SZERKEZETI VÁLTOZÁSOK A LENGYEL ÉS A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGBAN AZ EU-CSATLAKOZÁS ÓTA: TAPASZTALATOK ÉS TANULSÁGOK A JÖVŐ AGRÁRPOLITIKÁJÁNAK ALAKÍTÁSÁHOZ

SZERKEZETI VÁLTOZÁSOK A LENGYEL ÉS A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGBAN AZ EU-CSATLAKOZÁS ÓTA: TAPASZTALATOK ÉS TANULSÁGOK A JÖVŐ AGRÁRPOLITIKÁJÁNAK ALAKÍTÁSÁHOZ E kiadvány a STRUCTURAL CHANGES IN POLISH AND HUNGARIAN AGRICULTURE SINCE EU ACCESSION: LESSONS LEARNED AND IMPLICATIONS FOR THE DESIGN OF FUTURE AGRICULTURAL POLICIES c. angol eredeti magyar fordítása.

Agrárgazdasági Kutató Intézet, 2014

E kiadvány a STRUCTURAL CHANGES IN POLISH AND HUNGARIAN AGRICULTURE SINCE EU ACCESSION: LESSONS LEARNED AND IMPLICATIONS FOR THE DESIGN OF FUTURE AGRICULTURAL POLICIES c. angol eredeti magyar fordítása. © Agrárgazdasági Kutató Intézet, 2014 Fordítás: © Agrárgazdasági Kutató Intézet, 2014 Szerkesztette:

Potori Norbert Paweł Chmieliński Andrew F. Fieldsend

Lektorálta:

prof. dr hab. Włodzimierz Rembisz, University of Finance and Management, Varsó, Lengyelország

Felelős kiadó:

Kapronczai István

Szerkesztőbizottság:

Biró Szabolcs Dublecz Károly Felföldi János Fertő Imre Herdon Miklós Illés B. Csaba Kapronczai István Káposzta József Kemény Gábor Kertész Róbert Keszthelyi Szilárd

Lámfalusi Ibolya Pető Károly Potori Norbert Rieger László Stummer Ildikó Szakály Zoltán Szűcs István Takács István Tóth József Tóth Tamás Vágó Szabolcs

Kiadó: Agrárgazdasági Kutató Intézet H-1093 Budapest, Zsil utca 3-5. Postacím: H-1463 Budapest, Pf.: 944 Telefon: (+36 1) 476-3060 Fax: (+36 1) 476-3304 www.aki.gov.hu [email protected] ISBN xxx-xxx-xxx-xxx-x ISSN xxxx-xxxx © Agrárgazdasági Kutató Intézet

Minden jog fenntartva. A kiadvány bármely részének sokszorosítása, adatainak bármilyen formában (nyomtatva vagy elektronikusan) történő tárolása vagy továbbítása, továbbá bármilyen elven működő adatbázis kezelő segítségével történő felhasználása csak a kiadó előzetes írásbeli engedélyével történhet.

Tartalomjegyzék Előszó ................................................................................................................................................. 9 POTORI Norbert, Paweł CHMIELIŃSKI és Bożena KARWAT-WOŹNIAK

A lengyel és a magyar élelmiszergazdaság összehasonlítása makrogazdasági szempontból.....11 Bevezetés ........................................................................................................................................11 Mezőgazdasági termelés .................................................................................................................11 A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás részesedése a GDP-ből ........................................ 16 A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás részesedése a foglalkoztatásból .......................... 17 A mezőgazdasági termelés értéke .................................................................................................. 18 Változások a földhasználatban ...................................................................................................... 22 A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás részesedése a beruházásokból.............................. 24 Agrártámogatások.......................................................................................................................... 26 Mezőgazdasági jövedelmek........................................................................................................... 28 Az élelmiszergazdaság külkereskedelme ...................................................................................... 29 Élelmiszerekre fordított fogyasztói kiadások ................................................................................ 33 Következtetések ............................................................................................................................. 34 Hivatkozások jegyzéke .................................................................................................................. 35 BIRÓ Szabolcs, Adam WASILEWSKI és TÓTH Orsolya

Földpiaci helyzetkép ....................................................................................................................... 37 Bevezetés ....................................................................................................................................... 37 Történeti előzmények .................................................................................................................... 37 Üzemszerkezet ............................................................................................................................... 38 Földtulajdon ................................................................................................................................... 41 Tulajdoni korlátozások................................................................................................................... 45 Használati korlátozások ................................................................................................................. 46 Földpiac ......................................................................................................................................... 47 A birtokpolitika hatása ................................................................................................................... 52 Jövőkép .......................................................................................................................................... 54 Összegzés ...................................................................................................................................... 55 Hivatkozások jegyzéke .................................................................................................................. 55 FOGARASI József, Barbara WIELICZKO, Marek WIGIER és TÓTH Kristóf

Mezőgazdaság finanszírozása és beruházási támogatások a mezőgazdaságban ....................... 57 Bevezetés ....................................................................................................................................... 57 A mezőgazdaság finanszírozása Magyarországon és Lengyelországban ...................................... 57 A támogatások szerepe a mezőgazdaság finanszírozásában .......................................................... 59 KAP források és eszközök.............................................................................................................. 60 Nemzeti források és intézkedések ................................................................................................... 66 Beruházási támogatások a mezőgazdaságban ............................................................................... 69 Magyarország ............................................................................................................................... 69 Lengyelország............................................................................................................................... 71 Következtetések ............................................................................................................................. 76 Hivatkozások jegyzéke .................................................................................................................. 77

3

LÁMFALUSI Ibolya, TÓTH Kristóf és Joanna PAWŁOWSKA-TYSZKO

Adózás és társadalombiztosítás a lengyel és magyar mezőgazdaságban ................................... 79 Bevezetés ....................................................................................................................................... 79 Jövedelemadózás a lengyel mezőgazdaságban.............................................................................. 79 A családi gazdaságok jogi keretei Lengyelországban ........................................................................ 79 A gazdaságok adózása Lengyelországban ........................................................................................ 80 Jövedelemadózás a magyar mezőgazdaságban ............................................................................. 83 Egyéni gazdaságok ........................................................................................................................ 83 Társas vállalkozások...................................................................................................................... 86 Általános forgalmi adó .................................................................................................................. 87 Általános forgalmi adó a lengyel mezőgazdaságban.......................................................................... 87 Áfa-átalány a mezőgazdaságban ..................................................................................................... 89 Általános forgalmi adó a magyar mezőgazdaságban ......................................................................... 90 Áfaszabályozás a magyar mezőgazdaságban .................................................................................... 91 Társadalombiztosítás a mezőgazdaságban .................................................................................... 93 Társadalombiztosítás a lengyel mezőgazdaságban ............................................................................ 93 Társadalombiztosítás a magyar mezőgazdaságban ............................................................................ 95 Következtetések ............................................................................................................................. 98 Hivatkozások jegyzéke .................................................................................................................. 99 Zbigniew FLORIAŃCZYK, SZÉKELY Erika és Andrew F. FIELDSEND

Az intézményrendszer felkészítése az Európai Innovációs Partnerség bevezetésére ............. 101 Bevezetés: innováció a mezőgazdaságban .................................................................................. 101 Mezőgazdasági Tudás és Innovációs Rendszerek ....................................................................... 102 Az AKIS Lengyelországban ......................................................................................................... 103 Az AKIS Magyarországon ........................................................................................................... 105 A lengyel és a magyar AKIS az Európai Unió kontextusában .......................................................... 107 Az Európai Innovációs Partnerség, „Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság” ...... 108 A szervezeti háttér előkészítése Lengyelországban ..........................................................................110 A szervezeti háttér előkészítése Magyarországon.............................................................................111 A lengyel és magyar előkészületek az EU kontextusában .................................................................112 Az innovációs partnerségek tapasztalatai .....................................................................................113 Innovációs partnerségek Lengyelországban ....................................................................................114 Innovációs partnerségek Magyarországon.......................................................................................115 Tanulságok a már meglévő innovációs partnerségek tapasztalatai alapján ..........................................116 Következtetések és javaslatok ......................................................................................................117 Köszönetnyilvánítás .....................................................................................................................119 Hivatkozások jegyzéke .................................................................................................................119 KEMÉNY Gábor, Cezary KLIMKOWSKI, FOGARASI József, TÓTH Orsolya és VARGA Tibor

Mezőgazdasági biztosítások támogatásának eszközei ............................................................... 121 Bevezető ...................................................................................................................................... 121 Mezőgazdasági biztosítások elméleti problémái ......................................................................... 121 A mezőgazdasági biztosítási piacok fejlődése ............................................................................. 122 Mezőgazdasági biztosítások Lengyelországban .......................................................................... 126 Mezőgazdasági biztosítások Magyarországon ............................................................................ 132 Következtetések ........................................................................................................................... 140 Hivatkozások jegyzéke ................................................................................................................ 141 4

JANKUNÉ KÜRTHY Gyöngyi, Mariusz HAMULCZUK, DUDÁS Gyula, FELKAI Beáta Olga, Cezary KLIMKOWSKI, JUHÁSZ Anikó és SZABÓ Dorottya

Az élelmiszer-kiskereskedelem szerkezete és fejlődése Lengyelországban és Magyarországon ....................................................................................................................... 143 Bevezetés ..................................................................................................................................... 143 Nemzetközi trendek és törvényszerűségek az élelmiszer-kiskereskedelemben .......................... 143 Az élelmiszer-kiskereskedelem jövedelmezőségét és hatékonyságát befolyásoló tényezők ...... 146 Koncentráció és verseny a kiskereskedelmi szektorban ................................................................... 146 A magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem története és jelenlegi szerkezete ......................... 148 A lengyel élelmiszer-kiskereskedelmi szektor története és jelenlegi szerkezete ......................... 152 Az élelmiszerkeresletet befolyásoló tényezők............................................................................. 154 Fogyasztói jövedelmek és vásárlóerő Magyarországon ................................................................... 154 Fogyasztói jövedelmek és vásárlóerő Lengyelországban ................................................................. 155 Fogyasztói szokások és preferenciák Magyarországon .................................................................... 157 Fogyasztói szokások és preferenciák Lengyelországban .................................................................. 157 Az élelmiszer-kiskereskedelem gazdasági teljesítménye ............................................................ 159 Az élelmiszer-kiskereskedelem termelékenysége és jövedelmezősége Magyarországon ..................... 159 Az élelmiszer-kiskereskedelem termelékenysége és jövedelmezősége Lengyelországban ................... 163 Az élelmiszer-kiskereskedők és beszállítók közötti kapcsolatot befolyásoló tényezők .............. 165 Minőségbiztosítási rendszerek ...................................................................................................... 165 Saját márkák ............................................................................................................................... 166 Hátsó kondíciók .......................................................................................................................... 167 Következtetések ........................................................................................................................... 168 Hivatkozások jegyzéke ................................................................................................................ 169 NAGY László, Krzysztof HRYSZKO és Danuta RYCOMBEL

Strukturális változások a lengyel és a magyar sertéságazatban az EU csatlakozás óta ......... 171 Bevezetés ..................................................................................................................................... 171 A sertéshús piaca ......................................................................................................................... 171 Belföldi kereslet .......................................................................................................................... 171 Külkereskedelem......................................................................................................................... 173 Sertéstenyésztés ........................................................................................................................... 176 A termékpálya szerkezet .............................................................................................................. 176 Hatékonyság ............................................................................................................................... 180 Vágás és feldolgozás ................................................................................................................... 182 Értékesítési árak........................................................................................................................... 183 A piacszabályozási rendszer változása ........................................................................................ 186 Következtetések ........................................................................................................................... 188 Hivatkozások jegyzéke ................................................................................................................ 189 Piotr SZAJNER és VŐNEKI Éva

A tejágazat helyzete Lengyelországban és Magyarországon .................................................... 191 Bevezetés ..................................................................................................................................... 191 A piaszabályozási rendszerek változása ...................................................................................... 191 Tejtermelés................................................................................................................................... 195 Tejfeldolgozás.............................................................................................................................. 200 A kereslet alakulása a belpiacon .................................................................................................. 205 Külkereskedelem ......................................................................................................................... 208 5

Az árak alakulása az értékláncban ............................................................................................... 213 Összefoglalás és következtetések ................................................................................................ 217 Hivatkozások jegyzéke ................................................................................................................ 218 EHRETNÉ BERCZI Ildikó, Anna BUGAŁA, Bożena NOSECKA és NÉMETH Szilvia

A zöldség- és gyümölcságazat helyzete Lengyelországban és Magyarországon...................... 221 Bevezetés ..................................................................................................................................... 221 A zöldség- és gyümölcs termékpálya jellemzői .......................................................................... 221 A feldolgozóipar sajátosságai a zöldség- és gyümölcsszektorban............................................... 225 Élelmiszer-biztonság, zöldség- és gyümölcsfogyasztás .............................................................. 229 Külkereskedelem ......................................................................................................................... 232 Az árak alakulása az ágazatban ................................................................................................... 239 A támogatási és a beruházási rendszer vizsgálata a kertészeti szektorban, Lengyelországban és Magyarországon........................................................................................ 241 Összefoglalás és következtetés .................................................................................................... 242 Hivatkozások jegyzéke ................................................................................................................ 244 Piotr SZAJNER és GARAY Róbert

A cukor ágazat fejlődése Lengyelországban és Magyarországon ............................................. 245 Bevezetés ..................................................................................................................................... 245 A piacszabályozási rendszer kialakulása ..................................................................................... 245 A feldolgozóipar szerkezetének az átalakulása ........................................................................... 247 Répatermesztés és feldolgozás .................................................................................................... 252 Kereslet a belföldi piacon ............................................................................................................ 257 A cukor külkereskedelme ............................................................................................................ 259 Az árak alakulása a cukor termékpályán ..................................................................................... 265 Következtetések ........................................................................................................................... 269 Hivatkozások jegyzéke ................................................................................................................ 270 Iwona SZCZEPANIAK, Robert MROCZEK, LÁMFALUSI Ibolya, FELKAI Beáta Olga és VÁGÓ Szabolcs

A lengyel és a magyar élelmiszeripar helyzete 2000 és 2011 között .......................................... 273 Bevezetés ..................................................................................................................................... 273 Az élelmiszeripar helyzete .......................................................................................................... 273 A lengyel élelmiszeripar helyzete .................................................................................................. 273 A magyar élelmiszeripar helyzete ................................................................................................. 276 Az élelmiszeripar üzemstruktúrája .............................................................................................. 279 A lengyel élelmiszeripar üzemstruktúrája ...................................................................................... 279 A magyar élelmiszeripar szerkezete .............................................................................................. 283 Beruházások az élelmiszeriparban .............................................................................................. 285 Beruházások a lengyel élelmiszeriparban ....................................................................................... 285 Beruházások a magyar élelmiszeriparban ...................................................................................... 287 Munkatermelékenység ................................................................................................................. 288 A lengyel élelmiszeripar munkatermelékenysége ............................................................................ 288 A magyar élelmiszeripar munkatermelékenysége ........................................................................... 289 Az élelmiszeripar gazdasági és pénzügyi helyzete ...................................................................... 290 A lengyel élelmiszeripar gazdasági és pénzügyi helyzete................................................................. 290 A lengyel élelmiszeripar támogatása a Közös Agrárpolitika (CAP) keretében.................................... 293 6

A magyar élelmiszeripar gazdasági és pénzügyi helyzete ................................................................ 295 A magyar élelmiszeripar támogatása a vizsgált időszakban.............................................................. 297

Következtetések ........................................................................................................................... 298 Hivatkozások jegyzéke ................................................................................................................ 300

7

Előszó

Előszó

Dr. KAPRONCZAI István Főigazgató Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest, Magyarország

Magyarország Európai Unióhoz történt csatlakozása az élelmiszergazdaság számára meghatározó esemény volt. Az EU-tagsággal az országok egy nagy, szervezett, de erősen versengő piac részesévé vált, amely egyszerre kínált óriási lehetőségeket és szembesítette komoly kihívásokkal a piaci szereplőket. Az újonnan csatlakozók élelmiszergazdaságának persze nem csak az uniós, de a hazai piacaikon is kiéleződött versenyhelyzettel kellett megbirkózniuk, aminek szükségszerű következményeként jelentős gazdasági, társadalmi és környezeti változások mentek végbe. Az EU-csatlakozás hatása általában pozitív volt az „új” tagokra (azokra, amelyek 2004-től léptek be az EU-ba), bár az egyes országok más-más módon éltek a lehetőségekkel. Minden országnak származott előnye az EU-csatlakozásból, de az új tagországok közül Lengyelország jobban tudott alkalmazkodni az EU által szabott feltételekhez, és jól ki tudta aknázni az ebben rejlő potenciált. E folyamatban az egyik legkritikusabb tényező a csatlakozást megelőző évek agrár- és támogatáspolitikája volt. A támogatások akkor lettek volna hasznosak, ha azokat elsősorban a termelők versenyképességének javítására fordítják. Azonban Magyarország a támogatásokat döntően piaci és ártámogatásként nyújtotta, ennek következtében nem lehetett kihasználni a maga teljességében a csatlakozás kínálta lehetőségeket. Azok az országok viszont, ahol korábban a támogatások szintje alacsonyabb, az piaci és ártámogatások pedig elenyészőek voltak, kedvezőbben reagáltak az EU-tagságra. Lengyelország élelmiszergazdasági folyamatainak a megismerése számunkra, magyarok számára különösen fontos, hiszen az ország nem csak a legnagyobb piacot képviseli a Visegrádi csoporton belül, hanem élelmiszergazdasága figyelemre méltó fejlődési pályát futott be az EU-csatlakozás óta eltelt évtizedben. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek nettó importőri pozíciójából nettó exportőri pozícióba került, és Magyarország éppen lengyel relációban realizálta a legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari külkereskedelmi deficitet az elmúlt években. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet 60 éves fennállása óta ez az első olyan kiadvány, amely egy külföldi partnerintézettel közösen, szoros együttműködésben készült, és amely két ország élelmiszergazdaságának aprólékos összehasonlítását tűzte ki célul. Könyvünk a kutatók, a gyakorló szakemberek és az agrárpolitikai döntéshozók számára egyaránt tanulságos és hasznos ismeretanyagot kínál. E kiadványt reményeink szerint több hasonló is követi majd az előttünk álló években.

9

Előszó

Prof. dr. hab. Andrzej KOWALSKI Igazgató Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet – Nemzeti Kutató Intézet, Varsó, Lengyelország

Lengyelország 2004. május 1-jei csatlakozása az Európai Unióhoz számos szigorú, politikai, gazdasági és társadalmi feltételnek való megfelelést követelt meg. A piacgazdaságra történő, valamint az uniós követelményekhez való, társadalmilag és gazdaságilag is rendkívül költséges átálláshoz, illetve igazodáshoz a politikai elit és a nagyobb társadalmi csoportok elszántságára volt szükség. Azonban Lengyelország csatlakozása az európai struktúrákhoz önmagában nem jelentett minden gazdasági és politikai problémára sikeres megoldást, sem az átmeneti időszak befejeződését. Az uniós integráció lehetőséget és jogos reményt nyújtott a megkezdett folyamat hatékonyabb és kisebb társadalmi költséggel járó folytatásához. A lengyel élelmiszergazdaság fejlődésének alapja a nagy és még növekvő belső piac, amely tendenciát az uniós integrációt követő gazdasági fellendülés megerősített. Alapvetően az EU bővítése 24, majd 28 olyan tagország integrációját jelentette, amelyekben az egy főre jutó nemzeti jövedelem eltérő. Az „új” tagországokat a termelékenység, a makrogazdasági környezet stabilitása, a gazdaságpolitikát végrehajtó intézmények hatékonysága, a vállalkozásbarát intézményi környezet és a jogrend terén egyaránt sokkal alacsonyabb fejlettségi szint jellemzi. E mutatók uniós szintre emeléséhez időre és olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely hangsúlyt fektet a beruházások jelentős növelésére, a humán tőke fejlesztésére, valamint a technológia- és tőketranszferre. A mezőgazdaság, az egész élelmiszertermeléssel együtt a nemzetgazdaság azon szektorai közé tartozik, amelyekben a modernizációs és szerkezetátalakítási folyamat a legbonyolultabb. Az „új” tagországok egymást követő kormányai számára az egyik legnehezebb feladatot a mezőgazdaság akut társadalmi és gazdasági problémáival kapcsolatos döntések jelentették, amelyek esetében a folyamatok komplex megközelítést igényelnek. Ahhoz, hogy megfeleljünk mindezen kihívásoknak, a budapesti Agrárgazdasági Kutatói Intézet és a varsói Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet – Nemzeti Kutató Intézet kutatói elkészítették ezt az átfogó, összehasonlító elemzést Magyarország és Lengyelország élelmiszergazdaságáról az egységes európai piachoz való alkalmazkodás időszakában. A két ország mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozási, agrár-szaktanácsadási és támogatáspolitikai hasonlóságainak, illetve különbségeinek elemzése teszi a kiadványt egyedülálló információforrássá, amelyből a kutatás, az üzleti gyakorlat, valamint a jövőbeni agrárpolitika számára egyaránt hasznos egyetemes következtetések vonhatóak le.

10

A lengyel és a magyar élelmiszergazdaság összehasonlítása makrogazdasági szempontból

A lengyel és a magyar élelmiszergazdaság összehasonlítása makrogazdasági szempontból POTORI Norbert1, Paweł CHMIELIŃSKI2 és Bożena KARWAT-WOŹNIAK2

Bevezetés Lengyelországban és Magyarországon egyaránt nagy társadalmi és politikai fontosságot tulajdonítanak az élelmiszergazdaságnak, jóllehet, a szektor nemzetgazdasági jelentősége nagymértékben és folyamatosan csökkent a piacgazdaságra történő áttérés óta. Ez a fejlett országokban természetes folyamat, noha a követett utak különbözőek lehetnek. E fejezet célja, hogy röviden összehasonlítsa a lengyel és a magyar élelmiszergazdaság fejlődését makrogazdasági szempontból, többek között a mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás nemzetgazdasági szerepére, a termelési szerkezet, a finanszírozás, valamint az agrár- és élelmiszer-külkereskedelem alakulására összpontosítva. Elemzésünk a két ország központi statisztikai hivatalának (Główny Urząd Statystyczny – GUS és a Központi Statisztikai Hivatal – KSH), az illetékes kifizető ügynökségek (Agencja Rynku Rolnego és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal), az Eurostat, valamint az Economic Accounts for Agriculture – EAA és a Farm Accountancy Data Network – FADN (utóbbiakat Lengyelországban a IERiGŻ-PIB, Magyarországon pedig az AKI működteti), adatain alapszik. Az elemzés általános időkerete 2000–2011 volt, azonban néhány esetben az elérhető idősorok nem voltak teljesek, illetve módszertani okokból eltérő báziséveket kellett alapul vennünk az összehasonlításhoz (például az EU-csatlakozás előtti utolsó általános mezőgazdasági összeírásra Lengyelországban 2002-ben, Magyarországon pedig 2000-ben került sor). Ahol szükségesnek éreztük, a korábbi időszakokra vonatkozó utalásokat tettünk. E fejezet tartalmazza az alapokat, amelyek segítik az utána következő fejezetek jobb megértését.

Mezőgazdasági termelés Magyarország összes területe 93,03 ezer km2, ebből a földterület 92,34 ezer km2. A mezőgazdasági művelés alatt álló terület 5,34 millió hektár volt 2011-ben, míg 1,92 millió hektárt erdő, 65 ezer hektárt nádas borított, 35 ezer hektárt pedig halastavak foglaltak el. A szántóterület 4,32 millió hektárt tett ki, a gyümölcs- és szőlőültetvények, továbbá a konyhakertek 92 ezer, illetve 82-82 ezer hektáron helyezkedtek el. A fennmaradó 759 ezer hektár gyepterület volt. Az öntözött terület 79,5 ezer hektárt tett ki 2011-ben, ami csupán 1,5 százaléka volt a mezőgazdasági művelés alatt álló területnek, és 31 százalékos visszaesést jelent 2000 óta. A növénytermesztés erősen ki van téve az aszály kockázatának. Az üvegházakkal és fóliasátrakkal fedett terület csupán 3,9 ezer hektár volt 2011-ben, 37 százalékkal kevesebb, mint 2000-ben. Az uniós közvetlen támogatásra jogosult földterület 4957 ezer hektárt tett ki 2011-ben, bő 120 ezer hektárral kevesebbet a 2007. évi 5081 ezer hektár csúcsnál, és mintegy 40 ezer hektárral kevesebbet, mint 2004-ben, az EU-csatlakozás első évében. Ugyanezen időszakban a közvetlen támogatásra jogosult gazdaságok száma a 2004. évi 208,5 ezerről 176,3 ezerre csökkent. A mezőgazdasági tevékenységgel felhagyó gazdaságok döntő többsége kevesebb, mint 10 hektáron gazdálkodott. Ellentétben a közvetlen kifizetésre jogosult gazdaságok számával, a 2010. évi általános mezőgazdasági összeírás 566,7 ezer egyéni gazdaságot és 8,8 ezer társas gazdaságot regisztrált. E számok az egyéni gazdaságok esetében 41 százalékos visszaesést, a társas gazdaságok vonatkozásában viszont majdnem 5 százalékos emelkedést mutattak a 2000. évi adatokhoz képest3. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest. Instytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej - Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa. Magyarországon a gazdaság fogalma legalább 1500 m2 földterületet takar, beleértve az erdőt, a nádast, a halastavat; vagy 500 m2 gyümölcsvagy szőlőültetvény; vagy 100 m2 fedett terület; vagy legalább egy nagyobb élő állat (pl. szarvasmarha, sertés, juh, kecske, ló stb.); vagy 50 db baromfi; vagy 25 db házinyúl; vagy 25 db prémes állat; vagy 25 db vágógalamb; vagy 5 méhcsalád.

1 2 3

11


A legfontosabb szántóföldi növények Magyarországon a kukorica, a búza, az árpa, a napraforgó és a repce (1. táblázat). E növények termesztése általában kétszerese a belpiaci szükségleteknek, így ezek teszik ki a mezőgazdasági exportárualap zömét. Míg a múltban a kukorica és a búza vetésterülete viszonylag stabilnak mondható (1,2 millió, illetve 1,1 millió hektár körül alakult), az olajnövények vetésterülete jelentősen emelkedett olyan szántóföldi növények rovására, mint az árpa. A repcével bevetett terület több mint kétszeresére, 240–260 ezer hektárra nőtt az EU-csatlakozást követő években, párhuzamosan az EU biodízel-termelésének felfutásával, amely nagymértékben függ a repceolajtól. A növényolajok árának emelkedése nyomán a napraforgó iránti kereslet is megugrott, és a növény vetésterülete 20 százalékkal, mintegy 600 ezer hektárra nőtt. A cukorrépa területe viszont az EU cukorpiaci rendtartásán végrehajtott reformnak tulajdoníthatóan kétharmadával, 20 ezer hektár alá esett vissza 2004 óta. A szántóföldi növénytermesztést Magyarországon erős szezonális ingadozások jellemzik mind a hozamok, mind a termelés tekintetében. Az EU-csatlakozást követően a kukoricából, napraforgóból és repcéből betakarított rekordtermés többek között az EU gabonaintervenciós rendszerének, illetve az olajmagárak 2000-es évtized második felében bekövetkezett erőteljes emelkedésének köszönhető. 1. táblázat: A főbb szántóföldi növények termelési rekordjai Magyarországon

Kukorica

2005

Terület (millió hektár) 1,176

Búza

1984

1,361

5,41

7,366

Árpa

1992

0,480

3,59

1,723

Napraforgó

2008

0,550

2,67

1,468

Repce

2008

0,247

2,65

0,655

Növény

Év

Hozam (tonna/hektár) 7,70

Termelés (millió tonna) 9,050

Forrás: KSH

A gyümölcs- és zöldségfélék a mezőgazdasági termelés értékének több mint 20 százalékát adják Magyarországon. A gyümölcságazatot az alma túlsúlya jellemzi, majd – fontossági sorrendben – a meggy, a szilva, az őszibarack, a sárgabarack és a körte következnek. A zöldségágazatban a csemegekukorica, a zöldpaprika, a paradicsom és a dinnye a fő termékek, amelyek közül a csemegekukorica – akár fagyasztva, akár konzervként – kiemelkedő fontosságú exportáru. Mind a zöldség-, mind a gyümölcstermesztés némileg visszaesett az EU-csatlakozás óta. Magyarországon az állatállomány évtizedeken át csökkenő tendenciát mutatott (2. táblázat és 1. ábra). E folyamatot előbb a nagy termelőszövetkezetek politikai és gazdasági átalakulást követő privatizáció nyomán történő felbomlása és a KGST-piac – ahová a legtöbb állati terméket exportálták – ezt tetéző összeomlása, majd később az EU-csatlakozás (kereskedelmi korlátok eltörlése, abrakfogyasztó ágazatok közvetlen támogatásának megszüntetése), valamint a takarmánygabonák és a nagy fehérjetartalmú olajmagdarák árának drasztikus emelkedése gyorsította fel. A hivatalos statisztikák szerint 2011 végére a sertéslétszám 3 millióra esett vissza, ami a legalacsonyabb 1949 óta, míg a kocalétszám történelmi mélypontra, 210 ezerre süllyedt. A marhahízlalás és a tejtermelés csökkenése a közelmúltban megfordulni látszik. A szarvasmarhaállomány jelentősen emelkedett 2011-ben, 694 ezret számlált decemberben, ami a legmagasabb szint volt az EU-csatlakozás óta. A tejelő tehenek száma 2010-ben érte el a mélypontot, és 2011-ben már 2,1 százalékkal, 197 ezerre emelkedett, a tejtermelés pedig 3 százalékkal nőtt ugyanabban az évben. Mindazonáltal a Magyarország számára engedélyezett tejkvótának csak 82 százaléka volt kihasználva a 2011/2012. kvótaévben. Az anyatehén-állomány elérte a 130 ezret, ami 2010-hez képest figyelemre méltó, 12,1 százalékos emelkedés, válaszként a vágómarhák iránt elsősorban Törökországból mutatkozó élénk keresletre.

12


Az anyajuhok száma 821 ezerre csökkent 2011-ig. Ez volt a legalacsonyabb szint az EUcsatlakozás óta, a magyarországi kvóta alig több mint 70 százalékának felelt meg. A brojlercsirkék és a tojótyúkok mintegy 80 százalékát teszik ki a magyarországi baromfiállománynak. A brojlercsirkeállomány 33 milliót számlált 2011 decemberében, 12 százalékkal kevesebbet, mint 2003-ban, míg a tojótyúkok száma 30 százalékkal, 11,4 millióra esett vissza ugyanezen időszak alatt. A pulyka és a vízi szárnyasok (úgymint a liba és a kacsa) száma 3,0 millió, illetve 5,6 millió körül alakult, 30 százalékkal volt kevesebb, illetve 1 százalékkal több, mint 2003-ban. 2. táblázat: Az állatállomány rekordjai Magyarországon az elmúlt 50 évben Élőállat

Állomány (ezer egyed) 2 017

Év

Szarvasmarha

1974

- ebből tejelő tehén Anyajuh

797a)

1982

Sertés

1 947 9 844

1983

- ebből koca Baromfi

740 67 552

1982

- ebből tyúkféle

42 009

Összes tehénállomány (szinte kizárólag hagyományos kettős hasznú tehenek), amelynek több mint 90 százalékát tejtermelésre használták. Forrás: KSH a)

1. ábra: Az állatállomány alakulása Magyarországon, 2000–2011

százalék (100%=1990)

90 80 70 60 50 40 30 2000

2001

2002

2003

Szarvasmarha

2004

2005

2006 Sertés

2007

2008

2009

2010

2011

Csirke

Forrás: KSH

13


Lengyelország összes területe 322,57 ezer km2, ebből a földterület 311,89 ezer km2-t foglal el. A mezőgazdasági tevékenységre alkalmas terület 18,93 millió hektárral az összes földterület 60,5 százalékát tette ki 2010-ben, 1,5 százalékkal csökkent 2002 óta. A mezőgazdasági művelés alatt álló terület részaránya 54,1 százalékról 49,7 százalékra esett vissza a 2002–2010 közötti években, és 15,53 millió hektárral a mezőgazdasági tevékenységre alkalmas terület 82,1 százalékának felelt meg 2010-ben. A mezőgazdasági művelés alatt álló terület 2010-ben 8,1 százalékkal volt kisebb, mint 2002-ben. Lengyelországban az uniós közvetlen támogatásra jogosult földterület 14,10 millió hektár volt 2010-ben. Ebben az évben közel 2,28 millió gazdaságot tartottak nyilván, ebből az 1 hektárnál kisebb területen gazdálkodók, valamint a 0,1 hektárnál kisebb parcellával rendelkező vagy föld nélküli állattartók száma 715 ezerre rúgott. A piacra termelő gazdaságok száma 1,4 millió körül alakult, több mint 61 százalékuk 1 hektárnál nagyobb területet hasznosított. A mezőgazdasági művelés alatt álló terület 70,4 százaléka volt szántó 2010-ben, ezt a gyepterület követte 21,0 százalékkal, majd a gyümölcsültetvények 2,4 százalékkal, míg 6,3 százaléka nem minősült megfelelő állapotban tartott területnek. A növénytermesztést nem folytató vagy állatállománnyal nem rendelkező gazdaságok száma 47,1 százalékkal 399,5 ezerre csökkent a 2002–2010 közötti időszakban. A növénytermesztés által hasznosított összes terület 10,43 millió hektár volt 2010-ben, 3,1 százalékkal kisebb, mint 2002-ben és 15,2 százalékkal kisebb, mint 1996-ban. A csökkenés üteme az EU-csatlakozás után még inkább lelassult, mivel a területalapú támogatások bevezetésének köszönhetően megnőtt a gazdaságok iránti kereslet (Józwiak, 2012). A termőterület csökkenése 2002–2010 között elsősorban annak a következménye, hogy a legfeljebb 1 hektár mezőgazdasági művelés alatt álló területtel rendelkező kisgazdaságok száma a termelésből való kivonulásuk miatt megfeleződött, amit a 30 és 50 hektár közötti, valamint az 50 hektárnál nagyobb területtel rendelkező gazdaságok számának 14, illetve 18 százalékos emelkedése nem tudott ellensúlyozni. Lengyelországban gabonaféléket körülbelül 7,65 millió hektáron termesztettek 2010-ben, ami a növénytermesztés által hasznosított összes terület mintegy háromnegyedét tette ki (2. ábra), de 0,65 millió hektárral kevesebb volt, mint 2002-ben. A nagy szántóföldi kultúrákat, mint például a búza, az árpa vagy a tritikálé a folyamatos csökkenés jellemezte 1990 óta. Viszont 2002-től a tritikálé és a kukorica részaránya 6,0, illetve 4,1 százalékponttal emelkedett. Lengyelország egyik fő szántóföldi növénye, a rozs vetésterülete 31,5 százalékkal csökkent, és részaránya a gabonafélék termőterületből 18,8 százalékról 13,9 százalékra esett vissza. Ezek a változások a koncentrált takarmányok iránti kereslet tejtermelés fellendülése miatti gyors növekedésére, a baromfihús-termelésben lejátszódó koncentrációs folyamatra és a sertéstakarmányozási rendszerekben bekövetkezett változásokra vezethetők vissza (Józwiak, 2012). Az új takarmányozási technológiák elterjedése mellett a Közös Agrárpolitika (KAP) eszközeinek (úgymint a növénytermesztőknek nyújtott közvetlen támogatások, az agrár-környezetgazdálkodási intézkedések és néhány esetben a termelési kvóták) alkalmazása és a bioüzemanyag-ipar fejlődése szintén jelentős hatással volt a szántóföldi növénytermesztés szerkezetére, megfordítva ezzel az EU-csatlakozást megelőző években néhány növénykultúra, mint például a repce esetében is tapasztalt visszaesést.

14


2. ábra: A különböző szántóföldi terménycsoportok részesedése a növénytermesztés által hasznosított földterületből Lengyelországban, 2010

Ipari növények 11,2% Gabonafélék 73,3% Takarmányok 8,3%

Burgonya 3,7% Egyéb 3,4%

Forrás: a GUS 2010. évi mezőgazdasági összeírása alapján

Lengyelországban az állatállomány csökkenése felgyorsult 1990 után, mind a fizikai létszámot tekintve, mind állategységben mérve, de 2000–2004 között fokozatosan elérte a mélypontot és az EU-csatlakozás után megfordult a tendencia (3. táblázat) (Józwiak, 2012). Ebből következően az állatállomány 2010-ben majdnem 10,5 millió állategységet tett ki, 38 százalékkal többet, mint 2002ben. A mezőgazdasági művelés alatt álló területeken a 100 hektárra vetített állatsűrűség a 2002. évi 45 állategységről 67,4 állategységre emelkedett 2010-ig (az összes gazdaságra vetítve az átlag 4,6 állategység, az állattenyésztésre szakosodott gazdaságok esetében pedig 10,0 állategység volt). 3. táblázat: Az állatlétszám alakulása Lengyelországban, 2002–2010 millió egyed Évek 2002 2005 2007 2008 2009 2010

Szarvasmarha Teljes Tehén 5,533 2,873 5,483 2,795 5,696 2,787 5,757 2,807 5,700 2,687 5,761 2,657

Sertés Teljes 18,707 18,112 18,129 15,425 14,279 15,278

Koca 1,910 1,813 1,767 1,367 1,374 1,427

Juh és kecske 458 405 385

Baromfia)

Ló

158,712 176,488

330 312 329 325 298 264

a) Minden két hétnél idősebb egyed. Forrás: GUS

Az állatállomány 2002–2010 közötti növekedése a szerves trágya révén hozzájárult a talaj tápanyag tartalmának növeléséhez. Ezt elsősorban a szarvasmarha-állomány – amelynek részaránya 43–45 százalékkal folyamatosan a legnagyobb volt az állatsűrűségben – 4,1 százalékos növekedése eredményezte. Ugyanakkor a szarvasmarhatartó és -tenyésztő gazdaságok száma csökkent, aminek nyomán e gazdaságok átlagos állategység-mutatója 43,6 százalékkal közel 11-re emelkedett. A teljes szarvasmarha-állomány növekedése a marhahízlalás fellendülésének köszönhető. Ugyanis Lengyelország EU-csatlakozásával a tejelő tehenek létszáma 7,5 százalékkal csökkent a tejtermelési kvóták, valamint a magasabb minőségi és higiéniai követelmények bevezetése miatt, amelyek sok gazdaság számára teljesíthetetlenek voltak, a vágómarhatartás jövedelmezősége viszont a termelői árak EUcsatlakozás utáni emelkedésének köszönhetően jelentősen javult. 15


Lengyelország baromfiállománya 11,2 százalékkal csappant meg 2002–2010 között, különösen a tojótyúk-, a brojler- és a pulykatartásban végbement erős koncentráció következtében.

A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás részesedése a GDP-ből A magas deviza-eladósodás miatt az új évezredben Magyarország folyamatosan ki volt téve a hitelezőinek bizalmában bekövetkező változásoknak. Mint a közép-kelet-európai országok egyik legsérülékenyebb gazdaságát, már 2008-ban súlyosan érintette a globális pénzügyi és gazdasági válság; visszaesett az export, csakúgy, mint a belső fogyasztás, és az állóeszköz-felhalmozásnak a következő évekbeli kormányzati takarékossági intézkedések miatti visszafogása a gazdaság zsugorodásához vezetett. Bár az EU-csatlakozás előtt az általános makrogazdasági, jogi és szociális környezet miatt a magyar mezőgazdaság és a feldolgozóipar már tartós recesszióban volt, a válság az élelmiszergazdaságot kisebb mértékben sújtotta, mint a nemzetgazdaság többi ágazatát (Potori et al., 2011). A mezőgazdaság 2011-ben Magyarországon 3,9 százalékkal járult hozzá a bruttó hazai termékhez, a GDP-hez, ugyanannyival, mint 2003-ban, és ez az arány több mint kétszerese az EU-27 átlagának. Az utóbbi években a mezőgazdasági termékek árának példátlanul nagymértékű ingadozása és az időjárási szélsőségek megszakították a csökkenő tendenciát, és e mutató egyik évről a másikra mért változásait meglehetősen hektikussá tették (3. ábra). Például 2009-ben a szántóföldi növénytermesztés évtizedek óta a legsúlyosabb aszálynak volt kitéve, míg 2011-ben a mezőgazdasági nyersanyagok magas ára egybeesett a kedvező időjárási körülményekkel, továbbá a nemzetgazdaság többi ágazatának visszaesésével, ami végül a 2012. évi recesszióhoz vezetett. 3. ábra: A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás részesedése a GDP-ből Magyarországon és Lengyelországban, 2000–2011 10 9 8 százalék

7 6 5 4 3 2 1 0 2000

2001

2002

2003

2004

0H]ĘJD]GDViJ0DJ\DURUV]iJ 0H]ĘJD]GDViJ/HQJ\HORUV]iJ

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Élelmiszer feldolgozó-ipar, Magyarország Élelmiszerfeldolgozó-ipar, Lengyelország

Forrás: KSH, GUS, Eurostat

Magyarországon az élelmiszer-feldolgozás részesedése a GDP-ből 2007-ig folyamatosan hanyatlott, 3,9 százalékról 1,9 százalékra csökkent, azután 2 százalékra kúszott fel, majd 2011-ben ismét 1,9 százalékra esett vissza (3. ábra). 2009-ben és 2010-ben a gazdasági válság is hozzájárult az élelmiszer-feldolgozás pozíciójának viszonylagos erősödéséhez. Érdemes megjegyezni, hogy Magyarországon az élelmiszerárak inflációja 2006 óta nagyobb volt, mint a fogyasztói árindex emelkedése. A forint euróval szembeni leértékelődése szintén hatással volt az élelmiszergazdaság teljesítményére. 16


Magyarországgal ellentétben Lengyelország a reál GDP növekedése alapján a legjobb gazdasági teljesítményt mutatta az OECD tagországai között 2007 óta. Ez az EU források jelentős beáramlásával (ami hozzájárult a közlekedési infrastruktúra modernizációjához), a makrogazdasági intézkedések ösztönző hatásával, a nemzeti fizetőeszköz árfolyamának gyengülésével, valamint a viszonylag stabil pénzügyi rendszer prudens és hatékony szabályozásával magyarázható (OECD, 2012). A mezőgazdaság részesedése a GDP-ből 2000–2011 között lassan csökkent (3. ábra), ugyanakkor az ágazat nem veszített fontosságából. A mezőgazdaság hozzájárulása a nemzetgazdasághoz még mindig jelentős (Tomczak, 2004) azáltal, hogy foglalkoztatást nyújt a vidéki lakosságnak (Karwat-Woźniak, 2009) és a vidéki háztartások számára jövedelmet biztosít (Sikorska, 2006), ezáltal javítva a vidéki megélhetést. Az élelmiszer-feldolgozás a lengyel nemzetgazdaság egyik legjelentősebb és leggyorsabban növekvő szektora. Részesedése a teljes belföldi ipari érékesítésből közel 24 százalék volt 2011-ben, 9 százalékponttal magasabb, mint az EU-15 átlaga. A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás együtt a GDP 6–7 százalékát adja Lengyelországban (3. ábra).

A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás részesedése a foglalkoztatásból A mezőgazdaság részesedése a foglalkoztatásból éveken át folyamatosan csökkent Magyarországon. Ezt a tendenciát a gazdasági válság – amely súlyosan érintette a nemzetgazdaság többi szektorát –, valamint az idénymunka bürokratikus engedélyezési eljárásának egyszerűsítése 2009ben megfordította (4. ábra). A mezőgazdaság részesedése a foglalkoztatásból 2011-ben a korábbi évekhez képest is nagyobb arányban emelkedett, elérte a 2006. évi szintet, ami a közmunkarendszerben végrehajtott módosításoknak tulajdonítható: 2011 óta a közmunkásokat is normál foglalkoztatottként tartják nyilván.

százalék

4. ábra: A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás részesedése a foglalkoztatásból Magyarországon és Lengyelországbana), 2000–2011 22 20 18 16 14 12 10 8 6 4 2 0 2000

2001

2002

2003

2004


2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Élelmiszer-feldolgozóipar, Magyarország Élelmiszerfeldolgozó-ipar, Lengyelország

Lengyelország esetében nem állt rendelkezésre adat a mezőgazdaság foglalkoztatottságon belüli részesedésére vonatkozóan 2000-ben és 2001-ben. Forrás: KSH, GUS

a)

17


Az élelmiszer-feldolgozás részesedése a foglalkoztatásból 2008-ig szintén csökkent (4. ábra). A tendenciában 2009-ben bekövetkezett törés a nemzetgazdaság teljesítményének visszaesésével magyarázható, ami munkahelyek megszűnéséhez vezetett más szektorokban. A mezőgazdaság részesedése a foglalkoztatásból Lengyelországban is lassan csökkent, és 14,6 százalékot ért el 2011-ben anélkül, hogy nagyobb törés mutatkozott volna a tendenciában a vizsgált időszak során (4. ábra). A foglalkoztatási mutató értéke tehát sokkal magasabb, mint Magyarország esetében. A Nemzeti Számlák adatai alapján az EU-27 mezőgazdaságában foglalkoztatottak összlétszáma 2000 óta több mint 2,95 millióval esett vissza, és ebből a csupán Lengyelország 19,4 százalékkal részesedett. A mezőgazdasági foglalkoztatottak körülbelül 70 százaléka az EU hét tagországban koncentrálódik, amiből a kisgazdaságok nagy száma miatt Lengyelország egyedül 18 százalékot képvisel (ez majdnem 2 millió főt jelent). A GUS adatai szerint, nem tekintve a ledolgozott munkaórák számát, 2010-ben közel 2 millió 407 ezer családtag dolgozott kizárólag egyéni gazdaságokban, míg további 117 ezer fő kombinálta a mezőgazdasági és a mezőgazdaságon kívüli munkát úgy, hogy a mezőgazdaság maradt a fő tevékenysége. A mezőgazdasági munkaerő eloszlása nem egyenletes az országban: a mezőgazdaság részesedése a foglalkoztatásból Kelet-Lengyelország néhány régiójában több mint 40 százalék, míg Nyugat- Lengyelországban csekély szerepet játszik a munkalehetőségek biztosításában (EC, 2013). Annak ellenére, hogy a mezőgazdaság még mindig jelentős szerepet játszik a vidéki megélhetésben, a lengyel élelmiszer-feldolgozás részesedése a foglalkoztatásból az elmúlt néhány évben csak körülbelül 1 százalékponttal volt magasabb, mint Magyarországon, és a csökkenés üteme jóval lassabb volt ebben az időszakban (4. ábra). Ez arra utal, hogy a feldolgozóipar sokkal koncentráltabb, mint a mezőgazdasági termelés. Az EU-csatlakozás előtti éveket a gazdaság lassulása jellemezte Lengyelországban, amihez a nemzeti jövedelem növekedési ütemének csökkenése és a feldolgozóiparban munkahelyek megszűnése társult. Az EU-csatlakozás után azonban a lengyel élelmiszeripari termékek iránti erősödő igény az exportpiacokon, a fogyasztói kiadások növekedése és a beruházások lefékezték a munkahelyek megszűnését a szektorban. A munkaerő termelékenysége a feldolgozóiparban jelentősen javult a 2000–2011 közötti időszakban. Az elmúlt években a feldolgozóipari munkahelyek körülbelül 20 százaléka a húsiparhoz, másik 20 százaléka a sütőiparhoz, és nagyjából 10 százaléka a tejiparhoz kötődött (Judzińska, 2011).

A mezőgazdasági termelés értéke A mezőgazdasági termelés értéke Magyarországon összesen 7,75 milliárd eurót tett ki 2011-ben, ami folyó áron számolva 26,7 százalékos emelkedést mutatott 2010-hez képest, elsősorban a mezőgazdasági nyersanyagárak emelkedésének köszönhetően. Azonban 2005. évi áron a mezőgazdasági termelés értéke 4,5 százalékkal kisebb volt, mint 2005-ben, és csak 7,2 százalékkal haladta meg a 2000. évit. Magyarország 2011-ben 2,0 százalékkal részesedett az EU-27 mezőgazdasági termelésének értékéből. A növénytermesztés és állattenyésztés termelési értéke 4,68 milliárd eurót (2,3 százalék), illetve 2,53 milliárd eurót (1,6 százalék) tett ki. A mezőgazdasági művelés alatt álló területre vetített kibocsátás elérte az 1450 eurót hektáronként, és így 10,8 százalékkal meghaladta az EU-12 átlagát, viszont csupán 56,1 százalékát tette ki az EU-15 2011. évi átlagának. Az éves munkaerőegységre vetített átlagos termelési érték 18,0 ezer euró volt 2011-ben, 34,7 százalékkal több az EU-12 átlagánál, az EU-15 átlagának azonban mindössze 28,0 százaléka. Az állatállomány csökkenésével párhuzamosan az állattenyésztés 2000-es évtized elején még 50 százalék körüli részesedése a mezőgazdaság bruttó kibocsátásából 2010-ben és 2011-ben 35 százalékra esett vissza.

18


5. ábra: A növénytermesztés és állattenyésztés részesedése a mezőgazdaság bruttó kibocsátásából Magyarországon, 2000–2011 100 90 80 70 százalék

60 50 40 30 20 10 0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Növénytermesztés

2007

2008

2009

2010

2011

Állattenyésztés

Forrás: KSH

A növénytermesztés kibocsátása folyó áron 3,78 milliárd euró volt a 2009–2011 közötti évek átlagában, vagyis erőteljes megugrott a 2000–2002 közötti 2,64 milliárd euróhoz képest. Az exportpiacokon igen keresett gabonafélék és ipari növények részaránya jelentősen növekedett a takarmánynövények, a gyümölcsfélék, a bor, a burgonya és különösen a zöldségfélék terhére (6. ábra). 6. ábra: A főbb ágazatok részesedése a növénytermesztés kibocsátásából Magyarországon, 2000–2002 átlaga vs. 2009–2011 átlaga 2000–2002 4,3% 3,0%

2009–2011

1,0%

2,7% 2,5%

10,5%

4,0%

8,1% 42,2% 48,1% 12,4%

21,8% 4,1%

4,4%

Gabonafélék Gyümölcsök

12,8%

Ipari növények Bor

18,0%

Takarmány Burgonyafélék

Zöldségfélék Egyéb

Forrás: KSH

19


A növénytermesztéssel szemben az állattenyésztés folyó áron számolt kibocsátása a 2000–2002 közötti időszaki 2,46 milliárd euró átlagértékről 2,28 milliárd euróra esett vissza 2009–2011 között. A sertés- és baromfiágazat (amelyek ki vannak rekesztve a közvetlen támogatásokból) részaránya a kibocsátásból jelentősen szűkült a tejtermeléshez és az állattenyésztés többi ágazatához viszonyítva (7. ábra). 7. ábra: A főbb ágazatok részesedése az állattenyésztés kibocsátásából Magyarországon, 2000–2002 átlaga vs. 2009–2011 átlaga 2000–2002

2009–2011

18.4%

22.7%

27.8%

35.7% 23.4% 30.1%

19.4%

22.5%

Sertés

Baromfi

Tej

Egyéb

Forrás: KSH

Lengyelországban a mezőgazdasági termelés értéke 22,75 milliárd eurót tett ki 2011-ben, ami folyó áron számolva 15,1 százalékos emelkedést jelent a 2010. évihez képest. A 2005. évi áron számolt kibocsátás – Magyarországgal ellentétben – 8,3 százalékkal magasabb volt a 2005. évinél, 2000 óta pedig 27,2 százalékos volt a növekedés. A mezőgazdasági művelés alatt álló területre vetített kibocsátás 2011-ben hektáronként közel 1540 eurót tett ki, mintegy 100 euróval volt több, mint Magyarországon, az EU-12 átlagát 17,4 százalékkal haladta meg, az EU-15 átlagának 59,5 százalékát érte el. A magas élőmunka-intenzitás miatt a mezőgazdasági termelés éves munkaerő-egységre vetített átlaga 10,8 ezer eurót tett ki 2011-ben, 7,2 ezer euróval kevesebb volt, mint Magyarországon, 18,8 százalékkal alacsonyabb az EU-12 átlagánál és csupán 16,9 százaléka az EU-15 átlagának. Lengyelországban a növénytermesztés kibocsátása 2011-ben 12,14 milliárd eurót, az állattenyésztésé 10,0 milliárd eurót tett ki, ami 5,9 százalékos, illetve 6,3 százalékos részesedést jelentett az EU-27 növénytermesztésének, illetve állattenyésztésének termelési értékéből. Az állattenyésztés 2000–2011 között többé-kevésbé képes volt megőrizni részarányát a mezőgazdaság kibocsátásából (8. ábra), bár az utóbbi években egyre több vállalkozás, különösen a kisgazdaságok felhagytak az állattartással.

20


8. ábra: A növénytermesztés és az állattenyésztés részesedése a mezőgazdaság bruttó kibocsátásából Lengyelországban, 2000–2011 100 90 80 százalék

70 60 50 40 30 20 10 0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

Szántóföldi növénytermesztés

2008

2009

2010

2011

Állattenyésztés

Forrás: GUS

Magyarországgal ellentétben a gabonafélék részesedése a növénytermesztés kibocsátásából az elmúlt évtized során zsugorodott, míg az ipari növények, gyümölcsfélék és különösen az egyéb növények részesedése jelentősen megnőtt. Lengyelország hagyományosan burgonyatermelő és -fogyasztó ország, de párhuzamosan az állatállománnyal rendelkező kisgazdaságok számának csökkenésével – amelyek burgonyát használtak takarmányozásra – a burgonyatermelés kevesebb, mint felére csökkent 2011-ig (9. ábra). 9. ábra: A főbb ágazatok részesedése a növénytermesztés kibocsátásából Lengyelországban, 2002 vs. 2011 2002

2011

17.4% 17,4%

24.3% 24,3%

30.9% 30,9%

34.1% 34,1% 20.5% 20,5%

8.3% 8,3%

10.1% 10,1% 8.0% 8,0%

11.7% 11,7%

11.4% 11,4% 11.5% 11,5%

11.7% 11,7%

Gabonafélék

Ipari növények

Zöldségfélék

Gyümölcsfélék

Burgonyafélék

Egyéb

Forrás: GUS

21


Lengyelország állattenyésztésének szerkezetében jelentős változások mentek végbe. A 2002–2011 közötti időszakban a nagymértékben gépesített és jól integrált baromfiágazat kibocsátása erőteljesen nőtt a sertéságazat rovására (10. ábra). Ez a baromfitenyésztés és -tartás, valamint -feldolgozás létesítményei korszerűsítésének köszönhető, ami az önellátás elérését célozza baromfihúsból. 10. ábra: A főbb ágazatok részesedése az állattenyésztés kibocsátásából Lengyelországban, 2002 vs. 2010 2002

2011

18,9% 18.9%

22,2% 22.2%

24,7% 24.7%

35.6% 35,6%

35.2% 35,2%

34.1% 34,1%

19,0% 19.0%

10,4% 10.4%

Sertés

Baromfi

Tej

Egyéb

Forrás: GUS

Változások a földhasználatban Magyarországon az utolsó mezőgazdasági összeírás által regisztrált 566,7 ezer egyéni gazdaság mintegy 93 százaléka, és a 8,8 ezer társas gazdaság 77 százaléka hasznosított földterületet mezőgazdasági tevékenységre 2011-ben. Az egyéni gazdaságok által használt földterület átlaga a 2000. évi 2,5 hektárról 4,6 hektárra nőtt 2010-ig, miközben a társas gazdaságoké a 2000. évi 532,9 hektárról 322,4 hektárra esett vissza a vállalkozások szétdarabolása miatt. Az egyéni gazdaságok mezőgazdasági területeinek mintegy 76 százaléka saját tulajdonban volt, míg a társas gazdaságok a művelés alatt álló területeik több mint 91 százalékát bérelték. Az uniós közvetlen támogatásra jogosult gazdaságok átlagterülete 28,1 hektárt tett ki 2011-ben, 4,1 hektárral többet, mint 2004-ben. A gazdálkodás duális szerkezete jól reprezentált e csoporton belül (11. ábra). A közvetlen támogatások 176,3 ezer kedvezményezettje közül csak 1,9 ezer bírt 300 hektárnál nagyobb mezőgazdasági területtel, ugyanakkor e gazdaságok használták a támogatásra jogosult 4957 ezer hektár 39 százalékát. A másik véglet, hogy a 10 hektárnál kisebb területtel bíró 116,5 ezer gazdaság összesen kevesebb, mint 8,7 százalékát használta a támogatásra jogosult földterületnek. Valójában a gazdálkodás duális szerkezete kevésbé hangsúlyos, ugyanis sok egyéni gazdaság a családtagok között van felosztva, hogy kihasználják az adókedvezményeket.

22


11. ábra: A közvetlen támogatásra jogosult gazdaságok szerkezete Magyarországon, 2011 Közvetlen támogatásra jogosult gazdaságok területe (százalék)

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

Közvetlen támogatásra jogosult gazdaságok aránya (százalék) Forrás: ARDA

A lengyel mezőgazdaságban a politikai és gazdasági átmenet következtében a magánszektor túlsúlya egyre meghatározóbbá vált. A gazdaságok több mint 88 százaléka természetes személyek birtokában van, azaz a gazdaságok legtöbbje egyéni családi gazdaság (Zegar, 2008). A tulajdonjog átadása viszonylag problémamentes, mert a földek nagy része már az átmenet előtt is magántulajdonban volt. A mezőgazdasági földterület meglehetősen elaprózott Lengyelországban. A gazdaságok száma meghaladta a 2,28 milliót 2010-ben, ebből 0,9 ezer tartozott az állami szektorhoz. A hasznosított mezőgazdasági területtel rendelkező gazdaságok száma meghaladta a 2,26 milliót, ebből 1,56 millió több mint 1 hektárt használt, 349,1 ezer több mint 10 hektárt és csak 27,2 ezer művelt 50 hektárnál nagyobb területet. Ezzel szemben a közvetlen kifizetések kedvezményezettjeinek száma kevesebb, mint 1,36 millió volt 2011-ben. Míg a gazdaságok száma a 2002–2010 közötti időszakban 22,4 százalékkal csökkent, a használatukban lévő mezőgazdasági átlagterület a 2002. évi 5,8 hektárról 6,8 hektárra emelkedett 2010-ig (4. táblázat). Ugyanakkor az 1 hektárnál kisebb mezőgazdasági művelés alatt álló területtel rendelkező kisgazdaságok majdnem 20 százaléka felhagyott a mezőgazdasági tevékenységgel, ami a termeléstől függetlenített közvetlen támogatásokkal és a korengedményes nyugdíj feltételeinek könnyítésével magyarázható. 4. táblázat: A mezőgazdasági földhasználat szerkezeti változásai Lengyelországbana), 2002 vs. 2010

Év 2002 2010

Összes mezőgazdasági földterület, ezer hektár 16 503 15 247

Gazdaság mérete (hektár mezőgazdasági földterület) 1–5

5–10

10–15

15–30

30–50

50 felett

Részesedés a mezőgazdasági földterületből, százalék 16,8 14,4

20,9 16,5

15,3 12,2

20,5 17,9

8,1 8,9

18,4 30,4

+1,6

+52,3

Változás, százalék -7,6

-21,0

-27,4

-26,7

-19,4

Csak az 1 hektárnál nagyobb mezőgazdasági területtel rendelkező gazdaságok, összhangban a mezőgazdaság átalakításáról szóló, 2013. április 11-től hatályos törvény 2 cikkelyével, amely kimondja, hogy csak az 1 hektárnál nagyobb mezőgazdasági területtel rendelkező entitások tekinthetők gazdaságnak. Forrás: 2002. és 2010. évi általános mezőgazdasági összeírás a)

23


Tekintettel arra, hogy a földhasználat szerkezetében bekövetkező változások nagyon lassúak és ezek általában evolúciós természetűek, a kisgazdaságok számának csökkenése figyelemre méltó. Ez a mezőgazdasági szerkezet racionalizálódását és a vidéki népesség gazdasági tevékenységeinek professzionalizálódását jelzi; lehetővé teszi a hatékonyabb földhasználatot és a méretgazdaságosságosság növelését, ami javítja a lengyel gazdaságok versenyképességét (Karwat-Woźniak, 2012), és fokozza a természeti erőforrások védelmét, valamint hozzájárul a vidék fenntartható fejlesztéséhez (Zegar, 2006; Pawlak 2008). A mezőgazdasági földek bérlése egyik módja az örökölt gazdaságok méretének növelésére. Azonban a lengyel gazdaságok csupán mintegy 1 százaléka bérelt földet 2009-ben, becslések szerint a hasznosított mezőgazdasági terület 20 százalékát az egyéni gazdaságok 22 százalékától (Sikorska, 2010).

A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás részesedése a beruházásokból Az EU-csatlakozást megelőzően Magyarországon a SAPARD program járult hozzá a mezőgazdasági beruházások finanszírozásához, valamint a mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és forgalmazásának fejlesztéséhez. Az EU-csatlakozás után, 2004–2006 között az Agrár-Vidékfejlesztési Operatív Program és az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garanciarészlegéből finanszírozott intézkedéseket egységes keretbe foglaló Nemzeti Vidékfejlesztési Terv léptek életbe. Azonban az Európai Bizottság kései jóváhagyása miatt 2004-ben ezek terhére még nem voltak kifizetések. Mivel a mezőgazdaság szereplői általában felkészületlenek voltak, és a piac, amelyet elárasztott a bőséges termés, a tárolási kapacitások hiányával, valamint a szállítási infrastruktúra gyenge hatékonyságával küszködött, és mert létfontosságú intézmények éppen csak megkezdték működésüket, Magyarországon a gazdálkodók korlátozottan voltak képesek kihasználni az új lehetőségeket és megbirkózni a KAP támasztotta kihívásokkal (Popp and Potori, 2006a). Ez, a régi és az új EU-tagországok közötti kereskedelmi korlátok maradékának leépülésével, az uniós környezetvédelmi, állategészségügyi és állatjóléti előírások bevezetésével, valamint az ágazatspecifikus kamattámogatások eltörlésével párosulva visszavetette a beruházásokat a mezőgazdaságban. Később, 2008-ban és 2009-ben a mezőgazdaság részesedése a beruházásokból számottevően nőtt (12. ábra). Ezt részben a nemzetgazdaság más ágazatainak – amelyeket a gazdasági válság erősebben sújtott – visszaszorulása eredményezte, de elősegítette az uniós közvetlen támogatások fokozatos növekedése is. A legtöbb beruházás a szántóföldi növénytermesztésben történt. A mezőgazdasági vállalkozások finanszírozása 2009 után, a globális pénzügyi és gazdasági válság miatt egyre szelektívebbé vált, és bevezették a hitelpályázók pénzügyi helyzetének szigorú átvilágítását. A bankok felhagytak a jelzáloghitelezéssel, helyette egyetemleges kötelezettséget követeltek meg az ügyfelektől, miközben azok kockázatkerülőbbek lettek. Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank rövid és hosszú lejáratú refinanszírozási hitelei azonban hozzájárultak ahhoz, hogy csökkent a mezőgazdaságban és az agribizniszben érdekelt vállalkozásokra nehezedő nyomás. Az összesen 100 milliárd forintot (mintegy 340 millió euró) kitevő, kedvező feltételek mellett nyújtott pénzügyi eszközök segítettek a kedvezményezetteknek, hogy megfeleljenek az uniós vidékfejlesztési forrásokból igényelhető beruházási támogatások sajáttőke-követelményeinek. A magyar mezőgazdaságba 567,5 millió eurót, azaz a mezőgazdasági művelés alatt álló területre vetítve hektáronként 106,3 eurót fektettek be 2011-ben. Az EU csatlakozás meglehetősen kedvezőtlenül érintette az élelmiszer-feldolgozást, mivel a támogatásokhoz szükséges források csökkentek, ugyanakkor a piac teljesen nyitottá vált. A magyarországi élelmiszer-kereskedelemben már domináns nemzetközi kiskereskedelmi láncok és a nagykereskedők számára szélesebb lehetőség nyílt versenyképes importtermékeket kínálni, amivel nyomást gyakoroltak a beszállítóikra, kiszorítva a hazai termékeket a polcokról. A legtöbb feldolgozó nem 24


volt erre felkészülve, és a modernizációs beruházások elmulasztása az EU-csatlakozást megelőző években döntőnek bizonyult. Azóta arra törekednek, hogy csökkenő piaci részesedésüket Magyarországon és a külpiacokon megtartsák, de a magas kamatok, a növekvő eladósodás, a tőkehiány, továbbá az elavult technológia, a termék-, folyamat- és szervezeti innováció hiánya, valamint az alacsony termelési volumen és a gyengülő alkupozíció miatt mindezt csekély sikerrel. Csak kevesen voltak képesek bővíteni tevékenységüket, a többiek a termelési kapacitásuk egyre növekvő kihasználatlanságával szembesültek (Popp et al., 2008). Figyelemre méltó, hogy a külföldi tőke részesedése az élelmiszer-feldolgozó iparban 2002 óta töretlenül csökkent, és noha a kiáramlás az utóbbi években lelassult, a folyamat még nem ért véget. A 2000–2011 közötti időszakban a nagy élelmiszer-feldolgozó vállalkozások száma megfeleződött, az élelmiszer-feldolgozás beruházásai pedig reálértékben 12,6 százalékkal csökkentettek, és az összes beruházás csupán 1,8–2,5 százalékát képviselték az elmúlt néhány évben (12. ábra). A magyar élelmiszer-feldolgozásba 378,8 millió eurót fektettek be 2011-ben. 12. ábra: A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás részesedése a beruházásokból Magyarországon és Lengyelországbana), 2000–2011 10 9 8 százalék

7 6 5 4 3 2 1 0 2000

2001

2002

2003

2004


2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Élelmiszer-feldolgozás, Magyarország

a) Lengyelország esetében nem állt rendelkezésre adat az élelmiszer-feldolgozás részesedéséről a beruházásokból. Forrás: KSH, Eurostat

Lengyelországban az EU-csatlakozást megelőző időszakban a mezőgazdasági beruházások éves átlagban mintegy 0,5 milliárd eurót tettek ki. Mivel 2004 után a mezőgazdaság pénzügyi támogatása jelentősen nőtt, a befektetett tőke évi 0,85 milliárd euróra szökött, és a 2004–2011 közötti időszakban összesen 6,7 milliárd euróra rúgott. Ebből mintegy 2,3 milliárd euróra tehető a KAP támogatások bevezetésének nettó hatása. A beruházások átlagértéke az egyéni gazdaságok esetében hektáronként 67 euró volt 2011-ben. A mezőgazdasági termelés mezőgazdasági művelés alatt álló terület egy hektárjára jutó tőkebefektetésben mért intenzitása 941 euróval mintegy 60 százaléka volt az EU átlagnak 2010-ben (Poczta, 2013). Ez a beruházási konjunktúra hozzájárult az állóeszközök, elsősorban berendezések, gépek és eszközök értékének növekedéséhez, valamint ahhoz, hogy a mezőgazdaság viszonylag stabil és a magyarországinál jelentősen magasabb részesedése az összes nemzetgazdasági beruházásból ne csökkenjen (12. ábra).

25


Az élelmiszer-feldolgozás az EU-csatlakozás óta a lengyel gazdaság egyik legfontosabb és leggyorsabban növekvő szektora. Az EU-csatlakozást megelőző időszakban az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások pénzügyi támogatást kaphattak a SAPARD program keretében, az EU-csatlakozás után pedig az Ágazati Operatív Program Élelmiszer-gazdaság szerkezetátalakítása és korszerűsítése és a vidéki térségek fejlesztése, valamint Halászat és halfeldolgozás 2004–2006 intézkedéseinek költségvetéséből (Gradziuk, 2009). A 2002–2006 közötti időszakban a beruházások legnagyobb részét az élelmiszer-feldolgozás uniós előírásoknak való megfelelésére költötték (a tej- és húsfeldolgozás 80 százalékos részarányt képviselt), 2004–2008 között pedig a beruházások 45 százalékát a termékminőség javítására, valamint új termékek piacra juttatására fordították (Wigier and Darvasi, 2012). A 2007–2013 közötti vidékfejlesztési program időszakában a beruházások 45 százaléka a hozzáadott érték növelésére irányult. A környezetvédelmi beruházások jelentősége marginális volt. Az uniós támogatások, akárcsak korábban, most is a beruházások katalizátorai a szektorban. A SAPARD program elindításától kezdve 2011 júniusáig közel 3,5 ezer beruházási projekt valósult meg több mint 2,1 ezer feldolgozó üzemnél. Az uniós beruházási támogatásban részesült kedvezményezettek többsége ma is termelési tevékenységet folytat. A beruházási támogatásban részesülő élelmiszer-feldolgozó vállalkozások több mint 40 százaléka volt kis- és közepes méretű. A gazdasági válság 2009-ben és 2010-ben némileg lelassította a beruházásokat a lengyel élelmiszerfeldolgozásban, de a 2000–2010 közötti időszakban a szektor beruházásai éves átlagban 3,5 százalékkal nőttek, és összesen 15,5 milliárd eurót tett ki (Mroczek, 2012).

Agrártámogatások Magyarországon az 1990-es évtized elejétől, a piacgazdaságba történő átmenettől 2004-ig a mezőgazdaság piacorientálása csak korlátozottan haladt előre. Bár a szabályozásnak és a támogatásoknak fontos stabilizáló szerepe volt, a gazdálkodók, különösen az állattenyésztési ágazatokban, hozzászoktak a nemzeti intervenciós mechanizmusokhoz, és a termelés meglehetősen érzéketlenné vált a piac jelzéseire (Popp and Potori, 2006b). Az EU-csatlakozást megelőzően Magyarországon a külkereskedelmi intézkedések, az intézményi árak, az inputtámogatások, valamint a területre és állatlétszámra alapozott kifizetések voltak a támogatáspolitika főbb eszközei. Az exporttámogatások jelentősége a termények és állati eredetű termékek, különösen a baromfi- és a sertéshús piacának szabályozásában egyre csökkent. Az importot értékalapú vámokkal és vámkontingensekkel szabályozták. Az agrár-környezetvédelmi és vidékfejlesztési intézkedések jelentősége fokozatosan nőtt. Az EU-csatlakozáskor Magyarország teljes mértékben átvette az EU kereskedelmi és piacszabályozási mechanizmusait. Az ország az egységes területalapú támogatási rendszert (SAPS) választotta, amely termeléstől függetlenített, hektáronkénti átalánytámogatás formájában kiváltotta a Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból (EMGA) finanszírozott valamennyi közvetlen támogatást. Az egységes területalapú támogatást a kiegészítő nemzeti támogatások komplex rendszere növelte, amely leginkább a szántóföldi növénytermesztőknek, valamint a kérődző állatokat tartó és a dohánytermesztő gazdaságoknak kedvezett. A egységes területalapú támogatás összege a 2004. évi, hektáronként 70,2 euróról 2013-ig 236,4 euróra emelkedett, amivel megközelítette az EU átlagát. Magyarországon a gazdálkodók uniós és nemzeti forrásokból összesen 364,3 milliárd forint (1,3 milliárd euró) közvetlen támogatásra pályázhattak 2011-ben. A növekvő költségvetési megszorítások miatt a nemzeti kiegészítő támogatások a bevezetésüket követően folyamatosan csökkentek és 2009-ig a szántóföldi ágazatokban, amelyek addig ezek zöméből részesültek, meg is szűntek.

26


A hatályos EU rendelkezések értelmében 2007-től az összes nemzeti kiegészítő támogatás részben vagy teljesen termeléstől függetlenné vált. A KAP félidős értékelését (Health Check) követően, a 73/2009/EK tanácsi rendelet 68. cikke alapján az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (EAGF) források 3,5 százalékát a tejtermelők kapták termeléshez kapcsolt támogatás formájában, további 6,5 százaléka pedig a kérődző állatokat tartó gazdálkodók, illetve a dohány-, a rizs-, a gyümölcsés zöldségtermesztők számára vált elérhetővé. Az EU-csatlakozás után, a nemzeti kiegészítő támogatásokon túlmenően több nemzeti támogatási program is fennmaradt az elő-csatlakozási intézkedések folytatásaként. Ilyenek voltak az erdőtelepítéshez, az állatorvosi költségekre, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek EU-n belüli marketingjére, a vízgazdálkodásra, a képzésre, az oktatásra és kutatásra, a hitelekre, a termelői szervezetekre, valamint a társadalombiztosítási díjakra igényelhető támogatások. A 2007–2013 közötti programozási időszakban az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EAFRD) Magyarország számára elérhető 3,8 milliárd euró (964,3 milliárd forint) 45,5 százaléka a mezőgazdaság és élelmiszer-feldolgozás versenyképességének javítását (1. tengely), 32,2 százaléka az agrár-környezetgazdálkodást (2. tengely), 13,2 százaléka a vidéki területek gazdasági diverzifikálását és a vidéki életminőség javítását (3. tengely) szolgálta, míg 5,5 százalékát fordították a LEADER-re (4. tengely), a maradékot pedig technikai segítségnyújtásra. Lengyelország 2004-ben szintén az egységes területalapú támogatási rendszert vezette be, a keményítőburgonya- és a dohánytermelőknek pedig nemzeti kiegészítő támogatást nyújtott. A kérődzők számára az EU-csatlakozási tárgyalások során megállapított támogatási keretet a legelőkre fizetett kiegészítő támogatásba foglalták, és részben nemzeti költségvetésből, részben pedig a Struktúrális Alapokból finanszírozták. Ezek a támogatások 2007-ig olyan, réttel és legelővel rendelkező gazdálkodók számára is elérhetők voltak, akik nem tartottak szarvasmarhát vagy juhot. Magyarországgal ellentétben, a nemzeti kiegészítő támogatások szintje minden évben elérte a maximálisan megengedettet. E támogatásokon felül 2007 óta de minimis támogatásban részesültek a minősített vetőmagot használó a gazdálkodók, és támogatást fizettek a szárított takarmányok termelőinek, valamint a rostlen és rostkender feldolgozóinak. Az egységes területalapú támogatás összege a 2004. évi, hektáronként 44,5 euróról 2013-ig 207,5 euróra emelkedett. Lengyelországban a gazdálkodók uniós és nemzeti forrásokból összesen 3,4 milliárd euró (14,1 milliárd zloty) támogatást kaptak 2011-ben. Az EU-csatlakozás új feltételeket teremtett a mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás számára Lengyelországban. A mezőgazdaság és élelmiszer-feldolgozás 2002 óta részesült uniós költségvetésből társfinanszírozott támogatásokban. A pénzügyi támogatás összértéke a 2002 elejétől 2011 végéig terjedő időszakban meghaladta a 113 milliárd zlotyt (28 milliárd eurót). Ez a 4,5 milliárd zloty (1,1 milliárd euró) SAPARD támogatásból, az Ágazati Operatív Program keretében a mezőgazdaságnak juttatott 6,4 milliárd zloty (1,6 milliárd euró) támogatásból, 63,5 milliárd zloty (18,5 milliárd euró) közvetlen támogatásból, valamint a 2004–2006 és a 2007–2013 közötti Vidékfejlesztési Program keretében folyósított 11,1 milliárd zloty (2,8 milliárd euró), illetve 27,5 milliárd zloty (6,9 milliárd euró) támogatásból tevődött össze. A vidékfejlesztési kifizetésekből 2012-ig a “hegyvidéki gazdálkodás és egyéb kedvezőtlen adottságú területek támogatása” intézkedés részesedése volt a legnagyobb (18,7 százalék). A kedvezőtlen adottságú területeken, különösen Lengyelország déli régióiban, ez a támogatás volt a legfontosabb pénzügyi juttatás az egységes területalapú támogatás és a nemzeti kiegészítő támogatások után. E jogcímet követték 16,7 százalékkal a „korai nyugdíjazás” és 15,1 százalékkal a „mezőgazdasági üzemek korszerűsítése” intézkedések, valamint 12,6 százalékkal az agrár-környezetgazdálkodási program.

27


A EU jelenlegi, többéves pénzügyi keretéből Magyarország és Lengyelország 2014 és 2020 között mintegy 8,9 milliárd, illetve 21,1 milliárd eurót költhet közvetlen támogatásokra, továbbá 3,4 milliárd, illetve 10,9 milliárd eurót társfinanszírozott vidékfejlesztési intézkedésekre, nem számolva e támogatások egy részének a KAP két pillére közötti átcsoportosításával. Ezek az összegek 3,0, illetve 7,1 százalékát képviselik az EU közvetlen agrártámogatások tekintetében vállalt, valamint 3,6, illetve 11,4 százalékát vidékfejlesztési pénzügyi kötelezettségeinek.

Mezőgazdasági jövedelmek Magyarországon a mezőgazdasági jövedelmek nominálértéke az uniós közvetlen támogatások bevezetésének köszönhetően növekedett 2004 után. E támogatások transzferhatékonysága azonban jelentősen erodálódott, mivel azok fokozatosan a földbérleti díjakban és a mezőgazdasági inputárakban kapitalizálódtak (Kovács et al., 2008). A havi bruttó jövedelem egy foglalkoztatottra vetített átlaga Magyarországon 213 094 forint (763,2 euró) volt 2011-ben. A gazdasági ágazatok között az idegenforgalom képviselte az alsó, a pénzügyi és a biztosítási szektor a felső véget 125 757, illetve 456 980 forinttal. A mező- és erdőgazdálkodás, valamint a halászat 153 301 forinttal (549,1 euró) az idegenforgalom után következett, jelentősen elmaradva az országos átlagtól. Összehasonlításképpen az építőiparban – amelyet a gazdasági válság a leginkább sújtott– az egy foglalkoztatottra vetített 156 682 forint (561,2 euró) havi bruttó jövedelem alig volt magasabb, míg az oktatásban elérte a 192 984 forintot (691,2 euró), az iparban pedig a 219 602 forintot (786,5 euró), az utóbbi nagyjából az országos átlagnak felelt meg. A pénzügyi és a biztosítási szektort az információs és kommunikációs szektor követte 392 963 forinttal, a kettő közötti különbség azonban figyelemre méltó. A Mezőgazdasági Számlarendszer (MSZR) adatai alapján a termelési tényezők jövedelme, vagyis az alapáron számolt nettó hozzáadott érték Magyarországon összesen 3,4 milliárd eurót tett ki 2011ben. Ez folyó áron 141,7 százalékos növekedést jelent a 2000. évihez képest. A termelési tényezők jövedelmének mezőgazdasági művelés alatt álló területre vetített értéke elérte a 0,64 ezer eurót hektáronként, 19,2 százalékkal több volt az EU-12 átlagánál, ami a szántóföldi növénytermesztés viszonylag nagy súlyával magyarázható, de 31,3 százalékkal elmaradt az EU-15 átlagától. A termelési tényezők jövedelmének éves munkaerőegységre vetített 8,0 ezer euró értéke 36,5 százalékkal magasabb volt, mint az EU-12 átlaga, de az EU-15 átlagának csupán 34,8 százalékát tette ki, ami egyértelműen jelzi a mezőgazdasági termelési technológiák relatív gyenge hatékonyságát. Lengyelországban a mezőgazdasági jövedelmek a nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva gyorsan emelkedtek 2005 óta, ami nagyrészt a KAP átvételének tulajdonítható (OECD, 2012). Növekedésük üteme reálértékben hétszeresen túlszárnyalta a mezőgazdaság termelési értékének növekedését (Poczta, 2012). A támogatások részaránya a mezőgazdasági jövedelmekben az EU-csatlakozás előtti évekre jellemző, alig 9 százalékról mintegy 50 százalékra ugrott 2011-ig. Az EU-csatlakozást követően számos mezőgazdasági termelő és családja, szövetkezeti tag, föld- és tőketulajdonos, valamint mezőgazdasági bérmunkás megélhetése rohamosan javult. A legtöbb gazdálkodó lehetőséget kapott a fennmaradásra, a munkahelyek és az ebből származó jövedelmek megőrzésére. Az egy főre vetített havi nettó jövedelem a lengyel háztartásokban elérte a 306 eurót 2011-ben, 116 euróval haladta meg 2004. évi szintet. A mezőgazdasági háztartásokban az egy főre vetített jövedelem a 2005. évi 151 euróról 256 euróra nőtt 2010-ig, ebből a mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelem mintegy 100 euróról 180 euróra emelkedett. Az MSZR alapján a termelési tényezők jövedelme a lengyel mezőgazdaságban összesen 10,7 milliárd eurót tett ki 2011-ben, háromszor annyit, mint Magyarországon. Ez folyó áron 228,3 százalékos növekedést jelent a 2000. évihez képest. A termelési tényezők jövedelmének mezőgazdasági művelés alatt álló területre vetített, hektáronként 0,73 ezer euró értéke magasabb volt, mint Magyarorszá28


gon, Szlovénia után a második legmagasabb az EU keleti tagországai között, de még mindig 22,6 százalékkal elmaradt az EU-15 átlagától. Másrészt a gazdaságszerkezet szétaprózottsága és a munkaintenzívebb termelés miatt a termelési tényezők jövedelmének éves munkaerőegységre vetített 5,1 ezer euró értéke lényegesen alacsonyabb volt, mint Magyarországon, 13,6 százalékkal elmaradt az EU-12 átlagától is, és az EU-15 átlagának mindössze 22,3 százalékát tette ki.

Az élelmiszergazdaság külkereskedelme Magyarország az EU-csatlakozás óta megőrizte nettó exportőri pozícióját mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekből. A 2000–2012 közötti időszakban az élelmiszergazdasági kivitel nominálértékben 2,44 milliárdról 8,08 milliárd euróra, a behozatal 1,10 milliárdról 4,47 milliárd euróra nőtt. Jóllehet, az élelmiszergazdaság külkereskedelmi mérlegének aktívuma a 2000. évi 1,34 milliárd euróról 916 millió euróra esett vissza 2005-ben, 2007 óta már meghaladta az EU-csatlakozás előtti évek szintjét, és 2012-ben elérte a 3,61 milliárd eurót4 (13. ábra). 13. ábra: A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelmének alakulása Magyarországon, 2000–2012 10 8 milliárd EUR

6 4 2 0 -2 -4 -6

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 Export

Import

2011

2012

Egyenleg

Forrás: KSH

Bár az élelmiszergazdaság külkereskedelmi egyenlegének növekedése látványosnak tűnik, szerkezete jelentősen megváltozott az évek során. A Juhász és Wagner (2010) munkájára alapozott számítások szerint az elsődleges és másodlagos feldolgozottságú termékek nominálértékben csupán 23,6 százalékát, illetve 11,0 százalékát tették ki az aktívumnak 2011-ben, szemben a 2000. évi 32,1 százalékkal, illetve 30,7 százalékkal, miközben a mezőgazdasági nyersanyagok részaránya a 2000. évi 37,2 százalékról 65,4 százalékra emelkedett (14. ábra). Ez világosan jelzi a magyarországi élelmiszer-feldolgozás versenyelőnyének különösen az EU-tagság első öt évében bekövetkezett erodálódását. A másodlagos feldolgozottságú termékek részesedése azonban 2012-ben 7,7 százalékponttal megugrott, ami főleg a kukoricaalapú üzemanyag, a bioetanol kivitelének növekedésével és behozatalának csökkenésével, továbbá a hobbiállat-eledelek exportjának megugrásával magyarázható. Az élelmiszergazdaság külkereskedelmi egyenlegének elmúlt néhány évben tapasztalt növekedése általában véve nagymértékben a gabona- és olajmagexport értékének emelkedéséből adódott.

4

A fejezet írásakor már elérhető volt a 2012. évi külkereskedelmi statisztika.

29


Értékben számolva a gabonafélék és az olajmagvak mellett a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar-feldolgozás fontosabb exporttermékei a húsok és húskészítmények, valamint a zöldség- és gyümölcsfélék. A legfontosabb importtermékek a zöldség- és gyümölcsfélék, majd a húsok és húskészítmények, a tejtermékek és a szójadara következnek.

PLOOLiUG(85

14. ábra: Az élelmiszergazdaság külkereskedelmi egyenlegének szerkezete Magyarországon, 2000–2012 2,4 2,2 2,0 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 0,0 -0,2

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 0H]ĘJD]GDViJLWHUPpNHN 0iVRGODJRVIHOGROJR]RWWViJ~WHUPpNHN

2011

2012

(OVĘGOHJHVIHOGROJR]RWWViJ~WHUPpNHN

Forrás: AKI számítás, KSH adatok alapján

Magyarország élelmiszergazdasági külkereskedelme többnyire európai országokkal folyik. A kereskedelem európai uniós integráltsága az import oldalon hangsúlyosabb: míg az export alig több mint 80 százaléka irányul az EU-tagországokba, addig az azokból származó import aránya a 2003. évi 78 százalékról 90 százalék fölé emelkedett az utóbbi években. A magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek legnagyobb vásárlói között Németország állt az élen a 2010–2012 közötti időszakban évi 959,79 millió euró átlagértékű importtal, majd Románia (865,05 millió euró), Szlovákia (778,20 millió euró), Olaszország (620,00 millió euró) és Ausztria (614,86 millió euró) következett. Lengyelország Hollandia mögött (385,76 millió euró) a hetedik volt a sorban éves átlagban 300,66 millió euróval. Magyarország Lengyelországba irányuló élelmiszergazdasági kivitele 363,39 millió euróval (4,5 százalékos részarány) rekordot döntött 2012-ben. A 2010–2012 közötti időszakban Magyarország évi 506,75 millió euró átlagértékben importált mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket Lengyelországból, amely így a második helyet foglalta el Németország (868,97 millió euró) mögött a szállítók sorában. Ezeket az országokat követte Szlovákia (430,77 millió euró), Hollandia (409,33 millió euró), Ausztria (358,12 millió euró) és Olaszország (218,44 millió euró). 2012-ben a Lengyelországból származó import is rekord nagyságra szökött 541,73 millió euróval (12,1 százalékos részarány). Magyarország élelmiszergazdasága a 2010–2012 közötti időszakban az összes kereskedelmi partner közül Lengyelországgal szemben könyvelte el a legnagyobb deficitet, éves átlagban 206,09 millió eurót. Lengyelország után Brazília következett mindössze 23,57 millió euróval. A három év alatt azonban folyamatosan csökkent a passzívum lengyelországi viszonylatban, 2012-ig 178,34 millió euróra esett vissza. 2010–2012 között Lengyelország volt a magyar görögdinnye és burgonya legnagyobb vásárlója, éves átlagban 14,80 ezer tonna, illetve 2,01 ezer tonna mennyiséggel. 30


Lengyelország volt a magyar hagyma második legnagyobb importőre (éves átlagban 736 tonnával), a konzerv-csemegekukorica harmadik (19,70 ezer tonna), míg a fagyasztott csemegekukorica negyedik (3,71 ezer tonna) legfontosabb célpiaca. Ugyanezen években Lengyelország volt a magyar takarmánykukorica hetedik legnagyobb vásárlója éves átlagban 160 ezer tonnát meghaladó mennyiséggel. A Lengyelországba irányuló magyar baromfihús-export 2010–2012 között éves átlagban 4,93 ezer tonnát tett ki, így Magyarország volt a lengyelek hatodik legfontosabb baromfihús-szállítója. Ugyanakkor a Lengyelországból behozott évi 7,25 ezer tonna baromfihús messze felülmúlta ezt a mennyiséget, és ezzel a lengyelek a harmadikok voltak Magyarország baromfihús-beszerzési forrásainak sorában. A Lengyelországból érkező import több mint 40 százalékkal emelkedett a vizsgált hároméves időszakban. Éves átlagban 15,17 ezer tonnát meghaladó volumennel Lengyelország volt Magyarország legnagyobb élősertés-szállítója. Ezen felül évi 37,29 ezer tonna sertéshúst exportáltak Magyarországra, amivel a második helyen álltak. Szintén a második volt Lengyelország az import sajtok tekintetében, a három évben átlagosan több mint 67 ezer tonnát értékesített Magyarországra. A vizsgált időszakban Lengyelország volt Magyarország első számú szállítója tyúktojásból, éves átlagban 2,65 ezer tonna héjas és 0,49 ezer tonna folyékony tojással. Ehető gombákból évi 259 tonnát értékesített a magyar piacon, és e téren Lengyelországot csak Románia előzte meg. A lengyel élelmiszergazdaság külkereskedelmében évek óta a baromfihús, a marhahús, a sertéshús és a tejtermékek, a csokoládé és a kakaótartalmú termékek, a sütőipari- és cukrásztermékek, a gyümölcslevek (különösen az almalé), a cigaretta, a cukorszirup, a fagyasztott gyümölcsök, a füstölt hal és a cukor, valamint a feldolgozott és konzervhal kivitele dominál. Ezen áruféleségek értéke mintegy 50 százalékát teszi ki az összes mezőgazdasági és élelmiszeripari exportnak. Az élelmiszergazdasági export értéke 18,79 milliárd euróra rúgott 2012-ben, ami 20,4 százalékos növekedést jelent a 2011. évihez képest. Ezzel szemben 2000-ben mindössze 2,89 milliárd euró értékben értékesítettek mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket külföldre (15. ábra). 15. ábra: A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelmének alakulása Lengyelországban, 2000–2012 20

milliárd EUR

15 10 5 0 -5 -10 -15

2000

2002 Export

2005

2010 Import

2011

2012

Egyenleg

Forrás: GUS

A lengyel élelmiszergazdaság külkereskedelme évek óta az európai piacra összpontosít. A fő kereskedelmi partnerek az EU-tagországok, amelyek elsősorban tejtermékeket, sertéshúst, baromfihúst, marhahúst, csokoládét és kakaótartalmú termékeket, valamint dohánytermékeket importálnak. Ezek az országok Lengyelország mezőgazdasági és élelmiszeripari termékkivitelének értékéből 76,4 31


százalékkal részesedtek, ami több mint háromszorosa a 2004. évinek, és 12,4 százalékos emelkedés jelent a 2011. évihez képest (a régi tagországok esetében 13,9 százalék, míg az új tagországoknál 8,0 százalék volt az éves növekedés). A lengyel mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek fő vásárlója Németország volt 2012ben, 3,5 milliárd euró értékű importtal, míg az Egyesült Királyság 1,2 milliárd euróval és a Cseh Köztársaság több mint 1,1 milliárd euróval a második, illetve a harmadik helyen állt, utánuk Franciaország és Hollandia következett. Magyarország 781 millió euró értékű importtal a nyolcadik volt a sorban. Németország vezető helye a viszonylag alacsony szállítási költségekkel és a néhány élelmiszer-feldolgozó ágazatban (pl. cukorgyártás és tejfeldolgozás) jelen lévő jelentős német tőkével magyarázható. A Független Államok Közössége a lengyel élelmiszergazdasági export mintegy 10 százalékát vette fel éves átlagban, azonban ez a részarány évről évre meglehetősen ingadozott az Orosz Föderáció kereskedelmi politikájának változásai (úgymint a sertéshús, a zöldség- és gyümölcsfélék, és a tejtermékek importját befolyásoló korlátozások) következtében. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek lengyelországi importjának földrajzi bontása az EU-tagországok közel 70 százalékos részesedését jelzi. Az ezen országokkal folytatott kereskedelem egyre növekvő aktívumának köszönhetően Lengyelország élelmiszergazdaságának külkereskedelmi egyenlege 2000 óta folyamatosan nőtt, 2011-ben elérte a 3,1 milliárd eurót. Ezzel szemben a lengyel élelmiszergazdaság külkereskedelme deficites volt a fejlődő harmadik országok viszonylatában, amelyek mintegy 20 százalékkal részesednek Lengyelország mezőgazdasági és élelmiszeripari termékimportjából. Általában a lengyel élelmiszergazdaság külkereskedelmi egyenlegének növekedése az elmúlt évtizedben leginkább az élelmiszer-készítmények, az élő állatok és állati eredetű termékek exportértéke növekedésének tudható be (16. ábra). 16. ábra: Az élelmiszergazdaság külkereskedelmi egyenlegének szerkezete Lengyelországban, 2000–2012 3,0 2,5

PLOLiUG(85

2,0 1,5 1,0 0,5 0,0 -0,5 -1,0 -1,5

2000

2002

2005

eOHOPLV]HUNpV]tWPpQ\HN =|OGVpJWHUPpNHN Forrás: GUS

32

2010

2011

2012

eOĘiOODWRNpViOODWLHUHGHWĦWHUPpNHN Zsírok és olajok


Élelmiszerekre fordított fogyasztói kiadások Magyarországon a fogyasztói jövedelmek átlagosan 24,5 százalékát költötték élelmiszerekre 2011-ben5. A mezőgazdasági nyersanyagok árának példátlan emelkedése, az élelmiszerárak erős inflációja és a gazdasági válság a 2000-es évek közepén megfordította a csökkenő trendet (17. ábra), arra kényszerítve a fogyasztókat, hogy arányában többet költsenek élelmiszerekre és kevesebbet luxuscikkekre. Az élelmiszeripari termékek eladásainak volumene 2008 óta csökkent és szerkezete is megváltozott: a fogyasztói preferenciák az olcsóbb termékek felé fordultak az elmúlt években, csökkentve az árrést az élelmiszer-kiskereskedelemben, ami viszont kedvezőtlen hatással volt az egész élelmiszerláncra (Potori et al., 2011). 17. ábra: Az élelmiszerekrea) fordított fogyasztói kiadások Magyarországon és Lengyelországbanb), 2000–2011 30 29 28 százalék

27 26 25 24 23 22 21 20 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Magyarország

2007

2008

2009

2010

2011

Lengyelország

Az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása (COICOP) alapján. Lengyelország esetében nem állt rendelkezésre adat az élelmiszerekre fordított fogyasztói kiadásokról 2000-ben és 2001-ben. Forrás: KSH és GUS háztartási költségvetési adatok alapján készült számítások

a)

b)

Egy átlagos lengyel háztartásban az egy főre jutó havi jövedelem 1081 zloty (306,7 euró) volt 2011-ben, nominálértékben 127 százalékkal több, mint 2000-ben. A fogyasztói jövedelmek folyamatos növekedése az élelmiszerekre fordított kiadások részarányának ütemes csökkenését hozta magával egészen 2011-ig, amikor a gazdasági válság tovagyűrűző hatása miatt a mutató a 2010. évi 24,8 százalékról 25,0 százalékra emelkedett (17. ábra). Ez még mindig magas az EU-15 2011. évi 15,6 százalékos átlagához képest, sőt, meghaladja a magyarországit is. Egy átlagos lengyel háztartás 253,67 zlotyt (61,7 euró) költött havonta élelmiszerre 2011-ben, szemben a 2002. évi 162,5 zlotyval (46,1 euró).

5

Az élelmiszerek közé értendők az alkoholt nem tartalmazó italok és a dohánytermékek.

33


Következtetések E fejezet célja az volt, hogy röviden bemutassa Lengyelország és Magyarország élelmiszergazdaságának fejlődését makrogazdasági szempontból. Az előbbiekben tárgyaltak alapján a legfontosabb megállapítások a következők: • Magyarország és Lengyelország akkor vált az EU tagjává, amikor a KAP fő célja a mezőgazdasági termelés korszerűsítésével szemben mind inkább a mezőgazdaság nem termelő funkcióinak elismerése lett. Mindkét ország új gazdasági és intézményi környezetben találta magát, új kihívásokkal szembesült, amelyekre a gazdasági és társadalmi alapok különbözősége miatt eltérően reagált. Lengyelországban például az uniós támogatásokat sokkal inkább úgy értékelték, mint amelyek hozzájárultak az élelmiszergazdaság fejlődéséhez és a vidéki megélhetéshez. • A földhasználat szerkezete Magyarországon duálisabb; különösen a nagyméretű gazdaságok és a társas gazdaságok földterületeik jelentős részét bérlik, míg Lengyelországban a gazdálkodás döntően saját földtulajdonon alapul, és a birtokszerkezet rendkívül elaprózott. Noha a birtokkoncentráció folyamata hangsúlyos volt az elmúlt évtizedben, a mezőgazdaság szerepe a vidéki megélhetésben még mindig jelentős. • A pénzügyi és a gazdasági válság a két országot eltérően érintette: Lengyelország alacsony költségvetési hiánya és adósságállománya miatt a gazdaság ösztönzésével tudott reagálni, Magyarországnak viszont súlyos megszorításokat kellett bevezetnie, hogy megbirkózzon a költségvetési és pénzügyi egyensúlytalansággal. Ez részben megmagyarázza ezen országok egyes gazdasági mutatóinak mind a mezőgazdaság, mind az élelmiszer-feldolgozás tekintetében tapasztalt eltérő mozgását az elmúlt években. • A nemzetgazdaság állapota kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy az élelmiszerekre fordított fogyasztói kiadások magas részesedése miatt a jövedelmek szintje még mindkét országban jelentős hatással van az élelmiszerkeresletre. • A Mezőgazdasági Számlarendszerből kiderül, hogy a mezőgazdasági termelési technológiák hatékonysága az EU-15-höz viszonyítva mindkét országban alacsony. A szétaprózott birtokszerkezet ellenére a termelési tényezők hektárjövedelme Lengyelországban magasabb, mint Magyarországon, amely tény figyelmet érdemel. Ugyanakkor a termelési tényezők munkaerőegységre vetített jövedelme lényegesen alacsonyabb a termelés rendkívüli munkaintenzitása miatt. • Az élelmiszergazdasági beruházások Lengyelországban tudatosan az uniós követelményeknek való megfelelésre, a termékminőség javítására, új termékek piacra dobására és a hozzáadott érték növelésére összpontosítottak. A SAPARD program tapasztalatait az EU-csatlakozás után is sikeresen alkalmazták. Ennek eredményeként az élelmiszergazdaság az egyik legfontosabb és leggyorsabban növekvő szektorrá vált. Ez a magyarázat például arra is, hogy a jelentős szerkezetátalakítás ellenére Lengyelországban – Magyarországgal ellentétben – miért sikerült az állattenyésztésnek megőriznie részesedését a mezőgazdaság kibocsátásából. Magyarországon a piaci szereplők általában nem voltak felkészülve az EU-csatlakozásra, és nem sikerült megfelelően és hatékonyan reagálni az uniós tagsággal jelentkező kihívásokra. Különösen az élelmiszer-feldolgozás EU-csatlakozást megelőző korszerűsítését szolgáló beruházások elmulasztása bizonyult döntőnek, ennek negatív hatásai ugyanis továbbgyűrűztek több mezőgazdasági ágazatba. A pénzügyi és gazdasági válság tovább rontotta a helyzetet. • Lengyelország az EU-csatlakozás után a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek nettó exportőrévé vált, míg Magyarország évtizedek óta a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek hagyományos nettó exportőre volt a visegrádi országok között. Mindkét ország képes volt erősíteni e pozícióját az elmúlt néhány évben, de amíg a magyar élelmiszergazdaság külkereskedelmi egyenlegének növekedése elsősorban a gabonafélék és az olajmagvak növekvő exportbevételének tulajdonítható, Lengyelország esetében ez a feldolgozott élelmiszerek, az élőállatok és állati termékek exportértéke növekedésének, azaz a nagyobb hozzáadott értékű termékeknek köszönhető. 34


Hivatkozások jegyzéke EC (2013): How many people work in agriculture in the European Union? EU Agricultural Economics Briefs. Brussel: European Commission. Gradziuk, K. (2009): Development of food industry in Poland in the years 1998-2007. Warsawa: IERiGŻ-PIB. Józwiak, W. (2012): Performance of the time series models in forecasting agricultural commodity prices. Example of wheat prices in Poland, in A. Kowalski, M. Wigier and M. Dudek (eds), Competitiveness of food economy in the conditions of globalization and European integration. Warszawa: IERiGŻ-PIB, 45-57. Judzińska, A. (2011): Zatrudnienie i wynagrodzenia w przemyśle spożywczym [Employment and wages in the food industry], in R. Mroczek (ed.), Procesy dostosowawcze polskiego przemysł spożywczego do zmieniającego się otoczenia rynkowego (1). Warsawa: IERiGŻ-PIB, 42-51. Juhász, A. and Wagner, H. (2010): A kemény diszkontláncok terjedésének külkereskedelmi hatásai [Impacts of the expansion of hard discounters on agro-food trade]. Budapest: AKI. Karwat-Woźniak, B. (2009): The area of cultivated land as a factor determining economic potential of private farms. Economic & Sociology 1, 47-57. Karwat-Woźniak, B. (2012): Przeobrażenia w strukturach społecznych i produkcyjnych wsi i rolnictwa w latach 2000-2011 w świetle badań terenowych [Transformations in social and production structures of rural areas and agriculture in the years 2000-2011 in the light of field studies], in W. Józwiak (ed.), Wzmacnianie pozycji polskiego rolnictwa - propozycje wstępne. Warsawa: IERiGŻ-PIB, 34-35. Kovács, G. (ed.), Czárl, A., Kürthy, Gy. and Varga T. (2009): Az agrártámogatások hasznosulása [The efficiency of agricultural subsidies]. Budapest: AKI. Mroczek, R. (2012): Procesy dostosowawcze polskiego przemysłu spożywczego do zmieniającego się otoczenia rynkowego (2) [Processes of adjustment of Polish food industry to the changing market environment (2)]. Warsawa: IERiGŻ-PIB, 52. OECD (2012): OECD Economic Surveys, Poland. Paris: OECD. Pawlak, K. (2008): Analiza i model rozwoju handlu zagranicznego produktami rolno-spożywczymi [Analysis and model development of foreign trade of agro-food products], in Wpływ integracji z Unią Europejską na polską gospodarkę żywnościową. Warsawa: IERiGŻ-PIB, 35-56. Poczta, W. (2012): Przemiany w rolnictwie ze szczególnym uwzględnieniem przemian strukturalnych [Changes in agriculture with particular emphasis on structural change], in J. Wilkin and I. Nurzyńska (eds), Polska wieś 2012. Raport o stanie wsi. Warszawa: SCHOLAR, 65-99. Poczta, W. (2013): Gospodarstwa rolne w Polsce na tle gospodarstw Unii Europejskiej – wpływ WPR [Farms in Poland and in the European Union – the impact of the CAP]. Warszawa: GUS. Popp, J. and Potori, N. (2006a): Agrarian policy of the countries of Central and Eastern Europe on the way to Eurointegration and its first consequences, in: E. Borodina (ed.), Ukrainian agrarian sector on the way to Eurointegration. Kiev: Institute of Economics and Forecasting of NAS of the Ukraine, 130-158. Popp, J. and Potori, N. (2006b): Excerpts from the EU-integration Story of Hungarian Agriculture: Heading Where? EuroChoices 5, 30-39. Popp, J., Potori, N., Udovecz, G. and Csikai, M. (eds) (2008): A versenyesélyek javításának lehetőségei a magyar élelmiszergazdaságban – Alapanyag-termelő vagy nagyobb hozzáadott-értékű termékeket előállító ország leszünk? [The possibilities for improving the competitiveness of the Hungarian agro-food sector – Is the country going to be a producer of raw materials or products of higher added-value?]. Budapest: Magyar Agrárkamara and Szaktudás Kiadó Ház. Potori, N., Fieldsend, A.F., Garay, R., Popp, J. and Udovecz, G. (2011): The impacts of the global financial and economic crisis on the agro-food sector of Central and Eastern European and Central Asian countries. Studies in Agricultural Economics 113, 5-32. 35


Sikorska, A. (2010): Rynek ziemi rolniczej [The agricultural land market]. Warszawa: IERiGŻ-PIB. Sikorska, A. (2006): Zmiany w wielkości badanych wsi oraz mobilność rodzin [Changes in the size of the surveyed villages and mobility of families], in A. Sikorska (ed.), Przeobrażenia w strukturze społeczno-ekonomicznej wsi objętych badaniem IERiGŻ-PIB w latach 2000-2005. Warszawa: IERiGŻ-PIB. Tomczak, F. (2004): Od rolnictwa do agrobiznesu. Transformacja gospodarki rolno- żywnościowej Stanów Zjednoczonych Ameryki Północnej [From agriculture to agribusiness: the transformation of agro-food economy of the United States of America]. Warszawa: SGH. Wigier, M. and Darvasi, D. (2012): Direct effects of the CAP implementation in Poland – Expectations up to 2020. Economics of Agriculture 59, 547-556. Zegar, J.St. (2006): Z badań nad rolnictwem społecznie zrównoważonym (3) [From the research on socially sustainable agriculture (3)]. Warszawa: IERiGŻ-PIB, 77-82.

36

Földpiaci helyzetkép

Földpiaci helyzetkép BIRÓ Szabolcs1, Adam WASILEWSKI2 és TÓTH Orsolya1

Bevezetés A gazdasági növekedés szempontjából a mezőgazdaság fejlődéséhez a termőföld racionális hasznosítása különösen a vidéki jellegű térségekben jelentős kihívás (Begg et al., 1992). A földpiaci mechanizmus eredményeként létrejövő termőföld reallokáció a mezőgazdaságban Pareto hatékony növekedést eredményez. (Stiglitz, 2004). Lengyelországban a földpiac reallokációs képessége a földbérlet esetlegessége miatt korlátozott, míg Magyarországon a kiépült földbérleti rendszer működése mellett jól szervezett. A földpiaci különbségek feltárása során felmerül a kérdés, hogy a gazdálkodók tulajdonára alapozott földhasználat milyen mértékben korlátozza a föld racionális hasznosítását? A jóléti elmélet szerint az állami földpiaci beavatkozás a termelési erőforrás kezdeti elosztásának meghatározására korlátozódik (Stiglitz, 2004). Ebben a tekintetben azt is fontos végiggondolni, hogy a két országban az állami földpiaci szerepvállalás mértéke mennyiben korlátozódik a tulajdonjogok meghatározására, illetve azok átruházásának, ellenőrzésének érvényesítésére. A fentieket figyelembe véve a fejezet célja a termőföldhöz kapcsolódó használati viszonyok feltárása, a magyar és lengyel földpiaci folyamatok összehasonlítása. Munkánk során áttekintjük a két ország földpiacának rendszerváltást és az EU csatlakozást megelőző, majd azt követő állapotát, elemezzük jelenlegi folyamatait, kitérünk a főbb birtokpolitikai korlátozásokra és változásukra. Végezetül a birtokpolitika kilátásait, lehetséges irányait értékeljük.

Történeti előzmények Lengyelország EU csatlakozása a rendszerváltás időszakában (1989–1991) kialakult birtokszerkezetet jelentősen nem befolyásolta. A rendszerváltás során a birtokszerkezeti változásokat az egyéni gazdaságok birtokméret korlátainak enyhítése, az állami tulajdonú gazdaságok privatizációja, illetve a termelőszövetkezeti tulajdonú földek szétosztása generálta (Szymanska, 2012). A földtulajdonuktól megfosztottak kárpótlására általános jogi rendelkezéseket Lengyelországban nem hoztak. Bár a mezőgazdasági földterületek privatizációjával kapcsolatos jogszabályokat elfogadták, a restitúció kérdése máig tisztázatlan. A jogtalanul államosított termőföldek visszaszerzése az államosítás előtti tulajdonosi jogok igazolásának nehézségei, valamint a fizetett kompenzáció3 miatt kétséges kimenetelű, költséges és hosszadalmas bírósági ügyek körébe tartoznak. A rendszerváltás előtt a termőföld 20 százaléka, mintegy 3,8 millió hektár volt az állami gazdaságok tulajdonában. Az állami gazdaságok és az állami tulajdonú föld kezelésére 1991-ben Mezőgazdasági Ingatlan Ügynökséget hoztak létre (Act of 19 October, 1991). Az Ügynökség által átvett 4,7 millió hektár állami földterületből 2011 végére 1,9 millió hektár maradt kezelésben, amelyből 1,4 millió hektár bérbeadással hasznosított (Sikorska, 2012). Privatizációs tevékenységét az Ügynökség annak ellenére hajtotta végre, hogy a földek egy része tartós állami tulajdonú marad, másrészt visszaszolgáltatásra vár. Lengyelországban a rendszerváltás időszakában a családi gazdálkodás fejlesztésének igénye az 1944-ben elfogadott földreform (Decree of 6 September 1944) során meghatározott területi méretkorlátozások eltörlését is szükségessé tette. A rendelkezések szerint az egyéni gazdaságok területe Lengyelország nyugati és északi részén legfeljebb 100 hektár, míg az ország többi részén legfeljebb 50 hektár lehetett. Később a földvásárlást is korlátozták, egy személy legfeljebb 15–20 hektárral bővíthette gazdaságát a Mezőgazdasági birtoktörvény (Act of 13 July 1957) szerint. 1 2 3

Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest. Instytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej - Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa. A lengyel földtulajdonosok elvett földjeik után kezdetben életjáradékot kaptak.

37


Magyarországon az 1989–1990. évi rendszerváltás előtt három fő gazdaságtípus működött a mezőgazdaságban: az állami gazdaságok, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok. A gazdaságszerkezetet az állami gazdaságok és mezőgazdasági termelőszövetkezetek tervgazdálkodáson alapuló termelésszervezése jellemezte. Az intenzív munkaerő felhasználást igénylő ágazatok háztáji termelési tevékenységével kiegészülve a nagyüzemek működése gazdasági sikereket (magas jövedelmezőség, termésátlagok és beruházási hajlandóság) eredményezett. A rendszerváltás időszakában a 136 állami gazdaság átlagosan 6886 hektáros területen gazdálkodott. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek (1245 szervezet) átlagos területe 4180 hektárt tett ki. A szövetkezetek sok hasonlóságot mutattak a nyugati típusú szövetkezetek felépítésével. A termeléshez szükséges eszközök és a termőföld közel kétharmada ugyan kollektív tulajdonban volt, de a termőföld egyharmada a tagok magántulajdonában maradt (1. táblázat). A háztáji gazdaságok olyan kisebb parcellákra alapultak, amelyeket a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjai, valamint az állami gazdaságok dolgozói műveltek meg. Földterületük és állatállományuk mérete törvény által szabályozott volt. A többi egyéni gazdasággal együtt számukat 1,4 millióra becsülték, átlagos területük 0,6 hektár volt (Mathijs és Mészáros, 1997). A rendszerváltást követő kárpótlás és privatizáció szétaprózott, bipoláris üzemszerkezetet eredményezett. A struktúrában a gazdaságok számát és földhasználatuk arányait tekintve jelentős ellentétek feszülnek. Az egyéni gazdaságok többsége (91,9 százaléka) 10 hektárnál kisebb területet művel, ám ezeknek háromnegyede kevesebb, mint egy hektáron gazdálkodik (2010-ben). Azoknak az egyéni gazdaságoknak a száma, amelyek 50–100 hektárt, vagy ennél többet művelnek, még mindig csekély. A társas gazdaságok többsége több, mint 50 hektáron gazdálkodik. A változások eredményeként a föld magántulajdon dominanciája mutatható ki Magyarországon, amely nem is változott jelentősen az elmúlt évtizedben. A használat az elaprózódott földtulajdontól elkülönült. Mivel a tulajdonosok többsége nem érdekelt mezőgazdasági termelés végzésében, földjeiket elsősorban nagyméretű gazdasági szervezetek számára adják bérbe. 1. táblázat: A mezőgazdasági földterület megoszlása tulajdoni formák szerint Magyarországon, 1968–1989 százalék Év

Állami gazdaságok

Termelőszövetkezetek

Tagok

1968

27,7

0,1

72,2

1975

4,4

44,7

50,9

1980

3,4

51,6

45,0

1985

4,0

56,7

39,3

1989

3,8

61,1

35,1

a)

Valamint a tagokkal azonos jogállású személyek: házastársa, özvegye, a bérleti díjra jogosultak és a haszonélvezeti joggal rendelkezők. Forrás: Harcsa, 1991

a)

Üzemszerkezet Lengyelország 18,8 millió hektárnyi mezőgazdasági területéből közel 14,0 millió hektárt egyéni gazdaságok, 1,5 millió hektárt pedig gazdasági társaságok használnak (1. ábra). A központi tervgazdálkodás időszakában a lengyel birtokpolitika az egyéni gazdálkodás visszaszorítására irányult. Birtokpolitikai eszközként a gazdaságok fejlődését üzemméret és földszerzési korlátok kialakításával akadályozták, míg az öröklés során fellépő birtokelaprózódási folyamatokat szabályozatlanul hagyták. A folyamat hátrányos következményei jelenleg is érzékelhetők: az 1,65 millió egyéni gazdaság földhasználata elaprózott, átlagos területük mindössze 8,4 hektár. A gazdálkodás gerincét az egyéni 38


gazdaságok negyedét kitevő 10–20 hektár közötti, és a 20–20 százalékát kitevő 20 és 50 hektár közötti, valamint az 50 hektár feletti területet használó egyéni gazdaságok képezik. A gazdasági szervezetek földhasználata ugyanakkor koncentrált, többségük 100 hektárnál nagyobb területet művel (2. ábra). 1. ábra: Mezőgazdasági területek használata a főbb földhasználói csoportok szerint Lengyelországban, 2002–2011 18 16

millió hektár

14 12 10 8 6 4 2 0 2002

2005

2009

2010

Egyéni gazdaságok

2011

Gadasági szervezetek

Forrás: Lengyel Központi Statisztikai Hivatal

2. ábra: A gazdaságok megoszlása a földhasználat méretcsoportjai szerint Lengyelországban, 2011

Egyéni gazdaságok

Gazdasági szervezetek

0 1–2 ha

10 2–5 ha

20 5–10 ha

30

40 10–20 ha

50 százalék

60

20–50 ha

70

80

50–100 ha

90

100

100 ha felett

Forrás: Lengyel Központi Statisztikai Hivatal

39


A birtokméretet jelentős területi különbségek jellemzik. Az ország nyugati és északi térségeiben, ahol jelentősebb volt az állami földtulajdon szerepe, a gazdaságok földvásárlással és haszonbérlettel jelentősebb területekhez juthattak, mint a keleti és déli térségekben. A vajdaságokat4 tekintve a Malopolskie régióban mindössze 3,5 hektár, a Varmia-Mazúria régióban 18,5 hektár az egyéni gazdaságok átlagos területe (3. ábra). 3. ábra: Az egyéni gazdaságok átlagos birtokmérete régiónként Lengyelországban, 2011 Warminsko-Mazurskie Zachodniopomorskie Pomorskie Lubuskie Kujawsko-Pomorskie Opolskie Wielkopolskie Podlaskie Dolnoslaskie Mazowieckie Lodzkie Lubelskie Slaskie Swietokrzyskie Podkarpackie Malopolskie 0

2

4

6

8

10

12

14

16

18

20

hektár Forrás: Lengyel Központi Statisztikai Hivatal

Magyarország területe 9303 ezer hektár, amelynek 79 százaléka a termőterület (7362 ezer hektár), és a fennmaradó 21 százalék művelés alól kivont terület5. A földhasználat koncentrációja magas. A gazdálkodás alapja a földbérleti rendszer, de az egyéni gazdaságokban a saját tulajdon aránya a magasabb. A jogi személyek ki vannak zárva a földpiacról6. Jelentős különbségek vannak a régiók és a megyék között Magyarországon a földhasználat méretét, és szerkezetét tekintve. A jelentősebb mezőgazdasági régiókban a szántóterület dominál, míg a hegyekben bővelkedő ÉszakMagyarországon az erdővel borított területek aránya kiemelkedő. A magyar birtokstruktúrát a KSH Általános Mezőgazdasági Összeírása (2010) jellemzi. A 2 Standard Termelési Érték (STÉ) alatti egyéni gazdaságok részesedése a mezőgazdasági területből 6,5 százalék, az állatlétszámból 13,3 százalék. Részarányuk a mezőgazdasági munkaerő-felhasználásban ennél jóval magasabb (52,5 százalék), azonban ez a szám a mezőgazdasági tevékenységgel töltött időre utal, nem jelenti azt, hogy a 2 STÉ alatti egyéni gazdaságok 226 ezer főnek nyújtanak megélhetést (2. táblázat). Ezek az üzemek jellemzően vidéki mezőgazdasági háztartások, amelyek elsősorban önellátásra termelnek. Az önellátáson felüli mezőgazdasági termelés nem megélhetést, hanem jövedelem-kiegészítést jelent számukra. Ezzel van összefüggésben, hogy a 2 STÉ alatti gazdaságokban – összehasonlítva a 3–5 STÉ közöttiekkel – jóval alacsonyabb az éves munkaerőegységre jutó földterület és állatlétszám.

4 5 6

A régió (NUTS 2 szint) lengyel területi közigazgatási megfelelője. A KSH meghatározása szerint a művelés alól kivett területek részét képezik a művelés alól felhagyott mezőgazdasági területek is. A Magyar Állam, az önkormányzatok és a közalapítványok kivételével.

