LENGYEL-MAGYAR KAPCSOLATOK A XI. SZÁZAD VÉGÉIG A KÖZÉPKORI HAGYOMÁNYBAN

LENGYEL-MAGYAR KAPCSOLATOK A XI. SZÁZAD VÉGÉIG A KÖZÉPKORI HAGYOMÁNYBAN

E két, szinte azonos idıpontban és hasonló körülmények között létrejött állam viszonya mindig is foglalkoztatta a kutatást. Legutoljára Kristó Gyula tett közzé egy alapos tanulmányt, amely a korai lengyel – magyar kapcsolatokat tárgyalja.1 Ebben természetesen felhasználta a középkori forrásokban fellelhetı hagyományokat is, ha az eseményeket, amelyekhez kapcsolódtak, független és egykorú forrás igazolja. Módszerének helyességét természetesen nem vitatjuk, mégis úgy gondoljuk, érdemes áttekinteni a hagyományokat függetlenül attól, hogy alátámaszthatóake más források segítségével. A még oly megmagyarázhatatlannak tőnı hagyománynak ugyanis lehet valós magva, amely az évszázadok során elhomályosult és esetleg a felismerhetetlenségig eltorzult. Emellett a hagyomány hatott is és ugyancsak évszázadokon keresztül befolyásolta a múltról – ez esetben a közös múltról – való gondolkodást. Mindenképpen méltóak tehát arra, hogy megismerjük ıket, s az alábbiakban erre teszünk kísérletet a legfontosabbak bemutatásával. 1. A magyarok eredete Bármilyen meglepı, a lengyel hagyomány a nyilvánvaló nyelvi különbségek ellenére rokon népnek tartotta a magyart. Hallgassuk meg errıl az 1250 körül élt Boguchwał püspök szavait2: Nem szabad továbbá elfeledkezni a magyarokról, akik maguk is szlávok. A magyarokat ugyanis egy bizonyos folyóról nevezik, amelyet Wtrának hívnak, s amely valamely nagy tóból folyik ki és most Przemislow városa környékén helyezkedik el, az északi tenger felé. Miután a gótok azokról a szigetekrıl, amelyeknek Stansze és Gotalrich a neve, kijöttek a nemzetek elpusztítására, s ıket ottani lakásaikban zaklatták és szerfölött háborgatták, összegyőlvén feleségeikkel és kicsinyeikkel, elhatározták, hogy visszavonulnak a pannóniaiak földjére, ahonnét elszármaztak, hogy örökre ott lakjanak. De mivel Isten elhatározta, hogy valamely nemzetek vétkeit általuk bünteti meg, nem egyenes úton vonultak, hogy károkat és háborgatásokat ne okozzanak saját szláv népüknek menetközben, hanem Theutónián és Burgundián, s azután Lombardián keresztül jutottak el hatalmas veszedelmek közepette Szlavónia földjeire, nem éppen a városok nagy pusztítása és az 1

Kristó Gyula, 2000. 1–18. p.

2

MPH. II. 471–472. p.

4

MPH. Seria II. tom VIII. 4–7. p.

emberi vér legszörnyőségesebb kiontása nélkül. Tyla nevezető királyuk, akit az írások Atylának neveznek, Pannóniába érkezvén, ott állított fel magának örökös székhelyet. És mivel a szlávok sok nemzete hozzájuk özönlött, ezért akkor nem Wtránusoknak, hanem vandáloknak nevezték el ıket. A szlávok ama része pedig, akiket az Wtra folyóról Wtránusoknak mondottak, miután a hunok népével – akik, mint Martinus a római krónikájában róluk bıvebben leírja, Szicilia hegyei közül jöttek ki és Pannóniába bevonulva, azt a szláv részt az uralmuk alá vetették – összekeveredett, a hunokról, amiképpen az Wtránusokról is Hungarusnak neveztetett el. Nagyon hasonlóan fogalmaz például a Kronika Wielkopolska, amely szerint a legrégibb kódexekben az olvasható, hogy Pannonia az összes szláv nemzet anyja és eredete, illetve, hogy a négy szláv regnum egyike Pannonia – ezután pedig a fentebb idézett történetet adja közre.4 Feltőnı, hogy Bogufał püspök5 a hunokat a szicíliai hegyek közül eredezteti: ennek csak úgy lehet értelme, ha feltételezzük, hogy összekapcsolta a székelyek Siculus nevét és a hunoktól való származásuk tudatát, amelyeket ennél fogva nyilván ismert is. Ez a tény pedig azt bizonyítja, hogy a hun – székely (és magyar) rokonság hagyománya már Kézai Simon kora elıtt széles körben ismert volt. 2. Szvatopluk lengyel fejedelem Pannóniában Talán a közös eredet hagyományával lehet kapcsolatban, hogy a magyar hagyomány úgy tudja: Szvatopluk Lengyelországból származott. Így ír errıl Kézai6: Miután Attila fiai a krimhildi csatában szinte a teljes szkíta néppel együtt elvesztek, Pannónia tíz esztendeig király nélkül volt, s csupán szláv, görög, német, messiánus és oláh jövevények maradtak benne, akik Attila életében köznépi szolgálattal neki szolgáltak. Felkelt végül Szvatopluk, Marót fia – egy fejedelem Lengyelországban –, aki leigázván Bractát, uralkodott a bulgárokon és a messiánusokon, s a hunok kiveszte után hasonlóképpen uralkodni kezdett Pannóniában is. Kézaihoz hasonlóan a krónikakompozíció is lengyelországi fejedelemnek tudja Szvatoplukot.8 A Chronicon Rhytmicum szerint Szvatopluk, egy vir natus ex Polonis volt, az a dux regionis, akinek Kusid a fehér lovat adta.9

5

Bogufał (régiesen: Boguchwal), poznańi püspök, magiszteri címet szerzett, de nem tudni, melyik egyetemen. 1211-ben skolasztikus, 1231-ben ırkanonok; 1241-ben választották püspökké. Püspöksége alatt kezdték el a káptalanban vezetni az évkönyveket. Egyes kutatók szerint részt vett a Kronika Wielkopolska írásában is. Meghalt 1253. február 9-én.

6

SRH. I. kötet, 163. p.

8

SRH. I. kötet, 280–281. p.

9

SRH. II. kötet, 245. p.

3. Párhuzamok a kereszténység felvételében Talán a sok szempontból valóban párhuzamot mutató kezdetek indították a korai történetírókat arra, hogy a szempontjukból legfontosabb eseményben, a kereszténység felvételében is párhuzamot lássanak. A Rocznik Krasińkych10 a következı szöveggel kezdıdik: Myeschko Cirulus és Methudius által kereszteltetett meg és Adalbert által erısíttetett meg. Yesse, Magyarország fejedelme, Szent István király atyja Szent Cirulus és Methudius által kathekizáltatván és felesége, Myeschko leánya által még inkább okíttatván, s Szent Adalbert által tökéletesen kitaníttatván, nemzette Szent Istvánt ugyanazon feleségétıl. [Adalbert] ıt megkeresztelvén, Lengyelországba ment és a lengyeleket erısítette [hitükben]. Szent István elsı vértanú megjelent Yessének és feleségének, jövendölt nekik a születendı fiukról és megparancsolta, hogy az ı nevét, tudniillik az Istvánt adják neki és megjövendölte, hogy ı lesz az eljövendı fény. Szövegünk a 969. esztendıtıl csupa lengyel vonatkozású eseménnyel folytatódik: úgy fest tehát, mintha ez a pár sor egyfajta „általános tudnivaló” lett volna mindenki számára. Nagyon hasonló jelenség tapasztalható a henrykówi ciszterciták évkönyvében (Rocznik cystersów Henrykowskich), ahol az 1238. szeptemberével kezdıdı bejegyzések elıtt egy „magyar összefoglaló” olvasható, amelynek summázata: Mieszko feleségének, Dombrowkának, Géza Adelaidának köszönhetıen megtér, Adelaida látomást lát, majd megszüli Szent Istvánt, Boleszló (Mieszko fia) hódít, István 1039-ben meghal.11 4. Adelaida Egy középkori feljegyzés12 a következıképpen tekinti át a korai dinasztikus kapcsolatokat: 1. Mieszko fejedelem testvére (Zemonislaus lánya, anyja nevét nem tudja a forrás) volt Adelheida, Geisának, Magyarország királyának a második felesége. 2. Vitéz Boleszló négy felesége közül a második Judit volt, Geisának, Magyarország fejedelmének a leánya, Szent István király húga; fiuk pedig Mieszko volt. 3. Mieszkónak, a magyar Judit fiának két gyermeke volt: Kázmér és N. leány; ez a leány lett Bélának, Szár László fiának a felesége. 4. Wladisław Herman elsı felesége, Adelhedának, I. András király leányának a leánya, Judit volt, a második felesége pedig Zsófia, a magyar Salamon király özvegye. 5. Ferdeszájú Boleszló elsı feleségétıl született leánya Kálmán király fiának, Istvánnak a felesége volt. Némelyek úgy gondolják, hogy nem Istvánnak volt a felesége, hanem testvérének, Kálmánnak, aki (Könyves) Kálmán fia volt, de –

