Szemelvények KÓNY. múltjából II. ( )

Szemelvények

KÓNY múltjából II. (1228–2014)

Kóny Község Önkormányzatának kiadványa a 2014. augusztus 9-i Falunapon

Írták: Csikai Gábor: Ahogyan Ők emlékeznek – Riportok – Dr. Dominkovits Péter: Kóny a történelem sodrában; Horváth Józsefné: Termelőszövetkezetek Kónyban 1956-2014; Cs. Kovács Attila: Érdekességek az Álix- Kovács és más kónyi családok történetéből; Perlaki József: A kereskedelmi tevékenység fejlődése Kóny községben és a környező településeken; Tóth Zsuzsanna: Részletek a kónyi iskola történetéből; Tuba Csilla: Az „Állami Kisdedóvó”-tól a Tündér-tavi Óvodáig; Varga Vilmos: A kónyi „Grafika” üzem története; Szári Lajos: Tájnyelvi sajátosságok Kónyban az 1900-1950-ig terjedő időszakban. A szerkesztésben közreműködött: Szabó Józsefné Csaplár Erika;

Szemelvények

KÓNY múltjából II. (1228–2014)

Felelős szerkesztő: Dr. Boros István

Felelős kiadó: Kóny Község Önkormányza Aller Imre polgármester

ISBN XXXXXXXXXXXXX

Készült: a PALATIA Nyomda és Kiadó Kft. nyomdájában Felelős vezető: Radek József, igazgató

2014. Kóny Község Önkormányzatának kiadványa

Garai Gábor:

Június Tudom, meghalnék idegenben; ott még a fák sem ilyenek; nem virít bodza a berekben, akácok könnye sem pereg; nem részegít a széna-illat, nem villámfénnyel jön a nyár, nem így táncol felhőn a csillag, nem szédül az égtől a táj... Meghalok itt is - : a gyönyörtől, hogy a repceföld színarany, hogy a lomb oly zöld szinte tombol, s a kőnek is illata van; hogy áll a búza nyers kalásza, mintha világot nemzene, s e tájon az lel csak magára, ki végleg egyesült vele.

Tisztelt Olvasó! Tisztelt Kónyiak! Kóny község fennállásának 780. esztendős évfordulóján, a 2008. augusztus 9-i falunapon jelent meg a „Szemelvények Kóny múltjából (1228-2008)” című kiadványunk. Akkor Kóny község történetéről; a templomról és a településünkön található szobrokról; a hagyományokról, köszöntőkről és szokásokról; a kónyi verbunkról; a kónyi bika legendájáról; az Önkéntes Tűzoltó Egyesületről; a dalos-mozgalomról; a dűlőnevekről; a Tündér-tó történetéről; a község fejlődéséről 1945-1970-ig; a sportmúltunkról szóltak az írások. Kiadványunkban akkor azt a reményünket fejeztük ki, hogy „belátható időn belül” egy teljesebb és tudományos igényű falutörténeti monográfiával jelentkezünk. Jelen kiadványunkban ennek az ígéretünknek kívánunk megfelelni; a Kóny történetéről szóló részletesebb és tudományos igényű levéltári munkával; mikor elkezdjük az egyes nevezetes kónyi családok több évszázadra visszanyúló történetének, családfájának bemutatását, (NEMZEDÉKEK I.); mikor teljesebb képet adunk a kónyi általános iskolai oktatás történetéről. Először írunk ebben a kiadványunkban: az óvoda; a Földművesszövetkezet; a kónyi termelőszövetkezetek; a kónyi „Grafika” üzem történetéről. Sajátos része kiadványunknak az „Ahogyan ők emlékeznek” fejezet, melyben a kérésünket elfogadó, Kónyban született és Kónyban élő, jóval 80 év felettiek nyilatkoznak, az egyéni, a családi és a falu közösségét érintő meghatározó eseményekről. A versek, a Tájházról és a működő intézményekről szóló tájékoztatás színesíti kiadványunkat. Szíves figyelmükbe ajánlom a Szemelvények Kóny múltjából második kötetét! Olvassák azzal a szándékkal, hogy minél többet megtudjanak és megismerjenek falunkról, falunk történetéből. Kóny, 2014. augusztus 9. Tisztelettel:

Aller Imre polgármester

7 

|

Dr. Dominkovits Péter

Kóny a történelem sodrában (Mozaikok egy Győr vármegyei, tóközi falu történetéből) Édesapám, Dominkovits Gyula emlékére

Szerzői előszó E történeti fejezet szerves folytatása a 2008-ban megjelent szemelvényes községtörténeti kötetnek, de valójában egy további lépés is abba az irányba, hogy a Győr megyei Tóköz egyik legjelentősebb településének, Kónynak, a modern szempontokat érvényesítő, egymáshoz fűződő tanulmányokkal, vagy monográfiai igényű szemlélettel íródó monográfiája elkészülhessen. Már ez a kis, döntően a megjelent munkákra, forráskiadásokra épülő vázlat is érzékelteti, mind az egykori törvényhatósági levéltárban, azaz 1950-ig elsősorban Győr vármegye archivumában, mind pedig az egykori földesúr levéltárában, a Győri Székeskáptalan Magánlevéltára különböző iratsorozataiban számtalan, a községre, lakosságára, annak jogi, gazdasági viszonyira vonatkozó, feltárásra, feldolgozásra váró forrás lappang. Túlzás nélkül állítható: szerencsés az a település amelynek – és vele egykori lakosságának – múltját ilyen gazdag forrásbázis mellett lehetne kutatni. Mindehhez járul a nagyközség fennmaradt gazdag iratanyaga, illetve a családi, rokonsági szálak, demográfiai tendenciák elemzésére kitűnően alkalmas egyházi anyakönyvek sorozata. Abban a reményben vetem e sorokat papírra, hogy e kis munka fejezetei cseppet sem lezárt dologként szólnak az egyes, olykor mozaikszerűen jelentkező időszakokról, hanem inkább további érdeklődést, kíváncsiságot, a község és családjai múltjának kutatását eredményezik. Kedves kötelességemnek teszek eleget, amikor megköszönöm Aller Imre Polgármester Úrnak azon felkérését, valamint bíztatását, hogy Édesapám szülőfaluja múltjának kutatását kezdjem el, és első eredményeimet foglaljam írásba. Hasonlóképpen köszönöm Boros István Tanár Úr szerkesztői munkáját. Ugyancsak köszönettel tarto9 

|

zok a megyei testvérintézmény, a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára Kollégáinak, elsősorban Dancsecz Mónika főlevéltárosnak, Tatai Zsuzsanna segédlevéltárosnak, akik levéltári kutatásaimban segítettek, hasonlóképpen köszönöm Néma Sándor és Áldozó István igazgató uraknak támogatásukat, a velük folytatott termékenyítő megbeszéléseket. Sopron, a 2014. Szent Jakab hava Dominkovits Péter

Bevezetés Kóny a történeti Győr vármegye egy történeti kistájának, a Tóköznek, egyik meghatározó települése. Ez az északról a Rábaközhöz csatlakozó, a Hansággal szomszédos kistáj, amelynek mélyfekvésű felszínét a 19. század végi folyószabályozásokig a Rába, Rábca, Mosoni-Duna egykori elhagyott folyómedrei, illetve a medermaradványokban visszamaradt tavak tették jellegzetessé, gazdálkodását a fenti táji adottságok határozták meg. Az etnográfiai vizsgálatok a jelenleg is érvényes besorolása alapján a Kisalföldi paraszti kultúrájában az archaikusabb kistájak sorába helyezték a Tóközt.1 A település szimbóluma, kör alakú történeti címerpecsétje a kutatások jelen szakaszában a 17. század végét hozó vésettel (1692) ismert. A címerespecséten egy agrárközösség jelképei jelennek meg, ahogyan azt a pecsétleírás hozza: „Körirata egy csillaggal, valamint ponttal és kettőspontokkal tördelt Pecsét belkörében növényi díszítéssel övezett, pajzson földből kinövő, vagy töves virág mellett lebegő csoroszlya és ekevas. Mérete: 23 mm.”2 (1. sz. fotó) A település történetéről bár több szócikk3 és a már említett 2008. évi rövidebb áttekintés született,4 annak múltját még most sem tekinthetjük feldolgozottnak. Ahogy az a bevezetőben leírásra került, e vázlatos áttekintés inkább a publikált anyagok egyfajta összegyűjtése, ami a remények szerint iniciálja a további rész, avagy összegző kutatásokat, amelyek megteremthetik az alapot egy korszerű településmonográfia elkészítéséhez. Vitathatatlan: ez a munka már csak az adatgyűjtés szintjén s éveket követel, amelyek során az olyan meghatározó forrásőrző intézmények szisztematikus felkutatását kell megtenni, mint az egykori földesúr, a Győri Székeskáptalan Magánlevéltára, a Győri Egyházmegyei Levéltárban, avagy a településről járási, megyei szinten nagyon jelentős forrásbázist tartalmazó Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára. Míg az előbbi archivumban nem csak a földesúri iratsorozatokat, de az egyház által fenntartott iskolai iratanyagot is fölöttébb érdemes átnézni, miképpen a plébánia iratait is, úgy a másik levéltárban hasonlóképpen nem csak a megyei törvényhatóság különböző tisztségviselőinek, szerveinek , illetve a tó-sziget-csilizközi járás különböző időszakból származó iratanyagainak a szisztematikus feltárása jelenti a jövő feladatait, 1  Kósa

– Filep 1983. 189. E mélység, differenciáltság további feltárásokat igényel. Az összesítő megyei szintre: Kücsán – Perger 2002. 2  Gecsényi – Néma 1996. 67. (A pecsétleírás Néma Sándor munkája.) Sajnos a történeti és újabb verzió már nem szerepel: Bertényi – Néma [2013.] 188-191. 3 Legutóbb Horváth 1998. 4 Aller – Boros – Tóth 2008.

|  10

11 

|

hanem pl. az ott őrzött, alsófokú közigazgatási egységhez, az adott településhez kötődő helyi iratanyag is. Konkrétan Kóny nagyközség esetében (1844-) 1853–1950 közötti, 7,60 ifm terjedelmű községi iratanyag is.5 Természetes, a helyi kutatásokat – pl. országos gyűjtemények, társintézmények – dokumentációinak hasonlóan szisztematikus feltárásával is ki kell egészíteni, így pl. a Rómer Flóris Múzeum – az egykori Xantus János Múzeum – Helytörténeti Gyűjteményének, Néprajzi Adattárának községre koncentráló átnézése is fölöttébb fontos lenne.

Birtokos és birtok a közép-és kora újkorban A település a 13. század első harmadában tűnik fel írott forrásainkban, természetes, az első említés az adott esetben sem a falu létrejöttét említi, hanem már egy meglévő faluról közöl információt. A tradíció Kóny első okleveles említését 1228-hoz köti, midőn II. András király (1205–1235) a települést a johannita lovagrend győri rendházának adományozta. Erre az oklevélre még kitérve szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a kitűnő történész Győrffy György, Árpád kori történeti földrajzának Győr vármegyéről készült kötetében a település első, írott forrásban történő említését pár évvel korábbi időpontban, 1220-ban adja meg. Ez az említés nem Kóny községhez annak birtokos váltásához, vagy lakosságához kötődik, hanem ez az adat Barbacs község 1220. évi határjárásában szerepel, ahol is említésre kerül Endus fia Péter, Kóny (Coun) birtokosa. A már említett 1228. évi oklevél már a birtokos, Endus fia Péter utód nélküli halálát követően keletkezett. A fenti esztendőben II. András király lelki üdvéért a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett johannita lovagrend győri rendháznak adományozta e falut. Az adománylevél nem csak Kóny határait írta le, de a településen lakó 57 szabadost, 4 fivérrel, 76 fiúval, két unokával, azaz Győrffy számításai szerint 139 férfit és fiút is számításba vett, név szerint rögzített. Azaz az oklevél valójában a legelső forrás, névjegyzék Kóny lakóiról.6 Az oklevél határleíró részében az alábbi, Kóny határát jelző földrajzi nevek szerepelnek: nyugat felé egy halastó van (de Gath) azután északra egy Gomer nevű rét, majd kelet felé tart a határ, ahol egy Sárrét (Saharreth) nevű rét található, ami a harmadik határ. Ezt követően jön a Donát Tava (Donath Thawa), majd ezt követően az az út, ami Kónyról Markotára (Marchytha) visz. Ez után az Apathelky-nek nevezett föld követke5 A Győr Megyei Levéltár 1950-ig terjedő iratanyagaira: Gecsényi 1996. 6 Bedy 1938. 177., Győrffy 1987. 606.

|  12

zik, majd egy halastó, amit közönségesen Kónyvejszének (Counweyzy) neveznek, ahonnét a határ egy Gyékényes (Cekenyes) nevű helyre vezet, majd a határt a Férgesérként (?) (fergesher) nevezett patakocska jelenti. Innen a határt egy Halastó (Halasthow) nevű halastó képezte, ahonnan a határ Lászhoz (laz) tartott, ahol is egy árok jelentette a falu határát. Ezt követően a határ egy Compw-ként nevezett patakhoz vitt, ahol is maga a patakocska jelentette a határt. Innen a határ keleti irányban a Jákov (Jacow), közönségesen Jakovejsze (Jacoweyze) nevű halastóhoz vitt, ami szintén maga volt a határt. E leírásnak nem lehet része e legkorábbi, 1491., és 1520. évi átiratban is fennmaradt határleírás teljes körű visszaadása, csupán az eddig jelzett határ nevekkel és objektumokkal azt kívánja érzékeltetni, hogy a község határa egy vízfolyásokban, halastavakban gazdag földterületet volt, és ez a természeti, illetve ember alkotta környezet jelentette a gazdálkodás meghatározó körülményeit.7 A Hunyadi-kori történeti földrajz feldolgozója, Csánki Dezső, Kóny (1486:Coon) esetében a település máig nagy fontosságú közlekedésföldrajzi helyzetét hangsúlyozta: a falu a Győrből Sopron vármegyébe vivő országút mellett fekszik.8 A település folyamatos és zavartalan birtoklása jeleként Mátyás király 1486. június 24-én, Győrben kelt oklevelében a győri Keresztelő Szent János egyházát a körülötte fekvő telkek birtoklásában megerősítette, kónyi jobbágyait adómentességben részesítette.9 II. Ulászló király (1490–1516) 1491-ben a johannita lovagokat e birtokukban a 13. századi oklevél átírásával ugyancsak megerősítette.10 Kónyt birtokló johanniták utolsó ismert vezetője Velikei Márk – a régebbi szakirodalomban következetesen Velykey Márk – Márk, johannita lovag, a győri rendház főnöke. 1516–1520 során őt folyamatosan e község birtokosának nevezik a források; valójában a települést közel egy nemzedéknyi ideig birtokolta. Velikei valószínűsíthetően a Kőrős vármegyei (horvátországi) Velikéről származott, amelynek várát és városát a 15. század második felében a Maróti, az Egervári, majd 1497-től a Sopron és Vas vármegyékben is óriási birtokokkal rendelkező Kanizsai család bírta. De e világi birtokosokkal szemben a johannita lovagrend e birtokot mindig is a magáénak vallotta, a vránai perjelség többször pereskedett érte. Márk 1510-ben a bécsi egyetemen tanult, 1515–1517 között több alkalommal a pozsonyi társaskáptalan kanonokjaként tűnik fel. Ezt követően léphetett be a johannita rendbe. 1517-ben már biztosan johannita keresztes, győri kanonok. 1520-ban a győri johannita rendház főnöke. 7 HO II. 1867. (Nr. 2.) 3-4., a határleírás kivonatos közzététele: Győrffy 1987. 605-606. 8 Csánki 1897. 551.

9 II. Lajos király (1516–1526) 1524. évi átiratában: HO II. 1867. (Nr. 269.) 426-427. 10 HO II. 1867. (Nr. 234.) 372-373.

13 

|

Az adott időszakban, 1518-ban, a tárgyévi évi portális adóösszeírás (a porta egy mesterséges adóegység) alapján a Hagymás Boldizsár szolgabíró járásába tartozó, e forrás szerint a győri püspök földesurasága alatt álló Kóny (Khon) a közvetlen térség legnagyobb települése lehetett, a számba vett 16 portával . (Ekkor Csécsényben 8,5 adózó, 2 szegény és 6 leégett, azaz tűzkár mitt adózásképtelen, míg Kapiban 6, Markotán 6, Sövényházán 14 adózó és 2 szegény, Fehértón 6,5 dózó, 2 elszegényedett porta került regisztrálásra.)11 Velikei akinek birtoklását jelenleg ismeretlen okból nem tükrözi az 1518. évi adóösszeírás, immáron 1520-ban a győri johannita rendház főnökeként a Kóny területének földrajzi viszonyait beszédesen érzékeltető, a kónyi határban fekvő Kompow, Jákóvize, Vízhely, Vízere, Kóntava nevű rétek tulajdonjogát illetően bírói döntést kért.12 1527-ig neve nem szerepel a győri kanonokok között, de az 1527-es országgyűlésen ő képviselte a káptalant. 1529–1542 között pápai főesperes, 1542–1559 során a győri Szent Adalbert-társaskáptalan kisprépostja, ezzel párhuzamosan 1543–1546 között a győri Szent Demeter oltár igazgatója, 1546-ban vasvári prépost. Az által, hogy Velikei egyben győri kanonoki stallummal is rendelkezett (pl. 1534, 1543: győri kanonok, keresztes házfőnök), a kitűnő egyháztörténész, Bedy Vince e helyzetnek tulajdonította, hogy a falu a székeskáptalan javai között szerepelt egy 1544-es összeírásban. (Az 1544 júniusára datált forrásban Kóny (Kony) 7 porta után fizetett adót, a bíró portáján kívül 4 elszegényedett és 1 puszta porta volt e forrás szerint a faluban.)13 A falut valójában továbbra is Velikei birtokolta. Győr vármegye 1549. évi, immáron az oszmán hódoltatás miatt csonka törvényhatóság viszonyait mutató adóösszeírása Keresztes Márk személyében adja meg a birtokos nevét, aki egyértelműen Velikei.14 1549. évi portális adóösszeírásában a Keresztes Márk birtokában álló falut 12,5 jobbágyporta, 7 zsellér és 4 új telepítés került összeírásra.15 Velikei 1548-ban a székeskáptalan követe volt a pozsonyi országgyűlésen, 1550-ben Rómában járt. Ezen útja miatt a szomszéd csécsényi birtokos, Sibrik Máténak magas díj, 100 magyar forint, valamint a Győrbe szállítandó 25 szekér fa, 25 szekér széna fejében egy esztendőre bérbe adta a teljes Kóny falut. (A sajt, vaj, kappan járadékot is a bérlőnek át kellett adnia, továbbá Velikei győri házát a tárgyévben a bérlőnek kellett javítat-

nia.)16 1546-ban, 1552-ben győri püspöki helynök tisztét kapta meg. 1555-ben Velikei Nádasdy Tamás fivérének, Nádasdy Kristófnak zálogolta Kónyt, ami 1559-ben is a birtokában lehetett. Minthogy Nádasdy Kristóf seregei ez időben folyamatosan a Rábaközben állomásozták, úgy tűnik, hogy a keresztes olyan nagyhatalmú urat keresett zálogbirtokosként, aki a falut már ért oszmán csapásokat kivédheti, a települést és lakosságát megoltalmazhatja.17 Velikei pályájának csúcsára 1557–1559 között érkezett: győri nagyprépost lett.18 1559-ben bekövetkezett halála után Dalmadi Sebestyén, a soproni keresztesek vezetője rendje nevében igényt tartott Kóny birtokára, és tiltotta Nádasdy Kristófot és Nádasdy Tamás nádort (1554–1562) annak elfoglalásától.19 De a birtokot megszerezni nem tudta. Ugyanis a település szülötte, Fejérkövy István győri őrkanonok Gregorianczy Pál győri püspökkel (1554–1565), I. Ferdinánd királynál (1526–1564) uralkodói adományt eszközölt ki arra a célra, hogy Kónyt a székeskáptalani iskola számára adományozza. Az uralkodó 1559. május 25-én, Augsburgban kiállított adománylevelében Kónyt a székeskáptalani iskola működésére adományozta.20 A 16. századi győri püspökök egyik legjelentősebb személye, Draskovich I. György (1578–1587) kalocsai érsek, a győri püspökség adminisztrátora, 1581-ben Kónyt azzal a feltétellel adta Máthésy István győri nagyprépostnak, hogy ő a község jövedelmeiből évente 104 ft-ot a káptalani iskolára fordítson.21 Máthésy (Mátéssy) István I. Ferdinánd titkára volt, aki részt vett a katolikus egyház általános megújulását hozó tridenti zsinaton, ahol is Draskovich György akkori pécsi püspök 1562-ben pappá szentelte. Pécsi nagyprépost lett, 1563-től 1587-ig lébényi apát, 1564–1565 között győri éneklőkanonok, 1565–1591 során győri nagyprépost. Az általa megszerzett kónyi birtokon tartotta 1575-ben unokahúga, Kunovics Katalin esküvőjét. Az 1580. évi országgyűlésen a rendek kérésére tinini püspökké, majd 1582-ben csanádi püspökké nevezte ki az uralkodó, I. Rudolf (1576–1608). 1587-ben váci püspöki kinevezést nyert, amit a pápa 1589-ben erősített meg, de inkább Vác helyett Jászón tartózkodott – 1569-től nyerte el a jászóvári préposti címet. 1567-től Győrben általános püspöki helynök is volt, vitákkal, konfliktusokkal teli élete 1591. szeptember 10-én, Bécsben ért véget.22 Halálával Kóny 1591–1593 között kamarai birtok lett. 16 Bedy 1938. 177-178., Köblös 1994. 442., Nemes 2011. Nr. 189.

11 Horváth 2005. 147.

12 Bedy 1938. 177., Köblös 1994. 442. 13 Karácsonyi – Kollányi 1909. 333.

14 Bedy 1938. 177., Maksay 1990. 348., Köblös 1994. 442. 15 Maksay 1990. 348.

|  14

17 Bedy 1938. 178.

18 Köblös 1994. 442-443.

19 Velikei (Velykey) részletes életrajzára lm. Bedy 1938. 345-347. 20 Bedy 1938. 178., Nemes 2011. Nr. 232.

21 Nemes 2011. Nr. 376. (Szombathely, 1581. aug. 25.) 22

Bedy 1938. 377-379.

15 

|

Egy, a 19. századi úrbérrendezési perbe becsatolt kései másolat szerint 1593-ban Kónyban 9 teljes, 8 db negyed telek létezett, 1 jobbágytelket újonnan hoztak létre, 1 puszta telek volt, és 31 zsellért regisztráltak a településen.23 Kóny 16. századi birtoklása, a káptalani iskolát finanszírozó megoldás intézésében Gregoriánczy püspök mellett Fejérkövy István is jelentős szereppel rendelkezett. Fejérkövy Kóny nagy szülötte, aki tehetsége, egyházi pályája, patrónusai révén hihetetlenül nagy karriert futott be. 1522-ben született Kónyban. Családjáról, rokonságáról, tanulmányairól a kutatások jelen szakaszában nem sok adat ismert. 1559-ben már győri kanonok és székesegyházi főesperes, 1563-ig. A káptalannak tett szolgálata, Kóny 1559. évi megszerzése a székeskáptalani iskola számára az egyházi intézményt is hálával töltötte el. Családja (édesanyja, valamint János, Márton, Anna, Krisztina testvérei) kónyi házát a székeskáptalan minden földesúri adó alól felmentette. Az egyházi középrétegbe emelkedett Fejérkövy birtokszerzésében családjára is gondolt. Midőn 1561-ben megszerezte a nyúli Szuthor nevű szőlőt, azt testvéreivel közösen birtokolta. Testvéreként van számontartva az a Pynkovics Mihály is, akinek 1567-ben a kónyi házát elajándékozta. 1563–1576 között őrkanonoki stallumot viselt. Magas szintű tanulmányokra utal az a tény, hogy személyében a győri székeskáptalan befolyásos és jogban jártas kanonokkal rendelkezett, aki a káptalan érdekeit több esetben is megvédte. Így 1563-ban a hatalmaskodó győri katonákkal szemben lépett fel, majd védelmezte a káptalan győri házainak tulajdonjogát, avagy a káptalan visi szőlejének jogtalan eladományozását. 1567–1593 között pannonhalmi (szentmártoni) kormányzó apát. Bár korábban az uralkodótól kapott tinini püspöki címet, 1572-ben veszprémi püspöki stallumot méltóságot is kapott. Ez évben a lövöldi karthauzi perjelség kormányzója lett. 1579-ben az uralkodó a kancellár helyettesítésével bízta meg, II. Rudolf 1587-ben a pozsonyi Magyar Kamara elnökévé nevezte ki. 1587. augusztus 13-án az uralkodó nyitrai püspökké, illetve ugyanebben az esztendőben a Magyar Királyság helytartójává, nádor hiányában a legfőbb hazai méltósággá nevezete ki. Ez a társadalmi rangemelkedésben olyan helyzet, mintha ebben az időszakban Kóny szülötte lett volna az ország miniszterelnöke. 1596. július 17-én elnyerte a sokáig üresedésben lévő esztergomi érsekséget, így rövid időre személyében összpontosult a hazai világi és egyházi főhatalom. 1596. november 20-án halt meg. 24 II. Rudolf (magyar trónon I. Rudolf) 1593. július 19-én, rezidenciáján, Prágában kiállított új adományként Kónyt a győri székeskáptalani iskola fenntartására vis�23  Magyar

Nemzeti Levéltár (=MNL) Győr-Moson-Sopron Megye győri Levéltára (= GyMSM GyL) Kóny község úrbéri perének mellékletei között, Extractus a Portarum Conscriptionibus Comitatus Jauriensis 24 Bedy 1938. 374-375.

|  16

szaadta. Ez a királyi új adomány egy pár hónappal korábbi püspöki adományozást terjesztett ki és fogadtatott el a kormányszervekkel. Ugyanis Kutassy János győri püspök (1592–1597) még 1593 áprilisában Draskovich Mátyás győri nagyprépostnak adományozta Kónyt azzal a feltétellel, hogy a falu jövedelmeiből köteles a győri káptalani iskola épületeire, szükségére fenntartására egy meghatározott összeget kell fordítania. 25 Draskovich Mátyás 1580–1591 között esztergomi kanonoki stallummal rendelkezett, 1591-től győri nagyprépost, aki az uralkodótól a knini püspöki címet is megkapta. 1592ben püspöki helynök. Győr 1594. évi elfoglalását követően a székeskáptalannal együtt Sopronba menekült, ott 1595-ben a Szent Kunigunda oltárjavadalmat kapta meg. 1598ban fehérvári őrkanonoki stallumot, királyi tanácsosi rangot kapott. Ez évben Kónyt évi 210 ft-ért szerezte meg Kutassy püspöktől. 1604 februárjában halt meg.26 Draskovich Mátyás birtokszerzésétől Kóny egy évszázadon keresztül folyamatosan valamelyik győri kanonok birtoka lett egészen Széchényi György győri püspök (1658–1685) időszakáig, aki 1663-ban saját kezelésbe vette Kónyt. Így Altabak János, aki 1600-ban már a Sopronba menekült kanonokok sorában volt, 1601– 1607 között pápai főesperes, 1607–1608 során győri éneklőkanonok, 1608-tól 1638 őszén bekövetkezett haláláig szentadalberti prépost, 1620-ban biztosan ő a birtokos és haláláig birtokolta Kónyt.27 Az 1619. évi porta összeírás alapján Kóny a hódolatlan vármegyei falvak közé tartozott, amelyet a győri iskolák fenntartására rendeltek. Ekkor a forrás szerint a falu 4 adózó portával rendelkezett. Ekkor Csécsény 2, Fehértó 1,5 , Kapi 1 portával bírt, a Tóközben Öttevény és Patona adózó ereje volt a legnagyobb 7-7 adózó portával.28 Altabak utóda e birtoklásban Sobry Márton lett, aki egyházi pályáját szombathelyi plébánosként kezdte, de az indulatos papnak 1630-ban távoznia kellett a győri püspök privilegizált mezővárosából. Rövid időre Szencre, majd 1635-től veszprémi kanonokként, nagyprépostként a veszprémi egyházmegyébe került, ahol 1624-től 1638-ig a felsőőrsi préposti stallummal rendelkezett. Veszprémi stallumairól lemondva 1638-ban a győri egyházmegyében vállalt szolgálatot, 1638–1639 során komáromi, 1639–1640 között mosoni, 1640–1641 során székesegyházi főesperes, 1641–1643 között szentadalberti prépost volt. 1643–1644 során őrkanonok. Kóny bérlőjeként a falut, határait, lakosságát ő is, ahogy elődei és utódai is, a szomszéd birtokosoktól védelmezte. 1644-ben 25 Nemes 2011. Nr. 472., 475-476., Bedy 1938. 178. 26 Bedy 1938. 392.

27 Bedy 1938. 397-398. 28 Ráth 1860. 35.

17 

|

hunyt el.29 Úgy tűnik, Sobry halála után rövid időre Bény János lehetett Kóny bérlője és egyben földesura. Bény 1631–1632 során mesterkanonok, 1632-ben pápai, majd 1634-ig rábaközi főesperes, 1634-től 1638-ig székesegyházi főesperes, egyben püspöki helynök. ezt követően őrkanonok, 1640 –1641 során olvasókanonok, majd ez évtől 1659-ig nagyprépost. 1646-ban, majd 1649-ben a székeskáptalant a pozsonyi országgyűlésen képviselte.30 E kanonok bérlő-birtokosok közül az utolsó az 1614-ben Debrecenben született Gáborjáni Tóbiás volt, aki 1638-ban a római Collegium Germano-Hungaricumban tanult, 1646 augusztusában győri kanonok lett, 1647-ig mesterkanonok, 1647–1648 során székesegyházi főesperes, 1648–1654 között éneklő kanonok, 1654-től 1662-ig olvasókanonok, 1663-tól 1672-ig őrkanonok, 1672–1676 között szentadalberti prépost. Az egyházmegye jelentős paphiánya miatt 1656-tól egyszerre bérelte Kónyt és adminisztrálta a kónyi plébániát. A kiváló férfiú 1676 januárjában halt meg.31 Ahogy az már említésre került, 1663–1668 között Széchényi György győri püspök Kónyt a saját kezelésbe vette, a káptalannak a falut csak 1685-ben adta át, midőn esztergomi érsek lett.32

A hódolt területek közelében: a határvédelem, a pusztítások, konfliktusok a 16–17. századi Kóny életében Kóny Győr vármegye vármegye hódolatlan falvai sorába tartozott, de lakói a 16. század derekától már biztosan megtapasztalták az oszmán hódítással és hódoltatással együtt járó fosztogatásokat, vagyon és létbizonytalanságot. Valószínű, hogy a székesfehérvári bég 1549. évi, a Győr erődváros és Pápa végvár közötti térséget pusztító hadjárata során az oszmán katonák a Tóközbe, így Kónyba is eljutottak. Egy 1553. évi feljegyzés szerint a győri püspökség közeli birtokán, a Sopron vármegyei Szováton a lakosok a törökök által elpusztított kónyi házakra hívták fel a figyelmet.33 A 16. századi vármegyei rendszabások sorában a törvényhatóság rendjei az uralkodó, vagy az azt közvetítő kormányszervek utasítására, valamint saját érdekükben egyre többet foglalkoztak területük védelmével. Így Győr vármegye rendjei 1582. október 29 Bedy 1938. 416.

13-i közgyűlésükben a Tóköz védelme érdekében elhatározták, hogy a Rába menti Mérges településen, egy dombon egy kisebb várat, avagy várkastélyt (castellum) építenek, amelynek végrehajtásához 36, döntően a Tó-, Sziget- és Csilizköz területén fekvő falut rendeltek ki, és amely munkához a közeli a birtokos győri püspökség felajánlására a rábaközi Szovát is csatlakozott. Kóny is ezen falvak közé tartozott, sőt a falu – további hét tóközi faluval együtt (Patona, Markota, Fehértó, Kapi, Réti, Sövényháza, Csécsény) jelentős segítséget vállalt a megépült erősség lovas és gyalogos katonáinak ellátásában is. (Kóny az 1590. évi 32 kepéből legnagyobb mennyiséget, 6 kapét adta.)34 Kóny (Koon) és a Tóköz többi faluja robotmunka kötelezettségét, illetve annak felhasználását 1592ben a győri főkapitányhelyettes és az építési felügyelő határozta meg.35 Máig kevéssé ismert, hogy Bocskai István erdélyi fejedelem hajdúkapitánya, Némethy Gergely 1605. évi hadjárását miképpen élte át Győr vármegye, ahogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613–1629) 1619–1621 közötti dunántúli hadjáratának sem ismertek még a helyi eseményei. A nikolsburgi békét (1621), az uralkodó, II. Fedinánd (1618–1637) és a korábban Bethlenhez pártolt magyar rendek 1622. évi soproni kiegyezését követően is találkozhatunk a térséget érintő oszmán portyákkal. 1624-ben az ugyancsak hódolatlan Csécsénybe még épp, hogy eljutottak a portyázó törökök (három ember levágása), 1626-ban az oszmánok felégették a szomszédos Csécsényt és Enesét. E két falut 1635 végén is kifosztották. Győr vármegye 1642. évi sérelmi jegyzőkönyvében a kb. 65 éves Nagy Tamás kónyi bíró és a kb. 46 éves Berkes Gáspár – Beni János győri nagyprépost jobbágyai – a nagyszombati klarissza apácák földbirtokát képező Kapi lakóihoz hasonlóan vallottak. Azaz tudtak az újabb csécsényi, patonai, enesei rablásokról, azt is tudták, hogy a török Győr alól sok embert és jószágot elrabolt, a hódolt falvakat pedig olyan�nyira sanyargatta, hogy azok közül több el is pusztává lett.36 1647-ben, a második szőnyi béke után öt évvel, a Tóközt és a Rábaköz egyes részeit védő patonai erősség elpusztítása után az oszmánok – valószínűsíthetően Kapi, Réti, Bezi falvakon kívül – a Tóközt is felprédálták, így Kóny is oszmán rajtaütés áldozata lett . Ekkor 28 név szerint ismert kónyit hurcoltak el. Fejér (Feier) István, Jeremiás Miklós, Szekeres János, Német Márton, Boczi János veje Horvát György, Dombai György, Nagy István szolgája Németh Mihály, Farkas György szolgája Német Mátyás, Csordás György fia Balázs, Németh Márton szolgája, a falu pásztora Németh György,37 Szabó János fia Jancsi, Mészáros Pál fia Farkas, Luka Mihály fia, Németh Mátyás fia Ferenc, Szíjártó (Sziyarto) Györgyné

30 Bedy 1938. 409-410.

34 Ráth 1860. 7., Gecsényi 1990. Nr. 143. (1582. okt. 13.) , Nr. 437. (1590. szept. 3.)

32 Bedy 1938. 179.

36 Ráth 1860. 41., 115., 117-118., 122.

31 Bedy 1938. 422-423. 33 Ráth 1860. 5.,

|  18

35 Gecsényi 1990. Nr. 475. (1592. febr. 28.) 37 Illik 2013. 68.

19 

|

egy gyermekével, Luka Jánosné egy gyermekével, a disznópásztor negyedmagával, Nagy István leánya Orsik, Balogh György két gyermeke, Horvát Gáspár csecsemő gyermeke, Torkos István szolgája Tot András aki Budán rab. A jegyzék rajtuk kívül még két abdai polgárt és egy szőlőhegyből elragadott győri katonát tartalmaz.38 Nem kizárt, hogy 1648-ban Draskovich György győri püspök (1635–1650), e vármegye főispánja pont e jelentős lakosságvesztés miatt pusztult falunak nevezte a települést.39 Nem csak az oszmánok, de a harmincéves háború időszakában (1619–1648) a határvédelemben megnőtt jelentőséggel rendelkező magyar főurak magánhadseregei is károkat okozhattak a tóközi falvaknak, így Kónynak is. Beny János olvasókanonok 1641-ben gr. Nádasdy III. Ferenc, Vas vármegye főispánja (1633–1671), vitézlő Nagy Márton és vitézlő Nagy Gergely vezette katonái miatt tett panaszt, akik mind Kónyt, mind más szomszédos tóközi falvakat megszálltak, kifosztották.40 Az ellenséges portyák mellett a 17. század során a közbiztonság is jelentős mértékben romlott, erről a kortársak sorozatosan panaszkodtak. Az élet és vagyonbiztonság megrendülésének nyomát Kóny történetében is megtaláljuk. 1611 Pünkösd táján a sövényházi birtokos, a csornai származású Hatos Bálint enyingi Török István familiárisa, pápai vicekapitány, sövényházi jobbágyai a Kónyra vezető országúton fegyveres kézzel megtámadták Altabak János szentadalberti prépost kónyi jobbágyának, Csikai Antalnak Márton nevű szolgáját, őt súlyosan bántalmazták, ruháját megszaggatva baltáját, pénzét elvették.41 Széchényi György győri püspök, a Dél-Rábaköz jelentős birtokosa meghagyásából Győr vármegye hatósága (Farkas András alispán, Fejérváry János szolgabíró, Gersich György esküdt) 1659-ben, Győr mezővárosban, a püspök Sopron vármegyei, rábaközi birtokain lakó jobbágyai körében tanúkihallgatást tartott. A vizsgálat során Asbót István, Török Ferenc és más Szováton, Bágyogon lakó jobbágyok a szomszédos Győr vármegyei tóközi falvak kárára végrehajtott hatalmaskodásairól, rablásairól kívántak információkat és bizonyítékokat szerezni. E vizsgálat során Pesti (Pesthi) Gergely, Gáborjáni Tóbiás győri olvasókanonok kónyi jobbágya a vádlottak legtöbbet emlegetett bűneit felsorolta. Csak Kónyra vonatkozóan kiemelte: az említett vádlottak több hasonló társukkal együtt Kóny határában a falu lakosait többféle módon megkárosították, „szűröket vontanak és varsáikat is fölvagdalták, [a] kónyiaknak, és szidal-

mazván űket ölísselis fenyegettík”. 42 Tudta, hogy a bágyogi István Jakab a kónyi Csapó Balázsnak és öt társának lovait ellopta, a pásztorok később nála megtalált 4-4 szűrével együtt. Pesti maga is károsultja volt e konfliktusoknak. A jobbágy 1658-ban az egyik szolgáját – valószínű szekérrel együtt – a kisrégió gazdasági kapcsolatait jól jelezve gabona őrletésre a csécsényi malomba küldte, de e falu határában őt többen megállították, és nem csak rútul szidalmazták („ördög atta, ördög teremtette”), de meg is verték, az ökröket pedig el akarták tőle rabolni. Ahogy a kónyi Szabó István vallomásából is kitűnik, e rablók ellen a falu lakói is védekeztek. Több nyom az állattolvajlásokban is részt vevő bodonhelyi őrséghez vezetett. Így a kónyiak egy lólopási eset miatt (Bertalan András 2-2 lovának eltulajdonítása kapcsán) a tolvajok után mentek, és 1658 őszén, valószínű Bodonhely közelében, a bodonhelyi Csuti Gécit és a szováti Ferenc Pétert éjnek idején az ún. „Szigetben” fölverték. Rajtaütésük során megtalálták azt a 12 ökröt is, amelynek eltűnéséért mások korábban pont a kónyiakat okolták. 43 A tolvajlásokkal szemben felvonultatott 13 tanú vallomásából különösen érdekes a kb. 48 éves Kertay István kónyi jobbágy vallomása, amely az egymás mellett élő települések lakosságának egymás közötti kapcsolatai mélyrétegeibe is betekintést ad. A tanú Győrből kívánt hazamenni abban az időszakban, amikor a kónyiak elhajtott ökreiket a dőrieknél keresték. Ekkor a szováti Szakál Pál többed magával a patonai határban rá támadt.44 A szomszédos települések lakói a birtok bizonytalanságot, a pusztásodást, a lakosság csökkenését kihasználva a 16–17. század során gyakran élték a szomszédos települések határait. Így 1583-ban Sibrik László maga és testvérei nevében tiltotta a kónyiakat a csécsényi legelők használatától.45 Győr vármegye 17. századi közgyűlései és törvényszékei előtt Kóny település neve legtöbbször földesurai, illetve azok képviselői által, a határok, javak védelme miatt szerepelt. Így az 1633. július 1-jei részgyűlésben Altabak János szentadalberti prépost, Kóny földesura a Kóny és Sövényháza közötti határjárást elrendelő parancslevelet hirdettette ki, és általánosságban eltiltott mindenkit a határban legelő kónyi jószágok behajtásától. Pár héttel később kifejezetten Pázmány Ferenc győri vajdát nevezte meg e tettel, és bírságolással együttjáró hatalmaskodás elkövetésével vádolta őt, így határozott tiltást tett.46 A konfliktusok nem fejeződtek be e tiltással. Kóny földesura 1636 nyarán Pázmány Ferencet kónyi jobbágyainak megvere-

38 Illik

42 Győri Egyházmegyei Levéltár, Győri Püspökség Levéltára, Capsa Q. fasc. 1. No. 9., MNL GyMSM GyL, IV. A. 1. b. Győr

2013. 68., Ráth 1860. 70., 72. (A jeles történetkutató így összegezte: „16 jobbágyot és szolgalegényt, 3 asszonyt, hét leányt és egy gyermeket vittek rabságba”.) Bedy az 1641-es kifosztást követően írt arról, hogy a püspök az elkövetkező években pusztult településnek nevezte Kónyt. Bedy 1938. 178. 39 Lengyel 1944., Ráth 1860. 72. (1. sz. lábj.) 40 Bedy 1938. 178., Hegedüs – Szabó 2007. Nr. 231. (1641. jan. 24.) 41 Gecsényi 1990. Nr. 838. (1612?) Hatos életútjára: Pálffy 2005.

|  20

vármegye nemesi közgyűlésének iratai, 4. doboz, 1659. I. No. 26.

43 Uo. 44 Uo.

45 Gecsényi 1990. Nr. 232. (1585. aug. 28.),

46 Gecsényi 2004. Nr. 361. (1633. júl. 1.), 364. (1633. júl. 29.)

21 

|

tésével, fogvatartásával, tőlük, illetve a kónyi területekről termés elrablásával vádolta. E hatalmaskodásokban minden bizonnyal Pázmány sövényházi jobbágyai segédkeztek. E konfliktusok közepette ugyanakkor a terület föld- és vízrajzi viszonyaira információkkal szolgáló kónyi dűlőnevek sora jön elő. Ilyenek pl. 1636-ban a sövényháziak által hatalmaskodva használt Halastó, Ják, Kompó és Jákó halászóhelyek nevei.47 1637-ben Altabak János szentadalberti prépost képviseletében Czunko Mihály ügyvéd a már jól ismert, fölöttébb problémás szomszédot és az általa birtokolt Sövényháza lakóit tiltotta a Kóny területén fekvő Szapud és Láz szénakaszáló rétek a Kónyi-tónak nevezett halastó, valamint egy – minden bizonnyal egykori birtokosáról nevét kapó – Tako vesszeje nevű cserjés használatától.48 Ugyanakkor egy 1638 szeptemberi tiltakozás arra utal, hogy az említett Szapud puszta az nem Kónyhoz tartozott, ott a kónyiak is hatalmaskodva legeltettek.49 Ez a probléma később is előfordulhatott, hisz 1654-ben és 1655-ben is tiltották a kónyiakat Szapud puszta használatától – amit a szomszédos fehértóiakkal közösen élhettek.50 Valójában Szapud Sövényháza határában fekvő pusztult település, ahogy Lász és Újfalu Fehértó és Kóny határában fekvő, valószínűsíthetően a 16. század derekán elpusztult települések, amelyek határait a szomszédos falvak lakói élték.51 A megnevezett Újfalu puszta határának, legelőinek használatától már egy generációval korábban, 1612-ben tiltotta a kónyi és fehértói (Fejértó) lakosokat vitézlő Hatos Bálint, akkor Sövényház földesura.52 Ismert, hogy Kóny lakói még élték a Sibrik család által bírt Csécsény és Fudd puszta határait is.53 Nem csoda, hogy mindezen konfliktusok után 1638-ban – immáron Győr vármegye főispánja, Draskovich György segítségét is igénybe véve – szükséges volt egy újabb határmegállapítás.54 Miképpen a határjárást, a határok rögzítését kérte 1643-ban az új földesúr, Sobry Márton is, ahogy majd’ egy nemzedékkel később, 1667 tavaszán Kóny és Sövényháza közös határainak megvizsgálására a megyei tisztségviselők mellett egy jelentős bizottságot rendeltek ki, nem csak több környékbeli birtokos, de a szomszédos Sopron vármegye több vezető tisztségviselője is részt vett a szemlén. 55 (2. sz. fotó) 47 Gecsényi 2004. Nr. 499-500. (1636. aug. 1.) 48 Gecsényi 2004. Nr. 527.

(1637. febr. 28.) Altabak János szentadalberti prépost, a település földesura is községe és annak lakói védelmében általános ellentiltakozással élt. Hegedüs – Szabó 2007. Nr. 52., 54. (1638. szept. 17.) 50 Hegedüs – Szabó 2009. Nr. 129. (1654. ápr. 27.), 155. (1655. ápr. 26.) 51 Ráth 1860. 25., Lengyel 52 Gecsényi 1990. Nr. 829. (1612. febr. 17.) 53 Hegedüs – Szabó 2009. Nr. 221. (1659. máj. 15.), Nr. 442. (1667. ápr. 28.) A hatalmi bizonytalanságot is érzékeltető, egykorú hatalmaskodásokkal történő határhasználatra lásd uo. Nr. 444. Csécsény 1659. évben pusztahely volt, férfi lakóinak egy része a mérgesi kastély őrségébe állt. Ráth 1860. 84. 54 Hegedüs – Szabó 2007. Nr. 25. (1638. jún. 4.) 55 Hegedüs – Szabó 2007. Nr. 319. (1643. febr. 23.), Nr. 322. (1643. máj. 8.), Hegedüs – Szabó 2009. Nr. 457. (1667. máj. 12.) 49 Természetes,

|  22

Kóny lakossága kiterjedt földrajzi, rokonsági, társadalmi kapcsolatokkal rendelkezett, amit a feltárt győri végrendeletek is igazolnak. Azaz másik oldalról: több győri polgár intenzív kapcsolatot ápolt a tóközi falu lakosságával. Így az 1644 tavaszán végrendelkező Hrusich Miklós csizmadia legénynek 9 pénze volt a név szerint meg nem nevezett kónyi egyházfinál, valamint ugyancsak Kónyban Horvát Péternél búzája volt, amit testálása idején a győri ferenceseknek hagyott. Továbbá Szentpéteri István kónyi papnál 2 ft 12 pénze volt kihelyezve, amit lelki üdvéért való misék mondására nála hagyott.56 Szabó Pál 1653-ban, nem kizárható, hogy egy kereskedelmi út közepette, Komáromban keletkezett végakaratában adósai között tüntette fel a kónyi Német Istvánt (17 ft). 57 Az Újvárosban lakó Zravinky Varga Mátyás 1668 tavaszán írt végakaratában a kónyi Tóbíró (Toó biro) Szabó János 2 ft 50 d-os adósságát jegyeztette fel. Valószínű, hogy a kónyi lakos előneve községi hivatalt jelenthetett.58 Az ugyancsak Újvárosban lakó Der Mátyás özvegyének, Haydu Ilonának egyik rokona, a bátyjának nevezett Andrási Márton élt 1687-ben Kónyban.59 Az ugyancsak újvárosi Varga István testamentuma (1694) három, Kónyban, a csordásnál legeltetett jószágra utalt.60 A mindennapi élet hasonló térségi, társadalmi, gazdasági kapcsolatainak feltárására, adatolásának szükségességére mutat a 18–19. századi Sopron vármegyei paraszti végrendeletek feltárása, közzéadása is. Ekkor Kóny lakosságának ezen kapcsolat különösen erős lehetett a rábaközi mezővárosok, illetve falvak lakosai irányába, ahogy azt Csákán András 1835-ös végakarata is illusztrálhatja, aki testamentumában egy csornai zsidó és a kónyi Pap Ferenc személyéhez kötve fölöttébb nagy, 700 ft adósságot említett fiának.61 (3. sz. fotó) A győri egyházmegyében szép számmal fennmaradt 17. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvek szisztematikus feltárása közelebb visz a máig kevéssé ismert kora újkori kónyi plébánia történetéhez. Kónynak a válságos időszakban is rendezett plébániája lehetett. Markota és Bödöge 1633 előtt Kóny fiókegyháza volt, Enese a 17. század végén lett az. Ugyanakkor e településen már korábban is rendelkezett a kónyi plébánia birtokkal. Beny János nagyprépost, általános helynök 1640-ben Szentpéteri István kónyi plébános nevében mindenkit tiltott egy Enese falu területén található erdő használatától, mert az a kónyi plébániához tartozott.62 Az 1659. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a kónyi templom átépítésre került, de ekkor tornya még nem készült el. 56 Horváth 1996. (Nr. 167.) 100-101. 57 Horváth 1996. (Nr. 219.) 177. 58 Horváth 1997. (Nr. 280.), 84.

