Szavalat
Egy vers elszavalása a zsűri által kiválasztott és az alább közölt repertoárból. Minden versenyző két verssel készül. Korcsoportok: 0-II. osztály, III-V. osztály VI-VIII. osztály IX-XII osztály
0-II Baricz Lajos: A tékozló atyja “Add ki, atyám, Az én jussom, Vár a világ, Add ki jussom!” “Itt van, fiam, Örökséged, elmenni is hagylak téged.” Sok a pénze, van barátja. Nincs már pénze, nincs barátja. “Én Istenem, mihez kezdjek, tékozlásban e kell vesszek?!” Egy nagygazda befogadta, társasága disznócsorda. “Ó, én atyám Holtig bánom, Halálba visz “szabadságom.” Útra kelek visszatérek, bár mint szolga nála élek.” Ruha nélkül, csontra fogyva érkezik meg sírva mondja
atyjának, ki mindig várta, nyitva volt a szíve, háza: “Atyám, bánom, amit tettem – bár szolgának végy fel engem…” Édesapja átkarolja megbocsátás csókját adja. “Örüljön ma a ház népe: hazajött a fiam, verge!” “Gyűrűt,szandált, ruhát raja, hízott borjút lakomára!” Szól a zene, lakomáznak, öröme van az atyának: Meghalt fiam, De feltámadt, Öröm töltse Be a házat! Határtalan az örömem: visszatért az én gyermekem!”
Baricz Lajos: Zakeus Törpe ember Zakeus. Hogy az Urat lássa – ott egy magas fügefa, és gyorsan megmászta. Megáll Jézus alatta: “Jöjj le gyorsan, kérlek, látom nagy a te hited, ma hozzád betérek.” A bűnbánó Zakeus ujjong örömében: “Ha valakit becsaptam, jóváteszem bőven… Vámosságom elhagyom, bocsásd meg a bűnöm, és ne engedd soha már buzgóságom szünnöm.” Farizeus, jogtudós a fejét csóválja: “Ez miféle próféta, vámos a barátja?!” “Bűnösökért jöttem én - válaszolta Jézus -, s ki bűnétől megválik, az Atya elé jut.”
Kalkuttai Teréz Anya: Akarod a kezem? (Kalacsi János fordítása) Uram, akarod a kezemet, hogy ez a nap a rászoruló szegények és betegek megsegítésével teljen el? Uram, neked adom ma a kezemet. Uram, akarod a lábamat, hogy a mai nap azok látogatásával teljen, akiknek barátra van szükségük? Uram, neked adom a lábamat. Uram, akarod a hangomat, hogy a mai nap beszélgetéssel teljen azokkal, akik a szeretet szavát szomjazzák? Uram, neked adom ma a hangomat. Uram, akarod a szívemet, hogy ez a nap a magányosok szeretetével múljon el, mert hiszen ők is emberek? Uram, ma neked adom a szívemet.
III-V. Kalkuttai Teréz Anya: Akarod a kezem? (Kalacsi János fordítása) Uram, akarod a kezemet, hogy ez a nap a rászoruló szegények és betegek megsegítésével teljen el? Uram, neked adom ma a kezemet. Uram, akarod a lábamat, hogy a mai nap azok látogatásával teljen, akiknek barátra van szükségük? Uram, neked adom a lábamat. Uram, akarod a hangomat, hogy a mai nap beszélgetéssel teljen azokkal, akik a szeretet szavát szomjazzák? Uram, neked adom ma a hangomat. Uram, akarod a szívemet, hogy ez a nap a magányosok szeretetével múljon el, mert hiszen ők is emberek? Uram, ma neked adom a szívemet
Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott Mikor a bűntől meggyötörten A lelkem terheket hordozott Egyszer csak könnyebb lett a lelkem Valaki értem imádkozott. Valaki értem imádkozott, Talán apám, anyám régen? Talán más is, aki szeret. Jó barátom vagy testvérem? Én nem tudom, de áldom Istent, Ki nékem megváltást hozott, És azt, aki értem csak Egyszer is imádkozott.
