Őszi szélkerék Pető Margit:
Őszi szélkerék Előszó HETVENÖT éve forog – immár a lélek őszi táján – minden irányból fújó szelet hasznosítva s energiát alkotássá transzformálva a Pető Margit “szélkereke”.
Huzatos és szélcsendes szülőföldjéhez mindvégig
időket egyaránt megélt, a hű és több művészeti ágban
szorgoskodó szerző megrostáló korszakokat tud maga mögött. A fölösleg kihullt belőle, de megmaradt a tiszta mag, melynek már csak jó talajt kellett találnia, hogy vetés sarjadhasson, és kalász fejesedjék belőle. Pető Margit Matyóföldön látta s lelte meg ezt a földet. Aratás múltán, most az “aranydús ősz”-ben gyűjtötte be a termést a “rejtelmek magtárá”-ba, a válogatott és új verseket sorjáztató kötetében, az Őszi szélkerékben. Láttató és találó már maga a cím is, mert nem csupán benső pályaívet, hanem jellemrajzot is ad az alkotóról. A kerék, a tengely – a szellem – forog, a torony – az ember – szilárdan áll. Amikor a széllapátok forognak, térré őrlik az időt és idővé a teret: emlékek, tájak, arcok, távlatok, remények, kételyek örvénylenek, s alakulnak sorokká, állnak össze versekké; a versek meg kötetekké, s azok pedig átszelelve: lírai életművé.
Jó terméssel teli csűr ez a kötet, egymást ragyogják benne magok és őszi napok, s aranylanak ránk is. Sütkérezzünk a fényükben! 2010. május 31-én Cseh Károly PETŐ MARGIT író-festő Mezőkövesden született 1935-ben A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1960-ban szerzett diplomát. A “matyó” hagyományvilág áll irodalmi alkotásai középpontjában. Írásai és képei érmellet tükrözik a mai kor emberi-társadalmi problémáit is. Ám műveiből sugárzik a jövőbe vetett hit is. Eddig megjelent kötetei: Rozmaring ága, virágnak virága, 1984. (próza) Kedves vendég tiszteltessél, nálunk megvendégeltessél, 1987. (próza) Csillagrúgtatás, 1993. (verseskötet) Fogódzó, 2002. (verseskötet) 1998-tól szülővárosának díszpolgára. Jelen kötete születésnapi válogatás 75 év 75 legszebb verse, saját festményeivel illusztrálva.
Vizit éjes éjjel Tálas-Tamássy Tamás:
Vizit éjes éjjel
Dr. Tálas Tamás 1973 és 1981 között élt és dolgozott városunkban. A rendelőintézetben először körzeti, majd sebészorvosként kezelte a járás betegeit, sérültjeit. Ezután mint körzeti orvos folytatta munkáját egy Buda környéki településen. Közben két évet külszolgálatban töltött a líbiai Tripoli egyik polyklinikáján. Néhány éve magánorvosként működik. Több, mint tíz éve foglalkozik írással. Különböző lapokban jegyzetei, publicisztikái, interjúi jelentek meg. Az egészségügyben eltöltött fél évszázad élményeiből, újságírói anyagaiból és a fantázia világából egy könyvet állított össze, amely tükre fél évszázad egészségügyének, és az azt befogadó magyar valóság egy szeletének. Részlet a könyvből: első tétel con tensione – Ne legyen már úgy betojva! A lármás nővér rántott egyet a vánkoson, mintha lelket akart volna rázni a doktorba, aki az éjjeli szekrény fiókjába rakosgatta a cuccait. A testes nő korát és alkatát hazudtolva táncolt a röpködő fehér vásznakkal, amint szétterítette a lepedőt, és a takaróra felrángatta a tiszta huzatot. A doktor egy kicsit meglepődött, hogy volt a nővér izgő-mozgó fenekére szánt néhány pillanata. Eszébe jutott, hogy ezeknek az idomoknak a korai változata negyven évvel előbb hogyan vitte magával az ifjúság szemét: Joli a kikeményített fehér vászon alatt hullámzó dinnyék öntudatával vonult a folyosón, hátában és hátsójában a sebészinasok kattogó tekintetével. A fiatal ápolónő valószínűtlenül vékony volt, mozgását csak a gravitáción kívül értelmezhette a lihegő kandúrhad. A helyzet izgalmát fokozta, hogy Jolinak stabil, közeli vőlegénységet ígérő partnere volt, minősítéssel a helyi birkózó
