Szentháromság után 5. vasárnap 2010. július 4. A keresztről szóló beszéd Textus: 1Korinthus 1,18–25 1. Amit a textusról tudni kell – exegetikai / kortörténeti megértés A korinthusi első levél egyik fő gondolata az, hogy a keresztyén gyülekezet nem élhet meghasonlásban, pártoskodásban, a kívánatos egység azonban nem valami emberi közmegegyezés, hanem a közös hitvallás, mégpedig a megfeszített Jézus Krisztusban való hit. Pál számára nagyon fontos, hogy Jézus a kereszt által lett a világ Megváltója, így a kereszt számára nemcsak jel, hanem szinte terminológiailag is összefoglalása Isten üdvösséget szerző munkájának. Innen kiindulva kell megpróbálnunk értelmezni a szakasz kezdősorát. A oJ lovgo" oJ tou' staurou' szókapcsolat értelmezése és fordítása attól függ, hogy egyszerű birtokos szerkezetnek tekintjük-e, vagy pedig valamilyen határozós szerkezetnek. Egyik esetben a kereszt a szerkezet alanya, azaz a kereszt beszél, a fordítás pedig így hangozhat: a kereszt beszéde vagy igéje. A másik esetben a kereszt a szerkezet tárgya, azaz a keresztről beszélnek, a fordítás pedig így hangozhat: a keresztről szóló beszéd. Bibliafordításaink Károlitól el egészen az új fordításig az utóbbit választják, de lehetséges az első is. Emellett érvel például Cserháti Sándor is: „De nem kevésbé jogos a „keresztet” nyelvtanilag alanynak tekinteni, amely önmagában hordoz valami meghatározó üzenetet. Ebben az esetben nem az ember mond véleményt a kereszt eseményének értelméről, hanem fordítva: a „kereszt eseménye” mondja ki ítéletét az emberről. Ha ebből a szempontból az egész szakaszra kiterjed a figyelmünk, akkor aligha kételkedhetünk abban, hogy ez utóbbi változat felel meg inkább a páli teológia szellemének.”1 Valóban igaz, hogy Pál teológiai gondolkodásában válik a kereszt önmagában teológiai fogalommá, hiszen éppen a megelőző szakasz fejeződik be azzal a gondolattal, hogy Pál küldetése az evangélium hirdetése, azért, „hogy a Krisztus keresztje el ne veszítse erejét.” (1Kor 1,17) Az egész szakaszra jellemző az ellentétpárok retorikailag is szépen megformált és hatásos használata, ezt az új fordítás is igyekszik viszonylag sikeresen visszaadni. Az első ellentétpár az ajpolluvmenoi – sw/zovmenoi, azaz „azoknak, akik elvesznek – de nekünk, akik üdvözülünk.” Lehetetlen fel nem ismerni az evangélium szívének is nevezett Jn 3,16-tal való egybecsengést: „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János evangéliuma megfogalmazásában az Isten Fiában való hit a választóvonal, ebből következik, hogy az egyik elvész, a másiknak pedig örök élete van. Pálnál az ellentétpár viszonyítási pontja a kereszt üzenete, ebből következik, hogy az egyik elvész, a másik pedig üdvözül. Pál megfogalmazása egyben személyes hitvallássá is válik a személyes névmás beiktatásával. A „nekünk, akik üdvözülünk” meg-
1
CSERHÁTI: Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt második levele, 90.
