SULI-LAP A SZENT ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGAZINJA 2. ÉVFOLYAM - 4. SZÁM / SZEPTEMBER-OKTÓBER
Megtalálod az interneten is:
http://szentistvan-hatvan.hu/ -- Iskolánkról -- Iskolaújság 1
Az első napom az iskolában
Nagyon vártam már az iskolát és kíváncsi voltam, hogy a barátaim mennyit változtak a nyáron. Tele voltunk élményekkel, amit megoszthattunk egymással. Tanár néni alig tudott minket elcsendesíteni. Az új termünk nagyon tetszett mindenkinek és jó volt új tantárgyakkal ismerkedni. Összességében nagyon jól éreztem magam az első nap az iskolában. Szénási Máté, 4.b
Úgy gondoltam, nagyon nehéz lesz harmadikban tanulni. De pár hét elteltével rájöttem, hogy nem is olyan nehéz. Jött egy új fiú is az osztályba. Gyorsan összebarátkoztunk vele. Olasz Vivien, 3.a
Reggel felébredtem, felöltöztem, bepakoltam és elindultam az isibe. Először reggelizni mentem, ott találkoztam Anikóval és Zoéval. Arra is emlékszem, hogy sajtos kenyér volt, de én nem voltam éhes, mert izgatottan vártam az első órát. Kezdődött a matek óra, jól éreztem magamat, és pont ez a lényeg! Bodnár Emília Jázmin, 3.b
Mi voltunk a tesómmal az elsők reggel. Aztán vártam, hogy megjöjjön a barátnőm is. Elkezdtünk beszélgetni a hétvégéről. Becsöngettek. Kezdődött a matek óra. Nem volt rossz, mert jól tudom a matekot. Aznap még mosolygót is kaptam, amit tanárnő osztogat, ha hibátlanul csináljuk meg a feladatot. Következett a tesi óra, a kislabdahajítás. Jött az angol óra, megtanultuk a család nevét angolul. A rajz órán egy éléskamrát kellett rajzolni. Nagyon jó az iskolában, mert sok barátnőm van. És jól tudok tanulni. Nagy Noémi, 4.b
2
Az első nap az iskolában nagyon nehéz volt. Például óvónéninek szólítottam a tanár nénit. Nem tudtam, hogy kell csendbe lenni. Nem tudtam az osztálytársaim nevét. Féltem mindentől. De Julcsi néni és Márti néni megnyugtatott. Számomra minden új volt. Az iskolában kevesebb a játék és kihoztuk magunkból a legjobbat. Annyira emlékezetes ez a nap a számomra, hogy még arra is emlékszem, milyen ruha volt rajtam. Tajti Petra, 3.a
Amikor vége lett a tanévnyitó ünnepélynek, az volt az első, hogy bepakoltam az iskolatáskámba. Annyira izgultam, hogy nem bírtam aludni este. Reggel kapkodtam, és szerettem volna mielőbb odaérni. Az iskolában is izgatott voltam, hogy ki lesz a tanító nénim. Marika nénit kaptuk, aki kedves volt. Varga Zoé, 3.b
Margó nénivel felmentünk az osztályba és elkezdődött az óra, mert becsöngettek. Matek óra volt. Sok emlékeztetőt adott Margó néni. Sokat dolgoztunk, hogy felpezsdüljünk a többi órán is. Ezért arról is beszéltünk, milyen volt a nyarunk. Hegedűs Dániel, 4.a
Reggel, mikor bejöttem a terembe, én voltam az első. Leültem, megvártam Emit, hogy lemehessünk reggelizni. Mire feljöttünk, már itt volt Zoé, Gergő, Dorina, Kata, Patrik és még sokan. Becsöngettek. Mindenki leült, ahova akart. Első nap Marika nénivel játszottunk. Leírtuk a nevünket, és a betűkkel írtunk magunkról egy-egy tulajdonságot. Nagy Anikó, 3.b
Vasárnap este beállítottam az órát 6:40-re, nehogy reggel elkéssek. Izgultam, hogy mi lesz a suliban. Sokat játszottunk Marika nénivel! - Jaj, anya, olyan jó volt! - mondtam megkönnyebbülten, de a szívem még mindig nagyon lüktetett. „Remélem, holnap is nagyon jó lesz!” Abonyi Dorina, 3.b 3
ISKOLAI ESEMÉNYEK
Autómentes nap Szeptember 24-én 13 órakor gyülekeztünk az iskola előtt kerékpárokkal, ahonnan a kísérő tanárokkal: Diligens Károllyal és Bolla Gabriellával bebicikliztünk a polgármesteri hivatal elé a Kossuth térre. A polgármester beszéde után rendőrautókkal felvezetve tovább bicikliztünk a Népkertbe.