59 Horváth 1997. (Nr. 328.), 161. 60 Horváth 1997. (Nr. 337.), 175.

61 Kelemen 2008. (Nr. 154.), 254.

62 Hegedüs – Szabó 2007. Nr. 187. (1640. ápr. 20.)

23 

|

A település már a 17. században a templom közelében fekvő iskolaházzal rendelkezett, iskolamestere volt.63 A 18. század a falu általános megújulását is hozta. Kóny eredetileg egyhajós római katolikus temploma 1723-ban készült, tornyát 1755-ben építették, a főoltáron Szent István és Szent László szobrai barokk stílusban a 18. században készültek, védőszentje Szent Mihály. A községben több útmenti szobor található, így Nepomuki Szent János szobra (1794) és egy évszázaddal későbbi Mária szobor (1885).64

Kóny 18. századi lakóiról – útban a jobbágyfelszabadítás felé A Magyar Királyság teljes körű újjászervezése az oszmánoktól visszafoglalt, hódolt területek integrálásával, a közigazgatás újjászervezésével, a népesség belső migráció, szervezett és spontán telepítések sorozatával, a gazdasági viszonyainak reorganizációjával gyakorlatilag a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot követően, 1711 után, vette kezdetét, és több periódusban, majd’ két generáció időszakáig tartott. A kormányzat a meglévő állapotok, település, népesség, termelési és adózóerő felmérése céljából 1715-ben országosan adóösszeírást rendelt el. Az adatfelvételek szerint ekkor Kóny Győr vármegye tó-sziget-csilizközi járása Tóközi Kerületének legnagyobb népességgel rendelkező, az egyik legjelentősebb szántó területtel bíró falvaként jelenik meg. A településen 44 benépesített jobbágytelken éltek differenciált teleknagysággal rendelkező jobbágyok, továbbá viszonylag nagy számú házas zsellér lakott a faluban, ami itt, e település esetében 15 családfőt jelentett. A falu vetésterületét 1026 ¼ pozsonyi köbölre valónak tartották, amiből ekkor 902 ¼ pozsonyi köböl volt ténylegesen bevetve. Érdemes az egyező adatfelvételek alapján Kónyt a Tóköz többi településével is összevetni. A Tóköz legjelentősebb falvai közül pl. ekkor Abdán 34 telkes jobbágy, 6 zsellér, Öttevényen 42 telkes jobbágy, 6 zsellér, Markotán 25 telkes jobbágy, 9 zsellér került az adóösszeírásba. Az összes tóközi falu sorából a legnagyobb vetésterülettel ekkor Öttevény rendelkezett, ez 1330 pozsonyi köböl nagyságú volt, ami az adatfelvételkor majdnem teljességgel vetett területet jelentette (1284 ¼ pozsonyi köböl). A kónyi vetett területekhez legjobban Abda (824 ½ pozsonyi köböl) és Réti (828 ¾ pozsonyi köböl) közelített. 65 A falu hatá63 Bedy 1938. 179. 64 Horváth 687. 65

H. Németh 2004. 6617. sz. rekord, Győr vármegye, 35. sz. téka, 38-40., 148-150. A forrás a Tóköz Processus, azaz tóközi járás fogalmat használja, szisztematikusan ezt alkalmazza a Csilizközre és a Szigetközre is. Ugyanakkor a

|  24

rát kétnyomásban művelték meg, ami a Tóközben teljesen általános volt, csupán egy település, az oszmánok alatt a többi településnél is többet szenvedett Csécsény esetében jegyeztek fel archaikus állapotokat tükröző egy nyomásos művelést. Kónyban az őszi vetés az elvetett 1 köböl magva után 3, a tavaszi vetés esetében 5 köbölnyi a hasznot hozó új termést eredményezett. A település jelentős nagyságú réttel rendelkezett, azt 142 kaszásban adták meg. A szántók és a rétek minőségét középszerűnek tartották, bennük a legnagyobb károkat a vizek áradása okozza. A falu haszonvételet csökkentette, hogy erdővel nem rendelkezett. A község lakosai vásározásra, piachelyre Győrbe jártak. Az 1715. évi országos összeírás vagyonilag differenciáltnak írja le Kóny földművelő, adózó lakosságát. A falu telkes jobbágyainak nagy része, 20 családfő, 36 pozsonyi köböl szántóval, 5 kaszás réttel rendelkezett. Az ő csoportjukból került ki a tárgyidőszak kónyi bírája, Nemes Péter is. Soraikban olyan gazdacsaládok/családfők szerepelnek, mint pl. Bíró István, Cigány Márton, Fegyveres István, Helyes Mihály, Kortay István, Melegh Mátyás, Nemes János, Pesty György, Szabó Dávid, Szalay Márton, Vincze Márton. A következő földbirtok nagyságon alapuló kategóriát a 17 ½ pozsonyi köböl szántót, 2 ½ kaszás rétet birtoklók jelentették, ő hozzájuk 12 családfő tartozott. E csoportba olyan családfők tartoztak, mint pl. Bertalan Mihály, a másik Bíró Márton, Demeter Márton, Horvát István, Kis István, Körtey András, Szalay István, Tempöry János. A két csoport között átmenetet jelentett Az egyik Bíró Márton személye, aki 20 pozsonyi köböl szántóval, 2 ½ kaszás réttel rendelkezett. A legalacsonyabb föld alapú vagyon kategóriát a 8 ¾ pozsonyi köböl szántóval, 1 kaszás réttel rendelkezők alkották, e csoportba összesen 11 családfő tartozott. Ilyen volt pl. Bertalan Péter, Csapó Mihály, Csikai János, Kortay Márton, Szabó Mihály, Takács Gergely, Varga Márton. A telkes jobbágyság legfutóbb név szerinti vizsgálata is felveti azt, a további, szélesebb körű forrásbázis bevonásával (uradalmi források, jobbágycsalád rekonstrukciós kísérletek) igazolandó felvetést, hogy a kónyi telkes jobbágy családok egy részében a családi ágak kialakulása, a vagyon osztódása miatt egyes családfők a falu vagyoni elitjében maradtak, mások eltérő mértékben vagyoni szempontból lejjebb csúsztak. Az egyes jobbágycsaládokon – avagy rokonságokon – belüli vagyoni differenciálódást jól illusztrálja a Bertalan, Bíró, vagy a Kortay/Körtay – minden bizonnyal Kertay – családok esete. Természetes, mindezt a képet az adózó birtokok alapján mondhatjuk, az irtásterületek gazdálkodása, kereskedés, stb. újabb kérdéseket vett fel. Az adóösszeírásban feltüntetett 11 zsellércsaládhoz szántókat, réteket nem jegyeztek fel (pl. Csapó János, Dombi György, vármegyei közigazgatásban egy, a három kistáj által tagolt Tó-Sziget-Csilizközi járással találkozhatunk. Emiatt itt, fogalomhasználatban a járás helyett kerület fogalmat használtam.

25 

|

Körbe János, Madarász Mihály, Nyitrai (Nittray) János. Feltétlenül érdemes megemlíteni, hogy özvegyasszony családfők csak ebben a vagyoni, jogi kategóriában kerültek feltüntetésre (Csapár Márton özvegye, Szendi özvegy, Varga Lőrinc özvegye), tehát mind a hivatalos hatalom, mind a helyi közösség elfogadta az özvegyasszonyok családfőségét, de az ekkor csak a fenti esetekben jelent meg. A teleknagyságok melletti – olykor statikusnak tűnő – paraszti vagyoni viszonyokat némileg dinamikusabbá teszi az 1720. évi búzavetés-összeírás. A forrás szerint Kóny telkes 38 telkes jobbágy családfővel rendelkezett. Minthogy a bíró és az öreg esküdt javai nem kerültek adóztatásra, a fennmaradó 36 telkes jobbágy családfő 988 pozsonyi mérőnyi (=pm) földet használt búza vetésére, míg a 11 zsellérek családfő sorából – hisz Csapó Mihálynak szántó területét nem regisztrálta az összeírás, Varga Márton háza leégett, így adó alól átmenetileg felmentésre került – 81 pozsonyi mérő szántóval rendelkeztek; ekkor e forrástípus szerint a településen összesen 1097 pm szántóföld lehetett. Mind a jobbágyok, mind a házas zsellérek között a vetésterület alapján erősen differenciálódott a szántóterületek használata. A telkes jobbágyok sorában 75 pm – 10 pm volt a szántóterületek közötti differenciáltság két határesete. Míg a legnagyobb szántóterülettel Heles/ Helyes Mihály rendelkezett (46 pm), a legkisebbel, 10 pm-őssel 4 kónyi telkes jobbágy (Cseresznyák János, Cseresznáky Mihály, Horváth József, Kertay Gergely). A szántóterületek tekintetében a 40 pm, vagy a’ fölötti szántó fölötti telekkel rendelkező jobbágyok (4 fő) e szempont szerint a település vagyoni elitjébe tartoztak, így Czakó János (46 pm), Szabó Mihály (45 pm), Nemes Péter (42 pm) is e csoportot alkotta. A 39-30 pm közötti szántóterülettel 7 telkes jobbágyot írtak össze, míg közülük a legjelentősebb szántója Csapó Istvánnak volt, a többség 34 pm-ős (pl. Czigány Márton, Nemes Márton), vagy 32 pm-ös (Bertalan Mihály, Nemes János, Szalay Márton) szántóval került az összeírásba. 29-20 pm-nyi szántóval 8 jobbágy családfőt regisztráltak, közöttük oly régi családok képviselőit, mint Fegyveres István (27 pm), Dömötör Márton (25 pm), Pesty András (22 pm). A 19-10 pm-ős szántókkal e forrás szerint 9 telkes jobbágy családfő rendelkezett, míg a legtekintélyesebb közöttük Kiss János volt (18 pm), jelentős csoportjuk 10 pm-ős szántót bírt (pl. Cseresznyák János és Mihály, Kertay Gergely). A zsellérek között a legvagyonosabb a több jobbágynál is jelentősebb vetésterületet birtokló Szalay István volt (26 pm). Szalay esete még e szűk keretek között is felhívja a figyelmet arra, hogy önmagában a jobbágy – zsellér – házatlan zsellér kategóriák automatikusan nem feleltethetők meg vagyoni kategóriáknak. Ezeket a földbirtok bírásához, uralmi viszonyhoz fűződő jogi kategóriákat egy vagyoni hierarchiában átrajzolhatják a megélhetés úrbéres kategóriáitól független, konkrét vagyoni viszonyai (pl.

|  26

bérelt területek, irtás területek, állattenyésztés, kereskedés, iparűzés stb.). Ha a házas zsellérek szántóterületeire tekintünk, általánosan megfogalmazódhat egy, a telkes jobbágyok alsó része és a házas zsellérek felső része közötti vagyoni kiegyenlítődés irányába tartó tendencia. Hisz a házas zsellérek közül többen 14-13 pm-nyi szántókat birtokoltak, 3 fő 13 pm, mint Bertalan Péter, vagy Kertay György, míg 1-1 fő 14, illetve 12 pm szántóval rendelkezett (Kis Varga Márton, illetve Kovács János.) Csupán 3 zsellér családfő nevéhez jegyeztek fel 6-5 pm-nyi szántót. A forrás egy másik sajátosságra is felhívja a figyelmet. Amennyiben a fent jelzett, a telkes jobbágyság alsó, a házas zsellérek felső csoportjának vagyoni kiegyenlítődésének tendenciáját a nevek oldaláról még oly’ futólag megvizsgáljuk, egyes családok, rokonságok esetében a vagyon osztódásával a család egyes ágainak a telkes jobbágyok, más ágainak a vagyonos zsellérek közé kerülését láthatjuk (pl. Bertalan, Kertay család). A megyei adóösszeírásokban ekkor jelenik meg azonos vezetéknevek és keresztnevek esetében a megkülönböztető nevek használata, pl.: 1720: Kis Varga Márton és Varga Márton. (4. sz. fotó) A paraszti gazdaság elképzelhetetlen megfelelő igaerő, állatállomány nélkül. Az 1722/1723. adózó (katonai) évre készült háziadó-összeírás a 38 kónyi jobbágycsalád esetében általában 6-2 igavonó ökröt, 4-1 fejős tehenet tüntet fel, és a leíró statisztikusok által a 18. század végén, 19. század első felében többször, csodálattal kiemelték a Tóköz, így Kóny lovait. E tekintetben már e forrásunk is jelzi, hogy a községben jelentős a háznál tartott lóállomány. Az összeírás telkes jobbágyonként 4-2 lovat hoz. Érdemes megjegyezni, ekkor szinte az összes telkes jobbágy többnyire 5, kisebb részben 2 kaszás réttel rendelkezett. Hasonló mondható el a házas zsellérek esetében is. Ifj. Varga István kivételével, akinek egy jószága sem volt, a 11 házas zsellérből 9 családfő rendelkezett 2 igavonó ökörrel, Takács György pedig néggyel. 1-3 tehén minden háztartásban volt, de ami még inkább meglepő lehet, hogy a házas zsellérek valamennyien tartottak lovakat. A már említett ifj. Varga István rendelkezett a legtöbb, 4 lóval, Varga Márton 3 lóval, míg a többség 1-2 lóval. Ezek után szinte természetesnek tűnik, hogy az összes házas zsellér 1-1 kaszás réttel is bírt. 66 Ugyanakkor az 1722/1723. évi háziadó összeírás Kóny társadalmában, belső viszonyaiban egy jelentős változásra is rámutat, aminek okai jelenleg nem ismertek. A vármegyei adóösszeírásokban a forrásfeltárás jelen szakaszában már az 1721/1722. évi adóösszeírásban jelentek meg először Kónyban a házatlan zsellérek (subinquilini), de 66 MNL

GyMSM GyL IV. A. 6. Győr vármegye adószedőjének iratai, Conscriptio Facultatom Processus Tóköz, (…) Pro Anno 1722/1723. (A továbbiakban csak az összeírások kerülnek megnevezésre.)

27 

|

rögtön fölöttébb nagy számban.67 Ezt az állapotot tükrözte a fenti, 1722/1723. évi háziadó-összeírás is, amelybe 33 házatlan zsellér családfő került. Ők bár kisebb állatállománnyal rendelkeztek, de réteket már nem írtak nevükhöz, olyat nem bírtak. A Kóny 18–19. századi történetére vonatkozó későbbi kutatásoknak ezt az itt jelentkező, a község társadalmát jelentősen megváltoztató problémát, a házatlan zsellérek nagyszámú megjelenését mind az uradalmi iratokban (a Győri Székeskáptalan Magánlevéltárában), mind a vármegyei háziadó-kivetés irataiban szisztematikusan vizsgálnia kellene, hisz ez által a település lakosságának vagyoni viszonyai, a település földterületének változásai írhatók le. Bár a gondolat felvetője tisztában van azzal, hogy ez az összetett társadalomfalu- és agrártörténeti kutatás több év feladata, a polgárosodás eljutásához fölöttébb célszerű lenne e kérdéskör feltárása. Mellesleg Kóny 1848 előtti iparűzői is e forrástípusból lennének legjobban kigyűjthetők. Csupán érzékeltetheti a 18. század elején bekövetkezett változásokat az alábbi táblázat, amely Kóny 1720–1735 közötti adózó lakosságának alakulását mutatja be a különböző típusú adóösszeírások adatai alapján.

Az adóösszeírások egy relatív bírói névjegyzéket is segítenek összeállítani. (Relatív, mert nem a bíró megválasztásától, hanem az egyik év november 1-jétől a következő év október 30-i időszakára készültek a háziadó összeírások. Ezért ez a forrástípus a bíró pontos hivatalviselésének idejét nem tükrözi.) A további kutatásokhoz kedvet adva, csak illusztratív példaként: 1720-ban Pap István, 1721/1722-ben Nemes Mátyás, 1722/1723-ban Nemes János, 1724/1725-ben Szalay Márton, 1726/1727-ben Takács Lőrinc, 1732/1733-ban Kertay András, 1734/1735-ben Dömötör Márton viselte a bíró hivatalát. Már e pár adat is azt illusztrálja, hogy a községben évente váltották a bírót. Egy család, egy rokonsági kör egymás után többször is adhatott bírót, de az ekkor

a községben nem volt szokásos, hogy egy-egy személy hosszan viselje e hivatalt – ami pl. a mezővárosok korabeli gyakorlatában megszokott volt. A bírói, esküdti (öreg esküdti) hivatal akkor is sok feladattal, gonddal járhatott együtt. A feladatok és a felelősség ellentételezésére a 18. század eleji különböző típusú adóösszeírások az ő esetükben adózásra összeírt ingó, vagy ingatlan vagyont többnyire nem tüntettek fel. Az ország jobbágyságának helyzetét egységesen, a Mária Terézia királynő (1740 –1780) időszakában végrehajtott, egységes adatfelvételű úrbérendezés szabályozta (1767). Az úrbérrendezéskor keletkezett úrbéri tabellák Kóny földesurát, a Győri Székeskáptalant a Nyugat-Dunántúl egyházi nagybirtokosai sorában jelzik. Az egyházi intézmény Zala vármegyében két (Felsőzsid, Káptalantóti), Sopron és Moson vármegyékben egy-egy (az előzőben Káptalanvis, az utóbbiban a jelentős mezőváros Védeny), míg Pozsony vármegyében ugyancsak egy (Püski) település földesura volt. Birtokainak súlypontját a Győr vármegyei települések jelentették (Abda, Écs, Fehértó, Gyirmót, Káptalannyúl, Koroncó, Kóny, Markota, Rábapatona, Vámos). A győri székeskáptalan összesen 15 településen 10.024 hold földterületet, 504 jobbágyot, 304 házas-, 142 házatlan zsellért földesuralt. Ezzel az úrbéres birtok és lakosság számmal a győri székeskáptalan a hasonló típusú egyházi intézmények (székes- és társaskáptalanok) középmezőnyében helyezkedett el. A Győr vármegyei birtokok egyik legjelentősebb falva Kóny volt. Az 50,5 jobbágy telekhez 1610 hold úrbéres földterület tartozott, 49 jobbágy, 55 házas, 26 házatlan zsellér családfő élt ekkor a településen.69 Ha a kónyi úrbéres népesség úrbéres birtokok alapján bekövetkezett vagyoni rétegződését figyeljük meg, e település esetében azt látjuk, hogy a telkes jobbágyok több mint fele, 28 jobbágy egy egész teleknél nagyobb úrbéres jobbágytelket bírt (48/32 – 33/32). 10 fő ½ telek és ¾ telek közötti úrbéres teleknagysággal rendelkezett (24/32–17/32), míg 11 fő ¼ és ½ telek közötti úrbéres telekkel került az úrbéri tabellába (16/32–9/32). A település az 1,02-es telekátlaggal egyértelműen a vármegye kedvező települései sorába tartozott. (Pl. Kapiban 0,73, Fehértón 0,57 volt a telekátlag.).70 A Mária Terézia kori urbárium szerint Kónyban egy jobbágyhelyhez 20 hold szántó, 10 szekér szénát adó rét került kiadásra. A réteket évente – az urbárium szerint – egyszer kaszálták. Az 1550: XXXVI. törvénycikk alapján a jobbágyok Szentmihálytól (szeptember 29.) Karácsonyig árulhattak bort. Az úrbérrendezés során, 1768. március 8-án Győr vármegye közgyűlésében született határozat a települések ún. kilenc kérdőpontos vizsgálatára, amely során április 5-én Kónyban is elvégezték a vizsgálatokat. A kérdőpontokból kitűnt, hogy

67 L. erről az alábbi táblázatot.

69 Fónagy 2013. 43., 336., 983.

Kóny lakossága az adóösszeírások alapján, 1720–1734/1735.68 Év 1720 1721/17221 1722/1723 1724/1725 1726/1727 1732/1733 1734/1735

telkes jobbágy (családfő) 38 34? 35 38 33 35 32

házas zsellér (családfő) 11 11? 11 9 9 10 10

házatlan zsellér (családfő) 37 33 31 38 33 34

68 MNL GyMSM GyL a Tó-Sziget-Csilizközi járás 1720–1735 közötti adóösszeírásainak sorozata.

|  28

70 Felhő 1970. 126-127.

29 

|

a Győri Székeskáptlan úriszéke 1739-ben urbáriumot adott a településnek (1). A lakosság a jó haszonvételként többek között a községi kocsmáltatást, a rossz körülményként pedig a vizek kiáradását jelezte (4). A településen ekkor nem volt üres telek (8), és a jobbágyok magukat szabad költözésűnek vallották (9). A településnek ekkor Kiss János volt a bírája, Takács István a törvénybírája, és valószínű a következő személyek (Meleg Márton, Bertalan János, Bertalan István, Enzsöl János) az esküdti kart képviselték. 71 A 18. század utolsó harmadában az első katonai felmérés (1782–1785) szerint a kónyi határban, a falutól északra egy ipari létesítmény, téglaégető található. Vályi András egyetemi tanár településsoros országleírása szerint Kóny elég náddal rendelkezett, amit a nagy kiterjedésű mocsaras terület miatt sem csodálhatunk. A legelőkön jó lovakat tartottak, a község határában, a már említett I. katonai felmérés szerint a településsel délre határos Kónyi -tóban jóízű halak voltak. (A név utóélete lehet a Tófenék dűlőnév is.) A falu lakossága mezőgazdasági áruk kereskedelmével is foglalkozott, a jelentős távolságra lévő Sopron, illetve Moson vármegye Fertő parti mezővárosa, Nezsider piacait is látogatták. Ahogy az a későbbi idézetekből is kitűnik, az egykorú országleírások (Vályi András, Korabinszky munkái) egyaránt kiemelték a Hanságban termő mérges növényt, az ún. Kónyi-gyökeret.72 (Korabinszky kitűnő atlaszában (1805) Kónyi néven jelentős tóval ábrázolja a települést.)73 Nézzünk meg részletesen egy-két 18–19. századi település leírást. Vályi András egyetemi tanár a 18. század legvégén a következő szócikket írta a településről: „KÓNY, Magyar falu Győr Várm[egyében] földes Ura a’ Győri Káptalanbéli Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Győrhöz 3, Csornához pedig 1 mérföldnyire, a’ Kónyi tó mellett, határja két nyomásbéli, terem búzát, és egyebet is bővségesen, földgye fekete, homokos, agyagos, szénája középszerű, nádgya elég van, erdője kevés, szőleje nints, piatza Sopronban, és Nizsiderben, jó lovakat nevelnek, halaik jó ízűek a’ Kónyi tóban, nevezetes a’ Kónyi mérges gyökérről.” 74 Fényes Elek a kitűnő leíró statisztikus 1851-ben, négy kötetben megjelent geográfiai szótárában röviden így írta le a falut: „Kóny, magyar falu, Győr vmegyében, a Tóközben, Sopron v[ár]megye szélén: 1300 kath[olikus] lak[ja], paroch[iális] templommal. Sok rét, legelő és nád. Szép lovakat és sok szarvasmarhát tenyészt. Tava mérges növényeiről ismeretes. Bírja a győri káptalan. U[tolsó] p[osta] Csorna.” 75

Az uradalom és jobbágyfalva viszony máig kevéssé ismert, e társadalomtörténeti eredményekkel is járó jogi, gazdasági kapcsolat feldolgozása az elkövetkezőkben elengedhetetlen. A földesúr szabályozó, falut, társadalmát, gazdaságát formáló szerepét az úrbérrendezéskor felvett ún. kilenc pontra adott válaszok is jelzik. Ugyancsak ez figyelhető meg egy későbbi, 1790. június 5-én a Győri Székeskáptalan és Kóny helység között, három éves időtartamra megkötött, hat pontos szerződés esetében is, amely a községi birkatartást szabályozta.76 Hasonló mondható el egy közel egy nemzedéknyi idővel később, a reformkor során kötött, más mezőgazdasági ágra vonatkozó szerződés kapcsán. 1833. április 24. – 1836 április 24. közötti időtartamra, a Győri Székeskáptalan mint földesúr szerződést kötött a kónyi úrbéres telkes jobbágyokkal az uradalmi nádasok használatára. Az uradalom a „hajó uttul a volt Pap most Papoi nyilassának megyéjétül, a1 Csekély Völgy hegy orra, s’ Fövény széli nádossait az Uraság kaszálójáig, a’ volt Bágyigi itató, ugy szinte Szováth felé, és a Bartsad nevezetű oldalt…”, fenntartva magának a szabad döntést a „Halászrészi fövény két Barom út közi Nádos darabokat, és az hany mellett kaszáltató részeket”, amelyeket eddig is a káptalan használt. E nádasok használatáért cserébe a telkes gazdák évente a káptalannak olyan plusz szolgáltatásokkal tartoztak, mint 1.) évente 67 ft 30 kr-át két részletben váltó forintban a kónyi kasszába be kellett fizetni. 2.) Lovászpatonáról, ahol a Győri Székeskáptalan a Bakonyban a fát tudta megvásárolni, egy telkes gazda ½ öl fát ingyen, a robot kötelezettséget nem érintve, köteles volt beszállítani. 3.) Egy egész telkes jobbágy Védenyből 15 pozsonyi mérő búzát ingyen köteles volt szállítani. 4.) az árandált nádasokból összesen 6500 jó és egyenlő nagyságú nádat évente minden kár nélkül le kellett aratni, csalás nélkül kévékbe költni és ingyenesen Adorjánházára szállítani. 5.) Mindezek mellett a földesúr ún. „Két Barom útközi” nádasát ingyen le kellett tolni, vagy aratni, és jó kévékben azokat is Adorjánházára (Odorjanba) szállítani, ott rendesen elrakni.77

71 MNL GyMSM GyL, IV. A. 1. h. Győr vármegye nemesi közgyűlésének iratai, Úrbéri iratok, 8 d., Kóny. 72 Bak 2000. Nr. 141.

73 Korabinszky 1805/2005. NR. XXIX. 74 Vályi 1799. 403-404. 75 Fényes 1851. 246.

|  30

76 MNL GyMSM GyL Kóny község úrbéri perének mellékletei között. 77 MNL GyMSM GyL Kóny község úrbéri perének mellékletei között.

31 

|

Kóny a nagy év sodrában (1848–1849) Az 1848-as törvények nem csak megújították a Corpus Jurist, de a polgári átalakulás alapjait tették le. Míg a vármegyei hatóság forradalom és szabadságharc idején történt átalakulása, valamint Győr város 1848/1849. közigazgatási átalakulása, eseményei, hatalmi küzdelmei nagyon jó feltártsággal rendelkeznek, máig is csekély ismerettel rendelkezünk arról, hogy a mezővárosok (Kóny, Szentmárton), avagy a sűrű településhálózattal rendelkező vármegye falvai miképpen élték át a forradalom időszakát, majd a hatalomváltásokkal teli forradalom időszakát.78 További kutatásokat kíván az első magyarországi népképviseleti országgyűlés helyi választásra jogosult személyeinek kutatása, miképpen mind Kónyban, mind Győr vármegye területén a nemzetőr- és honvédállítás folyamata, a Zala vármegyeihez hasonló, megyei szinten elvégzett honvéd-toborzás feldolgozások, melyek adattári részéből a községi szint is jól látszik. Jelenleg legtöbbet a helyi lakosságot minden bizonnyal legjobban foglalkoztató ügyek egyikéről, a győri székeskáptalannal folytatott legelő elkülönözési, tagosítási perrel kapcsolatos, még a reformkorból maradt és a neoabszolutizmus idején lezárt – önmagában feldolgozást kívánó – úrbéri perről tudunk. 1848 júliusában a győri káptalan urasági birkái a kónyi tarlókon legeltek, emiatt a község az Első Felelős Magyar Minisztériumhoz, Deák Ferenc igazságügyi miniszterhez folyamodott az uradalmi birkalegeltetés eltiltása miatt. Valószínű, 1848 nyaráról származik az a Dorner Eduárd másodalispán, Purgly Sándor bizottsági tag által jegyzett Győr vármegyei honvéd lajstrom kónyi összeírása (Győr vármegye honvéd rovata), amely a község honvédállítási névjegyzékét tartalmazza. 35 + 2 fő szerepel ebben a jegyzékben, de a további kutatásokat megelőzően – egy már említett megyei honvédnévtár összeállítása előtt – nagyon bizonytalannak kell tartani, hogy közülük egyáltalán kiket soroztak be honvédeknek, hisz a névsor összeállítását követően többek lak- és tartózkodási helyét nem Kónyban állapították meg, a többek az orvosi vizsgálat szerint nem feleltek meg, illetve nem kerültek orvosi vizsgálatra, valamint olyan személy is volt, aki bár alkalmas volt, a vizsgáló orvos neve mellé jegyeztette feltűnően alacsony termetét.79 Bár a Komárom megadásával összesen 16 katonai szolgálatból hazatért kónyi férfiú neve jelenti egyenlőre a biztos tudást. Közülük Böröczki Benedeket, Kiss Vendelt, Pák Antalt, Papp Jánost, Varga Andrást, Varga Pétert az önkéntes alapon besorozottak, míg Cseresznyák János, Csonka 78 Balázs 1980.

79 MNL GyMSM GyL IV. B. 105. Győr vármegye újoncozási bizottságának iratai, Kóny.

|  32

György, Ihász János, Horváth István, Kiss András, Máté József, Máté Mihály, Nagy József, Simon András, Rehöreg József nevét az erőszakkal elvitt személyek között jegyezték fel. 80 (5. sz. fotó) Hasonlóképpen nincs feltárva a Bach korszak (1850–1860) megyei, település szintű történése, pedig ez a nemzetinek nem nevezhető, osztrák centralizmust képviselő időszak alapvető közigazgatási fejlesztéseket hoz, így pl. ekkor válik el a községi tanító és községi jegyző hivatala, akkor épülnek ki az államigazgatás helyi infrastruktúrái (községház, jegyzői lakás stb.) Ugyancsak ilyen fontosságú a tárgyidőszak és társadalom polgárosodását eredményező dualizmus időszakának levéltári és statisztikai forrásanyagának feltárása, elemzése, amelynek fontosságára csak egy adalékkal szolgálhat egy 19. század végi birtok statisztika Kónyra vonatkozó adatsora. Kóny földbirtokosai a 19. század végén (1893).81 Név Szántó Enessey 90 Kálmán Kiss 124 István Kóny 16 község Győri 351 Káptalan

Használatlan terület összesen

Kert

Rét

Legelő

Erdő

Szőlő

Nádas

-

10

8

-

-

-

-

108

3

25

13

-

1

-

11

177

2

32

4

-

-

-

58

112

3

396

391

20

-

72

94

1327

A polgárosodás helyi megjelenése: egyesületek Kónyban Az I. világháborút követő korszakról jelenleg szintén kevés ismerettel rendelkezünk. Kóny az első világháborúban 73 fiát veszítette el (világháborús emlékművük a falu közepén található)82 Az őszi rózsás forradalom, a Károlyi kormány, majd a Tanácsköztársaság és az ellenforradalom korszaka csak részben feldolgozott időszaka Győr vármegye 20. századi történetének. A Kóny és a környező tóközi falvak érintettségét, a helyi problémákat, 80 MNL GyMSM GyL IV. B. 105. Győr vármegye újoncozási bizottságának iratai, Kóny. 81 Németh 1893. 257. A földterületek katasztrális holdban kerültek megadásra. 82 Horváth 1998.

686.

33 

|

feszültségeket a Tó-Sziget-Csilizközi járás főszolgabírájának 1919 augusztus 26 – szeptember 29. közötti jelentései is érzékeltetik. E forrás szerint a Tanácsköztársaságot követően a környező településeknél kevesebb személyt tartóztattak le e térségben; 1919. szeptember 3-án Dömötör Imre és Görcs Ferenc volt kommunista falutanácstagokat tartóztatták le izgatás vádjával.83 Ugyanakkor a Dunántúli Kerületi Kormánybiztosság eddig publikált irataiból is jól ismert, hogy 1919. október 18-án vizsgálat indult a kónyi kommunista vádlottak ellen. A képviselőtestület vallomása alapján több olyan személy is exponálta magát a kommün alatt, aki ekkor is e rendszer mellett agitált (Magyar József tanító, Demeter György, Csonka Ferenc, Füzi Ferenc, Szekrényesi nevű gazdatiszt, Kováts Márton, a kommunista könyveket is terjesztő Tamás József, Csoma Gyula, Kiss József, Kiss János, Kováts Ferenc, Kóhn Géza, Kóhn Adolf, Horváth Ráfáel, Szabó Lajos, Tóth Miklós). A mai olvasó számára is meglepő, hogy Pornacsán Gábor csendőrparancsnokot és egy Horváth vezetéknevű csendőrőrmestert is a kommünnel együttműködő személyeknek jeleztek. Míg a csendőrök azonnali felváltását, a polgári személyek ellen vizsgálat indítását, bizonyíték esetén letartóztatásukat kérték.84 A település földbirtokviszonyait az 1935. évi földbirtok statisztika az alábbi arányokban adja meg: A település mezőgazdaságból élő lakossága így is erősen differenciált volt, az 1 katasztrális holdnál kisebb birtokosok száma 259 volt, közülük 99 fő szántófölddel sem rendelkezett. Az 1-5 katasztrális holdas törpeparcellákon 152 gazda, az 5-50 katasztrális holdas birtokokon már 157 gazda, míg az 50-100 holdas kategóriába 10, a 100500 holdas kategóriába pedig 2 birtokos tartozott. 1000 katasztrális holdon felül csak egy birtok volt.85 A forrásfeltárás jelen szintjén még legtöbbet a községek civil önszerveződéseiről, a helyi egyesületekről tudunk. Az Önkéntes Tűzoltó Egylet a község legrégibb civil szerveződése volt. Az 1883. október 14-i alapszabállyal rendelkező, Nagy György elnökletével megalakult vagyonvédelmi egyesület alapító, pártoló és szakfeladat ellátása alapján három csoportból álló működő (tűzoltó) tagságból állt, az említett alapszabály a tagok évi tagdíját, egyenruháját, feladatrendszerét szabta meg. Az Egylet alapszabályai 1941-ben közigazgatási úton megújításra kerültek.86 1903-ban jött létre a tankötelezettségének eleget tett római katolikus földműves ifjúság valláserkölcsi és hazafias neveléséért, közhasznú, elsősorban földműves ismeretszerzéséért szerveződő Kónyi Római

Katolikus Ifjúsági Egyesület.87 A település lakosságának ugyancsak a legrégebbi egyesületei sorába tartozik a Gazdaszövetség keretében 1911. január 22-én létrejött Kónyi Földműveskör.88 Ugyancsak ebben az esztendőben, 1911 márciusában alakult meg Aller Ferenc elnökletével a művelődési, önképző jellegű Kónyi Iparos Társaskör is.89 Közel két évtizeddel később, 1930. március 7-én 19 kónyi polgár megalakította a Kónyi Polgári Lövészegyesületet. Az alakuló közgyűlésen vitéz Burza Árpád nyugalmazott honvéd tábornok elnökölt, a jegyzőkönyvet Teleki István községi jegyző vezette. Ezen az alakuló közgyűlésen a gazdálkodó Rémann Ferencet elnöknek választották. Az ügyvezető elnökséget a kovács iparos foglalkozású Szári Lajos, alelnökséget Kertai Lőrinc nyerte el. Ekkor a titkár Tóth Ferenc elemi iskolai tanító, a pénztáros Cseh Kálmán ugyancsak elemi iskolai tanító, az ellenőr ifj. Magyar Mihály földműves, az orvos Dr. Bakos János körorvos lett. Négy tagú, földművesekből álló választmány alakult (ifj. Dömötör István, Tuba Márton, Szalai Imre, Horváth Imre), és egy két fős számvizsgáló bizottság (Teleki István községi jegyző, Veér Ede osztály tanító). 1935. október 20-án a kónyi Polgári Lövészegylet egyesület alapszabály módosító közgyűlést tartott Nagy Mihály községi jegyző elnökletével. Az Egylet még az év végén, 1935. december 7-én, tisztújítást tartott, midőn Nagy Mihály községi jegyző elnökletével, Rémann Ferenc ügyvezető elnökségével, Oszakó György, Szári Lajos, Szilágyi Lajos alelnökökkel, Csányi Mihály főtitkárral, Tóth Ferenc titkárral, Veér Ede pénztárossal, Cseh Kálmán ellenőrrel, Dr. Bakos János orvossal felállt az új tisztikar.90 Az 1930-as, 1940-es éveket országos egyesületek helyi fiókegyesületeinek megalakulása jellemzett. 1937. június 20-án Kónyban is megalakult a Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetségének Kónyi Római Katolikus Leányköre 50 taggal. A település oly ismert családjainak hölgytagjai vettek részt e szerveződésben, mint Aller Mária, Boros Rozália, Czakó Irén és Ágnes, Cseresznyák Ágnes, Dobai Margit, Dömötör Margit és Ágnes, Kondor Mária, Ominger Ilona, Prém Ilona, Szalánczi Emília, Margit és Irma stb.91 1938. február 20-án az Országos Frontharcos Szövetség Országos Elnökségétől az 1937. szeptember 23-án kapott megbízás nyomán, illetve az 1937. november 23-án a Győri Frontharcos Főcsoport több megjelent tagja jelenlétében a kónyi elemi iskolában lefolytatott tájékoztató gyűlésen megválasztott Jelölő Bizottság előkészítő munkáját kö-

83 Gecsényi – Horváth – Sinay 1979. 32.

87 MNL GyMSM GyL IV. B. 480/6. Alapszabályok, Tószigetcsilizközi járás, No. 463.

85 Fölbirtokviszonyok 1936. 38-39.

89 MNL GyMSM GyL, IV. B. 480/6. Alapszabályok, Tószigetcsilizköi járás, No. 462.

84 Gecsényi – Horváth – Sinay 1979. 52. 86

MNL GyMSM GyL, IV. B. 480/6. Győr vármegyei alapszabályok gyűjteménye 1876–1951., (=Alapszabályok, Tószigetcsilizközi járás, No. 459.

|  34

88 MNL GyMSM GyL, IV. B. 480/6. Alapszabályok, Tószigetcsilizközi járás, No. 460. 90 MNL GyMSM GyL IV. B. 480/6. Alapszabályok , Tószigetcsilizközi járás, No. 457. 91 MNL GyMSM GyL IV. B. 480/6. Alapszabályok, Tószigetcsilizközi járás, No. 458.

35 

|

vetően, nagyszámú egykori frontharcos jelenlétében megalakult a kónyi Frontharcos Szövetség. A tisztújítás során az elnök vitéz Burza Árpád, a társelnök Rigó Imre, az alelnökök Nemes István és Illés (?) József, a titkár Nemes János és Szabó Péter, a pénztáros Takács Imre, az ellenőr Aller Imre és Letenyei Viktor lettek. 92 1943. július 11-én a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete Kónyban Kovács Imre elnökletével, Szalánczi István, Hancz Dezső, Kovács Antal alelnökletével, Kiss Józsefet titkárnak, Dömötör Sándort pénztárosnak, Horváth Imrét és Horváth Illést pénztári ellenőröknek megválasztva Fiókegyletet alakított. A választmánynak hat (Kertai Imre, Nemes István, Ominger Imre, Nemes Ferenc, Horváth Tihamér, Kovács Alajos), a számvizsgáló bizottságnak három rendes (Enzsöl Ferenc, Tuba Mihály, Csikai Sándor) és két póttagja (Kiss Alfonz, Csikai Balázs) volt. A tisztikar többsége birtokos, illetve kisbirtokosokból állt, csupán egy fő neve mellett állt a mezőgazdasági munkás besorolás. 93 Az egyesületi élet kapcsán is találkozunk a korszak helyben is neuralgikus problémáival, a vörös és fehér terror időszakával. A kommün alatti tevékenysége miatt annak idején hivatalából elmozdított Magyar Árpád kántortanító az 1920-as években a helyi Iparos Társaskör szellemi vezetőjeként tevékenykedett. 1928. július 10-én feljelentés született ellene, hogy ő színi előadásokat tanított be, márciusi ünnepeket szervezett. Bár e tevékenységével államellenes cselekedetet nem követett el, de az által, hogy jelentős számú levente köteles ifjút szólított meg – különösen az iparos tanoncok köréből – ezért célszerűnek vélték, ha mind Magyar Árpád volt kántortanító a Társaskör szellemi vezetésétől, mind a kommün idején magát exponált, erősen szociáldemokrata érzelmű Füzi Ferenc asztalosmester az egyesület elnökségétől eltávolításra kerülne.94

Egy korszak vége: 1945 Kóny II. világháború alatti bombázása még a mai öregek emlékezetében is aktívan él.95 A szovjet hadsereg áthaladása után a közbiztonság jobb megőrzésére 1945. április 20-án Szilágyi Sándor kónyi jegyző az öt főből álló helyi csendőrörs működésbe helyezését, az orosz katonai parancsnokságnál a fegyverrel történő ellátást kezdeményezte.96 1945 áprilisában megalakult a Földigénylő Bizottság, amelynek elnöke Dömötör Imre lett, tagjai: Csonka Ferenc, Tuba Mihály, Horváth Illés, Giczi Lőrinc, Lukács Károly, Rigó István, Csillag Miklós, Róka Sándor, Tuba Márton voltak. A földosztás 1945 áprilisában kezdődött el és májusban zárult le. 527 földigénylő között 405 személy jogosultságát állapították meg. A Földigénylő Bizottság összesen 1219 katasztrális hold 1032 négyszögöl földet vett igénybe, 10.430 aranykorona értékben. Az erdőket nem osztották ki, de a Bizottság egy kastélyt és 2 db traktort sajátított még ki.97 1945. április 29-én a kónyi plébánia adminisztrátora, Rádonyi József, aki itt e szolgálatát 1944 –1961 között látta el, a front átvonulásával, a nehéz napok túlélésével kapcsolatos jelentésében kiemelte: a templom épületét kár nem érte, a felszereléséből a gyertyakészletet, a betegek áldoztató pixisét és a kehelyfelszereléshez tartozó ruhák egy részét vitték el. Bár e plébánián is megtörtént az ún. „zabrálás”, kárt tettek a bútorokban, de ez nem volt oly’ nagy mérvű, hogy ezért az adminisztrátor panaszkodni mert volna.98 Bár Kóny és lakói – miképpen a szomszédos Fehértó, avagy a másik káptalani birtok, Rábapatona lakosai sem – nem szenvedték meg oly’ nagy mértékben a szovjet csapatok átvonulását, ahogy a hadmozdulatok, a harci események miatt pl. Csécsény, Gyarmat, Écs lakosainak kellett elszenvednie, mégis a misebort félretevő adminisztrátor összegző véleménye komoly problémákat sejtethet. „A híveimet is rabolták, leányokat, asszonyokat meggyaláztak. Tanulságképen annyit jegyeztek meg még a baloldali kónyiak is: ha az oroszok jelentik a kommunizmust, akkor itt soha se lesz senki kommunista.”99 A plébániai adminisztrátor jelentésében érzékeltette a plébániai földek , illetve egyházi birtokok problémáját, alig pár nappal e jelentést követően (1945. május 3-án) Harsányi Lajos prépost, dékánkanonok a Győri Székeskáptalan 14 kanonokja nevében a rábapatonai,

95 Kóny bombázását Áldozó István mb. levéltár-igazgató (MNL GyMSM GyL) kutatja. 92 MNL GyMSM GyL IV: B. 480/6. Alapszabályok, Tószigetcsilizközi járás, No. 459.

93 MNL GyMSM GyL IV. B. 480/6. Alapszabályok, Tószigetcsilizközi járás, No. 461. 94 Gecsényi – Horváth – Sinay 1979. 336-337.

|  36

96 Lengyel – Sáry – Tirnitz 1970. Nr. 38. (Kóny, 1945. ápr. 20.) 97 Aller – Boros – Tóth 2008. 11.

98 Perger 2005. 18-19. Rádonyi József (1903 – 1982) életrajzi adatait közli: Perger 2005. 151. 99 Perger 2005. 19.

37 

|

kónyi, szentpáli földosztás, egyházi birtokok, javak államosítása körüli problémákat panaszolta a megyei Nemzeti Bizottságnak.100

Befejezés helyett: Kónyról adatokban, számokban A település először 1220-ban Coun néven jelent meg az oklevelekben, a település birtokosváltását először az 1228. évi oklevél említi. A középkor során a legelterjedtebb a Con névalak volt, amelynek Kon írásbeli formája is ismert (1331), miképpen a Coon írásos alak is (1486). Az egykorú nyomtatott névtárakban a 18. századtól általánosan elterjedt a Kony (1773), illetve 1780/1781-tól a Kóny írásmód, amelyet 1906-tól a községi törzskönyvezés is rögzített.101 Közigazgatási szempontból a falu a Tó-Sziget-Csilizközi járás Tóközi kerületében feküdt. Kóny is azon történeti 13 Győr megyei település egyike volt (1923-tól Győr-Moson-Pozsony k. e. e. vármegye), amely a tanácsi rendszer létrehozásával az 1950-ben létrehozott Győr-Sopron megye csornai járásának része lett, a járás fennmaradásáig, 1983-ig. Az 1848 előtti jobbágyfaluból 1882ben nagyközség, 1951-ben önálló tanáccsal rendelkező község, míg 1973-ban Markotabödögével közös községi tanács jött létre, ami a rendszerváltásig működött.102 A település népszámláláson alapuló lakosságszáma ha szórványosan is, de II. József korától (1785) adatolható. (A korábbi lakosságszámra elsősorban az egyházlátogatási jegyzőkönyvek, többnyire 1802-től kezdődő vármegyei lélekösszeírások jelentős részben összesítő adatainak összegyűjtése, elemzése, valamint az egyházi anyakönyvek alapján végzett szisztematikus demográfiai mikrokutatások szükségesek. Természetes, mindezt érdemes kiegészíteni a kora újkori adóösszeírások, urbáriumok név- és adatsoraira építő becslésekkel. ) Az első magyarországi népszámlálás Kónyt népes, 1051 lakossal rendelkező faluként írta össze, amelynek lakossága az 1828. évi adóösszeírás idejére 23,6%-kal nőhetett (1299 fő). A demográfusok, statisztikusok által kritikával kezelt 1850. évi népösszeírás Kónyban 1247 főt vett fel, míg az ennél pontosabbként számon tartott 1857. évi népesség-összeírás 1368 főt. 1857 és 1900 között a község lakosságszáma jelentősen megnőtt, alig több, mint egy évszázad alatt, a 18. század végéhez képest 1900-ra 77,6 %-kal, míg a perióduson belül a 19. század derekától 36,5 %-kal (1857:1368 fő; 1900: 1867 fő).

E népességnövekedés analitikus kutatása egyrészt megköveteli a demográfiai és migrációs folyamatok analitikus vizsgálatát, másrészt az önálló községgé alakulás időszakának, elsősorban a dualizmus korszakának minden eddiginél teljesebb feltárását. Hasonlóképpen az előzővel egyező analitikus vizsgálatok megtételére utal az 1900–1930 közötti nagyon jelentős (25 %-os) népesség gyarapodás is (1930: 2332 fő). 1941-ben 2221 fő került regisztrálásra, 1949-ben 2311 fő. 1970-ig folyamatos népességnövekedést mutatnak a népszámlálási adatok (1970: 2747 fő), az 1980-as, 1990-es évtized az általános tendenciáknak megfelelően némi csökkenést mutat (1980: 2683 fő; 1990: 2545 fő), de ez a tendencia a 2001. évi népszámlálás adatai alapján kisebb fordulatot vett (2001: 2624 fő). A település lakossága túlnyomó részben mindenkor magyar anyanyelvű volt. Meglepő, további mikrovizsgálatot igényel, hogy 1880-ban 46 fő az 1557ből magát egyik konkrétan megadott anyanyelvhez (magyar, német, szlovák, román, horvát, szerb, rutén, cigány) sem kötötte. Nem kizárható, hogy adatfelvételi probléma történhetett. 1941-ig bezáróan 1-3 fős német anyanyelvű lakosságot jeleznek a források, legnagyobb lélekszámuk 1900-ban volt (6 fő). 103 A külterületi lakott helyeket 20. századi statisztikai adatfelvételek az alábbiakban közlik: 1907-ben: Dömötörtag, Káptalanmajor, Kisstag tanya, Makkostag tanya, Nemestag tanya. A külterületi lakott helyek számának csökkenését érzékelteti a két évtizeddel későbbi adatfeltárás: 1926-ban a két évtizeddel korábbiakból immáron kettő került felvételre, a Kisstanya és a Nemestanya. 104 E külterületi lakott helyek továbbélésére, történetének az oral history eszközeivel történő kutatására hívják fel a figyelmet az 1950 utáni adatok. 1952-ben Nemestag és Rohlingtag, míg 1973ban a Dömötör-tanya került így felvételre. Joggal fogalmazódik meg az egyes tanyák életmódjának kutatása, e szinten, névhasználatban, birtokosok és lakók körében a kontinuitás, diszkontinuitás vizsgálata. 1956-ban Kóny közigazgatási területéhez csatolták Győrsövényházától a Vasúti őrházakat, amely 1962-től folyamatosan megjelent az adatfelvételekben.105 Ez úttal is érdemes hangsúlyozni, hogy a kora újkori Kóny határába egy pusztult település, Láz (Laz) olvadt be.

