Számunk elé ELŐSZÓ. vesztik benne az etikai normák, az igazságosság, szeretet

ELŐSZÓ

Számunk elé z Egyházfórum olvasói többször jelezték, hogy minden számban szívesen látnának egy rövid előszót, amely mintegy ízelítőt nyújtana az adott számból. A tartalomjegyzék olyan, mint az étlap: eligazítást nyújt, néha talán még az azt böngésző érdeklődését is felkeltheti, de a kóstolót nem teszi lehetővé. A bevezető viszont egy-két gondolat kiemelésével megmutathatja, hogy egy szerző hogyan közelít a témához, mit tart fontosnak, vagy mire hívja fel a figyelmet, esetleg elárulhatja a szerkesztői szándékot is. A feszes és rohanó hétköznapokban azonban a szerkesztők is örülnek, ha végre összeáll egy szám, és bizony nem marad idő arra, hogy azt még egy jó előszóval is ellássuk. Most mégis kísérletet teszünk arra, hogy az említett olvasói igénynek elébe menjünk. Majd meglátjuk, mennyiben sikerül! Hónapok óta a média uralkodó témája a globális pénzügyi-gazdasági válság. Sokan közülünk saját bőrünkön is érezzük ennek hatásait. A szakemberek és politikusok pártállástól függően gyakran egymásnak szögesen ellentmondó megoldásokat kínálnak, de szinte valamennyien megfeledkeznek a saját felelősségükről, ami természetesen a betöltött pozíciótól és ellátott feladattól függően nagyon is különböző lehet. Bizonyára nekünk sem esne nehezünkre sorolni a jogos sérelmeket és égbekiáltó igazságtalanságokat, ehelyett azonban inkább önvizsgálatra hívjuk olvasóinkat. Súlyponti rovatunkban Reinhold Knoll bécsi professzor a mindannyiunk számára ismert „Gazdálkodj okosan” (pontosabban ennek osztrák megfelelője, a „Spekuláció”) gyerekjátékon keresztül mutatja be, hogyan szívtuk magunkba szinte már az anyatejjel a privatizáció, a tőkefelhalmozás, a hitelezés és az eladósodás szabályait, és váltunk feltétlen híveivé a liberalizációnak. A gyermekjáték előrevetítette a pénzügyi krízist és a kapitalizmus válságát, mégsem jutott senkinek eszébe, hogy egy „alapszabályreformon“ gondolkodjék. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy a következő vasárnap nem fogunk játszani – és de facto ez a motívum minden játékos megalapozatlan reménye: hogy nyerni kell, és ezáltal a frusztráció is kisebb lehet…” Ennek a gazdaságszemléletnek a keresztény, pontosabban protestáns etika volt a lelki alapja, állítja Max Webertől kiindulva Erdős Zoltán. A kialakult polgári értékrend eszménye a haszonelvű „hitelképes úriember”, aki formálisan becsületes, mert például betartja a fizetési határidőket, józan, tartózkodik mindenféle terméketlen és káros költekezéstől és kicsapongástól. Ennek az etikának azonban egyre kevésbé része a vallási megalapozás. „A gazdaság a saját törvénysze2009 /3

rűségei szerint működik, értelmüket vesztik benne az etikai normák, az igazságosság, szeretet és együttérzés”. Így jutunk el – Jürgen Habermas szavaival – a „testvérietlenség világuralmához”. Sokunkat azonban nem az erkölcs hiánya, hanem a gazdasági válság rázott föl, és máris elkezdtük a hajszát a felelősök – a fékevesztett neoliberális kapitalizmus, az elképesztő jövedelmekkel rendelkező menedzserek és a gazdagok – után, akiket meg akarunk büntetni, mondja Paul M. Zulehner, az Egyházfórum társalapítója. „Az evangélium azonban egy másik látásmódot mutat nekünk. Leleplezi a játékunkat, és felszólít, hogy ezt hagyjuk abba”, mert az anyagiak utáni sóvárgásunkkal „mi mindnyájan felelősök vagyunk a válságért”. Az alternatíva a szerető szolidaritás, amely egyrészt közvetlenül segítő, másrészt politikai jellegű, vagyis felelősséget vállal a közért. „A teológia ezt így fejezi ki: aki misztikus, az feltétlenül politikus is; aki Istenbe belemerül, az Istennel együtt a szegények mellett fog felbukkanni.” Az emberi létkérdések – mint az egzisztencia, a bűn és kinyilatkoztatás – teológiai és filozófiai megközelítéséről értekezik Szirtes András Bultamannról és Heideggerről írott tanulmányának második részében. Egy gyakorlati lelkipásztori kérdésnek, a családtervezés problematikájának szenteli figyelmét Vigh Szabolcs, aki szerint az ezzel kapcsolatos egyházi tanítás meglehetősen ellentmondásos. A mai egyházi állásfoglalásokban is megtalálható ugyanis az a gnosztikus szemlélet, amely szerint az érzéki élvezet önmagában rossz, amit csak a termékenységre való nyitottság tehet jóvá. „Vajon nem kellene-e végre megtisztítani a gnosztikus eretnekség maradványaitól az egyház tanítását?”, kérdi a szerző. Székely Tibor visszaemlékező sorozatának harmadik, befejező része a Központi Szemináriumból 1959ben eltávolított kispapok állambiztonsági megfigyeléséről számol be. Szécsi József a Keresztény–Zsidó Társaság titkára pedig a keresztény-zsidó párbeszéd szükségességéről, annak akadályairól és lehetőségeiről értekezik. Kívánom, hogy találjanak az olvasók ebben a számban is egy-két olyan írást, amely felkeli figyelmüket és továbbgondolkodásra, talán új cselekvése is serkenti őket. Wildmann János 3

SÚLYPONT: A VÁLSÁG

Ahogy a kapitalizmust tanuljuk – avagy mi marad egy kereskedi talentumból... z 1945 utáni gazdasági felkintünk a játéktól, azt is állíthatnánk, hogy megmagyarázlendülés során éppen a hatatlan okokból – amelyeket kellő pillanatban újra egyetlen történész sem szeret felfedeztek egy megfelelő fejtegetni – hat szereplő, akik jegyermekjátékot, amely Ausztriálen esetben játékosként jelennek ban már 1936-ban is ismert volt meg, megpróbálta ezt a társadala következő néven: „Spekuláció”.1 Sok éven át gyakran és szenvemi-gazdasági alakzatot megváldélyesen játszották az emberek, toztatni.4 Itt már nem segít a jáhabár a játékban egyfajta „üztékszabályban megfogalmazott leties kereskedelmet” kellett fafelhívás sem a gazdasági morál vorizálniuk, amely nagy általáelsajátításához: „Az a játékos nosságban nézve hasonló volt az lesz ennek az üzleti versenynek „(osztrák) gazdasági csoda” belső a győztese, amelyik megfelelő motorjához. Amikor a sok építéóvatossággal és körültekintéssel si telket, de még a vasúthálózatot gazdálkodik.“5 Reinhold Knoll – Pécsett és a nagyfeszültségű áramvezetékeket is eladták 2, majd később a telkekre felépítették éppen azokat az ominózus háKöztulajdonból magántulajdon zacskákat, amelyek jócskán feltornázták a játékosok által kifizetendő lakásbérleti díjakat, a játék elérte Tehát így kezdődött el egy nagy ívű privatizációs hula célkitűzését, ám magának a játéknak koránt sem lám. A játékosok azt remélték, hogy egy kis szerencsével volt még vége. Amikor az első körökben a hat játé- a kockadobásoknál számottevő tulajdonhoz juthatnak kos megpróbált tulajdont szerezni magának, a bank hozzá. Hogy a játékosok a vásárlásaikhoz szükséges birtokában volt még szinte az összes (játék)pénz. A készpénzt fel tudták mutatni, a bank nagyvonalú tákésőbbiek folyamán a bankba befolyt értékesítési be- mogatásainak köszönhették, amikor is a startmezőn átvételt úgy is tekinthetnénk, hogy egy „állami bank” haladtak. Ez a kifizetés olyan volt, mint egyfajta berumindent megpróbált eladni, ami tulajdonképpen a házási hitel, de mindenesetre nem kellett visszafizetni.7 kezdeteknél „közösségi tulajdonnak” számíthatott. Hosszú időszakokra beköszöntött egy stabil gazdaA játék kezdete előtt feltehetően létezett egyfajta sági egyensúly állapota. Ez keltette a szociális piacgazszocialista „őstársadalom”.3 Ha egy pillanatra elte- daság látszatát az emberekben.8 A játékosok kevéske készpénze átgondolt költekezésekre kényszerített, emiatt a résztvevők csak egyetlen vásárlást tudtak meg1 Magyarországon ‘Gazdálkodj okosan!’ néven terjedt el az 50-es években ugyanez a társasjáték, és mai formájában is igen népszerű – a ford.megj. 2

3

4

A fent nevezett időszak előtt még létezett az a politikai bölcsesség, hogy a magán és a közösségi gazdaság között egy kiegyensúlyozott viszonyt kell megcélozni, ahogyan az Ausztiára oly jellemzően, a szociális és a gazdasági partnerek hatáskörében kifejeződésre jutott, és a bér- és árviszonyok szerződésben szabályozott arányainak meghatározását szolgálta. Összefoglalóan: Reinhold Knoll, Anton Mayer: Az osztrák konszenzusos demokrácia elméletben és gyakorlatban. Az állam, az érdekszövetségek, a pártok és a politikai valóság. Bécs, 1976. Számos hipotézis létezik arra vonatkozóan, milyen társadalmi viszonosságok léteztek egyrészt a történelem előtti gazdaságok formáiban, másrészt hol vannak azok a pusztán spekulatív okok szerepeltetve, amelyek az egyes gazdálkodási stílusok megváltozását előidézték. /Klaus Wasserburg/

4

Ehhez általánosságban ld. Friedrich Schneider (Hg.): Közösségi vállalatok privatizációja és deregulációja a nyugat-európai államokban. Bécs, 1990.

5

Lásd: http://www.dkt.at/scripts/index.dll?page=regeln. 1. oldal.

6

Az alcímek a szerkesztőtől származnak.

7

Az ‚Európai Újjáépítési Programot’ eredetileg George Marshall amerikai külügyminiszter fejlesztette ki. Vö. M. J. Hogan: A Marshall-terv. Amerika, Nagy-Britannia, és Nyugat-Európa rekonstrukciója, 1947 – 1952. Cambridge, 1954.

8

A fogalom: „Szociális piacgazdaság“ Alfred Müller-Armack által lett meghonosítva az 50-es évek elején, és a tőke és munka közötti alapvető harmóniát jelentette. Vö. Ludwig Erhard, Alfred Müller-Armack: A szociális piacgazdaság, a jövő rendje, Frankfurt, 1972.

2009/3

SÚLYPONT: A VÁLSÁG engedni maguknak körönként. „monopóliummá” változott át, Így aztán a tényleges különbség a másrészről a játékostársakat körtőke és a tulajdon nagysága között ről-körre mindig magasabb kifiigen csekély volt. Az a játékos, aki zetésekre lehetett rákényszeríteni szerencsétlen dobása után semmi – mindez a monopólium-építés lényeges dolgot nem tudott magáeredménye is egyben. Akinek ez sinak megszerezni, több készpénzt került, az az ellenfelét tényleg meg birtokolt, míg sikeresebb ellentudta zsarolni egy rémisztő mértéfele ugyan tulajdonhoz jutott, de kű áremeléssel. Végül a bank kia kör végére kevesebb pénze mafizetései a folyó költségek fedezése radt. Ezen játékos egyáltalán nem érdekében túl kevésnek bizonyultudhatta, hogy ő a kálvinista gaztak, ráadásul az „állami bank” a dasági ethosz megtestesítőjeként saját dotációs politikája miatt, jelenik meg. A szerencsés és szeamely a támogatások igazságos és rencsétlen kockadobások normáazonos mértékű szétosztására volis eloszlású matematikai függvénatkozott, a fizetésképtelenség álMonopoly – csak játék? nyének hála a tulajdon, a föld és a lapotába kormányozta magát. Így tőke koncentrációja sok kör után sem jött igazán létre. aztán ezt a fajta „állami intervencionalizmust”10 már A játékszabály itt úgy hatott, mint egy korai alkotmány, nem lehetett fenntartani. Az eredetileg az elosztórendés megakadályozta egyesek gyors meggazdagodását. szerben fennálló gazdasági igazságosság a továbbiakMinden játékos, aki hozzájutott a privatizált javakhoz ban már nem volt finanszírozható. Mielőtt a bank csődje bekövetkezett, a játéko(építési telkek, földterületek, vasútvonalak, légi társaságok vagy energiaszolgáltatók), relatíve kedvező bérleti sok hangsúlyozták, hogy messze nem érték el a saját vagy használati díjat fizetett értük. Ezekből az ember gazdasági érdekeik diktálta céljaikat. Majd a bank nem tehetett szert jelentős nyereségre, de ha mégis ez csődje ellenére is síkra szálltak a játék folytatása bekövetkezett, akkor szerencsés felvásárlások sorával mellett.11 Ebben az új helyzetben a játékosok mér„monopolistává“ kellett válnia, és a mindenkori rokon legelték azt is, hogy ők csak egy fizetőképes „állami ágazatokat egyetlen kézben egyesítenie. A kockadobá- bank” fennállása esetén tudják a játékot folytatni, soktól való függés miatt azonban a profit nagyarányú ezért a banknak hitelekhez kellett folyamodnia. Ezemelése lehetetlen volt. Ezen körülmények mellett a já- zel a bankot szándékosan belekényszeríttették a privatizációba.12 Így tudta csak a bank saját helyzetét ték szinte a végtelenségig folytatódhatott volna. újra stabilizálni és ezzel a kisebb-nagyobb nyereségek megszerzése a továbbiakban már kockázatmenA liberális fordulat tes vállalkozás lett. Ez a gyermekek számára túl unalmas volt.9 Azért, hogy őket a folytatásra rábírják, a játékosok elkezdték megváltoztatni a szabályok értelmezését. Tulajdonképpen az alapszabály megváltoztatását általában mindenki óhajtotta, és általánosságban a „liberalizáció” irányába. Mindez lehetővé tette az eddig illegálisnak számító kétoldalú megállapodásokat a játékosok közt, akik saját szerződéses partnereiket megpróbálták efféle szinergia-effektusokkal tudatosan hátrányos helyzetbe hozni. A játékszabályból csak a játék célját tartották meg, nevezetesen hogy nyerni kell, ez azonban már nem volt egyfajta gazdasági alaptörvénnyel megszorítva, hanem éppen ellenkezőleg: az elsöprő nyereségnövekedés iránti személyes sóvárgás által fel lett lazítva. Nyerni ebben az új formában már csak úgy volt lehetséges, hogy ha egyik oldalról a tulajdonviszony 9

A játék folytatására irányuló hajlandóság csökken, ha a motiváció elégtelen vagy a játék célja a gyermeki képzelőerőnek nem felel meg. Vö. Dorothy Singer, Jerome Singer: Rejtelmek háza. Gyermekjátékok és a fejlődő képzelőerő. Cambridge Mass, 1990.

2009 /3

10

A gazdasági életbe való állami beavatkozás szószólóit a 19. században általánosságban „katedra-szocialistáknak“ nevezték, úgy, mint pl. Albert Schäffle, Gustav Schmoller, Lujo Brentano, Adolph Wagner. Modernebb formákban a gazdasági válság egyes fázisaiban létezik egy ezzel összevethető közgazdasági elgondolás, amelyet elsősorban John M. Keynes a „deficit spending“ /kb. kiadások költségvetési hiányból való finanszírozása/ kifejezésben képviselt. John M. Keynes: A foglalkoztatás, a kamatok és a pénz általános teóriája. München, 1936. Alapvetően ez ellen lép fel a neoliberális iskola. Friedrich A. Hayek: A szolgasághoz vezető út. Erlenbach-Zürich, 1945.

11

Ennek az eseménynek többek között vannak előfeltételei is, de amikor Bécsben az Allgemeiner Boden-Credit-Bank 1929ben a katasztrofális fejlemények dacára összehasonlíthatóan is magas osztalék-kifizetések után összeomlott, ennek is hasonló következményei voltak. A túlélés érdekében a Credit-Anstalttal való fúziója 1931-ben aztán annak bukásához vezetett. Erről ld. Karl Ausch kitűnő elemzését: Amikor a bankok elhullottak – a politikai korrupció szociológiájához. Bécs, 1968.

12

Ld. Friedrich Schneider (Hg.): Privatizáció… Még kézenfekvőbb Talcott Parsons: A modern társadalmak rendszere, München 1985, 99. o.: „A pénz a saját árucsere- és értékmérő funkciója által egyre inkább a gazdaságban zajló folyamatok privát kontrolleszközévé vált.“

5

SÚLYPONT: A VÁLSÁG Hiába tekintették volna most már a játék folytatását biztosítva, valamint azt az érdeket is, hogy valaki „győztes” és ezzel „milliomos” is legyen, létrejött volna egy nagyon hosszadalmas és egyenlőtlen arányú jövedelem- és nyereség-felosztási séma a játékosok között, ami természetesen lecsökkentette volna a játék iránti érdeklődést.13 Ezért rendszeresen újabb hitelfelvételekre került sor, hogy az „állami bankot” életben tudják tartani, másrészt ezzel a szegényebb játékosok fizetőképességét is félig-meddig megkönnyítették. Ez az új rendszer sikeres volt több körön át – kinek-kinek a saját szerencséje szerint, mert nem minden mező volt csak mondjuk egy játékos tulajdonában, ráadásul a játéktáblán voltak szabad mezők, amikért nem kellett fizetni.

mérete jócskán meghaladta a forgalomban lévő játékpénz mennyiségét. Tulajdonképpen két formája jött létre a valutának, egy valós és egy fiktív típusú, az utóbbit értékpapírok és adósságlevél formájában a játékosok a banknál letétben helyezték el. A játékpénz mellett, amely még a valódi értékeken nyugodott, kifejlődött egy képzeletbeli valuta is, amelyet csak az elszámolásokhoz tudtak felhasználni. A vagyontárgyak eladói megkapták a kézzel gyorsan kiállított „értékpapírokat“, végre újra pénz birtokába kerültek, és játékosként való túlélésük hosszú időn át biztosítottnak tűnt. Úgy játszottak a következő körökben, mint az elszegényedő arisztokraták. A vásárlók azonban hirtelen csak nagyon kevéske tőkefedezettel rendelkeztek, akik aztán legtöbbször a két fennmaradó játékost kényszeríttették, és a tőkeerős, ám a profitszerzés minden esélyéből kizárt – és ezzel A tke koncentrációja hamarosan újra „szegényebb“ játékosoktól a pénzüket elszedték. A tőke, ellentétben a kezdeti állapotokkal, Mivel azonban a két-három leggazdagabb egyértelműen a felsőbb rétegek felé kezjátékos szerette volna maximalizálni győdett vándorolni. zelmi kilátásait, a továbbiakban már nem Ezzel együtt azonban egy paradox állt érdekükben, hogy a banknak újabb helyzet következett be, nevezetesen az, hiteleket nyújtsanak. Effajta hitelezés melhogy az elszegényedő játékosok dobásai lett ugyanis lehetetlen lett volna magas a módosabb ellenfelek győzelmi esélyeit bevételeket elérni. Másik oldalról viszont is meghatározták. Ezzel lényegében a jáa gyengébb játékosok fordulóról fordulóra ték célja is nagymértékben módosult, bár szegényebbek lettek. Az esélyegyenlőség a szándék, hogy végül győzedelmeskedelvét felváltották a verseny alapelvével, Kölcsön – magas kamatra ni kell, a játékosokat mégis nagy lépések amelyről mindenütt hangsúlyozták, ez megtételére sarkallta. Okos érvekkel, ígéfogja az innováció, a kreativitás és a növekedés alapját retekkel vagy némi díjazással próbálták az elszegényedő képezni. A szegényebb versenytársakat arra kényszerít- játékostársakat rábírni arra, hogy a játékot ne hagyják tették, hogy idegenítsék el a birtokukban lévő földte- abba idő előtt. És valóban, ők elfogadták az ajánlatot.14 rületeket és a különböző üzemekben meglévő része- Gyerekek esetében is mindig ez a helyzet, ha felismesedéseiket. A verseny és az érdekek objektív védelme rik, hogy egy játékban már nem győzhetnek, először nevében úgy határoztak, hogy ezeket a vagyonelemeket fenyegetőznek, hogy anarchistákká válnak, azonban el fogják árverezni. Az eladók ezzel egyetértettek, mivel némi ígérgetéssel hamar rábírhatók lesznek arra, az utolsó lehetőségük volt, hogy készpénzhez jussanak. hogy a játékot mégis folytassák.15 Habár ezeknek a részesedéseknek a forgalmi értéke a korábbi vételár segítségével definiálható volt, az árverezés olyan magasságokba hajtotta fel ezen üzletrészek árát, hogy az eladási érték az értékpapírok reális értékét sokszorosan felülmúlta. A pénzes érdeklődők abban a 14 Az, hogy a játékot ebben a pillanatban nem szakították félbe, vagyis egyfajta ‚forradalom’ keletkezett, annak köszönhető, helyzetben voltak, hogy ezt a vételárat is meg tudják amit Joseph A. Schumpeter munkájában leírt. Művében, „Az fizetni a drámaian felülértékelt tulajdonrészekért, mert imperializmus szociológiája“-ban előadta, hogy a kapitalista ehhez felhasználhatták a banknak korábban átengedett gazdaság diktátumai közé tartozik az is, amikor a „tartás nélküli hitelösszegeiket. Így lehetett tehát megfigyelni azt az értelmiségieket, a bértől függő hivatalnokokat vagy az alkalmazottakat az irodában“ nem csak ebbe a bajos szociális helyzetbe érdekes hatást, hogy a készpénzigény és a tranzakciók 13

6

Talcott Parsons elméleti munkássága alaptézisei közt egyértelműen ott szerepelt az a cél, hogy a relatíve stabil szociális rendszert meg kell őrizni. „A piac történelmileg a helye - locus classicus – a versengő individualizmusnak…Emiatt van az, hogy a kapitalista elméletek nagy része mindig arra koncentrált, hogy a versenyfeltételek tisztaságát, az esélyegyenlőség mintáját garantálni tudják. Nagyon sok arca van az egyensúlyi állapotnak az egyenlőség és különféle sikerek közt…“ Talcott Parsons: A modern társadalmak rendszere, 141. o.

akarják belenyomni, hanem őket ráadásul ennek a rendszernek a fő szószólóivá is teszik. Ld. ehhez dolgozatát, in: Joseph A. Schumpeter, Szociológiai tanulmányok. Tübingen, 1953. 15

Ha Christopher Lasch pszichoanalitikusan megfogalmazott feltevése helyes, hogy a kapitalizmus és a nárcisztikus személyiségjegyek egyfajta szoros vegyi-kötést hoznak létre, akkor ennek a jelenségnek a mai korban is léteznie kell. Az elszegényedő játékos nárcisztikus önismeretének megfelelnek ezek az ígéretek, aki ezáltal egy váratlan bérjuttatással és egyfajta önigazolással is találkozik. Christopher Lasch: A nárcizmus kora.