12

10

MPH. III. kötet, 128. p.

11

MPH. III. kötet, 700–701. p. Genealogiae regum Polonorum. Catalogus, II. kötet, 996–997. p.

amint a töredék megjegyzi – ezzel a magyar történeti könyvek nem értenek egyet. A lengyel-magyar vegyes krónika13 a következıket írja a sorban az elsı Adelaidáról: Géza (Yesse) Lengyelország területérıl, Krakkó városából kapta feleségül Meskó fejedelem Athleita nevő nıvérét, aki keresztény volt és a Szentlélek átitatta a szentírással és a szent tudományokkal. İ kezdte el férjét Krisztushoz és a katolikus hitre téríteni, s a bálványozástól eltávolítani. Nagyon gyakran hízelgı és mézédes beszédekkel szólván hozzája, elvégezte, hogy megismerje és igaz Istenként higgye Krisztust, mivel írva vagyon, hogy a férj megszenteltetik felesége által. Ezen Athleidát vigasztalta meg aztán az isteni kegyelem egy látomással, amikor közeledett szülésének az ideje. Megjelent ugyanis neki Szent István elsı vértanú és így beszélt hozzája: ”Higgyél az Úrban, Athleida asszony, s légy biztos, mert fiat szülsz, akié kell, hogy legyen az ország és a korona. Az én nevemet add neki!” Az asszony kérdésére pedig, hogy kicsoda ı és kinek a nevében beszél, ezt mondotta: ”István elsı vértanú vagyok, aki elsıként szenvedtem vértanúságot Krisztus nevéért.” Ezt mondván, eltőnt. A név kivételével maga a történet megtalálható a Hartvik-féle legendában is, tehát nyilván onnét vette a vegyes krónika írója. A lengyel kutatás szerint elképzelhetı, hogy a magyar királyi udvarban élt az emléke annak, hogy egy lengyel hercegnı, aki Mieszko nıvére volt, magyar herceghez ment férjhez és aztán egy szent király anyja lett. II. Mieszko lánya pedig Béla felesége, Szent László anyja lett: talán az ı alakjából formálta valaki domonkos rendi szerzetes Adelaidát.14 Ami a magyar kutatást illeti, a legteljesebb igenléstıl15 a legteljesebb elutasításig minden véleménnyel találkozunk. Vannak olyan kutatók is, akik Saroltot és Adelaidát Géza elsı, illetve második feleségének gondolják; közülük Vajay Szabolcs jutott talán a legmesszebbre, aki szerint Adelaida elıbb Mihály, majd a levirátus jogán testvére, Géza fejedelem felesége volt.16 5. Szent Adalbert Magyarországon A cseh származású Szent Adalbert mindkét országban térített, ezért különös tisztelet övezte a lengyelek és a magyarok között is. Az általa véghez vitt csodák között a következı is szerepel.17 Olvasni lehet azt is, hogy amidın Magyarországon prédikálta Krisztust Szent Adalbert – mégpedig elıbb hírvivıi által, azután ı maga – és a

13

Karácsonyi Béla, 1969. 21–22. és 25—26. p. A krónika fordítása: Tóth Péter, 2004.

14

Grzesik, Ryszard, 1999. 135–136. p.

15

Karácsonyi János, 1906.

16

Vajay Szabolcs, 1967.

17

Miracula Sancti Adalberti. MPH. IV. köt. 228. p. – A történetet elbeszéli Szent Adalbert legendája is (uo. 213. p.)

19


prédikáció szava, valamint a sok csoda révén megszámlálhatatlan népet térített meg a hitre, történt, hogy egy olyan helyre érkezett, ahol az egész vidék fı székhelye volt. Állott pedig ott egy bizonyos, a többinél nevezetesebb bálvány, amelybıl a démonok gyakorta szoktak nyilvánvalóan feleleteket adni. Ezen okból tehát a szomszédos városok néptömegei összejöttek e dolog látványára, hogy az elrendelt idıkben könyörögjenek hozzája. Amidın tehát a nép igen nagy sokasága vette körül a bálványt, a hitben erıs és Krisztusért a lelkét halálra adni kész szent fıpap vakmerıen odalépett a bálvány papjai elé, s mindenki szeme láttára egy fáklyát meggyújtva teljesen elhamvasztotta azt, miközben mindenki Isten erejétıl megrettenve és az oly nagy tekintély állhatatosságát bámulva állott, senki ellent nem mondva. Legendája szerint Szent Adalbert nemcsak általában térített Magyarországon, hanem ı keresztelte meg Szent Istvánt.19 Mivel a Miracula, valamint a Legenda szerzıje is ismeretlen, felmerül a kérdés, hogy egyáltalán lengyel hagyományról van-e szó? Mindenesetre a Miraculának a XIX. században ismert kilenc kézirata közül nyolc Lengyelországban, fıleg Krakkóban volt található (csupán egy Münchenben) – ha tehát feltételeznénk is, hogy a szerzı nem volt lengyel, akkor is leszögezhetjük, hogy a történet bizonyosan jól beágyazódott a lengyel hagyományba és szerves része lett annak. 6. Lengyel jövevények Magyarországon A krónikakompozíció írja, hogy mind Géza, mind Szent István, de más királyok idejében is más jövevények mellett lengyelek is érkeztek Magyarországra, akik itt tartózkodván magyarokkal léptek házasságra, s így nemességet és letelepedést nyertek.20 A Chronicon Rhytmicum szerint sok más nemzet fiaival együtt tyrones Poloniae is jöttek, s ez a nagy bevándorlás Géza uralkodása alatt zajlott.21 Kézai a jövevény nemesekrıl írott függelékében beszél a lengyel jövevényekrıl.22 7. Lengyel szerzetesek Magyarországon Nagyobb legendája szerint23, miután Szent István hozzáfogott az egyházszervezéshez, sok egyházi személy érkezett hozzá, közöttük ketten a lengyelek földjérıl, akik az elmélkedés okáért a remeteéletet választották. Egyikük, András hitvallásának érdeme miatt vétetett az angyalok karába, amirıl az Úr általa mővelt csodajelei tanúskodnak; másikuk, Benedek a Krisztusért kiontott vére

20

SRH. I. kötet, 303–304. p.

