Szerkesztőség és kiadóhivatal. VIII., KSkk Szilárrt-nK-Tü

V E S Z E L E I

Szerkesztőség és kiadóhivatal VIII., KSkk Szilárrt-nK-Tü

.8

K A R O L Y

n

*

fflerctirbank M

t •f •t*

A most kezdődő 1. húzáshoz eredeti áron kaphatók:

7 i sorsjegy 12 kor.

74 sorsjegy 3 kor.

72 sorsjegy 6 kor.

7s sorsjegy 1.50 kor.

Budapest, IV. ker., Váczi-utcza 37. szám.

* * * *

10 millió

Vevőinknek eddig több mint korona nyereményt fizettünk ki. (Teljes titoktartás biztosíttatik.)

t*

MiCHELSTflOTEB S. E. é s H. BUDAPEST Tácxt-ntcn 3. - Erxste-könit 15.

Legnagyobb czipöraktár. Czipők csak a legjobb anyagból, a legelegánsabb alakban, a legolcsóbb árban. Egyedüli készitöje a gomb-,

Sugnéikdn Triumpliczipónek, mely egy érintéssé 1 fel- és lehúzható.

VIdéH rendelések pontossá estkdzSltctnek. Rendelésnél elég egy Jól Ulé ócska csipö beküldése.

a

$ „ f >

/

/

T

legjobb asztali és üditő ital. Kitiinő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gégebajoknál, gyomor- és hólyaghurutnál.

J?)atton!

D e c k e r t

Henrik

és

K a r l s b a d és Budapest.

Homolka

távíró-, távbeszélő-, villámhárító- és villamvilágitási berendezők VI., Izabella-utcza 88. B U D A P E S T E N V., Oorottya-utsza 8.

r

A magyar királyi államvasutak szállítói.

s\mateurö}{ figyelmébe 1

1

Egy 6 m. hosszú, 2 1 /,, m. széles, rendkivül szép és értékes

régi per%sas%önyeg eladó.

Megtekinthető

kiadóhivatalában,

a déli é r á k b a n

2 - 3

VIII.. R ö k k S z i l á r d - u t c z a

közt „A 18. s z .

HÉT" I.

em.

% hortgosan szóló = ^ ^ grafit-mikrofon feltalálói és szabadalom tulajdonosai. Készít: telefonberendezéseket k ö z ponttal v. körkapcsolással, elvállalja régi berendezeseknek s egyes készülékeknek alapos átalakítását, továbbá : vill á m h á r í t ó k , házi sürgönyök, tüz- és vlzjelzó berendezések készítését legjutányosabb árakon. Telsfon automatákkal kombinált váltóáramú önműködő b e r e n d e z é s j e l z é s a d á s r a vasutak s z á m á r a .

Árjegyzékek,

költségvetések bérmentve.

ingyen és

t

45/619; szám.

1901.

XII. évfolyam. . HEGJELEN HIHDEN VASÁRNAP.

Szerkesztőség és'kiadóhivatal:

Előfizetési' f e l t é t e l e k :

VIII.. Rökk Szilárd-utcza 18. sz.

BUDAPEST, Egész évre _ ... kor. 20.— Félévre... ... :.. ._

»

10.—

Negyedévre

»

5.—

E g y e s s z á m á r a 40

Hirdetések

POLITIKAI ÉS IRODALMI SZERKESZTI

fillér.

KISS

SZEMLE.

JÓZSEF.

felvétele

ugyanott.

Kéziratok nem adatnak vissza.

— B u d a p e s t , november hó. 10.

Krónika. Rouge et

noir. —

nov.

A. most folyó kátholikus nagygyűlésen szóba került, mint rendesen, a kátholikus tudomány, irodalom és művészet is. Aki tudja, mi a tudomány, azt is tudhatja, hogy a - katholiczizmusnak lehet tudománya, éppúgy, mint a vallásnak, de. kátholikus tudomány éppoly nonsens, mint protestáns, zsidó,- vallásos,- vallástalan' és egyáltalában más, mint tudományos - tudomány. Tudomán'y csak egy lehetséges: az, amelyik igaz; minden egyéb lehet kívánatos ábránd, éléselrriéju konstrukczió, gonosz hazudság vagy ostoba nagyképűség, — minden/, csak néih tudomány. Más dolog a kátholikus művészet. Ez, éppúgy, lehetséges, mint ahogy ' léhétséges a , kátholikus embér, aminthogy volt is kátholikus művészet, mig az emberek világnézete,,erkölcsi és tudományos . gondolkodása és foka pontosan egybevágott azzal a világnézettel, erkölcscsel és tudással, melyet az egyház, szabott hivői elé. Amely perczben e két dolog differencziálódik; amely perczben az ember mást tud és másképpen érez, mint amit és ahogy vallásos ember és buzgó kátholikus létére tudni és érezni szeretne: abban a ; perczben meghal, a kátholikus, müyészet; (Mert a művészet kátholikus is csak • az emberén keresztül lehet; mig az ember minden kérdésére feleletet és megnyugvást talál az egyház rendszerében, művészi törekvései sem nőnek tul az egyház keretein. Mihelyt azonban az embér: nem is kiábrándult, nem is- átpártolt, de vagy elkülöníti az ő egyéni gondolkodását az ő vallásos hitétől; vágy meghasonlik ez ellentétben, avagy küzd a meghasonlás ellen: művészetében -.kifejezheti e meghasonlást -vagy, e dualizmust, de többé nem az egyedül idvezitő katholiczizmust. Dante az emberi képesség ' legdicsőbb magaslatain is kátholikus költő' tudott lenni, - —. Vörösmarty -Mihály és Berzsenyi Dániel, bár jó káthólikusok voltak, mérsékelt gondolkodásúak, s vallásos érzésüknek- megragadó vagy bájos szülötté a Fohászkodás vagy A szegény asszony könyve — de annyira nem kátholikus költők már, hogy a kátholikus nagygyűlés a magyar kátholikus művészet netovábbjául Tárkányi Bélával' s " Mindszenti Gedeonnal kénytelen — dicsekedni-e vagy ihegélégedni, '— döntse el, aki a magyar 'kátholikus és rekathölizáló mozgalmat figyelemmel kiséri. ' S ez nem is lehet másképp. A katholiczizmus politikusai ne felejtsék el, hogy nem oly könnyű dolog belül

is katholikusnak lenni, mint kivül. Azt értem. ezen,, hogy ezer és egy okból lehetséges-a katholiczizmust • s annak uralmát szükségesnek, üdvösnek és helyesnek tartani, és lehetséges mindezekért hévvel, erővel, szépen és meggyőződésesen küzdeni. Nem lehet azonban a gondolkodásukat s az érzésüket katholikussá tenni, ha már egyszer nem az. Mert ennek éppúgy nem ura az ember, mint ahogy nem ura az ebből és csakis ebből fakadó művészetnek. A Huysmansokkal s a Bourgétkkal jobb a katholiczizmusnak nem dicsekednie; ezeknek az uraknak a katholiczizmushöz. való visszatérése szakasztott ugyanaz a proczeszszus, mint a hetvenen tul való öreg uraknak a tizennégy éven alul való leánykákhoz való visszatérése. De vannak meggyőződéses kátholikus művészek is —• csakhogy ezek, mint például. Joseph de Maistre, a katholiczizmus szükséges voltának művészi .erejű hirdetői, s biztos vagyok benne,' hogy maga Joseph de Maistre sem tudott volna nem értekezést, hanem novellát vagy drámát se imi olyat, amely, ha jó, ne került .volna indexre. E z ma már lehetetlenség — s nemcsak a katholiczizmus számára. Szabadjon — a példa frappáns yolta menti — ez újság hasábjain megemlékeznem a Kiss József Ünnepnapjairól, melyeknek iróját a lehető legtisztább s legbecsületesebb felekezeti érzés ihlette e munkájában. A vége azonban az lett, hogy tudós rabbik' az .Ünnepnapokat éppúgy nem fogadták el zsidó égyházi énekekül, mint ahogy tudós kátholikus papok a Benczúr freskóit nem fogadták el kátholikus templomi freskókul — aminthogy ama verseskönyv első darabjából, az En Imádságomból, melyben a dalnok ősi rítus szerint mindenekelőtt önnönmágáért imádkozik, valójában csakúgy lángol a minden rítust és hagyományt felperzselő. pogányság. Hiába, nem lehet; a politika csürhet-csavarhat, a hagyomány nevelte érzés csügghet a régin, a művész, kenyérért vagy. politikai meggyőződésből, • hallgatást vagy képmutatást parancsolhat m a g á r a : mindaddig nem alkot jót és szépet, tehát igazán művészit, amig, bármely szent okból s bármennyire a m a g a - a k a r a tából is, elhallgatja vagy megtagadja, amit igazán érez, tud és gondol. A világnézet, mely a katholiczismusban . kifejeződik, körülbelül ezer évvel áll alatta a : mi mai világnézetünknek. Lehetetlenség azt kivánni még Leo.pápától is, hogy valóban ugy gondolkozzék a huszadik században, mint ahogy-Dante gondolkozott a tizenharmadikban. XIII.- Leo, mint politikus, ezt őszintén akarhatja: ezért oly kitűnőek az encziklikái., De mint. költő maga sem tudja megtenni, — ezért oly .rosszak-a versei.

722.

Les extrémes se touchent — a német s e héten az osztrák szocziálista pártgyüléseknek a bernsteinerei körül való veszekedései átkozottul ugyanolyan természetűek, mint a klerikálisoknak katholikus tudományra való törekvése. Sok egyében kivül Bemsteinra főképp egy felolvasása miatt haragusznak, melyben azt fejtegette, hogy a tudományos szocziáíizmus nonsens, mert a tudomány maga is rendszer, még pedig egyedül való rendszer, tehát nem alkalmazkódhatik más rendszerhez, ha csak e más rendszer nem alkalmazkodik Őhozzá. Ha a szocziáíizmus, sőt a szocziáldemokráczia csakis az volna és semmi egyéb nem lehetne, mint amit közgyűléseken megállapítanak: halálos Ítélete volna a szocziálizmusnak a, valóság, hogy ' Bernsteint ama magától értetődő és nem is uj állítása miatt majd hogy ki nem lökték a szocziáldemokrácziából. A párt egyik legkitűnőbb tudományos elméje, Kautsky, azt a tételt állította fel, hogy a szocziáldemokrácziának, mint küzdő pártnak, csak addig kell meghajolni a tudomány előtt, mig az az ő állításait igazolja. Mellesleg: ez a felfogás nem ellenkezik a Bernsteinéval, csak szélhámosságnak kvalifikálná a szocziáldemokrácziát, ha ez csakugyan a Kautsky ur reczipéje szerint járna el. Nyilvánvaló, hogy tudománytalanabb ostobaságot rég nem mondtak, mint a külömben nagytudományu Kautsky ur. Mert mi a tudomány egyéb,történetben, gazdaságban és politikában, mint ezek természetének és valóságának a megállapítása, s egyben ezek tanulságának a politikai és gazdasági harcz javára való értékesítése ? A tudomány vagy jól lesi el ezeket a törvényeket — s akkor ostoba dilettáns és tudatlan naturburs, aki nem törődik az útmutatásával '— vagy nem jól lesi el, s akkor nem tudomány. Ha valamely politikai programm, tudományos felfogás alapján, ilyen meg olyan fejlődést jósol, s ez a fejlődés másféleképpen következik el, akkor vagy a jóslat alapja volt hamis, vagy olyasmi jött közbe, amire a jóslat idején nem gondolhattak. Szakasztott igy volt ez, mikor az Uránus bolygó makacsul vonakodott azon az uton járni, amelyen Newton és Keppler szerint járnia kellett volna. Ekkor is vagy Newton és Keppler volt tudatlan tökfilkó, vagy valami idegen testnek kellett valahol találtatni, mely az Uránus útját vonzásával megzavarja. Meg is találtatott, s Leverier, a Newton s a Keppler örök dicsőségére, papiroson számította ki a Neptunus helyét. Ha a világ mai folyása, nem alakul egészen az erfurti programm szerint, akkor vagy a programm volt hamis, tehát nem pontosan tudományos, vagy olyasmi jött közbe, amire az akkori tudomány nem gondolhatott. Ha tehát Kautsky ur azt mondta volna: nem mindig tudomány az, ami magát annak véli, s harczoló pártnak csak a legpontosabban megállapított igazságokat szabad alapul elfogadnia, akkor ugy beszélt volna, mint ahogy tudós emberhez és meggyőződéses szocziálistához illik. De aki azt mondja, hogy: fütyülök a tudományra, ha nem egyezik az én programmommal, az árulója a szocziálizmusnak, mert elárulja, hogy csak dolgozik érte, de maga sem hisz benne. A szocziáíizmus legyőzhetetlen ereje éppen abban áll, hogy a legkülömbféle pontokon induló gazdasági és történelmi tudomány vége-

zetül mind ama kollektivista felfogásra lyukad ki, mely a szocziáíizmus alapja. Ez a törvényszerű igazsága biztosítja a szocziáíizmus kifejlődését, akár mellette dolgoznak a munkások, aljár, mint tudtukon kivül sokszor megcselekszik : ellene. Ha a szocziáíizmus tudományosan igazolható nem volna, agyon volna verve, ha Napoleonja támadna is. Pedig Kautsky ur nem Napoleon; Kautsky ur javíthatatlanul osztrák, mint voltak az osztrák generálisok, akik nem ismerték el Napoleont hadvezérnek, mert ez az eretnek bernstein nem az erfurti programm szerint verte meg őket. I-s.

Dalok a kaszárnyából. I. Idegenek

jöttek

Egy-egy

öreg asszony,

a mi

ifjú

boldogságban

égett,

Olajbarna

arczuk

Elfeledték

a sok, sok

Behangzik

kaszárnyánkba, egy-egy

vig, csicsergő

szemekkel,

S im szárnyai

Ókulárés

ki tudja,

asszony

S belevájjuk Az emlékek

irigyen

hangjuk,

hallgatjuk

nőnek, a sok titkolt

— Ki tudja,

/

keserűséget...

szobánkba

Ragyogó

lányka,

vágynak,

ki az, kihez

szállnak

?. . .

. . . szőke hajú lányka ?! . . .

fejünk

a szalmapárnánkba

bája szálldogál

S mi — önkéntes

itt

. . .

nálunk

urak — sírunk,

sírdogálunk

. . .

II. Perzselőn

süt le ránk

Szinte

szikrákat

Szinte

csillog-villog

Mintha

arany

A babérfák Otthon

hány

a déli nap

fénye,

a tenger

fövénye,

a tengernek

égne mill'jó

felől langyos

jár a lelkem,

háta,

hullámába. szellő

árad . . .

öreg szülém

nálad.

Más itt még a föld is, sötétebb az ég is, — Hej de visszavágyom, hazavágyom mégis! Ami

a lelkemet

hazahuzza,

Nem

az alföld

Nem

a dajkamesék

Nem

is tündérország

rétje,

hegyi

vonja,

'

várak

romja,

kacsalábu

Talán még csak nem

szőke

vára, királylánya.

is a Tiszának

habja,

Talán nem is a föld s munkás

népe

Talán'nem

göröngye,

is a hon vérázott

Csak egy öreg asszony (Póla, november.)

rajta,

lopva ejtett könnye ^

. . .

Balla Ignáez.

\

722.

A mi örökös barátunk. Irta: MIKSZÁTH KÁLMÁN.