40


2. táblázat: A különböző ökonómiai méretű üzemek a termelési szerkezetben és a munkaerő-felhasználásban Magyarországon, 2010

Megnevezés

Ökonómiai méretcsoport

1–2

ezer hektár 299,1

3–5

82,2

6–7

14,6

8< összesen


Mezőgazdasági terület

ezer darab 467,8

STÉa)

Egyéni gazdaságok

Gazdaságok száma

Állatlétszám (számosállat)

Munkaerőfelhasználás

ebből: fizetett

hektár/ ÉMEb) 1,3

ezer darab 329,9

darab/ ÉME 1,5

225,9

22

763,4

8,9

271,7

3,2

86,2

76

843,5

31

186,2

6,8

27,2

61

ezer ÉME

3,1

514,4

45,6

297,0

26,3

11,3

49

567,6

2 420,4

6,9

1 084,8

3,1

350,7

20 8

<8

6,2

201,1

11,5

27,7

1,6

17,5

17 5

8–9

1,8

565,4

35,4

106,3

6,7

16,0

16 0

10 <

1,2

1 425,5

30,8

1 262,5

27,3

46,3

46 3

összesen

9,2

2 266,0

27,5

1 396,4

17,5

79,7

79 7

576,8

4 612,4

10,7

2 481,2

5,8

430,4

100,5

Gazdaságok összesen

Standard Termelési Érték: Üzemi kibocsátás méret kategória (1 STE: 2000 EUR alatt, 2 STE: 2000–4000 EUR között, stb.). b) Éves Munkaerőegység: egy teljes munkaidőben foglalkoztatott éves munkaidő-teljesítménye. Forrás: KSH, 2012 a)

A 2 STÉ feletti egyéni gazdaságoknál egy éves munkaerőegységre átlagosan 17 hektár mezőgazdasági terület jut, míg a 8 STÉ feletti gazdasági szervezeteknél ugyanez az érték 32 hektár. Azonban bizonyos mérethatár felett megszűnik az egyéni gazdaságok magasabb munkaerő-felhasználása. A 8 STÉ feletti egyéni gazdaságoknál az egy éves munkaerőegységre jutó mezőgazdasági terület 45,6 hektár, nagyobb, mint a hasonló méretű gazdasági szervezeteknél. Tehát a nagyobb árutermelő gazdaságok közül területegységre vetítve a gazdasági szervezeteknek nagyobb a munkaerőfelhasználása, mint az egyéni gazdaságoknak.

Földtulajdon Lengyelországban a mezőgazdasági földterületek 90 százalékát egyéni gazdaságok használják. A föld jelentős része tulajdonukat képezi. Magántulajdont képez a háztartások egy hektár alatti földtulajdona is. A mezőgazdasági földterületek azonban nem minden esetben vannak a használók tulajdonában, a földek egy részét bérlik. Az állami szektor földtulajdona is fennmaradt, sőt jogi személyek is szerezhetnek földtulajdont. Annak ellenére, hogy a föld magántulajdona a központi tervgazdálkodás időszakában is általános volt, a jelenlegi földhasználati rendszer kialakításához számos intézményi változtatásra volt szükség. A szabályozás a családi gazdaságok fejlődése érdekében az állami tulajdonú földek és a szövetkezeti szektor privatizációja mellett a mezőgazdasági területek tulajdonjogi méretkorlátozásának enyhítését, a földforgalom, valamint a haszonbérbe adás megkönynyítését szolgálta. Magyarországon a mezőgazdasági hasznosítású külterületi mezőgazdasági terület 84,2 százaléka természetes személyek tulajdona (4. ábra). A jogi személyek közül a mezőgazdasági területből az állam részesedése 11,4 százalék, míg a szövetkezetek és gazdasági társaságok együttes területi aránya alacsony (3,0 százalék).

41


4. ábra: Mezőgazdasági területeka) tulajdoni szerkezete Magyarországon, 2011

Egyéb 1,4% Gazdasági társaságok 2,6% Szövetkezetek 0,4% Állami tulajdon 11,4%

Természetes személyek 84,2%

Külterület. Forrás: VM-FÖMI Országos igazgatási határos fekvésenkénti és összevont főösszesítő, 2011. január

a)

Magyarországon a földtulajdon tagolt és szétaprózott. A külterületeken 2,8 millió darab – átlagosan mindössze három hektáros – földrészletet tartanak nyilván (3. táblázat). A természetes személyek tulajdonába tartozó földrészletek átlagosan 2,7 hektárosak, míg az állami tulajdonú földrészletek átlagmérete 8,4 hektár. Az átlagos ingatlanméret csökkenésének (amely tíz százalékos volt 20002011 között) megállításához a birtoktestek összevonása, birtokrendezés és – a további birtokelaprózódást megakadályozó – mezőgazdasági örökösödési szabályok bevezetése is szükséges. 3. táblázat: Termőterület megoszlása tulajdonosi csoportok szerint Magyarországon, 2011 Teljes terület Megnevezés

ezer hektár

megoszlás, százalék

száma, ezer

Természetes személyek

5 665,0

67,4

2 105,2

Jogi személyek

2 743,8

32,6

685,7

- magyar állam

2 148,2

25,5

256,2

- szövetkezetek

52,1

0,6

39,9

Ingatlanok átlagos megoszlás, terület, százalék hektár 75,4 2,7 24,6

megoszlás, százaléka) 89,4

4,0

132,9

9,2

8,4

278,4

1,4

1,3

43,2

- gazdasági társaságok

295,6

3,5

80,5

2,9

3,7

121,9

- egyébb)

247,9

2,9

309,0

11,1

0,8

26,6

Összesen

8 408,8

100,0

2 790,9

100,0

3,0

100,0

Az átlagos parcellamérethez viszonyítva (index: 3,0 hektár = 100%). b) Helyi önkormányzat, egyesület, egyház, stb. Forrás: FÖMI, 2011 január a)

Magyarországon a földhasználat általános jellemzői már a csatlakozás előtt kialakultak. A statisztikai gazdaságküszöböt elérő gazdaságok7 földhasználatát elemezve a földhasználat koncentrációja folyamatos, 13,7 ezer 50 hektár feletti gazdaság, az összes gazdaság 2,6 százaléka használja a gazda7 A statisztikai gazdaságküszöböt a földhasználatban nagyon alacsony, mindössze 0,15 hektár termőterület, vagy 0,05 hektár gyümölcsös vagy szőlőterület használata jelenti!

42


ságok mezőgazdasági területének 73,6 százalékát 248,7 ha átlagos mezőgazdasági területtel, 2010ben (4. táblázat). Az egyéni gazdaságok által használt mezőgazdasági terület változása alapján az 50 hektár feletti üzemekben lassú koncentrációs folyamat zajlik, melynek fő hajtóereje e gazdaságok számának növekedése. A bérelt területek aránya mind az egyéni gazdaságokban, mind a gazdasági társaságokban enyhén növekedett 2000 és 2010 között. Az összes gazdaság átlagában 55,8 százalék az arány. 4. táblázat: Mezőgazdasági területet használó gazdaságok főbb jellemzői méretcsoportok szerint Magyarországon, 2000–2010 Gazdaságok száma Megnevezés

Átlagterülete (hektár)

változás változása) 2000 2010 (százalék) (százalék) Egyéni gazdaságok (ezer darab)

Saját tulajdon aránya (százalék) változás b) 2000 2010 (százalék)

2000

2010

1 ha alatti

662,2

376,9

57,2

0,25

0,23

92,0

95,9

98,2

102,4

1–5 ha

174,0

82,1

47,2

2,2

2,4

109,1

93,0

94,7

101,8

5–10 ha

39,4

25,6

65,0

6,8

7,1

104,4

88,5

91,0

102,8

10–50 ha

40,7

32,5

79,9

20,1

21,5

107,0

77,1

82,5

107,0

50–100 ha

4,2

5,6

133,3

67,1

70,3

104,8

69,0

73,0

105,8

2,1

4,5

214,3

185,2

191,3

103,3

55,2

63,2

114,5

922,6

527,2

57,1

2,5

4,6

184,0

77,6

76,3

98,3

100 ha feletti Összesen

Gazdasági szervezetek (darab) 1 ha alatti

201

303

149,8

0,4

0,4

100,0

63,2

48,5

76,7

1–5 ha

316

739

233,5

2,6

2,9

111,5

34,9

28,9

82,5

230

570

247,8

7,1

7,5

105,6

26,1

28,8

110,3

1 003

1 628

162,3

27,9

25,4

93,2

18,5

20,8

111,9

5–10 ha 10–50 ha 50–100 ha

370

695

187,8

71,4

72,7

101,8

15,0

15,0

100,0

100 ha feletti

2 269

2 864

126,1

1 011,2

731,0

72,3

9,8

8,4

85,7

Összesen

4 389

6 799

154,8

532,9

322,4

60,6

10,1

8,8

87,1

Index: 2000 = 100%. b) Gazdasági szervezetek esetében 2003 = 100%. Forrás: KSH, 2012 a)

A haszonbérelt területek aránya a földhasználat méretcsoportjai szerint növekvő. Az egyéni gazdaságok esetében a saját tulajdonon történő termelés szerepe a jelentősebb, a földbérlet aránya átlagosan 23,7 százalék. A társas vállalkozások termelése döntő részben (91,2 százalék) haszonbérleten alapul. Az egyéni gazdaságok közül arányaiban a legtöbb területet a 100 hektár feletti területen gazdálkodók (46,8 százalék), a legkevesebbet a 10 hektár alatti földterületet használók bérlik. A bérleti gazdálkodás a dunántúli régiókban a legelterjedtebb, aránya 64–65 százalék. Az alföldi régiókban a gazdálkodásban a saját területek használata jelentősebb, a bérelt területek aránya 16–18 százalékponttal alacsonyabb (5. táblázat).

43


5. táblázat: A gazdaságok földhasználatának regionális jellemzői Magyarországon, 2010 Gazdaságok száma (ezer)

Mezőgazdasági területe (ezer hektár)

Átlagos terület (hektár)

Bérelt terület aránya (százalék)

Közép-Magyarország

48,0

318,9

6,6

59,3

Közép-Dunántúl

52,0

507,5

9,8

64,4

Nyugat-Dunántúl

61,1

519,1

8,5

65,4

Dél-Dunántúl

74,7

675,2

9,0

64,5

Észak-Magyarország

73,0

475,9

6,5

57,7

Észak-Alföld

143,8

1 037,1

7,2

49,3

Dél-Alföld

124,1

1 078,8

8,7

45,9

Összesen

576,8

4 612,4

8,0

55,8

Régiók

Forrás: KSH, 2012

A birtokkoncentráció a támogatásra bejelentett mezőgazdasági területek alapján is kimutatható (6. táblázat). A 15,7 ezer 50 hektár feletti mezőgazdasági területet használó gazdaság használta a bejelentett mezőgazdasági összterület (4956,6 ezer hektár) 72,4 százalékát, 228,5 hektár átlagterülettel 2011-ben. A termelés hatékonysága nemcsak a használt földterület méretétől, hanem a parcellák méretétől8 is függ. A támogatásra bejelentett mezőgazdasági parcellák átlagos területe 4,7 hektár. A parcellák döntő többségét, 82,5 százalékát az egyéni gazdaságok használják (5,2 darab/gazdaság) 3,2 hektáros átlagterülettel, ami az országos átlag kétharmada. A gazdasági szervezetek parcellái (28,3 darab/gazdasági szervezet) viszont már átlagosan 11,9 hektárosak, ami az országos átlag közel háromszorosa. A birtokviszonyok alakulását a támogatáspolitika is nagyban befolyásolja, hiszen a területalapú támogatások a földárakban és a földbérleti díjakban tőkésednek. A földhasználattal összhangban a támogatási struktúra is koncentrált eloszlást mutat. Az ötezer eurót meghaladó közvetlen támogatási összegben részesülő gazdaságok aránya Magyarországon 2010-ben 12,7 százalék, míg részesedésük az összes közvetlen támogatásból 79,2 százalék (EC, 2011).

A közvetlen területalapú támogatásra bejelentett területek esetén a mezőgazdasági parcellák azonos növénnyel beültetett, egybefüggő területet jelentik. (Így például a gazdálkodó által különböző növényekkel beültetett szomszédos terület már két parcellának számít, ami a termelés diverzifikációját is jelzi). 8

44


6. táblázat: Támogatásra bejelentett mezőgazdasági területek jellemzői Magyarországon, 2011 Birtokkategóriák (hektár)

Gazdaságok száma megoszlás (ezer) (százalék)

0,3–1,0 1,1–5,0 5,1–10,0 10,1–50,0 50,1–100,0 100,1–300,0 300,1 felett Összesen

7,3 76,0 32,0 42,0 6,7 5,2 0,3 169,7

4,3 44,8 18,9 24,7 3,9 3,1 0,2 100,0

0,3–1,0 1,1–5,0 5,1–10,0 10,1–50,0 50,1–100,0 100,1–300,0 300,1 felett Összesen

0,01 0,6 0,6 1,7 0,7 1,2 1,6 6,6

0,2 9,1 9,1 25,8 10,6 18,2 24,2 100,0

0,3–1,0 1,1–5,0 5,1–10,0 10,1–50,0 50,1–100,0 100,1–300,0 300,1 felett Összesen

7,3 76,6 32,6 43,7 7,4 6,4 1,9 176,3

4,1 43,4 18,5 24,8 4,2 3,6 1,1 100,0

Mezőgazdasági terület ezer megoszlás hektár (százalék) Egyéni gazdaságok 4,1 0,1 192,9 6,8 228,7 8,1 895,0 31,5 472,2 16,6 899,2 31,7 148,9 5,2 2 840,9 100,0 Gazdasági szervezetekc) 0,01 0,01 1,8 0,1 4,3 0,2 42,4 2,0 51,8 2,4 228,9 10,8 1 786,4 84,4 2 115,7 100,0 Gazdaságok összesen 4,1 0,1 194,7 3,9 233,0 4,7 937,4 18,9 524,0 10,6 1 128,1 22,8 1 935,3 39,0 4 956,6 100,0

száma (ezer)

Parcellák a) átlagos megoszlásb) területe (százalék)

9,7 182,4 133,5 302,8 102,6 133,6 15,7 880,3

0,4 1,0 1,7 3,0 4,6 6,7 9,5 3,2

9,1 22,8 36,9 63,6 99,1 144,9 204,1 69,5

0,02 1,4 2,3 11,8 9,0 28,7 133,3 186,5

0,5 1,3 1,9 3,6 5,8 8,0 13,4 11,3

10,8 27,7 40,2 77,3 123,9 171,7 288,4 244,1

9,7 183,8 135,8 314,6 111,6 162,3 149,0 1 066,8

0,4 1,0 1,7 3,0 4,7 7,0 13,0 4,7

9,1 22,8 36,9 64,1 101,1 149,6 279,6 100,0

Egy tagban művelt, azonos növénnyel beültetett terület. Országos átlag = 100%. Alapvetően nem mezőgazdasági tevékenységet folytató szervezetekkel együtt (például önkormányzat, nemzeti park). Forrás: MVH, 2012

a)

b) c)

Tulajdoni korlátozások Lengyelországban a Mezőgazdasági rendszerről szóló törvény (Act of 11 April 2003) egy hektáros alsó és 300 hektáros felső birtokméret korlátot határozott meg a családi gazdaságok számára, amelyek mezőgazdasági adókedvezményt élveznek. A földvásárlás feltétele a személyes közreműködés a gazdaságban folytatott tevékenységben, legalább öt éves helyben lakás, háztartáshoz tartozó tulajdon, valamint mezőgazdasági végzettség vagy szakmai gyakorlat megléte. A vevőre előírt korlátozások a mezőgazdasági területek keresletét és az árak növekedési ütemét is csökkentették, a földtulajdonosok nem értékesítik területeiket. A rendezetlen tulajdoni viszonyok is csökkentik a föld kínálatát. A föld gyakran a felmenők tulajdonában van, gyakran az örököstársakat sem tudják kompenzálni, ezért a termőföld feletti rendelkezés korlátozott.

45


Magyarországon a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény, a földtulajdonszerzést (a termőföld bármilyen jogcímen történő megszerzését, kivéve a törvényes örökléssel, az elbirtoklással, ráépítéssel, kisajátítással és a kárpótlási célú árverés során történő tulajdonszerzést) korlátozza9. A korlátozás tekintetében eltérő szabályok vonatkoznak belföldi magánszemélyekre, belföldi jogi személyekre és a külföldiekre. Belföldi magánszemély termőföld tulajdonjogát csak olyan mértékben szerezheti meg, hogy a tulajdonában legfeljebb 300 hektár nagyságú vagy 6000 aranykorona értékű termőföld legyen (5. §). Magánszemély és közeli hozzátartozója tulajdonában lévő termőföld mennyisége nem haladhatja meg a település összes földterületének egynegyedét, vagy az ezer hektárt. A tulajdonszerzési korlát nem akadálya a nagybirtokrendszer kialakulásának, hiszen az 1000 hektáros korláttal számolva, mintegy 6 ezer család elméletileg megszerezhetné az összes mezőgazdasági területet. Elővásárlási jog nem áll fenn a közeli hozzátartozók, tulajdonostársak, a mezőgazdasági termelők gazdaságátadási támogatása esetén, valamint zártkerti földrészlet adásvétele esetén. A tulajdonszerzés lehetősége egyéb esetben az elővásárlási jog szerinti sorrendben alakul (10.§). Haszonbérlő, feles bérlő, részes művelő, jogi személyiségű, vagy jogi személyiség nélküli szervezet helyben lakó, természetes személy tagja, vagy részvényese10, helyben lakó szomszéd, helyben lakó11, valamint a Magyar Állam (Nemzeti Földalap). Belföldi jogi személy és jogi személyiség nélküli más szervezet termőföld tulajdonjogát nem szerezheti meg12 (6. §). Azonban a helyben lakó tagok részvényesek, mint magánszemélyek főleg a szervezet által használt (bérelt) területükre vonatkozó elővásárlási joguk alapján is vásárolhatnak termőföldet, amit családtagjaiknak már szabadon értékesíthetnek. Külföldi magánszemély és jogi személy a termőföld tulajdonjogát nem szerezheti meg, kivéve a csatlakozás óta azon tagállami állampolgárokat13, akik önálló vállalkozó mezőgazdasági termelőként kívánnak letelepedni Magyarországon, és legalább három éve folyamatosan, jogszerűen Magyarországon laknak és mezőgazdasági tevékenységet folytatnak (7. §). Használati korlátozások Magyarországon a termőföldek használata is korlátozott (1994 évi LV törvény II. fejezet). A haszonbérlet legfeljebb húsz éves időtartamú lehet (13. §). Belföldi magán- és jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet legfeljebb 300 hektár nagyságú vagy 6000 aranykorona értékű termőföldet bérelhet (22. §). Gazdasági társaság és szövetkezet legfeljebb 2500 hektár nagyságú, vagy 50 000 AK értékű földet bérelhet, amelybe nem számít bele a szervezet saját tagjaitól, részvényeseitől, valamint a földalapkezelő szervtől bérelt terület. Előhaszonbérleti jog illeti meg (22. §) a volt haszonbérlőt és állattartó telep (vagy halastó) üzemeltetőjét, a helyben lakó szomszédot, és a helyben lakót14. A földtulajdon szerkezete és változása jelentős mértékben függ az örökösödés jogi szabályozásától. A törvényes öröklés általános rendje szerint a leszármazottak egyenlő részben örökölnek (1959 évi IV. törvény 607. §). Termőföldre külön szabályozás nincs, ez sajnos a birtokelaprózódást segíti elő (Tóth et al., 2004).

Termőföld tulajdonjogát cserével csak termőföld átruházásával, ajándékozással csak közeli hozzátartozók esetében lehet átruházni. Amennyiben a bérlő jogi személyiségű-, vagy jogi személyiség nélküli szervezet. 11 A helyben lakó szomszéd és a helyben lakó esetében a családi gazdálkodó, regisztrációs számmal rendelkező őstermelő, illetőleg egyéni mezőgazdasági vállalkozó, valamint jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli más szervezet esetén annak helyben lakó természetes személy tagja vagy helyben lakó részvényese a sorrend. 12 A Magyar Állam, az önkormányzat és a közalapítvány kivételével. 13 A belföldi magánszemélyre vonatkozó szabályok szerint. 14 A helyben lakó szomszéd és a helyben lakó esetében a családi gazdálkodó, regisztrációs számmal rendelkező őstermelő, egyéni mezőgazdasági vállalkozó, jogi személy és jogi személyiség nélküli más szervezet a sorrend. 9

10

46


Lengyelországban a földhasználatban a családi gazdaságok birtokméret korlátozása mellett a mezőgazdasági területeket bérlő személyek elővásárlási joga érvényesül. Haszonbérlő hiányában a Mezőgazdasági Ingatlan Ügynökség15 rendelkezik elővásárlási joggal. Kisebb méretű parcellák értékesítése esetén leginkább a szomszéd gazdálkodók érdeklődnek, amely a birtokrendezés, a nagyobb méretű parcellák kialakítása miatt fontos. A rendezetlen tulajdoni viszonyok mellett a használati viszonyok is rendezetlenek. A földhasználat alapján lehetetlen eldönteni, hogy az megállapodáson alapul, vagy a föld elhagyása miatt vesz művelésbe egyes területeket a gazdálkodó, mivel Lengyelországban nem kötelező a haszonbérletet hivatalos közjegyzői okirat formájában bejegyeztetni, nem szükséges a megállapodás írásba foglalása sem. Lengyelországban is közérdek, hogy a mezőgazdasági célokra használható területeket és a természeti értékeket megőrizzék. A mezőgazdasági területek megőrzése magában foglalja a más célú hasznosítás korlátozását, az eróziós folyamatok megelőzését, valamint a rehabilitációs és mezőgazdasági célú fejlesztést (Act of 3 February 1995). A mezőgazdasági földterületek művelés alól történő kivonásának és a használat átalakításának költségeit a kedvezményezett viseli. A mezőgazdasági területek csökkenése a teljes területhez viszonyítva relatíve alacsony Lengyelországban és a folyamat veszélyei csupán nagyobb városok közvetlen közelében található térségekben fordulnak elő (Wasilewska, 2006).

Földpiac Az Igazságügyi Minisztérium adatai szerint az elmúlt években Lengyelországban a földpiacon mintegy 100 ezer adásvételi ügylet zajlott évente, ebből 70 ezer egyéni gazdaságokat érintett. A mezőgazdasági földterületek éves forgalmának nagyságáról hivatalos adatokat nem gyűjtenek. A földpiaci adásvételek jellemzően kisméretű parcellákat érintenek, ami relatíve magas tranzakciós költségekkel jár. A termőföldek értékesítése a gazdasági válság időszakában (2007–2009 között) jelentősen visszaesett, az ügyletek száma csökkent (5. ábra). A tulajdonosok a termőföldet biztonságos vagyontartási formának tartják, ezért nem szívesen értékesítik. Az üzemméret koncentráció felgyorsításához a földpiac mellett szabályozott földbérleti piac kialakítása szükséges.

ezer gazdaságra jutó piaci felügyeletek száma

5. ábra: Földpiaci ügyletek száma Lengyelországban, 2002–2011 60 58 56 54 52 50 48 46 44 42 40 38 36 34 32 30 2002

2003

2004

2005

Összes gazdaság

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Egyéni gazdaságok

Forrás: Sikorska, 2012

15

Amennyiben a földterület meghaladja az öt hektárt.

47


A mezőgazdasági földterületek forgalmának jelentős része földpiacon kívüli ügylet tárgyát képezi (6. ábra). A teljes ügyletszám 70 ezer volt 2011-ben, amelynek több mint háromnegyede családon belüli ajándékozás, amely a termőföld magas használati értékét is jelzi. 6. ábra: Földpiacon kívüli ügyletek megoszlása Lengyelországban, 2011 Felajánlás öregségi nyugdíj ellenében 10,8% Életjáradék 3,1% Öröklés 7,1%

Ajándékozás családon belül 79,0%

Forrás: Sikorska, 2012 alapján Wasilewski

A földpiaci kínálat és a föld árának 2004-et követő egyidejű növekedése már az EU csatlakozás, különösen a közvetlen területalapú támogatások bevezetésének és földárakban történő tőkésedésének az eredménye (7. ábra). Átmeneti csökkenést 2009-ben a lengyel deviza erősödése eredményezett, azóta a föld ára ismét növekedésnek indult. Az élelmiszerek iránti növekvő kereslet, illetve más uniós tagállamok földárait figyelembe véve a lengyel földpiacon további árnövekedés várható. 7. ábra: Mezőgazdasági területek átlagos ára Lengyelországban, 2000–2011 5,0

ezer EUR/hektár

4,5 4,0 3,5 3,0 2,5 2,0 1,5 1,0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Forrás: Lengyel Központi Statisztikai Hivatal adatai és Sikorska, 2012 alapján Wasilewski

48

2007

2008

2009

2010

2011


A mezőgazdasági földárak Lengyelországban is a föld minőségétől, azaz a termelésre való alkalmasságtól, illetve a területi elhelyezkedéstől is függnek (7. táblázat). Az árak a Kárpátalja (Podkarpackie) régióban jellemző hektáronkénti 2,6 ezer eurótól a Nagy-Lengyelország (Wielkopolskie) régióban átlagos hektáronkénti több mint 7 ezer euróig terjedtek 2011-ben. A regionális földárak a magángazdálkodás fejlettségével, illetve a birtokstruktúra rendezettségével is összefüggést mutatnak. 7. táblázat: Mezőgazdasági területek átlagára régiónként és földminőség szerint Lengyelországban, 2010–2011 EUR/hektár Régió

Összesen

Földminőség szerint, 2011

2010

2011

jó

közepes

gyenge

Dolnoslaskie

4 643

4 868

5 991

5 010

3 807

Kujawsko-pomorskie

6 594

6 851

8 164

7 200

5 432

Lubelskie

3 157

3 517

4 728

3 551

2 545

Lubuskie

2 516

2 973

3 327

3 128

2 557

Lodzkie

4 288

4 579

5 042

5 130

3 712

Malopolskie

4 139

4 503

4 964

4 515

3 396

Mazowieckie

4 867

5 381

7 258

5 575

4 310

Opolskie

4 593

5 114

7 096

4 969

3 944

Podkarpackie

2 941

2 675

3 149

2 648

2 155

Podlaskie

5 165

5 229

6 286

5 709

4 371

Pomorskie

5 285

5 814

7 248

5 701

5 229

Slaskie

5 243

5 550

7 010

5 641

4 126

Swietokrzyskie

2 349

2 685

3 623

2 655

1 855

Warminsko-mazurskie

3 660

3 645

4 151

3 911

3 156

Wielkopolskie

7 154

7 423

9 442

7 991

5 798

Zachodniopomorskie

3 328

3 680

4 187

3 783

3 053

Lengyelország összesen

4 515

4 856

5 804

5 050

3 981


Lengyelországban a földterületek árát a haszonbérleti díjak diszkontált értékei adják (8. táblázat). Lengyelország régióiban ott magasabb az átlagos haszonbérleti díj, ahol magasabb a földár. A gyakorlatban a földtulajdonosok a közvetlen területalapú kifizetés arányában határozzák meg a bérleti díjakat.

49


8. táblázat: Mezőgazdasági területek átlagos haszonbérleti díja régiónként és földminőség szerint Lengyelországban, 2010–2011 EUR/hektár Régió

Összesen

Földminőség szerint, 2011 közepes gyenge

2010

2011

jó

Dolnoslaskie

146

153

192

146

132

Kujawsko-pomorskie

149

172

225

176

132

Lubelskie

104

112

136

108

91

Lubuskie

56

56

68

61

43

Lodzkie

109

114

139

126

91

Malopolskie

76

77

97

72

41

Mazowieckie

132

112

144

117

90

Opolskie

98

105

159

104

69

Podkarpackie

63

55

66

56

41

Podlaskie

101

96

124

102

79

Pomorskie

95

105

155

104

77

Slaskie

88

106

147

95

79

Swietokrzyskie

92

112

150

104

65

Warminsko-mazurskie

95

104

141

102

92

179

181

257

189

136

81

86

104

84

71

109

114

147

116

88

Wielkopolskie Zachodniopomorskie Lengyelország összesen


Magyarországon a földpiac szegmentált, a helyi kereslet-kínálat hatása érvényesül. A termőföld forgalma kiegyenlített, örökléssel együtt évente átlagosan mintegy 210 ezer hektár, vagyis az összes termőföld 2,5–3 százaléka cserél gazdát. Arányaiban inkább az öröklés miatt bekövetkező tulajdonosváltás a jelentősebb. A termőföld forgalma 2010-ben 203,6 ezer hektár volt, a teljes termőterület 2,7 százaléka cserélt gazdát (9. táblázat). A föld tulajdonjogának megváltozása többféle jogcímen történhet. A 2010. évi adatok szerint a tulajdonjog változással érintett terület: • 63,4 százaléka, 129 ezer hektár esetében öröklés16, illetve elővásárlási jogosultság nélküli adás-vétel volt a tulajdonváltozás oka, • egyötöde (22,4 százalék) elsődleges vásárlási jogosultsággal rendelkező tulajdonostársak, közeli hozzátartozók tulajdonszerzése volt, • 13,4 százalékát elővásárlási jogosultsággal rendelkező haszonbérlők-felesbérlők, a szomszéd és helyben lakó családi gazdálkodók, őstermelők, mezőgazdasági vállalkozók, jogi személyiségű társaságok tagjai, részvényesei vásárolták meg, • a Nemzeti Földalap vásárlásai a terület 0,6 százalékát érintették, • a Magyarországon letelepedett (jogszabály szerint vásárlási jogosultságot szerzett) EU tagállami állampolgárok termőföldszerzése, mintegy 600 hektár, a termőföld forgalom 0,3 százalékát tette ki. • a vásárolt terület átlagosan 1,8 hektár, a vásárolt parcellák átlagos mérete nagyon alacsony, 1,2 hektár.

Az örökléssel történő tulajdonszerzés a kimutatásban nem önálló kategória. Az öröklés mértékét évi 80–90 ezer hektárra, a teljes földforgalom 35–40 százalékára becsülhetjük. 16

50


9. táblázat: Termőföld forgalom elővásárlási jogosultságok alapján Magyarországon, 2010 Terület Megnevezés Elővásárlási jogosultsággal

74,6

megoszlás (százalék) 36,6

- Tulajdonostárs, közeli hozzátartozó

45,6

22,4

- Haszonbérlő és helybeli gazdálkodó

27,2

13,4

- Letelepedett (tagállami) gazdálkodó

0,6

0,3

ezer hektár

- Magyar Állam (NFA)

1,2

0,6

Elővásárlási jogosultság nélkül:

129,0

63,4

- Öröklés, vásárlás

117,6

57,8

11,4

5,6

203,6

100,0

- Egyéb földforgalom Termőföld forgalom összesen Forrás: VM FTF Ingatlanforgalmi adatgyűjtése alapján, 2011

A magyar földpiacon (öröklés nélkül) mintegy 110–120 ezer hektár termőföld cserél gazdát évente. Elővásárlási jogosultsággal vásárolt a területek 35–40 százaléka, amelynek kétharmadát tulajdonostársak, közeli hozzátartozók, harmadát haszonbérlők és helybeli gazdálkodók vásárolják meg. A külső befektetői vásárlás mértéke 5–10 százalékra tehető. A földforgalmat jelentősen visszatartó osztatlan közös tulajdonok (1,3 millió hektár) esetében az értékesítést a tulajdonrészek vontatott kimérése és a területen fennálló bérleti jogviszonyok kötöttségei hátráltatják. Ebben az esetben leginkább a bérlő lehet a vevő, de megjelentek külső befektetők is a közös tulajdonba kerülésre, ami elővásárlási jog érvényesítését teszi lehetővé a teljes területre. A haszonbérleti díjak esetében meghatározó a szántóföld területi elhelyezkedése és minősége. Régión belül a legrosszabb és a legjobb minőségű szántóterületek között átlagosan 2–4-szeres különbség mutatkozik, de az Észak-Alföld régióban hétszerese is lehet a különbség. Az átlagos és a jó földminőségi kategóriákban 80–210 euró között lehet az ország nagy részén szántóföldet bérelni évente (10. táblázat). A legdrágábban az Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon bérelhető szántóterület. 10. táblázat: Szántóföld bérleti díja régiónként földminőség szerint Magyarországon, 2013 EURa)/hektár Régió Közép-Magyarország

gyenge (17 Ak/ha alatt) 69–104

Földminőség átlagos jó (17–25 Ak/ha) (25–30 Ak/ha) 86–138 121–155

kiváló (30 Ak/ha felett) 138–207

Közép-Dunántúl

52–138

69–207

86–207

155–225

Nyugat-Dunántúl

52–121

86–173

104–207

121–311

Dél-Dunántúl

86–190

86–242

121–294

155–397


52–121

52–155

86–190

86–207

Észak-Alföld

52–207

86–242

104–242

121–346

Dél-Alföld

86–121

104–173

138–242

207–311

289,4 HUF/EUR árfolyamon számolva. Forrás: NÉBIH adatszolgáltatása alapján, 2013 a)

51


Az egyéni gazdaságok saját tulajdonú földterületének értékelése alapján készített tesztüzemi felmérés szerint (Keszthelyi és Pesti, 2013) Magyarországon egy hektár szántóterület átlagosan 1,8 ezer euróba került 2011-ben. Ez az előző évhez képes 13 százalékos növekedést jelent. A csatlakozás előtti földárak (mintegy 1,2 ezer euró/hektár) (Kapronczai et al., 2005) hét év alatt közel megduplázódtak. Amennyiben a magyar szántóföld árát a régi tagállamok földáraihoz viszonyítjuk, csak igen mérsékelt felzárkózás mutatkozik. Hollandiához képest közel hússzoros, Dániához tizenötszörös, Spanyolországhoz hétszeres, de még Franciaországhoz viszonyítva is közel két és félszeres a szántóföld árak különbsége. A szántóföld átlagos ára az országos átlaghoz viszonyítva jelentősebben a Nyugat-Dunántúl régióban magasabb (3,5 ezer euró/hektár), míg az Észak-Magyarország régióban alacsonyabb, itt 1,4 ezer eurót adtak átlagosan egy hektár szántóért. A haszonbérlethez hasonlóan a szántóföld piaci árában is jelentősek a regionális és földminőség szerinti különbségek. A Nyugat- és a Dél-Dunántúl, valamint az Észak-Alföld régiók legjobb minőségű földjei és az Észak-Magyarország, valamint a Dél-Alföld régiók gyengébb minőségű szántói között akár tízszeres, míg a régiókon belül a gyenge és kiváló földminőségi csoportok között 2–2,5-szeres árkülönbség mutatkozik (11. táblázat). Az átlagos minőségű szántóterületekre a régiók többségében kiegyenlített, 1,4 ezer és 3,5–4,5 ezer euró közötti árak jellemzőek, míg Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön ennél 10–20 százalékkal alacsonyabbak az árak. 11. táblázat: Szántóföld ára régiónként földminőség szerint Magyarországon, 2013 ezer EUR/hektár Földminőség Régió

gyenge (17 Ak/ha alatt)

átlagos (17–25 Ak/ha)

jó (25–30 Ak/ha)

kiváló (30 Ak/ha felett)

Közép-Magyarország

1,0–2,4

2,1–3,5

2,8–5,2

3,5–6,2

Közép-Dunántúl

1,4–2,8

1,6–3,5

2,2–4,3

3,5–5,5

Nyugat-Dunántúl

1,2–3,1

2,6–4,5

2,8–5,5

2,9–7,6

Dél-Dunántúl

1,2–3,1

1,4–4,7

2,1–5,9

3,3–6,9


0,7–1,2

1,0–3,1

1,6–4,1

1,7–4,5

Észak-Alföld

1,2–3,8

1,7–5,2

2,2–6,2

2,8–8,6

Dél-Alföld

0,9–2,1

1,4–2,4

1,7–3,8

2,8–6,9

Forrás: NÉBIH adatszolgáltatása alapján, 2013

A birtokpolitika hatása A birtokpolitika hatását Lengyelországban az egyéni gazdaságok földhasználati arányának (8. ábra), illetve a gazdaságok átlagos méreteinek változása mutatja (9. ábra). Az egyéni gazdaságok földhasználata arányában folyamatosan nő. A földhasználat a 20 hektár feletti gazdaságokban koncentrálódik, a kisméretű gazdaságok számának, területének csökkenése mellett. A koncentrációs folyamat a munkatermelékenység javulásán keresztül a szektor versenyképességét növeli.

52


8. ábra: A földhasználat megoszlása főbb gazdálkodói csoportok szerint Lengyelországban, 2002–2011 100 90

12.1

12.0

10.3

11.9

10.0

87.9

88.0

89.7

88.1

90.0

2002

2005

2009

2010

2011

80 százalék

70 60 50 40 30 20 10 0

Egyéni gazdaságok



A lengyel birtokpolitika hiányossága, hogy nem szentel elegendő figyelmet a rendezetlen tulajdoni viszonyokkal rendelkező területekre. A tisztázatlan tulajdonjogok ezeket a földterületeket a mezőgazdasági földek piacáról kizárják. Bár pontos adatok ezen földterületekről nincsenek, nagyságrendjük igen jelentős lehet. Számos gazda a felmenői által birtokolt földeket használja tulajdonosi jogcím nélkül. Örökléskor a gazdálkodást folytató örököstárs a föld piaci árú megvásárlására a legtöbb esetben képtelen. A jelenlegi földbirtokpolitika nem támogatja a hosszú távú bérleti rendszer kialakítását sem, pedig a rövid távú bérleti szerződések a termelés hosszú távú tervezését, különösen a beruházásokat lehetetlenítik el. Emiatt a rövid távú földbérletek hatása az agrárszerkezet javulására korlátozott. 9. ábra: A mezőgazdasági terület változása a gazdaságok méretcsoportjaiban 2006–2011 között Lengyelországban 160

142.2

index: 2006 = 100%

140 120 100

93.1

91.8

1-2

2-5

80

82.4

93.9

104.7

111.9

60 40 20 0 5-10

10-20

20-50

50-100

100 felett

Birtokméret (hektár) Forrás: Lengyel Központi Statisztikai Hivatal adatai és Sikorska, 2012 alapján Wasilewski

53


A magyar mezőgazdaság versenyképességének egyik fontos tényezője – vitathatatlan termelési adottságaink mellett – az alacsony földárakból és bérleti díjakból származó előny. A bérleti rendszerben a földnek annyiért kell hasznosulnia, amennyit kínálnak érte, ugyanakkor a tulajdonra alapozott rendszerben a beruházások forrása alapvetően a földre épülhet. A földhasználat nagyfokú koncentrációjából és az alacsony földforgalomból kiindulva a birtokpolitika a csatlakozást követően csak mérsékelt sikereket ért el. A birtokfejlesztési hitelek (vásárolt terület 30 ezer hektár), a birtokösszevonási célú földvásárlási támogatások (20 ezer hektár), az NFA földért életjáradékot programja (70 ezer hektár) és nyilvános értékesítése (60 ezer hektár) leginkább a földpiac keresleti oldalát élénkítették (évi 5–10 százalékkal). Államilag támogatott birtokrendezés – ami élénkítően hatott volna az osztatlan közös tulajdon mértékének csökkentésére – nem indult. A birtokpolitika legfontosabb eszközének a földbirtokok további koncentrációját elősegítő elővásárlási jogosultság tekinthető, amely a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 2010. évi módosítása óta a helyben lakó családi gazdálkodók, őstermelők és egyéni mezőgazdasági vállalkozók földvásárlását szolgálja. A hazai birtokpolitika hiányossága, hogy az EU-csatlakozást követően nem tekintette fontos célnak a kisgazdaságok életképességét. Fejlődésük elősegítéséhez a helyben lakó gazdálkodók megerősítésére, földhasználatuk racionalizálására és bővítésére lenne szükség. A Gazdálkodás folyóiratban 2010 elején Kapronczai (2010) által indított vitacikk sorozatban az agrárközgazdász szakma kifejtette véleményét a termőföldhöz kapcsolódó legfontosabb kérdéskörökben. A legnagyobb hangsúlyt kapott területek a földtulajdon, a földhasználat, a földbérlet, a földpiac, a mezőgazdasági üzemszabályozás, a tagosítás, a föld öröklése, a külföldiek földhöz jutása, valamint az állami szerepvállalás és ennek eszközrendszere voltak. A vitából levonható következtetések az alábbiak: • A gazdálkodók földtulajdona leginkább a spekuláció ágazati jövedelmet elvonó hatása miatt veszélyeztetett. A külföldiek földvásárlása inkább a nagyobb méretű földhasználattal jellemezhető társas vállalkozások működését fenyegeti. A társas vállalkozások földszerzésének tilalma viszont megnehezíti a mezőgazdasági középüzemek létrejöttét. A spekuláció lehetőségét a földhasználat átláthatóvá tétele is jelentősen mérsékelheti. • A földpiacon a hazai külső befektetők lényegében akadálytalanul működhetnek. A külső tőkebefektetés mérséklését engedélyezési rendszer és földszerzést korlátozó előírások bevezetése szolgálná. • A termelés hatékonyságát növelő birtokrendezésben alapvető érdekkonfliktust teremt, hogy az életképes birtoktestek kialakításából eredő földár növekedés a földbérleti díjak emelkedését vonná maga után.

Jövőkép Az agrártermelés fejlesztése érdekében Lengyelország jövőbeli földbirtokpolitikája nem irányulhat a földpiac korlátozására. Újabb korlátozások bevezetése mindössze további tranzakciós költségeket generálna. Az agrárszerkezet javítása érdekében elsősorban a hosszú távú haszonbérleti rendszer kialakítására kell koncentrálni. Ez lehetővé tenné külső befektetők megjelenését a földpiacon. A földárak emelkednének, amely lehetővé tenné a nagyobb méretű családi gazdaságok területének növelését. A másik fejlődési irány a birtokrendezés lehet, amely a termelés hatékonyságának javítása mellett a kialakított parcellák értékét is növeli. A lengyel birtokpolitika feladata ebben az esetben a földek tulajdonjogának rendezése. A tisztázatlan tulajdonú területek akadályozzák a földreallokációt és a hatékony gazdaságok fejlődését. Magyarországon a Nemzeti Vidékstratégia 2012–2020 (VM, 2011) a földügyeket kiemelten kezeli. A Stratégia szándéka a termőföld nemzeti hatáskörben és a gazdálkodó családok kezében való tartása, illetve a spekulatív célú és az illegális földszerzések realizálásának megakadályozása. Ennek 54


érdekében a stratégia a családi gazdaságokat és azok társulásait állítja birtokpolitika középpontjába és további birtokpolitikai változtatásokat javasol: • Mezőgazdasági üzemszabályozás bevezetése, további feltételek előírása a termőföld vásárlásához, haszonbérbe vételéhez. • Osztatlan közös földtulajdonok igény szerinti kimérése és a tulajdonosok birtokba helyezése, fennmaradó/felajánlott területek állami felvásárlása. • Birtokrendezés, tagosítás megkezdése az állam kezelésében lévő nemzeti földvagyon felhasználásával és az önkéntes földcserék elősegítésével. • A Nemzeti Földalap intézményrendszerének a kis- és középüzemek földszükségleteinek, tartós földbérleti igényeinek kielégítésének, továbbá a közérdekű helyi önkormányzati és állami földkészlet-gazdálkodás céljainak szolgálatába állítása. • Demográfiai földprogram a népesedési helyzet javítására és a generációváltásra. • A földért életjáradékot program kiváltása a családon, rokonságon belüli illetékmentes gazdaságátadás és a fiatal gazdák induló támogatásával. • Az autonóm (önfenntartó, önellátó, félig önellátó) részfoglalkozású családi gazdaságok tartós fennmaradásának elősegítése. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény alapján a családi gazdálkodás előtérbe helyezése társadalmi hasznok forrását eredményezheti a falvak foglalkoztatási képességének megőrzésével és újrateremtésével; népességmegtartó képességének megújításával, a városba áramlás lefékezésével; valamint a falvakban élők szociális, mentális süllyedésének megállításával.

Összegzés A korlátozó jelleggel működtetett birtokpolitikai eszközök a termelési tényező hatékony felhasználását akadályozzák, a földpiac fejlődését hátráltatják. A lengyel-magyar összehasonlító elemzésünk rávilágított arra, hogy “a korlátozásoktól mentes” lengyel földpiacon jelentősen magasabb az ár. Magyarországon viszont a működőképes haszonbérleti piac a mezőgazdasági termelésben lényegesen gyorsabb szerkezeti változásokat indukál. A lengyel mezőgazdaságban a szerkezeti változások felgyorsításához működőképes haszonbérleti piac kialakítása, Magyarországon pedig a mezőgazdasági termelési kapacitások fejlesztéséhez a hatékonyan termelő gazdálkodók földvásárlási lehetőségének bővítése szükséges, amelyhez a családi gazdaságok fejlődése érdekében a 2013. évi CXXII. törvény a szükséges kereteket megadta.

Hivatkozások jegyzéke 2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról, MK. 111. 2013. június 30. 1994. évi LV. törvény a termőföldről, MK. 69., 1994. június 27. 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről Act of 11 April 2003 on the agricultural system. O.J. 2003 no 64 item 592. Act of 19 October 1991 on the management of agricultural property of the State Treasury O.J. 1991 no 107 item 464. Act of 3 February 1995 on the protection of agricultural and forest land, O.J. 1995 no 16 item 78. Act of 13 July 1957 on the agricultural estate. O.J. 1957 no 39 item. 172. Decree of 6 September 1944 on land reform O.J. 1944 no 4 item 17. Begg, D., Fischer, S. and Dornbusch, R. (1992): Economy. Volume 2. PWE. Warsaw. p. 337. EC (2011): Indicative figures on the distribution of aid, by size-class of aid, received in the context of direct aid paid to the producers according to Council Regulation (EC) No 1782/2003 and Council Regulation (EC) No 73/2009 (Financial Year 2010) European Commission. Harcsa, I. (1991): Privatization and reprivatisation in Hungarian agriculture. Acta Oeconomica 43, (3-4), 321-348. 55


KSH (2012): Általános Mezőgazdasági Összeírás 2000 és 2010. Budapest Sikorska, A. (2012): Agricultural Land Market, 15th Edition. IAFE-NRI. Warsaw. p. 12. Stiglitz, J. (2004): Economy of public sector. PWN. Warsaw. p. 73. Szymanska, J. (2012): Management of land in Poland - theoretical and practical aspects. Publisher University of Economics in Wroclaw. Wroclaw. page 65. Kapronczai, I. (2010): A földbirtok-politika választ igénylő kérdései. Gazdálkodás 2010. Vol. 2. Kapronczai I. (szerk.), Korondiné Dobolyi E., Kovács H., Kürti A., Varga E., Vágó Sz. (2005): Az agrárszereplők alkalmazkodóképességének jellemzői (Termelői válaszok időszerű kérdésekre), Agrárgazdasági Tanulmányok AKI, 2005. 6. szám, p. 24; 207. Keszthelyi Sz. és Pesti Cs. (2013): A Tesztüzemi Információs Rendszer. Eredményei 2011, Agrárgazdasági Információk, AKI, Budapest Mathijs, E. and Mészáros, S. (1997): Privatisation and Restructuring of Hungarian Agriculture.” in: Swinnen, J.F.M., Buckwell, A. and E. Mathijs (eds), Agricultural Privatisation, Land Reform and Farm Restructuring in Central and Eastern Europe, Ashgate, Aldershot, pp. 161-188. Vidékfejlesztési Minisztérium (2011): Nemzeti Vidékstratégia 2012 – 2020. „A magyar vidék alkotmánya”. Budapest, 2011., p. 135. Tóth, E. (ed.), Biró, Sz., Hamza, E. and Miskó, K. (2004): A hazai és az Európai földpiac jellemzőinek feltárása és javaslat a rendszeres földpiaci információs rendszer kidolgozására, AKI, Budapest, p. 121(kézirat). Wasilewska, A. (2006): Zmiany użytkowania ziemi w Polsce i wybranych krajach Unii Europejskiej (He changes in land use in Poland and chosen countries of the European Union) (in:) Konwersja użytków rolnych w procesie rozwoju obszarów wiejskich (The conversion of agricultural land in the process of rural development) Ed. Kołodziejczyk D. IAFE-NRI. (Research project) 2 P06R 127 26. Warsaw.

56

Mezőgazdaság finanszírozása és beruházási támogatások a mezőgazdaságban

Mezőgazdaság finanszírozása és beruházási támogatások a mezőgazdaságban FOGARASI József1, Barbara WIELICZKO2, Marek WIGIER2 és TÓTH Kristóf3

Bevezetés Az Európai Unió (EU) Közös Agrárpolitikája (KAP) és az egységes belső piacot jellemző növekvő verseny hatására mind a magyar, mind a lengyel mezőgazdaságban intenzív szerkezetváltási folyamat zajlik . A mezőgazdasági termelés ezekben az országokban – hasonlóan a többi kelet-közép-európai tagállamhoz – alacsonyabb beruházási szint mellett valósul meg, mint az EU-15 tagországaiban. Ezért az ágazat versenyhelyzetének elemzésekor mindkét országban elkerülhetetlen a mezőgazdasági beruházások támogatásának értékelése. Jelenleg a KAP támogatások mindkét országban nélkülözhetetlen szerepet játszanak a mezőgazdaság fejlődését szolgáló beruházások finanszírozásában. A fejezet célja bemutatni a mezőgazdaság finanszírozásának meghatározó eszközeit és a mezőgazdasági beruházások támogatásának tapasztalatait Magyarországon és Lengyelországban. Az első részben a finanszírozási helyzet elemzése után áttekintjük az ágazat közösségi finanszírozásának jellemzőit az EU csatlakozástól napjainkig. A második részben a fejlesztési támogatások vizsgálata mellett tanulmányozzuk a mezőgazdasági vállalkozások beruházásait szolgáló gazdaságpolitikai eszközöket.

A mezőgazdaság finanszírozása Magyarországon és Lengyelországban A magyarországi és lengyelországi termelők mezőgazdasági termelésük finanszírozására saját tőkéjük mellett még számos forrást vesznek igénybe. A bankokon kívül egyéb szereplők is biztosítanak forrást a mezőgazdaság számára, például az integrátorok és a mezőgazdasági inputanyaggyártók, melyek fontos pillérei az agrár-finanszírozásnak (1. ábra). A rendelkezésre álló finanszírozási csatornák ellenére a magyar és lengyel mezőgazdasági termelők finanszírozási korlátokkal szembesülnek a hiteladagolás, a magas hitelköltségek és a vidéki pénzügyi piacok tökéletlenségei miatt (Bakucs et al., 2009; Latruffe, 2005). A magyar mezőgazdaság legfontosabb külső finanszírozási forrása a rövid és hosszú távú banki hitelek 1,15 milliárd eurós állománya, amely a 3,41 milliárd eurós összes forrás 35 százalékát jelentette 2011-ben. Ezután következnek a szállítói kötelezettségek 0,64 milliárd euró állománnyal, amely 21 százalékos arányt jelent és főleg az inputbeszerzésekhez kapcsolódik. Az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek mintegy 1,25 milliárd eurós állománya is lényeges finanszírozási forrásai a mezőgazdaságnak , melynek zömét a 0,35–0,54 milliárd eurós integrátori finanszírozás4 adja. Ugyancsak az egyéb rövid lejáratú kötelezettségeknél szerepel a faktorálás, amelynek hozzájárulása a mezőgazdaság finanszírozásához 0,04–0,05 milliárd euró5. A lízing finanszírozás 0,24 milliárd euróra tehető (7 százalék) a Magyar Lízing Szövetségtől gyűjtött adatok alapján. Összességében megállapítható, hogy a magyarországi mezőgazdaság finanszírozásában 58 százalékos súlyt képvisel a közvetlen és közvetett banki finanszírozás, valamint 21 százalékos arányt a szállítói követelések.

1 2 3 4 5

Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest és Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad. Instytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej – Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest. Az integrátori hitelekről nincs semmilyen adatgyűjtés, az itt közölt adatok saját számítások a legfontosabb integrátoroktól kapott adatok alapján. A szerzők számításai a Magyar Faktoring Szövetség által szolgáltatott adatok alapján.

57


1. ábra: A mezőgazdasági termelés finanszírozási csatornái6 InputanyDJJ\iUWyN

*pSJ\iUWyN

Szállítói hitel

Szállítói hitel

Lízingcégek ,QWHJUiWRrok B a n k o k

Lízing, kölcsön

Integrátori hitel 0H]ĘJD]GDViJLWHUPHOĘN Faktorálás

Faktorcégek Támogatás Állam

VHYĘL HOĘOHJ NagykerHVNHGHOPLOiQFRN VHYĘL HOĘOHJ eOHOPLV]HULSDULFpJHN VHYĘL HOĘOHJ .LVNHrHVNHGHOPLOiQFRN

Pénzügyi cégek

Nem pénzügyi cégek

Forrás: Kemény et al. (2010, p. 33.)

A banki hitelből történő finanszírozás szerepe csökkent a magyar mezőgazdaságban az EU csatlakozást követően, miután az ágazat jövedelmezősége elsősorban a KAP keretében kifizetett támogatások hatására jelentősen javult. A mezőgazdaság finanszírozásában fontos szerepet játszanak a közösségi pénzügyi források, hiszen a kormányzati támogatások mindössze 20 százalékos arányban vesznek részt a teljes mezőgazdasági finanszírozásban. A devizahitelek aránya a magyar mezőgazdaságban az EU csatlakozás előtt 5 százalék körüli szintet ért el, mivel a forinthitelek kamattámogatása kedvezőbb alternatívát jelentett a termelőknek. EU csatlakozás után új kamattámogatás mellett nyújtott forinthitelek felvételére nem volt lehetőség, így a devizahitelek aránya a 20 százalékra nőtt 2012-ig. A devizahitelek aránya a mezőgazdaságban kedvezőbb kamatozásuk miatt jelentősen nőtt, de még így is alacsonyabb szinten maradt, mint a gazdaság más ágazataiban, ahol ez az érték közel 60 százalékos szintet ért el (2. ábra). A devizahitelek súlyának növekedése a magyar mezőgazdaság hitelezésben egy olyan időszakban fokozta az ágazat árfolyamkockázatát, amikor a magyar élelmiszergazdaság nemzetközi versenyképessége egyébként is romlott.

A vastag nyilak a mezőgazdasági javak (a szürke vastag nyilak a gép adásvétel szerződések) áramlását, a vékony nyilak pedig a mezőgazdaság finanszírozását szemléltetik.

6

58


2. ábra: A devizahitelek aránya a teljes hitelállományban Magyarországon 70 60

százalék

50 40 30 20 10 0 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012

0H]ĘJD]GDViJLYiOODONR]iVRN

Vállalkozások összesen

Forrás: MNB, 2013

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a mezőgazdasági termelés külső forrásokból történő finanszírozása még a fejlett piacgazdaságokban sem elterjedt gyakorlat, ahol egyébként jellemző a kormányzati beavatkozás az agrárpiacok működésébe. Az agrárgazdasági átmenet reformjai és a bankszektor szerkezetátalakítása mindkét országban kedvezőtlen hatással voltak a mezőgazdasági finanszírozás helyzetére. A mezőgazdaság finanszírozása a gazdasági átmenet időszakában magas kockázatú tevékenységnek számított az ágazat alacsony jövedelmezősége, a magas nominális infláció, a rendezetlen tulajdonviszonyok okozta fedezeti problémák és a nem működő földpiacok miatt (Swinnen és Gow, 1999). Az EU csatlakozás után bevezetett KAP és ennek keretében kifizetett közvetlen támogatások jelentősen javították a támogatásban érintett mezőgazdasági ágazatok jövedelemhelyzetét, de a pénzintézetek pénzügyi és gazdasági válság hatására megnövekedett kockázatérzékenysége miatt mégsem bővült a mezőgazdaság hitelkínálata. Így az EU-s és a tagországi forrásokból finanszírozott támogatások szerepe megnövekedett a mezőgazdaság finanszírozásában.

A támogatások szerepe a mezőgazdaság finanszírozásában A KAP céljainak megvalósítása és a mezőgazdasági támogatások jelentős hatással vannak a mezőgazdasági piacok működésére. Az „EU 2020” stratégiai irányai a KAP számára is több célt fogalmaznak meg, amelyek szerint a mezőgazdaságnak hozzá kell járulnia a gazdaság értelmes, fenntartható és inkluzív növekedéséhez (European Commission, 2010). A kormányzat gazdaságpolitikai intézkedései statikus hatással, kockázatokkal kapcsolatos hatással és dinamikus hatással vannak a termelésre (OECD, 2001a), valamint eltérő hatékonyságú transzfert jelentenek a mezőgazdasági jövedelmek esetében annak függvényében, hogy milyen gazdaságpolitikai eszközt alkalmaztak (OECD, 2001b). A mezőgazdasági támogatások hatása a jövedelem eloszlásra függ a támogatások típusától, a piacok szerkezetétől és a meglévő piaci tökéletlenségektől (Ciaian és Swinnen, 2009). A legtöbb tanulmány a támogatások közvetlen hatásait vizsgálja az árakra, kibocsátásra, jövedelemre, környezetre, stb. azt feltételezve, hogy a támogatások nincsenek hatással a mezőgazdasági piacok szerkezetére és nem állnak kölcsönhatásban a piaci intézményekkel. A valóságban viszont a gazdaságpolitikai intézkedések számos nem tervezett hatást fejtenek ki, megváltoztathatják a piac szerkezetét vagy kiszoríthatnak bizonyos piaci intézményeket.

59


A szakirodalomban számos felfogással találkozunk a támogatások szerepéről a mezőgazdasági termelés külső forrásokból történő finanszírozásában. A támogatások hatására növekedhet, csökkenhet vagy változatlan maradhat a mezőgazdasági termelők banki hitelfelvétele attól függően, hogy a termelők hitelkorlátokkal szembesülnek vagy sem, hogy a támogatásokat a termelés kezdetekor vagy végén fizetik ki, és hogy milyen relatív költségei vannak a belső és a külső finanszírozásnak (Ciaian et al., 2011). Ezeknek a hatásoknak a vizsgálata nem valósítható meg ebben a fejezetben, helyette a megfogalmazott célunknak megfelelően összehasonlítjuk a legfontosabb támogatási eszközöket, amelyeket a magyar és a lengyel mezőgazdasági termelésben és vidékfejlesztésben alkalmaznak. KAP források és eszközök Az EU integrációs folyamat új feltételeket teremtett a lengyel és a magyar élelmiszergazdaság fejlődése számára. A KAP lehetőséget adott a támogatási-szabályozási környezet stabilizálására több termelési ciklusra kiterjedően, ami kedvező változásokat stimulált az üzemszerkezetben, versenyképességi, környezetvédelmi és vidékfejlesztési területeken. Ezáltal a KAP mindkét országban a vidéki térségek és a mezőgazdaság modernizációját támogató alapvető eszközzé vált. Az élelmiszergazdaság és a vidéki térségek pénzügyi támogatási programjainak értéke (beleértve a közvetlen kifizetéseket) a 2000-es évek elejétől 2011 júliusáig Lengyelországban meghaladta a 28 milliárd eurót, Magyarországon7a 11 milliárd eurót. Ezek a kifizetések következő programok keretében valósultak meg: • 1,2 milliárd euró lengyelországi8 és 0,2 milliárd euró magyarországi SAPARD kifizetés; • 4,3 milliárd euró beruházási támogatás a lengyelországi „Mezőgazdasági” Ágazati Operatív Program 2004–2006 és a Vidékfejlesztési Terv 2004–2006 keretében, illetve 0,9 milliárd euró felhasználása a magyarországi9 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Operatív Program (20042006) és a Vidékfejlesztési Terv 2004–2006 keretében; • 9,7 milliárd euró felhasználása a lengyelországi Vidékfejlesztési Program 2007–2013 keretében és 2,7 milliárd euró kifizetése az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program10 végrehajtása során; • 17,6 milliárd euró lengyelországi és 7,5 milliárd euró magyarországi közvetlen támogatás. A végrehajtott programok általános célkitűzéseit egyfajta folytonosság jellemzi, ugyankor fokozatosan bővültek a támogatási formák, valamint változtak a támogatások céljai és értékei. Például a SAPARD program célja az volt, hogy elősegítse a lengyel és a magyar élelmiszergazdaság felkészülését az EU csatlakozásra. Az agrárpolitika stratégiai céljai 2004 után a következők voltak: az élelmiszergazdaság versenyképességének javítása, a vidéki térségek fenntartható fejlődése, a természeti környezet állapotának javítása, az életminőség javítása és a vidéki térségek gazdasági diverzifikációja. A 2007 és 2013 időszakban végrehajtott legtöbb intézkedés az előző időszak intézkedéseinek folytatását képezte, ami az agrárpolitikai célok fenntartásáról tanúskodik. Hosszú távon viszont megfigyelhetőek ellentmondások az agrárpolitikában, mivel a többféle intézkedés és cél lehet egymást kizáró vagy egymást semlegesítő hatású. Az élelmiszergazdaság és vidéki térségek támogatására fordított források 70 százalékát a gazdaságfejlesztések társfinanszírozására, versenyképesség javítására használták fel Lengyelországban 2002 és 2010 között, ez az arány Magyarországon 50 százalékot ért el (3. ábra). 7 8 9 10

1 euró = 4 zloty 1 euró = 260 forint. Ez az összeg tartalmazza a 2004–2006-os Vidékfejlesztési Program 468 millió zlotyi kifizetéseit is. Nem tartalmazza a SAPARD kötelezettségvállalásait és a 2007–2013-as Vidékfejlesztési Program időszakára áthúzódó kötelezettségvállalásokat. Tartalmazza a 9,2 milliárd zloty 2004–2006-os Vidékfejlesztési Program kötelezettségvállalásait is.

60


3. ábra: Az élelmiszergazdasági és vidékfejlesztési támogatások szerkezete 100 90 80 százalék

70 60 50 40 30 20 10 0

Lengyelország

Magyarország

SAPARD

Gazdaságfejlesztés

Lengyelország

Magyarország

Ágazati Operatív Program és Vidékfejlesztési Program 2004–2006

Fenntartható társadalom

Lengyelország

Magyarország

Vidékfejlesztési Program 2007–13

Fenntartható környezet

Forrás: A szerzők szerkesztése lengyel és magyar monitoring adatok alapján

A lengyel agrárpolitika legfontosabb prioritása az ágazat versenyképességének javítása, habár ennek a célkitűzésnek számos intézkedése a gazdálkodók jövedelmi helyzetének javítását is szolgálta. Magyarországon viszont a fenntartható társadalomra és környezetre fókuszáló intézkedéseknek nagyobb súllyal szerepeltek az agrárpolitikában. A legfontosabb mezőgazdasági támogatási forma Lengyelországban és Magyarországon az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA) finanszírozott közvetlen kifizetések. Lengyelországban évente 1,4 millió gazdálkodó részesül közvetlen kifizetésben, melynek értéke folyamatosan növekedett évi 6 milliárd zlotyiról 14 milliárd zlotyira 2004 és 2011 között. Az egy gazdaságra jutó átlagos támogatás 9 ezer zlotyi (1440 euró) volt a vizsgált időszakban és az összes egy hektár feletti gazdaság 87 százaléka vett igénybe ilyen támogatást (4. ábra). A közvetlen kifizetésben részesülő gazdálkodók közel fele, évi 700 ezer gazdálkodó agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatást is elnyert. Az AKG kifizetések 6,9 millió hektár területet érintettek.

61


6

100

5

80

4

60

3

40

2

20

1

0 2004

2005

2006

2007

2008

Átlagos SAPS kifizetés Lengyelországban 6$36NLIL]HWpVEHQUpV]HVOĘJD]GDViJRN aránya Lengyelországban 6$36NLIL]HWpVEHQUpV]HVOĘpVD]HJ\KHNWiUIHOHWWL JD]GDViJRNDUiQ\D/HQJ\HORUV]iJEDQ

2009

2010

2011

százalék

H]HU(85JD]GDViJ

4. ábra: Közvetlen kifizetések – gazdaságra jutó kifizetés és a támogatásban részesülő gazdaságok aránya

2012

Átlagos SAPS kifizetés Magyarországon 6$36NLIL]HWpVEHQUpV]HVOĘJD]GDViJRN aránya Magyarországon

Forrás: A szerzők szerkesztése KSH és MVH adatok alapján

A mezőgazdasági termelők kisebb része részesül közvetlen kifizetésben Magyarországon (32 százalék), mint Lengyelországban (55 százalék), ami az erősen duális magyar gazdaságszerkezetből következik (Davidova et al., 2013). Magyarországon a területalapú támogatásra (SAPS) jogosult gazdaságok száma a 202,7 ezerről 174,2 ezerre csökkent 2005 és 2011 között, amely csökkenés a 10 hektár alatti kisgazdaságok megszűnésével magyarázható (Potori et al., 2013). A területalapú támogatásra jogosult 4 957 ezer hektár magyarországi terület 8,7 százalékát 116,5 ezer 10 hektárnál kisebb kisgazdaság, 39,0 százalékát pedig 1,9 ezer 300 hektár feletti nagygazdaság használta 2011-ben. A területalapú támogatásra jogosult átlagos gazdaság mérete 28,1 hektár volt 2011-ben, ami 4,1 hektárral nagyobb a 2004-es átlagértékhez képest. A mezőgazdaság és vidékfejlesztés támogatását célzó társfinanszírozott EU programok alapcéljai és végrehajtásuk EU szintű szabályozás alapján történik. Mivel Lengyelország és Magyarország további nyolc közép-kelet-európai országgal együtt 2004-ben, a 2000–2006-os pénzügyi tervezési időszak közepén csatlakozott az EU-hoz, a 2004–2006 közötti időszakban a csatlakozásuk előtt megtervezett és elfogadott agrár- és strukturális programokat hajtották végre. Korábban már említettük, hogy a mezőgazdaság és vidékfejlesztés támogatását két külön programban valósították meg: a 2004–2006-os Mezőgazdasági Ágazati Operatív Programban (Magyarországon Agrár-vidékfejlesztési Operatív Program) és a 2004–2006-os Vidékfejlesztési Tervben (Magyarországon Nemzeti Vidékfejlesztési Terv). Az előbbi a mezőgazdaság fejlesztését szolgálta három prioritásra alapozva. Az első pillér a mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének javítását célozta. Az intézkedés súlyát jelzi, hogy az élelmiszergazdaság fejlesztésére elkülönített források háromnegyedét irányozták elő az első pillér számára (5. ábra). Minden jelentős forrással rendelkező intézkedést az első pillérben hirdettek meg, így a mezőgazdasági vállalkozások beruházási támogatásait (ennek aránya a teljes költségvetés 32 százaléka volt Lengyelországban és 55 százaléka Magyarországon), az élelmiszeripari vállalkozások beruházási támogatásait (a teljes program 28 százalékát tette ki Lengyelországban és 14 százalékát Magyarországon). Emellett Lengyelországban jelentős súlyt (a program költségvetésének 28 százaléka erejéig) képviselt a fiatal gazdák induló támogatása is. 62


5. ábra: A 2004–2006-os Mezőgazdasági Ágazati Operatív Program forrásmegoszlása Lengyelországban és Magyarországon 80 70

százalék

60 50 40 30 20 10 0

1. Az élelmiszer- 0H]ĘJD]GDViJL 1.2. Fiatal gazdák 0H]ĘJD]GDViJL gazdaság vállalkozások induló termékek változásainak beruházásai támogatása feldolgozásának és alkalmazkoés marketingjének dásának támogatása támogatása

Lengyelország

2. Fenntartható vidékfejlesztés

3. Technikai segítség

Magyarország

Forrás: A szerzők szerkesztése a 2004–2006 Mezőgazdasági Ágazati Operatív Programok alapján

A 2004–2006-os Vidékfejlesztési Terv kiegészítette a Mezőgazdasági Operatív Programot. Lengyelországban a vidékfejlesztési források több mint 20 százalékát a demográfiai struktúra javítására fordították (6. ábra). A Mezőgazdasági Ágazati Operatív Programban a demográfiai szerkezetátalakítási célt az induló fiatal gazdák támogatása, a Vidékfejlesztési Tervben pedig a gazdálkodók korai nyugdíjba vonulásának támogatása jelentette. A Vidékfejlesztési Terv legfontosabb intézkedéseit a Kedvezőtlen adottságú területek (KAT) (21,4 százalék) és az EU előírásoknak (standardok) való megfelelés támogatása (14,3 százalék) jelentette. A 2004-ben csatlakozott országok mezőgazdasági termelői kevesebb közvetlen kifizetésben részesültek, mint az EU-15 termelői és a támogatásbeli különbség csökkentésére az EU engedélyezte kiegészítő támogatások (top-up) kifizetését. Ezt a kiegészítő támogatást a tagországok saját költségvetésükből finanszírozták, viszont Lengyelországban ezt EU forrásokból oldották meg a Vidékfejlesztési Terv keretében.

63


6. ábra: A 2004–2006-os Vidékfejlesztési Tervben végrehajtott intézkedések Lengyelországon Félig önellátó gazdaságok támogatása 7.7% (8HOĘtUiVRNQDNYDOy megfelelés támogatása 14.3%

Korai Q\XJGtMD]iV 12.1%

Egyéb 5.8%

.LHJpV]tWĘN|]YHWOHQ kifizetések 15.3%

7HUPHOĘL Technikai VHJtWVpJQ\~MWiV csoportok támogatása 0.7% 0.1%

Egyéb intézkedések 18.7%

0H]ĘJD]GDViJL területek HUGĘVtWpVH 2.3%

.HGYH]ĘWOHQ adottságú területek (KAT) támogatása 21.4%

Agrárkörnyezetgazdálkodási (AKG) programok 4.7%

1268/1999 EC Rendelet DODSMiQ PHJKLUGHWHWWSURMHNWHN 2.7%

Forrás: A szerzők szerkesztése a lengyel 2004-2006-os Vidékfejlesztési Terv alapján

A 2004-2006-os magyarországi Vidékfejlesztési Terv legfontosabb intézkedése az Agárkörnyezetgazdálkodási célprogram (AKG) volt (7. ábra). A KAT kifizetésekre, korkedvezményes nyugdíjazásra és félig önellátó gazdaságokra fókuszáló lengyel Vidékfejlesztési Tervvel szemben a magyar Vidékfejlesztési Terv az agrár-környezetgazdálkodásra, az erdősítésre és a termelői csoportokra fókuszált. De a legfontosabb eltérés a lengyel és a magyar Vidékfejlesztési Tervek között, hogy a magyar Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) kezdetben nem tartalmazta a kiegészítő közvetlen kifizetések (top-up) forrásait. Későbbi átcsoportosítással lehetővé vált három éves top-up összegből egy évet (93,8 milliárd forint) a NVT-ből, EU forrásból finanszírozni Magyarországon is, miközben a teljes lengyel top-up kifizetéseket EU-s forrásból finanszírozták. 7. ábra: A 2004–2006-os Vidékfejlesztési Tervben végrehajtott intézkedések Magyarországon 7HFKQLNDL VHJtWVpJ 5.0%

(UGĘVtWpV 0H]ĘJD]GDViJL 10.6% WHUPHOĘLFVRSRUWRN 4.5%

(8HOĘtUiVRNQDN YDOyPHJIHOHOpV WiPRJDWiVD 20.0%

.HGYH]ĘWOHQ DGRWWViJ~WHUOHWHN .$7 NLIL]HWpVHN 10.8% .RUDL Q\XJGtMD]iV Egyéb 2,6% 8.4%

$JUiU N|UQ\H]HWJD]GiONRGiVL $.* SURJUDPRN 40.8% Forrás: A szerzők szerkesztése a magyar 2004–2006-os Vidékfejlesztési Terv alapján

64

)pOLJ|QHOOiWy JD]GiONRGiV 3,2%

(&5HQGHOHW DODSMiQPHJKLUGHWHWWSURMHNWHN 2,7%


A 2007–2013-as időszakban egyetlen vidékfejlesztési programban fogalmazták meg a célokat, és megszűnt az agrárgazdaságot és vidékfejlesztést támogató program szétválasztása. A program a négy pillérre oszlott, melyek különböző, a vidék fejlesztését különböző területeken támogató eszközöket tartalmazott11. A Vidékfejlesztési Terv végrehajtására elkülönített források közel felét a mezőgazdaság versenyképességének javítására irányozták elő mindkét országban (1. Pillér). Az előző tervezési időszakban is kiemelt intézkedések volt a beruházások támogatása és a korkedvezményes nyugdíjazás Lengyelországban, amit továbbvittek ebben a tervezési időszakban is (8. ábra). Az 1. Pillér legfontosabb intézkedése a mezőgazdasági vállalkozások modernizációja volt Magyarországon (66 százalék), míg Lengyelországban ennek az intézkedésnek hasonló súlya volt, mint a Korkedvezményes nyugdíjazás intézkedésnek (16 százalék). 8. ábra: A magyar és a lengyel 2007–2013-as Vidékfejlesztési Terv prioritásai és legfontosabb intézkedései 50

V]i]DOpN

40 30 20 10 0

PL

HU

PL

1. Pillér

HU

2. Pillér

PL

HU

PL

3. Pillér

HU

4. Pillér

PL

HU

Technikai segítség

.RUDLQ\XJGtMD]iV 0H]ĘJD]GDViJLYiOODONR]iVRNIHMOHV]WpVH 0H]ĘJD]GDViJLpVHUGpV]HWLLQIUDVWUXNW~UDMDYtWiVDpVIHMOHV]WpVH Egyéb 1. Pillér +HJ\YLGpNLJD]GiONRGiVpVHJ\pENHGYH]ĘWOHQWHUOHWHNWiPRJDWiVD $JUiUN|UQ\H]HWLNLIL]HWpVHN 0H]ĘJD]GDViJLWHUOHWHNHUGĘVtWpVH Egyéb 2. Pillér 3LOOpU9LGpNLWpUVpJHNpOHWPLQĘVpJHpVYLGpNLJD]GDViJGLYHU]LILNiFLyMD 4. Pillér LEADER+ Technikai segítség Forrás: A szerzők szerkesztése a lengyel és a magyar 2007–2013-as Vidékfejlesztés Tervek alapján

A mezőgazdasági termelők pénzügyi helyzete mindkét országban javult a KAP bevezetésének eredményeképpen, főleg azon termelők esetében, akik jogosultak voltak SAPS kifizetésekre és pályázhattak a Vidékfejlesztési Terv keretében meghirdetett támogatásokra. Az egy hektárra vetített SASP kifizetés Magyarországon nagyobb volt, mint Lengyelországban, melynek oka a közvetlen kifizetések megállapításánál figyelembe vett magasabb magyarországi referencia hozam. Miközben a hektárra vetített SASP kifizetés magasabb Magyarországon, a teljes gazdálkodói körhöz képest arányait tekintve kevesebb gazdálkodó részesül ilyen támogatásban, mint Lengyelországban. 11 A mezőgazdaság és erdőgazdálkodás versenyképességének javítása (1. Pillér), Környezet állapotának javítása és vidékfejlesztés (2. Pillér), Vidéki térségek életminőségének javítása és a vidéki gazdaság diverzifikációja (3. Pillér), és LEADER+ (4. Pillér).

65


Nemzeti források és intézkedések Lengyelország és Magyarország a KAP intézkedések társfinanszírozására felhasznált saját költségvetési források mellett további EU szabályoknak megfelelő állami forrással támogatta a mezőgazdaságot és a vidéki térségeket. A mezőgazdaságra fordított állami kiadások növekedése figyelhető meg Lengyelországban. A 2010-ben életbe lépett közpénzügyi szabályozások megnehezítik a mezőgazdaságba irányuló nemzeti források elemzését. A 9. ábrán megfigyelhetjük, hogy az EU csatlakozás után elkezdtek növekedni a központi költségvetés mezőgazdaságra fordított kiadásai Lengyelországban. A lengyel állami kiadások újabb megugrása figyelhető meg a 2007–2013-as periódus elején, amelyeket azután a pénzügyi válság hatására szűkülő mozgástér fogyasztott, de az alapok mérete még mindig jelentős.

16

16

14

14

12

12

10

10

8

8

6

6

4

4

2

2

százalék

PLOOLiUG(85

9. ábra: Mezőgazdaságra fordított költségvetési kiadások Lengyelországban, 2002–2013

0

0 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 010. jogcím az állami költségvetésben KAP (speciális EU források a lengyel költségvetésben) Összesen (010. jogcím, KAP, ASIF) 010. jogcím/Állami költségvetés

MRJFtPEĘO.$3WiUVILQDQV]tUR]iVUDIRUGtWRWWNLDGiVRN 0H]ĘJD]GDViJL7iUVDGDORPEL]WRVtWiVL$ODS (ASIF) Összesen/Állami költségvetés (010. jogcím+ASIF)/Állami költségvetés

Forrás: Wieliczko, 2012

A mezőgazdasági támogatások finanszírozása az EU csatlakozás után megváltozott. A nemzeti forrásból finanszírozott mezőgazdasági támogatások csökkentek Magyarországon az EU-ba való belépés és a KAP bevezetése után, miközben a társfinanszírozásra fordított kiadások és a közvetlen kifizetések szerepe növekedett a mezőgazdasági kiadásokban (10. ábra). A mezőgazdaság és vidékfejlesztés támogatására fordított nemzeti források aránya Magyarországon a 2005. évi 43 százalékról 21 százalékra csökkent 2012-ben. A saját és EU forrásból mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokra fordított kiadások 4,3 százalékos arányt képviseltek a magyarországi konszolidált költségvetési kiadásban, ebből 0,9 százalék a nemzeti költségvetés részesedése.

66


10. ábra: A mezőgazdaság és vidékfejlesztés közösségi finanszírozásának forrásai Magyarországon 800 700 milliárd HUF

600 500 400 300 200 100 0 2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

Nemzeti költségvetési forrásból finanszírozott támogatások Közvetlen kifizetések

2009

2010

2011

2012

Társfinanszírozott támogatások

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium, 2013

A lengyel mezőgazdaság nemzeti forrásból történő támogatására 20 intézkedésből álló eszközrendszer állt rendelkezésre. Az EU csatlakozás óta az ilyen intézkedésekre fordított kiadások jelentősen csökkentek: a 2005. évi 2,8 milliárd euróról 2011-re 1,7 milliárd euróra estek. Az átmeneti időszak lejárta után 2007-ben ezeket az intézkedéseket módosítani kellett, hogy megfeleljenek az EU előírásainak. Ez lehetővé tette, hogy a támogatási intézkedéseket a gazdaságban végbement változásokhoz és a 2007–2013-as programozási időszakra elfogadott KAP-hoz igazítsák (11. ábra). A változtatások ellenére az adókedvezmények maradtak a legfontosabb állami támogatási intézkedések Lengyelországban, habár arányuk és értékük az állami költségvetésben jelentősen csökkent 2007-ben. 11. ábra: A legfontosabb állami támogatási intézkedések Lengyelországban, 2004–2011 800 700

millió EUR

600 500 400 300 200 100 0 2004

2005

2006

2007

2008

Adókedvezmények a 2003/96/EC rendelet alapján Fiatal gazdák induló támogatása 0H]ĘJD]GDViJLYiOODONR]iVRNEHUXKi]iVDLQDNWiPRJDWiVD

2009

2010

2011

Erdészet Állatbetegségek

Forrás: A szerzők ábrázolása az Európai Bizottság (2012) adatai alapján

67


Magyarországon a költségvetésből finanszírozott legfontosabb mezőgazdaságot támogató intézkedések a mezőgazdasági vállalkozások beruházásainak támogatása, adókedvezmények és a korkedvezményes nyugdíjazás voltak (12 ábra). Az EU csatlakozás után a mezőgazdasági vállalkozások beruházásainak támogatása Magyarországon 2005-ben érte el 185,6 millió eurós csúcspontját, melyet követően folyamatos csökkenés tapasztalható. Az adókedvezmények a vizsgált időszak első felében évi 90 millió euró körül alakultak, ez a szint azonban a pénzügyi és gazdasági válság hatására 80 millió eurós szintre csökkent. Jól látható, hogy az intézkedés jóval kevésbé fontos Magyarországon, mint Lengyelországban, ahol évi 650 millió eurót fordítottak az agrárgazdaság adókedvezményeire az EU csatlakozás után, bár a kedvezmény összege 2008 után itt is csökkent, mintegy 300 millió euróra. 12. ábra: A legfontosabb állami támogatási intézkedések Magyarországon, 2004–2011 200 180

PLOOLy(85

160 140 120 100 80 60 40 20 0 2004

2005

2006

2007

ÈOODWEHWHJVpJHNNH]HOpVH 0H]ĘJD]GDViJLYiOODONR]iVRN EHUXKi]iVDLQDNWiPRJDWiVD Adókedvezmények a 2003/96/EC rendelet alapján

2008

2009

2010

2011

.RUDLQ\XJGtMD]iV )HOGROJR]iVWHFKQROyJLDL pVPDUNHWLQJEHUXKi]iVDLQDNWiPRJDWiVD ÈOODWWHQ\pV]WpVWiPRJDWiVD

Forrás: A szerzők ábrázolása az Európai Bizottság (2012) adatai alapján

További jelentős különbség Magyarország és Lengyelország támogatási struktúrája között, hogy a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségének biztosítását előbbi ország esetében az állami költségvetésből finanszírozták az EU csatlakozás után is, míg utóbbi ország esetében ezt az intézkedést EU-s forrásokból finanszírozták a Vidékfejlesztési Program keretében. Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy az EU források szerepe mindkét ország esetében növekedett a mezőgazdasági támogatások finanszírozásában, de jelentős különbség tapasztalható a saját, nemzeti költségvetésből finanszírozott mezőgazdasági támogatások esetében. Az EU csatlakozás után Lengyelországban a mezőgazdaságra fordított kiadások nominális értéke növekedett, miközben Magyarországon ezek a kiadások nem emelkedtek, hanem inkább csökkenő trendet mutattak. Lengyelországban még rendszerváltás kezdetén létrehozták a Mezőgazdasági Társadalombiztosítási Alapot (KRUS) az idős és rokkant személyek számára, valamint egészségbiztosítás és gyerekgondozási segély nyújtása céljából, amit a gazdálkodók és az állami költségvetés közös hozzájárulásából finanszíroznak. A KRUS-ra fordított közkiadások nem csökkentek az EU csatlakozás után sem. A magyar és a lengyel mezőgazdasági szerkezet eltéréseiből adódóan a SAPS kifizetésekben is különbségek figyelhetők meg a két ország között. Lengyelországban a gazdálkodók nagyobb aránya részesül fajlagosan (egy gazdaságra vetítve) alacsonyabb közvetlen kifizetésben, mint Magyarországon, miközben az egy hektárra jutó támogatási szint azonos a két országban, 206 euró/hektár, ami az EU27 átlagos támogatási szintjének csupán 83 százalékát érte el 2011-ben. 68


Beruházási támogatások a mezőgazdaságban A beruházások támogatása a magyar és a lengyel mezőgazdaság versenyképességét növelő agrárpolitikai eszközként került bevezetésre már a gazdasági átmenet kezdetétől, amikor a többi rendszerváltó országhoz hasonlóan ezeket az országokat is alacsony beruházási ráta jellemezte. Feil et al. (2013) igazolta, hogy mezőgazdasági beruházási támogatások nagyobb mértékben járulnak hozzá a gazdasági hatékonyság javításához, mint más támogatási eszközök (árplafon, termelési kvóták). Az EU csatlakozásig a legfontosabb beruházás támogatási intézkedés Lengyelországban a kamattámogatás Magyarországon a gépvásárlási támogatások voltak, majd csatlakozás után a vidékfejlesztési programok kerültek előtérbe. Annak ellenére, hogy a közvetlen kifizetések nem tekinthetőek beruházás támogatási intézkedésnek, empirikus kutatások kimutatták, hogy a közvetlen kifizetéseknek ösztönző hatásuk van a beruházásokra (Vercammen, 2007). A beruházási érték növekedése Magyarországon és Lengyelországban is megfigyelhető a SAPS támogatások szintjének növekedési időszakában (phasing-in). Magyarország A hitelpiaci tökéletlenségek hatással vannak a magyarországi mezőgazdasági termelők beruházási döntéseire. Az likviditási problémákkal szembesülő gazdálkodók alacsony eladósodottsággal jellemezhetők és főleg bérelt területen gazdálkodnak (Bakucs et al., 2009). A beruházási támogatások alapvető feladata a mezőgazdasági termelők finanszírozási képességének javítása a piaci tökéletlenségek esetén. Az EU csatlakozás előtt a legfontosabb beruházás támogatási eszköz a kamattámogatás volt, csatlakozás után pedig a Vidékfejlesztési Program tartalmazza a legfontosabb intézkedéseket, melyek a mezőgazdasági beruházások támogatását célozzák. Annak ellenére, hogy a közvetlen kifizetések növekedésével együtt a mezőgazdasági beruházások nagysága is növekedett, a KAP ezen támogatási eszköze elsősorban jövedelemtámogatási és nem beruházás támogatási intézkedés. Az elmúlt évtizedben a mezőgazdaság termelékenysége évi átlagos 2,4 százalékkal növekedett Magyarországon, ami a technikai hatékonyság növekedésének (2,1 százalék) és a technológiai fejlődésnek (0,3 százalék) eredménye (Fogarasi et al., 2013). A technológiai fejlődés pozitív hatása a termelékenység növekedésre eredményes mezőgazdasági beruházási tevékenységre utal. A beruházások megvalósításában kiemelkedő szerepe van az állami forrásoknak, különösen az EU forrásoknak. A technológiai fejlődés javulása a magyar mezőgazdaságban stagnáló beruházási érték mellett valósult meg. Az enyhén növekvő nominális beruházási érték 2002–2012 között reálértéken stagnált. EU csatlakozás után a beruházási érték csökkent a 2007–2013-as programozási időszak kezdetéig. A beruházási érték növekedése 2008-ban indult meg, de a pénzügyi és gazdasági válság nem tette lehetővé, hogy tartósan fennmaradjon ez a tendencia. A mezőgazdasági beruházások aránya az összes nemzetgazdasági beruházáson belül 5 százalék körül alakult, míg a mezőgazdasági beruházási ráta nagyjából 25 százalékos értéket vett fel a vizsgált időszakban (13. ábra).

69


260

35

240

30

220

25

200

20

180

15

160

10

140

5

120

0 2002

2003

2004

2005

2006

%HUXKi]iVLpUWpNDPH]ĘJD]GDViJEDQ 2002=100 %HUXKi]iVLUiWDDPH]ĘJD]GDViJEDQ

2007

2008

2009

2010

2011

százalék

PLOOLiUG+8)

13. ábra: Beruházási érték és ráták a magyar mezőgazdaságban

2012

%HUXKi]iVLpUWpNDPH]ĘJD]GDViJEDQ IRO\yiURQ 0H]ĘJD]GDViJLEHUXKi]iVRNDUiQ\D D]|VV]HVEHUXKi]iVRQEHOO

Forrás: A szerzők szerkesztése KSH (2013) adatok alapján

A magyarországi Vidékfejlesztési Terv (ÚMVP) kötelezettségvállalása 1487 milliárd forint volt a 2007–2013-as időszakra, melyből 667 milliárd forintnyi összeg (45 százalék) mezőgazdasági fejlesztési célokat szolgált. A mezőgazdasági beruházások támogatására 2012 végéig 28 497 kérelmet nyújtottak be, amely 1084 milliárd forintos támogatási igényt jelent. Ezen kérelmek közül 17 045 projekt támogatását hagyták jóvá, így a teljes kötelezettségvállalás a keret 88 százalékára rúgott 2012 végéig. A magyarországi 2007–2013-as Vidékfejlesztési Terv (ÚMVP) keretében 589,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás kihelyezéséről döntöttek 2012 végéig, amiből 13,5 százalék nem valósult meg. A meg nem valósult projektek átlagos arány nagymértékben változott különböző beruházási támogatási eszközök esetében. A sikertelen projektek magas száma figyelhető meg az Állattenyésztő telepek modernizációja, a Zöldségtermelés modernizációja, az Energianövény ültetvények létrehozása és az Élelmiszeripar beruházásainak támogatása c. intézkedések esetében. Tanító et al. (2013) arra a következtetésre jutnak, hogy a támogatást elnyert projektek kudarcának alapvető oka finanszírozási nehézségekre vezethető vissza. A finanszírozási problémák a saját források vagy a garancia hiánya miatt merültek fel banki finanszírozás biztosítása során, illetve akkor, amikor a pénzügyi és piaci feltételek jelentősen megváltoztak a pályázat elbírálásának időszaka alatt. A mezőgazdasági beruházási támogatásokra pályázók arról panaszkodtak, hogy pályázat átlagos 212 nap hosszúságú elbírálási időszaka alatt az üzleti feltételek oly mértékben megváltoztak, hogy már nem volt lehetséges a támogatási kérelemben felvázolt projekt megvalósítása. A kis és közepes gazdaságok termelési, marketing és feldolgozási tevékenységére kialakított Agrár-fejlesztési Hitelprogram feltételeit 2007 júliusától az EU támogatásokat szabályozó rendeletekhez igazították. Az Új Agrár-fejlesztési Hitelprogram keretében is kedvezményes kamatozású hiteleket nyújtottak a kis és közepes mezőgazdasági vállalkozásoknak 1 milliárd forintig 15 éves lejáratra. Ezeknek a kedvezményes hiteleknek a kamatlába 6 és 8 százalék között alakult, hasonlóan a többi ágazat szereplőinek nyújtott kedvezményes kamatozású hitelekéhez. A program 2009-es átalakításakor az alapvetően a kis- és közepes vállalkozások számára meghirdetett kedvezményes kamatozású hiteleket elérhetővé tették a nagy mezőgazdasági vállalkozások számára is.

70


10

2 118,2

1 113,2

137,8

125

51

8 884,3

4 757,1

979,3

3

7 461,8

3 084,6

82,7

4

2

1 044,4

182,0

77,0

6

5

81,6

44,5

38,8

1

0

87,6

47,5

-

13

0

1 716,7

715,1

-

202

71

21 394,6

9 944,0

1 315,6

21

Összes beruházás elszámolható költsége (millió HUF)

Ebből egyéni gazdaságok igénye (millió HUF)

Projekt kiegészítő hitel Önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzése Állattartó telepek korszerűsítése Kertészet korszerűsítése Kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzése Öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztése Növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítése Összesen

Ebből egyéni gazdaságok száma (db)

32

Jóváhagyott hitelek száma (db)

Összes pályázat hiteligénye (millió HUF)

1. táblázat: A vidékfejlesztési programhoz kapcsolódó speciális agrárfinanszírozás, 2007–2013

Forrás: Tanító et al., 2013

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében pályázott beruházások finanszírozásához benyújtott hitelkérelmek értéke elérte a projekt kiegészítésre elkülönített források 30 százalékát, ami 202 kedvezményes hiteligénylést jelent 2012 végéig, ebből egyharmadnyit egyéni gazdaságok nyújtottak be (1. tábla). A kifizetett kedvezményes hitelek értéke összesen 9,9 milliárd forint, ami egy gazdaságra vetítve 49,2 millió forintot jelent (18,5 millió forintot az egyéni gazdaságok és 65,9 millió forintot a társas gazdaságok esetében). A Hitelprogramban finanszírozott beruházások nagysága átlagosan 13,6 és 355,3 millió forint között változott. A hitelösszeg a teljes projektköltségen belül 46,6 százalékot tett ki. Ez a 10 milliárd forintos kedvezményes hitel csupán töredékét képezi a 2012 végéig megvalósított 310 milliárd forintnyi beruházásnak. A megítélt kedvezményes hitelek alacsony értéke egyrészt a minden pályázó esetében alkalmazott, magas referencia kamatlábnak, másrészt a kedvezményes kamatú hitelek és visszafizetés nélkül nyújtott támogatások esetében megjelenő hitelezői és támogatói elvárások egymástól való eltérésének tulajdonítható. Lengyelország A rendszerváltással járó lengyel gazdasági átmenetet követően a tárgyi eszközök aránya lassan növekedett a termelési eszközök szerkezetében úgy, hogy a tárgyi eszközök értéke csökkent. Az EU és a nemzeti forrásokból társfinanszírozott programok eredményeképpen közel duplájára növekedett a beruházások értéke 2005 és 2012 között (14. ábra). Így a mezőgazdaságban a tárgyi eszközök aránya 8 százalékról közel 16 százalékra emelkedett. 71


1,2

16

1,0

14

0,8

12

0,6

10

0,4

8

0,2

6

0,0

4

százalék

milliárd EUR

14. ábra: Beruházások értéke és a nettó tárgyi eszközök arányának változása a mezőgazdaságban, 2000–2012

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Beruházási érték (milliárd EUR)

Tárgyi eszközök aránya

Forrás: A szerzők szerkesztése GUS adatok alapján

Beruházási aktivitás főleg a nagyobb és jelentős gazdasági erővel rendelkező vállalkozásoknál figyelhető meg. Ezek a gazdaságok mezőgazdasági gépparkjukat fejlesztették, miközben a mezőgazdasági épületek és létesítmények fejlesztésével nem foglalkoztak. A beruházási projektek becsült száma 150–250 ezerre tehető. A többi mezőgazdasági termelőnek nem sikerült megújítani tárgyi eszköz állományát. A mezőgazdasági géppark fejlesztésének eredményeképpen a traktorok száma 10 százalékkal, a kombájnok száma pedig egynegyedével nőtt (2. tábla). Ezzel együtt a munkaerő technikai felkészültsége is javult. Az új traktorok nagyobb teljesítménye mellett a fejlesztő gazdaságok bővítették erőgépeik munkagép felszereléseit is. Ezáltal az újonnan beszerzett erőgépek hozzájárultak a gazdaságok agrotechnikai fejlődéséhez, illetve a munka minőségének és biztonságának javulásához. 2. táblázat: Tárgyi eszközök állománya Traktorok

2002

2010

2002=100

1 339

1 471

109,9

123

152

123,6

Kombájnok

egy gazdaságra vetítve Traktorok

0,46

0,65

141,8

Kombájnok

0,04

0,07

159,5


A kedvező beruházási környezet ellenére, miközben könnyen hozzáférhető támogatások álltak rendelkezésre és jelentős tárgyi eszköz beruházásra elkülönített közösségi forrás volt elérhető, a tárgyi eszközök nettó értéke folyamatosan csökkent, elhasználódottsági foka pedig növekedett, 2009-ben meghaladta a 75 százalékot (15. ábra). Ez a helyzet főleg az épületekre és létesítményekre vonatkozik, az erőgépek elhasználódottsági foka jóval kisebb volt. Mindez elsősorban a kis- és közepes gazdaságokra volt jellemző, mivel a nagyobb gazdaságoknak sikerült megújítani tárgyi eszköz állományukat kedvező pénzügyi helyzetüknek, a támogatásokhoz és a beruházási hitelekhez való jobb hozzáférésüknek köszönhetően. 72


35

85

30

80

25

75

20

70

15

65

10

60

5

55

0

50

százalék

milliárd EUR

15. ábra: Állóeszközök állománya és elhasználódottsági foka a mezőgazdaságban, 2000–2012

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Nettó érték (milliárd EUR)

Bruttó érték (milliárd EUR)

Elhasználódottsági foka


A beruházási szükségletekhez viszonyítva a KAP programjainak hatása igen alacsony. A 2011-es felhívásra leadott 34,7 ezer pályázat számát tekintve meghaladta az előző évi felhívásra benyújtott mintegy 20 ezer pályázatot, de még így is nagyon kevés termelő igényelt beruházási támogatást a nagyságrendekkel nagyobb lengyel mezőgazdasági termelők létszámához képest. Csupán a gazdaságok kisebb csoportja fejleszti tevékenységét beruházással és ezek közül is a legtöbben nagy gazdasági társaságok. Ezáltal a KAP keretében meghirdetett beruházási programok közvetve hozzájárulnak a mezőgazdasági szerkezet változásához, illetve támogatják a termelés koncentrációját és a gazdaságok szakosodását. A mezőgazdaság versenyképességének javítása a szerkezeti változásoktól (a termelési tényezők hatékony felhasználásától) és az egész nemzetgazdaság fejlődésétől függ, különösen a mezőgazdaságon kívüli munkahelyek létrehozásának képességétől. A vidékfejlesztési programok, a közvetlen kifizetések és a nemzetgazdasági változások felgyorsították a mezőgazdaság szerkezeti átalakulásának folyamatát, ami a mezőgazdasági termelés koncentrációjának növekedésében figyelhető meg. A gazdaságok száma az elmúlt évtizedben, 2000–2010 között 20 százalékkal csökkent. A kisgazdaságoknál (1–5 ha mezőgazdasági terület) még ennél is nagyobb gazdaságszám csökkenés következett be (25 százalék), miközben a nagy gazdaságok száma jelentősen növekedett. Az egy hektár mezőgazdasági területnél nagyobb gazdaságok átlagos földterülete 9,5 hektárra, 16 százalékkal növekedett. Ennek ellenére a mezőgazdasági terület legnagyobb részét még mindig a kis- és közepes méretű (20 hektár alatti) gazdaságok hasznosítják. Így Lengyelország hátránya a továbbiakban is fennmaradt Európa főbb élelmiszertermelő országaihoz képest. Az EU forrásokból finanszírozott KAP programok nem mérsékleték a mezőgazdasági termelékenység nagy ingadozását, még a növénytermesztésben sem. Ez legfőképpen az alacsony technológiai színvonalnak és az aránylag gyenge minőségű termőföldnek köszönhető, melynek következtében a növények érzékenyebben reagálnak az időjárási körülményekre. Az EU csatlakozás után megfigyelhető bizonyos javulás a termelési technológiákban, de ez nem volt olyan mértékű, hogy megakadályozza a termelés ingadozását, amelyet ebben az időszakban bekövetkezett kedvezőtlen időjárási események okoztak. „A termelés ingadozásai árváltozásokat idéznek elő a növénytermesztésben, aminek eredményeképpen az állattenyésztésben is üzleti ingadozásokat okoznak, és megváltozik 73


a termelési szint…”(Łopaciuk, 2011, p. 54). Az állattenyésztésben a legnagyobb változások a sertéshízlalásban és baromfitenyésztésben, illetve a tojás és marhahús termelésben következtek be. A sertéstenyésztés volumene csökkent, míg a baromfitenyésztésben, tojás- és marhahústermelésben növekedés tapasztalható. A tejtermelés volumene pedig nem változott. A KAP szabályozás egyéb hatásai a mezőgazdaságra lényegesen alacsonyabbak. A termelési kvótának és a keresztmegfelelésnek pozitív hatása van a mezőgazdasági szerkezetre és a termelés koncentrációs folyamatára. Több gazdálkodó véleménye, hogy a kereszt-megfelelés követelményei korlátozzák a termelést és növelik a termelési költségeket, miközben a kvóta korlátozza a kínálatot. „A (tejpiaci, cukorpiaci) kvóta bevezetésének legfontosabb következményei a termelési kapacitások alacsonyabb kihasználtsága, a külkereskedelmi mérleg hiánya, növekvő import, és a gazdálkodók döntéshozatali folyamatának megzavarása” (Łopaciuk, 2011, p. 62). A környezetvédelmi szabályozás ugyancsak korlátozott hatást fejt ki. Az egy kedvezményezettre jutó magas, 8–10 ezer zlotyi támogatás ellenére, csupán kevés gazdaság részesül ezekből a programokból. A résztvevők számának dinamikus növekedése azonban a gazdálkodók növekvő környezettudatosságát igazolja. Viszont ezeknek a szabályozásoknak a hatása a mezőgazdaság egészére ez idáig nem jelentős. A mezőgazdasági fejlesztések állami támogatása beruházási hitelek nyújtásával történik. Ezeket a hiteleket azok a kereskedelmi bankok folyósítják a termelőknek, amelyek speciális egyezményt írtak alá az állami támogatási intézkedés adminisztrátorával, a Mezőgazdasági Szerkezetátalakítási és Modernizációs Ügynökséggel (Agency for Restructuring and Modernisation of Agriculture, ARMA). Jelenleg kamattámogatott hitelek és tőkerész visszafizetési kedvezmény (nem a teljes tőkerészt kell visszafizetni) érhető el a gazdálkodók számára. A hiteligényléseket a résztvevő bankok bírálják el az adott hiteleszközre meghatározott feltételek és a bankok belső eljárása szerint. A hiteleszközönként eltérő hitelezhető összeg van meghatározva. A kamat egy részét egy bizonyos szintig, például a beruházási hiteleknél maximum 3 százalékpontig a hitelfelvevő, az e szint felett fennmaradó részt pedig az ARMA fizeti. A támogatott hitelek szabályozását 2007-ben az EU állami támogatási feltételeihez igazították. A gazdálkodók érdeklődése annak függvényében változik, hogy a hiteleszközök milyen feltételekkel vannak meghirdetve és a piaci körülmények hogyan változnak (3. tábla). Az átlagos hitelérték nem csak hiteleszközönként változik, hanem időben is jelentős eltérések figyelhetők meg. A legnépszerűbb hiteleszközök a földvásárlási hitelek, fiatal gazdák indulásához és gépvásárlásához igényelhető hitelek. Évente több százezer hitelfelvevő részesül ilyen hitelekben.

74


3. táblázat: ARMA által támogatott beruházási hitelek Lengyelországban Hitelek értéke (millió EUR) 2009 2010

Beruházási hitel támogatások 2005 mezőgazdasági beruházási projektek végrehajtása, élelmiszer feldolgozás és a 15/8/2000 Mezőgazdasági törvény által létrehozott csoportok által nyújtott mezőgazdasági szolgáltatások a 11/4/2003 törvény alapján vásárolt mezőgazdasági ingatlanok és felszerelések családi gazdaságok létrehozása céljából

2011

Hitelek átlagos értéke (millió EUR) 2005 2009 2010 2011

1,27

0,52

4,13

5,39

0,18

0,17

0,52

0,17

13,34

22,13

40,10

56,85

0,03

0,05

0,07

0,07

mezőgazdasági beruházási projektek végrehajtása

79,84

33,34

44,32

41,95

0,02

0,04

0,04

0,04

szárazság, jégeső, rendkívüli esőzés, árvíz, hurrikán, tűz, rágcsálok okozta pestis, földcsuszamlás okozta károk utáni mezőgazdasági termelés újrakezdése

0,28

0,21

0,57

0,55

0,01

0,02

0,02

0,01

83,11 176,55 200,63 257,49

0,01

0,03

0,04

0,04

266,19 157,84 220,71 291,23

0,03

0,05

0,06

0,06

mezőgazdasági területvásárlás 40 év alatti személyek mezőgazdasági vállalkozásának létrehozása és felszerelése géphasználat és felszerelés megosztása az ágazati operatív program keretében keményítő burgonya feldolgozó ipar átszervezése az ágazati operatív program keretében beruházási projektek végrehajtása új termelési technológiák bevezetésére (beleértve a bioetanolhoz és biokomponensekhez szükséges nyersanyagok gyártását), és magas minőségű állati eredetű termékek elállításának biztosítása vagy megfelelése az állategészségügyi előírásoknak, környezetvédelmi és állatjóléti előírásoknak a hús és tojás feldolgozóipar átszervezése és modernizációja tejtermelő gazdaságok a „tej ágazati program” keretében az ágazati operatív program keretében biztosított hulladék kezelés és elhelyezés iparág átszervezése és modernizációja mezőgazdasági vállalkozások létrehozása és felszerelése az Államkincstár birtokában levő földek hasznosítási programjának keretében a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium és a Pénzügyminisztérium megállapodása alapján mezőgazdasági beruházási projektek végrehatása a beruházási hitelek részleges tőke visszatérítésével

4,91

0,19

0,36

0,19

0,09

0,07

0,12

0,05

0

0,87

0,32

0,02

0

0,87

0,32

0,02

46,50

53,81

64,95 117,10

0,07

0,09

0,09

0,10

9,35

2,34

6,40

2,29

0,19

0,29

0,40

0,23

23,91

1,88

12,87

9,50

0,04

0,03

0,12

0,07

0,02

0,02

0,16

0,16

0,13

0,63

6,47


Az EU csatlakozás óta a legtöbb beruházási támogatást, hasonlóan az egyéb támogatási formához EU-s forrásokból finanszírozzák Lengyelországban. A támogatott hitelek állománya évi 750 millió euró és ezek csupán kiegészítik a társfinanszírozott EU-s intézkedéseket.

75


Következtetések Az EU csatlakozás után eltelt tíz évben a magyar és a lengyel élelmiszergazdaságban jelentős változások következtek be az ágazatba áramló közkiadások növekedésének hatására, melynek forrása a Közös Agrárpolitika volt. Az ágazatba irányuló források néhány területen felgyorsították, míg más ágazatokban akadályozták vagy jelentősen lassították a kedvező irányba történő változásokat. A legnagyobb probléma a földpiacon figyelhető meg, ahol a területalapú támogatások csökkentették a kisgazdaságok földeladási hajlandóságát, ami akadályozta gazdaságosabb üzemméretek kialakulását. A vidéki térségek fejlesztésében az állami költségvetésből elköltött saját forrásoknak kiegészítő szerepük van mindkét országban. Ennek ellenére a hozzáadott értékre (GDP-re) vetített ilyen jellegű közkiadások 0,18 százalékos aránya mind Lengyelországban, mind Magyarországon meghaladja az EU-27 0,07 százalékos átlagértékét 2011-ben. A 2003/96/EC rendelet alapján alkalmazható, adókönnyítés formájában megjelenő támogatások mindkét országban meghaladták a 40 százalékot, de a két országban az elmúlt időszakban eltérő folyamatok mentek végbe. Míg Lengyelországban 61,3 százalékról 42,6 százalékra csökkent ez az érték, addig Magyarországon 27,4 százalékról 46,8 százalékra növekedett az adókedvezmények támogatási hatása 2004 és 2011 között. A közvetlen kifizetéseknél az EU-s tagországoknak nagyobb mozgástere van a támogatás szintjének és szerkezetének meghatározásában. A mindkét országban alkalmazott SAPS rendszer helyes választásnak bizonyult az alacsonyabb adminisztratív költségek és az egyszerűbb alkalmazhatóság miatt. A közvetlen beruházások támogatása a beruházási hitelek tőkerészének visszafizetési könnyítésével (a tőkerész egy részét nem kellett visszafizetni) valósult meg Lengyelországban, ami különösen népszerű intézkedés volt a fiatal gazdálkodók körében. A 2. pillér forrásaink kezelése már nagyobb kihívást jelent. Ezeknek a felhasználása összhangban kell, hogy legyen a vidéki térségek és a mezőgazdaság fejlesztési stratégiáival. Az ezen stratégiákban megfogalmazott célok elérése viszont nehézségekbe ütközik az ellentétes érdekcsoportok és lobbi érdekek miatt. A vidékfejlesztési programozás lengyel tapasztalatai szerint az intézkedések megvalósításhoz részletes végrehajtási utasításokra van szükség a potenciális haszonélvezők részvételi hajlandóságának növelésére. Ezen kívül problémát jelent az intézkedések oly módon történő kialakítása, hogy az biztosítsa a hatékony végrehajtást. A magyarországi első tapasztalatok a vidékfejlesztési programok végrehajtásában arról tanúskodnak egyrészt, hogy ezek a programok fontos modernizációs folyamatot generáltak a mezőgazdaságban. Másrészt ezek a programok nem alkalmasak a vidéki társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek csökkentésére, mivel ezek a programok nem csak a vidéki térségekben érhetőek el. A 2014–2020-as időszakra vonatkozó vidékfejlesztési program elkészítésekor a korábbi évek tapasztalatai fontos támpontokat jelentenek. A2007–2013-as időszakhoz képest valószínűleg alacsonyabb forrásallokáció még nagyobb ösztönzést jelent a források hatékonyabb és hatásosabb elköltésére, ami a lengyel mezőgazdasági esetében ösztönözni fogja a szerkezeti átalakulásokat. A mezőgazdasági beruházásokat támogató intézkedéseknek prioritást kell kapniuk, valamint nyomon követésüket, és értékelésüket a lehető legaprólékosabban kell elvégezni, mivel ezen intézkedések kulcsszerepet játszanak a strukturális változások gyorsításában.

76


Hivatkozások jegyzéke Bakucs, L.Z., Fertő, I. and Fogarasi, J. (2009): Investment and financial constraints in Hungarian agriculture [Beruházások és hitelkorlátok a magyar mezőgazdaságban]. Economics Letters 104(1): 122-124. Ciaian, P., Pokrivcak, J. and Szegenyova, K. (2011): Do agricultural subsidies crowd out or stimulate rural credit institutions? The Case of CAP Payments [Kiszorítják-e vagy ösztönzik-e a mezőgazdasági támogatások a vidéki hitelintézeteket?]. Factor Market WP No. 4. Davidova, S., Bailey, A., Dwyer, J., Erjavec, E., Gorton, M. and Thomson, K. (2013): Semisubsistence farming: Value and directions of development. Study [Félig-önnfertartó gazdálkodás: fejlesztés értéke és irányai], Brussels: European Parliament. European Commission (2010): Europe 2020. A European Strategy for Smart, Sustainable and Inclusive Grow [Egy Európai stratégia okos, fenntartható és inkluzív növekedéshez]. Brussels: EC. European Commission (2012): Data on state aid expenditure [Adatok az állami kiadásokról]. Brussels: EC. http://ec.europa.eu/competition/state_aid/studies_reports/studies_reports.html EUROSTAT (2012): EU28 real agricultural income per worker down by 1.3% [1,3 százalékkal csökkent az egy dolgozóra jutó reál mezőgazdasági jövedelem az EU28-ban]. EUROSTAT newsrelease, No 193/2013 Feil, J.H., Musshoff, O. and Balmann, A. (2013): Policy impact analysis in competitive agricultural markets: a real options approach [Politika hatáselemzés versenyző mezőgazdasági piacokon: reál opciós megközelítés]. European Review of Agricultural Economics 40(4): 633-658. Fogarasi, J. (2013): A pénztőke hatása az integrációt befolyásoló agrárgazdasági teljesítményre, kézirat Kemény, G., Felkai B.O., Fogarasi, J., Kovács, G., Merkel, K., Tanító, D., Tóth, K. and Tóth, O. (2010): A hazai mezőgazdaság finanszírozási csatornái és a pénzügyi válság ezekre gyakorlott hatása. Agrárgazdasági Könyvek, Budapest: Agárgazdasági Kutató Intézet. Latruffe, L. (2005): The impact of credit market imperfections on farm investment in Poland [Hitelpiaci tökéletlenségek hatása a lengyel mezőgazdasági beruházásokra]. Post-Communist Economies 17(3): 3449-362. Łopaciuk W. (2011): Wpływ Wspólnej Polityki Rolnej na rolnictwo [A KAP hatása a mezőgazdaságra]. Raport Programu Wieloletniego 2011-2014 nr 9, IERiGŻ-PIB, Warszawa. Ministry of Rural Development (2013): Jelentés az agrárgazdaság 2012. évi helyzetéről [Jelentés a mezőgazdaság 2012. évi helyzetéről]. Budapest: Ministry of Rural Development. Ministerstwo Rolnictwa i Rozwoju Wsi (2004): Sektorowy Program Operacyjny “Restrukturyzacja i modernizacja sektora żywnościowego oraz rozwój obszarów wiejskich, 2004-2006”. Warszawa Ministerstwo Rolnictwa i Rozwoju Wsi (2007): Plan Rozwoju Obszarów Wiejskich, 2004-2006 [Vidékfejlesztési Terv, 2004-2006]. Warszawa Ministerstwo Rolnictwa i Rozwoju Wsi (2011): Program Rozwoju Obszarów Wiejskich, 2007-2013 [Vidékfejlesztési Terv, 2007-2013]. Warszawa, lipiec 2011. MNB (2003): A nem pénzügyi vállalatok hitel állományai nemzetgazdasági ágazatok szerint. Magyar Nemzeti Bank (Central Bank of Hungary) http://www.mnb.hu/Statisztika/statisztikai-adatok-informaciok/adatok-idosorok OECD (2001a): Decoupling: a conceptual overview. Paris: OECD. OECD (2001b): Market effects of crop support measures [A növénytermesztési támogatások piaci hatásai] . Paris: OECD. Swinnen, J.F.M. and Gow, H.R. (1999): Agricultural credit problems and policies during the transition to market economy in Central and Eastern Europe [A mezőgazdasági hitelezés problémái és gazdaságpolitikai intézkedési a közép-kelet-európai átmenetben]. Food Policy 24(1): 21-47. Tanító, D., Lámfalussy, I., Tóth K., Domán, C. And Péter K. (2013): Innovatív pénzügyi eszközök alkalmazása az agrárgazdaságban. Tervezet, Budapest: AKI. 77


Vercammen, J. (2007): Farm bankruptcy risk as a link between direct payments and agricultural investment [Mezőgazdasági csődkockázat alakulása a mezőgazdasági beruházásoknál tekintettel a közvetlen kifizetésekre]. European Review of Agricultural Economics 34(4): 479-500. Wieliczko B. (2012): Perspektywy zmian w wydatkach budżetowych dotyczących polskiego rolnictwa [A mezőgazdaságra fordítandó lengyelországi költségvetési kiadások változásának kilátásai] In: A. Alińskiej, B. Pietrzak (2012), Stabilność systemu finansowego – instytucje, instrumenty, uwarunkowania, CeDeWu, Warszawa, s. 427-436 Wigier, M. and Darvasi, D. (2012):- Direct Effects of the CAP Implementation in Poland Expectations up to 2020 [A KAP alkalmazásának közvetlen hatásai Lengyelországban. Várakozások 2020ig], Journal “Economics of agriculture”, nr 3/2012, Vol LIX, Balkan Scientific association of agricultural economists, IAE, Belgrade, Serbia, s. 547-557. Wigier, M. (2013): - Direct payments – impact on income and effectiveness of agricultural holdings in Poland [Közvetlen kifizetések hatása a mezőgazdasági jövedelmekre és a termelésre], Second Bulgarian-Polish Scientific and Practical Conference, Sofia–Krapets–Dobrudzha, 9-14 September, 2013, Agricultural University – Plovdiv, Scientific Works, vol. LVIІ, 2013 ss. 9-18

78

Adózás és társadalombiztosítás a lengyel és magyar mezőgazdaságban

Adózás és társadalombiztosítás a lengyel és magyar mezőgazdaságban LÁMFALUSI Ibolya1, TÓTH Kristóf1 és Joanna PAWŁOWSKA-TYSZKO2

Bevezetés Az adózás és a társadalombiztosítás nem része a Közös Agrárpolitikának (KAP), és ezekre a területekre az Európai Unió (EU) általános szabályozása sem terjed ki. Az adózási és társadalombiztosítási rendszer kialakítása az EU tagállamok autonómiája. Az egyetlen kivételt ez alól az általános forgalmi adó képezi, ahol a 2006/112/EK3 rendelet korlátozza a tagállamok mozgásterét, behatárolja a nemzeti jogszabályok kereteit. A fejezet célja annak bemutatása, hogy hogyan szabályozzák és működtetik a mezőgazdaságra vonatkozó adózási (jövedelemadózás, általános forgalmi adó) és társadalombiztosítási rendszereket Lengyelországban és Magyarországon. A két ország gyakorlata alapvetően különbözik egymástól, ezért azok külön-külön kerülnek áttekintésre.

Jövedelemadózás a lengyel mezőgazdaságban A családi gazdaságok jogi keretei Lengyelországban A családi gazdaságokat érintő legfontosabb jogszabály Lengyelországban a Lengyel Köztársaság 1997. évi Alkotmánya. Az Alkotmány rendelkezései szerint a családi gazdaságok jelentik a mezőgazdasági rendszer alapját. A „családi gazdaság” kifejezés két alapelemet foglal magában: a gazda (tulajdonos, földhasználó) és családtagjainak saját munkáját, illetve a jövedelem termelési és gazdálkodási célokra, valamint a család társadalmi-gazdasági szükségleteinek kielégítésére történő felhasználását. A családi gazdaság ezért nem csak egy vállalkozás, hanem bizonyos munka- és életforma is. A családi gazdaságok alkotják a lengyel mezőgazdaság alapját, és olyan jellemzőkkel írhatók le, mint a helyi közösséggel szembeni szolidaritás, a korábbi generációk hagyományainak erősítése, az alapértékek támogatása, vagy a környezet tisztelete. Ezért az Alkotmányban ez a fogalom inkább családi tulajdonközösséget takar, mint szervezeti formát. Ez azt jelenti, hogy minden olyan gazdaság, amely családi közösség is egyben, családi gazdaságnak minősül. Michna (2013) megállapítása szerint az Alkotmány nem ad választ arra a kérdésre, hogy mely gazdaságok alkotják a mezőgazdaságot gazdasági értelemben. A szabályozás hiánya a lengyel pénzügyi jogban elvégzendő változtatásokat is behatárolja, mivel az Alkotmány szerint a családi gazdaságok, mint a mezőgazdasági rendszer alap formái, elsősorban családi funkciókat látnak el, nem pedig gazdasági vállalkozásként kezelendők. A lengyel mezőgazdaság három csoportba sorolja a „családi gazdaságokat” (ezek mind vagyonközösségek). Ezek a következők: • kb. 270 ezer, legalább 8 EUME méretű családi gazdaság, amelyek csaknem teljes termelési potenciáljukat kihasználják (árutermelő gazdaságok). Ezek adják a közösségi termelés alapját és biztosítják a lengyel mezőgazdasági termelés folytonosságát. • kb. 100 ezer gazdaság 8 EUME alatti mérettel (jellemzően 6–8 EUME), amelyek nem képesek kihasználni teljesen termelési potenciáljukat (félig önellátó gazdaságok). Ezek a gazdaságok ugyanakkor ígéretesek fejlődésük tekintetében, mivel viszonylag nagyméretűek és rendelkeznek örökössel. Emiatt fontos támogatni őket uniós és nemzeti forrásokból. • kb. 1,5 millió családi gazdaság erős szociális jelleggel, amelyek ugyancsak nem használják ki teljes termelési potenciáljukat (önellátó gazdaságok).

