Szerződésszám: AV-2 014! 1349
Adásvételi szerző dés a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 21. § (3a) bekezdés b) pontja szerint három hektárt meg nem haladó térmértékű földrészletre Mely létrejött egyrészről a Magyar Állam képviseletében a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVIL törvény (továbbiakban: Nfatv.) 3. § (1) bekezdése alapján eljáró tulajdonosi joggyakorló Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (továbbiakban NFA; székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5.; képviseli Nagy János megbízásából Gergely László, Jász-Nagykun-Szolnok megyei osztályvezet ő) mint Eladó a továbbiakban Eladó másrészről Kovács Károly (születési név: Kovács Károly; lakóhely: 5310 Kisújszállás, Nyár u.19/c.) mint Vev ő - a továbbiakban Vev ő, együttesen Szerződő Felek - az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételek szerint:
1.1 Szerződő Felek rögzítik, hogy az Eladó kizárólagos tulajdonát képezi az ingatlan-nyilvántartásban a Kisújszállás külterület 01135/41 helyrajzi szám alatt felvett, Szántó m űvelési ágú ingatlan, 6297173735 arányú tulajdoni hányada, mely 62,97 ÁK tiszta jövedelemmel rendelkezik és 1 ha 6156 m2 nagyságú. Az ingatlan az Nfatv. 1. § alapján a Nemzeti Földalapba tartozik. Szerz ődő Felek kifejezetten rögzítik, hogy az Nfatv. 3. § (1) bekezdés alapján a Nemzeti Földalapba tartozó ingatlanok tekintetében a Magyar Állam nevében a tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket az agrárpolitikáért felelős miniszter a Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet útján gyakorolja. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos polgári jogviszonyokban az államot az NFA képviseli, valamint az Eladó a jelen szerz ődést a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korai. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) meghatározott feltételeknek megfelel ően köti meg. 2.! Szerződő Felek rögzítik, hogy az Nfatv. 21. § (3a) bekezdés b) pontja szerint az Eladó nyilvános pályáztatás vagy árverés mell őzésével köthet adásvételi szerz ődést olyan főidrészletre, amelynek térmértéke nem haladja meg a három hektárt. Szerződő Felek rögzítik, hogy a 474/2013. (XII. 12.) Korm, rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint a tulajdonos, mint Eladó a jelen szerz ődés aláírástól számított 8 napon belül köteles az L / pontban meghatározott ingatlan fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője részére kérelmet benyújtani a jelen szerz ődés hirdetményi úton történ ő közlése iránt. Figyelemmel arra, hogy a Földforgalmi törvény 21.*-ában foglaltak, valamint a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján az el ővásárlásra jogosult tulajdonostársakkal is a 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet szerint az adásvétel közlése a kifüggesztési kötelezettség teljesítésével történik, ezért az el ővásárlásra jogosult tulajdonostársak vonatkozásában a vételi ajánlat külön közlésére nincsen szükség. Eladó eladja, Vevő megvásárolja az 1./ pontban körülírt ingatlan tulajdoni hányadot minden tartozékával együtt úgy, ahogy az a mai napon a természetben megtalálható. 3,! Az Eladó 1.580.000.-Ft (azaz egymilliő-ötszáznyolcvanezer forint) vételár ellenében a Vevő tulajdonába adja az 1./ pont alatt körülírt ingatlan 6297/73735 arányú tulajdoni hányadát. Szcz ődö ‚
eladó vevő Magyar Allam Kovács Károly képv. :NFA képv.: Nagy János mb.elnök nevében és megbízásából Gergely László Jász-Nagykun-Szolnok megyei osztályvezető
ügyvéd Dr.Fcrcnczy Csaba