Egy délvidéki - városkánál leszálltunk a vonatról, hogy ott háljunk s nappal folytassuk utunkat tovább. Én magam sem tudok a vasúton aludni, de leginkább útitársam, a professzor, megviselt állapota ösztönzött rá. Gyenge tüdejii és vérköpős. A professzorok sokat beszélnek a kathedrában s igen furcsa, hogy a tudományuk, melyet szétvisznek a tanítványok, mégis megmarad nekik egészen, a tüdejük ellenben, melyet nem visznek szét a tanítványok, elfogy. Egy kiszállás Magyarországon valóságos leégést jelent. Vasúti szolgák, hordár, bérkocsis, pinczérek, kapus, szoba, szobaleány, stb. Szegény Baross, hires zónáját behozva, vidáman mondá a klubban: »Most már könnyű lesz Magyarországon utazni.« Bolondság, bolondság! Hiszen megmaradtak a vendéglősök, a hordárok, fiakkerek és minden egyéb megmaradt, csak a menetjegy lett olcsóbb. Mintha valaki agyonütne a »Fehér Rókánál« egy poloskát a millió közül és azt mondaná: »Most már könnyű lesz aludni.« Azért említem a »Fehér Rókát«, mert ott szálltunk meg éjjelre. Mindenekelőtt azonban bementünk vacsorálni az ebédlőbe. Késő volt, tizenegy óra felé. A vendégek már alkalmasint hazaszállingóztak és csak egy sarokasztalnál volt kompánia. Hiszen ösmerik azt a bizonyos sarokasztalt. Mintha csak városkáról-városkára . velünk utazna s valami Ezer egy éjbeli dzsin minket megelőzve röpítené az ebédlőbe, hogy már ott találjuk. Ez az, mindig ez. Ügyanez van Kikindán vagy Becskereken, - Deésen, Szebenben vagy Bereczken. Ott ül a patikárius, a helyi szerkesztő, egy városi tanácsnok, amelyik a legnagyobb korhely (néha kettő is ül ott). Hasonlóan ott szemlélhető a tanfelügyelőségi tollnok, a főispáni titkár,' járásbirósági aljegyző, egy-két ügyvédsegéd, akik későbben éji zenét fognak adni a leányok ablakai alatt és valami vidéki nemes, akinek a kocsija künn áll a vendéglő előtt. Amennyiben változik valahol ez a kép, alig hajszálnyi lehet a különbség. Hogy például a patikárius nincs ott, hanem ott van a postamester és hogy néhol vörös bort isznak, néhol fehéret, néhol a főispáni titkárnak van hosszú feje és a szerkesztőnek kerek feje, néhol. megfordítva, de nagyjában egy ugyanazon kompánia ez. Ami a »Fehér Róka« sarokasztalát illeti, azt nagyon rossz állapotban találtuk. Épen a fogantatások perczében. T. i. rendesen itt születnek e kis városka párbajai. Viszály és szörnyű föloszlás közeli végzete lebegett az összeöntözött, behamuzott fehér abrosz fölött. E g y vörös képű marczona ur fölkapta a széket és le akart vele sújtani egy szőke úrra. A sarokasztal alakjai fölugrottak és közbevetették magukat. Bábeli zűrzavar keletkezétt. A pinczérek megriadva futkostak össze-vissza. A kucséber benyitott az utczai üvegajtón, bedugta a fejét, aztán ijedten húzódott vissza a kosarával. Maga a pohos vendéglős, akit sietve behívtak pinczérei, a baziliskus kígyó éles nézésével fixirozta őket egy szögletből, de előre menni nem mert. Csak annyit tett meg a forradalom lecsöndesitésére, hogy kivette zsebéből arany-czirádás házisapkáját és föltette a fejére, mint egykor I. György angol király a koronát egy dühöngő gyülekezetben. Hogy min kezdődött az összeveszés, alig lehet elmesélni. A vörös ur olyas valamit mondott, hogy ő ette meg a nagy Hamilovicsot. Hogy mi az a Hamilovics, nem bírtam még akkor megérteni, de nem is figyeltem oda. Megette, hát megette.

Ebből aztán valami szóváltás támadt — épen a Hamilovicsból — ahelyett, hogy egészségére kivánták volna. Szóból szó lett s egyszer csak emelkedettebb hangon kezdte a szőke ur a vörös urnák a szemire' hányni: — Bizony kár neked henczegni a Hamilovicscsal. Mert azóta is abból élsz. Ebből a hullából táplálkozol. .Ha más nem meri, megmondom neked az igazat. Nem etted meg Hamilovicsot, mert még most is őt eszed. Ebből lettél szolgabiró, ezért vette meg a kormány a házadat zsandár-laktanyának négyszeres áron. Ezért kaptad meg a kincstári bérletet negyedrész áron. Jó falat az a Hamilovics. Hanem mégis csak elfogy egyszer. Erre tört ki a vörös ember dühe, erre fogta föl a széket vérbeborult szemekkel s ha közbe nem lépnek, ki tudja milyen verekedés támad. De az okosabbak valahogy megakadályozták a botrányt. Néhányan a szőke urat, néhányan ismét a vörös urat fogták karon s kivezették őket szerencsésen az utczára, persze nagy lárma és nagy ellenállási törekvések diadalmas legyőzésével. A vörös ember például ugy fujt dühében, mikor mellettünk elhaladt, mint egy kehes ló. A vendéglős láthatólag föllélegzett, mikor az utolsó is kiment az ajtón. Most már hadd veszekedjenek odakünn kedvükre, mig végképen szétoszlanak. Megelégedetten vette le ismét a sapkáját s begöngyölve, gyöngéden tette zsebre. Valószínű, hogy neki tulajdonította a törzsasztal szerencsés elvonulását. A sipka hatalom. A sipkától megszeppennek. Bizonyosan verekedés lett \Volna, ha be nem jön és föl nem teszi a . sipkáját. Oda jött hozzánk és burnóttal kínált meg. Szép ezüst szelenczéje volt, egy fehér rózsával a felső födélén. — Ki volt az a vörös ember? — kérdem, egy csipetnyit véve a burnótból. — Az, kérem, Szlebenits Mihály; egy megférhetetlen rabiátus ember, aki, ha egy vendéglőbe jön, minden társaságot szétrobbant. És amellett kegyetlen és vérszopó, néha ellenben megjuhászkodik, mint a bárány. Igen különös egyéniség, csodálatos egyéniség. Mintha két anya hordta volna a hasában. Egy anyabirka és egy nőstény tigris. • — Szlebenits Mihály! — tűnődtem emlékeim közt keresgélve. — Ide való? — Nem. Egy órányira lakik innen, egy majorságot bérel a kincstártól. Azelőtt neki is volt birtoka, de eltékozolta; egészen a züllés utján van. Elbeszélte, hogy nemrég szolgabiró volt. De miket csinált, miket csinált! A községi birákat messze földről magához rendelte tél idején, hogy ekkor és ekkor ép tizenkét órakor megjelenjenek a legterhesebb következmények súlya alatt s mikor aztán nagy rémülettel jött egyegy biró néha tiz mérföldnyiről, Szlebenits a dorbézoló czimborái közt fogadta: » Miért tetszett hivatni?« — Szlebenits vigyorgott: »Azért hivattalak, barátocskám, hogy hozz a kályhából egy kis parazsat a csibukomra.« Mindezt szaggatottan, lassan, nyugtalanul mesélte a vendéglős, mert félfüllel és féllélekkel ezalatt odakünn volt, ahol még egyre folyt' a lárma és czivakodás az ajtó előtt, de amint csöndesedett az, ugy lett ő maga hangosabb és elevenebb: — Kinozta őket, a parasztokat . . . de legalább egy kis rendet is csinált. A tetejükbe ült. Ha jól meggondolja az ember, hát még jót is tett ez a Szlebenits Mihály. Mert ahogy mondani szokták, mihelyt egy araszt, hunczut a paraszt, — egy arasztnyira pedig megnő, he, he, he. Ő maga rabolt, szipolyozott, de - másokat nem engedett. " Hát egyszer mit gondolt ? . . .. Azaz, hogy nem jól adom elő. Hát egyszer csak egy messzeeső községben megjelenik egy rongyos ruhába öltözött vándorló legény, aki az elöljáróságtól községi bizonyítványt kér erről meg erről. l*

722.

víz és pezsgő-plakátok kaczkiás cocotte-jait, a Fehér Rókát ábrázoló olajfestményt, aztán hirtelen elhatározással fölkelt s fölszedvén poharait s üvegeit (t. i. az orvosságos üvegeket is) , jött lefelé a vörös csikós szélű szőnyegen, mig nagy meglepetésünkre megállott az asztalunknál. — Szlebenits Mihály vagyok — mutatta bé magát hajladozva. . Mi hasonlóan bemondottuk a neveinket. — A nagy Hamilovics megölője — tette hozzá mosolyogva. — Igen örülök, uram. (Hát mit az ördögöt tehettem volna egyebet?) • — Megengedik — folytatta — hogy itt fogyaszszam el egy pohár borocskámat? — Oh kérem. Lerakta holmiját az asztalunkra és leült. — Oly nehéz egyedül lenni — mondá végtelen szomorúan. — Olyan nehéz. Hova utaznak az urak ? Ugy ? Erdélybe. (Aztán felém fordul egy gentleman könnyed .fesztelenségével.) Talán valami uj munkához gyűjt benyomásokat? Gyűjti a mézet a mi számunkra (s'kinyújtotta nagy vörös nyelvét, mintha nyomban nyalni akarna — Igen, igen, innen emlékszem a nevére. belőle): Igen, igen, ismerem az ön irói tollát, mert én — Sok mindenféle helytelen dolgáért nem bántották, nagy nevelést kaptam otthonról. A szegény mamikám de ez az egy helyes a. nyakát, szegte. Azért. csak azt nagyon szeretett s következéskép sokat pofoztatott a nemondom én uraságtoknak, hogy akit az isten kártékony velőkkel. (Elröhögte magát az emlékeken.) Ugy no, jó dologra teremtett, az ne fogjon bele a hasznosakba . . .. volt az. Most olyan, mintha találtam volna, hogy az ön No, hogy az ördög vigye el — fordult most hátra a ven- műveit ismerem. Például a Karthausit. déglős, az utczai ajtó megnyitását érezvén — , vissza— Azt Eötvös József irta . . . " jön . . . — Az mindegy — vágott közbe ingerülten; ugy Csakugyan Szlebenits jött, nehéz, idomtalan léptek- látszik, , nem tűrhette az ellen'mondást. — Ha Eötvös irta, kel, éppen • ugy emelvén a lábait, mint mikor az ember hát Eöt.vös irta. Ön is megírta volna, ha eszébe jutott térdig érő hínárban jár. Két orvosságos üveget hozott a volna. Ezt mondom én, Szlebenits Mihály. Mert mindenki kezében, amelyeknek a föliratait olvasta útközben a lámpák azt teszi- hazájáért, ami az eszébe jut. Én például Hamilovicsot öltem meg a hazámért, de nem ösmerték be, nem fényénél. A vendéglős meghunyászkodott mosolylyal sietett tudják méltányolni. A kormány nyomorult, uram. Megrázta az ökleit dühösen, és arcza megint fölvette eleibe, látszott, hogy fél tőle. • — E g y kis butellia magyarádit! — nyafogta döly- durva, ijesztő kifejezését. — Ki volt ez a Hamilovics? — kérdém csak hogy fös hányivetiséggel és egyenesen a sarokasztalhoz tartott, melyet most kezdtek takarítani a pmczérek. — Sipircz! éppen szóljak valamit. — Mit ? Ön' nem tudja ? A nagy nemzetiségi izgató. — kiálta rájuk, durva taglejtéssel jelezve a kisöprést. • A bort meghozták neki, töltött, de nem Ízlelte meg, Véremből való vér. Megöltem őt párbajban (bizalmasan mintha elfelejtené, hogy ott van, mereven .bámult maga hunyorított balszemével), szoknya miatt. De csitt! A száelé sötét tekintettel, kezeivel izgatottan gesztikulált a gon- raz tény az, hogy megszabadítottam tőle a magyarokat. dolataihoz, majd eldőlt a széken és szuszogott, nyögött, Széthasítottam a fejét s a kormány feje nem fáj többé. De azért senki sem mondja: »No Szlebenits! Hát kivánj sóhajtozott. valamit, Szlebenits azért, hogy megmentettél minket a Ezalatt akaratlanul is szemügyre vettem. Zömök, tagbaszakadt ember volt, felette ellenszenves árczczal. sárkánytól.« Ivott és újból megtöltötte poharát, éppen belement Azt gondoltam magamban, hogy ab invisis föl lehetne akasztatni, mert a megtestesült gonoszság. Az arcza a az egész butellia. Akkor aztán fölemelkedett ünnepélyesen, legközönségesebb szláv typus.. Képzeljetek hozzá bozontos fölemelte a poharát, mint á nagy banketteknél a szónokok, szakált, kiálló pofacsontokat és két rettenetes, fekete szem- köhintett, megköszörülte a torkát s elkezdte hatalmas öldököt, mely hol rézsut áll a szemek fölött, hol félivben, bikahangon; mintha ' négyszázan • ülnének a teremben: hol egyenes vonalban s ezek szerint változik pillanatról "Tisztelt uraim!« Mi titkon összemosolyogtunk a professzorral. Ez bipillanatra az össze-vissza szabdalt paprika-vörös arcz kifejezése. Alacsony, ránczos homloka butaságra mutat, zony toaszt lesz. A nemzeti giliszta. Hát már csak adjuk de a. kegyetlen villogásu apró szürke szemekbőr bizonyos be előtte a derekunkat. paraszt-ravaszság rí ki. Különben alig lehetett több negyAbból indult ki, hogy adatnak az életben pillanatok ven évesnél s öltözéke megfelelt egy vidéki nemes ízlésé- a sorsüldözött halandóknak is, midőn a szerencse istennek. Szürke vadászblouse szarvascsont-gombokkal, sárga asszonya nekik is, akik egész életükben ökörnyomból czipő és szürke nadrág, mely fönt egy fehér mellény alatt isznak, odanyújt egy arany poharat. Ilyen pohár ez, amiveszett el s alul sárgagombos harisnyákkal' volt leszo- ből most ő iszik az-én egészségemre. Az egészségem, azt rítva a bokához. mondja, talán nem lesz jobb, de az ő emlékezete gazdaSzemlátomást nyugodtabb lett. A boszuság is olyan, gább lesz egy kincscsel. Mire aztán egy kanyarodással mint a tüz, eleinte lobog, • sustorog, pöröl, szikrázik, aztán ecsetelte azokat a találkozásokat, melyek a világtörténeleszáll a hamu alá. Megkóstolta a bort, meg letette nagy lemben előfordultak: Nagy Frigyes találkozása Voltairecsattanással a poharat, hogy az alj levált a tetejétől. ral, Sándor czár találkozása I. Napoleonnal, Hamlet találMásik poharat kért és az éttermet kezdte nézegetni az kozása apja szellemével (ezek mind az étterem falain volunatkozó emberek szokása szerint, a plafont, a savanyú- tak) és végre az én találkozásom Szlebenits Mihálylyal. Biró uraimék szabadkoznak, mikor mutatja a kész irást, amit alá kellene irniok, hogy olvasni nem tudnak, magyár szót nem értenek, hát nem is Írhatják-alá a bizonyítványt, mig a jegyző nem látja. De a vándorló íegény nem enged, hogy igy, amúgy, nem szükséges á jegyzőnek mindenbe az orrát ütnie s egy-egy öt forintos bankóval keni meg a kezeiket, a bíróét tizzel. No persze aláirták a dolgát. Hát jól van, egyszer csak jön az idézés az uj szolgabirótul a birónak, esküdteknek. Elmennek, beállítanak hozzá gyanutlanul, hát mikor csak eleibök jön a fényes termekben nagy csibukszóval a múltkori vándorló legény, csakhogy most már nem rongyosan és a hajdú is ott van mellette. Kihúzza az irást és fölolvassa nekik, átfordítván a nyelvükre. No hát hallgassátok, hogy mit irtatok alá. »Mi alulírott Ilyjanka község elöljárósága "hitelesen bizonyítjuk magunkról, hogy pár forintért képesek vagyunk akármilyen gazságot aláírni s éppen azért kérünk magunknak egyenkint tizenkét botot kiutalványoztatok « Szlebenits Mihály tombolt a dühtől meg a . gyönyörtől is, nyomban rájuk vágatta a kérelmezett botokat. Ugy vagy egy év múlva azonban kijutott az eset az "újságokba, lett nagy vizsgálat és a miniszter elcsapta Szlebenitset. .

722.