21


22


23


által koszorúztatott meg csodálatra méltó módon. – Legendájuk szerint24 csak András jött lengyel földrıl; eredeti neve Zoerard volt, s a Nyitra vidékén lévı, Szent Ipoly tiszteletére szentelt, Zobor nevő monostor apátjától kapta az András nevet és a szerzetesi ruhát. Benedek vele élt és a tanítványa volt (ettıl még lehetett lengyel, csak éppen a szöveg nem említi ezt). 8. Vitéz Boleszló magyar felesége Fentebb már láttuk, hogy a középkori hagyomány számos dinasztikus kapcsolatról tud. Egyrıl a Kronika Polsko-Sląska is beszámol. Ez a forrás ugyan nem említi, hogy Vitéz Boleszló legyızte volna a magyarokat, csak annyit ír, hogy birodalmának a déli határa a Duna folyó volt. És – mintha ok-okozati összefüggés lenne a kettı között –, így folytatja25: Ezután feleségül véve Magyarország fejedelmének a leányát, Krakkóban, mint az uralma alá vett területeknek a közepén állította fel az ország székhelyét. A kiadó jegyzete szerint Géza fejedelem leánya, Judit volt Vitéz Boleszló felesége. Hasonlóképpen fogalmaz a Chronica principum Poloniae, de szinte hangsúlyozza, hogy a feleség filia cuiusdam ducis Ungariae volt,26 tehát nem biztos, hogy Géza leánya. 9. A koronaküldés A koronaküldés jól ismert történetét a Hartvik-féle legenda a következıképpen beszéli el27: Istvánnal egy idıben Mischa, a lengyelek fejedelme az övéivel együtt befogadván a keresztény hitet, követeket küldött a római szék fıpapjához, hogy apostoli áldást és királyi koronát nyerjen. A pápa engedvén ennek a kérésnek, drága mővő koronát készíttetett és elhatározta, hogy áldásával együtt elküldi azt a lengyel fejedelemnek. Már ki is volt tőzve a nap, amikor át akarta adni ezt a koronát a lengyel követeknek, az elıtte való éjszaka azonban álmában megjelent elıtte az Úr küldötte és ezt mondta: ”Tudd meg, hogy a holnapi napon, az elsı órában egy ismeretlen nép követei érkeznek hozzád, s királyi koronát és apostoli áldást fognak kérni tıled. A koronát tehát, amelyet készíttettél, ahogyan kérik, az ı fejedelmüknek adjad késedelem nélkül: tudd meg, hogy ıt illeti meg az az ország érdemeivel együtt életének érdemeiért.” A dolog így is történt. A Hartvik-féle legendát használó Chronicon Mixtum hasonlóképpen írja le a dolgot.28 Az angyal által közvetített üzenetet azonban kibıvíti azzal, hogy miért 24

SRH. II. kötet, 357–361. p.

25


26

MPH. III. kötet, 618–619. p.

27

SRH. II. köt. 413–414. p.

28

Karácsonyi Béla, 1969. 31–32. p.

nem illeti a lengyel fejedelmet a korona: Olyan nemzetség származik majd tıle, amely több örömét leli az erdıkben és füvekben, mint a szılıkben és vetésekben, inkább örvend az erdei vadaknak, mint a mezı juhainak és ökreinek, inkább a kutyáknak, mint az embereknek, inkább az ellenségeskedésnek és árulásnak, mint az igazságnak és békességnek, inkább a zsarnokságnak, mint a szeretetnek. Olyanok lesznek, mint az embereket és állatokat elnyelı fenevadak és mint a föld szívét rágó viperafajzatok, elfeledkezvén teremtı urukról, bízván saját ostoba hatalmukban és nem hívén a szent próféták szavának... Az utánuk következı nemzedékükön megkönyörülök, felmagasztalom azt és megkoronázom az ország koronájával! 10. A barátság parancsa Talán a Chronicon Misxtum keletkezési körülményeinek a vizsgálatában is segítségünkre lehet az a történet, amelyet a mondott forrás beszél el és amelynek lényege, hogy a lengyelek és magyarok közötti barátság Isten parancsa. A következıket olvashatjuk forrásunkban29: Miután a pápa tudomására adta a Lampert püspök vezette lengyeleknek, hogy mégsem ık kapják meg a koronát, majd bőnbánatra szólítva fel és meg is vigasztalva ıket, így folytatta: az ı dicsıségükre is cselekedett az Úr, amikor így rendelkezett, hiszen István anyja Lengyelország fejedelmének a nıvére. Az Úristen az oka tehát annak, hogy ne támadjon irigység és győlölködés szikrája a nagybáty és unokaöcs, a lengyelek és a magyarok hadserege között. Elrendeljük és megerısítjük: a kiközösítés és Szent Péter és Pál apostolok haragja alá adjuk azokat, akik elsıként fegyvert fognak, akár lengyelek a magyarok ellen, akár magyarok a lengyelek ellen, amíg csak az egyház iránti jámborságban és a tiszta keresztény hitben megmaradnak.’ Úgy gondoljuk, a jobbára békés kapcsolatok között voltak olyan idıszakok is, amikor ellenséges viszonyban állt egymással a két ország: talán azok íratták meg egy „hozzáértıvel” ezt a forrást, akiknek nem tetszett az ellenségeskedés. Ilyen idıszak lehetett például III. Béla és II. András uralkodása, amikor mindkét ország Halics megszerzésére törekedett és ennek következtében ellenséges viszonyba került. Długosz30 az 1189. esztendırıl beszámolva megemlíti ezt a háborút, hozzátéve a leíráshoz, hogy a lengyel katonák morgolódtak és panaszkodtak, mivel szerintük nem volt jogos a szomszédos és baráti Magyarország ellen folytatott háború.31 Feltőnı, hogy a kutatás éppen erre az idıszakra teszi a krónika keletkezését. 29


30

Jan Długosz lengyel történetíró 1415-ben született. A krakkói egyetemen tanult, 1433 és 1455 között a püspök titkára és kancelláriájának vezetıje volt. 1437-tıl krakkói kanonok, 1467-tıl Kázmér lengyel király fiainak a nevelıje. 1480-ban lwówi püspökké nevezték ki, de még abban az évben meghalt. Fı mőve: Annales seu cronicae incliti Regni Poloniae, amely Lengyelország történetét tárgyalja 12 könyvben a legendás kezdetektıl 1480-ig.

31

Długosz, Jan, 1873. I. kötet, 128–129. p.

11. A királytalálkozó A lengyel–magyar vegyes krónika szerint a koronaküldés után találkozóra került sor Lengyelország és Magyarország királya között, amelyet a következıképpen ír le32: Három hónappal István király megkoronázása után Lambert krakkói püspök megérkezett hozzája, hogy emlékeztesse a békekötésre és a barátság megerısítésére. István erre késedelem nélkül nagybátyjához, Meskóhoz küldte Asztrik esztergomi püspököt és Albát, a hadsereg vezérét, kérve, hogy fıuraival együtt jöjjön el, s találkozzanak Lengyelország és Magyarország határán. İ teljes hadseregével együtt meg is érkezett és tábort vert Esztergom mellett, Lengyelország és Magyarország határán. Másnap már napkeltekor találkozott Meskó Istvánnal, békecsókot váltottak és kart karba öltve együtt mentek az esztergomi székesegyházba, amely akkor épült újonnan a lengyelek és magyarok apostolának, Szent Adalbertnek a tiszteletére. Itt misét tartottak (a misézı fıpapok és segítıik mint a csillagok, s közöttük a megkoronázott és szent ruhába öltözött István, mint a Nap a csillagok között, egy fejjel magasabb mindenkinél), Isten igéjét hirdették, majd felnyitották a szent római kúria kiváltságlevelét, minden nép füle hallatára pontosan felolvasták azt és kimondták, hogy mindkét nép számára megerısíttetett a béke és barátság. Mindenki tetszéssel fogadta ezt és saját kezükkel, esküjükkel megerısítették. A mise végeztével és a béke elfogadása után ki-ki visszatért a sátrába, s a nagybáty és unokaöcs nyolc napot töltött együtt örömben és vidámságban, poharak között és zenével-tánccal. Ezután a lengyel hadsereg katonáit a nagyobbtól a kisebbig ajándékokkal halmozták el, s Meskó fejedelemnek is sok jószágot ajánlott fel az unokaöccse, István. Ezután elváltak, s a lengyel fejedelem Sóvárba vonult, István király pedig Székesfehérvárra. A mindenkinél „egy fejjel magasabb” István király óhatatlanul a Szent Lászlóról hagyományozottakat juttatja az olvasó eszébe, így az sem kizárt, hogy a királytalálkozó hagyománya az ı Merész Boleszlóval való, ténylegesen megtörtént találkozásán alapul. 12. Vitéz Boleszló gyızelmei A Vitéz Boleszlót dicsıítı Anonymus Gallus ezt a kérdést teszi fel: Vajon nem ı gyızte-e le csatában gyakran a magyarokat, s nem ı vetette-e saját uralma alá teljes földjüket egészen a Dunáig?33 Az annalesek olykor évszámhoz köthetıen megtartják ezt a hagyományt: így például a Szentkereszti Évkönyv 1018-ra teszi a rutének legyızését, és úgy folytatja, hogy A következı esztendıben pedig hasonlóképpen le-