100 Gecsényi 1986. 44-45.

103 Az adatsorokra: Kovacsics – Kígyósi 2002. 140.

102 Kovacsics – Kígyósi 2000. 141.

105 Kovacsics – Kígyósi 2000. 140-141.

101 Kovacsics – Kígyósi 2000. 140.

|  38

104 Kovacsics – Kígyósi 2000. 140-141.

39 

|

Függelék 1. sz. Függelék Kóny falu lakói 1228-ban.106 [1.] Buhta két fiával, [2.] Urla három fiával, [3.] Eguethew fiával és fiú unokájával, [4.] Haregwes három fiával, [5.] But két fiával és [6.] Chun, [7.] Buza három fiával, [8.] Márton a fiával, [9.] Jakab a fiával, [10.] Burbech három fiával, [11.] Quereg a fiával, [12.] Boy a két fiával, [13.] Buxa a három fiával, [14.] Fioch a fiával, [15.] Bulchow, [16.] Fychok két fiával, [17.] Weyek a négy fiával, [18.] Mach a fiával, [19.] Bona a fiával, [20.] Péter a fiával, [21.] Chuzech a két fiával, [22.] Vitales a két fiával,[23.] Reka a két fiával és az unokájával, [24.] Maradee a fiával, [25.] Mihály a két fiával, [26.] Zotimaz a három fiával, [27.] Burd a két fiával, [28.] Buda, [29.] Sitew a két fiával, [30.] Tynsa,[31.] Mátyás a fiával, [32.] Theodor, [33.] Ews, [34.] Sech a két fivérével, [35.] Abpas, [36.] Cheda a két fiával, [37.] Ywa, [38.] Buhta, [39.] Teca két fiával, [40.] Bech, [41.] Lega, [42.] Chema a három fiával, [43.] Bacha, [44.] Lőrinc a két fivérével, [45.] Potchan a három fiával, [46.] István a három fiával, [47.] Marcel, [48.] Petur a fiával, [49.] Cusda a két fiával, [50.] Thob, [51.] Chon, [52.] Rach a három fiával, [53.] Hema, [54.] Fyz a fiával, [55.] Cecher a fiával, [56.] Chemozow a négy fiával, [57.] Wela.

2. sz. Függelék Kóny adózóinak névsora az 1715. évi országos adóösszeírás alapján.107

res István, Helyes Mihály, Horvát György, Horvát István, Kis István, Körtay András, Kortay István, Körtay Márton, Kovács János, Melegh Mátyás, Nagy Sándor, Nemes János, Nemes Péter bíró, Pap István, Pesty András, Pesty György, Szabó Dávid, Szabó György, Szabó János, Szabó Mihály, egy másik Szabó Mihály, Szalay István, Szalay (Szallay) Márton, Takács Gergely, Takács Lőrinc, Tempőry János,Varga Márton, Varga Mihály, Vincze Márton, Zsellérek: Csapár Márton özvegye, Csapó János, másik Csapó János, Cseresznáky (Cselesznyák) István, Dombi György, Farkas Pál, Horvát Márton, Juhász Péter, Körbe János, Madarász Mihály, Nyitrai (Nittray) János, Pap János, Varga Lőrinc özvegye, Varga Márton.

3. sz. Függelék Kóny adózóinak névsora az 1720. évi terményadó összeírás alapján.108 Telkes jobbágyok: Bertalan Mihály, Czakó János, Czigány Márton, Csapó István, Cseresznyák János, Cseresznyák Mihály, Csonka István, Dömötör Márton, Fegyveres István, Heles Mihály, Horváth István, Horváth János, Horváth Márton, Horváth Mátyás, Kiss István, Kiss János, Kertay István, Kertay Gergely, Meleghegyi János, Nemes János, Nemes Márton, Nemes Péter, Pap Isván bíró, Pesty András, Szabó Dávid, Szabó János, Szabó Mihály, Szalay Márton, T[…] András, Vargha Mihály, [kihúzva:] Vöcsey András. [házas] zsellérek: Bertalan Péter, Csapó Mihály, Csikay János, Kovács János, Kis Varga Márton, Szabó Mihály, Szalay István, Takács Gergely, Varga Márton, Varga Mihály.

Telkes jobbágyok (alfabetikus rendben): Bertalan György, Bertalan Mihály, Bertalan Péter, Bíró István, Bíró Márton, egy másik Bíró Márton, Bíró Mihály, Cigány Márton, Csapó István, Csapó Mihály, Csikay János, Csonka Imre, Demeter Márton, Fegyve106

HO II. 1867. (Nr. 2.), 4., Győrffy 1987. 606.

107 H. Németh 2004. Győr vármegye, 35. téka, 38-40.

|  40

108 MNL GyMSM GyL Conscriptio Processus Thoköz Anno 1720. Mense Novembris peracta. Possessio Kóny

41 

|

4. sz. Függelék Kóny adózó családfői az 1732/1733. évi háziadó-összeírás alapján.109 Telkes jobbágyok: Bertalan György, Bertalan Mihály, Bíró István, Czigány Mihály, Csapó István, Csapó Mihály, Cseresznyák István, Cseresznyák Mihály esküdt, Csikay János, Csonka István, Dömötör Márton, Fegyveres István, Finta Péter, Helyes Mihály, Horváth István, Kertay András bíró, Kertay István, Kertay Gergely, Kiss János, Meleghegyi János, Meleghegyi Márton, Nemes András, Nemes István, Nemes Márton, Németh Mihály, Pap István, Petsy András, Szabó Dávid, Szabó György, Szabó István, Szabó János, Szalay Márton, Takács Márton, Varga Mihály, Vöcsey István, [házas] zsellérek: Csikay Antal, Horváth István, Horváth János, Kovács János, Pap Mihály, Szabó János, Szalay István, Takács Gergely, Varga Máté, Zigh György, házatlan zsellérek: Bertalan Péter, Csaplár György, Csikay Jakab, Dénes György, Domby György, Domby János, Farkas Pál, Giby Márton,Hegedüs György, Hideg Péter, Hordós János, Horváth Márton, Kertay György, Kiss György, Kiss István, Kocsis János, Luka Márton, Magyar Pál, Maróty István, Nemes György tizedes (ductor), Nyitray János, Pap János, Pap Márton, Pusztay János, Rigó Pál, Szabó István, Szabó Márton, Szigethy János, Varga Ádám, Varga Ferenc, Varga István, Varga Márton, Zigh Lőrinc,

5. sz. Függelék Deák Ferenc igazságügyminiszter levele Győr vármegye hatóságához, a kónyiak panaszának kivizsgálása tárgyában. Budapest, 1848. augusztus 5. Az igazságügyi minister Győr vármegye közönségének Kebelükbeli Kóny helység lakosainak visszavárólag ide mellékelt folyamodványa, melynél fogva előadván hogy az uradalom birkáit a folyamodók tarlóin legeltetvén őket tete-

mesen károsétja, az uradalmat ettől eltiltani ’s a rendes per útjára igazittatni kéri, e megyének avégett küldetik ezennel át hogy a’ tárgyban fenforgó körülményekről az illetők meghalgatásával vizsgálatot rendelvén, a tapasztalandókról felvilágosító jelentést adjon. Kelt Budapesten Augustus 5én 1848. Igazságügyi minister Deák Ferenc

Irodalomjegyzék Forráskiadások, adattárak Bak 2000 Baross 1893

Felhő 1970

Fónagy 2013 Földbirtokviszonyok 1936

Gecsényi 1980 Gecsényi 1986

= Bak Borbála: Magyarország történeti helységnévtára. Győr megye (1773 – 1808). Budapest, 2000. = Magyarország földbirtokosai. Néhai iglói és zabári dr. Szontágh Albert (…) előmunkálatai alapján sajtó alá rendezte Baross Károly. Budapest, 1893. = Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. I. kötet, Dunántúl. Szerk. Felhő Ibolya. Budapest, 1970. = Fónagy Zoltán: A nemesi birtokviszonyok az úrbérrendezés korában. I-II. kötet, Budapest, 2013. = Magyarország földbirtokviszonyai az 1935. évben. 1. Törvényhatóságok és községek (városok) szerint. Szerk. kiad.: A Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1936. = Gazdasági és szociális helyzetkép Győr környékéről, 1980. Műhely, 2. (1980) 3. sz., 45-52. = Gecsényi Lajos: Dokumentumok a népi demokratikus forradalom történetéhez Győr-Sopron megyében (1945–1948). Győr, 1986.

109 MNL GyMSM GyL Conscriptio Domestica, Processus Tóköz (…) pro Anno 1732/1733., Possessio Kóny.

|  42

43 

|

Gecsényi 1990

= Gecsényi Lajos: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1580– 1616. Győr, 1990. Gecsényi 1995 = Gecsényi Lajos: Győr vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1617–1626. Győr, 1995. Gecsényi 1996 = A területi levéltárak fondjegyzékei 6. rész. Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára. 3. jav. bőv. kiadás. Összeállította: Gecsényi Lajos. Győr, 1996. Gecsényi 2004 = Gecsényi Lajos: Győr vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái III. 1627–1637. Győr, 2004. Gecsényi – Horváth – Sinay 1979 = Válogatott dokumentumok a Győr-Sopron megyei munkásmozgalom történetéből (1919–1928) Szerk. Gecsényi Lajos – Horváth Zoltán – Sinay Jenő. Győr, 1979. Hegedűs – Szabó 2007 = Hegedűs Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái IV. 1638–1650. Győr, 2007. Hegedűs – Szabó 2009 = Hegedűs Zoltán – Szabó József: Győr vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái V. 1651–1675. Győr, 2009. HO II- 1867 = Hazai okmánytár / Codex diplomaticus patrius. Tom. II. Összeállította: Nagy Imre – Ráth Károly et al. Pest, 1867. Horváth J. 1996 = Horváth József: Győri végrendeletek a 17. századból II. 1631–1654. Győr, 1996. Horváth J. 1997 = Horváth József: Győri végrendeletek a 17. századból III. 1655 – 1699. Győr, 1996. Horváth R. 2005 = Horváth Richárd: Győr megye hatóságának oklevelei (1318– 1526) Győr, 2005. (A Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványai, Források, feldolgozások; 1.)

|  44

Karácsonyi – Kollányi 1909

= Karácsonyi J[ános] – Kollányi F[erenc]: Egyháztörténeti emlékek a magyarországi hitújítás korából IV. kötet. Budapest, 1909. Kelemen 2008 = Kelemen István: Sopron vármegyei jobbágyvégrendeletek a XVIII. százed elejétől 1848-ig. Győr, 2008. (Források; 2.) Korabinszky 1805/2005 = Korabinszky, Johann Matthias: Atlas Regni Hungariae portatilis. Reprint, Budapest, 2005. Kovacsics – Kigyósi (szerk.) 2002 = Magyarország történeti statisztikai helységnévtára. 19. Győr-Moson-Sopron megye. Főszerk. bev. Kovacsics József, szerk. Kígyósi Attila. Budapest, 2002 Lengyel – Sáry – Tirnitz 1970 = Lengyel Alfréd – Sáry István – Tirnitz József: Az élet megindulása a felszabadulás után Győr-Sopron megyében. [Győr, 1970.] Maksay 1990 = Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. I. kötet, Budapest, 1990. Nemes 2011 = Nemes Gábor: A győri káptalani magánlevéltár törzsanyagának regesztái (1527–1600). Győr, 2011. (A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai, Segédletek; 5 H. Németh 2004 = Az 1715. évi országos összeírás. Szerk. H. Németh István. Adatrögzítők: Csízi István, Hanny Erzsébet, Kovács Zsuzsanna et al. DVD ROM. ARCANUM – MOL, Budapest, 2004. Perger 2005 = Perger Gyula: „… félelemmel és aggodalommal…” Plébániák jelentései a háborús károkról a Győri Egyházmegyéből. Győr, 2005. (A Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványai, Források, feldolgozások; 3.) Pernesz – Gecsényi 1982 = Válogatott dokumentumok a Győr-Sopron megyei munkásmozgalom történetéből 1929–1945. Szerk. Pernesz Gyula – Gecsényi Lajos, Horváth Zoltán és Jászberényi Ferencé közreműködésével. Győr, 1982. 45 

|

Feldolgozások Aller – Boros – Tóth 2008

Balázs 1980 Bedy 1938 Bertényi – Néma [2013] Csánki 1897 Fényes 1851 Gecsényi – Néma 1996

Győrffy 1987 Horváth 1998

Illik é. n. Illik 2013

Kósa – Filep 1989

|  46

= Szemelvények Kóny múltjából (1228 – 2008). Szerk. Aller Imre – Boros István – Tóth Zsuzsanna. Kóny, 2008. = Balázs Péter: Győr a feudalizmus bomlása és a polgári forradalom idején. Budapest, 1980. = Bedy Vince: A győri székeskáptalan története. Győr, 1938. (Győregyházmgye múltjából; 3.) = Győr-Moson-Sopron megye településeinek címerei és zászlai. Kemendollár, é. n. [2013] = Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest, 1897. = Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára II. köt. Pesten, 1851. = Községi és városi pecsétek Győr-Moson-Sopron megyében a XVII – XVIII. században. Bevezette, a pecséteket leírta: Néma Sándor, Szerk. Gecsényi Lajos. Győr, 1996. = Győrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, 2. kötet. Budapest, 1987. = Horváth Győző: Kóny in: Győr-Moson-Sopron Megye kézikönyve. Főszerk. Tuba László. Győr, 1998. (Magyarország kézikönyvei; 7.) = Illik Péter: Török dúlás a Dunántúlon. H. n., é. n. = Illik Péter: Kóny: jogi és életmódtörténeti valóság. in: Illik Péter: Metszetek a török kor mindennapjaiból. Tanulmányok a 17. századi magyar hódoltsági peremvidékről. [Budapest, L’Harmattan, 2013.] 66-70. = Kósa László – Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása. 4. változatlan kiadás. Budapest, 1989. (Néprajzi tanulmányok)

Köblös 1994

Kücsán – Perger 2002

Pálffy 2005

Ráth 1860

Vályi 1799

= Köblös József: Az egyházi középrétegek Mátyás és a Jagellók korában. Budapest, 1994. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok; 12.) = Győr-Moson-Sopron megye népművészete. Szerk. Kücsán József – Perger Gyula. Győr, 2002. (Népművészeti örökségünk) = Pálffy Géza: Egy külünleges nemesi karrier a 16 – 17. században, Hatos Bálint pápai vicekapitány és családja története. Pápa, 2005. (Jókai könyvek; 3.) = Ráth Károly: A Győr vármegyei hódoltságról. Győr vármegyének 1642-ben összeírt sérelmi jegyzőkönyve a török ellen. Magyar Történelmi Tár, 7. (1860) 3-123. = Vályi András: Magyar Országnak leírása II. kötet, Budán, 1799.

47 

|

Mellékletek

2. sz. fotó Tekintetes Nemes Nagy Győri Káptalannak Kónyi, Fehértói, Markotai, Bödögei és Puszta Czakóházi Helység határainak kiterjedését mutató RAJZOLAT. A Törvényes Vadászat Tilalomnak meghatározására. Felmérte és készítette Király Lajos Győr 1833, VMGYK hites Földmérője Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára XV. 1. Győr vármegyei úrbéri és kataszteri térképek. GYMU 172.

1. sz. fotó Kóny kör alakú történeti címerpecsétje (1692) Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára Községi pecsétek gyűjteménye (Győr és Moson Megye)

|  48

3. sz. fotó Kóny helység határának kihasítási térképe Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára XV. 1. Győr vármegyei úrbéri és kataszteri térképek. GYMU 174. 49 

|

4. sz. fotó Kónyi úrbéri Zsellérek és Szabadosok birtokainak bővítési terve Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára XV. 1. Győr vármegyei úrbéri és kataszteri térképek. GYMU 173.

|  50

5. sz. fotó Föl Jegyzése azon Kónyba hazatért egyéneknek, kik az 1848 év 1949-ik magyar háború alkalmával, részint mint önkéntesek, részint sorozottak, részint pedig erőszakosan állíttattak. Besorozott: Pék Antal, Kiss Vendel, Papp János, Böröczki Benedek, Varga Péter, Varga Andor Erőszakosan elvitetett: Máté József, Horváth István, Simon András, Ihász János, Csonka György, Kiss András, Rehöreg József, Cseresznyák János, Máté Mihály, Nagy József mindannyian Komáromból jöttek meg Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára IV. B. 105. Győr vármegyei újoncozási bizottságának iratai. Újoncállítás. Honvédelbocsátás. Hazatért honvédek összeírása. Nemzetőrség. 51 

|

NEMZEDÉKEK I. Egy-egy település, falu falutörténetében meghatározó szerepet töltöttek és töltenek be napjainkban is egyes személyek, családok, kisebb vagy nagyobb közösségek. Kóny község történetében is voltak (és reméljük lesznek) neves személyek akik, és családok melyek, becsületet tekintélyt vívtak ki maguknak, és nemzedékről nemzedékre hagyták- e tekintélyt, örökítették át családjuk nevét, és mesterségét. Így családfájuk messzi időkre vezethető vissza. A NEMZEDÉKEK címszó alatt a jelen kiadványunkban és a jövőben is ilyen személyeket és családokat mutatunk be

Cs. Kovács Attila

Érdekességek az Álix Kovács és más kónyi családok történetéből Az ember, legalábbis a tapasztalat ezt mutatja, akkor kezd családkutatásba, amikor már nincs, akit a régmúltról megkérdezzen. Így jártam én is, nagyszüleim korosztályából senki nem élt már, amikor hozzákezdtem a családfa összeállításához. Így maradtak az anyakönyvek, a megsárgult iratok, oklevelek, keresztlevelek, néhány fénykép. Nem csak a száraz, amúgy egyébként beszédes adatokra voltam azonban kíváncsi. Szerettem volna bepillantani őseim mindennapjaiba is, megismerni körülményeiket, kapcsolataikat, a faluban elfoglalt helyüket. Ezért kerestem fel olyan idős embereket Kónyban, akik még emlékeztek nagy-, déd-, és esetleg ükszüleimre is. Szerencsém volt, mert az utolsó előtti pillanatokban kopogtam hozzájuk és még el tudták mesélni emlékeiket. Sok színes történetet hallottam, melyek mind kiegészítői családkutatási eredményeimnek. E kis beszámolóval szeretném felkelteni az olvasók érdeklődését is a családkutatás 53 

|

iránt. Nagyon szép és izgalmas tevékenység, igaz, időigényes. Nekem évtizedes hobbimmá vált a kutatás. Az idősebb kollégák szerint a kutatást lezárni sosem lehet, elkísér bennünket élethosszan. Saját családom története mellett igyekszem minél több családnevet bemutatni, illetve a kutatásom egyéb eredményeit közölni. Kovács családom története, legalábbis az eddigi adataim alapján Fehértóra vezet vissza. Ott élt az első ismert ősöm, az 1680 körül született Kovács György, kinek felesége Németh Katalin volt. Katalinnak még az édesapját is ismerjük, Németh Györgynek hívták. Kovács György az 1715-ös összeírás szerint féltelkes jobbágy. A család -ekkor már Kovács István (1705-1783) volt a családfő- néhány évvel később Bezire került, majd az 1762-ben született és 1830-ban elhunyt Kovács János lett a kónyi ág alapítója. Ő 1786-ban vette el feleségül a kónyi, szintén féltelkes Szabó György lányát, Katalint. Szabó Katalinnak valószínűleg nem volt fiútestvére és édesapja sem élt már ekkor, ezért a fiatal pár Kónyban telepedett le. 1786-tól számíthatjuk tehát az én Kovács családomat kónyinak. Kovács Jánosnak és Szabó Katalinnak tíz gyermeke született. A felnőttkort csak egyikük, János (1795-1820) érte meg, de addig meg nem nősült. A tíz gyermek keresztszülei Nemes János és Szalai Katalin voltak. Az édesanya aztán fiatalon, 1801ben elhunyt. Ősapám Bodonhelyről hozott új asszonyt, Rácz Juliannát. Tőle újabb nyolc gyermek született (keresztszüleik Nemes Béla és Dobai Judit), közülük hárman értek felnőttkort. Kovács Teréz, akinek Varga László lett a férje és Julianna, aki Magyar Mihályhoz ment feleségül. Illetve a szépapám, Kovács Elek (1814-1897). Szépanyámat Dobai Ágnesnak (1822-1902) hívták, családnevére később visszatérek. Kovács Elek után nevezik családunkat Álix-nak. E ragadványnév az Elek latin megfelelőjéből (Alexius) ered. Az idősebb kónyiak, de talán még a középkorúak is ismerik ezt a megkülönböztető nevet. Kovács Elek községi bíró volt, ezt egy 1857-es okirat (Magyar Antalné, szül. Horváth Anna vagyonosztási nyilatkozata) alapján tudom. Kovács Eleknek és Dobai Ágnesnek hét gyermeke született. Érdekes, hogy további, fi ági leszármazottai nem vitték tovább az Álix nevet, csupán az én őseim, máig sem tudtam kideríteni, miért nem. Nem tudom bizonyítani, mert a mestergerendák eltűntek, de a Kovács család valószínűleg az 1848-49-es szabadságharc után került Újfaluba, a mai Kossuth utcába. Kovács Elek telkén ma Kiss Péterék és Kertai Imréék háza áll. Néhány érdekes, és már a mai kónyiaknak is beszédes tényt szeretnék megemlíteni családommal, Kovács Elek gyermekeivel kapcsolatban. A hétből hárman (János, Julianna II. János) fiatalon meghaltak, István nevű fiúk sorsát pedig nem ismerem.

|  54

Lányuk, Kovács Ágnes 1843-ban született, 1863-ban ment férjhez a csornai Borsodi Márton gazdához. 1880-ban halt meg Ágnes, négy kiskorú gyerek, három lány és egy fiú-Ferenc, Julianna, Ágnes, Gizella- maradt utána. A férje gyorsan megnősült, aztán egy év múltán ő is meghalt. Kovács Ágnes gyerekei tehát teljesen árvák maradtak. Kerestem őket a csornai anyakönyvekben, de nem találtam meg őket később. Aztán beugrott: lehet, hogy a négy kiskorú gyereket a kónyi nagyszülők hazavitték, hogy ne a csornai mostohánál maradjanak. És igazam lett, mivel a kónyi anyakönyvekben a nyomukra akadtam. A Borsodi nevet viselő, vagy Borsodi-leszármazottak talán nem is tudják, hogy őseik Csornát megjárva kerültek vissza ismét Kónyba és bizony az Álix Kovács család leszármazottjai ők is. Sőt, Csornán rokonaik is élnek ezzel a névvel, hiszen őseik mostohatestvérei a városban maradtak. Enzsöl Imréné Piroska néni segítségével azonosítottam is a kónyi utódcsaládokat Csak néhány név: a Borsodi család a Kossuth utcából mindenképpen. Aztán a Szalánczy (az édesanya Makkos Borbála) család, vagy a Borsodi Gizella-Szalai Ferenc házaspár után Szalai család. Vitézék a Kereszt utcában, a Rábapatonáról Kónyba került Báriaknak is Borsodiné Kovács Ágnes az ősanyjuk, mint a szintén rábapatonai gyökerű Kertaiaknak, vagy anyai részről az Árpád utcai Varga családnak és a Rábapatonán élő Baánoknak. Visszatérve Kovács Elek és Dobai Ágnes utódaihoz: 1857-ben született Ferenc fiúknak szintén élnek a leszármazottai Kónyban. A teljesség igénye nélkül ebből az ágból származott Kovács Sándor bácsi a Kossuth utcában, Kiss Ödön édesanyja, Margit néni és Borsodi Ferenc bácsi felesége, Franciska néni is. (Utóbbiaknál tehát kétszeres az Álix rokonság.) Ükapám, Kovács János is Kovács Elek fia volt. Ő maradt az ősi, Kossuth utcai házban a családjával. Bertalan Terézt vette el feleségül, nekik három gyermekük született. Julianna (Kiss Mihályné) fiatalon meghalt. A családi legenda szerint egy lakodalomból hazamenet megfázott és tüdőgyulladást kapott, három árva maradt utána. Férje később újra megnősült és többek között idősebb Kiss Ödönnek is édesapja lett. (Innentől számítva már az idős visszaemlékezők is tudtak adatokkal szolgálni, de az általuk elmondottak egy külön könyvet töltenének meg.) És következik a Kovács János-Bertalan Teréz házasságból az, akiről már gyerekkoromban is nagyon sokat hallottam, akire talán a legbüszkébbek voltak a rokonságban. Kovács János pap, hittanár, konviktusigazgató (1878-1963). Kónyban végezte az elemi iskolát, plébánosa ajánlására továbbtanult. Győrben és Székesfehérváron a gimnáziumot, a Hittudományi Akadémiát Esztergomban, majd Budapesten járta. 1903-ban szentelték pappá, első miséjét Kónyban mondta, 1903-ban. Fejér megyében, 55 

|

Kálozon, később Csákváron volt káplán. 1909-ben került Székesfehérvárra, ahol rövid ideig kórházi lelkészként szolgált, aztán zárdában hitoktató és a fiúintézetben prefektus lett. Az első világháború után hittanár az Állami Főreáliskolában, utána a Szent Imre Konviktus igazgatója volt, 1948-ig, az államosításig. Nevéhez fűződik az intézet bővítése. Pápai kamarás és pápai prelátusi kinevezést kapott a pápától. 1963-ban, Budapesten halt meg, Székesfehérváron temették el. Kovács János egyéniségéről híres tanítványa, Kodolányi János író is megemlékezett Süllyedő világ című művében. „Hittanárunk eltűnt. (…) Helyébe egy nagy termetű, jó parasztkoponyájú papot kapunk, valláserkölcsi dolgokban kemény kezű parancsolót. (…) Vasárnapi prédikációit élvezettel hallgatjuk, mert különös szavai vannak. (…) Derék, egyenes, jóindulatú férfi a hittanár, minden szigora mellett. Rendkívül igazságos. Azt is meg kell hagyni, hogy apologetikai fejtegetései izgalmasak, mert vitába száll a kételkedőkkel és kíváncsiakkal”-írta Kodolányi. Amikor „papnagybátyánk” hazalátogatott Kónyba -így emlegették öregjeink- mindig nagy volt a készülődés. Az asszonyok sütöttek-főztek, a férfiak tisztították a hintót, hiszen körbe kellett vinni a földeken és beszámolni az éppen aktuális munkákról. (1. sz. fotó) Ahogy kivettem a visszaemlékezésekből, Kovács János igencsak mellé állt sógornőjének és unokaöccseinek és húgainak, amikor öccse, a dédapám, Kovács Imre meghalt. Ő 1885-ben született és 1916-ban, az első világháborúban halt hősi halált. Neve szerepel falunk hősi emlékművén is. A Hadtörténeti Intézet bécsi kirendeltségétől megkaptam, amit kartonja tartalmazott. Eszerint Orenburgban, hadifogolytáborban hunyt el. Öt gyermeke maradt itthon és felesége, Dobai Mária (1888-1957). A gyerekek nevelésében segített sokat papnagybátyjuk, illetve az akkor hetven holdas birtok igazgatásában is számíthattak rá. Az öt gyerek -János, Imre, Sándor, Julianna, Franciska- közül másodikként született nagyapám, Kovács Imre (1910-1988). A testvérei közül Jánossal együtt gazdálkodtak, Sándor öccsük jogász lett, katonatiszt Horthy hadseregében, amiért bizony eleget szenvedett később, vagyonát elkobozták, börtönben is ült. Julianna maradt a faluban, Meleg Imre felesége lett. Franciska nénénk Székesfehérvárra került, tanítónőként dolgozott. Nagyapám Pápateszéren, a gróf Jankovits-Bésán Endre Téli Gazdasági Iskolát végezte el, ahogy többen is a faluból. A visszaemlékezők szerint ügyes gazda volt. Hetven holdas birtokukhoz a Kiss-tagon bérelt még földeket és hozzá a tanyát, ahol állatokat tartottak. Kísérletező gazda volt. A hagyományos szántóföldi kultúrák mellett akkoriban különleges növényekkel is foglalkozott, zöldségfélékkel, paradicsommal, spárgatökkel például. Talán nem volt véletlen, hogy 1943-ban a földművelésügyi miniszter Kóny nagyközség gazdasági elöljárójának nevezte ki, később a tósziget-csilizközi járás nyolcas körzetének gazdasági tudósítójának kérte fel. (2. sz. fotó)

|  56

Még néhány mondat kónyi családokról. Kutatásaim során átnéztem a falu 1600-as évek végétől vezetett egyházi anyakönyveinek szinte valamennyi bejegyzését. Rendkívül érdekes és sokatmondó olvasmány. Találkoztam Kóny valamennyi családnevével. Családfámon egy név többször is előfordul, van, ahol ősvesztés van, azaz összeérnek a szálak. Az ősök, illetve az oldalági rokonok között szerepel a Nemes, a Dobai, Bertalan, Kertai, Enzsöl, Csapó, Cseresznyák, Pápai, Teleki, Takács, Kiss, Pénzes, Meleg, Erdélyi, Horváth, Varga, Fegyveres családnév, persze, a sok többi mellett. Három családról szeretnék még megemlékezni. Elsőként a Takács. Kutatásaim során kiderült, hogy Fehértóról kerültek Kónyba és eredetileg nem így hívták őket. Még 1795-ben is Pippan vulgo (azaz köznyelven) Takács bejegyzéssel szerepelnek. Később aztán maradt a Takács és a szép, régi, valószínűleg Árpádkori Pippan név elkopott. Érdekesség, hogy Fehértó határában, az egykori Szapud község közelében térképek jelzik az úgynevezett Pippan-árkot. A téma szakértője szerint ez a csatorna mesterséges, Árpád-kori létesítés. Lehet, hogy már a neve is az. Érdemes megemlékezni a Meleg családról is, hisz olyannyira elterjedt Kónyban. Nem is tudják valószínűleg a név viselői, hogy valamennyien egy őstől származnak. Sőt, eredeti nevük hosszabb volt. Az első -ezek szerint közös- ős még az 1670-es években jelent meg Kónyban, őt Meleghegyi Mátyásnak hívták. Meleghegyi Mátyás kb. 1652ben született és 1729. március 26-án halt meg. Ő szerepel az 1715-ös adóösszeírásban is. Felesége Farkas Ilona volt, aki 1728-ban halt meg. Tehát ez a Mátyás és Ilona lett a kónyi Meleg családok őse. Már az 1700-as évek elején, közepén egyébként Meleg-ként szerepelnek az anyakönyvekben. Meleghegy község az egykori Gömör vármegyében van. Ha jól tudom Közép-Európa legmelegebb tava található ott. Néhány gondolat a Dobai családról. Kóny tekintélyes, igencsak népes családja volt a XIX. században és még a XX. század elején is. Mára viszont eltűnt a faluból, talán csak Dobai Mariska néni viseli egyedül e patinás nevet. Persze, leszármazottak élnek még, de már nem Kónyban. Valószínűleg ők is Fehértóról kerültek a községbe. (Tapasztalatom az, hogy nagyon sok fehértói-kónyi házasság köttetett az elmúlt évszázadokban.) A név már az 1700-as évek elején szerepel az anyakönyvekben. Dobai András ősapám 1852-ben épített házának mestergerendája, illetve annak felirata a kónyi tájházban látható. A Kereszt utcában, Kissék és Vitézék mostani házának helyén volt a Dobaicsalád ősi fészke. A mestergerenda szerint 1852-ben, a kónyi nagy tűzvész után Dobaji András Cseresznyák Rozália építtették a házat. A gerenda feliratát Kiss Imréék őrizték meg, tőlük hozzám került, tőlem pedig a tájházba. A rokonok szerint nagyon szép, vörös márvány síremléke volt a családnak a temetőben, rajta a nevekkel egészen régre 57 

|

visszanyúlóan. Aztán az 1950-es években ledöntötték, a család nem vihette el, sokáig a temetőárokban hevert. Aztán az elbeszélések szerint valamelyik épülő ház alapjában végezte a kő, rajta értékes információkkal a múltból. (3. sz. fotó) „Röviden” ennyi lenne hát, amit a családkutatásról, az érdekességekről fontosnak tartottam a helytörténeti kiadványban leírni. Persze, az anyag, ami évek alatt összejött, ennél sokkal terjedelmesebb. Tervezem, hogy valamikor önálló kiadvány formájában is közreadom az eredményeket. Azért tartom fontosnak, hiszen nem csak a saját családomat érinti, hanem rajta keresztül egy egész közösség több mint kétszáz esztendős történetét. Bízom benne, hogy földijeim, szülőfalumban szívesem olvasták végig az összefoglalót.

Mellékletek

1. sz. fotó Kovács János „papnagybátyánk” fiatalkori fotója.

|  58

2. sz. fotó Kónyi gazdák az 1940-es években. Az ülő sorban balról az ötödik a nagyapám, Kovács Imre.

3. sz. fotó Dobai család: Dobai Mihály (1864-1933), felesége Pénzes Mária (1866-1937) és gyermekeik. A legidősebb fiú Dobai József, a nagylány Dobai Mária (Kovács Imréné dédanyám), édesapjába karolva a középső fiú Dobai Mihály, a két kicsi a kép elején: a kislány Dobai Irén, a kisfiú Dobai Ferenc (Dobai Sándor atya édesapja). A fotó – úgy tudjuk – 1903-ban készült. A család a Petőfi utcában lakott, ott, ahol most Kissék és Vitézék háza áll. 59 

|

Tóth Zsuzsanna

Részletek a kónyi iskola történetéből A népiskolák legrégibb történetéről és keletkezéséről a hiteles adatok hiányoznak. Az első megbízható adat 1680-ból maradt fenn, a kónyi terület Visitatio canonicájában. Kóny története során az iskola sorsa attól függött, ki a falu birtokosa. A történelem sodrásában a győri székeskáptalan, Nádasdy Kristóf, Széchenyi György kalocsai érsek és győri püspök egyaránt haszonélvezője volt a falunak, amely meghatározta az iskola életét is. „Gregoriancz Pál győri püspök 1559-ben Kónyt iskola-alapul kérte, s így történhetett, hogy 1569/70-ben Kónyt a győri káptalan birtokában látjuk... Utóbb (1598-ban) Kutassy János győri püspök s királyi helytartó Rudolf királyhoz folyamodott, és Kónyt iskolai célokra kérte. A király erre új adomány-levelet adott, melyben Kónyt a győri káptalannak adja azon kötelezettséggel, hogy Kóny jövedelmét lelkiismeretesen a tanulókra fordítsa...1685-ben Széchenyi György az esztergomi érseki székre kineveztetvén, Kónyt a káptalannak visszaadja, s e helységhez intézett levelében kifejezi, miszerint Kónyt eddig is csak a győri káptalan jóakaratából és engedelméből birta.”(1) A Lacza János győri kanonok által 1698-ban végzett Visitatio canonica már kimerítőbb adatokkal szolgált, hiszen negyven győrmegyei községről számol be nagy részletességgel. E szerint csak 14 községben folyt rendes tanítás, a tanulók száma 7 és 20 között váltakozott, Kónyban rendes iskolaépület volt. Az 1698-ban készült Vistitatio canonica megjegyzi, hogy a községben tanítás folyik. „A 17. század végén a templom közelében fekvő rendes iskolaházat találunk, és eléggé iskolázott iskolamestert is ismerünk. A következő századokban a tanügyet országos törvények rendezték és biztosították kellő fejlődését.” (2) „Iskola templomhoz közel fekvő kis dombocskán van, elég alkalmas épület. Van hozzá kis kert is. Jelenlegi tanító Jaksy István, származására nézve szláv, de Magyarországon nevelkedett, latin iskolát végzett, nős ember, 3 gyermek apja. Mint tanító, kántor és haran61 

|

gozó dicséretesen látja el teendőit, nem részeges, nem kóborol, jelenleg 9 tanítványa van. 3 ½ győri köblös földje van járandóságként, ezt a község műveli, egy másik darab földet pedig csak a jobbágyok jóakaratából kap, ezt maga köteles megművelni. Minden házaspártól ¼ köböl búzát, fölözött mértékben, egy kenyeret, 6 dénárt, a közösből egy darab rétet, amelyet maga kaszál, 2 szekér szalmát is adtak eddig neki, mostanában azonban ezt már megtagadták. Ezenfelül 6 kéve nádat kap, halotti harangozásért 1 itce bort vagy annak árát kapja, valamint 1 kenyeret, temetésért 12 dénárt, halottas háznál éjjeli virrasztásért 25 dénárt, az iskolás gyermekek tanításáért fejenként évi 1 forintot kap.(3) 1777-ben a Ratio educationis a győrmegyei népiskolákat a győri kerületi főigazgató fennhatósága alá helyezte. A Helytartótanács a kegyurakat és földesurakat új iskolák alapítására kényszerítette, de azoknak fenntartását a községekre ruházta. Innen van, hogy a győrmegyei katolikus iskolák legnagyobb része a győri püspök adományából keletkeztek a XVIII. században. A Győri Egyházmegyei Levéltárban a kónyi iskoláról szóló legrégebbi dokumentum az 1808-ból származó latin nyelvű irat. Az 1808-1869 közötti jelentésekből tudhatjuk, hogy a tanulók száma nőtt. Többségük nyáron kívül rendszeresen járt iskolába, délelőtt és délután. Hit, betűesmerés, betűzés, olvasás, helyes írás, számvetés, hazai történet, földleírás, természet tudomány voltak a tantárgyak. Az 1845-46-os tanévben Kruchina Ferdinánd római katolikus kónyi lelkész és oskola igazgató beszámolója szerint Perepatits István iskolamester és Pleininger József segéd 103 fiút és 95 leányt - mind parasztrendűek – tanítottak római katechizmus, bibliai historia, betű ösmerés és foglalás, olvasás, írás, a számvetés négy neme, és regula aurea simplex tantárgyakban. Az 1847/48-as tanévben a tanítók személyében nem történt változás, de a tanulók létszáma lényegesen megnőtt, hiszen 250 a tanulók száma, melyből 200 tanuló szorgalmatosan járt iskolába, 50 pedig tunyán. „Új korszak kezdődik a győrmegyei népiskolák történetében az 1868. évi XXXVIII. törvényczikk életbe lépésével. Vargyas Endre Győr vármegye tanfelügyelője 1873-ban részletes kimutatást közölt a népiskolákról. E szerint a vármegyében nem volt egyetlen község sem iskola nélkül.”(4) Az iskolák legnagyobb része el volt látva rendes taneszközökkel. A tanítók az új tanítási módot alkalmazták, amire nagy hatással volt az 1872-ben Győrött rendezett póttanfolyam. A szabadságharc után Kóny átkerült a fehérvári kerületi felügyelőséghez. Ebből az időből jegyzi meg a tanfelügyelő:

|  62

„A községben van egy rk. felekezeti iskola 2 tanteremmel, 3 tanítóval. Épült 1865-ben, fala tégla, talaja tégla, tetőzete cserépzsindely. Az építkezéshez a tek. és főtiszt. győri káptalan nevezetes segítséggel járult. A fiúk és lányok külön terembe osztva. A fiúk tantermének hossza 6 öl, szélessége 3 ½ öl, van rajta 6 ablak a terem világos és elég száraz, padok száma 20. A leányok tanterme 5 öl hosszú, 3 ½ öl széles, 3 ablakkal, padja van 12, szintén elég világos. Tankötelesek száma 6-12 évesig 186, ismétlőköteles 88. Tényleg iskolába járt 100 fiú, 86 leány, vasárnapi iskolába járt 32 fiú 46 leány. Mulasztó volt 41. Mulasztási napló pontosan vezettetik, s a jegyzék időnkint az illető-hatóságnak büntetés foganatosítása végett át is szolgáltatik. Büntetésből bejött 20 Frt 50 kr. Van rendes iskolaszéke, a helybeli plebános Nagy György és Németh Péter tiszttartó elnöksége alatt. Az iskola föl van szerelve minden szükséges tanszerrel: van mindkét tanteremben fekete tábla s fali olvasó táblák, van továbbá földgömb, számológép, Európa – Magyarország térképe, természetrajzi táblái, s már megrendelve vannak a természettani táblák. Van ezen felül faiskola, mely a község tulajdona. Terjdelme 2 hold, művelése kitűnő, a jövedelem nagyobb része eddig az alkalmazott kertész javadalmazására fordíttatott. Az iskolának vannak alapítványi jövedelmei, ilyenek: néhai Ernszt-féle 400 Frt-os alapítvány, kamatja könyvekre fordíttatik, Asztl-féle alapítvány 62 Frt, ezeken kívül a Payer-féle alapítványból minden harmadik évben 25 Frt, ennek fele a tanító javadalmazására, fele pedig iskolai szerekre fordíttatik. A tanító Perepatits István, egyszersmind kántor, tanképesített, a tanpályán 42 év óta működik, javadalmazására 17 hold szántóföld haszonélvezete, 50 mérő gabona, 300 kéve nád, 151 Frt készpénz, 130 db kenyér. Segédtanítók Jáky György és Nagel János, mindkettő okleveles, fizetésük teljes ellátás és szálláson kívül 265 Frt. Szükséglet: Az iskola mint a közölt adatokból kitűnik, kellőleg fel van szerelve, de, sőt a két tanteremhez 3 tanerő is van szervezve. És éppen ezért is, - minthogy a tényleg iskolába járók száma rendesen évenkint 186 szokott lenni, s a létszámhoz mérten, főleg a leányok osztálya szűk, - kívánatos egy harmadik tanterem felállítása. Külön költséget csak az épület előállítása igényel.”(5)

63 

|

Az 1906-os Varga Pál esperes kerületi tanfelügyelő által felvett jegyzőkönyv szerint az iskola fönntartója a „Kónyi politikai Község”. A községtől az iskola 4007,78 koronát kapott, az iskola egyéb jövedelme 1126 korona államsegély volt, de a szülők is áldozatkészen és készséggel viselték az iskola kiadásait. Az új, két tantermes iskolára 1902-ben emeletet építettek. Így a tantermek száma 6-ra emelkedett.

Perepatits István síremléke a kónyi temetőben. A síremlék felirata: Itt nyugszik PEREPATITS ISTVÁN volt tanító, meghalt 1887 máj. 2-dikán életének 76-dik évében hivatásoskodásának 52-dik évében, és neje PETHŐ ANNA meghalt 1882. aug. 25-én életének 72-dik évében. Kegyelettel őrzik a gyengéden szerető jó szülők emlékét szomorodott s hálás gyermekeik. Az 1859-ben épült iskolaház után egy új, két tantermes iskola épült 1894-ben.

Az 1894-ben épült iskola

|  64

Az emeletes iskola 1913. május 27- én kelt Dr Keszthelyi Gyula plébános, iskolaszéki elnök által jegyzett díjlevélben – Magyar Árpád kónyi római katolikus kántortanító részére (aki 1910től tanít a községben), – többek között az alábbi kötelezettségeket fogalmazta meg: „1. Köteles minden ünnep vasárnap és hétköznapon a nyilvános isteni szolgálaton egyházi elöljárójának rendelete szerint orgonálni előénekelni vagy a hívekkel a szt olvasót előimádkozni ha a karban más által helyettesíti magát akkor és az isteni szolgálaton a hívek épülésére rendesen résztvenni, a szent körmeneteken ténykedni minden szombaton nem különben ha a hitközség azt határozná minden ünnep elött a tanórák végeztével könyörgést tartani, nagyböjtben minden köznapon alkonyat a templomban a szt olvasót előimádkozni a végszentségek kiszolgáltatásakor a gyóntató atyát a beteg lakására elkísérni vagy alkalmas kísérőről gondoskodni. 2. Vidékre egyházi elöljárójának engedélye nélkül eltávoznia nem szabad. 3. Köteles az egyik az iskolaszék által kijelelendő tanteremben a tanköteleseket minden az országos törvény és egyházmegyei hatóságok által előírt tantárgyakban tanítani és Üd65 

|

vözítőnk szt vallásának elvei szerint nevelni, hogy a hallottakat a tanulókkal ismételtesse a hitelemző előadáson jelen lenni és általában az ifjú nemzedék vallás erkölcsi nevelésében annak segélyére lenni, magát a tanításban csak betegsége esetén és aggkorában helyettesíttetheti az iskolaszék jóváhagyásával saját költségére fölfogadott képesített segédtanító által.”(6)

Iskolai osztály 1918. (1909-ben és 10-ben születettek, akik nagy valószínűséggel a képen láthatók: Bertalan Mária, Bertalan Teréz, Csánig Emília, Csillag Júlia, Csikai Teréz, Dombi Mária, Dömötör Mária, Dömötör Margit, Dömötör Júlia, Dömötör Jolán, Füzi Margit, Herold Magdolna, Horváth Amália, Horváth Erzsébet, Kiss Ilona, Kovács Mária, Nemes Iren, Papp Rozália, Radó Anna, Varga Matild, Bertalan Erzsébet, Bertalan Ágnes, Bojnár Ágnes, Czirfusz Rozália, Csikai Margit, Dömötör Margit, Füzi Ilona, Kovács Iren, Kiss Vilma, Kiss Ágnes, Horváth Mária, Rigó Mária, Szabó Anna, Czakó Ágnes, Lakó Ferenc, Szalai Irma, Lakó Anna, Szalai Rozália, Varga Margit, Vései Ágnes, Varga Irén, Bertalan Margit, Czakó Margit, Varga Irma, Aller Béla, Bagla Ferenc, Bertalan György, Csillag Imre, Csonka Dezső, CsonkaJózsef, Dömötör Ferenc, Görcs Vilmos, Hancz Dezső, Horváth József, Kaszás András, Kiss Alfonz, Kiss Ferenc, Kiss János, Kiss Lajos, Kiss Sándor, Kovács Imre, Meleg János, Meleg Mihály, Rigó Ferenc, Rigó Imre, Szalai György, Tuba Mihály, Varga Dezső, Benki Ferenc, Bojnár Ferenc, Czakó Sándor, Csillag József, Dömötör József, Finta Géza, Kajtár Kálmán, Kiss Ernő,Kiss Ferenc, Kiss Ferenc, Kókai György, Vajda Ágoston, Varga Márton, Varga Péter)

|  66

Angyal János 1924-ben került Kajárpécről igazgató-kántortanítónak Kónyba. A tanítás és kántori feladatok mellett azonnal hozzálátott az énekkar szervezéséhez, amely 1930-ban Kónyi Összetartás Dalkör néven alapszabállyal rendelkező egyesületté alakult. A Dalkör a templomi és világi szerepléseken túl színjátszó előadást is bemutatott, Pozsgainé Jankovich Erzsébet: A negyedik parancsolat című darabját, amely a háború utáni időket elevenítette fel 5 felvonásban. Az 1927. április 20-án a gazdasági továbbképző népiskola látogatása alkalmából készült jegyzőkönyv szerint a vezető tanító, igazgató Angyal János volt. A gazdasági tárgyakat Angyal János és Veér Ede tanította a fiúknak, Tóth Ferencné Sass Valéria a leányoknak. A közismereti tárgyak tanítója Cseh Kálmán és Tóth Ferenc volt, a hit-és erkölcstant Dr Keszthelyi Gyula esperes plebános tanította. Az Öveges-féle tankönyvet használták, az iskola látogatásakor a tanítási eredmény mind a fiúknál, mind a lányoknál kielégítő volt. A gyakorlóterület az iskolától 10 percnyi járásra található: 600 öl faiskola, 200 öl konyhakert, 400 öl gazdasági épület. A gyakorló területnek önálló költségvetése nem volt, a látogatás alapján a leány növendékek gazdasági előadója „felhivatik” a jogosítvány megszerzésére. A templom mögötti iskola épületét az 1930-as években lebontották, mert életveszélyessé vált. Csányi Mihály a Nemzetnevelés 1933. november 15-i számában meghirdetett kántortanítói pályázatra adta be jelentkezését. A Kónyi r.k. Egyházközségi Képviselőtestület titkosan leadott szavazatai alapján – abszolút többséget kapott – Csányi Mihály acsalagi kántortanítót választotta meg, melyet 1933. december 20-án Grősz József felszentelt püspök, káptalani helynök jóváhagyott. Az 1934. évi Visitatio canonicá-ban olvasható, hogy Csányi Mihály az igazgató kántortanító, a tantestület tagjai: Cseh Kálmán, Csonka Valéria, Tóth Ferencné Sass Valéria, Tóth Ferenc és Veér Ede. A tárgyi feltételek átlagosak voltak. A tanulók íróeszköze a palavessző volt, amellyel a palatáblára írtak. A palatábla egyik oldala négyzetes, a másik vonalas beosztású volt. Használták a tollat is, de a tintát legtöbbször kékítővel helyettesítették. Számtanból, írásból egy-egy füzet járta, könyvekből nem kerültek újak, így 3-4. osztályra már szétzilált állapotban voltak. 1-2. osztályban az írás és olvasás megtanulásán volt a hangsúly, számtanból a négy alapművelet alkalmazásán. A szemléltető eszközök kezdetlegesek, a képanyag egyházi jellegű, főleg bibliai jelenetekkel. A tanév 1-4. osztály számára szeptember elsején kezdődött, az 5-6. osztályosoknak - a tanulók nagy része gazdasági cselédként dolgozott – október második felében. Az év vége 67 

|

1-4. osztálynak június első hetében, az 5-6. osztályosoknak május elején volt. Valamennyi tanuló minden nap ½ 8 előtt 5 perccel az iskolában volt, ½ 8-kor átvonultak istentiszteletre, majd 8 órakor megkezdődött a tanítás, 50 perces órákkal és 10 perces szünetekkel. 12 órakor a déli ima után minden tanuló hazament, délután 1 órakor folytatták a tanulást, amely 4 óráig tartott. Hetente 5 alkalommal mehettek iskolába, szerda szabad volt az ismétlő iskola miatt. Az elsőtől kezdve frontális osztálymunka folyt. A végzett munkáról a tanítók háromszor értesítették a tanévben a szülőket az értesítőkönyvben: karácsonykor, húsvétkor és a tanév végén. A tanulók lemaradása az 1-3. osztályban kevés volt, de felsőbb évfolyamokon már sok tanuló nem fejezte be a 4-6. osztályt. Ennek oka az, hogy a lakosság túlnyomó része nagyon nehéz körülmények között élt, szükség volt a 9-10 éves gyermek munkájára a ház körül, illetve az állatok ellátásában. A gyenge lakás- és ellátási körülmények ugyancsak befolyásolták az iskolába járást, gyakoriak voltak a betegség miatti hiányzások. A szegény családok kilátástalan helyzete miatt sok tehetséges gyermek hagyta abba iskoláit. Ezen próbált változtatni a község lelkipásztora, Dr Keszthelyi Gyula, aki a 6. osztályban kiemelkedő teljesítményt nyújtó szegény sorsú tanulók közül 2 gyermeket - személyes kapcsolatai révén – ingyenes tanulóként győri középiskolákba iskoláztatott be. A 6. osztályt végzettek közül 4-5 tanuló iratkozott be magasabb képesítést adó iskolába. A középiskolába íratott tanulók zömében jómódú családok gyermekei voltak. A tanulók továbbtanulási lehetőségeiben előrelépés csak 1945 után következett be. Az iskola államosítása 1950. január 8-án lefolytatott eljárásban történt, amelyet a tankerületi főigazgató által megbízott kéttagú államosítási bizottság végzett a 2077/1949.sz. rendelet alapján. Az ülésen Busa Antal a népfront képviseletében, Tóth Jenő községi jegyző, és Tóth Károly az iskola igazgatója vett részt, az egyház, mint volt iskolafenntartó távolmaradt. Az iskola épületei a beltelkekkel és a földingatlanok együtt, valamint az iskolák államosításakor mindennemű oktatási és iskolai célt szolgáló felszerelés állami tulajdonba került. Az államosítás utáni dokumentumok főként statisztikai adatokat tartalmaznak, melyek a tanulói létszámokról, nevelők számáról, végzettségükről, az osztálytermek számáról és egyéb az iskola által használt helyiségekről adnak információkat. 1953-ban „csak” az emeletes iskoláról beszélhetünk. A hely szűkössége miatt volt olyan tanterem, melyben délelőtt és délután is tanítás folyt. Ez a helyzet akkor sem változott, amikor 2 helyiséget béreltek tanteremnek (Kokas kocsmában és a Meleg bolt

|  68

épületében). Már az 1955/56. tanévben találkozunk adattal, mely arra vonatkozik, hogy 2 olyan tanteremben is folyik tanítás, amely valójában alkalmatlan az oktató-nevelő munkára. Ebben a tanévben a tantestület tagjai: Suha Jenőné igazgató, Orsai Gabriella igazgatóhelyettes, dr Péterfy Károlyné, Dr Péterfy Károly, Veér György (aki 1957-től nyugdíjazásáig volt az iskola igazgatóhelyettese), Mátrai János tanár, Kadnár Ferencné szaktanító, Raffay Erzsébet, Tóth Ferenc, Fridli László, Veér Ede tanító. Az iskola osztott volt 10 osztállyal 340 tanulóval. 1959/60. tanévben az „új iskola” építésével megoldódott a helyhiány, hiszen 6 tanteremmel lettünk gazdagabbak, szertárral, igazgatói irodával, nevelőivel egészült ki az új épület.

