XII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Kolozsvár, 2009. május 15-17.
Szent László mítosza Tordaszentlászlón
Témavezetők: r. Keszeg Vilmos egyetemi tanár, tanszékvezető BBTE Bölcsészettudományi Kar Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék Dr. Szikszai Mária egyetemi adjunktus BBTE Bölcsészettudományi Kar Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék
Szerző: Boldizsár Zeyk Zsuzsa BBTE Bölcsészettudományi Kar Néprajz monoszak III. év
Hogy egy valaha élt, ma már legendába burkolózó személy köré milyen sokrétű mítosz épülhet, ez a kérdés akkor kezdett foglalkoztatni, amikor megpróbáltam felsorakoztatni, milyen hagyományos, intézményes, rituális formákban nyilvánul meg napjainkban Tordaszentlászlón a szent lovagkirály mítosza. A falu és környéke az idegenek előtt büszkén képviseli a település neve által is sugallt hagyománnyal való azonosulást. A fentebbi két kijelentés máris felvet néhány megközelítési szempontot. Magyar Zoltán foglalkozott a Szent László-hagyománnyal1, alaposan felderítve a legendaképződés eredetét, az egyes motívumok más előfordulásait, a hagyomány történeti-földrajzi elterjedtségét, és írásából egyértelműen kiderül, hogy szinte az egész nyelvterületen olyan meghatározó szereppel bírt és gyakorta bír a király alakja, amelyre – paradox és ugyanakkor jellemző módon – a tordaszentlászlóiak helyi sajátosságként különösen büszkék. A kérdés másik oldala lenne, hogy az idelátogatók kíváncsisága is erre irányul: Tordaszentlászlóra látogatva a „református búcsúba” jönnek tiszteletüket tenni, a határban kőpénzeket keresnek, megkóstolják a Szent László kútja vizét és átsétálnak a Tordai-hasadékon, s úgy térnek haza, hogy legendák földjén jártak. Ez a kérdés azért is érdekes, mert a hagyományos népi kultúra kereteinek felbomlása magával hozta az identitás kifele való manifesztálását, a lokális sajátosságok keresésének és felmutatásának igényét – ezt a jelenséget Tordaszentlászló esetében jól meg lehet figyelni. A fentebbiek fényében válik továbbá figyelemre méltóvá a most nyilvánvalónak tekintett kultusz történeti oldala, pontosabban: milyen előzményekre tekint vissza a huszadik század utolsó évtizedében felvirágzó mozgalom, amely önigazolásként utal vissza lépten-nyomon a legendás hagyományokra? A források szűken állnak rendelkezésre megelőző korokból, azonban az elemzésben nagy segítséget jelent Bárth Dániel esettanulmánya2. Dolgozatom a felvázolt kérdések, vizsgálati szempontok függvényében három fontosabb gondolat körül strukturálódik. A kultusz meglévő formáinak ismertetését fontosnak tartom, hiszen ez keltette fel elsősorban az érdeklődésemet, ennélfogva vizsgálom Szent László kultuszának különböző megnyilvánulásait, mint 1. az eredetmondákat; 2. a legendahős nevéhez kapcsolódó szakrális helyeket és határneveket; 3. a mítosz hivatalos forgalmazását. Másodsorban, a helyi anyagot összevetem Magyar Zoltán általános megállapításaival, végezetül pedig felvillantom Bárth Dániel tanulmánya alapján – a kultusz történeti alakulását. Forrásaim között említem a számomra ismert történeteket, legendákat, amelyek megismerése az iskolai szocializáció keretein belül történik, a legendák adatközlők által elmondott változatait (korábbi és saját gyűjtések), a faluról megjelent monográfia-szerű írásokat, a kötetlen kontextusokban gyűjtött szóbeli közléseket, visszaemlékezéseket. A különböző rendezvények során
1
MAGYAR Zoltán 1998.
2
BÁRTH Dániel 2005.
2
résztvevő megfigyelés révén jutottam további adatokhoz, az emlékhelyeket személyesen több alkalommal is meglátogattam3.