32


33

MPH. I. köt. 399. p.

igázta a magyarokat és elpusztította a földjüket.34 A változatok közül Rękopis śagański nem, a Kodeks Sochaczewski viszont tartalmazza ezt a megjegyzést. Kadłubek35 is gondolkodás nélkül átveszi ezt a toposzt: Prága székhellyé tétele és a szászok határának kijelölése között írja: Hunos seu Vngaros, Crauacios et Mardos gentem validam suo mancipauit imperio.36 Bár, mint láttuk, a Chronica Mixta sokkal korábbra datálja az Esztergom melletti királytalálkozót, híradása a lengyel-magyar határvonalról talán összefügg a magyarok feletti lengyel gyızelmekkel. Szerinte ugyanis A lengyelek határai a Duna partjáig, Esztergom városáig terjedtek, innét Eger városáig mentek, innét a Tisza nevezető folyóba szakadván, elkanyarodtak azon folyó mellett, amelyet Ceplá-nak neveznek, egészen Galis váráig, s itt a lengyelek, magyarok és ruténok között alkottak határt.37 A hagyomány szerinti lengyel gyızelmek ugyanis nyilván maguk után vonták a határok kiterjesztését, s így állhatott elı ez a határvonal. A magyar kutatás igen élesen tiltakozik a feltételezés ellen, hogy Vitéz Boleszló nagy területeket foglalt volna el Magyarországból, s e tiltakozást alá is támasztja olyan adatokkal, amelyek szerint a magyar állam szuverenitása a XI. század elsı két évtizedében megszakítatlanul kiterjedt az ország északnyugatiészaki részeire is. Mindössze annyi „engedményt” tesznek a kutatók, hogy Boleszló hadai Morvaországot meghódítva juthattak el a Dunáig, a történeti Magyarország területén legfeljebb egy várat – valószínőleg Trencsént – foglalhatták el, amelynek parancsnokává Boleszló Prokujt, István hozzája szökött nagybátyját tette.38 A lengyel kutatás ezzel szemben teljes hitelt adva a forrásnak, még a középiskolai történelmi atlaszok szintjén is úgy mutatja be Vitéz Boleszló Lengyelországát, hogy annak határai szinte a teljes mai Szlovákiát is magukba foglalják. Érdekesség, hogy a henrykówi cisztercita évkönyvnek a „magyar bevezetıjében” ugyancsak szó van Boleszló hódításairól, ámde másképpen: eszerint rokonsága miatt – a cseh fejedelem unokája, illetve Szent István sógora – nagy bátorságra tett szert, és ezért hódított kelet és nyugat felé (de dél, azaz Magyarország felé nem).39

34

MPH. XII. köt. 12. p.

35

Wincenty Kadłubek (született 1161 körül, meghalt 1223. március 8-án), lengyel krónikaíró, Krakkó püspöke. Lengyel nemesi család sarja, Párizsban vagy Bolognában tanult. Fı mőve a Chronica Polonorum, amelynek négy része közül az elsı legendákra épül, a második Anonymus Gallus krónikájára, a harmadik és a negyedik pedig saját tapasztalataira. A krónika nagy hatást gyakorolt a lengyel politikai közgondolkodásra a következı évszázadok során is.

36

Chronica Polonorum, Kraków, 1994. 41. p.

37

Karácsonyi Béla, 1969. 41. p.

38

Györffy György, 1977. 281–284. p.

39


13. Szent Gellérthez lengyelek érkeznek Gellért nagyobb legendája szerint, amikor István király Szent Gellértre bízta a csanádi püspökséget, akkor ı nagy igyekezettel látott hozzá a szervezéshez. Maga is taníttatta az iskolásokat, tanítványokat győjtött a Dunán túlról, akiket pappá szentelt. Sereglettek hozzá németek, csehek, lengyelek és franciák is: felszentelésük után ezekre is plébániákat bízott.40 Fentebb láttuk, hogy krónikáink sok betelepülırıl, köztük lengyelekrıl is tudósítanak. Ehhez a képhez jól illeszkedik az egyháziak érkezésérıl való híradás, noha kérdés, hogy erre az idıre valóban megerısödött-e már annyira Lengyelországban a kereszténység, hogy papokkal tudta segíteni a magyar egyházszervezést? 14. Szent Imre lengyel felesége és kolostoralapítása A Szentkereszt-hegyi Évkönyv szerint István király nemzette Imre nevő fiát, s tíz évvel késıbb barátságot kötött Mieszkóval,41 a lengyelek királyával: mégpedig úgy, hogy ez az Imre atyja és a föld nemesei által mintegy erıszakkal kényszerítve feleségül vette Mieszko leányát. Aztán Imre Gneznóba és Poznańba jött, s feleségével együtt szőz maradt egészen (annak) haláláig. Majd hazafelé indulva Magyarországra, Mieszkóval együtt Kielcébe érkezett vadászás kedvéért. Másnap pedig a Szentlélek buzdítására és angyali látomástól vezérelve személyesen elment a Kopaszhegyre, s a szent keresztet, amelyet a mellén viselt, az ottani egyháznak és a Szent Benedek-rendi barátoknak adományozta.42 Hóman Bálint szerint Imre házassága csupán „jámbor fikció”, amely a Géza és Adelaida házasságáról való, hasonló fikcióval együtt a XIII. századi lengyelmagyar érintkezések hatására került a lengyel krónikákba és amely Kinga királyné Szent Imre-kultuszából sarjadt.43 Ennek a feltételezésnek ellentmondanak a legutóbbi lengyel kutatások, amelyek szerint a Chronica Mixta vagy a XII. század végén, vagy a XIII. század elején keletkezett,44 tehát jóval azelıtt, hogy Kinga udvarában kialakulhatott Géza és Adelaida házasságának „fikciója”. Így nem szabad kizártnak tartani, hogy Imre rövid ideig tartó esetleges házassága

40


41

Uralkodik 1025-tıl 1034-ig.

42

MPH. XII. köt. 6–7. p. A 93. oldalon, a Rękopis śagański-ban gyakorlatilag ugyanez a szöveg. A Kodeks Sochaczewski csak némiképp értelmezi a szöveget: a feleség maradt szőz egészen a haláláig, s ebbe Imre is beleegyezett. Egyébként az értelem ugyanaz.

43

Hóman Bálint, 1938. 287–288. p.

