Sz ász István: Korszerű interpretációs eszközök az ökoturisztikai látogató központokban. Amikor az ember konferencia előadásra készül, legelőször eltűnődik a tervezett előadás címén. Mit is jelent az, hogy "korszerű interpretációs eszköz"? T alán trendi 3D-s megoldásokat, érintőképernyős monitorokat mindenfelé, vizuálorgiát? Esetleg újszerű oktatáspedagógiai módszertan szerint megtervezett, vagy a legújabb tudományos ismereteket felvonultató kiállítást értsünk alatta? Egyáltalán mi a "baj" a régi szemlélet szerint kialakított múzeumokkal, kiállításokkal? Mi a különbség a látogatóközpont és a hagyományos kiállítás között ? Végül milyen igény hívta életre ezeket a fejlesztéseket, melyek azok a korlátok és keretek, melyek befolyásolják a látogatóközpont koncepcióját? Minden tudományos kutatás és kreatív munka az alapvető kérdések feltevésével kezdődik. Ha pedig az ember jól kérdez, megkapja a megfelelő válaszokat. Ezeket a kérdéseket a munka kezdetekor a leendő ügyfél felé kell feltennünk, hiszen a legtöbb esetben a pályázati támogatásból finanszírozott munka projektleírása a legfontosabb igazodási pont. E pályázatokban van ugyanis kifejtve a projekt célja, a megvalósítás ütemezése, a feladatleírás, a szükséges eszközök beszerzése és nem utolsó sorban a keretösszeg. Mindezek mellett ismerni kell a helyszín adottságait és az ügyfél elképzelését arról, mi is a célja az aktuális munkának. Ezek legtöbbször jól orientálnak, de szűkítik a lehetőségeket, korlátozzák az alkotói szabadságot. Bizonyos esetekben pedig az igazi kreativitás nem az, hogyan rendezzük be a látogatóközpontot, hanem az, hogyan rendezzük be a rendelkezésre álló erőforrásokból, határidőre úgy, hogy mindez átmenjen a pályázati elszámoláson is. Más szóval, az ügyfélnek ne okozzunk anyagi kárt, mert a közreműködő szervezet a végén az utolsó fillérig kifizette a projekt támogatását. Mindezek miatt nagyon fontos, hogy a kivitelező már a tervezési szakaszban részt vegyen a munkában, annak ellenére, hogy a pályázati rendszer a józan ésszel ellenkező módon kifejezetten szankcionálja, ha a projekt előkészítésben részt vett szakértők a kivitelezők között is megjelennek. A megrendelővel folytatott beszélgetés ugyanis gátat tud szabni a túlzottan szabadjára engedett vágyálmoknak, grandiózus elképzeléseknek, melyeket később sem a keretösszegből, sem a szüksége s határidőre nem lehet kivitelezni. Számtalanszor előfordul, hogy a tervező szárnyal, esetleg a projektmenedzserrel együtt találnak ki zseniális ötleteket, majd a kivitelezés során jönnek elő a problémák. Mert hiszen a pályázat beadása és a kivitelezés elkezdése között eltelt másfél, két év, az előírt pc konfiguráció már nem is létezik, az újabbat pedig drágábban lehet beszerezni. Azóta feltaláltak valami új interpretációs eszközt és az ügyfél már azt szeretné, csak éppen a költség soron a régi ár szerepel. Vagy mert az eltelt időszak nagyrészt papírmunkával telt el és az adminisztráció nem érzékeli, valójában mennyi idő kell a kivitelezéshez. Mindezek hátrányosan érinthetik a projekt színvonalát és megnehezítik az együttműködést a kivitelezővel. Volt olyan eset, amikor sikerrel beszéltük le az ügyfelet olyan holografikus megoldás pályázatba írására, amit ő egy sci-fiben látott. Elmagyaráztuk, hogy ez a technológia nem létezik és hasonlót is annyiból lehetne beszerezni, mint a projekt teljes költségvetésének a tízszerese. Legtöbb esetben a tervezési szakasz a legizgalmasabb része a munkának, ekkor születnek a legjobb ötletek, de