E z az utóbbi legnevezetesebb ő előtte.. Becsületére mondja. Már.most tehát, miután igy akadt egymásra két rokon' lélek, kössük meg a barátságot, igyuk . meg a poharat, mely örök időre egybekapcsoljon, mint két testvért, de nemcsak a sirig, 'hanem még azontúl is, mert. rövid' az élet és hosszú a sir. . Koczintottunk, ittunk, mire ő megtörülte a bajuszát, a szakállát hajlitván föl s ezzel dörzsölve le róla a nedvességet, a nyakamba <esett és megcsókolt kétfelől. — Szervusz, kedves czimborám! — kiáltá és még egyszer a markomba csapott. S mikor minden igy meg volt pecsételve, enyelgő hangon, mely sehogy sem illett hozzá, igy szólt, merengő tekintetét rám tapasztva: — Hozass már most az örökös barátodnak egy palaczk franczia pezsgőt! Bármilyen furcsa volt, már csak mégis jó képet vágtam hozzá, — Igen jól van, Szlebenits Mihály ' — feleltem tréfásan — de az az örökös barátság mintha n'em egészen jól kezdődnék. Milyen pezsgőt parancsolsz ? A dicső özvegyét, barátom. Az özvegyek özvegyét. Hátra szóltam a pinczérnek, hogy. hozzon egy veuve Cliquot-t. .. ' Mohón - fölhajtott belőle két pohárral, miközben elkezdett panaszkodni, hogy a fia beteg, .hogy a kis Misicza oda van. Ugy beszélt, róla,, mintha mi már ismernők. . Nagyon ellágyult, szürke szemeiben megcsillogtak a köriyek, ez mind oly végtelenül különös volt. A pezsgőbe' is becsurgott vagy két csöpp. Aztán a mondatai is a közepükön kezdtek elszakadozni,, mint a rossz czérnák.!. Csak azt lehetett kiérteni bizonyosra ebből a zavart előadásból, hogy a kis Misicza nagyon beteg. Ugy süt, azt mondja, a képe, mint a tüzes vasaló. Hogy orvosságért jött be az este, és haza kellene sietnie az orvossággal. — Hát nős vagy, Szlebenits Mihály? A fejét rázta. — Nem, nem. Az asszony nem az enyim. Az csak ugy van ott. Csak ugy. Hiszen tudjátok. Hanem a gyerek, a Misicza, ő az enyém. Az embernek van egy szép tulipánja egy cserépben, de a cserepet elhagyitja az ember. A cserép semmi, a tulipán minden. A tulipán igazi Szlebenits. Orra, szeme, minden mozdulata. Az asszony? Eredjetek vele a pokolba! Igaz, h o g y az anyja és miatta halt meg a Hamilovics. Mert ez volt az a leány. A Hamilovicsnak is tetszett, nekem • is tetszett. A leány kaszirnő volt" Verseczen. Egyből kettőt nem lehet kivonni — Maróthy szerint. Mondtam a Hamilovicsnak: »Ne nyúlj hozzá, Hamilovics!« Nem fogadott szót,, hát meghalt. Bohóság, bohóság, — a cserép már el volt törve. Értesz ugy-e? Mindegy, odavettem őt magamhoz. Azt á bizonyos verseczi Katalint. Ő főz nekem. Hanem a gyerek áz későbbi valami. Ő az enyim. Es enyim is lesz, ha csak az isten el nem veszi tőlem! De azt mondom az istennek is, amit Hamilovicsnak mondtam az asszonyra nézve: * Isten, isten, ne nyúlj a gyerekhez!®' Mintha megriadna a saját vakmerő szavaitól, lehorgasztotta fejét s alázatosan dünnyögte a szakállába: »De látod; minek is vennéd el, hiszen olyan kicsike, olyan édes és olyan szépen tud nevetni. És majd meglátod, milyen leszek én. Csak ezt ne tedd, csak még most az egyszer ne tedd.« Hideg verejték gyöngyözött a homlokán, mig a nagy láthatatlan lénynyel beszélt, de milyen istentelenség, hogy nem fölfelé nézett, ahol az illető lakik, hanem a földre mélyeszté a tekintetét, mintha oda akarna befúródni, ahol a z . a »másik® van, katlanok sokaságában.

Aztán, mintha szabadulni akarna a rossz gondolataitól/megrázta magát, felugrott, egyet nyújtózott és megint poharat emelt most már a Pestalozzi példájából fonván szines szálakat a tanárral való örökös barátság megkötésére. Ami meg is történt hasonlóan két hangos 1 csókkal. . -T- No, már most te is hozass az örökös barátodnak egy pezsgőt! A tanár szó nélkül engedelmeskedett: (pedig nehezére eshetett, mert takarékos ember). Szlebenits megtöltötte jéggel a maga pezsgős poharát s a jégkoczkák alól szopogatta az égi nedvet, egyet-egyet csettentve a nyelvével, miközben újra belebonyolódott a thémájába: . — Haza kellene mennem. Ezzel az orvossággal. A Misiczának ,van. És nem lehet hazamennem. Képzeljétek, hogy jártam! Amint bejövök-most este kilencz után, megálltunk itt a »Fehér'Róka« előtt. De minek is álltunk meg?. Már nem is' tudom. Talán az ördög súgta. De az is lehet, Isten súgta, hogy próbát tegyen velem. Azt gondoltam, hamarabb lesz ugy, ha én bejövök .vacsorálni s azalatt az öreg kocsisom, Nikoláj, elszalad a reczeptekkel a patikába. De, hiszen odaállhatott völna a kocsival és visszajöhetett volna idejébe! Hanem ott látok a kapunál egy kolduslánykát, aki egy krajczárt kér tőlem az összetett kezeivel. Vetek. neki egy ' hatost és valahogy összezavarodik az eszem és azt mondom Nikoláj-nak: Eredj, öreg, a reczeptekkel a patikába, te pedig kis poronty vigyázz addig, a lovakra, a kocsira, -hogy valamit el ne lopjanak. No már most kimegyek, hogy hazainduljunk, hát mi van? Nikoláj méghozta ugyan a szereket, de a kis lányka bent alszik a -kocsiban és nem merem felkölteni. Nikoláj minden áron fel akarja zavarni, de nem engedem. »Ne avatkozz, Nikoláj, nem akarom, hát nem akarom és vége . . .« De micsoda ez, hát senki, sem tölt? No hát töltök én. Csakhogy megint nem kotyog, benne, semmi. Hallod-e, czimborkám, (hozzám fordult szelíden, szeretettel) hozass még egy pezsgőt az örökös barátodnak. .' — Nem bánom, Szlebenits, de csak ugy, ha az utolsó lesz, mert már mi elmegyünk lefeküdni. — .Oh, hogyne. Persze, az utolsó! Becsületemre mondom. Ámbár nem merem felkölteni, de meglehet, hogy már azóta fölébredt. t Egy pinczér behozta a harmadik üveget is, de nyitva és etiquette nélkül, ami nagyon felbőszítette Szlebenitset. — Mit? Ti már ott künn vettétek ki a dugóját? Hát miféle lebuj ez, he ?! Ösmerlek gyalázatos pióczák! Persze, a dugón rajta van a czég jegye, hát nem meritek behozni, mert valami páncsot adtatok-föl. Pancsot? Az. éri örökös barátaimnak ? Szörnyűség! • Óriási tenyerével az asztalra vágott, hogy • minden tánczolt, csörömpölt rajta. . — Szaladsz ki rögtön azért a dugóért, mert ,ugy kétfelé hasítom a fejedet, h o g y ' a z agy velőd szétfrecsegjen a világ négy tája felé. S ezzel fölemelte hatalmas öklét, hogy kupán üsse, de a pinczér se volt rest, rémülten futott, a szomszéd vörös teritékes helyiségbe, ahol a söntés is volt. .Szlebenits utána iramodott. . — Majd földerítem én a csalást! Hogy fölfedezett volna. valamit, igen valószínűtlen, mert a korcsmárosok se estek a fejük lájgyára és mert nem. hallottunk semmi vihárt (pedig röstelkedve vártuk), sőt ellenkezőleg, egy idő múlva kibontakozott • kívülről a pinczérek trécseléséből a Szlebenits durva, érdes hangja, de teljesen nyugodt volt. — Számítsa föl a dolgokat, Aladár! (Minden pinczért Aladárnak szólított.) — Mi volt. kérem alásan ?

Ismét a Szlebenits hangja csikordult meg: — Egy kis üveg magyarádi és a négy pezsgő. — Csak három üveg volt — szólt közbe a fizetőpinczér. — Négyet mondtam — pattant föl Szlebenits. — Hogy mer maga belekottyanni . . . szamár! ? — Bocsánat, én becsületes ember vagyok, csak • hármat számolhatok. — Kuss! — rivalt rá Szlebenits, hogy a falak látszottak hasadozni. — Mingyárt szörnyet halsz, te kutya, ha még. egy mukot kiejtesz. Ha én négyet mondtam, az akkor négy. Mit tudod te azt a te tökfejeddel, hogy egy Szlebenits mit miért mond? Mert azt akarom nyomorult czinczárok, hogy ha az én barátaim valaha erre jönnek és megszomjaznak, mindig legyen itt egy behütött pezsgőjük. A professzor meglökte a könyökömet: - — Hallottad? . — Különös ember, nehéz benne eligazodni. De már akkor ő is jött lassan, peczkesen, mint egy angol lord. — No, fiuk — mondá csöndesen — igyuk meg a Szent János áldását, mert már későn van. (Vége következik.)

Krónika II. A tanítónő. — nov. 8.

A napokban a vidéken esett meg a tanítónő tragédiája. Megírták a lapok részvéttel' és kíméletesen, eltemették otthon részvéttel és csöndesen. Nyuigodjék békében és aludjék jól az iskolaszék is, mely döntött a sorsa fölött. Amikor tanítónő ellen fegyelmi vizsgálatot indítanak és ítéletet hoznak, rendesen a mai erkölcs trónol a birói széken. A tanítónőnek Vesta-szüznek kell lennie, évi hatvagy nyolczszáz koronáért. Tanítania kell érte, műveltnek kell lennie, gyámság alatt van, férjhez nem mehet és élete hivatalból nyitott könyv, nemcsak olyan, amelyet mindenki olvashat, hanem olyan is, amelybe mindenki irhát is valamit. Az alatt az ürügy alatt, hogy gyermekeinek jó erkölcse van rábízva, mindenki könyökig vájkálhat a magánéletében és jaj annak a szegény leánynak, akit megcsalnak, mert évi hat usque nyolczszáz korona fejében és gyermekeink érdekében neki le kell mondania a földi és égi üdvösséghez való minden jogáról. Összeül az iskolaszék és kezd kutatni: ezzel volt viszonya, azzal volt viszonya. Jegyzőkönyvet vesznek föl, összeszámlálják az eseteket és ennyi meg ennyi szívbeli deliktum alapján kilökik a tanítónőt az iskolából és a tisztességesek társaságából. Már most nem arról van szó, hogy a tanítónő több erkölcsi szabadságot élvezzen, mint más hölgy, de azt nem értem, hogy a tanitónő miért áll kevésbbé a törvény oltalma alatt, mint más fiatal és idős hölgy ? Miért szabad az ő eseteit összeszámítani, mikor másokét még csak emiiterii sem szabad ? Az iskola és az erkölcs érdeke nagy és szent dolgok, de a nő érdeke és joga sem kutya. Amikor a szegény leány szerződésre lép az iskolával,

hogy ennyi korona fejében ennyi órát ád, miért kénytelen lemondani minden törvényes védelemről, mely a női becsületnek kijár ? A férfi kenyérkeresetével szerez jogokat, a nő, ha dolgozni akar, elveszti jogait. A faczér tanitónő egyszeriben nő s mint ilyen élheti a Perditák életét is, senkinek sincs joga, hogy erkölcsiségét megbélyegezze. De be kell állnia munkába és ezzel dokumentálnia, hogy tisztességes uton akarja kenyerét megkeresni és menten mindenki rendőri felügyelete alá kerül. Amellett, mint minden dolgozó, pénzszerző női teremtés már á priori gyanús. S ha álláshoz jut, még gyanúsabb. Mert tudja mindenki, hogy a tanítónői állásokat a protekczió osztja s rendszerint a városatyák, a tanácsosok, a fogalmazók, az Írnokok és az ajtónállók sürün részesülnek kopott, de szép és művelt fiatal hölgyek látogatásában. Becsületes gondolkodás mellett megáll az embernek az esze, látván a férfi-morál kényességének ezt a sajátságos bifurkáczióját. Amikor állásosztogatásról van szó, az a hölgy részesül előnyben, aki az erkölcsi integritására kevesebb súlyt fektet, de amikor az állás megtartásáról van szó, akkor az urak rögtön Torquemádákká alakulnak át s ugy lehet, az a szenátor háborog leginkább a feslett életű hölgy viselkedésén, aki leginkább vetette latba befolyását az érdekében. Mégis, mikor a nő kenyérkeresetéről van szó, a bölcsek és emberbarátok rágyújtanak a nő függetlenségének nótájára. Ne legyenek kénytelenek magukat eladni, hadd éljenek meg a munkájuk után önállóan, mint a férfiak. S alighogy a nő egy garast keres, már eo ipso gyanússá válik. S akitől e garast kapja, becsületes, sőt kizsákmányolt munka árán, az rögtön urává válik minden perczének, annak felelősséggel tartozik minden munkán kivül való dolgáért s az bármikor a birájává csaphat föl és megsértheti, megbélyegezheti mind azon a jogczimen, hogy kenyeret ád neki s a házában, vagy az intézetében két garasért tiszta erkölcsöt kiván meg. A legridegebb czenzura alatt a legtágabb előítéletnek kitéve, de hazugul hangzik az a nóta a női függetlenségről. Látsz egy hölgyet az utczán: Ki az ? — Az apja leánya. — Ah, be szép. Ugyan ki lesz az a boldog, aki otthonába vezetheti majd? Látsz egy másikat: az ki? — Dank kisasszony. — Teringette, de jó izlése van a direktorának. Pedig logika szerint ez a szegény leány azzal, hogy kolduspénzen a legszebb idejét poros hivatalban, termetrontó és lélekölő másolásban tölti, a legjobban bizonyítana a lelke és a teste becsületessége mellett. Mig az a másik, aki munkátlanul tölti az idejét s ugy lehet többet költ, mint amennyit apjától kap, éppen ezzel adna jogot a gyanakodóbb megítélésre. De nem ugy van, — kezdve a konyhaleányon, vagy a téglahordó napszámosnőn és a hivatalnoknők, tanítónők skáláján keresztül egészen a vagyonok fölött rendelkező primadonnákig. A munka az, ami a női becsületet leginkább kiteszi a rágalomnak, avagy az igazságnak — hiszen ebben az esetben a kettő körülbelül egyet jelent. Ha ebből a keserves női függetlenitésből ki nem ábrándulnak maguk a nők, vagy tönkremennek hamarább és biztosabban, mint a tisztán a férfira való utaltság

743

idejében, vagy pedig a jóhiszemű, de felületes apostoloknak egy kicsit becsületesebben kell gondoskodniok róluk. Ha a munka után való élés függetlenséget akar jelenteni, akkor azt a függetlenséget meg is kell óvni. Már pedig a dolgozó nők nyakára'csavarodó hurkot az erény köteléből fonják. Pokolba az erkölcsbirákkal! Ne legyen senkinek joga a dolgozó nők erkölcsi életébe hivatottabban betolakodni, mint a nem dolgozókéba. Melyik apa tűrné el, hogy leányáról az iskolaszék mondjon birálatot és Ítéletet. S az. iskolaszéknek mennyivel van több köze a tanítónőnek iskolán kivül való életéhez, mint más ember fiának? A tanitó lehet a legnagyobb lump, az iskolaszék nem bánja, föltéve, hogy józanul jön az iskolába és közbotrányt nem okoz. A tanítónőnek még az álmára is akar vigyázni, persze nem ugy, hogy megóvja a veszedelemtől, hanem ugy, hogy lecsapjon rá, mint a kánya. S amely perczben a dolgozó nőnek megvan az a joga, hogy munkája idején kivül azt .tehet, amit akar, akkor szerzi csak meg igazán függetlenségét. Szüksége van az erkölcstelenséghez való jogra, hogy erkölcsös lehessen. Addig nem arról van szó, hogy a dolgozó nő egyenlő lehessen a dolgozó férfival, hanem csak arról, hogy egyenlő legyen a nem dolgozó növelj Jogokról és kiváltságokról, természetével járó prerogativákról kell lemondania, amikor azt hitetik el vele, hogy a maga lábára állt és a maga életét élheti. Az a revolver, mely hatszor sült el a békési iskolaszék üléstermében, szimbolikusan igazat beszélt: öt lövés,. a férfiakra irányozva, czélt tévesztett, az az egy, melyet a tanitónő magára irányitott, talált. Ami a nő ellen van, az mind talál, a férfiak fölött külön Gondviselés őrködik. Semper.