Felek rögzítik, hogy az Eladó és a Vev ő szolgáltatása oszthatatlan. Ezen összeget Vev ő az adásvételi szerződés kifúggesztésére vonatkozóan el őírt határidő leteltét igazoló, a jegyz ő által megküldött értesítés átvételér ől az eladó által meküdött értesítést követ ő 8 napon belül köteles akként megfizetni, hogy a vételárat az NFA Magyar Allanikincstárnál vezetett 10032000-01034341-00000000 számú ,Értékesítési bevételek" számlájára átutalja akként, hogy a közlemény rovatban a szerz ődésszámot és az ingatlan helyrajzi számát a település nevének megjelölésével feltünteti. A vételár megfizetését követ ően a megfizetés tényét igazoló számlát az NFA közvetlenül küldi meg a vevő részére. Eladó a Vevő - a számlán rögzített teljesítési határid őt meghaladó - fizetési késedelme esetén jogosult a szerz ődéstől indokolás nélkül elállni, amely döntést tértivevényes levélben köteles a Vevővel közölni. Vevő rögzíti, hogy a fizetési késedelme miatti bekövetkezett Eladói elállás esetén az Eladóval szemben jelen jogügylettel kapcsolatos bármilyen jelleg ű igényének érvényesítésr ől lemond. 4.! A szerződés 1./ pontjában megjelölteken túlmen ően az ingatlan per-, teher- és igénymentességét az Eladó szavatolja, és kijelenti, hogy az ingatlannal kapcsolatban köztartozása és ezzel egy tekintet alá eső egyéb tartozása nem áll fenn. 5.1 Eladó kinyilatkozza, Vev ő pedig tudomásul veszi, hogy az ingatlan használata következtében keletkezett esetleges környezetvédelmi károsodásokért Eladót felel ősség nem terheli. 6.! Vevő kijelenti, hogy a.) nincs jogerősen megállapított és fennálló fbldhasználati díjtartozása, b.) a jelen szerződés 1./ pontjában meghatározott term őföld terület megvásárlásával a már birtokában lévő termőföld terület nagysága nem haladja meg a Földforgalmi törvényben rögzített fbldszerzési, ill. birtokmaximumot c.) elfogadja és tudomásul veszi, hogy ha utólagosan elvégzett ellen őrzés során jogerősen megállapításra kerül a b.) pont szerinti nyilatkozata valótlansága, úgy az a Büntet ő Törvénykönyv szerinti büntet őjogi felelősségre vonását, továbbá a jelen szerz ődés tárgyát képez ő termőf5ld területre vonatkozóan a jogsértő állapot fennállásának id őtartama alatt részére folyósított költségvetési vagy Európai Uniós támogatásnak megfelel ő pénzösszeg visszafizetését vonja maga után. d.) jelen tulajdonszerzést megel őző 5 éven belül nem állapították meg, hogy a szerzési korlátozások megkerülésére irányuló jogügyletet kötött. e. ) amennyiben a jelen szerz ődés tárgyát képez ő f5ld harmadik fél használatában van, úgy vállalja, hogy a fennálló fóldhasználati jogviszony id őtartamát nem hosszabbítja meg és megsz űnését követő időben vállalja, hogy a föld használatát másnak nem engedi át, azt maga használja és ennek során eleget tesz a fóldhasznosítási kötelezettségének, továbbá vállalja, hogy a fent megjelölt földet a tulajdonszerzéstől számított 5 évig másra nem hasznosítja Vevő egyebekben kijelenti, hogy a 2013. évi CXXII.törvény lO.* - 15. -ban szereplő tulajdonszerzési feltételeknek megfelel. 7.! Szerződő Felek kijelentik, hogy Vev ő a szerződés 1./ pontjában meghatározott ingatlannak a birtokába Vev őként 2014.10.15. napján lép, tekintettel arra, hogy az ingatlant jelenleg megbízási szerződés alapján használja (MB2013-04155). Vev ő a birtokbalépés napjától szedi az ingatlan hasznait, viseli terheit és költségeit. Az ingatlan átadása minden tárgyi és jogi tartozékával együtt történik. 8.! Az Eladó jelen szerz ődés aláírásával feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy az illetékes Földhivatal az értékesített 6297173735 tulajdoni hányadra az Nfatv. 21. § (3a) bek. b) pontja szerinti adásvétel jogcímén Kovács Károly Vevő 6297/73735 arányú tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezze, Eladó tulajdonjogát pedig törölje. Felek rögzítik, hogy jelen szerz ődés ingatlan-nyilvántartásba történ ő benyújtására csak akkor kerülhet sor, ha Vev ő az Eladó részére a vételárat megfizette, és ezt Eladó igazolta okiratszerkeszt ő ügyvéd felé. 9.! Vevő kijelenti, hogy cselekvőképes, nagykorú magyar állampolgár, így a jelen jogügylet érvényes létrejöttét jogszabályi rendelkezések nem akadályozzák. Vev ő továbbá nyilatkozik, hogy az 1.!