csak akkor lehet hatékony, ha ott ül mellettünk feltűrt ing újjal egy könyvelő szemléletű egyén, kezében toll és kockás papír és időnként lerángatja az ügyfelet és a kreatívokat a valóságba. Hasonló a feladata a kreatív tervezőnek és a projektmenedzsernek. Kizárólag olyan elemeket vegyünk be a pályázatba, melyek reálisan, kompromisszumok nélkül megvalósíthatók. Az ökoturisztikai témában nem túl gyakori, hogy eluralkodna a kiállítótérben technika. Így ott "korszerű" megoldáson inkább módszertani megközelítést kell értsünk, a technika főleg ezt a célt kell támogassa. Így az a helyes, ha a monitorok szinte észrevétlenül belesimulnak az installációkba, a hang és videó technikát a szakemberek által kidolgozott oktatóanyagok könnyebb kezelésére, a nagyobb csoportokat vezető animátor munkájának egyszerűsítésére használjuk és olyan esetekben alkalmazzuk, ahol a korszerű audio-vizuális eszközök valóban a jobb megértést segítik elő. A technika túlzott alkalmazása már átvezethet minket a vidámparkok könnyed világába, ezért a szakértő ott tud segíteni, ne legyen túlzottan konzervatív, de ne vigyük el az öncélú vásári látványosságok irányába sem. [Ide írhatja a szöveget]
A kiállítások, múzeumok és látogatóközpontok között az alapvető különbség, hogy előbbiek önmagukban képeznek vonzerőt, programot, míg a látogatóközpont olyan centrális tér, ahol elsősorban a szűkebb, vagy tágabb környék kínálatát összegezzük oly módon, hogy mindez csupán kezdő, vagy végpontja a környék és a választott téma egyéb módszerekkel történő felfedezéséhez. T ipikus példa erre a T ihanyi Levendulaház. A látogatóközpont gyűjtő helye az ökoturizmus iránt érdeklődő csoportoknak. Végig nézik a Balaton-felvidék geológiájáról készül rövidfilmet, majd a szakember a kreatív installációkat szemléltető eszközként használva magyarázza el a letűnt múlt geológiai képződményeinek kialakulását. Ezek között vannak animációk, hagyományos makettek és olyan élmény elemek, amiket a látogatók maguk kezelnek. Mindezek után a vezetett csoport gyalogosan elindul a természetbe, ahol találkoznak ugyanezekkel a képződményekkel, őshonos állatokkal, növényekkel. A túra egy-egy szakaszán, vagy a végén lehetőséget kapnak arra, hogy tudásukat ellenőrizzék. Végül a látogatóközpontba visszatérve az ajándékboltban vásárolhatják meg a témához kapcsolódó tárgyakat, ugyanitt kapnak tájékoztatást egyéb kiállításokról, látnivalókról. A látogatóközpont tehát egy komplex, átgondolt rendszer egyik, talán legfontosabb eleme. Hasonló elgondolás mentél, épült ki a Bakonya-Vörösmart-Kopácsi-rét magyar-horvát ökoturisztikai látogatóközpont együttes. Újszerű az a szemlélet, ahogy sikerült összekötni az egymástól csaknem 150 km-re fekvő látogatóközpontokat ugyanarra a témára felfűzve. A két helyszín egy időben nyitotta meg kapuit 2014-ben. Bár mindkét látogatóközpont elsősorban a saját környezetére fókuszál, az interpretációs eszközök között mégis vannak olyan elemek, mint például a teljes útvonalat itt is, ott is egységesen bemutató 3D virtuális repülés, térképek, kiadványok, interaktív játékok. Ezek miatt egyértelmű válik, hogy valójában egy határokon átnyúló, "ökoturisztikai zarándokút" jött létre, amely talán az országban is egyedülálló, de mindenképen korszerűnek kell mondanunk. Mindez nem jöhetett volna létre, ha már a tervezésben nem kapcsolódnak össze a szereplők és a gondolatok, a kivitelezésben mindkét helyszínen nem ugyanazok a szakértők működnek közre. A kölcsönösségre épülő, egymást erősítő marketing nyilván