I. A Tordaszentlászló közelében fekvő természeti képződmények közül néhány eredetét Szent László nevéhez fűzödő csodás történésekkel magyarázza a néphagyomány, így a Szent László kútja, a Tordai-hasadék, a Szent László pénze keletkezését. Módszertani nehézséget vetett fel az ismert szöveg közlése, hiszen gyűjtésem során találkoztam „kiszínezett” változattal, amelyet nyilvánvalóan a kifele történő reprezentáció szándéka, a tetszetőssé tétel igénye alakított, illetve szűkszavú, az alapmotívumokra korlátozódó előadással is4. A történetek külön-külön illetve füzérben is ismertek Tordaszentlászlón. Szent László egyik, kunokkal vívott csata során erre a vidékre keveredett, s az események úgy alakultak, hogy az ellenfél, a magyar vitézeket üldözve, egészen a magyar sereg nyomába ért. László, erős hitéről tanúságot téve, Istenhez fordult imával, amelyre válaszul isteni sugallatot kapott, s ennek engedelmeskedve, aranyait a földre szórva igyekezett megszabadulni az üldözőktől, hiszen azok, kapzsi népség lévén, leugráltak lovaikról a zsákmányért. Azonban a király nem láthatta előre, hogy, a veszély csökkenését érezve, a magyar katonák is meg-megállnak aranypénzt szedegetni. A király ismét fohászkodott, s ekkor már nem sugallat, hanem valóságos csoda történt: az aranyak kővé változtak. (Szent László pénzének mondája – a „forgalmazott” változat végén a helybeli Falumúzeum tárlatvezetésekor például
megkínálják az érdeklődőket a pénzből, és
moralizáló formulával zárják a történetet: aki jó magyar és jó keresztény, annál a kőpénz arannyá fog visszaváltozni.) „Szent László idejébe tatárok fosztogatták a falukat, Szent László elkezdte üldözni őket. Látták a tatárok, hogy majdnem érik utol, hogy időt nyerjenek elszórták a zsákmányt. Szent László imádkozott hogy váljon kővé. A katonák ledobták és újra üldözni kezdték.” (Fiú, sz. 1993.) „Azt mondták, hogy nem tudom már kik szórták el, hogy hátráltassák az ellenséget.” (Nő, sz. 1938.) A csoda ellenére a magyar sereg még nem menekült meg, az üldözők még dühödtebben hajszolták őket. A sereg ekkor a Torda fölötti magaslaton vágtatott, a király ismét imádkozott, s újabb isteni sugallat volt a válasz: vágja kardját a sziklába. A király így is tett, s ekkor újabb csoda következett be: a kardvágás nyomán hasadni kezdett a szikla a magyar sereg mögött, a szélesedő szakadék pedig enyelte a vágtató kun vitézeket. (a Tordai-hasadék keletkezése)
3
Az anyagot a következő sorrendben ismertetem: először a gyűjtött anyagot, aztán a szakirodalom megállapításait és a
következtetéseket, hogy a konkrét információkat az általánosabb eredmények foglalják keretbe. 4
Dőlt betűvel a „hivatalos”, forgalmazott változat, utána a „gyakorlatlanabb” szövegmondás lejegyzése.
3
Ugyan a veszélytől megmenekültek, a fáradt magyar katonák mégis zúgolódni kezdtek, kimerültek, szomjasak voltak. Észak fele haladva, egy domboldalon pihentek meg, ahol László ismét imával fordult az égiekhez, amelyre ismét sugallat volt a válasz: döfje kardját az egyik magányosan álló sziklába. A mészkőbe szúrt kard nyomán tiszta, friss víz tört a felszínre. A sziklában mindmáig látható a kard éle által okozott mély „vágás” a sziklában, illetve a király süvegének, csizmájának és lova patkójának nyoma, amely alakzatok hátborzongató tisztasággal felismerhetők. (Szent László kútja) „Azt mondták, nem t’om melyik hadsereg ment keresztül, a ló patkója nyomán eredt a víz.” (Nő, sz. 1938) A fenti legendákhoz fűznék néhány megjegyzést. Szent László pénze valójában ősóceáni egysejtű, a „Numulites perforatus”. A Tordai-hasadék keletkezésére több geológiai elméletet ismerünk, amelyek tektonikus mozgással illetve a víz (Hesdát pataka) felszínalakító munkájával, a mészkő kimosásával magyarázzák a Hasadék létrejöttét. A patak neve is beszédes: a mai Hesdát falu és folyóvíz – románul Hăşdate – régi magyar neve Hasadát volt. A Torockói-hegységben található Tordai-hasadék ma sokak által látogatott turisztikai látványosság, amely arról is híres, hogy a sajátos mikroklímájú képződmény területén 997 növényfajtát írtak le (a Romániában ismert fajok egyharmadát!), része a Világörökségnek. Szent László kútja Magyarpeterd (Petreşti) határában található. Vizének gyógyító erőt tulajdonítottak. A vízfakasztás mondája elemeiben nagyon hasonló