381
Szentháromság után 5. vasárnap
fogalmazás nem valami fejedelmi többes, hanem sokkal inkább a gyülekezet hitvallása, amibe be akarja vonni az olvasót is. A Pál által idézett ézsaiási idézet eredeti kontextusa még inkább erősíti a mondanivalót. Ézsaiás arról szólt, hogy az Úr megengedi a választott nép látszólagos pusztulását, és a népet elvakultsága miatt bünteti. Az Úr azonban éppen a nép elvakultsága ellenére eltervezte, hogy mindent újjá fog tenni, nem úgy, ahogy a nép elgondolja, hanem egészen másféleképpen. A büntetés igazi oka az, hogy „ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat.” (Ézs 29,13) Az Úr nem tud mit kezdeni az ilyen néppel, ahhoz, hogy újat tudjon velük kezdeni, előbb bebizonyítja, hogy vallásosságuk, Istenről alkotott képük semmit sem ér: „vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme homályos marad.” (Ézs 29,14) Pál ezt a történelmi tapasztalatot, azt, hogy Istent hamis módon is lehet keresni és imádni, a saját kora eseményei történelmi előképének tekinti. Ahogy Ézsaiás idejében az Úr a választott népet szégyenítette meg azzal, hogy más módon szerzett szabadulást, mint ahogy ők gondolták, most az egész akkori világ megszégyenül, mert Isten üdvterve egészen más, és ezt nem tudják megérteni. A vitapartnerek megszólítása, felsorolása a teljességigény nélkül, de mégis a jellemző csoportok szerint történik. A sofov" a görög kultúrában a tudatos, öntudatos keresőt, az igazság keresőjét jelentette. A grammateuv" a görögöknél írnokot, jegyzőt, levéltárost jelentett, ilyen értelemben szerepel a LXX-ban is, illetve jelenthet városi tisztségviselőt, jegyzőt is (például ApCsel 19,35). Az evangéliumokban az akkori júdeai szóhasználatot követve azokat jelöli, akik járatosak voltak a szent iratok tanulmányozásában, teológiai és jogi ismeretekkel rendelkeztek. Legtöbbször a farizeusok közé tartoztak. Nem származásuk, hanem ismereteik révén tettek szert tekintélyre, és sokszor döntő szerepük volt a vallási kérdések eldöntésében. Pál rajtuk keresztül a zsidóságot kérdezi és kéri számon. A harmadik csoport a suzhthth;" tou' aijw'no" touvtou nem köthető egyik előbbi csoporthoz sem, hanem általánosságban jelöli azokat, akik keresték a dolgok értelmét, hiszen a szó sun−együtt és zhtevw−keres szavak összetétele. A következő ellentétpár a sofiva és a mwriva, azaz a bölcsesség és a bolondság. A bölcsesség a dolgok lényegét kereste, ezzel szemben a bolondság szó az értelmetlen, vagy annak tűnő állapot, amikor valami elveszti a rá jellemző tulajdonságot, az őt minősítő jellegét. Ilyen értelemben jelenti az ebből képzett ige azt, amikor a só megízetlenül. (Mt 5,13) Ahogy a só már nem só többé, ha nincs íze, ugyanígy az embervilág is a bölcsessége, az értelme által lesz azzá, ami. Ezzel az általános vélekedéssel állítja szembe az apostol az igehirdetés, a kérügma látszólagos bolondságát. A Római levél bevezető szakaszához hasonlóan, Pál az emberiséget két nagy csoportra osztja, az ottani „törvény nélküliek” általában jelentették a pogány világot, velük állította szembe a „törvény alattiakat”, azaz Isten választott népét, a zsidókat. Itt most ez a két csoport egyszerűbb elnevezést kap: zsidók és görögök. A zsidók jelkívánása és a görögök igazságkeresése egyaránt zsákutca, mert nem vezetett el Isten igaz megismerésére. A Római levél okfejtése szerint a pogányok „megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként….akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolondokká lettek.” (Róm 1,21–22). A zsidók is kaptak jeleket, a 382
1Korinthus 1,18−25
körülmetélkedést, a rájuk bízott igét, a törvényt, de mégsem jutottak el Isten akaratának igazi megismerésére. A két egymással ellentétes csoport nem is egymás ellentéte, hanem nagyon sok a közös bennük. Igazi ellentétpárjuk az, amit Pál „elhívottaknak” nevez, ezek lehetnek akár zsidók, akár görögök. Az igazi ellentét tehát itt van: az egyik csoport, akik nem jól értették, vagy egyáltalán nem hallották meg, vagy nem értették Isten hívását, és a másik csoport az elhívottaké. Végül egy szójátékszerű kettős ellentétpár azt szemlélteti, hogy Isten előtt más a dolgok értéke: a bolondság és bölcsesség, az erőtlenség és az erő viszonylagos fogalmak, Isten felől nézve és értve a dolgokat a bolondság lehet bölcsesség, és az erőtlenség is lehet erő.
