SZIMPOZION
Tomislav Bandin KÖZGAZDÁSZOK TANÁCSKOZÁSA KUMROVECBEN*
A társadalmi tőke irányításáról, igazgatásáról szervezett vita számos kérdés mellett lényegében két fő p r o b l é m á r a : az akkumulációra és a felhalmozott eszközök mobilitására, sikeres felhasználására összpontosult. Mivel a két alapkérdésről több eltérő vélemény h a n g z o t t el, az aláb biakban ezeket ismertetjük, m a g y a r á z a t , állásfoglalás és értékelés nélkül. T á r s a d a l m i eszközökről lévén szó a v i t á b a n felmerült a társadalmi tőke kifejezés használatának, helytállóságának kérdése. U g y a n í g y fel merült az a kérdés is, identifikálható-e a társadalmi tőke fogalma a holt m u n k á v a l . A társadalmi tőkét mint termelési tényezőt eredményesen kell felhasználni — vélték a tanácskozás részvevői. E m i a t t szükségesnek m u t a t k o z i k , hogy a tőke értékét felhasználáskor — feltételesen szólva — valamilyen árral h a t á r o z z u k meg. A t á r s a d a l m i tőke á r á t m i n t alokációs és realokációs tényezőt kell vizsgálni. Feltételesen a tőke á r a ki egyenlíthető a tágabb értelemben vett k a m a t l á b b a l . A tőke ára, vagyis a k a m a t a gazdaságfejlesztés stratégiai funkciójában kell h o g y álljon és tulajdonképpen ebben különbözik egymástól a t i s z t a piacgazdálkodás és a mi tervszerű piacgazdálkodásunk. Funkciójából adódóan a társadalmi tőke árát, azaz a k a m a t magasságát a fejlődési ü t e m határozhatja meg. A k a m a t s z i n t serkentően kell hogy hasson a társadalmi tőke ésszerű felhasználására. Amennyiben a társadalmi tőkének ára v a n (például k a m a t formájában), a k k o r ára kell hogy legyen a másik ter melési tényezőnek, a m u n k á n a k is — esetünkben személyi jövedelem formájában —, mégpedig a termelési tényezők optimális kombinációja és szubsztitúciója m i a t t . A tanácskozás résztvevői közül többen a t á r sadalmi tőke á r á n a k meghatározása és bevezetése mellett szálltak síkra. N y i l v á n v a l ó azonban, hogy egy ilyen intézkedés nem oldhatja meg a bővített újratermelés legfontosabb problémáit. Így például, h a a társa* 1982. ápr. 12-én a Jugoszláv Közgazdászok Tanácsának tudományos szakosztálya és a JKSZ KB Elnökségének Társadalomkutatási Központja tanácskozást szervezett a dolgozók részvételéről a társadalmi tőke irányításában.
dakrii töke értékére előírnánk a k a m a t o t v a g y járulék fizetését az ügy viteli alapra, a m u n k á s elveszítené érdekét, hogy gazdálkodjon a tár sadalmi tőke egy részével, és emiatt nem fogadható el a társadalmi tőke esetében a k a m a t l á b bevezetése. Természetesen azok, akik a k a m a t l á b bevezetése, tehát a társadalmi tőke á r á n a k meghatározása mellett száll t a k síkra, úgy vélekedtek, h o g y ezt a k a m a t o t össze kell kötni a m u n k a és eszköztársításból származó jövedelemmel, v a l a m i n t a bankkölcsönökre fizetett k a m a t o k k a l . A vita azonban nem adott választ arra a kérdésre, hogyan köthető össze a társadalmi tőke á r a k é n t jelentkező k a m a t l á b , a m u n k a - és eszköztársításból származó jövedelem és a bankkölcsönökre fizetett k a m a t . Többen mégis úgy vélték, hogy a társadalmi tőke á r á n a k olyan sze repet kell betöltenie, amellyel éppen a t á r s a d a l m i tőkével történő jó gazdálkodást, a n n a k optimális koncentráltságát és integrációját serkenti. H a n g o t k a p o t t olyan vélemény is, m e l y szerint a beruházásoknak, a régi rendszer alapján végzett pénzelése, vagyis az invesztíciós b a n k kölcsönök folyósítása a m u n k a - és eszköztársítás alacsony fejlettségi fokán invesztíciós v á k u u m o t o k o z h a t . Bizonyos fokú véleményazonosság alakult ki a hitelek szerepét illetően a fejletlen m u n k a - és eszköztársítás viszonyai közepette. A hitelviszony a beruházások pénzelésében csak „átmeneti forma". Ez a forma úgy veszít jelentőségéből és méreteiből, ahogy erősödik a m u n k a - és eszköz társításon alapuló pénzelés. Ki kell építeni a beruházások új rendszerét csakúgy, mint a szocia lista önigazgatású társadalom felhalmozásának (akkumulációjának) új elméletét. És amíg k i nem épül az új invesztíciós rendszer — több