plébánosunk ajánlott, felülbélyegezett levelet kapott, melyet gyanúsan forgatott kezében. Nagy meglepetés érte! A Püspök az életre keltett ócsai prépostság előkelő címét adományozta neki. Egyrészt nagy örömmel töltötte el a kitüntetés, de ez vegyes volt abbeli félelmével, hogy milyen kötelezettségekkel jár majd. Elgondolkodott, hogy a ranglétrán a következő fokokat járta meg: káplán (Kispesten), aztán expositus, (kihelyzett, nem a plébánián lakó lelkipásztor), parochus ( plébános) , vice archidiaconus (esperes), s mint praepositus (prépost) ugyanazon a helyen! Horváth báró államtitkár úr kiutalta a megígért anyagot. Februárban plébános úr költségvetést kért a belső és külső vakolás anyagszükségleteiről. Újból előjött az, ami eddig is problémát
8
okozott többször, tudniilik a terv változtatása. Jelen esetben az, hogy a bal oldalsó kápolna építése kinek a számára legyen megalkotva, felszentelve. A baloldali kápolnát – melyet plébánosunk Szent Antal tiszteletére óhajtott kialakítani - a hősök tiszteletére akarták felszentelni Szent Sebestyén oltárával, és ennek költségeit az építész és hívei állították, hogy vállalják. Megindult az építkezés, cement, mozaiklapok, bádog szerzése. (Mind plébánosunk dolga!) 3 ajtót ingyen készített Schwarcz Mór műasztalos, a többit is ő szállította, mint legolcsóbb szállító. Minden jel arra utalt, hogy zökkenőmentesen lehet befejezni az utolsó munkákat. De jöttek a csalódások! Mikor miniszter úr támogatására hivatkozva kérték az anyagok kiszállítását, kiderült, hogy egy fillér sincs a kas�szában! A következő nehézség, Kapuszta építész állandó változtatásai, újabb tervei voltak! A szó szoros értelmében tanult az építkezésen. Sokszor már kész munkát lebontatott, mert más tervet hozott. Ez a folytonos változtatás rengeteg pénzt emésztett fel, és újabb beszerzések gondjaival járt, a rá való költségek előteremtéséről nem is beszélve! Hiába tiltakozott plébános úr, semmi nem használt, ki volt szolgáltatva. Végül is határozottan, írásban kifejezte, hogy több újításért semmit sem fizet! Mivel Kapuszta építész várományosa volt egy pápai kitüntetésnek, s hogy minél hamarabb megkapja, kénytelen volt tudomásul venni és abbahagyni újabb kísérleteit. Június 1-jén ünnepélyes szentmise keretei között Horváth Elemér püspöki vicekancellárius adta át a kitüntetést, mely alkalom majdnem botrányba fulladt. Kapuszta Gusztáv 20 perc késéssel érkezett a szentmisére utcai ruhában, az ünnepi beszéd alatt állandóan fecserészett, végül a mellényére tűzette ki a kitüntetést…
Valahára befejeződött a templom építése, szakbizottságot kért fel plébánosunk az eddigi számadások felülvizsgálatára. A hívek már türelmetlenkedtek, hogy mikor vonulhatnak be a templomba. Közben gyóntatószéket kellett megrendeli, villanyt bevezetni, lassan törleszteni a felgyülemlett adósságokat. Visnyovszky Lajos szobrász-művész gyönyörű tervekkel állt elő....de hát ezek is nagyon sokba kerültek. Országos gyűjtésre kapott engedélyt plébános úr, remélve, hogy az majd átsegíti az újabb kiadásokon. A gyűjtéssel megbízott iroda és emberei viszont egytől-egyik sikkasztottak, meghamisították a gyűjtőívet. Alig maradt valami a gyűjtésből. A rendőrség kezére kellett őket adni! Augusztus 15-én átszállítottak mindent a kis templomból, Wimmerth Béla ideiglenesen benedikálta a templomot. Böle Kornél domon-