szakosztályban. Látszott a fülén. A doktor visszafordult. – Nem vagyok betojva, de a nyakamat fogják elvágni, nemde? – Eddig még mind túlélte. – Jó, nem keresztben vágják, hanem hosszában, de akkor is a nyakam. Hogy szokták mondani? Csak a nyakam lesz véres. – Mit izgul? Ismeri a tanárt, nem? – Persze, hogy ismerem. Nem is neki szól a frász, hanem a helyzetnek. A fene se gondolta negyven éve, hogy ide jutok?… Mondja, kedves Jolán, ki tette a fenolftaleint a kakaómba? – Honnan jutott most az eszébe a hashajtó?… A Piri. – A sovány fekete a földszintről?… Nem néztem ki belőle… Amúgy válaszom a kérdésére: az emberi agy bukfencei kiszámíthatatlanok. Nem tudom, észre vette-e, azonnal válaszolt. Tehát, magában is megmaradtak a fontosabb események. A szolidáris légkör ritka megnyilvánulása volt, ahogy kórusban röhögtek rajtam a klozetjárás közben. A doktor pakolt tovább, a nővér befejezte az ágyazást. – Hozok lázlapot, addig ezt a papírt töltse ki. Nemsokára jön az anesztes, a hozott leleteit készítse elő. – Át lehet öltözni? – Sőt! Megkérem rá, legalább elviszem a ruhákat a gardróbba. – Aztán már csak szökni lehet pizsamában, mint a filmekben. – Nem fog maga megszökni… Bár az osztályt ripsz-ropsz otthagyta. Akkor az olyan szökésféle volt. – Nem megszöktem, hanem úgy alakultak a dolgaim. Miért nem akart elcsábítani? Lehet, hogy maradtam volna. – A duma, az a régi… Na, készüljön, mindjárt itt a doktornő. Feszengve vetkőzött, úgy érezte, ez az átöltözés csinál belőle beteget. Eddig a szakmabéli vendég szerepét játszotta, a pizsamával visszavonhatatlanul el fogja foglalni a betegstátuszt. Az új szerepről eszébe jutott Joli figyelmeztetése, készítse elő a leleteket. A papírokat számba véve még mélyebbre süllyedt a taszító közegbe. – Hoztam lázmérőt is, dugja be. Adja a leleteket, beírom. A nővér megírta a lázlapot, a kórlapot a leletekkel az ágy végén hagyta. – A doktornő itt van a szomszéd szobában, mindjárt jön… Aztán
majd meséljen, mi lett magával? Összenyalábolta a padlóra lökött lehúzott ágyneműt, és eldöngött folyosóirányba. Lassan végzett az átöltözéssel, várt. A kolléganő késett. Majdnem elnevette magát. Késett? Mihez képest? Ha egy óra múlva jön, akkor is időben lesz. Hiszen most neki semmi dolga. Ez egy más világ, ebben ő egy munkadarab. Ha minden igaz, holnap „megmunkálják”. A leletek nagyjából rendben voltak, az utóbbi időben – amióta a maga ura volt – a vérnyomása is megszelídült. Felemelte, átfutotta a papírokat, aztán visszatette a takaróra. A tanárral már mindent megbeszéltek. Sokáig úgy látszott, hogy megússza a műtétet, de az átkozott zsibbadás, fájdalom újra és újra felerősödött, a fogása meg egyre gyengébb lett, talán még ügyetlen is. Nincs más választás. Arra gondolt, hogy azzal is meg kell majd elégednie, ha nem romlik tovább. Az ablakhoz lépett. Szemben panelház. Az erkélyeken a szobák lakói tükröződtek. Egyiken botanikai tanulmány, a másikon gyerekruhák kiterítgetve, a harmadikon vasrács, ízléstelen, geometrikus mintával. Az íves út szélén csenevész fa ácsorgott, távolabb, mintha valahonnan a múltból bújt volna elő, újabb panel tornyosult a járda fölé. Az erkélyek ritmusa azon már zavartalan volt, a részletek elmosódtak a távlat függönye mögött.