A Béke utcai iskola 1960 szeptemberében kezdte meg munkáját az első napközis csoport is 40 fővel. 1970-ben az új iskola mellé egy politechnikai műhely épült, 2 tanteremmel és egy konyhával. 1975 szeptemberében Tóth Ferenc lett az iskola igazgatója. 69 

|

Adatok 1970/71 – 1974/75. tanév közötti időszakból 1970/71

1971/72.

1972/73.

1973/74.

1974/75.

tanulók összlétszáma

315

283

275

259

251

lány

158

132

131

124

126

tanulócsoportok száma

14

13

13

13

13

tanerőre vonatkozó adatok

20

21

21

19

20

Pedagógus adatok a 1970/71 – 1974/75. tanév közötti időszakból Tóth Károly

1963-1975 Tanos Antalné Főglein Lívia

Veér György

1955-

Derényi Imréné Fazék Éva

1967-1971

Kadnár Ferencné Tóth Valéria

1954-

Pápai Miklósné Dombi Ilona

1967-

Borsos Béláné Görcs Rozália

1957-

Tóth Mária

1968-1974

Tóth Ferenc

1958-

Kozma Endréné Ambrus Irén

1970-1974

Tóth Ferencné Enzsöl Mária

1958-

Rónai Tibor

1971-

Bánki Jánosné Gulyás Erzsébet

1959-

Tóth Éva

1971-1974

Markó Lajos

1961-1973 Kovács Endréné Kovács Zsuzsa

Györkös Istvánné Nagy Katalin

1961-

Enzsöl Imréné Aller Piroska

1970-

Mészáros Lajos

1961-

Fülöp Jenőné Tóth Mária

1974-1975

Horváth László

1963-

Németh Ottóné Nagy Izabella

1974-

Szombath Mihályné Stinner Vilma

1963-

Jankó Aranka

1974-1975

Szalai Ottóné Horváth Matild

1964-1973 Rostás Gábor

1965-

1971-

1974-

A tanulók létszáma 1970-1975 között csökkent, de a tanulócsoportok számában lényeges változás nem történt. A pedagógusoknál kis mértékű az eltérés. Többségük a kónyi iskola meghatározó pedagógus egyéniségei voltak, nemzedékeket neveltek, oktattak, s több évtizedes, lelkiismeretes munkájuk, az általuk létrehozott szellemi műhely ma is meghatározó és példa értékű. A tanórai közös munkát gyakran követték a különböző szakköri foglalkozások, ahol a tanulók érdeklődési körüknek megfelelően tanulhattak idegen nyelvet, barkácsolhattak, ismerkedhettek környezetünk történelmi és természeti értékeivel, sportolhattak, énekelhettek, szaktárgyi és sportversenyeken mérhették össze tudásukat, tehetségüket más iskolák diákjaival.

|  70

Az iskolai életnek szerves részei a tanulmányi kirándulások és a nyári programok szervezése. Először a környék megismerése volt a cél, majd következtek távolabbi tájak, városok felfedezése. 1976-ban a korábban már 6 tanteremre osztott emeletes iskola bővítésére került sor, újabb osztályterem építésével és a vizes blokk épületen belüli kialakításával. A szemléltető eszközök főként a pedagógusok által készített képekből, tablókból álltak. 1970-től folyamatos volt a fejlesztés, részben az akkori járási központi alapból, részben Kóny Községi Tanács költségvetéséből biztosított összegből. Erre az időre esik a felső tagozaton a szaktantermek kialakítása is. Az iskola mindenkori vezetősége fontosnak tartotta az iskolák részére előírt alapjegyzékben található eszközök minél nagyobb mértékű beszerzését. Az iskolák körzetesítésének következménye, hogy 1977-től a markotabödögei felsős tanulók a kónyi iskolába járnak. … A gyorsan változó világban a megfelelés a gyakorta megújuló elvárásoknak, rugalmasságot, folyamatos átalakulást, fejlődést kíván mindenkitől. Kóny Községi Tanács, majd Kóny Község Önkormányzatának anyagi támogatásából mind az emeletes iskola, mind az új iskola részleges felújításon van túl, ablakcsere, külső vakolat, fűtés, vizes blokk korszerűsítésére került sor az évek folyamán. Ma már az orosz nyelv helyett a német nyelvet tanulják diákjaink, és lehetőségük van az angol nyelv tanulására. 1996-ban kezdődött a néptáncoktatás. A délutáni foglalkozások széles köréből választhatnak mostani tanulóink is. Ma már a legkorszerűbb digitális eszközöket – számítógépet, projektort, interaktív táblát - használjuk tanítási órán és a tanórán kívüli foglalkozásokon. 2006-2010 között Acsalag volt tagintézményünk, 2007 szeptemberétől a kónyi iskolába járnak a markotabödögei alsó tagozatos tanulók, és a győrsövényházi felsősök is. Győrsövényházon - a kónyi iskola tagintézményeként - az ottani 1-4. osztályba járó tanulók maradtak. Tantestületünk az évek során átalakult, de ugyanolyan elkötelezettséggel végzi iskolateremtő és megtartó munkáját, mint az előttünk járók. 2013. január 1-jétől iskolánk fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, de továbbra is nagy segítségünk és támogatónk Kóny Község Önkormányzata. 71 

|

Az iskola történetének bemutatása e sorokkal nem lehet teljes. A dokumentumok feltárása során újabb szálakon indulunk tovább, amely gyűjtőmunkánkat szélesebbé, a feldolgozást részletesebbé és pontosabbá teszi. Az elmúlt 30-35 év bemutatása további kutatást igényel, melynek eredményeiről a következő kiadványokban térhetünk ki. Köszönöm Enzsöl Imréné és Kiss Miklósné önzetlen segítségét, melyet az iskola történet készítése során nyújtottak.

Források: 1. Győr megye és város Egyetemes leírása A magyar orvosok és természetvizsgálók 1874ben Győr városában tartott XVII-dik nagygyűlésének emlékül nyujtja méltóságos és főtisztelendő Dr Kruesz Krizosztom. a pannonhalmi Szt. Benedek-rend főapátja, SZT. István-rend lovagkeresztese, a magy. orvosok és természetvizsgálók XVII. nagygyűlésének elnöke. Szerkeszté Fehér Ipoly, pannonhalmi bencés tanár, a magy. orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének titkára. Franklin-Társulat Nyomdája. Budapest, 1874. 520. 2. A győri székeskáptalan története Írta: Bedy Vince Dr Győregyházmegyei Alap Nyomdája, Győr 1938. 179. 3. Arrabona 13. A győri múzeum évkönyve/szerk:Dávid Lajos, Xantus János Múzeum Győr, 1971. 188-189. 4. Magyarország monográfiája Szerk: Dr Borovszky Samu Légrády Testvérek Könyvnyomdája Budapest 5. Díjlevél Magyar Árpád kónyi róm. kath. kántortanító részére Kóny, 1913. május 27én Dr Keszthelyi Gyula plebános, iskolaszéki elnök 6. Jegyzőkönyv Felvétetett Kónyban 1933. december 3-án, a Kónyi r.k. Egyházközségi Képviselőtestület kántortanító-választó gyűléséről 7. Kiss Miklósné: Kóny iskolájának története alapításától napjainkig Szakdolgozat Soproni Óvónőképző Intézet Sopron, 1984. 8. Dömötör István: Visszaemlékezés a kónyi dalos mozgalomra „Szülőföldünk „ honismereti pályázat 1988. 9. Dokumentumok a kónyi iskola történetéből Szerk: Németh Marica, Parócziné László Éva, Tóth Zsuzsanna Wasco Trade Kft, Győr, 2009.

|  72

Idézetek jegyzéke: 1. Győr megye és város Egyetemes leírása A magyar orvosok és természetvizsgálók 1874ben Győr városában tartott XVII-dik nagygyűlésének emlékül nyujtja méltóságos és főtisztelendő Dr Kruesz Krizosztom. a pannonhalmi Szt. Benedek-rend főapátja, SZT. István-rend lovagkeresztese, a magy. orvosok és természetvizsgálók XVII. nagygyűlésének elnöke. Szerkeszté Fehér Ipoly, pannonhalmi bencés tanár, a magy. orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének titkára. Franklin-Társulat Nyomdája. Budapest, 1874. 520. 2. A győri székeskáptalan története Írta: Bedy Vince Dr Győregyházmegyei Alap Nyomdája, Győr 1938. 179. 3. Arrabona 13. A győri múzeum évkönyve/szerk: Dávid Lajos, Xantus János Múzeum Győr, 1971. 188-189. 4. Magyarország monográfiája Szerk: Dr Borovszky Samu Légrády Testvérek Könyvnyomdája Budapest 5. Magyarország monográfiája Szerk: Dr Borovszky Samu Légrády Testvérek Könyvnyomdája Budapest 6. Díjlevél Magyar Árpád kónyi róm. kath. kántortanító részére Kóny, 1913. május 27én Dr Keszthelyi Gyula plebános, iskolaszéki elnök 1-2.

73 

|

Perlaki József

A kereskedelmi tevékenység fejlődése Kóny községben és a környező településeken Az 1920-as – 40-es években a falusi ember leginkább önellátó volt, a tehén adta a tejet, a disznóól a sertést, a baromfiudvar a tyúkot, csirkét, a háznál lévő kert a zöldség-gyümölcsöt. A parasztember csekélyke földjén megtermelte a búzát, árpát, zabot, lucernát, lóherét, stb. amelyek részben az állatok fenntartására és az emberek szükségleteinek kielégítésére szolgáltak. A boltokban csak olyan termékeket vettek, amelyeket nem tudtak megtermelni. (Csak érdekességként említem, hogy a mai gyereket megkérdezték, hogy hol terem a zöldség? A gyermek válasza a zöldségboltban.) A régi boltosok kocsmárosok szolgáltatók: 1889-ben Kohn Adolf fűszer és vegyeskereskedő; 1922-től Melegh Miklós kereskedő-vegyesbolt, 1926-tól Papp Géza vegyeskereskedő; 1927-től Kiss Mihály fűszer- és vegyeskereskedő; 1928-tól Varga István kereskedő; 1928-tól Heller Antal pék; 1913tól Kiss Mihály szikvízüzem; 1909-től Csonka József tejüzem; 1920-tól Kokas István vendéglős; Letenyei József és Viktor vendéglős; 1930-tól Klafszky Károly vendéglős, hentes (a volt kultúrház, mozi épületében); 1938-tól Aller József kereskedő, vendéglős; (Melegh féle bolt mellett) 1938-tól Molnárné vendéglős (vasúti vendéglő Soproni út). Szórakozási, beszélgetési, üzletkötési lehetőség csak a kocsmákban volt. Itt tartották a bálokat, ezekben népi zenét (mai nyelven: cigányzenét) játszottak a zenészek és a módosabb, szegényebb emberek itt töltötték az ünnepeiket, itt volt a mindennapi élet. A módosabb gazdák hamar rájöttek arra, hogy összefogás nélkül, megfelelő tőke hiányában nem fog kialakulni olyan kereskedelem és vendéglátás, amely az egyre fokozódó igényeket kielégíti. Az angol, francia szövetkezeti mozgalmak hatására megalakították a Hangya szövetkezetet. (Milyen találó név: szorgos, mint a hangya) A régi elbeszélések és leírások alapján a kónyi Hangya szövetkezet már 1925-ben megalakult természetesen vezetői a módosabb gazdák voltak, akiknek volt pénze az alaptőke megteremtésére, 75 

|

mivel a boltok, kocsmák felépítéséhez, az árukészlet beszerzéséhez tőke kellett. A leírások szerint – nem időbeni sorrendben – Melegh Ferenc, Czakó György, Keszthelyi Gyula plébános, Szalánczy János gazdák voltak a Hangya szövetkezet vezetői Tóth Ferenc tanító pedig az ügyvezető igazgató. Feljegyzés van arról, hogy az első boltos Rigó Imre volt, akit csak „boltos Rigó” –nak hívtak. Érdekesség, hogy Amália lánya az ÁFÉSZ-nél huzamosabb ideig boltvezető volt, unokája: Bertalanné Rigó Rozália pedig a kónyi ABC jelenlegi vezetője. Ebben az időben Kónyban a Hangya boltjai voltak: a mai Petőfi és Kazinczy utcai boltok, kocsmája pedig a Petőfi utcában lévő „Hüccski”. Miért ez az elnevezés még ma is? Akkoriban sok disznót hajtottak ki a legelőre. A kanász utcáról-utcára szedte össze az állatokat és terelte a disznókat a legelőre. Feladata volt továbbá a kanok etetése és gondozása. Mikor a kanász a kocsma elé ért, a kan – mint hűséges állat – a kanásszal együtt bement a „kötelező” féldecire. A kanász viszont rá szólt a kanra: hüccs-ki Azóta viseli ez a kocsma ezt a nevet, a história legalábbis így szól. (1. sz. fotó)

A földművesszövetkezetek alakulása A II Világháború a Kisalföldön is végigsöpört, és a visszavonuló német csapatok, majd a szovjet csapatok mindent elvittek, ami mozdítható volt, ami visszamaradt, annak is nagy része megrongálódott, használhatatlanná vált. A földbirtokosok többsége elmenekült, a földek „gazdátlanná” váltak. 1945-ben megkezdődött a földosztás és lassanként visszatért az élet a régi kerékvágásba. A még meglévő Hangya szövetkezetek mellett egyre másra alakultak így Kónyban is a földművesszövetkezetek, melyeknek első teendője a termelés megindításának segítése volt. Birtokba kellett venni az elhagyott uradalmi épületeket, gépeket és azokat oda adni a rászorulóknak, nem volt könnyű feladat. A földművesszövetkezet 1946-évi megalakulásakor az elnöki tisztséget Vajda Alajos kónyi lakos töltötte be. 1957-től 1959-ig Máté Dezső. A kónyi földművesszövetkezet hosszú fejlődés után jutott el a mai állapotáig, a szövetkezet elődjei egy-egy kis rábaközi falu: Bezi, Enese, Fehértó, Győrsövényház, Kisbabot, Kóny, Markotabödöge, Mérges, Rábaszentmiklós, Rábacsécsény, és Rábaszentmihály szövetkezetei voltak. Arra nincs módunk, hogy minden alapító nevét felsoroljuk, de arra igen, hogy megköszönjük áldozatos munkájukat, hiszen az úttörő munka mindig a legnehezebb. A kitaposott úton könnyebb haladni a cél felé.

|  76

1946-ban a „földosztó bizottság” létrehozta a földművesszövetkezeteket. Első feladatuk volt a győri Székeskáptalan birtokainak, gépeinek rendbe hozása. A volt intézői házban (ma a TÜNDÉRTÓ vendéglő épülete) volt az iroda. A belépő tagok 10 Ft. értékű részjegyet jegyeztek, melyet később 20 Ft-ra emeltek. Ez volt a szövetkezet alaptőkéje. Ebből mentek a szövetkezet vezetői, boltosai áruért Győrbe és Csornára. Az ekkor jelentkező áruhiány komoly problémákat okozott a község ellátásában. Érdekességként említjük, hogy Fehértó községben Orbán Kálmán (Kónyban, a Tsz Vendéglőben dolgozó Szűcs Miklós nagyapja) már 1936 óta volt a boltos. Ő mondta el, hogy először a Hangya boltosa volt, majd mikor a Hangya beépült a szövetkezetbe akkor is megmaradt boltosnak. Szatyorban hordta az árut Csornáról, amit dekázva adtak a vevőknek. (hogy mindenkinek jusson). Kálmán bácsi 1962-ig dolgozott a fehértói boltban és ő volt az első „Kiváló Dolgozó” . Azt is elmondta, hogy sokan sírva mentek a boltba, hitelre kellett vásárolniuk, mivel pénzük nem volt. a hitelből sót, cukrot, kenyeret vásároltak. Az ötvenes években még nem volt szervezett irányítás. A kis szövetkezeteknél nem volt könyvelés, azt vándor könyvelők végezték. A Szövetkezetek járási központjának ellenőrei pedig végezték a leltározást. Ebben az időben fontos teendő volt a tagszervezés. Ekkor még pénzbeni visszatérítés nem volt, hanem a szövetkezet taggyűlésein tombolát kaptak a tagok és a „nyeremények” – ami a tagi visszatérítés volt – egyszerű háztartási eszközök (lábas, fazék, krumplinyomó stb.) voltak. Ekkor kezdődött el a megfelelő árualapokat jelentő és a falusi emberek bevételét növelő termeltetés és felvásárlás. Már ekkor is fő termék volt a burgonya, zöldség-gyümölcs, amelyet a győri Központtal működő és több kirendeltséggel rendelkező MÉK (Mezőgazdasági Termékeket Értésesítő Központ) vett meg a szövetkezettől és vitte a városok ellátásnak javítására. Ekkor kezdődött a kiskertekben termel áruk felvásárlása. Talán hihetetlen, de ekkor még bizonyos kampányakciókban is rész kellett venni a szövetkezeteknek. Ilyen volt a rongy- vas- és papírhulladék gyűjtése.

Egyesülések, fejlesztések 1959-ben megkezdődött a mezőgazdaság „szocialista” átszervezése, a TSZ-ek megalakítása. Ezzel párhuzamosan megszűnt a parasztság rétegződése amely kedvezett a földműves szövetkezetek fejlődésének. Az akkori vezetők rájöttek, hogy a minden faluban működő kisszövetkezetek nem életképesek, mivel sem fejlesztési lehetőségeik, sem az 77 

|

árualap növelési lehetőségeik nem voltak. Az összevonás eleve szükségessé vált. Ekkor, 1959-től 1961-ig Kánai István (csornai lakos) töltötte be az elnöki tisztséget. Kónyban a következő létesítmények voltak ebben az időben: Kisutcai bolt, Keresztutcai bolt-kocsma, (a már említett Hüccski) a Bartalos István által vezetett iparcikk és vegyesbolt az uradalmi épületben, (melynek közkedvelt neve „Kolhoz”), az udvarban lévő Tűzép telep (Béke utca), felvásárló raktár és iroda. A szövetkezet még 1960-ban megvette a mostani (2014) Gyógyszertár melletti családi házat melyből már önkiszolgáló boltot alakított ki. A kónyi földművesszövetkezet akkori létszámának fizetését a csornai bankból kellett a szövetkezet elnökének kihozni. Azt összes dolgozó akkori fizetése - ha hihető ha nem – 12.500,-Ft. volt. Csak megjegyzésképpen említjük meg, hogy ebben az időben a központban, kereskedelemben, vendéglátásban felvásárlásnál általában szakképzetlen – de hozzáértő – dolgozók voltak. Az udvarias kiszolgálás mellett az alkalmazás és a folyamatos munkavégzés lehetőségeinek alapvető feltétele volt a hiány nélküli leltárelszámolás. 1961. július 1-vel egyesült szövetkezet alakult Enese központtal, neve: Enese és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet lett. Egyesültek a kónyi, enesei, győrsövényházi (melyhez tartozott Fehértó és Markotabödöge) a rábacsécsényi (ide tartozott Mérges), továbbá a rábaszentmihályi (ide tartozott: Kisbabot és Rábaszentmiklós) kis szövetkezetek. A központi iroda Enesén, a mai Szabadság úton található valamikori bolthelyiség raktáraiból alakították ki. Az egyesült szövetkezetek igazgató elnöke Hegedüs György(Győrsövényházi lakos) lett. Mind a taglétszám emelkedése, mind a részjegyalap növekedése azt jelentettek, hogy nőtt a szövetkezetbe vetett bizalom és a tagság és lakosság egyre szélesebb rétegei látták benne a biztonságos árubeszerzés- és értékesítés zálogát. Minden községben volt helyi intéző- és ellenőrző bizottság amely a tagsági érdekeket képviselte és jelezte a központnak az esetleges problémákat, hibákat, kívánságokat. A részközgyűléseken megjelent tagság választotta a küldötteket, akik az évente egyszer összehívott ülésükön értékelték az elmúlt év tevékenységét és megvitatták a további terveket. A küldöttek hozzászólásaikkal, jelzéseikkel nagy segítséget adtak a szövetkezet irányító apparátusának. Kóny községben szövetkezeti tisztségviselők: (Igazgatóság, Felügyelőbizottság, helyi intézőbizottság, helyi ellenőrzőbizottság, szakcsoporti vezetők) Horváth Illés, Szabó Jenő, Varga Sándor, Kőmíves András, Lukács Imre, Varga Vilmos, Takács Tibor, Máté Ferenc, Horváth (tagi) József, Boros Sándor, Cseresznyák Vilmos, Herold Benedek, Kiss Sándor. Az egyesítés és összevonás után jobban működhetett a cég, több fejlesztési lehetősége volt, hiszen ez időben gond is akadt bőven. Sok helyen

|  78

még szűkös körülmények között dolgoztak az eladók, vagy nem volt megfelelő raktárhelyiség. A vendéglátásnál a szórakozási lehetőségek javítását kérték a tagok, a tsz zárszámadások idejére több iparcikket akartak vásárolni az emberek. Ezek beszerzése akkor igen nehéz volt. Nem véletlen, hogy ez időben divat volt az úgynevezett „pult alatti” árusítás. A 70-es évek elejére már kialakult a szövetkezet kiskereskedelmi, vendéglátó és felvásárló hálózata. Működött a szikvízüzem, a kónyi és enesei tűzéptelepre érkeztek az áruval megrakott vagonok, melyek kirakása és a telepre történő behordás gépkocsikat, lófogatot igényelt. Ebben az időben a körzeti szövetkezetnek 28 kiskereskedelmi, 14 vendéglátó üzlete volt, és minden községben- ha szezonálisan is – de volt felvásárlási tevékenység. Érdekességként említjük meg, hogy 1964-ben a 11 községben 1 millió 800 ezer tojást, 1965-ben 13.010 csirkét, 2.798 libát, 2.059 kacsát, 633 pulykát vásároltak fel.

Néhány fejlesztési adat 1965-ből Fehértón és Bezin bolti raktárak épültek, Kónyban megkezdődött a Győri úti bolt építése, Markotabödögén megvásárlásra került egy családi ház, melyből boltot alakítottak ki, az enesei tűzéptelepen lábaspajta épült a nyílászárók és deszkafélék tárolására, több bolt kapott új belső berendezést, a kiszolgáláshoz nélkülözhetetlen eszközöket. Ebben az évben a szövetkezet nyeresége már meghaladta az 1 millió forintot. Az elért nyereség úgy a boltok mint a vendéglátó egységek, valamint a felvásárlás forgalmának növekedéséből származott. A növekedést az tette lehetővé, hogy a termelőszövetkezetek évről évre erősödtek. Fokozatosan nőtt az egy családra jutó jövedelem. Az sem volt mellékes, hogy nőttek az árubeszerzés lehetőségei a vendéglátásnál lehetőség nyílt a meleg étkeztetés beindítására, a felvásárlásnál szerveződtek a szakcsoportok, a háztáji termeléshez kedvet kapó lakosság részére szinte minden területen szakmai előadások segítették a minél jobb eredmények elérését és a könnyebben értékesíthető egységes árualapok megteremtését. Ebben az időben a szövetkezet bekapcsolódott a gyümölcsfák értékesítésébe, szorgalmazta a málna és ribiszke meghonosítását, tenyészanyaggal fejlesztette a nyúltenyésztést. Talán hihetetlen, de még éticsiga felvásárlással is foglalkoztak. (1966-ban például 120 mázsát vásárolt fel ebből a fontos exportcikkből) Az 1968-ban bevezetett „Új Gazdasági Mechanizmus” sok változást hozott a szövetkezet életében. Megváltozott a földművesszövetkezet neve. Az új név: Általános Fogyasz79 

|

tási- és Értékesítő Szövetkezet lett. Rövidítve: ÁFÉSZ. Ezen túlmenően lényeges tartalmi változások is jelentkeztek. Eltörölték a cikklistát (korábban nem lehetett 1.000,-Ft érték feletti árut tartani a boltokban) szabadabb lett az OTP hitelrendszer (már a boltban lehetetett kölcsönért folyamodni), a megtermelni kívánt árukra szerződést lehetett kötni, amely biztosítékot jelentett az értékesítésben. Szabadabbá tették a beruházások megvalósítását. Így vált lehetővé, hogy Rábaszentmiklóson új bolt-vendéglő; Rábaszentmihályon italbolt; Kisbaboton bolt épüljön. Rábacsécsény, Győrsövényház pedig új ABC áruházat kapott. Kónyban megépült a Győri úti élelmiszerbolt, régi helyéről kiköltözött a mai helyére a kónyi tüzéptelep, 1968-ban átadták a kónyi Gázcsere telepet, 1969-ben sor került a szövetkezet legnagyobb beruházására. Ugyanis a régi „kolhoz” és vegyesbolt helyén (Béke u) elkezdődött a mai Tündértó vendéglő és Iparcikk bolt (ma takarékszövetkezet) felépítése. A vendéglő 1970. július 1-én nyílt meg étterem, presszó jelleggel. Perlaki József akkori kereskedelmi vezető nyertes pályázata eredményeként kapta a TÜNDÉRTÓ nevet. Ez az építkezés tovább folytatódott, és 1971-ben átadták a vele összeépített Vegyes iparcikk boltot is. (2. sz. fotó) Mivel ebben az időben Kóny kiemelt település lett, ugyanakkor a régi enesei iroda korszerűtlenné vált, így 1971-re a régi önkiszolgáló bolt helyén megépült az új Központi Iroda. Ekkor határozták el, hogy a szövetkezet nevét meg kell változtatni, így lett az új név KISALFÖLDI ÁFÉSZ. (Székhelye: Kóny, Rákóczi u 5.) 1963-tól 1983-ig részben az enesei, részben a Kisalföldi ÁFÉSZ igazgatósági elnöke Máté Dezső volt. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a már felsorolt kisker, vendéglátó, felvásárlás, ipar, szállítás üzemágaknál mintegy 130-140 ember dolgozhatott úgy, hogy többségüknek helyben volt a munkahelye. Növekedett dolgozók szakmai képzettsége, többen eladói, üzletvezetői vizsgát tettek. Kezdettől fogva foglalkoztak a tanuló képzéssel, úgy a kisker, mint a vendéglátás vonatkozásában. Sokan nem is tudják, hogy hány fiatal kapott lehetőséget arra, hogy a tanulói, szakmai gyakorlatát az ÁFÉSZ-nál végezhette. Az ÁFÉSZ dolgozóinak fizetése talán nem érte el a városi átlagot, de a bérfejlesztést mindig szem előtt tartotta a vezetés. (3. sz. fotó) A 70-es évektől tovább folytatódtak a fejlesztések. Új boltok, vendéglők létesültek. Ezek közül megemlítünk néhányat: Kóny Alkotmány utcai bolt; Kazinczy utcai bolt- Italbolt bővítése, átalakítása. Új élet utcai felvásárló telep megépítése. Markotabödöge; boltbővítése, vendéglő teljes átalakítása konyhával. Fehértó; új bolt építése, italbolt átalakítása, bővítése. Győrsövényház; vendéglő bővítése, konyha húsbolt létesítése, felvásárló telep kialakítása. Bezi; új ABC építése, vendéglő bővítése. Enese; ABC bolt építése, Sport utcai bolt létesítése, a régi Tüzép helyett új telep építése tüzelőolaj tartál�-

|  80

lyal. A Szabadság úton új italbolt és pince helyiség építése, kisvendéglő átalakítása. Mérges; bolt és kocsma kialakítása, Rábacsécsény; vendéglő építése, Rábaszentmihály; ABC vegyesbolt építése. Szólni kell arról is, hogy az 1960- ban megalakult kónyi Erkelt Ferenc Énekkar, amely a mai napig működik, patronálója is és szponzora 1998-ig az ÁFÉSZ volt. Csak büszkeséggel szólhatunk az énekkar tevékenységéről, mivel többször nyerte el az „Aranykoszorús” minősítést, rendszeresen részt vett a kónyi, a környező települések és a megyei, valamint országos vetélkedőkön. Több esetben tartott közös fellépést a lébényi, győrszentiváni, jánossormorjai és csornai énekkarokkal. Az akkori Csehszlovákia egyik községében Diós-förgepatony – mint testvérénekkar – többször fellépett, és ők is szerepeltek Kónyban. Megemlíthető továbbá a körzet községei labdarúgó csapatainak felkészülését biztosító „ÁFÉSZ LABADARÚGÓ KUPA” is, melyet minden évben Kónyban rendeztek. A 60-a évek közepén elkezdődött a mezőgazdasági szakcsoportok szervezése azzal a céllal, hogy tagjai összefogjanak, egységes árualapot hozzanak létre, ismerkedjenek az új tenyészanyagokkal és fajtákkal. Rendszeresen tartott előadásokon fejlesztették szakmai tudásukat, és a leadott termékeik után felárat is kaptak. Az ÁFÉSZ irányításával megalakult a méhész, zöldségtermelő, sertéstenyésztő, és nyúltenyésztő szakcsoportok. A méhészek a téli átteleléshez kedvezményes cukrot, kedvezményes áron történő kaptárvásárlási lehetőséget kaptak. Az zöldségtermelő szakcsoport tagjai elsősorban a málna, fekete- és pirosribiszke, uborkatermeléshez kaptak kedvezményesen szaporító anyagot (évente 20-40 ezer málnatövet, és 5-10 ezer ribiszke tövet) ; a nyúltenyésztők a környei gazdaságból tenyésznyulakat, az uborkatermelők jó minőségű vetőmagot. Biztosított volt a sertéstenyésztők által felnevelt sertések átvétele, amiket a saját vágóhídjaikon vágtak le majd értékesítettek. Vágóhíd volt Kóny és Rábacsécsény körzetében, de kisebb mennyiségben Fehértón, Győrsövényházon és Markotabödögén is. A rábavidéken két helyen, az északi körzetben három helyen, ezen kívül Kónyban és Enesén is működött húsbolt és jó forgalmi eredményeket értek el.

A rendszerváltozás időszaka Ismeretes hogy 1998-99-ben az országban rendszerváltás következett be. Megváltoztak a tulajdon és termelési viszonyok. Megszületett az új Szövetkezeti törvény, mely úgy a TSZ-ek mint az ÁFÉSZ-ek számára teljesen új gazdasági viszonyokat teremtett. A 81 

|

Törvény előírta, hogy a TSZ tagsága visszakapja földjeit, sőt a megváltott üzletrészével további földtulajdonhoz juthasson, az ÁFÉSZ-ek tagsága ugyancsak kapjon a meglévő vagyon felosztásából üzletrészt, és tényleges tulajdonos legyen. Az ÁFÉSZ szempontjából ezen kívül lényeges változás volt, hogy bárki (előélet, szakmai gyakorlat, és végzettség nélkül) nyithasson boltot, vendéglőt, felvásárló helyet. Ez az akkori tevékenységre nagyban rányomta bélyegét. Ezek a lehetőségek majd mindenki számára kismértékű káoszt okoztak. Az ÁFÉSZ egyeduralma megszűnt, a magánkereskedők és vendégélőt nyitók, felvásárlók még nem tudták felmérni, hogy vállalkozásaikban mire számíthatnak. Majd minden településen, de legfőképpen Kónyban, elsősorban az ÁFÉSZ-nál korábban dolgozók, de kívülállók is, igyekeztek úgy a kiskereskedelem, mint a vendéglátás területén üzleteket megnyitni és abban keresni a megélhetésüket. Ebben az időben például Kónyban 13 vendéglátó egység működött. Ez a lakosság számát tekintve soknak bizonyult, mivel egy kocsmára-vendéglőre mindössze 200 ember jutott felnőttől a gyermekekig. Akármekkora forgalmat vittek el az úgynevezett „maszek” boltok, kocsmák, ezeknek a hatását az ÁFÉSZ nagyon megérezte. Jelentősen csökkent a boltok, vendéglők forgalma. Az áruforgalom és ezzel párhuzamosan a gazdasági eredmény is csökkent. Ezért valamit tenni kellett az ÁFÉSZ-nek. A gazdaságtalanul működő kisebb boltokat, illetve a vendéglőket az ÁFÉSZ felajánlotta először szerződéses, majd bérleti üzemeltetésre. Ez azt jelentette, hogy egy-egy üzlet bérleményére pályázatot hirdetett, és a legjobb ajánlatot tevő kapta meg az üzlet működtetését úgy, hogy szerződésben szabályozták a bérlet összegét, a fizetés módját és azt, hogy az üzlet fenntartási költségeiből ki, milyen összeget fizet. Többségében ezeket a pályázatokat a korábban ugyanabban a boltban, vendéglőben tevékenykedő ÁFÉSZ dolgozók nyerték el. A vendéglők szinte mind, a boltok közül néhány, bérleti üzemeltetésbe került. Az ÁFÉSZ bevezette a „Tagsági kártya” intézményét. Ez azt jelentette, hogy tagjai amennyiben a saját üzemeltetésű boltjaiban vásárolnak, úgy a megvásárolt áruk értékéből 3 % azonnali visszatérítést kapnak. Az ÁFÉSZ létszáma - részben az egyéni vállalkozásba került dolgozók, részben az egyes tevékenységek leépítése miatt - jelentősen csökkent. A bér- és járulékai mint a legnagyobb költséghányad csökkenése, valamint a konkurencia gyöngülése miatt elért magasabb forgalom lehetővé tette boltjaik színvonalának emelését. Az egyes vendéglők, felvásárló telepek eladásából tudta fedezni épületeinek felújítását, elsősorban állagmegóvással, de hatalmas összegeket fordított a belső átalakításra a színvonal alakításra. A szövetkezetek által korábban kötelezően befizetett közös alapból (KTFA) - mely azt a

|  82

célt szolgálta, hogy a jobban fejlődő szövetkezetek ebből az alapból jelentős összegeket kaptak hálózatuk fejlesztésére – 1986-tól mindenki kapott, nagyságához mérten, jelentős összeget, melyet fejlesztésre lehetett felhasználni. Ebből és saját erő hozzáadásával az ÁFÉSZ nagyszabású fejlesztéseket tudott megvalósítani. Így valósult meg többi között minden üzlet vízzel és csatornarendszerrel való ellátása, épületek átalakítása, vízöblítéses illemhelyek kialakítása, raktárak, konyhák felújítása, a kistelepüléseken lévő egységek korszerűsítése. A rendszerváltás idején a szövetkezetek a hirtelen megváltozott piac feltételeivel találták szembe magukat. A mi szövetkezetünk a megyei szövetkezetek (14) közül nagyságrendben a 9. helyen állt. Országosan az ÁFÉSZ-ek utolsó harmadának közepén foglalt helyet. Ebben az időszakban a politikai és gazdasági környezet egyaránt barátságtalan volt. A boltokat ellátó FÜSZÉRT vállalatok jó része tönkre ment. Az 1990-es évek közepétől a Magyarországra települő multinacionális kereskedelmi láncok kiélezett piaci versenye változást sürgetett. A kérdés az volt, hogy ebben a versenyben hogyan tudja országosan, de helyileg is megállni az ÁFÉSZ a helyét. Ez a verseny valósággal kikényszerítette egy országos szövetkezeti üzletlánc megalakítását, amely az élelmiszer kis- és nagykereskedelem ujjászervezést jelentette. Ezek a körülmények szükségessé tették az ÁFÉSZ átalakítását. A vagyonvesztés elkerülése érdekében megalakult az ÁFÉSZ-BIRTOK Kft., amely először vagyonkezelési tevékenységet végzett. A szükség viszont arra kényszerítette a vezetést, hogy az ÁFÉSZ korábbi tevékenysége is (kisker, vendéglátó, felvásárlás stb.) kerüljön a kft.-be és az ÁFÉSZ ilyen jelleggel működjön tovább. Majd szükségessé vált a kft. átalakítása részvénytársasággá. 2006-ban megalakult a BIRTO-COOP Zrt. melynek tulajdonosai azok a szövetkezeti tagok voltak, akik üzletrésszel rendelkeztek. Lehetőséget kellett adni minden tagnak, hogy választhasson: eladja üzletrészét, vagy részvényre cseréli. 1983-tól 2012-ig az ÁFÉSZ igazgató elnöke, illetve a BIRTOK-COOP ZRT. vezérigazgatója Perlaki József volt. 2012-től Dr. Kiss Gyuláné (kapuvári lakos) lett a BIRTOK-COOP Zrt. elnök-vezérigazgatója. Így alakultak ki a jelenlegi tulajdonviszonyok, és most már lehetőség volt arra, hogy az Rt. Közgyűlése határozza meg a feladatokat. Ennek irányítására alakult meg a COOP-HUNGARY Zrt., melynek feladata volt a szövetkezeti kereskedelem piaci pozícióinak megőrzése, a közös beszerzés, az értékesítési tevékenység fejlesztése, az üzleti stratégia kialakítása és megvalósítása valamint a boltok versenyképességének javítása. A kereskedelmi tevékenység erősítésére nagyszabású informatikai fejlesztés kezdődött. A nemzetközi és hazai tapasztalatokra alapozva a COOP csoport megkezdte a sajátmárkás 83 

|

termékek forgalmazását, melyeket a vásárlók - az alacsonyabb árak megjelenése miatt szívesen fogadtak. A 2010-11-es évek végére már látható volt, hogy a kevés saját üzemeltetésű bolt, a boltok és vendéglők csekély bérleti díj fizetésével a cég már elveszítette a korábbi életképességét. Így arra van szükség, hogy egy nagyobb COOP rendszerű partnerrel egyezséget kössön. Így került sor arra, hogy a HANSÁG-COOP Zrt. a részvények többségét megvásárolta és a boltok teljes irányítását is átvette. Az új tulajdonos további fejlesztéseket hajt végre, és jó kapcsolatokat tart fenn valamennyi bérlővel. Az ellátásban, tevékenységben színvonal visszaesés nincs. Ugyanakkor a BIRTOK-COOP Zrt. Kóny is létezik a mai napig. Tevékenységét hitel nélküli gazdálkodással folytatja, a tulajdonában lévő ingatlanokat semmiféle teher nem érinti, a megmaradt tulajdonosok részvényesek meglévő pénze jó helyen van.

Mellékletek

1. sz. fotó A nevezetes „Hüccski” kocsma a Petőfi utcában

|  84

2. sz. fotó Az 1971-ben átadott TÜNDÉRTÓ vendéglő és a vele összeépített vegyes iparcikk bolt (a bolt helyiségeiben ma a Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet működik)

3. sz. fotó A Kisalföldi ÁFÉSZ Központi Irodája a Rákóczi utcában az 1970-es években (ma a Rábaközi Takarékszövetkezet kónyi kirendeltsége) 85 

|

Tuba Csilla

Az „Állami Kisdedóvó”-tól a Tündér-tavi Óvodáig – Visszaemlékezés a múltra – A „régi óvodának” nevezett Rákóczi utcai épületet eredetileg is óvodának építették, levéltári dokumentumok szerint 1927-ben. Az épületet többször átalakították, bővítették. Idős emberek emlékei szerint kezdetben „Állami Kisdedóvó”-nak nevezték az intézményt, a Soproni Levéltárban őrzött óvodai adatgyűjtő lapból pedig megtudhatjuk, hogy 1952 januárjában az óvoda neve Állami Napközi Otthonos Óvoda volt. Az adatgyűjtő lapon a gyereklétszám 66 fő, az alkalmazottak száma 4 fő volt. (Lugosi Magdolna vezető óvónő, Pap Károlyné óvónő, Szalai Ágnes dajka, Rácz Sándorné „főzőnő”.) Az óvoda naponta egyszer biztosított étkezést. (1. sz. fotó) Az 1952. szeptember 10-i statisztikában már Napközi Otthonos Óvodaként nevezik meg az intézményt, a gyereklétszám 58 fő volt, két csoport működött, és egy dajkával bővült az alkalmazottak köre. Az adatlap szerint szeptemberben már napi kétszer étkeztek a gyerekek. Az óvoda reggel 8 órától délután 4 óráig volt nyitva. 1956. decemberében 110-re emelkedett a gyermeklétszám, ezért „nyitottunk még egy óvodát (vegyes csoport) 30 fő létszámmal. A csoportot Csikai Amália óvónő vezeti”- írta a Járási Tanács Oktatási Osztályának címzett jelentésében Horváth Jenőné vezető óvónő. Csikai Amália, (Ami óvó néni) még emlékszik az 1957-es évre. Elmondása szerint a „kisutcai Aller-féle kocsma” melletti helyiségben kapott helyet a 30 gyermek délelőttönként, ebédelni pedig visszamentek az „anya-épületbe”. Néhány asztallal, székkel berendezett terem volt, olajos padlóval. A nehéz körülmények ellenére színvonalas szakmai munka folyt az intézményben. Ami néni 1958-ban bemutató foglalkozást tartott, melyen részt vett a járás összes óvodavezetője és a megye szakfelügyelői. A foglalkozás olyan jól sikerült, hogy néhány hónap múlva felkérték az enesei óvoda vezetésére. Egy törzskönyvi feljegyzés szerint 1960-ban egy teremmel bővítették az épületet. 87 

|

A nyitvatartási idő is nőtt, reggel 7 órakor nyitott, és délután 4 órakor zárt az óvoda. A hetvenes évek elején szombatonként is fogadták a gyerekeket fél napra, 1976-tól pedig szombaton is egész nap nyitva tartottak. A hetvenes évekig szenes kályhákkal fűtöttek, majd olajkályhákkal. 1982-ben készült el a központi fűtés, melyet kezdetben széntüzelésű kazánnal, 2000-től gázzal üzemeltettek. A konyha a főépület mellett, egy különálló épületben működött, a mai iroda helyén. A hatalmas „sparhelteket” fával melegítették fel. A konyhások reggelente favágással, begyújtással kezdték a munkát, azután láttak neki a főzésnek. Egyszerű konyhatechnikával dolgoztak, nem volt félkész és mirelit termék. A tésztát kézzel gyúrták, a zöldséget maguk pucolták, borsót fejtettek, sőt rétest is nyújtottak. A hetvenes évek végére olyan magasra nőtt a gyermeklétszám, hogy a régi épületben már nem tudtak férőhelyet biztosítani. A törzskönyvi adatok szerint 1977 decemberében 106 gyermek járt az óvodába, egy évvel később 118 fő, 1979-re 132-re nőtt a létszám. A falu akkori vezetése tudta, hogy szükség van az óvoda bővítésére. Úgy döntöttek, hogy új óvodát építenek, és ehhez csendes, nyugodt helyet találtak a Petőfi utca és Győri utca közti részen. Amíg nem készült el az új óvoda, a Rákóczi utcai épülettel szomszédos épületben („jegyző-lakás”) alakítottak ki a gyerekeknek alvó helyiségeket.. A törzskönyvi bejegyzés is ezt bizonyítja: „1977 novemberében csoportbővítés történt” 1979. augusztus 2-a kiemelt napja az óvoda történetének. Azon a napon adták át a Petőfi utcai óvodát. Az épületben két csoportszoba, gyermeköltöző és mosdó mellett a főzőkonyha kapott helyet a kiegészítő helyiségekkel. (2. sz. fotó) Ezzel majdnem egy időben (1981-ben) a régi épületet átalakították. Az élelmezésvezetői irodát és az egyik csoportszobát egybenyitották, kialakítottak egy tálaló konyhát, és a kornak megfelelő mosdókat építettek. Az „új óvoda” építése megoldást jelentett a gyermekek elhelyezésére, de új problémákat hozott felszínre. Mivel csak két csoportszoba került kialakításra, az eddigi „tiszta csoportok” helyett „részben osztott” csoportokat kellett szervezni. A falut két „képzeletbeli” felvételi körzetre osztották, a gyermekeket lakóhely szerint helyezték el a két óvodaépületben. A másik probléma az ételszállítás volt. A főzőkonyháról kétkerekű kiskocsival vitték az ebédet az iskola ebédlőjébe, és a „régi óvodába”. Nem volt könnyű feladat, főleg télen. Az „új óvodában” átadáskor olajkályhák működtek, 1984-től a fűtést korszerűsítették, központi fűtést szereltek.

|  88

Az óvoda vezetői az elmúlt évtizedekben folyamatosan ügyeltek a régi épület állagának megóvására, apróbb felújításokat végeztettek. Napjainkra azonban elavulttá vált. Több éven át tartó pályázatok eredményeként a jelenlegi óvoda épületét 2010-ben első lépcsőben korszerűsítették, felújították, majd 2011-ben egy újabb pályázati támogatással bővítették. 2011. július 9-én került átadásra a Tündér-tavi Óvoda közel 700m2-es épülete, mely korszerű kialakításának, berendezésének, felszereltségének köszönhetően biztosítja az óvodai nevelés feltételeit. Ezzel egy időben a Rákóczi utcai épületben megszűnt az óvodai ellátás. (3. sz. fotó)

Mellékletek

1. sz. fotó A régi óvoda épülete a Rákóczi utcában 89 

|

2. sz. fotó Az 1979-ben átadott „Új” óvoda épülete a Petőfi utcában

3. sz. fotó A Petőfi utcai óvoda korszerűsített, bővített épülete, Tündér-tavi Óvoda

|  90

Képek az óvodai életből 91 

|

Varga Vilmos

A kónyi „GRAFIKA” üzem története Az 1970-es években a termelőszövetkezetek (a nép nyelvén TSZCS-k) üzemágakat hozhattak létre. A rábapatonai TSZCS melléküzemága hidraulika tömlőket gyártott, és ezek feliratozására indult el a kónyi TSZCS-ben egy melléküzemág, 10 fővel, Letenyei Oszkár vezetésével. Ekkor ennek a melléküzemágnak az elnevezése az „alu-grafika” volt, később „grafika”. 1971-ben megnövekedett a munka és a vele járó feladat (technológia, segédanyag beszerzés, munkarend stb.) ezek elvégzéséhez a melléküzemágba került Moravecz László, és a létszám is 15 főre emelkedett. Ez már azt eredményezte, hogy piackutatót is alkalmazni lehetett-kellett, Horváth Árpád személyében. Horváth Árpád kapcsolatai révén került a melléküzemágba munkaként a nyomtatott adattáblák és mélymaratott negatív-pozitív feliratok, vagongyári vasúti vagonokban használt feliratok, csomagoló és egyéb anyagok szitanyomással történő feliratozása. Piackutatása alapján eljutott a szórakoztató-elektronikáig (TV, rádió, magnó, hifi stb.), amihez nyomtatott áramköröket (rövidítve: NYÁK) használtak fel. Ezen áramkörök elkészítését próbaszériaként kezdték meg. A gyártás lényege, hogy rézfóliával borított bakelit vagy üvegszállal erősített epoxitgyanta alaplemezre szitanyomással maratásálló festéket kell rányomni vezető rajzolatként, majd lemaratni a nem festett felületet, és a festékrészt visszamosni: így alakul ki az áramot vezető festett rész, melyre elektronikai alkatrészeket forrasztanak a készülékgyártók. Az alaplemez darabolására és tartó-regálok készítésére került az üzembe 1972-ben Szántó Csaba asztalos. A NYÁK lemezek nagyobb mennyiségben kellettek az ORION, és VIDEOTON gyárnak. A gyártáshoz nagyobb helyiségre és létszámra volt szükség. Moravecz László után Horváth Árpád tárgyalt a termelőszövetkezet vezetőségével erről. A tárgyalások nem voltak eredményesek. A termelőszövetkezet vezetősége egyhónapnyi lehetőséget biztosított arra, hogy a telephelyen tovább dolgozhassanak. Megszűntették a melléküzemágat, úgyhogy ez alatt az egy hónap alatt a bősárkányi Háziipari Szövetkezet égisze alatt zajlott a tevékenység. 93 

|

Az önálló szövetkezet alapításához telephelyre és létszámbővítésre volt szükség, és a szükségesként előírt 40 főre. 1972. július 1-én az alapszabály elfogadásával megalakult a Győri Híradástechnikai Szövetkezet Kihelyezett Üzem Kóny (HIRISZ) néven. Telephelye: Kóny Rákóczi u 50. Az egy családi házból kialakított telephely- mivel a munkaellátottság megnövekedett- kicsinek bizonyult. Új üzem építése vált szükségessé. Horváth Árpád segítséget kért a Kóny Közösségi Közös Tanácstól, de a kért összeg nem állt rendelkezésre, és a szóban felvázolt terveket sem tartották a tanácstagok meggyőzőnek. Megoldást a nehéz helyzetben az érdekképviseleti csatlakozás (KISZÖV) jelentette: az általuk nyújtott hitelből a telephelyen egy új üzem építkezése kezdődött meg. Szükségessé vált két műszak beindítása, két műszakvezető alkalmazása (Varga János, Baros Károly Győrből). Az üzem vezetője Letenyei Oszkár, a szövetkezet elnöke Horváth Árpád. A készülő üzem belső berendezéseinek kialakítására (válaszfalak, tároló, salgó-kocsik, polcok, elszívó-berendezések, munkaasztalok, maratókádak, stb.) 1973-ban került a szövetkezethez Horváth Norbert és Varga Vilmos. A megnövekedett elektromos áram fogyasztását az elavult hálózat és a kis teljesítményű trafó nem bírta. A Kónyi Közösségi Közös Tanács segítségével, egy nagyobb trafót helyeztek a Tűzoltó utca végén lévő oszlopra. (1. sz. fotó) Az 1974. február 8-án tartott közgyűlésen átadták az új üzemet. Ekkor került ide Győrből Sándor István fotós-nyomdamérnök, aki a megnövekedett darabszámú sablonok montírozások, fotózások készítésében tevékenykedett. Az egyre nagyobb men�nyiségű tőkés import felhasználásával (alapanyag, segédanyag) piacot kellett keresni tőkés exportra történő gyártásra is. A francia AMP, a német BOSCH alaplemezeinek gyártásával már teljesítették azt a népgazdasági igényt, hogy amelyik cég import anyagot használ, az törekedjen export kiszállításra is. Gyártóberendezések minősége azonban a sokkal igényesebb exportgyártásra nem igazán volt alkalmas. 1974. júliusában két szocialista brigád is alakult („Lenin” és „Hámán Kató”) amelyek tevékenyen részt vettel Kóny kulturális, sport és társadalmi tevékenységében: kiváltképp az óvodában és az iskolában működő őrsöket és rajokat támogatták anyagilag és társadalmi munkájukkal, amit a gyermekek műsoros szereplésükkel háláltak meg. 1975-ben már annyi megrendelés volt, hogy a többi berendezés kapacitása sem volt elegendő. Új gyártó berendezést nem tudtak venni, így az ASSMANN cég 10 éve működő berendezését – melyet a cég leszerelt – vásárolták meg kedvező áron. (2. sz. fotó) 1977-ben a győri HIRISZ kónyi üzeme és a Győri Járműipari Javító Szövetkezet fúziójával (ez utóbbi rendelkezett győri telephelyjel) jött létre az ELEKTROMOBIL

|  94

Ipari Szövetkezet. A két - egymással minimális belső kooperációs lehetőséget se biztosító - eltérő profilú szövetkezet egyesülése az akkori fúziós kampánynak köszönhetően „erőszakoltnak” tekinthető. Kevés gazdasági racionalitást, míg lényegesen több belső feszültséget hozott. A győri telephelyen járműjavítás valamint egy kifejlődött elektronikai termékgyártó részleg és az irányítást ellátó szövetkezeti központ működött. Kónyban fennmaradt az egyesülést megelőző áramkörgyártás, széles feladatkörű önállósággal. A Győrből kijárt két műszakvezető elment a cégtől, és 1977. december 1-től Horváth Norbert és Varga Vilmos lett a műszakvezető. (3. sz. fotó) Az egyesülés anyagi veszteséggel is járt. Míg 1976-ban a éves átlag bérszínvonal 40.500 Ft volt, az egyesülés után 1977-ben 35.536 Ft-ra csökkent, és még 1978-ban is csak 38.008 Ft volt, tehát nem érte el az egyesülés előttit. A győri telephelyen az autójavítás, mint szolgáltatás nem tudott nyereséges lenni, a Győrben létrehozott elektronika és biztonságtechnika kezdetben csak a pénzt vitte el. Kónyban, a NYÁK jól működött, sok munka volt, a létszám 60 fő. Így még egy műszakvezető beállítására volt szükség: 1979. októbertől Nagy László személyében. Az 1980-as év rossz fordulatot hozott a kónyi részlegnél: megbetegedett az üzem vezetője, Letenyei Oszkár, akinek nagyfokú munkabírása és kiépített kapcsolatrendszere volt. Helyettesítésével a három műszakvezető is nehezen boldogult. 1981. április 16-án „közös megegyezéssel” Varga Vilmost megbízták az üzem vezetésével, Letenyei Oszkár betegségének idejére. A növekvő munkaellátottság miatt egyre nehezebb volt a több mint 100 megrendelővel a kapcsolattartás, a három helyen történő kooperáció, az alapanyag-segédanyag beszerzés-engedélyeztetés, a három műszakos munkarend napi tervezése, a technológiai fejlesztés. Segítségként került 1981. május 5–én Szabó László műszaki vezető a szövetkezethez. 1982-ben az elnök és vezetőség választásnál a győri belső feszültségek és a Kónyinál nagyobb létszám Horváth Gyulát választotta a szövetkezet új elnökének. Ezután a kónyi rész már csak magára számíthatott, a győriek pedig a kónyiak által megtermelt forintok elköltésére… Budapesten nyitottak egy kirendeltséget, ahol az elektronikai részleg biztonságtechnikai termékeit kívánták bemutatni és értékesíteni. A kónyi NYÁK üzem munkaellátottsága jó volt, fő megrendelőjük az ORION és a VIDEOTON gyárak, rajtuk kívül 160 egyéb megrendelőt is kiszolgáltak. Emellett beindult egy olasz export is, SEIKO márkának a kaputelefonok nyomtatott áramköreit készítették. 1982. július 15-től – mivel Letenyei Oszkár betegégéből nem gyógyult – az eddig megbízott Varga Vilmost kinevezték az üzem vezetőjének. A létszám ekkor 72 fő volt.