A
kos atya méltatta a nagy napot, utána plébános úr megtartotta első szentmiséjét az új Úr házában. Ezután minden vasárnap 3 szentmise volt, telve hívőkkel. Azért karácsony előtt két héttel, hogy ne menjenek simán a dolgok, a decemberi erős havazást melegebbre forduló idő követte. Megindult a hó a tetőn. Betörte a baloldali mellékhajó tetejét másfél méter hosszban. A hó a padlásra zuhant, aztán másnap elkezdett esni az eső, s víztenger öntötte el a padlást az elolvadt hótól. Dézsákba, teknőkbe szedte fel a vizet plébánosunk. Újból helyre kellett hozni a tetőt, szerencsére volt elég pala tartalékban. De karácsony ünnepét – amennyire lehetett fényesen ünnepelték. Az új szószéket, gyónószéket felállították, piros kókusz szőnyeget fektettek le a hideg ellen a hívek nagy örömére. Boldogan, meghitten ünnepelték Urunk megtestesülését szép, új templomukban! Szné
Utcamisszió Erzsébet–Bélatelepen
z Attila utcai kis templom csendesen bújik meg a házak között. Még tornya sincsen, ami figyelemfelhívó lenne, mert a reptér közelsége miatt nem építhettek rá. Szinte csak az tudja, hogy van, aki már évek óta ide jár szentmisére. Zsombor Kálmán atya, aki hosszú évekig nyugdijas lelkészként szolgált a templomban, nyáron elköltözött, ahogy korábbi számunkban már írtunk róla. Mivel templomunk a főplébániához tartozik Henrik atya és András atya vette gondjaiba a maroknyi közösséget. A kertes övezetben sok fiatal család lakik és van egy általános iskola is a telepen 320 gyerekkel. Ezért Henrik atya úgy gondolta, ideje őket megszólítani, megismertetni velük a templomot.
Így hát elkezdődött a munka. Egy lelkes kis csoport kezdett szervezkedni. Először még a nyár végén egy jó hangulatú bográcspartira hívtuk az itt élőket a templom kertjébe. Bár a program nagyon jól sikerült, a templomba nem jöttek el többen. Ekkor merült fel az utcamisszió ötlete, hogy menjünk ki az utcára és ott szólítsuk meg az itt lakó embereket. Ettől kezdve imáinkban hordoztuk a tervet, csütörtökönként szentségimádás volt sikeréért. A misszióra október 11-én, szombaton került sor. Amíg az Eucharist Együttes a hangosítást állította be, a közösség tagjai előkészítették a Martinovics teret az érdeklődők fogadására. Sok különféle feladat mellett lelkes tagok – töb-
9
Szomszédos plébániánk bek között a Főplébánián bérmálkozásra készülő fiataljai - előző nap pogácsát sütöttek, amikbe igeverseket rejtettek. Ezek kínálásával könnyebb volt megszólítani az arra járókat. A zene délelőtt és délután is szólt Isten dicséretére és egy-két környékbeli lakos bosszúságára, de a hős misszionáriusok a negatív felhangok ellenére sem csüggedtek el. Az élő koncertet egy vidéki, Deitárról érkező cigány fiatalokból álló színtársulat előadása színesítette. Előadásuk könnyeket csalt sokak szemébe.