VI-VIII Fizetve! Ismeretlen szerző A sátán még most is kísértget, A minap elém tett egy jegyzéket. Melyben bűneim hosszú sorba, Egyenként is fel voltak írva. Elém tette, s rám vigyorgott. Jaj, Istenem! Minden ott volt! Minden bűnöm, s vétkem felírva. Mi lesz velem? – kérdeztem sírva. Hát mi lenne? – mondta nevetve. Nem juthatsz el az örök életre. Az üdvösségből ki vagy zárva. S én zokogtam, mint elítélt árva. Ekkor valaki hozzám lépett, S keresztülhúzta a jegyzéket. De a keze át volt szegezve, S vérével írta alá: FIZETVE!
Móra István: Édesanyámnak Csendes alkonyat volt, Ahogy hazaértem, Ave Máriára Harangoztak éppen. Ültél a ház előtt A régi kispadon, Könnyekkel szemedben, Sóhajjal ajkadon. Letérdeltem eléd, Közelről néztelek, Úgy eltévedt rajtam Jóságos két szemed. Kerested a régi Derült vonásokat, Ragyogó szemeim, Nevető arcomat. Az arcom oly törött, A szemem sem ragyog, Miről is tudtad meg, Hogy a fiad vagyok? Hazajöttem, anyám, Beteg vagyok, lelkem,
Anyai szerelmed Gyógyítson meg engem. Taníts meg engemet Még egyszer nevetni, Taníts meg remélni, Taníts meg szeretni. Vígy el, ahogy régen Az első misére-, Mutasd meg még egyszer Az utat az égre. Ugye megvannak még A glóriás szentek, Akik énnálam is Még többet szenvedtek? Mutasd meg őrizőm Az Isten Bárányát, Mondd, hogy csókoljam meg A feszület lábát. A nagy kereszt alatt Térdeljünk le ketten, S mondjuk el, mint régen: Hiszek egy Istenben…
Kalkuttai Teréz Anya: Nyisd fel szemünket! Nyisd fel szemünket, Uram, hogy megláthassunk Téged fivéreinkben és nővéreinkben. Nyisd meg fülünket, Uram, hogy meghalljuk annak kiáltását, aki éhezik, fázik, fél s akit leigáztak. Nyisd meg szívünket, Uram, hogy megtanuljuk egymást szeretni, mint ahogyan te szeretsz minket. Add nekünk ismét Lelkedet, Uram, hogy nevedben egy szívvé és egy lélekké forrjunk. Ámen. (Kalacsi János fordítása)
IX-X Reményik Sándor Kegyelem Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! S akkor – magától – megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára, Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat – hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor – magától – szűnik a vihar, Akkor – magától – minden elcsitul, Akkor – magától – éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától – friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem.
Pap Asztrik: A RADNAI KEGYTEMPLOM Fent állok itt a kegytemplom felett a madárjárta tündöklő magasban Felettem csak a két kereszt ragyog. S ott messze lent, alattam a Maros kanyarog. Lomhán kinyújtózkodva álmodik, talán a székely fenyvesek járnak eszében. Balra barna hegyében koronátlan király a solymosi vár. Amint állok a két torony között, hozzám társul a kisértő, s röhög - Pont mint Uramhoz egykor – “Nézd –súgja- mind tied volt mit belátsz itt alant. Csak volt!... Most mit keressz?!... Enyém már minden, itt nem érdemes Tovább harcolni!...Vesd hát le magad! Megszédültem… A vér arcomba szökkent… Jaj Istenem… a pohár telt… ne többet!... S akkor a Lélek suhogása hallatszott, megérintett egy drága puha Kéz: - Távozzál Szellem!... Te pedig, ó lélek, ne a mélysébe, fel, magasba nézz!
Tóth Árpád : Isten oltó-kése Pénzt, egészséget és sikert Másoknak, Uram, többet adtál. Nem kezdek érte mégse pert, És nem mondom, hogy adósom maradtál. Nem én vagyok az első mostohád: Bordáim közt próbáid éles kését Megáldom, s mosolygom az ostobák Dühödt jaját és hiú mellverését. Tudom, és érzem, hogy szeretsz; Próbáid áldott oltó-kése bennem Téged szolgál, mert míg szívembe metsz, Új szépséget teremni sebez engem. Összeszorítom ajkam, ha nehéz a kín Mert tudom, tied az én harcom, És győztes távolokba néz Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.