Itt egy extrém kerékpáros bemutatót tartottak, ahol a bicajosok nem a megszokott módon használták a bringájukat. A Széchenyi Zsigmond Könyvtár rajzpályázatot is hirdetett ez alkalomból az általános iskolásoknak „Én és a bringám” címmel. Több díjat kiosztottak a nevezőknek, akik könyvjutalomban részesültek, köztük iskolánk tanulói is.
Az eredményhirdetés után a rendőrök segítségével kerékpáros ügyességi versenyen vehettünk részt. A rendőrség jutalomban részesítette azokat az ügyes kerékpárosokat, akik hiba nélkül végigmentek a pályán. Ezután végigvezetettek minket, bicikliseket egy helytörténeti túrán Hatvanban. Kerékpározás közben sok érdekes dolgokat tudtunk meg, például, hogy a Zagyván régen két híd volt. Bukovics Kinga 7.a
4
Tanulmányi séta a Tangazdaságban Tanulmányi kiránduláson voltak a 3.a osztályosok az újhatvani tangazdaságban. Így ír két tanuló erről a napról: Október 8-án a 3.a osztály az újhatvani parasztgazdaságban töltötte a környezetismeret órát. Egy kedves, aranyos néni fogadott minket. Láttunk sokféle zöldséget és még állatokat is. A pulykának elmondtuk a versikét is. „Szebb a páva mint a pulyka, a pulykának rút a tolla.” Láttunk kecskét, a gidájával, meg a libát, kakast és csibét. Ez a környezetóra volt a legjobb környezet óra.
Tajti Petra, 3.a
Október 8-án a 3.a osztály az újhatvani parasztgazdaságban tartotta a környezet órát. Egy néni fogadott és vezetett minket körbe. Megkérdezte, hogy honnan származnak a növények, és hogy felismerjük-e az állatokat. Sok fajta állatot és növényt láttunk, pl.: kecske, birka, kacsa, liba, kelkáposzta, fejeskáposzta, paprika, paradicsom. Mekegtünk a kecskének és az visszamekegett nekünk. Ilyen környezet óra nem volt még! Ez volt a legjobb!
Olasz Vivien, 3.a 5
ÜNNEPEK
A zene világnapja
Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa a világhírű hegedűművész Yehudi Menuhin kezdeményezésre 1975.-ben október 1-jét a zene világnapjává nevezték ki. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését. Világszerte koncertekkel ünneplik és emlékeznek meg a zene nagyjairól.
Yehudi Menuhin, hegedűművész és karmester
Kókai Eszter Annak 7.B
6
1849. október 6. 1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848—49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet. A 14 mártírhalált halt hős előtt a magyarság minden évben megemlékezések keretén belül tiszteleg. Bár a magyar honvédseregek csak augusztus 13-án, Világosnál tették le a fegyvert szimbolikusan az oroszok előtt, a Habsburg katonai közigazgatás megtorló akciói már július elején megkezdődtek. A május végén lemondott császári hadsereg főparancsnoka után a „bresciai hiéna” néven emlegetett Haynau táborszernagy vette át a helyét, aki Ferenc József utasítását követve a már megszállt területeken hajtóvadászatba kezdett a lázadás támogatói ellen. Mivel a háború még folyt, a nyári akciók java része a polgári lakosság – főleg jegyzők, papok, tanítók – ellen irányult, a világosi fegyverletétel után azonban kezdetüket vették a megtorló akciók. Az ifjú Ferenc Józsefet még az orosz cár is könyörületességre intette, mikor átadta neki a foglyokat, ám a bosszútól fűtött császár mindenféleképpen példát akart statuálni, így „szabad kezet” adott Haynaunak. Ez annyit jelentett, hogy a táborszernagy csak az eljárást követően köteles beszámolni ítéletéről. Ennek következtében számos nagyvárosban különleges katonai törvényszékek alakultak. A később kivégzett 13 honvédtiszt elleni eljárást Aradon, Karl Ernst törzsbíró vezetésével folytatták le. A bíróság az aradi tizenhármakat két szempont alapján választotta ki: egyrészt mindegyikük a császári hadsereg tisztjeként kezdte meg katonai pályafutását, másrészt pedig valamennyikről elmondható volt, hogy miután V. Ferdinánd önkényesen feloszlatta a magyar országgyűlést, önálló seregtesteket vezettek. Bár ehhez rendes esetben tábornoki rang volt szükséges, Lázár Vilmos személyében mégis akadt egy kivétel, akit Bem az utolsó napokban nevezett ki ezredesnek, és a világosi fegyverletételkor állt először egy seregtest élére. A haditörvényszék elé állított tisztek elleni a vád elsősorban fegyveres lázadás volt, amit a Függetlenségi Nyilatkozat kiadása – 1849. április 14-e – utána a szolgálatban maradók esetében felségárulásnak minősítettek. A vádak pedig jogi szempontból is koholtak voltak: A felségárulás azért volt vitatható, mert Ferenc József a törvények értelmében nem volt törvényes király, a fegyveres lázadás vádjának pedig többek között az mondott ellent, hogy Ferdinánd 1848 októberében törvénytelenül oszlatta fel a magyar országgyűlést. Ez a tény a Karl Ernst főtörzsbíró vezette 14 tagú törvényszéket ugyanakkor nem akadályozta meg abban, hogy augusztus 25-én megkezdje a honvédtisztek elleni eljárást. A vizsgálat során a vádlottak nem részesültek méltányos eljárásban, ugyanis a vád képviselte a „védelmet” is, vallomásaikat csak kivonatosan rögzítették, az ítéletet pedig két nappal a kivégzés előtt tudatták velük. A törvényszék – Haynau kívánságának megfelelően – szeptember 26-án valamennyi honvédtisztet kötél általi halálra ítélte. Négy fő ügyében azonban Ernst enyhítésért fellebbezett Haynauhoz, aki Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Schweidel József és Kiss Ernő esetében a döntést golyó általi halálra változtatta.