Krónika Délutánra a Főplébánia hittanos gyerekei gyalog zarándokoltak el hozzánk. Igaz, délutánra sokan lettünk, de ha körbenéztünk, szinte csak ismerős arcokat láttunk. Kicsit úgy jártunk, mint Henrik atya történetének dalnoka. Reggel még azért énekeltünk, hogy megváltoztassuk a világot, délután pedig már azért énekeltünk lelkesen, hogy minket ne változtasson meg a világ! Majoros Gáborné
Búcsú Erzsébet-telepen
KRÓNIKA
Éhezőknek enni adtál, Szomjazóknak inni adtál, Szomorkodót vígasztaltál, Betegeket ápolgattál Árpád-házi Szent Erzsébet
Szeptember: 8-án megkezdődtek a hittanórák. 14-én 26 gyermek járult előáldozáshoz a 12 órai szentmisén. 24-én újból megindult a katekumenátus első éve a Jézus Szíve nővérek házában. 25-től okt. 4-ig papirgyűjtés volt. 30-án a Szent Mónika kör tartotta összejövetelét a szentmise után templomunkban. Új kivetítőt tudtunk beszerezni egy hívőnk nagyobb adománya segítségével. Október: 10-én imacsoportok szentmiséje volt. 11-én missziós napot tartottunk Erzsébettelepen, melyről előzőleg már megemlékeztünk. 19-én alapítványi gyűjtés volt. 25-én a Nyugdijas klub tartotta összejövetelét a Közösségi Házban. 27-én egyházközségünk hívői utaztak zarándoklatra Lengyelországba, melyről korábban már megemlékeztünk. Jó hangú énekeseket hívtunk templomunk kórusába énekelni, ennek hatására 5-en csatlakoztak. November: 9-én alapítványi gyűjtés volt. 14-én az imacsoportok szentmiséje volt. 16-án Erzsébettelepi búcsú volt, melyről korábban írtunk. 21-én felnőtt hittan . 22-én megújulási imaest volt Erzsébettelepen. 23-án a Jézus Szíve Család tartott imaórát 5 órakor templomunkban. 25-én a Szent Mónika kör tartotta összejövetelét templomunkban. 29-én a lengyelországi zarándokok utótalálkozóját tartottuk a Közösségi Házban. Adventi koszorúk készítésére invitáltuk a híveket. December: 5-én a Képviselő testület ülésezett. 6-án 10 órakor a kamilliánusok tartottak adventi összejövetelt templomunkban. A szentmise után a Közösségi házban agapéra vártuk őket. Du. 4-kor Szent Miklós ünnepet tartottunk templomunkban. 8-án a Rózsafűzér Társulat tartotta imanapját templomunkban. 22-23-án plébániánk gyermekei népi betlehemes játékokkal járnak házról-házra hirdetni az örömhírt.
2014. november 16-án, az Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viselő Attila utcai templom búcsúnapján tartott szentmisén, a szép számban összegyűlt Erzsébet-telepi és vendég hívek értékes útravalót kaptak a hétköznapok nehézségeinek elviseléséhez. A Henrik atya komoly elhatározásából született közösség építés szép példáját tapasztalhatták meg a résztvevők. András atya szentbeszédében a szeretet fontosságáról szólt. Kifejtette, hogy az emberi természettel ellenkezik az, hogy aki megbántott bennünket, azzal jót tegyünk. Viszont nemcsak az erőszak szül erőszakot, hanem a gyűlölet is gyűlöletet szül, és nekünk abban kell különböznünk másoktól, hogy megpróbálunk a gyűlöletre szeretettel válaszolni. Ezért mindenki a saját környezetében tud tenni. Mielőtt elmondtuk volna a legszebb imádságunkat, Henrik atya kérésére mintegy 25 kisgyermek egy hatalmas kört alkotva fogta meg egymás kezét, - a hívek szintén így tettek – s a közösségbe tartozás élménye érezhetően ös�szekapcsolta az embereket. A sok lelkes szervező által létrehozott ünnepség fényét emelte az ifjúsági kamarazenekar muzsikája, valamint a szép orgonajáték. Utalva szent Erzsébet jócselekedeteire, a szertartás végén Zajkás Rozi hittanosai nemzeti szinű zsinórral átkötött péksüteményt osztottak a híveknek, Henrik atya pedig egy csodálatos rózsacsokrot mutatott fel. A mise utáni agapén az emberek kötetlenül, jókedvűen beszélgettek egymással, miközben a szorgos kezek által készített ételekből csemegéztek, s ezt a hangulatot, szeretetet hazavitték magukkal otthonaikba is. Kérjük Urunk segítségét, hogy azoknak a jó kezdeményezéseknek a hatására, amik itt elindultak, egyre több szív nyíljon meg, hogy minél több ember átérezhesse az összetartozás felemelő érzését. Erre, a közeli jövőre tervezett események kapcsán, lehetősége nyílik mindenkinek.
René
10
11
Minden Olvasónknak áldott, szép karácsonyt kívánunk!