1 2 3

Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest. Instytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej – Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa. 200/112/EK tanácsi rendele a közös hozzáadottértékadó-rendszerről.

79


Összesen kb. 9 millió hektár mezőgazdasági terület tartozik olyan gazdaságokhoz, amelyek nem rendelkeznek teljes termelési potenciállal, és csak 7 millió hektár mezőgazdasági terület köthető olyan gazdaságokhoz, amelyek tudják biztosítani a termeléshez szükséges költségeket és ki tudják használni a termelési lehetőségeket. Az EU tagállamok körében a mezőgazdasági földek 75–90 százalékán gazdálkodók képesek előteremteni a termelési költségeket és kihasználni a termelési potenciált. A gazdaságok adózása Lengyelországban A leírtakból adódik, hogy a lengyel mezőgazdaságot a nemzetgazdaság speciális szektoraként kezelik, ezért más adózási megoldások vonatkoznak rá, mint a többi vállalkozásra. A mezőgazdasági adórendszer egyedisége abban áll, hogy mentesíti az egyéni gazdákat a személyi jövedelemadó alól. A jövedelemadózás alóli mentesség a lengyel mezőgazdaságban nem zárja ki a gazdaságokra kivetett egyéb adókat, köztük a mezőgazdasági adót, az ingatlanadót, az erdészeti adót, a polgári jogi ügyletek adóit, egyes mezőgazdasági ágazatok különadóit, az örökösödési, valamint az adományozási adót. Az EU tagállamok saját adózási szabályokat alkalmazhatnak, kivéve az adócsökkentéseket és adómentességeket, amelyeket állami támogatásként kell ratifikálni. Lengyelország kérvényezte az EU csatlakozást követően a mezőgazdasági adó és az ingatlanadó csökkentését, illetve az ezek alóli mentesség megtartását. A lengyel mezőgazdaság számára a legnagyobb terhet a mezőgazdasági adó jelenti, amely egy helyi jellegű ingatlanadó, és amelynek bevételei a helyi költségvetést gazdagítják. Ezt az adót az 1984. november 15-i Mezőgazdasági Adótörvény4 vezette be, és 1985. január 1-je óta hatályos. Mezőgazdasági adót kell fizetni minden olyan föld után, amely a föld- és ingatlan-nyilvántartásban mezőgazdasági földterületként, fás vagy bokros mezőgazdasági területként van nyilvántartva, kivéve azokat a földeket, amelyeken nem mezőgazdasági jellegű üzleti tevékenységet végeznek, függetlenül annak területétől, helyétől és jövedelmezőségétől. A gazdaságokhoz tartozó földek adózásának alapja az ekvivalens hektárban számolt méret, egyéb földterületeknél a föld- és ingatlannyilvántartásban feltüntetett méret ugyancsak hektárban számolva. Az ekvivalens hektár a következő három kritérium alapján kerül meghatározásra: az adókörzet, amelyhez a földterület tartozik, a mezőgazdasági földterület típusa, és a mezőgazdasági földterület minősége. Korábban az e szabályok szerint számított mezőgazdasági adónál figyelembe vették az egyes gazdaságok jövedelmezőségének különbségeit is, amennyiben ezek a különbségek a mezőgazdasági földterület típusából, annak minőségéből, a mezőgazdasági termelés gazdasági feltételeiből, vagy a termelési és éghajlati viszonyokból eredtek (Hanusz és Czerski, 2004). A mezőgazdasági adó alanyai 2006 végéig a természetes és jogi személyek, a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeti egységek, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkező vállalatok voltak. Az érintettek köre 2007. január 1-jétől kibővült a mezőgazdasági földbérlőkkel is, amelyeknél a földbérlet alapját jelentő megállapodást azokkal a Mezőgazdasági Adótörvény rendelkezéseinek megfelelően kötötték. Ezt követően nem vezettek be erre vonatkozóan változtatásokat. A legjelentősebb változás a mezőgazdasági adó tekintetében 2003. január 1-jén5 lépett érvénybe, amikor kibővítették az adókedvezmények és adómentességek rendszerét, és a mezőgazdasági adó összegét differenciálták aszerint, hogy a terület a gazdaság részét képezi, vagy azon kívül esik. Mint jogi megoldás a mezőgazdasági adó hátránya, hogy ezt az adózási módszert választják azok is, akik nem mezőgazdasági tevékenységet végeznek, és a földeket csak spekulációs céllal vásárolták meg. Ezáltal azon kedvezményekből is részesülnek, amelyeket eredetileg a gazdák részére dolgoztak ki. Ustawa o podatku rolnym z dnia 15 listopada 1984 r. [1984. november 15-i Mezőgazdasági Adótörvény]. (Dz. U. z 1984r., Nr 52, poz. 268 z późn. zmianami, Dz. U. z 1993 r., nr 94, poz. 431). Ustawa o zmianie ustawy o podatku rolnym z dnia 10 października 2002 roku [A Mezőgazdasági Adótörvényt módosító törvény, 2002. október 10.]. Dz. U. z 2002r., Nr 200, poz. 1680.

4

5

80


A gazdasághoz tartozó, mezőgazdasági adózás alá eső földterület adója hektáronként 2,5 mázsa rozs értékével egyenlő, míg más földterületek adója hektáronként 5 mázsa rozs értékének felel meg. A rozs ára ezáltal egyértelműen befolyásolja a község (gmina6) bevételét. A mezőgazdasági adóból származó bevételek 2000 és 2010 között folyamatosan emelkedtek (1. táblázat). 1. táblázat: A mezőgazdaság adóból származó költségvetési bevételek, 2000–2010

Év

Mezőgazdasági adóból származó bevétel (millió EUR)

Egy főre eső mezőgazdasági adóból származó bevétel (EUR)

2000

180,2

18,9

A mezőgazdasági adóból származó bevételek aránya a község összes bevételéből (százalék) 2,08

2001

197,9

20,8

2,12

2002

205,3

21,5

2,38

2003

219,6

23,0

2,44

2004

230,5

24,2

2,29

2005

241,7

25,4

2,11

2006

202,3

21,3

1,56

2007

232,9

24,5

1,63

2008

306,9

32,3

1,97

2009

303,8

31,9

1,87

2010

247,4

20,1

1,64

Forrás: Helyi adatbázis, GUS

A 2000–2010 közötti időszakban a községek bevételének átlagosan 3,7 százalékát tette ki a mezőgazdasági adó, az évenkénti értékek a 2000. évi 3,9 százalék, a 2005. évi 4,3 százalék és a 2010 évi 3,0 százalék között alakultak (2. táblázat). Habár a rozs ára befolyásolja a mezőgazdasági adót, az nem tükrözi a gazdaságok átlagos jövedelmezőségét, így nem lehet a profittermelő képesség mértékének és meghatározó tényezőjének tekinteni. Ezért célszerű lenne a jogszabályt úgy módosítani, hogy az egy hosszabb, három-tizenegy negyedéves időszakra (az adóévet megelőző év első három negyedéve, valamint az adóévet megelőző évet közvetlenül megelőző nyolc negyedév) vonatkozóan tegye lehetővé a rozs átlagos árának meghatározását. A hosszú távú rozs vételár független lenne az időszakos vagy pillanatnyi áringadozásoktól. Ráadásul ez a megoldás kiszámíthatóbbá tenné a községek ebből származó bevételének tervezését is. 2. táblázat: Az adók részesedése a gmina-k saját bevételeiből százalék Megnevezés Saját bevételek aránya az összes bevételből

2000

2005

2010

52,5

48,7

44,6

3,9

4,3

3,0

Ebből: Mezőgazdasági adó Tulajdon adó

23,4

31,4

28,1

Szállítási eszközökre kivetett adó

1,4

1,7

1,7

Erdészeti adó

0,4

0,2

0,2

Forrás: A 2000–2010 közötti időszakra vonatkozó költségvetési teljesítések alapján saját összeállítás

6

A község (gmina) a lengyel közigazgatási felosztás alapegysége a legalacsonyabb egységesítési szinten. LAU 2 szint (korábbi NUTS 5).

81


A vizsgált időszakban a mezőgazdasági adókedvezmények, halasztások, leírások, mentességek és lemondások átlagosan a községeknek fizetett mezőgazdasági adó kb. 4,7 százalékát tették ki. Ugyanakkor érdemes említést tenni azok alakulásának kedvező tendenciájáról. A csökkentések, mentességek, stb. aránya 2000-ben 7,6 százalék, 2005-ben 4,7 százalék, míg 2010-ben már csak 1,9 százalék volt. Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági adóból származó bevételek nagysága mindössze 1 milliárd zloty, ez a gazdaságokra kivetett legfontosabb adó (3. táblázat). A mezőgazdasági adó 2004–2007 között az összes adóteher kb. 86–87 százalékát tette ki (kivéve 2006-ban), az erdészeti adó kb. 4 százalékot képviselt. Az egyes alágazatokra kivetett különadó aránya szélesebb sávban ingadozott, mivel az szerkezetileg más, mint a mezőgazdasági vagy az erdészeti adó. 3. táblázat: A gazdaságok adóterheinek szerkezete százalék Megnevezés Mezőgazdasági adó

2004

2005

2006

2007

86,0

86,2

83,9

86,6

Erdészeti adó

3,9

3,8

4,3

3,8

Alágazati különadók a mezőgazdaságban

4,7

5,0

6,6

5,2

Tulajdon adó

0,8

0,9

0,9

1,0

Egyéb adó

4,6

4,1

4,3

3,4

100,0

100,0

100,0

100,0

Összesen Forrás: Madra, 2009

A személyi jövedelemadó alóli mentesség a mezőgazdaságban jelentős nem gazdasági következményekkel jár, amelyek közül a legfontosabb az állami támogatás terhének más társadalmi csoportokra való áthárítása, amely igazságtalan és egyenlőtlen adóterheket eredményez. Az Alkotmány kimondja, hogy ugyanazon intézkedés alapján minden jogi személyt egyenlő bánásmódban kell részesíteni, negatív diszkrimináció vagy pozitív megkülönböztetés nélkül. A másfajta bánásmód akkor elfogadható, ha társadalmi egyenlőséget szolgál, például adómentesség biztosítható azoknak a csoportoknak, akik a társadalmi minimum alatti jövedelmet kapnak. Ebben a megközelítésben a gazdák adómentessége mind az egyenlőség szabályát, mind pedig a társadalmi igazságosság szabályát sérti. A politikai stabilitás hiányának fényében a kérdés szabályozása nehézkes. Sőt, a jelenlegi helyzet veszélyezteti a versenyképesség elvét is a mezőgazdaságban, egyenlőtlenséget teremtve az egyéni gazdálkodók és a speciális gazdaságokat működtető termelők (akik jövedelemadót fizetnek) között. Mindez nem segíti a mezőgazdasági piacok fejlődését. A jövedelemadózás alóli mentességgel kapcsolatban súlyos problémát jelentenek a gazdasági aspektusok, beleértve a lengyel mezőgazdaság támogatását is. A jövedelemadózás alóli mentesség mezőgazdasági támogatásnak is tekinthető. Emiatt a mezőgazdasági fejlesztését elősegítő támogatások is további vita tárgyát képezik. Szem előtt kell tartani az EU tagállamokban, a támogatások adózása tekintetében alkalmazható megoldások hatályát. A Tanács 2009. január 9-i 73/2009/EK rendelete értelmében7, a Preambulum 24. pontja szerint „a közösségi támogatási programok keretében előírt támogatásokat az illetékes nemzeti hatóságoknak az e rendeletben előírt csökkentéseket követően teljes összegben ki kell fizetniük a kedvezményezetteknek az előírt határidőn belül”, feltéve, hogy ha a gazda nem tudja teljesíteni a támogatás nyújtására vonatkozó előírásokat, nem kaphatja meg a teljes összeget. Ez a rendelkezés azonban nem zárja ki a kifizetések adóztatását, amit a tagállamok példái is mutatnak. Például Hollandiában és Dániában a közvetlen kifizetések a jövedelem 7 A Tanács 73/2009/EK rendelete (2009. január 19.) a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről.

82


részét jelentik, ami azt jelenti, hogy azok után adót fizetnek, mivel ezekben az országokban a termelők az adórendszer alanyai. Belgiumban a támogatások nem részei a jövedelemnek, de más adókulcs szerint adókötelek. Ugyanakkor néhány más országban, pl. Németországban a támogatások nem képezik az adózás trágyát (Van der Veen et al., 2007).

Jövedelemadózás a magyar mezőgazdaságban A magyar mezőgazdaságban jellemző jogi és társasági formák a második fejezetben már bemutatásra kerültek, így itt csak a jövedelemadózás rendszerével és problematikájával foglalkozunk. Az egyéni gazdaságok adózását az 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról (továbbiakban szja törvény), a gazdasági társaságok adózását az 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról szabályozza. A kétféle szabályozás közül az előbbi lényegesen összetettebb. Az egyéni gazdaságok esetében az szja törvény ugyanis nemcsak az őstermelők és egyéni vállalkozók egymástól eltérő adózási szabályait tartalmazza, hanem azok definíciója, tevékenysége megkezdésének szabályai is itt kerülnek meghatározásra. Ezzel ellentétben a társasági adóról szóló törvényben csak az adózásra vonatkozó konkrét szabályok szerepelnek, – amelyek egyébként a különböző társasági formákra nézve egységesek – az egyes társasági formák alapításával, működésével kapcsolatos szabályokat külön törvény, az 1996. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról tartalmazza. Egyéni gazdaságok Az egyéni gazdaságok mezőgazdasági tevékenységüket vagy egyéni vállalkozóként végezhetik, amely egy általános gazdálkodási forma valamennyi iparágban, vagy őstermelőként. Ez utóbbi egy speciális adózási formát jelent a mezőgazdasági termelők számára. A mezőgazdasági őstermelő az a 16. életévét betöltött, nem egyéni vállalkozó magánszemély, aki saját gazdaságában8 az szja törvény 6. számú mellékletében felsorolt hagyományos mezőgazdasági termékek előállítását9 végzi, és ennek igazolására őstermelői igazolvánnyal rendelkezik. Az őstermelők adózása tekintetében az árbevétel a meghatározó. A rendszer bonyolultságát jól érzékelteti, hogy a termelők összesen kilencféle (az őstermelők hatféle, az egyéni vállalkozók háromféle) adózási mód közül választhatnak (4. táblázat). A gazdák tevékenységük mérete mellett a választáskor azt tartják szem előtt, hogy minél kevesebb adót kelljen fizetniük (Merkel – Tóth, 2010.).

A termelő birtokában van a föld, és az eszközök. Mezőgazdasági őstermelői tevékenységnek minősül, a saját gazdaságban történő növénytermelés, ültetvénytelepítés, állattenyésztés, valamint a termékfeldolgozás is akkor, ha az saját gazdaságban előállított alapanyag felhasználásával történik. Mezőgazdasági őstermelői tevékenység továbbá a saját gazdaságban egyes mezőgazdasági termékek jogszabályba nem ütköző gyűjtése, valamint a saját tulajdonú földterületen végzett erdőgazdálkodás. 8 9

83


4. táblázat: Az egyéni gazdaságok adózása az árbevétel függvényében, 2013 Bevétel (ezer EUR/ ezer HUF)

0–2,0 (0–600)

2,0–13,3 (600–4 000)

13,3–26,6 (4 000–8 000)

26,6–50,0 (8 000–15 000)

50,0–83,3 (15 000–25 000)

83,3– (25 000–)

Őstermelő

Nemleges nyilatkozattétel Átalányadózás Nem adózik

Kistermelői költségátalány Tételes költségelszámolás

Egyéni vállalkozó

10 százalék költséghányad, a bevétel 90 százaléka a jövedelem Átalányadózás Egyszerűsített vállalkozói adó Vállalkozó személyi jövedelemadó (tételes költségelszámolás)

Forrás: Készült az AKI Pénzügypolitikai Osztályán

Évi 600 ezer forint bevételig a mezőgazdasági őstermelőnek nem kell jövedelmet figyelembe vennie és adót fizetnie. E felett a tételes költségelszámolást, vagy, amennyiben nem kíván a költségeivel tételesen elszámolni, akkor a 10 százalékos költséghányadot választhatja. Utóbbinál a bevétel 90 százaléka tekintendő jövedelemnek. A két alapvető elszámolási módon túl bizonyos bevételi határok mellett további három kedvezményes adózási forma is választható: • A 4 millió forintot meg nem haladó bevételű, tételes költségelszámolást alkalmazó kistermelő egyszerűsített bevallási nyilatkozatot tehet, amennyiben rendelkezik legalább a bevétel 20 százalékát kitevő számlákkal igazolt költséggel. Ekkor arról is nyilatkozik, hogy az adóévben nem volt a mezőgazdasági termelésből származó jövedelme. • 8 millió forintot meg nem haladó bevétel esetében (mezőgazdasági kistermelő) tételes költségelszámolásnál az igazolt költségeken felül ún. kistermelői költségátalány is levonható – igazolás nélkül – a bevétel 40 százalékáig. • Szintén 8 millió forintot meg nem haladó bevétel esetén választható az átalányadózás is. Ekkor a bevétel 15 százaléka, az állattenyésztésből, vagy állati termék előállításból származó rész 6 százaléka a jövedelem. Az egyéni vállalkozó – bevétele függvényében – háromféle adózási mód közül választhat: • 15 millió forint bevételig átalányadózás választható, ekkor a bevételből 40 százalékos költséghányad vehető figyelembe, kizárólag mezőgazdasági termék-előállításból származó bevétel esetében 80 százalék lehet a költséghányad. • 25 millió forintos bevételhatárig választható az egyszerűsített vállalkozói adó, amely a bevétel 37 százalékát jelenti. • Nincs bevételi határhoz kötve a vállalkozó személyi jövedelemadó, vagyis a vállalkozói bevételének a vállalkozói költség levonása után megmaradó vállalkozói jövedelem után történő adómegállapítás.

84


Az értékhatárok 2000 és 2012 közötti változását a különböző adóelszámolási lehetőségek tekintetében az 5. táblázat mutatja be. 5. táblázat: Értékhatárok és adókulcsok az őstermelői adózásban Megnevezés

2000

2001

2002

2003

Kistermelő költségátalány bevételi határa

13,3 (4 000)

13,3 (4 000)

-

-

13,3 (4 000) 20,0 (6 000) 0,8 (250) 6,6 (2000)

20,0 (4 000) 20,0 (6 000) 1,3 (400) 10,0 (3 000)

Családi adózás bevételi határa Adómentesség bevételi határa Nemleges nyilatkozattétel Kistermelői költségátalány Átalányadózás őstermelőknél

ezer EUR (ezer HUF) 200520092004 2008 2012 20,2 23,3 26,6 (4 000) (4 000) (8 000) 20,0 (6 000) 2,0 2,0 2,0 (600) (600) (600) 10,0 13,3 13,3 (3 000) (4 000) (4 000)

0,8 0,8 (250) (250) 3,3 6,6 (1 000) (2 000) 40% 40% 40% 40% 40% 40% max. 40 max. 40 (12 000) (12 000) 6 % (állattenyésztés), 15% (növénytermesztés)

40%

Forrás: Merkel és Felkai, 2008, Szja tv.

Az egyéni gazdaságok adózását tovább bonyolítja, hogy ugyanazon magánszemély egyszerre lehet őstermelő mezőgazdasági tevékenysége tekintetében, miközben egyéni vállalkozó más, az őstermelő tevékenységi körébe nem tartozó tevékenység vonatkozásában, és választhat azonos vagy különböző adózási módot. Magyarországon az egyéni gazdálkodók 86,4 százaléka (122,6 ezer fő) őstermelőként végzi tevékenységét, a fennmaradó 13,6 százalék (19,3 ezer fő) egyéni vállalkozó (6. táblázat).

Őstermelő

6. táblázat: Egyéni gazdálkodók száma és árbevétele az egyes adózási formák szerint, 2011 Megnevezés

Gazdálkodók száma (fő)

Bevétel (millió EUR)

Nemleges nyilatkozattevő

59 187

514,46

Tételes költségelszámoló

13 219

609,23

Tételes költségelszámoló, 40 százalékos költségátalány

40 474

655,32

Átalányadózó, állattenyésztés nélkül

5 074

57,47

Átalányadózó, csak állattenyésztés

4 661

52,94

122 615

1 889,42

18 800

1 031,75

566

4,45

19 366

1 036,20

141 981

2 925,62


Összesen Tételes költségelszámoló Átalányadózó Összesen

Egyéni gazdálkodók összesen Forrás: NAV adatok alapján készült az AKI Pénzügypolitikai Osztályán

85


Az őstermelők magas arányának oka, hogy ugyan az elmúlt időszakban folyamatosan szigorodtak az őstermeléssel kapcsolatos adó és más elszámolási szabályok, még ma is lényegesen vonzóbbak, mint az egyéni vállalkozásoké. Az egyéni gazdaságok közül az egyszerűsített vállalkozói adót a mezőgazdaságban csak nagyon kevesen választják, mivel az ágazatra vonatkozó speciális szabályozás őstermelőként sokkal kedvezőbb helyzetet teremt. Számuk az utóbbi időben egyre csökken, 2011-ben mindössze 353 egyéni gazdálkodó készített EVA bevallást, adóalapjuk átlagosan 5,6 millió forintot tett ki. További 281 társas vállalkozás is az EVA szerinti adózást választott, esetükben az egy gazdasági szervezetre jutó adóalap 6,2 millió forint volt. A támogatások elszámolása sem egységes. Az átalányadózás szerint adózó mezőgazdasági kistermelőnél nem minősül vállalkozói bevételnek a fejlesztési célra folyósított vissza nem térítendő támogatás. A területalapú támogatást azonban figyelembe kell venni, mint adóalapot, az őstermelők bevételi értékhatára a kapott támogatásokkal megemelkedik. A személyi jövedelemadó mértéke 16 százalék. Az összevont adóalap adóját csökkenti a tételes költségelszámolás, vagy a 10 százalék költséghányadot alkalmazó mezőgazdasági őstermelő e tevékenységből származó éves jövedelme adójának, valamint, ha tételes költségelszámolást alkalmaz, a könyvelői díjkedvezmények együttes összege, de legfeljebb 100 ezer forint (őstermelői adókedvezmény). A mezőgazdasági őstermelő a kiváltáshoz tett nyilatkozatát kiegészítheti a közös háztartásban élő családtagjaival10 tett együttes nyilatkozattal, mely szerint a mezőgazdasági őstermelői tevékenységet közös őstermelői igazolvánnyal kívánják folytatni. Ez esetben minden családtagnak azonos adózási módot kell választania. Bár adózási szempontból nem képez külön kategóriát, az egyéni gazdaságokkal összefüggésben mindenképpen említést kell tenni a családi gazdaságokról, amelynek definícióját az 1994. évi földtörvény tartalmazza. Családi gazdaságnak minősül a legfeljebb 300 hektár nagyságú termőföld (ideértve a mező-, erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi földet is) tulajdonával, haszonbérletével, használatával rendelkező gazdálkodó család valamennyi termőföldje, az ahhoz tartozó leltárban megjelölt ingatlan és ingó vagyontárgyak hasznosításával, legalább egy családtag teljes foglalkoztatásán és a többi családtag közreműködésén alapuló gazdálkodási forma. A családi gazdaságot a NÉBIH veszi nyilvántartásba, adózási szempontból mezőgazdasági őstermelőnek minősül, és a közös őstermelői tevékenységet folytatókra vonatkozó rendelkezések érvényesek rá. Az adózás pedig annál kedvezőbb, minél kisebb az egyéni gazdaság mérete. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a termelők igyekeznek bevételüket a család tagjai között „szétírni”, vagyis az őstermelők egy jelentős része csak papíron létezik, a valóságban a mezőgazdasági tevékenység kevesebb számú szereplő kezében koncentrálódik. Mindez megnehezíti az átláthatóságot, és a nyilvántartásokban szereplő gazdaságszerkezet nem a valódi helyzetet tükrözi. Társas vállalkozások Az társasági adó törvény szektorsemleges, vagyis az általános szabályok vonatkoznak a mezőgazdasági társas vállalkozásokra is. A mezőgazdaságban 2011-ben 11 700 gazdaság tevékenykedett, melyek együttes árbevétele 5 554 millió euró volt. A gazdasági szervezetek társasági adót fizetnek, amely a bevétel meghatározott százalékát jelenti. Az adózási szabályok a vállalkozás méretétől, szervezeti formájától és tevékenységétől függetlenek. Az adó mértékét egyedül az adóalap nagysága befolyásolja. Ha az adóalap nem éri el éves szinten az 500 millió forintot, a társasági adó mértéke 10 százalék, 500 millió forint felett pedig 19 százalék. Családtagnak minősül a magánszemély házastársa, egyeneságbeli rokona, az örökbe fogadott, mostoha és nevelt gyermeke valamint az örökbe fogadó mostoha és nevelőszülője.

10

86


Magyarországon a társas vállalkozások csaknem kétszerannyi adót fizetnek, mint az egyéni vállalkozások (7. táblázat). Ezt a gyakorlatban lényegében az egyéni gazdaságoknak nyújtott „adókedvezmények” eredményezik, miután az egyéniek nem számolnak le minden értékesítésből származó vagy egyéb bevétellel (főleg közvetlen támogatások), amelyek nagyon kiegyensúlyozatlan adózáshoz és társadalombiztosítási járulékok megfizetéséhez vezetnek. A kétféle vállalkozási forma közös jellemzője ugyanakkor, hogy a jövedelem után fizetik meg az adó. 7. táblázat: Jövedelemadózás az egyéni és társas gazdaságokban, 2000–2011 millió EUR 2000

2002

2003

2005

2006

2008

2010

2011

Egyéni vállalkozások: Jövedelemadó

11,39 14,51 12,58 11,51 14,51 18,95 13,62 16,78

Jövedelemadó/bevétel (%)

0,01

0,74

0,66

0,58

0,69

0,71

0,54

0,57

Társas vállalkozások: Jövedelemadó

15,94 14,14 13,83 21,55 26,79 31,11 25,53 33,77

Jövedelemadó/ bevétel (%)

0,53

0,41

0,39

0,56

0,65

0,64

0,55

0,63

Forrás: Agrárgazdasági Kutató Intézet, Pénzügypolitikai Osztály

Általános forgalmi adó A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályait a 2006/112/EK tanácsi irányelv szabályozza. A direktíva a standard áfamérték felső korlátját nem szabályozza, csak az alsó határra vonatkozóan tartalmaz számszerű értéket, nevezetesen 15 százalékot. A tagországok határozhatják meg, hogy mely termék milyen áfakulcs alá tartozik. Ezeknek megfelelően Lengyelország és Magyarország eltérő mértékeket alkalmaz a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeik esetében. A következőkben áttekintjük, hogy milyen szabályok vonatkoznak a mezőgazdasági és élelmiszertermékekre, illetve nemzetközi összehasonlítást végzünk az EU tagországok közötti különbségek kiemelésére. Általános forgalmi adó a lengyel mezőgazdaságban Lengyelországban a mezőgazdasági termékek értékesítése 2000. augusztusa óta áfaköteles. A mezőgazdaság a nemzetgazdaság speciális szektora, ezért az áfára – más iparágakhoz képest – eltérő szabályok vonatkoznak. Az áfaelszámolási lehetőségek a mezőgazdasági tevékenység esetében a következők: • általános áfaszabályok szerint: a termelő értékesíti a termékeit, saját számláján felszámítja az adót, amellyel azután a termeléshez szükséges beszerzések adóját csökkenti; • átalányadózás szabályai szerint: a mezőgazdasági termékeket értékesítő átalányadózók mentesülnek az áfa alól. A mezőgazdasági termékeket értékesítő átalányadózók az általános áfaszabályok szerint adózó vevő részére történő értékesítéskor átalány adóvisszatérítésre jogosultak mivel a mezőgazdasági termelőeszközök beszerzésekor az áfát megfizették. A kétféle áfaelszámolási lehetőség közötti választás lehetősége a mezőgazdaságban az adózó aktív magatartását teszi szükségessé. Ahhoz, hogy kiválasszák az elszámolási lehetőségek egyikét, a gazdának több tényezőt is figyelembe kell vennie, pl. a tevékenységét, az abból származó bevételek és kiadások szerkezetét, valamint az érvényes és tervezett adószabályokat, beleértve az egyes termékekre vonatkozó különleges adókulcsokat, a termeléshez használt eszközöket és a szolgáltatásokat.

87


Lengyelország EU-s csatlakozását követően – a csatlakozási szerződésnek megfelelően – 2008. május 1-ig csökkentett, 3 százalékos áfa vonatkozott a mezőgazdasági termékekre, a fontosabb termelőeszközökre és a mezőgazdasági szolgáltatásokra (a 2004. március 11-i Általános Forgalmi Adó Törvény alapján11). Az áfatörvény 2008. május 1-i módosítását12 követően, – amelyre azért volt szükség, hogy összhangba hozzák a nemzeti áfaszabályozást az EU-s jogszabályokkal – az áfa a termeléshez felhasznált eszközök vonatkozásában 7 százalék, míg a szolgáltatások esetében 22 százalék lett. A tárgyalások eredményeként a felek megállapodtak abban, hogy az áfa 3 százalék marad a feldolgozatlan mezőgazdasági termékekre 2010 végéig. Ugyanakkor a termelőeszközök megnövekedett adójának ellensúlyozására az átalányadózók áfakulcsa 5 százalékról 6 százalékra nőtt a mezőgazdaságban. Új áfaszabályozás lépett életbe 2011. január 1-től, miután lejárt a feldolgozott és feldolgozatlan fogyasztási termékek csökkentett áfakulcsára vonatkozó átmeneti időszak. A jelenlegi áfakulcsok szintén a legutóbbi (2011. április 1. óta hatályos) törvény eredményei13, amely a 2004. március 11-i áfatörvényt módosította. Eszerint a legalacsonyabb adókulcs 5 százalék, és olyan termékekre vonatkozik, mint például az évelő növények, vetőmagok, tej, friss gyümölcs és zöldség. A haszonállatok, ásványi műtrágyák, takarmány koncentrátumok és mezőgazdasági szolgáltatások adókulcsa 7 százalékra nőtt (2013 végén pedig 8 százalékra). A 23 százalékos adó az üzemanyagra, az elektromos áramra és nem mezőgazdasági szolgáltatásokra, valamint mezőgazdasági gépekre és berendezésekre vonatkozott 2013 végéig (ezt követően 22 százalékot irányoztak elő). Ugyanakkor az áfavisszatérítést az átalányadózásnál 6 százalékról 6,5 százalékra emelték. A 2011. január 1. és 2013. december 31. közötti átmeneti időszakban ez a kulcs 7 százalék volt. Az áfa-átalány 7 százalékról 6,5 százalékra csökkent 2014. január 1-jén. A mezőgazdasági adókulcsok részletes listáját a 8. táblázat tartalmazza. A módosított törvény nem könnyíti meg azon termelők helyzetét, akik lemondanak az átalányadózásról. 8. táblázat: Példák az áfakulcs mértékére a lengyel mezőgazdasági termékek vonatkozásában, 2013 VAT rate

5%

7%

8%

23%

Products and services covered by a given rate Évelő növények (gabonafélék, kukorica, cukorrépa, burgonya) Vetőmagvak (gabonafélék-kivéve zab, repce, takarmányrépa) Tej Gyümölcs Méz Friss zöldségek Átalány visszatérítés Állatgyógyászati készítmények Ásványi műtrágyák Szalma és fűmag Repce- és szójadara, takarmány koncentrátumok Növényvédő szerek Mezőgazdasági szolgáltatások Élő sertés, baromfi és szarvasmarha Állategészségügyi szolgáltatások Energiahordozók (üzemanyagok, fűtőolaj, szén, koksz, villamos- és hőenergia, gáz) Nem mezőgazdasági szolgáltatások (építőipari szolgáltatások, állategészségügyi szolgáltatások az állatgondozásban, távközlési szolgáltatások, stb.) Mezőgazdasági gépek és berendezések

Forrás: Saját összeállítás

11 12 13

Ustawa o podatku VAT z dnia 11 marca 2004 roku [Áfatörvény, 2004. március 11.]. (Dz. U. Nr 54, poz. 535). Dz.U. No. 74, 444. pont. Ustawa o podatku VAT z dnia 18 marca 2011 roku [Áfatörvény, 2011. március 18.]. (Dz. U. Nr 64, poz. 332).

88


A 2008-as módosítás az áfatörvényt olyan szükséges kifejezésekkel egészítette ki, mint például az átalányadózó gazda, mezőgazdasági termékek, mezőgazdasági tevékenység és gazdaság. Az átalányadózó gazda olyan adózó, aki áfamentességet élvez a Törvény 7 (1) paragrafusának 7. pontja alapján. Meg kell jegyeznünk, hogy a Törvény 7 (1) paragrafusának 7. pontja nem biztosít alanyi adómentességet, hanem az áfamentességet – bizonyos kivételekkel – a mezőgazdasági termékek értékesítéséhez köti, vagyis ez tárgyi mentesség. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem az átalányadózó termelő kapja az áfamentességet, hanem az, akinek a mezőgazdasági termékértékesítése áfamentes. Mezőgazdasági terméknek az a termék minősül, amelynek az értékesítése átalány áfavisszatérítésre jogosult, ugyanakkor olyan termék, amelynek értékesítését (az importot kivéve) áfamentességet élvező átalányadózó termelő végzi (bizonyos kivételekkel). Ezeket a termékeket a Törvény 8. melléklete sorolja fel. Mezőgazdasági termelés a növénytermesztés és az állattenyésztés, beleértve a vetőmagok, palánták, tenyésztési és szaporító anyagok előállítását, a zöldségtermesztést, a szabadföldi és üvegházi gazdálkodást, fóliasátoros gazdálkodást, dísznövények termesztését, gomba és gyümölcstermesztést, állatok, madarak és rovarok tenyésztését, állati takarmányok előállítását, ipari vagy gazdaságban történő állattenyésztést, édesvízi haltenyésztést, más élő víziállat tenyésztését, növények üvegházakban és fűtött fóliasátrakban való termesztését, a gombák és gombatelepek termesztését, növények üvegházi termesztését, vágóállatok és tojó baromfi tenyésztése, baromfikeltetés, szőrös és laboratóriumi állatok tenyésztése, földigiliszta tenyésztés, fogyasztható lárvák tenyésztése, selyemhernyó tenyésztése, méhészet, egyéb állatok farmon kívüli tenyésztése, erdészeti és vadászati termékek értékesítése, kivéve a lombhullató, tűlevelű és egzotikus faanyagokat. A gazdaság – az áfa szempontjából – olyan gazdaságot jelent, ami megfelel a mezőgazdasági adó14 szabályozásában meghatározottaknak. Az erdőgazdaságok olyan gazdaságok, amelyeket olyan adózó üzemeltet, akire erdészeti adó vonatkozik, az erdőkre vonatkozó jogszabályok alapján15. A halgazdaság áfa szempontból olyan gazdaság, amely édesvízi hal és más élő víziállat tenyésztésével foglalkozik. Áfa-átalány a mezőgazdaságban Az az átalányadózó gazdálkodó, aki saját mezőgazdasági tevékenységéből származó, áfamentes mezőgazdasági termékeket értékesít, és akinek vevői áfafizetésre kötelezettek, átalány adóvisszatérítésre jogosult, mivel olyan mezőgazdasági termelőeszközöket vásárol, amelyek az áfa hatálya alá tartoznak. Az átalányadózó termelő részére az átalány adó-visszatérítést a mezőgazdasági termékek vevői fizetik meg. Csak az a gazdálkodó jogosult átalány adó-visszatérítésre, aki a saját mezőgazdasági tevékenységéből származó mezőgazdasági termékeket értékesíti. Az átalányadózó termelő bizonyos adókötelezettségek alól mentesül, így például: • nem kell nyilvántartást vezetnie az eladott saját termékekről, valamint a vásárolt termékekről és szolgáltatásokról; • nem kell számlát kiállítania; • nem kell benyújtania regisztrációs kérvényt; • nem kell adóbevallást készítenie; A gazdálkodó lemondhat a fent említett mentességről, ha több feltételnek megfelel: • az előző adóévben értékesített mezőgazdasági termékek és szolgáltatások értéke meghaladja a 20 000 zloty-t; • regisztrációs kérvényt nyújt be áfára; • áfanyilvántartást vezet a mentességről való lemondás napjától; • értékesítési nyilvántartást vezet egy adott napra vonatkozóan, legkésőbb a következő napi vásárlást megelőzően, legalább 3 hónappal azt megelőzően, hogy lemond a mentességről. 14 15

A Mezőgazdasági Adóról szóló 1984. november 15-i törvény 1(2) cikkelye, Dz.U. of 1993 No. 94, 431. pont, módosítva. Az Erdőkről szóló 1991. szeptember 28-i törvény – Dz.U. of 2000 No. 56, 679. pont.

89


A gazdálkodónak kizárólag arra kell ügyelnie, hogy megőrizze a vevők által kiállított áfa-RR számlákat (áfás számla átalányadózó termelők részére) a számlakibocsátás évétől számított öt évig. Az átalányadózás tehát azért került kialakításra, hogy a gazdálkodók mentesüljenek a nyilvántartási kötelezettségek és az adóhatósággal szembeni elszámolás alól. Az átalányadózás hátránya ugyanakkor, hogy a termelő nem jogosult áfalevonásra a vásárolt termékekre és szolgáltatások után. Az átalányadózó termelő lemondhat az őt illető előnyökről, áttérhet az általános adózási szabályokra, ha kitölti (az áfatörvény 43 (1) paragrafusának 3. pontja szerint) az áfa-R nyilatkozatot. Az általános adózási szabályokra való áttérés ennyire egyszerű feltételei azonban csak 2011 óta léteznek. A gazdának egy külön írásos nyilatkozatban kellett tájékoztatnia azokat a vevőket, akiknek nyilatkozott az általányadózásról, hogy lemondott arról – mezőgazdasági beszerzési megállapodások vagy más hasonló jellegű megállapodások esetén a szerződéses időszak alatt. Az átalányadózás alkalmazása ismét csak az arról való lemondás napját követő három év elteltével lehetséges. Ilyen esetben tájékoztatni kell az adóhatóság vezetését, azt a hónapot vagy negyedévet megelőzően, amikortól az adózó ismét élni kíván a mentességgel. Ahhoz, hogy az átalány adó-visszatérítést megkaphassa, az átalányadózó gazdálkodónak bankszámlával kell rendelkeznie. Továbbá a gazdálkodónak meg kell adnia személyes adatait mezőgazdasági termékeket vásárló adózónak, és alá kell írnia egy számlát, amin fel kell tüntetnie a nyilatkozatát arról, hogy átalányadózás szerint adózó gazdálkodó, aki nem áfaköteles. A gazda köteles a számlakiállítás évének végétől számítva öt évig megőrizni az eredeti áfa-RR számlákat és a nyilatkozatok másolatait. Fontos, hogy a számlákat olyan áfaköteles adózó állítsa ki, aki ezeket a termékeket átalányadózó gazdától vásárolja meg, és dokumentálják a mezőgazdasági termékek vásárlását. A szóban forgó számla – a többi számlához hasonlóan, amelynek kiállításáról és megőrzéséről az áfaszabályok rendelkeznek – két példányban kerül kiállításra, amelyek közül: • az eredeti dokumentumot át kell adni az átalányadózó gazdálkodónak (vagyis a mezőgazdasági termékek eladójának); • a másolat a kibocsátónál marad, vagyis a mezőgazdasági termékek vevőjénél. Az áfa-RR számla némiképp különbözik a standard áfás számlától. A szokásos tételek mellett tartalmaznia kell a termelő azonosítóját (vagy más dokumentumot, ami igazolja a gazdálkodó személyazonosságát), a kibocsátás napját és a kibocsátót; emellett a számlát alá is kell írni. A termelőnek egy nyilatkozatot is kell tennie, amelyben kijelenti magára nézve, hogy átalányadózó gazdálkodó, aki jogosult a termékek és szolgáltatások tekintetében az adócsökkentésre az áfatörvény 43 (1) paragrafusának 3. pontja szerint. Ahhoz, hogy egy vállalkozó levonhassa az áfa-átalányt, a tranzakció ellenértékét 14 napon belül átutalással rendezni kell (kivéve, ha hosszabb fizetési határidőt tartalmazó szerződést kötnek). Az átutalásnál szintén fel kell tüntetni a számlaszámot és a kibocsátás napját. Az áfa-átalány vevő általi rendezése kicsit más feltételekkel történik, mint az általános szabályok szerinti áfafizetés esetében. Az átalányadó-visszatérítés összegét az átalányadózó termelő részére a mezőgazdasági termékeket vásárló vevő fizeti meg. Majd az átalányadó-visszatérítés növeli a terméket vásárló adóját abban a hónapban, amikor a kifizetésre sor került, feltéve, hogy: a mezőgazdasági termék adózott értékesítéshez kapcsolódik; a mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos követelések megfizetése, beleértve az átalány adó-visszatérítést is, az átalányadózó gazdálkodó bankszámláján történik; a fent említett, kifizetést igazoló dokumentumon fel van tüntetve egy szám és a számlakibocsátás napja, amely igazolja a mezőgazdasági termékek vásárlását. Általános forgalmi adó a magyar mezőgazdaságban Az áfakulcs az EU-tagországokat tekintve Magyarországon a legmagasabb (27 százalék, 2013. január 1. óta). A standard áfamérték 2012-ben az EU-ban 21,7 százalék volt átlagosan. Magyarországhoz hasonlóan 25 százalékos áfakulcsot alkalmazott Svédország és Dánia (és Horvátország), miközben a legalacsonyabb mérték Ciprusé volt (17 százalék). A kedvezményes kulcsok körében a 90


18 százalékkal egyébként megint csak élen járunk. Az EU irányelv alsó határa 15 százalékot jelöli meg a standard kulcs alsó határaként, vagyis a magyar “kedvezményes” áfamérték valójában nem számít kedvezményesnek. Ez támasztja alá az is, hogy az EU-tagországok körében a csökkentett kulcs – Magyarországot nem számítva – 5 és 15 százalék között szóródik. Ráadásul a kedvezményes kulcs Magyarországon csak igen szűk termékkört érint, az élelmiszerek közül a kenyér, néhány pékáru, valamint a tej és tejtermékek tartoznak ide (9. táblázat). 9. táblázat: Examples of VAT rates for Hungarian food products, 2013 Áfakulcs

Termékek és szolgáltatások

18%

Tej vagy tejtermékek, gabonafélék, savanyú- és sütőipari termékek

27%

Minden más termék

Forrás: Agrárgazdasági Kutató Intézet, Pénzügypolitikai Osztály

Számos tagország igen alacsony 0–5 százalékos mértékű kedvezményes adókulcs alá sorolja az alapvető élelmiszereket. Az Európai Unióban az élelmiszer árak átlagos áfatartalma 9–11 százalék körül mozog. Az EU tagállamok különösen vigyáznak az élelmiszereket terhelő áfa mértékének alacsony szinten történő megőrzésére, amelynek elsősorban szociális okai vannak, de a gazdasági szempontok sem elhanyagolhatók. Ebben az esetben, ha az élelmiszerek áfája nő, a fogyasztás csökkenése az élelmiszerek árrugalmatlansága miatt nem elsősorban az élelmiszertermékeknél következne be, hanem más, a gazdaság húzóágazatait érintő termékeknél. Az EU tagországok a válság idején is igyekeztek változatlanul megőrizni áfakulcsukat, csak ritkán és kis mértékben emelték azokat (Lámfalusi et al., 2013). Az EU-tagországok által alkalmazott héa-mértékeknél tapasztalható nagy eltérés befolyásolhatja egyes termékek keresletét. A szomszédos országok közötti markáns különbségek „bevásárlóturizmushoz” vezethetnek. A magas áfakulcsok továbbá ösztönzik az áfacsalást, illetve a feketegazdaságot. A mezőgazdasági terméktanácsok, a tisztességes piaci szereplők, a médiákban megjelent vélemények szerint a hazai ágazatban mára oly mértékben megnőtt a feketekereskedelem, amely óriási morális és anyagi károkat okoz a gazdaság legálisan működő szereplőinek és a költségvetésnek egyaránt. A véleményformáló szakmai körök a feketekereskedelem egyik fő okának az áfa magas mértékét tartják, amely rontja a transzparenciát, ellehetetleníti a piacot, rontja versenyképességünket és rombolja a társadalmi morált (általában véve kisebb az adófizetési hajlandóság) (Lámfalusi et al, 2013). Az áfakulcs csökkentése növelné a befizetési hajlandóságot, ezáltal elősegítené a gazdaság kifehéredését. A negatív hatások mérséklése érdekében szükséges az áfakulcs csökkentése, legalább az alapvető élelmiszerek esetében. A mezőgazdasági ágazatban jelentkező áfacsalások mérséklése érdekében 2012. július 1-től Magyarország átmeneti jelleggel fordított áfafizetési rendszert vezetett be a gabonaszektorban (kukorica, búza, árpa, rozs, zab, tritikálé, napraforgómag, repce- vagy olajrepcemag, szójabab). Áfaszabályozás a magyar mezőgazdaságban A magyar áfatörvény (2007. évi CXXVII. törvény) – a jövedelemadózással ellentétben – nem tesz különbséget az adóalany őstermelő, egyéni vállalkozó, valamint gazdasági társaság között, azokra azonos szabályok érvényesek. A mezőgazdasági kistermelő akkor válik áfaalannyá, amikor saját nevében gazdasági tevékenységet folytat, termékeit és szolgáltatásait kereskedelmi úton értékesít, és abból bevétele származik. A termelő nem válik adóalannyá, amennyiben kizárólag saját szükségleteinek fedezése céljából termel és eladásainak értéke elhanyagolható.

91


A mezőgazdasági üzemek a bevétel függvényében háromféle adózás mód közül választhatnak. Az áfaszabályozásban megjelenő bevételi határok különböznek a jövedelemadózási kategóriáknál érvényesektől: 16,6 ezer eurónál (5 millió forint) kevesebb bevétel esetén alanyi adómentességet választhat az adózót, 1 666,7 ezer euró (500 millió forint) árbevételig a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó gazdálkodó számára a kompenzációs felár rendszere is alkalmazható, miközben az általános szabályok szerinti elszámolás bármely bevételi szint esetében választható. Az általános szabályok szerint az értékesítő áfát számít fel adókötelesen értékesített termékei, illetve az általa nyújtott szolgáltatások után, amelyet befizet a költségvetésbe, miközben adófizetési kötelezettséggel járó ügyleteihez kapcsolódó beszerzései vonatkozásában adólevonási jogot is érvényesíthet. A hozzáadott érték adó irányelv (2006/112/EC), és így a hazai áfatörvény is megengedi a mezőgazdasági termelők eltérő szabályozását. A mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőt a törvény erejénél fogva különleges jogállás illeti meg, amelynek alapján kompenzációs felárban részesül. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági tevékenysége tekintetében – a termékimport kivételével – áfa fizetésére nem kötelezett, de adólevonás jogot sem gyakorolhat. Nem terheli számlaadási, adónyilvántartási, adómegállapítási, adóelszámolási és adóbevallási kötelezettség. A termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások után kompenzációs felárra jogosult, amelyet az átvevő adóalany köteles részére a felvásárlási áron felül megfizetni. A kompenzációs felár alapja a felvásárlási ár, mértéke pedig annak 12 százaléka növénytermelési termékek és elsődleges feldolgozásaik, valamint egyes feldolgozott, tartósított saját előállítású zöldség, gyümölcs, savanyúság, továbbá must és bor stb. esetében. Az erdei magok és csemeték esetében, valamint állattenyésztési termékek esetében 7 százalék felár alkalmazandó. Ugyancsak 7 százalékos felárat kell számítani az áfatörvény mellékletében említett mezőgazdasági szolgáltatások esetében is. A kompenzációs felár szerinti adózás több feltétel együttes fennállása esetén választható. Ezek közül a méretre vonatkozó kritérium, hogy az adóalany mikro-vállalkozásnak minősül. Ennek a kritériumnak 2011-ben mindössze 27 egyéni gazdaság nem felelt meg, a társas vállalkozásoknak pedig mintegy 15 százaléka nem minősült mikro-vállalkozásnak. A bevételi határ az ágazat szempontjából tehát nem bír nagy jelentőséggel. Az áfa szempontjából mezőgazdasági tevékenységnek minősül (ezáltal alkalmazható a kompenzációs felár): • növénytermelési termékek (pl. gabonafélék, hüvelyesek, burgonya, gyümölcsök, zöldségfélék) termesztése • élő állatok (pl. szarvasmarha, sertés, juh, ló, baromfi) tartása, tenyésztése • növénytermelési termékek, valamint állati termékek elsődleges feldolgozása (pl. tisztított burgonya, befőttek, savanyúság, hordós szőlőbor, tejipari termékek előállítása). A mezőgazdasági tevékenységét folytató adóalanynak joga van ahhoz, hogy a különleges jogállásáról – a bejelentkezéskor vagy azt követően – lemondjon és az általános szabályok szerinti adózási szabályokat vagy (amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak) alanyi adómentességet válaszszon. Az alanyi mentesség választásának feltétele, hogy az adóalany bevétele nem haladja meg sem a tárgy naptári évben, sem az azt megelőző naptári évben az 20 000 eurót (6 millió forintot). Az szja törvény szerinti őstermelői státusra jogosító termékkör és az áfa szempontjából mezőgazdasági tevékenység különleges jogállására jogosító termékkör nem teljesen azonos. Ez, illetve az áfaszabályozás és a jövedelemadózás egymástól való függetlensége egyben azt is eredményezi, hogy a gyakorlatban a kettő számos variációja fordul elő, ami megnehezíti a transzparenciát.

92


Társadalombiztosítás a mezőgazdaságban A lengyel társadalombiztosítási rendszer érdemben különbözik a Magyarországon működőtől. Lengyelországban a társadalombiztosítás elkülönül az adózási kategóriáktól, a mezőgazdasági gazdálkodókra egy lényegében önálló rendszer vonatkozik. Ezzel szemben Magyarországon az adózási kategóriák határozzák meg, hogy a mezőgazdasági vállalkozások milyen szabályok szerint fizeti a társadalombiztosítási hozzájárulásokat. Társadalombiztosítás a lengyel mezőgazdaságban A gazdálkodók társadalombiztosítása Lengyelországban autonóm rendszerként működik. A mezőgazdasági szektor részére kínált juttatások a társadalombiztosítási rendszerben az ipar részére biztosítottakhoz hasonló. Ezek alól kivételt képeznek az anyasági, ápolási, gyermeknevelési és munkanélküliségi juttatások, mivel azok csak az ipari társadalombiztosítási rendszerben működnek. A mezőgazdaságban a juttatások szintje, például az öregségi és rokkantsági nyugdíj, valamint a táppénz jóval alacsonyabb, mint az általános rendszerben. Az átlagos havi, nem mezőgazdasági öregségi nyugdíj 2010-ben kb. 411 euró volt, míg a mezőgazdaságban csak 239 euró. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a mezőgazdasági öregségi nyugdíjakat viszonylag alacsony mértékű járulékból fedezik, így a juttatások magas költségvetési támogatást igényelnek. A Gazdálkodók Társadalombiztosítási Alapjának (KRUS) fizetett támogatásokat elemezve látható, hogy annak részesedése a nemzeti költségvetésből 2007 és 2011 között 6,1 százalékról 2011-re 5 százalékra csökkent (1. ábra). A KRUS részére kifizetett támogatás összege 2011-ben 3,8 milliárd euró volt, ami kicsit magasabb összeg, mint 2010-ben (kb. 46 millió euróval). 1. ábra: A mezőgazdasági szociális biztosításokra fordított összeg részesedése a lengyel állami költségvetésből, 2007–2011 7 6

százalék

5 4 3 2 1 0 2007

2008

2009

2010

2011

Forrás: Saját összeállítás

A KRUS pénzügyi forrásait öt alapban gyűjtik, amelyek révén az egyes részterületek önállóan kezelik pénzügyeiket: Öregségi és Rokkantsági Nyugdíjalap, Járulék Alap, Adminisztratív alap, Megelőzési és Rehabilitációs Alap, valamint Motivációs alap. Ezek az alapok különböző finanszírozási forrásokkal rendelkeznek (2. ábra). A költségvetés két alapot támogat: az Öregségi és Rokkantsági Nyugdíjalapot, valamint a Megelőzési és Rehabilitációs Alapot. A támogatás más alapokba is átirányítható, mivel ezek pénzügyileg összekapcsolódnak. Juttatások kerülnek át az Öregségi és Rokkantsági Nyugdíjalapból az Adminisztratív Alapba, ami a bevételeinek kb. háromnegyedét adja. Az Adminisztratív Alap juttatásait, amelyet a Járulék Alapból határoznak meg, a Motivációs Alapba 93


továbbítják. Az egyetlen alap, amely független az állami támogatásoktól, a Járulék alap. Ezt főként a gazdálkodók hozzájárulásaiból finanszírozzák, és ennek forrásai adják az Adminisztrációs Alap, valamint a Megelőzési és Rehabilitációs Alap juttatásainak bázisát. Az Alapok közötti kapcsolódások megnehezítik a KRUS működtetését és ellenőrzését, valamint a költségvetési források alapok közötti áramlásának nyomonkövetését. A KRUS részére juttatott költségvetési támogatás legnagyobb részét – a költségvetési törvénynek megfelelően – az Öregségi és Rokkantsági Nyugdíjalap kapja. Az Öregségi és Rokkantsági Nyugdíjalap bevétele 2011-ben 16 567 millió zloty volt, 219 millió zloty-val több, mint 2010-ben. Az Alap bevételének mérsékelt növekedését a gazdák által befizetett hozzájárulások enyhe emelkedése (2,3 százalék) okozta. 2. ábra: Pénzáramlás a gazdálkodók társadalombiztosítási alapjai között Költségvetési támogatás

Öregségi és rokkantsági nyugdíj

Motivációs Alap

Öregségi és Rokkantásgi Nyugdíjalap Támogatás

Támogatás

Adminisztratív Alap

Baleset-, betegség-, szülésbiztosítási díjak

0HJHOĘ]pVLpV5HKDELOLWiFLyV$ODS

Támogatás

Támogatás Járulék Alap

Költségvetési támogatás Forrás: saját összeállítás

Az öregségi és rokkantsági nyugdíjra fordított kiadások 2007–2011 között alig nőtt, a 2007. évi 9,1 százalékról 2011-re 10,4 százalékra változott. Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági juttatások finanszírozásában a járulékok szerepe nőtt, a KRUS továbbra is nagymértékben függ a költségvetési támogatásoktól, amelynek aránya az öregségi és rokkantsági nyugdíjalap esetében kb. 92 százalék volt a vizsgált időszakban (10. táblázat). 10. táblázat: A lengyel öregségi és rokkantsági nyugdíjalap fő bevételi forrásai Megnevezés Teljes bevétel (millió EUR)

2007

2008

2009

2010

2011

3 797

4 065

4 274

4 087

4 142

3 494

3 750

3 926

3 734

3 780

424

545

643

465

466

Ebből: I. Költségvetési támogatás: Ebből: Egészségbiztosítási támogatás II. Segélyből származó bevételek

299

311

325

339

347

Költségvetési támogatás aránya a teljes bevételből (%)

92,0

92,2

92,0

91,4

91,3

Forrás: A számítások a 2009–2011-es költségvetés-végrehajtási beszámoló és 2012-es költségvetési tervezet alapján készültek (www.mf.gov.pl)

94


Az Öregségi és Rokkantsági Nyugdíjalap kiadásai 2011-ben 4,6 százalékkal csökkentek 2010-hez képest, mivel csökkent a mezőgazdasági öregségi és rokkantsági nyugdíj (4,0 százalékkal), miközben az egyéb juttatások emelkedtek kb. 37 százalékkal. Az egyéb tételek között a temetkezési segély a legfontosabb, bár az is fokozatosan csökken 2007 óta. A következő juttatások értéke és mértéke azonban nőtt: rokkantsági nyugdíj, veteránjuttatások, energia átalány befizetések, stb. 11. táblázat: A lengyel Öregségi és Rokkantsági Nyugdíjalap kiadásai 2007

2008

2009

2010

2011

2012 tervezet

3 855

4 066

4 262

4 144

4 125

4 194

3 252

3 336

3 422

3 475

3 335

3 419

- Egészségügyi juttatások

424

545

643

465

466

445

- Egyéb juttatások

179

185

196

204

324

330

383

370

357

344

332

n.a.

203,5

214,5

191,6

201,7

209,5

n.a.

Megnevezés Teljes kiadás (millió EUR) Ebből: - Öregségi és rokkantsági nyugdíj

Öregségi és rokkantsági nyugdíjban részesítettek száma (ezer EUR) Öregségi és Rokkantsági Nyugdíjalapból finanszírozott öregségi és rokkantsági nyugdíj átlagértéke (EUR)

Forrás: A számítások a 2009–2011-es költségvetés-végrehajtási beszámoló és 2012-es költségvetési tervezet alapján készültek (www.mf.gov.pl)

A legfontosabb költségvetési kiadás a mezőgazdaságban az öregségi és rokkantsági nyugdíj. Ennek aránya 2011-ben kissé elmaradt a 2007. évitől, kb. 84 százalékot tett ki (11. táblázat). A vizsgált időszakban az átlagos mezőgazdasági öregségi és rokkantsági nyugdíj csak mintegy 3 százalékkal nőtt. A minimálbér és az átlagos mezőgazdasági öregségi és rokkantsági nyugdíj közti kis különbség ahhoz vezetnek, hogy a kapott juttatások a munka alternatívájává válnak, főleg mivel a juttatások nem korlátozzák a mezőgazdaságban történő munkavégzést. Az adatok egyértelműen jelzik, hogy a mezőgazdasági társadalombiztosítási rendszer további módosításokat igényel. Az öregségi és rokkantsági nyugdíjjárulékok jelenlegi szintje elriaszthatja a KRUS keretében biztosítottakat, hogy a mezőgazdaságon kívül keressenek állást. A módosításoknak szigorítaniuk kell a rendszert és a meg kell tartaniuk azokat a gazdákat, akik nem mezőgazdasági tevékenységet végeznek magasabb juttatásokkal. Ezért a lengyel Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium által tett javaslatokat pozitívan kell értékelni. Ugyanez vonatkozik a mezőgazdasági egészségbiztosítás módosítására is, feltéve, hogy a tervezett megoldások életbe lépnek. Társadalombiztosítás a magyar mezőgazdaságban A magyar társadalombiztosítási rendszerben minden foglalkoztatott – akár munkaadó által, akár önfoglalkoztató – köteles a jövedelmének meghatározott százalékát befizetni a nemzeti biztosítási alapokba. Az alapok jelentős hozzájárulást kapnak a munkaadók részéről is. Ezek a járulékok jelentik az Egészségbiztosítási Alap, a Nyugdíjbiztosítási Alap, valamint a Munkaerőpiaci Alap bázisát. Az alapok az ingyenes orvosi ellátás mellett állami juttatásokat is finanszíroznak, mint például munkanélküli segély, rokkantsági- vagy betegségi hozzájárulás, valamint a nyugdíjat és gyermekgondozást is. A jelenlegi általános szabályok szerint a munkaadók szociális hozzájárulási adót fizetnek (2012-ig társadalombiztosítási járulék, mértéke 27 százalék). A szociális hozzájárulási adó alapja a munkavállalók jövedelme, amely egyes esetekben – így például az egyéni vállalkozóknál is – nem lehet 95


kevesebb, mint a minimálbér 112,5 százaléka.. A munkavállalók a jövedelmük 10 százalékát fizetik meg nyugdíj-, 7 százalékát egészségügyi járulékként, míg 1,5 százalékát munkavállalói járulékként (12. táblázat). 12. táblázat: Munkavállalók által fizetett társadalombiztosítási adó és hozzájárulások mértéke, 2013 Megnevezés Munkaadót terhelő hozzájárulás Munkavállalót terhelő járulékok

Mérték

Társadalombiztosítási adó

27%

Nyugdíj hozzájárulás

10% 4% 3% 1,5%

Egészségügyi hozzájárulás Munkavállalói járulék

Természetbeni Pénzbeli


A járulékok fizetésének rendszere többé-kevésbé a jövedelemadózással összefüggésen definiált gazdálkodási (őstermelők, egyéni vállalkozók) és adózási formákhoz köthető, azonban egyszerűbb és kevesebb kategóriát különböztet meg. Az őstermelőkre vonatkozó speciális szabályok kedvezményes járulékfizetési lehetőségeket biztosítanak a mezőgazdaságban. Az őstermelő, mint fogalom 1997-ben lett bevezetve az adózásba, de a társadalombiztosítási járulékok rendszerébe csak később, 2006-tól került be. A mezőgazdasági őstermelők a két időpont között lényegében kívül estek a nyugdíjbiztosítási rendszeren. Nem voltak kötelesek társadalombiztosítási járulékot fizetni, azonban ez az időszak nem is képezi a nyugdíj számításának alapját. Az egészségbiztosítás rendszerében ugyanakkor az általános szabályok szerint jogosulttá válhattak az őstermelők az egészségügyi ellátásokra, amennyiben megfizették a minimálbér bizonyos százalékában (2006-ban 11,5 százalék) meghatározott összeget. Az őstermelők 2007 januárjától válhattak ismét a rendszer tagjává, ettől az időponttól kezdve keletkezett fizetési kötelezettségük. A juttatások iránti teljes jogosultság azonban továbbra sem biztosított, mivel az új jogszabályok nem biztosítják a teljes jogviszonyt. A jelenlegi nyugdíjszabályozás értelmében, őstermelőként csak az biztosított, akinek az esetében a nyugdíjhatárig hátralévő idő és a már megszerzett szolgálati idő együtt legalább 20 év. Problémák azon mezőgazdasági termelők számára merültek fel, akik 1997 és 2006 között fő foglalkozásként mezőgazdasági tevékenységet folytattak, miközben nem minősültek biztosítottnak, és nem szerezhettek szolgálati időt. Számos kistermelő nem vállhatott biztosítás jogosultjává 2007. január 1-je előtt, mivel a nyugdíjhatárig hátralévő idő és a már megszerzett szolgálati idő együttesen nem érte el a 20 évet. Ezek a termelők ugyanakkor megállapodást köthettek, hogy önkéntes alapon biztosításra jogosulttá válhassanak (Jurányi, Tóth, 2008) A mezőgazdasági kistermelők – a bevétel nagyságától függően – alacsonyabb járulékfizetési kötelezettséggel bírnak más társasági formákhoz képest, azonban, az alacsonyabb járulékfizetési kötelezettség egyúttal alacsonyabb színvonalú betegségi- és nyugdíj-juttatásokat is jelent. A mezőgazdasági kistermelők szociális hozzájárulási adót (27 százalék), nyugdíjjárulékot (10 százalék), egészségbiztosítási járulékot (7 százalék), és munkavállalói járulékot (1,5 százalék) köteles fizetni a minimálbér összege után. A mezőgazdasági kistermelőnek (akinek a bevétele támogatások nélkül nem éri el a 8 millió forintot) 4 százalék természetbeni egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie a megelőző év bevételének 20 százaléka után, emellett 10 százalék nyugdíjjárulékot a minimálbér alapján kalkulálva. Nem köteles megfizetni a 27 százalékos szociális hozzájárulási adót, illetve a 3 százalékos pénzbeli egészségügyi hozzájárulást. Azonban az egészségügyi juttatások (betegségi 96


juttatások, gyermekgondozási segély, stb.) alapja a pénzbeli egészségbiztosítási járulék. Az őstermelőknek ugyanakkor lehetőségük van arra, hogy a kötelezőnél magasabb hozzájárulást fizessenek, ezáltal jogosultak lehetnek a különféle egészségbiztosítási juttatásokra is (13. táblázat). 13. táblázat: Az egyéni gazdálkodók járulékfizetése az árbevétel függvényében


Őstermelő

Bevétel támogatások nélkül (ezer EUR/ millió HUF)

0–13,3 (0–4 000)

13,3–26,6 (4 000–8 000)

26,6–50,0 (8 000–15 000)

50,0–83,3 (15 000–25 000)

83,3– (25 000–)

A bevétel 20 százalékának a 4 százaléka + a minimálbér 10 százaléka. 27% társadalombiztosítási adó, 10% nyugdíj hozzájárulás és 7% egészségügyi hozzájárulás a minimálbér után számítva. 27% társadalombiztosítási adó a jövedelem után, de minimum a minimálbér 112,5%-a után, 10% nyugdíj járulék a jövedelem után, de minimum a minimálbér 100%-a után, 7% egészségbiztosítási járulék a jövedelem után, de minimum a minimálbér 150%-a után.


A megszerzett szolgálati idő számítása az arányosság elvén alapszik, ami a gyakorlatban azt jelenti, ha az éves hozzájárulási alap nem éri el a minimálbér összegét, a megszerzett szolgálati idő arányosan kevesebb lesz, mint 365 nap. A kistermelők az alacsonyabb összegű nyugdíjjárulékuk miatt a későbbiekben csak kisebb összegű nyugellátással számolhatnak, mely szociális problémákhoz vezethet a vidéki területeken. Az őstermelőknek ugyanakkor van lehetőségük arra, hogy a kötelezőnél magasabb nyugdíj hozzájárulást fizessenek, és így magasabb nyugdíjat kapjanak. Egy további kedvezmény a mezőgazdasági kistermelők számára, hogy a támogatások összegét nem kell figyelembe venni a jogosultságot biztosító 8 millió forintos (mintegy 26 600 euró) bevételi határnál. A járulékalap meghatározásánál azonban számításba kell venni a kapott támogatások összegét is. Azok az őstermelők, akik nem biztosítottak a fent említett szabályok szerint vagy más jogcímen, egészségügyi hozzájárulásként havonta 6660 forintot, vagy naponta 222 forintot kötelesek fizetni. A szociális hozzájárulási adóval16 nem terhelt jövedelemből az őstermelők 27 százalékos társadalombiztosítási járulékot kötelesek fizetni. A mezőgazdasági kistermelők számára ez a ráta alacsonyabb, kb. 15 százalék az adózási módszertől függően. Az egyéni vállalkozók a vállalkozói jövedelmek után 27 százalékos szociális hozzájárulási adót fizetnek, ahol az adó alapja nem lehet kevesebb mint a minimálbér 112,5 százaléka. A jövedelem, de legalább a minimálbér 150 százaléka után 7 százalékos egészségügyi hozzájárulás terheli az egyéni vállalkozókat, továbbá 1,5 százalék munkavállalói járulék. A nyugdíjjárulék mértéke a jövedelem (amely nem lehet kevesebb, mint a minimálbér) további 10 százaléka. Az egyéni vállalkozók a vállalkozói osztalék után 14 százalék társadalombiztosítási járulékot fizetnek, de ez nem tárgya más hozzájárulási kötelezettségnek.

16 Ez akkor fordulhat elő, amikor a bevétel-jövedelem arány meghaladja a 20 százalékot. A 20 százalékos részesedés után a gazdálkodó egészségügyi hozzájárulást fizet, e fölött társadalombiztosítási járulékot.

97


Következtetések A lengyel és magyar mezőgazdasági jövedelemadózása alapvetően különbözik egymástól, ami jelentősen megnehezíti azok összehasonlítását. Közös jellemzőjük ugyanakkor, hogy a mezőgazdaságra vonatkozó szabályok az ágazat eltérő sajátosságainak megfelelően különböznek más szektorokétól adózásától. Fontos kiemelni, hogy a Közös Agrárpolitika keretében az irányításnak ez az egyetlen lehetősége arra, hogy valamilyen formában támogassa a kisebb gazdaságokat és segítsen nekik a versenyképességük megőrzésében más, nagyobb társaságokhoz képest. Lengyelországban a mezőgazdasági termelést hagyományosan főként családi gazdaságok végzik, amelyek száma a vizsgált időszakban kb. 1,8 millió volt. Ezek közül a mezőgazdasági termelők több mint 50 százaléka elsősorban saját fogyasztásra termel. A mezőgazdasági termelés 578 ezer háztartás elsődleges bevételi forrása. Becslések szerint a lengyel gazdaságoknak csak 14 százaléka képes megfelelő mértékben hozzájárulni a termelési potenciálhoz, és biztosítani a mezőgazdasági termelés alapját. Ezeket a tényeket a lengyel mezőgazdaság kedvezményes adózási és társadalombiztosítási rendszere is tükrözi. A rendszer kedvezményes megoldásai egyértelműen támogatják a lengyel mezőgazdaságot, azonban az idejétmúlt megoldások (amelyek a piactól erősen leválasztottak) miatt nem tudja betölteni eredeti funkcióját. A legfőbb probléma, ami a rendszer változását gátolja, a gazdaságok nyilvántartási kötelezettségének hiánya. A jelen helyzet nem segíti a rendszer átláthatóságát, illetve a szektorban és a szektoron kívül is számos visszaélésre ad lehetőséget. Magyarországon a mezőgazdasági termelők (egyéni gazdaságok és jogi személyek) a jövedelmük után fizetik az adót. Az adózási és társadalombiztosítási szabályok meglehetősen bonyolultak és számos kedvezményt tartalmaznak a mezőgazdasági kistermelők számára. A gazdaságoknak jogi formájuk, méretük és az üzleti tevékenységük függvényében többféleképpen fizethetnek adót. Egy őstermelő ma 10–12 adózási módszer közül választhat. Mindezek fényében a mezőgazdaság személyi jövedelem-adózási rendszere nem teljesíti az átláthatóság követelményét, ami az adózás egyik általános alapelve. A jelenlegi mezőgazdasági adózási rendszer megkönnyíti az adó elkerülését és támogatásokból való fenntartásra és kevésbé hatékony termelésre ösztönöz. Az őstermelőkre vonatkozó, viszonylag kedvező magyar adózási forma működése az Európai Uniós csatlakozást megelőzően indokolt volt, hiszen a mezőgazdaság jövedelmezősége rendkívül alacsony szintet ért el, s még a csatlakozás után is a támogatások szintje az uniós termelői kifizetések mindössze 25 százaléka volt. Azonban a mezőgazdaság jövedelmi helyzete jelentősen javult az uniós csatlakozás óta (főleg a növénytermesztésben) az áremelkedésnek köszönhetően, illetve a támogatások szintje is elérte a 100 százalékot 2013-ban. Így a közeljövőben szükségesség válik a mezőgazdasági adózási rendszer áttekintése és felülvizsgálata. Az áfaszabályozás kereteit a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályait összehangoló 2006/112/EK tanácsi irányelv írja elő, amely korlátozott mozgásteret biztosít a tagországok számára, főleg az adómérték vonatkozásában. Az áfakulcs Magyarországon (a standard és kedvezményes áfakulcs egyaránt) a legmagasabb az uniós tagországok közül. A kedvezményes kulcs nem csak magas (18 százalék, mely meghaladja a standard áfamérték alsó határát), hanem meglehetősen szűk termékkörre vonatkozik. A lengyel standard áfakulcs ugyan csak négy százalékponttal alacsonyabb, mint a magyar, azonban a mezőgazdasági inputok és outputok nagy része az 5–7 százalékos kedvezményes ráta alá tartozik (8. táblázat). Mindkét ország kihasználja a tanácsi irányelv által nyújtott speciális lehetőséget és egyszerűsített átalányadózást biztosít a mezőgazdasági termelőknek. A mezőgazdasági termékekre vonatkozó kedvezményes áfakulcs Lengyelországban jelenleg 7 százalék, míg Magyarországon az értéke 7 és 12 százalék. A lengyel átalányadózás a mezőgazdaságban nem teljesíti pénzügyi funkcióját. Bevezetése a mezőgazdaság fejlesztését célozta kompenzációs kifizetések révén, amelyek maguk után vonják a termelő eszközök beszerzést. Az általános áfaszabályok alkalmazása lényegesen jobb megoldás lenne. 98


Az adózáshoz hasonlóan a társadalmi ellátás rendszere is különbözik a két országban. Lengyelországban a gazdálkodók társadalombiztosítása egy független rendszer, alacsonyabb járulékokkal és alacsonyabb juttatásokkal, mint az ipari szektorban. Magyarországon a társadalombiztosítás szorosan összefügg a jövedelemadózás kategóriáival. A jelenlegi szabályok előnyös lehetőségeket biztosítanak az őstermelőknek a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére, de cserébe nem vehetik igénybe az összes jogosultságot. A jelenleg hatályos szabályozás szerint az őstermelők nem teljes jogú tagjai a társadalombiztosítási rendszernek, ami számukra előnytelen. Összefoglalva, a lengyel és magyar társadalmi-gazdasági szabályozás előnyös adózást biztosít a mezőgazdaság részére. Meg kell jegyeznünk, hogy a lengyel gazdák jelentősen több előnyhöz jutnak. Az adók és biztosítások szerkezetének különleges megoldásai a mezőgazdaságban igazolják a mezőgazdasági termelés társadalmi szükségességét és a tevékenység különlegességét, főként az állandóan változó működési körülményektől való függését. A problémát az okozza, hogy a mezőgazdasági tevékenységek adózása nagyobb terheket ró a nemzeti gazdaság többi szektorára.

Hivatkozások jegyzéke Hanusz, A. and Czerski, P. (2004): Gminne podatki i opłaty budżetowe [Helyi adók és fiskális terhek]. Kantor Wydawniczy Zakamycze Grupa Wolters Kluwer, Wydanie I, Kraków. Jurányi, Benedekné and Tóth, Liboriuszné (2008): A társadalombiztosítás járulékai és pénzbeli ellátásai Budapest: SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. Lámfalusi, I., Tanító, D., Péter, K., Felkai, B., Varga, T., Tóth, K. (2013): A mezőgazdasági és az élelmiszeripari termékekre vonatkozó áfarendszer és -mérték változása és hatásai.Budapest: AKI. Mądra, M. (2009): Obciążenia podatkiem rolnym indywidualnych gospodarstw rolnych [Az egyéni gazdaságokra kivetett adóterhek]. Zeszyty Naukowe SGGW EIOGZ No. 76, Wydawnictwo SGGW, Warszawa. Merkel, K. and Felkai, B. (2008): Az agrártámogatások és a költségvetés kapcsolatai. Budapest: AKI. Merkel, K. and Tóth, K. (2011): A mezőgazdaság adózása különös tekintettel az egyéni gazdaságokra. Budapest: AKI. Michna, W. (2013): Ewolucja rodzinnych gospodarstw rolnych na rzecz uzyskania odpowiedniej zdolności konkurencyjnej oraz samowystarczalności żywnościowej kraju [Az egyéni gazdaságok evolúciója a versenyképes kapacitás és az ország önellátása felé vezető úton]. Praca zbiorowa, Gospodarstwa rodzinne podstawa europejskiego rolnictwa w odniesie- niu do PROW 2007-2013, Warszawa. Szilágyi, B. (2008): A mezőgazdasági őstermelők speciális jövedelemadózási és társadalombiztosítási kötelezettségei. http://www.debrecenijogimuhely.hu/archivum/1_2009/a_mezogazdasagi_ostermelok_specialis_ jovedelemadozasi_es_tarsadalombiztositasi_kotelezettsegei/ read: 05.06.2013 Van der Veen, H., Van der Meulen, H., Van Bojmel, K., and Doorneweert, B. (2007): Exploring agricultural taxation in Europe, Report 2.07.06, LEI, The Hague.

99

Az intézményrendszer felkészítése az Európai Innovációs Partnerség bevezetésére

Az intézményrendszer felkészítése az Európai Innovációs Partnerség bevezetésére Zbigniew FLORIAŃCZYK1, SZÉKELY Erika2 és Andrew F. FIELDSEND2

Bevezetés: innováció a mezőgazdaságban Az innováció legjobban egy olyan új elképzelésként határozható meg, amely sikeresnek bizonyult a gyakorlatban. Az Európai Unió (EU) jelenlegi növekedési stratégiája, az Európa 2020, szerint az innováció a fejlesztés egyik legfontosabb területe (EC, 2010a). Az innováció az élelmiszer ellátási lánc bármely területén előfordulhat a mezőgazdaságban (1. ábra). Az innovatív technológiák kulcsszerepet játszanak a termelékenység javítása és a mezőgazdasági termelést befolyásoló környezeti korlátok terén. A mezőgazdaság átalakulásának folyamata során a technológiai, társadalmi és intézményi innovációk jelentik az áttörést a fenntartható mezőgazdaság eléréséhez (Rennings, 2000). Másrészt a bio-alapú gazdasági innovációk viszonylag újnak mondhatók, amelyek alkalmazása nagyban függ a társadalom hozzáállásától (OECD, 2009). Az Európai Bizottság (EB) jelenleg az Európai Innovációs Partnerség (EIP) „Mezőgazdasági termelékenység és fenntarthatóság” felállításán dolgozik, amely katalizátorként szolgálhat az innovációs tevékenységek hatékonyságának növelése érdekében a 2014–2020 tervezési időszak alatt (EC, 2012). Az EIP az EU mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikájának egy következő lépcsőfokaként tekinthető, amely a piaci intervenció, a közvetlen jövedelem- és beruházás támogatások után az innovációs folyamatokat erősíti. Ez az elképzelés összekapcsolja a Mezőgazdasági Tudás és Innovációs Rendszerek (AKIS) szereplőit, legyen szó gazdálkodóról, kutatóról, szaktanácsadóról, vállalkozásról vagy egyébről, egy olyan projekteket megvalósító „Operatív Csoportba”, amelyek innovatív gyakorlatok, technológiák, folyamatok és termékek alkalmazására épülnek. 1. ábra: Példák az agrár-élelmiszer ellátási lánc innovációs területeire

Termelés

7DODMNH]HOpV 1|YpQ\WHUPHV]WpVpViOODWWHQ\pV]WpV 1|YpQ\YpGHOHPiOODWHJpV]VpJJ\ 7DUWiVpVWHUPHOpVLWHFKQROyJLD JpSHNEHUHQGH]pVHNWHUPHOpVLIRO\DPDWRNVWE ,GŃMiUiVHOŃUHMHO]pVNRFNi]DWNH]HOpV

)HOGROJR]iV

/RJLV]WLND 7HFKQROyJLD eOHOPLV]HUEL]WRQViJ 0LQŃVpJEL]WRVtWiV

eUWpNHVtWpV

3LDFLOHIHGHWWVpJ 0DUNHWLQJ 6]HUYH]HWLLQQRYiFLy 6]ROJiOWDWiVRN

Forrás: AKI

1 2

Instytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej – Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest.

101


Jelen fejezet nem hivatott az EIP megalapozottságát módszertanilag vizsgálni: elfogadjuk, hogy a kezdeményezés illeszkedik az EU „Innovatív Unió” elképzelésébe és 2014-ben bevezetésre kerül az Unió minden tagországában. Helyette inkább azt vizsgáltuk meg, hogy Magyarország és Lengyelország mennyire állnak készen az EIP végrehajtásához. Mivel a kezdeményezés működése nagyban az AKIS koncepcióján alapszik, ezért először ennek a vizsgálatát tartottuk indokoltnak a két ország vonatkozásában. A következő alfejezet összehasonlítja és szembeállítja az EIP-hez szükséges előkészületeket egymással, amelyek szemléltetéseként néhány példa illusztrálja a szereplők tapasztalatait az „Operatív Csoport” jellegű tevékenységekről. A záró részben a vizsgálat javaslatai olvashatók.

Mezőgazdasági Tudás és Innovációs Rendszerek Az 1970-es évek óta olyan szervezetek, mint az OECD és a FAO is bevezették a Mezőgazdasági Tudás és Innovációs Rendszerek (AKIS) koncepcióját a politikai köztudatba. Ez a rövidítés azóta a Mezőgazdasági Tudás és Innovációs Rendszerekre utal, amely egy koncepció, ami arra törekszik, hogy magába foglalja és befolyásolja a tudás és innovációs folyamatok összekapcsolását a vidéki szférában (Klerkx and Leeuwis, 2009). Hall (2006) definíciója szerint az (agrár) innovációs rendszerek „szervezetek, vállalkozások, magánszemélyek hálózata, amely új folyamatok, termékek, szervezeti formák gazdasági alkalmazására összpontosít, valamint figyelembe veszi az olyan intézményi és politikai érdekeket is, amelyek befolyásolják az egyes ügynökök interakcióit, a részvényeket, a hozzáférést, a tudás átadást és felhasználást”. Rivera és Zijp (2002) azonosította az agrár (és vidékfejlesztési) innovációban érdekelt szereplők négy fő típusát: kutatás, szaktanácsadás, oktatás és képzés, és támogatási rendszerek (minden hitelt nyújtó, inputot szolgáltató szervezet, termelői szervezetek, stb.). A modell szerint mind a négy fent említett típus esetén a gazdálkodók és a vidéki szereplők tudására alapozzák az innovációk megalkotását (2. ábra). 2. ábra: A Mezőgazdasági Tudás és Innovációs Rendszerek egyik modellje

Kutatás

Szaktanácsadás

0H]ĘJD]GDViJL WHUPHOĘN

Támogatási rendszerek

Forrás: Rivera et al., 2005

102

Oktatás


Számos tényező vezetett az AKIS eredeti elképzeléseinek eróziójához, amely alapján a kutatás a tudás forrása, a szaktanácsadás és oktatás a tudás és információ csatornái, míg a mezőgazdasági vállalkozók a tudás kedvezményezettjei voltak (Dockès et al., 2011). A fent felsoroltak tartalmaznak elméleti és empirikus tényezőket is: • A kutatás, a szaktanácsadás és az oktatás jelentős szerkezetátalakításon esett át. A liberalizáció tendenciái komoly hatással voltak az átalakulásra, amely hozzájárult a szolgáltatásnyújtás privatizálásához, az állami/magán partnerségek kialakulásához, a szaktanácsadó szervezetek számának megsokszorozódásához, a gazdálkodók ezen szolgáltatások költségeihez való hozzájárulásához, a kutatási és szaktanácsadói szerződések megszerzéséért kialakuló versenyhelyzethez, valamint a szigorúbb ellenőrzésekhez; • A politikai program módosításra került az agráripar környezetre gyakorolt hatásának, a vidéki népesség életminőségének, a vidéki foglalkoztatottság és a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó pozitív „externáliák” (közjavak) támogatásának szükségességének növekvő aggodalmai miatt. Ez azt eredményezte, hogy a hangsúly a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák integrálásra került; • Az innováció lineáris modellje fokozatosan felváltásra került a „részvételi” hálózati megközelítéssel, amelyben az innováció „koprodukcióssá” vált a cégek, kutatók, köztes szereplők (input szolgáltatók, szakértők, forgalmazók, stb.), és fogyasztók kölcsönhatásának köszönhetően; • A farmerek tudása, a kutatás és a szaktanácsadás között egyre csökkenő kapcsolat gyakran az innovatív ötletek elfogadásának hiányát okozza. Az első Agrárkutatási Állandó Bizottsági (SCAR) előrejelzési gyakorlat (SCAR, 2007) legfontosabb üzenete az volt, hogy az európai agrár-élelmiszeripari és vidéki szektorokra váró egyre nagyobb kihívások miatt a tudás előállítása és annak felhasználása közötti kapcsolat erősítése elengedhetetlen az innovációk ösztönzése érdekében. A kutatás nagyobb szerepet is kaphatna, ha a különböző szereplőket sikerülne jobban integrálni az aktuális történésekbe, illetve bevonni egyes kutatásokba az innovációs hálózatok segítségével. A második SCAR előrejelzési gyakorlat (SCAR, 2009) megállapította, hogy az AKIS Európában jelenleg nem képes lekötni és beépíteni a végbement alapvető strukturális és rendszerbeli változásokat. A megmaradt, államilag finanszírozott AKIS „egy látszólag lineáris megközelítéseken és hagyományos feltételezéseken alapuló régi paradigmákba zárt rendszer”(63. oldal). A jelentés kihangsúlyozta, hogy az új politikai figyelemnek a hatékonyság, a relevancia, az európai szintű AKIS, és annak újradefiniálása felé kell irányulnia. Az AKIS Lengyelországban Az AKIS jelenlegi fejlesztését Lengyelországban akadémiai és kutatóintézetek, szaktanácsadók, a Statisztikai Hivatal, agrárpiaci információkat kezelő és elemzéseket készítő intézetek és ügynökségek, mezőgazdasági elemző központok és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) végzik, utóbbi egyéb tevékenységek mellett, a rendszerben részt vevő állami szervek irányítását is ellátja (1. táblázat). Az 1970-es évek végén világossá vált, hogy a jövedelmezőség érdekében a korszerű technológiák bevezetését a vezetőségben bekövetkező változtatásoknak kell kísérniük (Woś, 2000). Húsz évvel később széles körben elterjedt vélemény volt, hogy elsődlegesen a gazdálkodókat kell támogatni az agrárpiaci információk biztosításával (Floriańczyk, 2004). Ennek eredményeként létrejött a Lengyel Mezőgazdasági Információs Rendszer, ami később az FVM által működtetett Integrált Agrárpiaci Információs Rendszer alapjaként szolgált3. Ez a rendszer nyújt információt a főbb agrárpiaci változásokról.

3

http://www.minrol.gov.pl/pol/Rynki-rolne/Zintegrowany-System-Rolniczej-Informacji-Rynkowej/

103


1. táblázat: Az AKIS fő komponensei Lengyelországban KUTATÁS Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM)

• Tizenkét intézmény foglalkozik a következő témákkal: biotechnológia az élelmiszerágazatban; mezőgazdasági és élelmiszeripari gazdaságtan; növénynemesítés és akklimatizáció; növényvédelem; kertészet; agro-ökoszisztémák; talajtan és növénytermesztés; állattenyésztés; tengeri halászat, halászat, állategészségügy. Lengyel Tudományos Akadémia

• Tizennégy intézmény szakosodott biológiára és agrártudományra: agrofizika; biokémia; kísérleti biológia; állati genetika; emlős biológia; botanika; bioorganikus kémia; élettan és takarmányozás; növény fiziológia; növény genetika; állatszaporítás; mezőgazdasági és erdészeti környezet; állattan; parazitológia. • Három intézmény közvetetten vesz részt agrárfejlesztési kutatásokban: a vidék és a mezőgazdaság fejlesztése; földrajzi és területi szervezetek; környezetvédelem. SZAKTANÁCSADÁS

Nemzeti Gazdálkodói Tanácsadó Rendszer • A jelenlegi struktúra 2004-ben került kialakításra, amely a Mezőgazdasági Tanácsadó Központot (MTK) és tizenhat Regionális Mezőgazdasági Tanácsadó Központot foglal magába (RMTK). Az MTK az FVM közvetlen irányítása alá tartozik és szolgáltatásokat nyújt a RMTK-ák számára a tanácsadási technikák fejlesztéséhez, valamint a központi mezőgazdasági fejlesztési programok kivitelezéséhez. Az RMTK-ák a helyi kirendeltségeikkel együtt intézményesen függnek a regionális adminisztrációs hatóságoktól és mintegy 5000 embert foglalkoztatnak. Az RMTK-ák költségvetését főként a regionális adminisztráció és a központi költségvetés határozza meg. A legtöbb nyújtott szolgáltatás díjmentes annak ellenére, hogy 2012-ben a térítéses szolgáltatások száma nőtt. Gazdálkodói Kamara • Jogában áll szaktanácsadói szolgáltatásokat nyújtani FVM akkreditáció nélkül. Kereskedelmi szolgáltatások • Kereskedelmi szolgáltatásokat többnyire azon vállalatok nyújtanak, amelyek mezőgazdasági felszerelések eladásával foglalkoznak, illetve olyan magánirodák (körülbelül 200 iroda, köztük néhány a Lengyel Mezőgazdasági Tanácsadói Csoport irányításával), melyek segítséget nyújtanak a gazdálkodók számára vidékfejlesztési programokban való részvételhez szükséges pályázatok elkészítésében és benyújtásában. A magánintézményeknek FVM akkreditációval kell rendelkezniük.

104


OKTATÁS

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) • Állami mezőgazdasági iskolák: 45 szakközépiskola kísérleti gazdaságokkal országszerte. Nemzeti Oktatási Minisztérium (NOM) • Szakképző iskolák: 20 agrár-technológiai, 20 agrárgazdasági, 12 tájépítészeti, öt mezőgazdasági gépesítési és három kertészeti iskola. Tudományos és Felsőoktatási Minisztérium (TFM) • Hat egyetem specializálódott mezőgazdasági technológiai, bio-tudományi és élelmiszerfeldolgozási területekre a multiregionális fontosságú városokban. Magán oktatás • Nyolc felsőoktatási iskola közül egy a mezőgazdaságra, a többi a környezetgazdálkodás és táplálkozás területeire szakosodtak. TÁMOGATÁSI RENDSZEREK

Agrárkamarák és Termelői Szövetkezetek A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium irányítása alá tartozó Ügynökségek • Mezőgazdasági Átalakítás és Modernizációs Ügynökség, Mezőgazdasági Piaci Ügynökség, Mezőgazdasági Tulajdon Ügynökség. Mezőgazdasági Támogatási Programok Alapítvány (MTPA) • Támogatói akciók (projektek, elemzések, publikációk, információs szolgáltatások) a mezőgazdaság, a vidéki területek és a mezőgazdasági piacok fejlesztése céljából. Lengyel Nemzeti Vidék Hálózat (LNVH) • Nemzeti Hálózati Egység (az FVM irányítása alatt) és 16 Regionális Hálózati Egység. Központi Mezőgazdasági Könyvtár Üzleti és innovációs központok a biotechnológia és az élelmiszer-feldolgozás területén4 • Technológiai parkok; technológiai inkubátorok; üzleti inkubátorok; pre-inkubátorok és tudományos üzleti inkubátorok; technológiai transzfer központok; kezdőtőke alapok; business angels hálózat. Forrás: Szerzői összeállítás4

Az AKIS Magyarországon A mezőgazdaság állandó jelentőségét a magyar gazdaságban kitűnően tükrözi az a tény, hogy az AKIS négy komponensének mindegyike, az intézmények számát tekintve, számottevően képviselteti magát a rendszerben (2. táblázat). Az AKIS még mindig főként a közszféra irányítása alá tartozik, habár az oktatás (Magyarországon nincs magán agráregyetem, vagy magán agrárfőiskola) vagy a kutatás (ahol a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Tudományos Akadémia intézetei vannak túlsúlyban) terén a magánszektor is kis mértékben ugyan, de jelen van. A legtöbb agrárszaktanácsadási szolgáltatást szintén a közszféra által működtetett és finanszírozott (főleg EU-s forrásból) Mezőgazdasági Szaktanácsadási Rendszer és a Mezőgazdasági Információs Szolgálat látja el. A magánszektor vállalatai az élelmiszer-ellátási láncban egy jelentős innovációs „piacot” képviselnek, azonban gyakran rendelkeznek „házon belüli” kutatási részleggel. A magyar AKIS-ról Nemes és High készített részletes bemutatást 2013-ban.

4 According to A. Bąkowski and M. Mażewska (eds) 2012: Ośrodki innowacji i przedsiębiorczości w Polsce: Raport 2012 [Innovation and entrepreneurship in Poland: Report 2012]. Warszawa: PARP.

105


2. táblázat: Az AKIS fő komponensei Magyarországon KUTATÁS

Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) • Kilenc intézmény foglalkozik a következő témákkal: agrárgazdaságtan; állattenyésztés és takarmányozás; kisállat-tenyésztés és takarmányozás; erdészet; halászat; élelmiszer; biotechnológia; agrár-gépipar; geodézia, földmérés és távérzékelés. Magyar Tudományos Akadémia • Hat intézmény szakosodott a mezőgazdaságra; növényvédelemre; talaj és agro-kémiára; állatorvostanra; biológiai kutatásokra, agrárgazdaságtanra. Más állami intézmények • Kilenc intézmény foglalkozik a következő termékpályákkal: hús piacok; bors; zöldségek; tejgazdaság; gyümölcs- és dísznövények, gabonanövények. Nemzeti Erőforrások Minisztériuma • 21 intézmény tartozik agráregyetemekhez vagy főiskolákhoz. Magánszektor • Különböző intézetek SZAKTANÁCSADÁS

Agrár-szaktanácsadási Rendszer (ASZR) • Létrehozva 2007-ben; működteti, szabályozza és ellenőrzi a VM és a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) és nagy arányban az EMVA finanszírozza; 687 regisztrált aktív (és 263 inaktív) szaktanácsadó intézménye volt 2011-ben: hét Regionális Szaktanácsadói Központ és 97 Területi Szaktanácsadói Központ (amely közül mindössze 33 aktív) került kiválasztásra pályázat útján, amelyek utó-finanszírozható szaktanácsokkal látják el a gazdálkodókat. Gazdálkodói Információs Szolgálat (GISZ) • Létrehozva 2007-ben; működteti a Magyar Agrárkamara; az EMVA által 71 százalékban finanszírozott; ingyenes tájékoztatást nyújt a gazdálkodók számára a Közös Agrárpolitika változásairól, illetve a közvetlen kifizetésekről; 205 tanácsadóval rendelkezik. Falugazdász Hálózat • A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, amely a NÉBIH irányítása alatt áll, egy olyan széleskörű falugazdász hálózatot hozott létre (576 tag 2012-ben), amelynek szakemberei a közigazgatási feladatok ellátása mellett ingyenes szaktanácsadást nyújtanak a gazdálkodók számára. Kereskedelmi szolgáltatások • Az input ellátás és a pályázatírás területén tevékenykedő szaktanácsadók által nyújtott szolgáltatások; 2007 óta működnek.

106


OKTATÁS

Nemzeti Erőforrások Minisztériuma • Egyetemek: a legjelentősebb agrár, kertészeti és állatorvosi oktatás Budapesten, Debrecenben, Gödöllőn, Kaposváron, Keszthelyen, Mosonmagyaróváron és Szegeden folyik. • Főiskolák: a legfontosabb mezőgazdasági és kertészeti oktatóközpontok Gyöngyösön, Kecskeméten, Nyíregyházán, Mezőtúron és Szarvason működnek. Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) • Szakképző iskolák: 19 intézmény tartozik az VM irányítása alá, melyek az agrár, a kertészet, az élelmiszer és egyéb kapcsolódó témák oktatására szakosodtak5. TÁMOGATÁSI RENDSZEREK

Termelői szövetkezetek • Magyar Agrárkamara (11 000 tag); MOSZ és MAGOSZ. Terméktanácsok • Baromfi, gyümölcs és zöldség, hús, gabona és takarmány stb. A VM háttérintézményei • A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az EMGA és EMVA alapok és nemzeti alapok egyedüli kifizető ügynöksége; • A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szabályozási, felügyeleti, akkreditációs szolgáltatásokat nyújt helyi irodáiban; • Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) koordinálja, végrehajtja és értékeli a vidékfejlesztési programokat. Magyar Nemzeti Vidék Hálózat (MNVH) • Már meglévő magán és közhálózatok ernyőhálózatai. A Hálózat Támogatási Egység a NAKVI-n belül működik. Forrás: Szerzői összeállítás5

A lengyel és a magyar AKIS az Európai Unió kontextusában Az AKIS összetétele Lengyelországban és Magyarországon komoly hasonlóságot mutat, főként a közszférában való folyamatos jelentősége terén. Jó példa erre, hogy egyik országban sem alakult egyetlen nagyobb magántulajdonú mezőgazdasági szaktanácsadó szervezet sem. Székely és Halász (2010) felméréseik során megfigyelték, hogy Magyarországon nem mutatkozott igény díjköteles, magánszektor által nyújtott agrár-szaktanácsadás iránt. Az AKIS magyarországi komponensei között megfigyelhető egyfajta összeköttetés, amely elméletileg megkönnyíti az információ és tudás áramlását (3. táblázat), de a korábbi kutatások rávilágítottak, hogy ezen a területen további fejlesztésekre lesz szükség. Tóth (2005) megállapította, hogy „a szaktanácsadásnak kell/kellene a szervezetek közti együttműködést kialakítania és fejlesztenie”, míg Székely és Halász (2010) szerint „a szereplők közti kapcsolatok erősítésére, igényekhez igazodó kutatások kivitelezésére, az oktatás, a kutatás és a szaktanácsadás közti szigorúbb együttműködésre” lenne szükség. Ezen együttműködési szempontok jelenleg nem működnek az AKIS szereplői között az EIP bevezetéséhez szükséges szinten, amely probléma a fejezet következő részében kerül bemutatásra.

További 43 agrár-szakképző intézmény létrehozását jelentették be 2013 augusztusának elején, melyek száma így összesen eléri a 60-at, illetve ezentúl a NAKVI irányítása alá kerülnek.

5

107


3. táblázat: Példák a magyarországi AKIS különböző komponenseinek kapcsolatairól • Az ASZR a VM irányítása alá tartozik, amit a GISZ-el együtt uniós forrásokból finanszíroz, míg a Falugazdász Hálózatot saját költségvetéséből látja el • Az egyetemek az ASZR hét Regionális Szaktanácsadási Központjának közelében, illetve a Területi Szaktanácsadási Központok szomszédságában helyezkednek el (oktatás-szaktanácsadás) • Az ASZR szaktanácsadói közül néhányan egyetemek, főiskolák vagy mezőgazdasági szakiskolák tanárai, munkatársai (oktatás-szaktanácsadás) • A GISZ-t a Magyar Agrárkamara irányítja, míg a 20 Területi Szaktanácsadási Központ a területi kamarák felügyelete alatt áll (támogatási rendszerek-szaktanácsadás) • 21 kutatóintézet állami egyetemekhez és főiskolákhoz tartozik (oktatás-kutatás) • A VM az általa irányított kilenc kutatóintézet mellett felügyeli az MVH-t és az MNVH-t, valamint néhány szakiskolát egyaránt (támogatási rendszerek-kutatás, támogatási rendszerektámogatási rendszerek, támogatási rendszerek-oktatás) • A VM irányítása alatt álló kutatóintézetek saját szaktanácsadási szolgáltatást nyújtanak (kutatás-szaktanácsadás) • Az egyetemek diákjai tanulhatnak szaktanácsadást választható tantárgyként két éven keresztül (oktatás-szaktanácsadás) Forrás: Szerzői összeállítás

Kania et al. (2011) megállapították, hogy a lengyelországi AKIS különböző komponensei közti kapcsolat nem megfelelő, amely a rendelkezésre álló erőforrások nem hatékony kihasználását eredményezi. A kutatási törekvések koordinációjának hiánya, valamint az állami szaktanácsadási szolgáltatások helytelen adminisztrációjának eredményeképpen az innovációk nehezen jutnak el a mezőgazdasági szereplőkhöz. Az agrárinformációs rendszerek szintén a piaci információkra koncentrálódnak. Az AKIS Lengyelországban és Magyarországon is jól jellemezhető, mint „post (politikai és gazdasági) átmenti AKIS” a nyugat-európai tagállamoknál tapasztalt szerkezetátalakítás, liberalizáció és privatizáció hiánya következtében (lásd pl. SCAR, 2012). Mindezek ellenére az említett országokban folyamatos fejlődés figyelhető meg. Például 2013-ban a Magyar Országgyűlés elfogadta a Magyar Agrárkamarához kapcsolódó CXXVI. törvényt, amely jelenleg már új hatáskörrel és a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara névvel rendelkezik. Minden egyes aktív mezőgazdasági gazdálkodónak, illetve vállalkozásnak kötelező a kamarai tagság (ez az élelmiszer-feldolgozás szereplőire is vonatkozik) és így a potenciális tagság a régióban 250–350 ezerre tehető. Az újdonsült Kamara aláírt egy megállapodást a Magyar Kormányzattal, ami lehetővé teszi számára az összes állami szaktanácsadás ellenőrzését 2014-ben. Az elképzelés szerint az agrárszaktanácsadás ezáltal hatékonyabban koordinálhatóvá válik, valamint az állami finanszírozású szaktanácsadói tevékenységek és a piac által vezérelt ASZR kiegészíthetik egymást.

Az Európai Innovációs Partnerség, „Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság” Az Európai Bizottság 2012. február 29-én egy közleményt fogadott el az Európai Innovációs Partnerség (EIP) „Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság”-al kapcsolatosan (EC, 2012). Az EIP célja olyan versenyképes és fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás elősegítése, amely „kevesebb inputból többet ér el”. Ennek érdekében az EIP összekapcsolja a kutatást, a technológiát és az érintetteket. Az Innovációs Partnerségek, a 2010-es Európai Biztosság „Innovatív Unió” közleménye szerint (EC, 2010b), célja olyan szinergiák és Európai Uniós (EU) hozzáadott érték elérése, amelyek a már meglévő politikán és a partnerek közti együttműködés elősegítésén alapuló innovációs áttörések által válnak kihasználhatóvá. 108


Az EIP céljai az EB 61. cikkelyében (2011a) kerültek meghatározásra: • erőforrás-hatékony, termelékeny, alacsony kibocsátású, klímabarát és rugalmas agrárszektor elősegítése, a gazdálkodást befolyásoló természeti erőforrásokkal való tökéletes összhang megteremtése; • az új és a már meglévő élelmiszer-, takarmány- és biológiai anyagok folyamatos ellátásának elősegítése; • a környezetvédelmi folyamatok javítása, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és annak csökkentése; • a kutatáson alapuló tudás, a technológia, a gazdálkodók, a vállalkozások és a szaktanácsadás összekapcsolása. A fenti célok elérése a következő eszközökkel: • hozzáadott érték megteremtése a kutatás és gazdálkodási gyakorlat hatékonyabb összekapcsolásával, valamint a rendelkezésre álló innovációs intézkedések szélesebb körű használatára való bátorítással; • az innovációs megoldások gyorsabb és szélesebb körű átültetése a gyakorlatba; • a tudományos közösség tájékoztatása a gazdálkodási gyakorlat kutatási igényeiről. Az EIP irányítási struktúrája a Magas Szintű Irányító Bizottságból (MSZIB), amely elkészítette a Stratégiai Megvalósítási Tervet, valamint egy EIP hálózati létesítményből („Service Point”) áll. Ez utóbbi információgyűjtéssel és terjesztéssel, ügyfélszolgálat biztosításával és Operatív Csoportok (OCS) felállításának ösztönzésével foglalkozik (3. ábra). A tagállamok számára lehetséges a speciális EIP hálózatok létrehozása, de nem kötelező (EC, 2013a). 3. ábra: Az Európai Innovációs Partnerség „Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság” javasolt szerkezete OCS

OCS OG

OCS OG

OCS OG

Workshop

OCS OG

Szeminárium

OCS OG

OCS OG

OCS OG

OCS OG OCS OG OCS OG

Hálózat NW

Hálózat

OCS OG OCS OG

OCS OG

Szeminárium

OCS OG

Focus Fókuszcsoport group


EIP Hálózat


OCS OG

OCS OG


Workshop

OCS OG OCS OG

Fókuszcsoport

OCS OG

OCS OG OCS OG

OCS OG

Workshop

OCS OG

Hálózat

OCS OG

OCS OG

OCS OG OCS OG

OCS OG

OCS OG

Szeminárium

OCS OG

Forrás: Európai Bizottság

Az EU-nak két fő fóruma van az EIP-ről való tanácskozás tekintetében, mindkettő 2012 júniusában jött létre: (a) a (megújított) SCAR, AKIS Együttműködési Munkacsoportja (EM) és a (b) Tudástranszfer és Innováció (TT&I) Fókuszcsoport. Az utóbbi azt vizsgálja, hogy az EIP milyen módon tudná hatékonyan elősegíteni a TT&I-t az új Vidékfejlesztési Programokon (VP) keresztül, illetve a Nemzeti Vidék Hálózatok (NVH) és a szaktanácsadói szolgáltatások milyen szerepet töltenek be az 109


EIP Műveleti Csoportjainak kialakulásában. A Fókuszcsoport tagjait EU tagállamok nemzeti hatóságainak, valamint NVH-k, EU-szervezetek és akadémiák képviselői alkotják. Az EIP végrehajtásának részletei jelenleg a véglegesítési fázisban vannak uniós és tagállami szinten. Mindezek mellett, 2013. április 26-ai határidővel, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési ügyekért felelős agrárbiztosa, Dacian Cioloş minden tagállamot megkért az alábbi kérdések megválaszolására: 1. Az Ön országának Vidékfejlesztési Programja milyen innovációs célokat fogalmaz meg? Milyen területeken terveznek beavatkozni? 2. Az Ön országának Vidékfejlesztési Programjában kik lesznek az EIP végrehajtásának legfontosabb kedvezményezettjei? 3. Hogyan kívánja bevonni az érintetteket a Vidékfejlesztési Program előkészítő szakaszába? 4. Ön szerint milyen különleges akadályokba ütközhet az EIP Vidékfejlesztési Programban történő bevezetése? 5. Milyen intézkedéseket [EC, 2011a-ra hivatkozással] terveznek bevezetni az innováció és tudásátadás céljainak elérése érdekében? 6. Van már Önnek konkrét elképzelése egy speciális nemzeti vagy regionális EIP hálózat létrehozásáról, vagy ezt a hálózati funkciót inkább a Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózatba építenék be? A hivatalos válaszok legfontosabb pontjai a következő részben kerülnek kifejtésre néhány további lényeges információval kiegészítve. A szervezeti háttér előkészítése Lengyelországban Lengyelországot két FAPA tag képviseli a Tudástranszfer és Innováció (TT&I) Fókuszcsoportban. A vidékfejlesztési tervezés során a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) kiemelt figyelmet fordít a jogszabályi háttér kialakításakor az uniós előírásoknak való megfelelésre, illetve a nemzeti intézményi háttér lehetőségeire. Az FVM az alábbi válaszokat adta Dacian Cioloş hat kérdésére: 1. kérdés: A nemzeti stratégia és a 2014–2020-as Lengyel Vidékfejlesztési Program alapján két fő innovációval kapcsolatos cél került megfogalmazásra: • A mezőgazdaság és kutatás közti kapcsolat erősítése, az innováció fejlesztése az élelmiszerláncban; • Partnerségek kialakítása innovációs együttműködések érdekében, a bevált gyakorlatok terjesztése, együttműködési módszerek életre keltése és kidolgozása, a legfontosabb AKIS partnerek képzettségének fejlesztése. 2. kérdés: A támogatások közvetlen kedvezményezettjei, azaz a felsőoktatási intézmények, a tudományos kutatók, a gazdálkodók, az állami és magán szaktanácsadók, és fogyasztói szervezetek kulcsfontosságú szerepet játszanak majd az EIP-ben az Operatív Csoportokban való részvételük miatt. A végrehajtás intézményi hátterére, és egy irányító hatóságra, amely még elnevezésre vár, vonatkozó projekteket az LNVH fogja kiválasztani és értékelni, mint végrehajtó intézmény. Az LNVH vezető szerepe mellett az innovációs brókerek segítik majd a hatékony végrehajtás menetét. 3. kérdés: Az előkészületek során konzultációkra került sor az AKIS érintettek különböző csoportjai, a vidékfejlesztési program előkészületein dolgozó alcsoportokba tartozók között. A szaktanácsadás, a kutatás és a közigazgatás képviselői kifejtették a véleményüket és elvárásaikat az Operatív Csoportokkal és a tevékenységeikhez szükséges jogi háttérrel kapcsolatban. A vidékfejlesztési program új tervezete elérhető az FVM honlapján. Az FVM a NOM-mal közösen találkozókat szervezett az innovációk a mezőgazdaságba és az élelmiszergazdaságba történő áramlásának akadályainak megvitatására. Az FVM műhely sorozatokat hozott létre a kutatóintézetek, az agrár-szaktanácsadás és a gazdálkodók képviselői számára az Operatív Csoportok felállítására való ösztönzés céljából. 110


A tervek közt szerepel egy egész Lengyelországra kiterjedő műhely sorozat megalkotása, amely az EIP-ről hivatott tájékoztatást nyújtani a gazdálkodók és a vidéki területek vállalkozói számára. 4. kérdés: Az alábbi tényezők akadályozthatják az EIP végrehajtását Lengyelországban: • Az együttműködés mostanáig meglehetősen egyoldalú: a kutatók olyan kutatási eredmények bevezetését kezdeményezik, amelyek nem igazán egyeznek a mezőgazdaság szükségleteivel; • Innovációs brókerek létrehozása, akik eljutnak a tudományos közösséghez, a vállalkozókhoz, a gazdálkodókhoz, sőt még a fogyasztókhoz is az innovációk szükségességének azonosítása és hangsúlyozása céljából; • Az agrár-szaktanácsadás feladata a gazdálkodók és a kutatók közti kommunikáció fenntartása, illetve a célcsoport érdekeinek egyértelmű azonosítása; • Az innováció fogalmát nehéz meghatározni, a már meglévő, elfogadott szabványokat, mint az „Oslói kézikönyv” (OECD, 2005) kellene elfogadni a végrehajtási folyamat átláthatósága érdekében; • Gyenge együttműködés az AKIS szereplői között, ami sztereotípiákat, különböző elvárásokat, a kommunikáció és az egymás igényeinek megismerésének hiányát eredményezi; • Kevés idő (hét év), az Operatív Csoportok felállításának hiánya. 5. kérdés: A projektek az Operatív Csoportok együttműködése révén kerülnek végrehajtásra. Az intézkedések részeként a tudástranszfer, a tájékoztató tevékenységek és a szaktanácsadási, valamint a gazdálkodást és mezőgazdaságot segítő szolgáltatások fognak támogatást nyújtani az innovációs tevékenységek erősítéséhez. Kiegészítő intézkedéseket az LNVH fog végezni. 6. kérdés: A lengyel EIP hálózat az LNVH részeként fog működni, a potenciális kedvezményezettek aktiválásához kapcsolódó projektek finanszírozását, az Operatív Csoportok támogatását, a megfelelt projektek terjesztését, innovatív beszerzési módszerek fejlesztését és az innovációs partnerségek működésének legjobb gyakorlatainak azonosítását fogja végezni. Mind az EIP hálózat, mind az LNVH szoros együttműködésben fog dolgozni az EU-s tagállamok hálózataival a nemzetközi kapcsolatok kiépítése érdekében. Arról még nem született végleges döntés, hogy az EIP tematikus alhálózatai az érintettek által megfogalmazott igények alapján kerülnek-e meghatározásra. A szervezeti háttér előkészítése Magyarországon Magyarország volt az egyike annak a két kelet-európai uniós tagállamnak (a másik Észtország volt, valamint Törökország), amely részt vett az eredeti SCAR AKIS Együttműködési Munkacsoportban (EM) 2010. májusától 2012. márciusáig. Sajnos Magyarország nem volt jelen a megújított SCAR AKIS EM-ben, habár az AKI még mindig szerepel az EM levelezési listáján és figyelemmel kíséri munkáját. Ezzel szemben Magyarországnak öt képviselője van a Tudástranszfer és Innováció (TT&I) Fókuszcsoportban, kettő-kettő a VM-ből és az MNVH-ból és egy a NAKVI-ból. Ez abból adódik, hogy az egyik VM-es képviselő az Európai Vidékfejlesztési Hálózat (ENRD) Koordinációs Bizottságának is tagja, amely felállította a Fókuszcsoportot. A Fókuszcsoport egyik MNVH-s képviselője két AKI-s kollégával együtt részt vett az „EIP a Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság céljából – Célkitűzések és mechanizmusok megvalósítása” elnevezésű konferencián, amely 2012. november 19-én, Brüsszelben került megrendezésre. A VM két munkatársa képviselte Magyarországot a „Innovációk Tervezése a Vidékfejlesztésben” című szemináriumon, 2013. június 26–27-én Madridban. A magyar Vidékfejlesztési Programok 2014–2020-as tervezése a VM kilenc tematikus munkacsoportjában zajlik. A Kutatás és fejlesztés és innováció, tudástranszfer és képzés munkacsoportjában dolgozik a Tudástranszfer és Innováció (TT&I) Fókuszcsoport öt képviselőjéből kettő, egyikük tölti be a titkár szerepét. A madridi szeminárium és az állásfoglalás elkészítése után a VM egy találkozót hívott össze annak érdekében, hogy megismerje minden résztvevő, beleértve a meghívott szakértők nézőpontját is az EIP-ről. 111


Magyarország elismeri, hogy az EIP hozzájárulhat egy tudásalapú, innováció-építő, versenyképes és sikeres vidéki gazdaság megteremtéséhez épp úgy, mint a klímaváltozás, a biológiai diverzitás megőrzése, a fenntartható erőforrás-gazdálkodás (főleg víz és energia), és a biztonságos élelmiszerellátás kihívásainak megoldásához. Dacian Cioloş kérdéseire az alábbi válaszok érkeztek: 1. kérdés: Az általános cél a tudástőke és az innovációs képességek fejlesztésének támogatása; valamint az innovációs eredmények széleskörű terjesztése és felhasználása valamennyi mezőgazdasági szektorban. A specifikus célok a következők: • A K+F és innovációs eredmények hasznosítása termelői együttműködések révén az agrárszektorok versenyképességének és a fenntarthatóságának érdekében; • Az innovációs tevékenységek fokozása és az eredmények alkalmazása az agrárszektorokban és a vidéki területeken az ICT használatának és minőségének növelése érdekében; • A tudástőke bővítése a mezőgazdasági vállalkozások gazdasági és környezeti teljesítményének növelése érdekében; • A kapcsolat és együttműködés erősítése a kutatás és az innováció, a mezőgazdaság és az élelmiszer-ellátási lánc szereplői és különösen a tudás- és technológiatranszfer között. 2. kérdés: A magyarországi EIP végrehajtásában részt vevő AKIS szereplők listája még nem végleges, a kérdés a vezetőség jóváhagyására vár. A szakértők javaslata szerint az innovatív együttműködési tevékenységek és projektek során a termelők és vállalatok lesznek az interaktív munkatársak, valamint a kutatóintézetek, az egyetemek, és a VM szakmai háttérintézményei fogják szolgáltatni az input oldalt. Azok a szervezetek és hálózatok, amelyek már részt vesznek a tudástranszferben, közvetítő szerepet kaphatnak, valamint előfordulhat az is, hogy később alapított vállalkozások is kaphatnak ilyen szerepet. 3. kérdés: A tervezett szereplők részt vettek a Vidékfejlesztési Program előkészítő szakaszában is. A VM kilenc tematikus munkacsoportjának tagjait politikai döntéshozók, kutatók, menedzsment szakértők, valamint kijelölt szakértők adják. 4. kérdés: Az EIP hatékony működése nagyban függ a magyar innovációs rendszer különböző tényezőitől. A EIP-ben való sikeres résztvétel elsődleges követelményei a szereplők közti együttműködés erősítése, a kutató központok, tudástranszfer szervek és vállalkozások közti kapcsolatok erősítése. 5. kérdés: Az innovációval és tudástranszferrel kapcsolatos tervezett intézkedések a következők: tudástranszfer és információs tevékenységek; szaktanácsadás, üzemvezetési és helyettesítési szolgáltatások; együttműködés; és beruházás tárgyi eszközökbe. 6. kérdés: A vezetőség jóváhagyására vár a döntés arról, hogy a magyar EIP hálózat önálló szervezetként, vagy egy már jelenleg is működő intézmény részeként fog működni. Szakértők szerint az utóbbi verzió hatékonyabb lenne az innováció diffúziója miatt. A OCS-ok egy akkreditációs folyamat útján kerülnek kiválasztásra, mivel kizárólag az ilyen módon regisztrált szervezetek jogosultak EMVA támogatásra. A támogatás egyes feltételeiről szóló végső döntés később kerül meghatározásra a tervezési fázis során. A lengyel és magyar előkészületek az EU kontextusában A madridi szemináriumon megjelent egy tájékoztató, amely összefoglalja a 19 EU- tagállam minisztereitől érkezett válaszokat a Dacian Cioloş által feltett kérdések vonatkozásában (EC, 2013b). A lengyel és magyar válaszok tartalma összhangban volt az EU-tagállamok általános álláspontjaival, amelyek a következők: • Az innováció fontosságának elismerése a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás területein; • Az AKIS érintettek széles körének bevonása az EIP végrehajtásába; 112


• Ezen érintetteknek alapvető szerepet kell játszaniuk a tervezési dokumentumok előkészítése során az alulról érkező kezdeményezések ösztönzése és a sikeres végrehajtás érdekében. • Bár még túl korai konkrét tárgyalásokat kezdeményezni az érintett felekkel, több tagállam már workshop-okat szervezett az informálás és konzultáció érdekében; • Rengeteg nehezítő tényező merülhet fel, mivel az EIP egy újfajta elképzelés; • Még nem született végső döntés arról, hogy mely vidékfejlesztési intézkedések kerülnek alkalmazásra, azonban úgy tűnik, hogy a hangsúly az együttműködési intézkedésre kerül; • Néhány tagállam olyan EIP hálózatot fog kialakítani, amely az adott ország Nemzeti Vidék Hálózatára épül, míg mások egy teljesen önálló EIP hálózat létrehozását preferálják. Lengyelországgal és több más EU tagországgal ellentétben Magyarország még nem szervezett konzultációs és információs workshop-ot a mai napig. Az akkreditációs folyamat javasolt alkalmazása ellentétes a „bottom-up” megközelítés útján kialakítandó és az EU által tervezett OCS-ok elképzelésével, és valószínűleg további gyakorlati problémák fognak felmerülni a nemzetközi OCS-ok létrehozásánál is. Azonban ez a megállapítás nem csak Magyarországra igaz, mivel a legtöbb EU tagállam számára a finanszírozható OCS-ok kiválasztási eljárásának véglegesítése még kialakításra vár (Inge van Oost, pers. comm.).