a Bibliából ismert történethez. A román lakosság körében Makedón Nagy Sándor kútjaként ismeretes a forrás, annak ellenére, hogy Sándornak semmi köze a vidékhez (bár történelmi térképek tanúsága szerint Szent László sem járt erre, a besenyő betörés ellenben kimutatható). Ma az észak-erdélyi autópálya építési munkálatai, előmunkálatai (és az ebben foglalkoztatottak tudatlansága) következtében a forrás közvetlen veszélybe került, az eredeti nyomvonal áthaladt volna a forráson, ez a veszély elhárult, de a forrástól néhány méterre munkagépekkel talajmunkát végeznek, a felismerhetetlenségig megváltoztatva a természeti tájat. II. Tordaszentlászlón két (egykori) szakrális építmény is Szent László nevéhez fűződik. A fentebbi legendafüzér folytatásaként, de önállóan is ismert a monda, mely szerint a király itt templomot alapított (egyik változat szerint a győzelem emlékére – ezesetben kapcsolódik a fentebbi epizódokhoz, másik változat szerint sikeres vadászat emlékére), s vitézeit letelepítette ide. Nagytatám, Kálti Márk krónikájára hivtkozva azt mondja, hogy a falu déli határában, a ma Térnek (Csatatér?) nevezett határrészben, László még hercegként csatázott – itt van messze a legtöbb kőpénz. Legalább ennyire beszédes a most már csak foltjaiban meglévő, egykor a Tordai-hasadékig, Borrévig, észak fele pedig Tordaszentlászlóig húzódó ún. Nagykirály erdeje, amely megnevezés 4
népi értékítéletet is hordoz5. A nagytatám által elmesélt legendaváltozat szerint a herceg, a kunok által zsákmányolt pénzt visszaszerezve, azt a templom megépítésére fordította. A XII – XIII. század fordulóján már álló templomot Szent László nevére szentelték fel, egyházát neki ajánlották6. Emellett szól az egykori harang felirata: „Ora pro nobis beate rex Ladislaus aodni 1478.” Ma már csak a templom alaprajza következtethető ki a temetődombon, hiszen 1888-ban lebontották, köveit az új templom alapjába építették be, illetve az Erdélyi Történeti Múzeumba vitték megőrzés céljából (azonban ott névtelenül előbb egy kőrakásba kerültek, onnan pedig rendre eltűntek). A templom helyének kiválasztása nem véletlen: nagytatám elmondása szerint a régi időkben kötelező szempont volt a templomépítés leendő helyének kiválasztásában az, hogy egy folyóvizek által közrefogott magaslaton helyezkedjen el7. A régi Árpád-kori templom esetén ez érvényesült, hiszen Tordaszentlászlón a temetődomb a Bence és Aranyos pataka között emelkedik. Kérdésemre, hogy mi indokolta a helyválasztás ezen szempontját, nagytatám azt válaszolta, hogy valószínűleg a víz melletti letelepedés pogány hagyománya köszön vissza, illetve, a vízválasztó magasabb lévén, messze elhallatszik a harangszó (l. A Szent István-féle törvény: minden tíz falunak legyen egy temploma). A másik szakrális hely sorsa már nem ennyire tisztán követhető. Egy „kápolnadombról” van szó, amely a falut dél fele hátrahagyva, Tordaszentlászló és Románléta (Lita - régebben Oláhléta) között látható, ugyancsak a Térnek nevezett határrészben. A hagyomány szerint egykor Szent Lászlónak szentelt kápolna állt ott, és zarándoklat helyszíne is volt ez a kápolna. Történetéről annyit tudunk, hogy Léta királyi vár (Géczi-vár, Léta vára – a mai Magyarléta/Liteni határában) birtoka volt egészen 1404-ig, amikor a források szerint Herepei Márk, Erdély akkori alvajdája a szentlászlói egyház plébánosának adományozta. Arra, hogy valóban zarándokhely lehetett, hátborzongatóan kézenfekvő utalást tesznek a helynevek: Zarándoknál határrész, Zarándok útja, illetve a hűs vizű Zarándok csorgója az út mentén. A reformáció viszonylag korai begyűrűzése és végleges megtelepedése a XVI. század 60-70-es éveiben a katolikus hagyományok és emlékhelyek fokozatos eltűnéséhez, elhanyagolásához, elfeledéséhez vezetett. Édesapámtól hallottam, hogy az említett kápolna a XVII. század során pusztulhatott le. A tordaszentlászlóiak ma Póka váraként emlegetik az érdekes felszíni formát, vele kapcsolatban mondákat is mesélnek elásott/elsüllyedt kincsről, alagútról, bennrekedt kiváncsiskodókról. A dombocska omló sárga agyag oldalaiból számtalan megkövült csiga- és kagylómaradvány kerül felszínre, a legapróbbaktól az arasznyi nagyságú kövületekig. A legendákhoz ugyan nem tudom kötni, mégis megemlíteném a Póka
5
BOLDIZSÁR ZEYK Imre szóbeli közlése.