44

Grzesik, Ryszard, 1999. 216. p.

egy, a lengyel-magyar háborút lezáró politikai aktus volt; ezt a feltételezést a kényszer hagyománya is megerısíteni látszik. 15. A Vazul-fiak menekülése A magyar krónikás hagyomány szerint Szent István által figyelmeztetett (de bátran mondhatjuk, inkább előzött) Vazul-fiak: András, Levente és Béla elıbb Csehországba futottak,45 majd innét a szegénység szüksége és a szőkölködés miatt átmentek Lengyelországba, ahol Misca, a lengyelek fejedelme jóságosan és tisztelettel fogadta ıket.46 Innét aztán késıbb András és Levente Lodomériába ment tovább, mert méltatlannak találták, hogy öccsük nyakán éljenek. A Vegyes Krónika szerzıje ezt a közlést tovább színezi. Szerinte a Henrikkel vívott csata után Alba (ez a név nyilván Sámuel király Aba és András király Albus nevének a keveredésébıl született) és Kaul, akik a hercegek nevelıi voltak, a hercegekkel, azaz Leventével, Bélával és Péterrel együtt Lengyelországba futottak, ahol ekkor ezek nagyanyja, Dombrovka uralkodott özvegyen, tizennyolc éves fiát, Boleszlót nevelve. İ mindent megadott unokáinak, akik 16 évig maradtak Lengyelországban. Akkor is a gyermekek nevelésérıl tanácskozott fıembereivel, amikor ezek eléje járultak, hogy segítséget kérjenek tıle visszatértükhöz; ezt meg is kapták és nagyanyjuk tulajdon fiát, Boleszlót állította a lengyel sereg élére.47 16. Péter és Kázmér Anonymus Gallus szerint amikor Kázmér48 lengyel királyfi felserdült, az ellene felkelık arra kényszerítették, hogy Magyarországra meneküljön. Majd a következıképpen folytatja a történetet: Itt ekkor Szent István király uralkodott, aki az országot fenyegetésekkel és hízelgésekkel térítette a hitre, s aki a lengyelek legmegátalkodottabb ellenségeivel, a csehekkel békét és barátságot tartott: ezért amíg élt, a csehek kedvéért nem is bocsátotta el Kázmért. Halála után Velencei Péter jutott uralomra, aki elkezdte építeni a Bazoar-i Szent Péter egyházat – ezt a mai napig egyik király sem fejezte be. Pétert is kérték a csehek, hogy ne engedje el Kázmért, ha az elıdjei által szerzett barátságot tartani akarja velük. Péter azonban, mint mondják, ezt a választ adta: Ha régi törvény rendelkeznék úgy, hogy a magyarok királya a csehek fejedelmének a börtönıre legyen, akkor majd megteszem, amit kértek! Ezután 100 lovat és ugyanannyi katonát adván melléje, valamint

45

SRH. I. köt. 321. p.

46


47


48

Megújító Kázmér (1034–1058).

fegyverekkel és ruhákkal ellátva elbocsátotta Kázmért, nem tagadván meg tıle, hogy oda menjen, ahová akar.49 Fel kell hívunk a figyelmet e történet anekdotikus jellegére, amely talán azt is nagy mértékben elısegítette, hogy az emlékezet a lejegyzés idıpontjáig megırizze. 17. I. Béla Lengyelországban A magyar hagyomány tartotta fenn Béla lengyelországi hıstettét. A krónikakompozíció50 írja a következıket: András, Béla és Levente Csehországból átment Lengyelországba és ott Misca fejedelem jóakarattal és tisztelettel fogadta ıket. Ekkor történt, hogy a pomeránok megtagadták a lengyeleknek járó éves adó megfizetését, s a fejedelem fegyveres kézzel akarta azt megvenni rajtuk. A pogány pomeránok és a keresztény lengyelek azonban úgy látták jónak, hogy fejedelmeik harcoljanak meg egymással: ha a pomerán legyızetik, megfizetik az adót, ha a lengyel, akkor ık viseljék el a veszteséget. Misca fejedelem és fiai azonban visszarettentek a párviadaltól. Ekkor Béla tolmács útján ezt mondta nekik: Ha tetszik nektek, lengyeleknek és a fejedelem úrnak, jóllehet nemesebb vagyok, mint amaz pogány, mégis megküzdök véle országotok javára és a fejedelem úr dicsıségéért. Tetszett ez a pomerán vezérnek és a lengyeleknek is. Amidın tehát fegyveresen összecsaptak, Béla, mint mondják, olyan vitézül taszította le a pomeránt, hogy az fel sem tudott kelni a helyérıl, majd karddal átszúrva leterítette. A pomerán vezér vétkesnek vallotta magát, s mindezt látván a pomeránok meghódoltak a lengyelek elıtt és minden ellenkezés nélkül megfizették a szokásos adót. Miután visszatért a Béla által szerzett gyızelemmel, a lengyel fejedelem magasztalta Béla vakmerıségét és hatalmát, s a teljes pomerán adóval együtt neki adta feleségül a leányát és megparancsolta, hogy bıven adjanak neki mindent, amire csak szüksége van, fejedelemségében mindenben megtisztelte ıt és nem mulasztotta el, hogy jókora mennyiségő földet adjon neki. Béla herceg pedig Lengyelországban két fiút nemzett, akik közül az egyiket Gézának, a másikat Lászlónak nevezték nagyatyja nevérıl. (Harmadik fia, Lampert Magyarországon született – viszont talán nem véletlen, hogy megújító Kázmér lengyel király szerzetesi neve Lampert volt.)51 Fivére, András hívta haza aztán, miután király lett, s testvéri szeretetbıl átengedte neki a hercegség feletti uralmat. A Kuropatnicki-kézirat némileg átformálja ezt a hagyományt: szerinte Szár László fiai, András, Béla és Levente a királynétól (István özvegyétıl) való félelmükben Lengyelországba futottak, ahol Béla párviadalban, amelyet Lengyelország királyáért vívott, legyızött valamely nagy termető németet, s ezért a király

49

MPH. I. köt. 414–415. p.

50

SRH. I. köt. 334–335. p.

51

MPH. ser. II. tom. VIII. 19. p. (Kronika Wielkopolska).

feleségül adta hozzá leányát, akitıl Lengyelországban két fiút nemzett: Gézát és Lászlót.52 18. Állandó lengyel részvétel az István halála utáni trónharcokban A Chronica Mixta szerint53 a Szent István fiait igen erıs hadsereggel Magyarországra kísérı Boleszló miután Pest mellett legyızte Henrik hadait, összegyőjtve a magyar fıpapokat és fıurakat, Székesfehérvárra vonult és ott megkoronázta a királyi koronával Szent István fiát, Leventét, öccseit, Pétert és Bélát pedig hercegekké tette. Ezután visszavonult határára, Sóvár alá és ott vadászott. Itt vette hírét hat hónap múlva Levente halálának, mire ismét Fehérvárra vonult, hogy királlyá koronázza Bélát: Béla azonban mindenki akarata ellenére öccsének, Péternek engedte át a koronát, akit nagyon szeretett. İt koronázva meg tehát, Karinthiába vonult és ott tőzte ki a lengyel határokat, majd visszatért Krakkóba hadseregével együtt. Két év múlva itt vette hírét Péter halálának, mire gyors meneteléssel Esztergomba, majd itt maga mellé véve Bélát, Fehérvárra vonult. Itt megkoronázta Bélát, könnyek között kérve az Urat, hogy engedje tovább uralkodni, mint testvéreit. Ezután feleséget szerzett Bélának a római birodalomból, s Oroszországon keresztül hazatért Lengyelországba. A krónika szerzıjének nyilvánvaló túlzása, hogy Szent István halála után minden magyar királyt lengyel fegyverek ültettek volna trónra: látni fogjuk azonban, hogy a lengyel segítségnek nyilván nagy szerepe volt I. Béla és fiai trónra kerülésében. 19. I. András lengyel háborúja Kézai Simon krónikája írja a következıket: miután András elnyerte az ország koronáját, azt mondják, hogy háborút viselt a noricumiak, a csehek és a lengyelek ellen, akiket legyızött és három esztendıre adófizetıvé tett. Henrik császár ezért támadt Magyarországra.54 Kézai ezen közléséhez hasonlóan ír a krónikakompozíció is,55 de a noricumiak helyett ausztriaiakat mond, s a történteket nem hozza összefüggésbe Henrik támadásával, hanem azt meséli el, hogy Endre Lengyelországba küldött öcscséért, Béláért, hogy térjen haza és uralkodjanak együtt.

52


53


54

SRH. I. kötet, 178–179. p.

55

SRH. I. kötet, 344–345. p.