jobban elősegíti majd a fenntartást, mint az egymástól elszigetelt, lokális, zsákutcás egységek. Éppen ez volt az a szempont, amely ismeretének hiányában a szakértők kezdetben nem is értették, kinek jutott eszébe látogatóközpontot építeni Bakonyán és Vörösmarton? Hogy a hagyományos szemléleten mennyire nehéz áttörni, de legfőképpen összehozni egy ilyen társprojektet, azt nyilván sokan megértik, akik tudják, hogyan működnek a pályázati rendszerek, milyen informális, szűklátókörű érdekek motiválják sokszor a helyi döntéshozókat, szakembereket. A látogatóközpontok, kiállítások kialakításának egyik leggyakoribb oka az a felismerés, hogy a gazdaságélénkítésben kulcsszerepet játszhat a turisztikai vonzerők fejlesztése olyan jó adottságú rurális területeken is, ahol eddig turizmuson lényegében kizárólag a falusi szálláshely kialakítását értették. Csakhogy elmúltak már azok az idők, amikor egy falusi szálláshely önmagában vonzóvá tudott válni azáltal, hogy kakas kukorékolt az udvarban és egyébként "szép, csendes természeti környezetben fekszik". Fontos, hogy bizonyos csomópontokban olyan termékfejlesztés valósuljon meg, ami látogatókat vonz, és amire a szállásadók is rátudnak kapcsolódni. Minél változatosabb, programgazdagabb e gy kistérség, annál valószínűbb, hogy a turisták ott fogják eltölteni szabad idejüket. Ezeket a fejlesztéseket jellemzően tőkeerősebb szervezetek tudják felkarolni, önkormányzatok, nemzeti parkok, civil szervezetek, némely esetben vállalkozások. Fontos lenne, hogy ezen szervezetek ötleteiket egymással összehangolva valósítsák meg. Erre sajnos kevesebb példát látni, mivel egy adott területen a források szűkössége és annak elosztási mechanizmusa miatt nem annyira az együttműködés, hanem a rivalizálás és információ visszatartás jellemző. Másik életszerű helyzet, amikor a nehezen megszerzett támogatás valójában a helyi közösség egyes tagjainak megélhetéséhez szükséges jövedelem kiegészítés, vagy a kiállítás ténylegesen egy másik beruházás finanszírozásához szükséges díszlet. Ilyen esettel találkoztunk egy Borsod megyei településen, amikor is a szakemberek által megtervezett színvonalas kiállítást végül "legagyizva", helyi "szakemberek" valósították meg, a '70-es évek kultúrházi hangulatát megidéző stílusban, az ekként megspórolt forrást pedig átcsoportosították máshová. Ugyancsak jellemző, amikor a pályázati pénz kétharmadháromnegyed része eleve a befogadó épület építésére, felújítására megy el, miközben a tényleges
[Ide írhatja a szöveget]
vonzerőt jelentő, a fenntarthatóság miatt kulcsfontosságú bevételt hozó kiállításra már csak a forrás töredékét tervezik be. Vannak azonban pozitív példák is. Az említett Bakonya-Vörösmarti látogatóközpontok hozzájárultak a közösségi épületek revitalizálásához, de emellett új funkciók kialakításához, a közösségi élet újraélesztéséhez is. Márpedig ahogy a leépült infrastruktúra mellett lassan az emberek is leépülnek, úgy ennek az ellenkezője is igaz. A közösségi terek megújítása az emberi kapcsolatokat is átértékeli, újraszerveződő szinapszisokat épít ki.
A Bakonyai önkormányzat épülete a beruházás előtt és után.
Ekkor köszönt be először a kreativitás ideje, hiszen amikor a megrendelő odavezeti a tervezőt a romos épülethez, vagy megállítja a hófehér falú helyiség közepén, az elvárása az, ide találjunk ki valami nagyon látványos, kreatív dolgot, amin aztán majd két év elteltével büszkén vághatja át a nemzeti színű szalagot.
A Vörösmarti önkormányzat kiállítótere a beruházás előtt és után.