Maszk nélkül - védtelenül Bíró József:
Maszk nélkül – védtelenül “… Ki ez a férfi, színész vagy költő? Színész. És költő. A költő mindig szeret játszani, szerepet alakítani, néha álarc mögé rejtekezve is önmagát pusztítani… Biró József bízik a művészet, a költészet megváltó erejében…”
(Kelényi István, költő) “… mélység és a felszín sokféle szörnyével megküzdött, és még ma is küzdő alakja mögött egy egész kor, egy egész társadalom képe rajzolódik fel háttérként. Ez a háttér teszi hitelessé a versekből kibontakozó költői arcképet… “ (Rákos Sándor, költő) “… Biró József színész és költő egyben, talán ebből a kettősségből is adódik az a nyugtalanság, amely a költészetét jellemzi a népköltészetre utaló játékosság, amely ezeket a verseket szürrealista képkapcsolás ötleteivel gazdagítja…” (Vígh Béla, Vigília)
Száz arc meg kettő Dudás Sándor – Bor István Iván:
Száz arc meg kettő HARANGOZ A CSEND Tört és eltörődött korszakban talán már csak a cseppek törhetetlenek. Egy világot visszatükröző könnycsepp – széttörhetetlen: s különös fénnyel ragyog fel, ha részvéttel telve súlyosul.
Bor István Iván festő- és grafikusművésznek állít emléket száz – arcot-rajzot is megjelenítő – haikuban új “képes” könyvében Dudás Sándor, mintegy jelezve a japán költői forma eredeti rendeltetését: vers, festmény, zene sűrül egybe tizenhét morában. E hármasság látható része a vers és a kép, a láthatatlan pedig a muzsika. Mert az utóbbi a benső tájon búvik meg, mint énekében a tücsök – Macuo Baso hasonlatával élve. Zömmel avare típusú, a múlandóságot sejdítő-sajdító haikuk sorjáznak itt elénk. Egy tűnt arc száz tűnékeny árnyalata, szavakban, vonalakban megérzékítve, és rímekben megcsendesítve. S amit elhallgat a lírikus, annak akkora csendje van, hogy már-már csendül. És ez a “harangozó” csend mutatja a világ mái állapotát is. Mostanában, amikor az élést mindinkább a mindenáron túlélés váltja fel, ritka a victoria jele a világban. V-jeit Dudás Sándor is “kiheverhetetlen győzelem” (Puszta Sándor) értelmében mutatja fel: “Mit tettél velem? / Karom vbetűjébe / szorítom fejem..”, mert érzi a káoszidőt:”Felfordult világ: / tél van s északra írnak / v-t a vadlibák.” — s a sorokat íves rajzok erősítik fel.
Ősi és (jelen) korjelző versek füzére tehát ez, kötetnyivé nyúlott sirató: s olyan egységes is, ahogy a könnyek hasonlatosak egymáshoz: látszatra egyformák, de mindnek másmás árnyalata van és mást-mást tükröz. Egy olyan világban, melyben lassan már csak a víz- vagy a könnycsepp kerek. 2009. Szent Iván napján Cseh Károly
Pillangók bölléridőben Dudás Sándor:
Pillangók bölléridőben A lélek Mérleg havában fogantak Dudás Sándor harmadik kötetének versei, melyek sajátos testés lélekközeliséget árasztanak. Hitek és kételyek tusakodásából teremtett harmóniát.
Nyári pillangókra, illatokra, út mentén kutyagoló nyárfákra, holdalló szentestékre, havakra, csámborgó szelekre, fagyok cinegéire tékozló varjakkal, liláskodó kézfogással, elkékülő angyalszárnyakkal, tőrcsillogtató napsütéssel zordul itt a “bölléridő”.