7
A honvédtisztekkel párhuzamosan gróf Batthyány Lajos, az első felelős kormány miniszterelnöke ellen is eljárás indult, akire a lázadás mellett azt is rá akarták bizonyítani, hogy részt vett az 1848. október 6-i bécsi forradalom megszervezésében – az ügyészek ennek nyomán úgy vélték, hogy tettei együttesen kimerítik a felségárulást. Batthyány esetében az előre borítékolt döntés szintén a halálos ítélet volt Haynau szabadkezűsége miatt. Döntése az volt, hogy a legmegalázóbb módon, kötél által végezzék ki. Pestre szállították, ahol egy hitvese által becsempészett tőrrel úgy megsebezte önmagát, hogy nem lehetett felakasztani, így golyóra módosították az ítéletet. A kivégzéseket Pesten és Aradon egyaránt a bécsi forradalom és Latour hadügyminiszter meggyilkolásának évfordulójára időzítette Haynau, amivel egyértelműen tudatta, hogy tettével nem igazságot akar szolgáltatni, hanem példát akar statuálni. A 13 mártír honvédtiszt a szemtanúk szerint bátran állt hóhérai elé, akik elrettentésül estig kinn hagyták a holttesteket. Számításaik nem váltak be, ezzel a lépéssel ugyanis csak azt érték el, hogy a közeli falvakból több ezren zarándokoltak a vesztőhelyre. Batthyány Lajost ugyanezen a napon, Pesten az esti órákban állították kivégzőosztag elé, majd a ferencesek belvárosi templomában helyezték végső nyugalomra. Az aradi tizenhárom és az első felelős kormány miniszterelnökének meggyilkolásával a Haynau által vezetett megtorlás elérte tetőpontját, ami nem csak Magyarországon váltott ki erős indulatokat, de Európát is tiltakozásra sarkallta. A honvédtisztek és Batthyány kivégzése a bírósági eljárás dacára is puszta gyilkosság volt, hiszen az ítélethozatalra jogtalan vádak alapján került sor; halálukkal Haynau és Ferenc József a magyarság függetlenségi törekvését kívánta büntetni. Ezeknek tudatában a 14 mártírhalált halt férfi jogosan nemzeti hősei a magyarságnak.
Tyukodi Mirtill 7.b
8
1956. október 23. A magyar nép elnyomásban és diktatúrában élt. Senki nem mert a rendszer ellen felszólalni, kivéve az egyetemistákat, akik kirobbantották a forradalmat. De hogyan jutottunk el ideáig? A Rákosi Mátyás által kialakított sztálinista diktatúra elhibázott gazdasága, az ebből eredő szegénység és az állampárt által gyakorolt terror komoly feszültséget eredményezett. 1956. október 6-án 200 000-en tüntettek a rendszer ellen, a hónap során pedig az egyetemisták országos szervezkedésbe fogtak, melyhez több nagyváros, köztük Szeged, Sopron, Pécs és Miskolc egyetemeinek hallgatói is csatlakoztak. Szervezetet alapítottak, amely 16 pontban rögzítette a követeléseit. A 13. pont a Sztálin-szobor ledöntését tartalmazta. A felkelők nem vártak arra, hogy a hatalom hajtsa végre. A szobrot kisebb nehézségek árán ledöntötték, a volt diktátornak csak a csizmája maradt meg a magas talapzaton. Az egyetemisták október 22-én, a Műegyetemen országos gyűlést tartottak, ahol másnapra tüntetést hirdettek a Bem szoborhoz. A belügyminiszter október 23-án délelőtt nem engedélyezte a demonstrációt, délután azonban megváltoztatta a döntését, de ezzel egy időben mozgósította az ÁVH-t is. Közben a debreceni egyetemisták már reggel hangot adtak elégedetlenségüknek, a karhatalom itt alkalmazott először fegyveres erőszakot a demonstrálókkal szemben. Budapesten a Bem szobornál kb. 50 000-en hallgatták a Sinkovits Imre által elszavalt Nemzeti dalt. A tömeg átkelt a Margit hídon, a Parlament elé vonult, és Nagy Imrét követelte. Nagy Imre csalódást okozott a már 2-300 000 fősre emelkedett tömegnek, az 1953-ban meghirdetett