A matrácz-sir. (Angolból.) Irta: J. ZANGWILL. (Vége.)

— Csakhogy nem fejezte be soha. — Mert ostoba voltam, hogy le hagytam magam beszéltetni Mosertól. Vagy. talán Gans volt ? Ah, föl fogja-e róni Jehovah az én javamra, hogy egyszer a zsidóság és görögség kibékitésén fáradoztam s össze akartam egyeztetni a jó szépet a szép jóval! Ó felejthetetlen napjai az ifjúkori ábrándoknak, melyeknek tele melegebb volt a későbbi évek nyaránál! Hogy le szerettek volna bennünket tiporni a rabbik és az állam! Te derék Moser, te lagymatag lelkű, lágyszívű ember, aki a comptoirtól pártoltál át a laboratoriumhoz s pihenésül tanulmányoztad a szanszkritot, moriturus te saluto! És te Márkus, te gyermektestű, aggastyán-arczu, encyclopaedikus, szervezetlen elme! És te Gans, a te nagyon is organikus hegeliánus hókuszpókuszoddal! Igen, a rabbiknak igazuk van, mi pedig végre is a keresztelő-medencze elé állunk. Az isten azonban bizonyára az akaratot veszi számba s jobban tetszenek neki a mély érzésű sziv ábrándjai, mint az ártatlan szivü erényes nyárspolgárok cselekedetei, akiknek jósága nagyon zsandárszagu. S vájjon hol találhatja meg az

V

ember a jövő vallását, ha nem a hellenizmus által szélesre taposott judaizmusban ? S biztos lehetsz abban, hogy erre okvetlenül zsidó fog ráakadni. Mert nekünk adatott a vallás adománya és a minden korszakok bölcsessége. Ti többi fiatal fajok még sohasem értetek föl Mózesig, eddig az óriás alakig, ki alatt eltörpült a Sinai, mikor a tetején állt, ki az életnek legnagyobb művésze volt; ki emberi pyramisokat épitett (mint ezt Vallomásaimban kifejtettem) ; ki megteremtette Izraelt; ki elővett egy kis pásztorcsaládot s nemzetet alkotott belőle, az istennek nagy, örök, szent népét, mely arra van hivatva, hogy túlélje a századokat s élesztőkovászul szolgáljon, a többi nemzeteknek. Még sohasem értetek föl Mózesig, aki államférfiú volt s nem álmodozó; aki nem tagadta a világot és a test jogát, hanem megszentelte. A boldogság nincs-e benne a kereszténynek a mennyország után való sóvárgásában ? S az ember Mózes nagyon szelid lélek volt, a legalázatosabb és legszeretetreméltóbb ember. Senki sem gondolja meg, hogy ő is kész volt meghalni mások bűnéért s mikor népe vétkezett, azt kérte istentől, hogy helyette az ő neve légyen megátkozva: s mikor isten azt ajánlotta neki, hogy nagy népet támaszt belőle, inkább a népének a nagyságáért könyörgött az Úrhoz. Kivezette népét Palesztinából, de maga nem tehette lábát az igéret földjére. Mily fönséges, isteni alak s mégis mennyire megvolt benne a harag és tévedés indulata. Mily szeretetreméltóan emberi természet volt! Mily rembrandti vonásokkal van ő megmintázva, mig a ti sanyarú szerzeteseitek a ti Krisztustokból aranyos dicsfénynyel köritett puszta dekorativ alakot teremtettek. Ó Mojse Rabbanu, ó mi tanítónk! Krisztus nem volt sem az első, sem az utolsó a mi fajunkból, aki töviskoronát viselt. Ha a meditácziót tekintjük, mi egyéb volt Spinoza, ha nem Krisztus? — Minden nagy szellemnek megvan a maga Golgothája, amikor kimondja a gondolatait — feleié az asszony. — Hát te minden betűmet ismered? — kérdezte Heine, gyermeteg örömet érezve az asszony. megjegyzése fölött. — Ezek után okvetlenül angolra kell forditanod a müveimet. Te léssz az én apostolom a pogányok közt. Ti angolok nagyon alkalmas apostolok vagytok. Megtérítettétek a zsidókat Cromwell alatt, most meg misszionáriusaitok elhintik a mi palesztinai tanaink magvait a Dél tengerpartjain, Kelet pagodái és minaréjai közt, férfiaitok pedig ismeretlen kontinenseket gyarmatosítanak be a tízparancsolattal. Világszerte Palesztinákat alapitotok. Szerteárad a törvény Czionból, de Liverpoolon és Southamptonon keresztül. Meglehet, hogy ti vagytok Izrael elveszett tiz törzse. \ — Engem is zsidóvá szeretne tenni? — kérdezte az asszony nevetve. — Zsidónak vagy görögnek, ez a két lehetséges vallás — mert a fétis körül tánczolók és az üvöltő dervisek nem számitanak. — A renaissance föl akarta ujitani ezt a két befolyást s a tizenhatodik század óta mind a kettő szemlátomást növekszik, Luther az Ó-Testamentom gyermeke .volt. Az Exodus óta a szabadságot mindig zsidó hangsulylyal mondták. A kereszténység isteni őrültséggé fajult judaizmus, levezető csatornarendszer nélkül való vallás, az életből .kiszakadt szépséges álom, a testből kimetszett lélek, mely át akar szárnyalni a mindenségen, pedig legjobb is csak ballon captif. Azonban a judaizmusról való fölfogásodat ne a zsidók után alkosd meg magadnak. Egyedül csak a nagy lelkek apostoli közössége képes valamit fölfogni ezen a földön. A zsidó misszió mindaddig nem kerekedik fölül, mig a keresztények hivek Krisztus tanításához. Lassalle igazibb tanitványa a Mesternek, mint azok a papok, kik a szocziálizmust denuncziálják. Találkoztál-e már Lassalle-lal? Nem? No majd egy1 szer találkozni fogsz itt vele. Csoda egy ember. En plus

722.

Akarat. Tud mindent, érzése felölel mindent, s mégis ugy művészethez s nem vagyok oka, hogy nem csődíthettem dolgozik, mint a kalapács. Még , a tizenkilenczedik század köréje a piszkos mobot büdös dohányával és a zsarnokok messiása lehet' belőle.. Ó, ha mindenki Spinoza lenne,-aki ellen szórt pórias tirádáival. Mikor -legutoljára találkoztam a jót magáért a jóért-cselekszi; ha a világon igazság és vele, már majd egészen süket volt s csontvázzá fogyott testvériség, ész és humor uralkodnék, akkor a zsidók* be- az aszkórtól. Bő selyem pongyolában járt s azt mondta, csukhatnák .boltjaikat, mert fölvirradna a szent szombat. hogy ha valamelyik császár kezet fogna vele, hát -levágná Figyeltél rám Lucy ? azt mondtam: ész és humor. Minden a kezét. Azt mondtam, hogy én pedig megmosnám, ha lemerül az idők folyamába, ami nem elégíti ki a logika munkással fognék kezet. Ezzel elváltunk s ő szükségét és a humor iránt való érzéket. Logika és kaczagás, — ez érezte annak, hogy engem denuncziáljon, mint árulót és az utolsóitélet két harsonája. Ne bizakodjatok a fejedelmek- persifleurt, aki egyformán képes prédikálni ugy a moben — a földnek valódi nagyjai mind egyszerű emberek. narchia, mint a köztársaság mellett, ami az alkalomhoz Pompa és szertartás, pápák és királyok csak gyermekek- mérten jobban hangzik. Szegény Baruch! Ő talán bölcsebb nek való játékszerek. Krisztus szamáron lovagolt; most volt nálam abban az ideában, hogy az ő zsidó testvérei meg a szamarak lovagolnak Krisztuson. elmerülnek a nemzetek közt. Mellesleg megjegyezve, éppen — S meddig fogja ön harsogtatni a harsonáját a abban az esztendőben született, amelyben az öreg Mendels.Millennium pirkadása előtt? —' kérdezte Lucy, a »kis sohn meghalt. Mily irónia! De nagyon bánt az az inszinuáLucy«, aki oly öregnek és czinikusnak látszott e javithat-' czió,- amelylyel Strausznét illették. Lebeszéltem őt az uj kiadásról, bár, mint talán tudod, kielégítettem a férje lan idealista előtt. — Fájdalom, talán én is csak a ghetto egyik álmo- igazságérzetét azzal, hogy megengedtem neki, hogy rám dozója vagyok, talán én is hiába küzdöttem. Egyszer egy lőjjön,. mig én csak a levegőbe lőttem. Tehetek-e többet ? zsidóasszony sirva ment a fiával a. rabbihoz s elpana— Jól esik, hogy lebeszélte róla — mondá az aszszolta neki, hogy a fiu ahelyett, hogy atyái példájára szony megindultan. üzletbe lépne, vallásos hajlamokat táplál s minden áron — Le. Láthatod, hogy nincsenek napoleoni hajlarabbid szeretne lenni. »Miért -bánt az téged? mondá a maim. A konvenczionális lelkiismeretnek némi kis mararabbi boszankodva, hát én nem vagyok rabbi ?« "Csak- déka még megvan bennem. hogy ez a kis bolond komolyan az akar lenni«, mondá — Akkor nem értem az ön bámulatát Napoleon iránt. az asszony. Lépten-nyomon akad egy-egy ábrándozó, aki — Igy beszél egy angol asszony. Már bocsáss meg, komolyan veszi a külső hitet. Talán nincs is föltámadás de ti farizeusok, ti; és a ti Wellingtontok nem értik meg .az emberiség számára. Ha igy. van, ha nem várhat a a nagy embereket. Napoleon nem fából volt faragva, mint világ vasúton érkező megváltót, akkor őrizzük meg annak a királyok, hanem márványból, mint az istenek. Hadd az isteni Álmodozónak a képét, akinek vére balzsam a mondom meg neked, hogy a »Code Napoleon® nemcsak szegénynek és a szenvedőnek. a ghettoba vitt világosságot, hanem a feudalizmusnak egyÁz asszony bámult ezen a. világos értelmen s • meg- néhány undok, pókhálós odújába is. A világnak már szükváltozott kedélyállapotának a szelíd voltán. Ezzel a lelkébé sége volna földrengésre, égiháborura, mert különben megvésett képpel akart távozni, mikor - egy • szürkeszakállu, ejti a gazság s elposványosodik. Ennek a Párisnak szüksége van isten büntető ostorára s ha Francziaország félig bénult zsidó jelent meg az ajtóban. — Az ^ én rendőrfőnököm — mondá Heine mósó- ürügyet ad Németországnak, lesz akkor kelete a daróczlyogva. '—( Ő rajtam él, ép meg azokból a hírekből," miket nak és a hamunak. Ha nem, akkor kihalt a prófétai ihlet a nagy világból hoz a számomra.,. Tőle szoktam meg- • Izraelből. tudni, hogy mit terveznek az ellenségeim. De itt tartom — Qui vivra verra — mondá -az asszony, nem őket a kezemben — m.ondá, s a kihuzó-szekrényen áljó vigyázva a nyelvére. Azután fülig elpirult s gyorsan másébenfa ládikára mutatott. ról kezdett beszélni: — Hogy bámulhatja egy lélekzetre —•. Add csak ide Lucy. Pardon, hogy el ne felejtsem. Napoleont és Mózest? — S fölkapva egy czeruzát, epésen fölkaczagott s vala— Ó én kedves Lucym, szeretem a népet, de utá. mit följegyzett. lom együgyüségét és nem bizom a vezéreiben. Gyűlölöm — Itt'vannak az ellenségeim. Meg akarják akadá- az arisztokratákat, de szeretem a liliomokat, melyek sem lyozni az Emlékirataim kiadását, de túljárok az eszükön. meg nem törnek, sem meg nem hajlanak s illatjukat és Fogom őket. Élve vagy halva, de ki nem siklanak a fehér, köntösüket néha-néha behozzák a beteg ember szokezeim közöl. Jaj annak, aki elég vakmerő volt engem bájába. Ki merné munkával eldurvítani Corysande fehér megtámadni, ha e sorokat elolvassa. Heine nem ugy hal ujjait, vagy föláldozni Lalage selyem-köpenyének egy ránmeg, mint akármi jött-ment. A tigris karmai mégmaradnak czát ? - Hadd nyomorogjon a szegény, nekem nincs krumplim . a tigris kimúlása után is. Ha meghalok, rájuk nézve én a. Parnasszuson. Az én szocziálizmusom nem barak és leszek az ítélet napja. fekete kenyér, hanem biborköntös, zene és színjáték. Igen, Az asszonynak eszébe jutott, hogy Heine azt kér- paradoxonnak születtem, német párisinak, zsidó németnek, dezi valahol, hogy nem olyan fönséges betegség-e a genie, gyűlölt politikai száműzöttnek, aki a kedves, megszokott mint az osztriga gyöngye s azután azt kérdezte tőle, vég- vén Germánia után sóvárog; szkeptikus szenvedőnek, akizett-e- Bőmével. nek keresztényi a türelme; romantikus poétának, aki klasz— Bőmével? — kérdezte sóhajtva. — Mi bajom szikus formában fejezi ki a modern szellemet; zsidónak lenne vele? Két kikeresztelkedett német zsidó, aki Páris- és szegénynek . . . mondd ezek után, hogy nem oly vilában éli a száműzetés napjait, könnyen elfeledkezik egy- gosan látom-e saját magamat, mint a világot? »Az én másról a halálban. Az én könyvemet félreértették. Meny- értelmem az én királyságom«, dallá a ti régi dalnokotok. nyire szeretném, ha soha meg nem irtam volna. Mindig Az én agyam köztársaság s minden módszer egyformán . csodálattal adóztam Bőmének, bár nem mindig azoknak szabad, egyenlő és testvéri, mint ahogy ez a világosság .' a st.-simoni napoknak a , melegségével, mikor a szellemi gyermekéhez illik.' S ha. van deszpota, akkor a királynak Egeria nimfa szerepét Rachel von Vamhagen játszotta a bohócza az, aki épp. ugy nevet a királyon, mint alattnálam. Három feledhetetlen napot töltöttem vele Frankfurt- valóm. De nem vagyok-e én közelebb az Igazsághoz, • ban, mikor még csak ugy duzzadt a, zsidó szellemesség- semhogy valamely hitvallás, vagy nemzetiség békójába / tői s nem zsugorodott össze politikussá. Derék katonája engedjem magam veretni. Ki meri azt gondolni, hogy az volt a humanizmusnak, bár semmi érzéke sem volt a Igazság megdermedt ezen a fantazmagórikus planétán,