6
BOLDIZSÁR ZEYK Imre, 2006.
7
BOLDIZSÁR ZEYK Imre szóbeli közlése.
5
várával átellenben, nyugat fele a rét közepén magában álló erdőfoltot, amelynek neve nem kevésbé regényes: Isten kassa nyíre. Visszakanyarodva a zarándoklat középkori hagyományához, nagytatám elmondása szerint a vidéken négy zarándokhely/állomás volt. 1. A Tordai-hasadék fölött egykor imola (szentély) állt, amely a tatár pusztításnak eset áldozatul, ide Áldozócsütörtökön zarándokolt el Torda és környékének lakossága (Orbán Balázs). 2. A hasadékban is volt egy ilyen szakrális hely, amelynél pünkösdkor emlékeztek meg a kun, besenyő, tatár pusztítások áldozatairól. A „barlangvár” később, a kuruc korban menekülő helyi katonáknak nyújtott menedéket, nevét is egy kuruc katonavezérről, Balyka Miklósról kapta (Balyka lyuka/ Balika vára). 3. Egy harmadik imola a mostani Magyarpeterd és Indal (rom. Indol) határainak találkozásánál, a Szent László-forrás körül létesült településen, Sarkadon volt. Sarkad római katolikus majd unitárius, magyar lakosságú falu volt, amelyet Mihai Viteazul pusztított el. Abban az időben a forrás kis tavacskát táplált (ma is kialakul néha egy-egy kisebb tócsa a forráson alul, ahol megáll és felgyűl a víz), a szentély pedig, ahol június 27-én, Szent László napján tartottak zarándoklatot, a forrás fölött, valószínűleg a mostani aszfaltút helyén állhatott. 4. A negyedik búcsújáróhely a fentebb már említett Szent László-kápolna lehetett8. A fentebbi anyag valójában az a hagyomány, amelyet a település éltet és forgalmaz, amelyen keresztül identitását megfogalmazza, belakja a környező teret, amely által elkülönülni igyekszik. Ezek a törekvések természetesen nem a teljes lakosságot érintik, a hagyomány kifele történő felmutatását helybeli specialisták, értelmiségiek, amatőr helytörténészek érzik feladatuknak. A hagyománynak ilyen jellegű keresése, a dicső múltban „fogódzók”, a nagyhagyománnyal, a hivatalos történetírással érintkező kapcsolódási pontok keresése a néprajzi vizsgálódás előtt nem ismeretlen jelenség. Magyar Zoltán könyve azért is érdekes, mert egyszerre építi és rombolja az egyes vidékek, települések által kisajátított „személyi” mítoszt. Írásából ugyanis fény derül a Szent Lászlóval kapcsolatos, mindenhol szinte egyforma, és nagyon elterjedt toposzokra. Szent László személyének „legendává válása” egyrészt nagymértékben köszönhető a középkori egyház befolyásának, azonban korántsem lehet ennyire leegyszerűsíteni a sokrétű hagyomány eredetét. Magyar Zoltán szerint már életében is nagy tisztelet övezhette a királyt, és népszerűsége a következő századokban sem csökkent. A példás vallásossága mellett valószínűleg abban állt közkedveltsége, hogy a lovagkirály mintáját testesítette meg, és a harcos mintakép különösen sokáig erősen megmaradt a határmenti vidékeken. A 13. század elejétől már számolni lehet a király nevét viselő településekkel illetve a kegyébe ajánlott templomokról9. A kultusz hordereje és kiterjedtsége Magyar Zoltán szerint a népi 8
BOLDIZSÁR ZEYK Imre szóbeli közlése, lásd még: BOLDIZSÁR ZEYK Imre, 2006.