95 

|

Lakossági bejelentésekre a KÖJÁL teljes körűen kivizsgálta az alkalmazott technológiát. Csak annyit kifogásoltak, hogy a maratószer lefejtése nem zártkörű rendszerben történt. Ez a kérdés egy vegyszerszivattyú beszerzésével megoldódott. 1982. októberében a július 5-én megválasztott szövetkezeti elnök – Horváth Gyula – elhunyt. Megbízott elnökhelyettes Horváth Kálmán 1983. március 18-ig látta el a feladatot. Az elnökválasztáson két jelölt volt: Kántor András a szövetkezet műszaki vezetője és Takács Tibor a szövetkezet kereskedelmi osztályvezetője, akit 173 szavazattal 46-al szemben támogattak. Kóny szempontjából Takács Tibor mellett az döntött, hogy öt nyelven beszélt, levelezett, ami a kónyiak import alapanyag beszerzésében és export értékesítésében közvetlen segítséget jelentett. 1984-ben a VIDEOTON-nál elindult egy FETTUNER típusú áramkör használata, amelynek a felfutása 1985-re éves szinten 600.000 db-os megrendelést jelentett Kónynak. E típus gyártása megnövekedett lyukasztási kapacitást igényelt, ezért hozzáfogtak egy Kónyban kialakítandó présüzem létrehozásához, a vasút melletti volt TŐZEG épület átalakításával. A munkát a kónyi TSZ építő brigádja végezte. 1985. augusztus 9-én átadták az épületet. A létszám 15 fővel bővült. A kónyi üzem 1985-ös árbevételét 50 millió forintra tervezte, a tényleges árbevétel 56 millió forint lett. A NYÁK üzemnél már említett két szocialista brigád nemcsak papíron működött. 1984-ben mindkettő aranykoszorús fokozatot ért el. Legtöbb segítséget éveken át az óvoda és az iskola kapta a brigádoktól, anyagi és társadalmi munkával. Ezért is volt az üzem kollektívájának jóleső érzés, hogy a Magyar Úttörők Országos Szövetsége megalakulásának 40. évfordulója alkalmából 1986. május 20-án kisdobos és úttörő avatáson a „Gyermekekért” kitüntetést kapta az üzem. Ebből a kitüntetésből országosan 12 darabot adtak át. (4. sz. fotó) (5. sz. fotó) A győri belső konfliktushelyzet továbbra sem javult: az elektronika szakcsoporttá kívánt alakulni, az autójavítás leányvállalattá. Ezért került sor felkérésre az ECONOMIX Közgazdasági Egyetemi Kisszövetkezet által az egész szövetkezet átvilágítására, javaslat tételre a koncepcionális és szervezeti korszerűsítés kérdésében. Javaslatukat az 1989. februári közgyűlés fogadta el: négy leányvállalat jött létre, így a kónyi üzem ELEKTROGRAFIKA Leányvállalat lett, melynek igazgatójává Varga Vilmost választották. A négy leányvállalat együttműködési tárgyalásain már látható volt, hogy sok olyan megoldandó kérdés vetődik fel, ami hátráltatja az előrehaladást, ezért előtérbe került az önálló gazdálkodás gondolata. Ez azt eredményezte, hogy az 1989. decemberi közgyűlés kimondta az ELEKTROMOBIL Ipari Szövetkezet megszűnését.

|  96

Ugyanekkor az új alapszabály elfogadásával alakult meg az önálló ELEKTROGRAFIKA Kisszövetkezet, (Kóny, Rákóczi u. 50. Telephellyel). Elnök: Varga Vilmos, vezetőségi tagok: Horváth Sándor, Szántó Csaba, Csonka Imre II., Szalai Kálmánné, műszaki vezető: Szabó László, főkönyvelő: Gál Domonkosné (Győr), piackutató (kooperátor) Máthé Pál (Győr). Az átalakulás során Győrből még négy dolgozó került a kónyi kisszövetkezethez. Ezért és a győri jelenlétért (piaci jelenlét) bérelt Győrben a kónyi kisszövetkezet irodahelyiséget. Ezután jött a nehezebb rész, a vagyon megosztása. Nemcsak a vagyonrészeket, hanem az előző szövetkezet felvett adósságát, kölcsönét is osztani kellett, melyből 7 millió forint terhelte a kónyi kisszövetkezetet. Az újonnan alakult kónyi kisszövetkezet 1989. évi önálló tevékenységét 103 fővel, 21,5 millió Ft vagyonnal, 72,5 millió forint árbevétellel, 4,36 millió forint nyereséggel végezte. Érezhető volt már a rendszerváltás gazdasági válságot okozó hatása is: például a két nagy megrendelő (ORION és VIDEOTON) 1990. évi rendelései nagymértékben csökkentek. A kieső NYÁK lemezmunkák pótlására öntapadó matricák, papírnyomatok készítéséhez nyomdagépet vásároltak. Nagy erőkkel folyt a piackutatás, sikerült a bécsi székhelyű ANSTOSS cégtől is nyomtatott áramkör rendelést szerezni. Ekkor már a módosított szövetkezeti törvény 63/A § 1 bekezdése lehetővé tette szövetkezeti üzletrész nevesítését azoknál a szövetkezeteknél, amelyek legalább 1988. december 31. óta a szövetkezettel tagsági viszonyban állnak, viszont nem teszi lehetővé az ez időpontnál később, részleges jogutódlással létrejött szövetkezeteknél. Mivel a kónyi ELEKTROGRAFIKA Kisszövetkezet 1989-ben alakult, így ezen lehetőséggel a törvény szerint nem élhetett. Ezt a módosított törvényt a szövetkezetnél többen, többféleképpen értelmezték. Az elnök levélben kérte az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalását. Az Igazságügyi Minisztérium válaszában megerősítette, hogy a kónyi kisszövetkezet a törvény szerint nem élhet a vagyon nevesítésével. Az elnök levélben fordult a Pénzügyminisztériumhoz is, az ő állásfoglalásukat is kérve ez ügyben. Ezalatt a dolgozók körében pletykák terjedtek arról, hogy a szövetkezet azért nem nevesíti a vagyont, mert a vezetés Korlátolt Felelősségű Társaságot (Kft.) akarna létrehozni. Sajnos a tagság egy részét még a felolvasott minisztériumi levél sem győzte meg. A rendszerváltás során az ország gazdaságában kialakult káoszra jellemző volt, hogy a Pénzügyminisztériumhoz küldött levélre másfél év múlva érkezett válasz, melyben elnézést kértek a késedelemért, és megerősítették az Igazságügyi Minisztérium válaszában rögzített tényt: a kónyi kisszövetkezet nem élhet a vagyon nevesítésével, mivel 1989-ben alakult. 97 

|

A szaporodó valós és gerjesztett gondok mellett az 1990. évi árbevételüket 46,5 millió Ft-ra teljesítették, vagyonuk 23 millió Ft volt, az „örökölt” 7 millió Ft adósságot visszafizették, és így 2,5 millió Ft nyereséggel zárták az évet. Az 1990-es mérlegzáró közgyűlésükön 1991. március 7-én a beszámoló leglényegesebb mondata az volt: itt vagyunk, együtt vagyunk és még fizetni is tudunk. Prémiumot is kapott minden szövetkezeti tag. 1991. első negyedévében a problémák tovább szaporodtak. Az egyik legnagyobb megrendelő a VIDEOTON teljesen megszüntette a TV készülékek gyártását. Megrendelésük kiesésére a Csehszlovák TESLA cégtől szereztek bérmunkát (NYÁK lemezek), ennek mennyisége azonban nem pótolta a VIDEOTON gyár kiesett megrendeléseit. Dolgozóikat felváltva küldték egy hónap fizetés nélküli szabadságra, ami természetesen nemtetszést váltott ki. A vezetés azonban semmiképpen nem akarta a létszámot leépíteni. Erőltetett tempóban folyt a piackutatás, és jó lehetőséget is találtak. Sikerült a kapcsolatot felvenni a FILIPS cég magyar származású menedzser igazgatójával Molnár Ferenc úrral, aki 1990. áprilisában felkereste a kónyi üzemet, majd később két megbízottja minta lapot hozott, árajánlatot kért NYAK gyártására. A kónyi üzem az árajánlatot három típus gyártására 1991. május 14-én elküldte. Emellett az elnök folyamatosan járta az országot, munkaszerzés ügyében. Egy késői hazaérkezésénél az irodai asztalon várta a levél, hívjon össze közgyűlést, mert a levélírók úgy hallották, hogy az elnök el akarja adni a szövetkezetet, vagy KFT-t kíván alapítani. Ezt az eseményt - a fent részletezett gerjesztett előzmények alapján - az elnök már személyes támadásnak és rágalmazásnak vélte. A bizalom a vezetés és a tagság között 1991. márciusi közgyűlésig megvolt, hiszen a kisszövetkezet megalakulásakor a 78 szavazatból 75 szavazta meg az akkori vezetést. A közgyűlés előtt - részben szövetkezeten kívüli külső személyek irányításával történt félretájékoztatás - a tagság körében bizalmatlanságot keltett: az érdekképviseletnél (KISZÖV) vádakkal illették az elnököt. A vélt vádakat Kónyban az elnökkel nem közölték, a tisztázás lehetőségét így kizárva. A rágalmakkal szemben írásos bizonyítékok voltak, melyekről tájékoztatták is a tagságot. Mindezek ellenére egy kisebb csoport bizalmatlanná vált a vezetéssel szemben. 1981. óta a vezetés komoly harcot vívott korábbi győri vezetéssel, a kónyi közösség érdekeit képviselve, és a tagság kiállt a mellette. A kialakult bizalmatlan helyzetet a vezetőség már kezelhetetlennek érezte. Az eddigi döntéseket a teljes tagság bizalma mellett lehetett meghozni. Az elnök úgy érezte, hogy az elkövetkezendő időben nem tudnak olyan döntéseket hozni, amely támogatóinak is és rágalmazóinak is egyformán meg-

|  98

felelő. Ezért az 1991. júniusi közgyűlésen az elnök felmentését kérte. A közgyűlés a felmentést nem fogadta el. 1991. július 1-től az elnököt 30 napra pihenés céljából felmentette a közgyűlés a munkavégzés alól. A kónyi szövetkezetnél kialakult helyi szervezeti felépítésnél az elnök foglalkozott a megrendelések, alap és segédanyag beszerzések, árajánlatok (ANSTOSS Bécs, PHILIPS Hollandia, BULEX Brüsszel) ügyintézésével. A belföldi cégeknél folyamatban lévő ügyeket sem lehetett egy hónapra felfüggeszteni és így két-három családos édesanyák munkahelyével játszani. Azonban ez nem mindenkit érdekelt, mint ahogy más sem. Amikor a dolgozókat tájékoztatták a PHILIPS cég ajánlatáról, hogy berendezést, gépeket, alapanyagot biztosítanak 5 évre és 3 műszakos munkarendre látják el megrendeléssel a szövetkezetet – természetesen az ajánlat nem jótékonysági célból érkezett – a dolgozók a tájékoztatás után azon a véleményen voltak, hogy „csesszék meg a 3 műszakjukat”. A gerjesztett hangulatban mondta ezt az a közösség, amelyik korábban, 20 éven át, ha kellett éjjel-nappal, szombat-vasárnap dolgozott. A további rágalmak oda vezettek, hogy Varga Vilmos elnök - lelkileg és idegileg a történtekben megfáradva - 1992. január 30-al beadta lemondását. Szabó László műszaki vezető látta el az elnökhelyettesi teendőket, de a hangulatot gerjesztőknek ez sem volt megfelelő. A személyeskedő vitákkal szemben ő sem tudott megfelelő eszközöket találni. Meglévő feladatai mellett a lemondott elnök által korábban elvégzett feladatokkal is neki kellett foglalkoznia, melyekről elődje öt oldalas tételes feladat és eszköz átadás átvételi listát adott. A kialakult helyzetet és munkamorált Szabó László is kilátástalannak ítélte meg, ezért felmondott. Ezután a Győrben dolgozó Máthé Pál vette át a kónyi szövetkezet vezetését, sajnos azonban rövid időn belül betegsége miatt nem tudott dolgozni. A káosz egyre nagyobbá vált, a főkönyvelőre hárult feladatokat segítség nélkül már ő sem tudta megoldani, és november 11–én felmondott. Ekkor az érdekképviselet is belátta, hogy a kialakult gerjesztett helyzet eredménye nagyon rossz lesz, próbálták a helyzetet menteni, a szövetkezetnek vezetőt és főkönyvelőt kerestek. Az új vezető és főkönyvelő tisztességes próbálkozását dicséret illeti, a szövetkezet működtetéséhez az előző húsz év alatt összegyűjtött kapcsolatrendszert, tapasztalatot kívülről érkezve azonban nem tudták pótolni. A szövetkezetet egy év után fel kellett számolni. A telephelyet egy győri vállalkozó vásárolta meg. A munkavállalók egy tíz fő alatti kisebb csoportja Győrben bérelt helyet, és rövid ideig folytatott még némi tevékenységet. A szövetkezet felszámolásával megszűnt Kónyban egy valamikor 106 fővel működő közösség, amelynek telephelye igaz, nem a legszerencsésebb helyen volt - iskola és óvoda között -, de egyre finomodó technológiájával már elfogadhatóvá vált környezetében. Színes 99 

|

színfoltja volt ez a közösség a május 1-i felvonulásoknak, futballmeccseknek, társadalmi munkáknak. Óvodai és iskolai feladatvállaláson túl társadalmi munkában történt a kézilabda pálya betonozása, és a kézilabda csapat támogatása, szállítása. Említeni kell még a ravatalozó előtti tér betonozását, az orvosi rendelő és szolgálati lakás építését. Anyagi támogatást nyújtott a közösség a Körzeti Megbízott Iroda építéséhez; támogatták a futballcsapatot; a kónyi énekkart; megtartották a nyugdíjasklub nőnapi rendezvényét; anyagi segítséget nyújtottak a nyugdíjasok kirándulásaihoz; támogatták a Vöröskeresztet és a helyi tűzoltó egyesületet is. Az üzem létszámából nagyon sok két-háromgyermekes édesanyának biztosítottak lépcsőzetes munkakezdést. Vendégül látták nyugdíjasaikat (32 fő) minden egyes nőnapi rendezvényen. A kónyi „grafika” üzem történetének leírója maximálisan arra törekedett, hogy minden leírt mondata hiteles legyen, melyeket levelekkel, levélmásolatokkal, állománytáblákkal, újságcikkekkel, beszámoló-másolatokkal, és a két brigád által vezetett naplóval, fényképekkel tud hitelesíteni. Nem vállalkozott viszont arra, hogy a szövetkezet megszűnéséhez vezető okokat elemezze. Nem bocsátkozott feltételezésekbe a rendelkezésre állt lehetőségek esetleges kihasználásából adódó, a szövetkezet jövőjét meghatározó esélyekről.

Mellékletek

1. sz. fotó Győri Híradástechnikai Szövetkezet Kihelyezett Üzem Kóny (HIRISZ) néven. Telephelye: Kóny Rákóczi u 50

|  100



2. sz. fotó Az ASSMAN cégtől vásárolt NYÁK berendezések 101 

|

4. sz. fotó 1986. május 20. Varga Vilmos a NYÁK üzemvezetője köszönti a kisdobosokat és az úttörőket avatásuk alkalmából

3. sz. fotó Nyomtatott áramköröket készít az Elektromobil üzeme az Orion és a Videoton megrendelésére. A gépen elöl balról Czakó Károlyné, jobbról az elszedő Szabó Terézia, hátul szemben Nagy Lászlóné (A fotó a Kisalföld napilapban jelent meg.)

|  102

5. sz. fotó A GRAFIKA foci csapata: Álló sor: + Horváth Sándor, Rigó Sándor, + Horváth Norbert, + Muzsai Ferenc Guggolnak: Czakó Károly, Nagy László, Szabó László, Csonka Imre, Horváth Miklós, Szalai József, +Rigó Illés, Varga Vilmos kapus a labdával 103 

|

Horváth Józsefné

Termelőszövetkezetek Kónyban 1956–2014 A Kóny községben működő Termelőszövetkezetek leírásáról szereplő adatokban kisebb eltérések lehetségesek, mivel az idők folyamán eredeti iratok megsemmisültek. Az első adatok a közös gazdálkodásról 1956-ról maradtak meg. 1956. január. 06-tól 1956.január 17-ig négy termelőszövetkezet alakult Kónyban: Kossuth Tsz, elnök Cseresznyák Vilmos; Petőfi Tsz, elnök Cseresznyák József; Rákóczi Tsz, elnök Szabó Géza ; December 21, elnök Novák András. 1956-ban a December 21 termelőszövetkezet megmaradt, illetve 1956 november és 1957 február között szüneteltette tevékenységét. Ezután ismét újra szervezték, és 1959-ig 38 fővel gazdálkodott. (1. sz. fotó) 1959-ben megkezdődött a szövetkezet ujjászervezése. Néhányan saját elhatározásból, a többiek ráhatással 1959. március 1-jével megalakult a December 21 termelőszövetkezet, elnöke Horváth Illés lett. A tagok száma 347 fő. Az induló vagyont a tagok adták össze. Beviteli kötelezettsége volt a belépőknek az összes meglévő eszközére, állatára, szemes és takarmány növényére. Gazdálkodását a család földbeviteli kötelezettség következményeként kialakult területen végezte. A három év közös gazdálkodása eredményesnek bizonyult, ezért a szövetkezet bővítéséről döntöttek. 1962. január 1-jén a December 21 Termelőszövetkezet egyesült a szomszédos falú, Enese termelőszövetkezetével. Új neve Haladás Termelőszövetkezet lett, az elnök továbbra is Horváth Illés. A taglétszám 596 fő. A termelés már megkövetelte a szakmai irányítást is, ezzel a feladattal Potyondi Ottót bízták meg. Az eredmények lehetővé tették a fejlesztéseket is. Új istállók, raktárak épültek, megkezdődött a gépesítés, (traktorok munkagépekkel arató gépek) és a javító műhely kialakítása. A TSZ gazdálkodása: a szántóföldi növénytermesztés, kertészeti tevékenység, szarvasmarha, sertés, juh és lótartás. A kapás növényeket a családtagok kimért területként kapálták meg. Gyengébb gazdaságot az akkor meglévő kormány, nem engedett megszűnni, hanem a környéken jobban működő termelőszövetkezettel egyesítette. Így jutunk el 1971. január elsejéhez amikor a két falú termelőszövetkezetéhez kapcsolódik a markotabödögei Táncsics Termelőszövetkezet. Az új szövetkezet neve „Haladás” Mezőgazdasági 105 

|

Termelőszövetkezet. Elnök: Csémi Sándor; elnök helyettes, Csapó László; főagronómus, Pálfay Antal és főkönyvelő, Szabó Sándorné. A terület a három falu határából 3240 hektár lett. Taglétszám 838 fő, melyből aktív korú 545 fő és 293 nyugdíjas, járadékos. Ekkor már nem csak a tagi, hanem a földtörvény által 1968 évig megváltott szövetkezeti földön gazdálkodtak. A termelőszövetkezet ismét fejlődésnek indul, új épületek épülnek; szolgálati lakások, vendéglő, húsbolt, szemes terményszárító, takarmánykeverő. 1977-ben Amerikából holstein-fríz vemhes üszők kerültek beszerzésre. A szakmai irányítást felsőfokú végzettségű szakemberek és középfokú végzettségű termelésirányítók végzik. A termelőszövetkezet vonzotta a fiatal szakképzett munkavállalókat, mert biztosítottnak látták a család fejlődését és megélhetését. Ez a tendencia 1989-ig tartott, amikor elkezdődött a túltermelés a mezőgazdaságban. A termékeket eladni nem lehetett, vagy csak nagyon alacsony áron, a sertéstartás a családoknál megszűnt és ez mind veszteséget eredményezett. A rendszerváltás bizonytalan időszaka következett és ez 1991. december 31-ig tartott, amikor a szövetkezet a legnagyobb veszteségét könyvelte el. (2–3. sz. fotó) 1992-ben a rendszerváltás eredményeként életbe lépett az új szövetkezeti törvény, ami a meglévő szövetkezetek átalakulását írta elő. A törvény lehetőséget adott a tagok számára, hogy az átalakult szövetkezetbe ne lépjenek be, kiválhassanak és a szövetkezetben lévő vagyonukat kivigyék. Akkor az irányítást végző elnök Völcsey Gyula úgy döntött, hogy a nagy átalakításban nem kíván részt venni. Még nagy probléma volt, hogy az átalakulást meg kell előznie, a szövetkezet ellen folyó csődeljárás megszüntetésének. A megbízott elnök Légrády Gábor vezetésével, a csődeljárás sikeresen befejeződött. 1992. december 14-én a 62 fő egyéni kiválóval történő elszámolás után, 1992. december 29-én átalakult a termelőszövetkezet. Új neve „Haladás” Vagyonkezelő Mezőgazdasági Szövetkezet. Elnök: Légrády Gábor. Taglétszám a kiválás után 573 fő. A csőd és a nagyszámú kiválás megterhelte a szövetkezetet. Gazdálkodását bérelt földterületen végzi, mert a szövetkezeti földalap is felosztásra került a tagok között. Szükség volt az elvitt eszközök pótlására is. A növendék marhaállomány teljes mértékben elfogyott, és megmaradt a csődeljárásból a nagy banki adósság, ami terhelte a szövetkezet tovább működését. A sok munka, a kilátástalan helyzet, nem garantált a családok számára biztonságos megélhetést, ezért a felsőfokú és középfokú szakemberek máshol kerestek boldogulást maguk és a családjuk számára. A helyben lakók közül néhányan hittek a továbbélésben, ezért újra fölvállalták a szövetkezet életben tartását, működtetését. 1993. április 1-jétől Nagy Károly lett az elnök, a főkönyvelő pedig Horváth Józsefné. A magángazdaság kialakulása miatt tovább csökken a földterület, a bérleti díjak a

|  106

bérlet megtartása miatt növekednek, és egyre nehezebb a gazdálkodás. Ismételten szükséges a technológia, a tehenészeti telep teljes felújítása és az állomány, fertőzés miatti cseréje. Döntöttek a veszteséget termelő ágazatok felszámolásáról, megszüntetéséről. A földterület csökkenése miatt, a foglalkoztatás is csökkent. A termelőszövetkezet gazdálkodása jelenleg is a szántóföldi növénytermesztés, a tejelő tehenészet és a mezőgazdasági szolgáltatás. A szövetkezet gazdálkodását nagyban befolyásolják, az EU csatlakozás által biztosított pályázatokkal elnyerhető fejlesztések. A pályázati fejlesztés eredménye a hígtrágya telep, a silótér, és a szemes terményszárító beruházás. 2006-ban ismételten volt egy szövetkezeti törvénymódosítás, de a változás már nem befolyásolta a gazdálkodást. A szövetkezet évek óta eredményesen gazdálkodik, munkát biztosít 47 főnek, akik már nem kívánnak a mezőgazdaságból más területre váltani. (4–5. sz. fotó) A szövetkezet 2014.május 31-én átalakult gazdasági társasággá, Kft-vé. A várható jogszabályi változás megelőzése, illetve a továbbműködés lehetőségének megtartása, erre a megoldásra késztette a vezetést. A termelőszövetkezetek nem tartoznak a gazdasági társasági törvény hatálya alá, ezért volt szükséges az átalakulás. A vezetésben váltás nem történt, tevékenysége továbbra is mezőgazdasági, jelenleg 1320 hektár területen gazdálkodik. A foglalkoztatottak száma 47 fő. A fentiek alapján látható, hogy a közös gazdálkodás megszüntetése a falu elhalását eredményezné. Szükséges a falu megtartó erejéhez a munkahely megőrzése, a foglalkoztatás biztosítása. Ez az egyik lehetőség Kónyban is. A rövid összegező dokumentáció nem mutathat teljes képet. A sok küzdelem, az emberi fájdalom, a kitartás, az elhivatottság és a bizalom nem tükröződik belőle, pedig az idő csak velük együtt hozhatta meg ezt az eredményt. Sok tény nem érezhető, mint az 1959 évi tsz szervezés által kialakult sebek, a családi viszályok, az elvett eszközök, állatok és földterületek miatti szenvedések sem. Mint ahogy, az 1992 évi szövetkezeti törvény által felszakított lelki pszichikai fájdalmakat, sérelmeket, a feltört indulatokat és a jelenben meglévő, az átalakulással járó feszültségeket sem lehet igazán leírni. Reméljük, hogy a krónikás 40 év múlva nyugodt, megélhetést biztosító, jó és eredményesen működő, fájdalmakkal kevésbé terhes tagságról számol majd be.

107 

|

Mellékletek

1. sz. fotó A jelenleg működő Kónyi Haladás Mezőgazdasági Kft. irodaháza,

2. sz. fotó Holstein-fríz szarvasmarha telep

|  108

3. sz. fotó Az egykori TSZ szolgálati lakások, melyek jelenleg magántulajdonban vannak.

4. sz. fotó Szemes terményszárító

5. sz. fotó Takarmány keverő üzem 109 

|

Dr. Boros István

Ahogyan Ők emlékeznek… Kóny történetéről szóló második kiadványunk, egyedi, színes fejezetei közé tartoznak azok az interjúk, melyeket az Ahogyan ők emlékeznek cím alatt adunk közre. Bennük azok a Kónyban született, és egy kivétellel Kónyban élő ma már 80 év felettiek nyilatkoznak, akik felkérésünket elvállalták: Benczik Józsefné Szári Berta; Bojnár Sándor és felesége Kiss Irma; Bojnár Viktor; Dobai Sándor; Horváth Ferenc; Máté Gyula. Nyilatkozataikban a családi és egyéni vonatkozású emlékekkel és történetekkel ös�szefonódva sajátos képet kapunk falunkról, Kónyról. Ebbe a képbe természetszerűen bele tartozik az óvodai, iskolai nevelés, a gyermekkori és a már nagyobbkori csínytevések, az iparos körről, a színjátszásról, az aratásról, a kónyi verbunkról szóló visszaemlékezések és más történetek. Az emlékezetben eltérő módon és tartalommal jelenik meg több fontos esemény: az 1938-as nagy kónyi tűzvész; Kóny 1944-es bombázása és halottainak száma; több interjúban szerepel a leventék sorsa, a háború nyomán megélt benyomásaik, többek közt az emberséges humánus kapcsolatuk a zsidókkal. Az interjúk szövegében helyenként alkalmaztunk szöveg rövidítést, módosítást, a feltételezhetően sértő, vagy kompromittáló szövegek elhagyását. De nem kívántuk „átstilizálni” (pl. nem írtunk „édesanyámat” az akkor használatos „idesanyám” helyett), és az elfogadott, népies kifejezéseket is meghagytuk. Az interjúkat és az interjúalanyok fotóit Csikai Gábor készítette. Az interjúkhoz csatolt fotók szemléltetik a kor mezőgazdasági eszközeit, tevékenységét, (a szántásról, aratásról, a cséplésről, tömésház építésről), a kulturális életet, a hagyományokat ( a színjátszás, a kónyi verbunk), a 38-as tűzvész és a háború eseményeit (a tűzvészből megmaradt nádas ház, a bunker, a lebombázott ház). Lehetőség szerint megjelöltük a dokumentumok és fotók eredetét, helyét, szerzőit, és a szereplők neveit. Reméljük, hogy az Ahogyan Ők emlékeznek fejezet a nyilatkozók egyedi stílusával, és a személyes élményeik közreadásával gazdagítja Kóny község történetéről szóló ismereteinket. Ezért köszönet illeti őket. 111 

|

Benczik Józsefné Szári Berta Berta néni az édesapjáról és nagyapjáról; az iparos körről; Az én apám és nagyapám kovácsmester volt. A kovácsműhely ott volt ahol mi laktunk ahol most is a Mária szobor áll. Apám zömmel a gépekhez értett, cséplőgép, traktor, abban az időben azzal ment a cséplés. Volt egy társulás, úgy hívták, hogy a gazdák társulata, - talán név szerint is el tudnám mondani, kik voltak a tagjai, és azoknak volt a tulajdonában egy cséplőgép meg egy traktor. Arra is emlékszem, hogy ő azt a Ford traktort, hogyan gondozta. Még törője is volt a gazdakörnek, amivel magokat, például lucernát törettek, úgy mondták, hogy törik, abból volt a lucernamag, amit értékesítettek. A kovácsmesterség nagyon jó kenyeret adott, és amit apám ezekkel a gépekkel dolgozott, az megadta az egész évi kenyeret. Kukoricaföldünk is volt, az a kis proletárföld, mert az első világháború után az iparosok is kaptak egy kis proletárföldet. A másik munka, ami kenyeret adott, a lapos vas élesítése volt. A régi ekékhez volt egy vas, ez volt beállítva az ekébe, amit húzott a ló, és ez fordította a földet. Ha két napig szántottak vele, bizony már élesíteni kellett, és este hozták, hogy Szári bácsi, holnapra kellene. „jól van, reggelre kész lesz!” – mondta édesapám. Egy nyitott szín alá tette ki a megélesített vasakat. Mindenki tudta, melyik az övé, nem is láttuk sokszor, csak elvitték. Ezt is írták, jegyezték nagyapámék, és ezért is gabonát kaptak. Aztán mikor már vége volt a szezonnak, a cséplésnek, mentek a gabonáért, a „vasélesítésiért”: így mondták, ez volt a vasélesítési búza. Apám nagyon értett a gépekhez! Egy anekdota élt abban az időben erről. Volt akkor más gépész, más cséplőtársulat is abban az időben a faluban, aztán persze magángépek is. (Az uraság cséplőgépe melynek „etetője” Máté Sándor volt, akit tömör fekete bajusza miatt Sztalin Jóskának hívtak; Aller Gézának, Görcs Sándornak; és Füzi Dezsőnek. a szerk) Egyszer lóhalálában mentek a cséplőgépnél apámhoz, már a reggeli alatt. A reggeli előtt már dolgoztak egy jó menetet a cséplésben, mikor még világosodott, és inkább délben hevertek többet, mikor nagy meleg volt már. Ugyanígy az aratásnál is. Szóval ezek meg jöttek reggeli alatt, hogy Lajos bátyám jöjjön, mert még nem

|  112

dolgoztunk semmit sem, mert nem indul el a traktor. Jól van, - mondja édesapám, - erre kertről odamegyek. A lényeg az, édesapám odamegy, csavar egyet a masinán, hát nem volt benne üzemanyag. Olyan nagy szakértő volt az illető gépész, hogy nem vette észre. Mondja nekik édesapám: töltsétek föl. Aztán mondta az illetőnek: Ferkó, Ferkó, mikor lesz magából Ferenc? Ennyi volt édesapámnak a hozzászólása. Aztán Dombi Péter bácsiéknak is volt cséplőgépük, édesapám azt is gyakran csinálgatta. Mikor kérdezték, na, Lajos, hát mit fizetünk, azt felelte: semmit se Péter. Pár órát eltöltött ott édesapám, nem kért semmit. Nohát, a Péter bácsi vadászott, és egyszer egy alkalommal a legkisebbik gyerek megjelenik egy akkora nyúllal, hogy majdnem a földig ért. Az öreg küldte hálából édesapámnak a sok segítségért. Aztán nagymama kérdezte tőle, „mit mondott édesapád, mit fizetünk?” „Semmit se, csak küldte emlékbe.” Hát az szállóige maradt nálunk. Ugye mondták neki, ha megkérdezik, mit fizetünk, mond azt, hogy ajándékba van, a kisgyerek meg elfelejtette, hogy az ajándék, azt mondta emlékbe küldték. Úgyhogy megettük az emléknyulat, nagyon finom volt, nagymama igen jól el tudta készíteni. (1. sz. fotó) A többi iparossal is nagyon jó volt a viszony. Volt abban az időben egy úgynevezett iparoskör. Az iparos emberek nagyon összetartottak. Rendszeresen tartottak gyűléseket és minden szezonban volt iparos bál is. A bálok mindig meghatározott időben voltak. Egyszer nyáron - én már olyan kis-nagy leány voltam, - azt találták ki, hogy összeszednek pár iparosfiút meg lányt, és járnak egy magyar táncot kezdésre. Én is táncoltam benne arra, hogy „ritka búza, ritka árpa, ritka rozs”-, melyet az egyik tanítónő tanított be. Ez volt a bálmegnyitó. Aztán farsangon is volt egy bál, általában a Klafszky-féle vendéglőben. Ott volt az a kisszoba, az iparosok szobája is, abban volt a könyvtár, egy nagy könyvszekrénnyel, onnan lehette kölcsönözni könyvet. Apám is mindig onnan hordta a könyveket. Amelyekből felolvasást tartott a családnak. A március 15-i ünnepség is ott volt, mert az iparosok mindig tartottak március15-i ünnepséget, ahol egy öreg bácsi, a Balogh bácsi mondta a Talpra magyart. A lányok és a fiúk énekelni is szoktak az Ominger gyerekek és a Kondor lányok is gyönyörűen énekeltek. Volt színdarab is, népszínműveket is rendeztek. Mindig volt valaki, aki segítette őket, például Horváth Tihamér bácsi is, mint rendező és súgó. Egyszer az én uram (Benczik József ) is játszott, a Betyár Bandit, még 44-ben. Az iparos kör színelőadásainak népszerű rendezője volt Pozsgai Ferenc is. Általában ezek népszínművek voltak. Aztán volt egy ifjúsági szakegylet, , katolikus legényegyletnek (Kalotnak) hívták. Ők is játszottak mindig színdarabot, Gyöngyös bokréta volt a címe az egyiknek, jópofa volt Bojnár Viktor bácsi mindig emlegeti azt hiszem. Ő fölült a ló 113 

|

hátára, végigmentek a falun, végigzenélték a falut, és az volt a fő éneke, hogy „Gyöngyös bokréta lesz a falunkban, és is megyek oda.” Ezzel csináltak hírverést, és aztán háromszor is le kellett játszani, mert annyira felkeltették az érdeklődést. (2. sz. fotó) Apám mellékesen méhészkedett is, végül már 120 családja lett, tulajdonképpen az adta nekünk a lehetőséget, hogy iskolába járhattunk. Az akác virágzás volt itt a fő méztermő időszak: a mézet az akác adta. Akkor rengeteg akácfa volt a faluban. Olyan akácvirágzásra emlékszem, mikor szinte szédült az ember akácillattól. Aztán volt, mikor nem jött be, mikor jött egy vihar, talán 35-ben amikor kivirágzott az akác. A méhek szó szerint ki sem tudtak szagolni, és nem lett méz. Akkor aztán csöndben kellett lenni, mert apám ideges volt. De a méhészetet is szívvel lélekkel tudta csinálni. Az a kovácsműhely, ahol mi laktunk, ott volt, ahol a Mária-szobor van szemben a Petőfi utcával, ugyanolyan hosszú ház volt, mint a régi patikaház. Az a ház sajnos már nincs meg, amiben mi laktunk. Ahhoz tartozott két hatalmas kert, egyik a patika felé, a másik pedig tovább az utca felé. Volt egy nagy pince is, a műhely meg a ház között. A zöldséget mindig oda rakták be. A patika felőli kert hozta a takarmányt a teheneknek. A másik kert volt a veteményes. Abban mindenféle zöldséget termeltünk, sárgarépát, fehérrépát, zellert, paprikát, paradicsomot, abból mindig sokat befőztünk. A nagymama nagyon ügyes szakácsnő volt, sok lakodalmat kifőzött. Aztán eléggé nehezen ment, mikor már ilyen öreg volt, mint én most. Testvéremnek a Miskának mondta egyszer, mikor az fölsegítette, mert nehezen tudott már fölállni, „Látod, az a sok büdös lakodalom kimerítette a lábaimat.”

Berta néni lelkesedéssel beszél az óvodáról és az iskoláról Közel volt hozzánk az iskola és az óvoda, mi testvéreimmel mind a hárman jártunk már óvodába is. A bátyám 21-ben született, az óvoda akkor már létezett, ő abba az óvodába járt. Most is megvan az a régi óvoda a dombon, de hát a belsejét átalakították, igaz a külseje megmaradt. Egy kút is volt ott az udvaron, ilyen húzós, és azt tilosban meghúzgáltuk, hogy a homokkal jobban tudjunk játszani. Aztán akkor jött az Irma néni, és volt kapsz. Minden évben volt egy évzáró ünnepség az óvodában, ahol nagyon sokszor szerepeltünk mi is. A bátyámék egyszer emlékszem a János vitézt is eljátszották, ő volt a János vitéz. Nagyon emlékszem az árvalányhajas kalapjára. Takács Gizi néni, Takács Jenő bácsi testvére volt az Iluska, jól tudtak énekelni mind a ketten, nagyon aranyosak

|  114

voltak. Két óvó nénink volt, az egyik a Cseh Kálmánné, a Rózsi óvó néni, a Cseh tanítónak a felesége. A másik egy Priemayer Irma nevű hölgy (ő öreglány volt). Kiss Teréz néni volt abban az időben a dada. Aztán az iskola. Akkor még csak emeletes iskola volt, oda mentünk mi mindnyájan, és megbámultuk, hogy lépcső is van, és emelet, ami egy falusi gyereknek akkor nagy élmény volt, mert hát fölmentünk az emeletre. Négy osztály volt akkor csak ott. Az ötödik, hatodik osztály a templom háta mögé járt. Én is jártam egy osztályt ötödikes koromban oda. Ott nagyon sötét volt télen, felhős időben nem lehetett írni-olvasni. Mert nem volt akkor még villany a faluban, 38-ban vezették be. Nekünk a Cseh Kálmán volt a tanítónk. Akkor tanított a Veér Ede, Tóth Ferenc (akit „Kisgatyásnak” neveztek. a szerk), és felesége a Sass Valéria, a Miskát ő tanította. Nagyon szigorú, alapos tanítónő volt. A Miska mondta, mikor elkerült középiskolába, hogy ő most értékeli igazán, hogy a Sass Vali szigorúsága, és nagyon jó módszere men�nyit számított őneki, milyen előnyöket élvezett ott, mikor bekerült a polgáriba. Szóval jó iskola volt a kónyi. Mi olyan 30 körül voltunk az osztályban, jó összetartó osztály volt. Első, másodikban ment a betűvetés, amikor a betűket, meg a számokat húszig tanultuk. Palatáblával indult, rá volt kötve a szivacs, és palavesszővel írtunk rá, amit le lehetett könnyen törölni. Aztán jöttek az irkák, nem füzetnek hívtuk, puhafedelűek voltak. Aki odafigyelt, és akart, az megtanulhatta a betűvetést. Az olvasás nagyon sok gyereknek nehezen ment, otthon talán nem forszírozták a dolgot, nem foglalkoztak velük. Nekünk nem volt probléma. A faluból elkerült nagynénik, nagybácsik nekünk mindig könyveket hoztak karácsonyi ajándékba, sok mesés könyvünk volt. Én később is nagyon szerettem olvasni. Az írást, olvasást megtanulta első, második osztályban szépen az ember, utána jöttek a komolyabb tárgyak, például a földrajz, azt én nagyon szerettem. Nagyon jól tudtam tájékozódni a térképen. De az volt az érdekes, hogy mi akkor, az irredenta időkben a Nagy-Magyarországot tanultuk. A Nagy-Magyarország térképe volt kifüggesztve, a hegy és vízrajza is, meg megyei felosztásban is. Az összes vármegyét tudni kellett, meg a székhelyét is, meg a Kárpátokból a nagy hegyeket. Álmomban is le tudtam rajzolni azt a térképet, annyira tudtuk, ott volt előttünk állandóan. Ugye akkor úgy képzelték nagyjaink, hogy Trianon majd visszacsinálják, és újra Nagy-Magyarország lesz. Utána volt még az a bizonyos ismétlő iskola. Az a hatodikból kimaradtaknak volt, három évig tartott, heti egyszer kellett járni, ahol felújították az általános ismereteket. Én továbbmentem aztán polgáriba, az négy év volt. Onnan lehetett tovább tanulni a kereskedelmibe, gimnáziumba, ami nyolcosztályos volt. Lajos bátyám mindjárt gimná115 

|

ziumba járt, Miska meg polgáriba, aztán a tanítóképzőbe, akkor líceumnak hívták. Én kereskedelmibe mentem tovább. Mindenféle munkában benne voltunk. A bátyáim azok meg minden nyáron elmentek dolgozni, például mikor 38-ban épült a 85-ös út, lovat vezettek a kubikusok mellett. Van is egy fénykép róla, ahogy ül a Miska meg a Lajos az udvaron két kubikusszekéren.

Az 1938-as kónyi tűzvészről 1938-ban már Csornára jártam, mikor az a nagy tűzvész volt. Azt borzasztó volt. Mi a Miskával, meg a két Hégel-gyerekkel, az Évával meg a Dezsővel cirkuszban voltunk, a Kokaséknál egy nagyteremben. Egyszer csak valaki kiabál, tűz van. Akkor kiszaladtunk.. Arra emlékszem rettentő erős, hideg szél fújt. Édesapám meg a nagyapa akkor már nem voltak otthon, rögtön szaladtak, mert tűzoltók voltak mind a ketten. De az a tűz mind nagyobb lett. Már a Hanyszéle mind égett, és a tűz már az Öreg utca felé közeledett. Apám azt mondta: ha egy kicsit fordul a szél, itt randa világ lesz,. Aztán másnap mentünk iskolába, Csornára, és ott - sziliak, szanyiak, akik arra laktak, mind látták a tüzet, - kérdezték: tinálatok volt az a tűz? Mondtam nekik, a mi falunkban, hálistennek minálunk nem. Nagy égés volt az, leégett az egész „kisutca”. Aztán egy pár nap múlva elmentünk arra, de úgy megbántam. Csak az első utcáig mentem el, ahol a pék volt régen, a pék utcájának mondták, mert nem volt neve az utcáknak akkor. Szóval borzasztó látvány volt.