Az innovációs partnerségek tapasztalatai Az Operatív Csoportok hivatottak betölteni a „szállítási mechanizmus” szerepét az EIP-ben. A „részvételi” hálózati megközelítés alkalmazása a partnerségek kialakításához bottom-up kezdeményezéseket fog eredményezni az OCS-ok esetében, ami összeköti a gazdálkodókat, a szaktanácsadókat, a kutatókat, a vállalkozókat és az egyéb szereplőket egymással konkrét problémák és lehetőségek mentén. Ez a „többszereplős megközelítés”, amely összhangban van a Horizon 2020 szabályzatának elvárásaival (EC, 2011b), „biztosítani fogja a szükséges tapasztalatcserét” az AKIS szereplői között. Az Európai Bizottság nem fog elvárásokat támasztani az Operatív Csoportok összetételét, funkcióját, témáját illetően. Az OCS-ok tagjai fognak dönteni a projektek kidolgozásáról, illetve ők felelnek a projektek eredményeinek széles körű megismertetéséért is, különösen az EIP hálózaton belül. Nem lesz önálló finanszírozás konkrét innovatív műveletekre; az EIP főként azokra a műveletekre kap pénzügyi forrást, amelyek az alábbi két EU-s politikát támogatják: • A Vidékfejlesztési Politika társfinanszírozást nyújt a OCS-ok műveleteihez. A legfontosabb intézkedések tartalmazzák az együttműködést (36. cikk, EU, 2011a), amely támogatást nyújt az OCS-ok tevékenységeinek felállításához és finanszírozásához, a tudástranszfert és tájékoztató tevékenységeket (15. cikk), a szaktanácsadást (16. cikk), a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek minőség rendszereit (17. cikk), a tárgyi eszköz beruházást (18. cikk), valamint a gazdálkodási és üzleti fejlesztéseket (20. cikk); • Az EU Kutatási és Innovációs Politikája („Horizon 2020”) fontos szerepet játszik az innovatív tevékenységekhez szükséges tudásalap biztosításában. Az EIP műveletei közé tartoznak az alkalmazott kutatási projektek, a határon átnyúló- és klaszter kezdeményezések, a többszereplős megközelítések, a kísérleti vagy demonstrációs projektek, valamint az innovációs brókerek és központok támogatása. Az EU álláspontja szerint ezen politikák kiegészítik egymást, mivel az előbbiben felsorolt műveletek általában csak a tervezett régiók határain belül voltak kivitelezhetőek, míg a kutatási politika a régiókon átívelő, határokon átnyúló, vagy EU-szintű társfinanszírozott innovatív akciók szintjét célozza meg. Más politikák, nevezetesen a Kohéziós és Oktatási Politika, ajánlhat további finanszírozási lehetőségeket. A megújult SCAR AKIS Együttműködési Munkacsoport néhány olyan példát azonosított Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban, amelyek esetében gazdálkodók csoportjai az érintettekkel együtt dolgoznak innovációkon, 113


így ezek pozitív példát szolgáltatnak az új EU-s politika OCS-jai számára. A következő részben bemutatunk néhány példát az AKIS különböző szereplői között működő innovációs partnerségekről Lengyelország és Magyarország számára. Innovációs partnerségek Lengyelországban Lengyelországban számos formája létezik az innovációs partnerségeknek, melyek lehetnek klaszterek, technológiai parkok, technológiai inkubátorok, tudományos pre-inkubátorok és üzleti inkubátorok, technológiai transzfer központok, vetőmag alapok és business angels hálózatok. Ugyanakkor néhány innovációs partnerség közvetlenül az élelmiszer ágazathoz kapcsolódik. Többségüket a rendelkezésre álló pénzügyi források megszerzése ösztönzi, valamint elsődleges céljuk a termékeik iránti kereslet növelése, és csak ezután a tudás és fizikai erőforrások fejlesztése (Kufel és Figiel, 2012). Alább három olyan innovációs partnerségi példa kerül bemutatásra, amelyeknél az előirányzott OCS-ok elképzeléséhez hasonló együttműködési formát fogadtak el: A Marhahús Termelők Lengyel Társadalma és a Varsói Tudományegyetem által vezetett Marhahús Klaszter (Klaster Wolowiny; http://www.klaster-wolowiny.pl/) a kutatás, a szaktanácsadás, az oktatás, a termelők és támogatási rendszerek valamint termelői szervezetek és vidékfejlesztési civil szervezetek képviselőit foglalja magába. A klaszter innovatív koncepciója a fogyasztók és termelők közti közvetlen kommunikáció létrehozása a hús származásának és feldolgozásának biztonságos nyomon követhetőségének segítségével. A marhahús fogyasztás viszonylag alacsony Lengyelországban a fogyasztói preferenciák és az instabil minőségről kialakult általános vélekedés miatt. Ezért a projekt szerves része a fogyasztói preferenciák állandó felügyelete, valamint olyan mechanizmusok létrehozása, amelyek megváltoztatják a vásárlók véleményét az egyedülálló tápértékű termékek előállításáról szóló tájékoztatással. Az egyetemek felelnek a fogyasztók és a feldolgozóipar közötti kommunikációs platformok kidolgozásáért. A műszaki egyetemek nyújtják a leghatékonyabb technológiát a végtermékkel és tápérték megőrzéssel szemben támasztott fogyasztói elvárásoknak való megfeleléshez. Ebben a partnerségben szoros kapcsolat alakult ki a kutatók és a termelők között, azonban az innovatív jelleg leginkább a fogyasztói piac fejlődésének köszönhető. A „Bioaktív élelmiszer” konzorcium egészségügyi, mezőgazdasági, gazdasági és biológiai kutatásokat végző egyetemekből áll, amelyek célja olyan innovatív élelmiszer-előállítási technológiák fejlesztése, melyek pozitív hatással vannak az emberi betegségek csökkentésére. Az eredmények közvetlenül az élelmiszer-feldolgozó ágazatban kerülnek alkalmazásra, így a konzorcium tevékenységének szerves része a feldolgozó szektorral és a fogyasztókkal kialakított szoros együttműködés. A gazdasági egyetemek által végzett fogyasztói elvárásokról szóló felmérések és piaci elemzések nyújtanak információt a biológiai- és élelmiszer kutatók számára, akik kiválasztják a kívánt aktív összetevőket, valamint az élelmiszer-előállítás technológiáját fejlesztik. Ez utóbbi félipari szinten kerül tesztelésre, míg a termékek összetételük, biztonságuk és tápértékük alapján kerülnek értékelésre. Az innovatív élelmiszer funkcionális jellemzőit kiválasztott klinikákon és a legígéretesebb termékek piacelemzése által ellenőrzik. Ebben a partnerségben a szaktanácsadással ápolt gyenge kapcsolatokat kompenzálják a végső fogyasztók és termelők innovatív technológiákról folytatott konzultációi. A kutatási eredmények magas piaci értéke várhatóan fokozza majd a feldolgozó ágazat érdeklődését és további gazdálkodók közti együttműködéseket generál. A Bio Élelmiszerek Völgye Klaszter (Dolina Ekologicznej Żywności Klaster; http://www. dolinaeko.pl/) legfontosabb céljai közé tartozik a biotermékek előállításának, feldolgozásának és értékesítésének információihoz és tudásához való hozzáférés javítása. Ez a Talajtani és Növénytermesztési Intézet kezdeményezése, amely összekapcsolja a civil szervezeteket, a termelőket és az oktatási partnereket. Egyéb intézkedések mellett a partnerség összegyűjti az új vagy továbbfejlesztett termékek innovatív megoldásait és továbbítja tagjai számára. A kutatási partnerek felelnek a biotermékek előállításáról, feldolgozásáról és értékesítéséről szóló tanulmányok elkészítéséért, beleértve 114


a helyi körülményekhez alkalmazkodó új technológiákat is. A partnerséget jellemzi, hogy közvetlen kapcsolatban állnak agráriskolákkal, amely megkönnyíti a tudás átadását az új és már meglévő termelők számára is. A gazdálkodók regionális konszolidációja segít az innovatív értékesítési csatornák bevezetésében és a marketing stratégiák kidolgozásában. Innovációs partnerségek Magyarországon Az alábbiakban három olyan, az AKIS különböző szereplői között működő innovációs partnerségi példa kerül bemutatásra, amelyek esetében az előirányzott OCS-ok elképzeléséhez hasonló együttműködési formát fogadtak el: Az Innovatív Élelmiszeripari Klaszter Kft. (www.pharmapiek.hu) célja egy olyan piac vezérelt, együttműködő innovációs rendszer kialakítása, amely magas hozzáadott értékű, adott iparágban hasznosítható kutatási eredményeket és funkcionális élelmiszer termékeket képes előállítani. A Debreceni és Kaposvári Egyetem, valamint a velük együttműködő vállalkozások hálózatának (Debrecen Önkormányzata, a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi- és Iparkamara, Pick Szalámigyár és számos kis- és közepes méretű élelmiszeripari vállalkozás) tudásbázisa jelentős mezőgazdasági és élelmiszergazdasági innovációs tengellyé vált még Eurorégiós (Kárpát) szinten is. A Debreceni Egyetem új Hagyományos Ázsiai Orvoslás elnevezésű Tanszékén a növényi termékek kivonati eljárásáról és kémiai egységeiről végeznek kutatásokat. A klaszter szolgáltatásokat nyújt a menedzsment, a marketing és a projektmenedzsment területein, valamint különböző képzési formákat szervez. Ezen felül, a projektek szintjén is nyújt (vidékfejlesztési) szolgáltatásokat az élelmiszeripari termékfejlesztés és a gyógyturizmus területein, illetve élelmiszer-biztonsági elemzéseket végez, míg az egyetemi tantervek közé tartoznak az ipari élelmiszer termékfejlesztés, a dietetika és a termál gyógyturizmus területei is. A RÓNA-JUH Klasztert (http://ronajuh.hu) juhtenyésztő és –nevelő vállalkozások, valamint oktatási és kutatási intézmények hozták létre 2007-ben. A bottom-up együttműködést az innováció és a szervezett működés hiánya ösztönözte a juh-ágazatban. Az alapító tagok felismerték, hogy a homogén alapanyagok – amelyek piacképesek a hazai és külföldi piacokon is – mennyiségét kizárólag közös erőfeszítéssel képesek növelni. Az Észak-alföldi Régióban a klaszter támogatja és koordinálja az innovációt az ágazatban. A tagok gazdasági potenciáljának növelése érdekében a klaszter innovációs folyamatokat indít be, tréningeket és benchmarking klubokat szervez, új szakmai tapasztalatokat mutat be a tagok számára, és új piaci lehetőségeket tár fel, amelyhez egy megfelelő szakmai marketing csapat is csatlakozik. Továbbá igyekszik homogén és kiváló minőségű bárány alapanyagot biztosítani a feldolgozók számára. A klaszter összekapcsolja a mezőgazdasági vállalkozásokat a tudásbázissal. Csak néhány gazdálkodó képes vállalni a szakmai munka finanszírozását, így a klaszter fő feladata a munkához szükséges pénzügyi háttér megteremtése. A Tisza-völgyi Nemzetközi Agrár Kutatási-fejlesztési Klaszter egy jó példa a nemzetközi partnerségre, amely egy magyar kezdeményezés. Ez 34 román, ukrán, szlovák, magyar és szerb tanács, egyetem és más szervezet közreműködésével alakult meg 2013 februárjában. A klaszter létrehozásának elsődleges célja a közös élelmiszer-előállítási rendszerek létrehozása, az élelmiszer-biztonsági szint növelése, és új munkahelyek teremtése. A klaszter szeretne 2014 nyaráig komoly eredményeket felmutatni a munkahelyteremtés terén, míg három éves távlatban 20 ezer új munkahelyet, különösen a vidéki területeken szeretnének létrehozni. Az első szakasz célja az alapvető élelmiszerek (kenyér, hús, tej, zöldség és gyümölcs) nemzetközi termelésének integrációja, közhasznú célokkal, a Tisza földrajzi vízgyűjtő területének régiójában. Ez a terület lakosai számára javítaná a közellátás minőségét. A klaszteren belül az áruk szállítása non-profit rendszerben működik, ezért a termelők hasznát csökkentő közvetítő szervezetek részvétele a szállítási rendszerben nem engedélyezett.

115


Tanulságok a már meglévő innovációs partnerségek tapasztalatai alapján A fent említett hat példa olyan mezőgazdasági termelők, szaktanácsadók, kutatók, vállalkozások és egyéb szereplők közötti együttműködésen alapuló bottom-up kezdeményezések, amelyek célja konkrét problémák megoldása és lehetőségek kihasználása az innovációk segítségségével. Ezek a példák igazolják, hogy Lengyelországban és Magyarországon is létre lehet hozni az OCS-okhoz hasonló partnerségeket az AKIS különböző szereplői között. Ezek az együttműködések akár nemzetközi vonatkozásúak is lehetnek. Egyedül a kutatóintézetek jelentős szerepe adhat aggodalomra okot a három bemutatott lengyel innovációs partnerség esetében, habár szerepük a mezőgazdasági termelők innovációra való ösztönzése terén a többi partner elvárásaitól is függ. Ezzel szemben az AKIS elemei, a támogatási rendszerek és az oktatás csak gyengén kerültek integrálásra, ahogy a szaktanácsadás potenciálja sincs kellően kihasználva. A magyar példák közül kettő esetében megfigyelhető az egyetemek jelentősége. Ezek a példák pedig azt sugallják, hogy az OCS-ok felállítása inkább kutatói (kutatóintézeti vagy egyetemi) kezdeményezés, mintsem gazdálkodói vagy gazdálkodói szervezeti érdek. A Tudástranszfer és Innováció (TT&I) Fókuszcsoport összesen 68 példát gyűjtött össze az EU vidékfejlesztési tapasztalatairól a tudástranszfer és innováció támogatása terén, amelyek az ENRD (2013) 1. számú mellékletében kerültek ismertetésre. Az öt magyarországi esettanulmány az alább felsorolt témákat érinti. Ezek közül négy vett igénybe Leader támogatást, míg az ötödik a 114. számú Intézkedés által került finanszírozásra, mint szaktanácsadási szolgáltatások és egy kutató intézet között létrejött együttműködés: • A megújuló energia népszerűsítése a vidéki közösségekben; • A vállalkozói oktatás új formája a vidéki iskolákban; • A szaktanácsadás együttműködése egy kutatóintézettel; • Egy újfajta szakképzés a megújuló energia és az erőforrás-gazdálkodás területein; • Egy hálózat kiépítése a turisztikai szolgáltatások javítása érdekében egy magyarországi kistérségben. A három lengyel esettanulmány közül kettő a 121. számú Intézkedés által került finanszírozásra, míg a gyakorlati oktató központ Technikai Segítségnyújtás támogatást kapott: • A napenergia hasznosítása egy mezőgazdasági üzemben; • Egy gyakorlati oktató központ létrehozása a kisüzemi feldolgozás területén; • Jégeső elleni védő berendezés felállítása egy lengyelországi áfonyás kertben. Míg ez a nyolc projekt valóban innovatívnak tekinthető és sokuk valamilyen partnerséget foglal magába, addig legtöbbjüknek csak egyetlen kedvezményezettje van, egy egyéni gazdálkodó, vagy egy intézet személyében. Ezeket nevezhetjük „micro beavatkozásoknak”, amely viszonylag kevesebb gazdasági vagy környezeti hatással bírnak, mint az eredetileg tervezett OCS-ok. Mindezek ellenére a TT&I Fókuszcsoportnak (ENRD, 2013) sikerült levonnia néhány fontos tanulságot az esettanulmányokból, amelyek fontosabb megállapításait felhasználta az OCS-ok leendő létrehozásához: • A potenciális innovátorok felélénkítése. Nagyon gyakran az érintetteknek már van konkrét elképzelésük egy lehetséges innovációról, azonban tudás és támogatás hiányában nem tudják azokat végrehajtani; • A szaktanácsadás és az „innovációs brókerek” kulcsfontosságúak az innovációs folyamatban, mivel megkönnyítik az összetett, többszereplős műveleteket; • A megfelelő kommunikáció és együttműködés, valamint a bizalomépítés az egyes szereplők között elengedhetetlenek a sikerhez ebben az interaktív folyamatban; • A piaci igények felmérése az innováció előfeltétele. A piaci változások és folyamatok megértése fontos szempont az innovációhoz szükséges domainek azonosításához;

116


• A különböző források és intézkedések egységesítése lehetővé teszi az összetettebb projektek végrehajtását és a rendelkezésre álló különböző lehetőségek kihasználását egyaránt; • A megfelelő partnerségek kiépítése fontos az olyan megfelelő partnerek összefogása szempontjából, akik rendelkeznek a tárgynak megfelelő motivációval, készséggel, tudással és hajlandóak egy sikeres partnerségbe beruházni; • Egy olyan helyi üzleti modellre van szükség, amely igazodik a helyi sajátosságokhoz, illetve magába foglalja a terület gazdasági, társadalmi és kulturális sajátosságait; • A hatóságok és a szabályozás rugalmasságának biztosítása a vidékfejlesztési politika végrehajtása és az innovációk támogatása függvényében; • A kockázati tényezők és azok kezelési hibáinak menedzselése, azaz a kockázatvállalás és a hibák lehetősége szerves részei az innovációs folyamatoknak; • Az innováció egyértelmű kereteinek meghatározása fontos az innovációhoz vezető intézkedések és feltételek kialakításához.

Következtetések és javaslatok Gorton et al. (2009) és Swain (2013) rámutattak arra, hogy az EU agrárpolitikája a túlsúlyban lévő (közepes méretű) családi gazdaságokra lett kialakítva, de a keleti tagállamok mezőgazdaságát az ilyen méretű gazdaságok történelmi hiánya jellemzi. Így a válaszra arról, hogy az EIP hatékonyan bevezethető lesz e az olyan rendszerváltó tagállamok AKIS-ában, mint Lengyelország és Magyarország még várni kell, azonban az esetlegesen felmerülő problémák részben a keleti EU tagállamok (kivéve Észtországot) saját hibáinak eredménye, mert nem vesznek rendszeresen részt és nem befolyásolják kellően a 2010 májusa óta zajló SCAR AKIS Együttműködési Munkacsoport vitáinak kimenetelét. Ezért a jövőben Lengyelországnak és Magyarországnak saját érdeke, hogy az ilyen jellegű kezdeményezések esetében ne csak a végrehajtásnál, hanem már a tervezési fázisban is komolyan részt vegyenek, így saját gazdálkodási szektoraik igényeit is figyelembe vehetik az előkészítésnél. A TT&I Fókuszcsoport 2013 márciusában több kezdeti fázisban lévő szakpolitikai ajánlást tett hat beavatkozási területtel kapcsolatosan (ENRD, 2013). Ez a hat intervenciós terület és a kapcsolódó ajánlások a következők: • A vidékfejlesztési szabályozás egyszerűsítése: az innovatív projektekhez kapcsolódó adminisztrációs terhek minimalizálása; • A vidékfejlesztési tervezési hálózatok, az innovációs hálózatok és az EIP hálózatok csatlakoztatása: befektetés az EIP-en belüli megfelelő kommunikáció és koordináció kialakítására uniós és tagállami szinten egyaránt; • Innovációs légkör biztosítása – komplex innovációs folyamatok figyelembe vételével: a kockázat és kudarc lehetőségének elfogadása; a „lépésről-lépésre” megközelítés alkalmazása a tervezés és a finanszírozás során; a tapasztalatokból való tanulás és a megszerzett ismeretek megosztása; • Az érintettek széles körű bevonásának támogatása: az érintett szereplők tájékoztatásának megkezdése már 2013-ban az EIP OCS-ok 2014–2020-as céljairól és lehetőségeiről a Nemzeti Vidék Hálózatok támogatásával; • A már meglévő AKIS erősítése: a meglévő AKIS szereplők informálása az EIP OCS-ok elképzeléséről; • A feltörekvő hálózatok támogatása: a Közösségi Irányítású Helyi Fejlesztési csoportok (CLLD) vagy a Helyi Akciócsoportok (HACS) ösztönzése a következő tervezési időszakban felmerülő kezdeményezések és az innováció támogatására mikro-regionális és nemzetközi szinten, valamint az EIP használatára.

117


Magyarországon a Fókuszcsoport és a VM Tervezési Csoportja között fennálló közvetlen kapcsolatnak (megosztott tagság által) kellene biztosítania azt a gyakorlatot, hogy a magyar politika teljes mértékben magába foglalja az EIP végrehajtásához szükséges rendelkezéseket az új Vidékfejlesztési Program első prioritásának megfelelően. A VM és háttérintézményei megfelelő szintű figyelmet fordítanak az EIP-re. Ugyanakkor a Fókuszcsoport által javasolt, az AKIS további szereplőinek tájékoztatása az OCS-ok potenciáljáról (a negyedik és ötödik pont a fent említett listán) még (2013 július közepén) nem történt meg. Ezért a VM-től kívülállóknak valószínűleg nincs sok tudomásuk az EIP-ről és a kapcsolódó struktúrákról, habár az „új” Agrárkamara esetében segítséget jelenthet az a tény, hogy a fejezet egyik írója (S.E.) a közelmúltban közösen dolgozott velük egy munka során. Az EIP Felső Szintű Iránytó Bizottságának nincs jelenleg magyar tagja, de jó néhány Magyarországgal kapcsolatban álló szervezet (pl. COPA-COGECA, CEJA és az Európai Agrárkamarák Szövetsége) képviselteti magát. Nem találtunk arra utaló jelet, hogy az említett csatornák által tájékoztatás történt volna az EIP információiról. Magyarországon sürgősen szükség van egy konzultációs és információs workshop felállítására. Mind a lengyel, mind a magyar válaszok a Damian Cioloş által feltett negyedik kérdésre megemlítették az AKIS szereplőinek nem megfelelő együttműködését, ami az EIP végrehajtásának egy komoly akadályát jelenti, amely problémát néhány más EU tagállam szintén jelzett válaszai során (EC, 2013b). Továbbá, a fejezetben felsorolt innovációs partnerségek példái arra utalnak, hogy a gazdálkodók csak ritkán állnak az efféle kezdeményezések hátterében. A madridi szemináriumon felmerült az aggodalom, hogy az állami finanszírozás megszorításai inkább a „kínálat” (kutatók), mintsem a „kereslet” (gazdálkodók) által vezérelt projekteket fogják fejlesztésre ösztönözni. Mindent összevetve ezek a tényezők komoly veszélyt jelentenek az EIP sikeres végrehajtására a lengyel és magyar gazdálkodók igényeinek való megfelelés tekintetében. A veszélyek csökkentésére két elképzelés került megfogalmazásra, melyek a következők. Először is, az innovációs brókerek szerepe nem lehet túlzottan hangsúlyos az OCS-ok létrehozásában. Ez az álláspont rendszeresen megállapításra kerül az Európai Bizottságban és ez volt a TT&I Fókuszcsoport munkájának egyik fő tanulsága is (ENRD, 2013). Az innovációs közvetítés magába foglalja az innovációs ötletek felfedezését, az igények alakulását, a partnerek összekapcsolását, a támogatások felkutatását és a pályázatírást. A bróker részt vehet, de nem kötelezően, a projektekben is. A szaktanácsadási szolgáltatókat gyakran emlegetik lehetséges innovációs közvetítőkként is (EC, 2013a). Másodszor, Magyarországon az Agrárkamara már jelezte érdeklődését az EIP hálózat irányítása iránt, bár meg kell említeni, hogy a kérdéssel kapcsolatban még nem született döntés. Habár egy ilyen megállapodás lehetséges kimeneteleit teljesen ki kell dolgozni, azonban a hálózat vezetése a tervezett fő érdekcsoportok képviselői által logikus elképzelésnek tűnik. Lengyelországban ezzel szemben az FVM fogja felügyelni az EIP végrehajtását annak érdekében, hogy a szervezeti megoldások összhangban legyenek a Vidékfejlesztési Programokkal és a kapcsolódó előírásokkal. Egyelőre még nincs kidolgozott Operatív Csoport modell Lengyelországban és az előrejelzések szerint a vidékfejlesztési alapok csak viszonylag kis része lesz fordítható ezen elképzelések megvalósítására. Az innováció gazdaságfejlesztési szerepének komoly elméleti bizonyítéka ellenére az mezőgazdasági és vidékfejlesztési érdekcsoportok számára az EIP-ben rejlő lehetőségek egyelőre nem teljesen egyértelműek. Ezért a finanszírozás lesz az érdekcsoportok közötti közvetlen kommunikációból keletkező innovációs folyamatok legfőbb fejlesztésekbe való fokozatos integrálásának eszköze. A OCS-ok sikeres létrehozása nagyban függ a meglévő partnerségek rugalmasságától, a gazdálkodói szervezetek érdekeitől és az elképzelés lehetséges előnyeitől.

118


Mark Zuckerbergtől, a Facebook kitalálójától, 2007-ben egy neves, hírközléssel foglalkozó vállalat vezetője a következőt kérdezte: „Hogyan teremtsünk egy az Önéhez hasonló közösséget?’ A válasz: „Sehogy, közösségeket nem lehet teremteni. A közösségek már léteznek. Már azt teszik, amit ők akarnak. Inkább azt a kérdést kellene feltenni, hogyan segítsük őket abban, hogy jobban csinálják. Gyűjtsük össze az embereket „elegáns szervezetekbe”. Lengyelországban és Magyarországon az EIP „elegáns szervezete” lehet a módja a mezőgazdasági innovációk beindításának az érdekcsoportok közötti együttműködés javításán keresztül. A tervezés terén mindkét ország jelentős fejlődést ért el, azonban az EIP hatékony végrehajtásának legkomolyabb kihívásai még csak ezután következnek.

Köszönetnyilvánítás Köszönjük Inge van Oostnak, az Európai Bizottság Mezőgazdasági Főigazgatósági Politkai Tisztviselőjének a kutatási kérdéseinkre adott válaszai során tanusított türelmét, valamint köszönjük munkatársunknak, Biró Szabolcsnak a fejezet egy korábbi változatának elkészítésével kapcsolatosan tett hasznos észrevételeit. Az itt kifejtett vélemények kizárólag a szerzők sajátjai.

Hivatkozások jegyzéke Dockès, A-C., Tisenkopfs, T. and Bock, B. (2011): WP1: Reflection paper on AKIS. Paper prepared for the SCAR Collaborative Working Group on AKIS. EC (2010a): EUROPE 2020: A strategy for smart, sustainable and inclusive growth. COM(2010) 2020 final. Brüsszel: Európai Bizottság. EC (2010b): Communication from the Commission to the European Parliament, the Council, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions: Europe 2020 Flagship Initiative: Innovation Union. COM(2010) 546 final. Brüsszel: Európai Bizottság. EC (2011a): Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council on support for rural development by the European Agricultural Fund for Rural Development (EAFRD). COM(2011) 627/3. Brüsszel: Európai Bizottság. EC (2011b): Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council establishing Horizon 2020 - The Framework Programme for Research and Innovation (2014-2020). COM(2011) 809 final. Brüsszel: Európai Bizottság. EC (2012): Communication from the Commission to the European Parliament and the Council on the European Innovation Partnership ‚Agricultural Productivity and Sustainability’. COM(2012) 79 final. Brüsszel: Európai Bizottság. EC (2013a): Draft Guidelines on Programming for Innovation and the Implementation of the EIP for Agricultural Productivity and Sustainability. Programming period 2014-2020, Version June 2013. Brüsszel: Európai Bizottság. EC (2013b): Summary of replies by Ministers in response to a questionnaire on the European Innovation Partnership for “Agricultural Production and Sustainability’ issued by Commissioner Ciolos. Brüsszel: Európai Bizottság. ENRD (2013): Phase 1 Report. Brussel: European Network for Rural Development. Floriańczyk, Z. (2004): System informacji rynkowej, in W. Rembisz (ed.) Rynki rolne – funkcjonowanie, regulacje i interwencja a informacja. Warszawa: MRiRW. Gorton, M., Hubbard, C. and Hubbard, L. (2009): The Folly of European Union Policy Transfer: Why the Common Agricultural Policy (CAP) Does Not Fit Central and Eastern Europe. Regional Studies 43, 1305-1312. Hall, A. (2006): Public-private partnerships in an agricultural system of innovation: concepts and challenges. International Journal of Technology Management and Sustainable Development 5 (1), 3-20. 119


Kania, J., Drygas, M., Kukowska, B. and Kalinowski, J. (2011): System transferu wiedzy dla sektora rolno-spożywczego – oczekiwane kierunki rozwoju. Lengyel Agrárökonómiai Szaklap 7, 22-28. Kufel, J. and Figiel, Sz. (2012): Klastry i inicjatywy klastrowe w polskim sektorze rolnożywnościowym, PW Report nr 34. Warszawa: IERiGŻ-PIB. Klerkx, L. and Leeuwis, C. (2009): Shaping Collective Functions in Privatized Agricultural Knowledge and Information Systems: The Positioning and Embedding of a Network Broker in the Dutch Dairy Sector. The Journal of Agricultural Education and Extension 15 (1), 81-105. Nemes, G. and High, C. (2013): Old institutions, new challenges: the agricultural knowledge system in Hungary. Studies in Agricultural Economics 115 (2), 76-84. OECD (2005): Oslo Manual: Guidelines for Collecting and Interpreting Innovation Data (3rd edition). Párizs: OECD. OECD (2009): The Bioeconomy to 2030: designing a policy agenda. Paris: OECD. Rennings K. (2000): Redefining innovation – eco-innovation research and the contribution from ecological economics. Ecological Economics 32 (2), 319-332. Rivera W.M., Qamar M.K. and Mwandemere H.K. (2005): Enhancing coordination among akis/rd actors: an analytical and comparative review of country studies on agricultural knowledge and information systems for rural development (akis/rd). Róma: FAO. Rivera, W.M. and Zijp, W. (2002): Contracting for agricultural extension. International case studies and emerging practices. Washington DC: CABI Publishing. SCAR (2007): FFRAF report: foresighting food, rural and agri-futures. Brüsszel: Európai Bizottság. SCAR (2009): New challenges for agricultural research: climate change, food security, rural development, agricultural knowledge systems. 2nd SCAR foresight exercise. Brüsszel: Európai Bizottság. SCAR (2012): Agricultural knowledge and innovation systems in transition – a reflection paper. Brüsszel: Európai Bizottság. Swain, N. (2013): Agriculture ‘East of the Elbe’ and the Common Agricultural Policy. Sociologia Ruralis 53 (3), 369-389. Székely, E. and Halász, P. (2010): A mezőgazdasági tanácsadás intézményi feltételei és működési tapasztalatai. Budapest: AKI. Tóth, K. (2005): Az agrár-szaktanácsadás helye a mezőgazdasági ismereti rendszerben, fejlesztési lehetőségeinek megalapozása Magyarországon. PhD disszertáció. Gödöllő: Szent István Egyetem. Woś, A. (2000): Rolnictwo polskie 1945-2000. Porównawcza analiza systemowa. Warszawa: IERiGŻ-PIB.

120

Mezőgazdasági biztosítások támogatásának eszközei

Mezőgazdasági biztosítások támogatásának eszközei KEMÉNY Gábor1, Cezary KLIMKOWSKI2, FOGARASI József3, TÓTH Orsolya1 és VARGA Tibor1

Bevezető A mezőgazdasági biztosítások kormányzati támogatása általánosan elfogadott gazdaságpolitikai gyakorlat, amelynek célja, hogy jobb hozzáférést biztosítson a gazdálkodók számára különböző kockázatkezelési eszközökhöz. Ezen biztosítások támogatása bizonyos feltételek teljesülése esetén zöld dobozos támogatásnak minősül a Kereskedelemi Világszervezet (WTO) megállapodásai értelmében (OECD, 2009). A Világbank 65 ország mezőgazdasági biztosítási programjára kiterjedő felmérésében megállapította, hogy a vizsgált országok közel kétharmadában biztosítási díjtámogatást alkalmaztak, ennek mértéke általában elérte az eredeti biztosítási díj 50 százalékát. A díjtámogatáson kívül a kormányok jellemzően viszontbiztosítást nyújtottak a piaci biztosítók számára (a vizsgált országok 32 százalékában), támogattak azok adminisztratív és működési kiadásait (16 százalékában) és veszteségeik egy részét is megtérítettek (6 százalékában). Emellett a kormányzatok jogszabályokkal és kutatásokkal, fejlesztésekkel és képzésekkel támogathatják a mezőgazdasági kockázatkezelést (Mahul és Stutley, 2010). A fejezet célja, hogy bemutassa a magyarországi és lengyelországi mezőgazdasági biztosítási rendszerek fejlődését és jellegzetességeit. A fejezet felépítése a következő: elsőként összefoglaljuk a mezőgazdasági biztosítások elméletének alapproblémáit. Ezt követően bemutatjuk a lengyel és a magyar biztosítási rendszereket, majd a fejezetet következtetésekkel zárjuk.

Mezőgazdasági biztosítások elméleti problémái A mezőgazdasági termelés különösen érintett a kedvezőtlen időjárás, árvizek és szárazságok okozta károk által, amelyek tovább növekedhetnek az elkövetkező években a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai miatt. A növekvő termelői kockázatok kezelésének egyik lehetséges pénzügyi eszköze a mezőgazdasági biztosítás. A biztosítási piacokon összegyűlt tapasztalatokból megállapítható, hogy megfelelő biztosítási termékek nem fejleszthetők ki állami támogatások nélkül abban az esetben, ha szisztematikus kockázatok és információs aszimmetria merül fel. Szisztematikus kockázattal állunk szemben, amikor egyetlen kockázat káreseménye egyszerre jelentkezik nagyon sok gazdálkodónál. Ezért a szisztematikus kockázat bekövetkezése jelentős veszteségeket okoz a biztosító társaságok számára (Mahul és Stutley, 2010). Az információs aszimmetria következménye a mezőgazdasági biztosítások esetében a kontraszelekció és erkölcsi kockázat, amelyek a kockázat mérésének nehézségével és a gazdálkodók viselkedésének ellenőrzésével kapcsolatosak. A kontraszelekció a biztosító kockázattal kapcsolatos információhiánya miatt fordulhat elő, ami nem megfelelő biztosítási díjak megállapításához vezet, miközben a magas kockázatnak kitett gazdálkodók nagyobb valószínűséggel kötnek biztosítási szerződést. A kontraszelekció bekövetkezése bármilyen biztosítási program veszteséges működését és megszűnését eredményezheti. A kontraszelekció elkerülése szükségessé teszi a biztosítók számára a különböző kockázatok megkülönböztetését lehetővé tevő adatok gyűjtését és felhasználását (Moschini és Hennessy, 2001). Erkölcsi kockázatról beszélünk, amikor a biztosított gazdálkodók eltérnek termelési gyakorlatuktól, amit a biztosító nem vesz észre, és aminek következtében megváltozik a biztosított kockázat bekövetkezésének valószínűsége. A jó termelési gyakorlattól való eltérés a növények nem megfelelő felügyeletét vagy nem megfelelő műtrágya- vagy vízhasználatot jelent. Az erkölcsi kockázattal kapcsolatos kérdések nem annyira világosak, hogy intuícióval kezelni lehessen őket (Moschini 1 2 3

Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest. Instytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej - Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest és Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad.

121


és Hennessy, 2001). A termelők dönthetnek úgy, hogy csökkentik inputfelhasználásuk intenzitását annak tudatában, hogy az alacsonyabb inputfelhasználás következtében elért alacsonyabb hozamáért kompenzációt kapnak. Másfelől ha az inputfelhasználásnak kockázatnövelő hatása van, akkor a magas kockázatú környezetben a termelők kevesebb inputot használnak. Következésképp a biztosítás léte egy ilyen környezetben növeli a termelők inputfelhasználását. Ebben az esetben a kockázatmegosztásra való törekvés és az erkölcsi kockázat hatása kiolthatják egymást. A kockázat megléte folyamatosan csökkenti a mezőgazdasági termelők jólétét, valamint hatással van a mezőgazdasági termelés hosszú távú struktúrájára és a mezőgazdasági erőforrások tulajdonosi viszonyaira. Ezért a biztosítások szerepe a mezőgazdasági kockázatkezelésében hosszú ideje a kutatások és gazdaságpolitikai döntéshozók érdeklődésének homlokterében van. A mezőgazdasági biztosítási termékeket kezdetben vállalkozások értékesítették először Európában, majd az Egyesült Államokban (Smith és Glauber, 2012), majd a két mezőgazdasági biztosítási piac különböző fejlődési utat járt be (Pálinkás és Székely, 2009). A mezőhazasági biztosítások piacának fejlődése maga után vonta a kormányzati szerepvállalás növekedését az erkölcsi kockázat, a kontraszelekció és a szisztematikus kockázatok problematikája miatt. Napjainkban a globális biztosítási díjak értékének közel 90 százaléka magas jövedelmű országokból származik, ahol a mezőgazdasági biztosítások díjait erősen támogatják a kormányzatok (Mahul és Stutley, 2010).

A mezőgazdasági biztosítási piacok fejlődése A fentiekben bemutatott mezőgazdasági biztosítások legfontosabb jellemzői jelentősen befolyásolták a növény- és állatbiztosítások piacainak fejlődését világszerte. Csupán néhány ország biztosítási piacára jellemző, hogy mezőgazdasági területének jelentős aránya legyen biztosított kormányzati támogatások nélkül. Ezekben az országokban, a legtöbb esetben nagyon kevés kockázat típusra áll rendelkezésre valamilyen biztosítási termék, főleg a jégkár biztosítás jellemző (Goodwin és Smith, 2012). A jégkár biztosítása a legelterjedtebb, mivel a mezőgazdasági termelők jégverés kockázatát képesek csupán átvállalni a biztosítók piaci alapon. A növénytermesztés jégkár biztosítását azokban az országokban, ahol jégkár előfordulhat, döntően a magánbiztosítók oldják meg. De ez jégkár biztosítás inkább különleges terméknek számít, mivel az aszály és fagy biztosításoktól eltérően, a kockázat átruházást nem torzítja információs aszimmetria, és a jégkár bekövetkezése jellemzően egy jól behatárolható területre korlátozódik, ez pedig nem szisztematikus kockázati jelleget jelent. A biztosíthatóság szempontjából kedvező tulajdonságokkal rendelkező növényi fagykár biztosítás volt az első biztosítási kockázatkezelési eszköz, amit a gazdálkodóknak kínáltak. A mezőgazdasági biztosítások története 200 éves múltra tekint vissza, először németországi kis társas vállalkozások jelentek meg jégkár-, később pedig az állatbiztosításokkal a piacon (Mahul és Stutley, 2010). A mezőgazdasági biztosítások a 19. század végére elérhetők voltak számos európai országban (Németországban, Hollandiában, Svédországban, Osztrák-Magyar Monarchiában) és az Egyesült Államokban. Ezek a biztosítási termékek egyetlen kockázat biztosítására vonatkoztak, a többkockázatú biztosítások bevezetése kudarcba fulladt (Gardner és Kramer, 1986). A kormányzati szerepvállalás a mezőgazdasági biztosítások piacain az Egyesült Államokban indult el a többkockázatú biztosítások ösztönzésével, ahol 1939-ban 160 ezer biztosítási szerződéssel rendelkeztek, ami 2,8 millió hektár búza többkockázatú biztosítására terjedt ki. Ebben az időszakban hasonló mezőgazdasági biztosítási programot valósítottak meg Japánban is. Kanadában a többkockázatú mezőgazdasági biztosításokat 1959-ban vezették be. Az elmúlt három évtizedben számos többkockázatú növénybiztosítást vezettek be Latin Amerikában, Ázsiában és Európában (Mahul és Stutley, 2010). Ezeknek a közszféra által bevezetett biztososítás eszközöknek a teljesítmény megítélése vitatott (Mahul és Stutley, 2010; Anton et al., 2011). Több országban a termelők részvétele ezekben a kockázatkezelési programokban alacsonynak tekinthető az ezekre a programokra elköltött költségvetési forrásokhoz viszonyítva. 122


A mezőgazdasági biztosítási programok gyenge teljesítménye vitákat indított ezeknek a kockázatkezelési eszközöknek a korlátairól. Több elemzésekben arra a következtetésre jutottak, hogy a legtöbb működő támogatott mezőgazdasági biztosítási program igen költséges és különböző formában torzítja a mezőgazdasági piacok működését. A támogatások arra ösztönzik a mezőgazdasági termelőket, hogy nagyobb kockázatot vállaljanak. Növelik azoknak a növényeknek a termelését, amit támogatnak és így a biztosítási kockázatátvállalás olcsóbb lesz a biztosító társaságoknak. A támogatott biztosítások hatására növekszik a környezetileg érzékeny földterületek bevonása a termelésbe (Goodwin et al., 2004) és csökken az alternatív kockázatkezelési eszközök, mint a diverzifikáció vagy növényvédelem alkalmazása (Smith és Glauber, 2012). Más elemzések szerint a biztosítások megfelelő kockázatkezelési eszköznek bizonyulhatnak a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás folyamatában (de Bruin et al., 2009), és ha a biztosítás által megcélzott kockázat és megvalósítandó cél jól meghatározott, akkor az ilyen programok hatásosak lehetnek (Anton et al., 2011). Emellett a biztosítási díjtámogatások költsége, forrásigénye nagyon alacsony, ha az országos katasztrófa elhárítására felállított alapok költségeihez viszonyítjuk ezen összegeket (Burgaz, 2003). A vitatott hatékonyság ellenére egyre több országban döntöttek a mezőgazdasági biztosítások támogatása mellett az elmúlt évtizedekben. A mezőgazdasági biztosítási díjbevételek közel háromszorosára növekedtek, 8 milliárd amerikai dollárról 23,5 milliárdra 2005 és 2011 között (Kalra és Xing, 2013). Ezen összeg legnagyobb részét (55 százalékát) az Egyesült Államokban és Kanadában gyűjtötték össze a biztosítók (1. ábra). 1. ábra: A mezőgazdasági biztosítások díjbevételének globális megoszlása 2011-ben Európa 18%

Ázsia 22%

Latin Amerika 4% Ausztrália és Új-Zéland 0.80% Afrika 0.50%

Egyesült Államok és Kanada 55%

Forrás: Kalra és Xing, 2013

A mezőgazdasági biztosítási piac jelentős növekedése a növény- és állatbiztosítások népszerűsítésére elköltött költségvetési források növekedésének hatására következett be. Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági biztosítások támogatásának hatásossága vitatott, van egy igen fontos előnye. Abban az esetben, ha ezek a programok megfelelnek a GATT Uruguay Fordulójának Mezőgazdasági Megállapodásában meghatározott bizonyos feltételeknek, zöld dobozos támogatásnak minősülnek és mentesülnek a WTO keretében elfogadott támogatás csökkentési kötelezettség alól. Ha a legtöbb országban bevezetett mezőgazdasági biztosítási programok meghaladnak bizonyos maximális támogatási küszöbértéket, sárga dobozos támogatásnak minősülnek. Továbbá a biztosítás támogatások nem minősülnek termék-specifikus támogatási eszköznek és a legtöbb esetben nem számolják bele adott ország Összesített Támogatási Mutatójába (Aggregate Measurement of Support). Ezért 123


nagyon gyakran a mezőgazdasági biztosítási programokat inkább mezőgazdasági jövedelemtámogatási módszerként kezelik, mint kockázatkezelési eszközként. Ez a helyzet az Egyesült Államokban és Kanadában is (Kalra és Xing, 2013). A termelők kárhányadának (a termelő által kapott kártérítés és az általa befizetett biztosítási díj aránya) elemzésekor kiderül, hogy a támogatott biztosítási program kockázatkezelési eszközként vagy jövedelemtámogatásként funkcionál. Ha a termelő kárhányada hosszú távon 1-nél nagyobb, akkor a biztosítási program jövedelemtámogatási rendszerként működik és nem kockázatkezelési eszközként. Ez gyakran előfordul állami támogatások esetében (2. ábra), de ritkán találkozunk ilyen esetekkel piac orientált biztosítások esetében, mivel ez a biztosító fizetésképtelenségéhez vezetne4. 2. ábra: Összesített termelői kárhányad (sötét szín) és bizonyos magán, közösségi-magán és közösségi növénytermesztési szektorok kárhányada (világos szín), 2003–2007 500

százalék

400 300 200 100 0 Ausztrália Argentína Mexikó

Német- Portugália Délország Korea

Magán Biztosítótársaság .|]|VVpJL0DJiQ(J\WWPĦN|GpV Közösségi

USA

Kanada Spanyolország

India

Irán

7HUPHOĘL.iUKiQ\DG Kárhányad

Forrás: Mahul és Stutley, 2010

A mezőgazdasági biztosítási programok bevezetésének számos olyan lehetősége ismert, ami vonzó a termelők számára. A biztosítási díjtámogatás a legelterjedtebb formája az állami támogatások adása a biztosítások ösztönzésére. A Világbank 65 ország növény és állatbiztosítás területén végzett 2008-as felmérése alapján megállapította, hogy a vizsgált országok 60 százaléka biztosítási díjtámogatást alkalmazott. A biztosítási díjtámogatások kiadásai az összes mezőgazdasági biztosítási programokra fordított közkiadás kétharmadát jelentik (Mahul és Stutley, 2010). Ezen kívül a kormányzatok viszontbiztosítást nyújthatnak közösségi forrásokból, támogathatják az adminisztratív és működési kiadásokat, vagy támogathatják a veszteségtérítés kiadásait. Továbbá támogatásokkal ösztönözhetik a kutatásokat, fejlesztéseket és képzéseket. Végül pedig az állam szabályozással segítheti elő vagy korlátozhatja a mezőgazdasági biztosítások fejlődését, például kötelezővé teheti a biztosítást a mezőgazdasági termelők számára. Meg kell említenünk, hogy napjainkban a kötelező biztosítás előírása inkább kivétel, különösen a magas jövedelmű országokban. Viszont feltételként szabhatják meg a gazdálkodóknak a biztosítás vásárlását, amennyiben részt kívánnak venni a katasztrófakárok utáni helyreállítást szolgáló programokban. A mezőgazdasági biztosítási támogatások ésszerű magyarázata Spanyolország esetében, hogy ezek az országos katasztrófa alap alternatív költségét jelentik (Enesa, 2003). A katasztrófa alap működtetése egy zöld dobozos támogatási eszköz.

4

124


A két legelterjedtebb mezőgazdasági biztosítási termék az egykockázatú és a többkockázatú biztosítás. Előbbi esetben egy adott kockázat által okozott kárt térítenek meg a biztosítottnak. Ez a mezőgazdasági biztosítások tradicionális formája és a kárnagyság-alapú, alacsony költségű kártérítési rendszere miatt még mindig a mezőgazdasági biztosítások domináns formája azokban az országokban, ahol nem támogatják a biztosításokat. A Világbank felmérésében szereplő 65 ország közül 45-ben kínálnak ilyen egykockázatú biztosítást (Mahul és Stutley, 2010). A legelterjedtebb egykockázatú biztosítások a jégkár és a fagykár biztosítások. A többkockázatú biztosítások, amelyek kockázatok csoportja esetén nyújtanak védelmet, kedvezőbb kockázatkezelési eszközt jelentenek a gazdálkodók számára. Ezek a biztosítások a mezőgazdasági termelés minden veszteségét megtérítik. Például kártérítést fizethetnek, ha a terméshozam egy meghatározott küszöbérték alá csökken, amit általában a történelmi átlaghozam százalékában fejeznek ki. Ezek a biztosítások jobb védelmet nyújtanak, mint az egykockázatú biztosítások. Mivel a többkockázatú biztosítások nagyon költséges megoldást jelentenek a biztosítónak a kontraszelekció és erkölcsi kockázat érvényesülése miatt, továbbá alacsony jövedelmezőségű termékek a biztosítók számára, ezért nehezen tudnak piaci alapon működni. A legtöbb mezőgazdasági biztosítási program, amely többkockázatú növénybiztosítást kínál, államilag erősen támogatott. Az egyetlen olyan ország, ahol nem támogatott többkockázatú biztosítást kínálnak a gazdálkodóknak, Dél Afrika (Mahul és Stutley, 2010). Újabban a termelési kockázat veszteségeinek térítése mellett az árkockázatot is kezelő biztosítások egyre nagyobb teret nyernek. Ezek olyan, a termény értékesítéséből származó bevételt garantáló biztosítások, amelyek kombinálják a terméshozam alapú biztosításokat a piaci ár változásából adódó vesztességek elleni védelemmel. Ilyen jellegű biztosítások elérhetők az Egyesült Államokban és Kanadában, ahol a mezőgazdasági termékek határidős piaci árait jegyzik a derivatív piacokon. A mezőgazdasági bevétel- vagy jövedelembiztosítások bevezetésének alapfeltétele, hogy működő határidős piacai legyenek a mezőgazdasági termékeknek. Az indexbiztosítások innovatív termékek a mezőgazdasági biztosítási piacon különböző kárrendezési mechanizmussal. A kárkifizetések nem egyedi veszteségek alapján történnek, hanem egy speciálisan kialakított index változása szerint, ami a gazdálkodók veszteségét fejezi ki egy adott régióban. Időjárási változókat, mint a csapadékmennyiség, a talajnedvességet, a hőmérsékletet, vagy egy adott területre vetített összes termelést (összesített növénytermesztés hozamát vagy összesített állatelhullást) lehet indexként használni. Az index felépítéséből adódóan az index alapú biztosítások esetében nem jelentkezik az információs aszimmetria. A biztosítónak nem kell minden káresetre kiterjedő kárfelmérést végeznie. Az indexbiztosítások ezen előnyei miatt jól alkalmazhatók a kevésbé fejlett országok mezőgazdaságában, ahol nem áll rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra a gazdaságok egyéni adatainak begyűjtése céljából. Az ilyen biztosítások nagyon jól működnek olyan kockázatok esetén, mint túlzott esőzés vagy szárazság a növénytermesztésben (a legnagyobb vesztesség források a mezőgazdaságban). Annak ellenére, hogy az indexbiztosítások számos problémáját megoldják a tradicionális biztosítási termékeknek, a rendszerszintű kockázatból adódó problémák továbbra is fennmaradnak és egy újabb megoldandó problémát vetnek fel. A kárkifizetések nem kapcsolódnak közvetlenül a gazdaságban keletkezett veszteséghez. Ezt nevezzük alapkockázatnak, ami az indexbiztosítás szerkezetének eredménye. Ez a biztosítási eszköz csak akkor működik jól, ha az alapkockázat elég alacsony, hogy vonzó legyen ezek megvétele a gazdálkodóknak, de ez csak kis területekre érvényes (Musshoff et al., 2005). Az indexbiztosítások bevezetése a mezőgazdasági kockázatkezelés eszköztárába újdonságnak számít és az ebből származó biztosítási díjbevétel értéke alacsony.

125


A Világbank felmérése kimutatta, hogy a növénybiztosítások értéke meghaladja az állatbiztosítások értékét a világ mezőgazdasági piacain. A 6,6 milliárd amerikai dollár globális mezőgazdasági biztosítási díjbevételből 5,8 milliárd dollár a növénytermesztés és 0,8 milliárd dollár az állattenyésztés biztosításából származik. A legtöbb országban az állatbiztosítások az állatok egyedi balesetére terjednek ki csupán. A járványok okozta károk megtérítésére vállalkozó biztosítások csupán a magas jövedelmű országok gazdálkodói számára elérhető. Továbbra is nagyon alacsony az állatbiztosítási programok elterjedtsége, eltekintve néhány kivételtől, mint Kína, Németország és Spanyolország (Mahul és Stutley, 2010; Székely és Pálinkás, 2009).

Mezőgazdasági biztosítások Lengyelországban A mezőgazdasági termelés biztosítása széles körben 1951-ben kezdett elterjedni Lengyelországban. A II. világháború előtt a mezőgazdasági termelők önkéntes alapon köthettek biztosítást, de a biztosítások nem jelentettek elterjedt kockázatkezelési eszközt az ország mezőgazdaságában. Biztosítási kötvényeket kis társas vállalatok kínáltak a piacon általában korlátozott számú kockázat, legfőképpen jégverés kockázata esetében. 1951-ben a kommunista hatalom bevezette a kötelező jégkár biztosítást a növénytermesztésben (rozs, kukorica, árpa és búza). A kötelező biztosítást kiterjesztették az árvíz kockázatra is 1956-ban. Időközben, 1954-ben a szarvasmarha és ló tenyésztés vesztességeit elkezdték megtéríteni a kötelező országos mezőgazdasági biztosítási program keretében. A rendszerváltozást megelőzően a teljes gabona-, takarmánynövény-, burgonya- és cukorrépatermelésére kötelezően biztosítást kellett kötniük a gazdálkodóknak. Ugyanilyen módon az állattenyésztés egésze is biztosítva volt. A mezőgazdasági termelőket kötelezték, hogy biztosítást kössenek épületeikre, gépeikre, műtrágya készleteikre és egyéb felszereléseikre. A nagyon alacsonyan tartott biztosítási díjakat a rozs ára alapján állapították meg. A mezőgazdasági termelők 90 százalékot meghaladó hányada rendelkezett biztosítással. A biztosítási piac gyakorlatilag monopolisztikus formában működött, ugyanis egyetlen országos biztosító működött, a Państwowy Zakłąd Ubezpieczeń (PZU).

millió

3. ábra: A lengyel gazdálkodók által vásárolt biztosítási kötvények száma a növénytermesztésben és állattenyésztésben 1987–1988 és 1997–1998-ban 24 22 20 18 16 14 12 10 8 6 4 2 0 1987

1988 Növénybiztosítás

Forrás: Rojewski, 2012

126

1997

1998 Állatbiztosítás


Az átmenet időszakában a sokkterápia bevezetésével minden megváltozott. A kormányzat eltörölte a kötelező biztosítást a mezőgazdasági termelésben, viszont az épületek és civil létesítmények kötelező biztosítása továbbra is fennmaradt. A megvásárolt biztosítási kötvények száma drasztikusan visszaesett és az elmúlt század utolsó évtizedében nagyon alacsony szinten maradt (3. ábra). Az 1990-es évek kezdetén sok mezőgazdasági termelő nem volt tudatában annak, hogy mezőgazdasági termelésük nincs biztosítva. A gazdálkodók jelentős része azt gondolta, hogy megvásárolta biztosítását, amikor adójukat befizették (Szymańska, 1998). Később a gazdálkodók megismerkedtek az új piaci feltételekkel, de továbbra sem kötöttek biztosítást rövid távú költségeik minimalizálása céljából. A mezőgazdasági termelés biztosításának piaca fejletlen maradt az 1990-es években. Csupán a gazdálkodók 4 százaléka kötött valamilyen biztosítást mezőgazdasági termelésében felmerülő kockázatok fedezésére. A kockázatközösségben érvényesülő kontraszelekció miatt magas biztosítási díjak alakultak ki a piacon. A gazdálkodók jövedelemének csökkenése az 1990-es évek elején ugyancsak hozzájárult a biztosítási termékek iránti alacsony kereslethez. A biztosítók vesztességeik növekedésétől félve nem kínáltak aszálykár biztosítást, miközben Lengyelországban az aszály okozta a legnagyobb vesztességeket a növénytermesztésben. A PZU, amely korábban a tervutasításos gazdaságban monopóliummal rendelkezett, továbbra is a legnagyobb biztosító maradt a mezőgazdasági biztosítások piacán, mintegy 70 százalékos piaci részesedéssel. Ebben az időszakban a gazdálkodók nem szívesen kötöttek biztosítást, kockázatkezeléssel nem foglalkoztak, ennek ellenére nem viselték termelésük teljes kockázatát. Termelési kockázatuk jelentős részét ugyanis az adófizetők viselték, hiszen minden nagy természeti csapás után mindig kárenyhítési programot indított a kormányzat a költségvetési forrásokból. Különösen költséges támogatások kifizetésére volt szüksége az 1997-es és 2001-es árvizek és a 2000-es és 2003-as szárazságok után. A természeti csapások utáni támogatási programok igen megterhelték a kormányzati költségvetés kiadásait, 2001–2003 között ilyen célra fordított kormányzati kiadások elérték a 650 millió zlotyit. A természeti csapások utáni programok legfontosabb eleme (390 millió zlotyi) a helyreállításra felvett hitelek kamattámogatása volt, amelyet a Mezőgazdasági Modernizációs és Szerkezetátalakítási Ügynökséggel speciális megállapodást aláíró bankok nyújtottak. Ebben az időszakban a búzatermésben az árvíz okozta vesztesség 108 millió zlotyi volt. Bár az állam által adott kárenyhítés nagyon alacsony szintet ért el a természeti csapások okozta veszteségek értékéhez képest, ennek ellenére is csökkentette a mezőgazdasági biztosítások iránti keresletet. Ráadásul az ilyen véletlenszerűen megjelenő költségvetési kiadások igen megterhelték a költségvetési gazdálkodást. A természeti csapások veszteségtérítésének növekvő kormányzati költségei és a természeti csapások kockázatának növekedése a gazdaságpolitika döntéshozóit arra ösztönözte, hogy valamilyen rendszerszintű megoldást találjanak. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium létrehozott egy szakértői csoportot, hogy javaslatokat dolgozzanak ki a mezőgazdasági termelés természeti kockázatainak kezelésére, támogatott biztosítási program bevezetésének lehetőségeire vonatkozóan. Ennek eredményeképpen 2005. július 7-én elfogadták a növénytermesztési és állattenyésztési biztosítások támogatásáról szóló törvényt, amely még ugyanazon év szeptember 7-én életbe lépett. A jogszabály lehetővé tette a gazdálkodók számára, hogy biztosítás vásárlása esetén az állatbiztosításokra 50 százalékos, a növénybiztosításokra 40 százalékos biztosítási díjtámogatást kapjanak kormányzati forrásokból. A speciális jogszabályi előírások által szabályozott díjtámogatott mezőgazdasági biztosításokat piaci biztosítók értékesítették a gazdálkodóknak. A szántóföldi növények közül a kalászos gabonafélék, a kukorica, repce, burgonya és cukorrépa termelésének biztosítása részesült díjtámogatásban. A díjtámogatott növénybiztosítások térítési köre az aszály-, árvíz-, tornádó-, jégverés-, rendkívüli esőzés, tűz-, villám- és fagykárokra terjedt ki. A biztosítás díjtá127


mogatási jogosultságának feltétele az volt, hogy a biztosító által megállapított biztosítási díj nem haladhatta meg a becsült termelési érték 3,5 százalékát. Az állattenyésztésre vonatkozó díjtámogatott biztosítást lehetett kötni a szarvasmarhára, lóra, kecskére, juhra és sertésre is. Ebben az esetben akkor járt a díjtámogatás, ha a biztosítási díj nem haladta meg a biztosított állatállomány termelési értékének a 0,5 százalékát. A támogatott mezőgazdasági biztosítások engedélyezéskor, a díjtámogatási jogosultság megszerzésekor a biztosítótársaságoknak speciális jutalékot kellett fizetni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium számára. A jogszabály első módosítására már a hatálybalépés utáni évben, 2006-ban sort kellet keríteni, amikor bővítették a díjtámogatási program keretében biztosítható mezőgazdasági termékek körét és csökkentették a biztosítható kockázatok körét. Lehetővé tették a komló, gyümölcs- és zöldségfélék, a baromfi és haltenyésztés díjtámogatott biztosítását, ugyanakkor a biztosítható kockázatok közül kivették a tűz- és robbanáskárt. 4. ábra: Mezőgazdasági biztosítások támogatására felhasznált költségvetési források Lengyelországban 180 160

ezer EUR

140 120 100 80 60 40 20 0 2006

2007

Támogatási kötelezettségvállalás

2008 Felhasznált támogatás

Forrás: Szelągowska, 2012

Annak ellenére, hogy a növénytermesztő, de különösen az állattenyésztő gazdák a biztosítási díj közel felét állami támogatásból fizették ki, nehezen szánták rá magukat, hogy új biztosítást vegyenek. A gazdák még a díjtámogatott biztosításokat is drágának találták és szükségtelen kockázatkezelési eszköznek tartották ezeket. Az értékesített növénybiztosítások száma 2006-ban 10 738 volt, ami következő évben 28 412-ra növekedett. Az állatbiztosítások még ennél is népszerűtlenebbek voltak, ebben a két évben 318 és 416 állatbiztosítást értékesítettek Lengyelországban. A biztosítástámogatásra elkülönített kötelezettségvállalás és elköltött támogatás változását szemlélteti a 4. ábra. Az alacsony kereslet a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítások iránt és a természeti csapások utáni felmerülő növekvő kárenyhítési támogatások igénye további módosításokra ösztönözte a döntéshozókat 2007-ben és 2008-ban. A jogszabály elnevezését megváltozatták a jelenleg is hatályos növénytermesztés és állattenyésztés biztosítási törvényre. A legfontosabb változás, hogy a korábbi önkéntes mezőgazdasági biztosítási programban való részvételt kötelezővé tették. A lengyel szabályozás szerint minden közvetlen támogatásban részesülő mezőgazdasági termelőnek rendelkeznie kell mezőgazdasági biztosítással. A minimálisan teljesítendő feltétel, hogy a növénytermesztés legalább 50 százalék biztosítva legyen 128


legalább egy jogszabályban meghatározott kockázatra. Azok a termelők, akik elutasítják mezőgazdasági biztosítás kötését, csak akkor jogosultak a közvetlen kifizetésre, ha hektáronként 2 euró büntetést fizetnek. Mivel a biztosítási szerződéskötések ellenőrzése nem működik hatékonyan, annak ellenére, hogy kötelezővé tették a növénytermesztésben a mezőgazdasági biztosításokat, kevés biztosítást kötnek a gazdálkodók (2011-ben 140 ezer biztosítást kötöttek). A mezőgazdasági biztosításokat azért tették kötelezővé a növénytermesztésben, mert azt remélték, hogy így csökkenhetnek a biztosítási díjak (a nagyobb kockázatközösség okán) és a természeti csapások után felmerülő kárenyhítési igények. Ezek a célok viszont nem valósultak meg, mivel sok termelő nem vásárolja meg a kötelező mezőgazdasági biztosítást. Ez azzal magyarázható, hogy a mezőgazdasági háztartások 25 százalékot meghaladó hányada nem értékesíti termékeit, és csak önellátásra termel. További fontos változtatást jelentett az állami viszontbiztosítás feltételeinek megteremtése a biztosítótársaságok számára. Lengyelország mezőgazdasági területének 70 százaléka magas aszálykockázattal szembesül. Egyedül az ország déli részére nem jellemző az aszálykár, de itt viszont magas az árvizek kialakulásának kockázata. Tehát a szárazság okozta aszálykár veszélyezteti a legnagyobb mértékben a mezőgazdasági termelést. Ezért a döntéshozók létrehoztak egy állami viszontbiztosítási terméket, hogy ösztönözzék a biztosítótársságokat aszálykárt kezelő biztosítások kidolgozására. Amennyiben az aszály által okozott károk mértéke meghaladja az aszály-biztosításra befolyó biztosítási díjak értékét, a kormányzat 60 százalékos kompenzációban részesíti a biztosítótársaságokat a teljes kárösszeg és a beszedett biztosítási díjak 90 százalékának különbözete esetében. A mezőgazdasági biztosítási rendszer ezen új elemét azután vezették be, miután a 2006-os és a 2008-as szárazság igen nagy (4 milliárd és 2 milliárd zlotyi) károkat okozott (Rojewski, 2012). Ez utóbbi évben a biztosítási társaságok 170 millió zlotyi kártérítést fizettek ki a biztosított termelőknek, a kormányzat pedig 80 millió zlotyi visszatérítést fizetett a biztosítótársaságoknak, ami a mezőgazdasági biztosítási programokra elkülönített források több mint 50 százalékát jelentette. A nagy aszálykárok hatására az aszálykár biztosítási díjak növekedtek, ami oda vezetett, hogy 2010-ben kevesebb, mint ezer növénytermesztő kötött aszálykár biztosítást. Az aszálykár biztosítások díja a biztosított növények termelési értékének 2 és 20 százaléka között vannak. A díjtámogatás feltétele a 6 százalékot meg nem haladó biztosítási díj, ezért a biztosítók az aszálykár biztosítás veszteségeitől tartva nem szívesen kínálnak a termelőknek aszálykár biztosítást. A kormányzat még két fontos változásról döntött. Egyrészt megemelte a támogatható biztosítás díjának felső értékét, másrészt lehetővé tette az 50 százalékos támogatást a növénytermesztésben is. A 2007-es év óta a díjtámogatás feltételeként meghatározott maximális biztosítási díj 5 százalék volt az őszi repce, komló, zöldségfélék és gyümölcsök, valamint 3,5 százalék volt a kalászos gabonafélék, kukorica, tavaszi repce, burgonya és cukorrépa esetében. Ezeket a maximális biztosítási díj határértékeket emelték és egységesítették 6 százalékra úgy, hogy a biztosítási díj növekedésével arányosan csökken a támogatás egészen a 6 százalékos biztosítási díj értékéig, e felett pedig nincs díjtámogatás. A jogszabály az önerő mértékét 10 százalékban maximálta, ami azt jelenti, hogy a biztosítótársaságok megállapíthatnak ennél alacsonyabb önrészt is. Az aszálybiztosítás esetében 25 százalék, a többi kockázat esetében 10 százalék feletti kár esetén fizet kártérítést a biztosító. Tovább bővítették a díjtámogatásra jogosult mezőgazdasági termékek körét a hüvelyes növényekkel és az eperrel. Ezen kívül a jogszabály meghatározta, hogy a biztosítás az adott növény melyik részére vonatkozik és pontosították a biztosítható kockázatok leírását. Szabályozták az aszály elfogadott mérését és az aszályállapot kihirdetésének feltételeit egy adott régióban. Az aszályállapotot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium hirdeti ki, amennyiben a jogszabályban lefektetett feltételek fennállnak, melyeket az Aszály Monitoring Rendszer mér. A Minisztérium megbízásából az Aszály Monitoring Rendszert a Földtudományi és Növénytermesztési Intézet működteti. Szabályozták a biztosítási szerződés futamidejét is, egy mezőgazdasági biztosítási szerződés legalább 12 hónapra szól. 129


160

4,0

140

3,5

120

3,0

100

2,5

80

2,0

60

1,5

40

1,0

20

0,5

0

0,0 2006

2007

2008

Értékesített kötvények száma

2009

2010

2011

Biztosított terület

millió

ezer

5. ábra: Biztosítási szerződések száma (ezer, bal tengely), biztosított állatlétszám (millió állat, jobb tengely) és biztosított terület (millió ha, jobb tengely)

2012 HOVĘIpOpY

Biztosított állatlétszám

Forrás: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium

Annak ellenére, hogy a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítási programban való részvétel kötelező minden közvetlen kifizetésben részesülő termelő számára, a legtöbb termelő nem köt semmilyen biztosítást mezőgazdasági termelésének kockázatkezelésére (5. ábra). Lengyelországban 1,4 millió gazdálkodó részesül közvetlen támogatásban, de a biztosítási díjtámogatással kínált biztosítási szerződések száma nem sokkal haladja meg a 140 ezret, ami a termelők 10 százalékát jelenti. A biztosítási szerződések összesített száma elfedi a növény- és állatbiztosítások egyenlőtlen megoszlását. A növénybiztosítások száma és értéke nagyon magas az állatbiztosításokhoz viszonyítva (1. táblázat). Csupán a növénybiztosítási programok működnek megfelelően. A legnagyobb problémát továbbra is az jelenti a mezőgazdasági kockázatkezelésben, hogy a legelterjedtebb és legveszélyesebb kockázatok nincsenek biztosítva. A legtöbb mezőgazdasági termelő csupán jégkár biztosítást köt és ezen kívül még az őszi és tavaszi fagykárra kötnek biztosítást (6. ábra). A legnagyobb károkat okozó árvízre és aszályra viszont 2009 óta nem kötnek biztosítást. A gyakorlatban a biztosítási kötvények jellemzően három különböző kockázatból álló kárcsoportra nyújtanak védelmet. 1. táblázat: A biztosítási kötvények száma és a biztosított termelés értéke Lengyelországban

2006 2007

Növénybiztosítási kötvények száma 10 738

Biztosított növények termelési értéke 188 687

28 412

483 020

416

16 839

2008

87 150

1 097 324

220

12 913

2009

144 080

1 499 868

248

8 782

2010

150 833

1 963 602

279

12 243

Forrás: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium

130

Állatbiztosítási kötvények száma 318

ezer EUR Biztosított állatállomány értéke 7 376


6. ábra: A biztosítási kötvények számának megoszlása kártípusok szerint Lengyelországban 200 180 160

ezer

140 120 100 80 60 40 20 0 2008

2009

Jégkár

Tavaszi fagykár

2010 Téli fagykár

2011 Aszálykár

Árvízkár

Forrás: Janc, 2012

Nem csupán termelőket nem érdeklik a díjtámogatott biztosítások: az országban nem életbiztosítás területén működő 30 biztosítótársaság közül csupán három van jelen a mezőgazdasági biztosítások piacán: a korábban monopolhelyzetben levő PZU és az 1997-ben alapított Concordia a legfontosabb piaci szereplők, ezen kívül még mezőgazdasági biztosításokkal foglalkozik az 1992ben alapított TUW TUW (Towarzystwo Ubezpieczen Wzajemnych). Korábban további három biztosító foglalkozott mezőgazdasági biztosításokkal, de ezek kivonultak a piacról. Ez is jól jelzi, hogy a mezőgazdasági biztosítás nem a biztosítótársaságok legnyereségesebb szegmense, különösen mióta évről évre nő a mezőgazdasági termelés kockázata. 2008-ban komoly aszálykárokkal kellett szembenézniük a biztosítóknak. A kárigények 2011-ben és 2012-ben is meghaladták az összegyűjtött biztosítási díjakat. 2011-ben igen komolya repce fagykárokat szenvedtek el a termelők. Ez év első felében a Concordia biztosító kárhányada majdnem elérte a 400 százalékot, míg a TUW TUW kárhányada 250 százalék körül alakult. Mióta pedig nem az aszálykárok a felelősök a rossz kárhányadokért, a biztosítók nem számíthatnak az állami viszontbiztosítás térítéseire sem. A lengyel mezőgazdasági biztosítási rendszer a számos megoldásra váró problémájával együtt évről évre növekvő arányát biztosítja a mezőgazdasági termelésnek. A növekvő biztosítások száma a mezőgazdaság termelők egyre nagyobb hajlandóságát jelzi arra vonatkozóan, hogy a kockázatkezelés ezen eszközét használják. A kötelező növény- és állatbiztosítási programok önmagukban nem lennének képesek hozzájárulni a biztosítások elterjedéséhez, mivel a kötelező biztosítások ellenőrzése nem megoldott. A mezőgazdaságsági termelés piaci-pénzügyi kapcsolatainak erősödése hozzájárulhat a biztosítások iránti kereslet növekedéséhez, mivel banki hitel vagy természeti csapás utáni kárenyhítés igénylésekor elvárás a biztosítás megléte. A megoldásra váró legsürgősebb probléma, hogy a legnagyobb károkat okozó káreseményekre, az aszály- és az árvízkárra nincs elérhető biztosítási termék a lengyel piacon. Erős igény mutatkozik ennek a problémának a kezelésére, de nagyon nehéz megoldást találni, mert az aszály- és árvízkárok igen nagy vesztességeket okoznak, amit piaci alapon a biztosítótársaságok nem tudnak kezelni. Ezen kívül meg kellene szüntetni a mezőgazdasági biztosítások kötelező előírását, mivel a nagyszámú kisgazdaságnak más kedvezőbb kockázatkezelési lehetőségeik vannak a biztosításnál. Kis méretüket figyelembe véve számukra sokkal megfelelőbb jövedelemkockázat-kezelési eszköz lehet termelésük diverzifikációja vagy gazdaságon kívüli foglalkoztatásból jövedelemhez jutni. 131


A lengyel mezőgazdasági biztosítások piacának fejlődését jelzi a biztosítási díjbevétel növekedése, de további reformokra van szükség. Az EU vidékfejlesztési politikájának változásai lehetőséget teremtenek a tagországok számára, hogy kockázatkezelési rendszereik működtetésére nyújtott támogatások finanszírozását az Európai Mezőgazdasági Alap Vidékfejlesztésre szánt forrásaiból oldják meg. A WTO megállapodások betartása érdekében az EU tagországok vidékfejlesztési politikájának elfogadott elemévé válik a mezőgazdasági biztosítások támogatása. Ezért a lengyel döntéshozóknak is meg kell tenniük a szükséges lépéseket, hogy a jelenleg működő mezőgazdasági biztosítási rendszert integrálják a lengyel vidékfejlesztési politikába, ami lehetővé teszi az erre fordított támogatások EU forrásokból történő finanszírozását.

Mezőgazdasági biztosítások Magyarországon A magyar mezőgazdasági biztosítások a 19. században jelentek meg. Külföldi biztosítók már 1832-től jelen voltak a piacon, de ezek zömmel szállítmánybiztosítással foglalkoztak. Az első önkéntes kölcsönös biztosító pénztárat, amely jégkár-biztosítással foglalkozott, 1843-ban alapították, de ez a kezdeményezés hamarosan elhalt. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaságot 1857 július 15-én alapították, amely jégkárbiztosítással is foglalkozott és a későbbiekben is megtartotta vezető szerepét a biztosítási piacon. A mezőgazdasági kockázatok közül egészen a századfordulóig a jég- és tűzkár biztosítása jelentette a fő volument, majd a századforduló után megjelentek az állatbiztosítások is, amelyek fejlődésének nagy lökést adott a tenyészállat biztosítások kötelezővé tétele 1902-től. A továbbiakban fejlődő pályán maradt a mezőgazdasági biztosítások piaca annak ellenére, hogy a történelmi események súlyos csapásokat mértek az országra. A biztosítási termékek úgy a nagy-, mint a kistermelők között egyre népszerűbbek voltak. Új fejezet kezdődött a mezőgazdasági biztosítások fejlődésében az összes biztosító társaság államosításával, és ezek vagyonából 1949. június 20-án létrehozott Állami Biztosító Nemzeti Vállalat működésének elindulásával. Ez a biztosító a korábban kidolgozott biztosítási termékeket (jég és tűz- valamint állatbiztosítás) értékesítette. Meghatározó változást jelentett, hogy 1952 és 1956 között kötelező jelleggel írták elő a vagyonbiztosítás kötését a termelők számára. Újabb fordulatot jelentett a biztosítási piac számára a kollektivizálás lezajlása 1959–1961 között. Ezzel a korábban jelentős számban létező, és az 1945-ös földosztással túlnyomó többségbe kerülő kisparaszti gazdaságokból álló hazai mezőgazdaság szerkezete átalakult, és dominánssá vált a nagyüzemi struktúra, csupán néhány ezer termelő szövetkezettel és néhány száz állami gazdasággal. Ez a változás alapvető hatással volt a mezőgazdasági biztosításokra is: az addigi egyedi biztosításokra épülő rendszert felváltotta a teljes mezőgazdasági vertikumot felölelő, nagyüzemekre kialakított mezőgazdasági nagyüzemi összevont növény- és állatbiztosítás. 1990 után jelentősen megváltozott a helyzet: a szövetkezetek jelentős része felbomlott, az egyéni gazdaságok által művelt terület pedig 50 százalékra nőtt (a terület másik felén továbbra is a társas gazdaságok gazdálkodtak). Emellett már 1986-tól megnyitották a biztosítási piacot a piaci szereplők előtt. Ennek megfelelően 1990-től 5 biztosítótársaság kezdett el mezőgazdasági biztosításokkal foglalkozni, mellettük pedig megjelentek az önkéntes biztosító egyesületek, amelyek részesedése azonban azóta sem haladja meg az 1 százalékot. Az újonnan alakult egyéni gazdaságok jellemzően nem kötöttek biztosítást, és a társas gazdaságok esetében is esett a biztosítási termékek iránti kereslet, így egyrészt a biztosítással lefedett szántóterület a korábbi közel 100 százalékos szintről 40 százalék alá esett, míg az állatbiztosítások esetén még ennél is kisebb, 20 százalékos szintre került a biztosított állatállomány aránya. A drasztikusan visszaeső biztosítási lefedettség jól megmutatkozott a mezőgazdasági biztosítási díjbevételek drasztikus esésén (7. ábra).

132


7. ábra: A növény- és állatbiztosítások díjbevétele rendszerváltoztatás előtt és után Magyarországon (1995. évi árakon) 18 16 milliárd HUF

14 12 10 8 6 4 2 0 1986

1995 Növénybiztosítás

1996 Állatbiztosítás

Forrás: Mabisz

További problémaként jelentkezett, hogy a kistermelők az őket érő nagy károk miatt szinte minden évben állami segítségért folyamodtak, amelyet jellemzően meg is kaptak az állami költségvetés tartalékalapja terhére. Például 1993-ban az az évi nagy aszály kárenyhítésére 1 milliárd forintot fizettek ki a gazdáknak – ugyanannyit, mint amennyi a biztosítók az évi növénybiztosítási díjbevétele volt. 1990 után ugyan létrehoztak egy alapot, amely a nem biztosítható károk enyhítésére szolgált, de ennek 200 millió forintos nagysága eltörpült az éves átlagban 20–50 milliárd forintos nagyságrendű aszálykárokhoz képest. Ennek a gyakorlatnak kívánt gátat vetni az 1996-ban bevezetett állami díjtámogatási rendszer, amely minden biztosítási típusra (állat- és növénybiztosításra egyaránt) 30 százalékos díjtámogatást irányzott elő, és megtiltotta a kár állami tartalékból való enyhítését olyan termelők számára, akik nem rendelkeznek biztosítással. Ezzel együtt megszüntetésre került a kárenyhítési alap, melyet a díjtámogatási alap váltott fel. A rendszer az első években megfelelően működött: az 1995-os 1,5 milliárd forintnyi növénybiztosítási díj 2003-ra 4,4 milliárd forintra nőtt, ami reálértelemben 20 százalékos növekedést jelent. Emellett nőtt a biztosítással fedett terület, és elérte a 2 millió hektárt, az ország mezőgazdasági területének közel 40 százalékát. Emellett azonban káros folyamatok is megindultak: az állatbiztosítások esetén a díjtámogatás nem érte el célját, mivel azon a biztosítók és a termelők osztoztak, és drasztikusan elkezdett nőni az állatbiztosítások díja – gyakran oly módon, hogy az állatok értékét jóval meghaladó értékre kötöttek biztosítást. Ennek következtében az 1995-ös 0,5 milliárd forintról 2003-ra 15 milliárd forintra nőtt az állatbiztosítások díjbevétele, amely növekedés egyértelműen spekulatív jellegű volt, minden gazdasági alap nélkül. Emellett – azon termelők nyomására, akik továbbra sem voltak hajlandóak belépni a biztosítottak körébe – fennmaradtak az ad hoc kifizetések. Az állatbiztosítások esetén felmerülő anomáliák és a magas költségvetési teher, valamint a nem biztosítható károk, így az aszály költségvetést terhelő volta miatt a díjtámogatást az állam 2003-ban megszüntette. A rendszer nem érte el célját: nem nőtt a ténylegesen lefedett kockázatok köre, viszont drága volt, mivel a díjtámogatás zömét a szabályozás hiányosságait kihasználva olyan biztosítási konstrukcióra vették igénybe, amely nem fedezett valós kockázatot.

133


Az állam a továbbra is fennálló problémák kezelésére újabb reformot vezetett be: 2006-ban létrehozta és 2007-től el kezdett működni a Nemzeti Agrárkárenyhítési Rendszert (NAR), melynek kimondottan az volt a célja, hogy megnyissa az utat a növénytermesztő gazdaságok számára az olyan nem biztosítható károk fedezéséhez, mint az aszálykár, a belvízkár, a tavaszi fagykár. A rendszer lényegét az adta, hogy a termelői befizetéseket az állam ugyanakkora összeggel egészítette ki (50 százalékos támogatás), és az így létrejövő pénzügyi alapból került sor a kárenyhítési kifizetésekre. Sajnos azonban a rendszer nem oldotta meg az alapproblémát. Ugyanis nem biztosítást, hanem csupán kárenyhítést vállalt, tehát nem a kárnagyságra, hanem csupán annak egy bizonytalan részére nyújtott fedezetet. A 2007–2011 közötti időszakban a termelők a nagykáros években nagyjából 10–20 százalékos kárenyhítésre számíthattak, attól függően, hogy milyen sok termelőnél jelentkeztek az adott évben mezőgazdasági károk (8. ábra). 8. ábra: Kárenyhítési igény és kárenyhítési kifizetés a NAR keretében Magyarországon 40 35 milliárd HUF

30 25 20 15 10 5 0 2007

2008 Kárenyhítési igény

2009

2010

2011

Kárenyhítési kifizetések

Forrás: MVH

Ennek eredményeképpen a NAR-ba viszonylag kevés termelő lépett be, elsősorban a tavaszi fagy által sújtott gyümölcstermesztők. A rendszert 2009-ben kötelezővé tették, kivéve az őstermelőket és a nagygazdaságokat, ezáltal a biztosítási penetráció jelentősen javult, de a kárenyhítési fedezet mértéke továbbra is bizonytalan maradt. A NAR annak ellenére, hogy nem szolgált megoldással a felvállalt kockázatok okozta károk elleni kiszámítható védekezésre, alapvetően sikeresnek mondható, mivel sikerült kanalizálnia azt a rossz gyakorlatot, hogy a mezőgazdasági károk után jelentkező termelői panaszokra reagálva ad hoc kifizetésekkel „kezelték” a problémát az állami szervek. A mezőgazdasági biztosítások következő reformját a 2011. évi 168. törvény jelentette, amely egységes rendszerbe foglalta a kárenyhítési és a biztosítási tevékenységet. A reform kiváltó oka kettős volt: egyrészt a biztosító társaságok 2003 után folyamatosan súlyos veszteségeket szenvedtek el, így 5-ről 3-ra csökkent a mezőgazdasági biztosításokat kínáló cégek száma, és félő volt, hogy a piaci biztosítók kivonulnak e szegmensből. Másrészt világos volt, hogy a NAR sem tudja egyedül betölteni feladatát. A rendszer két pillérből áll: az I. pillér az átalakult kárenyhítési rendszert jelenti. Ebben a pillérben minden termelő számára kötelezővé tették a részvételt bizonyos méretkorlátok (5 hektár zöldség-gyümölcs, illetve 10 hektár szántó) felett, ezzel a 2009 utáni 25 ezerről 75 ezerre nőtt a tagok száma, és 1,5 millió hektárról 3,5 millió hektárra nőtt a kárenyhítéssel fedett terület. További fontos változásként bevezették, hogy csak akkor kaphatja meg a kárenyhítési összeg 134


100 százalékát a termelő, ha legalább a növénykultúrája 50 százalékára van biztosítása, egyébként csak a megítélt kárenyhítési juttatás 50 százalékára jogosult. A károk felmérése, a kárenyhítési kérelmek elbírálása és kifizetése az egyes állami szervek feladata. A rendszer II. pillérét a biztosítási díjtámogatás újbóli bevezetése jelentette: biztosítási kategóriákat hoztak létre, amelyekre eltérő díjtámogatással jártak. A biztosításokat ugyanúgy a piaci biztosítók értékesítik, mint korábban, viszont amennyiben a termelő egy díjtámogatott biztosítást választ, azt a biztosítónak jeleznie kell az állami kifizető ügynökség (MVH) felé, amely a díjtámogatás összegét az adott év lezárulta után átutalja a termelőnek: • Az „A” típusú biztosítás a szokásos jég-tűz-vihar-téli fagy mellett az aszály, árvíz, felhőszakadás és tavaszi fagy biztosítást is tartalmazza. Tehát egy csomagbiztosításról van szó, amelyet csak egyben lehet megkötni (tehát nem lehet belőle kiválogatni az adott vidék jellemző veszélyforrását, mondjuk az aszályt és az árvizet), alapvetően a fő szántóföldi kultúrákra (búza, kukorica, árpa, napraforgó, repce), valamint a borszőlőre és az almára. • A „B” típusú biztosítás (melynek veszélynemei egyben és külön-külön is megköthetőek) a jég, a tűz, a vihar (valamint az ebből eredő homokverés) és a téli fagy elleni károktól védi az intenzív kultúrákat (szántóföldi zöldségeket, gyümölcsöket). • A „C” típusú biztosítás esetén az „A” típus mellett felsorolt kockázatok egyedileg (tehát nem csomagban) megköthetőek – mivel azonban a nagy kockázat miatt a biztosítók nem szívesen kötnek pl. aszálybiztosítást önmagában, a gyakorlatban ez a termék a korábban megszokott jég-tűz-vihar-téli fagy biztosításokat jelenti az „A” és „B” típusú biztosítások esetében nem felsorolt növények esetén. A kormányzat 2,8 milliárd forintot különített el az EU-s támogatásokból mezőgazdasági biztosítások díjtámogatásra, amelyet a keret erejéig vehet igénybe először az A, majd a B és a C biztosítás a biztosítási díj 65 százalékáig. Ha a keret nem lenne elegendő, úgy elsőként a C biztosítás támogatási intenzitása csökken 30 százalékra, majd a B 40 százalékra, végül az A 55 százalékra. Ha a keret még így sem lenne elég, arányosan kell csökkenteni a biztosítások díjintenzitását. Mivel tudható volt, hogy az A biztosítás keretében olyan veszélynemek kerülnek be a biztosítotti körbe (aszály, tavaszi fagy), amelyeket addig a biztosítók szisztematikus jellegük miatt nem értékesítettek, ezért az állam súlyos termelői önrészeket írt elő, viszont nem korlátozta a biztosítói árazást (2. táblázat). Érdemi segítségként azonban modellszámításokat adott át a biztosítóknak, amelyben 50 százalékos termelői önrész mellett az A biztosítások nagyságrendileg a termés 4–5 százalékába kerültek a szántóföldi növényeknél, és 15–20 százalékba az ültetvényeknél és a gyümölcsösöknél. A biztosítók pozitív hozzáállását jelezte, hogy bár a program nem tartalmazott állami viszontbiztosítási elemet, a potenciális károk modellezése alapján sikerült piaci viszontbiztosítókkal beárazni és viszontbiztosíttatni az „A” konstrukciót már a 2012-es évben, így a kockázatmegosztás piaci alapon oldódott meg. A program indulásakor, 2012-ben adminisztratív nehézségek is késleltették a díjtámogatott biztosítások értékesítését, ennek ellenére alapvetően sikereket hozott a program: a biztosítók elkezdték értékesíteni az új termékeket, a termelők pedig komoly érdeklődést mutattak irántuk. A magas biztosítási és a nagy termelői önrész előírását is visszaigazolták az események: 2012-ben a súlyos aszály ellenére az „A” biztosítás esetében sem ment 65 százalék fölé a biztosítók kárhányada, így 2013ban is tovább folytatódott a termékek értékesítése, sőt, a biztosítási díjak sem emelkedtek, inkább minimális csökkenés volt tapasztalható. Ennek megfelelően már a program második évében szinte teljesen sikerült kitölteni a díjtámogatási keretet (9. ábra).

135


2. táblázat: A díjtámogatott biztosítások kockázatkezelésének mennyiségi és jogszabályi feltételei Magyarországon

Jégeső

"A-B-C" biztosítás kárkifizetésének feltételei a veszteség nagyobb, mint: táblánként 30%

Kárenyhítés feltételei a veszteség nagyobb, mint:

egyéb feltételek -

Tűz

táblánként 30%

ha az Európai Bizottság jóváhagyja

Vihar

táblánként 30%

-

táblánkénti 50% növénykultúránként 50% -

ha a miniszter október 31-ig bejelenti az aszályt egy termelőnek 5 évből csak 3-szor jár

Téli fagy Aszály Belvíz Felhőszakadás Tavaszi fagy Árvíz

üzemenként 30%

táblánkénti 50% növénykultúránként 50% táblánkénti 50%

ha az Európai Bizottság jóváhagyja

Forrás: AKI Pénzügypolitikai Osztálya

9. ábra: Mezőgazdasági biztosítási díjak támogatásának kötelezettségvállalása és felhasználása Magyarországon 3,0

milliárd HUF

2,5 2,0 1,5 1,0 0,5 0,0 2012 Támogatási kötelezettségvállalás

2013 Felhasznált támogatás

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium

Összességében megállapítható, hogy a biztosításhoz kapcsolódó kockázatkezelésben legalább a nagyobb mezőgazdasági termelők részt vettek az elmúlt években, tehát Magyarországon jelentős mértékben ismert és elterjedt volt ez a kockázatkezelési módszer. Más kérdés, hogy a kedvező helyzet oka alapvetően a magyar társas vállalkozások eladósodottsága volt, ahol a hitelezők megkövetelték a termés lehető legnagyobb mértékű biztosítását, így garantálva, hogy az üzemek számára adott hitelek nagy biztonsággal folyjanak vissza a finanszírozóhoz. A mezőgazdasági ágazat tényleges (állatlétszámhoz, illetve területhez kapcsolódó) fedezettségről nincs információnk, mivel ezen ada136


tokat a hazai biztosítók nem gyűjtik, így csak a tesztüzemi rendszerből becsülhetjük a biztosítási fedezettséget (10. ábra és 11. ábra). 10. ábra: Növénybiztosítással rendelkező mezőgazdasági terület a magyarországi tesztüzemi adatok alapján 5,0 4,5 PLOOLyKHNWiU

4,0 3,5 3,0 2,5 2,0 1,5 1,0 2003

2004

2005

2006

6]iQWyWHUOHW

2007

2008

2009

2010

2011

2012

1|YpQ\EL]WRVtWiVVDOUHQGHONH]ĘV]iQWyWHUOHW

Forrás: Tesztüzem (FADN)

250

50

200

40

150

30

100

20

50

10

0

0 2006

2007

2008

2009

2010

2011

EL]WRVtWiVVDOUHQGHONH]ĘiOODWiOORPiQ\ (százalék)

V]iPRViOODWHJ\HGV]iP (ezer)

11. ábra: Állatbiztosítással rendelkező állatállomány a magyarországi tesztüzemi adatok alapján

2012

Juh Szarvasmarha ÈOODWEL]WRVtWiVVDOUHQGHONH]ĘV]DUYDVPDUKDiOORPiQ\

Baromfi Sertés ÈOODWEL]WRVtWiVVDOUHQGHONH]ĘMXKiOORPiQ\

ÈOODWEL]WRVtWiVVDOUHQGHONH]ĘVHUWpViOORPiQ\

ÈOODWEL]WRVtWiVVDOUHQGHONH]ĘEDURPILiOORPiQ\

Forrás: Tesztüzem (FADN)

A 10. és 11. ábrákból még nem látszik, hogy az új rendszer érdemi hatást váltott volna ki a mezőgazdasági biztosítások piacán, ehhez a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) teljes körű adatai használtuk (3. táblázat). Az új kockázatkezelési rendszer már az első évében érdemi hatást váltott ki a biztosítások számát és díját illetően, emellett azonban komoly hiányosságaként jelentkezik, hogy 137


nem foglalkozik az állatbiztosítás kérdésével. Az állatbiztosítás válságát jól mutatja, hogy a 2004-es, már reálisnak, spekulációmentesnek tekinthető 2 milliárd forintos szintről kevesebb, mint 1 milliárd forintra esett a díjbevétel – ez reálárakon számolva 70 százalékos csökkenést jelent. 3. táblázat: A biztosítási kötvények száma és díjbevétele Magyarországon, 2006–2012

2006

10 648

Növénybiztosítási kötvények díjbevétele millió forintban 4 341

1 960

Állatbiztosítási kötvények díjbevétele millió forintban 2 440

2007

10 287

2008

11 322

5 158

1 942

2 342

6 997

1 707

1 260

2009 2010

10 467

6 582

1 664

1 096

11 952

5 621

1 569

1 018

Növénybiztosítási kötvények száma

Állatbiztosítási kötvények száma

2011

11 475

7 211

1 586

802

2012

15 814

8 826

1 138

892

Forrás: Mabisz

Az állatbiztosítás válságának több oka is van. A hagyományos, még az 1990 előtti gyakorlatból eredeztethető, gyakorlatilag minden elhullásra kártérítést fizető, magas díjszabású baleset- és betegségbiztosítás gyakorlatilag eltűnt a piacról. Ennek oka a technológiai fejlődés: Magyarországon túlnyomó részt istállózó állattartás folyik, így itt megfelelő technológiával, gyógyszerezéssel kiküszöbölhetővé váltak a betegségből eredő károk (a járványos megbetegedésekre pedig az EU-forrásból történik folyósítás), tehát jelentősen csökkent az ilyen biztosítások iránti igény. Az elemikár-biztosítások pedig gyakran a vagyon (istálló-) biztosítás részeként kerültek kezelésre. A másik okot az állattenyésztés elhúzódó válsága jelenti. Egyre kevesebb termelő foglalkozik állattenyésztéssel, a megmaradó termelők pedig súlyos anyagi helyzetben vannak, így még egy olcsó biztosítást sem engedhetnek meg maguknak. A harmadik ok, hogy az 1996–2003 közötti biztosítási díjtámogatási rendszer anomáliái miatt az új, 2011-ben elfogadott rendszerben nem szerepel állatbiztosítási támogatás. Összességében elmondható, hogy éppen a technológiai okok miatt a jövőben sem várható az állatbiztosítás fejlődése, legjobb esetben is csak olyan termékek előretörése várható, amelyek minimális költségűek, mint a járványok esetén felmerülő, az EU-forrásból nem fizetett költségeket fedező biztosítások. Egy további jellegzetessége a magyar mezőgazdasági biztosítási rendszernek, hogy a legtöbb biztosítást nem a legnagyobb kockázatot hordozó károkra kötik. Magyarországon a legnagyobb vesztességeket okozó kockázat az aszálykár, de a legtöbb biztosítást mind a biztosítási kötvények számát, mind a díjbevételt tekintve a jégverésre és a tűzkárra kötik meg (12. ábra és 13. ábra). Aszály biztosítás először 2012-ben jelent meg a magyar piacon, azonban ez még mindig minimális piaci értéket jelent a jégbiztosításokhoz képes, és csupán hosszú fejlődés eredményeként kerülhet közelebb a jégbiztosítások jelenlegi értékéhez. Optimizmusra ad okot, hogy a 3 megmaradt biztosító társaság (a nagy európai biztosítók leányvállalataiként működő Allianz, Generali és Groupama) és a biztosító egyesületek bizalmat szavaztak a terméknek, amely 2012-ben, a nagy aszály idején biztosítói szempontból is jól vizsgázott, és hasonló eredmények várhatóak 2013-ra is. Összességében a magyar mezőgazdasági biztosítási és kárenyhítési helyzet alapvetően kedvező fordulatot vett az elmúlt években.

138


12. ábra: Különböző káreseményekre kötött biztosítási kötvények száma Magyarországon, 2006–2012

kötvények száma (ezer)

12 10 8 6 4 2 0 2006

7Ħ]pVMpJNiU

2007 Viharkár

2008

2009

Téli fagykár

2010

2011

"A" típusú biztosítás

2012 Egyéb kockázat

Forrás: Mabisz

13. ábra: Különböző káreseményekre kötött biztosítási kötvények díjbevétele Magyarországon, 2006–2012 7

milliárd HUF

6 5 4 3 2 1 0 2006 7Ħ]pVMpJNiU

2007 Viharkár

2008 Téli fagykár

2009

2010 "A" típusú biztosítás

2011

2012 Egyéb kockázat

Forrás: Mabisz

A mezőgazdasági biztosítás nagy hagyományokkal rendelkezett már a második világháború előtt, és ezek a hagyományok nem vesztek el teljesen a szocialista időszakban sem. A rendszerváltást ugyan egy drasztikus visszaesés követte, azonban a megmaradó társas vállalkozások esetében továbbra is megmaradt a biztosításkötési gyakorlat. Az első díjtámogatási periódusban, 1996–2003 közötti időszakban ugyan félresiklott a biztosítási rendszer működése az állattenyésztés esetében, azonban a növénytermesztésnél sikerült elérni a területarányos 40 százalékos biztosítottságot, a nagyobb egyéni gazdaságok, valamint a társas vállalkozások 75 százaléka már kötött biztosítást. Az újabb állami reform, a NAR bevezetése 2006-ban ugyan nem érte el célját, a nagy károkat okozó kockázatok 139


(aszály-belvíz-árvíz) elleni hatékony védekezés megoldását, de legalább az ad hoc támogatások rossz gyakorlatát megszüntette. A 2011-es reform kiszélesítette a NAR-ban részt vevő termelői kört, egymásra építve a kárenyhítési és biztosítási védelmet, ismét bevezetve a biztosítási díjtámogatást. A program első évei sikeresnek tekinthetőek, amit a növekvő termelői érdeklődés és az elkülönített források már a 2. évben bekövetkező teljes felhasználása igazol. Ezekre az eredményekre alapozható a program továbbfejlesztése.

Következtetések A magyar és a lengyel biztosítási rendszer fejlődése több hasonlóságot is tartalmaz, azonban jelentős eltérések is felfedezhetőek. A szocialista időszakban mindkét országban kötelező, a termelők közel 100 százalékát lefedő biztosítási rendszer működött. De míg Lengyelországban már megjelentek az aszály elleni biztosítások, addig Magyarországon az aszályból fakadó nagy károkat másként, a TSz-ek és állami gazdaságok nyereségszintjének kiegyenlítésével kezelték. A rendszerváltás után mindkét országban összeomlott a biztosítási piac. Azonban az összeomlás nem volt teljes Magyarországon – itt, mivel a társas vállalkozások továbbra is a föld 50 százalékát művelték, és jelentős tartozásokkal rendelkeztek, a finanszírozó szervezetek megkövetelték a forgóeszköz-finanszírozás feltételeként legalább a jégbiztosítások megkötését. Mindkét országban jelentős problémaként jelentkezett, hogy a mezőgazdásági károk enyhítésére jellemzően ad hoc állami támogatások kerültek kifizetésre – ez ösztönözte a kormányzatokat, hogy érdemi lépéseket tegyenek a helyzet megváltoztatására. A magyar kormány 1996-ban vezette be az általános, 30 százalékos biztosítási díjtámogatást. Ez a rendszer érdemben növelte ugyan a termelők biztosításkötési hajlandóságát, azonban az állatbiztosításoknál elinduló spekuláció, valamint a nem biztosított termelőknél továbbra is fennmaradó kárenyhítési igény a rendszer 2003-as megszüntetéséhez vezetett. A lengyel kormány 2005-ban vezette be a saját díjtámogatási rendszerét, amely a növények és állatok széles körére adott támogatott biztosítást (növényeknél 50 százalékos, állatoknál 40 százalékos támogatási intenzitás mellett), és a kockázatok széles körét foglalta magába (jég, tűz, vihar, téli fagy, aszály, árvíz, tavaszi fagy). Emellett szabályozták a biztosítási díj maximális mértékét (növény: 3,5 százalék, állat, 0,5 százalék), valamint az állami viszontbiztosítás rendszerét (90 százalék feletti kárhányadnál az állam a kiadások 60 százalékát fedezi). A rendszer nem ért el gyors sikereket, így 2007–2008-ban tovább módosították: kötelezővé tették a közvetlen kifizetésben részesülő gazdák számára biztosítás kötését, ellenkező esetben a termelő büntetést kénytelen fizetni. Növelték a díjküszöb mértékét néhány növénynél (5 százalékra), de e felett is adnak támogatást 6 százalékig. Ennek megfelelően dinamikusan nőtt a biztosítások állománya, bár nem olyan gyorsan, mint a rendelkezésre álló keretek. Összességében azonban sikeresnek tekinthető a rendszer, mivel már a termelők 10 százaléka (főleg a növénytermesztők) rendelkezik biztosítással a korábbi 4 százalékhoz képest. A nehézséget az jelenti, hogy a súlyos aszálykárok nyomán visszaesett a magánbiztosítók aszálybiztosítás-értékesítése, és jelentősen emelkedtek az árak, így a termelők jellemzően jég ellen kötnek biztosítást. A magyar kormány a díjtámogatási rendszer kudarca után az állami kárenyhítés felé fordult, 2006ban bevezetve a NAR-t. Ezzel elérte, hogy az aszály, a tavaszi fagy és belvíz is a kezelhető kockázatok körébe került, de mivel itt kárenyhítésről volt szó, a fedezet a károk jellemzően 10–20 százalékára volt elég. A termelők sem léptek be kellő számban, így 2009-ben a közepes vállalkozások, 2011-ben pedig az összes (5–10 hektár felett gazdálkodó) üzem számára kötelezővé tették. Ezen működési hiányosságok megoldása céljából 2012-ben új mezőgazdasági biztosítási program indult el. Újra elérhetővé tették a biztosítási díjtámogatást, a szokásos kockázatokra 65–30 százalékos intenzitással, az aszály-árvíz-tavaszi fagyot is magában foglaló csomagbiztosításra 65–55 százalékos intenzitással. 140


Nem történt árszabályozás, viszont modellszámítások alapján megállapítható, hogy a szántóföldi növényeknél 5 százalék, a szőlő-almánál akár 20 százalékos biztosítási díj is szükséges. A biztosítói veszteségtérítést úgy limitálták, hogy a termelői önrészt 50 százalékban maximálták a legsúlyosabb károk (aszály-árvíz-tavaszi fagy) esetében. Az állatbiztosítások száma tovább csökkentek, mivel ezekre nem jár díjtámogatás. A mezőgazdasági biztosítási piacot továbbra is a jégbiztosítások dominálják a piacot. A lengyel és magyar mezőgazdasági biztosítási tapasztalatok alapján megállapíthatjuk, hogy az alulszabályozottság (amelyre jó példa a magyarországi díjtámogatási rendszer 1996 és 2003 között) ugyanúgy piaci kudarcokhoz vezetett, mint túlzott szabályozás (például a lengyelországi aszálybiztosítások díjmaximumának és önrész-minimumának állami meghatározása). A szisztematikus kockázatok esetében, mint amilyen az aszálykár, inkább egy katasztrófabiztosítás (50 százalékos kiesés felett térítő biztosítás) lehet működőképes, mivel a kis és közepes károkat okozó aszály – már nem csak Magyarországon, de Lengyelországban is – nem egy a piaci alapon biztosítható kategóriába tartozó valószínűségi esemény, hanem biztos eseménynek tekinthető – szinte minden évben.

Hivatkozások jegyzéke Antón, J., Kimura, S. and Martini, R. (2011): Risk Management in Agriculture in Canada. OECD Food, Agriculture and Fisheries Papers, No. 40, Paris: OECD Publishing. Burgaz Moreno, F.J. (2003): The Spanish agrarian insurance system: 25 years protecting agrarian profits. Centro de Publicaciones del Magrama, ENESA. de Bruin, K., Dellink, R. and Agrawala, S. (2009): Economic Aspects of Adaptation to Climate Change: Integrated Assessment Modelling of Adaptation Costs and Benefits, OECD Environment Working Papers, No. 6, Paris: OECD. Gardner, B.L. and Kramer, R.A. (1986): Experience with crop insurance program in the United States, in Hazell, P., Pomareda, C. and Valdes, A. (eds.), Crop Insurance for Agricultural Development, Baltimore: Johns Hopkins University Press. Goodwin, B.K., Vandeveer, M.L. and Deal, J. (2004): An Empirical Analysis of Acreage Effects of Participation in the Federal Crop Insurance Program. American Journal of Agricultural Economics 86(4), 1058-1077. Goodwin, B.K. and Smith, V.H. (2012): What Harm Is Done by Subsidizing Crop Insurance? American Journal of Agricultural Economics 85(2), 489-497 Janc, A. (2012): Trudności w funkcjonowaniu ubezpieczeń upraw i zwierząt gospodarskich w Polsce w latach 2006-2012 [The difficulties in the functioning of crop insurance and livestock in Poland in 2006-2012]. Prezentacja przygotowana na konferencję „Ubezpieczenia rolne w Polsce”, Warszawa, 5 listopada 2012. Kalra, A. and Xing, L. (2013): Partnering for food security in emerging markets. Swiss Re, Sigma, No 1. MABISZ (2013): Statistics of Hungarian agricultural insurances. Magyar Biztosítók Szövetsége [Association of Hungarian Insurance Companies] Mahul, O. and Stutley, C.J. (2010): Government Support to Agricultural Insurance: Challenges and Opportunities for Developing Countries. Washington: World Bank. Moschini, G. and Jennessy, D.A. (2001): Uncertainty, Risk Aversion, and Risk Management for Agricultural Producers, in B.L. Gardner and G.C. Rausser (eds.), Handbook of Agricultural Economics. Volume 1A, Amsterdam: Elsevier. Musshof, O., Odening, M., Xu, W. (2005) Zur Reduzierung niederschlagsbedingter Produktionsrisiken mit Wetterderivativen. [Applying Wheather Derivatives for Reduction of Production Risk Caused by Precipitation] Working Paper Nr. 73/2005. Humboldt Universitaet zu Berlin, Wirtschafts- und Sozialwissenschaften an der Landwirtschaftlich-Gaertnerischen Fakultaet. 141


MVH (2013): Compensation claims and mitigation benefits paid for farmers from the NAR in Hungary. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal [Agricultural and Rural Development Agency] OECD (2009): Managing risk in agriculture: A holistic approach. Paris: OECD. Rojewski K. (2012) Historia i stan obecny ubezpieczeń rolnych w Polsce [History and current status of agricultural insurance in Poland], Presentation at the conference “Agricultural insurance in Poland”, Warsaw, November 5, 2012. Smith, V.H. and Glauber, J.W. (2012): Agricultural Insurance in Developing Countries: Where Have We Been and Where Are We Going? Applied Economic Perspectives and Policy 34(3), 363-390. Székely and Pálinkás (2009): Agricultural Risk Management in the European Union and in the USA, Studies in Agricultural Economics 109, 55-72. Szymańska K. (1998): Ubezpieczenia w powodzi stulecia [The flood of the century Insurance], Wiadomości ubezpieczeniowe [Insurance News], No. 3/4a. Szelągowska A. (2012): Przepisy i możliwości finansowe budżetu krajowego i unijnego w zakresie wspierania systemu ubezpieczeń w rolnictwie [Provisions and financial capabilities of the national budget and the EU in support of security system in agriculture,], presentation prepared for the conference “Agricultural insurance in Poland”, Warsaw, November 5, 2012.

142

Az élelmiszer-kiskereskedelem szerkezete és fejlődése Lengyelországban és Magyarországon

Az élelmiszer-kiskereskedelem szerkezete és fejlődése Lengyelországban és Magyarországon JANKUNÉ KÜRTHY Gyöngyi1, Mariusz HAMULCZUK2, DUDÁS Gyula1, FELKAI Beáta Olga1, Cezary KLIMKOWSKI2, JUHÁSZ Anikó3 és SZABÓ Dorottya3

Bevezetés Az élelmiszer-kiskereskedelem helyzete és fejlődése nagyban befolyásolja beszállítóinak helyzetét, ezért hatással van az élelmiszeripar és a mezőgazdaság lehetőségeire is. Mivel a szektor fejlődési tendenciái markánsan különböznek Magyarországon és Lengyelországban, a két ország élelmiszerkiskereskedelmének összehasonlítása érdeklődésre tarthat számot. Az elemzés során, ahol lehetséges, magyar és lengyel, valamint nemzetközi adatokat használunk. A fejezet először áttekinti az élelmiszer-kiskereskedelem nemzetközi trendjeit és törvényszerűségeit, majd bemutatja a két ország kiskereskedelmének fejlődéstörténetét és jelenlegi szerkezetét. Ezt követően a szektor termelékenységét és jövedelmezőségét elemezzük Magyarországon és Lengyelországban, vizsgálva a gazdasági teljesítmény mögött húzódó okokat is. Végül a kiskereskedők és beszállítók közötti kapcsolat különböző aspektusait mutatjuk be, pl. az élelmiszerminőségi rendszereket, saját márkákat, a hátsó kondíciókat és a kiskereskedelmi erőfölényt általában, majd e tényezőkből általános következtetéseket vonunk le.

Nemzetközi trendek és törvényszerűségek az élelmiszerkiskereskedelemben Noha az élelmiszer-kiskereskedelem a közhiedelem szerint nagyon jövedelmező szektor, a valóság az, hogy általában nagyon mérsékelt az ágazat árbevétel arányos jövedelmezősége (ROS, Return on Sales). Még a legnagyobb kiskereskedelmi cégek is alacsony ROS mutatóval rendelkeznek, bár az eszközarányos jövedelmezőségük (ROA, Return on Assets) kedvezőbben alakult 2009-ben és 2010-ben, mint a ROS értékük (1. táblázat). Mindez nem csak a világgazdasági válságnak tudható be, az ágazatot általában is alacsony jövedelmezőség jellemzi. 2009-ben, amikor a válság leginkább érintette a szektort (amit az árbevétel visszaesése jelzett), a ROS mutató 1,8 százalék volt és csak 2,4 százalékra emelkedett 2010-ben, amikor az ágazat kezdett kilábalni a válságból, amit az árbevétel 6,1 százalékos bővülése jelzett.

1 2 3

Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest. Instytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej - Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Budapest.

143


1. táblázat: A világ első nyolc élelmiszer-kiskereskedelmi cégének főbb pénzügyi mutatói 2009-ben és 2010-ben

Kiskereskedelmi cég

Nettó Forgalom profit ráta, növekedés ROS

Eszközarányos nyereség, ROA

Nettó Forgalom profit ráta, növekedés ROS

2009 Wal Mart (USA) Carrefour (franciaország) Tesco (Egyesült Királyság)

százalék Eszközarányos nyereség, ROA

2010

0,9

3,6

8,7

3,4

4,0

9,4

-1,2

0,5

0,8

4,8

1,6

1,1

4,8

4,1

5,1

6,7

4,4

5,7

-3,2

0,8

1,5

2,8

1,4

2,7

Kroger (USA)

1,0

0,1

0,2

7,1

1,4

4,8

Schwarz/Lidl (Németország)

1,4

n/a

n/a

9,4

n/a

n/a

-1,5

1,5

4,9

9,1

1,7

5,6

3,8

n/a

n/a

5,2

n/a

n/a

0,8

1,8

3,5

6,1

2,4

4,9

Metro (Németország)

Costco (USA) Aldi (Németország) Top 8 élelmiszerkiskereskedelmi cég Forrás: Deloitte, 2012

Corstjens et al. (2004) számításai4 rávilágítanak, hogy a kiskereskedők költségszerkezetében az eladott áruk bekerülési költsége sokkal magasabb, míg a többi változó és a fix költség alacsonyabb, mint a feldolgozók esetében. Ez azt eredményezi, hogy a kiskereskedelemben a forgalom növekedésével arányosan nő a profit, , míg az összefüggés nem ilyen szoros a feldolgozó szektorban. Az elemzett adatok szerint a termelés/forgalom azonos mértékű növelése csaknem kétszeres profit emelkedést eredményez a kereskedők számára a feldolgozókhoz képest (2. táblázat). A méretgazdaságossági hatást tovább fokozza, hogy nagy láncoknál a jobban szervezhető logisztikai háttér, egységes informatikai, pénzügyi hálózat valamint a nagy értékesítési volumen miatt a beszállítóknál elérhető kedvezmények tovább növelik a kiskereskedő jövedelmezőségét. 2. táblázat: A feldolgozó és kiskereskedő költségszerkezetének és jövedelmezőségének összehasonlítása forgalomnövekedés esetén százalék Költségek és profit típusok Értékesítés

Alapeset

5%-os növekedés

Feldolgozó

Kereskedő

Feldolgozó

Kereskedő

100,0

100,0

105,0

105,0

Áruköltségek

45,0

78,0

47,0

82,0

Fix működési költségek

25,0

16,0

25,0

16,0

Változó működési költségek

16,0

2,0

17,0

2,0

Adózás előtti eredmény

14,0

4,0

16,0

5,0

Adózott eredmény/Profit

6,1

1,6

7,4

2,3

20,8

40,6

Profit változása Forrás: Corstjens et al., 2004

Corstjens et al. (2004) az 50 legnagyobb, tőzsdén is jelen lévő észak-amerikai és európai élelmiszer- kiskereskedelmi és élelmiszerfeldolgozói cég pénzügyi adatait elemezte 10 éves időszakon keresztül (1993 és 2002 között). Eredményeik szerint bár a kiskereskedelem jóval koncentráltabb volt, mint a feldolgozóipar, a pénzügyi mutatókban ez az erőfölény nem köszönt vissza. Cikkük ennek okait elemzi.

4

144


Az eltérő költségszerkezet azt is magyarázza, hogy miért kezelik és szegmentálják fogyasztóikat eltérően a feldolgozók és kiskereskedők. Utóbbiak a magas állandó költségeik és alacsony profithányaduk miatt kénytelenek megőrizni összes fogyasztójukat, mert egy esetleges forgalomcsökkenés esetén erősen visszaesik jövedelmük, sőt, a nyereség könnyen veszteségbe fordulhat. Ez az oka, hogy a kiskereskedelem sokkal inkább odafigyel az árérzékeny fogyasztói rétegre is, sőt, ők válnak referenciaponttá, ami az árazást illeti. Corstjens and Steele (2008) a kiskereskedők döntési stratégiáit is elemezték a játékelméletből ismert fogoly-dilemma5 segítségével. A szerzők azt is vizsgálták, miért döntenek a kiskereskedők sokkal gyakrabban az alacsony árak által megvalósuló forgalomnövelési stratégia mellett, ahelyett, hogy differenciáló stratégiával prémium termékeket árusító, drágább árfekvésű üzletekké válnának. Eredményeik szerint az időtényezőt is figyelembe véve, könnyen belátható, hogy míg az árcsökkentés azonnali forgalomnövekedést generál, az innováció hosszabb távon hat, és mire a prémiumtermékeket árusító üzlet átalakítja arculatát, új választékot alakít ki, mindezt kommunikálja a fogyasztók felé, máris jelentős fogyasztói réteget veszít el és közben költségei, befektetései is emelkednek. Az egyetlen helyes döntés a két versenyző részéről ezért az alacsony árakkal való versengés, hiszen ezáltal piacot nyerhetnek, amennyiben a másik kiskereskedő differenciáló stratégiába kezd, vagy megőrizhetik piacukat, ha a másik is hasonlóan dönt. A szerzők végső konklúziója, hogy a kiskereskedelem e sajátosságai miatt a forgalom növelése és koncentrálódás kényszer a szereplők számára, ahogyan az is, hogy növekvő vevői erejükből származó kedvezményeket nem nyereségük növelésére használják fel, hanem továbbadják a fogyasztóiknak, hiszen a vásárlók megnyerése létszükséglet a számukra. Az Európai Bizottság (2009) hasonló összefüggést tárt fel. Tanulmányukban megállapították, hogy az EU tagállamaiban mérhető jelentős koncentráció ellenére az élelmiszer-kiskereskedelem erősen versenyző iparágnak tekinthető. Ráadásul a korábbi empirikus kutatások is azt állapították meg, hogy noha a szektorban valóban tapasztalható vevői erő, de ezt a kereskedők nem profitjuk növelésére használták fel, hanem az így elért kedvezőbb árakat továbbközvetítve a fogyasztók felé, a fogyasztói jólét növeléséhez járultak hozzá. A fogyasztók kegyeiért folytatott árharc egyben azt is eredményezte, hogy az élelmiszerek fogyasztói ára az általános inflációnál kisebb mértékben emelkedett az elmúlt 25 évben.

A fogoly dilemma a nem zéró összegű játékok egy fajtája. A lényege, hogy bemutassa, két fél miért nem kooperál egymással, holott az mindkét fél számára előnyös lenne. Eredetileg a szituációt Merrill Flood és Melvin Dresher vázolta fel 1950-ben, majd Albert W. Tucker helyezte a szituációt börtön környezetbe és nevezte el „fogolydilemmának” (Poundstone, 1992). A játék lényege: A bűnbanda két tagját letartóztatták és bebörtönözték. Minden fogoly magánzárkába kerül és semmilyen módon nem beszélhet egymással. Mivel nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a vádemeléshez, ezért mindkettejüknek ugyanazt az ajánlatot teszik. Így a játék kimenetele a következőképp alakulhat: • Ha A és B egyaránt elárulja a másikat, mindegyikük 2 év börtönbüntetést kap; • Ha elárulja B de B hallgat, A szabad lesz, és B 3 év börtönt kap (és fordítva); • Ha A és B is hallgat, mindkettő csak 1 év börtönt kap. A fogolydilemmánál a Nash-egyensúly nem vezet mindkét fél számára optimális megoldáshoz, mert ez ebben az esetben azt jelenti, hogy mindkét fogoly vall a másik ellen, még akkor is, ha a kooperációval nagyobb lenne a nyereségük. Bár mindkét fogoly jobban járna, ha kooperálnának, és egyikük sem vallana a másik ellen, mégis mindkettejüknek személyes érdekében áll vallani, akkor is, ha korábban kooperációt ígértek egymásnak. Ebben áll a fogolydilemma lényege. 5

145


Az élelmiszer-kiskereskedelem jövedelmezőségét és hatékonyságát befolyásoló tényezők Koncentráció és verseny a kiskereskedelmi szektorban Az Európai Unión belül nagy szórása van a CR-3 (koncentrációs ráta, Concentration Rate)6 mutatónak, hiszen míg pl. a skandináv országokban és Hollandiában 80–90 százalék az értéke és 60–70 százalék körül van a mutató Írországban és Észtországban is, vannak nagyon alacsony, 20 százalék alatti mutatóval rendelkező tagállamok is, pl. Bulgária, Románia és Lengyelország. A magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem koncentrációja magas, ha az élelmiszeriparéhoz vagy a mezőgazdasághoz mérjük, viszont az EU átlag alatt helyezkedik el (1. ábra). 1. ábra: A élelmiszer-kiskereskedelem CR-3 mutatója az EU tagállamaiban, 2010 100 90 80 százalék

70 60 50 40 30 20 10 0 ag ia ág ia ág ág ia ág ia ág ág ria ág lia m ág ág ág ág ág ág ria ia átl Dán orsz lland orsz orsz ovén orsz ovák orsz álys uszt orsz ugá lgiu orsz orsz orsz orsz orsz orsz lgá mán t u e EU nn Ho véd Ír Szl Észt Szl gyar Kir A seh Por B rörg ncia met yol lasz gyel B Ro n O n Fi é S C a ö a sült a r N Sp G F M e Le y Eg Forrás: European Food and Drink Industry, 2011

A közepes koncentráció azt is jelenti, hogy Magyarországon erős a verseny az élelmiszerkiskereskedelemben. A közelmúltig 12-13 erős szereplő volt jelen a magyarországi piacon, de számuk visszaesett az összeolvadások miatt, amik a gazdasági válság következtében mentek végbe (2. ábra). Az erős verseny alacsonyabb fogyasztói árakat eredményez és azt, hogy nagyobb a nyomás a beszállítókon. A verseny még erősebb Lengyelországban, ahol a koncentráció különösen alacsony más EU tagországokhoz hasonlítva. 2011-ben 24 kiskereskedelmi cég működött Lengyelországban 180 milliós euró nettó árbevétel fölötti forgalommal. A top 11 kiskereskedelmi cég árbevételét és boltszámát a 3. ábra szemlélteti.