2009/3

SÚLYPONT: A VÁLSÁG

Nyereség és tulajdon – paradox előfeltételek

A proletariátus megjelenése A játéknak ebben a fázisában a kapitalizmus felfedte saját valódi arcát. A haszon- és profitérdekek mentén a sikeresek kerültek előtérbe, azonban a többiek már nem találták vidámnak ezt az egészet, és kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy ők csak kizsákmányoltakként maradhatnak bent a játékban. Szó szerint vagy tárgyakká váltak, vagy úgy játszottak tovább, hogy közben – régi terminológiával élve – megtapasztalták saját „elidegenedésüket“ vagy proletarizációjukat. Ahogy tehát ez a fajta kapitalizmus a játék elején jól álcázta magát, hiszen akkor ott még állítólag esélyegyenlőség uralkodott, mely mindenesetre a szerencse változásával vagy egy-egy pechszéria által lépésről-lépésre odaveszett, ugyanígy most hosszú előélet után a kapitalizmus nyíltan a színre lépett. A mind nagyobb egyenlőtlenségeket a bank megpróbálta még hosszabb időn át kiegyenlíteni, de ezt, mint az előbb láttuk, nem lehetett tartósan megtenni. A pénzügyi tartalékok kimerítése, a készpénzállomány és megtakarítások jelentős hiánya mellett az „állami bank“ stabilizáló szerepe sem működött. A kapitalizmus azután a játékszabályok kreatív megváltoztatásával jelentkezett, a szabályok új tartalomjegyzékét a gazdag játékosok, mint ‚alkotmányjogászok” jegyezték, persze kisajátították a hajdani „állami bankot“ is, a saját érdekük céljaira. Ezzel a lényeges alaptörvény-módosításokat véglegesen befejezték, amelyekből az egyik például az esélyegyenlőség megőrzéséről a felvásárlások során a következőt mondja: „A kölcsön összege nem haladhatja meg …. az eladási ár 50%-át, … ezen felül az ilyen telkekből sem bérleti díjat, utazási költséget stb. nem szabad behajtani.” A ellenőrzött privatizáció intézménye nem csak, hogy kezdettől el lett döntve, mert a banknak eddigi köztulajdont kellett értékesítenie, hanem ennek a rendszersajátosságnak a fejlődése a privát tulajdonlás felé utólagosan is meggyengítette a játékszabályok érvényességét, amelyek áttekinthetetlen üzletekké és egyezségekké alakultak át. 2009 /3

Az árverések körüli lendületes üzletelgetés hozta el végül az értékelvű kapcsolatok teljes összeomlását, a határok nélküli licitálgatás, amely aztán kezdte elbúcsúztatni az összes eddigi meglévő gazdasági racionalitást. Azonban: a játéknak ennek a pontján mindenki azt a prognózist mérlegelte, hogy a játéknak most már akár bármely pillanatban vége szakadhat. Egy bekövetkezendő krízis előre történő „prófétálása“ hiteles cselekedet lehetne. Ám ez egy újabb paradoxon a kapitalizmus történetében: ezek a prognózisok alapvetően nem szoktak beválni.16 Hosszú idő óta meg lehetett már figyelni, hogy a játék során a korábbi rendszeres események megváltoztak, a vásárlások és a pénzkifizetések akadoztak, mivel egyrészt nem volt mit megvásárolni, másrészt a szegényebb játékosoknak nem volt mivel fizetniük. A legfontosabb esemény a játék képében egyre inkább az adós elismervények (váltók) jegyzése lett. Ezt a jelenséget hevesen vitatták, támadták, a kockadobásokat is manipulálták, és a játék általános hangulata kezdett kívánnivalókat hagyni maga után. A gazdálkodók becsületes hozzáállásából és a rizikóvállalásukból egy etikailag is aggasztó csalás- és átverés-sorozat kerekedett. A játékszabályok közt azonban a tisztességesség kifejezetten hangsúlyos követelményként szerepelt: „…nem szabad a banki kölcsönökön túl semmilyen adósságot csinálni, a kifizetéseket, bérleti díjakat, útiköltségeket, büntetéseket mindig azonnal és készpénzben ki kell egyenlíteni“. Ennek alapján az ember azt gondolhatta volna, hogy a különböző kereskedelmi események, a beruházások gondos mérlegelése kedvezni fog egy józan kereskedelmi életnek, és összességében egy liberális, de szabályozott kereskedelmi piac egy szép és izgalmas játékot fog eredményezni, ahol a nyertes egy kicsivel több vagyont tarthat meg magának, mint a többi játékostársa. A valóságban azonban, amit senki nem gondolt volna, a nyitott és szabad piacnak ez az ideális állapota nyomás alá került a bank szubvenciós politikája – jobban mondva invesztíciói – által és a kiszámíthatósága miatt. A bank ugyanakkor éppen a pénzpiacokat felügyelte. A matematikai játékelmélet17 16

Hasonló módon írja le Fredmund Malik a jelenlegi gazdasági krízist: „Csak nagyon kevés hozzáértő ismerte fel korábban a deflációs folyamatot, amely pedig most mindnyájunk szeme láttára bontakozott ki, zuhanó részvényárfolyamokban, összekapcsolódó ingatlanpiaci és alapanyagárakban. A ‚mainstreamközgazdászok’ azonban zavartalanul tartják magukat… falsnak bizonyult véleményeikhez, mint ahogyan még 2008 júniusában is … az év végére 2-3%-os növekedést jósoltak a világgazdaságban.” Fredmund Malik idézett havi jelentéséből, 1/09, Helyzetelemzés és kilátások 2009-re (malik-management-zentrumst.-Gallen), 6. o.

17

A kapitalista rendszerek tartósságának paradoxiájáról írt Lester Thurow az ázsiai „kistigrisek“ sorsának példáján át a 90-es években. A kapitalizmus jövője. Düsseldorf, 1996.

7

SÚLYPONT: A VÁLSÁG alapján az ember azt gondolhatta volna, hogy eredménytelen dobások után majd egy szerencsesugár az eshetőségeket kijavítja, de a végére ott maradt az a dilemma, hogy a szerencsét és a sikert az egyre liberálisabb szabályok egymástól függetlenítették, és az egyre elborzasztóbb változatok pedig a játékot és magát ezt a rendszert is a végletekig vezették el.

A szürkezóna kialakulása Ezen kívül a szereplők a munka világától teljesen eltávolodva tudtak létezni és cselekedni, ez nem eredményezett számukra semmiféle fizetéscsökkentést, sem a munkaerőpiacon nehézségeket vagy bármilyen alkalmazkodási kényszert egy üzem átalakulásakor. Ők feltehetően kezdettől fogva a teljesen automatikus termelés (bevételek) szerencsés helyzetében voltak, a munkaerő-piaci helyzettől függetlenítve, és sem magas adókat, sem pedig társadalombiztosítási járulékokat nem kellett megfizetniük az államnak; sem munkavállalói, sem munkaadói oldalról. Ennek a kivételesen kedvező és már csaknem protekcionistának tűnő gazdasági helyzetnek az elismerését egyáltalán nem honorálták (a társadalom felé – a ford.megj.) a játékosok, sokszor inkább maguk zúgolódtak az amúgy is csekély mértékű közforgalmú díjak miatt, amit esetenként nekik teljesíteniük kellett. A nyereségvágy egocentrikussá tette őket, és a sikerelvárások minden kisebb csökkentése mértéktelenül felingerelte őket. Ezen felül úgy tűnt, hogy egy variáns a játék alakulását különösen gyakran és erőteljesen fogja módosítani. Nagy gyakorisággal említettek fel olyan szituációkat, amelyek kezdetben azt a benyomást tették, mintha azok lennének a továbbiakban a siker előfeltételei. Mindenesetre ezeknek a bevezetése egy előfeltételt támasztott, amelyet a legtöbb közgazdasági teóriánál elsikkasztanak: a nyereség fokozásának és a tulajdon növelésének kettős spirálja – habár ott van a játék motivációi között, és állítólag elősegíti a játék folytatását – paradox módon nem túl gyakran következik be. Nem a gazdagok tudják a folytatást kierőszakolni, hanem azon játékosok döntenek erről nagy tömegeikben, akik már a szegénységi küszöb alá estek. Nevezetesen, amikor ők szerencsésen a „szabad“ mezőket elérik, akkor a kizsákmányoltság állapotából kikerülnek. A rendszer számára még fenyegetőbb volt, amikor a szegényebb játékosoknak sikerült fogságba esniük, és így a játékból három kör erejéig kimaradniuk.18 18

8

Egyes matematikai modellek alkalmazásának lehetőségét a gazdaságra és később a társadalomtudományokra is először Oskar Morgenstern fejlesztette ki 1935-ben Bécsben. Oskar Morgenstern: Játékelmélet és gazdaságtudományok. Bécs, 1963. Ezek a sikeres átültetési folyamatok a matematika világából a közgazdaságtanra erősen befolyásolták a gazdasági elméletet és annak felhasználási területeit. Ennek során a kérdésfel-

De mivel nem volt bevétel és így nyereség sem, nem lehetett pénzmozgás és további tőkefelhalmozás sem. Ekkor létrehoztak egy sajátságos dolgot: a játék tagadásának a játékát. A gazdag játékosok erre felkínálták a fogvatartottak számára a kaució megfizetését is, csakhogy a játék menetét ne veszélyeztessék. Aztán kidolgozták ezek a fejlett gazdaságok a jogbizonytalanság intézményét, és szívesebben látták a társadalmat az etikai megosztottság állapotában. Ezt követően a szegényebbek elmenekültek a szociális ‚szürke zónákba’, hagyták magukat kriminalizálni és saját fogságukat úgy ünnepelték meg, mintha egy új szabadság állapotát élvezhették volna.19 A játéknak nem azért lett vége, mert a gyerekek egy forradalmi megmozdulással a játékot egyszerre abbahagyták, hogy a bábukat az asztalról a földre söpörjék, hanem mert a gazdasági kapcsolatokban tartósan akadályozva voltak. Aztán végül a profithúzók a nyereségüket oly sokszor számolgathatták össze, a bankjegy-kötegeiket pakolgathatták, mégsem tudtak a sikerük miatt boldogok lenni, mert a szegény játékosok inkább kiestek, mivel arra büszkébbek voltak, hogy a játék (végső) célját el tudták kerülni. Nem akartak számtalan kifizethetetlen tartozás áldozataivá válni.

Nincs kiszállás? A szélsőséges alternatívája ennek a gyakori jelenségnek egy másik kezelési módszer. Nem azoknak a veszteseknek a kollektív frusztráltság-élményében gyökeredzik, akik közvetlenül éppen saját romjaik előtt állnak, és egymással legalább érzelmileg szolidaritást vállalnak, hanem a játéknak ezen fordulatát éppen egy gazdag játékos idézheti elő. Ha nem lenne kapitalizmus és az ehhez tartozó „individualizmus“, akkor az üzleti kereskedelem ilyenféle egyéni megoldásait kizárnák. Tucatnyi okból kifolyólag éppen egy nagyon sikeres játékos juthat arra az álláspontra, hogy a folytonos nyereség- és sikerkényszer taposómalmát elhagyja. Ki akar szállni. Lehetséges, hogy ezzel a döntésével magát elhamarkodottan biztos győztesnek érezte, de az is lehet, hogy a játékkedvét veszítette el. Tételezzük fel azt az esetet, hogy a játékos a vagyonát sikeres dobásainak köszönhetően kezdte öszszegyűjteni, és most gazdálkodótársai számára ezt szeretné vagy eladni, vagy elajándékozni. A játéktevésekben láthatóan sok leegyszerűsítésre került sor csakúgy, mint kb. a fajok biológiai evolúciójának elméletében és ennek későbbi kihatásaiban a társadalomtudományokra. 19

Ez a társasjáték meglepő nyíltságában a társadalom növekvő kriminalizációját láttatja a hat játékos példáján keresztül, mint jellemző vonását a modern ipari társadalmaknak növekvő egyenlőtlenségek esetén.

2009/3

SÚLYPONT: A VÁLSÁG

Játékosok – vasárnap folytatjuk

szabály tételesen ezt a paradox viselkedésmódot nem zárja ki. Tehát ha a vagyonát most elajándékozza, a játékos vesztesként száll ki, és ezzel pervertálni fogja a játék lényegét. Ezt a viselkedésformát a játékostársak azonban éretlen dacoskodásként fogják értékelni, stigmatizálni fogják őt, mint a játék elrontóját, és ez után és még a játékon kívül is felháborító visszautasításokat kell, hogy elszenvedjen. Szándékosan idő előtt elrabolja a játék báját, és az odaajándékozott gazdagság20 nem teremt objektívan mérhető, valamint általában jobb szociális helyzetet.21 Ezek az adományok inkább elmélyítik azokat a relációkat, amelyek még az egyébként sokat vitatott alapjövedelem megléte esetén is fennállhatnak, nevezetesen hogy az infláció a már meglévő szociális biztonságot is nagyon gyorsan erodálja. A gazdag játékosokat jó időben ellátják tanácsokkal, hogy szkeptikus altruizmusukat most már ne is gyakorolják tovább. Ha a játékos tényleg a boldog győztesek táborához 20

A játék menetének megváltoztatásával egy abszurd cselekményvariáns realisztikusként fog megjelenni, amely a valós életben ugyanúgy megfigyelhető: „Annál a pontnál, ahol a modernitás saját post pozícióját eléri, a fogházak falait ledöntik, így aztán a szerző és/vagy szereplő – már nem kívülről, éppen mivel már nincsenek is falak, amelyek a fogvatartás területét kijelölnék – rögtön ezzel a feladattal néz szembe...“ Id. Zygmunt Bauman: Korzózók, játékosok és turisták, Esszék a posztmodern életformáról. Hamburg, 1997. 121. o.

21

Ilyen döntés előtt álltak körülbelül az orosz arisztokraták, akik a szociálrevolúcionista vagy akkor még csak anarchista mozgalomhoz csatlakoztak – pl. Michail Bakunyin vagy Alexander Herzen, aki „természetes fia volt gróf Jakovlev-nek“. Friedrich Engels továbbra is egy textilgyár tulajdonosa maradt, amelynek a nyereségéből az I. Internacionalét és magát Karl Marxt is támogatni tudta. Ugyanígy járt el Victor Adler a saját örökségével, aki ezt alapító tagként, a szociáldemokrata párt támogatására használta fel. Ennek tudatában Lenin közvetlenül 1917 után „átírta“ az orosz örökösödési jogot, hogy a jövőben megakadályozza az ellenzéki csoportok jelentős pénzügyi támogatását. Ehhez ld. Manès Sperber: Élni ezekben az időkben. Hét kérdés a hatalomról. München, 1978.

2009 /3

akarna tartozni, akkor vagyonát valahol el kellene adnia igazán jó áron. Ebben rejlik az alapítványok létesítésének egyik motívuma is. Ideális helyzetben a kilépő gazdag marad, győztes, és az alapítványi célok szerint vagy jótevő, vagy mecénás lesz. A játék nélküle is folytatódhat. Mindenesetre azt megállapíthatjuk, hogy a játék menete most már eljutott odáig, hogy minden egyes kilépés egy sor veszélyt rejt magában. Ha azonban megtörténne az értékesítés, adódik a kérdésfeltevés, a játék menete vajon milyen fordulatot venne? A bank nem tudja felvásárolni ezt a hatalmas tulajdont, mivel maga is régóta már a túlélésért küzd. A játékosok ahhoz szintén nagyon kevés pénz felett rendelkeznek, hogy részt tudnának venni egy árverezésben. A következmény egy általános értékvesztés lesz, ami éppen azokat sújtja, akik önmagukat korábban biztos győztesnek gondolták. Nekik – a játék szabályai szerint – nem csak fel kellett kínálniuk házaikat a banknak fél áron eladásra, hanem végig kellett nézniük, ahogyan számukra csak az építési telkek nominális értéke fog megmaradni. Hasonlóképpen akár egyetlen éjszaka alatt is elveszíthették befektetett értékeik nagy részét. Így kényszeríti őket rá a kapitalizmus, hogy mégis játékban maradjanak. A játékos ezután egy paradox létezési formába menekül, amikor végül megtagadja a játékban való részvételt, felmondja a játékostársaihoz kötődő gazdasági kapcsolatait és ezzel a meglévő gazdasági rendet szétrombolja anélkül, hogy menekülhetne ettől a helyzettől. Ezen abszurditás miatt kezdett bele egykor Karl Marx a kapitalista polgári társadalmak analízisének elkészítésébe. De minden variáció esetén bizton számíthatunk rá, hogy ha azon alapvető faktorok kihullnak, amelyek a játék menetét biztosítják, akkor a kapitalizmus elérkezett saját végéhez – a széteséshez. Feltehetően ez a gyermekjáték látnoki módon, a játékmezőkön a pénzügyi krízist előre vetíthette. A krízisre adott konkrét válasz ugyanúgy ötlettelen, mint a korábban a játék feladásának frusztráló helyzete miatti. Senkinek nem jutott eszébe, még ha a játék rendjének meg/kijavítása akarata a napirenden lett volna is, hogy egy „alapszabályreformon“ gondolkodjék – körülbelül mintha visszatérnénk az eredetileg szigorúnak mondható játékszabályokhoz. Legördül egy fekete függöny, mintha már minden játéklehetőség kimerült volna. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a következő vasárnap nem fogunk játszani – és de facto ez a motívum minden játékos megalapozatlan reménye: hogy nyerni kell, és ezáltal a frusztráció is kisebb lehet… Reinhold Knoll22 Fordította: Fenyvesi Zsolt 22

A szerző a Bécsi Egyetem nyugalmazott szociológiaprofesszora.

9

SÚLYPONT: A VÁLSÁG

A kapitalista gazdaság vallási és etikai vonatkozásai A 20. század eleji német szociológiát erősen foglalkoztatta a kapitalizmus eredete és lényege. A kutatás kiindulópontja az volt, hogy a modern kapitalizmus kialakulása valamilyen módon a vallási tanok hatásával függ össze. A vallások ugyanis különböző világgal szembeni álláspontokat dolgozhattak ki, illetve implikálhattak; Max Weber fogalmaival kifejezve: másfajta lelkületet és társadalmi magatartást feltételez a kontemplatív vallásosság, mást a világot elutasító aszkézis, és megint mást a világon belüli aszkézis.23 A kapitalizmus eredetére vonatkozóan különféle megoldásokat dolgozott ki Werner Sombart, és Ernst Troeltsch; Max Weber tőlük eltérően a legfőbb mozzanatot a 16-18. századi protestantizmus irányzataiban fedezte fel. Műveinek célja az volt, hogy láthatóvá tegyék a protestantizmus azon világtörténelmi jelentőségű elemeit, amelyek lehetővé tették a racionális gazdasági etika, végül pedig a kapitalista szellem kialakulását. Weber alapgondolata, hogy a protestáns etika rendszere vált egy sajátos, a kor polgári gazdaságszemléletének és a gazdaság racionalizációjának megfelelő lelkület alapjává. Az ezeken az alapokon kialakult racionális kapitalista formák és a gazdasági éthosz azonban idővel önállósultak a valláserkölcsi megalapozástól, sőt a 18. század végére már béklyónak tekintették azt.24 A protestáns etika a kapitalista gazdasági rendszerhez vezető út legjelentősebb „váltóállítása”, amely meghatározta, „mely pályán mozgatja tova az érdekek dinamikája a cselekvést.”25 Tanulmányomban a kialakult kapitalista gazdaság etikai komponenseit vizsgálom meg, alapvetően Weber műveiből és a hozzájuk kapcsolódó hagyományból kiindulva; az angolszász gazdasági etikákat, amelyek egészen más perspektívát kínálnak, itt nem tudom elemezni. Más irányban azonban kitágítom Max Weber gondolatmenetének értelmezési keretét. Ez az oka annak, hogy a jellegzetesen weberi „kapitalizmus szelleme” megjelölés helyett a „modernitás” terminust fogom használni, jelezve, hogy ezek a megvilágítandó jellemzők egy tágabb összefüggés, a modernség, a modernitás kultúrájának részei.

A racionális gazdaság etikai alapjai A 20. század elején a német szociológiában több ellentétes nézet alakult ki a kapitalizmus lényegét illetően. Voltak, akik a 19. századi liberálkapitalizmus rendszerét vetítették vissza a koraújkorba, a könyörtelen és korlátozásmentes szerzést, az önérdek és a gazdasági individualizmus uralmát, amit nem korlátoz semmilyen vallási etika. Werner Sombart szerint a kapitalizmus alapvetően evilági jellegű, a földi örömök igenlésével kapcsolódik össze, ezért a protestantizmus intenzív vallásossága és metafizikai irányultsága miatt nem kedvezett a kapitalizmus kialakulásának.26 Weber evvel szemben egészen más fogalommal dolgozott. Számára a kapitalizmus (legalábbis kezdeti formájában) a racionális, józan és önmegtartóztató szerzéssel volt azonos. Ilyen értelmezésben (és ezt Weber korai elemzői közt már Ernst Troeltsch is hangsúlyozta) az etika gazdasági folyamatokat szabályozó ereje nemhogy nem akadályozza, hanem segíti a kapitalizmus kialakulását.27 Míg Sombart olvasatában a puritán szerzők élesen tiltakoznak a kapitalista szerzés és a gazdagság minden formája ellen, addig Weber szerint éppen evvel az etikai szigorúsággal járultak hozzá a kapitalista magatartásban lényeges polgári erények (józanság, mértékletesség, takarékosság) kialakulásához. A túlzott, „visszataszító” szerzési ösztönnek a gazdaság racionális és eticizált megszervezése szabott gátat, amely hosszú távra előre biztosította a gazdaság működőképességét: „Az eredmény a szerzési ösztönnek mérsékelt játékteret biztosító szabályozott gazdaság.”28 Evvel ellentétben az egyéni érdek és szerzési vágy éppen ott érvényesült a leginkább gátlástalanul, ahol a polgári kapitalista fejlődés visszamaradt, ahol nem állt rendelkezésre racionális gazdasági etikai rendszer.29 A kapitalizmus tehát Weber számára nem a korlátlan haszonszerzési vágyat jelenti, hanem a szükségletek kielégítését és a többlettermelést racionális vállalkozás útján. Formai jellemzőinek tekinthetjük a szabad bérmunka alkalmazását és a racionális üzemszervezést (mérlegkészítés, a kockázat és a haszon tervezése). Tartalmi jellemzője pedig a kötelességtudat és az aszketikus életvitel: a pénz „fialtatása” (Benjamin Franklin szavával) erkölcsi kötelesség, a vagyont a nyereség 26

Felkai 2006. 219-221.