v i tázó véleménye szerint —, be kell vezetni a törvényesen kötelező m u n k a - és eszköztársítást a társult m u n k a ellenőrzése alatt. A válasz, vagy m a g y a r á z a t azonban itt is elmaradt. H o g y a n helyezhető a m u n k a - és eszköztársítás a társult m u n k a ellenőrzése alá. Hozzászólásaikban némelyek kiemelték, hogy megfontolás t á r g y á v á kell tenni a társadalmi tőke piacát, azaz ennek megteremtési lehetőségét. Sokkal többen v o l t a k viszont, akik ezt az elgondolást elvetették. A társadalmi tőke áráról, a k a m a t o k r ó l szólva azok, akik az elkép zeléssel elvileg egyetértettek, egyben megjegyezték, h o g y a k a m a t nem le het az egész gazdaság számára egységes. A k a m a t mint a társadalmi tőke á r á n a k k o n k r é t formája differenciált kell hogy legyen, ami v o l t a képpen az akkumuláció programozását, irányítását jelentené. A z a k k u muláció egyébként az amortizációval részben m á r irányított. A társadalmi tőke piacáról folytatott v i t á b a n elhangzott egy sok tekintetben sajátos, sőt szélsőséges elképzelés is. Eszerint meg kell te remteni a tőke teljes (totális) piacát, d e úgy, hogy ezt ne a b a n k a p p a r á tus, v a g y a társadalmi-politikai közösség irányítsa. Irányítását részvé nyek segítségével kellene végezni. Részvények révén a vállalatok (társultmunka-szervezetek) részt vennének a b a n k t ő k e irányításában. Ezzel
együtt a munkaszervezetek érdekeltek lennének a b a n k t ő k e eredményes felhasználásában. A részvény ugyanis osztalékot (dividentát) hoz, és mi nél ésszerűbben fektette b e a b a n k a tőkét, annál n a g y a b b az osztalék. Többen arra a p a r a d o x o n r a is r á m u t a t t a k , hogy nálunk kisebb a tőke mobilitása, mint az adminisztratív-centralisztikus szocialista társadal m a k b a n . A társadalmi tőke alacsony fokú mobilitását a gazdaság általá nosan alacsony fejlettségi szintjével m a g y a r á z t á k . A z alacsony fejlett ségi szintből k ö v e t k e z i k ugyanis, h o g y nincs tőketöbblet. A tőke m o b i litása szempontjából igen fontos, h o g y az akkumulációt ott, azon a földrajzi értelemben vett területen használják fel fejlesztési célokra, ahol megvalósították. Ezek az okok idővel — ahogyan m o n d o t t á k — amor tizálódnak, d e t o v á b b r a is a társadalmi tőke nagyobb mobilitásának gátló ténvezői lesznek. V a n n a k azonban egyéb tényezők is, amelyeket a gazdasági rendszer tesz általánossá, amelyek tehát nem objektív ter mészetűek: 1) hajlam, h o g y tulajdon társultmunka-alapszervezeteinket, összetett társultmunka-szervezeteinket fejlesszük; 2) a társadalmi tőke forgalomnak nincs kiépített rendszere, m á s szóval piaca. Akik így véle kedtek, hangsúlyozták, h o g y k i t a r t ó a n kell építeni a társadalmi tőke mobilitását serkentő rendszert, méghozzá olyat, amely nem egyetlen me chanizmuson alapul, hanem amelynek h a t é k o n y funkcionálását több mechanizmus és alrendszer szavatolja. A globális rendszer a következő alrendszereket t a r t a l m a z z a : önfinanszírozás, eszköztársítás, hitelpolitika, bankrendszer, v a l a m i n t a társadalmi alapok rendszerét. A z a k k u m u l á lást illetően is két szélsőséges nézet k a p o t t hangot a vitában. Az egyik szerint igenis fontos a k a m a t mint a társadalmi tőke használásának ára. A másik nézetet pedig túlzottan „önigazgatóiasnak" nevezhetnénk. K é p viselői szerint a társadalmi tőke csak úgy formálható és úgy teremthető meg, ha a társultmunka-alapszervezetek teljesen önállóak, ha a társadalom semmilyen formában sem interveniál. A részvevők többsége szerint ez utóbbi nem más mint egy társadalmi cselekedet degradálása, individuális cselekedetté való átminősítése, és ez, akárcsak az első nézet, nem oldja meg a p r o b l é m á k a t . Egy felszólaló nem egyezett azzal, h o g y a teljes önállóság a társadalmi cselekedet degradálását jelenti. M i n t m o n d o t t a , a J S Z S Z K alkot m á n y a (17. szakasz) szerint a társultmunka-alapszervezeteknek kötelessége v a n más alapszervezetek és a társadalom iránt, amikor a jövedelemről dön tenek. Ezért nem is lehet szó semmiféle individuális cselekedetről. Ellenke zőleg társadalmi