Szent István Király Plébánia, Pomáz Közösségi életünk Krisztus örömében. Hírek, közlemények, lelki írások

Szent István Király Plébánia, Pomáz Közösségi életünk Krisztus örömében. Hírek, közlemények, lelki írások.

A legfontosabb Kedves Testvérek! Ebben a hónapban azért imádkozunk, azért ajánljuk fel az imaórákat, hogy a plébániánk hívei életében mind inkább Jézus legyen a legfontosabb. Vannak ilyenkor akik természetes módon azt mondják „Dehát atya! Nekem a családom a legfontosabb. Hogy lehetne már Jézus a legfontosabb? Nem szerethetem jobban Jézust mint a családomat. Ilyet nem kérhet senki.” Első hallásra érthető is lenne ez, ha valóban ellentmondás volna Jézus és a családunk, a munkánk vagy éppen a szabadidő eltöltése között. Talán akik, ezeket a sorokat olvassák tudják, hogy pont Jézus az aki „igazán” képessé tesz minket arra, hogy „igazán jól” szeressük a családunkat. Bizony sokszor Ő az, aki megvédi tőlünk szeretteinket. Ő az aki szeretteink felé hajt, küld minket. Ezért is különösen fontos, hogy Ő legyen a legfontosabb az életünkben. De ez tulajdonképpen, bizonyos szempontból praktikus szempont. Nem lehet valakit pusztán praktikus szempontok miatt szeretni. A számunkra praktikus, gyakorlati haszonnal bíró kapcsolatok bizonyos szempontból önzőek, tárgyiasítóak. Ehhez, hasonló praktikus, gyakorlati haszonnal bíró érv az is, hogy anélkül, hogy Jézust tennénk életünk, mindennapjaink, napirendünk és döntéseink középpontjába, az első helyére bizony nem üdvözülhetünk. Emlékezünk mit mondott Jézus Péter kérdésére a gazdag ifjúval kapcsolatban? „Ezek szerfölött csodálkoztak és egymás közt kérdezgették: "Hát akkor ki üdvözülhet?” (Mk 10,26.) Számos ehhez hasonló részben láthatjuk tehát, hogy lehetetlen Jézussal össze nem forrva, egészen - életünkkel, napirendünkkel és döntéseinkkel Belé nem kapaszkodva üdvözülni. Tehát, ha kihagyjuk életünkből, napirendünkből, döntéseinkből, vagy csak részlegesen engedjük Őt oda be akkor, majd előtte állva 1

sem vágyhatunk rá tiszta szívből. Vágyakozni kell Ő Rá. Úgy lehet ezt az ajtót ott kinyitni, ha egész életünkben nyitva tartjuk az Jézus iránti vágyakozásunkkal. Vágyakozni pedig csak egész nap lehet... Mindezt megerősítendő újra megemlítem, amit a már egyszer idézett, Levél a pokolból c. zseniális mű (http://jelenesek.freeweb.hu/level_a_pokolbol.html) elkárhozott főszereplője mond ezzel a praktikus szemponttal kapcsolatban: “Te gyakran intettél: "Anna, ha nem imádkozol, tönkre teszed magad." Valóban keveset imádkoztam és azt is nagyon kelletlenül. Igazad volt! Valóban, mi itt mindnyájan, akik a pokolban vagyunk, vagy egyáltalán nem imádkoztunk, vagy pedig túl keveset imádkoztunk. […] Folytatom dühöngve - így kell - az imádság a legkönnyebb valami, amit a földön az ember megtehet. Éppen azért, mert könnyű, Isten az imádsághoz kötötte az üdvösséget. Aki rendszeresen imádkozik, annak Isten lassanként ad annyi kegyelmet és erőt, hogy fel tud kelni a bűnökből, még akkor is, ha nyakig merült volna el bennük. […] Sőt a változások az előrehaladott korban mindig nehezebbek és ritkábbak. Igaz, hogy az ember az utolsó pillanatig határozhat Isten mellett, vagy ellene. De rendesen az történik az utolsó órában, hogy ugyanazt akarja, amit egész életében akart. A jó vagy rossz szokások második természetévé váltak és akkor azok magukkal rántják. ” Ehhez a praktikus szemponthoz csak annyit tehetünk, hozzá hogy az imádság nem elsősorban fohászkodás, hanem együttlét az Istennel, Jézussal. A lelkipásztori, lelki tapasztalat az, hogy a praktikus, “gyakorlati” haszonnal bíró szempontok, belátások - főleg amelyek a félelem keltésen alapulnak, bár rendkívül, pótolhatatlanul fontosak hitünk megismerése szempontjából, mint tudás - mégsem válnak eléggé belső meggyőződéssé, és nem képesek maradandó hatást gyakorolni lelkiismeretünkre. Ezek bár rendkívül fontosak, hiszen részben az ettől való megmentésünkért történik a megváltás. Nézzük az érzelmi kötődéseket, melyek a megváltás igazi célját, a Jézusban élt életet eredményezik Az elmúlt hónapban Szent Márta ünnepén olvastuk az „ő evangéliumát”: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.” (Lk 10, 41-42.) Ebből a jól ismert, híres idézetből kitűnik, hogy “egy dologgal” kellene úgy - szó szerint - „Isten igazából” foglalkozni. Kiemelten, soha háttérbe nem szorítva, hanem mindig előnyben részesítve. Soha el nem hanyagolva, 2