9
MAGYAR Zoltán 1998. 8.
6
hagyományban való erőteljes hatásának is betudható, amely az egyházi állásponttal bonyolult kölcsönhatásban állhatott huzamosabb időn keresztül. A Torda környéki kultusz meglétét a XIV. századtól valószínűsíti az említett szerző10, hozzátéve, hogy : „Mint mondakör, máig legismertebb – a középkor folyamán pedig még inkább az volt – a Tordai-hasadék kialakulását és a vidék természeti képződményeit magyarázó történetfüzér.11”
A Tordaszentlászlón is helyi sajátosságként, tátott szájjal hallgatott kalandos történet, mint kiderül, egy szinte mindenhol hiánytalanul vagy legalábbis elemeiben meglévő egységes és országszerte ismert séma helyi „adaptációja”. „A séma ugyanis a László-hagyomány még meglevő gócpontjaiban meglepően azonos: ellenség tör az országra (török, tatár, kun), s minthogy túlerőben vannak, a királynak (és seregének) menekülnie kell. Ám az üldözők a nyomában vannak s már-már beérnék, mikor László isteni sugallatra elszórja a pénzét, s míg az ellenséges katonák a kincsek felszedésével vannak elfoglalva, ő egérutat nyer. Utóbb az eldobált pénzek kővé változnak. De a pogányok folytatják a király üldözését, és ismét vészesen megközelítik, mikor László újra Istenhez fohászkodik, és kérése meghallgatásra talál: mögötte a hegy kettéreped, üldözői pedig belehullnak a keletkezett szakadékba. A viszontagságok azonban folytatódnak: a magyar had a kietlen vidéken nem talál semmi élelemre, a király imájra azonban Isten szelíd szarvascsordát küld táplálásukra. A szomjazó seregnek viszont vízre is szüksége van, s az életadó forrás vagy László lovának patája nyomán fakad, vagy a király maga fakaszt vizet fegyvere hegyével, rövid imádkozás után. Utóbb mind az ő, mind lovának a nyoma megmarad a kősziklában. S végül a csodálatos megmenekülés emlékére és mintegy hálaadásul kápolnát emelnek a gyógyító vizű forrás mellé, mely körül utóbb népes búcsújárás alakul ki.”12 A regényes-romantikus lokális mítosz tehát így lepleződik le. Meglepő, hogy – amennyiben csak egy ilyen történetet ismerünk – mennyire helyénvalónak, olyor szinte hitelesnek tűnhet egy-egy eleme, mennyire beleillik a település történeteinek, határneveinek egységébe és logikájába. Az ószövetségi (Mózes II.: a tenger szétválasztása, mennyei manna, és IV. könyve: vízfakasztás) analógiára épülő elemek mellett sok más – akár időben és térben távoli, másokhoz kapcsolódó – motívumot „vonz magához” és kisajátítva azokat, védjegyévé, attribútumává olvasztja be a népszerű lovagkirály legendás alakja.13
A legendás hagyományokkal szemben, azokat beépítve jelentkeztek a rendszerváltás után, általában a nemzeti ideológia szolgálatába állítva a megemlékezés modernebb formái.
10 11
MAGYAR Zoltán 1998. 18. MAGYAR Zoltán 1998. 39.
12
MAGYAR Zoltán 1998. 35.
13
MAGYAR Zoltán 1998. 36.