743

mely- kezdetlen időktől fogva rohan végig végtelen tére- volna a heti dologból, otthon ragyogó teríték és ragyogó ken. Az istenre való tekintet kedvéért higyjük azt, hogy arczu nő várt volna rám, felgyújtottuk volna a szombati azok az ellenmondással teljes hitek, melyekért annyi ember gyertyákat, a béke angyalai ott ültek volna megvonulva, halt meg, mind igazak. A humor, ez a ti igazi próba- láthatatlan nagy szárnyaikkal. A feleségem áhítatos gondkövetek, mely mindennek kimutatja a lappangó negáczió- dal tette volna a tésztát a tűzhöz, gyöngéden megcsókolt ját, igazabb fényt és árnyékot ad a dolgoknak, mint a ti volna s én elénekeltem volna az ősi melódiát: »Erényes pedáns philistinizmustok. Hol van az igazság? A hideg asszonyra vájjon ki akad? Becse rubinttal ér föl!« Azután fehér fényben-e, vagy a szivárvány átmeneti színeiben, lettek volna nagy ragyogó szemű gyermekeink, kiknek melyek a fehér fénynyé egyesülnek? A ti filiszter kriti- 'ártatlan fejére áldólag tettem volna a kezemet, kérve kátok sommásan akar velem eljárni, miután belehaltam istent, hogy tegye őket hasonlatossá Ephraimhoz és egy frázisba; vagy pedig darabokra akarja szétszedni* a Manasszéhez, Ráhelhez és Leához — akik különben karakteremet s kimutatni, hogy mennyire ellenmondó kétes értékű példák; — azután asztalhoz ültünk volna, minden egyes rész, s ugy klasszifikálni, mint egy iskola- sóletet ettünk, volna, ami a világnak legistenibb eledele. mester : ennyi jó osztályzat ezekért a kvalitásokért, annyi Nem énekeltem volna cocotte-okról és nimfákról, hanem rossz osztályzat amazokért. A biografusok ugy akarnak énekeltem volna mint Jehuda Halévi, a szivem hölgyéről, engem mérni, mint a szatócsok, mint ahogy Kant mérte Jeruzsálemről. S ki tudja ? az én zsidó verseim talán meg az istenséget.' Huh! Téged megítélhetnek a társnőid, belekerültek volna a szent liturgiába s ájtatos vén emberek vagy akik többek nálad, de nem azok, akik kisebbek. dünnyögték volna az orrukon keresztül. Nevem betűiből Azt mondom neked, hogy ha harmincz métermázsa papi- acrostichont csinálnának a versekben s az utolsó vers rost firkálnak is össze rólam, épp oly kevéssé fognak diadalmas hozsánnára, vagy tremolo kesergésre ihletné a engem megérteni, mint azt a Kozmoszt, melyet vissza- kántort. Néhány zsidó bankár, kit mostani verseim nem sugárzom. Vagy ellentmond a fenyő a rózsának, a hatnak meg, elfakadna sirva s a mellét verné. Azután lótuszok országa a jéghegyeknek ? Én Spanyolország tisztességesen eltemetnének az »Élet Házában« s a fiamat vagyok, Perzsia vagyok, az Északi tenger vagyok; az kaddisnak hivnák. Ó istenem, mennyivel jobb ostobának antik Görögország' szépséges istenei vagyok, Brahma, maradni, szélesre taposott, kipéczézett ösvényen haladni, Egyiptom és Sphynx. De egyszersmind, ó édes Lucy, mint kék halmokon vándorolni, a saját szivének és szemeitragédiája vagyok' a modern, mindent visszátükröztető nek vágyát követvén. Mert igaz ugyan, hogy dicsőséges lelkiismeretlenségnek, mely szemtől-szembe mer nézni az területek várnak még oly fölfedezésre és átkutatásra, oly istennel, s nem elégszik meg a hátsó felével, mint Mózes, folyamokban lehet fürödni, mint a folyó ezüst, s vad s nem elégszik meg Mózessel, mint az izraeliták. Ah, miért lovakat lehet zabolázni a sörényüknél fogva, de viszont nem teremtett engem az isten négyszögletűnek, . mint fölméretlen, vadon területen jársz, ahol nincs sem csillag, Mendelssohn Mózest, vagy fönségesen egyoldalúnak, mint sem iránytű. Egyetlen félrelépés s vagy tátongó'mélységbe Savanarolát ? Én. is megtudtam volna halni az emberiség zuhansz, vagy nyakig merülsz a mocsárba. Nagyon megváltásáért, ha nem bántott volna' az a kétely, hogy veszedelmes dolog az öreg fölvigyázókkal nem törődni. az emberiség nem -méltó a megváltásra. Mekkora tragédia Látom Moses ben Amramot mérőlánczával és rovatoló az, ha az ember Don Quixote és Sancho Panza egy- eszközével, amint azokra a szikialapokra följegyzi a íegszerre! Ti korlátolt értelmek sokkal boldogabbak vagy- feneketlenebb- mélységeket és a legsárosabb mocsarakat. tok. Szerettem volna Milton lenni, hasonlatos a ti komor Mikor még egy uton jártam a hegeliánusokkal, azt szokangol székesegyházaitok valamelyikéhez, melyből szent tam mondani,,vagyis inkább még most is azt mondom, hagyományok áradnak, mélyen végigbug az orgona mert fájdalom, nem fojthatom el magamban, amit már hangja, s melynek festett ablakain végigsuhan a kivül megírtam: »tanitsátok' meg az embert, arra, hogy ő az levő zöld fák árnyéka, mint a nagy természet jelzője. isteni s a saját isteni voltának a tudata arra fogja őt Vagy szerettem volna valamelyik arisztokratátok lenni, ihletni, hogy ezt ki is jelentse«. De most már látom, akinek pompás kastélya van a vidéken, nemes lovai és hogy a mi isteni voltunk olyan, mint a vén Jupiteré, aki ebei, és szépséges felesége. Szóval szerettem volna barommá változtatta saját magát, mikor megpillantotta a a férjed lenni. Vagy ha ez nem, hát szerettem volna szép Európát. Ó istenem, ha én megsemmisíthetném a a magam feleségé lenni, egyszerű, szerető teremtés, német filozófiáról irt minden könyvemet! Nem, nem, az kinek a kulturáról való ideája nem terjed tul a káposztán. emberiség -nagyon elaggott és nagyon nyomorult. Kell, Miért is volt az én lelkem tágabb, mint a ghetto, ahol hogy hitünk legyen; hit nélkül nem élhetünk, nem lehetünk születtem? miért nem pajtáskodtam a mi gyermekeinkkel? meg anélkül, hogy ne higyjünk a régi naiv dolgokban, a személyes istenben, a jó . öreg bibliában és a siron tuli Ismét előfogta a köhögés, s a »kis Lucy« elgonéletben. dolta, hogy életének és verseinek minden szomorúsága annak tudandó be, hogy egy bizonyos zsidóleány nem Áz asszonyt valósággal megbűvölték ezek a szavak, akart az ő családi körének tagja lenni. melyek olyanok voltak', mint a tengerparti szirt körül — De már untatom ugy-e? — mondá Lucy. — gyújtott világosságok éjszakának idején, föltártak nemcsak mérhetetlen magasságokat és végére érhetetlen mélységeket, Ne erőltesse magát. Még csak kis ideig maradok. — Talán én untatlak téged! De el kellett monda- hanem piknik után való piszkos • teritőket és üres palacznom a gondolataimat, mert gyermek is vagy, aki engem kokat is. Az az érzése volt, hogy Heine értelme nem szeret, és asszony is, aki megért. Hamarabb akad olyan, annyira visszasugározza a Mindenséget, ahogy ezt magáaki szeret, mint olyan, aki megért. Az én saját ról állította, hanem inkább megtöri a sugarait. De nem szüleim nem értettek meg soha. De vájjon szüleim fenségesen foltosán, mint Spinoza esze, hanem ragyogó voltak-e a szelidlelkü kereskedő, s a tiszta, világos színesen. A fönségestől le tud szállni a nevetségeshez, s fejű, romanticzizmust ki nem állható német asszony, — egyenlő érzékkel viseltetik a kozmikus schema minden értéke iránt. az isten áldja meg ? Németország volt az atyám — Hát sohasem lesz vége a zsidó és görög e hars a ghetto az anyám. Talán boldogabb lettem volna, ha nőül veszem vala a legelső feketeszemű zsidóleányt, czának ? — kérdé félig önmagától, ugy, hogy az asszony akinek az apja szóbaáll a pénztelen poétával. Kétféle nem tudta, személyesen érti-e ezt, vagy általánosságban. főzésre berendezett, konyhát tartottam volna s húsvétkor S mikor az asszony menni készült, igy szólt ' hozzá pászkát rágicsáltunk volna. Minden pénteken megtértem gyöngéden: V

722.

— Attól felek, hogy megbotránkoztattalak. Egy dolgot azonban sohasem illettem szentségtörő szavakkal — az életet. Az életörömben nem foglaltatik-e impliczite imádság, nincs-e benne lappangó kecs? S azután meg az isten atyánk nekünk s nem káplárunk. Nem olyan mogorva és ünnepélyes ő, mint aminővé a papok teszik. Azért teremtette a. kis macskát, hogy a farkával játszszék, az én Nonotte-omat meg azért, hogy nevessen és tánczoljon. Látogass meg ismét kedves gyermekem, mert az én barátaim hozzá vannak szokva a haldoklásomhoz s azt várják, hogy örökre meghaljak. Megfordított halhatatlanság. Egy szép napon csak becsukva találják,a játékosboltot s a pojácza le lesz zárva a skatulyájába. Isten veled. Áldjon meg az isten kis Lucym, áldjon meg az isten. A játékos-boltot hamarabb becsukták, mint várta, de a pojácza legutoljára tartogatta legcsodálatosabb mondását: •Dieu me pardonnera, c'est son métier.«

Krónika III. Vádbeszéd*

'

. '

Tekintetes Törvényszék! Mit tagadjam Azt, amit úgyis minden tagja tud, Megöltem Júliát, pedig a kedves Nem volt se hűtlen, se. hamis, hazug. Megöltem Júliát, mert volt okom rá, Rettenetes, fenséges, szörnyű ok, Megöltem őt, hogyan, miért, mi czélbul, Ti tudjátok szerelmes csillagok!

. .

Júlia szép volt és szelid, szerelmes, Imádtam őt kimondhatatlanul, Imádtam őt, mint hadvezér a kardját S mint Ön az igazságot Elnök ur, Imádtam őt, mint lepke a virágot S mint a hatalmas óczeánt a czet,' Imádtam őt, ahogy Romániában Egy gyönge nőt imádni csak lehet.

Végre egy este . . . nem bírtam tovább m á r . ' . . A sok hamis hang a fejembe szállt . . . Nem láttam semmit, nem hallottam semmit, Csak millió üvöltő; bősz pedált. S ahogy ott ült az átkos zongoránál Vad düh czikázott az eszemen át S égy megdöbbentő, pompás fordulattal Megöltem őt, megöltem Júliát. Megöltem őt . . . Tekintetes Törvényszék! Önök között van apa, férj nem egy, Ki hallott már hamisan zongorázni S ki ilyenkor hazulról messze megy. Azok megértik, hogy ezerszeressen, . Volt itt a szörnyű gyilkosságra ok S ez a körülmény — ezt merem remélni A bűnöm súlyán enyhíteni fog.

— k

Megöltem őt . . . ő meghalt . . . eltemettem, Sírja fölött enyelg az esti szél, De haj, mihaszna ! Nem tudtam megölni, Sírjábul minden éjjel visszatér. És minden éjjel ágyamhoz leülvén, Mint bosszutálló rémes fúria, Ott zongorázik, konokul kitartón És egyre hamisabban Júlia. Az őrület környékez napok óta, Már nemcsak éjjel, reggel, délelőtt, Ebéd után s e perczben is kajánul S hamissan zongorázni hallom őt. Szeretném, hogyha fölakasztanának, Talán a másvilágon odaát, Nem hallöm majd a poklok bősz zajában, Az átkozott, a gyilkos zongorát!

Incubus.

,

S megöltem őt, megöltem Júliámat, Szivét ennen kezemmel szúrtam át, Megöltem őt, mert volt egy rossz szokása . . . Rossz ? Mondjuk i n k á b b : becstelen, gálád. Reggeltül estig folyton zongorázott, Hogy reszketett a sok kulcs és kereszt, S játéka oly hamis volt, oly hamis volt! . . . Jobb ügyhöz illő hévvel űzte ezt. Hamisan' játszott, csalt . . . mily iszonyattal Hallgatta sok-sok héten át e f ú l ! Intettem őt, majd sirtam, könyörögtem, De sajnos, minden eredmény nekül. Sőt névtelen levélben fenyegettem; Kezdje elől, a játék csúnya volt, Hiába minden '. . . konokul kihozta Ha egyebet nem, dur helyett a mollt. Hallgattam őt . . . igy hallgatott a múltban A kinok padján számos vértanú S ő zongorázott . . . egyre hamisabban S nem támadt föl szivében a gyanú. Pedig már ordítottam közbe-közbe, Mint sivatagban a dühödt sakál, Amely halálos támadásra készen Minden kis izgatásra reagál. * Candiano román tiszt, megölte a kedvesét, a szép Jarcon Júliát, mert hamisan zongorázott.

Veszelei Károly. Azt olvasom az újságban, hogy a Székesfőváros a Kóczán-féle irodalmi alapítványból most gázszükségleteit fedezi és bámulom a kupaktanács elmésségét; mert tessék distingválni: a literaturának feladata, hogy világítson, a gáznak ugyanaz; de az irodalomban a világítás bizonyos esélyektől függ, talentumok keletkezésétől, a közönség reczeptiv hajlamaitól .és a többi — ellenben a gáz minden körülmények közt világit és a gázfogyasztás van legalább is olyan kultur-fokmérő,, mint a literatura, ergo Budapest székesfőváros kupaktanácsa mindenesetre helyesen cselekedett, hogy azt a Kóczán-féle irodalmi alapítványt a gázkontóval hozta kapcsolatba, mert igy most már egészen evidens, hogy az irodalom világítani fog. Ha az Akadémia és Kisfaludy-társaság követné a főváros példáját és összes irodalmi alapitványait gáz- és villamos világításra convertálná, ennél a világitásnál se venne észre bizonyos embereket, akiket észrevennie tilt a családi politika. Veszelei Károly talán ezek közé tartozik, talán nem. Nem ismerem se származását, se rangját, se családi állapotát. írótársaim közül se tudja senki, nem beszélt vele soha senki. Ugy látszik, a fővárosban sem igen fordul meg és féltékenyen óvja személye inkognitóját vagy félti — és ebben igazat adok neki — azokat az

747

illúziókat, melyeket az ő naiv, tiszta, harmonikus lelke alkotott mirólunk, a nyilvánosság porondján dulakodó, szegény mániákus emberekről, akik abban a hitben elfogulva élünk, hogy a mi pályánk disz és a mi munkánk haszon. A tavaszszal levélben fordultam hozzá — Dombováron lakik — és életrajzi adatokat kértem tőle nem is annyira a lap szempontjából, mint személye iránt való érdeklődésből. Verseinek lenaui melancholiája, gondolatainak mélysége, de különösen hangjának közvetlensége megfogott. Adatok helyett egy csomó verset küldött, mintegy azt akarván kifejezni: hogy neki adatai nincsenek, de versei vannak, hát küld verseket. Utána jártam és . annyit tudtam meg, hogy egy tolnamegyei közbirtokos egyetlen gyermeke és évek óta sorvasztó betegségben . szenved és kizárólag a költészetnek él. Valami titkos irigység fogott el. Kizárólag és egyedül a poézisnek élni, menten anyagi gondoktól és küzdelmektől, távol a versenytér nyaktörő izgalmaitól — ez az álomélet milyen szép lehet! És látom magam előtt azt a szegény édes anyát, akinek egyetlen öröme és életének szakadatlan gondja az a beteg fiu, aki senyved és gyógyulni nem tud, aki borong és tépelődik:

Félmúlt időkből. Mágnás papok. Három püspöki kinevezést hozott a hivatalos lap egyik legközelebbi száma. Az egyik közülök mágnás: » sárvári és felsővidéki gróf Széchenyi Miklós, pápai praelátus, esztergomi kanonok, jaáki apát és a Pázmány-intézet igazgatója«. Fel is hangzik itt-ott már, hogy egy idő óta nagyon sok mágnás kap püspöki süveget. Meg az is, hogy nagyon fiatalok még azok az arisztokrata főpapok. Fiatalon lett püspök Mailáth Gusztáv, Csáky Károly és ime most Széchenyi Miklós gróf. Mint aféle örökösen ócska scartéták közt kutató ember, uri magam keveset foglalkozom a má-val. A politikai események közt is anno 1848-nál vagyok. A pos'onyi diétán tul csak gondolom a gondolni valót. De se le nem irom, sem nem beszélek róla valami sokat. Azonban azt tudom ócska scartétákból is, hogy főúri püspökök és egyéb nagy papok minden időben valának. Csak a hiresebbjéből válogatva, ott van mingyárt: Barkóczy Ferencz gróf. Neki már mint növendékpapnak az ivánczai prépost czimet adományozta VI. Károly császár. Később Mária-Teréziának • kedvelt embereként gyakorolt nagy befolyást az ország dolgaira. Különösen szerette a poétás embereket Barkóczy, és nágy barátságot tartott Orczy Lőrinczczel, az Örsi bölcscsel. Sok jó napot töltöttek együtt s mintegy ezeknek a napoknak az emlékezetére irta Orczy Mátra hegyei közt mulatozó Nimpháknak énekét, melyet »a nagyméltóságú herczeg Barkóczy Ferencz, Magyarország prímásának, esztergomi érsek urnák mintegy búcsúzóképpen szomorodott szivvel mondának 1761. esztendőben«. • Akkor nevezte ki ugyanis Mária-Terézia Barkóczy Ferenczet Magyarország prímásává, s Orczy a főpapot a Barkóczyak czimerében látható angyalhoz hasonlitva, ir ja:

Anyám ! ha tudnád hogy marczangol, gyötör engem A vád, ezüstbe játszó fürteidet látva, A h ! miattam történt, hogy nem boldog örömben Fonnyadt el életed sok drága, szép virága. Felhő voltam, egy szomorú, fekete árnyék, Mely életed egén örökké ott borongott, S oly irgalmas vihar utadon sohse járt még, Hogy. leszaggassa róla ez a felegrongyot.

istenem, milyen szomorú! — — Veszelei Károly egy végtelenül 'finom,, subtilis lélek és habár az ő lantjának úgyszólván csak egy húrja van, az ember ezt a. mélabús hangot sohasem unja meg, ez a hang oly teljes, oly sonor! Harang nem zúg — és riem harsan föl zsolozsma, De a merre járok h a l k a n elbolyongva Oly álmatagon borul rám a fa lombja. És oly mélabús, oly magányos a lelkem, Mintha elhagyott volna valaki engem, Akit forró szivvel, igazán szerettem.