hanem minden figyelmünket reá helyezve. Ez a „dolog” nem is dolog, hanem Maga Jézus. Ez talán a könyökünkön jön ki. Bizony ebben egészen a génjeinkig meg vagyunk határozva. Kár is lenne tagadni, vannak akik “genetikai életszentségben vannak” őket például onnan lehet, felismerni, hogyha megkérdezzük tőlük „Mikor kiabáltak utoljára?” akkor bizony nem emlékeznek. És bizony egészen fiatalon is lehet ilyen „lámpás” vagy „helyzetjelző” embereket találni. Nekik az a feladatuk, hogy - a többi embernek akik a sötét folyosón közlekednek - mutassák, hogy Isten akarata szerint merre is kellene menni, hogyan is kell élni. Nekik ebben a „lefolytottságban” néha épp úgy nehéz már az imádságnak az a szintje, amelyhez már nagyon komoly érzések, vágyakozások szükségesek. Az idézett levél balsorsú Annája emlékeztet minket: “Sohasem hittem, hogy az ördögnek befolyása van az emberre. Most bizonyítom, hogy egy embert, amilyen én voltam, az ördög szilárdan, erősen hatalmában tart. Csak a sok ima, áldozat és szenvedés képes valakit az ördög harapófogójából kiszabadítani. De azt is csak lassan.” A “sok imához, áldozathoz és szenvedéshez” bizony vágyakozni kell. Vágyakozni pedig, csak egész nap lehet. Tehát égni kell. És ezt nem lehet elég komolyan venni. “Ne csak immel-ámmal tegyétek azt, amit tesztek. Égjetek, mint az égő csipkebokor, mely ég, de el nem ég! Ilyen áldozat kell Nekem, mely soha el nem ég és a szeretettől lángoló tüze Hozzám elér.” (Szeretetláng Lelki Napló 1963. augusztus 1. elsőpéntek) “Tudod, mi teszi a lelket igazán élővé? Az imádság és az áldozat állandó gyakorlása. Ennélkül beteg lelkek vagytok, és halott lelkek lesztek. Hiszen a testnek is meg kell adnia a maga követeléseit. S a lélek is követel, de a test és a lélek közt ott a Gonosz, ki ide-oda rángatja a lelket, s ha a lélek nem fogja szorosan a gyeplőt - bizony szomorú dolog - ennek kárát vallja.” (Szeretetláng Lelki Napló 1963. augusztus 6.). Itt lehet a másik végletről beszélni akik “kereszt emberek”, akik bizony azért születtek, hogy megnehezítsék életünket. Ők is szinte genetikailag vannak “lefolytva” rendkívül nehéz őket az Isten, az Isteni élet iránt fellelkesíteni. Rendkívül materialisták. A mindennapi teendőkön, az étkezésen, a szórakozáson, pihenésen, utazáson, vagyis a kézzel fogható - könnyen élvezhető - világon kívül nem igazán érdekli semmi. Ők bizony csak nagyon keveset képesek imádkozni: Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy, ima a családtagokért, és végül párna, alvás. Jellemzően igencsak megterhelik, megizzasztják környezetüket, amely erről inkább csak hallgat, és többszöri 3