20. Lengyel segítség I. Béla királynak A krónikakompozíció szerint a várkonyi jelenet után Béla félve fivérének, Andrásnak a cselvetésétıl, háza népével együtt Lengyelországba ment az apósához. Ennek hírét véve, Endre ugyancsak félelmében elküldte a fiát, Salamont az apósához, a németek császárához; Salamont Magyarország igen sok fıura is követte. Eközben Béla herceg az összes jogtalanságot, amit fivére, András király elkövetett ellene, apósának, Lengyelország fejedelmének a tudomására hozta. Lengyelország fejedelme pedig hőségesen és hathatósan segítséget adott neki. Béla tehát apósának három seregével megerısíttetve visszatért Magyarországra. András király pedig megtudván, hogy Béla haddal tört be Magyarországra, a németek császárától két vezért, tudniillik Villelmet és Pothot kapta segítségül, de zsoldjába fogadta a csehek fejedelmét is, akivel rokonság kapcsolta össze, s a zsoldosok sokaságában bízott. Magyarja azonban nem volt sok, mert igen sokan követték Salamont, s azok közül is, akik az országban maradtak, igen sokan Béla herceghez mentek. Aztán a Tisza melletti csatában Béla herceg serege igen nagy gyızelmet aratott, az András mellett harcoló magyarok is átálltak hozzája, szinte az összes németet megölték és a két vezér is fogságba esett. 56 A hagyomány hitelétıl függetlenül meg kell jegyeznünk, Béla apósa II. Mieszko volt, akinek a fia, Kázmér – Béla sógora – 1040-tıl 1058-ig uralkodott. Amikor tehát a segítségadásra és a csatára sor került, már Merész Boleszló volt Lengyelország királya (1058–1079). 21. Lengyel segítség Gézának A krónikakompozíció szerint amikor Béla halála után a német császár haddal jött Magyarországra, hogy Salamont királlyá tegye, a bölcs és körültekintı Géza herceg két serdülı fivérét maga mellé véve, Lengyelország részeire húzódott, mivel ekkor még nem volt képes ellenállni Salamonnak. Miután azonban a császár eltávozott, Géza azonnal visszatért Magyarországra onnét, ahol addig óvatosságból idızött. Salamon pedig, mint új és az országban még nem megerısödött király félve, hogy Géza a lengyel hadsereggel együtt megtámadja ıt, Moson várába húzódott.57 Ezután a fıpapok közbenjárására megbékült Gézával.

56

SRH. I. kötet, 356–357. p.

57

SRH. I. kötet, 361–362. p.

22. A lengyel fejedelem részvétele a mogyoródi csatában A Tarih-i Ungurus úgy tudja, hogy a Salamon elleni küzdelemre készülı Géza herceg (akinek bőne az volt, hogy Konsztantinije királya mellett a leh királlyal is szövetkezett) öccsét, Lászlót nemcsak Csehországba, hanem Lengyelországba is elküldte segítséget kérni. A lengyel király nyomban hatalmas sereget toborzott és e sereg vezéri tisztét Géza húgától született fiára, Otonuszra bízta. László Lengyelországban kapta meg Géza levelét Salamon támadásáról: a lengyel király erre parancsot adott az indulásra, „Otonusznak és Ladiszlausznak díszruhát adományozott ... a hatalmas leh és cseh sereg lóra szállt”. Útközben találkoztak a kemeji csatából menekülı Gézával és együtt vonultak Salamon ellen. A csatarend olyan volt, hogy Géza az erdélyieket, Otonusz a lengyeleket vezette, László meg – a szövegbıl úgy bontható ki – a cseheket. Legkésıbb Otonusz avatkozott a küzdelembe, s legyızte a királyi hadat.58 Alább látjuk majd, hogy Anonymus Gallus szerint Merész Boleszló a saját erejével őzte ki Salamon királyt Magyarországról: a lengyel hagyomány tehát tud lengyel részvételrıl a Gézát (vagy Lászlót?) trónra emelı harcokban. Ez derül ki a Kuropatnicki-kéziratból is: eszerint Géza és László sok éven át a leghőségesebben szolgálta Salamont, aki azonban igazságtalanul el akarta veszejteni ıket. Erre a hercegek Lengyelországba futottak, ahol nagy hadsereget győjtöttek, majd visszatérve előzték Salamont.59 A magyar kutatás Pauler óta biztosra veszi, hogy lengyel csapatok nem vettek részt a csatában: „Géza Lengyelországba küldé Lampert öccsét régi szövetségeséhez, unokatestvéréhez, II. Boleszlóhoz, ki azóta, hogy tíz éve a magyar ügyekbe avatkozott, vitéz hírnevével és diadalaival betölté északkeleti Európát, megújítá az I. Boleszló dicsıségét és királyi czímét; de most a csehekkel volt baja, német invasiotól tartott, Gézának segítséget nem adhatott.”60 A krónikakompozíció szerint László csak Oroszországban – eredménytelenül – és Csehországban járt segítséget kérni, Lengyelországba ebbıl a célból Lampert herceg ment,61 akinek küldetésérıl semmi hír nincs forrásunkban. Otonusz már csak a sógorságra is tekintettel nem lehet más, mint Szép Ottó olmützi herceg. Megújító Kázmér lengyel fejedelemnek is volt egyébként Ottó nevő fia,62 aki azonban talán gyermekkorában meghalt.

58

TU. 1996. 112–115. p.

59


60

Pauler Gyula, 1899. 122. p. – Kérdés persze, hogy ha ıt megakadályozta a csehekkel való viszály, a cseheket miért nem akadályozta meg ugyanez, hogy mindkét oldalon részt vegyenek a katonai eseményekben?

61


62

MPH. I. köt. 417. p. MPH. Series nova, XII. 15. p. 41. jegyzet.

23. Merész Boleszló szerepe László trónra kerülésében Hogy hogyan is történt László királlyá tétele, arról Kadłubek ír kicsit részletesebben.63 Eszerint amikor megindult Salamon, Magyarország királya ellen, nem találkozott komoly ellenállással, minden szembeszegülıt leterítettek a lengyel csapatok. Ezt látva Salamon százezer talentumot ajánlott fel a békéért. Boleszló azonban ezt mondta: A lengyeleket nem az arany birtoklása gyönyörködteti, hanem az azok fölötti uralom, akik az aranyat birtokolják. Hitványabb dolog pénz segítségével gyızni, mint csatában elesni. A csatában tehát legyızetvén, Salamon országát és kincseit hátrahagyva eltávozott, s helyére Boleszlónak köszönhetıen a Lengyelországban nevelt (alumpnus Poloniae) László került. Ugyancsak fel kell, hogy hívjuk a figyelmet a történet anekdotikus jellegére, amely mint a fentebb látott többi esetben is, elısegíthette a hagyomány fennmaradását. 24. Szent László és Merész Boleszló találkozása Anonymus Gallus írja a következıket:64 Merész Boleszló a saját erejével őzte ki Magyarországról Salamon királyt és a trónjára a kimagasló termető, túláradó kegyességő Lászlót ültette. Ez a László csecsemıkorától Lengyelországban neveltetett, s erkölcseit és életét tekintve mintegy lengyellé lett: mondják, hogy Magyarországnak sohasem volt ilyen királya, s hogy ıutána még a föld sem volt olyan termékeny. – Miután Boleszló megölte Szaniszló krakkói püspököt, Magyarországra menekült. László örült is ennek, meg nem is: örült, hogy testvére és barátja érkezik, de haragudott is és sajnálkozott a tette miatt. Nem úgy fogadta, mint idegent, vagy mint vendéget, vagy ahogyan az egyenlı szokta fogadni a vele egyenlıt: hanem úgy, mint katona a vezért, mint fejedelem a királyt, vagy mint király a császárt kell, hogy fogadja. Boleszló királyának nevezte Lászlót, László pedig elismerte, hogy Boleszló által lett király. Boleszlóban azonban volt valami hiúság, ami útjában állott korábbi jámborságának. Amikor ugyanis László, az alázatos férfiú közeledett feléje, a menekült felé, akinek egyetlen paraszt sem akart engedelmeskedni, akkor tisztelete jeléül leszállt a lováról. Boleszló azonban nem tekintette a nyájas király alázatosságát, hanem szíve a dögvészes gıg kevélységére hajlott és így szólt: Ezt én neveltem, mint gyermeket Lengyelországban, én tettem királlyá Magyarországon. Nem illik, hogy mint velem egyenlıt üdvözöljem ıt, hanem lovon ülve csókoljon meg, mint bárkit a fejedelmek közül. Lászlónak ez valamennyire rosszul esett és le is tért az útról, de azért egész földjén eléggé nagyszerő szolgálatot biztosított Boleszlónak. Késıbb aztán barátokként és testvérekként találkoztak. A magyarok azon-

63

MPH. Series nova, XI. 53. p.

64

MPH. I. köt. 422–423. p.

ban mélyen a szívükbe vésték mindezt és nagy győlölet halmozódott fel bennük, s mint mondják, ezért is jött el gyorsabban végsı napja. Errıl az Annales Sanctae Crucis csak annyit ír, hogy Boleszló a püspök megölése után, a halál veszedelmétıl félve Magyarországra menekült, s ott valamely kolostorban élt megtérve és kemény bőnbánatot gyakorolva. Tíz év múlva itt halt meg és itt is temették el. Fivére (!) Meskó, aki szintén Magyarországra menekült, ezután tért haza Lengyelországba.65 A Kodeks Sochaczewski pedig alaposan felforgatja, de ki is egészíti a történetet. Eszerint Boleszló látván, hogy alattvalói a tette miatt meggyőlölték, Lászlóhoz, Magyarország királyához ment, akit ı tett királlyá. László azonban gıgösen fogadta ıt, aki a tisztelet okáért gyalogosan közeledett feléje, s nem fogadta el a kezét, mondván, ı nem egyenlı egy kézmővessel. Boleszló ezt türelmesen viselve meg akarta ölelni, ám László ezt is visszautasította. Végül látván nagy alázatosságát, rábeszélte, hogy a bőnbocsánat megszerzése érdekében zarándokoljon el a pápához. Boleszló ezt meg is tette. Onnét visszatérve egy, Magyarország határán lévı várába ment, ahol késıbb meg is halt. Sírfeliratát: Itt nyugszik Boleszló, a lengyelek királya, Szent Szaniszló gyilkosa, többen is olvasták a lengyelországi zarándokok közül.66 – Vagyis a szerzı teljesen megfordítja a dolgokat: László volt a gıgös, nem Boleszló! 25. Szent László és Meskó, Boleszló fia Szintén Anonymus Gallus írja a következıket67: Volt Boleszló királynak egy Meskó nevő fia, aki jámborságban nem lett volna alábbvaló az ıseinél, ha a párkák irigysége már serdülı korában nem szakította volna el életének a fonalát. Apja halála után Magyarország királya, László nevelte ıt, és úgy szerette, mintha a saját fia lett volna. İ pedig tisztes erkölcseit és szépségét tekintve felülmúlta a vele egykorú magyarokat és lengyeleket, s mindenki figyelmét felhívta magára az eljövendı uralom jeleivel. Ezért nagybátyja, Ulászló fejedelem hazahívta és összeházasította egy rutén leánnyal. Rövidesen azonban akik féltek, hogy megbosszulja az atyján esett sérelmeket, méreggel elemésztették. Megjegyezzük, hogy az Annales Sanctae Crucis 1088-ra teszi Mieszko Magyarországról való hazatérését.68

65

MPH. XII. 19. p.

66

MPH. XII. 105–106. p.

67

MPH. I. köt. 423–424. p.

68

MPH. XII. köt. 21. p.

26. Władysław Herman zarándoklata Anonymus Gallus tartotta fenn a Ferdeszájú Boleszló születésével kapcsolatos hagyományt is.69 Eszerint Władysław Herman, miután hosszú idın keresztül nem született gyermeke, püspöke, Franco tanácsára Szent Egyedhez fordult (tudniillik a tiszteletére szentelt, Franciaországban, a Rhône folyó mellett lévı kolostor apátjához), hogy járjon közben érdekében. Meg is született a fia, a késıbbi Ferdeszájú Boleszló – de érdekes módon (és talán nem véletlenül) – éppen Szent István király ünnepén. Mivel azonban ekkor meghalt a felesége, nıül vette Juditot, Salamonnak, Magyarország királyának az özvegyét, aki három lányt szült neki. Az egyébként vallon (Latinus) származású Franco püspökrıl a kutatás egy része azt tartja, hogy Magyarországon mőködött,70 a (gyula)fehérvári és a veszprémi egyházmegye élén állt. Feltételezésünk szerint egyike lehetett azoknak a kanonokoknak, akik a verduni egyház 1047-ben történt felégetése után Magyarországra jöttek és jelentıs szerepet játszottak az egyháznak a pogánylázadás utáni újjászervezésében. Tekintettel I. Béla király kiváló lengyel kapcsolataira, elképzelhetınek tartjuk, hogy Lengyelországban is tevékenykedett. Ez mindenesetre jól magyarázná a király zarándoklatát, amelynek célja inkább Magyarország, mint Franciaország lehetett. Ezt bizonyítja Ferdeszájú Boleszló zarándoklata Szent Egyedhez, Somogyvárra. 27. Szent László király lengyel hadjárata A krónikakompozíció szerint71 miután Szent László király hódoltatta a ruténokat, Lengyelországra tört. A lengyelek ellene jıve, harcba bocsátkoztak vele, de a magyarok Isten segítségével gyızelmet nyertek rajtuk. Ezután a magyarok három hónapon keresztül ostromolták Krakkó várát. Ezalatt az ostromlók és az ostromlottak egyaránt nélkülözni kezdtek. Ekkor a király és a fıurak azt kérték minden magyartól, hogy az éjszaka csöndjében mindenki hozzon egy-egy csizma földet. Így is történt, s a földbıl, amelyet összehordtak, a vár elıtt egy nagy hegyet készítettek, amelynek a felszínét beszórták liszttel. Látván az ostromlottak, hogy az ostromlók bıvelkednek élelmiszerekben és hogy ezért sokáig maradhatnak a vár elıtt, a várat mindenestül átadták a királynak és a király akarata szerint békét kötöttek. Innét a király Csehországba ment. Valószínősíthetı, hogy Szent László beavatkozott a lengyelországi trónharcokba; ez derül ki az alábbi adatokból is.

69

MPH. Series nova. tom. II. 57–59. és 63. p.

70

KMTL. 193. és 728. p.

71


28. Szent László megsegíti Władysław Hermant a boroszlóiak ellen Anonymus Gallus – és az ı nyomán több más lengyel forrás is – írja,72 hogy Władysław Herman és Sietech vajda a boroszlóiak ellen segítségül hívta Lászlót, a magyarok királyát, valamint Bretiszláv cseh herceget. De ebbıl több káruk és szégyenük származott, mint tisztességük. László király ugyanis Sietech vajdát megkötözve vitte volna magával Magyarországra, ha ı a gyermek Boleszlóval együtt a maga megmentése érdekében el nem menekült volna. Anonymus Gallus e meglehetısen zavaros leírása nehezen értelmezhetı és több kutató – például T. Wojciechowski – fel is tételezi, hogy a zavar oka „error librarii”, vagyis valamelyik késıbbi másoló vagy szerzı tévedése. Oly módon javít tehát, hogy a boroszlóiak hívták segítségül a cseh herceget, a lengyel király pedig Lászlót. R. Grodecki pedig azt feltételezi, hogy László valóban elfogta a vajdát, aki az ı táborából tudott valahogyan megszökni.73 29. Ferdeszájú Boleszló koronázása A Kronika Polsko-Sląska szerint74 amikor Ferdeszájú Boleszlót királlyá kellett volna koronázni, akkor egy angyal elragadta a fejérıl a koronát és Mihálynak, Magyarország királyának a fejére helyezte azt. Ugyanezt írja a lengyel-sziléziai krónikát forrásként használó Cronica Petri comitis Poloniae is.75 A kiadó jegyzete a Hartvik-féle legendával veti egybe ezt a közlést, tehát a jól ismert koronaküldéssel hozza összefüggésbe. 30. Könyves Kálmán menekülése Lengyelországba A Csehország elleni háborúra készülı Szent László egri püspökké akarta tenni Kálmán herceget, aki ennek hírét vévén, Lengyelországba ment: hallotta ugyanis, hogy Lengyelországban nagy tisztességgel fogadták egykor az atyját és a nagyatyját is. Innét tért aztán haza sietve Szent László halála után, hogy királylyá koronázzák.76 A krónikakompozíció ezen elıadása eléggé zavaros, hiszen elıbb azt mondja, hogy a beteg László Álmost akarta utódjául, majd mégis inkább Kálmánért küldetett és úgy rendelkezett, hogy Álmos csak ıutána következzék a trónon. Lehetséges tehát, hogy valamennyire manipulált ez a részlet. 72