A következő feladat, olyan installációk kialakítása, mely szimbólum értékű lehet, megkönnyítve a marketingesek dolgát a kiállítás promóciójában. Rendszerint jól jöhet, ha nagy méretekben gondolkozunk, vagy meghökkentjük a látogatót. Utóbbi ugyan megoszthatja a különböző értékrenddel érkező látogatókat, de ha nehezen felejthető, az már fél siker. Hasznos, ha az installáció, vagy maga a kiállítás rendelkezik olyan stíluselemmel, amire a "leg" kifejezést alkalmazhatjuk. A pécsi tvtoronyban létesült "Mecsek érdekességei" című kiállításban a mecseki dinoszaurusz életnagyságú fantázia szobra mellé oda tudtuk írni, Magyarország legelső dinoszaurusza. A T ihanyi Levendulaházba az arányok eltúlozásával 6 m magas levendulaszárat és hatalmas rovarokat készítettünk. A pécsi Winespiration borturisztikai látogatóközpont bejárata előtt 5 méter magas óriás szőlőfürt fogadja a látogatókat, ez az ország legnagyobb szőlő installációja. A pécsi Mésztufa barlangban a mennyezetre erősített 6 m [Ide írhatja a szöveget]
hosszú 4 méter széles sárkány szemlélteti, miért is hívták valaha "Sárkányos barlangnak". Az "interpretációs eszköz" érdekessége, hogy eredetileg nem is volt része az alapvetően természettudományos kiállításnak, menetközben javasoltuk felépítését, mintegy ráadás képen. Mondanunk sem kell, a sárkány lett a legnépszerűbb látványosság, amit a Nemzeti Park is felismert és hamarosan sárkány origami hajtogató foglalkozásokat szerveztek a barlangba. Pár évvel később mesekönyvben bukkant fel, ezzel beépült a pécsi folklórba1 . Az ökoturisztikai témájú látogatóközpontok egyik nagy dillemája az élő vagy holt állatok alkalmazásának kérdése. Mi elvből elzárkózunk kitömött, vagy preparált állatok használatától, szerencsére ez nem is túl gyakori kérés. Mindez alapvető különbség a természettudományi kiállítások, és az élmény centrikus látogatóközpontok között. A másik különbség, hogy lehetőleg kerüljük a "vitrines" megoldásokat, ahol a "mindent a szemnek, de semmit a kéznek" elv uralkodik. Ehelyett preferáljuk a "mindent a kéznek" elvet, arra bátorítva a látogatókat, hogy mindenhez érjenek hozzá, használják a tárgyakat, tehát vonjuk be őket, ösztönözzük az aktivitást. Mindezek kihívást jelentenek a kiállítási tárgyak kivitelezésében, hiszen sokkal időt állóbb anyagokat kell használnunk, kerülnünk kell a veszélyes megoldásokat. Az informatikai eszközök tartalmi kialakításakor is résen kell lenni, a látogatók hihetetlen kreativitást mutatnak akkor, amikor az eszközök nem rendeltetés szerű használatából, rongálásból, vagy a szemléltető program feltöréséből kell vizsgázniuk. Mindez érinti a garancia vállalás kérdését, melynél probléma, hogy a legtöbb eszközre 1 év garancia áll rendelkezésre, miközben a pályázatban 3-5 évet kell vállalni a fenntartónak. Az így felmerül plusz költségeket rendszerint kifelejtik a pályázati szakaszban beépíteni a költségek közé. A kiállítási eszközöknek alkalmazkodni kell a környezeti adottságokhoz. A T ettye Mésztufa barlangnál a tervezés során megfeledkeztek arról a tényről, hogy a páratartalom 90 %, és a falakból szénsavas víz fog csöpögni a tárgyakra. Ennek következtében heteken belül centiméter vastagon állt a levakarhatatlan penész a fa bútorokon, a domborzat makett fém elemei két éven belül elporladtak. Mindent ellepett a rozsda, az élet utat tört magának a legváratlanabb helyeken, szinte szétrohasztva a sok pénzből kialakított installációkat. Ezek az előre nem kalkulált események végeláthatatlan vitákat gerjeszthetnek megbízó és a kivitelező között. Hasonló problémával szembesültünk más esetekben is, ahol a penész, a salétrom vagy az extrém hőingadozás okozott leküzdhetetlen akadályt. E tekintetben alapvető, hogy a kiállító helyiség alkalmas legyen kiállítás