Évek Óta várom, hogy egyszer csak betoppan a szobámba és azt mondja, eljöttem, mert hozzátok tartozom, A Hét zászlaja alá; de Veszelei maga helyett csak az ő hajszálvékony Írásait küldözgeti és most azok is el-elmaradoznak, talán fagyosabban környékezte az idei őszi szél, mint másszór; talán melegebb éghajlat alatt keresett menedéket a sorvasztó láz ellen, nem tudhatom. Pár év előtt egy kis kötet költeménye önállóan is megjelent ; de nagyobb hatást nem keltett. A Kisfaludy-társaság nem sietett őt beválasztani tagjai közé, noha mindig, van egy üres helye a várva-várt Messiás számára. Ebből azt következtetem, hogy Veszelei Károly, noha kitűnő poéta, de nem az a Messiás, akit a vaskalaposok várnak.

'

Te pedig Esztergom, irigye Egernek — Tapsolj örömödben .ily drága kincsednek.

Barkóczy egyre biztatta kedves barátját, hogy adja nyomtatás alá is verseit. Igy tett egyszer Érdő-Kövesden is, mikor »valamelly szép forrás mellett sétálának«. Orczy szerénykedve jegyzé meg, nem érdemesek azok arra, hogy tipográfushoz kerüljenek. Úgyis elvész minden könyv. Példa rá az alexandriai bibliotheka. — Igen ám, és mégis évtizedről évtizedre olvasnak .holmi Markalfokat —1 veté ellen Barkóczy. — Hogy veszne el hát a jó. — Erre tollat fog Orczy s könyve elé következő strófát irja: Emlékezem herczeg ! s tudom parancsoltál, Mikor a forrásnál Kövesden sétáltál, De bánom, ha bennem', Te megcsalatkoztál 'S otromba hajdúra harangöntést bíztál.'

Barkóczy rendkivül szerette a jó élczeket. Rendkivül szellemes, élezés- nő volt Orczy Lőrincz leánya' Zsuzsanna, Splény Gáborné. Különösen szivesen élczelt a fényes katonai czifra. nyomorúság felett, melyből neki is kijutott, mert temérdek gyermekének ellátása és neveltetése, bár Splény Gábor folyton avanzsirozott, minden jövedelmüket fölemésztette. Egy izben Barkóczy már herczegprimás korában, 1765 tavaszán, meglátogatta az öreg poétát. A tarnaörsi kastélyt fényesen földiszitették erre az alkalomra. Lampion, zászló, verses' transparent, minden találtatott quantum satis; már ahogy ez módi volt abban az időben. . '

.

2*

722.

A fiatal Splényné — Orczy Zsuzsanna, aki éppen otthon mulatott, a saját ablakába következő transparentet függesztette: ' Die kleine Excellenz Macht der grossen Eminenz ,Ihre tiefste Reverenz — Und empfielt in Hoohdero Krampeln Ihre vielen Ramsamperln . . . i

Barkóczy annyira nevetett az elmés föliráson, hogy azonnal gondjaiba fogadta Zsuzsanna kis hadseregét, neveltetésükről is gondoskodni akarva. Nem válthatta be azonban igéretét, mert a lángeszű főpap még annak az évnek a nyarán Pozsonyban meghalt. Nem kevéssé hatalmas és fényes egyháznagy volt Migazzi Kristóf, walli és sonnenthurmi gróf. Mint váczi püspök 600,000 forintot ruházott be egyházmegyéjébe. A fény és pompa, amit kifejtett, leírhatatlan. Mikor 1764-ben Mária Terézia. és férje, Lotharingi Ferencz meglátogatták Váczott, Migazzi majdnem az egész várost újjáépíttette. Mikor a felséges pár augusztus 27-én bevonulását tartotta, nemcsak pompás uj diadalkapu, de fényes házsorok közt is haladt be. Erről igy ir egy régi krónika: "Midőn a' Felségek a' Fő-Hertzegekkel a' diadalkapun át a' főmgu Hertzeg egész fényözöntől ragyogó palotájába vezéreltettek, a' kiket is a' főmgu Hertzeg bíborba öltözve, az ország főuraitól környezve fogadott«. Másnap a nemesi konviktusba látogattak el a felségek, ahol egyik növendék, gróf Hadik mondott szép latin oratiot. Aztán színházat játszottak az ifjak ex Plauto Captiveis czimü játék darabot adva elő. Érdekes Mária Terézia váczi időzésének utolsó passzusa: "Földerülvén aug. 31-ike, őfelségeik korán reggel repülő hídon menének Pestre.« Máig is áll a Migazzi nevü kastély, amelyet a püspök a vadon erdőben hatvan nap alatt, óriási költséggel építtetett, csakhogy a Magyarországot beutazó királynő kedves üdülőhelyen pihenhessen. Pompaszeretet, fényűzés dolgában azonban ugy Barkóczyt, mint Migazzi Kristófot felülmulta. Batthyány József gróf, akit esztergomi érsek korában rendkívül alacsony termete miatt csak a kis prímásnak neveztek. Mint a históriában, valamint régi krónikákban, is olvassuk, Batthyány már harminczkétéves korában erdélyi püspök lett, égy évvel később pedig á megüresedett ka-, locsai érseki széket töltötték be vele. Albert szász-tescheni herczeg igy ir Batthyányról: "Különös, hogy ne mondjam komikus külseje alatt helyesen működő ész, igaz és beható szellem rejlett, és mivel ez nála természetes ékesszólással vala összekötve, szava igen nyomatékos volt.« Bölcsesége és mérséklete a magyar areiopagos Dyonisos nevet biztosították Batthyánynak, aki négy uralkodó alatt töltött be magas főpapi állást. 1 II. József császár alatt különösen kitűntek jeles qualitásai. Liberálisnak is mutatkozott, s bár eleinte nehezen, a nagy uralkodó megmásithatlan akaratával szemben, nem vonta meg közreműködését az egyházi reformokat illetőleg. Batthyány nagyon toleráns maradt később is. Akárhányszor hivatott magához tudós kálvinista papokat, professzorokat, hogy egy s más kérdést velők megvitasson. Egy 1798. október 20-án kelt levél igy emlékezik az ország prímásáról: »— — miután ő Hertzegsége az egri szüretekben nagy nyájassággal veve részt, mai napon Miklós testvéremhez, a' Szabolts vármegyei fel kelő Nemes Seregnek vólt Óbesteréhez érkezett. Miklós igen gazdag és kellemetes Vendégséggel fogadta ő Hertzegségét, a' ki innen a' Hegyaljára, Mádra megy szüretre . . .«

A kálvinista vallású nemes űr aztán elmondja, milyen jól érezte magát a —i kúriában a primás, s ebéd felett kivált »a' tudós Beregszászi Pál uram sárospataki professorral folytatott nyájas vitákat . . .« Hölgyek társaságában is kitűnő társalgónak mondja levélíró Batthyányi, mert »a' bétsi udvar sok apró kellemetes történetét elbeszéllette, és az asszonyi Személlyek mulattatására végig elmondta ama hires új Játék-Darabot, melly Kotzebuetól való és »der Lohn der Warheit« tzim alatt a' bétsi udvari Theatromban nagy kedvességre talált.« Leírhatatlan az a fény és pompa, amelyet Batthyány külömböző ünnepies alkalmakkor kifejtett. Igy II. Leopoldnak 1790-ben magyar királylyá való koronázásakor az összes Rendeket megvendégelte. Az ebéden II. Leopold sógora, a nápolyi király is megjelent, akinek egészségére Batthyány egy akkora ezüst bilikomból ivott, mint ő maga. Pozsonyi háztartása vetekedett akármilyen uralkodó herczegével. Naponta száz személyre főztek, és a palota berendezése az egész'birodalomban ritkította párját. Volt benne tánczterem, szinpad, hangverseny-szála, s itt nem ritkán tartottak »Énekes Előadásokat a' bétsi Udvari Theátrom nevezetes Éneklő Személlyel«. Hasonló pompájú volt pesti palotája is. Ez az akkori -»Ketskeméti kapu« közelében állt s remek árnyas kert övezte. Ferencz császár budai koronázása (1792.) alkalmával itt adott egy olyan nagyszabású ünnepet a főpap, hogy még a "külső-Országi újság levelek is« megemlékeztek róla. Sakkozni szenvedélyesen szeretett. Ha egy ebéd után nem akadt partner, akkor már boszus lett s idegesen járkált le s fel a szobában. Igy történt ez egyszer Pesten létében is. Boszankodva hajolt ki palotája ablakán s látja az utczán menni Tihanyi alországbirót. Tudta, hogy jó sakkista, nem is gondolkozott sokáig s rákiáltott, hogy jönne föl. — Igen ám, de nagyon sietős a dolgom. A Martinovichék pőrében kell menni itélni. — Elvégzik azt Berzeviczy meg Majláth is — felelt vissza Batthyány, az- alnádorra meg az itélőmesterre czélozva. A kártyát sem vetette meg a gavallér főpap. Mint régi krónikákból látjuk, rendes partnere volt egy időben II. Leopold nejének, Mária Lujza spanyol királyi herczegnőnek. Ezek a partiek arról voltak nevezetesek, hogy a császárné a .Cassába egy húszasnál többet soha se tett be, és partnereinek sem engedte, azt mondva, hogy »a' kártya mulatság, és nem nyerészkedésnek tzéljából való.« Mikor 1792. telét Pesten töltötte »minden kedden bálok« tartattak palotájában. Egy ilyen bálról irja Ordódy Nádori Testőrző: »a' jövő héti báljára várja Jos'ef és Antal Fő-Hertzegek Urakat is. Az itteni Dáma Világban nagy a'Készülődés a »magas Iffjú Tántzosok elbájolására.« Még Bécsben nyilvános, maskarás Redutba is elment Batthyány; még pedig a későbbi Ferencz császár, akkor még trónörökös, és első neje, württembergi Erzsébet kíséretében. Az ifjú pár magyar ruhába öltözködött, valamint Batthyány is "hasított ujju, sötét-zöld bársony, regi módi papi öltözetet viselt«. Hasonlóan főúr, hasonlóan nagy fénynyel élő pap volt Esterházy Károly, egri püspök. Rendkivül erős fajszeretet, de vallási fanatizmus jellemezték. Szenvedélyesen téritett, amiért saját magát lelkek halászának nevezte. Ő volt, aki Egert érsekséggé tette, de már a teljes megvalósulás stádiuma előtt meghalva, Eger első érseke 1808-ban Fuchs Ferencz lett. Rendkivül gőgösségéről is ösmerték Esterházyt. Mint v. b. t. t. még főpap-társai által is kegyelmes urnák tituláltatta magát. Egyik görög püspök, Bacsinszky, ezt nem tudva, találkozásuk alkalmával per Domine fráter

722. s z ó l í t g a t t a . E s t e r h á z y t ű r t e e g y d a r a b i g , v é g r e is m o r o g v a u t a s í t o t t a r e n d r e : Sed addat: in Chrisio — vagyis, t e n n é h o z z á , h o g y csak K r i s z t u s b a n . K e d v e s e m b e r e volt egri p ü s p ö k k o r á b a n a d ú s g a z d a g hevesmegyei nemes ur, tiszafüredi Józsa Gábor. E z t is c o n s e q u e n t e r kendezte u g y a n , m i n t a többi n e m e seket, m i g v é g r e J ó z s a kijelentette, h o g y ő n e m m e g y t ö b b é k e d v e s c z i m b o r á j á h o z , m e r t a z ő g y o m r a n e m veszi be a k e n d e z é s t . E s t e r h á z y n a k tetszett a n y a k a s n e m e s ő s z i n t e s é g e é s attól f o g v a t e g e z t e kedves Gáborkáját. N a g y e b é d e t a d o t t e g y s z e r E s t e r h á z y , m e g j e l e n t 'a kálvinista J ó z s a G á b o r is, akit h a s z t a l a n téritett. E b é d a l a t t t ö r t é n t , h o g y e g y k a t h o l i k u s s á lett p r o t e s t á n s n a g y o n s z i d t a régi hitfeleit. M o s o l y o g v a b ö k t e m e g E s t e r h á z y J ó z s á t , h o g y mit s z ó l n a e h h e z . A n e m e s u r a z o n b a n c s a k e g y e t r á n t o t t a vállán, és f l e g m á v a l b ö k t e k i : — H á t én csak a m o n d ó v a g y o k , h o g y szökött . cseléd s o h a s e m o n d j ó t a volt g a z d á j á r ó l . II. József n e m igen s z e r e t t e a z o l i g a r c h a p a p o t , E s t e r h á z y v i s z o n t n e m a felvilágosodott, és a tolerantia Edictumot k i a d ó fejedelmet. Ahol s z e r é t tehették, t ö r t e k is b o r s o t e g y m á s o r r a alá. E g e r b e n j á r v a a császár, E s t e r h á z y fényes ebédjén m e g j e g y e z t e , h o g y a z apostolok n e m éltek á m k o r á n t s e m o l y f é n y e s e n , m i n t a z utódok. M á s n a p a z t á n h á r o m tál ételt f ő z e t e t t a p ü s p ö k , fa-kést, villát, c s e r é p t á n y é r t r a k a t o t t a z a s z t a l r a . Mikor a h a r m a d i k f o g á s u t á n s e m m i s e m jött, a c s á s z á r m e g k é r d e z t e E s t e r h á z y t , h o g y t a l á n tréfálni méltóztatik. »Nem én — viszonzá a püspök — d e t e g n a p Esterházy grófnak v e n d é g e volt felséged, m a p e d i g a z egri p ü s p ö k t r a k t á l j a , a z apostolok szegény utódat. M i k o r p e d i g a z E s t e r h á z y által épitett pompás l y c e u m r a a z t m o n d á a c s á s z á r -»majd jó lessz kaszárnyánakt, E s t e r h á z y d ö l y f ö s e n v e t e t t e o d a , h o g y ezt a gróf, n e m p e d i g a p ü s p ö k építtette. S ő t v é g r e n d e l e t é b e n is u g y testált, h o g y h a a z egri l y c e u m v a l a h a • t u d o m á n y o s czéljától e l v o n a t n é k , szálljon v i s s z a a z E s t e r h á z y nemzetségre. I s m e r t d o l o g n a g y o n az, h o g y II. J ó z s e f c s á s z á r n é z e g e t v e a p ü s p ö k c z i m e r é b e n levő griffet, m e g k é r d e z t e , hol t e r e m n e k e z e k a furcsa madarak. — Ott, a h o l a k é t f e j ű s a s o k — a d t a m e g a v á laszt r ö g t ö n E s t e r h á z y . '•A g r ó f m a g a is s z e r e t e t t a r r ó l tréfálkozni, h o g y ő milyen n a g y u r . Dominus Papae et Múndi, vagyis a p á p a 1 és a v i l á g u r a , lévén P á p a familiáris b i r t o k a , s z a k á c s á t p e d i g Mundix.iák hivták. Minden m a g a s s z á r m a z á s ú főpapok közt azonban t a l á n l e g f i a t a l a b b volt K á r o l y A m b r u s f ő h e r c z e g , aki 1 8 0 9 - b e n T a t á n , m i n t a z o r s z á g p r i m á s a fejezte b e vir á g z ó életét. Mint t h e o l ó g u s t n e v e z t é k m é g ki v á c z i p ü s p ö k n e k és p r i m á s k o r á b a n érte el n a g y k o r ú s á g á t . M i n d e z e k b ő l p e d i g látszik, m i n t ezt a k r ó n i k á s o k m o n d a n i s z e r e t i k : a m u l t a j ö v ő t ü k r e , és nincsen s e m m i u j a n a p alatt. E z t a z o n b a n a r é g i j ó ö r e g B é n A k i b a állította. Vicomte

Letoriére.