.:
Szerződésszám: AV-2O1$:1349 pontban rőazíten term ő föld ingatlan megszerzésével bekövetkez ő tulajdonszerzése a Földforgalrní törvényben rögzített szerzési kor1átczasa nem ütközik továbbá vele szc:± e az Nfatv. 19. *-ban rözitett kizárási okok nem állnak ler. 'ekezdése érteimében Vev ő jiei szerzödés aláírásával A Korm. rendelet 35. . ban megjelölt ingatlant a 2013 évi CXXH torvény, 13 kötelezettséget vállal arra. hogy z a föld használatát másnak nem engedi át és ennek során h.aszrálja. maga ően ban foglaltaknak megfelel eleget tesz a földhasznosítási kotelezensegenek. to abba vállalja, hogy a földet a tulajdonszerzéstõl le el 31 eezdeeoen meg-határozott: ese zamitott 5 éxÁg a Földforgalmi torvény 13 más célra nem hasznosítja. Vevő tudomásul veszi, hagy az Nfatv. 30. § (1) be-k-. szerint a szerztdes zartalmából. közérdekből nyilvános adatnak min ősül a vevő neve, lakcíme, az eljáró jogi képsec eve és székhelye, a földrészlet fekvése szerinti település, és a f őkirészletek helyrajzi száa. az eIlenszoigáltatás összege. az ellenszolgáltatás teljesítésének iatárideje. ütemezése. Eladó kotelezettseget váilal, hog\ jelen szerzödes megkoteset követ ő három r a an belül eleget tesz az Mae 21. 1 (7) bekezdés szerinti nyilvánosságra hozatali kötelezettségének. Szerzödö felek rõgzítik. hogy tudomásuk van arról, hogy az illetékekröl szóló 1990. évi XCIII. lörvény 26. § (1) bekezdés p) pontja szerint mentes a visszterhes vagyonátruházási alóI a termőföldnek a külön jogszabály alapján az WH által kiadott regisztrációs igazolással rendelkez ő. mezögaz.a'. tevékenysége gzÖ maganszemel általi. '.tsszteher ellenében torten ő megszerzese feltéve, .z ..'. vásárolt termofoldet a vásárIástóI számítva legalább 5 eiig nem idegemu el azon got nem alapit. es egyéni vállalkozók-ént vagy- mezőgazdasagi östermelökent a ag\oni termöfölde: zezó.gazdaságí célra hasznosítja. A feltételek vállalásáról a vagyonszerz őnek leakésöbb a fizetési medea ás joger ői .lkedéséig kell nyilatkoznia az állami adóhatóságnál. Fia a g oni értékű jogot alapit . letelte előtt elidegeníti agy azon a_" vagyonszerző rmotbldet célra hasznoitja, az egi ebkene laro illetek ketszere i igazolhatóan nem mezőgazdasági meafizetnie. felmerülő költségeket - kivéve az e iienieavzö ügyvéd megbízási 10. Jelen szerződés rnegköt díját - teljes egészében a Vevö viseli. Vev ő kötelezettséget vállal arra, hogy jelen szerz ődés aláírásával egyidej űleg az ingatlan-nvilvántartá.si eljárásért az illetékekröl szóló 1990. évi XCIIL törvény módosításáról. valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolpItatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény 32;A. . (! bek-ben rál1apított iga7ti olgá1tatási díjat amelynek összege a változással érintett ingatlanonként eIjárásonkéa I't - külön felhívás nélkül előlegezi. Jelen szerződés elkészítése kapcsán a veeIr meg.iIiapítására értékbecslés útján került sor. )menniben a törvényben meghatározott el ővásárlásra cwsilt élni kíván el ővásárlási jogával. úav köteles az értékbecslés díját a mearendel iiiegtzetni az adásvételi szerz ődés inekósével egyidej űleg. 1 J jele -: , z AIrot
z :
:iódosítására csak írásban, m ridkét fél által aláírtformában kerülhet sor. djelentem.. h ...................................
törvény
jan eto asariasra jogouit 'ag' OK -t '.e'ö k e l entem. hov a Magar Agrár-, Elelnuszergazdasagi es Videktei1eszt mar taa va'ok. azonosítószámmal rendelkező z.. elentem hog allattarto agoL mely ten.r ől az éle \ irott vec elüg.e1eti szeri dltal kiadott hatósági bizonyítványt köteles vagyokjelen szerz ődéshez csak. Alulírott vev ő kijelentem. hogy regisztrált/ö/dm űves vagyok.......... agta - hrott vevõ kijelentem hogyzdalkodo ill családi ...............