Assisi Szent Ferenc imája (Víz László fordítása) Uram, tégy engem a te békéd eszközévé! Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, Ahol sértés, oda megbocsátást, Ahol széthúzás, oda egyetértést. Ahol tévedés, oda igazságot, Ahol kétely, oda hitet, Ahol kétségbeesés, oda reményt, Ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add, Hogy inkább én igyekezzek vigasztalni, Mint hogy vigaszt várjak. Inkább én törekedjem másokat megérteni, Mint hogy megértést óhajtsak. Inkább szeressek, Mint hogy szeretet igényeljek. Mert önmagunkat elfelejtve találjuk meg magunkat. Ha megbocsátunk, Akkor nyerünk bocsánatot. Ha meghalunk, Akkor ébredünk az örök életre. Ámen.
XI-XII Sík Sándor: Ó tiszta csend! Hallgass el egy kicsit, te mocskos utcalárma! Legyen ablakod, ajtód, a füled is bezárva; És állítsd el a rádiót. Lelkem, celládba térj s földig zuhanni engedd Figyelmed függönyét, úgy ünnepeld a csendet És benne minden földi jót. Hallgatva ünnepeld csendjét az értelemnek, Melyben a gondolat villámai teremnek, A zengő percek ihletét, Melyben kibomlanak a lélek mérhetetlen Arkangyal-szárnyai, s szóban elférhetetlen Zenét suhog a szent setét. A hallgatást idézd, a szívek drága csendjét, Amelyben megfogan a két-malasztú szentség: Hűség, barátság, szerelem. Ó sírig és síron túl mosolygó szent szövétnek, Amely odalent nőttél a lét előtti létnek Hangtalan örvényeiben! És csukló térdeden imádd a csendek csendjét,
Amelyben önmagával beszél a Végtelenség, A hallhatatlan hallható. Térden virraszt az éj és mindeneken csend ül, Amikor a magát megtáró Végtelenből A föld szívére száll a szó. Emlékszel: Hóreben, barlangja odujából Milyen borzongva leste a zord Illés, a látó, Az Istent, aki elvonul. Milyen hiába leste sebes szél viharában, A földrengésben is, a tűzben is hiában: Suttogó szellőn járt az Úr. Gépkattogása közt a rohanó jelennek Engedj, ó tiszta csend, csendje a Végtelennek, Egy pillanatnyi pihenést. Hagymázos homlokom lágy ujjaiddal född el, Leheld be lelkemet templomi hűvösöddel: Csak az él, aki benned él. Csak az él, akiben a lélek tiszta csöndjén Némán izzani kezd a titokzatos tömjén S füstjén az Angyal megjelen. És ámuló szeméről a fátylakat leoldja, Az Angyal, az Istennek alázatos heroldja: A csend-foganta Kegyelem.
Tóth Árpád: Peroratio Velem jössz? Uram, hát miért nem jössz? Miért nem segítsz? Lelkemnek keservein miért nem könnyebbítsz? Gyere már! Tovább várni nem tudok! Vágyaim körbefonnak, s én megfulladok! Ne légy ily kegyetlen, ments meg engem; Ne hagyd, hogy az Ellen felülkerekedjen! Én vágyamtól már rég szabadulni akarok, De módját nem tudom, s így vélük maradok. Ne haragudj rám ezért, hanem segíts, kérlek! Ne hagyd, hogy vágyaimba temetkezzek végleg! Mondd meg hát végre: hogyan szabaduljak? Vagy úgy élni, mint más, már soha ne tudjak?! Mégis kegyetlen vagy, szigorú énvelem! Hisz csak szavadba kerülne, s megjavulna minden! Akkor miért nem jössz hát? Miért nem tész csodát? Miért hagyod, hogy szolgád elhagyja Urát?! Ne légy velem szigorú, hisz én gyönge vagyok; Gyarló testem, lelkem. Mégis Hozzád vágyok! Csak Te tudsz, Te tudnál rajtam segíteni! Akkor miért nem jössz? Mondd meg: mit kell nekem tenni? Én gyermekem! Hisz tudod: mindig Veled Vagyok, Soha, senkit e földön elhagyni nem fogok! Miért mondod Rám, hogy kegyetlen vagyok?