Az ajkunkról lecsuszszant szó rajtunk uralkodik, a visszatartottnak mi vagyunk urai. , La Rouchefoucauld. *

Többet ér, ha az ember a munkájából él, mint a nevéből. Mert aki csak a nevéből él, nem élhet a nevének. Az élet hosszú, a név kurta, hamar elfogy. . Mikszáth.

INNEN-ONNAN. 5 F é n y k é p e k a Kúrián. .Igazában csak egy iparág van; amelyik az utóbbi időben, nehéz közgazdasági viszonyok és" válságok közepette is állandó és erős lendülettel fejlődött és _ ez a fényképészet. A fotografia egyre terjedt, használata, alkalmazása folyton gyarapodott. A régi jó időkben az emberek csak akkor vétették le magukat, mikor • házasodtak, azóta az emberek- életében azok a pillanatok, amelyekben lefotografáltatja magát annyira megszaporodtak, hogy a gépnek is sietni kellett, hogy pillanatnyi fotográfiák készülhessenek., Azelőtt az ember csak attól kivánt fotográfiát, akit sürün szeretett látni, azóta a rendőrség lefotografáltatja azokat a szocziálistákat is, akiket soha többé nem akar látni. A fotografálás mozgófény; kép formájában bevonult a drámairodalomba, amire a fotográfusok felvették a fényiró titulust. Ilyen nagy és széleskörű mozgékonyság mellett a fotográfia természetesen nem maradhat o t t ' e l a z - ú j korszak hatalmas vívmányából a kúriai bíráskodásból sem. A honatyákat keseritő peticziók mellett van egy csomó pillanatnyi fénykép, mint vádló bizonyíték. Ez a pikáns fotográfiák legújabb és legdrágább fajtája. Drága lehetett maga a pillanat is, amelyet megrögzített, drága lehet annak, akit ábrázol, bizonyosan busásan megfizette az, aki megrendelte és még sokkal többet is szivesen adna érte a fotográfusnak az, akit lekapott. A fotográfus ezúttal niint hatalmas és rettegett alak vonul be az alkotmányos küzdelembe: amelynek eredménye az uj rend óta nemcsak attól függ, mit csinál az egyik jelölt, hanem attól is, mit nem követett el a másik, amit, ha rábizonyítanak, sirva bucsuzhatik a megbizó levelétől. A fényirók most fénybirókká rukkolnak elő és választás idején' hatványozott fuvarbér és napidij-ajánlatokkal olyan hajsza lesz fotográfusokért, amilyet még nem látott Magyarország. Az egyik jelölt kincseket Ígér a rettegett és hatalmas urnák, hogy fotografáljon, a másik a duplájával Hezitál rá, hogy ne fotografáljon. A kortes a butykost, a kulacsot felcseréli a fényképező géppel és az osztrák-magyar bank közkedveltségü akvarelljeiveí harezoló alkotmányos küzdelem csak az éjszaka sötétjében vívh a t j a meg csatáit. Biztos, mint az egyszeregy, hogy a jövő választáson már a fonográf is akczióba lép és akkor talán be lehetne rendezni a Kúria palotájában a választási muzeumot.

*

*

.

*

X A Hébinger János számlája. Az apróbétüs, humoros hirek között tárgyalták a héten a Héblnger János, esetét. Két olyan előkelő város tárgyalt, vitatkozott és pereskedett miatta, mint Budapest és Esztergom. Nem a születéshelyéért versengtek, mint a hét görög város Homéroszéért, hanem a számlája miatt. A Héblnger János számlája kórházi számla volt, mert Hébinger János napszámos létére megengedte magának azt a lukszust, hogy beteg volt és jóvátehetetlenné tette a hibáját azzal, hogy meghalt. Maradt utána — egy kifizetetlen kórházi számla, amit se a szülővárosa Esztergom, se a lakóhelye'Budapest nem akart kifizetni; mig a belügyminiszter rá nem irt a fővárosra, hogy igenis fizesse, mert Hébinger János Budapestnek három fillérrel adózott, amig élt. Hébinger János. bizonyosan nem kapott külön szobát a kórházban, se első osztályú, temetést, de azért bizonyos, hogy a jó ember az ő három fillér . adójával rossz üzlet volt- a fővárosnak, amely mellesleg szólva csinált már még rosszabb, üzleteket is. Hogy nem ö r ü l t ' m e g > ennek az üzletnek, érthető: de ez a pereskedés a két város között mégse annyira humoros, mint kellemetlen. Hébinger Jánosnak az a három fillér sok pénz volt, legalább is annyi, mint akármelyiknek a két város közül qz ő kórházi számlája. .

722. • Li-Hung-Csang a nagy haldokló annyi sikeres agónia után végre ' is nem kerülte el sorsát s meghalt. Vannak diplomaták, akik az eszökkel, mások, akik a nyelvökkel, ismét egyebek, akik a könyökükkel dolgoznak, sőt olyanok is vannak, akik a csizmájuk talpával intézik el leggyorsabban a külpolitikai nehézségeket, Li-Hung-Csang a . halállal dolgozott s agóniája hirével födözte magát s czirkulusait. Ha a keleti Bismarck betegségének hire jött, az európai diplomáczia összevont szemöldökkel figyelt; miféle ravaszság ül Thanatos lován s mikor tavaly öngyilkosságáról érkezett -sürgöny, mindenki tudta, hogy Kinában baj van. Tényleg' akkor voltak a legnagyobb bonyodalmak s csak nagy -nehezen sikerült az 'in ***' A t e m e t ő . A főváros belátta, hogy' elevenek közt nincs effigie felakasztott államférfiúi levenni a szögről s a mérges már ember, akiről adóban bőrt lehetne lenyúzni, tehát áttért ügyet elintézni. Most, hogy meghalt, a diplomáczia. kétkedőleg a holtakra. Rövid időközben kétszer egymásután bukkant föl néz Kina felé s nem tudja részvétiratot vagy gyalodezredeket a terv, hogy a temetőt meg kell adóztatni. Elsőbb kimondotmeneszszen? Még hülő porai is zavart okoznak, a császárnő ták, hogy á temetőbe rakott virágokat csak székesfővárosi rózsákról, babérfákról és tujákról szabad letépni s a diszitésről • kardját csörteti, japáni és kinai szövetség hire hallatszik s a mandsuriai orosz csapatokkal baj van. Bizonyos, hogy halála természetesen nem hiányozhatik az 50 kraczáros okmánybélyeg, hirét nem egy könnyen fogják 'elhinni s Li-Hung-Csang holt azután — belátva, hogy az igtatott, főkönyvezett, láttamozott, föl- és lefelé származtatott, aláirt, felülbélyegzett, ellenőrzött és , teteme még soká • fog élni. Ez is bizonyltja, hogy nagy férfiú volt: a halhatatlanság lebeg fölötte. A végtisztesség diszhites szolgával kézbesített virágok a hosszú proczesszus alatt századának őrsége — ugy lehet — ezúttal nem vaktöltéssel elhervadnak s igy sénkinek sem kellenek — áttért a kötelező vonul ki a temetőbe. ravatalozásra. Ez abból áll, hogy aki meghal, a halottas házból takaríttassák el s miután a monopólium árát a főváros szabja meg, a hivatalos halálból szintén csinos jövedelem csurranna. Igen, a temető, az egyetlen hely, amely még adóra alkalmas: a holtak nem morognak, a békén' pihenők még csak nem is felebbeznek. Mily kár, hogy ez eszme csak most bukkant föl, ha évtizedek előtt születik meg, ma már I., II., III. és IV. osztályú kereseti adó sújtaná az elhunytakat s a sirok Hannele. között ott baktatna a végrehajtási csarnok félelmetes kocsija. Maga a proczesszus is egyszerű: a rendes keresetét. mindenki.' (Mesejáték. Irta Gerhart Haupimann. • Fordította Telekes Béla. A Nemzeti Színház péntek esti bemutatója.)' hamisan vallhatja be, .de azt, hogy meghalt, ugyan kevés ember tagadhatja le. Nem kell sem adóiv, sem kivető-bizottság, M a u r i c e Maeterlinck, a z ő d r á m á i elé irt e l ő s z a v á sem közigazgatási bíróság, csak mentől több halálra van szükb a n , a d r á m a - k ö l t ő t a z z a l méri, mily l á b o n áll a z a m i n ség. Igaz ugyan, hogy az emberek ki fognak akarni bújni ez denséggel. »Micsoda — ú g y m o n d — a költőnek áz ő adó alól ís és talán vonakodnak majd meghalni, de e töreke g é s z m u n k á j á t k ö r ü l z á r ó s a z t ; e k k é p p a z ő s a j á t légvésüket talán kedvezőbbre hangolja, hogy szülővárosuk nemes k ö r é b e b u r k o l ó e l g o n d o l á s a a z ismeretlenségről, m e l y b e n érdekéről, az ország szivéről van szó s hogy azok, akik a jeles tervhez hozzájárulnak, hir szerint, maguk fognak . előljárni a a z ő fölidézte d o l g o k és lelkek m o z o g n a k , a t i t o k z a t o s s á g ról, m e l y ezeket, fölibük m a g a s o d v a , i g a z g a t j a , és s o r s u jó példával. k a t elvégzi?« A ' M a e t e r l i n c k s z a v a s o h a s e m ü r e s s é g ; e z a valóságból kikéredzkedő alvajáró mindig a valóság gyökereit á l m o d j a m e g . E z ú t t a l is. Mert mi e g y é b a d r á m a t á r g y a , m i n t a s ö r s ellen v a l ó , k ü z d e l e m ? Mi e g y é b a •. 6 Hentesek sztrájkja. Az erőnek, a jólétnek, az egészség-' sors, m i n t a' l e g f ő b b k i s z á m í t h a t a t l a n s á g ? S mi e g y é b m i n d e n e g y e s d r á m a , m i n t v a l ó s z í n ű s é g i s z á m í t á s a kiszánek duzzadó mintája nem a milliomos, hanem a hentes. Hatalm í t h a t a t l a n ' m e g k ö z e l í t é s é r e ? A primitív e m b e r n e k s a prim a s ' v a g y helyesebben: testes fogalom: A mestersége véres, d e . mitív k ö l t ő n e k m e g v o l t a m a g a naiv s z á m i t á s i r e n d s z e r e : tápláló és annyival külömb a katonáénál, hogy a hentes mindig öl, de őt nem ölik. Amit csinál, csupa erő: szúr, vág,. a hit — s a f i g y e l ő s z e m m é g a m a i d r á m á n is m e g látja a vallásos, legendás, misztériumos, betlehemes é s , töm, hurkol, amit készit, csupa egészség. Annyi erő van antik végzetjátékos kezdeteket., S h i á b a : a végtelenség oly ebben a mesterségben, hogy még a czéh gyöngébb neme is végtelen, s a mi e s z k ö z e i n k oly f o g y a t é k o s a k , h o g y m é g felér izombeli virtusok dolgában akár egy vékonyabb pénzű oly m i n d e n h a t ó s a mi m a i v i l á g n é z e t ü n k h ö z l e g e l ő s z ö r katonával is. Rettenetes lehet a helyzet szép Budapesten, ha fölért g é n i u s z is, m i n t G o e t h e , a F a u s t b a n á z e m b e r n e k igaz, amit az újságok Írnak, hogy ez az erőtől duzzadó iparág is inog. Hogy a hentesek sztrájkra - készülnek, mert nem birják a s o r s á t igazitó e r ő k k e l v a l ó ö s s z e f ü g g é s é t n e m t u d t a m á s el a helyzet nyomását. Egy nyomás, amit a hentesek se bir-- k é p p e n kifejezni, m i n t a k e r e s z t é n y , k á t h o l i k u s é s g ö r ö g l e g e n d a és m y t h o l o g i a a d a l é k a i v a l . Was der Verstand nak el: ez a nyomás kell, hogy imponáljon az egész világnicht sieht, das ahnet in Unschuld nak. No, most már bizonyos, hogy a helyzet roppant nehéz- der Verstdndigén ein' kindlich Gemüth — mentül • többet tudunk, annál lehet, ha ezek a Herkulesek is roskadoznak alatta, nemcsak n a i v a b b f o r m á t kell a kifejezésére t a l á l n u n k — s p é l d á u l a vékonydongájú péklegények. Ez ellen valamit okvetetlenül tenni kell, mert hol keresse az- embér az erőt, ha a hentesek - Maeterlinck, a k i tele v a n . a z z a l a s z i g o r ú a n t e r m é s z e t t u d o m á n y i , á t l á t á s s a l , h o g y : nincsen c s ü d a , m e r t m i n d e n : is meginognak? Ezt nem lehet megengedni: ennek az ijesztő c s u d a , s t e s z e m a f ö l t á m a d á s s o k k a l kisebb' c s u d a v o l n a és lehangoló látványnak a nemzetet kitenni nem szabad. Ha ahhoz a megérthetetlen c s u d á h o z képest, h o g y egyáltaláa dijnokok ingadoznak és roskadoznak, az még csak érthető, b a n é l ü n k és m e g h a l u n k —: Maeterlinck a g y e r e k m e s e ők elég csenevész legények és a helyzetnek nem kell okvetetn a i v e t á s á h o z n y u l v i s s z a kifejezési f o r m á é r t . D e ő m a g a lenül olyan végzetesen nehéznek lennie, ha ők nem is birják is, t u d j a , h o g y e z a n a i v s á g , és p r i m i t í v s é g n e m kötelező. e l : de ki tudjon még bizn'i és remélni, ha a hentesek is összeomlanak ? Hisz ez. után már csak áz következhetik, hogy • C s a k . k é n y e l m e s e s z k ö z , de n e m a z e g y e t l e n lehetséges. Maeterlinck m a g a m u t a t r á a z I b s e n Kisértetek d a r a b j á r a , a . sertések is végeigyengülésben múlnak ki Kőbányán. Semmi esetre se kapta az értékpapírjai kamatjában, követ hordott és izzadott érte és ha én a társai közé nék, akik még most is hordják a követ és fizetik a fillér a d ó t : vérbe borulna a szemem és ökölbe szorulna a a humoros kis hir olvasásánál. Mert ha két nagy város kedik egy szegény napszámos kórházi számlája miatt, a humorában van valami vaditó.

hanem tartozhárom kezem peresennek

SZÍNHÁZ.