23

Weber 1992. 241-244; 274. – Vö.: Münch 1986. 49-54.

27

Molnár 1994. 131-133.

24

Weber 1982. 77.

28

Weber 1979. 283.

25

Weber 1982a. 310. – Schluchter 1979. 221; 228.

29

Weber 1982. 59-61.

10

2009/3

SÚLYPONT: A VÁLSÁG megújulása érdekében nem szabad felhasználni, így a Az új szolgaság háza kapitalista vállalkozót azért, hogy „megvonja a szájától a falatot”, csak a kötelesség teljesítése felett érzett irra- Max Weber a modernitással kapcsolatban két lehetséges magatartást írt le: vagy férfiasan szembenézünk cionális öröm kárpótolja.30 A kapitalizmus etikai szempontból két egymás- korunk állapotával, vagy pedig visszatérhetünk a régi sal ellentétes irányú folyamatot indított el. Egyrészt a vallásokhoz, elfogadva azok metafizikai világképét és külső kényszerítőerőket igénybe vevő és külsődleges etikai rendszerét.34 Tudósoknak és leendő tudósoknak magatartásmintákat kiformáló jog elválik az etikától, tartott előadásában azonban nem vette figyelembe a pontosabban „a jogi személy morális motívumaitól”, gazdaságban tért nyerő harmadik lehetőséget, amit és pusztán elvont engedelmességet követel meg. Más- „etikai nihilizmusnak” nevezhetnénk: a kapitalizmus részt viszont az autonóm etika egyre bensőbbé válik, rendszerszerű folyamatainak vallási és minden egyéb objektív etika szabályozása nélküli a jogtól egészen elütő típusai alakulnak igenlését, illetve ezekbe az eltárgyiasult ki (érzület- és felelősségetika), ami már viszonyokba való kényszerű betagolószinte kizárólag az ember belső világára dást. A vállalkozó lélektani kényszernek korlátozódik, kizárólag a viselkedés belengedve szenteli magát hivatásának, az ső kontrollját látja el.31 Mindez azt is jelenti, hogy megválto„ügynek”, mert vállalkozása csak így zik az individualizmus és a közösségiség marad működőképes, mert ezt követeli viszonya. Az egyén többé nem a közösmeg „a dolgok rendje”. A gazdaság belső ség részeként értelmezhető, hanem épp logikája rabul ejti a vállalkozót, akinek fordítva, a közösség áll össze az egyéígy elvész egyéni szabadsága és minden nekből, a közösség csak másodlagos, személyes megfontolása, a kapitalista származtatott. Ugyanakkor a korábban gazdaság gépezetének elemévé válik. Etikailag szabályozni csak emberek homogén erkölcsi-vallási közösség felszemélyközi viszonyait lehet, racionális bomlott. Míg régebben a keresztény üzleti kapcsolatok és folyamatok renduniverzalizmus korában mindenki közel szerét nem lehet a konkrét személyekazonos etikai álláspontot képviselt (illethez intézett karitatív felszólításokkal ve kellett, hogy képviseljen), ez az egyeszabályozni. A gazdaság a saját törvénytemesség most versengő felekezetekre és Max Weber – a kapitalizmus szerűségei szerint működik, értelmüket szektákra bomlott. Míg azelőtt mindenszellemét kutatta vesztik benne az etikai normák, az igazkire egyként kiterjedő etika nem csak a jog komplementere lehetett, hanem megegyezhetett ságosság, szeretet és együttérzés.35 A gazdasági viszonyoa joggal, most a jog uralma mellett sokféle vallási és kat így kizárólag a jog, illetve egy abszolút személytelen etikai nézet terjedt el, és többé nem követelhető meg, etika szabályozza. Természetesen szükség van az „’etikai hogy két ember ugyanazon erkölcsi mérce alapján ítélje minimum’ értelmében vett ’ jó kereskedelmi erkölcsök’”36 meg a dolgokat.32 Az etikai szabályozó kis közösségek jelenlétére. Azonban a becsület itt mindössze annyit és az egyének belső ügyévé változott. jelent, hogy az üzletfelek az üzletmenet zavartalansága Ezt a folyamatot Weber a modernitás egyik alap- érdekében azt várják egymástól, hogy a másik feltétlenül vető jellegzetességeként diagnosztizálja. „Korunknak, állja a szavát.37 A piaci etika tehát végtelenül formális, a melyre a világ racionalizálása, s mindenek előtt a varázs- külsődlegeség és a személytelenség értelmében. Az etikai szabályozó térvesztését a gazdaságban Weber lat alól való feloldása a jellemző, az a sorsa, hogy éppen a végső, és legmagasabb rendű értékek húzódtak vissza a jól körülhatárolható történeti folyamatként írja le. A pronyilvánosságból, mégpedig vagy a misztikus élet világon túli birodalmába, vagy az egyének közvetlen kapcsolatai34 Weber 2004. 55. nak testvériségébe.”33 A következőkben evvel a kettős tendenciával fogla- 35 „Úr és szolga viszonya elvégre maradéktalanul szabályozható, épp azért ugyanis, mivel személyi viszony. Nem vihető végbe ugyanez, kozom. Egyrészt az etikai szabályozó kiszorul az élet bilegalábbis nem hasonló értelemben és hasonló sikerrel, záloglezonyos területeiről, másrészt azonban egy egészen új tívelek váltakozó birtoklói (…) között, hiszen semmilyen személyi pusú etika veszi át a szerepét, amely csak az egyéni életre kötelék nincs közöttük.” Ennek magyarázata a pénz természeés a közvetlen személyes kapcsolatokra korlátozódik. tében keresendő: „a legelvontabb és ’ legszemélytelenebb’ dolog, ami csak a világon létezik”. Így a racionális kapitalista gazdaság, minél inkább saját törvényszerűségeit követi, annál hozzáférhetetlenebb bármilyen vallásos testvériségetika számára. (Weber 1982a. 350. – Vö.: Weber 1992. 280. – Schluchter 1979. 7880.)

30

Molnár 1994. 16-17.

31

Schluchter 1979. 151-152. – Habermas 1985. 195.

32

Ezt a pluralitást tartja az újkor egyik legfontosabb ismérvének Ernst Troeltsch is. (Felkai 2006. 439.)

36

Weber 1995. 197.

Weber 2004. 54.

37

Weber 1992. 326-327.

33

2009 /3

11

SÚLYPONT: A VÁLSÁG testáns etika életre hívott egy önmagával se is, amelynek modern intézményes analóg gazdasági rendszert, amelynek a formáját a pozitivitás, a legalizmus (a későbbiekben többé nem volt szüksége a jogi személyeknek a jog nem tulajdonít teológiai alapokra. „Isten birodalmának erkölcsi motívumokat), és a formalitás görcsös kutatása oldódni kezdett a józan hi(amely a magánszemélyek legitim önvatáserények folytonos gyakorlásában s a valkényének határait írja körül) jellemzi. lásos gyökérzet halódni kezdett, hogy helyet A jog pusztán funkcionálisan használengedjen az utilitarista világiságnak.”38 A ható szervező eszköz, amely elkülönül jellegzetes polgári erények megmaradtak; a moralitástól, és amelynek szemponta vállalkozó legfőbb jó tulajdonsága és jából a moralitás irracionálisnak tűsikerének kulcsa a szorgalom, a józanság, nik.43 A szervezetekben a sikerorientált, célracionális cselekvés egyáltalán nem a racionális kalkuláció volt. A protestáns veszi figyelembe a tagok szubjektív éretika alapelemei azonban jelentős változátékválasztásait, független azok erkölcsi, son mentek át: vallási alapjuk eróziójával lelkiismereti motívumaitól, sőt elnyoma kapitalista gazdaság szerkezeti összeteJürgen Habermas – ja azokat. Weber ezért látja a modernivőjévé vált a formális jog, a szekularizált a „testvérietlenség világuralma” zációban az egyéni szabadság veszélyezmunkaetika, és erkölcsi tartalmától megtetettségét, sőt a „szolgaság házát”.44 fosztva spontán mechanizmusként műköWeber korában általánosan elfogadott nézet volt, dött tovább az a szerep, amely a gazdaság negatív hatásait volt hivatva tompítani, és amelyet korábban vallási-etikai hogy mik lehetnek mindennek a következményei. A normák viseltek. A gazdaság belső logikája aztán átnyú- szociológusok figyelmeztettek arra, hogy az életformálik a többi életszférába és uralma alá hajtva a maga képére kat a „holt” technika kezdi uralni, a személyes kapcsolatok formalizálódnak, és a racionális-számító gondolformálja, eltárgyiasítja azokat.39 Ugyanez a folyamat megy végbe a jog területén, kodás teret nyer a gazdaságon kívüli területeken is.45 amelynek hordozói szociológiai értelemben a bürokra- Weber mindezt sorsszerű, elkerülhetetlen folyamattikus állam és a hivatalnokok. A hivatalnok akkor végzi nak és állapotnak látta. Az evilági aszkézis hatására az jól a feladatát, ha tárgyszerűen, a „személyre való te- anyagi javak „olyan növekvő, s végül is annyira menthekintet nélkül” jár el, kizárólag az állam racionális jogi tetlen hatalomra jutottak az emberek felett, mint még a rendjének pozitív szabályait követi.40 Az ilyen elveken történelemben soha korábban.”46 A kapitalista gazdaság alapuló bürokratikus szervezet éppolyan mereven és el- a „dolgok uralmának” köszönhetően kényszerűséggé lentmondást nem tűrően határozza meg a hétköznapi vált, olyan rendszerré, amelyből többé nem lehet kiéletet, mint a kapitalista gazdaság formái, a gyártósorok lépni; „az emberiség ismeretlen jövőjére nyíló kapu fölé az gépesítéséhez hasonló eleven gépként: „Ez a gép a holt van írva: ’ hagyj fel minden reménnyel!’”47 géppel szövetkezve munkálkodik ma azon, hogy felépítse a jövő szolgaságának házát, ahova az emberek egykor talán A posztkonvencionális etika tehetetlenül fejet hajtva kényszerülnek majd belépni, mint az óegyiptomi állam fellahjai, ha ügyeik intézésében szemükben a végső és egyetlen érték a technikailag jó, azaz a Az etika visszaszorulása a jog és gazdaság szférájában racionális hivatalnoki igazgatás és gondolkodás marad.”41 azonban korántsem általánosítható az élet valamennyi Jürgen Habermas rámutat arra, hogy a protestáns területére. A modernségben, etikai értelemben is komoly, etika egy sajátos, funkcionális moralitást biztosított bár korántsem problémamentes potenciál rejlik. Habermas szerint a racionalizáció folyamatát az értéka kapitalizmus számára, ami viszont a továbbiakban már egy másfajta racionalitást részesített előnyben. A és cselekvésszférák, valamint a hozzájuk kapcsolódó érvétestvériségetika nem tudott intézményesülni a gazdaság öntörvényű fejlődésével, és a kialakuló hedonisztikus 43 Habermas 1985. 81-82. életstílussal szemben; így alakult ki a „testvérietlenség világuralma”.42 Ezt a folyamatot erősítette a jog fejlődé- 44 Habermas 1985. 129; 229-230. 45

38

Weber 1982. – Vö.: Felkai 2006. 431.

39

Vö. Sombart diagnózisával: a kapitalista gazdasági forma „nem elégszik meg a gazdasági érdekszférába tartozó jelenségek megragadásával, hanem átnyúlik az emberi kultúra más területeire is, és tendenciaszerűen proklamálja az üzleti érdekek primátusát a teljes értékvilág felett.” (Ld.: Felkai 2006. 249.)

40

Weber 1982a. 353. – Weber 1987. 232.

41

Id.: Felkai 2006. 367.

42

Habermas 1985. 77-79.

12

Sombart ennek a folyamatnak három elemét írja le. Az eltárgyiasulás azt jelenti, hogy a korábban kommunikáción alapuló, személyes és informális viszonyokat felváltják a szerződés- és előírásszerűen szabályozott kapcsolatok. Az elpolgáriasodás az emberi viszonyok racionalizálódását és kontraktualizálódását jelöli, a proletarizálódás pedig a természetes életformák kiüresedését és elszegényedését. (Felkai 2006. 267-268.)

46

Weber 1982. 287.

47

(Ld.: Tomka 2005. 99.) – Weber aggályai az ipari termelés „acélkemény burkával” kapcsolatban a 20. század tapasztalatai alapján megalapozottnak bizonyultak. (Habermas 1998. 62.)

2009/3

SÚLYPONT: A VÁLSÁG nyességi igények differenciálódása jelenti: más megítélések alá esik az objektív világról tett kijelentések igazsága, a jogi és etikai normák helyessége, végül pedig a beszélő megnyilatkozásának hihetősége. Mindhárom terület a saját belső törvényszerűségei mentén épül ki és fejlődik tovább: „Az értékfokozódás a tapasztalati tudományoknál a megismerésben való előrehaladást jelenti; a jogi és morális elképzeléseknél a jog- s morálelmélet egyetemes alapelveinek mind pontosabb kidolgozását; az esztétikai területen pedig az esztétikai alaptapasztalatoknak minden idegen (elméleti vagy morális) elemtől megtisztított kidolgozását.”48 Az értékszférák differenciálódásában azonban etikai értelemben is komoly lehetőségek rejlenek. Ez teszi lehetővé, hogy egyre pontosabban lehessen megfogalmazni az igazság, az igazságosság és az ízlés kérdéseit, ez pedig az állásfoglalások világosabbá tételéhez, a kritika kifejtéséhez járul hozzá.49 Persze kérdéses, hogy ez mennyire képes érvényesülni, hogy megvannak-e ennek feltételei: a szubjektum szabadsága és egy alternatív etikai rendszer megalapozása. Richard Münch a modernitás kultúrájának gyökereit keresve, Weber írásai nyomán kíséri végig az európai társadalmak és kultúra történetét. Véleménye szerint már az ókori zsidó vallásosságban felfedezhetők a modern etika irányába mutató tényezők. Az Isten törvényadásának abszolút kötelező és egyetemes érvényessége az univerzalizmus, a mágia kiiktatása az Istennel való kapcsolatokból pedig ugyanekkor a vallási racionalizmus irányába hatott.50 A középkori városokban fejlődött tovább ez az univerzalista és aktivista etika, jóllehet a középkori társadalom még távol volt attól, hogy ez a különböző differenciálódó életterületeken intézményesedjen.51 Végül a protestáns etika az egyéni felelősség, vagyis az individualizmus útjából távolított el minden akadályt avval, hogy eltörölt minden közvetítő instanciát, és az embert közvetlenül Isten ítélőszéke elé helyezte. Az egyén így minden korábbinál jobban önmagára van utalva, saját felelősségére kell a parancsokat megtartania és etikusan cselekednie.52 A posztkonvencionális etika alapelve a szubjektivitás és ennek három (szempontunkból lényeges) vonatkozása: az individualizmus, a kritika joga és lehetősége, valamint a cselekvés autonómiája, vagyis a teljes körű felelősségvállalás saját tetteinkért.53 Többé nem a vallás, az egyházi közösség vagy a család alakítja a normákat, a készen kapott tradíciók kiiktatódásával egyre több döntés van az egyénre bízva, egyre nagyobb szerepet kap a saját racionális életvezetése. Vonatkoztatási csoportok helyett a 48

(Habermas 1985. 58-59; 70. – Schluchter 1979. 192. – Cs. Kiss 2005. 180-181.) – Weberhez hasonlóan ezt a folyamatot, az értékszférák differenciálódását jól látta Sombart is, bár ő ehhez a folyamathoz jóval komolyabb aggályokat fűzött. (Felkai 2006. 226.)

49

Habermas 1998. 97.

50

Münch 1986. 78-79; 81.

51

Münch 1986. 119.

52

Münch 1986. 139-140; 146.

53

Hegel nyomán Habermas 1998. 20.

2009 /3

cselekvés elvont, általános elvek szerint rendeződik. Egy posztkonvencionális szabály és cselekvés akkor helyes, illetve jó, ha egy független szemlélő azt absztrakt elvek alapján helyesnek, illetve jónak ítélhetné.54 A szubjektivizmus modellje azonban igen sérülékeny. Weber diagnózisa szerint a személyiség a modern társadalomban erős romboló hatásoknak van kitéve. Az embert „a hallatlan belső elmagányosodás érzése kínozza”, az individualizmus „illúziók nélküli és pesszimista” lett. Ehhez járul a társadalmi racionalizálódás folyamata, amely erősen korlátozza ez emberek tényleges szabadságát. Nem látható, hogy „a bürokratizálódás hatalmi túlsúlyának tendenciája láttán hogyan lehetséges megmenteni a bármilyen értelemben vett ’egyéni’ mozgástér valamilyen maradványát.”55 Beszűkül az egyén döntési szabadságához nélkülözhetetlen kulturális háttér, a kognitív, esztétikai és morális szférák önállósulása jelentősen szegényíti a hétköznapi életet, és a „modernizáció megakadályozza, hogy a köznapi gyakorlat a maga gazdagodására kamatoztathassa a modern kultúrát.”56 A posztkonvencionális etikának az egyéniség problémája mellett szembe kell néznie a megalapozás és az értelemadás problémáival is, ami az értékszférák differenciálódásával függ össze. A protestáns etika nyomán kialakult sajátos kapitalista etika jellegzetesen szekularizált, polgári értékrendet képvisel. Eszménye a sajátos utilitarista erényekkel rendelkező „hitelképes úriember”. Elsődlegesen fontos a formális becsületesség, például a fizetési határidők pontos megtartása, amely a külvilág szemében megbízható üzletféllé teszi a vállalkozót. Jelentős továbbá a józanság, a tartózkodás mindenféle terméketlen, sőt káros költekezéstől és kicsapongástól. A szerénység és szorgalom olyan erények, amelyek a polgári társadalom megbecsülését vívják ki, és evvel jót tesznek az üzletmenetnek is. 57 Ennek az etikának már nem része (vagy csak egészen minimálisan) a tapasztalaton túli megalapozás. Benjamin Franklin egészen racionális, szinte kalkulációként levezetett erkölcsi rendszert és öntökéletesítő programot dolgozott ki, a vallási tradíció kifejezett kritikájával; a vallásos hitnek evvel szemben csak a legalapvetőbb néhány ponton juttat némi szerepet.58 A vallásos világképekben lehetséges volt az értéktételezés a profán cselekvésszférák számára is; a 54

Schluchter 1979. 61-64. – Münch 1986. 168. – Münch 2002. 174.

55

Weber több művéből id. Tomka 2005. 99.

56

Habermas 1985. 230. – Vö.: Habermas 1994. 41.

57

Weber 1982. 47-49.

58

Megállapítása szerint bizonyos dolgok nem azért rosszak, mert a kinyilatkoztatás tiltja őket, hanem fordítva, a tiltás magyarázata, hogy azok természet szerint rosszak nekünk. A vallási tradícióból mindössze annyit fogadott el, hogy „az Isten tiszteletének legelfogadhatóbb módja jót cselekednünk embertársainkkal (…) minden bűn elnyeri büntetését, hasonlóképpen minden erény a jutalmát, akár ezen, akár a túlvilágon.” (Franklin 1961. 96-108.)

13

SÚLYPONT: A VÁLSÁG

BIBLIOGRÁFIA

Focizó gyerekek – szabálytalanul

vallási tanok világossá tették, milyen cselekvések tekinthetők jónak, és milyen célokra kell törekedni. A kultúra alrendszereinek elválásával és a teológiai megalapozás lehetetlenné válásával megszűnt az átmenet tények és értékek között. A jog például megmutathatja, hogy bizonyos eredmény érdekében milyen jogi szabályozás lehet célravezető; de hogy ezekre az eredményekre kell-e törekedni, és hogy egyáltalán legyen-e jog, arra nem képes választ adni.59 Nem alapozhat a modernitás a tudományra sem, annak sajátos szerkezetéből következően. A modern tudomány végtelen haladást feltételez; a tudós azért dolgozik, hogy követői messzebb jussanak nála, eredményeit meghaladják, elavulttá tegyék. A tudós munkája irracionálissá válik: „egyáltalán nem magától értetődő, hogy valami, ami egy ilyen törvénynek van alávetve, magában hordja az értelmét és igazolását.”60 A régi értelemkonstrukciók szétestek; a tudomány a saját maga értelmességét sem tudja megalapozni, így egyáltalán nem tud választ adni arra a kérdésre sem, mit tegyünk, és hogyan éljünk.61 A modernség azonban mindezek mellett szakít a tradíciókkal; sajátos időtudatára jellemző, hogy éppen a jövő felé nyitott, és a megelőző koroktól határolja el önmagát. Ebben az újra és újra megismétlődő „korszakos újat kezdésben” a modernségnek önmagából kell megalapoznia saját normativitását, a modern művészetnek pedig a maga klasszicitását. „A modernség kibúvók lehetősége nélkül önmagára van utalva”.62 Erds Zoltán63

59

Weber gondolatmenetét id. Felkai 2006. 331.

60

Weber 2004. 22-23.

61

Weber 2004. 32.

62

Habermas 1998. 11-12. – Habermas 1994. 34.

63

A szerző PhD-hallgató a Pécsi Tudományegyetemen.