6 A koncentrációs ráta egy egyszerű hányadosként kiszámítható mutató. Adott ágazat első 2, 3, 5 vagy 10 cégének bevételét arányítja a teljes ágazat bevételéhez. Ily módon lehet számítani CR2, CR3, CR5 és CR10 mutatókat.

146


2. ábra: A top 11 élelmiszer-kiskereskedelmi cég boltszáma és árbevétele Magyarországon, 2012

boltszám, darab

5 000

2 500

5 459

2 450 1 999

4 000

2 000 1 831

1 500

1 455

3 225

1 278

3 000

2 300

1 000

1 005

2 000

500

1 000

0

0

árbevétel, millió EUR

6 000

-500 o sc Te

BA

C

op

Sp

Co

ar

R

l eá

Li

dl

Au

ch

an

di

t ke

Al

ar

M ny

M

a

tch

i of

Pr

n

Pe

Boltszám

Árbevétel

Forrás: AC Nielsen

3. ábra: A top 11 élelmiszer-kiskereskedelmi cég boltszáma és árbevétele Lengyelországban, 2012 8 000

7 000 6 000

6 000

5 000 4 518

5 000

4 711

3 310

4 000

4 000

1 922

2 622

3 000

2 350

1 900

2 000

3 000 1 714

1 659 1 104

2 700

1 048

1 020

2 000 1 000

2 035

1 000

árbevétel, millió EUR

7 000 boltszám, darab

7 000

6 642

0

0

-1 000 n

ro

ed Bi

ka

R

l ea

o sc Te up

Gr

c

ro

u aE

h as

Boltszám

f

rre

Ca

r ou Le

wi

a

tan

Au

ch

Em

an

pe

H ria

ol

di

ng I

er nt

m

arc

hé GK

Sp

e

l cja

L

l id

Árbevétel

Forrás: Polityka Magazine, Lista 500 Najwiekszych Firm In: Retail Foods in Poland, Gain Report, USDA, 12/24/2012

147


Nemzetközi összehasonlításban a hazai boltsűrűség a magyarországi vásárlóerőhöz és vásárlási hagyományainkhoz képest igen magas. Az egy főre vetített üzlettér a német nyelvterületen és egyes skandináv országokban a legnagyobb. A déli, mediterrán országokban a boltsűrűség kisebb, ami az eltérő vásárlási szokásokra, hagyományokra vezethető vissza. Ugyancsak kisebb az egy főre eső eladótér a kiskereskedelem szempontjából kissé késve fejlődő keleti és balkáni államokban (4. ábra). Ez a tény erősebb versenyt jelent Magyarországon a nagyszámú élelmiszer-kiskereskedelmi cég miatt. Lengyelországban a boltsűrűség elég alacsony, ennek ellenére a sok kiskereskedelmi cég miatt szintén magasnak tekinthető a verseny intenzitása. 4. ábra: Üzletsűrűség Nyugat- és Kelet-Európában

2 PH]HUIĘ

400 - 600 300 - 400 100 - 300 1 - 100

Forrás: Metro, 2013

A magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem története és jelenlegi szerkezete Az 1990-es évek kezdetén a rendszerváltás és a privatizáció megindulása komoly átalakulást hozott a magyarországi élelmiszer-kiskereskedelemben. Az ágazat vonzotta a befektetőket, főleg a külföldi tőkét. Számos nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi lánc kezdte meg működését Magyarországon, vagy a már meglévő bolthálózat rekonstrukciója, vagy zöldmezős beruházások útján. Néhány magyar tulajdonú üzletlánc is létrejött és néhány gyors fejlődésnek indult, a határokon túlra is terjeszkedve. Ennek ellenére a magyar tulajdonban lévő élelmiszerüzletek zöme kis, vagy mikro méretű, tőkeszegény vállalkozás volt. A magyarországi élelmiszer-kereskedelemben bekövetkezett változásokat öt szakaszra bonthatjuk: 1, Privatizáció (1989–1994), 2, Kezdődő koncentráció (1995–2000), 3, Gyorsuló koncentráció (2001–2004), 4, „Nehéz idők” (2005–2008), 5, Még nehezebb idők: a válság évei (2009–).

148


A privatizációs időszakban számos kis magánbolt nyílt meg és megjelent a külföldi működő tőke a szektorban. 1995 és 2000 között megkezdődött a koncentráció. Ezt a szakaszt a modern kiskereskedelmi láncok növekvő dominanciája és a beszállítókkal szemben megjelenő vevői erő jellemezte leginkább. 2000-re a külföldi befektetett tőke aránya elérte a 66,7 százalékot, majd tovább nőtt, 2010-re elérve a 86,8 százalékot (5. ábra). 5. ábra: A külföldi működő tőke aránya a magyarországi élelmiszer-kiskereskedelemben, 2000–2010 100 90 80 százalék

70 60 50 40 30 20 10 0 2000

2002

2004

2006

2008

2010

Forrás: NAV adatbázis alapján készült az AKI Élelmiszerlánc Elemzési Osztályán

A következő szakaszban a hiper- és szupermarket láncok dominanciája nőtt és a független boltok közül is egyre többen beolvadtak a magyar tulajdonú franchise hálózatokba (CBA, Coop). A piac éretté vált, ami azt is jelentette, hogy a piaci kapcsolatokban a kölcsönös bizalom és a tanúsított értékek (pl. minőségbiztosítási tanúsítások) versenyelőnnyé kezdtek válni a beszállítók számára. A saját márkás (SM) termékek megjelentek a kínálatban, a kiskereskedelmi láncok pedig kiépítették regionális és országos disztribúciós központjaikat. 2005 és 2008 között a kis független boltok száma visszaesett. Megjelentek a kemény diszkontláncok (Aldi, Lidl) a magyarországi piacon. A saját márkás termékek fejlődni kezdtek és egyre népszerűbbé váltak a fogyasztók körében. A centralizált logisztikai központokra való beszállítás és az on-line kereskedelem általánossá vált a beszállítókkal való ügyletekben és tovább nőtt az árverseny. A kiskereskedők stratégiájában központi szerepet kapott a kedvező fogyasztói ár. Szintén erre a szakaszra volt jellemző, hogy a modern kiskereskedelmi formák váltak uralkodóvá az élelmiszer-kiskereskedelemben. 2008-ra e formák aránya meghaladta a 60 százalékot a szektor értékesítésén belül. Az arány a 70 százalékot is meghaladta, amennyiben a magyar tulajdonban lévő láncokat is beleszámítjuk a modern kiskereskedelmi csatornák közé, és az is elmondható, hogy ez a trend azóta sem változott (6. ábra).

149


6. ábra: A különböző bolttípusok aránya az élelmiszerek értékesítésében Magyarországon, 2000–2011 100 90 80 százalék

70 60 50 40 30 20 10 0 2000

2001

2002

2003

Hipermarket Független kis boltok

2004

2005

2006

Szupermarket Piac

2007

2008

Diszkont Egyéb

2009

2010

2011

Magyar láncok

Forrás: GFK Hungária, 2012

A még mindig folyó válság-periódusban a korábbi, „nehéz időkben” tapasztalható kiskereskedőbeszállító közötti viszonyok tovább élnek, sőt, a válság negatív következményei miatt a beszállítók helyzete tovább romlott. A saját márkás termékek és a kemény diszkontláncok egyre inkább teret nyertek és az árháború tovább erősödött. A kemény diszkontláncok (Aldi, Lidl) vállalati stratégiájának egyik központi eleme, hogy sok saját márkás terméket (főleg német importot) tartanak kínálatukban. A különböző láncokhoz tartozó üzletek száma markánsan megváltozott 2000 és 2011 között (3. tábla). Néhány lánc – főleg szupermarket-láncok, mint pl. a Csemege-Match – boltszáma nemigen változott, miközben más kiskereskedelmi cégek, főleg a diszkontok lendületesen növelték boltjaik számát ezekben az években. A hipermarket láncok közül csak a Tesco terjeszkedett tovább, bár főleg a kisebb alapterületű boltok nyitására helyezte a hangsúlyt az utóbbi időben. A Spar utolsó nagy terjeszkedési kísérlete a Plus hálózat felvásárlása volt, azóta inkább optimalizálja működését. A magyar szupermarket láncok (CBA, COOP, Reál) eddig főleg a független kiskereskedők felfűzésével terjeszkedtek. Ez a nemzetközi láncokétól erősen különböző stratégia, ami nem igényel nagyobb pénzügyi beruházást a lánc részéről. Egy újonnan bevezetett törvény (az ún. Pláza-stop törvény) 2012-től megtiltotta a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltok építését, bár kivételes esetben felmentés kérhető ez alól. A törvény alig titkolt célja az volt, hogy a magyar láncok piaci pozícióját erősítse, így nem meglepő, hogy a CBA és Coop boltszámai növekedésnek indultak 2012-ben.

150


3. táblázat: A legnagyobb magyarországi élelmiszer-kiskereskedelmi cégek boltszámai, 2000–2012 2000

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

Aldi

-

-

-

-

45

70

73

78

86

Auchan

2

10

10

10

11

12

12

12

19

CBA

800

-

3 182

2 924

2 780

2 904

3 072

3 077

3 225

Coop

1 991

4 963

5 286

5 283

3 066

3 116

5 250

5 225

5 459

Coraa)

5

7

7

7

7

7

7

7

-

169

132

125

124

124

122

123

121

63

9

13

13

13

13

13

13

13

13

Csemege-Match Metro Lidl

-

51

68

90

105

125

135

148

156

Penny Market

127

148

155

163

169

173

186

189

191

Plus

108

165

165

165

172

-

-

-

-

-

2 290

2 310

2 310

2 311

2 311

2 320

2 140

2 300

Spar

109

168

189

204

214

255

399

389

391

Tesco

43

89

99

122

144

167

205

212

216

a)

Reál Hungária

A Cora és Plus bolthálózatát az Auchan és a Spar csoport vette át. Forrás: AC Nielsen, 2012 a)

A legnagyobb alapterületű boltok (a 2500 négyzetméter felettiek, pl. hipermarketek és a 4012500 négyzetméter közötti kategória) száma gyorsan növekedett és a növekedés a válságot követően sem állt le. Feltételezve, hogy a legnagyobb alapterületű boltok átlagos területe csupán 2500 négyzetméter, a második legnagyobb méretkategóriájúaké pedig 500 négyzetméter, akkor is közel 600 ezer négyzetméterrel nőtt a nagyobb méretű élelmiszerüzletek összes alapterülete 2000 és 2012 között Magyarországon. Ez a növekedés azt jelzi, hogy a kiskereskedelmi láncok közötti verseny, piaci terjeszkedés a válság kitörése után is folytatódott, noha ez kockázatos stratégiának bizonyult (4. táblázat). 4. táblázat: Az üzletek számának alakulása a bolt alapterülete szerint Magyarországon, 2000–2012 2000

2008

2009

2010

2011

2012

2,500 m felett

24

123

137

152

166

170

401–2,500 m2

657

943

1 007

1 071

1 103

1 121

2

201–400 m2

919

853

805

801

834

848

51–200 m2

5 777

6 888

6 593

6 426

6 355

6 294

50 m2 alatt

17 859

12 533

11 393

11 451

11 111

11 111

Forrás: AC Nielsen, 2012

151


A lengyel élelmiszer-kiskereskedelmi szektor története és jelenlegi szerkezete A lengyel kiskereskedelmi szektor fejlődése az elmúlt 20 évben négy szakaszra bontható (KosickaGębska et al., 2009; Pilarczyk és Stefańska, 2010): • Az átmeneti időszak első szakaszát (1990–1995) az üzletek számának megduplázódása és az első szuper- és hipermarketek megjelenése jellemezte; • A második szakaszban (1995–2000) a hagyományos értékesítési csatornák száma és fontossága csökkent, és jelentősen fejlődtek a külföldi láncokhoz tartozó kiskereskedelmi üzletek. Ugyanakkor a lengyel vállalatok is elkezdték létrehozni saját láncaikat (pl. Bomi, Eco, Avita és Marcpol); • 2000–2005 között (harmadik szakasz) intenzívebbé vált a konszolidáció és felvásárlás folyamata, a nagykereskedők pedig elkezdték elveszíteni pozícióikat a piacon; • 2005 után a kényelmi üzletek és diszkontok modern hálózata indult gyors fejlődésnek franchise együttműködési formában. A kiskereskedelem struktúrájának fejlődését jelentősen befolyásolták a közvetlen külföldi befektetések. A közvetlen külföldi befektetések értéke a kereskedelmi és javítóipari szektorban meghaladta a 40 milliárd eurót 2011-ben (5. táblázat), ami közel nyolcszoros növekedést jelent 2000-hez képest. A befektetések növekedése 2009-et követően megállt. 2011-ben csak a kiskereskedelmi egységek és benzinkutak 3,9 százaléka működött külföldi befektetésekből, de ennek ellenére is a kiskereskedelmi forgalom egynegyedét foglalták el Lengyelországban. 5. táblázat: A külföldi működő tőke és a külföldi tulajdon aránya a kereskedelem és szerviz szolgáltatás szektorban Lengyelországban, 2000–2011 A külföldi működő tőke beáramlása a kereskedelmi és szerviz szolgáltatás szektorban, millió EUR A külföldi működő tőke év végi értéke a kereskedelmi és szerviz szolgáltatás szektorban, millió EUR A külföldi tulajdon aránya a kereskedelmi üzletek és üzemanyagtöltő állomások boltszámában, százalék A külföldi tulajdon aránya a kereskedelmi üzletek és üzemanyagtöltő állomások alapterületében, százalék

2000

2005

2010

2011

689,6

3 172,2

4 290,7

2 848,5

5 269,6

20 481,5

44 396,2

40 360,7

0,6

1,4

3,4

3,9

6,6

15,5

24,1

24,8

Forrás: OECD és a Lengyel Központi Statisztikai Hivatal (GUS)

A közvetlen külföldi befektetések változásokat hoztak létre a gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG), köztük az élelmiszerek értékesítésének szerkezetében is. A modern disztribúciós csatornák Lengyelországban az élelmiszerboltok értékesítésének kb. 52 százalékát adták 2011-ben (7. ábra), ami egyben azt is jelenti, hogy arányuk közel megkétszereződött az elmúlt évtizedben. A modern kiskereskedelmi formák növekedésének lassulása volt észlelhető a gazdasági válság 2008-as kezdete óta. Különféle becslések állnak rendelkezésre a modern értékesítési csatornák részesedéséről a lengyelországi élelmiszer és FMCG értékesítésben. A Roland Berger jelentése szerint 2011-ben a hipermarketek, szupermarketek és diszkontok részesedése 12, 15 és 19 százalék volt az FMCG szektor értékesítésében. A modern kiskereskedelmi formák részesedése az értékesítésben a 2004-es 33 százalékról 52 százalékra nőtt 2011-re (7. ábra). A legdinamikusabb növekedés a diszkontok és szupermarketek esetében volt tapasztalható.

152


7. ábra: A modern kiskereskedelmi csatornák részesedése az összes élelmiszerértékesítésben Lengyelországban 2004-ben és 2011-ben 2004

2011

16.0%

18.9% 9.0%

48.0%

15.7%

8.0%

67.0%

17.3%

Szupermarket

Hipermarket

Diszkont

Egyéb

Forrás: Euromonitor, 2013

2012-ben több mint 2600 diszkont üzemelt Lengyelországban, 2,6-szer annyi, mint 2000-ben. Ezt a növekedést leginkább a Biedronka (Jeronimo Martins Group) diszkont áruházlánc terjeszkedése adta, amely több mint 2000 üzlettel rendelkezik és a legnagyobb FMCG kiskereskedő Lengyelországban. Az alacsony árak stratégiája fontos versenyelőnyt jelent a diszkont áruházaknak, és növelte a népszerűségüket a vásárlók körében. Piackutatások szerint a lengyel vásárlók nem hűségesek, és legtöbbjüket érdekli az ár. Ennek a formának a fejlődését meghatározta az is, hogy közel van a vásárlókhoz. Becslések szerint a lengyeleknek közel fele diszkont üzlet közelében él. A modern kiskereskedelmi csatornák bővülésével a hagyományos üzletek száma csökkent. 2010-ben az általános élelmiszerboltok száma egyharmadával alacsonyabb volt, mint 2000-ben. A lengyel vásárlók gyakran járnak bevásárolni, ezért számos pékség, zöldséges és alkoholüzlet prosperál (6. táblázat). 6. táblázat: Az általános és a szakboltok száma Lengyelországban, 2000–2010 Élelmiszerboltok Év 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

általános élelmiszerboltok 142 257 145 934 145 238 115 658 112 301 116 094 120 455 105 509 98 460 102 811 91 753

hentes

pékáru

zöldség és gyümölcs

14 045 14 714 15 041 12 685 12 456 13 072 12 002 12 448 11 966 10 990 11 353

3 681 4 101 4 374 4 729 5 446 5 220 5 430 6 033 6 508 6 868 7 398

6 678 5 251 5 308 5 279 4 778 5 222 4 451 4 778 4 407 5 112 5 721

engedélyköteles (alkoholos italok árusítása) 2 350 2 335 2 294 2 136 2 268 2 454 2 510 2 768 2 723 3 206 3 860

hal 1 506 1 572 1 570 1 184 1 053 1 106 942 974 932 948 1 004

Forrás: GUS

153


Az élelmiszerkeresletet befolyásoló tényezők Fogyasztói jövedelmek és vásárlóerő Magyarországon Az egy főre eső reáljövedelem először 2007-ben esett vissza Magyarországon, majd ez a trend tovább folytatódott az elhúzódó válság miatt. 2011-ben a visszaesés megállt, köszönhetően a gyermekes családok adókedvezményének, de 2012-ben már ismét csökkenést mérhettünk a legtöbb jövedelmi csoport kereseteiben, noha az egy főre eső reáljövedelem korábbi számítása a KSH nem folytatta tovább a családi kedvezmények ugyanis megbonyolították a számításokat (KSH, 2013). A visszaeső jövedelem csökkenő fogyasztást eredményezett, noha figyelemre méltó módon az összes fogyasztás 2008-ig még nem mutatott visszaesést (8. ábra). Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a középosztály emelkedő fogyasztása még ellensúlyozni tudna az alsóbb jövedelmi csoportok körében tapasztalt visszaesést. A forint árfolyamának jelentős gyengülése viszont már a magasabb jövedelmű háztartások elkölthető jövedelmét is komolyan érintette a Magyarországin igen elterjedt devizaadósságok növekvő törlesztőrészletei miatt. 8. ábra: Az egy főre eső reáljövedelem és egy főre eső fogyasztás változása Magyarországon, 2000–2012 (2000=100%) 135 130

V]i]DOpN

125 120 115 110 105 100 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 (J\IĘUHHVĘUHiOM|YHGHOHP

2011

2012

(J\IĘUHHVĘIRJ\DV]WiV

Forrás: KSH

Noha az élelmiszerfogyasztás nem esett vissza olyan mértékben, mint az általános fogyasztás, a negatív trend itt is érzékelhető volt már 2006-tól, de különösen 2008-at követően (9. ábra).

154


9. ábra: Az élelmiszerfogyasztás értékének változása Magyarországon, 2002–2012 (2002=100%) 140 135

százalék

130 125 120 115 110 105 100 2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

Forrás: KSH

Fogyasztói jövedelmek és vásárlóerő Lengyelországban Lengyelországban az egy főre jutó reáljövedelem 2011-ben 33 százalékkal magasabb volt, mint 2000-ben (10. ábra). Ugyanakkor kicsit alacsonyabb (30 százalék) mértékben nőttek a rendelkezésre álló jövedelmek. A jövedelmek Lengyelország EU-s csatlakozását követő első négy évben nőttek a leggyorsabb ütemben. A 2000–2011 közötti időszakban az élelmiszerekre és alkoholmentes italokra költött kiadások 18 százalékkal nőttek. A különbség abból adódik, hogy a jövedelmek kisebb mértékben kapcsolódnak az élelmiszerekre költött kiadásokhoz, mint az ipari termékekre és szolgáltatásokra költöttekhez. 10. ábra: A fogyasztói reáljövedelmek és az élelmiszerekre, italokra fordított kiadások változása Lengyelországban, 2000–2011 (2000=100%) 135 130

százalék

125 120 115 110 105 100 95 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Rendelkezésre álló reáljövedelem Reáljövedelem Élelmiszerejkre és italokra fordított egyéni kiadások a háztartási szektorban Forrás: GUS

155


A jövedelmek és kiadások változása az egy főre jutó GDP növekedésével van leginkább összhangban. 2011-ben az egy főre jutó reál GDP közel kétszerese volt az 1995-ös évinek és 53 százalékkal meghaladta a 2000. évit (11. ábra). A lengyel gazdaság fejlődésének üteme nagyobb volt, mint az EU 27 tagállamának átlaga. 1995-ben az egy főre jutó, vásárlóerő paritásban kifejezett GDP csak 43 százaléka volt az EU-27 átlagának, míg 2000-ben már 48 százaléka, 2011-ben pedig már 65 százaléka.

220

70

200

65

180

60

160

55

140

50

120

45

100

40

százalék

százalék

11. ábra: Az egy főre eső GDP (bal tengely, 1995=100%) és az egy főre eső GDP nemzetközi vásárlóerőben kifejezve (jobb tengely, EU-27=100%) Lengyelországban, 1995–2012

95 996 997 998 999 000 001 002 003 004 005 006 007 008 009 010 011 012 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1

19

*'3IĘ

*'3IĘ336EHQ(8

Forrás: GUS

A Lengyelország EU-s csatlakozásától 2008-ig terjedő időszakot a lengyel gazdaság gyors fejlődése jellemezte. A lengyel háztartások pénzügyi helyzete, valamint a vásárlók optimizmusa javult ebben az időszakban (12. ábra). Bár a lengyel gazdaság lassult a gazdasági válság kezdete óta, nem volt recesszió. A lengyel háztartások pénzügyi helyzete még mindig jobb, mint amilyen 2004 májusát megelőzően volt. A válság hatását gyakran bizalmi válságként értékelik, ahogy azt a romló vásárlói bizalmi indexek is mutatják.

156


120

10

115

5

110

0

105

-5

100

-10

95

-15

90

-20

85

-25

80

-30

75

-35

70

-40

százalék

százalék

12. ábra: Fogyasztó bizalmi index (szezonálisan kiigazított adat) Lengyelországban, (%, lehetséges változás 0 és 200 között, vagy -100/+100), 2000–2012

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Fogyasztói bizalmi index

A háztartás pénzügyi helyzete

Forrás: Saját számítás a Pentor és IPSOS adatai alapján

Fogyasztói szokások és preferenciák Magyarországon A gazdasági válság megváltoztatta a fogyasztói szokásokat Magyarországon (AC Nielsen, 209). A rendelkezésre álló elkölthető jövedelem 10-ből 9 háztartás esetében csökkent, főként a növekvő lakhatással összefüggő költségek miatt. A lakosság fele úgy érzi, hogy az élelmiszerekre és háztartási tisztítószerekre fordított kiadásaik magasabbak voltak 2009-ben, mint korábban, miközben a fogyasztók másik fele az ellenkezőről számolt be, vagyis a társadalmi különbségek nőttek. A magyarok csaknem felének szigorúan takarékoskodnia kell az élelmiszervásárlásai során is, míg a lakosság másik fele igyekszik minden máson spórolni, hogy élelmiszerfogyasztásukat szinten tudják tartani. A magyar fogyasztók több mint fele a korábbi heti bevásárlását ritkábban végzi. Ráadásul az átlagos „fogyasztói kosár” értéke is csökkent a válság kezdete óta. Másrészt sok fogyasztó még mindig fontosnak tartja, hogy az idejével spóroljon, ezért a hipermarketek változatlanul népszerűek. A kedvező árak utáni kutatást bizonyítja, hogy 2009-ben a legtöbb fogyasztó számos boltot látogatott meg, hogy legjobb lehetőséget kifogja, ami azt eredményezte, hogy szinte minden bolttípus és lánc látogatottsága nőtt. Ugyanakkor az egyszerre elköltött összeg csökkent. A növekvő árérzékenység miatt az ár/érték arány iránti érdeklődés emelkedett, ezért is váltak egyre népszerűbbé a saját márkás termékek. A GFK Hungária (2012) szerint az utolsó két évben (2011–2012) már a vásárolt élelmiszerek volumene, mennyisége is csökkent, ami további gazdasági nehézségeket okozott az élelmiszerkiskereskedelmi szektor számára. Fogyasztói szokások és preferenciák Lengyelországban A lengyel vásárlók vásárlási szokásaival és viselkedésével összefüggő alap jelenségeket vizsgáló elemzés a Pentor Research International (jelenleg TNS International) tanulmányaira épül, amelyet több mint tíz évig készítettek. Nagy segítség volt a kutatásban az omnibusz felmérés, amelynek alapja 1000 személyes kérdőív volt, és ami a 15 év feletti lengyelek reprezentatív mintáját adja. A felmérések szerint alig változtak a vásárlók választását meghatározó tényezők az elmúlt tíz évben. A legfontosabbak az alacsony ár, a lakóhelyhez való közelség és a jó minőségű termék. A kutatás szerint a beszállítóknak és gyártóknak olyan kínálattal kell bővíteniük a termékskálát, amely megfelel 157


a kisebb jövedelműek igényeinek. A 2010-ben végzett felmérések szerint a lengyel vásárlók kb. 70 százalékának van kedvenc élelmiszerüzlete. A vidéken és kisebb városokban élők gyakran mondják, hogy megvan a kedvenc élelmiszerboltjuk a rendszeres vásárlásokhoz. A legtöbb lengyel továbbra is az otthona közelében vásárol. A szuper- és hipermarketek hálózata minden évben nőtt, és ugyanígy a róluk pozitív véleménnyel levő lengyelek száma is. A szupermarketeket kedvelők aránya a 2001-es 30 százalékról 2010-re 47 százalékra nőtt, míg az ellenzők aránya 29-ről 15 százalékra csökkent. A 49 év alatti, magasabb jövedelmű lengyelek örülnek leginkább a szupermarket láncok bővülésének. A modern kiskereskedelmi csatornák növekvő támogatásával összhangban növekedtek a kiadások is az önkiszolgáló üzletekben az elmúlt években. 1998-ban a lengyeleknek kevesebb mint 30 százaléka mondta, hogy heti kiadásainak javát önkiszolgáló boltban költi el (13. ábra), de 2006 óta az önkiszolgáló üzletek dominálnak. 2010-ben a lengyeleknek kb. 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a legtöbb vagy az összes pénzt önkiszolgáló üzletekben költik el. További 8 százalék mondta, hogy kicsit többet költenek ilyen üzletekben, mint hagyományos boltokban. Ugyanebben az évben a válaszadóknak csak 25 százaléka (a 2000-es 50 százalékhoz képest) válaszolta, hogy többet költ olyan boltban, ahol az árut eladó adja oda. Azok a vásárlók, akik hűségesek a hagyományos boltokhoz, főként idősebbek, illetve a legalacsonyabb jövedelműek közül kerülnek ki. Ezek a tendenciák az elmúlt években lelassultak. 13. ábra: A heti költések eloszlása a fogyasztók bevallása szerint 60 55

százalék

50 45 40 35 30 25 20 1998

2000

2002

2004

2006

2008

2010

.L]iUyODJYDJ\W|EEQ\LUH|QNLV]ROJiOyEROWEDQ .L]iUyODJYDJ\W|EEQ\LUHHODGyYDOUHQGHONH]ĘEROWEDQ Forrás: Pentor Research International, 2011

A heti bevásárlásra fordított idő csökkent 1995 óta, amikor az átlagos bevásárlásra fordított idő heti 4,3 óra volt. 2000-ben ez az idő 3,6, 2005-ben 3,3, 2010-ben pedig csak 3,0 óra volt. Egyre több vásárló veszi meg a mindennapi árucikkeket hetente egyszer. Egyértelműen nő azoknak a száma is, akik hetente kevesebb, mint 2 órát töltenek vásárlással: 1995-ben 29 százalék, 2000-ben 36 százalék, 2005-ben 51 százalék, 2010-ben pedig 49 százalék volt az arányuk. A lengyelek 79 százaléka állítja, hogy nem tölt többet 10 percnél vásárlással alkalmanként. A legutóbbi években a legnagyobb profitot a kereskedők péntek délutánonként és szombatonként érik el – ez az az időszak, amikor a vásárlók nagy része intézi a következő heti vásárlást. 100-ból csak 2 lengyel vásárol nagy mennyiségben vasárnaponként.

158


Az élelmiszer-kiskereskedelem gazdasági teljesítménye Ebben a fejezetben az elérhető adatforrások különbözősége miatt eltérő adatokat és módszereket kellett használnunk a két vizsgált ország esetében. Magyarországon a fő adatforrás a NAV társas vállalkozások adóbevallásain alapuló adatbázisa volt a 2005–2010. évi időszakban. Vállalati méret és bolttípusok szerint külön is elemeztük a pénzügyi adatokat. Az élelmiszerkiskereskedelmi cégeket négy bolttípusba rendeztük. Az Aldi, Lidl, Penny Market és Profi alkotta a diszkontok csoportját. A Tesco, Auchan, Cora és Spar a hipermarketek közé lett sorolva. A maradék cégeket az alkalmazottak létszáma alapján osztottuk két részre. A 10 főnél többet foglalkoztató cégeket a szupermarketek, míg az annál kevesebb alkalmazottal dolgozókat a független kis boltok közé soroltuk. Lengyelország esetében a részletes pénzügyi adatok hiánya miatt a lengyel Központi Statisztikai Hivatal (GUS) adatai voltak a fő információforrásunk. Olyan adatok lettek felhasználva, amelyek jól leírják a szektor gazdasági folyamatait, (pl. bruttó működési költség, üzleti feltétel indikátor stb.). Az élelmiszer-kiskereskedelem termelékenysége és jövedelmezősége Magyarországon A korábbi fejezetekben bemutatott folyamatok, azaz az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok terjeszkedése és az ezzel egyszerre zajló fogyasztás csökkenés/stagnálás az élelmiszer-kiskereskedelem jövedelmezőségének visszaeséséhez vezetett Magyarországon. Ezt a pénzügyi adatok igazolják, hiszen az értékesítés volumene dinamikusan nőtt 2000 és 2008 között, azt követően stagnált. Az adózás előtti eredmény viszont meredeken visszaesett, sőt, 2008-tól negatívvá vált (14. ábra).

10

150

9

100

8

50

7

0

6

-50

5

-100

4

-150

3

-200

2

DGy]iVHOĘWWLHUHGPpQ\PLOOLy(85

QHWWyiUEHYpWHOPLOOLiUG(85

14. ábra: Az élelmiszer-kiskereskedelem árbevétele és adózás előtti eredménye Magyarországon, 2000–2011

-250 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Nettó árbevétel

$Gy]iVHOĘWWLHUHGPpQ\

Forrás: NAV adatbázis alapján készült az AKI Élelmiszerlánc Elemzési Osztályán

A kereslet visszaesése és növekvő beruházások mellett két további tényező csökkentette az ágazat profitját: a növekvő személyi jellegű ráfordítások (a növekvő foglalkoztatás miatt) és a befektetett eszközök összegének növekvése, ami a szektor hosszú lejáratú adósságait és kamatköltségeit is növelte. Mindkét tényező a láncok terjeszkedésével áll összefüggésben, hiszen az új boltok nyitása miatt emelkedett az alkalmazottak száma és ezzel együtt a bérköltség, valamint ez vezetett az ágazat 159


növekvő eladósodottságához is. Ez a trend kifejezettebben érvényesült a diszkontok és hipermarketek esetében, mert ez a két bolttípus terjeszkedett legerősebben az elmúlt években (15. ábra).

3,5

140

3,0

120

2,5

100

2,0

80

1,5

60

1,0

40

0,5

20

0,0

0 2005

2006

2007

6]HPpO\LMHOOHJĦUiIRUGtWiVRN ÈWODJRVVWDWLV]WLNDLiOORPiQ\LOpWV]iP

2008

2009

H]HUIĘ

PLOOLiUG(85

15. ábra: Az élelmiszer-kiskereskedelem néhány pénzügyi adatának alakulása, 2005–2010

2010

Befektetett eszközök összesen

Forrás: NAV adatbázis alapján az Élelmiszerlánc Elemzési Osztályon készült számítás

A jövedelmezőség és az árbevétel is különbözően alakult az eltérő bolttípusokban. A diszkontok és hipermarketek intenzíven növelték eladásaikat 2005 és 2010 között terjeszkedési politikájuk hatására, ennek ellenére – vagy éppen ezért – adózás előtti eredményük a legnagyobb visszaesést szenvedte el az ágazaton belül. Eközben a szupermarketek is kis boltok árbevétele változatlan volt és adózás előtti eredményük is stabil maradt (16. ábra).

5,0

60

4,5

40

4,0

20

3,5

0

3,0

-20

2,5

-40

2,0

-60

1,5

-80

1,0

-100

0,5

-120 -140

0,0 Hipermarketek

Szupermarketek

Értékesítés nettó árbevétele, 2005 Értékesítés nettó árbevétele, 2010

Diszkontok

$Gy]iVHOĘWWLHUHGPpQ\ 2005 $Gy]iVHOĘWWLHUHGPpQ\ 2010


160

Kisboltok

DGy]iVHOĘWWLHUHGPpQ\ millió EUR

értékesítés nettó árbevétele, milliárd EUR

16. ábra: Az árbevétel és adózás előtti eredmény alakulása az egyes bolttípusokban 2005-ben és 2010-ben


A bolttípusok szerinti részletesebb elemzés során eltérő tényezőket azonosítottunk a romló trend okaiként az egyes csoportokban. A kisboltok és szupermarketek körében a stagnáló bruttó árrés csökkentette a jövedelmezőséget. A legtöbb bolttípusban létszámfelesleg alakult ki a stagnáló forgalomhoz képest, kivéve a kisboltokat. Ráadásul a kisboltok kivételével minden bolttípusban gyorsabban nőttek az egy főre eső személyi ráfordítások, mint az egy főre eső árbevétel, azaz a munkaerő növekvő költsége is csökkentette a jövedelmezőséget ezekben a bolttípusokban. A befektetett eszközök magas és növekvő súlya rontotta a jövedelmezőséget a hipermarketek és diszkontok esetében, a forgóeszköz gazdálkodás pedig a hipermarketekben volt gyenge a többi üzlettípushoz képest, különösen 2010-ben. Az élelmiszer-kereskedő cégek jövedelmezőségének és hatékonyságának jó mérőszáma az eladott áruk beszerzési költségén (ELÁBÉ-n) felüli költségeik aránya. Ha ez az arány alacsony, azt jelenti, hogy a kiskereskedő alacsony fix és változó költségekkel működik. Magyarországon az ELÁBÉ aránya a bevételekből hasonlóan alakult az európai átlaghoz (17. ábra), de 2005 és 2010 között jelentősen csökkent. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem hatékonysága és jövedelmezősége visszaesett (18. ábra). 17. ábra: A feldolgozó és kereskedő átlagos költsége az árbevétel százalékában, az európai országokban, 2006 100 90 80 százalék

70 60 50 40 30 20 10 0 7HUPHOĘ Áruköltségek Nettó nyereség

.HUHVNHGĘ Állandó költségek Adó

Változó költségek

Forrás: Corstjens and Steele, 2008

161


százalék

18. ábra: A magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem költségés bevételi struktúrája, 2005–2010 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 -10 -20

2005

2006 ELÁBÉ Adók

2007

2008

6]HPpO\LMHOOHJĦUiIRUGtWiVRN Nettó nyereség

2009

2010

Egyéb ráfordítások


Az ELÁBÉ-n felüli költségek a nettó forgalom százalékában, százalék

19. ábra: A magyarországi élelmiszer üzletek ELÁBÉ-n felüli költsége üzemformák szerint (a nettó árbevétel százalékában), 2005–2010 80 70 60 50 40 30 20 10 0 2005 2010 Hipermarketek

2005 2010 Szupermarketek

2005 2010 Diszkontok

2005

2010 Kisboltok

2010 a)

a) Korrigált adat, nullás ELÁBÉ-val rendelkező cégek nélkül. Forrás: NAV adatbázis alapján az Élelmiszerlánc Elemzési Osztályon készült számítás

Bolttípusok szerint vizsgálva a költségszerkezetet kitűnik, hogy a diszkontok és hipermarketek hatékonysága magasabb, mint a szupermarketeké és a kis boltoké, noha jövedelmezőségük alacsonyabban alakult (19. ábra). Ez azt jelenti, hogy az alacsony jövedelmezőség valószínűleg csak átmeneti probléma a diszkontok és hipermarketek esetében, ami a gyors terjeszkedés miatt következett be egy olyan időszakban, amikor a fogyasztás gyengének mutatkozott. Hosszú távon ezeknek a cégeknek a beruházásai meg fognak térülni (Jankuné Kürthy, 2012). Durieu (2008) hasonló összefüggéseket tárt fel a német élelmiszer-kiskereskedelem esetében.

162


Az élelmiszer-kiskereskedelem termelékenysége és jövedelmezősége Lengyelországban A lengyel kiskereskedelmi vállalkozások pénzügyi helyzetét főként a makrogazdasági helyzet befolyásolja. Az üzleti mutatók láthatóan összefüggnek a lengyel vásárlók bizalmi indexével (20. ábra). A vállalkozók véleménye szerint a kiskereskedelem általános üzleti légköre sokkal jobb, mint amilyen 2002–2003-ban volt. A gazdasági válság hatása sokkal inkább érezhető a vállalkozások pénzügyi helyzetében, ami a vállalkozók szerint szisztematikusan romlik 2008 óta. 20. ábra: Üzleti helyzet indikátorok (szezonálisan kiigazított adatok) az élelmiszerkiskereskedelemben Lengyelországban, 2000–2012 (% lehetséges változás -100/+100) 10 5

százalék

0 -5 -10 -15 -20 -25 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Általános üzleti klíma indikátor

A vállalkozás jelenlegi üzleti helyzete

Forrás: GUS

A bruttó működési ráta változásai (a bruttó működési többet és a forgalom aránya) más szempontból mutatja a lengyel kiskereskedelmi vállalkozások pénzügyi helyzetét. A bruttó működési többlet a teljes forgalom mínusz az alkalmazottak költsége, amit a működési tevékenység eredményez a munkaerő költségeinek levonásával. A forgalom a termékek és szolgáltatások piaci értékesítésének teljes értéke. Általában az élelmiszerek kiskereskedelmi értékesítését végző kereskedelmi vállalkozások bruttó működési rátája magasabb, mint azoké a vállalatoké, amelyekben az élelmiszer értékesítése csak egy eleme a kereskedelmi kínálatnak (21. ábra). A gazdasági válság hatása a kiskereskedelmi vállalkozásokra az elmúlt években nem volt túl nagy. A kiskereskedelmi értékesítési struktúra változásai azonban azt mutatják, hogy a nyereségesség különböző lehet az egyes formák esetén. Az egyik mutató, ami az élelmiszerláncban való értékesítés növekvő fontosságát mutatja, az ár. A vásárlói (kiskereskedelmi) árak és a farmok árai közti egyre nagyobb különbségre több magyarázat is született, például a feldolgozási költségek és a kényelem növekedése, más arányban változnak a költségek és a termelékenység a mezőgazdaságban, az ipari és a kiskereskedelmi szektorokban, növekednek az élelmiszer-higiéniai követelmények, a globalizáció és a mezőgazdasági politika (Kuosmannen és Niemi, 2009).

163


21. ábra: A bruttó eladások változása a lengyelországi élelmiszerkiskereskedelemben, 2000–2010 10 8

százalék

6 4 2 0 -2 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2009

2010

Kiskereskedelmi eladás az általános élelmiszerüzletekben Kiskereskedelmi eladások a szakboltokban Forrás: Eurostat, NACE classification

22. ábra: Bruttó árrés alakulása a lengyelországi élelmiszerkiskereskedelemben, 2000–2010 24 23

százalék

22 21 20 19 18 2000

2001

2002

2003

2004

2005

Árrés az általános élelmiszerüzletekben

2006

2007

2008

Árrés a szakboltokban

Forrás: GUS

Lengyelországban csökken az élelmiszerek és alkoholmentes italok kiskereskedelmi bruttó árrése (22. ábra). A lengyel élelmiszer-termékek növekvő farm-kiskereskedelmi ár különbözetét ezért elsősorban nem a kiskereskedelmi árrés okozza. Néhány kutató ugyanakkor (pl. Łukasik, 2011) azt állítja, hogy az élelmiszerláncban működő disztribúciós vállalkozások árrése aránytalanul gyorsan nő a gazdák és feldolgozók árréseihez képest.

164


Az élelmiszer-kiskereskedők és beszállítók közötti kapcsolatot befolyásoló tényezők Minőségbiztosítási rendszerek Az utolsó két évtizedben a magyarországi élelmiszergazdaságban emelkedett a jelenlévő minőségbiztosítási rendszerek száma és elterjedtsége egyaránt. Az olyan kötelező és önkéntes rendszerek, mint pl. a HACCP és ISO 9000 elvesztették piaci értéknövelő előnyüket azzal párhuzamosan, ahogy széles körben elterjedtek az élelmiszeriparban. Az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok vevői ereje miatt a nagyméretű vásárlók által megkövetelt minőségbiztosítási rendszerek (pl. IFS, BRC) lassan piacralépési feltétellé, minimum követelményekké váltak a beszállítók számára. A leggyakrabban bevezetett minőségbiztosítási rendszerek az ISO 9001, az ISO 22000 és a BRC. A BRC tanúsítványok aránya az összes ilyen jellegű tanúsítványhoz képest jelentősen megnőtt az utóbbi években. 2012-ben 505 vállalat vezette be a BRC sztenderdet. Különösen népszerű a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, valamint húsipari vállalatok között (Juhász et al, 2010). A minőségbiztosítási elterjedtsége a magyarországi élelmiszeriparban kétség kívül növelte az ágazat megbízhatóságát, élelmiszerbiztonságát és a magyar élelmiszerek minőségét. Ugyanakkor a többszörös rendszerhasználat már nem növeli tovább a biztonságot, viszont növekvő terheket ró a az élelmiszeripari szereplőkre (Juhász et al., 2010). A minőségbiztosítással kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok megismerése érdekében Juhász et al. (2010) összesen 26 mélyinterjút készített az élelmiszergazdaság érintett szereplőivel. A megkérdezett élelmiszeripari cégek a következő előnyös tényezőket emelték ki a minőségbiztosítási rendszerekkel kapcsolatban: kiszámíthatóbb kapcsolat az élelmiszer-kiskereskedelemmel, a felelősség pontosabb lehatárolásának lehetősége, a minőségi reklamációk csökkenése illetve azok könnyebb kezelhetősége és minőségbiztosítással kapcsolatos attitűd pozitív irányú változása az egész szervezetben a top menedzserektől kezdve a gyári munkásokig. A felsorolt előnyök ellenére a kritikus megállapítások többségben voltak a válaszokban. Leginkább az, hogy az “egy vevő – egy rendszer” elv (minden kiskereskedő saját minőségbiztosítási rendszert követel meg újabban) elterjedése nem növeli már a minőséget, viszont komoly költségnövekedést eredményez a feldolgozóipari vállalkozások számára. A minőségbiztosítási rendszerek bevezetésével kapcsolatos lengyel tapasztalatok a mezőgazdaságiélelmiszeripari szektorban az elmúlt években hasonlóak a magyar tapasztalatokhoz. A kötelező minőségbiztosítási rendszereket, például a Helyes Higiéniai Gyakorlatokat (GHP) és a Helyes Gyártási Gyakorlatokat (GMP) szinte minden élelmiszer-feldolgozó vállalatnál bevezették; Morkis (2013) szerint 4816 vállalatból csak 42 nem vezetett be ilyen rendszert. Ha a HACCP rendszer bevezetésének mértékét nézzük, jelentős különbségek vannak a lengyel és a magyar helyzet között. Bár a HACCP kötelező minden élelmiszer-feldolgozó vállalat részére, a Lengyel Állami Közegészségügyi Felügyelet elégtelen ellenőrzése miatt a vállalatok mintegy 40 százaléka még nem vezette be. Különösen az állati termékeket (húst, halat és tejet) feldolgozó vállalatok között akadnak nagy arányban olyan vállalkozások, amelyek nem felelnek meg a HACCP előírásainak. Ez a probléma csak a kisvállalatokra vonatkozik, amelyek a helyi piacokon működnek és amelyeket nem ösztönzik a HACCP rendszer bevezetésére. A legnagyobb, EU-s piacra termelő vállalatok minden szükséges minőségbiztosítási rendszert bevezettek. Magyarországgal ellentétben a mezőgazdasági-élelmiszeripari szektor vállalatai Lengyelországban nem érdekeltek a nem kötelező minőségbiztosítási rendszerek bevezetésében. A bevezetés magas költségei (idő és pénz tekintetében), valamint a potenciális előnyökről szóló tájékoztatás hiánya a legfontosabb tényezők, amelyek miatt csak a vállalatok kis része vezette be ezeket az opcionális rendszereket.

165


Saját márkák A saját márkás termékek gyártása és kereskedelme világszerte nő, ráadásul szimbolikus kérdéssé is a vált a számos pro (pl. növekvő forgalom) és kontra (pl. vevői erő) érv miatt, amelyek a modern ellátási láncokra vonatkoztathatóak. Az elmúlt öt évben figyelemreméltó mértékben nőtt a saját márkás termékek aránya az élelmiszer-kiskereskedelemben, Európa szerte 10 és 45 százalék között mozog az arányuk. Európában a Tesco és Lidl áll a vezető helyen a saját márkák bevezetése terén. A kereskedelmi márkák nem egyforma módon és ütemben terjednek az egyes termékcsoportokban: magas az elterjedtségük az ún. „hasznossági” termék-kategóriában, ahol a fogyasztóknak nincs érzelmi kapcsolata a termékekkel, ezért a gyártói márkába fektetni kevésbé éri meg a feldolgozónak is. Ilyen termékkategória pl. a hobbiállat-eledel, a fagyasztott élelmiszerek, reggeliző termékek, alapvető tej- és hústermékek. Nem meglepő módon ebben a termékkategóriában már majdnem a piac felét a saját márkás termékek uralják. Sőt, még az ún. „hedonista” termékek(édességek, alkoholos italok) köre sem mentes többé a saját márkáktól, holott a gyártók korábban úgy hitték, ez a termékkör védett ez ellen. A saját márkás termékek általában olcsóbbak a gyártói márkás termékeknél, ami megmagyarázza, miért népszerűek az előbbiek a fogyasztók körében. A saját márkás élelmiszereket nem csak a nagy kiskereskedelmi láncokban, hanem a hagyományos üzletekben, csemege-boltokban is kínálják a fogyasztóknak és most már minden árszegmensben megtalálhatóak. A saját márkás termékek azon kereskedelmi gyakorlatok közé sorolhatók, amelyek veszélyeztetik a versenyt az ellátási láncon belül (Juhász, 2010.) A saját márkás teremékek gyártása bizonytalan helyzetbe hozhatja a termelőt, ami általában egy kis-vagy közepes méretű vállalkozás, ily módon függővé válik a kereskedelmi hálózatok rendelési hajlandóságától. Ha a saját márkás termék részesedése magas adott feldolgozó termelési szerkezetén belül, akkor az együttműködés esetleges felmondása katasztrofális következményekkel járhat a vállalat számára. Az elmúlt években Magyarországon a saját márkás termékek részesedése már megközelítette 25–30 százalékot az értékesítési volumenen belül (Juhász, 2010). 2010-ben a saját márkás termékek gyártásának leggyakrabban említett előnye volt a folyamatos és kiszámítható nagy mennyiségben való termelés, ami stabil piacot és megfelelő kapacitáskihasználtságot von maga után. Több interjúalany is említette az előnyök között, a beszállítóknak nem kell marketing költségekkel számolni, és nem kell folyamatosan ellenőrizniük, hogy a termékeik valóban megtalálhatóak a boltokban a polcokon. A kiszolgáltatottság és a bizonytalanság voltak a leggyakrabban idézett hátrányok, ami abból ered, hogy a termék vagy beszállító bármikor lecserélhető. A gyártó lecserélése vagy a termék kilistázása a saját márkás termékek esetében nem vált ki semmilyen reakciót a fogyasztókból, amenynyiben a minőség nem változik. Ugyanakkor egy nagy volumenű megrendelés elvesztése komoly problémát okoz a beszállító számára, pláne, ha a szükséges csomagolóanyagot már beszerezte, vagy ami még rosszabb a saját márkás termékeket már le is gyártotta, ezeket ugyanis már más megrendelőnek lehetetlen eladni. 2011-ben Lengyelországban az FMCG forgalom 16 százalékát képviselték a saját márkás termékek. Lengyelország rendelkezik az egyik legalacsonyabb saját márkás részesedéssel az FMCG piacon az EU-ban (Metro, 2013). A saját márkás termékek piaci részesedése általában növekszik, de nagyok az eltérések a különböző beszerzési csatornák és a különböző termékcsoportok esetében. A legnagyobb arányban a diszkontokban találhatók meg a saját márkás termékek. A saját márkás termékek minősége javult: 1997-ben még az ilyen termékeknek több mint 23 százalékának minőségét megkérdőjelezte a Központi Kereskedelmi Felügyelőség, de 2011-ben csak 7,7 százalék volt az ellenőrzött, kétes minőségű termékek aránya.

166


Hátsó kondíciók A kiskereskedők és beszállítóik közötti tranzakciók egyre összetettebbé váltak az elmúlt két évtizedben. Az 1980-as évektől jelent meg a belistázási- és a polcpénz az élelmiszer ellátási láncban. A belistázási díjak mellett olyan gyakorlatok is elterjedtek, mint a fizetési késedelem, szerződésszegés, változások a szerződési feltételekben, a nem megfelelő értesítés, a kilistázással való fenyegetés, visszavásárlási kötelezettségek előírása és különféle előre beszedett díjak (pl. hulladék, alulteljesítés, listázás, polchasználat, sőt, akár azért is, mert a kereskedő jó ügyfélnek számít). Juhász et al. (2010) áttekintést nyújt az ilyen gyakorlatokról két dimenzióban: a felek érdekeltsége és a kiszámíthatóság szerint (23. ábra). 23. ábra: Beszállítókkal szemben alkalmazott kiskereskedelmi gyakorlatok csoportosítása

(J\ROGDO~VDUF

Ä.|]|VpUGHN´

/LVWi]iVLGtMDN /LVWiQWDUWiVLGtMDN )L[EyQXV]RN (OĘUHNLN|W|WWUDEDWWRN

0DUNHWLQJKR]]iMiUXOiVRN .DWHJyULDPHQHG]VPHQW (', 'LV]WULE~FLyVpVFVRPDJROiVLKR]]iMiUXOiVRN 3URJUHVV]tYEyQXV]RN 6DMiWPiUNiVWHUPpNHN

9LVV]iUX]iV .pVHGHOPHVIL]HWpV %ROWQ\LWiVLKR]]iMiUXOiVRN 6]OHWpVQDSLKR]]iMiUXOiVRN ÈUXiWYpWHOKH]N|]HOLLGĘSRQWEDQ NpUWUDEDWWRN Ä.UHDWtYGtMDN´

$NFLy]iVDEHV]iOOtWyWXGWDQpONO DQQDNWHUKpUH

Ä%HV]iOOtWyQ\RPRUtWy´

Kiszámíthatatlan

.|OFV|Q|VHOĘQ\

Kiszámítható

Ä7HUYH]KHWĘEpND´

Ä0LpUWXWyODJ"´

Forrás: Juhász et al., 2010

A három legfontosabb és leggyakoribb panasz a beszállítók részéről a belistázási díjak, a visszatérítések (hátsó kondíciók) és a késedelmes fizetés. Magyarországon a multinacionális kiskereskedelmi láncok számos különböző jogcím alatt gyűjtenek különféle díjakat (Györe et al., 2009). Dobos (2007) szerint a megkérdezettek 64 százaléka említette, hogy a kereskedelmi partnerek szeretnék, hogy valamilyen formában fizessenek valamiféle visszatérítést, átlagosan 5 féle jogcímen. Az átlagos visszatérítés mértéke az ár 16 százaléka. Czibik és Makó (2008) kimutatta, hogy a vevők 44 százaléka mindig betartotta a törvényileg előírt 30 napos határidőt. Százból heten mindig késnek, míg a maradék 53 százalék változó határidőre fizetett. A 30 napos fizetési határidőt 2010-ben vizsgálták úja Magyarországon (Juhász, 2010). Addigra a fizetési határidő lerövidült a nemzetközi élelmiszer-kereskedelmi láncok esetében, de még mindig voltak panaszok a magyar láncok gyakorlatával szemben, főleg CBA esetében. Az új szabályozásnak köszönhetően a hátsó kondíciók száma 3–5 féle jogcímre redukálódott (marketing költség, logisztikai költség stb), de az ily módon összegyűjtött összeg többé-kevésbé ugyanaz maradt, csak a díj neve változott. A szerzők következtetése az volt, hogy a rendelet csak mérsékelten tudta javítani a beszállítók helyzetét.

167


A gazdákat tekintik a lengyelországi élelmiszerlánc leggyengébb tagjainak. A legfőbb probléma az a politikai elvárás, hogy több mint egymillió gazda tudna mezőgazdaságból élni. A feldarabolt termelés következménye a feldarabolt kínálat és a gyenge alkupozíció, ami a gazdák alacsony jövedelmét eredményezi. Ez viszonzásképpen növeli az árrések problémáját, amelyek elrejtik a valós, szerkezetbeli problémákat. Jó példa erre a sertéstenyésztés csökkenése Lengyelországban az alacsony versenyképessége miatt a többi EU tagországhoz viszonyítva. Politikai lépéseket tettek Lengyelországban az élelmiszertermelők és a kereskedelem közti kapcsolat szabályozására, hogy nagyobb átláthatóságot biztosítsanak a teljes láncban. Létrejött a Kormányközi Panel a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Termékek Piaci Átláthatóságának Javítására és az Élelmiszerlánc Működésének Javítására, amelynek feladata az üzleti gyakorlatok és az élelmiszerláncra vonatkozó jogszabályok áttekintése és értékelése, valamint a tisztességtelen gyakorlatok csökkentésének elősegítése (Łukasik, 2011). A kiskereskedelmi láncokba való belépés tipikus feltétele a szállítók részére a belépési díj, az árcsökkentés; kötelező részvétel a promóciós tevékenységekben, polcra helyezési költség, hogy minden fajta terméke a polcokra kerülhessen; díjak a „bemutató területhez” és kevés lehetőség a „polcos ár” befolyásolására (USDA, 2012). Az elmúlt években történt némi változás az élelmiszerláncban Lengyelországban. Ahhoz, hogy költséghatékonyabbak legyenek, a kiskereskedők igyekeznek kihagyni a nagykereskedők szintjét, amikor betáraznak. A kiskereskedelem nagyobb koncentrációja a legláthatóbb tendencia a vertikális integrációban (Ciechomski, 2010).

Következtetések Elemzésünk egyik következtetése, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmi ágazat hasonló módon indult fejlődésnek Magyarországon és Lengyelországban, de végül különböző struktúrák alakultak ki, ami a különböző szintű termelékenységet és jövedelmezőséget hozott létre az ágazatban a két ország esetében. A másik fő különbség a két ország között, hogy Magyarországon a globális gazdasági válság miatt jelentősen csökkent a fogyasztók jövedelme, és így csökkent az élelmiszerértékesítés is, míg Lengyelországban a életszínvonal nem csökkent, és ennek következtében az élelmiszer-kiskereskedelmi ágazatban továbbra is jobb helyzetben maradt. Ugyanakkor a kiskereskedelmi cégek beszállítói mindkét országban ugyanazokkal a kihívásokkal szembesülnek: háttérkondíciók, alacsony árak, a saját márkás termékek terjedése. Kutatásunk eredményei szerint a magyarországi élelmiszer-kiskereskedelmi cégek mozgásterét külső tényezők határolják be és jövedelmezőségük a közhiedelemmel ellentétben nagyon alacsony. Így a növekvő koncentráció valószínűleg elkerülhetetlen a termelékenység és a forgalom növelésének kényszere miatt. A magyar élelmiszer-kereskedelem a kilencvenes években lezajlott privatizáció nyomán jelentősen átalakult. Az ezredfordulón más fejlett országokhoz hasonlóan nálunk is az ún. modern értékesítési csatornák (hiper- és szupermarketek, diszkontok) vették át a vezető szerepet, háttérbe szorítva a hagyományos kereskedelmi csatornákat. A hazai kiskereskedelem forgalma 2007 óta csökkenő tendenciát mutat, ugyan az élelmiszer-kiskereskedelem kevéssé esett vissza, de a kedvezőtlen tendencia itt is érvényesült. Csökkent az élelmiszerüzletek száma és alapterülete is, bár az összes boltszám és alapterület csökkenése mögött komoly átrendeződések húzódnak meg: a nagyobb cégek tovább terjeszkednek a kisebb üzletek rovására. Az egyes láncoknál, különösen a diszkontláncoknál történt bővítések, beruházások tetten érhetőek a KSH adataiban is. Nemzetközi összehasonlításban a hazai boltsűrűség a magyarországi vásárlóerőhöz és hagyományainkhoz képest igen magas, és erős a verseny is. A koncentráció szintje az ezredforduló óta magas a magyarországi élelmiszer-kiskereskedelemben, noha nem haladja meg az EU átlagot. A növekvő koncentráció növeli a kiskereskedelmi cégek vevői erejét.

168


A kiskereskedelem adózás előtti eredménye számottevően csökkent 2005 és 2010 között. Ez azzal magyarázható, hogy az élelmiszer-kiskereskedelemben nagy a verseny, ezért a piaci pozíció javítása, megőrzése érdekében saját nyereségük egy részét is feláldozták. Nem kizárt, hogy ez a tendencia a jövőben is fennmarad, hiszen az AC Nielsen trendkutatásai szerint a válság hatására a magyar fogyasztók árérzékenysége tovább nőtt, ami főleg a diszkontboltok felé terelik a vásárlókat. A tervgazdálkodás 1989-es összeomlásától kezdve a Lengyelországban a piaci alapokra helyeződött élelmiszer-kiskereskedelem ugyanolyan fejlődési fázisokon esett át, mint Magyarországon. 2005-ig a változások jellege és időzítése nagyon hasonló volt a két országban. Ennek ellenére vannak jelentős különbségek, melyek közül a legjellegzetesebb a koncentrációs folyamat, ami sokkal gyengébb Lengyelországban. A két ország eltérő általános gazdasági helyzete miatt 2005 után sokkal kevesebb hasonlóság volt a kiskereskedelmi szektor fejlődési irányában. Ilyen azonosság, hogy elmúlt években a modern bolthálózatok, hipermarketek és a diszkontok gyors fejlődése volt megfigyelhető. Ez különösen igaz Lengyelországban a diszkontokra, amelyek száma és piaci részesedése is emelkedik, főleg a Biedronka (Jeronimo Martins Group) terjeszkedése miatt. A külföldi működő tőke részesedése is szignifikánsan emelkedett a szektorban. Lengyelországban az intenzívebbé váló koncentrációs folyamatok eredménye a kiskereskedelmi vállalkozások folyamatos és megfelelő szintű bruttó működési többlete. A gazdasági válság nem csökkentette a szektor jövedelmezőség olyan mértékben, mint Magyarországon. Noha a vállalkozók arról számolnak be, hogy a pénzügyi helyzetük romlott az elmúlt években, a lengyelországi élelmiszer-kiskereskedelem pénzügyi eredményei viszonylag jók. Ez annak a következménye, hogy a lakosság rendelkezésre álló reáljövedelme valamint a lakosság élelmiszer és italfogyasztása emelkedik, noha 2008 óta a fogyasztói kiadások mérsékeltebben nőttek. A nagymérető önkiszolgáló boltok fogyasztói megítélése erősen megváltozott az elmúlt években. Egyre több lengyel fogyasztó van pozitív véleménnyel róluk. Ez szorosan kapcsolódik olyan fogyasztói értékválasztáshoz, melyek között kiemelt szerepet kap az olcsó ár. Ez a saját márkás termékek iránti keresletet is növeli. Két fő következtetést vontunk le Magyarország és Lengyelország összehasonlítása során. Először is megállapítottuk, hogy a koncentrációs folyamatok elkerülhetetlenek a piacgazdasági környezetben. Másodszor, bemutattuk, hogy az általános gazdasági folyamatok milyen erősen befolyásolják az élelmiszer-kiskereskedelem fejlődését.

Hivatkozások jegyzéke AC Nielsen (2009): Megállt az általános élelmiszerüzletek számának csökkenése hazánkban. Trendek, tények, érdekességek. http://hu.nielsen.com/site/20120816.shtml Ciechomski, W. (2010): Koncentracja handlu w Polsce i jej implikacje dla strategii konkurowania przedsiębiorstw handlowych , Wydawnictwo UE w Poznaniu, Poznań. Corstjens, M., Johnson, T. and Steele, R. (2004): Hey Retailers, if You’re so Powerful, Why Aren’t you More Profitable? INSEAD, Faculty and Research, Working Paper Series, 2004/67/MKT. p: 26. Corstjens, M. and Steele, B. (2008): An international empirical analysis of manufacturers and retailers. Journal of Retailing and Consumer Services 15, pp. 224-236. Czibik, Á. and Makó, Á. (2008): Nagyméretű kiskereskedelmi láncok és beszállítóik kapcsolatának oksági elemzése. (Casual Analysis Of Relationships Of Large Retail Chains And Their Suppliers) In: MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet, Budapest, p. 82. Deloitte (2012): Switching channels. Global Powers of Retailing 2012. http://www.deloitte.com/assets/Dcom-Mexico/Local%20Assets/Documents/mx(en-mx)Global_ Power_Retailing.pdf 169


Dobos, K. (2007): Nagyméretű kiskereskedelmi láncok és beszállítóik kapcsolata, Bp. MKIK Gazdaság- És Vállalkozáselemző Intézet, Budapest, P.110. Durieu, Y. R. (2008): Falsche Wahrnehmung des Handelssektors. Häufig gestellte Fragen. EuroCommerce 14. Juli 13 p. www.eurocommerce.be/conteng.aspx?PageId=41374&lang=DE EC (1999): Buyer power and its impact on competition in the food retail distribution sector of the European Union DGIV, Brussels: European Commission. EC (2009): Competition in the food supply chain. Bussels, 28. 10. 2009. http://ec.europa.eu/economy_finance/publications/publication16065_en.pdf Eurostat NACE classification. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/statistics/search_database Food and Drink Europe (2011): Data and Trends of the European Food and Drink Industry 2011, http://www.fooddrinkeurope.eu/uploads/publications_documents/Data__Trends_ %28interactive%29.pdf GFK Hungária (2012): GFK: Press releases. 2012. www.gfk.hu Györe, D., Popp, J., Stauder, M. and Tunyoginé Nechay, V. (2009): Az élelmiszer-kiskereskedelem beszerzési és árképzési politikája, AKI, Budapest, Agrárgazdasági Tanulmányok, 2009. 10., p. 130. Idzik, M. (2008): Zachowania nabywcze konsumentów na rynku dóbr szybkozbywalnych w latach 1992-2007, (Habits of Polish consumers on FMCG market in years 1992-2007). Zeszyty Naukowe SGGW w Warszawie - Problemy Rolnictwa Światowego, t. 4(19). Jankuné Kürthy, Gy., (ed.) Györe, D. and Stauder, M. (2012): Az élelmiszer-kereskedelem termelékenysége ls jövedelmezősége, AKI, Budapest, Agrárgazdasági Könyvek, 2012., p. 148. Juhász, A., Darvasné Ördög, E. and Jankuné Kürthy, Gy. (2010): Minőségi rendszerek szerepe a hazai élelmiszergazdaságban, AKI, Budapest, Agrárgazdasági Könyvek, 2010., p. 178. Juhász, A. (ed.), Jankuné Kürthy, Gy., Kőnig, G., Stauder, M. and Tunyoginé Nechay V. (2010): A kereskedelmi márkás termékek gyártásának hatása az élelmiszer-kiskereskedelemre és beszállítóira, Agrárgazdasági Könyvek, 2010, p. 165. Kosicka-Gębska, M., Tul-Krzyszczuk, A. and Gębski, J. (2009): Handel detaliczny żywności w Polsce. (The food products retail trade in Poland). Wydawnictwo SGGW, Warsaw. Kuosmanen, T.and Niemi, J. (2009) What explains the widening gap between the retail and producer prices of food? Agricultural and Food Science Vol. 18(2009). Łukasik, W. (2011): The future of family farms in Poland and the European Union. In: Family farms as the basis of the European agriculture, in reference to PROW 2007-2013. SGGW, MRiRW Warsaw. Morkis, G. (2013): Stan wdrażania systemów zapewnienia bezpieczeństwa i zarządzania jakością żywności w przedsiębiorstwach przemysłu spożywczego, paper presented at IERiGŻ-PIB seminar, November 2013, Warszawa. METRO (2013): Metro Retail Compendium 2012/2013. Metro Group, http://www.metrogroup.de/ internet/site/metrogroup/node/9307/Len/index.html OECD, International Direct Investments Statistics, http://www.oecd.org/daf/inv/investmentstatisticsandanalysis/internationaldirectinvestmentstatis ticsoecd.htm Pentor Research International (2011): Omnibus XII 1995-2010, Pentor Research International, Warszawa. Pilarczyk, B. and Stefańska, M. (2010) Retail marketing strategies - evolution and the future of retail companies in Poland, Article published in the proceedings of 9th International Conference Marketing Trends, 2010, Paris-Venice, ed. Jean-Claude Andreani and Umberto Collesei, ParisVenice: Marketing Trends Association, pp.1-20. Retailer of the Year 2010, Roland Berger 2011, http://www.bbm.pl/files/Rynek%20Detaliczny%202010.pdf Trade Magazin. Nielsen toplista, 2012. USDA (2012) GAIN Report: Retail Foods Report for Poland. 170

Strukturális változások a lengyel és a magyar sertéságazatban az EU csatlakozás óta

Strukturális változások a lengyel és a magyar sertéságazatban az EU csatlakozás óta NAGY László1, Krzysztof HRYSZKO2 és Danuta RYCOMBEL2

Bevezetés A világ sertéshústermelése közel 75 százalékkal emelkedett 1980 és 2011 között. A növekedés üteme Kínában – a világ legnagyobb sertéshústermelőjénél – volt a legnagyobb mértékű (OECD 2012). Az Európai Unió (EU) továbbra is őrzi világelsőségét a sertéshúsexport terén és Kína után a második legnagyobb termelőnek számít a maga 152 millió sertésével. Az EU éves termelése 23 millió tonnára tehető hasított súlyban. Az EU önellátása sertéshúsból 110 százalék és a teljes termelésből 12 százalék exportra kerül. A sertéshústermelés több mint fele az EU 4 tagországából kerül ki: Németországból, Spanyolországból, Dániából és Franciaországból (Eurostat, 2010). Habár a globális sertéstenyésztés növekszik, a magyar és a lengyel termelés megtöri ezt a tendenciát, hiszen egyre inkább veszít jelentőségéből. Ennek ellenére Magyarországon és Lengyelországban a sertéságazat még mindig a legjelentősebb az állattenyésztési ágazatok közül. Ez a fejezet a magyar és a lengyel sertéságazat változásait mutatja be az EU csatlakozás óta, megvilágítva a két ország között megmutatkozó különbségeket is. A fejezet tárgyalja az ágazat piacszabályozásában bekövetkező változásokat és a feldolgozóipari teljesítmény fejlődését, a belföldi kereslet alakulását és a feketegazdaság hatását, valamint a külkereskedelem és az értékesítési lánc csatlakozást követő változásait. Végezetül összefoglalásként igyekszik használható következtetésekkel szolgálni az ágazat jövőjével kapcsolatban.

A sertéshús piaca Belföldi kereslet Az egy főre eső átlagos húsfogyasztás Magyarországon 2011-ben 54,3 kg volt, aminek 96 százalékát a tőkehús és a húskészítmények adták, míg a fennmaradó részt a belsőségek jelentették (1. táblázat). Az összes húsfogyasztás jelentősen csökkent az 1990-es és a 2000-es években és ebben az időszakban a fogyasztás szerkezete is megváltozott. A baromfihús fogyasztása szignifikáns növekedést mutatott, míg a sertéshús fogyasztása jelentősen lecsökkent. Ez azt eredményezte, hogy a sertéshús részesedése az összes húsfogyasztásból az 1990-es évek elejére 36 százalékra esett. A baromfihús fogyasztása az 1990-es években felfutóban volt, ám a következő években ez a növekedés megtorpant. A fogyasztás szempontjából a sertés- és a baromfihús napjainkban is legfontosabb húsféleségnek számít Magyarországon. Az egy főre jutó átlagos sertéshúsfogyasztás évek óta 25–27 kg körül alakul (44 százalék), ami kevesebb, mint az EU-15 48 százalékos, illetve Lengyelország 58 százalékos sertéshúsfogyasztása. A belföldön értékesített sertéshús (karaj, oldalas, comb, hasított félsertés) mennyisége 2011-ben jelentősen csökkent a szerényebb kereslet hatására. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest a darabolt sertéshús értékesítése 17 százalékkal esett, míg a hasított félsertésből 9 százalékkal adtak el kevesebbet. Ez jórészt annak volt tulajdonítható, hogy a hazai vágósertés ára szigorúan követte a nagyobb sertéshústermelő országok árainak alakulását (elsősorban a németországi árak voltak a meghatározók). A vágósertés termelői ára 403 forint volt kilogrammonként (hasított meleg súly) 2011-ben, ami 12 százalékos emelkedést jelentett egy év alatt. Ez részben azzal magyarázható, hogy a forint gyengülése miatt a vágóhidak az import sertéseket magasabb áron tudták beszerezni. 1 2

Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest. Instytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej - Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa.

171


1. táblázat: Húsfogyasztás Magyarországon, 2000–2011 egy főre jutó fogyasztás (kg) Húsféleség Összes hús belsőséggel ebből: hús ebből: sertéshús marhahús baromfihús

2000

2005

2011

69,7 66,4 28,0 4,3 33,7

62,4 59,7 26,7 3,1 29,8

54,3 52,1 24,8 2,7 24,4

2011 (százalék) 2000=100 2005=100 77,9 87,0 78,5 87,3 88,6 92,9 62,8 87,1 72,4 81,9

Forrás: KSH

Az ágazati vélemények szerint a feketekereskedelem aránya a sertéságazatban igen jelentős. A feketekereskedelem leggyakoribb formája az üzemektől számla nélkül eladott termék, de az is gyakori, hogy a sertés papíron az EU valamely országából érkezik Magyarországra, majd szintén papíron átutazik, míg a valóságban itt hizlalják fel a sertéseket és itt is vágják le őket (Varga et al., 2013). Lengyelországban az egy főre jutó átlagos hús-, húskészítmény- és belsőségfogyasztás 2011-ben 73,4 kg volt (húsegyenértékben), amelyből 95 százalékot tett ki a nyers hús és az abból készült termékek, a fennmaradó részt pedig a belsőség adta (2. táblázat). Az összes húsfogyasztás az 1990-es években bekövetkezett jelentős csökkenést követően folyamatosan nőtt (kb. 62 kg/fő-re), és 2007-ben érte el a csúcspontját (77,6 kg/fő), majd évente 2–3 százalékkal csökkent. A fogyasztás összetétele jelentősen megváltozott ebben az időben. A baromfihús fogyasztása dinamikusan nőtt, a marhahúsfogyasztás csekély maradt, a sertéshús fogyasztásában pedig nem változott számottevően. Ezért a húsfogyasztásban a vörös húsok aránya az 1990-es évek elején mért 80 százalékról 2011-re 60 százalékra csökkent, míg a baromfihús fogyasztása 11-ről 32 százalékra nőtt. A sertéshús továbbra is a legfontosabb húsfajta maradt a háztartásokban. 2. táblázat: Húsfogyasztás Lengyelországban, 2000–2011 egy főre jutó fogyasztás (kg) Húsféleség Összes hús belsőséggel ebből: hús ebből: sertéshús marhahús baromfihús

2000

2005

2011

66,1 62,0 38,7 7,0 14,5

71,2 66,8 39,0 3,9 23,4

73,4 70,1 42,5 2,1 25,0

2011 (százalék) 2000=100 111,0 113,1 109,8 30,0 172,0

2005=100 103,1 104,9 109,0 53,8 106,8

Forrás: Analizy rynkowe. Popyt na żywność. Stan i perspektywy, No 6 i 13, IERiGŻ-PIB, Warszawa, 2005, 2013.

A sertéshús egy főre jutó fogyasztása nem változott jelentősen Lengyelországban a szóban forgó időszakban. A sertésciklus fázisával összhangban 2006-ra az egy főre jutó fogyasztás 38–39 kg-ra csökkent, a nagyobb kínálattal rendelkező időszakokban pedig 41–42 kg-ra nőtt. A mérlegadatok szerint 2007-ben volt a legnagyobb a kereslet a sertéshús iránt (43,6 kg/fő), majd a ciklus csúcsa következett alacsony árakkal, ráadásul ekkor tört ki a madárinfluenza is. A következő években a sertéshúsfogyasztás 42,5 kg körül stabilizálódott, ami a teljes húsfogyasztás 58 százalékát tette ki. A sertéshús-fogyasztásban az önellátás aránya folyamatosan csökkent, de még mindig fontos forrás maradt (kb. 10 százalék, de a gazdálkodásból élő háztartásokban meghaladja a 60 százalékot).

172


A Lengyelországi Központi Statisztikai Hivatal (GUS, 2012) által végzett, a háztartások költségvetésére vonatkozó felmérése szerint a sertéshús fogyasztása dinamikusan nőtt 2000 és 2003 között, egy főre vetítve közel 17 kg-ra évente, majd kb. 16 kg-on stabilizálódott. A sertéshúsok és húskészítmények fogyasztásában a sertéshús aránya ebben az időszakban 38 és 41 százalék között mozgott. Ezzel egy időben fokozatosan nőtt a húskészítmények iránti kereslet – főként a kiváló minőségű tartósított húsok és a hosszan eltartható kolbászok iránt, az egyéb tartósított húsok keresletének csökkenése mellett. A kiváló minőségű tartósított húsok fogyasztása 2000 és 2011 között évente közel 50 százalékkal emelkedett, egy főre vetítve 7,8 kg-ra, míg az egyéb tartósított húsoké 25 százalékkal 12,2 kg-ra csökkent (3. táblázat). A növekvő jövedelmek, valamint a drágább és olcsóbb termékek közötti árkülönbség kiegyenlítődése volt a legnagyobb hatással a sertéshúsfogyasztás szerkezetének változására. A jövedelmek növekedése megemelte a keresletet a kiváló minőségű termékek iránt (sonkafélék, szűzpecsenye, szárazkolbász stb.). Hamarosan bővült a kínálatuk és elérhetőségük, de fokozatosan nőtt az olcsóbb termékek iránti kereslet is (löncshús, virsli, belsőségek, tartósított húsok vagy kolbászok, pl. zwyczajna, śląska, toruńska). 3. táblázat: A sertéshús fogyasztása Lengyelországban, 2000–2011 egy főre jutó fogyasztás (kg) Húsféleség Nyers hús Kiváló minőségű füstölt hús és kolbász Egyéb pácolt hús Húskonzerv

2000

2005

2011

14.28

16.08

5.28

2011 (százalék) 2000=100

2005=100

16.20

113.4

100.7

6.48

7.80

147.7

120.4

16.44

13.92

12.24

74.5

87.9

1.08

1.08

1.20

111.1

111.1

Forrás: GUS

Külkereskedelem Magyarország élősertés-exportja 43 ezer tonna volt 2011-ben. Ez az egy évvel korábbihoz képest 11 százalékos növekedést jelentett. Az élősertés-export elsősorban a szomszédos országokba irányult. Élősertés-behozatal 2004 előtt szinte nem volt, de 2010-ben már 110 ezer tonna került Magyarországra, 2011-ben ez a felére, 55 ezer tonnára esett. A 2011-ben beszállított élő sertések fele Hollandiából származott, de a német, cseh, lengyel, olasz és szlovák sertések is egyre nagyobb mennyiségben megjelentek Magyarországon. A magyarországi sertésállomány fogyatkozása miatt a vágóhidak – kapacitásaik jobb kihasználása érdekében – import alapanyaggal is dolgoznak. Az import sertéshús háromnegyede Németországból, Lengyelországból és Franciaországból érkezett. Az export értéke 2011-ben 346 millió euró, míg az importé 246 millió euró volt (1. ábra). A sertéshúsexport a sertésállomány folyamatos csökkenése ellenére 158 ezer tonnát tett ki, ami a 2010. évi mennyiséghez képest 5 százalékos visszaesést jelentett. A magyarországi tőkehúsexport darabolt csontos és kicsontozott formában is jellemző. A sertéshús-behozatal az ország EU csatlakozásának évében ugrott meg jelentősen, ám ekkor még csak 60 ezer tonnát tett ki. A sertéshúsimport a 2010. évi 125 ezer tonnáról 144 ezer tonnára nőtt 2011-ben. Összességében 2011-ben Magyarország élő sertésből nettó importőr, míg sertéshúsból nettó exportőr volt, de a sertéshúsimport már csak 14 ezer tonnával volt kevesebb az exportnál.

173


1. ábra: A sertéshús és az élő sertés külkereskedelmének alakulása Magyarországon, 2003–2011 180 160

millió tonna

140 120 100 80 60 40 20 0 2003

2004

([SRUWVHUWpVK~V

2005

2006

2007

,PSRUWVHUWpVK~V

2008

2009

([SRUWpOĘVHUWpV

2010

2011

,PSRUWpOĘVHUWpV

Forrás: KSH

A sertéshúsexport 69 százaléka 2011-ben az EU piacán került értékesítésre, ugyanakkor a korábbi időszakban ez az arány meghaladta a 70 százalékot. A legnagyobb felvevőnk Románia volt, ahová Magyarországról 30 ezer tonna sertéshúst szállított. Olaszország 28 ezer tonnával a második, míg ezt követte a Szlovákia és Japán a 14–15 ezer tonna részesedésével. A korábbi évekhez hasonlóan Dél-Korea szintén az egyik legjelentősebb felvevőnek számított, ahova 2011-ben 9,5 ezer tonna sertéshúst exportáltunk. A csontos sertéshús esetében a kivitel növekvő tendenciát mutat. Jelenleg a csontos sertéshús 75 százaléka a belpiacon, 25 százaléka pedig külföldön kerül értékesítésre, ugyanakkor a belföldi sertéshúsforgalom mintegy 20 százaléka származik importból. A piacvezető szervezetek bel- és külpiaci értékesítése tág határok között mozog, a darabolt húsok 20–60 százalékát értékesítik belföldön, míg a többit külföldön. Lengyelországban a sertéshús kínálata 2000 és 2003 között 4,1 százalékkal haladta meg a fogyasztást, és intervenció alá esett (4. táblázat). Az intervenciós készletbe tartozó húst exportálni kívánták a Független Államok Közösségébe. A többlet 2004 és 2008 között 3,5 százalékra csökkent, mivel a fogyasztás tovább emelkedett, a termelés pedig átlagosan csak évi 1 százalékkal nőtt Lengyelország EU-csatlakozását megelőzően. A piacok megnyitása, a húsfeldolgozó üzemek világszínvonalúvá válása és a versenyképes árak eredményeképpen a sertéshús exportja 2,5-szeresére nőtt (326,2 ezer tonnára) a 2000–2004 közötti mennyiséghez képest. A sertéshús átlagos exportára 2004 és 2008 között kb. 34 százalékkal emelkedett (1,55 euróra kilogrammonként). Az export és a fogyasztás növekedését lehetővé tette az import is, ami a piaci kínálat 12,9 százalékát jelentette. Az EU-ból származó importra már nem vonatkoztak korlátozó kvóták. Ezzel egy időben megnőtt az ipari kereslet a nagy tételű, egységes minőségű sertéshús iránt. A belső termelés az alacsony koncentráció miatt nem volt képes kielégíteni az ipar igényeit. A növekvő import ellenére a sertéshús külkereskedelmi mérlege pozitív volt, 2004 és 2007 között évente átlagosan kb. 135 millió euróra rúgott, 2008-ban 260,6 millió eurós kereskedelmi hiány alakult ki, amely évente 390 millió euróra nőtt 2009 és 2011 között (2. és 3. ábra).

174


4. táblázat: A sertéshús kereskedelme Lengyelországban, 2000–2011 Időszak

Specifikáció

2000–2003

2004–2008

2009–2011

2 032,7

2 051,8

1 889,0

A felvásárlás aránya a termelésben (százalék)

64,0

77,5

83,4

Import (ezer tonna)

55,5

256,2

581,0

Export (ezer tonna)

135,7

326,2

468,3

1 952,5

1 981,8

2 001,7

104,1

103,5

94,3

Export: aránya a termelésben

6,7

15,8

24,8

Import: aránya a piaci kínálatban

2,8

12,9

29,0

Sertéshús termelés (ezer tonna)

Mutatók (százalék)

Belföldi fogyasztás (ezer tonna) Önellátás: kapcsolat a termelés és a belföldi fogyasztás között

Forrás: GUS

A sertéshús kereskedelmi hiányának növekedése az önellátási fok csökkenéséből eredt. A fogyasztás csökkenése viszonylag alacsony volt, és a modern húsipari termelési kapacitások kihasználása is alacsony szinten mozgott, ami növelte az importot. Belgiumban, Dániában, Hollandiában és Németországban főként a magas technológiai hatékonyságnak köszönhető termékeket vásárolták (sonka, szalonna, lapocka). A húsvásárlás 2009–2011 között évente átlagosan 581 ezer tonna volt, ami 126 százalékkal magasabb a 2004–2008. évek átlagánál. Az élősertés importja kb. 384 százalékkal nőtt (évi 2,3 millió sertésre). 2. ábra: A sertéshús külkereskedelmének alakulása húsegyenértékben Lengyelországban, 2000–2011 700 600

ezer tonna

500 400 300 200 100 0 2000

2001

2002

2003

2004

Import

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Export

Forrás: based on CIHZ, CAAC

175


3. ábra: A sertéshús külkereskedelmének alakulása Lengyelországban, 2000–2011 1600 1400

ezer tonna

1200 1000 800 600 400 200 0 2000

2001

2002

2003

2004

Import

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Export

Forrás: based on CIHZ, CAAC data

A sertéshúsexport árbevétele 2004–2011 között kb. évi 20 százalékkal emelkedett (1012,4 millió euróra), az import értéke pedig évente 33 százalékkal (1350,1 millió euróra). A sertéshús kereskedelmi mérlege árucsoportonként változott. A húskészítmények pozitív mérlege 79,5 millió euróról 302,8 millió euróra nőtt. Az exporttöbblet a húskészítmények kereskedelmében nem volt képes ellensúlyozni az élősertés- és a sertéshús-kereskedelem növekvő hiányát. A sertéshúsexport kb. 112 százalékkal 312,3 ezer tonnára nőtt 2004–2011 között, amelyből 150,8 ezer tonnát értékesítettek az EU-ban, 2011-ben. Mindeközben az import 487 százalékkal emelkedett (581,7 ezer tonnára), és főleg az EU-15 tagországaiból származott. A sertéshús negatív kereskedelmi mérlege 2009 és 2011 között évente átlagosan 589 millió euró volt, szemben a 2004–2007 közötti átlagos 40,5 millió eurós pozitív mérleggel. A sertéshús negatív külkereskedelmi egyenlege az EU-15 viszonylatában a 2004. évi kb. 100 millió euróról 2011-re kb. 990 millió euróra nőtt.

Sertéstenyésztés A termékpálya szerkezet Magyarországon a sertéságazatot súlyosan érintette a KGST piac összeomlása utáni átmeneti időszak. A változásoknak a sertéságazat egyértelműen vesztesévé vált, hiszen az értékesítési problémák és a veszteséges termelés hatására egyre több gazdaság döntött a termelés megszüntetése mellett. Az 1990-es években, de még hangsúlyosabban Magyarország EU-csatlakozása után a sertéságazat teljesítménye folyamatosan csökkent, ami megmutatkozott egyrészt az egyre alacsonyabb jövedelmezőségben, másrészt a sertéslétszám visszaesésében: 2012-ben már kevesebb mint 3 millió sertést tartottak az országban. Magyarországon az állattenyésztés jövedelmezősége az Uniós csatlakozást követően gyengült a növénytermesztéshez képest. A közvetlen támogatások hiánya, a beruházási támogatásokból való alacsony részesedés, a tőkehiány és a felkészületlenség egyaránt sújtották az ágazatot. Szakértői vélemények szerint a csatlakozást megelőző időszak nagyvonalú támogatásai és az elhibázott magyar agrárpolitika miatt nem alakult ki egy gazdaságilag életképes, versenyképes és hatékony szerkezet az állattenyésztési ágazatokban. Mivel az ágazat tőke- és eszközigénye nagy, az állattenyésztés rugalmatlan ezért a szerkezet máig nem tisztult le. A versenyképes és transzparens termékpályák kialakulását gátolta a feketegazdaság erős jelenléte is (Popp et al., 2008). 176


Az AKI Statisztikai Osztálya gyűjti a vágóhídi vágások adatait. 2011-ben sertésvágást 156 vágóhíd jelentett, az összes levágott egyedszám 4 millió 290 ezer volt. Az utóbbi években a vágás koncentrálódott, 2006-ban sertésvágási engedéllyel még 225 vágóhíd rendelkezett, ebből 210 működött is, 2011-ben az 5 legnagyobb vágóhídon történt a vágások fele, de nagyon sok kisvágóhíd van a termékpályán. 5. táblázat: Sertéslétszám és sertéshústermelés Magyarországon, 2003–2011 Sertéslétszám (ezer darab)

Év

Vágott sertés (ezer darab)

Átlagos vágósúly (kg)


teljes

ebből: koca

2003

4 913

327

4 561

116

421

2004

4 059

296

4 283

114

390

2005

3 853

277

4 256

113

385

2006

3 987

290

4 521

113

412

2007

3 871

259

4 759

114

437

2008

3 383

230

4 304

112

391

2009

3 247

226

4 299

113

389

2010

3 169

219

4 610

113

416

2011

3 025

210

4 290

111

387

Forrás: KSH és AKI

Magyarországon a sertéstenyésztésben kétpólusú szerkezet alakult ki. Az egyik póluson a részben önellátásra termelő és csak a felesleget értékesítő kisüzemek, a másik póluson a privatizált egykori állami gazdaságok és szövetkezetek részben korszerűsített nagyüzemi technológiával és európai mércével is nagy egyedszámmal dolgozó telepei vannak. Az EU-ben inkább jellemző középüzemek hiányoznak, arányuk alacsony (6. táblázat). Sok termelő még a technológiai fejlesztések előtt áll. Az eredmények megmutatják, hogy e nélkül nem képesek gazdaságossá tenni termelésüket. 6. táblázat: Az eltérő méretű sertéstartó gazdaságok részesedése a magyarországi sertésállományból, 2000 és 2010 2000

2010

Állomány méret

gazdaság (százalék)

állomány (százalék)

gazdaság (százalék)

állomány (százalék)

1–19

98.9

43.5

97.9

22.4

20–49

0.7

3.6

1.2

2.5

50–99

0.2

1.5

0.4

1.7

100–499

0.1

4.4

0.3

6.9

<500

0.1

47.0

0.2

66.5

Forrás: KSH

A negatív gazdasági folyamatok ugyanakkor a hazai sertéstartásnál is elindítottak egy koncentrálódási folyamatot, hiszen az EU-csatlakozás évében az egyéni gazdálkodóknál tartott mintegy 1,7 milliós sertésállomány 2011-re megfeleződött, és ezzel párhuzamosan a gazdasági szervezetek ma már az állomány több mint 70 százaléka felett rendelkeznek. Mindezek ellenére a sertéshústermékpályán mind a horizontális, mind a vertikális integrációk gyenge hatékonysággal és szervezet177


lenül működnek, ahol a kereskedelmi kapcsolatokban a bizalmatlanság és a pillanatnyi érdekek alapján történő döntések a jellemzőek, megnehezítve ezzel a kiszámítható és hosszú távú együttműködés lehetőségét (Popp és Potori, 2010). Lengyelországban a sertéstenyésztés elsősorban kisméretű gazdaságokban történik, 2000-ben az 1–50 sertést nevelő gazdaságok alkották az összes ilyen jellegű tevékenységet végző gazdaság kb. 91 százalékát, és ezek adták a teljes sertésállomány kb. 50 százalékát. A kevés állatot nevelő gazdaságokban a sertéstenyésztés főként a gabonapiac kereslet-kínálati helyzetétől függ (Roeber et al., 2000). Ezek főleg saját források felhasználásával tenyésztik az élő állatokat. A 2004–2006 közötti időszakban az alacsony gabonaárak ösztönözték a sertéstenyésztés fejlődését. A gabonapiac helyzete drasztikusan megváltozott 2007 óta, ami csökkentette a sertéstenyésztés nyereségességét, elsősorban a kisebb gazdaságokban. A sertés és az árpa felvásárlási ára közötti különbség csökkent (4. ábra). 4. ábra: Az élősertés felvásárlási árának alakulása a az árpa és a hízótáp árának függvényében Lengyelországban, 2000–2011

mutató az árak alapján

12 10 8 6 4 2 2000

2001

2002

2003

2004

2005

Sertés/árpa

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Sertés/hízótáp

Forrás: GUS and Market analyses “Rynek Pasz” IERiGŻ, MRiRW and ARR

A sertéshús ára egyre magasabb lett, a termelés pedig egyre kevésbé volt nyereséges, így csökkent a sertésállomány és a sertéshústermelés. A sertésállomány kb. 6,6 millió egyeddel fogyott (11 millió sertésre) 2007 és 2011 között, a kocáké pedig kb. 651 ezerrel (936,2 ezer kocára) (7. táblázat). A csökkenés minden életkorú és felhasználási kategóriájú állatra kiterjedt, a sertések élősúlya pedig 124 kg-ra nőtt. A hízósertés vágósúlya is emelkedett (85-ről 88 kg-ra). Ez azonban nem tudta ellensúlyozni a sertésállomány nagyarányú csökkenését. A sertéshústermelés 2007 és 2011 között kb. 13 százalékkal esett (1876 ezer tonnára), és az összes állati termék termelésének 24,7 százalékát tette ki 2011-ben, ami kb. 10 százalékponttal alacsonyabb, mint 2000-ben volt.

178


7. táblázat: Sertéslétszám és sertéshústermelés Lengyelországban, 2000–2011 Év

Sertéslétszám (ezer darab)

Vágott sertés (ezer darab)

Átlagos vágósúly (kg)


teljes

ebből: koca

2000

16 991,5

1 544,5

22 928

109

1 951

2001

17 494,0

1 672,5

21 958

109

1 883

2002

17 387,1

1 635,5

23 040

113

2 028

2003

18 439,2

1 704,5

25 293

112

2 230

2004

17 395,6

1 648,5

23 228

109

1 981

2005

16 840,6

1 613,8

22 736

111

1 991

2006

18 813,0

1 786,4

24 654

113

2 136

2007

17 621,5

1 587,4

24 677

112

2 165

2008

14 242,3

1 278,8

21 963

113

1 936

2009

12 330,5

1 176,3

19 008

116

1 717

2010

12 713,3

1 142,9

19 745

120

1 863

2011

11 009,1

936,2

19 674

124

1 876

Forrás: GUS and Market analyses “Rynek mięsa. Stan i perspektywy”. IERiGŻ, MRiRW and ARR, Warszawa, p. 7.

A sertésállomány csökkenése a sertéstenyésztéssel foglalkozó gazdaságok számát is mérsékelte. A 2005. évi 701,6 ezerről 2012-re 260,2 ezerre csökkent a gazdaságok száma, míg ezek aránya az összes lengyel gazdasághoz képest 25,6 százalékról 11,5 százalékra esett. Az 1–19 sertést nevelő farmok száma kb. 73 százalékkal csökkent (169,7 ezerre), míg a 20–49 állatot nevelőké 17 százalékkal lett kevesebb (51 ezerre változott) (8. táblázat). Ezek a gazdaságok saját szükségleteik kielégítésére és a helyi piacokra termelnek, képtelenek termelésüket az ipari igényekhez igazítani, mivel nincsenek közvetlen kapcsolataik, míg a nagy húsipari vállalkozások nem érdekeltek abban, hogy kistételben vásárolják fel a sertést. Erre a problémára megoldást jelentenek a sertéstenyésztő csoportok, amelyek lehetővé teszik az állatok nagyobb tételben történő hízlalását, magasabb árakat tudnak elérni és olcsóbb termelőeszközökhöz tudnak jutni. Lengyelországban 145 ilyen csoport működött 2011-ben. A sertéstenyésztést és annak szabványait a nagyobb, 200 vagy több állatot nevelő gazdaságok határozzák meg (Rycombel, 2007), 2011-ben kb. 8 ezer ilyen farm működött, amelyek a sertésállomány kb. 48 százalékát adták. A keveréktakarmányok magas ára arra ösztönözte a gazdaságokat, hogy csökkentsék a költségeiket. Egyre nőtt a kereslet a nagy tételben megvásárolható, 20 kg feletti malacok iránt. Ezekből a malacokból egyenletes minőségű, nagy tételben eladható hízókat lehet hizlalni. Több mint 500 kocával 24 farm rendelkezett 2009-ben, míg 88,7 ezer gazdaságban csak egyetlen kocát tartottak. Egy koca évente átlagosan 16 malacot ellik, míg ugyanez a szám Dániában és Hollandiában kb. 27 (Dybowski, Rycombel, 2011). A kisebb tételben elérhető malacok és választott malacok iránti érdeklődés hiányát még tovább csökkentette a kocák állományának csökkenése.

179


8. táblázat: A sertésállomány megoszlása Lengyelországban, 2000 és 2011 2000 Állomány méret

2011

1–19

gazdaság (százalék) 72,4

állomány (százalék) 23,4

gazdaság (százalék) 64,2

állomány (százalék) 10,8

20–49

18,5

26,8

20,1

14,3

50–99

6,0

19,4

8,6

13,9

100–199

2,3

14,7

4,1

13,2

<200

0,8

15,7

3,0

47,8

Forrás: GUS

A gazdaságok koncentrációja Lengyelországban régiónként eltéréseket mutat, amit tükröznek az állatsűrűség egyre növekvő különbségei 100 hektáronként. A sertéssűrűség a Nagy-Lengyelország vajdaságban (237,7 sertés/100 ha UAA) és a Kujávia-Pomeránia vajdaságban a legmagasabb (152 sertés/100 ha UAA). A kevésbé intenzív sertéstenyésztést folytató vajdaságokban csökkent a 100 hektáronkénti sűrűség is. Hatékonyság A magyarországi vágósertés-termelés hatékonysága messze elmarad a legfontosabb versenytársakétól. A legsúlyosabb gond a kisebb szaporulat, a lassú tömeggyarapodás, a gyenge takarmányhasznosítás, a hosszú hízlalási idő, az elnyújtott kocaforgó, valamit a jelentős élőmunka-ráfordítás. A hivatalos statisztikai adatok alapján (16 darab/év alatti választott malacszám, 3,7 kg/kg takarmányhasznosítás) az eredmény lesújtó. A kistermelői vágósertés-előállítást a tőke- és sokszor a szakismeret hiánya jellemzi (Popp és Potori, 2009). A magyarországi sertéságazat takarmányhasznosítási hatékonysága tehát rendkívül alacsony. A 3,7 kg/kg-os takarmányhasznosítás a magas gabonaárak miatt jelentős terhet jelent a sertéstartó gazdák számára. A statisztikában szereplő naturális mutatókat természetesen torzítja a feketegazdaság magas aránya, hiszen adott mennyiségű takarmányon sokszor több állatot hizlalnak fel, mint ami a könyvelésben megjelenik, de mindezeken túl vannak valódi hiányosságok is, amelyek valóban jelentősen rontják a sertéstartás hatékonyságát. Ilyenek az alacsony stressztűrő-képességű fajták, az olcsó és rossz minőségű takarmányok használata, az alacsony termékenység, a nem megfelelő színvonalú selejtezés és az ezekkel szorosan kapcsolatban lévő lassú súlygyarapodás (Popp és Potori, 2009). Magyarországon a nagy létszámú sertéstelepek mintegy felét az 1970-es évek elején tervezték és építették. Ennek a technológiának jellemzője, hogy a termelés minden fázisában általában a zárt tartást alkalmazza, de a kocák és a hízók esetében a nyitott tartás is előfordul. A telepek többségénél a kocatartás csoportos és az alom nélküli tartás az általános. A malacokat többnyire 28 napos koruk körül választják el, majd választás után a malacok utónevelése általában részleges rácspadozatú istállókban zajlik. Magyarországon a sertéstelepek 90 százaléka felújításra szorul, hiszen a sertéstelepek mindössze 10 százaléka alkalmaz európai színvonalú technológiát. Jelenleg a sertéstelepek zömében a melléktermékek etetése nem illeszthető be a technológiába, hiszen csak kevés nagyobb gazdaság alkalmaz nedves takarmányozási rendszert, amely a sertéstartásban meghatározó takarmányköltségek csökkentéséhez jelentősen hozzájárul. A magyarországi sertéstakarmányozás alapvetően kukoricára alapozott és nem melléktermékek etetésére, ami ugyan jobb sertéshúsminőséggel párosul, de ezt az értékesítési árban nehéz érvényesíteni. Az épületek átépítése, a technológia lecserélése azonban óri180


ási nagyságrendű befektetést igényel. A magyarországi sertéstartók jelentős része termőföld hiányában kiszolgáltatott, tekintve, hogy nem képes biztonságosan elhelyezni a termelés során képződött hígtrágyát és nem képes megfelelő mennyiségű takarmányt termelni sem. A takarmány megtermelése és a sertéstartás során keletkező trágya elhelyezése ugyanakkor az üzem működőképességét jelentős mértékben befolyásolja. A rossz termelési mutatók hatására a 2000-es években egyre több telep modernizálta a technológiáját, ahol elsősorban dán és német technológiákat vettek át. Itt már jellemző az épületenként kiépített, számítógéppel vezérelt hőmérsékletszabályozó és az automata szellőztetőrendszer. A takarmányozás szintén automatizált, a víztakarékos itatást főleg a vályúk fölé helyezett szopókás itatókkal oldják meg. Néhány telepen adott a lehetőség a kocák csoportos elhelyezésével párhuzamosan az egyedi takarmányozásra is. A kocák ekkor egyedi azonosítás után számítógép szabályozásával kapják meg a takarmányadagjukat. Ez azonban Magyarországon még nem sok telepre jellemző, sokkal inkább az, hogy a csoportos elhelyezés csoportos takarmányozással párosul. A fejlett sertéstartással rendelkező országokkal szemben Magyarországon nem specializálódtak a gazdaságok, holott más tartástechnológiát igényel a tenyészállat előállítás és mást a hizlalás. A termelők a leselejtezett tenyészállatokat a saját állományukból pótolják, ami rendszerint a naturális hatékonyság csökkenésével jár. Ezzel párhuzamosan nem elégséges a genetikai kutatás és a fejlesztések gyakorlatba ültetése sem. A legtöbb tenyésztő ugyanakkor nem képes megteremteni azokat a környezeti feltételeket, amelyek lehetővé tennék, hogy egy adott fajta a genotípusának megfelelő magas szintű teljesítményt nyújtsa. Mindemellett a tenyészállomány meglehetősen heterogén, a szelekciós bázis pedig kicsi (Popp és Potori, 2009). A szerény hatékonysági mutatók bemutatása mellett azonban nem szabad megfeledkezni azokról az erősségekről sem, amelyek a magyar sertéságazatra jellemzőek, illetve a jövőben a versenyképesség javulását eredményezhetik. Egyre több köztenyésztésben szereplő gazdaság dönt ma már amellett, hogy korszerű, nagy teljesítményű fajták tenyésztésével foglalkozik, amelyektől a hatékonysági mutatók javulása is várható. A gyenge takarmányhasznosítás ugyanakkor az eltérő takarmányozási technológia miatt is van. Ez elsősorban a nedves takarmányozási rendszerek csekély száma miatt van így, valamint azért, mert Magyarország kiemelkedően jó kukorica- és búzatermő terület, így a kukoricára és a búzára alapozott takarmányozás hosszú időre biztosított. Már jelenleg is van olyan exportpiac – Dél-Korea –, amely kifejezetten a gabonán hizlalt magyar sertéshúst keresi. Lengyelországban hasonló problémák adódnak a sertéstenyésztés hatékonyságával, mivel az állomány jelentős részének szaporodási potenciálja korlátozott, ami alapvetően befolyásolja a magas termelési költségeket és meghatározza a szektor alacsony versenyképességét mind a hazai, mind pedig a külső piacokon (Blicharski és Hammermeister, 2013). A szaporasági és genetikai potenciál kihasználásának hiánya kimutatható többek között a kocák által évente felnevelt malacok alacsony számával, ami Lengyelországban 16, míg Dániában meghaladja a 27-et. Ez azt jelenti, hogy Lengyelországban az a költség amit a koca takarmányozására fordítanak, közel kétszer olyan magas, mint Dániában. Ugyanakkor a takarmány felhasználásának hatékonysága is alacsony, ami a szakértők szerint körülbelül 3,0 kg/kg (2,5 és 3,5 kg/kg között változik), de a Lengyel Mezőgazdasági Elszámolás empirikus adatai szerint (143 háztartás mintáját alapul véve) ez jóval magasabb, átlagosan 3,42 kg, 3,22 kg a nagy gazdaságokban, intenzív tenyésztés mellett, és 3,84 kg a kis volumenű háztáji gazdaságoknál (Sakrzynska és Jablonski, 2012). A testsúlynövekedés kilogrammjára eső magas takarmányfogyasztás a komló takarmányozásra felhasznált minőségéből és mennyiségéből ered. Lengyelországban még mindig a saját termesztésű takarmány dominál, ami nem kiegyensúlyozott az esszenciális tápanyagok szempontjából, súlyos fehérjehiány mellett. Az ipari takarmányok (magas fehérjetartalmú koncentrátumok, keveréktakarmányok és ásványi étrend-kiegészítők) aránya csak 20–25 százalék, míg Dániában, Hollandiában és 181


Franciaországban akár 75 százalék is lehet. A sertéstenyésztés koncentrációjának és integrációjának folyamata a takarmányozás racionalizálását és az ipari takarmányok növekvő alkalmazását fogja eredményezni a jövőben.

Vágás és feldolgozás Mind a vágási kapacitások, mind a feldolgozói kapacitás terén jelentős a kapacitásfelesleg, a kapacitások azonban korszerűtlenek. A csökkenő hazai sertésállomány miatt a vágóhidak kapacitásaik jobb kihasználása érdekében alapanyagaik jelentős részét külföldről szerzik be. Az üzemek néhol 100 éves telephelyeken működnek, a bővítés fizikailag sem megoldható, a zöldmezős beruházásokhoz azonban hiányzik a tőke. A jelentős termelői háttérrel és feldolgozó kapacitással rendelkező Bonafarm csoport lehet az, aki ezen a dilemmán először túllép. A nyilvánosságra került tervek szerint a csoport Dél-Magyarországon egy műszakban 1 milliós vágási kapacitású új vágóhidat építene, mely könnyűszerrel meg is duplázhatná a termelését. Az új, korszerű vágóhíd bérvágásban is olyan alacsony árakkal dolgozna, ami a kisebb vágóhidak önköltségi ára alatt lenne. Amennyiben a terv megvalósul, a termékpálya számottevően átrendeződhet. Az Európai Unióhoz történt csatlakozás előtt sok telepi és önkormányzati vágóhíd megszűnt, amelyek nem tudták a közösségi előírásokhoz szükséges fejlesztéseket teljesíteni. A maradék kisvágóhidakat is megterhelték a kötelező minősítés költségei. A termelők kiszolgáltatottságán kívánt segíteni és a helyi ellátás bővítését szolgálta a vágás utáni minősítést szabályozó (A vágóállatok vágás utáni minősítéséről szóló 75/2003. (VII. 4.) FVM) rendelet módosítása. A módosítás értelmében vágás utáni minősítés alól mentességet kapnak a heti 200 sertésnél kevesebbet vágó vágópontok, illetve azok a termelők, akik saját tenyészetükből származó sertést vágnak a telephelyükön. A módosított szabályozás alapján 2012 októberében a vágás utáni minősítésre 72 vágóhíd volt kötelezett, míg 106 olyan vágóhíd került a nyilvántartásba, amely a minősítés alól felmentést kapott. Egyes minősítésre kötelezett vágóhíd-üzemeltetők szerint most a nagyobb vágóhidak kerültek hátrányba és az előírások könnyítése a termékpálya átláthatóságát is csökkentette. A kisebb vágóhidak többnyire csak vágással foglalkoznak és szinte kizárólag a hazai piacon értékesítik termékeiket. A hasított félsertés értékesítése a teljes bevételük 80–90 százalékát jelenti. A jelentősebb feldolgozók a belföldi alapanyag felvásárlására általában éves keretszerződéseket kötnek, amelyek rögzítik a fizetési határidőt, valamint a mennyiségre és a minőségre vonatkozó feltételeket. A heti árak a piaci szereplők közötti áralkukból alakulnak ki, amelyeknek alapja a feldolgozók saját értékesítési árai (Popp et al., 2008). A kisebb feldolgozók általában csak a hagyományos, szóbeli megállapodáson alapuló kapcsolatokat részesítik előnyben, így ebben az esetben a termelőkkel hetente állapodnak meg a következő héten szállítandó mennyiségről és az árról. A vágóhidak az árakat a kereskedelem felé ugyan nehezebben érvényesíthetik, viszont a termelők felé azokat ők határozzák meg (Kartali 2009). A termelők és a feldolgozók a legtöbb esetben nem működnek együtt, közös stratégia híján inkább versenytársakként viselkednek. A sertéságazatban megindult koncentráció erősödésével a szakosodás jelei is egyre hangsúlyosabban vannak jelen, ezáltal a készítménygyártás a vágástól és a darabolástól egyre határozottabban elkülönül. A termékpályán továbbra is nagy a csak belföldre termelő vágóhidak száma. Magyarországon a vágóhidak mintegy egyharmada húskészítmény-gyártással és értékesítéssel is foglalkozik, ugyanakkor jelen vannak a csak húskészítmény-gyártással foglalkozó üzemek is, hiszen itt van meg leginkább a profit növelésének lehetősége. Magyarországon a legnagyobb húsipari vállalkozás a Pick szeged Zrt. A Pick, Herz, Délhús és Ringa márkatermékeket gyártó vállalat közel 30 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a magyarországi húsiparban. A társaság évente több mint 350 ezer sertést vág és dolgoz fel és ennek eredményeként kb. 45 ezer tonna készterméket értékesít. Árbevétele meghaladja a 60 milliárd forintot, ezen belül az export árbevétele meghaladja az 55 millió eurót. 182


A lengyel élőállat-tenyésztésben a felvásárlás aránya a 2000–2003 közötti 64 százalékról 20092011 között 83,4 százalékra nőtt. A növekedés abból adódott, hogy be kellett azonosítani az állatállományt, és módosultak a sertések levágásának higiéniai és állategészségügyi előírásai. Azoknak a helyi vágóhidaknak, amelyek nem feleltek meg az állat-egészségügyi előírásoknak, be kellett zárniuk. Az ipari vágóhidak aránya az általános sertésvágóhidak között a 2000. évi 71 százalékról 2007-re (87 százalékra), majd 2011-re kb. 93 százalékra emelkedett. Ez annak az eredménye, hogy a sertésállomány nagyobb része nevelkedik olyan farmokon, amelyek a sertéshús termelésére és a sertések importjára specializálódtak. Koncentráció történt a lengyel állatvágási szektorban is, mivel a sertésállomány és a vágás csökkenése számos ipari vágóhíd felszámolásához vezetett. Az ipari vágóhidak száma 2005–2011 között 1150-ről 683-ra csökkent. Számos olyan vágóhíd zárt be, amely több mint 200 sertést vágott le hetente, illetve olyan üzemek is, amelyek évente 10,4–40 ezer sertést vágtak. Ezzel egy időben nőtt azoknak a vágóhidaknak a száma, amelyek évente 230 ezer sertést vágnak. 9. táblázat: Nagyvágóhidak, legalább 10 főt foglalkoztató sertéstartó üzemek, valamint a pénzügyi mutatók Lengyelországban, 2003–2011 Specifikáció Sertésvágás (ezer állat) Pácolt és füstölt hús termelés (ezer tonna)

2007

2008

2009

2010

18 009,6 21 509,7 18 859,6 16 507,2 18 166,7

2011 18 423,7

685,4

754,9

708,7

623,5

684,2

746,3

-

48,1

59,5

72,3

93,8

103,3

nettó profit

0,85

2,34

1,42

1,52

3,25

1,95

jelenlegi likviditás

1,03

1,05

1,04

1,17

1,20

1,24

befektetések aránya

2,22

1,68

1,41

0,93

1,18

1,24

Húskonzerv-előállítás (ezer tonna) Jövedelmezőségi mutató

2003

Forrás: GUS and R. Urban „Przetwórstwo mięsa”, [in:] „Rynek mięsa. Stan i perspektywy”. Analizy rynkowe. IERiGŻ, ARR, MRiRW.

A sertésállomány csökkenése ellenére a húsipari vállalatok termelésének értéke nőtt. Ez nem csak a magas sertéshúsárakból adódik, hanem az élő sertés és a sertéshús importjából is, ami lehetővé teszi a termelési kapacitás nagyobb kihasználását, valamint a tartósított és konzerv húsok előállítását. A 2011es nettó profit alacsonyabb volt, mint az előző évi, de magasabb, mint 2008–2009 között. A pénzügyi eredmények javulása lehetővé tette a befektetések növekedését (9. táblázat). A befektetési tevékenységet a vállalatok nagyobb pénzügyi likviditása jellemezte, mint 2003 és 2007 között. Abban az időben a befektetéseket a SAPARD alapok is finanszírozták, a vállalatok hiteleket vettek fel, a pénzügyi likviditási mutató 1,2-del alacsonyabb volt annál a szintnél, amit a bankok biztonságosnak ítéltek.

Értékesítési árak A kiskereskedelmi láncok által diktált beszállítói árakat – különösen a szeletelt és csomagolt húsok esetében – a magyarországi beszállítók nehezen tudják teljesíteni, így a láncok a számukra olcsóbb importot részesítik előnyben. Ezért jelenik meg egyre több olyan hazai húsipari szereplő, amely termékeihez olcsó import alapanyagot használ fel, ezáltal meghatározó szerepet játszik a magyarországi értékesítési árak alacsony szinten tartásában (Kartali, 2009). A kiskereskedelmi láncok határozzák meg az árakat, így az eladók nagyon alacsony profittal számolhatnak. Kapacitásaik jobb kihasználása érdekében a húsfeldolgozók gyakran arra kényszerülnek, hogy nyomott áron értékesítsék áruikat. A feldolgozók import alapanyaggal is dolgoznak, hogy 183


költségeiket csökkenteni tudják. Néha ugyan a hazai piacokon is lenne lehetőségük az alapanyagok alacsony áron történő beszerzésére, de a magyarországi csökkenő állatlétszám miatt nincs lehetőség a megfelelő minőségű sertések beszerzésére. Sokszor a hagyományos magyar termékek előállításához szükséges alapanyagok is hiányoznak, mint pl. a nagysúlyú vágósertések, hiszen a kisebb súlyban vágott állatok ma már jobban megfelelnek a jelenleg általános húsipari igényeknek. Az olcsóbb húsok importja ugyanakkor olcsóbb húskészítmények gyártásával párosul (Popp és Potori, 2009). A sertéshús fogyasztói árának növekedése 2006 és 2012 között nagyobb mértékű volt, mint az értékesítési áré, de a sertések felvásárlási ára még erőteljesebben emelkedett (5. ábra). Emiatt a vágóhidak száma ebben az időszakban jelentősen lecsökkent. 5. ábra: A sertéshús árának alakulása Magyarországon, 2006–2012

A sertéshús árának változása, százalék

140 130 120 110 100 90 80 2006

2007

2008

Sertés felvásárlási árak Kiskereskedelmi árak (comb) Fogyasztói árak (comb)

2009

2010

2011

2012

Kiskereskedelmi árak (karaj) Fogyasztói árak (karaj)

Forrás: AKI és KSH

A magyar fogyasztók nagyon árérzékenyek és ez már a gazdasági válság előtt is jellemző volt. A fogyasztók legfontosabb elvárása egy termékekkel szemben, hogy minél olcsóbb legyen, így nem könnyű a Magyarországon a prémium termékek értékesítése. A kiskereskedelmi láncok által bevezetett saját márkás termékek piaci részesedése ugyanakkor folyamatosan növekszik. A kiskereskedelmi láncok részére történő saját márkás termékek előállítása a termelőknek nagy kihívást jelent. Néhányan képesek előállítani a saját márkás terméket azonos minőségben a hagyományos áruval, de az alacsonyabb ár gyakran gyengébb minőséggel párosul (Popp és Potori, 2009). Lengyelországban a sertés felvásárlási ára évente átlagosan 1,9 százalékkal emelkedett 2000 és 2011 között. Ez hasonló volt a baromfiárak növekedési üteméhez (kb. 2 százalék), de 4,2 százalékponttal elmaradt a szarvasmarha felvásárlási árának változásától. Az élő sertés felvásárlási ára 20002003 között 13,3 százalékkal, 2004–2007 között pedig 20,8 százalékkal csökkent (10. táblázat). Ez a sertéstenyésztés ciklikus jellegéből adódott. A felvásárlási ár kb. 11 százalékkal nőtt 2008 és 2011 között, mivel a termelés csökkent és megszakadt a tenyésztés ciklikus jellege. A sertéshús értékesítési árának csökkenése nagyobb mértékű volt 2000 és 2003 között, mint a sertésé, mivel a sertéshús intervenciós készletét a nagykereskedelembe irányították és exportra vagy a hazai piacra szánták, hogy csökkentsék a ciklikus termelés ingadozásainak hatását. A vásárlók nem élvezhették a felvásárlási ár és az eladási árak csökkenésének előnyeit, mivel a sertéshúsból készült termékek kiskereskedelmi ára csak jelentéktelen mértékben csökkent. 184


Az EU-s piacokhoz való hozzáférés és a nagyobb import- és exportlehetőségek jelentős hatással voltak a nagykereskedelmi árakra. A külkereskedelem csökkentette a ciklikus termelés ingadozásait. Az eladási árak nem csak a hazai termeléstől és a sertés felvásárlási árától függtek, hanem a sertéshús importjától is. A sertéshúsból készült termékek exportjának folyamatosan növekvő tendenciája miatt azok eladási árának dinamikája különbözött a tőkehús eladási árának dinamikájától. A sertéshús értékesítési árának csökkenése kisebb mértékű volt 2004 és 2007 között, mint a sertés felvásárlási áráé. Mindemellett nőtt a sertéshúsok fogyasztása és exportja. A sertéshúsok és a húskészítmények kiskereskedelmi ára kevésbé nőtt 2008 és 2011 között, mint a sertés felvásárlási ára, és bizonyos hústermékek eladási ára csökkent. Az értékesítési árak alakulására hatást gyakorolt a sertéshúsimport is 10. táblázat: A sertés felvásárlási árak, a sertéshús értékesítési és kiskereskedelmi árak éves átlagos növekedési üteme Lengyelországban, 2000–2011 Specifikáció Sertés felvásárlási árak

Éves átlag 1,90

Relatív növekedési változó 2000–2003 2004–2007 2008–2011 -13,3 -20,8 11,3

Értékesítési árak csontos karaj

0,46

-11,4

-5,2

-0,5

oldalas

0,62

-18,8

-6,3

10,9

főtt sonka

1,10

-7,9

1,3

10,4

száraz krakowska kolbász

1,27

1,1

-2,4

3,3

toruńska kolbász

1,12

-13,8

-3,0

8,7

0,62

-10,0

-14,6

-0,3

Kiskereskedelmi árak csontos karaj oldalas

0,98

1,1

-11,2

3,9

főtt sonka

1,47

-1,9

8,7

14,6

száraz krakowska kolbász

2,00

6,1

2,6

2,6

toruńska kolbász

1,76

-4,6

9,3

17,2

Forrás: GUS

11. táblázat: Kiskereskedelmi árak és fogyasztási mutatók Lengyelországban, 2001–2011 előző év = 100 Specifikáció

2001

2004

2007

2009

2011

Árucikkek és a fogyasztás mutatója

105,4

103,4

102,5

103,5

104,3

Sertéshús

111,5

112,2

100,9

108,2

104,6

Marhahús

107,0

124,7

102,8

110,0

109,7

Baromfi hús Kiváló minőségű füstölt és hosszan eltartható kolbász Egyéb füstölt hús

103,7

110,3

119,4

109,8

112,8

107,5

107,1

101,6

105,9

102,0

109,7

108,7

102,0

110,1

103,3

Forrás: GUS

Lengyelországban a sertéshús kiskereskedelmi ára csökkent 2004 és 2007 között (11. táblázat). Ebben az időszakban kismértékben emelkedtek az árucikkek és fogyasztási szolgáltatások árai. A sertéshús 2008 óta egyre drágább lett, és a kereskedelmi ára erőteljesebben nőtt, mint az árucikkek és fogyasztási szolgáltatások ára. A sertéshús ára lassabban nőtt, mint a marha- és a baromfihús kiske185


reskedelmi ára. A kiváló minőségű tartósított húsok kiskereskedelmi ára kisebb mértékben emelkedett, mint a fent említett húsfajtáké. A sertéshús iránt élénk volt a kereslet, ezért a sertéshúsok fogyasztása kisebb mértékben csökkent, mint a termelése. A kiskereskedelmi ár mutatói a sertéshús és tartósított hús teljes árucsoportjára vonatkoznak. Bizonyos hústermékek tekintetében a kiskereskedelmi árak változásának szintje nagyobb volt, mint a teljes árucsoportban. A csontos sertéskaraj kiskereskedelmi ára 2008 és 2011 között 4,6 százalékkal csökkent, míg a lapockáé 3,9 százalékkal emelkedett. A főtt sonka (14,6 százalékkal) és a toruńska kolbász (17,2 százalékkal) kiskereskedelmi ára erőteljesebben nőtt.