2. A perikópa megértése − teológiai összefüggések feltárása A szakasz egyértelmű tartalmi és formai hasonlóságot mutat a Római levél kezdő fejezeteivel. Az alapkérdés ez: hogyan lehet Istent az üdvösség útján igazán megismerni? A kérdés alapján azt lehetne mondani, hogy tipikus apologetikai téma, azonban Pál nem az apológiára teszi a hangsúlyt, hanem a bizonyságtételre. Nem ismerteti a vele szemben állók véleményét, és ebből adódóan nem is cáfolja azokat. Ehelyett tényként állapítja meg, hogy sem a bölcsek, sem az írástudók, sem a világ vitázói nem ismerték, mert nem is ismerhették meg Istent. Sem a zsidók jelkívánása, még ha kaptak is jeleket, sem a görögök bölcsességkeresése, még ha sok mindent meg is érthettek a teremtett világból és Isten titkaiból, nem vezetett el Isten igazi és teljes ismeretére. Pál nem tagadja, hogy ezeken az utakon is közelebb lehet jutni Isten titkaihoz, de Isten üdvösséget szerző munkájának lényegét csak a kereszt üzenete, a kereszt mondanivalója tudja feltárni. Az általános kijelentés, a teremtő Isten megismerhetősége a teremtett világból ma is járható út, amit nagyon sokan igyekeznek becsületesen végigjárni. Ismert nagyon sok nagy gondolkodó, köztük sok jelentős természettudós véleménye arról, hogy a világ megismerése hogyan erősítette meg őket a teremtő létezésének szükségességéről, vagy ha ez számukra már nem volt kérdés, akkor éppen nagyszerűségéről. Ugyanígy ismert, hogy milyen sokan igyekeznek a Szentírás komolyan vételével, erkölcsi normák, a Tízparancsolat vagy éppen a Hegyi Beszéd betartásával Istennek tetsző életet élni. Sokan vannak, akik ebből építik fel a maguk vallását, és vallásosnak, vagy éppen keresztyénnek vallják magukat a maguk módján. Ennek az igeszakasznak azonban éppen az a fő mondanivalója, hogy Isten ereje, hatalma a kereszt üzenetében van, azaz abban, hogy mit üzen, mit mond nekünk Jézus keresztje. Csak innen érthetjük meg az üdvösség egyetlen és igazi útját, Isten szeretetének a teljességét.