próbálkozás után, kénytelenek belátni, saját maguk számára soha nem fog feltűnni nehéz természetük, és csak terpeszednek rövidlátó önzésükben. Egyszerűen buták maradnak. Amikor arról beszélnünk nekik égni kellene - hogy az az Örök Ajtó nyitva maradjon - csak értetlenül pillognak jobbra-balra, és néznek ki a fejükből. És ez a rossz természet adódik anyáról leányra, apáról fiúra. Ám, ahogy Jézus mondja a Sötétség rabságában le is csúszhatunk ebbe a “bamba állapotba”. De mielőtt elítélnénk őket, ahogy a “Lámpás embereknek” úgy a “kereszt embereknek” is csodálatos küldetésük van: Megmutatni, hogyan kellene nagy-nagy megértő szeretettel körülvéve illetve követve őket lassacskán, de mégis egészen Jézushoz hasonlítani. Ahogy az egyik ilyen genetikai életszentségben lévő embert temettem, utána panaszosan mondtam Jézusnak “Nekik azért könnyű!” Jézus megnyugtatólag mondta “Nyugi mindezt a (küldetés) végén levonjuk!” Ugyanígy a “kereszt emberek”, genetikusan hordozott keresztjeit sem számítják be nekik, miután beteljesítették végtelenül értékes küldetésünket egyszerűen leveszik a vállukról mint egy betegséget, mintha soha nem is tartozott volna hozzájuk. A magam tapasztalatából is mondhatom, rendkívül nehéz kitörni, az örökölt érdektelenség, a “mindent megszokás”, “a <<már mindent ismerek, mindent hallottam már>> unalmának”, - vagyis ne kerteljünk - a Sötétség rabságának csapdájából. A szépséget amit Jézus magából kínál, csak a mi életünk szépségeiért cserébe, mint keresztbe rejtett gyönyörűséget kaphatjuk meg. Meg kell halni Azért, Aki meghalt értünk, hogy részesedjünk abból a szépségből, szeretetből amellyel képes volt minket megváltani. Máshogyan nem férkőzhetünk hozzá ehhez a kincshez. Addig kell térdelni, míg meg nem jelenik. Addig kell imádkozni, míg a “fohászkodást” fel nem váltja az Ő Csendes, Gyönyörű Jelenléte. Amíg az ima Találkozás nem lesz. Amíg az unalomból, gyönyörűség nem válik. Amíg ez a csendes jelenlét - amit Jézus szándékosan szegényesen adni tud - életemben a legfontosabb eseménnyé válik. Tudnunk kell, tehát hogy ha az imádság - pontosabban az Együttlét - Jézusi hívásának ellenállunk, nem az elfoglaltságaink szólítanak el, hanem piciben-miniben, - a Sötétség kísértése, a Sötétség rabságában - örök üdvösségünkre, a Szeretet Örök Rabságára mondunk nemet. Pedig Jézus mindig a maga egyszerű Jelenlétét, vagyis az eljövendő örök élet Gyönyörűségét kínálja nekünk. Szelíden, semmit sem erőltetve, szabad döntésünkre, felnyíló szemünkre várva: “Kifoszthattok, ahogy csak akartok. Én nem Zárkózom el, Szívem Szeretetével elétek Állok. 4

Itt Vagyok, hogy Boldogítsalak benneteket.” (Szeretetláng Lelki Napló 1963. augusztus 6.) Ferenc atya e havi imaszándéka: „Kérünk Istenünk, add, hogy Jézus és a Vele való kapcsolat legyen életünkben a legfontosabb. Ne hagyd, hogy az élet gondjai miatt a háttérbe szoruljon!

XXIII. Jánost szentté avathatják? Az Avvenire július 15-i cikkében Stefania Falasca azt elemzi, mi áll annak a döntésnek a hátterében, mely szerint XXIII. János pápát már idén szentté avatják. Falasca elmondja, hogy halála után Roncalli pápát azonnal szentté akarták avatni. A zsinati ülések közepette Yves Congar teológus leírta a naplójába, hogy a belga Lèon Joseph Suenens bíboros azzal akarta lezárni a De Ecclesia vázlatáról szóló hozzászólását, hogy kéri: közfelkiáltással avassák szentté XXIII. Jánost. Congar hozzátette: „azonnal elérendő célról van szó”. És nemcsak ők, hanem sok zsinati bíboros és számtalan hívő gondolta így. Ferenc pápa július 5-én, amikor aláírta a II. János Pál pápa közbenjárásával történt csodát igazoló dekrétumot, egyben kérte a részt vevő bíborosok és püspökök hozzájárulását Boldog XXIII. János „pro gratia” szenttéavatásához. Ez azt jelenti, hogy a Szentatya elfogadta a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja által előterjesztett indoklást, hogy hivatalos úton elismert csoda nélkül is megtörténhessen a kanonizáció. Két fontos dolog indokolja XXIII. János azonnali szenttéavatását. Az egyik, hogy tisztelete különlegesen széles körben elterjedt, Ázsiától Amerikáig az egész világon sok egyházmegye kérte a Szentszéktől liturgikus tisztelete jóváhagyását. A másik indoklás éppen az, hogy már a zsinati atyák is azt remélték, hogy Roncallit halála után azonnal, még a II. Vatikáni Zsinaton hozott döntéssel szentté avatják. Ez a két legfontosabb indok, amely alapján Ferenc pápa jóváhagyta Boldog XXIII. János szenttéavatását. Élete, tettei és művei világítanak rá életszentségére. Magyar Kurír (tzs) - részlet Forrás:http://www.magyarkurir.hu/hirek/hogyan-avathatjak-szentte-xxiii-janost-bizonyitottcsoda-nelkul