MPH. Series nova, tom. II. 70–71. p.

73

Lásd ugyanott, a szövegmagyarázatokban.

74


75

MPH. Series nova, tom III. 7. p.

76

SRH. I. kötet, 419–420. p.

31. Álmos herceg Lengyelországban A krónikakompozíció szerint77 Álmos herceg 1106-ban visszatért Patáviából, ahová a Kálmán királytól való félelmében futott. S bár Kálmán békével fogadta, ı mégis tovább futott Lengyelországba. Innét a magyarok és a lengyelek tanácsával és segítségével visszatért Magyarországra, elfoglalta Abaúj várát és bevonult oda. Ezt meghallván, Kálmán király ostrom alá vette a várat. Ezután Álmos meghódolt elıtte és ismét békében voltak egy ideig. 32. Könyves Kálmán és Ferdeszájú Boleszló találkozása A lengyel hagyomány szerint78 Ferdeszájú Boleszló meghatározta a Kálmánnal, a magyaroknak a tudományokban kimővelt királyával való megbeszélésnek a helyét és idıpontját, amely idıpontra azonban Magyarország királya félt elmenni a magyaroknak valamely Almus nevő fejedelme miatt, aki Magyarországról elmenekülvén, vendégeskedés kedvéért Boleszló mellett idızött. Végül azonban más követségeket küldvén, találkoztak és örök barátsággal szövetséget kötöttek. A részlet a Chronica principum Poloniae címő krónikából való. De ugyanígy ír a dologról az ennél jóval korábbi Anonymus Gallus is.79 33. Ferdeszájú Boleszló zarándokútja Magyarországon Anonymus Gallus szerint80 Ferdeszájú Boleszló részben a Zbigniew (Ferdeszájú Boleszló testvére, aki a magyar Álmos herceghez hasonlóan többször fellázadt bátyja ellen) megvakítása miatti bőntudat következtében, de a kormányzat felelısségétıl is áthatva az isteni hatalom alá ajánlotta Lengyelországot és egy zarándokútra vállalkozott Szent Egyedhez (azaz Somogyvárra) és Szent István királyhoz (azaz Székesfehérvárra). A zarándoklat a Quadragesima idején történt és ı nem is törte meg a böjtöt. Minden tekintetben rendkívül ájtatosan viselkedett: gyalog, gyakran mezítláb ment a templomba a püspökök és káplánok kíséretében, ott sokáig maradt, a bőnbánati litániát is elvégezve, megmosta a szegények lábát és alamizsnát osztott. Egész útján mindenütt nagy tisztelettel fogadták. Ha egy püspöki hely, apátság vagy prépostság felé közeledett, akkor a püspök vagy apát, de néha Kálmán magyar király is eléje ment a fogadására. Mindenütt adományt adott, a fıbb helyeken aranyat is és miseruhát. A magyar király által melléje adott szolgák és kísérık feljegyezték, hogy hol fogadták ıt szorgalmato-

77

SRH. I. kötet, 426–427. p.

78


79

MPH. Series nova, tom. II. 98. p.

80


sabban vagy hanyagabbul, s errıl hírt adtak a királynak is: aki nagyobb tisztelettel fogadta, az a király barátja lett és kegyelmét elnyerte. – A zarándoklat végeztével Boleszló felkereste Szent Adalbert sírját is: ennek idıpontját a kiadás 1113. április 13-ra teszi. Ezek annyira pontosnak tőnı információk Anonymus Gallustól, hogy joggal feltételezhetı: tagja lehetett Boleszló kíséretének a zarándoklat alatt, sıt van olyan feltételezés is, amely szerint maga is somogyvári szerzetes lehetett, itt ismerte meg Boleszlót és innét ment Lengyelországba 1111 körül.81 *** Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a hagyomány mindkét nép esetében többet ırzött meg a kapcsolatok emlékébıl, mint amit külsı forrás is igazol. Feltőnı, hogy e hagyományok között több anekdota-szerő történet is fennmaradt – ezekre gyakran a szövegek „mint mondják” kifejezése is utal –; e jellegzetességük nyilván a fennmaradás esélyét is növelte. A hagyomány sok esetben erısen, szinte az értelmetlenségig torzította a feltehetıen valóságos eseményeket: ha azonban a torzítás okait megfejtjük, az adatokat biztosan felhasználhatja a kutatás és még többet ismerhetünk meg a két nép gazdag közös történetébıl.

81

KMTL. 51. p.

BIBLIOGRÁFIA

Catalogus Catalogus fontium historiae Hungaricae aevo ducum et regum ex stirpe Arpad descendentium ab anno Christi DCCC usque ad annum MCCCI. Collegit, etc. Albinus Franciscus Gombos. Tom. I–IV. Budepestini, MCMXXXVII– MCMXXXVIII. Długosz, Jan 1873. Historiae Polonicae libri X. I–II. tom. Cracoviae Grzeszyk, Richard 1999. Kronika węgiersko-polska, Poznań Györffy György 1977. István király és mőve. Budapest Hóman Bálint 1938. Szent István. Budapest Karácsonyi Béla 1969. Chronica Hungaro-Polonica. Pars I. Textus cum varietate lectionum. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae, Acta Historica, tomus XXVI. Szeged Karácsonyi János 1906. Szent-István anyja. I. András atyja. Új eredmények. Turul, 1906. 97–112. p. Kristó Gyula 2000. A magyarok és a lengyelek kapcsolatai a 10–12. században a források tükrében. In: Történelmi Szemle, XLII. évfolyam, 1–2. az. 1–18. p. KMTL Korai magyar történeti lexikon. Fıszerkesztı: Kristó Gyula. Budapest, 1994. MPH Monumenta Poloniae Historica. I–VI. kötet. Lwów–Kraków, 1864–1893. Reprint: Warszawa, 1961. Series nova, I–XII. kötet. Kraków–Warszawa, 1946–1996. Pauler Gyula 1899. A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I–II. kötet. Budapest SRH Scriptores Rerum Hungaricarum. I–II. kötet. Budapestini, 1937–1938. Reprint: Budapest, 1999. Tóth Péter 2004. A lengyel-magyar vegyes krónika. In: Publicationes universitatis Miskolcinensis, Sectio philosophica, tomus IX. – fasciculus 4. Miskolc, 2004. 223– 242. p. TU 1996. Nagy Szülejmán udvari emberének magyar krónikája. A Tarih-i Ungurus és kritikája Fordította: Hazai György. Budapest Vajay Szabolcs 1967. Géza nagyfejedelem és családja. In: Székesfehérvár Évszázadai, 1. 63–100. p.

LENGYEL-MAGYAR KAPCSOLATOK A XI. SZÁZAD VÉGÉIG A KÖZÉPKORI HAGYOMÁNYBAN

Recommend Documents