14

Cs. Kiss 2005. Cs. Kiss Lajos: Max Weber tudományfelfogása és a protestáns etika. In: Szellem és etika. A „100 éves a Protestáns etika” konferencia előadásai. Szerk.: Molnár Attila Károly. Századvég Kiadó, Bp., 2005. 175-200. o. Felkai 2006. Felkai Gábor: A német szociológia története a századfordulótól 1933-ig. I. Bp., Századvég Kiadó, 2006. Franklin 1961. Franklin Benjámin számadása életéről. Ford., utószó, jegyz.: Bartos Tibor. Európa, 1961. (Világirodalmi kiskönyvtár) Habermas 1985. Habermas, Jürgen: A kommunikatív cselekvés elmélete. A Filozófiai Figyelő és a Szociológiai Figyelő különkiadványa. Szerk.: Heller Mária. [1985.] Habermas 1994. Habermas, Jürgen: Die Moderne – ein unvollendetes Projekt. Philosophisch-politische Aufsätze. Reclam, Leipzig, É.n. [1994.] Habermas 1998. Habermas, Jürgen: Filozófiai diskurzus a modernségről. Helikon Kiadó, É.n. [1998.] Molnár 1994. Molnár Attila Károly: A „protestáns etika” Magyarországon. Debrecen, 1994. (Societas et ecclesia 2.) Münch 1986. Münch, Richard: Die Kultur der Moderne, Band I. Suhrkamp, Frankfurt am Main, É.n. [1986.] Münch 2002. Münch, Richard: Soziologische Theorie. Band I. Grundlegung durch die Klassiker. Campus, Frankfurt, 2002. Tomka 2005. Tomka Miklós: Széljegyzetek Max Webernek A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című tanulmányához. In: Szellem és etika. A „100 éves a Protestáns etika” konferencia előadásai. Szerk.: Molnár Attila Károly. Századvég Kiadó, Bp., 2005. 87-103. o. Weber 1979. Weber, Max: Gazdaságtörténet. Vál.: Bertalan László, ford., jegyz.: Erdélyi Ágnes. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1979. Weber 1982. Weber, Max: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Gondolat, Bp., 1982. (Társadalomtudományi Könyvtár) Weber 1982a. Weber, Max: A világvallások gazdasági etikája. In: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Gondolat, Bp., 1982. (Társadalomtudományi Könyvtár) 291-535. o. Weber 1987. Weber, Max: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. 1. Szociológiai kategóriatan. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1987. Weber 1992. Weber, Max: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. 2/1. A gazdaság, a társadalmi rend és a társadalmi hatalom formái. Közösségek, társulások, vallások. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1992. Weber 1995. Weber, Max: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. 2/2. A gazdaság, a társadalmi rend és a társadalmi hatalom formái. Jogszociológia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1995. Weber 2004. Weber, Max: A tudomány mint hivatás. In: A tudomány és a politika mint hivatás. Kossuth Kiadó, 2004. 5-56. o.

2009/3

SÚLYPONT: A VÁLSÁG

Ne féljetek! Már ég! Ez a két dolog nem fér meg egymással. Éppen azért, galmazzák, hogy a fogyasztás szintjét emeljék, hogy mert ég, félünk. Legalább is az első pillantásra. 64 mindeközben a vásárlási lázunk ne hagyjon alább. Mi mindnyájan az egész világon nagyon kényes Anélkül, hogy észrevennénk, belesodródunk egy örhelyzetbe kerültünk. A globális pénzpiacok meg- dögi körbe. Ha nem engedünk a vágyainknak szabad rendültek, a gazdasági teljesítmény zsugorodik, a folyást, akkor stagnál a gazdaság, veszélyeztetjük a munkahelyek veszélyben vannak. A háttérben pedig munkahelyeinket, mind több és több ember, családleselkedik az ökológiai válság. A dijuk és gyermekeik együtt beleesnek agnózis kiábrándító. A hajsza a feleebbe a baljós helyzetbe. Vagyis nemcsak mások felelősek lősök után már elkezdődött: a fékea válságért, hanem mi is bűnrészesek vesztett neoliberális kapitalizmus, az vagyunk, mert a válság valódi okai elképesztő jövedelmekkel rendelkező mindannyiunkban ott rejtőznek. Saját menedzserek, a gazdagok. Őket teszegyéni sóvárgásaink nélkül azok is teszük meg saját bűnbakjainknak. Az ő hetetlenek lennének, akik mindezeket kivégzésük lényegében egy középkori a fogyasztói gazdaságban kiaknázták. eljárás. És aztán azt reméljük, hogy Ha mi mindnyájan szabadok volnánk ezután majd minden megy tovább, vágyainktól, vagy ezeket más irányba mint ezelőtt. Röviden: megvannak terelnénk, olyan szegények lennénk, a bűnösök, majd feláldozzuk őket. mint Szent Ferenc, akkor semmi eséÖnmagunkat persze közben ártatRené Girard… lye nem lenne egy olyan gazdaságnak, lannak tartjuk. Az evangélium azonban egy mámint a miénk. A szemünk láttára omsik látásmódot mutat nekünk. Leleplezi a játékunkat, lana össze minden olyan rendszer, amelyet saját sötét és felszólít, hogy ezt hagyjuk abba. Megvolna tehát a vágyainkkal támogatunk. megmentő felismerés: „Mi mindnyájan felelősök vagyunk a válságért.” A kortárs filozófus, René Girard Egy kiút segít, hogy megértsük mindezt. MinHa fölismerjük a világ válságában játden emberi szívben, mondja, rejtőzik szott szerepünket, képesek vagyunk egy parttalan sóvárgás. Észrevesszük arra is, hogy új utakat keressünk. ezt másokban, és utánozni kezdjük. A félelemtől reszkető vágyakozások Egyre több embert ragad magával, és alternatívája a szerető szolidaritás. egyszer csak egy romboló kultúra keEz – mint a szeretet alapvetően – az rekedik ki belőle. Ez olyan veszélyes isteni Lélek működésének a gyümöljelenség, hogy a 10. parancsolat elénk cse, aki a Föld arculatát megújítja és a tárja, és az élet iránti mély szeretetből vágyaink által rabságban tartott régi figyelmeztet bennünket, nehogy a szívünk helyett egy új, szeretni képes rabszolgáivá legyünk. Az efféle vágyaszívet ajándékoz. Ennek a megmentő, kozás emberekre és vagyontárgyakra éltető szeretetből született szolidariirányul. Modern kultúránkban ezt a tásnak két arca van. vágyat nem megzabolázzák, hanem Az egyik arc: a cselekedni kéfelszítják. A gazdaság abból él, hogy a pes szolidaritás; ez tesz képessé arra földi javak utáni vágyakozást lehetőminket, hogy csillapítsuk az akut leg fékevesztett módon kihasználják. …és A vágyakozás formái szenvedéseket. Ez a típusú szolidariLassanként mi is ennek a logikának a könyvének borítója tás segít nekünk, hogy támogassuk fogságába kerülünk: a krízis idején is, még maguk a munkavállalói érdekvédők is azt szor- a mostani krízis áldozatait, akik a következő hónapokban egyre többen lesznek. Egyesek csak rövidített munkaidőben dolgozhatnak, mások teljesen 64 A kelet-stájerországi (Ausztria) Weiz városkában a „Weizer elvesztik munkájukat, ismét mások nyugdíjpénztári Pfingstvision” közössége 2009 pünkösdjén indult el a „remegtakarításaik elértéktelenedése vagy rizikósabb mény útján”, amelyen spirituális választ keresnek a jelenlegi formákba befektetett megtakarításaik eltűnése kögazdasági-társadalmi válságra. Az ünnepi szentmisén hangzott el az itt közölt prédikáció. vetkeztében ’kerülnek a kerék alá’ – nekik mind 2009 /3

15

SÚLYPONT: A VÁLSÁG szükségük van egy cselekvőképes szolidaritásra. Bármennyire fontos lesz a következő időkben, hogy A növekvő szükség idején egy ilyen szolidaritás vilá- a szolidaritás áldozatainak oldalára álljunk, egy más gosan felismerhető vonásokkal bír, és legjobb érzé- arcú szolidaritásra is szükségünk lesz. Ez nem az álkeinket is próbára teszi. dozatokon segít, hanem megtesz minden • Ez a nyitott szemek szolidaritása. Már elgondolhatót annak érdekében, hogy nem fordítjuk el tekintetünket a szükminél kevesebb legyen belőlük. Ez a fajséget szenvedőkről, hanem vesszük ta szolidaritás nem segítő, hanem politia bátorságot és a civil kurázsit, hogy kai jellegű. Az áldozatokat nem ellátjuk, odafigyeljünk rájuk. Észrevesszük hanem megakadályozzuk, hogy legyenek. azoknak a családoknak a fájdalmát, Ez egy hosszú távú program. Szabályozni akik eddig két fizetésből éltek, de kell – egy bátor politika által – a pénzügyi most már csak egyetlen jövedelemmel piacokat. Össze kell kapcsolni a megterrendelkeznek, és ezért állandó anyagi melt gazdagságot és az emberek szükségcsúszásban vannak. Meghalljuk min- A weizi Pfinsvison logója – leteit. Nem szabad, hogy a szociális jólétden elvált apa panaszát és környezere törekvő államok válságba kerüljenek, a remény útján tükben azokat a gyermeküket egyedül mert mind több gazdagság – nemzetkönevelő anyákat, akik létfenntartási zileg kalandor módon – kibúvik nemzeti költségeiket már csak nagyon nagy erőfeszítések kötelezettségének teljesítése alól. Egy ilyen, az emberre irányuló politika annál árán tudják kifizetni. • Nem elégszünk meg azonban az odafigyeléssel. Ha hamarabb jöhet létre, minél inkább beavatkoznak a már segítünk, szeretnénk tartós segítséget nyújta- keresztények is a politikába. Az egyházak elsőrendű ni. Saját magunk a józan ész szolidaritását gyako- feladata minden bizonnyal az, hogy az embereket Isten titkába bevezessék. Akit roljuk. Úgy segítünk, hogy azonban Isten megragad, az Ismásnap, ahol csak lehet, ne tennel együtt sodródik annak kelljen újra segítenünk. Mert világába is a lehető legkompemegalázza az embereket, ha tensebb módon. Éppen ezért a mindig más segítségére szojövőben több hívő embernek kell rulnak. politikai pályára, a gazdaságba, a • A cselekedni képes szolidaritászakszervezetekbe, a médiába, az sunk együtt érző szívből fakad. oktatásba menni. Ehhez azokat Ez pedig az együttszenvedés a tudományokat fogják tanulni, készségéből táplálkozik, hogy amelyek erre képesítik őket: poa szegények fájdalmát és félellitológiát, gazdaságtudományt, mét át tudjuk érezni. pénzügyet stb. Annak nem le• Nem utolsó sorban pedig a het és nem szabad megtörténcselekvő szolidaritás embereinie, hogy az egyházakból nem nek segítő kezük van. Akinek jönnek többé olyan személyek, közülünk nem nagyon roszakik az Evangélium szellemében szul megy a sora, az szolidaformálják hazánkat, Európát, a ritást vállal egy másik emFöld közösségét. A teológia ezt berrel, akinek viszont most így fejezi ki: aki misztikus, az rosszul alakulnak a dolgai. feltétlenül politikus is; aki IstenEz elkezdődhet akár a csalábe belemerül, az Istennel együtt dokban, de azokon túl segítői a szegények mellett fog felbukhálózatok kialakuláshoz is vekanni. zethet. Weiz létrehozott egy Paul M. Zulehner NE FÉLJETEK! MÁR ÉG! ún. szolidáris régiót, amelyEz az első pillanatban ellentben az együtt érző emberek mindenfajta választóvonalon át együttműködnek. mondásos kijelentés, a második pillanatban a reItt az ideje, hogy országunkban a szolidaritás új mény teljesen új értelmét nyeri el. Ha ugyanis szítavasza köszöntsön be. Ez lenne az igazi előretörés vünk már nem a félelemtől reszkető vágyakozások – a pünkösdi módon megélt és együtt elszenvedett rabszolgája, hanem szerető odafordulás érzésétől emberség. A szeretet kultúrája, amely önmagát a lángol, akkor nekünk a szorongató válság közepetszolidaritásban mutatja meg, növekedhetne az or- te sincs okunk a félelemre. Akkor már ráléptünk a szágban. Pontosan ebben áll a remény útjának bel- remény útjára. ső célja, amit a „Weizi pünkösdi látomás” éppen Paul. M. Zulehner most hirdetett meg. 16

2009/3

TEOLÓGIA

Ancilla theologiae – Bultmann és Heidegger – (Második rész) Az egzisztencia teológiai értelmezése: az ember Isten eltt

„

teológia az ember Istenhez viszonyuló létének eredendőbb, a hit értelme által megszabott és a hiten belüli értelmezését keresi”1 – írja Heidegger; s ez Bultmannra is igaz. A teológiai értelmezés ugyanis annak megfogalmazása, ami és ahogyan a hit számára láthatóvá válik 2 – jelen esetben az egzisztenciából. Ha ez a fogalom az emberi létezést annak legsajátabb voltában jelöli, kézenfekvő azt mondani, hogy az egzisztencia „nem választható el” Istentől,3 illetve hogy „Isten az egzisztenciánkat meghatározó valóság”.4 E kijelentésekben egy megváltozhatatlan, az ember teremtettségéből fakadó viszony fogalmazódik meg: az ember, ha bűnös is, mindig Isten előtt (coram Deo) áll. Az ember önmagához való viszonyulása, léte egy létlehetőség. A bibliai „önmagát megnyeri”, illetve „önmagát elveszíti” kettős lehetősége fejeződik ki ebben. Az embernek ez az önmagához való viszonya, ami az akaratban is megmutatkozik, a találkozásban, a döntésben válik valóssá, mikor is önmagát azáltal határozza meg, hogy mire irányítja rá az egzisztenciáját, illetve miből akar létezni. Bultmann a jánosi igék alapján beszél az ember valamiből (világból/igazságból) valóságáról.5 Ugyanakkor, mivel az élet Isten kezében van, aki felett nem rendelkezem, saját egzisztenciám felett sem tudok,6 bár felelősséget érzek iránta. Élet és istenismeret szoros összefüggésének ezt az ellentmondását az Újszövetség a következőképpen fogalmazza meg, illetve oldja fel: „Aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja” (Mt 16,25). A teológus Bultmann úgy látja, hogy ha az egzisztencia fogalma és az ahhoz kapcsolódó filozófiai elemzés, az emberi létezés legalapvetőbb sajátosságait írja le, akkor ezeknek szükségszerűen Isten előtti helyzetünk bibliai

értelmezését kell szolgálniuk. Ennek tömör összefoglalása a fenti idézet: „Isten az egzisztenciánkat meghatározó valóság”. Bultmann egzisztenciális teológiája ugyanakkor az embert nem ‘egymagában’ látja, és az ember ‘coram Deo’ és önmagához viszonyuló helyzetén túl figyel az emberi egzisztenciának a világ és a másik ember előtti voltára is. Ezen szempontokat – amelyek forrása a bibliai antropológia, és amelyeket a teológia általában az istenképűség fogalmában bont ki – a heideggeri egzisztencia-fogalom is indukálja, amikor a világban-bennelétet (In-der-Welt-sein) és az együttlétet (Mitsein) a jelenvalólét alapvonásainak tekinti7 (LI 12., 26. §). Az eddigi gondolatsort folytatva eljutunk a bűn fogalmához. Mivel nincs Istenen kívüli valóság, ezért amikor az ember Istenhez nem egzisztens módon viszonyul, vele szemben valamiféle álláspontot foglal el, Istenről (über Gott) beszél, akkor egzisztenciájának Istentől való meghatározottságát, saját teremtettségét és egyben önmagát tagadja meg. A bűn lényege az ember Istentől való vélt (mivel sosem valóságos) függetlensége. Ádám bűne is a „disputare de deo” volt – mondja Bultmann Lutherre hivatkozva –, azaz hogy Isten rávonatkozó, létezését meghatározó követelését mérlegelés tárgyává tette. De egy jó szándékú istenkeresés ugyanígy bűnnek minősül, hiszen magunkat ekkor is Istenen kívülre helyezzük. Igazi beszéd Istenről (von Gott) csak belőle kiindulva (aus Gott), egzisztens módon lehetséges, ez pedig nem áll hatalmunkban. Ezért az ember tényleges helyzete Isten előtt a bűnösé – Bultmann számára ebben nyeri el jelentését Isten „teljesen más” volta.8 A bűnös ember Isten és önmaga elől egyszerre menekül.9 A bűn éppen azáltal az, ami, hogy az Istenhez fűződő viszony mindenképpen fennáll. „Valójában egyetlen ember sem szökik meg Isten elől, de amennyiben Istenhez való viszonya az aversio, úgy egzisztenciájának Istentől való meghatározottsága a bűnösé.”10 A bűnben tehát eltorzul az Istennel való viszony, és ezáltal az ember önmagát is elveszíti,11 ami abban mutatkozik meg, hogy önmagából és önmagáért akar élni.

1

M. Heidegger, Lét és idő, i. m., 26. old.

2

Vö. R. Bultmann, Az Újszövetség teológiája, i. m., 161. old.

3

Uo. 468. old.

7

M. Heidegger, Lét és idő, i. m., 26 §.

4

R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 29. old.; vö. uo. II, i. m., 159. old.

8

R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 26skk.

9

Uo. II, i. m., 8. old.

5

R. Bultmann, Az Újszövetség teológiája, i. m., 299skk., 303skk.

10

Uo. II, i. m., 30. old.

6

Uő., Theologische Enzyklopädie, i. m., 55. old.

11

Uo. 120. old.; Uő., Az Újszövetség teológiája, i. m., 166. old.

2009 /3

17

TEOLÓGIA Ez fogalmazódik meg a bűnről, mint a saját igazság kereséséről és a dicsekvésről szóló páli igékben.12 A jánosi teológia „világból lenni” kifejezése is az elveszett emberi lét hogyanját jelöli.13 A bűn, „mint a természetes ember jellemző létezési módja, az egész jelenvalólétet átjárja”,14 nem valami az emberen, és nem is a ‘világból’ származik, mivel „ezt a világot, mint az önmagát hitetlenül értelmező jelenvalólét világát, csak ő maga hozza létre”.15 A teremtettség és a bűn egzisztenciális megközelítése lehetővé teszi, hogy Bultmann a hitetlen egzisztencia istenismeretéről beszéljen. Ez egy „tudatlan tudás”,16 mert az istenfogalom megvan, de az igazi istenismeret hiányzik. „Minden jelenvalólétet az igazság felőli kérdés mozgat. Az istenkérdésben a hiten kívüli jelenvalólét is tud Istenről.”17 A hitetlen egzisztenciában tehát jelen van a keresztyén igehirdetés „előmegértése” (Vorverständnis). Ez a fogalom nem valamilyen előzetes tudást takar, hanem az emberi létezés teremtettségéből fakadó ráutaltságát Isten cselekvésére.18 Jelentőségét Bultmann számára az adja, hogy hangsúlyozhatja, az ember nem „tabula rasa”, hiszen nem lehet hallgató kérdezés nélkül, ami pedig feltételez valamiféle ismeretet.19 Ha az ember egzisztenciáját (tudatosan vagy tudattalanul) nem az istenkérdés mozgatná, akkor nem lenne képes semmilyen isteni cselekvés felismerésére. E gondolat kapcsán Augustinus a visszatérő hivatkozási pont: az egzisztens előmegértés a „nyugtalan szívet”20 jelöli. Ez valamilyen fogalmiság révén az egzisztenciális szintjén is megjelenhet.21 Azt láthatjuk tehát, hogy az előmegértés hermeneutikai fogalma teológiai tartalommal töltődik meg, és ez szép alkalmazása a heideggeri megértés-problematikának. Bultmannt számos kritika érte, melyek lényege: amire Bultmann az előmegértést vonatkoztatja (Isten, Biblia), arra vonatkozóan az nem létezhet. A teológiai érvek a bűnös ember és az Isten közötti szakadék mélységére építenek, mondván, bármiféle ismeret majd csak Isten cselekvése nyomán lesz lehetséges.22 Bultmann erre az ágostoni mondat alapján azzal felel, hogy a bűn nem teszi semmissé Istennek az emberi bűnt megelőző és az által sem érvénytelenített tettét, a teremtést. Ez

olyan szempont, amellyel messzemenően egyetérthetünk. A hermeneutikai jellegű kritika az előmegértés előítéletté válását rója fel, és azt, hogy az embert a helyes kérdésekre csak a kinyilatkoztatás tanítja meg.23 Az előítéletté válás veszélyéről Bultmann is tud,24 amint a kinyilatkoztatás minket kérdező és kérdéseinket korrigáló voltáról is.25 Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy értelmezése szilárd és gondosan megfogalmazott teológiai alapokon nyugszik.

Teológia és filozófia: eltér megoldások az emberi létkérdésre Bultmann szerint – ezt láttuk az előzőekben – a filozófiai analízis a jelenvalólét sajátosságainak megfogalmazásával a kinyilatkoztatás előmegértését elemzi. Mindazt azonban, amit a hit (és a teológia) az emberi létezésre vonatkozóan meglát, illetve megfogalmaz, egyedül a kinyilatkoztatás tárja fel.26 Isten igéje nem igazodik semmihez az emberben, vele szemben szólal meg, ami éppen a meglévő (bűnös) viszonyulás miatt lehetséges. A bűnbocsánat igéje feltételezi az ember teremtettségét és Isten érzékelhetőségét.27 Az Isten és ember közötti kapcsolódási pont (Anknüpfungspunkt) sokat vitatott kérdésében28 Bultmann így nyilatkozik: „Az ember a maga egzisztenciájában a kapcsolódási pont”.29 Isten kinyilatkoztatása „az embert mint olyant, mint egészet kérdezi”. Ebben a „radikális kérdésessé tételben”, az ítéletben hallható meg a hívás, és tapasztalhatja meg a hit a kegyelmet, azaz hogy „a kérdés egyúttal a válasz is”.30 A hitetlenség ezzel – „az embert megszólító ítéletes és megbocsátó isteni ige és a felebaráttal való találkozás által konstituált pillanatban” elérő isteni követeléssel – szembeni engedetlenség. A hitetlen jelenvalólét is ismeri a pillanatot, hiszen ez történetiségének része, azonban azt vagy „letagadja”, amikor önmagához ragaszkodva pl. valamely világnézetben keres igazolást, vagy „kisajátítja”, amikor a jelenvaló23

Pl. H. Thielicke, Glauben und Denken in der Neuzeit, Tübingen, 1983, 32-36. old.

12

Uo. 199skk.

24

R. Bultmann, Glauben und Verstehen III, i. m., 142, 147. old.

13

R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 138. old.

25

14

Uo. 297. old.

15

Uo. 304. old.

Uo. I, i. m., 109skk., 297skk. Vö. J. Painter, i. m., 33skk., 56skk.; W. Jeanrond, Theological Hermeneutics, London, 1994, 137skk.; M. Boutin, i. m., 133-146. old.

16

Uo. 311. old.

26

R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 128, 297, 311. old.