3. Prédikációvázlat Mit üzen nekünk Jézus keresztje? 3.1. A templomainkban nincs kereszt – de a Bibliában benne van! Ez a látszólag provokatív megállapítás rávilágít arra, hogy sokszor milyen nehéz a szokásokon, a megszokott dolgokon túllépni. Akik felületesen ismerik csak a ke383
Szentháromság után 5. vasárnap
resztyén felekezeteket, azok történetét, talán ebben látják a református egyház különlegességét, hogy a református templomban nincsen kereszt. Akik jobban, belülről ismerik egyházunk életét és történetét, azok a tény megállapításán túl azt is el tudják mondani, hogy ennek milyen történeti okai vannak. Hogy az ellenreformáció idején a kereszt a régi hit jelképévé vált, sokszor a kereszt megcsókolásával, imádásával, az erre való kényszerítéssel próbálták a reformátusokat arra rábírni, hogy tagadják meg hitüket. A „nyakas kálvinistaság”, a rosszul értelmezett hagyománytisztelet azonban akadály is lehet: eltakarhatja előlünk a Szentírásnak egy nagyon fontos üzenetét, megnehezítheti számunkra az utat, hogy igazán megismerjük Istent. 3.2. Isten megismerésének sokféle útja lehet Hogyan ismerhetjük meg Istent a maga teljességében, a maga valóságában? Ez a kérdés a kezdetektől fogva foglalkoztatja az embereket. Nemcsak az Istent kereső embernek a kérdése ez, hanem nekünk is, akik itt vagyunk a templomban: Ismerjüke, megismertük-e Istent igazán? Hogyan ismerhetjük meg Istent? 3.2.1. Isten megismerhető a természetből A Bibliában nagyon sok helyen találkozunk azzal a gondolattal, hogy Istent, a Teremtőt, meg lehet ismerni a teremtett világból. Legszebb példa erre a 8. szoltár, ahol a zsoltáríró a csillagos ég láttán a Teremtő Istenre gondol és őt magasztalja. Pál apostol is beszél arról a Római levél első részében, hogy a teremtett világból meg lehet ismerni Istent. Nagyon sok szép énekünk is van, amely Istent a teremtés csodájáért magasztalja, amelyekből az csendül ki, hogy ha nyitott szemmel és nyitott szívvel nézzük a körülöttünk levő világot, akkor ez megerősíthet a hitünkben bennünket. Nagyon sok híres embernek, sok tudósnak a véleményét ismerjük, a nagy fizikus Einsteintől el egészen a magyar Nobel-díjas Szentgyörgyi Albertig, akik arról tettek bizonyságot, hogy a természet jobb megismerése, a tudományos kutatás közelebb vitte őket Istenhez és megerősítette őket a hitükben.2 3.2.2. Isten megismerhető a Bibliából Istent igazából azonban úgy ismerhetjük meg, ha arra figyelünk, hogy ő maga mit mond magáról, mit mond nekünk, embereknek. A teremtés leírása, a választott nép története arról tanúskodik, hogy Isten nemcsak megteremtette ezt a világot, hanem neki terve is van ezzel a világgal. Azért választott magának egy népet, hogy az a nép az ő akaratát megismerje és aszerint éljen, maga a jelenléte legyen tanúság Isten létéről. A Tízparancsolat ennek a csodálatos tervnek a dokumentuma: Isten azért adta, hogy az emberek tudják, hogyan élhetnek Isten tetszése szerint. A Tízparancsolat ma is érvényes, ma is segítség lehet annak, aki Istent akarja követni, az ő akarata szerint szeretne élni. Még teljesebben megismerhető Isten az ő Fia, Jézus Krisztus által. Jézus földi életében azt mutatta meg, hogy hogyan lehet a mennyei Atya akarata szerint élni emberi testben. Csodáival jeleket adott Isten hatalmáról, erejéről, az eljövendő IsAlkalmas idézeteket találunk például: TORRANCE, TH. F.: Einstein és Isten, In. Teológiai Szemle, 2000/2.