A kónyi bombázások szörnyűségei Az első 1944. májusában volt. A Hadarics körüli földünkön répát egyeltünk az Édesanyámmal és az egyik inassal. Láttuk, hogy V alakban amerikai gépek húznak Győr felé nyugatról. Az egyik gép, találatot kapott, és nagyon alacsonyan repülve jött vissza a falu felé. Az Újfalu - ma Kossuth utca - alsó részére esett belőle bomba, a Bertalan Gáborék házára. A gép a Kiss tagon lezuhant és kigyulladt, de előtte két katona kiugrott belőle ejtőernyővel. Az amerikai katonákat csendőrök kísérték be a csendőrőrsre, ami most Kiss Ödönék háza. A tolmács Aller Géza bácsi volt. (Aki közel húsz évig élt Amerikában, beszélt angolul). A falu népe özönlött ki a tagra, repülőt nézni. Szerencsére emberáldozat nem lett. A faluban állomásozott német katonaság,

|  116

Wermacht, SS alakulat is, és magyar katonák is. Házaknál laktak, az élelmezést a sereg adta. A tűzoltó szertárban volt a javító műhelyük. A második bombázás 1944 késő ősszel, napközben érte Kónyt. Egy amerikai gép jött nyugatról, az dobott bombát a faluközpontra. Találatot kapott Bakosék házának eleje (ma itt van a posta), a jegyző lakás (a régi óvoda mellett), a temető (sírokra esve, halottakat is kiröpítve sírjukból). A Keréktóra is hullott a bombákból, amíg be nem építették, látszott a bombatölcsér. (Ma a Soproni u. 6. sz. ház kertje). A volt az uradalomi házak udvarára, (ahol ma a gyógyszertár, előtte a park, az Áfész épület van) is esett bomba, ami nem robbant fel. Később a tűzszerészek szállították el. Szinte a csodával határos, hogy ekkor sem volt áldozat. A háború idején én már 18 évesen dolgoztam a községházán. A bombázáskor délután ott voltunk. Csináltam is a munkám, szép szorgalmasan, mikor jöttek a menekültek. Ez 1944-ben volt. Olyan szörnyű dolgokat beszéltek, és én úgy kétségbe voltam esve, hogy a föld alá is elbújtam volna, mikor közeledett a front. Erdélyből is jöttek magyarok, meg az Alföldről is, sőt a Felvidék egy részéről is. Ahogy a front közeledett, menekültek. A bombázáskor délután ott voltunk a községházán, valaki mondta, hogy menjünk haza, mert úgysem tudunk mit csinálni. A harmadik, a legsúlyosabb bombázás 1944. december 22-én volt, kb este 6-tól 10-ig tartott. Fontos tudni, hogy előtte rengeteg eső esett, a Hany is tele volt vízzel, ami ekkorra befagyott. Az utcákon alig lehetett közlekedni, mert a katonai járművek hatalmas csapásokat vágtak a sárba, ami szintén megfagyott. A december 22-i támadást orosz gépek végezték, de egyszerre csak egy jött, dél felől. Estefelé megszűnt a villany világítás, tompa dübörgés volt hallható, az jelezte az embereknek, hogy nagy a veszély. A bombázó gépet megelőzte egy olyan repülő, ami Sztalin gyertyákat dobott le. Ez egy erősen világító eszköz volt, kb. literes lábas nagyságú, benne égő, világító anyag. Ejtőernyővel dobták le. Szinte nappali világosság lett. Amikor hulltak a Sztalin gyertyák, tudtuk, hogy jönnek a bombázók. Sok bombát kapott a Hany. Itt halt meg Dömötör Erzsébet. Ő oda futott ki a házukból, azt hitte, ott biztonságban lesz. Egy repesz ölte meg. Találat érte Horváthék házát - Győri u. 1. sz.. A pincében itt halt meg Horváth nagypapa, nagymama a kis unokájukkal, Horváth Aurél és egy magyar katona. Bombát kapott Füziék háza is, itt nem történt személyi sérülés. A mi ( most Győri utcai) házunk is majdnem találatot kapott. A bombázást s testvéreim közül, a Miska a leventeotthonban vészelte át, a Lajos meg katona volt. Akkor még a Kossuth utcában laktunk. jöttünk, és láttuk, hogy a mi házunk áll, csak nagyon megrongálódott. Az a mendemonda járta akkoriban, hogy mivel a Hany síkra volt fagyva, 117 

|

repülőtérnek nézték, holdvilág is volt akkor, és azért kezdtek itt bombázni. A másik variáció meg az volt, hogy a kémek úgy híresztelték, hogy ide menekült a német vezérkar, és azért bombázták meg Kónyt.

ragadtunk Kónyban, az én szép kis szülőfalumban. Mert ahogyan jött össze egy kicsi pénzünk, a lakásárak úgy emelkedtek, sosem értük utol magunkat. Aztán jött a gyerek, négy év múlva jött a kislányom, akkor mondom, dehogy mozdulunk.

Meleg szeretettel szól testvéreiről, a családról és szülőfalujában való maradásáról

A kónyi búcsúról és a hagyományokról

A háború után elég nehezen indult újra az élet. Miska utolsó éves volt a tanítóképzőn, és valahogyan le kellett volna vizsgáznia, ha nem akar évet veszíteni, mert a zeneakadémiára készült. Bár apám, inkább gépészmérnököt akart belőle faragni, mert a Miska nagyon jó matematikus volt, meg a gépekhez is értett. De a zene még jobban érdekelte. Miskát aztán egyből felvették a zeneakadémiára, mert munkásszármazás volt, tehetségét is látták. Olyanok vizsgáztatták, mint Kodály, Bárdoss, Péchi Sebestyén. A Lajos pedig akkor már végzett tanár volt. Én meg ezekben az időkben pont akkor (47-ben) férjhez mentem. A lakodalom háznál volt, a Hüccskiből hordtuk át az asztalokat. Szegény apám akkor már beteg volt, Ővele hoztunk egy hosszú kocsmaasztalt. Apámhoz az öreg Brummel, aki állatorvos volt, járt sakkozni. Többször is betért hozzánk, ha valahol arra volt beteg állat. Az esküvőre nem tudott eljönni, de nekem egy levelet írt, olyan aranyosat, melyet még most is őrzök. Esküvőmön a Csányi Jóska bandája zenélt, a cimbalmos azt hiszem a Dömötör Ernő volt, és az Omingerek játszottak még a zenekarban akik nagyon jól zenéltek és hegedültek. A férjem Jóska a vagongyárban dolgozott, mindjárt, ahogy leérettségizett, még a háború alatt oda került. A vagongyári nagy bombázást is ott élte végig. Kondor Kálmán bácsi, aki nálunk volt inassegéd, és utána a vagongyárban dolgozott, azt mondta, „ha a Jóska be nem terelt volna engemet az óvóhelyre, lehet, hogy én is ott maradtam volna. Mert sokan nem mentek le az óvóhelyre, mondva, hogy ők nem akarják, hogy rájuk omoljon az épület. Sokan inkább kimentek a Duna-partra” ahol többen életüket vesztették az amerikai repülőgépek tüzében. Legenda talán, hogy Gulyás bácsit a Gulyás Erzsébet tanítónő apját,- aki szintén a vagongyárban dolgozott - az egyik bomba bedobta a Dunába, a másik bomba meg beesett a Dunába, az meg kidobta. Amikor már 2 éves volt a fiam, azon kellett dolgozni, hogy lakást szerezzünk. Akkor albérletben laktunk. Lassan gyűjtögettük a pénzt, hogy majd lesz lakás. Közben szegény apám meghalt. Hát akkor mi lesz most a három öreggel? Ekkorra már voltak vonatok, én is elmentem, dolgozni. Majd meglátjuk mi lesz velünk. Annyira megláttuk, hogy itt

|  118

A kónyi búcsú, nagy ünnep volt. Akkor apám elment malacokat venni, mert addigra már kifogytak a régi disznóölések hús és szalonnaállományából a családok. Újdonságnak levágtak a malacokat, ahol meg nem volt malac, ott volt kacsa, liba bőven. Úgyhogy arra az időre mindenki, még a legszegényebbek is csináltak egy nagy dínomdánomot, jó evéstivást. Nagymama az nagyon értett hozzá, finoman bevagdosta, aztán piros-ropogósra megsütötte egy részét annak a malacnak, kemencében persze. Ez volt a dolog eszem-iszom része, aztán persze jött a rokonság, mert a mi famíliánk eléggé szétszéledt. Annál is inkább jöttek, mert a nagyapám Mihály volt, és azt meg kellett ünnepelni. Mi ugye szemben laktunk a Hüccskivel, ott a legények a verbunkot már egy hónappal előtte elkezdték próbálni. A legények így begyakorolták maguk közt a verbunkot, aztán búcsú délelőtt jöttek a cigányok, és csináltak egy próbát a Hüccskiben legalábbis így ment. Délben pedig elvitték a cigányokat a céhslegények ebédre. Elosztották, hogy te a fuvolást viszed, te a prímást… Ebéd után megint volt egy próba, akkor már összejöttek a kocsmában. Litánia után jöttek össze a verbunkos körök, a céhek. Gyermekkoromban három verbunkos kör volt, arra nagyon jól emlékszem, és már úgy indultak el oda, hogy nótáztak táncoltak. A vidámabbak, a táncos lábúak nem bírták ki, hogy ne táncolják végig az utat a kocsmától a templomig. Aztán fölálltak szépen a felszalagozott üvegeikkel, és eljárták a híres kónyi verbunkot. „ Ez a barna piros kislány sej-haj de kisírta a szemét” és így tovább. A verbunk után csárdás következett „Ritka árpa ritka búza ritka rozs” zenéjére. A tánc végeztével a legények felvették a földről a boros üvegeket, ittak belőle és elindult minden tánckör (csoport) a saját kocsmája felé, ahol reggelig szólt a zene, tartott a vidám búcsúi mulatság. A leányok búcsú napjára csináltatták az új ruhát, az volt a búcsúi ruha, amiben a „céh”-re táncoltak. Másnap - mert ezzel nem fejeződött be a búcsú - reggel a legények mentek a céhsleányos házakhoz. Aztán egy-egy tyúkot, jó csibét el kellett kapni, elvágni a nyakát, és abból a kocsmárosné aranyvirág főzött egy akkora lábas pörköltet, hogy búcsú hétfőn mindenki ott ebédelt, a cigányok is, meg a verbunkosok is a Hüccskiben. Délután kettőkor kezdődött a búcsúhétfő, mert a búcsú napja a vendégeké volt, akkor a vendégekkel kell foglalkozni, őket kell ellátni, szórakoztatni, de aztán a „búcsú hétfő az a mienk”. (3. sz. fotó) 119 

|

Minden évben volt tűzoltó bál is, mindig augusztus 20-án. Aztán Szilveszterkor pedig iparos bál. Az akkori emberek tiszteletben tartották a böjtöt, olyan értelemben, hogy húshagyó kedden volt bál. Ez volt a farsang farka, farsang vége, és ezt bállal zárták. Akkor a rendezők, lett légyen az akár iparos bál, akár tűzoltóbál, akármilyen bál, éjfélkor azt mondták, „Uraim befejezni, utolsó tánc, elmúlt éjfél, vége a farsangnak, itt a nagyböjt.” Akkor senki sem háborgott, megitták a boraikat, aztán úgy volt, mint a versben: „Véget vetnek a zenének, hazamennek a legények.” Ezt tiszteletben tartották, ha kezdődött a nagyböjt, akkor nincs több táncos vigalom.

Mellékletek

1. sz. fotó Cséplés 1926-ban Balról látható a kazal, középen Kiss Ferenc áll. Jobbról az asztag, onnan rakják a kévéket a cséplőgép - masina - tetejére. Az eleváter - felhordó - viszi a szalmát a kazalra. A masina előtt áll a körmös traktor, az hajtja a cséplőgépet. Máté Ferencné Kiss Katalin néni képe

|  120

2. sz. fotó Levente-színdarab 1940 körül Elöl ül: Takács István; 1. sor balról: 1 ? , Cseresznyák Vilmos, Vajda Alajos, Kiss Vilmos, Laskó József, Horváth Alfréd; 2. sor /ül/: Kovács Alajos, Torma József parancsnok, Benczik József; 3. sor: Csaplár Vince, Ominger Ferenc, Szabó Gyula, Pozsgai Zoltán, Horváth Gyula, Lappints László, Dominkovits Rezső, Vadász Marci, Varga Miklós, Pozsgai Róbert, Csányi Tibor Fotó: Vajda Alajos

3. sz. fotó Búcsui verbunk A templom előtti téren járják a verbunkot. Háttérben látszik a plébánia épülete, balra a községháza. Fotó: Vajda Alajos 121 

|

Bojnár Sándor és felesége Kiss Irma Sanyi bácsi





4. sz. fotó A falu rossza című színdarab szereplői 1920-ból Felső sor: Szári Márta, ?, Virágh Ilonka, Horváth Péter, ?, ?, ?, Aller Lőrinc Középső sor: Aller József, ? , Takács Géza, Kiss Margit, Aller Imre, Máté Ilona, Virágh Balázs, Füzi Viktor Alsó sor: Aller Antal, Cseresznyák Ágnes, Farkas József, Virágh Anna, Dömötör Ferenc, Szári Katalin, Virág Ferenc Fotó: Szabóné Virágh Ilonka

|  122

Édesapám répamester volt. (Sok cukorrépa termett a faluban, aztán hordták a vasútállomásra, itt volt a mázsaház, ő vette át a cukorrépát. Akkor még kézzel rakták a vagonokat. Sok cukorrépa halmozódott fel a rampán. A mázsamester irányította a munkát.) Édesapám házakat is tömött, volt neki hét-nyolc embere, akik segítették ebben a munkában. A földet amiből készítették a házat, kiásták ősszel. Akinek volt téglája, abból alapot készített, akinek pedig nem volt, az alapot tömésből készítették. Aztán föltömték olyan magasra, amire a tetőt ráteszik. Olyan jól állt, csak arra kellett vigyázni, ha eső jön, akkor lecserepezzék, nehogy frissen ráessen, mert akkor kidőlt. Hat éves koromban meghalt az anyám, testvéreimmel árván maradtunk. Aztán elkerültünk otthonról, még akkor amikor olyanok voltunk, hogy az iskolából még ki sem maradtunk: elszegődtettek minket cselédnek. 8 éves koromban először Szárföldön voltam tehénpásztor. A tehenek bogarasak, én meg nem tudtam őket megtartani, az egyik erre futott, a másik amarra. Aztán elmentek haza. A gazdától is féltem, aki meg akart verni amiért a tehenek a sövény kerítést szétdúlták. Aztán meg elkerültem Szentmihályra 6 évre, ahol jobb helyem volt. (1. sz. fotó) Mikor édesapám újra nősült és mostohánk lett, velük laktam itthon. Ő nevelt bennünket tovább. De Én mindig szógátam gyerekkorom óta egész felnőttig. Szentmihályon, először gulás voltam, utána meg kisszóga lettem, aki már mehetett mindennel, ökrökkel, lovakkal is. Itthon meg Dobai Miska bácsinál voltam négy évig. Utána meg Nemeséknél, az iskola mellett, szolgáltam két évig. Innen pedig elmentem Rónafőre. Ezután bevonultam katonának, 18 hónapig kint voltam a fronton, hazajöttem, egy évire megházasodtam, esküvő után egy hónappal megint elvittek. 1945 márciusba fogságba estem, ahol 27 hónapig voltam, majd 47-ben kerültem haza Péter-Pálkor. A gyerekek azután születtek, mikor megjöttem a frontról. A földosztáskor - mikor széjjelosztották az uradalom földjeit, - minden szegény ember kapott földet, én is kaptam két kateszter 300 négyszögölt. 123 

|

Aztán 30 évet dolgoztam még a Lenszövőben. Oda nem volt könnyű bejutni, nehéz munka volt, hengereket szedtem le a gépről, meg raktam föl. Dolgozott ott 8 szövőnő is, azok hajtották a gépeket.

Irma néni Én 13 éves koromban, Győrben Szentpéteriéknél szolgáltam, 27 hónapig. A konyhán segítettem, szóval mindenes voltam. Eztán itthon Meleg Imrénél szolgáltam az öregutcában 4 évig, hordtam minden nap az ebédet a cselédeknek a földekre. Itt az Öregutcában lakott a Burza tábornok és két fia Ákos és Béla. A Meleg Imre testvérének Jánosnak volt egy ostora, rajta háncsból sudár. Hát szenteste délután kiment az utcára, és hármat-négyet durrantott vele nagyot. Egyszer aztán futott a Burza, hogy hol van ez a kölyök, mert már egész délután pattogtatja ezt az ostort, ő meg nem tud tőle nyugodni. Majd ő megtanítaná! Miután Melegéktől eljöttem, Győrben az Orsolyita-zárdában dolgoztam konyhán. Igen jó helyem volt, de aztán hogy fölszámolták az apáca rendet, megszűnt a munkahelyem is. Egyébként Kónyiak is voltak apácák: Tuba Mári, (a Tuba gyerekek nővére) meg Hancz Dezső testvérei, a Magda, meg a Mária. Mikor hazajöttem a zárdából, Meleg Illésékhez kerültem, akit elvittek katonának és ott is maradt a háborúban. Aztán onnan mentem férjhez 1944. október 1-én. Most lesz a 70 éves házassági évfordulónk. (Sanyi bácsi: A Keszthelyi Gyula esperes plébános esküdtetett minket, a Szabó Jácintékkkal egy napon. Keszthelyi Gyula hittant taníttatott nekünk. Egyszer kérdezi: Jácint, ha az ember meghal, hova száll a lelke? Hát nem tudta a Jácint, erre azt kérdi még tőle: ha kilépsz innen az ajtón, hova lépsz? Jácint azt feleli: A gádorba! Aztán meg én jöttem, én megfeleltem neki, hogy hová száll a lelkem. Erre azt mondja Keszthelyi plébános úr: a Sándort megesküdtetem, de te nem esküdhetsz meg Jácint. De azért megesküdtette. Az volt az utolsó eskettetése a Keszthelyi esperes úrnak.) A templomi esküvő után, a lakodalom, egy vacsora volt. Akkor nem volt ám ekkora dínom-dánom mint most, otthon családi körben voltunk. Húsleves volt, meg paprikás, az volt igen nagy divat. Nem volt ám se sátor, se zene. Örült neki mindenki, ha a mindennapi falatját meg tudta keresni! Addig, míg a Sanyi haza nem jött a fogságból, otthon voltam édesanyáméknál, otthon laktam, nem mentem sehová sem.

|  124

A tűzvészről Akkoriban édesanyámék vettek a Varga Imre mellett a Hanyszélen egy házat, mert addig öreganyámnál laktunk. Éppen végeztek a nádazók, meg ott bent is, hogy húsvét hetiben beköltözünk. Édesapám becsukta a kamorát este, berakott létrát, kapát, kaszát, mindent, ami volt, aztán belakatolta, hogy eljönnek haza. Azt mondja édesanyám, most már jó helyen van minden. A Bakos Ágnes anyja, a Bakos Tamásné meg átszól: Kálmán, nem lehet elmondani nádas háznál, hogy jó helyen van, mert akármi lehet. Hát igaza lett! Akkor éjjel le is égtünk. Az a nagy tűz 1938-ban volt, Kaszás András bácsi gyújtotta meg a házakat, (39 ház égett le akkor este), aki elment a paphoz meggyónni tettét. Egy órán belül már elfogták. Miért gyújtogatott? Csornán éltek zsidók, akiket már akkor üldöztek. Egy Dejcs nevezetű, akinek igen nagy lerakata volt gerendákból is, (ott ahol most az áruház van, annak az udvarán) el akarta adni, pénzzé tenni, hogy elmeneküljön. Aztán el is ment Csornáról. Ő adott pénzt Kaszás Andrásnak hogy gyújtsa fel a házakat, az meg szegény el is fogadta. Mi úgy menekültünk ki a házból, hogy boltos Rigó Imre bácsi miután kisutcai boltot bezárta és jött haza, bekiáltott az édesanyámnak az ablakon: keljetek mert ég a házatok. De hát nem tudtuk melyik ég, az amelyikben vagyunk a nagyanyámé, vagy az új. Öreganyámé nem égett le, mert az cserepes volt, meg mellette a Csikai Ferencé, ez a kettő maradt meg. Szerencsére nekünk meg volt biztosításunk.

Az aratásról Édesapám Keszthelyi esperes plébánosnál volt négy évig kocsis. Aztán mikor csontgyulladást kapott eljött tőlük, de tovább tette a dolgát. Nádat aratott napszámban, és dolgozott a cséplőgép mellett. A cséplés akkor még úgy folyt, hogy a szalmát nyársra fűzve, a fejük fölött vitték létrán, nagy szalmakazalokba. Nagy aratást is vállaltunk: 11 kévét learattunk, és a 12. kéve lett a miénk. Az aratás még két kézzel zajlott: Sanyi a férjem kaszált, én meg szedtem a markot, a másik meg kötözte be a kévét. Egypár cipőnk volt, mentünk a tarlón, szedtük a markot. A cipőnknek likas volt az oldala, vagy másutt. Az a rohadt tarló meg mindig arra az egy helyre bökött, ahun likas volt a cipő. Voltak, olyan gabonáik is a parasztoknak, hogy derékig ért a tüske bennük, a gabona meg térdig. Aztán mikor ilyen marha meleggel bejött a cséplőgép az udvarra, masináztunk, csak úgy szállt a por. Azt mind le kellett nyelni a masina végében. (2. sz. fotó)

125 

|

Akkor idesanyámék a csarnokos Csonkánál voltak utoljára, aztán fölosztották a birtokokat. A Csonka József fia Győrben bankigazgató volt, így az apja is igen gazdag ember hírében állt. Aztán fölléptek ezek a pártemberek, a Bán Miska, a Búrza Pista ( Horváth István) bácsi, meg hát többen is. A bankigazgató csak úgy kapott fejadagot, hogy el kellett jönnie egy napot vagy kettőt segíteni az aratáskor. A fejadag két mázsa búza volt egy személyre. Eljött szegény, de nem volt hozzászokva az ilyen munkához. Nagyon meleg volt még nyáron, Búrza Pista bácsi meg háromszor körbemente a falut, hogy meglesse, ott van-e? De ugye ott volt. Délbe hazament ebédelni. Aztán délután újra visszajött, de mást nem tudott csinálni, mint gereblézni, mert nem értett az sem a kaszához, sem máshoz. Estefelé, meg lent a Hanyszélen voltunk, ott meg an�nyi szúnyog zümmögött, mint a hétkórság. Mire összekepélték azt a sok kévét, agyonmartak minket. Aztán mikor mentünk haza, azt mondta az igazgató idesanyámnak: Kiss néni, hogyan bírják maguk ezt a rettenetes munkát? Mi így keressük a kenyerünket, mondta idesanyám. Az igazgató meg azt felelte: Ez borzalmas. (3. sz. fotó)

Sanyi bácsi a viharlámpákról és a kerítésekről Akkor nem tudtunk pénzt keresni. Már a régi öregek is úgy voltak, - pláne aki erős dohányos volt, - várták, hogy majd a tyúk eltojik, lesz egy kis pipadohányra való. Eladták a tojást, - enni ha vót, ha nem, - de a pipának égni kellett. Sőt még bagóztak is: azaz betömték a szájukba és rágták a dohányt. Aztán meg voltak ezek a petrollámpák. Édesanyánk meg a szüleink mentek, én meg, mint afféle gyermek mentem utánuk. Vitték a viharlámpát, világítottak, de csak alig világított. A sár meg megállt az utcán eső után, járdák meg sehol se voltak. Mondták is minek hordják a viharlámpát, ha meg belelépnek a sárba. Volt olyan is, hogy a házaktól a kaput kihozták a járdára. Nem a megyénél, hanem sok helyen kintebb volt az. Aztán mentek, mentek, se nem láttak, se nem hallottak, neki a kerítésnek. Azt gondolták egyenesen megy az út nem számítottak arra, hogy ott a kerítés. Akinek pénze volt, az csináltatott kerítést. Volt egy tanítónő, aki épp az utcán ment az apjával. Ahova értek ott a kapu deszkából volt. Mondta is az öreg, ezt a deszkát, miért ide tették, miért csinálták ezt a kaput, inkább a szobát pallóztatták volna le belőle.

|  126

Irma néni az akkori szülésekről Minálunk a gyerekek nem a kórházban születtek. Ez akkor nem volt divat. Csak azt vitték a kórházba, akit muszáj volt. Ahol most a falumúzeum van, amellett lakott a bába, Mári néni a Szurkos Gézának (Takács Géza) az öreganyja. Nagyon jó kis bábaasszony volt. Nálunk mind a négy gyermekünk itthon született. A bába itt volt addig, míg a gyerek meg nem született. De nem volt soha semmi probléma. A bába ott ült mellettünk. Mikor 1948-ban megszületett Ili lányunk, szépen lefürösztötte, rendbe tette, akkor még pólya volt. Aztán hat hétig, még ha a kisbíró dobolt, akkor sem engedték ki a kismamákat az utcára. Hogy elmentünk volna templomba? Ilyen nem volt. Egy hétig ide járt a bába, füröszteni az újszülöttet. Minden nap jött reggel pontosan, megreggelizett, és a pálinkát is megitta. Aztán mikor az első lányom az Ili született, mondta Mári néném, „no, Sanyi, megvan ám a kisleány, megszületett”. Jaj,mondja a férjem a Sanyi,” hála isten, csakhogy kisleány lett”. Erre Mári néni, „én már annyi helyen voltam ebben a faluban, de én ezt férfitől még nem hallottam.” „Hát, éntőlem meg hallja, mert én igen sokat szenvedtem, hát ez ne legyen kisfiú, ne szenvedjen annyit, mint én.” Én nem is tudtam elmenni dolgozni, mert megszületett 1951-ben Ági, 1953-ban Sanyi, és 1956-ban Feri. Egyedül voltam velük. Később mentem el dolgozni a Háziipari Szövetkezetbe. Ott dolgoztam 10 évet, majd 12 évet a Lenszövőben. Meg a TSZ-ben is dolgoztam. Úgy hogy 22 év szolgálatom volt a négy gyermek mellett. Az ötvenes években Sanyi bácsi is dolgozott a Lenszövőben. Így éltünk.

A Rákosi rendszerről A Rákosi rendszerben elvittek mindent az égvilágon, a baromfiaktól a libáig, a tojásig, a zsírig. Le kellett adni, a hatalom által feleslegesnek ítélt mezőgazdasági javakat. Lesöpörték a padlásokat. Nálunk nem kellett, mert mi leadtunk mindent. Elvittük a csibéket, elhordtuk a zsírt, mikor disznót öltünk, mert csak úgy vághattunk disznót, ha a zsírt leadtuk. Ha más nem volt, úgy kellett megvenni, de a családra kiszabott mennyiséget le kellett adni. Ez volt a beszolgáltatás. Ha kiírták, hogy van két kateszter földed, erről le kell adnod két mázsa búzát, le kell adni öt mázsa árpát, le kell adni a zsírt. Akkoriban jegyre lehetett vásárolni, igaz nem sok mindent, sót, borsot, meg petróleumot, mert az ember vághatott disznót, magának megtermett a liszt. Kapuvári volt a behajtó, Ács nevezetű. Azokhoz járt, akik nem tudták leadni a gabonát, vagy amit kellett. A 127 

|

Hanyszélen lakott Rozs János bácsi, a leányai meg még akkor otthon voltak. Aztán oda is elment ez a kapuvári behajtó. Föl akart menni a padlásra. Azt mondta neki a Matyi: föl mehet, menjen föl, de elveszem a létrát, fönn is maradhat, mert nem teszem azt oda vissza. Így aztán nem mert fölmenni a padlásra.

Mellékletek

Sanyi bácsi a verbunkról és a karácsonyról A Meleg Ráfi volt a kocsmáros, abban a régi épületben, ahol a suszteráj is működött később, a Kazinczy utcában. Ott volt egy nagy bolt (Meleg Miklós boltja a szerk), meg a kocsma. Mellette meg egylábú Gyuri bácsi lakott, akinek volt egy tangóharmonikája, aztán húzta, húzta. A kocsma udvarán levő pajta helyiségben, jártuk mi is a táncot. Búcsúkor a templom előtt, könyörgés után mutattuk be a verbunkot. Aztán mindenki ment a saját kocsmájába. Akkor négy kocsma volt Kónyban: Kokaséké a későbbi TSZ iroda helyén, a Hüccski lenn az Újfaluban, Meleg Ráfié, meg a Klafszky kocsma a Kisutcán. A parasztoknál a Hüccskiben Bagla Gyuri járta, de azt mindenhonnan kilökték, mert nem jól táncolt. Minden kocsmában tartottak búcsút. A kocsmáknak megvolt a külön céhszobája, a céhslegények is külön voltak, meg hát a mulató vendégek is. A céhslegények szobájába nem mehetett be senki. Mindegyiküknek meg volt a helye, a leányokkal együtt. De csak pénzünk lett volna, mert akkor sem volt ám. A parasztnak ki kellett nyitni a bukszáját búcsúkor, akkor muszáj volt neki adni, mert ha nem akkor baj volt. A karácsonyt is megtartotta illendően mindenki. Mikor gyerekek voltunk, már alig vártuk, hogy három óra legyen, aztán elmentünk a faluba karácsonyt köszönteni. Olyan gyönyörű hangos volt ez a falu, mert minden gyerek járt házról házra. Ahol köszöntöttek, ott hol diót, hol ezt, hol azt adtak. Valahogyan olyan boldog volt az ember, de nem azért, mert kapott valamit. Még az állatoknak is jó volt. Szilveszterkor hazamentünk a miséről, akkor a szárt elejbük kellett rakni a teheneknek, mert az volt a divat. Egy kéve szárt raktak eléjük, hadd rágódjanak. Megbecsülték akkor az állatokat is.

1. sz. fotó Tömésház építése az 1950-es években Felső sor: Szabó József, Máté Ferenc, Muzsai Ráfael, Peczár Vilmos, Szabó Károly, Alsó sor: Rutmajer János, Peczár Vilmosné, ? , ?

2. sz. fotó Aratás Kokaséknál (1940) Csizsár Rudi (Kokaséknál volt szolga a legszélén alig látszik), Kiss Jenő, Kiss Ferenc, Kissné Ominger Brigitta, Kiss Jenő Első a kaszás, őt követi a marokszedő, utána a kévekötő Fotó: Máté Ferencné Kiss Katalin képe, Makkos Fatime készítette.

|  128

129 

|

Bojnár Viktor

3. sz. fotó Szántás a Fácán és a Fickó ökrökkel a Dömötör tagon. A képen Máté Géza látható 1944-es felvételen. („Megy az eke, szaporodik a barázda, / mintha egy nagy könyv iródnék olvasásra./ Papirosa a határ, a tengerszéles,/ a tolla meg az a szegény öregbéres.” - írja Illyés Gyula a Megy az eke című költeményének első versszakában.)

Édesapám mezőgazdaságban dolgozott, utóbb meg vadőr volt. A bágyogi állomástól Csécsényig meg a patonai erdőnek a széléig volt a vadászterülete. Aztán hun erre ment, hun arra. Édesanyám eleinte a csendőröknél volt mosónő, a háború után meg a téeszcsében mosogató. A Róka Vince este 8-9 óra felé bevitte a tejeskannákat, ő meg elmosta. 1938-39-ben 2 évig gulásgyerek voltam Bágyogszováton, az első évben húsz a második évben pedig huszonegy pengő volt a bérem, melyre a gazda lánytestvére adott még egy pengőt. Bertalan Pista bácsinál, - aki suszter volt Sövényházon, ott ahol a bolt van - édesanyám 8 pengőért csináltatott nekem csizmát. Aztán meg az Enzsöl Jóskánál voltam gulás, ott a Szapudér kanyarban volt a rétje és az Énzsöl Illésnek. 1940-ben a Bertalan Andrásnál, 41-ben Csécsényben és Bodonhelyen szolgáltam. Bodonhelyről visszakerültem Kónyba Dömötör Istókhoz, aztán két évig a Czakó Imrénél, két évig a Melegh Illéséknél voltam.

A fiatalkor élményei

Kokas kocsma az 1920-as években Az épület ma is áll. Sokáig itt volt a Tsz iroda, most magántulajdon. A jobboldali épület is Kokaséké volt, mészárszék, istállók voltak itt. (Ma egykétemeletes társasház van a helyén.) Balról van napjainkban az önkormányzat.

|  130

Czakó Imrénél történt egyszer, mikor éppen rakodtunk. Az öreg mondja nekem: öcsém, mert sose szólított a nevemen, - eredj be reggelizni, mert Dobaiéknál már szedik föl a cséplőgépet, aztán jön át a masina ide. Te majd kocsival hordod az Aller Ernőhöz a leadást. Bementem, megreggeliztem, jött is a masina, hátraálltam a kocsihoz, aztán vittem a leadást az Aller Ernőhöz, aki akkor ott lakott a Lohring-házban. Egy idősebb ember, azt mondja itt ez a legény is rakodjon ő is. Aztán az én vállamra is rátettek egy zsákot, egy 120 kilósat. Az a német zsák volt, a rövidebb, nem az a hosszú, aprított száraz szelet volt benne, amit a lovakkal etettünk. Ahogy léptem a deszkára, onnan meg a lépcsőre, ott meg búza volt, elcsúsztam és hanyatt estem. A vállam két évig rossz volt, és az egyik még most is lejjebb van. Abban az időben nekünk a kocsmába nem volt szabad bemenni, csak a leventeotthonba. Az óvodának az egyik fele volt a leventeotthon, a másik meg a Papp Gézának a boltja. Ott volt a bikaistálló is. A levente otthonban lehetett pingpongozni, de a mi 131 

|

parasztkezünk, ami kaszára, kapára szokott, nem állt rá annyira a pingpongra. De volt ott egy kis szoba, ahol hallgathatta a rádiót, aki akarta. A Horváth Viktor az meg állandóan énekelt. A leventeotthonban, mindig föltaláltuk magunkat. Nekünk, kisebbeknek annyira nem volt kiképzés, de a nagyobbaknak igen, például lövészet a vásártéren, kispuskákkal. Kétféle puskánk volt, fapuska gyakorolni, meg rendes is, amivel lehetett lőni. Volt kétféle zászlónk is nekünk kicsinyeknek, meg a nagyoknak is. A kicsiknek a leventezászló-anya a Nemes Istók felesége, a Bertalan Mári volt. A nagyoké meg a Jobb Mária, a Jobb Viktor intézőnek a lánya. Akkor Hunnia volt a legolcsóbb cigaretta, olyan kis vékony, azt szívtuk, vagy sodortunk kukoricahajból. (1. sz. fotó) Egyszer meg mint oly sok szegény gyerek, elmentünk almát lopni a Burza-kertbe. A Burzánál mindig jelentkezni kellett, mikor mentél, meg mikor hazamentél. Aztán meg testvérem a Vilmos jelentette neki, hogy „méltóságos úr, lopók vannak a kertben!” Az öreg meg kidugta az ablakon a puskát, aztán durr. De akkor már senki sem volt ott. A 38-as tűzvészről csak annyira tudok emlékezni, hogy mondták, tűz van. Az öreg Boros István bácsinál gyulladt ki a ház, aztán átcsapott Görcsékhez, az a sor leégett, köztük Tóth sógorom is. A Kaszás András gyújtotta föl, a csendőrök őt keresték. Akkor még bejárósak voltunk a csendőrségre, hiszen édesanyám ott volt mosónő, így többet tudtunk meg. (Később be is igazolódott a gyanú, Kaszás Andrást el is ítélték. – a szerk.) Nagy tűz volt, az biztos. Másnap aztán körbementünk, megnéztük a helyszínen, kik hogyan égtek le. Még csak 10-11 éves voltam, de már föl tudtam fogni.

Lovas-kocsin Németországban 1944-ben kivittek minket Németországba. 170-en indultunk a templom elől. Akkor az újfaluban, Álix Kovácséknál voltunk szolgák a Szalánczy Gyulával. Aztán jött a parancs. Dömötör Istók már készen állt lovaival. A Magyar Józseféknél volt egy román menekült, a Pista bácsi, jó beszédes ember volt, szeretett viccelni. Azt mondja: „itt megy egy ügyes gyerek, ez jó lesz kocsisnak. Gyere be!” Bemegyek. „Itt van két ló”„ezeknek te leszel a kocsisuk, vinni a leventék csomagjait.” A Magyar Józseféké volt az egyik ló, a másik meg a Kertai Józseféké. Ez a két idegen ló volt összefogva, de egyszer kétszer közibek csaptam, végül összeszoktak. Aztán mentünk mi is a templom elé. Jöttek ki a miséről, ott volt a sok levente, sok csomaggal. Rakták föl azokat szépen a kocsikra, aztán sorakozó. Elénekeltük az Isten, áldd meg a magyart a templom előtt, és elindultunk. Elmentünk a mi utcánkon, a szélső utcán, már akkor is az volt a parasztoknak a bejárója,

|  132

és mentünk Fehértóra, föl Lébényig. December utolsó napján volt, jó száraz, fagyos volt a föld. Lébényben nagyon sok német volt, azok meg szilvesztert ünnepelve lövöldöztek. Lébényben, a legszélső házban aludtam, mint elfáradt gyerek, belefeküdtem a jászuba. Aztán csak arra lettem figyelmes, hogy bőgnek a tehenek, nyerítenek a lovak, meg bevilágít a villany a konyhaablakról az istállóba. Jön ám a gazda, kérdezem tőle: „itt a háború?”. Erre azt mondja: „ne félj, nem háború van, a németek köszöntik az újévet.” Mi gulyásgyerekek, ugye, nem így szoktuk, hanem a templom előtt az ostorral durrogtattunk. Ezek meg aztán lőttek, csak úgy járt a ház, én meg féltem. Reggel aztán fölkeltünk, ébresztőt fújtak a kürtösök, sorakozót. Mi, kónyiak is sorakoztunk, elindultunk, aztán megálltunk a határon. Vitéz Lajos altábornagy tartott ott egy beszédet; „azért mentek ki, mert már erre vannak az oroszok, de titeket majd a németek kiképeznek, aztán hazajöttök, és fölszabadítjátok a falutokat, meg az országotokat”. De ebből semmi sem lett, mentünk tovább, majdnem Linzig. A többit egy hónapjára bevagonírozták, mi meg ott maradtunk, Borsodi Ferivel, meg a Szabó Jóskával, mert mi hárman voltunk kocsival. Aztán tavaszi munkára hazahoztuk a lovakat. Jöttünk 3-4 kilométeres sorban, egy főhadnagy kísért vissza minket, egész Móvárig. De ott már nem volt sehol sem hely, ezért kimentünk Bezenyére, aztán aki hol talált helyet oda szállásolta be magát. Bezenyén találkoztunk a Varga Miklóssal meg a Markotabödögei Élő Lajossal Ők katonák voltak. Kis idő múlva azt mondják, nem nézik tovább a szenvedésünket, mennek tovább Németországba. Mi meg mondtuk nekik: előbb voltunk ott, mint ti! Aztán végül különös úton hazaszöktünk. Bezenyéről nekiindultunk Móvárra. Egy magas rangú német tiszt fényes ruhában, kiöltözve, nagy farkaskutyával, elejbénk állt, mondott valamit, aztán odébbállt. De nagyon nézett minket. Nekünk meg (azt mondtuk) parancsba adták, hogy édesapánk megy ki a frontra, neki vittünk csomagot Móvárra. Fáradtan mentünk térdig érő vízben a mosoni hanyban, majd eljutottunk a Horvátkimle-Krisztinamajori állomáshoz. Hamarosan a krisztinamajori földekre értünk, az uradalom szélső házához. Ott egy kicsi öreg bácsi segítségével, egy marhaistállóban pihentünk meg. Aztán jött egy magas férfi az intéző, olyan fogai voltak, hogy könnyen meg tudta enni a dinnyét, mert ki tudta harapni a közepét is. Birgeri-csizmában volt kiöltözve. Azután azt mondja nekünk: Az anyátok úristenit, honnan gyüttetek? Mondtuk neki, hogy apám testvérének vittünk csomagot, mert megy a frontra. Erre ő: Hol a nyílt parancs? A Borsodinak meg volt egy bőrkabátja, és mondja neki: itt van, csak nem tudom levetni, mert elázott. Erre az intéző felháborodik: akkor dögüljetek meg! Ültünk még egy kicsit aztán jött az öreg mondva, menjetek aranyos fiaim, mert az intéző, vagy a csendőröket hívja, vagy a katonákat, és agyonlődöznek benneteket. Én meg nem akarnám látni, hogy titeket itt 133 

|

agyonlőjenek. Már hajnalodott mikor Krisztina majorból menekültünk, ki az országútra, ami Győrt meg Óvárt összeköti. Már eléggé virradt, mi meg fáztunk. Egyszer csak jön egy katona, nagyon fújja a füstöt: ő volt a Fűzi Ernő. Az egyik kezében hozott valamit négy vagy öt cukros dobozban, a másikban meg a cigarettája. Óváron katonáskodott, és éppen szabadságon volt. Azt mondta nekünk: arra kérlek most benneteket, ha Lébényhez értek, még véletlenül se menjetek be, hanem vagy jobbra le a Hanynak, vagy balra kerüljétek el az állomást. Akkor ugye az országút meg a vasút egymás mellett volt. Minket nem érdekelt a tanácsa, mentünk, az állomáson meg rakodtak be a németek. Volt ott egy ember, két csutafarkú lova volt, meg egy kocsi, nem volt lőcs benne, mint a koporsó. Az elfektetett bennünket a kocsiban, aztán ránk ült. Aztán vágtában kihajtott Lébényen keresztül. Aztán mikor fordult meg, lelökdösött bennünket. Akkor vettük észre, hogy oroszul beszél. Gyerekek, ez már ruszki fogoly volt biztos. Így kerültünk be aztán Sövényházra. Mire odaértünk, jól besötétedett. Az egyik házból kijött egy öregasszony, és elkezdett németül beszélni. Mi meg magyarul szóltunk hozzá. Mondtuk neki, hogy haza akarunk menni. Az meg csak egyfolytában németül beszélt. Mondtam is a Ferinek meg a Jóskának, csesszétek meg, már megint kint vagyunk Németországban. Az öregasszony meg kicsit értett magyarul, és azt mondta: „esz mátyárország, enchundert kilométer még a határ”. Bent meg nagy zsivaj volt, mulattak, aztán kijött egy öregember, a férje is, majd egy SS-katona is. Az Öreg útbaigazított bennünket,: A töltésen ne menjetek, arra bombákat telepítettek. Sövényházról Fehértóra értünk, aztán tagútnak jöttünk haza. Agyon akartak minket lőni, mint katonaszökevényeket, ezért jelentkeztünk Győrben az Apáca utcai leventeotthonban. Borsodival meg a Szabó Jóskával szépen kiöltöztünk, és mentünk. Ez már két-három héttel később volt. A leventeotthonban egy főhadnagy fogadott bennünket. Tisztelegtünk. ”Honnan jöttetek? Hogy hívnak? Ki küldött benneteket?” kérdezte. A kónyi állomásparancsnok küldött. Akkor még a Csányi Mihály volt az, az akkori iskolaigazgató. „Az anyja … Nektek még az anyátok szoknyáját kéne fogni. Miért küldött az titeket ide?” „Mi kimaradtunk az iskolából, mert csomagokat vittünk a katona édesapánknak.” A főhadnagy meg ezután azt mondja egy őrmesternek: „Ezt a három kölket kiviszi a vasútállomásra, megállít egy autót amire felférnek, ha német, ha orosz, ha magyar, és Sopronba megy, aztán hadd menjenek. Hamarosan jött is egy, mi meg fölálltunk a tetejére, a februári hidegben. Az őrmester német volt, de magyarul megmondta a vezetőnek, hogy ha majd le akarunk szállni, jól megverjük a tetőt. Aztán ahol a műút elkanyarodik, ott vertük meg, aztán jöttünk be a földeken. Jelentkeztünk itthon, és elhelyeztek bennünket mezőgazdasági munkára. A Borsodinak az apja a medvei hídnál volt őrkatona, úgyhogy az maradhatott otthon,

|  134

mert kellett a gazdaságban. A Takács Imre is a medvei hídnál volt őr, a Szabó Jóskát odahelyezték, engem meg vissza a Dömötör Istókhoz. Így úsztuk meg a háborút, megmenekültünk az elmenéstől, de itthon annál többet dolgoztam. Az 1945-46-ot a Dömötör Istóknál dolgoztam végig, de aztán 47 derekán én voltam az utolsó szolga a faluban. Itthon maradtam, összefogtam édesapámmal, aztán fuvaroztam. (2. sz. fotó)

A bombázásról A bombázáskor (1944. december 22.) otthon voltam édesanyáméknál. A szélső utcában laktunk a sarkon, mellettünk meg a Kiss Ferenc bácsi. Volt egy telepes rádiónk, bemondta a légiriadót. Gyorsan elfújtuk a lámpákat, és akkor már Enese felett égett három Sztálin-gyertya, meg a Kistagra is ledobtak néhányat. Hamar lementünk a bunkerba. Én ott álltam elöl, a fagyos föld meg potyogott be, attól féltünk beszakad. Közben egy légiaknát ledobtak, ott előttünk. A bombázásnak egyszer csak vége lett, és nagy zúgást hallottunk Markota felől. A Bertalan Jóska bácsi meg, aki nagy hangú ember volt azt mondta: na ez már német vadász, majd ez kitol velük. Aztán a ruszkik el is tűntek, mert tényleg jött a német vadász. Akkor föltettük a fülhallgatót, és be is mondták hamarosan, hogy a szovjet nem tudom hányas alakulat sikeresen megbombázta a kónyi repteret (!?) Ugye a Hany akkor be voltak fagyva, a gátőrök meg pont úgy néztek ki, mint a légierősök. A vasút mellett a rampán meg sok repülőroncs volt. Ott, ahol most a Molnár Karcsi özvegye lakik (Vörösmarty utca), volt egy istálló, egy férfi - akit később a csendőrök el is fogták - rajzolgatott egy térképet. Három napjára le is bombázták Kónyt. Én szerintem azt jelenthette, hogy itt reptér van. Aztán szájról szájra járt, merre estek a bombák. A Kisutcán volt tűz, a Szalay Kálmánék előtt föl volt emelkedve a országút, a Fűziék meg az amerikásék házát is elbombázták.. Azt láttam, hogy ahol a légiaknák leestek, itt-ott égtek a házak.

Az oroszokról és Ruszki Rozi nénivel való találkozásáról Mikor az Istóknál (Dömötör István – a szerk.) dolgoztam, ruszkik voltak elszállásolva Dömötör Vince bácsinál, - ott vagy hárman- négyen is voltak, - meg az öreg Dömötör János bácsinál. Aztán egyszer olyan esősforma idő volt, jön ám a kisbíró, azt hiszem Kovács Sándor volt már akkor. „Azonnal fogja be a hintót szódás Kiss Mihályéknál, mert a szénásokat, meg Ruszki Rozi nénit, - az a Dömötör Szabarecki Jóskának az anyja volt, - kell el135 

|

vinni. A Jóska, annyi idős volt, mint én, együtt jártunk iskolába, haverkodtunk is. Az anyja meg egy orosz tanítónő volt, még az első világháborúból hozta az apja. ( Ő tanította az orosz nyelvet az iskolában, félig magyar tudással. Sokan emlékeznek még egy mondatára: „Mók, mók, tunnyitik nyelvtan, grammatiki.” - a szerk.) Igen megszeretett minket, hogy a Jóskával összebarátkoztunk. No aztán fölültek hátul ketten a kocsira, előre meg egy másik ruszki, aki részeg volt, mindig azt mondta, hogy nyargaljak. Hátulról meg mondta Roza néni, hogy ne fogadjak neki szót. Végül aztán jól nyakon vágta, és elcsöndesült. A hidat felrobbantották a vasút fölött, de az egyik fele már készen volt, a másik felét pedig sorompó zárta el nem lehetett rajta átmenni. A ruszki meg kiabált, hogy azon át kell menni. Roza néném meg mondta neki, hogy nem lehet, mert még nem kötött meg a beton. De csak erősködött, hogy át kell. Na az anyátok, én elvettem a sorompót. Így én voltam az első, aki átment azon a hídon. Roza néni megtudta, hogy Győrben az az állomásparancsnok, akivel együtt gyerekeskedett, azért mentünk el hozzá a laktanyába. Először nem engedtek be bennünket. Aztán végül kinyílt az ajtó, bemehettünk. Sorba álltunk az ajtónál, elöl Roza néni, aztán én, hátul meg a ruszkik. Kinyílt az ajtó, kijött a parancsnok, mindenhol cafrangok lógtak rajta. Roza néni meg elsikította magát, a parancsnok meg majdnem ös�szerogyott, ölelték, csókolták egymást. Igen sokáig, majdnem hajnalig ott voltunk. Mindent hordtak oda, ami volt,ételt, italokat.. Én meg rá akartam gyújtani, de nem volt gyufa, aztán mondtam a mellettem ülőnek, hadd gyújtsak rá. Akkoriban nem lehetett cigit kapni, ott meg egy hegynyi Szimfóniát borítottak az asztalra, hogy szívjam csak, meg rakja el belőle. De csak kettőt mertem eltenni. Ettünk, ittunk, hajnalba engedtek el bennünket. Akkor hajnalban még nem haza mehettem, hanem Markotára kellett bevinni őket a bíróhoz, hogy miért, azt már nem tudom. Bementek, én meg elnyargaltam, be Fehértóra, mert utánam lőttek, aztán úgy haza. Az Istók már ment kismisére, mikor hazaértem.