17

R. Bultmann, Theologische Enzyklopädie, i. m., 60. old. Vö. uő., Glauben und Verstehen I, i. m., 304. old.

27

Uő., Theologische Enzyklopädie, i. m., 90. old.

28

18

Uo. III, i. m., 6. old.; uő., Az Újszövetség teológiája, i. m., 305. old.

19

Uő., Glauben und Verstehen I, i. m., 128. old.

20

A. Augustinus, Vallomások, Budapest, 1987, 23. old.

21

R. Bultmann, Glauben und Verstehen II, i. m., 232. old.

Elsősorban az ún. K. Barth – E. Brunner vita jut eszünkbe, amelynek tudva levőleg megvoltak a politikai helyzet adta sajátságai, és természetesen félreértésektől sem volt mentes. Bultmann álláspontja Brunneréhez áll közel, amit a „theologia naturalis” kérdésének felvetése (R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 294-312. old.) is mutat. Vö. E. Brunner, Off enbarung und Vernuft, Zürich, 1941, 59-81. old.

22

K. Barth – R. Bultmann, Briefwechsel, i. m., 101skk.; R. Bultmann, Glauben und Verstehen II, i. m., 231. old.

29

R. Bultmann, Glauben und Verstehen II, i. m., 120. old.

30

Uo. I, i. m., 18skk.

18

2009/3

TEOLÓGIA ságot (Da)31 halálra készen felvállalja, a jelenvalólétet a mottó: légy az, ami vagy! Heidegger ennek alapján konstituáló őspillanatot látva abban.32 A pillanatnak arra hívja az embert, hogy „halálhoz viszonyuló létét” ez a „letagadása”, illetve „kisajátítása”, amit Bultmann (Sein-zum-Tode) teljesen felvállalja, hogy a jelenvalóa hitetlen jelenvalólétnek tulajdonít, beazonosítható a lét önmagát válassza.39 Bultmann ugyanezt a mottót Heidegger által vázolt két lehetőséggel, az „akárki”- a hívőknek szóló újszövetségi igékre vonatkoztatja. A be (das Man) való szétszóródással, illetve önmagunk különbség az, hogy amire az ember nem képes, azt Istulajdonképpeni megragadásával.33 Azt találjuk tehát, ten Jézus Krisztusban megteszi: új alapot ad az emberi hogy ezen a ponton Bultmann a heideggeri analízist életnek.40 Érdemes itt utalnunk Heidegger bűnés az abban vázolt mindkét létlehetőséget re vonatkozó fejtegetéseire41, amelyekben – a heideggeri nem tulajdonképpeni és a jelenvalólét „eredendő ‘bűnös létéről”, tulajdonképpeni létezést is – a hitetlenség illetve „semmisségéről” beszél, amely kategóriája alá vonja. A tulajdonképpeni „nem alkalomszerűen lép fel a jelenva(eigentlich) fogalma tehát, amit máskülólétben, hogy valami sötét minőségként lönben Bultmann átvesz, ezen a ponton tapadjon hozzá, amely kellő fejlődés után kritika tárgyává lesz: a filozófiai megoldás eltávolítható”.42 Az emberi lét kikerülheproblémája éppen az „eigen”, azaz, hogy Egy dél-afrikai kisegyház tetlen alapjáról van szó: „legsajátabb léaz ember magától/magából oldja meg a jelvénye – Mindig Isten előtt tünk felett sohasem rendelkezünk hatalétezés kérdését. A tulajdonképpeni fogalmában lévő „saját” (eigen) Bultmann számára csak egy lommal”.43 Voltaképpen Heidegger is megfogalmazza jelentéssel bír: az ember saját (igazi) önmagához való, az ember teljes elveszettségét, mégis egyértelmű, hogy e helyzetében a legtöbb, amit szerinte az ember tede nem saját magától való eljutását fejezi ki. A bűnkérdés kinyilatkoztatás felőli megközelítése a het – és így lesz létezése tulajdonképpeni/sajátlagos –, teológiában elkerülhetetlenné teszi az összeütközést a hogy elveszettsége elől nem menekül el, hanem teljesen filozófiával. „Ennek oka – mondja Bultmann –, hogy vállalja önmagát. Azt mondhatjuk, hogy Heidegger a utóbbi a hitet és hitetlenséget csak mint a jelenvalólét legtöbbre hív, ami a kinyilatkoztatástól eltekintve (sub alkalmi lehetőségeit képes feltárni, a teológia azonban specie mortalitatis) lehetséges. A teológia számára ez terarról beszél, hogy „a hitetlenség egyáltalán nem egy mészetesen kevés, mert a hit tud arról, hogy nem ez a esetleges magatartás a jelenvalóléten belül, nem egy ‘legtöbb’. Sőt a teológia szempontjából a filozófiának ez konkrét viselkedés melletti döntés, amely filozófiailag a megoldása bűnnek minősül. „…amennyiben maga a az eldöntöttségből (mint a jelenvalólét magatartásából, filozófia úgy véli, hogy az ember tulajdonképpeniségét annak tulajdonképpeniségében) megérthető lenne… önmagából megnyerheti, akkor az ősbűnt ismétli meg, és ahhoz ragaszkodik.”44 [hanem] az emberi jelenvalólét alapfoglalata”.34 A bultmanni teológia e kritikával együtt azonban A hit azt állítja, hogy a jelenvalólét tulajdonképpeniségéhez csak Isten kinyilatkoztatása révén jut el.35 Ez komolyan veszi az egzisztenciális analízist, nem helyetazt is jelenti, hogy a bűn (tehát nem az erkölcsi vétek!) tesíti valami mással, hiszen a hívő jelenvalólét is a halál nem az emberről általánosan leolvasható valami, és által meghatározott. Sőt, bizonyos értelemben a tulajhogy – a bűn rabságát megfogalmazandó – a hitetlen donképpeniség heideggeri értelme is megmarad, mivel jelenvalólét magából/magától nem képes hívővé len- a hit sem tesz mást, minthogy a lehető legkomolyabban ni.36 A filozófia ugyan tud arról, hogy az ember ön- veszi az ember halálhoz viszonyuló létét – de immár a magát elveszítheti, helyzetét azonban olyannak látja, Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatás fényében.45 amire nézve elegendő az ember igazi természetét felmutatni, hogy azután azt megvalósítsa. Az Újszövetség KÖVETKEZTETÉS szempontjából ez azért nem áll meg, mert az ember elesettsége teljes, és „az elesettségben az ember minden mozdulása az elesett emberé”.37 Ugyanakkor az Újszö- Bultmann és Heidegger kapcsolata – az egzisztenciafovetség és a filozófia egyetért abban, hogy „az ember galom elemzése erre vezetett – sokrétű, ezért elhamarmindig csak az lehet, és azzá válhat, ami eleve”.38 Így kodott véleményeknek nincs helyük. Abban, ahogyan 31

Vö. M. Heidegger, Lét és idő, i. m., 160skk.

39

32

R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 304. old.

40

H-W. Bartsch (szerk.), i. m. I, 35skk., 38skk.

33

M. Heidegger, Lét és idő, i. m., 27. §.

41

M. Heidegger, Lét és idő, i. m., 58. §.

34

R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 309. old.

42

Uo. 331. old.

35

Uő., Theologische Enzyklopädie, i. m., 89skk.

43

Uo. 330. old.

36

R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 111. old., 303skk.

44

H-W. Bartsch (szerk.), i. m. I, 224. old.

37

H-W. Bartsch (szerk.), i. m. I, 37. old.

45

38

Uo., 35skk.

Vö. R. Bultmann, „Die Geschichtlichkeit…”, i. m., 92skk.; M. Boutin, i. m., 549-567. old.

2009 /3

M. Heidegger, Lét és idő, i. m., 309, 333. old.

19

TEOLÓGIA Marcel Bultmann a (korai) heideggeri filozófiához fordul, nyitottságot, tudományos igényességet és kreativitást láthatunk. Látja maga előtt a kiindulópontot – Isten munkáját Jézus Krisztusban – és a célt – a hit modern értelmezését – és ehhez lesz ez a filozófia ancilla theologiae. Szemléletmódja, ahogyan egyik írásának címe is jelzi, két szóban foglalható össze: kapcsolódás és elhatárolódás (Anknüpfung und Widerspruch).46 Egzisztenciális értelmezésének értéke, hogy a bibliai kijelentéseket egy elmélyült filozófiai elemzéssel és egy evangéliumi teológiai hagyománnyal egységben mutatja be. Bultmann és Heidegger esetében két önálló, párbeszédet folytató gondolkodóval van dolgunk, akik tudományuk viszonyát is ekképpen látták. Példájuk követésre érdemes. Szirtes András (†)

Irodalom: Anz (Wilhelm), „Zur Wirkungsgeschichte Kierkegaards in der deutschen Theologie und Philosophie”, Zeitschrift für Theologie und Kirche 79, 1982, 451-482. Augustinus (Aurelius), Vallomások, Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. Barth (Karl) – Bultmann (Rudolf), Briefwechsel 1922– 1966. Hrsg. B. Jaspert. (Karl Barth GA V/1), Zürich, 1971. Barth (Karl), Rudolf Bultmann. Ein Versuch, ihn zu verstehen, Evangelischer Verlag A.G., Zollikon-Zürich, 19532 . Bartsch (H.-W.) (hrsg.), Kerygma und Mythos I-II, IV., Herbert Reich Evangelischer Verlag, HamburgVolksdorf, I (1948/19543), II (1954), IV (1955). Berger (Klaus), Exegese und Philosophie, Katholischen Bibelwerk,Stuttgart, 1986. Boutin (Maurice), Relationalität als Verstehensprinzip bei Rudolf Bultmann, Chr. Kaiser Verlag, München, 1974. Brunner (Emil), Off enbarung und Vernuft, ZwingliVerlag, Zürich, 1941. Bultmann (Rudolf), „Die Geschichtlichkeit des Daseins und der Glaube” (1930), in: Heidegger und die Theologie. Hrsg. G. Noller, Chr. Kaiser Verlag, München, 1967, 72-94. Bultmann (Rudolf), Glauben und Verstehen, Gesammelte Aufsätze, Bände I-IV, J. C. B. Mohr, Tübingen, I (1933/19583), II (1952/19582), III (1960), IV (1965/19672). Bultmann (Rudolf), Történelem és eszkatológia (= History and Eschatology, 1957), Atlantisz Kiadó, Budapest, 1994. Bultmann (Rudolf), Theologische Enzyklopädie. Hrsg. E. Jüngel und K. W. Müller, J. C. B. Mohr, Tübingen, 1984. 46

20

R. Bultmann, Glauben und Verstehen II, i. m., 117-132. old.

Bultmann (Rudolf), Az Újszövetség teológiája (= Theologie des Neuen Testaments, 1953/19849), Osiris Kiadó, Budapest, 1998. Czakó István, Hit és egzisztencia. Tanulmány Sören Kierkegaard hitfelfogásáról, L’Harmattan, Budapest, 2001. Fehér M. István, Martin Heidegger. Egy XX. századi gondolkodó életútja, Göncöl Kiadó, Budapest, 1992. Grondin (Jean), Bevezetés a filozófiai hermeneutikába, Osiris Kiadó, Budapest, 2002. Heidegger (Martin), „Fenomenológia és teológia”, Vigilia 1994/3-6, 230-232, 310-312, 388-392, 467471. Heidegger (Martin), Lét és idő, 2. jav. kiadás, Osiris Kiadó, Budapest, 2001. Ittel (Gerhard W.), „Der Einfluß der Philosophie M. Heideggers auf die Theologie R. Bultmanns”, Kerygma und Dogma 2, 1956, 90-108. Jeanrond (Werner), Theological Hermeneutics. Development and Significance, SCM Press, London, 1994. Jones (Gareth), Bultmann. Towards a Critical Theology, Polity Press, Cambridge, 1991. Jones (Gareth), „Phenomenology and Theology. A Note on Bultmann and Heidegger”, Modern Theology 5, 1989, 161-179. Jüngel (Eberhard), Glauben und Verstehen. Zum Theologiebegriff Rudolf Bultmanns, Carl Winter Universitätsverlag, Heidelberg, 1985. Kierkegaard (Sören), A halálos betegség, Göncöl Kiadó, Budapest, 1993. Lattke (Michael), Register zu Rudolf Bultmanns Glauben und Verstehen I-IV, J. C. B. Mohr, Tübingen, 1984. Macquarrie (John), An Existentialist Theology. A Comparision of Heidegger and Bultmann, SCM Press, London, 1955. Macquarrie (John), „Philosophy and Theology in Bultmann’s Thought”, in: Charles W. Kegley (szerk.), The Theology of Rudolf Bultmann, Harper and Row, New York, 1966, 127-143. Malét (André), The Thought of Rudolf Bultmann, Irish University Press, Shannon, 1969 (francia eredeti: Mythos et Logos. La pensée de Rudolf Bultmann, Labor et Fides, Genčve, 1962). Painter (John), Theology as Hermeneutics. Rudolf Bultmann’s Interpretatiopn of the History of Jesus, The Almond Press, Sheffield, 1987. Schmithals (Walter), Die Theologie Rudolf Bultmanns. Eine Einführung, J. C. B. Mohr, Tübingen, 1966. Thielicke (Helmut), Glauben und Denken in der Neuzeit. Die großen Systeme der Theologie und Religionsphilosophie, J. C. B. Mohr, Tübingen, 1983. Thiselton (Anthony), The Two Horizons, The Paternoster Press, Exeter, 1980. Vajda Mihály, „Kétségbeesés és gond”, in: Nagy András (szerk.), Kierkegaard Budapesten, Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1994. 2009/3

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

Családtervezés és egyházi normák XVI. Benedek pápa közelmúltban tett afrikai utazása esik újból bűnbe, vagy teherbe. Az ilyen lelki őrlődés során újból elítélte a fogamzásgátló óvszerek alkalmazá- könnyen vezethet neurózishoz vagy belső meghasonsát az AIDS elleni harcban. Nem újdonság, mert tavaly láshoz. háromszor, legutóbb karácsonyi beszédében jelentette ki, hogy a mesterséges fogamzásgátlás (pirula, óvszer, Az egyházi tanítás pesszárium) egyetlen módja sincs engedélyezve. Annak történelmi beágyazódása ellenére, hogy az elmúlt nyáron 50 haladó katolikus csoport nyílt levélben kérte a pápától a fogamzásgátlás A fajfenntartás ösztöne az embernél nincs úgy progratilalmának feloldását. Hans Küng (81) neves haladó szellemű svájci teoló- mozva, mint az állatoknál. A nemileg érett férfi és nő gus ez év február 25-én a Le Monde-nak adott inter- szinte mindig képes a termékenységre. Az emberiség jújában arra hívja fel a figyelmet, hogy a pápa a holo- történetében hosszú évezredeken keresztül a korlátlan caustot tagadó Williamson püspök és néhány száz az nemzés egyben a fennmaradás biztosítása végett töregyházból kizárt társának visszavétele helyett inkább tént, mert a megszületett gyerekek fele sem érte meg azoknak a százmillióknak a helyzetén könnyíthetett 15. életévét. A járványok, természeti katasztrófák és volna, akiknek a fogamzásgátlás egyházi tilalma tartó- törzsi háborúk okozta magas halálozást pedig csak a legerősebbek és legéletrevalóbbak élték túl. A férfiaksan komoly problémát okoz. Figyelmemet most az európai-magyar helyzetre össz- nak nem ritkán félelmüket legyőzve kellett megküzpontosítom, ami alapvetően más, mint az afrikai. Ma- deni riválisukkal a nőért, majd pedig az ellenséggel a gyarországon 1956-tól kezdve 20 családi tűzhely védelmében. A éven keresztül katolikus papként nőknek pedig az anyasággal működtem, és volt alkalmam járó veszélyeken kellett túltenközelről megismerni a hívek ni magukat, mikor gyereket foproblémáit a családtervezéssel és gantak, hiszen naponta szemfogamzásgátlással kapcsolatban. besültek a szülő anyák, illetve Doktori értekezésemmel és akújszülöttek halálával. A kereszkori cikkeimmel (1970-74) igyeténység mindehhez jó másfél keztem a lelkiismereti válsággal évezreden keresztül erkölcsi küszködők segítségére lenni. normáival adott támogatást, és Magyarország népét az elöregeígy biztosította a szexuális rend dés fenyegeti. A születések száma fenntartását. A vallás tiltásai, hosszú évek óta kevesebb, mint a erkölcsi előírásai megkívánták temetéseké (2008-ban 35.000a házastársaktól, hogy tartsaII. János Pál pápa és a Billings-házaspár rel). A mai helyzeten Tárkányi nak ki egymás mellett („hol– egyházi reklám Ákos demográfus szerint egy tomiglan, holtodiglan”), akkor családbarát politikán kívül a több gyermek vállalását ér- is, ha a nehézségek miatt már nem lenne kedvük hozzá, tékelő erkölcsi hozzáállás is segíthetne. mert ez garantálta az életképes utódok felnevelését. A A hivatalos egyházi álláspont következtében a gye- sok szülés létkérdés volt, nem luxus. rekszerető és lelkiismeretes hívők közül sokan még ma A 19. század találmányai, ipari és gazdasági forrais két malomkő között őrlődnek. Aki tiltott módon dalma oly mértékben javították meg az életkörülmégyakorolja a fogamzásgátlást, az halálos bűnt követ el. nyeket, hogy a korai elhalálozás rohamosan csökkent. Ha ezután elmegy gyónni, akkor azt is megfogadja, A fennmaradás biztosítása megoldódott, a túlnépesehogy a jövőben nem fog tiltottan védekezni. Ha vi- dés viszont problémává vált. A világ lakossága 200 év szont ezt mégis megteszi, akkor nem gondolhatja jó- alatt egymilliárdról hatmilliárdra növekedett. Ha ez zan ésszel, hogy csupán „gyengeségből” esett bűnbe. így megy tovább, akkor 2050-ben már az lesz a kérdés, Erre a lelki vívódásra nem válasz, hogy Isten nagylel- hogy a kb.10 milliárd lakosból hányan fognak éhen kű és megbocsájt, ha nem bírjuk betartani az egyház halni, illetve AIDS-ben szenvedni. A katolikus egyház parancsát. Aki ugyanis újra és újra tudatosan tiltott ugyanakkor, mint a változatlan erkölcsi rend hagyofogamzásgátló eszközt használ, az nem ígérhette meg mányos őrzője, a fogamzásgátlásra vonatkozó erkölcsi komolyan Istennek, hogy ezt nem fogja tenni. Eset- előírásaiban nem tartott lépést a soha nem tapasztalt leg arra vállalkozik, hogy állandóan attól retteg, mikor rohamos változásokkal. 2009 /3

21

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Magyarországon Trianon után a társadalom posztfeudális maradt. A nemzeti fájdalmat és felszított sovinizmust egy végzetes háború, majd a szovjet mintájú diktatúra követte. Mindezek hatására a közfelfogásban a hierarchikus alkalmazkodás felfelé és az elvárás lefelé mind a mai napig fennáll. A nehéz időkben az egyház, bár reményt fenntartó támasz volt, ugyanakkor egy meg nem változtatható szexuális értékrendet hirdetett. Az átlagos hívő pedig úgy gondolta, hogy az egyház van közel Istenhez, tehát ő tudja a legjobban, hogy mi jó. A ’89-es fordulat után a szekularizált demokráciában kiderült, hogy az egyháznak a társadalom fennmaradását célzó évszázados szexuális normái nem adnak választ az egyének mindennapos problémáira. A modern ipari társadalomban a technológiai fejlődés oly mértékben befolyásolta az emberek életét, hogy ma már nem elegendő csupán hősies helytállásra, önmérsékletre és áldozatvállalásra buzdítani egy úgymond erkölcstelen, liberális és ateista világgal szemben. Tomka Miklós vallásszociológus felmérése szerint 2008-ban a magyar összlakosság több mint fele szívesen venné, ha az egyház a családtervezés ügyében újra véleményt nyilvánítana. Az egyház felelős vezetői azonban hallgatnak vagy mellébeszélnek. Erre mutat rá Somfai Béla jezsuita professzor, amikor elmondja, hogy örül annak, hogy a püspöki kar körlevele a házasságról nem foglalkozott a fogamzásgátlással, mert a hivatalos egyházi tanítást ma sem lehet megvédeni abban a formában, ahogyan azt a tanítóhivatal hirdeti. A magyar püspöki kar a házasságról és családról szóló körlevelében (1999) támogatja ugyan a 2-3 gyermekes családmodellt, de az egyházi tanítás betartása más eredményre vezetne.