Az őszidő ünnepkörébe lépett kírikus éveivel megegyező számú opuszait a Bibliából “hazahozott és (ott-)honosított” apostolokat felvonultató és mámoros-boros páros szonettkoszorúval keretezi. Tartja most is az arányt, a hármas metszéseket: hatvan vers harminc szonett foglalatában fényliksötétlik fel, melyhez jól illeszkednek Bor István Iván finom ívű, “sugárszálas” grafikái. Kilencven verse, bízunk benne, nemcsak jelenlétét jelzi, hanem jelet is hagy a maradandóban.
Diófa-árny takar Dudás Sándor: Diófa-árny takar ÁRNYBAN IS FÉNYESKEDŐ A természet rendjéhez igazodó és igaz életet élt Bükkalja Arany János-i tisztaságú alkotója, Dudás Sándor (1941-2010) költő, festő és szellemi, társadalmi mindenes. Posztumusz kötetté összesorjáztatott hatvankilenc versében e vidék diófás nyugalmú világa jelenül meg, szinte minden árnyalatában.
Diófa-árny takar – aranylik-sötétlik az életre s halálra egyaránt utaló kötetcím, hiszen benne delel az itteni nyarak, őszök verőfényes csöndje, és ott komorlik a koporsó tragikuma is. Valóságos “kalendárium”-át adja a tájhazának ez a szerző
festményeivel “feldúsított” karcsú könyv, külső és benső téren egyszerre: minden fellelhető benne, ami a magyar szemnek és léleknek szükségeltetik. A tavaszi lobogású szőke fürtök idejét a megőszült fürtöké váltotta fel Dudás Sándornál is, miközben a kinti világban “a harmat dérre váltott”. S ezt az időívet fogja át verseskönyve. Tavaszi szelek csitultán, virágzó almafák sátrán, augusztusi ringlók loccsanásán és őszi színek kavalkádjában szorongó diókon át, hóval s dérrel terhelt ágakig hajlik alá ez a líra, rezdüléseiben lépten-nyomon láttatva a lélek jelzéseit, melyek immár búcsúüzenetekké állnak össze — a jelet hagyás igényével. “Közelről minden emberélet: bukás, kudarc, a meghiúsult álmok csődtömege… De a halál a legtöbbjét kikerekíti arra az értelemre, amely kezdettől fogva ott volt Isten tervében” — vallja Cs. Szabó László. Reménykedjünk, hogy ez az “őszikés” időben félbeszakadt költészet ott volt az isteni tervben, és teljessé kerekül. Értelme pedig akkor fénylik fel s világosul meg, ha olvassuk is. Cseh Károly Mezőkövesd, 2010. március 6.
Kéktollú égbolt
Dudás Sándor: Kéktollú égbolt Gyalogszárnyon Gyerekkori nyarak “hétágú napos” szarvasa iramlik át olykor az időn, hogy a képzelet űzőbe vegye. Gyönyörű hajszájában a megilletődés megihletődéssé emelkedik. Valami különös lelkesültségben a fenti és a lenti, a kinti és a benti együtt ragyog: harmónia teremtődik.