Vidám borbeszerző út Mórra Az Elek Sanyinak (Kovács Sándor –a szerk.) volt két kis ruszki lova, az egyik sárga, a másik meg olyan fakó. Ő hozott mindig Kokaséknak bort. Aztán egyszer csak megdöglött neki a lova. Mondja nekem Sándor bátyám: te öcsém, menj az öreg Kokasnak borért Mórra. Könnyen odatalálsz, aztán elmondta hogyan. Az öreg Kokas meg fönn támaszkodott a lépcsőn, pipa a szájában. Odamegyek hozzá, az öreg meg cserépkorsóból öntött egy pohár bort nekem. Olyan érdekes beszédje volt, nemigen lehetett megérteni. Ő is megkért, hogy menjek el Mórra borért. Elvállaltam, oda is találtam. A hordót pumpával töltötték

|  136

meg, mikor már a habzó jött fel, kiáltani kellett, hogy lassabban! A hordótöltés közben ittunk is. Aztán elindultam vissza. Hát eljutottam Mezőörsig. Ott egy öregember egy gazdához irányított, ahol megszálltam éjszakára, mert esőben nem akartam utazni. A gazda kérdezte, hogy hová megyek, mondom: Kónyba. Segítette kifogni a lovakat, s bementünk a házba, a felesége meg nem győzött jobbról, balról kerülgetni. Aztán csak kerülgetett, meg vacsorát is adott. Volt két leányuk is. A konyhában egy priccsen aludhattam. Az öreg korán fölkelt, megetette a lovakat. Aztán elkezdtünk beszélgetni az asszonnyal, aki kérdezte, hogy honnan jöttem? Mondom neki: Kónyból. Most ne haragudj meg, mondja, - én téged már valahol láttalak kisebb korodban-. Az meglehet, mert Csillag öreganyám a Kisutcán lakott, idesanyám meg a csendőröknél volt mosónő. Azt is elmeséltem, hogy volt nálunk egy csendőr, Szabó nevezetű, aki külön lakott a Hernicz Feri házában, mert a csendőrök egyébként az Aller házban laktak akkor. Ekkor ez a nő átölel, és azt mondja, te az Ágnesnek, a Bojnár néninek a fia vagy, a Viktor. Hát akkor összevissza csókolt, örült nekem, meg a leányokat is odahívta. Kiderült, hogy a vendéglátóm az öreg, a Szabó csendőr volt, akit nem ismertem meg. Eztán már bármikor mentem, - pedig egypárszor el voltam Mórra borért, - mindig megálltam náluk.

Az itthoni katonai élet és a munkás évek 1948. november 1-jén bevonultunk katonának. Először Én, aztán a Tóth Gyula, a Molnár Péter, Kertai Gyula, Horváth Gyula, a suszter Ráfi bácsinak a fia, meg a Kiss Gyula. Berettyóújfalura mentünk, azt se tudtuk hol van. Elvittek bennünket, két napot áztunk-fáztunk, utoljára beöltöztünk. Az egyik bakancs kisebb volt, mint a másik, még akkor szedett-vedett ruha volt. Amikor aztán már jobban ment a dolog, ki vittek bennünket gyakorlatra a Berettyó-partra, Berettyószentmártonon keresztül a töltésre. Volt nálunk gyalogsági ásó is - ezt később meg is szüntették, mert egy gyerek elesett, és eltörte a kezét -. Na, azzal kellett volna lövészteknőt ásni, de olyan fagyos volt a föld, hogy rendessel sem lehetett, nemhogy azzal. A kiképző századparancsnok egy hadnagy volt, és volt mellette egy politikai tiszt. Őket onnan lehetett megismerni, hogy a bal karjukon viselték a vörös csillagot. Egyszer csak fogadás balról, tisztelegj, mi meg tisztelegtünk, aztán oszolj, tedd tovább a munkát! A hadnagy egyszer csak odakerült énhozzám is. Ilyen jó rekettyebokros rész volt, tele szeméttel az alja. Én nem ástam lövészteknőt, hanem a szemétből összeraktam egy hozzá hasonlót. Na, kérdi, 137 

|

bajtárs, mi a feladat? Jelentem, lövészteknő. Na, akkor dobódjon bele! Belevetődtem, de a lábaim meg kilógtak. Hát így ellövik a bokáját. Á, mondom, hadnagy elvtárs, én se a bokáját lőném az ellenségnek, hanem a fejét, meg a szívét, hogy fölbukjon egyszerre. Nehogy aztán egy lábon tovább fusson utána! A hadnagy erre elmosolyintotta magát, aztán megkérdezte: bajtárs, hová való maga? Mondom Győr megye, Kóny. Aszondja erre, mikor megyünk Sopronba; Ikrény, Rábapatona, Enese, Kóny és felsorolt minden állomást. Nincs valami rokona Győrben? kérdezget tovább. De, van. az édesapámnak az öccse. Hol dolgozik? A postán! Akkor még jobban kivirult az arca, már láttam nyúlt a zsebébe. Hogy hívják az öccsét? Bojnár Mátyásnak. Hát aztán kiderült, hogy sokat kártyáznak együtt, meg a haverja őneki a Matyi bátyám, aki Bánfai-ra magyarosított. Aztán átölelt ott, és egyből megkínált cigarettával, meg még el is kellett kettőt-hármat tennem. Megkérdezte, hogy nem bántanak-e bennünket a szobaparancsnokok. Mondom nem-nem, de egy baj van, olyan messzi vagyok az otthonomtól, innen nehéz hazamenni. Á, azt mondja, nem sokáig tart ám, és elhelyeztetett Tatára… (3. sz. fotó) Leszerelésem után 20 évet dolgoztam a Műbőrgyárba, 20 évet a győri Textilben, és egy évet a TSZ-ben.

Mellékletek

1. sz. fotó Az osztálytársakkal 1936-ban Tanítónő: Csonka Valéria; 1. sor: Horváth Jóska, Horváth Jani, Horváth Pista, Németh Péter, Csonka Karcsi, Dömötör Sanyi, Csányi Laci, Finta Imre, Szabó Gyula, ?, Énzsöly Illés; 2. sor: ? ? Bertalan Vince, ?, ?, Bojnár Vilmos, Bojnár Viktor, Rigó Gyula, Csaplár Imre, Rigó Vilmos, ?; 3. sor: Csonka Irma, Csonka Annus, Szigeti Irma, Horváth Margit, Dömötör Vali, Dömötör Annus, Horváth Ilonka, Takács Magda, Máté Etus, ?, ?, Földes Iren, Kókai Katus, Tóth Irma, Horváth Iren, Máté Ágnes; 4. sor: Máté Jolán, Czakó Franci, ?, ?, Hancz Margit, Hancz Mariska, Kiss Ágnes, Szabó Gizi, Takács Mariska, Finta Iren, Finta Gizi, Kertai Etus, Csányi Babi, Szabó Margit, ?, ?; 5. sor: Kozma Jóska, Csikai Ignác, Bojnár Miklós, Horváth ? , Finta Ottó, Kovács Imre, Szabó Gyula, Szabó Józsi, Horváth Laci, Rigó Vilmos, Kamondi Pityu, Farkas Jóska, Énzsöly Sándor, ?, Takács Jenő, Rigó Jóska, Kiss Lőrinc.

|  138

139 

|

Dobai Sándor atya A gyerekkorról

2. sz. fotó Cséplés (masinázás) Kónyban 1950 vagy 1951 nyarán, Kiss János „csettegő”-jével. Enzsölné Aller Piroska: A két, ház formájú „építmény az asztag. A kép első részén, amin a férfi áll - ő a kévehányó - a már majdnem teljesen elcsépelt asztag. A masinán áll a kévevágó és az etető. A csettegő, azaz a kisméretű körmös traktor a kép jobb szélén látszik, ez hajtotta a masinát, vastag szíj segítségével. Az álló férfiak mögött a már zsákokban lévő gabona van.

Itt születtem Kónyban 1927. március 7-én. A házat, ahol születtem, Hajdina-háznak nevezték. Nagyon szerettem édesanyámat, édesapámat is. Gyermekkoromat is Kónyban éltem, emlékszem, a ház udvarán nagyon sokat játszottunk Enzsöl Sándor barátommal. A kónyi iskolába jártam, és Pápai Pötyi volt a tanító nénink, ő Fehértóról származott, és mint a későbbiek folyamán megtudtam, a kaliforniai konzul felesége lett. Sajnos édesanyám 1935-ben meghalt, édesapám pedig beteg volt, ezért a nagyszüleimnél nevelkedtem a mostani Petőfi utcában, amit akkor Kereszt utcának neveztek. Ők vettek pártfogásba, a nagymama mindig azt mondta: „Kisfiam, ha a világon valakinek már senkije nincsen, ne féljen, megóvja őt majd a Jóisten.” Akkor még csak a régi iskola volt, és én oda jártam. Nagyon kellemesek voltak a szabadidők, mikor bilickéztünk, meg futkároztunk. Jó emlékeim vannak arról, ahogy minket vezettek, tanítottak, irányítottak. Mint földműves szülők gyermeke, magam is sokat segédkeztem otthon, de ez egyáltalán nem volt megterhelő számomra. Lucernát, sokszor szénát hordtunk, és öregapámmal sokszor elmentünk a Zabtára, onnan hordtuk. Segítettem az állatokat etetni, itatni. Számtalanszor végigmentem lovaskocsival a falun. Emlékszem, mikor 42ben hoztuk előre a kosárban a lucernát, nagyapám meg azt mondja: fiam, elvesztettük a háborút. Akkor volt a sztálingrádi csata, és ő, aki öt évet volt orosz fogságban, már akkor megjövendölte ezt.

Az internátusban

3. sz. fotó Bojnár Viktor 1949-ben mint katona

|  140

Az elhatározás, hogy pappá legyek, később érkezett meg, nem egészen kisgyerek koromban. Itt volt a közelünkben egy bolt, a sarkon, ami később óvoda lett. Nagyon szerettem ott nézni a mérlegelést, meg a hasonló dolgokat, ezért boltos szerettem volna lenni, de ez aztán háttérbe szorult. Tulajdonképpen édesanyám vágya, kívánsága volt, hogy a papi pályát válasszam, de ezt sosem úgy emlegette, hogy kényszerítsen. 141 

|

Nem sokáig éltem itt Kónyban, mert a negyedik elemi után már a Bencés Gimnáziumba kerültem. Oda nyolc évet jártam, a négy első évben az „Isten szeme” internátusban laktam, amely most a múzeum épülete. Utána bekerültem a kispapok közé, az ötödik gimnáziumban már mint kispap szerepeltem. Maga boldog Apor Vilmos püspök vett fel a szemináriumba, sokat ministráltam is neki a püspökvárban, mint kis szeminarista. A püspök gyakran eljött hozzánk a szemináriumba, és mindig kedvesen szólt hozzánk. Kettesével beosztott minket gimnazistákat, hogy hetente menjünk hozzá ministrálni. Mint ministránsok, reggelit is kaptunk nála. Nagyon kedves, közvetlen ember volt, szép emlékeim vannak róla. Bár sokat nem beszélgethettem vele, de jelenléte a szemináriumban jót tett és nagyon megható volt. Gimnáziumi társaim közül még vannak jócskán, bár háromnegyed része már a túloldalon van. Tizenöten jártunk oda, ebből öten lettünk papok. Többen a háborúban vesztek oda. Azzal az öttel később is jó kapcsolatom volt. Mikor 30 év után újból hazajöttem, mindegyikükkel föl tudtam venni a kapcsolatot. De őket itthon szentelték fel, míg engem Belgiumban. Én itthon tulajdonképpen nem is érettségiztem le, mert nem volt mód rá. Mikor a nyolcadikat megkezdtük szeptemberben a háború már nagyon viharos volt. Akkor már nem is a bencésekhez jártunk, mert intézetüket a németek teljesen elfoglalták, hanem a kármelitáknál adták a leckéket a bencések. Mikor az internátusban laktam, nyaranta ugyanúgy részt kellett venni itthon is a munkákban, de én azt nagyon szívesen csináltam. Nagyon nem kellett elmerülnöm a paraszti munkákban, azt nem kívánták tőlem, de a ház körüli munkákat elvégeztem. Nem érzetem soha úgy, hogy az ilyen munka megszégyenítés lenne, nekem, mint diáknak. Volt akkor a diákcsoport, mindig a Száriéknál gyülekeztünk, vagy az Alleréknál, - aki gabonaátvevő volt, - aztán együtt mentünk a misére. Az, hogy diák voltam, egyáltalán nem választott el a többiektől. Persze nem volt meg az a nagy barátság közöttünk, mintha otthon laktam volna, de egy külön csoportot alkottunk. Részt vettem a futballcsapatban is, jártunk játszani a környékbeli kis falukba. Egyszer Dörbe mentünk, arra emlékszem, és beleszorultunk a kátyúba. Lovaskocsival vittek bennünket, és akkora volt a sár, hogy az embernek lehúzta a csizmáját. Akkoriban még nem tartottak bajnokságot, meg mezeink sem voltak. Volt egy klottgatyánk, egy fehér trikónk, és kész. Szegényebb világ volt az. A szervezés akkor a káplán feladatai közé tartozott, ő szervezte a verbunkot is, ezek akkor inkább az egyházhoz kötődtek. A legemlékezetesebb futballistatársaim a Kamondi és a Görcs testvérek voltak. A verbunkban nem szoktam részt venni, azt csak néztem. Minden kocsmának volt akkoriban verbunk-csoportja. Emlékeim szerint akkor még öt kocsma volt, és mindegyiknek a csapata járta a verbunkot a templom előtt búcsúkor.

|  142

A német uralom, a levente-sors és a bombázás 1944-ben a németek uralma alá került az ország, és a gyakori bombázások miatt hazaküldtek az internátusból bennünket, mert Győr nagyon veszélyes volt. Győrben, mint levente, én nem szerepeltem, mert minden gimnáziumnak megvolt a maga sportköre. A gimnázium keretében tartották a tornaórákat, és sokat jártunk ki a tanárunkkal a Duna-partra. Mikor aztán hazajöttem, arra már nem emlékszem, leventeként milyen kötelező feladataink voltak, mindenesetre akkor már a leventék közé számítottam. Ez a dolog nem volt annyira tisztázva, nem is fogtuk föl, mit is jelent. A híradás akkor is, ugyanúgy, mint most elkente és meghamisította a dolgokat. Kóny bombázásakor is itthon voltam. Amikor a temetőre esett egy bomba, arra emlékszem. Egy pedig a „Kese Dömötörékhez” esett az udvarba, az felborította a megrakott szekeret, mert éppen takarulás volt. A legemlékezetesebb az volt, mikor a Hanyt bombázták le, és dobálták a világító lámpákat. Olyankor mindig levonultunk a bunkerba, ami egy répaverem volt tulajdonképpen a pajta mögött. Az ember sokat nem gubbaszthatott ott, mert az sem volt valami nagy védelem. (1. sz. fotó)

Minden fiatalnak el kell indulnia Nyugat felé Itt Kónyban ért aztán az a miniszteri rendelet, hogy minden fiatalnak el kell indulnia nyugat felé, mert három nap alatt visszaverik az oroszokat, és akkor visszajöhetünk. Úgyhogy elindultunk gyalog, télidőben. Két kocsi vitte a csomagjainkat, hogy a segítségünkre legyen. Körülbelül százötvenen voltunk. Jókedvűen és nevetgélve indultunk, Imre bátyám viszont sírt, miközben elkísért a falu végéig. A többi felnőtt is sírt, mert azok tudták, érezték, hogy mi van. Mi meg csak bolondoztunk, hiszen még csak 17-18-19 évesek voltunk. Először Lébényben álltunk meg, ahol istállókban szállásoltak el minket, utána pedig Hegyeshalom felé vettük az utat. Mosonmagyaróváron is megálltunk, azután pedig átkeltünk a határon. A magas hóban gyalog értünk Sankt Pöltenbe, ahol bevagoníroztak bennünket, és elvittek minket Észak-Németországba. Ott munkaszolgálatosok lettünk, erdőirtást, lövészárokásást végeztettek velünk, és volt olyan is, hogy alkatrészeket vittünk ki a lövészárokba. Onnan lőtték ki a V2-es rakétákat Anglia felé. Többször vittek minket egyik helyről a másikra, Nordholzban töltöttük a leghosszabb időt. Húsvétkor éppen felvittek minket Észak-Németországba, akkor már német ruhában voltunk, és a négycsövű ágyukhoz akartak kiképezni bennünket. A 143 

|

kiképzés azonban soha nem történt meg, inkább elvittek minket Gromingenbe, ez egy észak-Holland város, a húsvétot is ott éltük át. Mégpedig úgy, hogy a németek a húsvétot ünnepelték, és nem adtak enni nekünk. Addig megvolt a rendes munkaszolgálati koszt, de akkor nem kaptunk semmit. Majd újra bevagoníroztak bennünket, és NyugatNémetországba, egy Ofeni barakktáborba kerültünk. Végül május 3-án ott estünk fogságba, hogy pontosan kik is fogtak el minket, az amerikaiak vagy az angolok, azt nem tudom. De azt hiszem, az elején inkább amerikaiak voltak, aztán átadtak minket az angoloknak. A foglyok összegyűjtése valószínű, az angolok feladata volt, amit sajnáltunk, mert az amerikaiaknál jobb volt az élelmezés, és az utánpótlás is jobban jött, viszont az angolok jobban szűkösködtek vele. Mivel még harmadikán estünk fogságba, más elbírálás alá estünk, mintha 8-án a háború vége után fogtak volna el minket. Akkor kevésbé keményen, szigorúan bántak volna velünk. Aznap röpködtek körülöttünk a felderítőgépek. A németek tudták, mi vár rájuk, gyalog, meg biciklin menekültek, de mi föl sem fogtuk, mi lesz, vagy hogy lesz. Egyszer csak odaállt egy dzsipp, rajta meg amerikai katonák. Egy dzsipp beállt mögénk, egy elénk, aztán futás be a front mögé. Ott három-négy napot is táboroztunk, de mindig vittek minket tovább és tovább. A táborokat csak úgy neveztük: a homokos tábor, a sáros tábor, aszerint, hogy hol mi volt a talpunk alatt. Egyszer az egyik helyen esett az eső, mi meg nyolcan, tízen összebújtunk két-három katonaköpeny alatt. A víz folyt le a köpenyen, mi meg beszélgettünk, hogy te honnan vagy, meg te honnan vagy. Hát Slezák Feri, vértesszőlősi osztálytársam is ott volt velem a köpenyek alatt. A többiek inkább kónyiak voltak, meg innen a vidékről. Teherautóval is szállítottak minket, úgy voltunk fölnyomva a teherautóra, mint a szardíniák a dobozban, hogy minél többen ráférjünk. Mikor jött a kanyar, gond volt, hogyan forduljunk, hogy föl ne dőljön. A kónyiak egy része akkor még velem volt, egy részét pedig elvitték Keletre. Mi maradtunk a nyugati végeken, Hollandiába, majd Belgiumba vittek minket. A belgák nem szerettek minket, mert nem tudták megkülönböztetni, hogy mi magyarok vagyunk, - mert német katona ruhában voltunk,- mi meg nem tudtuk azt jelezni. Előfordult, hogy megdobálták a vagonokat. Aztán február 28-án véget ért a fogság. Jól télidő volt akkor, mi meg sátor alatt aludtunk. A sátrak egy méter mélyen voltak beásva. Akkor éjszaka a muzsikus-cigányok sátra, amiben volt egy kályha, kigyulladt. Az angolok meg megijedtek, hogy valaki megszökik, ezért sorakozó volt, és mindennap megszámoltak bennünket háromszor. Ötösével állítottak sorba, és úgy számoltak meg minket. Reggel megkaptuk a fekete kávét, délben azt a fél liter löttyöt, ami ebédnek

|  144

számított. Azt mindig nagy kondérokban hozták, és konzervdobozból készített kanállal mérték. (2. sz. fotó)

A pappá levés útja, Belgium… az 56-os magyar menekültek Egy esti sorakozónál, engem kihívtak a sorból. Rettenetes érzés volt, hogy 2000 gyerek közül, csak engem hívtak ki. Bevittek a parancsnokságra, aztán már vissza sem mehettem, el sem búcsúzhattam a többiektől. Ott a parancsnokságon nem értettem, hogy mit akarnak. Ujjlenyomatot kellett adnom, aztán a kezembe nyomott egy papírt az angol főnök. Akkor kinyílt az ajtó, ott állt egy szakállas missziós atya, és annyit mondott nekem: „Sie sind frei”. Ön szabad. Hát így szabadultam ki. A többiek hazakerültek, hogy mikor, hogyan azt nem tudtam, nem is volt értesülésem róla. A hazaiakkal sem tudtam sokáig levelezni. Azután a missziós atya elvitt egy olyan helyre, ahol összegyűjtött jó néhány paptanulót, lettet, litvánt, észtet, ukránt, lengyelt, és volt közöttünk egy román is. Így lettünk aztán negyvenen, köztük kilenc magyar. Közülük csak én lettem pap, és a Slezák Feri volt az, aki három év után, még mielőtt elhatározta volna magát, kilépett. Ez márciustól egészen szeptember elejéig tartott. Kínából visszajött missziós atyák tanítottak bennünket például latinra. Egyszer aztán meglátogatott minket egy magyar pap, Lakatos tisztelendő, és megkérdezte: fiúk, mit szeretnétek csinálni? Akkor hárman mondtuk neki, hogy tovább szeretnénk tanulni. Ő szerzett helyet a szemináriumba, és ösztöndíjat a továbbtanuláshoz, és általa nevelőszülőket is kaptam. Így kerültem oda egy családhoz, akiknek a fiuk ugyancsak papnak készült. Őt Lőrincnek hívták, és két évvel járt fölöttem a szemináriumban. (3. sz. fotó) Sok idő eltelt míg a hazaiakkal föl tudtam venni a kapcsolatot. Már a szemináriumi éveim alatt tudtam levelezni, de csak 30 év után 1974-ben jöttem haza. Talán jöhettem volna korábban is, ha előbb kérem a belga állampolgárságot, de nem siettem vele. Meg azért sem jöttem, mert az 56-os menekültek körében tevékenykedtem, és akkor még kínos volt, hogy valaki ilyen tevékenység után hazajárjon. Úgyhogy megvártam, mikor már kevésbé veszélyesen térhettem haza. Az elején, még jól átvizsgáltak Hegyeshalomnál. Egyszer hoztam szentképeket egy barátomnak, akit pappá szenteltek, és azokat megtalálták, de azért végül átengedték mindet. 145 

|

1956-ban én fogadtam a magyar menekülteket Belgiumban. Az nagy esemény volt. Voltuk köztük kónyiak is, de sajnos ők már mind meghaltak, kivéve a Domokos Lacit. Amikor befutott a vonat, én reverendában álltam ott, és elkiáltottam magam: „Vannak-e itt Kónyiak?”. Erre többen kidugták a fejüket az ablakon. A következők jöttek: Dobai Gyula, aki az unokatestvérem volt, aztán a Bertalan Feri, András bácsinak a fia, Szalai Imi, ő a tőszomszédunk volt, a Bütyök (Horváth Imre - a szerk), aztán meg a Virág Feri. Ők mind kint is maradtak, más lehetőségük nem volt. Nem úgy ment akkor, hogy csak fogjuk magunkat, és hazajövünk. Ők ott kint találtak munkát. Először mondtam nekik, hogy várjanak, majd jövök vissza, és akkor szerzünk munkahelyet, mert ők Spában voltak, nekem meg egy másik táborba kellett mennem. Aztán jött egy ajánlat egy malomtól, és Bertalan Feri, a Dobai Gyula meg a Szalai Imi abban a malomban kezdték a munkájukat. Idővel megnősültek, és mindegyiknek szépen sikerült az élete, bőven megvolt a megélhetésük.

Időnként itthon Kónyban 1974-ben, mikor először hazatértem, kicsinek láttam a falut, töpörödöttnek. Azok az utcarészek, ahol régen jártam, ahol a szederfák voltak, mind olyan kicsinek tűntek. Az emberek pedig addigra már alig ismertek. Persze, papként a ruhámról is felismertek, én pedig köszöntem mindenkinek. Igaz nem mindenki köszönt vissza, de a kapcsolatom az jó lett sokakkal. A jó kapcsolatom a rokonsággal és a jóbarátokkal, ismerősökkel is megmaradt. De olyan sok időm nincs a kapcsolatokra, mert általában csak egy hónapot vagyok itthon. Ráadásul eleinte úgy volt, hogy egyik évben jöttem én, másik évben pedig jöttek ők látogatóba. Szerveztünk például gyermektábort, azon is voltak kint.

Találkozás a Pápával II. János Pál pápával akkor találkoztam, mikor egy évvel az ellene elkövetett merénylet után újrakezdte a kihallgatásokat. Magyar papok voltunk ott Rómában körülbelül 28-30-an, és akkor meghívott bennünket a Castel Gandolfói kápolnába, hogy részt vegyünk a miséjén. A misét együtt koncelebráltuk vele. Az énekeket én vezettem, mert a papok között jó nótásnak ismertek. Utána mindegyikünket személyesen fogadott, és adott nekünk egy rózsafüzért is. Mindegyikünkkel azon a nyelven beszélt, ahogy a |  146

legkönnyebben tudtunk vele társalogni. Volt, akivel franciául, volt akivel németül, de én például lengyelül üdvözöltem. Utána részt vettünk az általános kihallgatáson, ahol már nagyon sok ember volt.

A Kossuth utcai Mária-szobor; A Kossuth utcai Mária-szobor 1993-ban került ide. Azt a szobrot, ami ott fent állt, az idő már annyira tönkretette, hogy az arcát sem lehetett kivenni, csak éppen volt egy kis maradék az emberi testformából. Az úgy nagyon szomorú látvány volt. Mivel nekem nagyon jó kapcsolataim vannak a Banneux-i kegyhellyel, kértem egy szép nagy szobrot, amit aztán egy autóbusz hozott el Magyarországra. Zarándokok buszába tettük be, aztán Hévízről a saját autómmal hoztam haza. Aztán ide állíttattuk fel, mint emlékművet, itt őrizzük azt. A szobor a Banneux-i jelenést ábrázolja, és mikor most is mit minden évben Sarlós Boldogasszonykor megemlékezünk, felidéztem ezt a történetet, és megmártottuk a kezünket abban a vízben, amit a Banneux-i forrásból hoztam. Azóta, hogy elhoztam a szobrot, gyakorlatilag minden éven itthon vagyok. (3. sz. fotó) Az autózás szerencsére még megy, még most is sokfelé járok. Még mindig tartok miséket, végzem azt a munkát, ami eddig is a feladatom volt. 40-50 sőt néha 100-200 kilométeres utakat jelent ez, de megyek és összegyűjtöm a híveket. A mise után mindig van egy kis beszélgetés, találkozás. Régebben nagy ünnepeket csináltunk, például a Szent István-ünnepet, gyermektáborokat, zarándoklatokat, de már a hívek is idősödnek, nem lehet úgy győzni, mint azelőtt. A magyarságukat még nem adják föl, de kapcsolataikat a magyarokkal már igen. Egy idegenbe szakadt csoport mindig olyan, mint mikor egy fáról leszakítanak egy ágat: azon már nem lesz új hajtás, lassan elszárad. Így van a kinti magyarság is, mert már nincsen utánpótlás. 1956 egy nagy utánpótlás volt, azok számára, akik a háború után ottmaradtak. De ezek a kint élő magyarok lassan kihalnak. A gyerekek pedig már kevésbé beszélik a nyelvet, de legtöbbször nem, az unokák pedig szinte egyáltalán nem.

147 

|

Mellékletek

A Magyar Vöröskereszt értesítése a szülőknek Belgiumból

2. sz. fotó A rajz Pozsgai Lászlót ábrázolja 18 éves korában, 1946-ban a belgiumi hadifogsága idején. Még „gyerek” volt, amikor elhurcolták nyugatra a leventeként 1944 utolsó napjaiban. A rajzot Csapech Károly készítette.

1. sz. fotó A képen a 10 éves Karácsony Rezső látható, Dömötör Sándor Kóny, Kossuth utca 38. sz. alatti házának romjainál, melyet az amerikaiak bombáztak le 1944. szeptember 28-án.

3. sz. fotó A Kossuth utcai Mária szobor

|  148

149 

|

Horváth Ferenc A nagyapáról és az édesapáról Én az Árpád utca 3-ban születtem, akkor az Újtelep 393-as házszám volt. Akkoriban még nem voltak utcanevek, azokat csak 1950-ben vezették be. Addig csak Kisutca, Újtelep, Első utca, Második utca, így különböztették meg az utcákat. A falu Rehöreg Imre bátyánkig tartott. Azon túl az újtelepi részt csak 1920-ban mérték ki. A markotai úttól a fehértai útig a székesképtalané volt. Azt tudom, hogy a vasúton mikor indult meg a forgalom. Nagyapám akkor volt hatéves gyerek, mikor 1879. augusztus 12-én az első vonat jött Sopronból. Ahol most a vágóhíd van, oda mentek ki az emberek, hogy megnézzék az első vonatot. Két kis kocsival jött, meg egy mozdonnyal, de nem ekkorák voltak, mint most. Ezt nagyapám sokszor elmesélte. Azt mindig elfelejtettem tőle megkérdezni, hogy a Rózsás-kanálist mikor ásták. Azon sokáig ment a vita, mert a döriek nem engedték meg, hogy a megyén menjen föl a csatorna, arra Csécsenynek, meg a Gula-réten. Azért hívták azt pörösnek, mert ezen pörösködött a döri elöljáróság, meg a kónyi. Ezért aztán idébb hozták, meg a földet is a kónyi oldalra rakták. Aztán mikor a téesz megalakult, elgyalultatták a töltés innenső oldalát. (1. sz. fotó) Apám még iskolás volt, az Újfalu végén gulásgyerekeskedett a Dombi Jóskáéknál. Azután meg Nömös Mártonéknál lett szolga, ott az Öreg utcában. Még gyerekkorában odakerült, mikor kimaradt az iskolából, a hatodikból, aztán míg sorozásra nem vitték, húsz éves koráig ott szolgált. Azok együtt gazdálkodtak a Nömös Jánossal, mert annak nem volt családja. A Pozsgai Ferenc bácsival voltak ott szolgák. Aztán mikor kitört az első világháború, akkor berukkolt, és kikerült a keleti frontra. Akkoriban vonaton történt a katonaság meg az élelmiszer szállítása, és sok ember kellett a vasúthoz. Ő meg hazajött szabadságra. Akkor mondták neki, hogy jöjjön ki a vasútra munkásnak. A vasút pedig fölmentette a katonaság alól, és itthon maradt egészen a háború végéig. A háború végén megint berukkoltatták, és Vácra került a Varga Jenő apjával együtt. Aztán megint visszament a vasúthoz. Ott is maradt1927-

|  150

ig, de aztán a szívével megbetegült. Akkor jött ide a Hangyába boltosnak, és itt is maradt 1943-ig. Amikor 1939-ben a Fölvidéket visszacsatolták, apámat megint bevonultatták, és Galántán volt fél évig katona, de leszereltették, addig anyán vezette a boltot. Amikor délvidéket visszakaptuk, akkor megint be kellett vonulnia, és csak 1942-ben jött haza. 1944. novemberben ismét bevonultatták, akkor itt voltak közel, Borsodi Ferenc bátyámmal, Boros Istók bácsival, Bertalan Tamás bátyám, Kiss Imre bácsi, meg a Virág Balázs a csécsényi Rába-hidat őrizték egészen 1945-ig. Ekkor történ velük. Egy Nagy nevezetű patonai ember volt a szakaszvezető, a hídőrség parancsnoka. A hidat alá aknázták a németek. A szolgálatot meg úgy osztották be, hogy ketten innen álltak a hídon, ketten meg a szentmihályi oldalon. Aztán akik a túlsó oldalon voltak, mindig attól féltek, hogy ha fölrobbantják a hidat, át sem tudnak jönni. Mindig azon ment a vita, ki legyen ezen az oldalon. Amikor nem voltak szolgálatban, biciklivel jöttek el a csécsenyi úton, még télen is. Apám egypár órára hazanyargalt segíteni anyámnak meg nekem, aztán ment vissza. 1945. március 22-én 3 órakor aztán tényleg fölrobbantották a hidat. Ugye arra számítottak, hogy az oroszok Tétről Enese felé mennek, de aztán a csécsényi úton jöttek. Előtte jöttek a németek, motorbiciklivel hárman, és mondták apáméknak, hogy hagyják el a helyiséget, (csécsényben volt az utolsó ház, ott voltak elszállásolva) föl fogják robbantani a hidat, mert az oroszok megindultak Tétről. Édesapán haza is jött. A Sírtónál meg akkor ásatták a nyilas katonák keresztben az úton egy tankcsapdát, két méter mélyet, meg négy méter széleset, hogy az oroszok ne tudjanak átjönni a tankokkal. A Papp Géza volt a nyilas parancsnok, egyidős édesapámmal, apám mondta is neki: „Miért ássátok ezt, már a Rábán is átjöttek, nem ám itt a Sírtónál akarjátok megállítani a ruszkikat.” A Nagy nevezetű szakaszvezető azzal engedte el őket, hogy menjenek haza, vegyenek egy napi élelmet, és jelentkezzenek Óváron, onnan majd továbbküldik őket szolgálatra. Be is osztották volna őket a medvei hídhoz, de Torma bácsi, a nyugdíjas csendőrörsparancsnok azt mondta nekik: „ne menjetek egy rohadt lépést se, hová akartok menni? Mire besötétedik, itt lesznek az oroszok, nem von titeteket felelősségre az atyaúristen sem.” Ketten, a Kiss Imre bácsi, meg a Virágh Balázs mégis azt mondták, hogy ők nem tagadják meg a parancsot, és elmentek Óvárra. Ott meg beosztották őket Medvénél a Duna-hídra, ahol fogságba is estek, és csak 1947-ben jöttek haza. A nyilasvezető meg keresni kezdte édesapámat, amiért azt mondta, hogy ne ássatok itt tovább. Cseresznyák Jóska bácsi udvarán jöttek át, hogy elvigyék édesapámat, amiért lázított. Apám, Bertalan Tamás bácsi, meg a többiek kifutottak 151 

|

a kertbe, ott volt Varga Ráfi bácsinak egy szalmakupaca, abban bújtak el. Ott várták meg, míg az oroszok „bejöttek” este, csak akkor bújtak elő. Ha megtalálják őket, agyonlőtték volna mindnyájukat, olyan hatalmuk volt a nyilasoknak.

Az iskoláról és az osztálytársakról Én 1927. szeptember 29-én születtem. Három éven át laktunk a Hangyában, mert a boltot is, meg a kocsmát is édesapám vezette. Előtte egy Hegedűs András nevezetű volt a Hangyában, az megbukott, s utána kapta meg édesapám. Hátul szolgálati lakás volt a Hüccskiben. Aztán később Kiss Vince bátyám vállalta el a kocsmát, akkor hazajöttünk ide az Újtelepre. Az iskola igazgatója Csányi Mihály volt, tanítóink pedig Cseh Kálmán, Veér Ede, Tóth Ferenc, és Tóthné Sass Valéria. Öten voltak, de tanterem meg csak négy, úgyhogy az ötödikhatodik egy osztályba járt. Az osztályban 29-en voltunk fiúgyerekek, a lányok meg 16-an. Az első sorban ült, - erre még emlékszem,- a Kiss Imre, a Szabó Jóska, (aki ott lakott a posta mellett), a Simon Feri, meg Dömötör Gyuri. Utána ültem szélrül én, aztán a Lenner-tagi Horváth Jóska, meg a Szalai Jenő. Iskolatársam volt még, a Kálmán Jenő, a Samu Miska, a Szabó Jenő (Suszter Jenő), a Finta Ottó, Kiss Ernő, Szabó Alajos. A Tóth-tanító egyszer a Vali lányát tanította korcsolyázni a Sírtón. Előtte való nap, valakik jeget vágtak ki a tóból, a jégvermekhez, Ők estefelé meg nem vették észre, és beleszakadtak a tóba. A Valinak volt egy aranykeretes szemüvege, az is bele esett a vízbe. Aztán tavasszal Borsodi Feri gereblyével kutatott és megtalálta. A Sírtóban még tavasszal is mellig érő víz volt.

A jégvermek és a kutak A kocsmák mellett, akkoriban jégvermek is voltak. Négy méter mélyre ásták őket, a belsejüket meg zabszalmával bélelték ki. Télen vágták a jeget a jégvermekbe a tavon, a Fődvételben (a régi focipálya mellett). Ott annyi víz volt, hogy derékig lehetett járni benne. A kivágott jeget a vermekbe rakták. A vermek tetején vastag nád volt, hogy ne melegedjen át nyáron se. Az volt a hűtő a kocsmárosoknak, meg a henteseknek is. A Hüccskinek is volt, meg a Klafszkyéknak a Kisutcán, a Kokaséknak, Molnárnénak itt a Keréktó szélén, meg a Meleg kocsmában, ahol később a suszteráj volt. Aztán mikor hőség volt, a vermekből egy faládában hoztak föl jeget ( abban nem olvadt olyan gyorsan), és a boros meg a sörösüvegeket abba tették bele. Így mindig jó hideg fröccsöt

|  152

ihattak a megszomjazók. Akkor a sör nem ment annyira mint manapság, mert drága volt. Bak sörnek hívták, csehszlovák gyártású volt. Meg a hentesek is - a Máté Jenő bácsi is hentes volt a Kossuth utcában, meg a Makkos Gazsi, a Klafszky, meg Aller János bácsi -, mikor disznót vagy borjút vágtak a jégverembe rakták le a húst. A hűtőről akkor még jószerént nem is hallottunk. Aztán meg voltak kutak is a faluban. Egy a Kisutcán, a régi tűzoltószertárnál, (a Patkó-kocsma környékén). Ott akkora kút volt, hogy ha a Kisutcai részen tűz ütött ki, abból lehetett a tűzet oltani. Volt egy hatalmas kút ott, ahol a régi iskola kerítésének vége van, és volt egy a Sírtónál is, a kápolnától egy kicsit visszább. A kutakhoz hozzá tudták kapcsolni a sugárcsöveket, és azokkal tudtak oltani elsősorban, mert a házi kutakból egy-kettőre elfogyott a víz. Akkor még kéziszivattyúja volt a tűzoltó egyesületnek, és fölváltva hajtották; innen is négy ember, onnan is négy ember.

A tűzvészről 1938-ban volt nagycsütörtökön este a tűzvész. Ominger Gyuri bátyám felesége, a Margit is akkor halt meg. Öregapámék is akkor égtek le, mert ott laktak, ahol most a Kurunczi. A házat még dédöregapámék vették közösen, még Faggyas-tó köznek hívták. Boros János bácsi lakott ott, ahol kiütött a tűz. Este volt már, nagy szél fújt, a mostani Liszt Ferenc utcától az Öreg utcáig minden leégett, ott Kiss Ferencéké már nem, de a Rohlingéké, meg Csikai Balázs bátyáméké még igen. 38 ház égett akkor le. Jöttek vidéki tűzoltók is, de a kézi fecskendőkkel kiszivattyúzták a kutakból már a vizet, így hiába jött a segítség. Mi, gyerekek másnap nem mentünk iskolába. Aztán kérdezték az emberek hogy ki volt a gyújtogató. Hát Kaszás András bácsi. Ők ott laktak szemben, ahol a tűz kiütött. Ott lakott a Boros János bácsi, és a Kaszás meg tőle akart pénzt kérni húsvétra a családnak, de az nem adott neki. Kaszás András meg mérgiben meggyújtotta Boros János bácsinak a házát. Legalább is ezt mondták sokan a gyújtogatás okáról. Akkor a csendőrök kijöttek, hogy ki is volt a tettes. A Kaszás András meg nagyszombaton elment a paphoz, - a Keszthelyi Gyula volt akkor az esperes plébános - hogy meggyónja a bűnét, mert a pap az úgysem mondhatja el…. Egy óra múlva aztán Kaszás Andrást el is fogták a csendőrök. Nem tudom, mennyi időre ítélték el. Mikor kitört a háború és 41-ben megtámadtuk a Szovjetuniót, lehetett önként jelentkezni a frontra. Ő is jelentkezett, és kivitték őt is. Nem volt kint egy hétig, aztán jött is a gyászjelentés, hogy elfogták és agyon lőtték az oroszok. 153 

|

A műútépítés és a gazdálkodás

A bombázásról

1939-ben, mikor a műutat épülték, jelentkezni lehetett lóvezetőnek az építkezésre. A vizsga akkor május derekán már megtörtént. Az összes diákgyerek ment; Benczik Jóska, Komondi Toncsi, Komondi Pityu, Aller Géza, Cseh Laci, Meleg Miki, a Lappints gyerekek, Kertai Ernő, Bojnár Vilmos, Szalai Feri, Kertai Gyula, Rigó Jóska. Itt voltak a Jenei gyerekek is, mert akkor csinálták az ártézi kutat, aztán itt laktak azok is. Egy pengőt kaptunk egy napra. Az nekünk, gyerekeknek nagyon sokat ért, mert akkor egy pengő volt a kaszásnapszám, a kapás meg csak 80 fillér. Minden gyerek két kubikoslovat vezetett, a kordékon meg rajta volt a föld. Visszafelé föl lehetett a kordékra ülni, de teherrel nem szabadott, mert úgyis nehéz volt a lovaknak. A kordésok az Alföldről jöttek, a 42 ló meg egy Eke István nevű emberé volt. Kimentünk május 16-án, aztán október 1-ig ott voltunk, mert akkor ötödikhatodikban nem szeptemberben kezdtük az iskolát, hanem október elsejivel. Ha úgy esett a búcsú, akkor még egy-két nappal később. A munkát reggel hatkor kezdtük, a Kokaséknál voltak a lovak. A felszerelésünk egy trikó meg egy klottgatya, mezítláb voltunk, semmi más, még sapkánk se volt. Ha megeredt az eső, akkor is mentünk tovább, ha kisütött a nap, megszáradtunk. Aztán este hatig zsíroskenyéren voltunk egész nap, mert nem tudtak ebédet hozni nekünk. Hát ki hozott volna ebédet? Aztán sokszor már délután három órakor nagyon éhesek voltunk. Innen a Kiserdőtől hordtuk a földet, ott meg az uraság kukoricája virított. Visszafelé tördeltünk belőle, aztán megsütöttük, és délután már azt ettük. Kicsit tejes volt, kívül meg fekete a koromtól, de délután háromra egy tizenkét-tizenhárom éves gyerek már olyan éhes volt, azt is megette. Hámor Feri bácsi volt a csősz, és elárultak bennünket az intézőnek, hogy a lóvezetők szedik a kukoricát… Mikor az iskolából kimaradtam, nagyapámmal ketten gazdálkodtunk. Sándor bátyám földjét is mi műveltük, mert őt is bevonultatták 1936-ban, és csak 1947-ben jött haza a fogságból. Már tizenöt éves koromban kaszálni kellett. Emlékszem, egyszer elfáradtam, meg elmaradtam, mert nem ment egyszerre, ahhoz idő kellett, hogy megtanuljam a kaszálást-, aztán elkezdtem ríni. Ne ríjj, kisfiam, mondja nagyapám, majd én visszamegyek segíteni. Egyszer meg rálépett az ökör a lábam fejire, mert meztélláb voltunk akkoriban nyáron. Mért vicsorgatsz, mért rísz, kérdezte nagyapám. „Mert rajt áll az ökör a lábamon.” „Hát üsd orron, aztán visszalép, majd leveszi rólad a lábát.” Az a körmöm azóta sem nőtt vissza, az ökör annyira széjjelnyomta.