Visszatekintés 5

Az újmisés Heiter Róbert vallomása 06.30. Úgy összegezném beszélgetésünket, hogy megrészegedetten - no nem a misebortól, hanem -, Krisztus lelkétől átitatva szólnak szavai. - Heiter Robi életében valami véget ért, és valami elkezdődött. Gottfried OPraem - már e megszólítás is kifejez valamit, ugyanakkor méltóságot is képvisel. De lássuk, ezekről mi a véleménye annak, aki megára ölti e megszólítást: Valamikor, Feri atya közelében, az Esztergomi szemináriumban kezdtem. Amikor nagy titkolódzások után, de kiderült édesanyám betegsége, ami fiúi szívemet megérintette, illetve felelősségemben megszólított: hol a helyed? Akkor döntöttem úgy, hogy felfüggesztem tanulmányaimat, és haza jövök, tisztázni mi van, és mit kell tennem. Megélhetési gondjaim nem voltak, a tanítás biztosította a megélhetésünket. Majd változtak az idők, újra előtérbe került a magam sorsa. Akkor már annyira nem vonzott a szeminárium, annak negatív tapasztalatai miatt, de kerestem, hogy akkor mégis hogyan tovább. Lelki vezetőm tanácsolta a Premontrei rendet, az én barokk lelkemnek. - Mi szól a Te számodra a Premontrei rend mellett?  Közösségre vágytam, akik körében Krisztus közösségére találok. A Premontrei rend, liturgikus rend: A liturgikus rend mindenhol ott van, ahol a Premontreiek vannak. Tekintve, hogy kanonokok vagyunk. Így van az, hogy ahol egy csapat Premontrei együtt él, ott székesegyház van. Mivel csak székesegyháznak van kanonoki testülete, aminek prépost áll az élén.  Liturgikus rend: számomra ez nagyon fontos volt, nagyon vonzó volt, ez kellett nekem. Egyszerűen az Istenszolgálat egy igényes volta fogalmazódik meg ebben.  Tanítás. Tanárból is vagyok. Szeretek és szerettem tanítani, és bár szekuláris iskolákban tanítottam mindig, mégis több gyereknek lettem bérma-papája.  Közösség, liturgia és oktatás - e három volt számomra fontos, és vonzó, amiért a Premontrei rendet választottam. És e három a jellemző egyben a rendünkre, amiben eltérünk más szerzetesi közösségektől. 6

Nem Csornán kezdtem, hanem Gödöllőn. Nem a renddel volt a bajom, hanem a körülmények, a környezet. Nem adta számomra azt az összhangot, harmóniát, amire a rendi lelkület kiegészítéseként fontos lett volna a számomra. „Átpártoltam” Csornára, ahol Apát úr nagy örömmel fogadott. Mivel semmi sem kötött Gödöllőhöz, hiszen csak jelölt voltam ott. Az elöljárók ezt az átigazolást természetesen leegyeztették. - Robi, tudvalevő, hogy a rendbe már néhány diplomával a zsebében érkezett, így: általános tanító - Esztergom, német nemzetiségi nyelvoktató - Esztergom, Hittanár - teológus - Esztergom, Német irodalom és neveléstudomány magiszterszak - Hagen, Kánonjogász - Pázmány, Kánonjogi szaklicenciátus - Pázmány...... - Mi a szerzetesség? Isten válasza egy-egy adott kor kérdéseire. A szerzetesség nem más, mint Isten megoldási javaslata egy-egy adott kor hiánytüneteire. A Premontreiek alapvetően lelkipásztorkodó rendnek alakultak. Én is több templomban fogok szolgálni mint lelkipásztor. - Beszélgetésünk során rátértünk arra a kérdésre, hogy mennyiben változik meg, változtatja meg Heiter Robi személyét a pappá szentelés állapota, állapotbeli változása? Nem hiszem, hogy meg kellene változnom. Ezek a kezek, attól, hogy krizmával megkentek lettek, attól még azok, amelyek eddig is voltak. Talán így a szentelés után az lenne a jó, ha igyekeznénk, ha sikerülhetne egyre inkább Krisztusibbá válni. Egy dolog nagyon fontos: az én dolgom nem az, hogy a közösség igényét kiszolgáljam. Itt kell vezetőnek lennem: az egészséges igényeket, a jó törekvéseket, kezdeményezéseket felismerjem, felkaroljam, támogassam, megtanítsam választani az embereket. Papként úgy gondolom, hogy ha ezek a kezek tudnak adni valamit, és ezután tudnak adni valamit, akkor az, nem magától van, nem magamtól van. Ez azért van, mert Ő, tiáltalatok adott nekem dolgokat. Az én dolgom az, hogy ezeket minél hamarabb, és minél aktívabban visszaadjam. Az Isten leginkább mások által szólít meg bennünket, kevésbé teofánia – jelenések által. Csak az a fontos, hogy én mit vagyok képes önzetlenül, számítás nélkül adni a másiknak. És ez házasságra, közösségre egyformán igaz. 7