programja ezen a napon már kevésnek bizonyult. Nagy Imre békítő szavai nem értek el eredményt, a tömeg a Rákosi-címertől megszabadított magyar lobogókkal egyre agresszívebbé vált. A Kossuth Rádióban az állampárt főtitkára által elmondott beszéd volt az utolsó szikra. A Magyar Rádió védelmére a honvédség és az ÁVH is fegyveres osztagot küldött, ám az egyenruhások egy része átállt a tüntetők oldalára. A demonstrálók hamarosan fegyvert is szereztek. A Magyar Rádió épülete előtti szűk téren összepréselődött tömeg és a tüntetőktől rettegő fegyveresek közti feszültséget tovább fokozta a sötétből eredő bizonytalanság. Csak idő kérdése volt, hogy eldördüljön az első lövés. Erre este 10 órakor került sor, ezt követően pedig a rádió védői tüzet nyitottak a demonstrálókra. Az állampárt az éjszaka érkezett hírek nyomán úgy döntött, hogy segítséget kér a szovjetektől. Október 24-én hajnalban a Vörös Hadsereg bevonult Budapestre, és ezzel megkezdődött a forradalom fegyveres szakasza. Iskolánkban ünnepi műsorral és interaktív foglalkozásokkal emlékeztünk október 23-ára.
Tyukodi Mirtill 7.b
9
Szüret A szüret a gyümölcsfélék betakarítása. A szőlőszüretelés nem könnyű, de vidám munka. Október című versében így írt Csokonai Vitéz Mihály: Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül a szüretelőknek víg tábora örül. A szőlőtermelő, bortermelő vidékeken felvonulás, mulatság, szüreti bál követi a több napig, esetleg egy-két hétig tartó közös munkát.
Mi is szüreteltünk a családdal. Október közepén, végén szokott kezdődni TokajHegyalján a szüret, ilyenkor el szoktunk menni Tolcsvára, a nagyihoz, hogy segítsünk neki. Az unokatestvéreim is szoktak jönni.
10
A szüretelők korán szoktak kelni, hogy minél hamarabb végezzenek. Ilyenkor sok ember összejön, hogy segítsenek egymásnak.
Egy ládába két ember szedi a szőlőt. Jön egy traktor, a szőlővel teli ládákat rárakják és a traktor elviszi azokat a sor végén lévő konténerhez, ahol beleborítják a szőlőt.
De van, aki vödörbe szed, amit zsákokba öntenek, és abban viszik ki a konténerhez. Mi is többször felülhettünk a traktorra, nagyon élveztük, jó buli volt. Azért szeretem a szüretet, mert ilyenkor összejön az egész család és sokat beszélgetünk, dolgozunk, katicát gyűjtünk, sétálunk, játszunk.
Iglai Zsófia 5.b
11
A szívbarát szőlő A vitamindús nyár után az emberek szeptembertől egyre kevesebb gyümölcsöt fogyasztanak. A szőlő viszont már évtizedek óta az őszi hónapok legnépszerűbb gyümölcse.
Egészséges, mert: - sokféle ásványi anyagot (vas, magnézium, réz, cink, szelén) - vitamint (az összes B-vitamint, valamint C-vitamint) tartalmaz. Jótékony hatású: - energiabomba (magas cukortartalma miatt) - fiatalít - a szív védelmezője (védelmet nyújtanak a rák, az érelmeszesedés és az szívkoszorúér-betegségekkel szemben) - a bőr doktora Legismertebb formái a mazsola és a bor.
Kókai Eszter Anna 7.b 12
Interjú az iskola új könyvtárosával Örömmel készítek interjút iskolánk új könyvtáros tanárával, Dányiné Lahocsinszky Eszter nénivel. Szeptembertől könyvtáros iskolánkban. Most szeretném bemutatni azoknak, akik eddig még nem találkoztak vele.
-
-
Kevesen ismerik még az iskolában, nem sokan tudják, hogy Erzsike néni mellett másik könyvtáros is dolgozik itt. Szeretném megkérdezni, hogy hol élt eddig? Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből származom, onnan Budapestre költöztem, ahol logisztikusként dolgoztam. Van két kisfiam. Most hatvani vagyok.
-
Miért szerette meg a könyvtárat? Mindig is szerettem olvasni és a könyveket is. könyvtárat.