Az egyházi tanítás mai ellentmondásai A pápa és a püspökök látszólag igen humánus nézetet hirdetnek. Hangsúlyozzák a teljes emberi, vagyis lelki, érzelmi és testi kibontakozás fontosságát a szexuális kapcsolatban. A pápa ünnepélyesen kijelenti, hogy a házasok fenntartás nélkül ajándékként nyújtsák magukat egymásnak. A mi európai kultúránkban azonban nem az AIDS terjedésének fékezése a fő kérdés, hanem az, hogy mit tegyenek azok a szülők, akik már 2-3 gyereket vállaltak, vagy azok, akiknél ez sem lehetséges? A mindennapok valóságától igen távol áll a pápa akkor, amikor minden egyes nemi aktus termékenységre való nyitottságát hirdeti, de még sohasem élte át, vagy vette számításba a nemi kapcsolat testi, érzelmi és lelki kölcsönhatásait, melyek a megtermékenyülés lehetősége nélkül is kihatnak a teljes személyiségre. Figyelmen kívül hagyja azt a lelki többletet is, amelyben azok a gyerekek részesülhetnek, akiknek szülei örömteli szexuális összhangban élnek, nem is beszélve arról a pozitív hatásról, amelyet az ilyen családok az egész társadalomnak nyújtanak. Míg a gyermekáldásban nem részesülhető pároknál az egyház kiemeli, hogy ők is pozi22

tív szerepet tölthetnek be a társadalomban, addig mintha elvitatná ezt azoktól, akik indokolt esetben a megtermékenyülés további lehetőségét mesterségesen kizárják. A pápai előírás szerint az Isten által elgondolt „természetben” a nemi kapcsolatnak elválaszthatatlan része a megtermékenyítés lehetősége. Az embernek van ugyan joga ezt leleményes számítással vagy önmegtartóztatással kikerülni, de nincs joga mesterségesen megakadályozni. Elgondolkoztató, hogy a „természet” befolyásolására hivatkozva miért ítéli el a pápa a fogamzásgátló tablettát, a szívátültetést viszont nem? A biblia szerint a „szaporodjatok, sokasodjatok és hajtsátok uralmatok alá földet” feladatot kaptuk az Istentől. Az állatoktól eltérően az embernél éppen az „természetes”, hogy fajfenntartásának irányítását is saját kezébe tudja venni, miután leleményességével („uralom”) legyőzte a vad természet fenyegető veszélyeit. Az emberiség fennmaradása most egyre inkább a minőségtől és nem a mennyiségtől függ. Közismert, hogy az időszakos megtartóztatás, az ún. naptármódszer mennyire megbízhatatlan. Újabban az ún. Billings-modszert propagálják, amely hőmérőzéssel és egyéb női genitális változások pontos megfigyelésével és feljegyzésével állapítja meg a terméketlen napokat. Viszont maga a Természetes Családtervezők Munkaközössége állítja, hogy ez a módszer csak testileg és lelkileg kiegyensúlyozott életvitel és összehangoltság mellett megbízható. Már stressz, rosszullét, de utazás, gyógyszerek stb. is zavaróan befolyásolják a megbízhatóságot. A kereszténység Jézustól kezdve – aki a zsidó Ószövetséget idézi: „a férfi ezért elhagyja apját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és kettő testben egy lesz“ – a „testiségen” belül mindig a szeretet központi jelentőségét hirdette. A nemi szeretetkapcsolatnak azonban szerves része az érzéki élvezet, az érzelmi és a lelki kiteljesedés. A gnosztikusok viszont az érzéki élvezetet önmagában rossznak tekintették, amit csak a termékenységre való nyitottság tehet jóvá. Ez a gnosztikus befolyás még ma is jelen van az egyházban. Erre mutat Szenes Márta pszichológus felmérése, aki vallásos főiskolások és egyetemisták intimitását kutatva figyelt fel arra, hogy interjú alanyai úgy nyilatkoztak a szexről, mint ami „mocskos dolog”, az érzéki örömök pedig bűnös megvetendő cselekedetek. A vallásos ember mintha kevésbé lenne képes arra, hogy a szexualitást önátadó szeretetük kifejezéseként értelmezze még akkor is, ha meggátolják a fogamzást. Vajon nem kellene-e végre megtisztítani a gnosztikus eretnekség maradványaitól az egyház tanítását? Vigh Szabolcs1 1

A szerző (74) katolikus pap, aki 1976-ban Hollandiába emigrált, majd megnősült. Teológiai szakirodalom-kutatással, majd könyvtári dokumentációval foglalkozott. Itt közölt írása egy Budapesten 2008 novemberében rendezett konferencián elhangzott előadás rövidített változata. A teljes szöveg megtalálható: www.felelosseg.atw.hu.

2009/3

IN MEMORIAM

Ötven éve történt (Harmadik rész) K ISPAPOK A CSONKA SZEMINÁRIUMBAN ÉS A SZÉTSZÓRATÁSBAN

az Állambiztonsági Szolgálatok jelentései tükrében Az előzőekből ismert, hogy 1959-ben az egyházi vezetők és szemináriumi elöljárók kilátástalan küzdelmet indítottak a Központi Szeminárium növendékei egy részének visszaszerzésére, miközben az államhatalom lehetetlenné akarta tenni az ideológiailag nemkívánatos centrum visszaállítását Budapest belvárosában. A megfélemlített egyházi vezetők végrehajtották a 14 növendék kizárását, és a (valószínűleg már márciusban rájuk kényszerített) nyilatkozat aláírásától tették függővé a behódolt növendékek visszatérését. Nem számítottak a növendékek nagy többségének a kizárt társaik iránti szolidaritására, és a kispapok magatartását lázadásnak tekintették ahelyett, hogy időben megmagyarázták volna a szükséges magatartás elfogadását, a lehetséges „modus vivendit”, a túlélés egyetlen lehetőségét. A püspöki kar képviselőinek az ÁEH vezetőivel és a kormányfővel folytatott tárgyalásai, a szemináriumi elöljárók és akadémiai professzorok befolyásos egyházi és kormányzati személyekkel folytatott tapogatózó tárgyalásai nem vezettek eredményre.

A Szeminárium és az Akadémia viszonya Ami a két intézmény vezetőinek együttműködését, illetve szembenállását illeti, mindkét részről készültek titkosszolgálati jelentések, amelyekből feltárhatók egyes események, folyamatok. 1959. március 18-a után a szemináriumban maradtak listája több forrásból végzett egyeztetés alapján állítható össze. Elsősorban az ÁEHban átadott, 14 fő kizárását tartalmazó jegyzékből, amelyet – amint az iratokból később kiderült – már akkor 2009 /3

nem az ÁEH, hanem a belbiztonsági szervezet készített, és az 1960. szeptember 10-én készült belbiztonsági jelentés mellékletéből, amely tartalmazza az 1959. március 18-án a Grősz-féle nyilatkozat aláírásának megtagadása miatt elbocsátottakat. A két listát egybevetve az 1958/59. tanév növendékeinek eredeti névsorával, megállapítható a nyilatkozatot aláírók, vagyis a bennmaradók száma és névsora. Az 1959. február 28-ai kizárás, illetve a március 18-ai elbocsátás után az intézetben maradhatott: egy elsőéves, egy másodéves, hat harmadéves, három negyedéves, két ötödéves és hét hatodéves, tehát összesen 20 növendék.

Események a csonka Szeminárium életébl Ahogy Shvoy Lajos püspök – később megjelent – önéletrajzának kéziratából is tudjuk, „1959. március 20án ezzel a 20 hallgatóval indult meg a bent maradtak számára az 1958/59. tanév második szemesztere. Az új elöljárók – valamennyi notórius békepap – … otthonosan jártak keltek, és iparkodtak átgyúrni a bent maradottakat, egészen a békepapi szellemben”. Az 1959/60-as tanév is – amint a benépesítési törekvésekről készült beszámolóból kiviláglott – csak a tavaszi, csekély, 20-as létszámmal indulhatott. Erről az időszakról kevés konkrét adat áll rendelkezésre. 1959. november 9-én a Szemináriumból származó jelentés csak olyan jelentéktelen eseményekről számol be, mint pl. kijelentkezések, ismerős családoknál történt befogadások.

A Központi Szeminárium épülete – megfigyelték

A december 14-én keltezett jelentésben több problémáról esik szó: Az Akadémia könyvtárának födémcseréje miatti költözések felborították az életrendet, és ennek a 20 növendéknek a fegyelmezése nagyon akadozik. Az életrend felborulásának egyik megnyilvánulása az volt, hogy a növendékek – az új spirituális, Király Pacifik tudta nélkül – úgy határoztak, hogy nem mennek a kápolnába 23

IN MEMORIAM reggeli misére, hanem az Egyetemi tempidőt kértek, hogy munkahelyükről lomba mennek a rorátéra énekelni. Ebből kiléphessenek. azután az következett, hogy egyesek se ide, Október 11-én külső forrásból se oda nem mentek. A spirituális a rektor származó információ szerint közbeavatkozását kérte, hogy csináljon rendet. vetve a Fábián prefektustól szármaZavar mutatkozott az étkezések rendje közó véleményre alapozva a jelentés azt rül is: a növendékek pontatlanok, sok az írja, hogy „különböző rágalmakkal összevisszaság, és senki nem teremt ren(a BM elemző szerint homoszexuadet. „Fábián prefektus ingerülten rendellitás – szerk.) jelentettek fel valakit. kezik, hevesen magyaráz. Pfeifer prefektus Ez az eljárás mély szomorúsággal a fegyelmezetlenséget lemosolyogja, Király tölti el a szemináriumi elöljárókat spirituális megsértődik, hogy mellőzik őt, is. Fábián János szerint ez már nem a rektor pedig idegeskedik, hogy nincseis politikai intranzigencia, hanem nek kézben a növendékek.” egyenesen aljasság” Elmaradt a szokásos október végi, noOktóber 13-án ugyanerről az vember eleji lelkigyakorlat, amelynek időesetről szóló belső tájékoztatás szepontját januárra tették át. rint, az 1959-ben eltávozottak kö1960. március 22. keltű, az Akadémizül egyik növendék visszatért az áról származó jelentés szerint „az elöljáróintézetbe. Potyondy Imre rektornál ság és a tanárok bizonyos nyugtalanságot ezzel kapcsolatban megjelent egy észleltek a kispapok között. Kiszivárgott, háromtagú küldöttség, és kérte, hogy egyesek bizonyos emlékünnepélyt, hogy a rektor tegyen meg mindent A kápolna ajtaja – becsukódott vagy megemlékezést akarnak tartani a taannak érdekében, hogy az illető távalyi eseményekkel kapcsolatban. Az elöljáróság résen vozzék. A küldöttség tagjai azok közül voltak, akiket volt, bár ez teljesen nem sikerült, mert egy Tesszár nevű 1959-ben a Szemináriumból eltávolítottak. A kifogáteológusnak sikerült a spirituális előzetes tájékoztatása solt növendéket ennek ellenére nem bocsátották el. nélkül egy elmélkedést szerkesztenie, amelyet a közösségben fel is olvasott. Az elmélkedés, illetve az imádság Jelenségek az Akadémián azokért a kispapokért szólt, akik egy évvel azelőtt „a püspöki kar, a tanárok és elöljárók lelkiismeretlenségéből kifolyólag hivatásukat elveszítették, és a Szeminári- 1959. október 16-án Cserháti József dékán úgy nyilatkozott, hogy a szemináriumi problémák fő forráumot el kellett hagyniuk”. Az elmélkedés imádságot is tartalmazott azért, sa Semptey László vicerektor. Ugyanakkor Szörényi hogy a „tévtanítókat” elmozdítsa az Isten. A kifejezést professzor szerint Sempteynek van módja arra, hogy elég egyértelműen az elöljárókra és a tanárokra lehetett a kispapok ellenállását szító Tabódyt „örökre elnémítérteni. Az elöljáróság a rendbontó és fegyelmezetlen, az sa”. 1960. március 30-ai jelentésből az is kitűnik, hogy egy évvel ezelőtti szellemet felidézni akaró próbálkozást azonnal fegyelmileg megtorolta, és Tesszár teoló- az Akadémia régebben kinevezett professzora, és a szociológia új tanára között az óraütközés miatt nézetkügust – az ÁEH-hal egyetértésben – eltávolította. Az 19560/61-es tanévre a Szemináriumba való lönbség támadt, amelyet a rangidős professzor azért visszavételt több ordinárius is kezdeményezte, de ezt simított el, „mert a hallgatók – az akkori zaklatott is „nyilatkozat” aláírásának feltételéhez kötötték. körülmények között – torzsalkodásnak értelmezték, és Körmendy Béla tabáni plébános – Fábián prefektus ennek hangot is adtak. A tanári kar véleménye szerint a kispapok olyan véleményére hivatkozással – azt állította, hogy ezt a nyilatkozatot „még a római pápa is aláírhatta volna”. meggondolatlan és felelőtlen cselekedetekre és szóbeA prefektus szerint a kizártak azonban az aláírás ellen szédekre hajlamosak, hogy minden vezetőnek résen aknamunkát folytattak. 1960. október 6-ai , a Szemi- kell lennie, hogy ezeket a nyugtalanságokat még időnáriumból származó jelentés arról számol be, hogy az ben feloldhassa”. 1960/61-es, új tanévet 24 növendék kezdte meg. KöMájus 16-án szintén az Akadémiáról származó hír zülük azonban többen szabadságot kértek, mások vi- szerint „Horváth Richárd fog …előadni a hallgatókdékre szerették volna magukat áthelyeztetni. Az egyik nak”, és erről már előzetesen beszéltek a hallgatókkal. növendék, aki az előző tanévben I. éves esztergomi Ezek szerint a hallgatóság nem fogadta szívesen az kispap volt, kilépett. Nem vonult be az új tanévre, de Opus Pacis prominensét. úgy nyilatkozott, hogy mint bejáró hallgató szeretA jelentések nem foglalkoztak a tanulmányi rendről, né elvégezni a teológiát. Lettek volna mások, akik a vagy rendetlenségről szóló információkkal. A profeszKözponti Szemináriumba jöttek volna vissza, de ezek szorok zártkörű megbeszéléseiken vagy az egyházmemind valami ürüggyel szabadságot, illetve várakozási gyei vezetőknél tett látogatásaik alkalmával inkább a 24

2009/3

IN MEMORIAM volt ötödéves diakónusok és a volt negyedévesek titkos papszenteléséről szóló hírekkel foglalkoztak, leginkább annak okán, hogy ezzel kapcsolatban nem kérték ki az ő véleményüket. Szeptember 30-án kelt jelentés szerint egy beszélgetésből kiderül, hogy az Akadémia mindaddig megoldhatatlannak látja a Központi Szeminárium problémáját, amíg az elöljárókat ki nem cserélik. Az egész elöljáróságot egyszerre kell leváltani, kivéve talán a rektort, tekintve idős korát és múltját. Az egy év előtti problémafelvetés után az akadémiai szóbeszédet még mindig elsősorban Semptey vicerektor személye foglalkoztatja. Szerintük a püspöki kar is hibázott, amikor őt nem váltotta le. Az államnak – amely eddig ellenállt az elöljárók leváltásának – be kell látnia, hogy vannak olyan akut problémák, amelyeket már egy-két hónapig sem szabad halasztani. A dékán a fő problémát abban látja, hogy a vicerektor nem a rektornak, hanem az esztergomi káptalannak köteles elszámolni. Ezt a gyakorlatot meg kell szűntetni, hiszen a Szemináriumot minden más inkább tartja fenn, mint Esztergom. A dékán nem tartja alkalmasnak Pfeiffer Jánost a prefektusi feladatkörre, mert naiv módszerekkel akar a növendékek előtt népszerű lenni. Mint akadémiai tanár sem ér sokat, mert nagyon nívón alul ad elő. Király Pacifikról is lesújtó a dékán véleménye. Szerinte a növendékek „egyszerűen nem veszik be”. Nem ért hozzá. Ezen a helyen most az lenne a döntő, hogy a spirituális demokratikusan gondolkodó, de kitűnően felkészült ember legyen, akinek a szellemi nívója imponál a teológusoknak.

A kizárt és elbocsátott növendékek a diaszporában 1959. március 25-én Kereszti Imre növendék temetésén többen találkoztak a Központi Szemináriumból februárban kizártak és márciusban elbocsátottak közül. A résztvevő kispapokból spontán énekkar alakult, amelyet a volt VI. éves, korábban „cantus magister” vezényelt. Felmerült a gondolat, hogy meg kellene szervezni a közösség összefogását, lelki- és tanulmányi továbbképzésének, illetve felszentelésének rendjét. Ennek a kispapi mozgalomnak az élére állt Tabódy István, és vállalt részt a szervezésben Rédly Elemér, Hrotkó Géza és még néhányan, elsősorban a már felszentelt papok, illetve diakónusok közül.

Rekollekciók 1959 júniusában a volt növendékek értesítést kaptak, hogy rekollekció céljából találkozzanak. A találkozó létrejött, és mintegy 40 fős társaság gyűlt egybe a sza2009 /3

badban. Tabódy István, a kizárt főduktor köszöntötte a megjelenteket, akik meghallgatták egy ún. „regnumos pap” elmélkedési pontjait, amelyekről egy félórányi időre elgondolkodhattak. Ki-ki úgy tehetett, ahogy számára megfelelő volt: vagy sétált az erdőben, vagy leült gondolataival a fák között. Zárszóként Tabódy István bátorította az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy nem hagyhatjuk el magunkat, és a tanulást a szemináriumon kívüli körülmények között is folytatnunk kell. Biztosította a társakat, hogy az Anyaszentegyház igényli a kispapság felnövekedését, hogy beállhassanak a „szőlőmunkások” közé. Később is voltak rekollekciók a volt növendékek lakásán, amelyeket neves személyiségek vezettek A rekollekciók mellett egyéb bensőséges találkozók is voltak, amelyekről a belbiztonsági szolgálat egy újonnan beszervezett, volt III. éves növendék jelentéseiből értesült.

Továbbképzés A kizárt, illetve elbocsátott hatodévesek felszentelt papok voltak, a szükséges teológiai tanulmányaikat befejezték, és a doktori szigorlatra készültek a Szemináriumban, illetve még néhány pasztorációs tárgyat hallgattak. A kizárt, illetve elbocsátott ötödévesek egy kivételével felszentelt diakónusok voltak, és tanulmányaikból csak néhány vizsgájuk hiányzott ahhoz, hogy pappá szentelhetők legyenek, illetve a pasztorációban a szükséges ismeretekkel rendelkezzenek. Ezek szervezett oktatására nem volt szükség, kizárólag annak a néhány vizsgának a megszervezésére, amelyeket még le kellett tenniük. A kizárt, illetve elbocsátott alsóbb évfolyamosok közül azoknak, akik nem morzsolódtak le a rendkívüli események során, és továbbra is a papi hivatást választották, célszerű volt szervezett kereteket biztosítani a szemináriumon kívüli képzésre. Az oktatásokról, amelyek 1959 őszétől 1960 májusjúniusáig, illetve 1960 októberétől az érintettek 1961 első negyedévi letartóztatásáig folytak, egyrészt az érintettek közül beszervezett ügynök jelentései, másrészt a letartóztatottak kihallgatási jegyzőkönyvei tartalmaznak adatokat: 1959 szeptemberében az alsóbb évfolyamosok részére indult meg az oktatás megszervezése. Hrotkó Géza budapesti lakásán dr. Liptay György, Nagy Imre, Rédly Elemér, dr. Schimmer József és Tabódy István találkozott. Megbeszélték a tematikát és az oktatás rendjét. Négy csoportot terveztek, évfolyamonkénti megoszlásban, egy-egy csoporthoz nyolc fő tartozott. Az elsőéveseket dr. Liptay György, a másodéveseket Nagy Imre, a harmadéveseket dr. Schimmer József, a negyedéveseket Rédly Elemér fogta össze, illetve oktatta. Liptay György akadémiai magántanár mellett még három tudományosan elismert vizsgáztatót is felkértek. 25

IN MEMORIAM Az oktatás és vizsgáztatás bizalmasan folyt, mégis kiszivárogtak egyes információk, és ezek megjelentek a titkosszolgálatok részére készült jelentésekben. 1959. december 14-én már azt is tartalmazta egy, a Szemináriumból adott jelentés, hogy a nógrád-verőcei plébános állítólag valahol papnövendékeket tanít. Ez a hír azt a gondolatot vetette fel, hogy ő az egyike azoknak, akik most a Központi Szeminárium volt növendékeit tovább tanítják. 1960. augusztus 6-án készült egy BM jelentés, amely több vonalon szerzett információra hivatkozva állítja, hogy az eltávolított papnövendékek szervezett képzése folyik. 1960. október 12. után, a beszervezett, volt harmadéves növendék az oktatásról is részletes tájékoztatásokat adott a titkosszolgálatnak.

A növendékek kapcsolata egyházi elöljáróikkal 1960. szeptember 5-ei információ megerősíti azt az értesülést, amely szerint a rektor úgy tudja, hogy az elbocsátott növendékek közül egy sem hajlandó a Központi Szemináriumba visszatérni. Tíz olyan jelentkezőről tudnak, aki más szemináriumban szívesen tanulna tovább. Szeptember 6-ai információ szerint a kispapok annyira összefogtak, hogy egyforma választ adtak püspökeik felszólítására, olyannyira, hogy a legkülönfélébb helyekről ugyanaz a válasz volt olvasható. Nem akarnak visszamenni a Központi Szemináriumba, csak vidéki szemináriumba mennének, és követelik, hogy az elvesztegetett egy évet számítsák be nekik. Szeptember 14-ei információ pedig megerősíti, hogy augusztus folyamán több egyházmegye vezetője felszólította a kizárt, elbocsátott növendékeit, hogy nyilatkozzanak: Budapestre vagy melyik vidéki szemináriumba szeretnének visszakerülni. Egyik csoport válaszolt a kérdésre, és vidéki szemináriumot jelölt meg, mások viszont válaszra sem méltatták ordináriusukat. Egyesek szóban reagáltak a kezdeményezésre, és fenntartást emlegettek olyan ordináriusok iránt, „akik lepaktáltak a kommunizmussal”, mások kifejezték azt az álláspontjukat, hogy addig nem térnek vissza a Központi Szemináriumba, amíg ott Semptey László a vicerektor. Október 11-ei információ szerint az egri káptalani helynök „globálisan” megkereste a Központi Szemináriumból elbocsátott növendékeit, és megkérdezte, hogy hajlandók-e hivatásukat követni, engedelmességet tanúsítani, és valamelyik szemináriumba visszatérni. Voltak, akik követték eredeti felfogásukat, de volt olyan is, aki bizonyos szöveg aláírásával szemináriumba vonult, ismét másokat időközben illegális körülmények között felszenteltek. 26

A szentelések 1959. november 11-ei információ szerint november 4-én egy kalocsai káplán Budapesten járt, és mint tudott tényt közölte, hogy az egyik győri papnövendéket 1959 júniusában pappá szentelték. December 30-ai információ szerint „Fábián prefektus beszélt az egyik volt központi szemináriumi növendékkel, aki szobrot hozott az egyetemi templomba megáldatni, mert azt akarja átadni egyik székesfehérvári újmiséjén. … Tudomása szerint a székesfehérvári növendékek pappá vannak szentelve”. Ezután mondta Fábián János prefektus, hogy „tudomása szerint a váci egyházmegyések közül is többen már papokká vannak szentelve azok közül, akiknek 1959 júniusában lett volna a szentelésük”. 1960. február 17-ei információ szerint „a Hittudományi Akadémia tanári kara kifogásolta, hogy egyik esztergomi volt papnövendéket, – aki a kizártak között szerepelt, és aki az engedetlenek sorában is kiemelkedett – felszentelték”. A fő problémát az jelentette, hogy ehhez nem kérték ki a professzori kar véleményét. Május 16-án ugyancsak az Akadémiáról származó információ szerint: a „dékán mondta, … hogy a diakónusok közül 18-at szenteltek fel, de ezekből 6 volt engedélyezve… Esztergomban Szabó Imre, Székesfehérvárott Shvoy Lajos, Győrött pedig Papp Kálmán szentelt. Csak Hamvas nem szentelt fel senkit”. Július 16-án a BM-ben készült javaslat megállapította, hogy az eddigi adatok ismeretében kb. 20 főt illegálisan felszenteltek. Július 21-én a Fővárosi Tanács egyházügyi főelőadója, kormánybiztos, hivatalos feljegyzésben tájékoztatta az ÁEH-t, hogy Potyondy rektor Cserháti professzor pécsi utazásával kapcsolatban olyan információkhoz jutott, miszerint „ismeretlen püspök felszentelte a Központi Hittudományi Akadémiáról eltávolított V. éves, továbbá VI. éves papnövendékek jelentős részét”. Augusztus 6-án a BM-ben készült összefoglaló „jelentés” azt tartalmazta, hogy 26 személyt illegálisan felszenteltek. Ezek egyházi funkciókat látnak el. Augusztus 15-én az Akadémia egyik professzorától eredő információ – Turai kormánybiztos feljegyzésével egybehangzóan – állítja, Rogács pécsi püspök diakónusait egy ismeretlen püspök felszentelte. Szeptember 5-ei információ szerint a Szemináriumban az a vélemény, hogy az 1959 márciusában elbocsátott diakónusok közül már majdnem mindegyiket pappá szentelték, és egyházmegyei köteléken kívül egy új papi szervezet jött létre. Szeptember 6-ai, szombathelyi püspöki hivatal környezetéből származó információ szerint „zugszentelés” történt, mert az elbocsátott, de maguk között jól megszervezett központista kispapok IV. és V. évfolyamosait (kb. 20 főt) valaki egyházi és állami engedély nélkül felszentelte. Hamvas Endre és Brezanóczy Pál nyilatkozata szerint ők semmiféle szentelési engedélyt nem adtak, mégis – mint kiderült – az ő növendékeik is felszentelt papok. 2009/3