aktus ez is, de technobürokratikus intervenció nélkül. A társadalmi tőke felhasználásának eredményességével kapcsolatban a közgazdászok tanácskozásán r á m u t a t t a k , hogy a m u n k a - és eszköztársí tás folyamatában a t ő k e mobilitásáról még nem kristályosodott ki az elméleti álláspont. A z eszközöknek ugyanis alig 5—6 százalékát társít ják a szakszervezetek, következésképp a gyakorlat ellentmond a rend szerbeli megoldásoknak. N e m az a kérdés ugyanis, h o g y a m u n k a - és eszköztársítással kapcsolatos megoldások jók-e vagy sem, hanem hogy a megoldás a k k o r érkezik-e, amikor alkalmazható. Ezért reálisabban kell
viszonyulni a bankkölcsön, a társadalmi intervenció és a felhalmozás mobilitását célzó egyéb rendeletek, mechanizmusok iránt. M e g h a t á r o z t u k a tőke mobilitásának politikáját, de a politika végrehajtásához nincse nek meg a gazdasági hatóeszközeink. A vitázok közül sokan érintették az akkumuláció programozásának, formálásának problémáját. A vélemények itt is megoszlottak. Egyesek a p r o g r a m o z o t t akkumuláció mellett 'kardoskodtak. Szerintük a felhal mozást kötelezővé kell tenni, és ezzel egyidejűleg minden munkaszerve zet számára egyformán kell meghatározni a felhalmozási alap részará nyát. A felhalmozást tehát rendelettel kell előírni. Erre a m a g y a r á z a t az, h o g y most is rendelet szabályozza a társadalmi tőke egyszerű újra termelését, mégpedig az amortizáció révén, és hasonlóan társadalmilag szabályozott a lakásépítés, az általános fogyasztás stb. U g y a n a k k o r mások nem egyeztek a nézettel, hogy kötelezővé kell ten ni az akkumulációt. Érveik különbözőek voltak vagy tisztán k ö z g a z d a sági, vagy társadalmi-politikai szempontúak. A p r o g r a m o z o t t a k k u m u láció, valójában a felhalmozás társadalmi védelem alá helyezése arra a feltételezésre enged következtetni, h o g y a dolgozók „tönkreteszik" a tár sadalmi tőkét. E z pedig kiindulópontként nem fogadható el. A társa dalmi tőke ára, esetiünkben a p r o g r a m o z o t t akkumuláció, nem vonná meg a társadalmi-politikai közösségektől a felhasználásról v a l ó döntési jogot, amellyel eddig is rendelkeztek. A z akkumuláció programozása te hát gazdasági intézkedés. Az akkumuláció kötelezővé tétele, vagyis programozása azonban m e g szüntetné a felhalmozás egy eddig csöppet sem mellékes „tulajdonságát", nevezetesen, hogy gazdálkodási serkentőerőként h a t o t t . H a nagyságát rendelettel előírjuk, a felhalmozás m á r többé nem függ a g a z d á l k o d á s eredményességétől. Figyelembe véve, hogy valójában kik döntenek az akkumulációról, felvetődik az a kérdés is, hogy kivel szemben, kinek és minek a nevében v a n szükség az akkumuláció társadalmi védelmére éppen a programozás révén? Ilyen értelemben h a n g z o t t el az alábbi kérdés is: Vajon attól kell-e megvédeni az akkumulációt, aki megte remtette, tehát a m u n k á s t ó l , v a g y más társadalmi s t r u k t ú r á k t ó l , akilk az elidegenített akkumuláció alapján építik ki társadalmi h a t a l m u k a t ? H a m á r szükség m u t a t k o z i k az akkumuláció társadalmi védelmére, a k k o r ezt olyan i r á n y b a n kell megszervezni, h o g y szavatolja a társult munka dol gozóinak döntési jogát a jövedelem egészéről, a J S Z S Z K a l k o t m á n y a 17. szakasza értelmében és semmiképpen sem olyan irányiban, hogy ez a v é delem korlátozza a dolgozók szuverén jogát a jövedelemelosztásban tár sadalmi szükségleteikkel'összhangban. A l a p t a l a n az olyan elképzelésr mely szerint a társultmUnka-szervezetek felhalmozása p r o g r a m o z o t t ak kumulációval lényegesen növelhető. Különösen a k k o r nem, h a az a k k u muláció nagyságát a munkaszervezet tulajdonában levő eszközök a l a p ján h a t á r o z z á k meg. A többség javaslata az volt, hogy az a k k u m u l á ciót nem programozni, h a n e m tervezni kell. A tervezés célja az önálló,
de különösen a közös fejlesztési programok megvalósítása. A z a k k u m u lációtervezés alapja a jövedelem. A z ilyen elgondolás szerint az akku mulációt az egyeztetett hosszú távú fejlesztési tervek teljesítésére kell fordítani v a g y a k á r programozni.