-
Mikor határozta el, hogy könyvtárosként fog dolgozni? Középiskolás koromban döntöttem a könyvtári szak mellett.
-
Hol járt iskolába? Egy Borsod megyei faluban, Meggyaszón.
-
Milyen tanuló volt? Jól tanultam, az általános iskolában végig kitűnő voltam, és a gimnáziumban is szép jegyeket kaptam.
-
Mi volt a kedvenc tantárgya és miért szerette ezt? Az angol és a testnevelés voltak a kedvenceim, mert az édesapám ezeket tanította.
-
Miből szerezte a diplomáját? Angol és könyvtár szakos általános iskolai tanári és közművelődési könyvtári diplomám van.
13
Ezért szerettem meg a
-
Mi a kedvenc könyve? Többek között a kedvenceim az Agatha Christie-sorozatok, valamint Csurka Gergely Győzelemre születtek című regénye.
-
Mi a véleménye az internet és a könyvtár kapcsolatáról? Ellentét vagy szövetség? Mindenféleképpen szövetség. Kapcsolódnak egymáshoz, ami hasznos, mert így gyorsabban tudok információhoz jutni. Szerintem egy könyvtárban elengedhetetlen az internet.
-
-
Mikor információt keres, akkor a könyvekhez vagy az internethez fordul először? Először az internethez, mivel itt gyorsabban megtalálom, amit keresek. Az internet gyakran visszairányít egy könyvhöz.
-
Mi a véleménye a közösségi oldalak elterjedéséről és használja-e őket? Igen, használom őket, gyakran baráti, családi és munkakapcsolatok megtartására és ápolására. Hasznosnak tartom a közösségi oldalakat egy bizonyos szintig.
-
Milyen érzésekkel kezdett dolgozni iskolánkban? Az igazat megvallva voltak fenntartásaim, hogy a kollégák és a gyerekek hogyan fogadnak majd, de ezek mára már megszűntek.
-
Most hogy érzi magát itt? Szeretek itt dolgozni, minél jobban kiismerem magam a könyvtárban, annál jobban tetszik. Leginkább az szeretem, hogy könyvtári órákat tarthatok, és hogy gyerekek között lehetek.
-
Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Szeretnék még sokáig itt maradni, minél több és sokszínűbb versenyeket indítani kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Köszönöm szépen, hogy válaszolt a kérdéseimre. Eszter néninek azt kívánom, hogy sokan látogassák meg őt a könyvtárban!
Tyukodi Mirtill 7.b
14
Egy könyv egy hónap
Iskolánk könyvtárában az új tanévben is újra indul az „Egy könyv egy hónap” verseny. Itt minden hónapban megtalálható egy műnek a címe és az ahhoz kapcsolódó kérdések. A feladatod: - elolvasni a történetet - válaszolni a feladványokra - leadni a válaszokat az iskolai könyvtárban.
Ebben a hónapban La Fontaine: A tücsök és a hangya című művét kell elolvasni.
Kókai Eszter Anna 7.b
15
EGÉSZSÉGROVAT
Miért és mit érdemes reggelizni? Biztosan mindenki olvasott már arról, hogy a nap legfontosabb étkezése a reggeli, a statisztikákról és a nagy számokról. De ezek valóban igazak? És ha igen, akkor miért és pontosan mit is érdemes reggelizni? Ezekre a kérdésekre keressük most a választ. A Magyarországon élő gyerekeknek több mint a fele nem reggelizik, pedig ezzel az étkezéssel kellene bejuttatnunk a szervezetünkbe a napi energia-bevitel 20%-át. Ha reggeli nélkül indulunk el otthonról akár az iskolába, akár a munkahelyre, az olyan, mintha üzemanyag nélkül ülnénk autóba. A szakemberek szerint ez a legfontosabb főétkezés az ebéd és a vacsora mellett, melyeknek tartalmassága és fontossága ebben a sorrendben kellene, hogy csökkenjen. Naponta ötször javasolt étkezni, a rendszeres reggelizés ugyanis csökkenti az elhízás veszélyét, segít koncentrálni, ellenállóbbá teszi a szervezetet a betegségekkel szemben, gyermekek esetében pedig hozzájárul a megfelelő növekedéshez. A nem reggeliző emberek könnyebben híznak el, rosszabb a memóriájuk és gyengébb a koncentrációsképességük. Miért kell reggelizni? Hiszen nincs mit pótolni a szervezetünkben, nem égetünk kalóriát gondolják sokan. Ez nem igaz, ugyanis az emberi szív alvás közben is dobog, működik az emésztőrendszer és álmunkban is mozgolódunk. Az ezekkel járó energiabevitel-kiesést a reggelizéssel kellene pótolni, de nagyon sokan nem teszik. A leggyakoribb indok az, hogy nem képesek korán reggel enni. A szakemberek szerint ez csak rutin kérdése; egy hétig oda kell rá figyelni, azután viszont hozzászokik a szervezet és ugyanolyan automatikus lesz, mint az ebéd vagy a vacsora. Reggelizni mindig tartalmasan érdemes. Fontos, hogy tartalmazzon állati fehérjét, ami nem csak hús, hanem tojás és tejtermék is lehet. Ajánlott kiegészíteni nyers zöldséggel vagy gyümölccsel. A bőséges folyadékbevitel ELENGEDHETETLEN! Olyan italt érdemes fogyasztani, amely nem tartalmaz hozzáadott cukrot. Gyermekkorban még nem akkora gond a kakaó, a cukros tea és karamellás tej reggel való elfogyasztása, viszont már ekkor is kerülendő, mert rossz szokás válhat belőle, amely felnőttként elhízáshoz vezethet. A gyümölcslé és a tea csak speciális esetekben, például megfázás alkalmával javasolt. A legjobb a víz vagy a tej. Tehát reggelizni érdemes. És nem csak arra kell odafigyelnünk, hogy együnk, hanem arra is, hogy mit, mert a helytelen táplálkozás elhízáshoz, rosszabb esetben egészségkárosodáshoz is vezethet.