berendezésére, vagy ha ez csak fenntartásokkal lehetséges, a működési költségekbe mindezeket be kell kalkulálni és a kivitelező céggel korrekt kapcsolatot célszerű kialakítani. A korszerűség alatt sokan informatikai eszközök alkalmazását értik, lehetőleg minél nagyobb arányban. T alálkoztunk olyan építésszel, aki szerint a kiállítást tele kellene pakolni projektorokkal, mert hiszen a mostani korosztály ezt igényli. Ezt a felfogást részben erősíti az a városi legenda, miszerint a pályázatokat bírálók is szeretik a modern kifejezéseket, mint például "interaktív játék, mobil applikáció, androidos rendszereken futtatható, 3 dimenziós, on-line felületen elérhető, QR kód olvasására is alkalmas, adatbázisból kinyerhető, augmented reality, virtuális séta, multimédia" és hasonlók. Az kétségtelen, hogy nagyon látványos fejlődés zajlik az IT szektorban, szinte minden héten van valami szenzációs innováció. Ha valaki elsőként rukkol elő valamivel, ami a tengerentúlon már megjelent, de nálunk még csak pár tucat kreatív ismeri, azzal nagyot lehet nőni az ügyfél szemében. Nincs annál kényelmesebb, mint amikor megmutatjuk a mások által kifejlesztett lehetőséget, amit mi is a múlt héten láttunk először, de az ügyfél máris le van tőle nyűgözve. Hiszen ő is a saját közössége, főnöke előtt mutathatja majd be elsőként azt, amit eddig legfeljebb a Tokiói, Los Angelesi, vagy Hannoveri IT vásárokon lehetett megtekinteni. Azonban abban a korban, amikor egy átlagos 10 éves európai gyerek napi 6 órát tölt különböző képernyők előtt, beleértve a tévézést, a video- vagy DVDfilmek nézését, a számítógépezést, a videojátékokat, mobiltelefont és tabletet, így hétéves korára összesen egy egész évnyi időt tölt képernyő előtt2 , amikor egy háztartásban az egy főre jutó, multimédiás információ közvetítésére alkalmas kijelző száma kettő, nem biztos, hogy az ökoturisztikai 1 Bartos Erika: Hoppla meséi – Kirándulás Pécs városába. Alexandra, 2010. 2 Forrás: http://adc.bmj.com/
[Ide írhatja a szöveget]
kiállítás tervezőjének az a feladata, hogy monitorokkal tömje tele a helyiséget. Ehelyett tapasztalati tény, hogy a gyerekek szeretik az olyan hagyományos interpretációs eszközöket, mint a makett, vagy a nagy nyomógombbal elinduló Valami. Nekik lassan nagyobb élmény ráülni egy dínó hátára, vagy tekergetni egy jó nagy kapcsolót, mint a tableten böködni az applikációt. A szülők is fogékonyak erre, náluk ugyanis előtérbe kerül a hagyománytisztelet, a "régi", nosztalgiát ébresztő tárgyak használatának elmesélése, ezáltal előkerülhetnek a gyerekkori történetek, minek hatására alkalom nyílik szülők és gyerekek közötti információcserére. T ehát korszerűnek tűnhet alkalmazni az, ami más, mint ami trendi. Mindezek miatt szeretjük ajánlani makettek építését, főleg, ha abba interaktív elemeket tudunk építeni. A Kölkedi Gólya Múzeumba szállított makettünk az ártéri gazdálkodást mutatta be oly módon, hogy gombnyomásra a területet lassan elárasztotta a víz. A feladat a terepasztal átrendezése volt, azaz a mozgatható növények és állatfigurák áthelyezése a releváns helyszínekre. Gyerekcsoportok érdeklődését sokkal hatékonyabban lehet ekképp fenntartani, hiszen már az is idő, amíg felfedezik a tájat, hát még amikor megkezdődik a terület elárasztása. Nem beszélve arról, könnyebb közösséget szervezni és információt átadni, ha tíz gyermek körbe áll valamit, mintha ezek a gyerekek egyedül, egymás mellett álldogálva, monitort nézegetnének. T apasztalatunk szerint egy nagyobb terület, vagy épület sokkal jobban átlátható, értelmezhető valós maketten, mint a virtuális térben. Az agyunkban még mindig a látható fizikai valóság modellezése megy jobban, mintsem a 2 dimenziós monitoron látható ál 3D-s virtuális tér darabkáinak összerakása.