................'.....
......
j4
vevő aladó Mavar Allam ovács Károly -.NFAkép'..: Nagy János mb.elnök nevében és meébízásából Ger:; László Jász--N e : kun-Szolnok meavei osztályvezet ő
éd I':.Fe:zy Csaba
.
Alulírott vevő kijelentem, hogy fiatal földműves vagvoL.... Alulírott vevő kieeneem, hogy pályakezdo gazdálkodó vauv .. Pult ake:dő ga.ú. t nv ilatkozom hogy a tál tjdonzerze szarnitott I év en belül a föld he e zerrnti telepulesen k' bejelentett lakosként elet itebz uen fogok tartozkodm v ag a tulajdonszerzéstöl számított I éven belül a föld hehe szerinti településen mezogazda uzemkozpontot létesítek es mező es er zasagi tev ekenv seget ill k eszieö tev ekenv s folvtatok. .„....
......
12.; A szerződésben nem szabályozott kérdésekre egyebek.'•en az 2013- évi V. törvény (Ptk.) a Fóldforgalmi törvény és az Nfatv... rendelkezései az i ányadoak. Szerz ődö Felek megállapodnak. c? ,-,a eIer 7 z bdl eredő esetleges jogvita esetere az Elado szekhel e szerint eljarrn jogosult b 1eteL 13-1- SLCÍLUÜO Felek meabizzák a FERENCZY CGYVÉDI IRODÁT. eljáró Dr. Ferenczy Csaba (6722 Szeged Gie'tterg i 26 sz yiiv antartast szem 358) ügyv éd hoav a jelen szerzodest elkészítse es ellenjegv.ezze tovaba meghatalmazzak, hog\ r Szerz ődő Feleket az ingatlan-nydvantartasi bejegyzés során a Ibidhivatal el őtti eljárásban teljes jogkörrel képviselje: amelyet az ügyvéd jelen okirat aláirásával egyidej űleg elfogad.
14,."Jelen szerződés 8 (nyolc) eredeti pe idánvban készült. amelyb ől 3 (három) példány, az Eladót. I ev öl 4 (neg) pelnain. mely oe az I (e2-y) peldany aiztonsagi papíron hieies1tee (egy) pek szerződ s beeercndö - pedig az eliaró ű vvédet illet meg.. z'z Jutirc 'cnó. elentem hogy nagykon. .epes magar állampolgár vaesok jelen szerz3dór asa ás értelmezés után, mint akaratcmmal mindenben rnt::\ zöt saját k.zemmeI -
ételi szer zoclés, a Foldforttalmi tv Szerzódó felek gz1t1 hogy jelen al a aloL pontja alapján mentes i niezi izdasúi iZazgatási 1u jo i es 11cl:.
36..*
(1) 5)
Szrzödö Felek ajelen 4 oJdaibó: ás 1 poniból álló ;.:svér: szerz ődést- rak elolvasása :z..,e utan 1vei ak jal r....eer oetkozasl sszaai allot klaa ataliak. 2 -g:
Kel:: Szolnok.
71
Kovaes Irolv Vevő
Az okiratot készítettem ás napján a Vevő aláírásával ecL ) Jeg ...ellenj zem:
Magyar Ailani kéov.: Nemzeti Földaatkezeió S tervezet képviseh: Nzzy János tnegbí.zc: eok.evébenés megbizásr' Gergely László Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Osztályvezető Eladó G:JJe
rr: Budapest.
Gadasatz I.aató
Záradék: Kisújszállás Város Polgármesteri Hivatal hirdet ő táblájára kifüggesztve www.kisujszallas.hu városi honlap Kifüggesztés napja:20:.. Levétel napja
..... nap
2022.-^
ho
nap
Kisújszállás, 20 ............... ................................................................. E hatarido jogveszto 20
ev
ho
nap
Dr. Varga Zsolt jegyző