2
384
1Korinthus 1,18−25
ten-országáról. A Hegyi Beszédben még teljesebben megmutatta, hogy milyen lehet az ő követőinek az élete, ha teljesen rábízzák magukat Jézusra. 3.2.3. Istent igazán megismerni Jézus keresztje által lehet A kereszt nélkül Jézus is egy nagy tanító, talán egy követhető vagy követendő példakép, talán egy nagy próféta vagy tanító. Jézus keresztje és feltámadása a keresztyén hit alapja és próbaköve. Pál apostol ezt mondja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (1Kor 15,14) 3.3. Mit üzen nekünk Krisztus keresztje? Azt üzeni, hogy Jézus valóságosan szenvedett és meghalt a mi bűneinkért, azért, hogy ezek miatt ne nekünk kelljen örökre elvesznünk. Ilyen nagy volt a mennyei Atya szeretete, hogy az ő egyszülött Fiát adta érettünk. Ebben lehet Isten szeretetének nagyságát, Isten igazi arcát megismerni. Emberi természetünk tiltakozik ez ellen. Jobban szeretnénk valami olyan megoldást, amit mi magunk találtunk ki, amiért mi magunk is megküzdöttünk. Jobban szeretnénk valami olyan megoldást, amit mi magunk fedeztünk fel, ami a miénk. Aki a természet megismerése útján közel jut Istenhez, Istent nagynak, hatalmasnak, bölcsnek, mindenhatónak képzeli el. Ebbe a képbe nem fér bele, hogy megalázkodik, lehajol az emberekhez, emberré lesz, hogy minket felemeljen. Akik a Bibliában keresik Istent, azok Istent szentnek, tisztának, tökéletesnek ismerik meg. Kérdezhetik: hogyan lehet, hogy a szent és tökéletes Isten emberré lett, megalázta magát Jézusban egészen a kereszthalálig, ami bizony akkor is egy nagyon csúfos halál volt. Aki történelmi okokból, vagy vallásos megszokásból idegenkedik a kereszttől, talán annak is el kell gondolkodnia. Mindnyájunkhoz szól, hogy „Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél.” El tudjuk-e ezt fogadni? Akárhonnan is jövünk és keressük Istent, Isten maga mutat rá: a magunk módján gondolkodva Őt csak részben ismerhetjük meg. De ha elfogadom, hogy miattam, érettem és helyettem szenvedett, akkor ismerem meg igazán a kereszt titkát, és Isten szeretetének nagyságát.
4. Példák, képek, szemelvények Az istenkeresésre nagyon sok szép irodalmi idézetet találhatunk Ady költészetében, vagy a fent is említett tudósok műveiben. Most ezekből csak két idézet hadd álljon itt: 4.1. Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus Uram, ki vagy Te? Szigorú nemző atyám Vagy szerető anyám, kinek méhében ez a világmindenség megfogamzott? Talán te vagy maga a világmindenség, Vagy az örök törvény, mely azt uralja? Azért teremtetted csak az életet, hogy azt megint eltaposd? Te alkottál engem, vagy én formáltalak téged, Hogy ne legyek olyan elhagyatott és legyen kire hárítsam felelősségem? 385
Szentháromság után 5. vasárnap
Istenem! Nem tudom, ki vagy, De bajomban hozzád kiáltok. Félek magamtól és félek embertársaimtól. Talán meg se érted szavam, de megérted szótlan zenémet?! Első imádság: Isten Uram! Nagyobb vagy mint az alkotásod! A te házad a világmindenség! És én magamhoz hasonlónak véltelek, Gonosznak, kapzsinak és hiúnak, Ki dicséretemre és áldozataimra vágyik, Megbosszulja csekély vétségeim, Kinek én kell, hogy házat építsek, Míg embertársaimat hajléktalan hagyom. Istenem! Hadd dicsőítselek téged avval, Hogy teremtésednek rám bízott parányi pontját szebbé teszem, Elárasztom e földi létet fénnyel, melegséggel, jóakarattal és boldogsággal. 4.2. Einstein „Az én vallásom a határtalan fensőbb Szellem alázatos csodálatából áll, aki azokban az apróbb részletekben jelentette ki magát, amelyeket a mi esendő és gyarló elménkkel érzékelni tudunk. Az én Isten-ideámat az a mély érzelmi meggyőződés formálja, hogy jelen van egy fensőbb, önmagától való Hatalom, amely a megfoghatatlan univerzumban jelenik meg.”
5. További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: 1Kor 1,18–25. Ebből az igehirdetés alapigéjeként kiemelendő a 18. vers. Énekek: MRÉ 8. (1–5. és 9. versek); 230.
6. Felhasznált és ajánlott irodalom CSERHÁTI SÁNDOR: Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt második levele, Budapest, Luther Kiadó, 2009. Dr. Győri István (Sárospatak)
386