Összefoglaló életbölcsességként hagyta rám, egy idős szombathelyi karitászos néni: Ne várj hálát, ne sértődj meg, légy nagyvonalú, és szeresd őket. Ebben a nagyon is individualizmusra épülő világban saját fájdalmainkat, nyomorainkat, lelki gyötrelmeinket, sokszor abból szedjük össze, hogy elvárjuk a körülöttünk élők háláját, hogy hajlamosak vagyunk ütemesen levegőt venni. Sértődékenyek vagyunk, csalódunk, … - A jelmondatáról kérdezem, kérve, fejtse ki egy kicsit a számunkra: „Tartsd meg szemem ragyogását” Sok mindent ébreszt bennem ez a gondolat. Többek között, benne van a kívülről, az ember életébe beleavatkozó Isten nagyszerűsége. Nem azt jelenti, hogy az én szemem önmagamtól ragyog. Hanem azért, mert Te ezt teszed velem. - Azért még egy kérdést felteszek: Van a Premontreieknek világi harmadrendjük? Már Szent Norbert idejében volt harmad-rendünk (Szent Norbert az első világi harmadrend alapítója – a szerkesztő megjegyzése), civilek és papok is tartoznak hozzá. Ez pedig működik Csornán is. Vannak papok, civilek – idősebbek és fiatalok is – akik aktív baráti kört alkotnak a rend körül, akik a mi eszményeink szerint élve, a rend lelki táborában, velünk közös célokért dolgoznak. Mit kívánhatunk Róbert testvérünknek, aki Krisztussal kötött házasságot? Legyenek e nemes gondolatok mentén bőven termő szolgálata, Isten dicsőségére, és mindegyikünk lelki javára! E gondolat vezessen bennünket tovább a nyárban, és kísérjen, visszhangozzon bennünk, akik Krisztus barátságában egymásra utaltak is vagyunk. Köszönöm, mindannyiunk nevében az interjút! NJ II. Napközis hittantábor 2013. július 1-5.

„AHOL A KINCSETEK, OTT A SZÍVETEK IS.” Lk. 12, 34 Egy kis előkészület után 2013. július 1-jén egy hétre ismét benépesedett a Közösségiház, ugyanis kezdetét vette a II. Napközis hittantábor.  Ismét összenyitottuk a két hittantermet, hogy legyen egy nagy terünk, ahol különböző kis sarkokat alakítottunk ki étkező, pihenő és ima rész. Minden reggel 7.45-8.30-ig volt a 8

gyülekező, utána következtek a programok, majd 16.45-17 órakor indultak haza a gyerekek. A napközis táborban 29 diák vett részt 6 évestől a 12 évesig. A tábor végére újabb barátságok szövődtek közöttük. Ez évi mottónk, melyre a címben is már utaltunk: „Az igazi kincs” volt, mellyel mindennap foglalkoztunk a bibliából vett történetekkel és személyes élményekkel összekapcsolva. Naplószerű ízelítő a programokból: Hétfőn sokféle ismerkedési játékot játszottunk, majd átmentünk a templomba, ahol Laci bácsi, a sekrestyés által hallhattunk érdekes dolgokat a templomról és „kellékeiről”. Találkoztunk Heiter Róbert Gottfrid premontrei kanonok atyával is, aki előző nap tartotta itt nálunk az újmiséjét. Papi áldásban részesített minket. Délután birtokba vettük a plébánia kertet, mely hangos volt a vidáman játszó gyerekektől.  Kedden egy kis sétával legyalogoltunk a Hév állomásra, és Szentendrének vettük utunkat, majd onnan a Váci révhez. A gyerekek nagy örömére átkeltünk komppal a Dunán. Váci városnéző túránk során megnéztük a Fő teret, a Székesegyházat, Duna-parti játszótéren játszhattak a gyerekek, majd egy nagyon jó Pizzázóban megebédeltünk. Ezután elmentünk a Hétkápolna műemlék együttest megnézni, amely már 1815 óta búcsújáróhely. Itt gyertyát gyújtottunk, és folytattuk utunkat az ártéri tanösvény mellett.  Szerdán itthon maradtunk, a napi lelkiséggel foglalkoztunk, és kisétáltunk a régi temetőbe megnézni a stációkat. Itt is gyújtottunk mécseseket, majd visszatérve a hittanterembe a kézműves foglalkozás során készítettünk kincses dobozt, repülő madarat… A szokásos mindennapi ebéd után – kedd kivételével - Pince moziba mentünk, ahol már várt minket Lipi, a mozigépész, aki az Ószövetségből rajzos bibliai történeteket vetített a gyerekeknek.  Csütörtökön délelőtt elzarándokoltunk Csobánkára a Szent-kúthoz, ahol még sokan nem jártak. Megismertük a hely történetét, imádkoztunk a Szűz Anya szobránál, mécseseket gyújtottunk, szíveket gyűjtöttünk játékos formában, majd a frissítő forrás vizével megtöltve kulacsainkat hazafelé indultunk. Itthon - az elmúlt napokhoz hasonlóan - a Viking étterem finom ebédje fogadott minket. Elmaradhatatlan volt a délutáni Pince mozi és az alkotás öröme - dióból és krepp-papírból dobóeszköz készítése, emlék póló emblémával való megrajzolása… Pénteken ismét Szentendrére 9