722.

mely az örök kiszámíthatatlanságot raffinált, modern és semmiben sem hagyományos módokon akarja megközelíteni. Azt hiszem, a forma e kérdésével is ugy vagyunk, mint a szobrászatban a ruha kérdésével. A szobrászok azt állítják, hogy modern ruhát nem lehet szoborban kifaragni. Nem lehet ? ném, csak nehéz; a régi viseletnek, a spanyol ruhának, a görög lepedőnek s a mezitelen testnek megvannak a maga hagyományos kifejezési módjai. Meglesznek a mainak is, csak keresi kell. . .

a szegény ember gyermekével' a • művészetben is együtt érez s a világ leggyönyörűbb igazságszolgáltatását, a Hamupipőkebelit, a kis zabigyereknek megadja, ha nem az életben, hát a halálbán. — Előadásban sehol ezt a finom - darabot nem láttam, mondják, hogy a Magyar Szinházban nagyon javára volt' a rendezés primitívsége, és, főképp, a Somló Emma megrázóan reális Hanneléja. Ha a szinész is masina volna, a Nemzeti Szinház élőadása alkalmasint elsőrendű volna — mert rendezési gond és' effektus dolgában csakugyan kitűnő volt. De, s ezt igazán * nem gúnyosan mondom, a Nemzeti Szinház- művészei A Hauptmann Hanneléje nem ilyen. uj forma — túlságosan nagy urak a krumplin nevekedettség e szegény aminek megállapításával éppen nem akarom kissebbiteni világához., Du bleibst einKönig- auch in Unterhosen — e finom léleknek talán legfinomabb virágját. Áz Elsülyedt mondaná nekik Ludvig Fulda, ha udvariasan akarna Harangban Gerhart Hauptmann a saját tehetsége tragiku- velük gorombáskodni. S még egyet vétettek el — kivéve mát irta meg: a roppant feladatok után való vágyakozást, Jászai Marit, -kinek lángoló intelligencziája. keresztül ég melyekre csak az értelme futja,, hogy meglássa azokat, minden konvenczión. Ő volt az egyetlen, aki külömbséget de nem az ereje, hogy meg is oldja. Gerhart Hauptman- tett- a különös álomjáték váló és káprázatos jelenései nak nincs drámája, melyre rá ne lehetne fogni, amit között, s mint ápoló diakonissza nem volt földöntúli lény, Mommsen mondott, gyilkos gunynyal, Gregoroviusnak, mint sirból hazajáró kisértet pedig nem feledkezett meg Róma városa történetírójának — együtt bolyongtak a róla, hogy ő egy kis parasztlyány elméjének káprázata s középkori Róma omladékai között, s Mommsen egyszerre egy' hajdanvaló parasztasszony hazajáró lelke. Ahogy, csak odaszólt Gregoroviusnak: látja, erről jó könyvet mint a kis Hannele siron tul jött anyjának lelke, mereven lehetne irni! . . . A Hauptmann darabjai sosem azok a ül, mint az olajnyomatok szent asszonya, s tátogatva jó darabok, amiket az ő fönséges témáiról meg lehetne beszél, mint a falusi szentek: ő volt az a szinésznő kiben irni. De a teremtőképesség híjáért, mely e nemes elmét a költő szándéka testet öltött. A többieket, még a Vizváriannyira bántja, van kárpótlása, melylyel sokat el tud érni : Mattern becsületes rutinját is megzavarta a fantasztikum, s a megkerülés képessége. Senki szebben meg nem kerüli például Gál már mint iskolamester is annyira Jézus Krisztus a feladatait, senki több látszatával a megoldásnak. A Hannele volt, hogy mint megváltó nem fokozhatta többé az üdvözitő igazán világirodalmi értékű példája az ilyen előkelő szem- szelidségét. Török Irma kisasszony — ki tagadná, hogy, ha a fényvesztésnek. Gerhart Hauptmann sem tudja megtalálni Hannele bárókisasszony volna, Senki jobban nem adná, azt a modern ruhát, melyben ő, a modern elme, meg- mint Török Irma, az ő bájos és érdekes törékenységében ? közelítse a végtelenséget. De a primitívség gyerekruhájába S bárókisasszony iránt a költő is volna olyan udvarias, sem tudta belepréselni az ő. kimivelt egyéniségét. .Közve- hogy valameddig a kisasszony á színpadon van, mindig' títőt keresett hát, a naiv formának megfelelő naivat; őt beszéltesse. Igy, a hosszú hallgatások alatt, a néző egy tizen négy esztendős mindenképpen szegény gyerek- egyre megfeledkezik róla.. Ki tudná megmondani, mi a lyányt. Konrád Ferdinánd Mayer szereti a nagy története- titkuk azoknak a színészeknek, akik mindig meg tudják ket ily harmatcseppnyi tükröződésükben megmutatni, vagy tölteni magukkal az egész színpadot ? . . . A közönséget, eseményeket valami szolgaemberrel elmondatni. Ennek a legyünk őszinték, inkább fárasztotta, mint érdekelté a formának sok sajátos bája van, főképp kompoziczióbeli; darab, melyet pedig olvasmányból alighanem ismert. Része a költőnek, mint a görög • templom . homlokháromszöge' volt ebben a túlságosan igyekvő rendezésnek,' mely, töbszobrászának, szük és meghatározott helyen kell minden bek közt, a darab első felét vak sötétségben játszatta, el, alakját elhelyeznie. A Hannele irója ezt a bájt remekül ami optikai hatásul roppantul kimentő. Hozzájárult a kiaknázza: az igazságtalanság, a szenvedés, az élet, -a. Telekes Béla fordítása is, mely, az ő Vörösmartyas nyelvre -halál, a megváltás, az üdvözülés, a földi s a mennyei való szép törekvésével ugyanabba a hibába esik, mint a szerelem: mindez és még sok egyéb elfér a nép aljából színészek: nem tesz külömbséget a darab, reális és fanvaló szegény kis haldokló lyány káprázataiban. A teremtő tasztikus részei közt. A hosszura nyújtott mesedráma után objektivitásnak, a czéljai mögött való elbuvásnak ritka az emberek epedve várták a kis franczia darabot, A neveszépséggel sikerült példája, mint tudja Hauptmann minden lőt, mely a Meilhac és Halévy nevével Ígérkezett vigaszrámutatás, kiemelés, magyarázás és aláhúzás nélkül ezt a talásul és üdítőül. Sajnos, ez is egy kicsit jelentéktelen beteg kis lelkivilágot kialakítani: csudája a bájnak, a dolog, és, a mi mai Ízlésünk szerint, avult is. Ujjá csak finomságnak s az igazságnak, hogy, például, á gyerek- • az Ámbrus Zoltán fordítása teszi, melynek művészi gondja lyánynak bimbódzó szerelmét, a tanitója iránt valót, mint a rezet is bearanyozza, s kedves dolog volt Ligeti Juliskát tudja összeolvasztani a gyerek vallásos rajongásával, s megint bakfis-szerepben látni, s érezni azt a tavaszi ked-' hogy láttatja vele a Jézust a tanitó alakjában. A magasz-' vességet, mely e szeretetreméltó teremtésből kisugárzik. talás semmi jelzője nem túlzott arra a mély figyelemre, Paulayné, Gál, Császár és Dezső vidáman osztozkodtak a melylyel meglátja, s arra a biztos művészetre, melylyel kis darabnak nem túlságos nehézségein. összeolvasztja a gyermek, a szegény gyermek, a vallásos Ignotus. gyermek, a nyomorúságból a halálba menekülő, az árván maradt s a halluczináló gyermek világának minden adatát, aminthogy az egész darabban remekül olvad össze a Ambrus Zoltánné. Ennek a hétnek első estéjén nagy vidéki, a szegényi s a téli élet szűkössége a legendavilág meglepetésben volt része annak a jóindulatúan elnéző' mosomagasztosságával. De — a darab csak arra felel, hogy lyokra berendezett, nem nagy igényű közönségnek, mely a Hannele Mattern milyen lábon áll a végtelenséggel, s nem Földest Arnold gordonkaművészről elnevezett hangversenyt a milyen lábon áll azzal: Gerhart Hauptmann. *

Sebaj, a darab igy is legszebb. dolgai közzül való az egyre szegényedő ujabb világirodalomnak, s újnak is uj és modern benne az a neo-krisztusi szocziális sziv, mely

Royalban végighallgatta. Ez a közönség ugy járt, mint hajdanta Kolumbus, aki India fűszereit akarta megtalálni s az Újvilág aranytárházaira , bukkant. Akiket Földesi ur csodagyerekes hire vonzott -ide, hamar rájöttek, hogy más és nag y o b b "élvezet is akad ez estén. Egy karcsú, szép úriasszony lépett, a dobogóra, hogy — amint ez szokás — az instru-

722. mentális élvezetek közeit, ériekévél kitöltse. Ám mindjárt az finta hunezutság van bennök! Uj könyvében A fekeie első hangok után tudtuk, hogy a hangversenynek ez a valódi kakas öreg házaspárja a legszebb és a leggyöngédebb eseménye. .Ambrus Zoltánné — ez. a ' v á r a t l a n u l feltűnt csillag, példái közé tartoznak az idyllek jegyében festett árczkép: — nem' ugy énekel, ahogy nálunk a műkedvelő és hivatásos, csarnoknak és Mikszáth derűs képzelme, bölcs kedélye •hangtulajdonosok énekelni szoktak. Eleinte meg sem tudtuk egyebütt is mindig * az idyllek -ösvényén jár. Mintha La .érteni, micsoda az, ami ebben a hangban, ebben a z ' énekelő* Fontaine meséit olvasnók, • akivel az irás módszerének adásban szokatlan módon megfog, lebilincsel. Aztán érezni tekintetében is rokon. Humorának fogása a régi és elbákezdtük a magyarázatot. Ambrusné asszony nem kótából éne- joló eljárás, hogy a nagy dolgokat ravasz naivsággal kicsi kel, hanem a lelkéből. Impozáns erejű, szinte érczes csengésű képekben rögzíti és a világrend szigorú hatalmait a minhangján a belső tűznek rendkívüli hőfoka vibrál • keresztül1. dennapiság kedélyes formáiba öltözteti. Ugy beszél, A hang a szivén megy keresztül s nemes tisztasággal röppeni teszem, a halálról, a betegségekről, mint a népmese az •ki az ajkán, mely vonaglik az átérzés "hevületében. Ez az, ámi. ördögről: a bizalmas czimboraság hangján, a humor mega hallgatóságot magával ragadja s imponál'ugyanakkor, mikor, engesztelő kicsinyítéseivel és a derűs ötletek kifogyhatatelérzékenyit. Emeli e .nagy terjedelmű, szenvedélyes szopránnak lannak tetsző gazdagságával, aminthogy általában a népa hatását á finom izlésü énekelőadás, arnely többet nem a k a r mesék szellemével congenialis a fantáziája, mely mindent kifejezni, mint amit a gondolat s az érzés mondat a dallal — a maga viszonyainak képére tud átgyúrni, de a jókedv de azt minden nuance-ában érvényre juttatja. Ambrusné úrnőés az okos kibékülés irányába. És teszi ezt olyan nyelnek szubtilis művészi tulajdonságai áradozó elismerésre találták ven, amely — nem fölösleges-e ismét elmondani ? — édes, a közönség részéről, melynek felfedező szenvedélye rögtön mint a csurgatott méz, elragadóan folyamatos és vajmi egész tűzzel érvényesült s a bájos debuttánsnőt tapssal, ujrá^ párját ritkitóan reábeszélő. Csiklandozza, simogatja és zással hivták fel a mielőbbi, minél -gyakoribb viszontlátásra. elringatja az olvasót és jókedvet csal elő, mint szikrát Ebben a viszontlátásban mi is szeretnénk hinni s talán olyan aczél a kovából. helyen várnók azt legszívesebben, ahol az érzés és gondolat mélyUj bizonyságot akarnak róla, hogy igy van? Olvasségének ily szokatlan mértéke fnég teljesebben érvényesülhet, mint sák el uj könyvét és azután Ítéljenek. a könczert-terem. dobogóján. «'

HETI POSTA.

IRODALOM. Mikszáth

Kálmán

uj

kötete.

(A fekete kakas és még három más elbeszélés. Irta : Mikszáth Kálmán. Budapest, Légrády testvérek. Ára : 10 korona.)

Mikszáth Kálmán ama kevés, helyésebbén mondva: a m a ' legkevesebb irók közé tartozik, • akiknek, ha tollat fognak, mindig jut eszükbe valami. Első sorban és% a választottak között ez különbözteti meg igen sok mástól, aki csak teszi magát, mintha volna valanii elmondani valója; de voltaképén csak a szándék van meg benne. — fizetésre már nem. telik. Rajtuk a köntös, látjuk a gesz-, tust, halljuk a szót; de a''tartalom valahol elsikkadt és pótolják mindenféle surrogatumok, melyek — hála az Írásbeli készség szépen elterjedt • gyakorlatának — minden nagyképűségnek hozzáférhetők. Ezért nagyon igaza Van annak a bizonyosnak, aki azt tanácsoljá a tapasztalatlan olvasónak, hogy az érzések szőrszálhasogatóinak, a mütörténeti foszlányokkal kérkedőknek és a homályos eszmék harangkongatóinak fel ne; ülj. A - hivságok hivságai ezek, melyekből ritkán születik'valami ép dolog, — minden jó lélek dicséri az Urát 1 • ' Lám Mikszáthnak semmiféle sallangra nincs szüksége és bár ugyancsak'kikeresi, amit leir, nem hivalkodik a munka fáradságos voltának láttatásával. Szép és hálás feladat lesz majdan az irodálom tanulmányozójának belemélyedni Mikszáth talentumának elemezésébe; aki megteszi, reá fog világithatni arra a. csodálatos dualismusra, hogy kevesen vannak, akik akkora műgonddal dolgoznak, mint Mikszáth és akiknél oly kevéssé volna felismerhető a munka szurtossága, mint nála. . Csak; a. tökéletességén .veszi észre az ember, hogy mekkora figyelem, mily pontos számítás és milyen mindenre kiterjedő. gond dolgozott itt; az erőfeszítésből nem ve$z észre •semmit. Annál kevésbbé, mert nem is jut eszébe, hogy gondoljon ;reá.; elfoglalja és behálózza, ; ahogy Mikszáth szóval' tartja és mesével ringatja.. ' . ,',• . .Igaz, hogy ezek a mesék nem.nagyigényűek;! történetei kis emberek biográfiái és kis dolgok monográfiái; de mennyi aranyos derű, mélységes gyöngédség és csala-

Dr. D—e. Becses tanulmánya ugyan módfelett szellemesen -van megírva, szégyelljük is magunkat tudatlanságunk miatt, csak. azt nem látjuk, mely alkalom készti a doktor urat arra, hogy ezt a rettentő sok tudományt a fejünkhöz vágja ? Az, hogy a mi hitünk szerint >Miklós czár a Balkán egy részének fejében segítette a sógort (értsd : Ausztriát) mi ellenünk ?« De kérem : hol árultuk mi el ezt a hitünket ? Száz aranyat juttatunk annak, összes járulékaival, aki ilyesmit ránk tud bizonyítani. A mi krónikánk a Balkánt nem a magyar szabadságharczczal, hanem a krimi háborúval való. összefüggésben emlegeti, csakúgy, mint magát a magyar szabadságharezot. Lovely. Ha Önnek jól esik versekben lekottázni érzelmeit, és ebben a gyönyörűségében nem zavarja semmi : mit törődik Ön avval, •hogy van-e tehetsége vagy nincs ? Lássa, annyian írnak tehetség nélkül verseket: miért' ne Ön is ? Előadásának keresetlen egyszerűsége mindenesetre arra vall, hogy amit tud, azt jó mesterektől 'tanulta. Az a kis nyomda-festék ne bántsa Önt: akár van, akár nincs 1 Ambiczió. Tényleg, A Hét minden sorát kivétel nélkül hivatásos tollak irják és a beküldött próbák után nem sok reményt nyujthatunk Önnek. Ez azonban ne busitsa Önt; van A Héten kiyül még elég'jó újság, ahova érdemes irni és nem mindegyik olyan kényes, mint A Hét. Őszi strófák. Ez egyszer eltérünk rendes szokásunktól és szóval ítélkezünk. Igazság van a versében, de poézis nincs. Erre Ön azt fogja mondani: Adtál uram esőt, de nincs benne köszönet. Költészetem gyenge fája. Se füle, se farkája. Az ezred áthelyezése. Kellemetes causerie, de semmi aktualitása nincs és igy közléséről le kellett mondanunk. A kéziratot megőrizzük, bármikor átvehető. D. Etelka. Jelen alakjában kuszált, kóezos, homályos. Érdemes volna a pointeje kedvéért újra átdolgozni és a sok fölösleges czifraságot legyalulni róla. Nem közölhetők: Csillaghullás. — Nem vádollak. — Tanács, stb. — Édesemhez. — Tristia. — Álmosan. — Te. — Álom. — Nincs itt az ősz. ' Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: KISS JÓZSEF. Orvosok figyelmébe ajánljuk a Corvello tanár-féle Igazot és az ehhez szükséges belélegző készüléket >Salus<-t, melyet tüdő és légzőszervek bajainál a legelső bel- és külföldi kórházakban kipróbáltak. Prospektust ingyen küld dr. Bgger Nádor gyógyszertár, Budapest, Váezi-körut 17.

Kiss József összes költeményei Első

olcsó

kiadás.

Megrendelhető

Ára A

bérmentve H É T

Budapest, 1901. Az Á t h e n a e u m irodalmi és nyomdai r.-társulat betűivel.

küldve

3 K.

kiadóhivatalában.

20

f.