A piacszabályozási rendszer változása Összhangban a Nemzeti Vidékstratégiában kialakult elvekkel, kormányzati célként a Vidékfejlesztési Minisztérium elkészítette a sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések programját, amely 7 éves távlatban a jelenlegi 3 milliós sertésállomány megduplázását és fenntartását tűzi ki célul. A Sertésstratégia leszögezi, hogy a magyarországi sertéságazatban a kis-, közép- és nagyüzemek jelenléte is kívánatos és az ezek között kialakuló harmonikus kapcsolatrendszer alapját kell, hogy képezze a sikeres vidékfejlesztésnek, valamint a mindenkori versenyképességnek. A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedésekről 1323/2012. számon augusztus végén kormányhatározat jelent meg. A stratégiai célok között hangsúlyosan szerepel a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyának helyreállítása, amely az utóbbi évtizedekben Magyarországon jelentős mértékben a növénytermesztés irányába tolódott el. Jelenleg a beruházások támogatására a 114/2008. (IX. 5.) FVM rendelet (a mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez, fejlesztéséhez nemzeti hatáskörben nyújtott kedvezményes hitel- és lízingdíj-támogatás igénybevételének részletes feltételeiről) alapján van lehetőség. E rendelet szerint a mezőgazdasági vállalkozás támogatást igényelhet: • mezőgazdasági gépek és technológiai berendezések beszerzéséhez; • az állattartó telepek korszerűsítéséhez; • a mezőgazdasági termékfeldolgozást szolgáló beruházáshoz; • mezőgazdasági gépek és berendezések lízingbe vételéhez. Jelenleg a beruházási támogatások finanszírozása főként a 2007–2013 időtartamra vonatkozó Vidékfejlesztési Terv keretében valósul meg. A beruházási lehetőségek kihasználását nagyban befolyásolja az elkövetkező időszakra elfogadott KAP, illetve a bankok finanszírozási hajlandósága is. Ugyanakkor problémát jelenthet az is, hogy sokszor hiányzik a saját tőke a beruházási támogatások igénybe vételéhez. A sertéstartók – elsősorban a nagyobb termelők – forgóeszköz finanszírozási igényei a takarmányozáshoz kötődnek, a szójára, a kukoricára kötnek szerződést, ehhez kérnek finanszírozási konstrukciókat a kereskedelmi bankoktól. Azok a cégek, melyeknek árbevétele 60–70 százalékban a növénytermesztésből származik, már képesek általában önmagukat finanszírozni. Kedvelt rövid távú finanszírozási formák a támogatás előfinanszírozási termékek (SAPS, AKG, ÚMVP támogatások). Ami a beruházási hiteleket illeti, a legtöbb nagy létszámú sertéstelep egy nagyobb mezőgazdasági cégcsoporthoz tartozik. Beruházási hitelek esetében problémát okozhat, hogy a hitelintézetek nem teljes egészében vizsgálják a cégcsoportot, hanem külön – a cég csoporton belüli – kapcsolatai nélkül vizsgálják a hitelképességet. A gyakorlatban így előfordulhat, hogy a cégcsoport működését figyelmen kívül hagyva a cég sertéstartó részlege végül nem kap hitelt. A kondíciók és a kamatok a bankok egyedi kockázatértékelésétől függenek elsősorban. Mivel a mezőgazdaságot viszonylag biztonságos szektornak tekintik, a bankok megversenyeztetésével egy adott beruházás finanszírozásához akár a támogatott állami hiteleknél is olcsóbban és az utóbbiakhoz kapcsolódó pályázati és elszámolási adminisztráció nélkül juthat egy vállalkozás. A kamatok valamelyest csökkentek az utóbbi években, a hitelbírálat viszont szigorodott. A forint alapú finanszírozás 186


még mindig versenyhátrányt jelent az euró alapon, lényegesen alacsonyabb kamatokkal finanszírozott versenytársakkal szemben. A beruházások költségeit tipikus esetben 40 százalék uniós támogatás, 40 százalék banki hitel és 20 százalékos önerő fedezi. A piaci átalakulás kezdete óta a lengyel sertéspiac igen érzékenynek minősült és támogatást kapott, főként a félsertések intervenciós felvásárlásával, ami az EU tagállamok intézkedéseivel ellentétes folyamat volt (Swietlik és Seremak-Bulge, 2007). A hazai piac védelmét a többlet importtal szemben a minimális piaci belépési összeg szabályozta a WTO megállapodások részeként. Emellett az EU tagállamokkal való kereskedelem szabályait is rögzítették a társulási megállapodásban és a kereskedelem liberalizációjáról szóló megállapodásokban (2000–2003). Ad valorem (értékvám) tarifákat alkalmaztak, amelyek minden húsfajta esetén azonosak voltak. Annak ellenére, hogy lehetőség volt a sertéshús exportjának támogatására a WTO által felállított korlátok részeként, Lengyelország ezt nem alkalmazta. A hazai sertéshúspiaci szabályozást 2004 májusától leváltották az intervenciós mechanizmusok a mezőgazdasági piacok közös szervezésének részeként. A sertéshús piacszabályozási rendszerét először 1967-ben vezették be az EU-ban, azóta pedig gyakran módosították és kiegészítették (Rowinski és Tereszczuk, 2008). A jelenlegi sertéshúspiaci szabályozási rendszer 2008. július 1. óta van érvényben, a Tanács a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló 1234/2007/EK rendelete értelmében. A rendelet alapján a sertéshús piacára vonatkozó KAP eszközök között szerepel támogatás a sertéshús magántárolásához, az exporttámogatás, valamint a sertéshús kereskedelmét befolyásoló eszközök: import- és exportengedélyek, vámok és kvóták. Általánosságban véve a sertéshús piaca az EU-ban jelentéktelen mértékben vette igénybe a költségvetési támogatást és védelmet. A gabonapiacra vonatkozó szabályozások ugyanakkor közvetett hatással vannak a sertéshús piaci helyzetére. A Bizottság egyes mezőgazdasági termékek magántárolásához nyújtható közösségi támogatás odaítélésére vonatkozó közös szabályok megállapításáról szóló 826/2008/EK rendelete (2008. augusztus 20.) alapján Lengyelország EU-s csatlakozása azt jelentette, hogy megszűnt a sertéshús magántárolásának támogatását segítő intervenció, valamint a harmadik országbeli piacokra történő támogatott export. A sertéshúsexport támogatása szorosan kapcsolódik a tárolást támogató programhoz, mivel ezek állandó támogató eszközök a feldolgozott termékek exportjában. A Bizottság 342/2012/EU végrehajtási rendelete (2012. április 19.) értelmében a termékekre vonatkozó exportvisszatérítés nem lehetséges. Az Európai Bizottság 2007-ben döntött úgy, hogy a magántárolásra vonatkozó kifizetések programját elindítja. A lengyel húsüzemek magántőke segítségével vásárolták meg a sertéshúst, míg az EU költségvetése támogatta annak tárolását. A támogatást azonban Lengyelország nem veszi igénybe nagymértékben. Az EU-s vámtarifák átvétele Lengyelországban szintén lehetővé tette a piac nagyobb védelmét a hús és a húskészítmények Közösségen kívülről származó túlzott importjával szemben, és ösztönözte az EU-n belüli kereskedelmet. Az ad valorem tarifákat értékben kifejezett ráták váltották le, az importált terméktől függően. Az EU tagállamok közötti kereskedelmet higiéniai és állategészségügyi előírások szabályozzák, amelyek közvetetten a hazai sertéshússzektor gyors modernizációjához vezettek (termelés, feldolgozás és hulladékkezelés). A sertéshús piacát az EU-ban más mechanizmusok is közvetlenül támogatják. Az egyik legfontosabb eszköz, amely a lengyel sertéshústermelők és a feldolgozók rendelkezésére áll, a reklámozáshoz és a minőségbiztosítási rendszerek kialakításához igénybe vehető források3. Ezek a források lehetővé teszik új piacok megszerzését és biztonságos, beazonosítható, kiváló és igazolt minőségű termékek előállítását. Support for publicity and information measures on markets of selected agricultural products (Council Regulation (EC) No 501/2008). Co-financing information and publicity measures regarding high-quality food as part of Rural Development Programme Funds (Measure 133).

3

187


Következtetések A húsfogyasztás és azon belül a sertéshúsfogyasztás drasztikusan csökkent Magyarországon az 1990-es és a 2000-es években. A negatív gazdasági folyamatok hatására 2012-ben már kevesebb mint 3 millió sertést tartottak Magyarországon és a vágóhidak kapacitásaik jobb kihasználása érdekében egyre több sertéshúst külföldről szereztek be. Magyarország EU-csatlakozása után a sertéságazat teljesítménye folyamatosan csökkent, ami megmutatkozott egyrészt az egyre alacsonyabb jövedelmezőségben, másrészt a sertéslétszám máig tartó csökkenésében. Magyarország elvesztette nettó exportőri pozícióját, mert az import élősertések és az import sertéshús mennyisége máig igen jelentős. Magyarországon a sertéstenyésztésben kétpólusú szerkezet alakult ki. Az egyik póluson a részben önellátásra termelő és csak a felesleget értékesítő kisüzemek, a másik póluson a privatizált egykori állami gazdaságok és szövetkezetek részben korszerűsített nagyüzemi technológiával és európai mércével is nagy egyedszámmal dolgozó telepei vannak. Az EU-ban inkább jellemző középüzemek hiányoznak, arányuk alacsony. A magyar sertéságazat alacsony hatékonysággal dolgozik és ezen felül a sertéstartóknak földrajzi és társadalompolitikai nehézségekkel is meg kell küzdeniük. A gyenge jövedelmezőség és a bizonytalan távoli kilátások elindítottak egy koncentrálódási folyamatot a magyarországi sertéságazatban. Az alacsony termelékenyég és az elavult technológia egyre több termelőt arra késztet, hogy újabb technológiai megoldásokat alkalmazzon, és egyre többen vannak olyanok is, akik a genetikai háttér megújításában vélik felfedezni a kiutat. A kormány által kidolgozott program mindenesetre a sertéslétszám megduplázását tűzte ki célul 7 éves távlatban. Lengyelországban a húsfeldolgozó szektor modernizálódott és megfelel az uniós előírásoknak. A gazdaságok szerkezetére a sertéstenyésztés alacsony koncentrációja volt jellemző, ami akadályozta a piaci lánc rövidülését. A Lengyelország EU-s csatlakozását követően kialakuló szélesebb kapcsolatok a hazai sertéshússzektor és a külföldi piacok között, valamint a takarmányok magas ára felfedte a hazai alapanyag-bázis gyengeségét. A szembesülés a sertésállomány csökkenését eredményezte, vágóhidak mentek tönkre, a malacok és a húsimport pedig igen megnőtt. Megkezdődött az élősertés-tenyésztés és vágás koncentrációja, ami régiónként igen különböző volt. A takarmányok magas ára kikényszeríti a technológiai előrelépést és a sertéstenyésztés koncentrálódását, ami hatással lesz a szektor versenyképességére (Dybowski és Rycombel, 2011). A piacvezetők egyre inkább előretörnek, és ők fogják kielégíteni a nagy feldolgozóüzemek és az export igényeit. A sertésállomány regionális változásait a hazai sertéshúspiac szegmentálódásának folyamata jellemzi. A társadalom jövedelmi helyzetétől függően nőhet a sertéshúspiacon azoknak a közepes méretű társaságoknak az aránya, amelyek átlagos méretben tenyésztenek sertést olyan speciális üzletek részére, ahol elsődleges fontosságú a hústermékek íze és minősége, valamint ahol a vásárló képes a magasabb árat is megfizetni.

188


Hivatkozások jegyzéke Agrárgazdasági Kutató Intézet. Statisztikai Jelentések. Vágóhidak élőállat vágása. 2011 I XII. hónap. V. évfolyam, 1. szám, 2012. 16 p. Analizy Rynkowe „Popyt na żywność. Stan i perspektywy”. IERiGŻ-PIB, MRiRW and ARR, Warszawa, 2005-2013. Analizy Rynkowe “Rynek mięsa. Stan i perspektywy”. IERiGŻ, MRiRW and ARR, Warszawa, 2000-2013. Analizy Rynkowe “Rynek pasz. Stan i perspektywy”. IERiGŻ, MRiRW and ARR, Warszawa, 2000-2013. Bardají, I., Iráizoz, B. and Rapún M. (2009): The effectiveness of the European agricultural quality policy: a price analysis. Spanish Journal of Agricultural Research. 7(4), p. 750-758. Blicharski, T. and Hammermeister, A. (2013): Strategia odbudowy i rozwoju produkcji trzody chlewnej w Polsce do roku 2030 (The strategy for reconstruction and development of pig production in Poland to 2030), Warszawa 2013. Dybowski, G. and Rycombel, D. (2011): Światowy Rynek Wieprzowiny i Drobiu na tle bilansu zbóż i pasz. IERiGZ, Warszawa, 2011. GUS (2012): Budżety gospodarstw domowych w latach 2000-2011 r., GUS, Warsaw 2001-2012. Eurostat, 8/2010: Pig farming in the EU, a changing sector. Hallam D: Agricultural Commodity Markets and Trade (2006): New Approaches to Analyzing Market Structure and Instability. FAO. Kartali, J. (2009): A hazai élelmiszer-kiskereskedelem struktúrája, különös tekintettel a kistermelők értékesítési lehetőségeire. Agrárgazdasági könyvek. 138 p. Kwasek, M. (2013): Popyt na żywność, [in] Analiza produkcyjno-ekonomicznej sytuacji rolnictwa i gospodarki żywnościowej w 2011 roku. Edition 49 (pp. 196-237), IERiGZ-PIB, Warszawa. Magyar Közlöny, 2008. évi 129. szám. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 114/2008. (IX. 05.) FVM rendelete a mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez, fejlesztéséhez nemzeti hatáskörben nyújtott kedvezményes hitel- és lízingdíj-támogatás igénybevételének részletes feltételeiről. Magyar Közlöny, 2012. évi 114. szám. A Kormány 1323/2012. (VIII. 30.) Korm. Határozata a sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedésekről. Máté, B. (2012): Mohácson épül a tízmilliárdos vágóhíd. Dunántúli Napló. 2012. December 21. OECD (2012): Agriculture, Trade and the Environment: The pig sector, 15 p. Popp, J., Potori, N., Udovecz, G. and Csikai, M. (2008): A versenyesélyek javításának lehetőségei az élelmiszergazdaságban – Alapanyag-termelő vagy nagyobb hozzáadott értékű termékeket előállító ország leszünk? Budapest: Magyar Agrárkamara és Szaktudás Kiadó Ház. Popp, J. and Potori, N. (2009): A főbb állattenyésztési ágazatok helyzete. Agrárgazdasági tanulmányok, 137 p. Popp, J. and Potori, N. (2010): Nemzetközi agrárpiaci kilátások 2010. XIII. Magyarországi Mezőgazdasági Előrejelzés Konferencia. 67 p. Robinson, G. (2004): Geographies of Agriculture, Globalization, Restructuring and Sustainability. Kingston University, London. Roeber, D.L., Cannell, R.C., Belk, K.E., Miller, R.K., Tatum, J.D. and Smith, G.C. (2000): Implant strategies during feeding: impact on carcass grades and consumer acceptability. Journal of Animal Science, 78, 1867-1874. Rowinski, J. and Tereszczuk, M. (2008): Polski rynek wieprzowiny w okresie poprzedzającym członkostwo i po wstąpieniu do Unii Europejskiej [in] Ocena wpływu Wspólnej Polityki Rolnej na rynki rolne. Raporty Programu Wieloletniego 2005-2009 No 106, IERiGZ-PIB, Warszawa. Rycombel, D. (2007): Integracja w sektorze wieprzowiny w wybranych państwach UE. Gospodarka Mięsna No 11, 2007. 189


Skarzyńska A., K. Jabłoński (2012): Wyniki ekonomiczne wybranych produktów rolniczych w 2011 r. (Economic results of selected agricultural products in 2011), IERIGŻ-PIB, 2012. Swietlik, K. and Seremak Bulge J. (2007): Zmiana rynkowych uwarunkowań produkcji i przetwórstwa mięsa [in] Ewolucja rynku mięsnego i jej wpływ na proces transmisji cen. Raporty Programu Wieloletniego 2005-2009 No 73, IERiGZ-PIB, Warszawa. Urban, R. „Przetwórstwo mięsa”, [in:] Analizy rynkowe „Rynek mięsa. Stan i perspektywy”. IERiGŻ, MRiRW and ARR, Warszawa, 2000-2013. Varga, E., Aliczki, K. and Vőneki É. (2013): A magyar mezőgazdaság főbb ágazatainak helyzete, piaci kilátásai rövid és középzávon. Agrárgazdasági tanulmányok. 172 p.

190

A tejágazat helyzete Lengyelországban és Magyarországon

A tejágazat helyzete Lengyelországban és Magyarországon Piotr SZAJNER1 és VŐNEKI Éva2

Bevezetés A fejezet a lengyelországi és magyarországi tejszektor közelmúltbeli fejlődését mutatja be. A tejágazat szerepe Lengyelországban igen jelentős: 2011-ben az ágazatok közül a tejtermelés részesedése volt a legnagyobb a mezőgazdaságon belül (18 százalék). A tejtermelés fontos jövedelem- és élelmiszerforrást jelent hozzávetőleg 400 ezer lengyelországi gazdaság és családjaik számára. A lengyelországi feldolgozóipar részére rendelkezésre álló nyerstej mennyisége nőtt az elmúlt években, míg a gazdaságok saját felhasználása és a közvetlen értékesítés mennyisége csökkenést mutatott. Ugyanakkor a tejtermelés strukturális átalakulása még nem fejeződött be. Az EU-csatlakozás után kibontakoztak a lengyelországi tejszektor versenyelőnyei, amit a pozitív külkereskedelmi mérleg is mutat. Ezzel szemben a magyarországi tejszektor a csatlakozást követően komoly problémákkal küzdött. A tejtermelés folyamatosan csökkent, a tej és tejtermékek külkereskedelmi egyenlege évrőlévre romlott, és az ország nem volt többé önellátó tejből és tejtermékekből. Ugyanakkor 2010 után pozitív fejlemények figyelhetők meg az ágazatban. A növekvő nyerstejexport és a tejfelvásárlási árak kedvező alakulásának következtében mind a tejelő tehénállomány, mind a tejtermelés enyhén emelkedett. A tej- és tejtermékek fogyasztási szokásainak alakulását még mindig alapvetően a jövedelmi szintek határozzák meg (a sajtfogyasztás gyorsabban nő a világ fejlettebb országaiban, míg a szegényebb országokban főként a folyadéktej fogyasztása emelkedik) (DG AGRI, 2012). A Lengyelországban és Magyarországon 1989 óta zajló gazdasági átalakulás nagymértékben befolyásolta a tejágazat fejlődését. A két ország piacszabályozási rendszerének áttekintése után bemutatjuk a tejtermelés és tejfeldolgozás fejlődését és strukturális változásait. Azt követően a belső kereslet, a külkereskedelem, valamint a tej- és tejtermékláncban érvényesülő árak alakulását elemezzük. Végül összefoglaljuk a közelmúltbeli változások következményeit.

A piaszabályozási rendszerek változása A két ország tej- és tejtermékszektora 1989 óta dinamikusan változó környezetben működött mind a hazai, mind pedig a nemzetközi piacok vonatkozásában. A legfontosabb változások a központi tervgazdaság piacgazdasággá alakulása, a mezőgazdasági termékek nemzetközi kereskedelmének liberalizációja, valamint a 2004-es Európai Uniós csatlakozással összefüggő események voltak. A tej és tejtermékek közöspiaci szabályozása számos mélyreható reformon ment keresztül az utóbbi évtizedben. Az Agenda 2000 iránymutatásaira alapozva a 2003. évi reform kezdte el a tejkvótarendszer fokozatos lebontását, és tűzte ki célul annak 2015. évi kivezetését. A kvóták megszüntetéséről 2008-ban született döntés a KAP félidős felülvizsgálata során, amely meghatározta a kvóták fokozatos emelését, bizonyos sajtok szezonális tárolásának és a vaj élelmiszeripari célú felhasználásának támogatása mellett. A közvetlen támogatásokat függetlenítették a termeléstől, ugyanakkor azok egy részét a tagállamok visszajuttathatták a termelőknek a gazdasági vagy környezeti szempontból érzékeny területeken folytatott gazdálkodás hátrányainak kompenzálására. A kedvezőtlen adottságú területek, valamint a nagyobb hozzáadott értékű és minőségű termékek előállításának támogatása szintén nagyobb hangsúlyt kapott a vidékfejlesztés keretében.

1 2

Instytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej - Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest.

191


A KAP 2020 reform még mélyebb változtatásokat tartalmazott. A tagállamok hatásköre a kedvezőtlen adottságú területek támogatása terén rugalmasabbá vált. Másrészről az úgynevezett zöldítés keretében határozott hangsúlyt kapott az állandó legelőterületek megőrzése, ami jelentős hatású intézkedés a tejtermelés szempontjából. A piaci mechanizmusok terén a reform nem tartalmaz számottevő változtatásokat a tejszektorban, ugyanakkor erősíti azokat a horizontális szükségintézkedéseket, amelyek lehetővé teszik a piaci zavarokra történő gyorsabb reagálást. A reform továbbá a kockázatkezelés, az innováció, az ismeretátadás és a kutatási együttműködés terén javasol intézkedéseket, amelyek hozzájárulhatnak a szektor hosszútávú versenyképességének javításához. A tejkvóterendszer végét a reform 2015-ben határozza meg. Mivel az EU tejszektorában a tejkvóta mintegy 25 éve korlátozza a termelést, megszüntetése nagy kihívást jelent a gazdasági szereplők számára. Az ehhez való felkészülés érdekében az Európai Bizottság olyan intézkedéseket dolgozott ki, amelyek erősítik a tejtermelők szervezettségét és alkuerejét, valamint fejlesztik az ellátási lánc egyes szintjei közötti együttműködést és kapcsolatot. Az úgynevezett Tejcsomag fő elemei: (1) a termelői szervezetek számára a szerződéses feltételekről való kollektív tárgyalás lehetővé tétele; (2) alapvető szerződéses feltételek meghatározása azokban a tagállamokban, amelyek a kötelező szerződéskötés bevezetése mellett döntenek; (3) erősebb szakmaközi szervezetek létrehozása és beszámolási kötelezettség a havi tejfelvásárlásról, valamint (4) az oltalom alatt álló eredetmegjelölésű és földrajzi jelzésű sajtok kínálati szabályozásának lehetősége (Erns & Young, 2013). A lengyelországi agrárszektorban az első piacszabályozási rendszert az 1990–1991. években vezették be, amely importvédelmet, intervenciós rendszereket, valamint a termelők és az élelmiszeripar különböző támogatási formáit tartalmazta3. A piacszabályozás hatálya és jellege az EU-ban érvényes rendszerré alakult át, így Lengyelországban a csatlakozás napján a teljes uniós rendszert alkalmazni lehetett. A tejpiacon a szabályozások eleinte csak a vaj és a sovány tejpor intervenciós felvásárlását érintették, aminek célja a kínálat szezonális ingadozásainak csökkentése volt. Az intervenciós árakat a Mezőgazdasági Piaci Ügynökség határozta meg a piaci körülmények értékelését követően. A vaj intervenciós ára 1994–1998 között 0,88–1,64 euró4 (3,50–6,55 PLN/kg), a sovány tejporé pedig 0,66–1,00 euró volt kilogrammonként (2,65–4,00 PLN/kg). A sovány tejpor intervenciós felvásárlását 1999-ben exporttámogatás váltotta fel, amely a GATT/WTO Uruguay-i Fordulójának eredménye volt. A sovány tejpor támogatott exportja évi 45 ezer tonnáról 37 ezer tonnára, értéke pedig 8,2 millió USD-ről 5,6 millió USD-re csökkent 1995–2000 között. A következő években új eszközöket vezettek be a szabályozási rendszerben, amelynek legfőbb eleme az ’extra’ minőségű tej termelésének támogatása volt. Ehhez a nemzeti költségvetés 82 millió euróval járult hozzá. A piacszabályozás törvényi hátterének 2002. évi bevezetésével létrejött a jogi alapja egy olyan intézményi rendszer kialakításának, ami alkalmas volt a piacszabályozási intézkedések és programok végrehajtására Lengyelország EU csatlakozását követően5. A lengyel kormány által bevezetett szabályok nagyon hasonlóak voltak az uniós szabályozáshoz, ami lehetővé tette a vállalatok számára, hogy felkészüljenek a csatlakozásra és zökkenőmentesen alkalmazkodjanak az új szabályozáshoz 2004-ben. A magyarországi tejszektor szintén jelentős átalakulásokon ment keresztül az utóbbi két évtizedben. Az EU-csatlakozás előtt a tej felvásárlási árának alakulását egy – garantált, intervenciós és irányárakból álló – exporttámogatási rendszer határozta meg. A támogatás a piaci ár és a garantált ár közötti különbséget kompenzálta. Továbbá az EU minőségi követelményeinek megfelelő nyerstej után is járt árprémium (hozzávetőleg 2 EUR/100 kg 2003-ban). E piacszabályozási eszközök jelentős tejfelesleghez és a felesleg költséges exportjához vezettek, amit a tejtermelőknek és feldolgozóknak 1990. június 7-i törvény a Mezőgazdasági Piaci Ügynökség létrehozásáról (Hivatalos Közlöny 1997, 142. szám, 951. pont), 2004. március 11-i törvény a Mezőgazdasági Piaci Ügynökségről és egyes mezőgazdasági piacok szervezetéről (Hivatalos Közlöny 2004, 42. szám, 386. pont, módosítva). 1993. december 29-i törvény a Mezőgazdasági Átalakítási és Modernizációs Ügynökség létrehozásáról (Hivatalos Közlöny 1994, 1. szám, 2. pont, Hivatalos Közlöny 2005, 31. szám, 264. pont). 4 Hozzávetőleges árfolyam: 1 EUR = 4 PLN. 5 2001. szeptember 6-i törvény a tej és tejtermékek piacának szervezéséről, amelyet hatályon kívül helyezett a 2004. április 20-i törvény a tej és tejtermékek piacának szabályozásáról (Hivatalos Közlöny, 93. szám, 897. pont). 3

192


közösen kellett finanszírozniuk. Egy, a tejtermelés mennyiségét szabályozni hivatott kvótarendszer is bevezetésre került 1996-ban. Ugyanakkor e szabályozási elemek egyike sem harmonizált teljes mértékben a KAP szabályaival (Popp és Potori, 2006). A tej és tejtermékek magyarországi piacán 2004 óta az EU szabályozását kell alkalmazni. A tejtermelők 2005-től nemzeti forrásból finanszírozott termeléshez kötött kiegészítő támogatást, úgynevezett tejprémiumot (top-up) kaptak, amelyet 2007-től történelmi bázis (2007 március 31-ei tejkvóta) alapján függetlenítettek a termeléstől. A tejtermelés közvetlen támogatása 2004–2012 között folyamatosan emelkedett, így 2012-ben Magyarországon volt a tejtermelőknek járó közvetlen támogatás mértéke a legnagyobb a 2004-ben csatlakozott tagállamok közül (1. ábra) (Jongeneel et al., 2011). A KAP reform értelmében ez a magas támogatottsági szint az elkövetkező években is fenntartható. A közvetlen támogatások rendszere 2015-től megváltozik, és az I. pillér forrásainak nagyobb aránya, 13 százaléka (és további 2 százalék a fehérjenövényekre) köthető termeléshez a jelenlegi 3,5 százalék helyett6. 1. ábra: A tej felvásárlási ára, a közvetlen támogatások, valamint a termelési költségek Magyarországon, 2004–2012 0,40

EUR/kg

0,30

0,20

0,10

0,00 2004

2005

2006

Felvásárlási ár

2007

2008

2009

Közvetlen támogatás

2010

2011

2012

Termelési költség

Forrás: FADN, 2013

A Lengyelország számára az Európai Bizottság által meghatározott nemzeti referenciamennyiség (nemzeti kvóta) 9380 ezer tonnát tett ki. Ez magában foglalt 8500 tonna feldolgozói kvótát, 464 ezer tonna közvetlen értékesítési kvótát, valamint 416 ezer tonna szerkezetátalakítási tartalékot, amely utóbbit a 2006/2007. marketing évtől kezdődően lehetett felhasználni. Az így meghatározott országos kvóta nem volt kielégítő Lengyelország számára, mivel az az igényelt mennyiség csupán 67 százalékát érte el. A tejtermelés tényleges mennyisége és a meghatározott termelési kvóta közötti különbség a tagállamok közül Lengyelország esetében volt a legnagyobb, közel 27 százalék 2011ben (Szajner, 2009). A kvóta a hatékonyabban termelő gazdaságokat akadályozta abban, hogy termelésük növelésével kompenzálják a saját felhasználásra termelő gazdaságok csökkenő kibocsátását. A nemzeti tejkvóta fokozatos emelése 10 056 ezer tonnára a 2014/2015. kvótaévig is várhatóan csak enyhe javulást hoz e tekintetben7. Az Európai Parlament és a Tanács 1307/2013/EU rendelete (2013. december 17.) a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről. 7 A 2008/2009. kvótaévben a tejkvóta az EU-ban 2 százalékkal nőtt. A Tanács 248/2008/EK rendelete (2008. március 17.) az 1234/2007/ EK rendeletnek a nemzeti tejkvóták tekintetében történő módosításáról értelmében a 2009 és 2013 közötti időszakban az Európai Bizottság öt alkalommal történő 1 százalékos emelést javasolt. 6

193


Magyarország számára a tárgyalások eredményeként az EU 1 947 280 tonna nemzeti referenciamennyiséget határozott meg (az igényelt kvóta 2,8 millió tonnát tett ki), amely 1 782 650 tonna feldolgozói és 163 630 tonna közvetlen értékesítési kvótából, valamint a 2006/2007. kvótaévtől igénybe vehető 42 780 tonna kvótatartalékból állt. A kvótához tartozó nemzeti referencia zsírtartalom 3,604 százalék volt (g/100g). A 2011/2012. kvótaév végén a magyarországi tejtermelők 1 936 160 tonna feldolgozói kvótával és 155 208 tonna közvetlen értékesítési kvótával rendelkeztek. A kihasznált kvóta mennyisége a feldolgozás esetében 1 401 426 tonnát, a közvetlen értékesítés esetében 62 973 tonnát tett ki. A teljes nemzeti tejkvóta kihasználtsága hozzávetőleg 70 százalékos volt, amelyen belül a feldolgozói kvóta kihasználtsága 72 százalékot ért el, vagyis a termelés növekedését nemzeti szinten a kvóta nem korlátozta. A közvetlen értékesítési kvóta a 2004/2005. és a 2011/2012. kvótaévek között 6 százalékkal csökkent, míg a közvetlenül értékesített tejmennyiség 164 százalékkal nőtt, így e kvóta kihasználtsága 15 százalékról 41 százalékra emelkedett (2. ábra) (Stummer et al., 2013). 2. ábra: A tejkvóta kihasználtsága Magyarországon a 2004/2005. és 2011/2012. kvótaévek között 2,0 1,9

millió tonna

1,8 1,7 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2 1,1 1,0 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008 2008/2009 2009/2010 2010/2011 2011/2012 Feldolgozói kvóta

Felvásárlás

200 180 160 ezer tonna

140 120 100 80 60 40 20 0 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008 2008/2009 2009/2010 2010/2011 2011/2012 Közvetlen értékesítési kvóta Forrás: Európai Bizottság, 2013

194

Közvetlen értékesítés


Tejtermelés A lengyelországi tejszektor 2000–2004 között jelentős átalakuláson és modernizáción ment keresztül. A tejtermelő gazdaságok és a tejipari vállalatok teljesítették a minőségi és állategészségügyi előírásokat, ami lehetővé tette számukra, hogy termékeiket az EU piacán értékesítsék. A tejfeldolgozás modern technológiai beruházásai pozitív változásokat hoztak a termékstruktúrában és a tejtermékek exportjában. Ennek jó példái a sajt és friss sajt/túró, valamint a tejsavóportermékek modern gyártósorai. Számos üzem, beleértve feldolgozó szövetkezetek is, joghurt- és tejital-gyártósorok kialakításába ruházott be. Következésképpen nőtt a nagy hozzáadott értékkel rendelkező tejtermékek részesedése. A nyerstej termelésének szintje 2000–2011 között 11,9 és 12,7 millió tonna között ingadozott Lengyelországban. Az átalakulás következtében a tejelő tehénállomány mintegy 15 százalékkal 2626 ezer egyedre csökkent ugyanezen időszakban. Ugyanakkor az átlagos tejhozam 28,5 százalékkal 5000 kg-ra nőtt. A megnövekedett tejhozam ellensúlyozta a tejelő populáció csökkenését, így a termelés hozzávetőleg 12,5 millió tonna maradt (3. ábra).

13,0

5

12,5

4

12,0

3

11,5

2

tehénállomány (millió), hozam (ezer kg)

termelés (millió tonna)

3. ábra: A nyerstej termelése Lengyelországban, 2000–2011

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Hozam

Tehénállomány

350

60

300

50

250

40

200

30

150

átlagos felvásárlás (ezer tonna)

beszállítók (ezer)

Termelés

20 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008 2008/2009 2009/2010 2010/2011 2011/2012

Beszállítók száma

Átlagos felvásárlási mennyiség/beszállító

Forrás: GUS, AMA, 2013

195


A lengyelországi tejtermelésben mélyreható strukturális változások mentek végbe. A tejelő tehenet tartó gazdaságok száma a 2002. évi 875 ezerről 2012-re 400 ezerre csökkent. A koncentráció eredményeként egyre kevesebb gazdaság adott el tejet a feldolgozóiparnak. A Mezőgazdasági Piaci Ügynökség (AMA)8 adatai szerint a tejkvótával rendelkező gazdaságok száma 50 százalékkal 155 ezerre csökkent ez időszakban. Ugyanakkor a gazdaságok által a tejipar számára eladott átlagos tejmennyiség több mint a duplájára, 60 tonnára nőtt kvótaévenként. Az 1–9 tehenet tartó gazdaságok adták az összes tehéntartó gazdaság 79 százalékát, igaz, a kis gazdaságok a teljes tehénállomány csupán 29 százalékát tartották. A kis gazdaságok részesedése nemcsak a termelésben, a felvásárlásban is relatíve kicsi, mivel ezek a gazdaságok nagyrészt saját fogyasztásra vagy közvetlen értékesítésre termelnek. A regionális szerkezetben is jelentős változások történtek. A tejtermelés hét régióban, az ország középső, valamint északkeleti részén fejlődött. Lengyelország nyugati régióiban nagy gazdaságok működnek, amelyek növénytermesztésre specializálódtak. A délkeleti részen sok a kisméretű gazdaság, amelyek elsősorban saját fogyasztásra vagy közvetlen értékesítésre termelnek tejet (4. ábra). 4. ábra: A lengyelországi régiók részesedése a tejelő tehénállományból, valamint a tejfelvásárlásból 2010-ben Tehénállomány/100 hektár

10,1-17,0

>17,0

Részesedés a felvásárlásban

<3,0%

3,1-10%

>10,1%

Forrás: a GUS adatai alapján

A tejelő tehenet tartó gazdaságok koncentrációja következtében pozitív változások történtek a tejtermelés eloszlásában. A tejvásárlás folyamatosan nő, ugyanakkor a gazdaságok saját fogyasztása, valamint a közvetlen értékesítés mennyisége csökkenést mutat. A feldolgozók tejfelvásárlása 37 százalékkal 9,3 millió tonnára nőtt 2000–2011 között, így a felvásárlás részesedése a termelésből elérte a 73 százalékot. Ugyanebben az időszakban a közvetlen értékesítés 57 százalékkal csökkent, és a termelés mintegy 6 százalékát tette ki (1. táblázat).

8

www.arr.gov.pl.

196


1. táblázat: A nyerstej termelése Lengyelországban, 2000–2011 Hozam átlag

ellenőrzött állomány

Termelés

Felvásárlás


ezer egyed

kg

kg

ezer tonna

ezer tonna

ezer tonna

2000

3 098

3 891

5 540

12 120

6 780

1 680

2004

2 796

4 331

6 156

11 810

8 002

1 267

2005

2 795

4 399

6 513

11 901

8 842

1 018

2006

2 824

4 456

6 668

11 970

8 672

445

2007

2 787

4 532

6 693

12 057

8 631

581

2008

2 807

4 599

6 822

12 418

8 948

801

2009

2 688

4 734

6 940

12 439

9 144

779

2010

2 656

4 814

6 984

12 405

9 024

783

2011

2 626

5 001

7 139

12 690

9 314

731

Év

Tehénállomány

Forrás: GUS és a Szarvasmarha-tenyésztők és Tejtermelők Lengyelországi Szövetsége, 2013

A többi tagországhoz hasonlóan a tejelő tehénállomány Magyarországon is szinte folyamatosan csökkent az utóbbi években; a 2012. december 1-i 253 ezer egyedet számláló állomány 71 százalékkal volt kisebb a 10 évvel megelőző egyedszámnál (KSH, 2013a). Az ágazati mutatók változása elsősorban az EU-csatlakozást követő támogatás-, valamint felvásárlási árcsökkenéssel hozható összefüggésbe: a tejtermelés is jelentősen visszaesett, és 2012-ben már csupán 1,75 millió tonnát tett ki. A tejhasznú tehénállomány a teljes tehénállomány 61 százalékát adta, míg a húshasznú és kettős hasznosítású tehenek 23, illetve 16 százalékot képviseltek. Ugyanakkor a magyarországi tehénállomány 2010 óta enyhe növekedést mutat, ami leginkább az élő marha iránti élénk keresletével, valamint a tejfelvásárlási árak kedvező alakulásával magyarázható. A húshasznú és kettős hasznosítású tehenek száma 2010–2012 között 9, illetve 41 százalékkal emelkedett, és a tejhasznú tehenek egyedszáma is nőtt valamelyest (5. ábra). Az egy tehénre jutó tejhozam folyamatosan emelkedik Magyarországon. Ennek, valamint az állomány enyhe bővülésének hatására 2011 óta a tejtermelés is nőtt kismértékben. A tejtermelés szintje 2012-ben 7 százalékkal, a felvásárlás 6 százalékkal volt magasabb 2010-hez képest. Az átlagos tejhozam Magyarországon 7,071 kg-ot tett ki 2012-ben, ami magasabb volt az EU-27 átlagánál (6,618 kg). A magyarországi átlaghozam meghaladta a közép-kelet-európai országok, mint Csehország, Szlovákia és Lengyelország hozamait is. A lengyelországi átlagos tejhozamhoz képest ez az előny 27 százalék volt 2012-ben.

197


4,0

7,5

3,5

7,0

3,0

6,5

2,5

6,0

2,0

5,5

1,5

hozam (ezer kg/egyed)

termelés (millió tonna), tehénállomány (százezer)

5. ábra: A nyerstej termelése Magyarországon, 2000–2012

5,0 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Tehénállomány

Hozam

7,5

750

7,0

700

6,5

650

6,0

600

5,5

550

5,0

500

4,5

átlagos felvásárlás (tonna)

beszállító (ezer)

Termelés

450 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008 2008/2009 2009/2010 2010/2011 2011/2012

Beszállítók száma

Átlagos felvásárlási mennyiség/beszállító

Forrás: KSH

A KSH gazdaságszerkezeti összeírása (KSH, 2012) alapján 2010-ben mintegy 20 ezer gazdálkodó tartott szarvasmarhát Magyarországon, ebből 8 ezer gazdálkodó tejelő tehenet. Összesen mintegy 4 ezer gazdálkodó termelt tejet feldolgozásra. Az alacsony árak, a magas termelési költségek és a szigorú minőségi követelmények elsősorban a kis termelőket szorították ki a piacról (Forgács, 2009). Az egy termelőre jutó feldolgozók által felvásárolt átlagos tejmennyiség különösen 2010 óta mutat növekedést, és 2012-ben elérte a 700 tonnát. Magyarországon a tejtermelés döntő részét gazdasági társaságok állítják elő, amelyekre viszonylag magas átlaghozam jellemző. A tejelő tehénállomány a többi EU-tagországgal összehasonlítva koncentrált (6. ábra). A gazdasági szervezetek a tejelő tehénállomány 64 százalékát tartották 2011ben és a tejtermelés 78 százalékát adták, míg az egyéni gazdaságokhoz a tehénállomány 36 százaléka tartozott és a tejtermelés 22 százalékát képviselték. Az állomány döntő része (73 százaléka) a 100 vagy annál több tehenet tartó gazdaságokhoz tartozott. Az átlagos egyedszám 22 egyed/gazdaságot tett ki Magyarországon 2012-ben (szemben a lengyelországi kevesebb, mint 6 egyed/gazdasággal). A magyarországi tejtermelő gazdaságok viszonylag nagy földterülettel rendelkeznek; 70 százalékuk több mint 100 hektáron gazdálkodik. 198


6. ábra: A tehénállomány koncentráltsága Magyarországon és néhány környező országban 2010-ben, Lorenz-görbe UpV]HVHGpVDWHMHOĘWHKpQiOORPiQ\EyO (százalék)

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

UpV]HVHGpVDWHMWHUPHOĘJD]GDViJRNV]iPiEyOV]i]DOpN

Magyarország

Szlovákia

Csehország

Lengyelország

Románia

Forrás: KSH és Eurostat, 2013

Magyarországon a tejkvótával rendelkező összes tejtermelő száma erősen csökkent, ugyanakkor a közvetlen értékesítési kvótával rendelkező gazdálkodók száma jelentősen nőtt 2004 óta (7. ábra). Egyetlen feldolgozói tevékenységet is folytató jelentős termelői szervezet alakult az utóbbi években: az Alföldi Tej. A szervezet 200 millió kg-os tejkvótával a teljes magyarországi tejfelvásárlásból 15 százalékkal részesedett 2011-ben.

NYyWiYDOUHQGHONH]ĘWHUPHOĘH]HU

7. ábra:

A tejkvótával rendelkező tejtermelők száma Magyarországon a 2004/2005. és a 2011/2012. kvótaévek között

6,0 5,0 4,0 3,0 2,0 1,0 0,0 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008 2008/2009 2009/2010 2010/2011 2011/2012 Felvásárlás


Forrás: Európai Bizottság, 2013

A termelési költségek nemzetközi összehasonlításából kitűnik, hogy fehérje- és zsírtartalomra vetítve Magyarországon viszonylag drágán állítanak elő nyerstejet a tejtermelők. A költségszerkezet legjelentősebb eleme a takarmányköltség. Bár e költségelem megoszlása az üzemek között nagy szó199


rást mutat, a tejtermelők többsége a takarmányhasznosítás, zöldtakarmány-felhasználás terén elmarad a versenytársaktól (8. ábra). Az állategészségügyi költségek és a különböző veszteségek szintén jelentősek. 8. ábra: A tejtermelés költségszerkezete Magyarországon, Lengyelországban és Hollandiában 2011-ben 40 35 EUR/100 kg

30 25 20 15 10 5 0 Magyarország Felvásárlási ár Gépek és épületfenntartás Nyereség

Lengyelország 6DMiWWHUPHOpVĦWDNDUPiQ\ Energia

Hollandia Vásárolt takarmány Egyéb költségek

Forrás: Európai Bizottság, 2013

Tejfeldolgozás Lengyelországban a tejfeldolgozó szektor állítja elő az élelmiszeripar termelési értékének mintegy 15 százalékát. Az ország nettó exportőr tejből és tejtermékekből. Ráadásul a szektor pozitív kereskedelmi mérlege a 2003. évi 0,3 millió euróról 0,9 milliárd euróra nőtt 2011-re, ami mutatja az ágazat nemzetközi versenyképességét. A lengyelországi tejipart az utóbbi években szerkezeti átalakulás, tulajdonosi változások és modernizáció jellemezte. A szektorban 1989 előtt csak szövetkezetek működtek, amelyek tagjai a termelők voltak (Smoleński, 1997; Pietrzak, 2006). A következő években néhány szövetkezet nagyobb vállalattá egyesült, másokat hazai és nemzetközi befektetők vettek át, míg egyesek felhagytak a feldolgozói tevékenységgel. Néhány új vállalat is megjelent a piacon. A strukturális változások összességében a tejfeldolgozás koncentrációs fokának növekedéséhez vezettek. A tejipari vállalatok száma 2000–2011 között 335-ről 196-ra csökkent, míg a vállalatonként feldolgozott tej átlagos menynyisége 18,5 ezer tonnáról 47,5 ezer tonnára nőtt (9. ábra). A szövetkezetek továbbra is domináns részesedéssel bírnak a tejfelvásárlásban, ugyanakkor bizonyos tejtermékek piacát (pl. a joghurt és ömlesztett sajt) a külföldi tőkével rendelkező vállalatok uralják.

200


9. ábra: A tejtermékek előállítása Lengyelországban, 2000–2011 400

termelés (ezer tonna)

350 300 250 200 150 100 50 2001

feldolgozók száma

Vaj

2002

2003

2004

Kemény sajt

2005

2006

2007

2008

Friss sajt/túró

2009

2010

2011

Sovány tejpor

350

50

300

40

250

30

200

20

150

10

átlagos felvásárlás/feldolgozó (ezer tonna)

2000

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Feldolgozók

Átlagos felvásárlás/feldolgozó

Forrás: GUS, AMA, 2013

A tejipar intenzív, hozzávetőleg 2 milliárd eurós beruházásainak köszönhetően az elemzett időszakban (2000–2011) modernizálták a gyártósorokat, amelyek így megfeleltek az EU higiéniai és állategészségügyi előírásainak, a hatékonyság pedig javult. A tőkeberuházás jelentősen csökkentette az alkalmazottak számát, és növelte a termelékenységet (Urban, 2008). A tej növekvő felvásárlása és feldolgozása folyamatosan növelte a tejtermékek előállítását is. Egyidejűleg jelentősen megváltozott a termelési struktúra. A 2000–2011 közötti időszakban a joghurtok és tejitalok, a sajtok és friss sajtok/túró, valamint a folyadéktej és tejszín termelése jelentősen emelkedett. A vaj és tejpor előállítása csökkent (2. táblázat), és gyakorlatilag megszűnt a kazeingyártás9. A nagy hozzáadott értékű tejtermékek (sajt, joghurt, tej- és tejsavóitalok) előállításának növekedése pozitív jelenség, mivel az lehetővé teszi a források nyereségesebb felhasználását, a méretgazdaságosság előnyeinek kihasználását, valamint megkönnyíti a marketingtevékenységet a külpiacokon. A kazein kis hozzáadott értékű termék, termeléséhez sok alapanyagra van szükség. A lengyel tejüzemeket magas termelési kapacitás jellemzi, ezért a tejet olyan termékekké igyekeznek feldolgozni, amelyek nagyobb arányú hozzáadott értékkel rendelkeznek.

9

201


A modernizációt mutatja termékstruktúra változása is, amit a fogyasztói késztermékek (hosszú érlelésű sajtok, joghurtok, tejitalok, ömlesztett sajtok, stb.) arányának növekedése jellemez. 2. táblázat: A tejtermékek előállítása Lengyelországban 2000-ben, 2005-ben és 2011-ben 2000

Termék

2005

2011 (százalék) 2000=100% 2005=100%

2011

ezer tonna Tej

1 803

2 291

2 812

156,0

122,7

Joghurt

345

510

739

214,2

144,9

Tejpor

159

192

148

93,1

77,1

Tejszín

198

313

340

171,7

108,6

Vaj

139

179

171

123,0

95,5

Friss sajt/túró

262

295

382

145,8

129,5

Kemény sajt

148

239

285

192,6

119,2


Lengyelországban a tejtermelést és tejfeldolgozást, valamint a tejtermékek exportját erőteljes szezonalitás jellemzi. A takarmányok bősége és minősége miatt a tej termelése és előállítása, valamint a tejtermékek termelési szintje május és szeptember között a legmagasabb. Az alapanyagköltség, amely a legfontosabb tétel (mintegy 50 százalék) a tejtermékek előállításának költségszerkezetében általában nyáron a legalacsonyabb. Ez lehetővé teszi a vállalatok részére, hogy költséghatékonyan termeljenek, és ezáltal versenyelőnyhöz jussanak a nemzetközi piacokon (Pietrzak, 2002; Szajner, 2009). A téli időszakban jelentősen csökken a tejfelvásárlás, valamint csökken a tejtermékek előállítása és exportja is (10. ábra). A tejfelvásárlás, a vajtermelés és a vajexport szezonalitása Lengyelországban, 2004–2011

850

19

800

18

750

17

700

16

650

15

600

14

550

13

500

12

450

11 2004

2005

2006

2007

Tejfelvásárlás

202

2008

2009

2010

Vajtermelés

2011

termelés (ezer tonna)

felvásárlás (ezer tonna)

10. ábra

850

7

800

6

750

5

700

4

650

3

600

2

550

1

500

export (ezer tonna)

felvásárlás (ezer tonna)


0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

Tejfelvásárlás

2010

2011

Vajexport

Forrás: a GUS és a CAAC adatai alapján

Magyarországon a tejfeldolgozás az élelmiszeripar termelési értékének 9,6 százalékát adta 2011ben, 2,4 százalékkal kevesebbet, mint 2007-ben. Az utóbbi évtizedben a tejtermékek előállítása folyamatosan csökkent. A magas feldolgozói költségek és a hatékonyság alacsony szintje a versenyképesség jelentős visszaeséséhez vezetett. A folyadéktej termelése 16 százalékkal, a vajé 21 százalékkal, a sajt és túróé 2 százalékkal, a savanyított tejtermékeké pedig 21 százalékkal volt kevesebb 2012-ben, mint 2000-ben (3. táblázat). 3. táblázat: A tejtermékek előállítása Magyarországon, 2000–2011 ezer tonna Termék

2000

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

591

563

560

487

478

527

536

562

496

Vaj

12

10

9

8

10

11

11

10

9

Sajt és friss sajt/túró

96

118

109

107

99

105

108

97

94

Fermentált termékek

202

154

146

160

158

153

155

159

160

Folyadéktej

Forrás: KSH

Az EU-csatlakozás óta a magyarországi nyerstejpiacot csökkenő felvásárlás és növekvő export jellemzi (Hockmann és Vőneki, 2008). A hazai tejfeldolgozó vállalatok 2011-ben a tejtermelés 75 százalékát vásárolták fel. A magyarországi tejtermelés 12 százaléka exportra került, elsősorban a termelői szervezetek, főképp az Alföldi Tej révén. A tejfelvásárlás mintegy 10 százalékát maguk a tejfeldolgozók exportálták. A tej és tejtermékek importja tejegyenértékben kifejezve 908 millió kg-ot tett ki, meghaladva az export mennyiségét (653 millió kg). A tejtermelés 12 százalékát a termelők közvetlenül értékesítették a fogyasztóknak. A közvetlen értékesítés mennyisége 2011-ben több mint 30 százalékkal emelkedett egy év alatt (11. ábra).

203


11. ábra: A tej- és tejtermékek értékláncának fázisai Magyarországon 2011-ben 3. fázis

Közvetlen értékesítés: 229 millió kg

Nyerstejexport: 339 millió kg

Tejtermékexport: 653 millió kg (tejegyenértékben)

10% 2. fázis

40% 61%

Feldolgozás: 1 308 millió kg

13% 1. fázis

50%

Kiskereskedelem: 1 707 millió kg (tejegyenértékben)

12% Termelés: 1 717 millió kg

75%

39% Tejtermékimport: 908 millió kg (tejegyenértékben) Tejtermék: 2 086 millió kg Nyerstejimport: 23 millió kg Nyerstejkészlet: 1 740 millió kg

Forrás: KSH

A magyarországi tejfeldolgozók közül a kisebb cégek is több tucat, a nagyobbak akár 200 termelőtől vásárolnak fel tejet. A feldolgozók alapvetően egységes alapárat alkalmaznak, az árak főleg a zsír- és a fehérjetartalom függvényében térnek el. Az ártárgyalások során a feldolgozók a felvásárlási árat negyedévente rögzítik mindegyik tejtermelő számára. Az alapár meghatározásakor a feldolgozók többsége az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) által publikált országos átlagárból indul ki. A növekvő tejfelesleg hatására a feldolgozók egyre nagyobb mennyiségű nyerstejet (a felvásárlás 10–30 százalékát) szereznek be a spot piacról. A magyarországi nyerstej relatíve gyenge minőségi mutatói, valamint az alacsony fehérje- és zsírtartalom rontja a feldolgozás versenyképességét és pótlólagos költségeket okoz az európai versenytársakkal szemben. A politikai és gazdasági átalakulás időszakában a tejfeldolgozásban bekövetkező változások a magyarországi tejipar gyors konszolidációjához vezettek. E folyamatot leginkább a külföldi tőke térnyerése jellemezte. A tejfeldolgozó vállalatok száma Magyarországon 2004 és 2011 között 79-ről 50-re csökkent. A vállalatok nagy száma ellenére a koncentráció foka relatíve nagy; az öt legnagyobb feldolgozó vállalat hozzávetőleg 58 százalékos részesedéssel rendelkezett a felvásárlásban 2011-ben (4. táblázat). Ezzel a mutatóval Magyarország a Visegrádi országok között vezető szerepet tölt be, ugyanakkor az EU-15 tagországokban a feldolgozást jóval erősebb koncentráció jellemzi. A Magyarországon működő multinacionális tejfeldolgozó vállalatokra a többi leányvállalattal való szorosabb együttműködés jellemző; a nemzetközi munkamegosztás szerepe nő. Ugyanakkor a hazai vállalatok technológiai szempontból hátrányban vannak a fő versenytársakkal szemben, és a hatékonyság, illetve termékinnováció területén is elmaradás tapasztalható. Ennek következtében az importált tejtermékek mennyisége folyamatosan nő a csatlakozás óta, a tej és tejtermékek külkereskedelmi egyenlege pedig évről-évre romlik. Ráadásul a magyarországi fogyasztás csak az EU átlagának hozzávetőleg felét éri el.

204


4. táblázat: Az 5 legnagyobb tejfeldolgozó vállalat piaci részesedése, felvásárlása és árbevétele Magyarországon 2011-ben Részesedés a felvásárlásból (százalék)

Felvásárlás (ezer tonna)

Árbevétel (millió HUF)

Alföldi Tej

15,8

214

31 900

Sole-Mizo

15,5

210

35 900

Danone

12,5

170

28 900

Friesland Campina Magyarország

12,5

170

28 700

Tolnatej

11,0

150

21 100

Vállalat

Forrás: KSH

Ugyanakkor 2012 óta, röviddel a tejkvótarendszer megszüntetése előtt, a magyarországi tejszektorban felgyorsult az átrendeződés. A korlátozott kínálat és az alapanyag viszonylag magas költsége miatt a kevésbé versenyképes termékszerkezettel és kis gyártási volumennel rendelkező feldolgozók többsége kiszorult a piacról. Ugyanakkor a tőkeerős, rendezett tulajdoni hátterű, modern technológiával és termékpalettával, valamint megfelelő gyártási volumennel rendelkező magyarországi vállalatok kivárnak vagy bővítik termelésüket.

A kereslet alakulása a belpiacon Lengyelországban a tej- és tejtermékek fogyasztásának alakulását nagy változékonyság jellemezte az utóbbi években. A 2000–2005 közötti időszakban az egy főre jutó tej- és tejtermékfogyasztás (a vajon kívül) tejegyenértékben kifejezve 179 kg-ra csökkent, 2006–2011 között azonban ismét elérte a 2000. évi szintet (220 kg/fő) (12. ábra). Lengyelországban a vaj a zsírtermékek között szerepel, és fogyasztását az állati és növényi zsírok fogyasztásának változása alapján elemzik. A vaj fogyasztása 4,1–4,7 kg/fő között ingadozott 2000–2011 között, fogyasztását a tejtermékek árának változásai, a vásárlói preferenciák alakulása, valamint a helyettesítő termékek (főként a növényi olajok, de a hús és a kolbászok is) által támasztott erős verseny befolyásolta. 12. ábra: Egy főre jutó tej- és tejtermékfogyasztás Lengyelországban, 2000–2011 Tej és tejtermékek (kivéve a vaj) tejegyenértékben 210

NJIĘ

200

190

180

170 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

205


Vaj 5,0 4,9 4,8

NJIĘ

4,7 4,6 4,5 4,4 4,3 4,2 4,1 4,0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011


Lengyelországban a tej és tejtermékek keresletének jövedelemrugalmassága kisebb, mint az élelmiszereké általában. A nagy hozzáadott értékű tejtermékek (joghurtok, tejitalok, sajtok, friss sajt/ túró és vaj) kereslete reagál leginkább a jövedelem változására. A legalacsonyabb jövedelmű családok ezeket az élelmiszereket luxustermékeknek tekintik, míg a jövedelmek emelkedése arányaiban nagyobb növekedést okoz a fogyasztásukban. A folyadéktej-fogyasztás jövedelemérzékenységét a háztartások minden csoportjában fordított kapcsolat jellemzi: a jövedelem növekedését a fogyasztás csökkenése kíséri (Kwasek, 2011). Ennek fő oka a vásárló preferenciák változása, mivel a folyadéktej-fogyasztás egy részét joghurtok és tejitalok váltják fel. A folyadéktej nagy részesedése a fogyasztásban, valamint a negatív jövedelemrugalmasság azt eredményezi, hogy a tejtermékek csoportját viszonylag alacsony keresleti rugalmasság jellemzi Lengyelországban. A tejtermékfogyasztás szerkezete is jelentősen átalakult 2000 óta. A joghurtok és tejitalok iránti kereslet nőtt a leginkább (46 százalékkal 2011-ig). A hosszú érlelésű sajtok és a friss sajt/túró fogyasztása 12 és 8 százalékkal nőtt ebben az időszakban, míg a folyadéktej és tejszín fogyasztása csökkent a legnagyobb mértékben (5. táblázat). 5. táblázat: Egy főre jutó tej- és tejtermékfogyasztás Lengyelországban 2000-ben, 2005-ben és 2011-ben 2011 (százalék)

Mértékegység

2000

liter

61,3

53,2

41,0

66,9

77,1

Joghurt

kg

6,7

7,1

9,8

146,3

138,0

Tejszín

kg

5,4

5,2

4,5

83,3

86,5

Vaj

kg

4,0

4,2

4,1

102,5

97,6

Friss sajt/túró

kg

6,4

6,2

6,7

104,7

108,1

Kemény sajt

kg

3,7

4,2

4,7

127,0

111,9

Termék Tej


206

2005

2011

2000=100% 2005=100%


A tejtermékek fogyasztásában jelentős különbségek tapasztalhatók a háztartások egyes csoportjai között. A gazdálkodók családjai fogyasztják a legtöbb folyadéktejet (63,6 kg/fő), mivel a tejfogyasztás szokása mélyen gyökerezik a hagyományokban, és a tehenet tartó háztartások önellátásának aránya még mindig igen magas. Becslések szerint a tej és a friss sajt/túró fogyasztásában az önellátás aránya a gazdálkodók háztartásaiban 68 és 32 százalék, igaz, ezek az arányok alacsonyabbak, mint 2000-ben (akkor 90 és 65 százalék volt)10. A nyugdíjasok háztartásait szintén magas tejtermékfogyasztás jellemzi, ők e termékeket egészségjavító céllal fogyasztják. Az önfoglalkoztató személyek családjainak legmagasabb a jövedelme, és olyan modern fogyasztók csoportját alkotják, akik új termékeket keresnek a piacon. Ennek eredménye a joghurtok és tejitalok, valamint a hosszú érlelésű sajtok és ömlesztett sajtok nagy mennyiségű fogyasztása. A nemzetközi tendenciával ellentétben Magyarországon a tej és tejtermékek iránti kereslet enyhén csökkent az elmúlt években, és jóval az 1990-es évek szintje alatt maradt (13. ábra). Az egy főre jutó éves tej- és tejtermékfogyasztás tejegyenértékben kifejezve 150 kg körül alakult 2011-ben, míg az EU átlaga meghaladta a 260 kg-ot. A legnagyobb elmaradás a fejlettebb EU-tagországokkal összehasonlítva a vaj és sajt fogyasztásában mutatkozott. 13. ábra: Egy főre jutó tej- és tejtermékfogyasztás Magyarországon, 2000–2011 180

NJIĘWHMHJ\HQpUWpN

170 160 150 140 130 120 110 100 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Forrás: KSH

Magyarországon a folyadéktej egy főre jutó fogyasztása 51,9 kg-ot tett ki 2011-ben, ami az EU-27 átlagánál 20 százalékkal volt alacsonyabb, és 22 százalékkal haladta meg a lengyelországi szintet. A 15 éves és annál idősebb lakosság 84 százaléka fogyasztott folyadéktejet legalább egyszer egy héten, és csupán 41 százalékuk fogyasztotta a terméket naponta. Az egy főre jutó sajt és túró magyarországi fogyasztása 5,4 kg volt 2011-ben, az EU-27 átlagánál 70 százalékkal, a lengyelországi fogyasztásnál 53 százalékkal volt alacsonyabb. A kiskereskedelmi forgalom értéke alapján 2011-ben Magyarországon a hús és a sör után a sajt – és elsősorban a Trappista sajt11 – volt a legnépszerűbb élelmiszer. Ugyanakkor a sajtspecialitások fogyasztásának nincs hagyomány Magyarországon. A hazai vajfogyasztás mindössze 0,7 kg-ot tett ki 2011-ben, az EU-átlagnál 79 százalékkal, a lengyelországinál 81 százalékkal volt alacsonyabb. A joghurt, tejföl és egyéb savanyított tejtermékek fogyasztása 11,9 kg-ot ért el ugyanezen évben, 39 százalékkal kevesebbet, mint az EU-27 esetében, de 53 százalékkal meghaladta a lengyelországi fogyasztást (6. táblázat). E termékcsoport kereslete 2000–2008 között dinamikus növekedést mutatott, azt követően azonban a fogyasztás enyhén csökkent. „A tej piaca. Helyzet és kilátások.”, IAFE-NRI, AMA, Mezőgazdasági Minisztérium, 1-44, Varsó, 1991-2013. A Trappista egy félkemény, érlelt, erjedési lyukas sajt, amely népszerűségét Magyarországon elsősorban az egyszerű gyártási folyamatnak, a felhasználási módok széles skálájának, valamint viszonylag alacsony árának és enyhe, kevésbé karakteres ízének köszönheti.

10 11

207


6. táblázat: Egy főre jutó tej- és tejtermékfogyasztás Magyarországon és Lengyelországban 2011-ben Tejtermék

Magyarország Lengyelország

Folyadéktej

51,9

Fermentált termékek

EU-27

42,4

64,8

kg/fő Magyarország/ Magyarország/ Lengyelország EU-27 1,22 0,80

11,9

7,8

18,6

1,53

0,64

Vaj

0,8

4,2

3,9

0,19

0,21

Sajt

5,4

11,4

17,8

0,47

0,30

Forrás: KSH, IDF és Gorn, 2013

A magyarországi fogyasztók árérzékenysége a tejtermékek esetében jelentős. A legmagasabb jövedelmi tizedbe tartozó fogyasztók 1,9-szer több folyadéktejet, 3,4-szer több vajat, 4-szer több savanyított tejterméket és 4,5-ször több sajtot vásároltak 2012-ben, mint a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe tartozók (KSH, 2013b). Következésképpen a vásárlóerő növekedése mindegyik tejtermék esetében növelheti a fogyasztás mennyiségét Magyarországon. A kevésbé fejlett sajtfogyasztási szokások miatt (az ömlesztett és félkemény sajtok a legnépszerűbbek) a sajtok piacán még vannak lehetőségek a bővítésre; a piaci rést speciális termékekkel ki lehet tölteni. A hazai termékekhez való hűség a magyarországi fogyasztókra nem jellemző; s bár a fogyasztók ragaszkodnak néhány régi, megszokott hazai márkához, nyitottak a kereskedelmi láncok által előnyben részesített, gyakran olcsóbb importtermékek iránt. Természetesen vannak olyan régi hazai tejtermékmárkák, amelyeket népszerűségük miatt még az elsősorban importra berendezkedett láncok sem vehetnek le a polcaikról. Ezek jól megkülönböztethető, többnyire nagyobb feldolgozottságú és hozzáadott értékű termékek, joghurtok, tejszeletek, tejdesszertek. A magyarországi tejtermékpiacon vannak kiaknázatlan területek is, mint például a laktózmentes termékeké. Mivel minden ötödik magyarországi fogyasztó laktózérzékeny, e termékek iránt nagy a kereslet, és csupán néhány tejfeldolgozó foglalkozik e szegmens gyártásával. A tej és tejtermékek közvetlen értékesítése számottevően nőtt az utóbbi években: hozzávetőleg 4500 termelő értékesíti termékeit közvetlenül a fogyasztónak Magyarországon.

Külkereskedelem Lengyelországban a tej és tejtermékek termelése meghaladja a belső felhasználást; az elmúlt években az ország önellátási szintje, amely a kínálat és a kereslet relációját mutatja a belpiacon, 116 százalékos volt12. Az EU-csatlakozást követő időszakban, amikor a tejtermékek fogyasztása alacsonyabb volt, az önellátási szint 122 százalékot ért el. Lengyelországban a 2000–2011 évek közötti időszakban a kereskedelmi forgalom fokozatos növekedése figyelhető meg. A tejegyenértékben kifejezett export mennyisége a kétszeresére, 2 millió tonnára nőtt, az átlagos évi termelésnövekedés pedig 0,1 millió tonnát tett ki (14. ábra). Értékben kifejezve az export közel ötszörösére, 1,4 milliárd euróra emelkedett ez idő alatt. A nagymértékű értéknövekedés egyik fő oka – az export nagyobb volumene mellett – a világpiaci árak jelentős emelkedése volt13. Az EU-csatlakozást megelőzően Lengyelország tej- és tejtermékimportjának a volumene nem volt jelentős, a 2005–2011 közötti időszakban azonban tejegyenértékben kifejezve a tej és tejtermékek behozatala a háromszorosára, 0,9 millió tonnára nőtt, értéke pedig több mint megháromszorozódott, 0,5 milliárd euróra nőtt. A tejegyenértékben kifejezett pozitív külkereskedelmi egyenleg 0,6 millió tonnáról 1,3 millió tonnára, értékben pedig 0,2 milliárd euróról 0,9 milliárd euróra emelkedett ez idő alatt. A külkereskedelmi eredmények javulása a lengyelországi tejtermékek erős versenyképességét mutatja a nemzetközi piacon, főként az EU piacán (Szczepaniak, 2011). 12 13

A hazai kereslet nem tartalmazza a gazdaságokban takarmányként felhasznált tejet, ami becslések szerint 0,5 millió tonna. FAO Élelmiszer Árindex, http://www.fao.org/worldfoodsizuation/wfs-home/foodpriceindex/en/.

208


14. ábra: A tej és tejtermékek külkereskedelme Lengyelországban, 2000–2011 2,5

millió tonna

2,0 1,5 1,0 0,5 0,0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

Export

2008

2009

2010

2011

2009

2010

2011

Import

1,6 1,4 milliárd EUR

1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 0,0 2000

2001

2002

2003

2004

Export

2005

2006

2007

2008 Import

Forrás: a CAAC adatai alapján

Az export szerepe a lengyelországi tejszektorban igen jelentős, mivel tejegyenértékben a tejtermelés 18 százalékát, a tejvásárlás 23 százalékát teszi ki. Értékben kifejezve az elmúlt években az export az értékesítési árbevétel 23 százalékát adta a tejtermékek piacán. Az import, az egyértelmű növekedés ellenére továbbra sem tölt be jelentős szerepet a hazai piac ellátásában. Az importpenetrációs mutató, ami az import és a termelés arányát mutatja a nettó export levonása után, 3 százalékról 7 százalékra emelkedett a vizsgált időszakban (7. táblázat).

209


7. táblázat: A tej és tejtermékek külkereskedelme Lengyelországban, 2000–2011 Megnevezés Tejkvóta (millió tonna)

Átlag 2000–2003

2004–2008

2009–2011

-

9,0

9,5

11,9

11,9

12,4

7,3

8,5

9,4

Import tejegyenértékben (millió tonna)

0,3

0,3

0,7

Export tejegyenértékben (millió tonna)

1,2

1,9

2,2

10,4

9,8

10,5

113,9

122,2

116,3

Export-orientáció – export részesedése a termelésből

9,8

15,9

17,7

Import-penetráció – import részesedése a kínálatból

2,8

3,0

6,7

Nyerstejtermelés (millió tonna) Tejfelvásárlás (millió tonna)

Indexek

Belső felhasználás (millió tonna) Önellátás – termelés/felhasználás


A külkereskedelembe kerülő termékek struktúrája is jelentősen megváltozott, ami a feldolgozóipar modernizációs és átalakítási folyamatainak pozitív eredménye. Az árucikkek szerkezete az exportnál hasonlóképpen alakult, mint a termelés esetében. Lengyelország EU-csatlakozását megelőzően a kivitelben a továbbfeldolgozásra szánt termékek domináltak. A nyerstej, a tejsavópor, a folyadéktej és a tejszín, valamint a kazein aránya értékben kifejezve 75–80 százalékot képviselt. A legfontosabb exporttermék abban az időben a sovány tejpor volt, amely a teljes export hozzávetőleg 65 százalékát adta. A 2004–2011 közötti időszakban jelentősen nőtt a feldolgozott, és főként a nagy hozzáadott értékű termékek aránya a kivitelben. A sajt és a friss sajt/túró, a vaj, a joghurt, a tejitalok és a fagylalt teljes részesedése a 2011-re 55–60 százalékot ért el. A legfőbb exporttermékek a sajt és a friss sajt/ túró, amelyek részesedése 38 százalékos volt 2011-ben. Lengyelországban a sajt és a friss sajt/túró exportja fokozatosan nőtt, és 2011-ben 150 ezer tonnás rekordszintet, a termelés 22 százalékát érte el. Ezzel egyidejűleg a tejsavó-koncentrátum exportja 170 ezer tonnára emelkedett, ami pozitív hatással volt a sajttermelés nyereségességére. A tejsavó kivitele jóval meghaladta a tejporét, amely hozzávetőleg 110 ezer tonnát tett ki. A tejpor és a vaj exportját a kereslet és a világpiaci árak határozzák meg. A lengyel tejipar hozzávetőleg 35 ezer tonna vajat exportál, ami a termelés mintegy 20 százaléka. A lengyelországi import termékszerkezetében a késztermékek és a továbbfeldolgozásra szánt termékek aránya hozzávetőleg 50-50 százalék. A legfontosabb importtermék a sajt és a friss sajt/túró, értékben kifejezve 33 százalékos részesedéssel. Másik fontos importtermék a tejpor (20 százalékos részesedés), amely magas világpiaci árak esetén újra exportálható. Ugyanez vonatkozik az importált kazeinre is, amit a lengyel üzemek elhanyagolható mennyiségben termelnek. Lengyelország hozzávetőleg 10 ezer tonna kazeint importál, amelynek 40 százalékát újra exportálja. A hosszú érlelésű sajtok főként importból származnak. A tejpor importja 40–50 ezer tonnával a termelés 40 százalékának felel meg. A lengyelországi és az EU-s piacok magas integrációs szintjét mutatják a kereskedelmi adatok. Az export mintegy 70 százaléka más EU tagországokba irányul, 45 százalék az EU-15-be. A tagországok között a legfontosabb kereskedelmi partnerek Németország, Csehország, Olaszország és Hollandia. Egyéb fontos piacok a Független Államok Közössége (8 százalék) és a fejlődő országok (17 százalék). Oroszország és Algéria, amelyek kormányzati pályázatokat írtak ki a tejpor és vaj szállítására, szintén fontos célországok. Az EU tagországok részesedése az importban még magasabb, 90 210


százalék körüli. A legtöbb import Németországból, Litvániából, Hollandiából, Franciaországból és Írországból érkezik. E termékek leginkább nyerstej és tejszín, illetve tejpor (ez utóbbi Litvániából). Írország is leginkább tejport szállít Lengyelországba. Emellett Lengyelország tejtermékeket (elsősorban kazeint) importál a Független Államok Közösségéből (8 százalék). A kazein főképp Fehéroroszországból és Ukrajnából származik. Magyarország 2004 óta tejből és tejtermékekből mind az értéket, mind pedig a volument tekintve nettó importőr (15. ábra). A kereskedelmi kapcsolatok erősödése révén a csatlakozás óta Magyarország és a többi tagország között az integráció erősödése figyelhető meg. Magyarország tejet és tejtermékeket elsősorban a többi EU-tagországba, valamint más európai országokba szállít. Jellemzően csak speciális tejtermékek (főképpen sajtkülönlegességek) exportjára kerül sor távolabbi országokba (mint például az arab országokba), ahol a minőség és a személyes kapcsolatok fontosabbak az árnál. Magyarország elsősorban nyers- és fölözött tejet és kevésbé nagyobb hozzáadott értékű tejtermékeket exportál. 15. ábra: A tej és tejtermékek külkereskedelmi egyenlege Magyarországon, 2004–2012 100

milliárd HUF

80 60 40 20 0 -20 -40

2004

2005

2006 Import

2007

2008 Export

2009

2010

2011

2012

Egyenleg

Forrás: KSH

Az elmúlt években Magyarország legfőbb beszállítói tejből és tejtermékekből Németország és Lengyelország voltak. E két ország 57 százalékkal részesedett a teljes magyarországi tej- és tejtermékimportból 2012-ben. Szlovákia, Ausztria és Csehország szintén fontos beszállítók további mintegy 25 százalékos részesedéssel. Németország és Lengyelország elsősorban sajtot, friss sajtot/ túrót és savanyított tejtermékeket szállított Magyarországra, míg Szlovákia, Ausztria és Csehország főképp folyadéktejet (16. ábra). A Vidékfejlesztési Minisztérium a Tej Terméktanáccsal együttműködve 2012 óta megszigorította a kiskereskedelmi láncok ellenőrzését annak érdekében, hogy megelőzzék a diszkriminatív árképzés alkalmazását az import és hazai termékek tekintetében. Ez hozzájárult a hazai előállítású folyadéktej eladásainak enyhe növekedéséhez, valamint az folyadéktej importjának a csökkenéséhez.

211


16. ábra: A tej és tejtermékek importja Magyarországon tejegyenértékben, 2003–2012 800 700

ezer tonna

600 500 400 300 200 100 0 2003

2004

2005

2006

Németország Ausztria

2007

2008

2009

2010

Lengyelország Csehország

2011

2012

Szlovákia Egyéb

Forrás: KSH

Az utóbbi években a magyarországi tej- és tejtermékexport legfőbb célpiacai Olaszország, Románia és Szlovákia voltak tejegyenértékben kifejezve 65 százalékos részesedéssel a teljes tejés tejtermékexportból. A fennmaradó hányad számos célország között oszlott meg. Magyarország legfontosabb exporttermékei a nyerstej, valamint a speciális sajtok. A nyerstej exportja az EUcsatlakozás óta folyamatosan nő, és 2012-re elérte a teljes tejtermelés 20 százalékát. A nyerstej legfőbb piaca Olaszország, de Szlovákia, Románia, Szlovénia és Horvátország is növekvő mennyiségben vásárol magyarországi nyerstejet (17. ábra). A tejfeldolgozó vállalatok, és különösen a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező feldolgozók, szintén vásárolnak időről-időre kisebb mennyiségű nyerstejet külföldről. A hazai feldolgozó vállalatok által importált termékek döntő része azonban félkész termék (tejszín, tömbvaj), valamint bizonyos tejtermékek előállításához szükséges adalékanyagok. 17. ábra: Magyarország nyerstejexportja, 2004–2012 300

ezer tonna

250 200 150 100 50 0 2004

2005 Olaszország

Forrás: KSH

212

2006

2007 Szlovákia

2008

2009

Románia

2010 Szlovénia

2011

2012 Egyéb


Az árak alakulása az értékláncban A piaci árak elemzése a tej és tejtermék-értéklánc mindegyik fázisát: a tej mezőgazdasági termelését, a tejipari feldolgozást és a fogyasztói termékeket a kiskereskedelemben. A nyerstej felvásárlási ára Lengyelországban az egyik legalacsonyabb az EU-ban, ami jelentős versenyelőnynek számít (Szczepaniak, 2011). A 2000–2003 közötti időszakban a lengyelországi tejfelvásárlási árak 0,16–0,21 euró/kg között alakultak. Lengyelország EU-csatlakozását követően, a kereskedelmi korlátok megszűnése, valamint az export növekedése miatt a felvásárlási árak 0,23 euró/kg-ról 0,30 euró/kg-ra emelkedtek. A kereskedelmi korlátok megszűnése az árszintek kiegyenlítődését eredményezte. A csatlakozást megelőzően a lengyelországi tejárak 45–55 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint a legnagyobb uniós tejpiaccal rendelkező Németországban, ahol a földrajzi közelség miatt a mezőgazdasági és éghajlati viszonyok igen hasonlóak. A lengyelországi és németországi árak közötti különbség 2004-ben 30 százalékra csökkent, és a következő években 10–15 százalékra olvadt (Szajner, 2009). Ezt a lengyel árak nagyobb dinamikája okozta, és egyes években az euro árfolyama is jelentős hatással volt az árviszonyok alakulására. Az elemzett időszakban az euro árfolyamát nagy volatilitás jellemezte (3,7–4,6 PLN között). Az EU-csatlakozás eredményeként a piacok erőteljesebb integrációja, valamint a nemzetközi árak volatilitásának nagyobb hatása figyelhető meg a lengyelországi tej- és tejtermékpiacon. Azokban az időszakokban, amikor a tejtermékek világpiaci árai magasak voltak, a lengyelországi gazdálkodóknak kifizetett árak is emelkedtek. A magas árszint 2001-ben, 2007–2008 között, valamint 2011-ben volt jellemző. A világpiaci árak volatilitása megjelent a lengyelországi termékek árának alakulásában. A lengyelországi árak dinamikusan reagáltak a világpiaci árak növekedésére; 2007-ben a sovány tejpor ára 53,5 százalékkal, a vajé 25 százalékkal, a hosszú érlelésű sajtoké pedig 20,5 százalékkal emelkedett. Hasonlóan magas árszintet idézett elő a 2010-ben kialakult globális gazdasági helyzet (8. táblázat). Lengyelország EU-csatlakozásakor, 2004-ben a hazai árak megemelkedtek, mivel nagy volt a kereslet a lengyelországi termékek iránt az EU piacán, és elkezdődött az árak fokozatos kiegyenlítődésének folyamata. 8. táblázat: A nyerstej felvásárlási ára, valamint egyes tejtermékek feldolgozói ára Lengyelországban, 2004–2011 Év

Nyerstej

Tömbvaj

Sovány tejpor

Gouda sajt

Nyerstej

EUR/kg

Tömbvaj

Sovány tejpor

Gouda sajt

előző év=100

2004

0,19

2,53

1,83

2,67

118,8

123,4

128,0

116,1

2005

0,23

2,80

2,04

2,78

121,1

110,7

111,5

104,1

2006

0,24

2,65

2,15

2,97

104,3

94,6

105,4

106,8

2007

0,29

3,32

3,30

3,58

120,8

125,3

153,5

120,5

2008

0,29

2,95

2,42

3,50

100,0

88,9

73,3

97,8

2009

0,21

2,57

1,74

2,59

72,4

87,1

71,9

74,0

2010

0,27

3,51

2,28

3,21

128,6

136,6

131,0

123,9

2011

0,30

4,05

2,51

3,51

111,1

115,4

110,1

109,3


213


Lengyelországban a tejtermékek fogyasztói árát az inflációnál nagyobb ingadozás jellemzi. Az elemzett időszakban az árak 0,8–4,6 százalék között változtak éves szinten (18. ábra). Néhány tejtermék kiskereskedelmi árának változása egyes években elérte a 25 százalékot. A kiskereskedelmi árak folyamatosan nőttek a 2004–2011 közötti időszakban, kivéve 2009-et, amikor a gazdasági világválság hatására a tejtermékek ára drasztikusan csökkent. A következő években a fogyasztói árak növekedését a növekvő világpiaci árak, valamint a hazai piac keresletének lassú növekedése határozták meg.

6

0,7

5

0,6

4

0,5

3

0,4

2

0,3

EUR/kg

EUR/kg

18. ábra: Egyes tejtermékek fogyasztói ára Lengyelországban, 2000–2011

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Vaj

Gouda sajt

Folyadéktej

130

HOĘ]ĘpY

120 110 100 90 80 70 60 2000

2001

2002

Folyadéktej

2003

2004 Vaj

2005

2006

2007

Gouda sajt

2008

2009

2010

2011

Fogyasztói árindex


Magyarországon a tejfeldolgozók 2004 előtt exporttámogatásban részesültek, amennyiben a garantált árat megfizették a nyerstejért a tejtermelőknek. Ez a rendszer a tej belpiaci felvásárlási árát mesterségesen magas szinten tartotta. A nemzeti ártámogatási rendszer megszüntetése 2004 elején a nyerstejárak hirtelen visszaeséséhez vezetett. Magyarország EU-csatlakozása óta a nemzetközi tej- tejtermékárak változásai az EU árain keresztül vannak fokozott hatással a hazai piacra. A magyarországi felvásárlási árak szorosan együtt mozognak a többi tagország áraival (19. ábra).

214


A tejválság14 idején, 2007–2009 között az európai tejárakat nagyfokú volatilitás jellemezte. Ebben az időszakban a 2008 elején tapasztalt rekordszint után a magyarországi tejfelvásárlási árak több mint 30 százalékkal estek vissza. A fő exportőr országok szűkös kínálata, valamint a tej és tejtermékek iránti erős világpiaci kereslet miatt a nemzetközi árak szintje növekedett 2009 óta, és a középtávú kilátások is kedvezőek a tej és tejtermékek nemzetközi piacán (OECD-FAO, 2012). 19. ábra: A nyerstej termelői ára Magyarországon, Lengyelországban és Németországban 2000 és 2013 április között 0,5

EUR/kg

0,4

0,3

0,2

0,1 2000

2001

2002

2003

Magyarország

2004

2005

2006

2007

Lengyelország

2008

2009

2010

2011

2012 2013

Németország

Forrás: AKI PÁIR, GUS és BLE-BMELV

A nyerstejexport alakulása alapvetően meghatározza a magyarországi tej és tejtermékszektor fejlődését (Popp et al., 2010). Az importált tejtermékek (főképp folyadéktej Csehországból, Szlovákiából, és Ausztriából, valamint sajt Németországból és Lengyelországból) árának közvetett hatása mellett a magyarországi nyerstej felvásárlási árát elsősorban a nyerstej – főképp Olaszországba irányuló – exportára határozza meg (20. ábra). A nyerstejexport dinamikus az utóbbi években, amit jól mutatja az a tény, hogy míg Magyarország 2000-ben még egyáltalán nem szállított nyerstejet Olaszországba, addig 2008-ban már Olaszország harmadik legnagyobb nyerstej-beszállítója volt, Németország és Franciaország után. A termékpályán belül a kereskedelem fejlődése alapvetően eltért a termelői és feldolgozói fázistól. Számos tényező következtében (privatizáció, multinacionális kereskedelmi láncok megjelenése, kis magánvállalkozások nagy száma) a rendszerváltás kezdetén a kereskedelmi egységek száma számottevően csökkent Magyarországon. Gyors koncentrálódási folyamatnak is szemtanúi lehetünk 2000 óta, és a fő szereplők a szuper- és hipermarketek lettek a kereskedelmi szektorban. Ennek eredményeként Magyarországon a kiskereskedelem a keleti tagországokkal összehasonlítva viszonylag koncentráltnak tekinthető, és koncentráció foka megközelíti az EU átlagát (Bakucs et al., 2010).

14 A 2007–2009 közötti időszakban rendkívüli fejlemények zajlottak le a tej- és tejtermékágazat piacain, amelyek végül 2008/2009-ben az árak zuhanásához, tejpiaci válsághoz vezettek. Először a szélsőséges óceániai időjárás vetette vissza nagymértékben a kínálatot, ami az árak gyors és jelentős emelkedésével járt. Bár ezt követően megkezdődött a világpiaci kínálat élénkülése, a kibontakozó pénzügyi és gazdasági válság súlyosbította az áringadozást. A nyersanyagárak emelkedése miatt számottevően megnövekedtek a takarmány- és egyéb termelési költségek is. A tej és a tejtermékek iránti kereslet a világpiacon és az EU-ban visszaesett, miközben az uniós termelés stabil maradt, aminek következtében a közösségi árak a biztonsági háló alacsonyabb szintjére zuhantak. A tejágazat nyersanyagárainak visszaesése azonban csak részben nyilvánult meg alacsonyabb fogyasztói árakban. A feldolgozó ágazatokban kiszélesedett bruttó árrés pedig megakadályozta, hogy a kereslet igazodjon az alacsonyabb árakhoz, és súlyosbította az alacsony áraknak a tejtermelőkre gyakorolt hatását, számos gazdaság életképességét veszélyeztetve.

215


20. ábra: A nyerstej termelői és exportára Magyarországon 2000 és 2013 április között 0,5

EUR/kg

0,4

0,3

0,2

0,1 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

Magyarországi exportár

0DJ\DURUV]iJLWHUPHOĘLiU

2008

2009

2010

2011

2012 2013

Olaszországi spot piaci ár (Lodi)

Forrás: AKI PÁÍR és CCIAA di Lodi

A közvetlen kereskedelmi kapcsolatok révén a többi tagország árainak az alakulása erős hatással van a magyarországi tej- és tejtermékpiacra. A kereskedelmi láncok az importtermékek alacsonyabb árszintjén keresztül kényszerítik alkalmazkodásra a hazai feldolgozóipart. A sajt esetében a fogyasztói árak jóval nagyobb volatilitást mutattak a 2000–2012 közötti időszakban, mint a feldolgozói értékesítési árak. Ugyanezen időszakban a 2,8 százalékos zsírtartalmú folyadéktej fogyasztói ára jóval nagyobb mértékben (83 százalékkal) emelkedett, mint a feldolgozói ár (34 százalékkal) vagy a nyerstej termelői ára (29 százalékkal). Az áralakulás a kiskereskedelmi láncok relatíve erős érdekérvényesítő erejét mutatja a magyarországi élelmiszerszektorban. 21. ábra: A tej termelői, feldolgozói és fogyasztói ára Magyarországon 2000 és 2013 április között 1,0

EUR/kg

0,8

0,6

0,4

0,2 2000

2001

2002

2003

7HUPHOĘLiU Forrás: AKI PÁIR és KSH

216

2004

2005

2006

2007

2008

Feldolgozói értékesítési ár

2009

2010

2011

2012 2013

Fogyasztói ár


A Tej Terméktanács és Szakmaközi Szervezet a 2011/2012. évi kvótaévtől kezdődően évente közzéteszi prognózisát a tej felvásárlási árára vonatkozóan, amelyet negyedévente felülvizsgál. Mivel ez a prognózis egyfajta ajánlásként szolgál a piaci szerepelők számára a szerződéses ár meghatározásához, az intézkedés hozzájárult ahhoz, az utóbbi két évben a tej felvásárlási árának alakulása Magyarországon kiegyensúlyozottabbá vált.

Összefoglalás és következtetések Az EU-csatlakozás egyértelműen pozitív hatással volt a lengyelországi tejágazat fejlődésére. Mind a termelésben, mind a feldolgozásban jelentős modernizációs és strukturális változások mentek végbe, amelyek még korántsem fejeződtek be, és a csatlakozás hozzáférést biztosított egy nagy vásárlóerővel rendelkező piachoz. Ugyanakkor a gazdasági szerkezet az EU-15 tagállamokhoz képest még mindig szétaprózott, és nagy az önellátó kisméretű gazdaságok száma. A részben uniós beruházások lehetővé tették, hogy teljesüljenek az előírt állategészségügyi és minőségi követelmények, és a termelés igazodjon a változó kereslethez. A lengyelországi tejágazat fő problémája a tejkvóta, amely alacsony szintje miatt nem tette lehetővé, hogy a hatékonyabban termelő gazdaságok növekedése teljes mértékben pótolja a saját felhasználásra vagy közvetlen értékesítésre termelők termelésének fokozatos csökkenését. A tényleges termelési és feldolgozási potenciál kihasználását akadályozza a szétaprózott termelési szerkezet is. A kedvező világpiaci kilátások egyértelműen támogatják a lengyelországi tejágazat fejlődését. Az OECD-FAO (2011) projekciói szerint a 2011–2020 közötti időszakban a tejszektor lesz az egyik legdinamikusabban fejlődő agrárágazat. A lassan növekvő belső fogyasztásban is jelentős tartalékok vannak Lengyelországban, hiszen az még mindig alacsonyabb az EU-15 fogyasztásánál. Ráadásul az önellátó gazdaságok fokozatos visszaszorulásával tovább nő a feldolgozóipari termékek iránti kereslet. Az ország a tejtermelés szempontjából kedvező mezőgazdasági és éghajlati feltételekkel rendelkezik, és ár-költség versenyelőnye is számottevő. Ezek a tényezők, valamint és piacszabályozás a 2014/2015. kvótaévtől várható liberalizációja kedvező környezetet teremtenek a lengyelországi tejszektor számára. A jövőben a koncentráció és modernizáció erősödésével a hatékonyág javulása várható, ami elengedhetetlen a fenntartható versenyelőnyök megőrzéséhez a nemzetközi piacon. A magyarországi tejszektor a csatlakozást követően komoly versenyképességi problémákkal küzdött. A tejtermelés folyamatosan csökkent, és a tej és tejtermékek külkereskedelmi egyenlege évről-évre romlott. A nemzeti tejkvóta kihasználtsága alig érte el a 70 százalékot, vagyis a kvóta országos szinten nem korlátozta a termelést. Ugyanakkor az utóbbi években nemcsak a tej és tejtermékek importja emelkedett, hanem a nyerstej exportja is nőtt, ami elérte a megtermelt tej mintegy 20 százalékát. Ennek hatására a tej felvásárlási árát Magyarországon leginkább az határozza meg, hogy milyen áron lehet értékesíteni a nyerstejet az exportpiacokon. Az élő marha iránti külpiaci kereslet élénkülése, valamint a felvásárlási árak kedvező alakulásának hatására 2012-től kezdődően a tejtermelés és tejelő tehénállomány enyhe növekedése figyelhető meg. A tej és tejtermékek fogyasztása mérséklődött az utóbbi években. A legnagyobb elmaradás a fejlettebb nyugat-európai országokkal összehasonlítva a vaj és sajt fogyasztásában tapasztalható. A jövőben mindegyik tejtermék esetében lehet számolni a fogyasztás növekedésével, feltéve, hogy a magyarországi fogyasztók vásárlóereje nő. A magyarországi tejfeldolgozók kettős présben vannak, a fogyasztókért való küzdelemben a kereskedelem leszorítja az árakat, a feldolgozók viszont egymással és az exportpiaccal versenyeznek az alapanyagért és kapacitásaik jobb kihasználásáért. A hazai vállalatok hátrányban vannak a fő versenytársakkal szemben a hatékonyság, a technológia és az innováció terén. A tejkvóták fokozatos emelése és a kvótarendszer megszüntetése közvetetten hat a magyarországi tejpiacra, mivel ennek hatására egyes tagországokban (mint például Németország, Olaszország és Hollandia) nő a tej és tejtermékek előállítása. Az EU tejtermelésének folyamatos koncentrációjával 217


a nagy specializált gazdaságok tovább növelik részesedésüket, ami az EU szintjén a termelési költségek csökkenését idézi elő. Hosszabb távon – figyelembe véve a takarmányárak és a klímaváltozás hatásait – a tejtermelés a csapadékos, kiváló gyephozammal rendelkező, vagyis a tömegtakarmányt olcsón előállító tagországok felé tolódik el. A kvótakivezetés előtti években Magyarországon olyan koncentrációs, modernizációs és szelekciós folyamatok zajlanak, amelyek eredményeként – a kedvező középtávú piaci előrejelzéseket figyelembe véve – fennmaradhat, esetleg enyhén növekedhet az utóbbi évek tejtermelésének szintje.

Hivatkozások jegyzéke Bakucs, L., Fertő, I. and Szabó, G. (2010): Contractual Relationships in the Hungarian Milk Sector, IAMO Forum 2010, 16-18 June 2010, Halle (Saale): IAMO. DG AGRI (2012): Evolution of the market situation and the consequent conditions for smoothly phasing-out the milk quota system – second „soft landing” report, Brussels, October, 2012. EC (2013): Prospects for Agricultural Markets and Income in the EU 2013-2023. European Commission, Directorate-General for Agriculture and Rural Development, Brussels, December 2013. Ernst&Young (2013): AGRI-2012-C4-04-Analisys on future developments int he milk sector. Prepared for the European Commission – DG Agriculture and Rural Development. Final Report, Brussels, September 2013. Eurostat (2013): Eurostat Database: Milk and milk product statistics. Eurostat, Luxemburg. FADN (2013): A Tesztüzemi Információs Rendszer eredményei – éves adatok. Budapest: AKI. Forgács, Cs. (2009): An assessment of the competitiveness of the dairy food chain in Hungary, AgryPolicy, Enlargement Network for Agripolicy Analysis. Wageningen: LEI-WUR. Gorn, A. (2013): Markt Bilanz Milch 2013, Agrarmarkt Informations-Gesellschaft mbH, Bonn, April, 2013. Hockmann, H. and Vőneki, É. (2008): The Case of the Hungarian Milk Chain, In: Cs. Csáki and Cs. Forgács eds.: Agricultural economics and transition: What was expected, what we observed, the lessons learned. (Vol. 2), Halle (Saale): IAMO, 322-331. IDF (2013): The World Dairy Situation 2012, Brussels, 2013. Jeske, E.V. (2005): The Dairy Sector of Poland: A Country Study, „Babcock Institute Discussion Paper”, nr 2005-3, The Babcock Institute for International Dairy Research and Development, Madison, s. 16. Jongeneel, R., Burell A. and Kavallari A. (2011): Evaluation of CAP measures applied to the dairy sector, Wageningen UR, Contract No. 30-CE-0382055/00-63. KSH (2012): Farm structure survey 2010. Budapest, 2012. KSH (2013a): Livestock – annual data. Budapest. KSH (2013b): Classification of Individual Consumption by Purpose. Budapest, July, 2013. Kwasek, M. (2011): Wyzywienie - poziom i zroznicowanie, [w] Analiza produkcyjno-ekonomiczna sytuacji rolnictwa i gospodarki zywnościowej w 2009 roku, IERiGZ-PIB, Warszawa. Luderer, B., Nollau V., Vetters K. (2009): Mathematical Formulas for Economists, Springer, Chemnitz, Dresden. OECD-FAO (2011): Agricultural Outlook, 2011-2020, OECD Publishing, FAO, Paris 2011. OECD-FAO (2012): OECD-FAO Agricultural Outlook 2012-2021. Paris, November, 2012. Olszewski, T. (1985): Geografia rolnictwa Polski, PWE, Warszawa. Pietrzak, M. (2002): Strategie konkurencji przodujacych przedsiebiorstw w sektorze przetworstwa mleka, SGGW, Warszawa. Pietrzak, M. (2006): Efektywnosc finansowa spoldzielni mleczarskich koncepcja oceny, SGGW, Warszawa.

218


Popp, J. and Potori N. (2006): ’Excerpts from the EU-integration Story of Hungarian Agriculture: Heading Where?’, EuroChoices, vol. 5, no. 2, pp. 30-39. Popp, J., Potori, N. and Papp, G. (2010): Report on the Position of the Hungarian Milk and Dairy Sector, Studies in Agricultural Economics No. 111: 37-48. Porter, M. (2006): Strategia konkurencji. Metody analizy sektorow i konkurentow, MT Biznes, Warszawa. Samuelson, P., Nordhaus, D. (2004): Ekonomia, PWN, Warszawa. Seremak-Bulge, J., (2005): Rozwoj rynku mleczarskiego i zmiany jego funkcjonowania w latach 1990-2005, praca zbiorowa, Program Wieloletni 2005-2009 nr 21, IERiGZ-PIB, Warszawa. Smoleński, Z. (1997): Stan i perspektywy przetworstwa mleka, IERIGŻ, Warszawa. Stummer, I., Ecsediné Wanek Zs., Egri E., Elek R., Isépy A., Kálmán Á., Mándi-Nagy D. and Tikász I. E. (2013): The market development of the most important commodities in 2012 Budapest, AKI, 76 p. ISSN 1418-2130. Szajner, P. (2009): Perspektywy eksportu polskich produktow mleczarskich w zmieniajacych się uwarunkowaniach, Studia i Monografie, nr 146 IERiGZ-PIB, Warszawa. Szajner, P. (2011): Handel zagraniczny produktami mleczarskimi, [In:] Handel zagraniczny produktami rolno-spozywczymi w latach 1995-2009”; Studia i monografie nr 152, IERiGZ-PIB, Warszawa. Szajner, P. (2012): Impact of the abolition of the milk quotas and changes in the milk market regulations on the development perspectives for the Polish dairy industry [In:] Nr 61.1 Proposals for CAP 2013+ and competitiveness of food sector and rural areas. Szczepaniak, I. (2011): Monitoring i ocena konkurencyjnosci polskich producentow zywnosci, No. 25, Program Wieloletni 2011-2014, IERiGZ-PIB, Warszawa. Urban, R. (2008): Analiza przewag komparatywnych na poziomie przemyslu rolno-spozywczego, IERiGZ-PIB, Warszawa.

219

A zöldség- és gyümölcságazat helyzete Lengyelországban és Magyarországon

A zöldség- és gyümölcságazat helyzete Lengyelországban és Magyarországon EHRETNÉ BERCZI Ildikó1, Anna BUGAŁA2, Bożena NOSECKA2 és NÉMETH Szilvia1

Bevezetés A gyümölcsök és zöldségek iránti kereslet beltartalmi értékeiknek köszönhetően világszerte nőtt, így a funkcionális élelmiszerek gyártása is előtérbe került. A fogyasztók egyre nagyobb mennyiségben igénylik a magas gyümölcs- és zöldségtartalmú élelmiszereket. A világ gyümölcstermelése 2000-ben még 470 millió tonna volt, amely 2009-re már 587 millió tonnára emelkedett (FAO, 2010), azonban nem minden kategória mutatja ezt a tendenciát. Amíg a friss gyümölcsfogyasztás az utóbbi pár évben jelentősen megnőtt, addig a befőttek és a fagyasztott gyümölcsök iránti kereslet csökkent. A gyümölcs- és zöldséglevek fogyasztása stagnált (Abate és Peterson, 2005). A fejezetben áttekintést nyújtottunk a lengyelországi és a magyarországi zöldség- és gyümölcságazat helyzetéről, illetve összehasonlítottuk a két országot. Bemutattuk a legfontosabb termelési adatokat, a feldolgozóipar, a külkereskedelem és a fogyasztás fő jellemzőit. Az elemzéseket 2000 és 2011 közötti időszakra vonatkoztattuk, azonban a rendelkezésünkre álló adatbázisok hiányosak voltak a magyarországi egy főre jutó éves fogyasztás és a zöldségtermő terület (hajtatott és szabadföldi) adatai esetében. A zöldség- és gyümölcsszektor helyzetképének kialakításához az információkat a két ország statisztikai hivatalainak (Lengyelországban a Główny Urząd Statystyczny, rövidítése GUS; Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal, rövidítése KSH), a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, az Eurostat, a lengyelországi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Külkereskedelmi Adatközpont adatbázisaiból vettük.

A zöldség- és gyümölcs termékpálya jellemzői Míg világszinten nőtt a zöldség- és gyümölcstermelés, addig Magyarországon eltérő tendencia tapasztalható. Az ágazat az elmúlt két évtizedben új kihívásokkal szembesült, amelyeket a rendszerváltás, az Európai Unióhoz való csatlakozás és a globalizáció hatásai váltottak ki. Ezekhez nehezen tudtak alkalmazkodni az ágazati szereplők (Erdész et al., 2009). Az EU-csatlakozás 2004-ben új piaci lehetőségeket hozott Magyarország számára, ezzel egy időben a többi tagország versenytársként jelent meg a magyar piacon. Ugyanakkor számos új kihívással is szembe kellett nézni. Magyarországon az összes mezőgazdasági terület 5,3 millió hektár, amelyből zöldséget 76 ezer hektáron (1,5 százalék) és gyümölcsöt 92 ezer hektáron (1,7 százalék) termeltek 2011-ben. Az EU-csatlakozás előtt a zöldség- és gyümölcsterületek nőttek, majd ezután csökkenő tendencia figyelhető meg (1. ábra). Ez igaz a szabadföldi és a hajtatott zöldségtermelésre is. A szabadföldi zöldségterület csökkenése az importnyomással és a negatív környezeti hatások (belvíz, árvíz) elleni védekezés hiányával magyarázható. Az EU-csatlakozás hatására lecsökkent a zöldségtermelés volumene. A 2008–2011 közötti időszakban az átlagos éves termésmennyiség 1,51 millió tonna volt, amely 25 százalékkal maradt el a 2004–2007 évek átlagától. A gyümölcstermelés jelentősen ingadozott az elmúlt évtizedben a szélsőséges időjárás miatt, mindamellett a 2004–2007 és 2008–2011 időszakok átlagos termésmennyisége hasonló volt.

1 2

Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest. Instytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej – Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa.

221


1. ábra: A zöldség- és gyümölcsfélék termőterülete és termésmennyisége Magyarországon, 2000–2011 Termőterület 120

ezer hektár

100 80 60 40 20 0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

Zöldségfélék

2008

2009

2010

2011

2010

2011

Gyümölcsfélék

millió tonna

Betakarított termésmennyiség 2.2 2.0 1.8 1.6 1.4 1.2 1.0 0.8 0.6 0.4 0.2 0.0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

Zöldségfélék

2006

2007

2008

2009

Gyümölcsfélék

Forrás: KSH

A FruitVeB adatai szerint a csemegekukorica termőterülete a teljes szabadföldi zöldségterületnek a 45 százalékát tette ki 2011-ben Magyarországon, sőt, a termésmennyiség (427 ezer tonna) tekintetében a világon a negyedik helyen állt Magyarország. A jelentősebb zöldségfélék közé tartozik továbbá a görögdinnye (203 ezer tonna), a zöldborsó (99 ezer tonna) és a szabadföldi paradicsom (70 ezer tonna), ennek ellenére ez utóbbi termelése csökkent az elmúlt négy évben. A hajtatott zöldségfélék között a legnagyobb jelentőséggel a paprika (151 ezer tonna) és a paradicsom (99 ezer tonna) bír. A gyümölcsfélék közül az alma termelése a legmeghatározóbb (a kedvezőtlen időjárás miatt 292 ezer tonna volt a kibocsátás 2011-ben, azonban átlagosan 500 ezer tonna körül alakul). A második legfontosabb gyümölcs a meggy, amelyből 61 ezer tonna termett. A szilva (37 ezer tonna), az őszibarack (41 ezer tonna) és a kajszi (24 ezer tonna) országos éves termésmennyisége hasonló 222


volt, míg a körtéből alacsonyabb mennyiséget takarítottak be (17 ezer tonna). A forráshiány és a növekvő energiaköltségek miatt 24 százalékkal csökkent a fedett területek aránya, holott Magyarország kedvező adottságai miatt a megújuló energiaforrások (elsősorban a geotermikus energia) felhasználása megfordíthatná ezt a folyamatot (1. táblázat). 1. táblázat: A zöldségfélék termőterülete (szabadföldi és hajtatott) Magyarországon, 2001–2011 hektár Év 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011

Szabadföldi 87 357 103 445 105 077 89 973 76 159 83 958 83 030 79 485 69 769 58 200 76 012

Hajtatott 5 145 5 170 5 185 5 764 5 260 5 385 5 270 4 528 4 243 4 075 3 920

Összesen 92 502 108 615 110 262 95 737 81 419 89 343 88 300 84 013 74 012 62 275 79 462

Forrás: FruitVeB

Lengyelországban az alma adja a gyümölcstermelés 70 százalékát. A cseresznye, a szamóca és a ribiszkék (fekete, piros) is elsődleges fontosságúak, ezek aránya a termelésben 2008 és 2011 között átlagosan több mint 5 százalék volt (a cseresznyéé 5,2, a szamócáé 5,3, a ribiszkéké pedig 5,6 százalék). A zöldségek között a káposztafélék, a sárgarépa, a hagymafélék, a paradicsom és az uborka a legjelentősebbek. Ezek 2008–2011 között a zöldségfélék teljes kibocsátásának 72 százalékát adták. A 2000–2011 közötti időszakban a gyümölcsültetvények területének éves átlagos növekedési rátája Lengyelországban 0,8 százalék volt, a gyümölcstermelés pedig 3,9 százalékkal nőtt3. A legnagyobb növekedés a málna termőterületében (7,2 százalék) és termelésében következett be (10,1 százalék); ez a belföldi lengyel, de főleg a külföldi piacokon mutatkozó keresletélénkülésnek volt köszönhető. Emellett növekedés történt az alma termőterületében és a termésmennyiségben (1,0 és 5,1 százalék), valamint a fekete és piros ribiszkék esetében is (1,6 és 0,2 százalék). A hozamok pozitív irányba változtak (2,1 százalék) a cseresznyetermelésben 2000–2012 között. Ugyanakkor a termőterület évente átlagosan 1,3 százalékkal csökkent. A 2000–2011 közötti időszakban a többi gyümölcsféle, főként a körte és a köszméte termőterülete és hozama egyaránt mérséklődött. A lengyel körtekereslet nagy részét importból fedezik. Az összes gyümölcstermés éves átlagos mennyisége a 2008–2011 közötti időszakban 14 százalékkal volt nagyobb a 2000 és 2003 közötti 3,4 millió tonnánál. Az almatermelés 16 százalékkal 2,9 millió tonnára nőtt, a málna kibocsátása több mint kétszeresére ugrott (94 ezer tonnára), és a ribiszkéké 10 százalékkal 190 ezer tonnára emelkedett. A szilvatermelés csökkent a 2008–2011 közötti időszakban a 2000–2003-as időszakhoz képest. A legtöbb szabadföldi zöldségféle termőterülete és termésmennyisége 2000 és 2011 között folyamatosan csökkent, a legnagyobb változás a káposztafélék esetében figyelhető meg (átlagosan 5,6 és 3,9 százalék). Növekedés csak a termelésben kevésbé jelentős szabadföldi zöldségfélék termőterületében és hozamában volt, ezek főként a hüvelyesek, a paprika, a kínai kel, a csemegekukorica és a brokkoli. A zöldségfélék termelésének romlása a lengyelországi fogyasztás csökkenésének eredménye, amelynek hatását az export növekedése nem volt képes ellensúlyozni. Jelentősen nőtt a hajtatott 3

A dió és a mogyoró termőterülete és hozama jelentősen nőtt (főleg az EU támogatásoknak köszönhetően).