7
Kapcsolódásuk okát a László-hagyományhoz természetesen szintén a múlttal való folytonosság igényében kell keresni. A megemlékezés ezen újabb – intézményes, irányított – formái, tudatosan vagy sem, a közösség emlékezetének alakításában vesznek részt.14 Hogy ezek a helyi ünnepek hogyan befolyásolják, egyáltalán hogyan vannak jelen a közösség életében, arra kitűnő példákat szolgáltat Bárth Dániel Tiszaalpárról írott esettanulmánya15. Nagyvonalú korszakolása alkalmas a tordaszentlászlói példa elemzésére is. A középkortól egészen a 18. századig az ünnepek mondhatni az egyház fennhatósága alá estek, eszerint befolyásolták az időhasználatot, az ünnepek közötti hétköznapokat valamint az ünnepek tartalmi és formai megnyilvánulásait. Tordaszentlászló esetében érdemes megfigyelni ahogyan ez az egyházi befolyás a kultusz alakításában elhalványul – a reformáció hatására, hogy aztán a visszatekintés hivatkozási alapjává lépjen elő az évszázadokig feledésbe merült búcsús hagyomány egy másik ideológia szolgálatában (az 1990-től megszervezett kórustalálkozó ötvözni igyekszik Szent László egykori katolikus búcsús kultuszát a kóruséneklés polgári hagyományával, mindezt a kisebbségi létben manifesztálható nemzeti tudat ideológiájával átitatva). Jellemző, hogy a megemlékezés intézményes formái egytől egyig a rendszerváltás után jelentek meg, „a kontinuitás jegyében”16, a kóruséneklés illetve a szent királyra való megemlékezés folytonosságát hirdetve. Ekkor már minimális vallásos jelleg figyelhető meg (bár – amint Bárth is jelzi, a hivatalos program része az istentisztelet17), az irányított megemlékezés elemei itt is, mint
sok más településen, a szoborállítás, intézmény elnevezése (mint látni fogjuk, itt végülis nem így történt), és még újabb jelenség a kifele forduló kapcsolatok építése és fenntartása (testvértelepülési szerződés aláírása, az azonos nevű települések összefogása) – szintén részei a kisebbségi lét megélésének és a nemzeti és helyi értékek folyamatos promoválásának, a koronként változó ideológiai kontextus éppen aktuális konstellációjában. III. A Szent László-napi kórustalálkozó célkitűzéseiről, Szent Lászlóhoz való kötődéséről, aktualitásáról,
megvalósulásáról
Tordaszentlászlón
évente
a
megtartott
legilletékesebbet, kárpát-medencei
egyik
főszervezőt
magyar
kórusok
kérdeztem.
A
találkozójának
megszervezése, az idő és helyszín kiválasztása helyi értelmiségi kezdeményezésre történt, a falu sokrétű hagyományának alapján. Egyrészt, fentebb kifejtettem, milyen jelentős búcsús hagyományt állít maga mögé mintegy önigazolásként a mozgalom, azonban a reformáció hatására a római katolikus kultusz lassan feledésbe merült, a Szent László-hagyomány pedig mondák, legendák változataiban élt. A kultusz felelevenítésének célja a nemzeti mivolt tudatosítása Tordaszentlászló és Kalotaszeg magyar lakosságában, annál is inkább, hogy Kalotaszeg túlnyomó részt református 14
Paul CONNERTON 1997. 66.
15
BÁRTH Dániel 2005.
16
BÁRTH Dániel 2005. 135.
17
BÁRTH Dániel 2005. 137.
8
népessége körében a búcsújárás szokása teljesen elfelejtődött. Ezen túlmenően a tordaszentlászlóiak büszkén emlegetik, hogy itt, egész Kalotaszegen elsőként, már a XIX. században elindult a kórusmozgalom (az első férfidalárdát 1888-ban alapította az akkori lelkész, Thamó Gyula) és ennélfogva mindmáig nagy hagyománya van a kóruséneklésnek. A kórustalálkozó jelszavául a „Magyarok éke,/ Szép tisztessége,/ Szent László király...” tiszteletbeli jelzőt választotta, s a király alakját több vonatkozásban is emblémának ismerik el: az Árpád-ház aranyágának hajtása, közöttük is termetében, bölcsességben, férfiasságban, hitben, erkölcsi magasságban kiemelkedő alak – „a Szentlélek tiszta edénye”; az I. István halálát követő trónviszály megszüntetője, békés építő, az egyház megerősítője, példakép mind a
mai napig. 1990-től a király nevével fémjelzett
kórustalálkozó tiszteletadás és egyben a kultusz továbbéltetése, valamint főhajtás a százévesnél is régibb kórushagyomány előtt. A Szent László-napi kórustalálkozót 1990 óta minden év június 27-éhez legközelebbi szombaton szervezi meg az RMDSZ helyi szervezete, a Tordaszentlászlói Református Egyházközség, a Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, a helyi önkormányzat illetve a Romániai Magyar Dalosszövetség. A rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik, ezt beszédek, szavalatok, koszorúzás és közös éneklés követik Szent László mellszobra előtt a cinteremben, majd a kórusok színpompás felvonulása következik, és végül kórushangverseny, amelynek a művelődés ház ad otthont. Az énekkarok minden évben zászlószalagot és emlékplakettet kapnak. A szervezők fontosnak tartják, hogy évről évre a romániai magyarság képviselői, vezetői megjelenjenek és felszólaljanak a rendezvényen. Az erdélyi és anyországi kórusok találkozóján a falu összlakosságának többszörösét látja vendégül. A kórustalálkozó hosszú évek óta népszerű. IV. Hasonló kezdeményezésre, az RMDSZ, az Egyházközség, az akkori Magyar Nemzeti Alapítvány és a falubeliek adományainak támogatásával a cinteremben szobrot állítottak Szent Lászlónak, halálának 800. évfordulójára, 1992. június 22-én. A mellszobrot Sántha Csaba készítette, a győri és a váradi hermát mintául véve. A szobor talapzatát Szent László pénzével rakták ki, gyertyák, virágok díszítik az év minden szakában. Kíváncsi voltam arra is, hogyan lehetett közvetlenül a „rendszerváltás” után egy ilyen szimbolikus értékű szobrot felállítani, egy ilyen rendezvényt lebonyolítani erdélyi magyarként. A válasz az volt, hogy igaz ugyan, hogy a szobrot felállítását követően eleinte őrizni kellett a „Vatrások” miatt, de a rendezvény nem szenvedett, a kulturális autonómiának ilyen megélése, az alulról történő kezdeményezés végülis nem szúrta a hatóságok szemét. V. A Kárpát-medencében összesen huszonhat település viseli a szent király nevét – Tordaszentlászló először a jólismert 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepel „villa de Sancto Ladislao” néven. Később, 1409-ben Léta királyi vár birtokaként említik „possessia Zenthlaslo regalis”-ként. 1720 és 1820 között Szászszentlászlóként szerepelt, 1876-ig Torda, majd Torda9
Aranyos vármegye fennhatósága alá tartozott, ekkor kapta előnevét, s ezóta hívják Tordaszentlászlónak. Román neve ma Săvădisla, de volt már Szavagyiszláv, Szint Laszleu, Sînlaslău is. A név tehát a románban, úgy tűnik, utólagos átvétel. Tordaszentlászló már évek óta bekapcsolódott a Kárpát-medencei Szent László nevét viselő települések
találkozójának
vándor-rendezvénysorozatába,
egy
alkalommal,
2004-ben
házigazdaként, a többi években pedig a különböző Szentlászlókon szervezett találkozókon küldöttség képviselte Tordaszentlászlót. Ez külső kezdeményezés és sokkal nagyobb hatósugarú, a szervezők célkitűzése az, hogy mindenik magyar lakosságú Szentlászló település sorra kerüljön (Erdélyben és Felvidéken van olyan Szentlászló, amelynek magyar lakossága teljesen beolvadt). 2007 nyarán, Tordaszentlászló falunapján a polgármester bemutatta a Szentlászlók közös zászlóját, amelyre felkerült mindenik település címere. VI. A Székelyföldi Magyarok Társasága néhány éve a június 27-éhez közeli napokon körmenetet szervez azon települések érintésével, amelyek nevükben vagy a Szent László tiszteletére szentelt templomuk által őrzik a király emlékét. Több esetben járt már csoportjuk Tordaszentlászlón a kórustalálkozó napján, innen pedig a Beszterce megyei Kerlézs fele folytatták útjukat. VII. 2006-ban, az iskola 400 éves fennállásának ünneplésére készülve, a névadás körüli vitákban természetesen felmerült a „Tordaszentlászlói Szent László Általános Iskola” elnevezés lehetősége, ezt azonban a névtorlódás miatt nem szavazták meg (az iskolát végülis a századfordulón tevékenykedő, a falut sok tekintetben előmozdító Borbély József tanítóról nevezték el).
10
SZAKIRODALOM
1.
BOLDIZSÁR ZEYK Imre: Tordaszentlászlói füzetek I. Szent László. Mondák és
emlékek Tordaszentlászlón és környékén. Harmadik, bővített kiadás. Kolozsvár, 2006. 2.
BÁRTH Dániel: „Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban...” Lokális
ünnepek és törtneti tudat egy Tisza menti faluban. In: Ünneplő. Írások Verebélyi Kincső születésnapjára. Budapest, 2005. 127-140. 3.
Paul CONNERTON: Megemlékezési szertartások. In: Zentai Violetta (szerk.):
Politikai antropológia. Budapest, 1997. 64-82. 4.
MAGYAR Zoltán: Szent László a magyar néphagyományban. Budapest, 1998.
11