IN MEMORIAM

A felderítés Feltűntek itt-ott hatalmas primiciák, itt-ott fiatal „munkáspapok”, akiknek minden joghatóságuk megAz előzőekből ismert, hogy a titkosszolgálatok különbövan, akiknek talán „Róma közvetlenül parancsol”. Szeptember 16-ai jelentés szerint Hamvas End- ző szinteken és területeken adatokat gyűjtöttek az ún. re csanádi püspök az AC országos igazgatójának el- „belső reakció” tevékenységéről, és ezen belül az egyházi mondta, hogy nála olyan volt központi szeminarista, szervezetekről és személyekről. A „napló” azonban nem akit időközben felszenteltek, és nem mutatja be a szen- lenne egész, ha hiányoznának az összefoglaló jelentések telési iratot, nem működhet. Úgy vélte, hogy az ille- és javaslatok, illetve olyan információk, amelyek meggális szenteléseket Zadravecz püspök, esetleg Kisberk gyorsították a kispapi mozgalom felgöngyölítését. 1960. június 25-én a belbiztonsági szerveknél készült vagy Endrey végezhette. Aggodalmát fejezte ki, hogy minden ilyen dolog csak kárt és zűrzavart okozhat. javaslatban összefoglalóan utaltak az 1956-57-es időszakMegítélése szerint nem használ ezek felfüggesztése ban tanúsított kispapi magatartásra és az 1958. évi békegyűlésekről történt távolmaradásoksem, mert akkor lakásokban fogra. Kitér a dokumentum az 1959. évi nak misézni. Szeptember 17-ei jelentés szerint békegyűlésről való szervezett távolSzörényi Andor professzor a Szent maradásra, a 14 fő kizárására, majd a István Társulatnál megerősítette azt további elbocsátásokra. Megállapítja a a hírt, hogy Rogács püspök növenjelentés, hogy az eltávolított kispapok dékei iránti jóindulatát azok visszatovább is egységben maradtak, és illeutasították azzal, hogy a felszentelégális tevékenységet folytatnak, közüsük már megtörtént. Az informátor lük mintegy 20 főt illegálisan felszenszerint az esetet most már széles körteltek, illetve a képzésük illegálisan ben híresztelik. folytatódik. A szervezés élén Tabódy Szeptember 30-án újabb jelenIstván áll, ezért javasolja, hogy lakásátés foglalkozik az augusztus 30-ai ba lehallgató berendezést telepítsenek. zárt püspöki megbeszéléssel, ahol Az akcióra pontos, kidolgozott terv felvetődött, hogy az illegális szenkészült. Ugyanebből az időszakból szárteléseket római felhatalmazás alapA szeminárium keresztúti mazik a BM elemző egy megjegyzéján végezték, és a püspökök mint a folyosójának kapuja se, amely szerint megkezdték a kizárt hierarchia vezetői ezt sérelmezik. kispapok közül egy személy beszer„Hamvas Endre püspök javasolta Grősz József érseknek, hogy ezt írja meg Rómába. Szó- vezését. Később a beszervezett növendék „Tóth János” ba került Radó Polikárp bécsi útja is, ahol lehetősé- fedőnevet kapott, akivel „önvallomást írattak”, amelyge van elmondani a nunciusnak, hogy ne csináljanak ben beszámolt az 1958. évi békegyűléstől kezdődően az aktuális időpontig átélt főbb eseményekről. ilyen lehetetlen dolgokat”. 1961. március 13-ai, illetve 15-ei dátumúak Tabódy Október 12. Az új ügynöknek első feladatként leIstván kihallgatási jegyzőkönyvei, amelyek dátum és vélben meg kellett nyugtatnia családját, hogy felhagy név szerint felsorolják, hogy az ún. illegális szenteléseket a papnövendékséggel, ezzel egyidőben meg kellett maki végezte, és kiket mikor szenteltek pappá. gyaráznia Tabódyéknak ezt a magatartását, egyúttal biztosítva őket változatlan szándékáról és életviteléről. A Tabódynál elhelyezett lehallgatóból nem szeA figyel hálózat reztek adatot arra vonatkozóan, hogy új ügynökük dekonspirált volna. A titkosszolgálat a maga szemA titkosszolgálat figyelmét nem kerülte el semmilyen pontjából eredményesen választott, mert az események információ, amely akarva vagy akaratlanul került lá- központjába, az irányító mellé telepített ügynököt. A tóterébe. beszervezett növendék mindvégig meg tudta őrizni a 1960. augusztus 9-ei információ szerint a Vigília bizalmat, miközben bőséges és gyakori jelentéseivel szerkesztőségében járt egy volt kispap, aki az egyik mindarról információt szolgáltatott, amire a megbízói szerző iránt érdeklődött, és megkapta annak telefon- igényt tartottak. „Tóth János” ontotta a jelentéseket, számát. A szerző jelentést tett a szerkesztőségben lezaj- szinte naponta, kétnaponta. December 24. A feldolgozott információkból, lehalllott eseményről és jelezte, hogy az érdeklődő még nem lépett vele kapcsolatba. A BM elemző máris utasítást gatásokból, megfigyelésekből 1960 karácsonyára összeadott az ügynöknek, hogy amennyiben újra keresnék, állt a fotókkal is dokumentált kép, és a titkosszolgálat és beszélnének, azonnal jelentse, illetve egyúttal intéz- 30 oldalas összefoglaló jelentést készített a ”Tabódy István, kedett, hogy a szerkesztőségben lévő „ügynökségen” által vezetett illegális szervezkedésről”. A jelentés összekeresztül ellenőrizni kell, hogy valóban keresték-e. foglalta az 1956-59 közötti időszakot, áttekinti az 1959 tavaszán kezdődött szervezkedést az illegális teológia lét(Ennyit a módszerről és a háló sűrűségéről.) 2009 /3

27

IN MEMORIAM rehozására, az antimarxista tevékenység kiszélesítésére, brosúrák készítésére. Összefoglalta továbbá a szervezkedés és a püspöki kar egyes tagjai közötti találkozók lehallgatott beszélgetéseit, a vizsgáztatókkal szervezett kapcsolatokat, a brosúrák és a megfigyelt rekollekciós összejövetelek kérdését. Közölte az „illegális” papszentelések kapcsán kiadott dokumentumok megszerzését. Áttekintést adott a szervezkedés tagjainak tevékenységéről: szertartásokon való részvételről, három illegális kápolna létesítéséről, állandó misézési lehetőség biztosításáról, a végzett hitoktatási, agitációs tevékenységről. A szervezkedés tagjai kapcsolatot tartottak más „illegális” szervezetekkel is: Lénárd Ödön vonalával, majd a Regnum Marianum papi szervezettel, jezsuita szerzetesekkel, a Családközösséggel és a Mária Légióval. Kapcsolatokat ápoltak a legális egyházi hierarchiával, kapcsolatban álltak a Vatikánnal, bár a kapcsolattartás módját nem sikerült feltárni. A szervezkedés vezetése centralizált, jól szervezett volt. Ennek tagjai: Endrey Mihály püspök, Tabódy István, Liptay György, Halász (Hopp) Ferenc, Rédly Elemér és Somogyi Sándor. Az illegális szervezkedés tagjai között a jelentés felsorol 36 személyt (19 volt ötödévest, az illegálisan felszenteltek közül néhányat, és a volt hatodévesek közül két közreműködőt).

A felszámolás 1960. december 29-ei dátumú az a javaslat, amely tartalmazza az őrizetbe veendőknél és a szervezkedés tagjainál házkutatás lefolytatását, és meghatározza ehhez a BM résztvevői létszámát és eszközigényét (összesen 55 fő és 16 gépkocsi). 1961. február 8-ai keltű az az ügynöki jelentés, amely szerint a budapesti érseki helytartói hivatalba híreket hoznak házkutatásokról, letartóztatásokról, és tapogatóznak afelől, hogy mi állhat ennek hátterében. Azonos dátumú, ugyanabból a forrásból származó másik tájékoztatás Kovács Sándor püspök zárkózott magatartásáról és látogatásairól szól, és említést tesz bizonyos parlamenti eseményekről, amelyekről nem szivárog ki semmiféle információ. A dékán Liptay György esetével foglalkozik, és szeretne eljárni az ÁEH-ban annak megállapítására, hogy engedhetik-e tovább tanítani. Március 14-ei dátummal terjedelmes jelentés foglalkozik a Hamvas Endre püspökkel folytatott beszélgetéssel, amely a letartóztatások kapcsán a püspök gondjairól ad számot. Március 23-ai keltű az az információ, amely Cserháti József dékánnal február 15-én folytatott beszélgetés során a letartóztatások és házkutatások témájában igyekszik megismerni az akadémiai tanárok véleményét és álláspontját. Említette a dékán a Miklós Imre államtitkárnál tett, február 10-ei látogatását is, amelyet a tanári testület több tagja ellenzett. 28

Kihallgatások, bírósági eljárások A vizsgálati anyagokban fellelhető dokumentumok szerint házkutatások indultak, amelyek során többeket február elején őrizetbe vettek. 1961. július 12-14. Egyes szabadlábon hagyott növendékek kihallgatására három napot szánt a titkosszolgálat, hogy „beszervezés és személyes megismerés céljából tanulmányozásokat hajtsanak végre”. Jelentés készült a beidézés időpontjáról és a csoportok összeállításáról. A kézzel írt megjegyzések arra utalnak, hogy néhányuk ellen esetleg nem hivatalosan eljártak, de erről sem az érintettek részéről, sem a levéltári dokumentumokban nincs további információ. Két személyt „feldolgozásra” javasoltak, ami további eljárást jelenthetett, két személynél „foglalkozunk” megjegyzés látható, amely beszervezési kísérlet is lehetett. Törvényszéki eljárást csak Tabódy István, Rédly Elemér, Hrotkó Géza és Nagy Imre ellen indítottak.

Ítéletek 1961. június 13-án Rédly Elemér (I.r.), Hrotkó Géza (II.r.), Nagy Imre (III.r.) és még három (a kispapi mozgalom részvevői által ismeretlen polgári) személy ellen a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntettében hozott ítéletet a Budapesti Fővárosi Bíróság: Rédly Elemért 3 évi és hat hónapi, Hrotkó Gézát 3 évi, Nagy Imrét 2 évi börtönben letöltendő főbüntetésre és 1.000-1.000 Ft pénzbüntetésre ítélték, valamint 5-4-3 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. 1961. június 15-én Tabódy Istvánt első fokon a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és hűtlenség bűntettében 12 évi börtönbüntetésre, teljes vagyonelkobzásra és egyes jogoktól 10 éves eltiltásra ítélte a Budapesti Fővárosi Bíróság. Ügyét a legfelső bíróság a fellebbezés kapcsán felülvizsgálta, és az első fokú ítéletet helybenhagyta. A kizárt vagy elbocsátott növendékek ügyében nem hoztak több ítéletet.

A kispapok elleni eljárás lezárása 1961 novemberében a Belügyminisztérium II/5-c alosztálya zárójelentést készített a „kizártak” ügyében végrehajtott tevékenységekről. A jelentés értékelést adott az „ügynökség” keretében foglalkoztatott személyek (Kiss János, Házas János, Hívő, Eszterházi, Tóth János) munkájáról. A „Tóth János” fedőnevű ügynök további tevékenységéről nincs adat. H-26390 számú „M” dossziéját 280 számozott oldallal 1967. október 16-án lezárták, és december 15-én irattárba helyezték. Székely Tibor 2009/3

VALLÁSOK

A keresztény-zsidó párbeszédrl 1 vallásközi párbeszéd nem egy régi fogalom, hanem nagyon is új. Keresztény-zsidó dialógusról valójában csak a II. világháború, illetve a vészkorszak, a soá után lehet beszélni. Az ókor népeinek vallásai, hiedelemvilága ma is velünk élő valóság. Az ókori Kelet minden népének, államának, városának külön istenei voltak. Ettől némileg eltérő volt a görög istenek panteon-világa. Az ókori Kelet gondolkodása nem vonta kétségbe más istenek létét, csupán azt állította, hogy övé az igazi, a legerősebb és legyőzi a többit. Mai vallási fogalmaink, hitünk fejlődés, alakulás eredménye. Bármit teszünk, mondunk, új elemekkel bővül, változik a múló időben, mindig újraértelmezésre szorul. A katolikus egyház pl. vallja azt, hogy a hittételek, a dogmák is mindig újra értelmezésre szorulnak, hiszen egy adott időben, kulturális-fi lozófiai fogalmak körében születtek, jóllehet belső magjuk, tartalmuk megőrzi azonosságát.

KZST és MKZST A zsidó vallás és a kereszténység között egyik különbség az, hogy nem azonos módon egymásra-utaltak. A zsidóság önértelmezésében nem szorul a kereszténységre, míg a kereszténységnek eredete maga a zsidóság. Van egy kétezeréves együttélés, mely az azonos történeti korszak pozitív és igen sok negatív történését tartalmazza. A holocaust után megindult egy folyamat a nyugat-európai kereszténységben, mely a zsidóság XX. századi tragédiáját értelmezni akarta és tisztázni a két vallás helyes kapcsolatát. Így indult el a keresztény-zsidó vallásközi párbeszéd, mely különböző nyilatkozatok, állásfoglalások után a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács, az ICCJ megalakulásához vezetett, melynek napjainkban kb. 30 országban van nemzeti szervezete. Ezen szervezetnek tagja Magyarországról a Keresztény-Zsidó Társaság és a Magyar Keresztény-Zsidó Tanács is. A kettő között az a különbség, hogy a Tanácsban csak néhány vallási vezető van, és időszakosan foglalkoznak a hivatalos megnyilvánulásokkal, míg a Társaság, melynek elnökségében benne vannak a Tanács vallási vezetői is, a kérdéskört napi szinten társadalmasítja, minden hónapban rendezvényeket tart Budapesten és szerte az országban, valamint a határaink mentén és elsősorban a közép-kelet-euró1

II. János Pál a siratófalnál – bocsánatot kért

pai térségben, de folyamatosan jelen van a dialógus nemzetközi munkájában, elsősorban nemzetközi konferenciákon vesz részt, ad elő. Talán magyarázatra szorul, hogy az elnevezés miért keresztény-zsidó és nem zsidó-keresztény, hiszen eredetében a zsidóság a kereszténység gyökere. Az egyik oka annak, hogy mi itt Magyarországon ezen elnevezést használjuk, az, hogy a nemzetközi életben ez honosodott meg, talán azért, mert a dialógus nyugat-európai keresztény részről indult el. Az induló kereszténység első tagjai az ún. zsidó-keresztények voltak, tehát azok a zsidók, akik a názáreti Jézus személyét, tanítását követték. Sokszor kérdezik tőlünk, hogy a Keresztény-Zsidó Társaság olyan személyekből áll-e, akik származásilag zsidók és valamikor betértek kereszténynek, megkeresztelkedtek, tehát voltaképpen ez egy zsidó-társaság? Nem. Vannak természetesen, pl. akik zsidó származásúak, vagy vegyes-házaságban élnek, az egyik fél zsidó a másik nem zsidó származású. Ez azonban nem feltétele a tagságnak, hiszen senkitől sem kérdezzük sem vallását, sem meggyőződését, sem származását. Egy társadalmi szervezetről, egyesületről van szó és nem valamiféle új vallási képződményről. Tőlem sokszor kérdezték, hogy zsidó vagyok-e, mert ha nem, akkor minek foglalkozom ezzel a kérdéssel? Nem vagyok zsidó és nem a zsidók fizetnek. Munkánk társadalmi munka. Attól, hogy Magyarországnak vannak külképviseletei, attól még nem lesz sem német, se orosz, se azerbajdzsán. Mindenki megtartja a saját identitását, tiszteli a másik meggyőződését, és megpróbál Isten és ember előtt helyes módon élni ennek fényében.

Elhangzott 2009. febr. 22-én a Keresztény-Zsidó Társaság kiskunhalasi szimpozionján.

2009 /3

29

VALLÁSOK

Történelmi antiszemitizmus Amikor a másik emberrel találkozunk, vele dialógust folytatunk, igen sokszor a saját kérdéseinkre keressük a választ és nem a másik emberrel foglalkozunk. Így van ez akaratlanul is sokszor a keresztényzsidó vallási dialógusban. A keresztények állandóan azt kérdezik a zsidóktól, hogy miért nem fogadták el, és miért nem fogadják el Jézust Messiásnak, vagyis keresztény részről vallási, teológiai kérdések foglalkoztatják elsősorban a kérdezőket. Zsidó részről inkább konkrét, társadalmi problémák jönnek elő, tehát a holocaust helyes társadalmi értelmezése, a napi antiszemitizmus elítélésének elvárása. Ennek ellenére mindkét felet érdeklik a másik által felvetett kérdések is. Sajnálatos, velünk élő örökség, a kereszténység vallási antiszemitizmusa, az ún. teológiai antijudaizmus. A kereszténységnek a zsidóságból való kiválása, az első század második felének zsidó tragédiája, a Második Szentély pusztulása 70-ben, majd a Bar Kochba-féle szabadságharc leverése új fejezetet nyitottak a zsidóság történetében. A Hordozható Szentély, a Tóra lett a zsidóság megtartó és összetartó ereje a kétezer éves szétszóratásban. A középkorban az ún. keresztény Európában mindazon zsidóellenes törvényt, elvi és gyakorlati rendelkezést, amit a náci Németország bevezetett, azt már évszázadokkal előtte megvalósították, kivéve a nagyüzemi népirtást, genocídiumot, ami teológiai akadályba is ütközött, hiszen a végidőkben minden zsidó betér kereszténynek a messiás második eljövetele előtt, ehhez pedig zsidó is kellett. Hitlerék hivatkozhattak Lutherre is, mert Aranyszájú Szent János hírhedt zsidóellenes beszédeitől hosszú a sor Kapisztrán Szent Jánosig, aki magyarországi működését megelőzően zsidó gyerekek tucatjait kínoztatta meg vadállati módon és égette el. A holocaust a zsidóság számára egy olyan élmény, elvi és teológiai tényező, amit az ókori zsidóság egyiptomi kivonulásához lehet hasonlítani. Elindult egy nyomon követhető folyamat, melynek első nagy eseménye a XX. század második felének talán legnagyobb teológiai eredménye, a „Nostra aetate” zsinati dokumentum kiadása volt, mely a katolikus egyházban 2000 év óta először tette helyére a kérdést. Azóta igen sok fontos esemény történt, pl. Izrael államának elismerése, pápai látogatások, így a római főrabbinál először, utak Izraelbe és fontos dokumentumoknak a kiadása, pl. a „Megfontolások a Soáról” c. szentszéki irat megjelentetése. Ezen folyamat nem csupán katolikus részről indult el, sőt a II. világháború utáni folyamatnak napjainkig meghatározó és kezdeményező része a protestáns vonal. Nem felhőtlen a kapcsolat napjainkban az Argentinában élő, onnan épp kiutasítás alatt lévő 30

Horogkereszt – náci veszély

Richard Williamson katolikus püspökkel, aki 20 évig élt kiközösítésben Marcel Lefebvre püspök mozgalmával, a „szent X.Piusz Testvériség” társaság tagjaként. Eltávolításáig egy papi szemináriumot vezetett a dél-amerikai országban – tíz napot kapott a távozásra. Ha önként nem megy, akkor kitoloncolják. Az argentin belügyminisztérium szerint a püspök eltitkolta valódi argentínai tevékenységét. Azt állította, hogy egy civil szervezetnek dolgozik, miközben egy papi szemináriumot vezetett. A Vatikán bejelentése szerint rehabilitálásakor nem tudott a Szentszék a püspök holocaust-tagadásáról. A hónapokkal ezelőtti holocausttagadó nyilatkozatot abban az időszakban hozták nyilvánosságra, amikor a világban nemzetközi holocaust-napot tartanak. A Szentszék azóta több alkalommal határozottan elítélte az antiszemitizmust és a holocausttagadást, de Willamson ügyében érdemben nem lépett, bár erre sokan keményen reagáltak az Izraeli Nagyrabbinátustól kezdve a német kormányfőig.