Ilyen kettősség igézetében él és alkot Bükkábrányban Dudás Sándor. A megnőtt föld után (Megnő a föld címmel jelent meg verseskötete két éve) megnő benne az ég is: a lépten-nyomon kísértő hely szelleme szárnyra kap és úgy ragadja magával a megriadt lovú meszeskocsit, hogy az Göncölszekérré lényegül, és szétszórja a csillagokat, mint a “saroglyába kapaszkodó pöttöm gyereksereget”. Máskor ráolvasással héját hessent el a libapástról, humoros helységnévolvasást tart, “denevérpletyka” falusi életképét eleveníti meg, altatót dúdol Sárának, az unokának, vagy éppen “időszánon” röpül a bükkaljai tájon, ahol tavasszal “duzzad a Kácsi s a Sályi patak” és a magas “kék udvarában” gyalogút fut. Dudás Sándor harminchárom versét olvasva, suhanva is földön járunk, és gyalogolva is szárnyon suhanunk abban a világban, ahol “minden annyi báj, s tarka, mint papagáj”. S ha a csodák forgatagában elbizonytalanodnánk a nyüzsgő színek között, útjelzőnek ott van egy-egy rajza, mely nemcsak irányt mutat, de gyönyörködtet is. Áldásos tétovázásunkat a felfedezés izgalma ünneppé fényesíti. Cseh Károly
Megnő a föld Dudás Sándor:
Megnő a föld – versek – Ötvenen túl fokozottabban kopik a menny, fogy a “kék, sárga, s a szemnek tetsző zöld”, és “megnő a “föld”. Közelít a számvetés ideje. Az ihlet és a tapasztalat eggyé lobbanó fényében gyérvörösen lobbanó őszutói rózsák, gubbasztó varjúkárogások, szívig érő havak, karácsonyok árván maradt jászlai és a szerelem virágzóhavas almafái világlanak verssé. Ebben a fényben térfölöttivé emelkedik a táj és távlattá nyílik az idő: a hólétől duzzadó patakon bibliai Gedron-híd ível át, a szülőföld erdei kivágott édenek, s a pusztuló “végeken” vizesen ezüstlő júdási kötéldarabként villan meg és kísért a bújkáló Tisza. A költő és “képíró” Dudás Sándor Bükkábrány polgármestereként is megmarad a tájhaza érzékeny Anteuszának, kinek “mint mezítlábas talpát régen “, most “szívét pirítja a rög “, és szeplős lányarcot lát a tavaszi napban, továbbra is. Áthevült rög és áthevült nap sugározza egymást, saját grafikákkal megjelenített és éveivel egyező számú verset tartalmazó kötetében, földárnyékban is, fényt vetve. Cseh Károly
Betűleves Cathlyn Brook:
Betűleves Él valahol Magyarországon egy újságíró, aki minden nap járva munkája helyszíneit, hatalmas mennyiségű élményanyag birtokába jutott az elmúlt évek alatt. Ezekből mindazt, ami nem fér az újságírás kereteibe, könyvekben teszi közzé Cathlyn Brook néven.
És él valahol, egészen pontosan a Betűleves lapjain egy másik újságírónő: Molly, aki sikeres a pályáján, hébe-hóba a magánéletében is, bár mindkettő bővelkedik fordulatokban, adott esetben megrázkódtatásokban is. A két személy világának ötvöződése a Betűleves: a történet a 21. század élményeinek alapján íródott, a köztes gondolatok pedig a szerző személyes vallomásai, a főhős szívébe ágyazva. A történetben Molly életének mintegy két évét követhetjük nyomon, egy kisváros és a nagyvilág lenyomatait kapva a regényben, átitatva az élethez nélkülözhetetlen humorral. Felvillannak benne kis és nagy formátumú személyiségek, hazai és európai helyszínek, hűség és megcsalattatás egyaránt. Cathlyn Brook Betűleves-e megint egy tipikus metrós- buszos könyvecske: táskánkban, zsebünkben magunkkal vihetjük
rohangálásaink közepette, hogy felvidítson, elgondolkoztasson, vagy egyszerűen csak elszórakoztasson mindennapos útjainkon.
(M)ilyen a szerelem? Cathlyn Brook:
(M)ilyen a szerelem? A párkapcsolati dilemmák, a hozzájuk kötődő érzelmek örök kísérői életünknek. A boldogság keresése velünk él, a vágyott és vágyódó nő és férfi közötti harmónia megtalálása elemi érzelmi igényünk. A legintimebb érzések mélységeit feltáró kötet megdöbbentő őszinteséggel és nyíltsággal, ezáltal tehát hitelesen beszél a szerelemről, miközben felveti a jó úton vagyok-e, a mit tehetek, mit vehetek fel, mit adhatok fontos kérdéseit. Két ember őszinte közös vallomása ez egymáshoz fűződő érzelmeikről, élményeikről, a megélt szerelem, testi vágy és intellektuális egyesülés útjain járva.