223


zöldségfélék termőterülete és hozama 2000 és 2011 között, főként a paradicsomé és az uborkáé. Ezen zöldségek iránt egyre élénkült a kereslet (főleg a paradicsom iránt) a belföldi és a külföldi piacokon egyaránt. A fedett területen termesztett zöldségek teljes termőterülete 21 százalékkal haladta meg a 2000–2003 évek átlagát 2008 és 2011 között. A hajtatott zöldségfélék termésmennyisége 39 százalékkal, 756 ezer tonnára nőtt ugyanebben az összehasonlításban. A szabadföldi zöldségek termőterülete és termésmennyisége ugyanakkor 13 és 4 százalékkal 185 ezer hektárra és 4,56 millió tonnára csökkent (2. ábra). 2. ábra: A zöldség- és gyümölcsfélék termőterülete és termésmennyisége Lengyelországban, 2000–2011 Terület 300 280 260 ezer hektár

240 220 200 180 160 140 120 100 2000

2001

2002

2003

2004

2005

Gyümölcsfélék és héjasok

2006

2007

2008

Bogyósok

2009

2010

2011

Zöldségfélék

Betakarított termésmennyiség 6

millió tonna

5 4 3 2 1 0 2000

2001

2002

2003

2004

Gyümölcsfélék és héjasok Forrás: GUS

224

2005

2006

2007

Bogyósok

2008

2009

2010

Zöldségfélék

2011


A feldolgozóipar sajátosságai a zöldség- és gyümölcsszektorban Az élelmiszeripar fontos szerepet játszik Magyarország gazdaságában. A konzerv- és hűtőipar résztvevőinek száma azonban jelentősen csökkent az EU-csatlakozás óta. Nagyobb részt, 66 százalékot a gyümölcsfélék, míg 25 százalékot a zöldségfélék feldolgozása tesz ki ebben a két szegmensben. A gyümölcsök esetében a magas arányszám annak köszönhető, hogy az alma közel 80 százalékát az ipar dolgozza fel. A Magyarországon termesztett zöldségfélék közül a csemegekukorica közel 100 százaléka és a zöldborsó 96 százaléka, míg a többi zöldségféléből elhanyagolható mennyiség kerül a feldolgozóüzemekbe. A feldolgozás zavartalan működésének alapvető feltétele a folyamatos alapanyag-ellátás, továbbá nagy körültekintést igényel a rövid időn belül gyorsan romló áruk kezelése. Problémát jelent a feldolgozóknak, hogy sokszor nem mindig áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű vagy minőségű alapanyag. Egyre kevesebb zöldséget termelnek, de a gyümölcsökre még inkább jellemző az alapanyag szűkössége, elsősorban a fokozottan kézimunka-igényes fajoknál (például málna, szeder, szamóca). A termelő és a vevő közötti kölcsönös bizalom rendkívül fontos. A feldolgozóüzem egy éves szerződés keretében állapodhat meg a termelővel a mennyiségről és az árról, azonban ez a gyakorlatban ritka. Sokkal jellemzőbb, hogy a feldolgozóüzem egy bizonyos termőterületre köt szerződést, de ebben az esetben a vételár a piac nyomására ingadozhat. Ugyanakkor a korszerű raktárak hiánya a feldolgozóipar számára hatalmas problémát jelent, mint például Magyarországon a nagyon alacsony oxigénszinttel rendelkező hűtött tároló (ULO) rendszereké. A magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások fejlődését elsősorban a tőkehiány korlátozza. A korszerűsítések elmaradása ezen vállalkozások piaci lehetőségeit szűkíti. A NAV adatbázisa szerint ugyan a zöldség- és gyümölcsfeldolgozó vállalatok száma jelentősen még nem csökkent, de 2008 és 2011 között egy lassú mérséklődés figyelhető meg. A modern technológiák alkalmazása és a tőkeerősség elsősorban a külföldi tulajdonú cégeknél jellemző (2. táblázat). 2. táblázat: A zöldség- és gyümölcsfeldolgozó szervezetek főbb jellemzői Magyarországon Megnevezés Gazdaságok száma Értékesítés nettó árbevétele (millió EUR) Exportértékesítés nettó árbevétele (millió EUR) Adózás előtti eredmény (millió EUR)

2008

2009

2010

2011

175

163

165

161

1 057

879

752

684

521

439

353

311

-5

24

16

8

Forrás: AKI Pénzügypolitikai Osztály

Az értékesítésből származó árbevétel, az exportot is beleértve közel 30 százalékkal esett. Az összes feldolgozott zöldség- és gyümölcstermék termelési adatait vizsgálva elmondható, hogy a levek, valamint a feldolgozott és tartósított gyümölcsök mennyisége jelentősen nem változott 2008 és 2011 között. Ehhez képest a tartósított zöldségek (kivéve burgonya) mennyisége 18 százalékkal csökkent ugyanebben az időszakban (3. táblázat). 3. táblázat: Az összes feldolgozott zöldség- és gyümölcs mennyisége (természetes egységben) Magyarországon, 2008–2011 Megnevezés Gyümölcs- és zöldséglé (ezer liter)

2008

2009

2010

2011

129 385

194 117

150 700

131 804

Feldolgozott és tartósított zöldség (kivéve burgonya) (tonna)

679 259

603 333

400 439

554 571

Feldolgozott és tartósított gyümölcs és dió (tonna)

149 821

129 957

155 569

169 148

Forrás: KSH

225


A feldolgozott gyümölcskészítmények kivitele 2008 és 2011 között 5 százalékkal nőtt. Ellenben a feldolgozott zöldségkészítmények exportja 16 százalékkal csökkent ebben az időszakban (4. táblázat). A feldolgozott csemegekukorica (fagyasztott és konzerv együttesen) 48 százalékát, a zöldborsó (fagyasztott és konzerv együttesen) 21 százalékát és az almalé 7 százalékát adta a teljes feldolgozott zöldség- és gyümölcsexportnak 2011-ben. 4. táblázat: A feldolgozott zöldségek és gyümölcsök külkereskedelme Magyarországon, 2008–2011 tonna Megnevezés Feldolgozott és tartósított zöldség

Feldolgozott és tartósított gyümölcs

2008

2009

2010

2011

Import

119 222

109 056

130 004

147 069

Export

446 322

348 298

396 325

378 986

Import

113 356

87 406

95 664

92 303

Export

163 899

182 676

173 855

172 807

Forrás: KSH

A zöldség- és gyümölcskészítmények exportértéke együttesen véve jelentősen nem változott, ez köszönhető annak, hogy a feldolgozott gyümölcstermékek exportértéke 13 százalékkal nőtt, ellenben a feldolgozott zöldségtermékeké 10 százalékkal csökkent (5. táblázat). 5. táblázat: A feldolgozott zöldségek és gyümölcsök külkereskedelme Magyarországon, 2008–2011 ezer EUR Megnevezés Feldolgozott és tartósított zöldség

Feldolgozott és tartósított gyümölcs

2008

2009

2010

2011

Import

110 779

99 741

117 371

135 069

Export

398 277

319 750

349 836

358 902

Import

116 882

90 616

97 285

116 640

Export

181 782

164 897

169 213

205 617

Forrás: KSH

A gyümölcslé-koncentrátumok és a fagyasztott gyümölcsök, zöldségek előállításában meghatározó szerepet játszik a lengyel termékek iránti kereslet a nemzetközi piacokon. A feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek (kivéve a gyümölcsleveket, -nektárokat és italokat) 60 százalékos részarányt képviseltek a gyártásban 2008–2011 között. A lekvárok, konzervek és pürék aránya 6,4 százalék volt, a konzerv és savanyított zöldségeké 14 százalék, míg a feldolgozott paradicsomtermékeké (ketchup, sűrítmények és szószok) 8,1 százalék. Lengyelországban a legnagyobb mértékben a déligyümölcsökből készült lekvárok és feldolgozott magvak termelése emelkedett (az átlagos éves növekedés 15 százalék volt) 2000 és 2011 között. Ezen feldolgozott termékek kibocsátása az EU-hoz való csatlakozás után nőtt dinamikusan, amikor fokozódott a gyártáshoz szükséges nyersanyagok importja. Ugyanezen oknál fogva a savanyított zöldségek termelési volumene is megőrizte az évi 7 százalékos növekedési rátáját. Ugyanez az emelkedés tapasztalható a ketchup és a paradicsomszószok esetében, amelyeket főleg import paradicsompüréből készítenek. A fagyasztott zöldségek előállítása 7,2 százalékkal nőtt. A legfontosabb fagyasztott zöldségek a vöröshagyma, a karfiol, a brokkoli, a hüvelyesek és a zöldségkeverékek (3. ábra). 226


3. ábra: A feldolgozott gyümölcsök és zöldségek mennyisége Lengyelországban, 2000–2011 Feldolgozott gyümölcsök 450 400

H]HUWRQQD

350 300 250 200 150 100 50 0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

Fagyasztott gyümölcs

*\P|OFVVĦUtWPpQ\

2008

2009

Dzsem

2010

2011

Lekvár, püré

Feldolgozott zöldségek 600

ezer tonna

500 400 300 200 100 0 2000

2001

2002

2003

Fagyasztott zöldségek Zöldségkészítmények

2004

2005

2006

2007

2008

Ketchup és paradicsomszósz 3DUDGLFVRPVĦUtWPpQ\

2009

2010

2011

Savanyított zöldség

Forrás: GUS

A konzerv zöldségek gyártásának átlagos éves növekedése 6,4 százalék volt, a savanyított zöldségeké 3,4 százalék, a dzsemeké, a befőtteké, a lekvároké és a püréké 2,6 százalék, a gyümölcslékoncentrátumoké 3,2 százalék, a fagyasztott gyümölcsöké 1,5 százalék, a paradicsompüréé pedig 1 százalék 2000–2011 között. A paradicsompüré-előállítás lassú emelkedését az okozta, hogy az EU-csatlakozást követően élénkült ennek a terméknek az importja, a fagyasztott gyümölcsök kibocsátásának növekedése pedig a fagyasztott szamóca mennyiségének folyamatosan csökkenése miatt lassult. Ez a tendencia figyelhető meg a többi fagyasztott gyümölcs termelésében is Lengyelországban. A fagyasztott szamóca előállítása a nem európai országokból, főként Kínából, Marokkóból és Egyiptomból származó, versenyképesebb áruk importja miatt szorult vissza. A fagyasztott málna, cseresznye, ribiszke mennyisége jelentősen nőtt Lengyelországban. A konzerv gyümölcsök és feldolgozott magvak gyártása 2008–2011 között közel a hatszorosára emelkedett a 2000–2003. évek átla227


gához képest. A savanyított, illetve fagyasztott zöldségek, a ketchup és paradicsomszósz, valamint az aszalt gyümölcsök termelése több mint 50 százalékkal nőtt, ebből legkevésbé az aszalt gyümölcsök és a paradicsompüré mennyisége változott. Ezeknek a termékeknek az előállítása 2008–2011-ben is alacsonyabb volt az előző négyéves periódushoz képest. Ebben az időszakban csökkent a dzsemek, lekvárok, pürék, fagyasztott gyümölcsök és zöldségkonzervek gyártása is. A legtöbb gyümölcs- és zöldségtermék gyártása az EU-csatlakozást követően az import alapanyagok beáramlása miatt nőtt meg jelentősen. Mindemellett emelkedett a fogyasztás a lengyelországi piacon, illetve bővült a legtöbb termék exportja is, főként a fagyasztott élelmiszereké, a ketchupé és a gyümölcslé-koncentrátumoké. Más éghajlati övezetből származó gyümölcs- és zöldségkonzervek, befőttek, valamint paradicsompüré tette ki a feldolgozott zöldség- és gyümölcstermékek teljes volumenének 15–20 százalékát 2008 és 2011 között, míg a 2000–2003 közötti időszakban csak 7–8 százalék volt ez az arány. A feldolgozásra szánt zöldségfélék részesedése a vizsgált időszakban 20 százalékról több mint 35 százalékra emelkedett, a gyümölcs esetében pedig 55–60 százalék maradt (6. táblázat). 6. táblázat: Feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek gyártása Lengyelországban, 2000–2011 ezer tonna Termékek

2004–2007 átlag

2008–2011 átlag

634,8

857,7

210,3

2008–2011 20002003=100

20042007=100

883,7

139

103

274,5

293,3

139

107

48,4

69,3

56,5

117

82

55,0

82,0

67,1

122

82

299,0

350,3

335,4

112

96

3,5

2,5

5,6

159

227

18,7

79,3

125,9

675

159

1 031,0

1 402,0

1 588,1

154

113

664,0

913,1

1 041,7

157

114

103,6

141,7

137,8

133

97

Zöldségszósz

83,3

129,3

140,8

169

109

Savanyított zöldség

14,7

16,9

22,1

151

131

Szárított zöldség

23,6

23,7

23,3

99

99

Paradicsompüré

29,3

33,5

30,0

103

90

311,2

452,5

527,2

169

117

Ketchup és paradicsomsűrítmény

65,9

86,5

125,3

190

145

Egyéb

32,6

29,0

35,1

108

121

Feldolgozott gyümölcs Koncentrátum Dzsem Lekvárok, pürék, gyümölcskészítmények Fagyasztott gyümölcs Aszalt gyümölcs Egyéb Gyümölcslé, -nektár, és -ital Feldolgozott zöldség Konzerv

Fagyasztott zöldség

Forrás: IAFE-NRI és GUS

228

2000–2003 átlag


Élelmiszer-biztonság, zöldség- és gyümölcsfogyasztás Élelmiszer-biztonság Az élelmiszer-biztonság világszerte egyre nagyobb prioritást élvez, így az EU-ban is előtérbe került. A fogyasztók többségét aggasztja az élelmiszerekben esetlegesen fellelhető patogének és vegyi anyagok mennyisége, beleértve a növényvédő szer-, állatgyógyszer maradványokat, adalékanyagokat és minden más a környezetből bekerülő káros anyagot. Ezen kívül egyesek különösen aggódnak az új technológiák hatása, a génmódosított élelmiszerek piacra kerülése miatt (NÉBIH-ÉKI, 2012). A termelő feladata gondoskodni arról, hogy az általa felhasznált anyagok, illetve az általa forgalomba kerülő termékek biztonságosak legyenek élelmezési és takarmányozási szempontból. Ezzel biztosítja az EU agrárpolitikai reformjának egyik elsődleges célkitűzését, azaz a fogyasztók megfelelő minőségű, egészséges élelmiszerhez jutásának jogát. Az élelmiszerek megfelelő biztonságosságát csak a nyomonkövethetőség útján lehet garantálni. A termelés minden egyes fázisa során azonosíthatónak kell lennie a termék előállításában részt vevő szereplőnek (termelő, feldolgozó, kereskedő, stb.), illetve az egyes fázisok során milyen műveleteket hajtottak végre a terméken, milyen anyagok kerültek felhasználásra. Fogyasztás A zöldség- és gyümölcságazat jövője attól függ, hogy a termelők kiváló minőségű termékeket tudnak-e előállítani a professzionális, modern technológiák felhasználásával. Magyarországon a friss gyümölcsök és zöldségek iránti kereslet nőtt az elmúlt néhány évben, míg a konzerv és fagyasztott termékek fogyasztása csökkent. A magyarországi feldolgozóipar kevésbé versenyképes ezeknek a termékeknek a gyártásában, főleg a kényelmi termékeket illetően (például vágott, mosott, előkészített gyümölcsök és zöldségek). A vásárlók előnyben részesítik az előre feldarabolt vagy negyedelt nagy gyümölcsöket és zöldségeket, ilyen például a dinnye vagy a tök. Faye (2004) szerint az egyre nagyobb mértéket öltő elhízás miatt emelkedett a zöldség- és gyümölcsfogyasztás. Főleg azoknak a termékeknek a fogyasztása nőtt meg, amelyek valamilyen hozzáadott értéket képviselnek, mint például a zellerszár mártogatóssal csomagolva, darabolt gyümölcsök, zöldség- vagy gyümölcs chipsek. Egyes cégek innovatív fejlesztésként vezették be a zöldségből vagy gyümölcsből álló tízórai illetve uzsonnacsomagokat, például bébi répa zsírmentes szószokkal, szeletelt alma karamell öntettel stb. A vásárlóknak fokozódott az igénye az egységes áru iránt, ezért az áruházláncok számára kockázatot jelent a kisebb termelőktől való vásárlás, mivel sok esetben az általuk beszállított áru nem egységes minőségű (Brown és Sander, 2007). A legtöbb élelmiszer-kiskereskedelmi lánc a vásárlói igényekhez optimálisan igazodó, rugalmas árurendelést alkalmaz. Elsősorban a hűtést igénylő áruknál terjedt el a ’just in time’ beszállítói rendszer, amely esetén a raktározási idő csökkentése érdekében minden áruból csak az aktuális igényeknek megfelelően rendelnek, akár napi gyakorisággal. A zöldség- és gyümölcsfogyasztás nagymértékben függ a termelés volumenétől, pontosabban az időjárástól, az import alakulásától és a rendelkezésre álló jövedelemtől. A zöldségek és gyümölcsök egy része az alapvető élelmiszerek közé sorolható, másik része azonban luxuscikknek számít, amelyek egyéb, aktuálisan olcsóbb zöldségekkel vagy gyümölcsökkel helyettesíthetőek. A gyökérzöldségek, a vöröshagyma, a fokhagyma rugalmatlan keresletű zöldségeknek számítanak, nehezen helyettesíthetőek, ezzel szemben jól raktározhatóak. A korai, vagy primőrnek számító termékek (például koktélparadicsom, szamóca) szezonálisak, ezért a fogyasztói áruk is változó éven belül, illetve ennek megfelelően alakul a keresletük is.

229


Magyarországon az egy főre eső zöldség- és gyümölcsfogyasztás csökkent az utóbbi tíz évben (4. ábra). Amíg 2002-ben éves szinten 152 kilogramm volt az egy főre jutó friss zöldség- és gyümölcsfogyasztás, addig 2011-re már csak átlagosan 119 kilogramm. A hazai gyümölcsfogyasztás 26 százalékkal, a zöldségfogyasztás 18 százalékkal csökkent. A legnépszerűbb gyümölcs az alma, amelyből éves szinten 10 kilógrammot fogyasztott a magyar vásárló 2011-ben. Ez 13 százalékos csökkenést jelentett az előző évhez képest. A legnagyobb mennyiségben fogyasztott zöldségfélék a vöröshagyma és a sárgarépa volt. A vizsgált termékek körében azonban csökkenés figyelhető meg. 4. ábra: Az egy főre jutó éves gyümölcs- és zöldségfogyasztás Magyarországon, 2002–2011 Gyümölcsfélék 16 14 12

kg

10 8 6 4 2 0 2002 Alma

2003 Körte

2004 Szilva

2005

2006

2007

2008

Bogyósok

ėV]LEDUDFN

2009

2010

Citrusfélék

2011 Banán

Zöldségfélék 10 9 8

kg

7 6 5 4 3 2 2002

2003

2004

2005

Káposztafélék Sárgarépa és petrezselyemgyökér

2006

2007 Uborka Paradicsom

2008

2009

2010

2011

Vöröshagyma Zöldpaprika

Forrás: KSH

Lengyelországban az EU-csatlakozást követően jelentős változások történtek a gyümölcsök, zöldségek és feldolgozott termékeik fogyasztásának volumenében és szerkezetében. A déligyümölcsök, a paradicsom, a karfiol, a brokkoli, valamint a más éghajlati övről származó gyümölcsökből és zöld230


ségekből készült termékek iránti érdeklődés nőtt. A citrusfélék és a banán adták a friss gyümölcsfogyasztás közel 30 százalékát 2008 és 2011 között, a 2000–2003 közötti 22 százalékhoz képest. A friss zöldségek esetében a paradicsom aránya 16 százalékról 19 százalékra emelkedett, a karfiolé és a brokkolié pedig 3 százalékról 4 százalékra. Más friss gyümölcs- és zöldségféléből egyre kevesebbet vásároltak a fogyasztók 2000–2011 között. Legnagyobb mértékben (átlagosan több mint évi 4 százalékkal) a körte, a szilva és a cékla iránti kereslet mérséklődött, és továbbra is az alma és a káposzta fogyasztása dominált. A mérsékelt égövi gyümölcsökkel és zöldségekkel szembeni fogyasztói igények csökkenése a friss kertészeti termékek teljes fogyasztását negatívan befolyásolta. A friss gyümölcsök fogyasztása átlagosan 15 százalékkal, a friss zöldségeké 14 százalékkal volt kevesebb a 2000–2003 közötti időszakhoz képest 2008 és 2011 között: átlagosan egy főre vetítve 41,1 és 51,8 kilogramm. 5. ábra: Az egy főre jutó éves gyümölcs- és zöldségfogyasztás Lengyelországban, 2000–2011 Gyümölcsfélék 25 20

kg

15 10 5 0 2000 Alma

2001

2002

2003

Körte

2004

2005

Szilva

2006

2007

Banán

2008

2009

Bogyósok

2010

2011

Citrusfélék

Zöldségfélék 12 10

kg

8 6 4 2 2000 Káposztafélék

2001

2002

2003

Paradicsom

2004

2005

Uborka

2006

2007

Sárgarépa

2008 Cékla

2009

2010

2011

Vöröshagyma

Forrás: GUS

231


A feldolgozott gyümölcstermékek fogyasztása 2000–2011 között évi 6,5 százalékkal emelkedett, a feldolgozott zöldségeké pedig átlagosan 4,5 százalékkal. A déligyümölcsökből készült konzervek, a fagyasztott gyümölcsök és a feldolgozott paradicsom fogyasztása nőtt leginkább. A savanyított zöldségek közül a káposzta kereslete folyamatosan csökkent, a többi savanyított zöldségféléé nem változott jelentősen. A feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek egy főre jutó fogyasztása 9,4 kg volt 2008 és 2011 között, ez több mint 90 százalékkal magasabb a 2000–2003 közötti mennyiségnél. A gyümölcslevek fogyasztása ebben az időszakban 26 százalékkal 11,7 kilogrammra emelkedett. A gyümölcsök, zöldségek és az ezekből készült levek fogyasztását promóciós kampányokkal ösztönözték, amelyeket az Európai Unió finanszírozott.

Külkereskedelem Ugyan az EU-csatlakozás számos új lehetőséget hozott, a magyar mezőgazdaság nem volt teljesen felkészülve az új kihívásokra, amelyeket a szabad piac és a vámok megszűnése okozott. Habár a zöldségfélék export-import egyenlege pozitívan alakult az elmúlt években, a behozatal az EUcsatlakozást követően nőtt. A gyümölcsök külkereskedelmi mérlege jellemzően negatív volt (6. ábra). 6. ábra: A gyümölcs- és zöldségfélék külkereskedelme Magyarországon, 2000–2011 Gyümölcsfélék 250 200

millió EUR

150 100 50 0 -50 -100 -150

2000

2001

2002

2003

Export

232

2004

2005

2006

Import

2007

2008

2009

Egyenleg

2010

2011


millió EUR

Zöldségfélék 220 200 180 160 140 120 100 80 60 40 20 0 2000

2001

2002

2003

2004

Export

2005

2006

2007

Import

2008

2009

2010

2011

Egyenleg

Forrás: KSH

A legtöbbet a csonthéjas gyümölcsökből exportált Magyarország 2000 és 2003 között, amelyek az összes kiszállítás 41,5 százalékát adták. A második helyen a bogyósok álltak (17 százalék), és a többi gyümölcsféle kivitele is hasonló arányú volt. Az almatermésűek exportja közel háromszorosára emelkedett 2004–2007 között. Ebben az időszakban a déli gyümölcsfélék kivitele 12,6 százaléka volt a teljes mennyiségnek, míg 2008–2011 között kimagaslóan nőtt, azonban ez csak reexportot jelentett (7. ábra). 7. ábra: A fontosabb gyümölcs- és zöldségfélék exportja Magyarországon, 2000–2011 120

millió EUR

100 80 60 40 20 0 2000-2003

2004-2007

2008-2011

Déligyümölcsök (reexport)

$OPDWHUPpVĦHN

Csonthéjasok

Bogyósok

Vöröshagyma

Káposztafélék

Gyökérzöldségek

Uborka

Paradicsom

Forrás: KSH

Az import szerepe jelentősen nőtt 2004 és 2007 között, amikor értékben 213 százalékkal több zöldséget és gyümölcsöt hoztak be Magyarországra, mint 2000–2003 között. A következő időszakban (2008–2011) csupán 12 százalékkal emelkedett az import értéke a 2004–2007 közötti évekhez képest. A déligyümölcsök behozatala képviseli a legnagyobb értéket, és ez évről évre folyamatosan 233


növekszik. A többi importtermék értéke is nőtt 2004 és 2007 között. Az almatermésűek, a paradicsom és az uborka behozatala megnégyszereződött, a csonthéjas gyümölcsöké 350 százalékkal, a káposztaféléké 250 százalékkal emelkedett, a bogyósok és a gyökérzöldségek értéke megkétszereződött. Ilyen mértékű növekedés már nem figyelhető meg a 2008–2011. években (8. ábra). 8. ábra: A fontosabb gyümölcs- és zöldségfélék importja Magyarországon, 2000–2011 200 180

millió EUR

160 140 120 100 80 60 40 20 0 2000–2003

2004–2007

2008–2011

Déligyümölcsök

$OPDWHUPpVĦHN

Csonthéjasok

Bogyósok

Vöröshagyma

Káposztafélék

Gyökérzöldségek

Uborka

Paradicsom

Forrás: KSH

Ugyan külföldön még mindig tartja magát az a mondás, hogy Magyarország a „paprika hazája”, azonban egyre nagyobb arányban jelenik meg a kínálatban import paprika. Az export-import arány 6:1 volt az EU-csatlakozás előtt, ez napjainkra 2:1-re csökkent és folyamatosan esik. Az elmúlt néhány évben a zöldségek és gyümölcsök behozatala nem változott számottevően, kivéve a 2007. és 2011. éveket, amikor a Magyarországon tapasztalt kedvezőtlen időjárás miatt megnőtt az import mennyisége. Általában a fő exporttermékek a friss gyümölcsök, mint például az alma, a meggy és a szilva, valamint a déligyümölcsök, utóbbinak egy része reexport. A fagyasztott gyümölcsökből (meggy, szilva és bogyós gyümölcsök) is került exportra. A legnagyobb volumenben importált gyümölcsök a déligyümölcsök (banán, narancs és mandarin). A többi friss gyümölcsféle behozatala a második helyen áll, főleg almát, körtét, őszibarackot és szamócát importál Magyarország. Ezt követik a fagyasztott gyümölcsök, elsősorban a szamóca, a meggy és a málna. A legkevesebbet aszalt gyümölcsökből szállítanak be az országba. A magyarországi külkereskedelem nagyobbrészt az EU-15 országokba irányult, 2000 és 2003 között az export 72 százaléka került ezekbe az országokba. Ez az arány 14 százalékkal csökkent 2011-re, ezzel párhuzamosan az EU-12 országokba 13 százalékkal nőtt a magyarországi zöldség- és gyümölcsexport. Az import aránya az uniós országokból (EU-15 és EU-12) 83 százalék volt 2004 és 2007 között, amely enyhén emelkedett a 2008–2011 közötti időszakra (9. ábra).

234


9. ábra: A magyarországi zöldség- és gyümölcs külkereskedelem földrajzi eloszlása, 2000–2011 100 90 80

11

11

17

21

12 35 30

százalék

70 60

11

EXPORT XPOR X XP PO POR OR

50 40

72

14

13

17

IM MPOR MP M PO POR OR RT R 69

69

2004–2007

2008–2011

68 58

54

2008–2011

2000–2003

30

18

20 10 0 2000–2003

2004–2007 EU-15

EU-12

Egyéb

Forrás: KSH

Lengyelországban 2008–2011 között a gyümölcsök és zöldségek exportjának értéke a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportjának közel 14 százalékát adta, szemben a 2000–2003 közötti 23 százalékos aránnyal. A kertészeti termékek az importból 16 és 22 százalékkal részesedtek (7. táblázat). 7. táblázat: A gyümölcs- és zöldségfélék külkereskedelme Lengyelországban, 2000–2011 2000–2003 Termékek

ezer tonna

2004–2007

millió EUR

ezer tonna

2008–2011

millió EUR

ezer tonna

millió EUR

Export Összesen

1 457,8

784,7

2 164,4

1 317,8

2 464,2

1 761,9

Friss gyümölcsök

386,6

111,7

630,1

238,1

834,1

364,6

Friss zöldségfélék

275,9

54,1

422,1

146,0

436,6

197,2

Feldolgozott gyümölcsök

512,3

476,9

682,6

697,4

703,6

867,5

Feldolgozott zöldségfélék

283,0

142,0

429,6

236,3

489,9

332,6

Import Összesen

1 357,3

787,1

1 715,7

1 210,9

2 095,6

1 743,8

Friss gyümölcsök

948,7

481,2

1 091,5

663,5

1 179,1

844,2

Friss zöldségfélék

173,1

92,9

239,2

164,4

417,0

313,8

Feldolgozott gyümölcsök

160,5

148,7

267,8

287,0

298,5

399,5

Feldolgozott zöldségfélék

75,0

64,3

117,2

96,0

201,0

186,3

Forrás: A Külkereskedelmi Tudományos Központ (CIHZ), a Pénzügyminisztérium és a Vámhivatal analitikai központjának (CAAC) adatai alapján készített összeállítás

235


A gyümölcsök, zöldségek és a belőlük készült termékek exportjának évi átlagos növekedése 2000–2011 között 10,1 százalék volt, az importé pedig 9,3 százalék. A friss zöldségfélék (16,9 százalék) és a friss gyümölcsök (12,5 százalék) kivitele emelkedett a legnagyobb mértékben. Az import tekintetében a friss gyümölcsök (14,9 százalék) és a feldolgozott zöldségek (11,9 százalék) beszállítása nőtt a legjobban. A gyümölcsök, zöldségek, valamint a belőlük készült termékek külkereskedelmi egyenlege pozitív volt 2008–2011 között, amely átlagosan 18,2 millió eurót jelentett (csak 2010-ben volt negatív, 119,3 euró), 2004–2007 között pedig elérte a 106,9 millió eurót. A külkereskedelmi egyenleg negatív volt 2000–2003 között, amely átlagosan 2,4 millió eurót tett ki (10. ábra). 10. ábra: A gyümölcs- és zöldségfélék, valamint feldolgozott termékeik külkereskedelmének értéke Lengyelországban, 2000–2011 2,0

milliárd EUR

1,5 1,0 0,5 0,0 -0,5

2000

2001

2002

2003

Export

2004

2005

2006

Import

2007

2008

2009

2010

2011

Egyenleg

Forrás: A CIHZ, a Pénzügyminisztérium és a CAAC adatai alapján készített összeállítás

A friss és fagyasztott gyümölcsök és zöldségek, valamint gyümölcslevek dominálnak a lengyelországi exportban. A fagyasztott gyümölcsök kivitele értékben 2008–2011 között elérte az összes kertészeti termék exportjának 29 százalékát, a 2000–2003 közötti 42 százalékhoz képest. A gyümölcssűrítmények és gyümölcslevek részaránya 22 és 25 százalék volt. Az alma állt a harmadik helyen 11 és 6 százalékos részesedéssel. A fagyasztott élelmiszerek exportjának átlagos éves növekedési rátája 2000–2011 között 5,5 százalék, a gyümölcsleveké 10,6 százalék, az almáé pedig 17,3 százalék volt. Az egyéb zöldség- és gyümölcstermékek között a legnagyobb ütemben a feldolgozott paradicsomtermékek exportértéke nőtt (27,1 százalék), majd a konzerv zöldségeké (23,3 százalék), a konzerv gyümölcsöké (20,9 százalék), a körtéé (32 százalék), a savanyú káposztaféléké – leginkább kínai kel (30,8 százalék) – és a paradicsomé (25,7 százalék). A zöldség- és gyümölcsfélék importértékének legnagyobb részét a déligyümölcsök tették ki: 2008 és 2011 közötti időszakban 45 százalék, a 2000–2003 közötti 59 százalékhoz képest. A déligyümölcsök importjának átlagos éves növekedési rátája 2000–2011 között 9 százalék, a mérsékelt égövi gyümölcsöké 17,2 százalék, a friss zöldségféléké pedig 14,9 százalék volt. A feldolgozott gyümölcstermékek importjának átlagos éves növekedési rátája 14,4 százalék (majd hamarosan növekedett a fagyasztott gyümölcsök importja is), a zöldségtermékeké pedig 11,9 százalék volt. 236


A lengyelországi zöldség- és gyümölcstermékek legfőbb célországai az EU-15 országok. Ezek részesedése a teljes exportból átlagosan 59 százalék volt 2008–2011 között, míg 2000–2003 között 70 százalékot tett ki. Lengyelország EU-csatlakozását követően az EU-15 tagországok részesedése csökkent abban az időszakban, amikor nőtt az export az új EU tagországok és a Független Államok Közössége (főként Oroszország) felé. Az EU-15 országokba Lengyelország főként fagyasztott gyümölcsöt és zöldséget, almalé-koncentrátumot, konzerv gyümölcsöt, dzsemeket, konzerv és szárított zöldségeket, friss és feldolgozott paradicsomot, hagymaféléket, málnát, szamócát, almát és cseresznyét exportál. Fő célországai Németország, Nagy-Britannia, Hollandia, Ausztria és Franciaország. 11. ábra: A friss és feldolgozott zöldség- és gyümölcsfélék lengyelországi exportjának megoszlása, 2000–2011 100 90 80

6 6

7 7

12

11

9 8 10

20

19

26

22

11 5

11 5

13

16

százalék

70 60

30

50 40 30 20 10

25 7 1 13

0 2000–2003 Mérsékelt égövi gyümölcsök =|OGVpJpVJ\P|OFVOHYHNVĦUtWPpQ\HN Egyéb gyümölcskészítmény

2004–2007 Déligyümölcsök (reexport) Fagyasztott gyümölcs Egyéb zöldségkészítmény

2008–2011 Friss zöldségek Fagyasztott zöldségek


12. ábra: A friss és feldolgozott zöldség- és gyümölcsfélék lengyelországi importjának megoszlása, 2000–2011 100

8

8

11

80

19

24

23

70

12

százalék

90

60 50 40 30

8

18

14

8

20 10

14

14

25

18 17

10

7 8

18

16

2004–2007

2008–2011

0 2000–2003 &LWUXVIpOpN )ULVV]|OGVpJHN

Banán Gyümölcskészítmények

6]ĘOĘFVHPHJHpVERU Zöldségkészítmények

Egyéb gyümölcsféle


237


Az új tagországok (főként a Cseh Köztársaság, Szlovákia és Magyarország) export részesedése 47 százalék volt 2000–2003 között. Az új tagországokba elsősorban fagyasztott gyümölcsöt és zöldséget, káposztát, paradicsomot és paradicsomból készült termékeket, konzerv gyümölcsöt, valamint gyümölcsleveket exportáltak. A FÁK országokba a kivitel 22 százaléka irányult 2008–2011 között, ezzel szemben 2000–2003 között ez az érték alacsonyabb (10 százalék) volt. A FÁK államaiba Lengyelország elsősorban trópusi gyümölcsöket reexportált, valamint almát, paradicsomot, káposztát, fagyasztott és konzerv gyümölcsöt, illetve konzerv zöldségeket vitt ki. A zöldség- és gyümölcstermékek importjában az EU-15 országok domináltak, amelyek részesedése 2008–2011 között 57 százalék volt a 2000–2003 közötti 53 százalékhoz képest, az EU-12 országoké ugyanekkor 4 és 7 százalék. A FÁK országok részesedése 1 százalékról 2-re nőtt, a többi országé (főként Törökországé, Ecuadoré, Brazíliáé, Costa Ricáé, Marokkóé és Kínáé) 39-ről 36 százalékra csökkent. Az EU „régi” tagországai (elsősorban Spanyolország, Olaszország, Németország és Hollandia) a következő termékeket szállítják a lengyel piacra: citrusfélék, szőlő, őszibarack, nektarin (friss és konzerv), friss zöldségek (főleg paradicsom), valamint fagyasztott, konzerv és feldolgozott paradicsomtermékek, az EU-12 tagországok (főként Magyarország és a Cseh Köztársaság) pedig konzerv és fagyasztott csemegekukoricát, leveket, paradicsompürét és görögdinnyét vittek. 13. ábra: A lengyelországi zöldség- és gyümölcs-külkereskedelem földrajzi eloszlása, 2000–2011 100 90

7 10

80

13

4

14

22 15

60 50 40 30

39

39

1 7

3 5

37

17

70 százalék

5

IM MPOR MP M PO POR OR OR RT

EXPORT XPO XPOR XP OR OR 70

2 4

64

59

2004–2007

2008–2011

53

53

2000–2003

2004–2007

57

20 10 0 2000–2003

EU-15

EU-12


238

FÁK

2008–2011 Egyéb


Az árak alakulása az ágazatban Az EU friss zöldség- és gyümölcspiacára jelentős hatást gyakorolt a Németországban 2011-ben kitört E-Coli pánik, emiatt jelentősen megrendült a fogyasztói bizalom a friss termékek iránt. Mivel nagy mennyiségű árut kellett megsemmisíteni, a termelők bevétele jelentősen csökkent. Mindemellett Oroszország importtilalmat vezetett be növény-egészségügyi okokra hivatkozva, ami az árak további csökkenését eredményezte. Magyarországon a jelentősebb zöldségfélék termésmennyiségének növekedése figyelhető meg 2011-ben 2010-hez képest, és a termelői árak a csemegekukorica esetében emelkedtek. Az E-Coli pánik hatására a paradicsom értékesítése nehézkessé vált, ami az ár csökkenéséhez vezetett. A hosszú ideig tárolható zöldségfélék közül 2011-ben a sárgarépa termelői ára 10, a fejes káposztáé 1,2 és a vöröshagymáé 5,9 százalékkal csökkent 2010-hez képest. A görögdinnye termelői ára 18 százalékkal esett a teljes szezonban az előző évihez képest. (14. ábra). 14. ábra: A fontosabb zöldségfélék termésmennyiségének és termelői árának változása Magyarországon, 2011 150

V]i]DOpN

140 130 120 110 100 90 80 70 60

Paradicsom

Görögdinnye )HMHVNiSRV]WD

6iUJDUpSD

%HWDNDUtWRWWWHUPpVPHQQ\LVpJYiOWR]iVD

Vöröshagyma

Csemegekukorica

7HUPHOĘLiWODJiUYiOWR]iVD

Forrás: KSH

Az ültetvények területének zsugorodása, valamint a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az alma termésmennyisége több mint 40 százalékkal csökkent, ennek hatására a termelői ár közel harminc százalékkal emelkedett 2011-ben 2010-hez képest. Az őszibarack termése a fagyok és a belvíz hatására 21 százalékkal csökkent, míg a termelői ára 8,8 százalékkal múlta alul az előző évi átlagárat. A kajszi termelői ára 16 százalékkal, a szilváé 12 százalékkal csökkent 2011-ben 2010-hez viszonyítva. A meggy termelői ára nem változott jelentősen, ugyanakkor az ültetvények területének bővülése a termésmennyiség növekedését eredményezte (15. ábra).

239


15. ábra: A fontosabb gyümölcsfélék termésmennyiségének és termelői árának változása Magyarországon, 2011 140

V]i]DOpN

130 120 110 100 90 80 70 60 50

Alma

0HJJ\

6]LOYD

%HWDNDUtWRWWWHUPpVPHQQ\LVpJYiOWR]iVD

.DMV]L

ėV]LEDUDFN

7HUPHOĘLiWODJiUYiOWR]iVD

Forrás: KSH

Az uniós minőségi előírásoknak való megfeleltetés a lengyelországi zöldség- és gyümölcságazatban áremelkedést eredményezett mind a belföldi, mind pedig a nemzetközi piacokon. A legnagyobb mértékben az alma, a szilva és a cseresznye (10 százalék), valamint a zöldségfélék közül a sárgarépa (17 százalék), a paradicsom (7 százalék) és a petrezselyemgyökér (6 százalék) fogyasztói ára nőtt 2001–2011 között. A fejes káposzta és a vöröshagyma árában azonban csökkenés figyelhető meg. Szintén emelkedett a feldolgozásra szánt gyümölcsök és zöldségek fogyasztói ára, a legnagyobb mértékű növekedés az ipari alma, a cseresznye és a szilva esetében figyelhető meg a 2001/20022010/2011 időszakban. Ebben az időtartamban csökkent a feketeribiszke, a zöldbab, a paradicsom, a sárgarépa, a cékla, a vöröshagyma és a fejes káposzta ára is. A legtöbb gyümölcs és zöldség fogyasztói árának növekedése Lengyelországban nagyobb mértékű volt, mint a legtöbb EU tagországban (főként az EU-15 országokban), így csökkent a különbség a lengyel kertészeti termékek árai (beszerzés, nagykereskedelem és kiskereskedelem), valamint a lengyel és az EU-ban feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek árai között. Ennek következtében Lengyelország fokozatosan elveszítette a kertészeti termékek és a belőlük készült termékek árversenyelőnyét az európai piacon. Lengyelország és az EU-15 országok, valamint néhány „új” tagország árainak kiegyenlítődése nem a közeljövőben fog megtörténni. Annak ellenére, hogy lényegesen kevesebb beruházás valósult meg és kevesebb hozamnövelő intézkedést alkalmaznak a lengyelországi gazdaságokban, mint a „régi EU” tagországokban, a gyümölcsök és zöldségek árvolatilitása nem nagyobb, mint a Közösség más országaiban. A termésmennyiségek időjárási körülmények miatt bekövetkező változásai döntő fontosságúak az árak változékonyságában is. Lengyelországban a gyümölcsök és zöldségek termelői árai és kiskereskedelmi árai közötti kapcsolat viszonylag stabil, és 2008–2011 között 16 százalék (málna) és 68 százalék (szamóca) között mozgott. A gyümölcs- és zöldségtermesztés költséghatékonysága erősen ingadozott az elmúlt években. Ez igen megnehezíti a kertészeti vállalkozások racionális termeléssel kapcsolatos döntéshozását. A gyümölcsfeldolgozó-piac esetén a termőterület piaci kereslet mértékéhez és szerkezetéhez való igazítását akadályozza a termelők és a feldolgozók közti vertikális kapcsolatok alacsony szintje.

240


A támogatási és a beruházási rendszer vizsgálata a kertészeti szektorban, Lengyelországban és Magyarországon Támogatás A lengyel- és a magyarországi zöldség- és gyümölcságazat szereplői nagymértékben kihasználják a piaci rendtartás intézkedéseit, valamint a Vidékfejlesztési Program által finanszírozott horizontális támogatásokat (Strukturális Alapok). A közös piacszervezés keretén belül az EU által finanszírozott támogatások főként pénzügyi jellegűek a termelői értékesítő szervezetek és csoportok számára, támogatást nyújtanak az alapításhoz, az üzemeltetéshez, illetve a jóváhagyott tervekben szereplő beruházások költségeinek egy részét fedezik. A jóváhagyott beruházások 50 százalékát az EU alapból biztosítják, 25 százalékát pedig a nemzeti költségvetésből. Lengyelországban a termelői szervezetek 3,1 millió euró összegben, a termelői csoportok pedig 1,4 milliárd euró összegben kaptak pénzügyi támogatást 2004 és 2013. szeptember 30. között. A magyar termelői szervezetek 26,5 millió eurót kaptak az EU-tól, és 8,3 millió eurót a nemzeti alapból 2004 és 2013 között (270 HUF/EUR átlag árfolyammal számolva az adott időszak árfolyamait alapul véve). A termelői csoportok ugyanebben az időszakban 91,8 millió eurót kaptak az EUtól, és 25,2 millió eurót a nemzeti költségvetésből. Azok a termelők, akik szamócát és málnát termeltek a feldolgozóipar számára Lengyelországban és Magyarországon (valamint Bulgáriában, Litvániában és Lettországban), 2008-tól átmeneti támogatást kaphattak (2013 végéig) 400 euró/hektár összegben (amelyből Lengyelországban hektáronként 170 eurót az állami költségvetés fedezett). Az iskolagyümölcs-program keretén belül a tagországok a lehetséges 90 millió eurónak csak 37,6 százalékát hívták le a 2009/2010. tanévben, ami 5 millió tanulót jelent. A kezdeti sikertelenség több okra vezethető vissza. A Bizottság rendeletét késve adták ki, a tagországok egy része nem tudta ennek megfelelően elkészíteni programját. Egyes tagországok azért nem tudtak csatlakozni a programhoz, mert nem tudták biztosítani a társfinanszírozást. Nehézséget jelentett az is, hogy a Bizottság „Iskolagyümölcs honlapja” késve indult el, illetve a szakértői csoportot is későn hozták létre. A programban részt vevő tagországok a stratégiájuk alapján évente kérelmezik a közösségi támogatást. Az iskolagyümölcs-program közösségi támogatásából Lengyelország 9,2 millió eurót kapott tanévenként (2009/2010, 2010/2011 és 2011/2012), összesen 27,7 millió eurót. Magyarország részesedése ebben a három tanévben összesen 9,9 millió euró volt (Stummer et al., 2012). A Strukturális Alapok keretében a mezőgazdasági termelők főként a gazdasági versenyképességet fokozó támogatásokat vették igénybe. Folyamatosan nő az alapok (főként EU, de nemzeti alapok is) felhasználása a gyümölcsök, zöldségek és készítmények reklámozására (Intézkedés – Promóció és tájékoztatás). Az intézkedés támogatásait főként alma és almalé előállítására használják fel. A gyümölcs- és zöldségtermelők közvetlen támogatást is kapnak az egységes területalapú támogatás részeként. Azokat a támogatásokat, amelyeket a beruházási hitelek kamatainak társfinanszírozására használnak fel, kizárólag a nemzeti költségvetésből fedezik. A kertészeti ágazat szereplői számára a „Gyümölcs- és zöldségfogyasztást ösztönző” alapból számos kampányt finanszíroztak, amelyek a lengyelországi friss és feldolgozott zöldségeket és gyümölcsöket reklámozzák a helyi és a nemzetközi piacokon egyaránt (például Jedz witaminy i wracaj do zdrowia” [„Egyél gyümölcsöt és nyerd vissza egészségedet”], „Pora na pomidora” [„Eljött a paradicsom ideje”], „Jabłka wysokiej jakości” [„Kiváló minőségű almák”]). Az alapot (és további nyolc alapot, amelyek egyéb mezőgazdasági-élelmiszeripari termékeket reklámoznak) a lengyelországi Agárpiaci Hivatal felügyeli. Hasonlóan Magyarországon is megvalósultak a fogyasztásösz241


tönző kampányok a magyar kertészeti termékek hazai és nemzetközi piacokon való reklámozására. A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Agrármarketing Centrum 53,7 ezer eurót különített el 2011ben a magyar görögdinnye kedvezőtlen piaci helyzete miatt. Emellett a FruitVeB Magyar ZöldségGyümölcs Szakmaközi Szervezet és a DélKerTÉSZ nagyszabású paprika promóciót valósított meg, ennek keretében áruházi kóstoltatásokat tartottak. További fogyasztásélénkítő programokhoz csatlakozott Magyarország, mint például az „Iskolagyümölcs Program”, vagy a „Fogyasszon naponta 3x3-féle zöldséget, gyümölcsöt az egészségért!” program. Az EU új pénzügyi keretterve (2014–2020) alapján a kertészeti szektor közösségi forrásokból történő támogatása elsősorban horizontális jellegű lesz. A kertészeti ágazatot egy olyan EU program fedi le, amely ösztönzi a gyümölcsök, a zöldségfélék és készítményeik iskolai fogyasztását. Beruházások Nem állnak rendelkezésre adatok a lengyelországi kertészeti vállalkozások beruházásaira vonatkozóan. Feltételezni lehet ugyanakkor, hogy ezekben a gazdaságokban a beruházások növekedésének mértéke hasonló a teljes mezőgazdaságéhoz. A lengyel mezőgazdaságban 2010-ben 0,9 milliárd euró értékben valósultak meg beruházások, amelyek közel 80 százalékkal haladták meg a 2000. évi szintet; a gépekre, műszaki berendezésekre és eszközökre fordított kiadások közel megduplázódtak – kb. 0,35 milliárd euróra. A mezőgazdasági területek 1 hektárjára vetítve a mezőgazdasági beruházások értéke abban az időszakban 105 százalékkal 60 euróra emelkedett. Annak ellenére, hogy Magyarországon a támogatási feltételek igen kedvezőek voltak 2009-ben, a mezőgazdasági beruházások volumene 25,5 százalékkal csökkent 2010-ben. A befektetések értéke 758 millió euró volt folyó áron. Ez az összeg a teljes nemzetgazdaság 4,8 százaléka volt. A beruházások összege 17,6 százalékkal nőtt a több mint négy főt foglalkoztató vállalkozásoknál, valamint a pénzügyi, társadalombiztosítási és nonprofit szervezeteknél 2011-ben, míg a gépekre költött beruházások 33,8 százalékkal, az építési beruházások pedig 1,6 százalékkal emelkedtek. A műszaki berendezések és a forgóeszköz-állomány színvonala a lengyelországi kertészeti szektorban és a teljes mezőgazdasági ágazatban jelentősen alacsonyabb, mint a legtöbb EU-15 országban, és az EU átlagát sem éri el. A Mezőgazdasági Számviteli Információs Hálózat (FADN) adatai szerint Lengyelországban a mezőgazdasági elszámolási hálózatban részt vevő mezőgazdasági vállalkozások bruttó befektetéseinek értéke 2009-ben 60 százalékkal alacsonyabb volt az EU átlagánál.

Összefoglalás és következtetés A fejezetben több szempontból körüljártuk a zöldség- és gyümölcságazat helyzetét Magyarországon és Lengyelországban. A statisztikai adatokra támaszkodva elemeztük a termelés egyes paramétereit (terület és termésmennyiség). Megvizsgáltuk a zöldség- és gyümölcs-feldolgozóipar jelentőségét a két országban. Figyelembe vettük a fogyasztást befolyásoló tényezőket. Tanulmányoztuk az EUcsatlakozás külkereskedelemre, támogatásokra és beruházási kedvre gyakorolt hatását a kertészeti szektorban. A statisztikai adatok alapján, Magyarországon mind a zöldségfélék, mind a gyümölcsök termőterülete csökkent az EU-csatlakozás óta. A gyümölcsök termésmennyisége jelentősen esett 2007-ben és 2011-ben a kedvezőtlen időjárási körülmények hatására. A zöldségtermelés is mérséklődött a csatlakozás után. A termőterület Lengyelországban is csökkenő tendenciát mutatott 2002 és 2010 között. A feldolgozóipar jelentősége csökkent Magyarországon. Konzerv- és a hűtőipari felhasználásra kerül az összes zöldségtermés 25 százaléka és az összes gyümölcstermés 66 százaléka. Ez a magas érték annak köszönhető, hogy a megtermelt alma 80 százalékát az ipar dolgozza fel. A zöldségfélék közül a csemegekukorica közel 100 százaléka és a zöldborsó 96 százaléka kerül feldolgozóüze242


mekbe Magyarországon. A legszembetűnőbb a feldolgozott és tartósított zöldségek 18 százalékos csökkenése 2008–2011 között, összehasonlítva a zöldség- és gyümölcslevekkel, illetve feldolgozott és tartósított gyümölcsökkel. A feldolgozóipar megköveteli a folyamatos és jó minőségű alapanyag-ellátást, azonban sokszor előfordul, hogy nem megfelelő mennyiségben és minőségben áll rendelkezésre alapanyag. Továbbá a korszerű raktárak hiánya is hatalmas problémát jelent, ami hozzájárult a feldolgozott termékek termelésének csökkenéséhez. Összehasonlítva a feldolgozott és a friss zöldségek és gyümölcsök keresletét, a friss termékek iránti igény nőtt, azonban a belföldi fogyasztás még így is csökkent, az egy főre jutó fogyasztás a 2002. évi 152 kilogrammról 119 kilogrammra esett 2011-re. A gyökérzöldségek, a lilahagyma és a fokhagyma egyszerű tárolhatóságának köszönhetően a fogyasztói keresletet könnyen kielégíti. A primőr termékek fogyasztói ára a szezonalitásuk miatt változó, keresletük is ennek megfelelően alakul. Annak ellenére, hogy Magyarország zöldségféle külkereskedelmi egyenlege pozitív volt a vizsgált időszakban, a behozatal nőtt az EU-csatlakozást követően. Ami a gyümölcsöket illeti, a csatlakozás után negatív egyenleg figyelhető meg, majd 2009-től lassú növekedés. Legnagyobb mennyiségben csonthéjas és bogyós gyümölcsöket exportált Magyarország 2000 és 2003 között. A 2004–2007. években az almatermésűek kivitele megháromszorozódott. A déligyümölcsök exportja kimagasló volt a 2008–2011 közötti időszakban az azt megelőző periódushoz képest, azonban ez csak reexportot jelentett. Lengyelország EU-csatlakozását követően fokozódott a más éghajlati övről származó zöldségés gyümölcsfélék, valamint a belőlük készült termékek importja. Ez lehetővé tette a feldolgozott gyümölcsök és zöldségek előállításának, illetve a friss és feldolgozott termékek reexportjának növekedését. Mivel a lengyelországi árak alacsonyabbak, mint a legtöbb EU-s tagországban, a belföldi termékek közvetlen versenytársait jelentő termékek importja viszonylag alacsony szinten maradt. Az EU-csatlakozás után nem volt jelentős növekedés az EU-15 országokba történő exportban, mivel ezek a piacok igen telítettek, ezen kívül versenyt teremtenek a harmadik országokból származó olcsóbb termékek is. A kínálat koncentrációja alacsony Lengyelországban, a külkereskedelem szervezettsége pedig gyenge. Nőtt ugyanakkor az új EU tagországokba, valamint a FÁK országaiba történő értékesítés. A lengyelországi zöldség- és gyümölcsfélék és a feldolgozott termékek árának előnyeit akkor lehetne kihasználni, ha hatékonyabb lenne a termelés és fontosabbak lennének a nem árjellegű versenyeszközök, beleértve a zöldségtermelők, de főként a gyümölcstermelők és gyümölcsfeldolgozó üzemek közötti kapcsolatok erősödését és fontosabbá válását. A feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek belföldi fogyasztásának csökkenése miatt kialakuló árutöbblet az export mennyiségének emelésével vezethető le. A friss és feldolgozott zöldségek és gyümölcsök erőteljesebb külföldi marketingje és a piac minden résztvevőjének együttműködése az alapfeltétele annak, hogy a zöldség- és gyümölcsfélék termőterülete és termésmennyisége növekedjen.

243


Hivatkozások jegyzéke Abate, G. and Peterson, H.C. (2005) Rapid Opportunity Assessment: Fruit Sector. Michigan: Product Centre for Agriculture and Natural Resources. Brown, O. and Sander, Ch. (2007) Supermarket Buying Power. Winnipeg: International Institute for Sustainable Development. Bugała, A. (2011) Sytuacja na rynku przetworow warzywnych [Situation on the market of vegetable preserves], „Przemysl Fermentacyjny i Owocowo-Warzywny” [Fermentation and fruit and vegetable industries], No 3, p. 31-33, Warsaw. Bugała, A. (2012) Polski handel zagraniczny przetworami owocowymi I warzywnymi [Polish foreign trade in fruit and vegetable preserves] Przemysl Spozywczy [Food industry], No 6, p. 2, 4-5, Warsaw. Erdész, F-né, Jankuné Kürthy, Gy., Kozak, A.and Radóczné Kocsis, T. (2009) Situation of the Fruit and Vegetable Sector. Budapest: Research Institute of Agricultural Economics. FAO (2010) FAO Statistical Yearbook of 2010. Faye, S. (2004) Consumer trends for fruit and vegetable products. Alberta Agriculture, Food and Rural Development. Foreign trade in agri-food.. Stan i perspektywy, „Market Analyses” 14-37, IAFE-NRI, AMA, MARD, Warsaw. NÉBIH-ÉKI (2012) Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatóság működése [Operating of Directorate of Food Safety Risk in National Food Chain Safety Office] https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/eki (Download 01.10.2013) Nosecka, B. (2011) Pozycja polskich owocow, warzyw i ich przetworow na rynkach unijnych i swiatowych [Position of the Polish fruit, vegetable and their preserves on the EU and world markets], „Przemysl Fermentacyjny i Owocowo-Warzywny” [Fermentation and fruit and vegetable industries], No 7-8, p. 6-8, Warsaw Nosecka, B. (2011) The sector of fruits, vegetables and their preserves in Poland after its accession to the European Union. Competitiveness of the agri-food sector and sustainable development of rural areas / ed. T. Mostenska, ed. A. Kowalski, ed. B. Chmielewska, ed. Y. Bilan. NUFT, IAFENRI, CSR, Kiev Nosecka, B. (2011) Wybrane wskazniki pomiaru konkurencyjnosci polskiego ogrodnictwa. Konkurencyjnosc polskiego ogrodnictwa [Selected indicators measuring the competitiveness of Polish horticulture. Competitiveness of the Polish horticulture]. Materials from all-Poland scientific conference. IAFE-NRI, Institute of Horticulture, p. 9-15, Skierniewice. Nosecka, B. (2012) Rynek mrozonych owocow i warzyw [Market of frozen fruit and vegetable], „Przemysl Spozywczy” [Food industry], No 7, p. 2-7, Warsaw. Nosecka, B., Bugala, A, Paszko, D., Zaremba, Ł. (2012) Sytuacja na swiatowym rynku wybranych produktów ogrodniczych i jej wpływ na polski rynek ogrodniczy [Situation on the world market of selected horticultural products and its impact on the Polish horticultural market]. IAFE-NRI, Warsaw. Nosecka, B. and Bugala, A. (2011) Handel zagraniczny produktami rolno-spozywczymi w latach 1995-2009 [Foreign trade in agri-food products in 1995-2009], ed. Jadwiga Seremak-Bulge, Studies and monographs IAFE-NRI, p. 239-260, Warsaw. Nosecka, B. and Bugala A. (2011) The competitiveness of Polish horticultural products on the EU and world markets and the changes on the market following Poland’s accession to the EU. Agricultural Economics and Management, No 3-4, p. 63-67, Sofia. Preparations of vegetables and fruit. Stan i perspektywy, „Market Analyses” 19-41, IAFE-NRI, AMA, MARD, Warsaw. Stummer I., Isépy A., Mándi-Nagy D. and Németh N. (2012) Experiences of the EU school milk and school fruit schemes in Hungary. Budapest: Research Institute of Agricultural Economics. 244

A cukor ágazat fejlődése Lengyelországban és Magyarországon

A cukor ágazat fejlődése Lengyelországban és Magyarországon Piotr SZAJNER1 és GARAY Róbert2

Bevezetés A cukor fontos szerepet játszott a világgazdaság fejlődésében, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a külkereskedelem és az élelmiszerkereslet szerkezetének alakulásában. Hobhouse (2011) szerint a cukornád egyike annak a hat növénynek, melyek részt vettek a világ mai arculatának a kialakításában. A nemzetközi kereskedelembe kerülő mennyisége alapján a cukor az egyik első globális terméknek tekinthető. Németországot a cukor- és a szeszipar emelte gazdasági világhatalommá a 19. században. Angliában ezt a szerepet a kohászat és a dohányfeldolgozás töltötte be, mivel a cukrot a gyarmatokról importálták (Sombart, 1983). A cukorszektor fejlődése kihatással volt a lengyel és a magyar mezőgazdaság fejlődésére is. Lengyelországban az alsó-sziléziai Konaryban F. Achard 1801-ben építette az első répából cukrot előállító üzemet. Magyarországon Tessedik Sámuel Németországból hozott répamagokkal már 1790-ben termesztési kísérleteket végzett, az iparszerű cukorrépa feldolgozás pedig 1830-ban indult. A fejezet célja, hogy a lengyel és a magyar cukoripar fejlődését hasonlítsa össze. A cukrot mindkét országban répából állítják elő, a répacukor az elsőszámú édesítőszer, amit a háztartások és a feldolgozóipar használ. A cukorágazat az egyik legszigorúbban és legközvetlenebbül szabályozott szektor az Európai Unióban (EU), és a közös piac védelme meghatározó hatással van az ágazat működésére. Az EU cukoripara 2000 és 2011 között alapvető átalakuláson ment át, elsősorban a termékpálya 2006–2010 közötti szabályozási reformjának köszönhetően. A reform nyomán eltérő mértékben alakultak át a tagországok cukorágazatai. Jóllehet az eredeti Bizottsági tervek szerint kizárólag a gazdaságossági és versenyképességi szempontoknak kellett volna érvényesülnie, a lengyel és a magyar ágazat példáján is jól látszik, hogy sok más tényező is befolyásolta a végeredményt. Magyarországon a cukorágazat drámai átalakuláson ment keresztül. Míg a magyar répatermesztés és a klasszikus cukoripar leépült, addig az izoglükóz gyártásában Magyarország megerősítette EU-beli vezető pozícióját. A cukorszektor összehasonlító vizsgálatának további aktualitását adja, hogy 2017 szeptember 30-ával a cukorkvóták rendszere az EU-ban megszűnik, ami újabb kihívást fog jelenteni az ágazat szereplői számára.

A piacszabályozási rendszer kialakulása Lengyelországban a cukorpiac szabályozása messzire nyúló gyökerekkel rendelkezik, mivel az első kötelező rendelkezések már 1925-ben hatályba léptek3. A tervgazdaság időszakában, tekintettel az ágazat stratégiai jellegére, átfogó állami szabályozás volt érvényben. A politikai és gazdasági rendszerváltást követően Lengyelországban az EU akkori szabályozásával megegyező rendszer került bevezetésre4. Az EU cukorpiacra vonatkozó termékpálya szabályozása 1968 óta működik. A rendtartás bevezetésének célja a piac stabilizálása volt, olyan árszint biztosítása a répatermelők és a répacukor előállítók számára, mely garantálja a termelés fennmaradását, továbbá hogy forrásokat teremtsen a piaci beavatkozásokhoz. A bevezetett rendszer az évek során csak finomhangolást igényelt, hatékonyságát az is igazolta, hogy komolyabb intervenciós készletek nem halmozódtak fel. A rendtartás önfinanszíInstytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej - Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest. Act of 22 July 1925 on sugar trade regulation, Dz.U. No. 90, item 630. Decree of the President of the Republic of Poland on the regulation of sugar and beet cultivation of 3 December 1935, Dz.U., No. 85, item 548. 4 Act of 26 August 1994 on sugar market regulation and ownership transformation in sugar industry, Dz.U. of 1994 No. 98, item 473. 1 2 3

245


rozó volt, a többlettermelés exportjának támogatását a termelők és a feldolgozók befizetett illetékei fedezték. A közösségi rendtartást ugyanakkor sok kritika érte, támadták a magas belpiaci árak és a világpiacot megzavaró, erősen támogatott export miatt. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretén belül kötött nemzetközi egyezmények a cukorexport támogatásának csökkentésére kényszerítette a közösséget5. Az Európai Bizottság végül figyelembe véve a versenyképesség növelésének szükségességét, a fejlődő országok egy csoportjával kötött kétoldalú megállapodásokat, a WTO tárgyalási pozíciókat és a belpiaci kritikákat, hosszú tárgyalások után határozott a 2006-tól 2010-ig húzódó cukorreform elindításáról6. A kvótarendszer egyszerűsítésre került, és tekintettel a nemzetközi kötelezettségekre és a piaci viszonyokra a Bizottság az EU összesített cukortermelésének 5–6 millió tonnás csökkentését irányozta elő. A termelés visszafogásához egy összetett kárpótlási és szerkezetátalakítási támogatásrendszer kapcsolódott ösztönzőként. Alapvető cél volt az is, hogy a répatermesztés súlypontja a legjobb adottságokkal rendelkező régiókba helyeződjön át. A reform végül a korábbi 179 üzem közül 73 bezárását eredményezte. A kvótatulajdonos cégek az eredeti 17,4 millió tonna répacukor kvótából 5,2 millió tonnát adtak vissza, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a termelésben maradó cégek répacukor, inulin és izoglükóz termelésére jogosító kiegészítő termelési kvótát vásárolhattak. A lengyelországi 1,672 millió tonna cukorkvóta 1,405 ezerre esett vissza, a 100,6 ezer tonna kiegészítő vásárlás ellenére. A 402 ezer tonna cukor termelésére jogosító magyar kvótából mindössze 100 ezer tonna maradt, amihez mindössze 5 ezer tonna vásárolt kiegészítés adódott. A kvótacsökkentéssel párhuzamosan a cukorrépa törvényben rögzített minimális felvásárlási árát 40 százalékkal, tonnánként 26,29 euróra csökkentette az új szabályozás. A cukor intervenciós ára (631,9 euró/tonna) helyébe a referencia ár került, 404,4 euró per tonna értékkel. Lengyelországban az alacsonyabb felvásárlási árak miatt a termelői jövedelmek mintegy 60 százalékkal estek volna vissza, ezt közvetlen támogatás, az ún. cukortámogatás ellensúlyozta. Lengyelország a közösségi forrásokból cukortámogatás címén 154 millió eurót kapott évente. A garantált cukorárak csökkenése a feldolgozóipar átalakulását eredményezte, néhány gyár bezárásra került. A gyárbezárások társadalmi és környezeti következményeinek az enyhítésére szerkezetátalakítási alapokat állítottak fel. Az alapot az EU cukortermelőinek három éven át illetékszerű befizetéseiből töltötték fel. Az alapból kifizetett támogatások legkevesebb 10 százalékára a kvótáról részben vagy egészében lemondott gyárak beszállító termelői voltak jogosultak. A lebontott gyárak körzeteiben egy speciális diverzifikációs támogatás igénybevételére is lehetőség nyílt. A támogatások ellenére Lengyelország esetében a rövidtávú pénzügyi elszámolás deficitet mutatott, a cukorgyárak 650 millió eurót fizettek be a szerkezetátalakítási alapba, az alapból viszont csak 322 millió eurót fizettek ki a lengyel gazdálkodóknak (Szajner, 2009). Az EU cukoripar reformja megváltoztatta a nemzetközi kereskedelmet is, mert a kvóta felett termelt cukor7 mennyisége csökkent, a kapcsoló exporttámogatás megszűnt, az importált cukor részaránya pedig nőtt az EU piacán. A piacszabályozás eszköztára szintén megváltozott. A kvóta felett termelt cukor hasznosítása az új szabályozás szerint három módon történhet: vagy harmadik országokban kell exportálni támogatás nélkül, vagy ipari (non-food) célokra, pl. kemikáliák és gyógyszerek céljára használható, vagy a következő évi kvótatermelés kárára átcsoportosítható. Az új rezsimben piaci zavarok fellépése esetén csak egyedi döntés alapján kezdhető meg a magántárolás támogatása és csak szélsőséges esetben kerülhet sor közösségi intervenciós felvásárlásra.

European Communities – Export Subsidies on Sugar, AB-2005-2, Report of the Appellate Body, World Trade Organization. Council Regulation (EC) No 318/2006 of 20 February 2006 on the common organization of the markets in the sugar sector. Council Regulation (EC) No 319/2006. of 20 February 2006 amending Regulation (EC) No 1782/2003 establishing common rules for direct support schemes under the common agricultural policy and establishing certain support schemes for farmers. Council Regulation (EC) No 320/2006of 20 February 2006 establishing a temporary scheme for the restructuring of the sugar industry in the Community and amending Regulation (EC) No 1290/2005 on the financing of the common agricultural policy. 7 Out of quota sugar: A nemzeti termelési kvóta felett termelt cukor, élelmezési célra csak egyedi, időszaki Bizottsági döntés alapján használható. Alapesetben exportálandó, vagy ipari célra lehet felhasználni. 5 6

246


Magyarországon a cukor kereskedelmének és termelésének a szabályozása a cukoradó 1849. évi bevezetésével kezdődött. A cukoradó egyre nagyobb mértékben sújtotta a cukor kereskedelmét 1888ig, ekkor egy új piacvédelmi szabályozás következtében hazai gyártás versenyképessége jelentősen javult és megindultak a beruházások az ágazatban. Akárcsak Lengyelországban, a tervgazdálkodás időszaka alatt a cukorgyártás állami monopólium volt, a cukorgyártás mértékét tervekben rögzítették, a fogyasztói árakat állami szabályozás keretében határozták meg, a kereskedelem állami vállalatokon keresztül zajlott. A cukor termelése az időszak során (1945–1990) folyamatosan emelkedett, egy rövid időszak kivételével a hetvenes évek elején, amikor egy segélyprogram részeként, központi döntés alapján a magyar ipar Kubából importált nyers cukrot finomításra. Bár a magyar cukoripar nem részesült megkülönböztető figyelemben, és nem volt részese nagyszabású fejlesztési programoknak, a termelés színvonalát sikerült tartani, sőt emelni. A magyar cukoripar a technológiai színvonalát, hatékonyságát tekintve a KGST országok között az élmezőnybe tartozott a rendszerváltásig.

A feldolgozóipar szerkezetének az átalakulása A lengyel cukor termékpálya alapvető szerkezeti változásokon ment keresztül és hatékonyabb lett mind az alapanyag termelése, mind a feldolgozás tekintetében. Magyarországgal ellentétben a tulajdonviszonyok és az ipar szerkezetének átalakulása lassabban zajlott, annak ellenére, hogy az 1994ben bevezetett szabályozói környezet meglehetősen hosszú időn keresztül hatályos volt. Lehet, hogy éppen ennek, az EU-ban honos termékpálya szabályozáshoz hasonló rendszernek köszönhetően, a rendszerváltás előtt működő 76 közül 2001-ig egyetlen egyet sem kellett megszűntetni (1 ábra). A szerkezet későbbi átalakulásához a külföldi befektetések, az EU csatlakozás és végül az EU cukoripari reformja adtak ösztönzőt. Az átalakulás nyomán 18 gyár maradt, melyek négy cégcsoporton belül működnek. A legnagyobb, mintegy 40 százalékos piaci részesedéssel rendelkező társaságban a lengyel állam a főrészvényes. A másik három társaság német cukoripari cégek tulajdonában van, együttes részesedésük 60 százalék körüli a lengyel cukoriparban. A cukoriparra mindenütt jellemző a kevés szereplő a feldolgozásban. A piac oligopol jellegű, ahol az árverseny korlátozott, a szereplők inkább a minőség, a marketing és a kiegészítő szolgáltatások terén versenyeznek, és magasak a belépési és a kilépési korlátok. Az oligopolisztikus szervezetek között gyakran szerveződnek informálisan, ami javítja együttes pozícióikat (Samuelson, 2004). Az Európai Unió jelenlegi cukorpiaci szabályozásának az alapját a feldolgozóknak kiosztott cukortermelési kvóták jelentik, ez a rendszer megakadályozza az új szereplők belépését az iparba. Az oligopolisztikus piacon a kvótarendszer jelentősen javította a cukoripar versenyképességét (Porter, 2006). A feldolgozóüzemek számának csökkenése nem járt együtt a szektor, mintegy 1,9 millió tonna cukor gyártásához elegendő termelési kapacitásának számottevő visszaesésével. A szerkezetátalakítás során a kevésbé hatékony üzemek estek ki a termelésből és a fennmaradó üzemeket modernizálták és bővítették a tulajdonosaik. A beruházások értéke 800 millió euró volt az ágazatban 2000 és 2011 között, ennek kapcsán javult az ágazat szervezettsége és az egy üzemre jutó cukortermelés ötszörösére nőtt. A modernizáció a foglalkoztatás csökkenését is hozta, 3300 fővel csökkent a cukoriparban alkalmazottak száma, de ezt a technológia és a munkaerő hatékonyságának javulása tette lehetővé. Az egy alkalmazottra jutó cukortermelés 2011-re az ötszörösére, 550 tonnára nőtt. Mivel a bérekre fordított kiadás is csökkent, az egységnyi munkabérre eső fajlagos árbevétel háromszorosára emelkedett.

247


1. ábra: Működő cukorgyárak Lengyelországban 2001

2011

Krajowa Spolka Cukrowa S.A. Südzucker Polska S.A.

Nordzucker Polska S.A. Pfeifer&LangenPolska S.A.

Forrás: IERiGŻ-PIB

2. ábra: A lengyel cukoripar termelési függvénye P=3,403K0,267L0,153

Forrás: A GUS adatai alapján az IERiGŻ-PIB számításai

A lengyel cukoripar hatékonysága a Cobb-Douglas termelési függvény (Jesus and Adams, 2005) segítségével is vizsgálható. A gazdasági elemzés megerősítette, hogy a tőke meghatározó a termelés hatékonysága szempontjából. A marginális hozam rugalmassága nagyobb a tőkénél, mint a munkánál. A befektetett tőke 1 százalékos növelése a termelést 0,3 százalékkal növeli (ceteris paribus) a többi tényező változatlansága mellett. A tőke 1 egységgel való növelése ugyanakkor a munkaerő 2,21 egy248


ségét váltja ki. Fordított esetben, a munkaerő ráfordításának 1 egységnyi növelése a tőkeigény 0,45 egységét helyettesítheti (2. ábra). Az előbbiekből az következik, hogy a munkaráfordítás és ezzel együtt a bér jellegű kiadások növelése nem gazdaságos. A tőkebevonással végrehajtott ésszerű beruházások jövedelmezősége, megtérülése jóval kedvezőbb. Ezt igazolja a teljes ráfordítás összevont rugalmassága, ami a mérethatékonyság csökkenését mutatja. A munka- és a tőkeráfordítás egyaránt 1 százalékkal történő növelése a jövedelmet mindössze 0,4 százalékkal emeli meg (Szajner, 2012). A szerkezetátalakítás pozitív hatásának tekinthető a koncentráció jelentős növekedése a lengyel cukoriparban. Az egy üzemre eső cukortermelés a 2011/2012. évi gazdasági évben négyszerese volt az ezredfordulón mért termelésnek és elérte a 105 ezer tonnát. Ez jelentős emelkedés, de a fajlagos termelés még mindig alacsonyabb, mint a versenytárs német üzemekben. A koncentrációval párhuzamosan zajló fejlesztések miatt a jelenlegi 18 lengyel cukorgyár összevont termelési kapacitása közel azonos a 2000-ben működő 76 üzem kapacitásával (3. ábra).

80

140

70

120

60

100

50

80

40

60

30

40

20

20

10

0

ezer tonna

cukorgyárak száma

3. ábra: A lengyel cukorgyárak száma és az egy gyárra jutó átlagos cukortermelés

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Gyárak száma

Gyárankénti éves termelés


Magyarországon a rendszerváltáskor működő 12 cukorgyárat többnyire az 1880 és 1912 közötti időszakban alapították. Egyedül a kabai cukorgyár épült a második világháború után, 1979-ben. A cukorgyár építését a lengyel állam finanszírozta, mivel ezzel törlesztette a magyar állam felé fennálló adósságát, lengyel volt a kivitelező és a munkások többsége is. A lengyel technológiával épült kabai gyár nem csak a legújabb, legmodernebb volt, de nagyobb is, mint a többi 11 magyarországi üzem. Építése idején a gyár napi répafeldolgozó kapacitása meghaladta a 7 ezer tonnát, ami egy szinten volt a versenytárs modern nyugat-európai üzemek kapacitásával. A rendszerváltást követően az élelmiszeripar az egyik első ágazat volt, ahol megkezdődött a privatizáció. A KGST felbomlása miatt a magyar élelmiszeripar elvesztette a stabil keresletet jelentő szovjet piacot és az elavult többlet kapacitások egyre nagyobb terhet jelentettek. A szerkezetátalakítás és a korszerűsítés elkerülhetetlenné vált, ezekhez friss tőkére, beruházásokra volt szükség. Mivel Magyarország a kelet-európai országok közül az egyik legnagyobb GDP arányos államadósságot halmozta fel, és a 90-es évek elején a külkereskedelmi mérleg hiánya is egyre növekvő deficitet mutatott, ezért a beruházásokhoz nem voltak belső források, sőt, azonnali bevételekre volt szükség. Az állami tulajdon eladása volt a legegyszerűbb megoldás a problémára. Az élelmiszeriparban könnyű volt vevőt találni az állami eszközökre, a külföldi feldolgozóipari sze249


replők szívesen szereztek tulajdont a megnyíló piacon. A hét legnagyobb cukorgyár tulajdonrészeit gyorsan értékesítette a magyar állami vagyonkezelő 1991 és 1993 között. A befektetők nem váltak azonnal többségi tulajdonossá, azonban az irányítási jogokat gyakorolták és jogosulttá váltak a részesedésük bővítésére. A későbbiekben is fennálló tőkehiány miatt sem az állam, sem a részben a termelőket is képviselő vezetés nem volt képes a tőkeemelésre. Ma már vitatott módon, az állam a következő években az összes ellenőrző jogosítványáról és a résztulajdona többségéről is lemondott az üzemekben. Az olasz-francia Eridania-Beghin Say a hatvani, a selypi, a szolnoki és a szerencsi, a francia-amerikai Eastern Sugar a kabai, az osztrák-német Agrana pedig a kaposvári és petőházi cukorgyárakban szerzett irányítást. A maradék öt kisebb üzem többségi tulajdonát 1995-ben holdinggá szervezve értékesítették egy a vezetőkből és a meghatározó beszállító termelőkből alakított csoportnak, ugyanakkor a magyar állam is megtartotta a valamivel 50 százalék alatti kisebbségi részesedését. Jóllehet az 5 üzem kisebb kapacitással rendelkezett, mint a külföldieknek értékesített gyárak, együttes termelésük így is elegendő volt a magyar piac harmadának ellátására és üzemi szinten nyereségesen működtek az átszervezést követően. A nyereséges üzemi működés azonban csak néhány évig tette lehetővé a cégcsoport önálló fennmaradását, ugyanis a hosszú távú finanszírozás feltételei nem voltak megfelelőek és azokat a fennálló szabályozás mellett nem is lehetett megteremteni. Magyarországon a cukorágazat működését 1990 és 2002 között hivatalos rendtartás és szakmaközi egyezmény nem szabályozta. A cukorgyártási kvóták és az ezekhez kapcsolódó répaszállítási jogok a rendszerváltást követően először 2002-ben már közvetlenül az EU csatlakozást megelőzően lettek meghatározva, kiosztva8. Iparági hírek szerint a termékpálya szereplői egy informális egyezmény alapján igyekeztek tiszteletben tartani a határokat, hogy megelőzzék a komolyabb piaci zavarokat, de a hivatalos szabályozás hiánya kiszámíthatatlanságot sugallt és megakadályozta, hogy a hosszú távú banki finanszírozás megkezdődhessen, ami különösen a tőkeszegény 5 kisebb üzem számára volt rendkívül kedvezőtlen. Néhány évvel a megalakulása és több – a befektető partnerek bevonására irányuló – kísérlet elbukása után, a holding működése nem volt tartható, az Agrana vette át az irányítást. Mire a cukorpiaci rendtartás megszületett, a többletkapacitás miatt valamennyi kis gyár bezárásra került. Az Agrana zárta be a gyárat Ercsiben (1997), Sárváron (1999) és Ácson (2002), míg a sarkadi (1998) és mezőhegyesi (1997) üzemeket az átmenetileg tulajdonba kerülő Eastern Sugar. Az Eridania-Beghin Say 1998-ban döntött úgy, hogy a hatvani cukorgyártól néhány kilométerre fekvő selypi üzemben befejezi a termelést. A német Nordzucker 2002-ben vette át az Eridania keleteurópai cukorgyártó kapacitásait. A cégcsoport új vezetése az EU csatlakozást közvetlenül megelőzően a 2003/2004. évi kampányt követően a hatvani gyárban is megszűntette a feldolgozást, így az addigra már kiosztásra került kvóták alapján történő termelést a szolnoki és a szerencsi gyárba helyezte át. A hatvani telephely az irányítás és a raktározási központjaként működött tovább. A hatvani gyár bezárása volt az utolsó mozzanata a magyar cukoripar rendszerváltást követő első átszervezésének. Az EU csatlakozáskor az ágazat kapacitásai, a megmaradt öt cukorgyár az európai piac három erős vállalatcsoportjának, az Agranának, a Nordzuckernek és a Tate and Lyle leányvállalatának, az Eastern Sugarnak, az irányítása alatt állt. A répatermesztőknek, a cukorgyárak korábbi irányítóinak és a magyar államnak közvetlen tulajdonosi befolyása már nem volt az ágazat sorsának későbbi alakulására és az irányítási döntésekre. A cukorágazati szereplők működését három évig, három kampányidőszakon keresztül a csatlakozáskor hatályos EU cukorpiaci rendtartása szabályozta. A rendtartás az ágazat számára stabil és kiszámítható gazdasági feltételeket teremtett és a három év időjárása az átlagosnál kedvezőbben alakult. A fejlesztéseknek, a kapacitások jobb kihasználtságának és a jó évjáratoknak köszönhetően az öt üzem mindössze 10 százalékkal gyártott kevesebb cukrot 2005-ben (517 ezer tonna), mint a 12 8

88/2001. (X. 29.) FVM rendelet a természetes édesítőszerek termékpályáinak szabályozásáról.

250


korábbi üzem 10 évvel korábban (1996-ban 563 ezer tonna). A termesztéstechnológia fejlődésének és az ésszerűbb területválasztásnak köszönhetően a répa termesztéséhez a korábbi terület fele elegendőnek bizonyult. Az EU cukorpiaci rendtartásának 2006-ban megkezdett reformja indította el a második, az elsőnél is megrázóbb végeredménnyel járó átalakulást a magyar cukoriparban. Röviddel a reformot megalapozó jogszabályok elfogadása után az Eastern Sugar vezetősége bejelentette, hogy elfogadva a szabályozó rendeletek kínálta kárpótlást lemond a termelési kvótáiról és valamennyi kelet-európai gyárát bezárja. A nyilatkozatnak megfelelően a 2006. évi kampány után a legnagyobb és legkorszerűbb magyarországi gyár, a kabai cukorgyár beszűntette termelését és felszámolásra került. Ezzel a lépéssel Magyarország az eredeti 27 százalékáról, 108 ezer tonna cukorkvótáról mondott le, és lényegében teljesítette az elvárt minimumot. Amikor azonban újabb rendeleteken keresztül az un. “reform reformja” is megtörtént, ami a korábbinál is kedvezőbb feltételeket kínált a termelés csökkentéséhez, mind az érintett répatermelők, mind a megmaradt két feldolgozó képviselői egyetértettek, hogy Magyarországnak a kedvezmények érdekében el kell érnie az 50 százalékos kvótacsökkentést. A kvótatulajdonos feldolgozók egyenként mintegy 45 ezer tonna kvótát adtak vissza, és ezzel párhuzamosan az Agrana bezárta a petőházi, a Nordzucker pedig a szolnoki üzemet. A tervekkel ellentétben azonban a szerencsi gyárban is a 2007/2008-as kampányban fogadtak utoljára répát. A gyár vezetősége, illetve a tulajdonos Nordzucker nem tudott olyan magas átvételi répaárat ígérni a termelőknek, hogy azok folytassák a termelést és lemondjanak a gyárbezárással együtt járó kárpótlásról. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a szerencsi gyár is bezárásra kerül, az Agrana további 270 tonna cukorkvótáról is lemondott, a kvótacsökkenés így végül elérte a 75 százalékot, ami magasabb diverzifikációs támogatáshoz juttatta a termelőket. A reformfolyamat eredményeképpen az öt üzem közül a legkisebb kaposvári gyár maradt az egyedüli termelő a magyar répacukorpiacon 105 ezer tonna cukor termelésére szóló kvótával (1. táblázat). 1. táblázat: A kvótákról való lemondás Magyarországon

Szolnok, Szerencs

Lemondott kvóta 146,50

Kaba

108,10

108,10

0,00

0,00

Petohaza, Kaposvar

147,08

46,70

5,00

105,38

401,68

301,30

5,00

105,38

Gyárak Nordzucker Eastern Sugar Agrana

ezer tonna Kvóta 2008-ban 0,00

Kvóta 2006-ban 146,50

Összesen

Vásárolt kvóta 0,00

Megjegyzés: A lemondott kvóta összesen 75,01%. Forrás: CTOSZ, 2010

A reform pénzügyi elszámolása során a magyar cukorágazat a kvótáról való lemondás egyszeri kompenzációjaként 270 millió eurót kapott, melyből 91,5 millió euró erejéig a termelők, és az integrátorok részesedtek. A három kvótatulajdonos társaság 108 millió eurót fizetett be a szerkezetátalakítás alapba. A termelők számára 40 millió euró társfinanszírozási alap nyílott a diverzifikáció támogatására. A megszűntetett gyárakba répát beszállító termelők a jövedelem kiesés kárpótlásául évente a termeléstől elválasztott elkülönített cukortámogatást kaptak, 13 eurót a bázisidőszak átlagában (2003/2005) beszállított répa minden tonnája után. Ez a támogatás 2008/2009 évi kampánytól kezdődően folyamatos volt, és az új KAP bevezetéséig érvényben marad. Magyarország arra is felhatalmazást kapott, hogy a répatermelést öt éven keresztül EU-s és nemzeti forrásokból összesen 11,1 euró/tonna erejéig támogassa.

251


Répatermesztés és feldolgozás Lengyelországban a cukorrépa termőterülete 2000 és 2011 között 42 százalékkal csökkent, mintegy 190 ezer hektárra. A cukorágazatban végbement változások mélységét jelzi, hogy ugyanezen idő alatt a művelt szántóterület nagysága “csak” 25 százalékkal esett vissza. Míg korábban a répa a szántóterületből 5 százalékkal, addig 10 évvel később 2,5 százalékkal részesedett. A termesztés térbeli megoszlása is változott, mivel több régióban felhagytak a termesztéssel. Az EU cukoripari reformját megalapozó feltevéssel összhangban a termesztés súlypontja a legjobb adottságokkal rendelkező régiókba helyeződött át. A cukorrépa a talaj minőségére igényes növény és a lengyel földek inkább közepes vagy gyengébb minőségűek, a hátrány jelentős a versenytárs nyugat-európai gazdákhoz képest. A IV., az V. és a VI. talajminőségi osztályba tartozik a lengyel mezőgazdasági terület 75 százaléka . A lengyel éghajlat mérsékeltövi, de erős kontinentális hatások jellemzik. A tenyészidőszak viszonylag rövid (190–230 nap). Az ország északi és középső részeiben a kevés csapadék (500–700 mm/év) az egyik legfőbb problémát jelenti a mezőgazdaság számára. Mindezen okok miatt, a lengyel répatermesztés a nyugat-európainál kevésbé hatékony. 9

A termelés koncentrálódása megmutatkozik a termelők számának csökkenésében és az egyre növekvő átlagterületben. A répatermesztésre szerződött lengyel gazdák száma 68 százalékkal 36 ezerre esett vissza. A szerződött gazdák a cukorrépát átlagosan 5,29 hektáron termesztik, ez kétszerese a korábbi értéknek. Az alapanyag-ellátást biztosító termelés a fejlődés ellenére továbbra is szétaprózottnak tekinthető, ha a legfőbb vetélytárs régi tagországok ágazataival hasonlítjuk össze, de ez elsősorban a lengyel birtokstruktúra sajátosságaiból következik. Az Európai Répatermesztők Szövetségének (CIBE) becslései szerint a 2011/2012. évi kampányban 158 ezer farmer termelt cukorrépát az EU cukorgyárai számára, átlagosan 10 hektáron10. A lengyel gazdák az összes termelő 22,3 százalékát adták, fele akkora területtel, mint az átlag. A két legnagyobb cukorgyártó tagországban, Franciaországban és Németországban az átlagterület 14,5 ha, illetve 11 ha, így az ottani üzemek a mérethatékonyság miatt kedvezőbb helyzetben vannak. Mivel a répatermesztés Lengyelországban is a legjobb területekre és a nagyobb, hatékonyabb farmokba került át, a termésátlagok és a répa minősége is számottevően javult. 2000 és 2011 között az átlaghozam 50 százalékkal nőtt és 2011-re elérte a 60 tonnát hektáronként. A termés átlagos éves növekedési rátáját a Luderer (2009) által leírt regressziós modellel vizsgáltuk meg. Abszolút értékben a hozam 1,77 tonnával emelkedett évente, ami 3,7 százaléknak felelt meg. A lengyel gazdák által elért répahozam még így is az egyik legalacsonyabb az EU-ban, amiért a gyengébb talajtani adottságok, a kevesebb csapadék, továbbá a műtrágya és a növényvédőszerek visszafogottabb használata okolható. Az egy hektárról előállítható cukor mennyisége a répahozamtól és a répa minőségétől, cukortartalmától függ. A mutató a vizsgált időszakban tendenciáját tekintve határozott javulást mutatott, ugyanakkor az időjárásnak való kitettség miatt az egyes évek között nagy ingadozás figyelhető meg (2. táblázat).

Statistical Yearbook of Agriculture, GUS, p. 171, Warsaw 2012. International Confederation of European Beet Growers (CIBE) – 2011/2012 Harvest Estimate & 2012/13 Beet Area Estimate, D.085a/23.4.2012. 9

10

252


2. táblázat: A cukorrépa termelés mutatói Lengyelországban, 2000–2011

ezer hektár

tonna/hektár

Cukorrépa termelés millió tonna

2000

333

39,4

13,13

6,0

111,9

2,98

2001

317

35,8

11,36

4,9

99,4

3,19

2002

303

44,3

13,43

6,7

91,5

3,31

2003

286

41,0

11,74

6,8

85,9

3,33

2004

292

42,7

12,50

6,9

77,9

3,81

2005

286

41,6

11,91

7,2

70,7

4,05

2006

262

43,8

11,48

6,0

63,2

4,15

2007

247

51,3

12,68

7,4

60,7

4,07

2008

187

46,5

8,72

5,5

40,9

4,57

2009

191

56,7

10,85

8,8

40,0

4,75

2010

195

50,9

9,96

7,7

38,2

5,03

2011

193

60,0

11,61

9,7

35,9

5,29

Év

Terület

Hozam

Cukorhozam tonna/hektár

Termesztők száma ezer parcella

A parcellák átlagos területe hektár

Forrás: GUS and Sugar Beet Growers in Poland (KZPBC)

A lengyel répatermesztést és cukorgyártást az erős változékonyság jellemezte az elmúlt évtizedben, ami leginkább a répa mennyiségére és minőségére is kihatással lévő változó időjárás következménye. Fontos szerepet játszott a kvótarendszer is, ami meghatározta, hogy mekkora mennyiségre és területre kötöttek szerződést a feldolgozók. A cukortermelés 2000 és 2011 között évente 1,4 és 2,1 millió tonna között változott Lengyelországban és gyakran meghaladta a kvótában megszabott mennyiséget (4. ábra). Mivel a kvóta felett termelt cukor a belső felhasználáshoz képest is jelentős volt, ezért a piacról való kivezetés egyetlen módjának az export bizonyult. 4. ábra: Cukorgyártás Lengyelországban 2,2 2,1

millió tonna

2,0 1,9 1,8 1,7 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 Termelés

2011

2012

Termelési kvóta


253


A magyarországi répatermesztés és a cukoripar a rendszerváltástól az EU csatlakozásig technológiai modernizáción és szerkezetváltáson ment át, majd az EU cukorpiaci reformja következtében a kapacitások egy jelentős része leépítésre került. A reformot megelőző modernizáció a 12 gyárból 7 bezárásához vezetett, de ezzel együtt az ágazat versenyképessége feldolgozói szinten javult a beruházások, a magasabb kapacitáskihasználtság és a hosszabb gyári kampányok miatt, a répatermesztés esetén pedig a legrosszabb területek kiesése következtében. A reform ezzel szemben hosszabb távra tekintve súlyos károkat okozott. Az iparág termelési adatainak, és a répatermesztés regionális megoszlásának értékelésekor Magyarország esetében nem lehet figyelmen kívül hagyni a politikai feltételrendszer alakulását, a rendelkezésre álló kvóták mennyiségét és a kvóta feletti termelés szabályozását. Az éghajlati és környezeti viszonyok Magyarországon is kedvezőtlenebbek a répatermesztés számára, mint Nyugat-Európában. Akárcsak Lengyelországban, a csapadék és nem pedig a talajminőség az elsődleges korlátozó tényező. Az éves csapadékösszeg Magyarországon átlagos években 500 és 750 mm között változik, de egy évjáraton belül az ország régiói, illetve egy adott területeken az évjáratok között és a tenyészidőszak hónapjai között nagy eltérések lehetnek. A csapadék megoszlása általában egyenlőtlen az éven belül, gyakran előfordul, hogy egy terület a nyári hónapokban hoszszabb időszakon keresztül egyáltalán nem jut csapadékhoz. A fenti adottságok miatt Lengyelországhoz hasonlóan, a répatermesztés Magyarországon is kiszámíthatatlanabb és kevésbé versenyképes, mint a nyugat-európai országokban (3. táblázat). 3. táblázat: A cukorrépa belföldi feldolgozásra történő termesztése Magyarországon, 2000–2012 Terület

Hozam

Cukorrépa termelés

Cukorhozam

ezer hektár

tonna/hektár (16%)a)

millió tonna

tonna/hektár

2000

54,6

36,8

2 010

4,9

1 013

54

2001

67,6

45,8

3 095

6,3

1 071

63

2002

55,5

43,0

2 385

6,2

752

74

2003

48,0

37,7

1 813

5,3

795

60

2004

64,6

53,3

3 445

7,7

809

80

2005

58,3

59,0

3 441

8,4

809

72

2006

46,0

51,2

2 352

7,6

809

57

2007

36,2

42,4

1 537

6,1

679

53

2008

6,5

67,3

440

10,2

74

88

2009

14,0

54,5

763

9,2

114

123

2010

14,0

60,1

841

8,1

155

90

2011

13,0

60,2

783

8,8

173

75

2012

17,1

48,1

822

6,6

221

77

Év

A hozam 16 százalékos cukortartalomra korrigálva. Forrás: CEFS, 2013

a)

254

Termesztők száma

A parcellák átlagos területe hektár


Magyarországon a termelékenységet jól mutató hektáronkénti fehércukor hozam viszonylag alacsony és a hozamhoz hasonlóan erős szórást mutat. A 2008 és 2012 közötti öt év átlaga 8,6 százalék volt, ami egy szinten van a lengyel adatokkal, ugyanakkor lényegesen alacsonyabb, mint amit a régi tagállamok jelentenek. Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban egy hektárról 12–13 tonna fehér cukrot tudnak előállítani, Németországban és Nagy-Britanniában pedig 11 tonnát. A koncentráltabb termelés, a nagyobb termelékenység határozott versenyelőnyt jelent a feldolgozók számára. Az alacsony termelékenységért a mérethatékonyság nem okolható. A magyarországi répatermő területek átlagos nagysága a legnagyobbak között van az EU-ban, az EU 10 hektáros átlagos adatát ötszörösen, az osztrák és a lengyel átlagméretet pedig 15-szörösen múlja felül. 2008 előtt az ország valamennyi megyéjében termesztettek cukorrépát, de a csapadékban és a talajminőségben meglévő különbségek megmutatkoztak a termelési eredményekben is (5. ábra). A négy legjobban teljesítő megye (Baranya, Tolna, Fejér és Somogy) a kaposvári gyár beszállítói körzetében találhatóak, ami magyarázhatja miért támogatták a gyár fennmaradását a termelők és a feldolgozó. A reformot követően a négy megye szerepe tovább erősödött a répatermesztésben és együttesen több mint a felét adták az országos kibocsátásnak. Mivel többnyire a gyengébb területek estek ki, ezért az országos átlag automatikusan javult (6. ábra). 5. ábra: A répatermesztés megyék szerinti hozamai Magyarországon, 2000–2006 60

WRQQDKHNWiU

55 50 45 40 35

Va s

-i Pe V] st 6] 1DJ RO \N Q *\ RN XQ ĘU 6R 0R SU VR RQ Q

ER KD OF U % V6 HUH ]DW J Pi U %p Np V &V RQ JU iG . (V RPi ]WH UR U P +8 JRP 1* %i $5< FV . LVN %R XQ UVR =H G$ P E SO D~ pQ M

\

%L

RJ

6] D

+D MG

~

U P 6R

)H Mp

QD 7R O

%D UDQ

\D

30

Forrás: KSH

255


140

65

120

60

100

55

80

50

60

45

40

40

20

35

0

30

tonna/hektár

ezer hektár

6. ábra: A cukorrépa területe Magyarországon és az országos termésátlag, 2000–2012

1990/ 1996/ 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 1995 2000

Terület

Hozam

Forrás: KSH

A gazdálkodók a közép- és a dél-dunántúli régióból, ahol a négy megye is található, nem csak a kaposvári gyár számára termelnek alapanyagot, de répaszállítási szerződések keretében a horvátországi gyárakba (Verőce és Eszék) és bezárása előtt, a szlovén cukorgyárba is szállítottak (CTOSZ, 2013). A répa kiszállított mennyisége 2005-ben volt a legmagasabb, közel 300 ezer tonna. Az elmúlt években a szerződött mennyiség 150 ezer tonna körül volt, ami nagyjából a hazai répatermés 15–20 százalékát tette ki. 7. ábra: Cukorgyártás Magyarországon (kvótacukor, kvóta feletti termelés és finomítás együtt) 600

ezer tonna

500 400 300 200 100 0 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Megjegyzés: 2012 AKI becslés. Forrás: Eurostat, 2013

A magyar cukortermelés nem pontosan követte a kvóta csökkenését (7. ábra). Bár a magyar termelési kvóta mindössze 105 ezer tonna, 2009 óta évente 10–20 ezer tonna kvóta feletti termelés is volt a kaposvári gyárban (DG AGRI, 2013). A gyár ezenkívül az importált nyers nádcukor finomítását is megkezdte a kampányidőszak közötti nyári szünetben. Az iparági források szerint a nyerscukorból finomított mennyiség 30–40 ezer tonna körül volt 2012-ben és 2013-ban egyaránt, ami már nem 256


tekinthető kísérleti jellegű termelésnek. A finomítás hozzájárul a kapacitások kihasználásának javításához, ugyanakkor egyelőre dinamikus termelésbővülés nem várható, mert a szerződések keretében az EU-ba vámkedvezménnyel csak bizonyos országokból érkező nyers cukor magas ára miatt a jövedelmezőség gyenge. Addig, amíg ez így marad, az önellátás eléréséhez a répatermesztés bővítése és a répacukor gyártó kapacitás részleges helyreállítására lenne szükség. Az iparági kilátásokat és a termelés bővítésének lehetőségeit a fejezet későbbi részében ismertetett piaci viszonyok alakulása is befolyásolja.

Kereslet a belföldi piacon Lengyelországban a cukor éves szintű belföldi felhasználása csak keskeny sávban ingadozik, 1,55 és 1,6 millió tonna között. A fogyasztás szerkezetében, a háztartások, az élelmiszeripar és az egyéb iparágak felhasználásában ugyanakkor jelentős elmozdulás zajlott le. Az élelmiszermérleg szerinti cukorfogyasztás Lengyelországban, akárcsak a legtöbb fejlett országban 39 és 41 kg/fő körül alakul. A feldolgozott élelmiszerekben történő fogyasztás súlya folyamatosan emelkedik. A cukor közvetlen lakossági felhasználása a lengyel háztartásokban 2000 és 2011 között 26 százalékkal 580 ezer tonnára esett vissza, ami a népesség szerkezetének átalakulása és a fogyasztói szokások változása miatt következhetett be. A lakosság kereslete nagyon alacsony jövedelemrugalmasságot mutat. A jövedelmi csoporttól függően a keresletrugalmasság -0,01 és -0,04 közé esik, határozottan alacsonyabb, mint az édességek esetében mért 0,2 és 1,1 közötti értékek (Kwasek, 2011). A cukor alsóbbrendű terméknek (jószágnak) minősül, fogyasztása a jövedelem emelkedésével csökken (Engel görbéje negatív meredekségű). Ha a feldolgozott termékekben vásárolt és az így elfogyasztott cukortól eltekintünk, a háztartások közvetlen cukorfogyasztása országos átlagban 14,2 kg volt 2011-ben, 34 százalékkal kevesebb, mint az évezred elején. Az átlagos fogyasztás csökkenése mellett is jelentős eltérések maradtak a különböző háztartástípusok fogyasztásában. A statisztika a legnagyobb, mintegy 21,5 kg-os fejenkénti fogyasztást a vidéki mezőgazdasági háztartások és a nyugdíjas háztartások körében mérte, ezekben a háztartástípusokban még megmaradt az otthoni sütés és a befőzés hagyománya. A legalacsonyabb egy főre jutó cukorfogyasztás (12 és 13 kg évente) az önfoglalkoztatók és az alkalmazottak háztartásaiban jelentkezik, ezekre a modern szerkezetű fogyasztás és az átlagosnál magasabb jövedelem a jellemző. Míg a lengyel háztartások közvetlen cukorfogyasztása a vizsgált időszakban csökkent, addig a lengyel élelmiszeriparban felhasznált cukor mennyisége 17 százalékkal 900 ezer tonnára emelkedett (8. ábra). A bővülésben a feldolgozott termékek iránti növekvő belső kereslet és a dinamikusan fejlődő élelmiszerexport egyaránt szerepet játszott. Az élelmiszeripar szakágazatai közül a cukor legnagyobb felhasználói az üdítőital gyártás (évi 390 ezer tonna), az édesipar (340 ezer tonna), a tejtermékgyártás (70 ezer tonna) és a gyümölcs feldolgozás (50 ezer tonna) voltak az elmúlt években. A lengyel élelmiszeripar növekvő cukorfelhasználása kedvezőnek ítélhető és azt is jelzi, hogy a termékek hozzáadott értéke nő, és a kapacitáskihasználtság javul. A cukrot a gyógyszeripar és a méhészet is felhasználja, a nem élelmiszercélra felhasznált cukor mennyisége alacsony, de folyamatos emelkedéssel elérte az évi 60 ezer tonnát. Ennek a felhasználási iránynak elsősorban a kvóta feletti termelés levezetése szempontjából van jelentősége.

257


8. ábra: A cukor belföldi felhasználása Lengyelországban Belföldi felhasználás 1,8 1,6

millió tonna

1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 0,0 2000

2005 Háztartások

2010

2011

Élelmiszeripar

2012 Egyéb

NJIĘ

A lengyel háztartások egy főre jutó közvetlen cukorfogyasztása (a termékekben elfogyasztott cukor nélkül) 32 30 28 26 24 22 20 18 16 14 12 10 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 gVV]HVHQ

$ONDOPD]RWWDN

2011

2012

0H]ĘJD]GDViJLKi]WDUWiVRN


A cukor iránti kereslet Magyarországon is csak elvétve mutatott az évek között nagyobb ingadozást, ugyanakkor trendjében folyamatosan csökkent az ezredfordulót követően. Az egy főre vetített fogyasztás valamivel 38 kg felett volt 1999-ben és megegyezett az 1990. évivel. 2000-ben a fogyasztás erőteljesen 33 kg-ig esett vissza és a néhány enyhe növekedést mutató évet kivéve, lényegében fokozatosan 28 kg-ig csökkent 2011-re (KSH, 2013). Az éves mérleg szerinti országos belföldi kereslet (felhasználás) az egy főre jutó fogyasztással párhuzamosan a 2000. évi 359 ezer tonnáról 2007-re 322 ezer tonnára (KSH, 2007), és a becslések szerint 2010-re 290 ezer tonnára mérséklődött.

258


A cukor iránti belföldi kereslet csökkenése mögött álló okok közül egyszerű lenne a feldolgozott ipari termékekben az izoglükóz térnyerését kiemelni, de az izoglükóz már jóval a vizsgált időszak előtt jelentős mennyiségben rendelkezésre állt a piacon. Még ha az izoglükóz felhasználása bővült is valamelyest, ez a folyamat is csak részben magyarázná a répacukor fogyasztásának csökkenését. A másik fő ok az lehetett, hogy míg Lengyelországban a növekvő élelmiszeripari felhasználás a közvetlen lakossági (háztartási) fogyasztás ellenére stabilizálta a piacot, addig ez a hatás Magyarországon sokkal mérsékeltebben jelentkezett. A háztartások által közvetlenül felhasznált cukor (nem termékben vásárolt) mennyisége 125 ezer tonna volt 2011-ben (KSH, 2013), 30 százalékkal kevesebb a háztartásstatisztika által 2000-ben mért 178 ezer tonnánál (9. ábra). A magasabb jövedelemszint, a feldolgozott termékekben történő vásárlás nagyobb aránya és a házi befőzés, lekvárkészítés csökkenő népszerűsége mind szerepet játszhattak a közvetlen vásárlások visszaesésében. A cukor közvetlen vásárlása, fogyasztása 2012-ben a harmadik jövedelmi ötödbe tartozó háztartásokban volt a legmagasabb, 15 kg fejenként. A legalsó jövedelemmel rendelkező háztartások (1. ötöd) egy főre jutó fogyasztása csak 9,5 kg volt, de a középosztály fogyasztásával egybevetve, alacsonyabb mennyiséget 12,5 kg-ot mért a statisztika az 5. ötödbe tartozó legmagasabb jövedelemmel rendelkező háztartásokban is. 9. ábra: A cukor belföldi felhasználása Magyarországon, 2000–2011 350 300

ezer tonna

250 200 150 100 50 0 2000

2001

2002

2003

2004

Háztartások

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Ipar/Szolgáltatások

Forrás: Az Eurostat és a KSH adatai alapján

A magyar ipar, az élelmiszeripar és a szolgáltatási szektor együttes cukorfelhasználása 2000-ben és 2011-ben egyaránt mintegy 155 ezer tonna volt. A fenti szektorok a legnagyobb mennyiségű cukrot, 185 ezer tonnát, 2006-ban használták alapanyagként. Mivel a cukrot élelmiszeripari célra használó ágazatok, köztük pl. az édesipar termelése, kibocsátásának volumene 2000-től 2011-ig mintegy 20 százalékkal csökkent, meglepő, hogy az “ipari” felhasználás esetében nem volt visszaesés a két szélső időpont között, eltérően a háztartások fogyasztásától. Lengyelországhoz hasonlóan, a nem élelmiszeripari felhasználás egyébként Magyarországon is elhanyagolható.

A cukor külkereskedelme A lengyel cukoripar exportra is termel, az ágazat nettó exportőr. A cukor külkereskedelmében egyedül 2009-ben mutatkozott kisebb mértékű hiány, amit a 2008/2009 évi kampány rendkívül alacsony termelése idézett elő. Mindazonáltal az EU piacszabályozásának reformja többféle módon 259


hatott a cukor külkereskedelmére is. A reform elsődleges következménye volt, hogy Lengyelország önellátottsága a répacukorból 103,6 százalékra csökkent, a belföldi felhasználásból a behozatal százalékos aránya 11,9 százalékra emelkedett (Szajner, 2011). A lengyel cukoripar exportcélú termelése 18,2 százalékra esett vissza (4. táblázat). A külkereskedelem átalakulása elsősorban a lengyel nemzeti kvóta csökkenésének volt a következménye, mivel a kvóta feletti termelés értékesítését a belföldi, EU-n belüli piacon, csak egyedi esetekben és korlátozott mértékben tette lehetővé a szabályozás. A lengyel kvóta jelenleg mintegy 200 ezer tonnával alacsonyabb a belföldi szükségletnél, és ez a hiányzó mennyiség csak importból szerezhető be. Van lehetőség a kedvezményezett partnerektől nyers cukrot importálni finomításra11, ezzel azonban a lengyel üzemek is csak korlátozottan éltek, jóllehet, a finomítással a kapacitások kihasználtsága és a foglalkoztatás javítható. 4. táblázat: A cukor külkereskedelmének szerepe a cukor termékpályán Lengyelországban Mérlegtételek, mutatók

Átlag 2000–2003

2004–2006

2007–2011

Termelési kvóta, ezer tonna

1 620,3

1 613,9

1 431,1

Cukortermelés, ezer tonna

1 879,1

1 931,0

1 648,6

ezer tonna

258,8

317,1

217,5

százalék

116,0

119,6

115,2

Import, ezer tonna

70,1

54,2

181,5

Export, ezer tonna

339,1

595,7

300,6

1 593,8

1 616,7

1 591,0

117,9

119,4

103,6

18,0

30,9

18,2

4,4

3,9

11,9

Kvóta feletti cukor:

Mutatók

Belföldi felhasználás, ezer tonna Önellátottsági fok – termelés/felhasználás % Export orientáció – export/termelés % Import penetráció – import/felhasználás %

Forrás: A CAAC adatai alapján az IERiGŻ-PIB számításai

A reform következtében a lengyel cukorpiac kapcsolatai szorosabbá váltak a globális piaccal és az EU belső piacával. Mivel a lengyel cukorágazatban a kapacitások egy része a német cukoripar nagyszereplőinek a tulajdonában van, ezért a külső hatások rajtuk keresztül automatikusan megjelentek, ráadásul a kvóta felett termelt lengyel cukor exportját is általában más tagországokban regisztrált szervezetek bonyolították12. Az export jövedelmezőségét a világpiaci árak szintje határozza meg. Az ezredfordulót követően a mezőgazdasági termékek árai erőteljesen emelkedtek, de a trenden belül erős évenkénti ingadozás jellemezte a piacot (Mitchell, 2008). Az élelmiszerindex értéke 2011-ben 228 százalékot mutatott a 2002–2004 átlagából képzett referencia-időszakhoz képest, míg a cukorárak 369 százalékon13 álltak. A cukor világpiaci ára magas tartományban, tonnánként 600 és 800 USD között, ingadozott 2009 és 2012 között. Az áremelkedés elsődleges oka a dinamikusan fejlődő Kína és India belső keresletének élénkülése volt. Ugyanakkor a mezőgazdasági termékek és az energiahordozók árai között is szorosabb kötődés alakult ki, és a piaci mozgásokat spekulatív árupiaci ügyletek is erősítették. Az energiapiaci kapcsolat a legközvetlenebb Brazília, a világ leg11 Commission Regulation (EC) No 828/2009 of 10 September 2009 laying down detailed rules of application for the marketing years 2009/2010 to 2014/2015 for the import and refining of sugar products of tariff heading 1701 under preferential agreements. 12 Commission Regulation (EC) No 951/2006of 30 June 2006 laying down detailed rules for the implementation of Council Regulation (EC) No 318/2006 as regards trade with third countries in the sugar sector. 13 Food Outlook Global Market Analysis, FAO, May 2012.

260


nagyobb cukortermelője esetében, ahol azokban az időszakokban, amikor magas az olajár, jelentős mennyiségű cukornádat bioetanollá dolgoznak fel. A világpiaci árak emelkedéséhez az EU reformja is hozzájárul, mivel visszafogta a közösség termelését és a támogatott exportot. Az EU a reform következtében alacsonyabb kínálattal jelentkezett a világpiacon és ezzel egyidejűleg jelentősen nőtt az importja, ami az áremelkedés irányába hatott. A magasabb világpiaci árak okozták a cukor lengyel külkereskedelmének értékbeli emelkedését, mert a kereskedelembe került mennyiség alig változott. A 2012-ben Lengyelország 570 ezer tonna cukrot exportált, ami rekordnagyságú 374 millió euró árbevételt hozott (10–11. ábra). A kimagasló bevétel a 2011/2012. és a 2012/2013. évi kampányok jó termelési eredményeinek és a magas világpiaci áraknak volt köszönhető. 10. ábra: Lengyelország cukor külkereskedelme, 2000–2012 800 700

ezer tonna

600 500 400 300 200 100 0 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 Export

2011

2012

2011

2012

Import

400 350

millió EUR

300 250 200 150 100 50 0 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 Export

Import

Forrás: A CAAC adatai alapján az IERiGŻ-PIB számításai

261


A 2000 és 2011 közötti időszakban Lengyelország cukorexportjának a piaci szerkezete jelentősen átalakult. Az EU csatlakozást megelőzően a célországok leginkább az arab országok és a Független Államok Közösségének (szovjet utódállamok) országai voltak. Az exportot a visszatérítések14 és a Lengyelországban a kvóta feletti cukorra már akkor vonatkozó exportkötelezettség ösztönözte. A 2000-es évek elején az EU régi tagországai (EU-15) és a CEFTA15 országok (EU csatlakozás előtt álló kelet-európai országok) a lengyel kivitelből alig részesedtek, mivel ezek a piacok is túltermeléssel küzdöttek, így a kereskedelem kizárólag kisebb mennyiségekre szóló kedvezményes kvóták alapján volt lehetséges. A vevők köre határozottan megváltozott Lengyelország EU csatlakozását követően, az EU-ba, elsősorban a Németországba, a Csehországba és a Szlovákiába irányuló szállítások aránya megnőtt. A cukorpiaci reform tovább erősítette a közösségen belül történő értékesítést, mivel öt tagország felhagyott a cukorgyártással és többen nettó importőrré váltak. Ugyanakkor a kvóta feletti többletként termelt cukor jelentős része továbbra is az EU-n kívüli exportra volt kötelezett. Ez volt a helyzet 2005–2006-ban és 2011–2012-ben, amikor Lengyelország ismét nagyobb mennyiségeket exportált az ázsiai és a közel-keleti országokba. Lengyelország cukorimportjánál az EU tagországokban működő multinacionális nagyvállalatok a fő partnerek. A régi tagországokból 1995 és 2000 között az import az export visszatérítésektől támogatva érkezett a lengyel partnerekhez, akik a kedvezményes kvóta keretében hozhatták be a cukrot. Egyes CEFTA országok, pl. Románia, számára szintén kedvezményes importtarifát biztosítottak a 2000 előtt élő nemzetközi egyezmények, így ezekből a relációkból is érkezett cukor a lengyel piacra. Lengyelország EU csatlakozása a cukor szektor külkereskedelmi kapcsolataira is jelentős hatással volt, jelenleg az import értékében az EU-n belüli kereskedelem mintegy 90 százalékos részt képvisel. Lengyelország 2010 óta nyers cukrot is importál finomítás céljára a fejlődő országokból. A cukor lengyel külkereskedelme a partnerországok tekintetében meglehetősen koncentrált. A 20 legfontosabb partnerrel bonyolított forgalom lényegében lefedi a teljes importot és az exportot egyaránt. Oroszország, Üzbegisztán, Litvánia és Németország a lengyel cukorkivitel hagyományos piacának számítanak. Azokban az években, amikor nagyobb az exportcélra rendelkezésre álló árualap, eseti szerződésekkel nagyobb tételek kerülnek Pakisztánba, Sri Lankára és Ukrajnába, illetve Szíriába és Izraelbe is. Az importoldalon az EU nagy cukortermelői a fő partnerek: Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és a Cseh Köztársaság. Az EU által kedvezményekkel segített országcsoportokból, az ACP országokból (Ázsiai, Karibi és Csendes óceáni fejlődő országokból) és az LDC országokból (pl. Kuba, Jamaica, Zambia) érkező import szerepe az utóbbi években kezdett erősödni. Magyarországon a cukor külkereskedelme a reformot megelőző években általában kisebb jelentőségű volt, mint Lengyelország esetében. A magyar cukorágazat a belső keresletnek megfelelő mennyiséget termelte meg, jelentősebb többlet termelésére csak ritkán került sor. A termelés alacsony hatékonysága és az alkalmazott nemzeti szabályozás nem ösztönözte az exportcélú termelést. A magyar cukoripari cégek lehetőségeit az is szűkítette, hogy a Magyarország lényegében ‘B’ kvóta nélkül csatlakozott az EU-hoz, a korábbi WTO vállalások miatt. A reform előtt Magyarország cukor külkereskedelmének mérlege kiegyensúlyozott volt, 1995 és 2004 átlagában az egyenleg évente 28 ezer tonna nettó exportot mutatott, 2000 és 2005 átlagában pedig csupán 8 ezer tonna többletet. Az évek többségében sem a kivitt, sem a behozott mennyiség nem haladta meg az 50 ezer tonnát. A kivitel többlete az átlagosnál lényegesen magasabb volt 1998ban, valamint 2005 és 2007 között. Ennek oka, a megelőző évek kiugróan kedvező magyarországi répatermése volt.. Az önellátási fok cukorból 2000 és 2007 átlagában csak 105 százalékos volt, de a nagyobb termelés miatt a 2004/2005. és a 2005/2006. gazdasági évben kimagasló 149, illetve 154 százalékot mért a statisztika (11. ábra). 14 Schedule LXV – Poland”; Part IV – Agricultural products – Commitments limiting subsidization; Article 3 of the Agreement on Agriculture, Section II: Export Subsidies: Budgetary Outlay and Quantity Reduction Commitments, www.wto.org. 15 Countries signed the Central European Free Trade Agreement.

262


11. ábra: Magyarország önellátottsága cukorból 160 140

százalék

120 100 80 60 40 20 0 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

2011

2012

Forrás: Eurostat

A reform következtében a rendelkezésre álló kapacitás és a termelés visszaesett, ezzel együtt az önellátottság és a külkereskedelmi mérleg is leromlott, amit az Eurostat becsült mérlegadatai is jól mutatnak (12. ábra). Mivel a kvóta csak 105 ezer tonna répacukor belföldi piacra történő termelését engedte, a belföldi felhasználás mintegy 150–200 ezer tonna cukor behozatalát tette szükségessé. A kaposvári gyárban az utóbbi években megkezdett nyerscukor finomítás és a kvóta felett termelt cukor belföldi értékesítésének időszakos Bizottsági engedélyezése az importfüggőséget csak korlátozottan tudta mérsékelni. 12. ábra: Magyarország cukor külkereskedelmének az egyenlege 150 100

ezer tonna

50 0 -50 -100 -150 -200 -250

1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

2011

Forrás: Eurostat

A 12. ábrán bemutatott Eurostat adatok többnyire becslésen alapulnak. A hivatalos külkereskedelmi adatokból egészen más kép rajzolódik ki (13. ábra). A gazdasági tények és az ésszerű elvárásokkal szemben, a hivatalos, de ugyanakkor virtuális külkereskedelmi egyenlegben egyáltalán nem tükröződik a belföldi termelés csökkenése. A KSH hivatalos külkereskedelmi adatai a 2007. és különösen 2010. évet követően a külkereskedelmi forgalom rendkívüli emelkedéséről adnak számot. Mind a kivitel, mind a behozatal új csúcsokat ért el. Az intenzívebb import természetesen részben magyarázható az alacsonyabb belföldi termeléssel. Az is feltételezhető, hogy a Szerbiából és a Horvátországból kvótával szabályozva, ked263


vezményes vámtétel mellett az EU-ba érkező cukor, Magyarországot érintve kerül az EU-ba, ezért az magyar importként kerül felvételre, mielőtt továbbítják más EU tagállamokba. Az eljárás mind a kivitel, mind behozatal mért szintjét növelheti. A magyar statisztikában mutatkozó külkereskedelmi folyamatok az importoldalon is vetnek fel kérdéseket, az itt jelentkező adatbizonytalanság nem mérhető az exportoldali torzulásokhoz. A magyar gazdasági szereplők által a KSH felé az elmúlt években jelentett cukorexport magas szintje nem magyarázható gazdasági okokkal. A KSH adatai szerint Magyarország cukorkivitele 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben évente 250 ezer tonna körül alakult, míg az import 250–330 ezer tonna között mozgott. A jelentett adatok alapján a termeléscsökkenés és az alacsony önellátási szint ellenére a külkereskedelmi egyenleg a logikusnál lényegesen alacsonyabb hiánnyal (50–70 ezer tonna) zárta az éveket, sőt a mérleg 2010-ben exporttöbbletet mutatott (13. ábra).

ezer tonna

13. ábra: Magyarország cukor külkereskedelmi egyenlege naptári évek szerint a KSH hivatalos adatai alapján 140 120 100 80 60 40 20 0 -20 -40 -60 -80

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

2011

2012

Forrás: KSH

Az adatok alapján megállapítható, hogy 2008 óta a magyar cukorexport egy része fiktív, csak az áfa fizetésének elkerülése miatt kerül jelentésre, illetve csak az áfa visszaigénylése miatt történik. A csalások miatt a hivatalos külkereskedelmi statisztika nem megbízható, nem a tényleges folyamatokat tükrözi, a jelentett adatok alapján a cukor kínálati mérlegét nem lehet összeállítani. Az egyetlen megmaradt magyar cukorgyár, a kaposvári cukorgyár vezetői szerint a csalások olyan mértéket értek el, hogy a magyar kereskedelemben forgó cukor 80–90 százaléka csalás után kerülhet a vevőkhöz (Gulyás, 2014). A kijelentés talán túlzó, de az Eurostat adatbázisában az exportőr és az importőr által jelentett adatok tükörstatisztikaként való összevetése is komoly eltéréseket mutat, igazolva a csalásban érintett termékek nagy mennyiségét. A cukor hosszan raktározható, homogén tömegáru, amit általában egyszerű kiszerelésben kínálnak a fogyasztóknak, akik márkapreferencia nélkül az ár alapján választanak a különböző gyártók termékei közül. Ezek a sajátosságok kedveznek cukorral történő áfacsalásoknak. A cukorpiaci reform magyarországi kimenetele, a gyárak megszűnése átrendeződést indított el a magyar piacon: a régi beszállítói kapcsolatok megszűntek, újak kiépítése vált szükségessé. Az illegális szereplők megjelenését az is segítette, hogy nagyjából a reform történéseivel egyidőben, 2006 végén, a cukor áfakulcsa 15-ről 20 százalékra nőtt, majd több lépésben elérte a jelenlegi 27 százalékos szintjét. Az áfacsalások a magyar gazdaság más szektoraiban és az élelmiszergazdaság más termékpályáin is jelen vannak, ez azonban a cukor termékpályán jóval nyilvánvalóbb pusztán amiatt, mert itt a termelés és az EU-n kívüli kereskedelem is rendkívül szigorú szabályozás mellett történik.

264


A 2008 előtti időszakban, amikor a magyar cukor külkereskedelme visszafogott volt, az exportnak sem voltak kialakult, stabil csatornái. A vevőkör összetétele és arányai évről évre változtak, a tranzakciókat az éppen aktuális helyi piaci igények határozták meg. Kiemelt partnerek voltak rendszerint a szomszédos, illetve a könnyen elérhető országok: Szlovákia, Románia, Ausztria és Olaszország. Esetenként Lengyelországhoz hasonlóan a magyar cukorszállítmányok is eljutottak különlegesebb piacokra is, például Bosznia-Hercegovinába, Szíriába, Tádzsikisztánba. A reform előtt az import az exporthoz hasonló változatosságot mutatott. A legnagyobb szállítmányok az évtől függően általában Horvátországból, Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból vagy Ausztriából érkeztek. A reformot követően lényegesen nagyobb volument mutatott a cukor kivitele Magyarországról, és egyidejűleg a kereskedelmi partnerek köre is stabilabbá vált. A magyar vállalkozások által a KSHnak 2010-ben jelentett cukorexport 60 százaléka Szlovákiába irányult, a kivitt mennyiség elérte a 164 ezer tonnát, a magyar kvóta másfélszeresét! Ismét utalnunk kell arra, hogy a kivitel jelentős része vélhetően csak papíron létezett, vagy nem a normál kereskedelmet szolgálta. Az elmúlt években nagyobb mennyiségű cukor került feladásra Magyarországról Ausztria, Szlovénia és Olaszország irányába is. A cukor importban 2008 után is magas maradt a horvát szállítások súlya és sok cukor érkezett Szerbiából is. Mindkét országból a már említett kedvezményes EU kvóta segíti a kereskedelmet. Ausztria volt rendszerint a harmadik legfontosabb partner, majd Szlovákia következett. A Szlovákiából érkező import jelzi, hogy a magyar export egy része nem lehet valós, nem az árviszonyok függvénye a forgalom. A kaposvári cukorgyárba 2011 óta Mozambikból, Brazíliából és Szváziföldről érkezett nyers cukor finomításra, a mennyiség évről évre nőtt, de a teljes cukorforgalomhoz képest még nem volt jelentős.