Átértékelés és párbeszéd Elmondhatjuk azt a XX. század második feléről, hogy elindult egy pozitív folyamat, mely keresztény részről a teológiai antijudaizmus felszámolására irányul, illetve Jézus zsidó voltának tényleges beemeléséről a teológiába, melyben jelentős munkássága van a magyar származású Vermes Gézának. Zsidó részről szintén tanúi lehetünk egy új iránynak, mely a történet Jézusának egy új, helyes értelmezésére törekszik, tehát Jézusnak mintegy visszahonosítása, hazahozatala a zsidó népbe. Tehát nem a hit Krisztusának, hanem a történeti Jézusnak a befogadása. Egy másik vallás sokszor úgy tűnik, mintha egy egyetlen tömb lenne, holott a lét törvényei szerint minden egy idő után irányzatokra, részekre bomlik. A zsidóság Magyarországon legnagyobb számban a Magyarországi Zsidó Hitközségekhez, a neológiához tartozik, de vannak Budapesten or2009/3

VALLÁSOK

todoxok a Kazinczy utcai zsinakell jelenteni, hogy alapkérdés a gógában, vannak lubavicsiak, vallás és az állam szétválasztása, az ún. Hábád irányzat és van hiszen jelenleg a világban több reform gyülekezet is, melynek mint 50 iszlám berendezkedésű, első vallási vezetője Klemen Kavallási törvények szerint működő talin rabbinő. A kereszténység ország van, ami emberjogi szemMagyarországon áll katolikupontból, a vallásszabadság kérdésokból, reformátusokból, evansében a legsúlyosabb kérdéseket gélikusokból és kisebblétszámú veti fel. Természetesen nem lehet protestáns és ortodox egyházakbeszélni keresztény államokról, ból. Mi nem használjuk sem a kontinensekről, mert ezek egész történelmi egyházak elnevezést, egyszerűen nem léteznek. A valsem a kisegyházak megjelölést, lásszabadság durva megsértései, mert ez utóbbi lekicsinylően így jelen világunkban elsősorhat az érintettekre, míg az előbban a keresztények üldözése, köbi egy jogilag nem létező katezösségek elsorvasztása sok iszlám gória. A vallásközi párbeszéd országban napirenden van. A Keresztény-Zsidó Társaság nem emeli ki az egyes vallásonem politikai szervezet, hanem kon belüli irányzatokat, azok vallási jellegű egyesület. Alapegyikét-másikát nem részesíti szabályában leírta azt, hogy előnyben és bár tud arról, hogy Tóra – megtartó erő nyilatkozatokat, állásfoglalásoaz egyes irányzatok között elvi kat nem ad ki, tömegdemonstés napi gyakorlati ellentétek vannak, ezekkel nem foglalkozik, ez az egyes vallá- rációt nem szervez, és abban nem vesz részt. Tehát sok, illetve azon belül az egyes felekezetek belügye. sem politikai sem vallási napi kérdésekben nem A vallásközi párbeszéd elvárja azonban az egyes foglal hivatalosan állást, de céljai meghatározattak vallásoktól, azok felekezeteitől, hogy egymással alapiratában, és azok a gyakorlatban napi szinten láthatóak, és minden tevékenybékében és tiszteletben éljenek, sége nyilvános. Bármiről lehet vagyis ne akadályozzák a valbeszélni a Keresztény-Zsidó lásközi dialógust. Napjainkban hangsúlyos Társaságban, de van egy határ, szerepet kapott világunkami nem teszi lehetővé a napi ban az iszlám. A Nemzetközi társadalompolitikai és vallási Keresztény-Zsidó Tanács évvagy egyházpolitikai harcoktizedes távlatban létrehozott ba való bekapcsolódást. Egyeegy „Ábrahám gyermekei” c. sületünk tagjai a jobb- vagy programot, melyben az iszlámbaloldali pártokra szavaznak, mal is párbeszédet folytat. A illetve a zsidóság és keresztényKeresztény-Zsidó Társaság ötöség különböző irányzataihoz dik éve működtet egy előadástartoznak. Ilyen értelemben sorozatot, a zsidó-keresztényegy sziget vagyunk a napjaXVI. Benedek pápa iszlám szabadegyetemet, mely a inkra súlyos elvi, morális és Netanel Titelbaum rabbival három világvallást a maga idengazdasági válsággal küszködő – keresztény-zsidó párbeszéd titásában tematikusan tárgyalMagyarországon. Nincsenek ja, bemutatja és elemzi. Ez év illúzióink. Nagyobb politikai február 28-án pl. a Magyarországon élő törökök val- mozgások nevetségessé tehetik a mi szerény munlásközi egyesülete, az ún. „Dialógus Platform Egye- kánkat, mégis nekünk ez az egyetlen élet adatott, sület” kért fel arra, hogy „Asúre” nevű ünnepükön és ez nem eladó. Egy ember minden nap kiment a tengerpartra és beszédet mondjunk Budapesten, mely egy egyórás hajóúton lesz a Dunán. A Keresztény-Zsidó Társaság a kisodródott kicsiny halakat felvette és visszadobta a nem folytat vallásközi dialógus-tevékenységet az isz- vízbe. Megkérdezték tőle? Mi végre teszed ezt? Millió lámmal, de a kérdéssel megfelelő szinten állandóan és millió kis hal van a tengerekben, mit számít te a foglalkozik, és ha megkeresnek bennünket, úgy részt ténykedésed? A férfi így válaszolt: Annak az egynek számít… veszünk a napi kapcsolatok építésében. Igen fontos kérdéskör a vallás és politika világa. Szécsi József a KZST főtitkára Napjainkban éppen az iszlámmal kapcsolatosan is ki 2009 /3

31

RECENZIÓ

Céline Béraud Le métier de prêtre [=A papi mesterség] A rendhagyó szociológiai megközelítésű munka előszavában a dél-amerikai protestantizmus szakértőjének számító Jean-Paul Willaime francia szociológus felhívja a figyelmet a szerző művének újszerűségére. A korábbi, elsősorban a papság korfájára és demográfiai alakulására1 vonatkozó kutatásokkal ellentétben C. Béraud a pap – vagyis a vallással kapcsolatos dolgok szakemberének, és a katolikus egyház hivatalos képviselőjének – új társadalmi helyzetét és szerepét veszi górcső alá egy teljesen megváltozott környezetben, ahol a pap tekintélye már egyáltalán nem magától értetődő (hiszen a társadalomban olyanok is vannak, akik személyesen felnőttként találkoznak először pappal). Mindez természetesen több tényező együtteséből következik, mint a szabad vallásválasztás és a személyre szabott vallásosság elterjedése, az egyénileg értelmezett szexuál etika térnyerése, a klérus negatív képe (pl. a papi pedofilia miatt), a papság egy részének egyre nyilvánvalóbb megfelelési képtelensége a cölibátus követelményeinek, az antiklerikalizmus felerősödése, illetve a hívek számának folyamatos csökkenése. Tévedés lenne azonban a papságban egy letűnt kor maradványát látni. A szerző ugyanis éppen azt domborítja ki, hogy a papok számottevő többsége modernizálódik, keresi egyéni papi mivoltának mibenlétét, valamint jogot formál a boldogságra és a magánéletre. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a szocio-professzionális mezőben már nem a klerikus az egyetlen, aki hivatásszerűen gyakorolja mesterségét. Mindennek eredményeképpen a klerikusok egyrészt a szakmaiságra alapozzák a tekintélyüket, másrészt pedig a hivatástudati eszményt összekapcsolják a személyes kiteljesedéssel. C. Béraud műve vitathatatlanul a gyakorlatban gyökerezik. Elméleti fejtegetései, amelyek a történeti perspektívát is figyelembe veszik, tulajdonképpen a terepen végzett munka és az interjúk elemzésének a továbbgondolásai. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a számos személyes, anekdotaszerű elbeszélés, amely papi interjú alanyaitól származik. A szerző 5 fejezetben tárgyalja a klérussal kapcsolatosan a modernitás által felvetett kérdéseket. Az első természetesen annak megvitatása, hogy a papság végeredményben hivatás, avagy mesterség? Ebben a vonatkozásban a fogalmi megkülönböztetés ma már nem annyira egyértelmű. Elhatárolódás helyett sokkal inkább közeledésről és átfedésről beszélhetünk, ami természetesen kihat a pap önmeghatározására is. Annál is inkább, mivel az állami közigazgatási szervek (adóhivatal, társadalombiztosítás, munkaügy) szintén a papok kategorizálására kényszerülnek, ami nem is annyira egyszerű feladat, 1

32

Franciaországban pl. ma kb. 20 ezer egyházmegyés pap teljesít szolgálatot, miközben 1965-ben még közel 41 ezren voltak. Ugyanakkor az is megfontolandó, hogy az előrejelzések szerint 2014-ben a 65 év alatti papok száma 4500 körül lesz majd.

hiszen a papok nem alkalmazottak, de nem is függetlenek. Sajátságos helyzetük leginkább a nyugdíj, a betegbiztosítás és a munkanélküli segély területein tűnik ki – éspedig akkor, amikor elhagyják a papságot. Ennek fényében joggal merül fel a szakmaiság kérdése, amely az 1960-1970-es években az Egyesült Államokban hosszas viták tárgyát képezte. Napjainkban főképpen a paphiány teszi újra időszerűvé. Emiatt ugyanis a papnak egy sokkal nagyobb területet kell ellátnia, miközben munkatársakkal (pl. diakónusokkal és laikusokkal, főképpen nőkkel) működik együtt, akiket egyben irányít is. Mindent összegezve: egyre inkább olyan szaktudást és képesítést kell mindennapi tevékenységében hasznosítania, amelyek nem szerepelnek a képzésében. Arról nem is beszélve, hogy maga a tevékenysége is rendkívül sokrétű és összetett lett, és nem feltétlenül merül ki a kultikus vagy a szoros értelemben a valláshoz kapcsolódó cselekményekben. A megváltozott társadalmi körülmények és a profeszszionális átalakulások természetesen kihatnak a papság önmagáról alkotott felfogására is. Ez leginkább négy területen érzékelhető. 1) A papok is természetesnek tekintik, hogy boldogok legyenek. 2) Igényt formálnak a „munkán kívüli”, önmaguk számára elkülönített időre (kikapcsolódás, szabadság, pihenés). 3) Igénylik a magánlakást, amely elkülönül a munkahelytől (vagyis a presbitériumtól). 4) Igénylik a nyugdíjba menetel lehetőségét. A vizsgálatok és felmérések felvetnek egy rendkívül érdekes (és megfontolásra érdemes) kérdést, amelyet a szerző egyfajta következtetésként fogalmaz meg. Éspedig az időben meghatározott elköteleződés lehetőségét. A mobilitás, az élethosszig tartó tanulás és a személyes kiteljesedés keresésének korszakában ugyanis a teljes elköteleződés sokkal törékenyebbé vált, és kiforrott személyiségeket igényel, akik nap mint nap tudatosítják magukban felvállalt életformájukat. C. Béraud műve rendkívül érdekes látlelete a francia katolikus papságnak, amely felvállalja a modernitás és a társadalom kihívásait, s igyekszik megtalálni a helyét az újszerű körülmények között. Számára nem probléma a szociológiai elemzés, s ebből kifolyólag nyílt őszinteséggel válaszol a kérdésekre. Egyértelmű, hogy – a hazai törekvésekkel ellentétben – a folyamatos tudományos és spirituális képzést szükségesnek tekintő francia katolikus papok nem a politikai (és társadalmi) hatalomszerzésben és befolyásolásban, hanem a kreatív lelkipásztorkodásban érdekeltek.2 Les Éditions de l’Atelier, Paris, 2006. Jakab Attila 2

Hasonló útkereső pasztorációs gondolkodás tapasztalható Belgiumban is. Lásd A. Join-Lambert: „Quels prêtres pour quels chrétiens? Une réflexion de théologie pastorale”, Revue théologique de Louvain 38 (2007) 373-396. old.

2009/3

RECENZIÓ

Rolf Dabelstein A Szentlélek Az élet teremtője A keleti egyházak részéről gyakran – és tegyük hozzá, jogosan – éri a nyugati keresztényeket az a vád, hogy megfeledkeztek a Szentlélekről. Teológiánkban egy igen erőteljes krisztocentrikus hangsúly mellett szinte nyom nélkül elveszett a pneumatológiai szempont. Ennek hiánya szisztematikus teológiai irodalmunkban olykor kifejezetten szembetűnő. Ezért is örömteli, hogy a hazai vallásos könyvpiacon találkozhatunk egy új könyvvel, R. Dabelstein: A Szentlélek c. művével. Mivel a szerző gyakorló lelkipásztor, a könyv szövege, látásmódja alapján megszólíthatja a szélesebb olvasóközönséget – ez kifejezett szándéka is: „Leírásunknak az a célja, hogy hidat verjen és kapcsolatot teremtsen a között, amit a Biblia szereplői a Lélekkel és jelenlétével kapcsolatban megéltek, és a között, amit az ember ma tapasztalhat meg működéséből.” (10) Ezen idézetből egyenesen következik a mű hármas alapszerkezete: tapasztalat – Biblia (két részben: Ószövetség és Újszövetség) – a mai egyház / hívő élete. A tapasztalat kapcsán R. Dabelstein támaszkodhat arra a számos hétköznapi élethelyzetre, amelyben egy lelkipásztornak hívei körében része lehet. Felismerése talán így foglalható össze: az ember életében ezer formában megmutatkozik az isteni kegyelem és áldás, ám ezt nem tudatosítja magában, nem érzi és éli át kellő súlyával (14). Pedig épp ezek a „hétköznapi áldások” lennének a Szentlélek működésének, hatékony jelenlétének leginkább megragadható jelei. Ha a pneumatológia valóban a hittapasztalatból s nem elvont szempontokból szándékozik kiindulni, akkor épp ez a nagy kihívás: hogyan ébredjen rá a keresztény ember létének minden pillanatában a Szentlélek jelenlétére? Maga a Szentírás mutat nekünk utat. Az ószövetségi könyvek Izrael sajátos történeti tapasztalatán keresztül tárják fel a Lélek jeleit (18–21). A választott nép ezáltal ébred apránként tudatára annak, hogy Isten Lelke tulajdonképpen az élet lehelete, az Éltető Lélek. A fogság történelmi pokla fogja ezt a felismerést a maga teljességében kifejteni: nem csak a jelen életnek, de a megújulásnak, a feltámadásnak, a teljes átalakulásnak is ő a Lelke. A keresztények számára ez a felismerés és tapasztalat az Újszövetségben teljesedik be. Jézus – mint aki a Lelket küldi – maga is a Lélek erőterében cselekszik. Küzd a démonok ellen, felruházza a Lélek erejével a tanítványokat. Jézus Lelke hozza létre és élteti az egyházat, amely mindenét a Lélekből meríti. Nem csak a karizmákról van szó (ezek jelentőségét a kereszténységen belüli megújulási mozgalmak kellőképpen hangsúlyossá teszik, ám a mindennapi gyülekezeti hitéletben továbbra is elrejtve maradnak), hanem olyan kérdésekről is, mint a keresztény közösségek spiritualitása vagy Krisztusnak a Lélek általi jelenléte a gyülekezetekben. 2009 /3

A záró fejezet ettől az elemezéstől indulva teheti fel a kérdést: miképpen válhat hatékonnyá a mai keresztények körében a Szentlélek, mint az élet teremtője? Számunkra a legérdekesebbek mindenképpen azok a kérdések, amelyek felvetik, vajon csak az egyházra korlátozódik-e a Szentlélek (81skk), illetve a „Hangsúlyok és felfedezések” c. fejezet (91–104), amely az egyes keresztény egyházak, felekezetek teológiai hagyományában vizsgálja, milyen sajátos szemponttal közelítették meg Krisztus Lelkét, s ez milyen hatással volt lelkiségükre, hitmegélésükre. Ugyanígy elgondolkodtató a „Konkretizálások” c. fejezet (114–121), amely azt vizsgálja, hány és hány helyzetben, milyen gazdagon vehetnénk észre mindennapjainkban a Szentlélek működését, ha kellőképpen nyitottak és figyelmesek lennénk rá. Ezzel függ össze a szentlelkes spiritualitás kialakításának szükségessége a keresztény közösségekben. A belső, teológiai és lelkiségi megújulás szükségességének jele az, hogy míg az ókeresztény közösségekben a krisztushívők szinte versengtek a karizmákért, szinte egymásra licitálva próbálták felmutatni a Lélek gyümölcseit, addig napjainkban a Szentlélek ajándékai mintha „parlagon feküdnének és elsatnyulnának” (70) a keresztények között. Mi hát a teendő? Tudjunk valódi, eleven szentháromságos személyként tekinteni a Szentlélekre (130), s így együtt imádkozzunk az eljöveteléért: Veni Creator Spiritus! Veni Sancte Spiritus! A Szentlélek pedig működni kezd bennünk, „életet teremt… kapcsolatokat hoz létre… megújítja a föld színét” (130). R. Dabelstein könyve olvasmányos, s a jó pásztor kezével vezet végig a felvetett kérdéseken. Zárásaként szinte önkéntelenül is imába kezdünk – ezt segítik azok az imádságok, amelyekkel az utolsó oldalakon találkozunk. Minden keresztény számára fontos a Szentlélekkel kialakítandó személyes kapcsolat – ebben nyújt értékes segítséget e könyv. Ford. Gromon András, Kálvin Kiadó, Budapest, 2007. Dr. Török Csaba

Lőrincz Gabriella

Világokon át

Barangolás a metafizika birodalmában3 Ez az előadássorozat rendezi a tapasztalatainkat. A magyarok legismertebb gondolkodói, kutatói és művészei közvetítik összefoglalásaikban az emberiség tapasztalatait és tanítását, hogy eligazítsanak a látható és a láthatatlan világban. Hamvas Béla szerint ugyanis „a létnek határtalanul nagyobb része anyagtalan és láthatatlan”. Lét és nem-lét, a világegyetem dimenziói, tudatunk lehetőségei – ezek az indító témák. A természettudományok korunk3

A könyv Lőrincz Gabriella „világokon át” c. televíziós sorozata alapján készült.

33

RECENZIÓ ban olyan rohamosan fejlődnek, hogy az új ismeretekkel nem tudunk már minden területen lépést tartani. Meg kell tanulnunk választani és dönteni, melyik részletének engedjük meg, hogy foglalkoztasson bennünket, és vállaljuk a megértés feladatát. Egy magasan specializált, digitalizált és analitikus világban ez az antológia egy összképet kísérel meg, és elképzelhetővé, megélhetővé teszi ismereteink mai szintjét. Ha a múltba nézünk, ősi kultúrák közvetítenek új szempontokat és paradigmákat megmerevedett nyugati gondolkodásunkba. Más világnézeti koncepciókkal, filozófiai rendszerekkel kerülünk kapcsolatba, mint amelyeket iskoláinkból magunkkal hoztunk. Ez teszi érdekfeszítővé, izgalmassá a gondolkodás új útjait. A tudatosság problémája szubjektív élményeken keresztül vezet a kérdések kérdéséhez: hová, kihez-mihez igyekszünk? Nem akarunk egy lerövidített úton válaszhoz jutni, inkább a szerzők segítségével feltérképezzük saját tapasztalatainkat, kiegészítve őseink üzeneteivel és hazánk legrangosabb kutatóinak gondolataival, hogy jobban megérthessük a minket körülvevő világot, egymást és saját magunkat. A szerzők óvatosan közelítenek a jelenségek láthatatlan hátteréhez, az emberi tudattal és lélekkel összefüggő tudáshoz. Felfrissíti nyelvi kifejezőképességünket, hogy korunk nyelvén és gondolatcseréjében fejezhessük ki kérdéseinket és tapasztalatainkat, meggyőződésünket, egészen hitünk továbbadásáig. Nagy érdeme a munkának, hogy megismertet számos magyar kutatóval és gondolkodóval, pályafutásukkal, munkájukkal és eredményeikkel, főleg pedig az ebben a témában folytatott eszmecseréjükkel színes, a laikus számára is érthető nyelven. Lőrincz Gabriella gondoskodik az összekötő szövegben arról, hogy minket is bevonjon hiteles szellemi műhelyébe. Az eszmefuttatásoknak költőien szép részei vannak. Ez az olvasmány lelket megérintő szellemi táplálék. Pilis Print Kiadó, 2007.

Wolf Judit

Máté-Tóth András Egyház a pokol kapujában Máté-Tóth András katolikus teológus Egyház a pokol kapujában címmel összegyűjtött tanulmányai és előadásai sajátos tükröt tartanak a rendszerváltozás utáni kihívásokkal küszködő magyar egyházak és elkötelezett keresztények elé. A címválasztásban és a mögötte tudatosan vállalt megközelítésben arra vállalkozik, hogy a sokszor 34

sablonosan csupán újabb külső megpróbáltatásként vagy éppen belső széthúzásként értelmezett jelenségeket a szükséges és elkerülhetetlen megújulás szempontjából elemezze és értelmezze újra. A súlyos kérdésfelvetések során – a párbeszédre és élesztő feladatának betöltésére kész teológiától az egyház és társadalom közötti érintkezés újrarendezéséig, a paphiány égető gyakorlati problémájától a befelé és kifelé egyaránt pozitívan megnyilvánuló egyházi önértelmezésig – mindvégig érezhető a pasztorális megközelítés iránti mély elkötelezettsége. A tanulmányok észlelhetően más és más körben hangzottak el, illetve jelentek meg – érdekes lett volna legalább megfogalmazásuk évszámát jelezni gyorsan változó környezetünkben –, és mélységük is jelentősen különbözik egymástól: a kötet valóban válogatás. Irányvonala azonban nem kétséges: a helyzetfelméréstől és elemzéstől igyekszik irányt venni a kibontakozás és megújulás lehetőségeit felmutató értékelésig. Kritikus témákban gyakran tagadhatatlanul kritikusan szólal meg, ezt azonban úgy teszi, hogy katolikus elkötelezettsége a II. Vatikáni Zsinat szelleméhez és dokumentumaihoz, valamint az elmúlt évszázad értékteremtő teológiai munkájához kétségbevonhatatlan a figyelmes és vele együtt gondolkodó és olykor gyötrődő olvasó előtt. Megfogalmazása egyszerre zárt és nyitott: jól értelmezhető saját egyháza köreiben, de impulzusokat adhat – néhány más hazai katolikus kutatóhoz hasonlóan – protestánsoknak és a párbeszédre kész értelmiségi köröknek is. Az írások erőssége a pasztorális megközelítés – az újabb megpróbáltatásként vagy belső vitaként megélt krízishelyzetek szükségszerű megújulásra, letisztuló egyházi identitásra szóló felhívásként való értelmezése. A mai kihívásokra és feszültségekre összpontosít, miközben olykor leegyszerűsödik az összetett történelmi, társadalom- és teológiatörténeti háttér. A szerző vívódik munkája közben, hol deffenzívebben, hol offenzívebben fejti ki álláspontját, nem mentes a szubjektív elemektől sem, ez azonban egy valódi párbeszédben természetes. Talán több következtetést, gyakorlati javaslatot várnánk az olvasás nyomán – igaz, az effajta gyakorlatiasság gyakran válik annak ürügyévé, hogy ne tegyük ki magunkat a szükséges tisztázás és egyéni-közösségi átalakulás keserves munkájának. Ha azonban valaki kész a nyitott és releváns diszkusszióra az egyházat és teológusokat érintő égető kérdésekről – ne szegje kedvünket a kinyomtatott könyv számos szöveggondozási gyengesége! –, biztosan tartalmas és felkészült partnerre akad Máté-Tóth Andrásban a könyvének olvasása közben. Agapé, Szeged, 2006. Dr. Korányi András 2009/3