Tyukodi Mirtill 7.b 16
A sütőtök Napjainkban tudományos kutatások támasztják alá, hogy a sütőtök kalcium, cink, mangán, réz, vas, foszfor, C-vitamin, A, B1, B2, B6 vitaminok és folsav tartalmának köszönhetően egészségmegőrző, gyógyító hatással bír. A sütőtök alkalmas gyulladásos betegségek kezelésére, különösen nagy hatékonyságot mutat megfázásos, meghűléses megbetegedések esetében, de alkalmazható tüdőgyulladás és egyéb tüdőkárosodások kezelésére is. A sütőtök enyhíti az allergikus köhögést, tüsszögést, csökkenti az asztma rohamokat.
Fogyasztása szebbé teszi bőrünket, különösen a pattanások kezelésében jelenthet nagy segítséget. Aki még soha nem kóstolt igazi sütőtököt, azt gondolhatja, az, aminek ennyi jótékony hatása van, csak rossz ízű lehet, de nem. Ez egy olyan zöldség, ami talán sütve a legfinomabb, de készíthető belőle ízletes leves, főzelék, sütemény, lekvár, ivólé és érdemes kipróbálni, én merően állítom, hogy nagyon finom.
Bánfai A. Evelin 5.a 17
ÚTIKALAUZ
Recski Nemzeti Emlékpark Hatvantól nem messze található a Recski Nemzeti Emlékpark. Itt megtekinthetjük az egykori kényszermunkatábor fennmaradt részeit. Rövid története: A Csákány-kő nevű hegy kőbányája közelében, 1950 októbere és 1953 ősze között, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) által működtetett kényszermunkatábor a mintegy 100 kisebbnagyobb internáló és munkatábor közül a leghírhedtebb volt. A politikai okokból fogva tartott kényszermunkások maguk építették fel a kényszermunkatábort, kerítették be magukat többszörös szögesdrótkerítéssel. A kerítésén belüli erdő fáiból építették meg primitív barakkjaikat, a tábort körülvevő őrtornyokat.
Egy barakk belülről
Őrtorony 18
Az andezit bányában primitív kézi szerszámokkal sziklát fejtettek, követ törtek az útépítéshez. Naponta 12-14 órát dolgoztak, nem több mint 1000 kalóriányi élelemmel. Az orvosi ellátás elégtelen volt, gyógyszerhez alig jutottak.
Kiállítás az emlékparkon belül Akik túlélték a megpróbáltatásokat, 1953 nyarán és őszén szabadultak. Arra kényszerítették őket, hogy kötelezvényt írjanak alá, mely szerint a kényszermunkatáborról, ottani magpróbáltatásaikról soha szót nem ejtenek. A kényszermunkatábor túlélői 1988-ban megalapították a Recski Szövetséget. Az itt töltött sosem feledhető évek, valamint elhunyt rabtársaik emlékének megőrzéséért emlékművet állítottak, amelyet 1991 őszén Antall József néhai miniszterelnök avatott fel.
A recski kényszermunkatábor emlékműve
Kókai Eszter Anna 7.b
19
SPORTROVAT
A ping-pong A ping-pong (más néven asztalitenisz) egy labdajáték, amelyben kettő vagy négy játékos üt egy labdát egymás közt ütőkkel. A játékot egy asztalon játsszák, amelyet háló választ ketté. A játék adogatással (szervával) indul. A kezdő játékos úgy üti meg a labdát, hogy az előbb a saját, majd az ellenfél térfelén is lepattanjon, az ellenfélnek már "csak" át kell ütnie a másik térfélre a labdát, ezt követően a (szerváló) játékosnak is hasonló a feladata. A pontot az a játékos kapja, aki utoljára úgy ütötte át a labdát (szabályosan), hogy a másik nem tudta visszaütni. Sokan azt gondolják, könnyű, nem ugrálós játék, de ez nem így van. Ugrálni kell a labda után, koncentrálni kell, hogy jól üssük el, figyelni kell a másik játékos arcát, "olvasni kell a gondolataiban", tudni kell szerválni, jó helyre kell ütni a labdát... Tehát NEM EGYSZERŰ játék, de meg lehet tanulni. Itt az iskolában is van edzés: Ács Erzsébet tanárnő tartja minden hétfőn a tornateremben. Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni!