Terepasztal a Kölkedi Fehér Gólya Múzeumban.
T ermészetesen törekszünk a legmodernebb technológiák alkalmazására, de csak akkor, ha mindez céljainkat erősíti. Erre példa a 3D modellezés és nyomtatás folyamatos fejlődése. A kölkedi múzeumban feladatunk volt szürke marha figura előállítása H0 méretarányban. Bár temérdek, főleg német gyártó által forgalmazott figura megvásárolható modell és makett boltokban, a magyar szürke marha nem tartozik közéjük. Ekkor jött jól, hogy a 3D nyomtatás ára megfizethető lett kisebb projektekhez is. Szakembereink fotó alapján modellezték le a figurát, majd kinyomtattuk őket a többi állathoz igazított méretben. A korszerű technológia alkalmazása ez esetben nem hivalkodó, a látogató számára lényegében észrevehetetlen, de enélkül nem tudtunk volna a feladatnak megfelelni. [Ide írhatja a szöveget]
Élő szürke marhából kis figura készítése a terepasztalhoz
Hasonló kihívás volt a Szombathelyi Iseum Savariense Látogatóközpont épület makettjeinek kivitelezése. Az 1:20-as méretarányú makettek egyes elemeinek teljesen korhűnek kellett maradniuk, ezért a töredékesen fennmaradt hatalmas kőtömbökről leszkennelt ék a mintázatot, amit számítógépen rekonstruáltak, majd 3D nyomtatás és gipszlenyomatok alkalmazásával kellett elkészítenünk a miniatürizált, de hiteles másolatokat.
Balra a fennmaradt töredékes oszlop eredeti, múzeumi példánya, középen a maketthez készült miniatürizált másolat, jobb oldalon az eredeti életnagyságú másolata kültéri használatra műkőből.
A korszerű technológiák és a hagyományos megoldások ismerete a kreatív vezető feladata. Mindezek alkalmazásának lehetőségeiről tájékoztatni kell a kiállítás építtetőjét, segítsége az arányosság és célszerűség tekintetében nélkülözhetetlen a tervezési folyamatban. Végezetül két fontos vezérelvről tegyünk említést. Különösen az ökoturisztikai témájú kiállításoknál fontos tájékozódni a helyben élő alkotó emberek bevonásának lehetőségeiről, hiszen a szubszidiaritás elve jelen esetben azt jelenti, minél jobban segítsük elő a helyi értékek felszínre kerülését, a településen élő alkotók bevonását. Nem helyes, ha a helyben megnyert pályázati források lényegében visszakerülnek a budapesti vállalkozókhoz, ahelyett, hogy a helyi gazdaságot erősítenék. Vannak esetek, amikor ezt az elvet nem lehet maradéktalanul érvényre jutatni, hiszen számos feladat kivitelezéséhez nem áll rendelkezésre szakember. Így erőltetni nem érdemes, hogy mondjuk a 3D animációt a polgármester szomszédjának a keresztfia készítse, mert állítólag ő is ért a számítógéphez. De ha van helyi kézműves, asztalos, fafaragó, fontos, hogy az általa képviselt helyi érték beépüljön a kiállításba. Ennek tudatában foglalkoztattunk Vörösmarton helybéli asztalost, vagy kértünk fel Kopácson élő alkotót az állatfigurák kivitelezésére, vásároltunk fotókat ott élőktől, vontunk be helyi szakértőket a projektbe. A másik fontos szempont, hogy saját ambícióinkat sokszor háttérbe szorítva elsősorban a megrendelő és a látogatók igényének kell megfelelnünk. Nincs annál nagyobb szakmai elismerés, amikor az ember a kiállítási tárgyakat használó boldog gyermek arcokat lát, vagy eljut hozzá egy sajtóhír, melyben a megrendelő valamilyen díjat, kitüntetést szorongat. Ezért is tudtunk a sikernek örülni, amikor a Balaton Felvidéki Nemzeti Park számára készített látogatóközpontunk első helyezést ért el 2011-ben az Év Ökoturisztikai Látogatóközpont versenyen. [Ide írhatja a szöveget]
Boldog látogatók és büszke ügyfél az igazi siker titka
[Ide írhatja a szöveget]