kirándultunk, hogy megnézzük a Görögkeleti püspöki székesegyházat és a múzeumot, valamint a Várdombon lévő Keresztelő Szt. Jánostemplomot. Délután Bányai Gabi néni finom palacsintáit majszoltuk uzsonnára.  Mindannyiunk számára ez a pár nap nagyon sok szép élményt adott. Jól éreztük magunkat, megtapasztalva irántunk a Jóisten gondviselését, szerető figyelmét! A gyerekek nagyon aranyosak, kedvesek voltak, és amint már említettük újabb barátságok alakultak ki! Ezúton szeretnénk megköszönni a Hitoktatói Felügyelőség és egyházközségünk anyagi támogatást, István Lacinak (az idegenvezetést), Wágner Sacinak (váci kirándulás szervezését), Koch Norbertné Andinak (a finom süteményeket), Bányai Gabi néninek (az ízes és kakaós palacsintákat) a lelkes segítséget, és nem utolsó sorban Wágner Lipótnak önzetlen fáradozását, aki a tízóraival, uzsonnával és a Pince mozival szerzett nagy örömet a gyerekeknek!  A táborhoz kapcsolódó képek plébániánk honlapján megtekinthetők. Wágner Andrea és Banadics Márta hitoktatók

Családos tábor a Börzsönyben 07.26-28. Kinek van a leghosszabb……haja? …talpa? Íme két kérdés a tucatnyiból a plébánia családos közösségének táborában az első este kitöltendő ismerkedős játékban. Itt derült ki az is, hogy a harminc-negyven jelen lévő felnőtt között egy kézen meg lehetett számolni azokat, akik Pomázon születtek; a többség az elmúlt 10–15 esztendőben érkezett – és mennyit nyert velük a város. A helyszín a Börzsöny észak-nyugati része, Kemence (www.salamandramotel.hu) volt, az időpont pedig 2013 júliusának utolsó hétvégéje. A résztvevők a plébániához hol szorosabban hol lazábban kötődő családok, értve ezalatt egy vagy két szülőt, és egy vagy (jóval) több gyermeket. A hétvége egészen prózaian szólva is remekül sikerült, és rengeteg dolgot megtanultunk alatta. Megtanultunk például töménytelen sok nevet, ami a közösséggé válás egyik legalapvetőbb eleme. Örömteli volt, hogy sokan olyanok is eljöttek, akik eddig csak ritkábban jelentek meg a templom környékén. Megtudtuk, hogy mennyi időre van szükség bizonyos tevékenységek elvégzéséhez (pl. főzés, akadályverseny stb.): két órával többre. Aki eddig nem tudta volna (kevesen voltak ilyenek), a táborban az is szembesülhetett azzal, hogy egyházközségünkben rengeteg lelkes, közösségért tenni akaró (és tenni tudó) ember van, legyen szó programszervezésről, gyerekek terelgetéséről, konyháról, tábortűzvezetésről vagy logisztikáról. 10

Sokakban maradandó élményként fog élni a két szabadtéri szentmise, amelyeket Ferenc atya celebrált nekünk. A gyerekek számára különösen izgalmas volt, hogy táborunk egybeesett a keskeny nyomtávú Kemencei Erdei Múzeumvasút (www.kisvasut.hu/kemence) napjával, így a táborhely mellett a HÉV-et megszégyenítő sűrűséggel száguldoztak a kisvasúti szerelvények. A tábor zárásaként mi is kipróbáltuk őket. A táborból mindannyian feltöltődve, néhányan életre szóló élményekkel távoztunk. A hétvége fényes bizonyítéka volt annak, hogy egyházközségünkben megannyi erő és kibontakoztatandó lehetőség van, amelyek remélhetőleg a következő év során segíteni fognak a családos közösség további erősödésében, jövő nyáron pedig „folyt. köv.”. Babos Gábor Hivatásra hívás 07. 28-31.

Kedves Testvérek! A múlt hónapban július 28-a vasárnap esti Szentmisétől 31-e szerda délig tartott a “Hivatásra hívás” címen megrendezett ifjúsági lelkigyakorlat. Ennek célja kettős volt. Első sorban a keresztényi hivatás alapjait, legfontosabb jellemzőit jártuk körbe. Ebből fakad minden más hivatás, legyen akár papi-szerzetesi vagy családos hivatás. Gondolom nem árulok el azzal nagy titkot, hogy a keresztényi hivatást nem elég “kívűlről megondani” valaki által meghatározni, azt a mindenkinek Jézussal való élő kapcsolatban kell feltárni, megérteni. Ezért főleg az imádságról volt szó, hiszen Jézus ezen keresztül közelíthetjük meg. Illetve érthető, hogy sok fiatal csak keveset, vagy egyáltalán nem imádkozik. Ahogy az egyik résztvevő mondta, “nem is tudja igazán mi az imádság, hogyan is kell imádkozni”, vagyis azt is mondhatná, hogy nem tudja mi jó az imádságban, hogyan lehet a lélek számára élvezetes. Célom az volt, hogy a fiatalok bepillantást nyerjenek egy pap imaéletébe, még ha nem is a maga teljességében, vagy végig imádkozva azt. Érdekes volt látni, hogy a hajnali Szentségimádás, és az a néhány imaóra (a zsolozsmából), és sok csend mennyire kimerítette őket. Érthető módon a mindennapi aktivitás 11

ébren tartó ritmusához szoktak. A csend, a hallgatás pedig kísértetiesen hasonlít az alvásra, bizony gyakorlat kell hozzá, hogy az unalmas csend és imádság mélyén, a sok meghozott áldozat segítségével felfedezzük az kincseket. Voltak lemorzsolódok, de így is kilenc fiatal maradt. Két növendék részéről hallgattunk tanúságtételt a papi hivatásról, illetve felvételről előadásokat. Illetve egy televíziós riport és néhány könyvön keresztül meg próbáltuk megérteni az imádság éltető, életmentő, nélkülözhetetlen szerepét. A pomázi Babos és a csobánkai Kajtor család esti imájába is bele kapcsolódtunk. Ahol egy vacsorával is vendégül láttak minket. Csodálatos volt látni a Babos gyermekek elmélyült kis hálaadását! A Dobogókői Mária kegyhelyen tett kirándulás alkalmával a fiatalok által nehezen érthető és így mellőzött rózsafüzérről vagyis az engesztelésről tartottam kiselőadást. Az egyik legszeméletesebb példa mégis a személyes tapasztalatok voltak. Meglátogattunk idős embereket a saját lakásukban nyomorúságos körülményeik között és az idősek otthonában is reggeli imájuk alkalmával. A fiataloknak sikerült bemutatni, mennyire fontos, hogy még fiatalkorban építsék fel imaéletüket, Jézussal való élő kapcsolatukat. Mert ahogy az újság bevezető cikkében idéztem, időskorban egyre nehezebb kialakítani az addig nem gyakorolt, nem ismert imaéletet, amit pont hosszú éveken át lehet igazán kibontakoztatni. Erre a demencia előtti években, már egyre kisebb az esély. “Sőt a változások az előrehaladott korban mindig nehezebbek és ritkábbak. Igaz, hogy az ember az utolsó pillanatig határozhat Isten mellett, vagy ellene. De rendesen az történik az utolsó órában, hogy ugyanazt akarja, amit egész életében akart. A jó vagy rossz szokások második természetévé váltak és akkor azok magukkal rántják. ” (részlet Levél a pokolból. http://jelenesek.freeweb.hu/level_a_pokolbol.html) Érdekes volt látni, hogy amikor a szenvedéseikről és örömeikről kérdeztük őket, erősen megoszlott a saját magukról, életükről alkotott véleményük. Sokan nem is sejtve a kérdés mögött rejlő igazi kérdést, 12

beszéltek imaéletükről. Ahogy azt a fiatalkorban el lehet rontani, bizony a többség nagyon keveset imádkozik. Csak a kötelező imádságokat mondják el, teljesítve tisztes kötelességüket de láthatóan örömüket nem lelik benne. Mivel nem adnak bele sokat, nem is kapnak sokat. Örömeik közt sehol nem volt Jézus. Szinte egyetlen örömüket családtajaik, unokáik jelentették. Nem tudom mit mondhatnának azoknak, akik akiket nem látogatnak, vagy csak ritkán, ő minek örüljön. Az ilyen idős testvérek sajnos semmilyen örömről nem számolhattak be. Azt is elmondhatjuk, szenvedéseiket természetesen elsősorban betegségeik jelentik. Sokan - mivel hiányoznak a keresztény dimenziók - teljességgel betegségtől megtört állapotukkal azonosították magukat, sajnálatos módon teljesen értéktelennek tartva magukat, pedig sokan közülük magas koruk, betegségük ellenére elég aktívak. Betegségükben nem tudták elfogadni a nehézségekkel járó kegyelmeket és vigasztalásokat. Az rendezvény végén a fiatalok találkoztak Ritter Erzsébettel, Olga nénivel és Borszéki Ilonával. Ők is elmondták szenvedéseiket (Nem gondoltam volna, de volt jócskán, sok mindenről én magam sem tudtam). De beszéltek örömeikről és abban ott volt Jézus, hiszen a szenvedés igencsak megtisztította boldogságukat is. Most néhány fiatal mondja el benyomásait: Először Bacsa Dávid, aki harmadéves veszprémi egyházmegyés papnövendék a központi szemináriumban, ráadásul nagyothallóként a hallássérült pasztoráció reménybeli tagja, lévén az Ő édesanyja is siket: “Öröm volt látni és érezni azt a sok szeretetet és bizalmat amit a hívektől és a társaimtól kaptam. Magányos időseket és sok gyermekes családokat látogattunk meg bepillantást nyerve a mindennapi imaéletükbe. Tőlük is merítettünk erőt, hisz ők az előttük álló példák a mai fiatalok számára. Akik felneveltek egy generációt, azok bár betegen, magányosan de erőt is tudnak meríteni egy el nem apadó forrásból, Krisztusból. Abból a Krisztusból akit az Oltáriszentségben imádtunk kora reggelente. Azokban a csendes egy órákban az élő Krisztus jelenlétében lehettünk, imádkozhattunk vele és hozzá. Ez a néhány nap segített a rózsafüzér és csendes imamódok elmélyedésben. Tanultunk Krisztustól, Ferenc atyától és egymástól egyaránt. Az Úr papi, szerzetesi vagy szentségi házasságra hív bennünket. Imádkozva kell kérnünk, hogy mutassa meg az Úr azt az utat, amelyen a mi személyes üdvösségünk számára készített elő. Hiszen Ő a legjobbat és a legszebbet akarja nekünk.” 13

Kajtor Domonkos csobánkai ministráns és cserkész vezető, aki mellesleg idén lép a jezsuita jelöltek közé: “Elsősorban elcsendesedést adott ez a néhány nap. Tényleg ki tudtam szakadni a környezetemből, a munkámból és Istenre tudtam koncentrálni a három nap alatt. Az imaéletben történt változásról: Megértettem a Rózsafüzért, mert Jézus az akire koncentrálnunk kéne, mégis a Szűz Máriához imádkozunk. Most összeállt a kép. Ezért nagyon hálás vagyok. A másik, az idősek élettapasztalata. Nagyon lehetett látni, hogy milyen az az életstílus ami követendő. Ezek az időseknek nem megy el az élettől a kedvük. Boldogok maradnak még, lendületük is van. Jó volt látni mekkora nagy különbség van a két út között. Vagy Istennel együtt, vagy nélküle. A csapatról. Nagyon örültem, hogy voltunk ennyien. Én kevesebbre számítottam. Elég összetett volt a csapat, de még is jó volt, hogy egészen más környezetből egészen más korosztályból, más nemzetiségből jöhettünk össze.” Végül Miletics Éva az ismét “idősebb korosztályból”: “Bennem az maradt meg, hogy kaptam egy újfajta szemléletet. Most valahogy nem félek az élettől. Ha Istenben bízunk, Rá bízzuk életünket, rossz nem történhet. Persze jöhetnek szenvedések, csomó baj, kihívások az életben, de ha rábízzuk az életünket csak jó jöhet ki belőle. Szeretem amikor a szenvedésről való hozzáállásról van szó. Nekem ez segített rengeteg holtponton átlendülni. Sokat jelentettek a könyvek amelyekből felolvastál (Ezekben azt láttuk, hogy a pórul járt lelkek nem egyáltalán nem éltek bűnöző életet, egyszerűen Istentől távol élő emberek voltak.) Számomra az is nagy ajándék volt látni kezdőkén, hogy az imának mennyiféle módja van. Ilyen például a reggeli, déli., esti zsolozsma. Láthattam mennyiféle kapcsolódási pontunk lehet, nem csak a Miatyánk, Üdvözlégy van. Illetve sokat jelentettek a reggeli, a napközbeni kis pici negyedórás elcsendesedések voltak. Amikor csak egy Szentírási rész volt és csak mi és a Teremtőnk. A csapatról, annyit hogy fantasztikus emberek. Jó volt találkozni a Dáviddal és a Domonkossal, habár őt gyerek kora óta ismerem. Azt gondolom, hogy bár a Kriszti, a Valentin és a Megi is sokkal fiatalabb nálam, de rengeteget lehetett tőlük tanulni. A példák is sokat adtak, hogy ne. Láttuk milyen meg keseredett élet lehet abból, hogy ha nem közeledünk az Úristenhez még idejében. Döbbenetesek voltak a végén a pozitív példák. Nekik teljesen természetes volt, hogy Jézus közelében élik az életüket. Főleg a házigazda (Ritter Erzsi) volt hatással rám, és Olgi néni is aki nem tudom hány éves kor fölött még mindig mosolyog és tudjuk, hogy honnan meríti az erejét.” 14

15

Miserend Pomáz: Templom:

Hétfő, Csütörtök Kedd, Péntek Vasárnap

Szombat és Vasárnap Szent Miklós Kápolnában Csobánka:

vasárnap

Szombat Vasárnap

reggel este reggel délelőtt este

7 órakor 18 órakor 8 órakor 9:30 órakor 19 órakor

délelőtt

11 órakor

este délelőtt

16.30 órakor 11 órakor

„ÉLESZTŐ” a Szent István Király Plébánia értesítője Megjelenik minden hónap elején. Ingyenes kiadvány

Kiadásért felelős: Erdődi Ferenc Plébániai kormányzó

Pomáz, 2013 Templom tér 8. Tel./Fax: 06-26-325006 mail: [email protected] Web:http://www.pomaziplebania.hu Bankszámla szám: 11742087-20000569

Plébániánk hírlevelét keresse minden hónap elején a templomi újságoknál! Hírlevelünk virtuálisan hozzáférhető honlapunkon: pomaziplebania.hu

16