Elhunyt Dr. Fila Béla pápai prelátus, püspöki tanácsos, a Hittudományi Akadémia dogmatikatanára, akit 2014. szeptember 12-én helyeztek örök nyugalomba a váci székesegyházban. Hálát adunk papi szolgálatáért és mindazért, amit egyházközségünkben, különösen az Ibolya utcai kápolnában tett! Nyugodjék békében!
Decemberi receptajánló
Stollen vagy drezdai kalács Hozzávalók: 1 kg liszt, 25 dkg vaj,10 dkg cukor, 10 dkg élesztő, 4 tojás, 3-4 dl tej, só, mazsola, különféle aszalt gyümölcsök rumba áztatva, durvára vágott mandula vagy dió, reszelt citrom és narancs héja, fűszerek; reszelt szerecsendió,fahéj,őrölt szegfűszeg, vaniliáscukor – vagy mézeskalács fűszer. Sütés után még 10 dkg vaj és 25-30 dkg porcukor a beforgatáshoz. Elkészítése: Az élesztőt felfuttatom 10 dkg liszt,egy evőkanál cukor,és tej keverékében. Ha már jó habos, bedolgozom a maradék 90 dkg liszttel,cukorral, sóval, tojással, és az olvasztott,de nem forró vajjal. Nem kell dagasztani, csak jól megdolgozni.Ezután belerakom a rumba áztatott aszalt gyümölcsöket és fűszereket. Letakarom és hagyom megkelni. Majd kiosztom a kivajazott sütőformákba, ez akár kuglóf, akár őzgerincforma, akár egy nagy tepsi is lehet. Ebben is hagyom kelni, pihenni a tésztát. Késsel hosszú vágást ejtek rajta . Közepes lángon jól átsütöm, majd azon forrón megkenem alaposan vajjal és átforgatom porcukorban. Kihűlés után becsomagolom és hűvös helyen tárolom az ünnepekig. Mindig csak annyi szeletelek fel belőle, amennyit elfogyasztunk. Annál ízesebb, minél több aszalványt teszünk bele – pénztárcától függően. Én legalább 10 dkg mazsolát, 10dkg aszalt gyümölcsöt, ugyanannyi diót vagy mandulát , citrom és narancsból egy-egy db-ot. Elbírja az apróra vágott csokoládét és birsalmasajtot is.Nem éppen olcsó sütemény,de legalább 4-5 kisebb stollen is kitelik belőle. Celofánba csomagolva remekül eláll. (Marosi Málna receptje)
PLÉBÁNIAI HÍRLEVÉL Felelős kiadó: Dr. Gável Henrik plébános Tel.: 290-3036 Szerkesztő: Szilárdi Ferencné
12
Szentmisék rendje:
hétfő: 7:30 és 18:00 kedd: 7:30 és 18:00 szerda: 7:30 és 18:00 csütörtök: – péntek: 7:30 és 18:00 szombat: 7:30 és 18:00 vasárnap: 7:00, 9:00, 10:30, 18:00
Adventben hétfőtől szombatig a roráté szentmisék reggel 6-kor kezdődnek!
Szentgyónási lehetőségek templomunkban hétfőtől szombatig: hétfőn: pénteken: szombatonként:
7:00-7:25 17:30-17:50 16:30-17:50 19:00 – igény szerint
Érdekel valakit ez az újság? Érdekel valakit, hogy mi van itt? Nem kaphatnánk visszajelzést? Mi az, ami hiányzik belőle, mi az ami jó, vagy esetleg kevésbé tetszik? Miért nem írnak valamiről, ami közel áll Önökhöz? Kérjük, és buzdítjuk is olvasóinkat, hogy osszák meg élményeiket, gondolataikat velünk! Ennek többféle módja is lehetséges; elektronikus formában a
[email protected] címre várjuk levelüket, a kéziratokat, vagy nyomtatott írásokat a plébániai hivatalba. (Csak azt kérjük, hogy a kiadványon feltüntetett lapzárta dátumát szíveskedjenek betartani!) Nyomdai felelős: Bartha Zsolt Munkatársak: Balogné Tevesz Ágnes, Bakiné Ormai Edit, Fierer Zsuzsa, Kiss Attila, Majoros Gáborné, Rausch Edéné, Szili András káplán Megjelenik negyedévente. A következő lapzárta: 2014. március 14.