Bánfai Alexandra Evelin 5.a
20
KÖNYVAJÁNLÓ
J.K.Rowling : Harry Potter és a bölcsek köve
Elsősorban ezt a könyvet a 4., 5., 6. osztályosoknak ajánlom , de sok olyan felnőttet hallottam már, akinek kedvenc könyve lett. Harry Pottert roppant ellenszenves nevelőszülei ,,nevelik”, és jóformán semmit sem tud múltjáról. Harry 10. szülinapján levelet kap, és innen kezdődnek a bonyodalmak. Kiderül, ki ölte meg szüleit, és hogy nem is közönséges mugli (varázstalan ember), hanem korának igen nagy varázslója. Fel is veszik a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskolába. Ám az iskolája közel sem közönséges varázsló iskola , annyi titkot rejt, melyet még egy gyermek fel sem foghat. Harry Potternek a vizsgákon és a tanárokon, no meg a kvidiccsedzéseken kívül ki kell derítenie barátaival, hogy mit őriz a háromfejű kutya és a sok fekete mágia a tiltott harmadik emeleten. Megígérem, nagyon fog tetszeni ez a könyv. Az első részt megtaláljátok az iskolakönyvtárban.
Bánfai Alexandra Evelin 5.a
21
FILM-ÉS ZENEAJÁNLÓ
Turbó Ezt a filmet inkább alsósoknak ajánlom, már megy a mozikban is. Hogy miről is szól a film valójában? A magát Turbónak becéző kerti csiga hatalmas álmokkal érkezik minden reggel a veteményesbe a szokásos napi paradicsomszüretre: villámgyors szeretne lenni. Csigatársaival ellentétben ő ugyanis nincs megelégedve sorsával, ezért mindent megtesz, hogy változtasson rajta: éjszakánként edz (17 perc alatt „futja” a 30 centit), sablonos jó tanácsokat hallgat példaképétől (felvételről), de leginkább álmodozik. Aztán jön a fordulat: egy szerencsés véletlennek köszönhetően kéken izzó nitrócsiga lesz belőle, aki autókat megszégyenítő sebességgel száguldozik az utcákon. Innen pedig már tényleg csak egy köpésre – vagy ha úgy tetszik, csigaházhossznyira – van a világhírnév.
Avicii : Wake Me Up Avicii (ejtsd: avicsi) a világ három legkedveltebb Dj-je közé tartozik ( David Guetta, Calvin Harris, Avicii). 2008-ban robbant be a zene iparba első igazi jó zenéjével a Lazy Lace-szel, amelyet a Commodore 64 videojáték főcímdalának mixelésével készített, de szerintem még ennél is jobb zenéje lett a Wake Me Up, pörgős, jó ritmusú, fiataloknak való zene. Hallgassátok meg az interneten, nagyon ajánlom. Bánfai A. Evelin 5.a 22
TITEKET KÉRDEZTÜNK
Az én iskolám azért különleges, mert…
Arra voltunk kíváncsiak, miért szerettek iskolába járni, hogy érzitek magatokat itt. 3-4. osztályosok dolgozataiból olvashattok.
Az én iskolám azért különleges, mert a tanárok kedvesek, szépen szólnak. Nagyon érdekeseket tanulunk, amit még nem tudtunk eddig. Ha hibátlanul csinálunk meg egy feladatot, ötöst kapunk. Az jó, mert hazavisszük és anya megdicsér. Sok jószívű gyerek jár ide, főleg a barátaink. Szünetben sokat játszhatunk velük. A sok tábor, kirándulás a legjobb mind közül. Színházban is voltam és nagyon tetszett az előadás. Szeretek iskolába járni! Nagy Noémi, 4.b
Jók a tanárok, viccesek a gyerekek, klasszak a szakkörök. Sok verseny van, nagyon tetszik a pontgyűjtő verseny is. De a legjobb a színház. Egy szóval jó a sulim! Abonyi Dorina, 3.b
Az én iskolám azért különleges, mert Emese néni mindig hoz valamit. Legutóbb hozott nekünk gránátalmát és tiszta piros mag volt a szánk. Sokat nevettünk! Tajti Petra, 3.a
Az én iskolám azért különleges, mert játékosan tanulunk, különleges szakkörök vannak és van egy műfüves pályánk is. Olasz Vivien, 3.a
23
KÖRKÉRDÉS
Ebben a tanévben iskolánk műfüves pályával bővült. Szerinted miben más a műfüves pálya a betonpályától?