Az árak alakulása a cukor termékpályán A cukor termékpálya árait három szinten érdemes megvizsgálni: a répa termelői ára, a cukorgyárak átadási árai és a cukor fogyasztói ára. A belpiaci árak alakulását természetesen számtalan tényező befolyásolja, de ezek közül kiemelhető az EU cukorpiaci szabályozásának változása, a cukor világpiaci helyzete, illetve a keresleti-kínálati viszonyok a tagországi belső piacon. A cukorrépa felvásárlási árát szakmaközi egyezmény keretében a termeltetési szerződésekben kell kötelezően rögzíteni minden EU tagországban, ez az EU piacszabályozása részeként kötelezően ajánlott. Lengyelországban a részletes szerződési feltételeket és kondíciókat országos érvénnyel határozták meg 2008-ig, amikor a lengyel répatermelők felmondták a megállapodást. 2012-ben a cukorgyárak a korábbi országos helyett regionális egyezményeket kötöttek a répatermesztőkkel, eltérő feltételekkel a különböző régiókban. Az EU piacszabályozásának egyik fontos eleme a répa minimál árának a meghatározása, mely 2010 óta 26,29 euró/tonnánként az EU-ban. Azokban az országokban, melyek nem tagjai az euró-övezetnek, az árfolyam változása is nagy hatással van a répa garantált árára és a cukor támogatások összegére. Lengyelországban 2006 és 2011 között a kifizetések során figyelembe vett euró árfolyama 3,37 zloty és 4,34 zloty között változott. A zloty felértékelődésekor nemzeti valutában a garantált ár és a támogatások értéke csökkent, ami a termesztés jövedelmezőségét is befolyásolta. A termelői árak az árfolyamváltozástól függetlenül is többször változtak nagymértékben, először az EU csatlakozás következtében, majd a reform során módosított árszabályozás miatt (5. táblázat). Az EU piaci rendtartásának bevezetésékor, 2004-ben, a répa minimál ára 43,63 euró volt tonnánként, így a korábbi helyzethez képest a lengyel termelők jobb árat kaptak a répáért, a termelés jövedelmezősége számottevően javult. A felvásárlási árak hasonló hirtelenséggel emelkedtek 2011-ben, ami a zloty leértékelésének, a kedvező piaci helyzetnek és a cukoripar jövedelmező működésének volt köszönhető. A teljes vizsgált időszakot tekintve, 2000 és 2011 között, a répa ára Lengyelországban 151,7 százalékkal, jóval az infláció felett emelkedett. Ugyanakkor az időszak során néhány évben erősen visszaesett az ár, ilyenkor a termelés jövedelmezősége nagyon alacsony volt. 265


5. táblázat: Árak Lengyelországban a cukor termékpályán

Év

cukorrépa EUR/tonna

Árak cukor cukor termelői fogyasztói ára ára EUR/kg

Árindexek, előző év = 100

cukorrépa

cukor termelői ára

cukor fogyasztói ára

Infláció

2000

25,4

0,59

0,74

-

-

-

-

2001

30,3

0,58

0,69

119,3

97,8

92,8

108,5

2002

29,1

0,54

0,59

95,9

94,7

86,1

103,6

2003

28,2

0,41

0,49

97,1

76,0

82,7

100,8

2004

40,9

0,57

0,69

144,9

138,5

140,5

101,7

2005

43,5

0,64

0,78

106,4

111,8

113,2

104,4

2006

33,1

0,68

0,80

75,9

105,7

103,0

101,4

2007

28,7

0,66

0,80

86,7

97,6

99,5

102,5

2008

29,5

0,62

0,77

102,9

94,1

96,7

104,2

2009

26,7

0,58

0,72

90,7

93,5

93,6

103,5

2010

28,3

0,54

0,68

105,9

92,4

94,8

102,6

2011

36,1

0,74

1,02

127,5

137,8

149,3

104,3

Forrás: GUS

A cukor értékesítési árát természetesen a piaci viszonyok befolyásolják a leginkább. A reform során a 631,9 euró/tonna intervenciós árat az úgynevezett referenciaár váltotta fel, melynek értéke 404,4 euró/tonnában lett megszabva. Ezeknek az áraknak csak irányadó jellege volt Lengyelországban, ugyanis a kvótán belül termelt cukor ára 2000 és 2011 között mindig magasabb volt ezeknél a küszöbáraknál. A cukor ára jelentősen emelkedett 2004-től 2006-ig és 2011-ben, ami számottevően javította a cukoripar pénzügyi mutatóit. A folyamat nem volt töretlen, az ezredfordulót követően három évig és 2007-től 2010-ig az árak euróban kifejezve nominálértékben is estek. A lengyel belpiaci árak trendje szoros korrelációt mutatott a londoni árutőzsde (contract No. 5) cukor jegyzésével, amit a fehér cukor esetében lényegében a világpiaci árnak tekintenek. A Pearson-féle lineáris korreláció értéke: r=0,51, ami statisztikailag közepesen erős, de szignifikáns kapcsolatra utal (14. ábra). A belpiaci göngyölt termelői cukorárak növekedési indexe 126 százalék volt, alacsonyabb, mint az infláció esetében, ennek az árak fent említett időszaki csökkenése volt az oka. Lengyelországban a cukor fogyasztói ára kiszámíthatatlanul ingadozott a vizsgált időszakban. Közvetlenül az EU csatlakozást megelőzően 2004 elején a cukor ára korábban nem tapasztalt ütemben drágult. A fogyasztók attól tartottak, hogy az EU tagság a cukor árának emelkedését fogja hozni, ezért sokan készletezésre vásárolták a cukrot nagyobb tételekben, a rendkívüli kereslet a cukor árának 40,5 százalékos emelkedését eredményezte. Hasonló helyzet legközelebb 2011-ben állt elő, ekkor a fogyasztói készletezés a megelőző évi nagyon gyenge lengyel és európai répatermés miatt kezdődött. Az élénkebb belföldi kereslet és a világszerte emelkedő cukorárak miatt, a lengyel fogyasztók végül 49 százalékkal többet fizethettek a cukorért, mint egy évvel korábban. A cukor fogyasztói árának átlagos növekedési üteme, akárcsak a termelői árak esetében, ismét alacsonyabb volt az inflációs emelkedésnél, amiért a 2001–2003 és a 2007–2010 közötti időszakok áresései okolhatóak.

266


14. ábra: A világpiaci árak hatása a belföldi cukorpiacra Lengyelországban A cukor világpiaci árának és a lengyel cukoripari termelés jövedelmezőségének a kapcsolata QHWWyM|YHGHOPH]ĘVpJV]i]DOpN

20 15 10 5 0 -5 -10 -15

200

300

400

500

600

700

800

9LOiJSLDFLiU86'WRQQD

A cukor világpiaci árának és belpiaci termelői árának kapcsolata Lengyelországban

WHUPHOĘLiU3/1NJ

3.5 3.0 2.5 2.0 1.5 1.0 100

200

300

400

500

600

700

800

900

9LOiJSLDFLiU86'WRQQD Forrás: Az IERiGŻ-PIB számításai

Jóllehet 2004-et követően ugyanaz a piacszabályozás volt érvényben Magyarországon, mint Lengyelországban és a többi EU tagországban, a szektor szerkezetében, illetve a piac és az árak alakulásban is voltak egyedi sajátosságok. A cukorgyártás nagyipari jellegéből adódóan, a cukorpiacot világszerte az oligopolisztikus viszonyok jellemzik, néhány nagytermelő piac-meghatározó súllyal bír a termelés oldalán. Magyarországon az EU csatlakozáskor három vállalatcsoport termelt cukrot, melyek közül a reformot követően csupán egy maradt a piacon. Ebben a helyzetben, a termelői, és az iparstatisztikai adatok elérhetősége rendkívül korlátozottá vált, mivel a statisztikai elvek és az érvényes szabályozók a legutóbbi évekig adatvédelmi okokból nem tették lehetővé olyan adat közlését, amelynek az előállításához négynél kevesebb adatszolgáltató szolgáltatott részadatokat. 267


A reformot követően a támogatások összege magasabb, szerepe fontosabb volt a magyar répatermelés esetében, mint a legtöbb EU tagországban, ez az árak alakulását is befolyásolta. A másik oldalon a globális és a regionális cukorárak kevésbé közvetlenül hatottak a belpiacra, ami egyfelől a támogatások szintjével, másfelől a jelentős piaci torzulásokkal magyarázható. A répatermesztés általában jövedelmező ágazat volt Magyarországon. Az AKI költségjövedelem vizsgálatai szerint, a répatermesztés szinte minden évben nagyobb jövedelmet termelt, mint a referenciának tekintett gabonatermesztés, bár a jövedelmi előnyt az utóbbi években mérsékelte a gabonafélék 2006/2007-től kezdődő ütemes drágulása. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a cukorrépát általában a legjobban felszerelt gazdaságok a legjobb területeiken termesztették/ termesztik, emiatt az általánosan elterjedt gabonatermesztéssel való összehasonlítás valamelyest félrevezető lehet, másrészt a répatermesztés esetleges növelése értelemszerűen az átlagos termesztési körülmények romlásához vezethet. Az EU-csatlakozást követően Magyarországon is szakmaközi egyezmény biztosította a jogi kereteket a cukorrépa termesztők és a répát feldolgozó cukorgyárak, illetve jelenleg az egyetlen cukorgyár között zajló ártárgyalásoknak. A CTOSZ16, a termelők képviseletében nem csak a magyar partnerekkel, de a dél-magyarországról répát vásárló horvátországi gyárakkal is tárgyalt az ármeghatározás módszereiről, a szállítás feltételeiről. A cukorrépa KSH által közölt magyarországi felvásárlási ára a közvetlen támogatásokat nem tartalmazza. Mivel a támogatások szerepe 2008 óta jelentős Magyarországon, ezért a KSH adatai helyett a CTOSZ beszámolói alapján korrigált árakat mutatjuk be a 6. táblázatban. 6. táblázat: Árak a cukor termékpályán Magyarországon

Év

cukorrépa

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012

EUR/tonna 26,3 30,3 34,6 35,5 41,7 41,3 36,3 30,4 41,7 40,7 37,3 44,8 47,5

Árak bruttó nettó fogyasztói fogyasztói ár ár EUR/kg 0,56 0,50 0,70 0,62 0,77 0,69 0,71 0,63 0,83 0,73 0,80 0,70 0,82 0,71 0,91 0,76 0,83 0,69 0,77 0,64 0,70 0,56 1,07 0,86 1,04 0,82

Árindexek, előző év = 100 cukorrépa

bruttó fogyasztói ár

nettó fogyasztói ár

Infláció

115,0 114,1 102,7 117,5 98,9 88,0 83,8 112,0 91,5 99,9 143,7 106,0

125,1 110,4 92,3 117,5 96,1 102,4 111,0 91,3 92,1 91,0 154,1 96,5

125,1 110,4 92,3 114,5 96,1 102,4 106,3 91,3 92,1 87,3 154,1 95,0

109,2 105,3 104,7 106,8 103,6 103,9 108,0 106,1 104,2 104,9 103,9 105,7

Forrás: KSH és CTOSZ (cukorrépa 2008–2010)

16

CTOSZ – Cukorrépa Termesztők Országos Szövetsége – Association of Hungarian Sugar Beet Producers.

268


Bár a kárpótlásból részben kimaradt gazdálkodók közül a répatermesztésben maradók sem jártak rosszul a cukoripari reform következtében. Mivel Magyarország a kvótája több mint 50 százalékáról lemondott, a kvótarépát termesztők a 73/2009 EU rendelet17 alapján öt éven keresztül (2008-tól 2012-ig) tonnánként 7,1 euró termeléshez kötött támogatásban részesülhettek közösségi forrásokból. Az Európai Bizottság Magyarország számára azt is lehetővé tette, hogy ugyanezen időszak alatt a fenti támogatást további 4 euróval kiegészítse nemzeti forrásokból. Ezeknek a támogatásoknak köszönhetően, a termelési illetékek levonása után, a tényleges répa minimálár Magyarország esetében 36,55 euró volt, szemben a közösségi küszöbár 26,26 eurójával. Az EU belpiaci árainak függvényében adott években az Agrana is általában a minimálár feletti térítéssel, tonnánként további 4–9 euróval tudta biztosítani a magyar gyár alapanyaggal történő ellátását. Tekintettel a kevés, illetve egyetlen szereplőre, a cukor magyarországi termelői áráról nincs nyilvános információ, így a termelői árrés sem számítható. Valószínűsíthető ugyanakkor, hogy a kvótarendszer 2017. évi megszűntetésekor az árak változása nem fogja segíteni a cukortermelés jövedelmezőségének javulását. Amikor a cukorreform elfogadásra került, a Bizottság az árak csökkenésére számított és az olló záródására az EU belpiaci és a világpiaci árak között. Ez nem következett be, ugyanakkor a piac kiszámíthatósága és az árak stabilitása jelentősen romlott. A magyar piac és a fogyasztói árak vizsgálatakor érdemes megemlíteni, hogy a cukrot jelenleg 27 százalékos áfa terheli, a magas adószint ösztönzi az áfacsalások elkövetőit. A külkereskedelemmel összefüggő illegális tevékenységek és adócsalások egyik következménye, hogy a csalásban érintett cukor olcsóbban juthat a piacra. Az Agrana és a Cukor Terméktanács elemzése szerint Magyarországon a cukor olcsóbb, mint a környező országokban, sőt egyes tételek nettó fogyasztói ára alkalmanként alacsonyabb, mint a régióbeli cukorgyárak termelői nagykereskedelmi ára, mintha a csomagolási, a logisztikai és a marketing költségek nem léteznének. A cukorgyár a jelen helyzetben két oldalról is nyomás alatt áll, egyrészt a répatermelők oldaláról, másrészt a kiszámíthatatlan és a csalások által torzított piaci árak oldaláról. Amennyiben a piaci viszonyok nem változnak, az elbátortalaníthatja a magyar cukoriparba a jövőben befektetni szándékozókat.

Következtetések A cukor termékpálya az egyik legszigorúbban szabályozott piac az Európai Unióban, és a viszonylag kevés szereplő miatt oligopolisztikus viszonyok jellemzik. A 2006/2007-ben megkezdett cukoripari reform a lengyel ágazat esetében kedvező és kedvezőtlen hatásokkal egyaránt járt. Problémát elsősorban az okoz, hogy a kvóta Lengyelország esetében lényegesen alacsonyabb, mint az iparági potenciál. A kvóta felett termelt cukor kezelése, elhelyezése a harmadik piacokon nehézséget jelent. Ezen túlmenően a reform egyik célja és következménye az volt, hogy lényegesen nagyobb szelet jut az importnak a piaci kínálatban. A reform felgyorsította a lengyel cukoripar szerkezetének átalakulását. A cukorrépa termesztése a közepes és nagy gazdaságokba, továbbá a legjobb talaj és klimatikus adottságokkal rendelkező régiókba központosult. Lengyelországban 18 cukorgyár maradt termelésben, melyek a termelési kapacitásukat és hatékonyságukat növelték. Lengyelország esetében a reform pénzügyi elszámolása volt a leginkább kedvezőtlen, mivel a lengyel cégek jóval többet fizettek be a szerkezetátalakítási alapokba, mint amennyit abból a bezárt gyárak kvótatulajdonosai és az azokba beszállító termelők kaptak.

17 COUNCIL REGULATION (EC) No 73/2009 of 19 January 2009 establishing common rules for direct support schemes for farmers under the common agricultural policy and establishing certain support schemes for farmers, amending Regulations (EC) No 1290/2005, (EC) No 247/2006, (EC) No 378/2007 and repealing Regulation (EC) No 1782/2003.

269


A reformot követő világpiaci és belpiaci fejlemények miatt a cukorárak emelkedtek Lengyelországban is, ami tovább segítette a lengyel cukoripar pénzügyi helyzetének a megszilárdulását. A belpiaci kereslet a cukor iránt folyamatos, de a kereslet szerkezete lassan átalakul. A háztartások kereslete csökken, ugyanakkor az élelmiszeriparé nő. A beruházások a lengyel cukoripar hatékonyságát javították és a fenntartható, hosszú távú versenyképesség alapját teremtették meg. A magyar cukoripar többszöri átalakuláson esett át az elmúlt két évtizedben. A korai privatizáció és az EU rendtartásához hasonló piaci környezet kései megteremtése, erősen meghatározta az ágazat későbbi fejlődését. Az EU csatlakozást és a reformot megelőzően Magyarországon már végbement egy koncentrációs folyamat, melynek során mind a répatermesztés, mind a cukorgyártás hatékonysága javult. Az EU cukorpiaci reformja Magyarország esetében a rövidtávú pénzügyi szempontokat figyelembe véve pozitív mérleggel zárt, ugyanakkor a kapacitás többségének a leépítését és elvesztését hozta, drámai változásokat idézve elő az iparág és a cukorpiac szerkezetében. Az ország elvesztette az önellátását a cukor tekintetében és egyetlen működő cukorgyára maradt. A lengyel és a magyar cukoripar vizsgálata során a versenyképességet alapjaiban meghatározó különbségeket nem találtunk, sem a cukorrépa-termesztés adottságaiban, sem a cukorgyári feldolgozás hatékonyságában. A két ország cukoripara az EU csatlakozást követő időszakban mégis eltérő úton fejlődött, ami azt igazolja, hogy a piaci körülmények és a múltbéli fejlemények nagyobb hatással lehetnek egy iparág sorsára, mint a természeti adottságok és az ipari hatékonyság. Az új KAP és a cukorra vonatkozó kvótarendszer megszűnése a következő években új kihívások elé állítja a cukoripar szereplőit. Lengyelország cukoriparának megteremtődik a lehetősége, hogy korlátok nélkül kihasználja meglévő kapacitásait és a lehetőségeket, amit a megnyíló versenypiac kínálhat. Magyarországon elhárul az adminisztratív akadály a cukoripari kapacitások újjáépítése előtt, de ennek előfeltétele a tiszta piaci viszonyok megteremtése. A répatermesztés jövedelmezőségének és a teljes cukor termékpálya életképességének a biztosításához hatékony, eredményes és célzott agrárpolitikai döntésekre és eszközökre lesz szükség mindkét országban.

Hivatkozások jegyzéke Agrosynergie (2011): Evaluation of Common Agricultural Policy measures applied to the sugar sector. Final Report. December 2011. http://ec.europa.eu/agriculture/eval/reports/sugar-2011/index_en.htm CTOSZ (2010): A cukorágazat helyzete a szerkezetátalakítás folyamatában. (Situation of Hungarian Sugar Sector in the process of restructuring). CTOSZ – Association of Hungarian Sugar Beet Producers. Kalocsa, 2010. 08. 25. CTOSZ (2013): Interprofessional Agreement between CTOSZ [National Association of Hungarian Sugar Beet Growers] and Osijek Sugar Factory Ltd. Osijek, 2013. CEFS (2013): CEFS Sugar Statistics 2013. Comite Europeen Des Fabricants de Sucre. Brussels. DG AGRI (2013): Sugar and isoglucose balance sheets. European Commission, Directorate of Agriculture and Rural Development. Brussels. 2013. http://ec.europa.eu/agriculture/sugar/balance-sheets/index_en.htm Eurostat (2013): Database, Supply balance sheets, Sugar. Code: apro_cpb_sugar. Removed from the dataset, at present not available. http://appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show. do?dataset=apro_cpb_sugar&lang=en Gulyás, J.A. (2014): Milliárdos csalások a cukoráfával. Magyar Nemzet LXXVII nr. 12. Hobhouse, H. (2001): Sechs Pflanzen verändern die Welt: Chinarinde, Zuckerrohr, Tee, Baumwolle, Kartoffel, Kokastrauch [Six plants that changed the world: Quinoa, sugar cane, tea, cotton, potatoes, cacao]. Stuttgart: Klett-Cotta Verlag. 270


Jesus, F. and Adams, G. (2005): The Estimation of the Cobb Douglas Function. Eastern Economic Journal 31 (3), 427-445. KSH (2008): the official sugar balance sheet last published by Hungarian Central Statistical Office in 2007. http://www.ksh.hu/docs/hun/xtabla/elelmfogy/tablelm11.html KSH (2013): KSH Stadat 2.2.5. Egy főre jutó évi élelmiszerfogyasztás (Food consumption per head. http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_zhc005.html Kwasek, M. (2011): Wyżywienie - poziom i zroznicowanie, [in] Analiza produkcyjno-ekonomiczna sytuacji rolnictwa i gospodarki zywnosciowej w 2009 roku, Warszawa: IERiGZ-PIB. F.O Licht’s „Sugar&Sweetener Report”, „Rynek cukru. Stan i perspektywy”, ARR, IERiGZ-PIB, no. 1-39, Warszawa 1992-2012. Luderer, B., Nollau, V. and Vetters, K. (2009): Mathematical Formulas for Economists, Springer, Chemnitz, Dresden. Mitchell, D. (2008): A note on rising food prices, Policy Research Working Paper 4682. Washington DC: World Bank. Marki, Ch. (1993): Zucker gegen Saccharin. Zur Geschichte der künstlichen Süßstoffe. Frankfurt am Main. Porter, M. (2006): Strategia konkurencji. Metody analizy sektorow i konkurentow. Warszawa: MT Biznes. Samuelson P. and Nordhaus, D. (2004): Ekonomia, PWN, Warszawa. Sombart, W. (1983): Liebe, Luxus und Kapitalismus. Über die Entstehung der modernen Welt aus dem Geist der Verschwendung. Berlin. Szajner, P. (2009):. Assessment of the results of the EU sugar market reform regulation on the Polish sugar industry, ZeszytyNaukowe SGGW, vol. 8 (XXIII). Szajner, P. (2011): Handel zagraniczny cukrem i wyrobami cukierniczymi, [in] Handel zagraniczny produktami rolno-spozywczymi w latach 1995-2009, Studia i Monografie, No. 152 IERiGZ-PIB, Warszawa. Szajner, P. (2012): Wpływu reformy regulacji rynku cukru w UE na efektywnosc polskiego przemysłu cukrowniczego, [in] Polityka ekonomiczna, nr 246, p. 445-453, Uniwersytet Ekonomiczny Wroclaw.

271

A lengyel és a magyar élelmiszeripar helyzete 2000 és 2011 között

A lengyel és a magyar élelmiszeripar helyzete 2000 és 2011 között Iwona SZCZEPANIAK1, Robert MROCZEK1, LÁMFALUSI Ibolya2, FELKAI Beáta Olga2 és VÁGÓ Szabolcs2

Bevezetés Az élelmiszeripar az egyik legnagyobb és legfontosabb feldolgozóipari ágazat az Európai Unióban (EU). Európa élelmiszerpiacát kb. 287 000 vállalat alkotja, amelyek összesen 4,25 millió alkalmazottat foglalkoztatnak. Az élelmiszeripar 12,9 százalékos piaci részesedésével a legnagyobb ágazat a hozzáadott érték tekintetében; hozzájárulása az EU teljes gazdaságához 1,9 százalék (FoodDrinkEurope, 2012). Az ipar termelésének viszonylag korlátozott, de stabil növekedése (2008 óta átlagosan 2,6 százalék) és a foglalkoztatottság csökkenése együttesen a termelékenység növekedését eredményezték. Az élelmiszer-feldolgozásban foglalkoztatottak a teljes ipar kb. 15,0 százalékát adják. Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság az EU-27 forgalmának kb. 65 százalékát tudhatja magáénak, míg a 2004-ben vagy később csatlakozott tagországok mindössze 10,5 százalékos részesedéssel bírnak. A lengyel élelmiszeripar részesedése az EU-27 forgalmában 5,3 százalék, GDP-jében pedig 5,1 százalék, míg Magyarország esetén ugyanez 0,86 százalék és 1,1 százalék (FoodDrinkEurope, 2012). Az élelmiszeripar a nemzetgazdaság kulcsfontosságú ágazata. A mezőgazdasági nyersanyagok feldolgozásával növeli a hozzáadott értéket, és piacot biztosít a gazdálkodók termékeinek. Az élelmiszer-feldolgozók sikere az elegendő mennyiségű és jó minőségű, versenyképes árú nyersanyag elérhetőségétől függ. A termelők is erősen támaszkodnak a hatékony élelmiszer-feldolgozó ágazatra. A versenyképes mezőgazdaság és élelmiszeripar jól működő élelmiszer ellátási láncot igényel. Ez a fejezet a lengyel és magyar élelmiszeripar helyzetét, és annak változását mutatja be a 2000–2011 közötti időszakban. Részletesen ismerteti a termelés és beruházás alakulását, valamint a pénzügyi és gazdasági helyzetben bekövetkezett változásokat is.

Az élelmiszeripar helyzete A lengyel élelmiszeripar helyzete A lengyel élelmiszeripar termelésének értéke a 2000–2011 közötti időszakban (nominálértéken) közel megkétszereződött, 92,9 milliárd zlotyiról 182,6 milliárd zlotyira nőtt (1. ábra). Különösen dinamikus növekedés következett be 2003 és 2007 között, kezdetben a lengyel EU-s csatlakozás kilátásainak és az élelmiszerárak növekedésének köszönhetően, majd később az élelmiszerek megnövekedett exportjának és a növekvő belföldi kereslet eredményeként. A 2008 második felében kezdődött gazdasági világválság hatással volt a lengyel élelmiszeriparra. A gazdasági visszaesés, ami a legtöbb EU tagországban rövid ideig tartó recessziót okozott, megállította a lengyel élelmiszeripar kibocsátásának gyors növekedését. Bár folyó áras értéke 23,9 százalékkal nőtt a 2007. évi 147,4 milliárd zlotyiról 2011-re 182,6 milliárd zlotyira, ez főként a periódus utolsó évének volt köszönhető, amikor a termelés értéke 12,5 százalékkal nőtt.

1 2

Instytut Ekonomiki Rolnictwa i Gospodarki Żywnościowej - Państwowy Instytut Badawczy, Warszawa. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest.

273


1. ábra: Az élelmiszeripar termelési értékének alakulása Lengyelországban, 2000–2012, (mikro vállalkozásokkal) alapáron 190 180

milliárd PLN

170 160 150 140 130 120 110 100 90 2000

2001

2002

2003

2004

2005

Nominál áron

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Reál áron (2000. évi áron)

Forrás: GUS Statistical Yearbooks 2001–2012 adatain alapuló számítás

1. táblázat: Az élelmiszeripari szakágazatok termelése Lengyelországban, 2000–2011 (mikro vállalkozások nélkül)a)

Élelmiszeripari szakágazat

Éves változás 2000–2011 (százalék)

Kibocsátás (milliárd PLN) nominál áron 2000 2011

reál árona) 2000 2011

85,1

175,1

111,6

167,9

6,8

3,8

Hús és baromfihús feldolgozás

20,0

47,5

26,2

45,5

8,2

5,2

Tejtermék gyártása

10,8

23,1

14,2

22,2

7,1

4,1

Élelmiszeripar (dohányiparral együtt)

nominál

reál

ebből:

Malomipari termék gyártása

3,3

6,3

4,3

6,1

6,2

3,2

Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás

5,6

8,3

7,4

8,0

3,6

0,7

Cukorgyártás

3,9

4,9

5,1

4,7

2,0

-0,8

Édesség gyártása

4,8

11,3

6,3

10,8

8,1

5,0

Kenyér; friss pékáru gyártása

4,7

10,5

6,1

10,0

7,6

4,6

Desztillált szeszes ital gyártása

1,7

3,0

2,2

2,9

5,7

2,8

Szőlőbor termelése

1,1

0,7

1,4

0,7

-2,9

-3,7

Sörgyártás

4,9

8,2

6,4

7,9

4,9

2,0

A nominális érték átszámítása reál értékké az inflációs indikátorok alapján történt (2000. évi áron). Forrás: Számítások nem publikált GUS adatok alapján a)

Az élelmiszeripari vállalkozások (kivéve mikrovállalatok) termelésének értéke folyó áron 85,1 milliárd zlotyról 175,1 milliárd zlotyra nőtt a 2000–2011 közti időszakban, vagyis évi 6,8 százalékkal emelkedett (1. táblázat). A termelés értékének reálnövekedése 50,4 százalék volt (85,1 milliárd zlotyról 128,0 milliárd zlotyra), vagyis évi 3,8 százalék. Minden ágazat növelte az értékesítését, de a 274


teljes iparral összehasonlítva nagyobb éves termelésnövekedés volt a hús- és baromfiszektorban (8,2 százalék), édességgyártásban (8,1 százalék), sütőiparban (7,6 százalék) és a tejiparban (7,1 százalék). A termelés reálértéke kismértékben csökkent a cukoriparban (évente 0,8 százalék), míg reálértékben nagyobb mértékű csökkenés történt a dohányiparban (2,1 százalék) és a borágazatban (2,5 százalék). A lengyel háztartások élelmiszerfogyasztása (értékben) növekvő tendenciát mutatott az elmúlt évtizedben, és legnagyobb ütemben Lengyelország EU-csatlakozását követő években nőtt (2. táblázat). A 2003–2007 közti időszakban az élelmiszerek, üdítőitalok, alkoholos italok és dohánytermékek fogyasztása (folyó áron) évi 6,1 százalékkal emelkedett, vagyis 2,5-szer olyan gyorsan, mint 2000–2003 között. A gazdasági világválság idején (2008–2011), a háztartások teljes élelmiszerfogyasztásának növekedési üteme évi 5,2 százalékra csökkent, és a teljes előző évtizedben évi 4,8 százalék volt. A vizsgált időszakban az alkoholos italok és dohánytermékek éves fogyasztása 0,8–1,6 százalékponttal volt magasabb, mint az élelmiszereké és alkoholmentes italoké, és a teljes élelmiszerkiadás kb. egynegyedét adták. Az élelmiszerek és alkoholmentes italok fogyasztásának reálnövekedése a háztartásokban 1,9 százalék volt évente a 2001–2003 közti időszakban, az alkoholos italok és dohánytermékek fogyasztásának mérsékelt, évi 0,6 százalékos növekedése mellett. A teljes élelmiszerfogyasztás évi 1,6 százalékkal nőtt. A 2004–2007 közti időszakban a teljes élelmiszerfogyasztás reálnövekedése évi 2,3 százalékra gyorsult, beleértve az élelmiszerek és nem alkoholos italok évi 1,8 százalékos, valamint az alkoholos italok és dohánytermékek 3,9 százalékos éves növekedését. A gazdasági válság alatt a háztartások élelmiszerfogyasztása évi 0,2 százalékkal nőtt; ez leginkább az alkoholmentes italok és dohánytermékek fogyasztásában volt látható (amely évi 0,2 százalékkal csökkent). Az alapvető élelmiszerek és üdítőitalok fogyasztása évi 0,4 százalékkal nőtt. Az elmúlt évtizedben az élelmiszerek és nem alkoholos italok, valamint az alkoholos italok és dohánytermékek fogyasztásának reálnövekedése hasonlóképpen alakult a háztartásokban, évi 1,3 százalék és 1,5 százalék körül, bár különböző időpontokban ezek fogyasztását igen nagy ingadozás jellemezte. 2. táblázat: A háztartások fogyasztási kiadása Lengyelországban, 2000–2011 2000 Megnevezés

Élelmiszerek, alkoholmentes italok Szeszes italok, dohányáruk

2003

2007

milliárd PLN

107,3

115,0

144,6

Növekedés százalékban, évente 2001- 2004- 2008- 20012003 2007 2011 2011 folyó áron

2011

174,3

2,3

5,9

4,8

4,5

32,6

35,7

46,5

59,5

3,1

6,8

6,4

5,6

Együtt

139,9

150,7

191,1

233,8

2,5

6,1

5,2

4,8

Élelmiszerek, alkoholmentes italoka)

107,3

113,4

121,6

2000. évi változatlan áron Szeszes italok, dohányáruk

a)

Együtt

123,4

1,9

1,8

0,4

1,3

32,6

33,2

38,7

38,4

0,6

3,9

-0,2

1,5

139,9

146,6

160,3

161,8

1,6

2,3

0,2

1,3

A folyó áras értékek korrigálva lettek a háztartások személyes fogyasztásának indikátoraival. Forrás: GUS Statistical Yearbooks 2006, 2009 és 2012. évi adatain alapuló számítás a)

Lengyelország EU-csatlakozása fellendítette az élelmiszeripari termékek kereskedelmét (2. ábra). A 2000–2012 közti időszakban a lengyel élelmiszeripar exportja 2,4 milliárd euróról 14,4 milliárd euróra nőtt, az import pedig 2,2 milliárdról 9,4 milliárd euróra. Így a pozitív kereskedelmi mérleg 0,2-ről 5 milliárd euróra emelkedett. 275


16

32

14

28

12

24

10

20

8

16

6

12

4

8

2

4

0

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012a) Export (milliárd EUR) Export az összes értékesítés százalékában (százalék)

százalék

milliárd EUR

2. ábra: Az élelmiszergazdasági termékek külkereskedelemének alakulása Lengyelországban, 2000–2012

0

Import (milliárd EUR) Kükereskedelmi mérleg (százalék)

Előzetes adat. Forrás: Számítások nem publikált adatok alapján Analytical Centre of Customs Administration

a)

Az EU-csatlakozást megelőzően a lengyel élelmiszer termékek exportja évente átlagosan 2,9 milliárd euró volt (2000–2003 között), a pozitív kereskedelmi mérleg pedig 0,2–1 milliárd euró között mozgott. Az export 3,3 milliárd euróról 9,6 milliárd euróra nőtt 2003 és 2008 között. Fontos megjegyezni, hogy a növekedés üteme nagyobb volt, mint az import esetében. A gazdasági válság enyhén csökkentette az élelmiszeripar exportját és az import stagnálását okozta, de ez csak 2009-ben volt így; a következő években az export és import növekedésének üteme visszatért a 2008 előtti szintre, növelve a kereskedelem pozitív mérlegét. A lengyel élelmiszer termékek exportjának dinamikus növekedése, ami az elmúlt évtizedben, de különösen 2004 után volt jellemző, lehetővé tette, hogy az export elérje az élelmiszeripar kibocsátásának 30 százalékát 2012-ben, míg 2000-ben ez csak 10,5 százalék volt. Ez kétségkívül a lengyel élelmiszeripar sikere, amely kiaknázta a Lengyelország EUcsatlakozása után adódó lehetőségeket. A magyar élelmiszeripar helyzete Az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártása ágazat a feldolgozóipari termelés egytizedét képviseli Magyarországon és egyben a harmadik legnagyobb kibocsátással rendelkező ágazat a hazai feldolgozóipar 13 alága közül. Az élelmiszeripar kibocsátása 2011-ben és 2012-ben is nőtt a korábbi évek tendenciájával ellentétben. A magas árak hozzájárultak a termelési érték 10 százalék feletti növekedéséhez mindkét évben. Az alágazat nettó árbevétele a 2009–2010-es enyhe csökkenés után 9,6 százalékkal emelkedett 2011-ben és 10,6 százalékkal 2012-ben. Az összes értékesítés volumene a 2011. évi stagnálás után 2012-ben 4,5 százalékkal nőtt. A forgalom hajtómotorja az export volt, amely 18 százalékkal bővült 2011-ben és 2012-ben is (3. ábra), míg a belföldi értékesítés ezekben az években csak 5,5, illetve 6,8 százalékkal nőtt. A belföldi értékesítés volumenében hosszabb ideje visszaesés tapasztalható, ezzel szemben tíz év után 2012-ben először fordult elő, hogy enyhe volumennövekedés történt. Az exportértékesítés volumene a vizsgált 12 évből 10-ben növekedett. Ez a növekedés az utóbbi években felgyorsult, 2012-ben már 10 százalék feletti volt. Az exportértékesítés a teljes értékesítés arányában 2000-ben még csak 20 százalékot ért el, 2011-ben pedig már 36 százalékot. 276


3. ábra: Az élelmiszeripar termelési értékének alakulása Magyarországon, 2000–2012 2 600 2 400 milliárd HUF

2 200 2 000 1 800 1 600 1 400 1 200 1 000 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 Nominál áron

2011

2012

Reál árona)

a) A belföldi élelmiszer fogyasztói árindex alapján számolva. Forrás: KSH

Az élelmiszeripar folyóáron számított bruttó termelési értéke 10 százalékkal emelkedett 2012ben az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva. A 2000–2012 közötti időszakban az élelmiszeripar termelési értéke éves átlagban nominálisan 3,8 százalékkal nőtt. Reálértéken vizsgálva viszont az élelmiszeripar termelési értéke évente 2,6 százalékkal csökkent a vizsgált 13 évben. Az élelmiszer fogyasztói árak ez idő alatt több mint kétszeresükre emelkedtek, amitől a nominális termelési érték növekedése jelentősen elmaradt. Vagyis bár látszólag növekedett az élelmiszeripar termelése (57 százalékkal), valójában drasztikus (27 százalékos) termeléscsökkenés történt. A megfigyelt szakágazatok közül legerősebben a dohánygyártás termelése csökkent, éves átlagban 8 százalékkal (reálértéken 14,5 százalékkal). Emellett csökkent még a malomipar és az édességgyártás nominális termelési értéke is. Az élelmiszeripari átlagot jelentősen meghaladó termelésnövekedést produkált a hús-, baromfihús-készítmény gyártása, a tartósított lisztes áru gyártása, a tésztafélék gyártása, és az üdítőital, ásványvíz gyártása szakágazat a megfigyelt tizenkét évben (3. táblázat). Az élelmiszer-fogyasztás 2000 és 2011 között folyamatosan, de lassuló ütemben emelkedett Magyarországon. Az élelmiszerre fordított kiadások 81 százalékkal nőttek folyó áron a vizsgált 12 évben. Az időszak elején még 9,8 százalék körüli éves növekedési ütem volt megfigyelhető, ami 2004–2007 között 6,3 százalékra mérséklődött, majd tovább lassult és 2011-re a növekedés megállt. A szeszes italokra és dohányárukra fordított kiadások összege ennél is erősebben csökkent, a 2008 előtti időszakkal ellentétben, amikor átlag feletti növekedési ütemmel rendelkezett. Nominális értében a kiadások 62 százalékkal nőttek 2000 és 2011 között. Az élelmiszerek fogyasztói árindexe több mint kétszeresére emelkedett 2000 és 2011 között. Ez az oka annak, hogy az élelmiszer-fogyasztás 15 százalékkal csökkent reáláron. A szeszes italok és dohányáruk forgalma egynegyeddel esett vissza reálértékben a vizsgált időszakban.

277


3. táblázat: Az élelmiszeripari szakágazatok termelése, 2000–2012 milliárd HUF Átlagos éves változás, 2000–2012, százalék

Termelési érték, milliárd HUF

Élelmiszeripari szakágazatok

nominál áron

reál árona)

nominál

reál

1 166,2

3,8

-2,6

653,8

302,1

4,1

-2,4

205,6

95,0

4,1

-2,4

222,4

102,7

1,0

-5,3

2000

2012

2012

1 604,3

2 524,1


405,8

Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás

127,1

Tejtermék gyártása

197,8

Élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása Ebből:

Malomipari termék gyártása

93,0

85,5

39,5

-0,7

-6,9


72,9

108,3

50,0

3,4

-3,1


44,6

38,8

17,9

-1,2

-7,3

Haszonállat-eledel gyártása

96,6

161,9

74,8

4,4

-2,1

Desztillált szeszes ital gyártása

21,5

24,4

10,2

1,1

-6,0


42,7

55,2

23,0

2,2

-5,0

Sörgyártás

75,9

86,3

35,9

1,1

-6,0

Üdítőital, ásványvíz gyártása

75,5

161,7

74,7

6,5

-0,1

Dohánytermék gyártása

68,2

25,2

10,5

-8,0

-14,5

Az élelmiszereket előállító szakágazatoknál a reálárszámítás alapja az élelmiszer árindex, a szeszes italoknál és dohányáruknál pedig az ezekre vonatkozó árindex volt. Forrás: KSH

a)

A vizsgált időszakban jelentősen változtak a lakosság élelmiszer-fogyasztási szokásai. Közel 20 százalékkal esett vissza a húsfélék fogyasztása, de nem sokkal maradt el ettől az ütemtől a tojás-, a cukor-, a kávé-, és a borfogyasztás csökkenése sem. Az alkohol és dohány termékeknél növekvő fogyasztást látunk 2007-ig, de a válság hatására az élvezeti cikkek forgalma csökkeni kezdett a hazai vásárlóerő csökkenés és az erőteljes jövedéki adó emelések következményeként (4. táblázat). 4. táblázat: A háztartások fogyasztási kiadása, 2000–2011

2000

2003

Élelmiszerek, alkoholmentes italok Szeszes italok, dohányáruk Együtt

1 420 600 2 020

1 882 856 2 738

Élelmiszerek, alkoholmentes italok Szeszes italok, dohányáruk Együtt

1 420 600 2 020

1 528 634 2 162

Megnevezés

Forrás: KSH

278

milliárd HUF Növekedés százalékban, évente 2007 2011 2000- 2004- 2008- 20002003 2007 2011 2011 folyó áron 2 349 2 572 9,8 6,3 0,4 5,5 1 159 971 12,6 9,4 1,2 4,5 3 508 3 543 10,7 7,3 0,6 5,2 2000. évi változatlan áron 1 455 1 258 2,5 -0,8 -4,1 -1,1 671 455 1,8 4,4 -3,9 -2,5 2 125 1 714 2,3 0,7 -4,1 -1,5


Az ezredfordulón az élelmiszergazdaság részesedése 8 százalék volt a nemzetgazdasági exportból és 3,5 százalék az importból. Az EU-csatlakozásunk utáni években az agrár-export súlya csökkent, az importé emelkedett. Az élelmiszergazdaság külkereskedelmi egyenlege mindig pozitív tartományban maradt Magyarországon, bár a csatlakozás utáni években jelentősen visszaesett. Az iparág külkereskedelmi egyenlege 2007-től kezdődően emelkedő tendenciát mutatott, különösen 2011–2012 között. Az élelmiszeripari termékek külkereskedelmi többlete 1,3 milliárd euróról 3,6 milliárd euróra bővült a vizsgált 12 évben és egyre nagyobb mértékben járult hozzá a nemzetgazdaság külkereskedelmének pozitív szaldójához (4. ábra).

9

11

8

10

7

9

6

8

5

7

4

6

3

5

2

4

1

3

0

2

százalék

milliárd HUF

4. ábra: Az élelmiszergazdasági termékek külkereskedelemének alakulása, 2000–2012

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Export Agrárexport aránya a)

Import Agrárimport aránya a)

Egyenleg

a) Az élelmiszeripari termékek aránya a teljes nemzetgazdaságon belül. Forrás: KSH adatok alapján

A feldolgozottság szerint vizsgálva az exportszerkezetet azt tapasztalhatjuk, hogy a kivitel növekedése mindhárom termékcsoportnál (mezőgazdasági alapanyag, elsődleges és másodlagos feldolgozott termékek) jelentős volt. Ugyanakkor a mezőgazdasági alapanyagok – ezen belül főként a gabonafélék és az olajos növények – exportja sokkal gyorsabban emelkedett, mint a feldolgozott termékeké. Az utóbbi években az alapanyagok aránya 40 százalékot tett ki a teljes élelmiszeripari exporton belül. Ugyanakkor ez a részesedés 20–25 százalék között mozgott még a 2012-t megelőző 12 évben. Az elsődlegesen feldolgozott termékek súlya csökkent, a másodlagos feldolgozott termékek aránya pedig nőtt a vizsgált időszakban.

Az élelmiszeripar üzemstruktúrája A lengyel élelmiszeripar üzemstruktúrája Az élelmiszer-feldolgozást elaprózottság, és alacsony koncentráció jellemzi. Ez abból adódik, hogy az ágazat műszaki fejlettsége alacsonyabb, és a feldolgozandó mezőgazdasági alapanyagok változatossága miatt. Az élelmiszeripart ezen felül a helyi és regionális piacok közötti szoros kapcsolat, a változatos kínálat, a viszonylag kicsi gyártási sorozatok és a termékek rövid eltarthatósági ideje jellemzi. Ezek a jellemzők a mikro-, kis- és középvállalatok tevékenységét egyaránt meghatározzák. Az élelmiszeripar ezért a gazdaság olyan ágazata, amely elsősorban a kis- és középvállalkozások fejlődését segíti elő.

279


Az ágazatban 2011-ben közel 15,7 ezer vállalkozás folytatta tevékenységét (5. táblázat), köztük: • Kilencezer mikrovállalkozás (foglalkoztatottak száma legfeljebb 9 fő), amely az élelmiszeripari vállalatok 59,5 százalékát adja, részesedésük a foglalkoztatásban 15,0 százalék, értékesítésben viszont csak 5,9 százalék; • 4,7 ezer kisvállalkozás (foglalkoztatottak száma 10–49 fő), amely az élelmiszeripari vállalatok 31,1 százalékát adja, és amelyek részesedése a foglalkoztatásban 20,4 százalék, értékesítésben pedig 15,1 százalék; • 1156 közepes vállalkozás (foglalkoztatottak száma 50–249 fő), amely az élelmiszeripari vállalatok 7,6 százalékát adja, és amelyek részesedése a foglalkoztatásban 27,6 százalék, értékesítésben pedig 26,1 százalék; • 278 nagyvállalat (foglalkoztatottak száma meghaladja a 249 főt), amely az élelmiszeripari vállalatoknak csupán 1,8 százalékát adja, de részesedése a foglalkoztatásban 38,3 százalék, az értékesítésben pedig 54,6 százalék. Az átmeneti időszakban, amely az élelmiszeripar számára a piacgazdasághoz, a gazdasági globalizációhoz és az EU integrációhoz való alkalmazkodást jelentette, és a tulajdonosi szerkezetben, a termelésben, a feldolgozási potenciálban és a kiskereskedelemben is változást hozott, az iparág vállalkozási szerkezete is módosult. Három szakaszt különböztethetünk meg: • 2000–2003: átalakultak a szakágazatok és a vállalatok, felgyorsultak az alkalmazkodási folyamatok az Egységes Európai Piacon való verseny következtében, felaprózódtak és változatossá váltak a tevékenységek; • 2004–2007: EU-s integráció, jelentős fellendülés; koncentrációs folyamatok a specializált termelés fejlődésével; • 2008–2011: a gazdasági növekedés először lelassult (a gazdasági válság hatására), majd fellendült (a válság után), miközben az üzleti struktúra viszonylag stabil maradt. A 2000–2011 közti változások részben a szisztematikus átalakulás folytatásai voltak, de leginkább a globalizáció és az EU-s integráció által támasztott követelmények teljesítését célozták. Ennek eredményeképpen 2003-ra valamennyi méretkategóriában csökkent a vállalkozások száma; a mikroés kisvállalkozásoké a legnagyobb mértékben (több mint 2200 darabbal). A középvállalkozások és nagyvállalatok száma kisebb mértékben ugyan, de szintén csökkent (144-gyel, illetve 79-cel). Ebben az időszakban az árbevétel a középvállalkozások körében közel 1,5 százalékponttal javult, a nagyvállalatoknál közel 2 százalékponttal romlott, míg a legkisebb vállalkozásoknál alapvetően nem változott (5. ábra). A mikro- és kisvállalatok, valamint középvállalkozások száma 2003 és 2007 között csökkent (közel 2,8 ezerrel, illetve 23-mal), ahogy a foglakoztatásban és forgalomban lévő részesedésük is. Mindeközben nőtt a nagyvállalatok száma és erősödött pozíciójuk; 2003–2007 között számuk 18-cal, vagyis közel 7 százalékkal nőtt, és részesedésük elérte a teljes ágazat értékesítési árbevételének 51,5 százalékát. A következő négy évben minden vállalatcsoport száma több százalékkal csökkent; az értékesítés szerkezetében a nagyvállalatok fontossága nőtt (53,4 százalékra 2009ben) a többi vállalatcsoport kárára.

280


5. táblázat: A lengyel élelmiszeripari vállalkozások struktúrája a foglalkoztatottak száma szerint Megnevezés

2000 2003 Vállalkozások száma 21 977 19 516

Összesen ebből: Mikro (0–9 fő) Kis (10–49 fő) Közép (50–249) Nagy (249 fő felett)

2007

2009

2011

16 727

15 686

15 185

9 601 4 622 1 183 280

9 035 4 716 1 156 278

14 960 12 638 10 469 5 269 5 353 4 738 1 399 1 255 1 232 349 270 288 Foglalkoztatotti létszám (ezer fő) 492,2 456,4 462,7


75,4 66,5 66,7 96,6 98,4 90,7 143,0 137,0 134,5 177,2 154,5 170,8 Árbevétel (folyó áron, milliárd PLN) 89,2 101,7 141,8


7,8 14,5 26,4 40,5

9,1 16,8 31,5 44,2

8,8 20,9 39,1 73,0

458,5

453,3

68,7 95,3 127,2 167,3

61,9 92,6 125,1 173,7

154,9

179,3

9,1 22,3 40,8 82,7

7,5 27,1 46,8 97,9

Forrás: Számítások a GUS Industry Statistical Yearbooks 2004–2012 alapján

100

100

90

90

80

80

70

70

60

60

százalék

százalék

5. ábra: A lengyel élelmiszeripar gazdasági struktúrája (az árbevétel és a foglalkoztatottak száma szerint)

50 40

50 40

30

30

20

20

10

10

0

0 2000

2003

2007

2011

Árbevétel szerint Mikro

2000

2003

2007

2011

Foglalkoztatottak száma szerint Kis

Közepes

Nagy

Forrás: Számítások a GUS Industry Statistical Yearbooks 2004–2012 alapján

281


A lengyel élelmiszeriparban a dohánygyártás, a sörgyártás, édesség gyártás és olajgyártás (2005 óta) szakágazatokban a legnagyobb arányú a külföldi tőke jelenléte. 2005 óta jelentős külföldi tőkebeáramlás történt a takarmánygyártók, üdítőitalok, alkoholos italok és a készételgyártás szakágazatokban is. A többi ágazatban a külföldi tőke szintje alacsony (6. táblázat). A cukor és édesség gyártása szakágazatokban, amelyekben igen magas a külföldi tőke aránya, a nemzetközi vállalkozások részesedése az értékesítésben nem változott sokat a 2003–2011 közti időszakban. A dohány- és söriparban kb. 4 százalék volt a változás. A legnagyobb változások az olajiparban történtek, ahol a nemzetközi vállalkozások szerepe több mint 30 százalékkal nőtt, mert külföldi tőke áramlott be a lengyel vállalatokba. 6. táblázat: A nemzetközi vállalatok részesedése a lengyel élelmiszeripar szakágazatainak árbevételébőla) százalék Szakágazat 2003 2005 2007 Szakágazatok, ahol nagyon magas a globalizáció foka 94,9 97,2 97,1 Dohány Sörgyártás 82,8 83,5 84,6 Növényolaj 55,4 86,4 86,5 Édesség 73,3 72,3 72,5 Cukor 60,7 60,1 61,4 Szakágazatok, ahol magas a globalizáció foka Szeszes ital 18,1 46,6 49,3 Üdítőital, ásványvíz 32,3 46,1 49,0 Takarmány 31,8 32,1 34,8 Készétel gyártás 66,8 68,1 39,1 Szakágazatok, ahol alacsony a globalizáció foka Zöldség-gyümölcs 8,3 19,5 20,4 Tejtermék 12,0 14,4 15,3 Húsipar 15,7 13,8 12,8 Malomipar 11,4 13,5 10,8 Halfeldolgozás 7,0 5,6 3,6

2011 99,3 86,4 92,1 72,6 61,9 37,6 51,2 48,6 43,4 20,8 18,9 17,5 15,1 4,2

a) Pénzügyi jelentést készítő cégek; kenyérgyártás és borgyártás nélkül, ahol nincsenek nemzetközi vállalatok. Forrás: Chechelski, 2013 alapján

A következő években a legnagyobb külföldi tőke aránnyal rendelkező szakágazatokban nem várhatók nagy változások, mivel ezeket a világ 3–4 legnagyobb nemzetközi vállalata uralja. Ezekben a szektorokban ugyanakkor oligopolisztikus tevékenységek észlelhetők, főként a dohány- és olajiparban. Az elemzett időszakban jelentős változások történtek a magas külföldi tőke aránnyal jellemzett ágazatokban. A legfőbb eredmények: az élelmiszer-koncentrátumok esetében – változott a tevékenységek besorolása az első időszakban, 2007 után gyorsan nőtt a nemzetközi vállalatok termelése az organikus növekedésnek köszönhetően; a szesziparban – a nemzetközi vállalatok termelése gyengébb volt, mivel ezek inkább az importált márkás termékek értékesítésére koncentráltak, mint a hazai termékek előállítására és exportjára; a takarmányiparban – a nemzetközi vállalatok által felvásárolt üzemek átalakítása, konszolidációja és modernizációja ment végbe. Az alacsony külföldi tőke aránynyal rendelkező ágazatokban folyamatosan nőtt a nemzetközi vállalatok részesedése a termelésben. Ez a folyamat a gyümölcs- és zöldségfeldolgozás, a tejtermékgyártás és a húsiparban volt a leggyorsabb, ami főként annak volt köszönhető, hogy nőtt a termelés a befektetések intenzívebbé válásával a meglévő üzemekben. 282


Azok a változások, amelyek Lengyelországot érintették az EU és a gazdasági globalizáció feltételeinek változása miatt, jelentősen megváltoztatták az élelmiszeripari üzleti struktúrák fejlődésének irányát. Újraindult a termelés koncentrációjának folyamata, amelynek során csökkent az aktív vállalkozások száma, főként a legkisebbeké, és nőtt a nagyvállalatok száma, valamint ezek részesedése a termelésben és a foglalkoztatásban. Több mint nyolc évnyi EU tagságot követően a lengyel élelmiszeripar vállalkozási szerkezete közeledett a többi EU tagországban jellemző struktúrához. A koncentráció folyamata az élelmiszeripar minden szakágazatára jellemző volt. Az elmúlt években a leggyorsabb koncentráció a cukoriparban, a tejfeldolgozásban, a tésztagyártásban, a takarmánygyártásban, a szesz- és a söriparban zajlott. Számos szektorban (dohány és sör, és részben az olaj és alkohol is) az vállalkozási szerkezet oligopolisztikus, és több vállalatcsoport dominál. A koncentráció folyamata lassabb azokban az iparágakban, ahol a gyártók struktúrája elaprózódottabb. Ez elsősorban a hús- és sütőiparra, a zöldség és gyümölcsfeldolgozás szakágazatra, a cukor és malomiparra jellemző. A koncentráció tovább folytatódik a lengyel élelmiszeriparban, és a nagyvállalatok, köztük a nemzetközi vállalatok fontossága is egyre nő. A mikro, kis- és középvállalkozások pozíciója, amelyek az ágazat jellege miatt a lengyel élelmiszeripar üzleti struktúrájának fontos és állandó résztvevői, de kevésbé képesek részt venni az Egységes Európai Piacon, fokozatosan gyengülni fog. A jelenlegi nehéz piaci helyzet is korlátozni fogja a kis- és középvállalkozásokat. A magyar élelmiszeripar szerkezete Magyarország társas vállalkozásai jellemzően mikro- és kisvállalkozások. A mikrovállalkozások száma 2000 és 2011 között több mint kétszeresére nőtt. A foglalkoztatás terén is hasonló tendenciát tapasztalhatunk. Míg 2000-ben a mikrovállalkozások csak az élelmiszeriparban dolgozó emberek 3,8 százalékát foglalkoztatták, ez az érték 2011-re meghaladta a 8 százalékot. Ezzel szemben a vizsgált időszak kezdetén a nagyvállalatok foglalkoztatták az ágazatban dolgozók 55,1 százalékát, az időszak végére pedig már csak 35,6 százalékot. A kis- és középvállalkozásoknál a darabszám szerinti részarányuk csökkent, míg a foglalkoztatásban betöltött szerepük nőtt 2000 és 2011 között. 7. táblázat: Az élelmiszeripar gazdasági struktúrája a foglalkoztatottak száma szerint 2000 Mikro (0–9 fő) Kis (10–49 fő) Közepes (50–249 fő) Nagy (249 fő felett)

1 797 860 300 116

Mikro (0–9 fő) Kis (10–49 fő) Közepes (50–249 fő) Nagy (249 fő felett)

4 544 18 801 30 811 66 483

Mikro (0–9 fő) Kis (10–49 fő) Közepes (50–249 fő) Nagy (249 fő felett)

53,3 156,4 387,4 1 261,5

2003 2007 Vállalkozások száma 2 257 2 971 917 998 347 328 118 74 Foglalkoztatotti létszám 5 252 6 651 19 410 21 769 33 171 32 165 65 754 39 724 Árbevétel (milliárd HUF) 73,1 91,7 186,4 314,0 494,6 701,8 1 780,2 1 445,4

2011 3 605 1 030 300 60 7 435 21 963 29 680 32 678 118,4 387,9 882,9 1 577,4

Forrás: NAV adatok alapján készült az AKI Élelmiszerlánc Elemzési Osztályán

283


A mikrovállalkozások a jelentős növekedés ellenére is csak 2,9 százalékról 4,0 százalékra növelték hozzájárulásukat, míg a nagyvállalkozások még mindig (a kezdeti 67,9 százalék után 2011-ben 53,2 százalékban) az ágazat árbevételének több mint felét adják. A kisvállalkozások hozzájárulása az utolsó vizsgált évben 13 százalék, a középvállalkozásoké pedig közel 30 százalék volt. Szakágazati szinten vizsgálva természetesen a tevékenység jellegétől is függ, hogy melyik ágazatban jellemzően milyen méretű vállalkozások fordulnak elő – vizsgált évtől függetlenül. Jellemzően kevés mikrovállalkozás fordul elő a dohányiparban, a margaringyártásban vagy a cukorgyártásban, annál jellemzőbb azonban ez a méret a bortermelésben, a kenyér és friss pékáru gyártásában vagy az egyéb gyümölcs- és zöldségfeldolgozásban. A kisvállalkozások jelenléte meghatározó a húsfeldolgozás- és tartósításnál, vagy a bortermelésnél illetve a kenyér és friss pékáru gyártásnál. Közepes méretű vállalkozások elvétve fordulnak elő halfeldolgozásnál, inkább a már említett húsfeldolgozás és –tartósításnál. Darabszám alapján a nagyvállalatok jelenléte meghatározó a baromfihúsfeldolgozásba és a tejtermék gyártásban is. 8. táblázat: A jegyzett tőke nagysága és összetétele vállalati méret szerint Vállalati méret

Év

Jegyzett tőke milliárd HUF

Mikrovállalat (0–9 fő)

Kisvállalat (10–49 fő)

Középvállalat (50–249 fő)

Nagyvállalat (249 fő felett)

Összesen

Ebből: külföldi milliárd HUF

Ebből: belföldi társas milliárd HUF

2000

20,7

6,2

3,7

9,3

2003

19,1

4,6

4,2

9,7

2007

45,2

5,9

26,4

12,6

2011

22,2

2,5

7,1

12,4

2000

22,7

7,0

4,5

9,5

2003

25,3

7,6

5,1

11,0

2007

41,8

16,3

11,5

13,6

a)

2011

39,9

12,9

12,7

14,0

2000

51,5

14,9

19,2

12,0

2003

49,0

13,9

18,0

13,6

2007

61,8

19,1

18,9

19,3

63,7

21,8

23,2

14,3

2000

300,7

219,5

63,1

9,8

2003

356,7

259,2

80,6

9,9

2007

150,8

109,8

32,1

5,2

2011

129,2

106,4

18,6

4,0

2000

395,6

247,6

90,5

40,6

2003

450,0

285,3

107,8

44,2

2007

299,6

151,2

88,9

50,7

243,7

133,3

60,7

44,7

A kimagasló érték oka egy 17 milliárd forintos jegyezett tőkéjű részvénytársaság végelszámolása. Forrás: NAV adatok alapján készült az AKI Élelmiszerlánc Elemzési Osztályán

a)

284

Ebből: belföldi magán milliárd HUF


Nem lehet csak a darabszámok alapján egyértelmű következtetéseket levonni, hiszen van olyan ágazat, ahol 1-2 cég lefedi az egész piacot. Meghatározó az ágazat duális szerkezete, egyszerre vannak jelen a mikro- és kisvállalkozások rendkívül alacsony teljesítménnyel, és a domináns nagyvállalatok. A teljes élelmiszeripar jegyzett tőkéje közel 40 százalékkal jelentősen visszaesett 2000 és 2011 között (8. táblázat). A külföldi tőke jelenléte azonban meghatározó. 2000-ben a teljes jegyzett tőke több mint 60 százaléka származott külföldről, és még 2011-ben is meghaladta az 50 százalékot. Az EU csatlakozás körüli időszakban jelentős jegyzett tőke kivonás volt megfigyelhető a nagyvállalkozások körében. Ez több ágazat együttes hatása, hiszen volt olyan ágazat – például a baromfihús feldolgozása zöldség-gyümölcs feldolgozás, a dohányipar vagy akár a sörgyártás –, ahol az ágazat jegyezett tőkéje egy-két éven belül a felére csökkent. Ez (a) a megváltozott szabályozásnak, (b) a piaci viszonyok változásának, és (c) az ágazaton belüli átrendeződéseknek egyaránt következménye. A külföldi tőke jelenléte egyértelműen a nagyvállalatokra jellemző, és jelentősége még növekedett is, míg 2000-ben a nagyvállalkozások teljes jegyzett tőkéjének 73,0 százaléka külföldről származott, addig 2011-ben 82,4 százalékra nőtt. Jellemzően a külföldi hátterű nagyvállalkozások maradtak életben az élelmiszeriparban. A mikro- és kisvállalkozásokra elsősorban a belföldi magánszemélyek által biztosított jegyzett tőke a jellemző, míg a közepes vállalkozásoknál a belföldi társas vállalkozásoktól származó.

Beruházások az élelmiszeriparban Beruházások a lengyel élelmiszeriparban A lengyel élelmiszeripari beruházások az Unióhoz való csatlakozás kilátásának hatására növekedésnek indultak. A beruházások értéke 2000 és 2003 között közel 20 százalékkal (4,8 milliárd zlotyról 5,7 milliárd zlotyra) emelkedett. Jelentős növekedés következett be 2004-ben is, amikor a beruházások értéke elérte a 6,7 milliárd zlotyt, és ezzel csaknem 20 százalékkal haladta meg a 2003. évi szintet. Azonban a gazdasági válság lelassította a tendenciát: 2009-ben a beruházások 17,5 százalékkal, 6,6 milliárd zlotyra csökkentek, igaz még így is 40 százalékkal magasabbak voltak, mint a 2000–2002 közötti időszakban (6. ábra). 6. ábra: Beruházások a lengyel élelmiszeriparban 9

milliárd PLN

8 7 6 5 4 2000

2001

2002

2003

Folyó áron

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Változatlan árona) (2000-es áron)

a) A változatlan áras értékek a beruházási javak árindexével kerültek korrigálásra. Forrás: Számítások a lengyel Statisztikai Hivatal nem publikált adatai alapján

285


A gazdasági válság idején a feldolgozók beruházásaikat az ésszerűsítés jegyében végezték, miközben a pénzintézetek (a bankok) szigorúbban bírálták el a hiteligényléseket és a vállalatok hitelvisszafizetésére vonatkozó terveket. A beruházások korlátozásának hátterében elsősorban nem a pénzügyi források hiánya állt, hiszen a 2009–2010 közötti időszakban az élelmiszeripar nyeresége kb. 7,9 milliárd zloty volt, ami az elmúlt évtized legmagasabb értéke. Az új beruházásokat a piaci bizonytalanság akadályozta, 2009–2010 közötti időszakban az élelmiszeripari fejlesztések értéke mindössze 6,7 milliárd zloty volt évente. A gazdasági konszolidációt követően a vállalatok ismét bátrabban kezdtek fejleszteni és 2011-re a beruházások értéke elérte a 7,6 milliárd zlotyt, vagyis visszatértek a gazdasági válság előtti szintre. A legnagyobb beruházásokat (12,8 milliárd zloty) 2000 és 2011 között a hús- és baromfiiparban hajtották végre, amely az élelmiszeripar összes beruházásának 18,6 százalékát jelentette (9. táblázat). A húsipart a tejipar követte (8,3 milliárd zloty), majd a söripar (kb. 6,9 milliárd zloty), a gyümölcs- és zöldségfeldolgozás, beleértve a burgonyát is (4,4 milliárd zloty), valamint az édesipar és a sütőipar következett (kb. 3,0 milliárd zloty). A lengyel élelmiszeripar beruházásainak motorja az EU integráció időszakában főként az EU állatjóléti, egészségügyi és higiéniai előírásainak való megfelelés volt. Ezek a változások nagyban hozzájárultak a lengyel vállalatok versenyképességének javulásához is, mind a többi EU tagállamhoz, mind pedig a harmadik országokhoz képest. 9. táblázat: A lengyel élelmiszeripari vállalatok beruházásainak értéke a pénzügyi beszámolók alapján millió PLN 2000

2003

2007

2011

2000–2011 összesen

4 222

4 938

6 867

6 534

68 646

Hús- és baromfihúsfeldolgozás, és tartósítás, húskészítmény gyártása

566

1 089

1 335

1 103

12 773

Tejfeldolgozás (jégkrém gyártása nélkül)

482

622

956

676

8 334

Malomipar és keményítőgyártás

116

182

177

247

2 096

Zöldség-, gyümölcs és burgonya feldolgozás és tartósítás

225

276

453

521

4 419

94

161

224

281

2 952

Édesipar

132

225

406

412

1 175

Sütőipar

217

145

240

324

2 938

48

80

147

59

954

Ágazatok Élelmiszeripar (beleértve a dohány szektort) összesen ebből:

Cukorgyártás

Szeszes italok Szőlőbor termelése Sörgyártás

21

22

42

34

119

722

650

625

361

6 850

Forrás: Számítások a lengyel Statisztikai Hivatal nem publikált adatai alapján

286


Beruházások a magyar élelmiszeriparban Az élelmiszeripari beruházások nominálértéke 2000 és 2011 között csaknem másfélszeresére (46,6 százalékkal) emelkedett. Figyelembe véve a beruházások árának 67,7 százalékos növekedését ugyanezen időszak alatt a beruházások reálértéke 12,6 százalékkal csökkent. A vizsgált időszakban markáns szakaszok határolhatók el: az első két évben a beruházások értéke növekvő tendenciát mutatott, a 2000. évi 77,0 milliárd forintról 2002-re 124,4 milliárd forintra (vagyis 60 százalékkal) emelkedett a fejlesztések értéke. A 2002. év fordulópontot jelentett az élelmiszeripari beruházások tekintetében, ettől kezdve nagyságuk 2008-ig lényegében stagnált, 117,1–121,8 milliárd forint között változott. A 2008. évet követően 2010-re az ágazat eszközállományának fejlesztésére fordított összeg nominálértéken csaknem a 2000. évi szintre esett vissza. A 2011. év ismét növekedést jelzett. (7. ábra) A fordulópontokat jelző évszámokból egyértelműen kiderül, hogy a beruházások alakulása nem elsősorban az Uniós csatlakozással hozható összefüggésbe, hanem sokkal inkább a külföldi tőke mozgásával, valamint a gazdasági világválsággal. A magyar élelmiszeriparban a külföldi tulajdon aránya 2002-ig folyamatosan nőtt, amíg el nem érte, sőt meg nem haladta a 60 százalékot (Rontóné, 2005). A külföldi tőkebefektetések nemcsak az ágazat tőkeellátottsága szempontjából bírtak különösen nagy jelentőséggel, hanem a technológiai fejlődést is biztosították. A tendencia 2002ben megtört, és azóta kisebb-nagyobb mértékben folyamatosan csökken a külföldi tőke állománya. Az EU-csatlakozás a beruházásokat a megváltozott támogatási lehetőségek révén érintette, melyek a KAP átvételével jelentősen csökkentek. Korábban az agrártámogatások keretében jelentős összeget kapott az ágazat, a csatlakozás után a beruházások támogatására az élelmiszeriparban egyedül a vidékfejlesztési programok keretében nyílt lehetőség, itt azonban meglehetősen szűk keretösszeg állt rendelkezésre. 7. ábra: Beruházások a magyar élelmiszeriparban 130 120 milliárd HUF

110 100 90 80 70 60 50 40 2000

2001

2002

2003

2004

2005

Fólyó áron

2006

2007

2008

2009

2010

2011

Változatlan áron

Forrás: NAV adatok alapján készült az AKI Pénzügypolitikai Osztályán

287


10. táblázat: Az élelmiszeripari ágazatok beruházásainak alakulása folyóáron, millió HUF 2000–2011 2011 összesen 104,4 1 262,8

Ágazatok

2000

2002

2008

2010

Élelmiszeripar összesen

79,2

125,1

113,8

78,5

16,9

26,8

13,5

14,8

18,4

249,4

5,6

8,3

8,0

6,9

8,8

98,3

9,8

18,6

7,6

6,7

7,2

123,2

ebből: Hús- és baromfihús-feldolgozás, és tartósítás, húskészítmény gyártása Tejfeldolgozás Zöldség- és gyümölcsfeldolgozástartósítás Malomipar és keményítőgyártás

6,0

4,5

4,1

3,9

4,9

89,3

Édesipar

2,0

7,9

4,5

3,0

14,2

53,2

Sütőipar

8,7

11,8

10,8

12,0

13,1

138,3


5,3

6,1

0,0

7,9

10,8

38,3

Sörgyártás

5,0

8,4

0,0

1,2

1,3

8,0


A 2008. évi, és az azt követő visszaesés a gazdasági válság következménye. Annak hatására az élelmiszeriparban egyébként sem túlságosan bőséges fejlesztés-finanszírozási lehetőségek beszűkültek, emellett bizonytalanná vált a beruházások szükségessége a vásárlók fizetési hajlandóságának/ képességének romlása következtében. Az élelmiszeripari ágazatok közül a hús és baromfihús feldolgozás részesedése a legnagyobb a beruházások összegéből, jellemzően 16,0–26,8 százalék. Ebben az ágazatban a 2005. év jelentette a fordulópontot, ameddig a beruházások értéke konzekvensen növekedett, azt követően 2010-ig folyamatosan mérséklődött, s csak 2011-ben kezdett ismét emelkedni (10. táblázat). Az édesiparban 2002 óta csökkenő a beruházások tendenciája. (A 2011. évi kiugró beruházás értéket egyetlen nagyvállalat más ágazatban megvalósított nagyobb fejlesztése okozta). A vizsgált időszak során a sütőiparban történt nagyobb összegű beruházás, ahol a fejlesztésre fordított összeg egy mérsékelt ütemű, de folyamatos növekedést jelzett. A többi ágazatban a beruházások értéke a vizsgált időszak egészét tekintve jobbára stagnált vagy csökkent.

Munkatermelékenység A lengyel élelmiszeripar munkatermelékenysége A munkatermelékenység a vállalkozások, az ipar és a teljes gazdaság versenyképességének egyik legfontosabb eleme. Számos tényezőtől függ, beleértve az alkalmazottak végzettségét és tapasztalatait, a gépek és berendezések műszaki állapotát, korszerűségét, a munka szervezettségét, valamint az ösztönzők és bónuszok rendszerét. A lengyel élelmiszeripar termelékenységének javulása 20002011 között elsősorban a megnövekedett termelésnek volt köszönhető, ami egybeesett a foglalkoztatás enyhe csökkenésével. Ebben az időszakban a termelés értéke 92,9 milliárd zlotyról 182,6 milliárd zlotyra nőtt (reálértékben 44 százalékkal), míg az alkalmazottak száma 12,2 százalékkal, 500,2 ezer főről 439,2 ezer főre csökkent3 .

3

Az átlagos foglalkoztatás az élelmiszeriparban 10,2 százalékkal csökkent 446,8 ezerről 419,2 ezerre 200 és 2011 között.

288


11. táblázat: Munkatermelékenység a lengyel élelmiszeriparban (mikro vállalatok nélkül)

Szakágazat

Élelmiszeripar (dohányiparral együtt) ebből: Hús és baromfihús feldolgozás Tejtermék gyártása Malomipari termék gyártása Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás Cukorgyártás Édesség gyártása Kenyér; friss pékáru gyártása Desztillált szeszes ital gyártása Szőlőbor termelése Sörgyártás

Munkatermelékenység (PLN ezer/fő) nominál áron 2000 2011 199,6 444,6 192,2 222,4 308,5 174,6 190,4 137,8 74,7 236,1 294,7 359,4

427,4 664,3 665,2 341,1 1 386,3 392,1 130,9 726,0 505,0 1 070,0

reál árona) 2011 325,0 312,4 485,6 486,3 249,3 1 013,4 286,6 95,7 530,7 369,2 782,6

Átlagos éves változás, 2000–2011 (százalék) nominál

reál

7,5

4,5

7,5 10,4 7,2 6,4 19,8 10,0 5,2 10,7 5,0 10,4

4,5 7,4 4,2 3,3 16,4 6,9 2,3 7,6 2,1 7,3

A nominális érték átszámítása reál értékké az inflációs indikátorok alapján történt (2000. évi áron). Forrás: Számítások nem publikált GUS adatok alapján

a)

A termelékenység javulása széles körben jellemző volt a lengyel élelmiszeriparra az elmúlt évtizedben és minden ágazatot érintett, bár a munkatermelékenység növekedésének rátája eltérő volt (11. táblázat). A 2000–2011 közti időszakban az élelmiszeripari vállalatok munkatermelékenysége (kivéve a mikrovállalatokat), amelyet az eladott termelés jelenlegi árakon számított értékében mérünk, 199,6 ezer zlotyról 444,6 ezer zlotyra nőtt alkalmazottanként, reálértékben pedig 63 százalékkal nőtt 199,6 ezerről 325,0 ezerre alkalmazottanként. A munkatermelékenység javulása nominálisan 7,5 százalék volt, reálértékben pedig évi 4,5 százalék. A munkatermelékenység növekedése a következő ágazatokban volt a leggyorsabb: cukorgyártás (19,8 százalék), szeszes italok gyártása (10,7 százalék), tejtermék- és sörgyártás (mindkettő 10,4 százalék). Ezekben az ágazatokban a munkatermelékenység reálnövekedése 7,3 és 16,4 százalék között mozgott évente. A magyar élelmiszeripar munkatermelékenysége Az egy dolgozóra jutó termelési érték nominálisan 16,5 millió forintról 34,9 millió forintra nőtt 2000 és 2011 között. Ez éves átlagban 7 százalék feletti növekedést jelent (12. táblázat). A dohánygyártás esetében figyelhető meg a munkatermelékenység legnagyobb arányú bővülése, egy dolgozóra 140 millió forint termelési érték jutott 2011-ben. A növekedés kiemelkedő értéket mutat még a különböző italok gyártásával foglalkozó vállalkozások körében (sör, üdítőital, desztillált szeszes italok, és a gyümölcs-, zöldséglé előállító szakágazatokban), valamint a malom- és takarmányiparban. A másik végletet a pékségek jelentik, ahol egy főre mindössze 8 millió forint termelési érték jutott 2011-ben. Az alágazatot azért jellemzi az alacsonyabb hatékonyság, mert döntően mikro vállalkozások működnek pékségként. Továbbá az átlagosnál alacsonyabb a munkatermelékenység a tartósított lisztes árukat gyártók körében és a húsfeldolgozók, húskészítmény gyártók esetében is

289


12. táblázat: Az élelmiszeripari szakágazatok munkatermelékenysége, 2000–2011

Élelmiszeripari szakágazatok

Bruttó termelési érték (HUF/ezer alkalmazott) nominál áron

reál árona)

Átlagos éves változás, 2000–2011 (százalék) nominál

reál

17 062

7,1

0,3

84 019

41 109

59

-0,7

34 887

96 389

47 162

97

2,8

26 154

38 504

18 840

3,6

-2,9

Malomipari termékek

16 932

63 716

31 175

12,8

5,7

Takarmány termékek gyártása

26 775

80 158

39 220

10,5

3,5

2000

2011

2011

16 456

34 872


44 506

Gyümölcs-, zöldség (burgonya is) Tejtermékek előállítása

Élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása ebből:


4 522

8 219

4 021

5,6

-1,1


17 816

35 223

17 234

6,4

-0,3

Szeszes italok gyártása

17 832

46 365

21 738

9,1

1,8


12 251

26 327

12 343

7,2

0,1

Sörgyártás

22 552

70 223

32 924

10,9

3,5

Üdítőital, ásványvíz gyártása

21 092

48 013

23 492

7,8

1,0

Dohánytermék gyártása

38 294

140 735

65 983

12,6

5,1

A belföldi fogyasztói árindex alapján számolva. Forrás: NAV

a)

A munkatermelékenységben mért különbségek egyre inkább fokozódtak a megfigyelt 12 évben. A hatékonysági mutató az átlagnál gyorsabb javulást jelez a legtermelékenyebb szakágazatokban, míg a magasabb élőmunka igényű szakágazatokban átlag alatti volt a javulás.

Az élelmiszeripar gazdasági és pénzügyi helyzete A lengyel élelmiszeripar gazdasági és pénzügyi helyzete Lengyelország 2004-es EU-csatlakozása egyértelműen előnyös volt a lengyel élelmiszeripar számára. Az élelmiszergyártók versenyelőnyöket élveznek, amelyek közül a legtöbb az árhoz és a minőséghez kapcsolódik; jelentősen növelték termelésüket és az exportot, és következésképpen javították gazdasági és pénzügyi helyzetüket is. Az élelmiszeripar helyzetének javulását nagyban befolyásolta az állami támogatás is, amit az ágazat az EU-csatlakozással összefüggésben kapott (a csatlakozást megelőző időszakban és a tagság idején is). Az élelmiszeripar pénzügyi teljesítményének javulása azonnal nyilvánvaló volt Lengyelország EU-s csatlakozását követően (13. táblázat). Az iparág nettó nyeresége 2004–2005 között meghaladta az évi 4 milliárd zlotyt, ami háromszoros növekedést jelent a csatlakozás előtti időszakhoz képest. A nettó jövedelem növekedése a nettó árbevétel arányos megtérülés (ROR) és a saját tőke arányos megtérülés (ROE) növekedését is jelentette, 3,5 százalékkal, illetve 12 százalékkal 2005-ben. Így az élelmiszeripar nyeresége magasabb megtérülést eredményezett, mint a tőke más módú felhasználása, például a bankbetétek vagy államkötvények.

290


13. táblázat: Élelmiszeripari vállalkozások pénzügyi eredményei a lengyel élelmiszeriparban Megnevezés

2000

2003

2005

2007

2009

2011

2012

Adózott eredmény (milliárd PLN) Árbevétel arányos eredménya) (százalék) Tőkearányos nyereség (ROE)b) (százalék)

0,2 0,24 -

1,6 1,56 5,31

4,4 3,54 11,99

6,5 4,25 14,15

7,9 4,67 14,95

6,5 3,38 10,79

7,9 3,75 12,14

Likviditási rátac)

1,19

1,19

1,27

1,30

1,33

1,37

1,36

-

0,50

0,47

0,46

0,46

0,53

0,52

Kötelezettségek aránya (százalék) d)

Nettó jövedelem és az árbevétel hányadosa. b) Adózott eredmény/saját tőke. c) Forgó eszközök/rövid lejáratú kötelezettség. d) Összes kötelezettség (rövid és hosszú lejáratú) aránya a teljes vagyonhoz. Forrás: Számítások nem publikált GUS adatok alapján a)

A következő években az élelmiszer-feldolgozók megnövekedett termelésének és exportjának hatásait tükrözték az élelmiszeripar pénzügyi eredményei is. A nettó nyereség 2007-ben 6,5 milliárd zlotyra, 2009-ben pedig 7,9 milliárd zlotyra emelkedett. Ugyanakkor nőtt valamennyi nyereségességi mutató is. 2009-ben az árbevétel arányos megtérülés 4,7 százalék, a saját tőke arányos megtérülés pedig közel 15 százalék volt. Ezek a mutatók átlagosan 3 százalékponttal voltak magasabbak, mint 2007-ben, és többszörösen magasabbak, mint a csatlakozás előtti időszakban. Az elmúlt években az élelmiszeripari vállalkozások pénzügyi eredményei még mindig elég jók voltak. 2011-ben kismértékben csökkent a nyereség, amelynek eredményeképpen a nettó árbevétel nyereségessége 6,5 százalékra csökkent, a saját tőke arányos megtérülés pedig 10,8 százalékra, de 2012-ben a nettó nyereség visszatért a 2009–2010 közötti szintre. Ezt az összes nyereségességi mutató növekedése követte – a nettó árbevétel arányos megtérülés 3,8 százalékra, a saját tőke arányos megtérülés pedig 12,1 százalékra emelkedett. 14. táblázat: Adózott eredmény és árbevétel arányos eredmény a lengyel élelmiszeripar szakágazataiban Szakágazat 2000

Nettó profit (millió PLN) 2003 2007 2011

2012

Árbevétel arányos nyereség (százalék) 2000 2003 2007 2011 2012

Húsfeldolgozás

-95

166

695

680

891

-0,56

0,85

2,34

1,95

2,12

Baromfi feldolgozás

-18

36

149

174

152

-0,54

0,70

1,67

1,21

1,03

Tejfeldolgozás

13

176

726

535

442

0,10

1,20

3,17

1,93

1,57

Malomipar

87

100

286

242

156

2,51

2,69

5,75

3,71

2,28

Cukorgyártás

294

-495

137 1 270 1 670

6,66 -11,39

3,06 19,42 21,92

Édesség gyártás Gyümölcs és zöldséga)

31,7 163,7

57,3 557,8 690,1

0,52

2,95

5,99

4,09

4,56

-327

107

407

348

618

-4,76

1,17

3,10

2,67

4,49

-20

21

66

61

78

-1,83

1,47

3,66

3,89

4,31

feldolgozás Burgonyafeldolgozás Kenyér, pékáru gyártás

41

35

274

395

489

1,79

1,32

6,12

5,98

6,74

Szeszesital gyártás

-49

39

238

-326

199

-2,47

1,71

7,07

-9,43

4,92

Bortermelés

-9,4

-4,6

30,2

25,1

45,1

-1,15

-0,39

2,61

3,05

4,77

440 1 073

936

846

1,05

6,72 15,24

9,93

8,54

Söripar malátagyártással

55

Együtt a gyümölcs és zöldség feldolgozás a légyártással. Forrás: Számítások nem publikált GUS adatok alapján a)

291


Az elemzett időszakban az élelmiszeripari vállalatok pénzügyi fizetőképessége kielégítő és biztonságos volt. Emellett a likviditási mutató is gyors emelkedést mutatott – a 2000-es 1,19-ről 2007re 1,30-ra, 2012-re pedig 1,36-ra nőtt. A megfelelő likviditás miatt az élelmiszeripar könnyen tudta időben teljesíteni a pénzügyi kötelezettségeit. Az általánosan elfogadott irányelvek szerint azok a vállalatok, amelyek mérlege külföldi tőkét és saját tőkét egyaránt tartalmaz, eladósodottsága 0,5 körüli. Ebből adódik, hogy az élelmiszeripari vállalkozások pénzügyi egyensúlyban voltak a teljes időszakban. A különféle szakágazatok közül az alábbiak függtek leginkább a külföldi tőkétől: a dohányipar, a szeszipar, a baromfifeldolgozás vállalkozásai, míg a legkevésbé a cukor, édesség és burgonyafeldolgozó szakágazatok voltak érintettek. 15. táblázat: Főbb szakágazatok pénzügyi mutatói a lengyel élelmiszeriparban Szakágazat

Tőkearányos nyereség (százalék) 2003

2007

2011

Likviditás aránya

Kötelezettségek

2012 2000 2003 2007 2011 2012 2003 2007 2011 2012

Húsfeldolgozás

5,14 12,89 10,96 13,28

0,87

1,03

1,05

1,24

1,22

0,55

0,50

0,52

0,54

Baromfi feldolgozás

6,42 12,81 11,47

8,56

1,02

1,03

1,14

1,17

1,24

0,63

0,54

0,66

0,63

Tejfeldolgozás

5,44 16,24

7,51

5,99

1,19

1,29

1,41

1,47

1,53

0,48

0,44

0,49

0,47

Malomipar

8,31 17,40 11,20

7,20

0,99

1,11

1,17

1,35

1,21

0,59

0,53

0,52

0,54

3,58 23,56 26,43

Cukorgyártás

1,06

1,07

1,99

3,01

3,48

0,53

0,33

0,37

0,32

7,40 14,34

7,50

8,24

1,28

1,33

1,49

1,68

1,66

0,41

0,37

0,43

0,40

3,79

9,32

8,95 11,27

1,12

1,23

1,32

1,44

1,60

0,56

0,55

0,66

0,55

Burgonyafeldolgozás

3,27

6,35

8,05

9,23

1,08

1,43

3,75

1,52

1,64

0,37

0,19

0,41

0,39

Kenyér, pékáru gyártásgyártás

4,80 22,35 20,91 23,70

1,24

0,96

1,27

1,25

1,21

0,47

0,48

0,48

0,51

Szeszesital gyártás

4,06 16,18 -12,85 11,82

1,47

1,37

1,29

1,12

0,99

0,54

0,50

0,72

0,78

Édesség gyártás Zöldség és gyümölcsa) feldolgozás

-20,43

Bortermelés

-2,10

5,79 10,13

1,09

1,06

1,49

1,68

1,71

0,67

0,55

0,52

0,55

Söripar malátagyártással

6,90

13,32 36,56 36,85 49,41

1,11

0,67

0,66

0,81

0,57

0,45

0,48

0,64

0,77

Együtt a gyümölcs és zöldség feldolgozás a légyártással. Forrás: Számítások nem publikált GUS adatok alapján

a)

Az élelmiszeripar pénzügyi teljesítménye szakágazatonként igen nagy eltéréseket mutatott. A legnagyobb nyereséget 2012-ben cukoripar érte el, valamint a húsipar, a sörgyártás, a gyümölcs és zöldség feldolgozás, a tejfeldolgozás és a pékáru szakágazatok (14. ábra). A cukoriparban volt a legmagasabb a nettó árbevétel arányos megtérülés is (21,9 százalék); ez a mutató magas volt a söriparban is (8,5 százalék), a pékáru gyártásban (6,7 százalék), a szesziparban (4,9 százalék), a gyümölcs- és zöldségfeldolgozásban (4,5 százalék) és a burgonyafeldolgozásban (4,3 százalék). Másként alakult a saját tőke arányos megtérülés, itt a legmagasabb mutatókat a söripar hozta (49,4 százalék), majd a cukoripar (26,4 százalék), a pékáru gyártás (23,7 százalék), a húsfeldolgozás (13,3 százalék), a szeszipar (11,8 százalék) valamint a gyümölcs és zöldségfeldolgozás szakágazat (11,3 százalék) (15. táblázat). Jelentősen javult az élelmiszeripar legtöbb szakágazatának pénzügyi teljesítménye is az elmúlt évtizedben. A legnagyobb javulás a cukoripar, a sörgyártás, a pékáru gyártás, valamint a gyümölcs és zöldségfeldolgozásban történt. Más szakágazatokban ingadozások voltak az egyes évek között, de a tendencia többé-kevésbé emelkedő volt.

292


Az egyes szakágazatok vállalkozásainak megfelelő működésre és növekvő nyereségre törekvő pénzügyi stratégiái nem minden esetben javították a fizetőképességüket is. Ezt mutatja a nyereségben és nyereségességben bekövetkezett változások és a likviditás gyenge kapcsolata. A nyereség növekedése a likviditás növekedését jelentette a következő ágazatokban: édességgyártás, gyümölcs és zöldség feldolgozás, burgonyafeldolgozás, tejfeldolgozás, hús- és baromfiipar. Ugyanakkor csökkent a likviditási mutató a sör- és szesziparban, míg viszonylag stabil maradt a pékáru gyártásban. A lengyel élelmiszeripar és egyes szakágazatainak jó gazdasági és pénzügyi helyzete az elmúlt évtizedben a gazdasági válság idején lassuló növekedése ellenére azt mutatja, hogy az ipar alkalmazkodóképesnek bizonyult. Az ágazat vállalatai sikeresen túlélték a nehéz időszakot, és átmeneti lassulást követően megőrizték jó pénzügyi helyzetüket. A lengyel élelmiszeripar támogatása a Közös Agrárpolitika (CAP) keretében A KAP eszköztárából az élelmiszeriparra legnagyobb hatással bíró elemek a csatlakozás megelőzően indított támogatási programok (SAPARD4), valamint Lengyelország EU-s tagsága alatt (SOP „Mezőgazdaság” Vidékfejlesztési Program, 2007–2013) végrehajtott programok voltak, illetve a piaci mechanizmusok átvételét segítő támogatások (termelési támogatások, fogyasztási és reklámtámogatások, piaci intervenció és a mezőgazdasági-élelmiszeripari termékek export támogatása). A lengyel élelmiszeripar beruházásainak értéke 2000–2011-ben elérte a 69 milliárd zlotyt. Azonban az EU támogatási alapok (SAPARD és SOP „Mezőgazdaság” Vidékfejlesztési Program 20072013 társfinanszírozás) részesedése ebből alacsony volt, összesen mindössze 4,0 milliárd zlotyt tett ki (vagyis az ebben az időszakban kivitelezett élelmiszeripari beruházások teljes értékének kb. 5,8 százalékát) (8. ábra). 8. ábra: Az állami támogatások átlagos értéke a megvalósított beruházási projektekben szakágazatonként 3,0

millió PLN

2,5 2,0 1,5 1,0 0,5 0,0 SAPARD Húsfeldolgozás Halfeldolgozás

SOP ‘Agriculture’ Tejfeldolgozás Egyéb

RDP 2007-2013

Zöldség- és gyümölcs Nagykereskedelem

Malomipar

Forrás: A Mezőgazdasági Újjáépítési és Modernizációs Ügynökség adatai alapján M. Wigier számításai

Az élelmiszeripari beruházások 2002–2006 között főként az EU-s állategészségügyi és higiéniai előírásoknak való megfelelést célozták. Az ebben az időszakban megvalósított hús- és tejipari beruházások kb. 80 százalékát szentelték ezen követelményeknek. A következő időszakban (SOP „Mezőgazdaság”) a beruházások jelentős része (értékük 45 százaléka) a termelés minőségének javí4

Special Accession Programme for Agriculture and Rural Developement – Speciális Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Csatlakozási Program.

293


tását és az új termékek reklámozását célozta. Továbbá a 2007–2013-as vidékfejlesztési program keretében rendelkezésre álló források is olyan beruházások megvalósítását tették lehetővé, amelyek a hozzáadott értéket (az érték 45 százaléka) növelték, illetve az új termékek marketingjét célozták. A beruházások jellegének ilyen irányú változása jól jelzi a vállalkozások versenyképességének javítását célzó intézkedések elsőbbségét. Az uniós forrásokat, amelyek Lengyelország EU-s csatlakozását követően nyíltak meg, az élelmiszeripar szinte minden ágazatában felhasználták a vállalkozások. A támogatások főbb kedvezményezettjei a húsfeldolgozás, halfeldolgozás, tejfeldolgozás, gyümölcs- és zöldségfeldolgozás (ezekre vonatkozott először támogatás, a SAPARD programmal együtt 2002–2006 között) szakágazatok voltak. Az állami támogatás továbbra is jelentős, de egyre csökkenő, kevésbé meghatározó szerepet játszott az élelmiszeripari beruházások ütemének és trendjének alakulásában. A szubvenciók segítették a beruházási aktivitást, növelték az exportot és erősítették a lengyel élelmiszeripar versenyképességét, főként az EU piacán. A mezőgazdasági piacok és közvetetten az élelmiszeripar támogatása különböző formában történt: pl. intervenciók, termelési támogatások, fogyasztási és marketingtámogatások, valamint exporttámogatás keretében. Az agrár-élelmiszeripari szektorra 2004–2011 között fordított kb. 10 milliárd zloty összeg (amelynek 67 százaléka az EU költségvetéséből származott) jelzi, hogy a lengyel vállalkozások aktívan részt vettek ezekben a piaci tevékenységekben. A mezőgazdaság és élelmiszeripar pénzügyi támogatása Lengyelországban a 2004–2011 között évenként és ágazatonként eltérő volt. A KAP mechanizmus szerinti EU támogatásokon kívül egyes intézkedéseket a nemzeti költségvetésből, nemzeti mechanizmusoknak megfelelően támogattak (16. táblázat). 16. táblázat: A KAP keretében uniós és nemzeti forrásokból finanszírozott támogatások Megnevezés

2004

Piaci intervenció (100% EU forrás)

0,1

744,1

714,9

159,3

117,6

420,4

581,5

308,1

388,0

Termelési támogatások

0,3

210,2

254,0

356,9

Fogyasztási és markeing-támogatások

2,2

16,0

49,3

100,5

Exporttámogatások

Összesen

120,2

EU források aránya

100,0

2005

2006

2007

1 390,7 1 599,7 86,6

85,0

2008

2009

289,0

255,9 3 727,5

99,4

44,9

58,3 2 018,3

421,4

445,8

611,0

364,3 2 664,0

333,5

509,0

275,7

193,9 1 480,1

924,8 1 156,4 2 605,0 1 220,6

872,4 9 889,9

48,9

13,5 1 550,8

2010

millió PLN 20042011 2011

53,9

76,1

41,8

47,6

67,4

Forrás: Készült a Mezőgazdasági Piaci Ügynökség (AMA) adatai alapján

A pénzügyi támogatás legnagyobb részét (az összes támogatás 37 százalékát) 2004–2011 között intervenciós intézkedésekre költötték (3,7 milliárd zloty), amelyet a cukor szerkezetátalakítás támogatására, valamint a gabona, cukor és vajpiacok intervenciós felvásárlásaira használtak fel. Az élelmiszeripart támogató másik fontos eszköz az exporttámogatás volt, amely fontos szerepet játszott Lengyelország EU-s csatlakozását követő első években. A több mint 2 milliárd zloty összegű támogatás (az összes támogatás 20 százaléka) kedvezően befolyásolta a lengyel termékek árának versenyképességét a harmadik országok piacain, és közvetve az élelmiszeripar fejlődését is. A legnagyobb pénzügyi támogatást 2004–2011 között a következő piacok exportőrei kapták: cukor – 1180,4 millió zloty (az összes kifizetett támogatás 58 százaléka), tej és tejtermékek – 334,1 millió zloty (16 százalék), marha és borjú –176,2 millió zloty (9 százalék), sertés –136,5 millió (7 százalék), valamint a nem elsődleges mezőgazdasági termékfeldolgozás – 129,1 millió zloty (6 százalék). A termelési 294


kifizetésekre fordított összeg évről évre nőtt. Mostanában egyre több pénzt fordítanak fogyasztási és reklámtámogatásokra, ezek aránya elérte a 15 százalékot. A promóciós programok a mezőgazdasági és élelmiszeripari egyre fontosabb támogatásai. Az EU által finanszírozott promóciós tevékenységek elsősorban a Közösség élelmiszeripari termékeinek pozícióját igyekeznek megerősíteni a világpiacon, így a fogyasztás ösztönzésével növekszik az egyes termékek iránti kereslet. A fent említett KAP mechanizmusok és szabályozások közvetett, vagy közvetlen hatással vannak az agrár-élelmiszeripar különböző ágazataira. Azoknak a beruházásoknak köszönhetően, amelyek révén teljesítették a lengyel hús-, tej-, gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzemeket az EU-s előírásokat, ezek az üzemek mára a legfejlettebbekké váltak az európai közösségben. A magyar élelmiszeripar gazdasági és pénzügyi helyzete A magyar élelmiszeripar hanyatlását mutatja az a tény, hogy az üzemi tevékenység eredménye a folyó áras összehasonlítás ellenére is csökkenő tendenciát mutat (17. táblázat). Az ágazatot ezen kívül a kötelezettségek magas hányada is terheli, értéke folyamatosan növekvő, 2011-ben már meghaladta a 60 százalékot. Magyarország EU-s csatlakozásának időszakában az ágazat felzárkóztatásához kapcsolódó kamattámogatott hitelprogramok és egyéb tényezők hatására az ágazat eladósodottsága magas volt, a törlesztés jelentős pénzügyi terheket rótt a vállalkozásokra, ezáltal a pénzügyi műveletek eredménye jelentős veszteségeket mutatott. A pénzügyi veszteségek hatására az adózott eredmény értéke is – főleg az utolsó két vizsgált évben – alacsony. 17. táblázat: Élelmiszeripari vállalkozások pénzügyi eredményei Megnevezés

2000

2003

2007

2011

63,33

70,94

17,83

28,26

3,41

2,80

0,70

0,96

10,31

8,57

2,49

4,05

Likviditási ráta

1,25

1,21

1,23

1,13

Kötelezettségek aránya

0,50

0,53

0,58

0,61

Adózott eredmény (milliárd HUF) Tőkeerősség ROE


A szerkezeti mutatók közül számított tőkeerősség közel stagnáló értéket mutat, a kritikus 30 százalékot átlagosan 10 százalékponttal meghaladja. Akkor lenne igazán kedvező, ha növekvő értéket mutatna. Mivel az adózott eredmény jelentős visszaesett – néhány szakágazatoknál ágazati szinten is veszteséget mutat – , illetve ezzel párhuzamosan az élelmiszeripar saját tőkéje is csökkent 2003 és 2007 között – igaz, kisebb mértékben, mint az adózott eredmény –, így a ROE is csökkenést mutat. A likviditást nézve az ágazat csak megközelíti az elvárt minimum 1,3 értéket. 2000-ben egyik vizsgált ágazat üzemi tevékenysége vagy adózott eredménye sem mutatott veszteséget, a legjövedelmezőbbnek pedig a sörgyártás bizonyult (18. táblázat). A baromfihús és a húskészítmény-gyártásnál megfigyelhető, hogy az üzemi eredményhez képest az adózott eredmény kimagasló. Ennek oka a rendkívüli nyereség, amit mind a két érintett ágazatban 2-2 cég hozadéka. A rendkívüli bevétel pedig az átalakulás vagy beolvadás eredménye. A tőkeerősség minden ágazatban eléri a kívánt értéket, a legmagasabb a burgonyafeldolgozás szakágazatban. A kötelezettségek aránya tartósított lisztes áru gyártásánál a legkedvezőbb (19. táblázat), a többi ágazat eredményénél a szórás nem jelentős. A ROE értéke elég alacsony, de legalább minden vizsgált szakágazatban pozitív. A legrosszabb likviditás a kenyér és friss tészta gyártására jellemző, de több szakágazat is beleesik az ideális intervallumba. A sörgyártás az, ahol a likviditás már túl magasnak is tekinthető.

295


18. táblázat: Az élelmiszeripari szakágazatok eredményei milliárd HUF Szakágazat

Üzemi tevékenység eredménye 2000

2003

Adózott eredmény

2007

2011

2000

Hús

6 595

5 387

2 617

6 694

2 159

2003 2 195

388

Baromfi

3 222

-6 244

6 122

5 410

5 348 -12 765

3 461

2 485

Húskészítmény gyártás

2 041

2 358

3 803

90

2 536

3 827

-6 974

Burgonya feldolgozás

2 506

1 212

321

-534

2 175

905

141

-571

Gyümölcs- és zöldséglé Egyéb zöldség és gyümölcs feldolgozás Tejtermék gyártás

2 466

4 019

1 634

-1 273

1 302

3 133

1 302

-2 534

8 896

7 226

4 450

6 992

3 207

3 648

413

2 694

5 810

-2 744

3 157

-2 125

4 739

-7 503

612

-6 834

Malomipar

5 044

5 115

6 199

6 707

1 460

1 953

3 032

4 534

Kenyér, friss tésztafélék

1 204

3 655

840

2 603

374

2 837

616

1 535

Tartósított lisztesáru gyártás

1 973

3 850

2 304

2 490

1 505

3 326

1 991

1 941

Tésztagyártás

1 197

564

1 613

2 432

834

1 254

1 415

3 743

Cukorgyártás

4 774

3 600

-3 040

4 111

879

1 902

-3 600

4 118

Bortermelés

2 194

1 345

2 888

3 000

1 107

1 331

1 695

576

Sörgyártás

8 173

15 735

3 689

3 563

6 170

18 035

1 136

-1 032

1 586

2007

2011 2 100


2003-ban már a baromfihús feldolgozás és a tejtermék gyártás üzemi eredménye is negatív volt, a pénzügyi és rendkívüli eredmény pedig tovább rontott rajta. Legeredményesebbnek ismét a sörgyártás bizonyult. Ismét találunk olyan ágazatot (sörgyártás és tészta), ahol a rendkívüli nyereség hatására az üzemi eredmény szintjét meghaladja az adózott eredmény. A kötelezettségek aránya kedvező, de 2000-hez képest több szakágazatban is nőtt, némely vizsgált ágazatban – húsfeldolgozás, és baromfihús feldolgozás – kritikusan magas értéket mutat. A ROE esetében a már negatív érték is előfordul, leginkább a baromfihús feldolgozás szakágazatban kedvezőtlen a saját tőkére jutó adózott eredmény értéke. Ezzel együtt ennek a szakágazatnak a likviditása is mélyen a kívánalmak alatt van, és több szakágazatnál is előfordul, hogy az 1,3-as alsó értéket nem éri el. 2007-re a sörgyártás eredményessége visszaesett, veszteség üzemi eredmény szintjén csak a cukoriparban volt tapasztalható a vizsgált ágazatok közül. Több ágazatnál megfigyelhető – például a húsfeldolgozás, vagy a burgonyafeldolgozás esetében is –, hogy a kedvező üzemi eredmény értékéhez képest az adózott nyereség elég alacsony. Ezeknél az ágazatoknál a kötelezettségek aránya is magas, ezért jelentős pénzügyi veszteséggel kell számolniuk, ami rontja az eredményességüket. 2011-re több vizsgált ágazatnál is veszteség keletkezett üzemi szinten, ezen kívül a sörgyártás és a húskészítmény gyártás is nagy vesztesnek számít, mert a pozitív üzemi tevékenység eredménye után az adózott eredménye negatív lett. A tésztagyártásban tapasztalható magasabb adózott eredmény itt nem a rendkívüli nyereségnek, hanem a pénzügyi nyereségnek köszönhető. Egyre magasabb a kötelezettségek aránya is, alig van olyan vizsgált ágazat, ahol ne érné el az 50 százalékos szintet, illetve a húsfeldolgozás és a tejtermék gyártás megközelíti, a sörgyártás pedig meg is haladja a 70 százalékot. A ROE értéke a negatív adózott eredmények miatt sok esetben negatívvá vált. A likviditás összesen három esetben – húskészítmény gyártás, cukorgyártás és bortermelés – tekinthető jónak.

296


19. táblázat: Az élelmiszeripari szakágazatok pénzügyi mutatói ROE

Szakágazat

Kötelezettségek aránya (százalék)

Likviditási ráta

2000

2003

2007

2011

2000

2003

2007

Hús

0,04

0,04

0,01

0,05

1,27

1,26

0,92

0,96 50,58 61,34 64,47 69,79

Baromfi

0,11

-0,4

0,06

0,06

1,18

0,8

1,28

0,93 54,58 73,11 49,78

Húskészítmény gyártás

0,14

0,06

0,11 -0,19

1,1

1,02

1,33

1,43 56,59 59,73 60,46 55,22 1,18 58,06 55,25 62,54 52,46

Burgonya feldolgozás

0,41

0,14

0,05 -0,23

1,15

1,1

1,4

Gyümölcs- és zöldséglé

0,09

0,16

0,07 -0,12

1,47

1,61

1,51

Egyéb zöldség és gyümölcs feldolgozás

0,08

0,05

0,01

1,19

1,13

1,06

0,05

2011

2000

2003

2007

1,2 50,66 43,22 42,91

2011 61,2

52,7

1,19 55,06 58,16 64,76 59,48

Tejtermék gyártás

0,18 -0,11

0,01 -0,21

1,17

1,01

1,38

1,21 57,84

Malomipar

0,05

0,06

0,08

0,13

1,16

1,18

1,03

1,24 57,98 56,01 58,25 51,63

52,3 56,26 68,89

Kenyér, friss tésztafélék

0,02

0,1

0,02

0,05

0,94

0,99

0,95

0,95 51,74 50,86 55,54 52,65

Tartósított lisztesáru gyártás

0,09

0,23

0,22

0,11

1,39

1,89

1,2

1,01 23,88 28,22 47,83 49,79

Tésztagyártás

0,15

0,14

0,12

0,21

1,49

1,3

1,45

1,14 48,45 50,35 47,69 49,83

Cukorgyártás

0,03

0,05 -0,44

0,18

1,12

1,21

1,67

1,77 52,19

Bortermelés

0,03

0,03

0,02

0,01

1,51

1,59

1,77

1,71 51,02 46,72 48,63 48,04

Sörgyártás

0,15

0,34

0,03 -0,11

1,92

1,61

1,11

0,77 40,95 43,92 50,56 73,34

45,6 46,93

47,4


A magyar élelmiszeripar támogatása a vizsgált időszakban A támogatási rendszer, amely Magyarország EU csatlakozás után jelentősen megváltozott, nagyban hozzájárult a magyar élelmiszeripar hanyatlásához. Korábban az élelmiszeripar, mint mezőgazdasági alapanyag feldolgozó ágazat jelentős jövedelemtámogatásban részesült az agrárium részeként a mezőgazdasági alapokból. Emiatt az élelmiszeripar nyereségesnek tűnt, de a támogatások elfedték a hatékonyság és a technológiai fejlődés hiányát. Összességében ez azt jelentette, hogy számos beruházás, amely szükséges lett volna az EU tagságra való felkészüléshez, elmaradt. A jövedelempótló támogatások összege az unióba való belépés után érdemben csökkent, a csatlakozás előtti 35 milliárd forintról kevesebb, mint 5 milliárd forintra esett vissza 2011-re. Ez jelenleg az export és piaci támogatások formájában működik (9. ábra). Az élelmiszeripar az EU programok fejlesztési támogatásainak segítségével olyan beruházásokat hajtott végre, amelyek az EU csatlakozás előtt nem valósultak meg. Lengyelországhoz hasonlóan a magyar élelmiszeripari támogatások a vizsgált időszak három vidékfejlesztési programba integrálva álltak rendelkezésre: SAPARD a csatlakozás előtti időszakban, AVOP (Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program) és ÚMVP-DIT (Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, később Darányi Ignác Terv) a csatlakozást követően. Mindhárom programban egy-két intézkedés célozta az élelmiszeripari beruházások fejlesztését. Az élelmiszeriparból csak az elsődleges mezőgazdasági termékfeldolgozással foglalkozó vállalkozások pályázhattak ezekre az intézkedésekre. (A nem mezőgazdasági termékfeldolgozásban tevékenykedők más operatív programokra pályázhattak). A beruházások célja az élelmiszer-feldolgozás technológiai korszerűsítése, a logisztika, tároló- és raktárkapacitások fejlesztése, valamint az informatikai háttér fejlesztése, az élelmiszerbiztonság és –higiénia növelése és az EU környezetvédelmi standardoknak való megfelelés volt. Ezen programok keretében kifizetett beruházási támogatások összege 2012 végéig nagyságrendileg 70 milliárd forint volt, amely az összes beruházás mindössze 5 százaléka. A három program keretében élelmiszeripar fejlesztésére 297


fordított források aránya folyamatosan csökkent, a SAPARD-ban még 25 százalék volt ez a mérték, az AVOP-ban 14 százalék, az ÚMVP-DIT keretében pedig már csak 6,7 százalék. Az élelmiszeripari támogatások alacsony és csökkenő összege jelzi, hogy a magyar gazdaságpolitika elsősorban mezőgazdaság-orientált volt, és az élelmiszeripar nem kapott kellő figyelmet. A legnagyobb arányú kifizetés a húsiparban történt, kisebb mértékben a borászat, a tejfeldolgozás és a gyümölcs- és zöldségfeldolgozás részesedett. 9. ábra: Jövedelemtámogatások alakulása a magyar élelmiszeriparban 40 35 milliárd HUF

30 25 20 15 10 5 0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011


Következtetések Áttekintve a lengyel és magyar élelmiszeripar főbb folyamatait az elmúlt tíz évben, a két országban ellentétes tendenciák rajzolódnak ki. A lengyel élelmiszeripar fejlődése „sikertörténet”, míg a magyar ágazat hanyatlásnak indult és válságot él át. Lengyelország megfelelően felkészült az EU-s csatlakozásra, így élelmiszeripara ki tudta aknázni az EU tagság előnyeit. A csatlakozás jelentősen felgyorsította a lengyel élelmiszeripar fejlődését. Helyzete az EU tagság első éveiben a vártnál jobban alakult. Megalapozatlannak bizonyultak azok az aggodalmak, hogy a lengyel élelmiszeripar nem lesz képes kezelni a fejlettebb európai országok élelmiszeripari termelői által támasztott versenyt, hogy bizonyos élelmiszer termékek előállítása visszaesik vagy akár meg is szűnik, illetve hogy számos élelmiszeripari vállalkozás csődbe megy és fizetésképtelenné válik. A csatlakozást követően előrelépés történt mind a teljes élelmiszerfeldolgozásban, mind pedig az egyes szakágazatokban. Jelentős beruházásokat végeztek annak érdekében, hogy működni tudjanak a vállalkozások az európai közösségben, és megfeleljenek az EU-s előírásoknak. Szignifikáns növekedés következett be a termelésben és a termelékenységben, ismét nőtt a koncentráció és a vállalkozások helyzete is konszolidálódott. A lengyel uniós tagság lehetővé tette, hogy megmutatkozzon a lengyel élelmiszeripari termelők előnye a külkereskedelemben, gyorsan nőtt az export és javult a külkereskedelmi mérleg. Az élelmiszeripar növekedésének felgyorsulása nem a helyi élelmiszerpiac fejlődésének eredménye volt, hanem inkább annak, hogy a lengyel export orientáció javult és a lengyel termelők pozíciója erősödött az EU-s piacon. Mindez azt jelenti, hogy jelentősen javult a lengyel élelmiszeripar gazdasági és pénzügyi helyzete, ami hatalmas sikernek könyvelhető el.

298


Az állami támogatás fontos szerepet játszott az élelmiszeripar fejlődési ütemének és irányának alakításában. Leginkább a beruházási tevékenységet segítette, növelte az exportot, és erősítette a lengyel élelmiszeripar versenyképességét az EU piacain. Magyarország ezzel szemben nem volt felkészülve az EU-s csatlakozásra. Az élelmiszeripar hanyatlása már a csatlakozás előtt egy évvel megkezdődött. Ez főként belső okokra vezethető vissza, úgymint a vertikális résztvevők közti együttműködés hiányára, az érdekek nem megfelelő védelmére, valamint a stratégiai gondolkodás hiányára mind az élelmiszerpolitikában, mind a vállalatoknál. A jövedelemtámogatásnak köszönhető kedvező jövedelmi helyzet elfedte ezeket a problémákat, és a szektor valójában igen rossz helyzetben volt, amikor Magyarország csatlakozott az Unióhoz. A külföldi tőke 2002-ben kezdett kiáramlani, ami jelezte az élelmiszeripar nehézségeit. A hazai források nem voltak képesek helyettesíteni a külföldi tőkét, így jelentősen csökkent az élelmiszeripar tőkéje. Az ágazatot az EU-csatlakozás is rosszul érintette, két szempontból is. Egyfelől az élelmiszeriparban drasztikusan visszaesett, lényegében megszűnt a támogatás. A KAP támogatási rendszerében – a vidékfejlesztési programokkal összefüggésben – az ágazat rendelkezésére csak mérsékelt összegű pénzügyi keret áll, elsősorban beruházási célokra. Másrészt az EU-csatlakozás után az áruházláncoknak az uniós környezetben még nagyobb terük nyílt az olcsóbb külföldi élelmiszerek forgalmazására, kiszorítva ezzel a hazai termékek egy részét a magyar piacról. Ennek eredményeképpen a külkereskedelemi egyenleg is csökkenni kezdett. A magas hozzáadott értékkel rendelkező termékek aránya nőtt az importban, az exportban viszont csökkent. Az alacsonyabb hazai fogyasztás és a növekvő import arra kényszerítette a vállalkozásokat, hogy növeljék export eladásaikat, amely azonban nem tudta ellensúlyozni a hazai piacvesztést. Emellett az elmúlt években jelentősen nőtt a mezőgazdasági termékek ára, amit az élelmiszeripar nem volt képes az értékesítési árakban érvényesíteni, mivel a gazdasági válság miatt a hazai fogyasztók vásárlóereje igencsak lecsökkent. Az élelmiszeripar fokozatosan kettős szorításba került egyfelől az alapanyagtermelő-ágazatok, másfelől a fogyasztók részéről. Ennek eredményeképpen a magyar ágazat magas pénzügyi veszteséget könyvelt el. A két ország élelmiszeriparának méretbeli különbsége is hozzájárult az ellentétes tendenciák kialakulásához. GDP tekintetében a lengyel élelmiszeripar ötször- hatszor akkora, mint a magyar. A lengyel vállalatok ki tudták használni a méretgazdaságossági előnyöket és nagyobb tételben, alacsonyabb árakon tudtak termelni, ezáltal nemzetközi szinten is versenyképesebbek lettek. Méretüknél fogva sokkal vonzóbb célpontot jelentettek a multinacionális cégek külföldi tőkeberuházásai számára is. Összefoglalva, az elmúlt tíz évben a lengyel élelmiszeripart pozitív tendenciák jellemezték. Az ágazat jól reagált Lengyelország EU-csatlakozására. A jelenlegi politika folytatásával a lengyel élelmiszeripar képes lesz megőrizni fejlődését a következő programidőszakban is. Ezzel ellentétben a magyar élelmiszerágazatban jelentős változásokra van szükség. Az adatok azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedben az élelmiszeripar nem kapott elegendő figyelmet. Az ágazat fejlődéséhez igen fontos lenne egy fejlesztési stratégia kidolgozása. Az élelmiszer-feldolgozás és élelmiszerbiztonság növeléséhez szükséges, hogy a 2014–2020 időszakra vonatkozó KAP egyik fő prioritása az élelmiszerfeldolgozás legyen.

299


Hivatkozások jegyzéke Chechelski, P. (2013): Korporacje transnarodowe w procesie globalizacji polskiego przemysłu spożywczego [Transznacionáli vállalatok a lengyel élelmiszeripar globalizációs folyamatában]. Roczniki Naukowe SERiA, Warsaw-Poznań-Rzeszów 2013. Drożdż, J. and Urban, R. (2012): Sytuacja produkcyjno-ekonomiczna przemysłu spożywczego [Az élelmiszeripar termelése és gazdasági helyzete]. [in:] A. Kowalski (ed.) (2012): Analiza produkcyjno-ekonomicznej sytuacji rolnictwa i gospodarki żywnościowej w 2011 roku [A mezőgazdaság és az élelmiszerfeldolgozás termelésének és gazdasági helyzetének elemzése]. IAFENRI, Warsaw 2012. FoodDrinkEurope (2012): Data and Trends of the European Food and Drink Industry, 2012. http:// www.fooddrinkeurope.eu/uploads/publications_documents/Data__ Trends_%28interactive%29. pdf Kapronczai, I. (ed.), Bojtárné, L. M., Felkai, B. O., Györe, D., Kürti, A., Székelyné, R. É., Tóth, P., and Vágó, Sz. (2009): Tulajdonosi és szervezeti változások a hazai élelmiszeriparban. Budapest: AKI. Kapronczai, I. (ed.), Bojtárné, L. M., Felkai, B. O., Gáborné, B. V., Székelyné, R. É., Tóth, P. and Vágó, Sz.(2010): Az élelmiszerfeldolgozó kis- és középvállalkozások helyzete, nemzetgazdasági szerepe. Budapest: AKI. Mroczek, R. (ed.) (2012): Procesy dostosowawcze polskiego przemysłu spożywczego do zmieniającego się otoczenia rynkowego (2) [A lengyel élemiszeripar alkalmazkodása a megváltozott piaci környezethez (2)], The Multi-Annual Programme 2011-2014 series, Report No. 35, IAFE-NRI, Warsaw 2012. Orbánné, N. M. (ed.) (2006): Az élelmiszeripar strukturális átalakulása (1997-2005) [Structural changes in the Hungarian food industry (1997-2005)]. Budapest: AKI. Rontóné, N. Zs. (ed.) (2005): A külföldi tőke szerepe és a gazdálkodás eredményességére gyakorolt hatása a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban [The share of foreign capital and its effect on the efficiency in agriculture and food industry]. Budapest: AKI. Szajner, P. and Szczepaniak, I. (2012): Handel zagraniczny i międzynarodowa konkurencyjność polskiego sektora rolno-spożywczego [Külkereskedelem és nemzetközi versenyképesség a lengyel agri-food szektorban]. In: A. Kowalski (ed.), Analiza produkcyjno-ekonomicznej sytuacji rolnictwa i gospodarki żywnościowej w 2011 roku [A mezőgazdaság és az élelmiszerfeldolgozás termelésének és gazdasági helyzetének elemzése]. IAFE-NRI, Warsaw 2012. Szczepaniak, I. (ed.) (2012): Monitoring i ocena konkurencyjności polskich producentów żywności (2) [A lengyel élelmiszertermelők versenyképességének monitoringja és értékelése (2)]. The Multi-Annual Programme 2011-2014 series, Report No. 40, IAFE-NRI, Warsaw 2012. Tóth, E. (ed), Miskó, K. and Biró, Sz. (2007): Az agrár-vidékfejlesztési programok megvalósulásának, a támogatások felhasználásának főbb tapasztalatai. Budapest: AKI. Wigier, M. (ed.) (2011): Analiza efektów realizacji polityki rolnej wobec rolnictwa i obszarów wiejskich [Az agrárpolitika mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre gyakorolt hatásának elemzése]. Multi-Annual Programme 2011-1014, Report no. 26, IAFE-NRI, Warsaw 2011.Annual Programme 2011-2014 series, Report No. 40, IAFE-NRI, Warsaw 2012. Tóth, E. (ed), Miskó, K. and Biró, Sz. (2007): Az agrár-vidékfejlesztési programok megvalósulásának, a támogatások felhasználásának főbb tapasztalatai [The main experiences of implementation of agricultural and rural developement programs and the use of aids]. Budapest: AKI. Wigier, M. (ed.) (2011): Analiza efektów realizacji polityki rolnej wobec rolnictwa i obszarów wiejskich [Analysis of the effects of agricultural policy on agriculture and rural development]. Multi-Annual Programme 2011-1014, Report no. 26, IAFE-NRI, Warsaw 2011.

300

SZERKEZETI VÁLTOZÁSOK A LENGYEL ÉS A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGBAN AZ EU-CSATLAKOZÁS ÓTA: TAPASZTALATOK ÉS TANULSÁGOK A JÖVŐ AGRÁRPOLITIKÁJÁNAK ALAKÍTÁSÁHOZ

Recommend Documents