1944-ben a háború alatt minden háznál volt légógödör. Mindenkinek ásni kellett, ami két méter széles volt, és egy méter hosszú, akkora hogy az ember családja beleférjen. A gödör tetejére fagerendákat raktunk, aztán meg földet rá. Ha a bomba telibe találta, semmit sem védett, de a szilánkoktól igen. Ha harcok voltak, akkor elbújtunk egy fa alá, vagy le a házibunkerokba. Aztán december 22-én estefelé volt már, a testvérem, a Vince akkor volt utolsó éves a kereskedelmiben, és ottbent tanult. Az ablakokat az akkori rendeletek szerint el kellett sötétítni. Mi meg éppen végeztünk az etetéssel anyámmal, mert apám akkor is Csécsényben volt. Messzebbről akkor már hallottam valami hupogást. Aztán jöttek ezek a négymotoros liberátorok. Csécseny felől meg dobálták le a Sztalin-gyertyákat, Újfalu vége felé már olyan világosság volt, mint nappal. Vince is kifutott a szobából, de akkor már mind közelebb dobálták le a Sztalin-gyertyákat. Hamar lefutottunk a légópincébe. A repülők meg búgtak, köröztek itt a falu fölött. A kisutcai részre tányéraknákat dobáltak, akkorák voltak, mint egy jó nagy palacsintasütő, meg laposak, és ahol leestek, ott a gyalogosokat lábmagasságban találták el. Aztán jöttek a bombák, Máté Géza bátyám háza irányából. Akkor esett le az Amerikás Imre bátyámékhoz egy, a másik meg Füzi Dezsőéket találta telibe. A Füziéknél az volt a szerencse, csak a Füzi Ferenc bácsi volt otthon meg a felesége, Annus néni (mert a fiaik a Dezső meg az Ernő is katona volt), hogy azoknak is hátul volt a légvédelmi pincéjük, úgyhogy hátra mentek, és életben maradtak. Az Amerikáséknál (Horváth Imre a szerk.) magyar katonák is voltak elszállásolva, mert nagy házuk volt, négy szobás, aztán a visszavonuló katonák is itt pihentek meg. Ők is lementek a légópincébe, de voltak akik nem egészen, csak ott álltak a lépcső derekánál. Az egyik katona, meg Kertai Jóska, a suszter, ezért ők túlélték. Amerikás Imre bácsi, a felesége, Riska néni, meg az első kisgyerek, olyan karonülő volt még, a Horváth Angéla, a Horváth tanítónak a testvére, meg a nyolc katona, a pincében voltak mikor a bomba leesett. A pince beomlott és minden meghaltak. (2. sz. fotó) Akkor úgy gondoltuk, hogy azért bombázták a falut, mert a Hany befagyott vízét a két árok között, repülőtérnek nézték. A bombázás meg is történt.

|  154

A levente-sorsról 1944 szilveszter napján vittek el minket leventéket és az első nap Lébényben aludtunk. Házakhoz voltunk beosztva, istállókba voltunk elszállásolva. Éjjel egy óra múlt, mikor 155 

|

zajt hallottunk, hát a német katonák szilvesztereztek. Futottunk ki mi is, hogy itt vannak az oroszok, pedig akkor még Fehérvár körül voltak. Másnap aztán indultunk gyalog Óvárra, Mosonban kaptunk szállás. Harmadikán reggel aztán felsorakoztattak minket a templom előtt, mondták, hogy megyünk ki Ausztriába. Gyalog értünk Hegyeshalomba, 1 óra lehetett délután, mikor elértük a határt. Ott aztán mindenki tett egy kis földet a zsebébe, hogy vigyünk magyar földet magunkkal. Három nap menetelés következett Böheimkirchenig, az akkora kis város volt, mint Csorna. Egy iskolában szállásoltak el bennünket. Böheimkirchenben Cseresznyák Vilmos, meg egy bezi gyerek, a Kónya Pista meg én elhatároztuk, hogy megszökünk. Vissza is mentünk Pandorfig, ott meg cirkáltak a német katonák, meg a magyar nyilas katonák is, és elfogtak bennünket. Cseresznyák Vilmosnak még sikerült beugrani egy utcaajtón, nekem, meg a Kónya Pistának viszont nem, minket elfogtak. Behajtottak bennünket Bruckba gyalog. Éjjel felraktak minket egy teherautóra, és elvittek le a Muraközbe. Ott egy hatalmas fatelep volt, meg rengeteg cigány, akiket Vas megyéből hoztak oda. Ott voltunk két hétig. A Murán úsztattak le nagy farönköket, abból csinálták a lágerkapukat, meg az utászok a pontonhidakat. Nekünk meg azokat kellett a vízből kihúzni. Két hét után megint teherkocsira raktak bennünket, fölhoztak bennünket Ausztriába St. Pöltenbe. Ott bevagoníroztak minket, és három nap, három éjjel vittek Braunschweigbe. Közben a többi leventét is elhozták, csak mi nem tudtuk, hogy ők is itt vannak, mert mi a város egyik szélén voltunk, ők meg a másikon. Velük nem dolgoztattak, de mi mint cigányok, úgy szerepeltünk, ezért beosztottak minket kényszermunkára. Ott voltak velünk hatvani, bonyhádi meg szentesi cigányok is, velük voltunk 32-en. Akadtak köztük olyan is, aki nem tudtak se írni, se olvasni. Jól egyet értettünk velük Egy laktanyába kerültünk, üres hangárba. A hangár egyik felében zsidók voltak, a másik felében meg mi. Drótkerítés választott el bennünket. A zsidók 16-an vagy 18-an lehettek. Rettenetesen le voltak soványodva, mi néha kaptunk élelmet, de ők nem nagyon. Velünk is, meg velük is légvédelmi ágyuknak ásattak állást, Göringeknek hívták őket. Este a kerítésnél beszélgettünk a zsidókkal. A beszélgetés során kiderült, hogy az egyik győri volt, a másik meg székesfehérvári. Olyan negyven, negyvenkét évesek lehettek. Az a Schönberger nevezetű, azt nem tudom, Géza-e vagy Rudolf, meg azt kérdezte tőlünk, „csak azt mondjátok meg édes fiam, hogy hol vagyunk? Mert elvittek minket Auschwitzba, de látták, hogy még tudunk dolgozni, úgyhogy ide hoztak minket, de fogalmunk sincs, voltaképp a világ melyik részén vagyunk.” Mondom neki, hogy Brauschweigben, Berlintől hatvan kilométerre. Meg azt is mondom neki, hogy kónyi vagyok. Erre ő: „Tudom én merre van Kóny” Aztán elmesélte, hogy a Kis-Baross út végén volt neki egy szatócsboltja,

|  156

élelmiszert, meg ruhát is árult. Ismeri ő a kónyiakat, Ominger bácsi szokott neki tejet hozni. Mondom neki, az meg az anyám testvére. A fehérvári neve meg talán Vándor volt, azt tudom, hogy magyarosíttatta a nevét. De közben meg jött egy német százados, mert az meg folyton figyelt bennünket, hogy beszélünk egymással. Disznófejűnek hívtuk, mert úgy nézett ki, mint egy anyadisznó, és lehetett olyan ötven év körüli. Nem messze volt egy ház, mi bementünk egyszer vizet kérni. Aztán láttam, hogy volt ott egy verem, teli tarlórépával. Azt etette a bácsi a marhákkal. Este visszamentünk, hatalmas hátizsákokkal, és szedtünk a répából. Mi még nem voltunk rászorulva a répaevésre, de ezek a szerencsétlen zsidók csak annyit kaptak, hogy dolgozni tudjanak, meg étlen ne haljanak. Hoztunk hát két hátizsákkal. A kerítés tetején dobáltuk át nekik a kerékrépát, azok meg kapdosták el. A fejük alá préselt papírt kaptak, és oda dugaszolták el a répákat. Azt mondták, megpuszilnának bennünket, de a kerítéstől nem tudnak, el se tudjuk képzelni, milyen jót tettünk mi ővelük, mert sokszor már az éhhalál kerülgette őket. Bennünket aztán elvittek onnan az Északi-tenger partjára, ott is estünk fogságba május ötödikén. Ezek a zsidók meg ott maradtak. De aztán hazakerült mind a kettő, és a győri Schönberger 45 ősszel, szeptemberben eljött Kónyba. Mondta, hogy kit keres, de nem tudták neki megmondani, hogy ki az a Horváth Feri. Aztán egyszer csak eszébe jutott, hogy azt a Horváth Ferit keresi, akinek az apja boltos volt. Így megmondták neki, és eljött hozzánk. Kérdezte, hogy hát a Feri hol van? Édesanyám meg elkezdett ríni, hogy fogalmunk sincs. Mi nem tudtunk semmi értesítést küldeni haza. A Schönberger meg hozott nekem egy öltözetre való ruhaanyagot, még Muzsai Ferenc varrta meg. A fehérvári meg bőrgyáros volt, az októberben jött el, és bőrt hozott, Horváth Tihamér bátyám varrta meg, abban jártam később a verbunkot. Mikor hazajöttem, én is elmentem Győrbe, hogy megkeressem, de mondták a győriek, akik ismerték, hogy elköltözött Budapestre. Aztán Pesten már nem kerestem, hát hol találtam volna meg. Így aztán nem találkoztam vele, de nem felejtett el egyik sem. Mi 1946. május 16-án jöttünk csak haza. Százan voltunk leventék, akik visszakerültünk. Vasárnap reggel jöttünk haza, és egy hetire annak örömére, hogy baj nélkül visszakerültünk, mind elmentünk misére. Rádonyi József volt akkor a plébános, és mentünk, hogy hálát adjunk Istennek. A Tűzoltószertárnál volt akkor ruszki parancsnok, az irányította a bírót is, az akkor Muzsai Ferenc bácsi volt, meg az egész falut. Volt vele három őrvezető is. Amikor mentünk misére, ott álldogált a kapunál a tűzoltószertár előtt, és nem értette, hogy az a sok ember hová megy. Így aztán átjött az is a templomba. Aztán ahogy be kell menni a templomba, egyből balról leült. Bent meg mindenki lesett, hogy mit akar itt ez a ruszki 157 

|

százados, mert lehetett látni a három csillagját a vállpánton. A mise elején a Csányi igazgató, aki kántor volt, még orgonált. Akkor még a pap a szószékről prédikált, nem az oltár elől. Ott elkezdett prédikálni, leste egy darabig a ruszki százados, aztán megunta, felugrott, és azt mondta neki: „Papa, duma doszt, davaj muzsika!” A muzsika az tetszett neki, nem tudta, hogyan van ez minálunk, azt hitte, végig orgonaszó lesz. Mikor 1944-ben elvittek minket leventébe, ugye majdnem két évig odavoltunk. Abban a két évben azért valamennyit nőttünk, aztán könyökig ért nekem a kiskabátom ujja. Hazaérkezésünk után én a Csonka tejüzemeshez szegődtem el. Nem volt ruhám semmi sem, csak a hadifogolyruha, az a fekete lemberdzsek. Az angol katonáké kekiszínű volt, a mienké pedig feketére volt festve. Ezzel különböztettek meg bennünket: ez hadifogoly, ez meg angol katona. Csonkáéknál volt szolgálólány Horváth Juliska, Ominger Imre bátyám meg Szabó Géza bácsi pedig kocsisok. Éjjel kettőkor a tejjel Győrbe, és délután három óra felé értek haza. Csonkáékhoz reggel 5–re kellett menni. Én a lovakkal foglalkoztam, az egyik pár egyik nap ment Győrbe a tejeskocsival, a másik pár másik nap. Amelyik pár itthon maradt, azzal szántottam-vetettem. Mikor aztán este hatkor-hétkor végeztünk, be kellett menni a csarnokba, akkor még rengeteg tej volt a faluban, mert majdnem minden háznál volt tehén. Volt, hogy tízig, tizenegyig is ott voltunk a Juliskával, aztán jönni kellett vissza ötre, neki meg hatra. Nagyon megdolgoztattak bennünket.

már nem fizettünk. Ha a bor nem fogyott el búcsú napján, meg búcsú hétfőn, akkora a következő vasárnap még iddogáltunk belőle, míg el nem fogyott. (3. sz. fotó) Két éven jártam én is a verbunkot. Aztán egyszer meghívtak minket Pestre, hogy járjuk el a verbunkot István királykor. Az öregebbek is jöttek velünk, Milus Ferenc bácsi, Tóth Miklós bátyám, Kaszás Lőrinc bátyám, meg a Szabó Alajos, (ő igen jó verbunkos volt), Szabó Jóska, az öreg Borsi (Borsodi Ferenc - a szerk.), Tóth Gyula, Máté Gyula, Giczi Gyula, Bertalan Vince. Táncolnunk kellett Tolnai Klárival, meg Törőcsik Marival, a Népligetben tartott ünnepélyen. Vonattal utaztunk fel, aztán délután hatkor, vagy fél hétkor indult a vonatunk hazafelé. A Keleti előtt a Baross Gábor téren meg nem hagyott békünket a közönség, el kellett még ott is járnunk a verbunkot. Egyszer csak jött a vasutas, hogy siessünk ám, mert mindjárt indul a vonat, de a közönség nem akart elengedni minket. Végül úgy futottunk a vonatra. Győrbe már éjjel tíz óra, fél tizenegykor érkeztünk meg. Azon gondolkodtunk, mi lesz velünk ott reggelig, mert csak reggel jött a vonat. Akkor már voltak vállalati taxisok, lengyel hatszemélyes Warszawákkal. Hazahozattuk magunkat, három fordulóval. Huszonhatan voltunk, és úgy emlékszem 31 forintot fizettünk érte. Nagyon örült neki a sofőr, mert még adtunk neki külön húsz fillért is. Itthon meg még folyt az ünnepély, hajnalig mulattunk

A verbunk Nagy hírnévre tett szert évtizedek során a kónyi verbunk. Takács Miska bátyámék voltak akkor a kocsmárosok a Hüccskiben, meg a Jenő. Ott hátul a kocsmában, - ami később mozi lett -, volt a szobánk, a céhslegények szobája. Minden évben lelkesen készültünk a búcsúra a verbunkkal. Sokan jelentkeztünk táncolni. Tizennyolcan voltunk akkor, Muzsai Ernő, Dombi Jóska, Kovács Lőrinc, Bertalan Vince, Giczi Gyula, Énzsöl Illés, Varga Imre az Öreg utcából. A verbunk gyakorlása mindig három hétig tartott, minden este mentünk, nehogy elhibázzuk. A búcsú előtti héten az volt a szokás, hogy aki egy hibát elkövetett, egy liter bort fizetett. Így aztán mindenki vigyázott. Búcsúra minden legénynek 10 liter bort kellett előre befizetni. Akkoriban 1 liter bor egy forint volt, de mivel mi céhslegények voltunk, mi kedvezményt kaptunk, csak 70 fillért fizettünk. A bor egy hordóba volt kimérve. A céhsszobában, csak mi lehettünk, meg az a lány, akinek udvaroltunk. Behívhattunk még másokat is borral kínálni, de mi akkor

|  158

159 

|

Mellékletek

1. sz. fotó 1937. A kónyi vasútállomás Az épület a Soproni utca-i vasúti átjáró mellett volt, a képen Horváth Imre kiadóőr látható (A GySEV üzemtörténeti gyűjtemény tulajdona.)

3. sz. fotó A kónyi verbunkot járók egy csoportja, idősebbek és fiatalok Első sor balról jobbra: Bojnár Jenő, Szabó József, Dömötör György, Második sor: Milus Ferenc, Csaplár Vince, Tóth Gyula Harmadik sor: „a fiatalok” Bertalan Zoltán, Hinterszer Gábor

2. sz. fotó Bunker Kónyban A kép 1944-ben készülhetett. A bombázások idején az udvaron ásott ilyen bunkerekben húzódtak meg az otthon maradt nők és gyerekek. Középen Szalai Sándorné (Giczi Erzsébet), a középső kisfiú fia Sanyi és a győri Biczó gyerekek.

|  160

161 

|

Máté Gyula Három éves koromban elhagyott apám. A nagyszüleimnél (Aller József és felesége Vitéz Borbála ) nevelkedtem, édesanyám öcsének fiával az Aller Jóskával (Aller Imre jelenlegi polgármester édesapja – a szerk) . Édesanyám Enesén volt szakács Csóréknál. Ott főzött meg intézte a dolgokat kint a majorban is, mindig ő keltette fel a cselédeket. A nagyszüleim már idősek voltak, így később már a Jóska bátyám nevelt. Édesanyám meg mindig adott pénzt, amennyit tudott. Otthon sok állatunk volt, és mikor hazamentünk az iskolából, az volt a dolgunk, hogy segíteni kellett, szecskát vágni, mert volt három lovunk is. Voltak ökrök is, mikor jött az iskolaszünet, befogtuk azokat, aztán irány föl a földekre, tarlót keverni. Tizenhárom éves koromban meg már mentünk vetettszárt kaszálni. Volt közben szerencsénk is, mert a Jóskának voltak olyan osztálytársai, akik nem tudták a leckét megírni, aztán a Jóska volt a leckeíró. Mi már aztán megrafináltuk a dolgot, mert mondtam a Jóskának, hogy lassan csináld a leckét. Akkor aztán egy hétig nem kellett vágnunk szecskát, mert addig, míg a Jóska írta valakinek a leckéjét, az végezte helyettünk a munkát. Aztán mikor már nagyobbak lettünk, Jóska bátyám kocsmáros lett.

Az iskoláról és az iskolai csínytevésekről Nekünk minden évben más tanítónk volt. Az elsőben a Csonka Vali tanított a Csonka József szeperás lánya aki a szomszédban lakott. Bajban voltunk vele, mert ha játszottunk az udvaron, mindig kijött hozzánk és megkérdezte, hogy megtanultuk-e már a leckét. Tanított Tóth Ferenc (az iskolások körében Kisgatyásnak nevezték -a szerk). Jóban voltunk vele, bár nem voltam olyan jó tanuló mint a Jóska, aki kitűnő volt. Negyedikben meg jött egy vidéki tanító néni a Pötyi. Akkor már nagyobb zsiványok voltunk. A Szabó Jóska például egyszer elkezdett cigányul beszélni vele. Micsoda röhej volt ott. Az ötödikben Nagy Vendel tanított bennünket, a jegyzőnek az öccse, de őt bevitték katonának. Aztán megint más tanított, a hatodikban, a már említett Tóth tanító úr. Mikor

|  162

befejeztük a hatodik osztályt, minden szerdán mentünk az ismétlőbe. Mi akkor már rendesen dolgoztunk a Jóskával. Csak 67-68-ban végeztem el a 7-et 8-at. Aztán egyszer lementem a Hüccskibe, és ott találkoztam az öreg Tóth tanítóval. Egyszerre hozatta oda nekem a fröccsöt és mondta: „Gyula, mennyire örülök Én annak, hogy kijárod a 7-et meg a 8-at”. „ Tanító úr ki kell járnom, muszáj, olyan munkaköröm van.” Egy évet Győrben is jártam szakmunkás vizsgára. A lányom az Erzsi is akkor volt 7.-es meg 8.-as ,mikor Én. A Tompa Katalin volt a magyar tanárom. A Finta Ottó volt az iskola réme. Egyszer például a régi iskolában végig lecsúszott a karzaton. Mindenki kétségbe esett. Aztán egyszer nem volt tanítónk, és a Babi, a Csányi igazgató úr leánya volt a megbízott felügyelő. De nem bírt az Ottóval, elment az apjáért. Az öreg Csányi aztán úgy megverte az Ottót, hogy megrepedt a füle. Erre aztán bejött az Ottó apja. Olyan hatalmas ember volt, hát azt hittük, hogy megveri a Csányit. De aztán csak pöröltek, mi meg füleltünk mint a nyuszik. Mi már 13 évesen kimaradtunk az iskolából. Sokat voltunk mesztéláb, nem volt cipőnk, pedig telt volna rá, de nyáron mindig cipő nélkül jártunk. Bent a kocsmában járták a verbunkot a legények, mi meg kint mesztéláb. De nagyon megtanultuk mi is. Mikor már nagyobbak voltunk 16-17 évesek, mindig egy liter fröccsöt kellett fizetnünk, hogy eljárhassuk a verbunkot, aki elhibázta, annak még egyet. Én mondtam nekik, hogy nem fizetek nektek mert Én nem hibáztam sohasem el a verbunkot. (1. sz. fotó)

Történetek a hajtásról, meg a nagypapa pipadohányáról Egyszer a Jóskával szántani mentünk amikor jött a Nemes úr, aki ott lakott, ahol most a Játék garázs van. Hintóval hozták, leszállt. Gyerekek, ha ezt a kukoricát meghajtjátok ,kaptok fejenként egy pengőt (a vadászatok alkalmából a vadak felriasztására, úgynevezett hajtó embereket alkalmaztak a szerk.) Kifogtuk az ökröket és mentünk hajtani neki. Ugye nagy tábla kukoricák voltak, nyúl is volt bennük sok, mi meg a Jóskával hajtottunk. Kiugrott a nyúl a kukoricásból az öreg meg lőtte őket. Lőtt is egy-kettőt, és mindegyikünknek oda adta az egy pengőt. Micsoda boldogok voltunk. Akkoriban 80 fillér volt a napszám, nekünk meg adott 1 pengőt. Utána már azt lestük mikor jön, mikor lehet hajtani. Szegény nagypapa már nem tudott felkelni mindig feküd, először üldögélt, aztán már csak feküdni tudott. Nagyon szeretett pipázni. A nagymama meg nem adott neki pénzt a dohányra. Mi a Jóskával kitaláltuk, hogy segítünk a nagypapának. Elhatároztuk, 163 

|

hogy tojást gyűjtünk össze, mikor már volt vagy 30 darab, elvittük a Csonka Gusztiékhoz akik közel laktak hozzánk a sarkon. Ők mindig megvették tőlünk a tojást. Aztán elő kaptak bennünket, hogy hová hordjátok ti a tojást. Mondtuk, hogy nagypapának kell pipadohányra. Ha megtömtük neki a pipáját, akkor én is meg a Jóska is szíhattunk. Nagyon örültünk neki, de ha nagymama meglátta, mindennek elmondott bennünket. A nagypapát meg aztán igazán: „Bolonddá teszi ezeket a gyerekeket, szívatja a pipáját. Mi meg annál jobban tömtük neki, meg szívtuk. Mikor meghalt szegény még mindig volt neki 4 csomag dohány. Aztán Csikai Sándor lett a kocsmáros. Mindig bementünk, ittunk egy fröccsöt, és mentünk tovább. Akkoriban Soós Gyula már udvarolt Aller Panninak. Volt itt Panninak egy osztálytársa, Füzi Mária, (erre Győr felé való volt), na ezek a Gyuszit fölöltöztették leánynak. Olyan kis vékony volt a Gyula, olyan kis nőies. Aztán kimaszkírozták, teljes női holmiban volt, bugyit adtak rá, harisnyát, kifestették. Mentünk vele. Senki nem ismerte meg, csak Jóska bátyám, mert Julcsa néném tavaszi kabátja volt rajta. Kitalálták, hogy menjünk be az öreg Csonka Imréhez, a tejcsarnokba. Bementek, én nem, mert akkor már sok volt a kísérő. Na, a Gyula mondta Imre bácsinak, hogy tejellenőr. Az meg rohant be: „Sógorom, sógorom, tejellenőr van”. Mi meg majdnem megszakadtunk a nevetéstől. Gyula is alig tudta megállni, hogy el ne nevesse magát. Ettől aztán az öreg Csonka bebolondult, de a Jóska bátyám lecsitította. Akkor átmentünk a kocsmába, és egyszerre odamentünk a söntéshez. A Gyula meg odament a Csikai Sanyihoz, hogy „kérek két félédeset.” Az meg „kezit csókolom”-ot köszönt neki. A kocsma meg teli volt, mi meg leültünk a Gyulával. Elkezdtem cirógatni, a többiek meg jöttek oda, hogy hol szereztem ezt a nőt. Már nem élnek szegények, akik ezt kérdezték. „Hát Győrből, miért, mit akartok? Ha gondoljátok, valami kis forintért bementek ide a céhsszobába, aztán ott lesz… Volt is jelentkező, de később jót nevettünk, hogy megtréfáltuk őket. Aztán a Klafszkyéknál is eljátszottuk ugyanezt.

Az 1938-as tűzvészről A 1938-as tűzvész borzalmas volt. Akkor én 11 éves voltam. Otthon a nagyszülő házban a tejes Csonka mellett. Felkeltettek bennünket, hordjuk a téglát és rakjuk be az ablakokat, hogy a tűz ne terjedjen befelé. Aztán álltunk kint az utcán és néztünk. Hajmeresztő volt: a sonkák égtek, aztán repültek a levegőben, vitte őket a szél. Csikai Balázs bátyám pajtája, megy a Róhling ház is akkor égett le, meg a Kiss Ferencék pajtája is. A Szabó ház (most Vasvári utca 23 akol lakunk,) meg a Csikai Ferencé nem égett le – mert

|  164

a régiek már 1910-ben leégtek, és a mostaniak cserepesek voltak – Ahol most az Óminger Vince lakik – a mai Liszt Ferenc utca - azt a házat gyújtotta meg Kaszás András bácsi, és onnan egészen Pongráczékig minden égett. A Pongráczék háza megmaradt, meg a Máté Bözsi néniéké is, de az egész hanyszéle leégett, mert mind nádas ház volt. Azt nem tudtuk ki volt a gyújtogató, először a volt szomszédunkat Rigó Lőrinc bácsit gyanúsították a csendőrök. Aztán nem ő volt mégsem. A károsultak megsegítésére a nagyurak, Csór, Keserű meg még mások mind küldtek lisztet, hogy Aller Jóska bátyám ossza ki a nagycsaládosoknak. Aztán jött ez az András bácsi is és szívta a cigarettát. Jóska bátyám pedig ránéz, akkor már adott neki lisztet és azt mondja: „András a hétszentségedet – olyan jó megmondó volt a Jóska bátyám – csak nem te gyújtottad föl?” Nem szólt az egy szót sem, hanem szépen elment. Másnap már letartóztatták. András bácsi ott lakott, ahol a Szabó Imre és még két lakó volt. Azért gyújtotta föl a házat, mert jól bebiztosította, hogy aztán majd tudjon újat építeni helyette. Hát nem sikerült szegénynek. Lecsukták, életfogytiglant kapott, majd kivitték a frontra lövészárkot ásni és odaveszett. A gyerekei meg a felesége el is mentek Kónyból. (2. sz. fotó)

A bombázásról Mikor 1944. december 22-én lebombázták Kónyt, még itthon voltunk. Futottunk ki a Hanyba, a Sztalin-gyertyák meg jöttek utánunk, aztán meg bombáztak. Aller Panni, meg a Dömötör Bözsi ide mentek a Hanyba, a Pali-féle füzesbe, ahova aztán sok bomba hullott, meg a mi kertünk alatt is talán három vagy négy. A Panni ott sebesült meg, a Bözsi meg szegény meg is halt. Emlékszem mi meg a Jóskával a vonal ároknál lévő híd alá bújtunk… úgy tudom a bombázásnak 17 halottja volt. Akkor haltak meg Horváth Tihamér szülei, édesanyja és édesapja, Horváth Tihamér kisfia, és Horváth Tihamér inasa Artur. De szemben velük a Füzi Dezsőék házát is lebombázták.

A leventék Németországba vitele, a háború borzalmai és a szabadulás Leventék voltunk, kiadták a parancsot, hogy Szilveszter napján délután sorakozó a templom előtt. Aztán indultunk egy heti élelemmel. Lébényben volt az első éjszakánk. 165 

|

A németek meg szilvesztereztek, úgy lövöldöztek, azt hittük, már itt vannak az oroszok, és nem kell elmennünk. Óvárig jutottunk, mikor valamelyik kitalálta, hogy szökjünk meg. Így 17-en visszajöttünk. Itthon meg énekeltünk, meg ittunk a kocsmában. Ezt jelentették a nyilasoknak, azok meg megfenyegettek, ha nem megyünk vissza, akkor megtizedelnek bennünket. Aztán felültünk a vonatra, és szépen elmentünk Bécsbe, ott kiválogatták közülünk a 24-25-ös korosztályt, minket meg elvittek Égerbe. Egyszer csak jött a hír, hogy jönnek a kónyi leventék. Közben meg érkezett egy szerelvény zsidókkal, nyitott vagonokkal, pedig olyan mínusz 10-15 fok körüli hideg volt. Csak a bőr tartotta őket össze. Szegényeknek adtak kávét, egy leesett közülük a vonatról, akit egy SS katona egyszerre agyon is lőtt. Ahogy a vagont kinyitották, az egész vagon alja teli volt halottal. Az agyonlőtt zsidót is bedobták közéjük. Én fiatal létemre úgy megbotránkoztam rajta, hogy még ma is hideg ráz, ha meglátom a horogkeresztet. Olyan mocskok voltak ezek a jugendek, azt csináltak, amit akartak… Ott Égerben beöltöztettek bennünket német katonaruhába. (17 éves voltam, mikor elvittek, ott töltöttem be a 18-at, fogságban meg a 19-et.) Egy hónapot töltöttünk itt, aztán elvittek bennünket Magdeburgba, ott volt a kiképzésünk. Víz, mosakodás nem volt, mert ott mindent agyonbombáztak. Az Elba partra mentünk ki mindig gyakorlatozni. Mi mind Kónyiak voltunk, bár keveredett közénk egy Koroncói is a Kertai Elemér, hogy honnét azt nem tudom. Hát arra igen haragudtak a Kónyiak, hogy miért azt sem tudom. Talán azért, hogy nem tisztálkodott. Pedig mindenkiben volt ott tetű. Magdeburgból levittek minket Mannheimbe, hogy bevetnek bennünket. De este jött a parancs, hogy mégsem, hanem visszavonulás, mert olyan gyorsan jönnek az oroszok, hogy elfoglalják egész Németországot. Két hét múlva jöttek Vas és Zala megyei leventék, hajtották őket az úton. A Mannheim-i bíró megtudta, hogy ott vagyunk mi 8-an – Szabó László, Horváth György, Kertai Gyula, Szabó József, Horváth Lőrinc, Szabó Illés, Bojnár Vilmos és Én). Így be kellett állni újra a sorba. Mentünk velük az úton, de szerencsére egy erdőnél amint meghallottuk a repülőket, már menekülni tudtunk, mert a sor végére álltunk be. Menekülésünk során egy üres házban némi élelmet találtunk (lekvárt), aztán egy pajtában bújtunk meg. Ekkor jöttek az amerikaiak. Láttuk, hogy futnak a hegyoldalban a németek és lőnek rájuk az amerikaiak. Aztán jöttek a harckocsik… Talán megmaradunk. Találtunk egy fehér törülközőt, fölkötöttük egy botra, és kimentünk jelezni, hogy megadjuk magunkat. Az összes fegyver az mind mifelénk fordult, Jézusmária, csak el ne durrantsák! De nem bántottak bennünket. Akkor aztán betereltek bennünket egy nagy földterületre, és hozták oda a foglyokat. Be volt kerítve nagy autókkal. Ott négy napig nem kaptunk enni, inni de volt

|  166

egy folyó, olyan mint a kanális, abból, úgy ahogy tudtunk cucorgatni, de ennivaló nem volt. Ötödik nap aztán kaptunk egy konzervet, ilyen „hétötvenest”, volt benne bab, meg mindenféle. Egy nap egyet kaptunk, hát olyan éhesek voltunk, mint a farkasok. Volt cigaretta is, de ott leszoktam, inkább vettem rajta kenyeret. Később már kaptunk kenyeret, huszonnégyen egy kilót, egy kis darab jutott mindenkinek, de megcsókoltuk. Aztán később már négyen kaptunk egy kenyeret. Ekkor még a földön aludtunk, egy hónapig még sátor sem volt, ahogy eláztunk úgy meg is száradtunk. Sokszor arra ébredtünk, hogy vízben fekszünk. Aztán elvittek minket a nagy lágerbe, Heilbronnba. Az öreg Bagla Jóska is ott volt és találkoztunk. Rám néz: Gyula te vagy? Mondom Én lennék. Olyan sovány voltam, hogy nem ismert meg a Jóska. A nagylágerben augusztusban lehetett jelentkezni munkára. A Horváth Gyuri, Kertai Gyula, az Elemér és Én jelentkeztünk, mert az Elemér mindig velem jött. Mondtam is neki, „Te Elemér amíg Én élek Te addig jössz velem” . Később aztán el is jött hozzám látogatóba Kónyba a feleségével. Mikor elmentünk munkára és meglátogatott a lágerparancsnok bennünket, összecsapta a kezét. Csont és bőr voltunk, úgy néztünk ki, mint a szegény zsidók. Aztán kaptunk ott tízórait, uzsonnát, két fánkot, meg olyan 3 deci kakaót. Két hét alatt úgy néztünk ki, hogy … volt aki pocakot eresztett. Itt már jó sorunk volt, finom ágyak voltak a barakkban, nem is volt hideg. Autóval vittek bennünket a tiszti lakásokra, amelyeket mi takarítottuk. Megismerkedtünk a tisztekkel, adtak cigarettát, főleg a négerek. Februárban újra bevittek minket Heilbronnba a nagylágerbe. Onnan elindultunk haza, és 1946. február 25-én megérkeztünk Magyarországra. Komáromban szereltek le bennünket.

A fogság után itthon Magyarországon 1946-ban mikor megjöttem a fogságból, itthon megindult az élet. 1949-ben Aller Jóskával, kivel szinte mindig együtt voltunk, bementem Győrbe és megkezdtem a munkát. Először a Vastelepen dolgoztam, ott ahol a víztorony áll. A Vastelepen sok pénzt kaptunk, de sokat is kellet dolgozni. Fiatal voltam 22 éves, de mégegyszer annyit kerestünk, mint pl. akik a Vagongyárban dolgoztak. Öt és fél évet töltöttem a Vastelepen. Akkor jöttünk haza Kónyba a Tőzegre. Itt 1955-től 1959-ig voltam. Tégla nagyságú kockákra termelték ki a tőzeget, melyeket a sziget-dombon szárítottak. A száraz tőzeg alkalmas volt kályhai tüzelésre. Kevés hamuja volt. Később talajjavításra használták a kitermelt tőzeget, melyet kisvasúton, csillékben szállítottak a vasútállomásra, aztán megrendelésre 167 

|

vasúton szállították a különböző helyekre, (Sopronba, Győrbe) a kertészetekbe, a szikes talajok megjavítására. 1959-ben a Hajtómű gyárban dolgoztam. Mivel szakmánk nem volt, mi voltunk a „versenylovak”, ahogy szegény Borsodi Feri szokta mondani, mert az is ott dolgozott. 1960-ban az Ede (Horváth Ede a Vagongyár igazgatója) átvett bennünket, így kerültünk a Szerszámgépgyárba. Ott voltunk 1963-ig, amikor elvitték a gépeinket Kapuvárra, engem pedig áthelyeztek a MEO-ba. Bekerültem a TC-be, kandó motorokat, meg MB motorokat gyártottunk. Én már mindent értettem, még vizsgát is tettem sikerrel. Aztán már a MEO-ban maradtam végleg. Később műszakvezető is voltam a Vagongyárban a hőkezelőben. Ott nők is dolgoztak, azokkal erélyesnek kellett lennem. Mindig azt lesték mit csinál a másik, én meg mondtam nekik nem lesünk, majd azt én mondom meg, mit csináltok. Végül onnan a reptérről jöttem el nyugdíjba.

Mellékletek 2. sz. fotó Az utolsó a még megmaradt Kisutcai nádas ház, amely nem égett le az 1938-as tűzvészben. Utolsó tulajdonosa: Pongrácz József

1. sz. fotó Regruták 1942-ből Vajda Alajos bácsi képe: a kisutcai Klafkszy kocsma regutái Ülnek balról: Vajda Alajos, Klafszky Vali., Klafszkyné Csonka Irma, Klafszky Emil, Dömötör Vilmos; Állnak: Rigó József, Horváth Sándor, Milus József, Máté Illés, Józsa Kálmán, Laskó ?.

|  168

169 

|

A Tájház A Kóny Község Önkormányzatának tulajdonában lévő ún. Csillag-ház eredeti állapotába történő helyreállításával a falu központjában az önkormányzat Tájházat alakított ki, melynek célja a település múltjának megőrzése az utókor számára. Az Önkormányzat a Rákóczi u. 40. szám alatti épületet 2010-ben vásárolta meg. Az épület akkor olyan állapotban volt, hogy szükségesnek bizonyult állagmegóvó javításokat végezni rajta. Már az épület megvásárlása előtt megfogalmazódott az a cél, hogy a településen végzett értékmegóvó munkáknak állandó helyszíne legyen. Az ún. Csillag-ház erre kiválóan alkalmas, hiszen olyan, a 19. század végi építészeti jegyeket mutat, melyek önmagukban is továbbörökítésre érdemesek, mint építészeti emlékek. A házat 1869-ben építette Csillag István (1842-1908.) és felesége Csonka Terézia (18501909). Erről tanúskodik az épen maradt festett mestergerenda. Az állagmegóvásokkal az egész épületet eredeti formájában állíttatták helyre, így megvédték, a festett fagerendákat, a tetőszerkezetet, a nyílászárókat. A rekonstruált épület a település és egyben a tájegység hagyományos építészeti kultúrájának őrzője. A használaton kívüli parasztház eredeti formában történő helyreállításával, lakás-, berendezési-, és tárgyi eszközök átörökítésével és a meglévő muzeális értékek megmentésével kívánjuk a hagyományokat ápolni. A Tájházban kiállított régi, a falusi élettel összefüggő eszközöket, bútorokat, tárgyakat a falu lakói adományozták. Céljuk az volt, hogy ezek a tárgyak méltó helyre kerülhessenek, állandó kiállításként azok a nyilvánosság számára megtekinthetők legyenek.. A falumúzeum épületének kialakításához 2012-ben az Önkormányzat 6.476.825 Ft LEADER pályázati forrást nyert, 2013 évben pedig szintén LEADER támogatásból 4.741.912 Ft-ot az udvar felújítására. Ezt megelőzően, a 2011. évi falunap keretében, a Kónyból elszármazott Görcs Imre ügyvezető és Görcsné Dr. Muzsai Viktória tanár 1 000 000 Ft összegű magánadománnyal támogatták a kónyi falumúzeum kortörténeti kutatásainak, írásos dokumentumainak és tárgyi emlékeinek felkutatását, beszerzését, rendszerezését és bemutatását. A magánadományt a kialakított múzeum szellemi, kulturális javakkal történő megtöltésére fordítjuk. Az Önkormányzat szívesen veszi a helyiek azon tárgyi eszközeinek felajánlását, melyek a falusi életet, a helyi hagyományokat örökítik meg, annak érdekében, hogy ezen tárgyak a helyi múzeumban kerülhessenek méltó helyükre.

171 

|

Mellékletek

3.sz. fotó A régi paraszti élet használati tárgyai és eszközei

1. sz. fotó A Tájház

2. sz. fotó A Tájház udvara a galambdúccal, góréval, gémeskúttal, itatóval

|  172

173 

|

SZÁRI LAJOS (1921-2011) 1921-ben született Kónyban. Édesapja megbecsült, elismert kovácsmester volt a faluban. Az elemi iskoláit Kónyban végzete, az 5. osztály után a győri Révai gimnáziumba, majd onnan a Bencés gimnáziumba került.1941-ben érettségizett . Édesapja szerette volna, ha gépészmérnök lesz, de őt ez a pálya nem érdekelte igazán. A Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán klasszika - filológia /görög - latin/ szakon tanult, hozzá felvette a magyart is. 1947-ben szerzett diplomát. Cegléden, a Madách gimnáziumban tanított. Itt ismerte meg későbbi feleségét. Kiváló nyelvérzéke volt, kiválóan beszélt és tanított német nyelven, de nem jelentett számára gondot az orosz nyelv elsajátítása sem. A gimnázium egyik legjobb orosztanára volt. Zenetanári diplomát is szerzett, hegedűt tanított. A Körzeti Állami Zeneiskola Budai kerületi intézetének lett az igazgatója Budapesten, majd a Közgazdaságtudományi Egyetem nyelvi tanszékén dolgozott. 1982ben ment nyugdíjba, de a tanítást nem hagyta abba, 60 évet tanított. 90 évesen is teljes testi- szellemi frissességnek örvendett. 2011-ben halt meg. Hatalmas tudású, műveltségű, kiváló ember volt. Lelkében mindig KÓNYI maradt. A róla szóló rövid élettörténeti képet Enzsöl Imréné feljegyzéseiből állítottuk össze, mint ahogy a jelen tanulmányt is ő bocsátotta rendelkezésünkre. Örömmel adjuk kiadványunkban közre.

Szári Lajos Tájnyelvi sajátosságok Kónyban az 1900-1950-ig terjedő időszakban Bár elkerültem kedves szülőfalumból, Kónyból, de lélekben nem szakadtam el tőle. Ennek megfelelően tökéletesen élnek bennem a huszadik század első felében beszélt kónyi tájnyelvi sajátosságok, ezért szívesen vállalkozom rá, hogy képet adja róluk. A leghitelesebben akkor cseng bennem a huszadik század első felében használt kónyi nyelv, ha gondolatban – ahogy Kisfaludy Károly mondja – „szülőföldem szép 175 

|

határában” régi társakkal, barátokkal együtt vagyunk, egymást – mai zsargonnal élve – különböző sztorikkal szórakoztatjuk. Engedtessék meg, hogy Kóny „szép határából” az egyes évszakokból pár képet villantsak fel. Őket látva párhuzamosan cseng bennem az előző ott élő nemzedék nyelve. Csodás volt a tavaszi gólyahírrel terített Hany. Mennyei zene volt a méhek zsongása, amint a virágzó fűzfákról gyűjtötték a sárga virágport. Fenséges volt a nyárfák orgonaszerű búgása a szélben, a békák koncertje, a bölömbika doboló hangja. Nyáron a cséplőgépek a Gondviselésnek zengtek hálát az új kenyérért. Ősszel a színek pompás sokasága gyönyörködtetett, hosszabb esőzések után a tengerré vált Hany a végtelenség fogalmát sugallta. Télen nem tudtunk betelni a rajta való korcsolyás száguldozással. Mindezeken a helyeken az a nyelv hangzott, amelyben a köznyelvi é-t í vagy i hanggal helyettesítették: szíp (szép), kíp (kép) mísz (mész), míhe (méh), többesszáma: míhik (méhek), ípület (épület), rít (rét), kemiŋ (kemény) Egyes szavakban az u i-re változik: lik (lyuk), a kónyi kiejtésben az ly kiejtése mindig l hang. Gyakori bizonyos szavak lerövidítése. Ilyen például a „há” kérdőszó, amely kétféle jelentésű. Jelenti a hova és a hol kérdést: „Há mísz?” (Hova mész?) Há vótá? (Hol voltál?) A „vótá” alak mássalhangzótorlódás elkerülést is tükröz, azaz két egymás mellé kerülő mássalhangzó közül jelen esetben az első kiesik, az előtte lévő természeténél fogva rövid magánhangzó viszont u.n. pótló nyújtást kap, azaz ejtése hosszú lesz. Az 1930-as években még használták, főleg az idősebb korosztályok az ilyen, olyan mutató névmások lerövidített formáit az „il”, „ol”, bár a fiatalabb generáció archaikusnak érezte, sőt kissé komikus hatást keltett, amikor egy idős szónok templomi beszédét a fiatal diákok számára így fejezte be tömörnek, csattanósnak szánva: „Ha akkor fiúk il szívvel, il lílekkel járjunk a világban.” A szórövidülés, rövidítés gyakori az egytagú mássalhangzóra végződő szavaknál pl: má (már) Jellegzetes a szó elején az egytagú mássalhangzóra végződő igekötők mássalhangzójának kiejtése, ha az ige mássalhangzóval folytatódik pl: emëgy (elmegy), főmëgy (fölmegy). Ez lényegében mássalhangzótorlódásnak a kiküszöbölése. Általános tájnyelvi jelenség, hogy a hol kérdésre felelő –ban, ben ragos helyhatározó n hangja elmarad. Alakra tehát megegyezik a hova kérdésre felelő –ba, -be ragos alakkal: a bótba mënëk (a boltba megyek), a bótba vótam (a boltban voltam). Ugyanez a jelenség érvényesül a –ból, -ből, -bul, -bül, -ról, -ről ragok esetében is.

|  176

Találkozunk olyan jelenségekkel, amikor a honnan kérdésre felelő határozóra vagy kérdőszóra az –on, -en végződés illetve rag helyett –ajd, -ejd végződés járul: onnajd (onnan), innejd (innen), hunnajd (hunnan). Amint már korábban említésre került, kónyi tájbeszéd szerint az ly kiejtése mindig 1. Másik állandó jelenség a.ni főnévi igenév kiejtése mindig nyi: futnyi (futni), dúgoznyi (dolgozni), kevercűnyi (forró levest, teát, kávét kevergetni). Az idősebb korosztályoknál a következő ejtés is gyakori volt: innya (inni), „Aggyatok innya torkomnak!” formát is gyakran hallottam az öregebbektől. Ahogy állandó jelenség volt az ly esetében I. vagy a főnévi igenév ni végződésének nyi formában való ejtése, ugyanilyen következetességgel tettek különbséget a nyílt e és a zárt ë. E két hang között onnan adódik a különbség, hogy a nyílt e-t nagyobb zártat pedig kisebb szájnyílással ejtjük. Egyébként Kodály, aki a szép magyar kiejtésnek nagy harcosa volt, indítványozta, hogy írásban is jelöljük az zárt ë-t. Tehát így: lëány, embër, szërëncse, këllene. Hiába rendezett Kodály az 1940-es évek elején jó néhány kiejtési versenyt, amelyekkel a nyílt e és zárt ë közötti különbséget is akarta tudatosítani, nem járt megértéssel és eredménnyel ez a törekvése. Az eddig érintett hangtani jelenségek mellett, szót kell ejtenünk a szókincs területére eső tájnyelvi jelenségekről is. Mindennapi használatban voltak ilyen szavak: téházalik (tejből házilag készített termékek mint vaj, tej, túró, tejfel, savó), csandér (lenvászonból készül nyakba akasztható négyszögletes kötény, mezőgazdasági munkák végzésénél, például babszedéskor) zséter (fejő edény). Ezek mellett a magyar eredetű szavak mellett voltak elég szép számban német eredetűek is, hiszen nagyon virágzó volt a monarchia idején, illetve idejéből eredően a bécsi kapcsolat. A kónyiak előszeretettel mentek Bécsbe vásárolni, mert Kóny és Bécs között kisebb a távolság, mint Kóny és Budapest között. Innen eredően jöttek német vendégszavak, amelyek magyar jelleget kaptak. Ilyenek például sérhágli (kemencéből a hamu kihúzására szolgáló eszköz). Kisebb változata a kissérhágli a kályhával való fűtés használatához. Népszerűségnek örvendett a sajtár, különböző méretekben mosogatástól a fürdésig sokféle funkcióban. További német eredetű szó az átrec, amely postai címet jelent, stb. Voltak a huszadik század első felében a kónyi nyelvhasználatban olyan területek, amelyeken nem használták a tájnyelvi formákat, tehát ahol teljesen egybeestek a köznyelvivel. Ilyenek voltak elsősorban a közösségi éneklések akár templomi, akár kocsmai, lakodalmi vagy bevonulási alkalmakkor, sőt a magánéneklésben is. 177 

|

Érdekes és jellemző, hogy a tőszomszéd falvakban, vegyük csak akár Szovátot vagy a szép leány nevelő Barbacsot, ahogy a kónyiak nevezték, ott vidékiesen ínekülnek, ahogyan beszínek is, pl: „Esik esűe, esik, esik a kaszoárnya faloára. Süviét a sziél viégig az udvaroára, sötiét éccakoába nem ösmertem reá a baboámra.” Jellemző a merev különbség a két tőszomszéd falura és Kónyra, hogy a kónyi dialektusban nem, a szomszéd Sopron megyei falvakban rengeteg kettős hangzót használnak. Például nagyon viccesnek találtuk, hogy amikor a kónyi és a barbacsi futball csapatok mérkőztek egymással a barbacsiak így irányították egymást nagy szívélyességgel: „Tüdü iere vagy oara rúgd!”

Hát e napon hallom ám a vörös Gál gyerek hanggyát, amint kiabálla az ablakom alatt: a góla! A góla! Hát csakugyaŋ itt a góla! A nyakát meg a lábát hosszaŋ enyújtva, lassaŋ és méltósággaa kereng a magasba. Egyre alább-alább ereszkedik és leszáá egyenesseŋ a Fodorék házára. Megáll a físzke szíliŋ és ölégedetteŋ, vidámaŋ kelepű. A szomszídok összefutnak. A szíp Szabó Magda is kiáll a konyhaajtóba. A tenyerit a szemihe tartja, nízi mosologva a gólát. A góla lengő ugrásokbajár ide-oda a físzke körű. Hát a feleséged huŋ marad, hej? – kiáttya fő hozzá a bakter. – Aa később gyüŋ! – magyarázza Fodor András – Később gyüŋ az asszonyokaa.

Visszatérve a kónyi tájbeszédi jellegzetességekre, azok használata íratlan törvény volt, kötelező erővel. Ha valaki eltért azoktól, rögtön gúnyolták, mondva „mellen urassan beszí, hogyan afektá”. Ma is előttem van az a jelenet, amikor a harmincas években Erdélyből Kónyba került egy asszony hallva a gyerekek lelkendezését, hogy „meggyüttek a gólák meg a föcskék”, megjegyezte, hogy „miért nem mondják szépen, hogy fecske meg gólya?” mire a válasz a gyerekek részéről ez volt: „í csak az urak beszílnek”. Minél kónyiasabban beszélte valaki a kónyi tájnyelvet, annál nagyobb virtusnak számított az. Én is annyira virtusoskodtam, hogy amikor Győrbe gimnáziumba kerülten, csak a falum nyelvét beszéltem, és a győriek csúfoltak vagy a szomszéd falubeli társam is annyira lokálpatrióta módon beszélte az ő falujának nyelvét, hogy dolgozatában, melyet a télről kellett írni, a következő mondatot szerepeltette: „Hideg van keminre, fagyott a fűöd.” (Hideg van, keményre fagyott a föld.) Tanárunk olyan jót derült rajta, majdnem leesett a székről. Nevetése spontán, jó nevetés volt, de nem gúnyolás, kinevetés.

A most és a huszadik század első felében Kónyban beszélt nyelv között létrejött különbségek, változások igazolják Pais Dezső, hajdani nagynevű nyelvészprofesszorom tézisét: „ a nyelv filozófiailag nem lét, hanem levés, állandóan változik.” Hogy viszonylag elég gyorsan létrejött ez a változás, abban nagy szerepe van a médiumoknak, a rádiónak, televíziónak. Sajnálatos, hogy a magyar nyelv színessége egyre inkább halványul.

Nyelvi jelenségekről való értekezés esetén főleg, hogy az nagyrészben a kiejtés területére vonatkozik, célszerűbb lett volna egy auditív szalagra, lemezre való rögzítés. Ezt azzal igyekszem helyettesíteni, hogy Gárdonyi „Az én falum” kötetéből a „Gólyák, méhek, kislibák” c. novellájának egy részét átírom az alábbiakban fonetikusan (kiejtés szerint) arra a nyelvre, amelyet a kónyiak beszéltek a huszadik század első felében. Csak e gólapár lakik nálunk, és az a Fodor Andrásék házán lakik. Gólameggondulás szerint Fodor András a legböcsületesebb embër a falubaŋ és a vadász a leggonosszabb. Ha Fodorék járnak a ríteŋ a góla nem is röpű fő a vizbű, csak ippeŋ rájok tekint, de ha a vadász megy arra, bármelleŋ messzi is jár től, ijetteŋ kanyarodik fő a magasba. Aa nem is jó embër: villámlanyi tud meg mennydörögnyi.

|  178

179 

|

A gólyához

Utószó

Megenyhült a lég, vidul a határ, S te újra itt vagy, jó gólyamadár! Az ócska fészket megigazgatod, Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

A községünk történetéről szóló, immár gazdagabb és nagyobb terjedelmű második kiadványunk, reméljük pozitív fogadtatásra talál az olvasók körében.

. . .

Házamról jobb, ha elhurcolkodol, De melyiken tudsz fészket rakni, hol Kétségbeesést ne hallanál alól, S nem félhetnél az ég villámitól? . . .

Repülj, repülj! és délen valahol A bujdosókkal ha találkozol: Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk, Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

Mindenekelőtt megköszönjük a megjelenésért tevékenykedők munkáját. A tudományos igényű tanulmányokat községünk korai múltjáról, nevezetes családjairól, és a legújabb kori történetéről szóló beszámoló-jellegű írásokat. Külön köszönjük a már jóval 80 év feletti „öregjeink” nyilatkozatait. Megköszönjük azok támogatását, akik a rendelkezésére bocsátott és engedélyezett adatokkal, dokumentumokkal, fotókkal segítették a szerkesztői munkát és a kiadvány megjelenését. A jelen kiadvány sem lehet teljes. Ez természetes velejárója minden ilyen jellegű munkának. Ezért várjuk az észrevételeket, javaslatokat, közreműködésüket a későbbiekben megjelenő harmadik kiadványunk szerkesztéséhez, hogy az a múltunk és jelenünk eddig még fel nem tárt és nem ismertetett eseményeit, történetét bemutathassa. Kóny, 2014. augusztus 9. A Szerkesztők

.

. . Tompa Mihály (1817-1868) az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után így fejezi ki bánatát, kétségbeesését A gólyához című versében, és üzen egyben a bujdosó magyaroknak. Forradalmi gondolataiért izgatás vádjával, 1852 nyarán és 1853 kora tavaszán is haditörvényszék elé idézték Kassára, de barátai segítségével végül is felmentették a vád alól. A mi falunkba is évről évre megérkeznek a gólyák, bár számuk egyre csökken, egyre kevesebben igazgatják meg az ócska fészkeiket. De még jönnek… elrepülnek és ujra vissza jönnek. Képünk a Rákóczi utcában (a Faluházzal szemben) fészkelő gólyát és kicsinyeit örökítette meg. – B. I. – 181 

|

Tartalomjegyzék Garai Gábor: Június...................................................................................................................... 5 Köszöntő.......................................................................................................................................... 7 Dr. Dominkovits Péter: Kóny a történelem sodrában............................................................ 9 Cs. Kovács Attila: Nemzedékek Érdekességek az Álix Kovács és más kónyi családok történetéből.....................................53 Tóth Zsuzsanna: Részletek a kónyi iskola történetéből.......................................................61 Perlaki József: A kereskedelmi tevékenység fejlődése Kóny községben és a környező településeken........................................................................................................75 Tuba Csilla: Az „Állami Kisdedóvó”-tól a Tündér-tavi Óvodáig......................................87 Varga Vilmos: A kónyi „GRAFIKA” üzem története..........................................................93 Horváth Józsefné: Termelőszövetkezetek Kónyban 1956-2014.......................................105 Dr. Boros István: Ahogyan Ők emlékeznek….....................................................................111 Csikai Gábor: Riportok............................................................................................................112 Benczik Józsefné Szári Berta........................................................................................112 Bojnár Sándor és felesége Kiss Irma........................................................................... 123 Bojnár Viktor..................................................................................................................132 Dobai Sándor atya ........................................................................................................ 142 Horváth Ferenc...............................................................................................................151 Máté Gyula ....................................................................................................................163 A Tájház.......................................................................................................................................171 Szári Lajos: Tájnyelvi sajátosságok Kónyban az 1900-1950-ig terjedő időszakban.......................................................................................175 A gólyához...................................................................................................................................180 Utószó..........................................................................................................................................181

183 

|