Jobb rajta focizni. Kékesi Gábor 5.a A műfüves pálya azért jobb, mert nem sérülünk meg annyira, és az anyaga is jobb. Penderik Erik.5.a Jobb rajta futni. Kevesebb a baleset, csak telemegy a cipőnk granulátummal. Jobban Bence 5.a Jobb rajta futni. Nagy Arnold 5.b Ha kézilabdázás közben elesel, nem fáj annyira. Zelnik Dániel 7.b A fociban kapus vagyok, és így nyugodtan elvetődhetek. Pál Attila 7.b A műfüves pálya abban különbözik a betonostól, hogy az ízületeket kíméli. A puha, ruganyos talaj miatt az esetleges baleseteknél, eséseknél kisebb a sérülés nagysága, vagy nincs is. Esztétikájában, küllemében megnyerő. A szép, zöld felület szinte elhiteti velünk, hogy a frissen nyírt pázsiton rúgjuk a bőrt. Szigeti Krisztián tanár úr
Iglai Zsófia – Tóbi Dorina – Bánfai A. Evelin – Tyukodi Mirtill – Kókai Eszter Anna
24
ÍGY ÍRTOK TI
25
Kézműves sarok Hozzávalók: -2 db falevél - színes papír - ragasztó - olló 1. lépés
2. lépés
26
3. lépés
4. lépés
5. lépés
Kókai Eszter Anna 7.b
27
ŐSZI TALÁLÓS KÉRDÉSEK
Vörös, sárga, bronz és barna, színeskedik a paletta. Mire lehull minden ágról, Álmodhatunk csak a nyárról. A sok falevél útra kel, Jelzi, hogy ő megérkezett. (ősz) Se ecsetje, se festéke, aranyszínt ken a levélre . Mi az? (ősz) Vékaeső, köböl sár… Aranyeső hulldogál. Mi az? (ősz, falevelek) Sárgák, barnák és pirosak mind a levelek, Beborítják az utcákat s a játszótereket. Édesedő szőlőt őriz, pipázik a csősz, Rakoncátlan szelek hátán megjött már az … (ősz) Gyűjtötte: Tóbi Dorina 5.b
Miért rossz a tetűnek? Mert hajszálon múlik az élete.
:-) Sünilabda zöld a színe, ősszel pottyan le a fűbe. Benne barna golyó lapul, nagyot pattan, hogyha gurul. Mi az? (gesztenye)
Esik eső csepereg, Sárga levél lepereg. A nap is már rövidebb, Melyik évszak lehetek? (ősz) Sok-sok gyöngyszem együtt lakik, levelekkel takarózik. Lehet lila, kék vagy sárga, Ha megérett, hordó várja. Mi az? (szőlő)
Gyűjtötte: Iglai Zsófia 5.b
28
ŐSZI VICCEK Tanító néni felszólítja Mórickát: — Mondj egy madarat! — Verébke. — Jó, most mondj még egyet! — Gólyácska. — Jó, jó, be ne úgy mondd, hogy verébke, gólyácska, hanem veréb, gólya. Megértetted? — Igenis tanító néni! — Na, akkor most mondj egyet! — Fecs. :-) – Pistike már ötödszörre késel el ezen a héten. Tudod mit jelent ez? – Bizonyára azt, hogy már péntek van. :-) Pistikéék az iskolában 1-től 10-ig tanulnak számolni. Pistike nem tudott elszámolni 1-től 10-ig hanem csak 2-től 10–ig, ezért 1-est kapott. Hazamegy az apukájához megmutatni, hogy milyen szépen tud számolni. El is kezd számolni. – 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10. Az apja kérdezi: – Pistike, hát hol van az egyes? — A naplóban! :-) – Móricka, mondj öt afrikai állatot! – Két tigris és 3 elefánt:-) Pistikétől kérdezi az apja: — Na kisfiam, hogy tetszett az első nap az iskolában? — Első nap? Úgy érted, hogy többször is kell oda menni:-) :-) Gyűjtötte: Iglai Zsófia 5.b
ŐSZI VERS Csanádi Imre: Levélsöprő Köd szitál, hull a dér, lepörög a falevél: földre szökik, szemétnek, aki éri, ráléphet, sziszegő szél söpri-hajtja, hullongó hó betakarja. Gyűjtötte: Bánfai A. Evelin 5aA 29
Színező Az alsó tagozatosaknak színezővel kedveskedünk. Ha van kedvetek, nyomtatás után színezzétek ki! A rajz Kókai Eszter Anna (7.b) munkája.
Az iskolaújság következő száma januárban jelenik meg.
30