Hisz minden gondolatom te körüled forog! Tudom: mit érzel, tudom: nehéz neked, Panaszaid hallom, együtt Vagyok Veled. Tudom jól: az úton indulnod nehéz. Én segítek neked; akkor nem lesz nehéz! Gyere hát, ne félj: fogd meg a kezemet, Bízzad Rám magad, én vezetlek téged! Nézd: az út szélén szép virágok nyílnak! Gyere, szedjünk belőlük; mind téged hívnak! Jer Velem az úton; akkor boldog leszel, Ne nézz hátra, oldalra; ne keseredj el! Szorítsd, szorítsd szorosan az Én kezemet! Csak ennyit tegyél, és Én vezetlek téged! Sárba, mocsárba nem lépünk, szépen kikerüljük; Ugye, milyen ügyesek vagyunk mi így együtt? Csak higgy Bennem, s minden jó lesz, meglátod; Minden búdat, bajodat feledni fogod. Ne gondolj rájuk, csak szorítsd kezemet, Engedd, hogy szeresselek, és segítsek neked! Vágyad helyett csak Belém, Belém kapaszkodj, S meglátod, a földön is minden örömet hoz. Mosolyogj hát picit, találd meg örömöd, S ez legyen a jel, mely minket összeköt! Csak egyet nem szabad: megállni az úton. Menni kell. Hagyd, hogy a táj körüled változzon! Hiszen úgy is változik, ha te nem engeded! Fogadd hát el ezt, s jer Velem, kérlek! Ne félj: az emberek szeretni fognak, S kik eddig szerettek, csak jobban elfogadnak! Akkor Velem jössz hát? Gyere, megvárlak; Megszakad a szívem, ha egyedül látlak!
II. Rákóczi Ferenc imája Tekintsd, Uram, néped sóhaját, hallgasd meg a szegények , özvegyek és árvák hozzád felsíró jajkiáltásait! Tekints az engesztelésre kész ártatlanokra, és ne feledkezzél meg irgalmasságod cselekedeteiről, melyekkel hajdan oly kegyesen elárasztottad szolgaságban sínylődő választott népedet… Vezéreld cselekedeteinket, erősítsd karunkat, hogy egyesült erővel szolgálhassunk akaratodnak… Add, hogy rendelkezésed útjáról le ne térjünk, hanem igazságtételeid őreivé lévén, utunk nyugalomban és békességben vezessen tehozzád!
II. János Pál pápa imája Uram, te a legkisebb segítségért is önmagaddal ajándékozol meg. Add, hogy mindig önzetlenül tudjak segíteni keresztjüket viselő felebarátaimon! Taníts meg bűneimet megsiratva, igaz szívvel megtérni! Taníts meg másokért élő, áldozatos szeretetre! Add, hogy ne pazaroljam el örök javaimat, hanem megőrizzem a megszentelő kegyelem égi köntösét, legszebb kincsemként ápolva azt! Gyengeségemben kínod legyen az erőm. Gyávaságomban bátorságot, szenvedésben vigaszt adjon tőrrel átszúrt szíved. A kereszt fénye legyen lámpásom, s fájdalma út, melyen járva eltalálhatok hozzád. Ámen.
Imádság Pázmány Pétertől(részlet) Te, Uram, idő nélkül örökkévaló vagy, ki nem terjedvén, mindenütt jelen vagy, véghetetlen vagy hatalmasságodban, megfoghatatlan bölcsességedben, rettenetes ítéleteidben, igaz vagy minden beszédedben, szent vagy minden cselekedetedben, bővelkedel az irgalmassággal, nagytürelmű vagy a bűnösökhöz, kegyelmes a Hozzád térőkhöz. Kérem szent Fölségedet: világosítsd meg értelmemet, hogy megismerjen Téged, gerjeszd föl szívemet, hogy féljen és tiszteljen Téged, tisztítsd meg szívemet-lelkemet, hogy szeressen Téged, és engedd, hogy amint most szent Fölségedet csak távolról, homályosan látom, úgy halálom után színről színre láthasson az én lelkem! Ámen. Versenyen kívül:
